A gyors fejlés és annak befolyása a hízóképességre. A gazdasági állattenyésztés az utóbbi évtizedekben nagy változásokon ment át. Amily mértékben a közgazdasági viszonyok megváltoztak, amily mértékben a fogyasztók az állati termények iránt nagyobb igényekkel állottak elı, ugyanazon mérvben növekedett az állattenyésztés terén az ujitás. A régi, részben primitiv állatfajták, melyek azelıtt inkább csak a növények termésének fokozása és biztositása miatt tartattak, az emelkedett igényeknek nem felelhettek meg többé; jobb, megfelelıbb anyaggá kellett változniok, mi részben az idegen fajtákkal való keresztezés által eszköszöltetett. Ami a jelen állattenyésztését a régitıl megkülönbözteti, az a tehetısség szerinti tenyésztés, t. i. oly jellegek fejlesztése, melyek egy bizonyos, korlátolt irányban az állattartásból a legnagyobb hasznot képesek eredményezni. A tenyésziránynak határozott elkülönitése a mai állattenyésztésnél olyképen jut érvényre, hogy a tenyésztésben bizonyos physiologiai tulajdonságok keletkezése és állandósitása van czélként kitüzve s éppen ezen tulajdonságok hivatvák az állattenyésztésbıl eredhetı legnagyobb hasznot elıidézni; manapság a tejelésnél, a hízóképességnél, az erıkifejtésnél mindig a legtökéletesebb után törekszünk. A gyors fejlés ugyanilyen physiologiai tulajdonság, melyet azelıtt jóformán nem is ismertek, míg manapság az állattenyésztésben már igen nagy jelentıségre vergıdött. A gyors fejlés, vagyis, hogy a fiatal állatok rövid idı alatt lesznek érettek és ezáltal korábban hoznak hasznot, ma sok tenyésztésnél a fıczél. Az állatoknak ezen tulajdonsága felıl azonban még eltérık a nézetek, – mibenléte még nem eléggé ismeretes és jelentısége még nem oly világos, hogy azt a következıkben érdemes ne lenne fejtegetnünk. Miben nyilatkozik hát a gyors fejlés? – morphologiai vagy physiologiai tulajdonság-e az? – fajtatulajdon-e, vagy egyáltalán lehet-e azzá, állandóvá válhatik-e? – van-e gazdasági jelentısége? – oly kérdések, melyekkel a gyakorlatban lépten-nyomon találkozunk, s melyekre a legkülönbözıbb, sokszor egymással teljesen ellentétes feleletek adatnak. A gyors fejlésnek gazdasági jelentıségét tagadni nem lehet, már csak azért sem, mert hisz’ az állatok kifejlıdésénél éppen azon idı rövidíttetik meg, midın a gazdaságnak ifju koruk miatt hasznot még nem igen hajtanak, ellenben meglehetıs nagy fılnevelési költségükkel terhelik azt. Minél rövidebbre szabható az állatok életének ezen korszaka, annál kisebb a befektetési tıke, annál magasabban kamatozik az, és már elıre ki kell mondanunk, hogy bizonyos mértékig minden tenyésztınek kötelessége házi állatainál a gyors fejlésre törekednie. A tıkének gyorsabb forgása mindenesetre kivánatos; azt azonban, vajjon minden állatnemnél és minden tenyésziránynál lehetséges-e a gyors fejlést haszonnal elıidézni: csak akkor itélhetjük meg, ha a gyors fejlést physiologiai, morphologiai és anatomiai szempontból megismerjük. Lássak hát legelıbb is, miként keletkezik ezen tulajdonság és miben nyilvánul. Ha két fiatal állatot röviddel születése után vizsgálat alá veszünk, amelyeknek egyike jól táplált anyától, másika soványan tartott anyától született, azt fogjuk tapasztalni, hogy az elsı sokkal erısebb és jobban kifejlıdött; ha ezen erısebb fiatal állat továbbá jobban tápláltatik, mint a másik, úgy folytonosan erısebb fejlıdésben lesz. Ezen erısebb fejlıdés azonban nemcsak abban fog nyilvánulni, hogy az állatnak nagyobb lesz az élısulya, hanem a gyorsabb növekedésben is; a növekedés határát hamarább eléri, vagyis korábban lesz kinıtt állattá; korábban fog üzekedni, szóval korábban lesz tenyész- és használatképes. A rosszul táplált állathoz viszonyítva, tehát relativ gyorsfejlésü. Amint van relativ gyors fejlés a két egyed között, úgy lehet ez két nyáj, két vagy több fajta között is. Amennyiben a gyors fejlés feltételei több generatión át folytonosak, minden egyes individuumnál emelkedik ezen tulajdonság képzıdése, az egész nyáj, sıt fajta tulajdonává lesz, amint azt az ujabb, nevezetesen az angol tényészfajtáknál tapasztalhatjuk.
