6

KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS

A

M A G Y A R

M Ű V E L Ő D É S I

K É P Z Ő M Ű V É S Z E T I

I N T É Z E T

L E K T O R Á T U S

2 0 0 7 .

D E C E M B E R

12/6

É S

F O L Y Ó I R A T A

TARTALOM A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Borbáth Erika főigazgató köszöntő-bevezetője 1 Földiák András igazgató köszöntője 1 Nagy Gábor Tamás polgármester köszöntő-bevezetője 1 Katona Tamás: A XX. század első napjai és reményei 3 Dr. Aczélné Halász Magda: Kallina Mór és Árkay Aladár építészete 6 Gábriel Tibor: A Budai Vigadó első fél évszázada 9 Déry Attila – Nagy Csaba: A Budai Vigadó épületének felújítása 2006-2007. 16 Sebő Ferenc: A Népművészeti Intézettől a Hagyományok Házáig 19 Megújult szakmai tevékenység a felújított épületben. Beszélgetés fejlesztésről és a változó kultúrafogalomról Borbáth Erikával, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatójával (Sághy Erna) 22 MUHARAY EMLÉKÜNNEP Pethő László: Tanyáról a nagyvárosba és vissza. Muharay Elemér és jászberényi kötődései 25 ARCKÉPEK Wlassics-díjasok: Bálint Márta 29 Takács Péter 30 ERDÉLYI ARCOK Cseke Péter: Beke György 31 TUDÓS TANÁROK AZ EÖTVÖS-KOLLÉGIUMBAN Tóth Károly: Fülep Lajos tanári tevékenysége az Eötvös Collegiumban 33 Sepsi Enikő: Aurélien Sauvageot és a korabeli francia stúdiumok Magyarországon, avagy a hungarológia kezdete Franciaországban 37 MÓDSZER Elszámolások. Eötvös-kollégisták voltak… Keserü Katalin, Liptay Katalin, Móser Zoltán, Spiró György (Mátyus Aliz) 41 FOTÓS SZEMMEL Móser Zoltán: Szép és büszke vár – szép és büszke híd 52 SZAKDOLGOZAT – KUTATÁS Fáró Katalin: Kulturális örökségek hasznosítása a turizmusban. A Festetich-kastély 54 KÖNYVBEMUTATÓ „Dunának, Oltnak egy a hangja” A bartóki modell és a közművelődés. Tudományos tanácskozás Budapest, 2006. május 24. (Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 2007.) (Borbély Jolán) 81 (A tartalom folytatása a hátsó belső borítón.)

A Szín – Közösségi Művelődés a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelenik meg. SZÍN – KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS 12/6 – 2007. december A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus folyóirata. Megjelenik kéthavonta. Szerkesztőbizottság elnöke: FÖLDIÁK ANDRÁS. Tagjai: G. Furulyás Katalin, Komjáti Gabriella, Péterfi Ferenc, Tóth Erzsébet, Tóth Zsuzsanna. Főszerkesztő: MÁTYUS ALIZ. Kiadja a Magyar Művelődési Intézet. Felelős kiadó: BORBÁTH ERIKA. A szerkesztőség címe: 1011 Budapest, Corvin tér 8. – Titkára: Szeder Erika. Tel: 225-60-07, e-mail: [email protected] Postacím: 1251 Budapest, Pf. 101. Tel: 201-5053. Fax: 201-5764. E-mail: [email protected], [email protected] – A folyóirat internetes elérési címe: www.mmi.hu/ kiadványok. A lapot Szüts Eszter festőművész tervezte. E számunkat fotókkal illusztráltuk. Nyomda: CopyCat, 1054 Budapest, Alkotmány u.18. ISSN 1416-6925.

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Azért állunk itt ketten Kelemen Lászlóval, mert ebben az épületben két intézmény működik: a Hagyományok Háza és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus. Azt hiszem, az építkezés alatt összekovácsolódtunk, a közös ügy egyre közelebb hozott bennünket egymáshoz, közös szakmai programokat tervezünk, mint például ez a hétvége is.

A Kulturális Örökség Napjaihoz és a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozathoz kapcsolódva, a Budavári Vigadó épületének teljes külső felújítása alkalmából, a házban működő Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, valamint a Hagyományok Háza konferenciával egybekötött ünnepségre hívta az egyetemes magyar kultúra iránt érdeklődőket. A rendezvény előadói az épület és a benne működő intézmények történetéről adtak átfogó képet. A konferencia végén dr. Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára adta át a felújított Budai Vigadót, az épület falán elhelyezett emléktábla felavatásával. A programsorozat zárásaként a Magyar Állami Népi Együttes tartott nagysikerű előadást. (107 év a kultúra szolgálatában. Átadták a megújult Budai Vigadót. Várnegyed, 2007. szeptember 21.) A Budai Vigadó 107 éve a kultúra szolgálatában Konferencia 2007. szeptember 14-én∗ Helyszín: Budapest, Corvin tér 8. Budai Vigadó, színházterem Levezető elnök: Földiák András Borbáth Erika: Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntök minden kedves vendéget, minden kedves kollégát, minden kedves volt kollégát, aki ebben az intézetben, ebben az épületben dolgozott, akár a Hagyományok Háza jogelőd intézményénél, akár a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus jogelőd intézményeinél. Minden szervezet életében vannak ünnepek, és a mai nap kifejezetten ünnepnap. Úgy gondolom, hogy amikor minden reggel a Corvin térre érkezünk, mindannyiunkat, akik ebben a házban dolgozunk, az a jó érzés fog el, hogy megszépültünk, ebben az épületben jó dolgozni. S talán ugyanezt érzik az ide látogató vendégek, kollégák is. Bízunk abban, hogy ez az épület belülről is egyre szebb lesz, és lehetőségünk lesz arra, hogy a rekonstrukciót folytassuk. Nagyon-nagyon sok mindenkinek a munkája hozzájárult ahhoz, hogy ez a felújítás megtörténhetett. A fenntartó minisztérium, korábban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, majd az Oktatási és Kulturális Minisztérium a pénzügyi forrást biztosította, illetve szakembereinek segítségével hozzájárult ahhoz, hogy az épület működőképes legyen. Természetesen nagyon nagy segítségünkre volt az I. kerület önkormányzata, a polgármester úr, mert minden segítséget megadott annak érdekében, hogy minél gyorsabban megkapjuk az engedélyeket, hogy elviselhetővé tegyük azt a felfordulást, amivel minden felújítás, építkezés kényszerűen együtt jár. Segítő, támogató partnerségüket nagyon szépen köszönjük. A tervezőknek, az építőknek, a kivitelezőknek, a szaktanácsadóknak számos feladatot kellett megoldaniuk annak érdekében, hogy az épület a 21. század első évtizedében kívülről visszakapja eredeti pompáját. Egy 107 éves épületről van szó, amelyik mindig is a közösségi művelődést szolgálta, és mi abban bízunk – és más gondolat meg sem fordul a fejünkben –, hogy legalább a következő 107 évben is ugyanilyen feladatokat fog az intézmény ellátni.

… Engedjék meg, hogy jelképes ajándékot, egy fotóalbumot nyújtsak át a polgármester úrnak (Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármesterének – A szerk.) – köszönetünk jeléül –, amelybe hamarosan talán a Corvin tér fényképe is bekerül. (Taps) Földiák András: Kedves vendégeink, tisztelt kollégáim! Nagyon sok szeretettel köszöntök mindenkit, külön, most itt az elején is, nagyon köszönöm előadóinknak, a polgármester úrnak, hogy elfogadta a meghívásunkat. Valószínűleg nem is konferenciának kellene neveznünk a mai rendezvényt, hanem egyszerűen ünnepnek. Túlzás nélkül merem mondani, hogy erről az épületről, amely Budapestnek, Magyarországnak is jeles, szép középülete, a 107, sőt, pontosan 107 és fél év alatt még soha olyan igényesen nem esett szó, mint ahogy várhatóan a mai délelőtt folyamán. Az ünnep egyfelől ezt a nagy örömöt jelenti, másfelől pedig azt, hogy a kívülről teljesen megújult épületet átvesszük, és használni fogjuk. Nagyon nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy mindenki, aki nélkülözhetetlen ahhoz, hogy át tudjuk tekinteni az épülettel és a felújítással kapcsolatos minden vonatkozást, elfogadta meghívásunkat. Talán e miatt is kell nagyon feszesen betartanunk a rendelkezésünkre álló időt, ezért most nyilvánosan nagyon kérek minden előadót, hogy ne lépjék túl az előadásukra szánt 20 percet. A másik örömünk is az idővel való gazdálkodásra int. Egy órakor dr. Schneider Márta szakállamtitkár asszony avatja föl az épületet, és leplezi le a felújítás tényét megörökítő emléktáblát. Mivel magam is betartom a saját időmet, az első rész levezetőjeként nagy tisztelettel felkérem Nagy Gábor Tamást, a Budavári Önkormányzat polgármesterét, hogy tartsa meg köszöntőjét. Nagy Gábor Tamás: Jó napot kívánok én is mindenkinek. Természetes, hogy elfogadtam a meghívást, nehézséget csak az okozhatott volna, ha nem tudtam volna beilleszteni sok más programom közé, de nem így lett, és én nagy örömmel és nagy várakozással jöttem ide.

∗ Minden köszöntőt és előadást, amelynek közléséhez folyóiratunk hozzájárulást kapott, szerkesztett változatban közlünk. A konferencia meghívója az írás végén olvasható. (A szerk.)

1

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN mindenre van szükség, higgyék el nekem, hogy ez a külső megújulás az alapja mindennek. E nélkül szinte elfelejtették volna ezt az épületet. Mindenki tudott a Pesti Vigadóról, de a Budai Vigadóról egyre kevesebben beszéltek. Eljött az idő, hogy az emberek újból felismerjék ennek az épületnek a szépségét. Szép lassan épült ki, szépült meg a Corvin tér és környéke. Először egy nagy parkoló volt itt, utána kezdődött a régészeti kutatás, egy gödör jelezte éveken keresztül, ott a műemlék házak sorsa volt kétséges. A szállodaépítéssel megmentődtek ezek a házak, most már a keleti oldal is beépült, s közben itt állt ez a nagy szürke épület, elveszítve összes díszét és báját. És ahogy megújult és lekerültek róla az állványok, illetve visszakerültek rá az épületdíszek, akkor derült ki igazán, hogy annak idején milyen szépséget is hoztak létre az építőművészek, az alkotók. Köszönet tehát mindenkinek, aki a felújításban részt vett, és én a kerület, az önkormányzat, illetve a polgárok nevében hozzá szeretném tenni, hogy köszönet azoknak a budai polgároknak, azoknak a névtelen adományozóknak is, akik annak idején hozzájárultak az épület létrehozásához. Végezetül: való igaz, hogy az épület csak egy üres keret. Lényeges, hogy milyen tartalommal töltjük meg. Erre utaltam korábban a nemzeti önismeretről szólva. Hiszen nemcsak egy a műemlékek sorában, hanem olyan nemzeti intézmény, amelyre joggal lehetünk mindannyian büszkék, ahogy büszke arra a kerület is, hogy itt működik a Hagyományok Háza, az Állami Népi Együttes, a Magyar Művelődési Intézet. Ha már a Magyar Művelődési Intézetnél tartunk, nem tudom kihagyni ezt a kicsit olcsó záró fordulatot: kívánom, hogy – népszerű nevén szólítva, ahogy emlegetni szoktuk – a MAMI, ezen a születésnapon megújulva, az élet vizéből táplálkozva, megfiatalodva várja a köszöntéseket. Ehhez a méltatáshoz, ehhez a konferenciához, ehhez a köszöntéshez kívánok önöknek nagyon tartalmas és gazdag délelőttöt. Sajnos, én nem tudom végighallgatni az itt elhangzó előadásokat, de remélem, hogy valamilyen formában megőrződnek, és az érdeklődők számára is hozzáférhetőek lesznek. Kívánom, hogy sok örömük legyen ebben a térben, sok örömük és gyönyörűségük legyen ebben a megújult épületben. Köszönöm, hogy meghallgattak! (Taps.)

Már a megújuló-félben lévő épület és a lekerülő állványok látványáról is eszembe jutott, hogy vajon lesz-e alkalom a méltó átadásra, a közös örömre. Végre eljött az alkalom, s én megtisztelőnek tartom, hogy az eseményen én is részt vehetek. Hölgyeim és Uraim! 107 év nagyon nagy idő, egy ember életének tulajdonképpen a teljes, lehetséges hosszúsága. Az emberiség, egy nemzet, egy nép életében már nem olyan hosszú idő, de azért 100 év alatt sok minden történik. Az elmúlt 100 év alatt is, ha csak a magyarság történetét nézzük, olyan események zajlottak le, amelyekre 107 évvel ezelőtt elődeink még nemigen gondolhattak. Mi is lesz itt, ebben az országban a 20. század folyamán? Emlékszem egy népmesére, amelynek a főhőse elindul megkeresni az örökélet vízét, az élet forrását, és találkozik egy százéves anyókával. Útbaigazítást kér, de az anyóka nem tudja, hogy hol található az élet forrása, az élet vize. De van egy kétszáz éves nénje száznapi járásra, oda küldi válaszért a mesehőst: talán ő tudja. A kétszáz éves a háromszáz éveshez küldi a főhőst, aki nagy nehezen, a próbatételeket kiállván, el is jut az élet forrásához. Mind a három anyóka egy kéréssel bocsátja tovább a hőst: ha eléri a célját, nekik is hozzon egy cseppet az élet vízéből. Mert mindannyian örökéletre vágytak. A mai alkalomban ilyen jelképi erőt érzek. Ez az épület kapott néhány cseppet az élet vizéből, megfiatalodáson ment keresztül, amit az utódok, a fiatalok hoztak el neki, akik éltetik a hagyományt, akik éltetik azt, amit az elődeink ránk hagytak, s átadják most ennek az épületnek, a benne működő intézményeknek is. Hölgyeim és Uraim! Egy jeles konferencia, komoly előadások előtt nagyon nehéz helyzetben van az, aki bevezetőt mond. Ha hosszan beszél, akkor mindenki türelmetlen: az „előzenekarnak” nem kell sokáig játszania. S mert tudom, hogy mindenki a fontosabb értekezéseket várja, ígérem, rövid és önmegtartóztató leszek. De emlékeztetném önöket arra, hogy Illyés Gyulának van egy nagyon szép mondata a hagyományról. Ez jutott eszembe a megújult épületről. Viselkedéséről ismerszik meg egy nemzet: hogyan énekel, hogyan udvarol, hogyan szeret, tegyük hozzá: hogyan táncol, hogyan fejezi ki önmagát? Ez az épület azért kuriózum, mert nemcsak a hagyományok megőrzésének az otthona, nemcsak a magyar művelődés ügyének az otthona, hanem egyúttal a nemzeti önismeretünknek is az egyik nagyon fontos intézménye. Márpedig nemzeti önismeret nélkül nem tudjuk magunkat elhelyezni a világban. Bizony, tudnunk kell, hogy honnan jövünk és hová tartunk. Ez pedig a hagyomány megtartó ereje, éltető közössége – az élet vize – nélkül nem képzelhető el. A ma délelőtti előadásokban az épület történetéről is szó lesz. Gábriel Tibor tanulmányában olvashatják, biztosan beszélni is fog róla, hogy annak idején, több mint 100 éve, a budai polgárok adóadományaiból, adakozásaiból kezdték el építeni. Bizony, jól esik tudni azt egy polgármesternek, hogy ez az épület egy összefogás eredménye. Hogy akkor voltak itt olyan polgárok, akik a magánpénzükből, a vagyonukból áldoztak a közjóért, azért, hogy utódaik itt művelődhessenek majd egyszer. Ma pedig, külsejében megújulva áll. Köszönet illet mindenkit, aki akár a döntéshozatalban, akár az előkészítésben részt vett, akár a kétkezi munkával, akár a kőfaragással hozzájárult ahhoz, hogy az épület most kapjon néhány cseppet az élet vizéből. Hogy megújulhasson, újjászülethessen. S bár tudjuk, mennyi

Földiák András: Nagyon megköszönöm polgármester úr köszöntő szavait. Katona Tamás történész következik, aki azt a korszakot vázolja, amely kitermelte, létrehozta ezt az intézményt, ezt az épületet. Valószínűleg mindenki tudja, de azért nem árt megjegyezni: azon kívül, hogy Katona Tamás jeles történészünk, a rendszerváltást követő első és második ciklusban ennek a kerületnek a polgármestere is volt. Felkérem előadása megtartására.

2

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN KATONA TAMÁS

A XX. SZÁZAD ELSŐ NAPJAI ÉS REMÉNYEI is szerencsénk volt itt a budai domboldalon. Gőgösen néztünk át a túlsó partra. De ez a másik part kezdett elszívni mindent, sokkal nagyobb lett, és a kultúra oda vándorolt. Buda sok apró városkából állt, Óbudától Újlakig, Országútig, Krisztinavárosig, Tabánig – akkor még létezett – egész a Vizivárosig, ahol most vagyunk. És fölötte a Vár, az ország igazgatásának a központja. Hivatalnokváros maradt, és irigykedve gondolt a gazdag Pestre. A gazdag Pestre, amely, hogy a földrajzra egy pillanatra visszatérjünk, megtette azt a szívességet, hogy nem teljesen sík területen fekszik, mert akkor a panoráma szélén leesne a pillantásunk a mélybe, a semmibe. Olyan ez a Pest, mint egy lapos tányér, a peremek felé emelkedik. Kőbánya ugyanolyan magasan van, mint a Várhegy, és ezért ez a panoráma lenyűgöző. Tehát a földrajzi adottságok nagyon kedvezőek voltak ennek a világvárosnak a születéséhez. Münchennek nem volt ilyen szerencséje a fekvésével, viszont szerencséje volt az uralkodóival. Mert mindegyik uralkodó beleépített valamit ebbe a városba. Kezdte ezt annak idején I. Lajos, a kultúrának a nagy bajnoka, aki a klasszicizáló Ludwig-strassét építette. (Hitler azokat a rémes egyiptomi terrakotta színű épületeket, amilyeneket Speerrel terveztetett, Münchenben szerette meg.) És mi épült ott I. Lajos idején? Egyetem épült. Állami könyvtár épült. Állami levéltár épült. Csupa kulturális dolog épült, és az egyetemi templom, meg a Diadalkapu zárja ezt a Ludwigstrassét. Utódja, a kultúra iránt rendkívül fogékony II. Miksa, megépítteti a Maximilianstrassét az angol romantika stílusában, a neogótikával. Múzeumi épületek egész sora szegélyezi ezt az utat. II. Lajos a bajor vidéket gazdagította. Azt hiszem, 13 és fél millió arany tartozást hagyott hátra maga mögött, amikor erőszakkal lemondatták, és öngyilkos lett. Utóbb kiderült, nem is volt ez olyan rossz beruházás. A méregdrága kastélyok azóta behozták az árukat, többszörösen is. Igaz, van valami talmi pompa bennük, de hát ilyen korszak volt a XIX. század vége: élvezte a pompát, élvezte az életet, tudott élni, amit mi már kezdünk elfelejteni. Tudott élni nagyban, és tudott élni a polgári szinten is. Minden szintnek megvolt a maga életformája, életmódja. És Luitpold az öreg régensherceg, aki aztán II. Lajost követte, még ő is beépítette a Prinzregentenstrassét a színházaival és szállodáival. Ez a legkevésbé szép uralkodói út, de egy optimista kor lezárása. 1913-ban, a Maximilianeum elé felállították a Békeangyal gyönyörűen bearanyozott szobrát – hogy egy év múlva kitörjön az első világháború. Ezt képtelenségnek tartották az emberek, hogy ilyesmi megtörténhet. A háborúkhoz hozzászoktak, hiszen korábban minden vitás dolgot háborúban szerettek elintézni, de éppen ebben az időben jön létre a békemozgalom, a parlamentek békemozgalma, az Interparlamentáris Unió, amelyik úgy gondolta, hogy amit a kormányok képtelenek megtenni, azt a népek által választott országgyűlések képesek megtenni. Megőrizni a békét. Az építés lehetőségét, a gazdasági és vele együtt a kulturális felemelkedés lehetőségét. A magyarok mindig fontosnak tartották az Interparlamentáris Uniót. 1896-ban itt volt az Interparlamentáris Unió közgyűlése, és a programban az is benne volt az, hogy el kell a küldötteknek menni az Operába, meg le kell menniük a Vaskapuhoz, amit akkor három uralkodó, a szerb, a román és Ferenc Jó-

A szervezésnek van egy borzasztó hiányossága. Az óra, amelyet figyelemmel kellene kísérnem, nem előttem van, hanem az asztalon, az elnöknél. De hát legfeljebb rám fog csöngetni. Tudniillik a téma, amelyről beszélnem kell, csábít arra, hogy rendszertelen legyek, szerteágazó legyek, belebonyolódjak históriákba. Már csak azért is, mert ha az ember öreg, akkor mindenféle emlékei vannak. Én egyetemista koromban ebből az épületből éltem. Ez akkor viszonylag olcsó dolog volt. A Népművészeti Intézettől Széll Jenő elnöksége alatt nem 31 forint napidíjat, az is valami mennyei dolog, hanem 50, sőt olykor 60 forintos napidíjat kaptunk, főleg, ha lakodalomba kellett menni, néptáncot gyűjteni. Néha meg is bicskázták az embert, velem is kétszer megesett. Igen, otthon voltam ebben a szürke épületben. Nagyon nagy szó az, hogy ez az épület kezd visszatalálni régi önmagához. Arról kell beszélnünk, hogy a XX. század hogy kezdődött. De ha 1900-ban jön létre egy épület, az még XIX. századi. A Krisztus előtti első év után ugyanis a Krisztus utáni első év következett. És az véget ért 1. december 31-én. És a századik év véget ért 100. december 31-én. Vagyis a XIX. század 1900. december 31-én ér véget. Tehát egy kicsit a XIX. századra kell visszatekintenünk, és ez egyáltalán nem baj, hiszen a Kiegyezés után valami csoda történt Magyarországgal, ami derűlátásra adhatna okot akár napjainkban is, ha még egy kicsit olya-nok tudnánk lenni, mint az a nemzedék volt. Hiszen egy levert forradalom után, tizennyolc év abszolutista önkényuralma után – az volt a szerencse, hogy ez csak annyi ideig tartott, voltak azóta hosszabbak is – az ország újra játéklehetőséget kapott a sorstól. És hirtelen megtörtént a csoda. Egy pénzügyi krachhal kezdődött a Kiegyezés utáni gazdasági élet 1873-ban, és milyen hamar túl tudott kerülni rajta az ország. És micsoda politikusai voltak! Hiszen akkor kezd összezsugorodni a világ. Az, amit Széchenyi elkezdett, a közlekedés forradalma, azt Baross Gábor megcsinálta. Jövedelmezővé tette a MÁV-ot, jelentős szerepe volt a költségvetési egyensúlyban, és nemcsak az ember tudott gyorsan eljutni ennek az akkor még nagyobb országnak a legtávolabbi csücskébe, hanem az áru is. Összezsugorodott tehát a világ, könnyen megközelíthető vált minden, és ehhez építeni kellett. Építeni kellett, és nem csak vasutakat. Gondoljuk meg, mi minden épül akkor. Talán 1990 és 1994 között épült annyi iskola ebben az országban, mint 1896-ban. A millennium örömére ugyanis iskolákat építettek. Rengeteget. És ne felejtsük el, hogy Eötvös József 1868-ban sikeresen megszavaztatta a népiskolai törvényt, amit 1848-ban a magyar parlament még elutált. Mert miről volt szó benne? Hogy államsegélyt kell adni a nemzetiségi egyházak koldusszegény iskoláinak, mert az ország nem engedheti meg azt a luxust magának, hogy a polgárai műveletlenek legyenek. És hogy a gyerekeket az anyanyelvükön kell tanítani. Igen! Ez egy óriási gondolat volt, és megmutatja, hogy az építkezés is a kultúra ügye. A kettő nem válik el egymástól, hanem az egyik feltételezi, megelőlegezi a másikat. És itt, ennek az országnak a közepében, megint egy magyar csoda történt. A XIX. század két leggyorsabban fejlődő európai nagyvárosa München és Budapest. A semmiből, egy kis porfészekből világváros született, valóban világváros. Milyen város született? Még a földrajzi fekvésünkkel

3

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN akármilyen alkotás nem akármilyen panorámával. És Pestre kerül természetesen az opera is. Budán, ha volt színházi előadás, a Lánchíd hídfőjénél tartották egy rövid életű színházépületben vagy a Színkörben, a Horváth-kertben. 1886-ban ezért aztán itt, a Krisztinavárosban jön létre egyfajta kulturális központként a Budai Polgári Kaszinó. Brányik Ottó kitűnő, volt önkormányzati képviselőtársam újjá is szervezte. Megkereste az alapító családoknak még életben lévő tagjait, hogy az újra elinduló Kaszinóba lépjenek be. Újra is indult a működése, csak éppen nem az eredeti épületében. Abban az I. kerületi MSZP szervezet székel a Krisztina téren. A Vizivárosban, ami akkor a II. kerülethez tartozott, az 1880-as években nem volt ilyen kulturális központ. Nagyon fontos, hogy a létrehozására irányuló polgári kezdeményezés mellé, amely mindig a természetes kiindulópont, odaállt egy kiváló intézmény, amit a legnagyobb kár volt megszüntetni, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. Ez tette lehetővé, hogy az itteni romos kaszárnya- és raktárépületeket a kincstár a katonaságtól megvegye, és ez a maga korában is pompásnak számító kis épület, ez az ékkő megépüljön és idekerüljön. Ide, a legérzékenyebb pontra. Ekkor épül ki a Fő utca, a budai Váci utca, csak a lehetőséget nem használta ki Buda azóta sem. Annak idején megcsináltuk a tervet a fővárossal egyeztetve, hogy hogyan lehet a Fő utca forgalmát csillapítani. Aczél Péter kiváló kollegám megcsinálta minden Fő utcai, I. kerületi üzletnek a homlokzattervét, gyönyörűen. Le kellene porolni a budavári városházán ezeket a kész dossziékat. A Corvin tér azért is izgalmas, mert fölötte megépült egy csoda, egy óriási, mesterségbeli csoda, a Halászbástya, amelyben nincs talán két egyforma oszlop sem, mert Schulek Frigyes bizonyítani akarta, hogy mindent tud a mesterségből. El is indította a Mátyás templom mögül a Schulek lépcsőt lefelé, és szerette volna, ha ez valahol itt a Duna parton, a Fő utcánál talajt fog. Hajtogatta a lépcsőt jobbra-balra, de minden hajtogatás ellenére valahol a Duna közepén lett volna a lépcső talajszintben, és Krisztus urunk óta a vízen senki nem tud járni. Tehát nem sikerült. Ennek köszönhető, hogy ez a négy kis épület itt szemben megmaradt. De azért ez a Fő utca van olyan, mint a pesti Váci utca. És megérdemelné, hogy olyan is legyen, mert kellene egy budai city. A pesti betelt. Ez meg elindulhatna. És akkor itt még több élettel telne meg a világ, és láttuk, hogy a gazdaság virágzása, az építészet virágzása, az hozza és húzza magával és maga után a kultúrát is. Akkor a polgár, aki megteremtette ezt a Budai Vigadót, ez úgy élt, hogy otthon volt neki ebédlője, hálószobája, szerencsés esetben, ha gazdag volt, szalonja is. Ez a lakás gyönyörű volt, csak lakni nem lehetett benne. Nem volt egyetlen kényelmes hely, nem volt könyvtár, nem volt egy zug, ahol békén lehetett volna lenni. A sok cselédség, meg gyerek ott rohangált. Az angol klubélet így jött létre. És egy vidéki országban még nagyobb szükség van arra, hogy az emberek találkozzanak az emberekkel. Hogy is mondta Széchényi? Elmesúrlódási lehetőségekre van szükség. A lóversenyt nem azért valósította meg, mert pénzt akart veszíteni, hanem azért, mert nemzetgazdaságilag hasznos volt a lótenyésztéssel foglalkozni – és a verseny alkalom volt arra, hogy az emberek találkozzanak és eszmét cseréljenek. Ez volt kicsiben, polgári szinten minden ilyen kaszinó. Ez volt a Budai Polgári Kaszinó is, és az az egyesület, amelyik itt létrejött. Nyilvánvaló, ehhez az kellett, hogy itt kávéház legyen, mert valahol az újságot el kellett olvasni. És vendéglő legyen, és bál legyen, mert tessék belegondolni, hogy minden társadalmi réteg megtartotta a ma-

zsef együtt avatott fel. Szegény Baross Gábor, aki szerette, ha vasminiszternek nevezik, a Vaskapu-szabályozásba halt bele, mert 1892 márciusában lerohant a munkálatok ellenőrzésére, és bár vasegészsége volt, úgy megfázott, hogy belehalt. Nem érte meg ezt a pillanatot, és csak 44 éves volt, amikor meghalt. Döbbenetes korszak volt, mert minden területen csodálatos embereket tudott felvonultatni. Nem volt ez természetes, de gondoljuk meg, milyen kormányt tudott kiállítani ez az ország már 1848-ban. Batthyány Lajos kormányának egyszerre volt tagja Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös József, és a többiek sem voltak akárkik. És mivel Batthyány év van, egy kis kitérőt tessék megengedni. Ha ennyi telivért fognak be egy hintóba, a telivérek könnyen felborítják a hintót. Tehát erőskezű ember kell a bakra, és Batthyány Lajos ilyen volt. Ne tessék hinni a történelemkönyveknek, amelyek egy félévszázad óta azt a hazugságot sulykolják, hogy Batthyány megalkuvó arisztokrata volt, nem is tudni, miért végezték ki. De! Pontosan lehet tudni. Azért végezték ki, mert kiállt az ország Isten- és természetadta jogaiért, az uralkodó által szentesített törvényeiért, és tudta működtetni ezt a kormányt. Nem nagyon szeretett szónokolni (ellentétben más miniszterelnökökkel), nem bánta, ha a miniszterei, akiknek szabad kezet adott, helyette is szónokolnak, de ha a minisztertanácson határoztak, akkor a kormány minden tagjának ki kellett állnia ezért a határozatért. Ez a kormány a sokszínűsége ellenére remekül működött. Az egymást nem szerető indulatok ellenére is, hiszen ha megnézzük Széchényi naplóját, Kossuthról és Batthyányról a legszelídebb megjegyzés, hogy a két Lajos, a két hamiskártyás. Tudniillik, Széchényi sakkozott, és lenézte azokat, akik kártyáztak. Kossuth legalább whistezett, a bridzsnek ezt az elődjét játszotta, és ez szinte tudomány. Batthyány azonban hazárdjátékos volt. Csak éppen akkor nem, amikor az országról volt szó. Nagyszerű miniszterelnöknek indult, és olyan közel van ide a Batthyány tér, hogy egy pillanatra illik adóznunk az első magyar mártír miniszterelnöknek. Ferenc Józsefet említettük az előbb, és volt valaki, aki soha nem bocsátott meg Ferenc Józsefnek: Batthyány Lajos özvegye. Amikor Batthyány Lajos egyetlen fia, Batthyány Elemér, ez az apjához hasonlóan hatalmas termetű, széles vállú Adonisz 1876-ban beleszeretett Erzsébet királynő unokahúgába, Wallersee bárónőbe, Batthyányné azt mondta: „Kisfiam, a gyilkos családjából nem nősülünk. Ha te elveszed ezt a nőt, én az esküvőd napján főbe lövöm magam.” És Batthyány Elemér agglegényként halt meg. Erzsébet királyné mondta ugyan azt, hogy de szívesen feltámasztanánk, az uram is, meg én is az aradi vértanúkat, és Batthyányt, és ez Erzsébetre igaz is volt. Ferenc Józsefre kevésbé. Ő esküszegőket látott bennük, de azért 1867-ben megtanult valamit. Azt, hogy az ország törvénytisztelő, alkotmányos uralkodója legyen. Pedig nem erre nevelték. És idővel valahogy megenyhült az ország és a király egymás iránt. Gondoljuk meg, amikor Ferenc József úgy ítélte, hogy Pest nem elég díszes, tíz szobrot állíttat a saját költségén, közöttük a Habsburgok olyan ellenségeinek, mint Bocskai és Bethlen. Amikor a pesti operaházat megépítik a vöröslámpás negyed helyén, az Andrássy út elején, a számlát Ferenc József a magánpénztárából fizette ki az utolsó szögig. Igen, ezt az uralkodót nem kell anynyira szeretni, mint a bajoroknak a maguk uralkodóit, de azért Ferenc József tett valamit ezért a városért. Csak megint az a gazdag Pest elszereti a lehetőséget: tíz szobor közül kilenc a pesti oldalra kerül. Igaz, az az egy budai, Szent Gellért szobra nem

4

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN lyik természetes, amelyik adva van, hiszen, amikor Szent István ezzel az országgal a nyugati kereszténységet vétette föl vasmarokkal –nem véletlenül maradt meg az a Szent Jobb –, akkor ez egyben azt is jelentette, hogy eszmékért, eszményekért nyugatra kell néznünk. Nem keletre, nem a Balkánra, nem Ázsiába – pedig Ázsiából jöttünk. Ez egy nagyon fontos döntés, és ezért ez az ország mindig is Európához tartozott kultúrájában. Nem is az utolsó vonalához, hanem az élvonalához. Mert tessék gondolni azért, hogy Vörösmarty, Arany és Petőfi óta olyan nemzedék, mint a Nyugat költőnemzedéke, nem született. És akkor már bontogatja a zenében Bartók és Kodály a szárnyait, és a magyar szecesszió hallatlanul gazdag, hiszen tud Szinyei Mersére és Paál Lászlóra építkezve megújulni, és hirtelen elképesztően korszerű lenni. Gazdag időszak volt Nagy-Magyarország utolsó évtizede, amikor ez az épület megtalálja a maga funkcióját, beleépül abba a társadalmi szövetbe, amit 100 év után is csak visszasírni lehet, és reménykedni abban, hogy az itt működő intézmények igazgyöngyöt fognak ebben a gyönyörű kagylóban teremni és termelni. És akkor nem volt hiába. Nem volt hiába azoknak a munkája, akik elkezdték, nem volt hiába azoknak a munkája, akik megépítették, és soha nem hiábavaló azoknak a munkája, akik vissza akarnak találni ezekhez a gyökerekhez, és akik megújítanak egy épületet. Mert ott kezdődik a kultúrnemzet, hogy amikor egy sírkő megbillen a temetőben, helyreállítják. Nem várják meg azt, amíg ledől. És nem vágják ki feltétlenül a fákat, és nem várják meg, hogy tönkremenjen egy épület, mert akkor azt lehet mondani rá, hogy végre lebonthatom, és építek a helyére valami mást, csúnyábbat, de sokkal nagyobbat. Gyönyörű, rövidlátó elképzelés. Eleink 107 évvel ezelőtt okosabbak voltak. (Taps.)

ga báljait. Nem feltétlenül itt. Nyilván az arisztokraták elmentek előkelőbb helyekre bálozni, de nagyon fontos volt, hogy egy ilyen komplexum itt létrejött. Csak az a baj, hogy Trianonnal ez az életforma megszűnik. Akkor már az emberek előfizetnek az újságokra, és otthon próbálják elolvasni, ha ugyan a férj a feleségre vagy a feleség a férjre rá nem szólt, hogy tedd már le. (Napjainkban ugyanezt a televízióval játsszák el.) Nos, ahogy az életforma megváltozott, az épület már nem találta a régi helyét. Az egy gazdagabb, lassabb, nyugodtabb életű társadalomra volt kitalálva, és emiatt a két háború között rengeteg mindent zsúfoltak bele ebbe a házba. Tessék megnézni egyszer, a Miért című 1941-es magyar filmet, amelyben Muráti Lili állandóan erkélyeken mászkál, és nem esik le. A végén Páger Antal behozza ebbe az épületbe, és ki van írva szépen, hogy II. kerületi Anyakönyvi Hivatal. Igen, az is itt volt ebben az épületben. És micsoda szép épület volt. Tessék megnézni azokat a filmkockákat, ami régi állapotában mutatja az épületet. Olyasfélében, mint amilyenben most látjuk. És ezért nagy szó az, ha a régi dolgokhoz vissza tudunk találni. Mert abban az időben, 1900 körül az idők méhében már születik valami. Már nem csak a Vasárnapi Újság jelenti a hét végén a remek újságolvasási lehetőséget. 1905-ig, ha valaki elolvasta a Vasárnapi Újságot, mindent tudott, ami a világon történt. Ami nem volt benn a Vasárnapi Újságban, azt nem is volt érdemes tudni. De ekkor már bontogatja szárnyait egy modern, kimondottan a polgárságot megcélzó lap, az Új Idők, Herceg Ferenc lapja. Egy másik hetilap, amelyik majd ki fogja szorítani a Vasárnapi Újságot 15 év múlva. És ott van már, Dévénynél betör a Nyugat. A Nyugat, amely a címében is ennek a napkeleti országnak a kapcsolódási pontot óhajtja mutatni. Egy olyan kapcsolódási pontot, ame-

5

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN DR. ACZÉLNÉ HALÁSZ MAGDOLNA

KALLINA MÓR ÉS ÁRKAY ALADÁR ÉPÍTÉSZETE hatunk motivációikba, Árkay esetében pedig tapintható lesz a századfordulón bekövetkezett, ízlést és életmódot generáló szemléleti változások hatása. E rövid kitérő és értelmezés után pedig nézzük meg, hogyan is jelent meg e két építész a főváros kulturális horizontján. A Kallina és az Árkay családok találkozását egy egyesülni készülő város építési konjunktúrája tette lehetővé. Szinte egy időben érkeztek Pestre. Kallina építészként 1870-ben, Árkay Sándor – Aladár apja – műlakatos mesterként 1869-ben. Az akkori Sugárúton (ma Andrássy út) már egymás mellett dolgoztak. Amíg Kallina Mór a 6., 9., 41., 59., számú házakat tervezi és kivitelezi, addig Árkay Sándor a 2.,21., 62., 83., 85. számú házak kovácsoltvas kapuzatain dolgozik. Kallina Mór 1844. szeptember 20-án, a morvaországi GrossBitteschben született. A családban nem volt szokatlan az apáról fiúra örökített mesterség. Apja és nagyapja is cserzővargaként dolgoztak. A tanulni szándékozó Kallina Mór azonban a felfelé mobilitást biztosító építészetet választotta szakmájául. A prágai német műegyetemen tanult, majd 1869-ben Bécsbe került, ahol a Képzőművészeti Akadémia diákja lett. Hivatása gyakorlását – a szintén kezdő – Otto Wagner bécsi építész irodájában kezdte meg.

Tisztelt főigazgató asszony, Tisztelt polgármester úr! Tisztelt vendégek! Kedves családtagjaim! Mielőtt részletesebben szemügyre vennénk Kallina Mór és Árkay Aladár építészetét, munkásságát, elkerülhetetlen néhány szót ejteni arról, és magyarázatot adni arra, hogy a megszólítottak sorában miért is tűnnek fel a családtagjaim. Amikor néhány évvel ezelőtt egy kultúrantropológiai kutatás témájában kellett döntést hoznom, könnyű dolgom volt. Választásom egy olyan épületre – a Villa Kallinára – esett, amelynek tervezői, egykori lakói Kallina Mór és Árkay Aladár voltak, s amelyben a leszármazókkal: a családommal együtt máig lakom. Ez a térbeli közelség és a családi archívumban fellelhető írott források sokasága teremtette meg annak a lehetőségét, hogy – többek között – e két építész életmódformáló és alakító munkásságának tényezőit dolgozzam fel. A valaha a vagyonosodást reprezentáló, a státuszjegyeket még ma is őrző Villa Kallina 1896-ban épült. Kallina Mór a családjának szánt épületének maradandóságával olyan környezetet teremtett, amellyel immár az ötödik generációt késztette maradásra. Ez az emberöltőkön át felhalmozódott, állandóan formálódó, egymásra épülő tudás és tapasztalat eredményezhette, hogy e család életében meghatározóvá vált az apáról fiúra áthagyományozott mesterség: az építészet, amely a tradíciók követésének egyik eszköze lett, akár felül is írva a személyes, egzisztenciális döntést. A millennium idején, az építészet fókuszművészetté válásával építészdinasztiák kialakulásának teremtődtek meg a feltételei. Kevés olyan családot ismerünk azonban, amelynek tagjai öt generáción át e szakma elitjéhez tartoztak volna. A Kallina Mórtól követhető család ezek közé sorolható. Az első generációs Kallina Mór a főváros egyesítése idején és az azt követő időszakban tevékenykedett. A második és harmadik generációs Árkay Aladárt és fiát, Árkay Bertalant a művészi megújulást kereső építészekként is számon tartották. A negyedik generációs ifj. pribéri Jankovich István a hazai Műszaki Egyetem tanáraként dolgozott, majd 1956 után Zürichben nyitott építészirodát. Az ötödik generációs Aczél Péter Budavár főépítészeként végez értékteremtő munkát, öccse, András és unokahúga, pribéri Jankovich Márta Zürichben folytat építésztevékenységet. Az, hogy ma – a szakirodalom által jobban kitüntetett – Árkay Aladár mellett Kallina Mórról is hosszabban tudunk beszélni, nemcsak az előbb említett kultúrantropológiai megközelítésnek, de dr. Szendrei Gézának is (Kallina Mór fiának leszármazottja) köszönhető, aki a család számára végez kutatásokat, valamint Eglesz Annának, aki művészettörténészként vette számba Kallina Mór épületeit. E több szempontú megközelítés eredményeként ezért nem csak „az építészek” alakja bontakozik ki előttünk. Az ő mindennapjaik megragadására, és az egyéni tetteik rekonstrukciójára irányuló értelmezés közben az is feltárult, hogy az adott társadalmi - kulturális miliőben milyen döntéseik, választásaik, milyen aspirációik voltak. A lépték ilyen fokú lekicsinyítésével pedig olyan – nem publikált – tudás birtokába is juthattam, amellyel teljesebbé tehető e két építész életútja. Amikor tehát szót ejtünk róluk, nem csak építészeti produktumról esik majd szó, de bepillant-

1870-ben a pesti izraelita hitközség Wagnert bízta meg a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga tervezési munkálataival. A kivitelezés május 1-jén indult el. Az építkezés vezetésére, a szerkezet- és részlettervek elkészítésére Wagner a vele közel egykorú munkatársát, Kallina Mórt kérte fel. Kallina életében ez döntő fordulatot hozott, Bécsből Pestre költözött. Az építkezés mintegy két és fél évig tartott, a zsinagóga felavatását 1872. október 1-jén tartották. Egy olyan épület kivitelezése közben, amelynek minden szegletét és még a szerkezetét is áthatja a vallásos tartalom és jelentés, elkerülhetetlen e kultúra és vallás mélyebb megismerése. Kallina érzékenységének, nyitottságának és talán az első generációsokra jellemző asszimilációs norma túlteljesítésének köszönhető, hogy magyarországi életének első időszaka egyre jobban összefonódott – a főleg a Terézvárosban felülreprezentált – pesti zsidósággal. Munkáját olyannyira megbecsülték, hogy egy ideig a hitközség tagjai látták el megbízásokkal. 1870től az 1880-as évekig egymás után készültek el a különböző bérpaloták az egykori Sugárúton, illetve a Váci körúton: Andrássy út 6., 9., 41., 59., számú házak, illetve a 116. számú, Weisz Manfrédnak épült eklektikus villa, vagy a Bajcsy-Zsilinszky út 21., az Arany János u. 10., a Zrínyi u. 16. számú ház, az Eötvös u. 14., 22., 25/a számú házak. Az épületek javarészt a reneszánsz és klasszicista hagyományok stílusjegyeit őrzik. Kallina számára ez a sikeres kezdet a megkapaszkodás és stabilitás lehetőségét hordozta. Felismerte a pesti „urbanizációs pillanat” adta lehetőséget. A megélhetést is biztosító megrendelések arra motiválták, hogy végleg letelepedjen. Már 1872ben honosítási kérelmet terjesztett elő, majd 1878-ban a „magyar állampolgársággal felruháztatik, illetőleg honosíttatik.” (Részlet a Honosítási levélből)

6

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Kallina Mór 1913. május 4-én halt meg Budapesten. Örök nyugalomra a Kerepesi úti temetőben lelt. Síremlékén az a magyaros-szecessziós stílus fedezhető fel, amely veje – Árkay Aladár – építészetére oly jellemző volt.

Közben 1874-ben megnősült. Felesége Schmidt Anna, Schmidt Henrik pesti polgár lánya lett. A házasságból két lánya, Irma (később Árkay Aladár felesége) és Anna, illetve egy fia, Géza született, aki szintén építésznek tanult. Az Andrássy úti építkezésekkel egyidejűleg kapott megbízást 1879-ben a Dísz téri Honvédelmi Minisztérium épületének megtervezésére. A munkálatok gyorsan haladtak, 1882-re az épületet már át is adták. Az ötszintes, belső udvaros épület külső kialakítása historizáló jegyeket mutatott. A palotát belül gazdagon díszítették. 160 szobájában 300 tisztviselő dolgozott. Az első emeleti miniszteri fogadóterem két porcelán kályhával, arany csillárokkal, valamint bordóvörös bútorokkal volt berendezve. (Eglesz Anna kutatása nyomán) Az ehhez az épülethez harmonikusan kapcsolódó Honvéd Főparancsnokság épületének megépítésével ugyancsak őt bízták meg. A palota kívülről 1896-ra készült el. A korabeli Vasárnapi újság szerint az épület előcsarnoka Budapest legnagyobb és legdíszesebb előcsarnoka. (Eglesz Anna kutatása nyomán) Mindkét épület az eklektika jellegzetes alkotása volt. Mire elkészült a Honvédelmi Minisztérium épülete, az egykori társsal, Otto Wagnerrel közösen indultak az 1882-ben újra kiírt Országház pályázaton. S bár a győztes pályamű Steindl Imre nevéhez fűződik, a bíráló bizottság mégis modern reneszánsz stílusúnak mondta, „az építőművészeti kiképeztetését elismerést keltőnek” (részlet a bírálati jegyzőkönyvből) ítélte, s a három első díj egyikét ők nyerték el. A Honvéd Főparancsnokság munkálataival párhuzamosan készítette el a Bécsi kapu téri evangélikus templomot, amelyet 1895-ben avattak fel. A templom neobarokk felé hajló eklektikus stílusban épült. A barokkos homlokzat főtengelyében futó tornyot ugyanebben a stílusban készült sisak zárja le. A templom oltárképét Székely Bertalan festette: Krisztus megáldja a kenyeret. A kép az oltárral együtt sajnos megsemmisült Budapest ostromában, amint egy bomba az oltártér előtt robbant fel. Kallina Mór stratégiáját képezte a családi társulásban rejlő erő felismerése és kihasználása. 1894-95-ben már a vejével – Árkay Aladárral – együtt alapított közös irodában dolgozott, ahova a fiát is bevette. Ez a közös alkotó munka és családi vállalkozás jelentős középületekkel tágítja a főváros horizontját. Közéjük tartozik a Budai Vigadó, amelynek megépítésére 1897-ben írtak ki pályázatot. Az első díjat a Kallina - Árkay tervezőpáros nyerte. A kívülről eklektikus, de belül szecessziós jegyeket mutató épületet 1900-ban adták át a budai polgárok használatára. Ugyancsak közös munkájuk egy másik pályázatra született, amelyet a Szent Gellért- emlékmű megépítésére írtak ki. A bíráló bizottság, melynek tagjai többek között báró Podmaniczky Frigyes, Hauszmann Alajos, Lechner Ödön, a 2000 koronás első díjat a TURUL jeligéjű, Kallina - Árkay-féle pályaműnek ítélte oda. Az emlékmű 1901-1902-ben készült el. A Honvéd Főparancsnokság és a Vígadó építésével Kallina Mór Budán folytatta tovább tevékenységét. Több épületet is tervezett. Ilyen például a Városmajor u. 28/B. , az Alma u. 9. számú házak, vagy a Svábhegyen Kiss Ferenc villája 1896-ben építette fel a Városmajorban saját házát, a Villa Kallinát, ahova együtt költözött a család. Ez az épület vált később azzá a szellemi műhellyé, amelyben Árkay Aladár és fia, Bertalan folytatták a Kallina Mór által megkezdett munkát. Munkásságáért az építész ugyanebben az évben Ferenc József Lovagrend kitüntetést kapott.

Árkay Aladár 1868. február 1-jén született Temesváron. Egyéves volt, amikor a család Pestre költözött. Gyermekkora és szocializációja egy épülő, polgárosuló városban, és egy olyan szakma közelében zajlott, amelyben apja és jövendőbeli apósa is dolgoztak. Feltehetően a családi minta hatására választotta szakmájául ő is az építészetet és iratkozott be 1886-ban a Műegyetemre. Már ifjú korában kitűnt rajztudásával, így az egyetem alatt is látogatta a Székely Bertalan és Lotz Károly által vezetett rajziskolát, majd később Kernstock Károlytól festészetet is tanult. Párizsi építészeti tanulmányútján is gyakran előfordult a festőakadémián. Bár festőként nem emelkedett a jelentős művészek közé, mégis építészként, festőként és iparművészként is számon tartják. Párizs után Bécsbe került. Az 1890-es évek elején a Fellner és Hellner cégnél vállalt munkát. Itthon Hauszmann Alajos mellett dolgozott a Budavári Palota építkezésénél, majd – Kallina Irmával kötött házassága után, immár apósával együtt – ő is részt vett a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Főparancsnokság tervezésében. A Főparancsnokság nagyrészt Árkay Aladár munkája. A Budai Vígadó belső díszítéseinél már érezhető az új felfogás, a szecesszió hatása, amely a historizmussal és az eklektikával való szakítása után oly meghatározó lett építészetében. 1900-tól kezdve egyre inkább a maga útját járta, bár ekkortájt született meg az újabb, apósával közös munka, a Szent Gellértemlékmű. A századforduló idején megjelent gondolkodásmód azonban kezdte háttérbe szorítani a millenniumi kor patetikus szemléletét. A stílusváltás a különböző művészeti ágakban szinte egy időben jelentkezett. Az új áramlatok elől az építészet sajátos kifejező erejénél, lehetőségeinél és szándékánál fogva sem tudott kitérni. Az ekkor 32 éves Árkay Aladár nemcsak művelt volt, de érzékeny és fogékony ezekre a reformokra. A különböző stílusokban való próbálkozásaiban az állandóan útkereső és kompromisszumokat kötni tudó embert kell feltételeznünk, aki végül a nemzeti építészeti stílust preferáló gondolatokat magáénak vallva jutott el pályája legérettebb szakaszához: magyarosszecessziós alkotásaihoz. A családi iratok között található Kriegs Au Emil, városmajori plébános feljegyzése. Ebből tudjuk, hogy közös országjárásaik során Aladár rendszeresen foglalkozott a népi művészet tanulmányozásával, a környezet megörökítésével: állandóan rajzolt és festett útközben. A feljegyzés külön kiemeli a zene, a képzőművészet, az irodalom iránti rajongását. Ahogy a plébános említi: „Intuitív lelkével mohón szívta magába a benyomásokat.” De akkor sem tétlenkedett, ha itthon volt. Unokája elbeszéléséből tudjuk, hogy gyakran késett el a vasárnapi ebédről. Ilyenkor vagy a Mátyás-templomban hallgatott egyházi zene ragadta el, vagy egy kávéház művészi asztaltársaságának szubkultúrája, amely kulturális médiumként elégítette ki belső szükségletét: a műveltség iránti igényét. Többek között ezen esztétikai élmények és tapasztalatok transzformációja az 1905-ben, a Műcsarnok oldalán, az

7

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN nagy hatással volt rá. Ez megmutatkozik a Győr-gyárvárosi katolikus templomon, amelyet 1928-ban készített el. A templomot Árkay Aladár építészetében a modern kezdeteként tartják nyilván. Külsőleg egy arányos, de monumentális épület. A bejárat előreugrik. Felette íves ablak. Ettől balra, aszimmetrikusan egy bástyaszerű torony csatlakozik hozzá. A külső borítás Balaton-felvidéki permi vörös homokkő, amelynek komorságát a kapuzat és az ablakok világos betonszíne töri meg. Az ő építészetében itt jelenik meg először vasbeton díszítőelem. A templom belső kiképzése puritán, ahol íves oszlopoktól körbevéve emelkedik ki a szentély. Belsőépítészeti munkáit, a berendezést Árkay Aladár és fia, Bertalan tervezte. Az üvegablakok Árkayné Sztéhló Lili munkája. Életpályájának jelentős alkotása lett ez a templom. 1930-ban Greguss-díjjal tüntették ki érte. Közben 1926-1928. között megszületett Kőbányán a lengyelek temploma. Majd a mohácsi csatavesztés évfordulóján helyezték el a mohácsi fogadalmi templom alapkövét. Az építkezés az ő tervei szerint indult, munkáját később a fia folytatta.

Andrássy út sarkán megépült, erős lechneri hatást mutató Babochay-villa, Babochay Hermann építési vállalkozó otthona. A villa a megépüléskor igazi építészeti attrakció volt. Szecessziós formái és színes kerámiadíszei megosztották az akkori közvéleményt. Nem volt két egyforma ablaka az épületnek. Árkay nemcsak a tervezésben, de a díszítésekben is szabadon dönthetett. A teljes berendezést is ő tervezte: a bútorokat, a világítótesteket, az üvegdíszítményeket, a falfestést. Az épületet a magyar szecesszió jelentős alkotásaként tartják számon. Dr. Lázár Béla így írt a Művészet 1910-es számában: „Megérezzük, hogy itt harmónia keletkezett, mert egy modernül gondolkozó építtető került össze egy a modern embert megértő építésszel, s e harmóniából szépségek fogantak.” Sajnos a villa áldozatul esett egy 1926-os átépítésnek. Az új tulajdonos mindent eltávolított róla, ami a szecesszióra utalt. Az ablakok szabályosak lettek, az oromzatot, a sarokkupolát lebontották, a tetőt kiegyenesítették, a kerámiadíszeket leverték róla. Ma már semmi sem utal egykori nagyszerűségére. Később a jugoszláv nagykövetség működött benne. 1956. november 4én ide menekült Nagy Imre. Közben, a városmajori kisebb-nagyobb épületek tervezése mellett született meg 1910-1913. között következő jelentős alkotása a Kis-Svábhegy lejtőjén: a Birák és Ügyészek telepe. Az elődök ízlésmonopóliumát megtörve, az életmód változását jól tükrözi ez a villatelep. A közel 40 épület mindegyike egyedi tervek alapján, egyedi ízléssel készült. Külső megjelenésük változatos, hangulatos. Árkay felhasználta az erdélyi vagy felvidéki népi építészet elemeit. Jól funkcionáló alaprajzi elrendezést alkalmazott, nagy alapterületű, jól megvilágított modern lakásokat hozott létre. A villatelepet a hazai szecesszió kiemelkedő alkotásai közé sorolják. Munkásságában már 1913-tól megjelent a szakralitás, amely később egyre markánsabbá vált. Ugyancsak Kriegs Au Emil feljegyzéseiből és a családi históriákból tudjuk, hogy Aladár nemcsak egyszerű hívőként, hanem a városmajori egyházközösség alelnökeként vett részt nagy erővel az egyház életének szervezésében. Egy egyházi jegyzőkönyvből jól ismert a fogadalma is: „templomot ajándékoz az Istennek.” Ezt megtartva, haláláig hét templomot és szép számban más egyházi épületeket is tervezett. A templomok közül a legjelentősebb az 1911-1913. között épült fasori református templom és parókia. Az épségben megmaradt és magas színvonalú szecessziós épületben mindent maga tervezett, a csillárt, a padokat, a falburkolatot, a színes üvegablakokat. Monumentális tornyával a templom messziről felhívja magára a figyelmet. Az íves bejárat feletti felületet magyaros-szecessziós kerámia díszíti. Az alaprajza egyenlő szárú kereszt, középen magas kupolával. A centrálisan elhelyezett szószék környezetében újra megjelennek a szecessziós díszek, illetve kerámiák. A stilizált mintákon felismerhetők a népművészeti elemek. A városmajori kistemplom alapkőletétele 1921-ben volt. Az erdélyi - kalotaszegi építészetre utaló tető-felépítményű és magyaros-szecessziós stílusú épület, tornácos bejáratával hangulatos építmény. 1923-ban készült el, majd 1925-ben szentelték fel. A következő terve a II. kerületi Keleti Károly utcai Rákócziánum, a fiúgimnázium temploma volt. Itt is a magyaros formanyelvvel találkozunk, de a belső díszítés a megrendelő kívánságára historizáló stílusban készült. 1925-ben nyugat-európai körútra indult. A Belgiumban. Hollandiában, Franciaországban, Ausztriában látott építészet

1930-ban megbízást kapott a bolgár egyháztól egy Vágóhíd utcai ortodox templom megtervezésére. A háromhajós, bizánci alaprajzú, kupolás imaházban az ortodox liturgia helyiségei is megtalálhatók. Építészeti értéke, hogy Budapest egyetlen bizánci stílusú temploma. Élete utolsó munkája, amelyen 1931-től haláláig dolgozott, a városmajori Jézus Szíve nagytemplom. Mivel a kistemplom szűknek bizonyult, egy nagyobb templom építésének gondolata, fogalmazódott meg. Ő kezdte el tervezni a nagytemplomot, de 1932-ben bekövetkezett halála miatt fia, Bertalan fejezte be. A templomot 1933-ban szentelte fel Serédi Juszticián hercegprímás. Ez volt az első olyan vasbeton templom Magyarországon, amelynek belső díszítésére is modern képzőművészek munkáit alkalmazta. A mennyezeten Aba Novák Vilmos Teremtés c. freskója látható, az apostolok szobrait Pátzay Pál készítette, a Szent Imre-oltárkép pedig Molnár C. Pál nevéhez fűződik. A Szűz Mária-oltáron Feszty Masa képe látható. A keresztelő medence Kovács Margit műve. A színes üvegablakokat Árkayné Sztéhló Lili tervezte, amelyek közül a „Kálvária” és a „Jézus Szíve” ablakok az 1937-es párizsi világkiállításon, illetve a római egyházművészeti kiállításon Grand prix díjat nyertek. Árkay Aladár 1932. február 2-án halt meg. Sírja a Farkasréti temetőben található. Síremlékét Pátzay Pál tervezte. S végül, összegzésül: mi az, ami mindkettőjükre jellemző volt? Jól beilleszkedtek a hazai építésztársadalomba. Koruk sikeres vállalkozóivá - építészévé váltak, akik számára a legitim gyarapodást, majd a társadalmi presztízst a következetes, magas színvonalú, szorgalmas munka hozta meg. Alkotásaikból kiolvasható a kor polgári értékrendjének az az újdonsága, mely szerint „helyzetük saját teljesítményüktől, s nem a privilégiumok erejétől függött” (Gerő András). Irodalom: 1. Gerő András: Magyar polgárosodás, Budapest, Atlantisz, 1993. 2. Gerő András: Utódok kora, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1996. 3. Dercsényi Balázs: Árkay, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967. 4. Aczélné Halász Magdolna: A Villa Kallina titka – Egy budai család mikrotörténete. Szakdolgozat. Miskolci Egyetem Kulturális- és Vizuális Antropológia, 2006.

8

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN GÁBRIEL TIBOR

A BUDAI POLGÁRSÁG HÁZA, A BUDAI VIGADÓ Egy művelődési központ története nek a várospolitikára gyakorolt hatása nyomán szánta el magát a fővárosi vezetés a Budai Vigadó létrehozására. A lehetőség 1894-ben jött el, amikor a magyar királyi kincstár képviseletében eljáró Fővárosi Közmunkák Tanácsa és Budapest székesfőváros a régi és már elavult laktanyaépületek átvételére fokozatosan lehetőséget kapott. Ezek között volt a II. kerületi Fő utca és Királyhegy utca sarkán álló nagy Flóriánlaktanya, de egy katonai raktárépület is a „Fő-út, Korvin-tér és Iskola-utcza sarkán, a melyben a társzekerek állottak”. Ez utóbbi fővárosi tulajdonba kerülése döntötte el a Budai Vigadó építésének helyét. A katonai raktárépület melletti telkeket 100 000 forintért megvette a főváros, majd a Budai Vigadó terveinek elkészítésére nyilvános tervpályázatot írtak ki. Erre 12 pályaművet nyújtottak be, az első helyezést Kallina Mór és Árkay Aladár közös pályázata nyerte el. A Budapest székesfőváros törvényhatósága pályázatára beküldött legjobb terveket 1897. elején állították ki. Ezek bemutatása, majd későbbi megvalósítása a budai polgárság lankadatlan figyelme közben történt meg: „E tervezetek szerint a budai polgári kör is az emelendő vigadó épületében czélszerű otthonra találhat, miért is azokat a kör tagjai élénk érdeklődéssel tanulmányozták és általános helyesléssel és megnyugvással fogadták.” – olvashatjuk Buday József dr. 1897-ben kiadott, A Budai Polgári Kör huszonötéves története című könyvében. A Mikszáth Kálmán szerkesztette Országos Hírlap 1898. március 1-jei számában már a Budai Vigadó kőműves, ács és kőfaragó munkáinak megbízásait versenyeztették. Az építést 1898 tavaszán kezdték el, 1899 őszén az épület belső berendezésével foglalkoztak. Nyolcszáz négyszögölnyi területen épült föl az arányaiban mértéktartó, a Corvin térre nyíló főbejáratú művelődési központ – napjaink szóhasználatával élve. Oldalszárnyai az Iskola utcára és a Fazekas (ma Szilágyi Dezső) térre néztek, az épület háta a szomszédos házakhoz kapcsolódott. Homlokzatának kialakítása főként Kallina Mór hatását tükrözi. Az 1896-ban 52 éves, ausztriai születésű építész a prágai műegyetem elvégzése után Bécsben kezdett el dolgozni. 1870ben közreműködött a pesti Rombach (ma Rumbach Sebestyén) utcai zsinagóga terveinek kidolgozásában, majd mestere, Ottó Wagner megbízásából az építkezés kivitelezésének irányítója lett. Budapestre költözését a pesti hitközség gazdag tagjainak köszönhette, akik sorra bízták meg bérpalotáik megtervezésével. A Budai Vigadó építését megelőző évtizedben már a magyar arisztokrata családoktól is jelentős tervezési/építési megbízásokat kapott. Temesvári születésű fiatal vejével, az 1896-ban 28 éves Árkay Aladárral készített közös tervének belső térkialakítását azonban a pályázati kiírás alaposan megkötötte. A Budai Vigadóba egy nagy, többfunkciós dísztermet (koncert és bálterem egyben), vendéglátó-ipari helyiségeket, egyesületi célokat szolgáló tereket, lakóegységeket stb. kellett tervezniük. Koruk művelődési szokásai miatt elsősorban a többfunkciós díszterem létrehozásával indokolták a Budai Vigadó építését. A 19. századi Pest-Budán a hangversenyek és a bálok sok esetben nem különültek el egymástól. Gyakori eset volt, hogy vegyes

A Budai Vigadó közelgő átadásáról egy rövid hírben emlékeztek meg a Vasárnapi Újság 1900. január 14-ei számában: „A budai Vigadó. Budapest főváros társadalmi életének új és díszes szórakozó helye a budai oldalon, a Korvin-téren épült Vigadó. A hatóság építette éppúgy, mint a pesti oldalon lévő Vigadót, bálokra, hangversenyekre, nagyobb társas összejövetelekre. A farsang eredménye lesz a budai Vigadó megnyitása január 30án. A megnyitást egy női bizottság intézi, amelynek elnöke Hegedüs Sándorné úrhölgy. A bál védnökségét Klotild főherczegnő elfogadta.” A budai közművelődés ragyogó palotáját 1900. január 30án Budapest székesfőváros polgármestere, Halmos János vette át. Az akkor még rendezetlen, felvonulási területként használt Corvin tér látványa fogadta a hivatalos átadásra érkezőket. Korabeli jelentőségére utal, hogy a Vasárnapi Újság 1900. február 4-ei számában Geley József részletesen bemutathatta az új művelődési centrumot. Leírása szerint a Corvin térre néző elegáns homlokzat, tágas előcsarnok, kényelmes lépcsőház várta az ide betérőket. Földszinti főbejáratának két oldalán egy vendéglő és egy kávéház üzemelt. Az épület Iskola utcai oldalán működő, bordóvörös színű fával és azonos színű falikárpittal burkolt, fényűző berendezésű nagy étterem egyidejűleg 400 vendéget fogadhatott. Kávéháza már kisebb befogadóképességű volt. A lépcsőházban „...villamos lámpák százai világítanak, a halavány zöldbe átmenő falszínek lakályossá, otthonossá teszik a mulatót már a belépésnél (...) a főbejárattal szemben, az előcsarnok jobb- és baloldalán félkör alakban van a ruhatár (...)” Az első emelet 350 négyzetméteres díszterme elegáns kivitelt kapott, jobbról és balról két empire stílusú kisterem kapcsolódott hozzá. A dísztermet 270 izzó és három nagy ívlámpa világította meg. A kor szokása szerint alkalmazott óriási falitükrök, a szecessziós díszítés és Pauli Erik freskói (az Est és a Reggel) minden belépőre nagy hatást gyakorolhattak. Buda és Pest polgársága még az ünnepélyes átadás estjén egy hajnalig tartó bálon ismerte meg az új kulturális intézményt. Három miniszter, a főváros polgármestere és a Budapesten lakó arisztokrácia megjelenése jelezte az esemény kiemelt jelentőségét. A bál rendezői a nyitóbál teljes bevételét a budai szegényeknek adományozták. A Budai Vigadó fölépítésével Budapest székesfőváros vezetése a 19. század utolsó évében a budai polgárság régi vágyát teljesítette. A Duna bal partján a pesti Redout, majd utódja, a pesti Vigadó már régóta szolgálta a pestiek korabeli közművelődési igényeit, megfelelő helyet adva a hangversenyeknek, táncmulatságoknak, a nagyobb egyesületi összejöveteleknek. Mindezt irigykedve szemlélte a folyam jobb partján fekvő Buda polgársága. Számukra – terembérlési lehetőségként – csupán nagyobb lakások egybenyitott szobái vagy a vendéglők nagytermei jutottak. A pesti bérlési lehetőségek messze voltak, mivel az 1900-as évekig a Duna hatásosan választotta el a két városrészt, és a tömegközlekedés sem volt különösebben gyors és kényelmes. Évtizedes panaszaik, beadványaik és a Budán élők-

9

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN gatta a budai polgárság magyarosítását. Alapító tagjaik elődjeiknek a Muri és a Gondűző nevet viselő budai csoportosulásokat tartották. Ezeket az 1850-es majd 60-as években rövid ideig működő budai civil szervezetek egyikeiként jegyezték, melyeket fiatalok hoztak létre, vasárnapi közös zenélések, színielőadások, egyéb kulturális programok megvalósítása céljából. A Budai Polgári Társaskörnek már indulása évében 376 tagja volt. Színielőadásokkal, szavalatokkal, koncertekkel egybekötött programokat tartottak, októbertől április végéig, szinte minden hétvégén. Az 1875/76-os évadban például 10 színpadi előadást, 3 „táncestélyt”, 6 hangversenyt, szilveszteri, farsangi és búcsúestélyt, 3 jótékonysági célú előadást szerveztek, 11 magyar és 14 német színdarabot mutattak be. Az estélyeken tagjaik és vendégeik hajnali 2-3 óráig táncolhattak zongorakísérettel. 1878-ban már Budai Kör néven működtek. A vízivárosi Lánchíd utca sarkán álló vasúti bérház első emeletén volt bérelt székhelyük: öt szoba, egy tágas terem, férfi és női öltözők, ruhatárként is használt előszobák és a szükséges mellékhelyiségek alkották a bérleményüket. A tetemes fenntartási költségek miatt a kör termeit más szervezetek rendezvényeire is kiadták. Tíz év múltán, 1882 körül már anyagi gondjaik voltak. Csökkent az estélyeik látogatottsága, egyre kevesebben vették igénybe az időközben létrehozott olvasó- és játéktermeiket. A kör tisztségviselői ezt arra vezették vissza, hogy „...a német színi-előadások megszűntével és a magyarosodás általános haladásával a kör német elemei, rendszeresen a katonatisztek és ezek női hozzátartozói, a katonai hivatalnokok és a polgárságnak is a németebb része már nem érezte jól magát a körben, mint azelőtt és lassan-lassan elmaradt (...)”. 1887/88-ban anyagi okok miatt beszüntették a színházi esteket, a bálokat. Egy év múltán a magyar nyelvet nem beszélők teljesen kiváltak, a kör tagsága cca. 200 főre csökkent. 1892-ben ismét változott az alapszabályuk, és a nevük Budai Polgári Körre módosul. Székhelyüket a vízivárosi Fő utca 10be, a Jégverem utca sarki házba teszik át. Az egyesület ismét sikeres táncestélyeket, társasvacsorákat, borgazdai estélyeket rendezett. 1894-ben belépett a körbe Lukács Béla, az akkori kereskedelemügyi miniszter is. Egyesületként érdekeltté váltak a fővárosi törvényhatósági bizottsági választáson, nagy ellenfelük a főként kereskedőket és iparosokat tömörítő „II. kerületi polgári kör” volt. Főként a Budai Vigadó közeli fölépítésének reményében a két egymással vetélkedő II. kerületi polgári szervezet 1896-ban egyesült. A fúzió után a Budai Polgári Kör nevét és alapszabályát megtartva működtek tovább. Könyvtárukban 14 magyar és 3 német nyelvű újságot, 17 folyóiratot (szépirodalmi, tudományos, élclap stb.) járatnak. A kör ekkor már joggal hivatkozhatott arra, hogy a II. kerületi polgárság legfontosabb kulturális szervezete, s mint ilyen, jogosan kérheti az épülő Budai Vigadó helyiségei egy részének használatát. A II. kerületi Népkönyvtárat 1891-ben alapították a „...magyarosodás és a közművelődés fejlesztésén felül a tudományos érdekek kielégítésére(...)”. A hazafias megközelítés sikert aratott, jelentős cégek, egyesületek, bankok képviseltették magukat alapításakor. A 40 alapító tagból 30-nak ismert a foglalkozása: 4 kisiparos, 12 alkalmazott, 14 tehetősebb polgár (gyáros, ügyvéd, tisztviselő stb.). A Toldy Ferenc utcai elemi iskola egyik termét kapják meg könyvtáruk céljaira – működésüket 1892 szeptemberében kezdték meg. Három év múlva a szeptemberi közgyűlésükön nevet változtattak és Budai Könyvtár néven működtek tovább.

