Az Ephone Magyarország Kft. ÁSZF változásai 2013. január 1-jén Az általános szerződési feltételek (továbbiakban ÁSZF) módosítását a szerződési feltételek módosítása, a távközlési szektort sújtó telekommunikációs adó emelkedése miatt bevezetett kiegészítő percdíj díjemelése, valamit a nemzetközi hívásdíjak változásai indokolták. ÁSZF Fődokumentum változásai 1. Szolgáltató adatai, ügyfélszolgálat elérhetősége, illetve internetes honlapjának címe Bankszámlaszám: OTP 11735005-29909331 Változott Bankszámlaszám: 72300248-10006007 (Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet) 5. Az Előfizetői szerződéskötés formai és eljárási szabályai, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli és földrajzi korlátai. Negyedik bekezdés Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által havi rendszerességgel kiállított számláját nem, vagy rendszeresen jelentős késéssel fizeti meg, úgy a Szolgáltatónak jogában áll letéti díj megfizetésére kötelezni az Előfizetőt (jelen ÁSZF 13.3.1.9 pontja szerint), vagy az Előfizető értesítése mellett az Előfizetői szerződést „postpay” státuszról „prepaid” státuszra váltani. Változott Előfizető a Szolgáltató részére a szerződés megkötésekor az igényelt biztonsági korláttal egyenértékű letétet köteles megfizetni biztosítékul. Szolgáltató a megfizetett letétet nyilvántartásba veszi. Szolgáltató köteles az Előfizető számára a letét összegét jóváírni a szerződéskötéstől számított 4. forgalmi számlán, amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megküldött számlákat határidőre és maradéktalanul megfizette. Amennyiben Szolgáltató a 4. megküldött számlán nem tudja teljes mértékben jóváírni a letét összegét, úgy azt a soron következő számlákon írja jóvá mindaddig, amíg a befizetett letét 100%-ban felhasználásra kerül. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megküldött számlát nem fizeti meg határidőre, úgy a fizetési határidő napját követő napon a Szolgáltató a befizetett letétből azt kiegyenlíti, de ugyanekkora összeggel csökkenti a biztonsági korlát mértékét is. A késedelmes, vagy pontatlan fizetés a letét felhasználásának határidejét a késedelmes hónapok számával növeli. Egyedi megállapodás keretén belül Szolgáltatónak jogában áll a letét befizetésétől eltekinteni. Rendszeres késedelmes fizetés esetén Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető értesítése mellett az Előfizetői szerződést „postpay” státuszról „prepaid” státuszra váltani. 10.1 pont kiegészült e) ponttal e) Amennyiben az Előfizető a Szolgáltatónál több szerződéssel is rendelkezik, és azok bármelyikén legalább 8 napos lejárt díjtartozása van, Szolgáltató jogosult valamennyi szerződésen korlátozni a nyújtott szolgáltatást.
10.2 Előfizetői szolgáltatás korlátozás megszüntetése, második bekezdés módosul A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a 3. számú mellékletben feltüntetett visszakapcsolási díjat (visszakapcsolási díj Szolgáltató általi felfüggesztés esetén) számolhat fel. Változott A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a 3. számú mellékletben feltüntetett visszakapcsolási díjat (visszakapcsolási díj Szolgáltató általi felfüggesztés esetén) számol fel. Amennyiben az Előfizető díjtartozása nem éri el az 1.000 Ft-ot a szolgáltató nem jogosult visszakapcsolási díjat számlázni Előfizető részére. 13.3. Számlázás módja és a díjbeszedés rendje A Szolgáltató az esedékes díjakról az esedékesség hónapjában elektronikus számlát, vagy igény estén nyomtatott számlát, illetve postai utalványt (sárga csekk) küld az Előfizetőnek, aki a számla összegét az azon feltüntetett határidőig köteles kiegyenlíteni. Nyomtatott számlát és postai utalványon történő fizetési módot, kizárólag az utólagos elszámolású Előfizetők vehetik igénybe. A fizetési határidő nem lehet kevesebb a számla keltétől számított 8 naptári napnál. Ha az Előfizető a számlát nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató ügyfélszolgálatának köteles haladéktalanul, de legkésőbb a tárgyhó 10. napjáig bejelenteni. A Szolgáltató a fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett egyszeri és rendszeres díjat vagy költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül számlázhatja. Változott A Szolgáltató az esedékes díjakról az esedékesség hónapjában elektronikus számlát, vagy külön igény estén nyomtatott számlát, illetve postai utalványt (sárga csekk) küld az Előfizetőnek postai úton. Előfizető a számla összegét az azon feltüntetett határidőig köteles kiegyenlíteni. Postai úton megküldött nyomtatott számlát és postai utalványon történő fizetési módot, kizárólag az utólagos elszámolású Előfizetők vehetik igénybe. Elektronikus számlához nem igényelhető postai utalvány! A fizetési határidő nem lehet kevesebb a számla keltétől számított 8 naptári napnál. Ha az Előfizető a számlát nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató ügyfélszolgálatának köteles haladéktalanul, de legkésőbb a számlázási fordulónapot követő 10. napig bejelenteni. A Szolgáltató a fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett egyszeri és rendszeres díjat, vagy költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül számlázhatja. 13.15 Kiegészítő percdíj A távközlési szektort sújtó különadó bevezetése miatt az Ephone hálózatából indított hívásokra a Szolgáltató kiegészítő percdíjat számol fel. A kiegészítő percdíj minden esetben megegyezik a kormány által kiszabott díj mértékével. A díj mértékét jelen ÁSZF 3. sz. melléklete tartalmazza. A díj elszámolása perc alapú, valamint minden olyan azonosítóra értendő, amelyről az Előfizető hívást tud kezdeményezni. A kiegészítő percdíj az Ephone hálózatán belüli hívásokra nem vonatkozik. A kiegészítő percdíjat a szolgáltató egy teljes naptári hónapra vonatkozva számolja fel, számlázási időszaktól függetlenül. 20.1. A számhordozásra vonatkozó jogszabályok
2003. évi C. tv. az elektronikus hírközlésről, 46/2004. Korm. rendelet a számhordozhatóság szabályairól, 17/2003. IHM rendelet a számhordozási központi referencia adatbázisról. Változott 2003. évi C. tv. az elektronikus hírközlésről, 46/2004. Korm. rendelet felváltó 13/2012 (IX. 28) NMHH rendelettel módosított- a számhordozás részletes szabályairól szóló 2/2012. (I.24.) NMHH rendelet, 17/2003. IHM rendelet a számhordozási központi referencia adatbázisról. 20.2. A számhordozással kapcsolatos fogalmak Számátadási időablak az a rögzített időintervallum, amelyben az átadó szolgáltatóval kötött Előfizetői szerződés alapján nyújtott távbeszélő szolgáltatás az átadó szolgáltatónál megszűnik, és az átvevő szolgáltatóval megkötött új Előfizetői szerződés alapján az átvevő szolgáltatónál megkezdődik Változott Számátadási Időablak minden munkanap 20 óra 00 perctől kezdődő 4 óra hosszúságú időtartomány, amelyben a számhordozás és számmező átadás érvényesítéséhez szükséges műszaki intézkedéseket a szolgáltatók végrehajtják, és amely időtartam alatt a számátadással érintett számokon a szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet; Földrajzi Szám az ANFT-ben meghatározott olyan szám, amely földrajzi helyre utaló számrészét a számkijelölés szerinti előfizetői hozzáférési pont fizikai helyére történő irányítására használnak. Hordozott Szám az előfizetői szerződésben szereplő azon szám, amelyet az Előfizető az átadó szolgáltatótól az átvevő szolgáltatóhoz való áttéréskor vagy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén, a számozási körzeten belül, az igénybevétel helyének illetve technológiájának hívásirányítási információ változásával járó - megváltoztatásakor megtart. A Hordozott szám Földrajzi szám és Nem-földrajzi szám, ezen belül a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás, valamint a nomadikus beszédcélú szolgáltatás előfizetői száma lehet. Számhordozási igény bejelentésének időpontja az Előfizető részéről az az időpont, amikor az Előfizető az Átvevő Szolgáltatónál – az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg – bejelenti a számhordozás iránti igényét Számblokk az esetek döntő többségében egymás követő számok halmaza. Ennek értelmében egy számblokknak kell tekinteni az egy szerződésszám alatt lévő egymást követő telefonszámokat. Az egymást követő, de nem egy szerződésszámon lévő telefonszámok nem tekinthetők egy blokknak.
20.3. A számhordozás tartalma, a számhordozással kapcsolatos szolgáltató és előfizetői jogok és kötelezettségek Az Ephone Magyarország Kft. (továbbiakban Szolgáltató) együttműködik a többi távbeszélő szolgáltatóval annak érdekében, hogy a számhordozhatóság teljes egészében megvalósulhasson Magyarországon.
Változott Szolgáltató együttműködik a többi távbeszélő szolgáltatóval annak érdekében, hogy a számhordozhatóság teljes egészében megvalósulhasson Magyarországon. 20.4. A számhordozás kezdeményezése, és teljesítésének folyamata Az Előfizetőnek a számhordozási igényét - az Előfizetői szerződés megkötésének kezdeményezésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell írásban bejelentenie. A számhordozási igénybejelentés az igénylő részére történő, átvevő szolgáltató által végrehajtott telefonos visszaigazoláskor lép hatályba, a számhordozási eljárás lebonyolítására nyitva álló határidők ettől az időponttól kezdődnek. Az Előfizető az átadó szolgáltatónál fennálló Előfizetői szerződésében szereplő összes számra, vagy azok egy részére kérheti a számhordozást. Amennyiben az Előfizető az átadó szolgáltatónál ISDN2-es, illetve ISDN30-as típusú hozzáféréssel rendelkezik, a számhordozás csak az összes számra együttesen megvalósítható. Az átvevő szolgáltató köteles az Előfizető számhordozási igényének megfelelően az átadó szolgáltatónál az Előfizetői szerződés megszűnése és a számhordozási eljárás lebonyolításának ügyében az Előfizető képviseletében eljárni. Az átvevő szolgáltató köteles a hordozott számokkal kapcsolatos előfizetői igény hatálybalépését követő 2 munkanapon belül értesíteni az átadó szolgáltatót. Az értesítéssel egyidejűleg az átvevő szolgáltató jogosult az Előfizető azonosításához szükséges adatokat (név, cím, hordozott szám, ISDN esetén vezérszám és számintervallum), a számhordozás módját (előfizetői hurokátengedéssel, vagy a nélkül), a számhordozás időpontját az átadó szolgáltatónak átadni. Az átadó szolgáltató a számhordozási igény elfogadásáról, illetőleg az igény elutasításáról és indoklásáról az átvevő szolgáltatót a tájékoztatást követő 2 munkanapon belül értesíti. A számhordozási igény elutasításáról és annak okáról az átvevő szolgáltató köteles az Előfizetőt a számhordozási igény bejelentésétől számított 6 munkanapon belül értesíteni. A számhordozási igény hatálybalépésekor az átvevő szolgáltató tájékoztatja az Előfizetőt a szám átadására felajánlott időpontokról és számátadási időablakról. A szám átadására kijelölt időablak nem lehet több 4 óránál. A számhordozási időablakok az alábbiak: Hétfőtől péntekig (alap időablak) Szombat (alap időablak) Vasárnap és ünnepnap
18.00 - 22.00 08.00 - 12.00 nincs
Az átadási időablak Előfizető részére történő felajánlására legkorábban az átadó szolgáltató hordozási igényt elfogadó válaszának átvevő szolgáltató általi kézhezvételét követő 8. napra lehetséges. A számhordozási igény az átadó szolgáltató elfogadó válaszának átvevő szolgáltató általi kézhezvételét követő 10 munkanapon belül kerül teljesítésre, kivéve, ha az Előfizető ennél későbbi időpontot jelöl meg, amely legfeljebb 60 nap lehet.
Az Előfizető jogosult a hordozott számot más szolgáltatóhoz tovább hordozni, beleértve bármely előző szolgáltatót. Két hordozás közötti idő nem lehet rövidebb 30 napnál. Változott Az Előfizetőnek a számhordozási igényét – az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igény bejelentésével egyidejűleg – az Átvevő Szolgáltató részére kell bejelentenie. Az Előfizetőt az Átvevő Szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon valamint a számhordozási nyilatkozatban foglalt adatok alapján azonosítja, és ezen adatokat továbbítja az Átadó Szolgáltató felé. Az Átadó Szolgáltató a Számhordozási rendelet 5. § (1) bekezdésében, valamint általános szerződési feltételeiben meghatározott módon azonosítja. Az Átvevő Szolgáltató nyilatkoztatja továbbá az Előfizetőt arról, hogy a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdésének b) pontja szerinti számhordozást kizáró feltétel nem áll fenn és új előfizetői szerződést, illetve Számhordozási megállapodást köt. Az Átvevő szolgáltató köteles az Előfizető számhordozási igényének és a Számhordozási megállapodásnak megfelelően az Átadó Szolgáltatónál az előfizetői szerződés megszűnése, illetve módosítása, valamint a számhordozási eljárás lebonyolítása során az Előfizető képviseletében eljárni. Az Átadó Szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződés az NMHH rendelet 5.§ (3) bekezdése szerint a számhordozás megvalósulásával megszűnik, illetve módosul. Előfizető számhordozási igényét és az Átvevő szolgáltató köteles továbbítani az Átadó szolgáltató felé a számhordozási eljárás szabályai szerint. Az Előfizető számhordozási nyilatkozatának kötelező tartalmi elemei: • • • • • • •
Előfizető neve/cégneve, Természetes személy Előfizető esetén anyja neve, Gazdálkodó szervezet Előfizető esetén cégjegyzékszáma, cégjegyzésre jogosult képviselőjének neve, Előfizető lakcíme/székhely címe Előfizető hordozni kívánt kapcsolási száma vagy számtartománya, vagy hordozni kívánt nem földrajzi szám Javasolt Számátadási Időablak(ok) Az előfizető számhordozási igénye
A Számhordozási Igénybejelentés opcionális eleme: Átvevő Szolgáltató nyilatkozata a számla- és egyéb tartozások* kiegyenlítésének átvállalásáról *
Az Előfizetőnek az Átadó Szolgáltatóval szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában fennálló számlatartozása, illetve a határozott időtartamhoz, kedvezményesen vagy egyéb módon kedvezményesen értékesített készülékhez kapcsolódó követelés a számhordozás kezdeményezése esetén lejárttá válik. E számlatartozás ki nem egyenlített ellenértékéről az Előfizető képviseletében az Átadó Szolgáltatónál eljáró Átvevő Szolgáltató úgy nyilatkozhat, hogy annak kiegyenlítését átvállalja, ennek hiányában az előfizető a számhordozás kezdeményezését követően az Átadó Szolgáltatónál köteles 8 munkanapon belül kiegyenlíteni.
A Számhordozási Igénybejelentést az Átvevő Szolgáltató honlapjáról letölthető számhordozási nyilatkozat kitöltésével, aláírásával és az Átvevő Szolgáltató részére történő megküldésével kell kezdeményezni. Az igényt az Átvevő szolgáltató címére (Ephone Magyarország Kft. 6723 Szeged, József Attila sgt. 115.) kell megküldeni, vagy a szolgáltató számhordozás ügyintézésre fenntartott
[email protected] e-mail címére.
