A csend szerethető, a jelnyelv megtanulható, nyiss a világra!
A MAGYARORSZÁGI SIKETEK KÖZÖSSÉGE ÉS A MAGYARORSZÁGI JELNYELV Forrás: MAGYAR NYELV (Kiefer Ferenc szerk, Akadémiai Kiadó, 2006., p. 852-906.)
Magyarország lakosságának közel 10%a halláskárosult. E populáció 3-4%-a súlyosan nagyothallónak, illetve siketnek tekinthető. A magyarországi siket közösség (hozzávetőlegesen 30-40 000, más becslések szerint 60 000 ember) alkotja hazánk harmadik legnagyobb nyelvi kisebbségét, melynek elsődleges
nyelve (sokak anyanyelve) a teljes, a hangzó nyelvekkel egyenértékű komplex nyelvtani rendszerrel rendelkező magyarországi jelnyelv. A siket emberek nap mint nap szembesülnek a megbélyegzés valamilyen formájával. A mai hazai gyakorlat, a jogalkotás, a foglalkoztatási szféra, legfőképpen pedig az oktatás azokat a lehetőségeket sem veszi figyelembe, amelyek e közösség nyelvi-kulturális sajátosságainak, a magyarországi jelnyelvnek mint a siketek elsődleges nyelvének elismerésében rejlenek. A siketeket, a siketséget, valamint a jelnyelveket illetően Magyarországon megannyi téves elképzelés, sztereotípia és előítélet él a köztudatban. Ezek az elképzelések egyrészt a nyelvről való tudományos gondolkodást is jelentősen meghatározó nyelvideológiákban gyökereznek, másrészt a megfelelő ismeretek hiányával magyarázhatók. A laikusok, illetve a nem e kérdéskörrel foglalkozó szakemberek téves elképzelései, az ezekből eredő negatív attitűdök egyfelől a siketek elsődleges kommunikációs eszközére, a jelnyelvre, másfelől magukra a siket személyekre vonatkoznak. Az első csoportba tehát azok az ideológiák tartoznak, melyek – különböző érvrendszerek segítségével – tagadják a jelnyelvek természetes nyelv voltát, a
másikba pedig azok, amelyek szerint a siket személyek többségének szellemi képességei jóval alacsonyabbak, mint a hallóké. E kettő pedig a legveszélyesebb módon kapcsolódik össze azáltal a többségi, paternalista hozzáállással, miszerint a siketek akkor válhatnak a halló társadalom minél „normálisabb” tagjaivá, ha mi, hallók, minél inkább magunkhoz hasonlóvá tesszük őket.
A JELNYELVEKKEL ÉS A SIKETSÉGGEL KAPCSOLATOS NÉHÁNY TÉVHIT ÉS AZOK CÁFOLATA
TÉVHIT 1. Egyetlen egy univerzális jelnyelv létezik. CÁFOLAT A jelnyelvek tucatjait írták már le kutatók, mely nyelvek mind a jelek készletében, mind szabályrendszerükben eltérnek egymástól. A kölcsönös érthetőség e nyelvek között nem áll fenn, mint két önálló hangzó nyelv között, azaz másként jelel egy japán, egy magyar, egy finn vagy egy amerikai siket. A földrajzi-történelmi-kulturális közelség
hatása is éppúgy érvényesül, mint a hangzó nyelvek esetében. A szomszédosság vagy a huzamosabb együttélés két külön jelnyelv rendszerét éppúgy hasonlatossá teszi egymáshoz, ahogyan ez az egymás szomszédságában élő hangzó nyelvek esetében is megfigyelhető. Ha az érintett nyelvek nem csupán földrajzilag állnak közel egymáshoz, hanem tipológiájukban is, esetleg rokon nyelvekről van szó, annál szembetűnőbb lehet a hasonlóság – a jelnyelvek esetében ezt a sajátos eszközrendszer adottságai erősíthetik fel.
