Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.
AZ EMBERI HATÁS MÉRTÉKÉNEK TÉRBELI MEGOSZLÁSA KOLOZSVÁRON Géczi Róbert1, Bódis Katalin2 Bevezetés Hosszú ideig úgy tekintettek a városi térségekre, mint ökológiailag alkalmatlan és érdektelen területekre. Még a XX. század derekán is a városokat „élettelennek" minősítették, s úgy gondolták, hogy a városban élő növények elterjedése kizárólag a véletlen műve lenne. A város azonban új, megváltozott ökológiai feltételeket hoz létre, területén biotópok mozaikrendszere jön létre, amit a területhasznosítás módja definiál. E megváltozott feltételeket hivatott kutatni a városökológia, melynek elsődleges feladata a város környezeti konfliktusainak feltárása a városi területek minél ésszerűbb felhasználásának, az esztétikai igény és a szép optimális kielégítésének céljából. Jelen cikk célja Kolozsvár területén az urbanizáció - az antropogén hatás növekedése által végbement változásokat megragadni. Már a Chicagói Városökológiai Iskola képviselői leírták, hogy maga az urbanizáció visszafordíthatatlan, területileg nem egységes, szakaszokban zajló és gyors folyamat (Castels, 1977), ami Kolozsvár esetében is érvényes. Kutatási terület Kolozsvár a Kis-Szamos középszakasz jellegű, teraszokkal kísért völgyében, három középtáj - az Erdélyi-szigethegység, az Erdélyi-mezőség és a Szamos-hátság – találkozásánál, 336 és 711 m tengerszint feletti magasság között fekszik. Összesen tíz geomorfológiai szinten – alacsony és magas ártér, hét terasz és az Erdélyi-szigethegység legalacsonyabb elegyengetett felszínén - terül el. Kolozsvár területének időbeli változásai A városiasodás és az ebből származó antropogén hatás térbeliségének értékelése, vagyis az egyidejűleg létező terhelési mérték megoszlásának rendje nem választható el az időtényezőtől, az egymást követő jelenségek egymásutániságának leírásától. Ez indokolttá teszi a város fejlődésének és a területhasználat alakulásának rövid ismertetését, melyben hangsúlyt fektetünk a zöldterületek helyzetének és a környezet-ember kapcsolatának elemzésére. Az első területhasználattal kapcsolatos információink a római korból, az i.e. II. századból származnak, amikor az ókori város környékén a déli lejtőkön szőlőt termesztettek. A rómaiakra jellemző volt, hogy nem sokra becsülték az érintetlen természetet, és számukra a gazdálkodás eszményi tere a várost övező rendezett vidék volt. A középületek és terek – melyek a római civilizációban abszolút elsődlegesek a magánépületekhez és -terekhez képest – a többi korbeli városhoz hasonlóan valószínűleg tökéletesek és befejezettek voltak. A templomokat és a középületeket körülvevő oszlopos portikuszok fokozatos átmenetet teremtettek a belső és külső tér között. Az épített környezet képes volt homogén formát és méltóságot adni az ember által lakott térnek. Ekkor, az épített környezet. megjelenésével 1
Dr. Géczi Róbert geográfus, PhD, Arany János ösztöndíjas, Kolozsvár/Győr,
[email protected] Bódis Katalin egyetemi tanársegéd, Természeti Földrajzi Tanszék, SZTE, Szeged,
[email protected]
2
1
Géczi Róbert – Bódis Katalin AZ EMBERI HATÁS MÉRTÉKÉNEK…
érződik a táj hemerobiaszintjének első változása, a természetesből a természetközelibe és a félig-természetesbe való átmenet. E változások leglátványosabb következménye, hogy Kolozsvár egykori természetes növényzete, az északi lejtők közepesen nedves, árnyékot kedvelő Fageto-Carpinetum és az árterületen uralkodó egykori Populeto-Salicetum-Alnetum asszociációk teljesen eltűntek. A korai középkorban Európa-szerte a környező területekkel való megváltozott kapcsolatok, a közlekedés lassúsága és a veszélyessége miatt, s az ember hagyta nyomok elvesztik nyilvánvaló és olvasható