A
Hevesy György Általános Iskola 2013/2014-es tanév munkaterve
Készítette: Tusor Erzsébet
1. Jogszabályok, ami alapján készült a munkaterv 1.
A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 2. 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 3. 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről 4. A Turai Hevesy György Általános Iskola Pedagógiai programja
2. A tanév kiemelkedő feladatai 1. A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről - a 2013. szeptember 1-jétől hatályos változtatások bevezetése. a. Az új helyi tanterv bevezetése az első és az ötödik évfolyamon b. Erkölcstan vagy hit- és erkölcstan óra bevezetése c. Dráma és tánc, valamint hon-és népismereti órák bevezetése az ötödik évfolyamon d. Mindennapos testnevelés az első, második, illetve az ötödik, hatodik évfolyamokon 2. A Pedagógiai Programban meghatározott feladatok folyamatos, tervszerű végrehajtása. Ezen belül: a. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok: – Az alapvető erkölcsi értékek megismertetése, tudatosítása és meggyőződéssé alakítása. – Az értelmi képességek, illetve az önálló ismeretszerzéshez szükséges képességek kialakítása, fejlesztése. – Az emberi együttélés szabályainak megismertetése. – Az önismeret, a tanulók saját személyiségének kibontakoztatására vonatkozó igény felébresztése. A kitartás, a szorgalom, a céltudatosság, az elkötelezettség kialakítása. – Az emberek által végzett munka fontosságának tudatosítása. A tanulók önellátására és környezetük rendben tartására irányuló tevékenységek gyakoroltatása. – Az emberi környezet esztétikumának kialakítására való igény felébresztése.
– Az egészséges életmód és az egészségvédelem fontosságának tudatosítása, az egészséges életmód iránti igény kialakítása. b. Egészségneveléssel kapcsolatos pedagógiai feladatok: – Egészségvédelemmel, helyes táplálkozással, fogápolással, elsősegélynyújtással, drog-prevencióval, serdülőkori mentálhigiénés témával foglalkozó egy projektnap (témanap) szervezése az alsó, felső és egy projekthét (témahét) szervezése a felső tagozaton. – Osztályonként egy-egy gyalog- vagy kerékpártúra szervezése.
– Iskolaorvos, védőnő segítségének igénybe vétele egy alkalommal az ötödik-nyolcadik évfolyamon egy-egy osztályfőnöki óra megtartásában. – Egy alkalommal elsősegély-nyújtási bemutató szervezése a 7. évfolyamos tanulóknak. c. Környezeti neveléssel kapcsolatos pedagógiai feladatok: – Osztályonként egy-egy gyalog- vagy kerékpártúra a környékre a környezeti értékek felfedezésére. – Évente egy környezetvédelemmel, természetvédelemmel foglalkozó projektnap (témanap) szervezése valamely nevezetes nap alkalmából az alsó és a felső tagozatos tanulók számára.
d. Az egyéni képességek kibontakoztatásának, a felzárkóztatásnak és a tehetséggondozásnak kiemelt kezelése: – Kulcskompetenciák hatékony fejlesztése. – A tehetségek korai kiválasztása, tudatos és tervszerű tehetséggondozás. Tehetségfejlesztő szakkörök működtetése. – A művészeti, tanulmányi és ismeretbővítési, valamint sportversenyeken való részvétel, és a fentiekre történő felkészítés biztosítása. – Az alapkészségek folyamatos fejlesztése (az 5-6. évfolyamon is). – A gyerekekkel szemben támasztott követelmények további folyamatos és fokozatos emelése. A lemaradók hatékonyabb motiválása és segítése, a tanuláshoz való hozzáállásuk megváltoztatása a bukások magas számának mérséklése érdekében. – A tanulók felkészítése az OKÉV méréseire (minden tanuló a képessége szerinti legmagasabb szinten teljesítsen). – Pályaorientáció, pályaválasztás segítése. A pályaválasztás előkészítése, szakmák ismertetése hetedik évfolyamtól. e. Kiemelt nevelési feladataink: – Egymás elfogadása, tisztelete, a másikra való odafigyelés erősítése. – Az agresszió minden formájának elutasítása, a konfliktusok azonnali megoldása. – Erőteljesebb figyelem a „csendes, visszahúzódó” gyerekek iránt. – Az igazolatlan mulasztások, az igazolt, de indokolatlan távolmaradások, a késések visszaszorítása. – A Házirend szabályainak következetes betartatása. – A munkafegyelem erősítése. – A köztulajdon és az iskolai környezet védelme, a magántulajdon tisztelete. A vandálok, rongálók felelősségre vonása, az okozott kár megtéríttetése. f. Az intézményi integrációs program végrehajtásából adódó feladatok: – Az Esélyegyenlőségi munkaterv végrehajtása.
