A SZEGÉNYSÉG ÉS KIREKESZTÉS VÁLTOZÁSA,

A SZEGÉNYSÉG ÉS KIREKESZTÉS VÁLTOZÁSA, 2001–2006

Gyerekesély füzetek 3.

Bass László, Darvas Ágnes, Dögei Ilona, Ferge Zsuzsa, Tausz Katalin

A SZEGÉNYSÉG ÉS KIREKESZTÉS VÁLTOZÁSA, 2001–2006

Budapest, 2007

Készült a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program keretében

© Szerzők, 2007

ISBN 978-963-9796-05-8 ISSN 1788-9936 Kiadja az MTA KTI Gyerekprogram Iroda, Budapest, 2007 A kiadásért felel: Ferge Zsuzsa programvezető

Tartalom

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ ÉS FŐBB KÖVETKEZTETÉSEK  7 BEVEZETÉS  11 1. A SZEGÉNYSÉG VÁLTOZÓ SZERKEZETE, 2001–2006  13 Romák a szegénységben élők között  13 A szegények foglalkoztatottsága  15 A szegénységben élő nők foglalkoztatottsága  17 Foglalkoztatottság és életkor  19 Romák a munkaerőpiacon  22 Foglalkoztatás a gyerekes családokban  23 A munkanélküliek helyzete  24 A szegénységben élők iskolai végzettsége  34 A szegénységben élők települési elhelyezkedése  37 A gyermekek számának változása  38 2. A szegények jövedelmei  41 A jövedelmek színvonala  41 A jövedelmek differenciáltsága  43 A jövedelmet differenciáló tényezők egymáshoz viszonyított hatása  46 A romák és a nem romák közti jövedelmi különbségek  47 3. A szegények életkörülményei  51 Lakáskörülmények  51 A szükségletek kielégítettsége  52 Szubjektív szegénység és várakozások  58 4. Szegénység és halmozott depriváció  63 5. A szegény háztartások segélyezése  71 A segélyezési rendszer változásai  71 A segélyezés gyakorlata  78 A roma családok a segélyezési rendszerben  85

Környezettanulmány  86 A családtámogatási rendszer változásának értékelése  88 6. A fontosabb eredmények összegzése  91 Mellékletek  97 1. melléklet – A kutatás módszerei  97 Mérőeszközök  97 A vizsgálati minta  98 2. melléklet – A fontosabb változók peremeloszlása a három adatfelvételben (Statisztikai függelék)  101 Irodalom  109

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ ÉS FŐBB KÖVETKEZTETÉSEK

A szegénységben élők helyzete – legalábbis jövedelmi szempontból – általában, szo-

ciológiailag és politikailag „logikusan” akkor javul, ha a források bővülnek, és ha a bővebb források egy részének „lecsurgását”, szegényekhez eljutását a politikai akarat megfelelő intézkedésekkel elősegíti. A szegénység sokdimenziós, bonyolult jelenség. Ennek megfelelően egyes összetevői eltérő irányokba, eltérő ütemben mozdulhatnak el. Ezért van jelentőségük azoknak a törekvéseknek, amelyek csak több tényező egyidejű javulása esetén tartják egyértelműnek a szegénység csökkenését. Az elmúlt öt évben a mozgások valóban differenciáltak voltak. Egyes indikátorok szerint a szegények között a viszonylag rosszabb helyzetű csoportok helyzete valamivel tovább romlott, illetve valamennyit távolodott az országos átlagtól, más mutatók inkább relatív javulást mutatnak. Úgy tűnik, hogy a „strukturális helyben maradás” leginkább a jövedelmekre igaz: azokat sikerült relatív értelemben majdnem változatlanul tartani a legszegényebbek körében is. A 2001-ben, 2005-ben és 2006-ban készült szegényvizsgálat (az alsó három jövedelmi tizedben élő 60 éven aluli népesség) adataiból kirajzolódik néhány trend, amelyek indokolttá teszik, hogy felbecsüljük ezek kivetítési lehetőségeit és levonjuk a jövőre vonatkozó társadalompolitikai következtetéseket. Azokat a következtetéseket emeljük ki, amelyek különösen fontosak a gyermeket nevelő családok szempontjából.  A 2001 és 2006 közötti öt év során a két alapvető feltétel – a források bővülése és a szegényeket segítő politikai akarat – valamilyen mértékben megvolt. Ami a forrásokat illeti: a bruttó hazai termék (a GDP) 2001–2006 között összesen 29 százalékkal lett nagyobb, és az éves növekedés minden évben elérte vagy kissé meghaladta a 4 százalékot. Az egy főre számított reáljövedelmek 60 százalékkal, reálértékben 25 százalékkal nőttek. A politikai akaratnak több jele van. A 2001 és 2006 közötti években került előtérbe a társadalmi kirekesztés ügye, készültek erre vonatkozó intézkedések és stratégiák: például európai ösztönzésre polgárjogot nyert a Nemzeti cselekvési terv a társadalmi összetartozásért (NCST, 2005). A központilag elosztott forrásokban jelentős átcsoportosítás nem volt, de a gyerekes családokat és a szegényeket érintő ellátások reálértékben vagy szinten maradtak, vagy a szegényebbek egy részének helyzetét valamennyire javító szabályozások léptek életbe (pl. segélyezés, családi pótlék, minimálbér). Így a szegénységben élő gyermekek és családjaik többségének helyzete öt év alatt körülbelül az átlagoshoz hasonló

 

mértékben javult. Ez minden csoportra és az összes gyerekes családra is igaz, kivéve a négy- és többgyerekes családokat. Elvben tehát volt minek lecsurognia, és megjelent a „lecsurgást biztosítani hivatott” kormányzati akarat is. Ennek ellenére a szegények helyzetében nem tapasztalható érzékelhető relatív javulás: a többiekhez képest helyben maradtak. Ám abszolút romlás sem történt: a szegények jövedelmeinek reálértéke nagyjából a többiekéhez hasonlóan emelkedett. A nemzetközi tapasztalatok alapján már azt is eredménynek kell tekintenünk, ha meg lehet akadályozni az egyenlőtlenségek folyamatos, „spontán” növekedését és a szegények helyzetének ezzel egyidejű „spontán” romlását. Úgy tűnik, a 2001–2006 közötti periódusban a szegények összességét tekintve ezt sikerült elérni. 2007-től kezdve azonban csökkennek a reáljövedelmek, a reálbérek, ellenben a támogatások, segélyek csak részben tartanak lépést az árnövekedésekkel, jelentősen emelkedik néhány, a gyermekes családokat közelről érintő fizetési kötelezettség. Egyelőre csak néhány esetben épültek ki védelmek a változtatások gyermekes családokat érintő hatásaival szemben. Sürgősen szükségesnek tartjuk a reformintézkedések speciális hatásvizsgálatát a szegények és a gyermekes családok szemszögéből és a megfelelő ellensúlyok beépítését a rendszerbe.  A legszembetűnőbb változás az, hogy a szegény népességen belül jelentősen emelkedett a roma népesség aránya: 24 százalékról 32 százalékra. A változás fő oka a roma népesség növekedése olyan módon, hogy iskolázottságuk, foglalkoztatásuk nem javult. Mégis: szegénységük csak bizonyos metszetekben mélyült tovább. Így továbbra is igaz, hogy a szegénység nem roma kérdés, de inkább az, mint korábban. Továbbra is igaz, hogy amint az egyre szegényebb rétegek felé haladunk, úgy nő a romák aránya a csoportokon belül, de a szegényminta alsó harmadában, ami egyben országosan a legalsó jövedelmi tized, 2006-ban sem nőtt 55 százalék fölé. És noha a romák helyzetét minden alcsoportban – egyébként azonosan rossz feltételek mellett: nagyon rossz lakás, alacsony jövedelem – a roma lét még külön nehezíti, a szegénység „kemény magja” mégsem etnikai meghatározottságú. Közös cigány–nem cigány társadalmi és egyéni sorsokról van szó. Az összes szegény mintegy 70 százaléka, a legszegényebb tizednek is a kb. 50 százaléka nem roma. Ugyanakkor a roma gyerekek arányának növekedése a jelenleginél több erőfeszítést igényel a kisgyerekek (0–14 évesek) fejlesztése terén. Ismeretesek a kormányzat ilyen irányú törekvései. Ezek megvalósulása részben források kérdése, részben a „terepen”, településeken, gyermekintézményekben élő polgárok és szakemberek szemléletén, együttműködésén múlik. Tapasztalataink szerint az előítéletes szemlélet visszájára fordíthat jó törekvéseket. A szemléletváltás elősegítése és a gyerekek helyzetének javítása egyaránt jelentős mértékű szolgáltatásfejlesztést igényel.  A szegénység legfontosabb oka a munkanélküliség. Ez indokolttá tesz minden olyan lépést, ami segít a foglalkoztatás növelésében. A teljes népességhez

 

képest kissé romlott a szegények körében a foglalkoztatás. A munkalehetőség (főleg a nem rendszeres munka) önmagában nem elég, az alacsony keresetek is okai a szegénységnek: a gyermekes szegény családok kétharmadában van kereső, mégis szegénységben és létbizonytalanságban élnek. Az OECD 2007. májusi jelentése szerint, amely összehasonlító adatokat közöl a 30 leggazdagabb ország béregyenlőtlenségeinek alakulásáról, 1995 és 2005 között Magyarországon nőttek legjobban a bérek egyenlőtlenségei, éspedig úgy, hogy az amúgy is magas bérek nagymértékben emelkedtek, az alacsony bérek relatív értéke tovább csökkent. Ez a folyamat a minimálbérek jelentős emelése ellenére következett be – nem kis mértékben az erősebb csoportok jobb alkuképessége, erőszakosnak is nevezhető jó érdekérvényesítése miatt. A reálbérek csökkenése esetén fokozott a veszélye a tendencia folytatásának. Sürgősnek tartjuk annak vizsgálatát, hogy van-e olyan állami cselekvési lehetőség, amely legalább a rosszabb helyzetűek alkuképességét javítaná, illetve lehetővé tenné az alacsony bérek kiemelt védelmét.  A kicsit növekvő reáljövedelemből sikerült enyhíteni néhány fogyasztási hiányt, s ez valamennyire mérsékelte a gyerekes családok legsúlyosabb gondjait. A hiányok azonban továbbra is rendkívül nagyok. A mindennapi szükségletekben is súlyos nehézségek mutatkoznak a lakhatás, a fűtés, a közlekedés, a gyógyszerkiváltás terén. Inkább nőtt, mint csökkent a családok eladósodottsága, a kikapcsolt közművek aránya, a lakásvesztés fenyegetése. Sürgősen tenni kell azért, hogy csökkenjen a lakhatás bizonytalansága, elkerülendő a gyermekek állami gondoskodásba vételét a lakásvesztés miatt.  A szegények jövedelmeinek szinten tartása az elmúlt öt évben majdnem sikeresnek mondható. Felhívtuk az előbbiekben a figyelmet arra, hogy rosszabb makrogazdasági feltételek mellett az eddiginél sokkal többet kell tenni a szegények jövedelmeinek szinten tartásáért is. Ennél mélyebb azonban a probléma. A szegénységet okozó fő tényezőkben – iskolázás, foglalkoztatás, lakás – két ellentétes tendencia érvényesült az elmúlt másfél évtizedben, ezen belül a 2001 és 2006 közötti öt évben is. Érzékelhetően, gyakran látványosan javultak az iskolázás, a lakáshelyzet, sőt a magasabban képzettek foglalkoztatási feltételei is. A javulás azonban szinte minden esetben a viszonylag jobb helyzetűekre korlátozódott. (Kivételek az olyan célzott kormányzati programok, mint az ITfejlesztések, amelyek révén a szegény gyerekek IT-hozzáférése is szignifikánsan javult.) A tanulatlan, kis falvakban lakó, szegény népesség körében az utolsó öt évben sem javult a lakáshelyzet, valamit tovább romlott a foglalkoztatási és iskolázási hátrány. A kirekesztés, a halmozott depriváció mutatói egyes szegény csoportokban javultak, de a legszegényebbek, a gyerekesek körében romlottak. Az egyenlőtlenségrendszer változása úgy hatott, hogy tovább erősítette a kirekesztés legfontosabb mechanizmusait, főként a gyerekek esetében. A „Legyen jobb a gyerekeknek” Nemzeti Stratégia (2005–2032) lehetőséget és eszközöket kínál ennek a helyzetnek a lassú megfordítására. Fontosnak tartjuk, hogy

 

a stratégia megvalósításához legyenek elégséges eszközök, és hogy a társadalom több módon figyelemmel tudja kísérni a megvalósítás ütemét.  A szegények jövedelmeiben nagy – esetleg a legnagyobb – részt képviselik a szociális transzferek. A legszegényebb, kivált a sokgyerekes családok számára az eddigi jövedelemkiegészítő eszközöket (elsősorban a családi pótlékot) tovább kell fejleszteni. A családi pótlék típusú ellátások kiemelt, csoportosan célzott fejlesztése azért indokolt, mert a környezet segélyezéssel szembeni ellenérzése óriási. A segélyezés szabályai 2001 és 2006 között gyakran változtak. A változások egy része – például a normativitás erősítése, a családi segélyezési minimum bevezetése – a szegények szempontjából pozitív. A segélyezés új módja azonban csak a kisebb családok helyzetét javította valamelyest, a nagyobb családokét inkább rontotta (a családi segélyezésbe „plafont” építettek: a segély nem lehet több, mint a nettó minimálbér; ezért az összeg a harmadik-negyedik gyerektől nem nő tovább). A minden lehetséges segélyt megkapó családokban is 40–80 ezer forinttal kevesebb a jövedelem, mint a szűkös megélhetést biztosító létminimum, azaz – sokak véleményével ellentétben – a segélyezés színvonala elfogadhatatlanul alacsony. A segélyhez való hozzájutás feltételei többnyire szigorodtak, ráadásul sokan kimaradnak minden segélyből. Összességében a segélyezés színvonala olyan alacsony maradt, hogy az elméletileg jobb keretek (az egyéni segély családnagysággal korrigálása) nem hoztak javulást. A segélyezés eszközeit mindenképpen alkalmassá kell tenni arra, hogy megteremtődjenek az elemi létfeltételek legalább a gyermekes szegény családokban.  A szegénységben élők önmagukról alkotott képe nem sokat változott: a többség folyamatosan vagy időközönként szegénynek tekinti magát, és alig vagy egyáltalán nem jön ki havi jövedelméből. Ami a szubjektív képből változott, az a jövőre irányul: a többség szinte egységesen pesszimista. A felvétel időpontja (2006 ősze) biztosan befolyásolta e negatív jövőképet, de talán nem csak erről van szó.

  10

BEVEZETÉS

2001 és 2006 között számos politikai és szociálpolitikai lépés történt a kirekesztés

enyhítésére: országos tervek fogalmazódtak meg, a segélyezés gyakorlata javult, számos helyi kezdeményezés született. A reáljövedelmek öt év alatt érzékelhetően emelkedtek. Mindennek ellenére a szegénységben élők relatív lemaradása az átlag mögött egyes létfeltételek esetében inkább nőtt, mint csökkent, és a kirekesztés néhány formája gyakoribbá vált. Ezt azért fontos nyomatékosan hangsúlyozni, mert 2007-től kezdve a politika elköteleződése alkalmasint még erősödhet is, de a források szűkülnek, az életszínvonal emelkedése megtorpan, sok csoportban csökkennek a reáljövedelmek. Az elmúlt öt év tapasztalatából az szűrhető le, hogy ha nem történnek sokkal nagyobb erőfeszítések a szegények érdekében, akkor a szegénység és a kirekesztettség szinte elkerülhetetlenül terjedhet és mélyülhet. A szegénység és a kirekesztés gyakran megállíthatatlannak tűnő növekedése, illetve a társadalmi összetartozás sérülései az Európai Unióban központi problémává váltak. Mindezek a folyamatok Magyarországon jól érzékelhetők, és kutatások révén elég jól ismertek. A jelen munka célja ezeknek az ismereteknek a továbbépítése, kihasználva az időbeni összehasonlítás lehetőségét. Az ELTE Szegénységkutató Központjának munkatársai 2001-ben országos kutatást végeztek a kirekesztés jelenségeiről és problémáiról (Ferge–Tausz–Darvas, 2002). 2005-ben és 2006-ban megismételték a kutatást az időközben felmerülő problémákkal kiegészítve. 2005-ben a mély szegénység jelenségeinek, a szegénység rétegzettségének megismerése volt a speciális kiegészítő probléma. 2006-tól kezdve a gyermekszegénység és az ellene való küzdelem országos programjához szükséges tudományos háttér és információs bázis megteremtése állt a középpontban. Az egész kutatássorozat célja a szegényedés, a kirekesztés, a társadalmi összetartozás erősödő-gyengülő folyamatainak jobb megértése és a lehetséges javítás eszközeinek keresése volt és maradt. Az egymást követő kutatások alapján bemutatható, hogy öt év alatt miben javult, miben romlott a szegények helyzete, s hogy ez hogyan függ össze az azóta megtett szociálpolitikai erőfeszítésekkel. A 2001–2006 közötti folyamatok elemzése azt mutatja, hogy számos területen a kirekesztés erősödött annak ellenére, hogy gyakran ennek az ellenkezője volt a deklarált kormányzati szándék. 

A 2001. évi kutatás az ILO Közép-kelet Európai Irodája felkérésére készült. A 2005. évi felvételt, amely az ELTE TáTK Szegénységkutató Központ keretében valósult meg, az NKFP (NKFP-5/012/04) támogatta. A 2006. évi felvételt az MTA KTI Gyerekprogram Iroda végezte.

11 

1. A SZEGÉNYSÉG VÁLTOZÓ SZERKEZETE, 2001–2006

Romák a szegénységben élők között A legjelentősebb megfigyelt változás a szegénység etnikai összetételében, a szegényeken belül a romák arányában következett be. A romák aránya a szegénységben élő személyek körében 24 százalékról 32 százalékra – ilyen kis minta mellett is szignifikánsan – emelkedett. A kérdés annyira fontos, hogy nagy metodológiai óvatosságra van szükség. Ezért részletesen igyekszünk alátámasztani a romák számára vonatkozó becsléseinket. A magyarországi roma népesség arányának mérése általában problematikus. Az adatok eltérnek attól függően, hogy a kérdezett maga, a kérdező vagy a környezet véleménye minősít romának egy személyt vagy egy családot; hogy a mérést egy tudományos intézet vagy egy kvázi hatóság (KSH) végzi; hogy a családok egészét vagy a családban élőket egyénenként minősítjük. Egy néhány évvel ezelőtti kutatásban azok körében, akiket a vizsgálat kérdezőbiztosa romaként kategorizált, csak 36 százalék minősítette önmagát is romának (Ladányi–Szelényi, 2001a). 2001-es szegényvizsgálatunkban (Ferge–Tausz–Darvas, 2002) a kérdezett és a kérdező véleményét is felvettük arról, hogy van-e roma tagja a családnak. A két válasz ebben a vizsgálatban csak egyszázaléknyi különbséget mutatott, az adatok lényegében fedték egymást. A két vizsgálat közötti eltérésnek számos, itt nem részletezhető módszertani oka van. A külső megítélést figyelembe vevő szociológiai vizsgálatok szerint 1970-ben 320 ezer, 1990-ben 470 ezer, 2001-ben 570 ezer roma élt az országban (Kemény, 1976, Kemény, 1997, Kemény–Janky–Lengyel, 2004). Hablicsek László (2005) szerint 15–20 év múlva „900 és 1 millió 100 ezer fő közötti romának minősített lakost becsülhetnénk”. A 2001 és 2006 közötti években a Tárki, illetve a Medián adatfelvételei alapján a háztartások 6–7, a népesség 7–8 százalékát becsülték a kérdezők romának, azaz teljes számuk 2007-ben 750–850 ezer fő közöttire becsülhető. Saját vizsgálataink során a 60 év alatti háztartástagokból álló „szegény” családokat vizsgáltuk, azokat, akik e nem idős populáció alsó három jövedelmi tizedébe tartoztak. Ezekben a „szegénymintákban” a roma személyek aránya 2001-ben 24 százalék volt, 2006-ban már 32 százalék (1. táblázat). Ezeket az adatokat kivetítve 2001-ben 454 ezerre, 2006-ban 610 ezerre becsüljük a roma népesség számát, pon-

13 

tosabban azoknak a számát, akik olyan háztartásokban élnek, amelyeknek legalább egy tagja roma volt, és a háztartásban nem élt 60 évnél idősebb személy. Ha elfogadjuk a Tárki becslését arról, hogy a romák 80 százaléka szegény, akkor a mintánkból számítható roma szegények száma összhangban van más ismert becslésekkel. 1. táblázat: A személyek számának megoszlása a szegénymintában (az alsó három jövedelmi tizedben) aszerint, hogy van-e roma tagja a háztartásnak? (személyi file), 2001 és 2006 (%) Van-e roma tagja a háztartásnak?

Legalsó jövedelmi tized

Második jövedelmi tized

56

81

Harmadik jövedelmi tized

Összesen

2001 Nincs

91

76

Van

45

19

10

24

Összesen (N = 4128)

100

100

100

100

2006 Nincs

53

70

81

68

Van

47

30

19

32

100

100

100

100

Összesen (N = 3057)

Ahogyan a jövedelmekkel részletesen foglalkozó fejezetből kitűnik, a szegények körében valamennyire szűkült a romák és a nem romák közötti jövedelmi olló. Más szavakkal: a szegény romák számának és arányának emelkedése nem járt együtt szegénységük további mélyülésével. Ezt példázza többek között, hogy arányuk a szegényeken belül relatíve legrosszabb helyzetű, legalsó jövedelmi tizedben élők közt kevésbé nőtt, mint az e körben relatíve legjobb helyzetű, alulról harmadik jövedelmi tizedben. Vagy: ha a kis mintával és a lehetséges hibákkal számolunk, legalább annyi állítható, hogy a szegények között a romák aránya nőtt, de a jövedelmi szegénységük nem vált mélyebbé. A romák szegények közötti arányának növekedése inkább foglalkoztatási, iskolázottsági stb. hátrányaikkal, továbbá a cigányság egész kor- és családstruktúrájával függ össze, mintsem jövedelmük csökkenésével vagy a gyerekek számának gyors növekedésével (erre a kérdésre még visszatérünk).

  14

A szegények foglalkoztatottsága Nem igényel különösebb bizonyítást, hogy a szegénység hátterében a családok munkajövedelmeinek alacsony szintje vagy teljes hiánya áll. A hátrányos munkaerő-piaci pozíció azonban meglehetősen összetett jelenség, amelyben az egyén eladható tudása, demográfiai helyzete, családjának összetétele éppúgy szerepet játszanak, mint a helyi munkaerő-kereslet vagy a szociális támogatórendszer jellemzői. E sokrétű jelenségvilág feltérképezésében elsőként a kereső tevékenység hiányának mértékét mutatjuk be. Ha valaki „nem dolgozik”, az természetesen nem egyértelmű a munkanélküliséggel; a munkahellyel, munkajövedelemmel nem rendelkező népesség jelentős része ugyanis inaktív, azaz életkora, egészségi állapota, családi helyzete következtében még, már vagy ideiglenesen marad ki a „munka világából”. A foglalkoztatottság mértékének statisztikai mutatói közül legáltalánosabban a foglalkoztatottsági és az aktivitási rátát használják egy-egy csoport munkaerő-piaci részvételének jellemzésére. Magyarországon (a szocializmus „teljes foglalkoztatottságát” követően) a rendszerváltás után 1996–97-ig folyamatosan csökkent mind a gazdaságilag aktív (51%), mind a foglalkoztatott (47%) népesség aránya. E foglalkoztatottsági mélypont után napjainkig – ugyan egyre csökkenő mértékben – évről évre magasabbak a foglalkoztatottság mutatói (2006 első felében 55, illetve 51%), de ezzel együtt is Magyarországon messze kevesebben „dolgoznak”, mint az EU tagállamaiban. Az utóbbi évek gazdaságpolitikai célkitűzései között ezért kiemelt helyen szerepel a foglalkoztatottság mértékének növelése. Míg a teljes népességben az aktivitás és a foglalkoztatottság mértéke (enyhén) emelkedik, addig az általunk vizsgált szegénymintákban mindkét mutató (enyhén) csökken (2. táblázat és 1. ábra). Kutatásunk adatai szerint a kevesebb aktív kereső mellett mind a munkanélküliek, mind az inaktív keresők aránya nőtt a szegény népességben.. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a munkanélküliség jár a legnagyobb szegénységi kockázattal a foglalkoztatás jellemzői közül, azonban fel kell figyelnünk az inaktívak aránynövekedésére is a szegények körében 2001 és 2006 között. Ez a tendencia arra utal, hogy a munkaerőpiacról való bármilyen kiszorulás (tehát a gyermekvállalás, a megváltozott munkaképesség vagy az életkor következtében inaktívvá válás is) ma inkább jár a család életszínvonalának romlásával, mint öt évvel ezelőtt.

15 

2. táblázat: A munkaképes korú népesség gazdasági aktivitása, 2001, 2005 és 2006 (%) Gazdasági aktivitás

Munkaképes korú népesség 2001

2005

2006

15–74 éves*

53

54

55

15–64 éves*

59

62

n. a.

15–60 éves szegényminta

56

52

51

15–74 éves*

50

51

50

éves*

53

55

n. a.

35

28

30

6

7

7

10

11

n. a.

38

47

42

Aktivitási arány

Foglalkoztatási arány 15–64

15–60 éves szegényminta Munkanélküliségi

arány3

15-74 éves* 15–64

éves*

15–60 éves szegényminta

* Forrás: KSH Mikrocenzus, 2005.



Aktivitási arány: a gazdaságilag aktívak (foglalkoztatottak és a munkanélküliek) a megfelelő korcsoportba tartozó népesség százalékában. Foglalkoztatási arány: a foglalkoztatottaknak a megfelelő korcsoportba tartozó népességhez viszonyított aránya. Munkanélküliségi arány: a munkanélküliek a gazdaságilag aktív népesség százalékában.  A munkanélküliség esetében a népszámlálás és a mikrocenzus adataival dolgoztunk. Itt munkanélkülinek minősült az a személy, aki: „a fő megélhetési forrásra vonatkozó kérdésnél nem jelölte meg, hogy az eszmei időpontot megelőző héten legalább egy órát dolgozott, igen választ adott arra a kérdésre, hogy keres-e munkát, továbbá munkába állásának nem volt olyan akadálya, ami a munkavállalást csak két héten túl tenné lehetővé. Ez a munkakereséssel összefüggő, szubjektív besorolás szerinti kategória fogalmilag, a felvétel ered-ménye pedig nagyságrendileg közel áll a KSH által végzett folyamatos munkaerő-felmérés önbesorolás szerinti kategóriájához, és egyharmaddal haladja meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kritériumrendszerét következetesen érvényesíteni tudó munkaerő-felmérés hasonló időszaki munkanélküliségi adatát” (KSH Mikrocenzus, 2005). Saját vizsgálatunkban is szubjektív önbesorolás alapján minősültek „munkanélkülinek” a vizsgált személyek és családtagjaik. Munkanélküliségi adataink nagyjából megegyeznek a népszámlálási adatokkal.

  16

% 70

60

62

teljes népesség – 2001

teljes népesség – 2005

szegényminta – 2001

szegényminta – 2006

65

50 40

40

36

30

24 24

20 10

7

23

26

29

18

8

8

9 10 11

0 foglalkoztatott

munkanélküli

inaktív

eltartott

1. ábra: A 20–59 éves népesség gazdasági aktivitásának változása a teljes népességben és a szegénymintában (%)

A szegénységben élő nők foglalkoztatottsága A nők gazdasági aktivitása közismerten alacsonyabb a férfiakénál: 2005-ben a 20–59 éves korosztályban a férfiak 71, a nők 59 százaléka volt foglalkoztatott, ami mindkét nem esetében magasabb a 2001-es értékeknél (férfiak 68%, nők 56%). Az általunk vizsgált szegény népesség körében (alsó három jövedelmi tized) a férfiak és nők foglalkoztatottsága között ennél jóval nagyobb a különbség – és ez a távolság 2001 óta tovább nőtt. Míg a férfiak között gyakorlatilag nem változott az aktív keresők aránya (kb. 50%), addig a nők között a 2001-ben mért 32 százalékos foglalkoztatottsági ráta 2006-ra 24 százalékra csökkent (3. táblázat). A szegény családokban 2001–2006 között főként a nők foglalkoztatása romlott. A férfiakhoz képest jelentősen nőtt körükben a munkanélküliség, és többen váltak inaktív keresőkké – főként a gyesen lévő nők aránya emelkedett meg ebben az időszakban. A nők munkaerő-piaci helyzetét jelentősen meghatározzák a gyermeknevelés rájuk háruló feladatai, főként a szegény családokban, ahol az átlagosnál magasabb a gyermekek száma. Az elmúlt időszak előbbiekben bemutatott változásainak értelmezéséhez figyelembe kell vennünk, hogy 2001 és 2006 között a szegény családokban nevelkedő 18 év alatti gyermekek száma valamelyest emelkedett (átlagosan 1,55 főről 1,73 főre). Az anyák elhelyezkedési esélyeit azonban főként az rontja, hogy 2001 és 2006 között mintegy kétszeresére nőtt azoknak a (szegény) családoknak az

17 

aránya, ahol a legkisebb gyermek 4–7 éves közötti. Másként fogalmazva: a gyes utáni elhelyezkedés rossz esélyei 2006-ban több család anyagi helyzetét lehetetlenítették el, mint 2001-ben. 3. táblázat: A 20–59 éves népesség gazdasági aktivitása a szegénymintában nemenként, 2001, 2005 és 2006 (%) Gazdasági aktivitás

Férfi

Nő

Férfi

32

44

2001

Nő

Férfi

21

50

2005

Nő 2006 24

Aktív kereső

49

Munkanélküli

28

19

33

21

27

21

Inaktív kereső

15

36

18

48

15

41

(ebből gyes*)

(1)

(21)

(1)

(28)

(1)

(25)

Eltartott

Összesen Munkanélküliségi ráta

7

13

5

10

7

14

100

100

100

100

100

100

36

38

43

49

35

48

* Gyesen, gyeden, gyeten lévők együtt.

Érdemes tehát kicsit részletesebben is megvizsgálnunk a nők munkavállalási jellemzőit a család életciklusának tükrében (4. táblázat). A három adatfelvétel eredményeit együtt vizsgálva megállapíthatjuk, hogy amíg a családban van 3 éves alatti gyermek, addig az anyák döntő többsége (85%) él a gyes lehetőségeivel, és otthon marad a gyermekével. Közvetlenül a gyes után csak kevesen helyezkednek el (kb. a nők 1/3‑a), ebben az időszakban a munkanélküliek és az eltartottak („háztartásbeliek”) aránya jelentősen megnő az anyák között. A legfiatalabb gyerek 8 éves kora után (azaz már a gyet lejárta után) kezd jelentősebben emelkedni a gazdaságilag aktív (munkavállaló vagy munkát vállalni akaró munka nélküli) nők aránya. 4. táblázat: Az anyák gazdasági aktivitása a szegénymintában a legfiatalabb gyermek életkora szerint, 2001, 2005, 2006 együtt (%) 0–3 éves

4–7 éves

8–15 éves

Aktív

5

28

46

35

Munkanélküli

5

24

27

17

85

32

6

1

2

5

12

38

Gazdasági aktivitás

Gyes* Egyéb inaktív Eltartott

15 év feletti

3

11

9

10

Összesen

100

100

100

100

N =

585

455

618

53

* Gyesen, gyeden, gyeten lévők együtt.