„műfajú” műsoros esten vehetett részt a vendégsereg: szavalatok, felolvasások, színielőadás-részletek és zenei események váltogatták ezeken egymást. Az utóbbiak széles skálán mozoghattak: a házi zenéléseken összeszokott amatőr csoporttól a professzionális hangversenyekig bezárólag. Ennek megfelelően a fellépő előadóik ismertebb, helyi zeneszerető polgárok vagy hivatásukat magas szinten gyakorló, híres művészek lehettek. Voltak azonban tiszta profilú, komolyzenei hangversenyek is. A korszak kulturális programjai – bármilyenek is voltak azok – legtöbbször reggelig tartó bállal, azaz táncmulatsággal zárultak. Ez rögtön felvetette a bálokon éjszakázó több száz ember ellátásának kérdését – a Budai Vigadóba egy éttermet is tervezni kellett, lehetőleg a bálteremmel egy szinten. Az emeleti, nagyrendezvényeket kiszolgáló étterem és a Budai Polgári Kör termei mellett a Budai Vigadóba egy utcai kiszolgálást ellátó nagyvendéglőt, egy kávéházat és néhány bérlakást is terveztek. Reményeik szerint ezektől a bérleményektől várták, hogy kitermelik majd a fővárosnak a ház fenntartási költségeinek nagy részét. A kiegyezést követő gazdasági fellendülés ellenére sem áldozott volna azonban a fővárosi vezetés egy budai művelődési központ létrehozására, ha a budai civil szervezetek, főként a Budai Polgári Kör, kisebb mértékben a Budai Könyvtár Egyesület, tagjaik és kapcsolataik révén nem szorgalmazták volna folyamatosan megvalósítását. A budai egyesületek lobbizása Buda polgári elitjének egyik jellegzetes egyesülete volt a Budai Polgári Kör, amely az 1890-es évek közepén második fénykorát érte. 1872-ben alakították meg, akkor még Budai Polgári Társaskör néven. Egyesületük a két budai kerület Deákpárti polgárait tömörítette. Tisztségviselőiket a Magyar Tudományos Akadémia két tagja, Hunfalvy János és Darányi Ignác személye jól szemlélteti. Mindketten jelentős szerepet töltöttek be az egyesület életében, az egyesület örökös tiszteletbeli elnökei is voltak – igaz, egymást követve: Hunfalvy 1888-tól, Darányi 1897-től. Hunfalvy János, a későbbi neves földrajztudós, 28 évesen a szabadságharc aktív részvevője volt, amiért a börtönt is megjárta. Később folyóirat-szerkesztőként, majd a budai politechnikum földrajz, történelem és statisztika szakos tanáraként dolgozott. Már 1858-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja – sok könyve közül az egyik, az 1859-ben kiadott Budapest és környéke, ma ismét könnyen hozzáférhető, mivel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 100 éves alapítása emlékére, reprint formában kiadta. Az akadémiára Hunfalvyval egy évben vették fel Arany Jánost, Gyulai Pált, Jókai Mórt, Lónyay Menyhértet, Ipolyi Arnoldot stb. Hunfalvyval 1872-ben a pesti tudományegyetem földrajz tanszékének első tanáraként találkozhatunk. Darányi Ignác a századforduló ismert politikusa volt, már 1876-ban a Budai Polgári Társaskör jegyzője. Szintén jogot végzett, majd ügyvédként dolgozott. Politikai pályájára 1881ben lépett, amikor országgyűlési képviselővé választották, 1895-ben már a magyar képviselőház alelnöke. A Budai Vigadó létrejötte szempontjából fontos időpont ez! Darányi 1895. és 1903. között az ország földművelésügyi minisztere – a Budai Polgári Kör kinevezése tiszteletére 1896-ban díszvacsorát adott, amelyen városbíró, volt kereskedelemügyi miniszter, a Ganz gyár gépészmérnöke, politikusok és művészek stb. egyaránt részt vettek. Az egyesület befolyását erősítette, hogy alapításától kezdve haladó polgári hagyományokat követett és tevőlegesen támo-

10

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Érdemes betekinteni a Budai Vigadó közművelődési tevékenységéhez vendéglátó-ipari hátteret adó kávéház és vendéglő múltjába, mivel az elválaszthatatlan volt a Budai Vigadó mindennapi életétől. Az első „kávés”, Bauer Ignácz. 1899 szeptemberének utolsó napjaiban kapta meg a jogot a Corvin téri főbejárattól jobbra eső kávéház üzemeltetésére. Ez magában foglalt a Fő utcai részen egy 14 x 14 méter alapterületű, 6 méter magas kávéházi nagytermet, az ide nyíló két, 8,5 x 6,5 és 14 x 6,5 méteres termet, a hozzá kapcsolódó kiszolgáló tereket (söntés, konyha, előkészítő, raktár és egyéb helyiségek, valamint egy háromszobás lakás). A kávéház belső termeit 8 gázcsillár világította meg, a Corvin tér felőli részén napellenző ponyva adott árnyékot a vendégeknek, akiknek „távbeszélgetéseit” egy kárpitozott szekrényű telefon is segítette. Az első vendéglős, Wild József, 1899. november 1-jétől évi 2500 forint bérleti díjat fizetett a Corvin tér felől nyíló nagy vendéglői helyiségért, a vendégszobáért, söntésért, tálalóért, a hideg és meleg konyháért, a mosókonyháért, az éléskamra, a bor- és sörpince bérletéért. Személyzete szállásának még egy kétablakos (értsd kétszobás) alagsori szobát, saját és családja szükségleteire egy háromablakos (azaz háromszobás) lakást is használhatott. Bérleti díját negyedéves részletekben (november, február, május és augusztus 1-jén), a vízmérőóra szerinti aktuális vízdíjjal együtt volt köteles fizetni. A vendéglő tárgyi eszközeit (csillárok, fogasok, tűzhely, mosogató stb.) leltár alapján vehette át. A főváros kezelésében lévő I. emeleti vigalmi helyiségekben és az emeleti étteremben bálok, mulatságok és egyéb társas összejövetelek idején köteles volt egyeztetett áron a vendégeket kiszolgálni, használhatta az emeleti konyhát, azonban a vigalmi helyiségek bérleti díjából, de még a ruhatár jövedelméből sem részesülhetett. Ráadásként fizethette a fűtési és világítási költségeket. Amikor az I. emeleti vigalmi rész nem volt bérbe adva, akkor az ezeket kezelő II. kerületi elöljáróság hozzájárulásával a társas összejövetelek, bankettek, esküvők stb. vendégeit kiszolgálhatták. Természetesen a fűtés, a világítás és a takarítás költségei ekkor már a vendéglőt terhelték. A vendéglős havi díjat fizetett a ház gépészének, aki egyben a házfelügyelői feladatokat is ellátta. Kötelezték egyúttal a vendéglőst a földszinti étteremben jó zene és magyar nyelvű étlap biztosítására. Az igazi nagy terhét az adók jelentették. A vendéglő üzemeléséhez kapcsolódó minden jövedelmi, kereseti, italmérési, fogyasztási adót és díjakat, illetékeket a vendéglős fizette. A fővárosi közgyűlés, pénzügyi és gazdasági bizottmánya javaslatát elfogadva, az I. emeleti elegáns termek és a kapcsolódó ruhatár kezelését a II. kerületi elöljáróság hatáskörébe utalta. A Budai Vigadó létrehozása a fővárosnak több mint egymillió koronába került. Működésének 1899. évi szabályozása – a személyi változásokat nem tekintve – fél évszázadig, lényegében változatlanul meghatározta az intézmény működését.

Mintegy ötezer kötetes könyvállományukat szak- és népkönyvtárra bontották. A könyvtártagok számára táncmulatságokat szerveztek, a krisztinavárosi színházban látogatási kedvezményt nyertek, évkönyvet adtak ki stb. Kezdeményezték egy budai múzeum megalapítását is – ez sokban segítette a Fővárosi Múzeum, a mai Budapesti Történeti Múzeum elődjének létrehozását. 1896-tól kiadták a Budai Könyvtár Közlönyt, így juttatván el az egyesületi híreket tagságukhoz. Munkájuknak jó sajtóvisszhangja lett, amely tovább növelte eredményességüket. A hivatalos elismerés sem késett sokáig – 1898-ban a vallás- és közoktatási miniszter 150 forint éves segélyt határozott meg számukra, megteremtve az egyesület első rendszeres éves bevételét. Amikor a főváros közgyűlése 1894-ben határozatot hozott a Budai Vigadó fölépítéséről, a Budai Könyvtár Egyesület is elkezdte küzdelmét, hogy ott helyet kaphasson. A folyamatosan egyre nagyobb publicitást nyert tevékenységük során mindig hangoztatták, hogy a könyvtárhelyiség nem alkalmas megnőtt feladataik ellátására. Már az 1895. évi jelentésükben kiemelik, hogy az adakozások és a komoly összegű vásárlások során könyvállományuk annyira megnőtt, hogy köteteik egy részét nyitott szekrényekben, folyosókon kell tárolniuk. Székesfővárosi elképzelések Amíg a két civil szervezet mindent megtett, hogy a Budai Vigadó falai közé kerüljön, addig a fővárosi közgyűlés az épület gazdaságos – azaz számukra bevételt is termelő – működtetésének kereteivel foglalkozott. Elsőként is kijelölték a közvetlen felügyeletet ellátó intézményt. Ezt a feladatot a II. kerületi elöljáróság – a székesfőváros kerületi végrehajtó szervezete – kapta meg. Az 1899. január 18-ai fővárosi közgyűlés „...a Corvin-téri vigadó épület bolt- és lakhelyiségeinek minimális bérét megállapította...”. Egy hónapra rá, február 15-ei ülésükön elfogadták a Budai Vigadó meghatározott helyiségeinek a Budai Polgári Kör általi bérlési feltételeit. A kör az I. emeleten, a Fazekas (ma Szabó Dezső) térre néző 302 négyzetméter és az udvarra néző 246 négyzetméter kiterjedésű helyiségeket 1899. november 1-jétől évi 3000 forintért, hat évre vehette bérbe. Kiegészítésként a Corvin tér/Fazekas tér sarki kisebb termet a kör ingyenesen, minden második szombaton, farsang idején minden héten egy napon (szombat kivételével) használhatta. A főváros kikötötte azonban, hogy a fűtés, világítás és takarítás költségeit megtérítik és mindenféle főzést megtiltott a kör helyiségeiben, a Budai Vigadóba tervezett kávéház és étterem érdekében. A kör nyilvánosan látogatható helyiségeit (egy társalgó, egy olvasó és három játékterem) külön lépcsőházból lehetett elérni. Áprilisban kiderült, hogy a vigadóbeli lakások bérlésére nincs jelentkező, ezért a bérleti díjakat lejjebb szállították. Májusban a II. kerületi Donáth (ma Donáti) utca 46-ban, a Török házban működő budai anyakönyvi hivatalnak utalták ki a Budai Vigadó II. emeleti két és fél lakás hat szobáját. Az I-III. kerületek anyakönyvi hivatala hosszú időre megtalálta itt a helyét – a források szerint 1937-re már csak a II. Kerületi Állami Anyakönyvi Hivatal maradt itt. Októberben a Budai Könyvtár Egyesület vezetése is fellélegezhetett – a Budai Vigadónak az Iskola utca és a Corvin tér sarkán lévő II. emeleti, két utcai szobából álló helyiségét november 1jétől hároméves időtartamra, nyilvános közkönyvtár céljára, ingyenes használatra kapták meg. A II. emeletre a Budai Polgári Körnél már említett külön lépcsőház vezetett. Itt végül is a könyvtár, az anyakönyvi hivatal és négy magánlakás „működött”.

A Budai Vigadó fénykora Hamar ismertté és népszerűvé vált a Budai Vigadó. Központjává lett Buda kulturális és társadalmi életének, amit főként többfunkciós kialakításának köszönhetett. Ezek teremtették meg a lehetőséget, hogy a kisiparosoktól az arisztokráciáig minden társadalmi réteg megfordulhasson itt – igaz nem egy időben és egy helyen. A klubszerűen működő Budai Polgári Kör, a nyilvános könyvtár és az anyakönyvi hivatal, az étterem és a kávéház, valamint a kulturális célokra használt vigalmi he-

11

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A Fővárosi Könyvtár (ma Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár) igazgatója, Szabó Ervin már 1912-ben szerette volna integrálni ezt a budai vetélytársat a fővárosi szervezetbe. Nagy gondot fordított a központi könyvtár és a hálózat viszonyára. Elképzelése szerint a központi könyvtárnak a tudományos munkát és a kutatást, a hálózati könyvtáraknak az ismeretterjesztést, szórakoztatást kellett szolgálniuk. (Ez igazán napjainkban vált valóra, az 1998–2001. között lezajlott központi könyvtár rekonstrukciójával.) 1919-ben a Közoktatásügyi Népbiztosság rendelete alapján a megszüntetett egyesületek vagyona állami tulajdonba került, köztük a Budai Könyvtár Egyesület könyvtára is. Szabó Ervin már nem érte meg, midőn a nevét viselő fővárosi könyvtár 1919 júniusában megnyitotta 6. számú fiókkönyvtárát a Budai Könyvtár Egyesület Budai Vigadóbeli termeiben. Az új könyvtár szakmai szempontból jobb feltételekkel fogadta a budai olvasókat, viszont létrehozásával egy valaha öntevékeny és fejlődő civil szervezet továbbélésének lehetősége szűnt meg véglegesen. A Tanácsköztársaság utáni időszakban a jogutód egyesület(ek) már nem tudták és nem is akarták visszaállítani az egyesületi könyvtárat, a főváros könyvtára pedig szakmai szempontokra történő sűrű hivatkozással erősítette meg pozícióját. A vendéglőt 1901. augusztusától Wittreich János, 1904-ben Kubanek Vencel vendéglős vette át, éves bérleti díja 3000 korona volt. 1912-ben Kubanek már a kedvezőtlen üzletmenetre panaszkodott. Megítélése szerint a vendéglő rossz fekvését a téli rendezvények sem kompenzálták, ezért a bérleti díj változatlanul hagyását kérte. (A Corvin téri Budai Vigadóba gyalog vagy lovaskocsin lehetett eljutni. Közel volt hozzá – egy 1907. évi térkép tanúsága szerint – a Margit rakparton (ma Bem rakpart) közlekedő villamos megállója és a helyi gőzös Szilágyi Dezső téri állomása. A menetrend szerinti gőzhajó legközelebbi megállója a pesti oldalon, a Magyar Tudományos Akadémia székháza előtt volt.) Betegsége miatt a Budai Vigadó vendéglőjét gyakorlatilag 1919 februárjában átadta Szmrecsányi Lászlónak, aki az itteni felszerelést is megvásárolta. Az új bérlő egy hadirokkant főhadnagy volt, aki anyjával és nővérével közös háztartásban, rendezett viszonyok között élt. Egy év múltán Szmrecsányi a fővárostól Jäger Ignác vendéglős társbérlőként történő elfogadását kérte. Ennek jóváhagyása után néhány nappal „...tekintélyes adósságok hátrahagyása mellett (...) ismeretlen helyre távozott....” A vendéglőt vezető Jäger 1921-ben már egyedüli bérlőként történő elismerését kérte a fővárostól, amit a körülményekre tekintettel, 5000 korona éves bérleti díj ellenében, meg is kapott. Az új vezető régi szakember volt, korábban nyolc évig vezette a II. kerületi Hattyú utca 14. szám alatti nagyvendéglőt. Új vendéglőjének bérleti díja lépést tartott a változásokkal, 1922-ben Jäger Ignác már 40 000 korona, 1925-ben 3000 aranykorona éves bérleti díjat fizetett. Működésével, az étterem színvonalával a Budai Vigadóba látogatók azonban egyáltalán nem voltak elégedettek, ami a vendéglősnek jelentős anyagi veszteséget okozott – a főváros nem egyezett bele, hogy később átadja másnak a vendéglőt, hanem a bérleti idő lejárása után szerződésének meg nem hosszabbításával tartotta sakkban. Feltehetően sokat kellett tennie azért, hogy visszavonulását a fővárosi közgyűlésen „közóhaj”-nak minősítsék. Ezt követően már hiányosak az iratok. Az utolsó két anyag szerint Schürmacher Ignác ellen a Székesfőváros Ásványvíz Üzeme 1927. elején panaszt nyújtott be, miszerint a Budai Vigadó vendéglőse ásványvizet használ és a szerződése ellenére

lyiségek szerteágazó működése és látogatóik társadalmi összetételének sokszínűsége tette ezt lehetővé. A helyi sajtó hasábjain ritkán, főként a hír értékű eseményekkel jelent meg a Budai Vigadó működése. Rövidhírként olvashatunk róla 1905-ben, mint a fővárosi választások II. kerületi helyiségéről. Már többmondatos híranyagként jelentek meg 1913-ban a báli tudósítások. Így olvashatunk a Budai Polgári Kör jótékonysági báljáról, Buda vendéglőseinek és szállodatulajdonosainak báljáról, az Állami Törvényhatósági Altisztek és Szolgák Országos Szövetségének az özvegyek és árvák javára szervezett jótékonysági táncmulatságáról stb. A már Budapesti Könyvtár Egyesület néven működő szervezet központi könyvtárának nyitva tartása „... a budai Vigadóban minden nap du. 3–8 óráig...”, vagy az egyesület közgyűléseinek megrendezése szintén rendszeresen megjelent a Budai Hírlapban. Hasonlóképpen szerezhetünk tudomást a Budai Zeneakadémiának a december közepén, a Budai Vigadó dísztermében, Clauser Ignác zeneigazgató által szervezett I. egyesületi hangversenyéről. Ősztől tavaszig, szinte minden hétvégén, a Budai Vigadó I. emeleti vigalmi helyiségeiben valamely civil szervezet kulturális rendezvénnyel egybekötött bálját rendezték meg. A háborúban hallgatnak a múzsák – 1916-ban a Budai napló is csupán a II. kerületi munkapárt üléséről, majd társas vacsorájáról tudósított. A Budai Vigadó nagytermét előszeretettel bérelték ki a politikai pártok, főként a kormányzathoz közel állók – ezt a korabeli plakátok is megőrizték számunkra: A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja alakuló közgyűlésén, 1919. december 4-én az I. kerület országgyűlési képviselőjelöltje, Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter ismertette programját, de jelezték Huszár Károly miniszterelnök, Bleyer Jakab miniszter, Pekár Gyula és Oláh Dániel volt miniszterek részvételét is. Pártjuk I. kerületi választókerületének elnöksége március 16-ára már Slachta Margit jelöltjük meghallgatására hívta ide női szavazóit. Ezen a politikai gyűlésen Turi Béla országgyűlési képviselő, a Nemzeti Újság szerkesztője felszólalását is beharangozták. A Gazdaságpolitikai Párt 1922. május 19-én szintén a Budai Vigadó nagytermében tartotta meg nagygyűlését, amelynek plakátján dr. Gratz Gusztáv volt pénzügyminiszter és Szávay Gyula, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára stb. beszédjét jelezték. A Budai Vigadó folyamatos kihasználtsága miatt 1923-ban a fővárosi közgyűlés „...a budai Vigadó helyiségeiben múlhatatlanul szükséges helyreállítási munkálatok...” első ütemére januárban 327 ezer koronát, júniusban már közel 16 millió koronát szavazott meg. A később is több ízben végzett rekonstrukciók után napjainkra a főfalak, a lépcsőház és az oszlopcsarnok őrizte meg eredeti állapotát. A polgári kezdeményezéssel létrehozott könyvtár a Budai Vigadóban rövid ideig tartó virágzásnak indult. 1901-ben már 14 744 „feldolgozott” kötet alkotta állományukat. Három év múlva a Pálffy téri és Nyúl utcai laktanyában fiókkönyvtárakat hoztak létre. 1905-ben kórházi könyvtár, 1908-ban a krisztinavárosi népkönyvtár kezdte meg működését – a Budai Könyvtár Egyesület kihelyezett részlegeként. A könyvtári tagok száma később viszont csökkent, a kezdeti 200 főről alig 100 főre. 1910-ben a kölcsönzött könyvek számát tekintve még elsők a fővárosi könyvtárak között, az első világháború viszont szinte felszámolja őket. 1916-ban még minisztériumi segélyhez folyamodtak, 1918-ban az egyesület lecsökkent tagsága beolvadt a budai Polgári Lövészegyletbe.

12

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN színen látszólag minden rendben ment, de a Budai Vigadó bérlői másképpen látták a helyzetet. A Budai Polgári Kör számára a gazdasági válság súlyos anyagi nehézségeket eredményezett. 1931-ben 2000 korona, 1932ben 4369 korona bérletidíj-hátralékuk volt. Az egyesület ügyvezető igazgatója, Fekete Géza 1934 októberében már 5269 pengő hátralék fizetésére kért halasztást a Budai Vigadó gondnokától, dr. Sándor Dénestől, miközben jelezte, hogy a szervezet rendelkezésére álló 125 pengőt (!) teljes egészében befizették. Indoklása szerint a kör „...tagjai legnagyobbrészt köztisztviselők, akik nemcsak Buda, hanem egész Budapest társadalmi életében mindeddig vezető szerepet játszottak, a tisztviselői fizetések csökkentésével azonban nehéz helyzetbe kerültek, mert tagdíjukat csak a legnagyobb nehézségek árán tudják fizetni...”. Kérték bérleti díjuk csökkentését, és felajánlották lemondásukat több, általuk használt teremről. Díjhátralékuk miatt Budapest székesfőváros tiszti ügyészsége pert indított ellenük, amit 1935-től szüneteltettek. 1935-ben a kör használta az I. emeleti társalgót, a biliárdtermet, és a kör altisztjének földszinti kétszobás, konyhás lakását a főváros visszavette, egyidejűleg a bérleti díjúkat évi 3600 pengőről 2000-re szállította le. Ezáltal a Budai Vigadóban szinte felére csökkent az egyesület által használható terület. Mivel a szervezet tartozása évről évre újratermelődött (pl. 1935 – 3444 pengő, 1937 – 1392 pengő...), a tiszti ügyészség is újra meg újra utasítást kért a pereljárás folytatásáról vagy megszüntetéséről. Végül a per a három év lejártával, 1939-ben magától szűnt meg. Az ingatlantulajdonossal szembeni gondjaikat rendszeresen újratermelődő bérhátralékuk okozta, amit a székesfőváros számszéki vizsgálatai – egészen a Budai Vigadó kulturális tevékenységének megszűnéséig – rendszeresen megállapítottak. Az egyesület, pénzügyi nehézségei miatt, csak 1941ben tudta leadott helységeinek egy részét újra kibérelni. Ebben az évben választották meg a Budai Polgári Kör elnöki tisztségére dr. Donáth Györgyöt, a Magyar Élet Pártja (a kormányzópárt) székesfővárosi szervezete elnökhelyettesét. 1943-ban a körnek már a három és félezer pengőre emelkedett adóssága miatt a főváros XI. ügyosztálya dr. Donáth György országgyűlési képviselőt közvetlenül kereste meg: „...kérlek, légy szíves odahatni, hogy a nekünk már igen kellemetlen és kényes ügy végleges rendezést nyerjen s a Kör hátralékát nagyobb összegű részletek befizetésével mielőbb egyenlítse ki...”. A Budai Vigadónak egyéb bérlői is voltak, melyek lakossági szolgáltatásokat kínáltak (borbély, cipész, fogorvos). Az egyik üzlethelyiségében több évtizedig működött borbély- és fodrászüzlet bérlője, Kabakovits György 1936-ban már 2000 pengő bérhátralékot görgetett maga előtt. Halála után özvegye vitte tovább az üzletet, hasonló „eredménnyel”. Pár év múlva – amikor az özvegy követte elhunyt férjét – fiuk, Kabakovics Rezső, halála után fiatal özvegye vette át a vállalkozást. 1942 júliusában a főváros megunta folyamatos és jelentős nagyságú tartozását: a bérleti viszonyt felbontották, az üzlet berendezési tárgyait árverésen értékesítették. Az árverés után még mindig maradt kétezer korona tartozás, amit azonban nem sikerült behajtani, mivel az özvegy teljesen vagyontalan és jövedelem nélküli volt. A vigadóbeli vendéglőt és kávéházat egyaránt, 1929-től működtető új bérlő, Kass Béla 10 000 pengő éves bérleti díjat vállalt. Pecsétjén a „Grand Caffe et Restaurant Budai Vigadó Nagykávéház és Étterem” felírat volt, jelezve ambiciózus törekvéseit, amelyhez komoly tőkebefektetés is párosult. A gazdasági csődöt azonban nem kerülhette el. 1932 októberében kérésére

sem hajlandó a tőlük származó Harmatvíz forgalmazására. Ugyanakkor Jäger Ignác vendéglősnek és Kass Béla kávésnak 1928. január 1-jével felmondtak, és a vendéglátóhelyek bérletét versenytárgyalás útján kívánták eldönteni. A kávéház forgalma a kezdeti prosperitás után visszaesett, ami folyamatosan cserélődő bérlőket eredményezett. Első bérlőjét, Bauer Ignáczot a bérleti szerződés 1906-os meghosszabbításakor korszerűsítésre és a halaszthatatlan javítások elvégzésére (a kávéház belső helyiségeiben és külső teraszán villamos ívlámpák felszerelésére, a napvédő ponyva kicserélésére, az elektromos szellőztetés és a telefonszekrény felújítására...) kötelezték. Előrehaladott kora és betegsége miatt 1910-ben a főváros jóváhagyásával eladta bérleti jogát egy fiatalembernek, Klos Lajos kávésnak. Az új bérlő már egy év múlva javasolta a kávéház teljes felújítását a szomszédban megnyitott Batthyány kávéház miatt. Nem sokáig lehetett azonban a Budai Vigadó kávéházának vezetője. Felesége váratlan megbetegedése után egyedül nem tudta a kávéházat irányítani (éjjel-nappali üzem). A horvátországi Crikvenicába költöztek, a kávéház bérleti jogát pedig 1913-ban átadta Glauber Márknak. A nős, hatvanéves új bérlőnek előzetes szakmai tapasztalatai nem igazán voltak. Egy év múlva, 1915 szeptemberében meghalt, de felesége 1919 novemberéig vezette a kávéházat. Glauber Márk örököseitől Hajnal Béla vette át a gondokat. Az ambiciózus, 45 éves férfi 1923-ig vezette a kávéházat. 1924-ben az Esztergomvidéki Gazdasági és Kereskedelmi Rt., majd 1927 februárjában Kass Béla kávés vette át a bérleti jogot, aki a kávéház belső berendezését 1929-ben teljesen lecserélte. Válságos évtized A gazdasági válság végén, 1933 elején már a farsang eseményeiről (a Budapesti II. kerületi Általános Közjótékonysági Egyesület jótékonysági bálja, a Sycambria álarcos jelmezestje...), a Budai Polgári Kör borgazda estjeiről olvashatunk a helyi sajtóban. De a Budai Vigadóban tartotta „társasestjét” a Frontharcos Szövetség is. Hogy milyen volt egy ilyen rendezvény? Ezen például félezren vettek részt – a Budai Vigadó nagytermében az Elektromos Művek dalárdája adott hangversenyt, verseket mondtak, gordonkaművész és operaénekes lépett fel... Tudomást szerezhetünk a Budai Polgári Kör közgyűléséről és az azt követő „társasvacsoráról”. Az utóbbi nem csupán a kulináris élvezeteket szolgálta – közérdekű témaként a városházi helyzetről számolt be ekkor a legfontosabb helyi újság, a Budai Napló főszerkesztője. Direkt politikai esemény volt viszont „a béke ünnepén”: november 25-én másfélezernél is többen jöttek el a budai rész országgyűlési képviselője, Kozma Jenő dr. névnapi köszöntőjére. Az 1933-as utolsó vigadóbeli tudósítás a Dunántúli Közművelődési Egyesület közgyűléséről adott hírt, melyet a Budai Polgári Kör nagytermében tartottak. Az utolsó békeévünkben, 1940 tavaszán a Pénteki Borgazdák Társaságának összejövetelei voltak hírértékűek. Ezek szervezése Kozma György nevéhez kapcsolódott, aki a rendezvény előadóinak kiválasztásakor közéleti és társadalmi szempontokat vett figyelembe. A Budai Vigadóban tartott összejövetelek vendége volt például Multi Guido dr., olasz egyetemi tanár, vagy Péter Miklós dr. Az utóbbi A pesti régi városháza címmel a város közigazgatásának történetéről adott áttekintést. Az ezt követő napon viszont már a II. kerületi Leventeegyesület rendezett előadást, melynek teljes bevételét az árvízkárosultak megsegítésére ajánlották fel. A sajtóközlemények alapján a fel-

13

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN összekötött térben kapott helyet a dolgozószoba és attól külön fallal leválasztva, közvetlen utcai bejárattal az ifjúsági kölcsönző részleg. Ezen a helyen, a költöztetés után folyamatosan üzemelt a Budai Vigadóban működő nyilvános fiókkönyvtár. A Fővárosi Könyvtár 1942-es évkönyvéből nyitvatartási idejét is tudjuk: hétfőn, szerdán és pénteken 3 és ½7 óra között, kedd és csütörtök 10 és ½2 között, szombaton 10-12 között volt látogatható.

a földszinti vendéglő bérletét a székesfőváros visszavette. Kass Béla szerint a földszinti vendéglő – és így a Budai Vigadó is – nehezen közelíthető meg, termei sötétek és nyirkosak voltak. A gazdaságtalan működést a kis vendégforgalom következményének tekintette: a vendéglő átlagos napi bevétele 45-55 pengő közötti, míg a központi fűtés félnapi, a vendéglőre eső költsége 20 pengő volt. Ezért a vendéglőt nem tudta fűteni – írta indoklásában – és októbertől májusig zárva tartotta. Tetemes bérletidíj-hátraléka miatt polgári perek indultak ellene. Budapest polgármesteréhez, dr. Sípőcz Jenőhöz 1933-ban írt kérelme jól tükrözi nehézségeit: „A kávéházak és vendéglők százai mentek tönkre az utóbbi időben és pedig főleg azért, mert nem tudták a bérösszeget megfizetni. Abban az időben, midőn én a bérleti ajánlatomat megtettem, a kávéház és a vendéglő összforgalma átlagosan napi 300 pengő volt, azóta azonban ezen bevétel a napi 150 pengőt sem haladja meg átlagban...”. Ezeket a pereket 1934-ben egyezséggel zárta le, de ennek fejében a kávéháznak a Langel Károly és Fiai Bútorgyárában, 1929-ben általa megrendelt teljes berendezése és minden felszerelése a főváros tulajdona lett. A vendéglő megszűnt, a leadott termeket, helyiségeket korábbi üzemeltetője, a vendéglős Kass saját költségén volt kénytelen átalakítani, a II. emeletről leköltöző könyvtár igényeinek megfelelően. A szolgáltatás fenntartása miatt a kávéházhoz hozzácsatoltak egy termet, amelyet vendéglőnek alakítottak ki. A főbejárattól jobbra eső kávéházban ekkor 200 vendéget, kapcsolódó éttermében 80, teraszán szintén 80, emeleti söntésében 120 főt tudtak leültetni. Kass gondjai azonban nem szűntek meg az egyezséggel, bérleti idejének végéig visszavisszatérő gondot jelentettek számára a bérleti díjhátralékok. 1939-ben a választásoknak tulajdonítja, hogy „...a bankettek, társas vacsorák, esküvők és egyéb alkalmi rendezések teljesen elmaradtak....”. 1941-ben a háborús állapotok újabb kihívást hoztak. Amíg a válság utáni harmincas években a téli idény cca. 15-20 táncmulatsága jelentős pótbevételt eredményezett Kassnak, addig saját bevallása szerint 1940/41 telén már csupán két bált rendeztek. A szerződése meghosszabbításakor, 1941-ben a növekvő nehézségekkel indokolta a bérleti díja csökkentésének kérelmét: „...a mai rendkívüli gazdasági viszonyok mellett, amikor a nyersanyag beszerzés és az anyaghiány a normális üzletvezetést nemcsak, hogy megnehezíti ha nem lehetetlenné teszi, reális ajánlatot tenni nem lehet...”. A következő évben már osztozott vendéglátós társai sorsában és a fővárostól bérhátralékára fizetési halasztást kért: „...a báli idény a háborús viszonyok folytán teljesen megszűnt, minthogy nyersanyag nélkül állok...” A változások egyedüli nyertese a Fővárosi Könyvtár Budai Vigadóban működő fiókkönyvtára volt. Amikor a földszinti étterem megszűnt, Vogl Imre tánctanár jelentette be bérleti szándékát. Kérését elutasították, mivel a Budai Vigadó I. emeleti termében Andriska Károlyné tánctanárnő már évek óta táncórákat tartott. A Budai Vigadó gondnoka azonban ekkor javasolta, hogy a Fővárosi Könyvtár fiókkönyvtára kerüljön le oda, „...mert ezzel az intézkedéssel megszűnnének azok az immár tarthatatlan állapotok és épületrongálások, amelyek a könyvtárt látogató közönség és főleg az ifjúság okoz, leginkább az épület lépcsőházában.” Az áthelyezésről végül több asztalos árajánlatát is bekérve döntöttek. Szakipari munkát igényelt a II. emeleti beépített könyvállványok és korlátok, könyvszekrények, kölcsönző pult, íróasztalok, kartoték szekrények stb. lebontása és átszállítása. A földszinti étterem nagy saroktermében alakították ki az olvasóknak fenntartott helyet, a könyvespolcok, a raktár helyét. Az Iskola utca felé folytatódó, lépcsővel

A művelődési központ végnapjai A háború közeledtével a főváros vezetése helyet szorított a háborús intézményeknek. Ennek egyik jele az volt, amikor feltehetően 1941/1942-ben, az épület I. emeletének néhány szobájában az Élelmiszerjegy-Központ Elosztó Hivatala kezdett el működni. Végül a háború egyik áldozatává vált a Budai Vigadóban folytatott kulturális tevékenység egésze is. A honvédelmi miniszter a 4500./1943. M. E. számú rendeletével létrehozott Országos Hadigondozó Hatóság központi irodái számára az 1939. évi II. tc. 105. §-a és 124. §-a alapján, honvédelmi célból, ideiglenes használatra az épület egészét igénybe vette, a Budai Vigadóban lévő bérlakások és a II. emeleten működő II. Kerületi Állami Anyakönyvi Hivatal helyiségei kivételével. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1943. december 17-ei közgyűlésén jóváhagyta az Országos Hadigondozó Hatóság központi irodáinak elhelyezését a Budai Vigadóban. A honvédelmi igénybevétel kiterjedt a Budai Polgári Kör összes helyiségére, az I. emeleti vigalmi termekre, a földszinti kávéházra és étteremre, az épület alagsorára és pincéjére – kivéve a bérlakásokhoz tartozó pincéket. A földszinten működő Fővárosi Könyvtár 6. számú fiókkönyvtárának a XI. kerületi Verpeléti út 9-ben bérelt helyet a főváros, az ÉlelmiszerjegyKözpont Elosztó Hivatal I. emeleti irodáinak a VI. kerületi Izabella utca 61. szám alatti elemi iskola épületében találtak helyet. 1944/1945-ben a Budai Vigadó épülete súlyosan megsérült. A helyreállítása utáni, ismert várospolitikai helyzetben már fel sem merülhetett a Budai Polgári Kör visszatérésének gondolata. A társadalmi szervezet székhelye a II. kerületi Batthyány tér 4ben volt nyilvántartva. Ide kézbesíthették ki az 1947-ben kiállított belügyminisztériumi leiratot, amely a kör feloszlatását rendelte el. Hogy mi lehetett az indok, azt csak sejteni lehet a sok egyforma fogalmazvány ismeretében: „Elrendelem hogy a tárgyban nevezett egyesületet az egyesületi nyilvántartásból törölje, mert a 20.165/1945. B. M. sz. rendelet alapján lefolytatott vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az egyesület (a település neve) városban nem működik és múltbeli működéséről sem tudnak.” Jobban járt a Fővárosi Könyvtár! Már 1948-ban feltűnt a Corvin tér 6. szám alatt a 20. számú fiókkönyvtára, amelyben olvasóterem és gyermekkönyvtár is volt. 1949-ben az I. kerületi Tanács 2. számú Szabó Ervin Könyvtára szintén „ismerős” cím alatt, a II. kerületi Szilágyi Dezső tér 5-ben várta látogatóit. A Budai Vigadó épületének későbbi használatát a Rákosikorszak kultúrpolitikai döntései határozták meg. A népi kultúra legjelentősebb szervezeteinek a Budai Vigadóba telepítése a pártvezetés részéről egyfajta fricska is volt, amit az osztályellenségnek, a polgárságnak szántak. 1951-ben Magyar Állami Népi Együttes és a szovjet „Népi Alkotások Házai” mintájára minisztertanácsi rendelettel alapított Népművészeti Intézet kapott itt helyet. Források és irodalom BFL IV. 1409 c. Budapest székesfőváros polgármesterének iratai Polgármesteri Ügyosztály Központi Irattára 1943. VI. 313/899

14

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN 1943. évben tartott közgyűlések jegyzőkönyveinek tárgy és névmutatója. Bp. 1943. Gátiné Pásztor Mária: A Budai Könyvtár Egyesület története 1891-1919. A FSZEK Évkönyv 1956/57. Bp. 1957. Geley József: A Budai Vigadó. Vasárnapi Újság. 1900. február 4. Jurányi Győző: A Budai Könyvtár Egyesület negyedik évkönyve. Bp. 1898. Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának a története 1945ig. Bp. 2005. Országos Hírlap. 1898. Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története. Bp. 1966. Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? 1870-1930 a Fővárosi Közmunkák Tanácsa története. Bp. 1931. Vasárnapi Újság. 1900.

BFL IV. 1409 k. Egyesületi nyilvántartások Buday József dr.: A Budai Polgári Kör huszonötéves története. Bp. 1897. Budai Hírlap. 1905. Budai Hírlap. 1913. Budai Könyvtár Közlönye. 1899. december 15. Budai Krónika. 1940. Budai Napló. 1933. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1899ben tartott közgyűlésének jegyzőkönyvei. Bp. 1899. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1901ben tartott közgyűlésének jegyzőkönyvei. Bp. 1901. Budapest Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága által az 1923. évben tartott közgyűlések jegyzőkönyvei. Bp. 1923. Budapest Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága által az

A Budai Vigadó 1901 körül – korabeli képeslap

A Budai Vigadó megnyitása (Képeslap – BTM Kiscelli Múzeum Fényképgyűjteménye)

A Budai Vigadó az ostrom után (1945 – BTM Kiscelli Múzeum Fényképgyűjteménye)

Politikai gyűlés plakátja (FSZEK Budapest Gyűjtemény)

15

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN DÉRY ATTILA – NAGY CSABA

A BUDAI VIGADÓ ÉPÜLETÉNEK FELÚJÍTÁSA 2006-2007. zások leglényesebbje az volt, hogy az ovális ablakokat befalazták. Mikor kibontották, akkor jöttünk rá, hogy ezek körablakok, tehát kompromisszum született az állótéglány és az ovális megoldás között. Ilyen és hasonló problémákkal kellett találkoznunk… Mi minden esetben igyekeztünk a meglévő adottságot, tehát a megvalósult épületet, és annak a formáit és részleteit figyelembe venni, illetve visszaállítani, valamint olyan esetekben, amikor ez problematikus volt, megkeresni az eredeti tervezői szándékot, és azt híven tolmácsolni, amennyiben ezt a lehetőségeink megengedték. Így tehát természetes volt, hogy a kibontott körablakokat nem módosítottuk, hanem mint elkészült végleges változatot tartottuk meg. Komoly kérdés volt a szobrok sorsa is… A szobrok 1945ben elpusztultak. De mivel a terveken kezdettől fogva láthatók voltak, látszott a tervezői szándék is, és ez nem is változott a különböző tervváltozatokon. Láthatók voltak a szobrok az elkészült épület fotóin is. A terveken a szobor-rajzok vázlatosak voltak. A fotók sem bizonyultak eléggé részletesnek, ami értető, hiszen első szándékkal senki nem fotózta az épület szobrait, hanem az épület fotóin szerepeltek a szobrok is – amelyek nagyítással nem váltak feltétlenül részletgazdagabbá. Azt persze tudtuk, hogy a szobrok mit ábrázolnak, milyen alakúak, milyen körvonalúak, milyen folthatásúak voltak. Ezek ismeretében – vagyis az eredeti tervezői szándékot megértve – igyekeztünk a szobrokat a lehető leghívebben helyreállítani. Probléma volt ebben az esetben a szobrok anyaga. Itt, az épület homlokzatán a felső szobrok eredetileg spiáterből készültek; ez egy ma már nem használatos, és nem is kedvelt ónöntvény. A maga korában ebből az olcsó, könnyű és nagyon sima felületű anyagból szobrokat és egyéb épületdíszeket készítettek, mert öntisztuló felületet adott és ráadásul könnyű volt. Ezzel szemben a spiáter-öntvények vigasztalan szürke színűek lettek, vagyis már újkorukban is olyan csúfak, mint amilyenné egy középület a nagyon szennyezett városi levegőben 25 év alatt válik. Ez a vigasztalan szürkeség önmagában sem volt vonzó, de emellett gondot jelentett az ón tartalmú anyagok szeszélyes tönkremenetele. Létezik ugyanis egy ónpestisnek nevezett jelenség, amely valójában egy ismeretlen okú, gyors, oxidációs folyamat, amely az ón tárgyakat kiállító múzeumokat éppen úgy kétségbe ejti, mint az építőket. Mindez együtt azt jelentette, hogy itt részben kivitelezési, részben esztétikai, részben gyakorlati szempontok miatt más anyagot kellett keresni. Felmerült a hasonló, de világosabb színű alumíniumszobor készítése; ezt azonban az alumínium karakteres világosszürke, kicsit ezüstszürkés jellege, nem igazán szép öregedése, valamint magas ára gátolta meg. A bronz a magas ár és az eredeti tervezői szándéktól kissé idegen karakter miatt sem jöhetett számításba. Kézenfekvő volt tehát, hogy ide mészkő szobrok kerüljenek. A kor építészeti gyakorlatában a mészkő a legtermészetesebb szoboranyag. Olyankor építettek helyette spiáter szobrot, amikor a költségvetés nem engedte meg a drágább mészkő használatát. Ez eléggé köztudott is volt. Voltak olyan esetek, ahol a korai mészkő elemeket később spiáterre, a korai spiáter elemeket később mészkőre cserélték. Tehát úgy gondoltuk, hogy nem idegen az épülettől, ha az egész épület tömegével és tömbjével ösz-

Déry Attila építész és művészettörténész: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szó esett már az épület tervezőjéről. De ejtsünk pár szót az épület építőjéről is! Az épületet eredetileg Hauszmann Sándor építőmester kivitelezte, aki a maga korában az egyik legnagyobb forgalmú kivitelező - vállalkozó volt. Sok nagy munkája ismeretes. Egyet feltétlenül érdemes itt is megemlíteni, az egykori Kúriát, a mai Néprajzi Múzeumot a Kossuth Lajos téren. Az épület vasszerkezetét a Schlick Vasöntöde és Gépgyár szállította. E cég korának egyik legjelentősebb, építőipari termékekkel is foglalkozó gépgyára volt. Az épület díszítő szobrait annak idején Mátrai Lajos alkotta, aki a millennium idején ismert és keresett díszítő szobrász volt. Talán leghíresebb vagy legismertebb művei – már amennyire díszítő szobrásznak ismert művéről lehet beszélni – a Parlamentben II. Géza, II. László és III. Ferdinánd szobrai. Mellette az épület egyéb díszeit egy, a maga korában ugyancsak foglalkoztatott, kifejezetten épületdíszítésre szakosodott szobrász, Vögerl Alajos alkotta, Schrödl Emillel együtt. Az utóbbi név ma már keveset mond. Beltagja volt a Macseko és Schrödl cégnek. E cégnév második fele az 1930-as évek végéig ismert volt a magyar építészetben, nem a tulajdonos neve, hanem egy építési anyag miatt, amelyet ők találtak ki. A macsekó főleg beltéri épületdíszítésre használt Sorel-cementes anyag volt. Úgy tudjuk, hogy Schrödl Emil főleg belső, Vögerl Alajos a külső díszeket készítette az épületen. A nagyterem a két végfalán eredetileg egy-egy nagy falfestmény is látható volt; Erik Pauli bécsi művész alkotott allegorikus képeket az évszakokról. E két képet már a második világháború előtt sem lehetett eredeti formájában látni. Valószínűleg nem bírták az idő és a városi levegő viszontagságait. Tönkrementek és sajnos jó minőségű fotó sem áll rendelkezésünkre róluk. Ami az épület helyreállítását illeti, látszólag egyszerű feladatunk volt. Egyfelől állt az épület, és megvolt az épület homlokzata – bár eredeti állapotának híján –, másfelől rendelkezésünkre álltak az eredeti tervek. Valójában a gond azzal kezdődött, hogy volt egy első tervváltozat; a tervezők pályaterve. Ezt követte egy újabb, mondhatni a kiviteli, tehát egy B változat, ami a pályatervhez képest kismértékben módosult. Nem a koncepció változott; az épület elrendezése, a középrizalittal, a körbe zárt udvarral, az előlépcső, az előcsarnok, a díszlépcső együttesével megmaradt, illetve minimális mértékben módosult csupán. Változtak azonban a homlokzat egyes részletei, elsősorban az eredeti pályaterv fekvő ovális alakú ablaksora. A B változat, vagyis a kiviteli terv állótéglány-alakú ablakokat mutatott. Valószínűleg az építtető nyomására egyszerűsített a tervező. Viszont tervezés közben valahogyan mégis csak sikerülhetett rábeszélni az építtetőket az ovális ablakra, mert készült egy ovális ablakos újabb alternatíva is; e megoldás tehát megmaradt „fejben” és megvolt a tervezői szándékban is. A későbbiek folyamán az épületen további változtatások is történtek, elsősorban a második világháború után. Átalakították a belsőket, közbenső födémet húztak be a földszint felett, egyszerűsítetten állították helyre a homlokzatot. A külső válto-

16

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Probléma volt még az épület portikusza fölött a két kandeláber. Az eredeti kandeláberek gázvilágításosak voltak, kellemes, tompa, kissé sárgás fényt adtak. Ezt néhány év után az üzemeltetők felcserélték az akkoriban szokásos elegánsabb és rezgő acélkék fényt adó ívfényre. Az ívfény nagyobb fényerőt biztosított, viszont az ilyen cserék a kandeláberek átépítését tették szükségessé. Golyvaként jelentkezett az eredeti szerkezeten az ívfény mechanikus szabályozó szerkezete. Néhány év után ez az ívfénydoboz is lekerült róla, és újabb módosítás után konvencionális, villanykörtés lámpás világítást építettek rá, ami világos sárgás fényt biztosított. Mi úgy gondoltuk, hogy az elpusztult kandeláberek helyébe azok hangulatát és körvonalát idéző, új kandelábereket építünk. Ebben az esetben nem akartunk dönteni, hogy melyik korábbi forma az, amelyik hiteles lenne, hiszen egyik sem volt sokáig az épületen. Ez az új kandeláber mind a három előző kandeláberformára utal, és egy, talán szükségtelenül és nem igazán hitelesen eklektizáló szerkezethez képest korunk építészeti elemeként tiszteleg a múlt előtt az épületen. Köszönöm a figyelmet és átadom a szót a kollégámnak. (Taps.)

szehangolt, világos mészkő elemeket raknánk rá. Ezek szükségképpen tömör elemek lettek volna, súlyuk az épület világháború és a szocialista építőipar rongálta szerkezetét túlságosan megterhelte volna. Kritikus volt az időjárásnak kitett helyre kerülő mészkő élettartama is. Végül a mészkőhöz látszatra nagyon hasonló, de olyan mesterséges anyagot választottunk, ami a természetes kőőrleményhez adagolt, térhálósított gyantaszerű anyaggal készül. Ez mészkőhatást kelt, ám tömörebb, hosszabb élettartamú, részlegesen öntisztuló, ráadásul belül üreges – tehát a mellvédszerkezeteket kevésbé terhelő – elemek alakíthatók ki belőle. Minimális egyszerűsítések vannak a fölső szobrokon, ahol figyelembe vettük a szobrok eredeti témáját, formáját, folthatását, viszont arra ügyeltünk, hogy a szobrok öntisztulók maradjanak, eső- és hótartó zugok nélkül. Gondot jelentett még a portikusz. Az eredeti portikusz poroszsüveg boltozattal – azaz acélgerendák közötti kis magasságú téglaboltozattal – készült. Ez a megoldás korunk építőipari eszköztárában nem szerepel. Mivel nem akartuk drágán és rossz minőségben előállíttatni egy egykori szerkezetet, inkább sík monolit vasbeton födémet alkalmaztunk. E megoldás korrekt és megbízhatóan működő vízelvezetés kialakítását tette lehetővé a teraszról.

Déry Attila előadása után megpróbálom röviden a jövőképet is fölvázolni. A homlokzattervezési megbízás ellenére foglalkozni kellett az épület teljes belső rekonstrukciójával, legalább koncepcionális szinten. A Corvin térre néző homlokzatot önmagában nem lehetett úgy visszaalakítani az eredeti állapotába, hogy ahol régen egy nagy belmagasságú kávézó volt egybefüggő terekkel, ott jelenleg a portálnak futó osztófödém és kis irodaterek vannak. Végig kellett gondolnunk a teljes rekonstrukció utáni funkciókat, és figyelembe kellett venni, hogy jelenleg csak kismértékű belső átrendezések lehetségesek. A funkcionális kérdéseken túl természetesen meg kellett felelni az olyan új igényeknek, és előírásoknak, melyek az építés korában még nem léteztek. Ilyen például az akadálymentesítés, a lifthasználat stb. Az épülettervezés során szokatlan, hogy először az épület homlokzatát kell helyreállítani nyílászáró cserékkel, szobrokkal együtt, és utána változtatjuk meg az ablakok, portálok mögött az épület belső elrendezését, bontjuk el az ablaknak futó falakat, födémeket.

Nagy Csaba építész

Az átalakítás előtti homlokzat Az épület belső fejlesztésének, a funkcionális igények kielégítéséből adódó területnövelésnek az egyik lehetősége a belső udvar lefedése. Jelentős középületek nyitott belső udvarainak üvegtetővel történő lefedésére mutatok be néhány megvalósult példát. Európa nagyvárosaiban, például a Louvre, a British Múzeum vagy a Reichstag esetében, az ittenihez hasonló kérdések jöttek elő, és az építtetők mindig olyan építészeti megoldást választottak, ahol nem egy, a soha nem volt régihez hasonló, hanem egy attól eltérő, jellegzetes megoldás készült. Ezek az üvegszerkezetek azóta a városok jelképévé váltak, kiállva az idő próbáját. Mi egy hasonló megoldásban gondolkoztunk. Az épület felújításánál az volt a filozófiánk, hogy a megmaradó és az eredeti állapotnak mind használatban, mind formailag megfelelő épületelemeket megpróbáltuk teljes korhűséggel és alázattal újraépíteni, nem változtatva rajtuk. Az új elemeket pedig a mai kor igényeinek és megoldásainak megfelelően javasoljuk megvalósítani.

Az átalakítás után

17

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A javasolt fejlesztési irányokat az alaprajzi vázlatokon mutatjuk be. Az előcsarnok, illetve a kávézó kapcsán már érintett földszinten kívül, a legfontosabb terület az első emeleti díszterem, amelyben az előadást tartjuk. Minden itt ülő érzi, hogy a korábban egységes díszterembe került emelt nézőtér, a színpad, az egyéb színháztechnikai kellékek miatt ez a tér már nem élvezhető mint díszterem. További problémát jelent, hogy a színpadi funkciók sincsenek jól megoldva. A Hagyományok Házával illetve a színpadtechnológus tervezőkkel olyan többfunkciós elképzeléseken gondolkoztunk, amikor a tér is visszaalakítható díszteremmé, ugyanakkor a színpadi előadásoknak a jelenleginél jobb keretként szolgál.

A területbővítés egyik lehetséges helyszíne a tetőtér. A beépítését a meglévő kontúron belüli területeken képzeltük el, de még ehhez is szükség van a rendezési terv módosítására. A fenti nagy belső átrendezés első lépcsőfoka az előcsarnokban elhelyezett szoborszerű, információs pult és terminál. Az épülettől jól elkülöníthető mai forma a fenti koncepciót megjelenítendő. A homlokzat-felújítás tervezői számára nagy élményt jelentett, hogy az épület előtt sétálók spontán megnyilatkozásaiból érezhető volt az öröm, hogy a régi szürke épület helyett egy ragyogó, díszes palota jött létre a Corvin téren. A nagyon jó színvonalú homlokzat-felújításért elsősorban Perjés Tamásnak kell köszönetet mondani, aki szakmai tudásával, a kivitelezés ellenőrzésével, levezénylésével oroszlánrészt vállalt abban, hogy az épület hosszú ideig ilyen állapotban maradhasson. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

A további szinteken az elsődleges cél az volt, hogy a jelenleg felaprózott kis irodaterületek helyett, ahol lehet, és a funkció is megkívánja, elbontsuk a válaszfalakat és az álmennyezeteket, hogy vissza tudjuk alakítani az eredeti állapot szerinti nagy belmagasságú termeket.

Földiák András: Nemcsak az előadást köszönjük szépen, hanem természetesen a munkát is. Az itt előadást tartóknak és Perjés Tamásnak, mindazoknak, akik még rajtuk kívül is közreműködtek abban a nagy munkában, ami az elmúlt jó másfél évben zajlott.1

Az újonnan készült szobrok

közöljük. A Magyar Művelődési Intézet történetének fő vonalai – Földiák András előadása – helyett, melyre a konferencia során idő hiányában nem került sor – a Szín 1/2-es (1996.) számából ajánljuk olvasóink figyelmébe Földiák András A Magyar Művelődési Intézet ötven évének öt korszakáról c. összeállítását (2-7. oldal).

1

A konferencia második részének előadásai csak részben hangzottak el, illetve elmaradtak, ezeket a továbbiakban teljes terjedelmükben

18

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN SEBŐ FERENC

A NÉPMŰVÉSZETI INTÉZETTŐL A HAGYOMÁNYOK HÁZÁIG változtatni, mint azt, hogy gyűjteni olyan népdalokat, amibe már benne van a szocializmus. [Lontai:]Voltak ilyen népdalok? [Széll:] Voltak. De aztán kiderült, hogy azt a gyűjtő találta ki.”

Bartók és Kodály már az I. világháború előtt arra törekedett, hogy a magyar népzenét zenei életünk alapjába beépítse; ehhez az 1930-as évek elejétől kezdve a népi táncmozgalom is csatlakozott (Gyöngyös Bokréta). A népművészeti tárgyak felfedezése és divatja már a 19. század utolsó negyedében megindult. Győrffy István az 1939-ben megjelent, A néphagyomány és a nemzeti művelődés c. brossurájában a népzenéről szólva azt javasolta, hogy a népdalt a maga sajátos előadásmódjával együtt kellene tanítani, mégpedig a paraszt énekesek hanglemezen megörökített felvételei alapján. Felhívta a figyelmet a népi hangszerekre, és a hagyományos játékstílus tanítására buzdította a zenetanárokat. Néptáncaink hiteles továbbéltetése érdekében pedig annak módszeres feltárását, korszerű hangosfilmes megörökítését sürgette. A háború s az utána bekövetkező változások megakasztották ezt a jól tetőző folyamatot, de a mozgalom résztvevői – a katasztrofális társadalmi változások közepette is – minden erejükkel arra törekedtek, hogy a népi kultúrát, a szóban hagyományozott és a parasztság által megőrzött magyar műveltséget feltárják, és a Kodály, illetve Győrffy által meghirdetett program szerint a korszerű művelődés alapjává tegyék. Mindebben jelentős hely illette meg a néprajzkutatókat, de nem volt olyan szerv, amely ezt hivatalból támogatta volna. Ilyen szervezet csak 1951-ben alakult meg Népművészeti Intézet néven, amelynek az lett a dolga, hogy az egész amatőr mozgalmat szervezze és irányítsa.

Széll Jenő, az új intézet igazgatójaként nem sokat filozofált ezeken a kérdéseken, hanem a feladatot a maga módján értelmezve, sürgősen munkához látott. Igyekezett minél szorosabb kapcsolatot kiépíteni a Néprajzi Múzeummal és az egyetemi néprajz tanszékekkel. Kitűnő képességű és lelkes munkatársakat válogatott maga köré, s így azonnal jó légkör alakult ki az intézetben. A szerteágazó amatőr tevékenységek irányítására (amatőr táncosok, színjátszók, bábosok) a legkiválóbb fiatal szakembereket foglalkoztatta. A bábjátékos osztály vezetője Szilágyi Dezső lett, a későbbi Bábszínház igazgatója. Az F. Rácz Kálmán vezetésével megalakult irodalmi szerkesztőségben olyan szerkesztők dolgoztak, mint Mándi Iván. A kortársak békés szigetként emlegetik, mert A Színjátszók Könyvtára című sorozat menedéket és munkalehetőséget nyújtott egy sor olyan kvalitású írónak, mint Tamási Áron, Remenyik Zsigmond, Tersánszky Józsi Jenő, Illyés Gyula. De az igazán komolyan vett, nagy feladat Muharay Elemérre hárult, aki a néprajzi osztály vezetőjeként úgy értelmezte feladatát, hogy a mozgalomnak kell eredeti matériát, táncokat, zenéket gyűjteni, és azt minél szélesebb körben hozzáférhetővé tenni. Olyan fiatal és kezdő munkatársai voltak, mint Martin György vagy Pesovár Ernő. Nagyarányú, kollektív gyűjtőmunka indult be. Domokos Pál Péter beszámolójából tudjuk, hogy Sárpilis népzenéjének tanulmányozásakor Kurtág György, ifjú népzenegyűjtő készítette elő a „komplex brigád” útját. A népzenegyűjtést Kerényi György végezte, a kijelölt anyagot Kertész Gyula vette magnetofonra. A filmfelvevő Erdős Lajos volt. A táncok koreográfiáját Lugossy Emma, Morvay Péter és Lányi Ágoston jegyezték. Az általános néprajzot Győrffy Györgyné tartotta számon, a díszítő művészet tanulmányozója Gryneuszné volt. Egy másik alkalommal az Abaúj megyei Pusztafaluba küldött komplex brigád egy lakodalom meghívott vendége volt. A lakodalom minden részletét Szőts István filmezte. A brigádot Muharay Elemér vezette. A népzenei anyagot Kiss Lajos írta fel (villany hiányában nem készülhetett magnetofon-felvétel); az általános néprajzot Katona Imre képviselte; Lőrincze Lajos és Imre Sámuel a nyelvi sajátságokat vette számba. A jelentések szerint a gyűjtőcsoport a falu életének olyan részleteibe látott be, ahová addig senki el nem juthatott. Az intézet, DPP 1952es beszámolója szerint, havonként átlag 30 gyűjtőutat bonyolított le 30 gyűjtőjével. Ez a gyűjtőmunka az 1951-es évben mintegy 4000 népdalt eredményezett. Itt alapozódott meg gyakorlatilag az egész magyar néptánckutatás, amely azóta európai hírűvé vált. Széll Jenő minden segítséget megadott nekik. Volt egy szolgálati autója, de azt ő sohasem használta. Azzal a folkloristák jártak vidékre gyűjteni. Ő biztosított pénzt arra is, hogy Szőts István, aki akkor már nem filmezhetett, operatőrként dolgozhasson a néptáncgyűjtéseken. A már minden vonalon lehetetlenné tett Lajtha László is itt kapott támogatást, hogy csoportjával legalább a népzenei gyűj-

Népművészeti Intézet Széll Jenőt nevezték ki igazgatónak. Ő nem sokkal korábban jött haza Bukarestből, ahol nagykövet volt. Azért kellett onnan eljönnie, mert nem tartotta be azt a játékszabályt, hogy neki mint követnek, nem illik a magyarság érdekében szót emelni. Az új intézet tennivalóit Révai József, a kommunista párt akkori ideológusa, a következőképpen értelmezte: „A népdal az kifejezi a nép elégedetlenségét, a nép jobb iránti vágyát, de egy nincs benne a népdalban, a szocializmus eszméje, és ezt nekünk kell belevinni a népművészetbe.” Vagyis: felülről bele kell vinni az új eszmét, de mégis úgy kell tűnnie, mintha a spontán, alulról jövő népi akarat és teremtő képesség megnyilvánulása lenne. A 9./1951. /1. 6./ M. T. számú rendelet így határozza meg az intézet feladatát „A szakszervezetekben és a többi tömegszervezetekben egyre szélesedő, kultúrotthonokban kibontakozó kulturális tömegmozgalom művészi irányításának elősegítése.” Ebbe beletartozott a kultúrműsor-füzetek kiadása, néprajzi anyag gyűjtése és visszajuttatása a „kulturális tömegmozgalomhoz”, az „új népdal” és az „új tömegtánc” kialakítása, művészi tehetségek felkutatása. Az 1953. évi munkaterv a néprajzi osztály feladatairól ezt írja: „A népet népművészeti alkotásokra inspirálni úgy, hogy egyre tisztábban az új életet, a szocialista mondanivalót tükrözze.” Arról, hogy ezt sikerült-e megoldani, álljon itt ismét egy idézet, Lontai Sándornak Széll Jenővel, az intézet igazgatójával – az 1970-es években – készített interjújából: „[Lontai:] Tehát a népművészet autonóm művészet, nem tartalmazta a szocializmus eszméjét, bizonyos mértékig meg kellett változtatni tartalmában, jellegében. [Széll:] Igen, ilyesmit elvártak tőlünk. Nem is annyira meg-

19

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN kapcsolatba kerülhessen az eleven népzenével, itt is szem előtt tartva Kodály Zoltán tanítását, hogy muzsikát csak az írjon, aki népét élő életében, munkája, mulatsága közben látja, hallja, maradéktalanul ismeri. A karvezető és zeneszerző tanszak hallgatói közül mintegy 20 fiatalt kapcsolt be a kiküldetésekbe. Ezek közül 10-15 fő állandó munkatársa volt az intézetnek, mely tanulásukat, fejlődésüket tájékoztató előadásokkal, a tapasztalatok megbeszélésével tette teljesebbé.

téseit folytathassa. A híres Pátria sorozat folytatása is itt történt a Corvin téren, az áttelepült moldvai csángók és bukovinai székelyek felvételezésével. A sorozat háború előtt készült darabjait a Népművészeti Intézet utánnyomatta Magyar Néprajzi Hangfelvételek címmel. Martin György visszaemlékezése szerint a csaknem 100 db-ból álló sorozat hanglemezeit darabonként 6 azaz hat forintért lehetett megvásárolni. Gyűjtési útmutatókat adtak ki, megjelentették a Néptáncosok Kiskönyvtárát. Tanfolyamokat és összejöveteleket szerveztek. A népzene-, népi tánc-, népi játék-, gyermekjátékgyűjtők számára rendezett tanfolyamokon a megbeszélendő anyagot a népi énekesekkel felvett gramofonlemezről vagy magnetofonról, de legtöbb esetben az eredeti népi énekes, nótafa előadásában hallgathatták; a táncot az eredeti népi táncossal mutatták be, a népi- vagy gyermekjátékot az eredeti játszócsoport bemutatásában tárták a hallgatók elé. Az intézet rendezésében folyt arató-, szüreti, alkotmányvagy más ünnepeken a helyszínen előkerülő kiváló és fenntartásra érdemesnek nyilvánított népdalokra ott helyben, maga az eredeti adatközlő tanította meg az ifjúságot. Így a táncot, a játékot is. Így mind a dallam, mind a tájszó íze eredeti környezetében származik át egyik generációról a másikra. Nem romlik az éneke a feljegyzőn, a feljegyzést megtanulón és az írásból tanítón, tehát három hibaforráson át. Ez a tanítási mód „alkalmazott népzenei feltárás” néven él és ismeretes.

Átszervezések, megszorítások Mindez 1955-ig tartott, amikor Széll Jenőt leváltották az igazgatóságból. 1956 után pedig fokozatosan átszervezték az intézetet és Népművelési Intézet néven folytatta munkáját. A volt Népművészeti Intézet hagyományait csökkent mértékben a Népművelési Intézet táncosztálya folytatta. Ez volt a régi intézetből az egyetlen osztály, amelyik érintetlenül maradt. A hatvanas évek elején minden, a tánccal és részben a népzenével kapcsolatos érdeklődést is tulajdonképpen ez az osztály szolgált ki. Martin György keserűen emlékezett arra, hogy az intézet átszervezése után 1958-ban, a Patria lemezanyagnak a terjesztését, gondozását az akkori gazdasági vezetőktől szinte ki kellett könyörögni, mert leselejtezve meg akarták semmisíteni. Akkor ő, a táncosztály munkatársaként, több száz lemez gondozásával, terjesztésével is foglalkozott a gazdasági osztály rosszallása mellett. A lemezek így is lassan fogytak. Mindez azt dokumentálja, hogy a népművészet, néptánc, népzene iránti érdeklődés ebben az időben alacsony volt, s az ennek ösztönzésére hivatott Népművelési Intézetben sem sokat törődtek vele. A táncosztálynak persze továbbra is az volt a feladata, hogy a néptáncmozgalmat szolgálja ki, ezért lehetett a néptáncgyűjtést tovább folytatni a Népművelési Intézet átszervezése mellett is. A gyűjtés annak érdekében folyt, hogy a mozgalom mindig friss anyaghoz jusson. A koreográfusok mindig vágytak valami újdonságra, olyanra, ami a korábbi ismeretekhez képest újszerű volt. Minden héten volt ún. stúdiófoglalkozás, teljes napos néptánctanulás, ahová az jött el, aki akart. Akkor az emberek még nem fizettek a tanfolyamokért, és olyan anyagra került sor, amilyet a koreográfusok igényeltek. Martin 1958-tól egészen 64-ig, szinte minden héten tanított itt. Örök sérelme volt, hogy a néhány vezető koreográfus a felületesen, félig-meddig elsajátított tudományát igen gyorsan aprópénzre váltotta, és előfordult, hogy a tanítás után két héttel az anyagból már kész volt a koreográfia. Ez egy nagyon gyors, de felületes megismerési folyamat volt, amelynek célja nem a néptánc intenzív, „öncélú”, teljes folyamatában való megismerése volt, hanem mindig egy bizonyos, adott koreográfia elkészítéséért végzett rövid távú befektetés. A néptáncoktatók általában kimazsolázták az érdekesnek ítélt mozgásokat, s mindjárt fel is használták. Ennek a generációnak a néptáncismerete rendkívül sokféle anyagot felölelt ugyan, de mélységről nem lehetett beszélni. 1964 végére, a Népművelési Intézet táncosztálya is megszűnt. A népművészettel való foglalkozás még inkább háttérbe szorult, a filmtár és a gyűjtőmunka átkerült a Magyar Tudományos Akadémiára. Volt akkor egy megállapodás a Népművelési Intézet és Kodály Zoltán közt, hogy a mozgalmi igényeket továbbra is kiszolgálják. A Fővárosi Művelődési Házban létrehoztak egy ideig-óráig működő vetítőszolgálatot, mivel az intézet ezt már nem tartotta feladatának. Ezt követően jóval később, Vásárhelyi László és Simay Zsuzsa idejében indult meg lassan a korábbi tevékenység felfejlesztése, mely aztán a 70-es évek közepén, Vitányi Ivánnak kö-

Archiválás Az összegyűjtött anyag rendezését, archiválását és áttekintését is rendkívül fontos feladatnak tartották. Ezért az intézet tervbe vette, hogy minden egyes dallamot olyan kisebb lapon vesz számba, melyen a népdal első sora kottával és a dal elemzésével jelenik meg, feltünteti, hogy szövegileg mit, milyen nyelvjárásban tartalmaz, töredék-e vagy teljes dal; s közli a lelőhelyet, az adatközlő és a feljegyző nevét is. E lapok alapján térképen jelölték meg a kérdéses helyet, a kis lapokból pedig népzenei katasztert állítottak össze. Az így készült térkép egyszerre mutatta meg a végzett munkát és a tennivalókat. [...] A dallamonkénti számbavételnél kiderült, hogy a fonográffelvételeknél (Vikárnál pl.) a daloknak csak egy-két szakasza került a hengerekre. A többi szöveg Vikár gyorsíró jegyzeteiben, az ismeretlenségben várta sorsát. Már-már elvesztésükkel kellett számolni, amikor az intézet „népköltészeti kataszter” felállításával rögzítette a rendkívül fontos anyagot. Ezekből a munkálatokból tudtuk meg, hogy a Vikár-féle dalok száma 5000. Itt állították össze az Erdélyi János-féle hagyatékot is, az elkallódottakon kívül 160 gyűjtőtől származó 200 gyűjteményt, az Ethnológiai Adattár 245 különböző falusi gyűjtőjétől származó gyűjteményeket stb. Immár 30.000-re rúgott a legépelt, kritikai kiadásra váró népdalok, népballadák száma. Világos volt, hogy kizárólagos dallam- és kizárólagos szövegkataszter felállítása cél nélküli munka lenne, mivel a népdalnak egyformán fontos tartozéka a dallam is, a szöveg is. Így kap együtt hangsúlyt mindkét kataszter az intézet gondozásában. [...] Képzés Az intézet, az élet fokozódó igényeinek megfelelő népzenei gyűjtőmunkájának továbbfejlesztése céljából, új népzenegyűjtő nemzedék neveléséről is gondoskodott. A Zeneművészeti Főiskola folklór tanszakának 4 hallgatóján kívül alkalmat és lehetőséget adott minden fiatal zenésznek, hogy minél közelebbi

20

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Ez a folyamat az Állami Népi Együttest is elérte, mikor a Rábay halála utáni elbizonytalanodott korszakot Timár Sándor művészeti vezetőként való megjelenése váltotta fel. A korábban a táncházak látogatásától is eltiltott együttes ekkor feltöltődött eredeti táncokkal, és ezek egyszerű bemutatása, ismeretterjesztő szándékú színpadra vitele évekig muníciót adott a társulatnak. Eközben persze Timárnak teljesíteni kellett a kormányzat elvárásait is, amely főként az ötvenes években kialakított (tánckar – kórus – zenekar hármasságára épített) nagy létszámú együttes radikális leépítését jelentette, s amit ő a kórus elengedésével könnyedén meg is tett. Az elavult fél-szimfonikus, fél-cigány zenekartól, ettől az „óriási törpétől” azonban nem tudott megválni, holott szándékában állt egy kis létszámú, eredeti, kamarazenei formában muzsikáló zenekar foglalkoztatása is. E felemás helyzet ellenére a Timár által kinevelt generációk lábán fantasztikus tánctudás gyűlt fel, mely az együttes utolsó, jelenlegi korszakában a Timár-növendék Mihályi Gábor koreográfusi és együttesvezetői tevékenysége során ismét nagy erejű színpadi művek megszületéséhez vezetett. Mindez azt bizonyítja, hogy az eredeti táncok megismerése egy cseppet sem gátja a művészi kifejezésnek, mint ahogy ez a 60-as években számtalanszor elhangzott, hanem ihletője, jól beszélt nyelve tud lenni a legcsapongóbb alkotói fantáziának is. Az együttes művészi szemlélete, mely tehát a Timár-kor-szakban kezdett alapjaiban megváltozni, fokozatosan a táncházmozgalomhoz és az annak szellemisége által egyre inkább befolyásolt amatőr mozgalmakhoz idomult. A pusztán magamutogató, személyes önmegvalósítás ideája helyett újra kialakult az az egyszerű és a közérdekre tekintő elvárás a népzene és a néptánc irányában, amelyet a 30-as években a nagy elődök már megfogalmaztak. Kodály is, Győrffy is azt hangsúlyozták, hogy a magyar társadalom egyetlen esélye a felemelkedésre, ha műveltsége alapjává a néphagyományt teszi. Itt kanyarodhatunk vissza a kiindulási ponthoz, amely a már ismét felismert konkrét tennivalókhoz olyan támogató szervezetet igényel, mint amilyen a Népművészeti Intézet volt. Mivel műhelymunkája alapján az Állami Népi Együttes vált a láng továbbvitelére alkalmas fórummá, nem csoda, hogy 1996-tól azon törtük a fejünket, hogyan lehetne a hagyományápolás szálait ismét egyesítve a már többször is elkezdett, s ismételten megszakított munkát folytatni. Így került sor a Hagyományok Háza megalapítására, amely az időközben Magyar Művelődési Intézetté alakult Népművelési Intézet perifériára szorult, néphagyománnyal foglakozó részeit egyesítette a Magyar Állami Népi Együttessel és az újonnan kialakított revival-mozgalmat kiszolgáló archívummal. Így a hagyományápolás valamennyi szegmense egy intézet keretei közé került, és önálló költségvetési támogatást kapott ismét. Most már csak azt reméljük, hogy az ország összeomlását mégiscsak sikerül valahogy elkerülnünk, és folytathatjuk azt a munkát, amit elődeink már 150 éve elkezdtek, felkínálva nekünk a továbblépés lehetőségét.

szönhetően, a beindult táncházmozgalommal összekapcsolódva, új irányt szabott a hagyományápolás értelmezésének. Az Állami Népi Együttes Mindezekkel párhuzamosan zajlott a színpadra került néptánc története is, mely a Gyöngyös Bokréta bizonytalan tapogatózásai után (mely az eredeti paraszttáncokat próbálta több-kevesebb sikerrel a színpadra rendezni), új helyzetet, a hivatásos színházi működést célozta meg. Amatőr táncegyüttesekből sorra alakultak a hivatásos, állami költségvetésből működő együttesek. Molnár István és Muharay Elemér iskolateremtő, bár egymástól is jelentősen eltérő irányú tevékenysége mellett Rábay Miklósnak jutott az a szerencse, hogy megkapta az Állami Népi Együttes megalapításának és vezetésének lehetőségét. A gyakorlatias hajlamú, tehetséges fiatalember a békéscsabai Batsányi és az egyetemista MEFESZ Együttesben végzett munkájával bizonyította rátermettségét. Életművében – Pesovár Ernő szavait idézve – „meghatározó szerepe volt a népszokásokat, életképeket, epikus műveket zenével, kórussal, tánccal és színészi játékkal megelevenítő alkotásoknak.” A színpadcentrikus munka kissé háttérbe szorította az eredeti anyaggal való mélyebb foglalkozást, a zenéről alkotott elképzelések is messze estek a Győrffy-féle elvárásoktól, hiszen korántsem eredeti, kamarazenei formában kívánták azt hallani a színpadi játék kíséreteként, hanem félig szimfonikus (mert hát akkora zenekar azért nem volt), erősen stilizált, a korabeli terminológia szerint „feldolgozott” formában. Pesovár Ernő szerint: a Budapest együttesben dolgozó „Molnár István és Rábay Miklós a hivatásos együttesek élén is megőrizte az amatőr művészeti mozgalom korábban betöltött szerepét, hiszen műveik alkották továbbra is az amatőr együttesek repertoárjának rangosabb műsorszámait. Mindez azonban csak részben tudta ellensúlyozni az 1950-es évek első felében mesterségesen felduzzasztott néptáncmozgalom eltorzulásait, a kultúrpolitika diktálta dilettantizmussal párosuló sematizmust. A néptáncot lejárató mentalitással fordult szembe a forradalom után megjelenő, majd a 60-as években kiteljesedő irányzat, mely visszaadta az amatőr tevékenység rangját és önállóságát.” A továbbfejlődés mindinkább az Állami Népi Együttes berkein kívül, az amatőr együttesek műhelyeiben folytatódott. A szolnoki, valamint a zalaegerszegi fesztiválok váltak a kibontakozó új törekvések színterévé. A kor meghatározó koreográfusai, Galambos Tibor, Györgyfalvay Katalin, Kricskovics Antal, Novák Ferenc, Szigeti Károly és Timár Sándor munkássága révén ismét polgárjogot nyert a néptáncszínpadon az a gondolati költészet, melyet Molnár István honosított meg az 1940-es években. Ezek a törekvések, bár sok jelentős színpadi újítást hoztak, nem járultak hozzá az eredeti anyag jobb megismeréséhez, kultiválásához. Ugyanakkor a változás, az eredeti folklórhoz való viszony újraértékelése is amatőr körökből indult ki. A 70-es évek elején a fiatal zenészek hangszeres mozgalmához csatlakozó Timár Sándor együttesében, a Bartók Táncegyüttesben végre kialakult az eredeti táncok – Martin kifejezésével élve – „öncélú” megismerésének igénye. A néptáncok társastáncként történő megtanulása a hagyomány közösségi érvényű üzeneteit lobbantotta lángra ismét. Csoóri Sándor elhíresült megállapítása szerint: „a néptánc lekerült a színpadról”. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a színpadon is maradt néptánc elég, hiszen a táncház-mozgalomba torkolló törekvés a színpadi munkát is megújította. A korábbi kimazsolázó, figuravadászattal összeeszkábált mesterséges tánckoreográfiák helyett a megismert eredeti táncfolyamatok kezdtek elterjedni lassan az egész országban.

