Földrajzi Értesítõ 2003. LII. évf. 1–2. füzet, pp. 23–36.
A talajvízszint mozgásának idõ- és térbeli változásai egy hegylábi mintaterületen NYIZSALOVSZKI RITA– SZABÓ SZILÁRD1
Abstract
Time and spatial pattern of the changes of the water table in a pediment research area In Hungary, especially in agricultural areas the pollution of the ground water resources is one of the most serious environmental problems. Our study area is a part of the „Tokaj-hegyalja” wine-district, an intensely cultivated agricultural land, where pesticides and fertilizers sprayed onto the plants and the soil may imperil the ground water wells and the surface water flows of the settlements. The knowledge on the vertical and horizontal movements of the ground water, the analyses of the time connections may help tracing the way of the pollutants, which reach the ground water and move along with it. This work could contribute to the localization of the sources of the pollution and finally it can help taking mitigating measures. On the base of the vertical movements of the pollutants we could separate 5 groups of the ground water wells and we could find relationships between the movements of the ground water and the amount of the precipitation. It turned out from our results that the ground water flow in our study area is independent from the fluctuations of the water table, since apart from minor local anomalies the main direction of the run-off (NE-SW) remains constant.
Bevezetés, célkitûzés Hazánk egyik legsúlyosabb környezetvédelmi problémája a talajvizek elszennyezõdése, elsõsorban elnitrátosodása: kb. 800 településen iszik szennyezett, fõként nitrátos vizet a lakosság (RÁTH I. 1993; JUHÁSZ E. 1989; KOLOZSVÁRYNÉ PÁSZTOR A. 1995). A szennyezettség egyrészt a mezõgazdaságban alkalmazott kemikáliákból (vegyszerek, mûtrágyák), másrészt a települések csatornázatlanságából és egyéb szennyezõforrásokból (rosszul szigetelt szennyvíztelepek, hulladék-, ill. vadlerakók, állattartó telepek stb.) származik. A veszélyeztetett települések nagy részén a lakosság fõ megélhetési forrását a mezõgazdasági termelés adja, amelynek során ha rosszul választják meg a vegyszerek és mûtrágyák mennyiségét, kijuttatásának módját és idejét, azok bemosódhatnak a talajvízbe. A legveszélyesebbek a nitrogénmûtrágyák, mivel vízben oldódnak, így az ebbõl a szempontból
1
Debreceni Egyetem, Alkalmazott Tájföldrajzi Tanszék, 4010 Debrecen, Egyetem tér 1.
23
kedvezõtlen idõjárási körülmények között (intenzív csapadék hatására) akár 80%-uk is a talajvízbe mosódhat (PUSZTAI A. 1978). A kimosódó peszticidek, ill. azok bomlástermékei is potenciális veszélyt jelentenek a víz minõségére, emellett a csatornázatlan települések legtöbbször szigetelés nélküli derítõibõl is jelentõs mennyiségû nitrát és egyéb szennyezõ anyag kerülhet a talajvízbe (VÁRALLYAI GY. 1990). A nitrát csecsemõkorban methemoglobinaemiát okoz, felnõtt korban pedig növeli a gyomorrák kockázatát; a kimosódó peszticideknek, nehézfémeknek, stb. szintén súlyos egészségkárosító hatásai vannak. Kutatási területünk környezetében intenzív mezõgazdasági mûvelés folyik, ahol a csatornázottság nincs megoldva. Kutatásaink célja az volt, hogy képet kapjunk a talajvíztükör elhelyezkedésérõl, térbeli és idõbeli mozgásairól, a mozgás idõjárási tényezõkkel való kapcsolatáról, valamint arról, hogy a szõlõtermesztés és a helyi szennyezõ források (szigetelés nélküli derítõk) milyen hatással vannak a település talajvizének és felszíni vizeinek minõségére. Emellett a talajvíz szivárgási viszonyainak ismeretében következtethetünk a talajvízbe bekerülõ és azzal együtt mozgó szennyezõ anyagok terjedésére.
