1
A német középkor vezető rétege Werner Hechberger nemességről szóló könyve az Enzyklopädie Deutscher Geschichte sorozatban jelent meg. A sorozat darabjai hasonló felépítésűek, együttesen rendszert alkotnak, de önálló kötetként is megállják helyüket. Először bemutatják jelenlegi ismereteinket az adott tárgykörből, majd vázolják a kutatástörténetet, végül részletes bibliográfiát adnak. Ezen kötet szerzője, Werner Hechberger jelenleg a passaui egyetemen tanít. Hechberger műve elején rövid általános áttekintést ad a középkori társadalomról és nemességről, azután tekinti át az egyes korszakokat. A középkorban születési alapon voltak társadalmi, jogi különbségek az emberek között. Ezt vallási alapon próbálták igazolni, de létezett ennek a rendnek a kritikája is, szintén vallási alapon. (1. o.) A szerző leszögezi, hogy a középkori társadalom nem volt statikus, és a társadalomról való gondolkodás sem volt az. (1-2. o.) Hechberger hangsúlyozza, hogy a nemesség változó jelenség, és nemcsak társadalmi jelenség. A genealógiai-, rendtörténeti megközelítésen kívül foglalkozik vele a jog-, alkotmánytörténet, mentalitás- és kultúrtörténet és szociálantropológia is. A kortársak számára a nemesség társadalmi rangot jelentett, amit a származás alapozott meg. Az a meggyőződés volt az alapja, hogy a jó tulajdonságok öröklődnek. Ez bizonyos magatartásformát követel, bizonyos életmód által fejeződik ki és feljogosít arra, hogy az illető mások fölé emelkedjék. A történészek szerint a származás és a vagyon lehetett a nemesség alapja. A nemességet a szerző úgy értelmezi, mint antikvitásból átvett, társadalmi következményekkel járó lelki-szellemi konstrukció, mely az újkorra is áthagyományozódott. Antik örökség a nobilitas, mint erény-és értékrendszer. A Merovingkortól feltételezhető a biológiai kontinuitás, legkésőbb a Karoling-kortól beszélhetünk nemességről, mint a társadalom felső rétegéről. Mint társadalmi kategória, a kora- és érett középkorban a nemesség nem volt lezárva. A nemesség elkülönülése más társadalmi rétegektől késő középkorra, újkor kezdetére jellemző. (2-4. o.) A Meroving-kor a germán és későantik-római világ szintézise. Az előkelőket részben a gall-római szenátori arisztokrácia adta, a germán „ősnemesség” létét vitatják. A király kíséretének tagjai (antrustionatus) kapták a fontos hivatalokat, ők részesültek a királyi kincstárból. Kérdés, hogy ez a szolgálati nemesség Meroving-kori-e, vagy a germán ősnemességgel azonos. A 6. század végi trónviszályok idején az uralkodójelöltek földet adtak nekik, eleinte csak élethosszig, később ez már nehezen volt ellenőrizhető.
2 Hechberger számba veszi a frankok, burgundok, alamannok, bajorok és szászok törvényeit, azt kutatva, hogy van-e bennük szó nemességről. Arra jut, hogy a korai törvényekben a felső réteg nehezen fogható meg. A frank családok csak a 6. század folyamán vertek helyi gyökeret, és lettek a harcos arisztokráciából földbirtokos arisztokráciává. A királytól kapott hivatalok még nem voltak örökíthetőek, de a vezető családok korán kifejezhettek igényt tisztségekre. A kutatás főleg a Meroving-kor végétől beszél nemességről, de nem ért rajta rendet jogi értelemben. A Meroving-nemesség örökölt társadalmi tekintéllyel és konkrét hatalommal rendelkezett. Kérdés, hogy lehet-e ebben a korban birodalmi nemességről beszélni. (5-11. o.) A Karoling korban létezett birodalmi nemesség, főleg frank származásúak voltak a tagjai. Az ő soraikból kerültek ki a királyi hivatalnokok. A birodalmi nemesség tagjai cserélődtek, és rokoni kapcsolatban álltak a helyi nemességgel.
