A gyermek felfedezése Tóthné Kővári Csilla közoktatási szakértő
A magyar óvodai nevelés története sok változáson ment keresztül Brunszvik Teréz első óvodaalapítása óta. A különböző politikai elvárások és a különböző nevelési elvek újabb és újabb szemlélet kialakítását várta el a pedagógusoktól. A mindenki számára kötelező érvényű 1971-es és 1989es Óvodai Nevelési Program egy egységes irányt és követelményrendszert állított fel, amely kevésbé engedte meg a pedagógusok kreativitásának kibontakoztatását, módszertani szabadságát. Az 1997-ben kiadott Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja más szemlélettel íródott. Megteremtette azt a lehetőséget, hogy az óvodák nevelőtestületei megalkothassák sajátos arculatukat, hangsúlyossá tegyék a számukra fontosnak tartott nevelési területeket, elkészíthessék saját Pedagógiai programjukat. Ez a feladat egy nemes, de nehéz, felelősségteljes feladat volt. Az óvodák nevelőtestületei kevés információval rendelkeztek a különböző pedagógiai irányzatokról, valamint arról, hogy hogyan is kell elkészíteni egy pedagógia programot. Elkezdődhetett a kutatómunka az alternatív programok áttanulmányozásával, s a sajátos arculat kialakításához szükséges információk gyűjtésével és feldolgozásával, valamint a nevelési elvek, célok, feladatok kitűzésével. Elkészültek a pedagógiai programok, melyek az évek során kisebb változtatásokon mentek keresztül, és ma is az óvodák első számú dokumentumai. 2009-ben, 12 év után, az óvodai nevelés országos alapprogramja újabb nevelési elvekkel bővült, amely a pedagógiai programok mélyebb átgondolását követeli meg, lehetőséget adva egy újabb szemlélet kialakítására, a nevelési elvek és célok, valamint a nevelési környezet átgondolására. Az ONAP új tartalma sok olyan elemet tartalmaz, melyet Mária Montessori fogalmazott meg az 1900-as évek elején kiadott pedagógiai programjában. Mondhatnánk „nincs új a nap alatt”, de úgy is megközelíthetjük, hogy egy régi elmélet alapjaiból kiindulva – újabb elemekkel kiegészítve – új szemlélet született. A Gyermek felfedezése című könyv – Montessori Mária korábban alkalmazott pedagógiai módszerek kritikájából kiindulva – a Montessori pedagógia elveit mutatja be. 1
Montessori Mária 1870-ben született Olaszországban. A római műszaki középiskola után elvégezte az orvosi egyetemet, Olaszország első orvosnője. Gyermekidegosztályon kezd dolgozni, s itt jön rá, hogy a nevelés milyen fontos a szellemi fogyatékos gyerek gyógyításában. Ezek után antropológiát, pszichológiát és pedagógiát tanul. Ennek eredménye az általa tudományosnak nevezett pedagógia kidolgozása. Folyamatosan publikál, s 1909-ben jelenik első könyve módszeréről. Montessori – a nevelés tudományosságának szempontjából – fontosnak tartja, hogy a gyakorlati megfigyeléseit és pedagógiai gondolatait fiziológiai, antropológiai és biológiai elméletekkel is alátámassza. Bírálja a hagyományos pedagógiai módszereket, melynek minden hibája abból fakad, hogy nem ismei a gyermeket. Nem teremtett új pedagógiát, csak felfedezte a gyereket. Ez alapján adja könyvének ezt a címet: A gyermek felfedezése. Részletesen ír pedagógiai rendszeréről, s ezen belül is az eszközök kialakításról. A gyermek egész személyiségének alakulását tartja szem előtt. Figyelmet felfedezésükre, s a bennük rejlő képességek kibontakoztatására kell fordítani. Ezek