Vizsgálati terület A kutatási mintaterület Tokaj-Hegyalja D–Ny-i részén helyezkedik el, a Tállyai-félmedencében, Tállya község területén, kiterjedése megközelítõleg 2 km2. A hegységperemet szarmata piroxénandezit és riolit építi fel, a félmedence területén pedig különbözõ típusú szarmata riolittufák találhatók. A pleisztocén során periglaciális éghajlaton a puha riolittufa könnyen pusztult, helyben aprózódott és krioplanációs folyamatok hatására a lepusztult felszínen áttelepítõdött. A vizsgált kutak egy krioglacison helyezkednek el, amely a Palota-hegy (241 m) és a Kopasz-hegy (416 m) oldalából indul ki és kb. 2,5–3 km hosszan a Szerencs-patak irányába lejt. Mivel a negyedidõszaki fedõtakaró változó vastagságú, így a kutak jelentõs része már nem a lejtõanyagba, hanem az alatta fekvõ harmadidõszaki riolittufába mélyül. A krioglacis lejtése nem egyenletes, így a talajvíz mélységét a mikrodomborzat is erõsen befolyásolja. A morfológiai adottságok erõsen meghatározzák az átmozgatott lejtõüledék vastagságát, amely a vízmozgásra is hatással van, így a morfológiai-és üledéktelepülési viszonyok miatt egyes mélyebben fekvõ területeken, a víz akár a lejtõ közepén is visszaduzzadhat és felfakadhat. Különösen nagy ennek a valószínûsége a tavaszi hóolvadás idõszakában. Az ezen a vonalon elhelyezkedõ kutak a kiékelõdõ vastagabb lejtõüledék határát rajzolják ki. A vízadó rétegek elhelyezkedése változó és egyenetlen, 2–17 m-es mélység között változik, 6 m.alatt a kutak már a gyengébb vízvezetõképességû hullott riolittufába mélyülnek (KOZÁKNÉ TORMA J.–KOZÁK M. 1983). A litológiai különbségek és a riolittufa töredezettsége miatt valószínû, hogy nem alakult ki egységes víztükör a település alatt. Tokaj-Hegyalja, így Tállya is JUSTYÁK J. (1998.) meghatározása szerint a mérsékelten hûvös-mérsékelten száraz éghajlati körzetbe tartozik. Az 1983–2001 között mért éves csapadékösszegek átlaga 528 mm, ami 50–80 mm-rel elmarad a környezõ mérõállomások átlagértékeitõl.
24
Tállya és környéke a Tokaj-hegyaljai borvidék része, intenzív mezõgazdasági terület. A település csatornázottsága alacsony, a szennyvízelvezetés egyénileg történik, gyakran közvetlenül a talajvízkutakba. A domborzat a község felé lejt, amelynek iránya ÉK–DNy-i. A mûvelés alatt álló szõlõparcellák, valamint több pontszerû szennyezõforrás is a településnél magasabban helyezkednek el, így mind a felszíni, mind a felszín alatti szennyezett vizek a Szerencs-patak, ill. a település irányába áramlanak. A talajvíz horizontális – és vertikális mozgásának vizsgálatához talajvízszintészlelõ kutakat használtunk, amelyeket úgy választottuk ki, hogy egyenletesen fedjék le a település területét. A fúrt kutak 90%-a magánházak udvarán, 10%-a pedig közterületen található, vizüket fõleg állatitatásra és locsolásra használják. 40 kúton végeztünk megfigyeléseket, ezek elhelyezkedését az 1. ábrán tüntettük fel. A legmagasabban (196 m tszf-i magasságban) a 11. sz. kút található, a legalacsonyabban pedig (145 m tszf-i magasságban) a 34. sz. kút helyezkedik el.
