A BERETTYÓ VÍZGYŰJTŐJÉNEK FELSZÍNALAKTANI, HIDROLÓGIAI ÉS HIDROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA

Földrajzi Konferencia, Szeged 2001.

A BERETTYÓ VÍZGYŰJTŐJÉNEK FELSZÍNALAKTANI, HIDROLÓGIAI ÉS HIDROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA Andrikovics Sándor1, Kriska György2, Móga János3 A Berettyó vízgyűjtőterületének komplex természetföldrajzi, hidrológiai és ökológiai vizsgálatát az ELTE TFK és a kolozsvári Babeş-Bólyai Tudományegyetem hallgatóinak bevonásával 2000-ben kezdtük azzal a céllal, hogy pontosabb képet kapjunk a partiumi folyó vízgyűjtőterületének hidrogeográfiai viszonyairól és felmérjük a vízgyűjtő potenciális veszélyforrásait. A folyószabályozások kezdete óta eltelt másfél évszázad alatt a folyó természeti környezetében nagyon sok változás történt, a folyó alsó szakaszán elterülő, egykor kiterjedt lápokat, mocsarakat lecsapolták, a Berettyót gátak közé szorították és új mederbe terelték. A folyó középső és alsó szakasza mentén az utóbbi évtizedekben a környezetet szennyező iparágakat honosítottak meg, és megindult a vízgyűjtő településeinek a városiasodása is. Munkacsoportunk arra vállalkozott, hogy nyomon kísérje a fenti változásokat, feltárja a vízgyűjtő potenciális veszélyforrásait és tanulmányozza a Berettyó vízgyűjtő természetföldrajzi, hidrológiai és ökológiai viszonyait. Terepbejárásaink során vizsgáltuk a domborzat, a hidrometeorológiai tényezők, a természetes növénytakaró és a lefolyás alakulását. Felszínalaktani megfigyeléseket és vizsgálatokat végeztünk a folyó egész vízgyűjtőjén, beleértve a Berettyó forrásvidékén elterülő Fekete-ponori-karsztfennsík területét is. A folyó vizének rendszeres kémiai és biológiai vizsgálatával (oxigénháztartás, nitrit, nitrát, ammónium és foszfát tartalom, vezetőképesség és a makrozoobenton családtaxonjainak meghatározásával) nyomon követtük a Berettyó vízminőségének változását a forrástól a torkolatig. Monitoring jellegű vizsgálataink során rendszeresen vettünk mintákat a kémiai elemzések és a biológiai vízminősítés számára (terepi méréseinkhez a Merck cég által forgalmazott kompakt labort használtuk, esetenként vízmintákat vettünk a laboratóriumi elemzésekhez pl fenol index, összes szénhidrogén és illékony aromás szénhidrogén (BTEX) tartalom meghatározása stb, továbbá műszerrel mértük a vezetőképességet (LF-330-as konduktométer) és a redoxpotenciált). Felmértük, hogy milyen típusú és mekkora kibocsátással rendelkező szennyező források vannak a Berettyó vízgyűjtőterületén. A különböző ipari létesítmények, főleg a berettyószéplaki olajfinomító és hőerőmű környezetére gyakorolt hatásait vizsgáltuk. A Berettyó vízgyűjtőjén 20 helyen végeztünk biológiai vízminősítést (1. ábra). Az európai szabványoknak megfelelő, eurokonform metodikát alkalmaztuk (a vízben élő gerinctelen állatokat, mint a vízminőségét jelző (indikátor) szervezeteket) a Berettyó egyes szakaszainak minősítésére. Ennek során minden szakaszon gyűjtöttünk, azonosítottuk az állatcsoportokat és a családtaxonok alapján elvégeztük a vízminősítést. E vizsgálatok alapján a folyó vizminőségét öt fő kategóriába soroltuk. A Berettyó vízgyűjtő területének természetföldrajza A Körösök vízgyűjtőterületéhez tartozó Berettyó Romániában a Réz-hegység ÉK-i részén ered a 882 m magas Almácska-tető (Vf. Merişorul) közelében. A folyó a kisebb forráságak 1

Andrikovics Sándor Főiskolai tanár EKF Állattani Tanszék, 3300 Eger, Leányka u. 6-8. [email protected] Kriska György Egyetemi adjunktus, ELTE TTK Biológiai Szakmódszertan Csoport, 1083 Budapest, Ludovika tér 2., [email protected] 3 Móga János, főiskolai docens, ELTE TFK Földrajz Tanszék,1055. Budapest, Markó u. 29. [email protected] 2