TÉVHIT 2. A jelnyelv egyfajta pantomim, mely leképezi (utánozza) a valóság elemeit, eseményeit. CÁFOLAT Jelelés közben csupán a kezek mozognak, akkor is, ha a lábakról szól a közlés, a pantomimban viszont minden testrész, tevékenység stb. önmagának felel meg. Ehhez kapcsolódik a térhasználat különbsége is: a pantomimes az egész színpadot „belakja”, míg jelelés közben egy helyben állva, a jelelési térből soha
A csend szerethető, a jelnyelv megtanulható, nyiss a világra!
ki nem lépve lehet az információkat továbbadni. A közös csupán annyi, hogy mindkét „nyelven” gesztikulárisan-vizuálisan kódolt az információ. A jelnyelvben az időbeliség kifejezésére – a hangzó nyelvekhez hasonlóan – különféle grammatikai szerkesztések, illetve lexikai elemek állnak rendelkezésre.
TÉVHIT 3. A jelnyelvek szorosan kötődnek a környezetükben használatos hangzó nyelvekhez oly módon, hogy tulajdonképpen nem mások, mint a hangzó nyelvek jelekkel történő megjelenítései. Sokan gondolják, hogy a jelnyelveket a hallók fejlesztették ki, hogy biztosítsák a kommunikáció lehetőségét. CÁFOLAT Léteznek a hangzó nyelvek tanításának elősegítésére kidolgozott manuális kódrendszerek, ám ezek nem természetes nyelvek. A siket közösségekben használatos elsődleges jelnyelvek függetlenek a környezetükben használatos hangzó nyelvektől.
A JELNYELVEKRŐL ÁLTALÁBAN A jelnyelvek a hangzó nyelvektől függetlenül alakulnak ki és fejlődnek, a nyelvi komplexitás ugyanolyan fokát mutatják, ugyanolyan kifejező és megismerő funkciókat képesek betölteni. Továbbá éppúgy, mint a hangzó nyelvek, a jelnyelvek is változataikban élnek. Magyarországon hét területi változatot lehet megkülönböztetni, melyek a speciális tanintézetek vonzáskörében (Budapest, Debrecen, Eger, Kaposvár, Sopron, Szeged, Vác környékén) alakultak ki. Egy-egy ország siket közösségeiben a természetes módon létrejött jelnyelv az ott élő siket emberek egymás közti érintkezésének elsődleges eszköze; azokban a családokban, ahol az egyik vagy mindkét szülő siket, ez tekinthető a gyermek anyanyelvének, de ez az elsődleges nyelve halló szülők siket gyermekeinek is, hiszen a siketiskolában egymás közt, a siket közösségben a legtermészetesebb módon még akkor is ezt a nyelvet használják, ha ezt az iskola nem támogatja.
A SIKETSÉG FOGALMÁRÓL Rendkívül nehéz a „siket” fogalmát átfogóan meghatározni, hiszen számos, egymástól eltérő s különböző célokat szolgáló orvosi, oktatási, jogi, kulturális stb. meghatározás létezik, melyek között
gyakran nincs átjárhatóság. A legszélesebb körű köznapi értelmezés szerint a siketség a halláshiányt, a hallásképtelenséget jelöli, amely azonban nem veszi figyelembe sem a hallásvesztés különböző fokozatait, sem pedig azt a módot, ahogyan ez az állapot létrejött (veleszületett versus szerzett, átmeneti versus állandó stb.). Fontos megjegyezni, hogy a siket közösségek, a siket társadalom tagjai a siketek és nagyothallók mellett halló egyének is lehetnek. Ez utóbbiak például a siket szülők halló gyermekei, akik első nyelvükként sajátítják el a jelnyelvet. Ugyancsak ide tartoznak a siket gyerekek halló családtagjai, akik amellett, hogy meg-
tanulnak jelelni, a közösség kulturális értékeivel is azonosulnak. Továbbá azok a hallók, akik bár rokoni kötelékekkel nem rendelkeznek, vállalják ezeket az értékeket. A siketekből, nagyothallókból, és hallókból álló, közös nyelvvel és kulturális sajátosságokkal rendelkező, egyszersmind hátrányosan megkülönböztetett siket közösségek tehát nyelvi kisebbségeknek minősülnek.