Az Előfizető az Átadó Szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. Kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása esetében az Átvevő szolgáltató köteles az Átvevő Szolgáltatóval a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében előzetesen egyeztetni. A számhordozás az Előfizetővel előre egyeztetett időpontban történik meg. Nem Földrajzi Szám esetében a hordozási igényt számonként, a tényleges végződtetés hívószámával együtt kell megadni. Számhordozási eljárás Átvevő Szolgáltató köteles a munkanapokon 16 óráig bejelentett számhordozási előfizetői igényről az Átadó Szolgáltatót az adott munkanap 20 óra 00 percig értesíteni. A számhordozást az Átvevő Szolgáltató legkésőbb a számátadási időablak napját megelőző nap 12 óra 00 percig köteles bejelenteni a KRA számára. A számhordozás bejelentéséről a KRA az Átadó Szolgáltató részére jóváhagyást kérő üzenetet készít. A bejelentést az Átadó Szolgáltató a tranzakciózárásig, kizárólag a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdésében meghatározott indok alapján utasíthatja el. Az Átadó Szolgáltató a) a számhordozás elfogadásáról vagy elutasításról és annak indokáról, legkésőbb az Átvevő Szolgáltató általi értesítést követő munkanap 20 óra 00 percig értesíti az Átvevő Szolgáltatót, valamint b) a KRA-ban a tranzakciózárásig a Számhordozási rendelet 13. § (2) bekezdés szerint jóváhagyja vagy elutasítja a számhordozást. Amennyiben az Átadó Szolgáltató a számhordozás fenti bekezdésben meghatározott jóváhagyási határidején belül nem válaszol, úgy kell tekinteni, hogy a bejelentés adatait jóváhagyta és ennek alapján a számhordozást a KRA elfogadottá teszi. Elutasítás esetén az Átadó Szolgáltató mindenkor megadja az elutasítás indoklását is. Az elutasítás kizárólag a következő okokon alapulhat: a) a számhordozást kérő előfizető nem azonosítható a Számhordozási rendelet 5.§ (1) bekezdés alapján, vagy b) az Előfizetőnek az Átadó Szolgáltatóval szemben több mint 30 napja lejárt számlatartozása van, amelyről az Átvevő Szolgáltató az előfizetőt az Eht. 144. §-a szerint igazolhatóan értesítette, és amelyre nézve az Átvevő Szolgáltató a Számhordozási rendelet 5.§.(7) bekezdése szerint nem nyilatkozott, vagy c) az Átadó Szolgáltató a Számhordozási rendelet 3. § (8) bekezdése szerinti esetekben egyeztetést igényel. A számhordozási igény elutasításáról az Átvevő Szolgáltató köteles az Előfizetőt az Eht. 144. § (4) bekezdésének megfelelően egy munkanapon belül értesíteni. Amennyiben az Átadó Szolgáltató a számhordozást a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdés c) pontja alapján utasította el, az Átadó Szolgáltató és Átvevő Szolgáltató köteles a Számhordozási
rendelet 3. § (8) bekezdés szerinti egyeztetést az elutasítás napjától számított 5 munkanapon belül lefolytatni. Az egyeztetés alapján benyújtott számhordozási igényt, valamint az Átadó Szolgáltató hibájából elmaradt egyeztetés esetén ismételten benyújtott számhordozási igényt az Átadó Szolgáltató nem utasíthatja el. A határidők az Előfizető újabb azonosítását, vagy a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdés b) pontja szerint lejárt követelések kiegyenlítésének előfizető általi bejelentését, vagy a (7) bekezdés szerinti egyeztetést követően a hordozási igény Átadó Szolgáltató részére történő ismételt átadásának napján újrakezdődnek. Az Előfizető a számhordozási igényét az Átvevő Szolgáltatónál a számátadási időablakot megelőző 2. munkanapon 16 óráig visszavonhatja, amely alapján az Átvevő Szolgáltató az igény törléséről az Átadó Szolgáltatót 20 óra 00 percig értesíti, valamint a KRA-ba bejelentett hordozást az előfizető visszalépett indoklással törli. Amennyiben az előfizető által ISDN2 vagy ISDN30 előfizetés keretében használt számblokk hordozására kerül sor, a számhordozási díjat számblokkonként kell megfizetni. Összefüggő tartomány részleges hordozása esetén az elhordozott számokra a Szolgáltató az egyedi számok hordozására megállapított díjat alkalmazza. A behordozott számok hordozásonkénti egyszeri díját az számhordozási folyamat lezárását követően számlázza ki a Szolgáltató. A Szolgáltatás igénybevételének feltételei Átvevő Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötésekor felajánlja az Előfizetőnek a lehetséges számátadási időablakokat, amelyek közül az Előfizető előzetesen választ. A Számátadási Időablak nem lehet több 4 (négy) óránál. A számhordozási igényt - annak Átadó Szolgáltató általi elfogadása esetén – a Számhordozási rendelet 7. § (4) bekezdésében írt határidővel kell az Átadó Szolgáltatónak teljesítenie az Átvevő Szolgáltatóval egyeztetett Számátadási Időablakban, kivéve, ha a felajánlott időablakok közül az előfizető ennél későbbi időpontot jelöl meg. A számhordás díjait jelen ÁSZF 3. sz. melléklete tartalmazza Felelősség, kötbér A Számhordozási Igény elutasításáról az Átvevő Szolgáltató köteles értesíteni az Előfizetőt az Eht 144. § (4) bekezdésének megfelelően 1 (egy) munkanapon belül. Az Átvevő Szolgáltató köteles az egyeztetett Számátadási Időablakon belül az Átadó Szolgáltatóval együttműködve a Hordozott Számmal és annak Előfizetőjével kapcsolatos minden, az Átvevő Szolgáltatót terhelő szolgáltatói feladatot átvenni. A számhordozást követően az Átvevő Szolgáltató kezeli az Előfizető szolgáltatását, illetve Előfizető ügyfélpanaszait. Az Átvevő Szolgáltató számhordozási megállapodásonként és mulasztásonként 5.000 Ft kötbért köteles fizetni az Előfizetőnek, amennyiben
a) a számhordozási igényről az Átadó Szolgáltatót nem a Számhordozási rendelet 7. § (1) a) pontjában írtak szerint értesítette, b) a számhordozást a KRA-ba nem a Számhordozási rendelet 7. § (1) b) pontjában írtak szerint jelentette be, c) az Előfizető nem a legkorábbi számátadási időablak alkalmazását kéri, vagy a számhordozáshoz az előfizetői hurok átengedése vagy előfizető hozzáférési pont kiépítése szükséges, vagy a Számhordozási rendelet 3. § (8) bekezdés szerinti egyeztetés során nem a legkorábbi számátadási időablakot választották és az Átvevő Szolgáltató elmulasztotta a számhordozási megállapodásban rögzített számátadási időablakot megelőző nap 12 óra 00 percig bejelenteni a hordozási igényt a KRA-nak. Az Átadó Szolgáltató 5.000 Ft kötbért köteles fizetni az előfizetőnek számhordozási megállapodásonként és jogellenes elutasításonként, amennyiben a számhordozási igényt a) indoklás nélkül, b) a Számhordozási rendelet 5. § (1) bekezdésnek megfelelő azonosítás ellenére, c) nem a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdés b) pontja szerint lejárt és értesített tartozás miatt, vagy d) nem a Számhordozási rendelet 3. § (8) bekezdés szerinti, indokolt esetben igényelt egyeztetés miatt, vagy e) a Számhordozási rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerinti elfogadást követően a KRA-ban utasítja el. 25. pont kiegészül 7. sz. melléklet: Számhordozási nyilatkozat és számhordozási szabályzat
ÁSZF 1.A sz. melléklet Előfizetői szerződés változásai amely az alább megjelölt időpontban jött létre az Ephone Magyarország Kft. ((6723 Szeged, József Attila sgt. 115., Cégjegyzékszám: 06-09-010462, Bankszámlaszám: OTP 11735005-29909331), Központi ügyfélszolgálat, hibajelentő telefon: 1222, vagy 0614450000 WEB: www.ephone.hu, Email:
[email protected], Központi Ügyfélszolgálat nyitva tartása: Hétfő – Péntek 900-1600 ) mint Szolgáltató, valamint Változott amely az alább megjelölt időpontban jött létre az Ephone Magyarország Kft. ((6723 Szeged, József Attila sgt. 115., Cégjegyzékszám: 06-09-010462, Bankszámlaszám: 72300248-10006007), Központi ügyfélszolgálat, hibajelentő telefon: 064011-12-13, vagy 0614450000 WEB: www.ephone.hu, E-mail:
[email protected], Központi Ügyfélszolgálat nyitva tartása: Hétfő – Péntek 900-1600 ) mint Szolgáltató, valamint
ÁSZF 1.B sz. melléklet Előfizetői szerződés változásai amely az alább megjelölt időpontban jött létre az Ephone Magyarország Kft. ((6723 Szeged, József Attila sgt. 115., Cégjegyzékszám: 06-09-010462, Bankszámlaszám: OTP 11735005-29909331), Központi ügyfélszolgálat, hibajelentő telefon: 1222, vagy 0614450000 WEB: www.ephone.hu, Email:
[email protected], Központi Ügyfélszolgálat nyitva tartása: Hétfő – Péntek 900-1600 ) mint Szolgáltató, valamint
Változott amely az alább megjelölt időpontban jött létre az Ephone Magyarország Kft. ((6723 Szeged, József Attila sgt. 115., Cégjegyzékszám: 06-09-010462, Bankszámlaszám: 72300248-10006007), Központi ügyfélszolgálat, hibajelentő telefon: 064011-12-13, vagy 0614450000 WEB: www.ephone.hu, E-mail:
[email protected], Központi Ügyfélszolgálat nyitva tartása: Hétfő – Péntek 900-1600 ) mint Szolgáltató, valamint
ÁSZF 2. sz. melléklet ÁSZF kivonat változásai 1. Szolgáltató adatai, ügyfélszolgálat elérhetősége, illetve internetes honlapjának címe Bankszámlaszám: OTP 11735005-29909331 Változott Bankszámlaszám: 72300248-10006007(Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet) 5. Az Előfizetői szerződéskötés formai és eljárási szabályai, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli és földrajzi korlátai. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által havi rendszerességgel kiállított számláját nem, vagy rendszeresen jelentős késéssel fizeti meg, úgy a Szolgáltatónak jogában áll letéti díj megfizetésére kötelezni az Előfizetőt (jelen ÁSZF 13.3.1.9 pontja szerint), vagy az Előfizető értesítése mellett az Előfizetői szerződést „postpay” státuszról „prepaid” státuszra váltani. Változott Előfizető a Szolgáltató részére a szerződés megkötésekor az igényelt biztonsági korláttal egyenértékű letétet köteles megfizetni biztosítékul. Szolgáltató a megfizetett letétet nyilvántartásba veszi. Szolgáltató köteles az Előfizető számára a letét összegét jóváírni a szerződéskötéstől számított 4. forgalmi számlán, amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megküldött számlákat határidőre és maradéktalanul megfizette. Amennyiben Szolgáltató a 4. megküldött számlán nem tudja teljes mértékben jóváírni a letét összegét, úgy azt a soron következő számlákon írja jóvá mindaddig, amíg a befizetett letét 100%-ban felhasználásra kerül. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megküldött számlát nem fizeti meg határidőre, úgy a fizetési határidő napját követő napon a Szolgáltató a befizetett letétből azt kiegyenlíti, de ugyanekkora összeggel csökkenti a biztonsági korlát mértékét is. A késedelmes, vagy pontatlan fizetés a letét felhasználásának határidejét a késedelmes hónapok számával növeli. Egyedi megállapodás keretén belül Szolgáltatónak jogában áll a letét befizetésétől eltekinteni. Rendszeres késedelmes fizetés esetén Szolgáltatónak jogában áll az Előfizető értesítése mellett az Előfizetői szerződést „postpay” státuszról „prepaid” státuszra váltani. 13. Az előfizetői szolgáltatások díja, Számlázás módja és a díjbeszedés rendje bekezdés: A Szolgáltató az esedékes díjakról az esedékesség hónapjában elektronikus számlát, vagy igény estén nyomtatott számlát, illetve postai utalványt (sárga csekk) küld az Előfizetőnek, aki a számla összegét az azon feltüntetett határidőig köteles kiegyenlíteni. Nyomtatott számlát és postai
utalványon történő fizetési módot, kizárólag az utólagos elszámolású Előfizetők vehetik igénybe. A fizetési határidő nem lehet kevesebb a számla keltétől számított 8 naptári napnál. Ha az Előfizető a számlát nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató ügyfélszolgálatának köteles haladéktalanul, de legkésőbb a tárgyhó 10. napjáig bejelenteni. A Szolgáltató a fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett egyszeri és rendszeres díjat vagy költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül számlázhatja. Változott A Szolgáltató az esedékes díjakról az esedékesség hónapjában elektronikus számlát, vagy külön igény estén nyomtatott számlát, illetve postai utalványt (sárga csekk) küld az Előfizetőnek postai úton. Előfizető a számla összegét az azon feltüntetett határidőig köteles kiegyenlíteni. Postai úton megküldött nyomtatott számlát és postai utalványon történő fizetési módot, kizárólag az utólagos elszámolású Előfizetők vehetik igénybe. Elektronikus számlához nem igényelhető postai utalvány! A fizetési határidő nem lehet kevesebb a számla keltétől számított 8 naptári napnál. Ha az Előfizető a számlát nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató ügyfélszolgálatának köteles haladéktalanul, de legkésőbb a számlázási fordulónapot követő 10. napig bejelenteni. A Szolgáltató a fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett egyszeri és rendszeres díjat, vagy költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül számlázhatja. 13. Az előfizetői szolgáltatások díja, utolsó bekezdés kiegészült Kiegészítő percdíj. A távközlési szektort sújtó különadó bevezetése miatt az Ephone hálózatából indított hívásokra a Szolgáltató kiegészítő percdíjat számol fel. A kiegészítő percdíj minden esetben megegyezik a kormány által kiszabott díj mértékével. A díj mértékét jelen ÁSZF 3. sz. melléklete tartalmazza. A díj elszámolása perc alapú, valamint minden olyan azonosítóra értendő, amelyről az Előfizető hívást tud kezdeményezni. A kiegészítő percdíj az Ephone hálózatán belüli hívásokra nem vonatkozik. A kiegészítő percdíjat a szolgáltató egy teljes naptári hónapra vonatkozva számolja fel, számlázási időszaktól függetlenül. 20. A számhordozási eljárás szabályai , A számhordozásra vonatkozó jogszabályok 2003. évi C. tv. az elektronikus hírközlésről, 46/2004. Korm. rendelet a számhordozhatóság szabályairól, 17/2003. IHM rendelet a számhordozási központi referencia adatbázisról. Változott 2003. évi C. tv. az elektronikus hírközlésről, 46/2004. Korm. rendelet felváltó 13/2012 (IX. 28) NMHH rendelettel módosított- a számhordozás részletes szabályairól szóló 2/2012. (I.24.) NMHH rendelet, 17/2003. IHM rendelet a számhordozási központi referencia adatbázisról.
ÁSZF 3. sz. melléklete (Szolgáltatási díjak – Szolgáltatás havidíjak) változásai A 3. sz. melléklet első bekezdése A távközlési szektort sújtó különadó bevezetése miatt az Ephone hálózatából indított hívásokra kiegészítő percdíjat kényszerültünk bevezetni. A kiegészítő percdíj minden esetben megegyezik a
kormány által kiszabott díj mértékével. A díj perc alapú, nettó 2 Ft mértékű. A kiegészítő percdíj maximális mértéke magánszemélyek esetében maximum 400 Ft + ÁFA / hó, üzleti előfizetők esetében maximum 1400 Ft + ÁFA / hó. A kiegészítő percdíj az Ephone hálózatán belüli hívásokra nem vonatkozik. Változott A távközlési szektort sújtó különadó bevezetése miatt az Ephone hálózatából indított hívásokra kiegészítő percdíjat kényszerültünk bevezetni. A kiegészítő percdíj minden esetben megegyezik a kormány által kiszabott díj mértékével. A díj perc alapú, nettó 2 Ft mértékű. A kiegészítő percdíj maximális mértéke magánszemélyek esetében maximum 700 Ft + ÁFA / hó / azonosító, üzleti előfizetők esetében maximum 2500 Ft + ÁFA / hó / azonosító. A kiegészítő percdíj az Ephone hálózatán belüli hívásokra nem vonatkozik. Szolgáltatás havidíjak bekezdésből törlésre került Csoportos hangrögzítés (hangrögzítés alapdíj + alszámonként) IVR hangmenü 1 mélységű menürendszer max. 10 menüpont
779,53 Ft
990,00 Ft
3 929,13 Ft
4 990,00 Ft
Követő hívás (telefonszámonként)
385,83 Ft
490,00 Ft
Számváltozás hangbemondása
937,01 Ft
1 190,00 Ft
0,00 Ft
0,00 Ft
Hívószámkijelzés
Szolgáltatás havidíjak bekezdésben módosult Számlázási díj Számlázási díjkedvezmény (elektronikus szla. esetében, postai csekk nélkül) Hangrögzítés / telefonszám (maximum 1000 perc/hó)
196,85 Ft
250,00 Ft
-196,85 Ft
-250,00 Ft
3 929,13 Ft
4 990,00 Ft
Változott Számlázási díj Számlázási díjkedvezmény (elektronikus szla. esetében, postai csekk nélkül) Hangrögzítés / telefonszám (maximum 1000 perc/hó)
228,35 Ft
290,00 Ft
-228,35 Ft
-290,00 Ft
1 566,93 Ft
1 990,00 Ft
Eljárási díjak bekezdésből törlésre került Telepítési alapdíj (előfizető kérésére, csak kiszállás esetén)
6 291,34 Ft
7 990,00 Ft
17 314,97 Ft
21 990,00 Ft
Áthelyezés alapdíj (előfizető kérésére, csak kiszállás esetén)
6 291,34 Ft
7 990,00 Ft
Kiszállás alapár max 20 km
3 141,74 Ft
3 990,00 Ft
Sürgősségi telepítési díj (előfizető kérésére, csak kiszállás esetén)
Kiszállás kilométerdíj (20 km-en felül)
86,62 Ft
110,00 Ft
Előfizetői tulajdonú készülék programozása, hibajavítási óradíj
3 929,14 Ft
4 990,00 Ft
Expressz kiszállás munkaidőben 4 órán belül
9 440,95 Ft
11 990,00 Ft
Előfizető megrendelésére végzett munka óradíja
4 716,57 Ft
5 990,00 Ft
Számváltoztatás
1 566,93 Ft
1 990,00 Ft
Hívószám kijelzés tiltás / Hívószámkijelzés engedélyezés státuszváltás
385,83 Ft
490,00 Ft
Hívástiltás/engedélyezés előfizető által meghatározott irányokba
385,83 Ft
490,00 Ft
7 866,14 Ft
9 900,00 Ft
Előfizető készülékének vizsgálati díja (előfizető kérésére)
Eljárási díjak kiegészült:
Fizetési felszólítás (ügyvédi, 30 napon túli tartozás esetén) díja
Nettó
Bruttó
1 960,62 Ft
2 490,00 Ft
ÁSZF 3. sz. melléklet kiegészült Szolgáltatási díjak, Nemzeközi Virtuális Hívószámok (ÁSZF 3. sz. melléklet) Érvényes 2013. január 1-től A bruttó árak 27%-os általános forgalmi adót tartalmaznak! Szolgáltató ország Algéria Amerikai Egyesült Államok Argentína Ausztrália Ausztria Bahrein Belgium Brazília Bulgária Chile Ciprus Costa Rica Cseh Köztársaság Dánia Dél Afrikai Köztársaság Dominikai Köztársaság Észtország Finnország Franciaország Grúzia Görögország Guatemala Hollandia Hong Kong Horvátország Írország Izrael Japán Kanada
Prefix 213 1 54 61 43 973 32 55 359 56 357 506 420 45 27 1 372 358 33 995 30 502 31 852 385 353 972 81 1
Számtípus VoIP Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi, VoIP Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi, VoIP Földrajzi VoIP Földrajzi VoIP Földrajzi, VoIP Földrajzi VoIP Földrajzi Földrajzi Földrajzi, VoIP Földrajzi Földrajzi Földrajzi VoIP Földrajzi Földrajzi, VoIP Földrajzi, VoIp Földrajzi Földrajzi
Virtual PRI* Nincs Nincs Nincs Nincs Van Nincs Van Van Nincs Nincs Nincs Nincs Van Van Van Van Nincs Van Van Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Van Nincs Van Nincs Nincs
Egyszeri költség 3.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft
Havidíj 3.990 Ft 1.990 Ft 2.490 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 4.990 Ft 1.990 Ft 2.490 Ft 1.990 Ft 3.290 Ft 3.990 Ft 2.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 2.490 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 4.990 Ft 1.990 Ft 5.790 Ft 3.690 Ft 3.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 3.690 Ft 1.990 Ft
Spec. feltétel Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Van Van Nincs Van Nincs Van Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Van Van Van Van Nincs Van Nincs Van Nincs Van Nincs
Kína Kolumbia Lengyelország Lettország Liechtenstein Litvánia Luxemburg Malajzia Málta Mexikó Nagy-Britannia Németország Norvégia Olaszország Oroszország Panama Peru Portugália Puero Rico Románia Salvador Spanyolország Svájc Svédország Szingapúr Szlovák Köztársaság Szlovénia Taiwan Thaiföld Törökország Új-Zéland Ukrajna Ukrajna mobil Venezuela Vietnám
86 57 48 371 423 370 352 60 356 52 44 49 47 39 7 507 51 351 1 40 503 34 41 46 65 421 386 886 66 90 64 380 380 58 84
Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi VoIP Földrajzi, Mobil VoIP Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi, VoIp Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi VoIP Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi Földrajzi Mobil VoIP Földrajzi, VoIP Földrajzi Földrajzi Mobil Földrajzi Földrajzi
Nincs Nincs Van Van Van Van Van Nincs Nincs Nincs Van Van Van Van Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Van Nincs Van Van Van Nincs Van Van Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs
1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 3.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 3.990 Ft 3.990 Ft 1.990 Ft 6.190 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft
5.790 Ft 6.590 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 3.990 Ft 3.290 Ft 3.290 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 3.290 Ft 3.990 Ft 2.490 Ft 1.990 Ft 4.990 Ft 1.990 Ft 3.690 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 3.690 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 1.990 Ft 3.690 Ft 7.390 Ft 1.990 Ft 5.790 Ft 1.990 Ft 6.590 Ft 4.990 Ft
Nincs Van Nincs Nincs Nincs Nincs Nincs Van Nincs Nincs Van Nincs Van Van Van Nincs Van Nincs Nincs Van Nincs Nincs Nincs Van Nincs Nincs Van Van Van Nincs Van Nincs Van Nincs
A választható nemzetközi virtuális telefonszámok alapesetben 2 párhuzamos csatornát tartalmaznak, azaz egyszerre két bejövő hívásra alkalmasak.
ÁSZF 3. sz. melléklet, Nemzetközi hívásdíjak, Törölt irányok Aeromobile
1 059,30 Ft
1 345,31 Ft
Törölve
Afganisztán
59,99 Ft
76,19 Ft
Törölve
Afganisztán mobil
59,80 Ft
75,94 Ft
Törölve
Alaszka
32,45 Ft
41,21 Ft
Törölve
Albánia
14,29 Ft
18,15 Ft
Törölve
300,30 Ft
381,38 Ft
Törölve
Albánia mobil
64,57 Ft
82,00 Ft
Törölve
Algéria
18,45 Ft
23,43 Ft
Törölve
Algéria mobil
77,81 Ft
98,82 Ft
Törölve
Albánia emeltdíjas
Amerikai Egyesült Államok
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Amerikai Szamoa
13,75 Ft
17,46 Ft
Törölve
Amerikai Szamoa mobil
13,75 Ft
17,46 Ft
Törölve
7,48 Ft
9,50 Ft
Törölve
Andorra mobil
52,94 Ft
67,24 Ft
Törölve
Angola
26,95 Ft
34,23 Ft
Törölve
Angola mobil
29,18 Ft
37,06 Ft
Törölve
Anguilla
49,30 Ft
62,61 Ft
Törölve
Anguilla mobil
48,47 Ft
61,55 Ft
Törölve
768,90 Ft
976,50 Ft
Törölve
1 139,60 Ft
1 447,29 Ft
Törölve
Antigua és Barbuda
36,34 Ft
46,16 Ft
Törölve
Antigua és Barbuda mobil
32,19 Ft
40,88 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Argentína mobil
43,01 Ft
54,62 Ft
Törölve
Aruba
24,48 Ft
31,08 Ft
Törölve
Andorra
Antarktisz Antarktisz Global
Argentína
Aruba mobil
59,16 Ft
75,13 Ft
Törölve
414,70 Ft
526,67 Ft
Törölve
5,67 Ft
7,19 Ft
Törölve
Ausztria emeltdíjas
71,50 Ft
90,81 Ft
Törölve
Ausztria mobil
10,84 Ft
13,76 Ft
Törölve
Ausztrália
5,97 Ft
7,59 Ft
Törölve
Ausztrália (Karácsony sziget)
5,97 Ft
7,59 Ft
Törölve
Ausztrália (Kókusz szigetek)
5,97 Ft
7,59 Ft
Törölve
31,99 Ft
40,62 Ft
Törölve
242,00 Ft
307,34 Ft
Törölve
56,97 Ft
72,35 Ft
Törölve
Ascension Ausztria
Ausztrália mobil Ausztrália mobil (műholdas) Azerbajdzsán Azerbajdzsán emeltdíjas
301,40 Ft
382,78 Ft
Törölve
Azerbajdzsán mobil
85,75 Ft
108,90 Ft
Törölve
Bahamák
45,25 Ft
57,47 Ft
Törölve
Bahamák mobil
47,15 Ft
59,88 Ft
Törölve
Bahrein
11,19 Ft
14,21 Ft
Törölve
Bahrein mobil
15,17 Ft
19,26 Ft
Törölve
Banglades
12,82 Ft
16,28 Ft
Törölve
Banglades mobil
13,73 Ft
17,43 Ft
Törölve
Barbados
14,77 Ft
18,76 Ft
Törölve
Barbados mobil
54,40 Ft
69,08 Ft
Törölve
Belgium
5,42 Ft
6,89 Ft
Törölve
Belgium emeltdíjas
56,05 Ft
71,18 Ft
Törölve
Belgium mobil
23,07 Ft
29,30 Ft
Törölve
Belize
58,89 Ft
74,80 Ft
Törölve
Belize mobil
61,60 Ft
78,23 Ft
Törölve
Benin
61,49 Ft
78,09 Ft
Törölve
Benin mobil
61,49 Ft
78,09 Ft
Törölve
Bermuda
12,39 Ft
15,73 Ft
Törölve
Bhután
28,99 Ft
36,81 Ft
Törölve
Bhután mobil
30,75 Ft
39,05 Ft
Törölve
Bissau-Guinea
76,51 Ft
97,16 Ft
Törölve
Bissau-Guinea mobil
86,63 Ft
110,01 Ft
Törölve
Bolívia
22,06 Ft
28,01 Ft
Törölve
Bolívia mobil
40,23 Ft
51,09 Ft
Törölve
Bosznia-Hercegovina
34,53 Ft
43,85 Ft
Törölve
Bosznia-Hercegovina mobil
75,36 Ft
95,71 Ft
Törölve
Botswana
24,59 Ft
31,22 Ft
Törölve
Botswana mobil
56,10 Ft
71,25 Ft
Törölve
6,66 Ft
8,45 Ft
Törölve
39,11 Ft
49,66 Ft
Törölve
7,73 Ft
9,82 Ft
Törölve
Brazília Brazília mobil Brunei Darussalam Brunei Darussalam mobil
8,59 Ft
10,91 Ft
Törölve
14,48 Ft
18,38 Ft
Törölve
130,90 Ft
166,24 Ft
Törölve
Bulgária mobil
94,28 Ft
119,74 Ft
Törölve
Burkina Faso
61,86 Ft
78,57 Ft
Törölve
Burkina Faso mobil
69,27 Ft
87,97 Ft
Törölve
Burundi
22,66 Ft
28,78 Ft
Törölve
Burundi mobil
32,14 Ft
40,82 Ft
Törölve
7,39 Ft
9,39 Ft
Törölve
Chile Húszvét sziget
105,04 Ft
133,40 Ft
Törölve
Chile emeltdíjas
Bulgária Bulgária emeltdíjas
Chile
355,30 Ft
451,23 Ft
Törölve
Chile mobil
26,27 Ft
33,36 Ft
Törölve
Chile vidék
151,73 Ft
192,70 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Ciprus mobil
12,11 Ft
15,38 Ft
Törölve
Comores
92,91 Ft
117,99 Ft
Törölve
450,03 Ft
571,54 Ft
Törölve
94,16 Ft
119,58 Ft
Törölve
178,81 Ft
227,08 Ft
Törölve
Costa Rica
10,14 Ft
12,88 Ft
Törölve
Costa Rica mobil
13,67 Ft
17,36 Ft
Törölve
Ciprus
Comores emeltdíjas Comores mobil Cook-szgk.
