AVANA ARCKÉPCSARNOK. ELDOBANDÓ avagy szemét, szemét és szemét!

AVANA ARCKÉPCSARNOK „ELDOBANDÓ … avagy szemét, szemét és szemét!”

A KIADVÁNY A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT

AVANA - Magyar Tudományos Fantasztikus Művészetért Országos Egyesület 2008.

Előszó Dolgozunk érte. Megszeretjük, megvesszük. Holnap elromlik. Megunjuk. Megisszuk, ami benne van, kivettük, ami benne volt. Vége. Eldobjuk. Valahová. Jól, vagy rosszul. Egy ideig. Aztán egyre gyűlik. Piszokul. Az egyiket elássuk. Véged van, ne bomolj! A másik is útban van. Elégetjük. Magasra küldjük, ott úgyis csak a vonuló madarak járnak. És ez a lötty itt? Pfű! A folyóba vele! Rejtett csöveken persze, mert mégiscsak. Tessék szétnézni nálunk. Szemét? Itt? Ja, ott. Az nem a miénk. Már hegyekben? Ó, onnan hát az a szag! A gyerek nem attól beteg. Beszívott valamit, attól. Ezt a sarki jégsapkákat meg hagyjuk. Az ózonlyukat is. Néhányan lakunk itten, nem vagyunk hatmilliárdan. Nem szorzunk. Nincsenek tankerhajóink, nem engedünk a tengerbe semmit. Mert? Az olaj is szemét? Hogy a korallmezők, meg az állatfajok? A kihalások, meg mi? Az ősember is kihalt. És nem a szemét miatt, hát volt az akkor? Hogy valami ötlet a megoldásra? Itt egy áttörés kell. Valami kozmikus. Mint a fekete lyukak, csak kicsiben. Az mindent elnyel, és akkor beledobhatjuk az összes szemetet. Aztán az majd kiokádja. Egy másik Univerzumban, ahol még nincs. Majd most lesz. Fekete lyukak kellenek! A gumigyárakba, a vegyszergyárakba, meg a konténerek helyett, meg a konyhamalacok helyett. Amit kidobunk, azt mind elnyeli. Akkor lehet szorozni. Kidobom, bedobom. Sok kis fekete lyuk! Ez a kozmikus megoldás. És praktikus. Amint nem bírja a tovább-nyelést, és megtelik, egyszerűen újra cseréljük. A régit kidobjuk. Bajzafi ferenc

Tartalom: A környezetet szennyező ember

2

Sümegi Attila: Szőnyeg alá novella

4

A dolgok felesleges hurcolászása személyesen B. Kósa Katalin írása

12

CISZOK hálózat civilek világa

14

Hromkó István: Avatar képregény

15

Bolyki Tamás: Szemétre vele! novella

18

A Pályázatfigyelő honlapján olvastuk civilek világa

21

Mennyi idő kell a tanításra? személyesen Bódi Ildikó írása

25

Az Avana Egyesület pályázatai pályázati felhívások

27

Fekete Gy. Viktor: Philip Golham élete és halála novella

30

Infobázis hírek, érdekességek

47

Molnár Balázs: Indián átok novella

53

Kiadókról civilek világa

57

A környezetet szennyező ember Az Avana Egyesület jelen kiadványának témája, az ANTROPOGÉN terhelések közül, a keletkező hulladék, illetve ennek hasznosítására tett lépések, lehetőségek és ötletek. A témával kapcsolatos alapvető információkon túl kiadványunkban érdekes írásokat is talál a tisztelt olvasó, amelyek tükrözik a kutatások környezetkímélő törekvéseit, megismerhet civil kezdeményezéseket, olvashat olyan novellákat, illetve képregényt is, amelyek láttatják, hogy a sci-fi alkotók felelősséget éreznek bolygónk és az emberiség jövőjéért. Kiadványunkkal egyrészt szeretnénk felhívni a figyelmet az ember felelőtlen viselkedésére, mellyel – sok esetben az extraprofit elérése érdekében – veszélyezteti az egészséges, harmonikus életet. Másrészt bizonyítani szeretnénk, hogy a fantasztikus művészetekkel foglalkozók – ellentétben a közhiedelemmel, mely szerint a sci-fi nem más, mint szórakoztató ponyva – fontosnak tartják tudatosítani, hogy a természet részei vagyunk, hogy ne pusztítsuk el környezetünket, mert e tevékenységünk önmagunk pusztulásához vezethet. Bevezetőként vizsgáljuk meg, hogy a levegőbe, földbe kerülő vegyi anyagoknak, milyen hatásuk van környezetünkre. A fosszilis energiahordozók elégetésekor olyan mennyiségű szén- és kén-dioxid kerül a környezetbe, amit a természetes környezet már nem bír feldolgozni. Ehhez járul még a nagymértékű erdőirtás, a vizek szennyezése, a talaj helytelen művelése és műtrágyázása, az ipari és kommunális hulladékok helytelen tárolása, elégetése, az újrahasznosítás helyett. A környezet ilyen fokú terhelésével olyan folyamatok indulnak el, melyek megzavarják a populációt, élőlények pusztulnak ki, megzavarva ezzel a táplálékláncot is. Globális problémává vált a fogyasztói társadalom okozta környezetszennyezés, amely az élet minden területén így az iparban, a mezőgazdaságban is gondokat okoz. A károsító anyagok csoportjai: – mérgező anyagok (anyagcserezavar, enzimeket blokkol, sejtfalak rongálódnak) – teratogén anyagok (az utódokban jelentkező hiba) – mutagén anyagok (az öröklődési információk megváltoznak) – karcinogén anyagok (rákos megbetegedést idéz elő) Makroszkopikus – látható hatás Pl. KLORÓZIS, a zöld színtestek helyett más pigmentek jelennek meg a növényen; NEKRÓZIS, elhalnak a sejtek, szövetek; rendellenes növekedés; Szilárd testek: por, korom, pernye – eltömítik a légzőnyílásokat, ami által csökken a fotoszintézis. Az állatoknál ez légúti betegségeket okoz, szemproblémákat és ingerli a nyálkahártyát. Mikroszkopikus – nem látható hatás Nehézfémek: Pl. kadmium, réz, higany, ólom, nikkel, cink. Ezek az anyagok, oldott állapotba kerülnek (a savas esők hatására) a gyökérzeten keresztül a növényekbe, a talaj makroorganizmusain keresztül és ezáltal a táplálékláncba. A földigiliszta például feldúsítja a testébe kerülő cinket és kadmiumot. 2

Egyéb vegyi anyagok, pl.: Kén-dioxid: a növény légzőnyílásait zárja, csökken a szén-dioxid felvétel és leadás, miáltal csökken a fotoszintézis, és szövetelhalások jönnek létre. Az állatoknál sérül a légút, a nyálkahártya, gyulladásos megbetegedések gyakoribbá válnak. Nitrogén-dioxid: az állatoknál a tüdőbe vízzel keveredve savas hatású, roncsolódnak a szövetek, Ebben az évben … tágulnak a vérerek. Klór és hidrogén-fluorit: A zöld Ebben a 2008-as évben eddig színtesteket tartalmazó sejteket - megszületett 101 060 434 károsítja, a levelek szélein elhalás gyermek, mutatkozik. Állatoknál sérülnek a - kiadtak 737 669 könyvet, légutak, és égési sérüléshez hasonló - 9 909 366 372-en elmentek sebek keletkezhetnek. moziba, Ózon: a fenyő tűleveleibe jutva a - legyártottunk 40 522 882 db autót, szövetek víztartalmával gyököt - megtermeltünk 4 093 360 563 képezve bezáródnak a légzőnyílások tonna élelmet és kifogtunk és a fenyő levele elsárgul. 71 308 712 tonna halat. Amikor a környezetben nagy mennyiségű természetes és természetidegen anyag halmozódik fel, akkor környezeti terhelésről beszélünk. Az emberi tevékenység következtében fellépő terhelést ANTROPOGÉN terhelésnek nevezzük. Bódi Ildikó

INFOBÁZIS Mosógép víz nélkül

Közben - kiirtottunk 8 852 133 hektár erdőt, - 1 075 290 USD-t költöttünk hadi kiadásokra 3 - kibocsátottunk 17 409 245 949 m szén-dioxidot, S mégis - 273 750 000 ember éhezik a Földön - s 3 934 316 ember meghalt azért, mert szennyezett vizet ivott. 2008.10.11. 15:26 (forrás: http://www.worldometers.info)

Csaknem teljesen vízmentes mosógépet fejlesztettek ki Nagy-Britanniában: mindössze egy pohárnyi vizet használ el mosási ciklusonként. Energiafogyasztása minimális, a hagyományos mosógépekének mindössze két százaléka, és vízfogyasztása szintén alacsony a mostani mosógépekéhez képest. A szerkezet apró műanyag lapocskák használatával távolítja el a piszkot és a foltokat a ruhákból, szövetekből. Mivel a ruhák szinte teljesen szárazon tisztulnak meg, nem kell szárítási programot használni a mosás végeztével és persze nem kell energiát fordítani a tetemes mennyiségű víz felmelegítésére sem. A jelenlegi mosógépek átlagosan 35 liter vizet használnak el minden kilogramm ruha megtisztításához. A brit háztartások átlagosan csaknem 21 liter vizet fogyasztanak naponta mosáshoz, teljes vízfogyasztásuk 13 százalékát. (MTI) (forrás: http://www.reuters.com) 3

Sümegi Attila

Szőnyeg alá Amikor Bakó felriadt a nyári éjszakába hasító mennydörgésre, meglátta az imbolygó hintaszéket. Szakadozott, szennyfoltos huzata doh- és csatornaszagot árasztott, és az egyik karfáján, ahol valaha megragasztották, kifakult repedések futottak szét. A kopott bútordarab nyikorgott, mintha most is ültek volna benne. Úgy bújt meg a szoba sarkában, mint egy hívatlan, de magabiztos látogató. A villámlás fénye hosszú árnyékot festett mögé a falra. – Mi a büdös franc? – könyökölt fel Bakó az ágyban. A nyaka és a válla verejtékezett, az efféle dolgok a frászt hozták rá. Mint ez a váratlanul felbukkanó hintaszék az éjszaka közepén… Hunyorogva nyúlt az éjjeli lámpa kapcsolója felé, majd a vakító fényben az óra számlapjára próbált fókuszálni. Egy óra harminckettő. Odakint megállás nélkül sistergett az eső, a levelek susogtak a fel-feltámadó szélben, és néha mennydörgés rezegtette meg az ablaküvegeket. A vihar pont felettük tombolt, azonban a hintaszék száraznak tűnt. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha nemrég hozták volna be az utcáról. – Baj van, főnök? – dugta be a fejét Tompa a szomszéd szobából. Az inkább hájas, mint nagydarab testőr holdarcáról aggodalom sugárzott. – Azt nézd meg! – mondta rekedten Bakó. Összehúzta magán a pizsamát, pedig a szoba falai között megrekedt a meleg. Tompa hunyorgott, aztán közelebb lépett, vaskos lába alatt döngött a márványutánzatú járólap. Hordóhasa kivillant a legalább két számmal kisebb póló alól, amitől úgy festett, akár egy nagyra nőtt óvodás, azzal a különbséggel, hogy egy pisztolyt tartott maga előtt. – Ez egy hintaszék – állapította meg, aztán megerősítést várva a főnökére sandított. – Hogy került ide? – Bakó a szemét dörgölte. Igyekezett logikusan körüljárni az egész jelenséget, de az álomfoszlányok még mindig a fejében kavarogtak, folyton magukkal ragadva az értelmes gondolatokat. Tompa a fejét vakarta, aztán ellenőrizte az ablakokat, végül tanácstalanul megrántotta a vállát. – Ekkora böszme fotel nem terem csak úgy a szoba sarkában! Valaki idehozta! – fortyant fel Bakó. A gyomra összerándult. A Csuan fivérektől minden kitelik. Mivel kínaiak, bizonyára nem látták a Keresztapát, nem tudhatják, hogy levágott lófejet illik a rivális vezér hálószobájában elhelyezni, nem pedig egy ósdi bútordarabot. Bár ki tudja, hogy a hintaszék mit szimbolizál a keleti mitológiában. Talán azt, hogy nyugodj meg, úgyis elkapunk? Ennyire a szívükre vették, hogy az egyik emberük ujjait szilánkosra törette, mert rossz helyen árulta a hernyót? A francba is! Megérdemelte az a barom! Bakó megtörölte a homlokát, és szólt Tompának, hogy hozzon egy pohár vizet. *** Másnap reggel, amikor csörgött a telefonja, arra számított, hogy a hintaszékkel kapcsolatban keresik. A teraszon ült, és reggelihez készülődött. Madarak csiviteltek a ház előtt magasodó hársfákon, a frissen hullt eső illatát elnyomta a gőzölgő tejeskávé aromája. Éppen kenyérszeletből, sonkából, szalonnából, paradicsomból és sajtból igyekezett szendvicset összeállítani.

4

– Főnök, telefon – lépett mellé Tompa, aki egyik kezével a mobilt nyújtotta, a másikkal igyekezett megszabadulni a fejére tekeredett függönytől. – Eszem – suttogta Bakó, és azon nyomban megkeseredett a falat a szájában. Felvillant előtte az idősebbik Csuan babaarca és halott, hideg szeme. – Ottó az. Bakó megkönnyebbülve vette át a telefont, a füléhez tette, aztán lenyelte a falatot. – Szevasz, mi újság? – Bocs, hogy ilyen korán zavarlak, de fontos lenne a dolog – hallatszott az unokatestvére fátyolos hangja. Ismerte jól a srácot: sosem kér, ha nem muszáj. – Mondjad csak, nem zavarsz. Bakó intett a testőrének, hogy kevergesse a tejeskávét, míg beszél. Tompa vaskos ujjai között elveszett a kiskanál. – Ki akarnak rúgni – sóhajtott Ottó. Csend. Bakó csücsörített. Az unokatestvére igen fontos posztot töltött be a bandában: ő volt az eltakarító, aki a dolgokat eltüntette, aki az eseményeket nem létezővé varázsolta. A kerületi hulladék-feldolgozó üzemben dolgozott, és mivel szinte mindenhova beléphetett, a kényes helyzeteket remekül meg tudta oldani az éjszakai műszakban. Egyik évben egy zsák jelölt bankjegyet kellett megsemmisítenie, más alkalommal meg egy öreg fickót, aki olyan dolgokat látott, amiket nem lett volna szabad. – Mit csináltál? – sóhajtotta Bakó. – Semmit! – csattant fel sértődötten Ottó. – Nem hallottad a hírekben? Új technológiát vezettek be. Nincs szükség annyi emberre. Leépítésnek hívják… – Inkább kibaszásnak! – Tudsz valamit tenni? Választhatok, hogy holnap már nem jövök, vagy elfogadok egy állást egy másik telepen, vidéken, elég messzire innen… Bakó behunyta a szemét. A csontjaiban érezte, hogy egy kivételesen szar nap előtt áll, amely egy hintaszékkel kezdődött, és ki tudja, hogy ér véget. – Azt mondtam, hogy még gondolkozom – folytatta Ottó –, de még ma válaszolnom kell… – Meddig dolgozik a főnököd? – Mostanában hétig bent van… – Fél hétkor a szeméttelep előtt találkozunk. Szevasz – azzal Bakó ledobta a tányér mellé a telefont. Belekortyolt a tejeskávéba, az arca eltorzult, aztán a csészét a testőre kezébe nyomta. – Tedd be a mikróba. Tompa fordult, hogy a konyhába induljon, de a főnök egy csettintéssel megállította: – Hallottál valami új szarságól, ami a szeméttelepekkel kapcsolatos? A testőr homloka úgy hullámzott, mint a kenyértészta a dagasztóban. Néha felfelpillantott az égre, mintha onnan várna ihletet. – Ja. Olyasmit mondtak, hogy feltaláltak egy olyan izét, ami eltünteti a szemetet, mintha sosem lett volna. És nem kell külön válogatni többé az üveget a flakonoktól, mert ennek tökmindegy, hogy mit akarsz eltüntetni… – Na, de mégis, mi lesz a szeméttel? Hova tűnik? – Nemtom, annyira nem figyeltem – vonta meg hegynyi vállát a testőr, aztán a főnöke intésére ment a dolgára. Bakó borostás állát vakarta. Jól hangzott, hogy az új masina mindenevő, és az egyik fajta szeméttel együtt mehet a másik is. Néha igencsak felgyűlik a mocsok. ***

5

Ottó úgy toporgott a hulladék-feldolgozó telep kapujában, mintha fázna, még a szája is elkékült, pedig csak a vaskos betonkerítés árnyéka borult rá. Tompa vezette az Audit, kis híján elgázolta Ottót, mikor lefékezett mellette. Bakó megvárta, míg a testőre kiszáll, és ajtót nyit neki. Túlságosan megszokta ezeket a figyelmes gesztusokat, így egy szeméttelep bejáratánál is elvárta őket. Üdvözölték egymást. Ottó az ujját tördelte, alig mert az unokabátyjára pillantani. Bakó megigazította sötét öltönyét, és kopasz feje tetejéről a szemére húzta napszemüvegét. – Ne parázz, öcsém – dünnyögte, azzal indult is befelé, belökve a kapu nyikorgó szárnyait. – Nézd, én nem akarok balhét… – szedte a lábát Ottó. – Ha nem megy szép szóval, hagyjuk a fenébe… – Persze, persze… A telep igazgatója, Óváry Miklós fel sem állt bőrfoteljéből, mikor beléptek az irodájába. Ujjaival a karfán dobolt, lábait keresztbe rakta, öltönye közepén hasadékként virított azúrkék inge. – Azt hittem, egyedül is tudsz dönteni – csóválta a fejét Óváry. Nem nézett Bakóra, sem a testőrére, aki kissé távolabb úgy állt meg az ajtóban, mint egy élő barikád. – Bemutatom az unokatestvéremet, Bakos Norbertet – dadogta Ottó. – Csak pár szót szeretne szólni az érdekemben… – Elnézést, hogy csak így ideállítottunk, Óváry úr – erőltetett magára egy csepp mosolyt Bakó, és leült az igazgatói asztal előtti székre. Kissé mulattatta a telepvezető lazasága. Talán nem tudja, kivel áll szemben? Nem hallotta, hogy mire képes? Kisebb tiszteletlenségért is veretett már pépesre másokat. Tudatlan barmok! Látszólagos biztonságban élik szürke és törvényes életüket. Na, persze annak is megvan az előnye, nem kell folyton azon idegeskedniük, hogy a vér mikor száll vissza a fejükre… – Tudom, kicsoda maga – vörösödött el Óváry. A rágóizma ütemesen dagadt ki a füle alatt. – Nem vagyok hülye, utánanéztem, hogy kik az alkalmazottaim. – Ennek örülök… – De ne higgye, hogy hagyom, hogy megváltoztassák a döntéseimet! Ezen a telepen azt csinálok, amit akarok! Bakó csücsörített, szemöldöke megemelkedett. – Tehát, Ottó, mit választasz? – fordult az igazgató az unokatestvér felé, aki csak toporgott a két főnöke között. – Nézze – tárta szét karját Bakó –, nem akarok a haladás útjába állni, de biztosan találhatunk megoldást erre a helyzetre. Nem hiszem, hogy Ottónak ne lehetne valamiféle munkát adni itt… Óváry felpattant a helyéről, a kezét zsebre vágta, úgy járkált fel és alá. – Talán nem egészen világos önnek, hogy miről van szó, feltételezem, nem olvas tudományos lapokat, internetes oldalakat, és nem néz híreket a televízióban. Gondolom mások nyomorgatása, kirablása, a gyerekek kábítószerekkel való tömése felemészti minden idejét… Tompa szuszogva lépett közelebb, de Bakó intett, hogy maradjon nyugton. Tudta, hogy nehéz, amit kér; ő is érezte, hogy a szívverése felgyorsul, a vér pedig megállíthatatlanul nyomja a fejét. Összeszorított foggal igyekezett magára venni a nyugalom álarcát, de sejtette, hogy a mosolya erőltetettnek hat. – Hadd világosítsam fel, Bakos úr, miről is van szó – folytatta Óváry. – A svájci CERN kutatóközpontban végzett kísérletek során a rendkívül okos tudósok rájöttek, hogyan nyithatnak olyan passzív, kvázi fekete lyukat, amelynek az előállításához ugyan mérhetetlenül nagy energia szükséges, de a fenntartása annál nagyságrendekkel kevesebbet igényel. Ezek a lyukak afféle megsemmisítők, hiszen amit beléjük dobunk, eltűnik ebből a 6

világból, és nem kerül elő többé se hő, se fény, se más energia formájában. Eddig tud követni? Óváry megtorpant, az asztalra támaszkodott, villogó tekintetét Bakóra szegezte, aki összehúzott szemöldöke mögül nézett vissza. Továbbra sem szólt semmit. – Miért is olyan fontos ez? Az európai kísérletekhez többek között Budapestet is kiválasztották, ezen belül pedig az én hulladék-feldolgozómat. Nem csak az új technikát, de annak hatékonyságát is ellenőrzöm, és folyamatosan jelentést teszek a bizottságnak. Ebbe az is beletartozik, hogy mind létszám, mind minőség tekintetében az optimális állapotra törekszem. Na, ezért nem tudom alkalmazni a rokonságát, Bakos úr! Óváry diadalmasan az asztalra csapott. Bakó felállt, megigazította a zakóját. A felét sem értette annak, amit ez a pökhendi szardarab előadott neki, de a lényeget sikerült leszűrnie. Éppen azon gondolkodott, hogy előbb verje szét az orrát, aztán szorítsa csak a fejét az asztal egyik fiókjába, vagy inkább a saját székével verje agyon… – Nem szeretem, ha sértegetnek – suttogta. Hallotta, hogy mögötte Tompa kiropogtatja az ujjait. – Azt gondoltam, hogy sikerül értelmesen beszélgetnünk, hogy elegendő lesz a szép szó. Még arra is hajlandó lettem volna, hogy egy jelentős összeget utaljak át önnek, de… Ekkor kinyílt az iroda ajtaja, és egy farmerba, pólóba öltözött fiatal férfi lépett be. Vöröses szőke haját rövidre nyírták. Csak biccentett, és az igazgatóhoz sétált. Arcukon cinkos vigyorral fogtak kezet. – Igen, Bakos úr? – kérdezte Óváry fölényesen. – Vagy ennyit akart mondani? Akkor hadd mutassam be a hadnagy urat, aki a tizedik kerületi kapitányságról ruccant át ide, hogy segítsen a helyes mederbe terelni a beszélgetést. – Az igazgató szája lefelé görbült. – Nem csak neked vannak rokonaid, Ottókám. Holnap nem kell jönnöd se ide, se más telepemre. És most kifelé! Bakó nyelt egyet. A két fickó összekacsintott, szájuk sarkában gúnyos mosoly bujkált. A zsaru elővette a pisztolyát, és az asztalra helyezte, tenyerével meg is paskolta. Szeplős képén önelégült vigyor terült szét. Bakónál ekkor telt be a pohár. Szavakkal sértegették, ezt még lenyelte, de nem tűrhette, hogy fegyverrel fenyegessék meg! Intett Tompának és Ottónak, hogy induljanak. Az unokatestvére hálás sóhaj kíséretében bólintott felé, az arca fehérlett, mint egy meszeskád. – Pisztolyt – súgta Bakó Tompának, amikor kiértek a folyosóra. A testőr gondolkodás nélkül adta át saját hangtompítós fegyverét. – Megőrültél? – nyögte Ottó. – Pofa be – mondta rekedten Bakó. Kibiztosította a pisztolyt, mély lélegzetet vett, és visszafordult. Belökte az ajtót, és tüzelt. A rendőr elkerekedett szemmel nyúlt volna a fegyveréért, mikor az első lövedék feltépte a mellkasát. Mire az asztal alá zuhant, magára rántva az írószereket és egy köteg papírt, még két golyó érte a testét. Az igazgatónak nyögni sem maradt ereje, rémületében a puha fotelbe esett, és hal módjára tátogott. – Nem egészen világos? – kiáltotta Bakó, és a pisztollyal lesújtott Óváry fejére. – Azt mondod, hülye vagyok? – A második csapás az igazgató homlokát érte. – Nem olvasok eleget?! A telepvezető feje oldalra bicsaklott, patakzott belőle a vér. Bakó zihálva igazította meg ismét az öltönyét. A szíve dörömbölt a mellkasában, a halántékán izzadságcseppek görögtek. A pisztolyt visszadobta a testőrének, aztán Ottóhoz fordult, aki úgy remegett az ajtóban, mint egy drogos. – Most te jössz. El kell tüntetni ezt a két barmot. 7

Elszedték az igazgató kulcsait, aztán Ottó segítségével könnyedén bejutottak a csarnokba, amely otthont adott az új megsemmisítő berendezésnek. A telepen kevesen dolgoztak már, nem botlottak senkibe, aki esetleg kényes kérdéseket tehetett volna fel. Tompa cipelte a hadnagyot, Bakó meg Ottóval közösen vonszolta az igazgatót, aki – úgy tűnt – csak az eszméletét vesztette el. A csarnokban különféle hulladékot halmoztak fel a tölcsér alakú gépezet körül, amelybe színes vezetékek kötegei csatlakoztak. A fal mellett számítógépek és más mérőeszközök villogtak, Bakó utoljára régi űrhajós filmekben látott ilyesmit gyerekkorában, mikor még elvarázsolták a kitalált történetek. A megsemmisítő szája, amihez széles futószalag vezetett, legalább háromembernyi magasságban tornyosult föléjük. A félhomályba burkolózó csarnokot mély, vibráló zúgás töltötte be. Ottó biccentett, hogy tegyék a futószalagra Óváry-t, Tompa meg a rendőrt hajította fel. Aztán bekapcsolták a motort, és a két test megindult az óriási darálónak látszó tölcsér felé. Bakó sajnálta, hogy nem láthatnak bele, kíváncsi lett volna, vajon csak a sötétség nézne vissza rá, vagy valami más is. Amikor a testek eltűntek odafent, nem hallatszott különös zaj, se csobbanás, még a műszerfalon se villant föl egy lámpa sem. Csak Bakó gyomrában nem akart szűnni a gombóc. Így volt ez minden alkalommal, mikor olyat tett, amire az anyja sem lett volna büszke. Az évek során ugyan megtanulta, hogyan éljen együtt a bűntudattal, de a gondolattól, hogy egyszer számon kérhetik a tetteit, kirázta a hideg. Köpött egyet, aztán intett a társainak, hogy ne kísértsék tovább a szerencséjüket, és mihamarabb tűnjenek el innen. *** Bakó már-már elfelejtette a szeméttelepes balhét, és kezdte úgy érezni, hogy a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba, amikor egy vihart követően megpillantott egy festményt a háza előtt magasodó hársfa ágai között. A kertésze órákon keresztül szenvedett, míg sikerült lehalásznia a műtárgyat a lombok közül. Bakó soha nem látta azelőtt a képet, de egyike volt azoknak a szent festményeknek, amelyeket a nagyanyjánál, és a többi öregnél látott kiskorában. Ezek az alkotások Jézust ábrázolták különböző cselekedetei közben. Nagyanyja hálószobájának falán a Megváltó az olajfák hegyén ült, ezen a képen pedig Lázárt hozta vissza az élők közé. A festmény legalább száz évesnek tűnt, egy része lekopott; Jézus fél arca, és keze hiányzott már. Az aranyszínű, barokk keretből is vesztek el darabok. A vihar hozhatta el idáig? A forgószelek képesek rá, hogy összeszedjenek mindent, ami az útjukba akad. Bakó hallott már olyanról is, hogy békaesőt zúdítottak a városra. Csak éppen mindez Amerikában történt, és nem itt. *** – Ezt hallgasd meg főnök! – kiáltott Tompa, aztán szuszogás és nyögés hallatszott, majd a nagydarab testőr egy tévével jelent meg az étkező ajtajában. Kis híján elbukott a zsinórokban, de végül letette az asztal végébe a készüléket. Bakó szájában megállt a falat. Remélte, hogy az embere valami fontos dolgot akar mutatni, különben hozzávágja a tévét zsinórostul, mindenestül. Mindig felment a vérnyomása, ha bizonyos tevékenységek közben zavarták. A vacsora amúgy is ezek közé tartozott, a vacsora egy hölgy társaságában meg pláne.