A SIKET GYERMEK ÉS A NYELVELSAJÁTÍTÁS A siketek közösségét nem tekinthetjük homogén csoportnak; a hallásvesztés ideje, módja, mértéke, valamint a siket személy identitása alapján a siketek
A csend szerethető, a jelnyelv megtanulható, nyiss a világra!
közössége nagy változatosságot mutat, s az egyes típusokhoz eltérő igények és jellegzetességek rendelődnek a nyelvhasználatra, a nyelvtanulásra és a nyelvelsajátításra vonatkozólag is. A siketek nyelvelsajátításával kapcsolatosan az egyik legfontosabb tudományos eredmény, hogy a nyelvelsajátításra érzékeny életkori szakaszban a „csak” halláshiánnyal rendelkező, egyébként egészséges kisgyermek a vizuálisan-manuálisan kivitelezett felnőtt nyelvi input segítségével ugyanolyan teljes nyelvet képes kiépíteni, mint az egészséges
halló gyermekek a hangzó nyelv segítségével. A nyelvelsajátítás kérdésében feltétlenül különbséget kell tenni a siket szülők siket gyermekei (a siket gyerekek 5-10%-a), illetve a halló szülők siket gyermekei között. Az előbbi csoportba tartozók azok, akiknek lehetőségük van arra, hogy otthon, természetes módon, anyanyelvükként sajátítsák el a jelnyelvet, s így nem csupán kommunikatív, hanem egyéb kognitív, valamint szocio-emocionális készségeik is megfelelő ütemben fejlődjenek. Noha az elsajátítás módja számos tekintetben szükségképpen különbözik attól, ahogyan egy halló gyermek halló szüleitől és környezetétől tanulja nyelvét, a nyelvelsajátítás siket gyermekeknél is ugyanolyan fázisokban történik. A siket gyermekek túlnyomó többsége, 90-95%-a azonban halló szülők gyermeke, akik számára a környezet nem tud jelnyelvi inputot biztosítani.
HANGZÓNYELVI INPUT OTTHON ÉS AZ ISKOLAI OKTATÁSBAN A halló családba született gyerekek számára otthon, természetes körülmények között a nyelvelsajátítás érzékeny időszakában a szülők nem képesek hozzáférhető, érzékelhető nyelvi inputot biztosítani, melynek segítségével megindulhatna a gyermek nyelvi, kommunikatív fejlődése. Nagyon gyakran csak az óvodában, vagy még később, az iskolába
kerülve találkoznak először a jelnyelvvel, amelyet jelnyelv-használó siket társaiktól kezdenek el (rendkívül gyorsan) megtanulni. A megkésett nyelvfejlődés mellett ebben az esetben problémát jelent az is, hogy csupán a kortárs csoport tagjai által használt változatot sajátítják el, hiszen felnőtt sikettel kevés alkalmuk van kommunikálni. Az elmúlt évtizedekben számos vizsgálat hasonlította össze a siket, illetve halló családban nevelkedő siket gyerekek intellektuális, szociális és kommunikációs teljesítményét. Egy, a hangzó nyelv elsajátítását szorgalmazó iskola növendékeinek teljesítményét összevető, mára klasszikusnak számító vizsgálat (Meadow, 1968) azt mutatta ki, hogy a siket szülők siket gyerekei az intellektuális és a szociális teljesítmény szempontjából jobbnak bizonyultak halló családban nevelkedő társaiknál, s noha hangzó nyelvi kommunikatív teljesítményük bizonyos területeken gyengébb volt, nem volt szignifikánsan rosszabb a jelnyelvet nem anyanyelvükként elsajátító gyerekekénél. Siket szülők siket gyerekei szignifikánsan aktívabbnak mutatkoznak kommunikációs kezdeményezőkészség területén, eredményesebbnek bizonyultak az írásbeli megnyilatkozások alkalmával, valamint a jelnyelvi kommunikáció területén, és kisebb frusztrációt éreztek a kommunikációs nehézségek miatt. Ez azt jelenti,
hogy a jelnyelv elsajátításával együtt a kommunikatív kompetencia kiépülése jótékony hatással van a szociális és a kognitív fejlődésre, valamint e kompetencia fejlődésére, s ez utóbbit egyetlen területen sem befolyásolja negatívan. Számos vizsgálat kimutatta, hogy azok a siket gyerekek, akik csak későn tanulnak meg egy jelnyelvet, nem tesznek szert arra a morfológiai és szintaktikai készségre, mint a siket szülők siket gyerekei. A halló szülők számára különösen nagy megrázkódtatást jelent, ha siket gyermekük születik, éppen ezért rendkívül fontos a mielőbbi sokoldalú tájékoztatás, a segítségnyújtás.