1

Andrikovics Sándor – Kriska György - Móga János A BERETTYÓ VÍZGYŰJTŐJÉNEK…

(Ökrös-, Toplica-, Tusza- és Ponor-patak) egyesülése után Tuszatelke (Tusa) község alatt kapja a Berettyó nevet. Fő táplálója a Fekete-ponori-karsztfennsík É-i peremén fakadó két karsztforrás (Izbucul Mare és Izb. Mic). A Berettyó fő ága a Toplica a Nagy-forrástól (Izbucul Mare) indul. A karsztfennsík alól előtörő bővizű karsztforrás vizéből a forrásteknő alján nagymennyiségű forrásmészkő (travertínó) rakódott le. A meszes kéreggel bevont ágak és levelek elárulják a megfigyelőnek, hogy a mészkiválás folyamata jelenleg is tart. A völgyfőben emelkedő, napjainkban is épülő, meredekfalú mésztufa dombról a Toplica tízméteres vízeséssel zuhan le a tulajdonképpeni völgyébe (1. kép). A Berettyó Tuszától Valkóváraljáig (Sub Cetate) a Réz-hegység csillámpaláiba vágta be völgyét. A Berettyónak csak ezen a felső szakaszán és kissé alább az ún. Márkaszéki-szorosnál van közvetlen kapcsolata a Bihari autochton prekambriumi-ópaleozóos metamorf kőzeteiből felépülő Rézhegységgel (Ianovici, V.–Borcoş, M.–Patrulius, D.–Lupu, M.–Dimitrescu, R.–Savu, H. 1976). A hegység lényegében egy ÉNY-DK-i irányú párhuzamos szerkezeti vonalak által határolt aszimmetrikus rög, melynek hosszanti kiterjedése mintegy 40 km, szélessége viszont csak 515 km (1. ábra). 1. ábra Részletrajz a Berettyó vízgyűjtő területéről a mérési helyek feltüntetésével.

Jelmagyarázat: 1. Az Erdélyi-középhegység tagjai, 2. Főleg pannon üledékekből álló dombságok, 3. Idősebb hordalékkúpok és teraszok, 4. Homokkal borított hordalékkúp hátság (Nyírség), 5. Löszös üledékekkel borított síkság, 6. Ártéri síkság, 7. Víztározók, 8. Városok.

A vízgyűjtő D-i határán emelkedő Réz-hegység felszínalaktani képe meglehetősen egyhangú. Központi részének lapos tetői és hátai egy kréta tönkfelszín maradványai, amelyek 700-800 m magasságba emelkedtek. Legmagasabb tetői sem érik el az 1000 m-t (Magura 918 m, Almácska-tető 882 m). A kis reliefenergiájú, letarolt, hullámos felszín rossz lefolyású sekély mélyedéseiben lápok bújnak meg. Helyenként több tíz méter vastag mállási kéreg borítja a felszínt, amely valószínűleg az óharmadidőszakban keletkezett (Móga J. 1995). A Réz-hegység általános felszínalaktani képétől lényegében csak a Fekete-ponori-karsztfennsík tér el. A mindössze 1-1,5 km² kiterjedésű planina a Király-hágótól ÉK-re triász mészkövek kicsiny foszlányán alakult ki. A 750-800 m magasra emelt triász rétegek sekély, tálszerű 2


szinklinálisába beszivárgó vizek változatos karsztformákat alakítottak ki. A felszíne alatt összegyűlt víz részben a Sebes-Körös vízrendszeréhez kapcsolódó, seredos-völgyi karsztforrás felé áramlik, részben a Berettyó forrásait táplálja (Tulogdi J. 1972, Móga J. 2000). 1. kép Vízesés a Berettyó forrás közelében

A Réz-hegység féloldalasan kiemelt rögvonulata É felé dől, a hegység hosszabb és nagyobb vízhozamú vízfolyásai (Bisztra- és Gyepes-patak) ezért ugyancsak a Berettyót táplálják (1. ábra). A Réz-hegység lealacsonyodó peremét a Berettyó Valkóváraljánál, a Várhegy alatt egy festői kis epigenetikus szorossal töri át. A XIII. sz. végén épített – ma már erősen omladozó – vár alatti völgyében rétegfejeket, sziklabordákat átréselve tört magának utat az alig pataknyi folyó (2. kép). 2. kép A Valkóváraljai-szorosban a kristálytiszta vizű folyóban még pisztrángok is élnek.