Csehország
6,94 Ft
8,82 Ft
Törölve
Csehország mobil
23,11 Ft
29,35 Ft
Törölve
Csád
30,25 Ft
38,42 Ft
Törölve
Csád egyéb mobil
73,87 Ft
93,81 Ft
Törölve
Csád mobil
33,26 Ft
42,25 Ft
Törölve
Diego Garcia
425,12 Ft
539,90 Ft
Törölve
Djibouti
90,39 Ft
114,79 Ft
Törölve
Dominika
25,49 Ft
32,37 Ft
Törölve
Dominika mobil
57,74 Ft
73,33 Ft
Törölve
8,13 Ft
10,32 Ft
Törölve
24,88 Ft
31,60 Ft
Törölve
Dominikai Köztársaság Dominikai Köztársaság mobil Dánia
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Dánia mobil
24,44 Ft
31,04 Ft
Törölve
Dél-afrikai Köztársaság
13,72 Ft
17,42 Ft
Törölve
Dél-Afrikai Köztársaság mobil
45,86 Ft
58,24 Ft
Törölve
1 378,93 Ft
1 751,24 Ft
Törölve
Ecuador
28,89 Ft
36,69 Ft
Törölve
Ecuador mobil
55,09 Ft
69,96 Ft
Törölve
Egyenlítői Guinea
59,55 Ft
75,63 Ft
Törölve
Egyesült Arab Emírségek
43,64 Ft
55,42 Ft
Törölve
Egyiptom
34,94 Ft
44,37 Ft
Törölve
Emsat
Egyiptom mobil
28,33 Ft
35,97 Ft
Törölve
Elefántcsontpart
62,91 Ft
79,89 Ft
Törölve
267,72 Ft
340,00 Ft
Törölve
Elefántcsontpart emeltdíjas Elefántcsontpart mobil
77,52 Ft
98,45 Ft
Törölve
1 535,56 Ft
1 950,16 Ft
Törölve
Eritrea
66,88 Ft
84,94 Ft
Törölve
Etiópia
58,83 Ft
74,71 Ft
Törölve
Etiópia mobil
67,76 Ft
86,06 Ft
Törölve
Északi Mariana-szigetek
7,34 Ft
9,32 Ft
Törölve
Észtország
5,62 Ft
7,14 Ft
Törölve
65,81 Ft
83,58 Ft
Törölve
135,30 Ft
171,83 Ft
Törölve
41,03 Ft
52,11 Ft
Törölve
Észak Korea
170,50 Ft
216,54 Ft
Törölve
Falkland-szgk.
352,18 Ft
447,26 Ft
Törölve
59,44 Ft
75,49 Ft
Törölve
215,69 Ft
273,92 Ft
Törölve
Fehéroroszország mobil
68,12 Ft
86,52 Ft
Törölve
Feröer-szgk.
24,71 Ft
31,38 Ft
Törölve
Feröer-szgk. mobil
63,99 Ft
81,26 Ft
Törölve
Fidzsi-szgk.
54,00 Ft
68,58 Ft
Törölve
Finnország
15,40 Ft
19,56 Ft
Törölve
Finnország mobil
22,23 Ft
28,23 Ft
Törölve
Ellipso műholdas rendszer
Észtország egyéb mobil Észtország emeltdíjas Észtország mobil
Fehéroroszország Fehéroroszország emeltdíjas
Francia Guyana
8,94 Ft
11,36 Ft
Törölve
Francia Guyana mobil
64,60 Ft
82,05 Ft
Törölve
Francia Polinézia
83,37 Ft
105,88 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
109,33 Ft
138,85 Ft
Törölve
Franciaország mobil
13,94 Ft
17,70 Ft
Törölve
Fülöp-szigetek
33,12 Ft
42,06 Ft
Törölve
Fülöp-szigetek mobil
40,26 Ft
51,13 Ft
Törölve
Gabon
103,37 Ft
131,28 Ft
Törölve
Gabon mobil
104,42 Ft
132,62 Ft
Törölve
Gambia
113,71 Ft
144,41 Ft
Törölve
Gambia mobil
Franciaország Franciaország emeltdíjas
112,72 Ft
143,15 Ft
Törölve
Ghána
55,47 Ft
70,45 Ft
Törölve
Ghána mobil
56,01 Ft
71,14 Ft
Törölve
Gibraltár
11,43 Ft
14,51 Ft
Törölve
Gibraltár mobil
66,50 Ft
84,45 Ft
Törölve
881,52 Ft
1 119,53 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Görögország mobil
24,26 Ft
30,80 Ft
Törölve
Grenada
24,10 Ft
30,61 Ft
Törölve
Grenada mobil
57,67 Ft
73,24 Ft
Törölve
Grönland
95,70 Ft
121,54 Ft
Törölve
Global Star Görögország
Grönland mobil
140,26 Ft
178,13 Ft
Törölve
Grúzia
13,63 Ft
17,31 Ft
Törölve
Grúzia mobil
16,14 Ft
20,49 Ft
Törölve
8,89 Ft
11,29 Ft
Törölve
54,84 Ft
69,64 Ft
Törölve
Guadeloupe Guadeloupe mobil Guam
5,98 Ft
7,60 Ft
Törölve
167,56 Ft
212,81 Ft
Törölve
Guatemala
20,59 Ft
26,15 Ft
Törölve
Guatemala mobil
36,84 Ft
46,79 Ft
Törölve
Guinea
95,26 Ft
120,98 Ft
Törölve
Guantanamo
Guinea emeltdíjas
239,47 Ft
304,13 Ft
Törölve
Guinea mobil
91,52 Ft
116,23 Ft
Törölve
Guyana
68,54 Ft
87,05 Ft
Törölve
Guyana mobil
59,55 Ft
75,63 Ft
Törölve
Haiti
77,55 Ft
98,49 Ft
Törölve
Haiti mobil
77,55 Ft
98,49 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Holland Antillák
29,70 Ft
37,72 Ft
Törölve
Holland Antillák mobil
Hawai
33,76 Ft
42,87 Ft
Törölve
Hollandia
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Hollandia egyéb
5,41 Ft
6,87 Ft
Törölve
Hollandia emeltdíjas
489,83 Ft
622,08 Ft
Törölve
Hollandia mobil
27,80 Ft
35,30 Ft
Törölve
Honduras
37,19 Ft
47,23 Ft
Törölve
Honduras mobil
42,90 Ft
54,48 Ft
Törölve
Hong Kong
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Hong Kong mobil
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Horvátország
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Horvátország mobil
57,55 Ft
73,09 Ft
Törölve
1 824,38 Ft
2 316,97 Ft
Törölve
India
5,28 Ft
6,71 Ft
Törölve
India mobil
4,93 Ft
6,26 Ft
Törölve
16,25 Ft
20,63 Ft
Törölve
ICO globális komm. műholdas rendszer
Indonézia Indonézia mobil
19,54 Ft
24,81 Ft
Törölve
304,65 Ft
386,90 Ft
Törölve
Inmarsat
1 845,82 Ft
2 344,19 Ft
Törölve
Inmarsat A Data
1 329,61 Ft
1 688,61 Ft
Törölve
Inmarsat A Voice
1 329,61 Ft
1 688,61 Ft
Törölve
Inmarsat Aero
1 411,30 Ft
1 792,35 Ft
Törölve
Indonézia mobil (műholdas)
Inmarsat B
603,33 Ft
766,23 Ft
Törölve
Inmarsat B HSD
1 757,64 Ft
2 232,20 Ft
Törölve
Inmarsat BGAN
260,37 Ft
330,67 Ft
Törölve
1 419,03 Ft
1 802,17 Ft
Törölve
521,76 Ft
662,64 Ft
Törölve
1 380,54 Ft
1 753,29 Ft
Törölve
458,90 Ft
582,80 Ft
Törölve
Inmarsat SNAC
1 705,29 Ft
2 165,71 Ft
Törölve
Inmarsar SNAC A Data
1 446,78 Ft
1 837,40 Ft
Törölve
Inmarsat SNAC A Voice
1 446,78 Ft
1 837,40 Ft
Törölve
Irak
13,74 Ft
17,45 Ft
Törölve
Irak mobil
32,97 Ft
41,87 Ft
Törölve
Iridium 16
1 186,99 Ft
1 507,47 Ft
Törölve
Iridium 17
1 234,64 Ft
1 567,99 Ft
Törölve
Irán
20,79 Ft
26,40 Ft
Törölve
Irán mobil
28,23 Ft
35,85 Ft
Törölve
Inmarsat BGAN HSD Inmarsat M Inamrsat M4 Inmarsat Mini M
Írország
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Írország emeltdíjas
33,32 Ft
42,32 Ft
Törölve
Írország mobil
63,91 Ft
81,17 Ft
Törölve
4,92 Ft
6,24 Ft
Törölve
29,37 Ft
37,30 Ft
Törölve
Izland Izland mobil Izrael
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Izrael mobil
15,68 Ft
19,91 Ft
Törölve
Jamaica
28,72 Ft
36,48 Ft
Törölve
Jamaica mobil
54,10 Ft
68,70 Ft
Törölve
8,79 Ft
11,16 Ft
Törölve
Japán
Japán mobil
36,73 Ft
46,65 Ft
Törölve
Jemen
42,37 Ft
53,81 Ft
Törölve
Jemen mobil
39,80 Ft
50,54 Ft
Törölve
Jordánia
23,52 Ft
29,87 Ft
Törölve
Jordánia mobil
30,89 Ft
39,23 Ft
Törölve
Kajmán-szgk.
15,97 Ft
20,28 Ft
Törölve
Kajmán-szgk. mobil
45,78 Ft
58,14 Ft
Törölve
Kambodzsa
12,11 Ft
15,38 Ft
Törölve
Kamerun
40,11 Ft
50,93 Ft
Törölve
239,47 Ft
304,13 Ft
Törölve
56,80 Ft
72,14 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Kanada Északnyugati területek
44,43 Ft
56,42 Ft
Törölve
Katar
42,54 Ft
54,02 Ft
Törölve
Katar mobil
51,80 Ft
65,78 Ft
Törölve
Kazahsztán
8,06 Ft
10,24 Ft
Törölve
Kazahsztán (egyéb)
15,84 Ft
20,12 Ft
Törölve
Kazahsztán mobil
28,12 Ft
35,71 Ft
Törölve
280,71 Ft
356,50 Ft
Törölve
Kenya
23,12 Ft
29,36 Ft
Törölve
Kenya mobil
20,42 Ft
25,93 Ft
Törölve
Kenya mobil (egyéb)
31,82 Ft
40,42 Ft
Törölve
Kína
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Kína mobil
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Kirgizisztán
32,70 Ft
41,53 Ft
Törölve
Kirgizisztán mobil
33,13 Ft
42,08 Ft
Törölve
158,80 Ft
201,67 Ft
Törölve
4,84 Ft
6,15 Ft
Törölve
Kolumbia mobil
26,10 Ft
33,15 Ft
Törölve
Kongó
96,17 Ft
122,14 Ft
Törölve
Kongó mobil
97,45 Ft
123,76 Ft
Törölve
Kongói Demokratikus Köztársaság
74,13 Ft
94,14 Ft
Törölve
428,34 Ft
543,99 Ft
Törölve
60,59 Ft
76,95 Ft
Törölve
5,73 Ft
7,28 Ft
Törölve
Kamerun emeltdíjas Kamerun mobil Kanada
Kelet Timor
Kiribati Kolumbia
Kongói Demokratikus Köztársaság Prémium Kongói Demokratikus Köztársaság mobil Koreai Köztársaság Koreai Köztársaság mobil
10,60 Ft
13,47 Ft
Törölve
Közép-Afrikai Közt.
84,78 Ft
107,67 Ft
Törölve
130,81 Ft
166,13 Ft
Törölve
73,18 Ft
92,94 Ft
Törölve
238,17 Ft
302,48 Ft
Törölve
Kuvait
14,17 Ft
17,99 Ft
Törölve
Kuvait mobil
25,91 Ft
32,90 Ft
Törölve
Laosz
11,44 Ft
14,53 Ft
Törölve
Lengyelország emeltdíjas 1
83,86 Ft
106,51 Ft
Törölve
Lengyelország emeltdíjas 2
156,88 Ft
199,24 Ft
Törölve
Lengyelország emeltdíjas 3
884,64 Ft
1 123,50 Ft
Törölve
Közép-Afrikai Közt. egyéb mobil Közép-Afrikai Közt. mobil Kuba
Lengyelország
5,05 Ft
6,41 Ft
Törölve
Lengyelország mobil
27,84 Ft
35,36 Ft
Törölve
Lesotho
56,13 Ft
71,29 Ft
Törölve
Lesotho mobil
60,05 Ft
76,26 Ft
Törölve
Lettország
11,01 Ft
13,98 Ft
Törölve
Lettország egyéb
17,59 Ft
22,34 Ft
Törölve
Lettország egyéb mobil
147,85 Ft
187,77 Ft
Törölve
Lettország emeltdíjas
161,14 Ft
204,65 Ft
Törölve
Lettország mobil
24,70 Ft
31,36 Ft
Törölve
Libanon
25,81 Ft
32,77 Ft
Törölve
Libanon mobil
45,73 Ft
58,07 Ft
Törölve
Libéria
62,91 Ft
79,89 Ft
Törölve
Libéria mobil
63,56 Ft
80,72 Ft
Törölve
Líbia
62,72 Ft
79,66 Ft
Törölve
112,90 Ft
143,39 Ft
Törölve
21,78 Ft
27,66 Ft
Törölve
146,95 Ft
186,63 Ft
Törölve
7,18 Ft
9,12 Ft
Törölve
160,07 Ft
203,29 Ft
Törölve
17,92 Ft
22,76 Ft
Törölve
Luxemburg
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Luxemburg VoIP
7,17 Ft
9,11 Ft
Törölve
50,74 Ft
64,44 Ft
Törölve
472,66 Ft
600,28 Ft
Törölve
Líbia mobil Liechtenstein Liechtenstein mobil Litvánia Litvánia emeltdíjas Litvánia mobil
Luxemburg mobil MCP műholdas rendszer Macedónia
34,88 Ft
44,30 Ft
Törölve
Macedónia mobil
94,78 Ft
120,37 Ft
Törölve
Madagaszkár
111,78 Ft
141,96 Ft
Törölve
Madagaszkár emeltdíjas
266,42 Ft
338,35 Ft
Törölve
Madagaszkár mobil
114,73 Ft
145,71 Ft
Törölve
Makao
11,80 Ft
14,99 Ft
Törölve
Malajzia
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Malajzia mobil
8,89 Ft
11,29 Ft
Törölve
Malawi
22,33 Ft
28,36 Ft
Törölve
Malawi mobil
22,70 Ft
28,83 Ft
Törölve
Maldív-szgk.
170,97 Ft
217,14 Ft
Törölve
Maldív-szgk. mobil
173,40 Ft
220,22 Ft
Törölve
Mali
57,85 Ft
73,47 Ft
Törölve
Mali mobil
70,62 Ft
89,69 Ft
Törölve
5,56 Ft
7,05 Ft
Törölve
35,74 Ft
45,39 Ft
Törölve
Málta Málta mobil Marokkó
5,75 Ft
7,31 Ft
Törölve
Marokkó mobil
92,20 Ft
117,10 Ft
Törölve
Marshall-szgk.
66,72 Ft
84,73 Ft
Törölve
8,75 Ft
11,11 Ft
Törölve
Martinique mobil
77,24 Ft
98,10 Ft
Törölve
Mauritánia
92,48 Ft
117,45 Ft
Törölve
Mauritánia mobil
92,53 Ft
117,52 Ft
Törölve
Mauritius
43,11 Ft
54,75 Ft
Törölve
Mayotte sziget mobil
37,02 Ft
47,01 Ft
Törölve
6,17 Ft
7,84 Ft
Törölve
Martinique
Mexikó Mexikó mobil
37,85 Ft
48,07 Ft
Törölve
Mianmar
79,15 Ft
100,51 Ft
Törölve
Mikronézia
63,77 Ft
80,98 Ft
Törölve
Moldova
35,29 Ft
44,82 Ft
Törölve
142,53 Ft
181,01 Ft
Törölve
Moldova mobil
52,39 Ft
66,54 Ft
Törölve
Monaco
16,08 Ft
20,42 Ft
Törölve
Monaco KFOR mobile
95,72 Ft
121,57 Ft
Törölve
Monaco mobil
75,24 Ft
95,55 Ft
Törölve
Mongólia
15,32 Ft
19,46 Ft
Törölve
Montenegro
38,47 Ft
48,85 Ft
Törölve
Montenegro mobil
83,41 Ft
105,93 Ft
Törölve
Montserrat
45,39 Ft
57,64 Ft
Törölve
Mozambik
20,23 Ft
25,69 Ft
Törölve
Mozambik mobil
58,51 Ft
74,31 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Moldova emeltdíjas
Nagy-Britannia
Nagy-Britannia egyéb
47,43 Ft
60,24 Ft
Törölve
Nagy-Britannia emeltdíjas
85,39 Ft
108,45 Ft
Törölve
Nagy-Britannia mobil
27,71 Ft
35,19 Ft
Törölve
Namíbia
20,45 Ft
25,97 Ft
Törölve
Namíbia mobil
46,21 Ft
58,69 Ft
Törölve
Nauru
282,44 Ft
358,69 Ft
Törölve
Nemzetközi tengeri műholdas
493,49 Ft
626,74 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Németország emeltdíjas 1
52,28 Ft
66,40 Ft
Törölve
Németország emeltdíjas 2
109,10 Ft
138,55 Ft
Törölve
Németország mobil
23,16 Ft
29,41 Ft
Törölve
Németország mobil egyéb
34,25 Ft
43,50 Ft
Törölve
Nepál
37,90 Ft
48,13 Ft
Törölve
Nepál mobil
37,90 Ft
48,13 Ft
Törölve
Nicaragua
36,45 Ft
46,30 Ft
Törölve
Nicaragua mobil
60,41 Ft
76,72 Ft
Törölve
Niger
59,86 Ft
76,02 Ft
Törölve
Németország
Niger emeltdíjas
342,31 Ft
434,73 Ft
Törölve
Niger mobil
58,52 Ft
74,32 Ft
Törölve
Nigéria
26,54 Ft
33,71 Ft
Törölve
Nigéria Alphatech
46,66 Ft
59,26 Ft
Törölve
108,33 Ft
137,58 Ft
Törölve
Nigéria Envision Nigéria mobil
21,80 Ft
27,69 Ft
Törölve
Niue
198,85 Ft
252,54 Ft
Törölve
Norfolk-szigetek
353,78 Ft
449,30 Ft
Törölve
7,22 Ft
9,16 Ft
Törölve
Norvégia egyéb mobil
50,22 Ft
63,77 Ft
Törölve
Norvégia emeltdíjas
52,58 Ft
66,78 Ft
Törölve
Norvégia
Norvégia mobil
23,66 Ft
30,05 Ft
Törölve
Nyugat Szamoa
123,90 Ft
157,36 Ft
Törölve
Olaszország
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Olaszország emeltdíjas
93,16 Ft
118,31 Ft
Törölve
Olaszország mobil
30,49 Ft
38,72 Ft
Törölve
Omán
29,76 Ft
37,79 Ft
Törölve
Omán mobil
70,61 Ft
89,67 Ft
Törölve
710,79 Ft
902,70 Ft
Törölve
Oroszország
10,43 Ft
13,24 Ft
Törölve
Oroszország mobil
23,24 Ft
29,52 Ft
Törölve
Örményország
28,86 Ft
36,66 Ft
Törölve
Örményország mobil
47,38 Ft
60,17 Ft
Törölve
Pakisztán
10,56 Ft
13,41 Ft
Törölve
Pakisztán mobil
10,76 Ft
13,66 Ft
Törölve
Palau
68,48 Ft
86,96 Ft
Törölve
Palesztina
45,08 Ft
57,25 Ft
Törölve
Palesztina mobil
42,66 Ft
54,18 Ft
Törölve
8,93 Ft
11,34 Ft
Törölve
37,03 Ft
47,02 Ft
Törölve
Pápua Új-Guinea
161,48 Ft
205,08 Ft
Törölve
Pápua Új-Guinea mobil
Oration
Panama Panama mobil
161,48 Ft
205,08 Ft
Törölve
Paraguay
10,48 Ft
13,31 Ft
Törölve
Paraguay mobil
20,58 Ft
26,14 Ft
Törölve
Peru
72,27 Ft
91,78 Ft
Törölve
Peru mobil
36,62 Ft
46,51 Ft
Törölve
Portugália
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
20,75 Ft
26,35 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Réunion sziget
33,19 Ft
42,15 Ft
Törölve
Réunion sziget mobil
56,90 Ft
72,27 Ft
Törölve
6,02 Ft
7,64 Ft
Törölve
Románia mobil
27,90 Ft
35,43 Ft
Törölve
Ruanda
38,08 Ft
48,36 Ft
Törölve
Ruanda mobil
34,91 Ft
44,34 Ft
Törölve
Portugália mobil Puerto Rico
Románia
Salamon-szigetek
259,44 Ft
329,48 Ft
Törölve
Salvador
50,28 Ft
63,86 Ft
Törölve
Salvador mobil
48,51 Ft
61,61 Ft
Törölve
5,30 Ft
6,73 Ft
Törölve
San Marino emeltdíjas
282,34 Ft
358,57 Ft
Törölve
San Marino mobil
224,04 Ft
284,53 Ft
Törölve
Sao Tomé és Principe
253,57 Ft
322,04 Ft
Törölve
Seychelles-szgk.