mivoltukat. A városok elsősorban búvóhelyek ennek a határtalan térnek a veszélyei elől, ahol a római állam területszervezése feledésbe merül, egy újfajta rendezés még csak kialakulóban van. Ez a jelenség messzemenően érvényes Kolozsvárra is. Kolozsvárról a legrégebbi írásos emlék 1213-ból származik, amikor a felújított vár révén a település a magyar királyi vármegyerendszer központjává vált. Városi rangot 1316-ban kapott, majd 1405-ben szabad királyi várossá vált. Ekkor a vár és a fallal körülvett város, a jelenlegi Óvár egy testté nőtt össze. Az Óvár a tatárjárás után válik négyszögletű sarokbástyákkal megerősített várrá, s a fallal védett város területe 7 hektárra nőtt (Gaál, 1995). Kérdéses, hogy a XIV. század második felében az Óvár kívüli településnek miért alakult ki a XX. század végéig megmaradt szabályos utcahálózata. Feltételezhető, hogy a német és flamand eredetű lakosság egykori hazájából hozott hagyomány lehet ennek az oka, ugyanis a szászok által alapított, szintén völgyben s dombok között elhelyezkedő Beszterce alaprajza nagyon hasonló a Kolozsváréhoz. Valószínűbb azonban a földrajzi és gazdasági feltételek szerepe, ugyanis a Szamos és a vár vízellátását biztosító Malomárok nyugat-keleti folyásiránya - aminek mentén a Mezőségről az egykori Monostori apátság felé tartó út húzódik -, valamint a Házsongárd lejtői megszabták az északi és déli határt. A XV. sz. elején felmerül annak az igénye, hogy a már 47 hektárnyi új, megnagyobbodott városközpontot falakkal és bástyákkal erősítsék meg. Megépül az a téglalap alakú erődítmény, melynek déli fala párhuzamosan halad a Szamos harmadik teraszával, s melynek délkeleti bástyája ma is látható. A várfal hossza meghaladta a 3 km-t, védelmét 20 toronykapu és bástya biztosította. Ez a XV. századi polgári, reneszánsz házak építésének virágzó korszaka. A XVI. századi utcahálózat nagyjából a mainak felel meg, kivételt a várfalon belüli utcakör posztliberális kori, a várfalak lebontásának időszakában történő megszüntetése jelenti. 1868-ban lebontják az utolsó kaputornyokat is. A várfalakon belüli terület utcaszerkezetét az Óvár négyszöge, majd a Főtér négyszöge határozta meg. A városfalak léte jelentősen korlátozza a teret. A többi középkori, illetve reneszánsz városhoz hasonlóan a várfalon belül nem létezett zöldfelület (1. ábra). A XVI. század Európájában megnő az érdeklődés a városok iránt. Olasz és németalföldi rézmetszők nagyszámú perspektivikus városképet készítenek. Az emberek így hozzászoknak ahhoz, hogy egységben lássák a város különböző részeit, s észrevegyék a város és a földrajzi környezet közötti kapcsolatot. A perspektívát, amely ezeknek a városábrázolásoknak is eszköze, sokkal tudatosabban alkalmazzák azért, hogy a városi tereket szabályos rendszer szerint alakítsák ki. Az Egidius van der Rhye flamand festő 1617-es rajza alapján Georg Houfnagel által készített metszeten jól látszik, hogy a falakon kívüli térséget erdő borította, a déli kitettségű domboldalakon szőlőskertek voltak (2. ábra). Az építészetben sokkal tudatosabban alkalmazzák a perspektívát, abból a célból, hogy a városi tereket szabályos rendszer szerint alakítsák ki (egyenes vonalú sugárutak kiépítése, és jobban hangsúlyozzák a fókuszból feltáruló látványt). Ily módón a külső tér az emberi mértékhez igazodik, és az emberi szemmel felfogható háromdimenziós környezetek létesülnek. A Szamos árterületén hidro- és higrofiton növényzet jelenlétéről egy 1607-ben kelt városi tanácsi rendelet szövege tanúskodik, amelyben a nagyon kisméretű zöldterületek védelmének érdekében elrendelik a fűzfák kivágásának tilalmát. A falakon kívül zöldséges kertek,
2
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.