  18

A szegénymintákban a gyesen lévő anyák negyedének a gyermek születése előtt sem volt állása, így az ő elhelyezkedési esélyeik igen rosszak. Ennek a csoportnak az aránya 2001 és 2006 között megnőtt (2001-ben a gyesen lévő anyák 20%-ának, 2006-ban 28%-uknak nem volt korábban állása). Foglalkoztatottság és életkor A teljes népesség adatait vizsgálva a foglalkoztatottak aránya az egyes kohorszokban 30 éves korig emelkedik – az egyre hosszabb ideig tartó tanulás és a státuszszerzés nehézségei miatt –, és 55 éves kor után kezd el jelentősen csökkenni. A szegények esetében ez az életkori hatás sokkal elhúzódóbbnak tűnik: a 35–40 éves korosztályban éri el a „csúcspontját”, és már korábban, 40–45 év körül újra csökkenni kezd (2. ábra). % 80 70 60

országos – 2001

50

országos – 2005

40

szegényminta – 2001 szegényminta – 2005

30

szegényminta – 2006

20 10 0 15–19 20–24 25–29 30–34 35–39 40–44 45–49 50–54 55–59 é ve s

2. ábra: A foglalkoztatottak aránya a teljes népességben és a szegénymintában életkoronként, 2001, 2005 és 2006 (%) Az alacsony jövedelmű csoportok foglalkoztatottsága leginkább a pályakezdők esetében marad el az országos átlagtól: a 20–29 éves korosztályban a szegénymintákba tartozók 25–35 százaléka dolgozik, a teljes népesség esetében a foglalkoztatottak aránya 45–70 százalék (5. táblázat).

19 

5. táblázat: A foglalkoztatottak aránya életkoronként a teljes népességben és a szegénymintában, 2001 és 2006 (%) Életkor

Szegényminta (alsó három jövedelmi tized)

Teljes népesség 2001

2005

2001

2006

15–19 éves

8

4

5

4

20–24 éves

51

43

25

29

25–29 éves

66

69

37

35

30–34 éves

69

70

45

39

35–39 éves

72

75

52

43

40–44 éves

73

76

53

41

45–49 éves

70

72

44

43

50–54 éves

62

66

33

35

55–59 éves

31

45

18

14

2001 és 2006 között a teljes népesség esetén minden kohorszban enyhén emelkedett a foglalkoztatottak aránya, kivéve a 20–24 éves korosztályt, ahol a csökkenést elsősorban az eltartottak (feltehetően a tanulók) arányának jelentős emelkedése magyarázza. A szegények esetében az általánossal ellentétes tendenciákat tapasztalhatunk: az elmúlt öt évben minden életkorban csökken a foglalkoztatottság, de a 20–24 évesek között emelkedett, hiszen e fiataloknak csak a töredéke tanul húszéves kora után (azaz felsőoktatási intézményben). Ugyanerre a jelenségre utal az is, hogy a középiskolás korúak foglalkoztatottsága a szegény népességben relatíve magas. (Ez az egyetlen kohorsz, ahol a foglalkoztatottság nem alacsonyabb az országos átlagnál.) A korai munkába állás vagy a gyermekmunka jelensége nem (legalábbis nem tömegesen) jellemző Magyarországon. A 15 év alattiak alkalmi munkavállalásáról csak 2005–2006-ban kérdeztünk kutatásunk során. 2005-ben a szegénymintában az általános iskolás korú gyereket nevelő családok 6 százalékában vállalt a gyermek alkalmi pénzkereső munkát, ami ugyan nem nagyon magas arány (főként, ha figyelembe ves�szük, hogy ez a gyermekmunka az esetek túlnyomó többségében nem rendszeres), de figyelemre méltó, hogy 2006-ra ez az arány 20 százalékra emelkedett (6. táblázat). A foglalkoztatott (de még inkább a gazdaságilag aktív) népesség arányának emelkedése a fiatal szegények között elsősorban a férfiakra volt jellemző az elmúlt öt évben, miközben a 20–29 éves nők között 2001 óta jelentősen megnőtt a gyesen lévők aránya (7. táblázat). Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni a képet, akkor azt mondhatnánk, hogy az elszegényedés folyamatában az iskolai oktatásból való korai kilépés és a családalapítás áll, melyek következtében a képzetlen fiatal férfiak korán (alacsony státuszú) munkába állnak, a nők gyermeket szülnek, és otthon maradnak. A családok alacsony munkajövedelemből és (ennél még alacsonyabb) szociális transzferekből ös�szetevődő bevételei egyre kevésbé képesek biztosítani a mind nagyobb család fenntar-

  20

tását. A helyzetből kilépni pedig – iskolázottság és munkatapasztalat híján – az idő múlásával egyre nehezebb lesz. Adataink szerint ez a (talán közhelyszerű) folyamat látszik erősödni az elmúlt öt év során. 6. táblázat: Az általános iskolás korú gyerekek alkalmi kereső munkavállalása a szegényminta családjaiban, 2005 és 2006 (%) (100% = általános iskolás korú gyereket nevelő családok) Az általános iskolás korú gyerekek megoszlása

Kereső munkavállalás

2005

2006

Összesen

94

80

88

5

16

9

Hetente

1

3

2

Hetente többször

0

2

1

Soha Ritkábban, mint hetente

Naponta

0,4

0

0,2

Összesen

100

100

100

N =

493

345

838

7. táblázat: A gazdasági aktivitás változása a szegényminta 20–29 éves népességében nemek szerint, 2001, 2005 és 2006 (%) Gazdasági aktivitás

20–29 éves férfiak

20–29 éves nők

2001

2005

2006

2001

2005

2006

Aktív

38

37

47

22

18

17

Regisztrált munkanélküli

20

27

23

15

11

16

Nem regisztrált munkanélküli

15

16

11

8

6

6

2

2

1

34

42

39

Gyesen lévő Egyéb inaktív Eltartott

3

5

1

3

3

3

22

14

17

18

19

19

Összesen

100

100

100

100

100

100

N =

338

263

211

363

286

221

A 20–29 éves szegények iskolázottsága 2001 és 2006 között érzékelhetően romlott. Ha figyelembe vesszük, hogy ebben a kohorszban ugyanebben az időszakban országos szinten emelkedett az iskolázottság, akkor ez azt is jelenti, hogy az alacsony végzettség egyre nagyobb kockázati tényezője az elszegényedésnek. Az iskolai végzettség csökkenése a 20–29 éves szegények között leginkább a munkába álló fiatal férfiak és az inaktív (gyesen lévő) nők esetében érzékelhető.

21 

Romák a munkaerőpiacon A romák foglalkoztatottsága a rendszerváltást követően tragikusan leromlott. Közismertek azok az okok (iskolázatlanság, regionális hátrányok, demográfiai jellemzők, diszkrimináció stb.), amelyek következtében a roma népesség jelentős része elveszítette a munkáját. Ha a 20–59 éves korosztályt összességében vizsgáljuk, akkor egyértelmű, hogy a romák között feleannyi az aktív kereső és kétszer annyi a munkanélküli, mint a nem romák között (8. táblázat). Kisebb a különbség a gyesen lévők arányában, míg az inaktív keresők (itt elsősorban rokkantnyugdíjasok), valamint az eltartott felnőttek aránya azonos a romák és a nem romák között. 8. táblázat: A gazdasági aktivitás változása a szegényminta 20–59 éves népességében aszerint, hogy van-e roma tag a háztartásban (személyi file) 2001 és 2006 (%) Gazdasági aktivitás

Van roma tag a háztartásban

Nincs roma tag a háztartásban

2001

2006

2001

2006

Aktív

21

24

46

42

Munkanélküli

39

31

19

21

Gyesen lévő

16

18

10

11

Egyéb inaktív

15

16

15

15

Eltartott

10

10

10

11

Összesen

100

100

100

100

N =

527

443

1780

1055

Már ebben az első megközelítésben is érzékelhető, hogy 2001 és 2006 között a szegény népességen belül csökken a különbség a két csoport között: a nem romák foglalkoztatottsága csökken (a romáké nő), a munkanélküliek aránya pedig valamelyest nő (míg a romáké jelentősen csökken). A roma és nem roma szegények foglalkoztatási helyzetének közeledése többféleképpen is értelmezhető: egyrészt gondolhatjuk azt, hogy a nem romák közül egyre inkább a nem foglalkoztatott személyek válnak szegényekké. Feltűnő azonban, hogy a 2–3 százalékos elmozdulások között egy változás mértéke tűnik igazán jelentősnek: a romák között a (regisztrált) munkanélküliek aránya öt év alatt kb. 40 százalékról kb. 30 százalékra csökken. Ez a munkanélküli-ellátásból kiszoruló csoport forgácsolódik aztán szét a különböző foglalkoztatottsági kategóriákban.

  22

Foglalkoztatás a gyerekes családokban A bemutatott általános tendenciák a gyerekes családok körében is leképeződnek. A foglalkoztatott nélküli háztartások aránya nőtt, és csökkent azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol több felnőtt is foglalkoztatott. A foglalkoztatásra vonatkozó adatok alapján a gyerekes szegény háztartások helyzete 2001 óta tovább romlott. Az aktív keresővel rendelkező háztartások aránya csökkent, a gyerekes háztartások 36 százalékában nincs foglalkoztatott felnőtt (9. táblázat). Ez megközelítőleg kétszerese a gyerekes háztartásokra országosan jellemző, az EU–25-ökön belül igen kedvezőtlen adatnak (14%). 9. táblázat: A foglalkoztatottak arányának alakulása a szegényminta gyerekes háztartásaiban aszerint, hogy van-e roma tag a háztartásban, 2001 és 2006 (%) Van-e roma tag a háztartásban?

Aktív kereső Nincs

Aktív kereső Van

Nincs

2001

Van 2006

Nincs

24

76

25

75

Van

57

43

58

42

Együtt

32

68

36

64

249

525

206

369

N =

„Manapság az a széles körben elterjedt meggyőződés alakult ki, hogy a méltányos munka biztosítása az egyetlen járható út a szegénység csökkentésére, ezért a „teljes, termelékeny és méltányos foglalkoztatás” lesz az az új célkitűzés, amely a 2007-es Millenniumi Fejlesztési Célok közé is bekerül” (Global Employment Trends, 2007). 2001–2006 között azonban a foglalkoztatottság adatai nem változtak jelentősen Magyarországon, és az általunk vizsgált szegénymintákban sem. Azok az apró elmozdulások, amelyeket vizsgálatunkban megragadtunk, arra utalnak, hogy a szegénységben élők között kissé megnőtt a nem foglalkoztatottak aránya: kevesebben dolgoznak, több köztük a munkanélküli és az inaktív. Ez az általános tendencia elsősorban a gyenge munkaerő-piaci pozíciójú nőket, a pályakezdőket sújtotta erőteljesebben. A romák esetében az eredendően nagyon alacsony foglalkoztatottság 2001–2006 között kissé emelkedett, ami a munkanélküli-ellátásból való kiszorulással együtt jellemzi e csoport helyzetét. Ugyanakkor fontos kiemelni: az adatok ismét megerősítik, hogy a szegénység nem magyarázható csupán a munkanélküliség, illetve a foglalkoztatás alakulásával. A szegény háztartások csaknem kétharmadában van dolgozó, foglalkoztatott felnőtt. Náluk a szegénység a foglalkoztatás rendszerességén, valamint az alacsony munkajövedelmeken múlik.

23 

A munkanélküliek helyzete A munkanélküliség definíciós problémáival már első vizsgálatunk kapcsán is foglalkoznunk kellett (Ferge–Tausz–Darvas, 2002: 39). Eddigi elemzéseink során ezt a kérdést meglehetősen általánosan kezeltük, itt az ideje hát, hogy a munkanélküliek számának alakulásáról kissé árnyaltabb képet adjunk. 2001-ben a háztartások 45 százalékában éltek magukat vagy családtagjukat munkanélkülinek tartó személyek. Ez az arány 2006-ig gyakorlatilag változatlan maradt (2005-ben 44%, 2006-ban 42%). Hivatalosan regisztrált munkanélküliek a családok 32 százalékában, nem regisztrált álláskeresők pedig a családok 19 százalékában éltek első vizsgálatunk idején. E két típus közül a nem regisztrált munkanélküliek háztartásainak aránya (enyhe) csökkenést mutat az elmúlt öt évben (ma a szegény háztartások 14%-ában él ilyen személy). A munkanélküliség meglehetősen stabil arányai közül kiválnak a legszubjektívebb megközelítésmód adatai. Amikor arra kérdeztünk rá, hogy él-e a háztartásban olyan személy, akinek nincs állása, és már feladta az aktív munkakeresést, akkor 2001-ben (és 2005-ben is) csupán a kérdezettek 8 százaléka válaszolt igennel – ezzel szemben 2006-ban a háztartások 20 százalékában nyilatkoztak így. Az álláskeresés feladása minden bizonnyal a gazdasági és politikai helyzet megítélésének függvénye. Mivel 2006-os adatfelvételünk október–november hónapban, egy politikailag meglehetősen feszült és bizonytalan légkörben zajlott, ezt a választ befolyásolhatta. Ha nem a háztartások, hanem a személyek gazdasági aktivitását vizsgáljuk, a 20–59 éves szegények 16–18 százaléka sorolta magát a regisztrált, további 7–8 százalékuk a nem regisztrált munkanélküliek közé a 2001 és 2006 közötti adatfelvételeinkben. Bár a munkanélküliek arányának adatai minden közelítésünkben stabilnak látszanak a szegények között, a foglalkoztatottság csökkenése a munkanélküliségi ráta érzékelhető növekedésével járt öt év alatt. A munkanélküliek demográfiai és szociális jellemzőit vizsgálva a férfiak, a fiatalok, a községben élők, az iskolázatlanok között az átlagnál magasabb arányban találhatunk munka nélküli személyt. A hátránytényezőket együttesen elszenvedő cigányság körében igen magas a munkanélküliek aránya: a korábban főleg a nehéziparban, építőiparban, bányákban dolgozó romák legnagyobb számban az ország legkevesebb munkalehetőséget kínáló régióiban élnek (nagyobbrészt községekben), iskolai végzettségük lényegesen alacsonyabb a nem roma többségénél, így nagyon magas arányban kerülnek a munkanélküliek közé. A romák esetében érzékelhető némi változás: 

Nemcsak szakmai nézőpontból problematikus a fogalom értelmezése, hanem érzékelhető volt mindhárom adatfelvételünk során a megkérdezettek – illetve a kérdezőbiztosok – bizonytalansága is. A magát vagy családtagját háztartásbelinek, frissen végzett tanulónak vagy eltartottnak minősítő kérdezettek a kérdőív másik pontján munkanélküliként válaszoltak a kérdőív kérdéseire, az „álláskeresés feladását” olyan személyek is igaznak találták magukra, akik a kérdezés időpontjában inaktívak voltak, de terveik között szerepelt, hogy munkába álljanak. Az adattisztítások során a 2001-es vizsgálat adatai is valamelyest megváltoztak.

  24

2001-től 2006-ig a munka nélküli romák aránya 39 százalékról 31 százalékra csökkent a 20–59 éves szegény népességben. A szegény családokban élő 20–59 éves felnőtteknek (mindhárom adatfelvételben) kb. harmada volt a kérdezést megelőző 3 évben munkanélküli. A megkérdezett személyek között a korábbi munkanélküliség aránya ugyanilyen volt – és tőlük kaptunk néhány további információt munkanélküliségük körülményeire, illetve a munkanélküliséggel kapcsolatos ellátásokra vonatkozóan is. A 3 év alatt munka nélkül töltött időszak hossza 2001-ben még átlagosan 20 hónap volt; ez az időtartam 2006-ra 15 hónapra csökkent, ami még így is igen hosszú időszak. A kérdezettek között a tartósan munkanélküliek aránya azonban jelentősen csökkent: 2001-ben a munkanélküliek 49 százaléka, 2006-ban már csak 35 százaléka volt 18 hónapnál hosszabb ideig munka nélkül. (Ez a csökkenés ellentétben áll a regisztrált munkanélküliek teljes körére vonatkozó munkaügyi statisztikák adatai­ val, amely szerint a tartós munkanélküliek aránya az elmúlt néhány évben enyhén nőtt. E statisztikák azonban a tartós munkanélküliek arányát 20–25%-a körül mérik, aminél a szegénymintákban tapasztalt „csökkenő” adat is jóval magasabb.) A munkanélküliek támogatási rendszerét az elmúlt években többször is módosították. A „munkanélküli-segélynek” nem csupán a neve változott meg álláskeresési támogatásra, hanem a folyósítás feltételei is. A jövedelempótló támogatás megszűnt, az aktív korúak segélyezésének kritériumai stb. szintén jelentősen megváltoztak. Mivel adataink a kérdezést megelőző 3 évre vonatkoztak, így eredményeink 1998–2006 között mutatják a munkanélküliek számára rendelkezésre álló támogatásokhoz való hozzáférés arányait (10. táblázat). Ha csupán a változások kimenetét vizsgáljuk, azt, hogy a munka nélküli személy milyen támogatási formákban részesült, akkor megállapíthatjuk, hogy e támogatások feltételrendszere (legalábbis az általunk vizsgált szegénymintához tartozók esetében) szigorodott: ma kevesebben kapnak támogatást, mint öt évvel ezelőtt. Ha azonban a teljesen „ellátatlanok” arányát vizsgáljuk, akkor látható, hogy az ő arányuk valamelyest csökkent 2006-ra. A munkanélküli- (álláskeresési) járadék ugyan kevesebb rászorulóhoz jut el, de összege, minthogy a béreket követi, és nem a svájci index formulát, jobban követi az inflációt, mint például a nyugdíj vagy a gyes (11. táblázat). A rendszeres szociális segély feltételeinek megváltozásáról (az elmúlt 3 évben munka nélküli kérdezettek közül) azok, akik részesültek ilyen támogatásban, inkább pozitívan nyilatkoztak: 40 százalékuk úgy ítélte meg, hogy jobban járt a változtatással.

25 

10. táblázat: A kérdezést megelőző 3 évben a szegénymintában szereplő munkanélküliek részesedése a munkanélküli-ellátásból, 2001 és 2006 (%) A munkanélküliek részesedése a munkanélküli-ellátásból

Támogatási forma

2001

2006

Végkielégítést kapott a három év alatt

13

6

Munkanélküli- (álláskeresési) járadékot kapott

68

52

Aktív korúaknak járó segélyt kapott

22

32

Járt a munkaközvetítőben/munkaügyi központban

76

79

Végzett közmunkát

27

28

Részt vett-e átképzésen

14

16

11. táblázat: Az egyes támogatási formákból származó átlagos havi jövedelem a szegénymintában (a kérdezett szerint), 2001 és 2006 (Ft és %) Átlagos havi jövedelem (Ft) 2001

2006

A növekedés mértéke (2001 = 100%)

11 200

29 400

263

Ápolási díjból származó jövedelem

12 900

24 900

192

Munkanélküli-járadékból származó jövedelem

16 500

31 100

189

Nyugdíjból származó jövedelem

27 900

46 900

168

Gyesből, gyedből, gyetből származó jövedelem

17 500

29 500

168

Önkormányzati segélyből származó jövedelem

14 300

19 600

138

Táppénzből származó jövedelem

21 900

25 800

118

8 100

8 700

107

Támogatási forma Családi pótlékból származó jövedelem

Más segély

Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök használata összességében még mindig elég alacsony, bár mind az együttműködés mértéke, mind a közmunkában, átképzésben való részvétel arányában tapasztalható némi javulás. A javulásnak valószínűleg útját állja, hogy növekedni látszik magának a közmunkának a hiánya: a munkanélküliek 71 százaléka szerint nehéz közmunkához jutni. A közmunka megítélése is jelentősen megváltozott 2001 és 2006 között (12. táblázat). Nagyon fontos előrelépés, hogy a munkaerőpiacra való visszajutásban már a kérdezettek harmada érzékeli a közmunka hatását. A munkafeltételek, a jövedelem, valamint az emberi méltóság tiszteletben tartása szempontjából azonban ma sokkal rosszabb a megítélése ennek a foglalkoztatási formának, mint öt évvel ezelőtt.

  26

12. táblázat: A közmunka megítélésének változása a kérdezést megelőző 3 évben a szegénymintában szereplő munkanélküliek között, 2001 és 2006 (%) Megítélés

Az igenlő válaszok aránya a munkanélküliek között 2001

Több jövedelmet biztosít, mint a munkanélküli-ellátás

2006

71

81

6

36

 közmunkával lehet megszerezni

68

57

 nehéz közmunkát kapni

12

71

 a közmunka csak rövid ideig tart

80

89

 a közmunkák esetében nagyon kevés a fizetés

68

74

 a közmunkák során rosszak a munkakörülmények

38

54

 a közmunkák során a szervezés vagy a körülmények megalázóak

23

48

Közmunkát követően sikerül tartósan elhelyezkedni A munkanélküli-ellátáshoz szükséges jogosultságot…

A 2001-es adatfelvételt nem kísérte interjús vizsgálat, de annak igénye már az akkori tapasztalatok alapján is megfogalmazódott. A szegényminta legrosszabb helyzetben lévő háztartásai körében tartós jellemző a munkaerőpiacról való kiszorulás. A kérdőíves adatfelvétel csak korlátozottan alkalmas annak vizsgálatára, hogy mi vezet a tartós munkanélküliséghez, hogyan alakul ezekben a háztartásokban a megélhetés stratégiája, milyen módon veszik igénybe az érintettek a rendelkezésre álló családi és intézményes erőforrásokat. A 2006-os adatfelvétel alapján minden ötödik háztartásban van olyan aktív korú, munkával nem rendelkező felnőtt, aki már feladta a munkakeresést (valószínűleg elsősorban az évek során megélt kudarcok, valamint a lakóhelyen vagy annak környezetében tapasztalható állandósult munkahelyhiány következtében). Ez az arány jelentősen nőtt 2001-hez képest; akkor a háztartások 8 százalékában volt jellemző ez a fajta munkanélküliség. Az elmúlt öt évre jellemző változások vizsgálatára részleges lehetőséget ad, hogy egy 2002-ben Budapesten végzett szegénységvizsgálat során számos olyan interjút készítettünk, melynek központi kérdése a munkaerő-piaci helyzet alakulása, a munkanélküliség következményeinek vizsgálata volt (ELTE TáTK, 2003). A két interjús vizsgálat tapasztalatai alapján nem látszik jelentős elmozdulás sem a megkérdezettek életútját, sem a jelenlegi helyzetét tekintve. A tartós munkanélküliek körében változatlanul az alulképzettség, illetve a munkaerőpiacról betegség vagy gyerekvállalás miatt kimaradók szakmai ismereteinek elavulása domináns. Ugyancsak változatlan jellegzetesség, hogy az érintettek körében gyakori a munkanélküliség időtartama alatt jelentkező kedvezőtlen egészségi állapot, gyakoriak a pszichés megbetegedések és szembeötlők a csökkent fizikai teherbíró képesség jelei. A 2006-ban készített interjúk a gyerekes anyák munkaerő-piaci helyzetének kisebb romlására utalnak.

27 

Ez összhangban van a kérdőíves adatfelvétel során tapasztaltakkal, ami szintén azt mutatja, hogy 2001-hez képest a gyermeket nevelő anyák körében jelentősen csökkent a foglalkoztatottak aránya. A megélhetési stratégiák sokfélék, de – a már idézett 2002-es, illetve a jelen kutatás keretében megvalósult 2006-os interjús vizsgálat tapasztalatai alapján – három eltérő életúttal és jövőbeli kilátásokkal jellemezhető háztartástípus rajzolódik ki: a) A bizonyos időtávra előre gondolkodó, az adott keretek között „racionálisan gazdálkodó” háztartások: a munkakeresést már többé-kevésbé feladták, a megoldást a felnövő gyerekektől remélik. Ők általában hosszabb ideje munkanélküliek, és szegénységben élnek, jövedelmükben meghatározó, de többségében nem egyedüli forrást jelentenek a különböző szociális transzferek és ezeken belül a szociális segélyezés különböző formái. Jellemző rájuk, hogy nagyon tervszerűen gazdálkodnak a jövedelmekkel, szigorúan rangsorolják a kiadásaikat, melyekben a prioritás a kölcsönöké és az élelmiszerre fordított kiadásoké. A gyermekes háztartásokban a gyerekek iskoláztatásával kapcsolatos kiadások jelennek meg a harmadik legfontosabb kiadáscsoportként a lakásfenntartás és az élelmiszerköltségek után. A szociális segélyeket ismerik ezek a háztartások, és nagyobb részük igénybe is veszi, de a szegénységből való kiemelkedésük vagy akár egy tisztes, a mindennapos gondoktól mentes megélhetési szint elérése is kilátástalan számukra. Fő stratégiájuk a családi kapcsolatok „használata” (az általában ugyancsak szociális transzferekből élő rokonokkal való „közös” pénzgazdálkodás: a különböző támogatásokat a hónap különböző időszakaiban folyósítják az érintetteknek, így kialakul egy kölcsönkérési és egymást kölcsönösen segítő lánc), a meglévő ingóságok folyamatos eladása egy-egy nagyobb kiadás fedezésére, a hitelre való vásárlás. Szociális kapcsolataik elsősorban a családon belül vannak, ezek azonban rendszeresek és stabilak. Munkaerő-piaci helyzetük javulásában már nem hisznek, a megoldást a lassan nagykorúvá váló gyerekekben látják. b) Krízisben lévő háztartások: még nincs kialakult stratégiájuk, intenzív álláskeresés jellemzi őket, valamint a lehetőségek és a szolgáltatások igen kritikus értékelése. Ezek általában aktív korú gyermekes háztartások, ahol sokszor csak az egyik szülő rendelkezett munkahellyel, állandó jövedelemmel, és annak kiesése alapjaiban rendítette meg a család jövedelmi helyzetét. Viszonylag hirtelen veszítették el az addigi tisztes megélhetésüket nyújtó jövedelem biztonságát. A szociális ellátásokhoz való hozzáférésük esetleges, sokan nem is ismerik ezeket a lehetőségeket, többeket visszatart a büszkeség vagy a szégyenérzet. Társas kapcsolataik családon kívül és azon belül is vannak. Számos kudarc érte már őket az álláskeresés során, de alapvetően optimisták a jövőt tekintve, szinte elképzelhetetlennek tartják, hogy előbb-utóbb ne sikerüljön megfelelő munkahelyet találniuk. J. Réka családjának anyagi helyzete teljesen bizonytalanná vált, amikor a gyes lejárta után közös megegyezéssel, de felmondtak neki. Réka özvegy, két gyermekét egyedül

  28

neveli, és bár jelenleg még kapja az álláskeresési járadékot, nem talál munkát sehol. Életrajzát 200 helyre küldte el, de csak egy helyre hívták be, amit a lakóhelyétől való nagy távolság miatt nem tudott elfogadni. (J. Réka 34 éves, középiskolai végzettségű, gyors- és gépíró, német nyelvből középfokú írásbeli vizsgája van)

c) Önfeladó háztartások. Ezekben a háztartásokban többnyire nincsenek gyerekek, tartósan munka nélkül maradt aktív korúak, leszázalékoltak, illetve nyugdíjasok, valamint család nélküli egyedülállók az érintettek. Jövedelmük semmilyen garanciát nem nyújt lakáskiadásaik és alapvető fizikai szükségleteik folyamatos kielégítésére. Egészségi állapotuk, életkoruk, pszichés állapotuk és nem utolsósorban a rendelkezésre álló munkalehetőségek jellege miatt a munkaerőpiacra való visszatérésüknek nincs reális esélye. Bár még nem adták fel teljesen a munkakeresést, annak intenzitása visszafogott, állandóan az alkalmatlanságukkal szembesülnek. Bármilyen jelentősebb, például egészségügyi kiadás megoldhatatlan helyzetet teremt számukra. Társas kapcsolataik beszűkültek, néhány esetben úgy tűnik, hogy a külvilággal való kapcsolatot a szociális szolgáltatások jelentik számukra. N. Klára 48 éves, egyedül él. Estin gyermekgondozónői kétéves iskolát végzett, és húsz évig dolgozott gyermekgondozóként, majd megbetegedett, kétszer műtötték. A műtétek miatt nem emelhet, nem hajolhat, és születésétől fogva rossz a szeme. A műtétei után megpróbált dolgozni, de nem ment, megbetegedett és közös megegyezéssel eljött. Többször volt regisztrált munkanélküli. Egy ízben fél évig kapott munkanélkülisegélyt, amit felmondott, mert azt hitte talált munkát magának, de nem őt vették fel. R. Julika 46 éves, 8 általánost végzett, majd munka mellett, levelezőn három évet a közgazdasági technikumban, de első gyermeke megszületésekor abbahagyta a tanulást. Különböző tanfolyamokat teljesített (középfokú raktárgazdálkodói tanfolyamot 1983ban, számítógép-kezelői tanfolyamot 1998-ban, targoncavezetőit 2000-ben). Különböző munkahelyeken raktárosként, majd könyvelőként dolgozott. Két gyermeket nevelt fel, férjétől hat év házasság után vált el, mivel férje alkoholista lett, verte őt. A bíróság megítélte ugyan a gyerektartást, de a volt férje nem dolgozott, és ezért nem fizette. Jelenleg álláskeresési járadékot kap. 2005-ben 50 százalékos rokkantnak minősítették. 12 éve depresszióval kezelik, egyszer daganattal is műtötték. Hat alkalommal volt már öngyilkossági kísérlete. K. Krisztián 53 éves, 42 éves korától, azaz 11 éve munkanélküli. Középfokú szakképzettsége van. A dereka miatt nem emelhet, nem tud nehéz fizikai munkát végezni. 15 éves korától dolgozott, munka mellett tanult, képezte magát: a tanfolyamok mellett levelezőn leérettségizett. Nem volt még 30 éves, amikor már középvezetői beosztásokban dolgozott (művezető, üzemegység-vezető, csoportvezető stb.). A tanulás, a főállású munka mellett vállalkozóival is dolgozott, mégpedig kemény fizikai munkát. Ebbe be-

29 

lerokkant, a dereka az emeléstől tönkrement. Az akkori munkahelyéről közös megegyezéssel jött el. Túlhajszolt, kemény fizikai munka éveken keresztül. Következmény: betegség, 42 éves kora óta nem tud nehéz, fizikai munkát végezni, ezért nem tud ilyen jellegű munkát elvállalni. B. József 56 éves, érettségizett, szakmunkás. 25 év ugyanazon munkahelyen dolgozás után vált munkanélkülivé, 2004 szeptemberétől álláskereső. 15 éves korától dolgozott folyamatosan. Jelenleg szociális segélyt kap. Több helyen megnézték az életkorát, aztán annyi. 50 év felett már nem kell sehova, szóba sem állnak vele. Az egyik helyen azt mondták, hogy „nem tudok egy tesztlapot már kiállítani, nem kellek”.

