A tanúvédelem és a személyi védelem szabályozásának összefüggései

II-12

KR-2

2006. 06. 23.

Tom

KARD ÉS TOLL 2006/2

A tanúvédelem és a személyi védelem szabályozásának összefüggései Dr. Papp András r. alezredes A világ számos országában jelentõs problémát jelent a hatóságokkkal együttmûködõ és a büntetõeljárásokban vallomást tett személyek védelme. A személyi védelem és a tanuvédelem szabályozása és gyakorlati végrehajtása országonként különbözõ. A cikk bemutatja a témakör magyarországi helyzetét, összehasonlítva több külföldi országgal az azonosságokat és a különbségeket. The article shows the position of this theme in Hungary comared with many other foreign countries. The protection of the persons who has cooperating with the authorities and deposit of a witness is a huge problem in many countries of the world. The regulation and the practical way of the protection of the witnesses are different in the countries.

Az 1980-as évek elejétõl politikai elvi kérdésként kezelték a szervezett bûnözés létét, létezését vagy nem létezését. Természetesen a rendszerváltozásig a politikai álláspont gyõzött a szakmai állásponttal szemben, tehát nem létezett szervezett bûnözés. Ezzel szemben rendõrségi szakmai körökben egyértelmûen jelezték, hogy a ’80-as évek közepétõl az addig gazdasági pozíciókkal nem rendelkezõ bûnözõi körök és bûnszervezetek a bûnözõi életvitelbõl, bûncselekményekbõl szerzett javaik, illetve vagyonuk beintegrálásába kezdtek a legális gazdaságba. Ez már egy fejlettebb szintje a bûnözésnek, és egyben fontos fegyelmi ismérve a szervezett bûnözésnek, melyen keresztül pozíciókat szereznek a legális gazdaságnak. Tulajdonképpen ebben a formában mûködik az egész világon az elit bûnözõi körök által folytatott „pénzmosás” is. Az 1990-es évek elejétõl megjelentek az ún. maffia-típusú ügyek, amelyek felállítására és a nyomozások lefolytatására vegyes nyomozó és vizsgáló csoportokat hoztak létre. A nyomozások tapasztalatai azt mutatták, hogy az ekkor hatályos büntetõjogszabályok nem biztosítanak, de nem is biztosíthatnak megfelelõ védelmet a bizonyítás szempontjából döntõ és releváns bizonyítékokat biztosító tanúknak. Az akkor hatályos büntetõjogszabályok a tanúk védelmét elsõsorban speciális iratkezelési és a tanúk anonimitását szolgáló, 1999-tõl hatályos – az Európa Tanács Emberi Jogi Egyezményének 6. cikkelyében megfogalmazott fair eljárás követelményeit is érvényesítõ megoldásokat biztosított. Ez 1993–94-ben fogalmazódott meg a BM részérõl, a szervezett bûnözés elleni fellépést szolgáló büntetõjogszabályok javaslatai-

130

II-12

KR-2

2006. 06. 23.

Tom

DR. PAPP ANDRÁS: A tanúvédelem és a személyi védelem szabályozásának összefüggései