69,78 Ft
88,63 Ft
Törölve
Seychelles-szgk. mobil
62,80 Ft
79,75 Ft
Törölve
San Marino
Sierra Leone
102,26 Ft
129,87 Ft
Törölve
Spanyolország
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Spanyolország egyéb
9,12 Ft
11,58 Ft
Törölve
Spanyolorszűg emeltdíjas
39,57 Ft
50,25 Ft
Törölve
Spanyolország mobil
23,02 Ft
29,24 Ft
Törölve
Srí Lanka
30,00 Ft
38,10 Ft
Törölve
Srí Lanka mobil
30,92 Ft
39,27 Ft
Törölve
St. Helena (Szt. Ilona)
286,67 Ft
364,07 Ft
Törölve
St. Pierre és Miquelon
110,32 Ft
140,11 Ft
Törölve
St. Pierre és Miquelon mobil
130,08 Ft
165,20 Ft
Törölve
St. Vincent és Grenadine-szigetek
48,20 Ft
61,22 Ft
Törölve
St. Vincent és Grenadine-szigetek mobil
51,73 Ft
65,70 Ft
Törölve
St. Kitts és Nevis
53,94 Ft
68,51 Ft
Törölve
St. Kitts és Nevis mobil
58,85 Ft
74,74 Ft
Törölve
St. Lucia
48,42 Ft
61,50 Ft
Törölve
St. Lucia mobil
54,30 Ft
68,96 Ft
Törölve
Suriname
35,40 Ft
44,96 Ft
Törölve
Suriname mobil
53,42 Ft
67,84 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Svájc mobil
48,95 Ft
62,17 Ft
Törölve
Svédország
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Svédország mobil
15,61 Ft
19,82 Ft
Törölve
Szaúd-Arábia
23,34 Ft
29,64 Ft
Törölve
Szaúd-Arábia mobil
37,85 Ft
48,07 Ft
Törölve
Szenegál
49,58 Ft
62,96 Ft
Törölve
Szenegál mobil
83,89 Ft
106,54 Ft
Törölve
Szerbia
28,64 Ft
36,38 Ft
Törölve
Szerbia mobil
Svájc
93,26 Ft
118,44 Ft
Törölve
Szingapúr
4,42 Ft
5,62 Ft
Törölve
Szingapúr mobil
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Szíria
28,46 Ft
36,14 Ft
Törölve
Szíria mobil
43,93 Ft
55,80 Ft
Törölve
Szlovák Köztársaság
6,07 Ft
7,71 Ft
Törölve
Szlovák Köztársaság emeltdíjas
32,99 Ft
41,90 Ft
Törölve
Szlovák Köztársaság mobil
39,46 Ft
50,11 Ft
Törölve
5,63 Ft
7,15 Ft
Törölve
11,29 Ft
14,33 Ft
Törölve
Szlovénia Szlovénia egyéb
Szlovénia mobil
24,90 Ft
31,63 Ft
Törölve
Szlovénia mobil (IPKO)
113,05 Ft
143,57 Ft
Törölve
Szomália
119,97 Ft
152,36 Ft
Törölve
Szomália mobil
59,21 Ft
75,20 Ft
Törölve
Szudán
40,56 Ft
51,51 Ft
Törölve
Szudán mobil
47,26 Ft
60,02 Ft
Törölve
Szváziföld
43,59 Ft
55,36 Ft
Törölve
Szváziföld mobil
50,01 Ft
63,51 Ft
Törölve
Tádzsikisztán
36,03 Ft
45,75 Ft
Törölve
Tádzsikisztán mobil
36,67 Ft
46,58 Ft
Törölve
4,63 Ft
5,88 Ft
Törölve
Tajvan mobil
24,13 Ft
30,65 Ft
Törölve
Tanzánia
39,08 Ft
49,64 Ft
Törölve
Tanzánia mobil
42,56 Ft
54,05 Ft
Törölve
Thaiföld
5,69 Ft
7,22 Ft
Törölve
Thaiföld mobil
6,33 Ft
8,03 Ft
Törölve
Thaiföld mobil (műholdas)
501,31 Ft
636,67 Ft
Törölve
Thuraja
407,29 Ft
517,25 Ft
Törölve
Togo
106,16 Ft
134,82 Ft
Törölve
Tajvan
Togo mobil
94,91 Ft
120,53 Ft
Törölve
Tokelau
285,77 Ft
362,93 Ft
Törölve
Tonga szigetek
115,39 Ft
146,55 Ft
Törölve
6,22 Ft
7,89 Ft
Törölve
143,00 Ft
181,61 Ft
Törölve
Törökország mobil
29,67 Ft
37,68 Ft
Törölve
Trinidad és Tobago
10,30 Ft
13,08 Ft
Törölve
Trinidad és Tobago mobil
32,49 Ft
41,27 Ft
Törölve
Tunézia
68,64 Ft
87,17 Ft
Törölve
Tunézia emeltdíjas
885,50 Ft
1 124,59 Ft
Törölve
Tunézia mobil
105,20 Ft
133,61 Ft
Törölve
Turks és Caicos-szg.
31,80 Ft
40,39 Ft
Törölve
Turks és Caicos-szg. mobil
59,13 Ft
75,09 Ft
Törölve
185,90 Ft
236,09 Ft
Törölve
Türkmenisztán
30,24 Ft
38,40 Ft
Törölve
Türkmenisztán mobil
30,24 Ft
38,40 Ft
Törölve
Uganda
36,18 Ft
45,95 Ft
Törölve
Uganda mobil
29,82 Ft
37,87 Ft
Törölve
Új-Kaledónia
48,16 Ft
61,16 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Új-Zéland mobil
30,72 Ft
39,02 Ft
Törölve
Ukrajna
25,62 Ft
32,54 Ft
Törölve
Ukrajna mobil
40,49 Ft
51,42 Ft
Törölve
Uruguay
14,40 Ft
18,29 Ft
Törölve
Uruguay mobil
45,85 Ft
58,23 Ft
Törölve
Üzbegisztán
16,89 Ft
21,44 Ft
Törölve
Üzbegisztán mobil
20,64 Ft
26,21 Ft
Törölve
Vanuatu
137,73 Ft
174,92 Ft
Törölve
Vanuatu mobil
131,04 Ft
166,42 Ft
Törölve
4,31 Ft
5,48 Ft
Törölve
Venezuela mobil
15,24 Ft
19,35 Ft
Törölve
Vietnam
13,63 Ft
17,31 Ft
Törölve
Vietnam mobil
13,86 Ft
17,60 Ft
Törölve
5,18 Ft
6,58 Ft
Törölve
Virgin szigetek (brit)
59,60 Ft
75,69 Ft
Törölve
Virgin szigetek (brit) mobil
54,98 Ft
69,82 Ft
Törölve
354,20 Ft
449,83 Ft
Törölve
Törökország Törökország emeltdíjas
Tuvalu
Új-Zéland
Venezuela
Virgin szigetek (amerikai)
Wallis és Futuna szigetek
Zambia
18,77 Ft
23,83 Ft
Törölve
Zambia mobil
37,15 Ft
47,18 Ft
Törölve
Zimbabwe
26,60 Ft
33,78 Ft
Törölve
Zimbabwe mobil
85,80 Ft
108,97 Ft
Törölve
Zöldfoki Köztársaság
48,36 Ft
61,41 Ft
Törölve
Zöldfoki Köztársaság mobil
72,82 Ft
92,48 Ft
Törölve
ÁSZF 3. sz. melléklet, Nemzetközi hívásdíjak, Új irányok Aeromobile
1 148,56 Ft
1 458,67 Ft
Új irány
Afghanistan
64,81 Ft
82,31 Ft
Új irány
Afghanistan (ON-NET)
55,32 Ft
70,26 Ft
Új irány
Afghanistan-Mobile
64,96 Ft
82,50 Ft
Új irány
Afghanistan-Mobile (AT)
53,97 Ft
68,55 Ft
Új irány
Afghanistan-Mobile (AWCC)
56,79 Ft
72,13 Ft
Új irány
Afghanistan-Mobile (ETISALAT)
55,47 Ft
70,45 Ft
Új irány
Afghanistan-Mobile (MTN)
62,57 Ft
79,46 Ft
Új irány
Afghanistan-Mobile (ROSHAN)
57,22 Ft
72,67 Ft
Új irány
Alaska
33,77 Ft
42,89 Ft
Új irány
Albania
26,12 Ft
33,17 Ft
Új irány
Albania (OLO)
296,81 Ft
376,95 Ft
Új irány
Albania (VAS)
167,92 Ft
213,26 Ft
Új irány
Albania-Mobile (AMC)
85,57 Ft
108,67 Ft
Új irány
Albania-Mobile (EAGLE)
82,15 Ft
104,32 Ft
Új irány
Albania-Mobile (PLUS)
86,42 Ft
109,75 Ft
Új irány
Albania-Mobile (VODAFONE)
81,68 Ft
103,73 Ft
Új irány
Albania-Tirana
26,12 Ft
33,17 Ft
Új irány
Algeria
16,25 Ft
20,63 Ft
Új irány
Algeria (CAT)
21,72 Ft
27,58 Ft
Új irány
Algeria-Mobile (Algeria Tel)
60,64 Ft
77,02 Ft
Új irány
Algeria-Mobile (ORASCOM)
82,57 Ft
104,87 Ft
Új irány
105,74 Ft
134,29 Ft
Új irány
10,43 Ft
13,25 Ft
Új irány
5,94 Ft
7,55 Ft
Új irány
Andorra-Mobile
44,74 Ft
56,82 Ft
Új irány
Angola
21,46 Ft
27,26 Ft
Új irány
Angola-Mobile
22,30 Ft
28,31 Ft
Új irány
Angola-Mobile (UNITEL)
22,30 Ft
28,31 Ft
Új irány
Anguilla
26,98 Ft
34,26 Ft
Új irány
Anguilla-Mobile
55,90 Ft
70,99 Ft
Új irány
Anguilla-Mobile (CW)
54,19 Ft
68,82 Ft
Új irány
Anguilla-Mobile (DIGICELL)
54,19 Ft
68,82 Ft
Új irány
Antarctic
1 763,69 Ft
2 239,88 Ft
Új irány
Antarctic Global Networks
1 110,64 Ft
1 410,51 Ft
Új irány
Antigua & Barbuda
68,23 Ft
86,65 Ft
Új irány
Antigua & Barbuda-Mob (DIGI)
68,23 Ft
86,65 Ft
Új irány
Antigua & Barbuda-Mobile
70,09 Ft
89,01 Ft
Új irány
Argentina
4,96 Ft
6,30 Ft
Új irány
Argentina (ded. TELECOM)
4,96 Ft
6,30 Ft
Új irány
Argentina (ded. TELEFONICA)
4,96 Ft
6,30 Ft
Új irány
Argentina-Buenos Aires
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Algeria-Mobile (Wataniya) American Samoa Andorra
Argentina-Corredores
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Argentina-Mobile
28,41 Ft
36,08 Ft
Új irány
Armenia
25,69 Ft
32,63 Ft
Új irány
Armenia-Mobile
43,46 Ft
55,19 Ft
Új irány
Armenia-Mobile (ARMENTEL)
44,53 Ft
56,55 Ft
Új irány
Armenia-Mobile (NAGORNI)
42,39 Ft
53,83 Ft
Új irány
Armenia-Mobile (ORANGE)
41,11 Ft
52,20 Ft
Új irány
Armenia-Mobile (VIVACELL-MTS)
42,60 Ft
54,10 Ft
Új irány
Armenia-Nagorni Karabakh
37,71 Ft
47,89 Ft
Új irány
Aruba
23,13 Ft
29,37 Ft
Új irány
Aruba-Mobile
57,22 Ft
72,67 Ft
Új irány
Aruba-Mobile (DIGICEL)
56,79 Ft
72,13 Ft
Új irány
326,01 Ft
414,04 Ft
Új irány
5,73 Ft
7,28 Ft
Új irány
49,55 Ft
62,93 Ft
Új irány
Australia (SPECIAL SVC)
8,94 Ft
11,35 Ft
Új irány
Australia-Christmas Islands
5,52 Ft
7,00 Ft
Új irány
Australia-Cities
5,30 Ft
6,73 Ft
Új irány
Ascension Australia Australia (OPTUS-VIRTUAL)
Australia-Mobile (OTHERS)
28,41 Ft
36,08 Ft
Új irány
780,57 Ft
991,32 Ft
Új irány
27,13 Ft
34,45 Ft
Új irány
Australia-Sydney
5,30 Ft
6,73 Ft
Új irány
Austria
4,35 Ft
5,52 Ft
Új irány
Austria-Mobile (3G)
10,16 Ft
12,90 Ft
Új irány
Austria-Mobile (A1)
10,16 Ft
12,90 Ft
Új irány
Austria-Mobile (ORANGE)
10,16 Ft
12,90 Ft
Új irány
Austria-Mobile (OTHERS)
68,65 Ft
87,18 Ft
Új irány
Austria-Mobile (Telekom)
68,65 Ft
87,18 Ft
Új irány
Austria-Mobile (T-Mobile)
10,16 Ft
12,90 Ft
Új irány
Azerbaijan
57,93 Ft
73,57 Ft
Új irány
350,08 Ft
444,60 Ft
Új irány
Azerbaijan-Mobile
89,84 Ft
114,10 Ft
Új irány
Bahamas
20,73 Ft
26,33 Ft
Új irány
Bahamas-Mobile
45,59 Ft
57,90 Ft
Új irány
Bahrain
15,39 Ft
19,55 Ft
Új irány
Bahrain-Mobile
22,21 Ft
28,21 Ft
Új irány
Bahrain-Mobile (VIVA)
22,00 Ft
27,93 Ft
Új irány
Bahrain-Mobile (VODAFONE)
23,06 Ft
29,29 Ft
Új irány
Bahrain-Mobile (ZAIN FIXED)
22,00 Ft
27,93 Ft
Új irány
Bangladesh
15,39 Ft
19,55 Ft
Új irány
Bangladesh-Mobile
12,51 Ft
15,88 Ft
Új irány
Barbados
25,69 Ft
32,63 Ft
Új irány
Barbados-Mobile
52,05 Ft
66,10 Ft
Új irány
Barbados-Mobile (DIGICELL)
55,04 Ft
69,90 Ft
Új irány
Australia-Mobile (SATELLITE) Australia-Mobile (TELSTRA)
Azerbaijan (SPECIAL SVC)
Belarus
65,41 Ft
83,07 Ft
Új irány
235,90 Ft
299,59 Ft
Új irány
75,78 Ft
96,23 Ft
Új irány
Belarus-Mobile (MTS-ITS1)
236,05 Ft
299,78 Ft
Új irány
Belarus-Mobile (MTS-ITS2)
236,05 Ft
299,78 Ft
Új irány
Belarus-Mobile (MTS-ITS3)
236,05 Ft
299,78 Ft
Új irány
Belarus (SPECIAL SVC) Belarus-Mobile
Belgium
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Belgium (SPECIAL SVC)
51,63 Ft
65,57 Ft
Új irány
Belgium (UNIVERSAL ACCESS)
51,63 Ft
65,57 Ft
Új irány
6,34 Ft
8,06 Ft
Új irány
Belgium-Mobile (BASE)
16,46 Ft
20,90 Ft
Új irány
Belgium-Mobile (LYCATEL)
96,56 Ft
122,63 Ft
Új irány
Belgium-Mobile (MOBISTAR)
16,46 Ft
20,90 Ft
Új irány
Belgium-Mobile (OTHERS)
96,56 Ft
122,63 Ft
Új irány
Belgium-Mobile (PROXIMUS)
16,46 Ft
20,90 Ft
Új irány
Belgium-Mobile (TELENET)
16,46 Ft
20,90 Ft
Új irány
Belgium (VOXBON)
Belize
58,01 Ft
73,68 Ft
Új irány
Belize-Mobile
61,07 Ft
77,56 Ft
Új irány
Benin
54,25 Ft
68,90 Ft
Új irány
Benin-Mobile
55,17 Ft
70,07 Ft
Új irány
Benin-Mobile (MOOV)
53,33 Ft
67,73 Ft
Új irány
Benin-Mobile (MTN)
53,33 Ft
67,73 Ft
Új irány
9,79 Ft
12,43 Ft
Új irány
Bhutan
26,12 Ft
33,17 Ft
Új irány
Bolivia
25,61 Ft
32,52 Ft
Új irány
Bolivia-Cochabamba
18,38 Ft
23,35 Ft
Új irány
Bolivia-Equal Access
19,45 Ft
24,70 Ft
Új irány
Bolivia-La Paz
18,04 Ft
22,91 Ft
Új irány
Bolivia-Mobile (ENTEL)
40,04 Ft
50,85 Ft
Új irány
Bolivia-Mobile (NUEVATEL)
40,55 Ft
51,50 Ft
Új irány
Bolivia-Mobile (OTHERS)
39,87 Ft
50,63 Ft
Új irány
Bolivia-Mobile (TELECEL)
39,35 Ft
49,98 Ft
Új irány
Bolivia-Santa Cruz
17,53 Ft
22,26 Ft
Új irány
Bosnia-Herzegovina
31,08 Ft
39,47 Ft
Új irány
Bosnia-Herzegovina (ALTERNATIVE NET 2)
31,72 Ft
40,29 Ft
Új irány
Bosnia-Herzegovina (ALTERNATIVE NET)
31,08 Ft
39,47 Ft
Új irány
Bosnia-Herzegovina (BH TELECOM)
30,87 Ft
39,20 Ft
Új irány
Bosnia-Herzegovina (HT MOSTAR)
31,08 Ft
39,47 Ft
Új irány
Bosnia-Herzegovina (TELEKOM SRPSKE)
31,72 Ft
40,29 Ft
Új irány
Bosnia-Herzegovina-Mobile (BH)
72,65 Ft
92,27 Ft
Új irány
Bosnia-Herzegovina-Mobile (HT MOSTAR)
85,78 Ft
108,94 Ft
Új irány
Bosnia-Herzegovina-Mobile (SRPSKE)
73,98 Ft
93,95 Ft
Új irány
Botswana
15,39 Ft
19,55 Ft
Új irány
Botswana-Mobile
34,86 Ft
44,28 Ft
Új irány
Botswana-Mobile (MASCOM)
56,62 Ft
71,91 Ft
Új irány
Botswana-Mobile (ORANGE)
51,84 Ft
65,83 Ft
Új irány
Brazil
Bermuda
14,32 Ft
18,19 Ft
Új irány
Brazil-Belo Horizonte
4,87 Ft
6,19 Ft
Új irány
Brazil-Metro
7,44 Ft
9,45 Ft
Új irány
Brazil-Mobile
33,15 Ft
42,11 Ft
Új irány
Brazil-Mobile (VIDEO)
73,08 Ft
92,81 Ft
Új irány
Brazil-Rio
4,66 Ft
5,92 Ft
Új irány
Brazil-Sao Paulo
4,87 Ft
6,19 Ft
Új irány
Brazil-Sao Paulo-State
7,87 Ft
9,99 Ft
Új irány
Brazil-Valadares
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
British Virgin Island
26,12 Ft
33,17 Ft
Új irány
British Virgin Island-Mobile
56,37 Ft
71,59 Ft
Új irány
Brunei
4,66 Ft
5,92 Ft
Új irány
Brunei-Mobile
7,80 Ft
9,91 Ft
Új irány
Bulgaria
12,52 Ft
15,90 Ft
Új irány
Bulgaria (ALT. NETWORK)
12,52 Ft
15,90 Ft
Új irány
120,62 Ft
153,19 Ft
Új irány
Bulgaria (WIMAX)
92,57 Ft
117,56 Ft
Új irány
Bulgaria-Mobile (GLOBUL)
39,29 Ft
59,90 Ft
Új irány
Bulgaria-Mobile (MOBILTEL)
39,29 Ft
59,90 Ft
Új irány
Bulgaria-Mobile (VIVATEL)
39,29 Ft
59,90 Ft
Új irány
Burkina Faso
52,33 Ft
66,45 Ft
Új irány
Burkina Faso-Mobile (AIRTEL)
68,81 Ft
87,39 Ft
Új irány
Burkina Faso-Mobile (TELECEL)
55,90 Ft
70,99 Ft
Új irány
Burkina Faso-Mobile (TELMOB)
66,67 Ft
84,67 Ft
Új irány
Burundi
15,39 Ft
19,55 Ft
Új irány
Burundi-Mobile
28,41 Ft
36,08 Ft
Új irány
Bulgaria (SPECIAL SERVICES)
Burundi-Mobile (ONATEL)
18,75 Ft
23,81 Ft
Új irány
Cambodia
10,00 Ft
12,71 Ft
Új irány
Cameroon
31,72 Ft
40,29 Ft
Új irány
Cameroon (VAS)
64,81 Ft
82,31 Ft
Új irány
Cameroon-Mobile (MTN)
52,05 Ft
66,10 Ft
Új irány
Cameroon-Mobile (ORANGE)
59,02 Ft
74,95 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Canada (NWT)
64,68 Ft
82,15 Ft
Új irány
Cape Verde
42,07 Ft
53,42 Ft
Új irány
Cape Verde-Mobile
65,81 Ft
83,58 Ft
Új irány
Cayman Islands
11,97 Ft
15,20 Ft
Új irány
Cayman Islands-Mobile
43,54 Ft
55,30 Ft
Új irány
Cayman Islands-Mobile (CW)
45,59 Ft
57,90 Ft
Új irány
Cayman Islands-Mobile (DIGI)