A törvényeket
(kapitulárék) a nemesség fogadta el, a püspököket, apátokat többnyire közülük nevezte ki a király. A 8. század 2. felében felértékelődött a lovasság. Ennek költséges volta miatt a katonai szolgálatot tulajdonhoz kötötték. Akik nem tudták teljesíteni, egy főúr védelme alá kerültek. Részben ebből vezethető le a földesúrtól való függés kialakulása. Szabadok földesúr uralma alá kerültnek, vagy annak védelmét kérték. Ebben a korban alakul ki a hűbériség is, mely személyi (tanács, segítség) és dologi (hűbérbirtok) kapcsolatot jelentett a hűbérúr és hűbéres között. (11-14. o.) A szabadok felső rétege vagyoni és születési alapon fejlődött ki. A réteg lefelé igyekezett lezárulni. Az előkelők jogilag nem képeztek különálló réteget. Nagy Károly birodalmában jogilag csak szabadok és szolgák éltek. A hatalmasoknak (potentes) segíteniük kellett a szegényeket (pauperes). A Karoling-kori nemesség eszményképét az erények, a származás és a germán örökségnek tekinthető harciasság határozta meg. Kifejlődött az uralkodói etika, és ezzel párhuzamosan a nemesi etika is. Királytükrök, laikustükrök születnek. Aquileiai Paulinus Friauli Erichnek írt, Alkuin Widónak, Bretagne őrgrófjának, Orléans-i Jónás Orléans-i Matfriednak. Dhuoda könyvében arra tanítja fiát, hogy a származás kevésbé fontos, mint a szellem nemessége. (14-15. o.) Miután a Karoling Birodalom felbomlott, a királyi hatalom szétesett, megnőtt a birodalom nagyjainak a szerepe. Királyi jogköröket kaptak, az egyház fölötti rendelkezés hatalma is az övéké lett. A birodalmi arisztokráciából származó nemzetségek végül leváltották a Karolingokat. A Nyugati Frank Birodalmon belül Flandriában és Normandiában megmaradt a hercegi hatalom, délen és nyugaton azonban még nagyobb lett
3 a széttagoltság. A Keleti Frank Birodalomban a királyi és a hercegi hatalom megmaradt. Itáliában a nyugatihoz hasonló volt a helyzet. (15-17. o.) A következő fejezetben az érett középkor nemességét tárgyalja a szerző. I. Konrád a Karoling hagyományokat próbálta továbbvinni, és viszály támadt közte és a hercegek között. I. Henrik amicitia szövetséget kötött velük, királyként primus inter pares volt a hercegek között. I. Ottó idején végetért az amicitia szövetség. A király egyházi hatalma, uralkodói szentsége miatt megnőtt a szakadék közte és a birodalom vezető nemzetségei között. Püspök- és apátkinevezésnél azonban figyelembe kellett vennie a nemességet. A nemesek is részét alkották a Birodalomnak. Ez a kormányzásnál, királyválasztásnál tűnt ki, A nemesség erősödő helyzetének a következménye volt az is, hogy véget ért a Birodalom felosztásának gyakorlata, és kialakult a Birodalom oszthatatlanságának elve. Rheinfeldi Rudolf lázadásában (1077) és a wormsi konkordátumban (1122) mutatkozott meg az az elv, hogy a nemesek a királlyal szemben is képviselhetik a Birodalmat. Előbb nemhivatalosan, a 12. századtól hivatalosan is meglesz a joguk a viszályhoz, a felkeléshez. (15-19. o.) Az Ottók elfogadták a grófság örökletességét. A 12. századtól a grófság nemcsak hivatal, hanem méltóság és rang is volt. Grófi családok alakultak ki, és a ház legmagasabb rangját minden családtag viselte. Legkésőbb 10. században a Karoling-kori hivatali védnökségből gróffal egyenrangú fővédnök lett. A 11. századtól örökletes lett ez a cím. (19-20. o.) A hercegség hivatali jellegét az Ottók és Száliak idején is hangoztatták, mégis már a 10. századtól olykor egy családnak adományozott rangot értettek rajta. Így volt azokkal a hercegekkel is, akiknek nem sikerült megtartaniuk a nekik adományozott hercegséget, de továbbra is viselték a címüket (Karintiai Ottó 985). Hasonló érvényes azon hercegségek birtokosaira, melyek az ún. törzsi hercegségek feldarabolása révén keletkeztek. Tekintélyük kevesebb volt, mint a törzsi hercegeké, jogi helyzetük azonban nem volt más. A 12-13. századtól az utószülött fiúk is igényelték a hercegi címet. (20-21. o.) Megfigyelhetjük a családi rendszerben bekövetkezett változást. A kora középkorra nemzetségek voltak jellemzőek: horizontális csoport, amit összetart a közös származás, közös tulajdon, közös érdekek. Az érett középkorban a nemesi családok területi meggyökeresedésével kialakultak a nemesi dinasztiák. A 9. század második felétől a 13. századig tartott a várépítés korszaka, melynek csúcspontja a 11. század közepén volt. (21. o.)