ban, amely több ponton ütközött az IM javaslataival. A BM elõször itt fogalmazta meg hivatalosan a tanúk jogi és fizikai védelmét. A maga hol békés, hol kevésbé békés medrében folyó kodifikációs eljárást az 1995-ben megkezdõdött „bandaháború”, leszámolások, bérgyilkos akciók, robbantások terelték más irányba. Az igazságszolgáltatás minden szereplõjének – rendõrség, ügyészség, bíróság, de a büntetés-végrehajtás is – valódi maffia-típusú ügyekkel kellett szembeszállnia, és minden hatóságnak reagálni kellett az új kihívásokra. Természetesen döbbenten állt az eseményekkel szemben a társadalom is, de az ország politikai vezetése is. Az Aranykéz utcában, 1998-ban történt robbantás áldozatai és maga az a pusztítás, ami történt, adta meg a végsõ lökést a szigorúbb büntetõjog kidolgozására. 1999-tõl kerültek elõször a büntetõeljárásba a tanúvédelmi szabályok, amelyek figyelembe vették az Európai Unió Tanács Tanácsának 1995. február 23-án kihirdetett 95/C. 327/04. sz. „A tanúk védelmérõl, a nemzetközi szervezett bûnözés elleni küzdelemben” címû állásfoglalását, valamint az Európa Tanács tagországai Miniszteri Bizottságának R (7) 13. számú „a tanúk megfélemlítésérõl és a védelem jogáról” szóló ajánlásban foglaltakat. Ezen kívül összhangban voltak az akkori módosítások az EU Tanács 1996. XII. 20. 97/C. 10/01. állásfoglalásával is „a nemzetközi szervezett bûnözéssel szemben folytatott küzdelemben a bírósági eljárás során együttmûködõ egyénekrõl” címmel. A „tanúvédelem”, illetve a büntetõeljárásban szereplõ tanúk védelmének elsõ lépcsõfokát, a 34/1999. (II. 26.) kormányrendelet jelentette, amely a büntetõeljárásban résztvevõk, valamint az eljárást folytató hatóság tagjai személyi védelme elrendelésének feltételeirõl és végrehajtásának szabályairól szól. Közvetlenül a fenti kormányrendelet után lépett hatályba az áldozatok védelmérõl szóló 1074/1999. (VII. 7.) kormányrendelet, melynek 3. pontja többek között arra kötelezi a kormányt, hogy dolgozza ki a büntetõeljárásban résztvevõ személyek új személyazonosságon alapuló védelmének jogi szabályait. Az itt megfogalmazott törekvések és célok biztosították az alapját a tanúvédelemben részesülõ személyek programszerû védelmének gazdasági, szociális és jogi támogatásának. A személyi védelemrõl szóló kormányrendelet azonban kizárólag a fizikai védelmet biztosítja az érintetteknek, a személyazonosság cserét, valamint a programszerû védelmet, az új személyazonossággal együtt járó társadalmi beintegrálódást azonban nem. A jogrend védelme, a tanúk védelme, a lakosság biztonságérzete szempontjából, nemzetközi kitekintés A szervezett bûnszervezetek vezetõinek utasítására a korábban velük együtt dolgozó, de késõbb a hatóságokkal együttmûködõ ún. pentitákat, de a relendus vallomással bíró tapasztalatot is „életre-halálra” keresik. Kezdetben fenyegetés kilátásba helyezése, aztán fizikai erõszak, eltorzítás, végsõ esetben akár bérgyilkosok alkalmazásával fizikai megsemmisítés is lehet az együttmûködõk sorsa. Ezek a fenyegetések potenciálisan beváltásuk nélkül is nagy veszélyt jelentenek, hiszen a jogállamiságba vetett bizalom és hit, az állam feltétlen büntetõhatalmának elve, valamint az állampolgári kötelezettségek teljesítésének alkotmányos elvei is sérülnek.

131

II-12

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


A német rendõrség Szolgálati Szabályzata és a Baden-württembergi Tartományi Bûnügyi Hivatal tanúvédelmi egységeinek belsõ normája. A büntetõeljárásban tanúként számba vehetõ személyek számára – de a társadalom minden tagjának is – biztosnak kell lennie abban, hogy amennyiben a törvény oldalán, az egész társadalom érdekében lép fel, az ellene irányuló fenyegetõ, megtorló jellegû támadások ellen az államhatalom õt és családját a szükséges és elégséges, hatékony védelemben akarja és tudja részesíteni. A Wiesbadeni Német Szövetségi Bûnügyi Hivatal „Tanúvédelmi Jegyzete” (BKA) alapján a tanúvédelem létjogosultsága más megfogalmazásban és retorika szerint: Az állampolgár és az állam között létezik egy „szóbeli” szerzõdés, amely alapján az állampolgár lemond a hasznos együttélés érdekében egyes emberi- és szabadságjogokról. Így átengedi az államnak az erõhatalmi monopóliumot, és egyben magára vállal egyes állampolgári kötelezettségeket, ennek részét képezi a hatóságok elõtti tanúskodási kötelezettség. A tanúvallomás megtételéért, illetve annak fenntartásáért az állam legmagasabb szinten, az Alkotmányban és egyéb alaptörvényekben garantálja az életre, az egészségre, a szabadságra és részben a vagyonra vonatkozó jogokat, ezek megsértõit szigorúan szankcionálja. Természetesen amennyiben a tanú állampolgári kötelezettsége teljesítése miatt (tanúvallomás tétele és fenntartása) veszélybe kerül, fennállnak a különleges állami intézkedések és rendelkezések szükségessége. A szervezett bûnözõi körök fõbb tevékenységi, megjelenési formái, amelyek a vallomást (terhelõ) tevõ tanúkkal szemben megfogalmazódnak: – az eljárásban résztvevõk megfélemlítése és megfenyegetése a vádlottak felmentése érdekében; – a már ismert vallomások alapján a „koronatanúk” eltüntetése; – az érintettek megfélemlítésén alapuló hallgatása, vallomások megtagadása, esetleg viszonozása. A lakosság ilyen ügyekkel kapcsolatosan meglévõ biztonságérzete a kiemelt büntetõügyekben szereplõ tanúk elleni látványos „merényletekkel” meredeken zuhan. Az állampolgárok az államhatalom tehetetlenségét és gyengeségét érzik, amennyiben õk kerülnek hasonló helyzetbe, gondolkodás nélkül megtagadják a tanúvallomást, vagy csak „amnéziásan” emlékeznek bizonyos eseményekre, amelyek köznapi kifejezéssel elõsegítik a hosszú távú egészséges életet. A fennálló jogrend védelme megköveteli az állam büntetõhatalmának feltétlen érvényesítését. Az EU Tanács Emberi Jogi Egyezményének 6. sz. által megfogalmazott fair büntetõeljárás érdekében egyértelmû tárgyi és személyi bizonyítékokat kell a nyomozóhatóságoknak, az ügyésznek és a bírónak felhasználni. A szervezett bûnözés elleni küzdelemben ez egyértelmûen olyan tanút jelent, akit kiszakítottak egy bûnszervezet struktúrájából, és aki hajlandó vallomást is tenni. A szervezett bûnszervezetek alapvetõ érdeke, hogy akadályozza, lehetetlenné tegye a személyi bizonyítékok körébe tartozó tanúvallomások megtételét és fenntartását a jogerõs bírói ítéletig. Az államhatalom ily módon levezethetõ kötelezettsége a tanúvédelem megteremtése, hogy a fair büntetõeljárások sikeres végig viteléhez biztosítsák azokat az intézkedéseket, amelyek megteremtik a tanúbizonyítékok felhasználásának alapjait.