az elvek a mai pedagógiában is érvényesek. A Montessori pedagógia hiányossága, hogy nem ismeri fel sem a mese fontosságát, sem pedig a játék sajátosságát és értékét, a szerepjátékot, valamint a játék egyéb formáit. Montessori Mária tudományos pedagógia rendszerét soha nem dolgozták ki és nem is került pontos meghatározásra. Az 1890-es években tudományos iskolák alakultak azzal a céllal Olaszországban, hogy felkészítsék a pedagógusokat a pedagógia új irányzataira. Nagy sikert arattak, valamennyi olasz tanító felkereste. Az olasz antropológusok arra buzdították a pedagógusokat, hogy módszeresen fejlesszék a gyerekeket és végezzenek megbízható eszközök segítségével méréseket. Szükség van a magatartásra vonatkozó pontos megfigyelésekre, melyekre rá kell építeni a nevelés és kultúra alapjait. A tudományos pedagógiai iskolák antropológiai mérésekre, érzékelésfigyelő műszerek használatára, estetörténeti előzmények gyűjtésére oktatták a pedagógusokat. Tökéletes szellemként tartották őket, akik a gyermeken keresztül ismerik meg a nevelésnek útját és módját, a gyerektől tanulják meg, hogyan válhatnak tökéletes pedagógussá. Az első szempont a gyermek iskolai környezetére, a padra vonatkozik, amely mozdulatlanságra ítélte őt. Az iskolapad kialakításánál – az ülés magasságát – a gyermek kora, lába és hossza határozza meg. Ezt matematikai pontossággal számították ki. Több tudományág is segítette a pad megépítését: az antropológia a testméretek és az életkori sajátosságok 2
leírásával, a fiziológia pedig az izomzat mozgásait tárta fel. A pszichológia a koraérettséget ismertette, a gyermekegészségtan pedig a gerincferdülés elhárítására helyezte a hangsúlyt. Az addigi, gyermeknevelésről szóló elmélet azt vallotta, hogy a tanító tölcsérrel tölti be az ismereteket, s nagy kegyesen jutalmaz és büntet. A tanító azért parancsol, mert ő az erős, gyermek a gyenge. Az volt a célja, hogy gyermekek akaratát a világi konvenciókhoz igazítsa. A tanító személyében nem az örökség, jó házasság vagy más külön előny reménye dominált, hanem a hivatástudat. Montessori Mária – a kor iskoláival ellentétben – másképp gondolkodott a gyermekek nevelésről és fejlesztéséről. Azt vallotta, hogy az iskola az a hely, amely a gyermek spontán megnyilvánulásait és individuális élénkségét elfogadva fejleszti személyiségét. Itt a pedagógus megfigyeli, szemmel tartja, de nem nyomja el a gyermeket. Ha a pedagógus kísérleteket akar végezni, nem szabad a rokon tudományokra támaszkodni. Minden külső behatás akadálytól mentesen, kizárólag és szigorúan a pedagógia területén kell keresni az igazságot. Módszerét 3–6 éves gyermekeknél alkalmazta, mely a fogyatékkal élő gyerekek között szerzett gyakorlatra épül. Azt vallotta, hogy az értelmi fogyatékosok kezelése inkább pedagógiai, mint orvosi probléma. A módszert tovább gondolva ráébredt, hogy ezt egészséges gyerekekre is lehetne alkalmazni, amely személyiségük fejlődéséhez meglepő eredményekhez vezetne. 1906-ban óvodát alapított a bérházaknak, majd 1907. január 6-án „Gyermekek Háza” néven nyitotta meg első óvodáját. A gyerekek – szüleik tudatlansága miatt – semmilyen családi nevelésben nem részesültek. Az első pedagógusuk nem voltak valódi tanerők, előtte háztartási munkát végzett és bérelt földön dolgozott nők voltak. A Gyermekek Házában alkalmazott tanítási módszerek Testi növekedés. 