Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 32/2014. (III.6.) számú határozatának melléklete
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE VÉLEMÉNYEK-TERVEZŐI VÁLASZOK – 2014 ÉSZREVÉTELT TETT SORSZÁM VÉLEMÉNYEZŐ ÉSZREVÉTELEI 1 Magyar Közút Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága: A közvitára bocsátott dokumentumban foglaltakat támogatja, annak célkitűzéseivel egyetért. 2 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága: Észrevételt nem tesz. Az egyeztetési dokumentációval – különösen az abban ismertetett, a mezőgazdaságra vonatkozó fejezetekkel – egyetért. 3 Magyar Faluszövetség, Szentkirály: Az egyeztetési anyagokkal kapcsolatban konkrét észrevételt tenni nem kíván. 4 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkár: A program tartalmával egyetért. 5 Pest Megye Közgyűlésének Elnöke: Javasolja a megyehatár menti regionális és térségi együttműködések erősítése érdekében, hogy a Területfejlesztési Koncepcióban, a gazdaságfejlesztésen kívül más ágazati területeken feltárt lehetőségek is kerüljenek be a Programba.
6
Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, Budapest: A Területfejlesztési Program több, a klímaváltozásra való felkészülés és a vízgazdálkodás javítására vonatkozó programot is tartalmaz. Ezen
TERVEZŐI VÁLASZOK -
-
-
-
A megyehatáron átnyúló együttműködés, illetve közös fejlesztések több helyen is megjelennek a dokumentumban, a fejlesztések jelentős része ugyanis elképzelhetetlen összefogás nélkül. A Tisza VGT a Tisza egészére vonatkozó javaslatokat fogalmaz meg, amihez kapcsolódnak az ár- és belvízvédelmi beavatkozások. Véleményünk szerint ezen fejlesztések kizárólag az érintett megyék összefogásával valósulhatnak meg. Hasonló a helyzet az egészségügyi és oktatási intézményrendszer modernizációja kapcsán, a területi elemzések bemutatták, hogy Jász-NagykunSzolnok megye jelentős vonzó hatást fejt ki a környező megyék megyehatár közelében fekvő településeire, azok lakossága komoly mértékben veszi igénybe Jász-Nagykun-Szolnok megyében található egészségügyi és oktatási intézményrendszer szolgáltatásait. Ezek mellett a közlekedési fejlesztések összehangolása, többek között a vasúti mellékvonalak teljes hosszában történő modernizációja élénkíti a megyehatár mentén fekvő települések kapcsolatait.
A véleményező által nevesített közös célterületekkel egyetértünk, azok megjelenítésre, beépítésre kerülnek.
7
8
9
10
11
beavatkozások terén a szomszédos megyékkel több közös program is készülhet, amelyekhez remélhetőleg a pályázati lehetőségek is segítséget adnak. Tiszaföldvár Város Polgármestere: A dokumentum jelen változatát megfelelőnek tartja. Nehezen értelmezhetőnek tartja a Program 80. oldal 1. bekezdés 1. mondatát, illetve a Gazdaságfejlesztési Részprogram Projektlistáján és a projektjavaslatok között egy elírást talált: „Tiszaföldvár Tisza-túra kiránduló (kiinduló helyett) központ kialakítása” Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-NagykunSzolnok Megyei Igazgatósága: Észrevételt nem tesz. Az egyeztetési dokumentációban foglalt fejlesztési prioritásokkal – ezen belül az agrárium fejlesztését szolgáló beavatkozásokkal, és ezen fejlesztéseket szolgáló projektcsomagokkal – egyetért. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve: A programban foglaltakkal egyetért, egyéb észrevételt nem tesz. Nemzeti Környezetügyi Intézet Közép-Tisza- vidéki Kirendeltsége: A dokumentumban foglaltak ellen kifogást nem emel. Tiszazugi LEADER Egyesület Munkaszervezete: I. Nehezményezi a helyi akciócsoportok (HACS) részvételének mértékét a tervezés folyamatában, illetve hivatkozik a 1492/2013. (VII. 29.) Kormányhatározatra a közösségvezérelt helyi fejlesztések (CLLD) alkalmazásának módjáról. III. 1.1.3. Beavatkozás: Javasolja, hogy a kedvezményezettek köre kibővítésre kerüljön a mikrovállalkozások-egyéni vállalkozókra is. 1.2.1. Beavatkozás: Javasolja, hogy a kedvezményezettek köre kibővítésre kerüljön a helyi akciócsoportokkal is. 4.1.1. Beavatkozás: Javasolja a megújuló és alternatív energia fogalmi rendszerének tisztázását. 4.2.1. Beavatkozás: A beavatkozás nem ír konkrét elképzelést, csupán gátmegerősítést nevezi meg fejlesztési prioritásként. A véleményező szerint a védekezés nem a gátmegerősítésben, hanem a korszerű árvízvédelmi tározók építésével valósulhat meg. Állítását vízügyi szakemberek egybehangzó véleményére alapozza. 4.2.6. Beavatkozás: Javasolja a beavatkozás kiterjesztését a Kunszentmárton környékén található holtágakkal, valamint a potenciális kedvezményezettek körét kibővíteni a nonprofit
Az észrevételek alapján az említett mondatok, szóösszetételek javításra kerülnek a Területfejlesztési Programban.