– Szociális, kulturális hátrányok enyhítése a HH/HHH tanulók esetében.
– Az SNI/BTM/HH/HHH tanulók fejlesztése a tanórán kívüli foglalkozásokon is. – A szabadidős programokba bevont tanulók számának emelése. – A tanulók egymás iránt érzett felelősségének növelése, egymás tisztelete. – A tanulás, a tudás fontosságának elfogadtatása a tanulókkal és a szülőkkel, a tanulást segítő eszközrendszer fejlesztése. – Tudatformálás a szülők körében: előítéletesség, érdektelenség felszámolása; őszinte és kulturált kommunikáció; tudatosság és következetesség a gyermeknevelésben; szorosabb együttműködés a pedagógusokkal. – A szakszolgálatokkal, család- és gyermekvédelmi központokkal együttműködve el kell érni a szülői kötelezettségek teljesítését. – Szülők tájékoztatása a halmozottan hátrányos helyzet regisztrálásához szükséges nyilatkozat-tétel előnyeiről. – Az SNI tanulók ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása. – A napközit, tanulószobát igénybe vevő HH/HHH tanulók arányának növelése. – A HH/HHH tanulók kiemelt fejlesztése a kompetencia-mérések eredményeinek javítása érdekében. g.
Adminisztrációval, dokumentumokkal kapcsolatos feladatok: – A jogszabályváltozásokból adódó tanügy-igazgatási, munkaügyi és gazdasági feladatok végrehajtása. o Felelős: igazgató – Az adminisztrációs tevékenység minőségének további javítása. A pedagógusok adminisztrációs fegyelmének erősítése, a pontosság megkövetelése, szabályszerű javítások o Felelős: igazgató helyettesek, minden érintett kolléga – Az intézményi dokumentumok folyamatos aktualizálása a változó jogszabályok alapján. A dokumentumok összhangjának figyelemmel kísérése. o Felelős: igazgató – A munkaterv elkészítése, megküldése a fenntartónak. o Felelős: igazgató – A helyi Pedagógiai Program jogszabályváltozásokból módosítása. o Felelős: igazgató
adódó
– Pályázati erőforrások felkutatása és kihasználása. o Felelős: igazgató – Az intézményi SzMSz, Házirend jogszabályváltozásokból adódó módosítása. o Felelős: igazgató – Törzslapok kiállítása 2013. 09. 30-ig (20/2006.(V.5.) OM r.). o Felelős: igazgató helyettesek
– Egyéni fejlődési lapok megnyitása 2013. 09. 15-ig (SNI). o Felelős: alsós igazgató helyettes – Statisztikák elkészítése. o Felelős: felsős igazgató helyettes – A 2013/2014. tanév II. félév tantárgyfelosztásának elkészítése. o Felelős: igazgató – A 2014/2015. tanév tantárgyfelosztásával kapcsolatos előkészítő munkák (napközi, tanulószoba iránti igény felmérése). o Felelős: igazgató helyettesek