132

II-12

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


A fejezet lezárásaként érdemes szólni igen érdekes és hasznos megfogalmazásokat tartalmazó, európai szinten összehívott szakértõi bizottság és Bûnügyi Problémák Európai Bizottsága (Europen Communittee in Crime Problems-CDPC) által készített jelentésrõl. A szakértõi bizottság a „Tanúk megfélemlítésével és a védelem jogaival foglalkozó szakértõk bizottsága” néven (Communittee of Ceperts on Intimidation of Witnesses and the Rights of the Deffence – PC – WI) a tanúk megfélemlítésének specifikus problémáit vizsgálta. Néhány idézet a bizottság megállapításaiból és ajánlásaiból. „A vallomástétel, amennyiben azt a büntetõ igazságszolgáltatás rendszere megköveteli, már hosszú ideje mindenki számára elsõdleges állampolgári kötelezettség, hacsak a személy mentességet nem élvez. Ez a jogi kötelezettség a tanúk részérõl elméletileg feltétel nélkül teljesítendõ. A bûnözés bizonyos formáival, pl. a szervezett bûnözéssel és a családon belüli erõszakkal kapcsolatban azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni annak kockázatát, hogy a tanúk az elkövetõ vagy társai megtorlásának teszik ki magukat. A büntetõ igazságszolgáltatásnak ezért figyelemmel kell lennie ezeknek a személyeknek a sajátos igényeire, akiknek a bizonyítéka gyakran létfontosságú az igazság feltárásában. A vallomástétel kötelezettsége magában foglalja az államnak a felelõsségét, hogy biztosítsa a tanúk számára, hogy ennek a kötelezettségnek a fenti következmények nélkül tehetnek eleget. Az államnak ez a felelõssége a tanúk jogaként is értelmezhetõ. A törvényeknek egyértelmûen tartalmaznia kell, hogy a tanú helyzetét egyszerre két dolog határozza meg: a vallomástétel kötelezettsége, valamint a jog, hogy ennek a kötelezettségnek bármilyen beavatkozás sérelem vagy kockázat nélkül tehet eleget. A tanúk ezen jogainak elismerésével a különbözõ körülményeknek megfelelõ rendelkezéseknek kell párosulnia. Az államoknak különbséget kell tenni a tanúk veszélyeztetett, és a potenciálisan veszélyeztetett csoportja között, és megfelelõ eljárási, illetve védelmi és/vagy segítõ intézkedéseket kell biztosítani.” Az állam részérõl biztosított lehetõségek alapvetõen, vagy a kormányrendelet szerinti személyi védelem, vagy a Védelmi Program által biztosított védelmi intézkedések formájában nyilvánulnak meg. A szász Belügyminisztérium és a szász Igazságügyi Minisztérium közös közigazgatási rendelete a veszélyeztetett tanúk védelmérõl: „A szász tartományi szabályozás az elõzõekben felsorolt külföldi országokba és más német tartományi példákhoz hasonlóan fogalmazza meg a tanúvédelem szükségességét és annak teoritikus fogalmát.” Megfogalmazásuk szerint a súlyos bûncselekmények, különösen a terrorista jellegû erõszakos bûncselekmények és a szervezett bûnözés elleni eredményes harc gyakran csak tanúvallomások segítségével válik lehetõvé. Ilyen esetekben elsõsorban azok a tanúk, illetve tanúvallomásuk tesznek különösen nagy jelentõségre a bizonyítás szempontjából, akik a felsorolt bûncselekmények esetén azok megtervezésével és végrehajtásával kapcsolatosan perdöntõ vallomást tehetnek. Ezeknek a tanúknak a helyzete egyébként is eleve veszélyeztetett és fenyegetett – tekintettel a szervezett bûnözés jellemzõire – ezért intézkedéseket kell tenni saját és közeli hozzátartozóinak védelme érdekében. Amennyiben az állam védelmi