Az interjúk tanúsítják, hogy a szociális és munkaügyi ellátórendszerrel való kapcsolat sokszor formális már ezekben az esetekben, ami egyértelműen megnehezíti az elhelyezkedési motiváció folyamatos fenntartását. A kötelező kapcsolattartás megvalósul, de a megkérdezettek többsége nem tapasztal tényleges, a helyzetét érdemben befolyásoló segítséget, támogatást. A 25 éves M. Verának egy év alatt egyetlen takarítónői állást ajánlottak fel, reggel 6 órai kezdettel. Ezt a munkát nem tudta elvállalni, mivel a gyereket nem lehet ilyen korai időpontban óvodába vinni. B. Rozália a munkaügyi kirendeltségen: „Havi két munkahelyet kellett igazolnom. És meg kellett jelennem, amikor ők mondták. Nekem kellett állást keresnem. 28 munkahelyen voltam állást keresni, ami igazolt. De voltam én több helyen is. A munkaügyi kirendeltség két esetben ajánlott fel munkalehetőséget, az egyiken nem volt ott a főnök, tehát érdemben nem tudtam beszélni senkivel, volt egy mások, az három műszakos volt, és a két gyermek mellett én ezt nem tudtam vállalni.” (B. Rozália, 40 éves, 3 és 11 éves gyerekkel, házas) K. Krisztián 1995 óta munkanélküli. Szociális segélyezett. Negyedévente 6 munkahelykeresés igazolását kell bejegyeztetni a „Fehér füzetbe”, ezt megteszi. Ezen kívül meghatározott időpontokban meg kell jelennie a kirendeltségen. A munkaügyi kirendeltség olyan munkahelyeket és munkaköröket ajánlott neki, amit fizikailag nem bírt volna. Egyébként szerepel a kirendeltség nyilvántartásában, hogy a dereka miatt nem végezhet nehéz munkát, mégis olyan helyekre küldték ki, ahol 100 kilós bálhákat kellett volna emelgetnie, illetve kamionokból árukészletet kellett volna lepakolnia.

A munkakereséshez szükséges információk ma már jellemzőbben rendelkezésre állnak, mint öt évvel ezelőtt, de más lényeges változások nincsenek. A 2001-es adatfelvétel és a 2002-ben készített interjúk eredményei már utaltak arra a problémára, hogy az aktív munkaerő-piaci eszközök csak igen kis mértékben érik el a legrosszabb helyzetben élő családokat. A 2006-ban megkérdezettek véleménye alapján úgy tűnik:

  30

a képzésekben való részvétel egyik legjelentősebb ellenösztönzője az, hogy az érintettek nem tartják azt hatékony segítségnek az elhelyezkedésükhöz. F. Ottília hiába végzett el egy tanfolyamot, nem sikerült elhelyezkednie: „Munkanélküli-támogatással végeztem el a fodrászatot, meg a saját költségemre is. Fizettem egy 15 hónapos intenzív tanfolyamot. A probléma az volt, hogy amíg dolgoztam, addig nem volt fizetésem. Nekem 120 ezer forintot kellett kifizetnem, és 280 ezer forintot fizetett a munkaügyi központ. Tehát 400 ezer volt a tanfolyam teljes költsége, vizsgadíjjal együtt.” Utána alkalmazni nem akarta senki. Vállalkozóként nagyon nehéz, mert egy fodrászatban 40 ezer forint a „székpénz”, amiért egy vendégszéket kapott. 15 ezer forintot kellett fizetni, hogy négyórásra bejelentsék, de kiderült, hogy nem jelentették be. A pénzt visszakérte, és vissza is kapta. 25 ezer forint volt az anyagköltsége annak, amit meg kellett vennie, a költséget kitermelte, de nem keresett semmit. „Ezt fél évig tudtam csinálni, akkor rájöttem, hogy ingyen dolgozom. Úgy el tudok [helyezkedni], meg voltam is dolgozni, hogy nem jelentenek be. Aztán elmenten erre az „aktív korúak segélyére”.

A megkérdezettek szinte általános tapasztalata, hogy felesleges általános iskolai végzettséggel tanfolyamokat végezni, hiába támogatja azokat a munkaügyi kirendeltség. Tapasztalataik szerint a munkáltatók többsége érettségihez köti az alkalmazást, ennek hiányában szinte esély sincs az elhelyezkedésre. Természetesen ez részben magyarázható azzal, hogy az interjúk Budapesten készültek, de egyben a szegényminta átrendeződésére vonatkozó, az előzőekben részletesen ismertetett folyamatok hátterére is utal. A 43 éves Dóra például elvégzett egy személyi és vagyonőri tanfolyamot, de nincs érettségije, és ezért nem alkalmazzák sehol.

A közmunka végzése a többség számára elfogadható kényszermegoldás. Így volt ez öt évvel ezelőtt, és így van ma is, és bár a közmunka hatékonysága, úgy tűnik, kissé javult, a körülményei és a jellege továbbra is igen kedvezőtlenek az érintettek véleménye szerint: jövedelmet biztosít, illetve egyes esetekben egyenesen feltétele a további segélyezésnek, de nem stabilizálja a helyzetet. A közmunka időtartama változó, sok esetben igen rövid időszakra biztosít – csupán a segély összegénél magasabb – jövedelmet. Az elhelyezkedést, úgy tűnik, ma egy kicsit jobban támogatja, mint öt évvel ezelőtt, de az interjúalanyok többsége ma sem fűz ahhoz reményeket, hogy annak révén tartósan el tudna helyezkedni, a munkavégzés feltételeit és körülményeit pedig a többség ma is megalázónak tartja. A 30 éves N. Edina 8 általános végzettséggel 2005 óta munkanélküli. Rendszeres szociális segélyezett. Egy alkalommal kapott közhasznú munkát, három hónapra, kertészetben.

31 

K. Krisztián 1997. november elsejétől 30-áig söprögetett. Közhasznú munkát végzett. Karácsony előtt, egy hónapig, hogy mindenki beférjen. A minimálbért kapta. 25 ezer forint lehetett. Az önkormányzatnak van egy közhasznú kht.-ja. Oda biztonsági őrnek vették fel, egy kft.-t akartak létrehozni, de nem kapták meg az engedélyt. Az elhagyott autók tulajdonosát akarták megkeresni, és kifizettetni velük a parkolást, az elszállítást. Erre nem kaptak engedélyt, ezért betették a játszótérre biztonsági őrnek, meg söpörni a teret. EU-s szabványnak megfelelő játszótér. Ez a novemberi foglalkoztatás volt. Utána alkalmazni akarták volna még irattárosnak, de a főnöknek nem tetszett, mert nem tudta a számítógépet kezelni, holott a munka elvégzéséhez adatokat kellett volna keresni: a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldieknek kellett volna a személyi anyagát összegyűjteni. A főnök ráírta a papírjára, hogy nem felel meg. Egyébként minimálbérrel közvetítették ki, holott a főnök szerint ő 150 ezer forintot is fizetett volna a munkáért. (K. Krisztián 53 éves, 42 éves korától, azaz 11 éve munkanélküli) B. József három alkalommal volt közhasznú munkásként alkalmazva, gondnokként, bölcsődében, 3–6–3 hónapokra, de nem sikerült végleges munkát kapnia, jelenleg rendszeres szociális segélyezett. (B. József 58 éves, 2004 szeptemberétől álláskereső)

A megkérdezettek úgy látják, hogy a munkáltatók semmilyen tekintetben nem rugalmasak. Nagyon határozott elvárásokat támasztanak, és sokszor a jelentkező kiszolgáltatottságával (vissza)élve nagyon kemény feltételeket szabnak (több műszak, hétvégi munka, túlóra-kötelezettség). Mindezek az elvárások nehezen teljesíthetők például a kisgyerekes családok számára, vagy olyan háztartások esetében, ahol gondozást igénylő idős hozzátartozó is van. „A legtöbb munkahelyen az a problémám volt, hogy amikor meghallották, hogy két gyermekem van, már nem foglalkoztak velem.” (B. Rozália 40 éves, 3 és 11 éves gyerekkel, házas) C. Ritát azért küldték el közös megegyezéssel, mert ő ment táppénzre, amikor az unokája megbetegedett. Ezt a főnöknője nem tolerálta. (C. Rita 42 éves nagymama, rendszeres szociális segélyt kap)

A munkavállalással kapcsolatos kereseti és egyéb munkafeltételekkel (munkaidővel, műszakbeosztással, munkafeladattal, szakmai követelményekkel, fizikai körülményekkel stb.) kapcsolatos igények megfogalmazása során a megkérdezettek többsége csak és kizárólag a családi helyzete, illetve az egészségi állapota alapján fogalmaz meg elvárásokat. C. Rita például olyan munkahelyet keres, ahol a munkakezdés 8 óra után van, mert ő viszi az unokáját óvodába. (C. Rita 42 éves nagymama, rendszeres szociális segélyt kap)

  32

S. Dóra a betegsége miatt nem talál munkát, bár az egyes munkahelyeken más-más indokkal utasítják el: „Rengeteg helyre elmegyek, de azt mondják, hogy „túl öreg vagyok”, „nem vagyok elég öreg”. Ezeket újságból nézem meg. Metro újságban is keresek. Havonta többször is elmegyek. „Fiatalabbra gondoltak!” „Nincs érettségim!” „Nyugdíjasra gondoltak!” „12 órára gondoltak.” „Nem férfi vagyok!” Akkor 24 órás van. Én ilyet nem tudok vállalni. Allergiás vagyok, az ízületeimmel gond van, a gyomrommal gond van, idegeim kivannak.” Dóra 40%-os rokkant. „Első fokon lettem 40%-os, másodfokon is. Odaírták, hogy pszichés, és fizikai munkát nem végezhetek, ami ezt igénybe veszi, mert idegi alapon vagyok leszázalékolva. Én tudom, hogy mit bírok. Könnyű munkát én is el tudnék végezni: csomagoló, meg ilyen. Én elmennék 8 órás állásba is, de nincs! Akinek nincs ismeretsége, az nem tud elhelyezkedni, főleg 8 általánossal!”

A munkahelykínálat és a tartós munkanélküliek reális alkalmazási lehetőségei között igen nagy az eltérés az interjúk tapasztalatai alapján. Edina például depressziós lett a munkanélkülisége alatt, emiatt, még ha találna munkát, akkor sem biztos, hogy képes lenne megfelelően teljesíteni. Edina 30 éves, 8 általánost végzett. Rendszeres szociális segélyt kap. Élettársi kapcsolatban él. Élettársa, István, 35 éves, roma származású, életében egyszer volt munkahelye, 18 éves korában, egy kft.-nél földmunkát végzett. A vállalkozó eltűnt, nem fizették ki, azóta lomtalanításból próbálja eltartani családját. Az egygyermekes családban tehát nincs piaci munkajövedelemmel rendelkező családtag. Az élettárs nem regisztráltatta magát munkanélküliként, nem hisz abban, hogy valaha is alkalmaznák valahol bejelentett alkalmazottként. Eleinte Vera elvitte a munkaügyi kirendeltségbe, de úgy kezelték, úgy bántak vele, hogy a férfi elhatározta, többet nem megy oda. Edina takarítónőként dolgozott, 5 év volt a leghosszabb munkaviszonya. 2005-ig volt állandó munkahelye, akkor a cég, ahol dolgozott, csődbe ment. Edina regisztráltatta magát, fél évig kapott ellátást, 40 ezer forint körüli összeget kapott. Jelenleg szociális segélyt kap. Edinát megviselték az életük nehézségei, idegileg kikészült, depressziós, gyógyszert kell, illetve kellene szednie, de a felírt kétfajta gyógyszerből csak az egyiket tudja kiváltani, a másikra nem telik. Gyakran előfordul, hogy nem eszik, utcán lett már rosszul, mentővel kórházba szállították, ahol kiszáradást állapítottak meg.

Az interjúk fontos tapasztalata, hogy a megkérdezettek a munkahely-lehetőséget elsősorban a lakókörnyezetükben, helyben keresik. Ebben jelentős szerepük van a tartós munkanélküliség során kialakuló bizonytalanságoknak, félelmeknek, vagy a rossz és drága közlekedési lehetőségeknek. Ugyancsak a munkaerőpiacra való visszatérés problémáihoz tartozik, hogy az érintettek meghatározó hányada részben egészségi állapota, részben a folyamatos és rendszeres munkavégzésből való hosszú kiesés miatt nem képes azonnal teljes munkaidős állás vállalására, a részidős vagy más atipikus munkalehetőségek száma viszont igen csekély. A munkaerő-piaci intézményeknek

33 

ezekre a helyzetekre nincs megoldásuk, és a közvetítésben szerepet vállaló szociális szolgáltatások sem tűnnek megértőnek, illetve hatékony segítőnek ebben a problémában.

A szegénységben élők iskolai végzettsége A foglalkoztatáshoz hasonló, illetve talán valamivel rosszabb a helyzet az iskolai végzettséggel. Noha tovább nőtt az általános iskola nyolc osztályát elvégzők aránya, mind 2001-ben, mind 2006-ban az átlaghoz képest kétszeres volt a szegények esélye, hogy legfeljebb a 8 általánosig jussanak el (13. táblázat). Ugyancsak az átlaghoz viszonyítva a szegények mindkét vizsgált évben feleakkora eséllyel jutottak el az érettségiig, és 4–5-ször kevesebb eséllyel a diplomáig. Míg országos szinten ezen az öt éven belül is szignifikánsan tovább nőtt az érettségizettek és a diplomások aránya, a szegénymintán belül jó esetben is inkább stagnálást, olykor enyhe romlást regisztráltunk. Ez a tendencia azt is jelenti, hogy az alacsony iskolai végzettség 2006-ban nagyobb esél�lyel vezet szegénységhez, mint 2001-ben. 13. táblázat: A kérdezettek, illetve a 15–60 évesek megoszlása iskolai végzettség szerint a teljes népességben és a szegénymintában, 2001 és 2006 (%) Iskolai végzettség 8 általános alatti 8 általános

Teljes népesség* 2001 21

2006

Szegényminta 2001

2006

4

9

7

18

38

43

Szakmunkásképző

32

23

30

29

Érettségi

34

39

20

18

Diploma

13

16

3

3

Összesen N =

100

100

100

100

1001

12 844

2767

1925

* Csak a kérdezett személy.

A regisztrált változások a szegények körében érdekesen differenciálódnak (14. táblázat). Az iskolázás enyhe romlása a szegénymintán belül a szegényebbeket és a kevésbé szegényeket egyaránt érintette (akár objektív, akár szubjektív mutatókkal mérünk). A szubjektíve legszegényebbek tűnnek ebből a szempontból a leginkább érintettnek. Körükben csökkent legkevésbé az iskolázatlanság, és csökkent legnagyobb mértékben az érettségihez eljutók aránya. Az összefüggés talán fordítva jobban értelmezhető: a legkevésbé iskolázottak érzik magukat a legszegényebbnek.

  34

14. táblázat: A szegénymintába tartozó 15–60 évesek iskolai végzettség szerinti megoszlása a szubjektív szegénységi csoportokban (attól függően, hogy a kérdezett hogyan értékeli családja helyzetét), 2001 és 2006 (%) Iskolai végzettség

Teljes mértékben szegény

Bizonyos szempontból szegény

Nem szegény

Együtt

2001 8 általánosnál kevesebb

16

4

6

9

8 általános

46

33

30

38

Szakmunkás

23

36

25

30

Érettségi

14

23

30

20

Diploma

Összesen (N = 2766)

1

3

8

3

100

100

100

100

2006 8 általánosnál kevesebb

14

4

1

7

8 általános

54

38

32

43

Szakmunkás

23

33

32

29

9

23

25

18

Érettségi Diploma

Összesen (N = 1904)

1

3

10

3

100

100

100

100

Feltűnő, hogy ebben az esetben a romák nem tartoznak a vesztesek közé. Pozitívnek tekinthető mozzanat az, hogy folytatódik a cigányok alapszintű iskolázásának javulása. 2001-ben még 30 százalékuk nem fejezte be 15 éves koráig az általános iskolát, öt évvel később már „csak” 18 százalék ez az arány (15. táblázat). Igaz, ez a végzettség egyre kevesebbet ér a munkaerőpiacon, és a sikeres általános iskolai befejezést a korábbinál is kevésbé követte az érettségiig tartó iskolai pálya. Csak a gyerekes családokra összpontosítva a helyzet hasonló. A szülők iskolázottsága kedvezőtlenebbül alakult 2006-ban, mint 2001-ben. Tovább növekedett a szegény gyerekes háztartások körében az alacsony iskolai végzettségű háztartások aránya (3. ábra). Tíz alacsony jövedelmű gyermekes háztartásból 7–8-ban nincs olyan felnőtt, aki eljutott volna az érettségiig. A gyerekes háztartások 36 százalékában a befejezett általános iskola a legmagasabb iskolai végzettség.

35 

15. táblázat: A szegénymintába tartozó 15–60 évesek iskolai végzettség szerinti megoszlása aszerint, hogy van-e roma tag a háztartásban, 2001 és 2006 (%) Iskolai végzettség

Nincs roma

Van roma

Együtt

2001 8 általános kevesebb

3

30

9

8 általános

34

53

38

Szakmunkás

35

14

30

Érettségi

25

4

20

Diploma

Összesen (N = 2769)

3

0

3

100

100

100

2006 8 általános kevesebb

3

18

7

8 általános

36

60

43

Szakmunkás

34

16

29

Érettségi

24

4

18

Diploma

Összesen (N = 1925)

% 50 40 30

30

36

39

3

1

3

100

100

100

40 27

21

20 10

4

3

0 8 általános vagy kevesebb

szakiskola

középiskola

2001

iskola, egyetem

2006

3. ábra: A szülők legmagasabb iskolai végzettsége a szegényminta gyerekes családjaiban, 2001 és 2006 (%) A roma háztartásokban a szülők iskolázottsága mindkét évben sokkal kedvezőtlenebb képet mutat, mint a nem roma háztartásokban. A roma háztartások esetében nincs jelentősebb változás, de a 2006-os adatok alapján is elmondható, hogy a gyerekes szegény háztartások körében a roma háztartások iskolai végzettsége jelentő-

  36

sen elmarad a szegény, nem roma háztartásokéhoz képest. Ezekben a háztartásokban a csak általános iskolai végzettséggel rendelkező szülők aránya 2001-ben 71, 2006ban 67 százalék volt. A háztartások összetételének iskolai végzettség szerinti kedvezőtlen változása különösen a nem roma háztartásokban mutatkozik meg. Azoknak a nem roma háztartásoknak az aránya, ahol egyik szülőnek sincs 8 általánosnál magasabb végzettsége, 18-ról 21 százalékra, a legfeljebb szakiskolai végzettséggel rendelkezőké 43-ról 45 százalékra nőtt, a középfokú és magasabb végzettségűek aránya csökkent.

A szegénységben élők települési elhelyezkedése A szegénység falura meneküléséről számos információ van. Adataink megerősítik a tendenciát: a vizsgált öt év alatt a teljes népesség szerkezete a lakóhely jellege szerint nem változott, pontosabban a falusiak aránya talán egy kicsit csökkent (4. ábra). A szegényeket leképező mintában a budapesti szegénység aránya mindig relatíve kicsi volt (az összes szegényen belül 5%), és nem csökkent tovább. A falusi szegénység aránya viszont a városok „rovására” enyhén szignifikánsan emelkedett (p = 0,017). % 60

40

51

50

49

50

33

47

44

48

32

30 20

18

18

10

5

5

0 teljes népesség – 2001

teljes népesség – 2006 Budapest

szegényminta – 2001 Város

szegényminta – 2006

Község

4. ábra: A háztartások megoszlása a település jellege szerint a teljes népességben és a szegénymintában, 2001 és 2006 (%) A jövedelmek falu-város közti különbsége országosan igen jelentős – a falusi háztartások jövedelme alig 60 százaléka volt a budapestinek mindkét időpontban (16. táblázat). A szegények körében azonban a települési lejtő szinte nem jelentkezik. A falu relatív hátránya valamit nőtt, de a különbség városi és falusi szegények között nem szignifikáns.

37 

16. táblázat: Az egy főre számított jövedelem a település jellege szerint a teljes népességben és a szegénymintában, 2001 és 2006 (Ft és %) Teljes népesség

A település jellege

Szegényminta

2001

2006

2001

2006

41 700

72 500

15 600

26 000

Város

29 100

50 300

15 600

24 500

Község

24 500

41 300

14 700

23 700

Összesen

29 500

49 800

15 200

24 200

Budapest

Község/Budapest, %

N = 

59

57

94

91

810

3793

1 034

737

A gyermekek számának változása A gyermekes családokra szűkítve az elemzést, az előbbiekben bemutatott eltolódások mellett néhány kisebb, de fontos szociodemográfiai változásra is érdemes felhívni a figyelmet. A szegénymintán belül a gyerekes háztartások aránya lényegében megegyezik a két időpontban, az átlagos gyerekszám azonban nőtt (17. táblázat). 17. táblázat: A gyerekek megoszlása a szegénymintában életkori csoportok szerint (személyi file), 2001 és 2006 (%) Életkor

A gyerekek megoszlása 2001

2006

0–4 éves

23

23

5–9 éves

28

28

10–14 éves

27

27

15–18 éves

21

21

100

100

1600

1272

Összesen N =

A 2001-es adatfelvétel 1034 háztartása közül 774-ben (75%) nevelkedett 18 éven aluli gyerek, a 2006-os minta 737 háztartásából 575-ben (78%) élnek gyerekek. 2001-ben összességében az eltartott gyermekek átlagos száma 1,55 volt, jelenleg 1,73, a gyerekes háztartásokban ez a szám 2,07-ről 2,21-re nőtt (a népszámlálás és a mikrocenzus adatai alapján országosan 2001-ben és 2005-ben 1,6 körül alakult). Az első felvételkor a felkeresett háztartásokban élők 38,8 százaléka, a 2006-os fel-

  38

vételkor az összes személy 41,7 százaléka volt 18 éven aluli gyerek. A két mintában a gyerekek életkora csaknem teljesen megegyezik (átlagosan 9,3, illetve 9,2 év). A teljes mintán belül a roma és a nem roma háztartások között a gyerekszám tekintetében mindkét adatfelvétel idején szignifikáns különbség volt (5. ábra). A gyermektelen családok aránya a mintán belül csökkent. A gyerekes háztartásokat nézve 1,95-ről 2,11-re nőtt a nem roma háztartásokban nevelkedő gyerekek átlagos száma, míg a roma háztartásokban minkét adatfelvétel idején átlagosan 2,4 gyerek nevelkedett. A gyerekek száma, a családi átlagos gyerekszám a nem roma szegény háztartásokban nőtt jelentősebben. Az eltartott gyerekek átlagos számának növekedését a nem roma háztartásokban a 2006-ban jellemző magasabb gyerekszám magyarázza. A szegény háztartások körében 2001 és 2006 között szignifikánsan nőtt a háromés többgyerekesek aránya: 29-ről 33 százalékra (5a ábra). Ez az országos arány kétszerese. A gyerekszám szerinti megoszlás megközelítőleg megfelel a szegénységi kockázatok Tárki-felvételekből ismert alakulásának. A szegénymintában az egygyerekesek kissé alulreprezentáltak, a kétgyerekesek aránya minimális mértékben haladja meg az országos arányt, a három- és többgyerekesek kétszeresen felülreprezentáltak. Feltűnő módon a három- és többgyerekesek aránya nem a romák, hanem a többiek között nőtt jelentősebben. A romák körében a kétgyerekesek aránya emelkedett (5b ábra), azaz a szegénymintán belül a romák és nem romák demográfiai habitusa közeledett egymáshoz. A cigányok aránynövekedését, a szokásos feltételezésekkel ellentétben, nem az okozta, hogy sokkal több nagycsalád lett. Sőt, mintánk szerint mind a romák, mind a nem romák között csökkent a gyerektelen háztartások aránya, de a romák körében a kétgyerekesek, a többiek között a három- és többgyerekesek aránya nőtt jelentősebben. % 40

36

35 29

30

31

35

33 1 gyerek

20

2 gyerek 3+ gyerek

10 0 2001

2006

5a ábra: A szegény háztartások számának megoszlása az eltartott gyerekek száma szerint, 2001 és 2006 (%)

39 

% 40 30 20

34 27 28 26

26 19

18

21

25 25

30

27 22

34

22 14

10 0 nincs roma tag – 2001

van roma tag – 2001

nincs gyerek

1 gyerek

nincs roma tag – 2006

2 gyerek

van roma tag – 2006

3 vagy több gyerek

5b ábra: A szegény háztartások számának megoszlása az eltartott gyerekek száma szerint, ha van, illetve ha nincs roma tag a háztartásban, 2001 és 2006 (%)

2. A szegények jövedelmei

A jövedelmek színvonala A szegénységben élők (a szegényminta háztartásai) átlagos jövedelme 2001–2006 között nominálértékben nagyjából 60 százalékkal nőtt. Ez azonos az országos átlagos névleges növekedéssel. Reálértékben a szegények helyzetének javulása valamivel kisebb. Ebben az időszakban ugyanis az országos árindex 127, a szegények árindexe (ugyancsak a KSH számításai szerint) ennél valamivel magasabb, 130 százalékos volt. A 60 százalékos nominális növekedés a szegényeknél reálértékben öt év alatt 23 százalékos, évi átlagban 4 százalékos jövedelememelkedést jelent (18. táblázat). 18. táblázat: Az egy főre számított és az ekvivalens jövedelem átlagainak változása a szegénymintában (személyi file), 2001 és 2006 (Ft és %) Év

Egy főre számított

Ekvivalens

havi jövedelem (Ft)

Egy főre számított

Ekvivalens

havi jövedelem, 2001 = 100%

2001

14 839

22 080

100

100

2006

23 669

35 407

160

160

Emelkedés reálértékben, 2001–2006, % 2001

100

100

2006

123

123

Megjegyzés: A szegények árindexe 130%.

A szegénység átlagos szintje tehát öt év alatt az országos javuláshoz közel hasonlóan alakult, a jövedelmi kirekesztettség nem nőtt, és nem csökkent. A szegénymintába a már elmondottak szerint az alsó három jövedelmi tizedhez tartozó háztartások kerültek. Az össznépességen belül körülbelül ennyien (2005-ben már 1–2%-kal kevesebben) élnek a KSH által számított létminimum alatt, amely egy társadalmilag még elfogadható, bár igen szűkös szintet jelent. A 2006. évi mintavételben szereplő szegény háztartások közül a legmagasabb jövedelműek el is érték a létminimumhatárt. (A számításban figyelembe vettük, hogy az általunk mért jövedelmek szintjét 20 százalékkal meg kell emelni, ha összhangban akarunk lenni a KSH által számított létminimum-számítási módszerrel). A mintánkba kerülő szegények tehát valóban a statisztikai létminimum küszöbe alatt élnek. A többség (ter-

41 

mészetesen) jóval e szint alatt van. A távolság családtípusonként eltérő (19. táblázat). A legnagyobb az átlagos különbség a gyermeküket egyedül nevelők körében, amelyek 56 százalékában nincs aktív kereső, és a házaspárok esetén, akik kétharmada kereső nélküli (többségük épp ezért került a szegények közé). E két csoport családi jövedelme 40–50 százalékkal marad a létminimumküszöb alatt. A gyerekesek körében, akik háztartásaiban magasabb (egygyerekes 70%, kétgyerekes 80%, háromgyerekes 65%, négy- és többgyerekes 50%) a keresők aránya, valamivel jobb a helyzet, de a szegénységi rés így is 30 százalék körül van. Átlagos szegénységi rést nehéz számolni. (A KSH is vonakodva ad meg országos átlagot, épp azért, mert a létminimum nagyon érzékeny arra, hogy milyen családok átlagáról van szó.) Becslésünk az, hogy a szegénységben élők családi jövedelme átlagosan 35–40 százalékkal marad a létminimum alatt. 19. táblázat: A 2006. évi létminimum, a megfigyelt jövedelmek összege és létminimumhoz viszonyított aránya háztartástípusonként a szegénymintában, 2006 (Ft és %) Létminimum családra

Mért családi jövedelem

Családi hiány

Jövedelem a létminimumhoz viszonyítva

(1)

(2)

3 = (2-1)

4 = (2/1)

105 224

63 480

41 744

60%

 1 gyerek

99 211

55 044

44 167

55%

 2 gyerek

129 275

81 471

47 804

63%

A háztartás típusa Házaspár Egyedülálló szülő

Házaspár  1 gyerek

144 307

92 328

51 979

64%

 2 gyerek

174 371

120 264

54 107

69%

 3 gyerek

198 422

134 270

64 152

68%

 4 gyerek

222 474

159 510

62 964

72%

* A létminimum-adatok forrása: Létminimum 2006, KSH.

A létminimum eléréséhez szükséges összeg aránya a tényleges jövedelemhez képest tehát valamelyest csökken a gyerekek számával, összege azonban inkább emelkedik. A számított létminimum és a tényleges jövedelem között havi 40–60 ezer forint különbség van. A legszegényebb tíz százalék esetén a különbség jóval nagyobb, például a háromgyerekes szülőknek a meglévő havi alig 90 ezer forint mellé még egyszer ennyi (86 ezer forint) kellene a létminimum eléréséhez. A szegénymintán belüli legjobb helyzetű (alulról a harmadik) jövedelmi tizedbe tartozók viszont átlagosan csak 20 ezer forinttal maradnak el ettől a bevallottan szerény céltól. Természetesen az adatok csak a nagyságrendet

  42

érzékeltetik, és sokféle bizonytalansággal terheltek. Így is elég világossá teszik, hogy a szegény családok miért nem tudnak megélni, számlát fizetni, miért adósodnak el.

A jövedelmek dif ferenciáltsága A mintavételhez beépített felső jövedelmi korlát természetesen összeszorítja a jövedelmek szóródását. Még így is igen jelentősek a különbségek a szegénység szintjei, fokozatai között. E szegénycsoportokon belül – az úgynevezett ekvivalens, azaz a családtagok számát, életkorát stb. figyelembe vevő fogyasztási egységben számolva – a két szélső harmad (azaz a legalsó, illetve az alulról harmadik jövedelmi tized) átlagos jövedelmei között mintegy kétszeres, a szélső ötödök között 2,5-szeres (20. táblázat), a szegénymintán belüli tizedek között mintegy háromszoros különbség van. Ezen az alacsony szinten e különbségek nagyon jelentősnek számítanak – messze nem egyformán szegények azok, akik fejenként 12–15, mint akik 35 ezer forinttal gazdálkodhatnak. A jövedelmek eloszlása a szegények körében sem egyenletes. Éppúgy, mint az össznépességben, a nagy jövedelmi ugrás a legalsó tized (vagy alsó 15%) és a közvetlenül fölöttük lévők között van. A szegényeknél nincs meg az a második szakadék, amely országosan a gazdagok és a többiek között húzódik. Az össznépességen belül a felső tized, huszad stb. és a közvetlenül alattuk lévők között különösen nagy az űr. Ez a szegények körében, a felső korlát beépítése miatt, természetesen hiányzik. 20. táblázat: Az ekvivalens jövedelem differenciáltsága a szegénymintában jövedelmi ötödök szerint, 2001 és 2006 Jövedelmi ötöd Alsó jövedelemi ötöd

2001

2006

(Alsó jövedelem ötöd = 1) 1,0

1,0

2. jövedelemi ötöd

1,6

1,4

3. jövedelemi ötöd

1,9

1,7

4. jövedelemi ötöd

2,2

2,0

Felső jövedelemi ötöd

2,5

2,3

21 800

35 400

Átlagos havi ekvivalens jövedelem (Ft)

A jövedelmi szegénység differenciáltságának okait illetően feltételezhető lenne, hogy a szegényeken belüli jövedelemegyenlőtlenségek szerkezete, a differenciáló tényezők egymáshoz viszonyított fontossága hasonló okokra vezethetők vissza, mint az össznépességen belül. Ez azonban csak részlegesen igaz. A teljes népességen belül (a Tárki vizsgálatai szerint) a három legfontosabb differenciáló tényező, elég jelentős önálló hatással is, az iskolai végzettség, az aktivitás, valamint a gyermekek magas

43 

száma (3 vagy több gyerek). Az iskolai végzettség hatása kiemelkedő minden számítás esetén. A gyermekek (2, de főként 3 és több gyerek) szegénységi esélye mindig többszöröse az átlagnak, még a gyerekeknek legkisebb súlyt adó OECD2-skála mellett is. Ugyanez igaz a gyermekét egyedül nevelő szülőre. A településtípus – Budapest, város, község – hatása mindig kimutatható a falvak rovására. Ugyanakkor a Tárki számításai szerint az utolsó vizsgált évben (2005-ben) a roma csoporthoz tartozás már nem jelentett szignifikáns szegénységi kockázatot. A szegények körén belül némileg mások a differenciáló tényezők. A szegények körében a messze legnagyobb hatású differenciáló tényező (szinte minden többváltozós számítás és minden jövedelemmutató mellett) az, hogy van-e, és ha igen, akkor hány kereső van a háztartásban (21. táblázat). Ez országosan is fontos faktor, de nem ennyire kiemelkedő hatású. A szegénymintában az aktivitástól függő jövedelmi különbség 40–50 százalék. (Itt nem vizsgáljuk, hogy mennyire munkára ellenösztönző az, ha a segély a minimális megélhetéshez hozzásegít, illetve mennyire ellenösztönző az alacsony bér.) 21. táblázat: Az ekvivalens jövedelem differenciáltsága a szegénymintában a háztartás jellemzői szerint (személyi file), 2001 és 2006 (%) A háztartás jellemzője

Ekvivalens jövedelem 2001

2006

 Nincs aktív kereső

100

100

 1 aktív kereső van

134

127

 2 vagy több aktív kereső van

146

135

100

100

Aktív háztartástagok száma

Legmagasabb végzettségű családtag  Legfeljebb 8 általános  Szakmunkásképző

121

112

 Érettségi

130

119

 Diploma

135

121

Azt, hogy a kereső nélküli és többi háztartás között nem nagyobbak a különbségek, részben az magyarázza, hogy az univerzális ellátások, valamint a segélyek egy része eljut azokhoz a háztartásokhoz is, amelyekben nincsen kereső. Ezzel a teljes ellehetetlenüléstől megmenekülnek. A másik magyarázat az, hogy ebben a csoportban széles körben jellemzőek a piaci hátrányok, mint az alacsony képzettség, a korszerűtlen szakképzettség, az elmaradott település – azaz az elérhető keresetek maguk is alacsonyak. Ám, ismételjük, így is a szegénység legfontosabb magyarázó tényezője a munkahiány. Az iskolai végzettség jövedelmekre gyakorolt hatása a szegény népesség esetén az országos adatokhoz képest kisebb. A valóban piacképességet nyújtó magas iskolai végzettségek a szegények között ritkák, tehát az iskolai végzettség fontossága an�-

  44

nyiban érvényesül, hogy az érettségi, és kivált a diploma, viszonylag jó védekezés a szegénységbe kerülés ellen. (A szegénység összetételének jellemzésénél megmutattuk, hogy például az érettségizett vagy annál magasabb iskolai végzettségű háztartásfők aránya minden szegénymintában 20 százalék alatt van, a 2001-es országos mintában 45 százalék, a 2006-os országos mintában 55 százalék.) Ugyanakkor ez a védelem messze nem teljes: érettségivel vagy diplomával is lehet keveset keresni. A magasabb iskolai végzettségűek szegénységében ez tűnik a legfontosabb oknak, ugyanis minden más mutatójuk kedvező: az átlagosnál kevesebb az inaktív, kétszer annyi közöttük a többkeresős háztartás, az átlagnál nem több a gyerekük, inkább a fővárosban laknak. Vagyis minden jelentős igyekezet ellenére az érettségizettek (ritkábban a diplomások) egy kis része szegénységben vagy annak határán él. Alacsony kereset mellett a jobb iskola annyi védelmet nyújt, hogy ezek a családok kis eséllyel kerülnek a legszegényebbek köze, mintegy felerészben a szegénység „felső határán” (az alulról harmadik jövedelmi tizedben) élnek. Mint az országos adatok esetén, a gyermekszám hatásvizsgálatában is perdöntő a módszer. Az egy főre jutó jövedelem a sokgyerekesek jelentős hátrányát mutatja, de az ekvivalens jövedelem szinte „kivasalja” a különbségeket (22. táblázat). 22. táblázat: Az egy főre számított és az ekvivalens jövedelem differenciáltsága a szegénymintában a gyerekek száma szerint (személyi file), 2001 és 2006 (Ft/hó és %) Gyerekszám

Egy főre jutó számított jövedelem (Ft/hó) 2001

2006

Nincs gyerek

16 189

1 gyerek

15 388

2 gyerek 3 és több gyerek Összesen

14 840

Ekvivalens jövedelem (Ft/hó) 2001

2006

26 340

21 894

35 840

24 363

22 062

34 805

15 443

24 073

23 189

36 327

13 187

21 849

21 224

34 832

23 669

22 080

35 408

Gyermektelen = 100% Nincs gyerek



100

100

100

100

1 gyerek

95

92

101

97

2 gyerek

95

91

106

101

3 és több gyerek

81

83

97

97

A korábbi felvételekkel való összehasonlítás érdekében egyelőre a 0,73 hatvánnyal való átszámítást használjuk, amely az OECD1-skálához hasonló eredményt ad. Az eddigi kutatások szerint a szegény családok esetén célszerűbb olyan skálát használni, amely közelebb van az egy főre jutó jövedelmekhez.

45 

A félreértések elkerülésére meg kell jegyeznünk, hogy a gyerekes családok jövedelmi helyzete országosan más trendeket mutat (6. ábra). A mi szegénymintánkban a kisebb családok is szegények – a népesebbek csak valamivel szegényebbek. Országosan azonban a különbség a kisebb és a nagyobb családok között lényegesen nagyobb: a kétgyerekes családokban 15, a háromgyerekesekben 35 százalékkal alacsonyabbak az egy főre számított jövedelmek, mint az egygyerekesek között. Ezek az arányok elég stabilak. A négy- és többgyerekesek jövedelme a korábbi években közel fele volt az egygyerekesekének, 2006-ban ez az arány 40 százalékra csökkent. Ugyanakkor 2004 és 2006 között az egy-, két- és háromgyerekesek reáljövedelme nem csökkent, a nagyobb családoké igen. 2004 2006 % 150 100

100 100

84 84

66 69

50

48 40

0 1 gyerek

2 gyerek

3 gyerek

4+ gyerek

Forrás: KSH HKF alapján számított országos adatok; Mózer Péter és saját számítások.

6. ábra: Az egy főre jutó jövedelem gyerekszám szerint a teljes népességben, 2004 és 2006 (%)

A jövedelmet dif ferenciáló tényezők egymáshoz viszonyított hatása Az egyes tényezők relatív hatását többváltozós regressziós számítással lehet összefoglalni. Jóllehet valamennyi tényező együtt is csak a jövedelmek szóródásának kis részét magyarázza (R2 = 20% körül), az egyenletbe bevont magyarázó tényezők (béták) jelentős része erősen szignifikáns, azaz valódi hatásuk van. Sokféle változó bevonásával kísérleteztünk. Szinte minden változómintázatban az aktivitási arány, illetve a keresők száma mutatkozott a legfontosabb tényezőnek. Ezt követte – nem mindig azonos sorrendben – a romák aránya és a (regisztrált vagy nem regisztrált) munkanélküliek száma. Az aktívak és a munkanélküliek száma egymástól függetlenül is hat. Ugyancsak az országos eredményektől eltérően az iskolai végzettség szintje egy regressziós

  46

modellben sem mutatkozott szignifikáns hatásúnak. A szubjektív változók bevonása (pl. szegénynek tekintik-e magukat, optimisták-e, osztálybesorolás) nem sokat változtatott a teljes megmagyarázott differenciáltságon, és a hatások többnyire kevéssé voltak szignifikánsak. Leginkább mérvadónak és áttekinthetőnek a 23. táblázatban bemutatott modell eredménye tűnik. 23. táblázat: Regressziós együtthatók az egy főre számított, illetve az ekvivalens jövedelem esetén a szegénymintában (személyi file, ANOVA regressziós modell), 2006 Egy főre jutó jövedelem Változó

Standardizált béta

Szignifikanciaszint

Ekvivalens jövedelem Standardizált béta

Szignifikanciaszint

Módosított R2

0,199

A háztartásfő iskolai végzettsége

0,060

0,005

0,060

0,005

Hány aktív kereső van a háztartásban

0,200

0,000

0,320

0,000

Az eltartott gyerekek száma

–0,180

0,000

0,020

0,343

Településtípus

–0,030

0,149

–0,020

0,361

Van-e roma tag a háztartásban?

–0,150

0,000

–0,150

0,000

Van-e nem regisztrált munkanélküli a családban?

–0,190

0,000

–0,180

0,000

0,225

A romák és a nem romák közti jövedelmi különbségek Mindkét szegénységvizsgálat együttesen megerősíti azt a korábbi állításunkat, hogy „a romák nagy része szegény, de a szegények többsége nem roma”. Pontosabban: arra vizsgálatunk alkalmatlan, hogy az állítás első felét igazolja: ezt eddig kutatások sokasága igazolta. Az utóbbi években Szalai Júlia, Ladányi János, Kemény István, Jánky Béla, Babusik Ferenc, Kertesi Gábor kutatásai támasztják alá e korábbi tapasztalatok és tendenciák továbbélését. A Tárki adatbázisából e célra kiszámított adatok (amelyek saját mintánkkal összehasonlíthatóak, azaz csak azokat a háztartásokat tartalmazzák, amelyekben nincs 60 éven felüli személy) ugyancsak igazolják az állítás első felét. Ezek szerint a vizsgált években 65–70 százalék között volt a romák között a szegények aránya, azaz a romák többsége szegény volt abban az értelemben, hogy az adott mintában az alsó három jövedelmi tizedhez tartozott (7. ábra). Így a romák szegénységi esélye (a Tárki adatai szerint) az országos esély 2–2,5-szerese. Azt hogy az adat „igaz-e”, semmilyen más adatforrásból nem lehet ellenőrizni. A KSH eddigi adatbázi-

47 

saiban nem szerepelt a roma változó. A cigánykutatók vizsgálataikat többnyire a nagy roma népességű településeken vagy településrészeken végezték, ahol a többség egyben szegény. Emellett többnyire a környezet megítélését vették alapul, a Tárki pedig a kérdező megfigyelését tekintette mérvadónak. (Arra nem találtunk magyarázatot, hogy a Tárki-adatok szerint miért romlott 2003-ban, majd javult 2005-ben a romák helyzete. A minták azonban viszonylag kicsik, tehát nem lehet egyértelmű tendenciáról beszélni.) szegény

nem szegény

% 100 80 60 40

62,3

70,2

65,8

2000

2003

2005

20 0

7. ábra: A szegények aránya a romák között a Tárki háztartásmonitor-mintájából (tanulmányunk részére készített adatfeldolgozás), 2000, 2003 és 2005 (%) Ami az állítás második felét illeti, hogy tudniillik a szegények többsége nem roma, ugyancsak alátámasztják a Tárki adatai. A szegénymintával összehasonlítható Tárkialminta szerint (alsó 3 jövedelmi tized, nincs 60 éven felüli a háztartásban) mindhárom vizsgált évben a szegények mintegy 20 százaléka volt roma, 80 százaléka nem roma. Noha nincs alapvető ellentmondás a Tárki és saját adatfelvételeink között, a roma szegénység trendjét illetően van eltérés a Tárki monitorvizsgálataiból kivehető trendek és az általunk mért trendek között. Saját vizsgálataink (amelyekben figyelmet szenteltük annak, hogy ne maradjanak ki telepen élők a mintákból) alkalmasabbnak tűnnek az állítás második felének elemzésére, mely szerint a szegények többsége nem roma – bár a romák aránya változik. Ezt az „igazságot” mindkét kutatásunk alátámasztja. Még ha az időbeni tendenciák (a mintavételi problémák miatt) némileg bizonytalanok is, az egyértelmű, hogy ezekben az alacsony jövedelmű népességet reprezentáló mintákban a romák aránya korábban 

Szegénynek tekintették az alsó 3 jövedelmi tizedbe tartozókat, romának pedig azokat, akik olyan háztartásban éltek, amelyeknek a kérdezőbiztos szerint volt roma tagja.

  48

20, a két utóbbi évben 30 százalék körül van, azaz a szegények korábban közel 80, most inkább 70 százaléka nem roma. Ez ellentmond a Tárki stabilitást sugalló adatainak. A helyzet változását – az alsó három jövedelmi tizedben a romák arányának emelkedését – valószínűsíti a roma népesség növekedése, továbbá az, hogy sem aktivitási arányuk, sem iskolai végzettségük nem javult az utóbbi években. A 2006-ban végzett adatfelvétel azt a korábbi megfigyelést is igazolja, hogy minél lejjebb húzzuk meg a küszöböt, azaz minél szegényebb csoportról van szó, annál nagyobb ott a romák aránya. A minta kicsi, egy-egy ötödben mintegy 150–200 háztartás, egy-egy harmadban 250-300 háztartás van. A tendenciák azonban a legrészletesebb csoportosításokban is teljesen egyértelműek: ahogy a mind szegényebb rétegek felé haladunk, úgy nő a romák aránya a csoportokon belül, de a minta legszegényebb harmadában, vagyis az országosan alsó jövedelmi tizedben 2006-ban nem nőtt 55 százalék fölé (8. ábra). A szegénység „kemény magja” nem etnikai meghatározottságú. Közös cigány–nem cigány társadalmi és egyéni sorsokról van szó. (Ha ehhez hozzávesszük, hogy a biztosan a legszegényebbekhez tartozó hajléktalanok között nagyon kevés a roma, akkor a fenti állítás valószínűsége nő.) 2001

2006

% 60 50 40 30 20 10 0 alsó 50%

alsó 30%

alsó 20%

alsó 10%

8. ábra: A roma személyek aránya a szegényminta különböző jövedelmi szintjei alatt, 2001 és 2006 (%) Adataink azonban nem egyértelműek. Az előző tendenciával ellentétben (hogy a szegényminta legszegényebb csoportjaiban nagyon megnőtt a roma arány) enyhe javulásra, pontosabban a romák differenciálódására utal, hogy 2006-ban, 2001-től eltérően, bekerültek romák a szegényminta felső jövedelmi ötödébe is. Erre az arányra már hatással lehetnek egyes újabb intézkedések, illetve az, hogy a 2006-os mintában a korábbinál valamivel magasabb a közép- és főiskolai végzettségűek aránya – azaz lehet, hogy valóban elkezdődött valamelyes javulás, még ha ennek mértéke igen csekély is.

49 

A jövedelmi színvonalban is vannak javulásra utaló jelek: az átlagos jövedelmek szerint inkább közeledtek a romák és a nem romák jövedelmei (24. táblázat). (Ebben az új családipótlék- és segélyrendszernek lehet szerepe.) 24. táblázat: Az ekvivalens havi jövedelem összege a szegénymintában aszerint, hogy van-e roma tag a háztartásban, 2001 és 2006 (Ft és %) Van-e roma tag a háztartásban? Nincs roma tag Van roma tag Nem roma/roma, %

Az ekvivalens havi jövedelem 2001

2006

23 350

37 167

18 147

31 681

129

117

3. A szegények életkörülményei

Lakáskörülmények A családok mai életét, de a gyerekek jövőjét is nagymértékben befolyásolják a lakásviszonyok. 2001 és 2006 között tovább javultak az országos lakásmutatók. A szegénységben élők lakásproblémáinak jellege és gyakorisága sajnos változatlan. A két adatfelvétel alapján úgy tűnik, hogy a lakások komfortfokozatában, a lakások zsúfoltságában, a lakókörnyezet jellegében nagy az állandóság (25. táblázat). A szegénységben élő gyerekes háztartásoknak 2001-ben és 2006-ban egyaránt az egyötöde lakott olyan lakásban, ahol nincs belső WC, illetve nincs a lakásban fürdőszoba. (2005-ben országosan 8% volt a fürdőszoba nélküli lakások aránya.) A gyerekes háztartások lakásainak 77 százalékában víz/WC/fürdőszoba, a többi lakásban e három közül legalább egy hiányzik. Az egy szobára jutó lakók száma sem változott, mindkét évben meghaladta a két személyt. Ez több mint kétszerese az országos aránynak, ahol egy szobára már kevesebb, mint egy személy jut, és a tendencia javuló. (2003-ban 0,98; 2005-ban 0,94 fő jutott egy szobára.). A gyerekes háztartások 20 százaléka zsúfolt lakásban lakik, az egy szobában lakók száma ezekben az esetekben meghaladja a három személyt. A gyerekes háztartások 10 százaléka olyan lakásban, épületben lakott és lakik, amely nehezen közelíthető meg, mivel nincs kiépített, oda vezető út. Ezek az arányok 2001-ben és 2006-ban szinte azonosak, ezen a területen semmilyen elmozdulás nem tapasztalható. 25. táblázat: Néhány adat a szegényminta gyerekes háztartásainak lakáshelyzetéről, 2001 és 2006 (% és fő) Lakáshelyzet

A gyerekes háztartások aránya 2001

2006

Van vízcsap a lakásban

86

85

Van WC a lakásban

79

79

Van fürdőszoba

82

80

Nincs a házhoz vezető műút, nehezen megközelíthető

10

9

Az egy szobára jutó személyek száma (fő)

2,19

2,14

51 

A lakással kapcsolatos hiányok, problémák halmozódása is változatlan mértékű. 2001-ben ugyan a megkérdezettek többféle lakásproblémát (nedves, sötét, rosszul záródó ajtók-ablakok, a megközelíthetőség nehézségei, fűtésproblémák stb.) jeleztek, mint 2006-ban, de összességében változatlanul körülbelül a lakások 60 százalékában nincsenek jelentősebb gondok. A problémák halmozódása (zsúfoltság, víz-, WC-, fürdőszobahiány, illetve jelentős számú minőségi probléma közül kettő, illetve három előfordulása) a lakások megközelítőleg 17 százalékát jellemzi mindkét adatfelvételben. A lakásfenntartás terhei is nőni látszanak. 2001 és 2006 között emelkedett az adósággal küszködő háztartások száma (26. táblázat), éspedig ha a családon belüli kölcsönöket nem számoljuk, 36-ról 39 százalékra, ha pedig a családi kölcsön is számít, 39-ről 44 százalékra. Azon háztartások aránya, amelyekben valamilyen közművet kikapcsoltak, 6-ról 7 százalékra nőtt (uo.). A növekedés nem szignifikáns, de valószínűsíti, hogy az arány nem csökkent. Az arányok az átlagosnál szignifikánsan nagyobbak a romák és a sokgyerekesek körében. (A 3 és többgyerekesek 60 százaléka nem roma.) 26. táblázat: A szegénymintában azon háztartások aránya, amelyekben adósság vagy kikapcsolt közmű van, 2001 és 2006 (%) Az eladósodottak aránya Háztartáscsoportok

A kikapcsolt közművel élők aránya

az összes háztartáson belül, % 2001

2006

2001

2006

39

44

6

7

 Legalsó jövedelemi tized

45

53

8

11

 Alulról harmadik jövedelmi tized

32

35

4

5

 Romák

55

63

9

12

 Nincs gyerek

36

38

5

3

 3 és több gyerek

50

52

8

14

Összesen Ebből:

A szükségletek kielégítettsége A szegény háztartások helyzetében kedvező változás, hogy öt év alatt számos kiadáscsoportban enyhült a pénzhiány (9. ábra). Csökkent azok aránya, akiknek bizonyos alapvető szükséglet megfizetésére nem jut pénzük. Igaz, a helyzet továbbra is nyomasztó, hiszen a szegény gyerekes háztartások harmadában korlátozni kell az élelmiszer-kiadásokat, komoly nehézséget okoz a háztartások csaknem 40 százalékában a

  52

rezsi kifizetése, a háztartások harmadában a közlekedési kiadásokkal is spórolni kell, a társas együttlét költségei pedig a háztartások 70 százalékában meghaladják a lehetőségeket. Külön hangsúlyozandó, hogy a szükséges gyógyszerek beszerzése is gondot okoz. A gyerekes háztartások 42 százalékában nincs elegendő pénz az orvos által felírt gyógyszerek kiváltására. 31

gyógyszerre családdal, társasággal való együttlétre

37

27 28

közlekedésre gyerekruhára

44

59

felnőttek ruházkodására 38

rezsire 5

lakbérre élelmiszerre 0

9

10

33 20

30

69

59

73 73

48

48 40

2001

50

60

70

80 %

2006

9. ábra: Pénzhiány miatt korlátozott kiadások a szegénymintában („nem jut elég pénz”), 2001 és 2006 (%) A konkrét szükségletek kielégítettsége is javult néhány esetben 2001 és 2006 között (10a–d ábra). Rendszeresebb a gyerekek gyümölcsfogyasztása, kicsit több újonnan vásárolt cipő jut a gyerekeknek, a szülők közül is többen hordanak újonnan vett meleg kabátot stb. A leglényegesebb elmozdulás az iskolához kapcsolódó szükségletek körében tapasztalható. Jelentősen nőtt azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyekben a gyerekek részt tudnak venni az iskolai programokon, rendszeresen sportolnak, illetve lehetőségük nyílik számítógép-használatra. Ezek hátterében részben különféle iskolai fejlesztésekre irányuló központi programok állhatnak. A különórán való részvétel aránya is nőtt, de ezzel a háztartások kevesebb, mint egyharmada élt 2006-ban. Az egészségügyi ellátáshoz hozzájutás alapszükséglet. E tekintetben mind 2001ben, mind 2006-ban megnyugtató volt a helyzet. Ha tudatossá vált egy orvosi ellátás iránti szükséglet, azt a szegény családok igénybe tudták venni: a gyerekek – szükség esetén – szinte teljes körűen hozzájutottak a megfelelő szolgáltatáshoz 2001-ben és 2006-ban is (27. táblázat). Az nem hozzáférési, hanem anyagi probléma, hogy az orvosi tanácsokat nem tudták mindig betartani, a gyógyszert például gyakran nem tudták megvenni.

53 

98

% 100

98 84

80

80

78

70 64

60

52 39

40 23 20

6

9

0 legalább napi egyszeri meleg étel

legalább kétnaponta hús

újonnan vett meleg kabát télre

2001

közlekedési költség

üdülés, utazás évente egyszer

karácsony megünneplése ajándékkal

2006

10a ábra: A szükségletek kielégítettsége a szegénymintában – a felnőttek szükségletei, 2001 és 2006 (%)

% 100

94 84

98

93

94

86

91

96

80 64 60

55 44

44

40

30

31

20

0 a lakás megfelelő fűtése télen

televízió

mosógép

hűtőszekrény 2001

lakásbiztosítás

bankkártya, érvényes útlevél, legalább egy legalább egy

2006

10b ábra: A szükségletek kielégítettsége a szegénymintában – a háztartás felszereltsége, 2001 és 2006 (%)

  54

97 97

% 100

91

94 93

96 96

90

93

81

80

74 59

60

80

83

86

85

89

85 86

65

40 22

20

0

napi három naponta étkezés egyszer gyümölcs

külön fekhely

meleg téli felsőruha

28

ünneplő két pár – legalább születésnapi saját játék saját könyv évente ruha nekik újonnan egy vagy névnapi legalább egy vásárolt – bicikli ajándék hét üdülés cipő nyaralás

2001

2006

10c ábra: A szükségletek kielégítettsége a szegénymintában – a gyerekek szükségletei, 2001 és 2006 (%) % 100

95 86

83

80

75

58

60

55

51

55

38

40

28

29

20

20

0 az iskola által elvárt minden felszerelés

rendszeres sportolási lehetőség

iskolai programokon való részvétel

2001

különóra

számítógép-használat lehetősége

2006

10d ábra: A szükségletek kielégítettsége a szegénymintában – az iskolás gyerekek szükségletei, 2001 és 2006 (%)

55 

zsebpénz

27. táblázat: Az egészségügyi ellátások igénybevételének alakulása a szegénymintában, 2001 és 2006 (%) Egészségügyi ellátás

Az egészségügyi ellátások igénybevétele 2001

2006

 körzeti orvosra

86

89

 szakorvosra

37

49

 fogorvosra

42

50

 kórházi kezelésre

21

27

 körzeti orvos

99

99

 szakorvos

99

99

 fogorvos

97

99

 kórház

97

100

A gyereknek szüksége volt…

Amikor szükség volt rá, a gyerek igénybe vette a … szolgáltatásait

Adatfelvételeink azt támasztják alá, hogy a legalapvetőbb szükségletek kielégítettsége többé-kevésbé általános ma Magyarországon. A szegény háztartások körében is megoldottnak tűnik az egészségügyi ellátás. Viszonylag ritka, hogy a családtagok ne jussanak hozzá naponta a rendszeres étkezéshez: a gyerekek esetében 3 százalék, a felnőttek esetében 2 százalék számára ez nem biztosított. Az alacsony arányok azért még mindig több tízezer embert jelentenek – tehát ez a probléma sem teljesen megoldott. A jövedelmek öt év alatti 25 százalékos emelése a legsúlyosabb hiányok egy részét csökkentette. A szegény háztartásokban élők jelentős része azonban továbbra sem jut hozzá olyan szükségletekhez, amelyek a mai társadalomban széles körben hozzáférhető és társadalmilag elfogadott alapszükségletek. Ide tartozik például a megfelelő, emberhez méltó lakás, a téli fűtés, a gyerekek évi egyszeri rövid nyaralása. A 2001-es adatfelvételt elemezve alakítottunk ki néhány, a gyerekes családok, illetve a szükségleteinek vizsgálatára alkalmas változót. Ezek egyes dimenziókhoz kapcsolódóan az alapszükségletek meglétét, illetve a hiányok esetleges halmozódását mutatják. A változások iránya nem egységes. Míg a felnőttek alapszükségleteinek kielégítettsége és a már említett iskolai szükségletek csoportja jelentősen javult, addig más területeken nem változott, vagy kicsit romlott is a helyzet (28. táblázat). 

Lásd erről Darvas–Tausz, 2002. A kialakított változók közül a jelenlegi tanulmányban alkalmazottak: – alapvető gyermeki szükségletek: napi háromszori étkezés, naponként gyümölcs, meleg téli ruha; – alapvető felnőtt szükségletek: napi egyszeri meleg étel, kétnaponta hús, meleg télikabát; – iskolai szükségletek: felszerelés, különóra, iskolai programok; – civilizációs deficit: útlevél és a bankkártya együttesen hiánya, a lakásbiztosítás hiánya és a kikapcsolt közüzemi szolgáltatás.

  56

28. táblázat: Néhány szükséglet kielégítettsége az ekvivalens jövedelem szerinti csoportokban a szegénymintában, 2001 és 2006 (%) Mindegyik van, egy hiány vagy probléma sem jellemző Szükségletek

Legalsó

Második

Harmadik

Legalsó

Második

Harmadik

jövedelmi tized 2001

2006

Alapvető felnőtt szükségletek

19

24

30

33

38

48

Alapvető gyermeki szükségletek

89

98

99

84

90

96

Iskolai szükségletek

43

45

49

41

49

63

Civilizációs deficit

22

40

56

25

45

54

A gyerekek intézményes ellátására vonatkozóan csak a 2005-ös és a 2006-os adatfelvétel tartalmazott részletes adatokat, így a 2001-es helyzetet nem ismerjük, a változások vizsgálatára nincs mód. A 2005-ös adatfelvétel mintája jelentősen eltér a 2006-os mintától. A vizsgált háztartások között kevesebb volt a gyerekes háztartás, a felnőttek iskolázottsági, foglalkoztatási adatai mind a 2001-es, mind a 2006-os minta adataiban kedvezőtlenebbül alakultak. A gyerekek bölcsődei, óvodai ellátása is mutat különbségeket a 2005-ös és a 2006-os adatok alapján (29. táblázat). 29. táblázat: A bölcsődei, óvodai igénybevétel a szegényminta gyerekes háztartásaiban, 2005 és 2006 (%) Bölcsődés, óvodás 0–2 évesek közül bölcsődés

A bölcsődei, óvodai igénybevétel 2005 1

2006

Országos adat

5

10

3 évesek közül bölcsődés, óvodás

16

51

75

4 évesek közül óvodás

67

77

85

5 évesek közül óvodás

86

88

95

57 

Szubjektív szegénység és várakozások Köztudott, hogy a teljes népesség körében a mért jövedelmi szegénység és az arról vallott szubjektív megítélés között van, de nem nagyon erős a kapcsolat. A szegénymintákban azonban a túlnyomó többség (93–95%) részlegesen vagy teljesen szegénynek tekintette magát. A szegénységtudat nem tükrözi a jövedelmek öt év alatti emelkedését: a „teljes mértékben szegények” aránya 2001-ben és 2006-ban egyaránt 39 százalék (30. táblázat). 30. táblázat: „Hogyan ítéli meg családja jelenlegi helyzetét”? – a válaszok megoszlása a szegénymintában, 2001 és 2006 (% ) Megítélés Nem szegény Bizonyos szempontból szegény Teljes mértékben szegény

Összesen

A válaszok megoszlása 2001

2006

5

7

56

54

39

39

100

100

A „milyen gyakoriak a pénzzavarok” kérdésre adott válaszokban hasonlóan stabilak az önelhelyezési arányok. A háztartások 69, illetve 66 százaléka állítja, hogy havonta kifutnak a pénzből, és csak 6, illetve 7 százalék válaszolja azt, hogy ez sosem fordul elő. Valamivel jobban követik a mért jövedelemváltozást a „mennyire elég a háztartás jövedelme a megélhetéshez” kérdésre adott válaszok. 2001-ben a megkérdezettek 55, 2006-ban 46 százaléka vélte úgy, hogy a jövedelme egyáltalán nem elég. Ugyanen�nyivel, 12-ről 23 százalékra nőtt azok aránya, akik (egy ötfokú skálán) a 3-as (nagyon ritkán a 4-es, 5-ös) osztályzatot adták, azaz jövedelmüket „közepesen elégnek” tekintették. Ha a lassú emelkedés nem tükröződik is a szegénységérzet erősségében, egy-egy időpontban elég szoros (p < 0,01) az összefüggés a jövedelmi szint és a szegénység tudata között (31. táblázat). Ez az összefüggés 2006-ban valamivel erősebb is, mint 2001-ben. Hasonlóan erősek vagy még erősebbek az összefüggések a jövedelem és a többi szubjektív szegénységváltozó között (a pénzzavar gyakorisága, mennyire elég a jövedelem a megélhetéshez). A Pearson-féle korrelációs együttható (a három időpontban együtt) 0,3–0,4 körül van, azaz szignifikáns (p < 0,01).

  58

31. táblázat: „Mennyire tartja szegénynek családját”? – a válaszok megoszlása a szegénymintában jövedelmi tizedek szerint, 2001 és 2006 (% ) Megítélés

Legalsó

Második

Harmadik

Összesen

jövedelmi tized 2001

Nem szegény

3

4

9

5

Bizonyos szempontból szegény

41

56

70

56

Teljes mértékben szegény

57

40

21

39

100

100

100

100

Összesen

2006 Nem szegény Bizonyos szempontból szegény Teljes mértékben szegény

Összesen

3

10

9

7

36

52

73

54

61

37

18

39

100

100

100

100

Más a helyzet a gyerekek száma és a szubjektív szegénységmutatók közti összefüggést illetően: mindegyik összefüggés gyenge. A korábbi (1995-ös) vizsgálatokhoz hasonlóan 2001-ben és 2006-ban is úgy tűnik, mintha a gyerekek száma ellensúlyozná a szegénységtudatot. Másként: a sokgyerekes családok nem akarják a gyerekeket „hibáztatni” a család nehéz helyzetéért, s ugyanakkor a gyerekek léte ellensúlyozza a nehézségeket. 2001-ben a gyerektelenek 50, az egygyerekesek 39, a kétgyerekesek 30, a három- és többgyerekesek 36 százaléka tartotta magát teljesen szegénynek. 2006ban a megfelelő arányok 48, 38, 30 és 41 százalék. A helyzet szubjektív megítélése tehát viszonylag kis változást mutatott a három szegényfelvételben. Nem voltak jelentős változások abban sem, hogy a háztartások mennyire tekintették magukat szegénynek a kérdezés előtt három évvel. Épp a viszonylagos állandóságok miatt meglepő az utolsó megkérdezéskor mutatkozó, a korábbiaknál sokkal nagyobb pesszimizmus a jövőt illetően (11. ábra). A pesszimizmus viszonylag könnyen magyarázható a már a kérdezés idején bejelentett megszorító intézkedésekkel, bár a 2006. őszi politikai helyzet is számíthat.



Ezt az összefüggést figyeltük meg például az 1995. évi SOCO-kutatásban több kelet-európai országban (Ferge et al., 1995).

59 

% 100 80

38

60

60 40 20 0

40 27 22

13

2001

2006

Javulni fog

Változatlan marad

Romlani fog

11. ábra: „Hogyan fog alakulni a háztartás helyzete a következő három évben?” (a megkérdezett szerint) – a válaszok megoszlása, 2001 és 2006 (%) A gyermeket nevelő háztartások esetében a jövő megítélésében van jelentősebb változás (32. táblázat). Míg 2001-ben a gyerekes szegény háztartások többsége (65%) úgy ítélte meg, hogy javulni vagy legalábbis stagnálni fog a helyzetük, addig 2006ban sokkal pesszimistább a jövőkép. A megkérdezettek 59 százaléka úgy látja, hogy háztartása helyzete az elkövetkező években tovább fog romlani. A jövővel kapcsolatos vélemények sem a gyerekszámmal, sem a háztartás jelenlegi munkaerő-piaci helyzetével nem mutatnak összefüggést. A helyzet alakulásának megítélésében 2001-ben igen jelentős volt az eltérés a roma és a nem roma háztartások között. Az utóbbiak akkor sokkal optimistább jövőképe 2006-ban már nem jellemző. Mindkét háztartástípusban szinte ugyanolyan arányban találunk pesszimistákat és bizakodókat. Ellentétben a jelenre és múltra vonatkozó kérdésekkel, a pesszimizmus foka szinte független minden vizsgált szociológiai változótól. A korábbi kérdezéseknél mindig azt találtuk, hogy a rosszabb helyzetű – kisebb jövedelmű, falusi, munkanélküli, kevésbé iskolázott – csoportok pesszimistábbak, mint a jobb helyzetűek. Ezek a különbségek teljesen eltűnnek az utolsó vizsgálatban. Eddig egyetlen olyan – bizonyos értelemben politikai töltetű – változót találtunk, amely szignifikáns összefüggést mutat a jövőbeni elvárásokkal: a magukat felső középosztálybelieknek tartók elvárásai jobbak, mint a magukat alsó középosztályba sorolókét, illetve munkásnak tartóké, és a legrosszabbak azoké, akik magukat az „alsó osztályhoz” tartozónak látják. Épp az alapvető szociológiai változótól való függetlenség, a politikai áthallású változóval való összefüggés miatt valószínűsíthető, hogy 2006-ban a korábbinál nagyobb erővel hatott a politika a társadalmi várakozásokra, a jövő pesszimista előrevetítésére.

  60

32. táblázat: A jövő megítélése a szegényminta gyerekes háztartásaiban a háztartások jellemzői szerint, 2001 és 2006 (%) A háztartás anyagi helyzete A háztartás jellemzője

javulni fog

nem fog változni

romlani fog

N =

2001 Gyerekszám  1 gyerekes

42

34

252

27

42

31

250

20

39

41

205

24

46

30

481

23

31

46

226

 Van

18

30

52

165

 Nincs

25

45

30

542

 2 gyerekes  3–x gyerekes  Van foglalkoztatott  Nincs foglalkoztatott

24

Gazdasági aktivitás

Van-e roma tag a háztartásban?

2006 Gyerekszám  1 gyerekes

12

29

59

165

 2 gyerekes

14

29

57

197

 3–x gyerekes

14

25

61

177

 Van foglalkoztatott

13

29

58

348

 Nincs foglalkoztatott

15

25

60

192

 Van

14

26

60

175

 Nincs

13

29

58

365

Gazdasági aktivitás

Van-e roma tag a háztartásban?

61 

4. Szegénység és halmozott depriváció

A kirekesztéssel kapcsolatos mai viták elméleti, de gyakorlatilag is perdöntő alap-

kérdése, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek jelentős és folyamatos emelkedése, a szegregálás, az etnikai megkülönböztetés, a tartós szegénységbe szorulás együttes hatásai felfoghatók-e még egy piaci társadalom „normális” következményének, ahol a társadalmi távolságok ellenére még létezik „egy” társadalom, avagy a szakadék két partja között már nincs híd. Ebben az esetben már nem egyenlőtlenségekről van szó, hanem a másság minőségi problémájáról. A tartósan kirekesztettek önmagukra is úgy tekintenek, mint akik már nem tartoznak a társadalmi közösséghez, nem érvényesek esetükben sem a jogok, sem a normák. A társadalmi többség pedig szinte kasztrendszerű terminusokban társadalom alatti vagy azon kívüli csoportnak, „underclassnak” látja őket (Ladányi–Szelényi, 2001b) Más logikában Szalai Júlia (2007) azt a kérdést teszi fel, hogy vajon egy társadalom vagyunk-e még, vagy már kettő? Adataink, tapasztalataink alapján a két válasz között ingadozunk. Úgy látjuk, hogy vannak jelei a végleges bomlásnak (és ez az egyének végzetes sorsromlását, pszichés tönkremenetelét is jelenti), de az esetek túlnyomó többségében még építhetők hidak – kivált, ha a gyerekeknél kezdjük az építkezést, és ha a társadalom hajlandó az eddig elszívott források legalább egy részét visszaáldozni erre az építkezésre. Másként: az elméleti kérdésre nincs egzakt válasz. Adataink alapján csak a helyzetet tudjuk leírni, így értékelésünk a fenti kettős értelmezéshez vezethet – noha a mi végkövetkeztetésünk még mindig teret hagy a változás lehetőségének. A továbbiakban az adatok ismertetésére szorítkozunk. Különböző kutatások eredményei alapján többé-kevésbé megegyező módon rajzolódik ki a népesség legkilátástalanabb helyzetben élő csoportja és annak nagysága. Ezek alapján ma Magyarországon megközelítőleg a népesség 5–8 százaléka él tartós, mély szegénységben, mely a jövedelmi szegénységen túl a fogyasztási deprivációt, a kedvezőtlen lakóhelyi és lakásfeltételeket, a szegénység szubjektív megélését és mindezek halmozódását is jelenti. A gyerekek száma csupán becsülhető e népességcsoporton belül. Az érintett háztartások összetételének ismeretében megközelítőleg 150–200 ezer 0–18 éves él ma súlyos nélkülözésben Magyarországon. A szegénység átörökítődésének veszélye – bár az ismert mobilitási adatok alapján nem csupán őket fenyegeti – az ő körükben a legjelentősebb. A Tárki 2005-ös háztartásmonitor-felvételéből származó adatok szerint a lakosság 23 százaléka a legelemibb létszükségleteinek kielégítésében is korlátozott, 28 százalék a lakásfelszereltségét tekintve deprivált, 19 százalék a lakáskörülményei alapján és 46

63 

százalék a szegénységérzete miatt. Az OECD1-skálával számított, a mediánjövedelem 60 százalékában meghúzott szegénységi küszöb melletti 14 százalékos jövedelmi szegénységi aránnyal szemben a halmozott anyagi depriváció a lakosság egyharmadát érinti. A Tárki-adatok szerint 2005-ben minden harmadik ember halmozottan deprivált és/vagy jövedelmi szegény (37%). Az emberek 8 százaléka esetében a jövedelmi szegénység és a halmozott depriváció együttesen van jelen, amely tartós és mély szegénységre utal. A halmozott depriváció kockázata leginkább az alacsony iskolai végzettségű háztartásfővel rendelkező háztartások tagjait és a roma származásúakat fenyegeti. A nem pénzbeli szegénység, a halmozott depriváció szoros kapcsolatban áll a jövedelmi szegénységgel. A jövedelmi szegénységben élők halmozott deprivációjának esélye négy és félszerese a jövedelmi szempontból nem szegényekének. A Tárki elemzéséből idézünk: „Az elemzés és az alkalmazott módszertan legnagyobb hozadéka, hogy a jövedelem alacsony szintjével összekapcsolódó nem pénzbeli anyagi depriváció számszerűsítésével mérhetővé, és ez által megismerhetővé/azonosíthatóvá vált a társadalomnak egy olyan 8% körüli csoportja, a »jövedelmi szegénységben élő halmozottan depriváltaké«, akikre a társadalompolitika alakítóinak (és nem a szűken vett szociálpolitikai döntéshozóknak) kiemelt figyelmet kell fordítania. Ezeknek az embereknek egynegyede az észak-magyarországi régióban, további 23%-a az észak-alföldi régióban él, mintegy egyharmaduk kistelepülésen (2 ezer fő alatti) lakik, 53%-uk olyan háztartás tagja, ahol a háztartásfő legmagasabb iskolai végzettsége nem több nyolc általánosnál és 28%-uk három- és több gyermeket nevelő háztartásokban élő.” A Tárki adatai a romák igen magas halmozott deprivációs kockázatára is felhívják a figyelmet. Ladányi János (2007) kutatási eredményei alapján Magyarország népességének körülbelül 7 százaléka tekinthető kirekesztettnek. A szociológus szerint ennek a népességnek az összetétele megegyezik azzal, amiről más kutatók is szólnak, amikor a népesség mély szegénységben vagy tartós szegénységben élő csoportjairól beszélnek. Ebben a csoportban jelentős a romák felülreprezentáltsága, de az érintetteknek mintegy 75 százaléka nem roma származású. A kirekesztett népességre a családon belül már több generáció által megélt tartós munkanélküliség, a következő generációkra átörökített hátrány jellemző. Ladányi szerint Magyarországon élesebb és nehezebben átjárható a szegénység és az úgynevezett mély szegénység közötti határvonal, mint azokban a térségbeli államokban, ahol kisebb a roma népesség aránya. A depriváció halmozódása alatt mi is az egyes deprivációs típusok együttes előfordulását értjük. A háztartás akkor tekinthető „halmozottan depriváltnak, ha legalább kétféle szempontból tartozik a nélkülözők közé”. A külön-külön számított deprivációs indexek 2001 és 2006 között javulást mutatnak, különösen a főként fogyasztásra utaló alapvető szükségletek terén. Itt a depriváció aránya 67-ről 54 százalékra csökkent. Adatfelvételeink során számos olyan kérdést tettünk fel, amely a háztartások jövedelemhiányának következményeit vizsgálta, illetve amelyek a háztartás élet- és lakáskörülményeiben tapasztalható deprivációk feltérképezését célozták (33. táblázat).

  64

Megkérdeztük, hogy a háztartásnak a kérdezést megelőző havi bevételei mennyiben elegendőek a szükségletek kielégítéséhez. 2001-ben a megkérdezettek 55, 2006-ban 46 százaléka úgy ítélte meg, hogy a rendelkezésre álló jövedelem egyáltalán nem elegendő a megélhetéshez. Ezt jelentős javulásnak tekinthetjük, hiszen 2006-ban a háztartások 23 százaléka az ötfokú skálán már a közepes vagy jobb helyzetűek közé sorolta magát ebből a szempontból, 2001-ben 12 százalék volt ez az arány. A gyerekszám szerinti adatokból az is látható, hogy a gyerektelen és az egygyerekes háztartások helyzete tulajdonképpen nem változott, a legjelentősebb javulás ezen a téren a három és több gyereket nevelő háztartások körében tapasztalható. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne szinte állandó ezekben a háztartásokban a pénzzavar. 2001-ben 69, 2006-ban 66 százalék számolt be arról, hogy havonta kifutnak a pénzből. Hogy mire nem futja a rendelkezésre álló szűkös keretekből, a két adatfelvétel közötti időszakban igen jelentősen változott. 2001-ben a ruházkodás volt az a terület, ahol leginkább korlátozták magukat a megkérdezettek (a felnőttek ruházkodására 72, a gyerekek ruházkodására 58 százaléknak nem volt elegendő pénze). Felnőttruhákra változatlanul nem elegendő a pénz, de a gyerekruhák vásárlása már kisebb mértékben volt korlátozott 2006-ban. A megkérdezettek megközelítőleg felének nem volt elegendő pénze arra 2001-ben, hogy minden szükséges élelmiszert megvásároljon, és közel ugyanilyen arányban a rezsi havonként fizetése is gondot okozott. Mindkét területen jelentős a javulás 2006-ban, és ez a gyerekes és a nem gyerekes háztartásokra egyaránt jellemző. Hiteltörlesztésről csak 2006-ban tettünk fel kérdéseket. A háztartások körülbelül 70 százalékának van ilyen kötelezettsége, közülük csaknem minden ötödikben fordul elő, hogy erre már nem jut elegendő pénz. Három olyan kiadástípus van, amiben nincs jelentős eltérés 2001 és 2006 között: közlekedésre változatlanul a megkérdezettek mintegy harmadának nincs elegendő jövedelme, és gyógyszer vásárlásában is korlátozza magát a megkérdezettek 38, illetve 34 százaléka. Az orvos által felírt gyógyszerek esetében azonban 2006-ban több háztartásban fordult elő, hogy azt pénz hiányában nem tudták kiváltani (2001-ben 37%, 2006-ban 44%). Igen jelentős a hiány a társasággal, családtagokkal való együttlétre szánt keretekben. 2006-ban már több háztartásban voltak ilyen jellegű kiadások, mint 2001-ben (81, illetve 86%), de ezzel párhuzamosan nőtt a hiányt szenvedők aránya is (59-ről 69%-ra). A 2001-es szegénymintában minden ötödik háztartást jellemez a súlyos, halmozott depriváció, ami a teljes népességre vetítve megközelítőleg 6 százalék. A jövedelmi szegénységben élő egy- és kétgyerekes háztartásokra ez az átlagosnál kevésbé volt jellemző, a három és több gyereket nevelő háztartások közül minden harmadik esetében megfigyelhető volt a munkaerő-piaci, jövedelmi, lakás- és fogyasztási hátrányok halmozódása.

65 

33. táblázat: A kielégítetlen szükségletet jelzők aránya a szegénymintában a gyerekek száma szerint, 2001 és 2006 (%) Kielégítetlen szükségletek

Nincs gyerek

1 gyerek

2 gyerek

3 vagy több gyerek

Nincs gyerek

1 gyerek

2001 A jövedelem nem

2 gyerek

3 vagy több gyerek

2006

60

51

50

62

57

48

39

46

72

64

65

76

68

70

59

70

 élelmiszerre

49

45

46

56

42

34

29

38

 lakbérre

9

8

6

13

3

6

5

4

 rezsire

52

48

46

52

45

36

36

42

 felnőttek ruházkodására

71

74

73

71

68

74

66

79

 gyerekek ruházkodására

–

54

59

64

–

45

38

50

 szükséges közlekedésre

30

28

25

32

32

32

20

29

 társasággal,   családdal való együttlétre

57

60

61

56

68

74

66

69

 gyógyszerek kiváltására

38

35

36

42

44

34

24

35

40

36

32

43

49

39

39

49

elegendő

a megélhetéshez

Havonta pénzzavarral küzdenek

Nem jut elég pénz

Nem váltották ki a felírt gyógyszert, mert nem

volt rá pénzük

A depriváció vizsgálatakor, a 2001-es és 2006-os adatok összehasonlítása során megkíséreltük ugyanannak a változóstruktúrának a kialakítását, amely alapján a Tárki legutolsó háztartásmonitor-jelentésében Havasi Éva elemezte a jövedelmi szegénység és a depriváció kapcsolatát (Havasi, 2006).  Az alapvető szükségletek kielégítettségének korlátozottsága Akkor beszélünk a depriváció első típusáról, ha a három szükséglet – élelem, fűtés és lakásfenntartás (rezsi) – közül legalább egy kielégítetlen a rendelkezésre álló jövedelem elégtelensége miatt.

  66

 A lakások felszereltségének nagyon alacsony szintje Itt az idézett elemzés „az elemi (a lakosság zöme számára rendelkezésre álló, természetesnek tekintett) tartós fogyasztási cikkek hiányára fókuszál. A lakásfelszereltség alacsony szintjét összesen 19 alapvető tartós fogyasztási cikk figyelembevételével vizsgáltuk, mégpedig standardizált z-score-k alapján képzett index segítségével. Nagyon alacsony szintnek a medián 60%-a alatti indexértékkel rendelkezőket tekintettük. A másik mérőszám az alapvető fogyasztási cikkekkel (az automata mosógéppel, a fagyasztóval, valamint a mikrohullámú sütővel egyaránt) nem rendelkező háztartásokban élők arányát mutatja.” Mivel saját kérdőívünk jóval kevésbé részletes adatokat tartalmaz a lakások tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságáról, ennél a mutatónál jelentősen el kellett térnünk a változóképzéskor. Így azokat a háztartásokat tekintjük depriváltnak a lakásfelszereltség szempontjából, akiknek sem tévéjük, sem mosógépük, sem hűtőszekrényük nincsen. Ez egy sokkal „szigorúbb” mutató, hiszen ezek a cikkek ma szinte már minden háztartásban megtalálhatóak. Részben talán ezzel is magyarázható, hogy mind a 2001-es, mind a 2006-os adataink kissé eltérnek az országos, illetve a Tárki háztartásmonitor-felvételén alapuló 2005-ös adatoktól.  A rossz lakáskörülmények indikátorai Az eredeti leírás szerint „az egyik mutató a benti WC hiánya (mint abszolút szegénységi ismérv), a másik a komolynak tartott hibák említése a lakással kapcsolatban a megkérdezett részéről (dohos, vizes, sötét, aládúcolt, beázik, nagy zaj, illetve légszennyezettség jellemzi), a harmadik mutató esetében pedig, az összeíró részéről. Az összeíró sötétnek, szűknek és olcsó berendezésűnek minősítette a lakást (mindhárom együtt). Rossz lakáskörülményekben mért depriváció akkor áll fenn, ha a három mutató bármelyike szerint nélkülöző a háztartás, illetve a benne élő személyek.” Ennek a változónak a képzésekor egy szempontból tértünk el az előzőektől: a két felvétel során nem a kérdező, hanem a kérdezett ítélte meg a lakás állapotát.  Szubjektív depriváció „A szubjektív dimenziókon belül az »objektív« szegénységérzetet két mutatóval számszerűsítettük. Az egyik a rendszeres anyagi nehézségekre utal: »a háztartásnak hó végére rendszeresen elfogy a pénze«, a másik egy komplexebb mutató, amely a háztartások ténylegesen befolyt jövedelmét és az általuk a »megfelelő« szintű megélhetéshez szükségesnek tartott jövedelmet veti egybe. Az index azok arányát mutatja, akiknek a jövedelme a véleményük szerint szükséges összeg felét sem éri el. A »szubjektív« szegénységérzet alapján azokat soroltuk a depriváltak közé, akik önmagukról azt állítják, hogy »nélkülözések között élnek«, illetve »hónapról hónapra anyagi gondjaik vannak«. Szegénységérzet alapján akkor deprivált egy háztartás, illetve egy személy, ha akár az »objektív«, akár a »szubjektív« szegénységérzet fennáll.”

67 

Ennél a mutatónál az index alkalmazásától tekintettünk el: a havonkénti pénzzavart jelzőket, valamint a saját háztartásukat egyértelműen szegénynek minősítőket soroltuk a depriváltak közé. A depriváció halmozódása alatt az egyes deprivációs típusok együttes előfordulását értjük. A háztartás akkor tekinthető „halmozottan depriváltnak, ha legalább kétféle szempontból tartozik a nélkülözők közé”. Jelentős eltérés, és az összehasonlítást akadályozza, hogy a Tárki-tanulmány a személyek körében tapasztalható depriváció mértékéről szól. A továbbiakban mi a szegénységben élő háztartások körében tapasztalható deprivációról számolunk be. 2001-hez képest csökkent az előbbiek alapján meghatározott deprivációk előfordulása a szegény háztartások körében (34. táblázat). Elsősorban az alapvető szükségletek kielégítetlenségét jelző mutató kedvező változása emelendő ki, hangsúlyozva, hogy az adatok azt mutatják: a szegény háztartások nagyon alapvető szükségleteket tekintve (élelem, fűtés, rezsi) élnek ma is nélkülözésben. 34. táblázat: Az egyes deprivációk megjelenése a szegénymintában, 2001 és 2006 (%) Depriváció

A háztartások aránya 2001

2006

Alapvető szükségletekben (fogyasztás)

67

54

Lakásfelszereltségben

(3)

(2)

Lakáskörülményekben

44

40

Szubjektív mutatók alapján

72

70

A deprivációk számának alakulása 2006-ban kicsit kedvezőbben alakult, mint 2001-ben (35. táblázat). A nem deprivált háztartások aránya nőtt, csökkent a halmozottan deprivált (kettő vagy több depriváció együttes előfordulása) háztartások aránya. 2001-ben még a szegény háztartások 66 százalékát jellemezte a hiányok halmozódása, 2006-ban ez az arány 55 százalékra csökkent. A halmozott depriváció elsősorban az alacsony iskolázottságú, a kedvezőtlen munkaerő-piaci helyzetű és a roma háztartásokat érinti (36. táblázat). A gyerekes háztartások helyzete a nem gyerekesekhez képest a két felvételnél ellenkező irányba tér el, azaz nincs tiszta összefüggés. A falusi háztartások (szokatlan módon) ebből a szempontból jobb helyzetűek, mint a városi szegény háztartások. A leginkább figyelemre méltó az, hogy – a gyerekes háztartások kivételével – minden csoportban eléggé szignifikánsan csökkent a halmozott depriváció. Ez egyrészt biztató – arra mutat, hogy van lehetőség elmozdulásra. Másrészt arra figyelmeztet, hogy a gyerekes (elsősorban sokgyerekes) családokban nagyobb közös felelősségre van szükség.

  68

35. táblázat: A deprivációk számának alakulása a szegénymintában, 2001 és 2006 (%) Depriváció

A háztartások aránya 2001

2006

12

17

Egyféle depriváció

22

28

Kétféle depriváció

36

29

Háromféle depriváció

28

25

2

1

Nincs depriváció

Négyféle depriváció

36. táblázat: A halmozott depriváció megjelenése a szegénymintában a háztartások jellemzői szerint, 2001 és 2006 (%) A háztartás jellemzői

A háztartások aránya 2001

2006

Gyerekes háztartások

65

62

Nem gyerekes háztartások

70

53

Háztartások roma háztartástag nélkül

59

44

Háztartások roma háztartástaggal

91

80

Városi háztartások

69

58

Falusi háztartások

64

52

A háztartásban nincs aktív kereső

83

76

A háztartástagok iskolai végzettsége legfeljebb 8 általános

91

82

Minden utóbbi években készült kutatás, elemzés arra utal, hogy az iskolázottság nem csupán a munkaerő-piaci helyzet alakulásában játszik meghatározó szerepet, hanem az egészségi állapot minőségében, a várható élettartam alakulásában és számos további, az élet minőségét meghatározó területen. A vizsgált háztartások körében a jövedelmi szegénység mellett halmozott deprivációval és alacsony iskolai végzettséggel rendelkező csoportja nagy valószínűséggel lefedi azoknak a kirekesztett háztartásoknak a körét, akik tartós szegénységben és nélkülözések között élnek, és nincs számottevő kitörési lehetőségük. Ezeknek a háztartásoknak az aránya növekedett a vizsgált háztartások között: 2001-ben 21, 2006-ban 27 százalékuk volt ezekkel a hátrányokkal jellemezhető. A szubjektív elemeket nem tartalmazó másik kirekesztésmutatónk alapján a kedvezőtlen lakáshelyzetű (WC-hiány, több lakás-

69 

probléma) és alacsony iskolai végzettségű háztartások aránya ugyancsak nőtt 2001hez képest (17, illetve 21%). A gyerekekkel kapcsolatos szükségletek kielégítettsége a lakáshelyzetük alapján deprivált és alacsony iskolai végzettségű háztartásokban is javult, kivéve az iskolai különórát (8, illetve 10%, szemben a teljes szegénymintára jellemző 20, illetve 28%-kal és az országosan jellemző – életkortól függően változó 50%-os aránnyal).



A PISA-vizsgálat adatai szerint Magyarországon a 15 éves tanulók 50 százaléka vesz részt különórákon, az OECD-országok átlaga megközelítőleg 25 százalék. 2004-es hazai adatok alapján korrepetáló jellegű különórákon osztályfokonként és iskolatípusonként változóan a 10–16 éves tanulók 29–63 százaléka vesz részt, ún. versenyképesség-növelő különórákon ugyanennek a korosztálynak 15–47 százaléka (Mayer, 2005).

  70

5. A szegény háztartások segélyezése

A segélyezési rendszer változásai A segélyezés rendszere az 1993-as szociális törvény megalkotása óta szinte évente módosult. A szegény háztartások segélyezésének gyakorisága 2001-hez képest 2006-ban mérséklődött. A segélyezés célzása abból a szempontból megfelelőnek tekinthető, hogy erőteljesebben irányul a legszegényebbek támogatására, ugyanakkor elgondolkodtató ellentmondás, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű háztartások segélykérelmei gyakrabban találnak visszautasításra. Súlyos problémát jelez, hogy a sokgyermekes családok kitüntetett kezelése a segélyezési rendszerből eltűnt. Tekintsük át először a 2001 óta bekövetkezett fontosabb változásokat. A rendszeres szociális segély családi segélyezéssé alakult; bevezettek egy családi segélyezési minimumszintet, amely határig a család jövedelmét ki kell egészíteni; átalakult a jogosultságot megalapozó számítási mód, a családi jogosultságot nem az egy főre, hanem egy speciálisan számított fogyasztási egységre számított jövedelem alapján állapítják meg, amely a „hivatalos statisztikai átszámításhoz képest nagyobb súlyt ad a gyerekeknek. Egyúttal felemelték a jogosultsági határt az öregségi nyugdíjminimum 70, illetve 80 százalékáról 90 százalékra. Továbbra is végeznek vagyonvizsgálatot. Differenciáltabbak lettek az úgynevezett munkára ösztönző elemek, és azok esetében, akik korábban nem voltak munkanélküli státusúak (pl. gyes, gyet, ápolási díj stb.), 3 hónapos, a segély nyújtásának jogosultsági feltételeként szabott „együttműködést” írnak elő a korábbi hosszabb időszak helyett. 2006-ban alapvető változások történtek a családtámogatási rendszerben egy egységesebb és az ellátásra jogosultakat biztonságosabban elérő rendszer működtetése felé. A korábbi, 2005-ben 664 040 gyermeket érintő rendszeres gyermekvédelmi támogatás beépült a családi pótlékba, s a negatív újraelosztási hatású adókedvezményre jogosultság feltételeit szűkítették: jövedelmi plafont vezettek be, és a kedvezményt most már csak a három- és többgyerekesek vehetik igénybe. A megszüntetett segély helyébe új segélyszerű juttatás jött létre, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény. Ennek jogosultsági feltételei megegyeznek a 2006-ig folyósított rendszeres gyermekvédelmi támogatással. Fontos jellemzője, hogy „útlevelet biztosító” ellátás, ami azon felül, hogy némi többletjövedelemhez juttatja a családokat, jogosultságot teremt bizonyos csoportok számára ingyenes vagy kedvezményes óvodai és iskolai étkezésre, valamint ingyenes tankönyvre.

71 

A régi és az új gyereksegély igénybevételében jelentős különbség mutatkozik: 2006-ban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt 445 811 fő vette igénybe. A lakásfenntartási támogatás átalakulásának leglényegesebb és a diszkrecionalitás lehetőségét némiképp enyhítő eleme, hogy a 2001-ben még egységes segélyt két részre bontották. A normatív lakásfenntartási támogatás a törvényben meghatározott jövedelmi helyzetű családoknak ugyancsak a törvényben meghatározott lakásnagyság-csoportok szerint jár, s a helyi változatok kialakulását lehetővé tevő településen „elismert lakásnagyság” figyelembevételének lehetősége csak az addicionális helyi lakásfenntartási támogatás esetében maradt meg. Fontos különbség, hogy míg 2001ben megengedő szerkezetben fogalmazott a törvény (a települési önkormányzat lakásfenntartási támogatást nyújthat), addig 2006-ban már kijelentő módban. „38. § (1) A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik viseléséhez nyújtott hozzájárulás. A települési önkormányzat lakásfenntartási támogatást nyújt a) az e törvényben meghatározott feltételek szerinti jogosultnak (…), b) az adósságkezelési szolgáltatásban részesülő személynek, c) az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerinti jogosultnak (…),” A rászorultsági küszöb az öregségi nyugdíjminimum 150 százaléka, de a támogatás összegét eltérően számítják nagyon alacsony – az öregségi nyugdíjminimum 50 százaléka alatti és a feletti – jövedelem esetén. Előbbi esetben az elismert lakásfenntartási költség 30 százaléka a támogatás, utóbbiban egy képlet szerint kell számolni, ami azt garantálja, hogy ne érje el az elismert lakásfenntartási költség 30 százalékát a támogatás, tehát arányosan kevesebb legyen. A közgyógyellátás tágabb igénylői kör befogadására lett alkalmas, az egyedülállókra magasabb összegben határozza meg a jogosultsági jövedelemhatárt. A törvény indoklása szerint: „Az önkormányzati szerepvállalás annyiban változik, hogy fokozottabb lesz a helyhatóságok érdekeltsége azáltal, hogy nem átalány jellegű lesz a befizetési kötelezettségük, hanem a gyógyszerkeret összegéhez igazodva, annak 30%-ában kerül meghatározásra.” 2005-ben lényegesen változott a munkanélküliek, illetve az átalakított rendszerben az álláskeresők ellátása. Jelenleg álláskeresési járadék, illetve álláskeresési segély állapítható meg, a korábbinál szigorúbb feltételekkel, de elvileg ösztönzőbb jelleggel. Az átmeneti segély azon bizarr sajátossága, hogy ugyan krízishelyzetek orvoslására szolgál, de rendszeresen is adható, arra utal, a jogalkotó is tisztában van vele: a magyar segélyezési rendszer azzal, hogy nem elégszik meg a jövedelemhiány tényével, hanem más feltételekhez is köti a segélyre jogosultságot, nem tudja segélytípusba tömöríteni az összes lehetséges élethelyzetet, illetve a jövedelemhiány összes lehetséges okát. Az egyetlen lényegi változás a két időpont között, hogy 2006-ban meghatározzák a jo-

  72

gosultság alsó határát: „az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegénél, egyedül élő esetén annak 150%-ánál alacsonyabb nem lehet.” „Az örökség igen terhes, mivel a jóléti rendszer egyfelől a mindennapi kényszerek által megszabott ösvényen haladt, másfelől a döntések következetlenül és ellentmondásosan jelentek meg egyes ideológiai-politikai törekvésekben. Ennek következtében – miközben az igénybevevők létszáma majdnem megduplázódott – mára egy alacsony hatékonysággal működő, struktúrájában szétesett jóléti rendszerrel rendelkezünk, amely nem képes az emberek alapvető biztonságát sem garantálni” (Darvas és mások, 2004). Bár a segélyezés alapelemeit tartalmazó szociális és gyermekvédelmi törvény a megjelenése óta rengeteget változott, e megállapítás mind a mai napi érvényes. Vizsgálatunk is bizonyítja a segélyezés gyenge hatékonyságát: a szegények szociális transzferekkel növelt jövedelme a múltban és jelenleg sem éri el a létminimum kétharmadát sem. A gyerekes szegény családoknál a segélyküszöb havi 40–60 ezer forinttal kevesebb, mint a családi jövedelem. A különféle segélyfajták továbbra sem alkotnak rendszert, sőt a szociális törvényen kívüli segélyszerű ellátások is megjelentek, például a gázár-kompenzáció. Sokat bírált hibája volt a magyar segélyezési rendszernek, hogy miközben a család egy főre jutó jövedelmét vette a jogosultság megállapításához alapul, a kérelmező jövedelmét egészítette ki a törvényben meghatározott szintig, vagyis érzéketlen volt arra, hogy hány embernek kell a kapott jövedelemből megélnie. Ebben a rendszeres szociális segély családi segéllyé alakítása és az egy főre jutó jövedelem (a gyerekeket kedvezően beszámító) fogyasztási egységekkel felcserélése fontos változást hozott. Ám ahogy a Szociális Szakmai Szövetségnek a 2007-es törvényjavaslattal kapcsolatos állásfoglalása megállapítja: „Az elvek tisztázatlanságát mutatja, hogy a rendszeres segély esetében a minimum családnagysághoz igazításának rugalmas elvét a tervezet egy igen alacsony merev plafon utólagos bevezetésével (azaz azzal, hogy a segély összege nem lehet több a nettó minimálbérnél) szinte eltünteti, azaz két ellentétes elvet épít be egy jogszabályba.” Emellett a jelenlegi „családi segélyezés” az egyéni jogosultságot korlátozza – szerintünk túlzott mértékben. Ha a család egy munkanélküli jogán megkapja a rendszeres segélyt, akkor a második regisztrált munkanélküli a járadék „lejárta” után már semmire nem jogosult. Ez korlátozhatja az együttműködési készséget, illetve az aktív munkakeresést. Ellentmondásos a segélyezés megítélése, ha azt mérlegeljük, hogy az érintett időszakban jogkiterjesztés történt-e, vagy szűkítették a szegénységben élő emberek jogait. Bővítésként értelmezhető például a legális munkavégzés engedélyezése a rendszeres szociális segély folyósítása idején vagy a rendszeres gyermekvédelmi támogatás családi pótlékba integrálása. Egyértelműen szűkítés a pénzbeli ellátások természetben folyósításának „legalizálása”, különösen a rendszeres szociális segélyben részesülő gyermekes családok esetében, vagy ugyancsak a rendszeres szociális segély esetében 2007-től a „segélyplafon” bevezetése. A regisztrált munkanélküliek álláskeresési járadéka az első három hónapban a korábbinál magasabb, a továbbiakban annál alacsonyabb összeg.

73 

A SZOLID program segélyezési tanulmányának szerzői állapították meg, hogy a szociális törvény megszületése óta egyre jelentősebbé vált a jövedelempótló ellátásokhoz képest a jövedelemkiegészítő (kiadáskompenzáló) támogatások szerepe. Úgy tűnik, ebben sem történt lényeges elmozdulás. Ez azt jelenti, hogy a kormányzat egyre nyíltabban vállalja, hogy a szociális ellátások jelentős része, illetve az alacsony bérek a minimális megélhetéshez sem elégségesek. A pozitívum az, hogy ilyen módon a családok teljes ellehetetlenülésével szemben elvben a korábbinál nagyobb a védelem. A negatívum az, hogy elfogadottá válik az a bér-, ár- és transzferjövedelem-rendszer, amely tömeges kiegészítő segélyezést tesz szükségessé, és ugyanakkor nem ad adekvát választ a mély szegénység problémáira. A segélyezés egyik közismert negatív következménye, hogy ellenösztönzőleg hat a munkavállalásra. Ezt hivatott csökkenteni a közcélú foglalkoztatásra biztosított források és a segélykassza átjárhatóvá tétele (a közcélú munka forráskeretének kimerítése esetén az önkormányzat akkor is lehívhatja a költségvetésből a segély összegét, ha a segélyezettet foglalkoztatja, és részére munkabért fizet) és az, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők folytathatnak folyamatos vagy alkalmi kereső tevékenységet, és a segélyt fokozatosan vonják vissza. A keresőtevékenység első három hónapjában a segély 50 százalékát, további három hónapra 25 százalékát biztosítják. (Mindez nem vonatkozik az államilag támogatott foglalkoztatási formákra, a közcélú vagy közhasznú munkavégzésre.) Ennek az új lehetőségnek az igénybevételéről egyelőre nincsenek adatok. Egyre képtelenebb a jogosultság öregségi nyugdíjminimum alapján történő meghatározása. Ennek fő oka az, hogy még a korábbinál is kevésbé támasztható alá, hogy e szintnek köze lenne a megélhetés minimális szintjéhez. Emellett nagyon bonyolulttá teszi a rendszert, hogy a különféle segélyfajták, illetve csoportok esetén a nyugdíjminimumhoz viszonyított arányok egyre változatosabbak. A törvény eredeti szövege a nyugdíjminimumnál kisebb összegben határozta meg a jogosultsági határt. Majd később, felismerve az egyedülállók többletköltségeit, számukra magasabb jogosultsági határt szabtak meg. Ma – hogy csak a leggyakoribb ellátásokat idézzük – a rendszeres szociális segély pedig az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 90 százaléka, az átmeneti segély az öregségi nyugdíjminimum összege (egyedülállók esetében 150%-a), az ápolási díj, a közgyógyellátás és a normatív lakásfenntartás támogatás az öregségi nyugdíjminimum 150 százaléka, a helyi lakásfenntartási támogatás annak 200 százaléka, az időskorúak járadéka a különböző csoportokban annak 80–95, illetve 130 százaléka, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény annak 120, illetve 130 százaléka. (Az álláskeresési támogatásokban áttértek a minimálbér alapján megállapított küszöbökhöz. A minimálbérhez viszonyított arány ebben az esetben is változó.) Egyes segélyfajták esetében a jogalkotó továbbra sem elégszik meg a jövedelem vizsgálatával, hanem vagyonteszt készítését is előírja. Ilyen támogatási forma a rendszeres szociális segély és a gyermekvédelmi kedvezmény. A vagyontárgyak együttes forgalmi értékének lehetséges mértékét az öregségi nyugdíjminimum ötvenszereséről hetvenszeresére emelték, a két segélyfajta vagyonmeghatározása így azonos lett.

  74

A jogszűkítés egyik formája, ha a jogalkalmazó eldöntheti: pénzben vagy természetben folyósítja-e a támogatást. Nyilvánvalóan a pénzbeli ellátások természetben nyújtása azon múlik, hogy mit feltételeznek a döntéshozók a kérelmezőről: mire fogja felhasználni a támogatást? A döntés bizonyos esetekben – kivált, ha elvben szabad felhasználású jövedelemről van szó – súlyosan sérti a családok autonómiáját, korlátozza szabadságukat és durva beavatkozás a magánéletükbe. A jelenleg hatályos törvények szerint a rendszeres szociális segély, az átmeneti segély, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, továbbá a lakásfenntartási támogatás és a temetési segély nyújtható természetben. A két utóbbi segély eleve célhoz kötött; az első három esetben azonban súlyos jogkorlátozások fordulhatnak elő. Elfogadhatatlan a rendszeres szociális segély 15–50 százalékának természetben folyósítása akkor, ha a családban védelembe vett gyerek él, mert az önkormányzatok gyakorlatában előfordulhat, hogy megfordul a logika, és védelembe veszik a gyereket az érdemtelennek ítélt családok természetbeli segélyezésének érdekében. A szociális törvény hatálya alá tartozó támogatások esetében természetbeli ellátás lehet az élelmiszer, a tankönyv, a tüzelősegély, a közüzemi díjak, a gyermekintézmények térítési díjának kifizetése, valamint a családi szükségletek kielégítését szolgáló támogatás; a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás esetében az általános iskolás gyermekek tankönyv- és tanszerellátásának támogatása, a tandíj, az egészségügyi szolgáltatásért fizetendő térítési díj, illetve egyéb ellátás kifizetésének átvállalása. Ha a legnagyobb szegénységi kockázatú csoportok szempontjából vizsgáljuk a segélyezési rendszer változásait, elsősorban a hatékonyság és hatásosság kérdésére összpontosítva figyelmünket, megállapítható, hogy a családtámogatások átalakítása, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás családi pótlékba olvasztása következtében nőtt a támogatáshoz jutás biztonsága. Ám a rendszeres szociális segély esetében az ekvivalens jövedelemmel számolás, majd 2007-től a „segélyplafon” bevezetése a többi háztartástípushoz képest számukra kedvezőtlen változást hozott a segélyből megszerezhető maximális többletjövedelem szempontjából. Valószínűsíthető, hogy e változtatás esetleges kedvező hatásai a gyermektelen vagy egy-két gyerekes háztartásokat fogják inkább érinteni, mert a törvény 2007-es módosítása értelmében az egy háztartásnak adható segély összegének maximalizálása miatt és azért, mert a családi pótlékot a jogosultság megállapításában jövedelemként veszik figyelembe, relatíve kisebb a sokgyermekes családok számára elérhető többletjövedelem összege. A családi segélyben az előzetes számítások alapján 160 ezer család részesülne, ami 210 ezer gyermeket érint. Egy minisztériumi adatgyűjtés azt mutatja, hogy 5 százalék alatti azon segélyek aránya, ahol 50 ezer forint feletti támogatást folyósítanak (folyósítottak), ők valószínűleg a sokgyermekes családok. A többség (60%) 20–30 ezer forintot kap.10 A törvényjavaslat miniszteri előterjesztése szerint a családi segélyezésre való átállással az egészségkárosodottak esetében kismértékben nő a jogosultak száma. Várhatóan azok 10 Dr.

Béki Gabriella felszólalásának részlete a parlamenti vitán, lásd www.szdsz.hu/hu/ felszolalasok_beadvanyok/20061121parlamentbeki2

75 

a gyermeküket egyedül nevelő rokkantak válnak jogosulttá, akik alacsony összegű ellátással rendelkeznek. A nyugdíj- és családi statisztikából kiindulva azon gyermeküket egyedül nevelő rokkantak száma, akiknek a jövedelme nem éri el a havi 30 ezer forintot, 5400 főre tehető, a gyermekeik száma pedig 7400 főre. Az érintett, mintegy 40–45 ezer11 75 év feletti egyedülálló ember jövedelmi biztonságát erősíti az időskorúak járadékának differenciálása, esetükben a jövedelmet a nyugdíjminimum 130 százalékára egészítik ki. A munka nélküli taggal rendelkező háztartások jövedelmi helyzetét javítja, és egyben a feketemunka kifehérítését is szolgálja a munkavégzés engedélyezése és a segély fokozatos visszavonása. Ugyancsak e csoport számára kedvező, hogy míg korábban az ellátás igénybevételének egyik feltétele a tartós munkanélküliségi státusz „igazolása” volt (előzetes munkanélküli-ellátás igénybevétele vagy együttműködési időszak), s csak ennek, az egyéves időszaknak a lejártával jutottak ellátáshoz, most e „várakozási időt” 3 hónapra rövidítették. Ez kedvezően érinti a gyes után a munkaerőpiacra visszatérni nem tudó nők, a tönkrement vállalkozók és mások helyzetét, hiszen így csak rövid ideig maradnak teljesen ellátatlanok. Azok az álláskeresési segélyben részesülők, akiknek a háztartásában a jövedelem nem haladja meg a rendszeres szociális segélyre jogosító szintet (a miniszteri előterjesztés szerint kb. 20 ezer fő), 2007-től igénybe vehetik mindkét ellátási formát (a plafonig). Korábban az ápolási díjban részesülők közül a súlyos, fokozott ápolást igénylő fogyatékos családtagjukat gondozó személyek a gondozási feladatok miatt nem tudták jövedelmüket munkavégzésből származó jövedelemmel kiegészíteni. Számukra is hozzáférhetővé tették a rendszeres szociális segélyt, ha vállalják az együttműködést az önkormányzat által kijelölt intézménnyel. Ugyancsak e csoport számára kedvező, hogy azon családok számára, amelyekben olyan fogyatékos személy él, akit valamelyik, saját jogú nyugdíjra jogosult családtagjuk már tíz éve ápol, lehetségessé vált a nyugdíj és az ápolási díj együttes folyósítása. A legszegényebbek megélhetésének biztonsága és kiszámíthatósága nagymértékben függ attól, hogy a segély normatív, és jár számukra, vagy az diszkrecionális döntés eredménye, így csupán adható. „A szociális igazgatással foglalkozó irodalom hagyományosan a jóléti programok szabályozásának univerzális, valamint normatív és diszkrecionális szelekción alapuló megoldásait különbözteti meg. A téma egyik legelismertebb kutatója, Michael Adler egy további distinkciót alkalmazva megkülönbözeti a diszkréció adminisztratív szabályokkal, illetve egyéni mérlegeléssel történő alkalmazását. Az adminisztratív diszkréció jellemzője, hogy a központi szabályozás keretjellegű, azt a jogalkalmazó tölti ki tartalommal, de oly módon, hogy a jogalkalmazó szervezeten belül egységes szabályok érvényesülnek. Magyarországon ilyennek tekinthető a nem normatív módon járó lakásfenntartási támogatás szabályozása. Egyéni mérlegelést engedő (teljes) diszkrécióról akkor beszélhetünk, amikor a szoci11 www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=1055&articleID=5420&ctag=articlelist&iid=1

  76

ális ügyintéző az ügy összes körülményének figyelembevételével legjobb belátása szerint dönt” (Juhász, 2005). Egyértelműen megállapítható, hogy a segélyezési rendszerben erősödtek a normatív elemek. „Noha az elmúlt évtizedben egyes ellátások megszűntek, vagy jelentősen átalakultak, a pénzbeli ellátások rendszere a vizsgált időszakban viszonylag állandó maradt. A jogfejlődés jellemzője ezen a területen a lassú és időközönként megtorpanó elmozdulás a kiterjedt jogalkalmazói diszkréciót engedő szabályozástól az ellátások normativitását biztosító szabályozás felé.12 Ez a folyamat különösen 2003, a szociális törvénykezés felülvizsgálatát célzó SZOLID program hatására erősödött fel. Az újabb keletű jogfejlődés eredménye az, hogy a normatív ellátások megállapítását a törvény a települési jegyzők hatáskörébe utalja, megteremtve ezzel a rendes közigazgatási jogorvoslat lehetőségét.13 A törvény legutóbbi, 2005-ös módosításai már a segélyezés egységének megváltoztatását (a családi segélyezés kialakítását) és a támogatások összegének megfelelőbbé tételét szolgálják14” (Juhász, 2005). E kétségkívül pozitív változásnak is van hátulütője, hiszen néhány segély így megkettőződik: a normatív lakásfenntartási támogatás mellett adható helyi lakásfenntartási támogatás, méltányossági közgyógyellátás és ápolási díj. Mindezek szabályozása is az egyéni mérlegeléstől az adminisztratív diszkréció gyakorlása felé mozdult el: a törvény körvonalazza a jogosultság határait, ennyiben csökkenti a kérelmezők kiszolgáltatottságát. A fontosabb segélyfajták közül az időskorúak járadéka, a normatív lakásfenntartási támogatás, a közgyógyellátás és a gyermekvédelmi kedvezmény tisztán normatív módon szabályozott ellátás. A rendszeres szociális segély látszólag tisztán normatív jellegű, ám az együttműködési kötelezettség előírása a diszkréció gyakorlásának lehetőségét teremti meg annak ellenére, hogy a szociális törvény részletesen értelmezi az együttműködés megszegésének eseteit és szankcióit. Az átmeneti segély és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás továbbra is tisztán egyéni mérlegelésen alapuló ellátás. Igazi hungaricum, hogy minden segélyfajta esetében ellenőrizhető a jövedelem- és a vagyonbevallás valóságtartalma környezettanulmány készítésével. Ennyiben minden normatív és adminisztratív diszkrecionális ellátás magában hordozza az egyéni mérlegelés lehetőségét. A segélyek igénybevételét nem csupán a rászoruló emberek szükségletei és ismeretei, valamint a jogszabályi előírások, hanem az önkormányzatok érdekei – és tegyük hozzá: értékei is – meghatározzák. Nyilván az igénylők „befolyásolásában” 12 Az

1996. évi CXXVIII. törvény a rendszeres szociális segélyt, az 1997. évi LXXXIV. törvény az időskorúak járadékát rögzítette alapvetően normatív alapon járó támogatásként. A 2004. évi CXXXVI. törvény megteremtette az addig a helyi szempontok érvényesítésének táptalajául szolgáló lakásfenntartási támogatás normatív változatát. 13 2004. évi CXXXVI. törvény 14 2005. évi CLXX. törvény 2. § (3) bek., 8. § (3) bek. és 11. §

77 

nagy szerepe van annak, hogy mennyibe kerülnek az önkormányzatnak a különféle juttatások. 2001-ben a rendszeres szociális segély összegének 75 százalékát, 2006-ban 90 százalékát térítette meg a központi költségvetés az önkormányzatoknak. A közgyógyellátás finanszírozásában nem történt változás, továbbra is a teljes összeget fedezi a központi költségvetés, csupán a méltányossági közgyógyellátásokhoz van szükség önkormányzati forrásokra. A normatív lakásfenntartási támogatás 90 százalékát finanszírozza a központi költségvetés úgynevezett kötött felhasználású támogatással.

A segélyezés gyakorlata A segélyekhez való hozzáférés alakulásának értelmezéséhez mindenekelőtt ismét felhívjuk a figyelmet: mintánk nem a népesség egészét, hanem a legszegényebb alsó három jövedelmi tizedbe tartozókat reprezentálja. Így arról tudunk csupán szólni, hogy a szegények hozzájutnak-e a segélyekhez, milyenek segélyekhez jutnak hozzá, illetve milyenekhez nem. A háztartások önkormányzati segélyből származó jövedelmének alakulását a 37. táblázatban foglaltuk össze. 2006-ban a szegénynek tekintett háztartások közül kevesebben (a megkérdezettek 23%-a) jutottak segélyhez, mint 2001-ben (32%). Ennek különféle okai lehetnek: az önkormányzati források szűkülése, a segélyezési hajlandóság csökkenése, egy széles körben alkalmazott segélyfajta, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás megszűnése. A segélyezettek körében a legnépesebb csoport továbbra is a legszegényebbeké, a halmozottan depriváltaké; ebből a szempontból a segélyezés jól célzottnak tekinthető, bár a legszegényebbek segélyezése is visszaesett. Köztudott, hogy az aktív kereső nélküli háztartások szegénységi kockázata fokozott, ám a „dolgozó szegények” közül is sok család szorul önkormányzati támogatásra. 2001-ben az aktív keresővel rendelkező és a nélküli háztartások segélyezési gyakorisága között 10 százalék volt a különbség, ez 2006-ra 17 százalékra emelkedett, vagyis visszaszorult az aktív keresős háztartások segélyezése, nyilván a „segélyplafon” bevezetésének is köszönhetően. 2001-ben – a szegénységi kockázat növekedésével egyezően – a gyermekek számával együtt emelkedett a segélyezés valószínűsége, feltehetőleg elsősorban a rendszeres gyermekvédelmi támogatás elterjedtségének köszönhetően. 2006-ban a segélyek megítélésében már megváltozott a gyerekszám szerepe, nem mutatott szignifikáns összefüggést a segélyből származó jövedelem meglétével. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy megszűnt a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, a természetbeli juttatásokat (ingyenes étkezés, tankönyv stb.) nem érzékelik a gyermekes háztartások segélynek, illetve az ekvivalens jövedelemmel számolás a rendszeres szociális segélyre jogosultság megállapításában éppen a sokgyermekes családokat érinthette hátrányosan.

  78

37. táblázat: Önkormányzati segélyből származó jövedelem a szegényminta háztartásainak jellemzői szerint, 2001 és 2006 (%) Önkormányzati segélyből származó jövedelem A háztartás jellemzői

Nincs

Van

Összesen

Nincs

2001 Összesen

68

Van

Összesen

2006

32

100

77

23

100

Jövedelmi csoportok  Legalsó tized

59

41

100

66

34

100

 Második tized

66

34

100

81

19

100

 Harmadik tized

82

18

100

84

16

100

 Nincs

75

25

100

85

15

100

 Van

65

35

100

71

29

100

 Nincs

62

38

100

67

33

100

 Van

72

28

100

84

16

100

Halmozott depriváció

A háztartásban aktív kereső

Gyerekszám  Nincs gyerek

86

14

100

76

24

100

 1 gyerek

71

29

100

80

20

100

 2 gyerek

67

33

100

77

23

100

 3 és több gyerek

47

53

100

76

24

100

 Budapest*

(60)

(40)

(100)

(79)

(21)

(100)

 Város

69

31

100

86

14

100

 Falu

68

32

100

68

32

100

Lakóhely

* 2001: Budapest, N = 48; 2006: Budapest, N = 38

2001-ben nem voltak szignifikánsak a településtípus szerinti különbségek a segélyezés gyakorisága szempontjából, 2006-ban már igen: a falvakban szignifikánsan magasabb a segélyre szoruló, illetve segélyhez jutó háztartások aránya. Minden segélyezési rendszer egyik súlyos problémája az igénybevételi aránnyal van összefüggésben: nem mindenki kéri azokat a támogatásokat – mert esetleg nem is tudnak róluk –, amelyek járnának neki. 2001 és 2006 között megnőtt azok aránya, akik úgy vélik, járt volna nekik valamilyen támogatás, de nem igényelték azt (38. táblázat). Javítható lenne a segélyezési rendszer célzottsága, ha lennénk ismereteink arról, milyen társadalmi-demográfiai jellemzőkkel írhatók le ezek a háztartások. Természetesen nem tudhatjuk, miért gondolják a válaszadók, hogy járna nekik egy ellátás. 2001 és 2006 között fontos, mélyreható változások zajlására utal, hogy az objektív

79 

depriváció és a szubjektív szegénység szempontjából az addig lényegi eltérést a támogatást igénylők és nem igénylők között nem mutató indikátorok 2006-ban szignifikáns különbségeket jeleznek. 2006-ban a társadalmi kirekesztődés stációit járó aktív kereső nélküli és halmozottan deprivált háztartások körében gyakoribbak a valamilyen támogatást nem igénylő családok. 38. táblázat: A támogatást nem igénylő háztartások megoszlása a szegénymintában a háztartások jellemzői szerint, 2001 és 2006 (%) A támogatás járt volna, de nem igényelték A háztartás jellemzői

Nem fordult elő

Előfordult

Összesen

Nem fordult elő

2001

Előfordult

Összesen

2006 55

45

100

 Nincs

47

53

100

 Van

60

40

100

Összesen

67

33

100

A háztartásban aktív kereső

Halmozott depriváció  Nincs

77

23

100

61

39

100

 Van

62

38

100

50

50

100

 Teljes mértékben szegény

48

52

100

 Bizonyos értelemben szegény

59

41

100

 Teljes mértékben szegény

47

53

100

 Bizonyos értelemben szegény

59

41

100

Szubjektív szegénység jelenleg

Szubjektív szegénység az elmúlt 3 évben

Adataink is jelzik, hogy téves a sokat hangoztatott feltevés: ha célzottabban jut kevesebb családnak segély, növelhető az „igazán rászorultak” támogatása. Legalábbis a megkérdezettek kevesebb, mint egyharmada vélte úgy 2006-ban, hogy több pénzt kapott, mint korábban. Arra a kérdésre: „előfordult-e a kérdezett családjával, hogy járt volna nekik valamilyen támogatás, de nem igényelték azt”, az adott válaszok mögött különféle okok húzódhatnak meg. Lehet, hogy tudatták velük, mást már nem fognak kapni, hiába is járna; de szerepet játszhatott a megélhetésért folytatott mindennapos küzdelem egyfajta lehetséges kísérőjelenségeként az önfeladás vagy a belefáradás a kérelmezéssel járó hercehurcába. 2001-ben a szubjektív szegénység és a támogatások igénylésétől tartózkodás még nem mutatott szignifikáns összefüggést, ám 2006-ra ez megváltozott: a jelenlegi s múltbeli helyzetüket pesszimistán megítélők a nekik járó támogatások igénylésétől jelentősebb mértékben tartózkodnak.

  80

A segélykérelmek elfogadásának, illetve elutasításának mértéke nagyjából változatlan maradt a két vizsgálati időpontban. Az elutasítás nem függ attól, hogy a megkérdezett szegénységben élő háztartások jövedelmi szegénysége milyen mértékű. Ha a jövedelmi szegénység következményeiből ítéljük meg a szegénység mélységét, akkor úgy tűnik, még mindig a legtöbb nehézséggel küszködők támogatás iránti kérelmét utasítják inkább el (39. táblázat). Vizsgálatunk nem adhat választ arra, hogy ez a kétségbeesés szülte „kísérletező kedvüknek” köszönhető-e, vagy az önkormányzatok legszegényebbekkel szembeni attitűdjének. 39. táblázat: A segélykérelmek elutasítása a szegénymintában a háztartások jellemzői szerint, 2001 és 2006 (%) Elutasított segélykérelem A háztartás jellemzői

Nincs

Van

Összesen

Nincs

2001

Összesen

Van

Összesen

2006

65

35

100

63

37

100

 Nincs

81

19

100

74

26

100

 Van

58

42

100

54

46

100

Halmozott depriváció

Szubjektív szegénység (az elmúlt 3 évben)  Teljes mértékben szegény

57

43

100

53

47

100

 Bizonyos értelemben szegény

69

31

100

67

33

100

A szegénység tudata és a támogatás visszautasítása között szoros volt és jelenleg is szoros a kapcsolat, és az arányokat tekintve sincs változás a két vizsgálati időpont között. Az ok-okozati viszony vizsgálatunkból nem tárható fel: azokról van-e szó, akik objektíve is a legszegényebbek, és – mint már az előbbiekből is kitűnt – gyakrabban utasítják el kérelmüket, vagy az elmaradt jövedelem és a visszautasítás pszichológiai következménye a szegénységtudat. Most is igaz 2001-es megállapításunk: az alanyi jogú, illetve társadalombiztosítási alapú ellátások ismertsége jóval magasabb a segélyekénél (40. táblázat). A különböző segélyek ismertsége az esetek döntő többségében növekedett, a lakásfenntartási támogatásé, a rendszeres szociális segélyé, az ápolási díjé és a krízissegélyé jelentősen. (Nem teljesen érthető, hogy az adósságkezelési támogatás ismertsége miért csökkent.) Rendkívül kevesen igényeltek és igényelnek ápolási díjat. Az időskorúak járadékának alacsony előfordulását a minta jellege magyarázza. Két segélyfajta, a lakásfenntartási támogatás és a rendszeres szociális segély „népszerűsége” nőtt meg számottevő mértékben az igénylők körében 2001 és 2006 között, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásé a családtámogatási rendszer átalakítása miatt csökkent, a többi nagyjából változatlan maradt (41. táblázat). A segélyek „népszerűségét” befolyásolhatják az önkormányzatok is információk nyújtásával, az igénylők orientálásával. Ebben szerepet

81 

játszhat a finanszírozás rendszere: a közgyógyellátás költségét teljes egészében, a rendszeres szociális segély és a normatív lakásfenntartási támogatás 90 százalékát fedezi a központi költségvetés. 40. táblázat: Az egyes támogatási formák ismertségének változása a szegénymintában, 2001 és 2006 (%) Támogatási forma

A támogatási forma ismertsége 2001

2006

Változás

Családi pótlék

97,6

99,5

+1,9

Gyes, gyet

96,2

99,3

+3,1

Táppénz

94,1

97,6

+3,5

Munkanélküli-járadék

94,0

95,9

+1,9

Gyed

92,8

96,6

+3,8

Rendszeres gyermekvédelmi támogatás

84,0

86,7

+2,7

Ápolási díj

74,0

85,2

+15,2

Rendszeres szociális segély

77,9

93,3

+15,4

Átmeneti segély

67,1

80,7

+13,6

Lakásfenntartási támogatás

64,1

85,4

+21,3

Idősorúak járadéka

53,9

59,7

+5,8

Adósságkezelés

–12,4

47,1

34,7

Közműtámogatás

–

53,3

–

Közgyógyellátás

–

93,6

–

Lakbértámogatás

–

61,0

–

41. táblázat: Az egyes támogatási formák igénylésének változása a szegénymintában, 2001 és 2006 (%) Támogatási forma Rendszeres gyermekvédelmi támogatás

A támogatási forma igénylése 2001

2006

Változás

59,4

29,4

–30

Átmeneti segély

21,6

18,8

–2,8

Lakásfenntartási támogatás

19,4

39,5

+20,1

Rendszeres szociális segély

13,3

26,8

+13,5

Adósságkezelés

6,8

3,6

–3,2

Ápolási díj

4,8

7,4

+2,6

1,1

2,5

+1,4

n. a.

21,6

n. a.

Időskorúak járadéka Közgyógyellátás

  82

Míg 2001-ben a leggyakrabban megítélt segélyfajta a szegények körében a rendszeres gyermekvédelmi támogatás volt, 2006-ra a közgyógyellátás lett a legnagyobb arányú, a többi segélyfajtát messze meghaladva. (42. táblázat). A rendszeres szociális segélyért folyamodók közül az elfogadott kérelmek aránya csökkent, a lakásfenntartási támogatásoké és a krízissegélyeké növekedett. 42. táblázat: Az egyes segélyfajtákból részesülők száma és aránya a szegénymintában, 2001-ben és 2006-ban (%) Támogatási forma

A segélyek száma

Rendszeres gyermekvédelmi támogatás

463

A kérelmezők %-ában

A segélyek száma

2001

A kérelmezők %-ában 2006

92

132

73

Rendszeres szociális segély

80

85

140

75

Átmeneti segély

70

49

69

64

Lakásfenntartási támogatás

58

49

175

74

n. a.

n. a.

122

84

Közgyógyellátás

Az újabban bevezetett, gyermekeknek szóló támogatási formákat meglehetősen sokan ismerik, de kevesen igényelték (43. táblázat). A fogyatékossági támogatásról is hallott a megkérdezettek majdnem háromnegyede, de a minta túl kicsi ahhoz, hogy a megítélt támogatás mértékét értékelni lehetne. 43. táblázat: Az újabban bevezetett segélyfajták ismertsége, igénylése és megítélése a szegénymintában, 2006 (% és fő) Támogatási forma

Ismeri (%)

Kért (%)

Kapott (fő)

Kapott (%)

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

67

Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás

58

14

55

85

9

26

77

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Fogyatékossági támogatás

64

14

46

72

71

4

13

68

A két vizsgálati időszak alatt valamivel nőtt a segélyezettek aránya, s azok aránya is, akik többféle segélyben is részesülnek (44. táblázat).

83 

44. táblázat: A kapott segélyek számának megoszlása a szegénymintában a háztartások jellemzői szerint (%) A háztartás jellemzői

Nem kap

Összesen

1 fajtát kap

Többet kap

Összesen

Nem kap

1 fajtát kap

2001 34

38

 Legalsó tized

23

 Második tized

29

 Harmadik tized

Többet kap

Összesen

2006 28

100

41

37

100

41

30

100

50

32

18

100

 Nincs

42

37

21

 Van

29

39

29

28

43

100

21

24

55

100

28

30

42

100

39

31

30

100

100

37

31

33

100

32

100

24

26

51

100

Egy főre jutó jövedelem

Halmozott depriváció

Gyerekszám  Nincs gyerek

58

27

15

100

44

29

27

100

 1 gyerek

28

39

33

100

28

28

44

100

 2 gyerek

33

42

25

100

26

28

46

100

 3 vagy több gyerek

13

46

41

100

20

27

53

100

A segélyezési rendszer abból a szempontból jól működik, hogy a szegények között a szegényebbek inkább hozzájutnak segélyekhez. Mindkét vizsgálati időpontban igaz: a sokgyerekes családok, ha kaptak támogatást, többfajta segélyben részesültek, mint a többiek. 2001-ben még nem volt szignifikáns különbség a segélyből származó jövedelemmel rendelkező háztartások között abban, hogyan ítélték meg családjuk helyzetét; 2006-ra azonban megváltozott a helyzet. Hasonló tendencia észlelhető a megelőző három év léthelyzetének értékelésével kapcsolatban is. A segéllyel támogatott emberek nem csupán objektíve szegényebbek, de erősebb a szegénységtudatuk is, vagy másként fogalmazva: a segélyezés is hozzájárul a sajátos szegénységpszichózis működéséhez.

  84

A roma családok a segélyezési rendszerben A roma háztartások körében nagyobb a jövedelmi szegénység, ami halmozott deprivációval is párosul. A felnőttek és gyerekek alapvető szükségletei is gyakran kielégítetlenek, bár jövedelmi viszonyaik ismeretében figyelemre méltó, hogy a családi és társadalmi erőfeszítéseknek köszönhetően a gyerekek szükségletei a felnőttekénél jóval kielégítettebbek. A nehéz léthelyzetet súlyosbítja a többségi társadalom számára természetes civilizatorikus javak használatából kiszorulás. A romák szegénysége nem csupán objektív tény, hanem szubjektív szegénység is, „tudják”, hogy a társadalom legalsó osztályába tartoznak. S mindez nemcsak a jelenre, hanem a múltra is igaz, bár a szubjektív szegénység a roma családtaggal rendelkező háztartásokban a két vizsgálati időpont között csökkent (45. táblázat). Míg a jövővel kapcsolatos várakozásokat tekintve 2001-ben szignifikáns különbségek voltak a roma és nem roma háztartások között, 2006-ra a különbségek eltűntek: mindkét háztartástípusban a pesszimisták aránya növekedett. 45. táblázat: A jelenlegi és az elmúlt 3 év, illetve a jövőbeli helyzet megítélése a szegénymintában aszerint, hogy van-e roma tag a háztartásban (%) Megítélés

Van-e roma tag a háztartásban? Nincs

Van

Nincs

2001

Van 2006

Szubjektív szegénység (jelen, múlt)  Teljes mértékben szegény  Bizonyos mértékben szegény Összesen

23

61

22

49

77

39

78

51

100

100

100

100

Jövőbeli helyzet  Romlani fog a helyzet

33

54

59

62

 Nem fog romlani a helyzet

67

46

41

38

Összesen

100

100

100

100

A roma családok háztartásának működtetésében a többieknél nagyobb szerepet játszanak a transzferjövedelmek, köztük a segélyek; a két vizsgálati időpont között ebben nem történt számottevő elmozdulás (46. táblázat). Mindkét vizsgálati időpontban minden segélyfajtát több olyan háztartás igényelte, amelyikben volt roma háztartástag, mint a többiek. A rendszeres gyermekvédelmi támogatás alakulását a jogszabályi változás magyarázza. A diszkrecionális döntésen alapuló krízissegély igénylése a roma háztartások körékben visszaszorult, a közgyógyellátást igénylők aránya a romák körében nem változott. A lakásfenntartási támogatást és rendszeres szociális segélyt igénylők aránya mindkét háztartástípusban bővült.

85 

46. táblázat: A háztartások jövedelmi formái és a segélyezés adatai a szegénymintában aszerint, hogy van-e roma tag a háztartásban, 2001 és 2006 (%) Van-e roma tag a háztartásban? Jövedelmi és támogatási forma

Nincs

Van

Nincs

2001

Van 2006

Jövedelemforrások  Csak piaci

7

2

5

2

 Csak transzferjövedelem

20

40

23

41

 Mindkettő

69

55

66

48

 Egyéb

4

3

6

9

Összesen

100

100

100

100

71

60

81

68

Segélyből származó jövedelem  Nincs  Van

29

40

19

32

Összesen

100

100

100

100

10

26

23

37

 Krízissegély

17

38

15

27

 Lakásfenntartási támogatás

16

33

35

51

 Közgyógyellátás

14

32

17

32

 Visszautasított segélykérelem

30

51

31

51

Már igényelt támogatási forma  Munkanélküliek rendszeres segélye

Hányféle segélyt kap? Nem kap

39

15

32

22

 Egy fajtát kap

37

41

30

23

 Több fajtát kap

24

44

38

55

Összesen

100

100

100

100

Környezettanulmány Hiába lettek kiterjedtebbek a normatív elemek a segélyezésben Magyarországon, a környezettanulmány készítésének lehetősége és szabályozatlansága a diszkrecionális mérlegelés lehetőségét teremti meg. 2006-ban a valamilyen segélyt igénylő szegény háztartások több mint egyharmada (37%) számolt be arról, hogy környezettanulmányt készítettek náluk (47. táblázat). Egy ilyen, a háztartások körében végzett vizsgálat a segélyezés szempontjaival, preferenciáival, mechanizmusaival kapcsolatban csak a probléma megfogalmazását teszi

  86

lehetővé. Az okok és a mélyebb összefüggések feltárásához az önkormányzati döntéshozók és az igazgatási szakemberek körében kellene alaposabban vizsgálódni. 47. táblázat: Környezettanulmány készítése a szegénymintában a háztartások jellemzői szerint, 2006 (%) A háztartás jellemzői

Környezettanulmány készült Nem

Igen

Nem tudja

Összesen

Halmozott depriváció  Nincs

73

26

1

100

 Van

52

46

2

100

37

63

0

100

Lakóhely  Budapest (N = 38)  Város

58

41

1

100

 Falu

68

30

2

100

 Nincs

65

33

1

100

 Van

54

45

1

100

 Teljes mértékben szegény

53

47

0

100

 Bizonyos mértékben szegény

64

34

2

100

53

46

1

100

 Nem kap

70

27

3

100

 Egy fajtát kap

66

33

1

100

 Több fajtát kap

53

46

1

100

Összesen

62

37

1

100

Van-e roma tag a háztartásban?

Szubjektív szegénység

Osztálybesorolás  Alsó osztályba tartozik Hányféle segélyt kap?

A környezettanulmány készítése nem mutat szignifikáns összefüggést a jövedelemmel, az iskolai végzettséggel, a háztartások munkaerő-piaci aktivitásával, de még a gyerekek számával sem. A környezettanulmány ellentmondásos jellegét alátámasztja, hogy minél depriváltabb egy család, annál inkább éreznek késztetést az önkormányzatok a személyes vizsgálódásra. A falvakban, ahol általános a vélekedés, hogy mindenki mindenkit ismer, az átlagosnál ritkább a környezettanulmány-készítés, mint a városokban. A romákkal szembeni előítéletek, úgy tűnik, a nyomorúságos lakásokba látogatástól való félelemnél is erősebbek. Úgy látszik, a roma családok jövedelemeltitkolására, helyteleníthető viselkedésére a szokásosnál erősebben gyanakszanak a segélyről döntést hozók.A környezettanulmány készítésének következménye nem csupán a kérelem

87 

elutasítása vagy elfogadása lehet. Megalázó működése erősíti a szegénységtudatot, élesen kirajzolja az érintettek társadalmi helyét, és hatással van az osztálytudatra is. Környezettanulmány készült az olyan háztartások majdnem felében (45%), amelyek igényeltek valamilyen támogatást, de nem kapták meg azt. A leggyakoribb volt a környezettanulmány készítése – egyébként még a leginkább elfogadható okból – a gyermekeknek szóló segély esetében. De a „felnőttek”, vagy másként fogalmazva: a család helyzete jogán járó segélyek kérelmezésében sem eseti, szúrópróbaszerű a személyes látogatás révén végrehajtott ellenőrzés, hanem eléggé kiterjedt (48. táblázat). 48. táblázat: A környezettanulmány készítésének gyakorisága a legelterjedtebb segélyfajták esetében a szegénymintában, 2006 (%) Támogatási forma Rendszeres gyerekvédelmi támogatás (N = 181)

Gyakoriság 54

Közgyógyellátás (N = 141)

51

Átmeneti (krízis) segély (N = 107)

49

Munkanélküliek rendszeres szociális segélye (N = 177)

43

Lakásfenntartási támogatás (N = 174)

41

Azokban a háztartásokban, ahol környezettanulmányt készítenek, több segélyt osztanak, vagy többfajta segélyt igényeltek a családok. A környezettanulmány készítése durván sérti az alapvető emberi jogokat. Ennek egyik nyilvánvaló megjelenése, hogy az érintettekkel gyakorta nem ismertetik a felvett jegyzőkönyv tartalmát, pedig annak fontos hatása lehet az életükre. E háztartásokból a válaszadók egynegyede (26%) nem tudja, mit tartalmazott a környezettanulmány, 39 százalékuk nem olvasta, csak elmondták nekik, mit írtak róluk, s csupán 35 százalékuk olvasta is a leírt szöveget. A környezettanulmány mint műfaj szubjektivitására utal, hogy tartalmának ismertetése vagy elhallgatása a családok semmiféle demográfiai vagy szociológiai jellemzőjével nem mutat szignifikáns összefüggést; az ismertetést a helyi gyakorlat, a környezettanulmány készítőjének döntése határozza meg.

A családtámogatási rendszer változásának értékelése A pénzbeli szociális ellátórendszer leglényegesebb változása 2006 januárjában a családtámogatások reformja volt. E változás hatásait a 2006. októberi adatfelvételünk során már vizsgálhattuk. A foglalkoztatottak arányának csökkenésével összefüggésben kismértékben, de nőtt a szociális transzferek szerepe a gyerekes háztartások jövedelmében. Fontos (is-

  88

mét) megjegyezni, hogy mindennek ellenére e szegény családok 70 százalékának van bevallott piaci eredetű jövedelme (49. táblázat). 49. táblázat: A szegényminta gyerekes háztartásainak jövedelemforrásai, 2001 és 2006 (%) Jövedelemforrás Csak piaci jövedelem

A háztartások megoszlása 2001 1

2006 1

Csak szociális transzfer

20

23

Piaci jövedelem és szociális transzfer

75

68

Egyéb jövedelem is

4

8

Összesen

100

100

N =

773

576

A gyerekes szegény háztartások körében a családi pótlék és a gyereknevelési szabadságok igénybevétele nőtt, a segélyek szerepe csökkent. A kérdezettek egy része nem tájékozott abban, milyen módosítások történtek 2006-ban a családtámogatási rendszerben. A válaszolók többsége – függetlenül attól, hogy a havonkénti támogatás összegében kedvező vagy kedvezőtlen változást tapasztalt – negatív jellegűnek ítéli meg a változásokat. A háztartásoknak a kérdezést megelőző hónapban rendelkezésére álló jövedelmei között jelentős a családi pótlék, valamint a gyereknevelési ellátásokhoz tartozó támogatások (gyes, gyed, gyet) igénybevétele. A segélyezés meglepő módon jóval kevesebb gyerekes háztartást ért el 2006-ban, mint 2001-ben (50. táblázat). A családtámogatási rendszer változásainak megítélésében a gyerekes háztartások nem egységesek, de többségük kedvezőtlen hatásokról számol be (51. táblázat). Az eredmények ellentmondásosak. A válaszhiányok viszonylag jelentős aránya arra utal, hogy az érintettek egy része nem tájékozott a támogatási rendszer változásaiban. Az 575 megkérdezett közül százan nem vállalkoztak az új rendszer megítélésre. A folyósított összeg változásaira vonatkozó kérdésnél is csaknem 5 százalékos az adathiány, és további 6 százalék arról számolt be, hogy nem tud a módosításokról. A kapott válaszok alapján az új támogatási rendszer megítélésében, úgy tűnik, nem a kézhez kapott összeg a meghatározó. A rendszer egészét többen ítélik meg negatív változásként, mint akik úgy érzik, hogy ez jövedelemcsökkenéshez vezetett. A rendszer átalakításának jellegéből következően nem képzelhető el, hogy a háztartások jelenleg kevesebb támogatásban részesülnének, mint 2005-ben. Ennek ellenére a válaszolók egyharmada úgy érzi, hogy rosszabbul járt az új családi pótlék folyósításával. Az indoklások között leggyakrabban a megszüntetett gyerekvédelmi támogatás áll. Az adatok arra mindenképpen felhívják a figyelmet, hogy a jelenleginél sokkal jobb, hatékonyabb tájékoztatásra lenne szükség, az érintett családok nem ismerik eléggé a családtámogatási ellátások rendszerét.

89 

50. táblázat: Az adott ellátásban részesülő gyerekes háztartások aránya a szegénymintában a kérdezést megelőző hónapban, 2001 és 2006 (%) Az ellátást kapó háztartások aránya

Támogatási forma

2001

2006

Családi pótlék

94

94

Gyes, gyed, gyet

36

42

Önkormányzati segély

37

23

51. táblázat: A családtámogatási rendszerben 2006-ban bevezetett változások megítélése a szegénymintában, 2006 (%) Megítélés

A háztartások megoszlása %

N

Rosszabb

47

222

Ugyanolyan, mint volt

34

163

Jobb

19

90

100

475 (nincs válasz: 100)

31

160

Összesen Kevesebb pénzt kapnak Nem változott az összeg

34

176

Több pénzt kapnak

30

155

Nem tud a változásról Összesen

6

31

100

522 (nincs válasz: 53)

6. A fontosabb eredmények összegzése

Tanulmányunk alapvetően kvantitatív elemzésre alkalmas surveyk adatait elemzi.

A három felvétel 2001 júniusában, 2005 májusában és 2006 októberében történt. Azon háztartásokat fedte le, amelyek egy főre jutó jövedelem szerint az alsó három jövedelmi tizedhez tartoztak és amelyekben nem élt 60 éven felüli háztartástag. Vagyis a szegényminta nagyjából a népesség alsó jövedelmi harmadát kívánja reprezentálni a népesség olyan körében, amelyben viszonylag nagy valószínűséggel van gyermeket nevelő család. A jövedelmek alsó három tizedébe tartozók körülbelül azokat jelentik, akik a KSH által meghatározott létminimum alatt élnek. Az adatok tanúbizonysága szerint az így kijelölt népesség túlnyomó része valóban „szegény”, nehezen élő. Minthogy mindhárom vizsgálat a népesség azonos arányát fedte le, az adatok lehetőséget adnak arra, hogy vizsgáljuk a szegénység differenciáltságát, azokat a változásokat, amelyek a szegénység enyhébb formái mellett bekövetkeznek. Más szavakkal: adatainkból kikövetkeztethető, hogy a jövedelmek viszonylag kis változása mellett mely problémák oldhatók meg, melyek nem. A minták kiválasztásának egyik alapszempontja olyan meghatározott felső jövedelemhatár volt, amely alatt körülbelül (a 60 éven aluli, nem intézményben élő) népesség 30 százaléka él. Mind a 2001-ben, mind a 2006-ban mért jövedelmi szint mintegy 20 százalékkal alacsonyabb annál, mint amit a hasonló csoportoknál a Tárki (a mienktől teljesen eltérő módszerrel) mért. A Tárki vizsgálatában alacsonyabbra becsült jövedelmi szint nem csak a szegényeknél mutatkozott meg, hanem a (60 éven aluli népességet jellemző) teljes Szonda-mintánál is. Ezért úgy tekinthetjük a szegénymintát, hogy az a struktúrán belül „megfelelően” helyezkedik el. A jövedelmi adatok részletei (csoportok szerinti differenciáltság, szóródások) nagy valószínűséggel a valóságos arányokat, viszonyokat tükrözik – csak az átlagok alacsonyabbak a másutt mértnél. A nem jövedelmi adatokban a torzítások nagy valószínűséggel kisebbek. Minthogy jelenleg három hasonló tartalmú adatfelvételünk van, amelyekből a 2001. és a 2006. évi különösen jól összehasonlíthatók, számos fontos tendenciáról, valamint a két végpont közötti időbeli változásokról megbízhatónak tekinthető képet festenek az adatok. A 2001 és 2006 közötti években került előtérbe a társadalmi kirekesztés ügye, készültek erre vonatkozó intézkedések és stratégiák: például európai ösztönzésre polgárjogot nyert a Nemzeti cselekvési terv a társadalmi összetartozásért (NCST, 2005). A központilag elosztott forrásokban jelentős átcsoportosítás nem történt, de a gyerekes családokat és a szegényeket érintő ellátások reálértékben vagy szinten maradtak,

91 

vagy a szegényebbek egy részének helyzetét valamennyire javító szabályozások léptek életbe (pl. segélyezés, családi pótlék, minimálbér). Így a szegénységben élő gyermekek és családjaik helyzete öt év alatt körülbelül az átlagoshoz hasonló mértékben javult. Ennek ellenére a szegények helyzetében nem tapasztalható érzékelhető relatív javulás: a többiekhez képest helyben maradtak. Ám abszolút romlás sem történt: a szegények jövedelmeinek reálértéke nagyjából a többiekhez hasonlóan emelkedett. A nemzetközi tapasztalatok alapján már azt is eredménynek kell tekintenünk, ha meg lehet akadályozni az egyenlőtlenségek folyamatos, „spontán” növekedését és a szegények helyzetének ezzel egyidejű „spontán” romlását. Úgy tűnik, a 2001–2006 közötti periódusban a szegények összességét tekintve ezt sikerült elérni. A legszembetűnőbb változás az, hogy a szegény népességen belül jelentősen emelkedett a roma népesség aránya, pontosabban azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol a kérdező szerint van roma családtag – 24 százalékról 33 százalékra. A változás fő oka a roma népesség növekedése olyan módon, hogy iskolázottságuk, foglalkoztatásuk nem javult. Szegénységük azonban csak bizonyos metszetekben mélyült tovább. Így továbbra is igaz, hogy a szegénység nem roma kérdés, de inkább az, mint korábban. Ha országos szintre vetítjük a kis mintán mért számainkat, akkor 2001-ben 1,4 millió nem roma és 450 ezer roma volt a szegénységben élők között, 2006-ban pedig 1,3 nem roma és 600 ezer roma. A pontos fogalmazásnak úgy kellene szólnia, hogy 450 ezren, illetve 600 ezren éltek olyan háztartásban, amelynek volt romának tekintett tagja. Továbbra is igaz, hogy amint az egyre szegényebb rétegek felé haladunk, úgy nő a romák aránya a csoportokon belül, de a legszegényebb jövedelmi tizedben (vagyis a szegényminta legszegényebb harmadában) 2006-ban már nem nőtt 55 százalék fölé. A szegénység „kemény magja” nem etnikai meghatározottságú. Közös cigány–nem cigány társadalmi és egyéni sorsokról van szó. Nem igényel különleges bizonyítást annak belátása, hogy a szegénység hátterében a családok munkajövedelmeinek alacsony szintje vagy teljes hiánya áll. A hátrányos munkaerő-piaci pozíció azonban meglehetősen összetett jelenség, amelyben az egyén eladható tudása, demográfiai helyzete, családjának összetétele éppúgy szerepet játszanak, mint a helyi munkaerő-kereslet, vagy a szociális támogatórendszer jellemzői. Míg a teljes népességben az aktivitás és a foglalkoztatottság mértéke (enyhén) emelkedik, addig az általunk vizsgált szegénymintákban mindkét mutató (enyhén) csökken. Kutatásunk adatai szerint a kevesebb aktív kereső mellett mind a munkanélküliek, mind az inaktív keresők aránya nőtt a szegények körében. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a munkanélküliség jár a legnagyobb szegénységi kockázattal a foglalkoztatás jellemzői közül, azonban felfigyelnünk az inaktívak aránynövekedésére a szegények között 2001 és 2006 között. Ez a tendencia arra utal, hogy a munkaerőpiacról való bármilyen kiszorulás (tehát a gyermekvállalás, a megváltozott munkaképesség vagy az életkor következtében inaktívvá válás is) ma inkább jár a család életszínvonalának romlásával, mint öt évvel ezelőtt. A szegény családokban 2001–2006 között főként a nők foglalkoztatása romlott. A férfiakhoz képest jelentősen nőtt körükben a munkanélküliség, és többen váltak

  92

inaktív keresőkké – főként a gyesen lévő nők aránya emelkedett meg ebben az időszakban. A teljes népességre jellemző adatoktól eltérően a szegények esetében a foglalkoztatottság a 35–40 éves korosztályban éri el a „csúcspontját”, és már 40–45 év körül csökkenni kezd. 2001 és 2006 között a nem romák foglalkoztatottsága csökkent (a romáké nőtt), a munkanélküliek aránya pedig valamelyest nőtt (míg a romáké jelentősen csökkent). Egy változás mértéke tűnik igazán jelentősnek: a romák között: a (regisztrált) munkanélküliek aránya öt év alatt kb. 40 százalékról kb. 30 százalékra csökken. Ez a munkanélküli-ellátásból kiszoruló csoport forgácsolódik aztán szét a különböző foglalkoztatottsági kategóriákban. A foglalkoztatásra vonatkozó adatok alapján (is) a gyerekes szegény háztartások helyzete 2001 óta tovább romlott. Az aktív keresővel rendelkező háztartások aránya csökkent, a gyerekes háztartások 36 százalékában nincs foglalkoztatott felnőtt. Ez megközelítőleg kétszerese a gyerekes háztartásokra országosan jellemző, az EU–25ökön belül igen kedvezőtlen adatnak (14%). Ugyanakkor fontos kiemelni: az adatok ismét megerősítik, hogy a szegénység nem magyarázható csupán a munkanélküliség, illetve a foglalkoztatás alakulásával. A szegény háztartások csaknem kétharmadában van dolgozó, foglalkoztatott felnőtt. Náluk a szegénység a foglalkoztatás rendszerességén, valamint az alacsony munkajövedelmeken múlik. A foglalkoztatáshoz hasonló, illetve talán valamivel rosszabb a helyzet az iskolai végzettséggel. Noha tovább nőtt az általános iskola nyolc osztályát elvégzők aránya, mind 2001-ben, mind 2006-ban az átlaghoz képest kétszeres volt a szegények esélye, hogy legfeljebb a 8 általánosig jussanak el. Ugyancsak az átlaghoz viszonyítva a szegények mindkét vizsgált évben feleakkora eséllyel jutottak az érettségiig, és 4–5-ször kevesebb eséllyel a diplomáig. Míg országos szinten ezen az öt éven belül is szignifikánsan tovább nőtt az érettségizettek és diplomások aránya, a szegénymintán belül jó esetben is inkább stagnálást, olykor enyhe romlást regisztráltunk. Ez a tendencia azt is jelenti, hogy az alacsony iskolai végzettség 2006-ban nagyobb eséllyel vezet szegénységhez, mint 2001-ben. Csak a gyerekes családokra összpontosítva a helyzet hasonló. A szülők iskolázottsága kedvezőtlenebbül alakult 2006-ban, mint 2001-ben. Tovább növekedett a gyerekes szegény háztartások körében az alacsony iskolai végzettségű háztartások aránya. Tíz alacsony jövedelmű gyermekes háztartásból 7–8-ban nincs olyan felnőtt, aki eljutott volna az érettségiig. A gyerekes háztartások 36 százalékában a befejezett általános iskola a legmagasabb iskolai végzettség. A szegénység falura meneküléséről számos információ van. Adataink megerősítik ezt a tendenciát. A vizsgált öt év alatt a teljes népesség szerkezete a lakóhely jellege szerint nem változott, pontosabban a falusi arány talán egy kicsit csökkent. A szegényeket leképező mintában a budapesti szegénység aránya mindig relatíve kicsi volt

93 

(az összes szegényen belül 5%), és nem csökkent tovább. A falusi szegénység aránya viszont a városok „rovására” enyhén szignifikánsan emelkedett A szegénymintán belül a gyerekes háztartások aránya lényegében megegyezik a két időpontban, az átlagos gyerekszám azonban nőtt. A teljes mintán belül a roma és nem roma háztartások között a gyerekszám tekintetében mindkét adatfelvétel idején szignifikáns különbség volt. A gyermektelen családok aránya a mintán belül csökkent. A gyerekes háztartásokat nézve 1,95-ről 2,11-re nőtt a nem roma háztartásokban nevelkedő gyerekek átlagos száma, míg a roma háztartásokban minkét adatfelvétel idején átlagosan 2,4 gyerek nevelkedett. A gyerekek száma, a családi átlagos gyerekszám a nem roma szegény háztartásokban nőtt jelentősebben. Az eltartott gyerekek átlagos számának növekedését a nem roma háztartásokra 2006-ban jellemző magasabb gyerekszám magyarázza. A három- és többgyerekesek aránya nem a romák, hanem a többiek között nőtt jelentősebben. A romák körében a kétgyerekesek aránya emelkedett. Azaz a szegénymintán belül a romák és nem romák demográfiai habitusa közeledett egymáshoz. A romák aránynövekedését, a szokásos feltételezésekkel ellentétben, nem az okozta, hogy sokkal több nagycsalád lett. Sőt. Mintánk szerint mind a cigányok, mind a nem romák között csökkent a gyerektelen háztartások aránya, de a romák körében a kétgyerekesek, a többiek között a három- és többgyerekesek aránya nőtt jelentősebben. A szegény háztartásokban mért jövedelmek átlagos szintje öt év alatt az országos javuláshoz közel hasonlóan emelkedett, a jövedelmi kirekesztettség nem nőtt, és nem csökkent. A szegények jövedelmeit tekintve a messze legnagyobb hatású differenciáló tényező (szinte minden többváltozós számítás és minden jövedelemmutató mellett) az, hogy van-e, s ha igen, hány kereső van a háztartásban. Ez országosan is fontos faktor, de nem ennyire kiemelkedő hatású. A szegénymintában az aktvitástól függő jövedelmi különbség 40–50 százalék, az aktivitási arány, illetve a keresők száma mutatkozott a legfontosabb tényezőnek. Ezt követte – nem mindig azonos sorrendben – a romák aránya és a (regisztrált vagy nem regisztrált) munkanélküliek száma. Az aktívak és a munkanélküliek száma egymástól függetlenül is hat. Ugyancsak az országos eredményektől eltérően az iskolai végzettség szintje egy regressziós modellben sem mutatkozott szignifikáns hatásúnak. A szegénységben élők lakásproblémáinak jellege és gyakorisága változatlan. A két adatfelvétel alapján úgy tűnik, hogy a lakások komfortfokozatában, a lakások zsúfoltságában, a lakókörnyezet jellegében nagy az állandóság. 2001 és 2006 között emelkedett az adósággal küszködő háztartások száma, nőtt azon háztartások aránya, amelyekben valamilyen közművet kikapcsoltak. A növekedés nem szignifikáns, de valószínűsíti, hogy az arány nem csökkent. Az arányok az átlagosnál szignifikánsan nagyobbak a romák és a sokgyerekesek körében. A szegény háztartások helyzetében kedvező változás, hogy öt év alatt számos kiadáscsoportban enyhült a pénzhiány. Bizonyos alapvető szükségletek terén csökkent azok aránya, akiknek az adott szükséglet megfizetésére nem jut pénzük. Adatfelvételeink azt támasztják alá, hogy a legalapvetőbb szükségletek kielégítettsége többé-ke-

  94

vésbé általános ma Magyarországon. A szegény háztartások körében is megoldottnak tűnik az egészségügyi ellátás, és viszonylag ritka, hogy ne jussanak hozzá naponta a rendszeres étkezéshez. A gyerekek esetében 3 százalék, a felnőttek esetében 2 százalék számára ez nem biztosított. Az alacsony arányok azért még mindig több tízezer embert jelentenek – tehát ez a probléma sem tekinthető megoldottnak. A jövedelmek öt év alatti 25 százalékos emelése a legsúlyosabb hiányok egy részét csökkentette. A szegény háztartásokban élők jelentős része azonban továbbra sem jut hozzá olyan szükségletekhez, amelyek a mai társadalomban széles körben hozzáférhető és társadalmilag elfogadott alapszükségletek. Ide tartozik például a megfelelő, emberhez méltó lakás, a téli fűtés, a gyerekek évi egyszeri rövid nyaralása. A szegénységtudat nem tükrözi a jövedelmek öt év alatti emelkedését: a magukat „teljes mértékben szegénynek” minősítők aránya 2001-ben és 2006-ban egyaránt 39 százalék. A helyzet szubjektív megítélése tehát viszonylag stabil a három szegényfelvételben. Nem voltak jelentős változások a tekintetben sem, hogy a kérdezettek mennyire tekintették magukat szegénynek a kérdezés előtt három évvel. Épp a viszonylagos állandóságok miatt meglepő az utolsó megkérdezéskor mutatkozó, a korábbiaknál sokkal nagyobb pesszimizmus a jövőt illetően. A jövővel kapcsolatos vélemények sem a gyerekszámmal, sem a háztartás jelenlegi munkaerő-piaci helyzetével nem mutatnak összefüggést. A helyzet alakulásának megítélésében 2001-ben igen jelentős volt az eltérés a roma és a nem roma háztartások között. Az utóbbiak akkor sokkal optimistább jövőképe 2006-ban már nem jellemző. Mindkét háztartástípusban szinte ugyanolyan arányban találunk pesszimistákat és bizakodókat. A depriváció vizsgálatakor, a 2001-es és 2006-os adatok összehasonlítása során megkíséreltük ugyanannak a változóstruktúrának a kialakítását, amely alapján a Tárki legutolsó háztartásmonitor-jelentésében Havasi Éva elemezte a jövedelmi szegénység és a depriváció kapcsolatát. A deprivációk számának alakulása 2006-ban kicsit kedvezőbben alakult, mint 2001-ben. A nem deprivált háztartások aránya nőtt, csökkent a halmozottan deprivált (kettő vagy több depriváció együttes előfordulása) háztartások aránya. 2001-ben még a szegény háztartások 66 százalékát jellemezte a hiányok halmozódása, 2006-ban ez az arány 55 százalékra csökkent. A leginkább figyelemre méltó az, hogy – a gyerekes háztartások kivételével – minden csoportban eléggé szignifikánsan csökkent a halmozott depriváció. Ez egyrészt biztató – arra mutat, hogy van lehetőség elmozdulásra. Másrészt arra figyelmeztet, hogy a gyerekes (elsősorban sokgyerekes) családoknál nagyobb közös felelősségre van szükség. A vizsgált háztartások körében a jövedelmi szegénység mellett halmozott de­pri­ vációval és alacsony iskolai végzettséggel rendelkező csoport nagy valószínűséggel lefedi azoknak a kirekesztett háztartásoknak a körét, akik tartós szegénységben és nélkülözések között élnek, és nincs számottevő kitörési lehetőségük. Ezeknek a háztartásoknak az aránya növekedett a vizsgált háztartások között. 2001-ben 21, 2006-ban 27 százalék volt ezekkel a hátrányokkal jellemezhető.

95 

A szociális támogatásokban, az ellátórendszerben jelentős változások történtek az elmúlt öt év folyamán. Azt, hogy a kereső nélküli és többi háztartás között nem nagyobbak a jövedelmi különbségek, és az alapvető szükségletek kielégítettsége nőtt, részben az magyarázza, hogy az univerzális ellátások, valamint a segélyek egy része eljut azokhoz a háztartásokhoz is, amelyekben nincsen kereső. A gyerekes szegény háztartások körében a családi pótlék és a gyereknevelési szabadságok igénybevétele nőtt, a segélyek szerepe csökkent. A szegény háztartások segélyezésének gyakorisága 2001hez képest 2006-ban mérséklődött. A segélyezés célzása abból a szempontból megfelelőnek tekinthető, hogy erőteljesebben irányul a legszegényebbek támogatására, ugyanakkor elgondolkodtató ellentmondás, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű háztartások segélykérelmei gyakrabban találnak visszautasításra. A magyar segélyezési rendszer elfogadhatatlan ellentmondása, hogy ugyan erősödött a normativitás, és számos, a segélyezéssel kapcsolatos jogkört jegyzői hatáskörbe utaltak, mégis az igénylők szavahihetőségének, érdemességének tesztelésére lehetővé teszi a diszkrecionális mérlegelésre alkalmat teremtő környezettanulmány készítést. Hiába eredményez elvben nagyobb jogbiztonságot, hogy a kérelmezők a döntésekkel szemben tényleges felülvizsgálatot is kezdeményezhetnek, ha az esetleges elutasítást megalapozó környezettanulmány tartalmát sokan nem ismerhetik meg. A segélyezési rendszer abból a szempontból jól működik, hogy a szegények között a szegényebbek inkább hozzájutnak segélyekhez. Mindkét vizsgálati időpontban a sokgyerekes családok, ha kaptak támogatást, többfajta segélyben részesültek, mint a többiek. 2001 és 2006 között számos politikai és szociálpolitikai lépés történt a kirekesztés enyhítésére: országos tervek fogalmazódtak meg, a segélyezés gyakorlata javult, számos helyi kezdeményezés született. A reáljövedelmek öt év alatt érzékelhetően emelkedtek. Mindennek ellenére a szegénységben élők relatív lemaradása az átlag mögött fontos létfeltételek esetében inkább nőtt, mint csökkent, és a kirekesztés néhány formája gyakoribbá vált. Ezt azért tartjuk fontosnak nyomatékosan hangsúlyozni, mert 2007-től kezdve a politika elköteleződése alkalmasint még erősödhet is, de források kevésbé lesznek, az életszínvonal emelkedése megtorpan, sok csoportnál csökkennek a reáljövedelmek. Az elmúlt öt év tapasztalatából az szűrhető le, hogy ha nem történnek sokkal nagyobb erőfeszítések a szegények érdekében, akkor a szegénység és kirekesztettség szinte elkerülhetetlenül terjedhet és mélyülhet.

  96

Mellékletek

1. melléklet – A kutatás módszerei Mérőeszközök A három felvételnél megközelítően azonos, alapvetően kvantitatív elemzésre alkalmas kérdőívet alkalmaztunk. A második (2005) felvételnél az adatfelvétel kiegészült egy a kvalitatív elemzést segítő interjúsorozattal, amely elsősorban a munkaerő-piaci problémákat kívánta részletesebben feltárni. A harmadik (2006) felvételnél a kérdőív kiegészült néhány új, az EU újabb közelítéseihez kapcsolódó kérdéssel. A kérdőíves felmérés tartalma

A kérdőív főbb tömbjei, és ezen belül a kiemelten kérdezett témák a következők: I. Alapadatok – a háztartások, családok jellemzői. II. A munkaerőpiachoz való viszony. A keresők, inaktívak és munkanélküliek főbb tevékenységei; a munkanélküliek munkakeresése, az ellátások ismerete, igénylés, hozzájutás; képzések igénybevétele; közmunka végzése, hozzájutás, megítélés; a szürke-fekete munka ismert előnyei, hátrányai. III. Gyermekek. Iskoláskoron aluli gyermekek intézmények iránti szükséglete, elérhetőség, hozzáférés, esetleges akadályok; az iskoláskorúak jelenlegi és tervezett iskolai pályafutása, az esetleges észlelt akadályok, nehézségek, az igénybe vehető támogatások ismerete, elérhetősége. IV. Jövedelmek, szegénység. A háztartás jövedelmeinek színvonala és összetétele; ezek megítélése, jelenlegi és jövőre vonatkozó várakozások; a szegénységhez való „viszony”; a különböző szociális ellátások, az ezekre való jogosultságok ismerete; igénylések, ezek sikeressége; az ellátások adminisztrációjával kapcsolatos vélemények; az igénylések családi terhei; adósságok léte, következményei, a kezelési lehetőségek ismerete, igénybevétele. V. Fogyasztás. A fogyasztás néhány kérdése: a kiadások becsült megoszlása; milyen főbb kiadási tételekre jut–nem jut pénz; a fontosabb konkrét szükségletek kielégítése a felnőttek, gyerekek körében általában, s hangsúlyosan az iskolás gyerekek körében. VI. Lakás-lakókörnyezet. A lakás és a lakóépület minősége, felszereltsége, problémái; fenntarthatóság; a lakókörnyezet típusa, problémái.

97 

VII. Egészség-betegség. A szubjektív egészségi állapot; fogyatékkal élők, jogaik ismerete, ellátásukhoz való hozzáférés; az egészségügyi ellátáshoz való jog ismerete, feltétel (kártya) megléte; az egészségügyi ellátások iránti (felismert) szükséglet, hozzájutás, esetleges akadályok (külön a felnőttek és a gyermekek esetében); táppénzszükséglet és -igénybevétel; közgyógyellátás iránti szükséglet és igénybevétel. VIII. Roma hovatartozás. Van-e roma a háztartásban; ez jelent-e felismert hátrányt, s ha igen, miben. A munkaerőpiacra visszatéréssel kapcsolatos interjúk tartalma

A munkaerőpiacra való visszatérés ismert nehézségei miatt ebben a kérdésben a kérdőíven kívül interjús információgyűjtést is terveztünk.15 A mélyinterjúk a kirekesztődés folyamatának és fennmaradásának elemzését célozzák annak érdekében, hogy a „csapdahelyzetből” kimozdító eszközök, megoldások, szolgáltatások legyenek körvonalazhatók. A tervezett kérdéscsoportok (Simonyi 2001, 2002) a következők:  A kirekesztődés folyamatának megértése, „objektív” és átélt történelem. A munkaerő-piaci kirekesztődéshez vezető személyes és családi történet; a kirekesztődés okai, a megkérdezettek ezzel kapcsolatos véleménye.  A kirekesztődés állapotában követett életmód- és fennmaradási stratégia (a „csapdahelyzet”), a kimozdulási törekvések és kudarcok feltárása.  A munkaerőpiacról kívül maradtak, kirekesztettek munkahelyekkel szembeni igényei, tudásaik, készségeik – percepcióik a munkahelyek kínálatáról.  A munkaerő-piaci visszatéréshez igénybe vehető és igénybe vett intézmények, szolgáltatások, a foglalkoztatási és szociális szféra kapcsolódása. A vizsgálati minta A három felvételnél (2001 júniusában, 2005 májusban és 2006 októberben) a mintát azon háztartások alkották, amelyek az egy főre jutó jövedelem szerinti az alsó három jövedelmi tizedhez tartoztak, és amelyekben nem élt 60 éven felüli háztartástag. Mindhárom esetben 1000 háztartásból álló mintát kívántunk létrehozni. Ez 2006ban technikai okokból nem teljesen sikerült, a feldolgozható mintaelemszám 750 háztartás. 2001-ben a szegényminta felső jövedelemhatárát 20 ezer forint egy főre jutó jövedelemnél húztuk meg, amit a Szonda 2000. év végi omnibuszai alapján határoztunk meg. A kutatás részére készített minta a 2001 januárja és áprilisa között végrehajtott 15 Ötven

interjút vettünk fel három budapesti kerületben. Az adatfelvétel a tartósan munkanélküliekre irányult. Az interjúk tartalmának csak egy részét használtuk fel e kötetben. Teljes elemzésükről külön tanulmány készül.

  98

13 omnibuszfelvételből leválogatott minta. A válogatás három szűrőkritériumon alapult:  a válaszadónak 18 és 60 év között kellett lennie;  nem lehetett öregségi nyugdíjas; és  olyan háztartáshoz kellett tartoznia, amelyben az egy főre számított havi jövedelem 20 ezer forint alatt van. A feltételek teljesültek, a minta megfelelt a szándékoknak. 2005-ben a szegényminta felső jövedelemhatára 35 ezer forint egy főre jutó jövedelem volt, amit akkor a Medián 2004. évi omnibuszai alapján határoztunk meg:  a háztartásban ne legyen 60 évnél idősebb tag;  az egy főre jutó jövedelem értéke 35 ezer forint alatt legyen;  a minta struktúrája a 2004-es omnibuszokban mértnek megfelelően kövesse a célzott populáció regionális arányait. A kutatás 100 mintavételi egységet választott ki véletlenszerűen, és a kiválasztott településeken – mintavételi egységeken – a véletlen séta elvét alkalmazva választotta ki a fenti kritériumoknak megfelelő háztartásokat. A véletlen séta kiindulópontját a helyi instruktorok véletlenszerűen jelölték ki. A megfelelő háztartás kiválasztása után azt a felnőtt 18 éves vagy idősebb személyt kérdeztük, aki a háztartás helyzetét, életkörülményeit stb. tekintve a leginkább kompetensnek tűnt. A „véletlen séta” módszere eltért a 2001-ben és 2006-ban alkalmazott listaalapú véletlen kiválasztástól. A kísérletettel arra kívántunk választ kapni, hogy a „véletlen séta” alkalmazásával gazdagítható-e a szegénységkutatás eszköztára, jobban megközelíthetők-e a mély szegénység problémái. A kérdezők utasítást kaptak a mély szegénység túlreprezentálásának elkerülésére. Ennek ellenére a mély szegénység és a romák aránya szignifikánsan nagyobb lett ebben, mint bármely más felvételben. Az utólagos elemzés valószínűsítette a véletlen séta némi torzítását. Ennek ellenére úgy látjuk, hogy a véletlen séta módszere nagyon alkalmas a szegénységet bemutató közelkép készítésére. Ugyanakkor kis minta esetén nehéz az összehasonlíthatóságot biztosítani, és nehezen kontrollálható a személyes torzítások szerepe. 2006-ban a Szonda 2005. november és 2006. július közötti omnibuszai alapján választottuk ki az alsó három jövedelmi tizedhez tartozó családokat. A minta kiválasztásának a kritériumai a következők voltak:  a háztartásban ne legyen 60 évnél idősebb tag;  az egy főre jutó jövedelem értéke 35 ezer forint alatti legyen. Ebben az esetben a több mint fél évig tartó kiválasztás az időközbeni gyors jövedelemváltozás miatt okozott nehézséget. A 2006. októberi adatfelvétel idejére a minta kb. 1/3-ának már magasabb volt az egy főre jutó jövedelme 35 ezer forintnál, őket a feldolgozásból kihagytuk. Ezért kisebb 1000-nél a 2006. évi minta.

99 

A jövedelemadatok eltéréseiről

A különböző felvételekben a jövedelemadatok némileg különböznek egymástól. Már a 2001-es szegényfelvétel során is felmerült, hogy a mintaválasztáshoz használt jövedelemhatár (20 ezer forint alatti egy főre jutó jövedelem) nem a népesség alsó harmadát fedi le. „Az ILO–POV mintából számított átlagos egy főre jutó havi jövedelem (…) különböző becslések alapján valószínű, hogy (…) mintegy 20 százalékkal alacsonyabb a ténylegesnél (…) A jövedelmek alulbecslése abból adódhat, hogy a felvétel csak egyetlen, a jövedelemre vonatkozó kérdést tartalmazott, azt, hogy mennyi volt a háztartás utolsó havi, adózás utáni jövedelme.” (Ferge–Tausz–Darvas, 2002) A továbbiakban a kérdezési eltérésekből adódó következményeket figyelembe vettük. Amikor erre (országos adatokkal való összehasonlíthatóság érdekében) szükség volt, akkor saját adatainkat a Tárki által mért és az általunk mért szegénységi küszöb közötti eltérés arányával korrigáltuk. (Ezt az adott táblázatokban jelezzük.) Az adatfelvétel és a jövedelemhatár megállapítását szolgáló „omnibuszok” időpontjának eltérései is torzíthatják a merítést. Erre vonatkozóan az utolsó (2006-os) kutatás esetében megvizsgáltuk a jövedelemhatárok havonkénti szóródását is. Az M1. ábrán jól látható, hogy egységes határvonás mellett a korábbi hónapokból az alsó jövedelmi harmad felettiek egy része is bekerült a mintába, a későbbi felvételek alapján kiválasztottak viszont még ezt a szegénységi küszöböt sem érték el. Önmagában fontos eredmény, hogy a szegénység mértékének alakulása jelentős szezonális különbségeket mutat. Ugyanakkor a tanulságot figyelembe véve a későbbi (már a 2007. évi) adatfelvétel mintavételi módszerét is ennek fényében korrigáltuk.

38 000 37 000 36 000 35 000 34 000 33 000 32 000 31 000 30 000 29 000 28 000

november

december

január

február

március

április

május

M1. ábra: Az alulról harmadik jövedelmi tized felső határa a Szonda havonkénti omnibuszai alapján, 2006 (Ft/fő/hó)

  100

június

július

A minta alapsokasága

A szegényminta a népesség alsó jövedelmi harmadát kívánja reprezentálni a népesség olyan körében, amelyben viszonylag nagy valószínűséggel van gyermeket nevelő család. Ezért döntöttünk úgy, hogy csak azon háztartásokból veszünk mintát, amelyekben nincs 60 éven felüli személy. A 2001. évi népszámlálás szerint 6,3, a 2005. évi mikrocenzus-adatok szerint 6,5 millió ember élt ilyen háztartásokban. A szegényminta alapsokaságát ezen belül a legalacsonyabb jövedelmű 30 százalék jelentette; ezt az 1,89, illetve 1,95 millió személyt kívántuk reprezentálni. Az így adódó szegénymeghatározás tágabb, mint az EU-ban széles körben elfogadott ös�szehasonlító definíció, amely az ekvivalens jövedelem mediánértékének 60 százaléka alatt élőket tekinti szegénynek. (Ebbe a körbe a népesség 12–13 százaléka tartozik.) Az alsó három jövedelmi tizedbe tartozók körülbelül azokat jelentik, akik a KSH által meghatározott létminimum alatti jövedelemből élnek. Az adatok tanúbizonysága szerint az így kijelölt népesség túlnyomó része valóban „szegény”, nehezen élő; ugyanakkor az adatok lehetőséget adnak arra, hogy vizsgáljuk a szegénység differenciáltságát, a súlyosabb és enyhébb formákat. Választ tudunk adni arra is idősorok birtokában, hogy az alsó három jövedelmi tized mekkora része marad a létminimum alatt, vagy (javulás esetén) kerül ki onnan. A népesség konstans arányát reprezentáló – minta alkalmas annak vizsgálatára, hogy kik kerülnek ki egy-két év leforgása alatt a szegénységből, és hogy a jövedelmek viszonylag kis változása mellett mely problémák oldhatók meg, és melyek nem.

2. melléklet – A fontosabb változók peremeloszlása a három adatfelvételben (Statisztikai függelék) M1. táblázat: A szegény háztartásokban élők néhány adata 2001-es adatfelvétel

2005-ös adatfelvétel

2006-os adatfelvétel

 0–9 év

20

22

22

 10–19 év

21

21

23

 20–29 év

17

15

14

 30–39 év

Adat Életkor

15

17

16

 40–49 év

16

13

13

 50–x év

10

11

12

Összesen

100

100

100

101 

Adat

2001-es adatfelvétel

2005-ös adatfelvétel

2006-os adatfelvétel

50

49

49

Nem  Férfi  Nő

50

51

51

Összesen

100

100

100

 Nőtlen, hajadon

30

26

30

 Házas

15 évnél idősebbek családi állapota 53

49

49

 Élettársi közösségben él

8

15

11

 Elvált, külön él

6

8

6

 Özvegy

3

3

3

100

100

100

11

12

11

 Általános iskola

37

45

42

 Szakmunkásképző iskola/szakiskola

30

26

28

 Szakközépiskola/gimnázium

20

14

17

3

2

3

100

100

100

 Foglalkoztatott, vállalkozó, segítő családtag

34

29

29

 Regisztrált munkanélküli

14

16

14

7

8

6

Összesen 15 évnél idősebbek legmagasabb iskolai végzettsége  Nincs befejezett általános iskolai végzettsége

 Főiskola, egyetem Összesen 15 évnél idősebbek munkaerő-piaci helyzete a kérdezés idején

 Nem regisztrált munkanélküli  Gyesen/gyeden/gyeten lévő  Rokkantsági, özvegyi, öregségi nyugdíjas  Eltartott (tanuló, háztartásbeli) Összesen

9

13

11

15

16

16

21

18

23

100

100

100

A 15 évnél idősebbek utolsó foglalkozása  Vállalkozó

2

1

3

 Vezető, értelmiségi, szellemi

8

6

6

 Szakmunkás

25

22

21

 Segéd- és betanított munkás, mezőgazdasági fizikai

37

45

41

 Nem volt soha állása

10

11

10

 Egyéb (tanuló stb.)

16

15

19

100

100

100

Összesen

  102

Adat

2001-es adatfelvétel

2005-ös adatfelvétel

2006-os adatfelvétel

Település  Budapest

5

6

5

 Város

50

43

47

 Község

45

51

48

Összesen

100

100

100

 Rendezett városi

40

34

36

 Rendezetlen városi

10

8

6

 Rendezett falusi

A lakás környéke

37

35

40

 Rendezetlen falusi

8

12

10

 Roma/szegény telep

6

11

8

100

100

100

Összesen A lakás használatának jogcíme  Tulajdonos

85

79

86

 Önkormányzati lakás bérlője

8

14

8

 Egyéb lakás bérlője

4

5

3

 Egyéb

4

2

4

Összesen

100

100

100

N=1033

N=996

N=737

 1 szobás lakások

17

23

14

 Folyóvíz nélküli háztartások

15

16

15

 WC nélküli háztartások

21

28

23

 Fürdőszoba nélküli háztartások

19

28

20

3

11

5

14

17

10

4

7

1

Lakásjellemzők

 Konyha nélküli háztartások  Szennyvízelvezetés nélküli háztartások Háztartásszerkezet  Egyedülálló  Pár gyerek nélkül

7

11

8

 Pár gyerekkel

65

57

60

 Szülő gyerekkel

12

16

17

 Egyéb

12

9

15

Összesen

100

100

100

103 

Adat

2001-es adatfelvétel

2005-ös adatfelvétel

2006-os adatfelvétel

Legmagasabb iskolai végzettség a háztartásban  Kevesebb, mint nyolc általános

3

4

 Nyolc általános

21

36

27

 Szakmunkásképző/szakiskola

36

34

34

 Érettségit adó középiskola

33

22

30

6

4

6

100

100

100

 Nincs

36

46

39

1

40

39

43

 2 vagy több

24

15

18

 Egyetem, főiskola Összesen

3

Aktív keresők a háztartásban

Összesen Munkanélküliség

100 N = 1035

100

100

N = 995

N = 737

 Van hivatalosan regisztrált munkanélküli   a háztartásban

32

31

30

 Van nem regisztrált munkanélküli a háztartásban

19

15

14

8

7

20

 Van nem dolgozó, de a munkakeresést már feladó háztartástag Háztartás-összetétel  Csak aktív keresők

23

19

21

 Csak inaktív keresők

36

46

39

 Aktív és inaktív keresők egyaránt Összesen

41

36

40

100

100

100

Az anya munkaerő-piaci aktivitása a gyereket nevelő háztartásokban  Foglalkoztatott

35

25

24

 Munkanélküli

16

18

20

 Gyesen/gyeden/gyeten van

25

36

33

 Inaktív (nyugdíjas, ápolási díjban részesül)

14

15

13

 Eltartott

10

5

10

Összesen

100

100

100

78

72

70

Roma háztartástag (a kérdező szerint)  Nincs  Van

22

28

30

Összesen

100

100

100

  104

M2. táblázat: Anyagi helyzet, jövedelmek a szegény háztartásokban 2001-es adatfelvétel

2005-ös adatfelvétel

2006-os adatfelvétel

N = 1033

N = 997

N = 725

 Egyáltalán nem

55

49

46

2

32

34

32

3

12

15

20

Adat Elegendő-e a háztartás elmúlt havi jövedelme a megélhetéshez?

4

1

2

1

 Teljes mértékben elegendő

0

0

1

100

100

100

Összesen

Milyen gyakran fordult elő az elmúlt évben, hogy kifogytak a pénzből?  Havonta

69

64

67

 Ritkábban

25

30

26

 Sohasem

6

6

7

100

100

100

Összesen

Milyen kiadásokat érintett a pénzhiány, mire nem jutott elég pénz 1) Élelmiszer • Nem fordult elő

51

59

65

• Előfordult

49

41

35

0

0

0

100

100

100

29

39

46

• Ilyesmire nem költenek Összesen 2) Lakbér • Nem fordult elő • Előfordult

9

11

5

• Ilyesmire nem költenek

62

51

49

Összesen

100

100

100

3) Rezsikiadások • Nem fordult elő

51

42

60

• Előfordult

49

58

39

• Ilyesmire nem költenek Összesen

0

0

1

100

100

100

4) Hiteltörlesztés • Nem fordult elő

–

41

58

• Előfordult

–

19

15

• Ilyesmire nem költenek

–

40

27

Összesen

–

100

100

105 

2001-es adatfelvétel

2005-ös adatfelvétel

2006-os adatfelvétel

• Nem fordult elő

23

18

23

• Előfordult

72

77

72

5

5

5

100

100

100

• Nem fordult elő

38

40

52

• Előfordult

49

40

38

Adat 5) Felnőttek ruházkodása

• Ilyesmire nem költenek Összesen 6) Gyerekek ruházkodása

• Ilyesmire nem költenek Összesen

14

20

10

100

100

100

7) Gyógyszerek kiváltása • Nem fordult elő

54

56

63

• Előfordult

38

39

34

• Ilyesmire nem költenek

8

5

3

100

100

100

• Előfordult

54

63

66

• Ilyesmire nem költenek

29

26

28

Összesen

17

11

6

• Nem fordult elő

22

22

17

• Előfordult

59

45

69

• Ilyesmire nem költenek

19

33

14

100

100

100

Összesen 8) Közlekedés • Nem fordult elő

9) Társasággal, családdal való együttlét

Összesen Hogyan ítéli meg családja jelenlegi helyzetét? • Nem szegény • Bizonyos szempontból szegény

5

2

7

56

48

54

• Teljes mértékben szegény

39

50

39

Összesen

100

100

100

Milyennek tartotta családja helyzetét az elmúlt három évben? • Nem szegény

10

4

9

• Bizonyos szempontból szegény

57

49

58

• Teljes mértékben szegény

33

47

33

Összesen

100

100

100

  106

Adat

2001-es adatfelvétel

2005-ös adatfelvétel

2006-os adatfelvétel

22

18

13

Hogyan fog alakulni a helyzetük a következő évben? • Javulni fog • Változatlan marad

40

44

27

• Romlani fog

38

38

60

Összesen

100

100

100

N = 1033

N = 994

N = 722

60

54

56

 Mellékfoglalkozásból származó jövedelem

2

1

2

 Vállalkozásból származó jövedelem

4

1

3

12

13

11

A háztartás utolsó havi jövedelmének forrásai között szerepel  Főállásból származó jövedelem

 Alkalmi munkából származó jövedelem  Mezőgazdasági termelésből származó jövedelem

7

1

2

 Egyéb munkából származó jövedelem

1

2

2

 Nyugdíj

33

32

32

 Gyes/gyed/gyet

28

30

32

 Ápolási díj

–

3

5

 Családi pótlék

73

70

75

 Munkanélküli-járadék/álláskeresési támogatás

17

16

13

 Táppénz  Önkormányzati segély

4

1

2

32

42

23

 Családon belüli támogatásból

2

2

6

 Tartásdíj

4

6

4

 Nem önkormányzati segély

1

2

2

 Egyéb nem munkajövedelem

4

1

2

Kifizetési hátralék a háztartásban

N = 1032

N = 994

N = 722

 Lakbér, albérleti díj  Lakáshitel  Egyéb hitel  Gáz, elektromos áram  Közös költség, víz, csatorna

3

6

3

12

10

9

–

19

17

10

21

14

7

11

10

 Bolti tartozás

4

5

4

 Családon belüli tartozás

11

17

14 13

A kérdezést megelőző három év során kikapcsolt kikacsolt közmű  Villany

7

12

 Víz

1

3

2

 Gáz

1

1

3

 Telefon

9

8

7

107 

Irodalom

Darvas Á. – Tausz K. (2002): A gyermekek szegénysége. Szociológiai Szemle, 4: 95–120. Darvas Á. – Győri P. – Kőnig É. – Mózer P. – Tóth Z. (2004): Szükség van a változásra. Készült a SZOLID Projekt megbízásából. Budapest. ELTE TáTK (2003): Szegények és segélyek. Szociális ellátások igénybevétele Csepelen. ELTE Szociális Tanulmányok Intézete, Szegénységkutató Csoport és Csepeli Családsegítő Szolgálat, Budapest. Lásd még: Társadalmi befogadás, 2002. NCSSZI, Budapest, 2004, 27–54. /Kapocs Könyvek 5./ Ferge Zs. et al. (1995): Societies in transition International report on the Social Consequences of the Transition. A survey carried out as part of the SOCO project initiated and coordinated by the Institute for Human Studies, Vienna. Crossnational report on five countries, prepared by Zsuzsa Ferge, Endre Sik, Péter Róbert, Fruzsina Albert. Institute for Human Studies, Vienna. (Multigraphied) Ferge Zs. – Tausz K. – Darvas Á. (2002): Küzdelem a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen. 1. köt. Esettanulmány Magyarországról. ILO, Budapest, 156 p. Global Employment Trends Brief, 2007 January, ILO, Genf, www.ilo.org/trends Hablicsek L. (2005): Kísérleti számítások a roma lakosság területi jellemzőinek alakulására és 2021-ig történő előrebecslésére. Aktív Társadalom Alapítvány, Budapest. Havasi É. (2006): Megélhetési nehézségek, anyagi depriváció. In Szivós P. – Tóth I. Gy.: Feketén, fehéren. TÁRKI Monitor jelentések 2005. TÁRKI, Budapest, 59–82. Juhász G. (2005): A szociális jog fejlődése Magyarországon 1985/1990. Kézirat. Budapest. Kemény I. (szerk.) (1976): Beszámoló a magyarországi cigányok helyzetével foglalkozó, 1971-ben végzett kutatásról. MTA Szociológiai Kutató Intézet, Budapest. Kemény I. (1997): A magyarországi roma (cigány) népességről (két felmérés tükrében). Magyar Tudomány, 6: 644–655. Kemény I. – Janky B. – Lengyel G. (2004): A magyarországi cigányság 1971–2003. Gondolat Kiadó – MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest. KSH Mikrocenzus, 2005: 2005. évi mikrocenzus. 3. köt. – A foglalkoztatottak helyzete és 9. köt. – Iskolázottsági adatok. KSH, Budapest, 2006. Ladányi J. (2007): Szélsőséges kirekesztés – szegregáció. Tartós kirekesztés Magyarországon a piacgazdasági átmenet időszakában. Előadás az MTA Társadalmi egyenlőtlenségek című konferenciáján. 2007. május 9.

109 

Ladányi J. – Szelényi I. (2001a): A roma etnicitás társadalmi konstrukciója Bulgáriában, Magyarországon és Romániában a piaci átmenet korában. Szociológiai Szemle, 4: 85–95. Ladányi J. – Szelényi I. (2001b): Van-e értelme az underclass kategória használatának? Beszélő, 11 (július–augusztus): 94–98. „Legyen jobb a gyerekeknek” (2007): Nemzeti Stratégia 2007–2032. Létminimum 2006. KSH, Budapest, 2007. Mayer J. (2005): A „második esély” iskolái és az esélyteremtés. In uő (szerk.): A második esély iskolái. OKI, Budapest. NCST (2005): Nemzeti cselekvési terv a társadalmi összetartozásért 2004–2006. Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Egészségügyi Minisztérium, Budapest. Simonyi Á. (szerk.) (2001): Tizenegy falu, ötvenöt család. Kisgyermekes munkanélküli családok hátrányos munkaerő-piaci térségekben. Struktúra Munkaügyi Kiadó, Budapest. Simonyi Á. (2002): Családok peremhelyzetben városon és falun. Szociológiai Szemle, 4: 131–142 Szalai Júlia (2007): Nincs két ország...? Társadalmi küzdelmek az állami (túl)elosztásért a rendszerváltás utáni Magyarországon. Osiris Kiadó, Budapest. Szivós P. – Tóth I. Gy. (2006): Feketén, fehéren. TÁRKI Monitor jelentések 2005. TÁRKI, Budapest.

A borító Molnár István munkája A szöveget gondozta: Sík Júlia Nyomdai előkészítés: SL és Társa Bt. Nyomás: VÁRKERT–97 Kft. Felelős vezető: Percze Bertalan ügyvezető