7. szám
126. oldal
2015.06.11.
37.
A helyi önkormányzatról szóló törvény ( SZK 129/07-es számú Hivatalos Közlönye ) 32. szakasza 1. bekezdésének 2. pontja, A költségvetési rendszerről szóló törvény ( SZK 54/09-es, 73/10-es, 101/10-es, 101/11-es, 93/12-es 62/13-as, 63//13-as, 108/13-as és 142/14-es számú Hivatalos Közlönye ) 77. szakasza, Csóka község Statútuma ( Csóka község 3/11-es számú Hivatalos Lapja – Letisztázott szöveg) 77. szakasza 1. bekezdésének 2. pontja alapján, de a végrehajtó szerv javaslatára, Csóka község Képviselő – testülete 2015.06.11-én tartott ülésén
HATÁROZATOT
hozott CSÓKA KÖZSÉG 2014-ES ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL I. ÁLTALÁNOS RÉSZ
1. szakasz Csóka község 2014-es évi költségvetésének megvalósított bevételei és jövedelme, valamint költségei és kiadásai ( a további szövegben: Határozat ), a következő összeget teszik ki, ezresekben kifejezve ( a további szövegben –din.), éspedig: I. Csóka község 2014-es évi költségvetésének összbevételei és jövedelme 415.095 dinár összegben valósultak meg ( ebből Csóka község költségvetésének végrehajtásánál 391.619 dinár valósult meg, míg a többi költségvetési eszközhasználónál 04-es, 06-os és 07-es forráson 23.476 dinár valósult meg ). II. Csóka község 2014-es évi költségvetésének összesen megvalósult költségei és kiadásai 422.386 dinár össz- összegben valósultak meg ( Csóka község költségvetésének végrehajtásánál 359.285 dinár valósult meg, míg a többi költségvetés – használónál 04-es, 06-os, 07-es, 13-as és 15-ös forráson 63.101 dinár valósult meg ). III. A folyó összjövedelem és – bevételek valamint az összkiadások és – költségek közötti különbség 7.312 dinárt tesz ki és jövedelemhiányt képez – a folyó év költségvetési deficitje. 2. szakasz 1. Költségvetési szuficit ( deficit ), össz pénzügyi szuficit ( deficit ) és pénzelési számla: LEIRÁS
Gazdasági osztályozás
ezresekben Összeg
А. A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS JÖVEDELMEI, KIADÁSAI ÉS KÖLTSÉGEI 1. Összbevételek és jövedelmek a nempénzügyi vagyon eladásából ( oszt.7+8)
7+8
415.074
1.1. FOLYÓ BEVÉTELEK (7-es oszt. ) melyben:
7
415.074
1.
Adókból származó bevételek
71
141.022
1.1
A jövedelem, a nyereség és kapit.nyereség utáni adó
711
111.212
Fizetésalapra kivetett adó
712
0
1.2
Vagyonadó
713
27.418
1.3
Javak és szolg. ut. adó
714
1.295
1.4
Egyéb adók
716
1.097
2.
Nem adóból származó jövedelem
74
74.721
Ebből megfizettetett kamatok 3.
Támogatások
4.
Átutalások Memorandum tételek a kiadások átutalására 1.2. A NEMPÉNZÜGYI VAGYON ELADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ JÖV. (oszt.8.) 2. Összkiadások és költségek a nempénzügyi vagyon beszerz. ( oszt.4+5)
7411 731+732
0 518
733 77 8 4+5
197.579 1.233
2.1. FOLYÓ KIADÁSOK ( oszt.4. ) amelyből:
4
375.087
1.
A dolgozók kiadásai
41
111.580
2.
Áru és szolgáltatás használata
42
225.858
422.386
7. szám
128. oldal
2015.06.11.
Alapeszközök használata
43
132
3.
Kamatok lefizetése
44
18
5.
Szociális biztositásokból származó jogok
47
10.408
6.
Egyéb kiadások
48+49
23.563
7.
Átutalások a hatalom más szintjeiről
463
2.485
8.
Egyéb támogatások és átutalások
465
1.043 0
5
47.299
2.2. A NEMPÉNZÜGYI VAGYON BESZ. ALAPJÁN LÉTREJÖTT KIADÁSOK ( oszt. 5.) amelyből: KÖLTSÉGVETÉSI SZUFICIT / DEFICIT / ( oszt. 7+8 ) – ( oszt. 5 ), amelyből: A pénzügyi vagyon beszerzése alapján létrejött kiad. ( közpolitika végrehajtása céljából ) 62-es kategória A pénzügyi vagyon eladásából származó bevételek ( 92 –es kategória kivétel a 9211-es, 9221-es, 9219-es, 9227-es és 9228-as )
-7.312 62 92
21
ÖSSZ PÉNZÜGYI TÖBBLET/HIÁNY (7+8) - (4+5) +(92-62)
-7.291
B. PÉNZELÉSI SZÁMLA A megterhelésből származó bevételek
91
Felhasználatlan eszközök az előző évekből
3
Az adósság alaptőkéjének kifizetése alapján létrejött kiadások
61
31.629
NETTÓ FINANSZÍROZÁS
31.629
3. szakasz Csóka község 2014-es évi költségvetéséről szóló Határozatban kimutatott 7312 dinár összegű megvalósított költségvetési deficitet az előző évből származó átvitt felhasználatlan költségvetési eszközökből fedezzük. II. KÜLÖN RÉSZ 4. szakasz Csóka község 2014-es évi költségvetésének megvalósított összbevételei és jövedelmei 415.095 dinárt tesznek ki, és gazdasági osztályozások szerint mutattuk ki az alábbi táblázatos áttekintésben. Az előző évből átvitt elköltött eszközök ( 13-as és 15-ös forrás ) 31.629 dinárt tesznek ki. 2. B E V É T E L E K ezresekben Kontó csoport. 3
BEVÉTELI
FAJTA
Átvitt felhasználatlan eszközök az előző évekből I. A költségvetési bevételek 01-es pénzelési forrás
711
Jövedelmi adó
712
Fizetésalapra kivetett adó
713
Vagyonadó
714
2014-ES ÉVI TERV 49.369
2014-ES KÖLTS. MEGVAL. 31.629
MUTATÓ
%- OS ÖSSZETÉT.
146.050
111.212
76,15%
24,89%
10
0
0,03%
0,00%
36.610
27.418
74,89%
6,14%
Javak és szolgáltatások utáni adó
2.850
1.295
45,45%
0,29%
716
Egyéb adók
3.000
1.097
36,57%
0,25%
733
Átutalások a hatalom más szintjeiről
171.701
163.191
95,04%
36,53%
741
Vagyonból származó bevételek
75.610
54.145
71,61%
12,12%
742
Javak és szolgáltatások elad.szárm.bevételek
307
194
63,21%
0,04%
743
Pénzbírságok és elkobzott vagyoni javak
5.010
1.219
24,32%
0,27%
7. szám
130. oldal
2015.06.11.
744
Önkéntes átutalások a term.és jogi szem.
200
0
0,00%
0,00%
745
Vegyes és nem meghatározott bevételek
6.500
3.011
46,33%
0,67%
771
Memorandum tételek a kiadások megtérítésére A 2014-es évi folyó költségvetési bevételek
1.600 449.448
682 363.464
42,64% 80,87%
0,15% 81,36%
812
Az ingó vagyon eladásából származó bevételek
50
0
0,00%
0,00%
9216
A kölcsönök lefizetéséből származó bevételek
50
21
41,76%
0,00%
9219
Hazai részv.és egyéb tőke elad.szárm.bevételek
100
0
0,00%
0,00%
449.648
363.485
80,84%
81,37%
73.175
27.943
38,19%
6,25%
I. A 01-ES FORRÁSRA ÖSSZESEN: BEVÉTELEK A KÖLTSÉGVETÉSBŐL II. BEVÉTELEK MÁS FORRÁSOKBÓL 733
Átutalások a hatalom más szintjeiről
771
Memorandum tételek a kiadások megtérítésére
0
191
0,00%
0,04%
781
Átutatások a költségvetés használói között ugyanazon a szinten II. MÁS FORRÁSOKBÓL A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEIRE 06-OS ÉS 07-ES PÉNZELÉSI FORRÁSOK
0
0
0,00%
0,00%
73.175
28.133
38,45%
6,30%
522.823
391.619
74,90%
87,66%
A KÖLSÉGVETÉSNEK ÖSSZESEN 2014-ES ÉVBEN (I+II): III. A KÖLTSÉGVETÉSI ESZKÖZÖK KÖZVETETT HASZNÁLÓINAK BEVÉTELEI 04-ES, 06-OS ÉS 07-ES EGYÉB FORRÁSOK 732
Nemzetközi szervezetek adományai
1.170
518
44,27%
0,12%
733
Átutalások a hatalom más szintjeiről
0
6.437
0,00%
1,44%
741
Vagyonból származó bevételek
0
17
0,00%
0,00%
742
Javak és szolgáltatások elad.szárm.bevételek
10.721
3.964
36,97%
0,89%
745
Vegyes és nem meghatározott bevételek
0
12.018
0,00%
2,69%
0
153
0,00%
0,03%
744
Önkéntes átutalások a term.és jogi szem.
733
Átutalások a hatalom más szintjeiről
0
0
0,00%
0,00%
771
Memorandum tételek a kiadások megtérítésére
0
360
0,00%
0,08%
781
Átutatások a költségvetés használói között ugyanazon a szinten III. 04-ES, 06-OS ÉS 07-ES PÉNZELÉSI FORRÁSOKBÓL A KÖZVETETT HASZN. ÖSSZESEN ÖSSZESEN: A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETETT ESZKÖZHASZNÁLÓINAK 04-ES, 06-OS ÉS 07-ES FORRÁSOK A KONSZOLIDÁLT KÖLTSÉGVETÉS 2014-ES ÉVI BEVÉTELEI ÖSSZESEN: (I+II+III) ÖSSZBEVÉTELEK, JAVAK ÉS ELŐZŐ ÉVEKBŐL ÁTVITT FELHASZNÁLATLAN ESZKÖZÖK:
0
9
0,00%
0,00%
11.891
23.476
197,43%
5,26%
11.891
23.476
197,43%
5,26%
534.714
415.095
77,63%
92,92%
584.083
446.724
76,48%
100,00%
7. szám
132. oldal
2015.06.11.
5.szakasz Csóka község 2014-es évi megvalósított összkiadásai és – költségei alaprendeltetések szerint 422.386 dinárt tesznek ki, melyeket az alábbi táblázatos áttekintésben mutattunk ki: 3. CÉLIRÁNYOS KIADÁSOK ezresekben Kontó csoport.
KIADÁSI
FAJTA
ÖSSZESEN 41 411 412 413 414 415 416 417 42 421 422 423 424 425 426 43 431 44
2014-ES ÉVI TERV 01-ES PÉNZELÉSI FORRÁS
VÉGREHAJTÁS A 01-ES PÉNZELÉSI FORRÁSRA
TERV AZ EGYÉB PÉNZELÉSI FORRÁSOKRA
VÉGREHAJTÁS AZ EGYÉB PÉNZELÉSI FORRÁSOKRA
2014-ES ÉVI ÖSSZTERV
2014-ES ÉVI ÖSSZ-VÉGREHAJT.