133

II-12

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


intézkedései megfelelõek, a veszélyeztetett személyeket nem érik különbözõ fizikai és pszichikai ráhatások, és így nem állnak el a büntetõeljárás sikeres befejezése szempontjából fontos vallomástételtõl. A 34/1999. (II. 26.) kormányrendelet alapján a személyi védelem A kormányrendelet szerinti védelem legfontosabb szabályai azok, amelyek megfogalmazzák a személyi védelemben részesíthetõ személyi kört, a fenyegetett személy, a hatóság fenyegetett helyzetben lévõ tagjának fogalmát. Rendelkezik továbbá a személyi védelem elrendelésérõl, a védelem feltételeirõl, az elrendelõ határozatról és az ezzel kapcsolatos jogorvoslati szabályokról. A személyi védelem elrendelése és megszüntetése jelenleg a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény szerinti határozattal történik. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról és anomáliákról a késõbbiekben részletesen is kívánok szólni. Elrendelés feltételei A kormányrendelet a személyi védelem ellátása, módjai, valamint a védelmet ellátó és az érintett jogai és kötelezettségei vonatkozásában az érintett, az elrendelésre jogosult nyomozóhatóságok és a védelmet ellátó szervek megfelelõ együttmûködését biztosítja. Lehetõséget teremt arra is, hogy a védelmet a büntetõeljárásban résztvevõ, illetve a nyomozóhatóság tagjának bármelyikére tekintettel – amennyiben a feltételei fennállnak – más személyre, hozzátartozóra is ki lehet terjeszteni a személyi védelmet. Ez alapján házastárs, élettárs, gyermek stb. vonatkozásában is kiegészíthetõ a védelem. A EU Tanács 1996. XII. 20-ai állásfoglalása A/ részének 3. pontja meghatározza, hogy a tanúk részére hatékony és megfelelõ védelmet kell biztosítani a büntetõeljárást megelõzõen (lásd: az áldozatok védelmérõl szóló 1074/1991. (VII. 7.) kormányrendelet) annak tartalma alatt, illetve ezt követõen. Ennek eleget tesz a kormányrendelet is, mivel lehetõvé teszi a személyi védelem büntetõeljárás alatti, illetve a büntetõeljárás befejezését követõen történõ alkalmazását is. Sajnos elõfordulhat, mint ahogy már elõ is fordult, hogy a büntetõeljárás alatt fenyegetõ gyanúsított, illetve terhelt a jogerõs szabadságvesztés letöltését követõen – akár elõzetes letartóztatása megszüntetése után is – ismételten fenyegetést jelent az érintettre, így a védelem továbbfolytatásának feltételei is fennállhatnak. Az utóbbi évek során a nyomozóhatóságok, valamint a személyi védelem ellátásában közremûködõ hatóságok tapasztalatai is azt igazolják, hogy a védelem e hagyományos formájának – független a védelem ellátásának módjától – lehetõségei korlátozottak. Az igen hatékonyan mûködõ és „extraprofitot” termelõ szervezett bûnözés (kábítószer, sugárzó anyag kereskedelem, embercsempészet, prostitúció és fõleg a terrorszervezetek) belsõ mûködését, mechanizmusát a technikai eszközökkel történõ megfigyelés mellett, mindenképpen szükséges személyi bizonyítással is megismerni. A nyomozások során, valamint az egész büntetõeljárás során a tanúkat és nyomozóhatóságok tagjait fizikai és pszichikai fenyegetések érik.