Felhasznált irodalom: Domokos Pál Péter: A Népművészeti Intézet újabb gyűjtéseiből. In: Emlékkönyv Kodály Zoltán 70. születésnapjára. Bp. 1953. 339.o. Pesovár Ernő: Hagyomány és korszerűség. A Magyar Állami Népi Együttes 50 éves. Bp. 2003. Stefány Judit: „...öltözzetek fehérbe”. Felülről szervezett népi kultúra. In: História, 1987./5-6. szám 44. old. Szász János: Beszélgetés Martin Györggyel az új folklórhullám és néptáncmozgalom előzményeiről. In: Kultúra és Közösség, 4. szám 42. old.

21

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN

MEGÚJULT SZAKMAI TEVÉKENYSÉG A FELÚJÍTOTT ÉPÜLETBEN Beszélgetés fejlesztésről és a változó kultúrafogalomról Borbáth Erikával, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatójával Sághy Erna: Most, amikor arról hallani, hogy jövőre kevesebb pénz jut a közművelődési intézményeknek, lehetséges-e – vagy inkább úgy kérdezem: érdemes-e – fejlesztésekről gondolkodni? Borbáth Erika: Mindenképpen. Népszerűtlen, amit mondok, de a fejlesztéshez nem csak pénz kell. Sokszor csak újra kell gondolni a feladatokat, új struktúrába kell elhelyezni azokat, s máris fejlesztési folyamatot indítunk el. Sághy Erna Úgy érti: a mostani rendszerben vannak olyan struktúrák, amelyeket meg kellene haladni? Borbáth Erika: Valószínűleg vannak ilyen struktúrák, esetleg éppen a finanszírozásban. De lehetséges, hogy a hangsúlyokat kell áthelyezni. Az elmúlt évszázadban, amikor a kultúra fejlődéséről beszéltünk, azt hangsúlyoztuk, hogy a kultúra a gazdasági fellendülések idején, háborúmentes időszakokban fejlődött látványosan. Ilyen korszakokban gondolták azt, hogy lehet „pazarolni”, azaz most már a kultúrára is jut pénz, számára is nyílik költségvetési forrás. Ma pedig azt mondhatjuk, hogy a gazdasághoz, a gazdaságossághoz is kell kultúra, tudás és információ. Sághy Erna: Nyilvánvalóan igény is akkor támad szélesebb körben a kultúrára, amikor az emberek minden tekintetben kiegyensúlyozott körülmények között élnek. Borbáth Erika: Ez igaz, de csak egyfajta kultúraértelmezés szerint: ha az nem jelent mást, mint azt, hogy befogadó vagyok. De a kultúra szerepe alapvetően változott meg. Ma a közösségi tudás, a szakirányú tudás vagy akár az „életben maradás” tudása is kultúra. Tehát amikor már nem csak befogadóként vagyok kultúrafogyasztó, hanem belátom: a jobb élethez és az eredmények eléréséhez is szükség van a kultúrára. A kultúra pedig már nem csupán kiadást jelent. Az úgynevezett kreatív kultúra például már akkora bevételt képez, amekkorát korábban soha, napjainkra a nemzeti jövedelem jelentős százalékát teszi ki. De meg kell változzék a kultúra fogalom jelentése a mindennapi ember számára is. Talán nem is ezt a szót használjuk, hanem azt mondjuk: tudás. A felnőttképzésben az uniós okmányok például kompetenciaerősítésről beszélnek, készségek erősítéséről, amelyeknek a jelentős részét nem az intézményes oktatási rendszerben, hanem az iskolán kívül lehet elsajátítani. Korábban azt hallottuk, hogy permanens képzésre van szükség, ezért időről időre be kellett kapcsolódnunk a képzés rendszerébe. Most azt mondja az Európai Unió, hogy az egész életen át tartó tanulás a cél, ami jelenti mind a formális, mind a nonformális és az informális tanulást. Amikor mi most beszélgetünk, kölcsönösen sok ismeretet szerzünk egymástól. A nonformális tudás megszerzésének módját egyszer így érzékeltette egy kollegám: „Tudod, reggel kimegyek a buszmegállóba, és találkozom János bácsival. Megkérdezem tőle, hogy milyen lesz az idő. Erre felnéz az égre és megmondja. Azt is hozzáteszi: onnan látom, mert a felhők ilyen meg ilyen… Onnantól kezdve én is tudom.” Ilyen egyszerű. Sághy Erna: De miképpen lehet mindezt a közművelődési intézményrendszerbe illeszteni? Borbáth Erika: Mindig benne van. Ha adva van egy bármilyen típusú közösség, az együttlét alkalmat ad arra, hogy az emberek ismereteket szerezzenek egymástól. Azt mondjuk: az ama-

tőr művészeti csoport arra való, hogy valamilyen produkció létrejöjjön. Igen, erre is való. De ezen kívül arra is, hogy az emberek közösségben legyenek, s eközben kénytelenek megtanulni pl. az együttműködés szabályait. Sághy Erna: Visszatérve a pénzre – mert ma a megszorítások miatt ezt nehéz megkerülni –, milyen kulturális tevékenységet támogat az unió? Amennyire én tudom, a nemzetállamok közművelődése periférikus terület az EU számára. Borbáth Erika: Mégis negyven milliárd forint jut közművelődési támogatásra, amelyet egyrészt intézmények felújítására, másrészt közösségfejlesztésre lehet fordítani. De ezen kívül sok minden tartozik még ide. A turizmus például elképzelhetetlen kultúra nélkül. Az intézmények jelentős része fesztiválokat szervez. Én korábban a Balaton partján éltem, oda kötnek a kapcsolataim. Azt látom: a kulturális tevékenységre fordítható pénz jelentős részét a nyári nagy rendezvényekre fordítják, nem pedig a helyiek közösségi művelődésére. Minden balatoni településnek van legalább egy nagy fesztiválja, amellyel megpróbálja odacsalogatni a vendégeket. A források szűkösek, ezért választaniuk kell: vagy fesztivált rendeznek, vagy a helyi lakosok közművelődését finanszírozzák. A legtöbb helyen a kettő együtt nem megy. Sághy Erna: Nem lehet, hogy az uniós pályázatok még inkább a fesztiválszervezés irányába viszik el a településeket? Borbáth Erika: Ellenkezőleg. A turisztikai célú fejlesztésekben benne foglaltatik az úgynevezett attrakciók, a fesztiválok, a vásárok támogatása. Az ilyen tárgyú sikeres pályázatok nyomán felszabadulhatnak azok a helyi források, amelyekből korábban a turistacsalogató programokat kellett megvalósítani. A saját erő tehát megmarad a helyben élők tudásának, ismereteinek fejlesztésére. Mert a helyi közösségek számára nem csak az a három-négy hónapos turisztikai időszak létezik, amely bevételt hoz. Vagy nézzük a képzést! A magyarországi felnőttképzés jelenleg szinte kizárólag a szakmai ismeretek megszerzését szolgálja. Ráadásul nem minden esetben épül valós gazdasági igényekre. Ugyanakkor nem szolgálja a személyiségfejlesztést, a közösségteremtést. Olyan tudásra is szükség lenne például, hogy miképpen indulhat el egy közösségi alapú szerveződés egy térségben. Nyugat-Európában nem kérdés, hogy valakit vagy esztergályosnak tanítok, vagy kompetenciafejlesztő tréninget szervezek számára, mert ezek azonos értékűek, és egyaránt fontosak mind az egyén, mind pedig a közösség számára. Sághy Erna: De egy munkanélkülinek mégiscsak arra van szüksége, hogy legyen egy szakmája. Borbáth Erika: Igen, de mi van akkor, ha mégsem tud elhelyezkedni? A munkahelykereséshez is szükség van tudásra, képesség kell hozzá, de a szakképzés ezt nem biztosítja. Ez a közművelődési hálózat feladata is lehet. Sághy Erna: És megvalósítja ezt a feladatot? Borbáth Erika: Egyre inkább. Egy két évvel ezelőtti HEFOP-pályázatnak kifejezetten az volt a célja, hogy gyarapítsa a közművelődésben folyó képzési lehetőségek számát, s alakítsa ki a képzéshez szükséges feltételrendszert a közművelődésben. Tananyagok készítését, valamint tantermek, oktatótermek

22

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN zép-hernádi mikrotérség segítőjeként komoly roma programokban veszek részt. Azt gondolom, szép eredményeink vannak, de ez majd csak most derül ki. Eddig két éven keresztül csak befektettünk. A Hernád menti vízi turizmus fejlesztésére olyan önrész-pályázatot adtunk be, amelynek tizenkét településről huszonkét konzorciumi résztvevője volt. Ugyanúgy benne vannak a roma kisebbségi önkormányzatok, mint a helyi vállalkozók és az önkormányzatok képviselői. Ez alapvetően munkahelyteremtést jelent, de olyan roma kulturális fesztivál szervezésének lehetősége is benne foglaltatik, amelynek révén megmutathatják az értékeiket. E munkám során megtapasztaltam, mit jelent roma környezetben élni, s ahol az emberek megbélyegzésnek érzik, hogy ilyen magas a romák aránya. Láttam, hogy a sokadik kertépítő tanfolyamot szervezik romáknak, holott egyáltalán nincs ilyen munkalehetőség a környéken. Száz kertépítőre pedig egészen biztosan nincs szükség. Azt is láttam, hogy azoknak a szakmunkásoknak, akik öt éven keresztül nem tudnak elhelyezkedni a szakmájukban, a helyi munkaügyi központ ismeretfelújító képzést szervez. Azaz ugyanannak a szakmának az ismereteit mélyítik el, amelyről az derült ki, hogy nem piacképes. Helyette olyan munkalehetőségekre lenne szükség, amelyben akár a képzetlen romák is el tudnak helyezkedni. A Hernád medrének karbantartásában például rengeteg munkásra lenne szükség ahhoz, hogy a vízi turizmus beindulhasson. A Csereháton olyan generáció nő fel, amelyik azt látja, hogy a szülei nem dolgoznak. A feladat adva van, és teljesen mindegy, hogy ezt közművelődésnek vagy oktatásnak nevezzük. Meg kell találni az iskolarendszerű képzés, a közművelődés, a szociális ellátás, az egészségügyi ellátás helyét, az ágazati együttműködés lehetőségét. Van egy olyan programunk, amely az egészség és a mentális helyzet fejlesztését célozza meg, mert ebben a térségben az egészség a munkaképesség feltétele. Sághy Erna: A közművelődési szakma időről időre újrafogalmazza, hogy mi a feladata. Most hol tart ez a folyamat? Borbáth Erika: Összefoglalva: meg kell találni azt, hogy az egyes településeken élőknek mire van szüksége, és ehhez kell szabni a tevékenységünket. A közösségteremtés és a fejlesztés tartalmát kell időről időre aktualizálni. Nem kell kitalálnunk azt, ami még sohasem volt, de azt meg kell értenünk, hogy a közművelődés településekhez kötött tevékenység. Ebben kell megtalálnunk a magunk szerepét. Ezért lehetséges, hogy háromezer-kettőszázféle lesz, de lehet, hogy csak ötszázféle, mert a feladatok tipizálhatóak. Egészen biztos például, hogy az adott település mérete befolyásolja a helyi közművelődés tartalmát. Minél nagyobb egy település, annál inkább differenciálódik a munkavégzés. Ezért nagy feladat hárul a kistelepülésen dolgozó közművelődési szakemberekre. Sághy Erna: Az, hogy egy kistelepülésen milyen lesz a közösség, mennyire működik jól, nagyon nagymértékben egy-egy személyiségen múlik. De vajon tehetséges fiatalok számára mennyire vonzó ez a pálya? Borbáth Erika: Ha a főiskolai képzésben részt vevő fiatalok számát nézzük, akkor ez az egyik legnépszerűbb szakirány. Ha viszont azt nézzük, hogy hányan helyezkednek el a szorosan vett közművelődésben, akkor egészen más a kép. Az biztos, hogy a művelődésszervező képzésből a társadalomra nyitott szakemberek jönnek ki, akik nagyon sokfelé el tudnak helyezkedni, mert sok helyen elfogadják ezt a végzettséget. A klasszikus értelemben vett közművelődésben viszont a végzetteknek csak a töredéke tud elhelyezkedni. S ha azt nézzük, hogy hányan mennek el közülük vidékre, még rosszabb az arány.

kialakítását támogatta. Most már a vége felé közeledik ez a program, s eddig mintegy harminc intézmény nyert. Az elkövetkező időszakban is meg fogják hirdetni. Tíz és ötven millió közötti összegre lehetett pályázni: ezzel már el lehet indulni. Az unió azt írja elő, hogy az utazás ideje a lakóhelytől a képzés helyéig ne legyen több fél óránál. Ma Magyarországon a felnőttképzés intézményei nagyon nagy távolságra vannak a legtöbb kistelepüléstől, mert leginkább nagyvárosokban találhatóak. De a városi művelődési házak kiválóan alkalmasak a felnőttképzésre, és a kollégáink kiválóan végzik el ezt a feladatot. A közművelődés egyik kihívása, hogy mennyire képes a kompetenciafejlesztésbe, a felnőttképzés lehetőségeinek a kiteljesítésébe bekapcsolódni. De természetes, hogy a felnőttképzés is egy eszköz, lehetőség és nem általánosan érvényes megoldás. Mindig a helyi, a térségi elvárásokhoz és intézményrendszerhez kell igazítani. A másik fontos irány az interkulturalitás. Az intézetben az ősszel a nemzetiségeknek szerveztünk egy konferenciát. Azt az elismerést kaptuk azoktól, akik három éve még szinte szóba sem álltak velünk, hogy példaértékű, ami nálunk folyik, mert a nemzetiségek körében ilyen kulturális tevékenységet eddig egyetlen szervezet sem fejtett ki. Ebbe a feladatkörbe a hazai nemzetiségeken kívül beleértendő a határon túli magyarsággal és a környező országok hasonló jellegű intézményeivel való kapcsolattartás is, amit programként az „Együtt Európában” szlogennel fogalmazunk meg. Ez a gyakran teljesen természetes együttélés gondolatát viszi tovább: nézzük meg azokat az értékeket, amelyek a másik kultúrában vannak, és mutassuk meg mindenkinek. Sághy Erna: Úgy látom: éppen a kultúrában létezik a nagyon természetes, szerves együttélés a nemzetiségek és a többség között. Borbáth Erika: Éppen ezt kívánjuk megerősíteni. Létrehoztuk a Nemzetiségi Kulturális Szakértői Tanácsot, amely a magyarországi nemzetiségek országos hatáskörű kulturális szervezeteinek a képviselőiből áll. Nagyon jól működik. Először megrendeztük a nemzetiségi gálát, majd kitaláltuk, hogy legyen egy díj: évente nyolcat adunk át meghatározó személyiségeknek, illetve művészeti csoportoknak. Nemzetiségi fotópályázatot hirdettünk, annak az anyagát megjelentettük. Konferenciát szerveztünk, és nemzetiségi adatbázist építünk, amelyet közzéteszünk. Szépen bővül ez a tevékenység. A tanács pedig kiváló partner, és a közösen elfogadott elvárások teljesüléséről következetesen gondoskodnak. Sághy Erna: A programon belül a roma kultúra milyen szerepet kap? Borbáth Erika: Ott eltérőek a gondok, ezért külön működik a Roma Szakértői Tanács. A nemzetiségi tanács számára a nyelvhasználat és a kultúra továbbélése jelenti az alapvető problémát, és az asszimiláció megfékezése a feladat. A cigányság számára az esélyegyenlőség megteremtése a legfontosabb: az iskoláztatás, az ismeretszerzés, a munkalehetőség megteremtése, az identitás erősítése, oly módon, hogy közben bírják a többség toleranciáját. Pillanatnyilag sokkal kevésbé vagyunk eredményesek, de ez változni fog. Sághy Erna: A kultúra is ürügy lehet arra, hogy a cigányságot jobban elfogadja a többség? Borbáth Erika: Mindenképpen. Mi is szervezünk roma rendezvényeket. A kisebbségi gálán, illetve a fotópályázaton ők is képviseltetik magukat. Az intézetnek hatalmas roma gyűjteménye van, ezt folyamatosan bemutatjuk. De valóban rengeteg esélyteremtő programra lenne szükség. Magánemberként, az UNDP szakértőjeként dolgozom a Cserehát programban. A kö-

23

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Sághy Erna: Ön szerint mennyiben tölti be a kontroll szerepet a nyilvánosság? Borbáth Erika: Mivel az összes pályázat elérhető az interneten, az is látható, hogy kik a nyertesek. A helyi sajtónak is megküldjük a pályázati eredményeket, az pedig már az ő dolguk, hogy ebből mit tesznek közzé. Ha az elbírálásban komoly ellentmondásokra bukkannának, nyilván ráharapna a helyi sajtó. Ilyet eddig nem tapasztaltunk. A közművelődés mindenkinek szolgáltat. Lehet, hogy a különböző politikai erők másképpen határozzák meg az értékeket, de a közművelődés szakemberei számára az értékek a politikától függetlenül mindig ugyanazok maradnak, tehát hogy a legfontosabbak a helyi közösségek, az emberek kreativitása és tenni akarása. Sághy Erna

Sághy Erna: Egyfajta missziónak tűnik. Borbáth Erika: Nem gondolom: rengeteg öröm van ebben a munkában. Talán a képzés sem fektet arra hangsúlyt, hogy vidékre menjenek dolgozni a fiatal kollégák. Létezik médiamenedzser-képzés, általános kulturális menedzser szakirány és a többi – ezek nem a kistelepülések közművelődésére tanítják meg a hallgatókat. Sághy Erna: Van-e szerepe a Magyar Művelődési Intézetnek a felsőfokú oktatás tartalmának kialakításában? Borbáth Erika: Gyakorlatilag nincsen. Amikor a bolognai típusú rendszer kialakításáról volt szó, akkor az intézet munkatársa is elmondhatta a véleményét. De a főiskolai, egyetemi alapképzésben semmilyen szerepünk sincsen. A továbbképzésben már igen: több akkreditált képzést tartunk közművelődési szakembereknek, olyanoknak, akik nem a médiában szeretnének dolgozni, és nem menedzserek akarnak lenni, hanem a kisebb településeken helyezkednek el. Sághy Erna: Az intézet működését tekintve mit tart az elmúlt időszak legfontosabb eredményének? Borbáth Erika: Nagyon fontos eredmény, hogy elindult az „Együtt Európában” programhoz kapcsolódó gondolkodás. Emellett elindult a közösségi művelődéshez kapcsolódó kutatás. De a gyakorlatban más kutatásaink és kiadványaink is nagyon jól hasznosíthatóak. A minisztérium támogatásával megszerveztük a regionális kulturális feladatok ellátását. A megalakult regionális fejlesztési tanácsokban ugyanis a kultúrának nem volt képviselője, az ágazati minisztériumot legfeljebb meghívták, de nem volt szavazati ereje. Az operatív programok viszont a tanácsokban dőltek el. 2004-ben ezért elkezdtük kiépíteni a regionális rendszert: az intézetben megalakult a regionális programok főosztálya, a régiókban pedig egy-egy ott élő szakember koordinátori feladatot lát el. Az intézetben három munkatárs segíti a munkájukat. Emellett, két szakminiszter között létrejött megállapodás nyomán, minden régióban megalakultak a regionális közkincs bizottságok. Ezeknek tagja a mi régiós munkatársunk is. 2006-ban, amikor a regionális fejlesztési tanácsok szervezetét átalakították, saját szakmai szervezetként adoptálták a közkincs bizottságokat. Ez azért nagyon nagy eredmény, mert ennek révén a kultúra már szavazati joggal képviselteti magát a regionális fejlesztési tanácsok döntéseiben, és nem csak a szorosan vett közművelődésbe lehet beleszólása, de a sport, a turisztika területén is, valamint az épületekre fordítható pénz elosztásában is van szava. A regionális koordináló munka mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az un. kistérségi közművelődési szolgáltatások megszervezésére és tartalommal való megtöltésére. Ezt a törekvésünket erősíti az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2007. évi egyik támogatási programja; a Kistérségi Kerekasztalok megalakulása. Célunk, hogy a fejlesztési programokhoz igazodó, azok megvalósítását és fenntarthatóságát segítő humán fejlesztési, közösségfejlesztési programokat dolgozzunk ki a helyi résztvevőkkel együttműködve. De természetesen végig kell gondolni a közművelődés kistérségi szolgáltató rendszer megszervezését, azt az alapelvet hangsúlyozva, hogy minden településen szükség van egy olyan helyre, amely a közösségeknek ad otthont, ahol az információt elérik, ahol szórakozhatnak és jól érezhetik magukat. Sághy Erna: Hogyan lehet elkerülni, hogy a közkincs bizottságok a helyi érdekcsoportok kiszolgálóivá váljanak? Borbáth Erika: Ezen mindenki vitatkozik, mert minden döntésben nagy szerepet játszik a szubjektivitás. Szerintem a nyilvánosság mindennél jobb eszköz arra, hogy a döntéshozókat kontrollálja. Nekik pontosan kell tudniuk, hogy mekkora a felelősségük.

MEGHÍVÓ A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Hagyományok Háza tisztelettel meghívja Önt a Kulturális Örökség Napjaihoz és a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozathoz kötődő és a két intézet épületének teljes külső felújítása alkalmából szervezett „A Budai Vigadó 107 éve a kultúra szolgálatában” című konferenciára és ünnepségre, amely az épület és a benne működő intézmények történetét tekinti át 2007. szeptember 14., pénteken 10 órakor 1011 Budapest, Corvin tér 8. a Budai Vigadó színháztermében. Köszöntő – bevezető Borbáth Erika főigazgató, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Kelemen László főigazgató, Hagyományok Háza Nagy Gábor Tamás polgármester, Budavári Önkormányzat A XX. század első napjai és reményei – Katona Tamás történész Kallina Mór és Árkay Aladár építészete – Aczélné Halász Magda kultúrantropológus A Budai Vigadó első fél évszázada – Gábriel Tibor történész A Budai Vigadó épületének felújítása 2006-2007. Nagy Csaba építész, Déry Attila építész és művészettörténész A Magyar Művelődési Intézet történetének fő vonalai Földiák András, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus A Népművészeti Intézettől a Hagyományok Házáig Sebő Ferenc szakmai igazgató, Hagyományok Háza A Hagyományok Háza ma Kelemen László főigazgató, Hagyományok Háza A felújított épületben megújult szakmai tevékenység Borbáth Erika főigazgató, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 13.00 A felújított Budai Vigadó épületének átadása, az emléktábla felavatása 13.30 A Magyar Állami Népi Együttes előadása

24

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN PETHŐ LÁSZLÓ

TANYÁRÓL A NAGYVÁROSBA ÉS VISSZA Muharay Elemér és jászberényi kötődése Nemrégiben avattuk fel a jeles népművelő emléktábláját a jászberényi Déryné Művelődési Központ falán. A ma esetenként nála is ismertebb tanítványai jóvoltából Muharay közösség- és kultúrateremtő tevékenysége jól ismert. Ezzel szemben viszonylag keveset tudunk a szülőföldjéhez való kötődéséről. Halálának 100. évfordulóján Muhoray György helytörténész tanulmányt közölt munkásságának helyi vonatkozásairól, korábban pedig testvérbátyjáról, Muhoray Mihály festőművészről állított össze munkatársaival egy könyvecskét.1 Muharay jászberényi kötődéséről szóló áttekintésem kiindulópontját e két mű képezi, melyeket időközben előkerült dokumentumokkal, a helyszínek végigjárása során szerzett tapasztalatokkal és több, élő rokontól kapott információval egészítettem ki. Közülük külön köszönet illeti Kiss Jánosnét és Velkei Demetert, akik az illusztrációhoz felhasznált képek többségét megőrizték, és rendelkezésünkre bocsátották.

nyedést is jelképező Muhari név helyett újra visszaszerezze az „elegánsabb hangzású” Muharay nevet. (Ezt a tényt megerősíti a hivatkozott anyakönyvi bejegyzésre rávezetett 1926-os kiegészítés, s a család ettől kezdve használja a Muharay nevet.) A megkérdezettek megkopó, elhaló emlékezete alapján képtelenség rekonstruálni a családtörténet minden momentumát, de az tény, hogy Muharay Mihály „nyugtalan természete” és tájékozottsága is hozzájárult ahhoz, hogy a hat felnőtt kort megért gyermeke közül négy művészeti vagy a művészettel szorosan érintkező pályát választott. (Alább a fotón édesapja, Muharay (Muhari) Mihály.) Vele szemben felesége, Velkei Amália és különösen népes családja - rokonsága sokkal inkább megőrizte a hagyományosnak nevezett tanyai - gazdálkodói életmód elemeit. Az élő leszármazottak keresése során jutottam el a jászberényi határ rekettyési határában elhelyezkedő tanyákra, ahol több rokonnal találkozhattam. Nem kis meglepetésemre, a család anyai ágára utalva, ma is Velkei sorként ismert az a dűlő, ahol a leszármazottak egy része él. A fent említett Velkei Jánostól látótávolságra él tőle néhány évvel fiatalabb húga, de más Velkei-tanyák is akadnak a környéken. A rekettyési tanyák említése mindemellett azért is indokolt, mert Muharay Elemér szülei egy-másfél évtizedig a határnak ezen a részén éltek. Sőt mi több, a visszaemlékezők egy része csak a reketytyési határban helyezi el a családot. Szerintük Muharay Mihály és Velkei Amália a Velkei-szülőktől kapott tanyában kezdték el közös életüket, s az is tény, hogy Muharay Elemér testvérbátyja, a festőművészként ismertté lett Mihály is Rekettyésen született. A visszaemlékezők egyike némi kétkedéssel hallgatta azt, hogy Muharay Elemér szülőhelyét a jászberényi határtól 7-8 kilométerre fekvő Hajtához kötik. (Márpedig minden életrajzi forrás Hajta, Hajtapuszta – Jászberény megjelölést használ.)

A családról A Muhoray család régóta szerepel a Jászság köz- és társadalomtörténetében. Az ősök nemesi címmel rendelkeztek, jelentős birtokaik voltak, főszolgabírói, jegyzői és egyéb tisztségeket viseltek. Mindez azonban Muharay Elemér kibocsátó családjára kevéssé vonatkozik, hiszen édesapjának, Muharay Mihálynak vagyoni helyzete és társadalmi státusa lényegesen szerényebb pozíciót jelölt ki számára. A 943./2001. állami anyakönyvi bejegyzésben regisztrált Muharay Elemért Muhari Vendelként anyakönyvezték, s édesapja, Muhari Mihály kisbirtokosként szerepel ezen az iraton. Róla pedig leginkább azt emelik ki az életrajzi összefoglalók, hogy néptanító volt. Ha a rendelkezésünkre álló nem sok adatot vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a tanításnál hosszabb ideig gazdálkodott, illetve vasúti alkalmazottként dolgozott. Emellett az is tény, hogy a 10-20-as évtizedfordulótól a jászsági tanyavilágnál mindenképpen urbánusabb környezetben, Kispesten élt. Minderre azért is érdemes kitérni, mert az élő leszármazottak visszaemlékezéseiből is kiviláglik: a család különböző tagjai ugyancsak eltérő életutakat és karriert produkáltak. Kutakodásaim során találkoztam olyan leszármazottal, akinek egész élete – a tsz-tagságot is beszámítva – a tanyai gazdálkodás jegyében telt. A ma 88 éves Velkei János olyannyira így élt, hogy a tanyájától 12 km-re levő Jászberényből leginkább csak a tsz központi irodáját ismerte és ismeri. Vele szemben egy évvel fiatalabb, ugyanezen környezetből induló rokona már kovácsmesterséget tanult, a tsz elől menekülve, a hatvanas évektől a fővárosban dolgozott, majd újra Jászberényben élt. Visszatérve az édesapára, Muhari-Muharay Mihályra, megállapítható, hogy az ő horizontja, tájékozódása mindenképpen szélesebb körű volt a tanyai gazdálkodókénál. Gyakori lakóhely- és foglalkozásváltása is sok, a tanyavilágban elérhetetlen ismerettel látta el. Például ő járta ki azt, hogy a család névhasználatában megnyilvánuló, bizonyos mértékig az elszegé-

Miként az imént említettem Muharay Elemért Vendelként anyakönyvezték, így az Elemér valószínűleg utólag felvett keresztnév. A Vendel név a Jászságban gyakori, s mindenképpen kötődik a jászok ősi foglalkozásához, az állattartáshoz. Édesanyja, Velkei Amália és unokái (a másik, idősebb nő ismeretlen)

1

Jászsági Évkönyv, 2001. 9-19. o. Ördög Margit – Muhoray György – Pócz Ilona – Muhoray Mihály. 1898-1969. Püski, 1995.

25

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A testvérek közül a legidősebb, az 1895-ben született Julianna, filmszínészképző és rendező iskolát végzett a fővárosban, utóbb tevékenykedett is színésznőként, de férjhez menése után lemondott a színészi pályáról és tisztviselőként dolgozott. Művészpályán – Elemér mellett – Mihály vitte a legtöbbre. Festőművészként jelentős könyveket illusztrált és számos jelentős közületi megbízást teljesített. Sajátos, hogy Mihály a családnév régebbi formáját, a Muhoray-t használta. Elemér mellett ő is nagyon közeli, baráti viszonyt ápolt a népi írók kiemelkedő alakjával, Sinka Istvánnal, akinek Balladáskönyvét ő látta el míves illusztrációkkal. Ők hárman egyaránt pártfogójuknak mondhatták Püski Sándort, valamennyien közreműködtek a Kelet Népe szerkesztésében, s valószínűleg az sem véletlen, hogy az 1943-as szárszói konferencia krónikása is egymás társaságában készített fényképet róluk. Öccsük, az 1904-ben, Debrecenben született Kálmán, műszerész lett. Az ő nevét talán meg sem említenénk, ha nem ő készítette volna a mellékelt fényképek túlnyomó részét. A városból hazatérő, fényképezőgéppel rendelkező rokonként nagyon sok látogatás emlékét örökítette meg masinájával. A két legfiatalabb testvér közül az 1906-ban, Debrecenben született Béláról tudjuk, hogy az Egyesült Államokban intenzív kapcsolatba került a film világával, mígnem a legfiatalabb lánytestvérnek, az 1912-ben, Jászberényben napvilágot látott Matildnak, csak a nevét őrizte meg az emlékezet.

A mellékelt fényképek egyikén valószínűleg nem véletlenül fényképezték le Muharayt egy Szent Vendel-szobor tövében. Szent Vendelnek valóságos kultusza alakult ki a Jászságban, a pásztorok állataik megóvását remélve, Vendeliánus társaságokba tömörültek, s védőszentjüknek a legtöbb jászsági településen szobrot emeltek, ahová Vendel napján rendre elzarándokoltak.

Testvérei, Julianna és Matild, középen sógornője, Margit A születési hely bemutatása kapcsán érdemes kitérni néhány helyi adottságra, hiszen így pontosabban körvonalazható, hogy honnan is indult tulajdonképpen Muharay Elemér. Jászberény a 18-19. század fordulóján – más hasonló karakterű városokhoz hasonlóan – hatalmas, 43912 kh határral rendelkezett. Muharay Elemér születése idején a városnak 25227 lakója volt, kiknek egyharmada tanyán élt. A városmagnak minősülő, viszonylag sűrűn beépített területen és a tanyavilágban élők között további különbséget eredményezett a lakosok társadalmi összetétele. A lakók foglalkozását tekintve a városmagban már felbomlóban volt a gazdálkodó, paraszti jelleg. Itt csak a lakók fele, míg a tanyákon 93,5 %-nyi népesség foglalkozott a hagyományos paraszti életmód fenntartását jelentő őstermeléssel. A városmagban és a tanyákon lakók élet- és információs viszonyai között is karakteres különbségek mutatkoztak. A városlakók relatíve urbánusabb életfeltételeivel szemben a tanyán élők, s különösen a városközponttól 12 km-re fekvő rekettyésiek számára a piacok és a vásárok napjai képeztek hír- és információszerzési alkalmakat. S mivel ennek a családtörténetben is jelentősége van, külön ki kell emelni, hogy Rekettyés 5 km-re, azaz lényegesen közelebb feküdt a farmosi vasútállomáshoz, mint a jászberényihez. Mindezek alapján még inkább kiemelendő, hogy Muharay Elemér és testvérei értelmiségi, sőt azon belül is rendhagyónak minősülő művészi pályára léptek vagy kacérkodtak azzal.

A hazalátogatások nyomán kibontakozó véleménycserékről A látogatásokról a mellékelt fényképek önmaguk beszélnek. A hazalátogatók polgári öltözete és szokásrendje mintegy szembesült a paraszti világ szimbólumaival. A városlakók – az egyik informátorom megfogalmazása szerint – „nyaralni jöttek”, s általában egy-két hetet töltöttek el rokonaik körében. Legtöbbször vonattal érkeztek a rekettyési tanyáktól 5 kilométerre fekvő farmosi vasútállomásra, ahol legtöbbször kocsira ültették s Márcell nénihez vitték őket, aki tartózkodásuk fő szervezője volt. Megjegyzendő, hogy nem mindig állt rendelkezésükre a fogat, s ilyenkor gyalog tették meg az utat.

Testvére, Kálmán – a képek készítője – és felesége, Margit

A pórtelki Szent Vendel-szobornál 1957-ben vagy 1958-ban

26

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A csoportképek is többértelműek. Részben megjelenítik és jelképezik a rokonság összetartozását, más esetekben viszont arra utalnak, hogy a hazalátogatók nyaralásai jókedvű mulatozásba és korlátozottnak aligha nevezhető italozásba torkolltak. Maga Muharay Elemér tartotta kedvenc tárgyának a „fenék nélküli”, tehát soha ki nem ürülő poharat. A rendhagyónak tekinthető, lóra pattanó suhanccal – egyik visszaemlékezőnkkel – készült csoportkép is valószínűsíti, hogy ez a kép is akkor készült, amikor már ugyancsak jókedvében volt a társaság. A tanyai - jászberényi rokonság többnyire nem ítélte meg kedvezően a városból hazaruccanó, megannyi rendhagyó magatartást produkáló, „bohémmá vált”, sőt időnként még „léhának” is tekintett rokonokat. A visszaemlékezők vélekedése szerint csak az említett Márcell néni volt képes a fogadásukra és kvártélyozásukra, mások nem szívesen vállalkoztak ilyen feladatra. A vendégek fogadója: Márcell néni és a férje A fényképek tanúsága szerint a hazalátogatók vendégként, városi módra viselkedtek. Paraszti - mezőgazdasági munkát nemigen végeztek. Példa erre az egyik visszaemlékező által felidézett eset. E szerint a pesti rokonok szívesen kipróbálták a szalmakazalban való alvást, annak fáradságos összerakásában viszont már nem szívesen közreműködtek. A távolra kerültek és a szülőföldön élők kapcsolatai – ezt a fényképek és a visszaemlékezések is megerősítik – differenciáltan alakultak. A tanya léckerítése mellett természetes módon lekuporodó, rokonaival társalgó, szalonnát sütő vagy a disznóölés munkálataiban segédkező Muharay Elemér mintegy azt sugallja, hogy ő ugyanaz maradt, mint tanyán élő sorstársai. Ezzel szemben a városból hazatérők polgári öltözete a legtöbb képen élesen különbözik a fogadó közegben élőkétől. A legtöbb képen jól megkülönböztethetők egymástól, ha másért nem, mert a nyári melegben – kalapot és más ruhákat viselő tanyai rokonaikkal szemben – meztelenre vetkőztek. Az egyik leggyakoribb hazatérési alkalom, a búcsú, tovább differenciálja a két kultúrából érkezők találkozását. A homoki templom előtt gyülekezők képein csak a figyelmes és beavatott szemlélő képes felfedezni és a többiektől megkülönböztetni a fővárosból hazatért festőművészt és zsidó származású feleségét, Vilmát. Mihály a többnyire kucsmát viselő helybeliekkel szemben kalapot visel. Más képek arra utalnak, hogy a tanyaiak gazdaság- és jószággyarapodását ismerték el a demonstratíve felsorakoztatott állatok megörökítésével.

Szalonnasütés a rekettyési tanyán – középen ME A találkozási alkalmak kisebb-nagyobb mértékben véleménycserére, ritkább esetekben politizálásra is alkalmat adtak. A nagyvárosból hazalátogatók rendre több napra, egy-két hétre érkeztek, s a vendéglátóiknál mintegy megrendelt „kosztot és kvártélyt” megfizették, sőt ajándékokat is hoztak. A tanyán élők több-kevesebb ismerettel rendelkeztek Muharay Elemér baloldali kötődéséről, értesültek arról, hogy parasztpárti képviselőként is fellépett. Valószínűleg a visszaemlékezők életkora is közrejátszott abban, hogy a negyvenes-ötvenes évtized megpróbáltatásival kapcsolatban kevesebb élményük maradt. Megemlítették viszont, hogy a háború után, a feketézés idején, Béla a tanyán felvásárolt hússal üzletelt a fővárosban. Néhány évvel később történt egy másik eset. A ma is Rekettyésen élő Velkei János 1951-ben engedély nélkül építette fel a tanyáját, amiben többé-kevésbé meg is egyezett a pórtelki tanácselnökkel. Utóbb pedig egyszerűen kifizette a bírságot. A visszaemlékezők ellenkező irányú kapcsolatfelvételekről, a tanyaiak ritkábban sorra kerülő fővárosi látogatásairól is beszámoltak. A háború utáni években a tanyán nevelkedett, szakmát tanult egyik unokaöccs egy fővárosi színháznál helyezkedett el. Állásához pedig Muharay Elemér közbenjárására jutott, s folyamatosan kapcsolatban volt vele haláláig. A kovácsmesterséget tanult Velkei Demeter 1960-ban eldöntötte, hogy nem lép be a tsz-be, s elindult Pestre munkát keresni. Először Muhoray Mihályékat kereste fel, akik a visszaemlékező szerint nem tudtak konkrét segítséget adni a menekülő, munkát kereső fiatalembernek. A végül Kőbányán munkát vállalt unokaöccs nem járt többet a festőművész rokonnál.

Búcsúi kép a negyvenes évekből, balról a 4. Elemér, a szélén testvére, Mihály

27

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN

Nem sokkal halála előtt, 1958-ban, egy disznóölés közreműködőjeként

Látogatóban rokonai körében a negyvenes évek közepén, balról a 3. ME A szülőföld és Muharay Elemér „szakmai kapcsolatokat” is tartott egymással. Egy visszaemlékező szerint a jeles rendező 1943-ban, Jászberényben is vendégszerepelt Levente együttesével, sőt, akkor nemcsak színielőadást tartottak, hanem vitadélutánt is rendeztek gazdasági kérdésekről, melyet szintén Muharay vezetett. Molnár István, nyugdíjas jászszentandrási iskolaigazgató alakuló falusi csoportját 5-6 alkalommal is felkereste, instrukciókkal látta el a legények bandázását megjelenítő, Pendzsom bemutatására készülő együttest. Említésre méltó érdekesség, hogy Molnár István akkoriban nem tudta, hogy jeles vendége a közeli jászberényi határban született.

Egy vidám társaság a negyvenes évekből, az asztalnál fehér ingben Béla, a pipás alaktól jobbra Julianna

A városba indulás előtti csoportkép, balról a 3. ME

Muhoray Mihálynak és feleségének aranylakodalmi vendégeskedése rokonok társaságában, a homoki templomnál

28

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN

WLASSICS GYULA-DÍJAS Bálint Márta művelődésszervező - pedagógus, ügyvezető igazgató Bálint Márta Makó közművelődésének általánosan elismert, kiemelkedő szervezője három évtizede. Mindig megújuló egyedi ötleteinek, kezdeményezéseinek, azok szakszerű megvalósításának és közönségszeretetének köszönhető elsősorban, hogy példa értékűen megsokasodtak a mindenki számára helyben elérhető, igényes kulturális programok. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar - művelődésszervező szakán szerzett diplomát 1979-ben, már a makói Művelődési Központ munkatársaként. Átmenetileg 5 évig tanított a Belvárosi Általános Iskolában, ám utána visszatért igazi hivatásához, az első munkahelyére. A Művelődési Központ feladatait 1996-tól a Makó Város Önkormányzata által alapított Makói Kulturális - Közművelődési Kht. látja el, melynek megalakulása óta ügyvezető igazgatója. Emellett 19981999. között a város közművelődési feladatait is koordinálta. A Makovecz Imre tervezte impozáns, a városi kisszínház és művelődési központ funkcióját betöltő Hagymaház és Szabadtéri Színpad, a Városi Sportcsarnok, a Sátorcsarnok, továbbá az extrém sportpálya Bálint Márta szakmai vezetésével évről évre bővülő kínálattal, magas szakmai színvonalon szolgálja ki Makó és térsége lakosságát, valamint az idelátogatókat. Az általa vezetett intézmények széles közönségbázisra épülő, kiemelkedő színvonalú kulturális és sportprogramjai az idősebbeket és a fiatalokat egyaránt megszólítják. Az ő nevéhez fűződik Makón számos egyedi kulturális rendezvény ötlete és megszervezése. Az utóbbi egy évtizedes tevékenységét többek között olyan programok fémjelzik, mint a Nemzetközi Művészeti Fesztivál, a hagyományos Újévi Koncert, a Rockfesztivál, a hagymakarnevál, a bálok báljaként számon tartott Hagymabál, a több napos Makói Operettfesztivál – a műfaj legjobbjainak részvételével – és az egész héten át tartó Makói Muzsika zenei fesztivál (amelyen tavaly többek között Gregor Józsefet és barátait láthattuk, hallhattuk), valamint a Páger Antal emléknap és a Páger Színészdíj adományozása, melyek a helyi kulturális élet kiemelkedően népszerű eseményeivé váltak. Emellett évi közel 20 kiállítás és megannyi nívós színházi előadás megszervezésével szolgálja az itt élők korszerű művelődését, a művészi ízlés fejlesztését nagy megelégedésre az általa vezetett intézmény. A Sportcsarnok európai és világversenynek is adott már otthont. Az évente megrendezett Makói Nemzetközi Hagymafesztivál és a Makó Expo kulturális programjainak kialakításával és megvalósításával kimagaslóan hozzájárult e rendezvények sikeréhez és nemzetközi elismertetéséhez. Ugyancsak az általa vezetett kht. munkatársainak a közreműködésével szervezi meg évről évre az önkormányzat a nemzeti ünnepek programjait, a Városnapot és a majálist, a városi gyermeknapot és a Grafikai Alkotótelepet. Bálint Márta hasonlóan aktív részese a város művelődésébe szintén új elemként bekerült, Az év mottója köré csoportosuló rendezvényeknek (Gyermekek éve, Fiatalok éve, Idősek éve, Városrészek éve, a Családok éve, s idén a Pulitzer József Emlékév). A magas szintű hang-, fény- és színpadtechnikával megvalósuló rendezvényei szinte kivétel nélkül teltházasak, hiszen nagy részük már regionális jelentőségű. Ezt példázza, hogy az

alig több mint 25 ezer fős kisvárosban 2001-ben 300 ezren, 2004-ben már több mint 350 ezren nézték - hallgatták meg rendezvényeit, s ez a nézőszám állandósult. A számszerűségében és műfajában egyre bővülő, értékes programkínálattal párhuzamosan a kht. az alapítását követő első évi saját árbevételét mára a hússzorosára tudta emelni. A gyakran valóban csak „jelképes” jegyárak mellett a kht. tevékenysége nyereséges. Bálint Márta és az általa vezetett intézmény hatékonyan együttműködik az önszerveződő civil művelődési egyesületekkel, baráti körökkel, melyek az ő menedzselő, segítő munkája nélkül nem alakultak volna meg, és talán ma sem működnének. Igényes szakmai tevékenységével, hatékony vezetői munkájával kimagaslóan hozzájárult ahhoz, hogy már a város és nyugat-európai vendégei is kezdik Makót a „kultúra városaként emlegetni, ahol az értékek mentén szerveződnek az események”. A színes kulturális élet élhetőbbé teszi a várost és térségét, növeli vonzerejét, versenyképességét. A korszerű művelődést szolgáló itteni újszerű eseményekre, módszerekre gyakran az országos sajtó is felfigyel. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó város fejlődése, kulturális értékeit növelő, eredményes munkája elismeréséül Bálint Mártát 1998-ban a Makó Város Közszolgálatáért, az általa vezetett kht.-t pedig 2004-ben a Makó Városért helyi kitüntetésben részesítette.

29

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN

WLASSICS GYULA-DÍJAS Takács Péter közművelődési szakember, művelődésiház-igazgató Következetes, éveken át tartó küzdelmének eredményeként 2002-ben egy 150 férőhelyes nagyteremmel és a hozzá tartozó kiszolgáló övezettel bővült az általa irányított közösségi ház, amely azóta mindenki számára bebizonyította az új színtér létjogosultságát, azt, hogy a bővítés kezdeményezése valós lakossági igényre épült. Az új nagyterem tartalmas, szakmai kihasználtságáról folyamatosan gondoskodik. Rendszeresek a magas színvonalú, rangos események, a pódiumműsorok, a könyvbemutatók, az irodalmi estek, a népzenei és klasszikus kamara hangversenyek, az ünnepkörökhöz kapcsolódó rendezvények, a fotó- és képzőművészeti kiállítások. Tevékenységét a kisközösségek kezdeményezéseinek felkarolása, a megvalósítás szakmai támogatása és a – számos saját ötlet alapján történő – hagyományteremtés jellemzi. Így vált hagyományossá a „Csak tiszta forrásból” című nemzetközi fotópályázat illetve kiállítás a Kárpát medencében élő magyar fotósok számára, valamint a régió képzőművészeinek munkáit bemutató Lencsési Galéria Sorozat, a farsangi és az Erzsébet-napi bál, a Mikulásváró és a karácsonyi ünnepség. A közösségi színterekben zajló, kis– és nagyközösségeket befogadó és aktivizáló kulturális események mellett, hagyományt teremtett a város egész lakosságának érdeklődésére számot tartó Szent István-napi előzetes, a Nyárbúcsúztató és a Gyermeknapi Majális nevű, egész napos, népszerű szabadtéri népünnepély jellegű programokból is. Működtetik az e-Magyarország pontot, és széles körű kapcsolatrendszert épített ki a lakótelep társadalmi szerveivel, amelyek közül többnek működési színteret biztosít az intézményben. 1994 óta Békéscsaba önkormányzati képviselőjeként nemcsak egy lakóterület, hanem az egész város kulturális életéért aktívan munkálkodik. (A Kulturális Bizottság tagja, a Városi Millecentenáriumi Bizottság elnöke, a Városi ’48-as Emlékbizottság elnöke, a Városi ’56-os Emlékbizottság titkára.) A helyi lakosság minden korosztálya élvezi a példa értékű alapossággal, szakmai igényességgel végzett munkáját, az általa szervezett programokat, rendezvényeket, a sok kreatív kezdeményezést, a kisközösségek iránti elkötelezettségét. Kiemelkedő szakmai munkája, hivatástudata, a kulturális értékek széles körű megismertetése érdekében kifejtett sokrétű tevékenysége alapján méltó a Wlassics Gyula-díjra.

Takács Péter közel negyed százada tevékenykedik a kultúra szolgálatában. Népművelés - testnevelés, majd később történelem szakon szerzett diplomát. A diploma megszerzése után (1982.) szülőfalujában, Dévaványán, a Művelődési Ház igazgatójaként kezdte pályafutását. Már ekkor széles körű kapcsolatrendszer kialakítására, a lakosság minél jelentősebb körének közművelődési aktivizálására törekedett. Eredményes munkájának köszönhetően, 1986-ban a Békéscsabán működő Megyei Művelődési Központ igazgatója a meghívta munkatársnak. Kevéssel később csoportvezetői feladatokkal bízták meg. Sokrétű népművelői munkáját kimagasló eredményességgel végezte, így megbízást kapott – az 1990-től a Megyei Művelődési Központhoz tartozó, Békéscsaba legnagyobb lakótelepén működő – Lencsési Közösségi Ház vezetésére. 1991-ben Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata átvette a megyétől a Lencsési Közösségi Házat, melyet azóta saját fenntartású közművelődési intézményként, szakmailag önálló, gazdaságilag részben önálló módon működtet, s melynek élére először 1991-ben, később 1996-ban, illetve 2001-ben, legutóbb pedig 2006-ban Takács Pétert nevezte ki igazgatónak. Takács Péter nagy elhivatottsággal, szakmaszeretettel, a helyben élő lakosság igényeinek folyamatos figyelemmel kísérésével, a helyi kezdeményezések felkarolásával meghatározó szerepet töltött be a közösségi házat mára már benépesítő, az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztályt magába foglaló művelődő közösségek építésében. Nyugdíjas-, ifjúsági horgász-, baba-mama-, jóga-, csipkeverő- és reiki klub, mesekuckó, kertbarát kör, a Márvány Fotóműhely, valamint természetjáró kör fémjelzi eddigi közösségépítő tevékenységét. A legkülönbözőbb érdeklődésű és korosztályú csoportok veszik rendszeresen igénybe az intézmény szolgáltatásait, kulturális kínálatát. Takács Péter nagy gondot fordít az ott működő szerveződések családias légkörének megteremtésére, az önállóságuk tiszteletben tartása mellett a szükséges szakmai segítségnyújtás biztosítására, az igényelt programok megszervezésére. Ismeretterjesztő előadások, szakmai bemutatók, játékos foglalkozások, kirándulások, tapasztalatcsere-utak és sok más tartalmas tevékenység jellemezi a csoportok közösségi együttlétét.

30

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN CSEKE PÉTER

ERDÉLYI ARCOK Beke György (1927–2007.) sében, „teherbírásának” a kipróbálásában is. Nyolcvan esztendejéből huszonnégyet töltött az útnak indító szülőföldön, az 1849-es magyar szabadságharc emlékét idéző Háromszéken, huszonkét évet „szolgált” Bukarestben, tizenhatot dolgozott a történelmi Erdély fővárosában, hatvankét éves korától pedig már budapestiként, végre az írói szabadság légkörében alkotva, egyszerűen „csak az volt a dolga”, hogy ő – Beke György. Nagy vállalkozások korának hőse, s egyszersmind alázatos nemzeti napszámosa. Aki kisebbségi viszonyok közé született, de többségi helyzetben eszmélkedett; aki a negyvenes évek elején szerzett eszményeihez próbált hű maradni bukaresti „22 éve” idején is, akárcsak az általa felfedezett Kossuth-emigránsok 1849 után, a román fővárosban; akinek Kolozsváron ívelt fel a pályája, de aki – miután a diktatúra vészkorszakában kiütötték kezéből a tollat – Budapestre menekítette élete fő művét, erdélyi barangoló könyveinek az egész nemzethez szóló üzenetét. Sokatmondó tény: Beke György – eredetileg tizenkét kötetesre tervezett – erdélyi barangoló könyveinek impozáns sorozata akkortól kezdett megvalósulni, amikor huszonkét évi bukaresti tartózkodás után, a hetvenes évek derekán átköltözhetett a magyarok számára akkoriban már zárt várossá nyilvánított Kolozsvárra. Előbb egy Borháncs utcai tömbházlakásba, onnan pedig a Borjúmál oldalába, a Szervátiusz-műteremház közelébe. Nagy anyagi ráfizetéssel, de a sajátjába. Nem telt el úgy hét, hogy a napi munka után egyszer-kétszer ne találkoztunk volna friss kézirataink, műhelygondjaink megbeszélése végett, amelyeket rendszerint késő éjszakába nyúló séták követtek. Mivel nem szeretett egyedül útra kelni – kellő oka volt rá! –, gyakorta beülhettem melléje a barangoló könyveiben is „megörökített” zöld Skodájába. Többnyire együtt indultunk a Szilágyságba, Fehér megyébe, Beszterce-Naszód vidékére, Nagybánya és Szatmárnémeti környékére, a moldvai Szeret mentére. A diktatúra utolsó két esztendejében, mielőtt áttelepült volna Budapestre, tőszomszédok voltunk a Palocsay-kert mellett. És azok voltunk azóta is, valahányszor akadémiai ösztöndíjjal pár hetet a Dózsa György útra nyíló Abonyi utcában tölthettem. A két világháború között, amikor a szociográfia virágkorát élte, a szellemi ellenállás mellett a műfaj legfőbb ismérve a nemzetépítő enciklopédikus hungarológia volt. Ez tudatosodik Beke Györgyben Kolozsvárt – ahol az írói szemlélet kitágulásának és a politikai viszonyok beszűkülésének a drámáját élte át – , s maga is az enciklopédikus hungarológia ismerettárával feltöltődve vállalkozott az egyre magabiztosabb valóságfeltárásra. Ráérzett arra, hogy a szociográfiai töltetű riportjai által vágott csapásán haladva, tágabb szellemi horizontokig juthat el, életbevágóan fontos értéktartományokat hódíthat vissza számunkra. Önnön gátlásai alól is felszabadulva, valósággal örömét lelte abban, hogy mondanivalója érdekében a köztudatból már kihullott vagy megfakult történelmi, irodalmi, művelődés- és helytörténeti, egyház- és iskolatörténeti, néprajzi, népesedési

Lélekemelő nagyváradi ünnepségen hangzott el 2002. június 22én a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület dísztermében: „Beke György munkássága a Magyar Örökség része.” Az 1995ben alapított Magyar Örökség Díj Kuratóriuma döntött ekképpen. Akkor is tudtuk, és azóta még inkább megbizonyosodhattunk róla: Beke György enciklopédikus hungarológiája közös kincse az egyetemes magyarságnak. Nyolcvanadik életévében lezárult életműve azt sugallja: rajtunk is múlik, hogy egy történelmileg elveszített évszázad után végre hozzánk pártoljon a jövendő. E kitüntetés történetéhez szorosan hozzátartozik, hogy amikor a Magyar Örökség-díjakat odaítélő bírálóbizottság választása az erdélyi magyar szociográfia kiváló művelőjére esett, magam épp egy hosszabb tanulmányban mértem fel a 75. születésnapjára készülő Beke György addigi életpályáját, írói munkásságát. Nem ért készületlenül tehát a felkérés, hogy laudációt mondjak róla. Mégsem volt könnyű dolgom, mert könyvterjedelmet igénylő mondanivalót kellett egy lényeg-láttató rövid műfajba sűrítenem. Halála óta újra meg újra belém sajog a felismerés: hónapról hónapra gyűlnek/halmozódnak vele szemben (is) a mulasztásaink. Fő műve, a Barangolások Erdélyben impozáns sorozata, elakadt a 8. kötetnél. Sajtó alá kellene rendezni a szülőfalujáról, Uzonról, illetve a Kolozsvárról tervezett könyveinek anyagát. És meg kellene írni róla végre az első elemző kedvű monográfiát. Hogy ne maradjanak gazdátlanul azok a gondok/gondola-tok, amelyek szívét gyötörték. Nemcsak Kolozsváron. A két világháború közötti időkben Ady, Móricz és Szabó Dezső szemlélete döntő módon meghatározta az értelmiségi pályára készülő fiatal nemzedékek tájékozódását az egész Kárpátmedencében. Eszméltető hatásukra maguk is arra keresték a választ, hogy a magyarság hol tévesztett utat, miért jutott a trianoni sorsra; másrészt az foglalkoztatta őket: a szétszabdalt nemzet szellemi egységét miként lehetne megőrizni, hogy megtisztult önértéktudattal magát a nemzetet is újjá lehessen teremteni. Indulásakor Beke György ezt az örökséget jussolta. Merthogy eszmélkedésének idején Móricz Zsigmond és a népi írók vezérkara avatta be országos gondokba a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban; nagyszabású vállalkozásának ihletője, Orbán Balázs 1943-ban „adta a kezébe a tollat”… Elsőéves egyetemi hallgató korában már maga tartott előadást eszményképeiről. Hiszen addigra már sok olyan kérdésre kapott feleletet a népi írók műveiből, amelyek akkoriban őt magát is szenvedélyesen foglalkoztatták. Ezek közül kettő állt az első helyen: a társadalmi és nemzeti megalázottság. Az embertelenség maga. Eleven sebként hordozta ugyanis a lelkében, hogy „a régi román világban” édesapját azért bocsátották el köztisztviselői állásából, mert nem volt hajlandó áttérni a görögkeleti hitre, vagyis átállni románnak. Életpályájának és munkásságának az alakulásában a történelmi idő és a helyszín egyaránt fontos szerepet játszott, amiként alapvető műfajának, az írói szociográfiának az újjáteremté-

31

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN stb. vonatkozású tényeket, dokumentumokat, adatokat „mozgósíthat”. Ugyancsak „kolozsvári életidejében” fedezte fel – amikor a korábbi rendszertelen országjárást háttérbe szorította a megtervezett barangolások programja –, hogy a nemzetiségi tudatnak eltérő változatai vannak a Székelyföldön és a Partiumban, a szórványvidékeken és a csángó településeken. Ezeket a megkülönböztető és mégis egymásra utaló jegyeket igyekezett a maga „szellemi földrajzának” a térképére fölrajzolni, Erdély nagy romlásának idején az életet továbbvivő erőket láthatóvá tenni. Hogy mit jelentett számára az írói szabadság átélése Budapesten? Sorjázó kötetei1 azt bizonyítják, hogy azóta is változatlanul folytatta a kisebbségi sors búvárlását. De most már tágabb kitekintéssel, egyszerre figyelve valamennyi kisebbségi régióra a Kárpát-medencében. Szlovákiában, a Kárpátalján, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában járva arra jött rá: legfőbb ideje a sokféle magyar sors tanulságai számbavételének és egybevetésének. Barangoló könyveinek újjászerkesztése okán gyakran hazalátogatott Erdélybe. Örömmel tapasztalta, hogy az erdélyi magyarság is kezd a nemzet egységében gondolkozni. Mindez óhatatlanul kihatott az impozáns életműsorozat újjászerkesztésére. Az 1996-tól indított sorozat mind külső, mind belső arányaiban szemléleti gazdagodásról, gondolati elmélyültségről és szerkezeti „léptékváltásról” tanúskodik. A Barangolások Erdélyben nyolc kötetében – elgondolásai szerint az uzoni, illetve a kolozsvári szociográfia koronázta volna meg a sorozatot – a nemzeti szempont primátusa érvényesül. Pontosabban: az erdélyi magyarság történelmi teherbírásának, lelki ellenállásának és sorsképletének a letisztult megragadása az összmagyarság sorsáért érzett felelősség vibráló erejétől kap távlatot. Tanítványaim állapították meg a bukaresti és a budapesti kiadványok egybevetése során: „ez” a sorozat már nem „az” a sorozat. A Szigetlakókban például három korábbi kötetet vont össze (Szilágysági hepehupa, Nyomjelző rokonság, Búvópatakok),2 ugyanakkor az „ominózus” Boltívek teherbírása terjedelmileg is csaknem a duplája az „eredetinek”.3 Az idő rostáján kihulltak a „meddőszövegek”, azok a részek, amelyeket annak idején eleve „villámhárítónak” szánt, amelyek nélkül nem jelenhettek volna meg a szóban forgó kötetek. Különös gonddal vigyázott

azonban arra, hogy „tovább éltesse” román szereplői közül azokat, akik emberségükkel, tetteikkel „beírták magukat” az erdélyi tájak magyar történelmébe. Az is magától értetődő, hogy visszaállította a cenzúra és az öncenzúra áldozatául esett fejezeteket, szövegrészeket, mondatokat és mondatrészeket, kulcsfontosságú fogalmakat és kifejezéseket. Nem csak az időszerűtlenné vált szövegek elhagyásával, illetve a csonkolás előtti „szövegállapot” helyreállításával változtak meg az arányok: szembetűnő a kilencvenes évekbeli széttekintés eredménye is. A régebbi történések háttérvilágának a felrajzolásával láthatóbbá váltak a kisebbségi küzdelmek emberi dimenziói. Tisztább hangsúlyt kapott a létérzés és a tudatállapot, a borongó kilátástalanság és a fel-felcsillanó reménysugár, az önmagunk erejébe vetett hit és a József Attila-i „közös ihlet”-ből táplálkozó szolidaritás érzékeltetése. Az újraszerkesztett sorozat körültekintőbb történelmi látásmódról és egyszersmind az írói szabadság mélyebb lélegzetvételéről, magával ragadó ritmusáról tanúskodik. Jótékonyan hatott, hogy a szerzőnek immár nem kellett visszafognia tollát, nem kellett „szemérmes elhallgatásokba” burkolóznia: nyíltan írhatott a korábbi tabutémákról, például az 1956 utáni romániai terror áldozatairól is. A Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztályának alapítóelnökeként, 2001 októberében, az írói szociográfia múltjáról és jövőjéről szervezett kolozsvári tanácskozáson azt kérdezte a jelenlévőktől, köztük a tanítványaimtól: szükség van-e még írói szociográfiára? Merthogy sokan tagadják. Érvelése így hangzott: „Lépten-nyomon olyan események történnek – városon és falun, az anyaországban és a Kárpát-medence egészében –, amelyek a jobb emlékezetűekben felidézik a szociográfiai irodalom (ha úgy tetszik, a népi irodalom) egykori ítéleteit, megállapításait és jóslatát. Érezzük ilyenkor, hogy az iránytű veszett el eszmék, célok, céltalanságok és az egyéni törtetések kavargásában. Nem pótolhatják az írói szót semmilyen közvélemény-kutatások – amúgy is manipulált – összehasonlító grafikonjai, a különböző jövőkutató intézmények vagy éppen a tudálékoskodó politológusok, a demokrácia kenyérpusztító képződményei. Mert az író minden műfajban (ha csakugyan író) a lelkekhez szól, elgondolkoztat, és engedi, hogy utána mi gondolkodjunk. Nem óriásplakát az írói mű az éppen ajánlott fogkrémről, hanem a megszenvedett emberi igazság felajánlása a köz boldogulására.” Gondolkodjunk tehát. És cselekedjünk.

1

Magyar gondok Erdélyben. Egyéni feljegyzések közös fájdalmakról. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1990.; Erdély jelene és jövője. Erdélyi Szövetség, Bp., 1991.; Egyetlen út: az önrendelkezés, 1993.; Atlantisz harangoz. A magyarság sorsa Erdélyben 1918–1992. Szenci Molnár Társaság, Bp., 1993.; A lándzsa hegye. Egy befejezhetetlen per drámája. Apáczai Könyvműhely – Intermix Kiadó, Budapest – Ungvár, 1993.; Népek nagy romlása a román uralom alatt. A román népet is beleértve. Szenci Molnár Társaság, Bp., 1994.; Hadi utak Erdélyben. Barangolások magyar katonák nyomában. NIS Kiadó, Kolozsvár, 1994.; A nyitrai gróf feláldozása. Antológiai Kiadó és Nyomda, Lakitelek, 1995.; Peremvidékek magyarsága. Szenci Molnár Társaság, Bp., 1995.; Védekező anyanyelv. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia, Bp., 1997.; Kossuth-emigráció Bukarestben. Magyar emlékírók a régi Romániában. Közdok, Bp., 1998.; Magyar áfium. Trianon fogságában. Püski, Bp., 1999.; Gyulafehérvár árnyékában. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2002.; Megrokkant élet. Kisebbségi utazások. Kapu Könyvek, Bp., 2002. 2 Beke György: Szigetlakók. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Bp., 1996. 3 Beke György: Boltívek teherbírása. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Bp., 1998.

32

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN TÓTH KÁROLY

FÜLEP LAJOS TANÁRI TEVÉKENYSÉGE AZ EÖTVÖS COLLEGIUMBAN az 1919-es budapesti egyetemi tanári kinevezés, majd az önként vállalt visszavonulás és a medinai, bajai majd zengővárkonyi lelkipásztori tevékenység, a pécsi egyetem olasz tanszéken végzett egyetemi magántanári, majd nyilvános, rendes egyetemi tanári munka, a népi írók mozgalmával és céljaival való szimpatizálás mind döntő, befolyásoló tényezők lehettek. Miniszteri kinevezése után, 1945 őszén lépett kapcsolatba Fülep Lajossal Keresztury, első ízben 1946. január elején, Illyés Gyulával kereste fel őt Zengővárkonyban. Az egymással váltott levelek hangneméből úgy tűnik föl, a közel húsz év korkülönbség ellenére igen hamar baráti kapcsolat alakult ki köztük.3 Keresztury először a Magyar Népi Művelődési Intézet felállításában számított volna Fülep tapasztalatára, terveire. Részben ehhez kapcsolódva Fülep egy úgynevezett „Parasztság-nevelő iskola tanterv-vázlatot” is kidolgozott, mely a korai miniszterváltás után nem jutott el a kivitelezés szakaszába.4 Keresztury Dezső szándékai Fülep Lajos akaratával is megegyeztek. Húszévi lelkipásztorkodás után maga is elvágyott a baranyai faluból, szeretett volna tanítani. Egy tanítványi kört képzelt el maga körül, melynek átadhatta volna tudását és művészeti - művészetfilozófiai nézeteit. Keresztury és Fülep törekvése gyorsan egymásra talált, ám a kivitelezés bürokratikus akadályai majdnem meghiúsították Fülep meghívását collegiumi tanárnak. Sokáig bizonytalannak látszott státuszának ügye, melyet Keresztury miniszterként már nem tudott véglegesen elintézni. Fülep ugyanis kétszeresen is rendelkezett egyetemi tanári jogviszonnyal. 1919-ben a budapesti egyetem olasz tanszékének nyilvános, rendes egyetemi tanárának nevezték ki, majd nem sokkal azután felfüggesztették. E miatt 1946ban rehabilitálták, ám e tanszéki állás akkor már be volt töltve. Az 1940-ben megszüntetett pécsi bölcsészkar olasz tanszéke visszaállításának lehetősége is felmerült. Ám Fülep levelezéséből egyértelmű, ő már nem vágyott arra, hogy olaszt tanítson, sokkal inkább egy művészetfilozófiai vagy művészettörténeti tanszéken szeretett volna tevékenykedni. Fülep érdeklődése az Eötvös Collegium iránt már sokkal hamarabb létezett. Fülep 1942-től levelezett az akkor harmadéves filozófia - angol szakos collegistával, Szigeti Józseffel, aki esztétikai, művészeti kérdésekkel kereste fel őt Zengővárkonyban. Levelében Szigeti így jellemezte diákkora Eötvös Collegiumát.5 „A szellemi atmoszférát, amiben élek, a collegium levegője szolgáltatja; a könyvtár, ahol a legtöbb collegista oly otthonosan érzi magát, mint sehol másutt (…) s a hosszú hajnalba nyúló viták, világnézeti kérdésekről, vagy szaktudományi

Az előadás elhangzott a Tudós tanárok az Eötvös Collegiumban. Emlékező előadások és kiállítás a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából című konferencián az Eötvös Collegiumban, 2007. november 9-én.

„Emberben ő a mérték” – írta versében Fodor András, Fülep Lajos Eötvös Collegium-i tanítványa.1 Fülep Lajos rendkívül nagy hatású személyiség volt. Életéről és munkásságáról kollegái, tanítványai, tisztelői számos helyen és alkalommal megemlékeztek, méltatták, munkáit értelmezték. Előadásomban Eötvös Collegium-i tanári munkájáról szeretnék szólni. Rendhagyó időszakban adatott meg neki a magyar tudós- és tanárképzés e hírneves intézményében tanítani, közvetlenül a megszüntetés előtti években. Rövid ideig volt itt bentlakó tanár, de ezen időszak alatt sikerült olyan tanítványokat elindítania, akikre méltán büszke lehetett és lehet ma is az intézmény. Az Eötvös József Collegium utolsó, szabadon választott igazgatója, Keresztury Dezső, 1945 májusában vette át az intézmény vezetését.2 Ma már világosan látható, elképzelései nem valósulhattak meg a hamarosan bekövetkezett politikai fordulat miatt. Keresztury, aki maga is a Collegium egyik meghatározó tanáregyénisége volt, 1945 őszétől 1947 márciusáig vallás- és közoktatásügyi miniszterként is tevékenykedett. Collegiumi tanári állásától csak az igazgatói székből való eltávolítása után, 1948 júniusában vált meg. Keresztury Dezső igazgatói programja az volt, hogy a tanári karba olyan új előadókat hív meg a már régebb óta alkalmazott tanárok mellé, akik tudományos elismertségük, szakmai és emberi kvalitásaik révén sokat adhatnak a collegistáknak. Keresztury Dezső szándéka tehát egyértelmű volt a minőségorientált elitképzés megtartására. Fülep Lajos felkeresése és meghívása collegiumi tanárnak ugyancsak az ő kezdeményezése volt. Az 1927. óta a Baranya vármegyei Zengővárkony református lelkipásztori tisztségét betöltő művészettörténész, művészetfilozófus Fülep tökéletesen beleilleszkedett az igazgatói koncepcióba. Az 1945-ben hatvanadik életévébe lépett Fülep elismertsége nem lehetett kétséges. A széles körű irodalmi, képzőművészeti kritikusi tevékenység, a Magyar művészet című kötetének nemzetit és egyetemest egységben szemlélő művészetfilozófiai megalapozása, a Párizsban és Firenzében eltöltött évek, 1

FODOR ANDRÁS: Fülepről és a tanítványokról. In: Fülep Lajos emlékkönyv. Cikkek, tanulmányok Fülep Lajos életéről és munkásságáról. Vál., szerk., a bibliográfiát és a jegyzeteket összeáll.: TÍMÁR ÁRPÁD. Budapest, Magvető, 1985. 203. 2 Keresztury Dezsőről lásd: TÓTH KÁROLY: Keresztury Dezső élete és munkássága. In: Keresztury Dezső az Eötvös Collegium igazgatója (19451948). Tanulmányok. Szerk: PAKSA RUDOLF. Budapest, Argumentum – Eötvös József Collegium, 2004. 9-48. Keresztury Dezső igazgatóságáról a legteljesebb feldolgozás: PAKSA RUDOLF: A báró Eötvös József Collegium története Keresztury Dezső igazgatósága idején. In: U.o. 67-134.

3 Fülep Lajos levelezését F. Csanak Dóra dolgozta fel tudományos igénnyel. A tárgyalt korszakra vonatkozó kötet: Fülep Lajos levelezése. V. 1945-1950. Szerk. a jegyz. és a mutatókat összeáll.: F. CSANAK DÓRA. Budapest, Argumentum, 2001. (A továbbiakban: FLev. V.) 4 FLev. V. 105-107. 5 Szigeti József levele Fülep Lajosnak, Budapest, 1942. december 23. In: Fülep Lajos levelezése IV. 1939-1944. Szerk. a jegyz. és a mutatókat összeáll.: F. CSANAK DÓRA. Budapest, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet – Argumentum, Budapest, 1998. 313.