50–150 cm terjedő méterskálával, két dobogóval – egyik oldalon ülve, a másik oldalon állva – mérik meg a gyereket minden hónapban, ugyanazon a napon. Súlyukat heti rendszerességgel – a fürdő mellett –, amit összekapcsoltak a fürdéssel. A további méréseket az orvos végezte – a fej körfogatát, a koponyaindexet és mellkas kerületét – minden évben egyszer, a gyermek születésnapján. (Ezenkívül az orvos elvégezte a szokásos egészségügyi vizsgálatokat: ekcéma, fülgyulladás, kötőhártyagyulladás, lázmérés.) Montessori az így végzett testmérést nevelési szempontból is fontosnak tartotta azért, hogy a gyermek is megszokja önmaga megfigyelését. Pedagógusok az anyákkal beszélgetve szerezték szociológiai információjukat a szülők neveltetéséről, szokásairól. Az 3
orvosok tanácsát pedagógusok közvetítették és egyben nevelési tanácsokat is adtak a szülőknek. A környezet kialakítása. A csoportszobákat a gyermekek méretének megfelelő, értelmes mozgásigényeit kielégítő óvodai bútorokkal rendezték be, amit különböző formájú asztalok, könnyen mozgatható könnyű és esztétikus székek, abrosszal leterített asztalok és virágok jellemeztek. A gyermek méretének megfelelő mosdóberendezésnél a szekrények alacsonyak voltak, s méretének megfelelő szappant, körömkefét, törölközőt használtak. A falak mellett körbe palatáblák voltak elhelyezve, hogy azt könnyen elérje. A palatáblán a családot, természetet, történelmi eseményeket ábrázoló képek és szentképek voltak, s Rafaelló Madonna festménye lógott a falon. Kritika a Montessori módszerről Az első kritika a régi rendszer követőitől azt hangoztatta, hogy ha szabadon mozoghatnak a gyerekek, feldönthetik az asztalt, lármáznának, zűrzavart csinálhatnak. A csecsemőt pólyába, a totyogót járókába, az iskolást padba kell szorítani! Montessori elmélete: a szabad mozgás következtében elkövetett hibákat a gyerekek észreveszik, és lehetőségük van korrigálni és megtanulni, hogy hogyan járjanak el legközelebb helyesen. A padban mozdulatlanul ülő gyerekeknek erre nincs lehetőségük. A másik kritikai észrevétel: hogyan lehet fegyelmet tartani, ha a gyerekek szabadon mozognak? Montessori elmélete: aktív fegyelmet s nem megfélemlített fegyelmet vár el. Az az ember fegyelmezett, aki uralkodni tud magán, és így ellenőrizni tudja, amikor az élet törvényeit kell követnie. A pedagógusnak speciális technikát kell alkalmaznia, hogy a fegyelemnek erre az útjára vezesse a gyermeket. A gyermek szabadságának határa: annak a csoportnak az érdeke ahová tartozik. Ne csináljon olyat, ami a másokat sért, vagy bánt, vagy udvariatlan, illetlen, de engedni kell, hogy kifejezésre juttassa minden hasznos megnyilvánulását. Ne kényszerítsük, hogy mások akaratához alkalmazkodjon, de nem szabad elnézni hasztalan, ártalmas cselekedetet. Ezeket el kell nyomni. Nehéz az elméletet megértő pedagógus számára azt elfogadni, hogy passzív szemlélő legyen. Az élet és minden más, ami vele kapcsolatos, magától mozog minden beavatkozás nélkül. Megfigyelni és megérteni kell, ha meg akarjuk fejteni a titkot és irányítani a gyermek aktivitását. Az aktív fegyelem érdekében a jó és rossz megkülönböztetését kell megtanítani a gyermeknek. Nem szabad a jót mozdulatlansággal, az aktivitást pedig rosszal azonosítani. Aktivitásra, munkára, jóra kell nevelni a gyerekeket! Fontos, hogy megértsék és megtanulják a közösségi rend elvét, különbséget 4