3. Ellenőrzések, mérések a tanulók körében 1. Törvényi kötelezettségből fakadó mérések : – A tanulók fizikai és motorikus képességeinek mérése a köznevelésről szóló tv.80. § (1) bekezdése alapján Felelősök: testnevelő tanárok, testnevelést tanítók. – DIFER-mérés (3/2012. (VI.8.) EMMI r. 9. § (5) bekezdés) – Határidők: – Felelős: Benke Sándorné igh., 1-2-os mk.-vez. – OKÉV mérések: 2014. 05. 28. Olvasás, szövegértés – 6., 8. évfolyamon. Matematikai eszköztudás – 6., 8. évfolyamon A méréshez szükséges adatok megküldése a Hivatal részére 2013. november 23-ig. Felelős: Kis Gábor igh. 2. Helyi mérések (a Pedagógiai Program útmutatása alapján) Tanév elején: i. Magyar 2. 3. 4. 5. 7. évfolyamokon Felelős: Kis Gábor igh., Benke Sándorné igh., mk. vez. ii. Matematika 2. 3. 4. 5. 6. évfolyamokon Felelős: Kis Gábor igh., Benke Sándorné igh., mk. vez. iii. Szociometriai mérés 5-8. évfolyamokon Felelős: Kis Gábor igh., mk. vez. Tanév végén: iv. Magyar 1- 4. 5. 7. évfolyamokon Felelős: Kis Gábor igh., Benke Sándorné igh., mk. vez. v. Matematika 1-4. 5. 6. évfolyamokon Felelős: Kis Gábor igh., Benke Sándorné igh., mk. vez. vi. Idegen nyelv 7. évfolyamon Felelős: Kis Gábor igh., mk. vez.
4. Tantestület 2013-2014. tanév
Osztályfőnökök: 1.a 1.b 1.c
Pásztorné Dolányi Magdolna Bangóné Boross Ilona Huczkáné Juhász Zsuzsanna
2.a 2.b 2.c 2.d
Bertókné Kurucz Ildikó Hubert Zoltánné Galambos Lászlóné Nagy Tóthné Jurásek Ilona
3.a 3.b 3.c
Szilágyiné Szente Valéria Tóth Jánosné Pászti Éva
4.a 4.b 4.c
Nagy Józsefné Kis Andrásné Tóth Mné Seres Zsuzsanna
5.a 5.b 5.c 5.d
Jenei Csabáné Demeter Dóra Maczkóné Fehér Ildikó Lakatos Gyula
6.a 6.b 6.c
Kovács Tibor Jónás Sándorné Heine Éva
7.a 7.b 7.c
Tóth-Sebes Péter Nagy Varga Judit Kis Anita
8.a 8.b 8.c
Kálnáné Ádám Anita Kálna Tibor Hegedűsné Görbe Magdolna
SNI 5-8.
Tanárok: Ács Lívia
Benedekné Fekete Hajnalka
Barna Ágnes Berente-Hódos Eszter Fekete-Liszkai Zsuzsanna Dr. Forgácsné Jenei Erzsébet Gecsey Krisztina Gólya Gáborné Horváth Zoltán
Tanítók: Czira Istvánné Farkas Zsaklin Heltai Bálintné Kókai Sándorné Tarcsi Anna
Fejlesztő Pedagógusok: 1-2. o Krisztiánné Csuka Erika 3-4. o. Vajtai-Katona Adrienn
Gyógypedagógus: Takács Pálné
Nevelő-oktató munkát közvetlen segítők: Bauer Nóra Erdélyi Gáborné
könyvtáros, iskolaújság szerkesztője gyermekvédelmi felelős
Vezetők: Kis Gábor Benke Sándorné Tusor Erzsébet
igazgatóhelyettes igazgatóhelyettes igazgató
Gyeden, szülési szabadságon lévők Zólyominé Sárik Henriett Takácsné Ács Noémi Hadi Szilvia
Fizetés nélküli szabadságon lévő Csörginé Szabó Katalin
Iskolatitkár: Hertelendy Gáborné
Megbízatások: Diákönkormányzatot segítő