A SIKET GYERMEKEK OKTATÁSÁNAK HAGYOMÁNYOS ÚTJA A jelnyelv önálló nyelvként való elismerésének hiánya, ezzel együtt a siketség korábban bemutatott orvosi, betegségközpontú értelmezése voltaképpen az oktatás színterén válik beláthatatlan következményekkel járó lingvicista gyakorlattá, amikor is azt a nyelvet, amelyen a siket kisgyermekek többsége teljes körű kompetenciát tudna kiépíteni, amely alkalmassá tenné őket a halló gyermekekét elérő kognitív fejlődésre s teljesítményekre, tanítási nyelvként és tantárgyként is kizárják a siketek
A csend szerethető, a jelnyelv megtanulható, nyiss a világra!
iskoláiból. Mindez – szemben a hatékonyan működő jelnyelvi-hangzó nyelvi kétnyelvű programokkal – legnyilvánvalóbban a jelelést háttérbe szorító, gyakran kirekesztő oktatási modellekben ölt testet. A siketeket érintő oktatáspolitikát legalább 150 éve, nyíltan pedig 1880 szeptemberétől, a milánói kongreszszus óta az oralizmus-manualizmus közötti harc jellemzi. Noha a jelnyelvet használó oktatás a 19. század elejétől kezdve szép sikereket könyvelhetett el Európa-szerte, így hazánkban a Cházár András vezette siketek váci intézetében is, a nemzeti nyelvek megerősödése, a nemzetállamok megszilárdulása felerősítette azokat a nézeteket és gyakorlatokat, amelyek „valódi”, „normális” nyelveknek az adott országok hangzó nemzeti nyelveit tekintették, a siketoktatásban is a hangzó nyelvek kizárólagosságát hirdetve. Az oralista megközelítés hosszú időre elképzelhetetlenné tette a programok és módszerek közötti választás lehetőségét s végérvényesen kizárta magukat a siketeket tanárként az oktatásból. Azok a kutatások, amelyekben oralista és más módszerrel oktatott siket gyermekek készségeit és teljesítményét vetik össze egymással és az ugyanolyan életkori csoportba tartozó
hallókéval, azt mutatják, hogy az oralista programokban a hangzó nyelven tanuló gyerekek nyelvi fejlődése sokkal lassabb és kevésbé teljes azokéhoz képest, akik első nyelvüket (a jelnyelvet) természetes körülmények között tanulják. Mivel a gyermek a nyelv segítségével olyan kognitív készségeket fejleszt ki (problémamegoldás, következtetés, memorizálás stb.), amelyek a személyiségfejlődésben kritikus szerepet játszanak, a nyelv hiánya, egy mesterséges nyelv (pl. jelelt nyelv) vagy egy olyan nyelv használata, amelyet elégtelenül ismer vagy részlegesen érzékel, rendkívül kedvezőtlen hatással van a gyermek kognitív fejlődésére. Nyilvánvaló, hogy az oralista módszer a halló szülők többsége s a siketek elvárásainak is megfelel: a pedagógiai cél a siket gyermek hallók világában való részvételének megkönnyítése. A szülőket ugyanakkor igen gyakran nem tájékoztatják arról, hogy az oralista oktatás nem garantál sikert minden siket gyermek számára, s hogy ezzel szemben vannak olyan módszerek (például a kétnyelvű oktatás), amelyekkel ezek a gyerekek a legoptimálisabban taníthatók. Bár a családnak, a szülőnek központi szerepet kellene játszania a legmegfelelőbb oktatási program kiválasztásában és támogatásában siket gyermeke
számára, „a siket gyermek minőségi oktatáshoz való joga” címén a szakemberek, az iskolavezetés stb. voltaképpen elveszi a döntés szabadságát a szülőtől azáltal, hogy nem kínál fel más oktatási lehetőségeket.