-
-
-
A területfejlesztési CLLD-ék és a LEADER HACS-ok azonossága nem került kimondásra. A megyei tervezésre a 218/2009. (X. 6.) Kormányhatározat szerinti metodika és eljárásrend vonatkozik. Így a véleményezési eljárásban történik meg a LEADER közösségek bevonása. A területfejlesztésben – a törvényi szabályozás és a TOP tervezési keretei szerint is – jelenleg elfogadott egység a kistérség. Az észrevételek alapján az említett beavatkozások kiegészítésre kerülnek. A 4.1.1. beavatkozás kapcsán a legújabb kutatások az természeti erőforrások, illetve a növényzet felhasználásával termelhető energia forrásainak külön választását tanácsolják. Ezek alapján az alternatív energia a tisztán természeti erőforrások, jelenségek hatása folytán termelődő energiaforrásokat jelölik (nap-, szél-, víz-, geotermikus energia). A megújuló energia többnyire a növényi részekből előállított energiát jelenti (biomassza, hulladék, energianövény, stb.), melyek energetikai felhasználása során plusz szennyező forrás nem keletkezik, valamint a felhasznált anyag is visszakerül a természetes körforgásba, ahol beépülve újabb szervezetekbe az élővilág megújulását segítik elő.
szervezetekkel. V. Nehezményezi, hogy a végrehajtás intézményrendszeréből a HACS-ok szintén kimaradtak.
12
13
14
Martfű Város Polgármestere: A közvitára bocsátott dokumentummal egyetért, egyéb észrevételt nem tesz. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, Dr. Kállai Mária kormánymegbízott: Észrevételek és javaslatok: I. A program több előremutató intézkedés mellett nem tartalmazza az alap és középfokú oktatás fejlesztését, ezen belül az intézmények felújítását. II. A gazdaságfejlesztés témakörében az alábbi javaslatokat teszi: z 1. Prioritás 1.2. Intézkedés Vállalkozás- és befektetés ösztönzés támogatási elemeit a munkahelyteremtéssel, a foglalkoztatás elősegítésével és a 25 év alattiak gyakornoki programjával, az 1. Prioritás 1.3. Intézkedés 1.3.2. Hiányszakmákra irányuló képzési struktúra kialakítása esetében a hiányszakmákra való képzés iskolarendszerű oktatásban való megjelenítésével, az 5. Prioritás 5.1. Foglalkoztatási programok intézkedéseit az alacsony iskolai végzettségűekkel és a tartósan álláskeresőkkel, az 5. Prioritás 5.1.1. Hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiaci integrációja esetében a közmunkaprogramoknál az értékteremtő programok megvalósításával, a 4.1.2. beavatkozáshoz kapcsolódóan komplex hulladékgazdálkodási programmal, valamint a vállalkozóvá válás elősegítésénél a 25 év alattiak bevonásával lenne szükség kiegészíteni. III. Az önkormányzatok és a gazdasági élet szereplőinek bevonásával készült javaslatcsomag megalapozza Jász-Nagykun-Szolnok Megye 2014. évet követő társadalmi, kulturális és fizikai környezetének további fejlődését. A Csongrád Megyei Közgyűlés Elnöke: Egyetért azzal, hogy a gazdaságfejlesztési prioritás – amint az a Mezőtúr térségére és a Tiszazug gazdaságélénkítésére vonatkozó operatív programcsomagokból kitűnik – tartalmazza a térségi gazdasági együttműködés erősítésére vonatkozó beavatkozást. Javasolja az egyeztetési dokumentumban szereplő prioritások bővebb kifejtését a stratégiai programozás részletezettségének megfelelően. Az operatív programrészt illetően, a TOP-hoz és az ágazati OP-khoz javasolt projektcsomagok előzetesen
A megyei önkormányzatok vidékfejlesztési feladatait bővítette és pontosította ugyan a területfejlesztési törvény legutóbbi módosítása, azonban annak gyakorlati mikéntje még nem alakult ki. Ebben meghatározó lesz a Vidékfejlesztési Minisztérium szerepe. -
Az alap és középfokú oktatás fejlesztését az 5.2.1. beavatkozás tartalmazza. Az észrevételek alapján az említett beavatkozások kiegészítésre kerülnek. A Stratégia 5.2.1. Oktatási, nevelési intézmények fejlesztése beavatkozás külön hangsúlyozza az alapés középfokú oktatási intézmények infrastruktúra fejlesztését, melybe véleményünk szerint az említett kérdések kezelése is beletartozik. A stratégiában, a tervezési módszernek megfelelően, külön-külön kerültek kifejtésre az egyes területek fejlesztésére irányuló tevékenységek a specifikus szükségletekre való érdemi reagálás érdekében. A program intézkedései és prioritásai összefüggnek egymással, ily módon a javasolt kiegészítések minden esetben beleértendőek az adott beavatkozási körökbe.