tanár: Fekete-Liszkai Zsuzsanna tanító: Hubert Zoltánné
Pedagógus Szakszervezet helyi csoportjának vezetője: Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének helyi vezetője: Közalkalmazotti Tanács:
Jenei Csabáné Hubert Zoltánné
Bertókné Kurucz Ildikó Benedekné Fekete Hajnalka Jónás Sándorné
Munka- és tűzvédelmi felelős: Sajtófelelős: Iskolai honlap szerkesztői: Integrációs program vezetője: A Turai Tanulókért Alapítvány elnöke
Tóth S Péter Gólya Gáborné Benedekné Fekete Hajnalka, Tóth-Sebes Péter Benedekné Fekete Hajnalka Tusor Erzsébet
A munkaközösség-vezetők általános feladatai: · Szakmai munka gondozása, az iskola helyi programjának és helyi tanterveinek megfelelően, a kompetencia alapú oktatás módszereinek kiterjesztése a munkaközösségen belül. · Szakmai-pedagógiai segítségnyújtás a munkaközösség tagjainak. · A szakmai munka ellenőrzése, értékelése, pedagógiai értékelési rendszer alapján a pedagógusok munkájának értékelése. · Taneszközök bővítési lehetőségeinek figyelemmel kísérése, szükséges beszerzések tervezése, segítése. · Tanulmányi versenyek területenkénti áttekintése a munkaközösség vezetők feladata, a munkaközösségek terveiben rögzítettek szerint. · Házi versenyek szervezésével, lebonyolításával, kistérségi, megyei versenyekre való felkészítésével kapcsolatos feladatok kiosztása · Felmérések tervezésével, lebonyolításával kapcsolatos teendők A munkaközösségek munkatervei a mellékletben találhatóak.
5. A 2013-2014. TANÉV HELYI RENDJE Szorgalmi idő: 2013. szeptember 1. – 2014. június 15. Tanítási szünetek -
Őszi szünet
2013. október 28 – október 31.
-
Téli szünet
2013. december 23 - 2014. január 3.
-
Tavaszi szünet
2014. április 17 - április 22.
Tanítás nélküli munkanapok -
2013. szeptember 27. 2013. december 7. 2014. április 23. 2014. június 6.
Osztályozó és javítóvizsgák -
2013. augusztus 28. 2014. január 6. 2014. június 10. 2014. augusztus 27.
Tantestületi kirándulás Nevelési értekezlet Nevelési értekezlet Gyereknap
Javítóvizsga Félévi osztályozó vizsga Év végi osztályozó vizsga Javítóvizsga
Nevelőtestületi értekezletek -
2013. augusztus 26. 2014. január 17. 2014. január 27. 2014. június 16. 2014. június 20.
Tanévnyitó értekezlet Félévi osztályozó értekezlet Félévi tantestületi értekezlet Év végi osztályozó értekezlet Tanévzáró értekezlet
Szülői értekezletek -
2013. szeptember 2-12. 2013. november 4. 2014. január 28 - február 10. 2014. április 14. 2014. április 28 – május 9.
Tanév eleji Pályaválasztási Félévi Leendő 1. osztályosoknak Év végi
Fogadóórák Minden hónap első hétfőjén 17 órától -18 óráig.