449.648
359.285
134.435
63.101
584.083
422.386
KIADÁSOK A DOLGOZÓKNAK Fizetések és pótlékok a dolgozóknak Szociális juttatások Természetbeni juttatások Szociális juttatások a dolgozóknak Téritmények a dolgozóknak Dijak a dolgozóknak Küldötti pótlék
115.703
108.636
3.611
2.944
119.314
111.580
81.952 14.478 673 3.549 8.913 1.637 4.500
78.517 13.836 650 1.479 8.219 1.599 4.337
750 431 470 1.480 480 0 0
408 302 428 1.343 463 0 0
82.702 14.909 1.143 5.029 9.393 1.637 4.500
78.925 14.138 1.078 2.822 8.682 1.599 4.337
ÁRU ÉS SZOLGÁLTATÁS HASZNÁLATA Állandó költségek Utazás költségei Szolgáltatások szerződés alapján Specializált szolgáltatások Folyó javitások és karbantart. ( szolgáltatás és anyag ) Anyag
228.960
173.113
114.174
52.744
343.134
225.858
32.101 6.107 53.589 39.951 78.198 19.014
26.685 5.345 44.341 25.735 56.337 14.671
2.263 322 9.409 40.004 51.886 10.291
2.032 414 6.492 5.363 29.518 8.925
34.363 6.429 62.998 79.955 130.084 29.305
28.717 5.759 50.834 31.097 85.855 23.596
0
0
127
132
127
132
0
0
127
132
127
132
ALAPESZKÖZÖK HASZNÁLATA Alapeszközök használata KAMATTÖRLESZTÉS Hazai kamatok törlesztése A megterhelés kisérő költségei
51
17
1
1
52
18
441 444
51 0
17 0
0 1
0 1
51 1
17 1
45
TÁMOGATÁSOK
11
0
0
0
11
0
451 46 463 465 47 472 48 481 482 483 485
11
0
0
0
11
0
4.612
3.090
2.000
438
6.612
3.529
3.387
2.047
2.000
438
5.387
2.485
1.225
1.043
0
0
1.225
1.043
SZOCIÁLIS BIZTOSIT. EREDŐ JOGOK Szociális védelemre vonatkozó téritmény
12.435
10.273
0
135
12.435
10.408
12.435
10.273
0
135
12.435
10.408
EGYÉB KIADÁSOK Nemhatalmi szervezetek támogatása Adók, kötelező illetékek és büntetések Pénzbirságok a biróságok végzése által Az állami szervek által okozott kár megtéritése
27.320
23.179
434
383
27.754
23.563
21.296 5.824 100 100
17.998 5.049 57 76
215 219 0 0
189 195 0 0
21.511 6.043 100 100
18.186 5.244 57 76
Nem pénzelt vállalatok és szervezetek támogatása TÁMOGATÁSOK ÉS ÁTUTALÁSOK Átutalások a hatalom más szintjeire Egyéb támogatások és átutalások
7. szám 49 499 51 511 512 513 514 515 541
ADMINISZTRATIV ÁTUTALÁSOK A KÖLTSÉGVETÉSBŐL Tartalékeszközök ALAPESZKÖZÖK Épületek és épitészeti létesitmények Gépek és felszerelés Egyéb ingatlan és felszerelés Kultivált vagyon Nemanyagi vagyon Földterület A 2014-ES KÖLTSÉGVETÉSI TERV ÖSSZESEN
134. oldal 950
2015.06.11. 0
0
0
950
0
950
0
0
0
950
0
59.606
40.977
14.089
6.322
73.695
47.299
31.292 26.574 1.000 50 90 600
15.967 24.007 970 0 34 0
8.870 2.756 0 1.688 776 0
4.300 1.925 0 0 97 0
40.162 29.330 1.000 1.738 866 600
20.267 25.932 970 0 131 0
449.648
359.285
134.435
63.101
584.083
422.386
7. szám
136. oldal
2015.06.11.
6. szakasz Csóka község 2014-es évi zárszámadásában a kiadások és költségek, használók szerint az alábbi táblázatban vannak kimutatva: 4. HASZNÁLÓK SZERINTI KIADÁSOK ezresekben Rész
Fejezet
HASZNÁLÓ
NEVE
2014-ES ÉVI TERV
2014-ES ÉVBEN MEGVAL.
MUTATÓ
STRUKT.
I . 01-ES PÉNZELÉSI FORRÁS
1 2
KÉPVISELŐ - TESTÜLET KÖZSÉGI ELNÖK, KÖZSÉGI TANÁCS, TART. ÉS TERVEK
2.1 2.2 2.3 2.4 3
Községi elnök Egyéb tevékenységek és tervek A költségvetés tartalékai Községi Tanács és támogatások KÖZSÉGI KÖZIGAZGATÁS
3.1 3.2 3.2.1 3.2.2 3.2.3
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK KÖZIGAZGATÁSI ÉS TÁRSADALMI TEV. ÜGYOSZTÁLYA ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK ISKOLÁSKOR ELŐTTI INTÉZMÉNY – ÖRÖM I.E.I. CSÓKA ÁLTALÁNOS OKTATÁS Jovan Popović Á.I. Csóka Dr. Tihomir Ostojić Á.I. Tiszaszentmiklós Servo Mihalj Á.I. Padé
3.2.4 3.2.5
KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS – Vegyészeti – élelmiszeripari középiskola MŰVELŐDÉS – Művelődési oktatási Központ Csóka SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI VÉDELEM
3.2.6 3.2.7 3.3 3.3.1 3.3.3 3.3.4 3.3.2 3.3.5
Csóka község Szociális Munkaügyi Központja Egészségügyi védelem A GAZDASÁGI, MEZŐGAZDASÁGI, FEJLESZTÉSI, VÁROSRENDEZÉSI ÉS LAKÁS- KOMM. TEV. ÜGYOSZT. Általános szolgáltatások Csóka község Építkezési Igazgatósága – KV Csóka Kommunális Közvállalat
Környetvédelmi Alap HELY KÖZÖSSÉGEK Csóka Helyi közösség Padé Helyi közösség
11.774 42.182 16.993 9.900 950 14.339 395.692 66.413 134.224 13.170 36.143 32.317 14.650 8.987 8.680 6.797 18.604 27.193 19.847 7.346 195.054 108.586 42.890 9.279 250 34.050 16.000 5.000
11.133 35.674 15.297 8.662 0 11.715 312.478 58.345 120.609 11.178 35.522 29.245 13.583 7.763 7.899 4.642 16.840 23.183 16.393 6.790 133.524 69.376 35.885 9.247 0 19.016 5.023 4.531
94,56% 84,57% 90,02% 87,50% 0,00% 81,70% 78,97% 87,85% 89,86% 84,87% 98,28% 90,49% 92,72% 86,38% 91,00% 68,29% 90,52% 85,25% 82,60% 92,43% 68,45% 63,89% 83,67% 99,66% 0,00% 55,85% 31,40% 90,62%
2,64% 8,45% 3,62% 2,05% 0,00% 2,77% 73,98% 13,81% 28,55% 2,65% 8,41% 6,92% 3,22% 1,84% 1,87% 1,10% 3,99% 5,49% 3,88% 1,61% 31,61% 16,42% 8,50% 2,19% 0,00% 4,50% 1,19% 1,07%
7. szám
138. oldal
Tiszaszentmiklós Helyi közösség Szanád Helyi közösség Feketetó Helyi közösség Egyházaskér Helyi közösség Hódegyháza Helyi közösség I. 01-ES PÉNZELÉSRI FORRÁSRA ÖSSZESEN
2015.06.11. 4.800 2.885 1.217 500 3.647 449.648
2.736 1.815 1.102 702 3.107 359.285
57,01% 62,90% 90,54% 140,31% 85,17% 79,90%
13.875 2.500 3.300 8.075 417 417 4.000 4.000 1.512 1.512 52.936 52.936 0 30 30 72.800,15 522.418
7.629 907 1.146 5.575 150 150 4.000 4.000 1.324 1.324 29.983 29.983 0 0 0 43.086 402.371
54,98% 36,29% 34,73% 69,04% 36,10% 36,10% 100,00% 100,00% 87,53% 87,53% 56,64% 56,64% 0,00% 0,00% 0,00% 59,18% 77,02%
10.740 10.740 2.911 2.911 38.100 38.100 9.914 4.655
9.684 9.684 1.118 1.118 3.813 3.813 5.400 85
90,17% 90,17% 38,40% 38,40% 10,01% 10,01% 54,47% 1,83%
0,65% 0,43% 0,26% 0,17% 0,74% 85,06%
II. EGYÉB FORRÁSOK
2
KÖZSÉGI ELNÖK, KÖZSÉGI TANÁCS, TARTALÉKOK ÉS TERVEK
2.1 2.2 2.4 3 3.1 3.2 3.2.1
Községi elnök Egyéb tevékenységek és tervek KÖZSÉGI KÖZIGAZGATÁS Községi közigazgatás – általános szolgltatások KÖZIGAZGATÁSI ÉS TÁRSADALMI TEV. ÜGYOSZTÁLYA Közigazgatási és társadalmi tevékenységek ügyosztálya – általános szolgáltatások SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI VÉDELEM KÖZSÉGI ELNÖK, KÖZSÉGI TANÁCS, TARTALÉKOK ÉS TERVEK
3.2.6 3.3 3.3.1 3.3.4
Csóka község Szociális Munkaügyi Központja A GAZDASÁGI, MEZŐGAZDASÁGI, FEJLESZTÉSI, VÁROSRENDEZÉSI ÉS LAKÁS- KOMM. TEV. ÜGYOSZT. Általános szolgáltatások Kommunális Közvállalat KÖRNYEZETVÉDELMI ALAP
3.2.7
Környezetvédelmi Alap II. AZ EGYÉB FORRÁSOKRA ÖSSZESEN - 06, 07, 13 ÉS 15 A 2014-ES ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRE ÖSSZESEN (I+II)
1,81% 0,21% 0,27% 1,32% 0,04% 0,04% 0,95% 0,95% 0,31% 0,31% 7,10% 7,10% 0,00% 0,00% 0,00% 10,20% 95,26%
III. 04, 06, 07, 13 ÉS 15-ÖS EGYÉB FORRÁSOKRA ÖSSZESEN KÖZVETETT HASZNÁLÓK
3.2.2
ISKOLÁSKOR ELŐTTI OKTATÁS Öröm I.E.I. Csóka MŰVELŐDÉS
3.2.5 3.3 3.3.3 3.3.5
Művelődési – Oktatási Központ A GAZDASÁGI, MEZŐGAZDASÁGI, FEJLESZTÉSI, VÁROSRENDEZÉSI ÉS LAKÁS- KOMM. TEV. ÜGYOSZT. Csóka község Építkezési – Igazgatósága -KV HELYI KÖZÖSSÉGEK Csóka Helyi közösség
2,29% 2,29% 0,26% 0,26% 0,90% 0,90% 1,28% 0,02%
7. szám
140. oldal
Padé Helyi közösség Tiszaszentmiklós Helyi közösség Szanád Helyi közösség Feketetó Helyi közösség Egyházaskér Helyi közösség Hódegyháza Helyi közösség III. 04, 06 ÉS 07-ES EGYÉB FORRÁSOKRA ÖSSZESEN - KÖZVETETT HASZNÁLÓK: 04, 06 ÉS 07-ES EGYÉB FORRÁSOKRA ÖSSZESEN - KÖZVETETT HASZNÁLÓK CSÓKA KÖZSÉG 2014-ES ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSAI ÖSSZESEN ( I+II+III ) :
2015.06.11. 2.945 1.940 15 99 261 0 61.665 61.665 584.083
3.664 1.406 0 0 149 96 20.015 20.015 422.386
124,43% 72,49% 0,00% 0,00% 56,94% 0,00% 32,46% 32,46% 72,32%
0,87% 0,33% 0,00% 0,00% 0,04% 0,02% 4,74% 4,74% 100,00%
7. szám
142. oldal
2015.06.11.
7. szakasz Csóka község költségvetésének a 2014.01.01- től 2014.12.31-ig tartó időszakra vonatkozó bevételi tervének megvalósításáról és kiadási tervének végrehajtásáról szóló Jelentése, e Határozat összetevő részét képezi és annak mellékletében található meg. 8. szakasz 2014-es évben az állandó költségvetési tartalékra tervezett összeg 500 dinár volt, a megvalósítás 50 dinár, az eszközöket Tiszaszentmiklóson keletkezett tűz okozta károk helyreállítására használtuk. 9. szakasz Csóka község 2014-es évi költségvetésének keretében a tervezett eszközök 500 dinár összegben – folyó költségvetési tartalékok címen, nem lettek használva. ZÁRÓRENDELKEZÉSEK
10. szakasz Űrlapok: 2014.12.31-i Állapotmérleg ( 1-es Űrlap ), 2014.01.01-től 2014.12.31-ig terjedő időszakra vonatkozó Bevételi és kiadási mérleg ( 2-es Űrlap ), 2014.01.01-től 2014.12.31-ig terjedő időszakra vonatkozó Kapitális költségekről és pénzelésről szóló jelentés ( 3-as Űrlap ), 2014.01.01-től 2014.12.31-ig t.i.v. Pénzforgalomról szóló jelentés ( 4-es Űrlap ) és 2014.01.01-től 2014.12.31-ig t.i.v. Költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés ( 5-ös Űrlap ), melyek alapján elkészült e Határozat, hitelesítettek és a községi közigazgatás irattárába lettek helyezve. 11. szakasz Csóka község költségvetésének zárszámadásáról szóló határozatot el kell küldeni a Pénzügyminisztériumnak, legkésőbb 2015.06.15-ig. 12. szakasz Ez a Határozat Csóka község Hivatalos Lapjában való közzététele utáni nyolcadik napon lép hatályba. SZERB KÖZTÁRSASÁG – VAJDASÁG AT CSÓKA KÖZSÉG CSÓKA KÖZSÉG KÉPVISELŐ - TESTÜLETE Szám: 016 –1/2015 –V- XXV. Kelt: 2015.06.11. CSÓKA
Csóka KKT elnöke Marjanov Mirjana s.k.
