A mentális test és a mentális világ

1

Arthur E. Powell

A mentális test és a mentális világ

Számítógépes változat: dr. Fülöpné Veres Ágnes, Hochrein András 2004

MAGYAR TEOZÓFIAI TÁRSULAT, 2004.

2

I. fejezet Általános leírás Mielőtt az ember mentális testét, működését és az ember életében és fejlődésében játszó szerepét részletesen leírnánk, hasznos lesz, ha röviden körvonalazzuk a területet, amit majd tanulmányoznunk kell. Először a mentális testet mint eszközt tekintjük, melyen át az Én mint konkrét intellektus nyilvánul meg, amelyben az elme erői fejlődtek ki, beleértve az emlékezést és a képzeletet, és a mai ember fejlődésének későbbi fokain a tudatnak mint határozott és elkülönült eszköze szolgál, amelyben az ember teljesen függetlenül fizikai és asztrális testétől élhet és működhet. A tanulónak mindenekelőtt azt kell világosan realizálnia, hogy az okkult pszichológiában az ember mentális berendezése két határozott részre oszlik: a) mentális test, amely azzal a sajátosságokkal foglalkozik, amit konkrét gondolatnak nevezünk, azaz pl. egy bizonyos könyv, egy ház, a háromszög, stb. b) a kauzális test, ami az elvekkel, elvont gondolatokkal foglalkozik: könyvek általában vagy házakkal és az összes háromszögeknek közös elveivel. A mentális test ezek szerint alakkal rendelkező gondolatokkal vagy gondolatformákkal foglalkozik, a kauzális test a forma nélküli gondolatokkal. Nagyjából a matematika köréből vehetünk hasonlatot: a számtan (aritmetika) bizonyos meghatározott számokkal foglalkozik, és az elme alsó vagy formai aspektusához tartozik; az algebra (a felsőbb matematika), ami a jelekkel dolgozik, amelyek a számokat általánosságban képviselik, az elme felső, alaktalan oldalához. A kifejezéseket: alaki és alaktalan, természetesen csak relatív értelemben használjuk. Így a felhő vagy a láng, bár van alakjuk, relatíve mégis alaktalannak mondjuk egy házhoz vagy fahasábhoz képest. Ezután foglalkozni fogunk azzal a különös fél-intelligens és rendkívül aktív életszubsztanciával, amit mentális elemi esszenciának ismerünk, és amelynek egy része az embernek a gondolkodásában van segítségére. Azután a mentális test szerkezetére és összetételére fogjuk figyelmünket irányítani, majd ezt követni fogja az emberi mentális test leírása a fejlődés különböző fokain. Tanulmányaink elsőrendű feladata lesz a Kama-manasz vizsgálata, az a társulás, illetve keveredés a vágy és a gondolat között, melynek segítségével talán meg lehetne írni az emberiségnek mint egésznek és minden egyéni embernek a történetét. Ez az egybeolvadás valóban annyira szoros, hogy egyes filozófiai iskolák odáig mentek, hogy az ember asztrális és mentális testét mint egységet tudati eszköznek tekintik, amint az emberiség nagy többsége számára gyakorlatilag valóban az is. A gondolatnak kettős tevékenységét saját világában szintén le kell írni, nevezetesen a gondolathullámok sugárzását és azoknak alakulását, amint sok esetben mint gondolatformák vetődnek ki a térbe. A jelenségek e két osztályának azokat a hatásait, melyeket teremtőikre és más emberekre idéznek elő, szintén vizsgáljuk, az utóbbinál a mentális gyógyítást röviden szintén figyelembe vesszük. Szükséges lesz figyelembe venni azt a hatást, amit a fizikai test és általában az egész fizikai környezet hoz létre a mentális testre és működésére, viszont azt a hatást is tanulmányoznunk kell, amit a mentális test fejt ki a fizikai testre és más fizikai tárgyakra. Azután az asztrális testel is kell hasonló módon foglalkoznunk, nevezetesen hogyan befolyásolja a mentális testet, és viszont, hogyan hat a mentális test az asztrálisra. Majd magával a mentális testtel fogunk foglalkozni és kimutatjuk, hogyan működik, és hogyan lehet képességeit kifejleszteni és gyakorolni akkor, ha a fizikai agyon keresztül tevékenykedik, és akkor, ha önállóan, mint a z öntudat független eszköze működik. Mindez természetesen a mentális test sokkal megfontoltabb gyakorlásához vezet bennünket: a koncentrációhoz, a hatásos mentális életnek sine qua non-jához (elengedhetetlen feltételéhez), azután a meditációhoz és végül a kontemplációhoz, ami a misztikus tudatossághoz vezet.

3

Röviden foglalkozunk a mentális testnek a fizikai test alvása alatti tapasztalatával is. A fizikai és az asztrális halál utáni, azaz magán a mentális síkon való élet foglalja le ezután figyelmünket. Ezt kissé hosszabban tárgyaljuk. Majd önmagával a mentális világgal foglalkozunk, megvizsgáljuk az ottani élet természetét és jelenségeinek általános jellegét. Ezek közé tartoznak a gondolat-központok és az Akasha krónika. Újabb fejezetet szentelünk a mentális világ lakóinak, a mentális test halálának és a kauzális világba való átmenetének. Mindezek után külön fejezetben foglalkozunk a személyiséggel és az Egóval. Végül az embernek igazi otthonából való újbéli leszállását és az alsóbb világokba való újraszületését tárgyaljuk.

II. fejezet A mentális elemi eszencia Mielőtt a mentális testet eredményesen tanulmányoznánk, azzal kell tisztába jönnünk, és azt kell leírnunk, mit értünk mentális elemi esszencia alatt. A tanuló emlékezzen vissza arra, hogy az anyag elemi állapotának alakulása utána természet síkjainak mindegyikében a Hármasság Harmadik Aspektusa (a keresztény terminológia szerint az Életadó Szentlélek) leáradása a szűzi anyag tengerébe (Szűz Mária) és életereje folytán az atomi anyagot új erőre és lehetőségekre ébreszti, aminek eredménye az alsíkok kialakulása lesz minden nagy síkon. Az így éltetett anyagba az Isteni Élet második kiáramlása száll alá; megint a keresztény terminológiával élve, a Fiú. „Megtestesülvén a Szent Lélek és a Szűz Mária által.” Az Isteni Életnek a kiáramlását különböző nevekkel illetjük leszállásának különböző fokain. Mint egészet tekintve gyakran monádi esszenciáról beszélünk, de főként akkor, amidőn a különböző síkoknak csupán atomi anyagába van öltözve, mivel akkor lett egészen készen, hogy fel lehessen használni permanens atomok Monádokká való ellátására. Ha nem atomi, vagyis molekuláris anyagot lelkesít, akkor elemi esszenciának nevezzük, amely elnevezést a középkori akkoltistáktól kölcsönöztük: ők ezt a nevet annak az anyagnak adományozták, amiből a természet-szellemének testei álltak, s ezért ezeket „Elementáloknak” nevezték. Ha lefelé menő útjában a mentális síknak három felső fokát látja el energiával, akkor az Első Elemi Birodalomnak ismerjük. Amint az egész Lánc Időszakot eltöltötte ebben a fejlődésben, leszáll a mentális világ négy alsó fokára és itt a Második Elemi Birodalmat képviseli, ily néven ismerjük. Ismét egy lánc-időszak tartamára és számára történik ez meg: itt szintén elemi esszenciának nevezik. A következő Lánc-időszakot az asztrális síkon tölti el, ahol a Harmadik Elemi Birodalomnak vagy asztrális elemi esszenciának nevezik. (Egy Lánc-időszak, mint tudjuk, az az idő, amit az élethullám azalatt tölt el, amíg hétszer megy át a Lánc hét bolygóján. Így 49 világ-periódus van minden Lánc-időszakban. Lásd Leadbeater: Teozófiai kézikönyv c. művét.) E három birodalom közül mindegyik a természet egyik birodalma, amint változik az élet különböző formáinak megnyilvánulásaiban, mint az állat- és növényvilágban történik, amelyek ismerősebbek számunkra. Azonfelül természetesen minden birodalomban megvan az esszenciának a rendes hét teljesen meghatározott típusa vagy „sugara”, mindegyiknek a hét altípusával, amint azt később látni fogjuk. Fontos megértenünk, hogy az elemi esszencia úgy az asztrális mint a mentális síkokon teljesen különbözik a síkoknak a puszta anyagától.

4

Másik fontos dolog, hogy az élet, ami úgy az asztrális mint a mentális anyagot lelkesíti, a fejlődésnek a lefelé haladó ágán van, az ő számára a haladás tehát azt jelenti, hogy az anyagnak mindig sűrűbb alakjaiba szálljon le, és ezen keresztül fejezze ki magát. Az ember részére a fejlődés éppen ennek az ellenkezője. Ő már mélyre süllyedt az anyagba és most már felfelé, az eredete felé törekszik. Ezért állandó érdekellentét van a benső ember és a különböző eszközeinek anyagában lakozó élet között. Erről későbben, amint tárgyunkat kifejtettük, még bővebben és világosabban lesz szó.

III. fejezet Összetétel és szerkezet A mentális test a mentális világ négy alsó osztályának részeiből épült fel, azaz abból a mentális anyagból, amely az asztrális anyag alsó négy alosztályának felel meg és megfelel a fizikai sík négyféle - szilárd, folyékony, légnemű és éteri - anyagának. A rendes mentális anyagon kívül a mentális test, mentális elemi esszenciát is tartalmaz, azaz a második elemi birodalom anyagát. A mentális test alakja tojásdad, követve a kauzális test tojásdad alakját, amely jellegzetességei közül az egyetlen, ami az alsó világokban megnyilvánulhat. A mentális test anyaga azonban mégsem azonosítható teljesen a tojásalakkal. Az ovális közepén ott van a fizikai test, ami erősen vonzza az asztrális anyagot; és viszont, az asztrális anyag erősen vonzza a mentálist. Következésképpen úgy az asztrális mint a mentális test fizikai formán belül gyűlik össze. Ezért a tisztánlátó számára a mentális test sűrű ködként jelenik meg a fizikai test alakjában, körülvéve a sokkal finomabb ködből álló tojásalakkal. Ez okból a felismerés a mentális világban is éppoly azonnali, mint a fizikaiban. A mentális testnek az a része, amely túlterjed a fizikai test alakon, alkotja a mentális „aurát”. Az asztrális és mentális testek terjedelme ugyanaz, mint a kauzális testté, pontosabban, mint annak az alsóbb világokban lévő része. Így, ellentétben a fizikai testtel, amely nagyjából az atlantiszi időkből egyazon terjedelmű, a mentális test, amint az ember fejlődik, szintén növekszik terjedelmében. A mentális test részecskéi szüntelen mozgásban vannak. Sőt mi több állandóan változnak, mert a mentális test folyamatosan vonz magához anyagot a nagy tárházból, ami erősíti a benne már meglévő kombinációkat. Dacára a mentális részecskék egymás közötti intenzív gyors mozgásának, a mentális testnek egyidejűleg laza szerkezete van. Bizonyos rovátkák vannak benne, melyek többé-kevésbé szabálytalan szeletekre osztják fel, melyek mindegyike megfelel a fizikai agy bizonyos területeinek, úgyhogy a gondolatnak mindegyik típusa a neki kiosztott részen keresztül fog működni. A mentális test még annyira tökéletlenül van kifejlődve az átlagembernél, hogy a benne lévő számtalan különleges terület közül sok még nem tevékeny, és ezekhez a területekhez tartozó gondolkozási kísérleteknek körutat kell tenniük, bizonyos meg nem felelő vezetéken keresztül, melyek történetesen már teljesen nyitva vannak. Az eredmény pedig az, hogy az ilyen tárgykörről szóló gondolat ezeknek az embereknek a számára esetlen és értelmetlen lesz. Ezért van az, hogy bizonyos embereknek „jó fejük” van a matematika iránt, másoknak pedig a legegyszerűbb matematikai feladatot is képtelenek megoldani. Miért élvezik és értik némelyek a zenét ösztönösen, míg mások nem tudnak egy hangot a másiktól megkülönböztetni. Erről később még részletesen szólunk. Jó gondolatok a test finomabb anyagából hoznak létre rezgéseket, ez a finomabb anyag fajsúlyánál fogva az ovális alak felső részére igyekszik kerülni, míg a rossz gondolatok, pl. az önzés és fösvénység, mindig a durvább anyag rezgései, ami az ovális alak alsó részére törekszik. Következésképpen az átlagember, aki elég gyakran engedi át magát a különféle fajta

5

gondolatoknak, rendszerint mentális testének alsó felét tágítja ki, és nagy vonásokban olyan tojás alakot mutat, amelynek nagyobb fele alul van. Az az ember, aki nem adta át magát alacsony gondolatoknak, de magasröptűnek szenteli magát, a mentális testének felsőbb részét képezte ki és így megjelenése a keskenyebb végén álló tojást állítja elénk. Ezek az állapotok azonban csak időlegesek, a törekvés a szimmetriára irányul. Az ember mentális teste színeinek és barázdáltságának tanulmányozásából a tisztánlátó megállapíthatja az illető embernek a jellemét és a jelen életében tett előmenetelét. A mentális test alkotórészei többé-kevésbé kifinomultak, az ember által elért intellektuális fejlődés szerint. Igen szép látvány, amint a finom részecskék sebesen mozognak és eleven csillogó fénnyel teltek. Ez a szépség különösen ragyogóvá és vonzóvá válik amint az intellektus fejlett, és csak tiszta, magasztos tárgykörökkel foglalkozik. Amint részletesebben még látni fogjuk, minden gondolat rezgéseket kelt a mentális testben, ami a színeknek olyan játékává társul, amit a napsütötte vízesésénél tapasztalhatunk. Minden mentális testnek van egy molekulája vagy egysége, amit rendszerint mentális egységnek neveznek, s ami a negyedik mentális alsíkhoz tartozik, és az emberrel marad összes testesülésein keresztül. Amint majd látni fogjuk, a mentális test anyaga szétszóródik, majd ismét összegyűlik az egymásután következő életekben, de a mentális egység, mint szilárd központ az egész idő alatt megmarad. A mentális egységet a mentális test szívének vagy központjának tekintjük, és az egység különböző részeinek viszonylagos tevékenységétől függ nagy részben a mentális testnek mint egésznek a megjelenése. Ez a mentális egység természetesen az anyag két nagy sugara vagy típusa egyikéhez tartozik. Meg kell jegyezni még, hogy az ember összes permanens atomjai és a mentális egység ugyanazon típushoz vagy sugárhoz tartoznak. Így a mentális egység megfelel a permanens atomnak, a kauzális, asztrális és étertestben. A permanens atomoknak és a mentális egységnek az alkalmazása, illetve felhasználása az, hogy mint vibráló erő megőrizze az eredményeit mindazon tapasztalatoknak, amelyben a vele társult testek keresztülmentek. Az elme különböző tevékenységei bizonyos osztályokra oszlanak és ezek a mentális egység különböző részei által vannak kifejezve. A mentális egységek egyáltalán nem egyformák. Ezek nagymértékben különböznek úgy tulajdonosuk típusa, mint fejlettségi foka szerint. Ha a mentális egység anyaga nyugalomban maradna, a belőle sugárzó erő bizonyos számú tölcsért hozna létre a mentális testben, hasonlót a filmvetítőből áradó fénysugárhoz, ami a vetítő nyílása és a vászon között fénytölcsért alkot a levegőben. Ebben az esetben a mentális test felületét lehetne filmvászonhoz hasonlítani, mivel a hatás csak a felületen látható annak számára, aki a mentális testet kívülről szemléli, s így ha a mentális egység nyugalomban lenne, a mentális test felületén bizonyos számú színes képet látnánk, azokat a különböző típusú gondolatokat képviselvén, amelyek az illető személyével közösek, különböző sötét foltokkal közöttük. De a mentális egység sebesen forog a tengelye körül, aminek következménye az, hogy a mentális testben sávok láthatók, nem mindig tisztán határozhatók meg, nem mindig egyformán szélesek, de mégis megkülönböztethetők s rendszerint ugyanabban a relatív helyzetben levők. A színekkel és jelentőségükkel az „Asztráltest” c. könyvben részletesen foglalkoztam, ezért ezeket itt nem ismételjük. Ahol törekvő gondolat van, ez állandóan kis ibolyaszín körökben jelentkezik a mentális test oválisának tetején. Amint a jelölt közeledik az Ösvény kapujához, a kör terjedelmében és ragyogásában megnövekszik és a Beavatottnál gyönyörűen izzó sapka az, az elképzelhető leggyönyörűbb színben. Lejjebb gyakran az odaadó gondolatok kék színű gyűrűje keletkezik, ami rendszerint keskeny, kivéve azokat a keveseket, akiknek vallásossága valóban mély és őszinte. Emellett lehet a szerető gondolatnak sokkal szélesebb övezete, ami a bíbor vagy a rózsaszín különböző árnyalataiban juthat kifejezésre a vonzalom típusa szerint, ami felkeltette azt.

6

A vonzalom övezetéhez közel és rendszerint szoros összeköttetésben vele, narancsszín szalagot találunk, ami a büszke és becsvágyó gondolatokat fejezi ki. Benső vonatkozásban a becsvággyal, következik a sárga intellektuális öv, ami két sávra oszlik, jelezvén a gondolat filozofikus vagy tudományos típusát. E sárga színnek a helye sokat változik a különböző embereknél: néha az ovális egész felső részét kitölti, túlemelkedvén a vonzalmi és devocionális övezeten. Ilyen esetekben a büszkeség általában túlzott. Az első leírt csoport alatt az ovális közepét foglalva el, látható a konkrét alakoknak a széles sávja – ez a része a mentális testnek, ahonnan minden rendes gondolatforma ered. (Ezeket a gondolatformákat a VIII. fejezetben fogjuk leírni.) Itt az uralkodó szín a zöld, gyakran barnával vagy sárgával árnyékoltan, az illető személy hajlama (kedélye) szerint. Nincs még egy része a mentális testnek, ami változatosabb lenne, mint ez. Sok ember mentális testét teletömte egy csomó konkrét képpel, másoknál viszont csak igen kevés van ilyen. Némelyeknél ezek tisztán és jól elhatároltak, másoknál halványak és homályosak a végletekig. Némelyeknél rendezettek, osztályozottak, rendezetlenek, reménytelen összevisszaságban lévők. Az ovális alsó részén a különféle fajta nem kívánatos gondolatok sávja jelentkezik. Az önzés piszkos színű sávja gyakran betölti az alsó harmadot, sőt még a felét is, és e felett van egy gyűrű, ami a gyűlöletet, ravaszságot vagy félelmet ábrázolja. Természetesen, amint az ember fejlődik ez az alsó rész eltűnik, a felső rész fokozatosan kiterjed, amíg az egész testet be nem tölti. Az általános szabály az, hogy minél erősebb a gondolat, annál terjedelmesebb a rezgés, minél spirituálisabb a gondolat, annál gyorsabb a rezgés. A gondolat erőssége a ragyogást, a spiritualitása a szín finomságát hozza létre.

IV. fejezet Tevékenységek A mentális test az az eszköz, amelyen keresztül az Én, mint konkrét intellektus megnyilvánul és magát kifejezi. Az elme az Én megismerő aspektusának visszatükröződése, az Énnek mint a megismerőnek: az elme a mentális testben működő Én. Az emberek többsége nem tudja elválasztani az embert az elmétől, következésképpen számukra az Én, amit keresnek, az elme. Ez az inkább természetes, ha nem is elkerülhetetlen, mivel a fejlődés jelenlegi fokán az ötödik faj emberei különösen a mentális test kifejlesztésén munkálkodnak. A múltban a fizikai test lett életre keltve, mint az öntudat egyik eszköze; az asztrális testet is legalább részben a legtöbb ember életre kelti; a mentális test életre keltése az a munka, amellyel az emberiségnek most különlegesen el kell foglalva lennie. Az asztrális test kifejlesztése az érzelmek kifejezése a negyedik vagy atlantiszi fajnak volt a feladata, amint az ötödik gyökérfaj negyedik alfajának, a keltának is a különleges munkája. Mint fentebb mondottuk az ötödik fajnak – s ez úgy az ötödik gyökérfajra, mint az ötödik alfajra is vonatkozik – azt a tulajdonságot kell kifejleszteni, ami a manas, illetve az elme; azt a fajtájú intellektust, ami észreveszi a dolgok közötti különbségeket. A jelenlegi fél-fejlettségi fokon a legtöbb ember a saját nézőpontjából tekint a különbözőségekre, nem annyira, hogy megértse azokat, hanem hogy ellenálljon, sőt hevesen szembeszegüljön velük. Hogyha a képesség teljesen kifejlődik, a különbözőségeket nyugodtan fogják észlelni, pusztán azért, hogy megértsék azokat és megítéljék, melyik a legjobb. Tovább mehetünk, és mondhatjuk, hogy az ötödik alfaj fejlődésének jelenlegi fokán mások gyengesége csak kizsákmányolási terület, leigázásra, eltaposásra szolgál, azért, hogy felemelkedjék

7

rajtuk, megsegítésük helyett. Mégis, bármilyen kellemetlen jelenség ez a mentális fejlődés korai fokokon, igen lényeges, mert valódi kritikus szellem abszolút szükséges az igazi haladáshoz. A hatodik gyökérfaj éppúgy, mint az ötödik gyökérfaj hatodik alfaja, főként a spiritualitás kifejlesztésével lesz elfoglalva, a szintézis, együttérzés és segítésre való készség lesznek erősen kiütköző jellegzetességei. Az elme és az értelem fejlődési foka az emberi fajban jelenleg még további magyarázatra szorul. A jelenlegi negyedik Fejlődési Kör elsősorban a vágy, illetve az érzelmek kifejlesztését szándékozza; az ötödik Kör pedig az intellektus kifejlesztését. A „Láng Urai” ösztönzésének köszönhető azonban, hogy az intellektus már meglehetősen kifejlődött, egy egész Körrel a rendes terv előtt. Egyúttal azonban meg kell értenünk, hogy az intellektus, amire az ember manapság oly büszke, végtelenül kicsi, összehasonlítva azzal, amivel az átlagember rendelkezik majd a következő, Ötödik Kör csúcspontján. A „Láng Urai” Vénusz bolygóról jöttek a Földre a harmadik gyökérfaj idején és azonnal részt vettek fejlődésünkben. Vezetőjüket a hindu könyvek Sanat Kumarának nevezik, vele együtt jött három hadsegéde és még kb. 25 Beavatott segéderő. Körülbelül 100 közönséges vénuszlakó is jött velük s ezek elvegyültek a Föld emberiségével. Ezek azok a Nagyok, akikről a Teozófiai Tanítás azt mondja, hogy az értelemnélküliekbe beoltották a szikrát és felébresztették bennük az intellektust. E szükséges kitérő után tárgyunkhoz visszatérve jegyezzük meg, hogy bár az analízis és tanulmány céljaira el kell különíteni az embert az általa használt eszközöktől, az Én az egy, akármilyen változatosak is a formák, amelyekben megnyilvánul. Az öntudat egység és a felosztások, amelyeket teszünk, vagy a tanulmány céljaira szolgálnak vagy csak illúziók, melyek annak tulajdoníthatók, hogy felfogó erőnk korlátozott ama szervek következtében, amelyeken keresztül az alsó világokban működik. Az Én-nek három aspektusa van: megismerő, akarati és energizáló. Ezekből keletkeznek a különféle gondolatok, vágyak és cselekedetek. Mégis az egész Én gondolkodik és cselekszik. A ténykedések nincsenek teljesen elkülönítve, ha megismer, egyúttal cselekszik és akar is; ha cselekszik, egyúttal megismer. Egyik ténykedés az uralkodó és néha oly mértékben, mintha elfojtaná a többit; de még a megismerés legerősebb összpontosításában is – ami a három közül a legjobban elkülönült – mindig jelen van egy rejtett energizáló és egy rejtett akarati jelleg, a jelenléte gondos analízissel érzékelhető. A keleti jóga álláspontja szerint az „elme” egyszerűen az egyéniesült öntudat – ennek az öntudatnak az egésze, beleértve a tevékenységet. A jóga az öntudat folyamatait a következőkben írja le: 1) a tárgyak észrevétele, az intelligencia aspektus a mentális sík uralkodó vonása, 2) a tárgyak megszerzésére irányuló vágy, a vágy aspektusa, az asztrális sík uralkodó vonása, 3) a tárgyak megszerzésére irányuló igyekezet, a tevékenységi aspektus, a fizikai sík uralkodó jellege. A buddhi síkon a megismerés, mint tiszta értelem uralkodik. Ezeknek az aspektusoknak mindegyike egyszerre jelen van, de egyszer az egyik van túlsúlyban, máskor a másik. Visszatérve az elme részletesebb vizsgálatára, megtudjuk, hogy az elvont gondolkodás az Énnek az a ténykedése, midőn a felső mentális vagy kauzális testen át fejezi ki magát, a konkrét gondolkodást pedig a mentális testben az alsó mentális testen keresztül működő Én hozza létre. Az emlékezés és a képzelet szintén a mentális testben kezdődik. Az emlékezés csírája a tamaszban, az anyag tehetetlenségében (inerciájában) van, mely az egyszer megindult rezgések ismétlésére való hajlamosság. Így a mentális test az Egónak az igazi gondolkodónak, aki maga a kauzális testben székel, az eszköze. Azonban, míg a mentális test végül az alsó mentális síkon való tudat eszközének van elgondolva, az asztrális síkon az asztrális és fizikai testen keresztül működik az összes megnyilvánulásaiban, amit rendszerint „elmének” neveznek rendes éber tudatában. Részleteiben a folyamat a következő: a Konkrét gondolkodás aktusa rezgésbe hozza a mentális test anyagát. Ez a rezgés egy oktávval lejjebb kerül a gondolkodó asztrális testének sűrűbb

8

anyagához, innen az agy éteri részeit érinti és ezen át végül a sűrű fizikai testnek sűrű szürke agysejtjei lesznek tevékenységre késztetve. Így, mielőtt a gondolatot aktív tudattá lehet változtatni a fizikai agyon, mindezeket a folyamatos lépéseket meg kell tenni. A szimpatikus idegrendszer leginkább az asztrális testtel van összeköttetésben, míg a cerenrospinális rendszer inkább a mentális testen működő Ego befolyása alatt áll. A fenti folyamatot kissé jobban megvizsgáljuk. A fizikai agy mindegyik részecskéjének megvan a maga asztrális mása és ennek megfelelően a mentális mása is. Ha tehát vizsgálatunk célja érdekében feltesszük, hogy a fizikai agy egésze úgy lenne kiterítve, mint egyetlen vastag rész, azt is feltehetjük, hogy a megfelelő asztrális és mentális anyag is hasonló módon rétegekben ki lesz terítve, az asztrális egy kicsit a fizikai fölött, a mentális kissé az asztrális fölött. Így három különböző sűrűségű réteget kapunk, mindegyik megfelel a másiknak, de semmiképpen sem egyesülnek, kivéve, hogy itt-ott közlekedő huzalok vannak a fizikai és asztrális részecskék, valamint az asztrális és mentális részecskék között. Ez jól állítja elénk az átlagember agyában lévő állapotokat. Tehát ha ilyen ember le akar küldeni egy gondolatot a mentális fokról a fizikaira, a gondolat – mivel sok csatorna még nincs nyitva – a saját útjain haladhat csak mintegy mellékúton haladva az agy mentális anyagán át, míg megtalálja az utat lefelé, esetleg olyan vezetéken át haladva, ami egyáltalán nem felel meg neki. Azután ha a fizikai fokot eléri, megint kerülő úton kell mozognia a fizikai agyban, mielőtt elérné azokat a fizikai részeket, amelyek azt kifejezni képesek. Nyilvánvaló, hogy ilyen módszer kényelmetlen és ügyetlen. Így megérthetjük, hogy egyes személyeknek nincs érzékük a matematika, zene vagy festészet stb. iránt. Ennek oka az, hogy az agynak abban a részében, amely ennek a bizonyos képességnek vagy tárgykörnek van szentelve, az összekötetések még nem nyíltak meg. Az Adeptusban, a tökéletes emberben, minden résznek megvan a maga huzala, illetve csövecskéje, és ehhez képest az agy minden részében teljes az összeköttetés. Ennélfogva minden gondolatnak megvan a maga megfelelő csatornája, amelyen keresztül leszállhat a fizikai agynak neki megfelelő részéhez. Ha nagy vonásokban elemezzük az öntudat folyamatát a nem-éntől az Én-ig, először a fizikai testre kívülről ható érintést figyelhetjük meg, ezt az érintést az asztrális test érzékeléssé alakítja át, az érzékelés a mentális test által felfogássá változik, ez eszmévé lesz feldolgozva, így őrizvén meg azt az ideális alakot, ami anyag lesz minden jövőbeli gondolat lehetőségének. A nem-énnel való minden érintkezés módosítja a mentális testet, és újra elrendezi anyagának részeit, mint a külső tárgy képzetét, illetve képét. A gondolkodás az alaki oldalon e képek közötti viszony elrendezése; az élet oldalon magában a megismerésben lévő megfelelő módosításokat tartalmazza. A megismerőnek különleges munkája a képek közötti viszonyok elrendezésének alakítása a mentális testben, az a többlet, amit tesz, midőn a képeket gondolatokká változtatja. Ha a gondolkodó újra és újra alakítja a képeket és hozzáadja az idő-elemet, akkor lesz emlékezés és előérzés. Az így működő tudat azonkívül fölülről is meg van világítva eszmékkel, melyek nem a fizikai világ által szolgáltatott anyagból készülnek, hanem közvetlenül az Egyetemes Elme által sugároztattak beléje. Ha az ember gondolkodik, okoskodik, valamit hozzátesz a sajátjából a kívülről kapott információkhoz. Amint elméje működik a neki szolgáltatott anyagon, összekapcsolja az érzékeléseket, a szenzációk különböző hullámait eggyé vegyíti, egy képpé egyesíti. Ez a szintetizálás valóban különleges munkája a megismerőnek, ez az elme sajátossága. A mentális testnek ez a ténykedése hat az asztrális testre és ez ismét az éteri és sűrű testekre, és az érzékelő test ideganyaga a beléje küldött impulzusok alatt rezeg. Fentebb említettük, hogy az elme sajátos működéséhez tartozik az öntudat tárgyai közötti vonatkozások elrendezése. Ez a mondat az elme összes folyamatait fedi. Ezért a hinduk az elméről mint hatodik érzékről beszélnek, mivel az érzékeléseket, amelyek az öt érzéken át érkeznek,

9

magába foglalja és egyetlen felfogássá vegyíti, és egy eszmét alkot belőlük. Az elméről mint az érzékek „rajah”-járól (királyáról) is beszélnek. Az elme olyan, mint a prizma, amely összegyűjti az észleleteket öt különböző sugáron, az érzékszerveken át; a megismerés ötféle módját, a Jnanendriyákat, és egy sugárrá egyesíti azokat. Ha tehát figyelembe vesszük a tevékenység öt szervét a Karmendriyákat és az öt érzékelő szervet, a Jnanendriyákat, az elme lesz a tizenegyedik érzék. Ezért beszél a Bhagavad Gita „tíz érzék és egy”-ről. (XIII.5.) Ha az elméről nem mint hatodik vagy tizenegyedik érzékről beszélünk, hanem mint a mentális testnek magának az érzékeiről, azt tapasztaljuk, hogy ezek nagyon különböznek a fizikai test érzékeitől. A mentális test a mentális világ dolgaival jut érintkezésbe, mintegy közvetlenül és annak egész felületével és mindennel, ami benyomást gyakorol rá, egyszerre tudatos lesz. Így a mentális testnek nincsenek külön szervei a látásra, hallásra, tapintásra, ízlelésre és szaglásra, az „érzékek” szó valójában helytelen elnevezés, helyesebb és pontosabb, ha mentális „érzék”-ről beszélünk csupán. Mindezekből tehát világos, hogy mivel közvetlenül gondolatátvitel útján lehet közlekedni, sőt a gondolatoknak szavakba formálása nélkül, a nyelvi korlát a mentális világban nem létezik többé, amint az asztrális világban még vannak. Úgyhogy a teljes gondolat, mint színes és zenélő festmény lesz átruházva, nem mint a fizikai síkon történik, hogy egyes töredékei mutatkoznak a szavaknak nevezett jelképek által. Vannak ősrégi könyvek, melyeket a nagy Beavatottak szín-nyelven, az istenek nyelvén írtak. Ezt a nyelvet sok tanítvány ismeri is. Ez nem azt jelenti, hogy az elme színekben, hangokban vagy alakokban gondolkodik, egy gondolatot gondol el, ami összetett rezgés a mentális anyagban és az a gondolat mindazokon a módokon fejezi ki magát, amely által a rezgések felszerelik. Ennélfogva a mentális testben az ember szabad a különálló érzékszervek elhatároltságaitól és minden pontban fogékony minden rezgés iránt, ami a fizikai világban mint társaitól különálló és különböző jelentkezik. A mindennapi ember mentális teste manapság viszonylag sokkal kevésbé fejlett, mint az asztrális és fizikai teste. A közönséges ember a fejlődés jelenlegi fokán az agy öntudattal azonosítja magát, azzal az öntudattal, ami a cerebrospinális rendszerben működik. Itt érzi magát csak határozottan és következetesen mint „Én” a fizikai síkon, nevezetesen éber állapotban. Mégis leginkább ami a cerebrospinális rendszert illeti, a hétköznapi ember öntudata az asztrális síkról működik, az érzékek birodalmából. 1) Mint eszköz szolgáljon az Én számára a konkrét gondolkozás céljaira. 2) Az ilyen konkrét gondolatokat kifejezze a fizikai testnek keresztül, átmunkálkodva az asztrális testen az éteri agyon és a cerebrospinális rendszeren. 3) Kifejlessze az emlékezet és a képzelet erőit. 4) Amint a fejlődés előrehalad az öntudat külön eszközéül szolgáljon a mentális síkon. 5) Feldolgozni mindegyik földi életben összegyűjtött tapasztalatok eredményeit, és ezek lényegét átadni az egónak, a kauzális testben lakó igazi embernek. Itt jegyezzük meg, hogy az állatvilág is rendelkezik bizonyos mértékben mentális anyaggal. A magasabbrendű háziállatok legalábbis kétségtelenül gyakorolják az értelmi erőt, bár természetesen a terület, ahol értelmük működhet, csak nagyon szűk és korlátozott és maga a képesség is sokkal kevésbé erőteljes, mint az emberi lények esetében. A közönséges állatoknál a mentális sík legalsó alsíkjának anyaga kerül használatra, de a fejlett háziállatoknál a négy alsó fokozat legmagasabb fokozata lehet bizonyos mértékben hasznosítva.

10

V. fejezet Tipikus példák A primitív ember mentális testének színei ugyanazok, mint az asztrális testéé, így nyugalmi állapotban teljesen egyezik azzal. A spirituális és intellektuális embernél nem ez a helyzet. Ha a primitív ember mentális testét részleteiben vizsgáljuk, a tetején tompa sárga színt észlelünk, ami bizonyos intellektusra mutat, bár a szín piszkos volta azt mutatja, hogy azt kizárólag önző célokra használja. A szürkés-kékkel jelzett odaadásnak fétis imádatnak kell lennie, nagyrészt félelemmel vegyítve önérdektől ösztönözve. A piszkos rózsaszín bizonyos vonzalom kezdetét jelzi, de ez is főként önzéssel van teli. Tompa narancsszín sáv egészen alacsony fokú büszkeséget jelez. Nagy skarlátszín folt erős hajlamot fejez ki a haragra, ami legkisebb ingerlésre is kitör. Széles piszkos-zöld sáv, ami elfoglalja a test nagy részét, csalást, ravaszságot és hamisságot jelez, a ravaszságot barnás színárnyalat jelzi. Az aura alján egyfajta sárgásszínű üledék van, ami az általános önzést jelzi és minden kívánatos tulajdonság távollétét. A fejletlen emberben a mentális test csak kismértékben tartalmaz mentális anyagot, ezt is szervezetlenül, és főként a legalsóbb alsíkról valót. Majdnem teljesen az alsó testek befolyásolják, különösen az asztrális test érzelmi viharainak rezgései. Egyébként majdnem nyugodtan van és még az asztrális befolyások alatt is tunya. Belülről semmi végleges tevékenység sem ered, a külső világból eredő ütések szükségesek ahhoz, hogy határozott visszahatásokat keltsen benne. Ezért minél hevesebbek a csapások, annál jobb ez az ember haladására. Kicsapongó élvezetek, bosszúság, fájdalom, rettegés és egyéb szenvedélyek forgószeleket okoznak az asztrális testben, mozgatják az asztrális testet, ami azután a sajátjából ad valamit a kívülről jövő benyomásokhoz. Az átlagember csak a hetedik, a legalsóbb mentális alsík anyagát használja, mivel ez van a legközelebb az asztrális síkhoz. Az ilyen ember gondolatait az érzelmi (asztrális) világ visszatükröződései színezik. Nagyon kevesen tudják még most a hatodik alsík anyagát használni, magasabbrendű tudományos emberek bizonyára nagymértékben használják, de szerencsétlenül ezek is gyakran összekeverik a legalsóbb alsík anyagával és ezért féltékenyek mások felfedezéseivel és találmányaival szemben. Az ötödik alsík anyaga már sokkal inkább mentes az asztrális belekeveredése lehetőségeitől. A negyedik alsík, mivel közel van a kauzális testhez, már távol van az asztrális rezgések belekeveredésének lehetőségeitől. C. W. Leadbeater „Látható és láthatatlan ember” c. művében színes táblázaton láthatjuk a különböző fejlődési fokozatú emberek mentális testét. Az átlagembernél már arányosabb az értelem sárga, a szeretet rózsaszínű és az odaadás kék színe, és a színek is sokkal tisztábbak. Bár a büszkeség mértéke még igen magas és már magasabb fokú; az ember a jó tulajdonságaira büszke és nem pusztán fizikai erejére vagy kegyetlen voltára. Az elég nagy terjedelmű skarlát szín, haragra való hajlamosságot mutat, a zöld már határozottan jobb, ami inkább sokoldalúságra és alkalmazkodó képességre utal, mint csalásra és ravaszságra. A primitív embernél a zöld szín lent volt az aurában a skarlát alatt, mivel az általuk képviselt tulajdonságok kifejezésére durvább fajtájú anyagra van szükség, mint a harag skarlátszíne. Az átlagembernél a zöld a vörös felett van, jelezve, hogy a szükséges anyag kevésbé durva, mint a harag skarlátjához igényelt. Ilyenképpen javulás állt be a mentális test anyagának általános minőségében. Bár az önzés barna színéből még jókora darab van jelen az aurában, annak árnyalata kissé melegebb és kevésbé zord, mint a primitív ember esetében. Amint a fizikai és asztrális testnél, úgy a mentális testnél is a gyakorlás megnövel, a nemhasználat elsorvaszt, és végül megsemmisít. Minden, a mentális testben felkeltett rezgés változást idéz elő állagában, kidobván azt az anyagot, a körülötte lévő úgyszólván kimeríthetetlen tartalékból. A fejlett ember mentális testében büszkeség, gőg, harag és önzés színei teljesen eltűntek; a megmaradt színek úgy kiterjedtek, hogy egész aurát kitöltik, s így egész más benyomást adnak

11

arról. Mivel minden önző gondolat eltűnt onnan sokkal finomultabb és gyengédebb. Ráadásul az aura tetején tiszta ibolyaszín folt jelenik meg aranycsillagokkal teleszórva, ami az új és magasrendű tulajdonságok megszerzését jelzi – a szellemi törekvéseket. A fentről áramló erő, ami a fejlett ember kauzális testén átsugárzik, mentális testén át is működik, bár valamivel kevésbé erőteljes. A mentális test ilyen állapotában most már majdnem másolata a kauzális testnek, amint az alsóbb fokon az asztrális test másolata a mentálisnak. A fejlett ember mentális teste ekként a kauzális visszatükröződésévé válik, mivel az ember megtanulta, hogy kizárólag a magasabb Én sugalmazásait kövesse, és értelmét egyedül ez vezesse. Valóban a szín, ami bizonyos tulajdonságot képvisel a kauzális testben, nemcsak a mentális testben fejezi ki magát, hanem még az asztrálisban is; de a színárnyalat az alsóbb síkokon kevésbé kifinomult ragyogó és éteri, mint a kauzálisban. A spirituálisan fejlett emberben a mentális anyag minden durvább kombinációja eltűnt már, úgyhogy az alsóbb négy síknak is csak a kifinomultabb változatait tartalmazza, s ezeknél is a negyedik és az ötödik alsík anyaga nagymértékben uralkodik a hatodik és a hetedik alsík anyaga fölött. Így a mentális test az intellektus minden magasabb működésére fogékony, a magasabb művészetekkel való érintkezésre és a magasabb rendű érzelmek izgalmaira. Ilyen mentális test gyorsabban képes reprodukálni a kauzális testben lévő valódi embertől, a Gondolkodótól jövő minden ösztönzést, ami kifejezésre jöhet az alsó mentális anyagban. A spirituális embernek úgy az asztrális mint a mentális testében állandóan négy vagy öt magasrendű érzelmet kell kimutatnia: szeretetet, odaadást, együttérzést és intellektuális törekvést. Az Arhát, aki már elérte a negyedik beavatást, mentális testének (és aszrális testének is) kevés saját jellemző tulajdonsága van, de ezek kauzális testének ábrázolásai a megfelelő alsóbb oktávon. Valami bájosan ragyogó, opalizáló gyöngyházszínű ragyogásuk van, amit egyáltalán nem lehet leírni, vagy képben ábrázolni. A gyakorlati, prózai ember mentális testében a sárga az uralkodó szín, és a különböző színű sávok szabályosak és rendezettek. Kevesebb érzelme és képzelőereje van, mint az intuicionális embernek, s ezért bizonyos esetekben kevesebb erő és lelkesedés mutatkozik benne, de másfelől kevesebb alkalma van, hogy hibákat kövessen el, és amit tesz, általában jól és gondosan teszi. Meg kell jegyeznünk, hogy az elme tudományos és rendszerező szokása, az asztrális test színeinek elrendezésére határozott befolyással van, ezek is hajlamosak sávokba rendeződni és az egymásközti határvonalak határozottabbak lesznek. Az intuicionális ember mentális testében sokkal több kék van, de a színek általában bizonytalanok, halványak és az egész test rosszul szabályozott. Az ilyen ember többet szenved, mint a megállapodottabb típusú, de épen a szenvedések által képes gyorsabb előrehaladásra. A tökéletes emberben természetesen mind a kettőnek megvan a maga helye: a tüzes lelkesedés és az állhatatosság és elrendezettség. A fent felsorolt tulajdonságokon kívül, melyek mint színek vannak kifejezve a mentális testben, vannak még egyéb tulajdonságok is – mint a bátorság, méltóság, vidámság, hűség stb. – melyek inkább a formákkal mint a színekkel vannak képviselve. Ezek a mentális test szerkezetének különbözőségével vagy felületének változása által vannak jelezve. A fent leírt színes gyűrűkben vagy övezetekben belül többé vagy kevésbé feltűnő barázdákat lehet látni, és az embernek sokféle tulajdonságát lehet megítélni a barázdák megvizsgálása által. Az erős akarat például az egész mentális testet határozottabb színvonalra hozza. A rovátkák és sugárzások szilárdak, tömörek, világosan megkülönböztethetők, míg a gyenge és ingadozó személynél a vonalaknak ez a tömörsége és ereje teljesen hiányzik: az egyes tulajdonságokat elkülönítő vonalak határozatlanok, a barázdák és sugárzások keskenyek, gyengék és hullámzóak. A bátorságot tömör és erősen elhatárolt vonalak mutatják, különösen a narancsszín sávban, ami a büszkeséggel van összefüggésben és a nyugodt, határozott világítása a színeknek, a magasabbrendű tulajdonságot jelzi. Ha az illető személyen félelem vesz erőt, mindezek a színek tompák és élénk szürke ködszerűség borítja el, a barázdák eltűnnek a rezgő tömegben.

12

A méltóságteljesség a mentális testnek ugyanabban a részében jut kifejezésre mint a bátorság, de nyugodt határozottsággal és magabiztossággal, ami egészen különbözik a bátorság vonalaitól. A megbízhatóság és pontosság a barázdák rendezettségében nyilvánul meg nagyon tisztán, a mentális testnek abban a részében, amely a konkrét formáknak van fenntartva. A hűség (lojalitás) úgy a vonzalom, mint az odaadás elmélyülésében mutatkozik és az aura eme részében annak a személynek az állandó megformálásában, aki iránt az illető hűséget (lojalitást) érez. Az öröm úgy az asztrális, mint a mentális test általános felderülésében és ragyogásában mutatkozik és a test felületének különleges határozottságában. Az általános jókedv buborékok formájában mutatkozik és kellemes, derültségben, amit jól esik szemlélni. A meglepetés pedig a mentális test éles összehúzódásában nyilvánul meg, társulva a vonzalom sávjának felizzásával, ha a megbeszélés kellemes; ha pedig kellemetlen, az aura alsó részén elhelyezkedő szürkés és barnás színek változnak meg. Ez az összehúzódás rendszerint úgy az asztrális, mint a mentális testekben jelentkezik, és gyakran okoz rendkívül kellemetlen érzéseket, melyek néha megtámadják a plexus solarist, néha pedig a szív központot, amely esetekben erős szívdobogás lép fel, sőt ritka esetben halál is beállhat. A tisztelet érzése hasonló a csodálkozáshoz, kivéve, hogy a mentális test devocionális részében okoz mélyreható változást, ami e hatás alatt megduzzad, és a barázdák erősebben kitűnnek. A misztikus gondolatok és a pszichikus képességek jelenlétét oly színek jelzik, amelyeknek nincs megfelelőjük a fizikai síkon. Ha az ember mentális testének valamely részét használja, és gondolatát egy vagy több az előbb említett vezetékre irányítja, a mentális test erre az időre nemcsak gyorsabban rezeg, és ezáltal színben ragyogóbb lesz, hanem annak az a része, ami ennek a gondolatnak megfelel, rendszerint időlegesen kiduzzad s ekként erre az időre megzavarja a tojásalak szimmetriáját. Sok embernél ez a kidudorodás állandó, és ez mindig azt jelenti, hogy az ilyen típusú gondolat összege állandóan növekszik. Például ha valaki belekezd valami tudományos tanulmányba, s ezért gondolatait hirtelen ebbe az irányba változtatja meg, sokkal inkább mint azelőtt, az első hatás olyan kitörés lesz, mint előbb említettük. De ha gondolatainak összegét továbbra is a tudományos tárgyon tartja összpontosítva ugyanolyan mértékben, mint amit most már magáévá tett, a kitörés fokozatosan visszasüllyed az ovális általános határvonalai mögé, de a színövezet szélesebb lesz, mint azelőtt. Ha azonban az illető ember érdeklődése a tudományos dolgok iránt erőben állandóan növekszik, akkor a kitörés megmarad akkor is, ha a sáv szélesedett. Ilyenképpen a mentális test sérelmére lehet a túlzott szakszerűség, mert ez féloldalú fejlődéshez vezet. Bizonyos részeiben túlfejletté válik, más részeiben, melyek talán egyformán fontosak, aránylagosan fejletlen. Harmonikus és arányos általános fejlődés az, amire törekedni kell, s ennek érdekében nyugodt önelemzésre van szükség és az eszközök meghatározott célok felé való irányítására. Említettük már, hogy a mentális test anyaga szüntelenül mozog. Ugyanez történik természetesen az asztrális testben is. A mentális test zavarai hasonlóak az asztrális testéhez és ugyanolyan baljóslatúak hatásukban. Így ha valaki megengedi, hogy valami probléma erősen zavarja, és elméjében állandóan ezen töpreng anélkül, hogy valami megoldásra jutna, bizonyos fajta vihart idéz elő a mentális testében. Talán még jobban úgy fejezhetnénk ki, hogy érzékeny hely keletkezik a mentális testben, hasonlóan a dörzsölés által előidézett irritációhoz. Ha az ember megengedi, hogy gondolata egy bizonyos tárgykörön megakadjon, pangás fog mutatkozni a tárgykörnek megfelelő anyagban. Ily módon, ha megengedi, hogy gondolata ezen a tárgykörön megállapodjék és megszilárduljon, az anyagban tolulás keletkezik, ami mint előítélet mutatkozik meg. Kis örvény alakul, melyben a mentális anyag körbe-körbe forog, míg végül megalvad, és végül úgy néz ki, mint valami szemölcs. Míg ez a szemölcs el nem kopik, vagy ki nem irtják, az ember nem képes mentális testének ezt a különleges részét használni, és képtelen

13

értelmesen gondolkodni erről a tárgykörről. A csúnyán megvastagodott tömeg elzár minden szabad mozgást úgy befelé, mint kifelé; egyrészt megakadályozza az embert a pontos meglátásban és bármilyen megbízható új benyomás elfogadásában a kérdéses dologban, és másfelől bárminő erre vonatkozó világos gondolat kibocsátásban is. Ezek a beteg helyek a mentális testben sajnos a fertőzés központjai is; a tisztánlátás azért megnövekszik és szétszóródik. A mentális test egyik részében beállott pangás eszerint könnyen más részek pangásához is vezet. Így ha valakinek előítélete van egy dologgal szemben, valószínűleg más dolgokkal szemben is előítélet fog nála kifejlődni, mert a mentális anyag egészséges áramlását megakadályozták és az igazságtalanság magatartása alakult ki az illetőnél. A vallásos előítélet a leggyakoribb és legkomolyabb minden között és tökéletesen meggátol minden ésszerű gondolkodást a dologra vonatkozólag. Az emberek nagy száma mentális testének ez a része, melynek vallásos dolgokkal kell elfoglalva lennie, tétlen, megcsontosodott, tele van kiálló szemölcsökkel, úgyhogy még a legkezdetlegesebb felfogása is annak, ami a vallás valójában, végképp lehetetlen lesz ezek számára, hacsak erőszakos változás nem következik be. Befejezésül elmondhatjuk, hogy a fejlettebb fajok legjobbjainak fizikai teste ma már teljesen fejlett és jól ellenőrzött, asztrális testük is teljesen fejlett, de még nincs minden tekintetben ellenőrzés alatt, a mentális test fejlődés alatt van, de növekedése még messze van a teljességtől. Még hosszú utat kell megtenni, míg ez a három test végképpen a lélek uralma alá kerül. Ha ez megtörténik, az alsó én bele fog olvadni a magasabb Én-be, és az Ego fog uralkodni az emberen. Ilyen emberben nem lesz összeütközés a különböző testek között, bár ő maga még nem tökéletes, mégis különböző eszközei annyira harmonikusak, hogy csak egy céljuk van.

VI. fejezet Kama-Manas Az asztrális test c. munka foglalkozik a Kama-Manas-szal, vagyis a vágy és az elme összekeveredésével. E könyvben ismét foglalkozunk a Kama-Manas-szal, de főként a tárgykör Manas aspektusára korlátozottan. Kama az asztrális eszközben megnyilvánult élet, jellemző tulajdonsága az érzés, az állati étvágyat, szenvedélyeket és vágyakat összegezi, az a „majom és tigris” mibennünk, ami a legjobban köt a földhöz bennünket. A Kama az Atmának vagy akaratnak alsó, tükrözött aspektusa. A Kama elnevezést néha túl korlátozott értelemben használják, hogy nem tartalmazna mást, mint érzéki étvágyat, azonban Kama alatt mindenféle vágyat értünk. A vágy a kifelé fordult oldala a szeretetnek, a dolgoknak a szeretete a három világban, szeretet, legyen az az élet szeretete vagy az isteninek a szeretete, ami a felső vagy befelé fordult Én-hez tartozik. A manas a szanszkrit man szóból ered, ami a gondolkozni ige gyöke. Ez bennünk a Gondolkozó, amit nyugaton bizonytalanul elmének neveznek. Manas a halhatatlan egyén, a valódi „Én”. Manas, a gondolkodó maga azonban szellemi valóság (lényeg) a felső mentális vagy kauzális síkon tartózkodik, így nem juthat közvetlen érintkezésbe az alsó világokkal, ezért az alsó manast vetíti ki magából, amit különféleképpen neveznek, úgymint reflexió, árnyék, sugár, stb. Ez a sugár az agyon és az agyban játszik szerepet, és az agyon keresztül olyan mentális erőket nyilvánít meg, amelyeket ez, az agy fizikai tulajdonságainál fogva lefordítani képes. Ez a sugár rezgéseket kelt az agyban, illetve az agy idegsejtjeiben, azaz a molekulákban és így kelti életre a tudatot a fizikai síkon. Ez az alsó manas jelenti a négyességet mely áll: Kama vagy Vágy,

14

Prána vagy Vitalitás, Éteri testmás, Fizikai test. A földi élet alatt a Kama és az alsó manas össze vannak kapcsolva és gyakran kama-manasznak nevezzük. E kettő annyira össze van fonódva, hogy az emberi élet alatt ritkán ténykedik különállóan, mert valóban alig van gondolat, amit ne befolyásolna a vágy. A kama-manas nem új princípium, hanem a manas alsó részének a kámával való átszövése. Kama-manas, azaz manas vággyal jól meghatározható a következőképpen: manas a külső dolgok iránti érdeklődéssel. Az alsó manas működése az emberben a következőképpen mutatkozik: értelmi képesség, intellektuális erő, éles ész, elmésség, magába foglalja az összehasonlítási képességet, képzeletet és egyéb értelmi tulajdonságokat. Ezek odáig fejlődhetnek, amit „zseni”-nek (géniusznak) neveznek gyakran, de amit H. P. Blavatsky „mesterséges géniusz”-nak nevezett, mint a kultúrának a folyományát és pusztán intellektuális értelmet. Amit mi rendszerint elmének vagy intellektusnak nevezünk, az Blavatskyné szavai szerint „halvány és gyakran eltorzított visszatükröződése magának a manasnak”. Valóságos természete gyakran kámikus elemek jelenlétében mutatkozik meg, mint szenvedély, hiúság és gőg. Az igazi géniusz a felső manas villanásait tartalmazza, amint az áthatja az alsó tudatot. A géniusz, ami meglát, vitatkozás helyett, tehát a felső manas vagy Ego: a valódi intuíció egyike képességeinek. Az értelem a latolgató és mérlegelő folyamat, ami a megfigyelés által összegyűjtött tényeket elrendezi, egyikét a másikkal szemben mérlegeli, bizonyít velük, következtetéseket von le belőlük. Ez az alsó manasnak a működése az agyi apparátuson keresztül. Érvelési eszköze: indukció által az ismerttől az ismeretlenig, telepít rá egy hipotézist, a dedukció által ismét leereszkedik a már ismerthez, új kísérletekkel igazolva hipotéziseit. Különbség van a közönséges okoskodás és a géniusznak ismert tudatfelvillanások mechanizmusában is. Az okoskodás az agyhoz az asztrális és mentális síkok egymásra következő alsíkjain át lépésről-lépésre következik, de a géniusz csak a tudatnak az atomi alsíkon át való leáradásából következtet, vagyis az atomi mentálisból az atomi asztrálishoz és az atomi fizikaihoz. Az értelem a fizikai agy képessége, teljesen az érzékek bizonyosságától függvén, nem lehet olyan tulajdonság, ami közvetlenül az emberben levő isteni szellemhez tartozik. Ez utóbbi tud, ezért számára minden okoskodás, ami érvelést és bizonyítást foglal magában, fölösleges. A szellem vagy Ego a lelkiismereten keresztül beszél, ami az azonnali felfogása a jónak és rossznak. Tehát a jóslás, a jövendölés, az úgynevezett isteni inspiráció, egyszerűen a felületről az ember halhatatlan szellemétől jövő hatások. A kama-manas az ember személyes énje. Alsó manas, ami intellektuálissá tesz, magát minden mástól különbözőnek ismeri fel, és megtévesztve ettől az elkülönültség érzettől, nem ismeri fel a minden általa érzékelhető mögött lévő egységet. Az alsó manas a kámikus érzelmek, szenvedélyek és vágyak által ide-oda dobálva, minden földi dolog által lekötve, elvakultan és süketen a vihar hangjai következtében, amelyekbe elmerült, hajlandó elfelejteni szülőhelyének tiszta és magasztos dicsőségét és beleveti magát a nyugtalanságba, ami gyönyört adhat ugyan, de sohasem ad békét. Az alsó manas az, ami az érzékek örömének és az állati természetnek megadja az utolsó behatást, mert szenvedély nem lehetséges emlékezet vagy előérzet nélkül és elragadtatás sem a képzelet finom ereje és az álmok ábrándjai nélkül. Így a kama erősen köti az alsó manast a földhöz. Mindaddig, míg valamely ténykedés azért történik, hogy a szeretet, elismerés, hatalmat vagy hírnevet szerezzen, akármilyen nagy is a becsvágy, akármilyen messziről ható a jótékonyság, akármilyen magasrendű a cél – a manas kámával van itatva és nem olyan tiszta, mint a forrása. Kama és manas kölcsönösen hatnak és visszahatnak egymásra, egyik ösztönzi a másikat. Az elmét állandóan hajtja a vágy, és folytonosan a szolgálatára kell állnia, mint az élvezetek segítőjének. S az elme folyton keresi azt, ami élvezetet okoz, és mindig olyan képeket keres, amelyek örömet okoznak, és kizárja a fájdalmat okozókat. Az értelmi képességek az állati szenvedélyeknek bizonyos erőt és minőséget adnak, ami nincs meg bennük, ha mint tisztán állati

15

tulajdonságok működnek. Mert a mentális testen tett benyomások sokkal maradandóbbak, mint az asztrálison tettek, és a mentális test folytonosan reprodukálja azokat az emlékezet és a képzelet segítségével. Így a mentális test ösztönzi az asztrálist, felkeltve benne a vágyakat, melyek az állatban szunnyadnak mindaddig, míg a fizikai ösztönzés fel nem ébreszti azokat. Ezért látjuk, hogy a fejletlen emberben az érzékek kielégülése utáni hajsza folytonos, amit az alsóbbrendű állatoknál nem észlelünk, ezeknél a kéjvágy, a kegyetlenség, a számítás ismeretlenek. Így az elme erői az érzékek szolgálatában vannak járomba fogva, s ezek az embert sokkal veszélyesebb és vadabb fenevaddá teszik, mint bármilyen állat. Az ember asztrális és mentális testei annyira össze vannak fonódva, hogy gyakran azt mondják, azok mint egyetlen test működnek. Itt rámutathatunk a kama-manas és az atom tekervényei (spirillái) közötti összefüggésekre. A Föld Lánc első Fejlődési Körében a fizikai világ atomjainak első tekervénysorozatát a Monád élete építette, ezt a sorozatot használták fel a pránának (vitalitásnak) hullámai, áthatolva a sűrű fizikai testen. A második Körben a tekervények második sorozata válik aktívvá, a prána az étertesten keresztül árad. A harmadik Körben a tekervények harmadik sorozatát éltetik, a prána az asztrális testen át árad, s így lehetővé teszi az értékelést. A negyedik Körben a tekervények negyedik sorozata válik aktívvá, a kama-manasi prána árad rajta keresztül, s így teszi képessé azokat az agy kialakítására, ami a gondolkodás eszközeként működik majd. A tekervények további sorozatainak éltetése a felső tudat használatára bizonyos jóga gyakorlatok által lehetséges, az ösvényre való lépés előkészítésének eseteiben. A fejlődés rendes menetében minden Körben egy új sorozat tekervény fog kifejlődni úgy, hogy a hetedik Kör végén az egész hét tekervény aktív lesz. Ezért azok az emberek, akik ebben a körben fognak élni, sokkal könnyebben válaszolnak majd a belső dolgokra és élhetnek magasabbrendű életet, mint a most élők tehetik. A manas minden inkarnáció folyamán a következő három dolog egyikét teheti meg: 1) Eredete felé emelkedhetik, lankadatlan és buzgó erőfeszítés által egy lehet „atyjával a mennyben”, vagyis a felső manas-szal. 2) Részben felfelé törekedhet, részben pedig lefelé irányulhat, ami valóban az átlagembernél meg is történik. 3) Annyira akadályozhatják a kámikus elemek, hogy eggyé válik velük, erőszakosan elránthatják szüleitől és elvész. Amikor csak az alsó manas képes szétválasztani magát egy időre a kámától, a legmagasabb mentális képességek irányítója lesz, és a szabad akaratnak a szerve a fizikai emberben. Ennek a szabadságnak a feltétele, hogy a kámát legyőzze. A szabad akarat magában a manasban székel, a manasból ered a szabadság érzése, az a megismerés, hogy kormányozhatjuk magunkat, hogy a felső természet uralkodhat az alsón, akárhogyan lázad és viaskodik ez az alsó természet. Mint az öntudat a manas-szal azonosítja magát a káma helyett, az alsó természet lesz az állat, amire a felső öntudat felléphet, s ami nem lesz többé az Én”. Így az erős akaratú és a gyenge akaratú személy között lévő különbség az, hogy a gyenge akaratú személyt a kívülről jövő vonzódások és taszítások, a vágyak mozgatják, míg az erős akaratú embert belülről mozgatja a tiszta akarat. Továbbá, amint az alvó manas megszabadítja magát a kámától, mindinkább képes lesz arra, hogy az alsó öntudatnak átadjon olyan impulzusokat, melyeket a felső manastól kapott, és ebben az Egóból kiáramló sugár az alsó manason át az agyba áramlik. Egy dologban biztosak lehetünk: mindaddig, míg a személyiség örvényében vagyunk, mindaddig, míg a vágyak és étvágyak viharai hullámzanak körülöttünk, mindaddig, míg az érzelmek hullámai dobálnak bennünket ide-oda, mindaddig a felső manas hangja nem hatolhat el hozzánk. Az egó üzenete nem jön tűzvészként vagy forgószélben, nem mennydörgés és villám között. Csak akkor, ha olyan csend nyugalma állt

16

be, amit csak akkor lehet érezni, ha az egész lég mozdulatlan és a nyugalom mélységes, ha az ember olyan köpennyel fedi be arcát, amely eltakarja a fülét minden földi zajtól, csak akkor szólal meg a hang, mely még a csendnél is halkabb, az igazi felső Én, az Ego hangja. Amint a fodrozatlan tó tükrözi a holdat és a csillagokat, de amint a szellő felborzolja, csak eltorzult tükröződést mutat, úgy az embernek is, megszilárdítva elméjét, lecsendesítve vágyait, csendet teremtve tevékenységeiben kell megteremtenie magában a magasabb rendűnek a képzeletét. Éppen így kell tükröznie a tanítványnak Mestere elméjét. De ha saját gondolatai ugranak előtérbe saját vágyai lépnek fel, csak töredezet reflektálásokat, táncoló fényeket kap, amik semmit nem mondanak neki. Az egó, mint az Egyetemes Elem része, saját síkján feltétel nélkül mindentudó, de az alsó világokban csak potenciálisan, mert még át kell dolgoznia magát a személyes én anyagán. A kauzális test az eszköze a minden ismeretnek, a múltnak, jelennek és jövőnek, és ebből a forrásból fog fel a mása, az alsó manas alkalmilag töredékeket, melyek fölötte vannak az ember érzelmein, és átadja azokat bizonyos egy sejteknek, ami által az illető jövendőmondóvá, prófétává válik. Ezt a győzelmet csak sok fokozatos inkarnáció által lehet elnyerni, melyek mindegyikét tudatosan erre a célra kell irányítani. Amint az életek egymásután következnek, a fizikai test mindég finomabb lesz, a manas impulzusainak rezgéseire hangoltabb, úgyhogy az alsó manasnak fokozatosan kevesebb és kevesebb durva asztrális anyagra lesz szüksége eszközként. Midőn végre elérte a kámán való uralmat, és a test is fogékony a manasnak, az alsó manas eggyé lesz forrásával a felső manas-szal, ami a keresztény terminológia szerint „mennyei Atya”, egy lesz a „Fiúval”, minden síkon, amint mindig egyek voltak a „mennyben”. Ez természetesen már nagyon előrehaladott fokozat, az adeptusi fok, akinek már nincs szüksége testesülésre, bár önként alávetheti magát annak. A legtöbb embernél a manas részben felfelé törekszik, részben lefelé irányul. Az átlagembernek a tapasztalata az, hogy az élet harcmező, ahol a manas folytonosan birkózik a kámával, néha a magasra törekvés győz, az érzékek láncát összetörik és az alsó manas felfelé szárnyal, máskor a kama győz és az alsó manast a földhöz láncolja. Úgy látszik, hogy az emberek többsége öntudatának központja a kama-manasban van beágyazva. De a kultúráltabbak, fejlettebbek elkezdik vágyaikat az értelem által kormányozni, ennek megfelelően az öntudat fokozatosan áthelyezi magát a felső asztrálisból az alsó mentálisba. Amint az emberek haladnak, még feljebb fog kerülni, mivel az embereken inkább az elvek fognak uralkodni, mint az érdekek és kívánságok. Mivel végső fokon az ember intellektusa megkísérli, hogy környezete úgy az élet, mint az anyag megfogható legyen, elméje rendet és ésszerűséget, logikus magyarázatot igényel. Nem élhet a káoszban szenvedés nélkül, tudnia kell és megértenie, ha békében akar létezni. Szélsőséges esetekben az alsó manas annyira kibogozatlanul vegyül el a kámával, hogy a gyenge kapocs, ami a felső és az alsó manast egyesíti, „az ezüst fonal, ami Mesteréhez köti”, kettészakad. Ilyenkor még a földi élet alatt, a felső természet teljesen el van választva az alsótól, az emberi lény kettészakadt, a fenevad elszabadult és zabolátlanul megy tovább, magával viszi a manas visszaverődéseit, melyeknek vezetniük kellett volna őt életén keresztül. Az ilyen lény alakjában emberi, de természetében állat, hellyel-közzel összetalálkozhat emberekkel, amikor csak borzadályt kelt, ha sajnálatot is. Az ego szempontjából az ilyen személyiségtől semmi hasznos tapasztalatot nem nyert, semmit sem hozott vissza, így az alsóbb élet tökéletes bukás volt. Sok embernél a mentális anyag annyira összekeveredett az asztrális anyagokkal, hogy a halál után sem szabadulhat meg végleg tőle. A manas és a kama közötti küzdelemnek eredménye ennélfogva az, hogy a mentális anyag egy része, sőt még a magasabb mentális (kauzális) is visszamarad az asztrális testben, midőn az ego már teljesen elszakadt attól. Másfelől, ha az ember élete alatt teljesen legyőzte alacsonyrendű vágyait és elérte, hogy alsó értelme megszabaduljon a vágytól, gyakorlatilag nincs küzdelem, az Ego képes arra, hogy

17

visszavonja nemcsak mindazt, amit „befektetett” ebben a bizonyos inkarnációba, hanem minden kamatot is megkapott, azaz tapasztalatokat, képességeket, stb., amelyeket megszerzett.