43,46 Ft
55,19 Ft
Új irány
Centr African Rep
82,00 Ft
104,13 Ft
Új irány
Centr African Rep-Mobile
77,68 Ft
98,65 Ft
Új irány
129,23 Ft
164,13 Ft
Új irány
Centr African Rep-Mobile (ORANGE)
76,95 Ft
97,73 Ft
Új irány
Centr African Rep-Mobile (TELECEL)
99,18 Ft
125,96 Ft
Új irány
Chad
64,81 Ft
82,31 Ft
Új irány
Chad-Mobile
67,10 Ft
85,21 Ft
Új irány
Chad-Mobile (AIRTEL)
67,48 Ft
85,70 Ft
Új irány
Chad-Mobile (MILLICOM)
66,29 Ft
84,18 Ft
Új irány
Chad-Mobile (SOTEL)
77,83 Ft
98,84 Ft
Új irány
Canada
Centr African Rep-Mobile (INVI)
Chile
7,31 Ft
9,28 Ft
Új irány
Chile-Audiotext
350,81 Ft
445,53 Ft
Új irány
Chile-Island de Pascua
166,04 Ft
210,87 Ft
Új irány
43,93 Ft
55,79 Ft
Új irány
Chile-Rural
382,74 Ft
486,08 Ft
Új irány
Chile-Rural IP
382,74 Ft
486,08 Ft
Új irány
Chile-Santiago
4,83 Ft
6,14 Ft
Új irány
China
5,43 Ft
6,90 Ft
Új irány
Colombia
10,86 Ft
13,79 Ft
Új irány
Colombia (LEX)
17,96 Ft
22,80 Ft
Új irány
Colombia-Armenia
8,08 Ft
10,26 Ft
Új irány
Colombia-Baranquilla
7,01 Ft
8,90 Ft
Új irány
Colombia-Bogota
7,01 Ft
8,90 Ft
Új irány
Colombia-Bucaramanga
7,23 Ft
9,18 Ft
Új irány
Colombia-Cali
5,52 Ft
7,00 Ft
Új irány
10,22 Ft
12,98 Ft
Új irány
Chile-Mobile
Colombia-Cartagena Colombia-Manizales
8,51 Ft
10,81 Ft
Új irány
Colombia-Medellin
10,22 Ft
12,98 Ft
Új irány
Colombia-Mobile
21,31 Ft
27,07 Ft
Új irány
Colombia-Mobile (COMCEL)
15,33 Ft
19,47 Ft
Új irány
Colombia-Mobile (MOVISTAR)
24,56 Ft
31,19 Ft
Új irány
Colombia-Mobile (TIGO)
24,13 Ft
30,65 Ft
Új irány
Colombia-Palmira
10,43 Ft
13,25 Ft
Új irány
Colombia-Pereira
10,43 Ft
13,25 Ft
Új irány
Comores
69,08 Ft
87,74 Ft
Új irány
Comores-Mobile
88,56 Ft
112,47 Ft
Új irány
Comores-VAS
444,68 Ft
564,74 Ft
Új irány
Congo
105,59 Ft
134,10 Ft
Új irány
Congo, DR (Zaire)
116,37 Ft
147,79 Ft
Új irány
Congo, DR (Zaire) PREMIUM
356,49 Ft
452,75 Ft
Új irány
Congo, DR (Zaire)-Mob (AIRTEL)
55,32 Ft
70,26 Ft
Új irány
Congo, DR (Zaire)-Mob (CCT)
41,17 Ft
52,28 Ft
Új irány
Congo, DR (Zaire)-Mob (MTN)
77,68 Ft
98,65 Ft
Új irány
Congo, DR (Zaire)-Mob (OASIS)
71,22 Ft
90,45 Ft
Új irány
116,37 Ft
147,79 Ft
Új irány
Congo, DR (Zaire)-Mob (TATEM)
71,22 Ft
90,45 Ft
Új irány
Congo, DR (Zaire)-Mob (VODAC)
45,70 Ft
58,04 Ft
Új irány
Congo-Mobile (AIRTEL)
90,10 Ft
114,42 Ft
Új irány
Congo-Mobile (AZUR)
111,43 Ft
141,51 Ft
Új irány
Congo-Mobile (MTN)
103,61 Ft
131,58 Ft
Új irány
Congo, DR (Zaire)-Mob (OCPT)
Congo-Mobile (WARID)
94,37 Ft
119,85 Ft
Új irány
301,09 Ft
382,38 Ft
Új irány
Costa Rica
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Costa Rica (TELEFONICA)
6,80 Ft
8,63 Ft
Új irány
Costa Rica-Mobile
14,13 Ft
17,95 Ft
Új irány
Costa Rica-Mobile (CLARO)
16,18 Ft
20,55 Ft
Új irány
Costa Rica-Mobile (TELEFONICA)
29,18 Ft
37,06 Ft
Új irány
Cote dIvoire
55,53 Ft
70,53 Ft
Új irány
292,50 Ft
371,47 Ft
Új irány
Cote dIvoire-Mobile (AIRCOMM)
67,52 Ft
85,76 Ft
Új irány
Cote dIvoire-Mobile (COMIUM)
37,22 Ft
47,26 Ft
Új irány
Cote dIvoire-Mobile (GREENN)
39,40 Ft
50,03 Ft
Új irány
Cote dIvoire-Mobile (MOOV)
77,83 Ft
98,84 Ft
Új irány
Cote dIvoire-Mobile (MTN)
79,11 Ft
100,47 Ft
Új irány
Cote dIvoire-Mobile (ORANGE)
74,84 Ft
95,04 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Croatia-Mobile (TELE2)
70,79 Ft
89,90 Ft
Új irány
Croatia-Mobile (T-MOBILE)
70,79 Ft
89,90 Ft
Új irány
Croatia-Mobile (VIPNET)
70,79 Ft
89,90 Ft
Új irány
249,53 Ft
316,91 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
23,98 Ft
30,46 Ft
Új irány
Cook Islands
Cote dIvoire (VAS)
Croatia
Cuba Cyprus Cyprus (NON-GEO) Cyprus (VOICEMAIL) Cyprus-Mobile (LEMONTEL) Cyprus-Mobile (MTN) Cyprus-Mobile (PRIMETEL) Cyprus-Mobile (VODAFONE) Czech Republic
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
17,68 Ft
22,45 Ft
Új irány
9,30 Ft
11,81 Ft
Új irány
17,68 Ft
22,45 Ft
Új irány
8,02 Ft
10,18 Ft
Új irány
5,94 Ft
7,55 Ft
Új irány
Czech Republic (Special SVC)
18,38 Ft
23,35 Ft
Új irány
Czech Republic-Mobile (MOBILKOM)
15,67 Ft
19,90 Ft
Új irány
Czech Republic-Mobile (TELEF O2)
15,67 Ft
19,90 Ft
Új irány
Czech Republic-Mobile (T-MOBILE)
15,67 Ft
19,90 Ft
Új irány
Czech Republic-Mobile (TRAVEL)
77,68 Ft
98,65 Ft
Új irány
Czech Republic-Mobile (VODAFONE)
15,67 Ft
19,90 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Denmark-Mobile (BARABLU)
16,46 Ft
20,90 Ft
Új irány
Denmark-Mobile (HI3G)
16,46 Ft
20,90 Ft
Új irány
Denmark-Mobile (LYCA)
16,46 Ft
20,90 Ft
Új irány
Denmark-Mobile (OTHERS)
16,46 Ft
20,90 Ft
Új irány
Denmark-Mobile (TDC)
16,46 Ft
20,90 Ft
Új irány
Denmark-Mobile (TELENOR)
16,46 Ft
20,90 Ft
Új irány
Denmark-Mobile (TELIA)
16,46 Ft
20,90 Ft
Új irány
487,64 Ft
619,31 Ft
Új irány
Djibouti
91,57 Ft
116,30 Ft
Új irány
Dominica
24,07 Ft
30,57 Ft
Új irány
Dominica-Mobile
52,05 Ft
66,10 Ft
Új irány
Dominica-Mobile (DIGICEL)
53,89 Ft
68,44 Ft
Új irány
Dominica-Mobile (ORANGE)
53,33 Ft
67,73 Ft
Új irány
Denmark
Diego Garcia
Dominican Republic
8,29 Ft
10,53 Ft
Új irány
Dominican Republic-Mobile
25,42 Ft
32,28 Ft
Új irány
Dominican Republic-Mobile (ORANGE)
25,42 Ft
32,28 Ft
Új irány
Dominican Republic-Santo Domingo
8,29 Ft
10,53 Ft
Új irány
301,09 Ft
382,38 Ft
Új irány
Ecuador
30,18 Ft
38,33 Ft
Új irány
Ecuador (ANDINATEL)
30,18 Ft
38,33 Ft
Új irány
Ecuador (PACIFICTEL)
30,18 Ft
38,33 Ft
Új irány
Ecuador (Quito)
30,18 Ft
38,33 Ft
Új irány
Ecuador-Mobile
60,21 Ft
76,47 Ft
Új irány
Ecuador-Mobile (ALEGRO)
61,07 Ft
77,56 Ft
Új irány
Ecuador-Mobile (PORTA)
62,78 Ft
79,73 Ft
Új irány
Egypt
54,04 Ft
68,63 Ft
Új irány
Egypt (SPECIAL SERVICES)
26,55 Ft
33,72 Ft
Új irány
Egypt-Mobile (ETISALAT)
25,84 Ft
32,82 Ft
Új irány
Egypt-Mobile (MOBILNIL)
27,55 Ft
34,99 Ft
Új irány
Egypt-Mobile (VODAFONE)
27,55 Ft
34,99 Ft
Új irány
El Salvador
56,22 Ft
71,40 Ft
Új irány
El Salvador (TELEFONICA)
54,04 Ft
68,63 Ft
Új irány
El Salvador On-Net
43,31 Ft
55,00 Ft
Új irány
El Salvador-Mobile
51,41 Ft
65,29 Ft
Új irány
El Salvador-Mobile (DIGICEL)
45,59 Ft
57,90 Ft
Új irány
El Salvador-Mobile (TELEMOVIL)
43,46 Ft
55,19 Ft
Új irány
El Salvador-Mobile (TFONICA)
56,32 Ft
71,53 Ft
Új irány
East Timor
EMSAT
938,78 Ft
1 192,26 Ft
Új irány
Equatorial Guinea
54,89 Ft
69,71 Ft
Új irány
Eritrea
64,34 Ft
81,71 Ft
Új irány
Eritrea-Mobile
65,81 Ft
83,58 Ft
Új irány
4,23 Ft
5,38 Ft
Új irány
144,28 Ft
183,24 Ft
Új irány
Estonia-Mobile (ELISA)
28,79 Ft
36,57 Ft
Új irány
Estonia-Mobile (EMT)
28,75 Ft
36,51 Ft
Új irány
Estonia-Mobile (OTHERS)
81,93 Ft
104,05 Ft
Új irány
Estonia-Mobile (TELE 2)
28,28 Ft
35,92 Ft
Új irány
144,43 Ft
183,43 Ft
Új irány
Ethiopia
65,66 Ft
83,39 Ft
Új irány
Ethiopia-ADDIS ABABA
55,06 Ft
69,93 Ft
Új irány
Ethiopia-Mobile
63,04 Ft
80,06 Ft
Új irány
Ethiopia-Mobile (ADDIS ABABA)
62,22 Ft
79,02 Ft
Új irány
221,36 Ft
281,13 Ft
Új irány
Faroe Islands
14,07 Ft
17,86 Ft
Új irány
Faroe Islands-Mobile
49,91 Ft
63,39 Ft
Új irány
Fiji
68,02 Ft
86,38 Ft
Új irány
Finland
11,07 Ft
14,06 Ft
Új irány
Finland (CORPORATE)
14,11 Ft
17,92 Ft
Új irány
4,35 Ft
5,52 Ft
Új irány
Finland (PREMIUM)
17,24 Ft
21,90 Ft
Új irány
Finland-Mobile
17,24 Ft
21,90 Ft
Új irány
Finland-Mobile (DNA)
17,24 Ft
21,90 Ft
Új irány
Finland-Mobile (OTHERS)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Finland-Mobile (TELIA)
17,24 Ft
21,90 Ft
Új irány
France
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
France (OLO)
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
France (SAMOS)
12,73 Ft
16,17 Ft
Új irány
France-Mobile (BOUYGUES)
13,31 Ft
16,90 Ft
Új irány
France-Mobile (FREE & MVNO)
13,31 Ft
16,90 Ft
Új irány
Estonia Estonia (PERSONAL NUMBER)
Estonia-Mobile (TELEFANT)
Falkland Islands
Finland (CUBIO WORLD)
France-Mobile (GSTAR)
100,73 Ft
127,93 Ft
Új irány
France-Mobile (ORANGE)
13,31 Ft
16,90 Ft
Új irány
France-Mobile (OTHERS)
13,31 Ft
16,90 Ft
Új irány
France-Mobile (SFR)
13,31 Ft
16,90 Ft
Új irány
5,90 Ft
7,49 Ft
Új irány
French Guyana-Mobile
30,93 Ft
39,28 Ft
Új irány
French Guyana-Mobile (DIGICEL)
12,51 Ft
15,88 Ft
Új irány
French Guyana-Mobile (ORANGE)
20,16 Ft
25,60 Ft
Új irány
French Guyana-Mobile (OUTREM)
21,44 Ft
27,23 Ft
Új irány
French Polynesia
94,86 Ft
120,48 Ft
Új irány
Gabon
108,84 Ft
138,23 Ft
Új irány
Gabon-Mobile (AIRTEL)
101,47 Ft
128,86 Ft
Új irány
Gabon-Mobile (AZUR)
112,20 Ft
142,49 Ft
Új irány
Gabon-Mobile (LIBERTIS)
108,99 Ft
138,42 Ft
Új irány
Gabon-Mobile (MOOV)
121,65 Ft
154,49 Ft
Új irány
Gambia
124,96 Ft
158,70 Ft
Új irány
Gambia-Mobile
123,57 Ft
156,93 Ft
Új irány
Gambia-Mobile (AFRICELL)
122,93 Ft
156,12 Ft
Új irány
Gambia-Mobile (COMIUM)
112,11 Ft
142,38 Ft
Új irány
Gambia-Mobile (QCELL)
French Guyana
123,57 Ft
156,93 Ft
Új irány
Georgia
17,31 Ft
21,99 Ft
Új irány
Georgia-Abkhazia
17,74 Ft
22,53 Ft
Új irány
Georgia-Mobile
34,44 Ft
43,73 Ft
Új irány
Georgia-Mobile (GEOCELL)
34,01 Ft
43,19 Ft
Új irány
Georgia-Mobile (MAGTICOM)
34,44 Ft
43,73 Ft
Új irány
Georgia-Tbilisi
17,31 Ft
21,99 Ft
Új irány
Georgia-Zkhinvali
17,74 Ft
22,53 Ft
Új irány
Germany
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Germany (CIVIL SERVICES)
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Germany (DTAG-VIRTUAL)
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Germany (DTAG-VIRTUAL1)
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Germany (HARMONIZED SERV)
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Germany (IN-Services)
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Germany (INTEGRATED COMM)
5,55 Ft
7,04 Ft
Új irány
Germany (INTERNATIONAL VPN)
4,27 Ft
5,42 Ft
Új irány
Germany (NATIONAL ACCESS VOIP)
6,46 Ft
8,21 Ft
Új irány
Germany (SERVICE PROVIDER)
4,27 Ft
5,42 Ft
Új irány
Germany (UISCN)
48,16 Ft
61,16 Ft
Új irány
Germany-Mobile E Plus
22,76 Ft
28,90 Ft
Új irány
Germany-Mobile O2
22,76 Ft
28,90 Ft
Új irány
Germany-Mobile Personal
22,76 Ft
28,90 Ft
Új irány
Germany-Mobile T-Mobile
22,76 Ft
28,90 Ft
Új irány
Germany-Mobile Vodafone
22,76 Ft
28,90 Ft
Új irány
Ghana
58,78 Ft
74,65 Ft
Új irány
Ghana-Mobile
59,57 Ft
75,66 Ft
Új irány
Ghana-Mobile (AIRTEL)
57,01 Ft
72,40 Ft
Új irány
Ghana-Mobile (MOBITEL)
58,93 Ft
74,84 Ft
Új irány
Ghana-Mobile (MTN)
55,90 Ft
70,99 Ft
Új irány
Ghana-Mobile (VODAFONE)
58,50 Ft
74,30 Ft
Új irány
8,64 Ft
10,97 Ft
Új irány
52,05 Ft
66,10 Ft
Új irány
Gibraltar Gibraltar-Mobile Global Star
736,83 Ft
935,78 Ft
Új irány
Greece
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Greece-Athens
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Greece-Mobile (COSMOTE)
15,97 Ft
20,28 Ft
Új irány
Greece-Mobile (VODAFONE)
17,68 Ft
22,45 Ft
Új irány
Greece-Mobile (WIND)
15,97 Ft
20,28 Ft
Új irány
Greenland
86,27 Ft
109,56 Ft
Új irány
129,38 Ft
164,32 Ft
Új irány
Grenada
28,26 Ft
35,89 Ft
Új irány
Grenada-Mobile
55,90 Ft
70,99 Ft
Új irány
Grenada-Mobile (DIGICEL)
62,78 Ft
79,73 Ft
Új irány
5,05 Ft
6,41 Ft
Új irány
Guadeloupe-Mobile
30,03 Ft
38,14 Ft
Új irány
Guadeloupe-Mobile (DAUPHIN)
30,03 Ft
38,14 Ft
Új irány
Guadeloupe-Mobile (DIGICEL)
11,78 Ft
14,96 Ft
Új irány
Guadeloupe-Mobile (ORANGE)
19,30 Ft
24,51 Ft
Új irány
Guadeloupe-Mobile (OUTREMER)
20,59 Ft
26,14 Ft
Új irány
4,19 Ft
5,32 Ft
Új irány
249,53 Ft
316,91 Ft
Új irány
Guatemala
42,88 Ft
54,46 Ft
Új irány
Guatemala (TELGUA)
22,27 Ft
28,29 Ft
Új irány
Guatemala-Mobile (COMCELL)
43,24 Ft
54,92 Ft
Új irány
Guatemala-Mobile (MOVISTAR)
37,43 Ft
47,53 Ft
Új irány
Guatemala-Mobile (OTHERS)
47,30 Ft
60,08 Ft
Új irány
Guatemala-Mobile (SERCOM)
31,02 Ft
39,39 Ft
Új irány
Guatemala-Mobile (TELGUA)
32,72 Ft
41,56 Ft
Új irány
113,29 Ft
143,88 Ft
Új irány
Guinea Bissau
70,15 Ft
89,09 Ft
Új irány
Guinea Bissau-Mobile
78,26 Ft
99,38 Ft
Új irány
Greenland-Mobile
Guadeloupe
Guam Guantanamo
Guinea
Guinea Bissau-Mobile (MTN)
81,03 Ft
102,91 Ft
Új irány
Guinea Bissau-Mobile (ORANGE)
102,75 Ft
130,49 Ft
Új irány
Guinea-Mobile (CELLCOM)
101,04 Ft
128,32 Ft
Új irány
Guinea-Mobile (GAMMA)
114,12 Ft
144,94 Ft
Új irány
Guinea-Mobile (INTERCEL)
94,50 Ft
120,02 Ft
Új irány
Guinea-Mobile (MAI)
84,28 Ft
107,04 Ft
Új irány
Guinea-Mobile (MTN)
124,77 Ft
158,45 Ft
Új irány
94,33 Ft
119,80 Ft
Új irány
113,78 Ft
144,50 Ft
Új irány
Guinea-Mobile (VDC)
99,59 Ft
126,48 Ft
Új irány
Guyana
56,22 Ft
71,40 Ft
Új irány
Guyana-Mobile
60,64 Ft
77,02 Ft
Új irány
Haiti
82,21 Ft
104,41 Ft
Új irány
Haiti (Audiotext)
82,21 Ft
104,41 Ft
Új irány
Haiti-Mobile (COMCELL)
79,97 Ft
101,56 Ft
Új irány
Haiti-Mobile (DIGICELL)
79,97 Ft
101,56 Ft
Új irány
Haiti-Mobile (NATCOM)
56,37 Ft
71,59 Ft
Új irány
Haiti-Mobile (OTHERS)
79,97 Ft
101,56 Ft
Új irány
Haiti-Port Au Prince
79,82 Ft
101,37 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Honduras
31,94 Ft
40,56 Ft
Új irány
Honduras-Mobile
36,15 Ft
45,91 Ft
Új irány
Honduras-Mobile (CELTEL)
34,86 Ft
44,28 Ft
Új irány