7. szám
144. oldal
2015.06.11.
CSÓKA KÖZSÉG 2014-ES ÉVI BEVÉTELI TERVÉNEK MEGVALÓSITÁSA
SZUBANA.
ANALITIKA
SZINTETIKA
CSOPORT
OSZTÁLY
FORRÁS
ezresekben
2014-ES ÉVI TERV
2014-E ÉVI BEVÉTELI TERV MEGVAL.
MUTATÓ
STRUKT.
LEIRÁS
01
Költségvetés bevételei FOLYÓ BEVÉTELEK
7 711
A JÖVEDELEM, NYERESÉG ÉS KAPITÁLIS NYERESÉG UTÁNI ADÓ Jövedelem adó és a kapit.nyereség utáni adó, amit a term.személyek fizetnek
7111
449.648
363.485
80,84%
81,37%
449.448
363.464
80,87%
81,36%
146.050 146.050
111.212 111.212
76,15% 76,15%
24,89% 24,89%
71111
Fizetésekre kivetett adó
88.000
75.640
85,95%
16,93%
71112
Az önálló tevékenység bevételi adója
5.000
2.836
56,73%
0,63%
71114
A vagyon utáni bevételi adó
4.000
742
18,55%
0,17%
71116
A személybizt. származó bevételi adó
50
2
4,54%
0,00%
71118
Helyi járulékok
33.000
22.350
67,73%
5,00%
71119
Egyéb bevételi adó
16.000
9.641
60,26%
2,16%
A FIZETÉSALAPRA KIVETETT ADÓ
10
0
0,03%
0,00%
Fizetésalapra kivetett adó
10
0
0,03%
0,00%
Fizetésalapra kivetett adó
10
0
0,03%
0,00%
VAGYONADÓ
36.610
27.418
74,89%
6,14%
Az ingatlanokra kivetett időszakos adó
25.000
19.748
78,99%
4,42%
Vagyonadó
25.000
19.748
78,99%
4,42%
Öröklési és ajándékozási adók
600
304
50,68%
0,07%
Öröklési és ajándékozási adók
600
304
50,68%
0,07%
Pénzügyi és kapitális tranzakciókra kivetett adó
11.000
7.365
66,96%
1,65%
A kapitális tranzakciókra kivetett adók
11.000
7.365
66,96%
1,65%
Egyéb ingatlanokra kivetett időszakos adók
10
0
0,00%
0,00%
Egyéb ingatlanokra kivetett időszakos adók
10
0
0,00%
0,00%
712 7121 71211 713 7131 71312 7133 71331 7134 71342 7136 71361
JAVAK ÉS SZOLG.ÚTÁNI ADÓ
714
2.850
1.295
45,45%
0,29%
Egyenkénti szolgáltatásokra kiv.adó
150
11
7,51%
0,00%
71443
Reklámpannók használata utáni kommunális illeték
100
11
11,26%
0,00%
71444
Tűzvédelmi eszközök
50
0
0,00%
0,00%
A javak használata és a javak használatának vagy a tev.végz.enged.utáni adó
2.700
1.284
47,56%
0,29%
71451
Motoros járművek utáni adó
1.900
939
49,43%
0,21%
71454
Az általános érdekű javak használatának téritménye
100
23
23,00%
0,01%
71455
Kedvezményes téritm.és tart.illetékek
350
199
56,89%
0,04%
71456
Községi és városi téritmények
300
123
40,95%
0,03%
71457
Játékeszközök tartására vonatkozó kommunális illeték
50
0
0,00%
0,00%
7144
7145
7. szám 716 7161 71611 733 7331 73315
741 7411 74115 7415
36,57%
0,25%
1.097
36,57%
0,25%
Cégtáblára kivetett kommunális illeték
3.000
1.097
36,57%
0,25%
ÁTUTALÁSOK A HATALOM MÁS SZINTJÉRŐL
171.701
163.191
95,04%
36,53%
Folyó átutalások a hatalom más szintjeiről
171.701
163.191
95,04%
36,53%
Folyó átutalások a hatalom más szintjeiről a község javára
171.701
163.191
95,04%
36,53%
929
0
0,00%
0,00%
733152
Más folyó átutalások a hatalom más szintjeiről a község javára
733156
Folyó célirányú átutalások VA Tartománytól a község javára
10.000
2.419
24,19%
0,54%
733158
Nem célirányú átutalások VA Tartománytól a község javára
160.772
160.772
100,00%
35,99%
VAGYON UTÁNI BEVÉTELEK
75.610
54.145
71,61%
12,12%
Kamatok
16.000
11.053
69,08%
2,47%
A községi költs.eszk.vonatk.kamatok
16.000
11.053
69,08%
2,47%
A nem előállit.vagyon bérbeadása
59.610
43.091
72,29%
9,65%
2.500
1.077
43,10%
0,24%
50.000
38.320
76,64%
8,58%
7.100
3.694
52,03%
0,83%
10
0
0,00%
0,00%
JAVAK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK ELADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK
307
194
63,21%
0,04%
Piaci szerv.részéről a javak és szolg.elad.vagy bérletéből származó bevételek
5
0
0,00%
0,00%
Piaci szerv.részéről a javak és szolg.elad.vagy bérl.szárm. bev. a község javára
5
0
0,00%
0,00%
Illetékek
300
194
64,69%
0,04%
Illetékek a község javára
Az általános érdekű javak használatának téritménye
742 7421 74215 7422 74225
300
194
64,69%
0,04%
A piaci szervek részéről a javak és szolg.mellékeladásából származó bevételek
2
0
0,00%
0,00%
A községi Közigazgatás bevételei
2
0
0,00%
0,00%
PÉNZBIRSÁGOK ÉS ELKOBZOTT VAGYONI JAVAK
5.010
1.219
24,32%
0,27%
Szabálysértések utáni pénzbirságokból származó bevételek
5.010
1.219
24,32%
0,27%
74332
A közlekedési szabálysértések utáni pénzbirságokból származó bevételek
5.000
1.219
24,37%
0,27%
74335
Szabálysértések utáni pénzbirságokból származó bevételek a község javára
10
0
0,00%
0,00%
ÖNKÉNTES ÁTUTALÁSOK A TERMÉSZETES ÉS JOGI SZEMÉLYEKTŐL
200
0
0,00%
0,00%
Folyó önkéntes átutalások a természetes és jogi személyektől
100
0
0,00%
0,00%
Folyó önkéntes átutalások a természetes és jogi személyektől a község javára
100
0
0,00%
0,00%
Önkéntes kapitális átutalások a természetes és jogi személyektől
100
0
0,00%
0,00%
Önkéntes kapitális átutalások a természetes és jogi személyektől
100
0
0,00%
0,00%
VEGYES ÉS NEMMEGHATÁROZOTT BEVÉTELEK
6.500
3.011
46,33%
0,67%
Vegyes és nemmeghatározott bevételek
6.500
3.011
46,33%
0,67%
Vegyes és nemmeghatározott bevételek a község javára
6.500
3.011
46,33%
0,67%
MEMORANDUM TÉTELEK A KIADÁSOK ÁTUTALÁSÁRA
1.600
682
42,64%
0,15%
Memorandum tételek a kiadások átutalására
1.600
682
42,64%
0,15%
7423 74235
743 7433
744 7441 74415
74425
745 7451 74515
7711
1.097
3.000
Terület és telekhasználati téritmény
74155
771
3.000
Egyéb adók, amit kizárólag vállalatok valamint vállalkozók fizetnek
Az állami tulajdonban lévő földek bérbeadásából származó eszközök
74152 74153
2015.06.11.
EGYÉB ADÓK
Ásványi nyersanyagok használatának téritménye
74151
7442
146. oldal
77111 8 812 8121 81215 9 921
148. oldal
92165 9219 92195
1.600
682
42,64%
0,15%
50
0
0,00%
0,00%
AZ INGÓ VAGYON ELADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK
50
0
0,00%
0,00%
Az ingóságok eladásából származó bevételek
50
0
0,00%
0,00%
Az ingóságok eladásából származó bevételek a község javára
50
0
0,00%
0,00%
A PÉNZÜGYI VAGYON MEGTERH. ÉS ELAD. SZÁRM.BEVÉTELEK
150
21
13,92%
0,00%
A HAZAI MEGTERHELÉSEKBŐL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK
150
21
13,92%
0,00%
50
21
41,76%
0,00%
Az országban a term.szem. és háztart.adott kölcs.lefiz.szárm.bev.a község jav.
50
21
41,76%
0,00%
A hazai részvények és egyéb tőke eladásából származó bevételek
100
0
0,00%
0,00%
A hazai részvények és egyéb tőke elad.szárm. bevételek a község javára
100
0
0,00%
0,00%
10.721
9.833
91,72%
2,20%
10.721
9.833
91,72%
2,20%
ÁTUTALÁSOK A HATALOM MÁS SZINTJÉRŐL
0
5.807
#DIV/0!
1,30%
VAGYON UTÁNI BEVÉTELEK
0
17
#DIV/0!
0,00%
Saját bevételek FOLYÓ BEVÉTELEK
7 733 741
2015.06.11.
A NEMPÉNZÜGYI VAGYON ELADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK
Az országban a term.szem. és háztart. adott kölcs.lefiz.szárm.bevételek
9216
04
7. szám
Memorandum tételek a kiadások átutalására
742
JAVAK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK ELADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK
10.721
3.964
36,97%
0,89%
744
ÖNKÉNTES ÁTUTALÁSOK A TERMÉSZETES ÉS JOGI SZEMÉLYEKTŐL
0
27
0,00%
0,01%
745
VEGYES ÉS NEMMEGHATÁROZOTT BEVÉTELEK
0
18
0,00%
0,00%
1.170
518
44,27%
0,12%
1.170
518
44,27%
0,12%
1.170
518
44,27%
0,12%
73.175
41.258
56,38%
9,24%
73.175
41.258
56,38%
9,24%
73.175
28.573
39,05%
6,40%
06
Támogatások a nemzetközi szervezetektől FOLYÓ BEVÉTELEK
7 732 07
TÁMOGATÁSOK A NEMZETKÖZI SZERVEZETEKTŐL Támogatások a hatalom más szintjeiről FOLYÓ BEVÉTELEK
7 733
ÁTUTALÁSOK A HATALOM MÁS SZINTJÉRŐL
744
ÖNKÉNTES ÁTUTALÁSOK A TERMÉSZETES ÉS JOGI SZEMÉLYEKTŐL
0
126
0,00%
0,03%
745
VEGYES ÉS NEMMEGHATÁROZOTT BEVÉTELEK
0
12.000
0,00%
2,69%
771
MEMORANDUM TÉTELEK A KIADÁSOK ÁTUTALÁSÁRA
0
551
0,00%
0,12%
781
ÁTUTALÁSOK A KÖLTSÉGVETÉS HASZN.KÖZÖTT UGYANAZON A SZINTEN
0
9
0,00%
0,00%
44.449
22.286
50,14%
4,99%
4.920
9.343
189,90%
2,09%
KÖLTSÉGVET.VALÓ BEVÉT - 01-ES FORRÁS ÖSSZESEN
449.648
363.485
80,84%
81,37%
04- ES FORRÁSRA ÖSSZESEN
10.721
9.833
91,72%
2,20%
06-OS FORRÁSRA ÖSSZESEN
1.170
518
44,27%
0,12%
07- ES FORRÁSRA ÖSSZESEN
73.175
41.258
56,38%
9,24%
13-AS FORRÁSRA ÖSSZESEN
44.449
22.286
50,14%
4,99%
15-ÖS FORRÁSRA ÖSSZESEN
4.920
9.343
189,90%
2,09%
584.083
446.724
76,48%
100,00%
13
321
15
311
Nem elosztott bevételi többlet és bevételek az előző évekből Felhasználatlan támogatási eszközök az előző évekből
ÖSSZESEN:
7. szám
150. oldal
2015.06.11.
GAZD.OSZT.
FUNKCIÓ
FEJEZET
RÉSZLEG
CSÓKA KÖZSÉG 2014-ES ÉVI KIADÁSI TERVÉNEK MEGVALÓSITÁSA
KH
1 1.1 110
01-ES PÉNZ. FORRÁS
01-ES PÉNZ.FORRÁS VÉGREHAJT.