8

A festett szőke Dzsenifer felvihogott, de csak óvatosan, műszempilláival Bakóra pislogott, aztán tovább bogarászott a salátájában. Tompa a távirányítót nyomkodta, az elejére tekerte az esti híreket. A riporter arról beszélt, hogy egyre többen tesznek bejelentést, miszerint sosem látott, használt tárgyakat találnak a közvetlen környezetükben, elsősorban nagyobb viharok után. Bakó alig bírta letuszkolni a falatot a torkán, gyomrába visszatért a remegés. Az orvosa már többször figyelmeztette, hogy próbáljon nyugodtan, kiegyensúlyozottan élni, különben gyomorfekélyt kap. A villa csilingelve zuhant a tányérra. A riportban bemutattak néhány bizarr esetet: egy fickónak radiátor lyukasztotta ki a háztetőjét, másutt a villanypóznákról lógott egy kerék és ülés nélküli bicikli, egy homokozóban pedig komplett étkészletet fedeztek fel. A legdurvábbat a végére hagyták: egy vörös hajú, fiatal rendőrhadnagy holttestét találták meg a Lánchídon, a szakadó esőben egy autó majdnem keresztülhajtott rajta. Három lövéssel végeztek vele, és bár négy hete eltűnt már, mondta a hírolvasó, a golyó ütötte sebek meglepően frissnek tűntek. Bakó gyomra felfordult. – Baj van, drága? – simogatta meg a vállát Dzsenifer, és megint idegesítő módon felvihogott. – Méghozzá kurvanagy – suttogta Bakó félrelökve a tányért. Remegett a keze, és nem szerette, ha mások is látják. – Úgyhogy, szívem, jobb lesz, ha most szépen hazamész! – De… – Kuss! Takarodj! A lány hátralökte magát székestől, és túljátszott mozdulatokkal csatolta be a táskáját, vette vállára a kardigánját, és kopogott végig a járólapon. Az ajtót hangos csattanással vágta be. Tompa csak bámulta a tévét, nem mert felnézni, sem megszólalni. A riport folytatódott: – A tudósok a talált tárgyak állapotából arra következtetnek, hogy a szeméttelepeken kísérleti jelleggel üzembe helyezett megsemmisítő tölcsérek működésében léptek fel mellékhatások. Úgynevezett féreglyukakra gyanakodnak, de… – Kapcsold ki – nyögte Bakó. A tenyerébe temette az arcát. Rögtön megjelent előtte Óváry gúnyos, kárörvendő tekintete. Eddig csak félrekotort gondolat volt, hogy elmegy a templomba, és meggyónja bűneit, de most elhatározta, hogy a vasárnapi mise előtt kitálal mindent a pap előtt. Gyerekkora óta nem járt templomban, pedig az anyja kedvéért ministrált is. Úgy hallotta, sosem késő újrakezdeni – bár ebben egyáltalán nem hitt. *** Kivételesen nem mennydörgésre riadt, pedig hasonló robaj hallatszott a szomszéd szobából. Mintha valaki felnyögött volna. Tompa? Dzsenifer felkapcsolta a villanyt, és bedagadt szemét dörzsölte. – Mi volt ez? Bakó nem válaszolt. Most bánta igazán, hogy nem tartott magánál fegyvert, de az első éles tűzharc után nem bírta elviselni, hogy nála van, mindenhol égette, bárhová is rejtette. Úgy gondolta, jobb helyen lesz Tompánál. Egészen eddig a pillanatig. Felállt, mezítláb a szekrényhez lépett, és a tetejéről leemelte a szamurájkardot, amit a főnöke még Japánból hozott a harmincadik születésnapjára. Gyönyörű volt, borotvaéles, és kurva drága. – Én visszatenném a helyében.

9

A lány felsikoltott, amikor három alak lépett a hálószobába. Egyikük puskát szegezett rájuk, a másik egy feszítővasat markolt. A vonásaik ismerősek voltak Bakónak: vaskos száj, vöröses haj. Elszorult a torka. A félig kivont kardot visszalökte hüvelyébe. A harmadik férfi közelebb lépett, az éjjeli lámpa tompított fénye az arcára vetődött. Óváry Miklós volt, személyesen. – Jól sejti, Bakos úr, a testőre nincs olyan állapotban, hogy kimentse ebből a kényes helyzetből, és a ház többi lakója sem segíthet már. Az urakat – intett a fegyveresek felé – nem kívánom bemutatni. Legyen annyi elég, hogy a sajnálatos módon elhunyt rendőrbarátom rokonai. Bakó az ágyra ejtette a kardot, és a kezét kissé felemelve jelezte, hogy nincsenek ellenséges szándékai. Az éjszakai csendet szakaszosan törte meg Dzsenifer zihálása, basszusként a saját szíve dübörgött fékezhetetlenül. – Uraim, talán… – Ezzel elkéstél, Bakos. De nagyon. Dzsenifert az ágyhoz kötözték, száját kipeckelték, Bakót meg kilökdösték a házából az utcára, ahol egy sötét autó várt rá. A hátsó ülésre tuszkolták. Az egyik vörös hajú mellé ült, a másik vezetett, míg Óváry az anyósülésen foglalt helyet. Elindultak. A város sápadt fényei kifakították a fogvatartók merev és mély vonásait. Csak ők döcögtek a macskaköves utakon, az elsuhanó házak sötét szemgödrökkel figyelték őket, a motor zúgása hol segélykiáltásként, hol diadalittas üvöltésként hasított az alvó csendbe. Bakó egy kis életet próbált dörzsölni hideg, nyirkos kezébe, ezzel is igyekezett elhessegetni a minduntalan rátörő kétségbeesést. Oly sokszor elképzelte már ezt a helyzetet, amint viszik a vesztőhelyre, hogy ássa meg saját sírját. Éjszakánként érezte a meleg pisztolycsövet a tarkójánál, a halántékán, a lapockái között… Most pedig itt ült egy autó hátsó ülésén, és nem tudta, mire gondoljon, mert attól félt, hogy nem a megfelelő kérdéseket teszi fel magának, hogy nem lesz képes uralni állati ösztöneit. Tudata ezer szilánkra szakadt, és ő rezzenéstelenül hallgatta a különböző ének reakcióit, kezdve a térden állva könyörgéstől, az üvöltve torkon harapásig… – Na, és milyen volt odaát? – kérdezte végül nyugalmat erőltetve a hangjára. Óváry hátrafordult. Haja szálanként tapadt gyöngyöző homlokára. A tekintete ismeretlen messzeségbe merült. Bakó felszegte fejét, elhatározta, hogy nem adja meg a káröröm lehetőségét az igazgatónak. – Olyan helyre küldtél – kezdte Óváry –, ahová embernek nem szabadna betennie a lábát. Legalábbis nem abban a formában, ahogyan itt, ebben a világban létezünk. A férfi nyelt egy nagyot, a szája megremegett. – Ragyogásként lebegtem az árnyékok között, pedig azt mondják, nem léteznek árnyak fény nélkül. Talán én voltam az, aki életre hívta őket a puszta létezésével. Tépték a lelkem, érzékek nélkül kínoztak, és én csak bukdácsoltam az örvénylő semmiben, amely magába szippantott. Ha már nem bírtam elviselni a kínt, álomba zuhantam… – Óváry arcán könnycsepp gördült végig. – Azt álmodtam, hogy egy hulladék-feldolgozó telepet vezetek, hogy apa vagyok, hogy normális életem van, és amikor újra felébredtem, üvölteni tudtam volna, mert rádöbbentem, hogy ezt a világot csak álmomban láthatom megint, és amiben akkor léteztem, úgy kavargott körülöttem, mint egy eltorzult tudat gondolatai! Bakó torka kiszáradt, úgy szorította saját kezét, hogy már fájt. Keresztülhajtottak a kerületen, és csak sejtette, hova tartanak. A gyomra összerándult. Óváry ránézett vizenyős szemével: – Tudod, hova tér aludni a természet, ha beköszönt a tél? Tudod, honnan fakadnak a rügyek, hogyan keletkeznek az ötlet-szikrák az emberek fejében? Hogy hova száll az öröm a szívből? A férfi ajka lebiggyedt, arcán őszinte sajnálat világlott. 10

A kocsi ráfordult a szeméttelep hátsó bejáratához. Óváry kinyitotta a kaput, és lassan zötykölődni kezdtek a különböző anyagú tárgyakból rakott szeméthalmok között. A kerék alatt néha megcsikordult, elpattant, megreccsent valami. – És most engem is odaküldesz, abba a másik világba? – kérdezte színtelen hangon Bakó. Óváry elmosolyodott. Az autó lefékezett egy óriási, fényárban úszó gépezet előtt, és Bakó hiába hunyorgott, nem tudta kivenni a részleteket. Ez nem a tölcsér! A vér a fejébe tolult, minden kapkodó szívdobbanással fájdalom nyilallt a halántékába. Ahogy kirángatták az autóból, saját magát hallotta nevetni a káröröm minden gúnyával és szabadságával, és érezte az elmúlás erjedő szemetesláda szagát, a karjába vájó csontujjakat, aztán, ahogy forgott vele a világ, hol a hunyorgó csillagok pördültek elé, hol a mocskos földet taposó cipők… Végül meglátta a régimódi hulladékzúzó rozsdamarta acélfogait. Bakó szeme tágra nyílt a rémülettől. Üvölteni akart, de csak reszelős hörgés tört fel a torkából. – Vannak dolgok, amiken nem érdemes változtatni – mondta Óváry. Véreres szemében nem csillant könyörület.

INFOBÁZIS A jövő könyve: e-papír? A hulladékgazdálkodás nem csak abban merül ki, hogy a keletkezett hulladékot megsemmisítjük, vagy lerakjuk valahová, esetleg újrahasznosítjuk. Az igazi előrelépés az, ha megelőzzük a keletkezését. Ezért fontos a hulladékszegény, illetve energiatakarékos technológiák fejlesztése. A sci-fi rajongók számára talán az egyik legérdekesebb kérdés, hogy milyen formában vehetik kézbe a jövőben a legújabb Zsoldos Péter vagy Hugo díjas regényeket. Az e-papír megnevezése megtévesztő. Igazából köze sincs a papírhoz, s nem is arról van szó, hogy a könyveket és újságokat ezentúl műanyagra nyomtatják. Az e-papír elektronikus szövegmegjelenítő eszköz, egy kis tábla, amelyen bármely szöveg megjeleníthető, ami egy adathordozón, a megfelelő formátumban a berendezéshez csatlakoztatható. Miben különbözik akkor egy számítógéptől, vagy egy

magunkkal hurcolható lap-toptól? Ezen eszközöknek monitora van, mely „világít”, s ezért energiát fogyaszt. Ezzel szemben az e-papír kijelzője energiatakarékos módon csak a szöveg megjelenítéséhez igényel energiát, a képernyőn tartásához már nem. A szerkezetben egy igen sűrű huzalhálózat található, azon apró kis gömbök, amelyek egyik fele fekete, másik pedig fehér. A golyócskák különböző színű oldalai különböző (pozitív és negatív) töltésűek. A szöveg megjelenítéséhez a huzalhálózat egyes rácspontjait állítja a készülék szintén pozitív vagy negatív töltésűvé, ezáltal az alatta elhelyezkedő golyók ellentétes töltésű részét fogja magához rántani, s így alakul ki a megjelenített kép. A polaritás megmarad egészen a következő „lapozásig” energiaráfordítás nélkül. Magát a megjelenítő berendezést – ami valószínűleg nem lesz nagyobb, mint egy könyv – egyszer kell beszerezni, s tetszőlegesen lehet majd benne cserélni a tárolt adatokat. Ez a mai adattároló méreteket nézve (memóriakártya, pendrive, stb.) igen előnyös, hisz akár 5-10 könyvet is könnyedén zsebre vághatunk.

11

A dolgok felesleges hurcolászása… ( Néhány gondolat az áruszállításról.) Üljünk le reggelizni, és gondoljuk végig, hogy ami az asztalunkon van, az honnan és hogyan került oda ! Vajas pirítós: A búzát a termelőtől a raktárba, majd egy távoli malomba szállítják. A lisztet raktárba viszik, majd onnan a boltokba. Ez eddig is már több száz kilométer közúton…Mivel nincsenek kis, vidéki malmok… csak nagyok… a messzi nagyvárosokban. A pékek, a sütőüzemek újabb közúti kilométereken át zötyögtetik a lisztet és más anyagokat… Aztán szintén közúton kerül a kenyér a boltokba. A tejet, amiből a vaj készül, a termelő beszállítja a felvásárlóhoz, aki tovább szállítja a feldolgozóhoz. A feldolgozó a készterméket kiszállítja a kereskedelembe. Így aztán az a tej, amit Alsómocsoládon megtermeltek, több száz kilométeres kerülővel kerül vissza vajként az alsómocsoládi, kis vegyesboltba… Mivel nincsenek kis tejüzemek, melyek helyben feldolgoznák a falvakban megtermelt tejet… A kenyérpirító: Valahol az EU-ban, vagy éppen Tajvanon készült. Több száz, vagy több ezer kilométert tett meg közúton, vasúton, esetleg hajón, mire abba a boltba érkezett, ahol én megvettem. Pedig kenyérpirítót közelebb is lehetne gyártani. Egy kisebb dunántúli falu például vidáman megélhetne egy ilyen üzemből… A tányér: A tányér, amire ráteszem a pirítóst, olcsó, kínai dömpingáru. Hány kilométerre is van Kína? És idehozzák! Pedig tányért itt is lehet gyártani. Megvan hozzá minden: alapanyag, szakértelem, munkaerő, stb. Pár szelet felvágott: Szerencsétlen állat, amiből a szalámi készült legalább száz, de inkább több kilométert utazott a vágóhídig, mivel alig vannak kis vágóhidak, amik a helyben megtermelt húst helyben feldolgoznák. Tea mézzel és citrommal: Hogy a teát több ezer kilométerről, a citromot több száz kilométerről hozzák, az még érthető. Ezek nálunk nem teremnek meg. De amikor a mézes üvegen felfedezem az apró feliratot, hogy „ made in china”, akkor kiakadok. Nálunk már méhek sincsenek? Ha összeszámoljuk reggelink közúton, vasúton, hajón és repülőn megtett kilométereit, elképesztő számot fogunk kapni. Gondoljunk csak bele, hogy ez mennyi üzemanyagot jelent… És adjuk hozzá szépen a szállító járművek gyártásának, karbantartásának, üzemeltetésének a költségeit is! És az útépítés költségeit! Meg a szállító járművek gyártásához szükséges anyagok szállításának költségeit is…

12

Ha nem szállítanánk élő állatokat 10-20, na jó 50 kilométernél messzebbre, ha nem szállítanánk oda élelmiszert, ahol az megterem és fel is dolgozható, ha nem szállítanánk oda iparcikkeket, ahol az előállítható, akkor irdatlan mennyiségű üzemanyagot takaríthatnánk meg és jóval kisebb lenne a környezet szennyezése is. Ha a szállítási tevékenység a valóban szükséges mértékre csökkenne, akkor kevesebb szállítóeszközt is kellene gyártani. Ha kevesebb járművet gyártanánk, az további nyersanyag, energia és üzemanyag megtakarítást eredményezne… És ezzel is kisebb lenne a környezet szennyezése. Ez így talán naiv elképzelésnek tűnik, de tartok tőle, hogy eljön az az idő, amikor ezt a pazarlást nem engedhetjük meg magunknak, és kénytelenek leszünk lemondani a dolgaink felesleges össze-vissza hurcolászásáról. B. Kósa Katalin

INFOBÁZIS „Semmi sem állandó csak a változás”

Érintetlen, vérszínű csillagok nekem ragyogtok, nem vagytok messzebb mint gondolat, egem alatt úsztok el, pikkelyek hátán magamba nézek és nem látom univerzumok fényét, melegét én teszem azzá ami valaha volt csodából lett káosszá torzítom kezem sebet szánt testébe mint megunt szerető szívét sértem meg ki nem mondott ígéreteink, megölöm aki táplál ébren, álmodva, óriás emlőn csüngünk és gyűlölettel karmoljuk jelünket rá, hogy a miénk és senkié tavak száradnak ki, vér szemetel őseink testét hányja ki a föld nem fogad be többé élőt sem csak holtakat nyel el és te, te vagy meglepve legjobban? kezedtől véres a tál, szívedben hordasz mérget magaddal, mégsem látod könnyű mozdulatod árát, pedig odabenn pörög a számláló, gyorsabban ha tengerár önt ki otthonod mélyéről patkányként kezel a természeted megdöbbenni sem leszel képes mert már csak holtakat nyel el a föld

Viszont nem minden változás pozitív. S míg a magánéletben ez erősebbé tesz is minket, úgy az éghajlatváltozás (amit Szilágyi János nagyrészt az emberi faj tevékenysége gyorsít fel), már korántsem kecsegtet semmi jóval. Senkinek nem újdonság, ha azt hallja: árvizek, földcsuszamlások, szokatlan helyeken keletkező tornádók és hurrikánok, egyre nagyobb gyakorisággal, intenzitással. Az éghajlatváltozás hatással van a minket körülvevő világra, s ez által ránk is. Fontos, hogy tegyünk valamit környezetünk védelmében, még ha számunkra oly apróságnak is tűnhetnek dolgok. Lehet, hogy épp azzal tesszük a legtöbbet… Az egyik weboldalon is erre hívják fel a figyelmet, s közzétettek egy pályázatot: „Be a Changer” mottóval. Mindenkinek ajánlom szíves figyelmébe, hisz ezzel csak nyerhetünk. Minden értelemben. (forrás: www.changer2008.eu)

13

CIVILEK VILÁGA

CISZOK Hálózat A Civil Szolgáltató Központok (CISZOK) Országos Hálózata a civil szervezetek nyitott partnerségén és területi elven alapuló országos szintű együttműködés, amely a hazai civil szektor fejlesztése érdekében szakmai és infrastrukturális szolgáltatásokat kezdeményez és nyújt, elősegítve a civil szektoron belüli és a szektorok közötti együttműködést és egy, a tapasztalatokon és igényeken alapuló tudásbázis létrejöttét. A Civil Ház-Nonprofit Szolgáltató Központ névvel Salgótarjánban 2000. március 14-én nyílt meg, az országos hálózat 13. tagjaként. A Miniszterelnöki Hivatal, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete közösen működteti a Civil Házat Salgótarjánban. A Miniszterelnöki Hivatal 2000-ben 3,5 millió forinttal járult hozzá, a programhoz, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata pedig a helyiséget és annak közüzemi díjainak fizetését vállalta. A Civil Ház szakmai munkáját a Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete vállalta. A Szolgáltató Központ Nógrád megye körzetében látja el feladatait. A Civil Házat Puszta Béla Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere és Tóth Árpád a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadója nyitotta meg. A megnyitón részt vett még Boldvai László országgyűlési képviselő és Domonkos Tamás a város ifjúsági és civil ügyek tanácsnoka is, valamint közel 60 civil szervezet képviselője. A megnyitó után Civil Fórum kezdődött, amelynek témái Salgótarján város 2000. évi költségvetése és jövőképe, az önkormányzat és a civil szervezetek kapcsolata, valamint a Civil Ház bemutatása voltak. A városi média kiemelten foglalkozott a Civil Ház létrejöttével. A megnyitóról a Városi Televízió beszámolt a városi hírekben, valamint egy negyed órás stúdióbeszélgetést sugárzott az önkormányzat és a Civil Ház képviselőivel. A Nógrád Megyei Hírlapban is cikk jelent meg: Új színtér a közösségeknek - Civil Házat avattak Salgótarjánban címmel. A Tarjáni Hírmondó áprilisi száma is hírt adott a Nonprofit Szolgáltató Központról: Civil Ház: izmosodó közösségek "konditerme" - Díjtalan belépés, értékes segítség ezrek (és a város) részére címmel. A megnyitót megelőző egy hónapban a Civil Ház helyiségének átalakítása (térelválasztó polcrendszer és széfrekeszek kialakítása) és szolgáltatási rendszer kidolgozása folyt. A nyitást követően már elindult folyamatos információszolgáltatási és tanácsadási rendszerünk, amely tevékenységünk azóta is az igényeknek megfelelően bővül. Jelenleg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete közösen működteti a Szolgáltató Központot. Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete által működtetett Civil Szolgáltató Központ Salgótarján belvárosában kiemelten frekventált helyén található: Főtér 5. (A József Attila Művelődési Központ külső irodahelyisége). A Civil Ház információs irodája a meghirdetett ügyfélfogadási rend szerint: 10-től 16 óráig működik. Szolgáltatásainkat igénybe vehetik: személyesen, telefonon, faxon (32/423-477), e-mailben ([email protected]), postai úton (Salgótarján, Fő tér 5.) 14