VII. fejezet Gondolathullámok Ha az ember mentális testét használja, azaz ha gondolkodik, rezgés keletkezik a mentális testben, és ez két különálló eredményt hoz létre. Az első a sugárzó rezgések, illetve hullámok, ezzel a jelen fejezetben foglalkozunk, a második gondolatkörnek, ez a következő fejezet tárgya lesz. A mentális testben lévő rezgés, hasonlóan minden más rezgéshez arra igyekszik, hogy minden körülötte lévő anyaggal közlekedjen, ami ezeket a rezgéseket felvenni képes, mint pl. a megütött harang rezgései közlekednek az őt körülvevő levegővel. Ezért, mivel a tér telve van mentális anyaggal, ami nagyon készségesen válaszol minden ilyen impulzusra, bizonyos fajta forrósodás alakul ki, egyfajta rezgő burok vagy héj, a sík anyagából formálva, ami továbbterjed a környező anyagban, éppen úgy, mint a tóba dobott kő is fodrokat kelt, melyek a dobás központjából minden irányban szóródnak szét a víz felületén. A mentális impulzus esetében a sugárzás nem egy síkon történik, de több dimenzióban úgy, mint a Nap vagy egy lámpa sugárzása. A kiküldött sugarak minden irányban kereszteződnek anélkül, hogy a legkisebb mértékben megzavarnák egymást a fizikai síkon. A rezgések kiterjedő szférája többszínű és opalizáló, de amint tovaszóródik, színei elhalványulnak. Amint már mondottuk, a mentális rezgések hajlamosak arra, hogy szétszóródjanak és sokszorozódjanak, bármilyen alkalom is adódik erre. Következésképpen bármikor is ütközik össze a gondolathullám egy másik mentális testtel, arra törekszik, hogy hozzá hasonló rezgéseket keltsen benne. Vagyis, ha az ember mentális testét egy gondolathullám érinti, elméjében hajlamosság keletkezik hasonló gondolatot produkálni ahhoz, ami a gondolathullám előidézőjében megelőzőleg keletkezett. A gondolathullám ereje a forrástól való távolság arányában csökken. Mindazonáltal ezek a mentális rezgések sokkal fokozatosabban vesztik el erejüket, mint a fizikai anyag rezgései, és forrásuktól csak óriási távolságokra merülnek ki, vagy lesznek olyan gyengék, hogy már nem foghatók fel. A hatótávolságuk a hullámoknak az eredeti gondolat erejétől és tisztaságától függ. Így az erős gondolat messzebb hat, mint a gyenge és határozatlan, és a határozottság és tisztaság még fontosabb tényezők, mint az erősség. Más tényezők, melyek a sugárzás távolságát befolyásolják, annak a természete és az ellenállás, mellyel találkozik. Így az asztrális anyag alsó fajtái rendszerint hamar eltérnek, illetve el lesznek nyomva ugyanezen fokon lévő egyéb rezgések által. Ez okból az átlagember mindennemű önmagára irányított gondolata, amely a legalacsonyabb fokon kezdődik, és hamarosan elmerül a megfelelő alacsony asztrális anyagban, aránylag hatástalan. Ereje mindkét világban korlátozott, mert akármilyen kevés is az, körülötte mindenütt rengeteg ilyen hasonló gondolat van, úgyhogy gondolatának hullámai elkerülhetetlenül hamar eltűnnek és elnyomják azokat ebben a zűrzavarban. A magasabb fokon létrehozott gondolatnak azonban sokkal tisztább területe van a tevékenységre, mert az adott időben előidézett ilyen gondolathullámok száma csekély. Például a teozófiai gondolat majdnem külön minőségnek tekinthető ebből a szempontból.

18

Persze vannak másféle vallásos emberek is, akiknek gondolatai egészen magasrendűek, de sohasem ilyen pontosak és határozottak. Még a tudományos gondolat sem sorozható abba az osztályba, melybe a teozófiai gondolat, úgyhogy gyakorlatilag a teozófiai gondolat részére tiszta terület van a mentális világban. A teozófiai gondolat hasonló egy hanghoz a rettentő csendességben, egy bizonyos fokú mentális anyagot hoz rezgésbe, amit eddig még ritkán használtak, melynek sugárzásai az átlagember mentális testének oly részébe ütköznek bele, mely eddig még egészen alvó állapotban volt. Ezért egészen új részt ébreszthet fel a gondolkodó szerkezetben. Természetesen az ilyen hullám nem ruházza át szükségképpen a teozófiai gondolkodást azokra, akik még tudatlanok, de felébresztvén a mentális test magasabb részét az ember gondolatát egészében felemelheti, és szabaddá teheti akármilyen vonalon is mozog az majd. A gondolatoknak természetesen végtelen változatai vannak. Ha a gondolat tökéletesen egyszerű, a mentális testben a rezgéseknek csak egyfajta mértéke lesz jelen, és következésképpen a mentális anyagnak csak egyik típusa lesz erősen érintve. A mentális test, mint látjuk a mentális sík négy alsíkjának anyagát tartalmazza és az alsíkok mindegyikében különböző erősségű alosztályok vannak. Ha az embert már erősen lekötötte bizonyos gondolati vonal, erősen másfajta gondolat is átsöpörhet rajta anélkül, hogy hatna rá. Mivel azonban az emberek nagy száma nem gondolkozik határozottan, illetve hathatósan, kivéve, ha valamilyen határozott ügy le nem foglalja a figyelmét, más alkalmakkor valószínűleg erősen térítve lesznek a beléjük ütköző gondolatok által. Ezért nagy felelősség nyugszik mindenkin, aki gondolkozik, mert gondolatai, különösen ha azok erőteljesek és határozottak, kikerülhetetlenül hatással lesznek sok más emberre. Nem is kell nagyon hangoztatni, hogy aki tisztátlan vagy rossz gondolatoknak ad szállást, ezzel morális fertőzést szór szét embertársai között. Gondoljuk meg, hogy nagyon sok emberben megvan lappangó csírájában a rossz, mely sohasem hozna gyümölcsöt, kivéve, ha valami belső erő nem hozza működésbe azt. A tisztátalan vagy szentségtelen gondolat által kiküldött gondolathullám nagyon is lehet ilyen tényező, ami a csírát tevékenységre ébreszti, és növekedésre készteti. Ezért ilyen gondolat elindíthat valakit a lefelé vezető úton. Ez az ember pedig hasonló módon hathat másokra, s így a rossz előkészítője karmikusan felelős tetteiért. Természetesen hasonlóképpen igaz, hogy a jóindulatú gondolat hasonló módon a jóra ösztönözhet másokat. Ezért az olyan ember, aki felfogja mindezt, úgy működhet, hogy valóságos Nappá válik, állandóan sugározva környezetére és barátaira a szeretetet, nyugalmat, békét. Gyakran megtörténik, hogy az ember képtelen fizikailag segíteni másokon, előfordulhat, hogy a segíteni óhajtónak a fizikai jelenléte visszataszító a szenvedő részére, annyira el van zárva annak fizikai agya előítéletekkel vagy vallásos vakhittel. De az asztrális és a mentális test sokkal befogadóképesebb mint a fizikai, és mindig lehetséges, hogy ezeket segítő gondolatok, vonzalom, megnyugtató érzés stb. hullámai megközelíthetik. Meg kell jegyeznünk, hogy a gondolathullám nem szállít egy határozott és teljes eszmét, hanem inkább arra törekszik, hogy saját magához hasonló jellegű gondolatot hozzon létre. Így pl. ha a gondolat devocionális, rezgései devocióra ösztökélnek, de az áhítat vagy tiszteletadás tárgya minden embernél más és más lehet. Így a gondolathullám illetve rezgés a gondolat jellegét viszi magával, de nem annak tárgyát. Ha ilyen gondolathullám a materialista mentális testét érinti, akinek számára az áhítat, bármilyen alakban is, teljesen ismeretlen, még itt is teremt bizonyos felemelő érzést, mivel tennivalója az, hogy a mentális test magasabb részét ösztökélje bizonyos fajta aktivitásra. Nagyon fontos pont, amelyet a tanulónak gondosan meg kell jegyezni, hogy az ember, akinek szokásszerűen tiszta gondolatai vannak, jó és erős gondolatok céljára mentális testének felső részét használja, azt a részt, amit az átlagember egyáltalán nem használ, s ami végképpen fejletlen még nála. Ezért a jónak ereje is ilyen a világban és nagy hasznára van mindazoknak, akik képesek bármilyen válaszra. Ezért a rezgések, amelyeket kiküld, hajlamosak a mentális test új és magasabb

19

részeinek felkeltésére, és következésképpen kinyitják számukra a gondolkodásnak teljesen új területeit. Egy bizonyos számú ember egyesített gondolatának ereje mindig sokkal nagyobb, mint külön gondolatainak összege. Ezért rendkívül jó hatással van valamely városra vagy közösségre, ha soraikban állandó összejöveteleket tartanak olyanok, akik magas fokú gondolatokat képesek gerjeszteni.

VIII. fejezet Gondolatformák Most rátérünk a második hatásra, amit az ember mentális testének használatakor a gondolkodással előidéz, nevezetesen a gondolatformák alkotására. Mint láttuk, a gondolat egy sorozat rezgést kelt a mentális test anyagában. Eme impulzus alatt a mentális test önmagának egy rezgő részét löki ki, - rezgések természete szerint alakítva – többnyire olyanféle módon, ahogyan egy korongra szórt finom homokszemek alakká tömörülnek, ha a korongot zenei hanggal rezegtetjük. Az így kilökött mentális anyag a környező atmoszféra mentális anyagának elemi esszenciájából (második elemi birodalom) gyűjt megfelelő típust, és ezt az esszenciát rezgésbe hozza a saját mértékével összhangban. Így keletkezik a tiszta és nagyszerű gondolatforma. Az ilyen mentális gondolatforma az asztrális alakra emlékeztet (lásd az Asztrális test c. művet), de ez sokkal ragyogóbb és színesebb, erőteljesebb, tovább tart és teljesebben éltetett. A gondolat hatásának szemléletes leírása a következő (A. Besant: Ősi bölcsesség c. könyvéből): „Ezek a (mentális) rezgések, melyek a sík anyagát gondolatformákká idomítják – gyorsaságuk és finomságuk révén a legkülönbözőbb és állandóan változó színeket idéz elő. Változóan árnyékolt hullámok, mintha szivárvány, gyöngyház színárnyalatok, életszerű és leírhatatlanul ragyogó, söpörnek keresztül minden formán úgy, hogy mindegyik rovátkolt, élő, világító, finom színeket mutat be, olyanokat is, melyeket a földön nem is ismernek. Szavakkal nem lehet kifejezni azt a finom szépséget és ragyogást, ami ebben a kombinációban az érzékeny anyagnak mutatkozik, telve élettel és mozgással. Minden tisztánlátó, aki tanúja volt ennek, minden buddhista, keresztény, elragadtatott kifejezésekben beszél dicső szépségéről, és mindig bevallják, képtelenek leírására; a szavak csak elronthatják, akármilyen ügyesen is vannak összeszőve dicsérettel.” A gondolatforma ideiglenesen elő lény (entitás), nagyfokú aktivitással, amit az az egy eszme éltet, ami létrehozza. Ha az anyag finomabb fajtáiból van készítve, nagy erejűvé és energiájúvá válik, és ha erős és szilárd akarat irányítja, mint igen erős hatóerő használható fel. Az elemi esszencia különös fél-intelligens élet, ami mindenütt körülvesz bennünket, és a mentális sík anyagát élteti. Nagyon készségesen reagál az emberi gondolatra úgy, hogy az ember mentális teste által kiküldött minden impulzus azonnal ebbe az intelligenciába, mint ideiglenes eszközbe költözik. A mentális elemi esszencia nagyon különbözik az asztrális elemi esszenciától. Egy egész lánccal áll mögötte, s ezért a benne lévő erő nem tud ugyanolyan koncentrált módon működni. A gondolat tehát, amint már mondottuk, egy időre bizonyos fajta élő teremtménnyé válik, a gondolaterő, a lélek, az elemi esszencia a test. Ezért a gondolatformákat néha elementáloknak vagy néha mesterséges elementáloknak nevezik. Az elvek, melyek minden gondolatformára vonatkoznak, a következők: 1) A gondolat minősége határozza meg a színt. 2) A gondolat természete határozza meg a formát.

20

3) A gondolat határozottsága határozza meg a körvonalak tisztaságát. A gondolatformák végtelenül különbözők lehetnek úgy szín, mint alak tekintetében. A különböző színekkel és jelentésükkel az olvasó már tisztában lesz, mert ezek megegyeznek az asztrális és mentális testben előforduló színekkel, ami le van írva az „Asztrális test” c. műben, és jelen műnek korábbi fejezetében. Így pl. a vonzalom izzó rózsaszínt hoz létre, gyógyító kívánság kellemes ezüstfehéret, az elme erősítésére irányuló mentális erőfeszítés, szép csillogó aranysárgát. A sárga szín minden eszközben az intellektust jelzi, de igen sokféle árnyalata van, és más színek hozzákeverésével bonyolódik. Általában ha alsó, különösen ha önző célokra irányul, a szín mélyebb és tompább árnyalatú lesz. A mindennapi üzletember asztrális és mentális testében mint okkersárga mutatkozik, míg a filozófiai vagy matematikai tanulmányokra irányított tiszta intellektuális gondolat rendszerint aranysárga, ez fokozatosan szép tiszta világító kankalin-sárgává alakul, ha az erőteljes intellektus teljesen önzetlenül az emberiség javát szolgálja. A legtöbb sárga gondolatforma tisztán határolt, a sárga színű elmosódott felhő aránylag ritka. Sok esetben a gondolatformák csupán gondolatfelhők, megfelelő színben annak az eszmének, amely szülte őket. A tanuló meg tudja érteni, hogy az emberiség jelenlegi fejlődési fokán túlnyomóak a felhőszerű és szabálytalan alakú gondolatformák, a többség helytelenül edzett elméjének produktuma. A legnagyobb ritkaság a tiszta és határozott alakokat látni a fölöttük lebegő sok ezer között. Ha a gondolat határozott, forma keletkezik, és élesen határolt alakot vesz fel. Ilyen alakok, míg végtelenül változatosak, gyakran bizonyos módon tipikusak, a gondolat faja szerint, amit kifejeznek. Az elvont eszmék rendszerint különféle fajta tökéletes és szép geometriai formákban jutnak kifejezésre. Ezzel vonatkozásban jusson eszünkbe, hogy a legtisztább absztrakció is részünkre itt lenn, határozott tényekké válik a mentális síkon. A gondolatnak és az érelemnek az erőssége határozza meg a gondolatforma terjedelmét, éppúgy annak, mint különálló lénynek a tartalmát. Tartalma a keletkezése után kapott tápláléktól függ, valamint a gondolatnak a szerzője vagy mások általi ismétléstől is. Ha a gondolat intellektuális és személytelen, pl. ha a gondolkodó egy algebrai vagy geometriai problémát igyekszik megoldani, akkor gondolatformái (amint gondolathullámai is) a mentális síkra korlátozódnak. Ha gondolata szellemi természetű, pl. ha szeretet és mély önzetlen érzés iránti törekvés árnyalja, akkor felülemelkedik a mentális síkra, és a buddhi fokozat ragyogásából és dicsőségéből kölcsönöz sokat. Ilyen esetben befolyása nagyon erőteljes és minden ilyen gondolat hatalmas erőt képvisel a jó irányban. Másfelől, ha a gondolatban valami öröm vagy személyes vágy van, rezgései azonnal lefelé irányulnak, és asztrális anyagot vonzanak maguk köré, ráadásul a mentális anyagra. Ilyen gondolatforma – amit inkább gondolat-érzelem formának nevezhetnénk – természetesen hatni képes más emberek mentális és asztrális testére is. A gondolatformáknak ezt az osztályát, mint a kama-manas ténykedése által keletkezettet tekinthetjük, vagyis vágy által uralt elmének. Ha az ember valami konkrét tárgyra gondol, egy könyvre, házra, tájra – a tárgynak piciny képét építi fel mentális testének anyagába. Ez a kép felhúzódik ennek a testnek felső részére, rendszerint az arcnak és a szemnek a magasságába, itt annyi ideig marad, ameddig az ember ezen a tárgyon szemlélődik és rendszerint egy kicsit még azután is. Az idő hossza a gondolat intenzitásától és tisztaságától függ. Ez a forma teljesen objektív és mentális látással rendelkező ember megláthatja. Ha az ember egy másik személyre gondol, ugyanilyen módon alkotja meg annak kicsiny képmását. Ugyanez az eredmény követ minden „képzeletbeli” erőfeszítést. A festő, aki jövendő festményének eszméjét kialakítja, mentális testének anyagából építi azt fel, azután maga elé vetíti a térben, elméje szeme előtt tartja és lemásolja. A regényíró ugyanilyen módon építi fel szereplőinek

21

képét a mentális anyagban és akaratának gyakorlása által mozgatja, vagy csoportosítja ezeket a bábokat egyik helyről a másikra úgy, hogy a történet cselekménye betű szerint előtte játszódik le. Mint már mondottuk ezek a mentális képek annyira objektívek, hogy a tisztánlátó látja őket, sőt ezeket más is mozgathatja és rendezheti újra, nemcsak a teremtőjük. (Lásd még erre vonatkozóan az Asztrális test c. művet.) A szobrász erős gondolatformát készít az alkotni szándékozott szoborról, elhelyezi a márványtömbjébe, azután elkezdi lefaragni a márványnak azt a részét, amely a gondolatformán kívül esik, míg csak az a rész marad meg, amit áthatott a gondolatformával. Hasonlóképpen az előadó, midőn tárgyának különböző részeit komolyan átgondolja, egy sorozat gondolatformát készít az erőfeszítés következtében rendszerint erőseket. Ha nem sikerül neki hogy hallgatósága megértse őt, ez csak azért lehet, mert saját gondolatai nem voltak eléggé világosan kialakítva. Ügyetlen és határozatlan gondolatforma halvány benyomást kelt csak és ezt is nehezen, míg egy világos félreérthetetlen gondolat arra kényszeríti a hallgatóság mentális testeit, hogy megpróbálja reprodukálni azt. A hipnózis gondoskodik példákról a gondolatformák objektivitására. Tudvalevő, hogy egy eszmének a gondolatformáját rá lehet vetíteni tiszta papírosra és ez látható lesz a hipnotizált személy számára. Vagy annyira objektívvé tehető, hogy a hipnotizált személy láthatja és tapinthatja, mintha tényleg fizikai tárgy lenne. Sok gondolatforma létezik többé-kevésbé maradandóan, történeti, drámai és képzeletbeli személyekről. Például Shakespeare drámáinak szereplőiről és jeleneteiről, mesealakokról (Hamupipőke, Aladdin lámpája stb.). Ezek kollektív gondolatformák, amit számtalan egyén képzelete alakított ki. A gyermekeknek élénk és fogékony képzeletük van, s így az általuk olvasott könyvek szereplői pl. Sherlock Holmes és mások, jól vannak képviselve a gondolatformák világában. Ennyit a gondolatformák eredetéről. Most áttérünk az általuk teremtőjükre és másokra tett hatásoknak a tárgyalására. Minden ember, aki éli az életét, háromféle gondolatformát alkot: 1) Olyanokat, amelyek nem összpontosulnak az elgondolójuk körül, és nem is irányulnak különlegesen valamilyen személyre, ezek elmaradnak mögötte, mint valamiféle utat jelző csapás. 2) Olyanok, melyek az elgondoló körül csoportosulnak, körülötte lebegnek, és követik őt, akárhová megy is. 3) Olyanok, melyek azonnal kiröpülnek az elgondolótól, meghatározott cél felé. Az első osztályba tartozó gondolatforma, mivel sem határozottan személyes, sem különösen valami másra irányított, egyszerűen különállóan lebeg a légkörben, az egész idő alatt rezgéseket sugároz, melyek hasonlóak ahhoz, melyet teremtője eredetileg kiküldött. Ha a forma nem kerül érintkezésbe valamilyen más mentális testtel, a sugárzás fokozatosan kimeríti energiájának tárházát, és ebben az esetben darabokra esik szét. De ha sikerül neki szimpatikus rezgéseket felébreszteni valamilyen közel lévő mentális testben, vonzódás jön létre, és a gondolatforma beleolvad a mentális testbe. A fejlődés jelen fokán az emberek többségének gondolatai rendesen önmagukra irányítottak, ha nem is aktívan önzőek. Ilyen önmagára irányított gondolatok lebegnek a gondolkodó körül. Valóban a legtöbb ember ilyen gondolatokkal, mint valami burokkal veszi körül a mentális testét. Ezek szüntelenül körülöttük lebegnek és állandóan hatnak rájuk. Hajlamuk az, hogy reprodukálják önmagukat, vagyis ösztönözzék az embert arra, hogy azokat a gondolatokat, amelyeket előbb előidézett, ismételje. Sok ember érzi ezt a ránehezedő nyomást, bizonyos gondolatoknak ezt az állandó szuggesztióját, különösen, ha munkája után megpihen és elméjében nincs határozott gondolat. Ha a gondolatok rosszindulatúak, gyakran azt gondolja róluk, hogy valami kísértő szellem ösztökéli a bűnre. Pedig ezek nem egyebek, mint az ő saját teremtményei, ő a kísértője saját magának. Rendszerint minden határozott gondolat új gondolatformát teremt, de ha egy ugyanolyan természetű gondolatforma lebeg a gondolkodó felett, bizonyos körülmények között ugyanolyan tárgyra vonatkozó új gondolat, ahelyett hogy új formát alkotna, a régivel nő össze és erősíti azt,

22

hogy egyazon tárgykör fölött való hosszas töprengéssel az ember néha szörnyű erejű gondolatformát alkothat. Ha a gondolat rossz, ilyen gondolatforma valóban veszedelmes befolyású lehet, ami évekig is eltarthat, és ez idő alatt ténylegesen élő lény megjelenésével és erejével rendelkezhet. Az önmagára irányított gondolat-buroknak nyilván arra kell törekednie, hogy elhomályosítsa a mentális látást és elősegítse az előítélet kialakítását. Ha ilyen burkon keresztül néz ki az ember a világra, természetesen mindent az uralkodó színnel beárnyékoltnak lát, minden, ami kívülről éri őt, ily módon többé-kevésbé módosul a burok jellege által. Így tehát, amíg az ember nem ellenőrzi tökéletesen gondolatát és érzését, semmit sem lát a maga valóságában, mivel minden megfigyelésnek ezen a kötegen keresztül kell történnie, ami hasonlóan a rosszul elkészített szemüveghez, mindent megszínez és eltorzít. Ezért mondja a Mester a Csend hangja c. könyvében, hogy „az elme a valóság gyilkosa”. Ezzel arra figyelmeztet, hogy mi egyetlen tárgyat sem látunk olyannak, amilyen az a valóságban, hanem csak képet, melyet róla alkotni tudunk, és mindent a saját magunk által alkotott gondolatformák által színezetten. Ha az embernek a másról alkotott gondolata csupán elmélkedő (kontemplatív) és nincsen benne érzelem (szeretet vagy ellenszenv) vagy vágy (pl. hogy találkozzon valakivel) a gondolat nem érinti szükségszerűen az illetőt, akire gondol. Mégis, pl. ha érzelem, vonzalom társul a gondolattal, a gondolatforma, ami az elgondoló mentális testéből épül fel, asztrális testéből is von anyagot maga köré, és ez az asztro-mentális alak kirepül nemzőjének testéből, egyenesen az érzelem tárgya felé halad és rátapad. Ha az ember ebben a pillanatban passzív állapotban van, vagy a gondolatformával harmonikus jellegű aktív rezgések vannak benne, a gondolatforma egyszerre kisül felette és megszűnik létezni. A cél az, hogy saját rezgéséhez hasonlókat provokáljon, ha ilyen még nem létezik, vagy a már ott találtat elmélyítse. Ha az ember elméje annyira el van foglalva más vonzalom vagy rezgés számára lehetetlen behatolást találni, a gondolatforma felette lebeg, alkalmas pillanatra várva, hogy kiürüljön. Az egyik embertől a másikhoz küldött gondolatforma tehát bizonyos mennyiségű erőnek és anyagnak a tényleges, a küldőtől a befogadóig való átvitelét foglalja magában. A gondolathullám és a gondolatforma hatása közötti különbség az, hogy a gondolathullám nem hoz létre határozott teljes eszmét, hanem arra hajlamos, hogy a magáéhoz hasonló jellegű gondolatot hozzon létre; így a gondolathullám sokkal kevésbé határozott tevékenységében, de sokkal nagyobb körzetet ér el. Másfelől a gondolatforma határozott, teljes gondolatot szállít, és a gondolatnak pontos természetét viszi át ahhoz, aki el van készülve befogadására, de egyszerre csak egy személyt érhet el. Tehát a gondolathullám kiválóan alkalmas befolyásolásra, egy devocionális hullám pl. devóciót ébreszthet fel a befogadóban, bár a devóció tárgya egészen különböző lehet a küldő és az elfogadó esetében. De a gondolatforma pontos képét ébreszti fel annak a lénynek, akivel szemben az áhítatot eredetileg érezték. Ha a gondolat elég erős, a távolság egyáltalán nem tesz különbséget a gondolatforma számára, de egy mindennapi személy gondolata rendszerint gyenge és szétszórt, ezért nem hatásos bizonyos korlátozott területen kívül. Mondjuk, egy szeretetteljes vagy védelmezni kívánó gondolatforma erősen az illető személyre van irányozva, elmegy az illető személyhez, s ott marad az aurájában, mint óvó és védelmezője minden alkalmat felhasználva, hogy szolgáljon és megvédjen, nem tudatos de megfontolt cselekedetek által, hanem a reá ható impulzust követve, mintegy vakon, de megerősíti a barátságos erőket, melyek az aurába ütköznek és gyengítve a barátságtalanokat. Ilyképpen valódi őrangyalokat lehet teremteni és fenntartani azok körül, akiket szeretünk. Sok anya „imája” távollevő gyermekéért kering így körülötte és ténykedik a kért módon. E tények ismeretében tudatában lehetünk annak, hogy milyen hatalmas erő van letéve a kezünkben. Sok esetben nem tudunk semmit sem tenni az ember érdekében a fizikai síkon. De az

23

ember asztrális és mentális testeire hathatunk és ezek sokkal könnyebben befolyásolhatók, mint a fizikai teste. Ezért mindig alkalmunk van arra, hogy hassunk asztrális vagy mentális testére segítő gondolattal, szerető érzéssel stb. A gondolkozás törvényei határozottak, az eredmények egészen biztosak, itt nem történhet balsiker, bár nem követi mindig nyilvánvaló eredmény a fizikai síkon. A gondolatforma csak akkor hathat valamely személyre, ha ennek az aurájában olyan anyagok vannak, melyek szimpatikusan képesek válaszolni a gondolatforma rezgéseire. Ezért a tiszta elme és tiszta szív a legjobb védelem az ellenséges támadásokkal szemben, mert ez olyan magasrendű anyagból alkotja meg az asztrális és mentális testeket, hogy ezek nem képesek válaszolni a támadó durva és sűrű anyag rezgéseire. Így a rosszindulatú gondolatok is megtörnek ezen a védőpajzson és visszaszállnak küldőjükre. Ez viszont, mivel asztrális és mentális testeiben a kiküldött formához hasonló anyag van, hasonló rezgésekre készteti azt, s így a romboló hatások alatt ő maga fog szenvedni. Ezért az átkok visszaszállnak, hazatérnek. Ebből keletkeznek azok a komoly következmények, midőn valaki igen fejlett embert gyűlöl vagy rágalmaz, az ellen kiküldött gondolatformák nem árthatnak neki, ellenben visszapattannak kiküldőjükre, megrázkódtatják őt mentálisan, erkölcsileg, esetleg fizikailag is. Ha az ember valami távol eső helyen gondolja magát, vagy komolyan kívánja, hogy ott legyen, a gondolatforma, amit saját képére alkot, megjelenik ezen a helyen. Elég gyakran mások is látták már az ilyen gondolatformákat, és sokszor az illető megjelenésének tartották. Hogy ez lehetséges legyen, vagy az észlelőnek kell elegendő tisztánlátással rendelkeznie erre az időre, hogy a gondolatformát megláthassa, vagy a gondolatformának kell elég erősnek lennie ahhoz, hogy materializálhassa magát. A gondolatnak, mely ilyen alakot létrehoz, igen erősnek kell lennie, és ezért a mentális test anyagának nagy részét veszi igénybe. Így tehát, bár az alak, midőn elhagyja a gondolkodót, kicsi és sűrített, rendszerint életnagyságúra terjed ki, mielőtt rendeltetési helyén megjelenik. Ezenkívül az ilyen gondolatforma, melynek lényegében mentális anyagból kell állnia, sok esetben jelentős mennyiségű asztrális anyagot is von maga köré. A most leírt gondolatforma azonban nem tartalmaz a gondolkodó öntudatából semmit sem. Ha egyszer kiküldték, rendesen teljesen elkülönült lénnyé válik. Ugyan nincs végképpen összeköttetés nélkül teremtőjével, de gyakorlatilag csak annyira, ami valami benyomás rajta keresztül való felfogásnak a lehetőségét illeti. Mégis van a tisztánlátásnak a közönséges tisztánlátásnál magasabbrendű fajtája, ami bizonyos mértékben lehetővé teszi az ellenőrzést a mentális világban. Az ilyen tisztánlátás tökéletes esetében a látó mintha öntudatának egy részét kivetítené a gondolatformába, mint egyfajta őrhelyét használja azt, ahonnan a megfigyelés lehetséges. Ilyenkor majdnem olyan jól láthat mindent, mintha maga állna a gondolatforma helyén. Mindenki, aki egyáltalán gondolkodni képes, gyakorolja a gondolatforma teremtésére irányuló erejét. A gondolatok dolgok, és nagyon hatalmas dolgok; közülünk mindenki éjjel-nappal alkotja őket szüntelenül. Gondolataink, mint sokan feltehetnék, nem kizárólag a mi ügyünk. A rossz gondolatok valóban tovább jutnak, mint a rossz szavak, és minden más személyre hatással lehetnek, akiben csírájában már megvan a rossz. A fejlett és fejletlen ember közötti különbség az, hogy a fejlett ember tudatosan használja gondolaterejét. Ha az ilyen ember tudatosan alkot és irányít egy gondolatformát, (hosszas) hasznos voltának ereje nyilván nagyon megnövekedik, mert gondolatformáját arra is felhasználhatja, hogy olyan helyeken fejtsen ki hatást, ahová ő maga abban a pillanatban nem tud mentális testében eljutni. Gondolatformáin őrködhet, vezetheti, és akarata keresztülvivőjévé teheti azokat. Az akaraterő megfeszítésével az is lehetséges, hogy egy mesterséges elementált vagy gondolatformát szétfoszlassunk, hogy az ne okozhasson többé bajt. Ezt azonban az okkultista csak rendkívül kivételes esetekben tegye meg. Mielőtt a gondolatformák tárgykörét elhagynánk, megemlítjük, hogy minden hang is nyomot hagy az asztrális és mentális anyagban – nemcsak a zenei hangok. (Lásd erre vonatkozóan az Asztrális test c. mű VII. fejezetét.)

24

A keresztény mise alatt a magasabb síkokra felépített gondolatforma, illetőleg épület, valamiképpen különbözik a rendes gondolatformáktól, bár a zene által alkotottakkal sok közös vonása van. A mise első részében a pap és a hívek közreműködésével éteri, asztrális és mentális fokozatok anyagából épül fel, majd a szertartás későbbi részében magasabb fokozatú anyagból, amit a jelenlévő angyalok szolgáltatnak. Minden nagy vallás szertartásai segítenek ilyen eredmények létrehozásában, közös tevékenykedésük révén, sőt a szabadkőműves szertartások is.

IX. fejezet A gondolatátvitel technikája Mielőtt áttérnénk a gondolatátvitel jelentőségének tárgyalására és annak az emberekre gyakorolt hatására, hasznos lesz, ha leírjuk annak a mechanizmusát, amellyel a gondolatot át lehet vinni az egyik személyről a másikra. A telepátia kifejezés szó szerint azt jelenti, „távolról érezni”, ezért eredetileg érzések, érzelmek átvitelét jelentette. Most azonban általánosságban és majdnem egyöntetűen a gondolat átvitelére használják, és ez a kifejezés mindenképpen a gondolatnak vagy érzésnek nem fizikai eszközökkel való átvitelét egyik személyről a másikra, jelenti. A telepátiában háromféle lehetőség van: közvetlen közlés lehetséges 1) két éteri agy, 2) két asztrális test, 3) két mentális test között. Az első módszernél, amit fizikai vagy éteri módszernek nevezünk, a gondolat először a mentális testben okoz rezgéseket, azután az asztrális testben és végül a fizikai agy sűrű molekuláiban. Az agy-rezgések hatnak a fizikai éterre és a hullámok továbbterjednek, míg el nem érnek egy másik agyat, ahol rezgéseket ébreszthetnek az éteri és sűrűbb részekben. A befogadó agyban keletkezett rezgéseket átadják a vele kapcsolatos asztrális és mentális testeknek és így elérik az öntudatot. Ha egy személy erősen gondol egy konkrét formára, a fizikai agyban, alakot hoz létre az éteri anyagban, és ebbeli erőfeszítésében éterhullámokat küld ki minden irányban. Nem magát a képet küldi ki, hanem rezgéscsoportot, mely reprodukálja a képet. A folyamat valamiképp analóg a telefonnal, ahol nem magát a hangot viszik át, hanem a hang által bizonyos frekvenciájú elektromos rezgést keltenek, ami ha eléri a levegőt, ismét a hang rezgésévé alakul át. A gondolatátvitel szerve a tobozmirigy, éppúgy, mint a látásé a szem. A tobozmirigy a legtöbb embernél kezdetleges, de fejlődésben van, nem visszafejlődésben és fejlődését siettetni lehet úgy, hogy teljesíteni fogja tulajdonképpeni feladatát, mely a jövőben minden embernél meglesz. Ha valaki nagyon megfeszítetten gondol egyetlen eszmére, összpontosított figyelemmel és kitartással, bizonyos gyenge remegést vagy hangyamászó érzést fog tobozmirigyében tudatosítani. Ez a remegés a mirigyet átható éterben történik, és kis mágneses áramlatot idéz elő. Ez adja azt a mászkáló érzést a mirigy sűrű molekuláiban. Ha a gondolat elég erős ahhoz, hogy ilyen áramlatot idézzen elő, akkor a gondolkodó tudja, hogy eredményes volt a gondolatnak megfelelő erősségűre hozatalában és képes lesz azt át is vinni. A tobozmirigy éterében lévő rezgés hullámokat kelt a környező éterben, hasonlóan a fényhullámokhoz, csakhogy sokkal kisebbeket és gyorsabbakat. Ezek a rezgések minden irányban kiáradnak, mozgásba hozzák az étert. Ezek az éterhullámok viszont mások tobozmirigyének

25

éterében idéznek elő rezgéseket, és innen kerülnek átvitelre az asztrális és mentális testbe, onnan pedig a tudatba, amint azt előbb leírtuk. Ha ez a második tobozmirigy nem képes az áradásokat létrehozni, akkor a gondolat nem vehető észre és nem tesz semmiféle hatást az illetőre. A második, az asztrális módszernél az éteri agy egyáltalán nem vesz részt a folyamatban, a közlekedés közvetlenül a két asztrális test között jön létre. A harmadik, a mentális módszernél a gondolkodó nem küldi le az agyba a mentális síkon alkotott gondolatot, hanem közvetlenül a másik gondolkodó mentális testéhez irányítja. Ez a módszer sokkal magasabb fokú mentális fejlettséget kíván, mint a fizikai módszer, mert a küldőnek tudatosnak kell lennie a mentális síkon, hogy tudatosan gyakorolhassa ezt a ténykedést. Ha az emberiség jobban fejlett lesz, valószínűleg ez a módszer lesz mindennapi a közlésre. A Mesterek már ajánlják tanítványaiknak adott utasításaikban, mert ily módon a legbonyolultabb eszméket is könnyen átruházhatják.

X. fejezet Gondolatátvitel (nem tudatos) E fejezetben a gondolatátvitelnek azzal a fajtájával fogunk foglalkozni, ami vagy teljesen, vagy részben öntudatlan. Abból, amit eddig előadtunk világos, hogy minden ember akárhová megy is, maga mögött hagy egy gondolatnyomot vagy csapást. Ha az utcán járunk például, más emberek gondolatainak egész tengerében járunk, az egész légkör tele van velük, halványan és határozatlanul. Ha az ember egy ideig üresen hagyja elméjét, ezek a maradék gondolatok, melyeket más emberek hoztak létre, rajta sodródnak keresztül, de a legtöbb esetben kevés hatással vannak rá; néha azonban komolyan befolyásolják. Néha olyan gondolat érkezik oda, ami magára vonja az ember figyelmét annyira, hogy belekapaszkodik elméje, és néhány pillanatra a magáénak érzi azt, megerősíti saját erejének hozzáadásával, azután ismét eldobja, hogy másvalakit befolyásoljon. Az ember ennélfogva nem felelős az olyan gondolatért, mely elméjébe belebeg, mivel az nem az övé, hanem valaki másé. De felelős mégis, ha felveszi azt, rajta tartózkodik, és megerősítve továbbküldi. A sokféle forrásból származó ilyen gondolat keveréknek nincs határozott összefüggésük, bár akármelyik közülük elindíthat egy sorozat társult eszmét és így ráveheti az elmét, hogy saját számlájára gondolkodjék. Sok ember, ha megvizsgálnánk a gondolatoknak ezt a folyamatát, valószínűleg nagyon meg lenne lepve, amikor felfedezi, mennyi hiú és haszontalan képzelődés lép be és hagyja el elméjüket rövid idő alatt. A legtöbb esetben teljesen haszontalanok és általános tendenciájuk inkább rossz, mint jó. Az emberek így állandóan befolyásolják egymást gondolataikkal, amit pedig a legtöbbször határozott szándék nélkül küldtek ki. A közvéleményt ilyen módon hozzák létre, mert a közvélemény legnagyobbrészt gondolatátvitel. A legtöbb nem azért gondolkodik bizonyos irányban, mert bizonyos kérdéseket gondosan megvizsgált, hanem mert sok ember is hasonlóan gondolkodik, és a többit is magával viszi. Az erőteljes gondolkodó erőteljes gondolata kimegy mentális világba, és a fogékony és készséges elmék felfogják azt. Ezek ismétlik a rezgéseit, erősítik a gondolatot, és így elősegítik, hogy másokat is befolyásoljon, a gondolat mindig erősebbé és erősebbé válik, és ennek következtében nagyszámú embert befolyásol. Ha ezeket a gondolatformákat tömegükben vesszük figyelembe, könnyen megérthetjük a rettentő hatást, amit nemzeti és faji érzésekben előidéztek. Mi mindannyian oly légkörtől körülvéve nőttünk fel, ami tömve van bizonyos eszméket megtestesítő gondolatformákkal; nemzeti előítéletek, a dolgoknak nemzeti szempontból való felfogása, stb. ezek mind hatnak ránk születésünktől fogva,

26

sőt még az előtt is. Mindezen „ernyőn” látunk mindent, és saját mentális és asztrális testünk összhangban rezeg vele. Majdnem mindenkit ural a nemzeti atmoszféra. Éjjel-nappal hatnak ránk ezek a befolyások és saját tudatunk is mind erősebbé teszi azokat. A legtöbb ember inkább befogadó, mint kezdeményező természetű s majdnem automatikusan reprodukálja azokat a gondolatokat, melyek elérik. Így a nemzeti légkör állandóan elmélyül. A legtöbb ember sohasem tesz erőfeszítést arra, hogy saját maga tegyen megkülönböztetést, mert képtelen megszabadítani magát a nagy tömegű gondolatformától, ami a közvéleményt alkotja. Ezért ezek sohasem látják az igazságot, még létezéséről sem tudnak, megelégednek azzal, hogy az igazság helyett az óriási gondolatformát fogadják el. Az okkultistának azonban elsőrendű kötelessége, hogy tiszta és előítélet-mentes nézetet érjen el mindenről, mindent úgy lásson, amilyen valójában és nem amint azt egy bizonyos számú ember annak látja. Hogy a meglátásnak ezt a tisztaságát biztosítsák, szüntelen éberségre van szükség. Ennek a nagy, lebegő gondolatforma-felhő befolyásának felfedezése nem ugyanaz, mint az a képesség, hogy ellenálljunk a befolyásának. Az általa gyakorolt nyomás mindig jelen van, és egészen öntudatlanul is engedhetünk neki mindenféle kisebb dolgokban, bár a nagyobb dolgokban távol tarthatjuk magunkat tőle. Befolyása alatt születtünk éppúgy, mint a légnyomás alatt is születünk és egyiknek sem vagyunk tudatában. De az okkultistának elkerülhetetlenül meg kell tanulnia, hogy megszabadítsa magát befolyásától és szembenézzen az igazsággal, amilyen az a valójában, és ne engedje azt eltorzítani ezeknek a gigantikus kollektív gondolatformáknak a közvetítése által. Az összesűrített gondolatok befolyása nincs korlátozva arra, amit az emberek finomabb eszközeire gyakorolnak. A romboló típusú gondolatforma mint szétszakító energia működik és gyakran okoz rombolást a fizikai síkon is, ezek a forrásai a baleseteknek, a természeti csapásoknak, viharoknak, forgószeleknek, földrengéseknek, árvizeknek, stb. Felidézhetnek háborúkat, forradalmakat, szocialista zavargásokat és egyéb felfordulásokat. Járványoknak, bűnözési hullámoknak, sorozatos baleseteknek is hasonló a magyarázata. A harag gondolatformái segítségül lehetnek egy gyilkosság elkövetésében is stb. Egyébként hivatkozunk az Asztrális test c. munkának arra a részére, amelyben leírtuk a gondolatformáknak az ember asztrális testére gyakorolt hatását, nevezetesen a devocionális érzésnek a rohamát. Ilyen devocionális érzés devocionális gondolatokkal is társul; ezek a gondolatok, bár elsődlegesen a mentális testben alakulnak ki, nagy mennyiségű asztrális anyagot vonnak maguk köré, s így mindkét világban működnek. A fejlett ember ennélfogva központja a devocionális hullámoknak, s ennek elkerülhetetlenül befolyásolnia kell más embereket is úgy érzéseikben, mint gondolataikban. Ugyanaz igaz egyéb érzések, mint vonzódás, harag, levertség esetében is. A testét vesztett ember gondolatainak az élőkre gyakorolt hatására különösen jó példa egy, mondjuk gyilkosság miatt kivégzett ember esete, midőn ez úgy áll bosszút, hogy újabb gyilkosságra ösztökél. Valóban ez az egyik magyarázata az ugyanolyan fajta gyilkosság sorozatoknak, amelyek időnként előfordulnak a közösségekben. Különösen jellemző a gondolatok hatása a gyermekekre. Amint a gyermek fizikai teste plasztikus és könnyen formálható, olyan az asztrális és mentális teste is. A gyermek mentális teste úgy issza fel mások gondolatait, mint a spongya a vizet és bár még túl fiatal ahhoz, hogy már most reprodukálja azokat, a mag kellő időben meghozza gyümölcseit. Ezért olyan rendkívül fontos, hogy a gyermek nemes és önzetlen gondolatokkal telt légkörben nevelkedjék. Rettenetes látvány a tisztánlátó számára a szép fehér gyermek lelkek, amint néhány év alatt bemocskolódnak és elsötétülnek az őket körülvevő felnőttek önző, tisztátalan és szentségtelen gondolatai által. Amint sohasem helyes arra törekedni, hogy mások gondolatát és akaratát uralmunk alá hajtsuk még akkor sem, ha a cél jónak látszik, mindazonáltal mindig helyes, ha gondolatainkat valakinek a jó tulajdonságaira irányítjuk és így igyekszünk erősíteni a helyes jellemvonásokat. Viszont, ha gondolatban az ember hibáin vagy rossz tulajdonságain időzünk, megerősítjük nem kívánatos hajlamaikat, sőt olyan rossz tulajdonságokat is előidézünk nála, amelyek eddig nem léteztek vagy csak lappangó csírában voltak.

27

Nézzünk egy mindennapi példát. Tegyük fel, hogy egy csoport, aki elmerül a pletykálkodásban és botrányokban, valakit féltékenységgel vádol. Ezek az emberek azonnal elkezdik szerencsétlen áldozatukra önteni a féltékenységet szuggeráló gondolataikat. Ha az áldozat már az előbb is hajlamos volt a féltékenységre, nyilvánvaló, hogy ily gondolatok özöne következtében nagymértékben lesz megerősítve ebben a szenvedélyben. Ha pedig mentes a féltékenységtől, azok, akik gondolnak és beszélnek az ő képzelt hibájáról, a legjobb úton vannak, hogy ebben az emberben előidézzék ezt a hibát. Mérhetetlen a bántalom, amit a pletykával okoznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy e tárgyra vonatkozóan „A Mester lábainál” c. könyvben mondottak és C. W. Leadbeater e könyvhöz fűzött magyarázataira. Asztro-mentális képek, azaz gondolatformák, amelyekkel érzelmek, illetve érzések is társulnak, jelentős szerepet játszanak más személyekkel való karmikus kapcsolatok létrehozásában. Lássunk egy szélsőséges példát. Tegyük fel, hogy egy ember a keserű gyűlölet és bosszú gondolatainak kiküldése által elősegítette, hogy egy másik emberben olyan impulzus fejlődjék ki, ami gyilkosságra vezetett. Ennek a gondolatnak a megteremtője karmája következtében akkor is kapcsolódik a bűntény elkövetőjéhez, ha talán sohasem látta őt a fizikai síkon. Tudatlanság vagy az emlékezet hiánya nem okoz tévedést a karma törvényének működésében és az embernek éppen úgy le kell aratnia gondolatainak és érzéseinek eredményeit, mint fizikai tevékenységeiét. Általában az ember által alkotott képek nagymértékben befolyásolják jövő környezetét. Ily módon készülnek azok a kötelékek, amelyek az embereket összehozzák későbbi életeikben a jóra vagy rosszra; melyek rokonokkal, barátokkal, barátokkal vagy ellenségekkel vesznek minket körül, melyek segítséget vagy akadályokat hoznak utunkba, olyan embereket, akik szeretnek bennünket anélkül, hogy ezt a szeretetet kiérdemelnénk, gyűlölnek bennünket, pedig ebben az életben nem tettünk semmi olyat, ami erre a gyűlöletre okot szolgáltatott volna. Ezért gondolatainkat reánk ható közvetlen ténykedéseinkkel nemcsak hogy formálják mentális és morális jellemünket, hanem másokra gyakorolt hatásuk elősegíti emberi társulásaink meghatározását a jövőben. Természetesen lehetséges, hogy nagymértékben megvédjük magunkat a gondolatformák kívülről való behatásától úgy, hogy az aura anyagából védőfalat vonunk magunk köré. (Lásd az Asztrális test c. könyvet is.) Mindazonáltal ilyen burok használata gyengeségre vall, a legjobb védelem mindenki számára a sugárzó jóakarat és a tiszta lelkület, ami a szeretet kiáradásában minden nem kívánatos dolgot elsöpör. Az alkalmak, amikor szükséges lehet valakinek védőburkot alkotni a következők: 1) Ha zűrzavaros tömegbe kerülünk, 2) meditáció alkalmával, 3) álom közeledtekor, 4) különleges feltételek esetén, amikor valószínű, hogy enélkül alsórendű gondolatok ránk erőszakolják magukat. Ilyen buroknak határozott használatra való készítése akkor szükséges, ha másokon akarunk segíteni s egy „láthatatlan segítő” gyakran fogja felbecsülhetetlennek találni, ha olyan emberen akar segíteni, akinek nincs kellő ereje ahhoz, hogy segítsen magán, akár határozott és céltudatos kívülről jövő támadással, akár a hiábavaló és kívülről jövő mindig jelenlévő gondolatoknak forgatásával szemben. Úgy látszik, nem kétséges, hogy az állatok, amelyek az érzelmek világában élnek, telepatikus képesség birtokában vannak, melyből érzelmi impulzusokat küldenek ki távollévő társaiknak. W. J. Long lenyűgöző könyvében „Hogyan beszélhetnek az állatok?” azt állítja, hogy ez a csendes közlekedési mód a közös nyelve az egész állatvilágnak. Az állati életnek ez a buzgó és együttérző megfigyelője számos példát sorol fel. Egy Don nevű vizsla mindig előre tudta, mikor jön haza a gazdája, még szokatlan és váratlan időpontokban is. Azt is tudta, mikor következik szombat vagy ünnepnap, amikor gazdája ki szokta vinni az erdőbe. Egy másik, Watch nevű kutyát ismételten megfigyeltek, hogy elébe ment gazdájának állandóan változó

28

időkben, pár perccel azután, miután gazdája lóháton elindult az otthonától 5-6 km-nyire fekvő helyről. A ló és a kutya között szoros barátság állt fenn. Minden lovasember előtt ismeretes, hogy a félelem vagy idegesség érzése mily könnyen megy át a lovasról a lovára. Megfigyelték, hogy ha az egyik farkaskölyök elcsatangolt a hordától, az anyafarkas nem kezdte el hajszolni, hogy visszaterelje, hanem nyugodtan maradt, felemelte a fejét és szilárdan abba az irányba nézett, amerre a kölyke elszaladt, mire az utóbbi habozni kezdett, megállt, majd visszaszaladt a hordához. A nőstény róka teljes ellenőrzés alatt tartja a családját, anélkül, hogy egy hangot is adna; egy állhatatos tekintet irányukba és a kölykök azonnal abbahagyják játékukat, bebújnak a lyukba, és ott maradnak, amíg az anyjuk haza nem jön a vadászatból. Egy Rule nevű hajóskapitány megfigyelte, hogy abban a pillanatban, midőn egy ámbráscetet szigonya eltalál, tíz mérföldön belül lévő minden ámbráscet menekülni kezd, mintha őt szigonyozták volna meg. Bizonyos fajta vadmadarak abban a pillanatban fognak megjelenni az udvarban, midőn más madarak ott már buzgón lakmároztak és sohasem máskor. Sok vadász megfigyelte, hogyha puska nélkül mennek ki az erdőbe vagy egyébként ölési szándék nélkül, gyakrabban kerülnek útjukba a vadállatok és sokkal közelebbre, mint amikor fegyveresen mennek ki és ölési szándékkal. Ilyen esetben az állatok nyugtalanok, gyanakvóbbak és megközelíthetetlenebbek. Egy vadász, aki azt tapasztalta, hogy az izgalom az emberről átvihető az állatra, tudatosan elnyomta úgy fizikai, mint mentális izgalmát a vadászaton és azt tapasztalta, hogy sokkal könnyebben tudja megközelíteni a zsákmányát, mint előbb, amikor a fentieknek még nem volt tudatában. Ez a szerző még azt is állítja, hogy találkozott indiánokkal és másokkal, akik birtokában voltak annak a képességnek, amit egyes afrikai bennszülöttek „chamfo”-nak neveznek. Ez úgy működik, mintha külön érzékszerv lenne és figyelmeztet a közeledő veszélyekre s egyebekre, gyakran olyan körülmények között, amelyek kizárják a normális, öt érzékszervvel felfogható tudatosítások lehetőségét.

XI. fejezet Gondolatátvitel (tudatos) és mentális gyógyítás Majdnem minden két személynek hatalmában van meggyőződnie a gondolatátvitel lehetőségéről, sőt bizonyos mértékű jártasságot is elérhetnek abban, feltéve, hogy elegendő időt és kitartást szentelnek erőfeszítéseiknek és képesek tiszta és szilárd gondolkodásra. A két kísérletezőnek meg kell állapodnia egy kölcsönösen megfelelő időpontban, és mondjuk naponta 10-15 percet szentelni a feladatnak. Mindkettőnek biztosítania kell magát mindennemű megzavarástól, illetve félbeszakítástól. Az egyik legyen a gondolatátvivő, a másik az átvevő. A legtöbb esetben ajánlatos a szerepeket felcserélni, hogy elkerüljék az egyiknek végképpen passzívvá válását. Egyébként többnyire az derül ki, hogy az egyik alkalmasabb leadásra, a másik a felvételre. A leadó válasszon ki egy gondolatot, ami legyen bármi, az elvont eszmétől a konkrét tárgyig, vagy egy egyszerű geometriai figura, koncentráljon rá és akarja, hogy az legyen hatással barátjára. Nem szükséges az elme teljes összpontosítása, elegendő olyan állapot elérése, amelyet Patanjali a „Jóga szútrák” c. művében „egy pontra irányított”-nak nevez. A gyakorlatlan kísérletező ne koncentráljon túl soká, mivel a figyelem elkezd bizonytalanná válni, kóborolni és hamar beáll a fáradtság. A legtöbb ember részére inkább legyenek másodpercek, mint percek. Az átvevő helyezze testét a lehető legkényelmesebb helyzetbe, mivel a legcsekélyebb testi kényelmetlenség alkalmas ara, hogy elvonja a figyelmét. Elméje üressé váljon, ami nem könnyű feladat a gyakorlatban. Ezután jegyezze fel a gondolatokat, amelyek hozzá érkeznek. Ezeket írja is fel, csak azt igyekezzen elérni, hogy passzív maradjon, ne vessen el semmit, de ne is bátorítson.