134

II-12

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


A személyi védelem 1999-es szabályozása is egyfajta elsõ lépcsõs válasz volt a korábban említett robbantásos cselekmények, maffia leszámolások nyomozásában egyértelmûen nyomon követhetõ tanúkkal szembeni fenyegetésekre és atrocitásokra. A tanúk ilyen esetekben élhetnek azzal a jogukkal, hogy a büntetõeljárás során bármikor megváltoztathatják vagy visszavonhatják tanúvallomásukat, inkább vállalják az így elszenvedhetõ joghátrányokat is. A személyi védelem lényegét egyértelmûen a hatóság védelmi intézkedéseinek demonstratív jellegében kell keresni, a cél a fenyegetett helyzetet létrehozó és fenntartó személyek elrettentése a kilátásba helyezett atrocitások elkövetésétõl. Tekintettel azonban a védelmi intézkedések rendkívül magas költségigényére, – kivéve a folyamatos hír-összeköttetést és a védõruházat biztosítását – valamint arra, hogy ez az állapot akár évekig is fennállhat, a veszélyhelyzet megszüntetéséhez és az érintett biztonságának hosszú távú megoldásához, a Védelmi Program bevezetése szükséges. A tanúvédelem és a személyi védelem szabályozásának helyzete, egymáshoz való viszonyuk A 2001. évi LXXV. törvény a büntetõeljárásban résztvevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjáról (továbbiakban: Program). Az eddigi fejezetek tulajdonképpen több oldalról, más és más aspektusból, de ugyanazt a végkövetkeztetést mutatják, a program szükségességét. A személyi védelem önmagában a tanúk „fizikai õrzésére” koncentráltan nem elégséges egy magas szinten szervezett bûnözõi kör konkrét és tényleges fenyegetésének tartós elhárítására. A Program megfogalmazása a Tvdt. értelmezõ rendelkezõ részben: „a büntetõeljárásban résztvevõ tanú, terhelt, illetve ezen személyek hozzátartozója, továbbá az érintettekre tekintettel fenyegetett helyzetben lévõ más személy védelmének a személyi védelem keretében nem biztosítható olyan szervezett formája: a.) amelyeket a rendõrség – polgári jogi jogviszony keretében – a fenyegetett helyzetben lévõ személlyel megkötött megállapodás szerint végez és b.) amelynek során különleges intézkedések alkalmazása, illetve – az érintett társadalmi beilleszkedésének elõsegítése érdekében – mentális, morális, gazdasági, humán és jogi támogatás nyújtása szükséges.” A Program magyar jogrend szerinti megfogalmazását összevetve a korábban idézett külföldi szemelvényekkel, megállapítható, hogy nagyfokú a hasonlóság. A filozófia és az ars poetica markánsan jelenik meg, azonban a Tvdt. megalkotói is vállalták az elsõsorban német és osztrák (kisebb részben olasz) jól mûködõ rendszerekbõl átvett megoldásokat, jogintézményeket. A Program magáévá teszi a német tanúvédelmi modell arányossági és mérsékletességi elveit, a személyi adatokat érintetlenül hagyó „névcserét” a különbözõ hatósági regisztrációs rendszerekben. A nagyobb nyilvántartásokban regisztrált személyes adatokhoz való hozzáférést és adatforgalmat, az „adatzárlat” jogintézményét szintén használja a magyar Program, azonban a sok hasonlóság mellett az alapokat szolgáltató német modellnek van egy jelentõs eltérése: a személyazonosság-csere intézménye. Alapvetõen alkotmányossági megfontolásokból a német jogrendben a sze-

135

II-12

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


mélyazonosság-csere nem alkalmazható. Ez az igen komoly és az érintett életére nézve fordulópontot és mérföldkövet jelentõ intézmény az olasz rendszerben mûködik elsõsorban, a maffia-ügyekben értek el komoly sikereket azzal, hogy az együttmûködõ „pentítókat” különbözõ módszerekkel új élethez segítik hozzá. Ez ténylegesen az érintett valós és fiktív adatainak párhuzamos – meghatározott idõintervallumban történõ – regisztrációját, vagy a valódi adatokat végérvényesen „ad acta” tevõ és a nyilvántartások fiktív adatokkal feltöltõ jogtechnikákon keresztül mûködik. A Program különleges óvintézkedések jogcímén az érintett élete, testi épsége, személyi szabadsága elleni jogellenes cselekmény megelõzése érdekében az alábbi intézkedéseket foglalja magában (Tvdt. 16. §.): – lakásból, tartózkodási hely megváltoztatásával az érintettet biztonságos helyre elhelyezni (elköltöztetés); – a Programba bevont fogva tartottaknak az elhelyezését szolgáló büntetés-végrehajtási intézetbõl másik büntetés-végrehajtási intézetbe lévõ átszállítása; – személyi védelem igénybevétele; – a nyilvántartásokban adatzárlat elrendelése, illetve a nyilvántartott adatokkal kapcsolatos megkereséseknek, jelzéseknek elõírása, amely a védett személy identitását nem érinti; – névváltozás; – személyazonosság megváltoztatása az érintett identitását érinti, új, személyes adatok nyilvántartásba vétele; – nemzetközi együttmûködésben való részvétel, az érintett áttelepítése, nemzetközi együttmûködés keretében; – a védett személy gazdasági, szociális és mentális támogatása, jogi megsegítése. Jól látható, hogy a fenti óvintézkedések fokozatosságot mutatnak egymásutániságukban, az adott esetben az alkalmazandó intézkedések a veszélyhelyzet indokolt és tényleges fokához igazodnak. Fontos követelmény a Program során, hogy az érintettek vonatkozásában kötött céljogi megállapodás alapján olyan intézkedések kerülnek bevezetésre, amelyek a hatékony védelem ellátásához valóban szükségesek, és mérlegelve a szituáció körülményeit, arányosak is. Az óvintézkedések közül egy idõben több is alkalmazható, természetesen a védelem olyan módja nem alkalmazható, amelyhez az érintett nem járult hozzá. Ez alól egyetlen kivételt állapít meg a Tvdt., amikor az érintett biztonságát közvetlenül fenyegetõ és másként el nem hárítható veszély esete áll fenn. A tanúvédelem és a személyi védelem összefüggései a Védelmi Programban A tanúvédelem filozófiája alapján a cél az, hogy az érintettet „kiemelje” a veszélyeztetõ személyek közegébõl, abból a környezetbõl, ahol a veszélyeztetettség közvetlen és magas fokú. Az érintettet ezt követõen konspirált módon, más földrajzi helyen (belföldön vagy ha indokolt, külföldön) normális környezetbe helyezik. A Tvdt. által biztosított lehetõségek alkalmazásával gazdasági, morális, jogi, illetve mentálhigiénés támogatással segítik az „új élet” mindennapi gondjainak megoldását. Jogos a kérdés, ebben a folyamatban milyen szerepe lehet az érintett fizikai õrzésének, a személyi védelemnek.