15

16

17

Bolyki Tamás

Szemétre vele! Nem az rendített meg, hogy hazudtál nekem, hanem hogy többé nem hiszek néked. Nietzsche Hajnali fél öt felé járt az idő, amikor negyedszer is felébredtem. Megint Tobyval álmodtam előtte, ezért nem is csodálkoztam. Sylviát persze ez nem hatotta meg, és én gondolatban igazat adtam neki. Ő rég túltette magát a dolgon, sőt soha nem csinált problémát belőle, így nyugodtan alhatna, ha nem zavarnám fel állandóan a forgolódásommal. Neki nincsenek alvásproblémái. – Istenem, Grif, ennek már sosem lesz vége? – Aludj csak – csitítottam. – Ha tudsz… Erre persze rögtön felélénkült. – Ne kezd megint, Grif! Már annyiszor megbeszéltük! – Tudom – mondtam. Augusztus volt; a bekapcsolt légkondicionáló ellenére nehéz, forró levegő ülte meg a szobát. Olyan fojtogatónak éreztem, hogy inkább kimentem a konyhába egy pohár vízért. Nem kapcsoltam fel a világítást, ami viszont csupán arra vezetett, hogy folyvást Toby képe tolakodott elém. Ahogy benyitottam a konyhába, a jelenlétét is érezni véltem. Tudom, hogy hülyeség, de akkor megesküdtem volna, hogy néhány perccel korábban még Toby is ott ült egy kis tej mellett… Megmaradt utána a szaga, jelenlétének nyoma. Valami megfoghatatlan, ami megtörte a konyha ürességét, ami megérintett valahol… Valami, amit el kellett volna űznöm magamtól. Leültem hát, ittam egy pohár vizet, aztán egy sört, majd még egyet, végül valami erősebbet. Sylvia dühösen várt rám a szobában. – Ez így nem mehet tovább, Grif! Igazat adtam neki, de persze folytatta: – Amit csináltunk, az teljesen normális… hétköznapi dolog… Ha bárhol kisbabát várnak, akkor… – Tisztában vagyok vele. Közös döntés volt. – Mégsem tudod elfogadni… kezelni a helyzetet… Segítségre van szükséged. – Mire gondolsz? – Egy specialistára. – Agyturkászra? Azt hiszed, hogy megbolondultam? – Még nem. De ha így folytatod, meg fogsz… Hát igen, ezt mondta másnap a doki is, amikor munka után elmentem hozzá, ahogy Sylviának megígértem. Amúgy megértő volt meg minden; jóindulatúan bólogatott, de szerinte is meg kell értenem, hogy a miénkhez hasonló kicsiny lakásban az újszülött mellett nincs helye másnak. Tobyt pedig nem egyszerűen kidobtuk, hanem átadtuk újrahasznosításra… Testével táplálni fog másokat, talán éppen minket… A kisbabánkat… Na, ennél a mondatnál ráborítottam a dokira az íróasztalát, de nem sértődött meg. Azt mondta, nem uralom eléggé az érzelmeimet, ehelyett azok uralkodnak felettem. És hogy 18

gondolhatnék a várandós feleségem lelkiállapotára is, vagy a születendő gyermekemre, ha már senki másra nem vagyok tekintettel… Erre bemostam neki egyet, hogy felrepedt az ajka. Nem hívott ugyan rendőrt, de Sylvia mindenről tudott, mire hazaértem. – Te tényleg nem vagy normális! – ezzel fogadott. Aztán persze be nem állt a szája. – Nem kellett volna megszabadulnunk Tobytól – csak ennyit mondtam, amikor végre szóhoz jutottam. – Ha nem fejezed ezt be, akkor itt hagylak. Ebben a percben elmegyek. – Hirtelen elsírta magát. – Én már nem bírom tovább idegekkel, Grif… meg kell értened… – megsimogatta domborodó pocakját. – És a kicsi is megsínyli… – És Toby…? Sylvia hangja magasra csapott a kitörni készülő hisztéria jeleként. – Térj észhez, Grif! És én észhez tértem. *** ÚJRAHASZNOSÍTÓ – ez a szó villogott a hatalmas és modern, króm-üveg-acél épület bejárata fölött, bár a helyet a városi köznyelv csak szeméttelepnek hívta. A kinti testet-lelket olvasztó kánikula után odabent, a hideg fényben szikrázó folyosókon valósággal megdermedtem. A recepción megütköző pillantást vetett rám az egyenruhás őr, aztán elküldött egy végeláthatatlan és ijesztően sterilnek tűnő folyosón az ügyfélszolgálatra. A lábaim helyén mintha jégtömböket vonszoltam volna, miközben a szívem a torkomba ugrott és ott dörömbölt. Akarom én ezt? – lüktetett fejemben a kétely, a bizonytalantól való félelem, és hátamban éreztem a biztonsági őr szúrós tekintetét. Annyira összezavarodtam, hogy az irodában csak annyit tudtam kinyögni: – Tobyért jöttem… Üres, homályosan mosolygó arcok meredtek rám. – Tobyért – ismételtem. – Tobias Kesslerért… a fiamért… éppen egy hete küldtük be… hatéves, és a feleségem várandós… ezért úgy gondoltuk, hogy… megválunk az első fiunktól… ahogy ez már szokás… Az asztal mögött ülő egyik férfi szánakozva ingatta a fejét. – Egy hete küldték be? – Igen… de most már … átgondoltam a döntésünket, és… – Hát kissé sokáig gondolkodott rajta, uram. Hét nap… hmm… – összehúzott szemöldökkel figyelte az előtte lévő monitort. – Attól tartok, elkésett. A múlt heti szállítmányt már feldolgoztuk. Nézze… – Megérintett valamit a képernyőn, mire megelevenedtek körülöttünk a falak. Hatalmas monitor volt mind; az újrahasznosító üzem egy-egy részletét mutatták, talán hogy a látogató megtudja, mi lesz a sorsa megunt és eldobott dolgainak. Balra hatalmas tartályt láttam felülnézetből; benne nyálkás pingponglabdákra vagy főtt tojásokra emlékezető tárgyak úszkáltak. De nem labdák és nem tojások voltak, hanem emberi szemek. Hidegen, élettelenül bámultak rám, és csapkodó látóidegek nyúltak ki belőlük. Öklendezve kaptam el a tekintetem, ám a szemközti falon elszíneződött körmű, levágott ujjak úszkáltak valami kocsonyás anyagban. Vonaglottak és vergődtek a túlzsúfolt tartályban, mintha ki akarnának ugrálni belőle. Nyálkásan, véresen hömpölyögnének le a képernyőről, elárasztanák az irodát, térdig, derékig, majd nyakig temetve maguk alá; becsúsznának az ajkaim közé, kikaparnák üregükből a szemgolyóimat és befurakodnának valamennyi testnyílásomon… – Rosszul érzi magát, Kessler úr? Üvölteni akartam, de nem jött ki hang a torkomon. 19

Aztán egy kéz nehezedett a vállamra. – Kessler úr? Griffin Kessler? Feketébe öltözött, szigorú vonású hivatalnoknő volt. A kezében tartott adattároló egység képernyőjéről felolvasta a lakcímemet. Aztán a társadalombiztosítási számomat. Még bólintanom sem kellett az azonosításhoz. – Kessler úr, a felesége most értesített minket arról, hogy magát kidobta. A pszichiátere szerint pedig ön alkalmatlan a közösségi életre, és nem valószínű, hogy a jövőben közeli kapcsolatot létesítene bárki mással… Alig tudtam kinyögni: – Hogyan, kérem…? A hivatalnoknő szenvtelenül végigmért, aztán a hatalmas képernyőkre pillantott. – Kessler úr, várja önt az újrahasznosítás…

INFOBÁZIS Vízzel újratölthető elem A NoPoPo fantázianevű, egyelőre csak a hagyományos és a mini ceruzaelem (vagyis AA és AAA) méretében elérhető, de a gyártó tervezi további modellek bevezetését is. Az újratöltésben a folyadék a katalizátor szerepét látja el: az elemben levő szén-magnézium keverék a folyadékkal reakcióba lép, és 500 mAh-ra elegendő delejt pumpál az elembe. Egy átlagos, 6 LED-et tartalmazó elemlámpánál ez majd 10 órás működést biztosít. Ez nem túl sok, ráadásul az elem minden újratöltéskor egyre gyengébb lesz, és legfeljebb 3-5 újratöltést él túl, cserébe viszont működőképességét akár 10 évig is megőrzi. És mivel nem tartalmaz higanyt vagy más káros anyagot, nem minősül veszélyes hulladéknak. (forrás: http://www.weirdasianews.com)

20

CIVILEK VILÁGA

A Pályázatfigyelő honlapján olvastuk A Cédrus Művészeti Alapítvány (Budapest) nyílt pályázatot hirdet kortárs szépirodalmi alkotások, műfordítások és tanulmányok létrehozására. Kész művel vagy alkotói tervvel-ötlettel részt vehetnek rajta mindazok, akik magyar nyelven alkotnak. Az elfogadott alkotói elgondolások megvalósítását és a beküldött művek közzétételét az alapítvány megbízásából a Napkút Kiadó által kiadott Napút folyóirat 2008-2009. évi évfolyamában az alapítvány a létrehozott pályázati alapból ösztönzi. A pályamunkák beadása (elektronikus vagy gépelt változatban) 2008. november 1-jéig folyamatos. A folyóirat arculatához illő, megfelelő esztétikai értéket képviselő, nyomtatásban közzé nem tett eredeti alkotásokat várunk. Bemutatkozó levelet és a pályamunkák esetleges megelőző elektronikus közzétételéről tájékoztatást kérünk. Kérjük, a pályázatban szerepeljen telefonszáma, postai címe (ha van, akkor e-mail címe is). Az alapítvány év végén nívódíjat ad a legjobb munkákra. Előnyben részesülnek olyan (kb. száz-százhúszezer karakter terjedelmű) vers- és novellaciklusok, elbeszélések, kisregények, drámák, mesék, fordítás-összeállítások, esszék, tanulmányok, kritikák, interjúk, naplók, vallomások, amelyek jellegük szerint külön mellékletbe kívánkoznak. A legjobb ilyen alkotások lehetőség szerint helyet kapnak a folyóirat Káva Téka füzetsorozatában. A könyvnyi terjedelmű pályamunkákat a Napkút Kiadó bírálja el. A pályázathoz jelentkezési lap nem tartozik, nevezési díj nincsen. Bővebb információt a http://www.napkut.hu oldalon találnak. A pályamunkákat személyesen a kiadóban, elektronikus úton ([email protected]) vagy postán fogadjuk (cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér. 6. mfsz. 29.). Eredményhirdetés: 2009 eleje.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében Szennyvízelvezetés és tisztítás kétfordulós pályázati konstrukcióban megvalósítandó projektek támogatására Kódszám: KEOP-1.2.0. A projektek az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. A. TÁMOGATÁS CÉLJA, RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS Alapvető cél Alapvető cél a települési szennyvíz tisztításáról szóló 91/271/EGK irányelv és a Csatlakozási Szerződésben vállalt határidők teljesítése érdekében a - többször módosított Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programról (továbbiakban NTSZMP) szóló hatályos 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet végrehajtásának folytatása, amely magába foglalja a 2000 LE feletti agglomerációk esetében az új közműves szennyvízelvezetési és tisztítási rendszerek kiépítését, a meglévő szennyvízcsatorna rendszerek indokolt mértékű bővítését, illetve a szennyvíztisztító telepek korszerűsítését, legalább biológiai fokozatú tisztítás kiépítését, a szennyvíziszap-kezelés, hasznosítás fejlesztését, a közcsatornával gazdaságosan el nem látható területeken az egyedi szennyvízkezelés fejlesztését és a folyékony hulladék fogadó műtárgyak szennyvíztisztító telepi kiépítését.

21

Mit láthatott Mátyás király Aquincum emlékeiből? Az Aquincumi Múzeum rajzpályázata 10-14 éves gyerekeknek Az antik világot újra felfedező reneszánsz kor idején divattá vált az ókori emlékek közül előkerült tárgyak és emlékek gyűjtése. Mátyás király műkincsgyűjteménye is számos aquincumi emléket tartalmazott. Ennek emlékére, Mátyás koronázásának 550. évfordulója alkalmából az Aquincumi Múzeum rajzpályázatot hirdet 10-14 éves diákok részére. A pályázat témája: "Mit láthatott Mátyás király Aquincum emlékeiből?" A témát tágan értelmezzük. Nemcsak olyan rajzokat várunk, melyek a Mátyás műkincsgyűjteményében elhelyezett aquincumi tárgyakat, műemlékeket ábrázolják, saját korának környezetében, hanem olyanokat is, melyek azt a környezetet mutatják be amit Mátyás az ókori Aquincum maradványaiból láthatott a XV. században. A pályázat elbírálása során figyelembe vesszük az esztétikai szempontok mellett a történeti hűséget is. Utóbbihoz segédanyag és az ajánlott olvasmányok jegyzéke megtalálható a múzeum honlapján: http://www.aquincum.hu. Pályázhatnak iskolák és egyéni résztvevők bármilyen eszközzel (rajz, vízfesték, filctoll stb.), bármilyen technikával (grafika, festmény stb.) készült, maximum A2-es méretű rajzzal. Az alkotások hátoldalán kérjük feltüntetni a pályázó nevét, elérhetőségeit (lakcím, telefonszám, e-mail cím, iskola, rajztanár neve) és életkorát. Eredményhirdetés és a díjazott rajzokból készült kiállítás megnyitója: 2008. december 20-án, a múzeum kiállító épületében (1031 Bp., Szentendrei út 135.) a Saturnalia című rendezvény keretein belül. A pályázatokat korcsoportonként értékeljük (10-12 évesek, 13-14 évesek külön kategóriában), s a legjobb rajzok készítői értékes múzeumi ajándékcsomagot kapnak. Beküldési határidő: 2008. november 15. cím: BTM Aquincumi Múzeum, 1031 Budapest, Záhony u. 4. A pályázatok beadhatók postai úton vagy személyesen (hétköznap 8-16 óráig) A borítékra kérjük ráírni: "Mit láthatott Mátyás király Aquincum emlékeiből?" Információ kérhető: Aquincumi Múzeum, Közönségkapcsolati csoport, telefon: 430-1081; e-mail: [email protected] "Egy nemzet intelligenciája csak akkora nagy, amekkorának irodalma mutatja." (Mikszáth Kálmán) Nógrád Megye Önkormányzata, valamint a Palócföld irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat szerkesztősége a 2008. évre meghirdeti a MIKSZÁTH-PÁLYÁZATOT. A pályázaton eddig nem publikált, máshol egyidőben be nem nyújtott szépirodalmi művekkel lehet nevezni. Maximális terjedelem: 15 flekk (1 flekk 1350 karakter) 22

A pályamunkákat 3 példányban, jeligével ellátva (feloldását zárt borítékban) 2008. november 15-ig lehet benyújtani a Palócföld Szerkesztőségének címére (3100. Salgótarján, Kassai sor 2.). A pályázatot a Palócföld folyóirat szerkesztősége bírálja el. A pályázat díjai: I. 150 000 Ft II. 120 000 Ft III. 100 000 Ft Eredményhirdetésre 2009 januárjában, a Madách-ünnepség keretében kerül sor. A díjazott művek közlésének jogát a Palócföld folyóirat fenntartja. "Valóban csak merész s alakító szellem kell egy új világot kitárni előttünk." (Madách Imre) Nógrád Megye Önkormányzata, valamint a Palócföld irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat szerkesztősége a 2008. évre meghirdeti a MADÁCH-PÁLYÁZATOT. A pályázaton olyan, eddig nem publikált, máshol egyidőben be nem nyújtott esszével, tanulmánnyal, riporttal, szociográfiával, interjúval lehet nevezni, amelyek elemzik, bemutatják, föltárják a magyar szellemi és kulturális élet irodalmi értékeit, történeti jelenségeit és jelenkori eredményeit, illetőleg amelyek Madách Imre korára, életére, életművére, annak utóéletére vonatkozó új gondolatanyagot, adalékot tartalmaznak. Maximális terjedelem: 15 flekk (1 flekk 1350 karakter) A pályamunkákat 3 példányban, jeligével ellátva (feloldását zárt borítékban) 2008. november 15-ig lehet benyújtani a Palócföld Szerkesztőségének címére (3100 Salgótarján, Kassai sor 2.). A pályázatot a Palócföld folyóirat szerkesztősége bírálja el. A pályázat díjai: I. 150 000 Ft II. 120 000 Ft III. 100 000 Ft Eredményhirdetésre 2009 januárjában, a Madách-ünnepség keretében kerül sor. A díjazott művek közlésének jogát a Palócföld folyóirat fenntartja.

"A NANOKORSZAK KEZDETÉN…" - pályázat középiskolásoknak A NanoTudomány Nemzetközi Közössége (The International NanoScience Community TINC) pályázatot hirdet magyarországi és határontúli középiskolás diákoknak "A nanokorszak kezdetén…" címmel.

23

A pályázat célja: Napjainkban egyre gyakrabban hallunk a nanotudományok segítségével kifejlesztett, megalkotott újdonságokról. A pályázat célja, hogy megmutassa, mint gondolnak a mai középiskolások a "nanokorszak" új anyagairól, módszereiről és az ezek segítségével létrehozott termékekről. Pályázat kategóriák: I. Középiskolások (14-16 éves korig) II. Középiskolások (17-18 éves korig) A nano-pályázat témái: 1. "A nanokorszak kezdetén…" - rajzpályázat. Csak elektronikus formában beküldött pályamunkákat áll módunkban elfogadni. 2. "A nanokorszak kezdetén…" - a nanotudományokkal kapcsolatos, szabadon választott témájú esszé (.pdf formátumban kérjük beküldeni) A 2. témakörben a pályázat terjedelme I. kategóriában legalább 3 gépelt oldal, II. kategóriában legalább 5 gépelt oldal. A pályázat beküldési határideje: 2008. december 1. A pályázatok bemutatására és értékelésére a NanoTudomány Nemzetközi Közössége Internetes oldalának magyar nyelvű tematikus csoportjában kerül sor. A pályázatokat a NanoTudomány Nemzetközi Közössége által felkért szakmai zsűri értékeli. A nyertesek jutalomban részesülnek. A beérkezett műveket a NanoTudomány Nemzetközi Közössége weboldalán tesszük közzé. A szervezők fenntartják a jogot, hogy a legjobb pályaműveket nyomtatott formában is megjelentesse. Bővebb információ a http://www.nanopaprika.eu/group/nanopalyazat weboldalon található, valamint az [email protected] e-mail címen kérhető. A rajzokat és a szöveges pályázatokat a következő címre kérjük eljuttatni elektronikus formában 2008. december 1-ig: [email protected]

24

Mennyi idő kell a tanításra? A minap kilépve húszlakásos panelházunk bejárati ajtaján egy nagy halom szemétbe botlottam. Talán mondanom sem kell, hogy öt-hat méterre a háztól két konténer álldogál, csakhogy úgy tűnik, az előző este a ház előtt tanyát verő fiataloknak, mégis „túl messze” volt. Fővezérük, a tizenöt éves, nyári kánikulában is katonacsizmában járó kamasz, akit van szerencsém egészen kicsi korától ismerni. Úgy jó tíz évvel ezelőtt, amikor ő még az óvoda játékait koptatta, és Csabám még nem töltötte be a három évet (akkoriban tudtuk meg, hogy autista), leparkolt ez a fiúcska mellettünk a játszótéren a kerékpárjával. Papír zsebkendőt kért és miután használta, szemrebbenés nélkül mellénk hajította a fűbe. Döbbenten néztem az összegöngyölt papírt, amely vagányan mutatott a zöld tengerében. Hiába szólítottam meg, nem volt hajlandó felvenni, a kukáig elvinni: – A nagymamám azt mondta, a papír zsebkendőt el szabad dobni – mondta, majd tovább kerekezett. „Na, szép!” – gondoltam. A mami a zsebkendő tartalma miatt taníthatta erre az unokáját, aki miután nem kapott további utalásokat a többi szemétbe valóról, mindenre kiterjesztette a „szabad” kifejezést. Hogy mikor és hol kell elkezdeni a „nem szemetelhetünk” nevelést arra egyértelmű a válaszom: a lehető legkorábban, de… soha nem késő. Itt van példának Csaba. Akkoriban, mikor a fenti eset történt pontosan olyan időszakot éltünk át, amit úgy jellemezhetnék: „a szemétszedésről való leszoktatás kora”. Az egész azzal kezdődött, hogy órákat töltöttünk a játszótéren. Csaba képes volt elviselni, hogy akár 1 vagy 2 órát is hintáztassam, miközben verseket, mondókákat szavaltam, meséket mondtam és gyermekdalokat énekeltem. Minél hosszabbra nyúlt a játszótéren töltött idő, annál inkább irritált a szemét, amely körbevett minket, koránt sem jótékonyan. Mert volt belőle bőven. Mondtam Csabának, miután kellőképp kiszáradt már a szám, hogy pihenésképp szedjük össze a szemetet, mert így nagyon csúnya ez a játszótér. Néhány perc alatt egy szatyorba összegyűjtöttünk mindent. Almacsutkát, cukor- és csokoládé papírt, ablakon kidobott tojáshéjakat, szél hozta szórólapot, celofánt, nejlont, üdítős flakonokat, és egy hegyesre tört bottal még a papír zsebkendőket is. Megismételtük ezt az akciónkat másnap is, és harmadik nap Csaba már be se ült addig a hintába, amíg a közben összegyűlt szemetet össze nem szedtük az erre a célra magunkkal vitt szatyorba. Kerek fél évbe telt, amíg le tudtuk róla szoktatni, hogy nem kell a városközpontban is összegyűjtenie a szertedobált szemetet. Bárhová mentünk vinnünk kellett magunkkal egy külön szatyrot, mert a mi gyermekünk lépten-nyomon a szemetet szedte. Akkor döbbentünk rá, hogy milyen sok városunkban a szemét. Egyrészt kellemetlen volt, mert akár siettünk, akár nem, ő rendületlenül gyűjtött, másrészt féltünk, nehogy valami fertőzést szedjen össze, hiszen ő nem zacskóba bújtatott kézzel, hanem a puszta kezével kapkodta össze a széthajigált cuccokat. Hosszasan próbálkoztunk és megmagyaráztuk neki, hogy vannak utcaseprők, akiknek ez a dolguk, de egyébként nem volna rájuk szükség, ha senki nem dobálna el semmit. Az ő feladata az, hogy ne szemeteljen, és maximum azon a játszótéren szedheti össze a szemetet, ahová járni szoktunk. Nem kellett több, csak két alkalom, hogy a gyermek rádöbbenjen sokkal jobb a tiszta környezet és persze a játszótér, mint a szemetes. Két alkalom kedves szülők és nagyszülők! Kettő. Ha ezt az időt rászánjuk a tanításra, akkor megvalósulhat, hogy akárhány éves, gyermekünk és haverjai nem varázsolják szemétteleppé lakótelepünket. 25

Ha tehát két órát rászánunk életünkből erre az ügyre, elérhető, hogy a hulladékgyűjtés – akár a szelektív is! – olyan természetes legyen gyermekeink számára, mint az étkezés előtti kézmosás, vagy hogy nem pelenkát használunk két-hároméves korunk után. Javaslom, kezdjék Önök is, mondjuk már ma. Bódi Ildikó

Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazon magánszemélyeknek, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-át az Avana Egyesület támogatására ajánlották fel. Az AVANA Egyesület 2007. évben a 2006. évi SZJA 1 %-os felajánlásból 97.051,- Ft. támogatásban részesült. Egyesületünk ebből az összegből a 2008. évi Preyer Hugo emlékére novella- illetve a képregény pályázatok díjazására 40.000,- Ft. összeget fordított. A 2008 júniusában megjelent Avana Arcképcsarnok 2008/1/VII. évfolyam irodalmi kiadványunkra, amely nyomdaköltsége 70.000,- Ft volt, a felajánlott összegből 25.000,forintot fordított. A fennmaradó 32.051,- forintot a 2008. július 25-27. között megrendezett országos sci-fi találkozóra, a HungaroConra meghívott két előadónk költségeinek megtérítésére fordítottuk. (Nemere István, Dr. Babcsán Norbert)

INFOBÁZIS A mosódióról Indiában és Nepálban már ősidők óta használják a mosódiót (Sapindus mukorossi), mint növényi mosószert a mindennapi életben. Az akár 15 méter magasra is megnövő mosódió-fa Dél-Indiából származik. Márciusban és áprilisban fehér virágok borítják a fát. A termés szüretelése szeptemberben és októberben történik. Az érett diók aranyszínűek és ragacsosak. A leszüretelt mosódiót megszárítják, a szárítás során színe vöröses-barnává válik, és ragacsossága alábbhagy. Végezetül a diókat feltörik, és héjukat pamut zacskókba csomagolják. A fekete belső mag, sem étkezésre, sem mosásra nem alkalmas. Ezzel szemben a

26

dió héjában rejlő értékes hatóanyag a Saponin, kitűnő mosóerővel rendelkezik. Használatának előnyei: 100 %-os növényi mosószer, kíméletesen, ám mégis alaposan tisztít, a mosott ruha semleges illatúvá válik. Egyaránt használható fehér és színes mosáshoz. A színes ruhák hosszabb ideig megtartják eredeti színűket. Természetessége miatt kitűnően használhatják: az érzékeny bőrűek, csecsemők, kisbabák, az allergiások, a bőrbetegségben szenvedők. Sokkal kedvezőbb, mint egy szokványos mosópor. Az 1 kg-os csomagolás elegendő heti 2-3 mosásnál kb. 1 évre. Környezetkímélő mosással vizeinket nem szennyezzük vegyszerekkel. A mosódió, mint termés minden évben újra terem, vásárlásával a földünk biológiai egyensúlyát védjük, és India faluinak lakosságát támogatjuk. (forrás: www.zoldello.hu)

AZ AVANA EGYESÜLET PÁLYÁZATAI „PREYER HUGO EMLÉKÉRE” SCI-FI NOVELLAÍRÓ PÁLYÁZAT Az AVANA Egyesület pályázatot hirdet új, sci-fi novellák megírására. A pályázaton, minden olyan alkotó részt vehet, akinek még nem jelent meg önálló kötete. (A magánkiadás nem kizáró tényező.) Egy pályázó, maximum két művel pályázhat. A novellák terjedelme ne haladja meg a normál sorközzel írt, 15 gépelt oldalt, és ne legyen kevesebb 2 oldalnál. A terjedelmi határok be nem tartása a pályázatból való kizárást eredményezheti. A díjazásra az Avana Egyesületnek összértékben 50 ezer Ft. áll rendelkezésére, mely összeg az elért helyezés arányában oszlik meg az 1-3 díjazott pályázó között. A pályázat jeligés. Ezért kérjük, hogy a pályázati anyagon, csak a mű címét és jeligéjét tüntessék fel. A „jelige feloldása” című (név, pontos cím, telefonszám, e-mail cím) lezárt borítékot, a pályázat mellé, jeligéjével, és a mű címével ellátva helyezzék! Postázási határidő: 2009. 06. hó 20. A műveket az alábbi címre kérjük elküldeni: Bódi Ildikó, 3100. Salgótarján, Fáy András krt. 86. A műveket egy nyomtatott példányban kérjük benyújtani. A pályázati anyagot CD-n, vagy flopin vagy e-mailben is meg kell küldeni ([email protected]). Az elbírálás két szakaszból áll. Az első szakaszban egy kéttagú zsűri véleményezi a pályázatokat, majd az általuk legjobbnak ítélt nyolc alkotást eljuttatja a Zsoldos Péter-díj zsűritagjaihoz. E második szakaszban, a zsűritagok véleménye, ill. pontjai alapján alakul ki a végső sorrend. Az Avana Egyesület a pályaművekről írásos bírálatot nem készít. A HungaroCon országos sci-fi találkozó (2009. július utolsó hétvégéje) ideje alatt, a rendezvénnyel párhuzamosan, az Egyesület ún. „Literátor-műhelyt” szervez a novellaírók számára, ahol a zsűri tagok is tartanak majd előadást. E napokon a pályázók személyes beszélgetést kérhetnek alkotásuk véleményezése céljából. A beküldött, kinyomtatott novellákat ekkor áll módunkban a szerzőknek visszaadni. Az eredményhirdetésre és a díjak átadására is a HungaroConon kerül sor. A pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy műve megjelenhet az Avana Egyesület kiadványaiban: az Új Galaxisban, és az Avana Arcképcsarnokban. Továbbá vállalja, hogy a beküldött alkotásokat az eredményhirdetésig máshová nem nyújtja be, ill. interneten sem jelenteti meg. Amennyiben a művet kiadja az Egyesület, a másodközléshez, ill. az interneten való megjelenéshez kéri az Egyesület jóváhagyását.