3


A Réz-hegység meredek hegyoldalai közé szoruló vízfolyásnak Valkóváraljánál gyors hegyi patak jellege van. A partját égerligetek és bükkösök kísérik. Itt jórészt még érintetlenek azok a nagy erdőségek, amelyre egy a Valkó várat említő 1727-es leírás utal: ”A Réz nevű nagyerdőnek oldalában egy különös szabású hegyecskén építtetett”. A Valkóváralja fölötti szorosban a vízfolyás szélessége 2 és 5 m között változik, sziklás, köves medrében nagymennyiségű kavicshordalék halmozódott fel. A Réz-hegység lejtőit átréselve kiér a folyó a pannon üledékekkel fedett Szilágyságidombvidékre, ahol széles, teraszos völgyet vésett a laza üledékekbe. A Szilágynagyfaluimedencében gyökeresen megváltozik a folyó természete, esése lecsökken 2-3 m/km-re, folyása lelassul. A szépen kanyargó folyó saját régebbi homokos, kavicsos hordalékába mélyített, meredek partfalak közé zárt mederben folyik. A 3-4 m magas partfalak a folyó jelenlegi bevágódására utalnak. A Szilágynagyfalui-medencét a magas ártéri sík uralja, amelyet kétoldalt teraszok és hordalékkúpok szegélyezik. A folyó mentén húzódó medence Ny felé fokozatosan beszűkül, Márkaszéknél pedig a Réz-hegység egyik sarkantyúszerű nyúlványánál hirtelen véget ér. A Berettyó egy szorossal töri át a régi metamorf kőzetekből álló hegyhátat, amely feltehetően epigenetikus völgy. A folyó bevágódása valószínűleg az átalakult kőzeteket befedő pannon üledékekben kezdődött meg és csak a bevágódás előrehaladtával öröklődött át a völgy a keményebb kőzetekre. A Márkaszéki-szoros környékén Porcnál (Porţ) a 361 m magas Tisztásbérc oldalán még jól láthatók az idősebb kőzeteket betakaró fedő üledékek. A Berettyó a fenti rövid nagyesésű szakasza után beér a Szilágynagyfalui-medencéhez hasonló morfológiájú, olajpala és lignittelepeket tartalmazó Berettyószéplaki-medencébe. A medence mélypontját jelentő ártéri síkon és az azt kísérő teraszokon termelő kutak tucatjai hozzák felszínre a pannon rétegekbe zárt kőolajat. Az ívesen kanyarodó medence Ny-i határát a Széltalló (Margine) és Berettyódéda (Ghida) közötti szűkület képezi, ahol a folyót kísérő dombvonulatok legjobban megközelítik egymást (1. ábra). A Berettyó Margittától Szalárdig az Érmelléki-hát és a Rézalja dombsága között folyik, s közben a gyorsfolyású Gyepes-patak vizével gyarapodik. Folyton szélesedő, tölcsér alakú völgyében Ny felé tart és Szalárd környékén éri el az Alföldet. A mocsaras völgysíkján egykor erősen kanyargó folyót meder átvágásokkal kiegyenesítették és gátak közé kényszerítették. A folyó menti táj természetes állapotára ma már csak az ártér megmaradt erdőfoltjai, az egykori élővilág maradványainak menedéket nyújtó holtágak és a krónikákban elejtett feljegyzések utalnak. Utóbbira jó példa a tatárjárás után Szalárd mellett épült Adorján vára, amely tipikus mocsárvár volt a Berettyó árterületén (3. kép). 3. kép A Berettyó Szalárdnál az I. katonai felmérés térképlapján az 1780-as években.

4


A középkorban a Csákyak birtokolták. A család birtokmegosztását rögzítő 1421-es oklevelében a folyó neve is szerepel, a várat az oklevél mint a Berek-folyónál lévő castrumot (castrum Adoryan penes fluv. Berekyo) említi. Szalárd alatt a Berettyó már gátak közé szorított síkvidéki folyó, amelynek esése egyre kisebb (0,4-0,2 m/km), hordaléka pedig egyre finomabb lesz. Itt az Alföld peremén torkollik a Rézalja felől érkező Kösmő-patak. A kis patak völgyében bújnak meg a honfoglalás kori Bihar várának földsáncai. Az Anonymus Gestájában Bihari vezérként emlegetett Mén-Marót vára éppen azon a helyen épült, ahol a Berettyó völgye kinyílik az Alföldre (Györffy Gy. 1975). Pocsajnál – már magyar területen van az Ér Berettyóba nyíló torkolata. Az Érmellék mocsaras síkságáról és a Szilágyság É-i részéről érkező vizek az Ér-csatornán keresztül jutnak a Berettyóba. Váncsod közelében az ún. Kis-Körös ömlik a Berettyóba, amely Nagyvárad alatt a Sebes-Körösből szakad ki és a folyószabályozások előtt összekapcsolta a két folyó vízrendszerét. A Bihari-síkon tekergő Berettyó vize a múlt század elején még a Nagy-Sárréten terült szét, amelyet az Árpád-korban Szerep-mocsárnak neveztek, egy 1480-ban kiállított oklevélben azonban már az „aqua Naghsaar alio nomine Sar Rethe” elnevezéssel találkozunk. A Bakonszeg és Mezőtúr között elterülő Sárrét végeláthatatlan láp és mocsárvilágában a folyók áradása során lerakott hordalékhalmai, az ún. laponyagok és a porongok alkották a tenyérnyi szárazulatokat. A lápvidék paradicsomi körülményeket biztosított a vízi életközösségek számára. Legjellegzetesebb halfaja a réticsík (Misgurnus fossilis) volt, amelyből a lápi emberek, csíkászok, pákászok töméntelen mennyiséget zsákmányoltak (Sárkány-Kiss E. – Sîrbu I. – Kalivoda B. 1999). A Berettyó ezernyi kanyarulatát a múlt század második felében levágták, hossza ezen a területen harmadára csökkent. Vizét új mederbe terelték, gátak közé szorították és Szeghalomnál a Sebes-Körösbe vezették. Régi medre az Ó-Berettyó és a Hortobágy-Berettyó-csatorna Mezőtúrnál éri el a Hármas-Köröst (Ihrig D. 1973). A szabályozás előtti jellegzetes mocsári élővilág teljesen megsemmisült. Az egykor kiterjedt lápok, mocsarak, vizenyős rétek és morotvák helyét napjaikra szántóföldek váltották fel. A Bihari-síkon a hidrotechnikai beavatkozások miatt a Berettyó és valamennyi mellékága ma már mesterséges csatornára emlékeztet. A folyó teljes hossza eredetileg 364 km volt, jelenleg 198 km, ebből a magyarországi szakasz 78 km. Legjelentősebb mellékfolyójának, az Érnek a hossza is meghaladja a 100 kilométert (116 km). A Berettyó vízgyűjtő területe 6095 km², amelynek nagyobbik része Románia területére esik. Vízjárása ingadozó, közepes vízhozama a torkolatnál 8 m³/sec., ennél azonban lényegesen több, ill. kevesebb vizet is szállíthat. A Berettyó vízgyűjtő környezeti állapotának vizsgálata A bevezető gondolatokban megfogalmazott vizsgálatokkal a Berettyó vízgyűjtő környezeti állapotának felmérését tűztük ki célul. A forrás és a torkolat közötti teljes folyószakaszról gyűjtött minták elemzése és a terepi vizsgálataink alapján a folyóról és a vízgyűjtőről kialakult képet az alábbiakban részletezzük. A folyó teljes hossza mentén végzett biológiai vízminősítési vizsgálatok alapján a forrás és a Valkóváralja közötti szakaszát találtuk legtisztábbnak (I/A kategória). A Berettyó már a forrásaihoz közel érintkezésbe kerül ugyan településekkel, de a lakott helyek közelségéből adódó érzékelhető hatások (erdőirtás, fafeldolgozás, állattenyésztés stb.) ellenére mégis ez a szakasza őrizte meg legjobban a természetes, vagy ahhoz közeli állapotokat. A Berettyó forrásvidékén a legerősebb környezeti terhelést a Fekete-ponori-karsztfennsíkon folytatott legeltető állattartás jelenti, amelynek káros következményeit azonban nem érzékeltük a Nagy-forrás (Izbucul Mare) vizének elemzésekor. Biológus csoportunk ezen a szakaszon találta a legváltozatosabbnak a vízben és

5


iszapban élő makroszkopikus gerinctelen (makrozoobenton) szervezeteket. A szitakötőlárvák, a vízminősítési rendszerben kifejezetten nagy pontértékű álkérészek, örvénytegzesek jelenléte a víz tisztaságára utal. Ezt megerősíti a folyó életerős sebes pisztráng állománya (Salmo trutta fario). Az elmúlt évtizedekben Füzespapteleknél (Preoteasa) pisztrángtelepet létesítettek, amelynek közönséges piros pettyes pisztrángpopulációja sajnálatos módon kiszorította a folyó csak fekete pettyeket viselő őshonos pisztráng állományát, amely egyedül itt élt (sajnos csak élt!) a Kárpát-medencében. Folyása mentén a Berettyót egyre több antropogén hatás éri. A Valkó vár alatti szorosban még ideális körülményeket mutató folyó keresztülfolyik a medence peremére települt Valkóváralja (Sub Cetate) községen. Kiváncsiak voltunk arra, hogy egy néhány száz főt számláló – nagyobbrészt hagyományos gazdálkodást folytató – község milyen hatással van a vízi életközösségre, ezért mintát vettünk a falu alatt az itatóhelynél is. Az intenzív állattartás ellenére a folyó vizének kémiai összetétele (oldott oxigén, nitrát, nitrit és foszfát) alig változott, sokkal szegényebb lett viszont a makrogerinctelenek életközössége. A vízminősítés szempontjából meghatározó fajok alapján a folyó vizét csak IV/A kategóriába lehetett sorolni (2., 3. ábra). 2. ábra A Berettyó és néhány mellékvize gerinctelen makrofaunájának faj- és egyedszáma Fajszám Fajszám

Egyedszám

Egyedszám

20

15

15

10 10

10

55

50

00

0 1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

-55

50

-10 10

10

-15

1 Berettyó-forrás 2 Cigány-patak 3 Valkóváralja I. 4 Valkóváralja II. 5 Berettyószéplak 6 Kraszna 7 Sebes Körös 8 Bályok 9 Ér Érendréd 10 Ér Diószeg 11 Berettyó Margitta 12 Berettyó Szalárd 13 . Berettyó Pocsaj 14 Berettyóújfalu.

Az erdős területekről a sűrűbben lakott Szilágynagyfalui-medence felé tartó folyó hidrogeográfiai és ökológiai viszonyai gyökeresen megváltoznak. A síkvidéki környezetben rétek és szántóföldek között kanyargó folyó partját bokorfüzesek és magaskórós társulások kísérik. A településeket felfűző folyó ettől kezdve a kommunális eredetű szennyvizek fő befogadója lesz. A romániai folyószakasz mellé települt falvak kommunális szennyvíz elvezetése és tisztítása napjainkig nem megoldott, a szemét elszállítása még csak a városokban folyik, a falvakban elássák a földbe, kiszállítják a határba és lerakják, vagy esetleg beleöntik a Berettyóba. A folyó mentén a falvak környékén gyakran lehet látni illegális szemétlerakókat, a folyóba nyíló udvari WC-t, parton felhalmozott trágyadombot, amelynek a leve patakokban ömlik a folyóba. Mindezek arra utalnak, hogy a lakosság bármiféle ellenőrzés nélkül a folyóba öntheti mindazt, amire már nincs szüksége. A part menti füzeseken 2-3 m-rel a kisvíz szintje felett az áradások idején sodort rongyok, zacskók

6


tömkelege akad fenn, a vízből kiemelkedő ágaknál, bokrok tövénél torlaszokat alkotnak a műanyag flakonok, amelyet kiszűrnek az ágak a szennyes áradatból. 3. ábra A Berettyó vizében oldott szervetlen komponensek 2000 októberében.

14

12

10

8 mg/l 6

foszfát ammónium nitrát nitrit oldott oxigén

4

2 oldott oxigén nitrit nitrát ammónium foszfát

0 1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

foszfát

0.35

0.25

0.01

0.25

0.3

1.4

0.35

0.25

0.5

0.4

ammónium

0.1

0

0.1

0

5

5

0.4

0.1

0.1

0.1

nitrát

1.4

3

2

4

2

2

10

5

10

7

nitrit

0.05

0

0.025

0.025

0.025

0.1

0.15

0.05

0.05

0.075

oldott oxigén

8.5

11.4

9.3

12.7

2.8

3.2

13.9

7.55

10

8.7

1. Berettyó forrás, 2. Valkóváralja, 3. Szilágynagyfalu, 4. Berettyószéplak, 5. Bályok, 6. Margitta, 7. Szalárd, 8. Pocsaj, 9. Berettyóújfalu, 10. Berettyó torkolat

Fontos megemlítenünk, hogy az elmúlt egy évtizedben Romániában is lejátszódott drámai hatású társadalmi-gazdasági átalakulási folyamatoknak a környezetre kedvező hatása is volt. Ezen a kevéssé iparosodott területen a mezőgazdasági nagyüzemek felszámolása érezhetően javította a Berettyó vízminőségét. A korábbi jelentésekben mások által leírt Szilágynagyfalu (Nuşfalău) melletti nagyüzemi állattartó telep, amely napi több m³ trágyalével szennyezte a Berettyót, időközben megszűnt (Magyari E. M. 1994). E kedvező változást tükrözik nitrát, foszfát és ammóniummérési eredményeink. A Berettyó közvetlen közelében épült Szilágybagosi (Boghiş) hévízfürdőnek és járulékos létesítményeinek kismértékű hatása van a folyó vizére. Az egész évben működő fürdő melegvizes medencéjében naponta cserélik ugyan a vizet, de a mechanikai tisztítás után nem közvetlenül a Berettyóba vezetik, hanem egy kanyargó holtág felhasználásával készített csatornába, amely jóval lejjebb csatlakozik csak a folyóhoz, így a meleg víz lehűl, mielőtt a Berettyót elérné. A medence legnagyobb lélekszámú településénél Szilágynagyfalunál is erősen megnő a kommunális szennyezés, a folyó iszapos medréből gyűjtött taxonok száma kicsi, a taxonok (molnárkák, bögölylárvák és árvaszúnyogok) pontértéke gyenge, amely az erősen szennyezett folyókra jellemző. A Márkaszéki-szoros erdős környezete jótékonyan hat a folyó vizére és az abban élő makrogerinctelen társulásokra. A Berettyószéplak előtt vett minták sokkal kedvezőbb képet adtak a folyóról (II/A kategória). A mintavételi hely közelében a vízáramlás gyors, a folyó 7


