A kórházak XXI. századi kihívásai, innováció, és a korszerű menedzsment-technika szükségessége a vezetésben Dr. Baráth Lajos SZTE címzetes docens Gazdasági igazgató – Károlyi Sándor Kórház
Gondolatindító A világban a fejlődés exponenciálisan nő. • A tudomány 1900 és 2000 között nagyobb fejlődésen ment át, mint az azt megelőző 1900 évben; • 2000 és 2010 közötti 10 év is több fejlődést hozott mint az azt megelőző 100 év, • sőt 2011 is áttörőbb lépéseket hozott mint azt megelőző 10 év.
A fejlődés üteme már-már ijesztő…hol lesz a vége? 1900
1800
2010
2000 2011
Gondolatindító A fejlődéssel együtt az információ tömege is rohamosan nő. Felgyorsult világunkban a legnagyobb kihívás, hogyan dolgozzuk fel a fejlődés eredményeit és a ránk zúduló információtömeget.
Előadásom során a kórházat, mint szolgáltatót és annak piaci hatásokon keresztül érvényesülő
KIHÍVÁSAIT szeretném bemutatni.
Ezért a válasz is az egészségügyi piaci mechanizmusok és működési modelljének bemutatásával indul.
Kiindulópont Akár bonyolult üzem, akár költségvetési szerv, szolgáltatást nyújt. Az „egészségügyi terméknek” három piacot deformálo tulajdonsága: 1. inhomogén 2. speciálisan magas információtartalmú 3. fogyasztásának magas a kockázata A kórház humanitárius feladatú üzem, ezért olyan szervezésre kell törekedni, amelynek „a beteg áll a középpontjában, sok szempontból nagyüzem, de nem folytathat tömegtermelést”. Az üzem gazdaságossága és a humanitás nem ellentétpár, hanem összefüggés: a beteg érdekében kell gazdaságosan vezetni a kórházat. humanitárius feladatú üzem
üzemgazdaságosság
FOGYASZTÓ Közgazdasági környezet OTH
Egészségügyi piac
Állam Jogi környezet
Korlátozott piac
Keresleti
Egészségügyi szükségletek kerre kielégítésének helyszíne
Kínálati
Orvos szerepe domináns Kereslet – kínálat nem válik szét
FINANSZÍROZÓ
SZOLGÁLTATÓ
Kihívások I. Az egészségügyi szolgáltatót az alábbi hatások érik - Fő kérdés – Hogyan dolgozzuk fel az információt?
• • • • •
közgazdasági
jogi
Világgazdasági hatások Szűkülő források Egyes országok eltérő helyzete A tudomány fejlődése és annak intenzitása Hatékonyságra törekvés kényszere válság idején
Válaszok a közgazdasági kihívásokra, így konkrétan: – Beteg-utak szabályozása – Kórházi kapacitások csökkentése – Finanszírozás alapját képező normatíva rendszer
HR krízis orvos és szakdolgozó elvándorlás MINIMUMFELTÉTELEK
Belső hatékonysági tartalékok feltárása Aktív fekvőbeteg szakellátások további koncentrálása Hatékonyabb ellátási formák erősítése
Egészségügyi ellátás alapelveinek nemzetközi változása, kvázi kihívások II. • az orvostechnológia, diagnosztika robbanásszerűen fejlődik • meg kell jelenni az egészségnek, mint értéknek • nő a lakosság átlagos életkora és élettartama, a lakosság egészségi állapotát alapvetően nem az egészségügy alakítja • paradigmaváltás – prioritás a megelőzés • korszerű és hatékony irányítási formák igénye
„Folyamatos választ kell adni a kihívásokra.” A kórházi menedzsmentnek folyamatosan változásokat kell bevezetni, így konkrétan választ kell adni: – közgazdasági, jogi környezeti kihívásokra, – egészségügyi ellátás alapelveinek változása hatásaira, – egészségügyi ellátórendszer változásának hatásaira, – számolni kell a csökkenő aktív ellátásokkal, –
számolni kell a növekvő krónikus ellátás iránti igényre,
– korszerű menedzsment technikai eszközöket kell alkalmazni.
Mit tehetnek a kórházak és a vezetők?
Ahhoz, hogy a kórház „innovatív” legyen, a változást kikényszerítő eseményeket megelőzően tudatos tervezéssel és döntéshozatallal kell válaszolni ezen hatásokra.