Honduras-Mobile (DIGICEL)
34,86 Ft
44,28 Ft
Új irány
Hongkong
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Hongkong-Mobile
4,34 Ft
5,51 Ft
Új irány
Iceland
4,53 Ft
5,76 Ft
Új irány
Iceland-Mobile (OTHERS)
25,25 Ft
32,06 Ft
Új irány
Iceland-Mobile (SIMINN)
17,25 Ft
21,91 Ft
Új irány
Iceland-Mobile (VODAFONE)
24,69 Ft
31,36 Ft
Új irány
India
8,94 Ft
11,35 Ft
Új irány
India-Cities
6,58 Ft
8,36 Ft
Új irány
Guinea-Mobile (ORANGE) Guinea-Mobile (SOTELGUI)
Hawaii
India-Mobile
5,88 Ft
7,47 Ft
Új irány
India-Mobile (BSNL)
6,95 Ft
8,82 Ft
Új irány
India-States
5,09 Ft
6,46 Ft
Új irány
31,29 Ft
39,74 Ft
Új irány
8,94 Ft
11,35 Ft
Új irány
Indonesia-Major Cities
31,29 Ft
39,74 Ft
Új irány
Indonesia-Mobile (EXCELCOM)
19,02 Ft
24,16 Ft
Új irány
Indonesia-Mobile (INDOSAT)
19,02 Ft
24,16 Ft
Új irány
Indonesia Indonesia-Jakarta
Indonesia-Mobile (OFF-NET)
19,02 Ft
24,16 Ft
Új irány
301,09 Ft
382,38 Ft
Új irány
19,02 Ft
24,16 Ft
Új irány
8,94 Ft
11,35 Ft
Új irány
1 097,34 Ft
1 393,63 Ft
Új irány
451,35 Ft
573,21 Ft
Új irány
Inmarsat B HSD
2 125,52 Ft
2 699,42 Ft
Új irány
Inmarsat BGAN
284,46 Ft
361,26 Ft
Új irány
1 553,91 Ft
1 973,47 Ft
Új irány
357,09 Ft
453,51 Ft
Új irány
1 672,33 Ft
2 123,86 Ft
Új irány
Inmarsat Mini-M
314,90 Ft
399,92 Ft
Új irány
International Network Seanet
487,64 Ft
619,31 Ft
Új irány
Iran
15,39 Ft
19,55 Ft
Új irány
Iran-Mobile
17,68 Ft
22,45 Ft
Új irány
Iran-Tehran
15,39 Ft
19,55 Ft
Új irány
Iraq
26,12 Ft
33,17 Ft
Új irány
Iraq-Baghdad
25,69 Ft
32,63 Ft
Új irány
Iraq-CDN
26,12 Ft
33,17 Ft
Új irány
Iraq-Kurdish
32,58 Ft
41,37 Ft
Új irány
Iraq-Mobile (ASIACELL)
34,86 Ft
44,28 Ft
Új irány
Iraq-Mobile (KOREK)
35,29 Ft
44,82 Ft
Új irány
Iraq-Mobile (MOBITEL)
32,72 Ft
41,56 Ft
Új irány
Iraq-Mobile (ZAIN)
34,86 Ft
44,28 Ft
Új irány
Iraq-Omnnea
23,98 Ft
30,46 Ft
Új irány
Iraq-Others
32,58 Ft
41,37 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Ireland (NAT. ACCESS VOIP)
22,27 Ft
28,29 Ft
Új irány
Ireland (SPECIAL SERVICES)
38,13 Ft
48,43 Ft
Új irány
Ireland-Mobile (3G)
50,53 Ft
64,17 Ft
Új irány
Ireland-Mobile (LYCAMOBILE)
60,88 Ft
77,31 Ft
Új irány
Ireland-Mobile (METEOR)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Ireland-Mobile (O2)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Ireland-Mobile (OTHERS)
67,85 Ft
86,16 Ft
Új irány
Ireland-Mobile (TESCO)
67,85 Ft
86,16 Ft
Új irány
Ireland-Mobile (VODAFONE)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Iridium 16
1 080,42 Ft
1 372,13 Ft
Új irány
Iridium 17
1 228,42 Ft
1 560,09 Ft
Új irány
Indonesia-Mobile (SATELLITE) Indonesia-Mobile (TELKOMSEL) Indonesia-Surabaya Inmarsat Aero Inmarsat B
Inmarsat BGAN HSD Inmarsat M Inmarsat M4
Ireland
Israel
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
42,67 Ft
54,18 Ft
Új irány
9,09 Ft
11,54 Ft
Új irány
Israel-Mobile (Palestine)
49,70 Ft
63,12 Ft
Új irány
Israel-Mobile (Palestine-Watan)
48,48 Ft
61,57 Ft
Új irány
Israel (Palestine) Israel-Mobile
Italy
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
29,06 Ft
36,90 Ft
Új irány
176,52 Ft
224,17 Ft
Új irány
Italy-Mobile (NOVERCA)
84,99 Ft
107,93 Ft
Új irány
Italy-Mobile (RFI)
29,06 Ft
36,90 Ft
Új irány
Italy-Mobile (H3G) Italy-Mobile (INTERMATICA)
Italy-Mobile (TIM)
29,06 Ft
36,90 Ft
Új irány
Italy-Mobile (VODAFONE)
29,06 Ft
36,90 Ft
Új irány
Italy-Mobile (WIND)
29,06 Ft
36,90 Ft
Új irány
Jamaica
20,73 Ft
26,33 Ft
Új irány
Jamaica-Mobile (CWJ)
60,64 Ft
77,02 Ft
Új irány
Jamaica-Mobile (DIGICELL)
66,54 Ft
84,51 Ft
Új irány
Jamaica-Mobile (OTHERS)
64,96 Ft
82,50 Ft
Új irány
Japan
10,86 Ft
13,79 Ft
Új irány
Japan (IP PHONE)
14,11 Ft
17,92 Ft
Új irány
Japan-Mobile
40,25 Ft
51,12 Ft
Új irány
Jordan
26,33 Ft
33,45 Ft
Új irány
Jordan-Mobile (ORANGE)
31,44 Ft
39,93 Ft
Új irány
Jordan-Mobile (OTHERS)
36,79 Ft
46,72 Ft
Új irány
Jordan-Mobile (UMNIAH)
31,66 Ft
40,21 Ft
Új irány
Jordan-Mobile (ZAIN)
31,44 Ft
39,93 Ft
Új irány
Kazakhstan
10,00 Ft
12,71 Ft
Új irány
Kazakhstan (OTHERS)
23,98 Ft
30,46 Ft
Új irány
172,20 Ft
218,69 Ft
Új irány
Kazakhstan-Almaty
7,80 Ft
9,90 Ft
Új irány
Kazakhstan-Astana
7,80 Ft
9,90 Ft
Új irány
Kazakhstan-Karaganda
7,80 Ft
9,90 Ft
Új irány
Kazakhstan-Mobile
25,63 Ft
32,55 Ft
Új irány
Kazakhstan-Mobile (KCELL)
25,20 Ft
32,01 Ft
Új irány
Kenya
19,67 Ft
24,98 Ft
Új irány
Kenya-Mobile (AIRTEL)
16,61 Ft
21,09 Ft
Új irány
Kenya-Mobile (ESSAR)
23,54 Ft
29,89 Ft
Új irány
Kenya-Mobile (ORANGE)
14,17 Ft
18,00 Ft
Új irány
Kenya-Mobile (OTHERS)
22,00 Ft
27,93 Ft
Új irány
Kenya-Mobile (SAFARICOM)
15,11 Ft
19,19 Ft
Új irány
Kirgyzstan
35,36 Ft
44,90 Ft
Új irány
Kirgyzstan-Bishkek
28,26 Ft
35,89 Ft
Új irány
Kirgyzstan-Mobile
39,18 Ft
49,76 Ft
Új irány
Kirgyzstan-Mobile (BIMOKOM)
26,27 Ft
33,36 Ft
Új irány
Kirgyzstan-Mobile (NURTELECOM)
24,99 Ft
31,74 Ft
Új irány
Kirgyzstan-Mobile (SKY MOBILE)
20,46 Ft
25,98 Ft
Új irány
Kazakhstan (SPECIAL SVC)
Kiribati
215,16 Ft
273,26 Ft
Új irány
Korea
6,58 Ft
8,36 Ft
Új irány
Korea (ded. DACOM MOB)
7,23 Ft
9,18 Ft
Új irány
Korea (ded. DACOM)
7,23 Ft
9,18 Ft
Új irány
Korea (ded. KT MOB)
11,93 Ft
15,15 Ft
Új irány
Korea (ded. KT)
6,58 Ft
8,36 Ft
Új irány
13,00 Ft
16,51 Ft
Új irány
7,87 Ft
9,99 Ft
Új irány
13,25 Ft
16,83 Ft
Új irány
Korea (ded. SKT MOB)
7,44 Ft
9,45 Ft
Új irány
Korea (NATIONAL ACCESS VOIP)
7,23 Ft
9,18 Ft
Új irány
Korea (ded. ONSE MOB) Korea (ded. ONSE) Korea (ded. SK BROADBAND MOB)
Korea, DPR
172,20 Ft
218,69 Ft
Új irány
Korea-Mobile (KTF)
6,73 Ft
8,55 Ft
Új irány
Korea-Mobile (LGT)
6,09 Ft
7,74 Ft
Új irány
14,04 Ft
17,84 Ft
Új irány
6,31 Ft
8,01 Ft
Új irány
Korea-Mobile (OTHERS) Korea-Mobile (SKT) Korea-Seoul
4,65 Ft
5,90 Ft
Új irány
Kuwait
10,22 Ft
12,98 Ft
Új irány
Kuwait-Mobile
26,27 Ft
33,36 Ft
Új irány
Kuwait-Mobile (VIVA)
24,35 Ft
30,92 Ft
Új irány
Kuwait-Mobile (ZAIN)
24,35 Ft
30,92 Ft
Új irány
Laos Latvia Latvia (OTHERS) Latvia (SPECIAL SVC)
15,39 Ft
19,55 Ft
Új irány
4,70 Ft
5,97 Ft
Új irány
15,09 Ft
19,17 Ft
Új irány
150,74 Ft
191,44 Ft
Új irány
Latvia-Mobile (BITE LATVIA)
16,78 Ft
21,31 Ft
Új irány
Latvia-Mobile (CAMEL)
87,70 Ft
111,38 Ft
Új irány
Latvia-Mobile (LMT)
16,61 Ft
21,09 Ft
Új irány
Latvia-Mobile (TELE 2)
16,78 Ft
21,31 Ft
Új irány
144,43 Ft
183,43 Ft
Új irány
39,61 Ft
50,30 Ft
Új irány
4,70 Ft
5,97 Ft
Új irány
Lebanon
26,55 Ft
33,72 Ft
Új irány
Lebanon-Mobile
49,06 Ft
62,30 Ft
Új irány
Lesotho
49,76 Ft
63,20 Ft
Új irány
Lesotho-Mobile (ECONET)
56,37 Ft
71,59 Ft
Új irány
Lesotho-Mobile (VODACOM)
42,60 Ft
54,10 Ft
Új irány
Liberia
98,71 Ft
125,36 Ft
Új irány
Liberia-Mobile (CELLCOM)
100,27 Ft
127,34 Ft
Új irány
Liberia-Mobile (COMIUM)
105,74 Ft
134,29 Ft
Új irány
Latvia-Mobile (TELEFANT) Latvia-Mobile (TELEK BALTIJA) Latvia-Riga
Liberia-Mobile (LIBERCELL)
98,82 Ft
125,50 Ft
Új irány
107,92 Ft
137,06 Ft
Új irány
Libya
56,22 Ft
71,40 Ft
Új irány
Libya-Mobile
61,92 Ft
78,64 Ft
Új irány
Liechtenstein
18,21 Ft
23,13 Ft
Új irány
Liechtenstein (VAS)
143,47 Ft
182,21 Ft
Új irány
Liechtenstein (VAS-PREM)
179,08 Ft
227,43 Ft
Új irány
Liechtenstein-Mobile
46,81 Ft
59,45 Ft
Új irány
Liechtenstein-Mobile (ORANGE)
38,69 Ft
49,14 Ft
Új irány
Liechtenstein-Mobile (OTHERS)
46,81 Ft
59,45 Ft
Új irány
Liechtenstein-Shared SVC
71,86 Ft
91,27 Ft
Új irány
Liberia-Mobile (MTN)
Lithuania
4,19 Ft
5,32 Ft
Új irány
150,74 Ft
191,44 Ft
Új irány
Lithuania-Mobile (BITE GSM)
9,51 Ft
12,08 Ft
Új irány
Lithuania-Mobile (OMNITEL)
5,24 Ft
6,65 Ft
Új irány
Lithuania-Mobile (OMNITEL)
9,21 Ft
11,70 Ft
Új irány
Lithuania-Mobile (OTHERS)
9,51 Ft
12,08 Ft
Új irány
Lithuania-Mobile (TELE 2)
9,17 Ft
11,65 Ft
Új irány
144,43 Ft
183,43 Ft
Új irány
Luxemburg
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Luxemburg (NAT ACCESS VOIP)
7,01 Ft
8,90 Ft
Új irány
Luxemburg-Mobile
33,86 Ft
43,00 Ft
Új irány
Luxemburg-Mobile
39,03 Ft
49,57 Ft
Új irány
Luxemburg-Mobile (ORANGE)
43,31 Ft
55,00 Ft
Új irány
Luxemburg-Mobile (ORANGE)
49,76 Ft
63,20 Ft
Új irány
Macau
15,39 Ft
19,55 Ft
Új irány
Macedonia
31,08 Ft
39,47 Ft
Új irány
Macedonia-Mobile (ONE)
98,78 Ft
125,44 Ft
Új irány
Macedonia-Mobile (T-MOBILE)
98,78 Ft
125,44 Ft
Új irány
Macedonia-Mobile (VIP)
98,78 Ft
125,44 Ft
Új irány
Madagascar
109,06 Ft
138,50 Ft
Új irány
Madagascar (VAS)
245,26 Ft
311,48 Ft
Új irány
Madagascar-Mobile (AIRTEL)
107,92 Ft
137,06 Ft
Új irány
Madagascar-Mobile (GULFSAT)
241,09 Ft
306,18 Ft
Új irány
Madagascar-Mobile (ORANGE)
121,22 Ft
153,95 Ft
Új irány
Madagascar-Mobile (OTHERS)
112,20 Ft
142,49 Ft
Új irány
Madagascar-Mobile (TELMA)
109,21 Ft
138,69 Ft
Új irány
Lithuania (Special SVC)
Lithuania-Mobile (TELEFANT)
Malawi
21,85 Ft
27,74 Ft
Új irány
Malawi-Mobile (AIRTEL)
26,06 Ft
33,09 Ft
Új irány
Malawi-Mobile (TNM)
21,53 Ft
27,34 Ft
Új irány
Malaysia
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
Malaysia-Mobile
6,95 Ft
8,82 Ft
Új irány
Malaysia-Mobile (OTHERS)
6,95 Ft
8,82 Ft
Új irány
Maldives
197,98 Ft
251,43 Ft
Új irány
Maldives-Mobile (WATANIYA)
198,13 Ft
251,62 Ft
Új irány
Mali
53,40 Ft
67,81 Ft
Új irány
Mali-Mobile (ORANGE)
79,54 Ft
101,01 Ft
Új irány
Mali-Mobile (SOTELMA)
74,19 Ft
94,23 Ft
Új irány
Mali-Orange
52,54 Ft
66,73 Ft
Új irány
5,52 Ft
7,00 Ft
Új irány
Malta-Mobile (GO MOBILE)
14,69 Ft
18,65 Ft
Új irány
Malta-Mobile (MELITA)
14,69 Ft
18,65 Ft
Új irány
Malta-Mobile (VODAFONE)
14,69 Ft
18,65 Ft
Új irány
Marshall Island
65,88 Ft
83,67 Ft
Új irány
5,05 Ft
6,41 Ft
Új irány
Martinique-Mobile
30,03 Ft
38,14 Ft
Új irány
Martinique-Mobile (DIGICEL)
12,98 Ft
16,48 Ft
Új irány
Martinique-Mobile (ORANGE)
19,30 Ft
24,51 Ft
Új irány
Martinique-Mobile (OUTREMER)
20,59 Ft
26,14 Ft
Új irány
Mauretania
108,41 Ft
137,69 Ft
Új irány
Mauretania-Mobile (CHINGUITEL)
116,52 Ft
147,98 Ft
Új irány
Mauretania-Mobile (MATTEL)
Malta
Martinique
108,78 Ft
138,15 Ft
Új irány
Mauritius
28,69 Ft
36,43 Ft
Új irány
Mayotte
24,15 Ft
30,68 Ft
Új irány
Mayotte-Mobile
27,38 Ft
34,78 Ft
Új irány
Mayotte-Mobile (ORANGE)
27,38 Ft
34,78 Ft
Új irány
Mayotte-Mobile (SRR)
26,10 Ft
33,15 Ft
Új irány
MCP Satellite System
466,18 Ft
592,05 Ft
Új irány
Mexico
8,94 Ft
11,35 Ft
Új irány
Mexico (EQUAL ACCESS 1)
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
Mexico (EQUAL ACCESS 2)
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
Mexico (EQUAL ACCESS 3)
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
Mexico (EQUAL ACCESS 4)
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
Mexico (EQUAL ACCESS 5)
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
Mexico (EQUAL ACCESS 6)
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
Mexico (EQUAL ACCESS 7)
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
Mexico-Guadalajara
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
Mexico-Mexico City
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
Mexico-Mobile (IUSACELL Z1)
24,56 Ft
31,19 Ft
Új irány
Mexico-Mobile (IUSACELL Z2)
24,56 Ft
31,19 Ft
Új irány
Mexico-Mobile (IUSACELL Z3)
24,56 Ft
31,19 Ft
Új irány
Mexico-Mobile (MOVISTAR Z1)
24,56 Ft
31,19 Ft
Új irány
Mexico-Mobile (MOVISTAR Z2)
24,56 Ft
31,19 Ft
Új irány
Mexico-Mobile (MOVISTAR Z3)
24,56 Ft
31,19 Ft
Új irány
Mexico-Mobile (ZONE 1)
24,56 Ft
31,19 Ft
Új irány
Mexico-Mobile (ZONE 2)
24,56 Ft
31,19 Ft
Új irány
Mexico-Mobile (ZONE 3)
24,56 Ft
31,19 Ft
Új irány
6,16 Ft
7,82 Ft
Új irány
Micronesia
64,81 Ft
82,31 Ft
Új irány
Moldova
34,71 Ft
44,09 Ft
Új irány
Moldova (NON GEOGRAPHIC)
34,71 Ft
44,09 Ft
Új irány
Moldova (PRIDNESTROVIE)
34,71 Ft
44,09 Ft
Új irány
180,11 Ft
228,74 Ft
Új irány
Mexico-Monterrey
Moldova (PRS)
Moldova-Mobile (EVENTIS)
54,91 Ft
69,74 Ft
Új irány
Moldova-Mobile (MOLDCELL)
69,23 Ft
87,93 Ft
Új irány
Moldova-Mobile (MOLDTELECOM)
52,05 Ft
66,10 Ft
Új irány
Moldova-Mobile (ORANGE)
52,05 Ft
66,10 Ft
Új irány
Moldova-Mobile (PRIDNESTROVIE)
44,10 Ft
56,00 Ft
Új irány
Monaco
17,53 Ft
22,26 Ft
Új irány
Monaco-Mobile
86,42 Ft
109,75 Ft
Új irány
Monaco-Mobile (KFOR-Kosovo)
92,53 Ft
117,52 Ft
Új irány
Mongolia
11,93 Ft
15,15 Ft
Új irány
Montenegro
34,63 Ft
43,98 Ft
Új irány
Montenegro (ALTERN NET)
36,85 Ft
46,80 Ft
Új irány
Montenegro-Mobile (MTEL)
98,86 Ft
125,55 Ft
Új irány
Montenegro-Mobile (TELENOR)
89,84 Ft
114,10 Ft
Új irány
Montenegro-Mobile (T-MOBILE)
87,70 Ft
111,38 Ft
Új irány
Montserrat
44,97 Ft
57,12 Ft
Új irány
5,05 Ft
6,41 Ft
Új irány
34,71 Ft
44,09 Ft
Új irány
219,63 Ft
278,93 Ft
Új irány
86,42 Ft
109,75 Ft
Új irány
Morocco Morocco-MEDITEL Morocco-Mobile (GNA) Morocco-Mobile (MEDITEL) Morocco-Mobile (OTHERS)
108,78 Ft
138,15 Ft
Új irány
Morocco-Mobile (TELECOM)
99,76 Ft
126,69 Ft
Új irány
Morocco-Mobile (WANA)
99,76 Ft
126,69 Ft
Új irány
Morocco-WANA
28,90 Ft
36,70 Ft
Új irány
Morocco-WANA (LIMITED MOB)
71,86 Ft
91,27 Ft
Új irány
Mozambique