33

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN írt negyven évvel később, 1989-ben megjelent visszaemlékezésében.12 „Nem volt szerencsém Fülep Lajossal sem. Őt azért hoztam föl zengővárkonyi önkéntes száműzetéséből, mert boldogan vállalkozott rá, hogy beszélgetőtársa, mintegy világi lelkiatyja lesz, egyelőre helyettem is, a collegistáknak. Mikor azonban beköltözött, kiderült, hogy a zengővárkonyi parókián bogaras, nehéz természetű, magányos farkassá lett; remek peripatetikus beszélgetőtársa ugyan néhány kiválasztottnak, de kiülepedik a közösségből. Egyébként: mindjárt a kezdetben, amikor legnagyobb szükségem lett volna rá, Itáliába ment feltöltekezni – s én lettem volna az utolsó, aki ebben megakadályoztam volna.” Keresztury jellemzése jól megragadja Fülep Lajos azon személyiségjegyeit, melyek talán nem is tették volna arra alkalmassá, hogy mindenki „beszélgetőtársa” legyen. Fülep két típusú órát tartott, az egyiket a Collegium nyugati szárnyának első emeleti, az udvar felé nyíló szobájában, tehát a collegiumi könyvtár mellett.13 Görög művészet, XIX. századi művészet és Művészetfilozófia voltak az óracímei. A XIX. századi művészet órákon főleg a modern francia festészetről adott elő, Cézanne-t emelve ki, míg művészetfilozófiai óráin az őt aktuálisan foglalkoztató kérdések köré fűzte fel mondandóját. A második típusú óra Fülepnél a múzeum- és kiállításlátogatás volt, az eredeti műalkotások megtekintésének céljából. A félévek folyamán legtöbbször a Szépművészeti Múzeumot keresték fel. Az egyetemes és a magyar művészet értékeit ekkor még együtt bemutató kiállítások egyes részeit, termeit nézték meg egy-egy alkalommal. Többször látogattak el a Fővárosi Képtárba, a Nemzeti Szalonba és a Műcsarnokba, s néhány olyan kiállítást is megtekintettek, mely már a szocialista realizmus korszakát idézte. Fülep ezekről elítélően nyilatkozott diákjai számára, s legtöbbször a XIX. század giccsként elutasított, akadémiai naturalizmusához hasonlította, és mereven elutasította e munkákat. Fülep erélyes, szókimondó stílusára ismerhetünk a Domokos Mátyás visszaemlékezésében megörökített történetben is.14 „Így mentünk közösen az Erzsébet téri Magyar Szalonba is, ahol egy Magyar Valóság című kiállítást hirdettek. Amikor bevitt minket, fölemelte a fejét (a közöttünk lévő festők, akik mind ismerték őt, már rémülten behúzták a nyakukat), körülnézett, és azt harsogta: Ez a magyar valóság? Ez a szemét? Ez a szar? Ez a magyar valóság? – Majd hátat fordított és kirobogott. Fülep miután nem volt megelégedve a képek kvalitásával – pedig ezek neves festők szocreál alkotásai voltak –, senkit sem kímélt, mennydörgött.” A látogatások másik nagy csoportját a magángyűjtemények felkeresése és a műterem-látogatások jelentették. A korszakban két műterem-látogatásról tudunk, először a Százados úti művésztelepen dolgozó Medgyessy Ferencet keresték fel.15 A második alkalommal Barcsay Jenő műtermébe látogattak közösen.16 A Fodor András baráti köréhez tartozó festő - tanársegéd Varga Hajdú István szervezte meg, hogy az Eötvös Collegium-i csoport a Képzőművészeti Főiskolán megnézhesse a restaurálás

részproblémákról, s még többször esztétikai problémákról, amiket változó tájékozottsággal, de egyazon hévvel és lendülettel vívunk. Szóval eléggé feszült intellektuális atmoszféra ez.” Fülepet végül – Keresztury közbenjárása nyomán – az Eötvös József Collegiumba osztotta be a minisztérium „szolgálattételre.”6 Az Eötvös Collegium 1950-es megszüntetése után került csak át státusza az ELTE művészettörténeti tanszékére, ahol Gerevich Tibor volt a másik professzor. Mindezek előtt, a Budapestre való felköltözést tervező Fülep vágya azonban az volt, hogy az Eötvös Collegium hosszú távra biztosítson számára fővárosi lakhatást, amiért cserébe ő tanít. Végül az intézmény önállóságának megszüntetése miatt el kellett költöznie a Széher úti Dohnányi-villába.7 A beköltözés mindkét fél és a minisztérium számára elfogadható feltételeinek összehangolása nem ment könnyen, részben a minisztériumi jogászok által, a szerződésszövegekben tett változtatások, részben Fülep többszöri kiegészítései miatt. A Keresztury-hagyatékban fennmaradt levelek tanúsítják Fülep minden részletre kiterjedő aprólékosságát és igényességét. A költöztetésért cserébe Fülep felajánlotta néprajzi gyűjteményét és könyvtárát az Eötvös Collegiumnak. A költözésre a hosszas egyeztetések után végül 1947. november 20-án került sor, amikor Fülep teljes néprajzi anyaga és könyvtára megérkezett a Nagyboldogasszony útjára.8 Kétségtelen azonban, hogy Fülep tanári tevékenységének időszaka rendkívül zaklatott volt. Nem sokkal beköltözése után, 1948 januárjában a Római Magyar Akadémiára és onnan Firenzébe utazott, hogy kultuszminiszteri felkérésnek eleget téve, ott tartson két előadást9. E mellett – levelei hozhatók erre bizonyítékként – Keresztury távozása után már sejtette, hogy a Collegium önállóságát fel fogják számolni, ezért már nem érezte helyét biztosnak, elkezdett vidéki lakhatást keresni.10 Bár még a Keresztury után, kommunista párti nyomásra kinevezett igazgató, Lutter Tibor is tisztelte annyira, hogy nem szólította fel a szobái elhagyására, érezte, nem maradhat sokáig. Fodor András naplófeljegyzéseiből pontosan értesülhetünk azokról a körülményekről, melyek munkájában hátráltatták. Leginkább a szellemi szabadság légkörének hiányát, a politikai hangulat komorrá válását tartotta problémának. A collegistáknak rendszeresen kifejtette erről a véleményét. Fodor naplója szerint Fülep egyik legnagyobb fájdalma az volt, hogy az egyre rohamosabb léptekkel kiépülő diktatúra fokozatosan felszámolta a kritika lehetőségét a közélet, így a képzőművészeti élet területén is.11 Magánéletének nehézségei, lánya öngyilkossága, súlyos és kórházi kezeléssel járó betegségei még inkább megviselték, magába fordulóvá tették az idős profeszszort. Az őt kevésbé tisztelő collegisták által csak „öregnek” csúfolt Fülep ezen okoknál fogva a diákok nagy része számára megközelíthetetlennek tűnt. Azoknak a collegistáknak, akik nem jártak óráira, igen kevés lehetőségük volt a személyes kapcsolat kialakítására. Keresztury Dezső erről némi keserűséggel 6

Eötvös Collegium Levéltára 54.102/d:7 A költözésre végül 1951. május 11-én került sor. FLev. V. 377.; VI. 34-39. 8 FLev. V. 16. és FODOR ANDRÁS: A Kollégium. Napló, 1947-1950. Budapest, Magvető, 1991. 45. (A továbbiakban FODOR 1991.) 9 Fodor 1991. 108.; és FODOR ANDRÁS: Ezer este Fülep Lajossal. I-II. köt. Budapest, Magvető, 1986. 15. (a továbbiakban: FODOR 1986.) 10 FLev. V. 319. 11 FODOR 1991. 207. 7

12

KERESZTURY DEZSŐ: Emlékezés az Eötvös Collegium utolsó éveire. In: Valóság, XXXII. évf. 1989. 3. sz. 61-84. 13 Ritoók Zsigmond professzor úr szíves közlése (2007. nov. 9.), melyet ezúton is köszönök. 14 Fülep Lajos élete. Szerk. és írta: DIZSERI ESZTER. Budapest, Magyar Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2003. 207. 15 FODOR 1991. 255.; FODOR 1986. 31. 16 FODOR 1991. 451-452.; FODOR 1986. 70-71.

34

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN alatt álló Csontváry Kosztka Tivadar-műveket.17 Nem tudni biztosan, de valószínűleg maga Fülep is ekkor látta először együtt Csontváry nagyméretű vásznait. Fülep közel húsz éves vidéki tartózkodása és lelkipásztori tevékenysége alatt mindössze pár alkalommal, s akkor is csak rövidebb időre tudott Budapestre utazni. Ezért is nagyon kíváncsi volt a két világháború közötti magyar művészetből válogató magángyűjteményekre, melyeket ekkor már tulajdonosaiknál meg lehetett tekinteni. Fruchter Lajos, Radnai Béla, Gegesi Kiss Pál, Szilágyi Sándor, Köves Oszkár műgyűjtők személyesen vezették a látogatóikat otthonaikban, napjainkra fogalommá vált gyűjteményeikben. Fodor András naplójából több helyen is részletesen értesülünk az ott szerzett benyomásokról, tapasztalatokról. Rippl-Rónai József, Egry József, Szőnyi István, Bernáth Aurél, Derkovits Gyula képei minden vendég számára hatalmas élményt jelenthettek, főleg hogy fő műveik egy része is ezekben a privát gyűjteményekben kapott helyet. Más típusú művészeti élményt jelentettek a koncertlátogatások, vagy a rádióhallgatások, amikor legtöbbször Bartók Béla szerzeményeit, koncertfelvételeit hallgatták a Collegium közösségi rádióján.18 Fülep ezeken kívül kirándulásokra is diákjaival tartott, illetve maga is szervezett egy szociográfiai felméréssel egybekötött kirándulást. Az elsőt Sárospatakra és környékére, a Rétközbe tervezte, de ez nem valósult meg. s a Somogy megyei Csurgóra tette át a helyszínt. Ez a négynapos utazás 1948 májusában volt.19 Fodor András naplója tanulságos beszámolót tartalmaz egy 1948. decemberi szigetszentmártoni falulátogatásról is.20 Fülep és néhány collegista, egy havas esős decemberi napon tett előre egyeztetett látogatást a Csepel-szigeti faluban, ahol felkeresték a helyi vezetőket, találkoztak a tanácstagokkal, a jegyzővel. A magyar vidék és a paraszti élet rohamléptekben történő átformálása, a szövetkezetek felülről irányított, erőszakos megszervezése, a helyiek gondolkodásában a marxista elemek megjelenése voltak azok a szembetűnő elemek, melyeket ottlétükkor tapasztalhattak. Később Fülep egy esztergomi kirándulásra is vállalkozott diákjaival, ahol a főbb építészeti - művészettörténeti emlékeket tekintették meg az egykori királyi palotától a Bakócz-kápolnáig.21 A Fülep Lajos személye körül összpontosuló kirándulások és tárlatlátogatások mindezekkel együtt viszonylag kevés diákot mozgattak meg. Viszont az a néhány collegista, aki óráira járhatott, a közös étkezések alatt mellette, asztalánál foglalhatott helyet, rendszeresen elkísérhette sétáira, rendkívül sokat kapott tőle. A „kiválasztottakra” Fülep Lajos személye olyan erővel hatott, mely egy egész életre szóló élményt jelentett. Fodor András személye jól példázza azt, hogy milyen hatást gyakorolt a húszéves irodalmárokra Fülep rendkívül sokoldalú, irodalomtörténeti, nyelvi, filozófiai és esztétikai felkészültsége. Nem meglepő tehát, hogy Fodor András is Fülep szellemi bűvkörébe került. Azóta nyomtatásban megjelent, sokszor idézett naplófeljegyzései páratlan kortörténeti dokumentumnak számítanak. Fodor költői - műfordítói tevékenységét is mindvégig támogat-

ta Fülep, kéziratok, fordítások átolvasásával, véleményezésével, kritikus és biztató szavakkal. Fodor Ruszlán és Ludmilla-fordítása elnyerte tanára tetszését. A többi irodalmi érdeklődésű diák közül Fülephez talán Domokos Mátyás kötődött a leginkább. Ő is rendszeresen felkereste collegista korában Fülepet, sőt 1949es kizárása után is Fülep miatt tért többször vissza a Collegium épületébe. Az Eötvös Collegiumban Fülepnek két olyan tanítványa volt, aki később művészettörténészként dolgozott. Az egyik a latin – görög - művészettörténet szakos Rózsa György volt. A másik tanítvány az 1948-ban felvételt nyert Németh Lajos. Mindketten látogatták Fülep óráit, bár Rózsa György csak egy évig, hiszen ő 1943-ban kezdte az egyetemet, de a háborús évek miatt elhúzódott tanulmányainak befejezése. Ennek ellenére részt vett Fülep első collegiumi kurzusán, a Gellért-hegyi sétákra is elkísérte az általa inkább művészetfilozófusnak, mint művészettörténésznek tartott Fülepet. Sokkal nagyobb hatást gyakorolt azonban Fülep Németh Lajosra, aki 1979-től az ELTE Művészettörténet tanszék egyetemi tanára lett, nem közvetlenül Fülepet, hanem az ugyancsak volt collegista Vayer Lajost követve a professzori státuszban. Németh Lajos Körner Évával egyidőben lett Fülep első aspiránsa a tanszéken. Később írásában többször is megemlékezett professzoráról, ezek közül azonban kevés érinti collegiumi éveiket, inkább Fülep elméleti munkásságáról szólnak. Mindenezek mellett kétség sem férhet hozzá, hogy Németh Lajos művészetszemléletének kialakulásához nagymértékben hozzájárultak a Fülep Lajos mellett eltöltött évek. A filozófiai, módszertani, tudománytörténeti kérdésekkel rendszeresen foglalkozó, a társdiszciplínák iránt nyitott szakember szemléletében mindvégig jelen volt a Fülep által is képviselt szellemi nyitottság. Fülep többi collegista diákja kevesebb rendszerességgel látogatta óráit, az akkori tanulmányi rendszerben nem kötelező különórákat. Érdességként jegyezhető meg, hogy az Eötvös Collegium-i oktatás egyik „minőségbiztosítási” eljárása, a félév végi, írásban benyújtott tanári jelentés és a diákok egyénenkénti értékelése hiányzott Fülep Lajos tanári gyakorlatából. A tanári jelentéseket tartalmazó levéltári dosszié egyetlen ilyen iratot sem tartalmaz. Fodor naplóiból jól kivehető, hogy Fülep órái nem kizárólag előadások voltak, a diákok is aktívan hozzászóltak az órához, sőt Fülep maga is kezdeményezte, hogy a collegisták elmondják véleményüket. A múzeumlátogatások alkalmával, a műalkotásokkal szemben állva pedig szinte elkerülhetetlen volt, hogy a véleményeket ne ütköztessék. Az 1948-as év nyara és a politikai fordulat után már voltak olyan diákjai is, akik marxista szempontból élesen kritizálták – akár óráin is – az akkori szóhasználattal élve „idealista, elavult szellemtörténeti” módszereket használó Fülepet, aki ezekben az években is inkább a visszahúzódást, a publikációs tevékenységének korlátozását választotta. Eötvös Collegium-beli tartózkodása alatt mindössze három írást tett közzé. Az elsőt 1948 augusztusában a Forumban A típusbútor ügyében címmel,22 a másodikat, nagyobb visszhangot 22 FÜLEP LAJOS: A típusbútor ügyében. In: Forum, III. évf. 1948. aug. 8. sz. 644-648. (Újraközölve: FÜLEP LAJOS: Művészet és világnézet. Cikkek, tanulmányok 1920-1970. Vál., szerk. a jegyz., a bibl. és a névmut. összeáll.: TÍMÁR ÁRPÁD. Budapest, Magvető, 1976. 520-526) és FÜLEP LAJOS: Egy nagy lehetőség Budapest és az ország újjáépítésében. In: Forum, III. évf. 1948. szept. 9. sz. 690-701. (Újraközölve: U.O. 366-383.)

17

FODOR 1991. 119.; FODOR 1986. 17. 18 FODOR 1991. 222.; FODOR 1986. 25. 19 FLev. V. 303-304. és FLev. V. 315. 20 FODOR 1991. 189-190.; FODOR 1986. 22-23. 21 FODOR 1986. 74-75.

35

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN kiváltva az Egy nagy lehetőség Budapest újjáépítésében címmel. Illetve még az Eötvös Collegiumban élt, amikor 1950. októberi, akadémiai székfoglaló előadását megtartotta A magyar művészettörténelem föladata címmel.23 Fülep 1947-es beköltözésekor magával hozta néprajzi gyűjteményét, képzőművészeti tárgyait és könyvtárát. A néprajzi gyűjtemény kiállítását Keresztury Dezső igazgatóságának utolsó napjaiban rendezték be. Egy szinten volt a könyvtárral, a korábbi földrajzi könyvtár helyén. A diákszállóvá átalakított intézményben és a nyilvános tett könyvtárban már nem volt szükséges a kiállításként bemutatott anyag, így a következő évek folyamán – nem tudni, mikor és kinek a kezdeményezésére – átkerültek a Néprajzi Múzeumba, ahol többségüket 1952. decemberében vettek fel a leltárkönyvbe és sorolták be őket a különálló gyűjteményekbe. Az Eötvös Collegium Levéltárában fennmaradt egy fontos szerződés, amely egyértelművé teszi, hogy néprajzi gyűjteménye a beköltözése pillanatától állami tulajdonná vált. Ennek megfelelően már a Széher útra való átköltözéskor sem vitte magával anyagának nagy részét, pedig az épületben maradt egyéb gyűjteményekkel, így a collegiumi könyvtárral együtt akadémiai tulajdonba és kezelésbe került. De Fülep nemcsak néprajzi, hanem képzőművészeti értékeit is magával hozta, melyet a „kiválaszott diákok” még itt, az épületben ismerhettek meg a professzor főhomlokzatra néző ablakokkal ellátott, földszinti, délnyugati sarokszobájába látogatva. Képzőművészeti gyűjtemé-

nyéről nincsenek pontos és megbízható adataink, valójában talán túlzás önálló gyűjteménynek nevezni, inkább a hosszú és fordulatos életút alatt gyűjtött, ajándékba kapott, személyes emlékeket, barátságokat megörökítő képzőművészeti alkotásoknak kell őket tekintenünk. Pályafutása során számos képzőművészt ismert, akik nem egy esetben művekkel ajándékozták meg. Egyik közeli barátja volt a még Párizsban megismert Márffy Ödön, akinek egyik virágcsendélete volt a tulajdonában. Rippl-Rónaitól két művet őrzött, sajnos ezek mai hollétéről nincsenek adatok. Ezeken kívül birtokában volt tizenegy darab, még valószínűleg Itáliában vásárolt antik görög és etruszk tárgy.24 Az Eötvös Collegiumba felhozott személyes tárgyak többségét azonban mégis a könyvek alkották. Fülep külön könyvtárszobát kapott Kereszturytól, melyet könyvei számára tudott berendezni. Könyvei között is szép számban voltak értékes, Itáliában gyűjtött darabok, halála után ezek a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézet könyvtárába kerültek. Rövid írásomban és előadásomban egy olyan személyt szerettem volna bemutatni, akinek jelenléte az Eötvös Collegiumban rendhagyó és sajnálatosan rövid volt, de néhány diákjára kétségtelenül egész életre szóló hatást gyakorolt. Fülep Lajost méltán tarthatja számon az Eötvös Collegium emlékezete nagyformátumú, tudós tanárai között.

23

FÜLEP LAJOS: A magyar művészettörténelem föladata. In: A Magyar Tudományos Akadémia II. Társadalmi - Történeti Osztályának Közleményei. II. köt. 1. sz. 1951. 3-24. (Újraközölve: FÜLEP LAJOS: Művészet és világnézet. Cikkek, tanulmányok 1920-1970. Vál., szerk. a jegyz., a bibl. és a névmut. összeáll.: TÍMÁR ÁRPÁD. Budapest, Magvető, 1976. 407436. és A magyar művészettörténet-írás programjai. Válogatás két évszázad írásaiból. Szerk., a bev. és az utószót írta: MAROSI ERNŐ. Budapest, Corvina, 1999. 283-302.)

24

36

FODOR 1991. 120-121.; FODOR 1986. 17.

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN SEPSI ENIKŐ

AURÉLIEN SAUVAGEOT és a korabeli francia stúdiumok Magyarországon, avagy a hungarológia kezdete Franciaországban Kevesen ismerték és szerették annyira nyelvünket, kultúránkat, és kevesen tettek annyit a magyar nyelvért, mint a francia tudós nyelvészprofesszor, Aurélien Sauvageot, aki 1923. és 1931. között volt az Eötvös Collegium normalista francia lektora. Évtizedekig jelentős hatást gyakorolt mind a francia, mind a magyar kultúrára a legteljesebbnek számító, pontosságában a későbbi, 1959-es Eckhardt-szótárt messze meghaladó magyar - francia és francia - magyar szótára, a Sóvágó megírásával, melyet 1937-ben adott ki a Dante Kiadónál, Benedek Marcell és Balassa József közreműködésével. Franciaként a legjelentősebb leírását adja a magyar nyelvnek a Gombocz Zoltán emlékének ajánlott Esquisse de la langue hongroise, Klincksieck, 1951 c. műben (később a finn és több jelentős kötetben a francia nyelvről ad hasonló áttekintést). A szintén 1937-es Découverte de la Hongrie c. kötete az akkori legszínvonalasabb, idegen nyelven írott magyar országismereti könyv, melynek mottóját a magyar irodalom sajátosságát szerinte leginkább felmutatni képes Adytól veszi:

cia nyelvű magyar nyelvtanok repertoárját a Petite Grammaire hongroise című munkájával, amely 1908-ban jelent meg. Kont 1912-ben halt meg, munkáját a háború kitöréséig egyik tanítványa, a volt normalista Louis Eisenmann folytatta tovább. Ezután a franciaországi magyaroktatás közel húsz évig szünetelt. Ekkor kapcsolódott be a munkába Aurélien Sauvageot, akivel kezdetét vette a teljes szellemi spektrumú hungarológia. Antoine Meillet, a nagy francia nyelvész irányította Sauvageot figyelmét a finnugor nyelvekre, köztük a magyarra, mint olyan nyelvre, melynek eredete és szerkezete eltér a körülötte levő indoeurópai nyelvektől, és amelynek vizsgálata a század elején még kutatásra váró feladat volt a franciák számára. Azért esett Sauvageot-ra a választás, mivel Konstantinápolyban született, és ott gyerekként megtanult egy keleti nyelvet. Meillet úgy gondolta, hogy ez nagy segítség lesz majd a finnugor nyelvek tanulásában. Azt a feladatot adta tanítványának, hogy menjen Uppsalába, majd Magyarországra, tanulja meg a nyelvet, írja meg doktori értekezését a feltételezett közös ural-altáji ősszókészletről, hogy így megszerezze a szükséges képesítést a párizsi Élő Keleti Nyelvek főiskoláján, 1931-ben létrehozott finnugor tanszék tanári állásának betöltéséhez. A szigorúan előírt utazások és tanulmányok után Sauvageot 1923-tól 1931-ig Bartoniek, majd 1928-tól Gombocz igazgatósága alatt tartózkodott Magyarországon, az Eötvös Collegium francia lektoraként. Közben tanulta a magyar nyelvet, és Meillet kérésére Gombocz Zoltán irányítása alatt megírta doktori értekezését, melyet 1929-ben védett meg a Sorbonne-on. Fő témája az ural-altáji nyelvek közös ősszókészletének vizsgálata. Ez volt ugyanis Meillet hipotézise, melyet az uráli nyelvek teoretikusainak nagy része kétségbevont (főleg a finnek). Meillet tehát ezt a kérdést szerette volna tisztázni, hiszen ebben az időben a „nyelvcsaládok” meghatározása és meghatároztatása kötötte le minden energiáját. Akkoriban jelentette meg Marcel Cohen közreműködésével A világ nyelvei c. vaskos kötetét, melybe az uráli nyelvcsaládot alkotó finnugor és szamojéd nyelvekről szóló cikket Sauvageot írta, Gombocz irányításával. Melléktárgya Ady költészete lett, melyet a volt normalista Eisenman hosszú ideig késlekedő bírálatában végül elutasított, mert nem mintázta meg a politikus Adyt, holott ez szerinte elválaszthatatlan a költőtől és az újságírótól. Az elutasítás valódi oka a Sorbonne-on tervezett tanszék körüli érdekharcok voltak. „Ne nagyon írjon Magyarországról, 2 míg le nem doktorált. Utána csinálhat, amit akar” – tanácsolta neki Meillet, ezért Sauvageot melléktárgyként végül is – régi germanista módjára – a gót névelőt választotta, melyről később Tonnelat, a Collège de France professzora írt bírálatot. De térjünk vissza 1923-hoz! A kezdeti, a Bartonieknek szóló levelében leírt adminisztratív nehézségek után az első év lekileg - szellemileg is nehéznek bizonyult a francia republikánus számára. Megfigyelték, amire az egyetemen diplomataként tanító, de később írói ambícióit is kiteljesítő Jean Mistler rendszeresen figyelmeztette, óvták a magyarokkal való barátkozás-

Egyformán raktuk a szépet Barátnak és ellenségnek, Mert muszáj. Egyformán s mindig csalódtunk, De hát ez már a mi dolgunk S jól van ez. S szebb dolog így meg nem halni S kinoztatván is akarni: Magyarul. A Franciaországban folyó magyaroktatás elindításának szintén vitathatatlanul Aurélien Sauvageot a legkiemelkedőbb egyénisége, de tevékenysége nem előzmények nélküli. A szorosan vett nyelvoktatást magyar nyelvkönyvek megjelenése készítette elő. A 19. századra nyúlnak vissza azok a kezdeményezések, amelyek a magyar nyelv megismertetésére tesznek kísérletet. Az első, franciául írt magyar grammatika 1843-ban, Eiben János lelkész tollából született, majd néhány évtizeddel később egy francia katolikus pap, Fauvin abbé – aki Magyarországon telepedett le – 1870-ben kiadta az Études sur la langue magyare 1 című könyvét. Nagyobb lépés ezen az úton Újfalvy Károly munkássága, aki 1867-ben Párizsba ment és hamarosan Franciaország egyik legismertebb orientalistájává vált. Újfalvy Károly munkássága után a századfordulóig kellett várni arra, hogy nyelvünket újra népszerűsítse valaki Franciaországban. Kont Ignác vállalta fel ezt a munkát, aki 1882-ben érkezett Párizsba, hogy beiratkozzon a Sorbonne-ra. Kezdetben a francia irodalmat ismertető cikkeket küldött Magyarországra, az Egyetemes Philológiai Közlöny számára. Kont Ignác is gazdagította a fran1 Farkas Mária: A magyar nyelv oktatása Franciaországban: múlt és jelen. In : A magyar nyelv oktatásának online folyóirata: http://www.bbi.hu/index.php?id=83&cid=194)

2

Aurélien Sauvageot : Magyarországi életutam. Budapest, Európa Kiadó, 1988., 167.

37

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN tól. A háború utáni Magyarországról először menekült volna, de Meillet hallani sem akart erről. Az első magyarországi év után a fiatal Eckhardt Sándor (1890-1969.), aki egykori Eötvös-kollegistaként megjárta a párizsi ENS-t (Ecole Normale Supérieure), majd az Eötvös-kollégiumban tanított (1914-ből való a Collegium levéltárában található első tanári jelentése), és 1923-tól 1958-ig a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán a francia nyelv és irodalom tanára, francia nyelvtörténeti előadások tartására kérte fel. Ugyanekkor ismerte meg Gyergyai (Szegő) Albertet, aki annak idején Dsida Ottó igazgató személyes ajánlásával került a kaposvári főgimnáziumból az Eötvöskollégiumba. A magyar - francia szakos bölcsész 1914-től Toursban az École Normale Supérieure ösztöndíjasa volt. Az I. világháború kitörésekor egy Atlanti-óceáni szigetre internálták, majd betegsége miatt engedélyezték, hogy 1917-ben Svájcba távozzon. Lausanne-ben folytatott tanulmányokat, majd 1919ben hazajött, 1920-ban tanári oklevelet szerzett, s hat éven át Lukács György rokona, Lukács József bankár unokái mellett volt nevelő. A budai Kossuth Lajos Kereskedelmi Iskolában közel húsz évig volt tanár, közben az Eötvös-kollégium alkalmazta franciatanárként. 1950-től nyugalomba vonulásáig (1970.) a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem francia tanszékének professzora volt. Gyergyai Albert ismertette meg Sauvageot-t a korabeli költőkkel, írókkal, így otthonuk rendszeres vendége lett. Babitsot, akit Gyergyai nagy reverenciával vett körül, Sauvageot túl intellektuálisnak, nehéz természetnek tartotta, akárcsak Kosztolányit, akinek stílusát dicsérte és a francia fül számára ismerősnek tartotta. Karinthyt is kedvelte, Déry különcsége, felsőbbrendűsége előtt azonban értetlenül állt. Horváth Jánossal folytatott első beszélgetésekor arról panaszkodott, hogy az, amit kollégista tanítványai és Gyergyai javaslatára a magyar irodalomból olvasott, nem különbözik lényegesen mindattól, amit másutt, más nyelven már alkalma volt olvasni. Adyban, Mikszáthban és Móriczban érezte meg azt a magyar sajátosságot, melyet odaérkezése óta kutatott. Szabó Dezsőtől kicsit tartott, József Attila költészetét még nem ismerte eléggé, de személyiségének intenzitását pontosan érzékelte. Szomorúan tapasztalta azt is, hogy a magyar dzsentri nem szeret a magyar irodalomról beszélni, csak a NRF (La Nouvelle Revue Française) 3 és a Nouvelles littéraires formálta az ízlését. Mindamellett, Gyergyai és diákjai folyamatos vezetése mellett formálódott a magyar irodalomról alkotott képe. A Nyugat hasábjain jó érzékkel írt a folyóirat által mellőzött francia szerzőkről is, így például az akkoriban a NRF Chroniques rovatába rendszeresen publikáló normalista filozófus Alainról (szül. Émile - Auguste Chartier) 1929-ben, aki Lagneau tanítványa és Simone Weil mestere lett, s életműve – részben ez utóbbin keresztül – olyan rejtett hatást gyakorolt Európa irodalmára, melyet ma kezdünk teljes spektrumában felmérni. Utána legközelebb Kemény Katalin írt 1940-ben Alain esztétikájáról. Hatvany Lajos, különösen azért, ahogy Ady lehetetlen életmódjáról gőgösen beszélt, rendkívül rossz benyomást tett Sauvageot-ra. Kosztolányival is kelle-

metlenné vált rövid időre a viszonya, amikor Meillet Az új Európa nyelvei (Les langues dans l’Europe Nouvelle) c. munkájában a magyar nyelvnek sötét jövőt festett, s ez Kosztolányi mélységes felháborodását váltotta ki. Meillet első, felületesen megírt eszmefuttatása azzal a következtetéssel zárult, hogy mihelyt a magyar állam határain kilépünk, ez a nyelv megszűnik (holott Trianon után ez már korántsem volt így). A magyar nyelv kiesett Meillet látóköréből (igaz, hogy ugyanakkor végig ő biztatta és irányította Sauvageot-t, hogy megalapíthassa az INALCO finnugor tanszékét). Meillet-nek volt egy egyéni elmélete a nyelvek és a civilizációk jövőjéről: szerinte a modern kultúra indoeurópai nyelven jut majd kifejezésre, s minél egyetemesebb lesz ez a kultúra, annál inkább csak a kultúrnyelveken fog megszólalni (vagyis Európában angolul, franciául és németül, Keleten pedig oroszul). A nyelv kifejező voltában látta a siker kulcsát: a német nem gazdaságos, különösen a melléknévragozás túl bonyolult ahhoz képest, amit a kifejezés nyer vele. E tekintetben az angolt gazdaságosabbnak látta. Ezek a premisszák arra a következtetésre vezették Meillet-t, hogy Európának nem érdeke a nyelvi szétaprózódás, a kis nyelvek elburjánzása végzetes lenne számára, fölöslegesnek tartotta, hogy minden állam saját kultúrnyelvet teremtsen, azt szerette volna, ha a másodlagos népek két nyelv használata mellett döntöttek volna: a mindennapi életben az anyanyelvet használnák, mindahhoz pedig, ami a helyi vonatkozások fölött áll, valamelyik nagy kultúrnyelvet. Nyilvánvaló, mindez milyen szöges ellentétben állt a nyelvújítás óta is folyamatos „nyelvében él a nemzet” élő gondolatával. Sértés volt ez a magyar nyelv, a magyar kultúra és a tudomány számára egyaránt. Kosztolányi kifakadásának ellentmondtak a műszaki és az orvosi szakma egyes képviselői, akik felhívták a figyelmet a szaknyelv hiányosságaira. Sauvageot, aki példátlan odaadással tanulta ezt a nyelvet és ezt a kultúrát, rendkívül kellemetlen helyzetbe került, de Kosztolányi barátsága iránta semmit sem változott, sőt olybá tűnt, utána határozottabb „nyelvművelésre” adta a fejét, gyakrabban bírált meg stílushibát, figyelmeztetett szabályokra, javasolt módosítást. Az MTA elindított egy kis folyóiratot, melynek Magyarosan volt a címe. A szókincs bővítésére, a nyelv hiányosságainak kijavítására vonatkozó javaslatokat tartalmazott és a nagyközönséghez szólt. Ám Sauvageot visszaemlékezéseit át- és átszövi Karinthy panasza arról, hogy a franciák a magyar irodalmat csak közönnyel fogadják: „Mondja el nekik, hogy rette4 netes, rettenetes ez a közöny.” A lehetetlen helyzetet némiképp javította volna egy magyar - francia, francia - magyar szótár, melynek gondolatát Benedek Marcell vetette fel Sauvageot-nak, aki maga is érezte, hogy tanítványainak szüksége lenne egy közvetlen segédeszközre, hiszen gyakran kell német - francia szótárt használniuk, vagy a Toussaint - Langenscheidt-féle francia - magyar zsebszótárt forgatják több-kevesebb sikerrel. De úgy érezte, ennek megalkotása inkább a magyarosok feladata (később elismerte és szégyellte ezt a kultúrgőgöt). Eckhardt jelezte, hogy neki is vannak efféle tervei, de nem különösebben sürgette a dolgot, akkoriban Franciaország és Magyarország kulturális kapcsolatairól írt könyvet. Sauvageot doktori értekezése kijött a nyomdából (hiszen a nyomdai prezentáció akkoriban feltétel volt), voltaképpen ideje is volt, de nem tudta, miféle szószedetet vehetne alapul, lexikográfus sem volt, a francia egynyelvű szótárak

3

Avec un peu de perspicacité, il sera aisé de découvrir que le choix des lectures de vos interlocuteurs est dicté par les conseils généreux et littérairement désintéressés des revues et des périodiques littéraires français. Notons tout de suite que La Nouvelle Revue Française domine, faisant triompher son équipe. Les Nouvelles littéraires viennent ensuite. (Aurélien Sauvageot, La découverte de la Hongrie, Paris, Librairie Félix Alcan, 1937, pp. 163-164.)

4

38

Aurélien Sauvageot : Magyarországi életutam, id. kiadás, 101.

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN 6

szókincsét pedig részben elavultnak, részben hiányosnak tartotta, magyar vonatkozásban pedig a készülő Gombocz – Melichféle etimológiai szótáron kívül nem állt ilyesmi a rendelkezésére. Ezt a gyűjtőmunkát tehát el kellett végezni, ráadásul olyan szinkron szótárt kellett alkotni, mely nemcsak a magyarokat, hanem a franciákat is segíti a nyelvtanulásban, tehát az egyes jelentéseket szövegkörnyezetbe helyezve kell megadni (meg kell adni az ige és a főnév vonzatát, szólásokat, kiejtést, még ha csak többé - kevésbé durva átírásban is stb.). Segítségre volt szüksége: Benedek Marcellre gondolt elsőként, aki jól fordított franciából, jó író és irodalomkritikus volt. Másodikként Balassa Józsefre esett a választás, aki a magyar tájszólásokról írott tanulmányaival tűnt ki, és megjelentetett egy magyar - német, német - magyar szótárt is. A Dante Kiadó vállalta a kiadást, de Eckhardtot meg kellett nyerni az ügynek, ami igen kényes dolog volt: Eckhardt a kurzus, vagyis a kormány emberének számított. Benedek Marcellt viszont elcsapták állásából, és Balassát sem nézték jó szemmel, a kiadóról már nem is beszélve. Az egyiket azért, mert a kommunista közjáték idején tanszéket vezetett a budapesti egyetemen, a másikat azért, mert ő volt a nagymester helyettese a magyarországi szabadkőműves páholyban, melyet ugyanúgy feloszlattak, mint később, a vichyi kormány idején a francia szabadkőműves páholyokat. Hogy Eckhardtot meg ne sértse, felkérte őt a közös munkára, de Eckhardt válasza egyértelmű volt (Sauvageot visszaemlékezését idézem): „Kedves Barátom, pillanatnyilag más dolgom van. Egyébként úgy látom, el sem tudja képzelni, mennyi nehézséggel jár egy ilyen vállalkozás. Higgye el, ha eddig még senki sem próbálkozott vele, ez azért van, mert nagy a kockázata, hogy az ember egyszerűen elvész benne, vagy legalábbis elveszteget vele isten tudja, hány esztendei munkát. Azon kívül, ha egyszer mégis elszánnám magam, hogy szótárt szerkesztek, szeretném szabadon, a saját belátásom szerint csinálni. Nagyon kedves öntől, hogy gondolt rám, de ekkora felelősséget senkivel sem oszthatok meg. Aztán meg, ahogy mi magyarul szoktuk mondani, két kakas nem fér meg egy szemétdombon. Ön önfejűbb, mint amilyennek látszik, és egy szótár szerkesztésénél kell is, hogy az ember minden szóról határozottan állást tudjon foglalni. Ezért, ha a tervét valóra akarja váltani, azt tanácsolom: kösse ki a kiadójánál, akárki legyen is az, hogy minden körülmé5 nyek között egyedül és megfellebbezhetetlenül dönthessen.” A kitűnő tanács és az őszinteség jól jött Sauvageot-nak, s az is, hogy Eckhardt támogatta Benedek és Balassa részvételét. A szótár végül 1937-ben jelent meg, érdekessége az lett, hogy a magyar - francia kötet sokkal vaskosabbra sikerült. 1931-ben fejezte be az Eötvös Collegiumban folyó oktatást Sauvageot, ezzel párhuzamosan indult meg műfordítói tevékenysége, 1930ban megjelentette a Timár Virgil fia francia fordítását. A szótár megjelenéséig még párszor járt Magyarországon. Meillet terve megvalósult, és 1931-ben Aurélien Sauvageot elfoglalta állását az Élő Keleti Nyelvek Főiskolájának újonnan létesített finnugor tanszékén. A collegiumi levéltárban őrzött, Gomboczhoz írt levelében ezt írja: „Tekintettel a körülményekre, s arra, hogy a tanszék avatóját, melynek létrehozásában olyan jelentős része volt, jelenlétével nem tudná megtisztelni, úgy döntöttem, semmiféle ünnepséget nem tartok. Azonnal

5

munkához fogok.” Ezek után leírta, hogyan osztották fel az oktatást: heti 2 óra leíró nyelvtan; heti 1 óra szövegmagyarázat (a Halálfiait választotta); heti 1 óra finn nyelvtan; heti 1 óra finn szövegolvasás. 1931. november 9-én megtartotta első magyaróráját. Abban az időben, európai fővárosban ez volt az egyetlen ilyen jellegű képzés. Ezen a kultúrtörténeti eseményen megjelent a magyar követség kultúrattaséja is. Sauvageot nemcsak a nyelvet tanította, hanem a magyar irodalmat is, legbensőbb sajátosságait kutatva, és a történelmet, melyet súlyosnak érzett. A főiskola rendtartása előírta, hogy a gyakorlati képzést olyan ember végezze, akinek ez az anyanyelve. Magyar részről ehhez kezdetben Müller Lipót, a Párizsi Magyar Intézet akkori igazgatója ajánlotta fel közreműködését. A fenti, Gombocznak írt levél tanúsága szerint Müller, Lábán nyelvkönyve alapján, két gyakorlati órát tartott a kezdőknek, s a másodévesekkel két órában Horváth János akkor megjelent könyvét olvastatta. Abban az időben nem létezett kulturális egyezmény Franciaország és Magyarország között, csak szóbeli modus vivendi volt. Magyarország részéről ez azt jelentette, hogy lektorokat küldött a főiskolára. A megállapodás része volt továbbá az is, hogy Magyarország ösztöndíjakat ad a tanszék hallgatóinak, valamint a főiskola könyvtárának könyvadományokat és tudományos publikációkat juttat. A Magyarországról küldött lektorok kezdetben évente váltották egymást. Közülük sokan később jelentős szerepet töltöttek be a magyar szellemi életben, mint például Dobossy László, Gáldi László, Győry János. Utóbbi 1937-től 1939-ig magyar és francia ösztöndíjjal Párizsban tanult a Sorbonne-on, és két évig lektor volt Sauvageot professzor mellett. Hazatérte után tisztviselő lett a Szerszámgépgyár Rt.-nél, később munkanélküli, 1945-től két évig fizetés nélkül tanított a pécsi egyetemen. 1947-től a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán a világirodalmi, 1949-től a francia tanszék tanára volt. Dobossy László volt lektor így emlékezett a Sauvageot professzorral együtt töltött időre: „Amikor együtt tanítottunk, (...) példáit akár a kezdők részére is a legjobb szerzőink műveiből választotta. Oktatásának középpontjában a szövegértelmezés, a szövegelemzés állt: óráin soha nem volt helye valamiféle nyelvkönyvi gügyögésnek. Szinte axiómaként emlegette, hogy a magyar mivoltot csak az értetheti meg, aki Adyt érti és értelmezni tudja. (...) a másik forrás, amelyből újra meg újra fölfrissítette az oktatói munkájában és nyelvtudományi közleményeiben használt példatárat, a Móricz-életmű volt. Sauvageot soha nem fogyott ki Móricz csodálatából. Igaz, kedvelte és szemléltetésre bőven használta a Kosztolányi-novellákat is, de azért a magyar világ, magyar élet igazi megjelenítőjének Móric7 zot tekintette". A háború éveiben a vichyi kormány két évre megfosztotta állásától Sauvageot professzort, de tanári munkája nem szakadt meg, mivel a Párizsi Magyar Intézet szervezett órákat számára, és munkáját itt folytathatta. 1948-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorává választotta, de az 50-es évek politikája miatt az oklevelet csak 1964-ben nyújtották át neki, amikor is erre az alkalomra – három évtized után ismét – a Collegiumba látogatott, amiről a vendégkönyvünkbe írt rövid 6

„Etant donné les circonstances et puisque vous ne pouviez honorer de votre présence l’inauguration de cette chaire à l’institution de laquelle vous avez tant contribué, j’ai décidé de ne faire aucine cérémonie. J’ai commencé le travail de plein-pied.” (84/A/6) 7 Dobossy László: Válságok és változások. Budapest, Magvető, 1988.

Ibid., 255.

39

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN magyaroktatás a mai napig Párizsban a legkiterjedtebb: a ma is létező főiskolán (mai nevén Keleti Nyelvek és Civilizációk Intézete – Institut National des Langues et Civilisations Orientales, INALCO), valamint az új Sorbonne-on létrehozott Egyetemközi Magyar Tanulmányok Központjában (Centre Interuniversitaire d’Édutes Hongroises, CIEH), ahol az alapképzéstől egészen a doktori képzésig juthatnak el a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő hallgatók. A Magyarország és Franciaország között fennálló államközi egyezmény keretében egy vendégprofesszor és két lektor segíti az ottani oktatók munkáját. Ennek az előnyös helyzetnek a kialakításában Sauvageot professzor érdemeit nem lehet eléggé hangsúlyozni, főleg akkor, amikor a tíz éve újraindított collegiumi francia lektori hely fennmaradását, az ötvenes években egyszer már megszakított hagyomány folyamatosságát megnyugtató módon szeretnénk biztosítani.

megemlékező sorai is tanúskodnak. 1962-ben az UNESCO égisze alatt megjelentette A XX. sz. magyar elbeszélői c. antológiát, benne többek között egy-egy Jókai-, Eötvös Károly-, Mikszáth-, Ambrus-, Bródy-, Gárdonyi-, Tömörkény-, Ady-, Krúdy-, Móricz-, Móra-novellát stb., mindösszesen 28 magyar szerző novelláit és elbeszéléseit. Közben több folyóiratban írt értő cikkeket nyelvünkről, irodalmunkról (pl. a Europe 1963as magyar számában). Az Élő Keleti Nyelvek Főiskoláján 1967ig, nyugdíjba vonulásáig felnevelt egy műfordító és nyelvész nemzedéket, akik közül többen az általa megkezdett munkát folytatták tovább. Egy magyar diplomata 1980-ban vitte el a nyugdíjas professzornak Aix-en-Provence-ba az MTA tiszteletbeli tagságáról szóló oklevelet. 1987-ben jelentette meg ugyanitt Souvenirs de ma vie hongroise c. visszaemlékezését, korrajzát, melyet Várady-Brenner Mária fordításában publikált egy évvel később az Európa Kiadó Magyarországi életutam címmel. Mindezek után nem csodálkozhatunk, hogy a franciaországi

40

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN

ELSZÁMOLÁSOK Eötvös-kollégisták voltak… „…az emberi élet kezdő - végső mozzanataihoz kapcsolódóan régtől fogva van és jól működik egy-egy szertartás. Hagyománya, kultúrája van annak, ahogyan ezek ünnepekké lettek. Tudunk temetni, elbúcsúzni s fogadni a jövevényt. A véghelyzetekhez – születéshez, halálhoz – kultúrákhoz kötött szertartás társul, hagyományozódik. De az ember élete során a megméretéshez, ami egyszerre a megerősítés és a példa lehetősége, nincsen. Ma már – ahogyan régen a falu erre még alkalmas volt – közege sincs. Rendhagyó helyzetek alkalmasak rá, s azt remélem, ma megkezdett sorozatunk ilyenné lesz.” (Mátyus Aliz sorozatszerkesztőnek az első rendezvényen elhangzott szövegéből.)

MEGHÍVÓ Eötvös-kollégisták voltak... az Ernstben Első alkalom: 2007. február 21., 17 óra Bemutatkoznak: Keserü Katalin, Liptay Katalin, Móser Zoltán és Spiró György. Zenélnek: Halmos Béla és Sebő Ferenc. Animátor: Mátyus Aliz. Sorozatszerkesztő: Mátyus Aliz és Bakos István. Minden érdeklődőt várunk – nagy szeretettel! Az Ernst Múzeum címe: 1065 Budapest, Nagymező u. 8. mutatkozni kész2 Liptay Katalint, Móser Zoltánt, Spiró Györgyöt, a még óráját tartó, de majd érkező Keserü Katalint, valamint Sebő Ferencet és Halmos Bélát. „Memento mei Domine quia ventus est vita mea” – „Emlékezzél meg Uram arról, hogy csak szellő az életem…” Még egyszer a mondat. Elismétlem, és nagyon bízom abban, hogy Spiró György tudja, mit keres, miért szerepel itt ez a sorozatkezdő mondat. Őt szerettem volna meglepni vele. (Spiró György érzékelteti, hogy nem tudja, derültség, nevetés a nézők soraiban.) Ugyanis ő ajánlotta Jeney Zoltán Halotti szertartás című művét társdíjra. Én pedig úgy gondoltam, ha valaki társdíjasnak ajánl maga mellé valakit, az nagyon sok mindent elárul arról is, aki ajánlja. Ennek köszönhető a mondat, s először erről a díjról és a választásáról kérdezem Spiró Györgyöt. Spiró György: Felállnék. Jó? Így jobban látszom… Az Aegon-díjról van szó. Rám hárult az a kötelezettség, hogy valakit egyedül, egy személyben javasoljak. Borzasztóan könnyű volt a dolgom a helyzet egyértelműsége miatt. Szerintem nem minden évben lesz a fődíjazottnak ilyen könnyű dolga, és akkor nagyon nehéz lesz majd a sok jó mű közül a legjobbat kiválasztani. Mátyus Aliz: Én ennél komolyabb okra s más válaszra gondoltam. (Nevetés.)

Mátyus Aliz: „Memento mei Domine quia ventus est vita mea” – „Emlékezzél meg Uram arról, hogy csak szellő az életem…” Ezzel a mondattal kezdem mai esténket és nyitom sorozatunkat. Szeretettel köszöntöm volt Eötvös-kollégista1 társainkat, a mai Eötvös-kollégistákat, vendégeinket és a most be1 Az Eötvös József Collegium az ELTE BTK, IK, TÁTK és TTK szakkollégiuma Budapesten, jó képességű, széles érdeklődési körű egyetemi hallgatók minőségi tudós - tanár képzését tekinti feladatának. Története: A Collegiumot 1895-ben báró Eötvös Loránd alapította a párizsi École Normale Superieure mintájára, s az ő édesapjáról nevezték el a tanárképző főiskolai kollégiumot. A Collegium első igazgatója Bartoniek Géza fizikus volt, első kurátora pedig az alapító Eötvös Loránd. A porosz jellegű magyar oktatási rendszerben Bégé úr ahogy a collegisták az igazgató urat nevezték - meggyökereztette a „magyar École”-t (ahogyan ő nevezte az intézményt), mely a magyar középiskolai tanárok színvonalas, széles látókörű képzésére fektette a hangsúlyt. Kezdetben a Collegium elsősorban a vidéki szegényebb rétegekből vagy középosztályból származó tehetséges fiatalok otthona volt. Ma a bentlakó vidéki diákok mellett sok budapesti bejáró kollégista is részt vesz a kollégium szakmai és szociális életében. A Collegium első épülete Pesten, a Csillag utcában volt, majd 1910-ben épült meg az Alpár Ignác tervezte Ménesi úti épület, mely ma is otthont ad a Collegium intézményének. Szakmai munka: A Collegiumban a szakmai munka az ún. műhelyekben folyik, melyek egy-egy szak hallgatóit tömörítik, pl. a filozófia műhely tagjainak többsége filozófia szakos hallgató, de akadnak pl. társadalmi tanulmányok szakos hallgatók is a körükben. Egy hallgató több műhely tagja is lehet, ha szeretne. A műhelyekben az oktatás műhelyórák keretében történik. Ezeket a Collegium tanárai vagy külső, meghívott előadók - gyakran egykori Eötvös-kollégisták - tartják. A Collegium nyelvtanulási lehetőséget is biztosít hallgatóinak, általában négy-öt nyelv közül választhat a diákság.

2 A sorozat alkalmai közül a nem tematikusak értelmiségi beszélgetések, pódiumi körülmények között. Azok a témák kerülnek sorra, amelyek segítenek érzékeltetni egy-egy bemutatkozó gondolkodásmódját és létállapotát, az elmúlt évtizedek teljesítményeinek tükrében. Mindehhez – inspiráló – emberi környezetként a volt kollégiumi társak gyűlnek össze.

41

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN gyűjt, amiből lesz valami, ha pedig nem anyagot gyűjt, akkor a saját ötleteit, és az is jó. Amíg ilyen gyűjtögető életmódot folytat az ember, s emiatt vissza tud vonulni, addig a létező valóság kevésbé nyomasztja. Ez tulajdonképpen – bizonyos értelemben – menekvés a valóság elől. Egy másik valóságba, amelyik persze aztán megpróbálja ezt az elsőt visszaadni vagy tömörítve megjeleníteni. Már tíz éve foglalkoztam ezzel az anyaggal, egyre több mindent kellett elolvasni, és kiderült, hogy egyre kevesebbet tudok róla. Nem tudtam, mi lesz belőle, még a műfaját sem. Sokáig drámaként tartottam számon a fejemben, furcsa, sok epizódos, sok szereplős, őrületes látomásként, aztán kiderült, hogy az sem megy. El sem tudtam képzelni, hogy megy bele egy regénybe ez a rengeteg anyag. Nem is találtam olyan regényformát, amelyben jó lett volna. De gyűlt az anyag. Aztán 2002 áprilisában három hetes Egyesült Államok-beli úton, Portlandben, Oregonban voltunk két hétig. Egy 56-ról szóló darabomat játszották nagyon jó amerikai színészek: próbálták, felolvasták, semmi problémájuk nem volt a megértésével. Utána utazgattunk egy picit, New Yorkban is eltöltöttünk három napot. Beestünk egy gyanús étterembe, ahol félig karibi, félig ázsiai ételek voltak. Már nagyon éhes voltam és olyankor türelmetlen vagyok. A mellettünk levő asztalhoz leült négy hatalmas méretű New York-i postás. Egyenruhában voltak, köztük egy néger és három fehér. Iszonyúan helyesek, borzasztóan jókedvűek voltak. Csak úgy menet közben rendeltek valamit a pincértől, nyilván ismerték az egész étlapot. Az egyik fehér pali kiterített egy óriási lepedőt, ami valószínűleg a következő heti beosztás volt, helyesek és jókedvűek voltak. Postást magyarban ilyet sosem láttam. (Nevetés.) És akkor azt mondtam a páromnak, hogy megvan a regényötlet. Akkor jöttem rá, hogy ebben a közegben kell eljátszatni az egészet. A mindennapokban. Ez nem volt könnyű, mint utólag kiderült. Mert az a lényeg, ahogy a mindennapokban élünk. Ahogyan eszünk, amit eszünk, ahogyan itt hülyéskedünk egymással egy asztal körül. Ez azt jelentette, hogy mindent újra kellett olvasnom, ebből a szempontból. Egy csomó újabb könyvet kellett beszerezni. Sajnos a magyar könyvtárak nagyon áldatlan állapotban vannak. Nekem pedig, aki nem tudom a rozst a zabtól megkülönböztetni, egy 2000 évvel ezelőtti judeai falunak az életét kellett ábrázolnom. Mert anélkül nem megy a dolog. Tehát egy parasztregényt is kell írnom, nekem, aki, mondom… Mátyus Aliz: Egykori falukutatóként mondhatom, hogy le a kalappal előtted… Spiró György: Hát, igen, mert összeszedtem az anyagot. Mert megvannak az anyagok, csak borzasztóan elszórtan. Ha valakinek volt a kezében a Talmud, az a sok ezer oldalas saláta, az tudja. Nem lehet például a Talmudból olyan kiadást készíteni, hogy témajegyzék szerint lennének benne az előírások meg a törvények. Megpróbálták, de kiderült, hogy a tartalomjegyzék hoszszabb lenne, mint a Talmud. Nem lehet megcsinálni. Na most abból kiszemelgetni, hogy mikor mit arattak, vetettek, ez maga volt a téboly. Mindegy, ezt vállalni kellett. Tehát súlyos következményei voltak ennek a megérzésnek. De azt hiszem, nem tévedtem. Mátyus Aliz: A következő kérdésemmel megvárnám Keserü Katit, mert szeretném, hogy az ő építészeti vonatkozásai és a te építészeti vonatkozásaid… Spiró György: Nem vagyok olyan gótikus. (Nevetés.) Mátyus Aliz: Az nem baj… Tehát kivárnék, s addig azt kérném Sebő Ferenctől, hogy játsszon el nekünk egy siratót. Amikor a Jeney-féle Halotti szertartás készült, őt kérték fel

Spiró György: Én nem tudom elénekelni... Mátyus Aliz: Mert úgy gondoltam, az összefüggés az, hogy a három órás zeneművet éppenséggel egy 770 oldalas könyvet író ember választja ki. Feltettem, hogy vonzó az ilyen teljesítmény annak, aki hasonló teljesítményre képes. Ezt szerettem volna hallani. Spiró György: Én az egyperceseket is szeretem. (Nevetés.) Az történt, hogy nem voltam ott a koncerten, és nem hallottam a zeneművet, mert 16 éves korom óta nem járok koncertre és nem járok operába. Mert zeneszerző akartam lenni. Nyolc évig hegedültem, de nem zongorázhattam, mert zongora nem volt, és akkor radikálisan és örökre szakítottam a zenével. Főleg komolyzenét nem hallgatok. Lemezjátszóm nincs. De a barátaim ott voltak ezen a koncerten, és ők mondták, hogy milyen fantasztikus volt. Az egyik barátomnak a lánya megszerezte a rádióból az illegális felvételt. Azért illegális, mert Jeney úgy gondolta – egyébként okosan –, hogy ebből a műből nem koncertfelvétel, hanem egy abszolút tökéletes stúdiófelvétel kellene. Hát most már úgy néz ki: beletörődött, hogy nem lesz. Mert drága és nehéz megszervezni. Most már valószínűleg ez a felvétel fog forgalomba kerülni. Ezt kaptam meg tehát a festő barátomtól, mert érdekelt, mitől voltak annyira oda. Márpedig a barátaim szavahihetőek. Eötvös-kollégisták is vannak köztük… Meghallgattam: borzasztóan érdekes és furcsa a mű. Sokszor hallgattam, megnéztem az interneten, a mű teljes szövege olvasható ott, Dobszay László kísérő tanulmányával együtt. Nagyon érdekes volt a szöveget elolvasni, mert latinul, olaszul, oroszul, németül, magyarul, mindenféle nyelveken van. Sokat foglalkoztam vele. Közben ért a felkérés, hogy társdíjast kell megneveznem, így a megoldás kézenfekvő volt. Mátyus Aliz: Felolvasnék egy darabkát egy Spiró Györgynyilatkozatból. „…tizenhét évig dolgoztam a legjobb darabomon (a Békecsászáron, amelyet mellesleg nem adtak elő, mert túl sok szereplő van benne), de tudom, hogy jó a mű. Ugyanakkor körülbelül tíz év után jöttem rá, hogy ezt a darabot csakis verses drámaként lehet megírni, de ehhez meg kellett írnom gyakorlatképpen egy másik verses drámát, hogy ne legyen problémám a Nagy Mű megírásakor.” Azért olvastam el ezt a pár sort, mert számomra a régi, a még egyetemista Spiró Gyuri ezzel a szöveggel azonos. Az ő gondolkodása ilyen volt. Mivel a 2006-os év egy Kossuth-díjat is hozott neked – tehát van egy volt Eötvös-kollégista Kossuthdíjasunk –, azt kérdezem, hogyan sikerült megírni épp olyanra a Fogságot, mint amilyen. Egy interjúból derült ki, hogyan dőlt ez el a számodra. Érdekes lenne az alkotás-elő szempontjából, ha ezt érzékeltetnéd. Amit szintén lehet tudni – s ez abból is látszik, amit felolvastam –, te igazából azt gondolod, hogy egy író sokat dolgozik, a dolga az, hogy dolgozzon. Te az az író vagy, aki alapvetően fontosnak érezted, tartottad azt, hogy megtanulj igazán írni. Most pedig elkészült egy mű, amely mindezeknek is a következménye, ráadásul óriási nagy sikere van. Magam is hozzátehetem a könyv háromnegyed részének elolvasása után: az olvasó egy kiválasztott szereplő szemével úgy, olyan intelligensen, olyan tájékozódásképesen láthat a világban, hogy az lehet az élménye, átlátja azt. Az akkori világot. Galileától, Judeától Rómáig. A világ működését láthatja. Talán az egyik legnagyobb ajándék lehet az embernek, amelyet megkaphat olvasás közben. Spiró György: Nagyon örülök, ha így van. Én hosszú távú, sok éves projektekben gondolkodtam. És abban van valami nagyon jó. Mert ha anyagot kell gyűjteni, akkor az ember anyagot

42

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN mint zenekutatót, hogy adjon egy bizonyos szöveghez dallamot. Kérem, ezt játssza el nekünk. Én pedig a Halotti szertartásra gondolva azt szeretném mondani, hogy az emberi élet kezdő végső mozzanataihoz kapcsolódóan régtől fogva van és jól működik egy-egy szertartás. Hagyománya, kultúrája van annak, ahogyan ezek ünnepekké lettek. Tudunk temetni, elbúcsúzni s fogadni a jövevényt. A véghelyzetekhez – születéshez, halálhoz – kultúrákhoz kötött szertartás társul, hagyományozódik. De az ember élete során a megméretéshez, ami egyszerre a megerősítés és a példa lehetősége, nincsen. Ma már – ahogyan régen a falu erre még alkalmas volt – közege sincs. Rendhagyó helyzetek alkalmasak rá, s azt remélem, ma megkezdett sorozatunk ilyenné lesz. Amikor már van néhány évtized az ember mögött és van miről elszámolnia, magának is és annak a közegnek is, amely például ezáltal az összejövetel által is létrejött. Amelyik nem mindegy, amelyik fontos a számára. Ha az imént már szó volt a faluról, hadd mondjam úgy: mint egy falubeli embernek a faluja. Itt most Eötvös-kollégisták mutatják meg magukat Eötvös-kollégisták előtt. Egy-egy ember azok előtt, akik alakulni - formálódni látták. Egy kollégiumban, amelynek elvárásai és fenntartásai voltak. Mindaz, ami kiderül erről s az egykori Eötvös-kollégiumi alapokra emelt építményekről, azaz a kollégisták eltelt évtizedeiről, érdekelheti a mostani kollégistákat is, s lehetnek nem kollégista érdeklődők is. Szerencsés, ha a mai Eötvös-kollégisták, az érdeklődők abból, amit az elődök, az itt bemutatkozók pár évtized alatt összegyűjtöttek, tovább tudnak vinni valami hasznosíthatót. Jó lehet az még valamire, ha másnak nem, tartaléknak. Sebő Ferenc: A szóban forgó dallam úgy került elő, hogy egy éjszaka közepén kétségbeesetten felhívott engem Jeney Zoltán, és úgy kérdezte meg tőlem, hogy ismerem-e ezt a dallamot, mintha azt kérdezte volna, hogy a második évezredbeli kínai császárságból valami cserépdarabot ismerek-e. Először megrémültem, meg tudok-e felelni az elvárásának, aztán rájöttem, hogy ott egy könyv a polcomon s benne a dallam. Eszembe is jutott saját régi történetem. Odamentem egy belga tekerőlantoshoz, s nagy csodálkozva néztem a hangszerét. Kérdeztem, hogy nem tudna-e nekem egyet szerezni, mert nekem nagyon nagy szükségem lenne arra a hangszerre, de hát még soha életemben nem láttam ilyet. A pénz nem számít, mondtam, mert az nekem úgy sincs… S akkor ő azt mondta, hogy azért jött Magyarországra, mert itt készítenek ilyen hangszert. (Nevetés.) Tanulságos történet. Nem vagyunk tájékozottak. Ott van minden a polcon, csak oda kell nyúlni érte. Ez a dal nem sirató, hanem egy, a Mezőségben ismert lassú tánc, a táncnak a neve is az, hogy lassú. Ez a leglassúbb európai tánc, amelyre még táncolni lehet. De már nem táncdal. Egy kicsit aszimmetrikus a lüktetése. De amit én eléneklek, az egy vers lesz. Mert a dolog így működik: kinek mi jut eszébe valamiről? Jeney Zolinak ez a dallam jutott eszébe, nekem meg erről a dallamról ez a vers, ami tényleg a halálról szól, de nem sirató, hanem egy halálra készülő ember gondolatai, amelyek fantasztikusan szépek. Zenekarral szoktuk játszani, de most megpróbálom magam az egy szál gitárommal. Az eredeti szöveg: Hallod-e te szelídecske, leány vagy-e vagy menyecske. Ez pedig: Hallod-e, te sötét árnyék.3

Hallod-e, te sötét árnyék, ember vagy-e vagy csak árnykép. Nem vagyok én sötét árnyék, sem ember, sem puszta árnykép, Égi boltban kabát vagyok, rézgombjaim a csillagok, Égi boltban kabát vagyok, rézgombjaim a csillagok. Ha te vagy az ég kabátja, én vagyok az, aki váltja. Én vagyok az, aki vakon bámulok ki az ablakon. Hívlak, Isten, nyújtsd a karod, mikor szemem eltakarod. Hívlak, ha vagy, nyújtsd a karod, legyen úgy, ahogy akarod. Nyisd meg nekem a dombtetőt, a dombtetőn a temetőt. A dombtetőn a temetőt, adj odáig menni erőt. Hadd készítsek ott heverőt, hadd feküdjem le a sárba. Hadd feküdjem le a sárba, ahogy kulcs talál a zárba. Búcsúznék már, de nem könnyű, szakad szememből a könnyű. Ősz szakállal mennydörögve gyöngyöt szór az ég a rögre. Szakad az eső a földre, fehér szemfedővel föd be. Szakad az eső a földre, belemosódom a ködbe. (Taps.) Mátyus Aliz: Most Spiró György fogja felolvasni írását. Spiró György: A 90-es években megjelent novelláskötetemből való. Párszáz ember, ha olvasta, úgyhogy remélem, nem ismerik. Az ok Senki sem értette. Hogyhogy egyik napról a másikra eltűnt? A felesége is kerestette, a barátai is kerestették, a rendőrségen azt mondták, majd csak előkerül, aztán, úgy két hét múlva, telefonáltak az asszonynak, hogy a férje két hete egy szomszédos ország felé átlépte a határt, de ott már nincs, nem tudják, merre távozott. Példás házasság volt az övék, volt két szép kicsi gyerekük, volt már lakásuk is, a srác esti egyetemre járt, minden rendben volt velük és körülöttük. De hát akkor miért? Öt év múlva váratlanul elvadultak az országban a viszonyok, újabb két év múlva kitört a polgárháború, tartott másfél évig, sokan belehaltak, belerokkantak, már ahogy ez lenni szokott. Érdekes módon ama bizonyos feleség és a két gyerek még a polgárháború kitörésének előestéjén szintén eltűnt, de akkor már mindenki ideges volt, úgyhogy őket nem kerestették. Amikor, úgy emberöltőnyi idő múltán, ismét konszolidálódtak a viszonyok, a megmaradt barátok egyikénél este csöngött a telefon. Ő volt, mármint aki egykor egyik napról a másikra eltűnt. Te vagy az? Én vagyok. A családod is nálad van kint? Ők is, a gyerekek felnőttek, dolgoznak, mi a feleségemmel nyugdíjban vagyunk már. Így társalogtak egy darabig, mígnem az otthoni túlélő meg nem kérdezte: – Mondd, te honnét tudtad, amikor még senkise tudta? És akkor az, aki legelőször megérezte, elmesélte. Este véletlenül éppen a rádió hírműsorát hallgatta, a műsorvezető nő előzetes időjárás-jelentés gyanánt azt mondta, hogy kinéz a stúdió ablakán, az idő derült, jól látja a teliholdat, és aztán rátért a fontosabb hírekre. Akkor ő valamiért gyanút fogott, kiment az erkélyre, tényleg derült volt az idő, de teli-

3

A szöveg Orbán Ottó: HALLOD-E TE SÖTÉT ÁRNYÉK. Változat egy csángó népdalra című verse, Lászlóffy Aladárnak ajánlva. A HALLOD-E TE SÖTÉT ÁRNYÉK, Új versek, 1995-96. c. kötetből. Bp. Magvető, 1996.

43

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN a mai napon bemutatni, akik mögött irdatlan teljesítmény áll,5 s ez önmagában is nagyon vonzóvá teszi őket.) Keserü Katalin: Nem az építészektől kellene kérdezni? Halmos és Sebő voltak a bercsényisek6… Halmos Béla: …hallgatók, nem építészek… Keserü Katalin: Én úgy gondoltam el a századfordulót, mint Spiró György a Koccanás című drámáját. Tehát van egy pillanat, amelyben minden összetalálkozik, onnan indulnak el és válnak felfejthetővé a szálak. A századforduló ilyen volt. Így képzelem el. Ahogyan Magyarországot is. (Ez a könyv nagyjából a magyar századfordulóról szól.) Magyarországon – mondhatjuk azt, hogy Európa közepén – annyiféle dolog találkozik össze, amennyi sehol másutt nem. Olyan mértékben is vannak jelen a legkülönfélébb dolgok itt, amilyen mértékben talán máshol nem. S mind rendkívül érdekes. Ezért azt hiszem, hogy a 19-20. század fordulója és az akkori Magyarország a példaképünk lehetne. Sok lehetőséget vetettek fel és sokat is valósítottak meg belőlük, mert mindegyik járható útnak látszott. S ez nem csak a művészetre vonatkozik. Mint a televényből, sarjadtak ki a törekvések, ám nem sikerült mindegyiknek tovább nőnie. Csak bizonyos dolgok érvényesültek. Vagy csak úgy látszott utóbb, hogy akár az építészetben, akár a képzőművészetben csak egyes gondolatmenetek érvényesültek, mások nem. Valójában nem így van. Mindvégig mindegyik jelen volt, csak mi nem figyeltünk rájuk. Ezért nagyok a feladataink a művészettörténet-írásban. Nyilvánvalóan fel kell tárni azokat a történeteket, amelyekre nem figyelt a modern kor, az utóbbi fél évszázad, tehát a 20. század második fele sem. A századfordulón a művészet például átrajzolta a térképet, tulajdonképpen újat készített. A művészetföldrajz szerint azelőtt a szomszédos területekről, Ausztriából vándoroltak ide festők, innen pedig Ausztriába és tovább. Még korábbról nyomon követhető a Dunai iskola tevékenysége, határoktól függetlenül, de egy meghatározható régióban. A 19. század végén mindez megváltozott, és miután sok oka és feltétele volt ennek, sokféle történetet kell felgöngyölíteni. Egyikük Anglia kultusza, a közvetlen kapcsolatok a távoli Angliával, amely nem divatos téma a magyar művészettörténet-írásban. Jóllehet a kultusz oka, az angol organicizmus meghatározta a magyarországi művészek jelentős részének a gondolkodását – ami ráadásul ma sem vesztett érvényéből. Mi azonban olyan furcsán gondolkozunk, mintha a pont nekünk megadatott sokból csak egyetlen dolgot lehetne komolyan venni. És ez nem az angol példa lett. De ezen belül is érdemes ismerni az árnyalatokat. Az organicizmus nemcsak művészetteória, de társadalmi teória is

holdnak nyoma se volt, a hold éppen hogy csak dagadni kezdett. Akkor visszament az erkélyről, az útlevelét magához vette, meg némi készpénzt, a gyerekek a másik szobában játszottak, a felesége főzött a konyhában; lemegyek egy kicsit levegőzni, mondta a feleségének, és elment, és felült a legelső vonatra. Mert úgyse tudta volna megmagyarázni. Hát igen, mondta a vonal túlfelén a barát, aki a polgárháborúban minden családtagját elveszítette. Aztán hozzátette: ő ismeri a rádió épületét, meg a stúdiót, ahonnét a hírműsorokat adták annak idején, onnét az eget nem látni, egy szűk udvarban van a földszinten, csak a falakra látni, vajon miért mondhatott ilyen baromságot az a műsorvezető?! Hát ez az, mondta a messzi távolból az, aki elsőként megérezte. (Taps.) Mátyus Aliz: Azt kell mondanom, hogy a Fogság világa más. Ha rajtam múlott volna, abból választottam volna egy kis részt. Nyilván elfogultságból. Nemrégen olvastam, s egy olyan sűrűségű könyv után, amilyen a Fogság, nehéz megelégedni egy egyszálú, nyúlfarknyi novellával. Még akkor is, ha ez ebben a helyzetben nagyon praktikus volt. Közben megjött Keserü Katalin, az Ernst Múzeum volt igazgatója. Fél hatig van órája. Egy tanár, akinek vannak tanítványai. Nem kis dolog. Üdvözlünk téged. Akkor máris olvasom a korábban ígért szöveget: „Ami az építészetet illeti, talán azért foglalkozom vele többet – mondja Spiró –, mint az élet egyéb területeivel, mert meggyőződésem, hogy az építészet minden korszak emberére a legjellemzőbb, vagyis az építészeten keresztül lehet a kor emberét a legpontosabban ábrázolni. Ezért aztán a regényem főhősét mindenképp közel akartam hozni az építészethez, annak ellenére, hogy rövidlátó, és ez által rengeteg nehézséget okoznak neki azok a tevékenységek, amelyekbe én ’belerángatom’, mint a mozaik rakása, a freskófestés vagy maga az építés. De hát mindannyian ilyenek vagyunk, hogy látszólag megoldhatatlan feladatokat igyekszünk teljesíteni egy életen át. Így tehát az építészet legapróbb részleteit kénytelen voltam mindennél alaposabban tanulmányozni, ezért lehet, hogy az olvasó képes elképzelni azt, amit én szinte kőről kőre megpróbálok ábrázolni.” Mátyus Aliz: Tényleg képes elképzelni, le a kalappal előtte. Most, hogy már körünkben van Keserü Katalin, akitől most egy nagy összefoglaló könyv készül megjelenni… (Nevetés.) Nem? Nem jól mondom, Kati? Keserü Katalin: Csak mondom Spirónak, hogy ne aggódjék. (Nevetés.) Nem lesz az övéinél hosszabb a könyv… Mátyus Aliz: A századfordulóról szóló könyvről4 van szó, mindenkinek ajánlom a figyelmébe. Átböngésztem a kéziratot, és azt tapasztaltam, hogy Kati az összes eddigi kutatását, az öszszes eddigi tanulmányát egyetlen szálra, a századfordulóéra fűzte föl. A könyv utolsó része az építészetről szól, ezért is olvastam fel éppen Spiró építészetről szóló gondolatait. Azt kérem Keserü Katalintól, hogy avasson be minket: milyennek akarta ezt a könyvet? (Ahogy Spiró Gyurinál sem olvastam végig a műveit, a díjait, Kati esetében sem sorolom föl a kutatásait, nem ismertetem a múzeumi tevékenységét. Ha felsorolnám, ez a négy ember mit tett le az asztalra az elmúlt négy évtizedben, akkor több mint fele eltelne az időnknek. Négy olyan embert szeretnék itt 4

5 Szakmai életrajzuk, kitűntetéseik, irodalomjegyzékük megtalálható a Collégium honlapján: http://www.eotvoscollegium.hu. 6 Bercsényi Kollégium: a Budapesti Műszaki Egyetem építészhallgatóinak kollégiuma, a XI. ker. Bercsényi utca 28–30-ban. A 80-as évek első felében lett a képzőművészeti (és színházi) avantgárd szellemi központja. Az egyetem viszonylagos autonómiája lehetővé tette, hogy ezen a helyszínen olyan művészek találkozzanak közönségükkel, akiket másutt a „tiltott” kategóriába soroltak. A Bercsényi kiállítási körének saját neveltjei is voltak. A szellemi hátteret Pap Gábor, Molnár V. József, Domokos Pál Péter, Erdély Miklós, Sebeő Talán, Aknai János, Beke László, Makovecz Imre személyes jelenléte és az előadások jelentették. Az 1985-ben kezdődött és évekig húzódó átépítés zárta le a kollégium progresszív időszakát. Irod.: A Bercsényi 28–30 című építészeti és művészeti évkönyv 1980–82., illetve 1983–87. évi eseményeit feldolgozó különszámai.

Keserü Katalin: A századforduló. Bp., Kijárat Kiadó, 2007.