A SIKETEK KÉTNYELVŰSÉGÉRŐL A siket közösségek, noha tagjaik semmiképpen nem tekinthetők egységes csoportnak, kétnyelvű közösségek, amelyekben a leggyakrabban két alapvető típus, a jelnyelv-jelnyelv, illetve a jelnyelv-hangzó nyelv kétnyelvűség jelenik meg.
A SIKETEK KÉTNYELVŰSÉGÉNEK JELLEMZŐ, A HALLÓKÉVAL RÉSZBEN MEGEGYEZŐ, RÉSZBEN PEDIG ATTÓL ELTÉRŐ VONÁSAI: – a számukra legtermészetesebb kommunikációs formát, a jelnyelvet sokszor csak az iskolában sajátítják el – hallásuk károsodott volta miatt jelnyelvüket természetszerűleg hosszú időn át megőrzik élőszóban nem tesznek különbséget, – egy-egy országon belül nem koncentilletve előfordulhat, hogy a többségi rálódnak egy bizonyos területre nyelvet csak írott formában képesek – különbségek nyilvánulnak meg használni) bizonyos nyelvi tudással kapcsolatos – a nyelvtudás és a nyelvhasználat válkompetenciájukban (elképzelhető tozatos mintái jellemzik őket például, hogy rosszul artikulálnak, – nem ismerik el őket kétnyelvűeknek bizonyos grammatikai formák között
A csend szerethető, a jelnyelv megtanulható, nyiss a világra!
A JELNYELVI - HANGZÓ NYELVI KÉTNYELVŰ OKTATÁS ELVEI ÉS FORMÁI A kutatók többsége egyetért abban, hogy a kétnyelvű oktatás „ideális” célja a magas fokú kiegyenlített (balansz) kétnyelvűség kialakítása az oktatási-nevelési folyamat során, nevezetesen, hogy a diákok tanulmányaik végén mindkét nyelven azonos vagy megközelítőleg azonos kompetenciákkal, tudással, illetve ismeretszerzési képességekkel rendelkezzenek. Minthogy a kétnyelvű iskolai programok mögött ugyanakkor
a többség és kisebbség gyakran eltérő érdekei és társadalmi céljai húzódnak meg, nem minden bilingvis program felel meg a fenti, a gyermekek optimális fejlődése szempontjából a leginkább kívánatosnak tekinthető elvárásoknak. Oralista szakemberek hazánkban gyakran érvelnek azzal, hogy e programok
külföldön is csak egy-két éve, kísérleti jelleggel működnek, így nincs módunk megítélni ezek hatékonyságát. A valóságban ezek a programok összességében immár 15-20 éve jelen vannak, s ez az idő elegendőnek bizonyul arra, hogy jó hatásfokuk – más programtípusokhoz viszonyítva – minőségi és mennyiségi tekintetben is mérhetővé váljon, egyben kiszűrhetővé váljanak azok a hibák és hiányosságok, amelyek egy ilyen oktatási módszer és iskolatípus újként való beindításakor mindenképpen elkerülendők.