szántóterület és gyümölcsösök húzódtak (Jakab, 1888). A városfalakon kívüli térségek használati módját egy 1610-es városi közgyűlés határozata bizonyítja, mely kimondja, hogy stratégiai szempontból a várfalak előtt minden épületet le kell bontani, s a terület csak veteményesként használható. Ennek elsődleges oka az volt, hogy az ellenséges csapatok ne találhassanak fedezéket az épületekben. Ezzel magyarázható, hogy a XVI. és XVII. században kialakuló állattartó-mezőgazdasági jellegű, városfalon kívüli településrész a városfaltól legalább 200 méterre jöhetett létre (Mózes, Turánitz, 1993). 1. ábra
A várárokkal elválasztott két települési öv (az iparos-kereskedelmi-értelmiségi és az állattartó-mezőgazdasági), vagyis a várfalon belüli és a várfalon kívüli városrészek térbeli egybeolvadása csak a XVIII. század végétől, a városfalak jelentőségének teljes megszűnésétől kezdődött. A XVI. században a templomok cintermeiben lévő temetkezési helyek túlzsúfolttá váltak, ezért 1586-ban elrendelték a városon kívüli „külső nagy sövénykert” temetővé változtatását. E rendelet alapján jött létre a Házsongárd temető. Ez már egy racionális városrendezésre utal, hiszen meghatározták, hogy a sírparcellákat, s a temetőt környező új utcákat bizonyos 3
Géczi Róbert – Bódis Katalin AZ EMBERI HATÁS MÉRTÉKÉNEK…
rendszer alapján kell kijelölni. 2. ábra
A XVIII. században új lendületet vesz a város fejlődése, aminek következményeként a területhasznosítás szempontjából néhány fontosabb rendeletet hoznak: 1723-ban befejezik a fellegvár megépítését, aminek kiszolgálása érdekében megépítik a „németek pallójának" nevezett első kolozsvári hidat. A Szamostól délre eső, a városfal és a fellegvár közötti, addig főleg szőlővel beültetett térség, a „kőmál", ekkor kezd beépülni. 1789-ben elrendelik, hogy a polgárok a házfalaktól 2 öl szélességű járdát építsenek, 1790-ben pedig felparcellázzák és eladják a várfalon kívüli területeket. Ugyanebben az évben felmerül a Főtér temploma körüli házak lebontásának ötlete. 1820-ban megkezdték a városfalak lebontását is, mert a posztliberális kor racionális gondolkodása értéktelennek és hasznavehetetlennek tekintette őket, ugyanakkor építőanyagként újrahasznosítható volt. Egyben kikövezték az utcákat és a főbb útvonalakat petróleumlámpákkal világították meg. A korabeli fényképfelvételek alapján a XIX. század közepén már szokássá vált a közterek és az utcák fásítása. 1839-ben kiszélesítették a főbb belvárosi utcákat, és a Főtérre fákat ültettek. 1879-ben a városi tanács döntése alapján megkezdték az utcák és a közterek fásítását, az így nyert terek szépítését, és új, a Főtérre merőleges utcák nyitását. 1895-ben a Főtéren, a templom köré zöldövezetet létesítenek. Az egységes városszépítési koncepciót Haller Károly első polgármestersége alatt dolgozták ki (1884-1886). Erre az időre tevődik a fásítási program, minek következtében több közterületet parkosítottak, ezáltal a magánkézben levő nagy kiterjedésű kertek és fás területek mellett megjelentek az önkormányzat felügyelte zöldterületek is; a város területén megmaradt természetes vegetáció helyén a kultúrtájra jellemző növényzet jelenik meg, tűlevelű és termofiton növényeket ültetnek. Ezt a polgáriasodó lakosság rekreációs és esztétikai igényeit hivatott kielégíteni. Kolozsváron a XIX. század végén volt a legmagasabb az egy főre eső zöldterület aránya, amikor a 2849 ha területű városnak 47%-át zöldterület alkotta (3. ábra).
4
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.