A dokumentum bővítését és aktualizálását megtettük.
ismertetett tartalmával egyetért. A megyehatáron átnyúló hatással rendelkező vízgazdálkodási, gazdaságfejlesztési, közlekedési infrastruktúrafejlesztési intézkedések a rövid leírások alapján nem állnak ellentétben a Csongrád megyei területfejlesztési programban tervezett beavatkozásokkal, egyes fejlesztési javaslatok – mint például a 45 sz. főút felújítása, az M44 Tiszakürt – Kondoros szakasz megépítése, Kecskemét – Tiszakürt szakasz előkészítése – jól kiegészítik azokat. 15
16
17
18
Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés Elnöke: A dokumentumban foglaltakkal egyetért. A következő szempontok figyelembe vételét javasolja: Együttműködés a környezetvédelmi beavatkozások területén: megyehatáron átnyúló hulladékkezelés; ivóvízminőség javítási programok összehangolása; külterületi vízrendezés, állami árvízvédelmi művek fejlesztése; Együttműködés a közlekedésfejlesztés területén: megyehatáron átnyúló út, és kerékpárutak fejlesztése; M4 Fegyvernek-Püspökladány közötti szakaszának fejlesztése; Együttműködés a természetvédelem területén: mezőgazdasági ökoszisztémák megőrzése Zagyvarékas Község Polgármestere: Zagyvarékas települést érintő projektre vonatkozóan: 1. "Az állami mellékút-hálózat fokozott ütemű felújítása JNSZ Megyében" címszó alatt a zagyvarékasi 31331 jelű Zagyvarékas vasútállomáshoz vezető út (0,9 km) felújításának időbeni ütemezése a háttéranyagban 2019-re szól. Kéri, hogy minél korábbi időpontra kerüljön beütemezésre ezen útszakasz felújítása az úttest rendkívül rossz állapotára és az útszakasz rövidségére tekintettel. 2. Ugyanezen címszó alatt nem szerepel a 32-es utat a település központjával összekötő 32135 jelű bekötő út teljes felújítása, holott ez az útszakasz a lehető legveszélyesebb egyrészt az úttest állapota, másrészt az utak mindkét oldalát szegélyező mély árok miatt. Kéri, hogy a 32135 jelű kb. 2 km hosszú bekötő út felújítását szíveskedjék beépíteni a programba még akkor is, ha az a háttéranyagban nem szerepel. Újszász Város Polgármestere: Észrevételt nem kíván tenni, a programban foglaltakat elfogadásra javasolja. Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság Műszaki Igazgatóhelyettes Főmérnök, Csont Csaba:
A részletezett szempontokat figyelembe vesszük a későbbi munkálatok során. A véleményező által nevesített közös célterületekkel egyetértünk, azok megjelenítésre, beépítésre kerülnek.
Beépítésre kerül.