1. ábra. A vizsgált kutak magassági helyzete és csoportosítása. – 1–5 = a jelmagyarázatot l. a szövegben The elevation of the water wells and their classification in the study area. – 1–5 = For explanation see the text
25
A kutak vízszintjének mérése 2 éven keresztül, havonta történt (1999. júl. és 2001. jún. között). Emellett a kutakból vízmintákat is gyûjtöttünk és a Debreceni Egyetem Alkalmazott Tájföldrajzi Tanszékének természetföldrajzi laboratóriumában meghatároztuk nitrá-t, ortofoszfá-t, klorid- és réz-szennyezettségüket, valamint szervesanyag-tartalmukat. A tanulmányban nem célunk a szennyezettség ismertetése, viszont az egyes megállapítások alátámasztásaként utalni fogunk mérési eredményeinkre (l. az 1. táblázatnál). A talajvíz évi szintingadozásának törvényszerûségeivel több kutató is foglalkozott (ERDÕS L. 1977; MOLNÁR GY.–WINTER J. 1983; RÉTHÁTI L. 1983; NOVÁK J. 1987–88; CSORDÁS L. – LÓKI J. 1989; KARVALY E. 1992; PÁLFAI I. 1996). Általános tendenciaként megfogalmazható, hogy a talajvíz járását az õsz végén – tél elején meginduló emelkedés, a tavaszi tetõzés, majd az azt követõ süllyedés jellemzi. A talajvíztükör ingadozása azonban számos tényezõtõl függ. A felszínre érkezõ csapadékvíz mellett a litológiai viszonyokat, a felszín alatti vízzáró réteg elhelyezkedését és a mélyebb rétegek vizeinek hatását is figyelembe kell venni. A felszínen lévõ talajok vízáteresztõ képességétõl függ, hogy az esõvízbõl milyen mértékû utánpótlást kap a talajvíz, a vízzáró réteg mélysége pedig idõbeli differenciát eredményez. Minél mélyebben helyezkedik el a talajvíztükör, annál késõbb alakul ki az évi maximum és minimum (JUHÁSZ J. 1976. PÁLFAI I. 1996). A növényzet és a hõmérsékletemelkedés következtében fellépõ nagyobb párolgás is hatással van a talajvízszint ingadozására (SZÁSZ G. 1988). Természetesen a vízelvonás mértéke függ a növényzet típusától is (THYLL SZ. 1978). A hõmérséklet emelkedésével a levegõ páratartalma csökken, ami szintén csökkenti a talajvíz szintjét. Õsszel mind a növényzet vízigénye, mind a párolgás csökken, így a talajvíz is emelkedni kezd (CSORDÁS L.–LÓKI J. 1989). A talajvízszint az éves ingadozáson kívül többéves ingadozást is végez, a ciklusok azonban nem szabályos hosszúságúak, általában 10–15 év közöttiek (PÁLFAI I. 1996). A talajvíz áramlásának vizsgálatánál egy, a modellezéshez szükséges ideális állapotot feltételeztünk, vagyis egy egységes, nyomás hatása alatt nem álló talajvíztükröt. A relatív talajvíz-mélység adatokat a kutak tszf-i magasságának függvényében átszámoltuk a Balti alapszintre, így abszolút talajvízmagasságokat kaptunk és a Surfer for Windows 6.0 (KECKLER, D. 1997) segítségével elkészítettük a talajvíz hidroizohipszáit. E munkában a vizsgált idõszak két legszélsõségesebb esetét elemeztük, a legalacsonyabb és legmagasabb talajvízállási eseteket. A kartogramok elõállításához minimumgörbület interpolációt alkalmaztunk, melynek eredményeként a talajvízállást egy statisztikai felszínként kaptuk meg (KERTÉSZ Á. 1997; MAIDMENT, D. R. 1993; NIGEL, M. 1990) (2–3. ábra). E felszínek felhasználásával, szintén a Surfer for Windows-zal elõállítottuk a lefolyásirányok fedvényét (KECKLER, D. 1997). Mindezeket a fedvényeket ráhelyeztük a terület digitális magasságmodelljére (1. ábra). Az így kapott ábra lehetõvé tette, hogy ellenõrizzük a kartogramok pontosságát, mivel ezen a hegylábi területen a víz áramlása a domborzat erõs befolyása alatt áll. A talajvíz-áramlási viszonyok kvantitatív elemzéséhez az Idrisi for Windows 2.0-t használtuk (EASTMAN, J. R. 1997). A lejtõkitettség a talajvíz esetében tulajdonképpen megfelel a lefolyásirányoknak, így a két térképi réteg közötti összefüggést ebbõl
26
2. ábra. A vizsgálati terület talajvizének hidroizohipszái és áramlási viszonyai az észlelt legalacsonyabb talajvízállás esetén. – 1 = talajvíz-áramlási irány; 2 = Tállya belterületének határa Hydroisohypses of the ground water in the study area during the deepest detected water table. – 1 = direction of the flow of the ground water; 2 = the built up area of the settlement of Tállya
3. ábra. A vizsgálati terület talajvizének hidroizohipszái és áramlási viszonyai az észlelt legmagasabb talajvízállás esetén – 1–2 = a jelmagyarázatot l. a 2. ábránál! Hydroisohypses of the ground water in the study area during the highest detected water table. – 1–2 = For explanation see Fig 2
27
a feltevésbõl kiindulva lineáris regresszió analízissel, ill. kereszttabulációval tártuk fel a lejtõkitettség térképek segítségével. Az elõbbi esetben egyszerûen a térképi rétegeket elemeztük, az utóbbinál a mellékégtájaknak megfelelõen újraosztályoztuk a térképeket és azokat használtuk fel bemenõ adatként.