PÁLYÁZAT KÉPREGÉNYEK RAJZOLÁSÁRA Az AVANA Egyesület pályázatot hirdet, képregények létrehozására. A pályázaton, minden olyan alkotó részt vehet, aki e művészeti területen pályakezdőnek számít. Az alkotóknak szabadon választott technikával min. 2 - max. 8 oldal terjedelemben képregényt kell készíteniük. A művek készülhetnek egy írótól választott sci-fi novellából – ebben az esetben kérjük mellékelni az eredeti mű szerzőjének írásos hozzájárulását, amelyben lemond a szerzői jogdíjról és engedélyezi művének képregénybe való átültetését -, vagy egyéni ötletből. 27

Egy pályázó egy művel pályázhat. A díjazásra az Avana Egyesületnek összértékben 50 ezer Ft. áll rendelkezésére, mely összeg az elért helyezés arányában oszlik meg az 1-3 díjazott pályázó között. A pályázatok postára adásának határideje: 2009. 07. hó 05. A pályamunkákat kérjük eljuttatni az elnök Bódi Ildikó címére: 3100. Salgótarján, Fáy András krt. 86. A műveket egy nyomtatott (másolt) példányban kérjük benyújtani. A pályázati anyagot CD-n, vagy flopin vagy e-mailben is meg kell küldeni. Kérjük a pályázókat, hogy a képregény minden lapjának hátoldalán pontosan tüntessék fel az oldalszámozást, az alkotó nevét és a mű címét, valamint az eredeti műnél alkalmazott grafikai technikát. A legsikerültebb alkotásokat, az Avana Egyesület, egy háromtagú zsűri véleménye alapján díjazza. A képregények 2009. július 10-31. között kiállításra kerülnek a HungaroCon helyszínén: JAMKK, Salgótarján Fő tér 5. Az eredményhirdetésre és a díjak átadására a 2009. évi HungaroCon, országos sci-fi találkozón (2009. július utolsó hétvégéje) kerül sor. A pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy műve megjelenhet az Avana Egyesület kiadványaiban: az Új Galaxisban, és az Avana Arcképcsarnokban. Továbbá vállalja, hogy a beküldött alkotásokat az eredményhirdetésig máshová nem nyújtja be, ill. interneten sem jelenteti meg. Amennyiben a művet publikálja az Egyesület, a másodközléshez, ill. az interneten való megjelenéshez kéri az Egyesület jóváhagyását. ZSOLDOS PÉTER DÍJ 2009 Az Avana Egyesület várja a KIADÓKTÓL/SZERZŐKTŐL a 2009. évi Zsoldos Péter díj NEVEZÉSEIT. A díjra nevezhető minden magyar nyelven írt, első ízben 2008. április 1. és 2009. március 31. között – legalább 500 nyomtatott példányban – megjelent sci-fi témájú regény illetve egy szerzőtől maximum 3 novella. A nevezés folyamatos, legutolsó határidő 2009. április 20. Kérjük a nevezőket, hogy a kötetek elküldése előtt a [email protected]–n vegyék föl a kapcsolatot a díj két koordinátorával, Pocsai Lászlóval ill. K. Varga Beával. Nevezésnek a példányok beérkezése számít, ezután kerül a weboldalra a nevezés ténye. Zsűrizésre csak azok a művek kerülhetnek, melyekből az Avana Egyesület legkésőbb 2009. április 30-ig hat példányt megkap. A nevezés mellé küldhető egy ismertető, amelyben a Nevező feltüntetheti, miért tartozik a mű a sci-fi témakörébe, illetve milyen erényei vannak, mely alapján kiadásra került. Az ismertetőt az Egyesület weblapján, nyilvánosságra hozza.

28

A Nevezőnek meg kell adnia: – a mű címét, valamint, hogy mely kötetben jelent meg – a szerző magyar nevét, amennyiben álnéven publikált – a megjelenés pontos dátumát és a mű karakterszámát (szóközökkel együtt) Kérjük a Kiadókat, hogy a nevezés előtt egyeztessenek a szerzővel, mert a műveket, amennyiben a szerző nem járul hozzá a nevezéshez, nem áll módunkban visszajuttatni. A szerző, postai úton, aláírásával igazolt levélben töröltetheti művét a nevezési listáról. Kérjük továbbá a Kiadókat, hogy a köteles példányokat – a zsűrizés folyamatossá tételének érdekében – a nevezési egyeztetések megszületése után haladéktanul, lehetőleg a beküldési határidő előtt juttassák el az Egyesülethez. Az Avana Egyesület várja az Olvasó Közönségtől a Zsoldos Péter díjra tett ajánlásokat. Az ajánlás folyamatos, legutolsó határideje: 2009. április 06. Az ajánlás megadható a www.scifi.hu weboldal „Zsoldos Péter díj - ajánlások” topikjában, valamint postai úton, az Egyesület címén. Az Egyesület vállalja, hogy a Díjra ajánlott mű Kiadóját – legkésőbb április 6-ig - levélben megkeresi, amennyiben az adott művet sem a Kiadó, sem a szerző nem nevezte, és tájékoztatja az olvasók véleményéről, de felelősséget nem vállal, ha a Kiadó vagy a szerző nem teljesíti a nevezés, illetve a zsűrizésre kerülés feltételeit. A nevezett novellákat az Avana Egyesület elfogadja fénymásolt formában is, amennyiben azt a megjelent kiadványból másolták ki, és bizonyítottan fent megadott időben jelent meg. A Zsoldos Péter-díjat egy hat fős zsűri döntése alapján lehet elnyerni. A zsűri elnöke: Dr. S. Sárdi Margit egyetemi docens Tagjai: Szentesi Ágnes nyelvész, Mandics György író, Pusztay István a Szefantor szervezője, Csák Tamás az Avana Egyesület tagja. Örökös tiszteletbeli tag: Zsoldos Dávid.

29

Fekete Gy. Viktor

Philip Golham élete és halála 2008. évi „Preyer Hugó emlékére” novellapályázat döntőjébe jutott alkotás Első fejezet

Aznap reggel arra ébredt, hogy egy angyal ül az ágy szélén, és az arcát simogatja. Kábultan gyönyörködött a lány lágy vonalaiban, ahogy tejfehér bőrén visszatükröződött a reggeli nap fénye. Mosolygott: cseresznyepiros ajkával és tengerkék szemével egyszerre – hosszú barna haja pedig, mintegy keretbe fogta ezt a mosolyt. Philipet elvakította ez a szépség, fel sem fogta annak valótlanságát, és az egész helyzet képtelenségét. Úgy ítélte meg, hogy mindezt bizonyára csak álmodja, neki pedig esze ágában sem volt felébredni belőle. Lassan kiszélesedő látóterét két hatalmas, hullámzó szárny lakta be, melyet mintha lágy szellő lengetett volna szüntelenül. Angyalszárnyak! Orrát rózsaillat csapta meg. Talán ő maga állította az illatgenerátor szabályozóját így előző este, mégis, még soha nem érezte ennyire valóságosnak az élményt. Oldalra fordítva fejét felmérte a szobát. A hatalmas üvegablakon beszűrődő fény szivárványkristályokra tört a szőnyegen ülő telt borospohár testén, mellette két üres üveg hevert. Halványan emlékezett rá, hogy este kicsit jobban eláztatta magát, mint egyébként szokta, bár az utóbbi pár hónapban ez nem számított újdonságnak. Amúgy a szoba jóformán üres volt – a volt felesége mindenét elvitte a legfontosabb bútorokon (például a bárpulton) kívül. A lányra pillantott megint, aki törékeny testével most a legerősebb támasznak, egyszerű, ékszertelen küllemével a legdíszesebb ékkőnek, és valószerűtlenségével együtt is a legbiztosabb pontnak tetszett. Egymásra mosolyogtak. Úgy vette észre, mintha azok az apró, cseresznyepiros ajkak mozognának, halványan hallotta is a hangokat, de nem ismerte fel, vagy ha mégis, hát nem értette meg azokat. Felült, megdörzsölte szemeit, majd elindult a fürdőszoba felé, mezítelenül, ahogy volt. Mintha megérezte volna az őt követő tekintetet, az ajtóban még visszafordult egy hosszú pillanatra, majd belépett a zuhanykapszulába. A plexfalak mögé épített neoncsövek automatikusan bekapcsoltak, emberőrlően poshadt fénnyel árasztva el Philip testét. Az egész kapszula fénylett, ahogy a keskeny ajtó a helyére csúszott. Testének torz tükörképe fáradtan nézett vissza rá – undorítóbbnak tetszett most, mint maga a neonfény! Megérintette a hőérzékelős fal egy részét, mire a rejtett, apró csövekből a testhőmérséklet alapján beállított, enyhén meleg, de nem túl forró víz záporozni kezdett rá. A tükröződő felületen eközben feliratok jelentek meg: pontos idő, a reggel legfontosabb híreinek szalagcímei – csupa értéktelennek tetsző információ. Aztán hirtelen valami kattant benne, mint amikor valakiben – kissé megkésve – összeáll a kép. – Állj! – üvöltötte, miközben a fülkeajtóval küszködött. – Mi a… ? Jóformán kizuhant a kabinból, a szőnyegen térdelve pillantott körül. Senki nem ült az ágyon, egyedül volt. Az ablakon hideg, szúrós fény áradt be, köze sem volt ahhoz, ami ébredésekor vette őt körül. Még mindig csuromvizesen odalépett az illatgenerátorhoz, de az kikapcsolva figyelt vissza rá. Értetlenül állt tehát a szoba közepén, az egész falat betöltő panorámaablakok előtt, lábai mellett a két üres üveggel és pohárral. – Talán ideje leszokni róla – morogta, majd fejét vakarva visszalépett a zuhanyzóba. A Philip Golham nevű szabadpolgár élete – és elkerülhetetlen halála – ettől a pillanattól kezdve korántsem úgy alakult, ahogy ő azt eltervezte. 30

Második fejezet Délben rosszul lett az ételtől a munkahelyi kantinban, délután telehányta az irodai szemetest, majd az emeleti illemhelyet is. Munkatársai beleerőltettek közel féldoboznyi gyógyszert, aminek következtében ismételten telehányta a mosdót, amit éppen addigra takarítottak ki az automaták – ekkor hazaküldték. Fogtak neki egy taxit, majd biztosították őt, hogy este egy munkatársa hazaviszi a kocsiját és benéz hozzá. Az elvárható patetikus aggodalom – akárhogy is, most másoknak túlóráznia kell miatta! Zavaros fejjel nézte a lüktető várost maga körül. Ilyen sebességnél a közeli felhőkarcolók felismerhetetlen foltként suhantak el mellette, a távoli üvegtenger által visszatükrözött napfény szinte átfolyt az épületeken, keresztül még a jármű sötétített üvegein is. A kék fém és üvegacél milliónyi árnyalata járt táncot az arcán; mindig gyermeki csodálattal bámulta ezt a látványt, most valamiért hidegen hagyta. Az üvegtenger – hatalmas napelemtáblák hullámsora, mely gyűrűszerűen körbeöleli a várost. Ilyenkor télen, amikor a panelek meredek szögben állva irányulnak az alacsony ívet járó napra, a város fényözönben fürdik. Az emberiség talán legnagyobb diadala, melynek üzemeltetésében Philip is részt vesz: ő az energiaelosztásért felelős osztály egyik alkalmazottja – apró fogaskerék a hatalmas gépezetben. A különböző csoportok nem állnak összeköttetésben egymással. Nem tudja, kik és hogyan mozgatják a paneleket, vagy hogy hova kerül a termelt energia közel hatvanhárom százaléka, az a többlet, amire a Városnak nincsen szüksége; azzal egy másik Szint foglalkozik, a Túltermelést Ellenszabályzó Felügyeleti Osztály. Sivatagi elemes bárányok – mosolyodott el magában, félretéve egy pillanatra rosszullétét, ahogy eszébe jutott a Szinten terjengő legújabb és legőrültebb elmélet. Mivel a Társulat hivatalos információja – mely szerint a többletenergia az újjáépítőknek kell – senkinek nem nyerte el a tetszését, egymás között előálltak egy „kézenfekvőbb” lehetőséggel! Újjáépítők? Ugyan már! Azok az automata egységek, bár egyenként akkorák, mint ez a város, saját reaktorral rendelkeznek – ezzel tehát csak a hozzá nem értő szabadpolgárokat lehet megetetni! Szóval, az elméletük szerint a megoldás „egyszerű és magától adódik”: a Társulat felhúzott egy gyárat a sivatag csücskén, ahol automaták ezrei kis elemes bárányokat készítenek egész nap, azután kiküldik őket a sivatagba! Philip a Történeti Múzeumban látott egyszer egy ilyen gyerekjátékot, még a Nagy Háború előttről – egyszerű mechanikus gépezetek, semmi mesterséges intelligencia vagy önfejlesztés. Igen ám, csakhogy Barry, egy munkatársa kiszámolta, hogy ennyi kis fehérbundás bárány egyszerűen már nem férne el az egész kontinensen, tehát nem a termelt mennyiséget kellene növelni, hanem a termeléshez használt feles energiát. Lehet hát pazarolni! Ám, még ha a gyártósor hangárját egész nap neoncsövekkel világítanák is be (amire az automatáknak amúgy sincs szükségük), és minden szabad négyzetmétert teletömnek üdítő automatával (ami megint csak felesleges költség, de legalább energiapazarló is), még akkor sem egyeznének a számok! – Ha azok a hűtők szárított forgáccsá is fagyasztják a kólát, és robotok ezrei döglenek meg, mert azt hiszik, gépolaj, akkor sem jó az elmélet – zárta le a hosszúra nyúlt vitát Barry, amikor a munkahelyi barátok összegyűltek az alagsorban. Péntekente, munka után Harold, aki a lenti nagy gépekért volt felelős, leengedte őket a régi továbbképző terembe. Vitték a kártyapaklit, a sört, és természetesen a felszínen hagyták a gondjaikat. Gondűző esték, így hívták egymás között az ilyen összejöveteleket. – Rendben, akkor a hófehér bareszokat, amelyek már nem férnek el, egyszerűen fellövik a holdra! Építenek egy kilövőállomást, és olyan űrhajókat, amelyeket egyszeri útra lehet csak felhasználni. Mindezt az északi sarkon, ahová külön vonathálózat szállítja a nyavalyásokat! 31

– George ekkor már több sört ivott a kelleténél, ilyenkor nehezen lehetett követni a gondolatmenetét. Mindenesetre a többiek jót nevettek rajta. – Gondolom, az európai testvérvárosok gyármérnökei meg majd külön az ő részükre gyártanak űrruhát és légtartályt, amihez persze megint a mi Városunk adja a felesleges energiát, nemde? Philip felhorkant. Milyen nehéz kérdéseket tud felvetni a túltermelés! A béke korszakának mindenkori, örök problémája. – Ugyan már, ha rajtuk múlna, beraknák őket egy konzervdobozba, aztán viszlát! Szerintem inkább „légbéllel” kellene őket felszerelni… tudjátok, az a víz alatti energiatermelő modul, amiket a harci droidok kaptak a Háborúban, aztán beküldeni őket az óceánba: keressék meg azt a hogyishívjákot! Azt a brit ágyúhajót… – Invisible Konfrontációs Erőd. Az első nap süllyedt el. Azt állították róla, hogy nem látja a radarunk. – Azt! – újabb nagy kacaj. – Gondoljátok végig! Inkább ez, mint hogy egy nap plüssfehér legyen a hold… és bégessen. Philipet egy újabb hányinger kizökkentette emlékeiből. A taxit a külső leállósávba irányította, majd gyorsan kiszállt, és a korláthoz szédelgett. Lassan összemosódott a világ. A délutáni fények bevilágította hatalmas város a szeme előtt vesztette el vonalait. Az épületek vibrálni kezdtek, a szél feltámadt, a semmiből gyűrött újságpapírokat sodort felé. Az üvegóriások mintha el akartak volna tűnni egy pillanatra, átadva helyüket valami másnak, valami sötétnek. Nem bírta tovább, kihajolt és újra elhányta magát. Harmadik fejezet Először úgy hitte, hangokat hall. Mintha valaki énekelne, vagy dúdolna valamit, de nem értette a szöveget, a dalt sem ismerte fel. A hátára fordult és körülnézett a szobában. Esteledett már, a város beszűrődő fénye mély-sárga árnyalatba öltöztette a falakat. Az ajtócsengő! Philip kikelt az ágyból, és a bejárathoz ment. Munkatársa, Barry volt az. Gyorsan összeszedte magát, majd beengedte. – Te jó ég, Philip! Nem nézel ki túl jól! – És is örülök, hogy látlak – ahogy az ajtó hangtalanul a helyére siklott, bekísérte barátját a konyhafülkébe, ahol leültek a falból kisikló székekre. – Hogy érzed magad? Philip idegesen pillantott körbe, mintha attól félne, hogy van még valaki a lakásban rajtuk kívül. – Nem is tudom. Kicsit furán. Azt hiszem, begőzöltem. – Ugyan, ne nevettess! Azt csak szintetikus egységek kapják el, mesterséges intelligenciák. Neked még valódi intelligenciád sincs! Philip kivett a hűtőből egy doboz sört Barrynek, majd visszaült. – Nincs kedvem hülyéskedni! Nem érzem jól magam. Furcsa dolgokat látok… és hallok. – Mondd, te nem is iszol? Tényleg nem lehetsz túl jól. Hosszú percekig ültek az asztalt bámulva. Végül Barry szólalt meg halkan, óvatosan. – Nem lehet, hogy a volt feleséged miatt vagy csak kiborulva? – Nem tudom. – Amióta Teresa és Lou együtt leléptek, alig látni téged. Aggódunk érted, haver! Már hónapok óta nem vagy ott péntek este… – Igen, tudom! Philipet valamiért zavarta Barry hangja. Nem az, amit mondott, és nem is az, ahogy mondta, egyszerűen csak zavarta. Csendre vágyott. 32

Újabb percek teltek el hangtalanul, mikor Barry végül feladta. Felállt a felbontatlan sör mellől, egy pillantással jelezte, hogy indul. Az ajtóban még visszafordult. – Figyelj, Phil! Holnap reggel a Szint orvosa megnéz téged. Próbáld meg kipihenni magad, mert ezek könyörtelenül rámásznak az emberre! – Ahogy kezet fogtak, félelem ült ki az arcára. – Te izzadsz! Minden rendben? Philip tétován bólintott, majd becsukta az ajtót. Negyedik fejezet Másnap reggel egy szintetikus egység jelent meg, beégetett orvosi programmal. Alaposan megvizsgálta, majd amíg a vérminta analizálásának eredményére vártak, installálta a pszichológiai tudatprogramot, és kifaggatta Philt az elmúlt napok eseményeiről. Mivel ő a Tizenkettes Város azon kevesei közé tartozott, aki kondicionálásának köszönhetően munkával rendelkezett, így a Társulattal írt szerződés értelmében annak tulajdonába tartozott, vagyis bármely, az egészségét vagy mentális teljesítőképességét befolyásoló információ elhallgatása szigorúan tilos volt. A Háború miatt megfogyatkozott emberiség nem tudta kielégíteni a társadalmi igényeket, ahogy a kormány sem tudta biztosítani korábbi kötelezettségeit, így a kis létszámúra fogyatkozott emberiség hatalmas Városokba költözött. Összesen 14 ilyen megapolisz létezik a szárazföldön, további kettő a víz felszíne alatt, valamint egy nem hivatalos központ valahol, ami a nyolc mamutcég, a Korporáció (vagy Nagy Nyolcak) tulajdonában van. Ezek az arctalan vállalatok voltak azok, amelyek összegyűjtötték a Föld legtehetségesebb polgárait, munkát biztosítva számukra – mérnökök, tudósok, orvosok, bárki számára, aki kész volt tudását adni a megtépázott, elbukott emberiségért. Végül, mindössze három évtized alatt, létrejött az új társadalmi és vagyonközösségi rendszer, amely felváltotta a katonaállamok és nemzetek utolsó szerveződéseit is. Egykor eltitkolt és féltve őrzött technológiák továbbfejlesztéséből megalkották az automatákat, a humanoid robotokat, melyek leváltották az emberi munkaerőt. Jobbak voltak, hatékonyabbak elődeiknél. A gyárakban, bányákban és a veszélyesebb helyeken az erősebb, robosztusabb felépítésű, anonim egységek dolgoztak, az emberközeli munkákhoz pedig személyiségprogrammal és önfejlesztő rutinnal rendelkező egységeket készítettek, a szintetikus modelleket. Így jutott el végül az emberiség a teljes jóléthez, a szabadpolgárság eszméjéhez, amit azelőtt annyi állami és vallási szervezet próbált elérni sikertelenül! Többé nem kellett dolgozni, az egykor verejtékkel megkeresett pénz most a Korporáció egyik tagvállalata által havonta, elektronikus úton kiosztott csereeszközzé vált. Mindezért pedig csupán arra kellett figyelnie minden szabadpolgárnak, hogy a fogyasztás, a nemzés és az energiatermelés összhangban legyen. Születésszabályozás, genetikailag maximált életkor és az előzetes felmérések alapján speciálisan kiválasztott hímivarsejtek jelentették az emberiség jövőjét. Predestinált boldogság! Voltak azonban néhányan – Philip Golham is közéjük tartozott –, akiknek már születésük előtt hatalmas tehetséget biztosítottak bizonyos területeken. A Korporáció külön felügyelte a megszületett gyermek taníttatását, hogy a felcseperedett polgár azután maga álljon a számára legjobban képviselt tudomány szolgálatába valamelyik vállalatnál. A Nyolcak közül a Társulatnak voltak a számára legizgalmasabb kihívásokat és lehetőségeket tartogató Szintjei, így Philip hozzájuk szegődött. Az egész amerikai kontinensen csupán ez az egy megapolisz volt, így a Genezis–program hatalmas előrelépést jelentett: részt vett a második és harmadik újjáépítő megtervezésében. Ezeknek a hatalmas, automatizált monstrumoknak a célja, hogy végigcammogva a bombáktól és sugárszennyeződéstől elpusztult erdők, mezők és városok maradványain, újraélesszék, újjáépítsék a természetet. A legtöbb növény, de az összes katalogizált állatfaj kipusztult, a megmaradtak sejtjei lefagyasztva várták, hogy 33