17,70 Ft
22,48 Ft
Új irány
Mozambique-Mobile
26,91 Ft
34,18 Ft
Új irány
Mozambique-Mobile (MOVITEL)
23,28 Ft
29,56 Ft
Új irány
Mozambique-Mobile (VODACOM)
64,75 Ft
82,23 Ft
Új irány
Myanmar (=Burma)
86,27 Ft
109,56 Ft
Új irány
Namibia
14,88 Ft
18,89 Ft
Új irány
Namibia-Mobile (CELLONE)
32,94 Ft
41,83 Ft
Új irány
Namibia-Mobile (MTC)
32,94 Ft
41,83 Ft
Új irány
Nauru
301,09 Ft
382,38 Ft
Új irány
Nepal
30,87 Ft
39,20 Ft
Új irány
Nepal-Kathmandu
30,44 Ft
38,66 Ft
Új irány
Nepal-Mobile
31,02 Ft
39,39 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Netherlands-Mobile (KPN)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Netherlands-Mobile (OTHERS)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Netherlands-Mobile (PAGING)
451,74 Ft
573,71 Ft
Új irány
Netherlands-Mobile (TELE2)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Netherlands-Mobile (TELFORT)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Netherlands-Mobile (T-MOBILE)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Netherlands-Mobile (VODAFONE)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
New Caledonia
43,31 Ft
55,00 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
New Zealand-Mobile
15,67 Ft
19,90 Ft
Új irány
Nicaragua
35,57 Ft
45,17 Ft
Új irány
Nicaragua-Mobile
61,11 Ft
77,61 Ft
Új irány
Nicaragua-Mobile (BELL SOUTH)
60,64 Ft
77,02 Ft
Új irány
Niger
56,22 Ft
71,40 Ft
Új irány
Netherlands
New Zealand
Niger (PREMIUM SERVICES)
56,22 Ft
71,40 Ft
Új irány
425,71 Ft
540,65 Ft
Új irány
Nigeria
23,98 Ft
30,46 Ft
Új irány
Nigeria-Alphatech
23,98 Ft
30,46 Ft
Új irány
Nigeria-Lagos
23,98 Ft
30,46 Ft
Új irány
Niger (VAS)
Nigeria-Mobile (AIRTEL)
18,96 Ft
24,08 Ft
Új irány
Nigeria-Mobile (EMTS)
21,78 Ft
27,66 Ft
Új irány
Nigeria-Mobile (GLOBACOM)
21,78 Ft
27,66 Ft
Új irány
Nigeria-Mobile (MTN)
19,60 Ft
24,89 Ft
Új irány
Nigeria-Mobile (OTHERS)
25,20 Ft
32,01 Ft
Új irány
Nigeria-MTS
22,27 Ft
28,29 Ft
Új irány
Nigeria-Starcomms
22,27 Ft
28,29 Ft
Új irány
Nigeria-Visafone
22,27 Ft
28,29 Ft
Új irány
Niger-Mobile (AIRTEL)
53,12 Ft
67,46 Ft
Új irány
Niger-Mobile (ORANGE)
52,48 Ft
66,65 Ft
Új irány
Niger-Mobile (SAHELCOM)
53,55 Ft
68,00 Ft
Új irány
Niger-Mobile (TELECEL)
52,90 Ft
67,19 Ft
Új irány
344,05 Ft
436,95 Ft
Új irány
NLD Antilles
28,26 Ft
35,89 Ft
Új irány
NLD Antilles-Mobile
32,58 Ft
41,37 Ft
Új irány
NLD Antilles-Mobile (DIGI BONAIRE)
30,95 Ft
39,31 Ft
Új irány
NLD Antilles-Mobile (DIGI CURACAO)
36,42 Ft
46,26 Ft
Új irány
387,02 Ft
491,51 Ft
Új irány
21,85 Ft
27,74 Ft
Új irány
Niue
Norfolk Islands Northern Marianna Islands Norway
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Norway (CONNEXION)
20,01 Ft
25,41 Ft
Új irány
Norway (VAS)
51,90 Ft
65,91 Ft
Új irány
Norway-Mobile (NETCOM)
19,61 Ft
24,90 Ft
Új irány
Norway-Mobile (OTHERS)
36,92 Ft
46,88 Ft
Új irány
Norway-Mobile (TELE2)
19,61 Ft
24,90 Ft
Új irány
Norway-Mobile (TELENOR)
19,61 Ft
24,90 Ft
Új irány
Oman
30,44 Ft
38,66 Ft
Új irány
Oman-Mobile
70,52 Ft
89,56 Ft
Új irány
Pakistan
31,08 Ft
39,47 Ft
Új irány
Pakistan-Karachi
31,08 Ft
39,47 Ft
Új irány
Pakistan-Mobile
31,23 Ft
39,66 Ft
Új irány
Pakistan-Mobile (MOBILINK)
31,23 Ft
39,66 Ft
Új irány
Pakistan-Mobile (TELENOR)
31,23 Ft
39,66 Ft
Új irány
215,16 Ft
273,26 Ft
Új irány
Palestine
43,73 Ft
55,54 Ft
Új irány
Palestine-Mobile
48,84 Ft
62,03 Ft
Új irány
Palestine-Mobile (WATANIYA)
50,13 Ft
63,66 Ft
Új irány
Panama
12,27 Ft
15,58 Ft
Új irány
Panama-City
10,65 Ft
13,52 Ft
Új irány
Panama-Mobile
37,09 Ft
47,10 Ft
Új irány
Palau
Panama-Mobile (DIGICEL)
36,15 Ft
45,91 Ft
Új irány
Papua-New Guinea
180,79 Ft
229,60 Ft
Új irány
Papua-New Guinea-Mobile
180,94 Ft
229,79 Ft
Új irány
Paraguay
11,29 Ft
14,33 Ft
Új irány
Paraguay-Asuncion
10,86 Ft
13,79 Ft
Új irány
Paraguay-Mobile
29,26 Ft
37,16 Ft
Új irány
Paraguay-Mobile (OTHERS)
29,26 Ft
37,16 Ft
Új irány
Peru
5,52 Ft
7,00 Ft
Új irány
Peru-Lima
4,87 Ft
6,19 Ft
Új irány
Peru-Mobile
30,12 Ft
38,25 Ft
Új irány
Peru-Rural
90,59 Ft
115,05 Ft
Új irány
Philippines
32,58 Ft
41,37 Ft
Új irány
Philippines-Manila
32,58 Ft
41,37 Ft
Új irány
Philippines-Mobile (DIGITEL)
37,28 Ft
47,34 Ft
Új irány
Philippines-Mobile (GLOBE)
37,71 Ft
47,89 Ft
Új irány
Philippines-Mobile (NEXTEL)
41,17 Ft
52,28 Ft
Új irány
Philippines-Mobile (OTHER)
39,03 Ft
49,57 Ft
Új irány
Philippines-Mobile (SMART)
42,45 Ft
53,91 Ft
Új irány
6,03 Ft
7,65 Ft
Új irány
Poland Poland (DIRECTORY CALL)
174,08 Ft
221,08 Ft
Új irány
Poland (PREMIUM)
974,44 Ft
1 237,54 Ft
Új irány
Poland (SPECIAL SVC)
174,08 Ft
221,08 Ft
Új irány
4,43 Ft
5,63 Ft
Új irány
Poland-Mobile (CENTERNET)
30,63 Ft
38,90 Ft
Új irány
Poland-Mobile (CYFROWY POLSAT)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Poland-Mobile (MOBYLAND)
81,26 Ft
103,20 Ft
Új irány
Poland-Mobile (ORANGE)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Poland-Mobile (OTHERS)
82,53 Ft
104,82 Ft
Új irány
Poland-Mobile (P4)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Poland-Mobile (PLUS)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Poland-Mobile (T-MOBILE)
Poland (TP)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Poland-Warsaw
4,67 Ft
5,93 Ft
Új irány
Poland-Warsaw
4,67 Ft
5,93 Ft
Új irány
Poland-Warsaw (TP)
4,19 Ft
5,32 Ft
Új irány
Portugal
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Portugal-Mobile
19,61 Ft
24,90 Ft
Új irány
Portugal-OTHERS
4,19 Ft
5,32 Ft
Új irány
Portugal-PTC
4,19 Ft
5,32 Ft
Új irány
Puerto Rico
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Qatar
39,03 Ft
49,57 Ft
Új irány
Qatar-Mobile
50,77 Ft
64,47 Ft
Új irány
Qatar-Mobile (VODAFONE)
50,77 Ft
64,47 Ft
Új irány
5,52 Ft
7,00 Ft
Új irány
Reunion-Mobile
21,44 Ft
27,23 Ft
Új irány
Reunion-Mobile (ORANGE)
20,59 Ft
26,14 Ft
Új irány
Reunion-Mobile (SRR)
19,30 Ft
24,51 Ft
Új irány
Romania
5,43 Ft
6,90 Ft
Új irány
Romania (RDS)
5,43 Ft
6,90 Ft
Új irány
90,93 Ft
115,48 Ft
Új irány
Romania-Bucarest/ROMTELECOM
5,43 Ft
6,90 Ft
Új irány
Romania-Combridge
5,43 Ft
6,90 Ft
Új irány
Romania-Mobile (COSMOTE)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Romania-Mobile (DIGI)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Romania-Mobile (ENIGMA)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Romania-Mobile (ORANGE)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Romania-Mobile (ROMTEL)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Romania-Mobile (TELEMOB)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Romania-Mobile (VODAFONE)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
5,43 Ft
6,90 Ft
Új irány
Russia
12,37 Ft
15,71 Ft
Új irány
Russia (MTT GLOBAL)
36,43 Ft
46,27 Ft
Új irány
Russia (RoC1)
12,37 Ft
15,71 Ft
Új irány
Russia (RoC2)
12,37 Ft
15,71 Ft
Új irány
Russia (RoC4)
12,37 Ft
15,71 Ft
Új irány
Russia-Mobile
21,97 Ft
27,90 Ft
Új irány
Russia-Mobile (BEELINE)
33,74 Ft
42,85 Ft
Új irány
Russia-Mobile (GLOBALTEL)
443,60 Ft
563,38 Ft
Új irány
Russia-Mobile (MEGAFONE)
28,55 Ft
36,26 Ft
Új irány
Russia-Mobile (MTS)
48,58 Ft
61,70 Ft
Új irány
Russia-Mobile (OTHER)
40,56 Ft
51,51 Ft
Új irány
Russia-Mobile (ROSTELECOM)
21,97 Ft
27,90 Ft
Új irány
Russia-Moscow
12,37 Ft
15,71 Ft
Új irány
Reunion
Romania (Special SVC)
Romania-Proper
Russia-St. Petersburg
12,37 Ft
15,71 Ft
Új irány
Rwanda
81,10 Ft
102,99 Ft
Új irány
Rwanda-Mobile
82,15 Ft
104,32 Ft
Új irány
Rwanda-Mobile (AIRTEL)
82,15 Ft
104,32 Ft
Új irány
Rwanda-Mobile (MTN)
83,94 Ft
106,60 Ft
Új irány
5,77 Ft
7,33 Ft
Új irány
288,22 Ft
366,04 Ft
Új irány
55,08 Ft
69,96 Ft
Új irány
San Marino San Marino (SPEC SVC) San Marino-Mobile Sao Tome & Principe
219,48 Ft
278,74 Ft
Új irány
Saudi Arabia
23,56 Ft
29,92 Ft
Új irány
Saudi Arabia-Mobile
34,71 Ft
44,09 Ft
Új irány
Saudi Arabia-Mobile (ETIHAD)
36,00 Ft
45,72 Ft
Új irány
Saudi Arabia-Mobile (ZAIN)
36,21 Ft
45,99 Ft
Új irány
Saudi Arabia-Riyadh
22,91 Ft
29,10 Ft
Új irány
Senegal
43,31 Ft
55,00 Ft
Új irány
Senegal (EXPRESSO)
94,65 Ft
120,20 Ft
Új irány
118,50 Ft
150,50 Ft
Új irány
Senegal-Mobile (EXPRESSO)
93,09 Ft
118,22 Ft
Új irány
Senegal-Mobile (ORANGE)
62,57 Ft
79,46 Ft
Új irány
Senegal (VAS)
Senegal-Mobile (TIGO)
111,34 Ft
141,41 Ft
Új irány
Serbia
29,61 Ft
37,60 Ft
Új irány
Serbia (IPKO)
30,40 Ft
38,61 Ft
Új irány
Serbia (ORION)
90,53 Ft
114,98 Ft
Új irány
Serbia (P&T KOSOVA)
29,61 Ft
37,60 Ft
Új irány
Serbia-Mobile (MTS)
87,60 Ft
111,25 Ft
Új irány
Serbia-Mobile (TELENOR)
87,60 Ft
111,25 Ft
Új irány
Serbia-Mobile (VIP)
87,60 Ft
111,25 Ft
Új irány
Seychelles
77,68 Ft
98,65 Ft
Új irány
Seychelles (VAS)
77,68 Ft
98,65 Ft
Új irány
Seychelles-Mobile
77,83 Ft
98,84 Ft
Új irány
Sierra Leone
114,61 Ft
145,56 Ft
Új irány
Sierra Leone-Mobile (AFRICELL)
112,20 Ft
142,49 Ft
Új irány
Sierra Leone-Mobile (COMIUM)
112,20 Ft
142,49 Ft
Új irány
Sierra Leone-Mobile (OTHERS)
114,46 Ft
145,37 Ft
Új irány
Sierra Leone-Mobile (TIGO)
107,92 Ft
137,06 Ft
Új irány
Sierra Leone-Mobile (ZAIN)
112,20 Ft
142,49 Ft
Új irány
4,19 Ft
5,32 Ft
Új irány
Singapore (VOIP)
17,53 Ft
22,26 Ft
Új irány
Singapore-Mobile
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Slovak Republic
5,31 Ft
6,74 Ft
Új irány
Slovak Republic (NAT ACCESS VOIP)
7,02 Ft
8,92 Ft
Új irány
Slovak Republic (ORANGE)
5,31 Ft
6,74 Ft
Új irány
Slovak Republic (VAS)
32,53 Ft
41,32 Ft
Új irány
Slovak Republic-Mobile (Orange)
36,14 Ft
45,90 Ft
Új irány
Slovak Republic-Mobile (TELEF/O2)
36,14 Ft
45,90 Ft
Új irány
Slovak Republic-Mobile (T-MOBILE)
36,14 Ft
45,90 Ft
Új irány
Slovenia
4,40 Ft
5,59 Ft
Új irány
Slovenia (ALTERNATIVE A)
4,40 Ft
5,59 Ft
Új irány
Slovenia (ALTERNATIVE B)
5,09 Ft
6,46 Ft
Új irány
30,44 Ft
38,66 Ft
Új irány
4,40 Ft
5,59 Ft
Új irány
Singapore
Slovenia (IPKO NET) Slovenia (TS IP) Slovenia-Mobile (IPKO)
105,32 Ft
133,75 Ft
Új irány
Slovenia-Mobile (MOBITEL)
16,82 Ft
21,37 Ft
Új irány
Slovenia-Mobile (SI MOB)
16,82 Ft
21,37 Ft
Új irány
Slovenia-Mobile (T2)
20,54 Ft
26,09 Ft
Új irány
Slovenia-Mobile (TUSMOB)
17,34 Ft
22,02 Ft
Új irány
Solomon Islands
487,64 Ft
619,31 Ft
Új irány
Solomon Islands-Mobile
487,64 Ft
619,31 Ft
Új irány
Somalia
125,51 Ft
159,40 Ft
Új irány
Somalia (GOLIS)
118,08 Ft
149,96 Ft
Új irány
Somalia (HORMUUD)
123,76 Ft
157,18 Ft
Új irány
Somalia (SOMTEL)
124,10 Ft
157,61 Ft
Új irány
Somalia (TELCOM)
107,90 Ft
137,04 Ft
Új irány
Somalia (TELESOM)
111,41 Ft
141,49 Ft
Új irány
South Africa
6,37 Ft
8,09 Ft
Új irány
South Africa (VAS)
17,53 Ft
22,26 Ft
Új irány
South Africa-Mobile (CELLC)
26,89 Ft
34,15 Ft
Új irány
South Africa-Mobile (CELLC)
26,89 Ft
34,15 Ft
Új irány
South Africa-Mobile (MTN)
22,87 Ft
29,05 Ft
Új irány
South Africa-Mobile (MTN)
22,87 Ft
29,05 Ft
Új irány
South Africa-Mobile (TSA)
28,04 Ft
35,62 Ft
Új irány
South Africa-Mobile (TSA)
28,04 Ft
35,62 Ft
Új irány
South Africa-Mobile (VODAC)
24,37 Ft
30,95 Ft
Új irány
South Africa-Mobile (VODAC)
24,37 Ft
30,95 Ft
Új irány
South Africa-Mobile (WBS)
26,68 Ft
33,88 Ft
Új irány
South Africa-Mobile (WBS)
28,43 Ft
36,11 Ft
Új irány
South Sudan
75,33 Ft
95,66 Ft
Új irány
South Sudan-Mobile
75,48 Ft
95,85 Ft
Új irány
South Sudan-Mobile (GEMTEL)
52,48 Ft
66,65 Ft
Új irány
South Sudan-Mobile (MTN)
56,62 Ft
71,91 Ft
Új irány
South Sudan-Mobile (VIVCEL)
55,85 Ft
70,93 Ft
Új irány
South Sudan-Mobile (ZAIN)
65,17 Ft
82,77 Ft
Új irány
Spain
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Spain (NORMADIC SVC)
8,34 Ft
10,59 Ft
Új irány
Spain (SHARED SVC)
36,43 Ft
46,27 Ft
Új irány
Spain-Mobile (EUSKALTEL)
21,97 Ft
27,90 Ft
Új irány
Spain-Mobile (MOVISTAR)
21,97 Ft
27,90 Ft
Új irány
Spain-Mobile (ORANGE)
21,97 Ft
27,90 Ft
Új irány
Spain-Mobile (OTHERS)
21,97 Ft
27,90 Ft
Új irány
Spain-Mobile (VODAFONE)
21,97 Ft
27,90 Ft
Új irány
Spain-Mobile (XFERA)
21,97 Ft
27,90 Ft
Új irány
Sri Lanka
31,29 Ft
39,74 Ft
Új irány
Sri Lanka-Dialog
30,87 Ft
39,20 Ft
Új irány
Sri Lanka-Mobile
34,99 Ft
44,44 Ft
Új irány
Sri Lanka-Mobile (AIRTEL)
30,59 Ft
38,85 Ft
Új irány
Sri Lanka-Mobile (DIALOG)
31,44 Ft
39,93 Ft
Új irány
Sri Lanka-Mobile (ETISALAT)
33,58 Ft
42,65 Ft
Új irány
Sri Lanka-Mobile (HUTCH)
28,41 Ft
36,08 Ft
Új irány
Sri Lanka-Mobile (MOBIT)
33,80 Ft
42,92 Ft
Új irány
Sri Lanka-Off-Net
34,29 Ft
43,54 Ft
Új irány
Sri Lanka-On-Net
31,29 Ft
39,74 Ft
Új irány
Sri Lanka-Suntel
30,87 Ft
39,20 Ft
Új irány
St. Helena
271,55 Ft
344,87 Ft
Új irány
St. Kitts
27,02 Ft
34,31 Ft
Új irány
St. Kitts-Mobile
60,64 Ft
77,02 Ft
Új irány
St. Kitts-Mobile (DIGICELL)
62,39 Ft
79,24 Ft
Új irány
St. Lucia
34,71 Ft
44,09 Ft
Új irány
St. Lucia-Mobile
56,37 Ft
71,59 Ft
Új irány
St. Lucia-Mobile (DIGICEL)
60,68 Ft
77,07 Ft
Új irány
St. Maarten/NLD
23,56 Ft
29,92 Ft
Új irány
St. Maarten/NLD-Mob
31,72 Ft
40,29 Ft
Új irány
St. Pierre & Miquel.