szélessége 3-4 m, a vízmélység 1,5-2 m. A meder agyagos, a vízben fatörzsek és ágak hevernek. A part mentén fűz, éger és jegenye nyárfák kisebb ligetet alkotnak. A makrogerincteleneket a nagyobb környezeti igényt támasztó taxonok (szitakötők, folyami rákok, erezett kérészek, kérészek, folyami kagylók) mellett a kevésbé igényes csíkbogarak és bögölylárvák képviselik. A Berettyószéplaki-medence a Berettyó vízgyűjtő legiparosodottabb része. Olyan iparágak telepedtek meg a folyó középső szakaszán (bányászat, kőojajipar, kőolajfinomító), amelyek évtizedek óta szennyezik vizét. Berettyószéplak és Bályok között a Berettyó árterületén található olajmező számos termelő kútja és a folyó közelébe települt kőolaj finomító miatt a folyót szinte környezeti katasztrófával felérő szennyeződés éri. A berettyószéplaki olajmező kitermelését végző „PETROM” R. T. rendelkezik ugyan mechanikai és vegyi víztisztító berendezéssel, de a berendezések elöregedése és ismétlődő meghibásodása miatt gyakran tisztítás nélkül jut a víz a folyóba. Hasonló a helyzet a berettyószéplaki kőolaj finomítónál is, amelyből elméletileg vegyi, mechanikai és biológiai tisztítás után hagyhatja el a víz az üzem területét, de jelenleg biológiai víztisztítás nincs. A berendezések víztisztító kapacitása - a rendelkezésünkre álló adatok szerint - 6,4 l/s, de ennél nagyobb mennyiségben keletkezik szennyvíz, amely szintén a Berettyó vizébe jut. Ebből az üzemből a román szabványok által megengedett mennyiségnél is több olaj, szerves anyag, fenol, lebegő részecske kerül ki (Magyari E. M. 1994) (4. kép). 4. kép Berettyószéplaknál a finomító szennyvizét belevezetik a folyóba.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a termelő olajkutak a Berettyó árterületén vannak és a folyó áradásaitól nincsenek védve. A helybeli lakosok szerint a tavaszi árvizek rendszeresen elöntik az olajmezőt és kimossák onnan az előző hónapokban kifolyt olajat és egyéb szennyező anyagokat. Árvízvédelmi létesítmények híján a nagyvíz megérkezése előtt csak a motorokat mentik ki, a fúrótornyokat elárasztja a víz. Mindezek a hatások és szennyeződések a vízi életközösségek teljes kipusztulását eredményezték. Vizsgálataink és megfigyeléseink szerint Berettyószéplak és Bályok között a folyó lényegében haldoklik (V/B kategória) (5. kép). A rendszeres mintavétel helyszíne Bályoknál volt, a Berettyó hídnál. Itt a partot bokorfüzesek kísérik. Az őszi alacsony vízállásnál tett észleléseknél a vízbe lógó faágakon vastag kékmoszat és baktérium bevonat fejlődött ki. A part mellett látható volt az olajszennyezés, az

8


olajszármazékok néhol összetorlódtak és befedték a víz felületét. A folyó egész környéke fenoltól és más szerves szennyeződéstől bűzlött. 5. kép Bályoknál már lényegében nincs élet a folyóban.

A víztestben nem volt magasabb rendű élet, az iszapfelszíneken viszont a tubificidák tömegesen megjelentek. Vizsgálataink szerint a víz ammóniumtartalma (>5 mg/l) is jóval meghaladta a felszíni vizeknél megengedett tűrhető határértéket (2,5 mg/l). Az erősen szennyezett folyó oldott oxigén tartalma ezzel szemben nem érte el a kívánatos határértéket (4 mg/l). A tavaszi és nyár eleji nagy áradások idején végzett méréseink révén valamivel kedvezőbb képet kaptunk, amely azonban nem arra utal, hogy jobb lett időközben a helyzet, hanem arra, hogy a több vízben jobban felhígult ugyanaz a szennyező anyag (4. és 5. ábra). 4. ábra. A Berettyó vizében oldott oxigén és ammónium mennyisége 2001 nyarán magas vízállásnál. 12

oldott oxigén (mg/l) ammónium (mg/l)