-
A beavatkozás a Tiszai VGT javaslatait veszi figyelembe, illetve az ott meghatározott fejlesztések
19
20
A területfejlesztési program – az ÉMVÍZIG kezelésében lévő – Tisza szakaszt, az árterét, valamint a Tarnát és ezek árvízvédelmi műveit nem érinti. Az egyéb árvízvédelmi szempontú fejlesztések (gátmegerősítés, fenékküszöb szintjének mélyítése) konkrétumokat nem tartalmaznak, így nem dönthető el, hogy milyen mértékben érinti majd a Tarna alsó szakaszát, illetve a kapcsolódó monitoring rendszert a dokumentum. A koncepcióban leírtakkal szemben vízrendezési szempontból kifogást nem emel. A fenti megállapítások figyelembevételével a dokumentációban foglaltak ellen kifogást nem emel. Központi Statisztikai Hivatal Debreceni főosztálya, Malakucziné Póka Mária főosztályvezető: A többlépcsős tervezési folyamat eredményeként elkészült anyag véleményük szerint helyesen jelöli meg a Területfejlesztési Koncepció 2030-ra megfogalmazott jövőképéhez vezető célokat. A programban foglaltakkal egyetért, egyéb észrevételt nem tesz. Belügyminisztérium, Területrendezési, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkára: Általános észrevételek: 1. A Program rendszerezetten és körültekintően építi fel a megye számára tervezett intézkedéseket a 2014-2020 tervezési időszakra. Felhívja a figyelmet, hogy az egyes fejezetrészek kidolgozottsága nem megfelelő. 2. Felhívja a figyelmet, hogy a hatályos Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény a 34. sz. főút Fegyvernek, Kunhegyes és Kunmadaras elkerülő szakaszát nem tartalmazza. Kéri a főút elkerülő szakaszainak törlését. 3. Javasolja a projektcsomagok esetében általánosságban megemlíteni, hogy csak azon térségi jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózat és egyedi építmények fejlesztésére irányuló projektek támogatása javasolt, amelyekkel az összhang megteremtéséhez vagy a megyei területrendezési terv módosítása vagy az adott térségi elem tekintetében a területrendezési hatósági eljárásokról szóló 76/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet szerinti beillesztésre vonatkozó területrendezési hatósági eljárás lefolytatása szükséges. 4. Javasolja a klímavédelmi beavatkozási lehetőségek átgondolását. 5. Javasolja a stratégiai program célrendszerének EU tematikus célkitűzésekhez való illeszkedésének átgondolását.
megvalósulását támogatja, azok mentén halad várhatóan.
-
A megküldött véleményeket megfontoltuk és ahol releváns volt, beépítettük a programba. Általános észrevételek: A megyei területrendezési terv módosításának alapjául szolgálhat majd a program, ezért szerepelnek a stratégiában újabb útszakaszok. A Tisza mente és a Nagykunság, valamint az egész megye klimatikus viszonyaira fókuszál az adottságokhoz igazodó tájhasználat és modern technológiák elterjesztése, valamint vízhasználat és – gazdálkodás módszeres fejlesztése. Az esetleges további hatások relevanciáját megvizsgáljuk, a részletes tartalom a külön dokumentumot képező, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Területfejlesztési program Területi hatásvizsgálata című dokumentumban kerül szerepeltetésre. Részletes észrevételek: Tftv. módosításból származó feladatok módosítása frissítésre került. A cél a stabil állapot fenntartása, mely a területi munkamegosztás és térségi specialitásokra irányuló beavatkozások mellett a diverzifikált megoldásokon keresztül erősödik. A beavatkozások, pl. a táji adottságokhoz illeszkedő táj- és vízgazdálkodás kialakítása, modern agrotechnológiák alkalmazása, a fenntartható foglalkoztatás, valamint a rekreációs zónák kialakítása, környezetvédelmi és -megújítási
6. Javasolja az alkalmazkodást az intézkedések és a beavatkozások meghatározása terén, az operatív programok, különösen a TOP által előírt irányokhoz, a későbbi sikeresebb pályázás érdekében. 7. Javasolja a projektek, projektcsomagok környezeti és szociális részei kapcsán az integráltság javítását. Javasolja a projektcsomagok illeszkedése terén a TOP prioritástengelyek pontosabb meghatározását, illetve a TOP2 és TOP4 prioritástengelyekhez való kapcsolódás erősítését. 8. Javasolja a környezeti hatásvizsgálatban a térrel/területiséggel (térszerkezet, településrendszer, tájszerkezet, ipari-kereskedelem térbeli szerkezete) kapcsolatos hatáselemzések továbbgondolását, a születő eredmények visszavezetését az intézkedésekbe. Részletes észrevételek: 1. Kéri a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hatályos 11. § megfelelő részeinek idézését, illetve alkalmazását. 2 – 3. Kéri részletesen kifejteni, azon fejlesztéseket, amelyek a táj terhelhetőségét növelik, illetve bemutatni az A2 átfogó cél a változatos kultúrtájak egyensúlyának megteremtéséhez az eszközöket és megoldásokat. 