136

II-12

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


A személyi védelem alkalmazását a Tvdt. több esetben lehetõvé teszi, hiszen az érintettekkel kapcsolatos óvintézkedések során valós a veszélye az esetleges dekonspirációnak. Ezen kívül természetesen a Programba felvett személyeknek is meg kell jelennie különbözõ büntetõeljárási cselekményeken, ilyen esetekben gondoskodni kell a hagyományos, a kormányrendelet szerinti védelmükrõl. A Tvdt. 15. §. sürgõsségi intézkedés keretén belül halaszthatatlan szükség esetén – ha a késedelem veszélyes és az érintettel a megállapodás megkötése valószínûsíthetõ – a Tanúvédelmi Szolgálat vezetõje elrendelheti a személyi védelmet. Tulajdonképpen ez egy olyan krízis helyzetet feltételez, amelyben a Programba vételhez elõírt hivatalos eljárási határidõk betartása esetén az érintett közvetlen veszélyhelyzetbe kerülhet. Sürgõsségi intézkedés keretében a megállapodás megkötését megelõzõen is foganatosítható a személyi védelem, amely biztosítja az érintett elsõdleges védelmét, a késõbb Program szerinti tervezett és szervezett intézkedésekig. Ilyen esetekben konspiráltan és lehetõleg az érintett környezetének tudta és kontrollja nélkül olyan távoli, nem túl forgalmas helyre (csendes panziókban, nyaralókban, esetleg rendõrségi, rendvédelmi objektumokban stb.) várják ki a megállapodás megkötésének engedélyezésérõl szóló országos rendõr-fõkapitányi állásfoglalást, veszélyeztetettség nélkül, fizikai védelem mellett töltheti el így az érintett az elõírt hivatalos határidõket. Természetesen a megállapodás megkötése az érintettel a Programba történõ felvétel tárgyában nem következik be automatikusan, annak kezdeményezése esetén. Amennyiben a programszerû védelem jogi feltételei nem állnak fenn, és a személyi védelem kormányrendelet szerinti feltételei is hiányoznak, úgy a sürgõsségi intézkedéseket is meg kell szüntetni. A programszerû védelem elrendelését jelentõ megállapodás hiányában is fennállhatnak a továbbiakban a személyi védelem fenntartásának feltételei – sürgõsségi intézkedés keretében történõ elrendelés esetén – így a Program keretein kívül, a kormányrendelet szabályai alapján a személyi védelem tovább mûködhet. A Tvdt. 16. §. 1/d. pontja lehetõvé teszi a névváltoztatást a különleges óvintézkedések kategóriájában. A névváltoztatás részletes eljárási szabályait a Tvdt. részletesen szabályozza, az fontos, hogy a magyar állampolgárságú érintett a névváltoztatásra vonatkozó jogszabály szerint a Szolgálat útján kezdeményezheti a belügyminiszternél családi, illetve utónevének megváltoztatását. A névváltoztatás széles körben elterjedt óvintézkedés a külföldi országokban mûködõ tanúvédelmi programokban, külön említése egy másik büntetõeljárás jogi intézmény, a videokonferencia lényegi ismertetése miatt szükséges. Az érintett névváltoztatása esetén az eredeti adatok helyett új adatok (név) lépnek és kerülnek rögzítésre a különbözõ nyilvántartásokba. Az ilyen módon történõ változtatással az érintett új okmányokhoz jut, személyazonosságot a megváltoztatott néven és adatokkal igazolja, illetve vesz részt a legkülönbözõbb jogügyletekben, és teljesíti állampolgári és egyéb kötelezettségeit. A névváltoztatásnak azonban létezik több neuralgikus, „dekonspirációs” pontja. Az érintett (tanú) a védelem elrendelésének alapjául szolgáló büntetõeljárásban adott esetben személyes megjelenésre kötelezett. A bíróság elõtt eredeti adataival, (néven) lakcímmel stb. jelenik meg az eljáró bíró is így szólítja meg, a jegyzõköny-