10

8

6

4

2

D ar Be va re s tty ó to rk ol at

fa lu

sa j

tty óú j

Po c

Be re

bb

al ár d Sz

en tjo

Sz

Sz

en tlá

a

zá r

k

ar gi tt M

Bá ly o

ja ra l

na gy fa Be lu re tty ós zé pl ak

óv á

lá gy

-2

Sz i

Va lk

Be re tty

ófo rrá s

0

9


Az áradás nagyobb vízhozama nem csak felhígította a tömény szennyvizet a szennyező forrás közelében, hanem magával is sodorta és elszállította a korábban felhalmozódott szennyező anyagokat a torkolat irányába. Nagyon fontos lenne az összefogás a haldokló folyó(szakasz) megmentése, életre keltése (revitalizációja) érdekében, mivel ez az erősen szennyezett folyószakasz az év nagy részében ökológiai gátat képez a folyó alsóbb és felsőbb szakaszaiban rekedt életközösségek között. 5. ábra. A Berettyó vizében oldott oxigén és ammónium mennyisége 2000 őszén kis vízállásnál. 16 ammónium (mg/l) oldott oxigén (mg/l)

14

tűrhető határérték (NH4) tűrhető határérték (O2)

12

10

8

6

4

2

la t to rk o

óú jfa lu

Be re tty ó

Po cs

aj

Be re tty

Sz al ár d

ar gi tta

Bá ly ok

M

-2

Va lk óv ár al ja Sz ilá gy na gy fa lu Be re tty ós zé pl ak

Be re tty

ó

fo rrá s

0

A „PETROM” R. T. Margitta körüli kőolaj- és földgázmező termelőkútjai nincsenek olyan káros hatással a környezetre és a Berettyóra, mint Berettyószéplakon. Víztisztító berendezései jobban működnek és a megtisztított vizet nem a Berettyóba vezetik, hanem befecskendezik a föld alá. A Margittánál végzett vizsgálataink némileg kedvezőbb képet adtak a folyóról, bár még mindig a megengedett határérték fölött volt a víz ammónium koncentrációja (>5 mg/l). A Berettyószéplaki Olajfinomítótól távolodva egyre kevésbé érzékelhető annak hatása, és már nyomon követhető valamennyire a folyó öntisztulása. Ráadásul Margitta előtt a Berettyóba önti oxigénben dús vizét a sebes folyású Bisztra is, így felhígulnak a vízben oldott szennyező anyagok. Margitta, a többféle iparággal (kőolajipar, faipar, fémipar, hulladék újrahasznosítás) rendelkező város újabb szennyező forrás a folyó számára. A település kommunális szennyvize eutrofizáló hatással van a folyó vizére, és kihat az egész vízi életközösségre. A margittai vasúti híd közelében csupa alacsony pontértékű taxont (nyolcszemű nadály, árvaszúnyogok, kevéssertéjű gyűrűsférgek) találtunk. Szalárdtól a torkoltáig síkvidéki környezetben, gátak közé szorítva, ásott mederben folyik a Berettyó. A Nagyváradot Szatmárnémetivel összekötő út hídja közelében a folyóból vett mintában sok taxont sikerült kimutatni. Az agyagos, iszapos, lassúfolyású szakaszon újból megjelentek az igényesebb családok (szitakötők, erezett kérészek, szövőtegzesek), és nagy számban képviseltetik magukat az egyéb taxonok (teleszkópszemű kérészek, színesszárnyú szitakötők, bolharákok, hátonúszópoloskák, víziászkák, búvárpoloskák, árvaszúnyogok) is, így a folyó vizét az I/C vízminőségi osztályba lehetett sorolni. E nagy diverzitás a folyó öntisztulását és jó regenerálódó képességét bizonyítja. A Magyarországra érkező, gyorsan áramló folyóból Pocsajnál hiányoztak a nagy pontértékű taxonok, de egyébként a minta nagyon hasonló volt az előzőhöz, a vizet közepesen szennyezettnek találtuk. Berettyóújfalunál az agyagos partoldalak között méltóságosan áramló víz partján egy gyékénnyel borított terület 10


közelében vettünk mintát, a vizet jó minőségűnek találtuk. A vízben úszó békaszőlő és tócsagaz között szitakötő lárvákra, az iszapban borsókagylókra és Bithyniidae csigákra akadtunk, lószúnyogok, búvárpoloskák, teleszkópszemű kérészek társaságában. A magyarországi szakaszon alapvetően két tendencia határozza meg a folyó társulás összetételét. Egyrészt a vízáramlás lelassulásával és az egyes partrészek elmocsarasodásával megjelennek a holtágakra, eutróf sekélytavakra jellemző fajok, mint a vízi botpoloskák, vizimoly lárvák, nagy mocsárcsigák, másrészt a kedvezőbb vízminőség a csak áramló vizekben élő erezett kérészlárvák, Paraleptophlebia kérészlárvák és szövő tegzeslárvák számára is kedvező létfeltételeket biztosít. 6. kép A Berettyó torkolatánál a folyó öntisztulása miatt az olajszennyezés nem érzékelhető.