29

Az átadó is jegyezze fel természetesen a küldött gondolatokat, és a két feljegyzést megfelelő időközben hasonlítsák össze. Kivéve, ha a kísérletezők rendellenesen alkalmatlanok az akarat használatára és a gondolatok ellenőrzésére, néhány hét, legfeljebb néhány hónap alatt bizonyos közeledés létre fog jönni. A „fehér” okkultizmus tanulmányozója, amint meggyőződött a gondolatátvitel lehetőségéről, nem elégszik meg a fent leírt akadémikus kísérletekkel, sem azzal, hogy gondolatokat küldjön barátainak, akármennyire hasznosaknak látszanak is azok az ő megállapítása szerint. Lehetővé válik számára, hogy gondolaterejét sokkal nagyobb eredmény érdekében használja. Vegyünk egy magától értetődő példát. Tegyük fel, hogy a tanítvány segíteni akar egy emberen, aki megrögzött alkoholista. Először meg kell győződnie, hogy milyen időben nincs a páciens elméje valószínűleg elfoglalva, például lefekvés idejében. Ha az illető már alszik, annál jobb. Ilyen időben üljön le egyedül és képzelje el betegét vele szemben ülve. Nagyon élénk elképzelés nem lényeges, de természetesen a folyamat annál hatásosabb, minél tisztábban és részletesebben lehet levetíteni az illető képét. Ha a beteg már alszik, vonzódik a reá gondolóhoz, és a róla elképzelt képét maga fogja meglelkesíteni. A tanítvány ezután elméje teljes összpontosításával fordítsa figyelmét a képre és intézze hozzá azokat a gondolatokat, melyekről azt kívánja, hogy hatást gyakoroljanak a betege elméjére. Ezeket mint tiszta mentális képeket kell átadnia, éppúgy mintha szavakkal adná elő érveit vagy vitatkozna vele. Vigyázni kell, hogy semmiképpen sem korlátozza a beteg akaratát, csak egyszerűen elébe tárni az erőfeszítést, értelmére és érzelmeire kell apellálnia, segítségére lennie, hogy helyesen ítélje meg a dolgokat, és saját maga tegyen erőfeszítést a helyes irányba. Ha arra teszünk kísérletet, hogy bizonyos irányú viselkedést rákényszerítsünk, és ez a kísérlet sikerül, ezzel csak nagyon keveset érünk el, de lehet hogy semmit sem, mert elsősorban az erőszaknak elméjére gyakorolt gyenge hatása több bajt okoz neki, mint amitől megszabadult. Másodsorban pedig az élvezetekben való bűnös elmerülés hajlama nem változik meg azzal, hogy akadályt tettünk annak bizonyos formája kielégítésére. Ha egyik irányban elnyomták, meg fogja találni az utat másfelé, és új vétek helyettesíti majd a régit. Eltekintve ettől a gyakorlati megfontolástól, elvileg is végképp helytelen, ha az egyik ember rá akarja erőszakolni az akaratát a másikra, még akkor is, ha ezzel jót akar elérni. Igazi előrehaladást nem lehet külső kényszerrel elősegíteni; az értelmet kell meggyőzni, az értelmet kell felkelteni és megtisztítani, mielőtt igazi eredmény bekövetkezne. Ha a tanítvány bármiféle segítséget akar nyújtani, hasonló módon járjon el. Amint a VIII. fejezetben láttuk, erős kívánság barátunk javáért, mint általános védő hatóerő megy ki hozzá, és mint gondolatforma megmarad fölötte egy ideig, arányosan a gondolat erősségével, megvédi a rossztól, akadályt képez az ellenséges gondolatokkal szemben, sőt fizikai veszélyektől is megóvja. A béke és részvét gondolatai, hasonló módon kiküldve, megnyugtatják az elmét, elhintik a nyugalom atmoszféráját körülötte. Mindebből nyilvánvaló, hogy a gondolatátvitel szoros összekötetésben van az értelmi úton való gyógyítással, aminek a célja jó és erős gondolatok átvitele az operátorról a betegre. Példák erre a Christian Science és hasonló mozgalmak. Ezekben a módszerekben, ahol arra tesznek kísérletet, hogy a beteget egyszerűen úgy gyógyítsák meg, higgye azt, hogy egészséges, gyakran nagy mérvű hipnotikus befolyást gyakorolnak. Az ember mentális, asztrális és éteri testei oly szorosan függenek össze, hogyha az ember mentálisan egészségesnek hiszi magát, elméje esetleg képes lesz összhangba kényszeríteni a testét a mentális állapottal és így érni el a gyógyulást. H. P. Blavatsky törvényesnek, sőt éppen bölcs dolognak tartotta a hipnózis használatát. Pl. iszákosság esetében, feltéve, az operátor eleget tud ahhoz, hogy letörje ezt a rossz szokást, és a beteg akaratát annyira felszabadítja, hogy ő maga forduljon az iszákosság bűne ellen. A beteg akaraterejét az ivás szenvedélye teljesen megbénította és a hipnotizőr a hipnózis erejét, mint

30

ideiglenes segítőeszközt használja arra, hogy az illető akaratát képessé tegye, hogy helyreállítsa magát. Az ideges betegségek engednek a legkészségesebben az akaraterőnek, mert az idegrendszer lett alkotva a spirituális erők kifejezésére a fizikai világban. A leggyorsabb eredményeket lehet elérni, ha a szimpatikus idegrendszert veszik munkába először, mert ez a rendszer van legközvetlenebb összeköttetésben az akarat aspektussal a vágy alakjában, míg a cerebrespinális rendszer inkább a megismerés és a tiszta akarat aspektusával van összeköttetésben. A gyógyításnak másik módja az, hogy a gyógyító először győződjön meg pontosan arról mi a baj, képzelje maga elé a beteg szervet, azután képzelje el, amilyennek lennie kell. Az így alkotott mentális gondolatformába előbb építsen be asztrális anyagot, s azután a magnetizmus ereje által sűrítse meg éteri anyaggal, végül pedig építse be a sűrűbb gáznemű, folyékony és szilárd anyagokba, az anyagot magából a testből vagy kívülről is bárhonnan szerezze. Nyilvánvaló, hogy ez a módszer legalább némi anatómiai és fiziológiai tudást követel meg; mindazonáltal a fejlődés előrehaladtával az operátornak az akaratát, ha ő maga nincs is meg a kellő tudásnak fizikai tudatában, felsőbb síkról vezethetik. Ezzel a módszerrel keresztülvitt gyógymódokban nincs meg az a veszély, ami a szimpatikus idegrendszerre ható és fent említett könnyebb és így elterjedtebb módszerben van. Mégis az akaraterővel végzett gyógyításban is van bizonyos veszély, éspedig a betegségnek valamelyik magasabb eszközbe való átvitelének veszélye. Mivel a betegség gyakran a megelőzőleg magasabb síkokon létező rossznak a végső kiteljesedése, jobb, ha azt kihagyjuk élni, mint erőszakosan elnyomni, és azt visszalökni a finomabb eszközbe. Ha a betegség egy gonosz vágy vagy gonosz gondolat eredménye, akkor a fizikai gyógyító eszközök előnyösebbek a mentálisnál, mivel a fizikai eszközök nem tudják a zavart visszahelyezni a magasabb síkra, ami megtörténhet, ha mentális eszközöket ajánlanának. Ezért a delejezés szintén megfelelő módszer. (Lásd Éteri testmás c. mű XVIII. fejezetét.) A gyógyítás leghelyesebb módja, ha az asztrális és mentális testet tökéletes összhangba rendezzük, de ez a módszer sokkal nehezebb és nem olyan gyors, mint az akarati. Az elme és az értelem tisztasága fizikai egészséget jelent és az az ember, akinek az elméje tökéletesen tiszta és egyensúlyozott, nem fog új betegségeket teremteni, bár lehet még neki bizonyos le nem dolgozott karmája, amit még teljesíteni kell, vagy magára vehet bizonyos, mások által okozott diszharmóniát. Vannak természetesen más módszerek is a gondolaterőnek gyógyításra való felhasználására, mert az elme nagy teremtőerő az univerzumban, isteni az univerzumban és emberi az emberben; és amint teremteni tud, úgy tud helyreállítani is. Az a segítség, amit gyakran az ima által nyújtunk másnak, nagyrészt a fent leírt jellegű. Az imának gyakori hatása, összehasonlítva a közönséges jókívánsággal, a nagyobb koncentrációban és intenzitásban van, amit a kegyes hívő imájába belead. Hasonló koncentráció és intenzitás ima nélkül is ugyanolyan hatást kelt. Az imának természetesen egyéb hatásai is vannak, ami annak a következménye, hogy az ima valamely emberi, emberfeletti vagy esetleg emberietlen intelligencia figyelmét keltheti fel, ami közvetlen segítséget is eredményezhet, amit a felsőbb erő nyújt annak, aki az imát nyújtja. Ez az „imára adott válasz” típusainak tárgyalása azonban most nem tartozik tárgykörünkbe. Mindez, amit gondolat által megtehetünk az élőknek, sokkal könnyebben tehetjük meg a „holtak”-nak. Amint az Asztrális test című munkában kifejtettük, az ember a halál után arra hajlamos, hogy befelé fordítsa a figyelmét és inkább az érzelmek és az elme világában éljen, mint a külső világban. Viszont a vágy-elementál az asztrális test újrarendezésével arra törekszik, hogy a mentális energiákat elzárja és megakadályozza külső kifejezésüket. Az a személy, akinek energiái így kifelé le vannak zárva, sokkal fogékonyabb lesz a mentális világból jövő befolyásokkal szemben, s ezért sokkal jobban lehet rajta segíteni, őt felvidítani, mint amikor még a földön élt. A halál utáni élet világában a szerető gondolat éppen olyan kézzel fogható az érzékek számára, mint egy szerető szív vagy gyengéd ölelés itt a földön. Tehát mindenkit, aki átmegy kövessünk szerető és békés gondolatokkal, a túloldalon megteendő haladásának érdekében. Sajnos túl sokan

31

maradnak abban a közbenső állapotban tovább, mint kellene, mivel nincsenek barátaik, akik tudják, hogyan kell segíteni rajtuk a halálnak erről az oldaláról. A nagy vallások beavatott alapítói tudják ezt, s ezért nem feledkeznek meg az elköltözöttekről. Így a hinduk és keresztények is megemlékeznek szertartásaikban róluk és imádkoznak értük. Hasonlóképpen lehetséges a gondolatátvitel az ellenkező irányból, azaz a testnélküliekről a fizikailag élőkre. Például egy előadásnak erőteljes gondolatai magára vonhatják a testetlen lények figyelmét, akiket érdekel az előadás tárgya. A hallgatóság így gyakran nagyobb számú asztrális hallgatóból áll, mint fizikaiból. Néha előfordul, hogy ezeknek a hallgatóknak, illetve látogatóknak egyike többet tud a tárgyról, mint az előadó, amely esetben segédkezik neki sugalmazásokkal. Ha az előadó tisztánlátó, láthatja is segítőtársát, és ilyenkor az új eszméket elébe vetíti a finomabb anyagban. Ha az előadó nem tisztánlátó, akkor a segítő valószínűleg az előadó agyába fogja belevésni az új eszméket, s ebben az esetben az előadó sajátjáénak tarthatja azokat. (Lásd az Asztrális test c. művet.) Valamely embercsoport tudatosan bizonyos célra irányított egyesített gondolatának az ereje jól ismert úgy az okkultisták, mint mások számára is, akik tudnak valamit az elme mélyebb tudományáról. A római katolikus egyház elmélkedő (kontemplatív) szerzetes rendjei sok jó és hasznos munkát végeznek, ugyanígy a hindu és buddhista remeték is. Másik példa, amit részben tudatosnak, részben öntudatlannak tekinthetünk, az a mód, ahogyan az embernek a gondolat atmoszférája hatásosan befolyásolhatja, illetve hathat a másik emberre. Ez történik a tanítvány és tanítója (guru) társulásának esetében. Ezt nagyon jó megértik Keleten, ahol felismerték, hogy a tanítvány nevelésének legfontosabb része az, hogy a tanítvány állandóan a tanítója jelenlétében legyen és mintegy fürödjön annak aurájában. A tanító különböző eszközei mind állandó és erőteljes sugárzással rezegnek, magasabban és szabályosabban, mint azt a tanítvány elérhetné, bár néhány pillanatra elérheti azt. De a tanító erősebb gondolathullámainak állandó nyomása fokozatosan felemeli a tanítványt a tanítóéval azonos fokra. A fontos mozzanat az, hogy a tanító uralkodó (domináns) hangneme mindig úgy hangozzék, hogy az állandóan, éjjel-nappal hasson a tanítványra akkor is, ha nincs különösebb gondolatra szükség egyik részről sem. A Mestereknek „elfogadott” tanítványai oly szoros érintkezésben vannak Mesterükkel, annak gondolatával, hogy begyakorolhatják magukat arra, hogy bármely pillanatban érzékelhetik a Mester gondolatát valamely adott tárgyról, s ily módon mentes lesz a tévedéstől. A Mester bármikor küldhet gondolatot a tanítványon keresztül, akár mint sugallatot, akár mint üzenetet. Ha pl. a tanítvány ír egy levelet vagy tart egy előadást, a Mester tudat alatt is tudomással bír arról a tényről, és bármely pillanatban bedobhat a tanítvány elméjébe egy gondolatot, amit belevegyen a levélbe vagy az előadásba. Kezdeti fokon a tanítvány gyakran nincs is ennek tudatában, és azt hiszi, hogy ezek az eszmék saját elméjében spontán léptek fel, de hamarosan felismeri a Mester gondolatát. Valóban nagyon kívánatos, hogy ezt a felismerést megtanulja, mert a mentális és asztrális síkon nagyon sok lény van, akik a legjobb szándékkal és a legbarátságosabb módon készek hasonló sugalmazásokat adni, és nagyon szükséges, hogy a tanítvány megtanulja megkülönböztetni, kitől jöttek azok.

XII. fejezet Gondolatközpontok Vannak a mentális világban határozottan lokalizált központok, tényleges helyek a térben, amelyben azonos típusú gondolatok, rezgésük azonossága folytán, tömörülnek össze, amint az egy

32

nyelvet beszélő emberek is összetömörülnek nyelvcsoportokká. Adott tárgykörű gondolatok vonzódnak a központok egyikéhez, amely bizonyos számú gondolatot szív fel, összefüggőt vagy nem összefüggőt, helyeset vagy helytelent. A filozófiai gondolatnak például megvan a maga sajátos területe, a fő filozófiai eszméknek megfelelő alosztályokkal. Az egyéneknek ez a gyűjteménye képviseli mindazt, amit erről a tárgykörről gondoltak. Bárki, aki mélyen elgondolkodik a filozófián, összeköttetésbe kerül a gondolatcsoporttal. Ha mentális testében van akár álmában, akár „holtan”, térbelileg is oda vonzódik, a mentális sík megfelelő részében. Ha a fizikai test, amelyhez még tartozhat, megakadályozza ezt, akkor fel fog emelkedni egyik vagy másik ilyen örvény szimpatikus rezgéséhez, és megkap tőlük annyit, amennyit asszimilálni képes, de ez a folyamat valahogyan kevésbé szabad, mintha ténylegesen belesodródik. Nincs különleges gondolatközpontja a drámának és az elbeszélő művészetnek, de van egy régió, amit regényes gondolatnak lehetne nevezni. A gondolatközpontoknak az emberekre gyakorolt befolyása az egyik oka annak, miért gondolkodnak az emberek nyájszerűen, mint a juhok; mert sokkal könnyebb egy lusta mentalitású embernek már valaki más által elkészített gondolatot elfogadni, mint keresztülmenni valamely tárgy feletti elgondolkodás mentális munkáján, és saját magának levonni a döntést abból. Nehéz leírni az ilyen gondolattartályoknak a kinézését, mindegyik gondolat úgy látszik nyomot, vagy csapást von, és utat vág magának a sík anyagában. Ez az egyszer lefektetett út nyitva marad, vagy inkább könnyen kinyitható újra, és részecskéi újra élednek minden új erőfeszítésre. E gondolatközpontok tartalmából természetesen minden átlagos gondolkodó bőven meríthet. Azok számára, akik elég erősek és kitartóak, más lehetőségek is vannak e központokkal vonatkozásban. Először: e központokon keresztül lehetséges elérni azokat az elméket, akik ezeknek az erejét kifejlesztették. Ezért az, aki erős, buzgó, tiszteletteljes, valóságosan a lábánál ülhet a múlt nagy gondolkodóinak és tanulhat tőlük az élet nagy kérdéseire vonatkozólag. Másodszor: van olyan valami, ami az igazság önmagában, vagy ha ez az eszme túlságosan elvont arra, hogy felfoghassuk, azt is mondhatjuk, hogy az a Nap Logosz elméjében lévő igazságnak a felfogása. Ezzel a gondolattal kapcsolatot teremthet az, aki tudatos egységet ért el az Istenséggel, de senki más e fokozaton alul. Mindazonáltal ennek visszatükröződései észlelhetők síkról síkra vetítve, mindig halványabban, amint leszállnak. Végül a tükröződések némelyike elérhető annak számára, akinek gondolata felszárnyal, hogy találkozzék vele. A gondolatközpontok létezéséből következik egy másik érdekes dolog. Nyilvánvaló hogy sok gondolkodó vonzódhat egyidejűleg ugyanahhoz a mentális régióhoz, és itt ugyanazokat az eszméket gyűjtheti össze. Ha ez megtörténik, lehetséges az is, hogy ezeknek az eszméknek a fizikai világban történő kifejezésében is egybevágnak, s ilyenkor a tudatlanok plágiummal vádolhatják őket. Hogy ilyesmi nem történik meg, gyakrabban, mint ténylegesen megtörténik, annak oka az emberi agy működésében és sűrű voltában rejlik, ami aránylag ritkán hoz le olyasmit, amit a felső síkokon tanult. Ez a jelenség nemcsak irodalmi téren fordul elő, hanem a találmányok terén is. A szabadalmi hivatalokban jól ismert dolog, hogy gyakorlatilag azonos találmányok gyakran érkeznek majdnem egyidejűleg.

XIII. fejezet Fizikai vagy „éber” öntudat

33

Ebben a fejezetben úgy fogjuk figyelembe venni a mentális testet, ahogy az létezik, és ahogyan azt használják „éber” tudat alatt, vagyis a közönséges fizikai életben. Megfelelőnek látszik, ha sorban foglalkozunk a három tényezővel, amelyek meghatározzák a mentális test természetét és működését a fizikai életben, éspedig: 1) A fizikai élet, 2) az érzelmi élet, 3) az értelmi (mentális) élet. 1) A fizikai élet Mivel a fizikai test minden egyes részének megvan a maga asztrális és mentális megfelelője, ebből következik, hogy a durva és tisztátalan fizikai test arra igyekszik, hogy a mentális testet is durvává és tisztátalanná tegye. Annak a ténynek az ismeretében, hogy a mentális anyag hét fokozata megfelel a fizikai anyag hét fokozatának (és természetesen az asztrálisnak is) látni fogjuk, hogy a mentális testet különlegesebben érintik a fizikai, szilárd, folyékony, gáznemű és éteri, azaz a fizikai anyag négy alsó fokozatának halmazállapotai. Azt is tudjuk, hogy a mentális anyag durvább minőségeiből összeállított mentális test a durvább fajta gondolatokra válaszol inkább, mint a finomabbakra. Durva étel és ital durvább mentális test alkotására hajlamos. Húsétel, alkohol és dohány egyaránt ártalmas a fizikai, asztrális és mentális testre. Ugyanez vonatkozik majdnem minden gyógyszerre. Ha pl. ópium tartalmú gyógyszert szed valaki a fájdalmak csillapítására, oly ritkán tegye, amennyire csak lehetséges. Aki ért hozzá megtudhatja, hogy hogyan távolítsa el az ópium rossz hatását a mentális és asztrális testekre, miután az már megtette hatását a fizikai testre. Mindenféle piszok sokkal jobban észrevehető a magasabb világokban, mint a fizikaiban. Hangos, éles és hirtelen zajok, amennyire csak lehetséges elkerülendő annak, aki rendben akarja tartani asztrális és mentális testét. Ez egyik oka annak, hogy a hangos városi életet kell kerülnie az okkultista tanítványnak. A zaj összetett hatása a mentális testre fáradtság érzésében mutatkozik és a világos gondolkodásra való képtelenségben. Az ember mentális testére majdnem minden hatással van a környezetben. Így pl. a falon függő képek is a szobájában is befolyásolják, nemcsak mivel bizonyos eszmék kifejezését tárják a szeme elé, hanem mert a művész nagyrészt tesz bele a képbe saját magából és legbelsőbb gondolataiból és érzelmeiből is. Ezt nevezhetnénk a kép láthatatlan részének. A könyvek különösen erős központjai a gondolatformáknak és észre sem vett befolyásuk az ember életében gyakran igen erőteljes. Ezért nem bölcs dolog, ha könyvtárunkban nem kívánatos és kellemetlen könyveket tartunk. A talizmánokról és amulettekről részletesen írtunk az Éteri testmás és az Asztrális test c. könyvekben. A legerősebb talizmán a földön a Hatalom Jogara, amit a Shamballában tartanak, és a Beavatásnál használnak. (Lásd Leadbeater: Mesterek és az Ösvény c. könyvét.) Az emberre az őt körülvevő színek is hatnak. Mert amint az érzés vagy gondolat bizonyos színt hoz létre a finomabb anyagokban, úgy fordítva, bizonyos szín jelenléte még a fizikai tárgyakra is nyomást gyakorol, és hajlamossá tesz arra, hogy a színeknek megfelelő gondolatot vagy érzelmet ébresszen fel. Ilyen ésszerű pl. bizonyos kiválasztott színeknek a használata a katolikus egyházban az oltárterítőknél, miseruháknál stb. abból a célból, hogy az elme és érzelem állapotához még hozzáadjon valamit az alkalomnak megfelelően. Az embert szobáinak falai és bútorzata is érinti, mivel gondolatai és érzései által öntudatlanul is magnetizálja a közelében lévő tárgyakat úgy, hogy ezek birtokába jutnak az azonos típusú szuggesztív gondolatoknak és érzéseknek vagy önmagával, vagy másokkal szemben, akik kiteszik magukat majd befolyásuknak. Ennek a jelenségnek meggyőző példáit szolgáltatják a börtöncellák és hasonló helyek.

34

Ebből ered az értéke a „szent helyek”-nek, ahol a légkör valóban magas fokon rezeg. Egy meditációra elkülönített helyiség hamarosan a környező világnál tisztább és szubtilisabb légkört és a tanítvány ennek a ténynek az előnyeit okosan kihasználhatja úgy a maga, mint a környezete javára. A gondolaterő ilyenfajta működésére példaként idézhetjük bizonyos hajók vagy gépek eseteit, melyeknek „szerencsétlen” hírük van. Ezeknél kétségkívül sorozatos balesetek történtek, minden nyilvánvaló ok nélkül. Az ilyen hatásokat a következőképpen vezethetjük le. A gyűlölet mély érzései irányulhatnak pl. a hajó építőjére vagy inkább a hajó első útjának kapitányára. Ezek az érzések azonban egymagukban még nem okozhatták a komoly baleseteket. Azonban minden hajó életében van számos alkalom, midőn a balesetet csak a legnagyobb óvatossággal és gyorsasággal lehet elkerülni, amelyben egy percnyi késlekedés vagy hanyagság elegendő a katasztrófa kiváltására. A fentebb leírt gondolatforma-tömeg azonban bőségesen elegendő lesz ahhoz, hogy ilyen kihagyásokat okozzon az óvatosságban és ez lesz a legkönnyebb mód ahhoz, hogy a rosszindulat elvégezze munkáját. Világos, hogy ennek az ellenkezője is igaz és a szerencsés légkört is fel lehet építeni az anyagi tárgyak köré, derülátó és jókedvű gondolatokkal azok részéről, akik használják az illető tárgyakat. Hasonló az eset a relikviákkal. Bármely személyes magnetizmussal erősen átitatott tárgy századokon át sugározhatja befolyását gyakorlatilag nem csökkenő erővel. Még ha a relikvia nem is eredeti, a századokon át beleöntött áhítatos érzés erősen magnetizálhatja azt és jó erőforrássá válik. Jó gondolatoknak a tárgyakba való beleöntésével az okkultizmus ismerőjének számtalan alkalma van áldást szórni szét maga körül, bár az elfogadó nincs is tudatában annak, honnan ered az. Okkult bölcsesség van a következő tanácsban: „Gyúrj szeretetet a kenyérbe, amit sütni fogsz, fonj erőt és bátorságot abba a kabátba, amelyet a fáradt arcú asszonynak kötsz, adj bizalmat és őszinteséget abba a pénzérmébe, amivel a gyanakvó tekintetű embernek fizetsz.” Amint a XI. fejezetben már említettük, midőn a gondolatátvitellel foglalkoztunk, a magasan fejlett személlyel való fizikai összeköttetés jelentős segítséget nyújt a mentális test fejlődésében és gyakorlásában. Amint a tűz hősugárzása megmelegíti a közelébe tett tárgyakat, úgy a gondolkodó gondolatsugárzásai is erősebbek lehetnek, mint sajátunk, ha együttérzéssel rezegnek vele, és idővel a saját mentális erőnk megnövekedését is érezzük. Ennek a hatásnak a példáját gyakran tapasztaljuk valamilyen előadás megtartásakor. A hallgatóság egyik tagja, amíg a hallgatja az előadást, tökéletesen megérti a mondottakat, de később már homályossá válik előtte, és végképpen kiesik elméjéből, mikor megkísérli visszaadni azt. Ennek az a magyarázata, hogy erősebb elméjű gondolkodó gondolatrezgései abban az időben formákká alakították a hallgató mentális testét, de később ez a mentális test saját erejéből képtelen ezeket a formákat fenntartani. Az igazi tanító így sokkal több segítségére van a tanítványának azzal, hogy a közelében tartja őt, mint akárhány kimondott szó. Láthatatlan lények, akik összeköttetésben vannak a tengerrel, hegységekkel, erdőkkel vízesésekkel, stb., oly rezgéseket sugároznak, melyek az asztrális, mentális és éteri testek eddig nem használt részeit ébresztik fel, és így ebből a szempontból az utazás is nagy hasznára válik ennek a három testnek. Általában elmondható, hogy minden, ami elősegíti a fizikai testek egészségét és jólétét, előnyösen hat vissza a felső eszközökre is. Természetesen a fordítottja is igaz ennek, az érzelmi és mentális élet mély hatással van a fizikai testre. Mert amíg igaz, hogy a mentális és asztrális testek nyilvánvalóan, a dolgok természeténél fogva jobban megközelíthetők a gondolat erejének, mint a fizikai test, mégis még a fizikai test is formálható az érzelem és gondolat ereje által. Így pl. jól ismert dolog, hogy bármely megrögzött gondolatkör, erény vagy gonoszság, benyomást gyakorol a fizikai vonásokra, ez a tény olyan általános jelenség, hogy annak teljes jelentőségét a legtöbb ember nem is realizálja megfelelően. Másik példa az úgynevezett „stigmatizáció” jelensége, ami egyes szentek testén fordul elő, sok

35

esetben hitelesen tanúsítva. Számtalan egyéb példát lehet találni a modern pszichoanalitikus irodalomban és másutt. A jelenkor magasan fejlett ötödik fajbeli emberénél a fizikai testet legnagyobbrészt a mentális állapotok kormányozzák; ezért az aggodalom, mentális szenvedés és nyugtalanság ideges feszültséget okoz, hamar megzavarja a szervi folyamatokat és betegséget, vagy gyengeséget hoz magával. Helyes gondolkodás és érzelem visszahat a fizikai testre és növeli erejét a prána, illetve a vitalitás feldolgozásában. Mentális erő és komolyság ilyképpen elősegíti a fizikai egészséget, mert az ötödik fajnak fejlett embere fizikai életét szó szerint idegrendszerében éli. 2) Az érzelmi élet A mentális és asztrális testek annyira össze vannak kapcsolva egymással, hogy mély hatást gyakorolnak egymásra. E kölcsönös viszonyt már a VI. fejezetben tárgyaltuk. E fejezetben csak az asztrális testnek a mentális testre és viszont, gyakorolt további néhány hatásával fogunk foglalkozni. Az asztrális testen egy keresztülsöprő hullám önmagában véve nem érinti nagyon a mentális testet, bár lehet, hogy egy időre ennek a mentális testnek majdnem lehetetlen lesz teljesíteni bárminő tevékenységet, ami a fizikai agyon keresztül jön. De nem azért, mert maga a mentális test szenvedett volna sérelmet, hanem mert az asztrális test, ami mint híd működik a mentális test és az agy között, annyira azonos mértékben rezeg, hogy egyképpen képtelen befogadni bármely más áramlatot, ami nincs ezzel a mértékkel összhangban. Tipikus példa a mentális tevékenységre tett érzelmi hatásra a „szerelmes ember”, akinek aurájából ilyenkor teljesen eltűnik az intellektus sárga színe. Durva érzékiség az asztrális testben, amit különösen kellemetlen színárnyalatok képviselnek, teljesen képtelen arra, hogy a mentális testben is megjelenjék. Ez példa arra az elvre, hogy a különböző síkok anyaga, amint finomabbá válik, fokozatosan elveszti azt az erejét, hogy alacsonyabb tulajdonságokat fejezzen ki. Ezért valaki kialakíthat egy mentális képet, ami testi érzést ébreszthetne, de ez a gondolat és kép az asztrális anyagban fejezi ki magát és nem a mentálisban. Nagyon határozott benyomást és megfelelő színárnyalatot hagy az asztrális testben, és a mentális testben csak azokat a színeket fogja elmélyíteni, amelyek a velejáró rosszakat képviselik, így az önzést, csalást és önteltséget. Néha előfordul, hogy bizonyos érzelem és gondolat csoportok, némelyek kívánatosak, mások nem azok, szorosan összekapcsolódnak. Így pl. jól ismert hogy mély áhítat és az érzékiség bizonyos alakjai gyakran kibonyolíthatatlanul összekeverednek. Az az ember, akit aggaszt az ilyen kellemetlen kapcsolat, learathatja az áhítat jótékony voltát anélkül, hogy az érzékiség rossz hatásai alatt szenvedne oly módon, hogy vegye körül a mentális testét szilárd burokkal, illetve annak alsóbb osztályait. Ily módon hatásosan ki fogja zárni az alsó benyomásokat, míg a magasabbakat megengedi, hogy akadálytalanul működhessenek. A mentális testnek az asztrális testre gyakorolt hatása természetesen tetemes, és a tanuló fordítson nagy figyelmet erre a tényre. Vissza fog emlékezni arra, hogy mindegyik testét végül is a legközelebbi felső test ellenőrzi. Így a fizikai test nem képes irányítani önmagát, de az asztrális test vágyai és szenvedélyei irányítják és befolyásolják azt. Az asztrális testet pedig a mentális test ellenőrzése alá kell vonni, mert a gondolat által lehet megváltoztatni a vágyakat, és elkezdeni azokat akarattá átalakítani, ami a vágynak magasabb aspektusa. Csak az Én-nel mint gondolattal lehet uralni az Én-t, mint vágyat. A vágyak közötti választás szabadsága mutatja, hogy valami magasabb működik és ez a magasabb valami a manas, ahol a szabad akarat székel, a nálánál alacsonyabbakkal szemben. A tanuló visszaemlékezhet továbbá arra is, hogy az asztrális test csakráit vagy erőközpontjait a mentális síkról építik és ellenőrzik, amint a fizikai agy központjait az asztrális síkról építik. Minden mentális test által a fizikai agyhoz kiküldött impulzusnak az asztrális testen keresztül kell haladnia, és mivel az asztrális anyag sokkal jobban fogékony a gondolatrezgésekre, mint a fizikai anyag, az asztrális testre gyakorolt hatása is aránylagosan nagyobb. Ezt a folyamatot az Asztrális test c. munkában tárgyaltuk, ezért e tekintetben a tanulót erre a könyvre hívjuk fel.

36

Ezért, mivel a mentális anyag rezgései az asztrális anyag rezgéseit is ingerlik, az ember gondolatai hajlamosak az érzelmek felkavarására. Így, jól tudott dolog, ha az ember a vele történt, szerinte kellemetlen dolgokra gondol, könnyen méregbe gurul. De ennek az ellenkezője is igaz, bár gyakran elfelejtik. Nyugodt és értelmes gondolkodással az ember megelőzheti vagy megszüntetheti a haragot és egyéb nem kívánatos érzelmeket. Az elme tudományos és közönséges viselkedésének vagy állapotának az asztrális testre gyakorolt hatásának példáját ábrázolja a Látható és láthatatlan ember c. műben a XX. ábra, ami bemutatja a tudós típusú ember asztrális testét. Az asztrális színek arra hajlamosak, hogy szabályos szalagokra tagozódjanak, és az ezek közötti határvonalak tiszták és határozottak lesznek. Szélsőséges esetekben az intellektuális fejlődés oda vezet, hogy teljesen kiküszöböli a devocionális érzést, és jelentősen csökkenti az érzékiséget. A koncentráció elsajátítása és általában a mentális test kifejlődése az áloméletre is kihatással van, és élénkebbé, jobban fenntartottabbá, értelmesebbé, sőt tanulságosan érthetővé teszi az álmokat. Az asztrális testnek valójában csupán a mentális test színei visszatükröződéseinek kellene lennie, és a fejlett embernél ez így is van. Ez jelzi, hogy az ember csak azt az érzést engedi meg magának, amit az értelem diktál neki. Viszont semmiféle érzelem, semmiféle körülmények között se legyen semmiféle hatással a mentális testre, mert a mentális test a gondolat otthona, nem a szenvedélyeké és érzelmeké. 3) A mentális élet Bár valami keveset kívülről is lehet tenni az ember elméjének felépítésére és fejlődésére, a legtöbb eredményt a saját öntudatának tevékenységétől lehet várni. Ezért, ha az embernek erős, élénk aktív mentális teste van, ami meg tudja érteni az elébe tárt magasztosabb gondolatokat is, állandóan a helyes irányba kell haladnia. Az ember saját maga az, aki állandóan hatással van saját mentális testére. Mások, mint előadók vagy írók hatnak rá alkalmilag, de az ember maga mindig. Mentális testünk összetételére gyakorolt saját hatása sokkal erősebb, mint bárki másé, és ő maga rögzíti le elméjének normális rezgési mértékét. Azok a gondolatok, amelyek nem harmonizálnak ezzel a mértékkel, félre lesznek dobva, midőn elméjét érintik. Ha gondolatai igazak, a hazugság nem fészkelheti be magát elméjébe; ha a szeretet a gondolat, nem zavarhatja meg azt gyűlölet; ha bölcsen gondolkodik, nem béníthatja meg a tudatlanság. Az elmét nem szabad parlagon hevertetni, nem szabad úgy hagyni, mintha ugar volna, mert minden gondolat mag, gyökeret ver benne és felnövekszik; nem szabad megengedni, hogy tetszés szerint rezegjen, mert ebben az esetben minden elhaladó rezgésre válaszolni fog. Az ember elméje az ő sajátja és csak olyan gondolatokat engedjen be, amelyeket ő maga az ego választ ki. Az emberek többsége nem tudja, hogyan gondolkozzék egyáltalán, és még azok a kissé haladottabbak is ritkán gondolkoznak határozottan és erőteljesen, kivéve azon pillanatokat, midőn lényegesen el vannak foglalva valamilyen munkával, ami egész figyelmüket igénybe veszi. Következésképpen az elmék nagy száma parlagon hever és kész bárminő beléje vetett magot befogadni. Az emberek óriási többsége, amennyiben figyelné gondolatait, azt tapasztalná, hogy azok nem is saját gondolatai, hanem csupán mások gondolatainak elvetett töredékei. A hétköznapi ember alig tudja pontosan, mire gondol az adott pillanatban, vagy miért gondol valamire. Ahelyett, hogy elméjét valamilyen meghatározott pontra irányítaná, megengedi, hogy elburjánozzék, vagy parlagon heverjen úgy, hogy minden alkalmilag bevetett mag kicsírázzék és felnövekedjen. A tanítvány, aki komolyan próbálkozik azzal, hogy valamivel is felülemelkedjék az átlagember gondolkozásának színvonalán, tartsa eszében, miszerint a feltámadó gondolatok nagy része, mely állandó nyomást gyakorol rá, az ő színvonalánál alacsonyabb fokon áll, s ezért meg kell védenie magát befolyásuktól. A gondolatoknak egész óceánja árad a legkülönbözőbb egyáltalán nem fontos tárgykörökre vonatkozóan, hogy nagyon is szükséges küzdeni kizárásukért.

37

Ha az ember veszi magának a fáradtságot, hogy a kitartó és koncentrált gondolkodásnak a szokását kialakítsa, tapasztalni fogja, hogy agya begyakorolva arra, hogy csak az egó – az igazi gondolkodó – sugalmazására hallgasson, nyugodt marad, ha nincs használatban és elutasítja, hogy elfogadja és válaszoljon az őt körülvevő gondolat óceán alkalmi áramlataira. Így nem lesz többé megközelíthetetlen a magasabb síkok befolyásaira, ahol a bepillantás élesebb, a megítélés igazabb, mint itt lent valaha is lehet. Az ember csak akkor tudja nyugalomba helyezni elméjét, és gondolkodását a magasabb tudat jelentkezése céljából kikapcsolni, ha azt állandóan féken tartja. Ekkor az ember kész a meditációra és a jóga gyakorlatok megvalósítására, amiről kellő időben beszélünk majd. Ez a gyakorlati tanítás a mentális test edzésére. Az ember, aki ezt megteszi, fel fogja fedezni, hogy ezáltal élete nemesebb és boldogabb lesz, s igaz az, hogy bölcsesség által véget lehet vetni a szenvedésnek. A bölcs ember a legmagasabb gondossággal őrködik gondolatai felett, felfogja, hogy ezekkel erőteljes eszköz birtokában van, melynek helyes használatáért felelősséggel tartozik. Kötelessége, hogy kormányozza gondolatait, különben elburjánoznak, és bajt okoznak magának és másoknak is. Kötelessége, hogy kifejlessze gondolaterejét, mert ennek segítségével rengeteg jót tehet. Az olvasás nem képzi a mentális testet; egyedül csak a gondolkodás képzi azt. Az olvasás csak azért hasznos, mert anyagot szolgáltat a gondolkodásra, és az ember mentális növekedése arányában lesz azzal a gondolatmennyiséggel, amit az olvasásban felhasznál. Rendszeres és kitartó de nem szertelen gyakorlással a gondolkodás ereje éppúgy növekedik, mint az izomerő is növekszik a tornászással. Ilyen gondolkodás nélkül a mentális test lazán alakult és szervezetlen marad. De a koncentráció – az a képesség, hogy a gondolatot határozott pontra rögzítsük – elérése nélkül a gondolaterőt egyáltalán nem lehet gyakorlatoztatni. Ha a mentális testet gyakorlatoztatjuk, és arra késztetjük, hogy a gondolat a ténykedés alatt rezegjen, friss anyagot vonz és épít be a mentális atmoszférából a testbe. Ezzel az így növekedni fog, úgy kiterjedésében, mint szerkezetének bonyolultságában. A gondolatmennyiség határozza meg a test növekedését, a gondolat milyensége határozza meg azt a fajta anyagot, ami alkalmazva lesz ebben a növekedésben. Emlékezzünk arra, hogy minden a fizikai síkon végzett munkát a fizikai agyon keresztül kell megtenni, s hogy e téren sikert érjünk el, a fizikai agyat is gyakorlatoztatni kell, és akként elrendezni, hogy a mentális test megfelelően működhessen rajta keresztül. Jól tudott, hogy a fizikai agynak bizonyos részei összefüggésben vannak az ember bizonyos tulajdonságaival, és ezeknek segítségével gondolkozik bizonyos irányban; mindezt rendbe kell hozni, és megfelelően egymásra vonatkoztatni a mentális testben lévő zónákkal. De mivel az okkultista megtanulta, hogy milyen rettentő ereje van a gondolatnak, az ő felelőssége annak helyes használatában aránylagosan nagyobb, és ezért nem fogja sajnálni a fáradtságot, hogy hasznosítsa azt mások megsegítésében. Nem lesz hiábavaló, ha figyelmeztetjük azokat, akik hajlamosak a vitatkozásra. Azok, akiket könnyen lehet vitába vonni, gondolják meg, hogyha túlbuzgón rohannak bele a szócsatába, kitárják mentális váruk kapuit, és védtelenül hagyják azt. Ilyenkor bárminő, a közelben tartózkodó gondolaterő behatolhat, és birtokba veheti mentális testünket. Ha sokszor pocsékolnak el jelentéktelen dolgokra mentális erőt, mentális testük tónusa biztosan megromlik a beléjük áramló befolyás által. Az okkult tanítvány legyen nagyon gondos a vitákba való bocsátkozásoknál. Általános tapasztalat, hogy a viták nagyon ritkán változtatják meg bármelyik oldal véleményét, a legtöbb esetben csak megerősíti a már vallott nézeteket. Az élet minden órája alkalmat ad a tudatnak arra, hogy építse mentális eszközét. Ébren vagy alva mindig építünk mentális testünkön. Az öntudatnak minden rezzenése, legyen az csak egy átfutó gondolat, bevisz bizonyos részecskét a mentális anyagból a mentális testbe, és másokat kidob onnan. Ha a mentális testet tiszta és magasrendű gondolatok késztetik rezgésre, a rezgések sebessége a durvább anyag részecskéit kiveti, és finomabbakat vonz helyükbe. Ily módon a mentális test mindig finomabb és tisztultabb lesz. Az ilyen anyagból összeállított mentális test nem válaszol

38

durva és rossz gondolatokra; de a durva anyagból felépített mentális testet minden rossz átfutó gondolat megrezegteti, és felelet nélkül hagyja a jókat és nem is húz hasznot ezekből. A fentiek inkább a mentális test „formai oldalára” vonatkoznak. Az „élet oldal” felé fordulva a tanuló vésse emlékezetébe azt is, hogy a tudatnak a valóságos lényege állandóan azonosítja magát a nem-énnel, és éppúgy állandóan állítja a nem-én elvetését is. Az öntudat valóban ebből a változó állításból és tagadásból áll – „Ez én vagyok” – „ez nem én vagyok”. Ezért az öntudat az anyagban ezt a rezgésnek nevezett vonzást és taszítást idézi elő. Így az öntudat által támasztott rezgéseknek a minősége határozza meg a mentális testbe bevont anyag finomságát vagy durvaságát. Amint láttuk a XI. fejezetben mások gondolatrezgései, akik gondolatai emelkedettek, hajlamosak saját mentális testükben oly anyag rezgéseit felkelteni, amelyek felelnek ezekre, és ezek a rezgések megzavarják, esetleg ki is hajtják azokat, melyek durvák és nem képesek együtt rezegni ezekkel a magasabb tevékenységűekkel. Így a hasznos, amit kapunk másoktól, nagyrészt saját gondolatainktól függ, mivel ahhoz, hogy jobb jótékony hatást kapjunk, először saját mentális testünkben kell lennie a magasabb típusú anyagnak, amit a másik gondolat érinthet. A mentális test éppúgy alanya a megszokás törvényeinek, mint a többi eszközök. Ezért, ha rászoktatjuk a mentális testünket bizonyos típusú rezgésekre, az megtanulja, hogy könnyen és készségesen reprodukálja azt, így pl. ha az ember megengedi magának, hogy másokról rosszat gondoljon, hamarosan szokásszerűen inkább rosszat fog gondolni róluk, mint jót. Ily módon gyakran keletkeznek előítéletek, melyek vakká teszik az embert mások jó tulajdonságai iránt, és rendkívül felnagyítják a rosszat bennük. Sok ember a tudatlanság következtében esik a rossz gondolatok szokásába. Természetesen éppúgy lehet a jó gondolatok szokását is kialakítani. Nem nehéz valakinek arra gyakorolnia magát, hogy inkább a kívánatos, mint a nem kívánatos tulajdonságokat lássa azoknál az embereknél, akikkel találkozik. Ebből aztán kialakul az a szokás, hogy inkább kedvelni fogja az embereket, mint nem. Ilyen gyakorlatokkal elménk könnyebben fog működni a csodálat és a megértés irányába, mint a gyanakvás és a lekicsinylésébe. Így a gondolaterő rendszeres használata az életet könnyebbé és kellemesebbé teszi és a megfelelő fajta anyagot is építi be a mentális testünkbe. A nem kívánatos eszmék és tulajdonságok feletti gondatlan játszadozás tényleges veszélyt jelent, nevezetesen ilyen nem kívánatos dolgok felé vezető hajlam kialakítását. Az az ember, aki gondolatban valamilyen gonosztett eszméjével játszadozik, azon veszi észre magát, hogy elkövette, mielőtt még felfogta volna mit cselekedett. Mert minden ténykedés gondolatból származik, még akkor is, ha – mint mondani szokás – gondolkodás nélkül követte el az ember, mert az ilyen tett is mindenképpen az ösztönszerű kifejezése azoknak a gondolatoknak, vágyaknak és érzéseknek, melyek növekedését az ember korábban elindította. Miután az ember egy ideig állhatatosan folytatta azt a gyakorlatot, hogy ő maga válassza ki azokat a gondolatokat, melyeknek szállást akar adni, azt fogja tapasztalni, hogy mindig kevesebb és kevesebb rossz gondolat fog elméjébe áramlani, s hogy az ilyen gondolatokat valóban elméjének úgyszólván automatikus ténykedése fogja visszavetni. Ilyképpen az ember mentális testébe egy csomó jó anyagot fog összegyűjteni és mentális teste évről évre gazdagabb tartalmú lesz. Látjuk tehát, hogy az a nagy veszély, amit el kell kerülni az, hogy megengedjük a kívülről ösztönzött gondolatképek alkotását, annak megengedését, hogy a külső világból jövő ösztönzések hívják fel a képeket a mentális testben, hogy a teremtő mentális anyagot gondolatformákba öntsék, energiával ellássák, ami szükségképpen kiürülésre fog törekedni és önmagát így megvalósítani. A mentális test ilyen nem irányított tevékenységében van gyakorlatilag minden küzdelmünknek és spirituális nehézségünknek az eredete. A tudatlanság az, ami megengedi a mentális test ilyen fegyelmezetlen működését, ezt a tudatlanságot tudással kell helyettesíteni és meg kell tanulnunk, hogy ellenőrizzük mentális testünket úgy, hogy ne kívülről legyenek ösztönözve a képek alkotására, hanem a mienket használjuk fel tetszés szerint. Rendkívül sok szenvedést okoz a fegyelmezetlen képzelet. Az alsóbbrendű szenvedélyek (különösen a nemi vágy) ellenőrzésének elmulasztása a fegyelmezetlen képzelet eredménye, nem a gyenge akaraté. Még ha erős vágyat érzünk is, a teremtő gondolat az, ami előidézi. Abban még nincs veszély, ha csupán szemléljük vágyaink tárgyát vagy gondolunk reájuk, de ha az ember

39

elképzeli, hogy utat enged vágyainak és megengedi azoknak, hogy megerősítsék a megalkotott képet, akkor kezdődik a veszély. Fontos, hogy megértsük: a vágy tárgyaiban, mint ilyenekben nincs erő, kivéve, ha belemerülünk a képzeletekbe, amelyek teremtő erejűek. Ha ezt tesszük, bizonyára küzdelem következik. Ebben a küzdelemben felhívhatjuk azt, amiről azt gondoljuk, hogy az az akaratunk, és megpróbálhatjuk, hogy kétségbeesett ellenállással megmeneküljünk saját képzeletünk következményeitől. Kevesen tudják, hogy a félelem által inspirált nyugtalan és kétségbeesett ellenállás nagyon különbözik az akarattól. Az akaratot inkább arra kell felhasználni, hogy először is a képzeletet ellenőrizze s így bajaink okát eredetében, és a forrásánál tépje ki gyökerestől. Mint egy későbbi fejezetben látni fogjuk az anyagok, amit jelen életünkben összegyűjtöttünk, a halál utáni életben azokra a mentális erőkre és képességekre hatnak, amelyek a jövőben bekövetkező életeinkben további kifejezésre fognak jutni. Mentális testünk a következő inkarnációkban attól a munkától függ, amit jelen mentális testünkben tettünk. A Karma az aratást a vetésnek megfelelően hozza, nem tudjuk az egyik életet a másiktól elkülöníteni, sem csodaszerűen létrehozni valamit a semmiből. Amint a Candogyopanishat-ban írva van: Az ember a visszatükröződés teremtménye, amit ebben az életben visszatükröz, azzá válik azután. A gondolkodás megváltoztatásának erőfeszítése az a folyamat, amely kiszabadítja a mentális testből a mentális részecskéknek bizonyos típusát, azután magasabb típusúakkal helyettesíti azokat. Ez természetesen eleinte nem könnyű éppúgy, mint a fizikai szokások elhagyása vagy megváltoztatása is nehéz eleinte. De meg lehet tenni, és amint a régi forma megváltozik, a helyes gondolkodás is mind könnyebbé válik, s végül önkéntelen lesz. Alig van határa annak a fokozatnak, amivé az ember újra teremtheti magát az összpontosított mentális tevékenység által. Amint már láttuk, a gyógyító iskolák – mint Christian Science, Mental Science és mások – hasznosítják azt az erőteljes hatóerőt eredményeik elérésében. Az eredményesség nagyrészt a gyógyítást gyakorló tudásától az általa használt erők tekintetében függ. Számtalan eredmény bizonyítja ennek az erőnek a létezését, a sikertelenségek viszont azt bizonyítják, hogy a kezelés nem volt elég ügyes vagy nem volt képes eredményt elérni a szóban forgó feladat tekintetében. Általánosságban a gondolat a teremtőképesség, az emberi Hármasság harmadik aspektusának a megnyilvánulása. A keresztény terminológia szerint az akarat az Atya Isten, a szeretet a Fiú Isten és a gondolat vagy teremtő tevékenység a Szentlélek Isten megnyilvánulása. A gondolat az, ami mibennünk ténykedik és viszi keresztül az akarat parancsait. Ha az akarat a király, a gondolat a miniszterelnök. Az okkultista ezt a teremtőerőt az emberiség fejlődésének meggyorsítása érdekében alkalmazza. A keleti jóga az elme fejlődése általános törvényeinek az alkalmazása erre, az öntudat egy része fejlődésének meggyorsítására. Bizonyították, és újból be lehet bizonyítani, hogy bármely eszmére összpontosított gondolat ezt az eszmét beépíti a gondolkodó jellemébe, s így az ember bármely szándékolt tulajdonságot kialakíthat magában kitartó és figyelmes gondolkodással – meditációval. Ha ezt a törvényt ismeri az ember, kívánságának megfelelően építheti fel saját mentális testét. A jellemképzés folyamata éppoly tudományos, mint az izomerő kifejlesztése. Még a halál sem állíthatja meg ezt a munkát, amint a későbbi fejezetekben látni fogjuk. Ebben a munkában az imádság nagy hatással használható fel, és talán a leghatásosabb példa erre a Brahman élete. Ez az élet gyakorlatilag egészben folyamatos imából áll. Kissé hasonlít az egyes katolikus kolostorokban gyakorolt szokáshoz, midőn a noviciust arra tanítják, hogy minden étkezésnél imádkozzék, hogy lelkét a kenyér lelke táplálja, imádkozzék minden mosakodásnál, hogy lelkét tisztán tarthassa, minden alkalommal, ha belép a templomba, hogy egész élete folyamatos szolgálat legyen, és így tovább. A Brahman élete is hasonló, kivéve, hogy áhítata magasabb fokú és sokkal részletesebb a kivitele. Mint a IV. fejezetben láttuk, a mentális testnek megvan az a sajátossága, hogy terjedelemben éppúgy növekszik, mint természetesen aktivitásban, amint maga az ember is növekszik és fejlődik.

40

A fizikai test, mint tudjuk, lényegében hosszú korszakokon át ugyanolyan terjedelmű marad, az asztrális test bizonyos mértékben növekedett, de a mentális (és a kauzális test is) hatalmas mértékben terjed ki a fejlődés későbbi szakaszaiban. Nagyon fejletlen személynél a mentális test megkülönböztetése nehéz, annyira kevéssé fejlett, némi figyelem kell hozzá, hogy egyáltalán meg lehessen látni azt. Az emberek nagy része még most képtelen tiszta gondolkodásra. Nyugaton különösen vallási dolgokban. Minden ködös és bizonytalan. De az okkult fejlődésben bizonytalanság és homályosság nem foghat helyt. A mi fogalmazásainknak félreérthetetleneknek, gondolatképeinknek határozottaknak kell lenniük. Ezek, eltekintve egyéb jellegzetességektől, lényegesek az okkultista életében. A tanítványnak azt is fel kell ismernie, hogy a külső világot minden ember szükségképpen saját elméje közvetítésével szemléli. Az eredményt megfelelően ahhoz hasonlítjuk, midőn a tájat színes üvegen át szemléljük. Az az ember, aki mindig csak piros vagy kék üvegen keresztül látta, nem lesz tudatában annak, milyen változást idéztek ezek az üvegek a táj valódi színeiben. Hasonlóképpen az ember rendszerint végképp nincs tudatában annak a torzító látásnak, amit az idéz elő, hogy mindent saját elméjének közvetítésével lát. Ezért nevezték el az elmét az „illúzió megteremtőjének”. Az okkultizmus tanítványának az a világos kötelessége, hogy annyira megtisztítsa és kifejlessze mentális testét, annyira távolítsa el róla a „szemölcsöket” (lásd V. fejezet) és előítéleteket, hogy az a legkevesebb torzítással tükrözze vissza az igazságot. Végül röviden foglalkozunk az emberek állatokra gyakorolt hatásával, hogy teljessé tegyük a mentális testről szóló tanulmányunkat, annak hatásait és visszahatásait. Ha az ember szerető gonddal fordul az állat felé, vagy határozott erőfeszítést tesz, hogy megtanítsa valamire, akkor közvetlen és céltudatos ténykedés megy végbe az ember asztrális vagy mentális testétől az állat megfelelő eszközeihez haladva. Ez a folyamat aránylag ritka, a munka nagy része minden közvetlen akarás nélkül történik mindkét részről, egyszerűen csak a folytonos és elkerülhetetlen együttműködés által, ami a két lény közelsége következtében megy végbe. Az ember jelleme és típusa szerint nagy befolyást fog gyakorolni az állat sorsára. A közöttük végbemenő egymásra hatás főleg érzelmi és a valószínűség az, hogy az állat főleg asztrális testén keresztül fejlődik és az, hogy a végső szakítás a csoportlélekkel való kapcsolattal egy hirtelen érzelmi fellobbanásnak lesz a köszönhető, ami eléri a felette lebegő monád buddhikus aspektusát és így idézi elő az egó megalakulását. Ha az egymásra hatás főleg mentális, az állat születendő mentális teste lesz ösztönözve és az állat valószínűleg az értelem következtében fog egyéniesülni. Ha az ember erősen spirituális vagy erős akaratú, az állat valószínűleg az akarat ösztönzése következtében egyéniesül. Ez a felsorolt három módszer az egyéniesülés módja. Vannak azonban kevésbé kívánatos módok is, nevezetesen gőg, félelem, gyűlölet vagy hatalomvágy következtében. Így pl. az egónak kb. kétmilliónyi csoportja a Hold Lánc hetedik körében kizárólag a gőg következtében egyéniesült és csak kevés más tulajdonságot, mint bizonyos eszességet és ügyességet birtokoltak. Kauzális testeik ennek következtében majdnem semmi más színt nem mutattak, mint a narancsvöröset. Ennek a csoportnak a fennhéjázása és nyakassága az egész történelem folyamán állandó zavarokat és bajokat okozott úgy önmaguknak, mint másoknak. Némelyek közülük Atlantiszban „A sötét arc urai” néven lettek ismeretesek, mások világpusztító hódítók, lelkiismeretlen kizsákmányoló milliomosok, a pénzügyi világ Napóleonjainak nevezett egyének lettek. Azok közül, akik félelem által egyéniesültek, amit a kegyetlenség okozott, lettek a középkor inkvizítorai és a mai idő szadistái.

XIV. fejezet Képességek

41

A mentális testet, hasonlatosan az asztrálishoz, bizonyos idő alatt aktivitásra lehet ébreszteni, s ekkor meg fogja tanulni, hogy saját síkja anyagának rezgéseire válaszoljon. Így az egó előtt a tudás és hatalom végképpen új útjait és sokkal tágabb világot fog megnyitni. A mentális testben való teljes öntudat teljes kifejlődését azonban nem szabad összetéveszteni a mentális test bizonyos mértékig való használatának megtanulásával. Az ember mindig használja a mentális testét, amikor gondolkozik, de ez nagyon messze van attól a képességtől, hogy azt mint független eszközt használhassa, melyen keresztül az öntudat teljesen ki tudja fejezni magát. Az átlagember mentális testét még egyáltalán nem lehet eszköznek tekinteni, mert ez az ember nem tud közlekedni benne, és nem tudja felhasználni ennek érzékszerveit a benyomásoknak rendes úton való felvételére. A mai idők tudósai között, bár mentális testük magasan fejlett, mégis azt főként éber öntudat alatt használják, és még nagyon tökéletlenül közvetlen felvételre a magasabb síkokon. Eltekintve azoktól, akiket a Nagy Fehér Testvériséghez tartozó tanítók határozott céllal, tudatos munkára gyakorlatoztatták a mentális testben, valóban nagyon kevesen képesek hosszú évekig gyakorolni a meditációt, és különleges erőfeszítést végezni ebben az irányban. Az első beavatásig az ember az asztrális testében dolgozik éjjelente, de amint azt teljesen a hatalmában tartja és teljesen használni képes, megkezdődik a munka a mentális testben. Ha a mentális test végül tökéletesen szervezett, sokkal hajlékonyabb eszköz, mint az asztrális test, és sok mindent, amit az asztrális síkon lehetetlen, abban meg lehet valósítani. A mentális világban való szabadon működés képességét még a második beavatás előtt el kell érnie a jelöltnek, mivel ezt a beavatást az alsó mentális síkon végzik. Amint az asztrális síkon való látás különbözik a fizikaitól, úgy a mentális síkon való látás tökéletesen különbözik mindkettőtől. A mentális látás esetén nem beszélhetünk többé külön érzékszervekről, mint a látás vagy a hallás. Inkább egy általános érzékszervről szólhatunk, ami oly tökéletesen válaszol az őt ért rezgésekre, hogyha bármely tárgynak jut ismeretébe, azt azonnal tökéletesen megérti és mintegy látja, hallja, érezni tud rajta mindent, amit meg lehet tudni róla, okát, hatásait, lehetőségeit, legalábbis ami a mentális és ennél alacsonyabb síkokat illeti; s mindezt egy azonnali művelet által. Ha egy ilyen ember olyan valakivel van együtt, akinek már szintén megnyíltak a magasabb szervei, egymás közötti érintkezésük minden földi felfogáson túlian tökéletes. Számukra nem létezik sem távolság, sem elkülönültség, érzéseik többé nincsenek elrejtve vagy félig kifejezve esetleg szavakkal, kérdés és felelet szükségtelen többé, mert a gondolatképeket abban a pillanatban olvassák, amikor alakulnak és az eszmék kicserélése oly gyors, mint létrehozó felvillanásaik az elmében. De még ebben a csodálatos képességben is vannak különbségek, de csupán csak a fokozatokban, nem a fajtában, melyek a jelenben rendelkezésünkre állnak, mert a mentális síkon úgy, mint a fizikain, a benyomások még mindig rezgések segítségével történnek, melyek a látott tárgyról a látóhoz terjednek. Ez az állapot nem érvényes a buddhikus síkon, de ezzel a jelen műben nem foglalkozunk. A mentális tisztánlátásnál nem sok mondanivalónk lehet, mert nagyon valószínűtlen, hogy ezzel a látással találkozni fogunk, kivéve a legmagasabb okkult iskolák tanítványainál. Mindaz, amit mondani fogunk, illetve amit felfogni képesek leszünk, az elérhető lesz a gyakorlott tanítvány részére, de a gyakorlatban tisztánlátó alig más, mint puszta lehetőség. Azok részére, akik működnek a mentális síkon, nemcsak hogy minden tudás elérhető, hanem a világ múltja éppúgy nyitva áll előtte, mint a jelen, mert hozzáférhet a természet csalhatatlan emlékezetéhez. (Lásd a XXVIII. fejezetet.) Így pl. annak, aki szabadon tud működni a mentális testben, módszerek állnak rendelkezésére, amellyel megismerheti egy könyv egész tartalmát anélkül, hogy elolvasná. A legegyszerűbb kiolvasni olyan valakinek az elméjéből, aki már tanulmányozta, de ez természetesen azzal jár, hogy esetleg csak az illetőnek a könyvről való felfogását ismeri meg.

42

A második mód a könyv aurájának a megvizsgálása. Minden könyv körül van véve azok gondolatai által felépített gondolataurával, akik olvasták és tanulmányozták. Így egy könyv pszichometrizálása általában elegendő tartalmának tökéletes megismeréséhez, bár természetesen lehetnek az aurában az olvasók által alkotott oly nézetek is, amelyek nem jutnak kifejezésre magában a könyvben. A harmadik mód a szerző elméjével jutni érintkezésbe, amint a X. fejezetben leírtuk. A negyedik módszer, ami magasabb képességet követel, a könyv tárgyát pszichometrizálni és mentálisan meglátogatni ennek a tárgykörnek a mentális gondolat-központját, ahol a tárgy feletti gondolatáramlatok mind összefutnak. (Lásd a XII. fejezetet a Gondolatközpontokról.) Hogy az ember megfigyeléseket tehessen a mentális síkon, szükséges, hogy erre az időre igen gondosan függessze fel saját gondolatait, nehogy saját teremtményei befolyásolják a körülötte lévő készségesen hatékony anyagot, és így végképpen megváltoztassák az őt érdeklő állapotokat. Ezt az elme felfüggesztett állapotában való tartását nem szabad összetéveszteni az elme ürességével, melynek elérése oly sok Hatha jóga gyakorlatot vesz igénybe. Ez esetben az elmét abszolút passzivitásra tanítják, mely állapot közel áll a médiumitáshoz. Az előbbiekben azonban az elme éles készültségben van; pozitív amennyire csak lehet, és gondolatát csupán egy pillanatra függeszti fel, hogy megakadályozza a személyes jelleg behatolását abba a megfigyelésbe, amelyet tenni akar. A csakrák vagy erőközpontok a mentális testben éppen úgy megvannak, mint a többi eszközben is. Ezeket az Éteri testmás és az Asztrális test c. könyveinkben részletesen leírtuk, a mentális test csakráira vonatkozóan csak kevés tudósítás áll rendelkezésünkre. Ezek a következők: Az ember egyik típusának a fejtetőn lévő csakrája a lefelé hajlott vagy görbült, míg örvénylő központja megegyezik a tobozmirigynek nevezett elkorcsosult szervvel, amely ennél az embertípusnál életre kelt és közvetlenül az alsó mentálissal teremt összeköttetést anélkül, hogy a közbeeső asztrális síkon a rendes módon áthaladna. Ennek a típusnak az érdekében írta Blavatskyné a tobozmirigy kifejlesztésének szükségességére vonatkozókat. A másik dolog pedig az, hogy az ún. felnagyítás képessége, amit a hinduk „anima”-nak neveznek, a szemöldök között elhelyezkedő csakrához tartozik. Ennek a csakrának központi részéből olyasmi fejlődik ki, amit parányi mikroszkópnak nevezhetnénk. Lencséje csak egy atomból áll, amivel a kis tárgyakat meg lehet figyelni. A felhasznált atom lehet fizikai, asztrális, vagy mentális, de akármilyen is, különleges előkészítést igényel. Az összes tekervényeket (spirillumokat) ki kell nyitni, és teljesen működésbe hozni, hogy olyan legyen, mint amilyen láncunk hetedik fejlődési körében lesz. Ez az erő a kauzális testhez tartozik, így ha egy alsóbb fokú atomot használnak, mint szemlencsét, a reflektáló alakmást is be kell vezetni. Az atomot hozzá lehet igazítani minden alakhoz úgy, hogy a nagyításnak bármely fokát lehet alkalmazni abból a célból, hogy megfeleljen a vizsgált tárgynak. Az erő további kiterjesztése képessé teszi az operátort arra, hogy öntudatát a lencsébe összpontosítsa, s azután a távoli pontokra vetítse. Ugyanezt az erőt más elrendezéssel kisebbítési célokra is fel lehet használni, ha valaki valami túl nagyot akar egészében megvizsgálni rendes látással. A hinduk ezt „mahima”-nak nevezik. A mentális tisztánlátás számára nincs térbeli korlátozás magán a mentális síkon belül, amint a XXVII. Fejezetben látni fogjuk, nem terjed más bolygók mentális síkjain túlra. Mindazonáltal a mentális tisztánlátás számára lehetséges, hogy nagyszámú tudósítást nyerjen más bolygókról is. Ha kiléptünk a Föld atmoszférájának állandó zavaraiból, a látást nagymértékben tisztábbá lehet tenni. A különlegesen magas felnagyító erő segítségével sok érdekes asztronómiai ismeretre lehet szert tenni. Prána, vagy életerő a mentális síkon éppen úgy létezik, mint a többin. Ugyanez vonatkozik a Kundalínire, vagy kígyótűzre, továbbá a Fohatra, vagy elektromosságra is, az elsődleges erejű életerőre.