44

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN volt, a létező társadalmi problémák orvoslására készült javaslatok egyike. Valaha William Morris meg Karl Marx mint fiatal emberek együtt ültek a British Libraryben, s az egyiküknek köszönhetően megszületett egy organicista világszemlélet, a másikuk révén azonban megszületett egy másik is. Mi azonban csak az utóbbit ismertük hosszú ideig. A marxizmust. És nagyon nehezen térünk le az ’egyetlen útról’. Emellett természetesen felfejtendő egy másik szál is: miért történhetett meg, hogy egy olyan művészet, mint a magyar, amelyik korábban sohasem foglalkozott a finnekkel, egyszer csak elkezdett rájuk figyelni. A Finnmagyar című kiállításon megmutattuk, hogy két, egymástól távol élő nép milyen szoros kapcsolatokat tudott teremteni egymással. Az a kapcsolat, amelyik a század elején a skandináv országok és Magyarország között fennállt, a művészeti és társadalmi szempontból akkor perifériális Európa önmagára ismerésének folyamatába tartozott. Ez is érvényes lehetne, ma is. De természetesen voltak közelebbi és hagyományos, a centrumokra figyelő kapcsolatok is. Úgy vélem, fontos tény, hogy ezek a nagyon különböző szálak összefutottak a századfordulón. Még egy mondatot mondanék: nem szokták a századfordulót modernnek tekinteni, jóllehet – s ezt annak a rengeteg forrásnak az alapján is mondhatom, amelyet művészettörténész hallgatókkal gyűjtöttünk össze Közép-Európáról, a magyar olvasóközönség előtt (kivéve Spiró Györgyöt) gyakorlatilag ismeretlen nyelvekből –, az a századforduló a maga rendkívüli sokágúságával megfogalmazta a modernség teóriáját itt, Közép-Európában is. És az a modernség gyökeresen különbözik attól, amit a huszadik század második fele, a mi korunk modernnek kiáltott ki. A századforduló tehát egy rendkívül összetett, sok lehetőséget adó és sokat kimunkáló korszak volt. Példaszerű. Azért tartottam fontosnak róla mindezt összegyűjteni, hogy más is észrevegye ezt az összetettséget. Mátyus Aliz: A legközelebbi alkalommal, március 21-én, már itt lesz a könyv. Érdekes lenne most Móser Zolit is megszólaltatni. Hogy ehhez kedvet teremtsünk a számára, hallgassunk meg két verset az egyik, az 56-os levél című könyvéből, Tóth Zsóka előadásában. A kötet egyik fotóját itt láthatjuk egy Móser Zoltán által készített paravánon. Annyiban pontatlan vagyok, hogy csak az egyik vers került be végül a könyvbe, mert a másik szerző, Devecseri Zoltán, lekéste a kötetet. De most legalább itt alkalom nyílik arra, hogy a verse szerepeljen. (Tóth Zsóka felolvassa a két verset):

Devecseri Zoltán: Kis levél-határozó Móser Zoltán fotógrafikája alá/fölé – Nem nemes körte… Talán húsos som, de közönséges hóbogyó, szögletes nyár is lehet. Patyolat-lobogó – – Lapozzunk csak: fehér eperé az, vagy inkább kislevelű hárs: finom fájából hangszerek szólaltatnak, virága mézelő, illatos gyógytea… ………………………… S a levél – átlőtt tenyér, szívformájú őszben szabadság-tavasz: az érzugokba pesti srácok buknak s az egyenlőtlen levélvállakon fénylő arcukkal felénk hajolnak – – 2007. január 17-23. Mátyus Aliz: Van, aki látó embernek nevezi Móser Zoltánt, mások garabonciásnak, de továbbiak idézése nélkül is elmondható róla, hogy valamit tud ebben a világban, amit nagyon kevesek tudnak. Tud az emberekkel úgy kapcsolatot tartani, hogy abból nemcsak ő, hanem a másik ember is nyer. Tudja a barátságait ápolni, és tud kezdeményezni is, azért, hogy kiválassza, megörökítse őket. Ez sajátságossá teszi. Eltér a megszokottól az, ahogyan ő él és működik mai világunkban, mert a mai korra mindez nem jellemző. Neked mi a véleményed erről? Móser Zoltán: Köszönöm. Hallatlanul… Amikor ide készültem, s gondoltam a találkozásra Ferivel (Sebő), Katival (Keserü), fényképeket kerestem elő és válogattam közülük. Kitettem a negyven évvel ezelőtti fotóimat, kitettem a legújabbakat. Nincs olyan nagy különbség, nagy változás a negyven év alatt nem történt. (Nevetés.) Hamarosan Péterffy Andris is itt fog ülni, ezért is mindenképpen ide kívánkozik egy mondat: én nem fotós, hanem filmrendező vagy operatőr szerettem volna lenni. Most már látom, szerencse, hogy nem vettek fel a főiskolára. Viszont ha nem vagyok Eötvös-kollégista, akkor sosem lettem volna fotós. Ketten, akik addig fotózták az eseményeket, épp végeztek, akkor mentek el, ezért kellett egy fotós, és nekem volt egy fényképezőgépem. Valaki: Most is az van… Móser Zoltán: Most is van egy fényképezőgépem, sőt már több is. Hogy mi történt velem, miután befejeztem az egyetemet? A Somlói útra, egy kollégiumba kerültem nevelőtanárnak, s ott dolgoztam huszonhét évig, de az Eötvös-kollégiumba (és a könyvtárba) mindig bejártam. Aztán elbocsátottak, munkanélküli lettem, most a Pázmányon vagyok, a Kommunikáció Intézetben, de járok Kolozsvárra is. Ott a Sapientián tanítok. Most számoltam össze: úgy 50 ezer képet készítettem. Meg is

Kovács István LEVÉL-HAIKUK elmúlás-balett a szétporló tenyéren taps-zárójelek hullt lomb tört kehely mindent szétmar az árnyék a láva-csendben az emlékezés foszladozó gyűrűjén az ősz rubintja

45

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN sem. A dologhoz való hozzáállása is amatőr, aminthogy filozófusnak is az. Én mindenkinek azt tanácsolom, hogy legyen amatőr. Tudniillik a fővonalban lenni, szerintem, maga a halál. Madáchnak az is szerencséje volt, hogy a magyar irodalmon kívül volt… Mátyus Aliz: Őt nem érdekelte, hogy bent legyen. Madáchnak az nem volt fontos. Spiró György: Azért ez nem olyan egyszerű, hiszen ismerjük a verseit... Azt sem mondanám, hogy szakmailag amatőr, mert nem az. Kétségbe vonnám azt az állítást is, hogy nem jó költő: elképesztő sorai vannak és néhány vers… például a testvére haláláról. Utólag pedig azt is látjuk, hogy azokat a nagyon szép Arany János-i javításokat vissza kellene csinálni. Mert drámailag jobb, amit Madách írt. Madáchnak jobb drámai érzéke volt. Ráadásul igazi drámái is vannak. A civilizátor például isteni. Nagyon jó mű. Csak nem játsszuk, mert ma is kínos. Sok minden kínos a magyar irodalomban, amit pedig játszani kellene. A civilizátort például… Nem? Széchenyinek, a legnagyobb magyarnak is talán ki kellene adni végre a németül írott szatíráját. Sok ilyen van. Tehát ennyiben semmi gondot sem jelent az, ha valaki amatőr. Én helyeslem, mert van benne valami normális partizánkodásszerű. Mátyus Aliz: Rendben van. Akkor hadd kérdezzek tőled mást: ahhoz, hogy valaki írjon egy könyvet, anyagot kell gyűjtenie, ez rendben van, de életismeret is kell hozzá. Kötődik ez nálad valamennyire a kollégiumhoz? Spiró György: Persze hogy kötődik. Nekem borzasztó nagy szerencsém van. Pesti gyerek voltam, Az Újlipótvárosban nem sok mindent lehet megtudni az életről. Ráadásul beteges is voltam, akit még csak nem is mindig engedtek focizni. Azért kerülhettem kollégiumba, akkor egyedüli pestiként, mert a szüleim külföldön dolgoztak (aztán még jöttek páran: Csuday Csaba meg Pór György). Ez volt az én egyik nagy szerencsém. Egyrészt egyedüli pestiként helyt kellett állnom a vidékről jöttek között, és ebben a kollégiumban nem olyan könnyen fogadták be az embereket. Engem az első év április elsején fogadtak be a zángózáskor (nevetés), és aztán már rendben voltam… A másik, ami fontosabb, hogy találkoztam egy csomó, különböző, érdekes, nagyon izgalmas vidéki mentalitással. Márpedig minden vidék más. Keserü Katalin: Pest is vidék. Spiró György: Természetesen. Keserü Katalin: Éppolyan vidék, mint Nyíregyháza. Spiró György: Igen ám, csakhogy Pesten a nyíregyházi mentalitást nem tudod megtapasztalni másképp, csak ha együtt laksz nyíregyháziakkal. Az is szerencsének számít, hogy akkor még emeletes ágyak voltak, így többen voltunk egy szobában. 1967-68-ban cserélték le az emeletes vaságyakat díványokra, mindjárt rosszabb is lett a közösségi szellem. Tehát én nagyon sokat tanultam ott. Annyiban pedig egységet képezett ez a vidékiekből álló kollégium, hogy nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudtak beépülni a pestiek közé. A pestiek részéről volt egy borzasztóan nagy hárítás, ellenkezés. Nem voltak ennek tudatában, de én láttam, hogy ez milyen nagyon negatívan hat az úgynevezett vidéki gyerekekre. Olyan nagyon nehéz volt ez a számukra, hogy egy csomóan – nagyon tehetséges gyerekek – föl is adták. A mi szobánkban például volt egy nagyon-nagyon tehetséges, történelem - orosz szakos srác, Gerencsér Attila. Hihetetlen nyelvtehetség volt. Sohasem láttam oroszul tanulni. Egyszerűen belement a fülébe. Franciául is tanult, mert va-

rémültem, mert nincs rájuk írva, mi hol készült. (Nevetés.) A néprajzosok megzavarodnak, amikor képeket kérnek tőlem. Például Erdélyről. Mert akkor meg kell néznem, mint a régi, családi Bibliák belső borítóján, hogy házas voltam-e már akkor, hány gyermekem volt, hol laktunk, ki élt még akkor a szülők közül stb., így hozom össze az évszámokat. Mátyus Aliz: Mikor jelent meg az első könyved? Móser Zoltán: 89-ben. Akiknek jelent már meg, azok tudják, könyvet megjelentetni ma már nem is nehéz, csak pénz kell hozzá, de fekete - fehér képekből álló fotóalbumot kiadni valóságos istenkísértés. Mert nagyon könnyen elrontja a nyomda. Amikor az első megjelent… majdnem a Dunába ugrottam. A képek besültek, a finom árnyalatok eltűntek, csupa pacniból állt. Pedig az egyik legszebb könyv, amit összehoztam. Mátyus Aliz: Bocsáss meg, Zoli, hogy közbevágok. Móser Zoltánnak 30 könyve van. (Nevetés.) Csupa olyan könyv, amely elismertségnek örvend. A Mondottam ember… című Madách-albumához az előszót Jelenits István írta. A mechanizmus a következő: Móser Zoltán készít egy fotókönyvet, a fotóival az emberekből – addig és önmaguktól meg nem fogalmazott – gondolatokat vált ki, s ezáltal olyan intenzitást hoz létre maga körül, amely állandó üzemben tartja... A Madáchkönyvnek három egysége van: az első részben angyalok „beszélnek” hozzánk Lucifer helyett, a második részben férfiportrék (ők az Ádámok), a harmadikban női portrék (Évák) láthatók. A tragédiából egy-egy – nem is sor – gondolatfoszlány jelenik meg a fotók mellett, a fotón egy-egy arc. Szeretném ajánlani mindenkinek, de nem tudom, kapható-e még ez a könyv. Móser Zoltán: Nem kapható. Mátyus Aliz: Nem kapható vagy nem tudjuk, kapható-e. Ha tehetik, nézzék meg könyvtárban, vagy ahol hozzá lehet jutni. Nézzék meg, mert ahogy egy-egy sor és egy-egy arc megjelenik egymás mellett, az nem kevésbé intenzív, mint maga a tragédia. Itt egy pillanatra visszakötném a beszélgetés szálát Spiró Gyurihoz. Ugyanis Jelenits István írt egy nagyon érdekes tanulmányt – tulajdonképpen Zoli fotói váltották ki –, amelyben, valamennyire Sőtér István nyomán, valamennyire saját kútfőből, elmondja a mi tragédiánkról azt, hogy Madách nem volt igazi filozófus, mégis ő hozta vissza a középkor óta nem élő filozófiát, őhozzá köthető ez a tény. Ez a dolog egyik fele. A másik pedig az, hogy a tragédia megírása során nem foglalkozott azzal, hogy ő nem igazán jó költő. Amatőr volt, mondhatnánk. A hithez való viszonya tiszta, egy amatőr író, amatőr filozófiai felkészültséggel, mégis remekmű születik. Nincs olyan magyar ember, aki ne ismerné, akár magát a művet, akár annak hatását. Azért kötöm ezt a felvetést Spiró Györgyhöz, mert hozzá hasonlítva azt mondhatom, hogy kétféle alkotói viszony létezik. (Spiró mókázik, a közönség nevet.) Az egyik eredményeképpen létrejön Az ember tragédiája, a másik esetben van egy ember, aki tudja, hogy meg kell tanulnia írni, aki fölhalmozza az anyagot, és ennek végeredményeképpen létrejön a Fogság. Hogyan érzékeled te magad ebben? Spiró György: Azt elfogadom, hogy én is amatőr vagyok. (Nevetés.) Tudniillik a magyar írónak ez a valóságos státusa, kivéve négy-öt embert. Aki nem az irodalomból él, az amatőr. Annak az embernek nem ez a foglalkozása. Ebben semmi rossz sincs. Nincs is hozzá rossz viszonyom. Egyszer, harminc évvel ezelőtt azt írtam, hogy a magyar irodalmat valószínűleg amatőrök fogják megmenteni. Valahogy így is történik, mert például Kertész Imre is amatőr író. Mert nem ebből él, ahogy korábban

46

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Bakos István: Kicsi ország vagyunk. Halmos Béla: …iskolás gyerekeket kérdeztek meg, hogy hozzámennének-e cigányhoz. Aztán pedig Faragó azt a következtetést vonta le, hogy a magyar diákok nacionalisták. Laci szólt nekem, hogy menjek át, mert elhívták a Faragót egy író olvasó találkozóra. Átmentem, már a kapuban ellenőriztek. Mondtam, a Kósa sógora vagyok, akkor bemehettem. Gereben Feri itt van, ők egy szobában voltak Lacival. Ott osztották ki a módszert, hogyan kell írni. Mert a Spiró is megtanult írni és megtanult dolgozni. Ők nem úgy írtak, nem úgy fogtak hozzá, hogy handabanda. A találkozón ki volt osztva a téma: néprajz, politika, mit tudom én. Faragó hivatkozott arra, hogy milyen anyagokat gyűjtött össze, s úgy gondolta, hogy kiosztja a diákoknak a lasztikat. Aztán pedig megkapta – nem a pofonokat, hanem – a tényeket. Úgyhogy nyilvános bocsánatkérés lett a vége a Magyar Nemzetben. Mátyus Aliz: Most muzsikálni fog, azt nagyon tud. (Nevetés.) Halmos Béla: Ez teljesen hülye helyzet, mert mit is játsszon az ember. Zolival (Móser) beszéltünk arról, hogy szép temetéseken voltam most nemrég: a Lázár Ervinén, Illés Lajosén, de egyiken sem muzsikáltunk. Annak idején ugyan azt sem gondoltuk, hogy örökre szövetkeztünk bulira, táncházra, nem tudom mire. De hát a temetésre végképp nem… Nagy Lászlóé volt az első muzsikálós temetés. Amit most játszunk, azt pedig Martin György temetésén kezdtük. Ez furcsamód kötődik az Eötvös-kollégiumi időkhöz, a 70-es évek elejéhez. Eljutottunk Martin Györgyhöz, akinél gyimesi zenét hallgattunk. Ezzel a gyimesi zenével szoktuk a halottakat elbúcsúztatni. Keserves. Sebő Ferenc: Nemcsak a gyimesiek játszották, hanem mindenütt, de náluk még ez a lassú, rubato ritmus is megmaradt. Kutattunk is utána. Halmos Béla: Zerkula János gyimesi prímástól fogom ezt a keservest játszani. (Halmos Béla énekel és hegedül.)

lami nyugati nyelvet kellett tanulnunk – de sohasem készült. Mégis megtanult franciául, csak mert bejárt az órákra. Rugdostuk: Cuncibogár – ez volt a beceneve –, tanuljál már valamit. „Nem, belőlem úgysem lesz semmi. Úgyis vissza kell majd menni a tanyára, disznót nevelni.” Így is történt. Hihetetlenül tehetséges volt. Nagyon-nagyon sok tehetséges gyerekkel találkoztam, akikből aztán úgymond semmi sem lett. Akkor sem volt túlzottan nagy a társadalmi mobilitás. A jelenleginél azért nagyobb valószínűleg, de akkor is nagyon kicsi volt. És borzasztóan érdekes reakcióik voltak az embereknek, ami néha pofán vágott, néha pedig nagyon tetszett, úgyhogy én az emberismeretem egy részét a kollégiumnak köszönhetem. Mátyus Aliz: Nagyon jó lenne, ha Halmos Béla elmondaná nekünk azt, hogy tulajdonképpen hogy kerültek ők az Eötvöskollégiumba, hiszen ők ma részben azért vannak itt, mert Halmos Béla és Sebő Ferenc először a mi kollégiumunkban játszott együtt... Beszélsz erről, vagy húztok előbb valamit? Halmos Béla: Beszélek. Mert egy alapvető tévedést el kell oszlatni. Ti még meg sem voltatok, amikor mi már ismertük egymást. Mi egy osztályba jártunk az egyetemen, építészek voltunk, a duó már hamarabb megvolt. Bercsényisek voltunk, harmadévesek, építészek vagyunk, de nem voltunk építészhallgatók… Sebő Ferenc: Építészhallgatóként ismertük meg egymást. (Nevetés.) Halmos Béla: Mindenkinek lehet valami problémája… A lényeg az, hogy akkor, ott, az Eötvös-kollégiumból indult el egy kezdeményezés, a kollégiumok munkaközössége részéről. Bakos István (az első sorból kisegíti): Kollégiumok Munkabizottsága. KMB. Mátyus Aliz: Bemutatom közben szeretettel a KMB-t pontosító személyt: Bakos István sorozatszerkesztő-társamat. Halmos Béla: A Bercsényiben is volt szellemi élet, nemcsak a bölcsészeknél… (Nevetés.) A családi szálaknak is szerepe volt. A sógorom, Kósa Laci (Kósa László néprajztudós) szólt nekem, hogy lesz egy folklórest-féleség az Eötvös-koleszban, menjünk át. Akkoriban már túl voltunk a Röpülj páván. Járokszállásról érkezett egy csapat, a tanítónőnek nem tudom a nevét, de a mesét mondó kissrácét igen. Kasza Tóninak hívták, a mese rajta van a Trufa című lemezen. Profán, de nagyon érdekes történet is megesett: volt egy bácsi, aki tárogatózott, mi pedig gitárral, tercelve énekeltük, hogy A macskának négy a lába… Az öreg azt mondta: fiúk, nagyon jó volt, igazán jól muzsikáltak, ilyenkor nedvesedik a lányok lába köze. (Nevetés.) Akkor nem gondoltuk, hogy tényleg ennyire jó, de később megtapasztaltuk, hogy tényleg van benne valami. Még egy dologra emlékszem… Mátyus Aliz: Talán ne mondd el, és ehhez sem fogok hozzászólni. Ő mindig ilyen trágárul, nem odaillő módon beszél, nincs mit tenni. De valamit elmondok a mentségére: amikor legutóbb elmentem a táncházába, az Aranytízbe, akkor azt mondta, üljek fel mellé a dobogóra, mert onnan úgy fogok látni, mint tengeren a kapitány. Látni fogom az egész társaságot. Úgy is lett. Valójában ez volt az egyetlen tisztességes mondata eddig, amire emlékszem. Bocsánatot kérünk. Halmos Béla: Bocsánat, de ezt az a bácsi mondta. Nem akartam… Kodály tanár úr … Azt az esetet akartam még elmondani, ami jól jellemzi az Eötvös-kollégium szellemiséget, és ami nekem nagyon-nagyon tetszett akkor is. Volt az az ominózus eset, amikor Faragó Vilmos az ÉS-ben írt egy cikket…

Tegnap a Gyimesben jártam, tegnap a Gyimesben jártam. A búval megtalálkoztam, a búval megtalálkoztam. Hogy szerződést kötött vélem, hogy szerződést kötött vélem, hogy el nem hagy, amíg élek, hogy el nem hagy, amíg élek. Minden piros hajnal előtt, minden piros hajnal előtt. Könnyemmel meglocsolom őt, könnyemmel meglocsolom őt. Én Istenem mér’ vertél meg, én Istenem mér’ vertél meg. Hátha nem érdemlettem meg, hátha nem érdemlettem meg. (Taps, nagy.) Mátyus Aliz: Azt hiszem, Liptay Katalint úgy szoktátok meg, hogy elindítja a műsorokat, beszélteti az embereket, beszélget. De most igazán elég hosszú ideje meg sem szólalt. Azt szeretném, ha arról az igazán kiváltságos helyzetről mondana

47

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN feltámad az érdeklődés. Tehát én nem hiszek abban, hogy ennek a dolognak nincs jövője. Az itt jelen lévőknek mindenféle publikációi, könyvei, gyönyörű albumai, fotói vannak, amikkel lehet találkozni, szembesülni. Magam kevés ilyennel dicsekedhetem, de egyet hadd említsek ezek közül. Nemrég fejeződött be a Magyar Rádió sorozata a Reggeli Krónikában, az volt a címe, hogy Egy csepp emberség. Ebből a kolléganőm, Lengyel Anna szerkesztő, egy három kötetes könyvet készített, ami teljesen elkelt, utánnyomása folyamatban van. Néhány perces vallomások híres és kevésbé híres emberek szájából arról, hogy milyen, számukra fontos idézeteket őriznek fejükben és szívükben, amelyek mutatóul szolgálnak az életben. Az a tisztesség ért, hogy én is szerepelhettem a sorozatban néhány más rádiós kollégámmal egyetemben, s akkor gondolkodóba estem, hogy milyen idézettel jelentkezhetnék ott. A közhiedelem szerint az irodalmi szerkesztőt csak meg kell nyomni valahol és máris sziporkázik, árad belőle a sok komoly, fontos szólás, közmondás, remek gondolat… Most ez képzavar volt? Mert az elejét elfelejtettem… Nos, nem egészen így van, az én tapasztalatom szerint a gyakorló tanároknak sokkal jobb a memóriája,mint a miénk. Mi sok mindent tudunk, de ha valamit pontosan akarok idézni, előtte mindig utána nézek. Persze élő adásban rögtönözve erre nincs mód. Először Madách neve merült fel, mert ő nem csak az iskolában, de nálunk a családban is kötelező olvasmány volt, pedig a szüleim nem irodalmárok. Édesanyám otthon maradt velünk, gyerekekkel, édesapám mezőgazdasági mérnök volt. Ők szállóigéket idéztek Az ember tragédiájából, a napi családi életben. Hogy ez miből eredt? Az apai nagymamám Madách Aladárnak, a költő fiának volt a keresztlánya. (A családban egyébként én voltam az első, aki „elfajzott”, nem mérnöknek vagy orvosnak akart menni, hanem bölcsésznek.) A szüleim tényleg úgy vették, hogy Madách Imre nem csak nagy író, de ráadásul nógrád megyei, és még szegről-végről rokon is, tehát illik alaposan ismerni. Aztán arra gondoltam, hogy lehetne Mikszáth-tól is idézni. Magam is jó palóc vagyok, így elkezdtem Mikszáthot böngészni. Utána arra hajlottam, hogy választok néhány szép sort valamelyik nagy szerelmemtől a költészetben, akár József Attilától vagy Kosztolányitól. Akkor hirtelen eszembe jutott Illyésnek a csodálatos verse, a Haza a magasban. Szinte naponta eszembe jut az a sor, hogy Dörmögj testvér egy sor Petőfit,/ s köréd varázskör teremtődik. Hát, ez az a csoda, amit én naponta megélek a műsorkészítés közben. Aztán végül mégsem Illyést választottam, hanem Hrabalnál kötöttem ki, mert amíg kínlódva kutattam a verseskötetek között, leesett egy könyv valamelyik fölső polcról, nem éppen a fejemre, de így történt, s ott nyílt ki, ahol kellett. Bohumil Hrabal Túlságosan zajos magány című kisregényében, biztosan emlékeznek erre a könyvre, a főhős nyomorult ember, aki egy büdös, koszos pincében könyvek, újságok és más szennyezett papírhulladékok összebálázásával foglalkozik. Ez a megalázó és szörnyű munka nem veszi el a kedvét attól, hogy a könyvekbe, újságokba belelapozzon, és mindig talál valamit, amin elidőzhet, ahogy ő mondja, kortyolgatja, ízlelgeti a szavakat, amelyek beragyogják a lelkét, a szívét. Most elő kell venni a puskámat meg a szemüvegemet is. Ennek a hősnek a kedvenc idézete Immánuel Kanttól való. „Két dolog tölti el elmémet mindig új és növekvő csodálattal…a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény énbennem…” Én azt hiszem, hogy minden korban nehéz élni. De ha az ember ezt meg tudja magában őrizni, a legboldogabb és a legke-

nekünk néhány szót, amelyben ő van, ugyanis nem kevesebb dolog múlik rajta és társain, mint hogy kik szerepelnek a rádióban, kiket közvetítenek, kik azok, akikre felhívják a figyelmet. Márpedig azt gondolom, hogy ő példaszerűen csinálja. Liptay Katalin: Köszönöm szépen az elismerést meg az optimizmust is, hiszen ebben a bevezetésben talán az is benne rejlett, hogy folytatnunk kell és folytathatjuk is a tevékenységünket. A Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőségének jelenleg nem túl rózsás a helyzete. Erről, akik a napi sajtóban tájékozódnak, tudhatnak. Sok költő, író, magyar értelmiségi aláírt egy tiltakozó levelet, amiben kifogásolják, hogy megszűnik az önálló Művészeti Főszerkesztőség a Magyar Rádióban. Kicsit veszélyeztetve érezzük a működésünket. Őszintén remélem, hogy én is és társaim is, megússzuk ezt az átszervezést és „karcsúsítást”. Ehhez az kell, hogy az irodalmi és kulturális műsorokból megmaradjon egy mennyiség, ezt tudja Spiró György is, és persze a minőség is. Remélhetőleg a szakmaiság nem fog csorbát szenvedni és nem kell három perces hangulatjelentésekre és kis színesekre korlátoznunk azt a sokoldalú tevékenységet, amit eddig úgy gyakorolhattunk, hogy egyik megbecsült, mértékadó kortárs műhelye voltunk az irodalomnak és a társművészeteknek. Sajnos az utóbbi esztendőkben nem álltak már olyan anyagi lehetőségek a rendelkezésünkre, hogy mecénási vagy szponzori szerepet tudjunk vállalni. A korábbi időkben szerencsésebbek voltak az anyagi feltételeink, más vonatkozásokban nyilván azok a korszakok sem voltak mindig szerencsések. Így legalább nem is bánod (Spiró Györgyhöz), hogy nem lettél rádiós, jó, tudom, mindenkit arra biztattál, hogy maradjon amatőr… Nos, a mi szerkesztőségünk nem amatőr, hanem azt hiszem, elég profi módon igyekezett képviselni valami olyasmit, ami ebből a mai világból kiveszőfélben van. Makacsul hiszek abban, és mindig is hinni fogok, hogy nem fellegzett még be teljesen a Gutenberg galaxisnak! És akármilyen irányba tolódik is a kulturális létezésünk, és bármennyire előtérbe kerül a televízió, a számítógép, én azt hiszem, valamennyien, akik itt vagyunk, még mindig nagyon szeretünk könyvet a kezünkbe venni. Mert annak, kérem, illata van, tapintása, atmoszférája van. Ezt nem úgy mondom, hogy elutasítanám a modern és posztmodern kor vívmányait, de van még egy pár dolog, ami emberré tesz bennünket, és ezekhez nagyon kell ragaszkodnunk. Megtisztelőnek találtam a felkérést, hogy mindjárt az első alkalommal részese lehetek ennek a műsornak. Amint együtt ülök itt azokkal, akik alkotóművészek, én fölnézek rájuk. Nem gondolom azt természetesen, hogy az irodalmi értékek közvetítő munkásának lenni, az valamilyen nagyon alárendelt feladat. Ez egy szép szolgálat, hiszen riportalanyaim, műsoraim vendégei lehetnek az írók, a költők, a művészek, s akik nem, azoknak is az írásaiból, a képeiből, szobraiból, filmjeiből, muzsikájából, mindig tanultam, okultam, mindig a gyönyörűségemre szolgáltak, és mindig erőt is tudtam meríteni belőlük. Azért nem mindig kiváltságos a mi helyzetünk. Hozott anyagból dolgozunk. És sok minden van, ami korlátokat szab a lehetőségeinknek. De maradtak olyan területek, ahol az ember, mint hal a vízben, lubickolhat. Hála Istennek még mindig van Ünnepi Könyvhét, és felzárkózott jelentőségben a Tavaszi Könyvfesztivál meg a Karácsonyi Könyvvásár, amikor az emberek figyelmét azért nagyon sok mindenre fel tudjuk hívni. Mindig jelzik nekünk, hogy ha valamiről beszélünk a közszolgálati Magyar Rádióban, akkor kicsit megélénkül a könyvpiac,

48

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN minden olyan cseppfolyóssá és hagyomány- és tartásnélkülivé vált az utóbbi években, évtizedben, amit ő, azt hiszem, igen nehezen viselne. Sajnos már nem tizedik, hanem tizenkettedik éve lesz júniusban, hogy az év utolsó tanítási napjára készülődve, váratlan hirtelenséggel meghalt, egy óriási infarktus következtében. Bizony nekem még azt is hozzá kellett volna tennem egyetemi éveim történetéhez, hogy az Eötvös kollégium nem csak barátságokat, hanem életem egyik legnagyobb szerelmét és a házasságomat is adta nekem. Ami sajnálatosan nem tarthatott olyan sokáig, mint azt a közös évek elején elképzeltük… Azért nem szeretném, ha ilyen szomorúan búcsúznánk, hiszen Rónai Béla nemcsak érzékeny, finom, de emellett derűs, harmonikus ember volt, emlékezzetek ti is így rá… Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy most vasárnap a Magyar Rádió Irodalmi Főszerkesztősége és a Bartók adó Orpheusz napot rendez a rádióban. Reggel nyolctól éjfélig tart ez a műsorfolyam, aminek társ-műsorvezetője lehetek, Kovács Sándor zenetörténész mellett. Orpheusz, hát ezt itt nem kell magyaráznom, a költő, a dalnok, a művész archetípusa. Sok csodálatos zenemű és irodalmi produkció talált helyet ennek a napnak a műsorában. Sok minden kimarad, de erre vagyunk képesek 16 órában. Nagyon remélem, hogy ha nem is hallgatja mindenki egész nap, de azért bekapcsolják többen többször is. Orpheusz nap a Bartók Rádióban vasárnap! (Taps.) Mátyus Aliz: Mostantól az lesz a dolgom, hogy a hátralevő részt felgyorsítsam. Móser Zoltán kiválaszt egy helyet, egy embert, s elindul a maga módján. Fényképeket készít, összegyűjti az anyagot, könyveket csinál. Arra kérem, meséljen kicsit erről a jó ritmusú életről.

servesebb pillanatokban egyaránt, hogy képes maradjon arra, hogy fölfelé tudjon nézni és ugyanakkor önmagába is tudjon tekinteni, akkor nem elveszett a helyzete. Ezt a képességet, ezt a készséget megőrizni, az irodalom segít. Ezért hiszek abban, hogy a könyvek is fennmaradnak, meg a mi munkánk is megtalálja a lehetőségeit. Én egyébként Eötvös kollégista 1968 és 73 között voltam, az itt jelenlevők közül néhány társammal egyezett az ott tartózkodásunk ideje. Vidéki származású lévén, Salgótarjánból jöttem Budapestre az egyetemre, talán a kollégium felé orientálódtam volna mindenképp. Bár az is fölmerült, mert a nagyszüleim és nagybátyámék Pesten éltek, hogy talán nekem nem is kellene kollégistának lennem. Nagyon-nagyon bánnám, ha nem kerültem volna az Eötvös kollégiumba. Felnevelő intézményemnek tartom. Természetesen a családom és néhány nagyon jó középiskolai tanárom is segített abban, hogy megtaláljam a nekem való hivatást, de az Eötvös kollégium nélkül az életem nem lett volna és nem lenne olyan, amilyen. Most is úgy vagyok vele, ha valamelyik társammal találkozom, még ha nagyon ritkán futunk is össze, akkor is mindig szót értünk. Valahogy össze tudjuk kötni az elszakadt vagy úgy hittük, hogy elszakadt fonalat. A magam részéről tiszteletbeli Eötvös kollégistának tartottam mindig Sebő Ferit és Halmos Bélát is. Az nagyon nagy élmény volt, hogy együtt lehettünk velük. És nem úgy értette Aliz, hogy akkor, ott az Eötvös kollégiumban voltatok először együtt, hanem hogy fellépéseiteknek egyik első helyszíne az Eötvös kollégium. És ezt, gondolom, ti sem felejtitek. Hát, köszönöm szépen, mert már túl sokáig ragadtam magamhoz a szót. Ha valaki még valamire kíváncsi, állok elébe. Amikor a hóhért akasztják, az mindig nagyon izgalmas, köszönöm a figyelmet. Mátyus Aliz: Szeretnék hozzáfűzni valamit. Négy kollégista ül itt, de számomra öten vannak Ide tartozik Rónai Béla, Liptay Katalin férje is, aki 11 évvel ezelőtt ment el közülünk. Tanárember volt. Az, hogy a Németh László Gimnázium olyan minőségben indult meg 8 osztályos gimnáziumként és máig olyan minőségben létezik, mint ahogy megindult, Rónai Bélának köszönhető. Az iskolában a halála után a tanár kollégái egy táblát tettek ki: Két évtizeden át nevelte iskolánk diákjait az irodalom szeretetére Rónai Béla. 1975-1995. A nyolc osztályos gimnáziumi képzés gondolatának megteremtője. 1998-ban jártam a Németh László Gimnáziumban, mert Beke Kata megkért arra, hogy készítsek egy írást az akkor éppen létező TANDEM folyóiratba. Ezt az írást ma 1 órakor megkaptam a Széchenyi Könyvtárból, egy volt Eötvös-kollégista társunk, Hargitai Gábor felesége fénymásolta. Azért hoztam, mert szerintem Kati nem ismeri még, neki is meglepetés lesz a férjéről és a gimnáziumról. (Taps.) Liptay Katalin: Azért külön hálás vagyok, hogy férjemről, Rónai Béláról is megemlékezünk, hiszen ő szívvel-lélekkel pedagógus volt. Tanításban – nevelésben – a példa erejében hívő családból származott, már a szülők, nagyszülők is tanárok, tanítók voltak, s ő is ezt választotta hivatásául, bár sokoldalú tehetsége másra is képessé tette volna. Hát nem tudom, mit kezdene Béla a mai világban, amikor a középiskolai tanárok már majdnem olyan helyzetben vannak, mint Amerikában. No, nem a fizetésükre gondolok. Ha nem is lövik még le, de fizikailag olykor már bántalmazzák őket. Fegyelmezetlenség miatt kiküldeni gyereket az óráról mostanában már nem szabad, mert ugye a tanulónak joga van benn lenni az órán. Nagyon sok

Móser Zoltán: Hogy jó volt-e ez a ritmus, azt nem tudom. Kezdem Nagy Lászlóval. Nagy Lászlót harminc évig hordoztam magamban. Készültem valamire, de fogalmam sem volt, hogy mire. Aztán tavaly összeállt és kiadót is sikerült találnom. Vagy hogyan készült az említett Madách-album? Én Bicskén lakom. Hazafelé Budapestről ott ment el a vonatom az épülő Nemzeti Színház mellett. Rácsodálkoztam: föl fog épülni fél év alatt, bemutatják a tragédiát, én pedig 30 éve nem tudom elkészíteni a könyvemet. Csak megcsinálom a régi tervemet! Hónapokig szerkesztgettem, nagyítgattam, bajmolódtam, de sehogy sem jött össze. Nehéz szívvel, de újra lemondtam erről a tervemről – korábban minden tíz évben egyszer elővettem –, de amikor az egyik reggel jöttem le a szobámból egyszer csak „megvilágosodott az elmém”! Elővettem újra a kinagyított képeket, és megnéztem, mivel gazdálkodhatom. Az biztos volt, hogy Ádámhoz paraszt férfit választok, nagyon sok jó portrém volt, Évához is. De mi legyen Luciferrel? Jó, Luciferből sok van, Szörényi Laci azt mondta: menjek el a Parlamentbe fényképezni. (Nevetés.) Szóval, az volt a hirtelen felismerés, hogy oda én angyalokat teszek. Így, ezzel az összeállítással mentem el Jelenits Istvánhoz, érdekelt, hogy mit szól hozzá. Rábólintott. Összeállt a szöveg és a kép. Több, hasonló albumom jelent már meg eddig. Négykezeseknek nevezném őket, történetük a Mészöly Miklóssal való barátságunkig nyúlik vissza. (Még Szekszárdon jött létre a kapcsolat. Mindketten onnan származunk.) Többen tudják, hogy tíz éven keresztül öt könyvét illusztráltam, kettőt pedig róla készítettem. Miklós vezetett rá a kép és a szöveg rejtett összefüggéseire. Ő kegyetlenül szigorú tudott lenni. Amikor „zseniális” dolgokat vittem, egy hét múlva azt mondta, vigyem vissza ezeket, és dolgozzam át. Szárazon jelentette ki, nem kímélve en-

49

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN tózok, és akkor egy napon száz kép sikerült. Elküldtem Szabó Ferinek, mert azt gondoltam, plakátot lehetne róluk készíteni. Ő pedig három sort írt hozzá. Bevittem az 56-os intézetbe, tetszett nekik, de mégsem lett belőle plakát. Elküldtem húsz különböző költőnek a levelet, és tizenhat vers érkezett vissza. Az volt a tizenhetedik, ami elhangzott. A tizenhatodik nagyon későn, Berlinből jött, Parti Nagy Lajostól. Azt írta, ez olyan nagyon szép, hogy ehhez nem érdemes verset írni. (Nevetés.) És még valamit hadd mondjak el. A jászárokszállási fiúk azért jöttek, mert volt egy rokonom, az Eötvös-kollégista Csukás Györgyi. Nem tudtam, ő honnan tudja, hogy engem érdekel, hiszen akkor én még semmit sem csináltam. Az Eötvöskollégium pincéjében akkor még kínai diákok voltak, Sebő Feri és Berek Kati József Atttila-műsora is ott született meg. A fotókra is emlékszem. Kaptam a fiúktól egy citerát, amit végül odaadtam Ferinek. Sebő Ferenc: Megvan még. Azon játszottam az első kínai operámat. (Nevetés.) Mátyus Aliz: Azt szeretném, ha Keserü Katalin egy kicsit beszélne nekünk magáról mint múzeumigazgatóról. Mert volt itt egy múzeum, ahova érdemes volt eljönni. Nemcsak kiállításokra, hanem beszélgetésekre is. De olyan kiállításokat is rendeztek, amelyeknek a megnyitóira nem fértünk be. Nagyon nehezen tudjuk elfogadni és elviselni, hogy nem lesz. Nem azt szeretném, ha ennek az időszaknak a végéről beszélnél, hanem az elejéről. Keserü Katalin csinált egy múzeumot. Ő egyébként olyan ember, akinek nagyon erős a kötődése. Én is vidéki vagyok, Pápán nőttem fel. Őrajta érzem azt a Pécs-vonzást, amit magamon Pápával kapcsolatban.

gem. Úgy is ért, mint a villámcsapás. Egy hét múlva aztán átdolgoztam, s ahol gondom volt a szöveggel, ő nagyon sokat segített. Akkor vettem észre, hogy ha megváltoztatok egy szót, ha kihagyok egy fél mondatot, az egész „beszélni” kezd. Így született a Volt egyszer egy Közép-Európa. Hogyan lehetett ilyen címet választani, Miklós? – kérdeztem tőle –. Tíz más címet találtam volna. De már a kézirat leadása előtt voltunk, és a címhez a borítóra nem volt semmi ötletem. Akkor a szobája falán véletlenül megláttam egy régi képet, s oda mutattam. Ez az, mondta ő, s készen volt a borító. Egyébként én nem őt, hanem Nemes Nagy Ágnest akartam illusztrálni. Mondtam is neki, olyan szívesen illusztrálnám. Vagy legalább a könyve címlapját. De ebből sohasem lett semmi, hisz Ágnes nagyon keveset írt, alig jelent meg verses könyve abban az időben. Az Eötvös-kollégisták úgy emlékeznek rám, hogy én csak fákat fényképeztem, és ez igaz is. Senkinek sincs annyi száraz fája, mint nekem. Arra is harminc évig vártam, míg szóltak a Francia Intézetből, hogy lehetne egy kiállítást rendezni belőlük. Ekkor nagyítottam ki a fás képeket és tettem melléjük a Paul Valéry-idézeteket. Portrét viszont öt évig nem tudtam készíteni. Én Budapestre Tolna megyéből, Tevelről jöttem fel, ahol bukovinaiak éltek, de egyetlen magyar népballadát sem hallottam, és emlékeim szerint a Magyar Rádióban sem hangozhatott el 1965-ben autentikus népdal, csak feldolgozások. Ebben is a kollégium segített. Volt egy jászárokszállási néprajzos leány, aki lehívott hozzájuk, mert volt ott egy jó énekes, aki balladákat is tudott. Elmentem hát balladát gyűjteni, de vittem a fényképezőgépem, s itt készítettem életem első portréját. Akkor jöttem rá, hogyan is kell ezt csinálni: ha „nadrágos” emberként megyek, azt hiszik, hogy árus vagyok, és rögtön becsukják az ajtót azzal, hogy nem veszünk magától semmit. De ha valami más trükkel, illetve szándékkal megyek és közben valós dolgokról beszélgetek, akkor könnyebb, ha fényképezni akarok. Az íróportrék is így születtek. Gyurkát (Spiró) sohasem sikerült lefényképezni. El is mentem egyszer hozzá, de rám szólt: csak nem akarsz lefényképezni? Olyan bátortalan lettem, hogy nem mertem elővenni a gépet. Weöres Sándort akkor sikerült lefényképeznem, amikor harmadszor jártam nála. Amikor az első alkalommal mentem hozzá, egyszer csak megszólalt: Zoltánka. Olyan síró, vékony hangon, hogy szinte nevetőgörcsöt kaptam. Váratlanul ért a hang. Aki ismeri őt, tudja, hogy fordítva élt. Éjjel dolgozott, nappal aludt. Én délután négykor mentem, akkor ébredt föl. Behúzott egy sötét sarokba, ahol nem volt semmi fény. Technikailag abszolút rossz képek készültek, de ő ezt szerette, és állandóan ezeket tétette a Szép versekbe. Na, ilyen ritmusban készültek, születtek a könyveim. Mátyus Aliz: Harminc. Móser Zoltán: Így készült ez az 56-os könyv is. Valamit kellett tennem. Csak sejtettem, hogy mi lesz. Közeledőben volt az ünnepség… Milyen legyen?… Valami egészen más. Semmi, de semmi sem jutott eszembe. A Pázmány Egyetemnél nincs járda. Október volt, beleléptem a sárba, és rendes ember megtörli a lábát, mielőtt bemegy az épületbe. Volt a talpamon egy levél. Le akartam dobni, s akkor egyszer csak, egy pillanat leforgása alatt megértettem: ez az. Hazavittem és száz fényképet készítettem róla. De előtte hónapokig néztem. Amikor nem akarok fotózni, akkor mosogatok, és ha nem akarok mosogatni, akkor fo-

Keserü Katalin: A múzeum meg Pécs, nem jön össze… Bevallom őszintén, hogy a pesti múzeumok közül az Ernst Múzeum volt az egyetlen, amelyik vidékit – a másik vidéket – kiállított. A hatvan évesek, a mi korosztályunk tagjai, ifjúkorukban újfajta művészettel tűntek fel Pécsett, akár mesterük Lantos Ferenc. Neki csináltunk itt kiállítást. Lantos életműve olyan, hogy a világon bárhol kiállítható lenne. És mégis, ez a Budapest olyan furcsa, hogy nem hajlandó a vidéki művészek kiállítására. Nekem a térkép más: Pécs – Budapest. Budapest tudjon arról, ami vidéken van. Amúgy ez a Budapest-központ sem volt mindig. Magyarország tömve volt központokkal. Az Ernst Múzeumra tényleg büszke vagyok. Erre a helyre… Gyönyörű ez a múzeum. Amikor bejöttek, bizonyára látták Lechner Ödön márvány ülőpadjait. Nem nagyon van ezen kívül ilyen méltóságteljesen gyönyörű ülőpad. Még a középkorban sincsen. Ott van Rippl-Rónai színes ablaka és egyéb részletek, amelyek kibomlanak az álmennyezetekből. Mert a múzeumokat a modernség jegyében a hetvenes években álmennyezetesítették. A másik szobában kupola is van, tehát tényleg páratlan terek és osztások vannak. A legkülönfélébb dolgok tudnak megjelenni így, mert mindenre van lehetőség. Nagyon remélem, hogy a múzeumi szakterület egyszer rá fog döbbenni arra, hogy a múzeum nem egy nagy, levegős csarnok, hanem olyan épület, amely helyeket tud adni. Mintha a mai múzeumok csak egy dologra épülnének, mintha csak egy lenne a világ. Nagyon sokféle a világ. És mindennek másfajta helyszín való. Nekem nagy szerencsém volt itt is, és ezt a kollégáimmal együtt mondhatom, azt hiszem. Azt a feladatot kaptuk, hogy mutassuk be a 20. század művészetét. Ez rettentő érdekes. Ahogy a különböző gondolatok egymást cserélik, váltják, vissza-

50

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN kivételes érzékenységgel és intellektussal felruházott hőse a kortársunk, a barátunk.” Mátyus Aliz: Most Sebő Ferenc és Halmos Béla ketten fognak egyet zenélni. Zárásképpen. És amíg hangolnak, elmondom, hogy megvan már a következő társaságunk március 21ére, és szeretném, hogyha ugyanezeket az arcokat is láthatnánk akkor. Sebő Ferenc: Hallottuk emlegetni a latin auktorokat, hát akkor most játszom egy ilyet, kivételesen. A latin nyelvek hangsúlya egy kicsit más, ebből az következik, hogy a fordításokban az időmérték működik, de a szövegre nem lehet figyelni. Ez a vers azonban más: Radnóti úgy tudta lefordítani. S azért szeretem, mert működik a magyar hangsúlyokkal is. A latin egy aszklepiadészi vers, Quintus Horatius Flaccus írta. Nem kell kétségbe esni a hangzatos névtől. A Quintus azt jelenti, hogy az ötödik gyerek volt a családban, a Horatius egy felszabadított rabszolgának a neve, az édesapjáé, a Flaccus azt jelenti, hogy Füles. Ugyanolyan ragadványnév, mint amilyen nálunk is minden faluban kijár mindenkinek. A vers címe pedig Kibékülés. Egy régi szerelméhez intézett verset, párbeszédet fogunk hallani. Egy antik R-beszélgetés a Fórumon…

csatlakoznak és újból megjelennek, egy rendkívül gazdag és gyönyörű történet. Nagyon boldog vagyok, hogy volt szerencsém megmutatni. Itt van például a női művészet... Nem tudom, el tudják-e képzelni: botrányos volt, még 1900-ban, hogy egy női szobrász egy női torzót állít ki, ő maga faragta, egy leány képes volt erre a kemény munkára. Országos botrány lett belőle: egy nő ne csináljon női torzót! Mire képes a világ, kedves fiúk! A női művészet tényleg elhallgatott terület volt, ismereteink hiányosak arról, hogy milyen sokféle a női művészet. Szerettük volna megmutatni, hogy sokszor különleges, másfajta érzékenységek is működnek a művészetben. Sokszor meg nem. Így hát nagyszerű kiállításokat csinálhattunk. Olyat, mint Amrita Sher-Gilé, vagy – nem tudom, hogy az idén sor kerül-e rá – Frida Kahlóé. Mindkettő magyar származású volt, és egyidőben éltek, „világszámok” lettek. Ezzel a kérdéssel is érdemes foglalkozni. Őszintén meg kell mondanom, hogy kollégista koromban mi nagyon rendesen tanultunk, a csoporttársaimmal hajnalig tanultuk a latin auktorokat, latin szakosok voltunk, de nem tudom felismerni azt a logikát, amely oda vezethet, hogy egy múzeum, amelyiknek van szakterülete, holnaptól vagy holnaputántól kezdve nem az, ami, aminek épült, aminek látszik, ami minden szegletében benne van. Hát… Én aztán végképp nem akarok szomorkodni, csak hát nagyon szomorú… Meg kell mondjam, hogy éjjel-nappal dolgoztunk ezen a múzeumon, és akkor egyszerűen, nem hogy elvágják a szálat, hanem mintha meg sem történt volna. Nem mondhatom az arra termett kollégámnak, hogy lehetőleg te folytasd a munkát. Hanem egyszerűen nincs folytatás. Ez… Nem véletlenül került szóba részemről az organikus szemlélet. (Taps.)

Halmos Béla – Sebő Ferenc játszanak, hegedűvel és gitárral kísérve Sebő Ferenc énekét: Míg én voltam a kedvesed, s felfénylő nyakadat még nem ölelte más ifjú, míg veled éltem én nálam jobban a dús perzsa király sem élt. Míg más nem hevített csak én, míg el nem ragadott a thrák Chloé rólam szólt a dalod s olyan híres voltam, akár hajdani ősanyánk.

Mátyus Aliz: Két volt kollégista társunktól idézek, akik Spiró Györggyel foglalkoznak, a mi Kossuth-díjasunkkal. Margócsy István azt mondja, hogy: „Spiró hihetetlen következetességgel ragaszkodik ama impozáns felfogáshoz, mely szerint abból a tagadhatatlan tényből, hogy mindnyájan történelemben élünk, az is következik, hogy a történelem menetéről az egyén szemszögéből, s az egyén értelmezési lehetőségeinek határaiig elmenően tanúbizonyságot kell tenni.” Ez szerintem alapvető mondat, de nem akarom, hogy hozzászóljál (Spiróhoz), nincs rá idő. (Nevetés.) Osztovits Ágnes pedig azt mondja, hogy: „Spiró György húsz kötet után, ötvenkilenc évesen megjelentette a kortárs magyar próza új távlatokat nyitó nagyregényét. A könyvet, amely alatt – mint ő maga ígérte, s mint többen is leírták az utóbbi hetekben – beszakad az asztal. Ő sem lát többet – mondja a könyv főhőséről –, mint a nagy események között vergődő kisember. Így hát Uri életében csak egy a sok epizód közül, hogy néhány órát ifjan együtt tölt a keresztre feszítésre váró Názáretivel. Spiró már Az Ikszekben nagy regényírónak mutatkozott, azóta bölcsebb, fegyelmezettebb, érzelmesebb és érzékenyebb lett. Ezért emlékezetesebb mű a Fogság. Mely persze igényében is nagyobb. A harmadik évezred küszöbén felmutatni az első esendőségét, mintegy jelezve, az egységesülő világ nem feloldja, hanem felerősíti az emberre leselkedő veszélyeket. Az emberre, aki az első évszázadban is ugyanazokkal a gondokkal viaskodik, mint manapság. Szülőkkel, családdal, szerelmekkel, mesterekkel, testi és lelki nyavalyákkal. Ezért aztán Uri, Spiró

Lantot penget a szép Chloé fenséges szerető és dalosajkú is; hogy megváltsam az életét, vállalnám a halált boldogan érte én. Engem meg Calais szeret, testem most vele ég egy szerelem tüzén. Hogy megváltsam az életét, vállalnám a halált kétszer is érte én. S mit szólnál, ha a régi láng fellobbanna ma és szőke Chloé helyett hozzád kötne a vágy megint, ajtóm ujra neked nyílna ki, Lydiám? Szép csillag Calais, ragyog, náladnál meg a bősz Ádria sem vadabb, nád sem hajladozóbb, de nézd! csak véled tudok én halni is, élni is! (Taps.)

51

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN MÓSER ZOLTÁN

FOTÓS SZEMMEL Szép és büszke vár – szép és büszke híd dezett be a várban, s a vár belső laktere azóta is múzeum.” Ugyancsak ő építtetett egy díszes mauzóleumot a Kassára vezető országút mellé, ahol feleségével együtt nyugszik. Ahányszor erre jártam, mindig megálltam itt, s jó volt látni, hogy sohasem voltam egyedül. * Ha letérünk a főútról, és Krasznahorka vára alatt elindulunk fölfelé a Cseremosnya völgyében, az első falu Dernő lesz. A patak mellett fekvő magyar kisközség hajdan Krasznahorka vár tartozéka volt és a Bebekek után az Andrássyak kezébe került, akiknek egyike, Andrássy István, a XVIII. század vége felé kastélyt építtetett. A Szontágh-családnak 1650-ben itt már vasércbányája volt. Andrássy György alapította és építtette a híres dernői vasgyárat, mely a budapesti Lánchídhoz is szállított vasrészeket. Erdélyi Géza, aki ma komáromi református püspök, annak idején a rozsnyói gyülekezet lelkésze, könyvet készült írni Gömör megye klasszicista építészetéről. Mivel többször jártam nála, megkért, hogy készítsek a kézirathoz képeket. (A könyv nem jelent meg, de egy nagyobb tanulmánya napvilágot látott 1983-ban.) Vele mentem el a mesés völgyben fekvő Dernőre, hogy ami megmaradt a régi vasolvasztóból, arról készüljön fénykép. Most ezt a képet mellékelem, a hozzá készült magyarázattal együtt.

Krasznahorka a Csetnekiek, majd főleg a Bebekek, s általok a Szapolyaiak birtoka, írja könyvében Csánki Dezső. A Rima hosszú völgyétől északkelet felé két hatalmas és gazdag család uradalmai terülnek el, a rokon, megosztozott, de szakadatlanul viszálykodó Pelsőczi vagy pelsőczi Bebek és Csetneki családoké. Fő fészkeik Pelsőcz és tőle északra Csetnek. Ezektől nyugatra pedig Rákos vagy Kövi, keletre pedig Krasznahorka vára. „Krasznahorka első nyomaira IV. Béla király 1243-ban kelt adománylevelében akadunk, midőn az Ákos nembéli Máté fiai, Detre és Fülöp birtokába került. 1322-ben Krasznahorka az Ákos nemzetség közös birtoka. A vár a XIII. század végén épülhetett és ez időtájt került a Gömöri és a Máriássy család birtokába és hosszas perlekedésre adott okot. 1352-ben azonban a peres felek, és pedig egyrészről a Csetneki és Bebek családok, másrészről Gömöri Batiz és Szentmihályi Márius utódai, Krasznahorka vára és a hozzátartozó hat falu birtokáért a körülbelül 50 év óta húzódó perben kiegyeztek.” Két év múlva aztán a pelsőczi Bebek Domonkos fiai: István, Domonkos és György, illetve taplóczai Kun Miklós és fiai megosztoztak a vár és tartozékainak birtokán. Az Albert király halála után Erzsébet királynő által behívott csehek Krasznahorkát is kézre kerítették: a Hunyadiakhoz hű Bebek-család csak idővel, 1461-ben nyerte vissza a várat, amelyet később a Szapolyaiak vettek zálogba. 1585-ben ideiglenes adományként Andrássy Péter várkapitány szerezte meg. Az Andrássyak véglegesen 1642-ben kapták meg Krasznahorkát és a körülötte elterülő sok tízezer holdnyi birtokot, főleg erdőket. Így aztán Krasznahorka pontosan háromszáz évig meg is maradt az Andrássyak kezén.

ide- kép „ Annak idején bizonyára nagyon sok ilyen rendeltetésű objektum épülhetett, mert a tárgyalt korszakban Gömör déli részét kivéve, ahol fejlett földművelés, valamint állattenyésztés folyt, egész Gömör országos viszonylatban is fontos bánya- és vasipari vidék volt – írja tanulmányában Erdélyi Géza. – A gömöri városokat élénk kereskedelem jellemezte. Különösen a mezőgazdaság és a vasipar termékeiből volt gazdag a kínálat, de a tímárok, a szűr- és gombkészítők termékei is híresek és keresettek voltak. Rimaszombat és Pelsőc a hetivásárokon kívül országos vásárt is tarthatott, amelyre szívesen jöttek a kereskedők mind az Alfö1dről, mind a Szepességből. A gazdag múlt ellenére ma már csak csekély számú eredeti gazdasági, kereskedelmi és ipari épület emlékeztet a múltra. Az ok kézenfekvő, a fejlődő technika és kereskedelem egyenesen megkövetelte az új objek-

ide - kép A Thököly- és Rákóczi-féle szabadságharcok is sokszor érintették Krasznahorkát. Amikor Rákóczi Ferenc fejedelem Rozsnyón országgyűlést tartott, itt, a várban lakott. Ekkorra a vár már erősen kiépült, s nemcsak erőssé, hanem széppé is vált. A várat a bécsi császári haditanács 1711-ben, a kuruc háborúk végeztével nem bontatta le, mivel egyszerű kastélynak számították, s a kastélyoknak megkegyelmeztek. „Ez volt Krasznahorka szerencséje – írja Szombathy Viktor. – A várban továbbra is laktak, katonaság is volt benne. A várat egy villámcsapás 1817ben felgyújtotta, de az Andrássyak helyreállították. Egyik utolsó tulajdonosa, gróf Andrássy Dénes 1902-ben múzeumot ren-

52

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Ifjabb Sina György 1822-ben, apja halála után, átvette a kereskedelmet folytató cég ügyeinek intézését, és vérbeli kereskedőként tovább gyarapította az ingatlanok számát. Fölvásárolta a Habsburg Birodalom tönkrement arisztokratáinak földjét, s így 240 ezer holdnál is nagyobb terület birtokosa lett. „Sina György, hatalmas vagyona ellenére nem zárkózott el a jótékony célú adományoktól, s nem a gyors vagyonszerzést tartotta szem előtt. Többnyire olyan vállalkozásokat támogatott, amelyek biztos, de lassabb nyereséggel kecsegtettek. Korának magyar főuraival ellentétben felismerte Széchenyi közlekedési terveinek jelentőségét és gazdasági előnyeit. Bankárként nyilván mérlegelte az üzleti előnyöket, de kereskedőként tisztában volt a gyors és olcsó szállítás számára szükséges közlekedési hálózat fontosságával. Sina György nem csak Széchenyi István elképzeléseinek egyik fő támogatója volt, de magánvagyonának kezelője is.” Az egyik legfontosabb támogatást Sina a Lánchíd tervének valóra váltásához adta Széchenyinek. „A Lánchíd az első állandó híd, mely a hazai kereskedelem számára is oly fontos öszszeköttetést jelentette Pest és Buda, az ország keleti és nyugati fele között. Segítségével válhatott a főváros azzá a szellemi és gazdasági központtá, amelyet Széchenyi elképzelt.” A híd megnyitására, amelyen Széchenyi már nem vett részt, a magyar szabadságharc okozta késedelmek miatt csak 1849 novemberében került sor. Erre emlékeztet a következő felirat, amely a budai oldalon, a déli szobortalapzaton olvasható ma is:

tumok létesítését, ezért a korábbi kis hámorokat, öntödéket, magtárakat vagy lebontották, vagy idővel más célra teljesen átalakították őket.” Szerencsére maradt néhány korabeli létesítmény, hámor, öntöde. Például Dernőn néhány évtizeddel ezelőtt még rekonstruálható állapotban volt az egyik olvasztókemence. Ma már csak egy öntöde áll a község északi részén. Meglehet, hogy éppen benne készítették a Lánchíd vasszerkezetének elemeit. De hogyan és miként kerültek Pest-Budára ilyen messziről? Úgy hallottam, hogy bivalyos szekérrel hozták. * Báró Sina György, görög származású bécsi bankárról Széchenyi Naplójában olvastam először. Néhány évvel ezelőtt pedig a Gödöllői Városi Múzeumban láttam egy példaértékűen szép kiállítást, amelynek sokatmondó volt a címe és az alcíme: Az arany ember – A gödöllői kastély görög ura. A kiállítás alkalmából megjelent katalógus alapján, Kerényi B. Eszter tanulmányából sok részletet megtudtam a család eredetéről és üzleti tevékenyégéről. Többek között azt is, hogy a görög származású Sina család a Habsburg Birodalom legfontosabb gabona- és gyapjúszállítója volt. Érdemeik elismeréséül 1818-ban I. Ferenc császár Sina Simont és fiait, Györgyöt és Jánost nemesi címmel tüntette ki, és címert adományozott nekik. A latin jelmondatuk: Servare intaminatum. A tömör megfogalmazás magyar fordítása kb. ez lehet: megőrizni tisztán, ami az.

V. FERDINÁND KIRÁLY ORSZÁGLÁSA ALATT, GRÓF SZÉCHENYI lSTVÁNBAN TÁMADT A GONDOLAT BUDA ÉS PEST VÁROSOKAT LÁNCHIDDAL ÖSSZEKAPCSOLNI S A NAGY HAZAFI EZEN ÓRIÁSI MŰ KIVITELÉRE BÁRÓ SINA GYÖRGGYEL EGYESÜLT KI IS JÓZSEF FŐHERCEG MAGYARORSZÁG NÁDORA MINT AZ ORSZÁGOS KÜLDÖTTSÉG ELNÖKÉVEL AZ 1840 XXXIX T. cz. ÁLTAL HELYBEN HAGYOTT SZERZŐDÉST KÖTVÉN ANNAK ALAPJÁN MÉG BÁRÓ ROTSCHILD SALAMON ÉS KAPRIORAI WODIANER SÁMUEL JÓZSEF CSATLAKOZTAK A VÁLLALATHOZ. AZ ÉPITMÉNY TIRNEY CLARK VILMOS ANGOL MÉRNÖK TERVEI SZERINT, HELYETTESE CLARK ÁDÁM MÉRNÖK ÁLTAL TIZ ÉV ALATT VITETETT VÉGHEZ ÉS A HID 1849. NOV. 21-ÉN ADATOTT ÁT A NYILVÁNOS KÖZLEKEDÉSNEK. ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN E MŰVÖN ÉS ALAPITÓINAK EMLÉKEZETE ÉLJEN A HAZÁBAN.

ide- kép

Valószínűleg sokan látták a Hídember című filmet, amelyet én bizony másként fejeztem volna be. természetesen a híddal, a hídavatással: de nem a szükséges ceremóniával, hanem a csönddel: 1849 novemberének csöndjével, a magyar történelem csöndjével, meg egy mondattal, mert ez sem tanulság nélkül való: „A Lánchídon (1849. november 20-án) Haynau ment át elsőnek.”

53

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN FÁRÓ KATALIN

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGEK HASZNOSÍTÁSA A TURIZMUSBAN A Festetics-kastély A globalizáció korában elengedhetetlen a nemzeti öntudat, a kultúra megőrzése. Ebben nyújt segítséget a turizmus, amely elősegíti a kulturális örökség hasznosítását. Nem elég rendelkezni a kulturális örökséggel, megfelelően kell felhasználni, és el kell végezni a szükséges fejlesztéseket is, hogy a fejlődést folyamatosan fenntarthassuk. Erre nagyszerű példa a Festetics-kastély, hiszen egyik fő jellemzője az állandó megújulás, az újabb és újabb fejlesztések megvalósítása, így a turisztikai kínálat színesítésével tovább növelhető a kastély forgalma és jelentősége. A kulturális örökség megtartása azért is fontos, hogy megőrizzük a jövő számára. Fontos az erőforrások megfelelő felhasználása, ezért figyelembe kell venni a fenntartható fejlődés szintjét és nem szabad ezen túllépni. Ezt sem a környezet, sem a helyi lakosok, sem a vendégek nem tudnák tolerálni. Figyelembe kell venni, hogy a kulturális örökséget eredeti állapotában tartsuk meg, és autentikusan mutassuk be. Bízom abban, hogy a dolgozat végére sikerül bebizonyítani: mennyire fontos a kulturális örökség hasznosítása, illetve hogy a Festetics-kastélynak milyen szerepe van a Dunántúl turizmusában és mennyire egyedülálló Magyarországon.∗

Tartalomjegyzék 1. Előszó 2. A kastélyok és a kastélyturizmus helyzete Magyarországon 2.1. A kastélyok kialakulása 2.2. A turizmus helyzete Magyarországon 2.3. A kastélyok helyzete ma 3. A Festetics-kastély bemutatása 3.1. A Festetics-család és a kastély története 3.2. A kastély mint turisztikai termék 3.2.1. A múzeum 3.2.1.1. Főúri életforma bemutatása 3.2.1.2. Az iszlám világa 3.2.1.3. Vadásztrófeák 3.2.1.4. Hintómúzeum 3.2.1.5. Varázslatos esték 3.2.1.6. Időszaki kiállítások 3.2.1.7. A park 3.2.2. Konferenciaközpont és szálloda 3.2.2.1. Konferenciaközpont 3.2.2.2. Szálloda 3.2.3 A könyvtár 3.3. Gazdasági helyzet 3.3.1. A múzeum 3.3.2. Konferenciaközpont és szálloda 3.3.3. A könyvtár 3.4. A főúri kastélyok piacának elemzése 3.4.1. Konkurenciaelemzés 3.4.2. Helyzetelemzés 3.4.2.1. SWOT analízis 3.5. Marketing 3.5.1. A marketing környezete 3.5.2. A turizmus 8 „P”-je – marketing-mix 3.5.3. Piacszegmentáció 4. Fejlesztések 5. Utószó 6. Felhasznált irodalom 7. Mellékletek 7.1. Időszaki kiállítások 2000. és 2005. között 7.2. A Festeticsek családfája

2. A kastélyok és a kastélyturizmus helyzete Magyarországon 2.1. A kastélyok kialakulása A kastély parkban álló, előkelő, fényűző, vidéki lakóházat jelent. Maga a szó valószínűleg a latin castellum szóból származik, melynek jelentése erősség, vár, fellegvár, menhely. A kastélyok korszakonként és vidékenként eltérő típusúak. Sokszor külföldi példákat követtek vagy idegen mesterek segítségét vették igénybe, mégis jellegzetes, magyar jegyeket viselnek. A középkorban az ország fennmaradásáért folytatott küzdelem, majd a 150 évig tartó török uralom és az állandó háborúskodás éveiben kevés fényűző palota épült, s a meglévők nagy része is elpusztult. Helyükön a XVIII. század végétől nagy újjáépítések kezdődtek, s az Eszterházy mellett a Festetics, Batthyány, Pálffy, Károlyi és Erdődy család is előkelő rezidenciát alakított ki magának. A korszerűtlenné vált, dombon épült várak helyett lankás vidékeket választottak uradalmaik központjául. Ezt III. Károly uralkodása alatt, a gazdasági fellendülés éveiben, az építkezés fellendülése is követte, mely Mária Terézia uralkodása alatt is folytatódott. A legtöbb kastély körül park található. XIV. Lajos kora óta a kert szinte fontosabb volt magánál az épületnél. A főurak elsősorban a francia parkot kedvelték, melyet a szabályosság, az

1. Előszó∗ A dolgozat témája hazánk egyik legszebb épületegyüttese, a keszthelyi Festetics-kastély. Témaválasztásom egyik oka, hogy keszthelyi lakos lévén nap mint nap megcsodálhatom ezt a gyönyörű építményt, mely a Balaton-régió mellett a város, sőt az ország egyik büszkesége. A témaválasztás további indoka, hogy napjainkban egyre nagyobb szerepe van a kulturális turizmusnak, a kulturális örökség megóvása pedig nemcsak az állam feladata, hanem a regionális és helyi szervezeteké, sőt a lakosságé is.

∗

Ezúton szeretnék köszönetet mondani konzulensemnek, Dr. Halász Imrének a szakdolgozatomhoz nyújtott elméleti és gyakorlati segítségéért. Köszönetemet fejezem ki a Helikon Kastélymúzeum és -könyvtár minden dolgozójának, különösen dr. Czoma László igazgató úrnak, Koller Györgyinek és Szántó Sándornak a szakdolgozatom elkészítéséhez nyújtott segítségükért. Végül szeretném hálámat kifejezni családomnak, hogy tanulmányaimat mindvégig segítették.

∗ A szakdolgozat a Pannon Egyetem Nagykanizsai Telephely Gazdaságtudományi Kar Idegenforgalom és Szálloda Szakán készült, 2007ben. Belső konzulens: Dr. Halász Imre.

54

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN számos kisváros mellett létesítettek nemzetközi repülőteret, ami kedvezett a turizmusnak (Fly Balaton – Sármellék, Debrecen, Siófok – Balatonkiliti, Pécs – Pogány, Békéscsaba, Szeged). A vízi közlekedésben a Duna turisztikai hasznosítását negatívan befolyásolja a folyó szennyezettsége és a kikötők alacsony száma, az infrastruktúra hiánya. A Balatonon a szezonális forgalom jelentős, de a további fejlődést akadályozza a jachtkikötők alacsony száma. Egyre nagyobb szerepet kap az internet, az online turisztikai információs rendszerek. Ezek egy része már kiépült, de nem mindegyik attrakciónak van online elérhetősége. A Tourinform-irodák promóciós anyagai nem egységesek. Ezeket az irodákat nem reklámozzák kellőképpen, sokszor még a létezésükről sem tudnak, különösen a külföldiek. Számos városban nem megfelelő a köztisztaság, sok a piszkos utca, az elhanyagolt épület, s a közbiztonság sem megfelelő. Évről évre bővülnek a turisztikai oktatási és képzési lehetőségek. A felsőoktatásban túlképzés van, míg a szakképzés nem megfelelő felkészültségű szakembereket bocsát ki. Az oktatási rendszer nem reagál elég gyorsan a változó keresletre, s a főiskolákon és egyetemeken az elméleti oktatás mellett elhanyagolják a gyakorlati tapasztalatok szerzését. A kormány 2005. szeptember 28-án elfogadta a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát (NTS), amely a 2005-2013. közötti időszakra határozza meg hazánk célkitűzéseit a turizmussal kapcsolatban. Három stratégiai termékének az egészségturizmust, a konferenciaturizmust és az örökségturizmust jelölte meg. A Festeticskastély ezen termékek közül kettőhöz is kapcsolódik, hiszen az örökségturizmus mellett a konferenciaturizmusnak is szerepe van. A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia elsősorban a magántőkére és az uniós forrásokra épít, ezek teszik ki a források nyolcvan százalékát. A stratégia megvalósítását az NTS Monitoring Bizottság végzi. Az operatív feladatokat a stratégiát készítő munkacsoport látja el. A stratégia szerint Magyarország két olyan desztinációval rendelkezik (Budapest, Balaton-régió), amelynek nemzetközi vonzereje van, de számos olyan terület található még hazánkban, mely hosszú távon versenyképessé válhat. Budapest a legfontosabb nemzetközi vonzerővel rendelkező attrakciónk, ahol a versenyképesség további növelése az elsődleges cél. Kiemelt fejlesztési céljai a világörökségi helyszínek turisztikai hasznosítása, a fürdőváros arculat kialakítása, elismertségének növelése kongresszusi desztinációként és pezsgő kulturális élet megvalósítása. Feladatként tűzték ki a Balaton turisztikai régió fejlesztését. Ennek az a célja, hogy a Balaton környékének kínálata szezontól és időjárástól függetlenül vonzza a turistákat, akár a tó nélkül is. További kiemelt turisztikai célterületként az alábbi prioritások jelölhetők meg: • a főváros és 4 kiemelt üdülőkörzet (Balaton, Velencei-tó – Vértes, Tisza-tó, Dunakanyar), • speciális természeti adottságú területek (nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, kultúrtájak, natúrparkok), • a kulturális örökség helyszínei: kisvárosok, történelmi városközpontok, kulturális világörökség, jelentős múzeumok, kiemelt konferencia-helyszínek, kulturális látványosságok, • gyógy- és üdülőhelyek, • rurális térségek: víziturizmus, kerékpáros és lovas turizmus, borturizmus, falusi turizmus, • speciális földrajzi adottságú térségek, különös tekintettel a határ menti térségekre.

