Angol 3-8. évfolyam A tanterv, a NAT Élő idegen nyelv műveltségterület, a 3-8. évfolyamok követelményeit dolgozza fel. A tantárgy óraszáma: 1036 Ennek felosztása: Évfolyam Tantárgy /modul
Angol
3. H Évi e ti 3 111
4. H Évi e ti
5. H Évi e t i 185 5 185 5
6. H Évi e t i 185 5
7. H Évi e t i 185 5
8. Összesen H Évi e t i 1036 5 185
Célok és feladatok A harmadik évfolyamon kezdődő kisgyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani és nyelvi: egyrészt kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása iránt, sikerélményhez juttatni a diákokat, másrészt megalapozni a későbbi nyelvtanulást, főként a receptív készségek fejlesztésével. Ezekhez járul még a nyelvtanulási stratégiák kialakításának megalapozása. Gyermekkorban a nyelvtanulás a természetes nyelvelsajátítás folyamataira épül. A gyerekek számukra érdekes, értelmes, önmagukban motiváló és kognitív szintjüknek megfelelő kihívást jelentő tevékenységekben vesznek részt. Ezek során a célnyelvet hallva, a szituációt, kontextust értve haladnak előre a nyelv elsajátításában. Ez a folyamat lassú, az idősebb korosztályra jellemző látványos nyelvi eredményt nem várhatunk. Egyik tipikus jellemzője a csendes szakasz, melynek során egyes diákok akár hónapokig nemigen szólalnak meg, de a játékos tevékenységekbe szívesen bekapcsolódnak. Az idegen nyelvi órákon a gyerekek az ismeretlen nyelven hallottakat a világról kialakult ismereteik alapján értelmezik, ezért elengedhetetlen, hogy a tananyag általuk ismert tartalmakra épüljön. Ez egyrészt a konkrét helyzet kihasználásával, szemléltetéssel, másrészt már ismert tantárgyak anyagának integrálásával érhető el. Így válik az ismeretlen célnyelvi tanári beszéd érthetővé a diákok számára. A kerettanterv az 1–4. évfolyamok anyanyelven megismert témaköreire, beszédszándékaira, fogalomköreire és tevékenységeire épül. A készségek közül a hallott szöveg értésének fejlesztése a legfontosabb, melynek fejlődését az órai utasítások és a cselekvésre épülő játékos feladatok teljesítéséből követhetjük nyomon. A beszéd az egyszavas válaszoktól (igen, nem, név, szín, szám stb.), a memorizált, elemezetlen nagyobb egységek használatáig terjed (köszönés, mondóka, körjáték, dal). Természetes része a gyerekek órai beszédének a magyar nyelvű kérdés és válasz, melyet visszajelzésként, megerősítésként használnak a tanár célnyelvhasználatával párhuzamosan. A követelmények a természetes nyelvelsajátítás folyamatát tükrözve a szó és az egyszerű mondat szintjén mozognak. Az olvasás és írás bevezetésével célszerű várni, míg a gyerekekben felmerül erre az igény. Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) két éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a feladattípusok, órai tevékenységek, motiváltak, bíznak magukban, és néhány alapvető stratégiát már használnak.
A hat tanév céljai között első helyen áll a motiváció fenntartása, a gyerekek sikerélményhez juttatása értelmes munkával. Továbbra is a receptív készségek (hallott és olvasott szöveg értése) fejlesztése áll a középpontban, mivel a produktív készségeket (beszéd és írás) a receptív készségek közvetve fejlesztik. Az évek előrehaladtával egyre nagyobb hangsúlyt kap a beszédkészség. Lényeges nevelési cél a diákok olvasási igényének kialakítása és fejlesztése érdekes, könnyített vagy eredeti, illusztrált hosszabb szövegek olvastatásával. A témakörök felölelik a tanterv egyéb tantárgyi tartalmait, hiszen a nyelvet nem önmagáért használjuk, hanem információszerzésre, illetve információ-feldolgozásra. A kereszttantervi törekvések hozzájárulnak az idegen nyelvi tananyag érthetővé tételéhez, de a tartalmakat más szempontból, másképp csoportosítva dolgozzuk fel, nehogy unalmassá váljanak. A 10–14 éves korosztály nyelvelsajátítása során jobban támaszkodik memóriájára, mint a célnyelv szabályrendszerére, de egyre inkább képes szabályszerűségeket észrevenni a nyelvben. A szabályok ismerete ugyanakkor csak kismértékben segíti nyelvi fejlődésüket. A nyelvhasználatban a folyamatosság erősebb a nyelvhelyességgel szemben, de emellett szükség van a legfontosabb struktúrák automatizálására is. Cél, hogy esetleges nyelvi hibáikat maguk vegyék észre és javítsák, így segíthetjük őket autonóm nyelvtanulóvá válni. A négy év során a diákoknak el kell jutniuk a nyelvtanulási stratégiák olyan szintű használatához, melyek lehetővé teszik számukra az osztályterem falain kívüli idegen nyelvi hatások (filmek, zene, tévéműsorok, újságok) hasznosítását és az irányított önálló haladást. A nyolcadik osztály végére nyelvtudásuk eléri azt a mérhető szintet, mellyel képesek ismert témakörökben idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakciókban sikerrel részt venni. Kiemelt közös követelmények A tanterv fő célkitűzése, hogy a nyelvtanulási célok mellett, olyan általános közös nevelési és oktatási célokat is teljesítsen, amelyek a tanulók felnőtté válásának, illetve társadalmi beilleszkedésének alap pillérei lehetnek. Mivel a nyelvtanítás nem meghatározott ismeretanyag átadását tűzi ki céljául, hanem a nyelvi készségek elsajátítását (a nyelvtani szerkezetek csupán a nyelvi funkciók működését, ill. működtetését teszik lehetővé, és elsajátításuk nem képezi a tanulási folyamat végső célját), ezért lehetségessé válik általános, a társadalom által elismert értékek és tudásanyag közvetítése a nyelvi órán. Fejlesztési követelmények A tanuló képes idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakcióban sikerrel részt venni. Képes a tanárral és társaival a célnyelven együttműködni a nyelvórai feladatok megoldásában. Tisztában van a nyelvtanulás részterületeivel (beszédkészség, olvasásértés, szókincs stb.), kialakult, továbbfejleszthető nyelvtanulási stratégiái vannak. Kialakul az igény benne, hogy az osztálytermen kívüli idegen nyelvi hatásokat (tévéműsorok, újságok stb.) is megpróbálja hasznosítani önálló haladása érdekében. Témalista (ajánlás) 1. Én és a családom: személyi adatok; foglalkozások; otthoni teendők, kötelességek; családi ünnepek. 2. Emberi kapcsolatok: barátság; emberek külső és belső jellemzése. 3. Tágabb környezetünk: falu, kisváros, nagyváros, ország; a lakóhely bemutatása; lakóhelyünk megóvása.
4. Természeti környezetünk: a természet megóvása; Földünk nevezetes tájai; veszélyeztetett növények és állatok. 5. Az iskola világa: az iskola bemutatása; az ideális órarend; az ideális iskola. 6. Egészség és betegség: a leggyakoribb betegségek; a leggyakoribb sérülések. 7. Étkezés: étkezési szokások nálunk és más országokban; különleges ételek és ételreceptek; viselkedés az étkezésnél. 8. Vásárlás: mindennapi bevásárlás; ajándékok ünnepekre. 9. Utazás: utazási előkészületek; a kedvenc közlekedési eszközöd. 10. Szabadidő és szórakozás: sport az iskolában és az iskolán kívül; tévé, videó, számítógép és olvasás. Értékelés A számonkérésnél fontos szempont, hogy a tanuló felismerje, nem a nyelvről, annak grammatikai, lexikai, szemantika rendszeréről tanul, hanem magát a nyelvet tanulja. Ennek megvalósítása érdekében kerülni kell a szövegkörnyezetből kiragadott, csupán a nyelvtani, ill. lexikai tudást mérő dolgozatokat. Helyettük olyan kommunikatív feladatokat kell a tanulókkal elvégeztetni, mind írásban, mind pedig szóban, melyek természetüknél fogva képesek jelezni a tanulók nyelvhasználási képességét. Mindazonáltal figyelembe kell venni a mindenkori vizsgarendszer követelményeit is, hiszen az oktatás egyik célja az, hogy a tanulók sikeres vizsgát tegyenek tanulmányaik végén, esetleg az iskolarendszeren kívül működő nyelvvizsga-követelményeknek megfeleljenek. Számonkérés módja: A szóbeli számonkérés mellett évente két nagydolgozat, mely a következő feladattípusokat tartalmazza: - Olvasásmegértési készséget mérő feladat - Nyelvhasználatot mérő feladat – hiányzó szavak, nyelvtani szerkezetek behelyettesítése összefüggő szövegbe - Íráskészséget mérő feladat - Beszéd utáni megértési készséget felmérő feladatok .