Eredmények A talajvíz vertikális mozgása A vizsgálatok alapján a kutakat a vízszint mélysége és az ingadozás mértéke szerint 5 csoportba soroltuk be (1. táblázat), helyüket az 1. ábrán tüntettük fel. 1. táblázat. Tállyai kutak a vízszint mélysége és ingása alapján Kategória 1. 2. 3. 4. 5.
Vízszint, cm magas (0–200) közepes (200–600) közepes (200–600) mély (400–800) igen mély (800<)
Vízjáték, cm igen kicsi (0–50) kicsi (50–100) közepes (100–200) magas (200–500) kicsi (0–100)
Kút számok 1, 8, 9, 20, 24, 31 2, 3, 4, 5, 14, 15, 16, 17, 18, 21, 23, 38, 39 25, 26, 27, 28, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 40 13, 19, 29, 30 6, 7, 10, 11, 22
– Magas vízszint (0–200 cm), igen kis vízjátékkal (0–50 cm). A kutak (6 db) elszórva találhatók, de minden esetben azonos morfológiai formához kötõdnek. Enyhébb lejtõk elõterében, mélyedésekben, völgyfõkben fekszenek, ahol a térszín majdnem sík. – Közepes vízszint (200–600 cm), kis vízjátékkal (50–100 cm). A kutak (12 db) a település különbözõ részein, zárt csoportban, fõleg az enyhe lejtõk alsó részein fordulnak elõ. – Közepes vízszint (200–600 cm), közepes vízjátékkal (100–200 cm). A kutak (13 db) szórt csoportban fordulnak elõ, fõleg a település alsóbb térszínein. – Mély vízszint (400–800 cm), nagy vízjátékkal (200–500 cm). 4 kút tartozik ebbe a kategóriába, amelyek elszórtan találhatók meg, fõleg a lejtõk alsó részén. – Igen mély vízszint (800 cm <), kis vízjátékkal (0–100 cm). A kutak (5 db) egy csoportban találhatók meg, a hegylábfelszín magasabb, domború részén. Megállapítható tehát, hogy a kutak többsége (61,6%) a közepes vízszinttû 2–3 kategóriába tartozik, míg a mély vízszinttel rendelkezõ kutak aránya (4–5. kategória) alacsony (23,1%). Vízjárásuk a 4. kategória kivételével kiegyenlítettnek mondható. A talajvízszintnek területünkön is rendszeres periodikus változása van, a víztükör szintje évszakos ingadozást mutat. Az összes kút adatát helyhiány miatt nem közöljük, de a szemléltetés érdekében minden kúttípusból két kutat kiválasztottunk, és azok szintingadozását, valamint a mérési idõ alatt hullott csapadékmennyiséget ábrázoltuk (4. ábra). Az év során két minimum mutatható ki. Egy nyár végi kisebb minimum (augusztus–szeptember), amely a csapadékhiány, a párolgási veszteség, a növények vízfelvétele miatt lép fel, és ennek szerves folytatásaként egy erõsebb õsz végi – téli eleji mi-
28
4. ábra. A talajvízszint és a csapadék ingadozása a mérési idõszakban (1999. július–2001. június). – A különbözõ görbefajták a kúttípusokat jelölik a megfelelõ kútszámok feltüntetésével; cs = csapadék The fluctuations of the water table and the amount of precipitation during the examined period (July 1999–June 2001). – The different curves show the water well types according to well numbering; cs = precipitation