áttekinthetőség jellemzett, szemben az angolparkkal, mely a természetesség megőrzésére törekedett. A kisebb-nagyobb csoportokba ültetett fák mellé patakokat, tavakat alakítottak ki, s divattá vált a növénykülönlegességek gyűjtése. A barokk kert a rendre és az egységre törekedett, azonban ma már alig találunk olyan kastélyparkot, mely megőrizte eredeti pompáját. Az államosítás után a legtöbb parkot felparcellázták és új épületeket építettek rájuk. A kastélyok pusztulása a világháborúk idején kezdődött el. Sok helyen katonai létesítményeket alakítottak ki (kórházat, szállást, raktárt), ez pedig az értékek nagy részének elvesztéséhez vezetett. Részben tönkretették, részben széthordták őket. A II. világháború után a kastélyok nagyrészt állami, illetve szövetkezeti tulajdonba kerültek. A nem megfelelő használat és a túlzott igénybevétel meggyorsította pusztulásukat. Legtöbbjük ma is múzeum, művelődési ház, iskola, szanatórium vagy más közhasznú célt szolgál. 2.2. A turizmus helyzete Magyarországon Magyarország számos turisztikai attrakcióval rendelkezik, de nagyon kevés a nemzetközi jelentőségű vonzerő (pl. Budapest, a Balaton, egyes gyógyfürdők). Mivel az átlagos tartózkodási idő egyre csökken, arra kell törekedni, hogy a turisztikai attrakciók akár több napra is programot biztosítsanak az ide érkező turistáknak, komplex turisztikai terméket hozzanak létre. Hazánkban történelmi okoknál fogva sok kastély található. Ezek hasznosításának egyik legjobb formája a turizmusba való bevonásuk. Jelenleg kb. 80 kastélyt és kúriát kereskedelmi szálláshelyként (Fenyőharaszt Kastélyszálló, Hertelendy Kastélyhotel – Kutas-Kozmapuszta, Szent György Kúria – Inárcs, Hédervári Kastélyszálló, Apponyi Kastélyszálló – Hőgyész, Bercel Kastély stb.) hasznosítanak. Emellett több kastély múzeumként (Nagytétényi Kastélymúzeum, gödöllői Királyi Kastélymúzeum, fertődi Eszterházy Kastélymúzeum, pápai Eszterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum stb.) működik. Mivel a turizmus számos más gazdasági ágazattal van kapcsolatban, fejlesztéséhez több feltételnek kell teljesülnie. Magyarország földrajzi fekvése jó, hiszen fontos közlekedési útvonalak találkozásánál helyezkedik el, de a közúthálózat rossz állapota, az autópályák, gyorsforgalmi utak alacsony száma, az összekötő utak hiánya hátráltatja a gazdasági és a társadalmi fejlődést. Bár az elmúlt években számos helyen kezdődött autópálya-építés, főként EU-s támogatással, a terv ellenére még mindig nincs az országot átszelő autópálya. Hazánkban az összes autópálya hossza 477 km. Ennek használatáért díjat kell fizetni. 2007-ben matricás rendszer van érvényben, melyben 4 (1170 Ft), 10 (2550 Ft), 31 (4200 Ft) napos és éves (37200 Ft) matrica közül választhatunk. A Magyar Hírlap 2007. február 27-ei cikke szerint új, elektronikus autópályadíj bevezetését tervezik, a próbarendszer már üzemel a Balaton mellett. Ezzel lehetővé válna, hogy a díjat a megtett úthoz, a jármű típusához, az utazás időpontjához és az út besorolásához igazítsák. A rendszer műszaki alapeleme a járműbe épített miniszámítógép, az úgynevezett on-board unit (OBU), ez lehetővé teszi az automatikus és használatarányos díjszedést. A vasúti hálózat Budapest-központú, s habár ellátottsági mutatója meghaladja az európai átlagot, műszaki állapota nem megfelelő. A vasúti kocsik színvonala az Intercity vonatok kivételével nagyon alacsony, s ez elriasztja a turistákat. Magyarországon sokáig egyetlen modern nemzetközi repülőtér volt, a budapesti Ferihegyi Repülőtér. Az elmúlt években

55

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Célként tűzték ki a turistafogadás feltételeinek javítását, így az infrastruktúráét, az attrakciók elérhetőségét, a piaci igényekhez illeszkedő szálláshelyek kialakítását, hatékony működési rendszer létrehozását, a helyi és regionális desztinációk fejlesztését.

A stratégia megvalósítása nemcsak azért fontos, mert ezzel kedvező helyzetbe kerülhet Magyarország a nemzetközi piacon, hanem azért is, mert a gazdasági fejlődés eredményeképpen nő az életszínvonal, és a leromlott vagy rossz állapotú kulturális értékeinket is megóvhatjuk.

A NEMZETI TURIZMUSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA TERVEZETT FORRÁSAI 2005-2013. KÖZÖTT Európai Hazai társTurisztikai célelői- Regionális Helyi (önkorÉv uniós támofinanszírozás rányzat forrás mányzati) forrás gatás 2005. 6 896 2 332 9 657 2 000 238 2006. 8 934 3 022 13 000 600 308 2007. 26 305 8 898 14 000 7 456 906 2008. 28 497 9 639 15 000 7 812 982 2009. 32 881 11 122 15 500 8 200 1 133 2010. 35 073 11 864 15 700 8 495 1 208 2011. 35 073 11 864 16 000 9 094 1 208 2012. 30 689 10 381 16 300 9 766 1 057 2013. 30 689 10 381 16 524 10 160 1 057 Összesen 235 034 79 501 131 681 65 583 8 096 Mindösszesen 1 178 418 Forrás: Magyar Turisztikai Hivatal: Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2005-2013.

ezer Ft

Magán forrás 19 397 25 106 73 925 80 085 92 406 98 566 98 566 86 245 86 245 660 523

nek van turisztikai célja, valamint további 51 kastélyszállóként működik. Zala megyében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 26 kastélyt, kúriát és várat nyilvánított védetté.

2.3. A kastélyok helyzete ma Magyarországon ma körülbelül 2000 kastély és vár található, s ebből csupán mintegy 800 védett, de ezek közül is csak 90Zala megyei kastélyok, várak, kúriák Település neve Bókaháza Egervár Kehidakustány Keszthely Fenékpuszta Kálócfapuszta Lenti Letenye Mihályfa

Épület neve Botka-kastély (szociális otthon) Várkastély Deák-kúria (múzeum) Festetics-kastély Festetics-kúria Kiss-kúria Kerka vár Szapáry-Andrássy-kastély Forintos-kúria és major Régi Forintos-kúria Kiskastély és magtár Batthyány-kastély Romlott vár (rom) Püspöky-kúria Tauber-kastély és magtár Rezi vár Festetics-kastély (általános iskola) Szapári-Andrássy-kastély Bedekovich-kúria Szenkirályi-kúria Tersztyánszky-kúria Batthyány-kastély Hűvös-Erdődy-kastély Tátika várrom Batthyány-kastély (gyógypedagógiai intézet) Kiskastély (Helytörténeti Múzeum) 26 db

Nagykanizsa Miklósfa Pusztaszentlászló Resznek Rezi Söjtör Szécsisziget Tótszentmárton Zalaapáti Zalacsány Zalaegerszeg – Botfa Zalaszántó Zalaszentgrót 22 db Forrás: www.koh.hu/műemlékjegyzék

56

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Második házasságából született egyetlen fia, Pál (II.), aki 1639-ben látta meg a napvilágot, Szombathelyen. Édesapját késői születése miatt nem ismerte, így a horvátországi rokonokkal sem volt kapcsolata. 1665-ben feleségül vette Toldy Annát, akitől hat gyermeke született: Pál, Ferenc, Mária, Júlia, Krisztina és Julianna. Felesége családja katonai pályán dolgozott, így ő is erre a pályára lépett, és nem sokkal később Batthyányi Kristóf szolgálatába állt. Apja példáját követve, ő is növelte a családi vagyont, és több birtokot is vásárolt. Vagyonát kölcsönök adásával, új birtokok szerzésével és török rabokkal való kereskedéssel növelte. Miközben emelkedett fölfelé a katonai ranglétrán, és harcolt a török ellen, politikai szerephez is jutott, így például részt vett az 1683-as országgyűlésen. Két évvel első felsége halála után, 1687-ben feleségül vette Fitter Erzsébetet, Sárkány István keszthelyi kapitány özvegyét. Második házasságából négy gyermek született: Erzsébet, László, József és Kristóf. Az 1703-tól 1711-ig tartó Rákóczi-felkelésben a Habsburgok oldalán állt, s bár a háború alatt nehéz helyzetbe került, a felkelés leverése után mégis megtarthatta vagyonát és birtokait. Halála előtt végrendeletben gondoskodott vagyonának felosztásáról, és birtokait József és Kristóf között osztotta fel. Festetics Kristóf, Festetics Pál legfiatalabb fia, 1696-ban született Ságon. Sopronban végezte el a gimnáziumot, majd Nagyszombatban filozófiát tanult, ami a mai gimnázium két felső osztályának felel meg. Apja akarata szerint jogot tanult a kor egyik jó hírű jogászától, felsőbüki Nagy István nádor ítélőmestertől, de emellett apjától megtanulta a gazdálkodást is. 1721-ben feleségül vette Mezőszegedi Juditot, akitől hét gyermeke született: Pál (III.), Julianna, Borbála, Judit, Lajos, Katalin és Terézia. Jogi pályája szépen ívelt felfelé, számos bizottság a tagjává választotta, és 1736-ban, Pozsonyban, a helytartótanácsban tanácsosi állást kapott. Akárcsak elődei, ő is folytatta a családi vagyon gyarapítását. Számos birtokot vásárolt, köztük Csurgót is. Az 1740-es években szerezte meg a Pethő-család birtokait Keszthelyen és környékén, ahol 1745-ben kastélyt kezdett építeni. Később ezt tette meg uradalmai központjává, s a város felvirágozatásán kezdett el dolgozni. Iparosokat telepített a városba, gyógyszertárat hozott létre, kórházat alapított. Örökölt vagyonát halála előtt hat életben maradt gyermekére hagyta, míg szerzett ingóságait és földjeit megosztotta Pál és Lajos között, és azokat hitbizomány létrehozásával elidegeníthetetlenné tette, míg lányaira pénzt hagyott. (Hitbizomány: lényege, hogy a hitbizományban szereplő vagyon mindig az elsőszülött fiúra száll, és az elidegeníthetetlen lesz, azaz nem adható el.)

Ezek a gyönyörű épületek világszerte egyre keresettebb turisztikai vonzerőnek számítanak, ezért a kastélyok, kúriák, várak korszerű hasznosítása nemcsak épített örökségünk megmentéséhez, hanem a hazai turizmus fejlődéséhez is hozzájárulhat. Meglévő épületeink számához képest azonban még mindig nagyon kevés a jó hazai példa. Néhány kiemelkedő kivételtől eltekintve a magyarországi kastélyok és várak csak a szűkebb térség számára jelentenek vonzerőt. Magyarország nemzetközileg nem versenyképes, ezért a kastélyok és a várak turisztikai hasznosítása elsősorban regionális feladat. Épített örökségünk fizikai állapotát jelentősen rontották a 20. század történelmi eseményei és politikai változásai, de az elmúlt 25 év kastélyfelújítást és -hasznosítást segítő programjainak köszönhetően ma már jóval kedvezőbb a helyzet, bár még mindig sok a leromlott állapotú építmény. Napjainkban is több akadály gördül a megmentésre érdemes épületek helyreállítása és hasznosítása elé, a rendezetlen tulajdonviszonyoktól a felújításra fordítható pénzforrások elégtelenségén és az illetékes hatóságok túlzott akadékoskodásán át a komplex szemléletmód és szaktudás hiányáig. 3. A Festetics-kastély 3.1. A Festetics-család és a kastély története A Festetics-család viszonylag későn kezdett el érdeklődni eredete iránt. Ennek az volt az oka, hogy felemelkedésüket a közpályán való működéssel érték el, így nem volt idejük a múltat kutatni, inkább a jövővel foglalkoztak. Amikor sikerült vagyoni és társadalmi helyzetüket megszilárdítani, érdeklődni kezdtek a család múltja iránt is. Az első, előttünk ismert családtagot Festetics Péternek hívták, és a Zágrábtól délre található Rosenicán élt. A fennmaradt jegyzőkönyv „providus”-nak, azaz városi polgárnak nevezi. Valószínűleg az 1400-as évek második felében született és élt. A következő családtag neve, akiről a jegyzőkönyv beszámol, Festetics Mihály, és a zágrábi püspök egyik embereként szintén Zágráb közelében élt. Születésének éve az 1500-as évek elejére tehető, azt azonban nem lehet biztosan tudni, hogy milyen rokonságban volt Péterrel, de a rokoni kapcsolat több mint valószínű. Festetics Mihály két fia Lőrinc és Tamás voltak. Ők szerezték meg a család első birtokait a Kassina folyó mellett. Lőrinc fiai: Tamás, Lukács, Máté és Ambrus lettek a birtok új tulajdonosai, s folytatták a földszerzést. Festetics Lukács, érdemeinek elismeréseképpen, az egyháztól megkapta a nemesi címet, ezzel a püspök az úgynevezett praedialisták közé emelte. (Praedialista: olyan magyar nemes, aki valamilyen egyházfőtől kapta birtokát, és így neki olyan szolgálattal tartozott, mint az ország nemesei a királynak. Előjogaik voltak, adót és vámot nem fizettek, de nemesi címer és előnév nem járt nekik.) Halála előtt Lukácsot II. Ferdinánd magyar király a magyar nemesek sorába emelte és nemesi címet adományozott neki. Legidősebb fia Festetics Pál (I.) volt, aki újabb birtokokat kapott a királytól. Ő volt az, aki az 1630-as években Magyarországra érkezett, ennek okai valószínűleg a török háborúk és a Horvátországban pusztító éhínség voltak. Ide érkezve gróf Batthyányi Ádám, dunántúli főkapitány németújvári várának várnagya, ispánja és a íródeákja lett. Miután biztos állása lett, elkezdte vagyonának gyűjtését. S bár vagyon nélkül érkezett Magyarországra, halálakor mégis 3500 Ft értékű ingatlan maradt utána.

Festetics Pál (III.) fiatal koráról nem sok adat maradt meg, nevelésének részleteit nem ismerjük. Valószínűleg Sopronban végezte alsóbb iskoláit, majd Nagyszombatban a gimnázium felső osztályait. Ennek elvégzése után, apja javaslatára Lipcsébe ment egyetemre, ahol a híres irodalmi reformátor, Gottsched János Kristóf tanított. 1743 őszéig volt Lipcsében, amikor apja kérésére hazajött. Közéleti pályájának első állomásaként Sopron vármegye helyettes alispánja, majd rendes alispánja lett. 1751-ben Sopron megye követeként részt vett az országgyűlésen. Előbb a helytartótanács tanácsosának választották, majd udvari tanácsosnak, s alig egy év leforgása alatt Mária Terézia bizalmas embere lett. A királynő számos döntés előtt kikérte vélemé-

57

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Festetics György azonban nemcsak hazafi és mecénás, hanem vagyonának gyarapítója is volt. Folytatta elődei munkáját és további birtokok megvételével növelte vagyonát. Az 1812es kimutatás szerint, mióta birtokait ő kezelte, mintegy 4 millió Ft értékű vásárlással gyarapította azt. Éves jövedelme körülbelül 420 000 Ft-ot tett ki, miközben az esztergomi érsek jövedelme 100 000 Ft volt. A keszthelyi kastélyt is bővítette, a főépületet újjáépíttette, és megépíttette azt a szárnyat, amelyben ma a könyvtár van. Létrehozta a mai könyvtártermet, melyben az akkori folyóiratok szerint mintegy 8 000 kötet volt már akkor is. Halála előtt megerősítette a majorátust és kiterjesztette újonnan szerzett birtokaira is. Végrendeletében a hitbizományba foglalt birtokokat egyetlen fiára, Lászlóra hagyta, míg lányaira és feleségére pénzt hagyott. Érdemeinek nagyságát mutatja, hogy még saját korában elismerték munkásságát, s két nagy bírálója, Kazinczy Ferenc és gróf Dessewffy József is elismerésüket fejezték ki. 1815-ben bekövetkezett halála után a Magyar Kurír című újság így emlékezett rá: „Egy ily nagy férfiúnak elhalása valóságos veszteség az egész hazára nézve. Nagy tetteivel a főnemességnek fényt, a magyar nemzetnek felvilágosodást, a tudománynak szerencsés gyarapodást, a mezőgazdaságnak megbecsülhetetlen előmenetelt tudott szerezni, s ezek által mind magának, mind hazánknak a külföldön is közbecsületet érdemlett.” Gróf Festetics László 1785-ban született, Festetics György elsőszülött fiaként. Az apa gondosan ügyelt fia oktatására, nevelőt vett fel mellé, Péteri Takács József, majd Kultsár István személyében. Azért, hogy a gazdálkodást is megtanulja, átadta fiának Balatonkeresztúr irányítását, majd a sági birtokok vezetését. A tehetséges apát azonban egy kevésbé tehetséges fiú követte, aki újra és újra túlköltekezett, adósságba keveredett. Egy ideig Bécsben dolgozott hivatalnokként a külügyminisztériumban, majd két év után hazatért idős apja mellé, Magyarországra. 1811-ben feleségül vette herceg Hohenzollern-Hechingen Jozefint. A házasságból négy gyermekük született: Ilona, Tasziló, György és Lajos. Több dologban igyekezett apja példáját követni. Sokat törődött jószágaival, főleg juhaival, és a földművelés fejlesztéséről sem feledkezett meg. Elérte, hogy a Georgikonban a tanítás nyelve a magyar legyen, s az iskola számára külön könyvtárat hozott létre. Elődei példáját követve, felkarolta a nemes ügyeket, így több könyvtárnak bőkezű adományokat jutatott, s ezen túl a Ludovika Akadémiát és a Magyar Tudományos Akadémiát is segítette. Ő volt az első Festetics, aki tudatosan rendezni s könyvbe akarta foglalni a család történetére vonatkozó adatokat. Ennek elvégzésére báró Maretich Ernőt kérte fel. Az ötlet ugyan nagyszerű volt, de a megvalósítás már kevésbé, mert az író elbeszélése nagyrészt nem hiteles. Bár növelte vagyonát, mégsem tudott költekezéséről lemondani, s anyagi helyzetét nem sikerült rendezni 1846-ban bekövetkezett haláláig. Festetics Tasziló Bécsben született. Nevelését apja, György testvéréével együtt Balogh László ügyvédre bízta. A szombathelyi gimnázium elvégzése után Pozsonyban jogot tanult, majd katonának állt. Apja halála után hazatért a keszthelyi birtokra, hogy átvegye örökségét. Hamar rájött Azonban, hogy a gazdálkodás nem neki való, s György testvérével megegyezett, hogy az adósságok kifizetése ellenében átadja neki a majorátus nagy részét. Katonai pályája során megkapta a vezérőrnagyi rangot, s

nyét, és az államügyek egy csoportjának intézésében szinte sosem döntött végérvényesen nélküle. Érdemeinek elismeréseként megkapta a Szent István rend kiskeresztjét, később középkeresztjét, majd 1772-ban grófi rangra emelték. Még ugyanebben az évben a kamara alelnökévé választották, amelynek néhány év múlva elnöke lett, majd Baranya megye főispánjává nevezték ki. 1751-ben feleségül vette gróf Bossányi Juliannát, akitől hét gyermeke született: Julianna, György, Erzsébet, János, Imre, Anna és Mária. Sokat fáradozott Keszthely fejlesztésén. Nemcsak a kastélyt építette újjá, hanem a várost is szépítette. Az ő nevéhez fűződik a Balatonon való hajóközlekedés megteremtése, a keszthelyi elemi iskola létrehozása, a plébániatemplom főoltárának és a Szentháromság-szobornak a felállítása a Fő téren. A kereskedelem fellendítésére vásárjogot kért és kapott Mária Teréziától. Festetics György, a család legismertebb és legkiemelkedőbb tagja, Pál első gyermekeként, 1755-ben született Ságon. Felsőbb tanulmányait a bécsi Teresianumban végezte, melynek 1768-tól 75-ig volt tanulója. Itt az utolsó három évben jogot is tanult, és apja kívánságára a magyar jogot is elsajátította. Itt kezdődött barátsága Széchényi Ferenccel, aki később egyik húgát, Juliannát vette el. Az ő fiuk volt a legnagyobb magyar, Széchenyi István. 21 éves korára hat nyelven beszélt: latinul, németül, franciául, olaszul, angolul és természetesen magyarul. Tanulmányai befejezése után közpályára készült lépni, de végül, apja akarata ellenére, katonai pályára lépett. Katonai pályája során egészen az alezredesi rangig jutott. Ebben az évben kezdett el érdeklődni családja története iránt, s ekkor találta meg zágrábi rokonait. Apja 1782-ben bekövetkezett halála újabb gondok elé állította. Végrendeletében ugyanis megszüntette a Kristóf által létrehozott hitbizományt, s vagyonát egyenlően osztotta fel fiai között. György a majorátus fenntartását tűzte ki célul, végül 1782 közepén megegyezett testvéreivel Keszthelyen, és pénzben fizette ki őket. 1783-ban feleségül vette Sallér Juditot, Sallér István ítélőmester lányát. Házasságukból négy gyermek született: László, Szidónia, Julianna és Viktória. 1790-ben részt vett az országgyűlésen, ahol aláírt egy beadványt, melyben azt kérték, hogy a magyar katonák békeidő alatt Magyarországon tartózkodhassanak és a vezénylő nyelv a magyar legyen. Ezért bíróság elé állították, és 14 napi fogságra ítélték. Kegyvesztetté vált, távozott a hadseregből, és keszthelyi birtokára vonult vissza, hogy uradalmai gazdálkodását irányítsa. Sokat tett a magyar nyelv szélesebb körben való használatáért. Adományt adott a Magyar Nemzeti Színház felállításához, megalapította a csurgói református gimnáziumot, ahol Csokonai Vitéz Mihály is tanított, de támogatta a keszthelyi gimnáziumot is. 1797-ben megalapította Keszthelyen Európa első felsőfokú mezőgazdasági tanintézetét, a Georgikont, de emellett rajziskolát, tanítóképzőt és zeneiskolát is alapított. Mindezek elismeréseképpen Ferenc császár belső titkos tanácsossá nevezte ki. Eredményeiért Festetics Györgyöt tiszteletbeli tagjává választotta a Göttingai Királyi Akadémia, a Képzőművészetek Osztrák Császári Akadémiája, majd a Badeni Mezőgazdasági Egylet is. Festetics György a magyar írók egyik mecénása volt, így támogatta például Péter Takács Józsefet, Ányos Pált, Virág Benedeket, Pápay Sámuelt, Ruszek Józsefet, Csokonai Vitéz Mihályt, Görög Demetert, Berzsenyi Dánielt. Az ő nevéhez fűződik a Helikon-ünnepségek létrehozása, melyet Ferenc király születésnapjára tervezett.

58

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN 1933-ban bekövetkezett halála után fia vette át a birtokok vezetését. III. György 1882-ban született, szülei egyetlen fiaként. Tanulmányait a keszthelyi gimnázium elvégzése után Angliában folytatta, majd Párizsban és Londonban volt követségi attasé. A magyar lótenyésztés egyik nagy előmozdítójaként a Magyar Lovaregylet igazgatója és a Lótenyésztési Bizottság elnöke volt. 1938-ban feleségül vette Haugwitz Mária grófnőt. Egyetlen gyermekük, György, 1940-ben született. III. György 1941-ben meghalt, s özvegye a II. világháború miatt 1944-ben elhagyta az országot, előbb Svájcba menekültek, majd Bécsben telepedtek le. A család távozása után a tulajdonos nélkül maradt birtokokat előbb a bolgár, majd a német hadsereg rabolta ki, s a helyi lakosság sem kímélte az itt hagyott javakat. A kastély egy része a II. világháború végétől szovjet hadikórház, aztán magyar laktanya, majd egyetemi kollégium volt, de otthont adott a városi könyvtárnak és a zeneiskolának is. A kastély helyreállítását az 1970-es években kezdték meg, s a Helikon Kastélymúzeum 1984-ben nyitotta meg kapuit.

számos kitüntetést is kapott (San Giuseppe rend lovagja, II. osztályú vaskorona rend, Lipót rend nagykeresztje, I. osztályú Szaniszló rend, Aranygyapjas rend). 1866-ban a königgrätzi csatában súlyosan megsebesült, így visszavonult a katonai pályától, de mivel nőtlen maradt, birtokai irányítását teljes mértékben öccsére, Györgyre bízta, s 1883-as haláláig keszthelyi birtokára vonult vissza. Festetics György (II.) 1815-ben született Bécsben, László második gyermekeként. Gyermekkorát Keszthelyen töltötte, iskoláit Keszthelyen és Szombathelyen végezte. Pozsonyban jogot tanult, majd bátyja példáját követve, katonának állt, ahol egészen az alezredesi címig jutott. Apja halála után visszavonult a katonai pályáról és a Taszilóval való megegyezése után a birtokok helyreállítását tűzte ki célul. 1849-ben feleségül vette gróf Erdődy Eugéniát, akitől négy gyermeke született: Tasziló, Jenő, Georgina és Pál. Tevékenyen részt vett a magyar gazdák egyesületének (OMGE) újjászervezésében az 1850-es évek végén, 1864-ben ennek elnökévé is választották. 1865 után aktívan részt vett a politikai életben. Még ebben az évben Zala megye főispánjává nevezték ki, s ő nyitotta meg az újra felállított gazdasági intézetet Keszthelyen. Az új felelős magyar minisztériumban is szerephez jutott, ő töltötte be a király személye körüli miniszterséget. E tisztségben végzett munkájával nemcsak Ferenc József, hanem a miniszterelnök és a főrendek is teljes mértékben meg voltak elégedve. Akárcsak elődei, számos kitüntetésben részesült, így a Szent István rend kancellárjává választották, megkapta a Szent István rend nagykeresztjét, s valóságos belső titkos tanácsossá nevezték ki. Megromlott egészségi állapota miatt nem tudta a rá bízott feladatokat teljesíteni, így először az OMGE elnökségéről, majd a miniszterségről mondott le. 1875-ben a király miniszterelnökké akarta kinevezni, azonban betegsége miatt már ezt sem tudta elfogadni. Végül 1883-ban, nem sokkal testvére, Tasziló után halt meg. Festetics Tasziló (II.) 1850-ben született, II. György és Erdődy Eugénia elsőszülött gyermekeként. Külföldön jogi és gazdasági tanulmányokat folytatott, majd apja halála után átvette az uradalmak irányítását. 1883-ban újjáépíttette a kastélyt, megépíttette az északi szárnyat a toronnyal. Ekkor készült el a Fő utca felőli főkapu, mely Hencz Antal keszthelyi építőmester alkotása. 1880-ban feleségül vette Lady Mary Dougles Hamiltont, aki több európai családdal is rokonságban állt. Édesanyja, Badeni Mária révén a német, édesapja, XI. Hamilton révén a skót uralkodóházzal volt kapcsolatban. Érdekesség még, hogy Hamilton Mária előzőleg a monacói herceg felesége volt, akitől született is egy gyermeke, s az ő leszármazottai jelenleg Monaco hercegei. Lady Mary Tasziló befolyását kihasználva, pápai engedéllyel vált el első férjétől, ami nagyon ritka volt abban az időben. Négy gyermekük született: Mária, György, Alexandra és Karola. 1911-ben nyerte el a hercegi címet. Az első világháború utáni békekötés súlyos csapásként érte, hiszen ezzel a Habsburg-ház kivonult Magyarországról, és az új vezetés idegen volt Tasziló számára. 1921 nyarán a Helikon ünnepségek 100. évfordulójára nagy ünnepséget szervezett, amely az előkelőség és a diákság mellett számos nagy alakot vonzott ide. Jelen volt Móra Ferenc, Zichy János, Apponyi Albert, Rákosi Jenő és Horty Miklós is. Az ekkor avatott Helikon emlékmű még ma is áll a város parkjában.

3.2. A kastély mint turisztikai termék 3.2.1. A múzeum A kastély építését Keszthelyen Festetics Kristóf kezdte el 1745-ben, a korábbi birtokos, a Pethő-család középkori udvarháza helyén. Ezt az első épületet, mely már a mai helyén állt, a későbbiek során háromszor bővítették, először a XVIII. század közepén, majd a végén, végül 1883. és 1887. között. Az átépítések során, bár a külső homlokzatok sok-sok változáson mentek keresztül, a kastély régi szárnya, azaz a mai múzeum, mindvégig megőrizte eredeti barokk világát, melyhez a későbbi korok rokokó, klasszicista, majd végül eklektikus stíluselemei is harmonikusan illeszkednek. 3.2.1.1. Főúri életforma I. terem: Kristóf szoba A teremben Festetics Kristóf egészalakos tölgyfa-dombormű képe látható, amely ismeretlen magyar faragó műve. A vele szemben lévő falon fia, Festetics Pál (III.) márványmozaik képe függ. A falakon látható képek az akkori állattenyésztés fő formáit mutatják be, ezek a család gazdálkodásában nagy szerepet játszottak. Festetics Tasziló állattenyésztési programjával kapcsolatos képek ezek, aki különösen az állattenyésztés fejlesztésén fáradozott. Tulajdonosa volt a legnagyobb számú és legkitűnőbb magyar gulyának, juhállománya több mint 62 000 egyedből állt. A bal oldali kép Emil Adam munkája. A hagyomány szerint az előtérbe festett két bikát és négy tehenet a gróf VII. Edward angol királynak ajándékozta. Ekkor készült a szemben lévő falon függő két kép: az egyik a Festetics kondát (bakonyi ridegsertés), a másik a ménest ábrázolja. Festőjük ismeretlen. A bakonyi ridegsertés fajta már kihalt, de érdekessége az, hogy egy ilyen konda tartása nem kívánt nagy befektetést, mert télen - nyáron szabadban voltak és nem kellett szállítani sem, mivel lábon mentek el a német, osztrák, olasz piacokra. II. terem: Képgaléria vagy képes terem Nevét az itt elhelyezett festményekről kapta, melyek Robert Huber munkái, aki a francia rokokó egyik jeles mestere volt. Az öt kép közül csak három eredeti, kettő sajnos elpusztult a világháborúk során, ezeket képről újrafestették.

59

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A szoba Festetics Györgynek, a család legismertebb és legkiemelkedőbb tagjának állít emléket. Az őt ábrázoló festmény felett Zrínyi Miklós költő és hadvezér képe függ, aki a gróf példaképe volt. Az itt található vitrinekben György életpályájára, irodalmi kapcsolataira vonatkozó dokumentumok láthatóak. A két vörösmárvány díszkandallón található meisseni labdarózsákkal és madarakkal díszített porcelánvázák a XVIII. századból származnak. A világon csak tizenegy ilyen váza van, ebből öt a kastélyban van elhelyezve.

V. terem: Sárga szoba – Tasziló szoba A terem neoreneszánsz stílusú faburkolatát szintén a Portois és Fix cég készítette szlavóniai tölgyből, 1880-1883. között. A szoba többi bútora is neoreneszánsz stílusban készült a XIX. században. A kandalló csempéje a hollandiai Delftből származik, ezek kézi festésűek és bibliai jeleneteket ábrázolnak. Flamand eredetű a mennyezetről függő rézcsillár is. A szoba közepén Festetics Tasziló (II.) egészalakos képe látható, mely Benczúr Gyula alkotása. A bútorokon elhelyezett dísztárgyak többsége lóversenydíj. Kiemelkedő közülük a középső szekrényen látható, csatajeleneteket ábrázoló ezüst szobor, amely az Anglián kívüli legrangosabb európai lófuttatási díj, a Királydíj. Eredetileg vándordíj volt, amelyet a herceg Patiant nevű lova háromszor nyert el, és így végleg a család birtokában maradt. A kandalló előtti fehérmárvány szobor II. Tasziló feleségének, Lady Mary Hamiltonnak kedvenc kutyáját ábrázolja. A falat körben neves Festetics lovak portréi díszítik, köztük az 1885-ös év sztárjai, Fenék és Bulgár. A festmények Emil Adam munkái.

III. terem: Díszlépcsőház A nyugati szárnyban található lépcsőház az udvarról az emeletre vezet. A gazdagon faragott burkolatot az 1883-1887es átépítés során készítette a bécsi Portois és Fix cég szlavóniai tölgyfából. Ez a fafajta nevéből adódóan Szlavóniából, a jelenlegi Horvátország területéről származik, ahonnan a Festeticsek is érkeztek. Érdekessége az, hogy magas csersavtartalma miatt nem megy bele a szú, így nagyon szívós és időtálló. Az aranyozott réz csillárt a Gagneuau cég szállította. Az itt elhelyezett két váza egyike XVIII. századi kínai, a másik XIX. századi francia munka. A falakon függő festmények a család nevesebb tagjait ábrázolják. Középen Festetics György látható, a szemközti fal két szélén szülei, Festetics Pál (III.) és Bossányi Julianna találhatók. A jobb oldali fal közepén Festetics Julianna, Széchényi Ferenc – a Nemzeti Múzeum és Könyvtár alapítója – felesége és Széchenyi István édesanyja tekinthető meg. Kevesen tudják, hogy a kor szokásait követve, ő is gyűjtötte a köveket, s ebből a gyűjteményből alapították meg a Természettudományi Múzeumot, mely még ma is megtekinthetőek.

VI. terem: Fogadószoba vagy Vörös szalon Faburkolata az előbbinél világosabb, ékessége a neoreneszánsz stílusban kivitelezett kazettás mennyezet, közepén a Festetics-címerrel. A faragott delfti csempékkel díszített kandalló felett Festetics Tasziló feleségének, Mary Dougles Hamiltonnak a képe függ. A festő Angeli Henrik. A falakon lógó festmények a család történelmileg kiemelkedő szerepet játszó tagjait ábrázolják. Az ülőbútorok 1850 kö-rüli, neobarokk stílusú ma-gyar munkák. A kandalló mellett álló, két szerecsenfiút ábrázoló állvány a XIX. század közepén, Velencében készült. Gyertyatartóként használták, és indiai elefántagyar díszíti.

IV. terem: Zöld szoba Festetics György és fia, László igen sokat tett a magyar lótenyésztésért. Az általuk létrehozott fenékpusztai ménes volt a bölcsője a világhírűvé vált magyar nóniusz lófajtának. A Festetics-család tagjai a későbbiekben is kedvelői voltak a lótenyésztés valamennyi ágának. Festetics Tasziló (II.), aki közhivatali pályafutása során főlovászmestere volt Ferenc József császárnak, rangos festőket hívott Keszthelyre, hogy kedvenc lovait örökítsék meg. Így Emil Adam is hosszabb ideig tartózkodott itt, ő festette a szobát díszítő lovas képek nagy részét. A bal oldali kép a fenékpusztai ménest ábrázolja, előtérben a leghíresebb lovakkal. Ezeknek nevei a képkereten találhatóak, szüleik nevével együtt. Szemben vele a bécsi lókiállítást ábrázoló kép lóg, melyet a Tattersaalban rendeztek meg. Ez az épület sajnos a XX. század elején leégett. Az előtérben Ferenc József császár látható, aki ellátogatott a rangos eseményre, mellette Festetics Tasziló áll. A festő Anton Wesseli. A sarokban lévő mellszobor Széchenyi Istvánt ábrázolja, aki a magyar lótenyésztés kezdeményezője volt.Az óra Párizsban készült a XIX. században, és a jobb oldali kis szekrénnyel együtt boulle stílusban készült. (Boulle francia bútorművész, XIV Lajos udvari asztalosa. A róla elnevezett stílus jellemzője, hogy vegyítik a természetes és a mesterséges anyagokat.) A bútorok Boulle intarziával készültek, teknősbékapáncél, fém és fa anyagokat használtak. Az ablakok között Festetics Tasziló (II.) lovas portréja lóg, a kép 1884-ben készült, Emil Adam munkája. Apja, Eugen Adam készítette a kettősfogatot ábrázoló képet, magyar ruhás alakokkal. A sarokban egy keleti motívumokkal díszített gobelin karosszék áll, amely a XVII. században készült Magyarországon. Párja az Iparművészeti Múzeumban van.

VII. terem: Nagykönyvtár A könyvtári épületszárnyat Festetics György építtette 1799. és 1801. között, Rantz János György uradalmi építész tervei alapján, berendezése pedig Kerbl János munkája. A klasszicista stílusú könyvállványok és a galéria szlavóniai tölgyből készültek, akárcsak a díszlépcsőház. A teremben hársfából készült, aranylemezekkel borított csillár lóg. A terem baloldalán Festetics György carrarai márványból készült mellszobra található, mely Stróbl Alajos alkotása. Vele szemben Joseph Kopf Diana szobra áll. A szoba négy sarkában J. Kopf és L. McDonald Négy évszak című szobrai állnak. Az itt található pultokon két-két aranyozott bronz gyertyatartó, egy-egy meisseni porcelánváza, két glóbusz és egy éggömb áll. A földgömbök Nürnbergből, míg az éggömb Párizsból származik. A terem végében Festetics György Phőnix nevű hajójának tervrajza tekinthető meg, mely a Balaton máig legnagyobb vitorlása.

60

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN XV. terem: Kék szoba A helyiség dísze a feketére festett fából készült, kék selyem huzatú, magyar műhelyben készült késő empire ülőgarnitúra. Balra Festetics László, jobbra felesége, Hohenzollern Jozefin arcképe látható.

VIII. terem: Kiskönyvtár A terembe 1938-ban, a nagykönyvtár díszítőelemeit felhasználva, kisebb könyvtárállványzatot építettek be. A márványkeretű kandalló felett a Halmi Arthur által 1936-ban III. Györgyről festett arckép látható. A parkettát középen XIX. századi, közép-ázsiai besír szőnyeg takarja, rajta XVIII. század végi francia Louis XVI. asztal áll.

XVI. terem: Sarokszoba Az egykori hercegnői öltözőszoba bútorzata cseresznyefából készült, jellegzetes francia heverővel, a sezlonnal. Itt látható Festetics Györgyné (III.) portréja, melyet Halmi Artúr festett az 1930-40-es években. A terem falát nyomott angolvászon kárpitozás borítja.

IX. terem: Sárga szoba Időszakos kiállítások színhelye. Jelenleg könyvkötészeti kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. A csillár aranyozott hársfa, kézi faragású.

XVII. terem: Nagyszalon – Fehér szalon A kastély fogadóterme volt, legfőbb dísze az aranyozott stukkó mennyezet és a jávorfa intarziával készült díszes parketta. Az itt elhelyezett tárlók egykor a Nemzeti Múzeum berendezési tárgyaihoz tartoztak, a vitrinekben a kastély egykori életére, vendégségeire, vadászataira vonatkozó dokumentumok, alaprajzok láthatóak.

X. terem: Oratórium és kápolna A látogatók a kápolna emeleti szintjén elhelyezett oratóriumba, azaz imaszobába lépnek be. Innen nézhetnek le a kápolnába. A kápolnát Festetics György építtette, hatféle magyar márvánnyal díszíttette, a márványoszlopok korinthusi oszlopfőit aranylemezekkel vonták be. Építészeti kialakítását 1805-ben osztrák és olasz iparosok végezték. Mai formáját az 1886-os építkezések alkalmával nyerte el. A kápolna oltárának felszerelési tárgyai a Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom letétje. Az oratórium és a kápolna neogótikus, üveg ablakképei – Jézus és Mária életéből vett jelenetek – a budapesti Róth Miksa műhelyére vallanak. A helyiség eredeti rendeltetése az volt, hogy a Festeticscsalád az oratóriumban ülve hallgatta végig a kápolnában lezajló szertartásokat, míg a személyzet a kápolna földszintjén foglalt helyet. A bejáratnál egy XVIII. századi magyar festő Patasich Ádám bárót, kalocsai érseket, a másik falon Vaszary János Vaszary Kolos hercegprímást ábrázoló képe függ.

XVIII. terem: Tükörterem A kastély egyik legszebb terme, egykor ebédlőként használták. Az 1883-1887-es átépítés során nyerte el mai formáját. Az aranybronz - fehérmárvány kandallót a Charpentier et Cie párizsi cég készítette. A tükrök előtt elhelyezett aranyozott bronz óra és a gyertyatartók a XIX. századból való francia munkák. Ma koncertteremként használják, de fogadások, konferenciák, esküvők is helyet kapnak benne.

XI. – XII. – XIII. terem A következő három termet lakószobaként használták. Berendezési tárgyaik a XVIII-XIX. századból valók. Az első szobában XI. Hamilton és Badeni Mária (Lady Mary Hamilton szüleinek) képe függ. A második helyiségben pásztorjelenetet ábrázoló festmény látható. A harmadik teremben Festetics Tasziló (II.) és felesége látható, előbbi H. Ageli, utóbbi R Buckner munkája.

3.2.1.2. Az iszlám világa A kiállítás 2001 augusztusától látható a múzeumban. Egy kuvaiti magánmúzeumból származik a 300 darabból álló kollekció, amely 23 iszlám ország kulturális értékét foglalja magában Marokkótól Indiáig.

XIV. terem: Kínai szoba Ez az egyetlen olyan szoba, ahol a felújítás után is megmaradt a selyem falikárpit. Míg a többi helyiségben ezeket az eredetihez hasonló, ugyanolyan mintázatú és színű, papír alapú tapétára cserélték, ebben a teremben kínai selyembrokátot használtak. A falon Mária Terézia, II. József és Maria Antoinette festménye lóg. Az itt látható bútorok a XVIII. századból valók.

3.2.1.3. Vadásztrófeák Windisch-Grätz Ferenc József 1981-ben a magyar államra hagyományozta 273 vadásztrófeából álló magángyűjteményét, melyet 1985-ben a kastélymúzeumban állítottak ki.

61

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN tanak csoportokat a nyári időszakban. A szervezők az új attrakció exkluzívabbá tételére törekedtek. Ennek megvalósulását szolgálják a korhű barokk ruhák, a gyertyafényes vezetés és a régi kort idéző zene. Az első évben a tárlatvezetéshez szükséges ruhákat a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház biztosította ingyen, de még ebben az évben világossá vált, hogy ez nem jelent végleges megoldást, és a kastély saját ruhákat varratott az alkalmazottak részére. A zenét a Musica Antiqua és a Tátorján együttes biztosítja, előbbi barokk és reneszánsz zenét, míg utóbbi régi magyar virágénekeket ad elő. A zeneszó háromszor szólal meg a tárlatvezetés során, kétszer a program közben, egyszer pedig a végén, egy minikoncert formájában, miközben a látogatókat pezsgő és üdítő várja. A Varázslatos Esték további közreműködői a kastély szakképzett dolgozói, s így ezért nem kellett újabb embereket felvenni. Kiegészítő elemként szolgál még a kivilágított szökőkút, hiszen a kastély megtekintése után az érdeklődők sétálhatnak egyet a parkban is. 20-30 fős csoportokban viszik fel a vendégeket, a látogatás ideje körülbelül 50 perc. A tárlatvezetés során A főúri életforma bemutatása című állandó kiállítást tekintik meg, igény szerint magyar, német, angol vagy olasz nyelven, amelynek során az ideérkező turisták megismerkedhetnek a család történetével, életmódjukkal és korukkal. A programot a tükörteremben lezajló koncert és pezsgőztetés zárja.

2001-ben nyílt meg a Négy földrész trófeái című kiállítás, amely Európában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában ejtett rekorder trófeákat mutat be. A mintegy 500 darab felét Windisch-Grätz Ferenc József gyűjteménye teszi ki, a többi az Angliából Magyarországra visszatelepült Dózsa György és a zalai származású Hídvégi Béla magángyűjteménye.

3.2.1.4. Hintómúzeum

3.2.1.6. Időszaki kiállítások Az állandó kiállítások mellett vannak időszaki kiállítások is, melyek csak néhány hónapig tekinthetők meg. 2000. és 2005. között összesen 67 időszaki kiállítást rendeztek. (Felsorolását l. 7. 1. számú melléklet.)

Az Ybl-lovarda épületében található, melynek felújítása 2004-ben fejeződött be. Közel 30 fogat (köztük 4 szán), nyergek, lószerszámok, ostorok, korabeli rajzok, festmények fotók vannak kiállítva. A hintókat az osztrák Werner Guster ajándékozta a kastélynak. Híres hintók: Rudolf trónörökös, Mária Valéria és Ferenc Ferdinánd hintója.

3.2.1.7. A kastélypark

Gersei Pethő János XV. századi várkastélya körül is volt várkert, erről azonban nem maradt ránk írásos emlék. Hofstädter Kristóf 1755-ös tervrajza alapján elmondhatjuk, hogy már ekkor francia park vette körül a kastély épületét, a mögötte elterülő angolparkot 1792-ben alakították ki, mely fénykorában 42 hektáron terült el, ma azonban 7,2 hektárra zsugorodott össze. Már megkezdődött a park rekonstrukciója, ennek elkészültével 35 hektárra fog bővülni a kastélypark nagysága. A visszakapott területből, amelyen több laktanyaépület állt, első lépésként öt hektárt rehabilitálnak, amelyen már 2005-ben elkezdődött a parkosítás. A terület további rehabilitációját apránként szeretnék megvalósítani. A kastély körül angol- és franciapark is található. A kastélyt körülvevő franciakertben rendezett virágágyások, sorban ültetett fák, szökőkutak díszítik a parkot, e mögött található az

3.2.1.5. Varázslatos esték Az európai múzeumok 2005-ben indították el hosszú, éjszakába nyúló nyitva tartásukat. Az új rendezvénynek olyan nagy sikere lett, hogy 2006-ban több európai ország is csatlakozott a programhoz, köztük Magyarország is. A kezdeményezés célja az volt, hogy a kínálat alkalmazkodjon a megváltozott fogyasztói szokásokhoz, illetve egyfajta vendégkörbővülésre is számítottak. Ekkor született meg az ötlet a Helikon Kastélymúzeumban, hogy ezt az új irányt ők is kövessék, s így létrehozták a Varázslatos estéket, mellyel a nyitva tartást hozzáigazították a megváltozott igényekhez. A program megvalósításánál figyelembe kellett venni, hogy az éjszakai kastélylátogatást elkülönítsék a nappali nyitva tartástól, ezért este 9 órától, igény szerint indí-

62

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Az első nemzetközi konferenciát 1985-ben rendezték A vidékfejlesztés lehetőségei a térségben címmel. Évente mintegy 200250 rendezvényt tartanak a kastélyban.

angolpark, mely a természetes felszíni tényezőket – forrás, ér, tavacska, vízesés, kisebb nagyobb csoportban elhelyezett fák – részesíti előnyben. A kastély parkjában található a XIX. század elején épült oroszlános kút, melynek épülete faragott homokkő tömbökből készült, elején pedig két oroszlán köpi a vizet a félköríves medencébe.

Rendezvények 2000 és 2006 között

3.2.2. Konferenciaközpont és szálloda 3.2.2.1. Konferenciaközpont Amikor 1984-ben megalakult a múzeum, a Festetics-kastély a kiállítások mellett fogadásoknak és konferenciáknak is otthont adott. 1996-ban közhasznú társasággá alakult át, és ettől az időszaktól kezdődött az intézmény rendezvényszervezési tevékenysége. Számos konferencia, esküvő és fogadás, kiállítás-megnyitó, operettest, koncert és nyári színház kerül évente megrendezésre, és a rendezvények száma évről évre nő. (A rendezvények gazdasági elemzése a 3.3.2. Konferencia-központ és szálloda című alfejezetben olvasható.) 2003-ban megújult a kastély konferenciaközpontja. A felújítást 2002-ben kezdték meg és egy évig tartott. Ezzel jelentősen megnőtt a versenyképessége a konferenciaturizmus piacon, ahol európai viszonylatban is megállja a helyét. A munkálatok során elkészült négy lakosztály főúri módon történt berendezése, a tapéták cseréje, az ajtók, ablakok festése. A beruházás 20 millió Ft-ba került.

Év

Rendezvények száma

2000.

291

2001.

260

2002.

242

2003.

264

2004.

235

2005.

240

2006.

243

Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás

Rendezvények 2006-ban Rendezvények 2006-ban Rendezvény típusa

Száma (db) 80 6 29

Koncert Mesterkurzus Konferencia Új kiállítás (kiállítás9 megnyitó) Színházi előadás 11 Egyéb programok 108 Összesen 243 Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás

A konferenciaközpont részei: ƒ velencei tükörterem, ƒ kisbálterem, ƒ nagybálterem, ƒ tálaló. A 2002-es felújításoknak köszönhetően a velencei tükörterem, kisbálterem, nagybálterem és tálaló mintegy 200 fő befogadására vált alkalmassá. Ebből a nagybálterembe 120, míg a kisbálterembe 80 főt helyezhetnek el. Konferencia, esküvő esetén a Fehér tükörteremben 180-200 fő fér el. Fogadás esetén 300 adagos konyha gondoskodik az ételről - italról a résztvevők számára. A lovarda feletti konferenciatermek átadásával többszekciós konferencia megrendezésére is sor kerülhet majd. A konferenciaközpontban kétféle rendezvényt bonyolítanak le, egyik esetben csak a termeket adják bérbe, de az esetek többségében a rendezvényt is a kastély szervezi. Ha a konferenciaközpont vállalja a rendezvény szervezését, akkor a teljes lebonyolítást is ő végzi, és fogadás esetén az étel-ital kínálatról is ők gondoskodnak. A kastély rendelkezik a konferencia megrendezéséhez szükséges eszközállománnyal, egyes alkalmakra eszközöket bérelnek. Évente mintegy 30-35 komolyzenei rendezvény van. Tiszteletdíjat általában nem kell fizetni. A mesterkurzusokat június és október között tartják, ezek száma egy évben 7, de ezt növelni szeretnék 9-10-re. Mesterkurzust tart itt Szokolay Balázs, Szabó Orsolya, Gulyás Márta, Szabady Vilmos és Onczay Csaba, de minden évben megrendezik a barokk hetet és a reneszánsz hetet is. A Festetics-kastély diplomáciailag is jelentős.

3.2.2.2. Szálloda A szálloda férőhelyeinek száma: 14 szoba, 4 lakosztály és 3 toronyszoba áll a kastély rendelkezésére. A szobák közül 9 db négyágyas, 2 db háromágyas, 1 db kétágyas és 1 db 2x2 ágyas. A szállodát főként az itt megrendezésre kerülő programok vendégei veszik igénybe. A szálláshely nem minősül kereskedelmi szálláshelynek, ezért besorolásuk sem valósult meg. A szállodát az 1960-1970-es években állították helyre. A szobák egy része padlószőnyeges, tapétás, mindegyikhez külön fürdőszoba és külön gardrób rész tartozik, más részük 2, 3 és 4 ágyas, melyekben van ugyan tévékábel-csatlakozó, de készülék nincsen. A toronyszobák berendezése hasonló, de nincs külön fürdőszoba, csak közös. A lakosztályok felújítása már megtörtént, de berendezésük nem korabeli. Minden lakosztály rendelkezik telefonnal, internet-elérhetőséggel, tévékábel-csatlakozóval. Mindegyikhez külön fürdőszoba tartozik. A közös folyosó végén minibár található. Értékmegőrzésre, csomagmegőrzésre a szálloda recepcióján van lehetőség.

63

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN ványokat (48 db) és a kéziratokat az Országos Széchényi Könyvtárba szállították. Néhány visszakerült a Helikon Könyvtár tulajdonába, és más könyvtárakból is érkeztek értékes darabok, így ma 95 000 kötet található itt.

A szálloda férőhelyeinek száma Szám Elnevezés Férőhely 1. szoba 4 2. szoba 4 3. szoba 4 4. szoba 3 5. szoba 4+1 6. szoba 3 (2 ágy+1 franciaágy) 7. szoba 4 8. szoba 4 9. szoba 4 10. szoba 4 12. szoba 4 13. szoba 4 15. szoba 2+2 16. szoba 2 17. toronyszoba 3 18. toronyszoba 3 19. toronyszoba 3 41. lakosztály 2 42. lakosztály 2 43. lakosztály 2 44. lakosztály 2 Összesen 21 darab 70 Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai

3.3. Gazdasági helyzet A Helikon Kastélymúzeumot 1984-ben nyitották meg. 1996. szeptember 1-jén a Művelődési és Közoktatási Minisztérium az intézményt közhasznú társasággá alakította át, és úgy döntött, hogy bevételeit egyre jelentősebb részben vállalkozói tevékenységgel kell kiegészíteni, és az önfenntartást kell egyre inkább elérni. A kht. célrendszere Vállalati küldetés (misszió) A Helikon Kastélymúzeum elsődleges célja a Festeticsörökség fenntartása és bemutatása a nagyközönség előtt. Fő tevékenységei közé tartozik a kiállítások szervezése, a konferenciák rendezése és könyvtári kutatási lehetőség biztosítása. Fontos, hogy a vállalkozást egy vízió vezesse, amely irányt mutat a következő 10-20 évre. Vízió alatt a kívánatos elérendő állapotot értjük. Vízió: ƒ a Festetics-örökség fenntartása és helyreállítása, ƒ más kultúrák bemutatása. Hosszú távú célok ƒ Amazon: A Festetics-kastély mellett található az egykori Amazon szálló épülete, melynek helyreállítását, XVII. századi, korabeli berendezését vették tervbe. ƒ Lóváltó állomás: Az 1500-as években épült lóváltó állomás felújításával lehetőség nyílna hintók, postakocsik fogadására. ƒ Botanikus kert: A botanikus kertben a Balaton-felvidék védett növényei, az akváriumban a Balaton őshonos halait fogják bemutatni. ƒ Fenékpuszta: A fenékpusztai kiskastély egykor a Festetics-család nyári rezidenciája volt. Az épület és a híres Festetics ménes újjáélesztéséhez szükséges összeget európai uniós pályázat révén szeretnék megszerezni. Üzletpolitikai cél: ƒ a könyvtár működtetése, anyagának kezelése, rendelkezésre bocsátása a tudományos kutatás számára ƒ a múzeum bemutatása a nagyközönségnek, ƒ a park fenntartása és bemutatása. Rövid távú célja ƒ a finanszírozási hiány ellensúlyozása, ƒ a marketingtevékenység jelentőségének fokozása, ƒ a park helyreállítása, ƒ több rendezvény, ƒ a Vadászati Múzeum megvalósítása. Tevékenységi kör: ƒ közhasznú tevékenység: 9 múzeum, 9 könyvtár, 9 növénykert, 9 ingatlankezelés, 9 vagyonkezelés. ƒ vállalkozói tevékenység: 9 előadó-művészeti tevékenység, 9 zeneoktatás,

A jövőben a szálláshelyek bővítését tervezik, céljuk a szálloda nyitottá tétele. Ennek eléréséhez át kell alakítani, illetve fel kell újítani a szobákat. A szükséges felújítások a lakosztályoknál már megtörténtek. Infrastrukturális fejlesztésre is szükség van, például közösségi helyiség, presszó és üzletek létrehozására, ami mintegy 25-30 millió Ft-ba kerülne. Ehhez azonban jelenleg nem áll anyagi forrás rendelkezésre. 3.2.3. A könyvtár A kastély egyik legnagyobb értéke a könyvtár, mely nemcsak a kastély egyik legszebb terme. Az egyetlen, eredeti formájában fennmaradt főúri magánkönyvtár Magyarországon, melyet kutatási célra, igazgatói engedéllyel, még ma is igénybe vehetnek a kutatók. Alapítása az 1760-as évekre tehető. A gyűjtemény első darabjai Festetics Kristóf nevéhez fűződnek, ezek nagyrészt jogi, politikai, történeti és földrajzi témájú művek voltak. Azért, hogy a gyűjteményt egyben tartsa, a könyvtárat a hitbizomány részévé tette, így az elidegeníthetetlenné vált. Fia, III. Pál szenvedélyes könyvgyűjtő volt, aki jelentős összeget fordított az állomány növelésére, s ő rakta le a hírlaptár alapjait is. A könyvtári munkák ellátására szakembert alkalmazott. A legtöbb könyvet mégis a család legjelentősebb és legismertebb tagja, Festetics György gyűjtötte, az ő idejében megötszöröződött a könyvek száma. A családban elsőként, igyekezett a könyvtárat a köz és a magyar művelődés szolgálatába állítani, így megnyitotta azt a Georgikon tanárai és hallgatói előtt. Szabályozta a használatot és a kezelést. A könyvállomány az ő idejében bevezetett szakcsoportok alapján van ma is rendszerezve, ezek latin neveit még ma is leolvashatjuk a könyvespolcokról (Philologia, Georgica, Historica, Musica, Genealogia, Heraldica stb.). A második világháborúig a gyűjtemény mintegy 50 000 kötetre bővült, ekkor a ritkaságok megóvása miatt az ősnyomtat-

64

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN egyéb szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, munkahelyi étkeztetés,

9 9 9

9 9

ingatlan-bérbeadás, kultúrcikk-kiskereskedelem.

Az éves bevétel megoszlása 2005-2006-ban (millió Ft) Év Saját bevétel Állami támogatás Pályázat 2005. 260 120 20 2006. 308,5 100 21,5 Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás A kastély éves bevétele 2005-ben 400 millió Ft volt, a 2006-os tervezett bevétel 430 millió Ft, ezzel szemben a költségek 2005-ben 370 millió Ft-ot tettek ki, 2006-ban pedig a tervezett költség 400 millió Ft volt. A 2006-ban bekövetkezett bevétel-növekedés oka a folyamatosan növekvő látogatószám. Míg a költségek egyre nőnek, az állami támogatás folyamatosan csökken. Míg 2005-ben 120 millió Ft volt, 2006-ban már

csak 100 millió Ft. A csökkenő állami támogatásból keletkező hiányt a kastély a bevétel növelésével, illetve költségcsökkentéssel igyekszik pótolni. A bevétel növekedése a látogatószám növelésével érhető el, ezért a jövőben jobban odafigyelnek a marketing tevékenységre. A költségek csökkentését a kiadások mérséklésével és a dolgozói létszám ésszerű redukálásával kívánják megvalósítani.

Az éves bevétel százalékos alakulása 2005-2006-ban (millió Ft) Év Saját bevétel Állami támogatás Pályázat 2005. 260 /400 →65 % 120/400→30 % 20/400→ 5 % 2006. 308,5/430→72 % 100/430→23 % 21,5/430→5 % Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás Az éves bevétel százalékos változását bemutató táblázatból és a diagramokból látható, hogy az állami támogatás mértéke 2005-ről

2000-től folyamatosan csökkent a látogatók száma egészen 2003-ig, majd ismét növekedni kezdett. A növekedés 2006-ban megállt, és kisebb csökkenés következett be. A Turizmus Bulletin felmérései alapján a belföldi turizmus helyzete 2001-től folyamatosan nőtt, amelynek az a magyarázata, hogy a terrorista merényletek a világ számos nagyvárosában a turizmust jelentősen befolyásolták. Ennek eredményeképpen az emberek féltek repülőre ülni, más városokba utazni, s ez a kiutazó turizmus csökkenéséhez és a belföldi turizmus növekedéséhez vezetett. A 2000. és 2003. közötti folyamatos csökkenés oka egyrészt az elmaradó külföldi látogatókkal, másrészt a csökkenő belföldi látogatószámmal magyarázható. A Festetics-kastély forgalmának növekedése 2003-ban a Hintómúzeum megnyitásával magyarázható. Ezen kívül ebben az évben indult el a múzeum Varázslatos esték című programja, mely nagy érdeklődést keltett nemcsak a látogatók, hanem a szaksajtó és a turizmus szakembereinek körében is. A következő évben a Vadászmúzeum megnyitásával újabb növekedésre számít a múzeum vezetősége.

3.3.1. A múzeum A látogatók számának alakulása 2000. és 2006. között Összes látogató

Hintómúzeummal növelt összes látogató

2000.

196 461

2001.

196 510

2002.

190 127

2003.

175 989

175 989

2004.

178 512

201 017

2005.

200 072

206 632

Összes bevétel 100 % 100 %

2006-ra 30%-ról 23 %-ra csökkent, míg a saját bevétel aránya 65%ről 72%-ra nőtt, a pályázatokból származó bevétel pedig stagnált.

A költségek megoszlása az összes költségen belül 2005ben (millió Ft) Költségnem Érték Anyagköltség 60 Igénybe vett szolgáltatások költsége 21 Egyéb szolgáltatás 1 Bérköltség 190 Személyi jellegű egyéb kifizetés 9 Járulékok 71 Értékcsökkenés 16 Kiadványok 2 Összesen 370 Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai

Év

Összes bevétel 400 430

2006. 164 267 179 711 Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás

65

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A jegyárak alakulása 2000. és 2006. között Külföldiek számára

Belföldiek számára

Felnőtt

Diák

Felnőtt

Diák

2000.

1 100

650

500

250

300

2001.

1 400

700

600

300

300

2002.

1 500

750

650

300

300

2003.

1 700

850

750

350

350

2004.

1 200

600

1 200

600

2005.

1 300

700

1 300

2006.

1 500

850

1 500

Év

Kombinált jegy* Nyugdíjas

Felnőtt

Diák

600

1 500

700

700

700

1 600

700

850

850

1 800

950

Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás *a kombinált jegy csak 2004-ben jelent meg.

A jegyárak alakulása 2000. és 2006. között 2000 1800 1800 1700 1600 1500 1600 1300

1500

1400

Érték (Ft)

1400 1100

700

600 400

500 300

600 300

kkk 700

850

750 650

Külföldi Diák Magyar Felnőtt

1200 1300

1000

650

600 750 600 350

700

950 850

700 700

Kombinált jegy Felnőtt

300 350

200 250

300

Magyar Diák Magyar Nyugdíjas

700 600

Külföldi Felnőtt

1500

1200

1200

800

1500

Kombinált jegy Diák

300

0 2000.

2001.

2002.

2003.

2004.

2005.

2006.

Év Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás A diagramból látható, hogy a magyar diák, nyugdíjas és felnőtt jegyek ára évről évre nőtt, míg a külföldiek számára kínált jegyek esetében is növekedés tapasztalható egészen 2003-ig, ekkor egységesítették a magyar és a külföldi jegyárakat. 2004-ről 2005-re ismét nőtt a külföldi jegyek ára. A folyamatos növekedés egyrészt az inflációval, másrészt a magyar és a külföldi jegyárak egységesítésével magyarázható.

A kombinált jegy csak 2004-ben jelent meg, ennek megvételével a múzeum valamennyi kiállítása megtekinthető. Bevezetése azzal magyarázható, hogy a Hintómúzeum, mely külön épületben található, az előző évben nyílt meg. Természetesen erre a kiállításra külön is lehet jegyet venni, a kombinált jegy megvételével azonban kedvezményesen megtekinthető az öszszes kiállítás.

66

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A jegyárak százalékos változása 2000. és 2006. között – dinamikus viszonyszám (%-ban) Év

Külföldi számára

Belföldi számára

Felnőtt

Felnőtt

Diák

2000.

-

-

2001.

27

2002.

Diák

Kombinált jegy Nyugdíjas

Felnőtt

Diák

-

-

-

8

20

20

0

7

7

8

0

0

2003.

13

13

15

17

17

2004.

-29

-29

60

71

71

2005.

8

17

8

17

17

7

0

2006.

15

21

15

21

21

12

35

Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás

A jegyárak százalékos változása 2000. és 2006. között 0,8 71% 71% 0,6

60%

0,4

Külföldi Diák

27%

0,2

0

2000.

Magyar Felnőtt

35% 17% 13% 13%

20% 20% 8%

0

Külföldi Felnőtt

8%

7% 7%

0% 0% 0% 2001. 2002.

17% 17% 8% 8%

15% 2003.

7% 0%

2004.

2005.

21% 21% 15%

12% 2006.

Magyar Diák Magyar Nyugdíjas Kombinált jegy Felnőtt Kombinált jegy Diák

-0,2 -29% -29% -0,4

Év

Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás Ez a diagram szintén a jegyárak változását tükrözi százalékos formában. Itt jól megfigyelhető a 2003-ban bekövetkezett, a belföldi és a külföldi személyeknek szóló jegyek egységesítése, mert míg a magyar felnőtt belépő 60, a magyar diák és nyugdíjas pedig 71 %-kal nőtt, addig a külföldi jegyek ára 29 %-kal csökkent.

augusztus 8 12 14 13 szeptember 2 október november december 2 Összesen 15 41 29 26 Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás

A Varázslatos esték program száma 2003-2006. között Hónap 2003. 2004. 2005. 2006. január február március április 1 május 2 június 8 1 július 7 14 14 13

A Varázslatos esték 2003-ban jelent meg a múzeum új programjaként. A nagy sikerre való tekintettel 2004-ben sokkal több ilyen estét rendeztek meg, összesen 41-et. Ez az érdeklődők nagy számával és a jó sajtóvisszhanggal magyarázható. 2005-re csökkent a számuk, ez az érdeklődés csökkenésével, az újdonság varázsának elmúlásával magyarázható, 2006-ra pedig stagnált.

67

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A kiállítások költsége Egy kiállítás megrendezésének költsége átlagosan 300 000 Ft, jelentősebb, nagy értéket bemutató kiállítás esetén elérheti az 1 500 000 Ft-ot, kisebb kiállítás esetén viszont ez az összeg csupán 100 000 Ft. A kiállítási költség összetevői: ƒ rendezési díj, ƒ anyagköltség, ƒ bérköltség,

ƒ szolgáltatások költsége, ƒ szállítás, ƒ telekommunikáció (posta: meghívók, telefon). A fenntartás költségei: A fenntartási költség legnagyobb részét a közüzemi díjak és a bérköltség teszik ki. Egy állandó kiállításra jutó összköltség egy évben mintegy 36 millió Ft. A bevételnek több mint a fele a főszezonban, júliusban és augusztusban realizálódik.

3.3.2. Konferenciaközpont és szálloda Rendezvények a kastélyban 2000. és 2006. között 2000.

2001.

2002.

2003.

2004.

2005.

2006.

122

123

95

84

85

80

80

Mesterkurzus

6

5

10

7

6

6

6

Konferencia

24

20

10

23

14

29

29

Színházi előadás

11

10

12

10

10

11

9

Új kiállítás

15

9

13

6

12

15

11

Egyéb programok

113

93

102

134

108

99

108

Összesen

291

260

242

264

235

240

243

Megnevezés Koncert

Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás

Rendezvények 2000. és 2006. között

Érték (db)

350 300

Koncert

250

M esterkurzus

200

Konferencia

150

Színházi előadás Új kiállítás

100

Egyéb programok Összesen

50 0 2000.

2001.

2002.

2003.

2004.

2005.

2006.

Év Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás A kastélyban megrendezett programok száma, kis mértékű ingadozás mellett, viszonylag állandósult. Véleményem szerint, a kastély kapacitását, a piac állapotát és a piaci igényeket figyelembe véve, a megrendezett programok száma jó eredmény, bár a mesterkurzusok számát még lehetne növelni. Az Ybl-lovarda emeletén tervezett konferenciatermek elkészülése azonban új távlatokat nyithat a kastély számára. Ezzel ugyanis lehetőség

lenne több szekciós, akár több napos konferenciák, kongresszusok, vállalati tréningek megrendezésére, a szálloda nyitottá tételével, az Amazon szálló felújításával pedig a programokon részt vevő emberek elszállásolása is lehetővé válna. A szálloda jelenlegi kapacitása (70 férőhely) ugyanis nem elegendő nagyobb találkozók tagjainak elszállásolására.

68

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Árak 2006-ban Tükörterem bérleti díja 40 000 Ft Esküvői fényképezés: park 5 500 Ft Esküvői fényképezés: tükörterem és lépcsőház 8 000 Ft Kombinált esküvői fényképezés 10 500 Ft Fogadások díja átlagosan 240 000 Ft/alkalom Konferencia díja átlagosan 300 000 Ft/alkalom Egyéb rendezvények díja átlagosan (ebédek, vacso120 000 Ft/alkalom rák) Szállásdíj 12 500 Ft/fő Szálláshely reggeli 700 Ft/fő Forrás: www.helikonkastely.hu A szállodára vonatkozó statisztikai adatok nem álltak rendelkezésemre. nincs rá keret. A szoftver alkalmazásával lehetővé válna az interneten való megjelenés.

3.3.3. A könyvtár Bevételei: Kutatásnál egyszeri regisztrációs díjat kell fizetni, ezen kívül fénymásolás, fax igénybevétele esetén ezt meg kell téríteni. A regisztrációs díj kutató számára 1000 Ft/év, diák számára 250 Ft/év. Évente 200-250 kutató fordul meg a könyvtárban, akik legtöbbször szakdolgozatukat, diplomamunkájukat írják, és ehhez veszik igénybe a Festeticsek gazdag gyűjteményét, de természetesen más kutatási céllal is jönnek.

3.4. A főúri kastélyok piacának elemzése 3.4.1. Konkurenciaelemzés A Festetics-kastélynak mint komplex turisztikai terméknek, nincsen versenytársa a régióban, az országban is csak két olyan kastély van, mely felveszi vele a versenyt. Az egyik a gödöllői Királyi kastély, a másik pedig a fertődi Eszterházy-kastély. A gödöllői Királyi kastélyt a XVIII. században építtette Grassalkovich I. Antal, s ez máig Magyarország legnagyobb beépített alapterületű, barokk kastélya. Az építtetőre és családjára emlékezik a Grassalkovichok kora című állandó kiállítás, mely a barokk udvari időszakot jeleníti meg. A kastély jelenleg 26 felújított teremmel rendelkezik, melyekben a királyi lakosztályok enteriőrjét, Erzsébet királyné és Ferenc József életének színhelyét, és az Erzsébet királyné emlékkiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. Látogatható még az európai ritkaságnak számító Gödöllői Barokk Kastélyszínház, amely hazánk legrégebbi újkori kőszínháza, valamint a magyar vezérek és királyok arcképeit bemutató Királydombi Pavilon. A kastély 26 hektáros ősparkkal is rendelkezik, melynek rekonstrukciója ma is tart. A kastély konferenciák, nemzetközi találkozók, koncertek és egyéb rendezvények lebonyolításával igyekszik bevételeit kiegészíteni. A fertődi Eszterházy-kastély építését 1720-ban kezdte el herceg Eszterházy József. A kastély a XVIII. század második felében élte fénykorát, Eszterházy Miklós idejében, amikor a híres zeneszerző, Joseph Haydn is két évtizedet töltött el a herceg szolgálatában. A „magyar Versailles” az ország egyik legszebb épületegyüttese. A család és Haydn életét bemutató kiállításokon kívül a Muzsikaházban található az önkormányzati hivatal és a zeneiskola. A korabeli mulatságokra és a híres zeneszerzőre emlékezve, korabeli operákat, színházi előadásokat és koncerteket rendeznek. Ez a két kastély nem jelent közvetlen versenytársat a Festeticskastélynak. Ennek oka elsősorban a távolsággal magyarázandó, hiszen a három attrakció eltérő régiókban, az ország más-más területén található. Másrészt alapvetően eltérő turisztikai terméket kínálnak, bár természetesen vannak hasonlóságok is.

A könyvtár látogatottsága 2000 és 2006 között Kutatók Felhasznált könyÉv száma* vek száma 2000.

338

1098

2001.

176

443

2002.

170

719

2003.

211

421

2004.

255

590

2005.

221

417

2006. 155 495 Forrás: Helikon Kastélymúzeum statisztikai adatai – saját gyűjtés és feldolgozás *A kutatók száma úgy értendő, hogy egy személy több alkalommal is használta a könyvtárat, azaz ez a szám az összes olyan alkalmat mutatja, amikor valaki kutatni ment, így a kutatók közötti ismétlődés lehetséges. A könyvtárban jelenleg 8 fő dolgozik, köztük könyvtárosok, restaurátorok, könyvkötők vannak. Az ő feladatuk a könyvek rekatalogizálása, a kutatók segítése, a könyvállomány rendben tartása. Évente 25-30 000 kötetnél végeznek állagmegóvást. 2006-ban indult el a könyvtár „örökbefogadási” akciója. Mintegy 150 olyan kötet van, amely restaurálásra szorul. Mivel egy-egy könyv rendbehozatala nem csekély pénz, elindították ezt az új akciót, amelynek során a köttetést vállaló „örökbefogadó” neve bekerül a kötetbe. A könyvtár célja egy könyvtári szoftver beszerzése, mely a kutatóknak lehetővé teszi a több szempontból történő keresést a katalógusokban. Ez 1,5-2 millió Ft-ba kerülne, de jelenleg

Ezeket a különbségeket és hasonlóságokat mutatja be a következő táblázat.

69

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Megnevezés

Festetics-kastély, Keszthely

Királyi kastély, Gödöllő

Eszterházy-kastély, Fertőd

Kiállításaikkal eltérő korokat, más társadalmi helyzetet mutatnak be. A XVIII-XIX. századi főúri életformát mutatja be.

Bemutatja a királyi lakosztályok enteriőrKiállításainak nagy jét. része Eszterházy Fényes Miklós (17621790.) idejét idézi.

Más kultúrák bemuta- Kiállítással emlékezik A kastélyban kiállítás tására is törekszik Sissire és Ferenc Jóemlékezik Joseph (pl.: iszlám világ). zsefre (XIX. század). Haydnra, aki 1766tól 90-ig alkotott itt. Ideiglenes kiállítások színhelye. Más-más régióban helyezkednek el. Balaton-régió

Közép-Magyarországi Régió

Nyugat-Dunántúl

Eltérő földrajzi helyzetük miatt nem közvetlen versenytársai egymásnak. A kastélyban jelenleg restaurálás folyik.

Különbségek

A teljes Festeticsörökség bemutatására törekszik.

Megnevezés

Az egyetlen magyar főúri magánkönyvtár.

Festetics-kastély, Keszthely

Királyi kastély, Gödöllő

Eszterházy- kastély, Fertőd

Barokk kastély Múzeumként működik. A kiállításokon kívül egyéb attrakciókat is kínál. Koncertek színhelyéül szolgál. Színházi előadásokat is tartanak.

Hasonlóságok

Kora kulturális központja volt. Kastélypark veszi körül. Konferenciákat, nemzetközi találkozókat, szakmai megbeszéléseket is rendeznek.

Forrás: saját gyűjtés és feldolgozás; www.kiralyikastely.hu; www.fertod.hu; www.helikonkastely.hu

70

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A megyében, illetve a régióban sincs olyan turisztikai vállalkozás, amely versenytársa lehetne. ƒ Környezetében nincsen más olyan kastély, mely termékeiben hasonlót kínálna, vagy forgalmával, nagyságával megközelítené a Festetics-kastélyt. ƒ A Balaton-régióban, illetve Zala megyében található kastélyok nagy része nincs felújítva, és a rekonstruált kastélyok is magánkézben vannak.

ƒ Egyik kastély sem kínál olyan komplex terméket, mint a keszthelyi kastély. ƒ Az itt található kastélyok egy részének nincs turisztikai vonatkozása. Például a söjtöri Festetics-kastély általános iskolaként működik, a zalaszentgróti Batthyány-kastélyban szociális otthon található. ƒ Kastélyszállóként üzemel a zalacsányi Batthyányi-kastély és a misefai Fábiánics-kastély, termálfürdő található a letenyei Szapáry-Andrássy- kastélyban.