Alkalmazható tankönyvek, tanulmányi segédletek és taneszközök kiválasztásának elvei A megfelelő tananyag kiválasztásánál két területet kell a gyakorló tanárnak megvizsgálnia: a tanulói csoport igényeit és annak jellemzőit, illetve az értékelésre kiválasztott tananyagot. A tanulók megvizsgálásakor a következő pontokra kell a tananyag választónak koncentrálnia: Kor, nem, társadalmi/kulturális háttér, motiváció/az idegen nyelvhez való hozzáállás, a gyerekek nyelvtudása, ill. Általános ismereteik, érdeklődési körük. Amikor a tanulók nyelvtanulási igényeit vizsgáljuk, fontos, hogy az alábbi kérdésekre válaszokat kapjunk: -
Melyek azok a leggyakoribb és legvalószínűbb beszédhelyzetek, amelyekben a tanulók a jövőben az idegen nyelvet használni fogják?
-
A nyelvi készségeket (beszéd, írás, olvasás, hallás utáni megértés) milyen fontossági sorrendbe lehet állítani az előző kérdés alapján?
-
Az órai munkából százalékos arányban mennyi időt kell a fenti készségek fejlesztésére szánni? A kérdésekre válaszolva már meg lehet határozni, hogy milyen típusú és szerkezetű tananyagra van szükségünk egy adott tanulói csoport oktatásához. Ki kell azonban azt is hangsúlyozni, hogy nem csupán a tanulók igényeit és jellemzőit kell a tananyag
kiválasztásakor figyelembe venni, hanem a tantervi előírásokat és az iskola pedagógiai programját is. Miután megfelelő adatokkal rendelkezik a tanár a tanulókról és a követelményrendszerekről, akkor kerülhet sor a tananyag értékelésére. Az értékelésnél ajánlott az alábbi főbb pontokat megvizsgálni: -
Gyakorlati szempontok:
-
1. A tananyag ára reális-e?
-
2. A tananyag részét képező komponensek elérhetőek-e (pld. Hanganyag, videó, tanári kézikönyv, munkafüzet, stb.)?
-
Tervezés és kivitelezés:
-
1. Mennyire felel meg a tananyag formai kivitelezése a korcsoport igényeinek?
-
Feladatok: 1. Megfelelő arányban tartalmazza-e a tananyag azokat a feladattípusokat, amelyekkel a kitűzött célok elérhetőek? 2. Vannak-e olyan feladatok, amelyek a kommunikatív nyelvhasználatot gyakoroltatják? Elegendő-e a számuk? 3. Találhatóak-e olyan feladatok a könyvben, amelyek segítik a tanulók logikai képességeinek, ill. Készségeinek fejlődését (pld. Ismeretlen szavak jelentésének kitalálása szövegkörnyezet alapján)?
-
4. Az új nyelvi szerkezeteket megfelelő kontextusban mutatja be a könyv?
-
Nyelvi készségek:
-
1. A gyakorolt készségek összhangban vannak-e a tanulók számára fontos készségekkel?
-
2. A gyakorolt készségeket önmagukban, egymástól elkülönítve, vagy együtt
-
gyakoroltatja-e a könyv?
ANGOL 3. ÉVFOLYAM ÓRATEV
Témakör Én és a családom: bemutatkozás, a család bemutatása. Az otthon: a szűkebb környezet Étkezés: kedvenc és kevésbé kedvenc ételek, italok. Öltözködés: ruhadarabok télen és nyáron; testrészek Iskola: az osztályterem tárgyai, az iskola helyiségei Tágabb környezetünk: állatok a világ különböző tájain. Szabadidő, szórakozás: kedvenc sport; gyűjtemények Szabadon felhasználható órakeret Összesen:
Óra 15 15 10 10 10 15 15 21 111 óra
A kötelező órakeretet (90) kiegészíti még 21 szabadon felhasználható óra. Ezeket használjuk fel a hallás utáni megértés gyakoroltatására és a beszédkészség fejlesztésére, hiszen az angol nyelvvel történő ismerkedés során a tanulóknak nehézséget okozhat a hallott szöveg megértése a magyar és az angol nyelvek közötti hangsúlyozásbeli különbségekből adódóan. A szabadon felhasználható órakeret felhasználható továbbá egyes angol hangzók kiejtésének gyakoroltatására is. Ki kell hangsúlyozni az olyan feladatok szükségességét is, amelyek a nyelvelsajátítást segítik a tudatos tanulással szemben. Tanulói és tanítást-tanulást segítő taneszközök A következő tankönyvcsaládok könyvei ajánlottak alkalmazásra. A tankönyvcsalád magába foglalja a tankönyvet, a tanári kézikönyvet, a munkafüzetet, a kiegészítő hanganyagot, és egyes esetekben a videó anyagot is. Mindegyik kiadó rendelkezik a tankönyvcsaládokhoz készített kiegészítő gyakorló feladatlapokkal, illetve gyűjteményekkel, amelyek használata az átlagosnál jobb képességű csoportok esetében javasolt.
Stepping Stones 1 Julia Ashworth & John Clark. Longman. 1996. Chatterbox 1. Holderness, J.A. Oxford University Press. 1990. Smart Beginner Michael Vince, Judy West, David A. Hill. Macmillan. 2001. Practise Together Erzsébet Sződy, Passage, 1990 Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: - köszönés, elköszönés, - bemutatkozás, - köszönet és arra reagálás. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: - tetszés, nem tetszés. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: - dolgok, személyek megnevezése, - információkérés, információadás, - igenlő vagy nemleges válasz, - tudás, nem tudás. Fogalomkörök
-
Cselekvés, történés, létezés kifejezése, Birtoklás kifejezése, Térbeli viszonyok, Időbeli viszonyok, Mennyiségi viszonyok, Minőségi viszonyok, Logikai viszonyok,Szövegösszetartó eszközök.
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése
A tanuló megért: - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, max. kétmondatos kérést, utasítást megért, arra cselekvéssel válaszol; - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott egymondatos kérdést. Beszédkészség
A tanuló: - hiányos vagy egyszerű mondatban válaszol az ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésre, szavakat és egyszerűbb szerkezetű szövegeket (legalább néhány mondókát, verset, dalt) tanult minta alapján reprodukál. Olvasott szöveg értése
A tanuló: - felismeri ismert szavak írott alakját, ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatot elolvas; - ismert nyelvi elemekből álló egymondatos szövegben fontos információt megtalál. Íráskészség
A tanuló: 11. felismeri ismert szavak írott alakját, megfogalmazott, néhány szóból álló mondatokat.