42,41 Ft
53,86 Ft
Új irány
St. Pierre & Miquel.-Mobile
92,83 Ft
117,90 Ft
Új irány
St. Vincent
28,26 Ft
35,89 Ft
Új irány
St. Vincent-Mobile
58,08 Ft
73,76 Ft
Új irány
St. Vincent-Mobile (DIGICEL)
61,50 Ft
78,10 Ft
Új irány
Sudan
56,47 Ft
71,72 Ft
Új irány
Sudan-Mobile (MTN)
39,18 Ft
49,76 Ft
Új irány
Sudan-Mobile (SUDATEL)
25,63 Ft
32,55 Ft
Új irány
Sudan-Mobile (ZAIN)
39,40 Ft
50,03 Ft
Új irány
Suriname
34,50 Ft
43,82 Ft
Új irány
Suriname-Mobile
47,77 Ft
60,67 Ft
Új irány
Suriname-Mobile (DIGICEL)
54,83 Ft
69,63 Ft
Új irány
Swaziland
11,93 Ft
15,15 Ft
Új irány
Swaziland-Mobile (MTN)
50,55 Ft
64,20 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Sweden-Mobile
14,09 Ft
17,90 Ft
Új irány
Sweden-Mobile (OTHERS)
14,09 Ft
17,90 Ft
Új irány
3 881,78 Ft
4 929,86 Ft
Új irány
Sweden-Mobile (TELENOR)
14,09 Ft
17,90 Ft
Új irány
Sweden-Mobile (TELIA)
14,09 Ft
17,90 Ft
Új irány
Switzerland
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Switzerland (CORPORATE SVC)
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Switzerland (SPECIAL SVC)
4,55 Ft
5,78 Ft
Új irány
Switzerland-Mobile (LYCATEL)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Switzerland-Mobile (ORANGE)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Switzerland-Mobile (OTHERS)
Sweden
Sweden-Mobile (PAGER)
102,58 Ft
130,28 Ft
Új irány
Switzerland-Mobile (SUNRISE)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Switzerland-Mobile (SWISSCOM)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Syria
29,11 Ft
36,97 Ft
Új irány
Syria-Mobile
42,60 Ft
54,10 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Taiwan-Mobile
24,99 Ft
31,74 Ft
Új irány
Taiwan-Taipei
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Tajikistan
38,78 Ft
49,24 Ft
Új irány
Tajikistan-Dushanbe
35,78 Ft
45,44 Ft
Új irány
Tajikistan-Mobile
36,57 Ft
46,45 Ft
Új irány
Tajikistan-Mobile (TT)
31,02 Ft
39,39 Ft
Új irány
Tanzania
69,08 Ft
87,74 Ft
Új irány
Tanzania-Mobile
68,38 Ft
86,84 Ft
Új irány
Tanzania-Mobile (AIRTEL)
68,38 Ft
86,84 Ft
Új irány
Tanzania-Mobile (MOBITEL)
68,38 Ft
86,84 Ft
Új irány
Tanzania-Mobile (VODACOM)
68,38 Ft
86,84 Ft
Új irány
Tanzania-Mobile (ZANTEL)
68,38 Ft
86,84 Ft
Új irány
Thailand
4,66 Ft
5,92 Ft
Új irány
Thailand-Bangkok
4,66 Ft
5,92 Ft
Új irány
Thailand-Mobile
5,24 Ft
6,65 Ft
Új irány
Thailand-Mobile (AIS)
5,02 Ft
6,38 Ft
Új irány
Taiwan
Thailand-Mobile (DTAC)
5,02 Ft
6,38 Ft
Új irány
495,38 Ft
629,13 Ft
Új irány
5,02 Ft
6,38 Ft
Új irány
421,64 Ft
535,49 Ft
Új irány
Togo
86,48 Ft
109,83 Ft
Új irány
Togo-Mobile
86,63 Ft
110,03 Ft
Új irány
Togo-Mobile (TELECEL)
98,86 Ft
125,55 Ft
Új irány
Tokelau
344,05 Ft
436,95 Ft
Új irány
Tonga
129,23 Ft
164,13 Ft
Új irány
20,95 Ft
26,60 Ft
Új irány
Thailand-Mobile (SATELLITE) Thailand-Mobile (TRUE) Thuraya
Trinidad & Tobago
Trinidad & Tobago-Mob
54,93 Ft
69,77 Ft
Új irány
Trinidad & Tobago-Mob (DIGI)
54,93 Ft
69,77 Ft
Új irány
Tunisia
106,88 Ft
135,73 Ft
Új irány
Tunisia (VAS)
874,32 Ft
1 110,38 Ft
Új irány
Tunisia-Mobile
106,60 Ft
135,38 Ft
Új irány
Tunisia-Mobile (ORANGE)
99,33 Ft
126,15 Ft
Új irány
Tunisia-Mobile (ORASCOM)
86,42 Ft
109,75 Ft
Új irány
108,63 Ft
137,96 Ft
Új irány
Turkey
5,09 Ft
6,46 Ft
Új irány
Turkey (ALTERN CARRIERS)
5,73 Ft
7,28 Ft
Új irány
Turkey (CUSTOMER SVC)
6,54 Ft
8,31 Ft
Új irány
14,32 Ft
18,19 Ft
Új irány
158,26 Ft
200,99 Ft
Új irány
Turkey (SPECIAL SVC)
6,46 Ft
8,20 Ft
Új irány
Turkey Ankara
5,47 Ft
6,95 Ft
Új irány
Turkey-Cities
5,47 Ft
6,95 Ft
Új irány
Turkey-Cities 2
5,47 Ft
6,95 Ft
Új irány
Turkey-Istanbul
5,47 Ft
6,95 Ft
Új irány
Turkey-Mobile (AVEA)
38,71 Ft
49,16 Ft
Új irány
Turkey-Mobile (KKTCELL)
42,99 Ft
54,59 Ft
Új irány
Turkey-Mobile (NCTELSIM)
42,99 Ft
54,59 Ft
Új irány
217,79 Ft
276,59 Ft
Új irány
Turkey-Mobile (TURK CELL)
37,00 Ft
46,99 Ft
Új irány
Turkey-Mobile (VODAFONE)
38,50 Ft
48,89 Ft
Új irány
Turkmenistan
29,33 Ft
37,25 Ft
Új irány
Turkmenistan-Mobile
29,69 Ft
37,71 Ft
Új irány
Turks- & Caicos
28,26 Ft
35,89 Ft
Új irány
Turks- & Caicos-Mobile
64,06 Ft
81,36 Ft
Új irány
Turks- & Caicos-Mobile (CW)
64,06 Ft
81,36 Ft
Új irány
Turks- & Caicos-Mobile (DIGI)
64,06 Ft
81,36 Ft
Új irány
Tunisia-Orange
Turkey (CYPRUS) Turkey (DIRECTORY ASSISTANCE)
Turkey-Mobile (OTHERS)
Tuvalu
129,23 Ft
164,13 Ft
Új irány
Uganda
22,27 Ft
28,29 Ft
Új irány
Uganda (MTN)
26,98 Ft
34,26 Ft
Új irány
Uganda-Mobile (AIRTEL)
27,04 Ft
34,34 Ft
Új irány
Uganda-Mobile (GEMTEL)
39,18 Ft
49,76 Ft
Új irány
Uganda-Mobile (MTN)
34,01 Ft
43,19 Ft
Új irány
Uganda-Mobile (ORANGE)
30,67 Ft
38,96 Ft
Új irány
Uganda-Mobile (UTEL)
18,11 Ft
22,99 Ft
Új irány
Uganda-Mobile (WARID)
22,42 Ft
28,48 Ft
Új irány
Ukraine
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
Ukraine (SPECIAL SVC)
23,98 Ft
30,46 Ft
Új irány
Ukraine-Kiev
23,98 Ft
30,46 Ft
Új irány
Ukraine-Mobile (ASTELIT)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Ukraine-Mobile (GOLDEN TEL)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Ukraine-Mobile (INTERTELE)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Ukraine-Mobile (KYIV STAR)
47,17 Ft
59,90 Ft
Új irány
Ukraine-Mobile (MTS)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Ukraine-Mobile (TELESYSTEMS)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
Ukraine-Mobile (TRIMOB)
39,29 Ft
49,90 Ft
Új irány
United Arab Emirates
44,59 Ft
56,63 Ft
Új irány
United Arab Emirates-Mobile
43,46 Ft
55,19 Ft
Új irány
United Arab Emirates-Mobile (DU)
43,46 Ft
55,19 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
United Kingdom (NTS/LOCAL PLUS RATE)
34,35 Ft
43,63 Ft
Új irány
United Kingdom (NTS/LOCAL RATE)
14,36 Ft
18,24 Ft
Új irány
United Kingdom (NTS/NATIONAL PLUS RATE)
62,72 Ft
79,66 Ft
Új irány
United Kingdom
United Kingdom (NTS/NATIONAL RATE)
33,20 Ft
42,16 Ft
Új irány
United Kingdom-Mobile (3G)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
United Kingdom-Mobile (JERSEY)
37,39 Ft
47,48 Ft
Új irány
United Kingdom-Mobile (O2)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
United Kingdom-Mobile (ORANGE)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
United Kingdom-Mobile (OTHERS)
31,32 Ft
39,78 Ft
Új irány
United Kingdom-Mobile (PNS)
72,06 Ft
91,52 Ft
Új irány
United Kingdom-Mobile (T-MOBILE)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
United Kingdom-Mobile (VODAFONE)
23,54 Ft
29,90 Ft
Új irány
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
107,77 Ft
136,87 Ft
Új irány
Uruguay
14,32 Ft
18,19 Ft
Új irány
Uruguay-Mobile
46,24 Ft
58,72 Ft
Új irány
Uruguay-Montevideo
11,07 Ft
14,06 Ft
Új irány
United States of America (USA) UNO (OCHA)
US Virgin Islands
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Uzbekistan
17,74 Ft
22,53 Ft
Új irány
Uzbekistan-Mobile
18,32 Ft
23,27 Ft
Új irány
5,52 Ft
7,00 Ft
Új irány
Vanuatu
129,23 Ft
164,13 Ft
Új irány
Vanuatu-Mobile (DIGICEL)
Uzbekistan-Tashkent
129,38 Ft
164,32 Ft
Új irány
Venezuela
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Venezuela-Caracas
4,09 Ft
5,20 Ft
Új irány
Venezuela-Mobile
5,24 Ft
6,65 Ft
Új irány
Venezuela-Mobile (DIGITEL)
8,27 Ft
10,51 Ft
Új irány
Venezuela-Mobile (MOVILNET)
10,45 Ft
13,28 Ft
Új irány
Venezuela-Mobile (MOVISTAR)
11,65 Ft
14,80 Ft
Új irány
Vietnam
14,11 Ft
17,92 Ft
Új irány
172,20 Ft
218,69 Ft
Új irány
Vietnam-Danang
14,11 Ft
17,92 Ft
Új irány
Vietnam-Hanoi
14,11 Ft
17,92 Ft
Új irány
Vietnam-Ho Chi Minh
14,11 Ft
17,92 Ft
Új irány
Vietnam-Mobile (EVN TELECOM)
14,26 Ft
18,11 Ft
Új irány
Vietnam-Mobile (G-TEL)
14,26 Ft
18,11 Ft
Új irány
Vietnam-Mobile (HTC)
14,26 Ft
18,11 Ft
Új irány
Vietnam-Mobile (MOBIFONE)
14,26 Ft
18,11 Ft
Új irány
Vietnam-Mobile (S-FONE)
14,26 Ft
18,11 Ft
Új irány
Vietnam-Mobile (VIETTEL)
14,26 Ft
18,11 Ft
Új irány
Vietnam-Mobile (VINAPHONE)
14,26 Ft
18,11 Ft
Új irány
Vietnam-POP Cities
14,11 Ft
17,92 Ft
Új irány
VodafoneMalta E164CC
21,93 Ft
27,85 Ft
Új irány
Wallis & Futuna
344,05 Ft
436,95 Ft
Új irány
Western Samoa
150,74 Ft
191,44 Ft
Új irány
Yemen
37,71 Ft
47,89 Ft
Új irány
Yemen-Mobile
40,04 Ft
50,85 Ft
Új irány
Zambia
19,24 Ft
24,43 Ft
Új irány
Zambia-Mobile
33,58 Ft
42,65 Ft
Új irány
Zambia-Mobile (AIRTEL)
31,44 Ft
39,93 Ft
Új irány
Zambia-Mobile (MTN)
33,15 Ft
42,11 Ft
Új irány
Zambia-Mobile (ZAMTEL)
43,03 Ft
54,65 Ft
Új irány
Zimbabwe
24,84 Ft
31,54 Ft
Új irány
107,77 Ft
136,87 Ft
Új irány
Vietnam (PREMIUM)
Zimbabwe (VAS) Zimbabwe-Harare
25,74 Ft
32,69 Ft
Új irány
Zimbabwe-Mobile (ECONET)
124,00 Ft
157,48 Ft
Új irány
Zimbabwe-Mobile (NETONE)
48,63 Ft
61,76 Ft
Új irány
Zimbabwe-Mobile (TELECEL)
103,61 Ft
131,58 Ft
Új irány
ÁSZF 4. sz. melléklet Szolgáltatások 1. Alapszolgáltatások, A hívások díjazása, második bekezdés, első mondat A forgalmi díjon felül sikeres hívás esetében a Szolgáltató kapcsolási díjat is felszámolhat. Változott A forgalmi díjon felül sikeres hívás esetében a Szolgáltató kapcsolási díjat és kiegészítő percdíjat is felszámolhat jelen ÁSZF 3. sz. mellékletének szerint. 2.2 Online hívásrészletező Az Online hívásrészletező egy olyan elszámoló rendszer, melyben az Előfizető pontosan nyomon követheti mikor, milyen irányba, mennyi ideig telefonált. Az Előfizető azonosítója vagy telefonszáma és jelszava segítségével lép be a Szolgáltató internetes oldalának „ügyfélszolgálat” menüjébe, majd lekérdezheti az általa választott tetszőleges időszak forgalmát. Szolgáltató a híváslistákat öt évig tárolja. A híváslista azonnali frissítésű, így egy-egy telefonbeszélgetés után azonnal ellenőrizhető annak költsége. Változott Az Online hívásrészletező egy olyan elszámoló rendszer, melyben az Előfizető nyomon követheti mikor, milyen irányba, mennyi ideig telefonált, illetve mikor, milyen telefonszámokról fogadott hívásokat. Az Előfizető az elektronikus ügyfélszolgálathoz megadott azonosítója és jelszava segítségével lép be a Szolgáltató által a www.ephone.hu címen biztosított elektronikus ügyfélszolgálatra, majd lekérdezheti az általa választott tetszőleges időszak forgalmát, három hónapra visszamenőleg. Előfizető a híváslistát CSV fálj formájában letöltheti, és saját rendszerében archiválhatja. Szolgáltató a híváslistákat öt évig tárolja. Előfizető ilyen irányú igénye esetén a Szolgáltató a három hónapnál régebbi híváslistát adminisztrációs díj ellenében küldi meg e-mailben az Előfizető előzetesen megadott e-mail címére. A híváslista azonnali frissítésű, így egy-egy telefonbeszélgetés után azonnal ellenőrizhető annak költsége. 2.3 Biztonsági korlát A biztonsági korlát egy olyan híváskorlátozás-szolgáltatás, amellyel az Előfizető meghatározhatja telefonszámlájának maximumát havi viszonylatban. A Szolgáltató a limit elérését követően bontja a folyamatban lévő beszélgetést, majd az Egyedi Előfizetői szerződésben előre meghatározott email címre küldött e-mailben figyelmezteti az Előfizetőt a korlát elérésére. A biztonsági korlát mértékének megváltoztatását az Előfizető írásban kérvényezheti a Szolgáltatótól, fenntartva a Szolgáltatónak azt a jogát, hogy a biztonsági limit megváltoztatását kaució megfizetéséhez, vagy az addig felhalmozott hátralék megfizetéséhez kötheti. Változott A biztonsági korlát háromszintű híváskorlátozás-szolgáltatás. 1. Az Előfizető és a Szolgáltató együttesen meghatározzák az egy szerződésre vonatkozó, egy elszámolási időszakra eső forgalom maximumát. (a beállított érték a későbbiekben módosítható)
2. Előfizető regisztrált SIP azonosítónként meghatározhatja egy elszámolási időszakra eső forgalom maximumát. Több SIP azonosító esetén az Előfizető és a Szolgáltató által az 1. pontban meghatározott biztonsági korlát összegét nem haladhatja meg az Előfizető által beállított SIP azonosítóra beállított korlát. 3. Előfizető regisztrált sip azonosítónként meghatározhatja az egy napra eső forgalom maximumát. Előfizető a 2. és 3. pontban definiált biztonsági korlátokat a Szolgáltató által biztosított elektronikus ügyfélszolgálaton, a Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának segítségével adminisztrációs díj megfizetése mellett, illetve írásban kezdeményezheti. Szolgáltató a beállított korlát elérését követően bontja a folyamatban lévő hívást, majd az Egyedi Előfizetői szerződésben előre meghatározott e-mail címre küldött e-mailben figyelmezteti az Előfizetőt a korlát elérésére. Az 1. pontban meghatározott biztonsági korlát mértékének megváltoztatását az Előfizető írásban kérvényezheti a Szolgáltatótól, fenntartva a Szolgáltatónak azt a jogát, hogy a biztonsági korlát megváltoztatását kaució megfizetéséhez, vagy az addig felhalmozott hátralék megfizetéséhez kötheti. 2.4 Hangrögzítés A Szolgáltató lehetővé teszi Előfizetői számára, hogy Előfizetői végpontjukról indított és fogadott hívásokról hangfelvétel készüljön. E szolgáltatás megrendelését követően az Előfizető feladata, hogy a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően használja fel a rögzített hangfelvételeket. A Szolgáltató a rögzített beszélgetéseket elérhetővé teszi az Előfizető számára internetes oldalán, melyet az Előfizető azonosítója vagy telefonszáma és jelszava segítségével ér el. Szolgáltató a hangfelvételeket a rögzítéstől számított egy évig tárolja és ugyaneddig az időpontig teszi elérhetővé az Előfizető számára. Egy éves tárolási időn túl a hangfelvételeket a Szolgáltató törli rendszeréből. Változott A Szolgáltató lehetővé teszi Előfizetői számára, hogy Előfizetői végpontjukról indított és fogadott hívásokról hangfelvétel készüljön. E szolgáltatás megrendelését követően az Előfizető feladata, hogy a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően használja fel a rögzített hangfelvételeket. A Szolgáltató a rögzített beszélgetéseket elérhetővé és letölthetővé teszi az Előfizető számára elektronikus ügyfélszolgálatán, melyet az Előfizető az elektronikus ügyfélszolgálathoz használt azonosítójával és jelszavával ér el. Szolgáltató a hangfelvételeket a rögzítéstől számított három hónapig tárolja és ugyaneddig az időpontig teszi elérhetővé az Előfizető számára. A három hónapos tárolási időn túl a hangfelvételeket a Szolgáltató törli rendszeréből. Szolgáltató abban az esetben is törli a hangfelvételeket, amennyiben az Előfizető a hangrögzítés szolgáltatást időközben felmondja. A szolgáltatás megszüntetését követően nincs mód a hangfájlok visszaállítására.
2.5 IVR Hangmenü A Szolgáltató lehetővé teszi Előfizetői számára, hogy egy előre megadott hangfelvétellel köszöntse az Előfizetőt hívó felet. A hívó fél ahhoz, hogy elérje az Előfizető előre definiált vonalát, egy
menüsorból választhat, mely után az Előfizető által meghatározott készülék fog összekapcsolódni a hívó féllel. Díjazás A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján Változott 2.5 Nemzetközi hívószám Szolgáltató lehetővé teszi Előfizetője számára, hogy un. nemzetközi virtuális hívószámot igényeljen. A nemzetközi virtuális hívószámokról az Előfizető irányába érkező forgalmat a Szolgáltató az Előfizető által megjelölt SIP azonosítóra továbbítja. Az előfizető által megjelölt SIP azonosító kizárólag a Szolgáltató kezelésében lehet. Az elérhető országok listája és az igénylési feltételek megtekinthetők a Szolgáltató weboldalán a http://www.ephone.hu/?page=nemzetkozivirtualis-hivoszam linken. Szolgáltató a beérkező hívások után nem számláz forgalmi költséget. A nemzetközi hívószám szolgáltatás nem garantált, közvetített szolgáltatás. Nemzetközi hívószámkijelzés kizárólag speciális esetekben lehetséges. Díjazás A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján
ÁSZF 6. sz. melléklet adatvédelmi szabályzat 13. pont A szolgáltató adatvédelmi felelőse Kővágó István Tel: 06-21-200 0001 Változott Horváthné Kővágó Erika Tel: 06-1-445-00-00