6. ELLENŐRZÉSI TERV
Az iskola belső ellenőrzésének területei 2013-2014 Dokumentumok ellenőrzése –
Naplók vezetése, törzslapok. Határidő: szeptember, január, június Végzik: igazgató helyettesek
–
Személyi anyagok. Határidő: szeptember Végzi: igazgató
–
Tanuló-nyilvántartás. Határidő: október Végzik: igazgató helyettesek
–
Tanulói és pedagógus azonosító számok nyilvántartása. Határidő: október Végzi: igazgató
–
Diákigazolványok, pedagógus igazolványok nyilvántartása. Határidő: október Végzi: igazgató
–
Könyvtári nyilvántartások. Határidő: november, április, június Végzi: felsős igazgató helyettes
–
Leltári ütemterv. Határidő: november Végzi: gazdasági vezető
–
Gazdasági analitikák Határidő: november, május Végzi: gazdasági vezető
–
A naplók haladási részének áttekintése. Határidő: december, április Végzik: igazgató helyettesek, mk.-vezetők
–
A naplók osztályozási, értékelési részének áttekintése. Határidő: október, december, március, május Végzik: igazgató helyettesek, mk.-vezetők
–
A hiányzások dokumentálása. Határidő: a tárgyhónapot követő hónap első hete
–
Végzi: gyermekvédelmi felelős
Félévi értesítők, szöveges értékelések, év végi bizonyítványok, törzslapok. Határidő: január, június Végzik: igazgató helyettesek
Pedagógiai ellenőrzések –
Tanmenetek, foglalkozási tervek, egyéni fejlesztési tervek, egyéni fejlődési lapok. Határidő: szeptember, február Végzik: mk.-vezetők, igazgató helyettesek
–
Látogatás az új kollégáknál. Határidő: október Végzi: igazgató, igazgató helyettesek
–
Látogatás az 1. és az 5. osztályokban. Határidő: november Végzi: igazgató, igazgató helyettesek
–
Napközi, tanulószobai foglalkozások látogatása. Határidő: december, május Végzik: igazgató helyettesek
–
Látogatás a 8. osztályokban. Határidő: január Végzi: igazgató, felsős igazgató helyettes
–
Szabadidős foglalkozások látogatása. Határidő: október, április Végzik: igazgató helyettesek
–
Látogatás az 1. osztályokban. Határidő: március Végzi: igazgató, alsós igazgató helyettes
–
Látogatás a 4. osztályokban. Határidő: május Végzi: igazgató, alsós igazgató helyettes
–
Korrepetálások, felzárkóztató foglalkozások, egyéni fejlesztő foglalkozások látogatása. Határidő: január, május Végzik: igazgató helyettesek
Egyéb ellenőrzések –
Tisztasági bejárások.
Határidő: szeptember, január, április Végzik: igazgató. igazgató helyettesek, gazdasági vezető
–
Technikai és ügyviteli dolgozók munkafegyelmének ellenőrzése. Határidő: október, február, május Végzik: igazgató. igazgató helyettesek, gazdasági vezető
–
Tantermi dekorációk. Határidő: szeptember, február Végzik: DÖNK, igazgató helyettesek
–
Tanári ügyelet, napközi ügyelet. Határidő: október, december, március, június Végzik: igazgató. igazgató helyettesek, mk-vezetők
–
Leltárellenőrzés, selejtezés. Határidő: augusztus, június Végzik: gazdasági vezetők, szakleltár-felelősök
Tura, 2013. 08. 26. Tusor Erzsébet igazgató
7. ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014.
IDŐPONT
ESEMÉNY
FELELŐS
Augusztus
Augusztus
Augusztus
26. hétfő 9.00
bejelentkezés
igazgató
tanév rendje személyi változások tárgyi feltételek alakulása IPR pályázat tantárgyfelosztás felkészülés a javítóvizsgára tanévnyitó értekezlet,
Helyettesek
munkaterv bemutatása beszámolók a nyári eseményekről tanévnyitó ünnepség szervezése alsós munkaértekezlet
Táboroztatók 4. és 8. évfolyam alsós helyettes felsős helyettes
felsős munkaértekezlet munkaközösségek megalakulása, munkaközösségvezető-választás üzemorvosi vizsgálat
27. kedd 8.00
munka- és tűzvédelmi oktatás javítóvizsgák feladatsorainak
Munka-, és tűzvédelmi felelős
elkészítése, leadása névre szólóan
vizsgáztatók igazgató
kibővített vezetőségi értekezlet 9.00 eseménynaptár összeállítása teremdekorálás
28. szerda 8.00
javítóvizsgák, tanulók osztályba sorolása
helyettesek
Integrált SNI, BTMN-es tanulókról történő megbeszélés.
helyettesek
29. csütörtök 9.00
Iskolahívogató! Új elsősök látogatása az Iskola úti iskolában
tankönyvfelelős
Tankönyvek kiszállítása a felsős osztályoknak üzemorvosi vizsgálat
30. péntek Iskolaépületek bejárása
vezetőség
Tankönyvek kiszállítása az alsós osztályoknak
tankönyvfelelős
Szertárrendezés
4. és a 8. évfolyam
Tanévnyitó ünnepség 18 óra
Szeptember
Szeptember
Szeptember
2. hétfő
első tanítási nap
2.-6.