Kommunikációs szándékok
leír
ismert
nyelvi
eszközökkel
Fogalomkörök és azok nyelvi kifejezései
Témakör
Az én családom Óraszám 15 óra : Unit 1 Köszönés, elköszönés Bemutatkozás, bemutatás Információ kérés, adás: Érdeklődés a másik neve iránt Személyek megnevezése Betűzés
Birtoklás kifejezése - melléknévi birtokos névmás 'my, your' Létezés kifejezése - a 'be' ige jelenidejű alakjai 'am, is'
Unit 2 Cselekvésre való felszólítás Információ kérés, adás Dolgok megnevezése Köszönés, elköszönés Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás
Szövegösszetartó eszközök - határozatlan névelő 'a', mutató névmás 'this'
Témakör
Az otthon Óraszám 10 óra : Unit 3 Érdeklődés a másik kora iránt és arra reagálás Dolgok megnevezése, megszámolása Információ adás: Telefonszám megadása Unit 4 Érdeklődés, információadás Dolgok, személyek (tárgyak, játékok) megnevezése Köszönet Gratuláció, jókívánság Unit 5 - ISMÉTLÉS Köszönés, bemutatás, bemutatkozás, életkor megadása Elköszönés Egyetértés
Mennyiségi viszonyok - tőszámnevek '1-10', főnevek egyes- és többesszáma Szövegösszetartó eszközök - határozatlan névelő 'an', személyes névmás 'we' Létezés kifejezése - a 'be' ige jelenidejű alakjai 'are' Szövegösszetartó eszközök - határozatlan névelő 'a, an', személyes névmás 'it' Létezés kifejezése - a 'be' ige jelenidejű alakjai 'it's'
Szövegösszetartó eszközök - személyes névmások 'I, he, she' Létezés kifejezése - a 'be' ige jelenidejű alakjai 'he's, she's, I'm' Birtoklás kifejezése - melléknévi birtokos névmás 'his, her'
Témakör
Az iskola Óraszám 15 óra : TEST 1 Unit 6 Információ kérés, adás Igenlő vagy nemleges válasz Dolgok megnevezése, leírása Unit 7 Személyek, családtagok megnevezése, leírása Dolgok, testrészek megnevezése, leírása Valaki igazának az elismerése, dicséret Témakör
Szövegösszetartó eszközök - határozott névelő 'the' Minőségi viszonyok - melléknevek Birtoklás kifejezése - a 'have got' ige jelenidejű alakjai 'I've got, he's got, she's got' Minőségi viszonyok - melléknév Létezés kifejezése - a 'be' ige jelenidejű alakjai 'you're'
Étkezés Óraszám 10 óra : Unit 8 Információ kérés, adás Személyek megnevezése és leírása
Unit 9 Képesség Információ kérés, adás
Birtoklás kifejezése - a 'have got' ige jelenidejű kérdő/tagadó alakjai 'Have you got...? Yes, I have. No I haven't. Has she/he got…? Yes, she/he has. No, she/he hasn't.' Minőségi viszonyok - melléknevek Modalitás - 'can' jelenidejű, állító, kérdő és tagadó formája Birtoklás kifejezése - 'whose?', birtokos 's Térbeli viszonyok: helymeghatározás - elöljárószó 'in', iránymeghatározás - 'right, left'
Témakör
Öltözködés Óraszám 10 óra : Unit 10 - ISMÉTLÉS Dolgok (ruhadarabok) megnevezése, leírása Információ kérés, adás Javaslat TEST 2 Témakör
Minőségi viszonyok - melléknevek, színek Mennyiségi viszonyok - 'a pair of'
Tágabb környezetünk Óraszám 15 óra : Unit 11 Dolgok (testrészek, származási hely) megnevezése Információ kérés, adás Nem tudás Unit 12 Információ kérés, adás Igenlő vagy nemleges válasz Dolgok, helyek megnevezése, helyzetek leírása Unit 13 Információ kérés, adás (mennyiség) Helyek megnevezése (környezetünk)
Minőségi viszonyok - melléknevek Térbeli viszonyok - 'from'
Térbeli viszonyok: helymeghatározás - elöljárószók 'in, on' Mennyiségi viszonyok - egyes és többesszámú főnevek 's, es' Létezés kifejezése - 'there is, there are' állító, kérdő és tagadó formái Mennyiségi viszonyok - megszámlálható főnevek 'How many?' Térbeli viszonyok: helymeghatározás - elöljárószó 'at'
Témakör Szabadidő, szórakozás Óraszám 15 óra : Unit 14 Információ kérés, adás (idő) Időpont, napszakok megnevezése Köszönés, elköszönés Unit 15 - ISMÉTLÉS Dolgok megnevezése, leírása
TEST 3 ISMÉTLÉS Kiegészítő tananyagok
Időbeli viszonyok: időpont 'It's…o'clock in the morning/evening.' Birtoklás kifejezése Minőségi viszonyok - melléknevek (színek, formák) Mennyiségi viszonyok - megszámlálható főnevek 'How many?' Térbeli viszonyok: helymeghatározás - elöljárószó 'in'
ANGOL 4. ÉVFOLYAM ÓRATEV
Témakör Én és a családom: bemutatkozás, a család bemutatása. Az otthon: a szűkebb környezet Időjárás: a kedvenc évszak Étkezés: kedvenc és kevésbé kedvenc ételek, italok. Öltözködés: ruhadarabok télen és nyáron; testrészek Iskola: az osztályterem tárgyai, az iskola helyiségei Tágabb környezetünk: állatok a világ különböző tájain. Szabadidő, szórakozás: kedvenc sport; gyűjtemények Szabadon felhasználható órakeret Összesen:
Óra 20 20 15 20 20 20 25 20 25 185 óra
A kötelező órakeretet (160) kiegészíti még 25 szabadon felhasználható óra. Ezeket használjuk fel a hallás utáni megértés gyakoroltatására és a beszédkészség fejlesztésére, hiszen az angol nyelvvel történő ismerkedés során a tanulóknak nehézséget okozhat a hallott szöveg megértése a magyar és az angol nyelvek közötti hangsúlyozásbeli különbségekből adódóan. A szabadon felhasználható órakeret felhasználható továbbá egyes angol hangzók kiejtésének gyakoroltatására is.
Tanulói és tanítást-tanulást segítő taneszközök A következő tankönyvcsaládok könyvei ajánlottak alkalmazásra. A tankönyvcsalád magába foglalja a tankönyvet, a tanári kézikönyvet, a munkafüzetet, a kiegészítő hanganyagot, és egyes esetekben a videó anyagot is. Mindegyik kiadó rendelkezik a tankönyvcsaládokhoz készített kiegészítő gyakorló feladatlapokkal, illetve gyűjteményekkel, amelyek használata az átlagosnál jobb képességű csoportok esetében javasolt. Chatterbox 2. Strange, D. és Holderness, J.A. 1991. Oxford University Press Practise Together Erzsébet Sződy, Passage, 1990 English for You Judith Sebők, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése
A tanuló megért: - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, max. kétmondatos kérést, utasítást megért, arra cselekvéssel válaszol; - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott egymondatos kérdést. Beszédkészség
A tanuló: - hiányos vagy egyszerű mondatban válaszol az ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésre, szavakat és egyszerűbb szerkezetű szövegeket (legalább néhány mondókát, verset, dalt) tanult minta alapján reprodukál. Olvasott szöveg értése
A tanuló: - felismeri ismert szavak írott alakját, ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatot elolvas; - ismert nyelvi elemekből álló egymondatos szövegben fontos információt megtalál. Íráskészség
A tanuló: 12. felismeri ismert szavak írott alakját, megfogalmazott, néhány szóból álló mondatokat.
Témakör
leír
ismert
nyelvi
eszközökkel
A szűkebb környezet
Óraszám 20 óra : Kommunikációs szándékok Unit 1 Információ kérés, adás (helymeghatározás) Tiltás Témakör
Fogalomkörök és azok nyelvi kifejezései Térbeli viszonyok: helymeghatározás - elöljárószók 'in, on, near, under', helyhatározószók 'here, over, there' Cselekvés kifejezése - 'don't…!'
Én és a családom
Óraszám 20 óra : Unit 2 Információ kérés, adás Dolgok, személyek, megnevezése, megszámolása Események leírása Témakör:
Mennyiségi viszonyok - tőszámnevek '13-100', főnevek egyes- és többesszáma Térbeli viszonyok: irány- és helymeghatározás helyhatározószók 'through, inside, outside' Cselekvés kifejezése - jelenidejűség
Étkezés
Óraszám 20 óra Unit 3 Kínálás és arra reagálás Kérés, kívánság Dolgok (ételek, mennyiségek) megnevezése és leírása Témakör
Mennyiségi viszonyok - megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek 'some, a packet of, a bottle of, a tin of'
Az iskola
Óraszám 20 óra Unit 4 Események leírása Információ kérés, adás
Cselekvés kifejezése - jelenidejűség: folyamatos jelen idő, állító, kérdő, tagadó forma
Unit 5 - ISMÉTLÉS Események leírása Információ kérés, adás
Térbeli viszonyok - iránymeghatározás: elöljárószók 'into, out of' Cselekvés, történés kifejezése - jelenidejűség: folyamatos jelen idő, állító, kérdő, tagadó forma
TEST 1 Témakör
Tágabb környezetünk
óraszám: 25 óra Logikai viszonyok - 'and, or' Unit 6 Információ kérés, adás (időjárás) Történés kifejezése - jelenidejűség Helyzetek leírása Minőségi viszonyok - melléknevek Térbeli viszonyok - helymeghatározás (országok) Cselekvés kifejezése - jelenidejűség: egyszerű jelen idő, Unit 7 Tetszés nem tetszés állító, kérdő, tagadó forma 'like' Dicséret, kritika (élelmiszerek) Véleménykérés Információ kérés, adás Cselekvés kifejezése - jelenidejűség: egyszerű jelen idő, Unit 8 Információ kérés, adás állító, kérdő, tagadó forma 'want' Kérés, kívánság, akarat Szövegösszetartó eszközök - vonatkozó névmás Dolgok megnevezése, leírása '(which one?), this one, that one' Cselekvés kifejezése - jelenidejűség: egyszerű jelen idő, Unit 9 Információ kérés, adás (lakóhely állító, kérdő, tagadó forma 'live' és helyiségei) Térbeli viszonyok - helymeghatározás (országok), Dolgok megnevezése és leírása iránymeghatározás (égtájak) Szövegösszetartó eszközök - személyes névmások tárgyesete 'me, him, her, us, them' Unit 10 - ISMÉTLÉS Kívánság Szándék Akarat TEST 2
Témakör
Szabadidő, szórakozás
Óraszám 20 óra Unit 11 Események, cselekvések leírása (napirend) Érdeklődés Információ kérés, adás Igenlő vagy nemleges válasz Unit 12 Események leírása (tények és általános igazságok) Dolgok (napok, órarend, tantárgyak) megnevezése Témakör
Cselekvés kifejezése - jelenidejűség: egyszerű jelen idő, állító, kérdő, tagadó forma Időbeli viszonyok - gyakoriságot kifejező határozószók 'usually, sometimes, never, every...', időpontok 'at…o'clock' Időbeli viszonyok - időpont 'on Monday, at five o'clock' Cselekvés, történés, létezés kifejezése jelenidejűség
Időjárás
óraszám: 15 óra Unit 13 Információ kérés, adás (dátum, időpont) Érdeklődés
Időbeli viszonyok - időpont (hónapok) 'in January', (dátum) 'on the 1st of…' Mennyiségi viszonyok - sorszámnevek 'first, second'
Unit 14 Események, helyzetek leírása Dolgok megnevezése, leírása Unit 15 - ISMÉTLÉS TEST 3 ISMÉTLÉS Kiegészítő tananyagok
Időbeli viszonyok - időpont 'yesterday, …ago' Létezés kifejezése - múltidejűség: a 'be' ige egyszerű múlt ideje 'was, were' Birtoklás kifejezése - a 'have' ige múltidejű állító és tagadó formája 'had, didn't have' Időbeli viszonyok - határozószók 'after, before'
ANGOL 5. ÉVFOLYAM ÓRATEV
Témakör Az én világom Szűkebb és tágabb környezetünk Napirend, szabadidő Jövőbeli tervek , szándékok Szabadon felhasználható órakeret Összesen:
Óra 40 40 40 35 30 185 óra
A kötelező órakeretet (155) kiegészíti még 30 szabadon felhasználható óra. Ezeket használjuk fel a beszédkészség fejlesztésére. Különösen ajánlott szituációs játékokon keresztül a nyelvtanulók szociolingvisztikai kompetenciájának fejlesztése.
Tanulói és tanítást-tanulást segítő taneszközök A következő tankönyvcsaládok könyvei ajánlottak alkalmazásra. A tankönyvcsalád magába foglalja a tankönyvet, a tanári kézikönyvet, a munkafüzetet, a kiegészítő hanganyagot, és egyes esetekben a videó anyagot is. Mindegyik kiadó rendelkezik a tankönyvcsaládokhoz készített kiegészítő gyakorló feladatlapokkal, illetve gyűjteményekkel, amelyek használata az átlagosnál jobb képességű csoportok esetében javasolt. World Class 1. Harris, M. and Mower, D. Longman 1994. New Project English1. Hutchinson, Tom. Oxford University Press. 1998. Go!1 Elsworth, S. and Rose, J. Longman. 1996. Wow 1, 2. Nolasco, R. Oxford University Press. 1990. Cambridge English for Schools 1, 2.. Littlejohn, A. and Hicks, D. Cambridge University Press. 1996. Smart Beginner / Pre-Intermediate Michael Vince, Judy West, David A. Hill. Macmillan. 2001/2002. A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló: 1. ismert nyelvi eszközökkel kifejezett kérést, utasítást megért, arra cselekvéssel válaszol; 2. ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdéseket megért; 3. ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűr. Beszédkészség A tanuló 4. ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű mondatban válaszol; 5. tanult minta alapján egyszerű mondatokban közléseket megfogalmaz, kérdéseket tesz fel; 6. megértési probléma esetén segítséget kér. Olvasott szöveg értése A tanuló: 1. ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatokat elolvas;
2.
ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokból álló szövegben fontos információt megtalál; 3. ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokból álló szöveg lényegét megérti. Íráskészség A tanuló:
13. ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szóból álló mondatokat helyesen leír; 14. egyszerű közléseket és kérdéseket tanult minta alapján írásban megfogalmaz. .
WOW! 1: Témakörök, tartalmak WOW! 1
Kommunikációs szándékok
Fogalomkörök
Unit 1
Köszönés, megszólítás, Bemutatkozás, bemutatás, Betűzés kérése, betűzés, Dolgok megnevezése, Információkérés, Információadás, Igenlő és nemleges válasz
Unit 2
Információkérés, -adás, Dolgok (tárgyak) megnevezése, Köszönés, Érdeklődés mások hogyléte felől és arra reagálás, Személyek foglalkozásának megnevezése, Telefonszám megadása ISMÉTLÉS Érdeklődés a másik kora iránt és arra reagálás, Információkérés, -adás
Létezés kifejezése: a ’be’ ige jelen idejű alakjai, Szövegösszetartó eszközök: személyes névmások, Mennyiségi viszonyok: tőszámnevek (1-20), Birtoklás kifejezése: birtokos névmási jelzők (my, your, his, her) Térbeli viszonyok: hely- ill. iránymeghatározás (from) Szövegösszetartó eszközök: határozatlan névelő (a, an), Létezés kifejezése: a ’be’ ige jelen idejű állító, tagadó és kérdő alakjai, Térbeli viszonyok: hely- ill. iránymeghatározás
Extra! Extra!
Létezés kifejezése: a ’be’ ige jelen idejű alakjai, Mennyiségi viszonyok: számnevek, szabályos többes számú főnevek
Unit 3
Unit 4
Extra! Extra!
Információkérés, Információadás, Dolgok (ház, szoba) megnevezése és leírása, Személyek (családtagok) megnevezése Információkérés, -adás, Dolgok (tárgyak) és birtokosuk megnevezése, Sajnálkozás, Kérés és arra reagálás, Kínálás, Köszönet, Érdeklődés a pontos idő iránt és arra reagálás ISMÉTLÉS Információkérés, Információadás, Személyek (családtagok) megnevezése, Évszakok, időjárás, helyek leírása, Színek megnevezése
Birtoklás kifejezése: a ’have’ ige jelen idejű állító, kérdő, tagadó alakjai Mennyiségi viszonyok: tőszámnevek (20-100), Szövegösszetartó eszközök: mutató névmások (this, that) Birtoklás kifejezése: a ’have’ ige jelen idejű alakjai, ’s (Mum’s), birtokos névmási jelzők (its, our, their), Szövegösszetartó eszközök: mutató névmások (these, those), Mennyiségi viszonyok: szabályos többes számú főnevek, Időbeli viszonyok: időpont Birtoklás kifejezése: a ’have’ ige jelen idejű alakjai, ’s, birtokos névmási jelzők, Térbeli viszonyok: helymeghatározás Időbeli viszonyok: időpont Minőségi viszonyok: melléknevek: színek
TEST 1 Unit 5
Események leírása (szokásos, ismétlődő napi cselekvések), Akarat kifejezése, Információkérés, -adás, (elfoglaltságok, órarend)
Unit 6
Információkérés, -adás, (közvélemény-kutatás) Igenlő és nemleges válasz, Véleménykérés és arra reagálás, Tetszés, nemtetszés, egyetértés, Szokások leírása
Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség, egyszerű jelen idő: állító, tagadó alakok, Időbeli viszonyok: időpont (on Sunday, at four, in the evenings, after school) Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség, egyszerű jelen idő: állító, tagadó és kérdő alakok: eldöntendő kérdések, Logikai viszonyok: kötőszavak (or), Időbeli viszonyok: gyakoriság (every day)
Extra! Extra!
ISMÉTLÉS Információkérés, -adás, Események leírása, Személyek (nemzetiségének) megnevezése
Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség, egyszerű jelen idő, Időbeli viszonyok: gyakoriság (never, always, sometimes, etc.), Minőségi viszonyok: nemzetiségek, nyelvek
Unit 7
Tiltás, felszólítás, kérés, Bocsánatkérés és arra reagálás, Elköszönés
Unit 8
Információkérés, -adás, Tetszés, nemtetszés, Vélemény kifejezése, Megszólítás, Érdeklődés szabadidős tevékenységek felől és arra reagálás ISMÉTLÉS Információkérés, -adás, (személyes információk), Dátum megnevezése, Tetszés, dicséret, elégedettség
Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség: felszólító mód, Birtoklás kifejezése: birtokos névmások (mine, yours, his, hers, ours, yours, theirs) Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség, egyszerű jelen idő: kiegészítendő kérdések, (like, love, hate + -ing)
Extra! Extra!
Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség, egyszerű jelen idő, kiegészítendő kérdések:, Mennyiségi viszonyok: sorszámnevek és tőszámnevek, Időbeli viszonyok: időpont: hónapok nevei, dátum
TEST 2 Unit 9
Események leírása (mozgást jelentő igék), Információkérés, -adás, Helyek leírása és eziránti érdeklődés, Képeslap írása (megszólítás, elbúcsúzás levélben)
Unit 10
Információkérés, -adás (étkezési szokások), Dolgok (ételek) megnevezése, mennyiségük leírása, Megszólítás, érdeklődés
Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség: egyszerű jelen idő Térbeli viszonyok: irányok, helymeghatározás (up, down, etc.), Létezés kifejezése: jelenidejűség (there is/are), Szövegösszetartó eszközök (some, any) Mennyiségi viszonyok: megszámolható és megszámolhatatlan főnevek (How much/many…?) (a packet/box/carton of…)
Extra! Extra!
Unit 11
Unit 12
Extra! Extra!
TEST 3 Unit 13
Unit 14
Extra! Extra!
Unit 15
ISMÉTLÉS Információkérés, információadás
Események leírása (éppen akkor történő cselekvések), Személyek (ruházatának) leírása, Meghívás és arra reagálás Információkérés, -adás, Képesség, Igenlő és nemleges válasz, Érdeklődés mások hogyléte, problémái felől és arra reagálás ISMÉTLÉS Képesség, Események leírása
Kötelezettség, szükségesség, Tiltás, felszólítás, Hobbiállatok megnevezése Engedélykérés és arra reagálás, Jövőbeli tervek, események leírása ISMÉTLÉS Kötelezettség, szükségesség, Tiltás, felszólítás Jövőbeli szándék, Javaslat, meghívás és arra reagálás, Jókívánság, egyetértés
Mennyiségi viszonyok: megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek, szabályos (-s, -es) és rendhagyó többes számú főnevek Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség: folyamatos jelen idő: állító, kérdő és tagadó alakok
Modalitás: a ’can’ segédige: állító, kérdő, tagadó alakok, Szövegösszetartó eszközök: határozatlan névmások (anything, someone) Szövegösszetartó eszközök: személyes névmások: Modalitás: (can, can’t) Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség: folyamatos jelen idő Modalitás: (must, mustn’t)
Cselekvés kifejezése: jövőidejűség: folyamatos jelen idő: jövőbeli tervek, Modalitás: engedélykérés: (Can I..? Could I..? May I..? ) Cselekvés kifejezése: jövőidejűség: folyamatos jelen idő: jövőbeli tervek:, Modalitás: (must, mustn’t), Szövegösszetartó eszközök: (me, you, him, her, us) Cselekvés kifejezése: jövőidejűség (going to), Időbeli viszonyok: elöljárószók (in, on, at), Logikai viszonyok (but, because)
ANGOL 6. ÉVFOLYAM ÓRATEV
Témakör Családi kapcsolatok meghatározása. Múltbeli események Egészség, betegség Időjárás Étkezés Városok, települések Foglalkozások, szakmák. Szabadon felhasználható órakeret Összesen:
Óra 25 30 25 20 20 20 20 25 185óra
Tanulói és tanítást – tanulást segítő taneszközök A következő tankönyvcsaládok könyvei ajánlottak alkalmazásra. A tankönyvcsalád magába foglalja a tankönyvet, a tanári kézikönyvet, a munkafüzetet, a kiegészítő hanganyagot, és egyes esetekben a videoanyagot is. Mindegyik kiadó rendelkezik a tankönycsaládokhoz készített kiegészítő gyakorló feladatlapokkal, illetve gyűjteményekkel, amelyek használata az átlagosnál jobb képességű csoportok esetében javasolt.
World Class 2. Harris, M. and Mower, D. Longman 1994. New Project English 2. Hutchinson, Tom. Oxford University Press. 1998. Go! 2 Elsworth, S. and Rose, J. Longman. 1996. Wow 1. 2. Nolasco, R. Oxford University Press. 1990. Cambridge English for Schools 2, 3.. Littlejohn, A. and Hicks, D. Cambridge University Press. 1996. Smart Pre-intermediate Michael Vince, Judy West, David A. Hill. Macmillan. 2002. A továbbhaladás feltételei Beszédértési készség: 1. A tanuló ismerje fel a számára fontos részleteket néhány mondatos egyszerű közlésben, képes legyen a meg nem értett szavakat, kifejezéseket átugorva a lényeges információt kiszűrni. 1. Tudjon reagálni (szóban, írásban, vagy cselekvést végrehajtva) rövid, három-négy mondatos közlésre. 2. Legyen képes megoldani a hallás utáni szövegértéshez kapcsolódó feladatok, ismerkedjen meg és sajátítsa el a feladatok megoldásához szükséges stratégiákat (igaz/hamis állítások, táblázatok kitöltése, stb.). Beszédkészség:
1. A tanuló beszédében minél jobban közelítse meg az angol nyelv hangjainak képzését. FIGYELMEZTETÉS: a cél nem a nyelv anyanyelvi beszélőinek kiejtésének imitálása, hanem helyes hangok képzése és ezáltal érthető közlések átadása. 1. Tudjon néhány szóval, rövid mondatokban reagálni hallott vagy látott jelenségekre, információra. 1. Tudjon kérdéseket feltenni a tanult anyaggal, vagy érdeklődési köréhez kapcsolódó ismeretekkel kapcsolatban. 1. Ha nehézségei vannak a megértéssel, tudjon angolul segítséget, ismétlést kérni. 2. Tudjon képekről röviden beszélni (jellemezni emberek ruházatát, külső megjelenését). Olvasásértési készség: 3. A szöveg alaposabb, önállóbb megértése céljából fejlessze tovább és sajátítsa el a néma olvasás készségét. 4. Legyen képes új szövegkörnyezetben is felismerni az ismert nyelvi elemeket, képes legyen egyszerű információt kiszűrni a szövegből. 1. Értsen meg egyszerű, rövid szövegeket (pld. képeslap, hirdetés, stb.) és képes legyen reagálni rájuk. Írásbeli készség: 1. A tanuló tudjon egyszerű mondatokat logikai kötőelemekkel egymásba fűzni. 1. Tudjon (először minta alapján - parallel writing) egyszerű szöveget írni. 1. Tudjon egyszerű eseménysort önállóan leírni. 2. Tudjon képeslapot megírni és megcímezni.
WOW 1. témakörök, tartalmak
Unit 16
Személyek (külsejének) leírása, Információkérés, -adás, (személyes információk)
Extra! Extra!
ISMÉTLÉS Jövőbeli tervek, szándékok, események, Jóslatok leírása, Múltbeli állapotok leírása
Unit 17
Múltbeli események leírása
Unit 18
Múltbeli események leírása, Képeslap írása, Udvarias kérés és arra reagálás
Létezés kifejezése: jelen és múltidejűség: a ’be’ ige állító, kérdő, tagadó alakjai, Minőségi viszonyok: melléknevek Létezés kifejezése: jelen és múltidejűség, Cselekvés, történés kifejezése: jövőidejűség: szándék, jóslat (going to), folyamatos jelen idő: jövőbeli tervek Cselekvés, történés kifejezése: múltidejűség, egyszerű múlt idő: állító alakok: szabályos és rendhagyó múlt idejű igék Cselekvés, történés kifejezése: múltidejűség, egyszerű múlt idő: állító és tagadó alakok: szabályos és rendhagyó múlt idejű igék
Extra! Extra!
Unit 19
Unit 20
Extra! Extra!
ISMÉTLÉS Múltbeli események leírása Múltbeli események leírása, Információkérés, -adás (találmányok, balesetek) Múltbeli események leírása, Elköszönés, Remény, Indokok ISMÉTLÉS Múltbeli események, jövőbeli tervek leírása
Cselekvés, történés kifejezése: múltidejűség: állító és tagadó alakok Cselekvés, történés kifejezése: múltidejűség, állító, tagadó és kérdő alakok: eldöntendő és kiegészítendő kérdések Cselekvés, történés kifejezése: múltidejűség, Logikai viszonyok (because) Cselekvés, történés kifejezése: múltidejűség, jövőidejűség: tervek
TEST 5
WOW! 2: Témakörök, tartalmak WOW! 2
Kommunikációs szándékok Unit 1
Unit 2
Események (nyaralás) leírása, Városok, országok leírása, Levélírás, Információkérés, -adás, Bemutatás
Fogalomkörök
Cselekvés, történés, létezés kifejezése: jelenidejűség: egyszerű jelen idő, folyamatos jelen idő, múltidejűség: egyszerű múlt idő, Térbeli viszonyok: hely, iránymeghatározás (ország, város) Köszönések (szokások), Cselekvés, történés Bemutatás, kifejezése: múltidejűség: bemutatkozás, folyamatos múlt idő: kérdő és Események leírása, állító alakok, Akarat, kívánság, egyszerű múlt idő, Információkérés, -adás, Szövegösszetartó eszközök: Személyek határozatlan névelő (a, an), foglalkozásának megnevezése, Képeslap írása
Friends Apart 1
Unit 3
Unit 4
Friends Apart 2
ISMÉTLÉS Személyek leírása (külső, belső tulajdonságok), Események (nyaralás) leírása, Információkérés, -adás (személyes információk)
Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség: egyszerű jelen idő, folyamatos jelen idő, múltidejűség: egyszerű múlt idő, folyamatos múlt idő
Események (teljesítmények) leírása, Érdeklődés, Információkérés, információadás, Dolgok (tárgyak) megnevezése Információkérés, információadás, (közvélemény-kutatás), Érdeklődés (tapasztalatokról), Tiltás, Események leírása
Cselekvés kifejezése: Present Perfect igeidő szabályos és rendhagyó igék, állító, tagadó alakok, Present Perfect igeidő és egyszerű múlt idő, Időbeli viszonyok: (yet) Cselekvés, történés kifejezése: Present Perfect igeidő: kérdő mondatok, egyszerű múlt idő és Present Perfect igeidő, Időbeli viszonyok, időtartam, időpont, Modalitás: (mustn’t, not allowed to)
ISMÉTLÉS Információkérés, -adás, Események (esküvő) leírása, Meghívó, Képleírás, Bosszúság
Cselekvés, történés kifejezése: Present Perfect igeidő, egyszerű múlt idő, Időbeli viszonyok: (so far), Térbeli viszonyok: (at the top, on the left, in the middle…)
Személyek és dolgok (külsejének) leírása, (tulajdonságaik) összehasonlítása, Információkérés, -adás, (közvélemény-kutatás), Elégedetlenség, Levélírás
Minőségi viszonyok: melléknevek fokozása: középfok (-er, more/less, rendhagyó alakok, than…) Cselekvés, történés kifejezése: Present Perfect igeidő
TEST 1 Unit 5
Unit 6
Dolgok (hangszerek, zenék) leírása, összehasonlítása, Információkérés, -adás, Betűzés kérése, Sajnálkozás, Kérés, Visszakérdezés, megértés biztosítása, Események leírása (Titanic, dinoszauruszok története)
Minőségi viszonyok: melléknevek fokozása: felsőfok (-est, most/least, rendhagyó alakok) Időbeli viszonyok: időpont: (at the moment, tomorrow, at 11.40 p.m., at noon, on April 14, on Wednesday, in 1912, in winter, in September), Mennyiségi viszonyok: tőszámnevek, sorszámnevek
Friends Apart 3
ISMÉTLÉS Információkérés, -adás, Visszakérdezés, megértés biztosítása, értés ellenőrzése
Minőségi viszonyok: melléknevek fokozása: középfok, felsőfok
Unit 7
Jóslat, ígéret, Megengedés, Bizonyosság, bizonytalanság, Információkérés, információadás
Unit 8
Dolgok (ételek) mennyiségének leírása, Bocsánatkérés, Kérés, Ígéret, Egyetnemértés, Bizonyosság, bizonytalanság, Tetszés, nemtetszés Érdeklődés (gyűjtemények), Vélemény kifejezése ISMÉTLÉS Események, esküvői szokások és ételek leírása
Cselekvés, történés és létezés kifejezése: jövőidejűség: egyszerű jövő idő: állító, tagadó és kérdő alakok, Logikai viszonyok: mellékmondat Birtoklás kifejezése: jövőidejűség (will have), Időbeli viszonyok: időpont, Minőségi viszonyok: melléknevek fokozása Mennyiségi viszonyok: megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek: (a lot of, lots of, a little, a few) Cselekvés, történés, létezés kifejezése: jövőidejűség, egyszerű jövő idő
Friends Apart 4
TEST 2
Cselekvés, történés, létezés kifejezése: jövőidejűség, egyszerű jövő idő, Mennyiségi viszonyok: megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek: (a lot of, lots of, a little, a few)
Unit 9
Események leírása, Gazdasági problémák, helyzetek, tudományos kísérlet, történet elmesélése, leírása
Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség, múltidejűség: szenvedő szerkezet Szövegösszetartó eszközök: (some, any) Térbeli viszonyok: irányok, helymeghatározás (on, at, to)
Unit 10
Események leírása, Képesség, Egyetértés, egyetnemértés, Véleménykérés és arra reagálás, Dicséret, Tetszés, Érdeklődés, Elégedetlenség
Friends Apart 5
ISMÉTLÉS Események leírása, Érdeklődés mások szokásai iránt, Gratuláció, jókívánság, Képesség
Modalitás: múltidejűség (could, couldn’t, was/were able to), Cselekvés, történés kifejezése: Present Perfect igeidő, Időbeli viszonyok: határozószó (just), Minőségi viszonyok: melléknevek (enough: clever enough) Modalitás: múltidejűség (could, couldn’t, was/were able to), Cselekvés, történés kifejezése: szenvedő szerkezet
ANGOL 7. ÉVFOLYAM ÓRATEV
Témakör Utazás Szabadidő, szórakozás Tágabb környezetünk Emberi kapcsolatok Szabadon felhasználható órakeret Összesen:
Óra 35 40 40 35 35 185óra
Tanulói és tanítást-tanulást segítő taneszközök A következő tankönyvcsaládok könyvei ajánlottak alkalmazásra. A tankönyvcsalád magába foglalja a tankönyvet, a tanári kézikönyvet, a munkafüzetet, a kiegészítő hanganyagot, és egyes esetekben a videó anyagot is. Mindegyik kiadó rendelkezik a tankönyvcsaládokhoz készített kiegészítő gyakorló feladatlapokkal, illetve gyűjteményekkel, amelyek használata az átlagosnál jobb képességű csoportok esetében javasolt.
World Class 3. Harris, M. and Mower, D. Longman 1994. New Project English 4. Hutchinson, Tom. Oxford University Press. 1998. Go! 3 Elsworth, S. and Rose, J. Longman. 1996. Wow 3. Nolasco, R. Oxford University Press. 1990. Cambridge English for Schools 3, 4. Littlejohn, A. and Hicks, D. Cambridge University Press. 1996. Smart Pre-Intermediate / Intermediate. Michael Vince, Judy West, David A. Hill. Macmillan. 2002. A továbbhaladás feltételei Beszédértési készség: 1. A tanuló értse meg a tanárának a tananyaggal vagy a mindennapi élettel kapcsolatos egyszerű, angol nyelvű magyarázatát. 1. Értse meg az előző évfolyamoknál változatosabb és összefoglalóbb jellegű kérdéseket és tudjon azokra válaszolni. 2. Képes legyen a rá vonatkozó információt a szövegből kiemelni és megérteni. Beszédkészség: 3. A tanuló tudjon információt kérni és képes legyen akár több mondatból álló információ közlésére. 1. Tudjon embereket, tárgyakat és helyeket egyszerűen jellemezni. Tudja tetszését, nem tetszését, érzelmeit, véleményét kifejezni, ill. ezek iránt másoknál érdeklődni.
1. Tudjon egyszerűen, de összefüggően beszélni a mindennapi életben vele, családjával és társaival történtekről. Tudjon érdeklődni ezek iránt. Olvasásértési készség: 2. A tanuló tudjon a maga tudásszintjén számára megfelelő szöveget önállóan vagy tanári segítséggel megérteni. Tudjon a szövegről általános képet alkotni. Tudja a számára szükséges információt kikeresni. Tudjon az olvasott szöveggel kapcsolatos egyszerű és nehezebb feladatokat megoldani. Írásbeli készség: A tanuló tudjon több mondatból álló egyszerű, összefüggő szöveget írni változatos közlésmódokban és stílusokban (formális, nem-formális). Tudjon megadott szövegmodelleket felhasználva új szövegeket írni. Tudja írásban kifejezni tetszését, nem tetszését, érzelmeit és véleményét. Tudjon ezek után másoknál érdeklődni. Tudjon egyszerű levelet fogalmazni. Ismerje meg a formai követelményeket. Tudjon megoldani egyszerűbb írásbeli feladatokat (pld. jegyzetelés). Írásbeli feladatainál tudja használni a kétnyelvű szótárt.
Unit 10
Friends Apart 5
Unit 11
WOW 2. Témakörök, tartalmak Események leírása, Képesség, Egyetértés, egyetnemértés, Véleménykérés és arra reagálás, Dicséret, Tetszés, Érdeklődés, Elégedetlenség ISMÉTLÉS Események leírása, Érdeklődés mások szokásai iránt, Gratuláció, jókívánság, Képesség Események leírása, Veszélyek, félelmek, balesetek leírása, Lehetőség, Bizonyosság, bizonytalanság, Javaslat, Érdeklődés mások problémái felől és arra reagálás
Modalitás: múltidejűség (could, couldn’t, was/were able to), Cselekvés, történés kifejezése: Present Perfect igeidő, Időbeli viszonyok: határozószó (just), Minőségi viszonyok: melléknevek (enough: clever enough) Modalitás: múltidejűség (could, couldn’t, was/were able to), Cselekvés, történés kifejezése: szenvedő szerkezet Modalitás: (should, shouldn’t, might, couldn’t), Logikai viszonyok: (because, when), Szövegösszetartó eszközök: visszaható névmások (myself, yourself, … themselves), határozatlan névmások (someone)
Unit 12
Friends Apart 6
TEST 3 Unit 13
Unit 14
Friends Apart 7
Unit 15
Elégedettség, elégedetlenség, Ígéret, terv, szándék, hirtelen elhatározás, Bizonyosság, Információkérés, -adás, Dicséret, egyetértés, Események módjának leírása ISMÉTLÉS Jövőbeli tervek, szándékok, Események módjának leírása
Cselekvés, történés kifejezése: jövőidejűség: (will, going to), Minőségi viszonyok: melléknevek (too small), Módhatározók (well, badly, beautifully, hard, fast), Modalitás: (might, should, shouldn’t) Cselekvés, történés kifejezése: jövőidejűség: (will, going to), Módhatározók (well, badly, beautifully, hard, fast), Minőségi viszonyok: melléknevek, Modalitás: (should, shouldn’t)
Személyek, dolgok megnevezése, azonosítása, leírása, Bizonyosság, egyetértés, egyetnemértés, Köszönés, érdeklődés, Igenlő és nemleges válasz, dicséret, Valaki igazának elismerése és el nem ismerése Kötelezettség, szükségesség, Szándék, kívánság, Tetszés, nemtetszés, Javaslatra reagálás, elégedetlenség, Események leírása, Remény ISMÉTLÉS Kötelezettség, szükségesség, Személyek, dolgok azonosítása Események (múltbeli szokások, tevékenységek, szórakozási lehetőségek) leírása, Jókívánság, Véleménykérés
Szövegösszetartó eszközök: vonatkozói névmások (who, which, that), határozatlan névmások (someone, something), Minőségi viszonyok: (seem to), melléknevek fokozása, Térbeli viszonyok: helymeghatározás (behind, on the left) Modalitás: jelenidejűség (must), múltidejűség (had to), jövőidejűség (will have to), (I’d prefer, I’d rather), Mennyiségi viszonyok: százalék, törtek Szövegösszetartó eszközök: vonatkozói névmások (who, which, that), Modalitás: (had to) Cselekvés kifejezése: múltidejűség (used to), egyszerű múlt idő, Modalitás: (had to) Időbeli viszonyok: (in the afternoons, in 1900, in 1930s, until the 1950s)
Unit 16
Friends Apart 8
Unit 17
Unit 18
Friends Apart 9
Unit 19
Unit 20
Friends Apart 10
Információkérés, Megértés biztosítása, információ ellenőrzése, Érdeklődés, Igenlő és nemleges válasz, lehetőség, Meghívás és arra reagálás, Akarat, Kérés, elutasítás ISMÉTLÉS Múltbeli szokások, állapotok, események leírása, Személyek megnevezése, leírása, Tetszés, nemtetszés Bizonyosság, bizonytalanság, Valószínűség, lehetőség, szándék, Események (kísérletek) leírása, Érdeklődés Bizonyosság, bizonytalanság, Következtetés, Szokások leírása, Szükségesség, Információkérés, információadás ISMÉTLÉS Lehetőség, Valószínűség, Események leírása Események leírása Információkérés, információadás
Események illetve megszűnésük leírása, Csodálkozás, Köszönet, Érdeklődés, Dicséret ISMÉTLÉS Események, érzések, terv leírása, Elköszönés
TEST 5
Cselekvés, történés, létezés kifejezése: jelenidejűség és múltidejűség: (question tags: You’re 20, aren’t you?), Minőségi viszonyok: melléknevek (enough, too), Logikai viszonyok: (too young to drive, old enough to vote) Cselekvés kifejezése: múltidejűség (used to), Mennyiségi viszonyok: sorszámnevek, Időbeli viszonyok: évszázadok (in the twentieth century) Logikai viszonyok: 1. típusú feltételes mondat (We’ll go out if the sun shines. What will happen if…?) Modalitás: (must, can’t: It must be Paris. It can’t be London.), Logikai viszonyok: kötőszók: (because, so, or), Minőségi viszonyok: mellékneves kifejezések: (It’s polite [for sb.] to do sg.) Logikai viszonyok: 1. típusú feltételes mondatok Cselekvés, történés, létezés kifejezése: Present Perfect és Present Perfect Progressive igeidők: állító, tagadó és kérdő alakok, Időbeli viszonyok: (How long? since, for) Cselekvés, történés, létezés kifejezése: jelen, múlt és jövőidejűség: tanult igeidők Cselekvés, történés, létezés kifejezése: jelen, múlt és jövőidejűség: tanult igeidők
WOW! 3
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése: jelenidejűség: egyszerű jelen idő, folyamatos jelen idő, Időbeli viszonyok: gyakoriság: időhatározók; (always: She’s always complaining about the food.), Logikai viszonyok: 1. típusú feltételes mondatok Cselekvés, történés, létezés kifejezése: folyamatos jelen idő, egyszerű jelen idő, egyszerű múlt idő, Present Perfect Simple, Present Perfect Progressive
Unit 1
Események (utazás, családi élet, szokásos tevékenységek) leírása, Levélírás, Bemutatkozás, Megszólítás, Beszélgetés kezdeményezése, Bosszúság
Unit 2
Események leírása (hírösszefoglaló), Levélírás (elbúcsúzás), Érdeklődés múltbeli tapasztalok, események iránt Szokások leírása, Bosszúság ISMÉTLÉS Véleménykérés és arra reagálás, Szándék, kívánság
Tomorrow’s World 1
Unit 3
Kommunikációs szándékok
Unit 4
Tomorrow’s World 2
TEST 1
Múltbeli események leírása (sorrendiség), Történet elmesélése, Érzelmek és lelkiállapotok kifejezése Dicséret, bátorítás, Események leírása, Személyek leírása (hasonlóság, különbözőség), Beszélgetés fenntartása, Érdeklődés, megértés biztosítása, visszakérdezés ISMÉTLÉS Információkérés, információadás, Vélemény kifejezése (család, öregedés)
Cselekvés, történés kifejezése: jelenidejűség: egyszerű jelen idő, folyamatos jelen idő, múltidejűség: egyszerű múlt idő, folyamatos múlt idő Cselekvés kifejezése: múltidejűség: egyszerű múlt idő és Past Perfect igeidő, Időbeli viszonyok: (after), Logikai viszonyok: (because) Mennyiségi viszonyok: (either, neither, both), Logikai viszonyok: (or, nor, and, when), Cselekvés, történés kifejezése: igék + Gerund: (start, feel like, keep, give up, … smoking) Minőségi viszonyok: melléknevek, Módhatározók, Szövegösszetartó eszközök: határozatlan névmások: (anyone, everything)
Unit 5
Elégedettség, elégedetlenség, Kérés, felszólítás, tiltás, Más szavainak leírása, tolmácsolása, Információadás, Használati útmutató, értelmezése
Függő beszéd: jelen és múltidejűség: állítások, kérések és utasítások (He says he’s 30. He tells me to study hard. He asks me not to smoke./ He said… She told me…)
ANGOL 8. ÉVFOLYAM ÓRATEV
Témakör Étkezés Foglalkozások, szakmák Törvény Természeti környezetünk Vásárlás Szabadon felhasználható órakeret Összesen:
Óra 25 35 35 30 30 30 185óra
A kötelező órakeretet (155) kiegészíti még 20 szabadon felhasználható óra. Ezeket használjuk fel egyrészt a hat év anyagának átismétlésére és felfrissítésére, másrészt olyan kommunikációs szituációk gyakorlására, amelyekkel a tanulók találkozhatnak a mindennapi életükben az iskolán kívül.
Tanulói és tanítást-tanulást segítő taneszközök A következő tankönyvcsaládok könyvei ajánlottak alkalmazásra. A tankönyvcsalád magába foglalja a tankönyvet, a tanári kézikönyvet, a munkafüzetet, a kiegészítő hanganyagot, és egyes esetekben a videó anyagot is. Mindegyik kiadó rendelkezik a tankönyvcsaládokhoz készített kiegészítő gyakorló feladatlapokkal, illetve gyűjteményekkel, amelyek használata az átlagosnál jobb képességű csoportok esetében javasolt.
World Class 3. Harris, M. and Mower, D. Longman 1994. New Project English 4. Hutchinson, Tom. Oxford University Press. 1998. Go! 3 Elsworth, S. and Rose, J. Longman. 1996. Wow 3. Nolasco, R. Oxford University Press. 1990. Cambridge English for Schools 3, 4. Littlejohn, A. and Hicks, D. Cambridge University Press. 1996. Smart Pre-Intermediate / Intermediate. Michael Vince, Judy West, David A. Hill. Macmillan. 2002. A továbbhaladás feltételei Beszédértési készség: A tanuló megfelelő ismeretek birtokában (kontextus, színhely, kulcsszavak, szereplők) értse meg a tudásszintjének megfelelő hanganyagot. Képes legyen a hallott szövegből a fontos, de meg nem értett kifejezéseket kiszűrni és azok jelentését a már ismert szavak segítségével kitalálni. Beszédkészség: A tanuló tudjon kezdeményezni és fenntartani rövid beszélgetést ismert mindennapi témáról. Tudjon az okok iránt érdeklődni, a ‘miért’ kérdésre egyszerű választ adni. - Képes legyen valós vagy képzelt beszédhelyzetet szerepjátékként előadni. - Tudjon az általa ismert témakörökhöz kapcsolódó képekről összefüggően. röviden beszélni. - Tudja az órán tanult témaköröket saját életére, körülményeire vonatkoztatni és magáról beszélni. Olvasásértési készség: - A tanuló igyekezzen egyes ismeretlen szövegelemek jelentését a szövegkörnyezetből kitalálni.
-
Tudjon rövid ismeretlen szöveget önállóan, esetleg házi olvasmányként feldolgozni. Fejleszteni kell az extenzív olvasás készségét is. - Ismerkedjen meg az autentikus szövegek felépítésével és használatuk által nyerjen betekintést az angolszász kultúrába. - Tudjon felolvasni, megközelítőleg helyes intonációval és kiejtéssel, egyszerűbb szövegeket. Írásbeli készség: - A tanuló tudja egyszerű mondatait logikai kapcsolatok útján egybefűzni. - Tudjon embereket, eseményeket és jelenségeket írásban jellemezni. - Tudjon egyszerű fogalmazást írni mindennapi életével kapcsolatos eseményekről és az őt érdeklő jelenségekről. Ismerje meg a fogalmazás egyszerűbb szerkezetét (bevezetés, fő gondolat, befejezés).
WOW 3. Témakörök, tartalmak Információkérés, információadás, Visszakérdezés, megértés biztosítása, Érdeklődés kimutatása, Beszélgetés fenntartása, Dicséret
Függő beszéd: múltidejűség: eldöntendő és kiegészítendő kérdések, Minőségi viszonyok: mellékneves szerkezetek (It was kind of you to phone.), ’echo’ kérdések (Is he? Does he? You were? You did?)
ISMÉTLÉS Információkérés, információadás (szabadidő)
Cselekvés, történés kifejezése: igék + Gerund, Függő beszéd: állítások és kérdések
Unit 7
Személyes vélemény, Bizonyosság, bizonytalanság, Információkérés, információadás, Javaslat és arra reagálás
Unit 8
Egyetértés, Javaslat, tanács és arra reagálás, Dicséret, Személyes vélemény kifejezése, Személyek leírása
Logikai viszonyok: 1. típusú (If it rains, I won’t go to the beach.) és 2. típusú feltételes mondatok (If I lived on a desert island, I’d be lonely. If I were rich…), Függő beszéd: javaslat, tanács: (He suggested…) Modalitás: javaslat, tanács, (should, ought to), Minőségi viszonyok: mellékneves szerkezetek + Gerund: (I’m interested in cycling.), Logikai viszonyok: 1. és 2. típusú feltételes mondatok (If I were you…) Cselekvés, történés, létezés kifejezése: jelenidejűség és múltidejűség
Unit 6
Tomorrow’s World 3
Tomorrow’s World 4
ISMÉTLÉS Vélemény kifejezése, Egyetértés, egyetnemértés
TEST 2 Unit 9
Beszélgetés fenntartása, folytatása, Események leírása, Visszakérdezés, Érdeklődés, Szándék, lehetőség, Ígéret, elhatározás
Cselekvés, történés kifejezése: szenvedő szerkezet, Modalitás: (could, may, might: The beach may/could/might be unsafe.), Minőségi viszonyok: melléknevek Módhatározók fokozása: (fast, faster, fastest; easily, more easily, most easily), Cselekvés kifejezése: jövőidejűség: (going to), Logikai viszonyok: kötőszók: (although, since)
ISMÉTLÉS Javaslat, tanács, Érdeklődés és arra reagálás (szerelem, házasság) Jövőbeli tervek, elvárások, félelmek, Remény, Lehetőség, Bizonyosság, bizonytalanság
Cselekvés kifejezése: múltidejűség: aktív és passzív mondatok, Logikai viszonyok: 2. típusú feltételes mondatok Cselekvés kifejezése: jövőidejűség: (will, going to), szenvedő szerkezet, Időbeli viszonyok: (since + Present Perfect igeidő, before + egyszerű múlt idő)
Unit 12
Vélemény kifejezése, Szükségesség és annak hiánya, Kötelezettség, tiltás, Események (szokások) leírása
Tomorrow’s World 6
ISMÉTLÉS Események módjának leírása, Személyek leírása, Érzelmek és lelkiállapotok kifejezése
Modalitás: (must, mustn’t, needn’t), Cselekvés kifejezése: mozgást jelentő igék: kifejezések: (get on, get off), Térbeli viszonyok: irányok meghatározása: (on, off, out of, into, to, from, back to) Cselekvés, történés kifejezése: (question tags), Minőségi viszonyok: melléknevek, Módhatározók (-ly), Szövegösszetartó eszközök: határozatlan névmások, Függő beszéd
Unit 10
Tomorrow’s World 5
Unit 11
TEST 3
Események leírása, Gazdasági problémák, helyzetek, pszichológiai kísérlet leírása, Lehetőség, Érzelmek és lelkiállapotok kifejezése
Unit 13
Unit 14
Tomorrow’s World 7
Unit 15
Unit 16
Tomorrow’s World 8
Unit 17
Események, szokások leírása, Személyes beállítódás, Következtetés, Bizonyosság, bizonytalanság, Egyetértés, egyetnemértés, Dolgok megnevezése Személyes vélemény, Udvarias visszautasítás, Dolgok megnevezése, leírása, Szükségesség, Bizonyosság, bizonytalanság, Következtetés, Egyetértés, egyetnemértés ISMÉTLÉS Események leírása, Személyes vélemény, Szükségesség Személyes vélemény, beállítódás, Tetszés, nemtetszés, Egyetértés, egyetnemértés, Reagálás, Igenlő és nemleges válasz Információkérés, Megértés biztosítása, információ ellenőrzése, Szavak jelentésének megmagyarázása, Dolgok leírása, Érdeklődés és arra reagálás ISMÉTLÉS Múltbeli állapotok, események leírása, elmesélése Személyek és dolgok részletes leírása, jellemzése, Események leírása
Cselekvés, történés, létezés kifejezése: (used to do); (be used to doing), Modalitás: (must, mustn’t, needn’t, can’t), Mennyiségi viszonyok: megszámlálhatatlan egyes számú főnevek (news, furniture) Modalitás: (must have been), (should be + past participle), Minőségi viszonyok: (It is used for storing data.), Mennyiségi viszonyok: (billions of dollars), Szövegösszetartó eszközök: határozatlan névmások Modalitás: (should be + past participle) Cselekvés, történés kifejezése: (fill in, call off, find out, make out, make up, hold up, break down), Logikai viszonyok: (so, neither) Mennyiségi viszonyok: (all, both, half, most, many, some), törtrészek, százalék, sorszámnevek, Szövegösszetartó eszközök: mutató névmások: (this, that, these, those), visszaható névmások: (each other, one one another) Függő beszéd: kérdések
Minőségi viszonyok: vonatkozói mellékmondatok, Cselekvés, történés kifejezése: műveltetés (I had my eyes tested. She’s had her hair cut.)
Unit 18
Tomorrow’s World 9
Unit 19
Unit 20
Tomorrow’s World 10
TEST 4
Következtetés, Események leírása, Szükségesség, Információkérés, -adás, Vélemény kifejezése, Sajnálkozás, Telefonbeszélgetés ISMÉTLÉS Javaslat és arra reagálás, Események, ünnepek leírása Események leírása, történet (életrajz) elmesélése, Megszólítás, Tetszés, nemtetszés, Érzelem kifejezése, Üdvözlő kártya írása Beszélgetés kezdeményezése és befejezése telefonon ISMÉTLÉS Események, érzések, leírása
Logikai viszonyok: 3. típusú feltételes mondatok (If Jackie hadn’t taken the wheel, the ambulance would have crashed.) Minőségi viszonyok: melléknevek, Logikai viszonyok: kötőszavak (however, and, because, but, so) Cselekvés, történés, létezés kifejezése: jelenidejűség: cselekvő és szenvedő mondatok, múltidejűség, Mennyiségi viszonyok: (all of us, half of us) Cselekvés kifejezése: tanult igeidők, Függő beszéd, Logikai viszonyok: 1. és 2. típusú feltételes mondatok Cselekvés kifejezése: tanult igeidők, Present Perfect Passive