3. ábra
A XIX. század elején felvetődik egy sétálóhely, a jelenlegi Sétatér létrehozásának szükségessége. Már 1837-ben eldöntik, hogy a Szamos-mentén, az árterületen levő Hangyásberek helyén parkot hozzanak létre. Hangyásbereknek hívták a Malom-árkot a Szamossal összekötő árkokkal szabdalt mocsaras, tavas, pangóvizes területet. A Sétatér létrehozása után a terület „berek" jellege megszűnt. Mivel e terület vízjárta hely volt, a hangya nem élhetett meg, hogy erről nevezték volna el a berket. Valószínűleg, a helynév első tagjában a hanga név lappang, ami a XVII-XVIII századi növényzetre utal. A városlakok által a XIX. században már nem ismert növénynévvel való kapcsolat elhalványulásával aztán népetimológia révén kapta az előtag az említett alakját. A Hangyásberek területén található természetes vegetációból (Salcetum-Populetum-Alnetum asszociáció) meghagytak néhány Tilia cordata, Populus tremula, Alnus glutinosa példányt. A Sétatér főtengelyét egy a Szamossal párhuzamos négy sor Aesculus hyppocastanum határolta sétány képezi. A XIX. századi Kolozsvár zöldfelületi rendszerének fontos részét alkották a főurak díszkertjei. Nem alaptalanul említették, hogy Kolozsvár a kertek városa. Ilyenek voltak a jelenleg is zöldterületként működő, egykor 19 ha területű Mikó-kert (ez utólag botanikus kertként működött), valamint a város keleti és nyugati részén húzódó több mint egy tucat nemesi kertek és parkok. 1837-ig a legnagyobb kolozsvári közkert a „fejedelmi-kert" volt, mely a város keleti-délkeleti részén a városfalon kívül, még a XVII. századtól kezdve vadaskertként, majd sétatérként működött (Gaál, 1995). A XX. század elején, a város keleti részén, az egykori mezőgazdasági kertek területén fejlődésnek indult egy új negyed, a gyárváros. A gyárnegyed keleten történő elhelyezése racionális megfontolásra utal, hiszen az uralkodó nyugati szelek, valamint a kelet irányba folyó Szamos eltávolítják a szennyező anyagokat. Ezzel párhuzamosan a magasabb teraszokon kiépült a tisztviselőtelep. Ezek a negyedek jelenleg is megtartották kertvárosi aspektusukat. Ugyanakkor különválnak a város funkciói: lakni, művelni a testet és a szellemet, közlekedni, dolgozni, s így jellemzői a posztliberális várossal ellentétesen definiálódnak. A funkcionalitás figyelembevétele következtében az építészet elsődleges feladata az ipari objektumok és a foglalkoztatottak lakóépületeinek „racionális” elhelyezése 5
Géczi Róbert – Bódis Katalin AZ EMBERI HATÁS MÉRTÉKÉNEK…
volt, míg a rekreációs igény kielégítése háttérbe szorult. A következő nagyobb zöldterület létesítése 1934-ben valósult meg, amikor a város nyugati részén, a Szamos árterületén található hajdani Fásberket sportparkká változtatták. Klimatikus szempontból elemezve e terület zöldövezetként való funkcionálása üdvös, mivel az uralkodó nyugati irányú hegy-völgyi szél tiszta levegőt szállít a város központjába. Az államosítás következtében az építészek kedvük szerint terveztek, nem vették figyelembe a közlekedés és a kereskedelem szükségletét, ezért szegényes és az idő próbáját ki nem álló területrendezés valósult meg. Ettől kezdődően a növényzettel borított területek nagysága csökkenő tendenciát mutatott. A kolozsvári zöldterületek fejlődésével kapcsolatban néhány következtetést lehetne levonni: - a középkori, fallal körülvett városban nem volt semmi fajta zöldterület. A falakon kívül a természetes növényzet mellett kertek, szántóföldek, szőlők léteztek; - a meggondolt és tervszerű zöldterület-kezelés a XIX. században valósult meg, amikor a zöldterületek elérték a legnagyobb kiterjedésüket; - a hatvanas-hetvenes évektől kezdve, a rendszerváltás után pedig hangsúlyozottan csökken a zöldterületek felszíne, a meglevő városi és városkörüli területeket beépítik (különösen érzékenyen érintettek a belvárosban megmaradt kis zöldterületek, melyeket a „leharapás" módszerével hódítanak el); - megnőnek a kis területű elhanyagolt, agresszív hemerochor növényekkel benőtt térségek. Az antropogén terhelés területi megoszlása A város mint a környezet egészével szembenálló, részleges táj szükségszerűen problematikussá válik: a tervezés az egész földrajzi környezetre kiterjed, és ezen belül a város új értelmet kap. Az antropogén eredetű környezeti terhelés megoszlása több mutató által is kifejezhető. Jelen tanulmányban a emberi hatás térbeli megoszlását a beépítettség, a hemerobiaszint, a zuzmók, valamint néhány indikátornövény megoszlása révén próbáljuk ábrázolni. A város egyik legfontosabb jellemzője a nagyon sűrű beépítettség, ami egyrészt a területhasznosítás módját tükrözi, másrészt döntő módon hozzájárul az ökológiai feltételek egyneműsítéséhez és az un. városi formák kialakulásához (Burgess, 1925). A kolozsvári beépítettségi fokot a Sandford (1975) által kidolgozott városi beépítettségi környezeti index felhasználása alapján mértük fel (Géczi, Loerincz, 1998). A beépítettséget elemezve a városszerkezet körkörös alakot mutat: a belváros sűrűn épített, majd kifelé enyhén csökken a beépítettség értéke. Helyenként egy-egy zöldterület - temető, park - megszakítja a folytonosságot. Általában a sűrűn beépített területek az alsóbb teraszokon és az árterületen helyezkednek el. A magasabb szinteken is találhatók 75-95%-ban beépített zömmel régebbi ipari területek, de ezek viszonylag kis kiterjedésűek, és a beépítettség hatását kiegyensúlyozzák a környező zöldterületek (4. ábra). A városi környezet terhelését és az antropogén hatás mértékét hívatott felmérni a számszerűsíthető minősítéssel kifejezhető emberi hatás erőssége vagy hemerobiaszint, amivel tehát az emberi hatás táji megjelenését jellemezhetjük (Csorba,1997). A hemerobia szintje a várostervezés ökológiai eszközeként hasznosítható (Bastian, Schreiber, 1994). Az antropogén terhelés értékei közvetlenül nyomon követhető a vegetáció szerkezetének megváltozása, az indikátornövények (Hordeum murinum, Conyza canadensis) elterjedése, továbbá a talajok tömöttségének, a légszennyeződés indexének és a területhasznosítás időbeli változása révén, ami a megfigyelés alatt álló terület degradációjában vagy esetleges minőségi javulásában
6
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.
jelentkezhet (Géczi, 1999). 4. ábra
Az 1. táblázat a hemerobiaszint kategóriáit és a tájalkotó tényezők főbb változásait tartalmazza. Az említett adatok feldolgozása alapján elkészített hemerobiaszint-térkép szerint a város területén nem létezik teljesen bolygatlan, antropogén hatásoktól mentes természetes táj. A legkevésbé terhelt területnek, a természetközeli kategóriának, egy a város szélén található erdészetileg kezelt erdő minősül (5. ábra). Félig természetes minősítést kaptak az tervezett rendezés alatt álló zöldterületek, a rekreációs célokat szolgáló övezetek többsége (parkok, botanikus kert, Sétatér). Az antropogén biológiai szint az intenzíven megművelt térségek jellemzője; zömmel a kertes, valamint a kis gazdasággal rendelkező, un. „beékelődött vidékies” jellegű (Goode, 1989) városnegyedekben van túlsúlyban, ahol a művelés miatt a ruderális növények részaránya csökken, és csak az elhagyott utcákban és kertekben fordulnak elő. A zuzmók a légszennyezés becslésének egyik legelterjedtebb jelzőnövényei. A károsító hatásokra érzékenyebben reagálnak mint az ember, így jelenlétük vagy hiányuk, látható elváltozásaik és térbeli elterjedésük foka figyelmeztetnek az ökológiai feltételek változására. A szennyezett levegőt élőhelyi stressznek tekinthetjük, melyet a zuzmók különbözően tolerálnak. A zuzmók elterjedésével kapcsolatban, a város területe zuzmósivatagra, küzdelemés normálzónára osztható. A Kolozsváron előforduló 26 zuzmófaj közül a legtöbb a magasabb szinteken levő nagyobb kiterjedésű zöldövezetek területén fordul elő. Ezzel szemben a zuzmósivatag nagyjából a város központját és ipari övezetét fedi le, s végighúzódik az árterületen. Ezt a zónát koncentrikusan körbeveszi a küzdelmi zóna, ahol a zuzmó-együttesek degradációs folyamatai a telepek leromlásán, a fajok számának csökkenésében és a faji összetétel megváltozásában nyilvánulnak meg. Itt csak a toxitoleráns fajok (Buellia punctata, Lecanora conizaeoides, Physcia aipolia, Physconia grisea) élnek meg (6. ábra).