Szakkörök szervezése
szakkörvezetők
szülői értekezletek:
osztályfőnökök
2. -12.
1. évfolyam 2.án.(hétfő), 5. évfolyam, 3.-án (kedd) 2. évfolyam 4.-én (szerda),), 3. évfolyam 5.-én (csütörtök), SNI 6.-án (péntek), 4. évfolyam 9.-én (hétfő), 6. évfolyam 10.-én (kedd), 7. évfolyam 11.-én (szerda), 8. évfolyam 12.-én (csütörtök),
9. hétfő alsós, fejlesztős, napközis és tanulószobás órarendek leadása 13.-ig péntekig naplók kitöltése tanmenetek, egyéni fejlesztési naplók, tanulói nyilvántartás, osztálynaplók, napközis naplók, tanulószobás naplók, szakköri napló és foglalkozási tervek leadása,
tanítók, napközis nevelők, fejlesztőpedagógusok
osztályfőnökök, napközis nevelők, munkaközösségvezetők, gyermekvédelmi felelős, fejlesztő pedagógusok,
20. péntek munkaközösségek, DÖNK, könyvtár, gyermekvédelem, IPR éves munkatervének leadása
felelősök
3. hét papírgyűjtés
DÖNK
DÖNK gyűlés – munkaterv véleményezése
DÖNK
SZMK gyűlés - munkaterv véleményezése
igazgató
elektronikai hulladékgyűjtés
Ökö-csoport
Tücsökavató
DÖNK-5. évfolyam
tantestületi értekezlet, munkaterv elfogadása
tantestület, igazgató,
27. péntek
Csapatépítő tantestületi kirándulás
1felhasznált nap
Október
Október
Október
1 kedd
októberi statisztikai adatok leadása
osztályfőnökök, felsős helyettes
7. hétfő
fogadóóra
tantestület
4.hét
23.hétfő 18 óra
24. kedd
25. szerda
3. csütörtök
öko-csoport, tsntestület Állatok Világnapja –témanap, állatsimogató
4. péntek
Kálna Tibor, 8.b osztály megemlékezés az Aradi Vértanúkról
13. vasárnap SPAR Maratonka
Kovács Tibor
Hevesy nap - megemlékezés
5. évfolyam
DIFER mérésben résztvevők névsorának összeállítása
elsős osztályfőnökök
14-18.
óvónők látogatása az első évfolyamon
alsós helyettes, elsős osztályfőnökök
17. csütörtök
zöldség-gyümölcs fesztivál
Öko munkaközösség
megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról
Kálna Tibor
Erntedankfest, Halloween,
nyelvi munkacsoport
25. péntek
DIFER vizsgálatban érintett tanulók létszámának jelentése
alsós helyettes
október 28 – október 31.
őszi szünet
11. péntek 11. péntek
22. kedd
24. csütörtök
November
4. hétfő
őszi szünet utáni első tanítási nap fogadóóra
tantestület felsős helyettes, 8. évfolyam osztályfőnökei
pályaválasztási szülői értekezlet november 4-
DIFER mérések lebonyolítása
fejlesztő pedagógusok
december 6.
első hete
8. évfolyam osztályfőnökei,
8.-os osztályfőnökök tájékoztatják a felvételi eljárás rendjéről a tanulókat
felsős helyettes
negyedéves értékelés kiosztása
alsós helyettes, elsős osztályfőnökök
15. péntek
25.-étől, hétfőtől
helyettes, osztályfőnökök tájékoztatás a gyengén haladó tanulókról
23. szombat Jótékonysági Bál
felsős helyettes
December
December
December
2. hétfő
Fogadóóra
tantestület
7. szombat
Tanítás nélküli munkanap, nevelési értekezlet
2. felhasznált nap
10. kedd
központi írásbeli vizsgára jelentkezés
felsős helyettes
21. szombat
szünet előtti utolsó tanítási nap, témanap,
Kis Anita, Heine Éva, 6. évfolyam,
karácsonyi műsorok, Felnőttek karácsonya december 23 – január 3.