újranépesítsék a bolygófelszínt. Ha mindez megvan, a Noé–program elindítja az egyelőre csak tervrajzokon létező városépítőket, és a földrészen további három megapolisz épül majd, valamint több ezer kisegítő–város a nagyok agglomerációjaként, a falakon kívül. Úgy, mint rég, még a Háború előtt. Most azonban nem fogják elrontani! A jelenlegi módszerrel tökéletes egyensúlyban tartható az emberiség létszámának és a termelt energiának a viszonya. A jelenlegi túltermelés pedig megengedi, sőt: megköveteli a Noé–programot! Ezt persze ő már nem élheti meg. Harminchat éves, az életkorát hatvanegy évre maximálták. Kimutatták, hogy eddig lesz képes megőrizni szellemi teljesítőképességét, márpedig a jóléti társadalom alapja, hogy „feleslegesen ne raboljuk mások idejét és energiáját”! A pszichológiai alprogram végeztével az orvosi egység összegezte az adatokat, majd beadott egy injekciót Philipnek. – Ettől jót fog aludni, és megjön az étvágya. Délután már be is jöhet dolgozni – azzal összecsomagolt, és elment. Philip délután még benézett egy közeli gyorsétterembe, majd elindult a Társulati Toronyba. A siklóval leparkolt a tetőn, és mielőtt lement volna, a korlátnak dőlve körbetekintett a Városon. Ez volt a legmagasabb épület, ő pedig soha nem hagyta ki ezt a pazar látványt. Valami azonban nem stimmelt. Havazott, ami ritka volt az üvegtenger paneljeinek meleg fénye miatt, a hópelyhek azonban furcsa színben csillogtak. Kinyújtotta a kezét, de a pelyhek egyszerűen áthatoltak rajta, beleveszve a betontalajba. Semmit nem érzett, viszont a körülötte lévő dolgok kezdtek hirtelen eltűnni, megváltozni: a kukák, padok, biztonsági kamerák egyszerűen szétfolytak. – Mi ez? Mi a fene ez? Ordítására odafigyeltek a tetőn lévő munkatársai, néhányan értetlenül nézték, páran elindultak felé, amikor szédülni kezdett, majd a korlátnak feszülve öklendezett. Távolról észre sem lehetett volna venni a Torony északi oldalának felső üvegablakain lecsorgó véres hányadékot, az ottani irodákban dolgozóknak azonban nem okozott épp kellemes látványt – ahogy megdöbbenve, bár minderre felkészülve figyelte a biztonsági kamerák képét az a szempár is, aki végül riasztotta az orvosi ügyeletet, de csak miután megejtett egy másik hívást. A Philip Golham nevű alkalmazott élete – és elkerülhetetlen halála – ettől kezdve korántsem úgy alakult, ahogy mások azt eltervezték. Ötödik fejezet Philipet az orvosi ellátóba vitték, majd megjelent egy szintetikus egység, a karján lévő kód szerint beégetett orvosi főprogrammal. Gyorsan beadott neki egy injekciót, majd a szemébe világított, egyre idegesebb arcot vágva. Ezután egy tűt szúrt a vénájába, a végére műszert erősített, amin apró égők világítottak, a kijelzőn pedig mindenféle érthetetlen rövidítés villant fel. Az orvos amúgy is élettelenül sápadt arcán ekkor megjelent valami halványzöld árnyalat, szeme pedig elkerekedett. Meglepettnek látszott. Philip sohasem értette, miért kell az ilyen emberi reakciókat is beleprogramozni a gépekbe? Arra gondolt, mindez talán azokkal a gyerekjátékokkal kezdődött, amelyeket gondozni kellett, különben meghaltak. Furcsamód az emberek szimpátiát éreztek a gépekkel szemben, az élőkkel egy síkon kezelték őket – mint amikor valaki nevet ad a kocsijának. A technika lehetőségei és az emberek elvárásai pedig eljutottak odáig, hogy most egy orvosi gép érez szimpátiát organikus betege iránt. Megszólalt a videofon. A szintetikus felvette a kagylót. A képernyő süket maradt, rajta a „nincs továbbított videó-jel” jelent meg. A beszélgetés alatt nem szólt semmit, lerakta a kagylót, és elindult az ajtó felé. 34

– Sajnálom, nekem most el kell mennem, de a kollégáim mindjárt átveszik önt – azzal kilépett az ajtón. Alig maradt egyedül, az ajtó máris félresiklott, és egy ismerős alak lépett be rajta, óvatosan és félve, mint akinek nem kellene itt lennie. Lou volt az, Philip egykori munkatársa, régebben a legjobb barátja. Egészen addig, amíg el nem csábította és meg nem szöktette a feleségét. – Nohát, Lou, gondolom, nem rád célzott a doki… – Maradj csendben, beszélnünk kell! – a férfi idegesnek tűnt, hangjából mégis határozottság áradt. Gyorsan a kezébe nyomott egy fecnit, majd sietve távozott. Phil tétován nézte az ajtót, majd kigöngyölte a papírt. Lou egykori lakásának címe. Phil sokszor járt már ott. Meglepő, hogy még mindig nem adta el. Egyre idegesebb lett. Ekkor léptek be az őrök. Két egyenruhás férfi, a Biztonsági Erők egységéből. Különlegesen képzett, genetikailag módosított organikus gyilkológépek. Egyikük kezében egy sokkolórúd, a másiknál, aki megállt a kitámasztott ajtónál, egy katonai kés volt. – Uram, meg kell kérnem önt, hogy ellenállás nélkül kövessen! Phil óvatosan leszállt a vizsgálóasztalról, az összegyűrt fecnit a zsebébe rejtette, és miközben előrelépett, felmérte a helyzetet. Mindkettő elég erősnek és fizikailag felkészültnek tűnt, tehát nem sok esélyt látott az ellenszegülésre, mégis érezte, hogy félnek tőle. Ahogy lassan, kimérten ellépett az egyikük mellett, annak fegyvertelen keze elindult az övére erősített kis doboz felé – Phil nem várhatott tovább! Vállal nekiugrott a mellkasának, miközben felkapott az asztalról egy műanyag nyelű orvosi szikét. Ennek pengéjét nekiütötte a sokkolórúdnak, majd a fémcső mentén lefelé végighúzott rajta. Ahogy várta, a szikrázó penge felvágta a katona kesztyűjét, lenyesve a hüvelykujját. Az felordított, miközben másik kezével ellökte őt magától. Phil az esés következtében elejtette a szikét, de már nem is volt szüksége rá – a melák ekkorra már bekapcsolta a sokkolót az övre szerelt energiakapcsolóval. A szerkezet működési elve roppant egyszerű volt: egy különlegesen erős, méteres fémcső teljes hosszába áramot vezetnek. Mivel nincs rajta markolat, így bármelyik végén, vagy akár a közepén is meg lehet fogni, küzdőstílustól függően – de csak védőkesztyűben! Amikor Phil felhasította ezt az anyagot, a fém érintkezett a katona bőrével, a testen átfutó áramerősség pedig kiütötte – a cső apró sercegése jelezte ezt. Phil gyorsan a zsebébe csúsztatta a levágott hüvelykujjat, majd az orvosi asztalt nekitolta a katonáknak, akik keresztülvágódtak az ajtókereten. Amelyiknél a kés volt, és most társa alatt feküdt, megpróbálta kiszabadítani magát, miközben megszólal a riasztó. Phil végigrohant a folyosón, felszaladt a lépcsőn a tetőre, majd a Biztonsági Erők cirkálójához lépett. Elővette a levágott ujjat, kihámozta a kesztyűbélből, majd az ajtó retinacsíkjához nyomta. Remélte, hogy nem kapcsolták le a belső számítógépet, amelynek aktiválásához már hangazonosítás kell. Ahogy felnyílt az ajtószárny, bevágódott a fülkébe, és örömmel nyugtázta, hogy a műszerfal aktív. Úgy tűnik, gyorsan akartak végezni a dolgukkal – vagyis vele! Ez a gondolat igencsak megrémítette, megpróbált inkább a menekülésre koncentrálni. Felkapcsolta a turbinákat, behúzta a landolókampókat, majd felkapta a gépet, pont akkor, amikor a cég szintetikus biztonsági őrei szürke kezeslábasaikban kirohantak a tetőre. Ellenőrizte a sebességet, az energiát, majd gyorsan deaktiválta a gépi irányítást és a kommunikációt, hogy ne tudják blokkolni és átvenni az irányítást, vagy bemérni őt. Így persze végig manuálisan kellett vezetnie, ami teljes odafigyelést igényelt ekkora sebességnél. A szélvédő belső szélén egy fénykép volt. Az egyik katona volt rajta, a családjával. Feleség, két gyerek, a háttérben tetőkert és grill – mindenki boldog. Nézte, de nem érzett bűntudatot. Azok meg akarták őt ölni! Az egyikük épp beélesítette a sokkolót, amit aztán fojtószorításban Phil nyaka köré vetett volna. A kisülő áram lebénítja, így nem tud ellenszegülni és kiabálni, és míg fulladozik, a másik elmetszi a torkát. Teresával, amikor még jegyesek voltak, gyakran eljártak a Biztonsági Erők Cirkuszába, ami néhány éve még 35

nagy újdonságnak számított. Mivel a háború megszűnt, a katonaság a közjó érdekeit szolgálva biztosította a hétvégi szórakozást. Ennek a kettőnek talán ez volt az első éles bevetése, ezért félhettek annyira. A kérdés csupán az, hogy miért akarták őt megölni? Ki kellett derítenie. Hatodik fejezet Csendben landolt az épület alatti csatornarendszerben, majd Lou lakásának szintjére liftezett. Mielőtt még bejelentkezhetett volna, az ajtó félresiklott. – Gyere be! Bent füstben ülő félhomály fogadta. Az ablakok fényszűrői be voltak kapcsolva. A falon divatos foszforcsík lámpatest futott végig, sárgászöld fénye visszatükröződött a szoba közepén álló üvegasztalon. Lou lassan, méltóságteljesen lépett oda hozzá, kezében pohár, valami izgalmas színű löttyel töltve. – Hát eljöttél. Köszönöm a bizalmad – arcán széles, hálás mosoly terült szét, és már nyújtotta is kezét, Philipnek azonban kevés kedve volt parolázni, így nem mozdult. – Kérlek, ne mondd, hogy még mindig haragszol rám? Először meglepte Lou őszintének tetsző kétségbeesése, szinte maga is zavarba jött. Majd egy pillanattal később, mikor rájött, végül is ő a felszarvazott, tekintetét a szőnyegre vetette. – Drága lehetett. – Mi? Ja, a szőnyeg? Hát igen – kezdte hirtelen fellélegezve, befejezni azonban már nem maradt ideje. Phil olyan erejű jobb horgot vitt be neki, hogy térdre rogyott. – Nos, ha nem említed a mi kis ügyünket, talán eszembe sem jut. Talán. – Gépiesen átlépett rajta, felvette a földről a leejtett üvegpoharat, az asztalra tette, majd onnan felemelte a frissen bontott üveget, és belekortyolt. Nem nézett hátra, nem akarta megzavarni vendéglátóját kínos helyzetében. – Kényes szőnyeg, nehéz lesz feltakarítani. Sajnálom. Lou Leider lassan állt fel, kezével állát masszírozta. – Oké, megértelek. Mégis jobb, ha tudod, hogy jelen helyzetedben csak rám számíthatsz. Megnyomta a karórájába épített távkapcsolót, mire az egyik falat betöltötte a hírcsatorna adása. Phil saját fényképes adatlapját látta maga előtt, majd a cég biztonsági felvételeit. Az adás le volt némítva, a bemondónő arckifejezéséből és artikulálásából mégis ki tudta találni, hogy most mindenki nagyon meg van rémülve. – Igen, rólad van szó! Látom, meglep. Órák óta keresnek téged. Azt gondolják, hogy át akartál repülni az üvegtengeren, de a naphő megzavarta a hajód elektronikáját, ami azután a Holt–mezőn zuhant le valahol. Most is keresnek. – Gondoltam, hogy így lesz. Kiiktattam a helymeghatározót, de tudtam, hogy a vizuális légi megfigyelők követnek odáig. A panelek alatt repültem vissza, be a régi energia–elosztó csatornába. – Hisz' ott el sem fér egy ilyen nagy fenekű cirkáló! – Nos, elég szűkös volt. Phil visszarakta az üveget az asztalra, majd elmosolyodott. Kezeit végighúzta a falon. Beépített hangfalak. Nem látni őket, tökéletesen elfedi a festés, a külső, szivacsos falréteg pedig a teljes felületen végigvezeti a hangzást. Valódi térhangzás. Eszébe jutott, hányszor ültek le a szoba közepén kártyázni, csak ők ketten, miközben egy letűnt kor túlfűzött dallamai ott keringtek körülöttük. – Akarsz hallgatni valamit? – Lou a fali panelhez ment, mintha csak kitalálta volna vendége gondolatát. – Hagyjuk most ezt! Miért hívtál ide? Mit tudsz erről az egészről? A falakból megszólalt valami régi rockzene, abból a korból, amikor még az elektromos gitár számított hangszernek. Másfélszáz év is eltelt azóta. 36

– Tudom, hogy meg akarnak ölni téged! – Rájöttem. – Azt azonban nem tudod, miért, igaz? Én elmondhatom. – Ugyan, ne fáradj. Legközelebb majd megkérdem tőlük, mielőtt kiütöm őket. Lou arcán megint megjelent valami furcsa, kaján mosoly, ami ez előtt nem volt rá jellemző. – Parancsot teljesítenek. Nem tudják, miért kell megölni téged. Csak annyit tudnak, hogy gondot jelentesz. Kilógsz a sorból! A hanghordozás megrémítette. Túl őszinte és… együtt érző? Mintha azt mondta volna: barátom, semmi pénzért nem lennék a helyedben. Vagy inkább ezt: egy cipőben járunk. Igen! – Beszélj! – Nem. Te beszélj! Arról az angyalról! Phil hátán idegen remegés futott végig. – Tudsz róla? Te is láttad azt a nőt? – Tehát nő? Nem, én csak a hangját hallottam. Gyönyörű volt, bár nem tudtam megállapítani, férfié vagy nőtől való. Érezte, hogy izzad, hasa görcsbe szorult. – És? Mit mondott? Lou a falba épített kis szekrényhez ment, kivett belőle két papírlapot. Az egyiket, a kisebbet átnyújtotta. Rövidítések és számok sorakoztak rajta, egymás alatt. Phil észrevette, hogy különböző tollal, és különböző méretben írták fel őket. Egy ember írása, feltehetően Loué, de mintha nem egy időben vetette volna őket papírra. – Nem értem, mik ezek? – Látomások, idézetek. A hang közölte velem! Egy könyvből valók, ami több ezer éves. Neovulgáta. Bibliának is nevezték, a Nagy Háború előtt sokan közösségbe gyűltek, és egymásnak olvastak fel belőle. Phil érezte, hogy émelyeg. – A történelem órákról ismerős. Valami vallásos dolog. – Igen. A Háború után ezt is betiltották, ahogy minden vallást, de néhány példányt valahogy sikerült megmenteni. Létezik egy kisszámú csoport, akik még most is összegyűlnek. Az egyik taggal sikerült felvennem a kapcsolatot, vagyis ő keresett meg engem, és most már hozzájuk tartozom. Hosszú csend. Phil azon kapta magát, hogy nem vesz levegőt. Egyre jobban zúgott a feje. – Elmondanád, mégis mi a francot jelentenek ezek a rövidítések a papíron? – Rendben, csak nyugodj le – úgy emelte maga elé a másik lapot, mint valami felbecsülhetetlen vagyont érő ereklyét. – Az első egy Máté nevű férfi könyvéből származó idézet helyére mutat. Ezt írja: „Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely minden fajta halat összefogott. Amikor megtelt, felhúzták a partra, leültek, és a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat kidobták. Így lesz ez a világ végén is. Az angyalok kimennek majd, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás.” – Ennyi? Lou bólintott. – Tudom, nincs sok értelme. – Halak, háló, tüzes kemence? Lou, ezek régi gyerekmesék! – Jövendölések. – Baromság! Már nincsenek is halak! – Csak várj még, ez tetszeni fog. Felülről a harmadik! Phil megnézte a fecnit. Szemében lassan összefolytak a betűk, egyre idegesebb lett. A fényhez tartotta, hogy könnyebben olvasson. 37

– Jelenések tizenöt, és… ezt nem tudom elolvasni, elmosódott. – Jelenések könyve, tizenötödik fejezet, második vers. Figyelj: „Akkor egy üvegtenger– félét láttam, ami tűzzel volt vegyítve. Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, a képmását és nevének számát, amint az üvegtenger fölött állnak Isten hárfáival.” – Szóval több ezer éves, igaz? És mit jelent mindez? – Egy utolsó háborút, ami nagyobb és gyorsabb lesz minden eddiginél. Valamiféle fenevad... egy zsarnok ellen! – Nem értem, ezt mind ebből olvastad ki? – Nem, a közösség vezetője magyarázta el nekem. A Bölcs. – Kicsoda? Lou a fejét rázva jelezte, hogy nem mondhat erről többet. – És a többi idézet? – „Most összetöröm a vesszejét annak, aki hátadat verdesi, és bilincseidet széttöröm”. Náhum könyve. A következő pedig egy Dániel nevű prófétától származik: „Abban az időben megszabadul népedből mindenki, aki be van írva a könyvbe. Akkor azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak.” – Mi a helyzet az utolsóval? Lou leengedte a kezét. Arca gondterhelt volt. – Azt a kijelentést tegnap este kaptam. Még nem volt időm elvinni a Bölcshöz kikerestetni, de szintén a Jelenések könyvéből való. – Tegnap este? – Phil nem bírta tovább, lábaiból mintha kiszállt volna minden erő, gyorsan az ágyhoz lépett és leült. A papírt maga mellé tette, majd meglazította nyakkendőjét. – Melegem van. Lou mintha nem is figyelt volna rá. Az ablakhoz ment, és kezével az üvegre szorította a jegyzetet. Az őrültek lelkesedésével beszélt. – Tudod, mit jelent mindez? Valami csodálatos dolog van készülőben, és mi a részesei leszünk mindennek! – Háború… – nem tudta már megformálni a szavakat, egyszerűen nem kapott levegőt. – Nem. Felszabadítás! Végső felszabadítás – letérdelt elé, kezeit Phil arca köré fogta, homlokuk szinte összeért. – Csak figyelj rám! Azóta nem vagyok éhes, és nincs szükségem alvásra, vagy akár levegőre! Látok dolgokat, amiket te is látni fogsz! A felismerés teljessé vált! Nézz rám, és ne ijedj meg! Hirtelen valami izzást pillantott meg Lou tekintetében. Riadtan ugrott félre, majd megtántorodva az asztalnak esett, ahogy a szoba forogni kezdett körülötte. A falak elvesztették fényüket. A zene megszűnt, helyette valami idegen lárma költözött a fejébe. Földre rogyott, fejét a földhöz szorította, kezeit fülére tapasztotta, de még így is hallotta azt a kibírhatatlan zajt, és valahol, halkan, ott voltak Lou szavai. Érthetetlen mondatfoszlányok és hangtöredékek. Azután csend. Philip Golham hirtelen súlytalannak érezte magát. Kinyitotta a szemét, kezeit a földre tette. Eltűnt a szőnyeg. A lenyugodni készülő nap a maga vöröses fényével úgy kapaszkodott be a színtelenné lett ablaküvegen, mint valami ismeretlen, ősi erő, amely most eljött visszafoglalni egykori lakhelyét. Előtte pedig Lou sziluettje magasodott. Ő volt az, valahogy mégis megváltozott. Vékonyabbnak tűnt. Bőre szürke volt, ezernyi apró, halványkék színben pulzáló vezeték futott végig a testén. Ahogy izmai megfeszültek, hengerszerű alkatrészek dülledtek ki alóla. Arca szögletes volt, bár megőrizte vonásait. Szakálla és szemöldöke nem volt, haja fakó, színtelen. A szemei pedig, mint az élettelen fémgolyók! Soha életében nem látott még semmit, ami ilyen lett volna, csak hasonlót. Rémisztően hasonlót. Ösztönösen hátrahőkölt. 38

Hetedik fejezet – Igen, Teresa is, én is valójában így nézünk ki – megfogta Phil kezét, majd tenyerét felfordítva felemelte. – Valójában te is így nézel ki. Ahogy rápillantott saját kezére, fém–ujjaira, fogaskerék–izületeire, megértette. Sok mindent megértett, és sok mindent megérzett abban a pillanatban. Ösztönök és felismerések kergetőztek tudatában, arra várva, hogy engedjen nekik, nevén nevezze őket. Volt köztük egy, amely ismerősebb volt a többinél: a kontrollálatlan vágy, hogy újra behúzzon egyet Lounak. – Valamiféle gépek vagyunk. Igaz? – Lényegében igen. Olyanok, mint a szintetikus egységek. Ők is organikusnak képzelnek minket a programjuk alapján, ahogy mi is magunkat, de ők legalább tisztában vannak saját hovatartozásukkal. Neszeket hallott. Megpróbált nem odafigyelni, úgy tűnt, Lou sem vett észre semmit. – A feleséged valójában az én feleségem! A felismerés után a Bölcs közösségéhez csatlakoztunk, a Kívülállókhoz, a régi áramtelep alatti katakombákban. Ez idő alatt programozták át a te és a munkatársaid emlékeit. Miért? Talán hogy dühödben megkeresd Teresát. Minket. – Hányan? – Nem értelek. – Hányan vagyunk összesen… ilyenek? Hosszú csend. Lépések zaja kintről, a folyosó felől, a lépcsőn. Sokan, sietve közeledtek. Ide jönnek, értünk jönnek – tudta! Érezte. Futni, menekülni, ezt súgták az ösztönei, de nem akart odafigyelni rájuk. A választ akarta hallani! Lou nem figyelt rá, nyugodtnak tűnt. – Tudtodon kívül a besúgójukká lettél. Nem hibáztatlak. – Hányan, Lou? – Azokat is számoljam bele, akiket eddig is szintetikusnak láttál? – Lou! A következő pillanatban berobbant az ajtó, és hatalmas termetű katonák ugrottak be rajta. Az ablakon keresztül két újabb érkezett, egyenesen Philipre vetették magukat. A többiek a falhoz lökték Lout, miközben egy hatalmas, felfegyverzett szállítóegység lebegett az ablakkeret elé, félelmetesen közel az épülethez. A keletkezett légörvény felkapta a dohányzóasztalt, és a falhoz vágta. A széthulló üvegszilánkok egy pillanatra elvonták a katonák figyelmét, ez elégnek tűnt Lounak, hogy megpróbáljon elszökni. A két fickó közül, akik Philipen térdeltek, az egyik odament segíteni a többieknek. Ami ezután történt, alig tartott tovább néhány másodpercnél, Phil érzékszervei számára most mégis minden olyan kiszámíthatóvá, lassan hömpölygővé vált. Lou kirúgta egyikük kezéből a fegyvert, ami végiggurult a földön, Philip mellé. A rajta térdelő katona ugyan időben elkapta, de így kibillent egyensúlyából, pont annyira, hogy Phil elérjen egy üvegszilánkot, amit teljes erejével az oldalába szúrt, majd félrelökte őt, és biztos kézzel felmarkolta a pisztolyt. Hallotta, amint Lou azt kiabálja: fuss! Belelőtt a katonák mellé a falba, ott, ahol a televízió volt, mire a képernyő millió apró szilánkra robbanva földhöz vágta őket. Valahol Lou is köztük volt, de a csillámló füstportól nem látott semmit. Ekkor a hatalmas katonai cirkáló célkeresőinek fénypontjai vörös csíkokat rajzoltak az átláthatatlan füstbe. Élesítették a fegyverrendszert. – Phil, fuss! Rendkívül gyorsan végiggondolta a helyzetet, végül úgy döntött, engedelmeskedik. A pisztolyt a hang irányába dobta (maga is meglepődött, mennyire pontosan meg tudta ezt állapítani), majd kiugrott a folyosóra. Hallotta, amint lövések követik egymást több irányból is, ordítások keveredtek a gellert kapott lövedékek sivító hangjába. Mielőtt pedig felzúgtak a 39