téve jó és rossz között. A rend állapotában a gyerek mozgása napról napra tökéletesebb, koordináltabb lesz, megtanulnak meggondoltan cselekedni. A szabadságra alapozó nevelési rendszerünkben segíteni kell a gyermeket szabadsága elérésében, így egyre őszintébben nyilatkozik meg és mutatja meg igazi természetét. A nevelés első célja, hogy függetlenség útjára vezesse a gyermeket. Akit kiszolgálnak, ahelyett hogy segítenének, bizonyos értelemben meg van fosztva függetlenségétől. Olyan tevékenységre kell serkenteni őket, melyeket el tud egyedül végezni, amivel kevésbé terheljük. Meg kell tanítani őket segítség nélkül járni, öltözködni, enni, mosakodni, öntevékenyen kielégíteni szükségleteiket, vágyaikat. Ez sokkal több idő, mint helyettük megtenni, viszont mindez a függetlenségre nevelés része. Minél több a felesleges segítség, annál inkább akadályozza a természetes erők fejlődését. Aki maga cselekszik, nem sajnálja az erőfeszítést, az ura önmagának, megerősödik és tökéletesíti önmagát. Montessori is hitt abban, hogy a gyermekeket jutalmakkal kell ösztönözni. Az a gyermek, akinek megengedik, hogy önmagát nevelje, nem hallgat az alsóbbrendű ösztöneire. A tevékenység öröme számára a jutalom és siker, hogy meg tudja tenni. A másokat zavaró gyermekeknél az elkülönítést alkalmazták. A csoportszobában egy asztalt különítettek el számukra, ahol egyedül tevékenykedhettek addig, míg szükséges volt, és ráébredhettek, hogy jobb a többiek között játszani. Az elkülönített gyermek kitüntetett figyelmet kapott a pedagógustól, mintha beteg, elesett volna. A gyermek nem azért növekszik, mert táplálkozik, lélegzik, hanem azért, mert életlehetőségei kibontakoznak. Meg kell szabadítani azoktól az akadályoktól, amelyek gátolhatják normális fejlődését. Fontos a megfelelő környezet kialakítása, a berendezés, a fejlődést segítő eszközök. A gyakorlati élet feladatainak megtanulása és elvégzése, a gyakorlati eszközök segítségével történik. Emelet vannak olyan fejlesztő eszközök, amelyek az írás, olvasás, számolás elsajátításában segítenek. A pedagógus segít abban, hogy megtanulják ezeket az eszközöket használni, s bevezeti a környezet rendezett és tevékeny életébe. A természet szerepe a nevelésben – Az aveyroni vadember története Elhagyott gyermek egyedül nőtt fel a szabad természetben. Gyilkosok megsebesítették miután halottnak hitték, otthagyták, vadászok találtak rá, majd Párizsba vitték. Nem tudott beszélni, járni, csak szaladni. Itard süketnémák kezelésére szakosodott orvos és filozófus vállalta a fiú nevelését. Szerinte a fogyatékosságok inkább nevelési hiányosságok voltak 5
Végül bebizonyosodott gyengeelméjűsége. Itard két részre osztotta a fiú nevelését: 1. társadalmi életbe való beilleszkedés segítése, 2. szellemi képességek fejlesztése. Türelmesen és éles szemmel figyelte a gyermek megnyilvánulásait, alkalmazkodva tanítványához. Kedvességgel, szeretettel próbálta megnyerni, így sikerült vonzóvá tenni az új életkörülményeket. Ez a fiú egy volt a természettel, amitől a civilizált ember elszakadt. Montessori állítása, hogy a gyerekek a mesterséges környezet áldozatai, meg kell mutatni a természet szépségeit, lehetőséget kell teremteni a természettel való kapcsolat kibontakozására. A természet helye a nevelésben. A gyermek mindenki másnál behatóbban, spontán módon figyeli a természetét, ezért rendelkezésére kell bocsátani a tevékenységéhez szükséges anyagokat. A gyermek szeretettel és aggódással gondoskodik az élőlényekről, melyben örömét leli. Könnyű felkelteni érdeklődését az állatok gondozására. Ugyanilyen érdeklődőek a növények gondozása iránt. Nemcsak a virágok közötti élet érdekli, hanem az oda vezető út is: a kiskert gondozása. Számára nem a veteményezés, hanem a betakarítás legkedvesebb munka. Minél többet takarít be, annál jobban érdekli a veteményezés is. Legjobb az aratás és a szüret. Ehhez kapcsolódó ünnepek az aratóünnep és a szüreti mulatság. Munkájának változatosnak kell lenniük, annyi növényt kell ápolnia, amelyet át tud tekinteni, emlékezetébe tud vésni, s amelyeket valóban ismer. A mozgásra nevelés. Mi a különbség a vegetatív és a szenzitív élet között? A vegetatív a vérkeringéssel, a szenzitív az idegrendszerrel van kapcsolatban. Az idegrendszer felosztható szimpatikus idegrendszerre, amely a belső szervek funkcióit irányítja, szoros kapcsolatban van az indulatokkal és izgalmi állapotokkal, valamint a központi idegrendszer számtalan elágazásával, amely az érzékszervekkel és külvilággal teremti meg a kapcsolatot. A két rendszer egy nagy egység. A vérkeringés rendszere apró hajszálerekkel hálózza be a testet. Az idegrendszernek számtalan leágazása van mindenhol, melyek az idegvégződések. Ha az eret és az idegrendszert külön-külön kiemelhetnénk, külön-külön vörös, és fehér embert kapnánk. Vörös ember jelenti a vegetatív életet, mely az anyagcserét és oxigén felvételét vezérlik, a fehér ember pedig azon külvilághoz tartozó ingereket felfogó érzékszervek, amelyek az izomrendszer mozgását vezérlik. Ezek egymással szoros kapcsolatban állnak, egyik nélkül nem működik a másik. 6
A csontváz a test támasza, a csontvázon nyugvó izomrendszer alkotja a test tömegének jelentős részét a mozgás segítségével, biztosítja a kapcsolatot a külvilággal. A lélek irányítja a test eszközeit. Az egészséges testi és pszichikai fejlődés egymással összefügg, egymás kölcsönös feltételei. Gimnasztika az a közös izomgyakorlat, amit az egész csoport végez a padban való mozdulatlan ülés ellensúlyozására. A modern áramlatok a gimnasztika különböző változatait alkalmazták, így az angol szabadtéri játékokat vagy Dalcroze által alkalmazott ritmikus gimnasztikát. Ezek a módszerek figyelembe veszik a gyerek személységét. A módszer lényege, hogy a gyerek testi nevelését szorosan, összekapcsolja a gyakorlati élettel. A mozgásfejlesztés épüljön be a gyermek komplex személyiségének nevelésébe. Segíteni kell a gyereket, hogy a minél értelmesebb fejlődéséhez minél kedvezőbben használja ki energiáit. A Gyermekek Házában kis szőnyegek állnak a gyerekek rendelkezésére, hogy ha igénylik, azon folytassák különböző tevékenységeiket. Mozgás iskolája maga a környezet, amiben élünk. A mindennapi környezetben végzett megszokott munka közben úgy tanulja a karját, kezét mozgatni, az izmait erősíteni, mint a mindennapi gimnasztika közben. E tevékenységeket fáradság nélkül végzik, mert számukra érdekes. Eszközöket kell teremteni a tevékenységének gyakorlásához. A használati tárgyak a gyermekek méretéhez igazodó, az ő számukra készített. Szőnyeg leterítése, fölgöngyölése, cipőtisztítás, padlótisztítás, terítés, mosogatás, felszolgálás, kerti munka. Az óvodában érkezve a gyermek egyedül vetkőzik le, egyedül mosakodik, cipőt tisztít, ruhakefét használ, fésülködik, megigazítja ruháját. A teremben mindig akad munka: virágok, állatok gondozása, takarítás, feltörölni és felsöpörni, ha valami kiborul. A tárgyak színesek, vidámak, esztétikusak, magukra hívják a figyelmet, és egyből munkára ösztönzik a gyermekeket. Vannak olyan feladatok, amely együttes tanulást, hosszabb előkészítést igényelnek: terítés, tálalás, mosogatás. A képességek megítélésében nem az életkor a döntő. Fontos, hogy ha gyerek segíteni akar, a pedagógus senkit ne utasítson vissza, gondolja meg, hogy abban a helyzetben mibe tudna segíteni. A mozgás elvégzésében a tökéletességre törekszenek, pl. a víz öntésénél cél, hogy a kancsó ne érjen a pohárhoz. Ehhez szükséges a mozdulatok nevelése. Ebben az életkorban a gyermekek alaptevékenysége a mozgás, ebben az életszakaszban lesznek a gyerekek a saját cselekedeteik urai. Ezt kell a pedagógusnak kihasználva a „magvakat elszórni, hogy jó aratás legyen”. A gyerekek ebben az életkorban figyelnek a mozgás pontosságára, ezt kell kihasználni. Minden tevékenységsor különböző mozdulatokból 7
tevődik össze. Mozdulataink általában pontatlanok, melynek oka a nevelés hiányossága. Kabát begombolása: a kabát két szárnyát kell egymásra helyezni utána gombolni. Cél: a felesleges mozdulatok elkerülése. Mindent meg kell tanítani, és mindent össze kell kapcsolni a mindennapi élettel, de nem nekünk kell minden részletében szabályozni. Nemcsak azt tanulja meg, hogyan kell csendben maradni, hanem azt is, hogy mikor maradjon csendbe. Megtanulja, hogy időnek és körülményeknek megfelelően alkalmazza, amit elsajátított. Köszönés: mikor, kinek, mit. Saját maga dönt, saját felelősségre gyakorol. Így válik gondolkodó tevékeny emberré. A választás szabadsága. Érzékszervi funkciókat fejlesztő eszközök, melyeket a pedagógus mutat be, egyiket a másik után, az életkori és az eszközök fokozódó nehézségeinek figyelembevételével. Az eszközök bemutatása az első lépés, a gyerek szabadon választott tárggyal ott játszhat, ahol szeretne. Minden eszközből egy van, így nem utánozhat senkit, egyszerre csak egy gyermek tud vele játszani. Egy szabály van: az eszközt mindig a helyére kell visszatenni. A pedagógus miután bemutatta az eszközt, annak használatát, igyekezzék a háttérbe maradni, visszahúzódni. A gyereket a saját benső késztetése aktivizálja, nem a pedagógus. Az új pedagógus munkája az irányítás. Meg kell látnia, hogy melyik gyerek hol tart, hogyan tud onnan továbblépni. Keveset tanít, de sok megfigyelést végez. A gyerek pszichikai aktivitását, fejlődését irányítja. Montessori pedagógia mottója a mai óvodapedagógia mottójaként is élhet: „Arra taníts, hogy önálló lehessek, hogy büszke lehessek magamra! Hogy elgondolkozzam rajta, hogy képessé váljak rá, hogy eldönthessem, hogy véghezvigyem. Én magam! Mert ez az út vezet el a gyermeki lét végső céljához, a boldog felnőttséghez.” Montessori Mária 100 évvel ezelőtt leírta meg nevelési elveit – tanulmányait és megfigyeléseit összevetve –, s fogalmazta meg a gyermeki környezettel és az óvodapedagógussal szembeni azon elvárásait, melyek a mai óvodapedagógia elméleti alapjaiban is fellelhetőek. Felhasznált irodalom Montessori, Maria (1995): A gyermek felfedezése. In: La Scoperta del Bambino, 1991. évi 10., német kiadás. Budapest, Herder Kiadó
8