A HATÉKONY KÉTNYELVŰ OKTATÁS ALAPELVEI A kétnyelvű oktatás leginkább hatékony formája a siketséget forrásként, kiinduló állapotként, nem elsődlegesen problémaként kezeli: az oktatásnak arra kell összpontosítania, mivel rendelkezik a siket gyermek, és mire képes akkor, ha az oktatási gyakorlat a tudományos kutatás eredményeiből folyamatosan leszűri és alkalmazhatóvá teszi a tapasztalatokat. 1. A gyermek természetes módon képes kifejleszteni a nyelvi készségeket jelnyelven, a gyermek első nyelvének tekintendő. 2. A beszélt/írott (hangzó) nyelv különálló nyelvként, a gyermek második nyelveként kezelendő. 3. Mivel nem az auditív-verbális a kizá-
rólagos input, amely a nyelv elsajátítását lehetővé teszi, a beszédtanítás nem helyettesítheti az első nyelv (jelnyelv) elsajátítását; egyben annak a gyermekek egyéni képességeihez, készségeihez és érdeklődéséhez kell igazodnia. 4. Az oktatás kezdeti szakaszában az anyanyelvet kell oktatási nyelvként használni. 5. Noha a legkompetensebb jelnyelvi szerepmodellek a tanulási-tanítási folyamatban végig részt vevő siket tanárok és asszisztensek, alapkövetelmény, hogy a kétnyelvű programokban csak olyan halló szaktanárok taníthassanak, akik rendelkeznek magas szintű jelnyelvi ismeretekkel is. 6. A program sikeres működésének fontos feltétele, hogy az oktatáspolitika olyan additív társadalmi környezetet teremtsen, amely a másságot, a kulturális és nyelvi sokféleséget, az oktatási-nevelési folyamatban megjelenő nyelveket (a jelnyelvet is beleértve) egyaránt értékeli.
A fenti elvek szerint működő jelnyelvi-hangzó nyelvi (gyakori nevén kétnyelvű-kétkultúrájú) programokban tanuló siket gyermekek az alábbi eredményeket mutatják: 1. Halló kortársaikkal azonos olvasástudás. 2. Íráskészségük eléri az azonos korú hallókét. 3. Írásban továbbra is ejtenek grammatikai hibákat, ám jóval kisebb mennyiségben, mint a nem kétnyelvű programokban tanulók. 4. Írásban folyékonyan és árnyaltan képesek kifejezni magukat. 5. Nagyobb önértékeléssel rendelkeznek, személyiségük egészségesen fejlődik. 6. Képesek harmadik, sőt további nyelveket is elsajátítani. 7. A sztenderd nemzeti tantervek tananyag-követelményei szerint, nem pedig csökkentett tartalmak szerint tanulva a halló kortársakkal azonos szintet érnek el.
A csend szerethető, a jelnyelv megtanulható, nyiss a világra!
A nyugat-európai országokban évek óta, de Magyarországon is vita folyik a siketek integrált vs. szegregált oktatásával kapcsolatban. A többségi oktatásban részt vett siketeknél az állandó frusztráció, a rosszabb iskolai eredmények, az észlelhetően nem növekvő társadalmi integrációs esélyek mellett szembetűnő az a negatív hatás, amelyet ez az oktatási forma személyiségükre gyakorolt. Ezek után mi lehet a megfelelő megoldás? A hatékonyan működő jelnyelvi-hangzó nyelvi kétnyelvű programokban a siket gyermekek alapfokú oktatása világszerte részlegesen vagy teljesen elkülönülten zajlik, ami országonként eltérő módon az első 6, 8, illetve 12 évet jelenti. Ez az idő elegendő ahhoz, hogy e gyerekek sikeresen folytathassák középés felsőfokú tanulmányaikat, integráltan, a többségi tanulókkal együtt. A siket tanulóknak természetesen továbbra is speciális szolgáltatásokban kell részesülniük: támogatási rendszer, a tanulást könnyítő technikai eszközök kedvezményes igénybevétele, jeltolmács szolgálat, hivatásos jegyzetelők stb. Mindazonáltal ez az a mód és oktatási forma, amely a siketek felnövekvő generációi számára új távlatokat nyitva valóban egyenlő
esélyeket jelenthet az élet minden területén. Az utóbbi évek pozitív tendenciáinak és a siket közösség érdekérvényesítő erejének növekedése következtében Magyarországon is egyre több gyógypedagógus iratkozik be jelnyelvi tanfolyamokra és alkalmazzák a jellel kísért magyar nyelvet az oktatás során, ami nagy lépés a bilingvális oktatás felé vezető úton. Magyarországon a Jelnyelvi Törvény szerint a bilingvális oktatási módszer bevezetésének határideje a hallássérülteket oktató speciális iskolákban 2017. szeptember 1-je.
Összeállította: Bartos Pál, Hallatlan Alapítvány
További információ: www.hallatlan.hu