4 A nemesség átalakulása főleg a birodalom délnyugati részén fonódott össze az egyházreformmal. A nemes monostort alapít, oda temetkezik. A szerzetesek imádkoznak a megholtakért, ápolják a nemzetég emlékezetét. Gondolati konstrukcióként megalakul a dinasztia. Az egyes területeken meggyökeresedett családok hatalma részben a királytól volt eredeztethető, részben a saját hatalmi jogukból. Nemesi családok közti területi különbségek nagyok voltak, ez a konkrét hatalmi viszonyokban is megmutatkozott. Bajorországban a grófok a herceg alárendeltjei voltak, Szászországban és Lotharingiában mellérendelő volt a viszonyuk. A király számára gondot jelentett az alvazallusok elérése. (22. o.) A 12-13. században megpróbálták a nemesi hierarchiát a hűbérjog alapján rendszerezni. Így kiéleződtek a rangbéli különbségek. 1180-tól megragadható a birodalmi hercegi rend, mely egyházi előkelőket és világi fejedelmeket foglal magában. Az egyháziak közvetlenül a királytól kapták hűbérüket, a világiak csak a királytól és az egyháztól kaphattak hűbért. 1184-ből van először példa a birodalmi hercegi rendbe való felvételről. 1257-ben hétre korlátozták a királyválasztó fejedelmek számát. A nemességen belüli társadalmi határok megszilárdításának további eszközei voltak a 13. századi jogkönyvek a pajzsrend alapján. Ilyen volt pl. a Szász Tükör v. a Sváb Tükör. (22-24. o.) A társadalmi változások kihatottak a korabeli társadalomelméletekre. A 11. század elején alakult ki a „három rend” elmélete. (24-25. o.) A 10. századi egyházreformokkal felértékelődik a laikusok szerepe. Hangsúlyozzák, hogy az igazi nemesség az erény kérdése. (25. o.) Már a 9. századtól voltak nemesi konventek, főleg a nem uralomra szánt nemesi gyermekek számára.
Voltak nemesi kanonoktestületek is. Az érett középkori
reformkolostorok kevesebb szerepet szántak a származásnak. Az egyházreform lecsengése után azonban a refomrendeknél is megmerevedtek a származásbeli határok. A 15. században sokhelyt feladták a nemesi exkluzivitást az utánpótlás nehézsége miatt. Számos bencés monostor kanonoki testületté alakult, hogy exkluzivitását megőrizze. (25-26. o.) Hechberger bemutatja a miniszteriálisok rétegét is.Ezt a kifejezést a Karoling korban használták a király szolgálattevőire, hivatalnokaira, akik lehettek szolgák, grófok egyaránt. Az érett középkorban, a 11. században előbb a birodalmi egyház, majd a birodalom szolgálatában jelentek meg miniszteriálisok. A Száliak, Staufok a birodalmi javakat nem hűbérbirtokul
adták,
hanem
miniszteriálisokkal
igazgattatták.
