A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI HARC
KŐSZEGVÁRI TIBOR nyá. vezérőrnagy, Professor Emeritus, DSc
A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI HARC KATONAI ASPEKTUSAI Nem könnyű feladatra vállalkozik az az előadó, aki a terrorizmus elleni harc katonai aspektusairól akar beszélni Magyarországon, a ZMNE-en, nagy tudású hazai és külföldi szakértők előtt. A feladatot nehezíti először az, hogy magyar katona ez ideig még nem találkozott a terrorizmus elleni harc feladatával, mivel a magyar törvények szerint ez a feladat a rendőrségé, másodszor pedig az, hogy sem az Amerikai Egyesült Államokban, sem a NATO tagállamok fegyveres erőinél nem találhatók olyan kipróbált és gyakorlati tapasztalatokra alapozott elvek, amelyek a terrorizmus elleni harc teljes spektrumát feltárnák. Tény, hogy Bush elnök 2001. szeptember 12-én, az előző napi terrortámadás után „háborút” hirdetett a nemzetközi terrorizmus ellen. Tény az is, hogy az Észak-atlanti Tanács, a Washingtoni Szerződés 5. cikkére hivatkozva, minden tagállamot érintő fegyveres támadásnak minősítette a szeptember 11-i terrorakciót és felszólította a tagállamokat a katonai erő felhasználására a terrorizmus ellen és az is tény, hogy 2001. októbere óta szövetséges katonai erők hajtanak végre terrorellenes műveleteket Afganisztánban, majd ez év május 1-től Irakban, de kidolgozott és hivatalosan elfogadott hadműveleti és harcászati elvekkel mind a mai napig nem rendelkezünk a nemzetközi terrorizmus elleni aktív harchoz. Az elmondottakból levonható a következtetés, hogy 2001. októberéig a fejlett világ csak védekezett ⎯ rendszerint elkésve ⎯ a terrorizmus ellen, most pedig rákényszerül arra, hogy a korábbinál aktívabban, támadólag lépjen fel a terrorszervezetek ellen, és ha lehet, csírájában fojtsa el a terrorakciókat. Várható, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem katonai műveleteiben a magyar katonáknak is részt kell vállalniuk a jövőben. Erre utaló megállapításokat lehet olvasni a védelmi felülvizsgálatról kiadott tájékoztatóban! Ahhoz, hogy mi, magyar katonák világosan lássuk a várható feladatot, célszerű megismerni először a terrorizmus elleni harc eddigi katonai tapasztalatait, másodszor pedig azt, hogy mit kell tenni a harcra való felkészülés érdekében. Az előadásra rendelkezésre álló idő nem teszi lehetővé, hogy részletesen szóljak mindkét témáról. Ezért mai rövid előadásomat a terrorizmus elleni harc katonai tapasztalatainak bemutatására fordítom. Bevezetőmet had egészítsem ki azzal, hogy néhány héten belül megjelenik egy egyetemi jegyzet „A nemzetközi terrorizmus elleni harc katonai területei és feladati II. rész” címmel, 7
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK
amelynek szerzője én vagyok. A jegyzetben bővebben írok a felvetődő problémákról. Most rátérek a terrorizmus elleni harc eddigi katonai tapasztalatainak rövid áttekintésére. A történelmi tények azt igazolják, hogy több országban és kontinensen, számos alkalommal már 2001. szeptember 11-ét megelőzően is sor került katonai erők alkalmazására a terrorizmus ellen. Elegendő, ha megemlítjük az észak-írországi, a csecsenföldi, a hollandiai, a teheráni, az entebbei, a mogadishui vagy a szomáliai terroristaellenes akciókat, amelyeket zömében katonai erők hajtottak végre a 70-es és 80-as években. (A terrorakciók és áldozataik számát az 1. és 2. sz. melléklet mutatja). Röviden vizsgáljunk meg néhány terrorszervezet elleni katonai akciót. A Nagy-Britanniához tartozó észak-ír területeken már évtizedek óta folyik a küzdelem az IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) terrorszervezete ellen. Az IRA 1969től hajt végre robbantásos és gyújtogatási akciókat a brit kormányhivatalok, rendőri és katonai objektumok ellen egész Nagy-Britannia területén, esetenként pedig a brit fegyveres erők európai támaszpontjai ellen is. Az IRA a terrorakciók zömét robbanóanyaggal töltött gépkocsikkal szervezte és hajtotta végre, melyek jelentős személyi áldozatokkal és anyagi veszteségekkel jártak. A terrorakciók kezdetén a brit kormány megkísérelte tárgyalások útján rendezni a kialakult veszélyhelyzetet. Az IRA nem változtatott álláspontján és folytatta a terrortámadásokat. A tárgyalási próbálkozások után rendőri erők bevetésére került sor, amely szintén eredménytelen volt. Ezt követte a katonai erők rendszeres alkalmazása az IRA terroristái ellen. A brit fegyveres erők elsősorban a különleges műveleti alegységeit, a SAS- (Special Air Service — Különleges Légi szolgálat) ezred részeit, valamint a szárazföldi csapatok könnyű gépesített zászlóaljait vetette be a terrorelleni akciók során.1 2002-ben az Észak-Írországban terrorellenes tevékenységet folytató brit katonai erők létszáma kb. 7800 fő volt.2 Bár nem sikerült teljesen kizárni és megakadályozni a terrorista-akciókat, de az eltelt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a brit katonai erők tevékenysége sikeresebb minden korábbi terrorellenes próbálkozásnál. Lényegében hasonló megállapítás tehető a csecsenföldi terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatban is. Itt az állapítható meg, hogy a fegyveres harcok fő feladatait az orosz katonai erők hajtották végre és csak azok után vették át a 1
A bevetett katonai erők létszáma egyes időszakokban igen jelentős volt. Így például 1995-ben a katonák létszáma több mint 10 000 fő volt, amelyek három dandárparancsnokság, tíz gyalogzászlóalj, egy műszaki zászlóalj és egy repülő alakulat személyi állományát jelentették. Ezeket további honi (Home Service) területvédelmi erők támogatták mintegy 5300 fővel. Forrás: The Military Balance 1995/96, 67. o. The International Institute for Strategic Studies, London. 2 The Military Balance 2002/2003, 62. o.
8
A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI HARC
BM-szervek a terrorszervezetek végleges felszámolásának terheit. (Megjegyzendő, hogy a BM-hez tartozó, Csecsenföldön bevetett alakulatok valójában 100%-os katonai kiképzéssel és felszereléssel rendelkeznek). A csecsen terroristák legjelentősebb akciói közé sorolható az 1994. november 26-i, melyben számos orosz katonát túszként fogtak el Groznijban. Nagyon kegyetlen és véres terrortámadást hajtottak végre 1995. június 14-én Bugyonovszkban egy kórház ellen, ahol a csecsenek több mint 1000 főt tartottak fogságban. Az orosz katonai erők kétszer is megtámadták a terroristákat, de a támadások a sok áldozattal együtt sem sikerültek. Végül a terroristák 100 túszt magukkal víve, szabadon elvonultak Csecsenföldre. A korábbiaknál még több áldozattal járt az a csecsen terrorista akció, amely 2002. októberében zajlott le Moszkvában. A mintegy 50 fős terrorista csoport váratlanul rajtaütött a Dubrovszkaja utcai színház több mint 800 nézőjén, akiket géppisztollyal és a testükre szerelt robbanóanyagokkal fenyegetve három napon át túszként tartották fogva. A terroristák ellen bevetett orosz terrorelhárító alakulat, az Alfa-csoport, nagytöménységű altatógázt fújt be a színházba, majd több irányból betört az épületbe és megölte az elkábult terroristák zömét. Tragikus következménye volt a tömény altatógáz bevetésének az, hogy 117 ártatlan színházlátogató is elpusztult az akció során. Külföldi és orosz szakértők értékelése szerint az orosz fegyveres erők terrorista ellenes akciói gyakran azért jártak nagy áldozatokkal, mert az átszervezés és folyamatos csökkentés állapotában lévő katonai alakulatok katonái és parancsnokai nincsenek megfelelően felkészítve és kiképezve a terroristák elleni harcra.3 A nyugat-európai közvélemény felháborodását és félelmét váltotta ki az a terrorakció, amely 1977 júniusában Hollandiában történt. Egy 9 fős dél-molukkai terroristacsoport elfoglalt egy vonatot, amelynek utasait és személyzetét 19 napig tartotta túszként fogva. A terrorista csoport ellen egy tengerészgyalogos szakaszt és egy vadászbombázó rajt vetett be a holland kormány. Az akció során a vadászbombázó repülőgépek rácsapásokat hajtottak végre a vonat ellen, ezzel elvonták a terroristák figyelmét a földön támadó tengerészgyalogos erőről. Ez az erő részben megsemmisítette, részben foglyul ejtette a terroristákat és kiszabadította a túszokat.
A TÁMADÓHARC TAPASZTALATAI A téma kutatójának a múlt tapasztalatai is fontosak, de figyelmét mégis a napjainkban is folyó legnagyobb méretű terrorizmus elleni küzdelem eseményei és tapasztalatai kötik le. 3
The Military Balance 1995/96, 103–104. o.
9
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke parancsára 2001 októbere óta hajtanak végre az amerikai katonai erők támadó hadműveleteket Afganisztánban és a világ más körzeteiben az al-Kaida terrorszervezet és támogatói ellen, amelyműveletekhez több más állam katonái is csatlakoztak. A hadműveletek kezdetétől eltelt 2 év lehetőséget nyújt arra, hogy bizonyos tapasztalatokat és következtetéseket vonjunk le a katonai erők terrorizmus elleni harcával kapcsolatban. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk azt, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni harc várhatóan bonyolult és hosszú lesz. Ma a terrorizmus elleni harc nem abból áll, hogy a rendőrség körbezár egy épületet, és hosszan tárgyal a terroristával (vagy több terroristával) miközben a mesterlövészek tüzelőállást foglalnak, és ha sikerül, ártalmatlanná teszik a terroristát vagy terroristákat. Ma ez a harc elsősorban katonai erőt igényel, mert a nemzetközi terrorszervezetek több ezer fős, jól kiképzett állománnyal, korszerű fegyverekkel óriási anyagipénzügyi háttérrel és rendszerint támogató kormányokkal rendelkeznek. Az ilyen szervezetet nem lehet néhány óra, vagy nap alatt felszámolni. Bush amerikai elnök 2002. június 1-én beszédet mondott a West Pointban végzett tisztek előtt, ahol felvázolta azt a kidolgozás alatt álló katonai stratégiát, amelynek lényege a terrorista akcióknak határozott katonai műveletekkel végrehajtott megelőzése. Donald Rumsfeld védelmi miniszter bővebben vázolta az új amerikai terrorellenes stratégiát és hangsúlyozta, hogy a jövő katonai erőinek határozott és sikeres műveleteket kell végrehajtaniuk a nemzetközi terrorizmus ellen, melyek során gyorsan bevethető és eredményesen harcoló, jól álcázott és nehezen felderíthető erők hajtják végre a gyakran változó feladatokat, minimális logisztikai támogatással. Nem a fegyverek nagy mennyisége, hanem az ellenséget felderítő és érzékelő rendszerek, valamint a csapásmérő egységek közötti öszszeköttetési hálózat hatékonysága fogja meghatározni a sikert. Ezek a rendszerek lehetővé teszik az ellenség megsemmisítését a felderítést követő másodpercekben, és nem engedik annak elmozgását.4 Mind Bush elnök, mind Rumsfeld védelmi miniszter beszédéhez felhasználta azokat a tapasztalatokat, amelyeket az amerikai és szövetséges katonai erők szereztek az Afganisztánban folyó terrorellenes hadműveletek és harcok során. Az „Enduring Freedom” ⎯ hadművelet eddigi tapasztalatait összegyűjtő szakértők úgy vélik, hogy az Afganisztán területén megsemmisített és elfogott terroristák mellett jelentős azon al-Kaida tagok száma, akik a harcok elől Pakisztánba, vagy más országokba menekültek és azokban új bázisokat hoztak létre. Az al-Kaida tehát tovább él, akcióival számolni kell. A fő feladat most 4
The Military Balance 2002/03, 232. o.
10
A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI HARC
ezeknek az elmenekült elemeknek a felderítése és megsemmisítése. Ehhez szükség van számos ország, az egész fejlett és fejlődő világ együttműködésére. Az Afganisztánban települt al-Kaida terrorszervezet állományát és bázisait viszonylag könnyű volt megkülönböztetni a helyi lakosságtól, mivel attól elkülönülten tevékenykedtek és épültek ki. (Ennek ellentétét tapasztalták a szövetséges erők Koszovóban, ahol mind a szerb, mind az albán erők kis csoportokban mozogtak és legtöbbször „beolvadtak” a helyi lakosságba és településeibe. Hasonló problémák merülnek fel az Irakban folyó terroristaellenes műveletekben is.) Az afganisztáni harcok sikerét segítette az a nemzetközi szolidaritás, amit az Egyesült Államokat 2001. szeptemberében ért terrortámadás kiváltott. Ennek tudható be a fejlett országok részéről az a gyors és feltétel nélküli támogatás az Egyesült Államok irányába, mely sem Koszovó, sem Irak esetében ez ideig nem volt tapasztalható. Az al-Kaida állományának és bázisainak felszámolásában kiemelkedő szerep jutott a légierőnek és a különleges hadviselési (Special Operation Forces) erőknek. A légierő gépei rendszerint a különleges hadviselési erők A-különítményei által megjelölt célokra mérték csapásaikat, amelyek ⎯ amerikai jelentések szerint ⎯ pontosak és hatásosak voltak. Ennek a csapásmérésnek két alapeszköze volt. Az egyik az A-különítményekkel együttműködő légierő rávezető csoportok által alkalmazott lézer-célmegjelölő eszköz és az a GPS-készülék, amellyel a csapásmérő repülőgépeket a célra vezették, a másik pedig a JDAM (Joint Direct Attack Munition — Egységes Közvetlen Támadó Lőszer) elnevezésű légibomba volt, amelyet a GPS-műholdakról érkező jelek irányítottak a célba. Ezek a 900 kg. súlyú bombák alkalmasak voltak arra, hogy a rávezető csoport által megjelölt célokat (pl. földalatti raktárak, bunkerek vagy barlangok) a műholdról érkező jelek segítségével megsemmisítsék. A különleges hadműveleti erők és a csapásmérő légierő között létrehozott kommunikációs rendszer lehetővé tette, hogy a cél felderítését követő 20 percen belül eredményes csapást mérjenek a térség légterében járőröző harci repülőgépek. Az Afganisztán területén tevékenykedő szövetséges erők hatékony műveleteit jelentősen segítette a hálózatos hadviselés (Network-centric Warfare — NCW) elveinek és módszereinek alkalmazása. Az összeköttetési műholdak, a felderítő és érzékelő rendszerek viharos fejlesztése és alkalmazása a katonai műveletekben, lehetővé teszi azt, hogy az egymástól nagy távolságra és szétszórtan elhelyezkedő katonai erők egy időben, azonos információk birtokában, összehangoltan hajtsák végre feladataikat. A terroristák elleni harcot viszont jelentősen nehezítette az, hogy a szövetséges erők katonái nem ismerték az egyes afgán törzsek nyelvét és kultúráját. 11
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK
Az afganisztáni hadműveletekben igen fontos szerep hárult a terrorista csoportok és bázisaik felderítését végző pilótanélküli repülőgépekre, mint a Predator és a Global Hawk. Az ezek által felderített célok adatait a műholdas híradórendszer útján, közel azonos időben kapta meg az összes szövetséges parancsnokság és a harci feladatot végrehajtó erő. A Floridában lévő USA Központi Parancsnokság és a Kuvaitban települt előretolt harcálláspont egy időben, azonos információkat kapott a folyó hadműveletekről és hatékonyan tudta vezetni a harcoló erőket. A Predator pilótanélküli repülőgép felderítési adatait megkapták az AC-130 típusú harci repülőgépek is, amelyek ezen adatok alapján pontos és eredményes csapásokat mértek a terroristák álló és mozgó céljaira egyaránt. Az afganisztáni hadműveletben bevetett C4ISR (Command, Controll, Computer, Communication, Intelligence, Surveillance and Reconnaissance) rendszerek széleskörű alkalmazása lehetővé tette, hogy a támogató légierő ne csak a stabil (álló) célok ellen, hanem a mozgó és újonnan felbukkanó célokra is eredményesen hajtsa végre csapásait. Az 1991. évi Öböl-háborúban a hagyományos fegyverzetű harci repülőgépek átlagban 13 bevetést hajtottak végre egy cél megsemmisítése során. Afganisztánban a bevetett harci repülőgépek annyi célt tudtak pusztítani, mint ahány smart-bombát5 hordoztak. A légierő alkalmazását elemző szakértők szerint azonban nem lehet azonos eredményt elvárni a sűrű növényzetű esőerdőben, vagy nagyvárosban rejtőzködő terrorista csoportok ellen bevetett harci repülőgépektől, mint az afganisztáni hegyi barlangokban és bunkerekben megbúvó al-Kaida terroristák esetében.6 Ugyanezek a szakértők rámutattak arra is, hogy az amerikai légierő a rendelkezésre álló csúcstechnológiával is kénytelen az afgán időjárási és terepviszonyok között gyakran a tervezettnél hosszabb időt és több eszközt felhasználni az egyes harci feladatok végrehajtására. Ausztrál SAS-alegységek a Mazar-e-Sharif körzetében folyó harcok kezdeti szakaszában gyakran kifogásolták az amerikai légierő hiányosságait, különösen a felderítés és a bevetett eszközök hibás működése miatt. A világközvéleményt megdöbbentették azok a polgári lakósság veszteségeivel járó repülőbevetések (pl. esküvői menet bombázása), amelyekért az USA légierőt vádolta az afgán népesség. Negatív észrevételek merültek fel a földalatti célok és a mozgó célok pusztításával kapcsolatban is. A földalatti építmények (vezetési pontok, hírközpontok, raktárak stb.) a jelenleg rendelkezésre álló építőtechnika segítségével egyre nagyobb mélységben helyezhetők el. Az ezek rombolására bevetett légibombák és rakéták nem 5 6
Smart-bomba — nagy pontosságú vagy intelligens - repülőbomba. The Military Balance 2002/03, 234–235. o.
12
A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI HARC
mindig érik el az elvárt hatást. E téren további fejlesztésekre van szükség. Hasonló problémák jelentkeznek a mozgó célok (menetben lévő vezetési pontok, rakéta indítóállványok, harckocsik stb.) terén is. A célok pontos helyéről adott felderítési adatok csak akkor bizonyulnak hasznosnak, ha a pusztító csapást öt percen belül hajtják végre. Ennek érdekében szükség van a légi- és kozmikus (műholdas) felderítés eszközeinek és módszereinek további javítására. Olyan felderítő-érzékelő eszközöket is létre kell hozni, amelyek megkülönböztetik a valóságos eszközöket a színleltektől. Szakértői vélemények szerint ezeknek az új eszközöknek és módszereknek a kidolgozására az elkövetkező évtizedben valószínűleg még nem kerül sor.
A VÉDELEM TAPASZTALATAI Az Egyesült Államok elleni 2001. szeptemberi terrortámadás gyökeresen megváltoztatta a honi területek terrorizmus elleni védelmével kapcsolatos eddigi nézeteket és elveket. A külső veszélyekkel szembeni stabil biztonságot felváltotta a sebezhetőség felismerése. Ez maga után vonta a honi területek védelmének sürgős átértékelését és javítását. Ugrásszerűen megnőtt a katonai erők szerepe a honi területek védelmében, különösen a lég- és űrvédelem, valamint a fontos objektumok őrzés-védelme vonatkozásában. A katonai erők szerepének növekedése, azonban nem csökkentette a belbiztonsági és belső védelmi erők és szervek felelősségét. Bush elnök 2002. júniusában bejelentette egy új minisztérium, a Honi Biztonsági Minisztérium (Department of Homeland Security) létrehozását. Ez az új minisztérium több mint 100 korábbi kormányzati szerv feladatköreit és felelősségét fogja össze. A brit kormány tervbe vette egy, a honi terület védelmét erősítő 6000 fős katonai alakulat felállítását, amelynek fő feladata a terrorista támadások elhárítása Nagy-Britannia területén. Számos európai ország kormánya a brithez hasonló lépéseket tervez, amely lépéseket a NATO keretein belül kívánnak összehangolni, felhasználva az USA honi biztonsági minisztérium megszervezése során figyelembe vett amerikai tapasztalatokat. A Magyar Köztársaság kormánya és Parlamentje is felismerte ennek fontosságát és hozott néhány határozatot a terrorizmus elleni harc területén. Ezek közül ki kell emelnünk a 2001. november 27-én elfogadott törvényt a terrorizmus elleni küzdelemről és a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint a prágai NATO-csúcstalálkozón tett magyar felajánlásokat. A terrorizmus elleni harc katonai feladatait tovább bővítik mindazon tapasztalatok, amelyek az Irakban tevékenykedő szövetséges erők elleni terror13
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK
támadások, vagy a szaúd-arábiai, jemeni és más afrikai országokban állomásozó amerikai erőket és objektumokat érő terrorista akciók, illetve az Izrael, Egyiptom, Algéria és Oroszország területén és máshol végrehajtott terrortámadások során szereztek a különböző katonai erők és parancsnokok.
KÖVETKEZTETÉSEK A terrorizmus elleni harc katonai tapasztalatainak összegzéseként az alábbiakat lehet megállapítani: ⎯ a 21. századi nemzetközi terrorizmus gyökeresen különbözik a korábbi korok terrorizmusától mind erői nagyságát, mind eszközeit és módszereit tekintve, ezért a korábbiaktól eltérő kezelést követel. A nemzetközi terrorizmus elleni harcot nem lehet korunkban és a jövőben kizárólag a rendvédelmi erőkre hárítani, mivel azok nem rendelkeznek a honi területtől nagy távolságra folytatott eredményes harchoz szükséges feltételekkel; ⎯ egyes európai országokban, már 2001. szeptembere előtt is vetettek be katonai erőket a terrorizmus ellen. A brit, a holland, az orosz és más államok kormányai már hosszabb ideje alkalmaztak katonai alakulatokat a terroristák ellen; ⎯ az amerikai nemzeti katonai stratégia és a NATO stratégiai koncepció a jövőben az aszimmetrikus kihívásokat, azon belül a terrorizmust tekintik a fő veszélynek, amelynek elhárítására a katonai erőket fel kell készíteni; ⎯ a nemzetközi terrorizmus elleni harc nem lehet egyetlen állam feladata, mivel korunk terrorizmusa számos államra, esetenként az egész fejlett világra kiterjedő akcióhálózattal és támogató szervezettel rendelkezik; ⎯ a fejlett országok terrorizmusellenes lépései mellett tapasztalható az, hogy a világ többi állama is fokozatosan felismeri az ilyen összefogás szükségességét. Ehhez kapcsolható Kína, Oroszország, Kirgizisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán és Tadzsikisztán kormányainak az a törekvése, hogy felállítsanak egy terrorizmus elleni központot Kirgizisztánban, amely közel fekszik a közép-keleti tűzfészekhez, elsősorban Afganisztánhoz; ⎯ a korunk terrorizmusa elleni eredményes harc csak a katonai erők határozott és sikeres műveleteivel oldható meg. Mindent meg kell tenni a terrorakciók megelőzése érdekében; ⎯ a nemzetközi terrorizmus elleni harc katonai tapasztalatainak legfontosabb forrását jelenleg az Afganisztánban és Irakban folyó katonai műveletek képezik. Ezek folyamatos figyelemmel kísérése és elemzése segíti a magyar katonák felkészítését a terrorizmus elleni eredményes küzdelemre. 14
A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI HARC
1. sz. melléklet Nemzetközi terrorista akciók 1990–1999 között
600
500
Terrorista akciók száma
400
300
200
100
0 Év
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999
Terrorista 437 akciók száma
565
363
431
322
440
296
304
274
392
15
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK
2. sz. melléklet A nemzetközi terrorizmus áldozatai 1991–1999. között 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 Afrika
—
—
7
55
8
Ázsia
—
—
135
17
Eurázsia
—
—
1
151
29
LatinAmerika
—
—
66
329
KözépKelet
—
—
178
NyugatEurópa
—
—
ÉszakAmerika
—
A világon összesen Ebből USA állampolgár
80
28
5379
185
344
635
690
20
27
12
3
46
18
11
194
9
256
445
1097
480
68
31
117
126
287
503
17
405
16
—
1006
—
—
—
7
—
—
n.a.
n.a.
1510
934
914
7053
934
23
3
1011
11
27
23
11
5639 1507
6446 3225
70
535
Forrás: US State Department: Patterns of Global Terrorism, Washington DC., 1999
16