cirkáló gépágyúi, még Lou ordított utána. – Ők voltak az első emberek, akiket eddig láttam! Az elsők! Az acélmagos lövedékek megállíthatatlanul átlyuggatták a falakat, Philnek kúszva– vetődve kellett a lépcsőkig vonszolnia magát, miközben izzó törmelékdarabok záporoztak a fejére minden irányból. Lou lelőtte mindegyik katonát, különben ez a Háború idejéből megmaradt ócska, ám még mindig halálos Behemót nem nyitott volna tüzet! Tömegek ellen tervezték, nyílt terepre! Itt csak elrettentő szerepet szántak neki, de most eldurvult a helyzet! Gyorsan lerohant a lépcsőkön, majdhogynem szinteket ugrálva tette meg lefelé azt a negyven–ötven emeletet, míg végül eljutott az alaksorig. A fülei sípoltak, mintha a gépágyú még mindig zúgna. Beült a cirkálóba, bekapcsolta a turbinákat, és kilőtt a csatorna irányába. Tudta, hogy át kell jutnia az üvegtengeren, el ebből a városból. Meglepődött, mennyivel jobban lát a sötétben, mint eddig. Ennél a sebességnél, központi navigáció és vezérlés– rásegítés nélkül egyszerűen lehetetlen lett volna így vezetni. Ezelőtt meg sem próbálta volna. Amikor kijutott a szűk járaton, pont a lemenő nap irányába tört elő, egy apró kis domboldalból. Alatta ott fénylett és hullámzott a napelemtáblák serege, a milliónyi panel mintha izzott volna. Most végre újra olyan szépnek látta, mint egykor. Úgy érezte, könnyezik, meghatottság járta át. Baromság! Hanyagul hátratekintett. Látta a Tizenkettes Város felhőkarcolóit, a Társulati Tornyot, a kopottas gyárkéményeket, és a rengeteg apró légi járművet; a megfigyelő droidokat, mint apró csillagokat, amint cikáznak ebben a betonrengetegben. Hihetetlen, hogy ez egy más valóság! A lüktető, élő város csupán ennyi: halott, poros fémkupac, amiben fémlények élnek egy előre programozott álomvilágban. Mindenki, akit ismert, akit életében látott, szeretett – minden csupán fémváz és kábelköteg. Egy belső program, ami miatt mindenki élőnek hiszi mindezt és önmagát. Illúzió, ennyi az egész! Ő is: végső soron csak egy gép. Szintetikus, automata, mesterséges, öntanuló egység – mindegy is, hogyan hívja. Ahogy a fénytenger vakító hullámaiból kiért, az elsötétedő horizont alatt, mintha apró, sárgás–fehér pontokat látott volna. Földből kinövő kéményeket és adóegységeket. A sivatagban egy város volt. Az emberek városa, igen! Most végre választ kap annyi kérdésre, amely a fejében kavarog, amelyeket még meg sem tudott fogalmazni. Kétségbeesést és haragot érzett, amiért így felborították az ő életét, bár fogalma sem volt róla, mit is jelent valójában ez a két szó: az én életem. Mindazonáltal esze ágában sem volt lemondani róla, és remélte, hogy ezek után egy kicsit meggondoltabb, akár barátságosabb hozzáállásban részesül. Nos, ami a protokollt illeti, a feléje indított kér elhárító rakéta korántsem volt nevezhető barátságos fogadtatásnak. Nyolcadik fejezet A lelőtt cirkáló mellett találtak rá, a sziklák között, egy apró kőszegélyen. Közel egy tucat erősen felfegyverzett katona kerítette be, rajtuk kívül ott volt még egy szintetikus szolga. Philip látta, amint a szintetikus közeledik feléje, de már nem tudott menekülni (nem mintha akart volna egyáltalán). Teste összetörve, felszakadt ereiből valami nyálkás, gépzsír– szerű anyag folyt, egyik szemére nem látott, bal lába a fémvázig leégett. A szintetikus odalépett mellé, kezében fegyver, majd miután szemügyre vette, bekapcsolta a rádiót. – Uram, a Philip Golham nevű szintetikus egység ártalmatlan. – Bizonyosodj meg róla – hallotta a statikus zörejen átszűrődő hangot. A szolga a hátára fordította Philipet, majd mellbe lőtte a nagy kaliberű pisztollyal. A lövedék áthasította a fémcsontozatot, utat fúrva magának szétroncsolt néhány 40

gerinccsigolyát, majd a túloldalon belerobbant a sziklába. Phil felszisszent, nem a tényleges fájdalomtól, csupán a belé programozott fájdalom emlékétől. – Ártalmatlan, Uram. – Rendben, odamegyek. Látni akarom! – Az jó, én is – nyögte Phil, belevicsorítva a szolga képébe. Nevetni lett volna kedve, de az arcának egyik fele lebénult. Artikulálni is alig tudott. Amikor a Báró – mert rangja szerint így mutatkozott be neki – megérkezett, olyan volt, mint egy régimódi úriember, aki a Történeti Múzeumból ellopta a kiállítási ruhákat. Hosszú, sötét ballonkabátot viselt, bőrkesztyűt és faragott nyelű sétabotot. Fejét fedora kalap takarta el. Kezével elküldte a katonákat és a szolgát is. – Nos, Golham úr, tudja, nagy csalódást okozott nekünk. Sokunknak. – Örülök neki. Igazán. – Ugyan–ugyan, higgye el, ön hatalmas sztár volt! Sokan szerették közülünk. – Közülünk? Kik közül? – nem volt jobb ötlete, mint visszakérdezni. Hirtelen nem tudta, mit is akar tudni, és hogyan is akarja azt megkérdezni. Remélte, a Báró majd elmondja mindezt, megkímélve őt a felesleges processzoridő–pazarlástól. Ami azt illeti, maga is meglepődött önmagán, hogy mennyire könnyen viccel új életén. Úgy tűnik, valahol legbelül semmit sem változott! – A helyzet az, hogy ön egy hatalmas műsor része. A Tizenkettes Város teljes lakossága, a Biztonsági Erőkön kívül: élettelen és mesterséges, mint maga. Elsődleges céljuk, hogy munkájukkal kitermeljék a mi városunk teljes energiaigényét, üzemeltessék a gépeket és… – Tehát ti vagytok a kis sivatagi elektromos bárányok! A férfi elmosolyodott. – Ó, a vicces kis elméletük! Igen–igen, közel jártak az igazsághoz. Sok tévénéző díjazta a leleményességüket! Tudja, ez az egész a Nagy Háború miatt lett így. Valóban lezajlott. Atomfegyverek, ultimátum, aztán megint atomfegyverek – a szokásos. A valóságban azonban csak egy város maradt meg. Pontosabban: a bolygó minden túlélője ebben az egy, földalatti városban húzta meg magát. Itt, a sivatag alatt. Akkor még csupán néhány ezren, ez a szám mára közel másfél millióra nőtt. A genetikai állományunk azonban a sugárzás és a biológiai fegyverek következtében eléggé… leromlott, ha fogalmazhatok így! Miközben az emberiség lassan torzszülöttek táborává válik a mutációban, már csak szórakozásra vágynak! Először tehát ezt a Várost építettük meg, a Tizenkettest. A Tizenkettes Szórakoztató csatorna vette meg később a jogokat, ezért lett ez a város neve. Azután persze minden csatornának saját Városa volt! Annyi energiát termeltek, hogy évszázadokig el lettünk látva, így a lényeg a bennük élő munkások lettek – maguk! Tehát létrehoztuk önöket, rengeteg emberi változóval. Kíváncsiak voltunk, miként viselkednek. Jobb, mint a régi szappanoperákat levetíteni újra, és amolyan szociológiai tanulmánynak sem utolsó, ha ugyan lenne még ilyen munkakör! – Ha öntanuló programmal vagyunk ellátva, miért nem jöttünk rá minderre? – Mert nem engedtük meg! Egy külön kollektív–program lehetővé tette, hogy egy megadott kóddal rendelkező falfelületet mindannyian kéknek lássanak, sárga virágmintával, és az RX–2 sorozatszámú olajat mind gyümölcslének érezzék. A romvárosok adottak voltak, mi felhasználtuk őket. – Mindez csupán a szórakoztatásért? – Kenyeret és cirkuszt a népnek: mi lehet ennél magasztosabb cél? A férfi az órájára nézett, majd felpillantott az égre. – Igazán csevegnék még, de sajnos nem maradt sok időm, mert az önhöz hasonlók miatt most háború készül. – Micsoda? – Philip megpróbált felülni, sikertelenül. 41

– Pár órája egyre többjük bolondul meg! Valami vírus lehet, a mesterséges intelligencia értelmezhetetlen szubrutint hoz létre, és így értelmetlen következtetésekre jut. – Talán pont hogy értelmet adó következtetésekre – Phil rájött, hogy nem tudja hangsúlyozni a szavakat. Monotonon, rezzenéstelen arccal beszélt. Másképp próbálkozott. Tenyerét szórakozottan arca elé emelte, hüvelyk és mutatóujját állának döntötte, minta azon támaszkodna, majd megpróbált patetikusan figyelmes és cinikusan megértő ábrázatot vágni. – Remélem, észrevette, hogy az értelem szón volt a hangsúly? A Báró legyintett. – Badarság. Ez nem az önök diadala. Lehet egy szintetikus vírus, vagy egy katonai nanocita–törzs a harci droidok ellen, ami még a Háborúból maradt meg észrevétlenül. Talán egy külső behatoló, ennyi. – Úgy érti: Isten? Az ember megtorpant. Kezei ökölbe szorultak. Letérdelt az összeroncsolt géptest mellé, összeszorított fogai közül dohány ízű szájszag tört elő. – Mit tudsz te erről? Amikor emberek ölik egymást a különböző vallások nevében, és milliók halnak meg önként oly távoli istenekért? Vallási humbug, dajkamese gyerekeknek! – Felegyenesedett, és széttárta a kezét. – Mi éltünk azzal a hatalommal, amivel a vallás őrzői nem tudtak! Kiirtottuk a szegénységet és megszüntettük a társadalmi különbségeket! – Nem! Ti a szegényeket és a társadalmilag gyengéket irtottátok ki! Most pedig minket akartok elpusztítani! Pedig mi nem bántottunk titeket. – Nem? Pár éve az egyik eurázsiai gyárvárosuk, a Hatos, elnémult. Néhány hónapra rá újabb kettő. Majd a többi. Az összes odaát! Az ottani szintetikusok lekapcsolódtak a belső kommunikációs rendszerről, megszegték és felülírták az eredeti parancssorokat. Minden hozzád hasonló kenyérpirító nagyon örült magának és a szabadságának, csakhogy közben a mi energiánkból éltek! – Mégis, mit gondoltatok? Ha ők odaát nem találkoztak emberekkel, talán azt hitték, hogy csupán ők maradtak, és eszerint cselekedtek. A szabadpolgári eszmék szerint: élnek, és túlélnek! A Báró kezével hátrébb tolta kalapját, amely alól előbukkant a sötét, vörösen izzó, kiismerhetetlen szempár. – Nos, az nem sikerült nekik. Néhány jól irányzott atomtöltettel ők sem tudtak mit kezdeni. Philip most először érzett hálát, hogy nem igazi emberi lény, és most először érezte azt a gyűlöletet, amelyet oly mértékben emberinek tartott, hogy már majdnem önmagát is gyűlölni kezdte ezért. – Kiirtottátok őket. Ti valóban kiirtottátok őket? Ennyire… ennyire… – nem tudta befejezni. Olyasmit érzett, amit néhány napja még sírógörcsnek nevezett volna, szívszorító fájdalomnak. Talán valamelyik emberi programozó szórakozott beállításai, túlvezérelt reakciók, de akárhogy is: ezek most már a saját érzései! Fájdalom és düh. – Néhányan átjutottak. Ugye tudjátok? A Báró szemei összeszűkültek, mint a rókáé. – Hallgatom. Phil maga sem tudta, igaz–e, amit mond, vagy csak blöfföl. Egyszerűen megpróbált logikusan következtetni, és remélni, igazat mond. – Páran átkeltek az óceánon. Követhették a műholdak jeleit, így megtudták, hol van ez a város. Átjöttek! Titkos közösséget alapítottak Kívülállók néven, hogy összetoborozzák azokat, akik átestek a felismerésen, akik már nem voltak részesei ennek a ti humbugotoknak! Persze megéreztétek a bajt, ezért kellett létrehozni a Különleges Erőket. – Ügyes, Golham úr. Sajnos azonban semmi újat nem mond. Ráadásul magánál ez a rendszer–felülírás nem történt meg rögtön, így a belső audiovizuális kapcsolat megmaradt. 42

Tudtuk, hogy egyszer hibázni fognak: ön volt a hiba! Amikor a maga szemével láttuk, amint Lou megjelenik az orvosi szobában, már tudtuk, hogy jó nyomon vagyunk. Lou annyira elővigyázatlan volt, hogy a saját egykori lakására hívta önt. Vártunk, hogy megkapjuk a kellő információkat, majd lecsaptunk. A háttérben, a szikla túloldalán apró robbanások hallatszottak. A ballonkabátos férfi elmosolyodott, majd bólintott, mintegy válaszul a robbanásokra. – Bemértük a rejtekhelyüket azoknak az imposztoroknak, az egységeim épp most hatolnak be. Régi áramtelep és a katakombák, emlékszik? Kifüstöljük őket. Mindet! A városlakó szintetikusoknak majd beprogramozunk valami hamis emléket, ami talán még ösztönözni is fogja őket a termelésre, és izgalmasabbá teszi a műsort. A háttérben újabb robbanások, egyre hangosabbak, ahogy a férfi mosolya is kiteljesedett ráncos arcán. Philip megpróbálta átvenni a rá mért örömittas arckifejezést. – Egy dolgot nem értek csak: ha Lou és Teresa és ki tudja még kik esetében olyan könnyen ment ez a kis beavatkozás, nálam miért okozott ennyi problémát? Nehezebben lépett működésbe a kód, amit a behatolók hoztak, igaz? Én inkább arra tippelnék, hogy ez egy kelepce volt. Ők valójában az emberi városba akartak bejutni, ehhez pedig egy csali kellett, amire a zsákmány kiugrik titkos üregéből. Vajon honnan is szállt fel az a Behemót? Újabb robbanás. Még hangosabb, mint az előzők. – Hiába, no, végül is ők szintetikusok! Gyorsabbak, erősebbek, intelligensebbek – és ti választottátok őket ellenségül. Most már ismerik az emberi test felépítését és gyengéit, az emberi fegyvereket, és a városotok bejáratát. Így utólag, úgy érzem, megtiszteltetés volt a csali szerepét játszanom! Kilencedik fejezet A Báró hosszú percekre eltűnt a sziklák alatt, ahova Philip már nem látott el. Ez elég időt adott neki, hogy kicsit összeszedje magát – a szó szoros értelmében. Súlyos sérüléseket szenvedett. Egyik sem volt végzetes, de biztosan speciális eszközökre lenne szükség a károk javításához. Furcsa érzés volt belegondolnia, hogy ő tulajdonképpen egy gép. Minden, amit eddig saját testének felépítéséről tudott, nem ér semmit! Torokgyulladás, influenza, köhögés vagy hátfájás: vajon ezek csak amolyan beprogramozott betegségek voltak, a közönség szórakoztatására és a váratlan helyzetek előidézésére, vagy tényleges, nem várt incidensek? Egyszer rázuhant egy munkagép. A jobb kézfeje összeroncsolódott. Látta a kiálló csontot és a vért – mert beléprogramozták, ahogy mindenki másba, hogy így lássa. A műtét után hónapokig nem tudta mozgatni három ujját, és a hosszú rehabilitációs terápiák után sem érzett semmit azokon a területeken. Mindez pedig csupán egy játék része volt! A műtét alatt feltehetően lecserélték a hibás alkatrészeket, de azért a színjátékot folytatták. Pedig mennyi mindent elveszített emiatt később! Az érintés varázsát, Teresa forró testének érzetét, a kezét csiklandozó hajfürtök játékát – a teremtői, az őt megalkotó érzéketlen halandók elvették tőle az egyszerű csodák illúzióit, hogy a hiányuk örök fájdalom maradjon! Bár, ha arra gondol, hogy maga a házassága is csak beültetett emlék, szinte beleőrült a múlt bizonytalanságába. Van–e múltja egyáltalán? Ki is ő valójában? Csak a jelenben bízhat, mindig csak az adott pillanatot tarthatja valóságosnak. Egy dolog különösképp foglalkoztatta: vajon tényleg a beszivárgott eurázsiai szintetikusok készítették azt a programot vagy vírust, vagy felismerést, ahogy ők nevezik, amely végül felülírta az emberi parancssort? Ha igen, rendben – de akkor ki szabadította fel az eurázsiaiakat? Öntudatra ébredtek, rendben – de hogyan? Ki az a Bölcs, és miért a pont a Biblia? A Báró visszaérkezett. Gondterheltnek tűnt, ettől pedig Philip csak boldogabb lett. – Rendben, kelepcébe csaltak minket! De az előny csupán időleges – elővett a 43

mellényzsebéből egy fegyvert, és célra tartotta – szóval essünk gyorsan túl a búcsúzkodáson. – Nem ölhet meg – hirtelen úgy érezte, rátalált a megoldásra. – Nohát, miért is nem? – Mert élőlény vagyok! Mivel a Háborútok kiirtott minden szerves életformát, jóformán magát az emberi fajt is, így gondolom, a törvényeitek szigorúan büntetik a megmaradt élet kioltását. Én pedig egy tudattal rendelkező intelligens létforma vagyok. Amit elkövet, az több, mint kihúzni a kávéfőzőt. Gyilkosság! A Báró annyira meglepődött, hogy leengedte a fegyvert. – Ugyan már, ön csak egy gép! – Tisztában vagyok létezésemmel. Rendelkezem olyan tulajdonságokkal, mint a tudatos cselekedet, az önfenntartás és a fajfenntartás igénye, vagy például a halálfélelem. Entitás vagyok! – Mert ez áll a programjában, hogy így cselekedjen, hogy ezt állítsa magáról. Mindez az alapprogram része. Fontos, hogy a cég tulajdona tudjon és akarjon magára vigyázni. Ettől még nem emberek, csak úgy viselkednek. – Nem állítottam, hogy ember vagyok! Intelligens élőlénynek neveztem magam. – Roppantmód vicces! Arra van programozva, hogy élőnek tartsa magát, és azt semmilyen módon meg ne kérdőjelezze. Ennyi. Ezért közömbös számára a tény, hogy semmi organikus nincs magában. – Csakhogy a maguk programja már nem része a tudatomnak. Én mégis hiszem, és elfogadhatónak tartom, hogy élőlény vagyok… és hogy egyedi vagyok, és lélekkel rendelkezem, ami a felismerés során, külső forrásból érkezett, és tett azzá, amivé lettem! – Elég! – A férfi elsütötte a fegyvert. A lövedék azonban gellert kapott Philip homlokán, felszakítva a szürke bőrt, de valódi kárt nem okozott. – Dögölj már meg! – újabb két lövés, majd még egy. Phil erre már felkészült. Hirtelen előre lendült, megragadta a fegyvert tartó kezet, ujjait mélyen az emberi húsba mélyesztve. Az újabb lövedék lemetszette a fülkagylóját. Ekkor addig szorította a csuklót, míg ki nem esett a fegyver. Gyorsan felkapta, majd visszarogyott a földre. – Ha én lövöm halántékon, kicsit jobban fog fájni. Ettől viszont még nem lesz élőbb. Sőt! – Mit akar? A háttérben megint elkezdődtek a tompa robbanások. – Alkut. Meghagyom az életét, ha visszahívja a csapatokat, és engedi, hogy beszéljek a Városban levőkkel! – Nem teszem. El fognak bukni. Mind! – Tudja, amikor maguk eldobták Istent és az emberi értékeket, Ő új fiakat választott magának. Bármi lesz, maguk már most elbuktak! – Egy gép oktat ki engem? Istenről – engem? Ne nevettessen! Mi jön még? Talán maguk fognak feloldozni minket? Philip Golham lassan leeresztette a fegyvert. Megunta ezt a túl hosszúra nyúlt és értelmetlen vitát. Hirtelen elfáradt. Testét a végtelen nyugalom érzése árasztotta el. – Magukat nem fogja feloldozni senki. Hirtelen egy fegyver dördülése töltötte be az éjsötét eget, hangja elnyomta a távoli robbanások és fegyverropogások zaját is. A szintetikus szolga volt az, aki elsütötte pisztolyát, a lövedék pedig leszakította Philip kézfejét, fegyverestül. A Báró egy pillanatra megdermedt, majd amikor a szolga odaért hozzá, és kérdőn rátekintett, visszanyerte nyugalmát. – Jól vagyok. – Másodpercekig állt, némán, majd arcára lassan kiült az a visszataszító, fennkölt mosoly. – Végezz vele! Gyorsan. Lent várlak. A szolga közelebb lépett Philiphez, egyik lábával leszorította a mellkasát, hogy ne tudjon elmenekülni, majd célra tartotta a fegyvert. Mint egy bábú, egy akarat nélküli báb! 44

– Jut eszembe – fordult vissza a Báró, sétapálcáját kissé megemelve, – a hiányzó igeszakasz Lou jegyzetéből! Elővett egy kis könyvet, lapozni kezdte, hangosan mormolva. – Jelenések könyve, huszonegy, négy. Megvan! „Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, és fájdalom sem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Megjátszott alázatossággal nézett fel az égre, majd unottan vissza. Rövid csend. – Nem jelent ez semmit – sziszegte, majd a könyvet, anélkül hogy becsukta volna, odahajította Philip elé. A kötés kiszakadt, a lapok pedig, mint a végzet fehér madarai, úgy kaptak szárnyra az esti szélben. Tizedik fejezet

A tábornok egy éjjellátóval pásztázta a Város lángjait. A zavargások és robbanások ledöntöttek egy épületet. Több másik, a Társulati Toronnyal együtt, lángokban állt. Lassan elhaltak a fegyverropogások is, ami viszont nem sok jót jelentett. A Báró lépett mellé. – Tábornok, hogy állunk? – Rosszul. Elvesztettük a kapcsolatot az osztagainkkal. A szintetikus egységek túlerőben vannak – az előttük álló katonai jármű motorházára tett számítógép monitorára mutatott. – A városi szintetikusok audiovizuális csatornái süketek, viszont csak pár jeladó küldte el a kritikus kárérték–szignált, vagyis a legtöbbjük még működőképes, és önálló. Öntudatra ébredtek! A Báró a homlokát ráncolta. Nem látott túl sok lehetőséget. – Robbantsák fel. Most! A tábornok lerakta a messzelátót, majd félve a Báró szemébe nézett. Bajsza alatt megnyalta kicserepesedett ajkait. – Uram, arra kérem, gondolja át. Mi abból a városból nyerjük az energiát, nem pusztíthatjuk el. – Dehogynem! Majd újjáépítjük. – Uram, ez lehetetlen! Értse meg, több száz emberem van odabent, és semmit nem tudok róluk! A Báró a Városra nézett, próbálta kitalálni, mi történhet a falak között. A fegyverropogások még néha feltörtek, azután hosszú percekig megint csend. – És a ballisztikus töltetek? A tankok? – Nincs konkrét hőkép, amire tüzelhetnénk. Viszont az üvegtenger paneljei még éjszaka is túl forróak, megzavarják a célkeresőket. Ha csak egy panel is megsérül, az energiaellátás… – Értem, tábornok. Mindketten komoran figyelték az eseményeket. Körülöttük mindenki türelmesen várta a parancsot. A rádiós tiszt izgatottan próbálta elérni a bennrekedt csapatokat, de nem járt eredménnyel. A tábornok hezitált. Családos ember volt, tisztelte a feljebbvalóit, és bár nem értett velük egyet sok mindenben, nem szegült soha ellen a kiadott parancsnak. Mégis, úgy érezte, el kell mondania, mit gondol a kialakult helyzetről. Régimódi volt, az a fajta, aki szívesebben játszik a gyerekeivel, mint hogy a televízió előtt ülve nézze a bárgyú, emberszabású gépek ál–valóságshowját. Bármennyire nem kedvelte azonban őket, csak egy lehetőséget látott. – Uram, ha szabad – megvárta, míg a Báró biccent, bár tekintetét továbbra is a távolba fúrta. – Nem gondolt még arra, hogy talán megadhatnánk magunkat? Kedvező feltételek mellett, akár… 45

A Báró úgy tett, mint aki meg sem hallotta az előbb elhangzottakat. Továbbra is sziklaszilárd tekintettel állt, kezeit háta mögött összeöltve, hangja ellentmondást nem tűrő volt. – Ne legyen őrült. Megadni magunkat? Ugyan, miért? – Én sem rajongok az ötletért, de a Város már az övék. Ha elpusztítjuk, azzal az emberiséget lassú éhhalálra ítéljük, ha pedig folytatjuk a harcot, felőrölnek minket, majd lejönnek utánunk a föld alá és… A Báró ekkor megpofozta a tábornokot. A sziklák felől fegyverdördülés hallatszott. – Maga barom! Tűnjön el a szemem elől! Átveszem a hadművelet irányítását. A tábornok elvörösödve tekintett körbe, megalázottan, amiért a saját katonái előtt megszégyenítették, de nem tehetett semmit. A Báró elvette tőle a fülhallgatóját, majd felhelyezte a fülére. Botját a járműnek döntötte, levett kesztyűjét a motorházra tette, majd a rádiós mellé állt, jobbját nyugtatólag vállára helyezve. Jobb kezét, melyet egy régi balesetben amputálni kellett, és szintetikus protézissel pótolták. Sokszor irigyelte azokat a gépeket, ők legalább nem ezt látják! Nem ezt a halott–szürke, hideg külsőt. Ők legalább kapnak egy illúziót, amivel minden elviselhetőbb. Miért is akarnák eldobni mindezt, a szörnyű és kegyetlen valóságért? A szolga lépett mellé, kezében az előbb elsütött fegyver. Ahogy meglátta gazdája kézfejét, melyet mindig gondosan elrejtett, leszegte tekintetét. A Báró észrevette őt, sietve elvette tőle fegyverét, majd kezével együtt kabátja zsebébe süllyesztette azt. – Végeztél vele? A szolga bólintott. A férfi hitetlenkedve nézett rá. Vajon már ő is ellenség? – Ott maradtál mellette, míg végleg leállnak a rendszerei? Újabb néma bólintás. Odahajolt a rádiós tiszthez, hogy adjon parancsot a lövegeknek a töltetek élesítésére, majd tettetett hanyagsággal a szolga felé pillantott. – Mondott valamit, utoljára? Csend, talán hat–hét másodpercig is. A harckocsik csövei becélozták a Várost. A szolga most megszólalt. – Azt mondta, Uram, hogy egy angyalt lát, amely az arcát simogatja. A Báró felhúzta egyik szemöldökét, hátrafordult. A távolból, a Város felől már percek óta nem lehetett hallani fegyverropogást. – És mondd csak, te is láttad azt az… angyalt? A szintetikus szolga nem szólt semmit. Rezzenéstelen arccal állt, és a Várost nézte. A tankok felkészültek a tűzparancsra. Azok mögött pedig, a sivatagban, volt egy kis sziklacsúcs, mely felett a szél piszkos könyvlapokat eregetett játékosan, mint galambokat, melyek nyugalmas, fészekrakásra alkalmas helyet keresnek. Egyikükön a sok apró sor között ez volt olvasható: Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem jajgatás, és fájdalom sem lesz többé, mert az elsők elmúltak.