3.4.2. Helyzetelemzés 3.4.2.1. SWOT analízis Erősségek Gyengeségek ƒ egyedülálló kulturális érték ƒ pénzügyi stabilitás hiánya ƒ az ország legnagyobb főúri magánkönyvtára ƒ keresletét befolyásolja az időjárás alakulása ƒ nincs versenytársa a régióban, és már nem is lesz ƒ a turisták számának szezonális ingadozása ƒ a sármelléki Fly Balaton repülőtér közelsége ƒ gyenge marketing tevékenység ƒ jó földrajzi fekvés ƒ package-ek hiánya ƒ történelmi múlt ƒ a Balaton közelsége ƒ Keszthely egyéb kulturális termékei (pl.: Georgikon Majormúzeum, Balaton Múzeum, Helikon Ünnepségek) Lehetőségek Veszélyek ƒ bővülő kínálat ƒ a működéshez szükséges támogatás csökkenése ƒ pályázati lehetőségek ƒ a fenntartáshoz szükséges géppark elavult, míg a park megduplázódott ƒ az EU-csatlakozásból eredő lehetőségek kihasználása ƒ turisták számának csökkenése ƒ a gazdaságpolitikában a turizmus egyre nagyobb elismerése ƒ a gazdaságpolitika negatív hatása ƒ összefogás más kastélyokkal – kastélyút ƒ szolgáltatások bővítése, minőségük javítása van a költségekre, a gazdaságpolitika, mely a jogszabályok által jut el a cégekhez, meghatározza a vállalat működési feltételeit, a technológiai fejlődés megkönnyítheti a működést (pl.: számítógépek), és a társadalmi - kulturális viszonyok hatást gyakorolnak a turizmusra a demográfiai és az életstílusban bekövetkező változások által. Az üzleti környezetet azok a vállalaton kívüli szervezetek és személyek alkotják, akikkel a vállalat szoros kapcsolatban áll, napi üzleti tevékenységének végzése során. A vállalat ezeket korlátozott mértékben képes befolyásolni, ellenőrizni azonban nem tudja őket. A munkaerőpiac helyzete meghatározza a munkaerő-kínálatot és a szállítókkal való jó kapcsolat elengedhetetlen a sikerhez. A vállalatnak alkalmazkodnia kell a mindig változó piachoz, s ezzel együtt vizsgálnia kell a fogyasztók szokásait is. Szükségszerű a versenytársak tevékenységének nyomon követése, a Festetics-kastély azonban olyan különleges helyzetben van, hogy komplex termékként nincsenek közvetlen versenytársai a régióban. Fontos szerepe van még a partnercégeknek is, akik kapcsolatot teremtenek a turisztikai szolgáltató és a fogyasztók között. Ilyen közvetítő például a kastély esetében a helyi Tourinform iroda, a különböző utazási irodák, amelyek a kastély programkínálatát közvetítik a potenciális vevőknek. A szervezeti környezet a vállalat belső környezetét jelenti, a marketing szakember közvetlen vagy közvetett módon képes befolyásolni.

3.5. Marketing A turisztikai marketing egy olyan folytonos és következetes folyamat, amelynek során a vendégfogadó és az utazási szervezetek – vagyis az otthonuktól távol lévő fogyasztók számára személyes szolgáltatásokat nyújtó, egymással együttműködő vállalatok – menedzsmentje különféle tevékenységeket tervez, kutat, kivitelez, ellenőriz és értékel, hogy ezáltal kielégítse a fogyasztók szükségleteit és igényeit, valamint elérje saját vállalati céljait. Hatékonyabbá tétele érdekében mindenkinek az erőfeszítésére szükség van az adott vállalaton belül; hatékonyságát növelheti vagy csökkentheti azon cégek tevékenysége, amelyekkel az adott vállalat kapcsolatban áll. (Morrison, 1989.) A sikeres vállalkozás egyik alapfeltétele a marketing. A Helikon Kastélymúzeum mégis éves bevételének elenyészően kevés részét költi marketing célokra, csak körülbelül 500 000 és 1 000 000 Ft-ot használ fel erre. 3.5.1. A marketing környezete A marketing környezete három részre osztható. Megkülönböztetjük a külső környezetet, melyet a vállalat sem befolyásolni, sem ellenőrizni nem tud, azonban ennek elemei közvetve hatással vannak rá. A gazdaság állapota befolyásolja a belföldi turisták utazását, a pénzügyi helyzet az infláció révén hatással

71

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A Helikon Kastélymúzeum szervezete Ügyvezető igazgató

Gazdasági vezető

Konferenciaközpont

Könyvtár

Múzeum

Parkfenntartás

Üzemeltetés

Gazdasági hivatal

Konyha

FBÖ

Szántódpuszta

Kézzelfogható/tárgyiasult termék: A legfőbb haszon fizikai megjelenési formája. Jelen esetben például a múzeumi belépő, a koncertjegy. Kibővített/kiegészített termék: A különböző minőségi jellemzőkkel kiegészített fizikai termék, azaz a végső termékkínálat. Ez a kastély esetében lehet egy koncert, egy színházi előadás, egy kiállítás megtekintése, egy konferencián való részvétel.

3.5.2. A turizmus 8 „P”-je – marketing-mix 1) Product – termék Az a termék vagy szolgáltatás, amelyet az adott vállalat a potenciális fogyasztóknak kínál. Ez jelen esetben az egész Festetics-kastélyt mint komplex kultúrturisztikai terméket, magában foglalja. Lényegi/absztrakt termék: Az a legfőbb haszon, amelyet a termék nyújt a fogyasztó számára. Ez jelen esetben a kikapcsolódás, a rekreáció, a szabadidő hasznos eltöltése.

2) Price – ár A keszthelyi Festetics-kastély és a gödöllői Királyi kastély árainak összehasonlítása: A Helikon Kastélymúzeum árai 2007-ben Jegy típusa Kombinált jegy (múzeum+park) Kombinált jegy diák (múzeum+park) Felnőtt (parkbelépővel) Diák (parkbelépővel) Hintómúzeum felnőtt (parkbelépővel) Hintómúzeum diák (parkbelépővel) Tárlatvezetés magyar nyelven Tárlatvezetés idegen nyelven Éjszakai tárlatvezetés felnőtt Éjszakai tárlatvezetés diák Fotójegy Videójegy Parkbelépő felnőtt Parkbelépő diák Forrás: www.helikonkastely.hu

Ár 1800 Ft/fő 950 Ft/fő 1500 Ft/fő 850 Ft/fő 700 Ft/fő 500 Ft/fő 5000 Ft/csoport 7000 Ft/csoport 2500 Ft/fő 1500 Ft/fő 500 Ft/fő 1000 Ft/fő 300 Ft/fő 200 Ft/fő

A gödöllői Királyi kastély árai 2007-ben Egyéni és utazási irodai árak A.) Kastélymúzeum - KIS KÖR Felnőttjegy Diák-, nyugdíjasjegy Családi jegy Tárlatvezetés (egyéni vendégek részére) Tárlatvezetési díj csoportoknak magyar nyelven 1-9 főig 10 fő és felette Idegen nyelven 1-9 főig Idegen nyelven 10 fő felett B.) Barokk színház vezetéssel Felnőttjegy magyar vezetéssel

72

1500,-Ft 750,-Ft 3000,-Ft +200 Ft / fő 2800,-Ft 3300,-Ft 5300,-Ft 6500,-Ft 750,-Ft

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Felnőttjegy idegen nyelvű vezetéssel 1000,-Ft Diák-, nyugdíjasjegy magyar vezetéssel 400,-Ft Családi jegy 1500,-Ft Nemzetközi diákjegy 600,-Ft C.) Kastélymúzeum, királydombi pavilon, fürdő, barokk színház vezetéssel (utazási irodák, egyéni látogatók vehetik igénybe) - NAGY KÖR Felnőttjegy magyar vezetéssel 2500,-Ft Diák-, nyugdíjasjegy magyar vezetéssel 1250,-Ft Felnőttjegy idegen nyelvű vezetéssel 2900,-Ft Családi jegy magyar vezetéssel 5000,-Ft Nemzetközi diákjegy 1300,-Ft Fogyasztással egybekötött látogatások (package-ek) 10 fő és felette A/ Látogatás a Kastélymúzeumba vezetéssel, koktél vagy kávé és sütemény – 2990,-Ft/fő B/ Kastélymúzeum, Barokk színház (magyar) megtekintése vezetéssel, koktél vagy kávé és sütemény – 3650,-Ft/fő C/ Kastélymúzeum, Barokk színház (idegen nyelvű) megtekintése vezetéssel, koktél vagy kávé és sütemény – 3950,-Ft/fő D/ Látogatás a Kastélymúzeumba vezetéssel, koktél, kávé és sütemény – 3500,-Ft/fő Az utazási irodáknak • Minden utazási iroda, amelyik igénybe veszi a kastély által biztosított tárlatvezetőt, bruttó 100,- Ft/fő kedvezményben részesül a belépőjegyek árából. • A package-ből további 5%-os jutalékot biztosítanak a létszámtól függetlenül, ha a kastély tárlatvezetőjét veszi igénybe az iroda. Új package-ek: Múzeumlátogatás tárlatvezetéssel és egy pohár pezsgő 2300,- Ft/fő Múzeumlátogatás vezetéssel, pezsgő és aprósütemény 2500,- Ft/fő Múzeumlátogatás vezetéssel, üveges üdítő vagy juice, aprósütemény 2500,- Ft/fő Forrás: www.kiralyikastely.hu Az összehasonlításból megállapítható, hogy a két kastély árai közel azonosak. Véleményem szerint a Festetics-kastély kombinált belépője megegyezik a Királyi kastély „nagy körre” szóló jegyével, míg a normál jegy a „kis körrel” egyeztethető. A gödöllői Barokk Színház belépőjegye pedig közel azonos a keszthelyi Hintómúzeum jegyárával.

Mindkét kastélynál van egy olyan termékcsoport, mely a másiknál nem található meg. A Festetics-kastélyban megjelenik az éjszakai kastélylátogatás, míg a Királyi kastély fogyasztással egybekötött múzeumlátogatást kínál. A gödöllői kastélyban többféle jegyet hoztak létre, a tárlatvezetés igénybe vételének és a csoportok nagyságának figyelembe vételével. Míg Keszthelyen csak magyar és idegen nyelvű tárlatvezetés, illetve egyéni és csoportos jegy van, addig Gödöllőn több ársávot alakítottak ki egyéni, 1-9 fő, 10 fő feletti bontásban. Ez pozitívan befolyásolja a tárlatvezetés igénybevételét a Királyi kastélyban, mivel Keszthelyen az 5000 illetve 7000 Ft/csoportos ár elveheti a családok, kisebb csoportok kedvét, mert viszonylag magasnak mondható, Gödöllőn az egyéni +200 Ft/fő, illetve a csoportos 2800 illetve 3300 Ft pedig még megfizethető. Egy vállalatnak az a célja, hogy azon a legmagasabb áron kínálja termékét, melyen a fogyasztók még hajlandók megvenni, ez pedig a fogyasztói kör szegmentálásával, több ársáv kialakításával jobban megvalósítható. A gödöllői kastélyhoz hasonlóan Keszthelyen is bevezethetnének fogyasztással egybekötött kastélylátogatásokat, hiszen a kastély kávézójával való együttműködés mindkét félnek előnyös lenne. Egy pohár pezsgő vagy üdítő, aprósütemény vagy fagylalt elfogyasztása a kávézóban, különösen csoportok számára, nagyon vonzó lehet. Az éjszakai tárlatvezetés végén van pezsgő és üdítő, de ezt nappali látogatás alkalmával is meg lehetne valósítani, a kastélyban található kávéházban.

Az árak megállapításakor azonos szempontokat vettek figyelembe. Az árak kialakításának szempontjai: ƒ kor szerint: 9 kisgyerek→3 éves kor alatt ingyenes 9 diák 9 felnőtt 9 nyugdíjas ƒ jellege szerint: 9 egy kiállításra szóló 9 kombinált ƒ vendégszám szerint: 9 egyéni 9 csoportos ƒ lakóhely szerint: 9 helyi 9 magyar 9 külföldi

73

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A konferenciaközpont és szálloda árai Árak 2006-ban Tükörterem bérleti díja Fogadások díja átlagosan Konferencia díja átlagosan Egyéb rendezvények díja átlagosan (ebédek, vacsorák) Szállásdíj Szálláshely reggeli Forrás: www.helikonkastely.hu

40 000 Ft 240 000 Ft/alkalom 300 000 Ft/alkalom 120 000 Ft/alkalom 12 500 Ft/fő 700 Ft/fő

3) Place – hely Az az értékesítési pont, ahol a fogyasztó megvásárolhatja a terméket. Az elosztási csatorna tehát a turisztikai szolgáltató és a potenciális fogyasztó között közvetítő szervezetek és egyének rendszere, amely utóbbi számára megkönnyíti a termék elérhetőségét, azaz végső soron fogyasztását. szolgáltatás jellege miatt az értékesítés helye megegyezik a turisztikai termék fogyasztásának helyével. Bár az intézmény programkínálatáról tájékozódhatunk egyes szállodákban, utazási irodákban és Tourinform irodákban, de csak a helyszínen vásárolható meg a termék.

A kastélyt bemutató kiadványok, képeslapok, ajándéktárgyak árusítását nagyon jó ötletnek tartom. A turisták szívesen vesznek emléktárgyakat azokról a helyekről, ahol jártak, ezek emlékeztetik őket utazásukra, és arra motiválják őket, hogy egyszer visszatérjenek. Rendelkezik saját internetes honlappal (www.helikonkastely.hu), ez manapság elengedhetetlen. Pozitívum az, hogy a honlap nemcsak magyar, hanem angol és német nyelven is elérhető. Itt megismerhető a kastély rövid története, megtekinthetők az aktuális kiállítások és rendezvények, információ szerezhető a jegyárakról és a nyitva tartásról, de kevés figyelmet szentelnek a Festetics-könyvtárnak, mely az egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtár. A kastély még nem rendelkezik a gyűjtemény internetes megjelentetéséhez szükséges programmal, ennek beszerzése növelhetné a könyvtár látogatottságát. Fontos, hogy más honlapokon is megjelenjen, és honlapja össze legyen kötve más honlapokkal, ezt kutatásaim során többször tapasztaltam. Többek között megjelenik Keszthely város honlapján is. A sajtóval való kapcsolata példa értékű, erre nagy figyelmet fordítanak. Nemcsak a helyi lapokban, rádióban és csatornán szerepel, hanem megyei, országos és nemzetközi szinten is megjelenik. A papír alapú reklámeszközök közül prospektusokat, plakátokat, szórólapokat alkalmaz, valamint körlevelet küld az iskoláknak, partnercégeknek, de nem használja ki eléggé a hirdetés lehetőségét. A sajtót rendszeresen tájékoztatja az új kiállításokról és programokról, de a Festetics-kastélyt hirdető reklámmal a plakátokon és a szórólapokon kívül nem találkoztam. Önállóan nem jelenik meg utazási kiállításokon, de más múzeumokkal, cégekkel igen. Rendszeresen részt vesz A múzeumok hete/éve című kiállításon.

4) Promotion – eladásösztönzés Egy adott termékre vagy egy egész cégre vonatkozó ismeretek hatékony átadása a fogyasztók részére. A fogyasztó meggyőzésére és befolyásolására irányuló tevékenység, melynek végső célja az eladások növelése. Nemcsak a fogyasztók felé irányuló kommunikációt jelenti, hanem a vállalaton belüli partnerek felé irányuló kommunikációt is. Részei: ƒ Reklám A Festetics-kastély éves bevételének nagyon kis hányadát költi reklámra. A kastély által használt reklámeszközök: 9 kastélyismertetők, szórólapok, plakátok készíttetetése, 9 szállodákkal, utazási irodákkal való rendszeres kapcsolat, 9 plakátok elhelyezése a turisták által látogatott helyekre, 9 Tourinform irodákkal való rendszeres kapcsolat, 9 szolgáltatások körének bővítése (pl.: tárlatvezető készülék árusítása, reklám ajándéktárgyak készíttetése és eladása, információs pult rendszeresítése), 9 médiában való rendszeres szereplés (pl.: a helyi rádióban, tévéműsorokban, újságokban, napilapokban, magazinokban), 9 körlevél az iskoláknak a látogatói létszám növelése érdekében, 9 interneten való közzététel, 9 saját honlap készítése és rendszeres karbantartása, aktualizálása, 9 saját honlap összekötése más honlapokkal pl.: a város honlapjával, kastélyturisztikai honlapokkal, 9 reklámanyagok küldése partnerintézményeknek, 9 meghívó és kötet készíttetése a kastély saját konferenciáiról, 9 utazási kiállításokon való részvétel.

A konferenciaközpont és szálloda reklámtevékenysége elenyésző. A legtöbb múzeum és levéltár ismeri a kastélyt mint konferenciaközpontot, de a lakosság és a vállalati környezet számára kevésbé ismert. Az elmúlt években nőtt a konferenciák száma, ez a szám tovább növelhető az Ybl-lovarda emeletén tervezett konferenciatermek elkészülésével. Ezzel ugyanis lehetőség lenne több szekciós, akár több napos konferenciák, kongresszusok, vállalati tréningek megrendezésére. A szálloda nyitottá tételével, az Amazon szálló felújításával pedig a programokon részt vevő emberek elszállásolása is lehetővé válna. A szálloda jelenlegi kapacitása (70 férőhely) ugyanis nem elegendő nagyobb találkozók tagjainak elszállásolására.

74

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Negatívan befolyásolhatja az utazást a városnézés során történt kellemetlen emlék, például egy lopás.

ƒ Személyes eladás A személyes eladásnak ebben az esetben nincs nagy szerepe, hiszen a kastély alkalmazottai csak a helyszínen kerülnek kapcsolatba a potenciális vevőkkel, akik azzal a céllal érkeznek, hogy megtekintsék a kastélyt. A tájékoztatás révén azonban meggyőzhetik arról a fogyasztót, hogy további szolgáltatásokat vegyen igénybe. Például a kastélyban dolgozó teremőr meggyőzheti a turistákat, hogy további kiállításokat nézzenek meg vagy jöjjenek el egy koncertre.

6) Programming – szervezés – 7) Packaging – szolgáltatás-összeállítás A turizmusban jellemző az eltérő piaci szegmenseknek másmás csomagot kínálni. A Helikon Kastélymúzeumban a kiállításokra különböző típusú jegyek kaphatók, a konferenciaközpontban pedig az egyéni igényeknek megfelelően állítják össze a programkínálatot, azonban a szolgáltatás eltérő jellegéből adódóan nincsenek a szállodákhoz hasonló package-ek. Ennek oka az is, hogy nem többnapos terméket kínálnak, kivéve egy-egy konferencia vagy rendezvény esetében. A tervezett fejlesztésekkel (a Vadászati és Iszlám Múzeum elkészültével) azonban már egy-két napos programot is kínálhatnak majd, ezzel előtérbe kerülhetnek a package-ek is.

ƒ Eladásösztönzés A promóció ezen formájával nem találkoztam. ƒ Pr – közönségkapcsolatok Nagy hangsúlyt fektetnek a sajtó rendszeres tájékoztatására. Az elmúlt években rengeteg cikk jelent meg a kastélyról. Az intézményről szóló írások nemcsak a helyi, hanem az országos és a nemzetközi sajtóban is jelen vannak, ahogy az interneten is számos elbeszélést találhatunk róla.

7) Partnership – kapcsolattartás Kooperációk, stratégiai szövetségek. Együttműködik különböző területi szervekkel: ƒ Balatoni Regionális és Turisztikai Hivatal, ƒ Magyar Turizmus Rt., ƒ Tourinform irodák.

Újságok, amelyekben már jelentek meg cikkek a kastélyról: ƒ Keszthely, Hévíz és vidéke, ƒ Zalai Hírlap, ƒ Népszava, ƒ 168 óra, ƒ Népszabadság, ƒ Irodalmi Múzeum, ƒ Magyar Hírlap, ƒ Invest in Hungary (Hungary’s International Business Magazin).

3.5.3. Piacszegmentáció Egy szolgáltatás általános piacának felosztása hasonló, a vásárlási döntést közvetve vagy közvetlenül befolyásoló jellegzetességekkel rendelkező csoportokra. A múzeum célcsoportja tulajdonképpen minden korosztály. Megcélzott fogyasztói kör: ƒ külföldi látogató ƒ üdülő ƒ turista ƒ iskolás korú népesség. Igyekeznek új fogyasztói köröket megnyerni. Pl. borház megnyitása.

A Festetics-kastély 2005 második felétől rendelkezik saját internetes honlappal (www.helikonkastely.hu), s internetes elérhetőséggel ([email protected]) is, ahol nemcsak a kastély történetéről, az itt látható kiállításokról, hanem a programokról is olvashatunk. A kastélyban tartott programokról tájékoztatják a környékbeli és helyi szállodákat, az utazási irodákat, a Tourinform irodákat és egyéb kulturális intézményeket is prospektusok, programkínálat nyújtásával. 5) People – emberek Látogatók: A turisták más emberekkel együtt veszik igénybe a turisztikai szolgáltatásokat, akik pozitívan vagy negatívan befolyásolhatják a termék fogyasztását. Így a múzeum csoportos megtekintésére negatív hatással lehet egy kötekedő útitárs, a koncertre egy hangoskodó hallgató, a konferencián, tudományos találkozón pedig egy okoskodó résztvevő , de pozitívan is befolyásolhatják egymást. Alkalmazottak: A turisztikai vállalkozás alkalmazottainak tevékenysége jelentősen befolyásolja a cég sikerét, különösen a vendégekkel érintkezők viselkedése van nagy hatással az eredményességre. Például sokat segíthetnek a múzeumnak a segítőkész teremőrök, de el is ronthatják az élményt, ha a tájékoztatás helyett udvariatlanok. A konferenciák, fogadások, vállalati találkozók sikerére hatással vannak a konferenciaközpont dolgozói, a kiszolgáló személyzet. Helyi lakosság: Bár nem vesznek részt a turizmusban, mégis kapcsolatba kerülnek a turistákkal, így vendégszeretetük különösen fontos.

4. Fejlesztések Egy turisztikai attrakciót nem elég fenntartani, nyereségessé is kell tenni, és a hosszú távú fennmaradás érdekében a fejlesztések elengedhetetlenek. A fejlődés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy új attrakciók létrehozásával és a régiek továbbfejlesztésével a vendégkört megtartsuk, és újabb fogyasztói rétegeket hódítsunk meg. Ahogy más turisztikai létesítményeknél, úgy a kastély életében is fontos szerepet játszik az állandó megújulás és az új fogyasztói szegmensek elérése, aminek egyik módja a fejlesztésekben, pályázatokban rejlik. A kastély végső célja a Festetics-örökség helyreállítása, amelyet több lépésben kíván megvalósítani. A hosszú távú terv első ütemében a Vadászati Múzeum és a Vasútmodell Kiállítás megnyitását szeretnék megvalósítani. A műszaki átadás időpontja 2007 júliusára tehető, míg a látogatók előtt várhatóan július közepén, augusztus elején nyílik meg az új épület. Második lépésként egy Iszlám Múzeum létrehozását tervezik, ezt követi a történelmi kastélypark egyesítése, majd a Fenékpusztai kiskastély helyreállítása. Jövőbeni terveik között szerepel még

75

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN 1992-ben 60 millió Ft-ért vásárolta meg a kastély a majort és az ahhoz tartozó 50 hektárnyi földet az államtól. 2006-ban 50000 €-t nyert a kht. a Phare Interreg pályázatán, amit a major felújításának előkészítésére fordítottak, s elkészültek azok a tervek, melyek elengedhetetlenek az EU-s pályázat benyújtásához. A munkálatok során felújítanák a kiskastélyt, új istállókat építenének, de apartmanház, fedett lovarda és lóversenypálya létesítését is tervbe vették. A római kori romokat is meg szeretnék nyitni a turisták előtt. A ménesközpontot őshonos magyar fajtájú és a híres szlovéniai lipicai ménesből származó lovakkal a következő években szeretnék betelepíteni. Ezen kívül a híres Festetics ménes lovainak egy része az Amerikai Egyesült Államokba került, s egy New York melletti faluban megtalálták a leszármazottaikat, így a Festetics ménes vérvonala nem szakadt meg. Némi esély van arra is, hogy ezek a lovak hazakerüljenek. A lovas turizmusra építve, reményeik szerint önfenntartóvá tehetik majd az új épületegyüttest.

az Amazon szálló felújítása, valamint a botanikus kert és a lóváltó állomás megnyitása a látogatók előtt. A Festetics-kastély jövőbeni tervei: • Vadászati Múzeum • Iszlám Múzeum • Kastélypark egyesítése • Fenékpuszta – Festetics-kúria és gazdasági épület • Amazon Szálló • Botanikus kert, Eiffel-pálmaház, akvárium • Lóváltó állomás Vadászati Múzeum A honvédségtől visszakapott területen az egyik régi épületet alakítják át. A múzeum alsó szintjén a kastélyban jelenleg is megtekinthető trófeakiállítást helyezik el, Hídvégi Béla és Windischgrätz Ferenc József gyűjteményét, újabb kiállítási darabokkal kiegészítve. Így csaknem 200 fajt mutatnak majd be. Az épület felső szintjén vasútmodell-kiállítást hoznak létre. Élethű makettek segítségével mutatják be például az ország első, Pest és Vác között közlekedő vasútját. Az épület rekonstrukciója elkezdődött, egy egykori honvédségi épületet alakítanak át, átadását 2007 júliusára tervezik, így előreláthatólag az év második felétől látogatható lesz. A fejlesztés uniós pályázat támogatásával valósul meg, 70 % uniós forrás, 30 % kormányzati és KVI-s (Kincstári Vagyoni Igazgatóság) támogatásból származik. ROP (Regionális Operatív Program) pályázat keretében új kiállítást terveznek a négy földrész trófeáinak helyére, Főúri konyha címmel. A nyitás 2008 végén, 2009 elején várható.

Amazon Szálló Az Amazon Szálló a XVIII. század végén épült, copf stílusban. A téglalap alaprajzú, manzárdtetős épülethez később az udvari oldalon egy épületszárny, az utcai oldalon emeleti terasz épült. Kosáríves kapuátjárója felett füzérdíszes, kővázás oromzat található, míg udvari homlokzatán kosáríves tornác. Első említése 1715-ből való, ekkor földszintes uradalmi szállóház, a város első vendégfogadója lehetett. 1776 körül átépítették, az építész Hofstädter Kristóf volt. 1891-ben az épülethez kerthelyiséget építettek. Számos híres ember szállt meg benne, köztük például Csokonai Vitéz Mihály is. A XIX. században az épület alsó szintjén négy szoba, köztük egy biliárdterem és konyha, kamra, kocsiszín, istálló állt, míg felső szintjén hét szoba volt, ezek egyike táncteremként funkcionált. Az épülethez pince és konyhakert is tartozott. Az 1900-as évek elején egy toldalékrésszel egészítették ki, s az épület ekkor nemcsak szállodaként, hanem kávéházként és étteremként is működött. A szálló kezelési jogát 2002-ben kapta meg a Kastélymúzeum a KVI-től, melyet eredeti állapotának megfelelően szeretnének rekonstruálni. A tervek szerint nemcsak a falakat szeretnék korhűen átépíteni, hanem a berendezési tárgyak is követik majd az akkori divatot. A szálloda kávézójában és éttermében a jelenlegi ételek és italok mellett a korabeli gasztronómiára is hangsúlyt fektetnek. A szállodában 20 szobát terveznek, melyeket XVII. századi stílusban rendeznek be, s a lakókat korhű ruhába öltözött személyzet fogja kiszolgálni. Megvalósításához a norvég alapból pályáznak, ennek eredménye 2007 végére, 2008 elejére várható.

Iszlám Múzeum 2004-ben kérték fel Jászin Madbúli kuvaiti építészt a honvédség területén felállítani kívánt Iszlám Múzeum terveinek elkészítésére, aki 2005-ben a kastélyba látogatott a környezet tanulmányozása céljából. A cél az, hogy az új építmény alkalmazkodjon a már meglévő épületekhez, ugyanakkor az iszlám világ kultúráját is tükrözze. A kész kiviteli tervek már elkészültek, és a kivitelezést három éven belül szeretnék megvalósítani. Az új múzeum megtervezésénél segített Tárek Rajab kuvaiti múzeumtulajdonos is, aki magángyűjteményének jelentős részét ajánlotta fel a jelenleg is látható iszlám kiállítás megrendezéséhez. Az új épület átadását 2009. után tervezik. Kastélypark helyreállítása Jelenleg a 35 hektáros terület egyharmadát láthatják csak a turisták. A fennmaradó részt néhány évvel ezelőtt kapták vissza a honvédségtől. Első lépésként 5 hektárt rehabilitálnak: a törmeléket már eltakarították, megtisztították a talajt és elkezdődött a parkosítás is.

Botanikus kert, akvárium A kastély parkjában, a pálmaházak mellett új látványosságot tervez a Helikon Kastélymúzeum. A Balaton-felvidék védett növényeit két és fél hektáros botanikus kert, a tó halfajait pedig akvárium fogja bemutatni. A mintegy 130 védett növényt a tájra jellemző társulásokban, természetszerű kiültetések formájában szeretnék elhelyezni, s a vízi, vízparti, mocsári növényzetet sem hagyják ki a sorból.

Fenékpuszta – Festetics-kúria és gazdasági épület A Fenékpusztán található kiskastély egykor a Festeticsek tulajdonában volt, s ennek helyreállítását és a ménes újjáélesztését is tervezik. Az egykor híres Festetics ménesben eredetileg arab félvér, majd angol telivér lovakat tenyésztettek. A fenékpusztai major a kiskastélyból, a ló- és ököristállókból és 34 cselédlakásból állt.

76

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Negatívan befolyásolhatja: ƒ az elmúlt hónapokban végbement gazdasági megszorítások; ƒ a térséget jellemző infrastrukturális problémák, pl.: utak állapota, egyes helyeken a csatornázás hiánya; ƒ a koordináció gyengesége vagy hiánya – az önkormányzatokkal, az állammal való partnerséget nagyban befolyásolják a politikai változások; ƒ közhasznú társaságként jóval nehezebb céljait elérnie, mint egy vállalkozásnak, hiszen sem kölcsönt, sem hitelt nem vehet fel; ƒ a jövőre vonatkozó terveinek megvalósíthatóságát nagyban befolyásolja a pályázatok sikeressége; ƒ fenntartását negatívan befolyásolja az állami támogatások csökkenése.

Lóváltó állomás Tervbe vették az 1500-as években épült lóváltó állomás felújítását. Az elmúlt években már 60 millió Ft-ot költöttek az épület helyreállítására. Egyrészt az eredeti funkcióját szeretnék visszaállítani, másrészt korabeli meteorológiai műszer-kiállítást terveznek. Balatoni Borok Háza Az 1700-as években épült pincerendszert több év alatt, 5-6 millió Ft ráfordításával sikerült felújítani, itt avatták fel 2005 augusztusában a Balatoni Borok Házát. Az új létesítmény közel 400 m2-en, múzeumként is működik, bemutatva a magyar borrégiók sok száz termékét. A borházban évenként megrendezik a Balaton borversenyt, melyen kiválasztják a régió zászlósborát. Ez a múzeum ugyan megtekinthető a kastély látogatói számára is, de nem annak fennhatósága alá tartozik, a pincerendszert bérbe adták az alvállalkozónak, aki megvalósította a borházat.

A Festetics-kastély jó példát jelent a kulturális örökség hasznosításában. A magyar kastélyok és várak megóvása a jövő generációnak nehéz feladat, de turisztikai hasznosításuk elősegítheti e cél megvalósulását, amennyiben a fenntartható fejlődés szintjét is figyelembe veszik. A kastély egyedülálló értéket képvisel, nemcsak régiós, hanem országos szempontból is. Múzeuma törekszik arra, hogy kiállítási tárgyait autentikusan mutassa be, régi kiállításai mellett új kiállításokat tervez és valósít meg, új épületeket hoz létre, s ezek kialakításánál figyelembe veszi, hogy illeszkedjenek a környezethez. Konferenciaközpontja számos vállalati találkozónak, fogadásnak, protokollrendezvénynek ad otthont, a Tükörteremben koncerteket rendeznek, parkjában minden évben nyári színházat létesítenek. Könyvtára az egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtár, mely könyvritkaságaival felbecsülhetetlen értéket képvisel. Mindezek miatt méltán vált a térség kulturális központjává. A Festetics-kastély egyik fő jellemzője az állandó megújulás, hiszen keletkezésétől kezdve szinte megszakítás nélkül bővítették, formálták, növelték. Ez a megállapítás nemcsak a Festetics-család korszakára igaz, hiszen ma is folyamatosan bővítik, új kiállításokat nyitnak meg, régi épületeket újítanak fel, új programokat kínálnak. A Helikon Kastélymúzeum végső célja a Festetics-örökség helyreállítása, mellyel olyan kulturális értéket fog képviselni, hogy nemcsak országos, hanem akár nemzetközi hírnévre is szert tehet.

5. Összegzés, következtetések, javaslatok A Festetics-kastély teljes megismerése után elmondható, hogy meghatározó szerepet tölt be mind helyi, mind regionális szempontból. Kulturális értéke mellett jelentős turisztikai vonzerőt jelent a hazai és a külföldi turisták számára egyaránt. Sokoldalúsága révén nemcsak egy, hanem több turisztikai csoport igényeit is képes kielégíteni. Az eltérő kultúrákat bemutató kiállítások, a koncertek, a színházi előadások révén a térség kulturális központjává vált. Több olyan tényező is van, amely pozitívan befolyásolja helyzetét: ƒ jó a földrajzi fekvése – látogatottságát pozitívan befolyásolja a Balaton és a Hévízi-tó közelsége; ƒ a munkaerő-kínálat megfelelő – Keszthelyen idegenforgalmi szakközépiskola található, az egyetemen turizmus szak is van; ƒ a környéken jelen lévő idegenforgalmi termékek pozitívan befolyásolják látogatottságát, pl.: a fürdővárosok (Hévíz, Kehidakustány); ƒ a sármelléki Fly Balaton repülőtér közelsége növelheti forgalmát – diszkont járatok révén több külföldi turista látogat a térségbe; ƒ a kastély önmagában is jelentős turisztikai vonzerőt jelent; ƒ további, eddig kiaknázatlan idegenforgalmi adottságok állnak rendelkezésre; ƒ lehetőség van a kastélyok közötti összefogásra, tematikus utak szervezésére; ƒ méretben, szépségben nincs párja a régióban; ƒ jelentősen megkönnyíti a helyzetét, hogy nincsen elsődleges versenytársa; ƒ könyvtára országos szinten is egyedülálló, az egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtár; ƒ az épületet park veszi körül; ƒ kiállításai több kultúrát mutatnak be; ƒ az itt megtartott mesterkurzusok nemzetközi hírűek; ƒ színházi előadásai, koncertjei színesítik a térség kulturális kínálatát; ƒ a konferenciák, protokollrendezvények révén országos, nemzetközi hírnévre tett szert; ƒ a kastély hosszú távú tervekkel rendelkezik, ezek megvalósításával tovább növelhető forgalma és jelentősége.

6. Felhasznált irodalom Könyvek Balatoni Idegenforgalmi Almanach Irány a Balaton. CompAlmanach Kiadói Kft., Budapest, 2000. Richard Bright utazásai a Dunántúlon (1815.). Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, Veszprém, 1970. Ismerd meg hazádat Keszthely. Ibusz, Budapest, 1999. Klempa Károly: A keszthelyi Festetics-féle zeneiskola. Baross nyomda, Győr, 1938. dr. Klempa Károly: A Helikon Kastélymúzeum és Műemlékkönyvtára Keszthely. Népművelési Propaganda Iroda, Bp., 1938. Koppány Tibor, Péczely Piroska, Sági Károly Keszthely. Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1962. Mayer Péter: Turizmus marketing. Veszprémi Egyetem, Turizmus Tanszék – tansegédlet, 2003. Péczely Piroska: A Keszthelyi Festetics kastély. Múzeumok Központi Propaganda Irodája, Budapest, 1958. Szabó Dezső: A Herceg Festetics család története. Franklin, Budapest, 1928.

77

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Tar Ferenc: Egy arisztokrata család mindennapjai. Kézirat Vendégváró Látnivalók Zala megyében. Well Press Kiadó, Miskolc, 1999. Külföldi kiadványok Quo Vadis Consult West-Balaton. Small-Regional Development Corporation of Keszthely-Hévíz, Budapest, 1996. Folyóiratok, napilapok, magazinok Hévíz, Keszthely és vidéke 2005. május 19. XVI. évfolyam 9. szám. A balatoni térség új dimenziói 2006. március 9. I. évfolyam 2. Szám. „Fantomházból szálloda” Monitor 2003. szeptember XI. évfolyam. Beszélgetés Czoma Lászlóval Népszabadság 2006. február 8. Festetics lovak az Egyesült Államokban Régiós körkép 2006. 1. szám Keszthely: A Festetics örökség Új ember 2005. március 20. Tárgyak tengelyében Zalai Hírlap 2005. február 22. Különleges kihívás 2005. március 17. Lipicától az iszlám világig 2005. április 10. Botanikus kert akváriummal 2005. július 6. Fűtik a lóváltót 2005. augusztus 23. Ódon pincerendszer 2006. január 2. Újra őshonos magyar fajtájú és lipicai lovak 2006. március 19. VII. évfolyam 11. szám Örökbe fogadott könyvek 2006. április 18. Harangszó a kastélyparkban Külföldi folyóiratok, napilapok

Akropolis 2004 September. Das Schloss Festetich Gäste Zeitung, Hévíz, Keszthely und Region 2002. Juni. Das Schloss Festetics Invest in Hungary 2002 Historical Sites in Zala County Kärntner Sonntag 14. oktober 2001. Wo Geschichte in alten Gemäuern lebt Weiner Zeit 22. April 2002. Das Schloss Festetic in Keszthely A Helikon Kastélymúzeum statisztikái Interjúk Dr. Czoma Lászlóval, a Helikon Kastélymúzeum igazgatójával. Szántó Istvánnal, a Helikon Kastélymúzeum gazdasági igazgatójával. Koller Györgyivel, a Helikon Kastélymúzeum konferenciaközpontjának vezetőjével. Gerecs Istvánnal, a Helikon Kastélymúzeum dolgozójával. Internetes honlapok www.itthon.hu www.kastely.lap.hu www.kastely.hu www.helikonkastely.hu www.kiralyikastely.hu www.fertod.hu www.keszthely.hu Külföldi honlapok www.virtualtourist.com www.planetware.com www.english-heritage.org.uk www.ungarn-tourismus.de

7. Mellékletek 7.1. Időszaki kiállítások 2000. és 2005. között

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.

Kiállítás ideje 2000. I. 3. 2000. III. 15 2000. III. 29 -V. 2. 2000. V. 7-21.

Kiállítás neve Keszthely képeslapon és bélyegen MTMH Bt. Festmény és porcelán kiállítása Óvodatörténeti kiállítás Hadnagy György és H. Póka Emőke képző- és iparművészek kiállítása 2000. V. 10. -VII. 18. Horváth József festőművész kiállítása 2000. V. 24. „A termékeny elméknek gyümölcsei” 2000. VI. 1. Hun Galéria festményei 2000. VI. 25. - VIII. 1. Gyöngy Enikő ötvösművész emlékkiállítása 2000. VII. 20. -VIII. 21. Czence János festőművész emlékkiállítása 2000. VII. 20. -VIII. 21. Akvarellek és táblaképek – Kodolányi István és Joskievin Anna 2000. VIII. 7. - X. 20. Hinneberg Mária ikonfestő és Mecseki Hargita szobrász kiállítása 2000. IX. 5-27. Takács László képei: Történelmi arcképcsarnok 2000. IX. 12. - X. 23. „Imago” Klotz Miklós fotókiállítása 2000. IX. 30. -2001. III. 7. Égerházi Imre festőművész kiállítása 2000. X. 14. - XI. 17. Hidasi Ágnes tűzzománc kiállítása 2000. XI. 26-2001. I. 30. A szabadkőművesség tárgyi emlékei

78

Kiállítás helye Márvány melletti terem FOYER Torony alatti termek Biliárd FOYER Biliárd Márvány melletti termek Márvány raktár Torony alatti termek Biliárd melletti terem Márvány raktár Torony alatti termek Biliárd melletti terem Torony melletti terem Biliárd melletti terem

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN 1. 2. 3. 4.

2001. III. 14. - V. 21. 2001. IV. 17. - V. 11. 2001. V. 25. - 2002. 2001. V. 30. - VII. 2.

Versenylovak a képzőművészetben Magyar királyok grafikákon A kaland nyomában Pelles Róbert festményei

5. 6.

2001. VII. 24. 2001. VIII. 3-16.

7. 8.

2001. VIII. 17. - IX. 9. 2001. VIII. 31

Négy földrész trófeái Impressziók (fényképkiállítás) Nelly Süvegi – Wunderlisch Gruber Béla emlékkiállítás (fényképek) Az iszlám világa, az iszlám világ művészete

9. 10.

2001. IX. 25. - XI. 16. 2001. X. 6-30.

Bunda János István festőművész kiállítása Szabó Orsolya festőművész kiállítása

1. 2. 3. 4.

2002. III. 10. - IV. 1. 2002. IV. 18. -V. 3. 2002. V. 10. -25. 2002. VI. 21.- VII. 30.

A bécsi zsidóság – holografikus közelítések Keszthelyi festők művei Antall Péter, Gedai Csaba fotókiállítása Babos Pálma porcelántervező iparművész kiállítása

Zászlós terem FOYER FOYER FOYER

5. 6. 7. 8. 9.

2002. VIII. 2-21. 2002. VIII. 2. - X. 15. 2002. VIII. 24. - IX. 27. 2002. IX. 28. - X. 20. 2002. X. 25. - XI. 22.

Berkes András festőművész tárlata Kelet-ázsiai kiállítás – 36 ötlet Ázsiából Veszeli Lajos képei W. Farkas László fotókiállítása Magyar művészeti műhely képzőművészeti kiállítása

FOYER Lovarda FOYER FOYER FOYER

10. 11.

2002. XI. 29. - XII. 20. 2002. XII. 27. 2003. I. 15.

Braginszky Arthur kiállítása Pajthyné Bujáki Anna keramikus kiállítása

FOYER FOYER

1. 2.

2003. IV. 13. - VI. 8. 2003. IV. 16. - VI. 1.

FOYER Lovarda

3. 4.

2003. VI. 6. - VII. 6. 2003. VIII. 23. IX. 11. 2003. IX. 12. - X. 2. 2003. X. 3. 2004. II. 12.

Kiss György szobrász kiállítása Geodéziai műszerek – Országos Műszaki Múzeum kiállítása Tóth Antal festő kiállítása Szalay Zsuzsanna festményei Varga Miklós kiállítása Reischtetter József festményei

FOYER FOYER

5. 6.

Biliárd Biliárd Torony alatti termek Trófea FOYER FOYER Torony melletti termek FOYER Tölgyfa lépcsőház

FOYER FOYER

1.

2004. III. 18. - IV. 30.

Találkozások – képzőművészeti kiállítás

FOYER

2. 3. 4. 5.

2004. IV. 22. - VII. 5. 2004. VI. 4. - VII. 8. 2004. VII. 9. 2004. VII. 11. VIII. 15. 2004. VIII. 3-30. 2004. IX. 11. - XI. 1. 2004. X. 15. - XI. 25. 2004. XI. 25. 2005. III. 3 2004. XI. 27. 2005. V. 4.

Molnár C. Pál képei Fotókiállítás – Antall Péter Csengeri István képei Oz Almog képes tárháza

Lovarda FOYER Lovarda Lovarda

Japán babák Molnár C. Pál baráti kör kiállítása Varga László festményei Nyitott kapu - Mobil Art Galéria Alapítvány kiállítása Erőss János csontfaragásai

FOYER FOYER FOYER FOYER

6. 7. 8. 9. 10.

79

Trófea

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

10. 11. 12.

2005. III. 9. 2005. IV. 24. - V. 17. 2005. IV. 30. 2005. V. 6-29. 2005. V. 20. - VI. 13. 2005. VI. 19. - VII. 11. 2005. VII. 9. VIII. 23. 2005. VII. 15. VIII. 18. 2005. VIII. 5. 2006. II. 11. 2005. VIII. 12. - IX. 8. 2005. VIII. 25. 2005. IX. 9-29.

13.

2005. X. 7-31.

Berkes András festményei Lóábrázolás a képzőművészetben Képzőművészeti Műhely kiállítása – Verőczei Műhely Művészeti Egyesület Turcsányi Gyula festményei

14.

2005. XII. 8.

Festetics György emlékkiállítás

8. 9.

Ezer évünk történelmi egyházai Nádasdy Ferenc grafikái Száz év postacsomagjai Halcsontfaragványok – Bencsik Ferenc Váry Monique festményei Sass Szilvia festményei Az első zsidó múzeum

Márvány terem FOYER Lovarda Trófea FOYER FOYER Lovarda

László Lilla festményei

Lovarda

75 éves a Karmelita templom

FOYER Oratórium FOYER FOYER

Biliárd terem

80

FOYER

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN

KÖNYVBEMUTATÓ „Dunának, Oltnak egy a hangja”A bartóki modell és a közművelődés. Tudományos tanácskozás Budapest, 2006. május 24. (MMIKL 2007.) A tanácskozáson a határon túli civil egyesületek, magyar folklórközpontok vezetői vettek részt. A konferencia anyagát a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 2007-ben jelentette meg.1 A kötet bevezetőjében Halász Péter olyan kevéssé ismert idézeteket említ Bartók Béla és Kodály Zoltán több évtizede megjelent írásaiból, amelyek ma is aktuálisak és elgondolkodtatóak: Bartók Béla álma „ha minden ország, minden országrész, minden megye, minden falu valami tősgyökerest, eltérőt tudna produkálni”. Kodály Zoltán már arra figyelmeztet, hogy „Túl sok tősgyökerest, eltérőt egyik megyénkben sem remélhetünk, mert viruló népdalaink természete a vándorlás, a cserélődés; magyar nyelvterületen a népdalhatások összemosódnak”. Bartók az álmok megvalósítására 3 alternatívát ajánl: • fel kell gyűjteni, s tökéletesen meg kell ismerni a folklór és a népművészet tárgyi és szellemi világát; • e gyűjtemény alapján kerülhet sor egy-egy folklórjelenség, népművészeti tárgy alkotó jellegű, a mai igényeknek megfelelő átdolgozására; • más önálló szellemi vagy tárgyi alkotás létrehozása, amelynek formatisztasága, művészi értéke éppen olyan tökéletes, mint egy népdalé.

repét stb. Hogyan nevelődik - nevelődött bele a gyermek a csecsemőkortól az őt körülvevő világba, hogyan segítették egészséges testi - lelki - szociális fejlődését a szokások, az íratlan törvények, a magatartásmodellek, a népművészet: a folklór sokszínű tárháza, a tárgyak művészete, amelyek ízlését fejlesztették, esztétikai érzékenységét növelték? Hogyan a játékok, amelyeket önmaga készített, a játékok, amelyeket társaival közösen játszott? A dunántúli régiókból vett példák sokaságával érvel: mi mindent tudott adni a paraszti társadalom az utódainak, s amiből mára sok a veszteségünk, mert értékítéletünk időről időre tévesnek bizonyult. Andrásfalvy Bertalan szenvedélyes hittel hiszi, hogy ebben a technicizálódott - elidegenedett, érzéketlen világban a társadalom minden rétegének, minden embernek szüksége van arra, hogy hagyományaink népi - nemzeti tárházából merítsen! Nemcsak társadalmi beágyazódásunk érdekében, de magyarságunk megmaradásának érdekében is a globalizálódó világban, Európában. Mondandója összecseng Bartók és Kodály hitvallásával. A meghívott vendégek közül elsőként Göncz László, az alsólendvai Magyar Nemzeti Művelődési Intézet igazgatója szólalt meg. A hagyományápolás letéteményesei a művelődési egyesületek címmel tartott előadást. Tudatosan a NyugatDunántúlról, s nemcsak Muravidékről beszélt. A magas népi kultúrát – amely magában foglalja az Őrség, Göcsej és Hetés kultúráját is –, a már Trianon előtt kialakult erőteljes „hungarusz” tudat tartotta ébren. 1975-ben, Muravidéken létrejött az első magyar érdekvédelmi szervezet, amelynek elsődleges célja a magyar népművészeti hagyományok megőrzése volt. Akkor alakult meg az alsólendvai magyar intézet is. Ma már több tucat magyar egyesület működik. A hagyományőrző csoportok közül a legjelentősebbek a népdalkörök, amelyeknek a munkáját nagyban segítették Horváth Károly és Vajda József gyűjtései. A kiveszőben lévő textilkultúra gyűjtésében, továbbéltetésében nagy szerepe volt dr. Kerecsényi Editnek, a nagykanizsai múzeum igazgatójának. Napjainkban szaporodik a hímzőszakkörök száma. Több tájházat hoztak létre. A legjelentősebbek a kapornoki és a dobronaki. A fazekasság most kezd éledezni. Népszokásaikat filmeken, népdalaikat CD-n rögzítették. Két évtized alatt 200 magyar könyvet jelentettek meg, amelyek egyharmada hagyományaikkal foglalkozik. Göncz László fontosnak tartaná a hagyományőrzés szempontjából, ha a hasonló határon túli szervezetekkel intenzívebb lenne a kapcsolatuk. Raj Rozália, a szabadkai Vajdasági Magyar Folklórközpont vezetője A magyar néphagyomány továbbéltetésének lehetőségéről tartott előadást. Mondandójának magvát a témával kapcsolatban megjelent újságcikkek, rendezvények, pályázati felhívások inspirálták. Féltő szeretettel, elhivatottsággal bírálja azokat a szerteágazó jelenségeket, csoportokat, köröket, amelyek népi kultúrájuk

Erre, a Kodály Zoltán tanításával kiegészült bartóki modellre épül fel az európai közművelődésben páratlan hazai irányzat, a Gyöngyösbokréta-mozgalom, az 1970-es évektől pedig a táncházmozgalom, a „Röpülj páva” körök, a hagyományőrző falusi együttesek, a kézműves körök, a népi tárgyalkotók, a táborok tevékenysége. Kodály és munkatársai voltak azok, akiknek a figyelme a szlovák, a román, a szláv, a bolgár és a cigány néptánc és népzene felé fordult, s vizsgálták az európai kultúrákkal való érintkezés határait, feltárták az egyházi népének - imádság gazdag, eladdig ismeretlen világát. A két nagy géniusz útmutatásai napi figyelmünkre méltóak: helyes gondolkodásra, cselekvésre terelhetnek minden alkotót és közösséget, sőt az egész magyar nemzetet is. A konferencia címadó előadását Andrásfalvy Bertalan professzor (Hosszúhetény) tartotta. Expozéjában elsőként ő is Kodályt idézi, s hivatkozik Kodály és Lajtha László széki muzsikával kapcsolatos felfedezésére, amelynek következtében az anyag a Magyar Rádió gramofonlemezeire került, s ennek révén indulhatott el egy későbbi sorozat is. Andrásfalvy a kultúra széles rétegeiben rejlő összefüggéseket vázolta föl hallgatóinak, hivatkozva az antropológia megállapításaira is. Az emberi szükségletek kielégítését történetileg kialakult eszközök és módszerek összessége szolgálja, ezért a népművészetet is komplexen kell vizsgálni: az embert, a társadalmat, a természeti környezetet, a gazdasági hátteret, a vallás sze1

Szerk. és a bevezetőt írta: Halász Péter.

81

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A fafaragásnak is szigorú szabályai vannak, amiket tiszteletbe kell tartani, hiszen róluk nemcsak tájjelleg olvasható le, de az elhunytról sok mindent megtudhat az idegen is. Pl.: nemét, életkorát, társadalmi hovatartozását, jelképei üzennek. A szövetség életéről elmondja, hogy ma már mindenütt jelen vannak. Kiállításokon, alkotótáborokban, amik céljaik eléréséhez szükségesek! Sok éves munka hozhat kellő sikert. A régi magyar „népfőiskolai” modellt nagyra értékeli. Megélhetési esélyeket nem igen lát, azaz kevés alkotónak sikerül! Támogatás alig, vagy egyáltalán nincs alkotóműhelyüknek, táboruknak! Március végétől október végéig folyik műhelymunka, ahol havonta 550-600 fiatal fordul meg. S ez a legnagyobb öröm, siker! Bútorfestés, fazekasság, szövés stb. szerepel a hagyomány gyűjtésében, továbbadásában. A szakirodalom tanulmányozására nagy gondot fordítanak! 30 éves munkájuk-tevékenységük jól ismert, nemcsak a magyar nyelvterületen, de külföldön is. Vándorgyűléseken, konferenciákon beszélik meg távlati terveiket. Bíznak abban, hogy uniós támogatást kaphatnak. Szatmári Ferenc a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke Csíkszeredából. Mondandóját rendszerbe foglalva adja elő. Valószínű, előre leírt szöveg, ellentétben a Hauszmannékétól.

továbbélésének lehetőségét nem megfelelően értékelik, rosszul kommunikálják, tévesen képviselik. Előadásából kitűnik, hogy véleménye a Vajdasági Magyar Folklórközpont munkájára is vonatkozik. Ám mindaz, amit mond, a népi kultúra iránti tiszteletet, az annak fontosságába vetett hitet tükrözi! A téves jelenségek számtalan példáját említi, amelyeket ezért nem is tart követésre alkalmasnak. A múltbeli paraszti társadalom meghatározó elemei mára a kisebbségi magyar népi kultúra jelenségeivé váltak. Hogy miket tart hibának? Például: miért hímeznek az óvodás gyerekek tojást, mikor az a felnőttek feladata volt? Az anyák ajándékozták húsvétkor gyermekeiknek. Ugyanígy helyteleníti az óvodások farsangi játékait, jelmezeit s az azokkal való versenyeztetést, miközben azok az eladó sorba került lányok szokásai közé tartoztak. Vagy: miért tartanak néptáncmulatságokat advent és nagyböjt idején? Vagy: miért csapkodják a „kisöregek” a lábukat a táncszínpadon játék helyett?! Miért viselnek a hagyományőrző együttesek nagymamái a színpadon díszes öltözetet, amelyek nem illetik meg őket? A választ az érintettek adják: most „színpadon vannak”. Az előadó még számos példát sorolt föl. Ezek után a tárgyalkotó népművészeti mozgalomról, annak eredményeiről, pozitív hozzáállásukról szólt. (Bár - főleg az óvodáskorúaknál - itt is talál negatív jelenségeket.) A legszínvonalasabbaknak a hímző-textil műfajban elért eredményeiket tartja. Itt is, mint minden ágazatban, a gyűjtést, a szakirodalomban való jártasságot, s kellő alázatot tartja fontosnak a továbbélés céljainak eléréséhez. Számtalan hímzőtanfolyamot, konferenciát szerveztek, a magyarországi kapcsolatok következtében jelentős számú, jól működő falusi - városi hímzőcsoport alakult. Munkáik színvonalát bizonyítja a 2005-ben megrendezett Országos Népművészeti Kiállítás Gránátalma elnevezésű fődíja. Az a tény, hogy az újvidéki Guzsalyas leánykórus elnyerte A Népművészet Ifjú Mestere címet, azt a helyes utat jelzi, amelyen a többi csoportnak, foglalkozásnak is haladnia kellene. Rendszeresen végeznek gyűjtéseket, szerveznek alkotótáborokat, konferenciákat. Folyamatos kapcsolatuk van az anyaországi népművészeti egyesületekkel, azok akcióiban részt vesznek. Doroszlói tájházukban gyermek alkotótáborokat rendeznek. Kiemelkedő, példa értékű eredményeik vannak. (Raj Rozália talán túl szigorú önmagukhoz, s egy kicsit maximalista!) Haszmann Pál és Haszmann József a Romániai Magyar Népművészek Egyesületének tiszteletbeli elnökei Alsócsernátonból. Országos szervezetnek nevezik magukat, beleértve az egész romániai magyar népművészetet, annak szervezését, támogatását. „Mi az az értékrend, amit hagyományként tovább kell vinni?” – teszi fel első kérdését. Azt kell megmutassa, hogy milyen ősi gyökerekből táplálkozik az a mintaanyag, amit ráfarag, ráhímez a kapu felületére. „Milyen üzenetet hordoz, kinek üzen?” Az emléktárgyak, szerelmi ajándékok, mint pl.: sulykoló vagy guzsalyrúd, vászonmerevítő üzenetei lehetnek termékenység, vagy fallikus szimbólum: a sulykoló nyele! Kiemelt hangsúlyt kapnak a szimbólumok, legtöbbet a székelykapuról beszél, mint a Székelyföld jelképéről, aminek látványa a kapu szerkezete, a rajta lévő díszítmények, faragások olyan örökségek, amiknek nemcsak szimbolikájuk őrzendő meg tájanként, de mindaz az üzenet, amit a világ felé közvetítenek.

A tárgyi népművészet az erdélyi magyar közművelődésben Erdély nemzettudatát, kulturális, szellemi hazának az összmagyarságot tartja! Nyelvek, kultúrák találkozásának és egymásra hatásának helyéül határozza meg Erdélyt, majd rátér Erdély és Moldva kultúrájának, történelmi értékeinek felsorolásához. Mátyás király és az erdélyi fejedelmek teremtette kollégiumok, udvarházak, pl.: Lorántffy Zsuzsanna folytatta tevékenységekre, ami a nyugati kultúra legkeletibb határa. Az erdélyi népművészetet a nemzeti kultúra legfontosabb összetevőjének tartja, ami sajnálatosan jelentőségéhez képest mostoha sorsra ítéltetett! Hangsúlyozza itt is, hogy minden magyar népi alkotás közös kincsünk is. A szövetség szellemi elődjeként említi Gyarmathy Zsigánét, majd Bandi Dezső Marosvásárhely – festőművész – munkásságát méltatja, aki 1963-tól 170 alkotási kört irányított, több mint ezer taggal. Varga Károly pedig 1968-ban Csíkszeredában művészeti népiskolát alakított, ahol ma félezernyi népi faragó tanult! Dr. Kós Károly érdemérmet osztanak. A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség 1995-ben alakult 89 taggal Alsócsernátonban. Magába foglalja a székelyudvarhelyi, csíkszeredai, kalotaszegi, alsócsernátoni egyletet. Népművészet és közművelődés Kiállítások szervezése, ami közül a legjelentősebb Csíkszeredában a Székely Múzeum. Saját díjazási rendszer 109 alkotó zsűriztetett tárgyaiból 20 alkotó „Alkotó Mester” címet kapott. Idős adatközlők „Erdélyi Népművészet Mestere” címet. Közművelődés címszó alatt említi az „Erdélyi Magyar Népművészeti Tanácsot, aminek tiszteletbeli elnöke Kallós Zoltán. Érdekvédelem. Székelyföld kitörési pontjának a kultúrát tekinti. Sajnos csak 5% a főfoglalkozású népművész, aki a szervezeti élet része. Működés és támogatás. Bázishiányban szenvednek, alkotóházaik nincsenek, sem táborhelyük. Jó jel, hogy pályázni lehet

82

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN A konferencia külföldi-határon túli magyar egyesületek, szövetségek vezetői őszintén tárták fel eredményüket, nehézségüket, mondták el vágyaikat, távlati elképzeléseiket. Vallomásaikból kitűnik, hogy mennyire fontos az egymás közötti párbeszéd, amire egy-egy konferencia is lehetőségeket ad! Ahány küldött, annyi elképzelés! Vannak, akik a népi kultúra egyes jelenségeire kiemelt figyelmet fordítanak, pl.: a jelképekre, szimbolikára. Mások maximalisták önmagukkal szemben is, így irreálissá válhatnak törekvéseik! Mindnyájan megszállottan teszik a dolgukat erőn felül, támogatás nélkül elhagyatottságban is. Hisznek a népi-nemzeti kultúra megtartó erejében – művészi értékében, ami identitástudatukat is táplálja! Az olvasóját e kis kötetnek elgondolkodtatja, vajon nekünk van ilyen hitünk, elkötelezettségünk? Hiányzik a kötetből, s talán a konferenciáról is a vélemények ütköztetése. A vita, ami termékenyítően hathatott volna! Hiányoztak a magyar képzőművészeti civil szervezetek jelenlétei, kiknek segítségével - hozzászólásaival intenzívebb kapcsolatokra is lehetőséget adott volna ez a fontos együttlét. Szükség van további rendszeres eszmecserére, hogy többet, intenzívebben tudjunk segíteni, s magunk pedig az ők áldozatos munkájából erőt meríteni! Borbély Jolán

helyi és megyei tanácsoknál rendezvényeikre. Szerteágazó, de folyamatos munka folyik. Vágyak, célok, remények: Csiksomlyói búcsú utáni napon akarják megszervezni az „Erdélyi Magyar Népművészet Ünnepét” minden műfaj jelenlétével. A magyarországi kulturális intézmények, s a Népművészeti Egyesületek Szövetségével még szorosabb kapcsolatra, együttműködésre. Huszár László A Csemadok Közművelődési Intézet igazgatója, Dunaszerdahely. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok – 1949-ben alakult, s a 60-as évek elejére behálózta az ország magyarlakta területeit. Elsősorban rendezvényekre koncentráltak. Az állami támogatásban részesülő Szövetség szerkezeti felépítését taglalja. Változás 1989, amikor sorra alakultak a magyar civil szervezetek. De 1994-ben a meciari korban az állami támogatás megszűnt, s 1995-ben a területi választmányok területi jogot kaptak, önállósodtak! Újabb változás 1998, amikor rendezvénycentrikus pályázatok támogatást kaptak, főleg az országos fesztiválok! 1999 óta bábos és drámapedagógus képzés indult. A népzenei mozgalom 1968 „Tavaszi szél” népzenei verseny, s 1986-ig a nyári néprajzi szeminárium, gyűjtőtábor. 1988-ban népzenei adattárat Ág Tibor készítette. 1993 népzenei Munkaközösség, 2001 Nemzetközi Népzenei Konferencia az MTA Zenetudományi Intézet együttműködésével. 2002 új ingatlan Dunaszerdahelyen létrejött. A Csemadok Művelődési Intézet, aminek szerkezeti felépítését közli. Így újra lehetőség van visszatérni a régi jól működő szervezeti-szakmai munkához. Szabó Tibor az Eszenyi Ritmus Néptánc Együttes vezetője a Micpan Hagyományőrző Együttes elnöke, Ungvár. Ő maga agrármérnök, aki 17 évvel ezelőtt táncegyüttest alakított a magyar kultúra ápolásáért. Önmaguktól gyűjteni kezdtek. 1997-ben „Kiváló Népi Együttes” címet kaptak. Ezek után kereste meg őket az „Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség” vezetősége. Szakembert keveset talált. Sajnálja, hogy Pál Lajos Tiszapéterfalváról hazánkba költözött. A kiváló szakember szívesen segített a nagypaládi Kosztja? Margittal együtt. Közben a Művészeti Szakbizottság vezetője lett a Szövetségnek. Fájlalja, hogy sok fiatal-tehetséges táncos zenész Magyarországra költözik. Anyagi hátterük nincs, bár kapott egy termet, pénzt nem. Ugyanúgy, munka a többi népi együttes. A közművelődés állami intézményként működik. A magyar kisebbségnek nincs önálló kulturális szervezete, se intézménye. Alapjuk az Ungvári Közművelődési Szakközépiskola, ahol magyar nyelven is tanulnak a diákok. 8 osztály után felvételizhetnek néptánc, népzene, ének vagy rendezői szakra. Pénz híján ezeket sem tudják otthon tartani!! A beregszászi, nagyszőlősi és ungvári járásban él a legtöbb magyar. Ezekben 3 táncegyüttes van. elvárnák, hogy ők is kapjanak az anyaországtól CD- és könyvtámogatást!! Sok helyen ukrán vagy orosz zenetanárok tanítják a magyar népzenét, akik a magyar zenekari felállást, hangszereket sem ismerik. Viseletkultúra is csak Nagydobronyban maradt fenn! 1989 óta 11 Magyar Folklórfesztivált rendeztek, de többre már nem vállalkoznak. Szükség lenne szakemberek segítségére, élő népzene híján táncházakat sem tudnak tartani. Pedig óvodáskortól szeretnék a gyerekeket népijátékra-táncra tanítani.

83

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN

RENDSZERVÁLTÓ SORSOK – PÁLYÁZAT Sorsfordító napok – Prágában Hétfő reggeli érkezésemkor még a megelőző pénteki, brutálisan szétvert tüntetés sebeit gyógyítgatják. Az utcák és a házak sarkánál meg a téren, itt is, ott is gyertyák lobognak, virágok és feliratok jelzik a megbántottak fájdalmát, emlékeztetnek a kétszáz sebesültre és a letartóztatottakra. Két égő gyertya között egy kézzel írott plakát az utcai bódé oldalán: „Cseh anyák! Ne engedjük véresre verni gyermekeinket, ne hagyjuk magunkat!” A templom mellett lobogó gyertyák között, kis csehszlovák papírzászlóra tűzve Husz János üzenete: „Naroda ceskú, vrat' se ke Kristu!” vagyis „Cseh nemzet, térj vissza Krisztushoz!” Az utca népe fáradt, megtört, megalázott emberek benyomását kelti. Délután a Magyar Kultúra Házában Ágh Attila tart előadást a magyar demokratikus átalakulásról, ahol a prágai illetőségű kiváló hungarológussal, Rákos Péterrel is találkozom. Tőle hallom, hogy 17-én, pénteken, a cseh felsőoktatás korabeli felszámolásának és a nácik által meggyilkolt Jan Oplatka halálának 40. évfordulóján, emlékező felvonulást rendeztek a prágai diákok, amelyet a rendőrség agresszívan szétvert. A kétszáz sebesült és a másfél száz letartóztatott miatt széles körű fölháborodás támadt, rendkívüli állapot keletkezett a fővárosban, s a berlini fal minapi lebontása után itt is radikálisabb fordulat várható, mint Magyarországon. Magamban egy kicsit dohogok, s átfut rajtam 1967-68. emléke, amikor az emberarcú szocializmus igézetében, diáktársaimmal együtt lelkes hívei lettünk a prágai tavasznak, majd a Bölcsészkaron megvívtuk a magunk harcait is. Aztán eszembe jut, amikor félelmeimmel vívódva – 1979 októberének végén – mégis aláírtam a prágai chartások (Petr Uhl, Vaclav Havel, Vaclav Benda, Jiri Dienstbier, Ota Bednarova) bebörtönzése elleni tiltakozó listát. Nevemet a többi 252 aláíróéval együtt beolvasta a Szabad Európa Rádió és az 1979. november 4-ei számában közölte a párizsi Irodalmi Újság, s nem maradt el a számonkérés sem. A mellettem kiálló munkahelyem (Tudományszervezési Intézet) vezetőinek köszönhető, hogy az akkori cseh szolidaritásomat viszonylag enyhe büntetéssel megúsztam. Jó volt Prágában felidézni Kiss Gy. Csaba barátom csehekről tartott élménybeszámolóit és a nemzedékemnek feledhetetlen élményt adó cseh új hullám filmjeit, vagy Milan Kundera, Bohumil Hrabal és Paral kitűnő regényeit, érzékelni Kafka sajátos világát is. A Vencel tér felé ballagva látom az utcán, hogy a szétvert ifjúság nem hagyja magát: sztrájkot hirdet, újabb tüntetésre készül. Az egyetemisták deklarációját sok helyre kitűzték, s mindenfelé olvasgatják. A színházak oldalánál szintén gyertyák, virágok, s fölöttük a felirat: „Veletek vagyunk, mi is sztrájkolunk!” Ez bombaként hat. A színházak és a színészek megsokszorozzák az ifjúság erejét, növelik a hitét. Óráról órára szaporodnak a kiragasztott szövegek, felhívások, deklarációk, s egyre nagyobb csoportokban olvassák őket, sokszor hangosan. Délután négy óra tájt csöndes morajlás közepette vonul be a térre az egyetemi ifjúság elszánt csapata, akiket élő pajzsként, védőn közrefog az egyre növekvő tömeg. Szent Vencel lovas szobránál beszédek hangzanak el, de néhány tíz méterrel arrébb már semmit sem hallani belőlük. Csak látni, hogy a semmitmondó önjelölteket

Előszó A rendszerváltás idején, pontosabban 1987-től, a Művelődési Minisztérium felsőoktatási és kutatási főosztályán, a tervezett felsőoktatási reform előkészítésére „berendelt” munkatársként dolgoztam. Egy év múlva a minisztérium állományába kerültem. E poszton olykor a kutató - fejlesztő munkámhoz nélkülözhetetlen tanulmányutakra is elküldtek, amelyhez hozzájárult, hogy nyelvvizsgámat elősegítendő, 1989 nyarán egyhónapos intenzív angol nyelvtanfolyamon vehettem részt Londonban, a híres Bell Nyelviskola Regent's Collegiumában. A megfelelő szintű tárgyalóképességgel már magabiztosabban vállalkoztam tanulmányutakra, így pályáztam például Prágába, a Károly Egyetemre, ahol – 1989. november 20-24. között – a több karból álló tudományegyetem autonómiáját, kutatásait és működtetését kívántam tanulmányozni. A való élet azonban – hála Istennek – átrendezte tervezett programomat, s fokozódó lelkesedéssel úgy vettem részt öt napon át az éppen akkor zajló bársonyos forradalomban, hogy formálisan még a vállalt feladatot is teljesítettem, amit korabeli úti jelentésem tanúsít. Hazatérésem után azonnal megírtam az életem egyik ajándékaként átélt boldogító élményemet a november végi „prágai tavaszról”. A kézirat azonban – valamilyen okból – a fiókomban maradt. Néhány héttel később, a romániai változásokról szóló „Európa csendes...” c. írásomban utaltam az egyhetes Vencel téri tüntetés felemelő pillanataira, „tudósításomat” azonban nem közöltem. Most, a lakiteleki pályázatra készülve, előkerült egykori dokumentumaim közül, talán azért, hogy közkinccsé tegyem, pályázzak vele. Így cselekszem, hiszen Prága ugyanúgy rendszerváltásunk helyszínei közé tartozott, mint Temesvár, Pozsony vagy éppen Berlin, ahol akkoriban bontották le „a” falat. Nem véletlen, hogy 1989. december 16-án az MDF elnöksége nagygyűlést tartott az NDK-s ÚJ FÓRUM, a csehszlovák Civil Fórum és a CHARTA 77, valamint a lengyel Szolidaritás képviselőinek részvételével, Lezsák Sándor vezetésével. Íme a korabeli tudósítás, amelyet most legépeltem, s pályázom vele a RENDSZERVÁLTÓ SORSOK pályázatra. Budapest, 2007. február 14. Sorsfordító napok Prágában 1989. november 20-tól 24-ig, hétfő reggeltől péntek estig, a cseh főváros népével együtt élhettem át az őszi kitavaszodást. Prágában, a Vencel téren. Minden délután 3-4 órától éjjel 1012-ig ott lüktettem, tolongtam, gyönyörködtem a fenséges tüntetésben, az ujjongó, háborgó, ám békés tömegben, amely a maga gyártotta friss jelszavak és a gyakorta énekelt csehszlovák himnusz mámorító hangulatában pillanatok alatt forrt közösséggé. Egyhetes tanulmányútra érkeztem ide, de hivatalos programomon (egyetemi autonómia!) átlépett az idő; a Károly Egyetemen kijelölt konzultánsaim, az egyetemi vezetők és oktatók zöme is rövidre fogta megbeszélésünket. Így történt, hogy a való életben, közvetlenül tanulmányozhattam és tapasztalhattam az autonómia térhódítását.