EGYÉB BEVÉTELI TERVEK
EGYÉB VEÉTELI TERVEK VÉGREHAJT.
ÖSSZTERV
VÉGREHAJTÁS ÖSSZESEN
MUTATÓ A 01-ES FORRÁSRA
ÖSSZETÉTEL
LEIRÁS KÖZSÉGI KÉPVISELŐ -TESTÜLET
11.774
11.133
0
0
11.774
11.133
94,56%
2,64%
KÖZSÉGI KÉPVISELŐ - TESTÜLET
11.774
11.133
0
0
11.774
11.133
94,56%
2,64%
Végreh. és törvényh. szervek, pénzelési, pénzügyi és külső teendők
11.774
11.133
0
0
11.774
11.133
94,56%
2,64%
3.456
3.450
0
0
3.456
3.450
99,84%
0,82%
619
618
0
0
619
618
99,83%
0,15%
001
411
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
002
412
Szociális járulékok a munkaadó terhére
002a
465
Egyéb támogatások és átutalások
28
28
0
0
28
28
100,00%
0,01%
003
414
Szociális juttatások
150
147
0
0
150
147
97,98%
0,03%
004
415
Téritmények a dolgozóknak
100
77
0
0
100
77
77,24%
0,02%
005
417
Küldötti pótlékok - tanácsnokok
3.500
3.428
0
0
3.500
3.428
97,94%
0,81%
006
423
Állandó költségek
364
353
0
0
364
353
96,88%
0,08%
007
421
Utazási költségek
40
29
0
0
40
29
72,62%
0,01%
008
422
Bizottságok
35
7
0
0
35
7
19,35%
0,00%
009
423
Szolgáltatások szerződés alapján
1.000
936
0
0
1.000
936
93,64%
0,22%
010
423
A Választások pénzelése
950
900
0
0
950
900
94,71%
0,21%
011
423
Felülvizsgálás szolgáltatásai
240
240
0
0
240
240
100,00%
0,06%
012
426
Anyag
337
60
0
0
337
60
17,90%
0,01%
013
481
Támogatások a nemhatalmi szervezeteknek - politikai pártoknak
855
760
0
0
855
760
88,90%
0,18%
014
481
Támogatás a Nemzeti kisebbségek Tanácsának
100
100
0
0
100
100
100,00%
0,02%
KÖZSÉGI ELNÖK, KÖZSÉGI TANÁCS, TARTALÉKOK ÉS TERVEK
42.182
35.674
13.875
7.629
56.057
43.303
84,57%
10,25%
KÖZSÉGI ELNÖK
16.993
15.297
2.500
907
19.493
16.204
90,02%
3,84%
Végreh. és törvényh. szervek, pénzelési, pénzügyi és külső teendők
16.993
15.297
2.500
907
19.493
16.204
90,02%
3,84%
4.300
3.881
0
0
4.300
3.881
90,26%
0,92%
718
695
0
0
718
695
96,80%
0,16%
35
35
0
0
35
35
100,00%
0,01%
5
0
0
0
5
0
0,00%
0,00%
300
244
0
0
300
244
81,45%
0,06%
2 2.1 110 015
411
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
016
412
Szociális járulékok a munkaadó terhére
016a
465
Egyéb támogatások és átutalások
017
415
Téritmények a dolgozóknak
018
421
Állandó költségek
019
422
Utazási költségek
020
423
021
423
022
7. szám
152. oldal
30
16
Bizottságok
1.500
Szolgáltatások szerződés alapján
3.300
423
A nyilvánosság tájékoztatása
023
423
Nemzetközi együttműködés
024
424
Specializált szolgáltatások
025
423
A községi elnök tanácsadójának téritménye
026
426
Anyag
027
441
027a 028
2015.06.11. 0
0
30
16
54,40%
0,00%
1.186
0
0
1.500
1.186
79,06%
0,28%
3.247
0
0
3.300
3.247
98,38%
0,77%
3.300
3.296
0
0
3.300
3.296
99,89%
0,78%
860
847
0
0
860
847
98,46%
0,20%
50
0
500
480
550
480
0,00%
0,11%
660
645
0
0
660
645
97,76%
0,15%
1.170
605
0
0
1.170
605
51,73%
0,14%
Kamatok lefizetése lizing vásárlás esetén
20
17
0
0
20
17
82,80%
0,00%
472
Tiszaszentmiklóson a tűz következ.szan.szolg.egyszeri segély
85
85
0
0
85
85
100,00%
0,02%
482
Adók, kötelező illetékek és büntetések
30
1
0
0
30
1
3,33%
0,00%
029
463
Célirányú eszközök a hatalom más szintjeiről
30
0
2.000
427
2.030
427
0,00%
0,10%
030
512
Gépek és felszerelés
2.2 480
600
496
0
0
600
496
82,69%
0,12%
EGYÉB TEVÉKENYSÉGEK ÉS TERVEK
9.900
8.662
3.300
1.146
13.200
9.808
87,50%
2,32%
Gazdasági teendők - kutatás és fejlesztés
9.900
8.662
3.300
1.146
13.200
9.808
87,50%
2,32%
031
423
H.A.CS.
1.000
941
300
0
1.300
941
94,10%
0,22%
032
423
A tervek előfinanszirozásában való részvétel
3.000
2.548
2.000
0
5.000
2.548
84,94%
0,60%
033
426
A tervek előfin.való részv.-anyag
100
76
0
0
100
76
76,20%
0,02%
033а
463
A tervek előfin.való részv.-eszközök visszafiz.,,Különbözőek, egyformák''
0
0
0
11
0
11
0,00%
0,00%
033б
472
A tervek előfin.való részv.-Egyszeri segély a menekülteknek
0
0
0
135
0
135
0,00%
0,03%
034
512
A tervek előfin.való részv.-Felszerelés
2.3 110
5.800
5.097
1.000
1.000
6.800
6.097
87,88%
1,44%
KÖLTSÉGVETÉSI TARTALÉKOK
950
0
0
0
950
0
0,00%
0,00%
Végreh. és törvényh. szervek, pénzelési, pénzügyi és külső teendők
950
0
0
0
950
0
0,00%
0,00%
035
499
Állandó tartalék
450
0
0
0
450
0
0,00%
0,00%
036
499
Folyó tartalék
500
0
0
0
500
0
0,00%
0,00%
2.4
KÖZSÉGI TANÁCS ÉS TÁMOGATÁSOK
2.4.1 110
14.339
11.715
8.075
5.575
22.414
17.290
81,70%
4,09%
KÖZSÉGI TANÁCS
8.039
6.417
8.075
5.575
16.114
11.992
79,82%
2,84%
Végreh. és törvényh. szervek, pénzelési, pénzügyi és külső teendők
8.039
6.417
8.075
5.575
16.114
11.992
79,82%
2,84%
037
411
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
3.653
3.068
0
0
3.653
3.068
83,99%
0,73%
038
412
Szociális járulékok a munkaadó terhére
710
549
0
0
710
549
77,38%
0,13%
038a
465
Egyéb támogatások és átutalások
039
415
Juttatások a dolgozóknak
040
417
Küldötti pótlékok - Községi tanács
041
421
Állandó költségek
042
422
Utazási költségek
043
423
Szolgáltatások szerződés alapján
044
423
Szolgáltatások szerződés alapján - a nemi egyenjogúság fejlesztésére
28
28
0
0
28
28
100,00%
0,01%
300
254
0
0
300
254
84,69%
0,06%
1.000
909
0
0
1.000
909
90,90%
0,22%
73
60
0
0
73
60
82,21%
0,01%
150
114
0
0
150
114
76,25%
0,03%
80
24
0
0
80
24
30,43%
0,01%
238
193
0
0
238
193
81,26%
0,05%
2.4. 2
045
423
Bizottságok
046
426
047
426
047a
512
047b 048
154. oldal
2015.06.11.
138
124
Anyag
420
414
0
0
Migráció kez.és a lakóhely.elh.kénysz.szem.tart.megold.szolg.eszk.
450
0
6.025
5.575
Migráció kez.és a lakóhely.elh.kénysz.szem.tart.megold.szolg.eszk.- felszerelés
0
0
363
0
514
Migráció kez.és a lakóhely.elh.kénysz.szem.tart.megold.szolg.eszk.- jószág
0
0
1.688
0
481
A Vállalkozók Egyesületének támogatása
760
0
0
138
124
90,02%
0,03%
420
414
98,69%
0,10%
6.475
5.575
0,00%
1,32%
363
0
0,00%
0,00%
1.688
0
0,00%
0,00%
800
678
0
0
800
678
84,78%
0,16%
NEMNYERESÉGES INTÉZMÉNYEK ÉS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA
6.300
5.298
0
0
6.300
5.298
84,10%
1,25%
Egészségügy, amely más helyen nincs osztályozva
1.300
1.300
0
0
1.300
1.300
100,00%
0,31%
049
481
Támogatás a Vöröskeresztnek
500
500
0
0
500
500
100,00%
0,12%
050
481
Támogatás a Népkonyhának
800
800
0
0
800
800
100,00%
0,19%
5.000
3.998
0
0
5.000
3.998
79,96%
0,95%
910
0
0
0
910
0
0,00%
0,00%
1.790
1.790
0
0
1.790
1.790
100,02%
0,42%
860
Rekreáció, kultúra és vallás, amelyek nincsenek más helyen oszt. 051 052 053
3
7. szám
481 481 481
Támogatások a helyi közösségeknek Támogatások a polgárok társulásainak - nemnyereséges intézményeknek Támogatások a hagyományos templomoknak és vallási közösségeknek
2.300
2.208
0
0
2.300
2.208
95,99%
0,52%
395.692
312.478
120.560
55.472
516.252
367.950
78,97%
87,11%
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK
66.413
58.345
417
150
66.830
58.495
87,85%
13,85%
Általános szolgáltatások
66.413
58.345
417
150
66.830
58.495
87,85%
13,85%
28.819
27.000
0
0
28.819
27.000
93,69%
6,39%
KÖZSÉGI KÖZIGAZGATÁS
3.1 130 054
411
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
055
412
Szociális járulékok a munkaadó terhére
5.083
4.833
0
0
5.083
4.833
95,08%
1,14%
055a
465
Egyéb támogatások és átutalások
0
0
0
0
0
0
0,00%
0,00%
056
413
Természetbeni juttatások
5
0
0
0
5
0
0,00%
0,00%
057
414
Szociális juttatások a dolgozóknak
3.000
1.271
0
150
3.000
1.421
42,35%
0,34%
058
415
Téritmények a dolgozóknak
1.310
1.275
0
0
1.310
1.275
97,31%
0,30%
059
416
Dijak a dolgozóknak
450
442
0
0
450
442
98,25%
0,10%
060
421
Állandó költségek
8.000
5.730
0
0
8.000
5.730
71,63%
1,36%
061
422
Utazási költségek
1.100
913
0
0
1.100
913
83,00%
0,22%
062
423
Szolgáltatások szerződés alapján
7.200
7.129
0
0
7.200
7.129
99,01%
1,69%
063
423
Bizottságok
50
0
0
0
50
0
0,00%
0,00%
064
423
Projektumokban való részvétel
400
331
0
0
400
331
82,79%
0,08%
065
424
Specializált szolgáltatások
150
140
0
0
150
140
93,47%
0,03%
066
425
Folyó javitások és karbantartások
1.500
1.272
0
0
1.500
1.272
84,77%
0,30%
067
426
Anyag
3.280
2.989
107
0
3.387
2.989
91,14%
0,71%
068
441
Kamatok lefizetése
6
0
0
0
6
0
0,00%
0,00%
069
463
Rokkantak kifizetése
069a
465
Egyéb folyó támogat.a törvény alapján - rokkantak kifizetése
070
482
Adók, kötelező illetékek és büntetések
6
0
0
0
6
0
0,00%
0,00%
654
613
0
0
654
613
93,76%
0,15%
3.000
2.757
0
0
3.000
2.757
91,90%
0,65%
7. szám
071
483
Pénzbirságok, büntetések és kötbérek
072
485
Az állami szervek által okozott károk megtéritése
073
512
Alapeszközökbe való befektetés
074
541
Mezőgazdasági földterületek beszerzése
3.2
KÖZIGAZGATÁSI ÉS TÁRSADALMI TEVÉKENYSÉGEK ÜGYOSZTÁLYA
3.2.1
Általános szolgáltatások 130 075 040
076
077 078 079
3.2.2
472 463
472
3.2.2.1 911
3.2.3 3.2.3.1 912
100
57
2015.06.11. 0
0
100
57
56,50%
0,01%
100
76
0
0
100
76
75,89%
0,02%
1.700
1.516
310
0
2.010
1.516
89,18%
0,36%
500
0
0
0
500
0
0,00%
0,00%
134.224
120.609
19.163
16.126
153.388
136.735
89,86%
32,37%
13.170
11.178
4.000
4.000
17.170
15.178
84,87%
3,59%
Általános szolgáltatások
800
482
0
0
800
482
60,23%
0,11%
A dolgozók továbbképzése
600
393
0
0
600
393
65,52%
0,09%
A belső hatásköri Bizottság munkájához szükséges eszközök
200
89
0
0
200
89
44,35%
0,02%
12.370
10.696
4.000
4.000
16.370
14.696
86,47%
3,48%
Aktiv foglalkoztat. intézked. szükséges eszk.