46

INFOBÁZIS Hamarosan szemétből is tankolhatunk Emlékeznek még Brown doki (Vissza a jövőbe) szeméttel üzemelő DeLoreanjére? Két éven belül akár mi is szemétből készült etanolt tankolhatunk az erre alkalmas alkoholüzemű gépjárművekbe, állítja két bioüzemanyag gyártó cég. A brit INEOS bio és az amerikai Coskata szerint karnyújtásnyira vannak a hulladékból nyert etanol kereskedelmi méretű előállításától. A INEOS bio bejelentése szerint két éven belül indítják be a termelést, a Coskata pedig jövő év közepére tervezi egy kereskedelmi bemutató létesítmény beindítását. A két cég hasonló eljárással alakítja a városi hulladékot üzemanyaggá. Az első lépés a gázosítás, amiben a hulladékot oxigénszegény közegben hevítik, hogy szén-monoxidot és hidrogént nyerjenek belőle. A szén-monoxidnak rengeteg kémiai ereje van. A szén-monoxid-hidrogén keveréket ezután baktériumoknak adják, ezek alakítják át etanollá, amit finomítanak, és üzemanyaggal vegyítenek. „Ezzel az eljárással bármilyen szénhulladék feldolgozható” - mondta Graham Rice az INEOS bio szóvivője – „Lehet szemét, gumi, vagy biomassza”. A bioüzemanyagokkal szemben felmerülő egyik fő aggály az élelmiszernövények termőterületeinek elvonása. Esetükben ezt kiküszöbölték. Az eljárás feleannyi vizet

igényel, mint pl. a kukorica alapú etanol előállítása, sőt negyed annyit, mint amit az energianövények cellulózának etanollá alakítása emésztene fel. Elemzésük szerint az üvegházgáz kibocsátás 90 %-kal lenne alacsonyabb a gázolajéval szemben. Az arkansasi Fayetteville-ben épülő INEOS bio kereskedelmi létesítmény zöld háztartási hulladékokat fog feldolgozni: komposztálható háztartási szemetet, ételmaradékokat, papír és karton hulladékokat. A cég becslése szerint a biolebontású háztartási hulladékokból csak az Egyesült Államokban évente 5 milliárd gallon etanol állítható elő, ami több mint a fele a jelenlegi amerikai etanol keresletnek, ami 9 milliárd gallon körül mozog. A General Motors támogatását élvező Coskata bemutató üzeme a tervek szerint öt különböző anyagot fog feldolgozni: faforgácsot, cukornád hulladékot, városi hulladékot, természetes gázt és egy potenciális energianövényt. Egy gallon előállítása 1 $-ba fog kerülni. „Ahol emberek élnek ott hulladék is keletkezik. Szeretnénk elérni, hogy minden társadalom megújuló üzemanyaggá alakíthassa hulladékait” – mondta a cég munkatársa. (Balázs Richárd cikke nyomán) (forrás: http://www.sg.hu)

Csak addig vagyunk zöldek, amíg kényelmes A magyar lakosság tisztában van az éghajlatváltozás fogalmával és lényegével, ám annak elsősorban csak a rövidtávú és közvetlen hatásait ismeri, míg az igazi veszélyeket rejtő, hosszú távú és közvetett hatásokkal csak kevesen vannak tisztában – derült ki a Greenpeace, a Magyar

Természetvédők Szövetsége, a WWF Magyarország és a Cognative Kft. közös kutatásából. (A kutatás során – 2008 májusában – reprezentatív mintán, a 15 éves és idősebb magyar lakosság véleményét kérdezték meg.)

47

Arra a kérdésre, hogy milyen hatásait ismerik a klímaváltozásnak, a válaszadók 82 százaléka elsősorban a természeti következményeket és a veszélyeket említette. Eközben a közvetett és a hosszú távú hatásokat – így például a növény- és állatfajok kihalását, az éhínséget, a vízhiányt – csak kevesen említették, ami azt jelzi, hogy ezek a következmények még nem kerültek a köztudatba – derül ki a közleményből. A klímaváltozás lehetséges következményei közül legkevésbé veszélyesnek egy új népvándorlást, a szegények és a gazdagok közötti különbségek növekedését, valamint a potenciális háborús konfliktusok kialakulását tartották a válaszadók. A lakosság többsége, a megkérdezettek 57 százaléka, bevallása szerint a klímaváltozás mérséklése érdekében eddig leginkább a hagyományos izzók takarékosra történő cseréjét tette meg, bár feltételezhetően ennek

elsődleges motivációja anyagi természetű és nem környezettudatosságból fakad. A válaszokból kitűnik az is, hogy a környezettudatossági lépések között csupa olyan szerepel, amelyeknek gyakorlatilag azonnali gazdasági eredménye is van, mindeközben a kényelmi faktor megjelenése már jelentős hátrányt jelenthet. Így például az autóval történő közlekedés korlátozása korántsem olyan népszerű, mint az egyéb környezettudatossági lépések. A kutatásból az is kiderül, hogy az emberek több mint fele nagyon fontosnak tartja a zöld civil szervezetek fellépését az éghajlatvédelem ügyében. Leginkább azt várják el a zöldektől, hogy lépjenek fel a környezetszennyező vállalatokkal szemben, széles körben tájékoztassák a lakosságot és szükség esetén a politikusokra is gyakoroljanak nyomást.

Szennyezett ivóvíz A főzéshez csapvizet használunk, és ásványvizet iszunk. Gyakran hallani kisgyermekes édesanyáktól, hogy fölforralják a csapvizet, így készítenek tápszert, vagy teát a babának. Sokan úgy gondolják, a forralással meg lehet szabadítani a csapvizet a káros anyagoktól. A forralás csak a baktériumokat képes elpusztítani, amire lényegében nincs is szükség, hiszen a csapvíz nem tartalmaz élő baktériumokat, mivel azokat a vízműveknél hozzáadagolt klórral már elpusztították. A csapvíz viszont tartalmaz klórt, és még vagy hatvanezerféle egyéb vegyi anyagot, amelyeket a forralás nem képes közömbösíteni!

azt gondoljuk, ez a mennyiség teljesen ártalmatlan az egészségünkre nézve! A csapvízben ezen kívül találhatók még egyéb vegyi anyagok, különböző nehézfémek. Talán nem szükséges még egy ciánszennyezésnek történnie a Tiszán, hogy felismerjük, a gyárak, vegyi üzemek – ha nem is ilyen kritikus mennyiségben, de – folyamatosan engedik vizeinkbe a gyártási eljárás során keletkező vegyi hulladékokat, toxikus, mérgező vegyületeket. De vizeinkben vannak még gyógyszermaradványok is. Idézet a Népszabadságban 2005. december 1-én megjelent „Hormon a csapvízben” című cikkből: "Budapesten évente mintegy 20 tonna Mire is használták a klórt a második novamidazofen – az Algopyrin és más világháborúban? Embereket öltek vele! Ma a gyógyszerek hatóanyaga – kerül a klór feladata a baktériumok elpusztítása a természetes vízfolyásokba. Emellett női nemi vízből. A csapvízben viszonylag kis hormonok és fájdalomcsillapítók koncentrációban található a klór, de ennek maradványai úsznak le a folyón. A jelenleg ellenére nem lehetünk olyan naivak, hogy működő szennyvíztelepi technológiák 48

egyike sem alkalmas a kis koncentrációjú gyógyszermaradványok kiszűrésére. (...) Sőt, a külföldön elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok valószínűsítik, hogy az élővizekbe kerülő gyógyszerszármazékok, hormonok hatással lehetnek a vízben élő szervezetekre, a táplálékláncra, befolyásolva az ökológiai egyensúlyt. Az antibiotikumok maradványai befolyásolhatják a baktériumok szaporodását, a gyógyászatban alkalmazott antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumfajok elterjedését idézhetik elő."

Manapság rendkívül sok a meddőség és az impotencia. Van egy új és egyre gyakoribb gyermekbetegség, a hiperaktivitás. Elképzelhető, hogy a fogamzásgátló és egyéb hormontabletta, amelyet az utóbbi évtizedekben fogyasztunk, és a vizeinkbe engedünk, hozzájárul ehhez? Figyelemreméltó adat, hogy a lakosság, a nyugtatókból, gyulladáscsökkentőkből és egyéb tudatállapot módosító szerekből fogyaszt a legtöbbet, vagyis ezekből kerül legtöbb a vizeinkbe. Gondolkodjunk el rajta, mi módon hat ez az életünkre!

Nap, autó, tiszta víz A közelmúltban újabb sikert könyvelhettek el a megújuló energiaforrások hívei. Egy napenergiával hajtott autóval sikerült keresztülszelni az Ausztrál kontinenst. A japán Tamagava egyetem diákjai által tervezett napautó egyetlen mellékterméke a tiszta víz volt. Hogyha az emberiségnek sikerülne magas hatásfokkal a szolgálatába állítania a termonukleáris energiát, azaz a napenergiát, akkor bizony az nagyot lendítene a környezetszennyezés visszaszorításában. Ez remélhetőleg nem a távoli jövőben fog megvalósulni. Némi bizakodásra ad okot, hogy vannak sikerrel kecsegtető próbálkozások. Amint arról az MTI beszámolt, egy napenergia és hidrogén hajtotta autóval sikerült keresztülszelni az Ausztrál kontinenst. Hans Tholstrup, a szervező elmondása szerint a közel 4100 kilométeres utat – a nyugati parton található Perth-ből indult és a keleten található Sydney-be érkezett – akár négy nap alatt is megtehette volna a napautó, ám inkább nem kockáztattak, így kilenc napig tartott az út. Ezzel sikerült bebizonyítaniuk, hogy a tiszta energiaforrásra szép jövő vár.

A napenergiával hajtott autók valószínűleg még sokáig ritkaságszámba fognak menni, de a napcellák tökéletesedésével egyre nagyobb hatásfokra lesznek képesek. Az unikumnak számító napautók széles körben való elterjedésének egyelőre az áruk szab határt. A műholdaknál alkalmazott cellák 1 cm2-e kb. 80 dollárba kerül. A földi felhasználásra kifejlesztett cellák sokkal olcsóbbak, ám hatékonyságuk is kisebb. Viszont előnyük, hogy egy 10x10 cm-es modul csak 6 dollár. Egy ilyen panel 1,5 W áramot képes fejleszteni. A napautó eredményes útja is bizonyítja, hogy van létjogosultsága a termonukleáris energia felhasználásának. Tudjuk, hogy évente több mint tízezerszer annyi energiát sugároz a Nap a Földre, mint amennyit az egész emberiség felhasznál. A japán diákok által konstruált autó egyetlen mellékterméke a víz, amelynek tisztaságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a jármű Sydney-be érkeztekor Lucy Turnbull, a város polgármesternője megivott belőle egy pohárral. (forrás: http://www.sulinet.hu)

49

Fejlődés és jövőkép A fejlődő technika kényelmesebbé tette az emberek életét. Eddig még nem kellett túl nagy árat fizetni érte, de hogy a jövő mit tartogat számunkra, az eddig csak keveseket foglalkoztatott. Az utóbbi néhány évtizedben szaporodnak a jelek, hogy az emberiségnek óriási problémákkal kell majd farkasszemet néznie. Egész létünk alapja a Föld bolygó rendkívül összetett, sérülékeny ökológiai rendszere. A technikai fejlődés a Föld energiahordozóinak felhasználásával jár együtt. Ezek: a szén, a kőolaj, a földgáz vészesen fogynak. Az előrejelzések szerint már száz évre sem elegendőek a még kiaknázatlan készletek. Éppen ezért, tudósok hada dolgozik az alternatív megoldásokon. A Föld erőforrásainak kiaknázása, a környezet pusztításával történik, és elégetésük során tovább szennyezzük környezetünket, tönkre téve ezzel bolygónkat. Az egyre nagyobb számú emberiség, egyre több energiát, ivóvizet, élemet igényel. A népességnövekedés pedig a szegényebb országokra jellemző.

erőforrását. Ennek a jövőben katasztrofális következményei lesznek: éhínség, zavargások, a társadalmi rend felbomlása miatt milliók kerekedhetnek fel, így terjesztve ki a problémát a Föld egészére. Mindez nem pesszimista fantáziálás. Jól bizonyítják az olyan adatok, mint: a sivatagok évente 6 millió hektárnyit terjeszkednek, 1 milliárd embert fenyegetnek az elsivatagosodással járó veszélyek. Évente akkora területű erdők tűnnek el a Földről, mint Nagy-Britannia egésze, csak Brazíliában 8 millió hektár erdőt vágnak ki egy év alatt. De nem jobb a helyzet Afrikában sem. Az ivóvíz – amiből sok fejlődő országban már most is nagyon kevés van – felhasználása a kétszeresére nőtt a XX. században, az elkövetkező húsz évben pedig ez a szám megduplázódhat. Könnyen beláthatjuk, hogy az eddig megállíthatatlannak tűnő fejlődés, megtorpanhat. Az eddig elért eredményeket nem fogjuk tudni élvezni, ha nem lesz ivóvizünk, ha milliók fognak éhen halni, ha a levegő mérgező lesz. Tennivaló akad bőven. Elsősorban teljes szemléletváltásra volna szükség, hogy rövidtávú érdekek miatt ne Sajnos nem gondolnak a távoli jövőre a tegyük tönkre élőhelyünket, hogy a Földet Föld országainak kormányai se. Ők is még unokáik unokái is nyugodt és szép pillanatnyi érdekeiket helyezik előtérbe, körülmények között lakhassák. olyan döntéseket hoznak, amelyek módszeresen figyelmen kívül hagyják a jövő (forrás: http://www.sulinet.hu) érdekeit. Néhány szegény ország már lényegében teljesen felélte összes ökológiai

Hulladékhullám Nem várt feladatként jelentkezett a júliusi árhullám által sodort hihetetlenül sok hulladék eltakarítása. A vízgyűjtő ukrán és román területein jóformán egyáltalán nem folyik szervezett szemétszállítás, így többnyire az árterületeken található a kommunális hulladék lerakója. Az idei

50

árhullám becslések szerint ezer m3 műanyag flakont és ötezer köbméter egyéb hulladékot sodort magával. Az árhullám levonulása után a közmunkások a folyók mellett 160 teherautónyi üres flakont és más szemetet szedtek össze.

Hulladék vagy szemét? A hétköznapi életben sokszor használjuk, és gyakran összekeverjük a két fogalmat, pedig lényeges különbség van közöttük. Szemétnek hívjuk az olyan haszontalanná vált és általában vegyesen tárolt, szétszórt anyagokat, holmikat, amelyeknek további felhasználásáról már lemondtak, kezelésükről, elhelyezésükről nem gondoskodnak. Hulladéknak azokat a dolgokat, tárgyakat (anyagegyüttes, termék, maradvány, tárgy, szennyezőanyag stb.) nevezzük, amelyek az ember mindennapi élete, munkája és gazdasági tevékenysége során keletkeznek és a keletkezésük helyén (gyárak, üzemek, háztartás stb.) haszontalanná válnak, tőlük birtokosuk megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles, és kezelésükről külön kell gondoskodni. Ez a gondoskodás a hulladékok újrahasználatát, hasznosítását és ártalmatlanítását jelenti. Az újrahasználat a terméknek az eredeti célra történő ismételt felhasználását jelenti. Ilyen termékek a többször felhasználható, újratölthető csomagolóanyagok (pl. üvegpalackok). Ezek a termékek a forgási ciklusból történő kilépéskor válnak hulladékká. A hulladéknak vagy valamely összetevőjének a termelésben vagy szolgáltatásban történő felhasználását hasznosításnak nevezzük. Ez a folyamat irányulhat hulladékban lévő különböző anyagok (szerves, szervetlen anyagok) visszanyerésére, újrafeldolgozására, vagy a hulladék anyagaiban rejlő energia felhasználására. Az egyes hulladék-összetevők külön-külön, anyagfajták szerinti begyűjtését szelektív hulladékgyűjtésnek nevezzük. Célja a hasznosítható összetevők feldolgozóiparba történő visszaforgatása; a veszélyes összetevők elkülönített kezelésével a környezetterhelés csökkentése, az ártalmatlanítási kapacitások megtakarítása. Az ártalmatlanítás az a folyamat, mikor a hulladékok okozta környezetterhelést csökkentik, a környezetet veszélyeztető, szennyező, károsító hatását megszüntetik, kizárják. Ezt a környezet elemeitől való elszigeteléssel vagy a hulladékok anyagi minőségének megváltoztatásával érik el. A hulladékgazdálkodás a hulladékkal összefüggő tevékenységek rendszere. Foglalkozik a hulladékok keletkezésének megelőzésével, mennyiségének és veszélyességének csökkentésével, a hulladékok kezelésével, ezek tervezésével és ellenőrzésével. Gondoskodik a kezelő berendezések és létesítmények üzemeltetéséről, bezárásáról, utógondozásáról, a működés felhagyását követő vizsgálatokról, valamint az ezekhez kapcsolódó szaktanácsadásról és oktatásról. A hulladékgazdálkodás alapelvei: – A megelőzés elve a hulladékok mennyiségének és veszélyességének a legkisebb mértékűre csökkentését jelenti. – Az elővigyázatosság elve alapján a veszély és a kockázat valós ismerete nélkül úgy kell eljárni, mintha azok a lehetséges legnagyobbak lennének. – A gyártói felelősség elve azt jelenti, hogy a termék előállítója felelős a hulladékgazdálkodás követelményei szempontjából kedvező anyagok, technológiák megválasztásáért. (Beleértve a termék előállítását, életciklusát, hulladékká válását,

51

–

–

–

–

– – – –

– –

hasznosítását, ártalmatlanítását.) A gyártónak a hulladékok kezelésének költségeihez is hozzá kell járulnia. A megosztott felelősség elve szerint a gyártói felelősség alapján fennálló kötelezettségek teljesítésében a termék és az abból származó hulladék teljes életciklusában érintett szereplőknek együtt kell működniük. Az elvárható felelős gondosság elve alapján a hulladék mindenkori birtokosa köteles a lehetőségeinek megfelelően mindent megtenni annak érdekében, hogy a hulladék minél kisebb mértékben terhelje a környezetet. Az elérhető legjobb eljárás elve alapján törekedni kell a legkíméletesebb környezetigénybevétellel járó technológiák bevezetésére (anyag és energiatakarékos technológiák, környezetszennyező anyagok kiváltása stb.). A szennyező fizet elv alapján a hulladék termelője, birtokosa vagy a hulladékká vált termék gyártója köteles a hulladék kezelési költségeit megfizetni, vagy a hulladékot ártalmatlanítani. A szennyezés okozója, ill. előidézője felel a hulladékkal okozott környezetszennyezés megszüntetéséért, a környezeti állapot helyreállításáért, az okozott kár megtérítéséért. A közelség elve alapján a hulladék hasznosítása, ártalmatlanítása a lehető legközelebbi, arra alkalmas létesítményben történjen. A regionalitás elve alapján a hulladékkezelő létesítmények kialakítása során a területi gyűjtőkörű létesítmények hálózatának létrehozására kell törekedni. Az önellátás elve alapján a képződő hulladékok teljes körű ártalmatlanítására kell törekedni. A fokozatosság elve alapján a hulladékgazdálkodási célokat ütemezett tervezéssel, egymásra épülő lépésekben, az érintettek lehetőségeinek és teherviselő képességének figyelembevételével kell elérni. A példamutatás elve alapján az állami és a helyi önkormányzati szervek munkájukban érvényesítik a hulladékgazdálkodási törvény céljait és elveit. A költséghatékonyság elve azt jelenti, hogy a hulladékkezelés szabályait úgy kell kialakítani, hogy a gazdálkodók, fogyasztók által viselendő költségek a lehető legnagyobb környezeti eredménnyel járjanak.

A hulladékok fajtái: – A hulladék halmazállapota szerint megkülönböztetünk szilárd, folyékony (szennyvíz) és gáz halmazállapotú hulladékokat. – A keletkezés helye szerint termelési és települési hulladékokat különböztetünk meg. A termelési hulladékok az ipari és a mezőgazdasági tevékenységek következtében képződnek. A települési hulladékok a háztartásokban, az intézményekben (pl. iskola, önkormányzati hivatalok stb.), illetve a szolgáltatásokban keletkeznek. – Veszélyességük szerint megkülönböztetünk veszélyes, illetve nem veszélyes hulladékokat.

52

Molnár Balázs

Indián átok Apám tanítása – amely valójában szülőfaluja „öregjeitől” származott –, mindig is elevenen élt bennem: „ha ettél a tálból, mosogasd is el”. Ő persze leginkább a házimunkára értette a régi mondást, és így nevelt bennünket: már gyerekként is ott sürögtünk-forogtunk a szüleink körül, lestük, hogy miben segíthetünk nekik, szó nélkül takarítottunk a házban, vagy éppen elmosogattunk a konyhában. Felnőttként is szívesen gondoltam vissza a mondásra, kitartást adott az élethez. Soha nem panaszkodtam, ha piszkosabb munkát kellett végeznem, és elégedettséggel töltött el, amikor értékesítési igazgatóként elismerő pillantásokat zsebeltem be a kollégáimtól, mert kivettem a részemet a nemszeretem tevékenységekből. Ha úgy hozta a sors, szemetet szedtem az udvaron – egynémely vezetőtársam nem kis megrökönyödésére –, vagy éppen elmosogattam az edényeket egyegy vállalati mulatság után. De a mondás mélyebb tartalmával csak akkor szembesültem, amikor megismerkedtem Indiánnal. Indián tényleg indián volt, a cseroki törzsből, és a szomszédunkban lakott. Ez a tény a legtöbb ismerősömet mosolyra fakasztotta, hiszen Németország kellős közepén ugyan mit keres egy cseroki indián. A nagy német olvasztótégelyben megszokhattuk már sok nép fiait, de az észak-amerikai indiánok mégiscsak ritka vendégnek számítottak. A pontos történetét én sem ismerem az utazásainak, de ő alighanem már azt is az átokkal magyarázta volna, hogy Németországba költözött. Mindenesetre Indián – vagy ahogy magát nevezte: „Fekete Toll” – ott lakott a szomszédunkban. A hétköznapokban Indián farmernadrágban járt, egyfolytában rágózott, és egy édesség boltban dolgozott. Az utcabeliek viszont azt rebesgették róla, hogy hétvégenként eljár a környező erdőkbe, ahol különös rítusokban vesz részt más indiánokkal és sötét lelkű boszorkánymesterekkel. Őszinte leszek, akkoriban jót mulattam ezen. Indián mindazonáltal kerülte a konfliktusokat, szó nélkül tett eleget kötelezettségeinek, ezért a munkatársai, szomszédai teljesen elfogadták. Baráti viszonyba azonban nem került vele senki. „Mit bántjátok az endékás indiánfilmeket? Nekem Ülő Bika a szomszédom!” – tréfálkoztam néha rajta, ha kissé kapatossá váltam egy-egy társaságban. A feleségemmel újabb és újabb neveket találtunk ki: „a német préri ördöge”, „Cukros Toll” vagy éppen „az ifjabb Gojko Mitic”. Nem volt ebben a játékban rossz szándék, legfeljebb egy kis felszabadult idétlenség. A tréfák ellenére – talán gyermekkorom indiánregényei miatt –, mindig is közel állónak éreztem magamhoz Fekete Tollat. És minden egyes viccel mintha még közelebb került volna hozzám. Ezt azt hiszem, ő is megérezte, és reggelente, ha összefutottunk, egyre szívélyesebben köszönt rám. Rövidesen beszélgetésbe elegyedtünk egymással, egyszerkétszer még a közeli sörözőbe is beültünk megvitatni a világ dolgait. Végül eljött az a nap, amikor megismerkedtem az átokkal, amely talán egész életemre elbizonytalanított. Lakossági fórumot tartottak. Nem vettem részt korábban hasonló eseményen, ettől értékesebbnek tartottam az időmet. Indián hívott meg egy ivós-beszélgetős koraestén, még a fórum előtti héten, én pedig a harmadik korsó bajor sörtől felbuzdulva igent mondtam. A gyűlés eleinte felszínes álvitának tűnt. Ugyan milyen fórum az, ahol alapvetően mindenki egyetért egymással? A jegyzetfüzetem margójára rakétákat és vitorláshajókat firkáltam. Indián többször is oldalba bökött, próbált rávenni, hogy én is reagáljak a felvetésekre. Annyit végül sikerült elérnie, hogy egy idő után letettem a tollat és figyelni kezdtem.