Lehettek
udvari
hivatalnokok, tanácsosok vagy a trónörökös nevelői. Itáliában hercegi címet is kaphattak. A 12. században világi fejedelmek szolgálatában is megjelentek a miniszteriálisok. Felső
5 rétegük a 12-13. században csatlakozott a nemességhez, lovagi módon éltek, birtokaikat örökíthették, nemesi családokkal házasodtak. A 13. században eltűntek a forrásokból. (2734. o.) Hechberger vázolja a lovagság kialakulásának folyamatát, ír a lovagrendekről, a fegyverzet átalakulásáról, a lovaggá avatásról. A 12-13. századtól figyelhető meg, hogy csak lovagi származásúak lehetnek lovagok. Így a lovagság hivatásrendből születési renddé vált. (34-37. o.) A késő középkorról szóló fejezetben vázolja a társadalmi határok megszilárdulását. Káptalanba, lovagrendbe való bejutáshoz igazolni kellett a nemesi származást meghatározott ízig. A nemesek közt kialakult a csoporttudat, rendekbe tömörültek. Azokból, akik a tartomány fennhatósága alól ki tudták vonni magukat, kialakult a birodalmi lovagság. Átalakult hadviselés: a 14. században újjászületett a gyalogság, új fegyvernemek jelentek meg, fontossá váltak a zsoldosok. Azonban a lovasság sem vesztette el jelentősségét, a sereg vezetői pedig továbbra is nemesek maradtak. Hechberger tárgyalja a nemesség és a város viszonyát és a városi polgárok nemesekéhez hasonló életmódját (patríciustornyok, tornák). Tárgyalja az iskolázás kérdését is. A nemesek előrejutásához inkább származás, személyes kapcsolatok kellettek, mint a tudományokban való jártasság. A nemtelenek azonban bizonyos területeken egyenrangúságot szerezhettek a nemesekkel a megfelelő iskolai végzettséggel. Hechberger megállapítja, hogy a késő középkori nemesség nem volt válságban. Megfigyelhető ebben a korszakban a modernizálódás, a társadalmi mobilitás, főleg az alsó nemesség elbizonytalanodása. Új elitek jelentek meg, ezek azonban nem jelentettek vetélytársat, a vezető elit továbbra is a nemesség maradt. (38-55. o.) A könyv második részében a kutatástörténetet foglalja össze a szerző. Már a középkorban is foglalkoztak nemességkutatással: az örökösödés tisztázásához, bizonyos káptalanokba, lovagrendekbe való felvételhez ismerni kellett a családfát, bizonyítani kellett a nemességet. A Frank Birodalomban a Karoling időktől feljegyezték az uralkodó réteg genealógiáját, a nemesekét az érett középkortól. A tudományos, kritikai kutatások a 17. században kezdődtek. (57. o.) Hechberger tárgyalja a nemesség kialakulásáról szóló elméleteket. A 19. századi liberális vélemény szerint a germán időkben létezett egy tekintélyes arisztokrácia, de előjogaik nem voltak. A nemességnek, mint jogi rendnek a megszületéséhez nagybirtokok kellettek. A 20. században alakult ki a nemesi uralom elmélete. Eszerint a nemesek nem a király megbízása alapján, hanem saját jogon gyakorolták a hatalmat. (58-62. o.)
6 Vizsgálja a nemességet jelölő kifejezések etimológiáját. Az adal szó származást, előkelő származást, uodal különleges tulajdont jelent; a nobilis címet római konzulok és leszármazottaik viselték, később kiterjedt a jelentése. (62-63. o.) A Meroving-korral kapcsolatban felmerült, hogy a nemesség az 5. sz. első felében létezett, más nézet szerint ekkor csak felső rétegről beszélhetünk, mely nem jelentett örökíthető előjogot. Egyesek szerint a király által adott hivatal nemesített, mások szerint a nemes kapta a hivatalt. Elméleteket ismerhetünk meg arról, mért hiányzott a nemesség a Lex Salicából, és megismerhetjük a nemesség állítólagos szentségéről való gondolatokat is. Régészeti leletek alapján is érveltek amellett, hogy a 8. században már volt nemesség, de ennek is felmerült a kritikája. Összefoglalja az egyes törzsek nemességéről szóló elméleteket. A kora középkorra vonatkozóan a legtöbb történész nem mond le a nemes kifejezésről, de nem értenek rajta jogilag zárt rendet. (63-69. o.) A Karoling Birodalom kutatástörténeténél említi Tellenbach munkásságát, aki személytörténeti kutatása során elkészítette a „birodalomi arisztokrácia” listáját. Kritikák ellenére meghonosodott ez a fogalom, bár listák felállításával ma már óvatosabbak a történészek. Nehéz a helyi nemességtől való elkülönítésük, ráadásul a nemes és nemtelen földbirtokosok elkülönítése is nehéz. A nobilis kifejezés előfordulásáról, Karoling-kori grófságról szóló nézeteket is megismerhetjük. A hűbériségről való hagyományos nézetet bírálta Reynolds, aki szerint a hűbér dologi és személyi oldala (vazallusság) a 12. századig nem kapcsolódott össze jogilag. A ténylegesen fennálló kapcsolatot jogilag csak később rendszerezték. (69-72. o.) A Karoling Birodalom felbomlása utáni időkről megismerhetjük azt az elméletet, miszerint a felbomlás fő oka a törzsek megerősödése volt. Ezzel szemben Wenskus azt állítja, hogy a törzs változó jelenség, nem politikai cselekvésre képes egység. Van olyan vélemény, hogy a herceg a királytól kapta hatalmát, mások szerint a király csak legitimálta a nemesek önállóan keletkezett uralmát. (72-74. o.) Hechberger
bemutatja
a
nemesség
9-12.
századi
szerkezetváltásáról
szóló
elképzeléseket. Egy elmélet szerint a kognatikus rokoni kapcsolatok ekkor patrilineárissá fejlődtek. Mások szerint csak súlypontáthelyeződés ment végbe. Megismerhetjük a nemesség önértelmezésével, emlékezettel való elgondolásokat is. Egyesek szerint az érett középkor nemessége a Karoling, sőt Meroving nemesség folytatása, de ennek a nézetnek is van kritikája. (74-79. o.) Tárgyalja a király és a nemesség kapcsolatáról szóló elméleteket. Az egyik álláspont szerint a nemesség a királyi hatalom nélkülözhetetlen, de bizonytalan oszlopa. Mások
7 szerint a nemesség veszélyezteti a királyi hatalmat, egy erős király azonban kikapcsolhatja a nemesi bázist. Leyser szerint Szászországban akkor tört ki felkelés, amikor az elégedetlen nemesek a királyi család egy elégedetlen tagja köré tudtak csoportosulni. Keller szerint az uralkodónak döntőbíróként be kellett avatkoznia a nagyok pártharcába, és őbelőle is párt lett. A birodalmi egyház korábbi vélekedés szerint ellensúly volt a nemességgel szemben. Újabban rámutatnak arra, hogy ez aligha igaz, hisz a birodalmi egyház is nemesekből állt. A szerző ismerteti a hűbérjogról és a birodalmi hercegi rendről való nézeteket is. (80-82. o.) Hechberger bemutatja a földesúri birtokkal kapcsolatos elképzeléseket. Egyesek a germán, mások római eredetét vallják. Egyesek szerint az emberek feletti uralom germán eredetű, a föld fölötti rendelkezés joga pedig római. A végrendeletek, adományok szerepét is tárgyalja a szerző. Az adományozás a korai középkorban fontos eszköze volt annak, hogy egyben tartsák a birtokot. A földesúri birtok keletkezéséről az a hagyományos nézet, hogy a nagybirtokosok elnyomták a közszabadokat, és felszívták földjeiket. Újabb elmélet az antik kontinuitásból indul ki. Eszerint világi előkelők kezében volt a pénzügyi igazgatás, az adóemelés joga. Így a szabadokat az adóztatás által is földesúri hatalom alá vonhatták. (82-83. o.) Külön fejezet foglalkozik a nemesi eszményképpel, neveléssel. Az eszményképek esetében is felmerül a germán és a római eredet kérdése. Az uralkodó nézet szerint a 13. századig kivételnek számított az írni-olvasni tudó nemes. Az írástudatlanság nem jelent tanulatlanságot, hanem más képzési világot. A reneszánsz korban a klasszikus felfogás szerint terjed az individuális emberkép; a nemességet támadják, mert nem akarta képezni magát. A társadalomtörténeti szemlélet árnyalja ezt a meglátást. Eszerint a nemesség és a humanizmus közel állt egymáshoz. A szellemtörténeti nézet szerint az egyetemen nem számított a származás, a társadalomtörténet szerint itt is voltak nemesi előjogok, és nehéz volt a nemtelenek előre jutása. (86-89. o.) A következő fejezet a nemesség és az egyház érett középkori kapcsolatával foglalkozik. A 9-12. századi püspökök, apátok jórészt nemesek közül kerültek ki. Különféle nézetek merültek fel a reformkolostorokkal kapcsolatban. Jakobs szerint a Svábföldön alapított monostorok a birodalmi monostorok ellenzékét alkották. Schmid rámutat a nemesség és a kolostorreform szimbiózisára: a nemesi védnökség biztosította a kolostor fennmaradását, a szerzetesek a halott emlékének ápolásával biztosították a család szellemi fennmaradását. (89-91. o.)
8 A miniszteriálisokkal kapcsolatban a régebbi kutatást a miniszteriálisok társadalmi eredete és felemelkedési lehetőségük érdekelte. Tárgyalja a kettős miniszteriálisságról való nézeteket: eszerint egyszerre több úrtól is függhettek volna, pl. birtokfelosztás miatt, birodalmi egyház és birodalom szolgálatában, vagy birodalom és tartomány szolgálatában. Tárgyalja a nemességhez való csatlakozás folyamatát is. Pirenne társadalomtörténeti kutatás alapján a francia homo ligiusokat német miniszteriálisok megfelelőinek tekintette. Német történészek ezt jogtörténeti álláspont alapján elvetik. Vizsgálják a miniszteriálisok városhoz való viszonyát is: milyen szerepük volt a kommuna-mozgalomban, a város vezető rétegében? Megállapítják, hogy a lovagi kultúrát ápoló polgárok többsége miniszteriális származású volt. Figyelemre méltó eredményeket hoznak az egyes városokra összpontosító kutatások. Lübeck vezető rétegében nem tudtak kimutatni polgári életideált. (91-99. o.) A lovagsággal kapcsolatban a vizsgálja e réteg eredetével, eszményivel, egyházzal való kapcsolatáról szóló elgondolásokat. Bloch szerint a korábban nem zárt arisztokrácia a lovagságon keresztül vált születési és jogi alapon álló nemességgé. Duby Mâcon vidékének vizsgálata alapján állítja, hogy a miles kifejezés a 10. sz. végétől fölváltotta nobilist: eleinte a harcosok és földesurak felső rétegét jelölte, az Isten békéje mozgalom után azonban kiterjedt minden fegyverviselőre. Így a nemesség alakult lovagsággá. A lovageszménnyel kapcsolatban foglalkozik az eszmény és valóság közti szakadékkal. Falkenstein szerint késő középkori lovagság egyre inkább a békére hajlott, a lovagi játékok udvari ünnepségekké alakultak. Keen szerint éppen a harc eszményítése vezetett a háború brutalizálódásához a késő középkorban. Erdmann vizsgálta a keresztény harcosideál kialakulását, és az egyház közeledését a háborúhoz. Munkássága óta a német szakma nagyobbnak ismeri el az egyház hatását a lovagságra. Megismerhetjük a lovaggá avatással kapcsolatos elméleteket is. (100-106. o.) A késő középkor kutatástörténetéről szóló fejezet vizsgálja a nemesség elkülönülését, a tartományhoz való viszonyát, a hűbérjogot. Foglalkozik a nemesség kihalásának gondolatával is, ami főleg a birodalom délkeleti részén volt megfogható. Az újabb kutatás érdeklődik az alsóbb nemesség viszonyai, életmódja iránt. A birodalmi lovagságról korábban az volt a nézet, hogy a miniszteriálisok leszármazottai. Személytörténeti kutatások alapján mondható, hogy a miniszteriálisoktól származtak a legkevésbé. A közvetlenül a birodalomtól függő lovagok rendje inkább a tartományi rendbe való bekapcsolódás kudarcaként jött létre, mint a régi jogállás megőrzése során. A késő középkori válságjelenségekkel foglalkozó elméleteket is ismerteti Hechberger. A feudális
9 jövedelmek csökkenése főleg az alsóbb nemességet viselte meg. Társadalmilag lesüllyedtek vagy rablólovagokká váltak. A nemesség válságának gondolatát újabban vitatják. Elméletek szólnak arról, milyen módon ellensúlyozhatták a nemesek jövedelemkiesésüket. A nemesi viszályokkal kapcsolatban az a klasszikus nézet, hogy ez a nemes önmagán való segítésének jogos eszköze, és hatalma kifejezésének eszköze is. Mások rámutatnak arra, hogy a nem nemesek között is volt viszály. Inkább régebben vallották a viszállyal való visszaélés elvét, ezt újabban vitatják, mert nem fogadják el ennek alapját, a nemesség válságának elvét. Hechberger végezetül azt taglalja, hogy a haditechnika változása mennyiben befolyásolta a nemesség vezető szerepét. (107-117. o.) A könyv végén bőséges irodalomjegyzéket és névmutatót találunk. A szerző sokkal bővebb irodalomjegyzéket is ad a http://www.phil.uni-passau.demittelaltgeschichte/adel.htm oldalon. Hechberger műve szakemberek, diákok, tanárok és érdeklődő kívülállók számára egyaránt hasznos segítség nyújt a tájékozódáshoz. Az Enzyklopädie deutscher Geschichte sorozat ezt a célt kívánja szolgálni köteteivel.
Werner Hechberger: Adel, Ministeralität und Rittertum im Mittelalter. (Nemesség, miniszterialitás és lovagság a középkorban) Oldenburg Verlag, München, 2004. 163. o.
Halmágyi Miklós Első megjelenés: Werner Hechberger: A német középkor vezető rétege. (Halmágyi Miklós). Klió 16. évf. 2007/1 66–74.