43

A mentális sík Pránájáról és Kundalínijéről eddig alig tudunk valamit. Annyit azonban mégis tudunk, hogy a Kundalíni élteti az összes különböző eszközöket. A fent említett elsődleges erő egyike a Második Logosból eredő második kiáramlásnak. A buddhikus fokon az mint az emberben lévő krisztusi princípium nyilvánul meg, a mentális és az asztrális testekben pedig az anyag különböző rétegeit élteti. Az asztrális test magasabb részében mint nemes érzelem jelenik meg, az alsó részében pedig csupán mint az életerő rohama, mely ennek a testnek az anyagát energetizálja. Legalsóbb megtestesülésében éteri anyagba van öltözve és az asztrális testből az étertest felületén lévő csakrákba áramlik, ahol a Kundalínivel találkozik, ami az emberi test belsejéből áramlik fel oda. A tanítvány visszaemlékezhetik (lásd. Az éteri testmás), hogy az ibolyaszínű prána áramlása a magas spirituális típusú gondolatot és érzelmet stimulálja, a közönséges gondolkodást a kék stimulálja, részben sárgával vegyítve: s hogy bizonyos fajta idiotizmusnál a vitalitásnak az agyba áramlása, úgy a sárga, mint a kék-ibolya, majdnem teljesen gátolt. Mióta az Éteri Testmás c. könyv megjelent, megjelent C. W. Leadbeater „Csakrák” c. könyve is, amelyben sok új és értékes anyag került nyilvánosságra a csakrákról, különösen, ami a különböző csakrák és síkok közötti összefüggésekre vonatkozik. A tanuló részére az alábbi táblázat nagyon hasznos lehet:

A csakrák táblázata Küllők

Csop.

Társuló erő

gerincalap

4

I.

Kundalíni

a lép fölött

6

Pszich.

Sorszám

Név

Szanszkr.név

Elhelyezkedés

1.

Alap

Muladhara

2.

Lép

3.

Köldök Manipura

-

köldök, a plex. Sol. Fölött

10

Prána Alsó asztr.

II. Szem.

4.

Szív

Anahata

szív fölött

12

felső asztr.

5.

Torok

Visuddha

torok

16

alsó mentális

6.

Szemöld. Ajna

szemek között

96 (?) III.Spir.

felső erők a nyákmirigyen át

7.

Korona Sahasrára

a fejtetőn

12 960

felső erők a tobozmirigyen át

A fentiekből kitűnik, hogy az elsődleges erők, a prána és a kundalíni, nincsenek közvetlen összeköttetésben az ember mentális és érzelmi életével, hanem csak testi jólétével. De mégis vannak más erők is, melyek behatolnak a csakrákba, melyeket pszichikus, vagy spirituális erőknek nevezhetnénk. A gerincalapi és a köldök csakra nem nyilvánítja meg ezeket az erőket, de a köldökés ennél magasabb csakrák a kapui azoknak az erőknek, amelyek az emberi öntudatot befolyásolják. Úgy látszik, van bizonyos kapcsolat a csakrákon átfolyó prána áramlatok színei és a Titkos tanítás III. kötetében a Blavatskyné által közölt táblázat színei között. Ezt az alábbi táblázatban szemléltetjük: a prána színei

csakrák

a T.T.-ben meg adott színek

a képviselt princípiumok

44

világoskék

torok

kék

atma

sárga

homlok

sárga

buddhi

sötétkék

homlok

indigó

felső manasz

zöld

köldök

zöld

káma manasz

rózsaszín

lép

vörös

káma rupa

ibolya narancsvörös

fejtető a gerinc alsó vége

ibolya

étertest

A kundalíni az első kiáramláshoz tartozik és a harmadik aspektusból ered. A Föld középpontjában nagy kiterjedésű gömbalakban működik és ennek csak a külső rétegei érhetők el. Ezek együttműködő vonatkozásban vannak az emberi testben lévő kundalíni rétegekkel. Így az emberi testben lévő kundalíni abból ered, amit a „Szentlélek laboratóriumának” neveznek, s ami mélyen a Föld belsejében van. Az alvilági tűzhöz tartozik, ami éles ellentétben van a prána, vagy vitalitás tüzével. A prána a levegőhöz, a fényhez és a nyílt terekhez tartozik. Az alulról jövő tűz sokkal materiálisabb, hasonlóan a vörösen izzó vas tüzéhez. Van ennek a rettentő erőnek egy meglehetősen szörnyű oldala is: azt a benyomást kelti, hogy mindig mélyebben száll le az anyagba, hogy lassan, de ellenállhatatlanul és könyörtelen biztonsággal mozog előre. Meg kell jegyeznünk, hogy a kundalini az első kiáramlás ereje, a visszatérés ösvényén van, és benső összeköttetésben működik a már említett elsődleges erővel. E kettő együtt hozza a fejlődő teremtményt ahhoz a ponthoz, ahol befogadhatja az első Logos kiáramlását és emberi egóvá lesz. A kundalini idő előtti kifejlődése sok kellemetlen következménnyel jár. Az ember természetében mindent felfokoz és inkább az alsó és rossz tulajdonságokat éri el, mibnt a jókat. A mentális testben például a becsvágy nagyon készségesen feltámad és hamarosan hihetetlenül szertelen fokot ér el. Az intellektus erejének valószínűleg rendkívüli megerősödését hozza magával, de ezzel egyidejűleg rendellenes és ördögi gőgöt produkál, ami teljesen felfoghatatlan a mindennapi ember számára. Senki se próbálkozzék a kundalíni felébresztésével, aki nincs kitanítva, és ha valaki észreveszi, hogy véletlenül felébredt benne, azonnal kérjen tanácsot attól, aki tökéletesen érti ezeket a dolgokat. Amint a Hatha yoga pradipikában mondják: „Felszabadulást hoz a yoginak és rabszolgaságot a balgának.” A kundalíni legyőzését minden inkarnációban meg kell ismételni, mivel az eszközök minden alkalommal újak, de ha már egyszer végképp sikerült, akkor a megismétlése már könnyű lesz. Meg kell jegyezni, hogy működése a különböző embertípusok szerint változik. Némelyek például inkább látják a magasabb Ént, mint hallják a hangját. És ennek az összeköttetésnek a magasabbal több fokozata is van, mert a személyiség részére ez az ego befolyását jelenti, viszont az ego számára monád erejét, a monád számára pedig azt jelenti, hogy tudatos kifejező eszközévé váljék a Logosnak. Ahhoz, hogy a mentális test képességeit használni tudjuk, az szükséges, hogy a tudatnak ebben a testben legyen a gyújtópontja. Az emberi tudatnak egy időben csak egy testben lehet a gyújtópontja, bár bizonytalan módon tudatos lehet a többiben is. Így, ha valaki asztrális és mentális látásnak van a birtokában, és öntudatát a fizikai agyban összpontosítja, tökéletesen fogja látni társai fizikai testét, de ugyanakkor, bár homályosan, de látni fogja az asztrális és mentális testeket is. Egy pillanat alatt megváltoztathatja azonban a gyújtópontot úgy, hogy az asztrálist tökéletesen lássa. Ebben az esetben látni fogja az asztrális és a fizikai testeket is, de nem teljes részletességgel. Ugyanez érvényes a mentális és a magasabb fokú látásra is. Ahhoz, hogy a fizikai agyba lehozhassuk a mentális síkon látottakat, végre kell hajtani a kettős átvitel nehéz műveletét a felsőből az alsóba, mivel az emlékezetet át kell hozni a közbenső asztrális síkon is.

45

Még ha a mentális képességeket hasznosítani lehet is, míg ébren van a fizikai testben, a kutató akkor is akadályozva lesz a nyelvi nehézségek miatt, hogy kifejezhesse azt, amit lát. Ahhoz, hogy a mentális test tudatát lehozhassuk a fizikai agyba, a kétféle test közötti kapcsolatot kell kifejleszteni. Ezek a kapcsolatok eleinte úgy vannak meg, hogy az ember nem ébred ennek tudatára és cselekvőleg nem is élteti ezeket. Ahhoz hasonlók, amit a fizikai testben kezdetleges szervnek neveznek, amelyek arra várnak, hogy használat által kifejlesszék őket. Ilyen láncszemek kötik össze a sűrű testet és az étertestet az asztrálissal, az asztrálist a mentálissal és a mentálist a kauzálissal. Az akarat ténykedése kezdi el éltetni őket, és amint elkezdenek tevékenyen működni, az ember tudatának eszközről eszközre vándorlására használja fel őket. Az akarat használata élteti a kapcsolatokat, és szabaddá teszi a kundalinit, a kígyótüzet. A fizikai és az asztrális test közötti összekötő kapocs a hypofízis (agyfüggelék), a fizikai és a mentális test között pedig a tobozmirigy. Vannak, akik először az agyfüggeléket fejlesztik ki, mások pedig a tobozmirigyet, de mindkét esetben követni kell a spirituális tanító által előírt módszert. Ha az ember megtanulja éber állapotában elhagyni a testét, és már kifejlesztette az összekötő kapcsolatokat a testei között, akkor természetesen áthidalta a szakadékot a fizikai és az álomélet között. Ennek a szakadéknak az áthidalását előmozdíthatja, ha az agyat arra gyakorlatoztatjuk, hogy válaszoljon a mentális testből jövő rezgésekre. Az agy ekkor mind engedelmesebb eszköze lesz az embernek, ténykedéseit az akarat ösztönzései szerint kivitelezi és a legkisebb érintésre is válaszol. Hasznos lesz, ha összefoglaljuk a fő előkészületeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a fizikai eszköz befogadhassa a magasabb öntudat rezgéseit. Ezek a következők: az alsó testek megtisztítása, tiszta élelem és tiszta élet által, a szenvedélyek végleges leigázása, kiegyensúlyozott kedély és elme, melyeket nem érintenek a külső élet nyugtalanságai és viszontagságai, a magasrendű dolgokon való meditálás szokása (1. XV. És XVII. Fej.), az elme nyugtalan, izgatott működésének megszüntetése, ami az agyat állandóan dolgoztatja, egyik dologról a másikra csapongva, a magasabb világok dolgainak őszinte szeretete, hogy az elme elégedetten nyugodjék társaságukban, mint egy szerető barát társaságában. Ha az ember normális, éber tudatállapotában tudja mentális képességeit használni, akkor természetesen arra is képes lesz, hogy a mentális világból mindenféle benyomásokat is befogadjon. Így mások működését is úgy érzékeli, ahogy testi működésüket látja. Ha az ember megtanulja mentális testének erőit használni, nem veszíti el az alsó erőket, mert ezek bele számítanak a felsőkbe. Ezen a fokon az ember nagymértékben megnövelheti hasznos erőit azzal, hogy tudatosan alkot és irányít olyan gondolatformát, amit arra használhat, hogy olyan helyeken is végezzen munkát, ahová adott esetben nem mehet el a mentális testében. Ezeket a gondolatformákat távolról irányítja, őrködik felettük és vezeti munkájukban. Így válnak ezek akarata végrehajtójává. Ha az ember elkezd az okkult vonalon fejlődni, mentális testét egészében meg kell tisztítania, és munkába kell állítania. Rendkívül fontos, hogy képes legyen erős és tiszta gondolatformákat alkotni. Nagy segítség és kényelem számára, ha képes azokat világosan elképzelni, és láthatóvá tenni. A két dolgot nem szabad összezavarni. Egy gondolatnak a megformálása az akarat közvetlen ténykedése, az elképzelés (vizualizálás) pedig egyszerűen az az erő, ami által az adott gondolatformát tisztánlátással látni lehet. Ha az ember erősen gondol egy tárgyra, annak a képe mentális testében megjelenik. A tanulónak ennélfogva állandóan arra kell törekednie, hogy az erkölcsi tisztaság és a mentális egyensúly magas fokát tartsa fenn, ami nélkül a tisztánlátás inkább átok, mint áldás. A mentális test öntudatának a kifejlesztése az ember életét és emlékezetét folytonossá teszi minden inkarnáció alatt. Ha az ember tudatosan tud működni mentális testében, akkor megtanulja azt is, hogy megkülönböztesse önmagát és az általa használt eszközöket. A következő fok az lesz számára, hogy felfogja a személyes „Én” illuzórikus jellegét, a mentális test „Én”-jét és a valódi emberrel azonosítsa magát, az egóval, vagy egyéniséggel, aki a kauzális testben lakik.

46

A további lépés, hogy a tudatot a felső mentális síkon lévő egó szintjére emelje. Ez adja az embernek az elmúlt életekre való emlékezés képességét. De mielőtt még az ember az asztrális és a mentális síkok közötti korlátot áttörhetné, ami által részesülne a folyamatos emlékezésben, előbb még sokáig kell mentális testét, mint eszközt használni. (Az analógia megtanít bennünket annak a felismerésére, hogy az egónak hosszú ideig teljesen tudatosnak és aktívnak kell lennie a saját síkján, mielőtt bármilyen tudásra szert tehetne a fizikai öntudatával erről a létről). A mentális test, mint olyan, képtelen elfáradni. Nincs olyasmi, mint az elme fáradtsága. Amit annak nevezünk, az csak a fizikai agy kifáradása, amelyen keresztül az elme kifejezi magát. Mindazonáltal a fizikai fáradtság is hatással lehet a mentális testre. Így egy végképpen kimerült ember nagymértékben elveszítheti a koordinálás képességét. Minden fizikai sejt beteg ilyenkor és ez olyan hatással van az összes testekre, az éteri, az asztrális és a mentális testekre, hogy nagy tömeg apró, elkülönült örvény keletkezik, és ezek mindegyike saját számlájára rezeg úgy, hogy az összes testek elveszítik összetapadásukat és azt az erőt, amivel elvégezhetik munkájukat. Tudásunk jelenlegi fokán nem ismerjük azt a fontos módszert, amellyel a közönséges emlékezet dolgozik. Ezt a tárgykört nem vizsgálták még meg okkult módszerekkel. Az azonban mégis világos, hogy a mentális test rezgése része a történésnek, s hogy kauzális test semmilyen módon nincs érintve. Sok ezer évvel ezelőtt úgy látszik volt egy bizonyos szertartás, ami elősegítette a felső testek felnyitását. A sötét szobában kimondott „Om” szó az összes jelenlévőt összhangba hozta vele és azokkal az érzésekkel, amelyek betöltötték elméjét. A „Bhur” szó kimondásakor a termet megtöltötte a rendes világosság. Egy másik szó hangjára az asztrális látás részben megnyílt számukra, ismét egy másik szónál pedig a mentális látás nyílt meg. Az ilyen hatások azonban csak ideiglenesek voltak, de a következő alkalommal már könnyebb volt előidézni ugyanazt a hatást, ugyanazokkal az emberekkel. Fontos, hogy a tanuló megtanulja megkülönböztetni az ösztönzést az intuíciótól, mivel mindkettő kívülről jön az agyba. Először pontosan egyformának tűnnek, ezért nagy óvatosságra van szükség. Ha a körülmények megengedik, bölcs dolog várni egy ideig, mert az impulzusok rendszerint meggyöngülnek, míg az intuíció változatlanul megmarad az idő múlásával. Az impulzus rendszerint izgalommal társul és van benne valami személyes, míg a valódi intuíció, bár határozott, a nyugodt erőteljesség érzésével van körülvéve. Az impulzus az asztrális test hullámzása, az intuíció viszont az egó tudásának egy darabkája, amit rányom a személyiségre. Ez tehát a felső mentális síkról jön, sőt néha még a buddhikusról is. Ezen kívül az intuíció mindig valami önzetlen dologgal kapcsolatos. Ha bármilyen önzés mutatkozik a felsőbb síkokról jövő impulzusokban, akkor biztosak lehetünk benne, hogy azok asztrális eredetűek és nem a buddhikus síkról származnak. Az intuíció valahogy analóg a közvetlen látással a fizikai síkon, esetleg az értelem helyére lép, amit a fizikai síkon a tapintás érzékéhez lehetne hasonlítani. Az intuíció az értelemből fejlődik ki ugyanolyan következményes módon és lényegi természetének változása nélkül, mint ahogy a szem fejlődik ki a tapintó érzékből. De a nem intelligens ember intuíciója csak ösztönzés, ami a vágyból született és az értelmezésnél alacsonyabb szintű.

XV. FEJEZET A KONCENTRÁCIÓ Amit eddig a gondolat erőszerkezetére vonatkozólag láttunk, az nyilvánvalóvá teszi, hogy az elme ellenőrzése sokkal fontosabb, mint azt rendszerint gondolják. Nemcsak az ember saját érdekében, de a másokért való munka hatása miatt is. A gondolatok ellenőrzése valóban a leglényegesebb előkészület a lélek erőinek kifejlesztéséhez.

47

A „Csend hangjá”-ban a következőket olvashatjuk: „Az elme a valóság gyilkosa. A tanítvány ölje meg a gyilkost.” Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az elmét szét kell rombolni, mert az ember anélkül nem fejlődhet tovább. Ez azt jelenti, hogy az elmét le kell győzni, és uralkodni kell rajta: Az elme nem maga az ember, hanem eszköz, amit edzeni és használni kell. Nyilvánvaló, hogy a tanítványnak a legnagyobb gondot kell fordítania arra, hogy milyen gondolatoknak és érzelmeknek ad helyet. Az átlagember ritkán gondol arra, hogy megfékezze érzelmeit – ha igen, akkor is legfeljebb csak külső kifejeződéseiben. Az okkult tanítványnak viszont egészen más magatartást kell megszoknia. Nem szabad megengednie, hogy érzelmei elragadják. Teljesen ellenőrzése alatt kell tartania azokat. Ezt mentális testének kifejlesztésével és ellenőrzésével teheti meg. Pontosan tudnia kell, hogy min gondolkodik és miért. Ha akarja, használja elméjét, ha nem akarja, akkor viszont nyugalomban tarthatja. Más szóval, meg kell szereznie a koncentrálás képességét, ami minden mentális munkának szükségszerű előfeltétele. Meg kell tanulnia szilárdan és következetesen gondolkodni. Nem szabad megengednie, hogy elméje egyik dologról a másikra csapongjon. Nem szabad energiáit jelentéktelen gondolatokra elfecsérelni. A legtöbb ember nem is tudja, hogy valójában mit is jelent az összpontosított gondolkodás. A koncentrációnak ez a tökéletes hiánya, az elmének és az akaratnak ez az erőtlensége teszi oly nehézzé kezdetben az okkult fejlődést az átlagember számára. Ezen kívül, mivel a világ jelenlegi állapotában sokkal több rossz gondolat lebeg mindenfelé, mint jó, az embernek ez az említett gyengesége tárva, nyitva hagyja őt mindenféle kísértéseknek, melyeket kellő gondossággal el lehetne kerülni. A forma oldaláról nézve, koncentrálni annyit jelent, mint a mentális testet állandó képpé alakítani. Az élet oldaláról nézve a figyelmet szilárdan erre az alakra irányítani, mintegy azonosulva vele. Az akarat ereje az, ami arra kényszeríti az elmét, hogy benne maradjon egy alakban, egy képpé alakuljon át, és minden más benyomást utasítson el. Röviden: a koncentráció az elme összpontosítása, rögzítése, egy eszmére. Egészen egy szerűen megfogalmazva, a koncentráció őrködés. Ha az ember vigyáz arra, hogy mit cselekszik, akkor elméje koncentrált. A gége, vagy torok csakra, bár a hallás magasabb formáival kapcsolatos, az őrködés (figyelés) képességével is szorosan összefügg. Ez nagy fontossággal bír a különböző okkult rendszerekben. Így például a Pythagoras-féle iskolában a tanítványokat éveken át az Akusztikoi (hallgatók) rendjében tartották, és szigorúan megtiltották nekik, hogy az eredetiség veszélyes vizeire hajózzanak mindaddig, amíg a filozófia elvei meg nem alapozódtak náluk. Hasonló okokból a Mithra misztériumok legalsóbb rendje a hollók nevet viselte, ami azt jelképezte, hogy csak azt szabadott ismételniük, amit hallottak, pontosan úgy, ahogy a holló, vagy a papagáj teszi. A tanítvány tapasztalni fogja, hogy az elme koncentrálásának természetes hatása a test izmainak megfeszítése, pl. a szemöldökök összevonása. Az ilyen feszültség nemcsak elfárasztja a testet, hanem akadálya is a spirituális erők leáradásának. A tanítvány ezért úgy a meditáció alatt, mint a mindennapi életében, gondoljon időnként a testére, és tudatosan lazítson. A tapasztalat megmutatja, hogy milyen végtelen könnyebbség követi még a csak néhány pillanatig tartó tökéletes lazítást is. A koncentráció nem jelent fizikai erőfeszítést. Abban a pillanatban, amint az elme a gondolat felé fordul, rá is koncentrál. A koncentráció nem annyira az elmének erőszakos megtartása egy gondolaton, mint inkább az elme csendes és nyugodt időzése a gondolaton. A tanítvány tartsa észben, hogy a gondolat székhelye nem az agyban van. Ezért a koncentráció inkább a mentális testre, mint a fizikai agyra tartozik. A koncentráció tehát nyilvánvalóan nem passzív állapota az elmének, hanem éppen ellenkezőleg, annak nagyfokú és szabályozott tevékenysége. Az az ember, aki elkezdi gondolatainak igazi koncentrálását, ne folytassa azt egyhuzamban öttíz percnél tovább, ha nem akarja túlfeszíteni az agyát. Csak nagyon fokozatosan növelje az időt l5, 20, 30 percre.

48

A tanítvány soha ne gyakorolja a koncentrációt olyan hosszú ideig, hogy tompaságot, elnehezedést érezzen az agyában, mert ezek vészjelek, amelyek azt jelzik, hogy az erőfeszítés a testek anyagának a megváltoztatására nagyobb, mint ami megengedhető az egészség szempontjából. A legtöbb ember sokkal nehezebbnek tartja gondolatainak megfékezését, mint az érzelmekét. Valószínűleg azért, mert úgy nevelték, hogy nem illik az érzelmeket szabadjára engedni. A gondolatoknak viszont megengedték, hogy arra kóboroljanak, amerre a képzelet irányítja azokat. Ha az ember elkezdi ellenőrizni az elméjét, először mentális testének múltbeli szokásaival kerül összeütközésbe. Amint az asztrális testnek a kollektív tudata megalkotja a vágy-elementált (lásd.: Az asztrális test), úgy van a mentális testben is mentális elementál, ami saját működése szerint szokott hozzá a dolgokhoz és ide-oda csapong egyik tárgyról a másikra. Ez a küzdelem a mentális elementállal bizonyos mértékben különbözik az asztrális elementállal folytatott harctól. A mentális elementál, mivel a fejlődésben egy fokkal előbbre van, mint a vágyelementál és kevesebbet használták anyagi korlátok között, sokkal nyugtalanabb, kevésbé erőteljes és határozott. Ennél fogva könnyebben kezelhető, de keveset használták vezetésre, így kevesebb erőlködés szükséges ahhoz, hogy a gondolatot ellenőrizzük, mint a vágyat. Azonban ennek az erőfeszítésnek sokkal kitartóbbnak kell lennie. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy az elme a mentális síkon a saját területén van, és a saját anyagát használja úgy, hogy számára csak gyakorlati kérdés, hogy megtanulja tökéletesen kezelni a mentális elementált. Viszont, ha a vágy-elementált igyekszik kormányozni, az elmét neki teljesen idegen világba hozzuk be, és kívülről jövő idegen befolyást rakunk rá. A fentiekben tárgyalt dolgok annyira fontosak, hogy nem árt, ha röviden megismételjük azokat. Az elme ellenőrzése önmagában véve sokkal könnyebb, mint az érzelmeké, de megvannak a módszereink az érzelmek ellenőrzésére is. Azonban az elme ellenőrzésében majdnem semmi gyakorlatunk nincs. Ezért látszik számunkra olyan nehéznek minden mentális gyakorlat. De még ez a kettő együtt is sokkal könnyebb feladat, mint a fizikai test tökéletes uralma. Ez utóbbit bizonyos mértékben már előző életeinkben is gyakoroltuk, de eredményeink ezen a vonalon még tökéletlenek. Ennek az anyagnak a tökéletes megértése rendkívül ösztönzőleg hat majd a tanulóra. Az az állítás, hogy a vágyak és a gondolatok feletti uralom könnyebb, mint a fizikai test feletti uralom igaz, ha pl. meggondoljuk, milyen nehéz pusztán gondolaterővel egy fizikai fájdalmat, pl. fogfájást megszüntetni (bár bizonyos feltételek mellett ez is lehetséges). Sokkal könnyebb száműzni gondolaterővel pl. a lehangoltságot, haragot, féltékenységet, vagy más kellemetlen érzelmet, és még könnyebb eltéríteni a gondolatot valamilyen kellemetlen tárgytól valami kellemesebb és hasznosabb dologra. Tárgyaljuk most részletesebben a koncentráció akadályait. Ezek két fő csoportra oszthatók. Az első a kámával, a vággyal van összefüggésben, a második magával a mentális anyag természetével. Az elme ellenőrzésének nehézséget már 6000 évvel ezelőtt tárgyalták a Bhagavad Gíta VI. énekének 34., 35., verseiben, az Arjuna és Krishna között lezajlott párbeszédben. „Mert az elme bizony igen nyugtalan, oh Krishna, heves, erőszakos, nehéz azt vezetni. Úgy vélem, oly nehezen fékezhető, mint a szél. Kétségtelen, oh hatalmas karú, az elme nehezen fékezhető és nyugtalan, de állandó gyakorlattal és szenvedély mentességgel megfékezhető.” A két akadály eltávolításának fent említet módját fordított sorrendben a későbbiekben fogjuk tárgyalni. 1. Közömbösség Ez határozottan a kámára, vagyis a vágy erejére való utalás, ami vonzza az elmét és uralkodik rajta. A VI. Fejezetben erről részletesen beszéltünk. Ha az érzelmeket megzabolázzuk, vagyis uralkodunk rajtuk, akkor meg lehet védeni az elmét attól, hogy eltérítsék feladatától, amelynek elvégzését kitűzte.

49

A tanítvány is emlékeztesse magát állandóan arra, hogy a kicsinyes érzelmek összevisszasága értéktelen egy értelmes lény számára, s hogy a legnagyobb mértékben méltatlan, hogy az ember, aki az Istenségnek egy szikrája megengedje, hogy a vágy-elementál uralma alá kerüljön. A közömbösséget, vagy szenvedélytelenséget kétféle módon lehet elérni. A filozófiai, illetve a devocionális módszerrel. a./ A filozófiai módszer Ez abban áll, hogy magatartásunkat megerősítjük minden iránt, ami vonzza és leköti az embert, így a vágy tökéletesen ellenőrzésünk alá kerülhet. Ilyen módon az ember közömbössé válik minden iránt, amit az elme elébe tár, legyen az külső, vagy belső dolog. A szerző tapasztalata szerint ez a módszer a legtöbb nyugati vérmérsékletű ember számára nehéz és gyakran több zavart okoz, mint amennyi eredményt hoz. A keleti embereknek viszont ez nem okoz ilyen nehézséget. A módszer teljes kifejtése egy teljes filozófiai tanulmányt igényelne, ami meghaladja e könyv kereteit. De talán néhány szó elegendő lesz, hogy erről a módszerről némi fogalmat alkossunk. E módszer filozófiája le van fektetve a Bhagavad Gita 5. És 6. Párbeszédében, amit a nemcselekvés és az önuralom jógájának neveznek. Ebben a módszerben az ember nem gyűlölködik és semmire sem vágyik, mentes az ellentétpároktól, felfogja, hogy csupán az érzékek mozognak az érzékek tárgyai között. Minden tettét az Örökkévalóba helyezi, elhagyva a ragaszkodást, értelmével cselekszik mindig, szemében egyenlő az alázatos és a tudással jeles Brahmana, a tehén, az elefánt, vagy akár a kutya és a kaszton kívüliek. Nem örvendezik, ha öröm éri és nem búsul a kellemetlenségen, független a külső kapcsolatoktól. Az Énben leli örömét, ellent tud állni a vágy és a szenvedély rohamainak, harmonikus, boldog, szívén viseli minden létező javát. Elszokott a vágytól és a szenvedélyektől. „Teszi azt, ami a kötelessége, nem várva cselekedetei gyümölcsére. Lemond a formaképző akaratról. Mindig uralkodik magán és békés, Megőrzi nyugalmát hideg és meleg, öröm és fájdalom, megbecsülés és gyalázat közepette. Szeretteit, barátait és ellenségeit részrehajlás nélkül szemléli, egyformán szemléli a különöst, a közömböst, az idegent és a rokont, a becsületest és a becstelent. Uralkodik énjén sóvárgás és reménykedés nélkül. Mentes a nem kívánatos dolgokra való vágyódástól. Olyan, mint a széltől védett lámpa. Nem rendíti meg a nagy fájdalom sem. Lemond a képzelet szülte vágyról is, lassan megtalálja nyugalmát. Elméje az Énben lakozik. Az Ént látja mindenben és mindent az Énben. Elérte a legtökéletesebb harmóniát.” A fenti idézetek csupán a körvonalai annak, amit a filozófiai módszernek neveztünk. Ezt a módszert igen tág határok között kell, esetleges módosításokkal, az egyének temperamentumához és képességeihez alkalmazni. Mivel azonban a filozófiai módszer sokak számára nehéz és zavarba hozó út, és mivel a „mások dharmája tele van veszéllyel”, lássuk a második módszert, ami kevésbé erőszakos. b./ A devocionális módszer Ebben a káma, a vágy kiküszöbölésének megkísérlése helyett a tanítvány a káma valóságos erejét használja fel az elme lerögzítésére. Ez voltaképpen az áhítatos ember módszere, aki a kámát a legmagasabb formájában gyakorolja, a bensőségesség olyan fokán, hogy minden más jelentéktelenné válik, így nem tudja megzavarni, vagy eltorzítani a figyelmet. A devocionális vérmérsékletű ember úgy érheti el a célját, hogy elméjét egy szeretett tárgyra, vagy képmásra rögzíti. Így az igazi öröm, amit a kép szemlélésében tapasztal, arra készteti, hogy elméjét állandóan arra rögzítve tartsa. Ha erőszakkal elrántják is onnan, mindig vissza fog térni. Ilyen módon az áhítatos lélek meglehetősen magas fokot tud elérni a koncentrációban. Az áhítatos ember ilyen módon tudja hasznosítani a vonzódás elemét, míg a filozofikusabb elméjű személy inkább valami magasztos eszmét választ vonzalma tárgyául, vagy esetleg egy megoldásra váró problémát. Így számára az intellektuális érdeklődés, a tudás iránti mély vágy gondoskodik a vonzalom megkötő erejéről, ami az elmét mozdulatlanná rögzíti.

50

Ebből a nézőpontból a koncentrációt a következőképpen tudjuk meghatározni: a koncentráció mentális gyakorlat, az elme uralása oly módon, hogy ebben az akarat legyen a döntő, hogy az egész gondolkodás a választott célra irányuljon. Azok számára, akik nem kifejezetten devocionálisak, a fenti módszert jelentősen lehet módosítani. Ez a módosított módszer a legkönnyebb a legtöbb ember számára, mivel ez valójában az, amit a legtöbb ember a hétköznapi életében tesz. Ez abban áll, hogy annyira érdekelve legyünk és annyira elmerüljünk a kiválasztott tárgykörben, hogy ez más gondolatokat teljesen kizárjon az elméből. Az elme így annyira le lesz kötve, hogy elérheti a többé-kevésbé zárt koncentráció állapotát is. A tanulónak el kell érnie, hogy ezt akaratlagosan létre tudja hozni. Akkor lesz eredményes, ha megtanulja, hogy figyelmét külső tárgyakra összpontosítsa. Ki kell választani egy tárgyat és azt minden oldalról percekig tanulmányozni. A természetben nincs unalmas és érdektelen dolog. Ha valami annak látszik, akkor ennek inkább az az oka, hogy nem tudjuk felfogni annak rejtett csodáit és szépségeit. Ahhoz, hogy a fenti, aránylag kezdetleges gyakorlatot bizonyos fokig el tudjuk sajátítatni, hatékony vizualizálásra, megjelenítésre van szükségünk – ez az az erő, amikor egy tárgyat mentálisan, anélkül, hogy szemeinkkel látnánk, pontosan, részleteiben reprodukálni tudunk. Az ilyen vizualizációs munka szükséges az okkult munka bizonyos formáinál, pl. a szertartásoknál. Ha konkrét tárgy helyett egy eszmét, pl. egy erényt választunk, annak képesnek kell lennie arra, hogy felkeltse a tanulóban a lelkesedést és áhítatot. Ebben az esetben ez főleg az elme koncentrációja lesz. Az érzelemben könnyebb egy pontra irányultnak lenni, mint gondolatban, mert a gondolat finomabb és aktívabb. De ha elő tudunk idézni érzelmi koncentrációt, akkor az elme bizonyos mértékig hasonlóan fog cselekedni. A koncentráció gyakorlásában épp úgy, mint a meditációnál, a kezdő hajlamos azt gondolni, hogy a sok ki nem elégített vágy és végig nem gondolt probléma mindig elvonják a figyelmét. Ezeket a gátlásokat nem úgy tudjuk eltávolítani, hogy elnyomjuk azokat. Helyesebb, ha eleget teszünk nekik. Jelöljünk ki egy időt és gondoljuk át azokat. Az olyan elme, amely nem tud felülkerekedni az ilyen ingadozásokon, és állandóan megoldatlanul hagyja a problémákat, nem lehet sikeres a koncentrációban, sem pedig a meditációban. A tanulónak el kell határoznia magát arra, hogy megoldja problémáit és véghezvigye, amit elhatározott. Azután ne gondoljon ismételten ugyanarra a dologra. Ez a képesség majd tulajdonságává válik, így megtanulja elhatározásait keresztülvinni. 2. Az állandó gyakorlás Állandó gondolatcsapongásainkért a mentális esszencia a felelős. De amint a mentális anyag, mint minden más anyag, alá van vetve a megszokás törvényeinek, éppen úgy lehetséges a mentális testet gyakorlással megedzeni, míg szokássá nem válik az elme nyugodtsága, mert csak így lesz engedelmes szolgája az igazi embernek, a Gondolkodónak. A leggyorsabb és legjobb mód az elme csapongásának leküzdésére természetesen az akarat használata. Ez bizonyos mértékig mindegyik módszernél szükséges. Vannak emberek, akik kizárólag az akaraterőre támaszkodnak, míg mások a filozófiát, a devóciót, vagy más módszereket alkalmaznak az akaraterő mellé kiegészítésként, amit saját maguk fedeznek fel maguknak. Az is lehetséges természetesen, hogy burkot készítsünk magunk köré és így zárjuk ki a külső gondolatokat, de ezt nem javasolhatjuk állandó módszerként, mert a burkok nem egyebek, mint mankók. De ha mégis használunk ilyen burkot, akkor azt is meg kell értenünk, hogy ez nem védhet meg bennünket a saját elménken belül feltámadó kóbor gondolatoktól, csak azoktól, amelyek kívül áramlanak állandóan, a mások által elhagyott gondolatok. Ajánlatos továbbá az is, hogy csak az alsó mentális anyagból készítsük ezt a burkot, különben magasabb segítő gondolatokat rekeszthetünk ki, és a saját gondolatunk is akadályozva lehet a Mester felé áramlásában.

51

A koncentrációs erőt a mindennapi életben is lehet és kellene is alkalmazni. Akármit is teszünk, összpontosítsuk teljes figyelmünket rá. Mindent, amit teszünk, tegyük teljes erőnkkel és teljes figyelmünkkel, olyan jól, amennyire csak tudjuk. Például egy levelet helyesen és pontosan írjunk, nem pedig figyelmetlenül és pontatlanul. Ha olvasunk, teljes figyelemmel olvassunk és teljes erőfeszítéssel, hogy megértsük az író szándékait. Ne múljon el egy nap sem, valami határozott elmegyakorlat nélkül. Az elme csak a gyakorlás által erősödik. Ha nem használjuk, elgyengül, esetleg még el is sorvad. A tanulónak jól meg kell értenie az aggodalmaskodás következményeit is és fel kell fognia, milyen fontos, hogy ezt elhárítsa. A munka, a foglalkoztatás, ha nem túlzott mértékű, nem árt az elme apparátusának, pont ellenkezőleg, erősíti azt. De az aggodalmaskodás mentális folyamat, sérti az elmét, és egy idő múlva ideges kimerültséget és ingerlékenységet okoz, ami lehetetlenné teszi a kiegyensúlyozott mentális munkát, a jó mentális teljesítményt. Az aggodalmaskodás egy olyan folyamat, amely ugyanazt a gondolatsort ismétli újból és újból, és sohasem jut eredményre, sőt gyakran nem is szándékozik eredményre jutni. Ez a gondolatformák folyamatos reprodukálása, amit a mentális test és az agy kezdeményez, nem az öntudat, viszont a gondolatformák az öntudatra lesznek ráerőszakolva. A Gondolkodó, mivel nem sikerült megoldania a problémáját, kielégítetlen marad. Az előre elképzelt bajtól való félelem az aggódás és nyugtalanság állapotában tartja. Ilyen ösztönzések alatt, amit nem a Gondolkodó irányít, a mentális test és az agy folytatja azon képek felvetését, amelyeket kialakított és már elvetett. Az aggodalom a Gondolkodót testének rabszolgájává teszi, nem urává. Az aggódás nagyrészt automatizmusból származik, ezért az anyagnak ugyanezt a tulajdonságát kell felhasználni legyőzésére. Talán a legjobb módszer az, he ellenkező gondolatokat építünk bele. Ezt meg lehet tenni, ha olyanféle gondolatokon meditálunk, mint: „Az Én a béke és ez az Én vagyok én.” A meditációs eszméket az egyének sajátosságainak megfelelően kell megformálni. A tanulónak azt is meg kell tanulnia, hogy gondolkodását az akaratával meg is tudja szüntetni. Ha egyszer egy gondolati munkát már elvégzett, azt ejtse el tökéletesen, és ne engedje meg, hogy ott sodródjék bizonytalanul az elme körül, hol megérintve, hogy elhagyva azt, mint ahogy egy magára hagyott csónak ütődik neki a szikláknak. Ha a tanuló már elvégezte a gondolati munkát, ejtse el a gondolatot és ezután, mivel más gondolatok jelennek meg az elméjében, az előbbiekről fordítsa el a figyelmét, vagy még jobb, ha nem vesz tudomást róluk. Legyenek teljesen közömbösek számára. Rövid idő múlva, mivel nem áramlik feléjük friss élet, nem jelennek meg többé, beáll a teljes csend, a mindenféle gondolattól való szabaddá válás, ami rendkívül pihentető úgy az asztrális, mint a mentális testre nézve. (Ezt a módszert álmatlanság ellen is lehet használni). A gondolkodás megszüntetése szükséges előfeltétele a felső síkokon való munkának. Ha az agy megtanulta, hogy nyugodt legyen, akkor megnyílik a lehetőség arra, hogy az öntudat visszahúzódjék fizikai köntöséből. A tanuló most abban a helyzetben lesz, hogy teljesen megértheti Patanjali a jóga gyakorlására vonatkozó aforizmáját, vagyis hogy az embernek meg kell állítania a „gondolkodó princípium változásait”. A feladat, amit meg kell oldani az, hogy olyan tökéletesen ellenőrizzük a mentális testet (a gondolkodó princípiumot), hogy azt megváltoztatni csak a Gondolkodónak szabad elhatározásából lehessen. A Patanjali által használt kifejezés a jóga meghatározásában chitta-vritti-nirodha, ami annyit jelent, mint a gondolatörvények (vritti) megfékezése. Az elme a chitta. Az embernek képesnek kell lennie arra, hogy az elmét úgy vegye fel és tegye le, mint ahogy az ember a szerszámát használja. Ha ezt a fokozatot elérte, akkor megnyílik a lehetőség arra, hogy az ember teljesen visszahúzódjék a mentális testéből. A jóga ekként a mentális testben lévő összes rezgéseknek és változásoknak a megfékezője. Így a Mester mentális testében a színek nem változnak meg kivéve, ami belülről kezdeményezett. A Mester mentális testének a színe olyan, mint a holdfény a fodrozódó óceán fölött. Ebben a fehérségben minden szín lehetősége megvan, de a külső világból semmi sem képes megváltoztatni

52

ragyogásának színárnyalatát. Az ő mentális teste csak külső hüvely, amire csak akkor van szüksége, amikor az alsó világgal érintkezni akar. A koncentráció eredménye az, hogy amint a Megismerő koncentrált elmével állandóan egy képbe merül el, sokkal teljesebb tudást szerez erről a tárgyról, mint ami bármilyen szóbeli leírás segítségével megszerezhető.

XVI. Fejezet MEDITÁCIÓ A koncentráció önmagában természetesen nem cél, hanem csak eszköz a cél eléréséhez. A koncentráció az elmét eszközzé alakítja át, amit a tulajdonosa tetszés szerint használhat. Ha a koncentrált elme állandóan egy bizonyos tárgyra irányul azzal a céllal, hogy a fátylakat szétszakítsa és elérje az életet, és ezt az életet azzal az élettel egyesítse, amelyhez az elme tartozik, akkor megtörtént a meditáció. Amint láttuk, a koncentráció az elmének egy pontra való rögzítését jelenti anélkül, hogy elkóborolna, és bármely külső dolog által hagyná magát megzavarni. Mindezt pedig az érzékeknek, vagy magának az elmének aktivitása által. Ezt az állapotot meg kell szilárdítani, és rögzíteni kell, míg fokozatosan képes nem lesz arra, hogy figyelmét a külső világtól és a testétől teljesen elvonja úgy, hogy az érzékek teljesen nyugodttá és csendessé válnak. Így az elme mélységesen élő lesz, és minden energiáját befelé vonja, egyetlen gondolatra rögzíti, a legmagasabbra, amit el tud érni. Ha képes arra, hogy viszonylag könnyen elérje ezt az állapotot, akkor készen áll a következő lépésre és az akaratnak egy erős de nyugodt erőkifejtésével a fizikai agyában elérhető legmagasabb gondolat fölé emelkedhetik. Ez az erőfeszítés ekkor felemeli őt és egyesíti a felső öntudattal, és szabaddá teszi testétől. Így tehát mindenki, aki már elérte azt, hogy rövid ideig szilárdan meg tudja tartani a figyelmét egy gondolaton, anélkül, hogy az elkóborolna, már kész arra, hogy elkezdjen meditálni. A meditációt úgy határozhatjuk meg, hogy az a koncentrált elmének kitartó figyelme az áhítat egy tárgyára, vagy egy problémára, vagy bármire, amiből inkább az életet, mint a formát kell felszívni. A meditációnak egy másik meghatározása: arra való törekvés, hogy az éber öntudatba, azaz az elme aktivitásának normális állapotába hozza az öntudat egy felsőbb állapotának valamilyen megvalósítását, hogy a vágyódás ereje által vezetéket alkosson, melyen keresztül az isteni spirituális elv befolyása belesugározzon az alsóbb személyiségbe. Az elmének és az érzelmeknek a kinyúlása egy ideál felé és a bezárt alsóbb öntudat kitárása ezen ideál befolyásának. H.P. Blavatsky szerint: a meditáció a benső embernek a kifejezhetetlen vágyódása a végtelen felé. Liguri Szent Alfonz azt mondja, hogy a meditáció az az áldott kohó, amelyben a lelkek az isteni szeretettel lobbannak lángra. A választott ideál lehet elvont, pl. valamely erény, lehet az ember isteni volta, lehet személyes, mint a Mester, vagy isteni Tanító. De minden esetben a lényeg az, hogy a lélek felemelkedjék az isteni forráshoz és az egyéni énnek az legyen a vágya, hogy eggyé váljék az egyetemes Én-nel. Ami a fizikai életben az étel, az a meditáció a spirituális életben. A meditáló ember a leghatásosabb ember a fizikai életben. Lord Rosebery Cromwellről írva úgy beszél róla, mint egy „gyakorlati misztikus”-ról és azt állítja, hogy a gyakorlati misztikus a legnagyobb erő a világon. Az összpontosított intellektus az a képesség, hogy visszahúzódjon az izgalmaktól. Ez a munkára fordítható energia rendkívüli megnövekedését jelenti, nagyobb állhatatosságot, önuralmat és komolyságot. A meditáló ember olyan ember, aki nem vesztegeti el az idejét, nem szórja szét energiáit, nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem. Az ilyen ember ura az eseményeknek, mert benne van az az erő, amelynek az események csak külső kifejeződései. Része az isteni életnek, ennélfogva része az isteni erőnek is.

53

Amint már említettük, amikor az elme egy képet alakít ki, és a Megismerő állandóan szemlélődik azon, sokkal teljesebb tudást nyer erről a tárgyról, mint amilyet bármely szóbeli leírással nyerhetne. A koncentráció befejeztével a kép kialakul a mentális testben, és a koncentráció a szóbeli leírásból eredő körvonalakat mind jobban kitölti a részletekkel, amint az öntudat szorosabb érintkezésbe kerül a már leírt tárggyal. Minden vallás ajánlja a meditációt és annak kívánatos voltát minden filozófiai iskola is felismerte. Amint az az ember, aki testi erőre akar szert tenni, különböző gyakorlatokat végez, hogy izmait kifejlessze, úgy kell az okkultizmus tanulójának is alkalmaznia az előírt gyakorlatokat, hogy kifejlessze asztrális és mentális testét. A meditációnak természetesen sok módja van, mint ahogy emberből is többféle típusú van. Világos, hogy nem mindenki számára alkalmas ugyanaz a meditációs módszer, nem hoz ugyanaz a módszer mindenki számára jó eredményt. Mindenkinek meg kell találnia a számára legmegfelelőbb meditációs módszert. A meditációnak többféle célja is lehet. A legfontosabbak a következők: 1. 2. 3.

4. 5. 6. 7.

Annak biztosítása, hogy az ember legalább egyszer napjában magasrendű és szent dolgokra gondoljon és elvonja gondolatai a mindennapi élet kicsinyes világából, ledérségeitől és zűrzavaraitól. Hozzászoktatni az embert ahhoz, hogy ilyen gondolatokkal foglalkozzon úgy, hogy egy idő múlva már ezek alkossák mindennapi életének hátterét, amelyhez az elme mindig örömmel tér vissza, ha már munkáját elvégezte. A meditáció, mint valami asztrális lés mentális tornagyakorlat, arra szolgál, hogy ezeket a felsőbb testeket egészségesen tartsa, és az isteni élet akadálytalanul áramolhasson rajtuk keresztül. Meg kell azonban jegyezni, hogy e cél eléréséhez a gyakorlatok rendszeressége elsőrendű fontosságú. A meditáció alkalmazható a jellem fejlesztésére is, különböző tulajdonságok és erények beépítésére. A meditáció magas fokra emeli a tudatot, így az magasabb és finomabb dolgokat fog tartalmazni, miáltal az ember az Istenség jelenlétébe emelkedhetik. A meditáció megnyitja a természetet a meditáló előtt, és áldást hoz le a magasabb síkokról. Ez az a mód, amely, legyen bár csak az első megálló az úton, amely a magasabb fejlődéshez és szélesebb körű tudáshoz, esetleg tisztánlátáshoz, valamint a fizikai világ feletti élet megismeréséhez vezet.

A meditáció a legjobb és legbiztosabb módja a felső öntudat kifejlesztésének. Minden ember számára lehetséges, hogy egy ideig a Logos, vagy az egyik Mester fölött meditáljon, s így felemelkedjék az asztrális és később a mentális fokozatra, de természetesen azt senki sem tudja megmondani, hogy mennyi ideig fog ez tartani. Ez a tanítvány múltjától és az általa tett erőfeszítésektől függ. A magasabb dolgok komoly tanulmányozásával elfoglalt ember idővel végképp kiemelkedik önmagából, és erőteljes gondolatformát hoz létre a mentális világban, ami azonnal felhasználható mint vezeték a legközelebbi magasabb világ fölött lebegő erő számára. Ha az emberek egy csoportja ilyen természetű gondolatban egyesül, a vezeték, illetve csatorna, amit együtt kialakítanak, arányaiban sokkal nagyobb és hatásosabb, mint az egyes vezetékek összege. Ezért egy ilyen testület mérhetetlen áldás annak a közösségnek, amelyben működik. Az emberek, intellektuális tanulmányaik során előidézhetik olyan erők kiáramlását az alsó mentális síkra, amely rendesen csak a felső mentális sík sajátossága. Ha gondolatainkat magasabb rendű erkölcsi és lelki fejlődésre irányítjuk, ezek a fennkölt gondolatok csatornáivá válnak, amelyeken keresztül a buddhikus világ erői le tudnak áramolni a felső mentális világba. Így ezek képessé válnak arra, hogy sok emberre gyakoroljanak befolyást, olyanokra, akik ebből az erőből nem kapnának, ha az csak az eredeti felsőbb síkján marad.

54

Így tehát a Teozófiai Társulat páholyainak egyik legfontosabb tevékenysége az, hogy vezetéket hozzanak létre az isteni élet szétosztására. Mert a Teozófiai Társulatok minden egyes páholya, vagy alosztálya központja a Bölcsesség Mesterei és tanítványi érdeklődésének. Ennek következtében a páholy tagjainak a gondolatai, amikor tanulmányaikkal és megbeszéléseikkel vannak elfoglalva, magukra vonhatják a Mesterek figyelmét, s így sokkal magasabb fokú erőt bocsátanak ki, mint ami maguktól a tagoktól származik. De még ennél magasabb forrásból is lehet áldást lehívni. Az Istenség élete és világossága elárasztja rendszerének egészét, de ez az erő minden egyes fokon, illetve síkon szigorúan arra a fokra, vagy síkra korlátozódik. Ha azonban különleges vezetéket, vagy csatornát készítenek neki, akkor azon keresztül képes leáramlani és megvilágítani valamelyik alsóbb síkot. Ilyen vezeték mindig létesül, ha valamely gondolat, vagy érzés teljesen önzetlen. Az önző érzelem zárt körben mozog, így a választ saját fokán hozza meg. A teljesen önzetlen érzelem az energiának olyan kiáradása, ami nem tér vissza, hanem felfelé irányuló mozgása vezetékről gondoskodik az isteni erő leáradása számára, a hozzá legközelebbi felsőbb fokról. Ez a valóság, ami az imára való válasz eszméjének hátterében áll. A tisztánlátó ezt a vezetéket óriási örvénynek látja, mint valami gigantikus hengert, vagy kéményt. Ez a legmegfelelőbb magyarázat, amit a fizikai világban adni lehet, de még ez is elégtelen, mert amint az erő a vezetékben leárad, valahogyan eggyé válik az örvénnyel, belőle keletkezik, általa színeződik, és meghatározott jellegzetességet hoz magával, ami megmutatja, milyen vezetéken át jött. A meditáció következtében az ember asztrális és mentális testei a káoszból fokozatosan rendezetté alakulnak, lassan kiterjeszkednek, és fokozatosan megtanulják, hogy egyre magasabb rezgésekre is válaszolni tudjanak. Gondolatformáik napról-napra határozottabbak lesznek úgy, hogy a fentről beléjük áramló élet mindig teljesebb lesz. Így tehát a meditáció elősegíti a magasabb típusú anyagnak a testekbe való beépítését. Ez gyakran magasabb érzelmek megtapasztalásához vezet, amelyek a buddhikus síkról jönnek le, és az asztrális testben tükröződnek. De szükséges ezen kívül a mentális és az asztrális testek fejlesztése is, hogy egyensúlyba kerüljenek, mert különben a finomabb érzelmek, amelyek az embert a helyes irányba terelik, eltérülnek, és kevésbé kívánatos irányba fordítják az embert. Az érzelem egyedül sohasem képes tökéletes egyensúlyt, illetve állhatatosságot elérni. A szükséges az elme és az akarat irányító ereje éppen úgy, ahogy szükség van az érzelem motiváló erejére. A meditáció gyakorlásában a tanuló hasznos tudást kap a Patanjali által kifejtett öt elmebeli fokozat megismeréséből. Meg kell jegyezni azonban, hogy ezek a fokok nem korlátozódnak a mentális síkra, hanem, megfelelő formában, minden síkon léteznek. Ezek a következők: 1. Kshipta: a pillangószerű elme, amely szüntelenül az egyik tárgyról a másikra röpköd. Ez a fizikai síkon való tevékenységnek felel meg. 2. Mudha: a zavaros állapot, amelyben az embert az érzelmek mozgatják és tévesztik meg. Ez az asztrális síkon való tevékenységnek felel meg. 3. Vikshipta: az egy eszmében való túlzott elmerülés, az abba való belebolondulás állapota. Ekkor az embert az eszme birtokolja, mondhatnánk azt is, hogy megszállja. Ez az alsó mentális világ tevékenységének felel meg. Itt a vivekát kell megtanulni, ami az öntudat megismerő oldalával kapcsolatos. 4. Ekagrata: az egy pontra irányítottság, az az állapot, amelyben mi szállunk meg egy eszmét, ahelyett, hogy az szállna meg bennünket. Ez a felső mentális tevékenységének felel meg. Itt a Vairagyát kell megtanulni, ami az öntudat aktivitás oldalával kapcsolatos. 5. Niruddha: ön-ellenőrzés, amikor az összes eszmék fölé emelkedve az ember úgy választ, ahogy megvilágosodott akarata szerint akar. Ez a buddhikus síkon való tevékenységnek felel meg. Itt a Satsampattit kell megtanulni, ami az öntudat akarati oldalával kapcsolatos.

55

Ha elértük a teljes ellenőrzést úgy hogy az ember elméjének összes mozdulatát meg tudja tartani, akkor megérett a szamádira, vagyis a kontemplációra, amivel a következő fejezetben fogunk foglalkozni. Jó lesz azonban először valami képet alkotni a szamádiról. Etimológiailag a Samadhi „teljes összerendezés”-t jelent, vagyis az elme teljes összeszedettségét, összegyűjtését, megakadályozva annak szétszóródását, összezavartságát. Kétféle szamádi van: 1. Az öntudatos szamádi, amely kifelé, a tárgyak felé fordult. 2. Az öntudat nélküli szamádi, amely befelé fordult, önmagába visszavont, így a következő magasabb eszközbe megy át. Felsoroljuk még az elme négy állapotát is, ahogy azt a jóga tanítja: 1. Jagrat: éber tudat, pl. egy könyv olvasása, vagy amikor ránézünk az órára. 2. Svapna: álom tudat. Amikor a tudat az asztrális testben működik, és tapasztalatait áthozza a fizikai agyba. Pl. felfogni a szavak értelmét, elképzelni az órát. 3. Sushupti: mély álomtudat állapot, a mentális testben működve, amikor tapasztalatait nem képes átadni a fizikai agynak. Az előbbi példát folytatva, pl. érintkezésbe lépni a könyv szerzőjének elméjével. Felfogni az eszményi órát. 4. Turija: transzállapot, amikor a tudat annyira elkülönül az agytól, hogy külső eszközökkel nem lehet könnyen visszavonni. Az előbbi példa szerint ez belépés a könyv szerzőjének elméjébe. Vagy bejutni az idő eszméjének elvontságába. Fontos megjegyezni, hogy ez a négy állapot minden síkon megvan, valamint, hogy ezek a kifejezések viszonylagosak. Pl. a legtöbb ember számára az éber tudat állapot, a jagrat, a teljes öntudatnak az a része, amely az agyban és az idegrendszerben működik, és ami feltétlenül öntudatos. Az öntudatot mint egy fénnyel telt nagy tojást képzelhetjük el, melynek az egyik vége bele van helyezve az agyba és ez a vég az éber öntudat. De amint az öntudat belefejlődik az asztrális világba, és az agy eléggé kifejlődik, hogy ezekre a rezgésekre is válaszoljon, az asztrális tudat részévé válik az éber tudatnak, és a mentális öntudat válik az álomtudat állapotává. Hasonlóképpen, ha a mentális én-tudat már kifejlődött és az agy válaszol rá, az éber öntudat már magába foglalja a mentálist is. És így tovább, míg mind az öt sík öntudata részévé nem válik az éber öntudatnak. Az éber öntudatnak ez a kiterjesztése maga után vonja az agy atomjainak, valamint az agyban lévő szerveknek és a sejtek közötti összeköttetésnek a kifejlődését is. Az asztrális öntudat befolyásolásához az agyfüggelék mirigynek kell kifejlődnie, és a spirillák negyedik sorozatának kell teljessé válnia. A mentális öntudat eléréséhez a tobozmirigynek kell aktívvá válnia, és a spirillák ötödik sorozatának kell teljessé válnia. E nélkül sem az asztrális, sem a mentális öntudat nem fejeződhet ki az agyon keresztül. Ha ezeket a fizikai fejlődési fokozatokat az egyén még nem érte el, akkor az asztrális és a mentális öntudat is tudatfeletti marad, és nem tud kifejeződni az agyon keresztül. Viszont ha az ember nincs teljesen fizikai testének birtokában, akkor jagratja, vagyis éber tudata az asztrális testében van. Tehát a jagrat-ot tágabb értelemben úgy tudjuk meghatározni, hogy az része a teljes öntudatnak, ami a legkülsőbb eszközén keresztül működik. Ebből a szempontból módosítanunk kell a szamádiról szóló elemzésünket is. A szamádi tehát az a tudatállapot, amelyben a test érzéketlen, de az elme tökéletesen én-tudatos, ahonnan az elme visszatér a fizikai agyba úgy, hogy teljes emlékezettel rendelkezik a fizikai fölött érzékeltekről. Ha az ember transzba helyezi magát, és az asztrális síkon tevékenykedik, akkor a szamádi az asztrális síkon valósul meg. De megvalósulhat a mentális síkon is. Az az ember tehát, aki a szamádit gyakorolja, vissza tud húzódni a fizikai testtől úgy, hogy azt érzéketlenül hagyja, míg elméje teljesen öntudatos. A szamádi ennélfogva relatív kifejezés. Egy Mester az atmikus síkon kezdi a szamádit, és onnan emelkedik magasabb, kozmikus síkokra. A szamádi szót néha annak az állapotnak a megjelölésére is használják, ami éppen a fölött a fok fölött van, ahová az ember az öntudatát vissza tudja vonni. Így a primitív ember, akinek öntudata a fizikai síkon tiszta, csak az asztrális síkon van szamádiban. Ez annyit jelent, hogy ha ez

56

az ember visszatér az alsóbb eszközeibe, nem fog magával hozni semmi többlet tudást, sem új erőt, amit bármire is használhatna. Ezt a fajta szamádit nem ajánlják a magasabb rendű okkult iskolákban. Elaludni és átmenni szamádiba nagyrészt ugyanaz a folyamat, de míg az egyik mindennapos feltételek következménye, addig a másik a gyakorlott akarat ténykedésének eredménye és felbecsülhetetlen erő. Fizikai módszerek, mint például a hipnózis, vagy kábítószerek, fehér alapon fekete pontra meredés, vagy az orrhegyre nézés a transzállapot eléréséhez, a hatha jóga módszereihez tartoznak. Ezeket sohasem használják a Raja jógában. A tisztánlátó számára nyilvánvaló a különbség egy delejezett személy transzállapota és egy olyan személy transzállapota között, aki saját erejéből jutott el erre a fokra. Ez utóbbi a jógi transzállapota. A hipnotizált személyben az összes eszközök, vagy princípiumok jelen vannak, de a felső manasz meg van bénulva, s így el van választva a buddhitól. Az asztrális testet pedig tökéletesen az alsó manasz, vagy káma uralja. A jógi esetében viszont a princípiumok közül az alsó négy teljesen eltűnik kivéve az aranyszínezetű pránának a nehezen felfogható rezgései és az ibolyaszínű láng rezgései, amelyek arannyal csíkozottan törnek fel a fej tájékáról, és egy pontban kulminálnak. A magnetizált személy semmit sem raktároz el agyában a tapasztalataiból, míg a jógi mindenre emlékszik, ami vele történt. Az alábbi gyakorlati példákkal akarjuk illusztrálni a meditációban alkalmazott néhány módszert. A tanuló jól teszi, ha állandóan észben tartja azt a gondolatot, hogy a fizikai test a szellem eszköze mindaddig, amíg ez számára teljesen természetessé nem válik. Arra gondoljon, hogyan lehetne a fizikai testet ellenőrizni és irányítani, és ezután gondolatban különítse el magát a testétől, ténylegesen tagadja meg azt. Ezután, miután már felfogta, hogy ellenőrizni tudja vágyait és érzelmeit, meg kell tagadnia az asztrális testet vágyaival és érzelmeivel együtt. Ezután képzelje el magát, mint mentális testet és ismételten elmélkedjen azon, hogy gondolatait is ellenőrizni és irányítani tudja. Ekkor meg kell tagadnia elméjét is, és fel kell emelkednie a szellem szabad légkörébe, ahol örök béke honol s itt időzvén egy pillanatra, a legnagyobb intenzitással arra kell törekednie, hogy felfogja ezt az igazi Én-t. Amikor ismét visszatér éber tudatába, arra kell törekednie, hogy testeibe lehozza a szellem békéjét. Egy másik gyakorlat a meditációt a jellem képzésére irányítja. A tanuló e célra válasszon ki egy erényt, például a szelídséget. Miután figyelmét erre ráirányította, ezt különböző aspektusokból kell megvizsgálnia. Pl. szelídség a cselekedetekben, a beszédben, a gondolatban, a vágyban. Hogyan fejlődne az ki az ideális ember esetében, hogyan bánna egy ilyen ember az embertársaival, aki ennek az erénynek teljesen a birtokában van, stb. Ha így meditál a szelídség felett, magával viszi majd a mindennapi életébe az elmének ezt az állapotát, ami hamar megnyilvánul majd minden cselekedetében és gondolatában. Más tulajdonságokkal is hasonlóképpen lehet eljárni. Néhány hónapos ilyen irányú erőfeszítés csodás változásokat tud létrehozni az ember életében. Plotinos így ír erről a Szépség c. könyvében: Vonulj vissza önmagadba és szemlélődj, és ha eddig nem találtad szépnek magadat, tégy úgy, amint az alkotó művész cselekszik egy szoborral, itt lefarag valamit, ott simít rajta, az egyik vonalat könnyedebbé teszi, a másikat tisztábbá, míg egészen ki nem alakul a szobor bájos arca. Tégy te is így. Faragj le minden szertelenséget, árassz el minden komorságot szépséggel, és mindaddig csiszolgasd szobrodat, amíg az istenhez hasonló ragyogásban szét nem árasztja az erényeket, amíg meg nem látod a végső istenséget biztosan, mocsoktalan szentélyében. Az erényen való meditálás az embert fokozatosan ennek az erénynek birtokosává teszi. Az ősi hindu írás szerint: „amire az ember gondol, azzá válik: ezért gondolj az örökkévalóra”, és ismét: „Az ember saját gondolatainak a teremtménye.”