2.020
2.019
4.000
4.000
6.020
6.019
99,94%
1,42%
Téritmény a költségvetésből gyermekre és családra
6.980
5.381
0
0
6.980
5.381
77,09%
1,27%
Téritmény a költségvetésből oktatásra, művelődésre és tudományra
3.370
3.296
0
0
3.370
3.296
97,80%
0,78%
ISKOLÁSKOR ELŐTTI OKTATÁS
36.143
35.522
10.740
9.684
46.883
45.206
98,28%
10,70%
ÖRÖM I.E.I. CSÓKA
36.143
35.522
10.740
9.684
46.883
45.206
98,28%
10,70%
Család és gyerekek 423 472
156. oldal
Iskoláskor előtti oktatás
36.143
35.522
10.740
9.684
46.883
45.206
98,28%
10,70%
080
411
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
27.500
27.271
550
332
28.050
27.603
99,17%
6,54%
081
412
Szociális járulékok a munkaadó terhére
4.807
4.662
395
288
5.202
4.950
97,00%
1,17%
082
413
Természetbeni juttatások
0
0
470
428
470
428
0,00%
0,10%
083
414
Szociális juttatások a dolgozóknak - Végkielégitések
0
0
1.260
1.193
1.260
1.193
0,00%
0,28%
084
415
Téritmények a dolgozóknak
0
0
480
463
480
463
0,00%
0,11%
085
416
Dijak a dolgozóknak
47
47
0
0
47
47
100,00%
0,01%
086
421
Állandó költségek
1.125
1.065
2.111
1.918
3.236
2.983
94,70%
0,71%
087
422
Utazási költségek
0
0
264
230
264
230
0,00%
0,05%
088
423
Szolgáltatások szerződés alapján
0
0
787
573
787
573
0,00%
0,14%
088a
423
Szakszolgáltatások
28
28
0
205
28
233
100,00%
0,06%
089
424
Specializált szolgáltatások
0
0
192
188
192
188
0,00%
0,04%
090
425
Folyó javitások és karbantartások
091
426
Anyag
092
431
093
0
0
491
455
491
455
0,00%
0,11%
1.256
1.150
2.997
2.669
4.253
3.819
91,57%
0,90%
Az ingatlan és a felszerelés amortizációja
0
0
127
118
127
118
0,00%
0,03%
444
Büntetések
0
0
1
1
1
1
0,00%
0,00%
093a
465
Egyéb támogatások és átutalások
300
218
0
0
300
218
72,64%
0,05%
094
482
Adók, kötelező illetékek és büntetések
0
0
7
6
7
6
0,00%
0,00%
095
511
Épületek és épitkezési létesitmények
1.081
1.081
0
0
1.081
1.081
100,00%
0,26%
096
512
Gépek és felszerelés
0
0
583
592
583
592
0,00%
0,14%
096a
515
Nemanyagi ingatlanok
0
0
26
25
26
25
0,00%
0,01%
ÁLTALÁNOS OKTATÁS
32.317
29.245
0
0
32.317
29.245
90,49%
6,92%
JOVAN POPOVIĆ Á.I. CSÓKA
14.650
13.583
0
0
14.650
13.583
92,72%
3,22%
Általános oktatás
14.650
13.583
0
0
14.650
13.583
92,72%
3,22%
7. szám
097
463
413 Természetbeni juttatások
098
463
414 Szociális juttatások a dolgozóknak
099
463
415 Téritmények a dolgozóknak
100
463
416 Dijak a dolgozóknak
101
463
102 103
158. oldal
130
123
2015.06.11. 0
0
130
123
94,85%
0,03%
100
33
0
0
100
33
32,89%
0,01%
2.111
2.015
0
0
2.111
2.015
95,44%
0,48%
269
265
0
0
269
265
98,53%
0,06%
421 Állandó költségek
4.505
4.197
0
0
4.505
4.197
93,17%
0,99%
463
422 A tanulók utazásának költségei
2.077
1.907
0
0
2.077
1.907
91,81%
0,45%
463
423 Szolgáltatások szerződés alapján
505
469
0
0
505
469
92,91%
0,11%
104
463
424 Specializált szolgáltatások
45
43
0
0
45
43
94,66%
0,01%
105
463
425 Folyó javitások és karbantartás
1.200
1.016
0
0
1.200
1.016
84,64%
0,24%
106
463
426 Anyag
1.800
1.682
0
0
1.800
1.682
93,46%
0,40%
107
463
482 Adók, kötelező illetékek és büntetések
581
576
0
0
581
576
99,08%
0,14%
108
463
511 Épitkezési létesitményekbe való befektetés
828
828
0
0
828
828
100,00%
0,20%
109
463
512 Gépek és felszerelés
3.2.3.2 912
499
429
0
0
499
429
85,97%
0,10%
DR.TIHOMIR OSTOJIĆ Á.I. TISZASZENTMIKLÓS
8.987
7.763
0
0
8.987
7.763
86,38%
1,84%
Általános oktatás
8.987
7.763
0
0
8.987
7.763
86,38%
1,84%
1.890
1.745
0
0
1.890
1.745
92,31%
0,41%
236
235
0
0
236
235
99,62%
0,06%
110
463
415 Téritmények a dolgozóknak
111
463
416 Dijak a dolgozóknak
112
463
421 Állandó költségek
2.116
1.634
0
0
2.116
1.634
77,20%
0,39%
113
463
422 A tanulók utazásának költségei
1.960
1.919
0
0
1.960
1.919
97,93%
0,45%
114
463
423 Szolgáltatások szerződés alapján
334
236
0
0
334
236
70,73%
0,06%
115
463
424 Specializált szolgáltatások
45
28
0
0
45
28
63,06%
0,01%
116
463
425 Folyó javitások és karbantartás
410
263
0
0
410
263
64,21%
0,06%
117
463
426 Anyag
674
543
0
0
674
543
80,58%
0,13%
118
463
482 Adók, kötelező illetékek és büntetések
32
23
0
0
32
23
70,88%
0,01%
119
463
512 Gépek és felszerelés
1.290
1.137
0
0
1.290
1.137
88,12%
0,27%
SERVO MIHALJ Á.I. PADÉ
8.680
7.899
0
0
8.680
7.899
91,00%
1,87%
Általános oktatás
3.2.3.3 912
8.680
7.899
0
0
8.680
7.899
91,00%
1,87%
120
463
413 Természetbeni juttatások
538
526
0
0
538
526
97,83%
0,12%
121
463
415 Téritmények a dolgozóknak
893
883
0
0
893
883
98,88%
0,21%
122
463
416 Dijak a dolgozóknak
280
273
0
0
280
273
97,67%
0,06%
123
463
421 Állandó költségek
2.381
2.010
0
0
2.381
2.010
84,42%
0,48%
124
463
422 A tanulók utazásának költségei
125
463
424 Specializált szolgáltatások
126
463
127 128 129
94
57
0
0
94
57
61,06%
0,01%
144
128
0
0
144
128
89,18%
0,03%
425 Folyó javitások és karbantartás
1.600
1.593
0
0
1.600
1.593
99,56%
0,38%
463
426 Anyag
1.190
902
0
0
1.190
902
75,82%
0,21%
463
482 Adók, kötelező illetékek és büntetések
60
46
0
0
60
46
77,11%
0,01%
463
512 Gépek és felszerelés
1.500
1.479
0
0
1.500
1.479
98,57%
0,35%
3.2.4
KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS
3.2.4.1 920 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140
3.2.5
463 463
7. szám
2015.06.11.
6.797
4.642
0
0
6.797
4.642
68,29%
1,10%
VEGYÉSZETI ÉLELMISZERIPARI KÖZÉPISKOLA CSÓKA
6.797
4.642
0
0
6.797
4.642
68,29%
1,10%
Középfokú oktatás
6.797
4.642
0
0
6.797
4.642
68,29%
1,10%
69
14
0
0
69
14
20,18%
0,00%
1.440
1.214
0
0
1.440
1.214
84,30%
0,29%
414 Szociális juttatások a dolgozóknak 415 Téritmények a dolgozóknak
463
416 Dijak a dolgozóknak
463
421 Állandó költségek
463
422 A tanulók utazásának költségei
463
423 Szolgáltatások szerződés alapján
463
424 Specializált szolgáltatások
463
425 Folyó javitások és karbantartás
463
426 Anyag
463
482 Adók, kötelező illetékek és büntetések
463
512 Gépek és felszerelés
980
160. oldal
256
238
0
0
256
238
93,20%
0,06%
1.917
1.335
0
0
1.917
1.335
69,63%
0,32%
12
6
0
0
12
6
50,00%
0,00%
600
155
0
0
600
155
25,75%
0,04%
10
2
0
0
10
2
15,00%
0,00%
700
420
0
0
700
420
60,04%
0,10%
1.500
998
0
0
1.500
998
66,55%
0,24%
43
37
0
0
43
37
85,04%
0,01%
250
224
0
0
250
224
89,45%
0,05%
CSÓKA MŰVELŐDÉSI - OKTATÁSI KÖZPONT CSÓKA
18.604
16.840
2.911
1.118
21.515
17.957
90,52%
4,25%
Oktatás, amely más helyen nincs osztályozva
18.604
16.840
2.911
1.118
21.515
17.957
90,52%
4,25%
141
411
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
5.799
5.784
200
76
5.999
5.860
99,74%
1,39%
142
412
Szociális járulékok a munkaadó terhére
1.038
1.035
36
14
1.074
1.049
99,73%
0,25%
142a
465
Egyéb támogatások és átutalások
52
52
0
0
52
52
100,00%
0,01%
143
414
Szociális juttatások a dolgozóknak
70
0
120
0
190
0
0,00%
0,00%
144
415
Téritmények a dolgozóknak
145
416
Dijak a dolgozóknak
146
421
Állandó költségek
147
422
Utazási költségek
148
423
Szolgáltatások szerződés alapján
149
423
A nyilvánosság tájékoztatása
150
424
151
425
152
426
Anyag
152a
431
Az ingatlan és a felszerelés amortizációja
0
0
153
481
Támogatások a művelődési szervezeteknek
2.300
154
481
Támogatások a sportszervezeteknek
155
482
Adók, kötelező illetékek és büntetések
156
512
Gépek és felszerelés
157
515
Nemanyagi vagyon ( könyvek )
80
70
0
0
80
70
87,17%
0,02%
100
98
0
0
100
98
98,15%
0,02%
1.315
967
70
18
1.385
985
73,53%
0,23%
80
52
50
26
130
78
64,55%
0,02%
1.540
1.234
815
438
2.355
1.672
80,11%
0,40%
50
10
15
3
65
13
20,08%
0,00%
Specializált szolgáltatások
670
264
70
26
740
290
39,40%
0,07%
Folyó javitások és karbantartások
230
142
40
5
270
147
61,55%
0,03%
1.130
833
185
78
1.315
911
73,74%
0,22%
0
14
#DIV/0!