nimum, amely november – december folyamán jelentkezik. Kiváltója részben a mérési idõszakban hullott alacsony õszi csapadékmennyiség, ugyanakkor késõ õsztõl már a fagyott talaj is csökkentheti a beszivárgást. Ez a második minimum az 5. kategória esetében, – mivel a legmélyebb kúttípusról van szó – februárra tolódik ki. A maximum értékek minden kategória esetében tavasszal (március–április hónapban) jelentkeznek, amit a tavaszi hóolvadás és a magasabb csapadékmennyiség, valamint az alacsonyabb párolgás indokol. A tenyészidõszak kezdetén aztán mindenütt csökken a talajvízszint, mivel a növényzet nagy mennyiségû nedvességet von el a talajból. A legkiegyenlítettebb vízjárása az 1. kategória kútjainak van, amelyek vízszintje a felszínhez legközelebb található. Hasonlóan kiegyenlített a legmélyebben elhelyezkedõ víztükör mozgása (5. kategória). A legnagyobb évi ingást a 4. kategória kútjai mutatják. A vízszint ingadozás és a csapadék összefüggése jól látszik a 4. ábrán: minél mélyebben helyezkedik el a víztükör, annál lassabban reagál a csapadékra. A leggyorsabb reakció (1–2 nap) az 1., a leglassabb pedig (1–2 hét) a 4– 5. kategória kútjai esetében mutatkozik.
29
A litológiai feltételek is erõsen befolyásolják a szintingadozást, hiszen a különbözõ kõzetek (piroxénandezit, riolittufa) és a negyedidõszaki áttelepített üledék eltérõ vízáteresztõ és víztározó képességekkel rendelkezik, így az anomáliák kialakulásában fontos szerepet játszanak (KOZÁKNÉ TORMA J.–KOZÁK M. 1983). Az éves periodikus mozgás mellett megállapítható az is, hogy a mérések kezdete óta (1999. júl.) a kutak vízszintje folyamatosan csökken, de a mérési idõ rövidsége miatt nem állapítható meg, hogy ez a csökkenés egy nagyobb ciklus melyik fázisába illeszkedik bele. Az 1990-es évek második felében (1996–98) a térség vízhiányos terület volt, majd 1999-ben nõtt a csapadék mennyisége (2. táblázat). A két év alatt mért legmagasabb vízszint 1999. júniusában volt (5. ábra), amit az évi magas csapadékmennyiség indokol. A kutak vízszintje ezt követõen különbözõ mértékû, de határozott csökkenést mutatott, minimumát 2000. decemberében érte el (6. ábra). A jelentõs vízszintcsökkenés a rendkívül aszályos 2000. év miatt következett be, amit 2001. elsõ félévének az elõzõ évekhez viszonyított csapadéktöbblete még nem volt képes kiegyenlíteni. 2. táblázat. A Tállyán hullott csapadék mennyisége 1994–2001 Év 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001* * jan.–jún.