A kórházi struktúra korszerűsítésének leglényegesebb feladatai intézmények között Nagy kérdés – integráció vagy innovatív együttműködés? Véleményem szerint
INNOVATÍV EGYÜTTMŰKÖDÉS „Erőforrás koncentráció” Új típusú együttműködést kell megvalósítani az egymástól elkülönült kórházaknak,
amelyben
megvalósul
a
kapacitások
összehangolt
fejlesztése, a beruházások összehangolása, s talán a legvitatottabb kérdés a párhuzamosságok „optimalizációs” áttekintése s nem megszüntetése. A források összehangolt felhasználása szükséges!
A kórházi struktúra korszerűsítésének leglényegesebb feladatai intézményen belül A gyógyító munkában A BETEGET KELL KÖZÉPPONTBA ÁLLÍTANI! Bátran kell alkalmazni a merev hierarchikus rendszert felváltó mátrix szervezet megoldási variánsait. FLEXIBILIS STRUKTÚRA
Korszerű menedzsment eszközöket kell alkalmazni
Kórház, mint bonyolult üzem menedzsmenteszközei A szakmai tevékenységen belül növelni kell a tervszerű ellátásokat Funkcionális típusú tervezést kell alkalmazni – Szakmai tervek – 5 éves és éves tervek – Gazdálkodás tervezése – Fejlesztési tervek
A környezet és a belső folyamatok elemzése – azonnal reagálni kell a változásokra, de csakis a meghatározóakra (információ szűrés)
A szakmai munka minősége érdekében • •
Kontrolling-, benchmarking-, monitoring rendszer Programok
Korszerű pénzügyi eszközöket kell alkalmazni • •
Fedezetiség megteremtése Bevétel – költség egyezőség terv
Az erőforrás felhasználás területén ÜZEMGAZDASÁGI SZEMLÉLETŰ elszámolást kel alkalmazni
A számviteli törvény alapján 1. Nem csak a pénzmozgásokat rögzíti, hanem valamennyi gazdasági eseményt. 2. Világosabb és áttekinthetőbb és informatívabb, mint a pénzforgalmi könyvvitel. 3. Az 1-4 számlaosztály a mérlegszámlák, az 5-9 számlaosztály az eredményszámlák. 4. A vállalkozás célja a pozitív eredmény, a nyereség. Kötelezően használt számlaosztályok 1-4, 5, 8, 9. A 6és 7 számlaosztályt akkor kell használni a vállalkozás döntése alapján, ha költséghelyekre, ill. tevékenységekre is szeretnénk adatokat, eredményt kapni. 5. Az eredmény (adózás előtti) a 9-es és az 5-8-as számlaosztály értékének különbsége.
6.
7. 8.
9.
Az amortizáció elszámolása itt nem névleges, ezzel az összeggel a költségek nőnek, vagyis ténylegesen fedezetet biztosíthat a pótlásra, fejlesztésre. Ha a 6-7 számlaosztályt is használják, több tevékenység esetén pontos információt kaphatnak. A főkönyvi könyvelésből naprakész információk nyerhetőek a vállalkozás követeléseiről és kötelezettségeiről, a készletekről, stb. mivel minden gazdasági eseményt folyamatosan rögzítenek. A pénzforgalmi könyvelésnél készletváltozást, követelés- és kötelezettségváltozást csak beszámoló készítésekor könyvelnek. A beszámoló a mérlegből, az eredmény kimutatásból, a kiegészítő mellékletekből és üzleti jelentésből áll.
Összefoglalóan I. A XXI. századi kórház kihívásai a század első évtizedében 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Közgazdasági hatások és ezen alapuló jogi környezet változások, Erősödő HR krízishelyzet - munkaerő vándorlás Nő a lakosság átlagos életkora és élettartama, ezzel együtt változik az egészségügyi szolgáltatás iránti igénye, elvárása Szolgáltatás iránti minőségi követelmények Csökken az aktív fekvőbeteg-ellátás iránti igény Nő a hatékonyság iránti kényszer Hatékony ellátási formák terjednek el (pl. egynapos ellátás)
Összefoglalóan II. Kórházak között 1. 2.
Innovációk ösztönzése /szervezeti és technológiai/ Forrásbővülés nélkül nem lehetséges kitörni az egészségügyre jellemző „ördögi körből”
Kórházon belül 1. 2. 3. 4.
A beteg áll a gyógyító munka központjában Tervszerű ellátások növelése Flexibilis struktúra Korszerű menedzsment eszközök alkalmazása
Az ezekre adandó válaszok és döntések kényszerével kell számolni!
„Tőlünk függ, megtanuljuk-e az új játszmát, az új szabályokat, vagy a régi módon csináljuk tovább, és a legjobb játékosokká válunk egy olyan játszmában, amelyet többé már nem játszanak.”
Larry Wilson
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!