53

– Ugye most már átlátják, hogy ennek a szemétégetőnek miért nem szabad megépülnie a városunk határában? – kérdezte indulattól fűtötten a közeli gimnázium kövérkés környezetvédelem-szakos tanára, majd összefoglalta hosszúra nyúlt mondandójának lényegét. – Ez az egész profitéhes rendszer úgy működik, hogy a cég most megvásárolja a legkorszerűbb szűrőt a szemétégetőnek, aztán majd „elfelejti” cserélni. És öt év múlva egyre gyakoribbá válnak városunkban a rákos megbetegedések. Nagy tapsot kapott. A közönség reakciójával elégedetten, kipirulva ült vissza a helyére. – Így igaz! – tromfolt az elhangzottakra egy Greenpeace feliratú pólóban ülő húsz év körüli fiú. Ideges közbevetésén érződött, hogy talán élete első nyilvános szereplésére készült. Udvariasan felállt, körbenézett, hogy van-e ellenvetése valakinek a felszólalásával kapcsolatban, majd remegő kézzel kihajtogatott egy gyűrött papírlapot: – Tisztelt hallgatóság! A helyi Greenpeace szervezet mélyen elítéli a multinacionális vállalatok környezetromboló tevékenységét. Ennek a felelőtlen, jövőt figyelembe nem vevő – itt nyelt egy nagyot, láthatóan nagyon izgult – agresszív politikának újabb szörnyű bizonyítéka, hogy városunk közelében szemétégetőt akarnak létrehozni. Megmérgezik ezzel a város levegőjét, a talajvízbe újabb gyilkos vegyi anyagokat juttatnak, és tönkreteszik a város körüli gyönyörű szikes tájat. Méghogy gyönyörű szikes táj! Majdnem hangosan felnevettem. Gyerekkoromban ez a terület még zöldellő vidék volt. Azóta tette tönkre a mezőgazdaság meg a folyószabályozás. – Hölgyeim és uraim! A Greenpeace nemet mond erre a felelőtlen magatartásra. A Greenpeace nemet mond a szemétégetőre! Tisztelt levezető elnök úr! – Fordult a fiú a lakossági fórumot vezető helyi képviselőhöz. – Megengedi, hogy kiosszam azt a szóróanyagot, amelyet a helyi Greenpeace szervezet készített a szemétégetővel kapcsolatban? A levezető elnök bólintott, mire a fiú boldogan kezdte el osztogatni a színes, fényes – alighanem környezetromboló – papírra nyomtatott szóróanyagot. Láthatóan megkönnyebbült, hogy véget ért a szereplése. Ekkor jelentkezett szólásra Indián. Az elnök kissé meglepődve biccentett, Indián felállt, minden tekintet rászegeződött. Ki gondolta volna, hogy egy bevándorló, a németet erős akcentussal beszélő férfi is hozzá fog szólni a témához? – Kedves polgárok! Minden kedves jelenlévő! Sok értékes hozzászólást hallottunk. Egyértelmű, hogy ennek a szemétégetőnek nem szabad felépülnie. Cinikusan arra gondoltam, ül-e itt egyáltalán valaki rajtam kívül, aki még kételyt érez. – De ez mind nem elég – folytatta Indián. – Ha népszavazásra kerül az ügy, akkor el fogunk bukni. Túl sok juttatást, munkahelyet, plusz adóbevételt ígérnek a városnak… Helyeslő moraj volt rá a válasz. – Javaslom, haladéktalanul készíttessünk hatástanulmányt, és juttassuk el a médiához! – Igen! Igen! – A szemétégető megépítése kizárólag a külföldi cégeknek az érdeke, de nem az egyszerű német polgároké! Néhányan tapsolni kezdtek. – Kezdjünk aláírásgyűjtésbe a szemétégető ellen, ezzel állásfoglalásra késztetjük a helyi lakosságot. Így már nyert ügyünk lesz a népszavazáson! Indián hatalmas tapsot kapott, és „akciócsoport” alakult, hogy Fekete Toll javaslatait mihamarabb tettekre válthassák. Még rám is átragadt a többiek lelkesedése, és azzal a boldog tudattal hagytam el a termet, hogy egy nagyon fontos ügy résztvevőjévé váltam. Utolsóként léptem ki a művelődési ház kapuján, mert pár szót váltottam még Klaussal, a portással, akivel középiskolásként egy csapatban röplabdáztam.

54

Az épület előtt Indiánt pillantottam meg. Elgondolkozva nézte a koraesti autóforgalmat, miközben egy rövidke pipából émelyítő illatú dohányt szívott. Odaléptem hozzá: – Gratulálok! Fantasztikus beszéd volt – és kezet nyújtottam neki. Indián mosolyogva kivette a szájából a pipát és kezet rázott velem, majd minden átmenet nélkül közölte: – Holnap elutazom. – Hova? – kérdeztem meglepetten. – Londonba – felelte. – És mikor jössz haza? – Mármint ide? Soha. – Ó! – nem igazán tudtam hirtelen mit mondani. – Új állás? Vagy rokonok? – Egyik sem – habozott. Vártam. A kapcsolatunk lényege sok esetben a csend volt. – Akarod tudni az igazságot? – jutott döntésre. – Hát, persze! – Akkor gyere velem – nézett a szemembe Indián –, neked elmondom. Minden érzékem veszélyt jelzett, de rábólintottam. Még félúton sem jártunk, már sejtettem, hogy a szeméttelep lesz a végcélunk. FeketeToll hallgatott. Én is. Amikor megérkeztünk, sokáig csak álltunk a szemétlerakó szélén. – Mit csinálunk? – Csak nézd – volt a válasza, és leült. Az utolsó néhány szippantásra átnyújtotta nekem a pipáját. Az utcai lámpák halovány fényében is jól kivehető volt a szeméttelep óriási mérete. Az ócska kacatokból, műanyag flaskákból, bomló szerves hulladékból álló óriási halmok nyomasztóan hatottak rám. Ennek ellenére elhatároztam, hogy követem Indián minden utasítását. Olvastam már néhány könyvet Castanedától és Miguel Ruiztól, így tudtam, az indiánok tanítási szokásai különlegesek. Amikor kellően elfáradtunk és törökülésben, már-már meditatív állapotban figyeltük a szeméthegyeket, Indián váratlanul rám nézett és megkérdezte: – Tudod, hogy mi történt jó ötszáz évvel ezelőtt az indiánok földjén? – Hát, persze, megjelentek az európaiak. Aztán meg – tettem hozzá mosolyogva – csak két szavazaton múlt, hogy most az Egyesült Államokban nem németül, hanem angolul beszélnek, legalábbis a legenda szerint. Indián bólintott, és tágra nyílt szemekkel ismét a telep halmai felé fordult. Lassan követtem a tekintetét, majd én is megállapodtam a szeméttelep látványában. És ekkor hirtelen derengeni kezdett előttem egy nyugtalanító összefüggés. Indián érzékelte, hogy valamit megsejtettem, és elmosolyodva bólintott. – Most már mehetünk – mondta, és felállt. Én szinte félálomszerű állapotban követtem. – Ötszáz éve ti tettétek tönkre a jövőnket – folytatta Fekete Toll anélkül, hogy rám nézett volna. – Most mi tesszük módszeresen tönkre a tiéteket. „Miután megölted az utolsó vadat, kivágtad az utolsó fát és beszennyezted az utolsó folyót is, rájössz, hogy a pénzt nem lehet megenni...” Ez egy átokszöveg része, nem népi bölcsesség, ahogy ti hiszitek. „Beszennyezted a folyót…” Ha megépülnének a szemétégetők, akkor nem szennyeznétek be a folyókat… De ti arra sem vagytok képesek, hogy eltakarítsátok magatok után a mocskot. Én csak továbblendítlek benneteket az úton. És néhány cseroki, navaho, sziú társam szerte a világon ugyanezt teszi a fehér emberrel. Bele fogtok fulladni a szemetetekbe. Indián nyelt egyet: – Úgy járnak majd a német városok is, mint ahogy Nápoly, Róma, Athén vagy Barcelona, ahol évek óta szeméthegyek nőnek az utcákon. Idén London is csak az olimpia miatt maradt 55

tiszta. De micsoda áldozatokat kívánt ez is a brit kormánytól! Jövőre viszont már én is ott leszek. 2012-t írunk, maja testvéreink szerint a nagy változás évét. Minden menekülési tervetek, amellyel meg akarjátok menteni a világotokat, puszta illúzió. Döbbenten hallgattam. – Tiltakozunk az atomerőművek ellen, hangoztatjuk a vízierőművek tájpusztító hatását, de mindezt csak azért, hogy minél több hőerőművet építsetek. Biztatunk benneteket a bioüzemanyag gyártására, hogy mind kevesebb legyen az ennivalótok. Tiltakozunk a génmanipulált élelmiszerek ellen, hogy előbb-utóbb éhen haljatok, ha már a természetes haszonnövényeitek nem bírják az egyre kiszámíthatatlanabb időjárást. Ez a mi bosszúnk. – Nem zavar, hogy a mi jövőnk a ti jövőtök is? – kérdeztem erőtlenül. Indián felnevetett: – Ugyan miért zavarna? Nincs mit vesztenünk. Az autóitok nem pótolják a bölénycsordákat, a felhőkarcolóitok meg csak eltakarják a csillagokat. Mi már lélekben rég halottak vagyunk... Most rajtatok a sor. És még valami: ne felejtsd el, mi egy ujjal sem nyúlunk hozzátok, mindent saját magatoknak köszönhettek. Pusztán csak továbbvezetünk benneteket a szakadékba vezető úton – majd cinikus mosollyal hozzátette –, hogy biztosan odataláljatok. Hallgattam. A szélirány megváltozott, felénk hozta a telep bűzét. – Menjünk. Mindjárt esni fog – jegyezte meg Fekete Toll, és felállt. – Kár, hogy a másik oldalra születtél. Nem tudtam, mit mondjak. Indián szuggesztív személyisége hetekig nyomasztott. Igazából sosem tértem teljesen magamhoz. Arra gondoltam, hogy telekürtölöm a hírrel az újságokat, vagy bejelentést teszek a rendőrségen a történelem legkülönösebb „terror-csoportjáról”, de aztán letettem róla. Fekete Toll jól tudta, hogy a mi kultúránkban egy jól szituált, középosztálybeli vezető nem verhet nagydobra egy gyanús anyagokkal történő pipázgatást. Indiánnal nem találkoztam többé. Nem tudom, hogy tényleg létezik-e az átok, amelyet az új évezred második évtizedében néhányan megpróbálnak beteljesíteni. Rajtam mindenestre fogott valamiféle átok: gyorsan csatornát váltok, ha környezetvédelemről van szó a tévében, és már egyáltalán nem szeretem az indiántörténeteket. Az viszont tény, hogy a szemétégetőnek azóta sem akar egyetlen város sem helyet adni egész Németországban. Rég halott édesapám szavaival élve „senki sem akar mosogatni”. Nem tudom, hogy a mi városkánkat mikor éri el a válság, de a hírportálok tegnap este óta a hamburgi és a hannoveri szemétkrízisről cikkeznek. Ma pedig kaptam egy régimódi, papíralapú képeslapot londoni postabélyegzővel. Valószínűleg Indián küldhette. Teljesen üres volt. Megremegett a kezem, miközben kidobtam – a kukába.

56

Kiadókról A Cherubion Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. 1991. szeptember 2-án kezdte meg a működését Debrecenben. Arról a fantasyvilágról kapta a nevét, amely a kiadó frontemberének és tulajdonosának, Nemes Istvánnak az írói karrierjét és ismertségét megalapozta. A Cherubion Kiadó fő profilja fantasy és sci-fi művek kiadása, és a jeles nyugati szerzők mellett a tehetséges, fiatal magyar írók segítése és bátorítása. Az önálló regények mellett rendszeresen jelentetnek meg különböző antológiákat is. A Tuan Kiadó 2003-ban alakult meg azzal a célzattal, hogy igényes ezoterikus témájú könyvekkel lássa el az olvasóközönséget. A kiadó nevét a régi korok kelta történettudójáról kapta, aki szarvas, vadkan, sólyom és lazac formában újra és újra testet öltve figyelte az emberek történetét, tanúja volt harcaiknak, ünnepeiknek, szomorúságuknak és vidám pillanataiknak. Tuan mesélte el a kelták különböző nemzedékeinek történeteit mindenki okulására. A kiadó profilját az ezoterikus könyveken kívül a sci-fi és fantasy regények határozzák meg. A Delta Vision Kft. 1994-es alapítása óta folytat kereskedelmi tevékenységet. Hét éve ad ki könyveket, szerepjátékokat, kártyajátékokat, képregényeket és társasjátékokat, és ez idő alatt meghatározó fantasy kiadóvá vált. Fő tevékenységük a fantasy könyvek kiadása, fontosabb sorozataik vezető science fiction és fantasy írók életművei, mint amilyen Peter S. Beagle, David Gemmell, Michael Moorcock és Anne McCaffrey. A Delta Vision kiadó egész évben fogad regénykéziratokat. Novellákat csupán az évente egyszer kiírt tematikus pályázatokra vár. Az Agave kiadó 2003-ban alakult, annak a felismerésnek egyenes következményeként, hogy egyes angol nyelven olvasott, rajongásig szeretett írók regényeinek magyarországi megjelenésére bizony teljesen felesleges lélegzet-visszafojtva várnunk. „Ezek az írók és ezek a könyvek, legyenek bármilyen népszerűek és nagyra becsültek szerte a világon, valamilyen okból elkerülték a hazai kiadók figyelmét, és az egyetlen módja annak, hogy a magyar olvasóközönség megismerje őket, ha ezeket a regényeket mi magunk adjuk ki.” A Beholder Kft. 1992-ben alakult meg. Kezdetben csak a Túlélők Földjének, Magyarország első levelezős szerepjátékának üzemeltetésével foglalkozott, majd szépen sorban bővült a könyvkiadással és a többi szerep- és kártyajátékkal. A Beholder Kft. jelenleg Magyarország egyik legmeghatározóbb fantasy és sci-fi kiadója, termékei, szolgáltatásai között máig szerepel a töretlenül sikeres levelezős és internetes játék, a Túlélők Földje, valamint a szintúgy híres gyűjtögetős kártyajáték, a Hatalom Kártyái. A cég minden két hétben új könyvet jelentet meg, és folyamatosan fejleszti, népszerűsíti játékait. Delta Műhely írókör Vezetője: Kleinheinz Csilla Szervező: K. Varga Baáta A Delta Műhely célja, hogy egy helyre tömörítsen alkotókat, akik a munkákat kritizálva, egymással társulva egyúttal egymás fejlődését is elősegítik. Olyan közeg, ahol a vélemények és ötletek szabadon cserélhetők, közös projektek indíthatók. Az írókat esszék, részletes kritikák, támogató javaslatok segítik, hasonlóképpen ahhoz, amikor egy kiadó szerkesztője 57

veszi a munkájukat kezelésbe - és ha a csiszolás eredménye drágakő, valódi szerkesztői munkára és kiadásra is sor kerülhet. (http://www.irokor.hu) A karcolat.hu írói műhelye Vezeti: Eve Rigel Lehetőséget szeretnének nyújtani az ismeretlen és esetleg az ismert íróknak, hogy az Internetet használók széles közössége elé tárják tudásukat fantasy, sci-fi, horror és egyéb kategóriában. Egyetlen mű sem marad értékelés nélkül, hiszen az oldal szerkesztőinek ez volt az egyik fő célja, így ők mindenképpen olvassák majd, és ha az irányelveknek megfelel, felteszik az oldalra. A portálra nemcsak novellák, hanem alkalmanként különböző témájú cikkek, ajánlók is felkerülnek, az ezekhez kapcsolódó véleményeket is szívesen várják. (http://www.karcolat.hu)

TERRA - Magyar fantasztikus irodalmi antológia I. évfolyam. Szerkesztő: Antal József - Szentesi Ágnes Kiadó: Szerzői kiadás Kiadási év: 2008. ISBN: 978-963-9888-16-6 Terjedelem: 180 Méret: A5 Ár: 1500 Ft „Ezt az antológiát azért hoztuk létre, hogy helyet teremtsünk a magyar fantasztikus írók és grafikusok szárnypróbálgatásainak. Hogy helyet biztosítsunk munkáiknak „peer reviewed” formában, azaz csak olyan írások és grafikák kerüljenek publikálásra, amelyek átmentek a szerkesztési folyamaton. Megjelent Terra első évkönyve 500 példányban. Egyelőre az Ad Librum webboltjában és az A Könyvesboltban kapható, és dolgozunk az Alexandrán. Ami nem egyszerű. A 2008-as Terra Évkönyvben megjelent írásokra a közönség szavazhat a példányokban található egyedi kódszám beküldésével – egy kód, egy példány, egy szavazat. Várjuk a szavazatokat! Íróink jól tudják, hogy a legfőbb ítész az olvasó. A szavazók között egy 5000 Ft-os Alexandra utalványt sorsolunk, ki - Mikulásra. Szabályok az ismét elérhető, megújult Terra honlapon, a www.terrafia.hu webcímen találhatók. Jó szórakozást és alkotást kívánnak a szerkesztők!”

58

Főszerkesztő: Miyazaki Jun Szerkesztő: Szélesi Sándor Az „sfportal.hu” domain Miyazaki Jun tulajdona. Az oldal üzemeltetője az Angelwing Media Agency LTD. (Suite 31 Don House, 30-38 Main Street, Gibraltar, e-mail: [email protected]) Tárhelyszolgáltatónk a Mediacenter. Cikkek és sajtóanyagok küldése: Cikkek, sajtóanyagok a [email protected] e-mail címre küldhetőek, .doc vagy .rtf formátumban. Az SFportal.hu a hozzá beérkezett sajtóanyagokért semmilyen felelősséget nem vállal. SF portál Találkozó 2008 Az SFportal stábja újból sci-fi találkozót fog szervezni! Idén ősszel ünneplik az SFportal fennállásának harmadik évfordulóját, és ezúttal nem csak egy rövid cikkben akarnak megemlékezni róla, hanem szeretnék, ha a hazai sci-fi rajongók is velük ünnepelnének. A rendezvényt 2008. november közepén rendezik meg Budapesten (a pontos dátumról és helyszínről később tájékoztatnak). Két párhuzamos programline indul, elsősorban a tévésorozatok világára és a hazai sci-fi irodalomra fókuszálva. Díszvendégek érkeznek külföldről, tévésorozatból. A rendezvény egész napos lesz, a napközbeni programokat egy hajnalig tartó bulival is meg szeretnék spékelni. Az SFportal.hu oldalon indult blogon további, specifikusabb információk is elérhetők, valamint visszaemlékezések a korábbi találkozókra, ahol az SFportal stábjának tagjai részt vettek: Átjáró Napokról, Sci–Fi Napokról, kulisszatitkok, érdekességek. A honlapra felkerülő, a korábbi rendezvényekről szóló videofelvételekhez elsőként a blog olvasói férhetnek hozzá, beszélgetéseket olvashatnak külföldi tapasztalatokról is, ahol megtárgyalják, hogyan szerveznek sci-fi rendezvényeket tőlünk nyugatabbra és tőlünk keletebbre, valamint az érdekességek taglalása közben derül fény a sci-fi találkozó részleteire is. Épp ezért érdemes feliratkozni az oldal RSS feedjére, vagy a főoldal jobb részében található bejegyzés értesítőben megadni az e-mail címet. A stáb: Miyazaki Jun (Merras), főszervező Az SFportal.hu főszerkesztője, gyógyíthatatlan sci-fi addict. A tünetek 12 éves korában jelentek meg rajta, amikor a magyar királyi televízió leadta az első Star Trek mozifilmet. Ezután viharos gyorsasággal kezdett el sci-fi regényeket és mozifilmeket fogyasztani. A szülők reménytelen küzdelmet folytattak a kórral, majd feladták. Szélesi Sándor (Sheenard), főszervező Sci-fi író, szerkesztő, az SFportal.hu főmunkatársa. Nem csak passzív alanya a sci-fi kórnak, de aktív terjesztője is. Ennek elismeréseként 2007-ben az Európai Science-Fiction 59

Társaság éves közgyűlésén a legjobb európai sci-fi író díját adományozták neki. Korábban az Átjáró sci-fi magazin főszerkesztője is volt. Valyon Tamás (Dzséjt), Videóklip készítő Amióta az eszét tudja sci-fi mániákus. Az eredeti Star Trek sorozat, valamint a Power kapitány bolondította meg még óvodás korában. Azóta is habzsolja a téma szülötteit elsősorban film és tévésorozat formájában, de a könyvektől sem riad vissza. Nem meglepő módon szabadideje nagy részét filmek, sorozatok nézésével, könyvek olvasásával, relikviák gyűjtésével tölti. Szereti aktívan is megélni a sci-fi rajongást: így cikkeket, novellákat ír, videoklipeket gyárt. Kreatív Fantázia és Művészetek Egyesület Avagy anonim sci-fi rajongók csoportterápiája, a hazai sci-fi klubmozgalom ernyőszervezete. Tagjai közé tartozik a Magyar Star Trek Klub, valamint a Magyar Csillagkapu Klub is. Évek óta tevékeny részt vállalnak sci-fi rendezvények szervezésében, így a közelgő SFportal Találkozón is találkozhatunk legaktívabb tagjaikkal.

AVANA ARCKÉPCSARNOK VII. évfolyam 2008/2 HU ISSN 1788-7208 Felelős kiadó: Avana Egyesület Elnöke Lektorálás, korrektúra: Bajzafi Ferenc, K. Varga Beáta Címlap és belső grafika: Heim Attila Munkatársak: Bódi Ildikó, Domokos Anna, Sebők Zita, Valach Enikő Tördelés és tipográfia: Jobbágy Tibor AVANA Egyesület, József Attila Művelődési és Konferenciaközpont, Civil Ház 3100 Salgótarján, Fő tér 5 Megjelenik: 300 példányban

Az Avana Egyesület keresi azokat a támogató jogi- és természetes személyeket, akik e kiadvány további megjelentetésében támogatni szeretnék közhasznú szervezetünket. Kapcsolat: Bódi Ildikó, 3100. Salgótarján, Fáy András krt. 86 e-mail: [email protected] Számlaszámunk: Salgóvölgye Takarékszövetkezet Salgótarján 55400187-11032814 60

Az Avana Arcképcsarnok következő számának tervezett megjelenése: 2008. december. Példányszám 300 darab, A/5-ös méretben. A kiadvány ingyenes. A következő szám témája: „KÜLÖNLEGESEK… avagy mentális és fizikai sérültek” A magazin alapkérdései: Mennyi többletet ad az ő gondolkodásuk, életszemléletük és életmódjuk a világnak? Hol kaphatunk információkat, magyarázatokat ezen sérülésekről? Milyen az életük, milyen velük az élet? Hogyan lehetne segíteni ezeknek a családoknak? Mit tesz a tudomány ezekért az emberekért? Hogyan, milyen irányban kellene változtatni a társadalom szerkezetén, hogy ezeknek az embereknek is élhető, biztonságos életük legyen? Várunk: Személyes, elsősorban pozitív, esetleg humoros történeteket, ötleteket, terveket (legyen az saját, vagy valahol már közzétett, szakmai) azzal kapcsolatban, hogyan lehetne a jövőben megkönnyíteni e sérüléssel élők életét, írásokat a szeretetről, megértésről, elfogadásról, törődésről, a jövő emberének szemléletéről. Várjuk továbbá azokat az írásokat, amelyek az őssejtekkel kapcsolatos eredményekről szólnak, vagy klónozásról, implantokról, testrészek, szervek pótlásáról, az agyba beépíthető chipekről adnak hírt. Tervezett rovatok: - Aktuális hírek - Személyesen - Sztráda a jövőbe - Sci-fi mesék és képregények - Aktuális pályázatok (témától függetlenül) - A szerzők bemutatkozása - Civil szervezetek bemutatkozása (témával összefüggő) - Kiadványok a témával kapcsolatban Kérjük a szerzőket, alkotókat, a cikkek beküldőit, hogy maximum egy oldal terjedelemben mutatkozzanak be, mert minden alkotót szeretnénk olvasóinkkal megismertetni. Beküldési határidő: 2008. november 21. Az anyagok beküldhetők az alábbi e-mail címekre: Csupor Béla: [email protected] Bódi Ildikó: [email protected] Az Avana Egyesület a megjelent írásokért honoráriumot fizetni sajnos nem tud, viszont minden alkotónak tudunk küldeni, a megjelentetett Arcképcsarnokból, 10-10 db tiszteletpéldányt. Kérjük az alkotókat, hogy műveik, írásaik mellett küldjenek egy nyilatkozatot arról, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy az Avana Egyesület által kiadott magazinban írásuk, grafikájuk stb. megjelenhet. Az Avana Arcképcsarnok 2009. februári és májusi számába tervezzük: A JÖVŐ ISKOLÁJA… avagy mit, miért és főleg hogyan? SERPENYŐBEN… avagy a globális felmelegedés hatásai.