7
Géczi Róbert – Bódis Katalin AZ EMBERI HATÁS MÉRTÉKÉNEK…
1. táblázat. A hemerobiaszint kategóriái és a tájalkotó tényezők változásai (Géczi, 1999) Hemerobia szintje természetes
Domborzati változás
nincs
természetközeli lokális
félig természetes lokális
antropogén biológiai
antropogén talajerózió, kisebb tereprendezés, teraszozás, rónázás
Klímaváltozás
Talajban végbemenő Növényzeti változás változás
elhanyagolható
nincs
természetes vegetáció (érintetlen természet)
neofiták aránya jelentéktelen, míg az egyéveseké 20% alatti
mezoklíma változása (sugárzási viszonyok, levegőcsere)
a tápanyag mennyisége megváltozhat, savanyúsodás vagy alkálisodás lephet fel
kissé bolygatott társulások, erdészetileg kezelt erdők
neofiták aránya 1-5%, az egyéveseké 20% alatti
a mezoklíma erősebb módosulása (légáramlás változása)
megváltozik a tápanyag-, a víz- és az oxigénszolgáltató képesség; humuszosodás léphet fel
erősen megváltozott mezőklíma (tetőszint és városi szint erős hatása, beépítettség miatt fellépő nedvességés hőszigetek)
általában minden tényező módosulást szenved: a talajszellőzés gyengülhet a tömörülés miatt; növekedik a pH érték, hiányzik 0 horizont
a tulajdonságok megváltoznak, antropogén fedőréteg és pararendzina jön ipari létre, eutrofizáció léphet fel, az idős talajok esetében zömmel a crumb szerkezet van túlsúlyban
antropogén
műszaki létesítmények, épületek, meddőhányók
városi klíma
antropogéntechnogén
sűrűn beépített terület tereprendezési következményei
szélsőségesen városi és ipari klíma, ahol minden paraméter erősen módosult, magas a levegő szennyezettség foka
8
és
az ember által jelentősen befolyásolt vegetáció, parkerdők, extenzív gyepművelés, partmenti spontán vegetáció, nádasok a természetes állapothoz viszonyítva erősen megváltozott, ún. kultúrnövényzet, parkok, városi gyepek és pázsitok, díszkertek, ültetvények, gyümölcsösök, szántóterület, ruderális cserjeés bokorasszociáció k nagyon ritka növényzet, xeroés mezoterm formációk találhatok csak (vasúti töltések növényzete), rövid életű gyomnövényzet
gyökérhiány, megnő a talajt szennyező növényzet nélküli felszín anyagok koncentrációja
Flóraváltozás
neofiták aránya 5-12%, az egyéveseké 20% alatti
neofiták aránya 13-22%, az egyéveseké pedig 21-40%
neofiták aránya 23%-nál magasabb, míg az egyévesek aránya meghaladja a 40%-ot
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.
5. ábra
6. ábra
9
Géczi Róbert – Bódis Katalin AZ EMBERI HATÁS MÉRTÉKÉNEK…
Az urbanizáció mértékét tükrözik az indikátorként használt urbanofiton növények elterjedése is. A hősziget hatásával magyarázható például a XIX. században egy német botanikus kertből „kiszökött” rendkívüli ellenálló Veronica persica kolozsvári térnyerése, továbbá az amerikai karcsú disznóparéj (Amaranthus chlorostachys) és a mediterrán Chenopodium botrys megjelenése. Míg az urbanofob növények kerülik a településeket, addig az agresszív urbanofitonok (Hordeum murinum, Sisymbrium altissimum, Cardaminopsis arenosa) egyre jobban terjeszkednek. A taposásnak ellenálló és szárazságtűrő urbanofitonok által uralt asszociációk elterjedésének követésével Kolozsváron is azonosíthatók a különböző urbanizációs szintet elérő területek megoszlása: az ipari negyedben és a bolygatott talajú területeken a Hordeetum murinii asszociáció uralkodik. Ezzel szemben az emberi hatástól viszonylag még érintetlen erős-ligetes területen az urbanofob Anemona nemorosa is előfordul (7. ábra). Egyértelmű továbbá, hogy az előforduló növényfajok mennyisége a városi területek heterogén voltával is összefüggésben van. Mi több, az uralkodó növényzet a városi lakosság jövedelem szerinti megoszlását is tükrözi, mivel az alacsony szociális státusú lakosság lakóhelyén inkább a ruderális növényzet – Artemisietum, Meliloletum és Hordeetum asszociációk – vannak túlsúlyban. Ezzel szemben a jobb módúak rendezett kertvárosi negyedeiben alacsony a gyomnövények száma, és az ültetett és láthatóan gondozott növényzet a gyakori, ahol az Aegopodium podagraria uralta asszociációk terjedtek el. 7. ábra
Tehát a beépítettség, a hemerobiaszint, a zuzmók és a ruderális növények elterjedése alapján Kolozsvárt az antropogén terhelés mértéke nyugatról keletre, illetve a magasabb szintekről az alacsonyabbak felé növekszik. Legterheltebb területek a város keleti részén levő ipari negyed, továbbá az árterületen található sűrűn beépített belváros. Kisebb az antropogén hatás a magasabb szinteken és a város nyugati részén, ahol több a zöldterület, s hiányoznak az ipari telepek.
10
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.
Irodalom Bastian, O., Schreiber, K.F., 1994: Analyse und ökologische bewertung der Landschaft, pp.267-279, Gustav Fischer Verlag Jena-Stuttgart. Benevolo, L., l997: A város Európa történetében. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest. Burgess, E.W., 1925: The growth of the City. In The City (ed. by Park, Burgess and McKenzie) pp. 47-62, Chicago. Castels, M., 1977: The Urban Question. London. Csorba, P., 1997: Tájökológia., KLTE, Debrecen. Gaál Gy., 1995: Magyarok utcája. Erdélyi Tudományos Füzetek p. 221, Kolozsvár. Géczi R., Loerincz, K.,1998: Thermal Characteristics of Kolozsvár Urban Area. In Urban Ecology (ed. by Breuste J., Feldmann H., Uhlmann O.), pp. 153-155, Springer, Berlin, Heidelberg. Géczi, R., Bódis, K., 1999: Kolozsvár légszennyeződésének becslése zuzmótérkép segítségével. Debreceni Szemle, pp. 29-34, Debrecen. Géczi, R. (1999): A városökológiai kutatások néhány időszerű kérdése Kolozsváron. PhD értekezés, JATE, Szeged. Golany, G.S., 1995: Ethics and Urban Design: Culture, Form, and Environment.Wiley, New York. Goode, D. 1989: Urban Consevation in Britain. In Journal Appl. Ecology, 26, pp. 859-873, London. Jakab E., l888: Kolozsvár története. II., p 470, Budapest. Mózes H., Turánitz J. L (szerk.), 1993: Térképlapok Kolozsvár történetéből. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár. Sandford, H.A., 1975: Habitat Overlay. London Naturalist, 54, pp. 72-73, London. Wittig, R., 1991: Ökologie der Großstadtflora. Gustav Fischer Verlag, Stuttgart.
11