4 – 6. Javasolja a 48. oldalon és az 51. oldalon a szövegközi tartalmi kiegészítéseket. 7 – 8. A 6. prioritás esetében javasolja a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás fontosságát és feltételeit hangsúlyosabbá tenni a településfejlesztéshez kapcsolódóan. Kéri a kedvező településszerkezet (kompakt város), a víz- és zöldfelületek klimatikus funkciójának erősítését, folytonosságának fontosságát, valamint a települési zöld infrastruktúra ökológiai szolgáltatásainak és foglalkoztatási lehetőségeinek szerepének hangsúlyozását, melyeket a környezeti vizsgálatba is célszerű visszavezetni. Javasolja a prioritás leírását a kapcsolódó intézkedésekhez és tematikus célkitűzésekhez igazítani, valamint jobban alátámasztani. 9. Javasolja a funkcióbővítés helyett a TOP2 prioritástengely szerinti prioritásoknak megfelelő fejlesztési elképzelések feltüntetését. 10. Javasolja a 63. oldalon a kompakt településszerkezet és a zöld infrastruktúra fejlesztések megjelenítését. 11. A 64. oldalon javasolja megjeleníteni az utakat kísérő zöldfelületeket, zöld infrastruktúra-elemeket. 12. Javasolja átgondolni, hogy a gazdasági tényezőknek valóban nincsenek-e hatásai a természeti erőforrásokra és a vízgazdálkodásra,
programok hatására növekszik a táj tűrőképessége, a hatékonyabb termelési módszerek a táj, mint erőforrás mérsékeltebb igénybe vételét eredményezik. Ezek által maga a táj terheltsége csökken. Beépítésre kerül az észrevétel mind a prioritás, mind a vonatkozó 6.1. intézkedés leírásába. Funkcióbővítés alatt a készítő - a véleményadóval ellentétben- nem a burkolt felületek növelését és szökőkútépítéseket érti, azonban az egyértelműség érdekében a javaslat beépítésre került. A hatások átgondolása megtörtént, a prioritásonkénti hatások felvázolása a külön dokumentumot képező, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Területfejlesztési Program Területi hatásvizsgálata című dokumentumban kerül kifejtésre. A projekt teljesen illeszkedik a TOP 3.0 verziójának 4.4 intézkedéséhez annak komplexitására való tekintettel. A TOP hivatkozott intézkedése megfogalmazza a projekt során fejleszteni kívánt területeket. A városi területen a belvíz elvezetése jelent megoldást az egészséges lakókörnyezet és biztonságos életkörülmények kialakítására. Az alpontok és alfejezetek megjelenítése a tartalomjegyzékben a terjedelmi korlátok miatt nem lehetséges.
21
22
illetve hogy melyek a negatív hatásokat kompenzáló gazdasági beavatkozási eszközök e területen. 13. Javasolja a 69. oldalon a szövegközi tartalmi kiegészítéseket. 14. Javasolja a 105. oldalon az egyes TOP kapcsolódások világosabb szétválasztását. 15. A 105. oldalon található „Varjú út és környéke szociális típusú rehabilitációja” projektcsomag kapcsán javasolja az indikátorok felülvizsgálatát. 16. Javasolja a projektcsomagokhoz kapcsolódó indikátorok felülvizsgálatát. 17 – 18. Javasolja a 139. oldalon és a 141. oldalon a szövegközi tartalmi javításokat, kiegészítéseket. 19. Kéri a 141. oldalon a „szennyezések és terhelések megelőzése és mérséklése” cél elhagyását. 20 – 21. Javasolja a 141. és 142. oldalon a szövegközi tartalmi javításokat és kiegészítéseket. Egyéb észrevételek: 1 – 2. Javasolja az 51. oldalon és a 70. oldalon a szövegközi tartalmi javításokat. 3. Nehezményezi a tartalomjegyzékben megjelenő alfejezetek és alpontok számát. Szolnok Megyei Jogú Város Polgármestere: 1. Javasolja az 5. prioritás 3.2 beavatkozás esetében a sport eszközrendszerének fejlesztése kapcsán az infrastrukturális fejlesztések nevesítését, mivel igény mutatkozik a tömegsportoknak, a mindennapos testnevelés kapcsán felmerülő igényeknek helyet biztosító új létesítményekre, illetve a meglévőek fejlesztésére, pl. tanuszoda, edzőterem, edzőpálya. 2. Kéri a 88. oldalon szerepeltetni a Jász-NagykunSzolnok megyei alternatív foglalkoztatási program című javaslatban Szolnokot a települések listájában, illetve kiegészíteni a projektcsomag tartalmi leírását. 3. VI.1.2 Szolnok Megyei Jogú Város Részprogramja kapcsán kéri, hogy a címben legyen feltűntetve, hogy még nem áll végleges formában rendelkezésre a részprogram. 4. Kéri a VI.1.2 Szolnok Megyei Jogú Város Részprogram aktualizálását. 5. A GINOP, IKOP és EFOP projektcsomagok kapcsán újabb tartalmi elemek szerepeltetését kéri. 6. IX. 2014-2020 közötti fejlesztési időszak forrásigényei fejezetben kéri a jelenleg aktuális összegek szerepeltetését. Emberi Erőforrások Minisztériuma Közigazgatási Államtitkár: I. Általános észrevételek: 1. Felhívja a figyelmet, hogy a program tervezet kapcsán sérült az érintett nemzetiségi önkormányzatok egyetértési, valamint
A vélemény befogadható, átvezetése megtörténik a Programba.