Az angol sertés 7–8 hónapos korában már hízóba állítható, míg a mi közönséges sertésünk körülbelül csak 2 éves korában. A shorthorn-marha 1 éves korában azon fejlettségi fokon áll, melyen a hegyi marha 2 éves korában, vagy a magyar marha 3 éves korában. A bı tápláláson kivül azonban még számos más tényezı is befolyásolja a gyors fejlés keletkezését, így a többi között a test nyugalma elınyösen, a mozgás hátrányosan. Azon fiatal állat, melynek a legelıre nagy utat kell tennie s ott táplálékát nem könnyen szerezheti meg, ezen mozgás folytán sok oly anyagot használ fel, melyeket az istállóban vagy a buja legelın jól tartott állat teste felépitésére fordíthat. A hımérsék szintén emelheti vagy csökkentheti a takarmány hatásosságát és így a fejlıdésre elınyös vagy hátrányos. A testnek gyors fejlıdésével mint különös ismertetı jel együtt jár a korai tenyészképesség; ez jóformán a gyors fejlés mértékének tekinthetı. Elmondhatjuk, hogy a gyorsfejlésü angol fajtáknál átlagban egy évvel korábban áll be a tenyészképesség, mint a lassufejlıdésüeknél. De valamint a tenyészképesség rendes korai bekövetkezte jele a gyors fejlésnek, épúgy, ha nagyon korán áll be ezen képessége az állatnak, az már túltenyésztésre, beteges elfajzásra mutat, mint ez különösen a Németországba importált angol sertéseknél a rendes eset. Az angol fajták már többször említtettek mint gyorsfejlésüek; a gyors fejlést az angolok fejlesztették ki elıször és csak tılük vette át az egész continens. Az angol tenyésztık voltak mindig tanitóink a tenyésztés mővészetében, nekik azonban körülményeik kedvezıbbek voltak, és hogy az állattenyésztés a continensen az utóbbi idıben oly nagy lendületet vett, az nemcsak annak tulajdonitandó, hogy tılük kitünı anyag hozatott be, hanem kiváltképen annak, hogy az állati termények biztosabban és magasabb áron értékesíthetık, mint azelıtt. Az angol tényészfajták gyors fejlését nagyban elımozditotta még a dús takarmányozás és a klima által eredményezett buja legelık. A gyors fejlés már az állatok külsején észrevehetı. Ha egy gyorsfejlésü állatot, vagy még inkább, ha egy egész nyájat egy lassufejlıdésüvel összehasonlitunk, már külsejükben nem csekély külömbséget fogunk lelni. A gyors fejlést rendesen követı külsı alaki eltérések már az elsı tekintetre szembeszökık. Az egész törzs nagy, széles, jól kifejlett, míg a fej és a végtagok kisméretüek. A kereszt és a hát széles és egyenes, a bordák dongásak, a szügy széles és mély, a csontváz a husos részekhez aránylag kevésbé van kifejlıdve, az egész test nagyobb, fejlettebb, mint az ugyanazon koru, de lassufejlésü állatoknál. Aki csak a lassufejlésü állatokat ismeri, az a gyorsfejlésőt idısebbnek tartja, mint aminı az valóban. Az állatnak ezen külsı alakzata azonban a sajátságos boncztani szerkezetben leli magyarázatát. Felismerhetı ez már a csontvázon. A csontváz egyes részei kisebbek, finomabbak, a porczok koraibb megcsontosodása folytán hamarább fejlıdnek ki egészen s így aránylag az állatnak még igen fiatal korában keményednek meg. A gyorsfejléső állatok csontjában, Sanson vizsgálatai szerint, több a hamu, és a szerves anyagok mennyisége pedig sokkal kevesebb, mint a lassufejlıdésüeknél; innét van, hogy a gyorsfejlésü állatok csontja nagyobb fajsúlylyal is bir. A csontozat hossznövekedésének korai megszünése folytán az ezek táplálására forditott anyagok mennyisége is kevesbül, és azon anyagok, melyek a növekedés alatt a csontozat fejlesztésére fordíttattak, ezentúl a test egyéb részeinek növekedésére használtatnak fel; ezen okból Sanson igen fontosnak találja az állatoknak fiatal korukban mészphosphat-tartalmu magvakkal való dús táplálását, mert ezáltal a csontozat gyors növekedése segíttetik elı. Lássuk már most, miként fejlıdnek a gyorsfejlıdésü állatok emésztıszervei? H. Nathusius „Vorträge über Viehzucht” czimü munkája szerint a gyorsfejlésü kérıdzı állatok reczés gyomra, paczalja és oltógyomra a bendıhöz képest nagyobb mérvben van kifejlıdve, ami éppen a dús concentrált takarmányozásnak az eredménye, melynélfogva, a bendı kevésbé tágul ki, mint a nagytériméjü és tápanyagban szegény takarmányok fogyasztása folytán. A fiatal kérıdzı állatok bendıje addig, míg szopnak, a gyomor többi részeihez képest igen kicsiny, a gyorsfejlésü állatoknál ezen arány késıbb is megmarad; ennélfogva a gyorsfejlésü állatok aránylag sokkal kevesebb takarmányt igényelnek, vagyis,
hogy a gyorsfejlésü állatok jó takarmányértékesitık. Ezen tényt bizonyítja a tapasztalat is, mely szerint, habár a gyorsfejlésü állatok a takarmányt jobban is értékesitik, azonban a nagytériméjü, de kevés tápanyagu takarmányokon meg sem élnek. A merinójuh péld. szükség esetén puszta szalmán is áttelel, sıt meglehetıs hasznot is nyujt gyapjában; ellenben a southdown-birka ugyanezen takarmányon nemcsak hogy hasznot nem hajtana, de sıt meg sem élne, azonban dús szemes takarmánynál a southdown a tápanyagokat hús és zsírra változtatná, a merinójuh pedig ekkor sem adna nagyobb hasznot, mint a sovány takarmányon, mert gyapja a takarmánynak megfelelıleg nem növekednék, se nem javulna, testsulya pedig semmiesetre sem növekednék oly arányban, mint a southdown-é. A gyorsfejlésü állatok bıre is figyelemre méltó. Bırük vastag, puha, ruganyos, könnyen és jól ránczolható. A bır alatti sok kötıszövet eredményezi a bır vastagságát s ezen esetben a bır puha és könnyen ránczolható is. A szırözet többnyire kemény, vastag, kissé durva és homályos színü. Ennek oka abban rejlik, hogy a bırben levı faggyúmirigyek, melyek hivatvák a szırözetet fényessé tenni, a gyorsfejlésü állatoknál nem mőködnek oly intensiven, mint a sovány takarmányon tartottaknál; így van ez a sok gyapjuzsírral biró juhoknál, melyek lassabban fejlıdnek, mint a közönséges gyapjasbirkák. Legjelentékenyebb különbség azonban a lélegzıszerveknél tapasztalható. A gyorsfejlésü állatok általában mély, dongás, széles szügygyel birnak; csalódnánk azonban azt hivén, hogy az ily szügynek a nagyobb tüdı, tehát tökéletesebb lélegzıszervek felelnek meg. Badementnek és többeknek vizsgálatai azt bizonyítják, hogy a nagyobb átmérıvel biró mell kisebb tüdıt zár magába, mint a kis átmérıvel biró, és hogy a gyorsfejlésü állatok tüdeje aránylag sokkal kisebb, mint a lassufejlıdésüeké. Badement 102 drb különbözı fajtáju ökrön eszközölt ez irányban méréseket, melyekbıl kitünt péld., hogy a lassufejlésü garonnaislimousin szarvasmarhánál 2.57 m/-nyi mellátmérı mellett a tüdı súlyának aránya az egész testhez 1:143 volt, vagy az ugyancsak lassan fejlıdı normandi faj 2 97 m/ mellátmérıje 1:216 aránynyal birt, míg a gyorsfejlésü shorthorn 3.1 m/ mellátmérı mellett csak 1:314 arányt volt képes elérni. A gyorsfejlésü southdown és a lassufejlésü merinójuhokon tett mérések ugyanezen eredményre vezettek. Roeleff és Kregelnek anatomiai vizsgálatai1 erészben némi felvilágositást nyujtanak; ık u. i. azt találták, hogy a gyorsfejlésü állatoknak széles és mély mellkasa, mely hátul a rekeszizom által határoltatik, rövid belsı üreggel bir, a mellkas ezen rövidsége a rövid mellcsont folytán keletkezik, mely a lassufejlıdésü állatokéhoz képest 5–8 c /m-rel rövidebb. Ami a tüdıre nézve mondatott, áll a szívre is, mely a gyorsfejlésü állatoknál szintén kisebb, mint a lassufejlıdésüeknél. A lélegzıszerveknek kis mérete természetesen azoknak mőködési hatályát is leszállítja; a nagy tüdıben több oxygén fér el, mely a takarmányban adott szénnel és a vérbe felszítt organikus tápanyagokkal egyesülvén, az utóbbiaknak felbomlását elısegiti, mi mellett az elégetés termémye: a szénsav kileheltetik. Az elégetés processusa annál élénkebb, minél nagyobb a belélegzett oxygén mennyisége, vagyis minél nagyobb a tüdı; sıt az oxydatio nagyságát a kilehelt szénsav mennyiségébıl is meghatározhatjuk. Sanson e részben számos kisérletet tett, így péld. ı azt találta, hogy 100 k/g élısúlyra óránkint 19 g/ kilehelt szénsav esik a flamlandi marhánál, a veendinél 18 g/, míg a gyorsfejlıdésü shorthornnál csak 14 5 g/, vagyis körülbelül 4 g/-mal kevesebb. Minél kisebb tehát a lélegzés által elıidézett anyagcsere, minél kevesebb szén oxydáltatik és organikus anyag bontatik fel az állat életmőködése folytán, annál több fog azokból az állat szöveteibe felszivatni, illetıleg mint izomanyag lerakódni és ezáltal a test gyorsabb felépitése elısegíttetni. * 1
V. ö. Wilkens: „Vorträge über landw. Thierzucht.” Wien, 1887.
A gyorsfejlésü állatoknak fentvázolt külsı jeleit egész összességükben vizsgálva, el kell ismernünk, hogy ezek fıként azon külsı jelenségek, melyek a fiatal állatoknak korai fejlése mellett még egy másik tulajdonság kifejlıdésére birnak befolyással, mely az elıhaladottabb korban még inkább elıtérbe lép, és ez a hizékonyság. Ezen két tulajdonság valóban többnyire együtt jár, a korai érettség azon fajtáknál és törzsekben fejlıdik ki legjobban, melyek kiválólag a hús- és zsírtermelésre használtatnak. Ugyanazon tulajdonságok, melyek a fiatal állatoknál kisebb tápanyag felhasználását és az izomanyag dúsabb lerakodását, ezzel együtt tehát a gyors növekedést eredményezik, a kifejlett állatoknál is lehetıvé teszik, hogy azok kevesebb anyagot használjanak el és többet rakjanak le szöveteik közé azon különbséggel mégis, hogy míg a fiatal állatoknál új szövetek és izmok képzıdnek, addig az idısebb állatoknál csak a meglévık fejlıdnek nagyobbakká. Itt is példaként idézhetem az angol szarvasmarha-, sertés- és juhfajtákat, melyek kiválóképen hízóállatok, melyeknél a tej-, gyapju- és erıtermelés csak mellékes dolog, ezen fajták a gyors fejlés által tünnek ki. A gyors fejlés és a hizékonyság közönségesen együtt járnak, és pedig annál tökéletesebben vannak egyesülve, minél nagyobb mérvben vannak meg az illetı állatnál a két tulajdonság ismertetı jelei, amint az egyik vagy másik tulajdonság feltételei hiányoznak, vagy kisebb mértékben vannak jelen, az háttérbe szorul és majd a gyors fejlés, majd pedig a hizékonyság lép elıtérbe. Példaként csak a simmenthali szarvasmarhát és a franczia merinót idézzük, melyek igen hizékonyak, azonban nem nagyon gyors fejlésüek; a telivér lónál a dolog ellenkezıleg áll: ez gyorsan fejlıdik, azonban egy cseppet sem hizékony. Tekintve, hogy a gyors fejlés kétségkivül igen fontos tulajdonság, kérdés már most: vajjon egyáltalán lehetséges-e valamely lassufejlésü fajtát gyorsfejlésüvé változtatni és miként? E kérdésben a nézetek még mindig igen eltérık. Így sokan azt állítják; hogy a gyors fejlés fajtatulajdonság; mondják továbbá, hogy azon fajták, melyek gyorsan fejlıdnek, aránylag még ifjak és rövid idı elıtt keletkezettek; ugyanezért ezen tulajdonságuk még nem vált állandóvá oly mértékben, hogy az biztosan átörökíttetnék és ennek folytán az utódokban ugyanoly mértékben lenne meg, mint a szülıkben, az csak a dús táplálás esetleges eredménye, mely azonnal megszünik, mihelyt az állat soványabb táplálékra fogatik; röviden: nem fajta, hanem egyéni tulajdonságnak hiszik. A tenyészállatok tulajdonságainak annál nagyobb az értéke, minél állandóbb az a fajtánál, mert ez biztosítja, hogy az nem fog az utódoknál már talán az elsı generatiónál kiveszni. Láttuk azonban, hogy a gyors fejlés anatomiai különbségekkel jár szemben a lassufejlıdésü állatokkal, és ez a legfıbb bizonyiték arra, hogy a gyors fejlés megállapodott fajtatulajdonság. A fajtatulajdonságok egyszersmind individuális tulajdonok is, a fajta valamennyi individuuma bir azon bizonyos tulajdonsággal s a fajtatulajdonságok csak átlagai az individuumok tulajdonságainak, így áll a dolog a gyors fejléssel is. Ami a gyors fejlés állandóságát illeti, áll ugyan, hogy bizonyos körülmények közt biztosan átörököl, nem tagadható azonban azon tapasztalati tény sem; hogy már a legközelebbi generatiónál is könnyen eltünik, ha t. i. azon külsı körülmények, melyek létrejöttét elıidézték, megszünnek; ezek közé tartozik elsı sorban a dús táplálás. A gyors fejlés minden tulajdonsága ugyanezen sorsban részesül, mert csak addig maradnak meg; még a physiologiai megkülönböztetı jelek is, míg arra a körülmények kedvezık. A házi állatok minden faja a reá ható külsı erık eredménye, legyenek ezen hatóerık akár természetesek, akár az ember által elıidézettek. A testformák és a tehetısség szoros összefüggésben állnak az élet feltételeivel, ebbıl következik, hogy egy állatfaj más vidéken csak akkor fogja hazájában öröklött formáit az idegen helyen is megtartani, hogyha az új lakóhelyen életfeltételei egyenlık vagy legalább hasonlók eredeti hazájáéval; ha nem egyenlık, vagy nem hasonlók, akkor a már megvolt öröklött tulajdonságok megváltoznak vagy eltünnek és helyöket más, az új haza életviszonyainak megfelelı tulajdonságok foglalják
el. Oly fajtatulajdonság, mely minden, még a kedvezıtlen körülmények között is megtartatnék, nem létezik; egyik-másik tovább tarthatja fenn magát, ha az egész szervezettel szorosabb összefüggésben van, hanem azért ez is változásnak van alávetve. A gyors fejlés szorosan véve magában nem átörökíthetı, épúgy, mint a bı tejelés stb., mert élettani tulajdonsága, az illetı állatnak, hanem mint hajlam nagy mértékben átörökül. Ha azt akarjuk, hogy ezen hajlam, mely a már megbeszélt alaki tulajdonságokban nyeri kifejezését, teljesen kifejlıdjék, úgy az azt elıidézı okoknak folyvást kell tartaniok, s ilyen különösen a bı táplálás. Ugyanígy áll ez péld. a tejeléssel is; a tejelı marha legkivánatosabb testalakulása sem képes a jó tulajdonokhoz kötött kivánalmaknak megfelelni, ha a megfelelı bı táplálék az állatoknak meg nem adatik. A fajtatulajdonságoknak sajátossága magával hozza, hogy a gyors fejlést oly állattörzsek vagy fajtáknál is kifejleszthetjük, melyek azzal azelıtt nem birtak, mert amint maguk a fajták és azok tulajdonságai a külsı befolyások folytán képzıdtek; épúgy a tenyésztınek hatalmában áll ezen befolyásokat akként emelni érvényre, hogy azok az illetı kivánatos tulajdonokat elıidézzék. Némely fajtatulajdonságnál nehezen, másoknál ez könnyen megy, vagy éppen lehetetlen, mert nem ismerjük azon természeti körülményeket, melyeknek azok eredményei, vagy mivel azoknak elıidézése az ember hatalmán kivü1 esik. Így péld. egy sima gyapjuval biró juhot olyanná tenni, mint aminı a finom és göndör gyapjuval ellátott merinóbirka, lehetetlen, mert senki sem ismeri azon természeti erıket, melyek talán már ezer év elıtt idézték elı a merinógyapju finomságát és göndörségét. Talán a tropikus klima oka legnagyobbrészt, amivel mi nem birunk és a meglevı merinó jól tenyészik ugyan, de olyat más fajból tenyészteni képesek nem vagyunk. Másképp áll a dolog a gyors fejléssel. Az azt elıidézı okok ismeretesek, ezek: fıleg a dús táplálás, a túlságos mozgástól való védelem és a kedvezıtlen hımérsék elkerülésében rejlenek. Mindezen kivánalmakat manapság könnyen teljesíthetjük. Azonban ezek csak az alapfeltételek és amennyiben a gyors fejlés bizonyos anatomiai tulajdonságok jelenlétét is megkivánja, ezeket a gondosan keresztülvitt tenyészkiválasztás által idézhetjük elı. A megelızı bı táplálás két irányban hasznos: egyrészt elısegiti az ivarérettség koraibb beálltát, másrészt pedig a változások elıidézésére bir hatálylyal. A test formái változásának tüzetes vizsgálata lehetıvé teszi; hogy az utódokból csak azon individuumokat használjuk tenyésztésre, melyeknek testrészei czélunknak legjobban megfelelnek és ezáltal sikerülhet a kivánatos tulajdonságok felléptét nemcsak gyakoribbá tennünk, hanem ezt minden generatiónál valamivel növelve végre állandósitanunk. A gyorsfejlésü állatok nálunk eddig nem igen tenyésztettek, mert a gyors fejlés a hizékonysággal szoros kapcsolatban van és a gazdálkodási viszonyok csak kis mértékben engedték meg az intensivebb hízóállat-tenyésztést, ahol pedig ezen viszonyok már azelıtt is megvoltak, vagy jelenleg már megvannak, ott sokkal könnyebb a már meglevı angol gyorsfejlésü állatok importálása által állapitani meg a gyorsfejlésü állatállományt, mint a lassufejlésü állatoknak gyorsfejlésüvé való átváltoztatása által; nevezetesen manapság igen elterjedt a hazai fajtákat angol apaállatokkal keresztezni; bizonyos esetekben, midın hazai fajtánk már elıbb meglevı tulajdonait megtartja s ezekkel a gyors fejlést és hizékonyságot egybekapcsolja, elınyös, sokszor azonban igen rosz eredménnyel jár. Így péld. többször megkisérlették már hazai fehérszırü szarvasmarhánkat tejelı marhával vagy gyorsfejlésü hízómarhával keresztezni, a keresztezés azonban mindannyiszor balul ütött ki, mert a jobb új tulajdonságok felvételével együtt elvesztették az utódok a lassu fejlıdéssel egybekötött igénytelenségét és edzettségét. Tejelı marhát sem igen sikerül gyorsfejlésüvé átalakitani. A gyors fejlés a hízóképességgel van egybekötve, ami a tejproductiónak nem felel meg. Ha már most a tejelı marhát, hogy gyorsan fejlıdjék, dús takarmányon tartjuk, úgy ez hízásnak indul, tejhozama csökken, ennek folytán a tejelı tehenek közül a legtöbb esetben kisorolandó és a mészáros taglója alá kerül; másrészt azonban a gyorsfejlésü állatoknál az üzekedés is sokkal
korábban, fejletlenebb állapotban állván be, az igen korán fedezett állatok vagy terméketlenek, vagy legalább is rosz tejelık lesznek. Az erıkifejtı állatoknál sem elınyös a gyors fejlés, és különösen nem a lónál. A hízott lovak gyengék, hamar fáradók, gyorsan kiizzadnak. A lovaknál azonban egy más szempontot is figyelembe kell vennünk. Azon állatok ugyanis, melyek gyorsan fejlıdnek, rövid életüek; már pedig az olyan állatoknál, melyek haláluk után semmi hasznot nem nyujtanak, melyeket életükben használunk ki, igen sokra megy; ha pedig a dús takarmány által egy évvel elıbb használhatóvá teszszük, hamarább kopik el pár évvel, mint a lassan fejlıdı ló; könnyő tehát belátni, hogy inkább etessük egy évvel tovább direct haszon nélkül, hogy ezért több évvel tovább használhassuk. A finomgyapjas juhokra nézve, melyeket gyapjujokért tenyésztünk, szintén nem bir értékkel a gyors fejlés; mert a gyors fejlés és a test növekedésével egyenlı arányban csökken a gyapju finomsága. Ezenfelül a merinójuh csak oly helyeken tartatván, ahol sok a térimés takarmány, azoknak értékesitésére kitünı állat és távol esı, vagy silány legelıket kiválólag jól használja ki. A jobb és dúsabb takarmány adagolása részükre, a mai alacsony gyapjuárak mellett, nem fizetné ki magát. Másképen áll a dolog azon juhoknál, melyek gyapjának finomsága tekintetbe nem jön, hanem ezzel ellenkezıleg nagy test és jó takarmányértékesités czéloztatik; az ily esetekben az ujabb idıben mindinkább elıtérbe lép ama törekvés, hogy ez állatok a hizékonyság mellett gyorsfejlésüekké is legyenek. Szórványosan a franczia merinót kisérlették meg ily irányban tenyészteni, és pedig oly sikerrel, hogy ujabb idıben ez állatnál ezen tenyésziránynak nagy jövı jósoltatik. A sertéseknél a gyors fejlés kiváló fontossággal bir, és pedig annál inkább, minél nagyobb a termelési hely közelében a friss sertéshús iránti kereslet, melynek finomnak, ízletesnek és a közvetlen fogyasztásra alkalmasnak kell lennie, mint ez péld. népes városok közelében van. Az ily helyeken a még egy évet be nem töltött állatok értékesitése igen nagy hasznot eredményez. A conservált sertéshús, minık: a sonka, kalbász, szalámi stb., elıállitásához azonban lassufejlıdésü állatokat kell felhasználnunk, mert ezeknél megkivántatik, hogy a hús tömör és tartalomdús legyen, a zsír pedig kemény. Az elıadottakat összegezve, elmondhatjuk, hogy a gyors fejlés általában azon fajtáknál bir legnagyobb jelentıséggel, melyek haláluk után nyujtják a jövedelmet; minél inkább kivánunk azonban állatainktól még azok életében hasznot, annál inkább alárendelt szerep jut a gyors fejlésnek állattenyésztésünkben. Nem mindig szabad azonban, még a levágásra kerülı állatoknál sem, a gyors fejlés elıidézésére és megtartására törekednünk, mert igaz, hogy a befektetett tıke gyorsabban forog, azonban nagyobb tıkebefektetést is igényel, s kérdés, vajjon a nagyobb tıkebefektetés a termények értékesitése által kamatozik-e kellıleg. A gyors fejlés az állattenyésztésnek intensivitást kölcsönöz, mely azonban csak a folyton fejlıdı gazdasági viszonyok között és a terményeknek jó értékesitése mellett lehetséges. Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy a gyorsfejlésü állatok jó takarmányértékesitık ugyan, azonban csak igen dús takarmányozásnál; ha azonban a gazdasági calculus szerint az ily takarmányozás nem jövedelmezı, úgy a lassufejlıdésü, a takarmányt kevésbé értékesitı fajták tenyésztése és tartása leszen az észszerü. H. S. után: Sz. Z.