A Berettyó Sebes-Körösbe nyíló torkolatát ártéri ligeterdő övezi, amely zöld juharral elegyes füzesekből áll. A partot ellepő magaskórós társulások a víz mentén jellegzetes mocsári növényzetbe mennek át (6. kép). A lassúfolyású vízben nagy faj és egyedszámban alacsonyabb pontértékű állatcsoportok vannak képviselve (csíkbogarak, teleszkópszemű kérészek, színesszárnyú szitakötők, légivadászok, molnárkák, víziskorpiók, víziászkák, hátonúszó-, búvár-, csík- és törpepoloskák, valamint garatos nadályok). A folyó vize a torkolatnál közepesen szennyezett. A kevéssé iparosodott mezőgazdasági hasznosítású tájakon átfolyó Berettyó vizében jelentős vegyi szennyeződést nem mutattak ki vizsgálataink (3. ábra). A Pocsajnál, Berettyóújfalunál, Szeghalomnál vett mintákban legszembetűnőbb a nitrát tartalom növekedése a torkolat irányába, amely a folyó menti települések víztisztító berendezéseinek hiányára, vagy nem kielégítő működésére utal, és a nagyüzemi mezőgazdasági művelés technológiájában használt műtrágyák rovására írható. A torkolatig bekövetkező kedvező változások ellenére sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a Berettyószéplak környéki szennyezés ökológiai gátat képez a folyó alsóbb és felsőbb szakaszaiban rekedt életközösségek között. Emiatt a Berettyó felső és alsó élő szakasza úgyszólván teljesen elkülönül egymástól nincs lehetőség a két rész életközösségei közötti kapcsolat kialakulására. Ennek egyik következménye, hogy az alsóbb szakaszokon nem található meg számos olyan, természetes társulás alkotó faj, amely jelenlétével hozzájárulhatna a biológiai sokféleség növekedéséhez az alsóbb folyószakaszokon. Terepi vizsgálatainkat a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával végeztük! Budapest, 2001. augusztus 15.

11


Irodalom Geogrăfia Romăniei III. Carpaţii şi Depresiunea Transilvaniei. Inst. De Geogr. Bucureşti, Edit. Academiei, 1987. p. 656. Györffy Gy. 1975: Béla Király Jegyzője: A Magyarok cselekedeteiről 18. Rész. In: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról, Gondolat kiadó. Hajdú-Moharos J. 1996: Románia nagy-, közép-és kistájai. In: Útkereső ország (Földrajzi tanulmányok Romániáról). Balaton Akadémia Vörösberény, pp. 54-77. Ianovici, V.–Borcoş, M.–Patrulius, D.–Lupu, M.–Dimitrescu, R.–Savu, H. 1976: Geologie Munţilor Apuşeni. Acad. R.S.R. Bucureşti, p. 631. Ihrig D. 1973: A Magyar vízszabályozás története. Budapest, 398. p. Lászlóffy W. 1982: A Tisza. Akadémiai kiadó Budapest, 610. p. Magyari E. M. 1994: A Berettyó folyó vízminőségének román területi kérdései. A Kárpát-medence vízkészlete és vízi környezetvédelme kongresszus Eger. I. kötet, Magyar Hidrológiai Társaság. pp. 474-495. Mike K. 1991: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története. Aqua Budapest, 698 p. Móga J. 1995: Az Erdélyi-középhegység (Muntii Apuşeni). Földr. Közl. 119. 2. pp. 105-136. Móga J. 2000: Az Erdélyi-középhegység karsztvidékei. In: Erdély természeti és történeti földrajza (szerk. Boros László) Nyíregyháza, pp. 121-135. Sárkány-Kiss E. – Sîrbu I. – Kalivoda B. 1999: A Berettyó. In: A Körös-medence természeti állapota. Szolnok-Târgu Mureş, pp. 144-150. Tulogdi J. 1972: A Berettyó forrásvidékének karsztjelenségei. Karszt és Barlang I-II. pp. 1-4. Magyarország 1:200 000-es földtani térképsorozata (L-34- 4 Debrecen, L-34-X Békéscsaba. Románia Harta geologică 1: 200 000-es sorozat L-34-V Satu Mare, L-34-XI Şimleul Silvaniei.

12

A BERETTYÓ VÍZGYŰJTŐJÉNEK FELSZÍNALAKTANI, HIDROLÓGIAI ÉS HIDROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATA

Recommend Documents