137

II-12

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


vekben is így szerepel, nyilatkozatait is az eredeti néven teszi meg. A tárgyaláson (eljárási cselekményen) az érintett személyesen is találkozhat azzal a személlyel, akire nézve terhelõ vallomást tett, és aki azt a veszélyeztetõ szituációt létrehozta, amely a Programba vételhez hozzájárult. Az ilyen és hasonló veszélyeztetõ szituációk elkerülésének egy megoldási lehetõségét biztosíthatja a videokonferencia. A videokonferencia A videokonferencia intézményét világszerte, ezen belül a legtöbb EU tagországban alkalmazzák. Az EU tagállamai egymás között elõsegítik és támogatják az eljárások iratainak kölcsönös kézbesítését, az információcserét, az elõzetesen fogva tartott személyek szállítását, közös nyomozó csoportok felállítását, végül a telefonos és videokonferenciák kölcsönös lebonyolítását (Draft Council Act Estabilishing the Convention on Mutual Assistance in Criminal Malters between the Member States of the European Union – az EU tagállamai közötti kölcsönös büntetõjogi segítségnyújtásról szóló egyezményt létrehozó tanácsi jogszabály). A videokonferencia lebonyolításának fõbb feltételei között szerepel, hogy Uniós tagállam területén tartózkodjon az érintett személy, és más tagállambeli kihallgatása szükséges, továbbá a kihallgatandó személy jelenléte lehetetlen vagy nem kívánatos legyen az õt kihallgatni kívánó állam területén. A megkeresett tagállam elfogadja a videokonferencia megtartását, jogelveivel nem ellenkezik, és a szükséges technikai feltételek rendelkezésre állnak. Fontos, hogy a meghallgatás a megkeresett tagállam bírói felügyelete mellett zajlik, aki figyelemmel kíséri a cselekményt és intézkedik, ha a megkeresett jogállam jogelvei sérülnek. Ezek a leglényegesebb feltételek, amelyek a vádlottak tekintetében is alkalmazhatóak. Az elõbbi rövid ismertetésbõl is kitûnik, hogy az Európai Uniós büntetõ igazságszolgáltatás a szoros együttmûködés, az eljárásban résztvevõk jogainak minél eredményesebb védelme irányába halad. A videokonferencia alkalmazására, széles körû felhasználására jó példa az olaszországi videokonferencia-rendszer, amely 25 fellebbviteli bíróságon 157 bírósági tárgyaló teremben és 9 büntetés végrehajtási intézetben, 126 helyiségben üzemeltethetõ.* A rendszer biztonságos üzemeltetését egy központ bonyolítja le, egy napon összesen 42 ügyben, átlagosan 6 helyszínnel megbízhatóan mûködik az olasz rendszer. Az ismertetett elõzmények alapján a magyar büntetõeljárás jog lehetõvé teszi a videokonferencia intézményét, amelyet az igazságszolgáltatásban alkalmaznak is, azonban a felhasználásával kapcsolatos gyakorlati és jogi tapasztalatok összegzése – megfelelõ esetszám hiányában – a késõbbiekben várható reálisan. A cikk szerzõje 2001 decemberében tanulmányi úton vett részt több német tartományban a személyi védelem és a tanúvédelem gyakorlati és jogi tapasztalatainak megismerése céljából. Ennek során a baden-württembergi tartományi tanúvédelmi

* Az olasz Központi Védelmi Szolgálat (Servizio Centrale Di Protezione), S.C.P. statisztikai adatai alapján.

138

II-12

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


szolgálat munkatársai lehetõvé tették, hogy Constanzban egy videokonferencián keresztül lebonyolított bírósági tárgyalás megtekinthetõ legyen. A Genfi-tó partján lévõ bírósági épület videokonferencián keresztül volt összekötve egy milánói bíróság erre a célra kialakított tárgyalójával, ahol egy nemzetközi kábítószercsempész társaság büntetõ ügyében hallgattak ki tanúkat, illetve szembesítettek a vádlottakkal. Az egész eljárás tolmácsok felhasználásával történt, amely így igen idõigényes volt, azonban a tanúk és a terheltek szállítását nélkülözni lehetett, amely pénzügyileg elõnyösebb, a tanúk biztonsága szempontjából pedig sokkal kisebb kockázattal járt. A személyi védelem és a tanúvédelem hazai gyakorlati tapasztalataiból levonható következtetések A kormányrendelet 1999. március 1-jétõl lépett hatályba, az alkalmazása óta eltelt közel 7 év alapvetõ tapasztalata az, hogy a már korábban kifejtett módon, államigazgatási határozattal elrendelt személyi védelem nem tölti be a védelmet ellátó szerv és az érintett közötti jogviszonyban a szükséges szerepet. A fenyegetett helyzetben lévõ személyt a hatékony és eredményes személyi védelem ellátásához szükséges és elvárt módon a közigazgatósági határozat nem motiválta és kényszerítette olyan mértékû együttmûködésre, amelyet a védelmet ellátó hatóság a biztonságos és szakszerû szakmai munkavégzéshez elvárna. Az érintett részérõl olyan önként vállalt, aktív magatartásra és együttmûködésre van szükség, amely támogatja és nem nehezíti a védelmet ellátó hatóság tevékenységét, az élet és testi épség, a személyes szabadság megóvásában. A fenyegetett helyzetben lévõ személyek konstruktivitást nélkülözõ és csak a szükséges minimum együttmûködésen alapuló hozzáállását megváltoztatni szükséges, kölcsönös elõnyökön nyugvó megállapodással kell új alapokra helyezni jogait és kötelezettségeit. Indokolt, hogy a büntetõeljárásban résztvevõk, az igazságszolgáltatást segítõk Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény (Tvdt.) mintájára polgári jogi tartalmú szerzõdés, megállapodás alapján kerüljön sor a személyi védelem alá helyezésre és annak végrehajtására. A Rendõrség által ellátott személyi védelmek gyakorlati tapasztalatainak értékelése és elemzése alapján egyértelmûen prognosztizálhatók a megállapodás megkötésével végrehajtott védelmi intézkedések elõnyösebb hatásai. A polgári jogon alapuló szerzõdés egyformán keletkeztet kötelezettségeket (együttmûködés, pontosság, fegyelmezettség stb.) az érintett részére, de egyúttal jogokat is biztosít számára, amely a személyi védelmet ellátó hatóságot is kötelezi. Az így kikényszerített szükséges mértékû konstruktív magatartás és együttmûködés esetleges jelentõs csökkenése vagy megszûnése – a szerzõdésben pontosan megnevezett feltételek fennállása esetén – maga után vonhatja a személyi védelem megszüntetését is. A személyi védelem és a Program szerinti tanúvédelem módosítására irányuló közigazgatási egyeztetõ eljárásban és egyéb szakmai egyeztetések során egy további vonatkozásban alakult ki konszenzus. Amennyiben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény (Tvdt.) 71. §. szerinti hatósági határozattal – formájában és tartalmában – a 2004. október 31-ig hatályos államigazgatási határozat nem

139

II-12

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


váltható ki, abban az esetben a kormányrendelet és a Tvdt. felhasználásával egy egységes, új szemléletû törvényjavaslatot kell kidolgozni, és a büntetõeljárásban résztvevõk, az igazságszolgáltatást segítõk, valamint az eljárást folytató hatóság tagjai személyi védelmérõl és Védelmi Programjáról új törvénytervezetet kell készíteni. Ez alapján a személyi védelem és a fenyegetett helyzetben lévõ személy védelmének magasabb fokozatot teljesítõ Védelmi Program egy törvényben jelenne meg.

FELHASZNÁLT IRODALOM 2001. évi LXXXV. törvény a büntetõeljárásban résztvevõk, az igazságszolgáltatást segítõk védelmi programjáról. 34/1999. (II. 26.) kormányrendelet a büntetõeljárásban résztvevõk, valamint az eljárást folytató hatóság személyi védelme elrendelésének feltételeirõl és végrehajtásának szabályairól. Elõterjesztés a büntetõeljárásban résztvevõk, az igazságszolgáltatást segítõk, valamint az eljárást folytató hatóság tagja személyi védelmérõl és védelmi programjáról szóló törvényjavaslat tervezetéhez. Tanúvédelem (közép-európai együttmûködés mintája) Heiko Held wiesbadeni bûnügyi fõfelügyelõ tanulmánya. (Közép-Európai Rendõr Akadémia 1995.) A Baden-Württembergi Tartományi Hivatal Tanúvédelmi Egységének belsõ normája alapján készült tájékoztató anyag. A tanúvédelem intézményének általános alapelvei, követendõ irányvonalak, szervezeti keretei, együttmûködési szabályai és a végrehajtásra vonatkozó intézkedések rendszere (vázlat és munkaanyag) Készítette: Liktor Lajos ny. r. alezredes rendõrségi fõtanácsos, 1999. Az olasz Tanúvédelmi Rendszer és a Központi Védelmi Szolgálat (Servizio Centrale Di Protezione), S.C.P. felépítésérõl és mûködésérõl készült tanulmány. A Tanúvédelmi Program, a tanúk és a büntetõeljárásban résztvevõ más személyek, valamint a kollaboránsok védelmérõl szóló koncepció. Készítették: Dr. Borai Ákos és Dr. Vas Gizella, Belügyminisztérium. A Szász Belügyminisztérium és a Szász Igazságügyi Minisztérium közös Közigazgatási Rendelete a veszélyeztetett tanúk védelmérõl, 1995.

140

A tanúvédelem és a személyi védelem szabályozásának összefüggései

Recommend Documents