0,00%
2.212
15
7
2.315
2.220
96,19%
0,53%
3.800
3.775
15
7
3.815
3.782
99,33%
0,90%
50
19
30
0
80
19
38,55%
0,00%
260
259
500
333
760
592
99,75%
0,14%
40
34
750
72
790
106
85,37%
0,03%
7. szám
3.2.6
CSÓKA KÖZSÉG SZOCIÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 090
Szociális védelem, amely más helyen nincs osztályozva
16.393
2015.06.11. 1.512
1.324
21.360
17.717
82,60%
4,19%
19.847
16.393
1.512
1.324
21.360
17.717
82,60%
4,19%
463
411 Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
853
847
0
0
853
847
99,35%
0,20%
159
463
412 Szociális járulékok a munkaadó terhére
152
152
0
0
152
152
99,70%
0,04%
159a
463
465 Egyéb folyó támogatások és átutalások
8
8
0
0
8
8
99,44%
0,00%
160
463
415 Téritmények a dolgozóknak
545
530
0
0
545
530
97,10%
0,13%
161
463
421 Állandó költségek
173
132
0
0
173
132
76,22%
0,03%
162
463
422 Utazási költségek
68
31
0
0
68
31
45,39%
0,01%
163
463
423 Szolgáltatások szerződés alapján
1.100
860
0
0
1.100
860
78,21%
0,20%
164
463
415 Nappali szolg. a helyi köz. - téritm.a dolgozóknak
165
463
423 Nappali szolg. a helyi köz. - szolg.szerz. alapján
166
463
167
189
157
0
0
189
157
83,08%
0,04%
13.185
10.742
1.034
970
14.219
11.712
81,48%
2,77%
421 Nappali szolg. a helyi köz. - állandó költségek
485
391
78
53
563
444
80,64%
0,11%
463
422 Nappali szolg. a helyi köz. - utazás költségei
40
19
0
0
40
19
47,97%
0,00%
168
463
425 Nappali szolg. a helyi köz. - folyó javit.és karbantart.
140
99
0
0
140
99
70,60%
0,02%
169
463
426 Nappali szolg. a helyi köz. - anyag
1.000
862
366
266
1.366
1.128
86,21%
0,27%
170
463
482 Nappali szolg. a helyi köz. - adók
20
3
0
0
20
3
14,00%
0,00%
171
463
512 Nappali szolg. a helyi köz. - felszerelés
168
153
0
0
168
153
91,06%
0,04%
172
463
425 Folyó javitások és karbantartás
100
95
0
0
100
95
94,57%
0,02%
173
463
426 Anyag
190
166
35
35
225
201
87,30%
0,05%
174
463
472 Téritmények a költségvetésből halál esetén
550
429
0
0
550
429
78,04%
0,10%
175
463
472 Egyéb téritmények a költségvetésből lakásra és életre
50
16
0
0
50
16
31,17%
0,00%
176
463
472 Egyéb téritmények a költségvetésből
800
673
0
0
800
673
84,10%
0,16%
177
463
482 Adók, kötelező illetékek és büntetések
178
463
512 Gépek és felszerelés
760 179
463
180
463
181
463 463
182 183
463
3.3.1 130
310
19.847
158
3.2.7
3.3
162. oldal
184
424
185
424
9
9
0
0
9
9
100,00%
0,00%
22
20
0
0
22
20
91,76%
0,00%
EGÉSZSÉGÜGYI VÉDELEM
7.346
6.790
0
0
7.346
6.790
92,43%
1,61%
Egészség védelem, amely más helyen nincs osztályozva
7.346
6.790
0
0
7.346
6.790
92,43%
1,61%
423 Szolgáltatások szerződés alapján
2.485
2.394
0
0
2.485
2.394
96,33%
0,57%
425 Folyó javitások és karbantartások
1.410
1.257
0
0
1.410
1.257
89,18%
0,30%
426 Egészségügyi és laboratóriumi anyag
150
149
0
0
150
149
99,22%
0,04%
511 Épületek és épitkezési létesitmények
1
0
0
0
1
0
0,00%
0,00%
512 Gépek és felszerelés
3.300
2.990
0
0
3.300
2.990
90,60%
0,71%
A GAZD., MEZŐG. FEJL.VÁROSRED. ÉS LAKÁS- KOM.TEV.ÜGYOSZT.
195.054
133.524
100.980
39.196
296.034
172.720
68,45%
40,89%
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK
108.586
69.376
52.936
29.983
161.522
99.359
63,89%
23,52%
Általános szolgáltatások
3.900
3.565
0
0
3.900
3.565
91,41%
0,84%
Szúnyogirtás
3.400
3.282
0
0
3.400
3.282
96,54%
0,78%
500
282
0
0
500
282
56,48%
0,07%
5.250
1.451
0
0
5.250
1.451
27,64%
0,34%
500
50
0
0
500
50
10,00%
0,01%
500
0
0
0
500
0
0,00%
0,00%
Specializált szolgáltatások ( derat.,kóborkutyák befogása ) Közbiztonság és biztonság
186
463
A közlekedésbiztonság fejlesztésére- terv alapján
187
463
A közlekedésbiztonság fejlesztésére- infrastr. finanszirozása
7. szám
320
188
424
Rendkivüli helyzetekre való felkészülés és reagálás
189
425
Folyó javitások és karbantartások- villámháritók a HK-nél
190
512
Gépek és felszerelés (.a honvédelemre )
191
463
Tűzvédelmi szolgáltatások Tűzvédelmi szolgáltatások munkálatai
420
Mezőgazdaság 192
423
193
423 424
194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 550
610
620
206
500 300
2015.06.11. 0
0
3.450
1.401
40,62%
0,33%
0
0
0
500
0
0,00%
0,00%
0
0
0
300
0
0,00%
0,00%
751
558
0
0
751
558
74,34%
0,13%
751
558
0
0
751
558
74,34%
0,13%
24.567
10.238
35.675
18.750
60.242
28.988
41,68%
6,86%
Mezőőri szolgálat
5
0
0
0
5
0
0,00%
0,00%
Jégvédelmi szolgáltatás
5
0
0
0
5
0
0,00%
0,00%
3.000
0
675
503
3.675
503
0,00%
0,12%
500
0
0
0
500
0
0,00%
0,00%
Specializált szolgáltatások - önkéntes csop.terv. ( program szerint )
424
Specializált szolgáltatások - földmérői szolg.a program szerint
2.600
992
0
0
2.600
992
38,17%
0,23%
424
Specializált szolgáltatások - kanálisok rend.a program szerint
7.000
7.000
0
0
7.000
7.000
100,00%
1,66%
424
Specializált szolgáltatások - földterület elemzése.a program szerint
1.000
998
0
0
1.000
998
99,81%
0,24%
424
Specializált szolgáltatások - --------------------------------------.a program szerint
2.000
0
0
0
2.000
0
0,00%
0,00%
425
Folyó javitások és karbantartások - határutak rendezése( program szerint )
5.000
374
35.000
18.247
40.000
18.621
7,48%
4,41%
426
Anyag ( mezőőri és jégvédelmi szolgálat program szerint )
900
777
0
0
900
777
86,39%
0,18%
426
Anyag - bérbeadás folyamata ( program szerint )
657
23
0
0
657
23
3,43%
0,01%
421
Állandó költségek ( program szerint )
511
300
55
0
0
300
55
18,26%
0,01%
1.000
0
0
0
1.000
0
0,00%
0,00%
0
0
0
500
0
0,00%
0,00%
512
A mezőőrök felszerelése ( program szerint )
500
482
Adók, kötelező illetékek és büntetések ( program szerint )
100
19
0
0
100
19
18,95%
0,00%
Környezetvédelem
900
681
0
0
900
681
75,70%
0,16%
Regionális szemétlerakó
900
681
0
0
900
681
75,70%
0,16%
70.209
52.882
17.261
11.233
87.470
64.115
75,32%
15,18%
208
423
209
511
210
425
211
425
212
425
213
425
213a
425
214
463
215
511
215a
511
216
511 511
219
1.401
Specializált szolgáltatások - mezők és legelők melior.terv. ( progr. szerint )
424
218
3.450
424
207
217
164. oldal
Lakásfejlesztés Szolgáltatások szerződés alapján - az épitkezési felügyelő Végzése
1.000
0
0
0
1.000
0
0,00%
0,00%
Kapitális karb.- a község épületének C része
7.000
7.000
0
0
7.000
7.000
100,00%
1,66%
Az épület folyó karb.- a község épületének B része
1.100
987
0
0
1.100
987
89,71%
0,23%
Az épület folyó karb.- vizhálózat rendezése I etáp
6.259
4.818
9.741
7.253
16.000
12.071
76,98%
2,86%
Az épület folyó karb.- vizhálózat rendezése II -V etáp
3.000
0
3.500
0
6.500
0
0,00%
0,00%
42.000
31.660
2.300
2.279
44.300
33.939
75,38%
8,04%
Épületek folyó javitása és karbantartása
4.150
4.106
0
0
4.150
4.106
98,93%
0,97%
Kapitális átutal.- a padéi ÖTE épületének épit.való befektet.
1.400
1.350
0
0
1.400
1.350
96,44%
0,32%
Épületek és létesitmények kapit.karbantart.- videó felügyelet
900
658
400
386
1.300
1.044
73,16%
0,25%
Az épület folyó karb.- utak és egyéb létes.karb..és megerősit.
Épületek és létesitmények kapit.karbantart.- videó felügyelet
0
0
120
114
120
114
0,00%
0,03%
200
0
0
0
200
0
0,00%
0,00%
Tervezés
3.200
2.303
1.200
1.200
4.400
3.503
71,98%
0,83%
Közösség fejlesztése
3.010
0
0
0
3.010
0
0,00%
0,00%
10
0
0
0
10
0
0,00%
0,00%
3.000
0
0
0
3.000
0
0,00%
0,00%
Épületek és létesitmények kapit.karbantart.- házfelújitás Padén
451
Célirányú befektetés a magánositás eszk. - pályázat alapján
423
Eszközök a mezőgazdaság fejlesztésére
3.3.2
KÖRNYEZETVÉDELMI ALAP 550
3.3.3
7. szám
Környezetvédelem Specializált szolgáltatások
166. oldal
250
0
250
0
2015.06.11. 30
0
280
0
0,00%
0,00%
30
0
280
0
0,00%
0,00%
250
0
30
0
280
0
0,00%
0,00%
CSÓKA KÖZSÉG ÉPITKEZÉSI IGAZGATÓSÁGA - KV
42.890
35.885
38.100
3.813
80.990
39.698
83,67%
9,40%
A közösség fejlesztése
42.890
35.885
38.100
3.813
80.990
39.698
83,67%
9,40%
4.760
4.589
0
0
4.760
4.589
96,41%
1,09%
850
821
0
0
850
821
96,64%
0,19%
50
38
0
0
50
38
76,23%
0,01%
160
14
100
0
260
14
9,00%
0,00%
50
0
0
0
50
0
0,00%
0,00%
Állandó költségek
6.910
6.768
0
0
6.910
6.768
97,95%
1,60%
422
Utazási költségek
80
40
0
0
80
40
50,01%
0,01%
227
423
Szolgáltatások szerződés alapján
1.150
1.140
0
0
1.150
1.140
99,10%
0,27%
228
424
Az utak karbantartásának szolgáltatásai
7.000
5.009
38.000
3.813
45.000
8.822
71,55%
2,09%
229
424
A Nemzeti parkok és term.terület karbantartásának szolgáltatásai
4.700
4.070
0
0
4.700
4.070
86,60%
0,96%
230
424
Egyéb specializált szolgáltatások
1.420
759
0
0
1.420
759
53,46%
0,18%
231
425
Folyó javitások és karbantartások
6.085
6.035
0
0
6.085
6.035
99,18%
1,43%
232
426
Anyag
650
555
0
0
650
555
85,36%
0,13%
233
482
Adók, kötelező illetékek és büntetések
1.525
1.330
0
0
1.525
1.330
87,21%
0,31%
234
511
Épületekbe és épitkezési létesitményekbe való befektetés
6.000
3.217
0
0
6.000
3.217
53,62%
0,76%
235
512
Gépek és felszerelés
1.500
1.499
0
0
1.500
1.499
99,94%
0,35%
KOMMUNÁLIS KÖZVÁLLALAT
9.279
9.247
0
0
9.279
9.247
99,66%
2,19%
9.279 8.278
9.247 8.278
0 0
0 0
9.279 8.278
9.247 8.278
99,66%
2,19%
Gépek és felszerelés
100,00%
1,96%
Egyéb ingóságok és felszerelés
1.000
970
0
0
1.000
970
96,95%
0,23%
1
0
0
0
1
0
0,00%
0,00%
HELYI KÖZÖSSÉGEK
34.050
19.016
9.914
5.400
43.964
24.416
55,85%
5,78%
CSÓKAI HK
16.000
5.023
4.655
85
20.655
5.108
31,40%
1,21%
Egyéb tevékenységek
16.000
5.023
4.655
85
20.655
5.108
31,40%
1,21%
220
424
221
411
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
222
412
Szociális járulékok a munkaadó terhére
222a
465
Egyéb támogatások és átutalások
223
414
Téritmények a dolgozóknak
224
415
Dijak a dolgozóknak
225
421
226
620
3.3.4 620
A közösség fejlesztése 236
512
236a
513
237
451
3.3.5 3.3.5.1 160
Támogatások a nempénzelt közvállalatoknak
238
411
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
955
890
0
0
955
890
93,20%
0,21%
239
412
Szociális járulékok a munkaadó terhére
170
159
0
0
170
159
93,72%
0,04%
239a
465
Egyéb támogatások és átutalások
13
11
0
0
13
11
85,55%
0,00%
240
421
Állandó költségek
250
162
0
0
250
162
64,79%
0,04%
241
422
Utazási költségek
67
20
0
0
67
20
29,52%
0,00%
242
423
Szolgáltatások szerződés alapján
260
173
105
85
365
258
66,55%
0,06%
243
425
Folyó javitások és karbantartás
580
444
0
0
580
444
76,63%
0,11%
244
426
Anyag
245
481
Támogatások a sportszervezeteknek
246
481
Támogatások a művelődási szervezeteknek
247
481
7. szám
24
0
0
48
24
49,23%
0,01%
1.938
1.619
0
0
1.938
1.619
83,54%
0,38%
853
715
0
0
853
715
83,81%
0,17%
Támogatások az oktatásra, egészségügyre és a szociális védelemre
543
450
0
0
543
450
82,95%
0,11%
398
330
0
0
398
330
83,11%
0,08%
20
0
0
0
20
0
0,00%
0,00%
155
0
0
0
155
0
0,00%
0,00%
9.300
5
4.550
0
13.850
5
0,06%
0,00%
388
0
0
0
388
0
0,00%
0,00%
65
21
0
0
65
21
33,06%
0,01%
PADÉI HK
5.000
4.531
2.945
3.664
7.945
8.195
90,62%
1,94%
Egyéb tevékenységek
5.000
4.531
2.945
3.664
7.945
8.195
90,62%
1,94%
535
518
0
0
535
518
96,73%
0,12%
96
93
0
0
96
93
96,39%
0,02%
248
481
Támogatások a helyi szervezeteknek és egyesületeknek
482
Adók és illetékek
249
511
Járda kiépitése és karbantartása
250
511
Szennyvizsatorna és tisztitó kiépitése
251
511
A vizhálózat felújitási tervkidolgozásában való részvétel
251a
512
Gépek és felszerelés
160
2015.06.11.