jan.–jún. 230 313 190 209 260 305 168 300
Csapadék (mm) júl.–dec. Összesen 129 442 259 572 273 463 264 473 403 664 403 708 221 389 250 550
A vízszintcsökkenés mértéke kategóriánkként változó (3. táblázat). Legkisebb az 1. kategóriánál (20–50 cm), mivel ennek csapadékból való utánpótlódása a leggyorsabb és legbiztosabb, a legnagyobb pedig a 4. kategória kútjainál (400–500 cm). Ez a csoport azonban mindenféleképpen külön kezelendõ, mivel mind a vízszintcsökkenés, mind a vízszintingadozás szempontjából igen nagy anomáliákat mutat, amelyek valószínûleg helyi, egyedi adottságokra vezethetõk vissza, így a kategória minden kútját külön egységként kell kezelni. Külön kiemelendõ a kutak közül legmagasabban (193 m tszf), közvetlenül a Palota-hegy elõterébe elhelyezkedõ 13. számú kút. E kútnál a legnagyobb az anomália, a vízszint abszolút ingása pedig majdnem eléri a 10 m-t (956 cm). Ennek oka az, hogy a Palota-hegy piroxénandezit tömbje hullott riolittufába ágyazódik be. A beékelõdõ andezittestek környezetében a beszivárgás erõsebb és koncentráltabb, viszont az elõterében megtalálható riolittufa gyengébb vízvezetõ képessége miatt visszaduzzasztja a vizet (ERHARDT GY. 1962.), így egy kisebb csapadék is képes hirtelen megemelni a talajvíz szintjét. Mivel a talajvízszint ingása ezeknek a kutaknak igen nagy, vizük lágy, szennyezettségük vagy igen magas, vagy igen alacsony értéket mutat. A mi
30
5. ábra. A legmagasabb relatív talajvíz vízszint (1999. június) The highest water table (July 1999)
6. ábra. A legmélyebb relatív talajvízszint (2000. december) The deepest water table (December 2000)
31
3. táblázat. A vízszintcsökkenés mértéke a vizsgált kutaknál Kút, kategóriák 1. 2. 3. 4. 5.
Vízszintcsökkenés mértéke (cm) 14–50 1–216 143–438 396–503 157–329
esetükben az elõbbi állítás igaz, ortofoszfát, nitrát és szervesanyag-tartalma a többi kúthoz viszonyítva kiemelkedõ.
A talajvíz horizontális mozgása A talajvíz lefolyási iránya DNy-i, emellett egyes területeken D-i, ill. Ny-i. A számszerûsített értékek a 4. táblázatban láthatók. 4. táblázat. A talajvíz lefolyási irányainak megoszlása a vizsgálati területen, % Lefolyási irány É ÉK K DK D DNy Ny ÉNy Együtt
Területi részesedés a talajvízállás minimuma esetén (%) – – – 0,8 4,0 84,0 11,2 – 100,0
maximuma esetén (%) – – – 0,5 3,0 86,0 10,5 – 100,0
A talajvíz-áramlási irányok (vagyis a lejtõkitettség kartogramok) lineáris regressziója alapján megállapíthatjuk, hogy a két szélsõséges állapot között lényegi különbség nincs, a determinációs együttható 98,9% (p=5%) (7. ábra). A kereszttabulációs vizsgálatnál akkor tekinthetünk két térképet többé-kevésbé megegyezõnek, ha az általános KIA (Kappa Index of Agreement) meghaladja a 0,85-t (TAMÁS J.–BÍRÓ T.–LÉNÁRT CS. 1997). Ez az érték esetünkben 0,86 (5. táblázat). A kategóriánkénti bontás megmutatja, hogy a két szélsõséges idõpont talajvíz-áramlási viszonyaiban a Ny-i és D-i irányú lefolyás tekinthetõ a legállandóbbnak, míg a legjellemzõbb DNy-i irány esetében nagyobb a változás (4. táblázat). Mindezekbõl a vizsgálatokból az derül ki, hogy a vizsgálati területen a talajvíz áramlását nem befolyásolja a talajvízállás ingadozása, mert a domborzat hatása annyira markáns, hogy kisebb helyi anomáliáktól eltekintve a fõ lefolyási irány állandó marad (2–3. ábra).
32
7. ábra. A talajvíz-áramlási irányok lineáris regressziójának eredménye Results of linear regression of directions of the ground water flow
Legalacsonyabb talajvíz állás
5. táblázat. A talajvízáramlás irányainak kereszttáblázata Legmagasabb talajvízállás É É ÉK K DK D DNy Ny ÉNy
1 – – – – – – –
ÉK – – – – – – – –
K – – – – – – – –
DK – – – 0,59 – – – –
D – – – – 0,87 – – –
DNy – – – – – 0,80 – –
Ny – – – – – – 0,89 –
ÉNy – – – – – – – –
A mintaterületen a fõ lefolyási irány a DNy-i, amely a Szerencs-patak felé irányul és megfelel az általános lejtési viszonyoknak. Az ettõl való eltéréseket a településen belül és kívül elhelyezkedõ kisebb felszíni vízfolyások által bevágott völgyek okozzák. A fõiránytól való legmarkánsabb eltérés a település ÉNy-i részén mutatkozik, ahol a közeli Bánya-patak irányába futnak le a vizek.
33
Következtetések Vizsgálataink során a település területén a kutak vízszintingadozása alapján 5 kategóriát tudtunk elkülöníteni. Megállapítható, hogy a vízszint ingadozásának évi járása határozott trendet mutat. A mérési idõszak alatt a vízszint folyamatosan süllyedt, ami egy hosszabb ciklus részeként értelmezhetõ. A szintingadozás és a csapadékértékek között szoros összefüggés mutatható ki. A talajvíz mélysége és ingadozása fontos információkat nyújtott számunkra a litológiai viszonyokról, elsõsorban a lejtõüledékek vastagságáról és elhelyezkedésérõl. A szintingadozás mérési eredményeinek segítségével tudtuk az áramlási viszonyokra vonatkozó kijelentéseinket tenni. A vizsgálatainkból az is kiderül, hogy a vizsgálati területen a talajvíz áramlását nem befolyásolja a talajvízállás ingadozása, mert a domborzat hatása annyira markáns, hogy kisebb helyi anomáliáktól eltekintve a fõ lefolyási irány állandó marad. Mindebbõl az következik, hogy a talajvíz egész évben a mûtrágyázott mezõgazdasági területek és a szigetelés nélküli hulladéklerakó felõl a település felé áramlik. Laboratóriumi vizsgálataink szerint a talajvíz nitrát szennyezettsége magas, és a háztartási szennyvíz rosszul megoldott elhelyezése tovább rontja a helyzetet. Az általunk választott módszer egy lehetõség az adatok feldolgozására, a talajvíz mozgásainak értelmezésére, ábrázolására, amely az anomáliák figyelembevételével további finomítást és más módszerek bevonását is igényli. A statisztikai elemzésre támaszkodva azonban feltételezhetjük, hogy a most alkalmazott módszerrel kapott eredmény, nagy valószínûséggel közelíti a valóságot, s ez már jó alapul szolgálhat a település területfejlesztési és környezetvédelmi programjának kialakításához. A mintaterület talajvizeinek mozgása meglehetõsen bonyolult, és részben az eltérõ litológiai adottságok (riolittufa, lejtõüledék) következtében fellépõ eltérések miatt nem kezelhetõ teljesen egységes rendszerként. Freatikus vizeket feltételezve a talajvíz háromféle módon mozoghat: vagy van közvetlen lefolyása, vagy vízzáró képzõdmények miatt megreked és a felszínen túlcsordul, ill. a kõzetrepedéseken és vízvezetõ rétegeken keresztül a mélybe szivárog. Bármelyik állapot is következzék be, a víz egy idõ után az általános lejtési irányt követi. Az eredményekbõl, vagyis a domborzat hatásából, az is látszik, hogy kiinduló feltételezésünkkel nem állunk nagyon távol a valóságtól. A víz mindenképpen a fõ lefolyási irányt, vagyis a DNy-it fogja követni, még akkor is, ha a lefolyás csak szakaszonként valósul meg, az egyes talajvízlencsék túlcsordulása esetén. Ezen a litológiai adottságok is csak annyiban változtatnak, hogy idõlegesen módosítják a lefolyási irányt.
34
IRODALOM CSORDÁS L.–LÓKI J. 1989. A talajvízszint változásának vizsgálata a Nagykunságban és a Hajdúságban. – Alföldi Tanulmányok 13. Békéscsaba, pp. 47–64. EASTMAN, J. R. 1997. Idrisi for Windows – Tutorial Exercises Version 2.0. – Clark University, Clark Labs for Cartographic Technology and Geographic Analysis ERDÕS L. 1977. A talajvízkészlet szélsõséges változásai. – Hidrológiai Közlöny 57. pp. 347–55. ERHARDT GY. 1962. A Tokaji-hegység vízföldtani jellemzése. – In: SCHMIDT-ELIGIUS R.: Vázlatok és tanulmányok Magyarország vízföldtani atlaszához. – MÁFI Alkalmi kiadványok, pp. 538– 574. JUHÁSZ E. 1989. Az ivóvízellátás mennyiségi és minõségi kérdései Magyarországon. – Hidrológiai Közlöny 69. 4. pp. 193–202. JUHÁSZ J. 1976. Hidrogeológia. – Akadémiai Kiadó, Bp., 766 p. JUSTYÁK J. 1998. Magyarország éghajlata. – Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 118 p. KARVALY E. 1992. A talajvíz változás vizsgálata településeken. – Magyar Hidrológiai Társaság X. Országos Vándorgyûlés, Szeged. KECKLER, D. 1997. Surfer for Windows, Contouring and Surface Mapping, User’s Guide. – Golden Software, Inc. KERTÉSZ Á. 1997. A térinformatika és alkalmazása. – Holnap Kiadó Bp., 140 p. KOLOZSVÁRINÉ PÁSZTOR A. 1995. A talajvíz nitrátszennyezettségének területi és idõbeli változásai bükkaljai falvak példáján. – Egyetemi doktori értekezés, Debrecen, 103 p. KOZÁKNÉ TORMA J.–KOZÁK M. 1983. A telkibányai Csenkõ-patak vízgyûjtõjének hidrológiai vázlata és vízbeszerzési lehetõségei. – Acta Geographica Debrecina 22. pp. 75–104. MAIDMENT, D. R. 1993. GIS and Hidrologic Modelling – In. GOODCHILD, M. F.–PARKS, B. O.–STEYAERT, L. T. (ed.): Enviromental Modelling with GIS, Oxford University Press, Oxford – New York, pp. 147–167. MOLNÁR GY.–WINTER J. 1983. A talajvizek alakulása a Nagykunságban és a Jászságban – Hidrológiai Közlöny 63. pp. 450–458 NIEGEL, M. W. 1990. Spatial Interpolation I–II – In: GOODSKILD, M. F.–KEMP, K.K. (eds.): NCCIA Core Curriculum in GIS, http://www.geog.ubc.ca/ccureses/klink/gis.note/ncgia/toc.html NOVÁK J. 1987–88. A talajvízszint ingadozásának becslése klimatológiai adatok alapján KecskemétKatonatelepen – Agrokémia és Talajtan 26–27. pp. 5–13 PUSZTAI A. 1978. Intenzív mûtrágyázás és a környezetszennyezés. – Agrokémia és Talajtan 27. 1–2. pp. 219–227. RÁTH I. 1993. Program az egészséges vízellátásért – Öko 4. 2–3. pp. 47–50 RÉTHÁTI L. 1983. A talajvíz évi szélsõ vízállásainak idõpontja – Hidrológiai Közlöny 63. pp. 525– 572. PÁLFAI I. 1996. A talajnedvesség és a talajvízállás változásai az Alföldön – Vízügyi Közlemények 78. 2. pp. 207–218. SZÁSZ G. 1988. Agrometeorológia általános és speciális – Mezõgazda Kiadó Bp. 461 p. TAMÁS J.–BÍRÓ T.–LÉNÁRT CS. 1997. Térinformatikai idõsorok alkalmazása a vízgazdálkodásban – Magyar Hidrológiai Társaság XV. Orsz. Vándorgyûlése, 1997. júl. 9–11., Kaposvár THYLL SZ. 1978. Hidrológia és hidraulika. – DATE Mezõgazdasági- és Fõiskolai Kar, Szarvas, 265 p. VÁRALLYAY GY. 1990. Mûtrágya, hígtrágya és az ivóvízkészlet. – Egészségtudomány 34. pp. 126–137.
35