84

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Szinte e végszóra, a diákok fölrivallnak mellettünk. Befejezték követeléseik megfogalmazását. Én is búcsúzom. Kifelé jövet a tolmács figyelmeztet. Legyek óvatos, délután fegyveres összetartás lesz. Három óra táján látom az Óváros tér sarkán a teherautókra kapaszkodó népi milicistákat, akiket szorgos fotósok vettek körbe, de hamarosan ott menetelek a diákok között a Vencel tér felé. Közben látom TOMASEK bíboros levelét, a tucatnyi kitűzött plakát fölött, most mindenki ezt olvassa. Kitartásra, de békességre buzdítja cseh testvéreit. Immár mindenki kokárdát visel e fantasztikus tüntetésen, ahol jóval többen vagyunk, mint előző nap. Szenvedélyes jelszavakat skandálunk, olykor tréfás mondókákkal csiklandozzák a tömeget. Most már hangosbeszélő szól, s a bemondó egyre sorolja a hitelüket vesztett, nemzetáruló vezetők nevét. A tömeg pedig azt harsogja: DEMISI!, azaz le velük! Aztán előkerülnek a kulcsok, a csengők – az utolsó csöngetéshez. Csengőhangos a tér. Nem értem, de érzem a szavak súlyát, az igazság felemelő erejét, a drámai események közösségformáló hatását. Havas eső kezd hullani, mire az emberek összébb bújnak. A Nemzeti Múzeum lépcsőjéről eggyé forrt, hatalmas élő testnek látom a százezres hullámzó tömeget. Hiszem, hogy ezt a népet nem lehet szétverni, s a megindult demokratizálódás folyamatát a mégoly hatalmas készültség sem tudja feltartóztatni. Hável az erkélyről beszél, s mi ünnepeljük őt és magunkat is. Hável! Hável! Szólítják vezetőjüket, aki a leghívebben képes megszólaltatni a bennük feszülő közös akaratot. Boldogan énekeljük a Himnuszt ismét. Az arcok megnyugodnak, a ráncok kisimulnak, a félelem múlóban. Nyolc óra felé már olyan a tér, mint a Hyde Park volt nyáron Londonban. Beszélgető, vitatkozó csoportok egymást érő láncolatában, hallgatózva sétálok végig e hatalmas fórumon. Egy-két szóból s a gesztusokból érteni vélem, hogy itt a gazdaság bajairól, amott a szovjetekkel, emitt az Európával való kapcsolatokról, másutt a nemzeti értékek, illetve a környezet védeleméről folyik a disputa, de az elvadult hatalom mielőbbi eltávolítását mindenhol közügyként kezelik. Hazafelé menet, este 10 körül a gyertyákkal övezett Huszszobor mögött hatalmas csoportra figyelek föl. Hangos szó onnan nem hallik, csak időnként recseg fel az utasítgató hang egy CB rádióból, amelyet a csoport közepén álló három, fehér sapkás rendőr egyike tart a kezében. Találkozom egy diákkal, aki listát mutat a tüntetőkhöz csatlakozott 84 üzem, vállalat, intézmény nevével, köztük a kladnóiakéval is, akikre tegnap még a pártvezér hivatkozott. Szállásomon szinte szégyenkezve hallgatom a Kossuth rádión az új magyar demokrácia színjátszó bajnokait, akik a tét nélküli négy igenes népszavazást propagálják. Itt nagyon bánt e megtévesztő politikai akció, a közbizalmat mételyezők hazug akarnoksága. Mennyi indulat, álság, leplezetlen és kóros hatalomvágy emészti ezt a társaságot! Zaklatottan alszom el, s hajnalban a bekapcsolva maradt Magyar Rádió hangjára ébredek. Nem vidít fel. Annál nagyobb a meglepetésem odakinn az utcán. Csütörtökön érezni lehet a fordulatot, a megalázottak szomorúsága múlóban - remény virul az emberek arcán. Az egyetem kapujában diákőrség. A minisztérium hivatalnokának és a vendéglátó professzornak ők adnak engedélyt, hogy megbeszélést tartsanak velem az épületben. Nehéz időket élünk – kezdi a professzor, amikor telefonhoz hívják. Egy küldöttség jön, aztán újabb telefon. Alig tud né-

lehurrogják. A csehszlovák Himnusz zengi át a teret, amelyet újra meg újra lelkesen elénekelünk. Olykor egy-egy jelszót skandál együtt a nép, vagy az autók tülkölésével elegyített éljenzés harsan át a téren. A szobor mögötti út két oldalán ugyanis tizenéves fiatalok buzdítják az áthaladó autósokat: dudálással jelezzétek, hogy velünk vagytok! A forgalomirányító rendőrök igyekeznek fegyelmezni az ifjúságot és a gépkocsivezetőket, akik közül talán minden századik meri vállalni az együttérző dudálást. Pedig nem csekély érte a jutalom: hazafiúi éljenzés és taps. A tüntetők nem lankadnak, de a szobor körül cserélődik a nép, majd egyre több rendőrt és katonát látni, s egyre ritkulnak a beszélgető csoportok is. Este a televízióban korszerű, tömegoszlató harci eszközöket és fegyvereket mutatnak be, s Jakes pártfőtitkár (akit „Jakesek-Botosek”-nek skandál a tömeg), fenyegeti a renitens diákokat és a huligán elemeket... Kedden immár kétszer annyian tüntetünk és ünnepelünk a téren, mint előző nap. Együtt kiáltjuk HÁVEL és DUBCEK nevét, s harsogjuk a SZVOBODA (szabadságot) és a DEMISI (lemondani) szavakat. Az ellenzéki erők összefogására Civil Fórumot hoznak létre. Több a gyertya meg a felirat, s láthatólag egyre elszántabb a tér, az utca népe. Meglepő számomra a nők aktivitása és odaadása, ők gyújtogatják a gyertyákat, patronálják az időseket, a gyerekeket, szinte megszépülnek a szeretet apró megnyilvánulásaiban. Egy hajdan népszerű színésznő, aki 1968 óta nem lépett föl nyilvánosan, most kiáll az erkélyre és énekel. A közönség óriási ovációval, lelkesen fogadja a nemes gesztust. Szvobodnoje Szlóvo, Szvobodnoje Szlóvo, kél lábra az új jelszó, amely a néphez elsőként csatlakozó újság neve. Őket ünnepeljük, székházuk ott van a téren, a szerkesztőség az erkélyről integet felénk. Éjjel ott tolongunk a kapujuknál, hogy hozzájussunk az „igazság hangjához”, amely egyébként megvásárolhatatlan, mert oly gyorsan elkapkodják. Szerdán már csak a diákőrség engedélyével léphetek be az egyetem kapuján. Partnereim zavartan kerülnek, de az ifjabb oktatók közül ketten, a hivatalos tolmácsot mellőzve, angolul beszélgetnek velem. Kicsit döcögve ugyan, de értjük egymást. Miközben az egyetemi autonómia megteremtésének és európai felzárkózásunknak peremfeltételeiről disputálunk, mellettünk szorgos diákok számítógépen szerkesztik és nyomtatják ki pontokba szedett követeléseiket. Mi pedig megegyezünk abban, hogy legalább két évtizeddel elmaradtunk Európa nyugati felétől, és ha nem cselekszünk, lemaradásunk fokozódik. Talán ez a mostani megmozdulás segít – mondom biztatóan. Ők bólogatnak. Aztán az egyikük félrehív. – Nagyszerű, ami most Magyarországon történik, türelmetlenül várjuk, hogy hozzánk is eljusson. De nagy aggodalommal tölt el bennünket, hogy ti az egész Szlovákiát vissza akarjátok venni. – Kitől hallotta? – kérdem. – Hát elég magas helyről, hivatalos személytől, de bizalmasan – válaszolja. – Az „oszd meg és uralkodj” elve régi és jól bevált fegyver a hatalmasok kezében, s mindaddig az is marad, amíg a bizalmatlanság, a gyanakvás, a hazudozás uralja kapcsolatainkat. Hidd el, hogy mi ugyanúgy szabadságunkat és európaiságunkat akarjuk visszaszerezni, mint ti, s ha a demokratikus társadalomért vívott csatánkat megnyerjük, talán lényegtelenné válnak a ma oly fontosnak vélt és nagy szigorral őrzött határok is. Akkor senki sem tagadhatja meg tőlem, hogy a magaménak érezhessem Párizst, Londont, Prágát vagy éppen Tátralomnicot, ahogy tőled sem, hogy Rómát, az Adriát, Kolozsvárt vagy a Balatont a magadénak is tudd.

85

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN s amikor egy új százkoronással fizet, a pincér gyanakodva forgatja, vizsgálgatja. Kérdezzük tőle, csak nem hibás vagy hamis a bankjegy. Á nem, csak erre a Klement Gottwald-képre mindenfélét rá szoktak írni meg rajzolni, s akkor azt tőlünk nem veszi be a bank – mondja. A cseh humor ezernyi apró megnyilvánulását látom a rajzos plakátokon is. A tüntetésekről készült utcai fotókiállítások színesítik az eseményt, amelyről este már a prágai tévé is hírt ad. Újabb napilapok, újságok után kapkodunk, amelyekben szabadon, hitelesen írnak. Közlik, hogy immár 250-re nőtt a tüntetéshez csatlakozó üzemek, vállalatok, intézmények száma. A vidék nehezen mozdul. Pozsonyból küldöttség érkezik, s az immár körbedekorált, gyertyákkal és zászlókkal ékesített Szent Vencel lovas szobor talapzatáról felolvassák a szlovák Nyilvánosság az Erőszak Ellen Mozgalom csatlakozó nyilatkozatát. Megtapsolják, éljenzik őket. Pénteken meglátogatom a Hradzsint, ahol, úgy tűnik, minden csöndes és változatlan. A Szent Vitus székesegyház lenyűgöző, az aranyművesek utcája szívmelengető. Mindössze néhány külföldi turistacsoport kószál errefelé. Hideg van. Az állami hivatalok körül fegyveres őrök állnak, csukott ablakok merednek rám. Délután ismét a Vencel tér hív magához, ahol még nagyobb a tömeg, mint addig volt. Aztán látom, hogy milyen nagy ujjongással fogadja a nép a Hável oldalán belépő Dubceket. Hallom beszédét, érzékelem töretlen népszerűségét, de már csak félig vagyok jelen. Rohannom kell a repülőtérre. Prága – Budapest, 1989. november 20-26. Bakos István

hány mondatot váltani velünk, pedig igyekezne. Egy óra múlva, kölcsönös mentegetőzések közepette, felállok és elbúcsúzom tőle. Kihasználva az alkalmat, sétát teszek az Óvárosban, szívom magamba ódon szépségét. Európa talán legrégibb zsinagógájához és a híres zsidó temetőhöz érve, itt is látom a feliratot: STÁVKA. Ők is csatlakoztak a sztrájkhoz. Még az a szerencsém, hogy a kerítésen át is láthatom és megcsodálhatom az ódon sírkövek sorjázó együttesét. Egy imára betérek a Boldogasszony templomba, gyönyörködöm a régi mesterek műveiben, s egy kicsit megpihenek. Délután az utcán vonuló diákokkal tartok ismét a Vencel térre. Táblák, jelszavak, feliratok… Felszólítás: „Óvakodjatok a provokációktól és a provokátoroktól!” Karszalagos diákőrök vigyázzák a rendet, vöröskeresztes orvostanhallgatók állnak készenlétben, ha valami baj történne. Hatalmas a tömeg, nagy a torlódás, de semmi rendbontás, semmi kegyetlen indulat. Helyben születő jelszavak és rigmusok melengetik a skandáló tömeget. Meg a csöngetés, amellyel az elnyomó kommunista hatalom bűnös képviselőit, kiszolgálóit búcsúztatják. Föl-föltör a cseh humor is. Aztán Hável beszél, majd őt követi egy reformközgazda. CHARTA! CHARTA! - ujjongva ünneplik a nemzeti ellenállás jelképévé nőtt szervezetet és képviselőit… Az emberek láthatólag öntudatosabbak, méltóságteljesebbek lettek, a hatalom képviselői kapkodóbbakká, zavarodottabbakká váltak az elmúlt napokban. Nyilatkozik az egyik KB tag, egy rektor, hogy a sztrájkbizottság tagjait tevékenységükért semmiféle hátrány nem érheti, bántódásuk nem eshet. Rákos Péterrel egy vendéglőben értékeljük az eseményeket,

86

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN DEÁK PÉTER

FANTÁZIAVILÁGOK – FANTÁZIALÉNYEK Állatfajták, mágikus kreatúrák, tündérek, élőholtak ruszokra. Robert E. Howard hyboriájának, ahol Conan legendás kalandjai zajlottak, a „természetfeletti” lények mint olyanok, általánosságban nem abból a világból valóak. Az alvilágból, az óceán mélyéről, a csillagok közül vagy más dimenziókból jöhettek. Ám nincsenek olyan nagy számban, hogy minden napra jusson belőlük egy. Jelenlétük félelmet és bizonytalanságot kelt az egyszerű szívben és az elmében, már csupán abból a szempontból is, hogy tudják: az a lény nem abból a világról származik. Olyan világokban, ahol a heroikus beállítottság meglehetősen gyenge, a főszereplőnek annak is tudatában kell lennie, hogy a felbőszült közemberek, parasztok tömege is könnyedén felkoncolhatja, sok esélye nincsen kiverekednie magát onnan. Démonokkal, ördögökkel szemben hát még inkább óvatosnak kell lennie. Még ennél is vadabb elemek az igazi, barbarikusabb környezetű hard fantasyban az ősi kultúrák fennmaradt tagjai. Ők sincsenek sokan, ám van ok tartani tőlük. Régi, sötét isteneket imádhatnak, és nem biztos, hogy külsejükben emberiek. Említésre méltó, hogy ezek a kultúrák valamilyen szinten mind degenerálódnak, egyedeik visszafejlődnek majommá, előemberré a népüket sújtó katasztrófa miatt, vagy isteneik átkozták el őket. A Conan történetekben sok ilyenről esik szó. A civilizálatlanabb környezetű világot magunk mögött hagyva a low fantasyban gyakori lehet egy jól ismert meglátás a fantáziaszüleményekkel kapcsolatban. Feltéve, hogy a világ tervezője úgy dönt: a lények valósak, vagy éppen mint babona működhetnek. Esetükben van egy teljességgel elfogadható világmagyarázat is: „Az embereket és az állatokat Isten teremtette, minden más az ördög gonosz elméjéből született, hogy ellensége legyen Isten teremtményeinek”. Szólhat így példának okáért egy, a viktoriánus korra hasonlító low fantasy történetben egy pap prédikálása. Lehet, hogy mind igaz, amit mond. Ugyanakkor a világ tervezője írhatja a teremtményeit a természet kegyetlenebb oldalának a számlájára is. Így például a farkasember nem az éjjel farkassá változó holttest, hanem egy olyan ember, aki fura betegségben szenved. Az elméje egy idő után megadhatja magát a betegségnek, és ekkor gondolatai helyett az ösztöneit követi. Hajlott háttal vagy éppen négykézláb közlekedik, a beszéd elvesztése miatt csupán morogni képes, és a legkisebb fenyegető jelre is támad, mintha csak egy farkas lenne. A low és a hard berkeiből könnyedén át tudunk jutni a dark fantasyhoz, vagy éppen a horror fantasyhoz, hogyha az tetszik. Az utóbbi, a lények szempontjából furcsa ötvözet, meg kell mondanom. A horror a borzongásra alapoz. Bár részben a lowból ered, nincsen szükség erős racionalitásra. Itt is felvehetjük fegyverként azt, amit Howard Philips Lovercraft is használt a Cthulhu Mítosz megalkotásánál. Vagyis éppen az a lényeg, hogy a szörnyre senki sem talál ésszerű, tudományos magyarázatot. Rémítőségének az az alapja, hogy létezését az emberi elme nem érheti fel ésszel. Ő is származhat más világokból. Felfogása és szokásai emberi szemmel lehetnek betegesen eltérőek az általunk megszokottaktól. A horror mindemellett magához gyűjti a kísértethistóriák és a rémmesék negatív alakjait is: vámpírokat,

Megnéztük a telket. Most ismerkedjünk össze a szomszédokkal! Ha így kezdem ezt a cikket, talán pontosan érzékeltetem, miről is lesz benne szó. Ismételten összekapargattam a tudásom és az emlékeim fontosabb részleteit a témával kapcsolatban, és közben alkalmam volt végigpásztáznom a saját fantáziavilágom lakóit. Az utóbbi időben viszonylag sok újdonsággal találkoztam össze a világokkal kapcsolatban, legyenek azok vadonatújak, vagy csupán általam eddig nem ismertek, és ezzel esélyem volt arra is, hogy összehasonlítsam őket, és következtethessek, vajon mely képekből állíthatták össze azokat. Kivételt képez természetesen az ember, akit jól ismerünk mindannyian. Eléggé ahhoz, hogy bízzunk az ottani emberekben, vagy túl jól ahhoz, hogy inkább más fajba tartozó karakterekhez forduljunk, ki hogyan gondolja. Hogy miféle lények népesítik be a fantáziavilágot, az – véleményem szerint – többnyire a fantasy stílusától függ, amelybe minden beleágyazódik. Bár azt is meg lehet tenni, hogy átírjuk az adott fantázialény hátterét, ha másfajta világkörnyezetbe tesszük. Legjobb példaként a high fantasy sárkányát említhetjük, a mágikus lények vitathatatlan uralkodóját, akinek a mágia átitatja egész lényét. Ám egy low vagy egy hard környezetben, ahol ritkaság a mágiahasználat az emberek között, átalakíthatjuk, mondjuk, az ördögök egy fajtájává. Vagy ha mindenképpen a mágikus lény elméleténél akarunk maradni, akkor meghatározhatjuk úgy, hogy olyan torz lény, amely akkor születik, amikor a varázstudók tiltott mágiát használnak. Mondanom sem kell, hogy a fantázialények, és fajok legnagyobb tárháza a high fantasy világokban „személyesül” meg. A kreatív emberi elme ott teremti a legtöbb újdonságot, ahol a fantázia a leginkább szabadon van eresztve. Tény és való, hogy Michael Ende kétségkívül rengeteg újfajta kreatúrával gazdagította Fantázia birodalmát a Végtelen Történet című kötetében. Talán kissé túl sokkal is, hogy mindről beszélni lehessen. Ám mindenképpen figyelemreméltó volt az, hogy – ha csupán kis részletekben is – ki tudott térni ezeknek a lényeknek a történetére, jellemzésére. Minden alkalommal elcsodálkoztam, amikor világának sokféle lakójáról beszélt. Sőt, nekem is kedvem támadt egy jó pár, az övéihez hasonló lényt kitalálni, holott tudtam, hogy a saját világkörnyezetemben a sok fura teremtmény rövid életű lenne, ugyanis a vad barbárok könyörtelenül levágnak minden olyan lényt, amely az ő nézetük szerint nem tartozik a természetes állatok vagy más vadak csoportjainak valamelyikébe. A high fantasy ötvözi a mitikus lények, illetőleg a kitaláló személyes képzeletének szüleményeit. Nagyon színes a skála, az unikornistól kezdve a manókon át egészen a vámpírokig. High fantasyba akármit, akárhonnan lehet ömleszteni, gyakorlatilag a minél több, annál jobb szempontot hivatott képviselni e téren. A hard és a low fantasy egy kissé különbözik. Volt már szó arról, hogy a hard sokszor folyamodik a különleges lények és események eredetének és lényének ésszerű megmagyarázásához. Ezen a téren ritka a meselény. Ha a bestiákat akarjuk megkeresni, akkor hard esetében leginkább állatok óriásira növelt, agresszívabb másaira bukkanhatunk, vagy különböző dinoszau-

87

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN séggel megáldott népség minden téren. Nagyon erős kötelék fűzi őket a fákhoz, legalábbis azokat, akiket erdőtündének neveznek. Ebben a tekintetben észre lehet venni az északi hitvilágra való utalást, a skandináv mitológiában ugyanis az elfek vagy álfok közül a világosakhoz tartozók a fákban és más növényekben tanyázó szellemek, akik a hold fényében szoktak igéző táncokat járni. Az emberek érthetően vonzódnak az elfekhez, elvégre az ő nézeteik szerint tökéletes lények lehetnek. No de vannak olyanok is, akik szerint igazából nincsen mire annyira felvágniuk, hiszen bárki utánuk csinál bármit, amit ők is tudnak. Bizonyos világokban vannak külön alfajaik is, amelyek élhetnek az óceánokban, lehetnek az elf nép nemesei, vagy éppenséggel a föld alatt lakó fekete hajú vagy éppen bőrű sötét elfek, akik ellenben a többiekkel szemben legtöbbször gonoszak. Összességében vidám és barátságos nép, nem is csoda, hogy sokan nagyon kedvelik őket. Gyakran megtörténik, hogy ember és elf nászából gyermek születik, ők a fél-elfek, akik rendelkeznek az emberi sokoldalúsággal, ugyanakkor az elf nép előnyeivel is. Szerepjátékban a fél-elf szintén nagyon kedvelt, elvégre két faj erejét hordozza magában. Bár a saját világomban a féltündérek meghasonlott, kiábrándult személyek, akiknek többsége megtébolyodott a hovatartozásuk feletti túlzott gondolkodásban. A törpék a másik hosszú éltű nép, amelyet Tolkien mester az északi mitológia szereplői közül vett alapul. Nagy szakállú, kis termetű, ám roppant kitartó nép. Az első számú mesteremberek, legfőképpen a kovácsmesterségben jeleskednek, ahol is csodás szerszámok kerülnek le rongálhatatlan üllőikről. Gondoljunk csak az északi istenek történeteire! Milyen sokszor mennek el a föld alatt élő törpék közé az istenek, mikor valamire szükségük van. Odin és Thor fegyverét is ők készítették. A fantasy világokban a törpék nagyon makacs, önfejű kis emberek, és szokásuk nagyon mogorvának, barátságtalannak is tűnni. Főleg ha éppen munka közben zavarják őket. Bár az északi mitológia szerint a föld alatt lakó sötét elfek közé tartoznak, ennél fogva gonoszak is, de a fantasyban ez az alfajuk már ritkábban lelhető fel. Akadnak talán gonoszabb törpefajok bizonyos világokban, de többségükben kitartó, erélyes lények, akik barátsága, ha megszerzik azt, egészen biztosan egy egész életre szól. Ellentétben az elfekkel – akikkel gyakorta kerülnek afféle testvéries veszekedésekbe, ahol mindig okosabbak akarnak lenni a másiknál –, ők a hegyek barlangjaiban, szakadékoknál építik fel tornyos, vastag és masszív fallal körbekerített városaikat. Ez is bizonyítja, hogy ők magával a földdel és a hegyekkel vannak erős szellemi kapcsolatban. Sajátos, erősségre és rendre épülő, valahol filozofikus, mély gondolkodásuk is erről tehet tanúbizonyságot. Nyugodtságból gyorsan át tudnak csapni dühöngésbe, ez azt is mutatja, hogy a tűzzel is kapcsolatban lehetnek, amelyet kohóikban meg is szelídítenek. A félszerzet valószínűleg Tolkien saját teremtménye lehet, amely a törpéhez és az emberhez is hasonlít. Nagyon kis termetű, az Elfeledett Birodalmak világában a legkisebb nép. Elég lustának tűnhetnek, és azt is hihetik, hogy önmagukon kívül nem sok mással törődnek. Ám nagyon szeretik a kalandokat, ha nem személyesen megélni, akkor csak hallgatni azokat, szép történetek formájában. Néhányan, ha éppen rájuk jön a vágy, hajlamosak otthagyni békés, meleg otthonukat és vándorbotot ragadni. Első osztályú vadonjárók, de a kis termetük azt is lehetővé teszi, hogy a legnagyszerűbb tolvajjá válhassanak. Elvégre nekik sokkal könnyebben megy belopózni egy házba a kisebb

kísérteteket, boszorkányokat és farkasembereket, különböző ártó szándékú szellemeket. Felhasználja mindazt, amitől az ember retteg, így horror szerepjáték esetén a játékos könnyedebben át tudja élni, hogy mit érezhet a karaktere például egy csontvázzal szemben állva. Ebben a környezetben központi szerepet kapnak az élőhalottak, mint legfőbb rémisztő elemek. Példa erre az a tucatnyi zombifilm, amelyeket az utóbbi időkben alkottak, bár többségük megmarad a B-horror szintjén. A másik, nagyon kedvelt horrorlény a vámpír. Aki az eredeti szláv mitológia szerint nem több egy átlagos élőhalottnál. De Bram Stocker és a nyomában Anne Rice alaposan kibővítették a vámpírok tudománytárát. Az élőhalott lények királyaivá váltak, és nem feltétlenül rendelkeznek ördögi gonoszsággal. A vámpírtörténetekben a horror a romantikával ötvöződött. A vámpír, csábító erővel bír… Azt akarnák ezzel az írók kifejezni, hogy az ember vágyik a félelemre? Mint ahogy a megbabonázott lány a vámpír keresésére indul? Könnyen lehet. A horror-beállítottságú világok közül talán az egykori Ravenloft a legjobb. A White Wolf kiadó által kiadott horror szerepjáték sorozatban, a játékosok effajta lényeket személyesíthetnek meg, ám véleményem szerint ezek már erősen elütnek attól a horrortól, amitől igazán félhet az ember. Ha vér folyik mindenütt, az inkább gusztustalan, a félelmet egy bizonyos atmoszféra adja. A science fantasy vagy a sci-fi is a más bolygókról származó lényekkel népesíthető be a legjobban, ám itt már el kell hagynunk a mitológiai vagy meseelemeket. Nem fontos, hogy a marslakók is kis, zöld emberek legyenek. A sci-fiben a tudományos és technikai fejlettség már nem teszi az idegen lényeket ijesztővé pusztán azért, mert ismeretlenek. Talán olyan műszerük is van, amellyel ki tudják deríteni az emberek, hogy milyen bolygóról is jöhettek. Talán egyedül a sokkal nagyobb technikai háttér és elsőbbség teheti őket félelmetesebbé, vagy éppen egyedi képességeik, amelyeket nem lehet más módon helyettesíteni. Ugyanúgy ennek a világképnek a szereplői a kiborgok és különböző robotok is. A steam-punk világokban ezeket a géplényeket gőzgép vagy óramű működtetheti. Ezekkel a különleges lényekkel toldhatják meg az ipari fellendülés korában járó világot. Hogyha tudományos szempontból közelítjük meg létezésüke, néhány fantázialény áthozatalára itt is van lehetőség. Zombit nem feltétlenül csak fekete praktikák segítségével lehet létrehozni. Elvégre Frankenstein doktor az elektromossággal kísérletezett szörnye megteremtéséhez. Szót ejtettünk eddig a különböző lényekről. Állatfajták, mágikus kreatúrák, tündérek, élőholtak. Sokszor ellenfelek, máskor az ő szemszögükből lehet végignézni az eseményeket. Szövetségesek, barátok vagy éppenséggel a láthatatlan cselszövők képében találkozhatunk össze velük. Ám vessünk most pillantást azokra, akik gyakrabban jelennek meg a fő szerepekben, legtöbbször a high fantasy területén. Legtöbbjük mai megformálása szintén Tolkien művességéhez sorolható. A fantasy világokban és a hozzájuk tartozó szerepjátékokban a következő főbb fajok találhatóak meg az emberi kultúrák mellett: elfek, vagy éppen tündék, félelfek, törpék, félszrezetek, gnómok, illetve az orkok. Az elfeket vagy tündéket (saját világomban tündér a nevük, ám fontos megjegyeznem, hogy helytelen dolog az elfet és a tündért egy kalap alá venni, a kettő sok mindenben különbözik.) nagyon sokan kedvelik. Halhatatlan, örökké gyönyörű, kecses népség, akik a legtehetségesebbek költészetben, harcban, de főleg a mágiában. Finom lelkű, és ugyanakkor tehet-

88

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN lent, ami pontosan jellemzi az orkok természetét. Általában csoportokban járnak, fosztogatják a nekik tetsző falvakat, településeket. A többi népnél általában civilizálatlanabb, törzsi közösségekben élő lényekként írják le őket. Hatalmas termetű, izmos teremtmények, akiknek vadkanszerű agyarak ugranak elő a szájukból, előreugró homlokuk alól gonosz, vörös szemek bámulnak ki, áldozatra lesve. Az orkok eredete talán valóban a gonosz szellemekig nyúlik vissza, akiket az ősi időkben még erdőkben és hegyek között félhettek. Tény, hogy az orkok harcosoknak születnek, és szüntelen hadakozással is töltik rövid életüket, ám ők ebben igazán kiválóak. Úgy, mint a törpék a kovácsolásban, illetve az elfek a költészetben. Büszkék arra, amik, és mindig bátran, félelem nélkül néznek szembe az ellenféllel. A kalandozók hajlamosak őket butának, szervezetlennek gondolni, holott éppen az a tény, hogy az orkok harcos életet élnek, profikká teszi őket. Ha bárki tudná harci erényeiket, el sem hinné, hogy egy ork harcosban mennyi becsületesség és bajtársiasság lakozik. A magyar gyártmányú Ynev világban az orkok példának okáért a farkasokhoz hasonló társadalmi renddel és szemlélet szerint élnek, a Farkas szellem gyermekeinek mondják magukat. Remélem, hogy sikerült részletesebben megvilágítanom azt, hogy a különböző fantáziavilágok miféle népességgel rendelkeznek. Lehet, hogy nincsen lehetőségünk fizikailag szemtől szembe találkozni velük, no de egy kis olvasás könnyen hozzásegíthet ahhoz, hogy egy élvezetes túrákat tegyünk egy-egy világban, és találkozhassunk a fent leírt kreatúrákkal.

járatokon keresztül. Különösen a jó ételt, a sört és a költészetet kedvelik. Van némi hasonlóságuk ez által az ír mítoszban élő leprechaun nevű komisz manókkal. A gnómok némileg hasonlítanak a félszerzetekre és a törpékre is. Kis termetű, nagy orrú lények, akik szintén közel élnek a természethez. A misztikában a gnóm emberszerű, hajlott hátú lény, a föld szelleme. Barátcsuhában jár, úgy mondják, és sokat olvas. Ez lehet a kiindulópontja annak a tulajdonságnak, hogy remek feltalálók. A gnómok sok fantáziavilágban tudósok, alkimisták és feltalálók. A mágiát is egy bizonyos tudománynak tekintik, de emellett nem vetik meg a különböző ügyes tréfákat sem. Persze csupán akkor, ha az nem az ízetlenkedésen alapul. Ha valaki eszes tréfával hozakodik elő, az ékes bizonyítéka lehet a kreatív elmének. Ami akár hozzájuk hasonló tudóssá is teheti az embert. A vicceket szeretik, ám hogyha kísérleteikről van szó, azt nem igazán szeretik a laikusokkal megosztani. De akármi is legyen a tudományuk, soha nem hagyják figyelmen kívül a természetet, amelyhez legalább olyan közel állnak, mint az elfek. A természet tanulmányozása is fontos: herbalisztikát, zoológiát is elsajátíthatnak azáltal, hogy közel kerülnek a dombok között lévő otthonaik vadonjához. Ilyen témákban visszahúzódóvá válnak, és ha valaki nem ért hozzá, akkor magyarázni sem szeretnek róla. Nem élnek olyan sokáig, mint az elfek vagy a törpék, ám eleget ahhoz, hogy kellően kiműveljék magukat. Sok gnóm működhet udvari tudósként is. És most jöjjenek a rosszfiúk! A híres, hírhedt orkok. Tolkien világában az abszolút ellenség, Szauron vérszomjas teremtményei. A tünde nyelv szerint a szó gonosz szellemet je-

89

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN DEBRECZENI TIBOR

NOVEMBERI NAPLÓ 2007. A diákkori barátságokról Krúdy ürügyén A fiam adta kezembe Krúdy Gyula könyvét, Vallomás, ez a címe, s életrajzi vonatkozású írásokat, kisregényt, emlékezést, glosszát, ilyesmiket tartalmaz. Egyenetlen színvonalú szövegek a kötetben, de még a legegyenetlenebben is olyan varázslatos és láttató sorokat olvasok, mint amilyet ezennel idézek. „Odakünn hulldogált a karácsony utáni halk hó, amely a régi Magyarországon eltemette a gondokat, bajokat, a szánkók csengőinek csengését, az utcai gyalogosok esetleges lármáját, de még a lutheránus torony harangjának megkondulását is. Szépséges volt a téli este karácsony és újesztendő között még abban a korban is, amikor az ember nem ismerhette egészen a boroknak az ízét, hogy azokkal is fokozza áradozó hangulatait. De ismerték a bor ízeit a jelenlévő öregurak: így Kálnay László, Dillenberger Ede és Dalnoki Gaál Gyula. Különböző asztaloknál ültek, de csak addig, amíg Kálnay László össze nem tolatta az asztalokat. (Én csak olyan lógósnak számítottam még akkor.)” Idézhettem volna máshonnan is, de szándékomnak, hogy megfogalmazhassam felfedezésnek egyáltalán nem mondható, pedagógiai vonatkozású felismerésemet, mintha ez felelne meg legjobban. Azt kívánnám igazolni, hogy a kamaszkori, diákkori kapcsolatok, barátságok meghatározóak, életre szólóan, s nemcsak a személyiséget, de a szellemiséget, világlátást is befolyásolják. Krúdy Gyula az én iskolavárosomban, Nyíregyházán diákoskodott. Máskor és másutt is ír arról, hogy barátainak tudhatta a fent említett, ötvenes éveikben járó öregurakat, az ügyvédet, aki novellákat írt, melyeket pesti lapok is közöltek, a negyvennyolcas szabadságharc hadnagyát, az órásmestert és a nyugdíjas színészt, aki a nyíregyházi könyvtárat igazgatta. Az ő történeteiket hallgatta szabadságharcról, színházi kalandokról, irodalomról, írókról, színészekről és színésznőkről, a múltról, mely megdelejezte. Idézzük meg későbbi nagy regényeit, a Szindbádot és a többieket, nemde ezekben is a múltat festi, azt a világot, melyről diákkori öreg barátai meséltek neki izgalmasan és szeretettel. Akkor is a pasztellszínekben úszó tizenkilencedik század jelenik meg a műveiben, amikor a huszadik századról ír. Mert ahogyan megjelenít és láttat, nosztalgiával és romantikusan; párnás mondataival múltat asszociál. A világot olyannak akarja látni, amilyennek látta volt Nyíregyházán, kamaszkorában, amikor atyai barátai nyitogatták szemét a látásra, fülét a hallásra. Krúdy iskolájába jártam néhány évtizeddel később magam is. Nekem diák barátaim voltak, kitűnő fiúk. Ők abban erősítettek engem, 1947-ben, hogy a jelen világban kell otthon lennünk, s a jövőt kell alakítanunk. Az impulzus erős volt. Annyira erős, hogy noha tudom, általam semmi nem megy előrébb, még mindig áltatom magam, hátha, és megpróbálok akként cselekedni. (Mi történik azokkal, akik baráttalanul vagy rossz barátságban nőnek fel? De hát ez csak amolyan költői kérdés. A választ sejtjük.)

tunk a kellemes vacsora hangulatában, amikor „megvilágosodtam”. Nézd már, súgtam a mellettem ülő ősanyának, mivel eleddig nem gondoltam rá; micsoda pompás véletlen, egy térben a gyerekkel, az unokával, a dédunokákkal, ez igazán különös ajándék a sorstól, és ráadásul békés egymásmellettiségben! (Hogy pontos legyek, bár ez egy naplóban nem kötelező, de leírom, hogy Laci fiunk és a felesége terítette a gazdag asztalt, a lányuk, a mi Réka nevű unokánk és férje derítette a társaságot, s akik bearanyozták, hogy írjak efféle közhely állítmányt is, két dédunokánk, Gáspár Benedek és Anna Flóra.) Mondtam a fentieket halkan, én az ősapa, miután megtörtént a megvilágosodás, mire az ősanya szeme bepárásodott, s azt suttogta, hogy ő már előttem konstatálta eme tényt. Asztalnál ültünk, négy generáció, megtartóztattam magam, s az ősanya közlésére nem reagáltam. És most sem erre. Csak úgy. Hogy megszokja az ember a jót, azt történetesen, hogy megadatott neki ez a négy generáció, és maga körül tudhatja leszármazottait, s úgy tudhatja maga körül, hogy még nem szorul semmiképp sem rájuk, s milyen természetesnek veszi, hogy az élet körülötte így alakul! Noha nem az. Egyáltalán nem természetes. Ennek naponta örvendezni kellene! A vacsora után Gáspár Benedek, negyedik osztályos dédunokánk elmondott egy mesét. Szavalóversenyre küldi az iskola, országosra. Jó mesét választottak ki, jól mondható, bölcs, életigazságot tartalmazó mesét. A kisfiú tehetséges. Ebben is. Szépen mondta a szöveget. Azért megkérdeztem, elfogadna-e néhány instrukciót. Elfogadott. Örültem. Együtt munkálkodott a dédunoka a dédapjával. Ez sem olyan magától értetődő! Nemde? Jézus, Pál és Jakab Jakab – ahogy az evangélisták tudják és írják, meg ahogyan Pál is emlegeti – Jézus testvére. Ismeretes, hogy József és Mária családja meglehetős ellentmondásossággal viszonyult Jézushoz, s nem is hittek az ő isteni származásában, olybá tekintették, mint ki habókos, amolyan önjelölt próféta, akikből akadt több is abban az időben. Ám Jézus halála után, amidőn a tanítványok prófétálni kezdtek, Jakabnak is megjelent a megváltó - testvér, ő is megvilágosodott, s akkortól neki is Krisztus lett Jézus. (Péter apostollal együtt, majd Péter után, ő lesz a jeruzsálemi zsidó - keresztény egyház feje, bizonyos vonatkozásban Pál ellenlábasa.) Pál viszont személyesen soh’sem ismerte Jézust, ugyan találkozhatott volna vele, beszédeit is hallgathatta volna, mert Jeruzsálemben élt akkortájt, de mással volt elfoglalva, a farizeusi tudományokkal, a törvény megtartatásával. Ám miként Jakabnak, neki is megjelent az Úr - Krisztus, mint tudjuk, a damaszkuszi úton, s ettől kezdve, nem is kell folytatnom, gyülekezeteket alapított, s közben megteremtette nem kevés küzdelem árán a kereszténység máig érvényes teológiáját. Jakab apostolt tekintik a Jakab levele című újszövetségi irat szerzőjének, s milyen érdekes, Jakab sehol sem hivatkozik Jézusra, testvére földi pályafutásának akár csak egy mozzanatára is,

Ez amolyan dicsekvés Négy generációhoz tartozók, körbeültük a nagy asztalt, a fiamék nagy házában, a tágas hallban. A nagycsalád éppen jelen tagjai ülték körbe, nem is ünnepi alkalomból. Már lubickol-

90

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Kertész Imre Nobel-díjas lett, jómagam, mint hajdani irodalomtanár, csak tátogtam, ki ez az ember, nevét sem hallottam eddig! És tessék, akár olvashattam volna is, hiszen a folyóirat az én birtokomban volt. De akkor még nem ajnározta Kertészt senki, s hányan voltak ismertebbek nála, persze, hogy a sok kiváló között elveszett. S az én radarom sem működött. És nem örvendezhettem annak sem, hogy annak idején nem akadt meg a szemem Weöres Sándor egy régi levelén, melyet 1945. júliusában írt Hamvas Bélának, s melyet éppen ebben a számban tett közzé a levél írója. Ha akkor olvasom, jobban odafigyelek prózai írásaira is, és későbbi műsoromba, melyet Weöres műveiből készítettem, tán még bele is építem. A háború után vagyunk, Weöres ekkor Csöngén él a szüleinél, s mint írja, nincs pénze, hogy Pestre utazzon. Hamvasnak írt levelét így kezdi: „Hamvas Bélát köszönti Weöres Sándor disznópásztor.” A költő jobb híján, s mert mást nem tehet, a szülei földjén disznót őriz, és segédkezik a birkanyírásnál. Hogy miért citálom a levelet, azt az alábbi rész magyarázza: „Láttál-e valaha birkanyírást? Ritka birka pusztul el természetes halállal; s az, hogy majd levágják őket, az alkatukban él, ezt az érzést vonszolják magukban mezőn-tüskén keresztül, s amint nyíró olló alá kerülnek, úgy érzik, hogy éppen most teljesül be rajtuk a birka-végzet. S mikor aztán megkopasztottan egymásra bámulnak, és nem ismerik meg egymást: a túlvilág rétjén érzik magukat, tanácstalanul és komoran bégetnek, érzéseik túl vannak a halálon. – Ez a juh-élet eleüziszi szertartása, s tán ilyenféle szertartáson estünk át mi is, majdnem mindnyájan.” (Már a háborúban illetve a háború után.) A birkanyírás mint metafora, a juh-élet eleüziszi szertartása, az én nemzedékem háború utáni élménye, meg ötvenhat utáni élménye, s vajh, valamennyien, akik így-úgy, de megkopaszítottan élünk: nem így vagyunk? Tanácstalanul és komoran bégetünk.

nem idézi meg a cselekedeteit, nem szól a csodatetteiről, tanításait sem emlegeti, nem hivatkozik kereszthalálára, annál inkább Mózes törvényeire, az ószövetségi prófétákra. Krisztusról úgy ír, mintha nem is élt volna a földön. A zsidó - keresztény egyházak ugyanis, tehát a Jakab vezette irányzat hívei, elfogadják Krisztus istenfiúságát, de semmit sem tartanak fontosabbnak, mint a zsidó hagyományok jelenlétét a keresztény közösségekben, az ószövetségi törvények betartatását, többek között a körülmetélés gyakorlatát. Jakab a levelében a cselekedet fontosságát hangsúlyozza, s arra hivatkozva, hogy Ábrahám is a cselekedetek által igazult meg, amikor felajánlotta Izsákot Istennek, ezt írja: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember és nem csupán hit által.” Pál apostol viszont, aki csak a tanítványoktól nyert információk alapján formált képet arról, miként is élt Jézus, leveleiben állandóan a földet járt Krisztusról, a megfeszítettről ír, aki éppen evilági szenvedésével, önmaga feláldozásával, kereszthalálával lett az, ami: Megváltó. És leveleiben azt olvashatjuk, hogy Jézus (Jakab testvére) maga volt, ki eltörölte a törvényt és a keresztény létezés egyedüli kritériuma; hisz-e valaki – pogány vagy zsidó – az Úr Jézus Krisztusban. Egyedül a hit által üdvözülhetünk – hangsúlyozza visszatérően. Pál és Jakab egy alkalommal Jeruzsálemben találkozik egymással – az alkalmat nevezhetjük zsinatnak is –, ahol ki-ki megfogalmazza a maga nézetét. Diskurzusuk középpontjában ez áll: a keresztényeknek be kell-e tartani a mózesi törvényeket, vagy elégséges, ha hisznek az Úr Jézus Krisztusban, s az ő tanításai szerint élnek. Másként, mi a fontos, a hit vagy a törvény? Ismeretes, ekkor Pál érvei győzedelmeskednek. Logikusnak az tetszenék, ha Jakab, a testvér érvel a Krisztusba vetett hit kizárólagossága mellett, s a volt farizeus, Pál képviseli Jakab nézeteit. De hát nem így történt. És ettől emberi és tanulságos a történet.

A harmadik dédunokám ultrahangos fényképe Még eleddig soh’sem láttam nyolc hónapos magzatot ultrahangos felvételen, csak most, és csodálkoztam is, milyen kész is egy emberpalánta az anyukája méhében, születése előtt egy hónappal. Ahogy az én dédunokám fintorgott ott bent, miközben bal kezével az arcát simogatta, s hol kinyitotta, hol becsukta a szemét, és hol tudós, hol unott képet vágott, s nem engedte, hogy ne olyannak lássam, mint kinek anyaméhvilág-szemlélete optimista, hangulata királyi. Ha a látásom és érzésem nem csal, ilyen lesz ez a fiú, itt kint is, ebben a problémás, ám gyönyörű világban. Várunk kisember, akit, te még nem tudod, úgy fogunk hívni: Fáber Ábel Levente. A neved verssornak is gyönyörű, annyi benne az alliteráció, a trochaikus lejtés. De azért te legyél majd kissé keményebb, amolyan változékony ritmusú, szabadverselő magyar. És rám is hasonlítasz. A felnőttek körülöttem ezen csak mosolyognak, de ha neked egyszer elmondom, hogy hol és miben, rájössz majd, hogy igazat szóltam.

Egy régi folyóiratban Kertész Imre és Weöres Sándor. Az utóbbi a birkanyírásról mint eleüziszi szertartásról ír Kedvelt szórakozásom beülni egy könyvtárba és folyóiratokat olvasgatni, művészeti jellegűeket, leginkább irodalmit, és függetlenül attól, hogy hol és kik jelentetik meg, mely szekértábor írástudói töltik tele a lapot, mindegyikben bogarászok. Rendszerint jó szimattal csapok le egy-egy írásra, versre, novellára, esszére, könyvismertetésre, s ilyenkor jól érzem magam. Megjegyzem, vastag könyveket már nem olvasok, regényeket főként nem; a memoár irodalommal teszek csak kivételt. Könyvtárba sem kellett mennem, most, hogy cipekedtünk a volt kuckóból a lakásba meg a raktárba meg Tiszakürtre, előkerült egy köteg folyóirat a hetvenes-nyolcvanas évekből, Kortárs, Alföld, Magyar Műhely, Tiszatáj, Confession, ezeket kezdtem el forgatni, aztán olvasni, aztán emlékezni és tűnődgetni. Mennyi érték születik, mennyi alkotás csupán az írni tudók köréből is, és legtöbbjük ott is marad a borító között, mintegy papírsírban, olvasatlanul vagy olvasva, de elfeledve, ha csak valamikor, valakik el nem kezdenek belőle szemelgetni, mint én most. A Kortárs 1983. februári száma került először a kezembe. Nézem elöl a tartalomjegyzéket, s meg is döbbenek mindjárt: Kertész Imre nevét olvasom, a Kudarc című regény szerzőjeként. Hogy mitől a megdöbbenés? Amikor felröppent a hír, hogy

91

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN TÓTH ZSUZSANNA

APROPÓ – SZÍNJÁTSZÁS… 3. Kérdések, válaszfélék, információk – a gyakorlat szemszögéből… Képzések, táborok, kiadványok – egyéb lehetőségek Ahogy előző írásomban is jeleztem, az amatőr színjátszásban az egyik legfontosabb problémát a képzések hiánya jelenti. Természetesen vannak területek, ahol egészen jó a helyzet – kérdés persze, hogy ezek pótolják-e a rendezői ismereteket átadó tanfolyamokat? –, hiszen a pedagógus-továbbképzésben például erős vonulat a drámapedagógiai szakirányú továbbképzés. Sokáig hiányzott ez, s létezésének nem lehet eléggé örülni, még akkor is, ha a megvalósulás színvonaláról sok negatív visszajelzés érkezik. Kétéves drámapedagógiai szakirányú továbbképzést majd’ minden pedagógiai felsőoktatási intézményben szerveznek; az elsők között indult Apor Vilmos Katolikus Főiskolától kezdve (a valamikori zsámbéki) az ELTÉ-ig bezárólag. (Az érdeklődők a hozzájuk közel lévő felsőoktatási intézmények honlapján találnak erről információt.) Tanfolyami keretben is meg lehet ismerkedni a drámapedagógiával. Ezeket a képzési formákat általában a Magyar Drámapedagógiai Társaság indítja, koordinálja. Képzései között éppúgy találunk „klasszikus” 120 órás drámapedagógiai tanfolyamot, mint színházi ismereteket, vagy annak is speciális részét, a mozgás- és táncszínházi ismereteket kínálót. Itt említem meg, hogy rendkívül színes és tanulságos, továbbképzéssel fölérő hétvégéket is szerveznek a Magyar Drámapedagógiai Társaság és vidéki műhelyei – az ún. módszertani hétvégéket. Valamennyi, a téma iránt érdeklődőnek ajánljuk az ezeken való részvételt. Időnként megszervezik a gyerekszínjátszó-rendezői tanfolyamot is – jelenleg éppen nincs –, amely igencsak hasznos a résztvevők számára. Bővebb információ a lehetőségekről (és a szakkönyv-, oktatófilm-kínálatról): www.drama.hu. A (még meglévő) megyei intézmények egy részében – pl. Pest megyében – nagy gondot fordítanak a színjátszásra, ezért különféle táborokban is lehetőséget kínálnak a tevékenység fejlesztésére, mind a pedagógusok, mint a gyerekek számára. Ezekről bővebb információt a Pest Megyei Közművelődési Intézet honlapján és hírlevelében lehet találni: www.pmkult.hu. A felnőtt amatőr színjátszók, színjátszórendezők továbbképzése kevésbé van megoldva. Úgy is fogalmazhatnánk: alig-alig. Vannak ugyan akkreditált képzések – így a Magyar Művelődési Intézetben is –, de ezeket szinte lehetetlen megfelelő létszámmal elindítani. Pedig úgy véljük, Színjátszó rendezői ismeretek című, 120 órás képzésünk legalább olyan hasznos lenne, mint a drámapedagógiai alapképzések; segít gyakorlati és elméleti alapokat adni a további tevékenységhez. A képzés közművelődési akkreditációban él, de bárki számára elérhető, aki vállalja a költségeket. Az aktuális meghirdetést a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus honlapján lehet elérni: www.mmi.hu\muveszeti. A tanfolyam megrendezésében a Magyar Szín-Játékos Szövetségtől is segítséget remélünk, az általuk megnevezett szakemberek is közreműködnek az oktatásban. A táborok maradnak tehát mint a képzés lehetséges intenzív formái, vagy a fesztiválokhoz kapcsolódó work-shopok, műhelyfoglalkozások, szakmai beszélgetések. Azt gondolom, nem is kell ecsetelni, mekkora szükség van ezekre a visszacsatolásokra,. (Sajnálatos módon nagyon kevés az erre fordítható idő – a

kérdés mindig az, melyik ujjamat harapjam. Örülünk, ha egyegy találkozóra minél több csoportot meg tudunk hívni, alkalmat adva nekik a bemutatkozásra, megmérettetésre, de minél több csoportot nézünk meg, annál kevesebb idő marad a műhelymunkára, a valódi beszélgetésekre.) Milyen táborokat érhetünk el? A gyerekszínjátszók számára például a Magyar Drámapedagógiai Társaság szervez rendszeresen táborokat, de meglehetősen sokféle (színvonalban, árban, tematikában különböző) tehetséggondozó tábor működik országszerte a nyári szünidőben. (Nyíltan gazdasági célúak, csak „alibi” tehetséggondozók is előfordulnak.) A tábori felhívásokat a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus honlapján összegyűjtve lehet elérni, de a Magyar Szín-Játékos Szövetség honlapján is olvashatunk némelyikről. Az ismertebbek között van a szövetség és az Országos Diákszínjátszó Egyesület közös balatoni tábora, a celldömölki Soltis Lajos Színház nemzetközi tábora, a nagy hagyományú, a pályaorientált fiatalokra számító zalaszentgróti tábor. A jelen írás keretei nem teszik lehetővé, hogy valamennyi jelentősebb táborra felhívjuk a figyelmet (nem is lehet tudni, mit hirdetnek meg nyáron), de nem hagyhatjuk ki a Magyar Versmondók Egyesületének a színjátszással erősen kacérkodó tehetséggondozó táborát. Erről – nyár előtt – a Magyar Versmondók Egyesülete honlapján lehet informálódni: www.vers.hu. Ígértük, hogy a kiadványokról is szólunk. Sajnálatos módon a színjátszásnak jelenleg nincs olyan jelentős kiadványa, amely rendszeresen adna hírt, tenne közzé beszámolókat az eseményekről, elemzéseket a látottakról, esetleg elméleti anyagokat is. (Leszámítva a gyerekszínjátszás kérdéseit érintő Drámapedagógiai Magazint.) A Játékos c. folyóirat évekkel ezelőtt megszűnt. (Cikkeinek bibliográfiája megtalálható a www.mmi.hu\muveszeti oldalon.) Talán újra kísérletet tesznek feltámasztására pályázati úton – mert nagyon jó lenne egy ilyen fórum. Addig pedig marad néhány (igen kevés számú!) szakember, aki kevéske szabadidejében arra vetemedik, hogy véleményét itt-ott, egyes honlapokon leírja az általa látott előadásokról. Örök probléma az, hogy mit játszanak, mit játsszanak a színjátszók. Erre sincs manapság felelet a mellényzsebben. Persze mondhatjuk, hogy olvasni, olvasni, olvasni kell, kedves rendezők. Megtalálni az aktuális, a csoportra szabott darabot. Csak hát valamennyien tudjuk az örök problémát: kevés az idő, kevés a pénz. Az itt-ott fellelhető darabok sokszor leporolásra is várnak – jó lenne némi dramaturgiai segítség. Fiatal dramaturgokat kellene megnyerni. Csakhogy nemigen van mód fizetni a szolgálatokért. A megoldás? Ha valakinek van ötlete – jelezze. Addig a jó szerencse időnként elénk vet a fiatal drámaírók anyagából ezt-azt, például a Nyílt fórum füzetek valamelyikét, amelyeket a Színházi Dramaturgok Céhe gondoz, s amely alapvetően a Pécsi Országos Színházi Találkozó ideje alatt megrendezett tanácskozások szakmai anyaga. De az is segítség lenne, ha a már játszott darabokat (amelyekkel valaki megszenvedett egyszer) adnánk valahogy közre – ehhez persze kellene a színjátszóren-

92

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN ra is felhalmozott egy meglehetősen nagy gyűjteményt, amelyet felnőtt színjátszókat rendezők is sikerrel használhatnak. (Itt is van jó néhány anyag, amelyet előbb le kell porolni!) A már többször idézett intézeti honlapon kívánunk helyet adni azoknak a megkereséseknek, amelyekben csoport keres színjátszót, vagy éppen színjátszó keres csoportot – de arra is van példa, hogy játszóhely ajánlkozik, színjátszó csoportnak adna helyet, vagy éppen fordítva, a csoport keresi a bemutatkozás lehetőségét. Ehhez hasonló kéréseknek továbbra is önzetlenül teszünk eleget. A színjátszás hazai helyzetét átfutó Apropóink nem kívánnak a teljesség köntösében tetszelegni. Ám talán adtunk némi tájékoztatást, gondolatébresztő mondatokat, vagy – reményeink szerint – néhány hasznos információt arról, hova forduljanak, hol találnak segítséget azok, aki a színjátszás iránt érdeklődnek.

dezők önzetlen segítsége is. (Néhány ilyen darab megtalálható a www.mmi.hu\muveszeti oldalon, a Dirib-darab drámatékában. Friss módszertani segédanyag kevés van, bár éppen ebben az évben kettő is megjelent, amelyeket a fenti honlapon ajánlunk is az olvasónak. Benke Éva: Illeszd a cselekvényt a szóhoz… és Adorján Viktor: Színjátszóknak Való Kis Kátéka c. könyve egyrészt a rendezés viszontagságai közepette nyújt némi támpontot, másrészt segít abban, hogy az irodalmi anyaghoz hogyan közelítsünk, hogyan kíséreljük meg felfejteni titkait a színpadi értelmezés szemszögéből. Értékes kiadványokat kínál a Marczibányi téri Művelődési Központban található szakkönyvtár drámatanároknak, gyerekszínjátszó-rendezőknek, de „mezei” pedagógusoknak is, és természetesen az elmúlt hatvan éves működése során a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szakkönyvtá-

NEMZETISÉGI KULTÚRÁK MŰVELÉSE MAGYARORSZÁGON Kisebbség – többség – integráció? – Kétnapos konferencia 2007. szeptember 26. és november 14. A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 2007 őszén az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával kétnapos konferenciát szervezett Kisebbség – többség – integráció? Címmel, a Magyarországon élő 12 nemzeti kisebbség kulturális tisztségviselői számára. Az intézet a romáknak, a 13. regisztrált kisebbségnek, másik időpontban szervez külön tanácskozást. A tanácskozás színhelye mindkét napon az intézet székháza volt (Budai Vigadó, Budapest, I. ker. Corvin tér 8.). A szakemberek elvi és gyakorlati szempontokból értékelték a nemzetiségek kulturális állapotát, intézményi lehetőségeit és közművelődési helyzetét, valamint választ kerestek – és részben találtak is – oly fontos kérdésekre, mint a magyarországi nemzetiségek, kisebbségek helyzete az európai uniós integráció után, s ennek függvényében a nemzetiségek lehetséges jövőképe a 21. század változó világában. Az intézet a későbbiekben szakmai tevékenységek szerint elkülönülő műhelyek létrehozását tervezi. A sikeres rendezvény első napját, 2007. szeptember 26-át a szervezők főként elméleti kérdéseknek szentelték. A tanácskozás előadói a kisebbségi jog érvényesülésének európai helyzetét, a jelenlegi kormányzati szervek aktuális és tervezett tevékenységét, a regionalizáció, valamint a közigazgatási szerkezet átalakulásának a nemzetiségekre gyakorolt hatását, valamint a pályázati lehetőségeket vizsgálták. A konferencia második napján, 2007. november 14-én, Nemzetiségi kultúrák művelése Magyarországon címmel a nemzetiségi közművelődés gyakorlatát elemző tanácskozásra került sor. A hallgatóság soraiban mindkét napon képviseltették magukat a jelentős kulturális intézmények, az országos kulturális szövetségek, az országos kisebbségi önkormányzatok és azok kulturális bizottságai, a kultúrát is kutató kisebbségi intézetek, jelen voltak az érintett külképviseletek kulturális tanácsosai, attaséi, valamint az érintett szakminisztériumok munkatársai.

Miniszterelnöki Hivatal (a továbbiakban: MEH) Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztálya vezetője, a hazai kisebbségpolitika jelenéről, a célokról és a lehetőségekről tartott nyitóelőadást. Ezt követően dr. Németh János István vezető főtanácsos A magyarországi nemzetiségek az Oktatási és Kulturális Minisztérium közművelődési stratégiájában, Kishegyi Viktória elnöki főtanácsadó a Magyarországi nemzetiségek érdekképviselete parlamenti szinten, Dr. Kaltenbach Jenő, volt ombudsman, egyetemi tanár, Kisebbségi jog a harmadik köztársaságban címmel értekezett. Paulik Antal, a MEH Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztálya főigazgató-helyettese az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartáját, Fretyán István, a MEH Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztálya szakmai főtanácsadója az Európa Tanácsnak a Kisebbségek védelméről szóló keretegyezményét ismertette. Dr. Solymosi Lászlóné kisebbségi szakértő, tudósító, fontos, új szempontokat taglaló előadása a fenyegetett nyelvekről szólt, pozitív ellenpéldaként egy feléledő nyelv, a walesi nyelv esetét felidézve. A délutáni előadások sora a nemzetiségek pályázati lehetőségeit vette számba. Dr. Szabó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezető projektmenedzsere A magyarországi nemzetiségek pályázati lehetőségei az Új Magyarország Fejlesztési Terv akcióterveinek keretei között címmel ismertette a lehetőségeket, Molnár Márton, A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány igazgatója pedig bemutatta intézményét mint a nemzeti és etnikai kisebbségek kulturális tevékenységének támogatóját. A szeptemberi előadásokhoz felkért hozzászólóként Lásztity Péró, a Nemzetiségi Kulturális Szakértői Tanács tagja, Giricz Vera képviselő, valamint Győrvári Gábor Zoltán, a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon igazgatója osztotta meg gondolatait az érdeklődőkkel.

Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója nyitotta meg a tanácskozást, amelynek szeptemberi délelőttjén Németh Erika főigazgató, a

A november 14-ei tanácskozási nap célja – a szeptemberben áttekintett európai és itthoni elvi - politikai alapok, a kormányzati stratégia és a támogatási rendszer tisztázása után – el-

93

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Péró, a Nemzetiségi Kulturális Szakértői Tanács tagja. Sok tapasztalatot tükröző és megvalósításra érdemes ötleteket tartalmazó előadásának gyakorlati átültetése több projektben folyamatban van. Konkrét esettanulmányt a Malko Teatro Bolgár Színház vezetője, Hadzsikosztova Gabriella prezentált – a gyakorlatban lehetséges utak egyikét szemléltetve.

sősorban a nemzetiségi közművelődés gyakorlatának vizsgálata volt. A közösségi művelődés, a nemzetiségi nyelv és kultúra, a művészetek és a nemzetiségi kultúra, valamint a nemzetiségi tárgyi kultúra védelme témaköreit érintették az előadók, akik saját nemzetiségük intézményeinek konkrét szakmai példáit bemutatva és elemezve vonták le rendszerint általános érvényű következtetéseiket.

Nemzetiségi amatőr és professzionális művészetek a 21. században Magyarországon címmel a Neue Zeitung főszerkesztője, Schuth János tárta a nyilvánosság elé a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége immár 15 esztendőnyi tapasztalatait. Felhívta a figyelmet arra a körülményre, hogy a fordulat óta a német nemzetiség irodalmi tevékenysége alábbhagyott. Ennek oka nemcsak a több író és támogató halála okozta súlyos veszteség, hanem egyrészt a folyamatos kritikai dialógus hiánya, másrészt az a társadalmi szemlélet, amely az új gazdasági és a szakmai kihívásokra hivatkozva elhanyagolja a művészetek pártolását.

Dr. Kállai Ernőnek, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának köszöntője után A közösségi művelődés tartalmáról és lehetőségeiről témakörben Borbáth Erika főigazgató tartott gondolatébresztő előadást. Őt Király Katalin, a Szlovák Művelődési Központ igazgatója követte, aki A nemzetiségi művelődési központokról Magyarországon címmel, a szlovák modell konkrét bemutatásával, megszívlelendő lehetőségeket vázolt. A budaörsi Grósz András történész – levéltáros, a Dr. Riedl Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény vezetője az egyházak és a hitélet szerepéről szólt az identitás megőrzésében. A Terézvárosi Örmény Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Vertán Zsoltné ugyanebből az aspektusból elemezte és mutatta be az Örmény Katolikus Plébánia közösségi életét.

A nemzetiségi kultúra tárgyi védelméről három referátum hangzott el. A Landesrat szerepe a magyarországi németek hagyományápolásában címmel Heilig Ferenc, a Magyarországi Németek Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsának elnöke, A magyarországi nemzetiségek kulturális öröksége a múzeumokban címmel pedig dr. Horváth Sándor néprajzkutató, a Vas Megyei Múzeumok megyei múzeumigazgatója, a Magyar Néprajzi Társaság Nemzetiségi Szakosztályának elnöke vázolta a hagyományőrzés és -ápolás különböző formáit és lehetőségeit – nem hallgatva el a nehézségeket sem. Végül Vukovits Koszta, a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum igazgatója értékelt: A Szentendrei Szerb Egyházi Gyűjtemény szerepe a magyarországi szerbeknél címen az értékmegőrzést mint közös kisebbségi és többségi társadalmi értéket felmutatva.

A nyomtatott médiumok által képviselt lehetőségekről három előadás szólt: a Ľudové Noviny szerkesztője, Fuhl Imre A nemzetiségi média szerepe a hazai nemzetiségek kultúrájában, a Croatica Kulturális, Információs és Kiadói Kht. igazgatója, Horváth Csaba, Nyelvművelés, kiadói tevékenység és terjesztés nemzetiségi körben címmel, az Országos Görög Önkormányzat könyvtárvezetője, Halász Katalin pedig A nemzetiségi könyvtári ellátottság a gyakorló könyvtáros nézőpontjából címmel tartott elemző értékelést.

A szervező Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus a konferenciasorozat teljes anyagát önálló kiadványban fogja az érdeklődők rendelkezésére bocsátani. Frigyesi András

A nemzetiségek anyanyelvű amatőr és hivatásos színjátszásának alapos áttekintését adta a téma egyik szakértője, Lásztity

94

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Dr. Pethő László 1945-ben született Sátoraljaújhelyen. Szociológus, az ELTE Andragógiai Tanszékének habilitált egyetemi docense. Falu-, család- és oktatásszociológiai kutatásokkal foglalkozott, vizsgálta még a falusi családok életmódjának átalakulását és a jászsági mikrorégió szociológiai és szociálpolitikai problémáit. A Jászsági Évkönyv alapító szerkesztője. Újabb kutatásai a felnőttképzés valamint a munkás- és városantropológia területére irányulnak. Sághy Erna 1969-ben született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi karán magyar és történelem szakos tanári diplomát szerzett, majd elvégezte a MÚOSZ egyéves felsőfokú újságíró tanfolyamát. Újságíró, jelenleg a HVG-nél dolgozik. 2005 óta három ízben nyerte el a Minőségi Újságírásért-díjat. Öt éve tanít műfajismeretet és szépírást a Szegedi Egyetem Budapest Média Intézetében. Sebő Ferenc Szekszárdon született 1947-ben. Énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője. 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán is diplomát szerzett. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársaként tudományos kutatói munkát végez. 1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt, jelenleg az általa alapított Hagyományok Házának szakmai igazgatója. dr. Sepsi Enikő magyar-francia szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A Sorbonne-on végezte doktori tanulmányait. 1995 őszétől a Eötvös József Collegium főállású tanára, 1999-től a Francia Műhelyének vezetője, és a Collégium igazgatóhelyettese, 2001-től ügyvezető igazgatója. Részt vesz nemzetközi kutatásokban, folyóiratok szerkesztésében. 1995-től számos nyertes pályázat vezetője a Pro Cultura „Klebelsberg Kuno emlékére” Szakalapítványánál. 2001-2002. NKKA 1. Az Eötvös Collegium szakmai és tehetséggondozási programjai; témafelelős. 2. Az Eötvös Collegium kulturális tevékenységei és cserekapcsolatainak ápolása; témafelelős. 20012002. MEH Szakkollégiumi Program (Az Eötvös Collegium oktatási programja); témafelelős. 2003-2004. COCOP program. Az Eötvös Collegium és a párizsi École Normale Supérieure közötti kapcsolatok fejlesztése együttműködésben az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetével és a Műszaki és Közgazdasági Egyetem Matematika Tanszékével. 2006-2007. Az Európai Bizottság Descartes Díjasa tudományos kommunikációért („innovatív tudománykommunikáció” kategória). Tóth Károly 1984-ben született Hódmezővásárhelyen. Az ELTE művészettörténet-történelem szakán végzett. 2007-ben az ELTE Művészettörténeti Intézetében kezdte meg doktori tanulmányait, disszertációját a hódmezővásárhelyi művésztelep dualizmus-kori történetéből és az alföldi festészet témaköréből írja. 2007-ben megvédett Hódmezővásárhelyi művészek 19001914. című szakdolgozatáért Fülep Lajos-díjjal jutalmazták. Tóth Zsuzsanna a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Művészeti Programok Főosztályának vezetője. Magyar-könyvtár szakon végzett Szombathelyen, majd esztétikát tanult, színházelméletet és drámapedagógiát a Színművészeti Főiskolán. Közművelődési szakember. Szakterülete a versmondás, a színjátszás. Előadóművész. Óraadó tanárként több felsőoktatási intézmény drámapedagógiai szakirányú pedagógus továbbképzésén tanít – színházi tárgyakat. Wlassics Gyula- és MIOSZ Ezüstgyűrű-díjas.

SZERZŐINK Dr.Aczélné Halász Magda kultúrantropológus. Bakos István 1943-ban született Bánfán. Magyar és népművelés szakon végzett az ELTÉ-n. Kutatásszervezőként, köztisztviselőként dolgozott. Részt vett a magyar felsőoktatás reformjában, 19941999 között főtitkárként a Magyarok Világszövetsége megújításában is. Mintegy félezer publikációja és hat könyve jelent meg. Borbély Jolán 1928-ban született Hajdúszoboszlón. Etnográfus. Cseke Péter 1945-ben született Recsenyéden. Irodalomtörténész, szerkesztő. Egyetemi tanár a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Deák Péter 1986-ban született Budapesten. Amatőr író és rajzoló. Debreczeni Tibor a Károli Egyetem Tanítóképző Főiskola tanára, rendező, előadóművész, a Magyar Drámapedagógiai Társaság és az Academia Ludi et Artis művészetpedagógiai egyesületalapító elnöke, a Játszó Ember Alapítvány házigazdája, a Tiszakürti Kertszinpad programadója. Szakíró. Dr. Déry Attila 1954-ben született. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, majd mesteriskolán végzett. Önálló tervező és kutató. Építés- és építészettörténeti tárgyú tanulmányokat, valamint budapesti topográfiákat publikál. Fáró Katalin 1984-ben született Ajkán. A Pannon Egyetem Nagykanizsai Telephely Gazdaságtudományi kar Idegenforgalom és szálloda szakán végzett. Idegenforgalmi közgazdász. Frigyesi András szerkesztő, a Magyar Népművelési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus nemzetiségi referense, színházi rendező, igazgató, művészeti vezető, drámafordító, tanár, német nemzetiségi képviselő. Gábriel Tibor 1950-ben született, Budapesten. Az ELTE BTK történelem-népművelés szakát 1983-ban végezte el. Népművelőként, köztisztviselőként, újságíróként és muzeológusként dolgozott, jelenleg szellemi szabadfoglalkozású történész. Katona Tamás 1932. február 2-án született Budapesten. Az egyetemi évek alatt néprajzi gyűjtőmunkát végzett. A könyvtármagyar-arab szak elvégzése után vidéken volt közművelődési könyvtáros, majd 1987-ig a Magyar Helikon, illetve az Európa Könyvkiadó szerkesztője. 1980-tól egyetemi oktató (Eötvös Kollégium, József Attila Tudományegyetem, Károli Gáspár Református Egyetem). 1990-től 1992-ig külügyi, majd 1994-ig miniszterelnökségi államtitkár, 1994 és 1998 között a Budavári Önkormányzat polgármestere, 2000 és 2002 között varsói magyar nagykövet. A MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója. Mátyus Aliz 1948-ban született Zalalövőn. Falukutató, népművelő, író, szociológus. Erdei Ferenc-díjas (1982) és Wlassics-díjas (2004). A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Szín – Közösségi Művelődés című szakmai folyóiratának főszerkesztője. Önálló kötetei egy részében a magyar szociográfiai örökség folytatója, témája a magyar falu. Szépíróként a kispróza művelője, novellista. Móser Zoltán 1946-ban született Szekszárdon. Bonyhádra került gimnáziumba, majd a budapesti bölcsészkar magyar-történelem szakára, ahol 1970-ben végzett. 27 évig dolgozott egy középiskolai kollégiumban Budapesten. Tanított általános iskola alsó- és felső tagozatán, de tanítóképző főiskolán is. Hat éve tanít a PPKE Bölcsészettudományi Karán. 2006 szeptemberétől a kolozsvári Sapientia Egyetem vendégtanára. 2006. február 1-jétől nyugdíjasként dolgozik tovább. l965 óta fotózik. Nagy Csaba Budapesten született 1960-ban. Építész. Munkahelye: Archikon Kft.

95

A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN

SZÍN – KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS országos közművelődési folyóirat A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus megalakulása óta (1951) a helyi művelődés és a megyei, fővárosi feladatok segítése érdekében országos közművelődési tanácsadást és szolgáltatást végez.. Ennek keretében kéthavonta, 700-1300 példányban, A/4-es méretben jelenteti meg a Szín – Közösségi Művelődés folyóiratot. A folyóirat zárt terjesztésű. Előfizetői, olvasói a művelődési otthonok, könyvtárak, a felnőttképzési intézmények, a kulturális szervezetek és vállalkozások vezetői, munkatársai; a (köz)művelődési szakemberek, kulturális és településfejlesztési menedzserek, művelődésszervezők, andragógusok, könyvtárosok, múzeumi animátorok, közösségfejlesztők. Lapszámainkban tanulmányokat, esszéket, beszámolókat, interjúkat, ismertetéseket jelentetünk meg a kultúra, a társadalom, a regionalitás, a területfejlesztés, a finanszírozás, a menedzsment témakörben. Válogatás az utóbbi két év tematikus számaiból: 9 9 9 9 9 9

11/1 (2006. február): Amatőr művészetek 11/3 (2006. június): A közművelődés jogi háttere és érdekvédelme 11/4 (2006. augusztus): Közművelődés – felnőttképzés – együttműködések 11/6 (2006. december): Helyi mecenatúra – helyi mecénások 12/1 (2007. február) Tudás – kreativitás – fejlesztés 12/4 (2007. szeptember) Közművelődési stratégia

E számunk a közművelődési intézményekkel foglalkozik – kistérségi, megyei, regionális szinteken. Az összeállításban továbbá tanulmányok és beszámolók foglalkoznak a hazai és külhoni magyar értékképző és értékmentő kulturális munkával.

Hirdetési tarifák: ¾ Fél oldal 40.000,- Ft + 20% ÁFA ¾ Egy oldal 60.000,- Ft + 20% ÁFA Információ Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Szín Szerkesztőség Szerkesztőségi titkár: Szeder Erika. Tel: +36-1-225-60-07, e-mail: [email protected]; www.mmi.hu/kiadvanyok; Magyar Kultúra Alapítvány, Bába Szilvia értékesítési vezető: +36-1-224-8122; [email protected] 96

SZERELMES EURÓPARAJZ Bakos István: Sorsfordító napok – Prágában 84 IFJÚSÁG Deák Péter: A fantáziavilágok élőlényei 87 NAPLÓ Debreczeni Tibor: Napló. 2007. november 90 APROPÓ Tóth Zsuzsanna: Apropó – színjátszás… 3. Kérdések, válaszfélék, információk – a gyakorlat szemszögéből 92 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Nemzetiségi kultúrák művelése Magyarországon. Kisebbség – többség – integráció? Kétnapos konferencia 2007. szeptember 26-án és november 14-én (Frigyesi András) 93 SZERZŐINK 95

A SZÍN – KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS TEMATIKUS SZÁMAI 10/1 (2005. február) A MAGYAR MŰVELŐDÉSI INTÉZET KUTATÁSAIBÓL 10/2 (2005. április) A VERS ÉVE 10/3 (2005. június) VIDÉKFEJLESZTÉS, REGIONÁLIS IRODÁK, KISTÉRSÉGEK 10/4-5 (2005. november) 10 ÉVES A SZÍN – KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS Külön melléklete: TARTALOMJEGYZÉK ÉS NÉVMUTATÓ 1–10 ÉVFOLYAM. 1996-2005. 10/6 (2005. december) A KÖZMŰVELŐDÉS SZERVEZETRENDSZERE 11/1 (2006. február) AMATŐR MŰVÉSZETEK 11/2 (2006. április) AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁS 11/3 (2006. június) A KÖZMŰVELŐDÉS JOGI HÁTTERE ÉS ÉRDEKVÉDELME 11/4 (2006. augusztus) KÖZMŰVELŐDÉS – FELNŐTTKÉPZÉS – EGYÜTTMŰKÖDÉSEK 11/5 (2006. október) I. DURKÓ MÁTYÁS KONFERENCIA ÉS JUBILEUMI SZAKMAI TALÁLKOZÓ 11/6 (2006. december) HELYI MECENATÚRA – HELYI MECÉNÁSOK 12/1 (2007. február) TUDÁS – KREATIVITÁS – FEJLESZTÉS 12/2-3 (2007. június) KULTURÁLIS STRATÉGIA – KÖZMŰVELŐDÉS-TERVEZÉS 12/4 (2007. szeptember) KÖZMŰVELŐDÉSI STRATÉGIA 12/5 (2007. október) INTÉZMÉNYEK – RÉGIÓ, MEGYE, KISTÉRSÉG 12/6 (2007. november) A BUDAI VIGADÓ 107 ÉVE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN