Aranyos Zsolt
A gyermek pszichoszexuális fejlődése
A szexualitás és a szexuális egészség fogalmakat az elmúlt két évszázadban kezdtük el használni . A híres, német szexológus, Erwin Haeberle írja, “ezt a szót a késői 19.század és az iparosodott Nyugat alkotta”; régebben legfeljebb szerelemről, szenvedélyről, vágyról és hasonló szavakkról beszéltek. Behatóbban csak a 20. században kezdték tanulmányozni a szexuális viselkedést, és – az állatok mintájára – sokáig ösztön-megnyilvánulásként értelmezték. A 20. század közepe táján állatkísérletekből (Harlow, 1962) kiderült, hogy az ösztönök már egyes főemlősöknél sem működnek, hanem tanulással sajátítják el a fajukra jellemző szexuális viselkedést. Az embernél a szexuális megnyilvánulások a kortól és helytől függően annyira különbözőek, hogy képtelenség azokat veleszületett (vagyis “beprogramozott”) ösztönmechanizmusokkal magyarázni. Sigmund Freudnak is feltűnt, hogy a csecsemő – mint írja – “polimorf perverz lény”, akinek különféle szexuális megnyilvánulásai lehetnek, de ezekből nem lehet kiszámítani a későbbi viselkedését. A mai szexológusok ugyan elismerik Freud és mások érdemeit a szexuális fejlődés elméletének megalapozásában, de nem hisznek semmilyen “nemi ösztönben”, vagyis velünk született viselkedési mechanizmusban, s a “biológiai potenciál” mellett inkább az interaktív tanulási folyamatoknak tulajdonítanak döntő jelentőséget. Ha a szexuális viselkedés nem velünk született és nem biológiailag meghatározott képesség, hanem a szélesebb értelemben vett tanulási folyamatok függvénye, akkor tulajdonképpen pszichoszexuális fejlődésről kell beszélnünk. Sigmund Freud pszichoszexuális fejlődéselmélete Freud úgy tekintette a személyiség fejlődést, mint ami több szakaszon halad előre. Minden szakasz egy-egy testtájról kapta a nevet, melyen a libidó az adott időszakban levezetődik. Ezeket pszichoszexuális szakaszoknak nevezte, álláspontja szerint a gyermek mindegyikében valamilyen konfliktussal szembesül. Ha ez nem oldódik meg kielégítően, akkor nagy
1
mennyiségű libidót kell folyamatosan befektetni. Ez a fixáció. Mindegyik szakasz az előzőekre épül.
1. Orális szakasz: Első év. Az élvezet forrása a száj. A csecsemő táplálási, szopási szükségleteinek anyai kielégítése alapvető fontosságú. 2. Anális szakasz: Második, harmadik év. Anális izmok feletti kontroll elsajátítása. 3. Fallikus szakasz: Negyedik évtől. A fiúk lányok fejlődése szétválik. Másik nemű szülő irányába szexuális érzések, az azonos nemű szülőre féltékeny. Ödipusz-komplexus /fiúk/, péniszirigység /lányok/. A konfliktusok feloldása eredményezi a nemi identifikáció legalapvetőbb formáit. 4. Latencia: Hatodik évtől. Nemi vágyak lappangása = latencia. A szexuális vágyak eltolódnak az intellektuális, szociális területek felé. 5. Genitális szakasz: Serdüléssel kezdődő szakasz. A szexuális késztetések újraélednek, és ezek a késztetések az ellenkező neműek felé irányulnak
Borneman az alábbi fejlődési szakaszokat különíti el: 1. Prenatális fejlődési szakaszok a) blasztogenezis (a fogamzástól számított első 15 nap) b) embriogenezis (a 16.-tól a 84. napig) c) fötogenezis (a 85. naptól a születésig) 2. Posztnatális fejlődés: a) fölegyenesedés (az 1. életév vége) b) első nemi érés (3-5 éves kor) 121 c) első alakváltozás (6. életév) d) a másodlagos nemi jegyek első feltűnése (7-8. év) e) menarche (8-14. év); pollutarche (9-15. év) f) a másodlagos nemi jegyek érése (14-15. év)
2
Érdekes különbségek derülnek ki a Borneman-féle „szexuálpedológiai” fejlődési fázisok és a Freud nevéhez fűződő pszichoanalitikus elmélet „libidófázisai” között, az alábbi táblázatból: Életkor
Szexuálpedológia szerint
Pszichoanalízis szerint
1. hónap
újszülöttkor
orális fázis
2.-6. hónap
korai csecsemőkor
orális fázis
7-12. hónap
későbbi csecsemőkor
orális fázis
2. életév
kisgyermekkor
anális fázis
3. életév
a kis pubertáskezdete
anális fázis
4. életév
a kis pubertás közepe
anális fázis
5. életév
a kis pubertás vége
fallikus-ödipális fázis
6. életév
a gyermekkor kezdete
latencia-fázis
7. életév
a gyermekkor közepe
latencia-fázis
8. életév
a gyermekkor vége
latencia-fázis
Már a születés előtt megalapozódik a gyermek nemisége. Az erogén zónák differenciálódását a pszichoanalitikusok a libidófejlődés szakaszainak nevezik. A libidot, mint a szexuális energia fogalmát Albert Moll (1905) használta először, Freudtól függetlenül. Freud ösztönelméletében a libidófejlődés első szakasza a csecsemőkorban az orális fázis, ami a száj kezdeti szerepéből következik, és a legtöbb érzéki élvezetet a szopás nyújtja. Később, a tisztaságra szoktatás során jut fő szerephez az anális zóna, a vizelet és széklet szabályozásának öröme. 3
Kiemelendő az őt gondozó személy, az anya. Borneman hangsúlyozza, hogy az egyén viszonyát későbbi szexuális partneréhez nem valamilyen ösztön irányítja, hanem szülőjének vagy gondozójának viszonya a szexualitáshoz. Ha a gyermek szeretetet kap, később ő is tud szeretni. Ha rossz a szülő viszonya saját testéhez, vagy házastársának és gyermekének testéhez, ez nagy veszélyeket jelent mindhármuk, de főleg a gyermek számára. A gyermek ugyanis tudattalanul átveszi gondozójának szexuális attitűdjeit. A csecsemő számára ugyanolyan élvezetes a játék saját nemi szervével, mint bármely más testrészével. Ha a szülő ezt észreveszi és nemtetszésének ad hangot, vagy megtiltja, akkor egyrészt akadályozza a gyermek felfedező kedvét és szexuális gátlásokat ültet bele, valamint felkelti az érdeklődését a „tilos” dolog iránt (amit épp ezért titkolni kell a szülő előtt). Sok későbbi problémát okozhat pl. a szoptatás abbahagyásának üteme és időpontja is. Az anyamell elvesztésétől való félelem esetleg hajlamossá tehet a félelemre a szexuális partner elvesztésétől. A szenvedélyes ujjszopás mindig a testi közelség és gyengédség igényének kielégítetlenségére utal.
Kisgyermekkor: anális fázis A második életév. A pszichoanalitikusok ezt a „libidófejlődés anális szakaszának”, vagy az orális után az anális „részösztön” megnyilvánulásának tartják. Ebben az életkorban az anya mellett megnövekszik az apa szerepe a gyermek életében. A járástanulás és a szókincs gyarapodása mellett a szobatisztaságra szoktatás kezdete feszültségek és konfliktusok forrása lehet A szexuális identifikáció fontos lépése ez, s együtt jár a gyermek én-tudatának és lelkiismeretének a megjelenésével. De arra is kezd rájönni, hogy igényei azonnali kielégítésének és önállóságának korlátai vannak, s ez dührohamokat vált ki belőle. Kezdődik a dackorszak. A másfél-kétéves gyermek általában jól megkülönbözteti a nemeket. Nemcsak külsődleges jelek alapján, mint az öltözködés és hajviselet, hanem a nemi szervek különbözősége alapján is. Ezzel kapcsolatban Freud megfigyelései szerint felmerül a pénisz-irigység és a kasztrációs komplexus problémája: a kislány észreveszi, hogy a fiúknak olyasmijük van, ami neki nincs, s kezdi irigyelni őket. Irigységüket azonban Borneman szerint nem annyira a pénisz-hiány okozza, hanem a másik nem nagyobb szabadsága, kedvezőbb 124 helyzete. A kasztrációs 4
komplexus onnan eredhet, hogy a kislány azt hiszi, neki is volt „fütyije”, csak (büntetésből) levágták vagy eldugták, tehát vissza kellene szereznie. Ha a fiúk látják, hogy nincs mindenkinek, megijednek, hogy ők is „elveszthetik”, vagy büntetésből elvehetik tőlük (különösen, ha a péniszével játszó fiút a szülő ezzel fenyegeti). Kétéves kor körül jelennek meg az első „papás-mamás” játékok a fiúk és lányok között.
A második és harmadik életévben a beszéd elsajátításával párhuzamosan kialakul az „én” vonatkoztatási rendszere, amelyben a testvázlatnak is fontos szerepe van. A testvázlat a saját testről alkotott képzetek összefüggő rendszere, amelyhez kapcsolódik a név és a nem. Ezek képezik a vonatkoztatási rendszer magvát, amelyből aztán kifejlődhet a személyiség bonyolult struktúrája. A fiúk és lányok testi fejlődésében ekkor még nincs különbség. A lányoknál befejeződik a petesejtek szaporodása; a kialakuló 3-4 millió éretlen petesejt majd a serdülőkortól kezdve egyenként érik és fogyatkozik. Az egyre önállóbbá váló gyermekek dacossága és megnövekedett agresszivitása nem a testi érés, hanem a lelki fejlődés következménye. Az anyáról kezdenek érzelmileg leválni és más, nekik tetsző felnőttek iránt érdeklődni. Egyre többet beszélnek, s már nem harmadik személyben szólnak magukról, hanem az „én” és a „te” névmásokat használják. Kalakul a mások meztelenségére és általában a nemiségre irányuló kíváncsiság. Ennek két fő módja:
mások
meztelenségének
és
szexuális
viselkedésének
megfigyelése
vagy
megkérdezése. Kérdezősködnek a saját múltjukról, honnan jöttek, hogyan születtek, s ha nem kapnak elegendő választ (csak a „gólyamesét” és hasonlókat), akkor megpróbálják kitalálni születésük módját. Egyre jobban érdeklődnek a nemek különbségei iránt is, s ha otthon tilos a meztelenség, akkor igyekeznek meglesni másokat. Ekkoriban kezdenek feltűnni náluk a „tilos” szavak és mondókák, versikék, amelyek a nemiséggel kapcsolatosak. A negyedik a gyermekek mozgékonysága, érdeklődése és tanulási készsége fokozódik, egyre több kérdést tesznek fel szüleiknek és más felnőtteknek. A szülők nemi életének észrevétele azonban csak akkor kedvezőtlen hatású, ha a gyermek nem érti és nem kap rá magyarázatot.
5
Ilyenkor már a legtöbb gyermek tudja, hogy életét a szülei közösülésének köszönheti, de nem tudják, hogyan történik. Hallották, hogy a kisbabák az anyjuk pocakjában növekednek, ám csak találgatják, hogyan kerültek oda. A nemi szervekkel folytatott játék gyakorisága növekszik, és kb. a gyermekek egyharmadánál orgazmussal jár. Részben ezért nevezte Freud ezt a fejlődési szakaszt fallikus fázisnak - bár a lányokra ez csak annyiban érvényes, hogy az ő fantáziájukat is a „fallosz” (és annak hiánya) foglalkoztatja. A Freud által feltételezett „ősjelenet”, vagyis szülei közösülésének a gyermek általi megfigyelése, vagy elképzelése azért lehet traumatikus a gyermek számára, mert könnyen félreérti az egészet: a hangokból és mozgásokból ítélve azt hiszi, hogy a szülei verekednek, dulakodnak egymással, az apa erőszakoskodik az anyával. Az anyával azonosuló gyermekben ez a szorongást, az apával azonosulóban viszont az agresszív késztetést erősítheti Az izgalom és vágy többnyire az ellenkező nemű szülőre irányul. Ebből következően viszont az azonos nemű szülő a gyermek vágyainak útjában áll, mint vetélytárs, akitől meg kellene szabadulni. Ezt a helyzetet nevezte Freud Ödipusz-komplexusnak. A régi kultúrákban nem ismerték az Ödipusz-komplexust; amely tehát nem biológiai, hanem szociális jelenség, amely korunk polgári családtípusához kötődik. E komplexus feldolgozása, kedvező megoldása a további pszichoszexuális fejlődés elengedhetetlen feltétele. A gyermeknek meg kell tanulnia, hogy lemondjon a nemi szerep felnőttes kiváltságairól és a másik szülő szeretetének, törődésének kizárólagos birtoklásáról; el kell fogadnia a családon belüli társas együttélés szabályait. Sok négyéves lányra nemcsak a „péniszirigység”, hanem még inkább a „mellirigység” (a felnőtt nők szép nagy mellének irigylése) jellemző.
Az ötödik életév egyre kritikusabb periódusnak tűnik. Ez az első alakváltozás éve: a karok és lábak megnyúlnak, a tejfogak helyett megjelennek a végleges fogak. A fiúknál motorikus nyugtalanság figyelhető meg; a lányoknál növekszik az érzelmi labilitás és szeretetigény. Mindkét nemre jellemző a gyengédség és a bőrkontaktus igénye, de ennek kielégítését már nem elsősorban a szüleiktől várják, hanem egy szimpatikus kortársuktól. A szexuális vágyak megjelenése ebben az életkorban éppúgy előfeltétele a további, egészséges pszichoszexuális fejlődésnek, mint az Ödipusz-komplexus feldolgozása és
6
túlhaladása. A gyermek jobban identifikálódik az azonos nemű szülővel, s így nem tartja őt vetélytársnak; továbbá felismeri, hogy szexuális kötődése a másnemű szülőhöz irreális.
A latencia-fázis A hetedik életév az iskoláskor és a „latencia-periódus” kezdete. A kisiskolás továbbra is élénken érdeklődik a szexualitás iránt. Az iskolában a hasonló korúak nemcsak sokat beszélgetnek egymással a nemi életről, hanem azonos nemű barátok zavartalan helyet keresve megtekintik, összehasonlítják egymás nemi szervét, esetleg homoszexuális játékokat is játszanak. Ezzel valójában saját nemi identitásukat erősítik. Viszonyuk a szülőkkel ellentmondásos: igénylik a szeretetüket, de ugyanakkor bizonyos távolságot tartanak velük szemben, titkolóznak előttük, s már sokkal inkább adnak a kortársaik véleményére. A pedagógus akkor is „nevel”, ha elhárítja a szexuális problémák megbeszélését; ezzel nyilvánvalóvá teszi a gyermekek számára, hogy a szexualitás tabu-téma, nem illik róla beszélni. A kisiskolásokat különféle hatások érik, többek közt a különböző slágerek szexszel, szerelemmel kapcsolatos szövegei; a filmekben, a tévében és a reklámokban látott nemi szerepminták; a pornográf képek és a trágár beszéd, amit nem értenek (vagy tévesen értelmeznek); az otthon, vagy máshol észrevett, különböző szexuális megnyilvánulások. A nyolcadik életévvel a prepubertás kezdődik. A gyermekkorból a serdülőkorba vezető életszakasz jelentősége éppen az előkészületi jellegéből adódik: nagy mértékben befolyásolja a pszichikus serdülés alakulását és az egész, későbbi személyiségfejlődést. A szexuális érdeklődés erősödése folytán a legkülönbözőbb helyekről igyekeznek információkat gyűjteni, s ma már a pornográfia is ezek közé tartozik. Ennek nyomán gyakran irreális képet alakítanak ki a szexuális viselkedésről, különösen a teljesítmények vonatkozásában. A 8-10 éves gyermek egyre inkább a hasonló korúak társaságában érzi jól magát, s közülük egyesekkel szoros, baráti kapcsolatot alakít ki. A 9-11 éves kor körüli prepubertás a nemi érésre, az pedig a felnőtté válásra készíti elő az egyént. A tizenéves korba lépő fiúk és lányok rendkívül sokféle belső és külső ingerrel 7
kerülnek kapcsolatba, s ezek különbözőképpen, pozitívan vagy negatívan befolyásolják fejlődésüket. A külső hatások egyrészt az idegrendszeren keresztül, másrészt a táplálkozás révén befolyásolhatják az érési folyamatot. Az utóbbi évtizedek szexhullámai, a modern élet szexualizálódása következtében a mai fiatalokat sokkal több szexuális inger éri, mint korábban, ezáltal nemi érésük is felgyorsult; lelki fejlődésük azonban sokszor nem tud ezzel lépést tartani. A nemi érés legnyilvánvalóbb jelének fiúknál az első magömlést, lányoknál pedig az első havivérzés; ezek 12-13 éves korban következnek be. A fiúknál az orgazmuskészség serdülőkori megjelenése a spontán bekövetkező éjszakai magömlések révén mintegy fiziológiailag biztosított, addig a lányoknál az orgazmuskészség szinte kizárólag csak tanulással sajátítható el. Ennek folytán a tizenéves lányok közül jóval kevesebben jutnak el az orgazmusig, mint az erotikus izgalomig. Megjelennek a maszturbációs fantáziák, melyek fejlesztik a szexuális reagálókészséget. Nehézségeket okozhat azonban az önkielégítést esetleg kísérő bűntudat. A tilalmak és elrettentések nyomán ugyanis a serdülő minden önkielégítési aktusát bűnként, veszélyes dologként, akaratereje csődjeként élheti át, s ez különféle neurotikus és önértékelési zavarokat válthat ki. A tizenéves pszichoszexuális fejlődésének, felnőtté válásának lelki előfeltételei között kiemelkedő helyet foglal el a gyermekkorra jellemző szülőhöz-kötődés erős szálainak meglazítása, a róluk való „érzelmi leválás” és a kapcsolat felnőttes jellegűvé alakítása. A serdülni kezdő tizenévesek egyik jellemzője az álmodozás, a romantikus kaland, a szerelem szükséglete. A prepubertásban és a serdülés kezdetén átmeneti elkülönülés figyelhető meg: a fiúk és lányok külön csoportokat alkotnak, tüntetően semmibe veszik a másneműeket. Érdeklődésük, képzeletük mindinkább a másik nem felé irányul. A szexuális információigény a serdülőkor kezdetén ugrásszerűen erősödik. Serdülőkor A serdülő a gyermekkor és a felnőttkor határán mozog, már nem gyerek, de még nem is felnőtt. Gyermekszerepeinek gyakorlását már sem ő, sem környezete nem támogatja, a felnőttkor szerepeit viszont még nem ismeri. A felnőttek sem mindig tudják kezelni ezt a helyzetet, néha felnőttként (egyenrangú partnerként) tekintenek rá és felelősségteljes gondolkodást, véleménynyilvánítást és viselkedést várnak el, néha a gyermeki függőséget hangsúlyozva döntenek helyette. Ez az állapot pszichésen nagyon megterhelő, amit még fokozhat a felnőttek elutasítása, sztereotip megnyilvánulásai. A serdülőket gyakran negatívan állítják be, hazugnak, lustának, szemtelennek és állandóan szerelmesnek értékelve őket. Ezek 8
a jellemzők valóban megtalálhatók az egészséges serdülőknél, de egyáltalán nem negatív tulajdonságként. A hazugság általában csak akkor van jelen, ha a kamasz a saját érdekeit, világát védi, ha környezete mintegy rákényszeríti a hazugságra (felbontják leveleit, ellenőrzik a számítógépes levelezését, csak az iskolával kapcsolatos tevékenységeit támogatják, vagy tiltják a barátaitól, szerelmétől). A lustaság is fennáll, de ez egyfajta fiziológiás, élettani lustaság, ami a hirtelen növekedésből fakad, és ezek az idegélettani változások megviselik a szervezetét. Fáradtságra való hivatkozással gyakran tagad meg kisebb otthoni munkákat, majd amint kedve van, képes akár hatalmas fizikai erőfeszítést igénylő tevékenységeket is lelkesen véghezvinni. A serdülő szemtelensége mögött a felnőtt társadalommal szembeni hagyományos értékrend elutasítása, a lázadás, új eszmék keresése, és a felnőtt idealizált képének megváltozása áll. A szerelem a serdülőkor fontos kísérője, ekkor érkezik a fiatal a pszichoszexuális fejlődés során, a genitális szexualitás fázisába, melynek korosztályi jellemzői az udvarlás, együttjárás, közös szórakozás, illetve a gyakori partnercsere (nem szexpartner). Célszerű lenne, ha az autoerotika mellett az első szexuális próbálkozások (nem nemi aktus) csupán ekkor történnének meg. A nemek között különbség van a szexualitáshoz fűződő viszonyban. A lányok érzelmileg érettebbek, érzelmeik tartósabbak és mélyebbek és az emocionális oldalt preferálják inkább. A fiúknál nagyobb a késztetés arra, hogy kipróbálják, meddig mehetnek el a lányoknál. Kettéválik bennük az erotikus és a szexuális érdeklődés. Ábrándoznak az eszményi nőről, ugyanakkor pornográf képeket és filmeket néznek. Mindkét nemre jellemző lehet a poligámia, gyakran váltogatják partnereiket (ideális esetben nem szexpartnerről van szó), és az sem ritka, hogy egyszerre több személybe szerelmesek. A gyakori partnercsere mögött is az „én” keresése áll. A serdülőkor legfőbb feladata a személyes identitás kialakítása, a válaszok megtalálása a „Ki vagyok én?” és a „Hol a helyem a világban?” - kérdésekre. A jelenség az egészséges pszichoszociális fejlődés része, Erikson identitáskrízisnek nevezte el. Lényege, hogy a serdülő különféle viselkedésformákat, érdeklődési irányokat próbál ki, így keresve önmagát.
9
Felhasznált irodalom Dr. Buda B.: A szexualitás modern elmélete. Budapest, 1980 Erwin J. Haeberle: Az emberi szexuális viselkedés, Magnus Hirschfeld Szexológiai Archivum, 2007. Freud, S.: A szexuális élet pszichológiája. 1995, Cserépfalvi K., 216 p. Borneman, E.: Reifungsphasen der Kindheit. 1.B. 1981. Jugend u. Volk V., 262 p. Borneman, E.: Die Neue Eifersucht. 1986, Heyne V., 240 p. Kinsey. A.C. et al.: Sexual Behavior in the Human Female. 1953, Saunders Moll, A.: Geschlechtsleben der Kinder. 1909, Berlin Dr. Szilágyi V.: Szexuálpszichológia. Tankönyv és dokumentáció. 2005, Medicina, 278 p.
10