48
248a
3.3.5.2
168. oldal
252
411
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
253
412
Szociális juttatások a munkaadó terhére
253a
465
Egyéb támogatások és átutalások
6
6
0
0
6
6
100,00%
0,00%
254
421
Állandó költségek
710
698
0
40
710
738
98,28%
0,17%
255
422
Utazási költségek
90
71
0
54
90
125
78,47%
0,03%
256
423
Szolgáltatások szerződés alapján
630
710
156
156
786
866
112,72%
0,21%
257
424
Specializált szolgáltatások
150
144
0
0
150
144
95,93%
0,03%
258
425
Folyó javitások és karbantartás
259
426
Anyag
260
481
Támogatások egyéb nemnyereséges intézményeknek
261
482
Adók, kötelező illetékek és büntetések
30
8
0
8
262
511
Épületek és épitkezési létesitmények
300
299
2.600
2.600
263
512
Gépek és felszerelés
33
0
0
0
TISZASZENTMIKLÓS HK
4.800
2.736
1.940
Egyéb tevékenységek
4.800
2.736
551
546
99
3.3.5.3 160
700
569
0
700
700
1.269
81,22%
0,30%
1.007
1.020
189
100
1.196
1.120
101,28%
0,27%
713
397
0
6
713
403
55,72%
0,10%
30
16
26,57%
0,00%
2.900
2.899
99,67%
0,69%
33
0
0,00%
0,00%
1.406
6.740
4.143
57,01%
0,98%
1.940
1.406
6.740
4.143
57,01%
0,98%
0
0
551
546
99,12%
0,13%
98
0
0
99
98
98,75%
0,02%
264
411
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
265
412
Szociális juttatások a munkaadó terhére
266
421
Állandó költségek
525
287
0
0
525
287
54,73%
0,07%
267
422
Utazási költségek
40
11
0
0
40
11
26,48%
0,00%
268
423
Szolgáltatások szerződés alapján
310
154
148
18
458
172
49,60%
0,04%
269
424
Specializált szolgáltatások
200
93
400
315
600
408
46,49%
0,10%
270
425
Folyó javitások és karbantartás
600
68
700
556
1.300
623
11,27%
0,15%
271
426
Anyag
450
295
350
178
800
473
65,45%
0,11%
7. szám 441
A hazai kamatok lefizetése
25
0
0
0
25
0
0,00%
0,00%
273
465
Egyéb támogatások és átutalások
50
5
0
0
50
5
10,04%
0,00%
274
481
Támogatások egyéb nemnyereséges intézményeknek
1.200
1.181
160
158
1.360
1.339
98,39%
0,32%
275
482
Adók, kötelező illetékek és büntetések
100
0
182
181
282
181
0,00%
0,04%
276
511
Épületek és épitkezési létesitmények
350
0
0
0
350
0
0,00%
0,00%
277
512
Gépek és felszerelés
100
0
0
0
100
0
0,00%
0,00%
278
514
Kultivált vagyon
50
0
0
0
50
0
0,00%
0,00%
279
515
Nemanyagi vagyon
50
0
0
0
50
0
0,00%
0,00%
280
541
Földterületek SZANÁD HK
100
0
0
0
100
0
0,00%
0,00%
2.885
1.815
15
0
2.900
1.815
62,90%
0,43%
Egyéb tevékenységek
2.885
1.815
15
0
2.900
1.815
62,90%
0,43%
356
335
0
0
356
335
94,10%
0,08%
64
60
0
0
64
60
94,29%
0,01%
Állandó költségek
273
266
0
0
273
266
97,34%
0,06%
422
Utazási költségek
24
13
0
0
24
13
54,70%
0,00%
423
Szolgáltatások szerződés alapján
119
117
0
0
119
117
98,14%
0,03%
424
Specializált szolgáltatások
100
100
0
0
100
100
100,00%
0,02%
425
Folyó javitások és karbantartás
156
149
0
0
156
149
95,52%
0,04%
426
Anyag
48
47
0
0
48
47
96,88%
0,01%
481
Támogatások a vallási közösségeknek, művelődésnek, oktatásnak és szervez.
1.420
415
15
0
1.435
415
29,23%
0,10%
482
Adók, kötelező illetékek és büntetések
1
1
0
0
1
1
96,67%
0,00%
511
Tervdokumentáció
305
293
0
0
305
293
96,08%
0,07%
512
Irodai felszerelés
20
20
0
0
20
20
99,85%
0,00%
FEKETETÓ HK
1.217
1.102
99
0
1.316
1.102
90,54%
0,26%
Egyéb tevékenységek
1.217
1.102
99
0
1.316
1.102
90,54%
0,26%
160 281
411
282
412 421
283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 160 293 294 295 296 297 298 299 300 301
3.3.5.6
2015.06.11.
272
3.3.5.4
3.3.5.5
170. oldal
303 304
Szociális juttatások a munkaadó terhére
421
Állandó költségek
302
280
0
0
302
280
92,77%
0,07%
422
Utazási költségek
19
19
0
0
19
19
99,84%
0,00%
423
Szolgáltatások szerződés alapján
245
258
0
0
245
258
105,17%
0,06%
424
Specializált szolgáltatások
367
74
99
0
466
74
20,28%
0,02%
425
Folyó javitások és karbantartás
68
288
0
0
68
288
424,23%
0,07%
426
Anyag
87
80
0
0
87
80
91,62%
0,02%
481
Támogatások a polgárok egyéb társulásainak
58
58
0
0
58
58
100,00%
0,01%
482
Adók, kötelező illetékek és büntetések
1
0
0
0
1
0
0,00%
0,00%
512
Idrodai felszerelés beszerzése
70
45
0
0
70
45
63,70%
0,01%
EGYHÁZASKÉR HK
500
702
261
149
761
850
140,31%
0,20%
160 302
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
Egyéb tevékenységek
500
702
261
149
761
850
140,31%
0,20%
421
Állandó költségek
173
162
4
4
177
166
93,73%
0,04%
422
Utazási költségek
40
30
8
8
48
38
75,51%
0,01%
423
Szolgáltatások szerződés alapján
103
87
49
44
152
131
84,37%
0,03%
7. szám 305 306 307 308 309
3.3.5.7
172. oldal
2015.06.11.
424
Specializált szolgáltatások
50
0
38
37
88
37
0,00%
0,01%
425
Folyó javitások és karbantartás
72
99
114
23
186
122
137,80%
0,03%
426
Anyag
32
9
38
23
70
32
28,43%
0,01%
481
Támogatások a polgárok egyéb társulásainak
10
10
10
10
20
20
100,00%
0,00%
512
Gépek és felszerelés
20
304
0
0
20
304
1520,00%
0,07%
HÓDEGYHÁZA HK
3.647
3.107
0
96
3.647
3.203
85,17%
0,76%
Egyéb tevékenységek
3.647
3.107
0
96
3.647
3.203
85,17%
0,76%
415
337
0
0
415
337
81,24%
0,08%
160 310
411
Fizetések és pótlékok a dolgozóknak
311
412
Szociális téritmények a munkaadó terhére
74
61
0
0
74
61
82,87%
0,01%
312
421
Állandó költségek
227
210
0
0
227
210
92,85%
0,05%
313
422
Utazási költségek
101
100
0
96
101
196
99,50%
0,05%
314
423
Szolgáltatások szerződés alapján
638
617
0
0
638
617
96,78%
0,15%
315
424
Specializált szolgáltatások
250
242
0
0
250
242
96,86%
0,06%
316
425
Folyó javitások és karbantartás
638
584
0
0
638
584
91,45%
0,14%
317
426
Anyag
489
411
0
0
489
411
84,22%
0,10%
318
481
Támogatások egyéb nemnyereséges szervezeteknek
10
0
0
0
10
0
0,00%
0,00%
319
482
Adók, kötelező illetékek és büntetések
222
221
0
0
222
221
99,58%
0,05%
320
511
Épületek és épitkezési létesitmények kiépitése
285
282
0
0
285
282
98,78%
0,07%
321
512
Gépek és felszerelés
300
41
0
0
300
41
13,62%
0,01%
449.648
359.285
134.435
63.101
584.083
422.386
79,90%
100,00%
ÖSSZESEN:
7. szám
174. oldal
2015.06.11.
HlLB DST – Revizija Auditing Business & Financial Advisers
CSÓKA KÖZSÉG A 2014-es évi pénzügyi jelentések felülvizsgálatáról szóló Jelentés Tárgy:
A MEGHATALMAZOTT FELÜLVIZSGÁLÓ VÉLEMÉNYE
A költségvetési rendszerről szóló törvény ( SZK 54/09-es, 73/10-es, 101/10-es, 101/11-es 93/12-es, 62/13-as 63/13-as kiig., 108/13-as és 142/14-es számú Hivatalos Közlönye ) 92. szakaszának 2. és 4. bekezdése, A költségvetési számvitelről szóló rendelet ( SZK 125/03-as és 12/06-os számú Hivatalos Közlönye ) 6. szakaszának 1. bekezdése, a Nemzetközi felülvizsgálati szabványok és a megkötött szerződések alapján, elvégeztük az Önök pénzügyi jelentésének felülvizsgálatát a 2014-es évi költségvetési számvitelről szóló Rendelet 7. szakaszából. Ezekért a jelentésekért Csóka község illetékes szerve felelős, a mi feladatunk pedig a felülvizsgáló eljárás végzésekor megszerzett bizonyítékok alapján e pénzügyi jelentésekről véleményt adni. CSÓKA KÖZSÉG pénzügyi jelentésének ( zárszámadás ) felülvizsgálatát A költségvetési rendszerről szóló törvénnyel, A költségvetési számvitelről szóló rendelettel, A költségvetési eszközhasználók és a kötelező szociális biztosítási szervezet eszközhasználói pénzügyi jelentése elkészítésének, összeállításának és benyújtásának módjáról szóló szabályzattal, a Nemzetközi felülvizsgálói szabványokkal és a Szerb Köztársaság egyéb hatályos előírásaival összhangban végeztük el. A Nemzetközi felülvizsgálói szabványok megkövetelik a felülvizsgálat tervezését és végzését oly módon, hogy lehetővé tegye, hogy kellő bizonyosságot szerezzünk arról, hogy az évi pénzügyi jelentés nem tartalmaz anyagi jelentőségű téves információt. A felülvizsgálat magába foglalja a minták ellenőrzése alapján a bizonyítékok vizsgálatát, melyekkel alátámasztják az évi pénzügyi jelentésben közzétett összegeket és információkat. Ezen kívül, a felülvizsgálat magába foglalja a kapott pénzügyi alapelvek minősítését, a vezetőség által végzett jelentős becsléseket, valamint CSÓKA KÖZSÉG évi pénzügyi jelentése bemutatásának minősítését is. Ezért úgy gondoljuk, hogy az általunk végzett felülvizsgálat szilárd alapot biztosit vélemény adására.