A megküldött véleményeket megfontoltuk és ahol releváns volt, beépítettük a programba. Általános észrevétel: Jelenleg érvényes jogszabályi környezet nem írja elő a nemzetiségi önkormányzatok kötelező véleményezését, amennyiben életbe lépnek erre
véleményezési joga az „egyes területrendezésről szóló kormányrendeletek módosításáról” szóló előterjesztése tervezete kapcsán, mely többek között a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyetértésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól szóló 218/2009. (X. 6.) Korm. rendeletet is módosítja. 2. Felhívja a figyelmet, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) jelenlegi, 4.0-ás verziójában változott a prioritási tengelyek korábbi sorrendje. Ehhez kapcsolódóan javasolja az egyes projektcsomagok céljait és tartalmát az EFOP végleges verziójához igazítani. Felhívja a figyelmet, hogy a megye egyetlen világörökségi területét érintő fejlesztések csakis megyehatárokon átnyúló projektharmonizációval lehetnek eredményesek. 3.Kéri. hogy a fejlesztések vonatkozásában a Program jelezze azt a tényt, hogy a felsőoktatási intézmények fejlesztése az oktatásért felelős miniszterrel egyetértésben valósul meg. 4. Nehezményezi, hogy a Program nem említi egyértelműen a tehetséges hátrányos helyzetűek, illetve fogyatékkal élők felsőoktatásban való részvételének elősegítésére és lemorzsolódásuk csökkentésére irányuló célokat, kezdeményezéseket. 5. Kéri a fiatal tehetségek felsőoktatási képzési és kutatás-fejlesztési programokban való részvétel céljából történő felkutatását, motiválását célzó tervek határozottabb megjelenítését a Programban. 6. Nehezményezi, hogy a program a lakhatási szegénység, lakhatási szegregáció témakörében konkrét fejlesztési elképzeléseket nem tartalmaz. Kéri a kistérségi programok átgondolását, illetve a források felhasználásának bemutatását a lakhatás biztosításához kapcsolódóan. Javasolja a bérlakás programok mellett a telepprogramok infrastruktúrafejlesztését. 7. Javasolja tisztázni, hogy a Vidékfejlesztési program forrásaira tervezett elképzelések mögött milyen tényleges tartalom áll. 8. Javasolja annak rögzítését a Programban, hogy a megyei területfejlesztési programok elfogadásakor az egyéb OP-kból megfogalmazott megyei igények az érintett OP-kra nézve semmilyen kötelezettséget nem jelentenek. II. Részletes észrevételek: A) Kéri a kultúra- és oktatásfejlesztés szempontjainak megjelenítését. 1-26. Javasolja a 17., 19., 27., 28., 34., 35., 53., 54., 55., 57., 59., 89.,113., 114., 116., 118., 120., 122., 124., 126., 128., 134., 169., 159., 161., oldalakon a
vonatkozó változások, bővítésre kerül a véleményezők köre. Jelen pillanatban csupán a TOP 3.0 verziója érhető el hivatalosan, így a TOP 4.0 verziója nem vehető figyelembe. Az EFOP 3.0 verziója nem fogalmaz meg műemlék védelmi beavatkozásokat. A világörökségre vonatkozó fejlesztések a megye gazdaságfejlesztéséhez kapcsolódva, a Hortobágyi Nemzeti Park aktív bevonásával kerülnek kialakításra. A lakhatási szegénység témakörét segíti a Program 5.4.3. beavatkozása, melynek már a címében is, majd a szöveges magyarázatban is megjelenik a szociális bérlakások programja. A települési fejlesztések konkrét tartalma később kerül kidolgozásra, a tervezés jelen pillanatában a témakörök és OP-k releváns pontjainak illeszkedése készült el. Véleményünk szerint a VP 6. prioritás és az érintett projektcsomag tartalmi összhangja alátámasztható a releváns dokumentumok alapján. Részletes észrevétel: A kulturális és örökségturizmus témaköre a Program 1.4.1. beavatkozás keretein belül szerepel. A módosítás procedúrájára való tekintettel az egyes címek változtatásától eltekintünk, a leíró részeket azonban a javaslatnak megfelelően minden esetben bővítjük. Információink szerint a Gál Ferenc Főiskola képzései továbbra is elérhetőek a következő tanévben, illetve jelenlegi struktúra bővítését készítik elő, több szervezettel együttműködve. Egészségügyi szakmapolitika A tervezési dokumentumok hierarchiájában jelen helyzet a megyei területfejlesztési koncepció helyzetfeltárás című munkarészében kerül bemutatásra. A megyei szakemberek észrevételei alapján elsősorban a nagyfogyasztók esetében rentábilis a megyében található megújuló energiaforrások felhasználása. A beavatkozás természetesen nem zárja ki a lakossági fogyasztókat sem. Véleményünk szerint az 5.3.2. Egészségtudatos életmódra nevelő programok, szűrőprogramok, a sport feltételrendszerének megteremtése beavatkozás hozzájárul és kiegészíti az 5.3.1. beavatkozást, külön beavatkozásban szerepeltetése pedig kiemeli a téma fontosságát. Indikátorok későbbi iránymutatás alapján kerülnek kidolgozásra. A kórházak nevesítése mellett véleményünk szerint a pillanatnyi fenntartó megjelölése elhagyható, tekintettel a program hosszú távú relevanciájára. A területfejlesztési program azon területekre is reagál, melyek
23
24
szövegközi tartalmi kiegészítéseket. B) Az egészségügyi szakmapolitikai szempontok megjelenítése: 1. A Program környezeti értékelést tartalmazó részéhez javasolja a 64., 73.oldalakon a szövegközi tartalmi kiegészítéséket. 2. Javasolja az egészségturizmus szerepeltetését a megyei gazdaságfejlesztési részprogramok között. 3. Az „Átfogó célok-2030” című fejezet „Egészséges, képzett lakosság, együttműködő társadalom” című alfejezetében javasolja bemutatni a jelenleg is zajló, illetve jövőben tervezett egészségmegőrző prevenciós tevékenységeket és azok szereplőit, különös tekintettel az alapellátásra és a védőnőkre. 4-16. Javasolja a 17., 40., 41., 49., 50., 55., 56., 61., 62., 66., 141., 163. oldalakon a szövegközi tartalmi javításokat, kiegészítéseket, valamint az egyes kapcsolódó célok pontosabb meghatározását. 17. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) projektcsomagok” című részéhez javasolja a kedvezményezetti kör, illetve a kapcsolódó fejlesztésekre felhasználható összegek nagyságrendjének felülvizsgálatát. Javasolja a TOP és EFOP közti fejlesztések pontosítását, illetve a feltüntetett indikátorok EFOP indikátoraival való összhang megteremtését. Törökszentmiklós Város Polgármestere: 1. A Törökszentmiklósi kistérség projekt csomagjait bemutató részhez (123. oldal) azt az észrevételt teszi, hogy mivel a Fegyvernek időközben forrást kapott a tartalék listán szereplő orvosi rendelő felújítása, bővítése projektre, így a projekt szerepeltetése már nem releváns. 2. 127. oldalon a Szolnok – Törökszentmiklós – Martfű térsége gazdasági súlyának növelése beavatkozásban kéri hangsúlyosabb szerepeltetését ezen projektcsomag érintettjei között. 3. KEHOP projektek kapcsán kéri, hogy a külterületi vízrendezés kapcsán is szerepeljen a város, illetve az energiahatékonysági fejlesztések kapcsán kéri egyértelműsíteni a kistérségi csomagokat. 4. Javasolja a közlekedésfejlesztés kapcsán a Mezőtúr és Törökszentmiklós közötti szakasz összehangolt felújítását. 5. EFOP projektek kapcsán kéri a tanuszoda projekt felvételét a dokumentumba. 6. Kéri a 6. prioritás: Lakásépítés, felújításhoz 2 kapcsolódó projekt felvételét. Közép- Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség: A Programot hulladékgazdálkodási szempontból
problémásak, fejlesztést igényelnek, ily módon több esetben nem tehető különbség köztük jelen pillanatban. Szerepeltetésük mindenféleképpen indokolt.
A vélemény befogadható, átvezetése megtörténik a Programba.
-
25
26
elfogadja. Vízvédelmi, zajvédelmi, levegővédelmi, továbbá természet- és tájvédelmi szempontból a Megyei Területfejlesztési Program egyeztetési változatát elfogadja, észrevételt nem tesz. Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége: Észrevételt nem kíván tenni. Vidékfejlesztési Minisztérium: Általános észrevételek: Hiányolja a területi (környezeti, társadalmi és gazdasági) hatásvizsgálatot. Javasolja kiegészíteni a stratégiai környezeti vizsgálat jogszabályi hátterét. A környezeti ügyek hangsúlyosabb megjelenítését kéri. Javasolja javítani a táj terhelhetőségének szempontrendszerét. Felhívja a figyelmet a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 7. §-a szerinti ötlépcsős hulladékhierarchiára. Javasolja a dokumentumból a hulladékégetés törlését, mivel az Európai Bizottság irányelve szerint nem tartozik a támogatandó megújuló energia-hasznosítási módok közé. Számos szövegközi tartalmi javítást és kiegészítést javasol. Javasolja, hogy nagyobb hangsúllyal jelenjen meg a 3.1. intézkedés esetében a családi gazdaságok támogatása, illetve esetlegesen kerüljenek nevesítésre az egyes beavatkozási területek potenciális kedvezményezetti körében. A 3.1.8. beavatkozás kapcsán javasolja a célokat kiegészíteni az állatállomány kialakításának, bővítésének ösztönzésével, a tanyai termékek feldolgozását biztosító kapacitások fejlesztésével, a helyi piacokon való megjelenés támogatásával. Az 5.4.1. és az 5.4.2. beavatkozások esetében javasolja a potenciális kedvezményezettek körének kibővítését a tanya- és falugondnoki szolgálatokkal. A 6.1. intézkedés kapcsán javasolja, hogy nagyobb hangsúllyal jelenjen meg a város-vidék kapcsolatrendszer kiépítése, helyreállítása, a térségi együttműködések kialakítása. Javasolja hangsúlyosabbá tenni az ökológiai és táji szempontokat. Nehezményezi, hogy a 2014-2020 közötti fejlesztési időszak forrásigényei Jász-Nagykun-Szolnok megye esetében túldimenzionáltak, javasolja pontosításukat. Felhívja a figyelmet arra, hogy a területfejlesztési program kidolgozása során figyelemmel kell lenni a
-
Egyetértünk a véleményező hatóság azon kijelentésével, hogy a megyei Területfejlesztési Programhoz Területi hatásvizsgálatot is kell készíteni. A társadalmasításra szánt Program az NGM iránymutatásának megfelelően tartalmazott csupán egy vázlatos kivonatot a területi hatásvizsgálatból, a teljes tartalom a külön dokumentumot képező, a JNSZM Területfejlesztési Program Területi hatásvizsgálata című dokumentumban található. A Területi hatásvizsgálatra vonatkozó észrevételek beépítésre kerültek. Az egy-egy kifejezésre, szövegezés módosítására vonatkozó javításokat szintén elvégeztük.
27
28
29
Natura 2000 területekre gyakorolt hatására. Javasolja kiegészíteni a környezeti, társadalmi és gazdasági hatásokat bemutató táblázat talajra és a termőföldre vonatkozó szakaszát. A dokumentum VII. fejezet 5. pontjában felsorolt projektcsomagok vonatkozásában javasolja az összehangolását a különböző rendeletekkel és programokkal. Nemzetgazdasági minisztérium: Felhívja a figyelmet, hogy a Programból formailag és tartalmilag is hiányoznak a 218/2009. (X. 6.) Korm. rendeletben meghatározott szerkezetek, amelyek a későbbiekben kerülnek kidolgozásra. Az alábbi tartalmi elemek további kidolgozását javasolja a korábban megküldött iránymutatások alapján: Javasolt a célrendszer külső koherenciájának bemutatása. Az indikatív forrásallokáció prioritás szintű, intézkedésenkénti bontása. Az ágazati programban javasolt fejlesztési elemek azonosítása. A program lebonyolításában és végrehajtásában közreműködő szereplők és felelősségi köreik azonosítása. A kulcsprojektek megnevezése a beavatkozásoknál, illetve részletes bemutatása. A végrehajtás és a finanszírozás intézményi és eljárásrendi rendszerének átfogó bemutatása. Monitoring értékelési terv kidolgozása. Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése: Észrevételt nem kíván tenni, a programban foglaltakat elfogadásra javasolja. Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése: A dokumentum kidolgozásával és elfogadásával kapcsolatban kifogást nem emel.
A vélemény befogadható, átvezetése megtörténik a Programba, illetve egyes elemek a későbbiekben kerülnek kidolgozásra.
-
-
Jelmagyarázat: Amennyiben a tervezői válasznál „–„jel szerepel, az azt jelenti, hogy a vélemény nem fogalmazott meg módosítási igényt, azaz átvezetést nem igényelt a dokumentumban.