57

Kitűnő példa arr4a, hogy mit lehet tenni az ilyenfajta meditációs módszerekkel, annak az embernek az esete, aki negyven évig naponta meditált az igazságról. Az eredmény az lett, hogy annyira összhangba került az igazsággal, hogy ha valaki hazudott előtte, mindig összerázkódott belsejében. S mivel ez az ember történetesen bíró volt, ez a képessége jó szolgálatára lett. Ebben a módszerben az ember a képzeletének veszi hasznát – ami a jógában használt nagyszerű eszköz. Ha az ember gondolatban elképzeli, hogy rendelkezik bizonyos tulajdonsággal, már félúton van ennek a tulajdonságnak a megszerzéséhez. Ha elképzeli, hogy mentes bizonyos hibától, akkor már félúton van az attól való megszabaduláshoz. A gyakorlott képzelet olyan hatalmas fegyver, amellyel az ember megszabadíthatja magát bajaitól és hibáitól. Nem bölcs dolog a hibák fölött töprengeni, mert az betegeskedéshez és lehangoltsághoz vezet, amelyek mint valami fal működnek a szellemi befolyásokkal szemben. Gyakorlatilag helyesebb, ha nem veszünk tudomást a hajlamainkból eredő hibáinkról, amennyire ez egyáltalán lehetséges, hanem az ellenkező irányú erények kialakítására törekszünk. A spirituális életben csak csekély eredményt lehet elérni azáltal, hogy dühösen birkózunk az alsóbb természetünkkel. Inkább az vezethet eredményre, ha magasabb tudás birtoklására törekszünk. Mert ha egyszer eléggé megtapasztaltuk a magasabb élet boldogságát és örömét, az elsőrendű vágyak elhalványulnak és elvesztik vonzásukat. A meditáció egy további célja az, hogy valamely tárgyat illetve annak más tárgyakhoz való viszonyát intellektuálisan megértsünk. Fontos, hogy a tanuló mindig észben tartsa, hogy a Megismerőnek első dolga a pontos megfigyelés, mert a megfigyelés pontosságától függ a gondolat. Ha a megfigyelés pontatlan, akkor ebből a kezdeti tévedésből egy sor más, következményes tévedés fog származni, amit már nem lehet helyre igazítani, csak akkor, ha visszamegyünk a kiindulópontig. Ha így gondosan megfigyeltük az illető dolgot, gondolataink átáramlottak rajta, megragadták annak természetes, fizikai, fizikai feletti, metafizikai oldalait, akkor ezzel erőfeszítést tettünk arra, hogy a tudatnak még ködös oldalait és fokozatait világossá és egészen határozottá tegyük. Legyen például a meditációs tárgy az összhang. Szemléljük ezt különböző vonatkozásaiban. A zenében, a színekben és más különböző jelenségekben. Igyekezzünk felfedezni a harmónia fő jellegzetességeit. Hogyan különbözik az más hasonló, vagy ellentétes eszméktől. Mi a haszna és mi következik a hiányából. Ha mindezekre és még sok más kérdésre válaszoltunk, akkor arra kell törekednünk, hogy minden konkrét gondolatot és képzeleti képet elejtsünk róla, és gondolatainkban csak a harmónia elvont eszméjét tartsuk meg. A tanulónak észben kell tartani, hogy a mentális látás pontosan olyan reális és kielégítő, mint a fizikai látás. Tehát lehetséges az elmét arra edzeni, hogy lásson, hogy mondjuk, meglássa a harmóniát, vagy egy szám négyzetgyökének az eszméjét olyan világosan és olyan bizonyossággal, mint amikor valaki egy fát, vagy egy asztalt lát a fizikai szemével. Harmadik példaként nézzünk egy devocionális meditációt. Gondoljunk egy eszményi emberre, egy Mesterre, vagy ha jobban tetszik, magára az Istenségre, vagy annak bármely megnyilvánulására. Engedjük, hogy gondolataink átjárják különböző aspektusaiban, amelyek állandóan csodálatot, hálát, tiszteletet és imádatot ébresztenek, Tűnődjünk el a benne megnyilvánuló összes tulajdonság felett és szemléljük mindegyik tulajdonságot annak összes aspektusában és vonatkozásában. Általános szempontból az elvont eszme és a személyiség egyaránt jók a meditáció céljaira. Az intellektuális temperamentummal rendelkező személy rendszerint az elvont ideált tekinti kielégítőnek: az emocionális típus gondolatának valós (konkrét) megtestesülését igényli. Az elvont eszménynek a hátránya az, hogy hajlamos erőszakos törekvésekre: a valós megtestesülés hátránya, hogy a megtestesülés hajlamos arra, hogy az eszmény alá kerüljön. Ha a meditáció céljaira képet használunk, gyakran megfigyelhetjük, hogy annak kifejezése megváltozik. Ez azért van, mert az akaratot be lehet gyakorolni, hogy közvetlenül hasson a fizikai anyagra. A tényleges fizikai részek kétségtelenül meg lesznek támadva az erősen kitartott gondolat ereje által. A meditációnak egy másik formája az úgynevezett mantrikus meditáció. A mantra a hangoknak egy okkultista által elrendezett, meghatározott egymásra következése abból a célból,

58

hogy bizonyos meghatározott eredményt érjen el vele. Minél többször ismételnek meg egy mantrát, annál biztosabb az eredmény. Ez az értelme az egyházi formulák ismételgetésének is, pl. a rózsafüzérnek, ami a tudatot képessé teszi arra, hogy teljesen arra összpontosuljon, amit mond és gondol. A meditációnak ezt a módját Indiában gyakorolják széles körben. Az áhítatos személy elméjét mondjuk Sri Krisnára irányítja, a megtestesült Istenségre, a Szeretet és a Tudás Szellemére a világban. Kiválasztanak egy mondatot, és azt mint mantramot éneklik ismételten, mialatt annak mély és sokrétű értelmén töprengenek ismételten. Így az áhítatos személy magával az Úrral lép érintkezésbe. Amit a fentiekben kifejtettünk, csak körvonalai a meditáció bizonyos formáinak. További, részletesebb leírások találhatók a tanuló számára az alábbi művekben: Ernest Wood: Koncentráció és meditáció kezdők részére, J.I. Wedgwood: Fejezetek a gondolat ellenőrzésről és a jellem formálásról. Dr.Besant: Az előcsarnokban. Nagyszerű „Ego meditáció” található J.J. Van der Leeuw: „Istenek száműzetésben” című könyvének utószavában. Sok ember eredményesen meditál naponta egyedül, de ennél nagyobb lehetőségek adódnak akkor, ha egy csoport meditál együtt és összpontosítja elméjét ugyanazon dolgokra. Ha erőfeszítést teszünk, vagyis feszültséget idézünk elő a fizikai éterben, valamint az asztrális és a mentális világokban, ezzel sodrás keletkezik a kívánt irányban. Így a környezet is ténylegesen a segítségünkre van, ahelyett, hogy küzdeni kellene ellene, amint az rendszeresen történik, feltéve természetesen, hogy az összes jelen levőnek sikerül megakadályozni elméje csapongását. Ilyen csoportban még egyetlen csapongó elme is törést okoz az áramlatban, így ahelyett, hogy nagy tömegű gondolat keletkezne, ami hatalmas folyamként mozogna, örvények fognak keletkezni, kis sziklákhoz hasonlóan, amelyek a folyam vizét beszennyezik. A kollektív érzelem és gondolat megrendítő erejének hatásos példája volt Viktória királynő gyémánt jubileuma (uralkodásának 60. Évfordulója) Leadbeater püspök írja le ezt az alkalmat, mint az okkult erők megnyilvánulásának addig soha nem észlelt esetét. A tömeg lelkesedése olyan nagy volt, hogy egyesek tökéletesen kiemelkedtek önmagukból érzelmeik által, s ekként a léleknek megrendítő felemelkedését tapasztalták. Kisebb mértékben ugyan, de hasonló hatást lehet elérni a csoport medit6áció által. Most pedig tárgyaljuk meg a meditáció fizikai követelményeit. A meditációnál az elhelyezkedés sem lényegtelen. A testet kényelmes helyzetbe kell hozni, ezután el kell feledkezni róla. Ha a testet nem helyeztük kényelembe, nem tudunk elfeledkezni róla, mert állandóan fel fogja hívni magára a figyelmet. Továbbá, mint ahogy bizonyos gondolatok és érzelmek hajlamosak arra, hogy a testnek jellegzetes mozdulatai és taglejtései által fejezzék ki magukat, a folyamat fordítottja is érvényes. Vagyis a testnek bizonyos helyzetei is hajlamosak lehetnek arra, hogy bizonyos elmebeli és érzelmi állapotokat idézzenek elő, s ezzel segítik a tanulót abban, hogy rajtuk időzzék. A nyugati emberek többsége a legkényelmesebbnek a karosszékben való ülést tartja, amelynek a háta nem lejt túlságosan. A kezeket tarthatjuk összekulcsolva a combokon, vagy könnyedén a térdre helyezve. A lábakat helyezzük egymás mellé, de ha keresztbe tesszük, akkor a jobb lábat tegyük a bal fölé. A testhelyzet legyen teljesen könnyed és lazított, a fejet ne hajtsuk a mellünkre, hanem tartsuk könnyedén, kiegyensúlyozva. A szemek és a száj csukva vannak. A gerincoszlopot egyenesen kell tartani. A keletiek a földön, vagy alacsony emelvényen, keresztbe tett lábakkal ülnek. Így hatásosabb, mivel minden felszabadult magnetizmus a test köré igyekszik emelkedni, mint egy védő burokban. Ez a helyzet azért is jobb, mert ha a meditáló a meditáció alatt elveszti öntudatát, egyszerűen csak hátra esik, és nem üti meg magát. Ellenben aki széken ülve meditál, de nem karosszékben, magasabbról esik le és megütheti magát. A fekvő helyzet, egészen kivételes esetektől eltekintve, nem ajánlatos, mert könnyen elalváshoz vezet. Jó hatású a meditáció előtt egy hideg fürdő, vagy egy rövid, gyors séta, mert felélénkíti a vérkeringést, ami fontos az agyműködéshez.

59

A mély meditáció és a légzés között belső kapcsolat van. A gyakorlatban azt tapasztalták, hogy amint a test összhangba kerül a meditáció során, a légzés szabályosabbá és ritmikusabbá válik, míg fokozatosan elcsendesedik és megnyugszik, alig észrevehetővé válik. A hatha jóga megfordítja a folyamatot, és a légzés tudatos szabályozásával akarja összhangba hozni a test tevékenységét, majd az elme működését. A tanulónak azonban nem tanácsoljuk, hogy ellenőrizetlenül különféle légző gyakorlatokat végezzen, mert ezek veszélyesek lehetnek. Nem kifogásolható azonban az egyszerű, mély légzés, ha nem erőlteti meg a szívet és a tüdőt és a gondolat nem irányul a test bizonyos csakráira. Jó fajta füstölő is hasznos, mert az okkult álláspont szerint megtisztítja az atmoszférát. A szép környezet is (képek, virágok) segítségére van a tanulónak, hogy érzelmei emelkedettségét elérje. Az étrendi megszorítások (tartózkodás a hústól, alkoholtól) szintén hasznosak lehetnek (lásd. Az asztrális test). Valószínűleg a kora reggeli órák a legmegfelelőbbek a meditáció céljára, mivel alvás után a vágyak és az érzelmek még sokkal nyugodtabbak, mielőtt az ember még belevetné magát az élet forgatagába. De bármilyen időpontot választunk is, mindenképpen biztosítani kell a zavartalanságot. Ezen kívül az is tanácsos, hogy mindig ugyanabban az időpontban meditáljunk, mert a rendszeresség igen lényeges szempont. A régiek napfelkeltekor, délben és napnyugtakor meditáltak. Magnetikus szempontból ezek az időpontok a legmegfelelőbbek. Nagyon jó szokás az is, hogy minden órakor egy pillanatra magunkra, mint spirituális lényekre gondolunk. Ez a gyakorlat oda vezet, amit a keresztény misztikusok „Én-összpontosításnak” neveznek, s ez abban segíti a tanulót, hogy elméjét, mintegy automatikusan spirituális gondolatokra irányítsa. Nem jó meditálni rögtön étkezés után, ugyanis a meditáció elvonja a vért az emésztő szervektől. Éjjel sem jó meditálni, mert a testek fáradtak, az étertest könnyebben elmozdul és éjjel a hold negatív befolyása is érvényesül. Ez nem kívánatos eredményekhez is vezethet. Néha előfordul, hogy a meditáció kevésbé hatásos. Ennek oka a kedvezőtlen asztrális és mentális befolyásokban van. Némelyek azt állítják, hogy bizonyos időpontokban a planetáris befolyások előnyösebbek, mint máskor. Egy asztrológus például azt mondta, hogy ha például a Jupiter egy meghatározott viszonyba kerül a Holddal. Ennek az lesz a hatása, hogy kiterjeszti az éteri atmoszférát, és így sikeresebbé teszi a meditációt. Másfelől viszont a Szaturnusz bizonyos aspektusai nehezebbé teszik a meditációt, mert mint mondják, összesűríti az éteri atmoszférát. Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a meditáció rendszeres gyakorlása előmozdítja a szellemi. Értelmi és erkölcsi fejlődést, az elme és az érzelmek ellenőrzését. De nem segíti elő a pszichikus képességek kifejlődését „alulról felfelé”, de mint természetes következmény kinyithatja az intuitív pszichizmus egyik formájához vezető kaput olyan személyek esetében, akik ehhez elég érzékeny szervezettel rendelkeznek. Ez a pszichizmus abban mutatkozik meg, hogy ezek a személyek érzékenyebbek lesznek bizonyos személyekkel, vagy helyekkel kapcsolatban, töredékesen emlékezni fognak az asztrális síkon álmukban szerzett tapasztalatokra, fogékonyabbá válnak az ego irányítására, valamint a Mester befolyására, stb. A meditáció elvezethet a megvilágosodáshoz is, ami három egészen különböző dolog egyike lehet: 1. Egy meghatározott dolog feletti intenzív és állhatatos gondolkodás által az ember bizonyos következtetésre juthat ezzel a dologgal kapcsolatban. 2. Saját felső Én-jéről nyerhet bizonyos betekintést, felfedezheti, hogy saját egoja valójában mit gondol a saját síkján erről a tárgyról. 3. Ha magasan fejlett entitásról van szó, érintkezésbe kerülhet a Mesterrel, vagy a dévákkal. A meditációnk milyensége attól is függ, hogy milyen a mindennapi életünk. Ha például előítéleteink vannak, ezektől a meditációban sem fogunk megszabadulni. A fizikai meditáció természetesen az alsó eszközök gyakorlatoztatására való, nem az ego számára. A meditáció alatt az ego ugyanúgy figyeli a személyiséget, mint máskor – rendszerint kissé megvetően. Ha az ego már fejlett, saját fokán fog meditálni, de ennek a meditációnak természetesen nem kell szinkronban lennie a személyiség meditációjával.

60

A meditáció az egyik eszköz ahhoz, hogy megtanuljuk a testet teljes öntudattal elhagyni. Ilyenkor az ember anélkül, hogy elaludna, vagy öntudatát elveszítené, a testén kívül találja magát, mintha valami súlyos tehertől szabadult volna meg, nem úgy, mintha öntudatának egy részét elveszítette volna. De más lehetőségek is vannak a testtől való megszabadulásra, pl. felfokozott áhítatban. Az ember tetszés szerint visszatérhet testébe, és az átélt tapasztalatok emlékezetét rányomhatja fizikai agyára. Az igazi meditáció kitartó erőfeszítést jelent és semmi köze sincs a spiritizmusban kifejlődött passzív médiumitás állapotához. A tanuló ne lepődjön meg azon, ha át kell adnia magát szellemi befolyásoknak és egyúttal pozitívnak is kell lennie. A pozitív erőfeszítés mint előfeltétel, szükséges. Ez emeli fel a tudatot magasabb fokokra, hogy a magasabb befolyások képesek legyenek lefelé hatni, s csak ezután biztonságos megengedni a felfelé törekvést.

XVII. FEJEZET KONTEMPLÁCIÓ A kontempláció a harmadik azok között a fokozatok között, amelyekből már kettőt tárgyaltunk. A három fokozat a következő. 1. Koncentráció – a figyelemnek egy bizonyos tárgyra való összpontosítása. 2. Meditáció – a tudat aktivitásra ösztönzése egy kizárólagos tárgy vonatkozásában, ennek a tárgynak a szemlélése minden megvilágításban, megkísérelve behatolni jelentésébe, hogy valami új és mély gondolatot érjünk el, vagy valamiféle intuitív meglátást. 3. Kontempláció – a tudat aktív összpontosítása egy tárgyra, amikor a tudat alsóbb tevékenységeit már sikeresen visszaszorítottuk. A felfogott világosság rögzítése egy bizonyos időre. Úgy is meghatározhatjuk, mint a meditáció tetőpontján lévő koncentrációt. A hindu terminológiában e fokozatokat a következőképpen határozták meg és nevezték el: 1. 2. 3. 4.

Pratyahar: az előzetes fokozat, ami az érzékek teljes ellenőrzését jelenti. Dharana: koncentráció. Dhyana: meditáció. Szamádi: kontempláció.

A három utóbbit együttesen Sannyamának nevezik. A meditációban felfedezzük, milyen az illető tárgy a többi dologgal összehasonlítva, azok viszonylatában. Egészen addig folytatjuk az okoskodást és az érvelést, amíg már tovább nem lehetséges. Ezután megállítjuk ezt a folyamatot, minden összehasonlítást és érvelést, figyelmünket aktívan a tárgyra rögzítjük és megpróbálunk áthatolni azon a határozatlanságon, ami úgy tűnik számunkra, hogy körülveszi azt. Ez a kontempláció. A tanuló tartsa észben, hogy a meditáció tudománya egész életre szól, ennélfogva ne várja, hogy már az első erőfeszítései után eléri a tiszta kontempláció fokozatát. A kontemplációt úgy is meg lehet határozni, hogy az az öntudatnak egy tárgyra rögzítése és megtartása azon, a tárgynak a tudatba való bevonása olyan módon, hogy a tárgy és a gondolkodó eggyé válnak. Ha a jól begyakorlott elme el tudja érni az egy tárgyra irányítottságot, vagyis koncentrációt, s ezután el tudja engedni azt, megtartván a rögzített figyelmet, de tárgyra irányítás nélkül, akkor elérte e kontempláció fokozatát. A mentális test ebben az állapotban nem mutat képeket, saját anyagát szilárdan és tömören tartja, nem vesz fel benyomásokat, teljesen nyugodt, mint a csendes víz. De ez az állapot csak igen

61

rövid ideig tartható, hasonlóan a kémiai „kritikus” állapothoz, amely valamely anyag két állapota közötti pont. Ezt másképpen is kifejezhetjük: amint a mentális test elcsendesedett és a tudat kiszabadult belőle és kimegy a „laya-központból”, ami a mentális és a kauzális testek közötti érintkezés semleges pontja. Ez az átmenet pillanatnyi tudatvesztéssel jár, ami elkerülhetetlen következménye annak a folyamatnak, amikor a tárgyak a tudatból eltűnnek. Ezt a magasabb testben való tudatosság követi. Tehát, ha a tárgyak kiesnek az alsóbb világokhoz tartozó tudatból, akkor megjelennek a magasabb világokban. Az ego a mentális testet saját magasabb rendű gondolatai szerint alakíthatja, és saját rezgéseivel töltheti meg. Olyan látomások szerint is alakíthatja, amelyeket saját síkjánál magasabbakról nyert, hogy azokat át tudja adni az alsóbb tudatnak, amelyekre a mentális test még nem tudna reagálni. Ilyenek például a géniusz inspirációi, amelyek villámszerűen villannak be az elmébe és beragyogják azt a világot. Az az ember, aki ezeket közvetíti a világnak, csak nehezen tudja megmagyarázni, hogy érték el őt ezek az inspirációk, csak azt tudja, hogy nem hétköznapi módon. Ilyenek, vagy ehhez hasonlók a szentek látomásai is, vagy az extázis állapotai, amelyek minden vallásban és minden korban előfordulnak. Ezekben az esetekben a hosszú és elmélyült imádság, vagy kontempláció idézi elő a szükséges elmebeli állapotot. Az intenzív belső koncentráció lezárta a tudathoz vezető külső utakat, így ugyanaz az állapot következett be, amit a raja jógi tudatosan igyekszik elérni. A fent említett ájulásszerű állapotban az ember úgy érzi, mintha sűrű köd venné körül. Tudatában van annak, hogy nincs egyedül, de képtelen látni. De ezután a köd feltisztul és akkor a felső sík tudatára ébred. De mielőtt ez megtörténne, az ember úgy érzi, hogy az egész élete elfogy, s hogy sötét ürességben lebeg végtelenül egyedül. Majd ebben a csendben megszólal az Én hangja, a köd eltűnik és az Én megnyilvánul. Mielőtt az ember a meditációból átlép a kontemplációba, fel kell adnia a kívánságokat, vágyakat és reményeket, legalábbis a gyakorlat időtartamára. Más szóval a kámát tökéletesen ellenőrzés alatt kell tartani. Az elme sohasem lehet független, ha vágyak töltik meg, minden kívánság egy mag, amelyből bosszúság, igaztalanság, tisztátalanság, neheztelés, kapzsiság, nemtörődömség, elégedetlenség, tunyaság, stb. keletkezhet. Amíg még vannak kívánságok és kielégületlenségek, azok teljesen félreviszik az embert. A gondolatok áramlása kis árkokon és csatornákon keresztül hajlamos eltérülni. Ezeket az árkokat és csatornákat a ki nem elégített vágyak és határozatlan gondolatok hagyták nyitva. Minden kielégítetlen vágy és át nem gondolt probléma olyan, mint egy éhes száj, ami elvonja a figyelmet. S ha a gondolatáram akadályba ütközik, félresiklik az ilyen ösztönzések irányába. Ha utána nyomozunk, hogy a gondolatlánc miért szakadt meg, azt találjuk, hogy ennek okai a kielégítetlen vágyakban és a megoldatlan problémákban vannak. A kontempláció folyamata akkor kezdődik, amikor a tudatos aktivitás, mintha ez lenne a szokásos tevékenysége, ami arra törekszik, hogy a dolgokat más dolgok vonatkozásában a saját síkján értse meg. Az ilyen törekvés keresztül hatol a lét síkjain és belép a szubtilisabb belső természetbe. Ha a figyelem már nem oszlik meg az összehasonlító tevékenységek miatt, akkor az elme már mint egész fog működni és teljesen nyugodtnak fog látszani, mint ahogy a pörgettyű teteje is nyugodtnak látszik amikor a legnagyobb sebességgel forog. A kontemplációban az ember többé nem gondolkozik a dolog fölött, a gondolat befelé irányul. Akkor ebben az állapotban kell megtartani anélkül, hogy félresiklana, vagy visszatérne az előző állapotba. Ekkor tudja, hogy valami bekövetkezett, de nem képes világosan felfogni, hogy mi is az. Ebben a kontemplációban természetesen nincs semmi az álom, vagy a mentális tétlenség természetéből. Ez inkább valamiféle intenzív kutatás, egy elnyújtott erőfeszítés arra, hogy a határozatlanságban valami határozottat találjon anélkül, hogy leereszkedni a tudati tevékenység alsóbb régióiba, amelyekben a vízió rendszerint világos és pontos.

62

Az áhítatos ember is hasonló módon fogja gyakorolni a kontemplációt, de az ő esetében főként az érzelem lesz tevékeny, nem a gondolat. A tanuló saját benső természetének kontemplálásában megtalálja azonosságát külső testeivel és az elmével is. Ebben a folyamatban nem fosztja meg magát a tulajdonságoktól, hanem csak a korlátozottságoktól. Az elme gyorsabb és szabadabb a testnél, de az elme fölött van a szellem, ami még sebesebb és szabadabb. A szív nyugalmában nagyobb lehetőség van a szeretet megjelenésére, mint bármilyen más megnyilvánulásban, de az elme fölött lévő szellemben az istenség bizonyosan ott van. Az értelem és az ítélőképesség mindig szabályozzák az érzékek visszahúzó erejét. A szellemi látás felfogja az igazságot az érzékszervek és az elme nélkül is. Ezeknél a gyakorlatoknál a siker kulcsa az, hogy megakadályozzuk az alsó tevékenységeket, ugyanakkor erősíteni kell a tudatos energiaáramlást. Először az alsóbbrendű elmét kell erőteljessé tenni, és készenlétbe helyezni. Ezután le kell állítani a tevékenységét, és az így nyert lendületet kell felhasználni a gyakorlásra, és ki kell fejleszteni a benne lévő képességeket. Amint a jóga ősi tudománya tanítja, hogyha az elme gondolkodási folyamatait az aktív akarat leállítja, akkor az ember a tudatnak egy új állapotában találja magát, ami megváltoztatja és kormányozza a rendes gondolkodást. Az öntudatnak ez az állapota olyan magasrendű, hogy nem lehet az alsóbbrendű értelem kifejezéseivel leírni. De ennek az állapotnak az elérése azt jelenti, hogy az ember tudatában van annak, hogy valahogyan az elme és a gondolat fölé került, még ha mentális tevékenysége tovább is folytatódik, mint ahogy a legtöbb kultúrnép is felismeri, hogy ő nem a fizikai test, még akkor sem, ha a test az, ami cselekszik. Így tehát, van a létnek egy másik állapota is, vagyis az életről való másféle felfogás. Egy olyan állapot, amely a dolgok közötti kauzális összefüggések nehézkes megkülönböztetési folyamataival működő elme vagy értelem fölött van. Ezt a magasabb állapotot előbb, vagy utóbb minden ember el fogja érni, s ha ez bekövetkezik, az egész élet hirtelen megváltozik. Amint a tanuló halad meditációs gyakorlataival és gazdagodik spirituális tapasztalatokban, a tudatnak új fázisai fognak őbenne fokozatosan megnyílni. Ha törekvésével eszményképét célozza meg, fel fogja ismerni, hogy ennek az eszménynek a befolyása eléri őt. Amint kétségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy áhítata tárgyát elérje, rövid időre kinyílnak a mennyország kapui, és ő egynek fogja érezni magát eszményképével és leárad rá a megvalósulás dicsősége. Ha túlemelkedett az elme formális alakzatain, majd erőfeszítést tesz a felemelkedésre. Ekkor bekövetkezik a szellem extázisának állapota, amivel eltűnnek a személyiség határai, megszűnik az elkülönülés, a tárgy és a kereső között tökéletes egység alakul ki. Ahogy az a „Csend hangjá”-ban is olvasható: „Ha magad nem leszel az Ösvény, nem járhatsz az Ösvényen…Íme! Te lettél a világosság, te lettél a hang, saját mestereddé és isteneddé váltál. Te vagy önmagad kutatásának tárgya, a mindig zengő hang, mely az örökkévalóságon át zeng, mentes a változástól, mentes a bűntől, a hét hang egyben.” Hiú próbálkozás lenne megpróbálni ezeket a tapasztalatokat részletesebben leírni, mert ezek meghaladják a létező megfogalmazásokat. A szavak csak útjelzőként szolgálhatnak az út kijelölésére, amely kimondhatatlanul csodálatos, s amelyen ezek az útjelzők csak azt mutatják meg a vándornak, hogy merre irányítsa lépteit.

XVIII. FEJEZET ÁLOMÉLET Sok embert zavarnak a csapongó gondolathullámok, amikor el akarnak aludni. Ilyen esetekben egy mentális burok kialakítása megszabadíthatja őket ezektől a gondolatoktól, amennyiben azok kívülről jönnek. Egy ilyen burokra természetesen csak rövid ideig van szükség, míg az ember álomba nem merül. Ezt a mentális burkot az ember magával viszi, amikor elhagyja a fizikai testét, de ezzel annak a feladata ki is merült, mivel egyedül az volt a célja, hogy képessé tegye az embert testének elhagyására.

63

Amíg az ember a fizikai testében tartózkodik, az agyrészecskék mentális tevékenysége megakadályozhatja, hogy elhagyja a fizikai testét. De ha egyszer már kint van a testéből, a csapongó gondolatok már nem fogják őt oda visszahozni. Rendkívül ritkán fordul elő akár a fizikai embernél álmában, akár a pszichikailag fejlett embernél a transz állapotban, hogy behatol a mentális világba. Ezt csak tiszta élettel és tiszta célokkal lehet megvalósítani, de még ha el is érné valaki a mentális síkot, azt egyáltalán nem lehetne valamilyen tudatos állapotnak nevezni, hanem csak egy képességnek, amely a benyomásokat felfogja. Az alábbi példán keresztül bemutatjuk, hogy lehet az álmodás alatt a mentális világba belépni. Egy tiszta elméjű és gyakorlott pszichikai képességekkel rendelkező személy álmában megközelítette a mentális világot és ott egy gondolatkép tárult elméje elé. Oly nagy volt az alázatos örömérzete és a kép olyan magasztos, spirituális gondolatokat ébresztett benne, hogy alvó tudata belépett mentális testébe, azaz „felemelkedett” a mentális világba. Azonban, annak ellenére, hogy fény- és színtengerben lebegett, mégis elmerült saját gondolatában és e fölött semmiben sem volt tudatos. Néhány óráig ebben az állapotban maradt, de nyilvánvalóan nem volt tudatában az idő múlásának. Ebben az esetben tehát, bár az alsó én tudatos volt a mentális síkon, ennek nem volt tudatában. Mindennek az az oka, hogy az átlagembernél a mentális test még nincs eléggé kifejlődve ahhoz, hogy a tudat önálló eszközeként szolgálhasson. Valójában csak azok számára szolgálhat már eszközül, akiket a Nagy Fehér Testvériséghez tartozó tanítók már különleges módon gyakorlatoztattak a mentális test használatára. Megismételjük itt is, amit már a XIV. Fejezetben kifejtettünk, hogy az ember az első beavatásig éjjelente az asztrális testében munkálkodik, de amikor azt már teljesen az ellenőrzése alá vonta úgy. Hogy tökéletesen képes használni, akkor a munka a mentális testben kezdődik el. Ha idővel már ezt a testet is tökéletesen megszervezte, az sokkal rugalmasabb eszköze lesz, mint az asztrális test és sok mindent, amit az asztrális síkon lehetetlen elvégezni, ebben a testben véghez lehet vinni. Bár az ember a halála után a mentális síkon élhet egy darabig, itt is be van zárva saját gondolatai burkába, s ezt nem nevezhetjük a mentális síkon való működésnek, mivel ez magában foglalja a mentális síkon való mozgást is és az ott történő dolgok megfigyelését. Ha valaki a mentális testében működik, a fizikai testével együtt az asztrális testét is hátrahagyja, s ha bármi okból meg akarja magát mutatni az asztrális síkon, nem fogja oda leküldeni saját asztrális eszközét, de akaratának egyetlen impulzusával materializál egyet erre az ideiglenes használatra. Az ilyen fajta asztrális materializációt Mayavi-rupának nevezik és ennek első kialakításához egy Mester segítsége szükséges. (lásd a következő fejezetet) Az az ember, aki mentális testében szabadon tud működni, rendelkezik azzal a képességgel, hogy megtapasztalja a mentális világ minden szépségét és dicsőségét. Az ilyen ember, még akkor is, ha az asztrális síkon működik, sokkal megértőbb mentális érzékkel rendelkezik, ami olyan csodálatos tudásra nyújt kilátást, ami gyakorlatilag minden tévedést lehetetlenné tesz. Van egy másik dolog is, amihez az álomélet sikeresen használható, nevezetesen a probléma megoldás. Ezt a rendszert természetesen sokan gyakorolják, bár a legtöbben öntudatlanul. A közmondás is azt mondja: „Aludjunk rá egyet.” A megoldandó problémát elalvás előtt nyugodtan tárjuk elménk elé, de ne töprengjünk és vitatkozzunk fölötte, ne igyekezzünk ébren maradni, hanem csupán állítsuk rá az elmét és hagyjuk úgy. Ezután, amint az alvás során a Gondolkodó megszabadul a fizikai testtől és az agytól, előveszi a problémát és foglalkozni fog vele. A Gondolkodó ezután rendszerint belevési a megoldást a fizikai agyba és az ilyen formán tudatossá válik. Jó dolog, ha papírt és ceruzát készítünk az ágy mellé, hogy a megoldást ébredéskor azonnal leírhassuk, mert az így nyert gondolat hamar elrepül a fizikai világ erős benyomásai közepette, és nem könnyen jön vissza.

XIX. FEJEZET

64

A MAYAVI-RUPA A Mayavi-rupa szó szerint illúzió-testet jelent. Ez egy ideiglenes asztrális test, amit az olyan ember készít magának, aki képes mentális testében tevékenykedni. Ez a mayavi-rupa vagy hasonlít a fizikai testhez, vagy nem, a lényeg az, hogy megfeleljen annak a célnak, amelyre készült. Tetszés szerint elkészíthető úgy is, hogy láthatatlan legyen a fizikai síkon, úgy is, hogy nem. Úgy is elkészíthető, hogy a fizikai testtől meg sem különböztethető, érintésre meleg és szilárd, látható, beszélgetni is lehet vele, és minden tekintetben hasonlít egy fizikai lényhez. A mayavi-rupa használatának az az előnye, hogy nincs kitéve az asztrális világ varázslatának, mint a normális asztrális test, semmiféle asztrális varázslat nem kerítheti hatalmába és semmiféle asztrális illúzió nem tévesztheti meg. A mayavi-rupa megformálásának erejével az ember a mentális síkról minden további nélkül átmehet az asztrális világba és onnan vissza és minden esetben a mentális világ nagyobb erejét, és élesebb érzékelését tudja használni. Ilyen asztrális materializációt akkor kell véghez vinni, ha az ember az asztrális világ lakói előtt kívánja magát láthatóvá tenni. Ha véghez vitte munkáját az asztrális világban, és ismét visszavonul a mentális világba, akkor a mayavi-rupa eltűnik, visszatér az asztrális anyag általános keringésébe, ahonnan a tanítvány akarata azt kivonta. Ha az ember a mayavi-rupában van, használhatja a gondolat-átvitelnek a mentális síkon használatos módszerét, ahogy az egy másik ember megértéséhez szükséges. De természetesen a gondolatnak ilyen módon való átvitele korlátozott és függ a másik ember asztrális teste fejlettségi fokától. Fontos, hogy először a Mester mutassa meg a tanítványnak, hogyan kell elkészíteni a mayavirupát. Csak ezután teheti meg ő is, bár ez nem lesz könnyű dolog. A második beavatás után a mentális test fejlődésében gyors haladás következik be, amelynek során a tanítvány megtanulhatja a mayavi-rupa használatát.

XX. FEJEZET A DEVACHAN: ALAPELVEK A halál utáni élet első részéről, amelyet az ember az asztrális síkon tölt el, már részletesen írtunk Az asztrális test c. könyvünkben. A mostani tanulmányunkat tehát attól a ponttól kezdve folytatjuk, amikor az ember elhagyja az asztrális testet, és tudatát a mentális testbe helyezi, illetve vonja vissza, azaz „felemelkedik” a mentális síkra, amit mennyei világnak is neveznek. A teozófusok ezt a világot devachan-nak nevezik, aminek a szó szerinti jelentése: ragyogó világ. A szanszkritban ezt a világot Devasthan-nak, az Istenek országának nevezik. Ez a hinduk Svarga-ja, a buddhisták Sukhavati-ja, Zoroaszter híveinek, a keresztényeknek és a mohamedánoknak pedig a mennyország. Nevezi a hétköznapi emberek nirvánájának is. A devachan alapvetően a gondolat világa. A devachanban tartózkodó embert devachaninak nevezik. A régebbi könyvekben a devachant, mint a mentális síknak egy különlegesen őrzött területét írták le, ahonnan minden bánat és minden rossz ki van rekesztve a nagy szellemi intelligenciák tevékenysége folytán, akik az emberi fejlődésre felügyelnek. Ez az embernek az a boldog pihenőhelye, ahol feldolgozza fizikai testében folytatott életének gyümölcseit. A valóságban azonban a devachan nem elkülönített része a mentális világnak. Inkább azt lehetne mondani, hogy minden ember, amint azt majd látni fogjuk, saját burkába zárja magát s ezért egyáltalán nem vesz

65

részt a mentális világ életében. Nem mozog ott tetszés szerint, és nem érintkezik a többiekkel, mint azt az asztrális síkon tette. Azért is van ezen a síkon az ember ilyen állapotban, mert az egész asztrális anyagot elsöpörték és így az embernek nincsen eszköze, közlekedő edénye, amellyel az alsóbb világokban folyó dolgokra reagálhatna. Ezek gyakorlati szempontból nem léteznek számára. A mentális testnek az asztrális testtől való végleges elválása nem jár fájdalommal, vagy szenvedéssel, valójában nem is lehetséges, hogy az átlagember felfogja ennek az átmenetnek a természetét. Egyszerűen csak úgy érzi, hogy szelíden átsiklik valami gyönyörűséges nyugalomba. Azonban itt is van egy bizonyos ideig tartó öntudatlansági állapot, mint a fizikai halál után, ennek tartama azonban széles határok között mozog és az ébredés fokozatos. Ez az öntudatlansági időszak valószínűleg azért szükséges, hogy, hasonlóan a fizikai születés előtti állapothoz, a devacháni ego felépülhessen a devachani életre. Egy része el van foglalva a permanens asztrális atom által, amiben minden megvan, amit a következő életre magával kell vinnie, és egy része a mentális test anyagát élteti, ami a mos következő független élete számára szükséges. Amikor az ember a második, asztrális halál utáni állapotból felébred, az első érzése a leírhatatlan öröm és vitalitás érzése lesz. Olyan végtelen életöröm tölti el, hogy abban a pillanatban nincs is egyébre szüksége, csak élni. Ez a fajta boldogság érzés tulajdonképpen a rendszer minden magasabb világában megvan, még az asztrális világban is érezni lehet ezt, a fizikai világban soha el nem érhető boldogságot, de természetesen a mentális világban ez minden tekintetben intenzívebb. Ez a tapasztalat ismétlődik minden, még magasabb világban és mindegyik felülmúlja az előzőt. De ez nem csak a boldogság érzésében mutatkozik meg, hanem a bölcsességben és a látókör kiszélesedésében is. A mennyei élet annyival teljesebb, mint az asztrális, hogy összehasonlítás nem is lehetséges közöttük. Amint az alvó felébred a devachanban, a legnagyszerűbb színárnyalatok látványa tárul a szeme elé, az egész közeget zene és színek töltik be, az egész ottani lét tele van színekkel és harmóniával. S mintegy egy aranyló ködön át megjelenik éteri szépségben azoknak az arca, akiket szeretett a földön, kifejezve minden nemes és szeretetre méltó érzést, amely megvolt bennük, mentesen az alsó világok bajaitól és szenvedélyeitől. Ez a mély boldogságérzés a fő jellemzője a mennyei életnek. Nemcsak arról van szó, hogy ebben a világban nincs rossz és szomorúság a dolgok természeténél fogva, vagy hogy itt minden teremtmény boldog. Hanem ez az a világ, ahol minden lénynek, pusztán az itteni jelenléte folytán, át kell élnie a legmagasabb szellemi áldást, amit csak képes befogadni. Ez az a világ, ahol az ő törekvéseire adott válasz csak az ő befogadóképességétől függ, illetve csak az korlátozza. Ez a túláradó egyetemes öröm soha nem hagyja el az embert a devachanban. Ez nem hasonlatos semmilyen földi dologhoz. Ennek az égi világnak a végtelen szellemi vitalitása leírhatatlan. Sok kísérletet tettek már arra, hogy leírják a mennyei világot, de ez senkinek sem sikerült, mert az, természeténél fogva, fizikai nyelvezettel leírhatatlan. A buddhista és hindu látók arany és ezüst fákról beszélnek, melyeknek gyümölcse drágakő, a zsidók nagyszerű városokról írnak, arannyal és ezüsttel borított utcákról, több teozófus író a napnyugta színeit, az éj és a tengerek nagyszerűségeit használja hasonlatainak kifejezéséhez. Mindegyik törekszik arra, hogy leírja azt az igazságot, ami túl nagyszerű ahhoz, hogy olyan szavakkal és hasonlatokkal leírható legyen, amelyeket az értelem megszokott. Az ember helyzete a mentális világban nagyon különbözik attól, amit az asztrális világban tapasztal. Az asztrális világban olyan testet használt, amelyhez teljesen hozzá volt szokva, hiszen azt már előzőleg is használta álmában. A mentális eszközt azonban azelőtt sohasem használta és az még messze van a teljes fejlettségtől. Így nagymértékben el van zárva a körülötte lévő világtól. Az asztrális világban eltöltött purgatóriumbeli élete alatt természetének alsóbb részei elégtek, most csak a magasabb és tisztultabb gondolatai, nemes és önzetlen törekvései maradtak meg, melyeket földi élete alatt szerzett. Az asztrális világban aránylag kellemes élete lehetett, bár határozottan korlátozott, de ugyanakkor a purgatóriumbeli életében jelentős szenvedésen is keresztül mehetett. Viszont a

66

devachanban az olyan gondolatok és érzelmek eredményét aratja le, amelyek teljesen önzetlenek voltak. Ezért a devachan nem is lehet más, mint áldásosan boldog. Amint a Mester mondotta: „A devachan az az ország, ahol nincsenek könnyek és sóhajok, ahol nincs nősülés és férjhez menés, és ahol az igazság teljes tökéletességében valósul meg”. A gondolatok, amelyek a devachanban lévő ember köré csoportosulnak, egyfajta burkot alkotnak, amely képes a finomabb anyag bizonyos típusú rezgéseire reagálni. Ezeknek a gondolatoknak a segítségével tud meríteni a mennyei világ végtelen gazdagságából. Ezek, mint ablakok állnak a szolgálatára, melyeken keresztül megláthatja a mennyei világ szépségét és dicsőségét, és amelyeken keresztül reagálhat a külső erőkre. Minden embernek, aki csak egy kicsivel is a legalacsonyabb, vademberi szint felett áll, volt az életében, ha csak egyszer is, valami tiszta és önzetlen gondolat, ami most ablakként szolgálhat számára. Tévedés lenne ezt a gondolati burkot korlátozásnak tekinteni. Feladata, tevékenysége nem az, hogy kizárja az embert ennek a síknak a rezgéseiből, hanem inkább az, hogy képessé tegye őt arra, hogy olyan befolyásokra reagáljon, amelyek felismerését képességei lehetővé teszik. A mentális világ, mint azt a XXVII: Fejezetben látni fogjuk, az isteni elme visszatükröződése, végtelen kiterjedésű raktár, ahonnan a mennyország lakója éppen annyit meríthet, amennyit saját gondolatai és törekvései lehetővé tettek fizikai és asztrális élete folyamán. A magasabb mennyei világban ilyen korlátozások, ha ezt annak lehet nevezni, már nincsenek, de ezzel a világgal ebben a kötetben nem foglalkozunk. Az átlagember a mentális világban nem képes élénk tevékenységet kifejteni. Állapota főként befogadó és látása, a saját gondolati burkán kívül eső dolgokat illetően, csak nagyon korlátozott. Gondolatai és törekvései csak bizonyos vonalon képesek mozogni, ezért nem tud hirtelen új gondolatokat alkotni, ezért az őt körülvevő erőkből csak keveset tud hasznosítani. Keveset észlel a mentális világ hatalmas angyalainak jelenlétéből. Így az az ember, aki földi léte során csak fizikai dolgokkal foglalkozik, csak kevés ablakot készít magának, amelyeken keresztül érintkezésbe léphetne ezzel a világgal. Az az ember azonban, aki a művészetek, a zene, a filozófia iránt érdeklődött, kimondhatatlan gyönyörűséget fog találni és határtalan benyomások várnak rá, amelyeknek terjedelme egyedül saját befogadóképességétől függ. Sok olyan ember van, akinek gondolatai kizárólag a szeretettel és az áhítattal kapcsolatosak. Az az ember, aki valakit nagyon szeret, vagy valamely istenség iránt áhítatot érez, erős mentális képet alkot a szeretet, vagy áhítat tárgyáról és ezt a képet feltétlenül magával viszi a mentális világba. Ennek ott fontos és váratlan következménye lesz. A szeretet, mely ezt a képet kialakítja és megőrzi, nagyon hatalmas erő, elég erős ahhoz, hogy elérje az illető egoját, aki a felső mentális síkon tartózkodik, mivel az ego, az igazi ember az, akit valójában szeret, nem annak fizikai teste, ami annak csak részleges képviselője. A szeretett személy egoja érzi a rezgést, és azonnal készségesen válaszol rá és beleáramlik a részére alkotott gondolatformába. Így a szeretett ember valóban ott van vele élőbben, mint valaha. Közömbös, hogy a szeretett személy élő e, vagy holt, mégpedig azért, mert a hívás nem ahhoz a töredékhez fordult, ami időlegesen a fizikai test börtönében van, hanem magához az emberhez, annak igazi világában. Az ego mindig válaszol úgy, hogy az, akinek akár száz szerető barátja is van, egyszerre és tökéletesen válaszolhat bármelyiknek a vonzalmára. Így az ember a „mennyekben” számtalan embernek ki tudja magát fejezni. A mennyei életben minden ember körül ott vannak szeretteinek ezek az élettel teli gondolatformái, bármelyiknek a társaságát kívánja. A korlátozott fizikai világban ahhoz vagyunk szokva, hogy barátainkra csak mint a fizikai síkon általunk ismert, korlátozott megnyilvánulásra gondoljunk. A mennyei világban azonban sokkal közelebb vagyunk barátunk valóságához, mint a fizikai síkon, mivel két fokozattal, illetve síkkal vagyunk közelebb az ego otthonához. Fontos különbség van a halál utáni mentális és asztrális síkon való élet között. Ugyanis az asztrális síkon ismerőseinkkel (fizikai testük alvása alatt), asztrális testükben találkozunk, vagyis még mindig a személyiségükkel van dolgunk. A mentális síkon azonban az illetőkkel nem abban a

67

mentális testükben találkozunk, amelyet a földön használnak. Ellenkezőleg egóik teljesen új és külön mentális eszközöket építenek, és ezekben a mentális eszközökben a személyiség öntudata helyett az egok öntudata működik. Barátaink mentális világbeli tevékenységei így teljesen és minden tekintetben különállóak fizikai életük személyiségeitől. Így mindazok a bajok és bánatok, amelyek az élő ember személyiségét esetleg erősítik, egyáltalán nem képesek érinteni azt a gondolatformát, amelyet egoja használ, mint pótlólagos mentális testet. S ha ebben a megnyilvánulásban nem tud a személyiség bajairól és bánatáról, az neki sem okoz bánatot, mert ezt a kauzális testben lévő ego szempontjából fogja szemlélni, vagyis mint megtanulandó leckét, vagy ledolgozandó karmát. Ebből a szempontból nem lehet szó megtévesztésről, ellenkezőleg, az alsó személyiség megtévesztő, mert amit a személyiség bajnak, vagy szomorúságnak lát, a kauzális ember számára csupán lépcsők a fejlődés felfelé vezető ösvényén. Látjuk azt is, hogy a devachanban tartózkodó ember nincs tudatában a fizikai világban élők személyes életének. Ennek mechanikai okait már megmagyaráztuk. Ennek azonban vannak egyéb, ugyanilyen hathatós okai is. Mert nyilvánvaló, hogy az ember nem lehetne boldog a devachanban, ha onnan visszatekintve szeretteit bánattal telve, vagy szenvedve látná, esetleg úgy, hogy bűnöket követnek el. A devachanban térbeli, vagy időbeli elkülönülés nincs, szóbeli, vagy gondolatbeli félreértés nem lehetséges. A lelkeknek sokkal nagyobb közössége áll fenn, mint valaha is a földön. Itt nincsenek korlátok a lelkek között. Barátunk lelke olyan formában él, amit mi alkottunk a számára, pontosan olyan kiterjedésben, hogy az ő lelke és a miénk együttesen rezeghessen. Nem érintkezhetünk azokkal, akikkel a földön a kötelékek csupán fizikai és asztrális természetűek voltak, vagy ha ezek viszálykodók voltak a belső életben. Ezért a devachanba ellenség be nem léphet, mert az elmének és a szívnek együtt érző akkordja köti össze az embereket a mennyei világban. Azokkal, akik a fejlődésben előttünk járnak, csak olyan mértékben juthatunk kapcsolatba, amennyire reagálni tudunk rájuk. Azokkal pedig, akik kevésbé fejlettek nálunk, az ő képességeik határán belül érintkezhetünk. A tanuló visszaemlékezhetik arra, hogy az asztrális testet a halál után a vágy elementál rendezi el az anyag koncentrikus rétegei szerint. A legsűrűbb kerül legkívülre, és így tovább. A mentális világban nincs olyasmi, ami megfelelne ennek, a mentális elementál nem úgy működik, mint a vágy elementál. Még egy fontos különbség van az asztrális és a mentális élet között. A mentális síkon az ember nem megy át a különböző fokozatokon, hanem mindjárt arra a fokra kerül, amely fejlődési fokának megfelel. Ezen a fokon éli le egész mentális testében töltött életét. A devachanban mindaz, ami a Gondolkodónál értékes mentális és erkölcsi tapasztalat volt az éppen befejezett életében, ki lesz értékelve, át lesz gondolva és fokozatosan átlényegítve végleges erkölcsi és értelmi képességgé, olyan erőkké, amelyeket a legközelebbi inkarnációjába magával fog vinni. Minden földi gondolatot hasznosítani fog a devachanban, minden törekvést erővé alakít át, minden meghiúsult erőfeszítés képességgé és tehetséggé válik. A küzdelmek és a kudarcok úgy jelennek meg újból, mint a győzelem eszközeivé feldolgozott anyag, a szomorúságok és tévedések mint értékes fémek ragyognak, amelyeket bölcs és jól irányzott akarássá kell kidolgozni. Szociális elgondolások, amelyek kivitelezéséhez a múltban nem voltak meg a megfelelő eszközök és a jártasság, a devachánban kidolgozásra kerülnek, mintha fokról fokra végre lennének hajtva. Végül kifejlődik a szükséges képesség, mint az elme tulajdonsága, amit majd az eljövendő életben használni lehet. Az ego a devachani időszak alatt átvizsgálja földi tapasztalatai tárházát, az éppen befejezett földi élet aratását, elkülöníti és osztályozza azokat, asszimilálja, ami arra érdemes és elveti, ami haszontalan. A devachan ennélfogva abszolút szükséges a dolgok rendszerében, igen kevés kivételtől eltekintve. A devachan igazi természetének tökéletlen megértése néha olyan elgondolásokra készteti az embereket, hogy az átlagember élete az alsóbb mennyei világban nem egyéb, mint álom és illúzió, s

68

hogy midőn boldognak érzi magát családja és barátai körében, vagy terveinek sikeres és örömteli kivitelezésében, csak kegyetlen tévedés áldozata. Ez a felfogás a valóság (amennyire az egyáltalán megismerhető) téves felfogásának és hibás nézőpontnak a következménye. A tanuló emlékezzen vissza, hogy az emberek többsége olyan keveset realizál mentális életéből, amikor még testben él, hogy amikor a testen kívüli mentális élet tárul elébe, minden valóság-érzetét elveszíti, és úgy érzi, mintha az álmok világába jutott volna. Az igazság mégis az, hogy ami a valóságot illeti, a fizikai élet nyilvánvaló hátrányban van a mentális világ életével szemben. Nyilvánvaló, hogy a normális fizikai élet alatt a hétköznapi embernek a felfogása környezetéről sok tekintetben tökéletlen, nem pontos. Ez az ember például nem tud semmit az éteri, az asztrális és mentális erőkről, amelyek minden mögött ott vannak, amit csak észlel. Valójában a legfontosabb részét teszik ki azoknak. Nézőpontja a dolgoknak arra a kis részére irányul, amelyet érzékei, értelme, nevelése és tapasztalatai alapján képes fölfogni, illetve befogadni. Így nagyrészt saját teremtési világában él. Nem tudja realizálni azt sem, hogy ez így van, mert nem tud jobbat. Így ebből a nézőpontból a fizikai élet olyan illuzórikus, mint az élet a devachanban, és a pontos gondolkodás meg fogja mutatni, hogy sokkal inkább olyan. Mert ha a devachanban lévő ember a gondolatait valóságos dolgoknak tekinti, tökéletesen igaza van. Ezek valóságos dolgok a mentális síkon, mert itt semmi más nem lehet reális, csak a gondolat. A különbség csak az, hogy a mentális síkon ezt a tényt „in natura” ismerjük fel, míg a fizikai síkon nem. Ezért joggal mondhatjuk, hogy a kettő közül a fizikai síkon nagyobb a megtévesztés. A mentális élet ténylegesen sokkal intenzívebb, élettelibb és közelebb van a valósághoz, mint az érzékek élete. Annak, hogy a földi életet érezzük valóságosnak, az az egyik oka, hogy a földi életre belülről tekintünk, az illúzióknak teljes uralma alatt, míg a devachant kívülről szemléljük. Magában a devachanban a folyamat meg van fordítva, mert a devachan lakói saját életüket érzik valódinak, és úgy tekintenek földi életükre, mint félreértések és illúziók halmazára. Egészében véve ők a devachanban közelebb vannak az igazsághoz, mint kritikusai a földi életben, de természetesen a földi illúziók, bár kisebb mértékben, még mindig megvannak az alsó mennyországban. A valóság az, hogy minél magasabbra emelkedünk a lét síkjain át, annál közelebb jutunk a valósághoz. Mert a szellemi dolgok valóságosak és maradandóak, az anyagi dolgok pedig illuzórikusak és átmenetiek. A tanulónak javára válik, ha ezt a gondolatot egy kicsit tovább fejleszti, és úgy tekinti az életet a devachanban, mint a fizikai és asztrális világokban eltöltött előző életének természetes és kikerülhetetlen következményét. Legmagasabb ideáljainkat és törekvéseinket a fizikai síkon sohasem valósítottuk meg, mivel ezen a síkon a lehetőségek korlátozottak és a fizikai sík anyaga durva. De a karma törvénye következtében semmiféle erő nem veszhet el hatásaiban. Produkálnia kell a megfelelő és teljes hatást, így addig, amíg erre alkalom nem adódik, megmarad, mint felhalmozott energia. Más szóval, az ember spirituális energiájából sok nem ér célt a földi életben, mivel az ember magasabb princípiumai mindaddig nem tudnak ilyen finom, szubtilis rezgésekre reagálni, amíg az ember meg nem szabadul a hús terhétől. Ezek az akadályok először a mennyei életben tűnnek fel és a felgyülemlett energia, tovaáramlik, mint a karma törvényének elkerülhetetlen visszahatása. Így valósul meg a tökéletes igazságosság és semmi sem vész el, még ha a fizikai világban úgy is látszik, hogy sok minden célt tévesztett és nem jutott semmire sem. A devachan ezért egyáltalán nem valamiféle álom, vagy a céltalan semmittevés lótusz-földje. Éppen ellenkezőleg, az egy olyan ország, vagy helyesebben olyan létállapot, ahol az elme és a szív, a durva anyagtól és a triviális gondoktól megszabadulva, akadálytalanul fejlődik, ahol a fegyvereket kovácsolják a jövendő földi élet küzdelmeire, és ahol biztosítani lehet a jövőbeli fejlődést. Tudomásul kell venni azt is, hogy a módszer, amit a természetes halál utáni életre elrendezett, az egyetlen elképzelhető módszer arra, hogy boldogságra való képességének teljes kiterjedésében mindenkit boldoggá tegyen.

69

Ha a mennyei boldogság csak olyan lenne, mint például az ortodox elképzelések, azt egyesek unalmasnak találnák, mások pedig nem lennének képesek részt venni benne az ehhez szükséges nevelés hiányában. Visszatérve a fő témánkhoz, milyen más elrendezés lenne hasonlóan kielégítő rokonainkkal, barátainkkal kapcsolatban? Ha az elköltözöttnek meg lenne engedve, hogy kövesse azok változó szerencséjű életét a földön, a boldogság lehetetlen lenne számára. Ha anélkül, hogy tudná, mi a sorsuk, várnia kellene rájuk, míg azok halála után találkozik velük, akkor egy izgatott várakozás állapotában lenne, ami hosszú évekig tartana, míg sok esetben a barátok annyira elváltozva jelennének meg, hogy már nem is lennének kedvesek egymás számára. A természet azonban megoldotta ezeket a nehézségeket. Minden ember maga határozza meg mennyei életének hosszát és jellegét, az okok alapján, amelyeket földi életében hozott létre. Ezért csak pontosan ugyanazt a mennyiséget kaphatja, amit megérdemelt és pontosan olyan örömet, amelyet tulajdonságai lehetővé tesznek. Azok, akiket szeret, mindig vele vannak legjobb és legnemesebb valóságukban. A viszálykodásnak és a változásnak még az árnyéka sem férhet hozzájuk, mivel az egész idő alatt pontosan azt kapja meg tőlük, amit kíván. Valójában a természet módszere mindennek felette áll, amit az emberi elme és képzelet bármikor is képes volt kinyilvánítani ebben a vonatkozásban. A fizikai síkon talán nehéz fölfogni azoknak az erőknek a teremtő természetét, amelyeket a mentális testbe öltözött és a fizikai eszköz által nem akadályozott Gondolkodó gyakorol. A Földön a művész rendkívüli szépségű látomásokat teremthet, de ha megpróbálja megtestesíteni azokat a földi anyagokkal rájön, hogy az nagyon messze fog esni szellemi elképzeléseitől. A devachanban azonban minden, amit az ember gondol, azonnal formává alakul abból a ritka és finom elmeanyagból, amelynek közvetítésével az elme rendes körülmények között dolgozik, amikor mentes a szenvedélyektől, s amely anyag minden mentális ösztönzésre reagál. Így az embert a devachanban körülvevő szépség meghatározhatatlanul megnövekedhet elméje gazdagságától és energiájától függően. A tanuló igyekezzen felfogni, hogy a mentális sík az eleven élet hatalmas és ragyogó világa, amelyben mi m o s t és két fizikai inkarnáció között élünk. Az csak a mi fejlettségünk korlátozottsága, hogy a fizikai test akadályoz bennünket abban, hogy a legmagasabb mennyország dicsőségét, ami mindig körülvesz bennünket, megvalósítsuk és reagáljunk az abból a világból állandóan áramló befolyásokra, mivel nem tudjuk azokat felfogni és megérteni. Mint ahogy a buddhista tanító mondja: „A világosság körülötted van, meglátnád, ha le tudnád tépni a szemedről a kötést Akkor látnád, hogy az oly csodás, olyan gyönyörű és annyira túl van azon, amit az ember az ember valaha megálmodott, vagy amiért imádkozott.” (Az emberek lelke c.könyvből). Más szavakkal, a devachan az öntudatnak egy olyan állapota, amit bármikor el lehet érni, ha az ember megtanulta, hogyan vonja el tudatát az érzékektől. A devachan olyan minden egyes élet számára, mint a nirvána egy befejezett reinkarnációs ciklus után.

XXI. FEJEZET A DEVACHAN HOSSZA ÉS INTENZITÁSA Ha abból indulunk ki, hogy az ember maga alkotja meg a saját purgatóriumát és mennyországát is, akkor nyilvánvaló, hogy az öntudatnak ezen állapotai közül egyik sem tarthat örökké, mivel véges ok nem idézhet elő végtelen következményt. Az az idő, amit az ember a fizikai, asztrális és a mentális világokban tölt el, jelentősen változik, az ember fejlettségi fokának megfelelően. A primitív ember majdnem kizárólag a fizikai világban él és csak néhány évet tölt el az asztrális világban a halála után. Amint fejlődik, tartózkodása az asztrális világban hosszabb lesz, és amikor már az értelme is kifejlődik, egy kevés időt a mentális síkon is el fog tölteni.

70

A civilizált fajok átlagembere hosszabb ideig marad a mentális világban, mint a fizikai és az asztrális világban együttvéve. Valójában minél fejlettebb az ember, annál rövidebb lesz tartózkodása az asztrális világban és annál hosszabb a mentális világban. Mindebből látható, hogy a legkorábbi fejlődési fokok kivételével, az ember idejének sokkal nagyobb részét tölti el a mentális síkon. A fizikai élet aránya a mentális élethez 1:20, kivéve a rendkívül fejletlen emberek esetét. A nagyon fejletteknél ez az arány 1:30. Mindig tartsuk észben, hogy az igazi embernek, az egonak, az otthona a mentális sík, minden megtestesülésbe való leszállás csak rövid, de fontos epizódja pályafutásának. A következő oldalakon közölt táblázatok némi fogalmat adnak az egyes életek közötti átlagos időtartamokról, az emberi fejlettség szerint, valamint a különböző régiókban eltöltött időtartamokkal. (Asztrális, mentális, kauzális) De nem szabad a tanulónak túlságosan ragaszkodni az osztályozás szociális értelmezéséhez. Legjobb ezeket csak megközelítő adatoknak, tekinteni, csak tájékozódás végett. Mert világos, hogy bármely szociális fokon lehetnek iszákosok és munkanélküliek, vagy olyan személyek, akik szociális helyzetüknél fogva a vidéki földesúr osztályába tartoznak. Ezek valójában nem állnak magasabb fokon, mint a szakmával nem rendelkező munkás. Ajánlatosabb a szociális jellegű osztályozás helyett valamiféle erkölcsi vagy értelmi osztályozást követni, de még ez a módszer is elég nehézkesnek bizonyulhat.

71

Emberiségünk reinkarnációs ciklusainak hossza és intenzitása

Az Egók típusa

A Holdlánc alábbi körében egyéniesült emberek 5

Jelenlegi típus

Az életek közötti teljes időköz

Átlagos hosszúság években Asztrális élet Devachani (mennyországi) élet Alsó Kauzális mentális

Előrehaladott egók az 1200 – 5 (még 1300 – 1800 150 - 200 Ösvényen (Sokan közülük 2000 vagy gyorsabban és (többnyire a folyamatosan még több öntudatlanul is legmagasabb inkarnálódnak, így átsuhanhatnak) szinten) esetükben az életek közötti időköz hossza nem kérdés) Az Ösvényhez közelítő Egók: 1200 5 1150 50 (a) Az Értelem mentén egyéniesültek (b) A Szeretet és az Akarat mentén 700 5 650 50 egyéniesültek Művészetekben, Nagyjából Hosszabb asztrális és rövidebb kauzális tudományokban, ugyanaz, lét, különösen a vallásosak és a vallásokban magas szintet mint az művészek esetében elérő emberek előző 6 Magasan kulturált, 600 -1000 20 - 25 600 -1000 Éppen magasan képzett emberek csak érinti a tudatot 7 Felső középosztály 500 25 475 Nincs 2. rendű HoldPolgárság 200 - 300 40 160 –260 Nincs emberek (alsóbb szintek) Holdi állatSzakmunkások 100 - 200 40 60 – 160 Nincs emberek (alsóbb szintek) Holdi állatok, 1. Betanított, v. 60 - 100 40 - 50 20 – 25 Nincs osztály segédmunkások (legalsó szint) Holdi állatok, 2. Szenvedélybetegek, 40 - 50 40 - 50 Nincs Nincs osztály munkakerülők Holdi állatok, 3. Az emberiség 5 5 Nincs Nincs osztály legprimitívebb része

72

Vegyük figyelembe azonban, hogy ezek a számok csak tájékoztató jellegű átlagértékek. Bizonyos különbség előfordul az egyéniesülés módja következtében, de ez a különbség arányaiban sokkal kisebb az alsóbb osztályokban. Azok, akik az intellektus által egyéniesültek, a fent említett két időköz közül a hosszabbat igyekeznek választani, míg az egyéb módokon egyéniesültek hajlamosabbak a rövidebb időközt választani. Erre majd később még visszatérünk, hogy részletesebben elmagyarázzuk. Általában az az ember, aki fiatalon hal meg, kevesebb időt tölt el testen kívül, mint az, aki öreg korában hal meg. Viszont ebből az időből többet tölt az asztrális síkon, ezt az erős érzelmek, melyeket az asztrális síkon kell kiélnie, a fizikai élet korai időszakában keletkeznek, míg a spirituálisabb energiák, melyek a mennyei világban találják meg céljukat, rendszerint a földi élet végéig, vagy majdnem a végéig tartanak. Tehát, mint láttuk, a devachanban töltött idő attól az anyagtól függ, amit az ember a földi életéből magával visz, vagyis mindattól, amit mentális és erkölcsi értékké fel lehet dolgozni. Tehát minden tiszta érzelem és gondolat, amit földi életében életre keltett, minden értelmi és erkölcsi erőfeszítés és törekvés, minden hasznos munkára való emlékezés és minden terv, amely az emberiség szolgálatára született. Csak az önző, állati szenvedélyek nem léphetnek be oda, mert ott nincs olyan anyag, amelyben kifejezhetnék magukat. A múltban, amikor az emberek a lelküket az égre irányítva éltek, a devachanban eltöltött idejük nagyon hosszú volt, néha több ezer évig tartott. A mostani időkben azonban az emberek elméjükkel annyira a földre koncentrálnak, és olyan kevés gondolatuk irányul a magasabb életre, hogy a devachani időszakok ennek megfelelően nagyon lerövidülnek. Hasonlóképpen az alsó mentális és a felső kauzális világban eltöltött idő arányos azzal a gondolatmennyiséggel, amelyek külön-külön keletkeztek a mentális és a kauzális testekben. Mindaz, ami a személyes énhez tartozik, az alsó mentális világban, a forma világában találja meg kifejezési lehetőségét. Azok, amelyek a felsőbb elméhez tartoznak, az elvont, személytelen gondolatok, a kauzális síkon, a forma nélküli világban kerülnek feldolgozásra. Az emberek többsége éppen csak hogy belép a kauzális világba, és már távozik is, némelyek viszont devachani életük nagyobb részét ott töltik el, és csak nagyon kevesen vannak, akik devacháni életüket teljes egészében ott töltik el. Így tehát, mint ahogy az ember maga alkotja meg asztrális, vagy purgatóriumbeli életét, maga határozza meg mennyei életének hosszát és jellegét is, azon okoknak megfelelően, amelyeket földi élete alatt létrehoz. Egy másik nagyon fontos és érdekes tényező a devachani élet intenzitása, amely a különböző osztályú egok szerint változó, és ami természetesen nagy hatással van a mennyei élet hosszúságára is. A fent közölt első táblázatban az egy csoporthoz tartozó egók két típusát láthatjuk, melyek, bár a fejlődésben egyenlők, mégis, az egyes életek között eltelt idő tekintetében különböznek egymástól. Az egyiknél ez 1200 év, a másiknál csak 700 év. A spirituális erő mennyisége nagyjából azonos mindkét esetben, de azok, akik rövidebb időt töltenek el abban a régióban, kétszer annyi boldogságmennyiséget szorítanak bele mennyei életükbe, mintha magas nyomás alatt dolgoznának. Ezalatt összesítik tapasztalataikat, és így egy adott időszak alatt majdnem kétszer annyit nyernek, mint a másik osztály emberei. Ez a különbség, mint arról már fentebb röviden szóltunk, az egyéniesülés módjának a következménye. Anélkül, hogy az egyéniesülés módjait részleteznénk (ez meghaladná ennek a munkának a kereteit), világossá tehetjük, hogy azok, akik főleg a fokozatos értelmi fejlődés következtében egyéniesültek, másfajta spirituális erőt fejlesztettek ki, ami számukra hosszabb devachani időt biztosít, mint azok esetében, akik valamilyen vonzalom, vagy áhitat robbanásszerű ereje által egyéniesültek és akik a boldogságot összpontosítottabb, vagy intenzívebb formában fogadják. Ha van valami különbség a kifejlesztett erő mennyiségében, akkor azoknál, akik rövidebb időt töltenek el a devachanban, ez az erőmennyiség nagyobb.

73

A kutatások kimutatták, hogy az egyes életek intervallumai közötti nagy rugalmasság sok esetben attól függ, milyen mértékben dolgozzák fel az egók mennyei életüket. Ennek egyik fontos oka az, hogy az emberek egy bizonyos csoportjának egy időben kell megtestesülni, és nemcsak azért, hogy kölcsönös karmikus vonatkozásaikat ledolgozzák, hanem azért is, hogy együtt dolgozzanak bizonyos nagy célokért. Itt van például a „Szolgálóknak” nevezett ego csoport, akik életről életre együtt testesülnek meg azért, hogy együtt essenek át bizonyos hasonló előkészítő tapasztalatokon, hogy a szeretet kötelékei annyira erősen fogják össze őket, hogy már ne kerüljön sor félreértésekre egymás között, majd ha az igazi munkának a terhe, amelyet majd el kell végezniük csoport szolgálatban, elkezdődik. Az a nagyszerű tény, hogy a csoport szolgálatra van szánva, minden más megfontolást legyőz, s így a csoportot abból a célból hozzák össze, hogy mint testület teljesítsék a szolgálatot. Ebben a dologban nincs semmi igazságtalanság. A karma törvényszerűségeitől egyikünk sem tud megszabadulni. De a karma mértéke minden esetben a különleges körülményekhez igazodik. Például néha megtörténik, hogy valamely múltbéli, függőben lévő karmát gyorsan ledolgoznak azért, hogy az illető személy szabaddá váljon a magasabb szintű munka elvégzésére, és ebben ez a karma ne akadályozza. Ilyen célból megtörténhetik, hogy a karmának jelentős része valamilyen nagy szerencsétlenség formájában jelenik meg az illető életében. Így a karmától megszabadulva az út szabaddá válik előtte.

XXII. FEJEZET A DEVACHAN. TOVÁBBI RÉSZLETEK Annak ellenére, hogy a devachan bizonyos mértékig illuzóriukus, mint ahogy valójában minden megnyilvánult élet az bár különböző mértékben, mégis, a mennyei életben sokkal nagyobb a realitás, mint a földi életekben. Ez világosan látható akkor, ha fontolóra vesszük a devachan eléréséhez szükséges feltételeket. Mert ahhoz, hogy egy törekvés, vagy gondolaterő a mentális világban tudjon kibontakozni, az önzetlenségnek kell azt uralnia. A család, vagy a barátok iránti vonzalom sok embert eljuttat a mennyei világba. Ezt teszi a vallásos áhítat is, de csak akkor, ha a vonzalom, vagy áhítat önzetlen. A követelő, önző szeretet, ami szenvedély, és ami főleg arra vágyik, hogy szeretve legyen, arra gondol, hogy mit kap, nem arr4a, hogy mit ad, könnyen elfajul a féltékenység bűnébe. Az ilyen szeretetben még parányi magja sincs meg a mentális fejlődésnek. Azok az erők, amelyek ezt a fajta szeretet mozgásba hozzák, sohasem emelkedhetnek túl az asztrális síkon, a vágyak síkján, ahová tulajdonképpen tartoznak. Ahol viszont már nincs meg az énhez való ragaszkodás, a viszonzás iránti gondolat, ott olyan nagy lehet az erő kiáramlás, hogy azt már semmiféle asztrális anyag nem tudja kifejezni, de az asztrális dimenziók azt nem is tartalmazzák. Ehhez a mentális sík sokkal finomabb anyaga és tágasabb térsége szükséges, mert az így gerjesztett energia ehhez a magasabb világhoz tartozik. Hasonlóképpen, ha a vallásos ember és áhítatának fő gondolata nem az istenség dicsőségére irányul, hanem arra, hogyan menthetné meg saját lelkét, ez nem fogja őt a devachanba segíteni. Másfelől azonban a valódi vallásos áhítat, mely sohasem gondol saját magára, hanem csak az istenség, vagy vezetője iránti szeretetre és hálára és azzal az égő vággyal van eltelve, hogy érte, vagy az ő nevében tegyen valamit, gyakran vezet meghosszabbított és aránylag magasrendű mennyei élethez. Ugyanez következik be, bármelyik legyen is az istenség, vagy a szellemi tanító. Így Buddhának, Krisnának, Allahnak és Krisztusnak a követői mind egyformán részesülnek az égi boldogságban. Annak időtartama és mélysége nem az áhítat tárgyától, hanem az érzések mélységétől és tisztaságától függ. Tévedés lenne azt feltételezni, hogy az ember a halála után az asztrális és mentális síkokon csupán elmúlt életének eredményét dolgozza fel, illetve, hogy ez csak az átlagemberre igaz. Azonban mégis, miközben élvezi a devachani boldogságot, ugyanezen idő alatt másokra is hat s így eredményeket produkál, azaz karmát hoz létre.

74

Ennek így kell lenni a dolgok természeténél fogva, mivel a gondolat a leghatásosabb tényező a karma létrehozásában. Minden erőnek megvan a jellegzetessége azon a síkon, amelyen létrehozzák és minél magasabb a sík, annál hatásosabb és kitartóbb az erő. Abban a jelenleg még ritka esetben, amelyben az öntudatnak a kauzális fokozatra való emelkedése folytán az alsó és a felső „Én”-ek egyesülnek, az ego öntudata az ember rendelkezésére áll egész fizikai, asztrális és mentális élete alatt. Ebből következik, hogy ő hozza létre a karmát az egyik időszakban épp úgy, mint a másikban és gondolatának és akaratának gyakorlása által módosítani tudja majd életének feltételeit. De eltekintve azoktól az esetektől, amelyek a magasan fejlett emberre vonatkoznak, az átlagember is produkál teljesen akaratlanul és öntudatlanul, három elkülönült eredményt mennyei életének egész időtartama alatt. Először: az a szeretet, amelyet barátjáról alkotott gondolatképmására áraszt, hatalmas és jóindulatú erő, aminek jelentős része van e barát egójának fejlődésében. Az ilyenfajta ténykedés nyilvánvalóan karmát hoz létre. Másodszor: az az ember, aki nagy szeretet hullámot áraszt ki, és viszonzásul más hullámokat ébreszt fel barátai részéről, határozottan megjavítja a környező atmoszférát. Ez az atmoszféra annak a világnak összes lakójára hat, akik ebben az atmoszférában élnek – dévák, emberek, állatok, növények, stb. Ez nyilvánvalóan karmikus eredményt fog létrehozni. Harmadszor: az önzetlen szeretet, vagy az áhítat gondolata nemcsak választ vált ki a Logosból, hanem a spirituális erő tartályát is segít megtölteni, amit a Nirmanakáyák, a Mesterek és tanítványaik bocsátanak az emberiség rendelkezésére. Amilyen nagyszerű lehet az eredménye az ilyen szeretetnek, vagy áhítatnak a fizikai élet alatt, könnyű elképzelni, hogy a devachanban lévő lény gondolatára adott válasz, ami talán ezer évig is tartott, olyan jelentősen járul hozzá e tartály tartalmához, ami rendkívül nagy jótétemény a világ számára, és amit semmiféle fizikai világbéli kifejezéssel nem lehet pontosan kifejezni. Ezekből a meggondolásokból nyilvánvaló, hogy még az egyszerű ember is, akinek az öntudata még nem különösebben fejlett, szintén sok jót tehet devachani élete alatt.Ezért ezalatt az idő alatt ténylegesen friss karmát hoz magának létre, sőt még mennyei életét is módosíthatja. A fizikai világban gondolataink nagy része csupán töredékes gondolat. A devachanban az álmodó szemlélődik e töredékek felett, és türelmesen kidolgozza azokat minden részletükben. Ezeket aztán kilöki a formák világába, ahol mások felszedhetik azokat, és inspirálva érezhetik magukat általuk, hogy pl. belekezdjenek valamilyen újító rendszerbe, vagy valami emberbaráti munkába, stb. Meg kell azonban jegyezni, hogy a mindennapi ember a devachanban a saját maga által létrehozott korlátozások folytán nem képes a szeretetnek, vagy áhítatnak új irányát létrehozni. De vonzalma és áhítata meghatározott irányokban már sokkal erőteljesebb lesz, mint bármikor is, a fizikai test korlátai között élve lehetett volna. Ezt a pontot kissé jobban ki kell dolgozni. Hogy megérthessük az ember viszonyát környezetéhez a devachanban, gondolnunk kell először is arra, hogy a sík anyagát a gondolat formálja és a sík erői a törekvéseire adott válaszok. Láttuk már, hogyan formálja az ember a sík anyagát szerettei gondolat-képmásaivá, és hogyan fejezik ki magukat azok egói e képmásokon keresztül. Vannak azonban más élő erők is körülötte. E síknak hatalmas angyali lakói is vannak. Ezek közül sokan igen érzékenyek az ember bizonyos törekvéseire és készségesen válaszolnak rájuk. De a legfontosabb dolog, amit észben kell tartani az, hogy úgy gondolatai, mint törekvései abban az irányban mozognak, amilyent földi élete során előkészített. Azt gondolhatnánk, hogy ha az ember ilyen transzcendens erőknek és vitalitásnak a síkjára emelkedett, itt végképpen új tevékenységekre lesz indíttatva. De ez nem így van. Mentális teste nem annyira rendezett, mint alsó eszközei és nincs is annyira ellenőrzése alatt. A múltban ahhoz volt szokva, hogy benyomásait és ösztönzéseit alulról kapja, főleg a fizikai síkról és néha az asztrálisról. Nagyon keveset tett annak érdekében, hogy közvetlen mentális rezgéseket fogjon fel saját fokozatán, következésképpen nem tudja hirtelen felvenni azokat és reagálni rájuk. Így gyakorlatilag nem kezdeményez újgondolatokat, hanem azokra van korlátozva, amelyeket előzőleg befogadott,

75

illetve táplált. Ezek csak azt az egyetlen ablakot alakíthatják ki, amelyen keresztül az új világot láthatja. Ezért egy színtelen és ízetlen személyiség csak egy színtelen és erőtlen devachant tudhat maga körül. Az ember tehát csak azt a mentális berendezést viheti magával, amilyen van neki, se többet, se kevesebbet. Ezért érthető, hogy milyen nagy fontosságú az, hogy a fizikai élet alatt az ember gondolkodása pontos és szabatos legyen, annyira, amennyire lehet. Mert különben devachani tartózkodásának csak korlátozott haszna lesz. Ebből a nézőpontból a devachan az okozatok és nem az okok világa. Minden embert saját egyéni felfogása, illetve felfogóképessége korlátoz. Másfelől viszont a devachan a következő élet szempontjából az okok világa, mert benne minden tapasztalatot jellemvonássá dolgoznak fel, amit az ember magával visz majd a következő inkarnációjába. Így tehát a devachan közvetlen eredménye az előző életnek, ugyanakkor előkészíti az utat a következőhöz. Egy példán keresztül megvilágíthatjuk, hogy mik is azok az „ablakok”, amelyek az ember látókörét korlátozzák, s amelyeken keresztül szükségképpen néznie kell. Vegyük például a zenét. Az az ember, akinek a lelkében semmi zene nincsen, nem rendelkezik ablakkal ebben az irányban. Az az ember azonban, akinek van ilyen zenei ablaka, elképesztő erő jelenlétét érzékelheti. A reagálás fokát három tényező határozza meg. Ha az ablak üvegének hasonlatát követjük, akkor a három tényezőt a következőképpen fogalmazhatjuk meg: 1. Az üveg mérete, 2. Az üveg színe, 3. Az üveg anyagának minősége. Így az ember, amíg a Földön tartózkodott, a zenének csak egy fajtáját tudta felfogni, nyilvánvalóan a devachanban is erre lesz korlátozva. Elgondolásai a zenéről színesek is lehetnek. Pl. a zene bizonyos rezgéseit beengedi. Lehet, hogy ablakának üvege jó minőségű, akkor három különböző benyomáscsoportot fog rajta keresztül kapni. Először is érzékelni fogja azt a zenét, amely az adott sík erői rendezett mozgásának a kifejeződése. Ez „a szférák zenéje” s e mögött a költői kifejezés mögött van is igazság, mert ezeken a magasabb síkokon minden mozgás és cselekvés hang- és színharmóniákat hoz létre. Minden gondolat, a sajátunk éppen úgy, mint a másokéi, ilyen módon fejezi ki magát, gyönyörű, mégis leírhatatlan, állandóan változó akkordokban, mintha ezernyi hárfa zengene. Másodszor: a mentális sík lakói között van egy déva- vagy angyali rend, amely különösen a zenével fejezi ki magát. Ezeket a hinduk Gandarváknak nevezik. Az az ember, akinek van zenei érzéke, bizonyára magára fogja vonni a figyelmüket, érintkezésbe kerül velük és az általuk alkotott zenével és ebből a kapcsolatból minden bizonnyal sokat fog nyerni. Így lehet, hogy sokkal magasabb fokon kerül ki a mennyei életből, mint amikor oda került. Harmadszor: élénk figyelemmel hallgathatja az embertársai által a mennyei világban előadott zenét. Sok nagy zeneszerző van ott, akik ott sokkal nagyszerűbb zenét árasztanak, mint amit a Földön hoztak létre. Egy festőművésznek is hasonló tapasztalatai lehetnek. Neki is három lehetősége van. 1. Felfogja a sík természetes rendjét, amint az színekben és hangokban kifejezi magát. 2. Felfogja a dévák szín-beszédét. Ezek a lények egymással ragyogó szín felvillanások útján beszélnek. 3. Szemlélheti nagy művészek színkompozícióit, illetve felfoghatja azoknak a műveit, akik ott működnek a mentális síkon. Ugyanilyen lehetőségek állnak nyitva az ember számára a művészet és a gondolat minden más irányában is, úgy hogy itt végtelen lehetőségek kínálkoznak a gyönyörködésre és a tanulásra. Amikor a devachanban lévő ember és az általa a szeretteiről alkotott gondolatképek közötti hatást és visszahatást tárgyaljuk, két tényezőt kell számításba venni. 1. Az adott ember fejlődési fokát. 2. A szeretett egyén fejlődési fokát. Ha az ember maga még fejletlen, akkor az általa alkotott kép is tökéletlen lesz, nem lesznek képviselve benne a szeretett lény magasabb tulajdonságai, ezért az illető egója ezt a képmást csak kevéssé használhatja, mivel nincs ott semmi, amin keresztül ezen tulajdonságainak valamelyikét kifejezhetné. Mindazonáltal még a legrosszabb képmás is sokkal teljesebb és kielégítőbb, mint valaha is a fizikai életben volt. Mert a földi életben a szeretett egyént csak részben láthatjuk, tudásunk róla

76

rendkívül hiányos, és a vele való kapcsolatunk tökéletlen, főként azért, mert a mögötte lévő egót nem tudjuk elérni. Valóban, ha lehetséges volna számunkra, hogy mentális víziónkban ezt a szeretett lényt teljes egészében lássuk, nagyon valószínű, hogy egyáltalán nem ismernénk fel őt, sőt egyáltalán nem olyan lenne, amilyennek őt előzőleg ismertük. Ha pedig maga a szeretett lény fejletlen, akkor még a róla készült jó képmásból sem tudna magának kellő hasznot húzni. Lehet, hogy képtelen lesz teljesen betölteni ezt a képmást, amit róla alkottak. Ez azonban valószínűtlen és csak akkor történhet meg, ha egy teljesen méltatlan személyt idealizáltak. De még ebben az esetben is, az az ember, aki ezt a képmást alkotta, nem talál majd benne semmi hiányosságot és változást, mert az most jobban be tudja tölteni ezt az ideált, mint valaha is a földi életben. Ezért az embernek az öröme a devachanban semmiképpen sem csökken. Az egó akár száz képmást is betölthet azokkal a tulajdonságokkal, amelyeknek a birtokában van, de nem képes hirtelen kifejleszteni, és kifejezésre juttatni olyan tulajdonságokat, amelyek nem voltak meg benne csupán azért, mert valaki azt képzelte róla, hogy rendelkezik velük. Ezért rendkívül nagy előny olyanokról alkotni képmást, (pl. Mesterekről), akik még az alsóbb elme által létrehozható legmagasabb szint fölé is képesek emelkedni. Azonban a szeretet minden esetben eléri a szeretett lény egóját, akármilyen fokon áll is a fejlődésben és azonnal reagál, beleárasztva magát a róla készült képmásba. Ha az illető barát még a fizikai testében él, fizikai öntudata természetesen nem lesz tudatában annak, hogy az ő igazi énjének, az egónak, van még egy pótlólagos megjelenése. De ez nem változtatja meg a tényt, hogy ez a megnyilvánulás reálisabb, mint a fizikai síkon. Mindezekből a megfontolásokból az következik, hogy az az ember, aki általánosságban kedveltté tette magát, akinek sok igazi barátja van, annak igen sok gondolati képmása lesz barátai devachanjában, s így sokkal gyorsabban fog fejlődni a többi embernél. Ezt az eredményt nyilván karmája következtében érte el, amelynek során olyan tulajdonságokra tett szert, amelyek szeretetre méltóvá tették őt. A tanuló most már világosan láthatja, hogy a személyiség, akit a fizikai síkon ismernek, miért nem kommunikálhat barátaival a devachanban. De az igazi ember, az ego, meg tudja ezt tenni a gondolat-képmáson keresztül, amelyet a mentális síkon róla alkottak. Ezt az elvet egy gyakorlati példán keresztül jobban megvilágíthatjuk. Tegyük fel, hogy egy anya, aki szűk látókörűen volt vallásos, meghalt és hátrahagyta általa nagyon szeretett lányát. Ez a lány később kitágította vallásos felfogását. Az anya továbbra is azt fogja képzelni, hogy lánya az ortodox vallásos felfogás híve és ezért csak annyit lesz képes látni leánya gondolataiból, amennyit az ortodox eszmék által ki lehet fejezni. Képtelen lesz felfogni lányának a vallásos dolgokról vallott szélesebb látókörű nézeteit, amit időközben ő magáévá tett. A fenti fejtegetések csak a hétköznapi emberre vonatkoznak. A fejlettebb ember esetében, aki már kauzális testében is tudatos volt, az történik, hogy ő tudatosan bel helyezi magát abba a képmásba, amelyet barátja a devachanban készített neki, és ezen keresztül határozott célzattal fog működni. Ha történetesen többlet tudásra tett szert, ezt közvetlenül és célzatosan közölheti barátjával. Ily módon dolgoznak a Mesterek azokkal a tanítványokkal, akik mennyei életüket töltik, és rendkívüli módon megváltoztatják jellemüket. Az az ember, aki a Mesterről alkot magának képmást, ily módon rendkívül nagy előnyre tehet szert abból a befolyásból, amit a Mester bele tud árasztani. Így határozott tanítást és segítséget is kaphat. Két barát sokkal jobban megismerheti egymást a mentális síkon, mint földi, fizikai életükben, mert most mindegyikük egyéniségét csak egy fátyol borítja. Ha egy ember, aki a devachanban van, a fizikai élete alatt barátjának csak egyik oldalát ismerte meg, akkor a mennyei világban is csak az illetőnek ezen az oldalán fejezheti ki magát. De még így is, bár nagymértékben ehhez az oldalhoz van kötve, a kifejezés sokkal teljesebb lesz a devachanban lévő ember számára, mint amilyen az alsóbb síkokon valaha is lehetett volna. Láttuk már, hogy a hétköznapi ember a devachanban saját gondolatainak burkában él. Így a világnak a többi részétől teljesen el van zárva, mind a mentális világtól, mind az alsóbb világoktól.

77

De, bár ki van zárva a mentális világ lehetőségeinek élvezetéből, ennek egyáltalán nincs tudatában. Éppen ellenkezőleg, tele van boldogsággal és számára hihetetlen, hogy az általa tapasztalt örömnél még nagyobb öröm is létezhet. Így, bár bizonyos fokig korlátok közé zárta magát, ennek egyáltalán nincs tudatában, sőt, e korlátok között mindene megvan, amit csak kívánhat és gondolhat. Körülvette magát szeretteinek képmásaival, és ezeken a képmásokon keresztül sokkal szorosabb összeköttetésben van velük, mint amilyenben más síkokon volt. A devachanban élő ember egyáltalán nem felejti el, hogy van szenvedés, mivel világosan emlékszik elmúlt életére. De miután itt sok dolgot megért, ami nem volt számára világos, amíg a fizikai síkon tartózkodott, ezért a jelen boldogságát olyan nagynak érzi, hogy az szenvedés majdnem álomnak tűnik számára. A mentális síkon lévő burok hasonló a tojás héjához. Az egyetlen mód, hogy a tojás belsejébe jussunk az, hogy feltörjük a tojás héját. E nélkül semmi nem tud beáramlani a magasabb síkokról és nincs olyan erő, amely a héj részecskéi közé be tudna hatolni anélkül, hogy megsértené azt. Ugyanez a helyzet a mentális héj esetében is. Nem hatolhat át rajta saját síkja anyagának semmiféle rezgése sem. Viszont a finomabb rezgések, amelyek az egohoz tartoznak, átjutnak rajta anélkül, hogy megsértenék, azaz felülről működhetnek, de alulról nem. Ebből két hatás következik: 1. Az ember mentális testéből a héjba kiküldött rezgések közvetlenül nem tudják érinteni barátja mentális testét és gondolat-formát sem hozhatnak létre, ami a téren keresztül tud haladni, és a normális módon csatlakozhatna barátjához. Ez csak akkor lehetséges, ha az ember már szabadon és tudatosan tud mozogni a mentális síkon, amit az átlagember természetesen nem tud megtenni. 2. Barátja gondolatai nem tudják elérni őt a devachani burokban, amint azt megtehetik a mindennapi életben a fizikai, vagy az asztrális síkon. Látjuk tehát, hogy mindazokat a nehézségeket, amelyeket a devachani életben a mentális burok okoz, teljesen le lehet győzni az ego közvetlen ténykedése által, a gondolat-alakzatok segítségével, amelyeket az ember alkot. Az embernek a devachanban elfoglalt állapotából következik, hogy őt spiritiszta módszerekkel már többé nem lehet visszahívni a földre. Annak ellenére, hogy a devachanban lévő emberek már nem fogékonyak a kívülről jövő benyomásokra, az, aki teljes tudatossággal lép be a mentális világba, bizonyos mértékig hatással lehet a devachanban tartózkodókra. Például eláraszthatja őket szerető gondolatokkal, és bár ezek a gondolatok nem képesek annyira behatolni a mentális burokba, hogy a burokban lévő tudatában legyen annak, hogy kitől származik a gondolat, mégis, a szeretet hulláma úgy hat a burokban lévőre, mint ahogy a nap melege hat a tojásban lévő csírára, vagyis meggyorsíthatja megtermékenyülését, elmélyíthet valamilyen kellemes érzést, ami feltételezhetően megvan. Ha az ember agnosztikus, vagy materialista, hitetlensége a halál utáni életben egyáltalán nem akadálya annak, hogy az asztrális, vagy a mentális síkon tapasztalatokat szerezzen, mivel ha valaki nem hisz a tovább élésben, ez a hitetlensége nem változtatja meg a tényeket. Ha az ember önzetlen életet élt, az általa létrehozott erőknek ki kell dolgozniuk magukat és ez csak a mentális síkon, vagy a devachanban történhet meg. A devachanban természetesen nincs fáradtságérzet, csak a fizikai test tud elfáradni. Ha mentális fáradtságról beszélünk, akkor a fizikai agy fárad el, nem az elme. Az a tény, hogy elménk csak három dimenziót tud felfogni, jóllehet az asztrális síkon négy, a mentális síkon pedig öt dimenzió van, nagyon nehéz térben ábrázolni azoknak a helyzetét, akik már elhagyták fizikai testüket. Némelyek földi otthonuk felett lebegnek, hogy érintkezésbe kerülhessenek a fizikai életben maradt barátaikkal és azokkal a helyekkel, amelyeket ismernek. Mások arra hajlanak, hogy tovább haladva olyan síkon maradjanak, amely távol esik a Föld felszínétől. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a mennyei világ lakói egy Föld körüli zónában, vagy szférában élnek. A nagyon magasan fejlett egyének számára a devachani élet feltétlenül szükséges, mert csak az ottani feltételek között fejlődhetnek ki a törekvések képességekké és a tapasztalatok bölcsességgé.

78

Az a haladás, amit a lélek ott megtesz, sokkal nagyobb, mint amit akkor érhetne el, ha ugyanannyi időt fizikai inkarnációban töltene el. De a fejlett ember számára, aki gyors előmenetelt tanúsít, lehetővé teszik, hogy feladja a mennyei élet boldogságát, lemondjon a devachanról két inkarnáció között, azért, hogy gyorsabban visszatérhessen és folytathassa munkáját a fizikai világban. Az általános szabály azonban az, hogy senki sem mondhat le a devachanról, amíg nem tapasztalta meg azt a földi élet alatt. Azaz, amíg nem eléggé fejlett ahhoz, hogy öntudatát a fizikai testében is fel tudja emelni arra a síkra és annak dicsőségét teljes és tiszta emlékezettel a fizikai síkra is le tudja hozni. Ennek az oka a személyiség élete, ismerős környezetével együtt, amit magával visz az alsó mennyei világokon át. Ezért a személyiségnek világosan látnia kell, mi az amiről lemondani készül. E tekintetben az alsó elmének összhangban kell lennie a felsővel. Ezen általános szabály alól van egy látszólagos kivétel. Abban az egyoldalú és mesterséges állapotban, amit mi modern civilizációnak nevezünk, az emberek nem mindig fejlődnek szabályosan, vagy normálisan. Vannak esetek, amikor már meglehetős tudatosságra tesznek szert a mentális síkon és ezzel összefüggésben az asztrális síkon is, de ebből semmit nem hoznak át a fizikai agyba. Az ilyen esetek rendkívül ritkák, de azért előfordulnak. Ezek azonban mégsem jelentenek kivételt az általános szabályban foglalt elv alól, vagyis hogy a személyiségnek kell meghozni a döntést, hogy lemond a devachani életről. Mert az ilyen esetben az asztrális élet lesz a személyiség teljes és tökéletes öntudata még ha az emlékezet nem is hatolt le egészen a fizikai síkra, a fizikai öntudatba. Így a személyiség hozta meg a döntést a lemondásra, bár a fizikai helyett az asztrális öntudaton keresztül, amint az a legtöbb esetben történik. Ezek az esetek olyankor fordulnak elő, amikor egy bizonyos Mester tanítványiról van szó. Annak az embernek, aki le akar mondani a devachani tartózkodásról, intenzíven kell dolgoznia annak érdekében, hogy megfelelő eszközzé alakítsa magát azok számára, akik segítenek a világon, és áhítatos buzgalommal kell munkálkodnia mások szellemi jólétéért. Az az ember, aki már eléggé fejlett ahhoz, hogy megengedjék neki a devachanról való lemondást, előzőleg már egy rendkívül hosszú devachani tartózkodást élvezett, így tehát képes lesz arra, hogy erőtartalékait egy egészen más irányba terjessze ki, az emberiség szolgálatában és részt vegyen, ha csekély mértékben is a Nirmanakayak munkájában. Ha a tanítvány elhatározta magát, hogy ezt megteszi, akkor az asztrális síkon fog várakozni, amíg a Mester elrendezi részére a megfelelő inkarnációt. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, egy igen magas tekintély engedélyét kell megszerezni. De még akkor is, ha ez az engedély megvan, a természet törvénye olyan erős, hogy – mint mondják – a tanítványnak nagyon kell vigyáznia, hogy az asztrális síkon tartsa magát, mert ha csak egy pillanatra is érinti a devachani síkot, az ellenállhatatlan sodrás ismét a rendes fejlődés vonalába repítheti őt. Igen ritka esetben az embert képesség tehetik arra, hogy felnőtt testet vegyen igénybe, amire előző lakójának már nincs szüksége. De ritkán lehet megfelelő testet találni. Az individualizációt elért állatnak, a fizikai és az asztrális halál után, igen hosszú, álomszerű élete van a mennyei világban. Állapotát „szundító” állapotnak szokták nevezni, amely hasonló az ugyanolyan fokon lévő emberéhez, csak sokkal kevesebb mentális tevékenységgel. Saját gondolatalakzatai veszik körül, bár azoknak csak mintegy álomban van tudatában, és ezek között vannak földi barátok is, legjobb, legbarátságosabb kedélyállapotukban. Ezek a képmások természetesen a szokásos módon reagálnak a baráti egókra. Az állat ebben az állapotban marad, míg valamelyik távoli világban föl nem veszi az emberi alakot. Az individualizáció, amely által az állat az emberi világba emelkedik, az emberekkel való társulás következtében történik meg. Erről már volt szó a XIII. fejezetben.

79

XXIII. FEJEZET A LEGALSÓ MENNYORSZÁG – A HETEDIK ALSÍK Bár, mint látni fogjuk, a négy alsó mennyország mindegyikének megvan a maga jellegzetessége, nem kell azt gondolni, hogy az ember mennyei életét felosztva a különböző fokozatok között, a kifejlesztett jellegzetességek szerint tölti el. Éppen ellenkezőleg, az ember a devachanban azon a fokon ébred öntudatra, ami a legjobban megfelel fejlődési fokának, és mentális testében ezen a fokon tölti el egész ottani életét. Ennek az az oka, hogy ez a magasabb fokozat mindig magába zárhatja az alacsonyabbnak a tulajdonságait, s ekkor lakóinak majdnem kivétel nélkül megvannak ezek a tulajdonságai úgy, mint az alsóbb fokon lévő lelkeknek. A hetedik alsíkon lévő legalsóbb mennyországnak a legfőbb jellegzetessége a család és a barátok iránti szeretet, ennek természetesen önzetlennek kell lennie, azonban rendszerint valahogyan korlátozott. Nem kell azonban feltételezni, hogy a szeretet a legalsó mennyországra korlátozott, hanem inkább arról van szó, hogy a szeretetnek ez a formája a legmagasabb rendű, amire a 7. Fokon lévők képesek. A magasabb fokokon a szeretetnek sokkal nemesebb és nagyszerűbb típusai találhatók. Hasznos lesz, ha leírjuk a 7. Alsík néhány tipikus alakját. Az egyik ilyen lakó lehet a becsületes és tisztelet tudó kereskedő, intellektuálisan fejletlen, nem is nagyon vallásos érzelmű. Bár valószínűleg rendszeresen jár templomba, a vallás számára csak valami homályos felhő számára, amit nem is értett igazában, és aminek nem volt semmi köze mindennapi életéhez, és amit problémái megoldásában sohasem vett számításba. Mély áhítat nem volt benne, de meleg szeretet élt benne családja iránt. Állandóan ők jártak eszében és boltjában is inkább értük dolgozott, mint saját magáért. Környezete a devachanban nem lesz finom típusú, mindazonáltal boldogsága annyira mély lesz, amennyire léte fokán azt fel képes fogni, és olyan önzetlen jellemvonásokat fog kifejleszteni, amelyek majd mint állandó tulajdonságok épülnek be lelkébe. Egy másik eset az az ember, aki akkor halt meg, amikor egyetlen leánya még fiatal volt. A devachanban leánya mindig vele volt és ő ott állandóan a legszebb képeket szőtte leánya jövőjére vonatkozóan. Említhetjük azt az esetet is, amelyben egy fiatal lány, aki mindig apja kiváló tulajdonságainak szemlélésébe volt elmerülve és sok meglepetést és örömet szerzett számára. Volt ott egy görög asszony is, aki csodálatosan boldog volt három gyermekével. Az egyik közülük egy rendkívül szép fiú volt, akiről állandóan azt képzelte, hogy az olimpiai játékok győztese. Ennek az alsíknak az utolsó néhány évszázadban az volt a leghatározottabb jellegzetessége, hogy nagy számban voltak itt római, karthagói és angol emberek. Ennek az volt az oka, hogy e nemzetek tagjai között a legtöbb önzetlen tevékenység a család szeretetben jutott kifejezésre. Aránylag kevés hindu és buddhista van ezen az alsíkon, mert ezeknél a vallásos érzés rendszerint közvetlenebbül jut kifejezésre mindennapi életükben, ami miatt magasabb alsíkra kerülnek. Voltak ezen a fokon szerelmesek is, akik még vonzalmuk teljében haltak meg, s így állandóan azzal a személlyel foglalkoztak, akit szerettek, mindenki más kizárásával. Egészen primitív emberek is vannak itt, akik már éreztek valamelyes önzetlen szeretetet. Minden esetben, ezeknek az embereknek a földi életükben az egyetlen tevékenység, ami mentális síkon kifejezésre juthatott, az a szeretet volt. Az itt megfigyelt esetek legtöbbjében a gondolati képmások messze vannak a tökéletestől, következésképpen az illetők erői csak nagyon szegényesen juthatnak kifejezésre általuk. Ezen legalsó fok számára nincs nagyon sok olyan anyag, amelyből képességeket lehetne kialakítani, így ezek fejlődése nagyon lassú. Újraszületésükkor családi érzelmeik kicsit kitágulnak és érzelmi természetük is fejlettebb lesz, nagyobb hajlandóságuk lesz arra, hogy felismerjék a magasabb ideálokat és reagáljanak rájuk.

80

XXIV. FEJEZET A MÁSODIK MENNYORSZÁG. A HATODIK ALSÍK A 6. Alsík uralkodó jellegét antropomorfikus vallásos áhítatnak nevezhetnénk. A mennyei világ e fokozata és a 2. Alsík között van összefüggés. A különbség csak az, hogy a vallásos áhítatban állandóan megvan az önzés, az üzletiesség eleme, míg a mennyei világban az áhítat természetesen mentes ettől az elemtől. Másfelől, az áhítatnak ezt a fázisát, amely lényegében egy személyes istenség imádatában merül ki, meg kell különböztetni azoktól a magasabb formáktól, melyek abban fejeződnek ki, hogy valamely határozott munkát végeznek az istenség kedvéért. Néhány példán keresztül világítanánk meg ezeket a különbségeket. Az ezen a fokozaton tartózkodó lények a keleti vallásokhoz tartoznak, de közülük csak azok, akiknek az áhítata tiszta, de aránylag értelmetlen, nem intelligens. Például Vishnu tisztelői, vagy néhányan Shiva tisztelői, mindegyik begubózva saját gondolataiba, egyedül istenével, elfeledkezve az emberiség többi részéről, kivéve persze azokat, akiket a Földön szeretett, és akiket össze tud kapcsolni az istenség iránti imádatával. Ezen alsík lakói között igen nagy számban vannak asszonyok. Az egyik hindu nő a férjét valami isteni lénnyé glorifikálta és gondolataiban a gyermek Krishnát képzelte el, amint saját gyermekeivel játszik, de míg a gyermekek valóságosak voltak, a gyermek Krishna nem volt egyéb, mint egy életre galvanizált kék fából készült szobor. Néhány buddhista is tartózkodik ezen a síkon, de csak a kevésbé tanultak, akik a Buddhában inkább az imádat tárgyát látják, s nem a nagy tanítót. Sok keresztény is van itt. Például egy írástudatlan római katolikus paraszt, telve értelmetlen áhítattal, vagy az Üdvhadsereg komoly és őszinte „katonája”. Látható volt egy ír paraszt is mély áhítatba merülve Szűz Mária előtt, akit a Holdon állva képzelt el, kezeit kinyújtva és beszélgetve vele. Egy másik ember úgy képzelte el a Krisztust, mint egy trónon ülő, megdicsőült királyt, előtte kristálytengerrel és körülötte az imádkozók tömegével, akik között ő is ott volt a feleségével és a családjával együtt. Érdekes volt egy spanyol apáca esete, aki 19 éves korában halt meg. Mennyei életében úgy képzelte el önmagát, hogy Krisztus társaságában van, annak életében, ahogy az evangéliumokban is le van írva, s amint a keresztre feszítés után Máriát gondozza. De az egész díszlet és a ruházat is helytelen volt, a Megváltó és az apostolok is spanyol paraszti ruházatot viseltek, míg a Jeruzsálem körüli dombok szőlővel voltak beültetve és az olajfákról moha lógott. Azt képzelte magáról, hogy hitéért mártírhalált halt és ezért halála után a mennyekbe ment fel, de újra és újra csak azt az életet élte végig, amelyben annyit gyönyörködött. Egy gyermek, aki hét éves korában halt meg, azzal volt elfoglalva, hogy visszaidézte a dajkájától hallott, mennyországról szóló történeteket. Szerette elgondolni, hogy a csecsemő Jézussal játszik és segít neki megformálni azokat az agyagmadarakat, amelyek a bibliai mese szerint Jézus ereje által életre keltek és felrepültek. Az áhítatra képes materialistának is van mennyei élete. Például a mély családi szeretet és a komoly emberbaráti erőfeszítések olyan nagy energia kiáramlások, melyeknek eredményét csak a mentális síkon lehet feldolgozni. A fentiekből látható tehát, hogy a vak, értelmetlen áhítat sohasem emeli fel híveit nagy szellemi magasságokba, de azért ezek a hivők tökéletesen boldogok és elégedettek, mert a képességeiknek megfelelő legmagasabbat fogadhatják be. Az ilyen mennyei élet következő életeikre is jó hatással van, mert bár a puszta áhítat, bármilyen erős is legyen, nem képes kifejleszteni az intellektust, de mégis létrehozza a magasabb rendű áhítat iránti növekvő képességet, ami a legtöbb esetben tiszta élethez vezet. Az a lény tehát, aki ezeken a mennybéli síkokon találja meg örömét, valószínűleg nem fog gyors spirituális előmenetelre szert tenni, de mégis így sok veszélyt el tud kerülni, mert teljesen

81

valószínűtlen, hogy a következő életében nagyobb bűnöket kövessen el, vagy hogy a világi élet elvonja őt áhítatos törekvéseitől. Mindazonáltal, ha áttekintjük a 6. Alsíkról mondottakat, eszünkbe fog jutni Szent Péter követésre méltó tanácsa, miszerint "A ti hitetek mellé adjatok jó cselekedetet, s a jó cselekedet mellé tudományt.” (Péter 2. I.5.)

XXV. FEJEZET A HARMADIK MENNYORSZÁG: AZ ÖTÖDIK ALSÍK A mennyország e fokának fő jellegzetessége az aktív munkában kifejezett áhítat. Ez a sík különösen a nagy rendszerek és szándékok kidolgozásának a síkja, amit a Földön még nem valósítottak meg. A vallásos áhítat által inspirált nagy szervezkedések területe, amelyek tárgya rendszerint emberbaráti célzatú. Ennek egy tipikus esete, amely már valamivel az átlagos szint fölött van, annak a mélyen vallásos embernek az esete, aki saját elgondolása szerint egy nagyszerű tervet dolgozott ki a szegény sorsúak helyzetének a megjavítására. A tervezet üzletágak összevonását tartalmazta, hatásosabb gazdasági eredmények elérése érdekében, magasabb béreket, kertes családi házakat és nyereség részesedést. Azt remélte, hogy ezzel érvényre jut a kereszténység gyakorlati oldala, s így sokakat az ő hitére fog téríteni, hálából az elnyert anyagi javakért. Némileg hasonló annak a hindu hercegnek az esete, aki földi élete alatt életét és kormányzati rendszerét az ideális király, Ráma mintájára próbálta kialakítani. A Földön sok elgondolásának nem volt sikere, de a mennyei életben minden jól ment. Személyesen Ráma adott tanácsokat neki és irányította a munkát, valamint fogadta alattvalói folyamatos tisztelet adását… A személyes vallásos munka egy különös esete azé az apácáé, aki egy dolgozó rendhez tartozott. Az ő mennyországa állandóan az éhezők táplálásával, a betegek gyógyításával és megsegítésével volt betöltve és minden esetnek az volt a különlegessége, hogy mindegyik személy, akin segített, azonnal Krisztus alakját vette fel, akit aztán forró imádattal tisztelt. Igen tanulságos annak a két, mélyen vallásos testvérnek az esete, akik közül az egyik nyomorék volt és a másik az ő gondozásának szentelte magát. A földi életükben gyakran beszélgettek vallási és emberbaráti ügyekről, amit véghezvinnének, ha tehetnék. A mennyei világban mindegyikük a másiknak a mennyországában játszott vezető szerepet. A nyomorék erős és egészséges volt és mindegyik azt gondolta, hogy a másik dolgozik vele, kivitelezve földi életük meg nem valósított álmait. Ezekben az e4setekben az egyetlen különbség, amit a halálnak kellett elvégezni, hogy eltávolítsa a betegséget és a szenvedést, és könnyűvé tegye azt a munkát, ami a földi életben lehetetlen volt. Ezen a síkon találhatók a magasabb szintű, őszinte és áhítatos hittérítők, akik a mennyei világban nagy tömegeket hódítanak meg saját vallásuknak. A művészi tehetség is itt hozza meg gyümölcsét, meghatározott körülmények között. Vannak azonban itt olyan művészek is, akik a művészetüket csupán a művészet kedvéért művelik, vagy istenüknek ajánlják föl és nem gondolnak arra, hogy az milyen hatást gyakorol embertársaikra. Azok a művészek, akik a művészetet csak a hírnév és a személyes érvényesülés kedvéért művelik, egyáltalán nem emelkedhetnek fel erre a síkra. Másfelől viszont az a művész, aki művészetét úgy tekinti, hogy az egy reá bízott erő, mellyel embertársait szellemileg felemelheti, még az eddig tárgyaltnál is magasabb mennyei fokozatra juthat. Példaként megemlíthetjük azt a nagyon vallásos zenészt, aki minden munkáját Krisztusnak ajánlotta fel, bár nem tudott semmit arról a nagyszerű hang- és színpompáról, amit kompozíciói a mentális sík anyagában létrehoztak. Lelkesedése azért volt hiábavaló, mert bár tudattalanul, sokaknak okozott élvezetet és ennek következménye már a következő életben még több áhítat és még nagyobb zenei képesség lesz. De ha ehhez nem társul az a nemesebb vágy, hogy az emberiségen segítsen, az ilyen fajta mentális élet még számtalanszor megismétlődhet.

82

Ez a három alsík – a 7, a 6.és az 5. – fő jellemvonása az, hogy a szeretet, vagy odaadás a személyekre irányul, legyen az a család, a barátok, vagy az istenség személye. Az a szélesebb értelemben vett szeretet, amely az emberiségre irányul, a következő síkon találhatja meg kifejezését.

XXVI. FEJEZET A NEGYEDIK ALSÍK A negyedik alsík a legmagasabb a forma síkok között. Tevékenységei olyan változatosak, hogy nehéz lenne azokat egy címszó alá besorolni. Ezeket négy fő csoportra oszthatjuk. A szellemi tudás önzetlen keresése. 1. Magasabb filozófiai, vagy tudományos gondolkodás. 2. Irodalmi, vagy művészi képesség önzetlen gyakorlása. 3. Szolgálat a szolgálat kedvéért. Mindegyikre felhozunk egy-egy példát, amelyek jobban megvilágítják majd ezeket a dolgokat. 1. A szellemi tudás önzetlen keresése. Ennek az osztálynak a legtöbb lakója természetesen azokhoz a vallásokhoz tartozik, amelyek a szellemi tudás szükségességét tanítják. Így a buddhisták közül azok találhatók itt, akik Buddhát, mint nagy tanítót tisztelik és leghőbb vágyuk, hogy tőle tanuljanak. Ez a vágyuk ebben a mennyországban teljesül, mert azon a képen át, amit a Buddháról alkottak maguknak gondolatban, a nagy tanító bölcsessége, hatalma és szeretete árad rájuk. Több tudást és szélesebb látókört nyernek, ami erősen kihat majd a következő földi megtestesülésükre. Talán nem fognak majd pontosan emlékezni a tanításokra (bár, ha ezeket újból hallják, intuíciójukkal, mint valóságot fogják felismerni), de a tanítás eredményeképpen az egó minden ilyen tárgyról szélesebb körű és bölcsebb áttekintést fog nyerni. Az ilyen mennyei lét hatása az, hogy gyorsítja az egó fejlődését, amit annak köszönhetnek, hogy elfogadják élő és hatalmas tanítók vezetését. Ennek kissé alacsonyabb foka az, amikor valaki egy nagy szellemi formátumú írót tekint tanító barátjának és vezetőjének úgy, hogy az élő személyiséggé válik számára, és gondolataiban az ideál szerepét tölti be. Az ilyen magasabb fejlettségű személy éltetheti a róla alkotott mentális képet, és ezáltal hatással lehet mennyei életére, esetleg kedvező körülmények között tovább taníthatja. Sok hindut találunk ezen a fokon, viszont aránylag keveset a mohamedánok és a keresztények közül, kivéve a szufikat és a gnosztikusokat. Ez utóbbiakat olyan képességeik hozták ide, amelyeket nem vallásuk tanításainak köszönhetnek. Itt találhatók még az okkultizmus komoly tanulmányozói is, akik még nem annyira előrehaladottak, hogy a devachanról le tudjanak mondani. A Teozófiai Társulat tagjai közül a legtöbben ezen a szinten találhatók. 2. Magas rendű filozófiai, vagy tudományos gondolkodás. Nem számítanak bele ebbe csoportba azok a keleti, vagy nyugati szőrszálhasogatók, akik csak vitatkozással vesztegetik idejüket és akiknek a tudása önző beképzeltségben gyökerezik, ami soha nem fogja a világegyetem tényeinek igazi megértését elősegíteni. Az ilyen felületesség természetesen nem eredményez olyan tulajdonságokat, amelyek az illetőt a mentális világba tudnák emelni. De találkozunk ezen a szinten például az új-platonikus rendszer követőjével is, aki egész életében igyekezett annak az iskolának a tanait megérteni és mennyei életében annak az emberi fejlődésre és életre gyakorolt hatásait tanulmányozta. Találkoztunk itt egy csillagásszal is, akit tanulmányai a panteizmushoz vezettek. A mennyei világban odaadóan folytatta tanulmányait és biztosan sokat tanult a nagy angyaloktól, akik ezen a

83

szinten a hatalmas csillag befolyások fenséges időszaki mozgásainak kifejezői. Elmerült a keringő ködfoltok és a keletkező világrendszerek szemléletgében és azt képzelte el magának, hogy a világegyetem alakja egy óriási állathoz hasonló. Gondolatai csillag alakban vették körül és különös öröme telt a mozgó égitestek zenéjének hatalmas ritmusában. A csillagászhoz hasonló tudósok mint nagy felfedezők fognak visszatérni a Földre, tévedhetetlen intuícióval a természet titokzatos módjait illetően. 3. Irodalmi, vagy művészi képesség önzetlen gyakorlása. Ezen a fokon találjuk a legnagyobb zenészeket. Mozart, Beethoven, Bach, Wagner és mások harmóniái itt még nagyszerűbbek, mint valaha a Földön voltak. Úgy tűnik, mintha magasabb régiókból áradna beléjük az isteni zene hatalmas özöne, amit ők azután feldolgoznak, és mint melódiahullámot szétárasztanak és ezzel hozzájárulnak a mennyei gyönyörhöz, mert a zene felemelő és nemesítő befolyása még azokra is hat, akik gondolataik burkába zárkóznak. Az önzetlen beállítottságú festők és szobrászok is alkotnak mesterséges lényeket gondolataikkal, amelyek aztán embertársaik élvezetét és felemelését szolgálják. Ezek a formák a még fizikai testben élő művészeket is inspirálhatják. Láttunk itt egy templomi karénekest is, aki fiatalon, 14 éves korában halt meg. Fiatalon odaadással szolgálta a zeneművészetet és úgy képzelte, hogy ezáltal kifejezi a templomban imádkozó tömegek vallásos érzését és egyszersmind mennyei ihletet és bátorítást is áraszt ki rájuk. Csak ez az egy tehetsége volt, de ezt méltóképpen használta, amikor megpróbált a nép hangja lenni az ég felé és az ég hangja a nép felé és zenéjét Krisztusnak ajánlotta. Mennyei életében mindez gyümölcsöt hozott számára. Föléje hajolt Szent Ceciliának különös, középkorian szögletes alakja, amilyennek őt a fiú a templom festett ablaka alapján gondolta. Ezt a külső alakot a zenei angyalok egyike éltette, és ezen át tanította a gyermeket a magasztosabb zenére, mint amilyet a világ valaha is hallott. Egy másik példát is említhetünk, annak az embernek az esetét, aki a Földön élve irodalmi képességeit nem volt hajlandó csupán anyagi megélhetéséért felhasználni, hanem ehelyett olyan könyvet írt teljesen önzetlenül a világ boldogítására, amelynek nem volt sikere. Földi életében elhagyatottan élt és szegényen halt meg. Mennyei életében is egyedül volt, de maga előtt látta kiterjesztve utópiáját, amelyről álmodozott és látta az emberek boldog tömegét, akiken ő segíteni igyekezett. Ezek öröme visszasugárzott rá és mennyországát örömmel töltötte el. 4. Szolgálat a szolgálat kedvéért. Sok olyan embert láttunk ezen a fokon, akik földi életükben azért segítettek embertársaikon, mert testvérüknek érezték őket, nem pedig azért, hogy valamilyen istenségnek tetsző dolgot cselekedjenek. Ezek a mennyországban teljes tudással és nyugodt bölcsességgel óriási, jótékony célú terveket készítenek, amelyek célja a világ nagymértékű jobbítása. Ezzel egyidejűleg azt a hatalmat is megérlelik, amellyel ezeket a terveket következő életükben majd véghez tudják vinni.

XXVII. FEJEZET A MENTÁLIS SÍK A mentális anyagnak az a tevékenysége, hogy válaszoljon a szellem módozataira, melyek mint intellektus működnek, olyan módon, ahogy az asztrális anyag játszik szerepet a vágy- és érzelem életben, valamint ahogy a buddhikus anyag válaszol az intuícióban működő szellemnek. Ezért a mentális sík a természetnek az a része, vagy oldala, amely a gondolat által működő tudathoz tartozik, nem pedig a fizikai agyon keresztül működő elméhez, ami nincs megterhelve a fizikai anyaggal. A Természet öt alsóbb síkja megegyezik a régiek öt „Elemével”. Ezek a következők: 1. Atma

Akarat

Arashma

Ether vagy égbolt

84

2. 3. 4. 5.

Buddhi Manasz Káma Stuhla

Intuíció Elme Érzés Fizikai élet

Vayu Agni Apas Prithivi

Levegő Tűz Víz Föld

A mentális világ az igazi ember világa. A szó maga a szanszkrit „man” gyökből ered. Ez a gondolkodni igének a gyöke, így a man (ember) szó gondolkodót jelent, legjellegzetesebb tulajdonságánál, az intelligenciánál fogva. A mentális világ tehát születésünk földje, ahová valójában tartozunk, mert eredeti atmoszféránk az ideák világa, nem pedig a fizikai jelenségvilág. Ha az ember a gondolkodó számára előkészített fizikai eszközbe inkarnálódik, az értelem nélküli állat a Manasz révén, aki bele költözött és benne lakik, gondolkodó lénnyé válik. Tehát így a Manasz bőrből való ruhába öltözött a fizikai anyagba való leszállása után (bukása után), hogy egyék a tudás fájának gyümölcséből és „istenné” váljék. Tehát az ember összekötő kapocs az isteni és az állati között. A mentális világ különösen fontos, nemcsak azért, mert az ember, miután elméje megfelelően kifejlődött, csaknem az egész idejét itt tölti, s a fizikai világba halandó életének csak töredék részére merül alá, hanem azért is, mert ez a felső és az alsó tudat találkozásának helye. Általában az „elme” szó jelenti magát az intellektuális tudatot és a tudat által a fizikai agyban produkált hatásokat is. Az okkultizmusban azonban az intellektuális öntudatot, mint egyéni valóságot kell elgondolnunk, egy olyan lényt, akinek rezgésekből álló élete, a gondolatai, nem szavakban, hanem képekben fejeződnek ki. Az igazi ember, a Manasz, a Gondolkodó, a mentális sík felső, úgynevezett kauzális szintjén működik. Rezgéseinek csak kis része és az is csak tökéletlenül, reprodukálható az aránylag durva fizikai anyagban. Az agy és az idegrendszer a Gondolkodó által a saját világában felépített mentális rezgéseknek óriási változatából csak töredékeket tud reprodukálni. Nagyon befogadó képes, fogékony agyvelők egészen addig a pontig reagálnak, amit mi intellektuális erőnek nevezünk. Ennek ellenkező véglete, amikor a felfogásra majdnem teljesen képtelen agyak csak addig a pontig képesek reagálni, amit bárgyúságnak, idiotizmusnak nevezünk. A kivételesen fogékony agyvelővel a zseni rendelkezik. Az egyes emberek mentális erői tehát agyának érzékenységi fokát képviselik a Gondolkodó milliónyi gondolathullámával szemben. Az agyban működő éntudat tehát felülről valósul meg olyan eszmék által, amelyeket nem a fizikai világban használt anyagból alkotnak, hanem közvetlenül az „Egyetemes Elme” sugározza beléje. (Lásd lent). A gondolkodás nagy törvényei minden gondolkodást szabályoznak és maga a gondolkodás ténye nyilvánítja ki azok előző létét. A mentális világot még szélesebb nézőpontból vizsgálva, úgy lehetne azt leírni, mint a Természet Egyetemes Elméjének visszatükröződését, azt a világot, amely a mi kis naprendszerünkben megfelel a kozmosz nagy elméjének. Ez a Nagy Elme a Harmadik Logosz, vagyis az Isteni Teremtő Értelem, Intelligencia, a hinduk Brahmája és a keresztények Szent Lelke. Az Egyetemes Elme az, amiben őstípusában minden benne van, a lények eredete, az alkotó energiák forrása, az a kincsesház, ahol minden őstípusú forma felhalmozódik, amelyeket az univerzum fejlődése folyamán kibocsátanak és az anyag alsó fajtáiban feldolgoznak. Előző univerzumok gyümölcsei azok, amelyeket mint magvakat hoztak át, hogy a jelenlegi univerzumban kifejlődjenek. Az ilyen őstípusú eszméknek egyik példája azok a kis mesterséges elemi lények, amelyeket néha látni lehet, amint egy fa, vagy virág körül lebegnek mindaddig, amíg a bimbók vagy rügyek ki nem fejlődnek. Ezek a magas rendű dévák által alkotott gondolatformák, amelyek a növényvilág fejlődésére felügyelnek. Ezeket azzal a különleges céllal hozzák létre, hogy a növényekkel és virágokkal kapcsolatos eszméket kivitelezzék. Ezek az elementálok rendszerint magának a virágnak az éteri modell alakját veszik fel, vagy egy olyan kis teremtményét, amely fokozatosan építi fel a virágot abban a formában és abban a színben, amelyben azt a déva elgondolta. Ha ezt a munkát

85

elvégezték, az elementálok ereje kimerül és az anyag, amelyből összeálltak, visszatér a saját tárházába. Ezeket a mesterséges elementálokat természetesen nem szabad összetéveszteni a természet szellemekkel, akiket gyakran láthatunk a virágok körül játszadozni. Mielőtt egy Lánc, vagy Fejlődési Kör Manuja elkezdi kivitelezni a reá kirótt feladatot, megvizsgálja a Logosz hatalmas gondolat formájának azt a részét, ami az ő (Manu) munkájára vonatkozik és lehozza azt arra a fokra, ami az állandó tájékozódásra könnyen elérhető. Ugyanezt teszi alacsonyabb szinteken minden világ periódus és gyökérfaj Manuja is. A jelenlegi, negyedik Kör kezdetén az emberiség összes őstípusait lehozták, beleértve azokat a fajokat is, amelyek még nem fejlődtek ki. Ezeket megvizsgálva megállapíthatjuk, milyen lesz az ember a távoli jövőben. Az eszközei minden vonatkozásban finomabbak lesznek, a külső megjelenése sokkal szebb lesz, formájában is a szellemi erőket fogja kifejezni. A negyedik kör „A” bolygóján lett az elme határozottá az alsó mentális fokon, s így elmondhatjuk, hogy az ember ebben a körben kezdett el igazán gondolkodni. Az eredmény eleinte egyáltalán nem volt jó. Az előző körökben nem volt eléggé kifejlődve ahhoz, hogy nagyobb kiterjedésű gondolatformákat hozzon létre, s így a bolygók elemi esszenciáira csak a dévák gondolatformái hatottak, akik mindent harmonikusnak és békésnek hagytak. Amikor azonban az ember elkezdte beleoltani az ő önző és harmóniát nélkülöző gondolatait, ez a kellemes állapot nagymértékben megzavarodott. Viszálykodás, nyugtalanság és diszharmónia vette kezdetét, az állatvilág határozottan elkülönült az embertől, félelmet és gyűlöletet kezdett érezni iránta. Az „A” bolygón voltak az állatok, a növények, sőt az ásványok csoportlelkei is. Természetesen nehéz nekünk felfogni, milyen lehet az ásvány a mentális síkon, mert ez csak a mi ásványról alkotott gondolatunknak felel meg, de az ott lévő gondolatforma a Manutól ered, és azt olyan erő hozta létre, ami a mi mentálisunkkal való összehasonlítást meghaladja. Amint azt a II. Fejezetben láttuk, a mostani negyedik kört főleg az érzelmek kiművelésének szentelik és a következő, az ötödik lesz az intellektuális kifejlődésé. Mi azonban a kitűzött programnál jóval előbbre vagyunk. Ez a haladás azoknak a magasztos lényeknek köszönhető, akiket a Láng Urainak, a Tűzköd Gyermekeinek, vagy a Vénusz Urainak neveznek, akik a Vénuszról jöttek erre a Földre. A legtöbben csak történelmünk kritikus időszakaiban maradtak nálunk, de néhányan még most is itt vannak, és magas tisztségeket töltenek be a Fehér Testvériségben mindaddig, míg saját fejlődésünk tagjai képesek nem lesznek átvenni tőlük ezeket a magas tisztségeket. Amint azt a VII. és a VIII. fejezetekben kifejtettük, a mentális sík anyagai a gondolatrezgések hatására vegyítésre is képesek és így mindenféle kombinációk keletkezhetnek, amit a gondolat képes szerkeszteni. Amint a vasból ásót, vagy kardot készíthetünk, úgy lehet a mentális anyagot is alakítani, hogy segítsen, vagy éppen sértsen. Ebben a régióban a gondolat és a cselekedet egy és ugyanaz a dolog. Az anyag engedelmes szolgája az életnek s minden teremtő ösztönzésnek engedelmeskedik. A mentális sík, mivel az maga a gondolat, a gondolat igazi hazája, így sokkal inkább valóság, mint bármely más, alsóbb sík. Mert minden, ami anyag, az anyagba van rejtve és temetve és akármilyen realitással is rendelkezik, sokkal kevésbé nyilvánvaló és felfogható, mint akkor lenne, ha magasabb nézőpontból szemlélnénk. Az egész naprendszer a Logosz megnyilvánulása, minden benne lévő atom az ő eszközeinek része. Ezért a rendszerben lévő minden mentális anyag az ő mentális testét képezi. Mindez természetesen nemcsak a minden egyes fizikai bolygóhoz tartozó mentális világot foglalja magába, hanem minden egyes asztrális bolygóhoz tartozót is és ráadásul a tiszta mentális anyagú bolygókat is, amelyeket a bolygói láncban „A”-val és „G”-vel jelölünk. Zárójelben megjegyezzük, hogy az ember az „A” bolygón az első Körben még alig nevezhető embernek. Ott ő még csak gondolat, ami egy napon elme test lesz, de most csak csírája az elme testnek. Ezen a korai fokon csak nagyon kezdetleges öntudata van. A fent leírt anyag a Nap-Logosz mentális testét alkotja, amelyek erőközpontok a NapLogoszban.

86

Most minden ember mentális testében vannak részecskét, amelyek a hét Planetáris Logosznak a mentális testét is alkotják, melyek erőközpontok a Nap-Logoszban. Most minden ember mentális testében vannak részecskék, amelyek a hét Planetáris Logosz mindegyikéhez tartoznak, de az arányok nagyon változóak és ezek az arányok határozzák meg a személyek típusát. A hét Planetáris Logoszban időnként bizonyos pszichikus változások mennek végbe. Ezek a változások azt a célt szolgálják, hogy az embereket befolyásolják a világban, mivel testeik anyaga egyben a Planetáris Logoszok anyaga is. A befolyásolás mértéke természetesen az ember testében az illető Planetáris Logosz anyagának típusától függ. Ezek a nagy típusokhoz tartozó befolyások többek között az elemi esszenciára is hatnak, ami igen aktív az emberek asztrális és mentális testében. Ezért az e típusok bármelyikében keletkezett izgalom bizonyos mértékig hatással van az ember érzelmeire, vagy elméjére, vagy mindkettőre olyan mértékig, amit az a bizonyos típusú esszencia lehetővé tesz, ami az eszközeiben van. Ezek a befolyások önmagukban se nem jók, se nem rosszak, olyanok, mint bármilyen más természeti erő, de lehet segítőkész, vagy bántó aszerint, hogy hogyan használják azokat. Fontos megérteni, hogy ezeknek a befolyásoknak bármilyen kényszerítése, amit az emberre rászabadíthatnak, semmilyen mértékben nem uralhatja akaratát. A legtöbb, amit elérhet az, hogy bizonyos esetekben megkönnyítheti vagy megnehezítheti ennek az akaratnak a működését bizonyos irányokban. Az erős eltökéltség az ember, vagy az okkultista tanítvány részéről félredobhatja ezeket a befolyásokat, mint jelentékteleneket, de gyengébb akaratú embereknek hasznos lehet ezt vagy azt az erőt a legelőnyösebben felhasználni. „A bölcs ember uralja csillagait, a balga engedelmeskedik nekik.” Bár mindegyik fizikai bolygónak van fizikai, asztrális és mentális világa, ezek mindegyike áthatja a másikat, s ezért a térben nagyrészt ugyanazt a helyet foglalják el. Ezek mindegyike teljesen különálló és nem közlekedik a többi bolygó megfelelő síkjaival (csak a buddhikus síktól felfelé közösek ezek a síkok láncunk összes bolygójával). A fent elmondottak ellenére mindezen síkok atomi anyagának van egy állapota, ami kiterjedésében kozmikus. Valójában rendszerünk hét atomi síkjáról, a többitől elkülönülten szemlélve, azt lehetne mondani, hogy ezek alkotják a legalsó kozmikus síkot. Így a mi mentális síkunk a legalsóbb kozmikus sík harmadik alosztálya. Egy másik szempontból nézve a dolgot, mentális síkunk atomi része is a Planetáris Logosz mentális testének legalsóbb alsíkja. A Föld asztrális síkja a Föld-Hold középtávolságánál valamivel kevesebbre terjed ki. A mentális sík, amely szintén határozottan gömb alakú, még messzebbre terjed ki a térben, mint az asztrális sík, körülbelül olyan arányban az asztrálissal szemben, mint amilyenben az asztrális van a fizikaival szemben. Az atomi, az asztrális és a mentális síkok atomi anyagának csak az a része, ami teljesen szabad állapotban van, egy kiterjedésű a bolygóközi éterrel (ami tartalmazza a végső fizikai atomokat normális és nem összenyomott állapotukban), következésképpen egy adott személy láncunkban nem tud jobban haladni bolygóról bolygóra asztrális, vagy mentális testében, mint amennyire fizikai testében haladni képes. A kauzális testében, ha az magasan fejlett, ezt meg tudja tenni , de nem olyan könnyen és gyorsan, mint ahogyan azt buddhikus testében megtehetné. Továbbá a többi bolygó részletes vizsgálata semmiféle tisztánlátó módszerrel nem lehetséges, amely a mentális, vagy az ennél alacsonyabb fokokon van. Az alsóbb síkok anyagát sohasem viszik át az egyik bolygóról a másikra. Ha például elhagyjuk ezt a bolygót, hogy a Merkúron öltsünk testet, csak az egókat viszik át, és ezek az egók csak azt az asztrális és mentális anyagot fogják maguk köré vonni, amely az új bolygóhoz tartozik. Fizikai testüket természetesen azoktól fogják kapni, akik már benépesítették a Merkúr bolygót. A mentális sík anyaga hét finomsági fokra oszlik pontosan úgy, mint az asztrális és a fizikai síkon. Más kifejezés hiányában ezeket egyenlőre a fizikai anyag fokozatainak elnevezéseivel illetjük. Tehát szilárd, folyékony, gáznemű, stb. A legmagasabb és legfinomabb alosztály természetesen a kozmikus atomokat tartalmazza.

87

A végső mentális atomban 49 a 4.en (kereken öt és háromnegyed millió) koilon buborék van. A mentális anyag három felső fokozatát arupának (forma nélküli), a négy alsó fokozatot rupának (formával rendelkező) nevezzük. A rupa fokozatokon az öntudat rezgései képeket hoznak létre, minden gondolat élő alakban jelenik meg. Az arupa fokozatokban az öntudat úgy látszik, inkább az élő energia villanásait, vagy hullámait küldi ki, ami nem testesül meg határozott képekben, hogy saját fokozatán maradjon, hanem ami, amikor lezúdul az alsó mentális fokozatokra, a formák változatosságát építi fel, amelyek mind valami közös állapottá kapcsolódnak össze. Más szavakkal, az arupa fokozatok az elvont gondolatok, eszmék és elvek kifejezéseivel vannak összefüggésben, míg a rupa fokozatok konkrét gondolatokkal és meghatározott eszmékkel. A szavak nagyrészt a képek szimbólumai és az agyban működő alsóbb elméhez tartoznak, amiből az következik, hogy az elvont gondolatok működését majdnem lehetetlen szavakkal leírni. Az arupa fok a tiszta értelemhez tartozik, ami nem a beszéd szűk keretei között működik. Egy másik különbség a kettő között az, hogy a rupa fokokon az ember a saját gondolataiban él és tökéletesen azonosítja magát a legutolsó elmúlt életének személyiségével. Az arupa fokon viszont ő egyszerűen az újra megtestesülő egó aki, feltéve hogy eléggé magas fokon van ahhoz, hogy tudjon róla, legalább bizonyos mértékben megérti azt a fejlődést, amely benne végbemegy és amit elő kell segítenie. Az életerők a mentális síkon rendkívüli módon megnövekednek, ami annak a következménye, hogy a mentális anyag sokkal finomabb, mint az asztrális, vagy a fizikai anyag. Ez az anyag rezgéseiben annyival gyorsabb a fizikainál, mint amennyivel a fény rezgése gyorsabb a hangénál és szüntelenül mozgásban van. Azt mondhatnánk, hogy a mentális anyag ténylegesen a gondolattal együtt mozog, az asztrális anyag pedig olyan gyorsan követi a gondolatot, hogy az egyszerű megfigyelő alig tud közöttük különbséget tenni. Az éteri anyag természetesen nem engedelmeskedik olyan gyorsan a gondolatnak, mint az asztrális. A mentális sík négy alsó fokán bizonyos mértékű illúzió még lehetséges, de annak számára, aki már fizikai testében élve is tud itt tevékenykedni, kevesebb, mint a fejletlen ember számára a halál után. Az alsó mentális sík még a személyiség és a tévedések régiója. Itt, miként az asztrális síkon is, kígyó tekergőzik minden virág alatt, mert ha személyes és balga kívánságok nyüzsögnek az egyikben, gőg és előítélet népesítik be a másikat. A felső mentális síkon, bár itt is lesz sok olyasmi, amit az egó nem ismer, de amit tud, azt helyesen tudja. A kauzális test életével azonban külön fogunk foglalkozni. Az alsó és a felső mentális síkok között gyökeres különbség van. Az alsó mentálisban az anyag az uralkodó, ez az első, ami szembe szökő és az öntudat nehezen világítja át a formákat. De a felső síkokon az élet az, ami meghatározó és a forma csak az ő céljaiért létezik. Az alsó síkon az a nehézség, hogy az élet a formákon keresztül kifejeződhessen, de felsőknél ennek éppen az ellenkezője – megtartani, és formát adni az élet áramlásának. Azt mondják, hogy nehéz leírni a mentális világ különböző alsíkjainak anyaga közötti különbséget, mert a szemlélő már a legalsó mentális sík leírásánál elakad a jelzőket illetően s így a magasabb síkok leírására már egyáltalán nem talál szavakat. Minden, amit el lehet mondani, csak az, hogy amint magasabb síkokra emelkedünk, az anyag mindig finomabb lesz, a harmónia teljesebb, a fény élőbb és világítóbb. A hangzásban több a felhang, a színekben több a kifinomult árnyalat, újabb és újabb színek jelennek meg, amint feljebb és feljebb emelkedünk az alsíkokon keresztül. A legmagasabb alsíkon az anyag lelkesített és az az energia életeti, ami felülről, a buddhukus síkról árad a fényhez hasonlóan. Amint az alsíkokon lefelé haladunk, az egyes alsíkok anyaga lesz a közvetlenül alatta lévő alsík energiája. Pontosabban az eredeti energia, plusz a felsőbb alsík anyaga lesz a következő, alacsonyabb alsík éltető energiája. Így tehát a hetedik, nagy, legalsóbb alsík az eredeti energiát hatszorosan bezárva, vagy elfátyolozva tartalmazza. Ezért annyival gyengébb és kevésbé aktív. Annak az embernek a benyomásai, aki a mentális világba teljes öntudattal lép be, nagyrészt olyanok lesznek, mint amit a XX. Fejezetben arról az emberről írtunk, aki az asztrális halál után a

88

devachanban ébred fel. Végtelen boldogságot, leírhatatlan vitalitást, óriási mértékben megnövekedett erőt és a belőlük áradó legteljesebb bizalmat fogja tapasztalni. Egyebekben is hivatkozunk a XX. fejezetben leírtakra. Aki a mentális síkra látogat, ha kívánja, teljesen elvonatkoztathat a környezetétől és átadhatja magát a nyugodt gondolkodásnak. Ha viszont a síkot magát akarja megfigyelni, akkor saját gondolatait fel kell függesztenie, hogy azok meg ne zavarják és ne befolyásolják a körülötte lévő nagyon érzékeny anyagot. Ha elérte ezt az állapotot, amelyben ő maga többé nem központja annak a fény-, hang-, szín-, és forma sugárzásnak, akkor még nem szűnt meg létezni, ellenkezőleg, visszhangjai és felvillanásai nagyszerűbbek, mint valaha. Nemsokára észreveszi, hogy észleli a dévák színbeszédét, akik nála sokkal magasabb fokon állnak a fejlődés létráján. Kísérletezés és gyakorlás útján megtanulja ő is ilyen módon kifejezni magát, minek következtében kommunikálhat ezekkel a magasztos lényekkel, akikről a következő fejezetekben még beszélünk. Az ide látogatónak arra is lesz módja, hogy egy hatalmas burkot alakítson ki maga körül, amelyen keresztül senki másnak a gondolata nem jut be hozzá. Ezután saját elméjét teljes nyugalomban tartja és így megvizsgálhatja az annak belsejében lévő állapotokat. Most már képes lesz arra, hogy felfogjon más, egészen különböző lüktetés-sorozatokat, amelyeket a másfajta, inkább mesterséges jelenségek eddig elhomályosítottak. Ezek egyetemesek és ezért nem tudja őket semmiféle ember által alkotott burok akadályozni, vagy félretolni. Ezeknek nincsen sem színük, sem formájuk, hanem színtelen szabályossággal áradnak a síknak minden anyagán át, kifelé és befelé, mint valamiféle nagy kilélegzés és belélegzés. Ezeknek számos, tisztán megkülönböztethető sorozata van, a terjedelem, a rezgési idő és az általuk keletkezett összhang alapján. Majd egy mindezeknél még magasabb hullám söpör végig, ami olyannak tűnik, mintha a rendszer szívverése volna, mely a sokkal magasabb síkok ismeretlen központjából ered és életét egész világunkon keresztül árasztja, majd az egészroppant áramlást visszaszívja újra ŐHOZZÁ, ahonnan kiáradt. Egyetlen hosszú, hullámszerű görbületben érkezik és hangja a tenger morajlásához hasonló. Benne és rajta keresztül a győzelem éneke visszhangzik, ami valóban a szférák zenéje. Az, aki egyszer már hallotta a Természetnek ezt a dicsőséges énekét, többé már sohasem felejti el. Még a fizikai világban is, bármilyen szegényes is az összehasonlítás, állandóan hallja, mint valami halk hangot. Ha az ember a szellemi fejlődés bizonyos fokát már elérte, lehetségessé válik számára, hogy öntudatát egybeolvassza ennek a hullámnak a sodrásával és felvitesse magát annak forrásához. De nem bölcs dolog ilyet tenni, kivéve, ha Mestere mellette áll és vissza tudja őt tartani a kellő időben. Egyébként ez az ellenállhatatlan erő mindig magasabb síkok felé viszi őt, melyeknek sokkal nagyobb dicsőségét egója még nem lenne képes elviselni. Így elveszítheti öntudatát és nem biztos, hogy megint vissza tudja szerezni azt. Bár az ember fejlődésének végső célja egy ilyen egység elérése, ezt a célt teljes és tökéletes öntudattal kell megvalósítani és nem úgy, hogy belesodródunk egy öntudatlansági állapotba, ami alig különbözik a megsemmisüléstől. A mentális síkon az ember a gondolat segítségével utazhatja körül a világot. Itt nincs meg a nappalok és az éjszakák váltakozása, nincs olyasmi, ami megfelelne az álomnak és az ébrenlétnek, kivéve természetesen a síkra való első belépést és annak végleges elhagyását. Amint a fizikai világ három dimenziós, az asztrális világ négy dimenziós, a mentális világnak öt dimenziója van. De, mint ahogy azt az Asztrális sík c. könyvben is említettük, sokkal pontosabb, ha azt mondjuk, hogy a tudat minden egyes síkon azt a világot képes felfogni, amelyben a fent megadott dimenziókban tevékenykedik. Az energia mind a három ismert alakjának megvan a maga megfelelő megnyilvánulása a tanítvány által eddig elért mindegyik síkon. Így Fohat, Prána és Kundalíni, mind léteznek a mentális síkon is, bár még nagyon keveset tudunk működésük részleteiről. A mentális síkon teljes tudatossággal rendelkező ember természetesen az emberiség egészét érzékelni fogja, kivéve azokat, akik csak kauzális testükben élnek, mert minden embernek, akinek

89

fizikai vagy asztrális élete van, mentális testet is birtokolnia kell. Mégis, azokat, akik a devachanjukban saját gondolataik burkában vannak, alig lehet társaknak tekinteni. Ennek okát a devachanról szóló fejezetekben már elmagyaráztuk. Azok között, akik teljesen tudatosak a mentális síkon, sokkal szorosabb egység van, mint az bármelyik alacsonyabb síkon lehetséges. Az emberek nem téveszthetik meg egymást gondolataikkal, a gondolat sebességével cserélnek véleményt és benyomásokat, tökéletes pontossággal. A mentális síkon már nincsenek nyelvi korlátok, mivel itt már gondolatátvitel segítségével kommunikálnak egymással. A tér sem jelent korlátozó tényezőt többé, mivel pusztán a figyelem irányításával már kapcsolatba tudnak egymással lépni. Igazi korlátozást csak a fejlődésbeli különbségek jelentenek. A kevésbé fejlettek csak annyit képesek a fejlettebbekből felfogni, amennyit fejlődési szintjük lehetővé tesz számukra, és amire reagálni tudnak, és a kevésbé fejlettek mindent megkapnak, amit csak be tudnak fogadni. Most ismertetjük a módszert, amellyel a mentális síkon megtalálhatunk valakit, legyen az akár testben élő, akár testen kívüli. Az ember eszközei mindegyikének van úgynevezett alaphangja, ami az embernek az adott síkkal összefüggő érőit és tulajdonságait foglalja össze. Nincs két ember, akinek az alaphangja azonos lenne az összes síkon, hogy ugyanazt az akkordot képeznék egyidejű megszólaltatáskor. Így minden ember akkordja egyedülálló akár alszik, akár ébren van, akár fizikai testében van, akár azon kívül, mindig ugyanaz, ezért mindig megtalálható. Ha az ember a felső mentális világban, egyedül a kauzális testében tartózkodik, akkordja még akkor is megvan, permanens atomja következtében. A gyakorlott látó, aki érzékelni tudja az akkordot, pillanatnyilag saját eszközét hangolja arra az akkordra, és akarata megfeszítésével kiküldi a hangot, Ha a három világ bármelyikében keresnek valakit az azonnal válaszol rá. A kauzális teste rögtön fellángol, mint a lángoszlop és ezt a látó azonnal észleli. Így jön létre a mágneses összeköttetés. A látó ezt az összeköttetést, mint egy távcsövet használhatja, vagy ha az megfelelőbb számára, öntudatát a fény sebességével villanthatja fel, mintegy annak a másik végéről nézve. Az embernek ez az akkordja az ő igazi okkult neve. Azt is mondják, hogy az ember igazi nevét minden beavatáskor megváltoztatják, mert minden beavatás egyúttal a hivatalos elismerése és beteljesítése annak az állapotnak, amellyel az ember mintegy magasabb oktávra emelkedett, s ettől fogva akkordjának is másként kell hangzania. Az embernek ezt a nevét nem szabad összetéveszteni az Augoeides névvel, mert ez az egó három princípiumának az akkordja, amit az atmikus, a buddhikus és a mentális atomok rezgései és a mögöttük lévő Monád okoznak. Ezt az akkordot ténylegesen nem lehet látni, vagy hallani, csak egy összetett érzékeléssel lehet felfogni, amihez a kauzális testben és az összes alsó eszközben lévő öntudat gyakorlatilag egyidejű aktivitása szükséges. Így tehát minden ember kimondja saját igazi nevét. Mint ahogy az embernek az anyagi síkon megvan a saját egyénisége, amit a nyomozó kutya követni tud, így megvan a saját szellemi hangzása is. Azok, akik hallani képesek ezt a hangjukat a belső világokban, tudják, milyen fokon vannak a fejlődés létráján, mit tehetnek és mit nem. A szabadkőművesek ezt az akkordot mint az ember saját „kopogását”, saját „üzenetét” ismerik fel, amit a belső Én hoz létre, s a mi megnyitja az utat az igazi páholy felé az ember számára. Az Augoeides a megdicsőült ember, az a név, amit néha az ember három felső princípiumának, Atma, Buddhi, és Manasznak adnak, és ami az egót adja a kauzális testben. Ez magában foglalja annak a lényegét, ami az elmúlt életekben a legjobb volt benne, az a test, ami többé-kevésbé már tökéletes képet mutat. Ebből az eszközből a kauzális fokozaton nemcsak az ember elmúlt történetét lehet meglátni, hanem jövendőjének jelentős része is feltárul.

XXVIII. FEJEZET AZ AKASHA FELJEGYZÉSEK

90

A mentális síkról szóló semmilyen leírás nem lehet tökéletes az úgynevezett Akasha feljegyzésekről szóló beszámoló nélkül. Erről gyakran, mint a Természet emlékezetéről, karmikus feljegyzésekről, vagy a Lipikák könyvéről beszélnek. Ez a szó, Akasha, valamelyest megtévesztő lehet, mert bár a feljegyzéseket az Akashából, a mentális sík anyagából olvassák ki, ezek valójában nem tartoznak ehhez a síkhoz. A korábbi irodalomban még ennél is kevésbé megfelelő elnevezést használtak (az asztrális fény feljegyzései), mert ezek a feljegyzések jóval magasabban vannak, mint az asztrális sík és oda annak csak töredékei juthatnak el, mint ahogy ezt most látni fogjuk. Az Akasha szó azért megfelelőbb, mert a mentális síkon jutunk először határozott érintkezésbe a feljegyzésekkel és csak itt lehetséges velük megbízható munkát végezni. A tanítvány előtt már ismeretes az a tény, hogy ahogy az ember halad fejlődési útján, kauzális teste, amely meghatározza aurájának kiterjedését, terjedelmében, tisztaságában és színeiben gyarapodik. Ha ezt a gondolatmenetet egy végtelenül magasabb fokon követjük, akkor ahhoz az ideához jutunk, hogy a Nap Logosz az egész naprendszerünket magába foglalja. Ezért bármi is történik rendszerünkben, az megvan a Logosz öntudatában is. Ebből következik, hogy az igazi feljegyzés tulajdonképpen az Ő emlékezete. Ezen kívül éppen olyan világos, hogy bármilyen síkon is létezik ez az emlékezet, az mindenképpen sokkal magasabb szintű az általunk ismertnél. Következésképpen bármilyen feljegyzést is találunk, amit el tudunk olvasni, az csak az alsó síkok sűrű közegében való visszatükröződése a nagy eredetinek. Ezeket a feljegyzéseket a buddhikus, a mentális és az asztrális síkokon ismerjük és fordított sorrendben fogunk róluk beszélni. Az asztrális síkon a visszatükröződés különösen tökéletlen. Az itt található feljegyzések végletesen töredékesek és gyakran igen komoly mértékben torzultak. A vízről való hasonlat, amit oly gyakran használnak az asztrális világ jelképeként, különösen megfelelő ebben az esetben. A visszatükröződés a csendes vízben a legjobb esetben is csak tükörkép, két dimenzióban ábrázolva a három dimenziós tárgyakat. Csak alakjukat és színüket mutatja. Ha a víz felszíne felborzolódik, a tükröződés annyira megtörik és eltorzul, hogy csaknem teljesen használhatatlan, sőt félrevezető, mint a tükrözött tárgy igazi formájának és megjelenésének mutatója. Az asztrális síkon azonban nincs semmi olyan, ami megfelelne egy nyugodt felületnek. Éppen ellenkezőleg, ott gyors és ijesztő mozgások vannak. Ezért nem kaphatunk tiszta és határozott tükörképet. Így az a tisztánlátó, aki csak az asztrális látás képességének van birtokában, sohasem számíthat arra, hogy a múltból eléje tárult képek pontosak és tökéletesek lesznek. Itt-ott egyes részletek lehetnek tökéletesek, de nem tudja felismerni, melyek azok. Hosszú és gondos gyakorlás által megtanulhatja megkülönböztetni a megbízható benyomásokat a megbízhatatlanoktól, s így a töredékes tükröződésekből összeállíthatja a tükrözött tárgy valamilyen képét. De rendszerint már sokkal előbb ki fogja fejleszteni a mentális látást, mielőtt ezeken a nehézségeken túljutna, ami aztán feleslegessé teszi ezt a munkát. A mentális síkon az állapotok nagyon különbözőek. Itt a feljegyzések teljesek és pontosak és lehetetlen tévedni a leolvasásban. Ez annyit jelent, hogy akárhány tisztánlátó vizsgált a mentális látással egy bizonyos feljegyzést, mind pontosan ugyanazt látták és benyomásaik pontosak voltak a leolvasottakról. A kauzális test képességeivel a feljegyzések leolvasásának feladata még könnyebb. Valóban úgy látszik, hogy a leolvasás tökéletességéhez (amennyire az a mentális síkon lehetséges), az egónak teljesen ébernek kell lennie, hogy a mentális sík atomanyagát használhassa. Jól ismert dolog, hogy ha több személy tanúskodik egy adott eseményről a fizikai világban, vallomásaik néha jelentős mértékben eltérnek egymástól. Ez a helytelen megfigyelés következménye, mert mindegyik rendszerint az eseményeknek csak azokat a sajátosságait fogja meglátni, amelyek leginkább hatással voltak rá.

91

Ezek a személyes jellegzetességek nem hatnak majd érezhetően a kapott benyomásokra a mentális síkon történő megfigyeléseknél. Mert minden egyes megfigyelő alaposan felfogja az egész tárgykört és így lehetetlen lesz, hogy csak egy részletét lássa annak. Azonban mégis történhet tévedés, amikor a kapott benyomásokat az alsóbb síkokra továbbítják. Ennek okait két csoportra oszthatjuk, amelyek a megfigyelőben magában rejlenek, és abban a nehézségben, hogy a feladatot lehetetlen tökéletesen teljesíteni. A dolgok természeténél fogva a mentális sík tapasztalatainak csak kis töredékét lehet egyáltalán kifejezni szavakkal a fizikai síkon, mivel minden kifejezés csak részlegesen fedi a valóságot. Ezért a vezető teozófusok által végzett tisztánlátó kutatásokat többen ellenőrzik, mielőtt azokat nyilvánosságra hoznák. Eltekintve a személyi sajátosságoktól, még azzal az eredendő nehézséggel is kell számolni, amelyek akkor jelentkeznek, amikor a magasabb síkról az alacsonyabbra akarunk benyomásokat továbbítani. A festőnek az a feladata, hogy háromdimenziós tárgyakat sík felületen ábrázoljon, amelynek természetesen csak két dimenziója van. Így még a legtökéletesebb kép is valójában végtelenül elmarad az ábrázolt valóságos jelenettől, mert alig akad egy vonal, vagy szög, ami ugyanolyan lenne, mint amilyen az az ábrázolt tárgyon. Mindez csak igen szellemes kísérlet arra, hogy vonalak és szögek segítségével egy kétdimenziós felületen ugyanolyan benyomást keltsünk, mint a valóságos tárgy a három dimenzióban. Így csak olyan módon hathat ránk, hogy esetleg felidézi előző tapasztalatainkat a tenger zúgásáról, a virágok illatáról, a gyümölcs ízéről, vagy a felületek keménységéről illetve lágyságáról. Még nagyobb nehézségekkel találkozik a tisztánlátó, amikor megpróbálja a mentális jelenségeket a fizikai síkhoz tartozó nyelvezettel kifejezni, mert, mint ahogy azt már az egyik előző fejezetben említettük, a mentális világnak öt dimenziója van. Bizonyos mértékben a feljegyzések megjelenése is különbözik ahhoz képest, amilyen feltételek között azokat képesek vagyunk látni. Az asztrális síkon a tükröződés rendszerint egyszeri kép, bár alkalmilag a látott ábrázolatok mozognak is. A mentális síkon két nagyon eltérő aspektus van. Először is, ha a megfigyelő nem irányul kifejezetten rájuk, akkor a feljegyzések egyszerűen csak a történések hátterét alkotják. Ilyen körülmények között ezek csupán a nagy öntudat egy sokkal magasabb síkon való szüntelen tevékenységének tükröződései, ami sokban emlékeztet a mozgófényképre. A tükrözött formák ténykedése állandóan folyik, mintha az ember egy távoli színpadon figyelné a színészeket. Másodszor, ha gyakorlott megfigyelő figyelmét bármilyen jelenetre irányítja, akkor, mivel ez az akadálytalan gondolat síkján van, azonnal megjelenik előtte. Például, ha Julius Cézár britanniai partraszállását akarja látni, akkor azonnal ott találja magát, nem úgy, mintha egy képet nézne, hanem ténylegesen ott áll a parton a légionáriusok között és az egész jelenet körülötte megy végbe, pontosan úgy, ahogy az esemény Krisztus előtt 55-ben megtörtént. De a megfigyelőnek az is hatalmában áll, hogy meggyorsítsa az eseményt, így az, ami egy év alatt történt meg, akár egy óra alatt is lejátszódhat. Az eseményeket bármelyik pillanatban meg is állíthatja, hogy tetszés szerinti ideig szemlélhesse őket. Nemcsak lát mindent, mintha valóban jelen lett volna az eseményeknél, hanem hallja és megérti az emberek beszélgetését, tudatában van gondolataiknak és tetteik indító okainak is. Van egy különleges lehetőség is, amelynél a kutató még szorosabb kapcsolatba kerülhet a feljegyzésekkel. Ha olyan jelenetet figyel meg, amelyben ő maga is részt vett, akkor két lehetősége van. Az egyik az, hogy a rendes módon figyeli meg azt, csak mint néző, akinek betekintése és részvétele tökéletes, vagy pedig azonosítja magát azzal a rég meghalt személlyel és átéli annak gondolatait és érzelmeit. A tanuló láthatja tehát, hogy milyen lehetőségek tárulnak az elé az ember elé, aki birtokában van annak az erőnek, amellyel tetszése szerint olvashatja az Akasha feljegyzéseket. Az egész történelmet kényelmesen áttekintheti, kijavíthatja azt a sok tévedést és félreértést, amelyek az idők során belekerültek a történetírók beszámolóiba. Megfigyelheti az időközben végbement geológiai változásokat is, amelyek a Föld felszínén végbementek.

92

Rendszerint bármely megvizsgált feljegyzés időpontját meg lehet állapítani, de ez meglehetősen nagy fáradságot és ügyességet igényel. Erre többféle lehetőség van: 1. A megfigyelő beletekinthet a képben szereplő egyik értelmes személy elméjébe, és innen olvashatja le a feltehető időpontot. 2. Megfigyelheti a dátumot valamely levélen, vagy iraton. 3. Fordulhat valamilyen egykorú feljegyzéshez is, amelynek időpontját a rendes történelmi források alapján könnyen megállapíthatja. Az aránylag nem régi időpontokat könnyű dátum szerint megállapítani. De ha ősrégi időkről van szó, akkor már más módszereket kell használni. Még ha le is tudjuk olvasni a keltezést egy képben szereplő személy elméjéből, felmerül a nehézség, hogy az akkori időszámítási módszert a megfigyelő által használthoz viszonyítsuk. Ezekben az esetekben a megfigyelő lepergeti maga előtt az eseményeket (bármely kívánt sebességgel) és az ismert dátumtól számozva megszámolhatja az éveket. De ha ezer évekről van szó, akkor ez a módszer meglehetősen unalmas lenne a gyakorlatban. Ezért ilyenkor a megfigyelő megjegyez például egy pontot az égen, ahová a Föld meghosszabbított tengelye mutat, s így a precessziók alapján kiszámíthatja az időpontot. Ha millió évekkel ezelőtti feljegyzésekről van szó, akkor a napéjegyenlőségi precessziókat (kb. 26 000 év) lehet egységként használni. Ilyen esetekben nem szükséges az abszolút pontosság, elegendő kerek számokkal dolgozni. A feljegyzések pontos leolvasása csak alapos gyakorlással lehetséges. Amint láttuk, mentális látás szükséges ahhoz, hogy a leolvasás pontos legyen. Ahhoz, hogy a tévedések lehetőségét a minimumra csökkenthessük, a mentális látásnak olyan fokúnak kell lennie, hogy a kutató fizikai teste éber állapotban is tökéletesen a rendelkezésére álljon. De hogy ezt elérhesse, évekig tartó munkára és szigorú önuralomra van szükség. Sőt, mivel az igazi feljegyzések olyan síkon vannak, amely jóval a jelenlegi felfogóképességünk fölött van, ahhoz, hogy ezeket tökéletesen megérthessük, olyan képességek szükségesek, amelyek sokkal magasabb fokon vannak, mint amit az emberiség eddig kifejlesztett. Ezért a jelenlegi állapotunkban az egész tárgykörről alkotott képünknek szükségképpen tökéletlennek kell lennie, mivel mi azt alulról szemléljük, pedig felülről kellene. Az Akasha feljegyzéseket nem szabad összetéveszteni az emberek által alkotott gondolatformákkal, amelyek nagy tömegben léteznek úgy a mentális, mint az asztrális síkon. A szentek és látnokok sok víziója nem a valódi Akasha feljegyzésekből való, hanem azok csak az illető személyekről alkotott gondolatformák. A feljegyzések olvasásának egyik módja a pszichometriai módszer. Ismeretes, hogy az anyag részei és az eseményekről szóló feljegyzések között bizonyos magnetikus kapcsolat, illetve rokonság van. Ezek a részek a környezetben lejátszódó dolgokról is rendelkeznek benyomásokkal. Ez a rokonság lehetővé teszi, hogy az illető dolog mint közvetítő működjék a feljegyzések és azon személy képessége között, aki a feljegyzésekben olvas. A nem gyakorlott tisztánlátó rendszerint csak akkor tudja leolvasni a feljegyzéseket, ha van valami fizikai kapcsolat közte és az általa vizsgálni kívánt tárgykör között. A tisztánlátás gyakorlásának ez a módja a pszichometria. Ha például a pszichometriát gyakorló személy kezébe egy követ adunk, mondjuk Stonehengeből, az látni fogja ezeket a romokat, és le tudja írni őket, valamint a körülötte lévő vidéket is. Ezen kívül az is lehetséges, hogy látni fogja a Stonehenge-vel összefüggő eseményeket is, például a druida szertartásokat. Nagyon valószínű, hogy a közönséges emlékezet is ennek az elvnek egy másféle kifejeződése. A jelenetek, amelyeken keresztülmegyünk életünk folyamán, úgy tűnik, hogy úgy hatnak az agysejtekre, hogy kapcsolatot hoznak létre az agysejtek és a feljegyzések különböző részei között, s így emlékezünk arra, amit láttunk. Még a gyakorlott tisztánlátónak is szüksége van valamiféle kapcsolatra, hogy az egyes események feljegyzéseit megtalálja, amelyekről előzőleg nem volt tudomása. Erre különböző lehetőségek vannak. 1. Ha már meglátogatta az esemény színhelyét, felidézheti annak a képét,

93

aztán átfuthat az eseményeken egészen addig, amíg el nem éri a kívánt időszakot. 2. Ha még nem látta kérdéses helyet, akkor visszamehet időben az esemény időpontjáig, és ezután megkeresheti azt, amit akar. Megvizsgálhatja az adott időponthoz tartozó feljegyzéseket, s akkor nem lesz nehéz megtalálni például egy neves személyt, aki az eseménnyel összefüggésbe hozható. Ekkor rátérhet az ezzel a személlyel kapcsolatos feljegyzésekre, s így eljuthat ahhoz az eseményhez, amelyre szüksége van. Láthatjuk tehát, hogy a Természet emlékezetében való olvasás képességének különböző fokozatai vannak. Van néhány gyakorlott tisztánlátó, aki tetszése szerint vizsgálhatja a feljegyzéseket. Vannak a pszichometriát gyakorlók, akiknek szükségük van egy, az elmúlt eseménnyel összefüggő tárgyra, hogy kapcsolatba kerülhessenek azzal a múltbeli eseménnyel. Vannak aztán olyanok is, akik alkalmilag kapnak lökésszerű felvillanásokat a múltból. Vannak kristálynézők, akiknek néha sikerül kevésbé megbízható asztrális teleszkópjukat (lásd. Az asztrális test c. könyvet) valamilyen régmúlt jelenetre irányítani. Ezeknek az erőknek első megnyilvánulásait sokszor öntudatlanul gyakorolják. Így sok kristálynéző öntudatlanul figyel jeleneteket a múltból, és nem tudja azokat megkülönböztetni a jelen vízióitól, míg más, bizonytalan pszichikus képességű egyének is figyelnek képeket, melyek állandóan a szemük elé tárulnak, és sohasem tudatosul bennük az, hogy tulajdonképpen pszichometriával foglalkoznak és így szemlélik a tárgyakat, amelyek körülöttük vannak. A pszichikusok ezen osztályának egyik változata az az ember, aki képességeit csak személyekkel kapcsolatban tudja használni, tárgyakkal nem, ami ennél a képességnél inkább megszokott. Az ilyen pszichikusok néha, ha egy idegennel találkoznak, felvillanhat bennük egyegy jelentősebb esemény ennek a személynek az életéből. Máskor azonban semmit sem tapasztalnak. Ritkán találkozhatunk olyan személyekkel, akiknek részletes látomásaik vannak azoknak a személyeknek a múltjából, akikkel találkoznak. Kiváló példa erre a német író, Zsokké, aki ezt a képességét részletesen leírja önéletrajzában. Bár ennek a könyvnek nem tárgya a buddhikus síkkal való foglalkozás, a teljesség kedvéért azért röviden utalunk az ezen a síkon található feljegyzésekre. A buddhikus síkon található feljegyzések, a Természet emlékezete, tulajdonképpen sokkal több, mint emlékezet, a szó hétköznapi értelmében. Ezen a síkon nincsenek többé időbeli és térbeli korlátozások. A megfigyelőnek nincs szüksége arra, hogy az események sorozatán áttekintően haladjon át, mert múlt, jelen és jövő egyidejűleg jelennek meg neki, mivel az "Örök jelenben" van, akárhogy is hangzik ez a fizikai síkon. A Logosz öntudatánál, de még a buddhikus síknál is sokkal alacsonyabb szinten, világos, hogy a „feljegyzés” nem csupán emlékezet, mert mindaz, ami a múltban történt, és ami a jövőben történni fog, most megy végbe a szeme előtt, éppen úgy, mint azok az események, amit jelennek nevezünk. Bármilyen hihetetlennek hangzik is ez, mégis igaz. Egy egyszerű és tisztán fizikai hasonlat lesz a segítségünkre abban, hogy legalább részben megérthessük, hogyan látható, ha nem is a jövő, de a múlt és a jelen egyidejűleg. Ha a következő két feltételt tényként elismerjük: 1. Hogy a fizikai fény normális sebességével végtelen távolságra és veszteség nélkül képes utazni. 2. Hogy a Logosz, mivel mindenütt jelen lévő, a térnek minden pontján egyidejűleg, tehát nem egymásutániságban, van jelen. Ha elfogadjuk ezeket a tételeket, ebből szükségszerűen az következik, hogy mindennek, ami valaha is történt a világ kezdetétől fogva, egyidejűleg kellett megjelennie a Logosz szemei előtt és nem csupán, mint emlékezet, hanem ténylegesen (tényleges történésként), amit Ő megfigyelt. Továbbá, tudatának egyszerű mozdulata által a téren keresztül, Ő nemcsak folyamatában lesz tudatában minden eseménynek, ami csak történik és olyan ütemben, ahogyan az történik akár az időben hátrafelé, akár előre. Ez azonban még nem magyarázza meg a jövő látását. Ezt jelenleg még nem tudjuk megmagyarázni és eltekintve a metafizikai meggondolásoktól, csupán azok állításaira alapozhatunk, akik már olyan fejlettségi fokot értek el, hogy már bizonyos szintig képesek a jövőbe látni. A jövőt nem lehet annyira tisztán látni, mint a múltat, mert a jövő meglátásának a képessége egy magasabb síkhoz tartozik. Ezen kívül, bár az előre látás nagymértékben lehetséges a mentális

94

síkon, az még nem tökéletes, mert ha a sors hálójába bárhol egy fejlett ember belenyúl, az ő erőteljes akarata új szálakat szőhet a sorsba és megváltoztathatja az eljövendő élet szövedékét. A hétköznapi és fejletlen ember élete folyását, mivel neki úgyszólván nincs is saját akarata, nagyon gyakran tisztán előre meg lehet látni. De ha már az egó veszi kezébe bátran a jövőjét, ennek a jövőnek a pontos előre látása lehetetlen. Az az ember, aki atmikus testét is tudja használni, érintkezésbe léphet az Egyetemes Emlékezettel, de csak saját fejlődési láncának korlátjain belül. A XII. fejezetben említettük az esetleges plagizálás lehetőségét. Néha előfordul, hogy két író egy időben látja ugyanazt az Akasha feljegyzést. Ebben az esetben nemcsak hogy plagizálják egymást, hanem, bár mindegyikük azt hiszi magáról, hogy ő maga a cselekmények megteremtője, ténylegesen mind a ketten a világ valóságos történéseit plagizálják.

XXIX. FEJEZET A MENTÁLIS SÍK LAKÓI A mentális sík lakói, hasonlóan az asztrális síkhoz, három osztályba sorolhatók. 1. Emberi, 2. Nem emberi, 3. Mesterséges lények. Mivel az ember gonosz szenvedélyeinek produktumai, amelyek oly nagy tömegben fordulnak elő az asztrális síkon, nem létezhetnek a mentális síkon, azok az alcsoportok, amelyekkel foglalkozni fogunk, sokkal kisebbek, mint az asztrális lények esetében. Az alsó mentális sík lakói Emberiek Testben lévők

Testetlenek

Nem emberiek

Mesterségesek

Adeptusok

Emberi lények A devachanban

Rupadévák Állati csoportlelkek

Elementálok

Beavatottak

Egyéniesült állatok

Magasan fejlett Második elemi birodalom Emberek ----------------------------------------------------------------------------------------------------------Láthatjuk tehát, hogy kényelmi szempontból az emberi lényeket két csoportba sorolták, testben lévőkre, akiknek még megvan a fizikai testük és a „halottakra” vagyis, akiknek már nincs meg a fizikai testük. 1.

Azok az emberi lények, akik mialatt még kötve vannak a fizikai testhez, teljes tudatossággal és aktivitással működnek a mentális síkon, vagyis az Adeptusok, vagy beavatott tanítványaik, mivel amíg a Mester meg nem tanítja tanítványát arra, hogyan használja a mentális testét, addig ő képtelen lesz még az alsó fokokon is szabadon mozogni.

Az Adeptusok és a beavatottak, mint ragyogó, élénk színű gömbök jelennek meg, amelyek, amerre csak elhaladnak, minden káros befolyást elűznek, a tökéletes boldogság érzését keltve, amit gyakran még azok is észlelnek, akik közvetlenül nem érzik a jelenlétüket. Ők a mentális síkon végzik fontos munkájuk legnagyobb részét, különösen annak felső szintjein, ahol az egyéniség (az egó) közvetlenül tud tevékenykedni. Erről a síkról áramoltatják le legnagyszerűbb szellemi befolyásukat a gondolatok világára. Innen ösztönzik a különböző nagy és jótékony hatású

95

mozgalmakat. Innen kapják a közvetlen tanításokat azok a tanítványok, akik már eléggé előrehaladottak ahhoz, hogy fel tudják fogni azokat. Az Adeptusok (Mesterek) a mentális sík legmagasabb, úgynevezett atomi síkján tartózkodnak legnagyobbrészt. Az esetek legnagyobb részében azok, akik ezt az úgynevezett Asheka fokozatot elérik, már nem térnek többé vissza a fizikai, asztrális, mentális, illetve kauzális testekbe, hanem állandóan azon a fokon élnek. S ha az alsóbb síkokon van dolguk, ideiglenesen annak a síknak az anyagából vonnak maguk köré eszközt. Annak érdekében, hogy jobban megértsük a mentális sík és annak lakói állapotai, meg kell említenünk azokat, akik nincsenek jelen ezen a síkon. A mentális világ jellegzetessége az önzetlenség és spiritualitás, következésképpen a fekete mágusoknak és tanítványaiknak ezen a síkon nincs helyük. Annak ellenére, hogy ezek közül sokan nagyon fejlett intellektussal rendelkeznek, így mentális testük anyaga is nagyon aktív és érzékeny, irányulásaik minden esetben valamiféle személyes vágyhoz kötődnek, ezért a mentális testnek csak azzal az alacsonyabb részével tudják magukat kifejezni, amely elválaszthatatlanul összekeveredett az asztrális anyaggal. Ennek a korlátozásnak szükségszerű következménye az, hogy tevékenységük csak az asztrális és a fizikai síkra korlátozódhat. Annak az embernek, akinek egész élete gonosz és önző, lehetnek olyan időszakai, amikor tiszta, elvont gondolatok töltik el, és amikor használhatja mentális testét, feltéve, hogy megtanulta, hogyan kell azt használni. De abban a pillanatban, amikor gondolatai személyes elemmel keverednek, és valami rosszra irányulnak, a gondolat többé már nem elvont, így az ember ismét az asztrális síkon találja magát, és az asztrális anyaggal dolgozik. Elmondhatjuk tehát, hogy a fekete mágus csak akkor képes a mentális síkon dolgozni, ha elfelejti, hogy fekete mágus. De még ha ezt meg is tudja tenni, csak azokat az entitásokat észlelheti a mentális síkon, akik ott tudatosan dolgoznak és nincs lehetősége arra, hogy olyanokat észleljen, akik a devachanban tartózkodnak, mert azok el vannak különítve saját világukban, ahová semmi kellemetlen, vagy rossz nem hatolhat be kívülről. A hétköznapi ember álmában, vagy a pszichikusan képzett ember transz állapotában bejuthat a mentális világba, de ez igen ritkán fordul elő. Ennek abszolút előfeltétele a tiszta élet és a tiszta célok. De ebben az esetben is csak igen halvány elképzeléseik lesznek az ottani benyomásokról. Emberi lények test nélkül. Ebbe az osztályba azok tartoznak, akikről már az előző fejezetekben beszéltünk. 2.

Nem emberi lények.

Már Az asztrális test c. műben is említettük, hogy alkalmilag az asztrális síkon is találhatók bizonyos kozmikus lények, akik más bolygókról, vagy más rendszerekből jöttek át látogatóba. Ilyen látogatók sokkal gyakoribbak a mentális síkon. Ezeknek a lényeknek a leírási emberi nyelven úgyszólván lehetetlen, úgy hogy erre nem is vállalkozhatunk. Ezek igen magasztos lények és nem is foglalkoznak egyénekkel, hanem csak nagy kozmikus folyamatokkal. Azok, akik a mi világunkkal vannak kapcsolatban, a karma törvényének a végrehajtói. Ezen kívül a Föld és a tengerek változásaival és a földrengésekkel, szökőárakkal és más szeizmikus jelenségekkel vannak kapcsolatban. Rupadévák. Ezeket a lényeket a hinduk és a buddhisták déváknak, a zoroasztriánusok az Ég és a Föld urainak, a keresztények és a mohamedánok angyaloknak, mások Isten Fiainak ismerik és nevezik. Ők olyan szellemi birodalmat alkotnak, akik az emberi fejlődéstől különböző fejlődési hullámhoz tartoznak, amit az emberi fejlődési hullám feletti következő fokozatnak tekinthetünk úgy, ahogy az emberi fejlődési fokozat van közvetlenül az állati fejlődési fokozat fölött. Van azonban egy fontos

96

különbség. Míg az állat csak az emberi fokozatba mehet át, addig az emberi lénynek, ha elérte a mesteri fokozatot, többféle választási lehetősége van. Ezek közül az egyik a dévák fejlődési vonala. Bár a dévák kapcsolatban vannak a Földdel, nincsenek hozzá kötve, hanem a Lánc egésze, mind a hét világával számukra egy és ugyanaz. Az ő fejlődésük a hét lánc nagy rendszerén át halad. A dévák seregei a Naprendszer más emberiségeinek soraiból származnak, melyek némelyike alacsonyabb, mások magasabb fejlődési fokon vannak, mint mi. De a mi emberiségünknek is egy igen kis része már eléggé fejlett ahhoz, hogy csatlakozhasson hozzájuk. Az minden esetre biztos, hogy az ő számos osztályukból van olyan, amelyik soha nem haladt át a mi emberiségünkhöz hasonló fejlődési fokon. A dévákról egyenlőre nem sokat tudunk. Egy biztos, jelentősen magasabb fejlődési foko vannak, mint mi. Ugyanis a mesteri fokozat az, amelynek az elérésére az emberiségnek a hetedik fejlődési kör végére törekednie kell. Akkorra azonban a dévák fejlődése már sokkal magasabb fokon fog állni. Számukra is van azonban egy meredekebb és rövidebb út, ami szédítően fenséges magasságokba visz. Az angyaloknak, vagy déváknak legalább annyi rendjük van, ahány emberi faj létezik és mindegyik típusban erő, értelem és általános fejlődés van úgy, hogy együttesen százféle változat is van. Az angyalokat a keresztény egyház kilenc rendre osztotta. Ezek felsorolása a Szentmise prefációjáőban van. Ez a kilenc rend a következő: Angyalok, Arkangyalok, Trónok, Uralmak, hercegségek, Erények, Hatalmak, Kerubok és Szeráfok. Ezek közül hét a nagy sugarakhoz tartozik, amelyekből a Naprendszer tevődik össze, és kettőt kozmikusnak nevezhetünk, mert más rendszerekkel közösek. Minden rendben több típus van. Minden rendben vannak olyanok, akik dolgoznak, akik a szomorúaknak és a bajban lévőknek segítenek, és akik az elköltözöttek nagy tömegei között munkálkodnak. Vannak, akik őrködnek, akik meditálnak, míg mások azon a fokon vannak, ahol főként saját fejlődésükkel vannak elfoglalva. A zenének is vannak angyalai, akik a zene útján fejezik ki magukat úgy, mint mi a beszéddel. Számukra egy arpeggio üdvözlet, egy fuga beszélgetés, egy oratórium szónoklat. Vannak angyalai a színeknek is, akik izzó színárnyalatok kaleidoszkópszerű változásaival fejezik ki magukat. Vannak olyan angyalok is, akik illatok útján kommunikálnak egymással. Ennek a típusnak egyik alosztálya füstölők angyalait foglalja magába, akik ezeknek a rezgéseit kedvelik, és ebben találnak élvezetet. Van még egy fajta, akiket a természet szellemekhez, vagy elfekhez sorolhatunk, akik nem illatok segítségével fejezik ki magukat, hanem csak ilyen kiáramlások által élnek és mindig ott találhatók, ahol ilyen füstölőket égetnek. Sokféle változatuk van. Némelyek a durva és undorító szagokkal táplálkoznak, mások a kellemes és rafinált illatokkal. Vannak ezek között, kik különösen a tömjén illathoz vonzódnak, ezért ezeket olyan templomokban lehet megtalálni, ahol tömjént használnak. Azokat, akik megtanulták, hogyan kell felismerni és reagálni a Szentmise Prefációjának ősi hívására, s akik az erő szétosztásával vannak megbízva, gyakran angyali küldötteknek is nevezik. Ezek közül némelyek már teljesen járatosak az ilyen jellegű munkában, mások még újoncok, akik buzgón tanulják, mit és hogyan kell tenniük. Az angyali fejlődés módszere főként a szolgálat, ezért a mise rendkívül jó alkalom nekik a szolgálatra és ezt készségesen el is végzik. A csendes mise alkalmával az irányító angyal válaszol először a pap által kibocsátott hívásra és gyűjti össze a többit. Az énekes misénél az ősi dallam vonzza oda őket és ott készen állnak, hogy a megfelelő időben csatlakozzanak. Az angyalok által teljesített szolgálat nagyon sokféle. Csak kevesen kerülnek közülük kapcsolatba emberi lényekkel, s főként a vallásos szertartásokkal kapcsolatban. A keresztény szertartásokban invokált angyalok spirituális fejlődésükben sokkal magasabb szinten állnak, mint mi emberek. A szabadkőművességben is hívnak angyali segítséget, de ezek fejlődésben és intelligenciában közelebb állnak az emberi fokhoz és mindegyikük hoz magával alárendelteket is, akik teljesítik utasításaikat.

97

Minden szabályszerűen létrehozott szabadkőműves páholy egy, a hetedik sugárhoz tartozó angyal felügyeletére van bízva, aki ügyeit irányítja. Az angyalok közül egynek sincs olyan fizikai teste, mint nekünk. Legalsóbb rendjüket kámadéváknak nevezik és legalsóbb testük az asztrális test. A következő osztály a rupadéváké, akiknek a teste az alsó mentális anyagából van, és akik a mentális sík négy alsó fokozatán tartózkodnak. A harmadik osztály az arupadéváké, testük a felső mentális (kauzális) anyagából van. Ezek fölött van még négy nagy osztály, akik Naprendszerünk négy felső síkját népesítik be. A dévák birodalma fölött vannak a planetáris szellemek nagy seregei. Ebben a könyvben főleg a Rupadévákkal foglalkozunk. A dévák körülbelül olyan rokonságban vannak a természet szellemekkel egy magasabb fokon, mint amilyen rokonságban az ember van az állatokkal egy alacsonyabb fokon. S amint az állat az individualizációt csak az ember segítségével érheti el, úgy látszik, hogy a természet szellem is csak akkor tud az egyéniesülés útjára lépni, ha egy dévához csatlakozik. A dévák sohasem válnak emberré és legtöbbjük már az emberi fok fölött áll, de vannak közöttük néhányan, akik a múltban emberek voltak. A dévák teste folyékonyabb, mint az emberé és sokkal nagyobb kiterjeszkedésre és összehúzódásra képes. Ezen kívül bizonyos tüzes tulajdonsága is van, ami világosan megkülönbözteti őket az emberektől. A dévák aurája olyan nagy változásokra képes, hogy például, megfigyelték, hogy egy déva aurája, amely rendes körülmények között 130-140 m átmérőjű volt, több kilométer átmérőjűre terjedt ki. A déva aurájának színei inkább lángszerűek, mint felhőszerűek. Az emberé úgy néz ki, mint egy különlegesen ragyogó és finoman izzó gázfelhő, a déváé pedig, mint egy lángtömeg. A dévák sokkal inkább aurájuk fölött élnek, mint az ember. Míg az ember aurájának 99%-a a fizikai testen belül van, addig a déváknál ez az arány sokkal kisebb. A dévák rendszerint mint gigantikus nagyságú emberi lények jelennek meg az ember előtt. Nagy tudás és erő birtokosai és nagyszerű a megjelenésük. Úgy írják le őket, mint sugárzó, tündöklő teremtményeket milliónyi színárnyalatban, akik a szivárványhoz hasonlóan változtatják színeiket. Fenséges és nyugodt energiát és ellenállhatatlan erőt testesítenek meg. János apostol Jelenéseinek 10. Része első versében egyiküket a következőképpen írja le: „És láték egy másik erős angyalt az égből leszállani és a fején szivárvány volt és az orcája olyan vala, mint a Nap és a lába, mint a tűzoszlopok. Hangjuk, mint sok víz zúgása.” A dévák is hoznak létre gondolatformákat úgy, mint az emberek, de az ő gondolatformáik nem annyira konkrétak, mint a mieink, kivéve, ha már magas fokot értek el. Az angyalok természetük szerint jobban általánosítanak, és állandóan nagyszerű terveket szőnek. Mint már említettük, színbeszédet használnak, ami talán nem annyira határozott, mint az emberi beszéd, de bizonyos tekintetben többet fejezhet ki. A déváknál nincsenek olyan beavatások, amelyben mi részesülhetünk. Az ő birodalmuk és a mienk az adeptusi foknál magasabb szinten fut össze. Vannak olyan lehetőségek, amelyekkel az ember átléphet a déva fejlődésbe, még azon a fokon is, amelyen mi vagyunk, vagy ennél alacsonyabban. Nem sokat tudunk a dévák munkájának szabályairól és korlátairól. De sokkal több tevékenységi vonaluk lehet, mint amit mi el tudunk képzelni. Rendszerint nagyon hajlamosak arra, hogy emberi lényeknek példákon keresztül magyarázzák saját vonaluk dolgait, olyanoknak, kik eléggé fejlettek ahhoz, hogy ezeket a dolgokat megértsék. Sok utasítást adtak már ilyen módon, de eddig még nem sok hasznot húztunk belőlük. A dévák különösen szépek, de alsóbb rendjeiknek csak egészen halvány és bizonytalan felfogásuk van a dolgokról és pontatlan is, a tényeket illetően. Így az ember déva barátja nagyon érdekes személyiség lehet, de mivel nincs kapcsolata a tényekkel, amelyek között az emberiség fejlődik, tanácsaikat a legnagyobb óvatossággal kell kezelni, ha azok a fizikai cselekedetekre vonatkoznak. Általánosságban véve a dévák magasabb rendjei fenntartás nélkül működnek együtt az Univerzum nagy tervével, ezért tökéletes a „rend”, mit a természetben találhatunk. Az alsóbb

98

rendekben ez a tökéletes engedelmeskedés inkább ösztönszerű és automatikus és nem tudatos. Elvégzik munkájukat, mert ösztönözve érzik magukat az Egyetlen Akarat által, mely mindenen áthatol. A nemzetek élén álló déva magasztos értelemmel rendelkező lény, aki mindig együttműködik a tervvel. Az alsóbbrendű nemzeti dévák például még a harcmez6őkön is küzdenek saját nemzetük érdekében. Amint értelmük fejlődik, mindinkább együttműködnek a tervvel. A Föld Szelleme az az ismeretlen, titokzatos lény, akinek a teste maga a Föld, nem tartozik a dévák magasabb rendjéhez. Keveset tudunk róla, inkább a rupadévák rendjéhez tartozik. Azok a dévák, akik a mesteri fokozaton túl vannak, a „megismerés” testében élnek (szanszkrit nyelven Jnanandeha). Ennek a testnek a legalsóbb része a nirvánai sík atomja, ami úgy szolgál nekik, mint nekünk a fizikai test. A négy Devaraja-ról, vagyis a Föld kormányzóiról már Az asztrális test c. munkában beszéltünk. Állati csoportlelkek. Az állati csoportlelkek, ahová az állatok többsége tartozik, az alsó mentális síkon találhatók. Egyéniesült állatok. Ezekről már a XII. Fejezet végén beszéltünk. A második elemi birodalom. A mentális elemi esszencia eredetét a II. Fejezetben már leírtuk. Ezzel az esszenciával, illetve ennek a tevékenységével úgy foglalkoztunk, mint az ember mentális teste egy részével, amint azt a gondolatainkban használjuk (a gondolatformáinkban). Ezért itt már csak keveset mondhatunk erről. Három elemi birodalom van: az első a felső mentális, vagyis a kauzális alsíkok anyagát lelkesíti meg. A második a mentális sík négy alsó fokának anyagát. A harmadik az asztrális anyagot. A második birodalomban a legmagasabb alosztály a negyedik alsíkon van. Van még két osztály a három alsó alsík mindegyikén, ami ezen a négy alsíkon két alosztályt tesz ki. Már a II. Fejezetben láthattuk, hogy a mentális esszencia a fejlődés lefelé tartó ívén van, ezért kevésbé fejlett, mint az asztrális esszencia, vagy természetesen a későbbi birodalmak bármelyike, pl. az ásványvilág és rá is mutattunk ennek a ténynek a fontosságára, amit a tanulónak állandóan szem előtt kell tartania. A mentális esszencia, ha lehet, még érzékenyebb a gondolattevékenységre, mint az asztrális esszencia. A kutató figyelmét állandóan ámulatba ejti az a csodálatos finomság, amivel az elme legcsekélyebb, leghalványabb ténykedésére is válaszol. Természetesen ebben a reagálásban van az ő igazi élete, fejlődését az segíti elő, ha gondolkodó lények használják. Ha el tudjuk képzelni, amikor minden gondolati ténykedéstől szabaddá válik, akkor végtelen mennyiségű táncoló atomok tömegeként jelenik meg, telve az élet csodálatos intenzitásával, ami azonban, önmagában csak igen csekély mértékben lenne képes lefelé haladni az anyagba vezető ösvényen. De ha gondolat veszi birtokba és serkenti aktivitásra, tetszetős formákba tömörítve azt a rupa fokozatokon, akkor további impulzust kap, ami a gyakori ismétlés következtében előre ösztönzi útján. Ha egy gondolat a felső fokozatokról a földi dolgok felé irányul, akkor lefelé áramlik és magával viszi az alsó síkok anyagát. Ilyenkor az elemi energiát (esszenciát), amelyből az első fátyolt alakították ki, kapcsolatba hozza ezzel az alsóbb anyaggal, s így ez az esszencia fokozatosan hozzászokik ahhoz, hogy az alacsonyabb rezgésekre válaszoljon és így halad lefelé az anyagba vezető útján. Az esszenciát nagyon jelentősen befolyásolja a zene is, amit a nagy zenészek bocsátanak ki a devachanban (lásd a XII. fejezetet). Világosan fel kell ismerni, hogy óriási különbség van a gondolatnak a saját síkján való nagyszerűsége és ereje és a között az aránylag erőtlen erőfeszítés között, amit mi a fizikai síkon gondolatnak ismerünk.

99

A közönséges gondolat eredete a mentális testben van és amint lefelé áramlik, asztrális anyagba öltözik. Az az ember, aki használni tudja kauzális testét, gondolatait azon a fokon ébreszti, és ezek a gondolatok az alsó mentális esszenciába öltöznek. Következésképpen ezek sokkal finomabbak, sokkal átütőbbek és minden tekintetben hatásosak. Ha a gondolat kizárólag magasabb tárgykörre irányul, rezgései túlságosan finomak ahhoz, hogy az asztrális anyagban nyerjenek kifejezést, de ha ezt az alsó anyagot befolyásolják, akkor sokkal nagyobb hatásuk van, mint azoknak, amelyek ennek az alsó anyagnak a fokain lettek előidézve. Tovább követve ezt a gondolatmenetet: egy beavatottnak a gondolata a buddhikus síkon keletkezik, és kauzális anyagba öltözik. A Mester gondolata az atmikus síkon jön létre, és olyan erőket hoz működésbe az anyagi régiókban, ami normális látókörünk fölött van. 3.

Mesterséges lények, Elementálok.

A mentális elementálokkal, vagy gondolatformákkal az előzőekben már részletesen foglalkoztunk. A mentális világban ezek még nagyobb számban fordulnak elő, mint az asztrális világban. Ezek természetesen sokkal ragyogóbbak és színesebbek, mint az asztrális elementálok. Erősebbek, tovább tartanak és élettelibbek. A Mesterek és a beavatottak sokat használják ezeket a mentális elementálokat. Az általuk létrehozott elementáloknak természetesen sokkal hosszabb az élettartamuk és aránylag nagyobb az erejük, mint azoké, amelyekkel Az asztrális test c. munkában foglalkoztunk.

XXX.FEJEZET A MENTÁLIS TEST HALÁLA Az élet a devachanban, a mennyei világban is véges tehát. A devachani élet akkor ér véget, amikor az ego befejezi az előző asztrális és fizikai életekben gyűjtött tapasztalatainak asszimilálását és kivonja azokból a lényeget. Az összes mentális képesség, amely a mentális testen keresztül jut kifejezésre, a felső mentális, vagy kauzális testbe húzódik vissza. Ezekkel együtt a mentális egység, ami hasonló funkciót tölt be, mint amit a fizikai és az asztrális atomok teljesítenek, szintén visszahúzódik a kauzális testbe, és látens állapotban itt marad mindaddig, amíg újból tevékenységre nem hívják, amikor eljön az újbóli megtestesülés ideje. A mentális egységet az asztrális és a fizikai permanens atommal együtt beburkolják a buddhikus életszövevénybe (lásd a XXXII. fejezetet) és elraktározzák, mint magszerű fénylő részecskét a kauzális testben. Ez minden, ami az egónak az alsó világban viselt testéből megmarad. Maga a mentális test, az igazi ember, az egó, utolsó ruhája, mint mentális holttest marad vissza éppen úgy, ahogy az asztrális és a fizikai testeket is hátrahagyják. Anyaga feloszlik és visszatér a mentális világ általános anyagába. Ebben a kötetben nem foglalkozunk az ember életével a felső mentális, vagy kauzális síkon, de azért, hogy az ember életének történetét ne hagyjuk befejezetlenül két inkarnáció között, röviden érintjük a felső mentális síkon eltöltött életet is. Minden emberi lény, miután befejezte életét az asztrális és az alsó mentális világban, megkapja az egonak legalább egy felvillanását a kauzális testben. A fejlettebbek természetesen határozottan tudatos időszakot töltenek el ott, az egó saját síkján. Az egó tudat pillanatnyi felvillanásában az ember áttekintheti legutolsó életét, mint egészet, s ebből összegyűjtheti a benyomásokat az elmúlt élet munkájának eredményességével, vagy eredménytelenségével kapcsolatban. Ezzel együtt az előtte álló új életről is kap előzetes betekintést, a feladatról, amit meg kell tanulnia, vagy az előmenetelről, amit meg kell valósítania. Az egó csak nagyon lassan ébred rá ezeknek a felvillanásoknak az értékére. Viszont ha megérti őket, akkor már fel is tudja azokat használni. Lassanként eléri azt a fokot, amikor ez a felvillanás

100

többé már nem pillanatnyi, amikor már a felmerülő kérdést alaposabban meg tudja fontolni és szentelhet is bizonyos időt eljövendő élete terveinek. Az egónak saját síkján eltöltött életéről ezen sorozat negyedik könyvében, A kauzális test c. könyvben lesz szó.

XXXI. FEJEZET A SZEMÉLYISÉG ÉS AZ EGÓ Most rátérünk a személyiség és az egó közötti viszony tárgyalására. Mivel az egót még nem tanulmányoztuk (ezt a következő kötetben, A kauzális test c. műben tesszük meg), ezért nem tudjuk teljes körűen megvizsgálni az egó és a személyiség közötti kapcsolatot. Ezen kívül, ebben a kötetben inkább a személyiség szempontjából vizsgálódunk és nem az egó szempontjából. A következő kötetünkben a kauzális testről, majd újra rátérünk erre a témára, akkor már főleg az egó szempontjából vizsgálódva, mivel ez a téma rendkívül fontos. A személyiség abból az ideiglenes eszközből áll, amelyen keresztül a valósi ember, a Gondolkodó, kifejezi magát a fizikai, az asztrális és az alsó mentális világokban. Tehát a személyiség a fizikai, az asztrális és a mentális testekből áll és az ezekkel a testekkel kapcsolatos tevékenységekből. Az egyéniség, (az individualitás) maga a Gondolkodó, az Én a kauzális testben. Mint ahogyan egy fa leveleket hajt ki, amelyek tavasszal, nyáron és ősz elején zöldellnek, úgy hajt ki az egyéniség személyiségeket, amelyek a fizikai, az asztrális és az alsó mentális élet-periódus alatt működnek. Ahogy a fa levelei is felszívják a nedveket, feldolgozzák azokat és elraktározzák a fa törzsébe, azután lehullnak és elpusztulnak, ugyanúgy gyűjtenek a személyiségek is tapasztalatokat és továbbítják azokat az egyéniségbe. És amikor feladatukat befejezték, lehullnak és elpusztulnak. Az egó a személyiségbe inkarnálódik, hogy meghatározottá váljon. Az egó a saját síkján nagyszerű, de ez a nagyszerűsége bizonytalan, kivéve azokat az embereket, akik már messze előrehaladtak a fejlődés útján. Az ember princípiumai a következőképpen osztályozzuk: A halhatatlan hármasság (triád), vagy egyéniség (aítma, buddhi, manasz, felső manasz). A múlandó négyesség: káma (káma-manasz), prána, éterikus testmás, sűrű fizikai test. A Gondolkodó, vagyis az egyéniség, aki egyedül maradandó. Ő az, akinek számára „sohasem üt az óra”, az örök ifjú, ahogy azt a Bhagavad Gita kifejezi, aki felveszi és eldobja testeit, mint az az ember, aki felveszi, majd ledobja ruháit, amikor elhasználta őket. Mindegyik személyiség egy-egy új szerepe a halhatatlan színésznek, aki mindig újra és újra fellép az emberi élet színpadán, de az élet drámában minden szerep, amit betölt, az előzőnek a gyermeke és a következőnek az apja, úgy hogy az élettörténet folyamatos. Az elemek, amelyekből a személyiség összetevődik, az emlékezet láncszemeivel vannak összekapcsolva, amelyek az alsó három eszköz által nyert benyomásokkal kapcsolatosak. Ezen kívül ott van még a Gondolkodó eszköze önazonossága meghatározására, amellyel kialakítja a személyes Én-tudatot. Ezt Ahamkárának is nevezik, amely az aham szóból származik. Jelentése: Én, és a kara szóból, amely készítőt, csinálót jelent. Ahamkára tehát Éncsinálót jelent. A fejlődés alsó fokán az Én-tudat a fizikai és az asztrális eszközökben van, mint ahogy a tevékenység legnagyobb része is ezekben a testekben zajlik. Később ez áttevődik az alsó mentális testbe, és ezután majd ez kerül túlsúlyba. A személyiség az ő múlandó érzéseivel, vágyaival, szenvedélyeivel, gondolataival egy önálló lényt alkot, annak ellenére, hogy energiáit egész idő alatt a Gondolkodótól kapja, akit beburkol testeivel. Mivel a személyiség képességei, melyek az alsó világokhoz tartoznak, gyakran szöges ellentétben állnak az egyéniség maradandóbb érdekeivel, ezért a kettő között konfliktus keletkezik,

101

melyek gyakran a személyiség múlandó élvezeteinek győzelmével végződik, csak ritkán győznek a tartósabb érdekek. A személyiséggel kapcsolatban, nagyon nehéz felülkerekedni azon a felfogáson, hogy ezzel a személyiséggel azonosítsuk magunkat. Mint ahogy láttuk, a személyiség az élet folyamán határozott, önálló egységgé fejlődik ki, amelynek fizikai, asztrális és mentális formája van, határozott felfogással és szokásokkal rendelkezik. S ez nem is kifogásolható, ha kialakulás a jó irányban történt. De ha a benne lakó élet elhiszi, hogy ő maga az egyén, akkor elkezdi saját érdekeit szolgálni, ahelyett, hogy csak eszköznek tekintené azt az egó szellemi céljaira. Az ilyen tévedés következményeként vannak aztán olyan emberek, akik nagy vagyonra, hatalomra és hírnévre törekszenek. Az én-személyiség a legnagyobb akadálya annak, hogy a felső én a személyiséget saját spirituális fejlődésének céljaira használhassa. A személyiség élete természetesen akkor kezdődik, amikor a Gondolkodó elkészíti az új mentális testet (lásd a következő fejezetet) és addig tart, amíg a mentális test a devachanban töltött idő végén fel nem oszlik. Az egó célja az, hogy kiteljesítse latens erőit. Ezt úgy éri el, hogy ismételten leereszkedik az újabb és újabb személyiségekbe. Azok az emberek, akik ezt nem értik meg – és jelenleg az emberiség nagy többsége ilyen – a személyiséget úgy tekintik, hogy az az énjük, s ennek következtében egyedül ennek élnek. Életüket úgy irányítják, hogy az a személyiség pillanatnyi céljait szolgálja. Az az ember, aki tud, felfogja, hogy az egyedül fontos dolog az egó élete és hogy az élet célja annak spirituális fejlődése, s a múlandó személyiségnek ezt a célt kell szolgálnia. Ezért, amikor két dolog között döntenie kell, nem azt fogja tenni, amit a legtöbb ember, tehát nem azt fogja választani, ami a számára, mint személyiség számára, a legnagyobb élvezetet és hasznot hozza, hanem azt fogja nézni, hogy mi az, ami az ego fejlődése szempontjából a leghasznosabb. A tapasztalat hamar meg fogja neki tanítani, hogy ami másoknak nem jó, az számára sem lehet igazán jó. Így megtanulja, hogy tökéletesen elfeledkezzen önmagáról, és csak azt vegye figyelembe, ami az emberiség, mint egész számára hasznos. Ha a személyiséget akarjuk fejleszteni az egó számlájára, az súlyos tévedés és a tanítványnak ebben a tekintetben állandóan résen kell lennie. Vegyük például az egyik legközönségesebb hibának, az önzésnek a valószínű következményeit. Ez elsősorban egy mentális magatartás, illetve állapot, úgy hogy eredménye is a mentális birodalomban fog megjelenni. Mivel a személyiség erősítésének az egyéniség számlájára egyik eredménye az alsó személyiség kihangsúlyozása lesz, így az önzés egyre erősebben ismétli magát, egyre erősebbé válik. Ha az ember valamelyest magasabb fokra emelkedik, mint a hétköznapi ember, és fő tevékenysége áttevődik a mentális síkra, akkor fennáll annak a veszélye, hogy akkor az elmével fogja azonosítani magát. Ezért arra kell törekedni, hogy ehelyett az egóval azonosítsa magát, az egót tegye tudatának legerősebb pontjává, s ennek alapján olvassza össze a személyiséget az egyéniséggel. A tanuló igyekezzék tudatosítani önmagában, hogy az elme nem a Megismerő, hanem az eszköz, amit a Megismerő használ, hogy tudást szerezzen. Az elmét a Megismerővel azonosítani annyit jelent, mint a vésőt azonosítani a szobrásszal, aki azt kezeli. Az elme korlátozza a Megismerőt, aki, amint az én-tudatosság kifejlődik, minden oldalról lenyűgözve érzi magát általa. Ha az ember egy vastag kesztyűt húz fel, azt fogja tapasztalni, hogy sokat veszít tapintásának finomságából. Így van ez a Megismerővel is, ha magára veszi az elmét. A kéz benne van a kesztyűben, de tapintó képessége nagyon lecsökken ezáltal. A Megismerő is jelen van az elmében, de erői kifejezésükben korlátozottak. Amint azt már az egyik előző fejezetben is láttuk, a mentális testnek megvan az a jellegzetessége, hogy önmagának egy darabját az előtte megjelenő dologhoz hasonlóan alakítsa ki. Ha ez megtörténik, akkor az emberről azt mondják, hogy megismerte a tárgyat. Mégis, amit megismert, az nem maga a tárgy, hanem a tárgy által az ő elméjében létrehozott kép. Sőt, ez a kép az általunk már tárgyalt okok miatt (lásd a VIII. Fejezetet), ez a kép sem tökéletes reprodukciója a tárgynak, hanem az elme bizonyos jellegzetességei által kiszínezett és eltorzított.

102

Ezek a meggondolások vezetnek minket oda, hogy elménkben illetve mentális testünkben a dolgokat nem önmagukban ismerjük meg, hanem csak a képek által, amelyek tudatunkban ezekről a dolgokról létrejöttek. Ha ezen elgondolkozunk, ez segítségünkre lesz abban, hogy megértsük, hogy mi, mint személyiségek, az egónak egy életre felvett ideiglenes ruhái vagyunk. Ha egy rossz tulajdonság van jelen a személyiségben, ez azt jelenti, hogy egy jó tulajdonság hiányzik az egóban. Az egó lehet tökéletlen, de sohasem lehet rossz, mivel a kauzális testen keresztül semmiféle rossz nem nyilvánulhat meg. A rossz tulajdonságok ugyanis csak az asztrális sík négy alsó alosztályán keresztül juthatnak kifejezésre. Ezeknek a befolyása a mentális síknak csak az alsó négy síkjára tükröződik. Ezért az egót egyáltalán nem érintheti. Azok az érzelmek, amelyek a három felső asztrális alsíkon megjelenhetnek, csak jók lehetnek, mint például a szeretet, az együttérzés és az áhítat. Ezek hatnak az egóra a kauzális testben, mivel ő a mentális világ megfelelő alsíkjain tartózkodik. A kauzális testre végső soron kiható eredményt hosszantartó, alacsony színvonalú életek okozhatnak, amelyek hosszú időn keresztül megakadályozhatják, hogy ellenkező előjelű, jó benyomásokat befogadjon, mivel ebben az esetben a kauzális anyagnak bizonyos tompasága, vagy bénultsága nem képes fogadni ezeket a benyomásokat. Az egó által kifejlesztett tulajdonságok ezért csak jó tulajdonságok lehetnek. Ha azonban az egóban valamiféle hiány van, akkor a személyiségben sincs semmi, ami a hibák növekedését megakadályozná. S mivel kívüle még mások is rendelkezhetnek ezzel a hibával, s mivel az ember „utánzó állat”, egészen bizonyos, hogy a hiba gyorsan megnyilvánul. A hiba „bűn” a személyiség eszközeihez tartozik, nem pedig a benn lévő igazi emberhez. Ezekben az eszközökben a bűn ismétlése elérhet egy olyan szintet, amikor már nagyon nehéz azt leküzdeni. De ha az egó mégis nekigyürkőzik, hogy egy ellenkező előjelű erényt építsen ki magában, akkor a bűnt gyökerestől tépi ki, s az többé nem fog visszatérni a jelen életében, sem pedig a következőben. Sok modern pszichológus és iskola hirdeti ezt a módszert, annak helyettesítésére, amely inkább a rossz tulajdonságot támadja. „Erősítsük magunkat csupa igenléssel”, mondta Emerson igen helyesen. A személyiség az egónak pusztán töredéke. Az egó önmagának csak kis darabját vetíti ki a mentális, az asztrális és a fizikai testekbe. Ezt a piciny töredéket a tisztánlátók az ember fölött látják lebegni. Gyakran úgy írják le, mint egy hüvelyknyi nagyságú arany emberkét, aki a szívben lakik. Mások ragyogó, fényes csillagként látják. Az öntudatnak ezt a csillagát a test csakráinak bármelyikébe el lehet helyezni. Hogy ezeknek a csakráknak melyike a legjobb erre a célra, az nagyrészt az ember típusától, vagy „sugarától” függ egyrészt, másrészt pedig fajától és alfajától. Így az ötödik gyökérfaj ötödik alfajának emberei majdnem mindig az agyban tartják ezt az öntudatot, abban a csakrában, amely az agyfüggelékkel van kapcsolatban. De vannak más fajú emberek is, akik rendszerint a szívben, a torok- vagy a plexus solaris csakrában helyezik el. Az öntudatnak ez a csillaga képviseli az egót az alsó síkokon, vagyis a személyiségben. De bár, mint láttuk, ez a személyiség része az egónak, ereje és élete az egóé, mégis gyakran elfelejti ezt, és úgy tekint magára, mint független, külön álló lényre, aki saját céljaiért dolgozik. A hétköznapi ember esetében, aki sohasem tanulmányozza ezeket a dolgokat, a személyiség az ember, minden törekvésével és céljával egyetemben és az egó csak nagyon ritkán és részlegesen nyilvánulhat meg. A személyiség és az egó között mindig van egy összekötő vonal, amit a hinduk antakharanának neveznek. A legtöbb ember még csak kísérletet sem tesz arra, hogy használja ezt az összekötő vonalat. A fejlődés korai szakasza abból áll, hogy ez a közlekedő vonal megnyílik, úgy hogy rajta keresztül az egó fokozatosan megnyilvánulhat, és végül uralkodhat a személyiségen. Ha ezt elérte, a személyiségnek nincs többé külön gondolata, vagy akarata, hanem az csak az ego kifejeződése lesz az alsóbb síkokon, mint ahogy annak lennie is kell. Az egó általában csak igen részlegesen birtokolja alsóbb eszközeit. Az említett összekötő vonalat úgy kell tekinteni, mint valamilyen kinyújtott kart, ami a felébredt egó kis darabja és a lent lévő kéz között van. Ha a kettő tökéletesen egyesül, akkor ez az elvékonyodott zsinór megszűnik létezni.

103

A szanszkritban az antahkarana szó belső szervet, vagy eszközt jelent és ennek megsemmisülése azt jelentené, hogy az egónak nincs többé szüksége eszközre, mert ő maga, közvetlenül dolgozik a személyiséggel. Ezért az összekötő vonal, az antahkarana, a felső és az alsó én közötti kapcsolat megszűnik abban a pillanatban, amint egy akarat irányítja mind a kettőt. Meg kell azonban érteni, hogy az egó, mivel ő egészen magas síkhoz tartozik, sohasem tudja magát teljesen kifejezni az alsó világokban. A legtöbb, amit várni lehet az, hogy a személyiség akarata semmi olyat nem fog tartalmazni, ami az egónak nincs szándékában, s hogy annyit, amennyi lehetséges, ki fog fejezni magából az alsó világokban. A teljesen gyakorlatlan embernek lényegében nincs összeköttetése az egóval. A beavatottnak pedig tökéletes a kapcsolata. E két szélsőség között pedig számtalan fokozat van. Azt is figyelembe kell venni, hogy az egó maga is fejlődésben van. A fejlődés különböző fokain álló egókkal van dolgunk. De minden esetben az egó felmérhetetlenül magasabb szinten van, mint amelyen a személyiség valaha is lehet. Bár maga az egó is csak töredék részét képviseli a monádnak, mint egó azonban a kauzális testében teljes, még akkor is, ha erői fejletlenek. Mindazonáltal a személyiségben az egó életéből csak egy csipetnyi van. Nyilvánvalóan igen fontos, hogy a komolyan tanulmányozónak mindent meg kell tennie, ami tőle telik, hogy a személyisége és az egója közötti kapcsolatot aktívvá tegye. Ez okból figyelmét az életre kell fordítania. Az egónak biztosítani kell azokat a feltételeket, amelyekre szüksége van, és akkor sokkal teljesebben fog tudni leereszkedni, és kihasználni az alkalmakat. Így tehát, ha az egó a szeretetet akarja kifejleszteni, akkor a személyiségnek gondoskodnia kell arról, hogy az alsó világokban a szeretetet teljes mértékben érvényesítse. Ha az egó bölcsességre vágyik, akkor a személyiségnek tanulás által igyekeznie kell bölcsességre szert tenni az alsó világokban. Igyekeznünk kell kitalálni, hogy mi az ego kívánsága. Azután, ha a szükséges feltételek megvannak, az egó örömmel fog reagálni fog erre az erőfeszítésre. A személyiségnek nem lesz oka panaszra, hogy igyekezetére nem reagálnak a magasabb síkról. Ha a személyiség figyel az egóra, az egó is figyelni fog a személyiségre. Az egó úgy bocsátja le a személyiséget az alsó világokba, mint ahogy a halász veti ki a hálóját. A halász sem várja el, hogy minden dobás eredményes legyen és nem fog elkeseredni, ha egy-egy dobás sikertelen marad. A személyiséggel kapcsolatos munka csak egyike tevékenységeinek, s így, ha ez sikertelen, más tevékenységeivel vigasztalódhat. A személyiség gyakran több figyelmet szeretne kapni az egótól és ezt meg is kapja, ha megérdemli, vagyis ha az egó erre érdemesnek találja. A keresztény egyházban a bérmálás szentségének a célja az, hogy megerősítse és kitágítsa a kapcsolatot az egó és a személyiség között. Ha ez a kapcsolat kellően erős és széles, akkor az isteni erő a püspök egóján keresztül beleárad a jelölt felső manaszába. A kereszt jelénél felfelé áramlik a buddhi princípiumba és innen az atmába, vagy szellembe. Az atmára gyakorolt hatás az étertestben verődik vissza, a buddhiból az asztrálisba é s ami a felső manaszban történik, az tükröződni fog az elmében. Ez az eredmény nem csak ideiglenes, mert a kapcsolatok megnyitása szélesebb vezetéket hoz létre, amelyen keresztül egy állandó áramlás válik lehetővé. Mint mondják, az általános hatása az, hogy könnyebbé teszi az egó számára, hogy az eszközeivel és az eszközein át működjön. Az ember különböző eszközei, ha azokat alulról nézzük, azt a benyomást keltik, mintha egymás fölött lennének, bár természetesen valójában nincsenek egymástól térben elkülönülve és végtelen sok tüzes vonallal, vagy vezetékkel vannak egymással összekötve. Az egó és az eszközei közötti kapcsolatban keletkezett törés elmebajt idéz elő. Az okkult álláspont szerint az elmebetegek négy fő osztályba sorolhatók. Ezek a következők: 1. Azok, akik azért elmebetegek, mert a fizikai agyukban van valami hiba. Lehet az agy túl kicsi, vagy sérült valamilyen balest következtében, vagy túlnövekedés következtében összenyomódott, vagy a szövetei meglágyultak.

104

2. Azok, akiknek az éteri agyukban van a hiba, vagyis az éteri részecskék nem egyeznek meg a sűrű fizikai részecskékkel. 3. Azok, kiknél az asztráltest a hibás, az asztrális részecskék nincsenek sorba rendezve a megfelelő éteri és fizikai részecskékkel. 4. Akinek a mentális teste nincs rendben. Az első és a második osztály teljesen egészséges, ha testen kívül van, az álomban és a halál után. A harmadik osztály nem lesz egészséges mindaddig, amíg el nem éri a mentális világot. A negyedik osztály csak akkor lesz egészséges, ha eléri a kauzális testet úgy, hogy erre az osztályra nézve az egész inkarnáció balsikernek számít. Az elmebetegeknek több, mint 90%-a az 1. És a 2. osztályba tartozik. A megszállás oka az, hogy az egót valamilyen más lény elűzi a testtől. De csak annál az egónál lehetséges a személyiség megszállása, akinek gyenge a kapcsolata az eszközeivel. Bár gyermekkorban az egó kapcsolata az eszközeivel még nem erős, mégis, a megszállás inkább felnőtteknél fordul elő, mert a felnőtt sokkal inkább rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek nem kívánatos lényeket vonzanak hozzá és amelyek így ezen lények számára könnyűvé teszik a megszállást. Röviden: a megszállás elkerülésére és megelőzésére a legjobb mód az akarat használata. Ha a test jogos tulajdonosa erősen használja az akaratát, a megszállás nem történhet meg. Ha megszállás esete áll fenn, az mindig azért történik, mert az áldozat maga teszi lehetővé, vagyis engedi be ezt a betörő befolyást. Ezért ennek elkerülésére az első lépés az kell legyen, hogy az illető megváltoztatja magatartását és ellenőrzést gyakorol saját eszközei felett. A személyiség és az egó közötti kapcsolat olyan fontos, hogy az erről tanultakat röviden újból megismételjük. Az ember belső eszközeinek a tanulmányozása segítségünkre lesz annak megértésében, hogy az igazi embert a magasabb eszközök képviselik és nem az alsó, fizikai eszköz, amelynek az emberek olyan indokolatlan fontosságot tulajdonítanak. Az isteni hármasság, amelyet most még nem érhetünk el és nem is érthetünk meg, viszont a kauzális testről már legalább némi fogalmat alkothatunk magunknak, amivel talán meg lehet közelíteni az igazi embert. Ehhez a felső mentális fokozaton keresztül közeledhetünk. Ha az emberre az alsó mentális fokról tekintünk, csak annyit láthatunk belőle, ami a mentális testében juthat kifejezésre. Az asztrális fokon azt tapasztaljuk, hogy újabb fátyol ereszkedett le, majd a fizikai síkon még egy, amelyek az igazi embert igen eredményesen rejtik el. Ennek a felismerésnek ahhoz kell vezetnie bennünket, hogy embertársainkról alkotott véleményünket felülbíráljuk, mivel ezzel az ismerettel már tudjuk, hogy ők többek, mint amit fizikai szemünkkel látunk belőlük. A háttérben mindig van egy magasabb szint, és ha ehhez a magasabb természethez fordulunk, ezzel felébreszthetjük azt benne alvó állapotából, hogy megnyilvánuljon. Ha úgy tanulmányozzuk az embert, amilyen ő valójában, akkor könnyebbé válik számunkra áthatolni a sűrű fizikai fátyolon és szembenézni a mögötte lévő valósággal. Mert minden ember fizikai megjelenése mögött ott van az isteni természet. Így ha ezt az elvet magunkévá tesszük, akkor képesek leszünk magatartásunkat úgy megváltoztatni, hogy jobban segítségére lehessünk embertársainknak, mint e nélkül a tudás nélkül. A kontemplációról szóló fejezetben már láttuk, hogy az egó öntudatát úgy érhetjük el, hogy az elmét olyan figyelmi állapotba hozzuk, ahol a figyelem semmire sem irányul különösen. Az alsó elmét lecsendesítjük abból a célból, hogy a felső elme szerezhessen tapasztalatokat. Ekkor az egótól származó eszmék kápráztató fénnyel fognak bevillanni az alsó elmébe. Ezek a lángész inspirációi, amit az agy képes az egónak, az igazi embernek a tudatából felfogni, rezgéseire válaszolni. A lángész felvillanásai az emberben lévő szellem hangja. A bennlakó isten hangja, amint az ember testében megszólal. A „lelkiismeretnek” nevezett jelenséget különböző módon értelmezzük. A lelkiismeretet néha, mint az egó hangját írják le, máskor pedig úgy beszélnek róla, mint az erkölcsi területen lévő

105

akaratról. Ha az az egó szava, akkor fel kell ismerni, hogy az nem mindig tévedhetetlen, sőt gyakran helytelenül is dönthet. Ugyanis az egó nem beszélhet biztonsággal olyan kérdésekről, amelyek előtte ismeretlenek, amelyekhez nincs tapasztalata, ami a helyes ítélethez szükséges. A lelkiismeret azonban, ami az akaratból ered, nem mondja meg nekünk, mit tegyünk konkrétan, hanem arra szólít fel, hogy azt tegyük, amit a legjobbnak ismerünk fel tudásunk alapján. A szellemi akarat tekintélyével szól hozzánk, ami meghatározza életünk útját. De az akaratot, ami kétségtelenül az egó tulajdonsága, nem szabad összetéveszteni az alsó eszközökben élő személyiség vágyaival. A vágy a Gondolkodó kifelé áramló energiája, ami a külső tárgyak vonzásának irányába halad. Ezek az elmúlt életekből okszerűen levont következtetések, vagy magának a Gondolkodónak közvetlen intuíciójából keletkeznek. Más szavakkal, a vágy kívülről, az akarat belülről van irányítva. A fejlődés korai szakaszaiban a vágynak korlátlan hatalma van, és az embert ide-oda rángatja, vagyis az embert az asztrális teste kormányozza. A fejlődés középső szakaszaiban a vágy és az akarat között állandó az összeütközés, az ember a káma-manasszal küszködik. A fejlődés későbbi fokozataiban a vágy elhal, és az akarat korlátlanul uralkodik, vagyis az egó parancsol. Mindezeket összefoglalva elmondhatjuk, hogy az egó, vagy felső én hangja 1. Az atmából szólva az igazi lelkiismeret, 2. Ha a buddhiból szól, akkor a jó és a rossz intuitív felismerése, 3. A felső manaszból az inspiráció, s ha az inspiráció eléggé folyamatos és szabályszerű, akkor a lángész. Már a VI. fejezetben röviden érintettük, hogy a lángész, ami az egó, okoskodás helyett inkább l á t , vagyis m e g l á t dolgokat, ez az intuíció tulajdonságainak egyike. Mint ahogy az érvelés az alsó elme módszere. Az intuíció egyszerűen belátás, az igazság tévedhetetlen felismerése, bemutatva azt a mentális síkon. Teljes biztonsággal lát meg dolgokat, de erre nincs okszerű bizonyítéka, mert az felette van az értelemnek. De ahhoz, hogy az egó hangját az intuíción keresztül fel lehessen ismerni, hosszú és alapos gyakorlásra van szükség. Mégis úgy látszik, hogy maga az intuíció kifejezés, többféle értelemben használatos. Azt is mondják, hogy a megbízható, intuitív meglátásokhoz az kell, hogy az asztrális és a buddhikus test között közvetlen kapcsolat legyen. Ez inkább a szív csakrán, mint az elmén át működik. A püspökké szentelés különösen erre a központra irányul és ösztönzi az intuíciót. Így tehát az intuíciót kétféleképpen vihetjük át a felső öntudatból alsóba. Az első szerint a felső mentális síkról jön át az alsóra, a másik szerint a buddhikus síkról az asztrális testbe. A kauzális testből származó intuíciót úgy lehet leírni, hogy az a buddhikus síkból jövőt ismeri fel. A buddhikus síkról származó intuícióval az ember a dolgokat belülről látja, az intellektuális síkról származó intuícióval az ember kívülről ismer fel valamit. De mindkét esetben az intuíció iránti fogékonysághoz szükség van az alsó eszközök szilárdságára, egyenletességére. Nem kell visszariadni attól a ténytől, hogy a lángésszel gyakran lelki állhatatlanság társul, ami abban a mondásban jut kifejezésre, hogy a lángész rokon az őrülttel és Lombrosonak és másoknak abban az állításában, hogy a szentek között is sok a neuropatha. Nagyon gyakran a szentek és a látnokok túlfeszítik agyukat és idegrendszerüket, így a fizikai mechanizmus elsorvad, és bizonytalanul teljesít. Továbbá az is igaz néha, hogy az állhatatlanság az inspiráció állapota. A lángésznek tehát azért kerülhet ilyen bizonytalan állapotba az agya, mert a felső öntudat gyakorol rá nyomást abból a célból, hogy a szerkezetet tökéletesítse. Tehát az agyat a feszültség állapotában tartja, de ez olyan messzire is elmehet, hogy a szerkezet a feszültség alatt összeomlik. De ez a rendellenesség a jó és nem a rossz oldalon van, sőt az emberiség haladásának az előterében. Ez a növekedés állhatatlansága, nem a betegségé. A keresztény egyház is tett kísérletet arra, hogy ösztönözze a szív csakrát, azzal, hogy a szent misében az evangéliumot olvassák. Ez a kereszt jelének az alkalmazása a szív csakra fölött a hüvelyk ujjal, majd a homlokon a szemöldökök között és a torok csakrán. A hüvelyk ujjnak az ilyen használata megfelel a delejezésnél használt simításnak, és akkor látszik ajánlatosnak, ha rövid, de erős erőáramra van szükség, pl. a csakrák megnyitására.

106

A testben a felső hármasságnak a szív a központja. Ez a hármasság (triad), az atma-buddhimanasz. A fej a pszicho-intellektuális ember székhelye, ennek különböző funkciói a két agyüregben, beleértve az agyfüggeléket és a tobozmirigyet is. Az az ember, aki öntudatát át tudja helyezni az agyból a szívbe, arra is képes, hogy a kámamanaszt egyesítse a felső manasszal az alsó manaszon keresztül, ha az antahkaranája (összekötő vezetéke) tiszta. Ekkor kerül olyan helyzetbe, hogy képes felfogni valamit a felső triád ösztönzéseiből. Az indiai jóga-rendszerekben gondoskodnak arról, hogy megelőzzék a különböző idegbajokat azoknál, akik érintkezésbe kerülnek a felső síkokkal. Ezért nagyon fontosnak tartják a test fegyelmezését és az elme ellenőrzését. Az egó az eszméit gyakran szimbólumok formájában helyezi el az alsó tudatban. Minden egónak megvan a maga saját szimbólumrendszere, bár sok ilyen forma általános az álmokban. Így például azt mondják, hogy a vízzel kapcsolatos álom bajt jelent. Lehetséges, hogy a víz és a bajok között nincs semmi valóságos kapcsolat, mégis, ha az egó tud arról, hogy a személyiség hisz ebben, lehetséges, hogy ezt a jelképes formát fogja választani arra, hogy a személyiséget valamiféle fenyegető veszélyre figyelmeztesse. Némely esetben az egó egészen különös módon fejezi ki magát. Annie Besant mondta, hogy amikor előadás közben éppen az egyik mondatot mondja, a következő mondat ténylegesen megjelenik előtte a levegőben, és pedig három különböző formában, amelyek közül tudatosan kiválasztja azt, amelyiket a legjobbnak ítéli. Ez minden bizonnyal az egó műve, bár egy kissé nehéz megérteni, miért ezt a különleges módszert használja a közlésre ahelyett, hogy az ideákat közvetlenül a fizikai agyba helyezné el. A személyiség és az egó közötti kapcsolat grafikusan le van írva A Csend hangja c. könyvben „Légy kitartó, mert örök életű vagy. Árnyaid (azaz személyiségeid) bár élnek, elmúlnak. Az, ami benned örökké él, az, ami benned t u d , mert az tudás és nem elrepülő élet, az az ember, aki volt és lesz, akinek órája sohasem üt.” Életteli leírást ad az egóról Blavatskyné „A teozófia kulcsa” c. művében. „Képzeljünk el egy bármilyen néven nevezendő égi lényt, „Szellemet”, aki azonban még nem fejlődött, nem tisztult meg annyira, hogy célját elérve, a mindent betöltő Istennel egyesüljön. Ahhoz, hogy ezt elérje, szükséges, hogy egyénileg, személyesen, spirituálisan épp úgy, mint fizikai téren, minden tapasztalaton és érzésen keresztül menjen, ami csak lehetséges ebben a nagyon is differenciált univerzumban. Ha az alsó síkokon már minden tapasztalaton keresztül ment, akkor a létnek felső fokára lép. Lényegében az a „Gondolat”, többes számban Manasaputra, vagyis az Egyetemes Értelem fiai. Ezt az individualizált Gondolatot, a csontba és húsba börtönzött gondolkodó lényt nevezzük mi, teozófusok az ember igazi Egójának. Ez valójában egy spirituális lény, nem az anyag, (ahogyan mi azt az objektív univerzumban ismerjük) és az ilyen lények az inkarnálódó egók, akik az állati anyagból épült emberiségnek nevezett valamit oktatják, akiknek neve manasa, vagyis elmék. Az alsó manas „sugara” mindig visszaigyekszik a forrásához, a szülőjéhez, a felső manaszhoz. De amíg a kettősség fennáll, azaz, amíg az öntudat fel nem emelkedik a kauzális szintre, és ott egyesíti az alsó és a felső fokokat, addig állandó a sóvárgás, amit a legnemesebb és legtisztább lelkek éreznek, mint a belső élet legkiemelkedőbb tényeit. Ez a sóvárgás „Isten keresése”, az istenivel való egyesülés iránti törekvés. „A lelkem szomjazik Isten, az élő Isten után”, kiáltja a buzgó keresztény hívő. (itt hiányzik a 224. Oldal) ... hogy a felemelkedésünkre gondolunk, addig, amíg egyesülhetünk dicső felső énünkkel, inkább azt kell megértenünk, hogy a felső az igazi Én, és a felsőnek egyesítése az alsóval azt jelenti, hogy az alsót kitárjuk, hogy a felső szabadabban és teljesebben működhessen rajta keresztül. Az embernek ennélfogva igyekeznie kell, hogy minden kétséget kizáróan biztos legyen abban, hogy ő szellem, vagyis a felső Én. Ki kell fejlesztenie a bizalmat sajátmagában, bíznia kell

107

Egojának erejében és bátran és sz6abadon kell ezeket az erőket használnia. Ahelyett, hogy öntudatának normális állapotát természetesnek tekinti, és az egóra úgy néz fel, mint valami magasztos lényre, akit csak roppant és folyamatos erőfeszítésekkel lehet elérni, meg kell tanulnia, hogy öntudatának rendes, megszokott állapota természetellenes és abnormális, és a szellem életét kell az ő igazi életének tekintenie, amitől folyamatosan elidegeníti magát. Másképpen kifejezve, ha az alsó eszközök harmóniában vannak az Egóval, akkor az Augoeideshez hasonlóan alakulnak. Hasonlóképpen, ha az Egó a monád tökéletes visszatükröződésévé válik, ő is csak kissé változik, bár növekedését folytatja. Azok, akik tudatosan vállalkoznak arra a feladatra, hogy a felső tudatot lehozzák az agyba, ezt az alsó elme és az erkölcsi jellem gondos gyakorlatoztatása és állandó, jól irányított erőfeszítések által tehetik meg. A nyugodt, kitartó és következetes gondolkodás nem világi tárgyakon, a meditáció, valamint tanulmányok által, kifejleszthetik a mentális testet, s így az jobb eszközzé válik. Hasznos az absztrakt gondolkodás felé tett erőfeszítés is, mert ez az alsó elmét a felső felé emeli, ezen kívül bevonja a mentális testbe az alsó mentális fokozatok legfinomabb anyagát.

XXXII. FEJEZET ÚJRASZÜLETÉS Most az Egóról és eszközeiről szóló történetet ott folytatjuk, ahol az életperiódus a felső mentális síkon befejeződött és eljött az idő az új inkarnáció felvállalására és megkezdésére. Emlékezzünk arra, hogy amikor az Egó visszahúzódik a kauzális testbe, magával viszi fizikai és asztrális permanens atomjait és mentális egységét, illetve molekuláját. Ezek az anyagrészecskék a három alsó sík mindegyikéről az egónál maradnak emberi megtestesülései egész időtartamára. Ha az egó visszavonta őket a kauzális testbe, akkor nyugalmi, látens állapotban maradnak. Amikor eljön az újra megtestesülés ideje, az egó a figyelmét kifelé fordítja, mire egy tőle eredő életrezdülés felkelti a mentális egységet, és az életszövevény elkezdi kifejteni magát. Ez az életszövedék buddhikus anyagból áll és rendkívül finom és szép arany sugárzásként jelenik meg. Ezt a tárgykört itt tovább nem részletezzük, mivel ez a negyedik kötet anyaga. A mentális egység most újra kezdi ténykedését, mivel az egó újra ki akarja fejezni magát az alsó mentális síkon, amennyire anyagának formálhatósága ezt megengedi. Ehhez képest a mentális egység mint mágnes működik, maga köré vonja a mentális anyagot és a mentális elemi esszenciát, amelyek rezgései hasonlók, illetve egybeesnek a sajátjáéval és így készül fel arra, hogy kifejezésre juttassa rejtett mentális képességeit. Ez a folyamat bizonyos tekintetben automatikus, bár a Második Elemi Birodalom dévái segédkeznek a folyamatnál azzal, hogy megfelelő anyagot visznek a mentális egység hatáskörébe. Az anyag először ritka felhővé alakul a mentális egység körül, de ez még nem a mentális test, csupán az az anyag, amelyből a mentális test majd felépül. A tulajdonságok még nem lépnek működésbe. Még csak a tulajdonságok csírái vannak meg és ebben a pillanatban az egyedüli befolyásuk még csak az, hogy biztosítsák a maguk részére a megnyilvánulás lehetséges területeit, és megfelelő anyagról gondoskodjanak ezek kifejezésére a gyermek mentális testében. Ezeket a csírákat, vagy magokat, amelyeket az egyén a múltból hozott, a buddhisták skandháknak nevezik. Ezek az anyagi tulajdonságokat tartalmazzák, érzéseket, elvont eszméket, az elme hajlamait és a mentális erőket. Mint előző tanulmányaink során láttuk, ezeknek a tiszta kivonata ment át az egóval a devachanba. Minden, ami durva, aljas és gonosz, a felfüggesztett elevenség állapotában maradt. Az egó ezeket is felveszi, amint lefelé halad, a földi élet felé és ezek beépülnek a „húsból való” emberbe, amelyben az egó lakni fog.

108

Természetesen a múl tapasztalatai nem mint képek léteznek az új mentális testben. Mint mentális képek már rég megsemmisültek a régi mentális testtel együtt. Csak a lényegük, a képességekre gyakorolt hatásuk maradt meg. Pontosan ugyanez a folyamat zajlik le, amikor az egó a figyelmét a permanens asztrális atomra fordítja, és akaratát abba helyezi. Így a mentális egység és az asztrális permanens atom maguk köré vonják a megfelelő anyagot, amiből a mentális és az asztrális testet felépítik, pontosan abból a típusból, amelyből az ember utolsó asztrális és mentális teste állt. Más szóval az ember újra kezdi életét a mentális és az asztrális világokban, pontosan ott, ahol azt legutóbb abbahagyta. Az ember mentális és asztrális testei, amelyeket az új életperiódusra felvesz, mivel ezek múltjának közvetlen eredményét mutatják, karmájának igen fontos részei. A mentális anyag először egészen szétterül az aurában (a tojásalakban, vagy ovoidban). Csak ha már a kis fizikai alak is kiformálódott, akkor tömörül a mentális és az asztrális anyag is köréje, akkor kezdik ezek is az ő alakjához alakítani magukat, és ezután azzal együtt állandóan növekednek. Az elrendezés megváltozásával egy időben működni kezd a mentális és az asztrális anyag és megjelenik az érzelem és a gondolat. A gyermekről még nem lehet elmondani, hogy végleges és kialakult mentális és asztrális teste van, de körülötte és benn már megvan az anyag, amelyből ezeknek a testeknek el kell készülniük. Birtokában van mindenféle hajlamnak, jóknak és rosszaknak egyaránt. Az, hogy ezek a csírák az új életben ugyanolyan hajlamokká fognak e növekedni, mint az elmúlt életben, az nagyrészt attól függ, hogy korai életében a gyermek milyen ösztönzést kap a környezetéből. Ezek közül bármelyiket könnyen tevékenységre lehet ösztönözni, vagy éppen elsorvasztani bátorítás hiányában. Ha ösztönzést kap az ember, akkor az illető tulajdonság ebben az életében sokkal erőteljesebb tényező lesz, mint az előző életében volt, de ha kimerül, akkor csak mint terméketlen csíra marad meg, ami esetleg el is hal és a következő inkarnációban már egyáltalán nem is jelenik meg. A korai évek alatt az egónak csak kis hatása van eszközeire, ezért a szülőknek kell segíteni, hogy a személyiség szorosabb kapcsolatba kerüljön vele. Ehhez kell a megfelelő feltételeket biztosítani. Ezért olyan nagy a szülők felelőssége. A kis gyermek kialakulatlan eszközei rendkívül plasztikusak, mind a fizikai, mind az asztrális és mentális eszközei. Ezek rendkívül készségesen minden befolyást befogadnak, legyen az jó, vagy rossz, ami a környezetéből éri. Nagyon fiatal korban nemcsak a fizikai test, hanem az asztrális és a mentális testek is könnyen alakíthatók, de aztán hamar megállapodnak és megmerevednek, kialakul, és véglegessé válik a magatartás, és akkor már csak nagy nehézség árán lehet megváltoztatni. A környezet befolyásával szembeni rendkívüli érzékenység már akkortól fennáll, amikor az egó leereszkedik a magzatra, tehát már jóval a születés előtt és a legtöbb esetben egészen az érettség időszakáig tart. A mentális test, vagyis inkább az az anyag, amiből a mentális test felépül, a születés előtti életben olvad össze az alsó eszközökkel. A kapcsolat egyre szorosabb lesz, míg végül a 7. életév körül már olyan szoros kapcsolatban vannak az egóval, amennyire azt a fejlődési fok megengedi. Ha az egó már eléggé fejlett, lassan megkezdi eszközeinek ellenőrzését, amit a lelkiismeret, vagy figyelmeztető hang működése mutat. A születés előtti időszakban az egó az emberi aura fölött lebeg, amelyben az ő jövendő teste formálódik. De az egó csak kevéssé hat az embrióra, csak gyengén befolyásolja a fizikai atomon keresztül. Az embrió azonban nem tud reagálni erre, ezért nem osztozik az egónak a kauzális testben kifejezett gondolataiban és érzelmeiben. A hinduknak különböző szertartásaik vannak, amelyek segítségével az anyát és a gyermeket tiszta befolyásokkal veszik körül a születés előtt és a születés után is. Ennek az a célja, hogy különleges állapotokat hozzanak létre, amelyek távol tartják tőlük az alacsony befolyásokat és elősegítik a magasabb befolyások érvényesülését. Az ilyen szertartások nagyon értékesek. A rossznak a csíráit, amelyeket a gyermek a permanens atomjában hordoz, gyakran nevezték eredendő bűnnek, bár ezt teljesen helytelenül Ádám és Éva bűnével hozzák kapcsolatba. A keresztény egyházban a keresztség szentsége hívatott arra, hogy a rossz csíráinak a hatását a minimumra csökkentse.

109

Erre a célra használják a magnetizált, vagy szentelt vizet, amelynek segítségével a pap a gyermek testében lévő éteri anyagot rezgésbe hozza és stimulálja az agyfüggeléket. Ezen keresztül hatással van az asztrális testre, és azon keresztül viszont a mentális testre. Az így bejuttatott erő le és fel áramlik, hasonlóan a vízhez, megtalálja a saját fokozatát. Az u. n. exorcismus, amit a pap ilyenkor még elvégez, azzal a szándékkal történik, hogy a rossz csírái jelen állapotukban megkösse és megakadályozza azok ösztönzését bármely irányból. Így ezek végül elkorcsosulnak és kihalnak. Ehhez jön még, legalábbis a Liberális Katolikus Egyházban az, hogy a pap a gyermek testét egész hosszában a kereszt jelét rajzolja rá, elölről és hátulról is, ezzel egy gondolatformát, illetve egy mesterséges elementált hoz létre (ez az ideája a keresztségnél szereplő őrangyalnak), amelyet a szilfnek nevezett magasrendű természet szellem is lelkesít. Ez a gondolatforma egy fajta fehér fényű mellvért a gyermek előtt és mögött. Még ha a gyermek majdnem azonnal meg is hal, a keresztségnek még akkor is megvan az értéke a halál másik oldalán. Ugyanis a rossz csírái még az asztrális világban is tevékenységre ösztönözhetők, így az említett gondolatforma segíthet ezt megelőzni. Így a keresztségben nemcsak a gyermek csakráit keltik életre és nyitják meg a spirituális befolyások számára, hanem bizonyos mértékig a rossz csírái is elnyomják, és a gyermeket felruházzák azzal az új és erőteljes jó befolyással, amit őrangyalnak is nevezhetünk. Hozzátehetjük még, hogy a kereszt, amit a szentelt olajjal a gyermek homlokára rajzolnak, láthatóvá válik az éteri testmáson az illető egész életén át. Ez a keresztény jele, pontosan úgy, mint a kaszt jel a hinduknál, a Shiva jele, vagy Vishnu háromágú szigonya. A gyermek aurája gyakran igen szép látvány, tiszta és ragyogó színű, még mentes az érzékiség, a fösvénység, a rosszakarat és az önzés felhőitől, amelyek olyan gyakran elhomályosítják a felnőtt egész életét. Szánalmas dolog észlelni azt a változást, amely majdnem kivétel nélkül minden gyermek auráján bekövetkezik, ahogy az évek múlnak. Meg lehet figyelni, hogyan segíti elő a környezet a rossz hajlamok kialakulását és nyomja el a jókat. Ha ilyesmit látunk, az ember nem csodálkozik többé az emberi fejlődés rendkívüli lassúságán és azon a csaknem észrevehetetlen haladáson, amit a legtöbb egó az alsó világokban számtalan élet után tesz. Ezt a helyzetet csak a szülők és a tanítók tudnák orvosolni, akiknek személyes jelleme, magatartása és életmódja csaknem kiszámíthatatlan hatással van a gyermek fejlődésére. Az atlantiszi civilizációban a tanítói hívatás fontosságát olyan tökéletesen felismerték, hogy senki nem lehetett tanító, aki nem volt gyakorlott tisztánlátó, aki képes volt meglátni a gondjaira bízott gyermek rejtett (látens) tulajdonságait és képességeit, ezért mindegyikkel értelmesen tudott foglalkozni úgy, hogy fejlesztette benne a jót és javított a rosszon. A távoli jövőben, a hatodik gyökérfajban, ezt az elvet még teljesebben fogják alkalmazni. Akármilyen gondossággal is veszik körül a szülők a gyermeküket, gyakorlatilag mégis elkerülhetetlen, hogy a gyermek egyszer mégis szembe nézzen a világ gonosz befolyásával, amelyek arra törekednek, hogy a benne lévő rossz hajlamokat ösztönözzék. De óriási a különbség, hogy először a jó, vagy a rossz hajlamokat ösztönzik. A legtöbb esetben a rossz előbb ébred tevékenységre, s így előtte az egónak nem áll módjában megszerezni az uralmat eszközei fölött, ezért később már nehéz ezeket a hajlamokat legyőznie. Ha a jó csírái késlekedve ébrednek fel, akkor meg kell küzdeniük a már kialakult rossz hajlamokkal. Viszont, ha a szülők már a születés előtt és a születés után is több éven át képesek voltak hatékonyan kifejleszteni a gyermekben a jó hajlamokat, akkor amint az egó megszerzi az ellenőrzést eszközei fölött, már könnyen ki fogja tudni rajtuk keresztül fejezni magát, mivel már kialakult a magatartás. Ha ezután egy rosszra való impulzus jön, az képtelen lesz a már kialakult, jóra irányuló hajlamot legyőzni. Az egónak, kivéve, ha már meglehetősen fejlett, először csak kevés hatalma van eszközei felett, de észben kell tartani, hogy akarata mindig a jóra irányul, mivel arra vágyik, hogy eszközei segítségével fejlődjék, és annyi erőt vessen be a jó irányába, amennyire csak lehetősége van. A magzati és a csecsemőkori élet alatt az egó a saját tágasabb és gazdagabb életét hordozza, és csak fokozatosan kerül egyre szorosabb kapcsolatba a magzattal.

110

Meg kell jegyezni, hogy a monád és az univerzum közötti viszony, amelyben a monád öntudata fejlődik, analóg az egónak az új fizikai testéhez való viszonyához. Mivel a mentális test is új, az természetesen nem tartalmazhatja az előző életek emlékezetét, amelyben neki nem volt része. Ilyen emlékezete csak az egónak van a kauzális testben, aki a permanens atomokkal egyik inkarnációból a másikba megy át, így az ő élete folyamatos. Ezért a fizikai testben működő ember nem emlékezhet vissza előző életeire mindaddig, amíg csak mentális teste segítségével emlékezik. Az emberi test fejlődésében a terhesség alatti időszak megfelel az elemi birodalmak lefelé haladó vonalának. A születéstől a hetedik életévig, amint azt sok pedagógus szaktekintély is elismeri, a gyermek fizikai természetére kell a legnagyobb figyelmet fordítani, ettől kezdve a 14. életévig az érzelmi természet fejlődik ki, ezután pedig, a 21. életévig az elme alakul ki. Ezt a három korszakot bizonyos mértékig a három elemi birodalommal, az ásványi, a növényi és az állatvilággal lehet összefüggésbe hozni. Az elsőben az öntudat a fizikai síkon van, a másodikban az érzelmi síkon, a harmadikban az alsó értelem nyer fokozatosan teret és vezet ahhoz a fokhoz, ahol az ember az igazi gondolkodóvá válik. Az ember életének középső, hosszú időszakában van az igazi ember pályafutása. Az öregség korszakának meg kell hoznia a bölcsességet, ami még a legtöbb emberben tökéletlen, de ez a jövő célja. Meg kell itt még említeni azt a különös dolgot, ami bizonyos esetekben, elég ritkán, de előfordulhat, ha az ember újra születik. A VI. fejezetben láttuk, hogy ha az ember teljesen alsórendű életet folytat és alsó, állati természetével azonosítja magát, nem törődik felső természetével, akkor az alsó természet teljesen elkülönül a felsőtől. Az ilyen inkarnáció tökéletes veszteség az egó számára. Ilyen körülmények között az egó annyira megundorodik az eszközeitől, hogy ha a halál megváltja őt fizikai testétől, a többieket is el fogja dobni. Esetleg még a fizikai élet alatt elhagyja ezt a megszentségtelenített templomot. A halál után, mivel az egónak nincsen sem asztrális teste, sem mentális teste, gyorsan fog újra inkarnálódni. Ilyen esetbe ekkor a régi asztrális és mentális test még nem oszlott fel, hanem a természetes rokonság következtében az új asztrális és mentális testekhez fog vonzódni. Ezekből alakulnak ki a „küszöbön tartózkodók”-nak nevezett szörnyűséges formák.

BEFEJEZÉS Még néhány szóra szükség van ahhoz, hogy bezárhassuk ezt a tanulmányt a mentális testről és az alsó mentális síkról. Hasznos lesz, ha visszatekintünk az alapjára annak, amit magunk elé tűztünk, vagyis, hogy teljessé tegyük a modern Teozófiáról való tudásunkat. A tanulót meg fogja lepni az a nagy különbség, ami a mentális és az asztrális, valamint a fizikai világ „légkörében” mutatkozik. Ha a mentális világot összehasonlítjuk az asztrálissal, ez utóbbi súlyosnak, nyersnek és dagályosnak tűnik és nem kielégítő számunkra, még az asztrális sík legfelső fokozataiban sem. Akármilyen tiszta és kifinomult érzések emeltek minket oda, mégis az lesz az érzésünk, hogy még messze vagyunk igazi otthonunktól. Az emberi lélek magasztossága többet kíván a puszta érzelemnél, akármilyen tiszta és önzetlen is az. A mentális sík, még annak négy alsó fokozata is, azt a benyomást kelti, hogy már sokkal közelebb kerültünk „otthonunkhoz". Itt már sokkal több van, mint csak szabadság. Érezzük, hogy már inkább mesterei vagyunk öntudatunknak, és nem pedig szolgái eszközeinknek. A mentális világ sokkal tisztultabb és teljesebb világnak látszik, ahol sorsunkat sokkal inkább vagyunk képesek saját akaratunk szerint alakítani, mivel sokkal kevésbé korlátozott a tér és idő által. Mindazonáltal az alsó mentális világ, a konkrét gondolkodás teljessége még mindig kielégítetlenül hagy bennünket, mert általa és ezen felül világosan érezzük, hogy vannak még meghódítható nagyobb és tökéletesebb világok. A konkrét gondolatoknak ez a világa még mindig az alsó világokhoz tartozik. Lábunkat szilárdan megvetve ezen a gondolatvilágon és törekedve az igazi elvont gondolatok felé, ez biztosan

111

elvezet a magasabb és tisztultabb világ küszöbére, nemcsak fokozatban, hanem fajtájában is. Ezeken az absztrakciókon keresztül emelkedünk fel a szellem világába és jutunk közelebb, számunkra is felfoghatóan az Isten-tudathoz, amelytől, mint tudjuk és érezzük is, ideiglenesen száműzve vagyunk. De nem szabad lekicsinyelnünk az alsó mentális világ fontosságát, különösen az ember pszichológiai történetének jelen kritikus korszakában. Ismételjük el tehát röviden azokat a fő vonásokat, amelyek rámutatnak az elme és a mentális világ fontosságára az emberiség fejlődésében. A hét Láncrendszerben, amelyhez tartozunk, mindegyik láncban vannak az alsó mentális síkhoz tartozó bolygók és a hét közül hatban a felső mentális síkhoz tartozó bolygó is van. Az összesen 49 bolygóból tehát 24, gyakorlatilag a fele, a mentális síkon van. Az egónak, a Gondolkodónak, aki az összes inkarnációt véghez viszi, a lakóhelye a felső mentális síkon van. A mentális sík a találkozó helye a felső és az alsó énnek. A „Sugár”, amelyet az ember felső, vagy isteni része az alsó világokba vetít abból a célból, hogy a fejlődés feladatait véghez vigye, az alsó elme sugara, amely a felsőből származik. Az élet harcmezeje manapság a legtöbb ember számára a káma-manasz, az elmének a vággyal való keveredése. Manapság a legtöbb ember öntudata az érzelmeiben, az asztrális testében van. Ezért számukra a következő sürgős lépés az, hogy megtanuljanak uralkodni érzelmeiken, ellenőrizzék asztráltestüket. Ezt, mint láttuk, csak a felette lévő síkról, az6 elme síkjáról lehet elérni. A következő lépés tehát az lesz, hogy az öntudat központját az asztrális síkról a mentális világba helyezzük át. Az „ember” szó valójában gondolkodót jelent, olyan lényt, aki az elme birtokában van. Az okkultizmus úgy határozza meg az embert, mint egy olyan lényt, akiben a legmagasabb szellem és a legalsóbb anyag az értelem által egyesült, a világmindenség bármely részében tartózkodik is. Az elme fejlődését az emberben az egész jelenlegi fejlődési körön át a Láng Urainak nevezett felső lények befolyása mozdította előre. A következő, ötödik fejlődési körben hatalmas mentális fejlődésnek kell végbemennie. Ezek a meggondolások nagyon lényegesek az ember számára fejlődésének jelenlegi szintjén. Ezt aligha kell tovább magyarázni. Természetesen nem ez a végső cél, de egy szükséges mérföldkő az ember fejlődésében, amelynek – az egyik Mester szavaival élve – sem növekedésében, sem dicsőségében nincs határa. Minden mentális fejlődésnél fontosabb azonban a buddhikus befolyásokra való fogékonyságnak a kifejlesztése, amikor az intuitív szeretet létrehozza a harmóniát és a testvériséget, és a fejlett intellektust arra használja, hogy egy, ezekre az eszmékre épített, civilizációt hozzon létre. A Teozófiai Társulat nem helyteleníti a mentális fejlődést, hanem előkészíti a fentiekben említett következő fokozatot az új faj számára, amely mostanában kezdi el útját a világban.

TARTALOM Bevezetés Általános leírás A mentális elemi esszencia Összetétel és szerkezet Tevékenységek Tipikus példák Káma-manasz Gondolathullámok Gondolatformák A gondolatátvitel technikája Gondolatátvitel (nem tudatos)

112

Gondolatátvitel (tudatos) és mentális gyógyítás Gondolat központok Fizikai, vagy éber öntudat Képességek Koncentráció Meditáció Kontempláció Álom-élet Maya-virupa Devachani alapvető dolgok A devachan hossza és intenzitása További devachani részletek A legalsó mennyország, az ötödik alsík A második mennyország, a hatodik alsík A harmadik mennyország, a hetedik alsík A negyedik alsík A mentális sík Az akasha feljegyzések A mentális sík lakói A mentális test halála A személyiség és az egó Újraszületés