7. szám
176. oldal
2015.06.11.
HlLB DST – Revizija Auditing Business & Financial Advisers
CSÓKA KÖZSÉG A 2014-es évi pénzügyi jelentések felülvizsgálatáról szóló Jelentés Véleményünk szerint a megszerzett felülvizsgálói bizonyítékok ellengendőek, megfelelőek és alapot biztosítanak vélemény adására
VÉLEMÉNY
Véleményadás alapja fenntartásokkal 1. A Községi Közigazgatás a megválasztott, tisztségbe helyezett és foglalkoztatott személyek fizetését, Az állami szervekben és a közszolgálatokban lévő fizetésekről szóló törvény ( SZK 34/01-es es… és 99/11-es számú Hivatalos Közlönye ), A Szerb Köztársaság Kormányának 401-00-1122/2014-03-as számú és 2014.04.24-i keltezésű záróhatározatával, A kinevezett és tisztégbe helyezett személyek és az állami szervekben dolgozók fizetésének elszámolására és kifizetésére vonatkozó koefficiensekről szóló rendelettel ( SZK 44/2008-as és 2/2012-es számú Hivatalos Közlönye ), Csóka község Közigazgatásában foglalkoztatott személyek fizetéséről, térítményéről és egyéb juttatásáról szóló Szabályzattal ( Csóka község 16/10-es és 110-1/2014-II-es számú Hivatalos Lapja ) összhangban számolta el és fizette ki. A kinevezett, tisztségbe helyezett és foglalkoztatott személyek fizetése elszámolásának és kifizetésének felülvizsgálatakor a felülvizsgáló csapat megállapította, hogy a fizetések elszámolását és kifizetését szabályszerűen hajtották végre és az ügyosztályok vezetőinek fizetését a belső jogszabállyal összhangban fizették ki. Vélemény fenntartásokkal Véleményünk szerint, a Véleményadás alapja fenntartásokkal elnevezésű szakaszban a meghatározott kérdések hatását kivéve, a pénzügyi jelentések az összes jelentős anyagi kérdést illetően 2014. december 31-én Csóka község valódi és objektív pénzügyi helyzetét, valamint arra az évre vonatkozó ügyviteli eredményeit és készpénz áramlását mutatja be, melyek ezen a napon fejeződnek be. Nem kifejezve a fenntartásokat a már megadott véleményre, felhívjuk a figyelmet a következőre: 1. A belföldi utazási meghagyás felülvizsgálatakor a felülvizsgáló csapat 10 utazási meghagyási mintát vizsgált és megállapította, hogy a legtöbb utazási meghagyáson hivatalos útról szóló jelentés van, de sok esetben nem teljes és nem eléggé tartalmas. Ugyanakkor a 10 ellenőrzött utazási meghagyásnál nem találtunk se az utazásra se a visszatérésre vonatkozó, a szerbiai autópályákról származó autópályadíj fizetéséről szóló pénztári számlát, így a felülvizsgáló csapat nem tudott megbizonyosodni arról, hogy az útiköltségek elszámolása és kifizetése megfelelően történte vagy sem. Az említett mulasztás nincs lényeges anyagi jelentőséggel a pénzügyi jelentésre, azonban A költségvetési rendszerről szóló törvény 58. szakaszával nincs összhangban. Belgrádban, 2015.05.07-én
Felhatalmazott felülvizsgáló: Prof.Dr. Srbobran Stojiljković s.k. A felülvizsgáló Vállalat pecsétje
7. szám
178. oldal
2015.06.11.
38.
A helyi önkormányzatról szóló törvény ( SZK 129/07-es és 83/2014-es számú Hivatalos Közlönye ) 32. szakasza 1. bekezdésének 20. pontja és Csóka község Statútuma ( Csóka község 3/2011-еs számú Hivatalos Lapja – Letisztázott szöveg ) 48. szakaszának 2. bekezdése és 77. szakasza 1. bekezdésének 22. pontja alapján, Csóka község Képviselő- testülete 2015.06.11-én tartott ülésén
ZÁRÓHATÁROZATOT
hozott A CSÓKAI HELYI KÖZÖSSÉG TANÁCSA 2014-ES ÉVI MUNKAJELENTÉSÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL A PÉNZÜGYI JELENTÉSSEL EGYÜTT I. ELFOGADJUK észrevétel nélkül, a csókai Helyi Közösség Tanácsa 2014-es évi Munkajelentését, a Pénzügyi Jelentéssel együtt. II. Ezt a Záróhatározatot közzétesszük Csóka község Hivatalos Lapjában. SZERB KÖZTÁRSASÁG – VAJDASÁG AT CSÓKA KÖZSÉG CSÓKA KÖZSÉG KÉPVISELŐ – TESTÜLETE Szám: 016-1/2015–V- XXV. Kelt: 2015.06.11. CSÓKA
Csóka KKT elnöke Marjanov Mirjana s.k.
39.
A helyi önkormányzatról szóló törvény ( SZK 129/07-es és 83/2014-es számú Hivatalos Közlönye ) 32. szakasza 1. bekezdésének 20. pontja és Csóka község Statútuma ( Csóka község 3/2011-еs számú Hivatalos Lapja – Letisztázott szöveg ) 48. szakaszának 2. bekezdése és 77. szakasza 1. bekezdésének 22. pontja alapján, Csóka község Képviselő- testülete 2015.06.11-én tartott ülésén
ZÁRÓHATÁROZATOT
hozott A PADÉI HELYI KÖZÖSSÉG TANÁCSA 2014-ES ÉVI MUNKAJELENTÉSÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL A PÉNZÜGYI JELENTÉSSEL EGYÜTT I. ELFOGADJUK észrevétel nélkül, a padéi Helyi Közösség Tanácsa 2014-es évi Munkajelentését, a Pénzügyi Jelentéssel együtt. II. Ezt a Záróhatározatot közzétesszük Csóka község Hivatalos Lapjában. SZERB KÖZTÁRSASÁG – VAJDASÁG AT CSÓKA KÖZSÉG CSÓKA KÖZSÉG KÉPVISELŐ – TESTÜLETE Szám: 016-1/2015–V- XXV. Kelt: 2015.06.11. CSÓKA
Csóka KKT elnöke Marjanov Mirjana s.k.
7. szám
180. oldal
2015.06.11.
40.
A helyi önkormányzatról szóló törvény ( SZK 129/07-es és 83/2014-es számú Hivatalos Közlönye ) 32. szakasza 1. bekezdésének 20. pontja és Csóka község Statútuma ( Csóka község 3/2011-еs számú Hivatalos Lapja – Letisztázott szöveg ) 48. szakaszának 2. bekezdése és 77. szakasza 1. bekezdésének 22. pontja alapján, Csóka község Képviselő- testülete 2015.06.11-én tartott ülésén
ZÁRÓHATÁROZATOT
hozott A SZANÁDI HELYI KÖZÖSSÉG TANÁCSA 2014-ES ÉVI MUNKAJELENTÉSÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL A PÉNZÜGYI JELENTÉSSEL EGYÜTT I. ELFOGADJUK észrevétel nélkül, a szanádi Helyi Közösség Tanácsa 2014-es évi Munkajelentését, a Pénzügyi Jelentéssel együtt. II. Ezt a Záróhatározatot közzétesszük Csóka község Hivatalos Lapjában. SZERB KÖZTÁRSASÁG – VAJDASÁG AT CSÓKA KÖZSÉG CSÓKA KÖZSÉG KÉPVISELŐ – TESTÜLETE Szám: 016-1/2015–V- XXV. Kelt: 2015.06.11. CSÓKA
Csóka KKT elnöke Marjanov Mirjana s.k.
41.
A helyi önkormányzatról szóló törvény ( SZK 129/07-es és 83/2014-es számú Hivatalos Közlönye ) 32. szakasza 1. bekezdésének 20. pontja és Csóka község Statútuma ( Csóka község 3/2011-еs számú Hivatalos Lapja – Letisztázott szöveg ) 48. szakaszának 2. bekezdése és 77. szakasza 1. bekezdésének 22. pontja alapján, Csóka község Képviselő- testülete 2015.06.11-én tartott ülésén
ZÁRÓHATÁROZATOT
hozott A FEKETETÓI HELYI KÖZÖSSÉG TANÁCSA 2014-ES ÉVI MUNKAJELENTÉSÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL A PÉNZÜGYI JELENTÉSSEL EGYÜTT I. ELFOGADJUK észrevétel nélkül, a feketetói Helyi Közösség Tanácsa 2014-es évi Munkajelentését, a Pénzügyi Jelentéssel együtt. II. Ezt a Záróhatározatot közzétesszük Csóka község Hivatalos Lapjában. SZERB KÖZTÁRSASÁG – VAJDASÁG AT CSÓKA KÖZSÉG CSÓKA KÖZSÉG KÉPVISELŐ – TESTÜLETE Szám: 016-1/2015–V- XXV. Kelt: 2015.06.11. CSÓKA
Csóka KKT elnöke Marjanov Mirjana s.k.
42.
A helyi önkormányzatról szóló törvény ( SZK 129/07-es és 83/2014-es számú Hivatalos Közlönye ) 32. szakasza 1. bekezdésének 20. pontja és Csóka község Statútuma ( Csóka község 3/2011-еs számú Hivatalos Lapja – Letisztázott szöveg ) 48. szakaszának 2. bekezdése és 77. szakasza 1. bekezdésének 22. pontja alapján, Csóka község Képviselő- testülete 2015.06.11-én tartott ülésén
ZÁRÓHATÁROZATOT hozott
AZ EGYHÁZASKÉRI HELYI KÖZÖSSÉG TANÁCSA 2014-ES ÉVI MUNKAJELENTÉSÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL A PÉNZÜGYI JELENTÉSSEL EGYÜTT I. ELFOGADJUK észrevétel nélkül, az egyházaskéri Helyi Közösség Tanácsa 2014-es évi Munkajelentését, a Pénzügyi Jelentéssel együtt. II. Ezt a Záróhatározatot közzétesszük Csóka község Hivatalos Lapjában. SZERB KÖZTÁRSASÁG – VAJDASÁG AT CSÓKA KÖZSÉG CSÓKA KÖZSÉG KÉPVISELŐ – TESTÜLETE Szám: 016-1/2015–V- XXV. Kelt: 2015.06.11. CSÓKA
Csóka KKT elnöke Marjanov Mirjana s.k.
Határozat száma
37 38 39 40 41 42
T A R T A L O M
Oldalszám
Csóka község 2014-es évi költségvetési zárszámadásáról szóló Határozat *** A 2014-es évi pénzügyi jelentések felülvizsgálatáról szóló Jelentés Záróhatározat a csókai Helyi Közösség Tanácsa 2014-es évi Munkajelentésének elfogadásáról, a pénzügyi jelentéssel együtt Záróhatározat a padéi Helyi Közösség Tanácsa 2014-es évi Munkajelentésének elfogadásáról, a pénzügyi jelentéssel együtt Záróhatározat a szanádi Helyi Közösség Tanácsa 2014-es évi Munkajelentésének elfogadásáról, a pénzügyi jelentéssel együtt Záróhatározat a feketetói Helyi Közösség Tanácsa 2014-es évi Munkajelentésének elfogadásáról, a pénzügyi jelentéssel együtt Záróhatározat, az egyházaskéri Helyi Közösség Tanácsa 2014-es évi Munkajelentésének elfogadásáról, a pénzügyi jelentéssel együtt
126
FŐ ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: Évi előfizetés ára: Csóka község Igazgatási szervének rendes számlájára, Zsíró számla szám: Hivatkozási szám: Kiadó: А kiadó címe:
178 178 180 180 180
ŠALBOT PAKAŠKI DRAGANA, Csóka KKT Titkára 2.500,00 dinár 840 – 745151843 - 03 97 47 211 Községi közigazgatási szerv 23320 Csóka, Tiszamente, 20-as sz.