téli szünet
Jabuár
Jabuár
6. hétfő
Jabuár
tantestület szünet utáni első tanítási nap fogadóóra
osztályozó vizsga 17. péntek
I. félév vége osztályozó értekezlet
igazgató, helyettesek, tantestület
18. kedd
írásbeli felvételi vizsgák a 9. évfolyamon
20. hétfő
munkaközösség-vezetők félévet értékelő megbeszélése
munkaközösség-vezetők
24. péntek
félévi értesítések kiosztása
osztályfőnökök
27. (hétfő)
tantestületi értekezlet: félévi értékelés
vezetőség, tantestület
január 28 – február 10.
szülői értekezletek:
osztályfőnökök
igazgató, helyettesek
8. évfolyam, SNI 28.-án, kedd, 1. évfolyam 29.-én, szerda , 2. évfolyam 30.-án csütörtök, 3.évfolyam 3.-án hétfőn 4- évfolyam 4.-én kedden 5. évfolyam 5.-én szerdán 6. évfolyam 6.-án, csütörtökön 7. évfolyam 10.-én, hétfőn
Február
Február
Február
1. hete
leendő elsősök névsorának összegyűjtése
alsós helyettes
17-21.
farsangi bálok
DÖNK, tantestület
18.-március 7.
Szóbeli meghallgatások a középiskolákban
24-28.
egészségnapok s ezen belül egy projektnap
öko-csoport, tantestület
15-ig, szombatig
tankönyvválasztás
tankönyvfelelős, tantestület
14. péntek
Felvételi jelentkezési lapok továbbítása
felsős helyettes, 8.-os
osztályfőnökök utolsó hete találkozás az SZMK vezetőivel (tankönyvválasztás)
igazgató
nyílt nap a Hevesyben (kedd) és a Tabánban (szerda)
pedagógusok
Március
Március
Március
3. hétfő
fogadóóra
tantestület
5-6.
nyílt nap az Iskola úton (kedd) és a Park úton (szerda)
pedagógusok
12. szerda
ideiglenes felvételi jegyzék kiadása
25-26.
14. péntek
megemlékezés az 1848/49-es forradalom és
Lakatos Gyula
szabadságharcról 17. hétfő
KI-MIT-TUD-ok szervezése
alsós tantestület
17. hétfő
a továbbtanulási adatlapok ekkor módosíthatók
felsős helyettes, 8.-os osztályfőnökök
Április
Április
Április
2.-május 27.
A tanulók fizikai állapotának és edzettségének a vizsgálata
Tanítók, testnevelők
7. hétfő
fogadóóra
tantestület
14. hétfő
bemutatkozó értekezlet leendő elsős szülőknek
alsós helyettes, leendő tanítók
15. kedd,
elsősök beírása
alsós helyettes
18. kedd
16. szerda 16. szerda
utolsó tanítási nap a tavaszi szünet előtt
17.-22.
tavaszi szünet
23.szerda
Tanítás nélküli munkanap Nevelési értekezlet
24.csütörtök
Critical Mass
3. felhasznált nap Öko-csoport
Április 28.május 9.
Anyák napi ünnepségek
osztályfőnökök
Május
Május
Május
5. hétfő
fogadóóra
10. szombat
Tura-túra, Madarak és Fák napja
Tantestület
16. péntek
tanulmányi kirándulás
Tantestület
28. szerda
OKÉV-mérés
6. és 8. évfolyam felsős helyettes
Június
Június
Június
4. szerda
Nemzeti összetartozás napja
Kis Anita
6. péntek
gyermeknap
DÖNK. a 4. felhasznált nap
10. kedd
osztályozó vizsga
tantestület
2. hét
a 4. évfolyam átadása
érintett osztályfőnökök
13. péntek
utolsó tanítási nap, a fel nem vett tanköteles tanulókról a KLIK értesítése
vezetőség
13. péntek
év végi beszámolók leadása
munkaközösség-vezetők, felelősök
14. 9 óra
ballagás
7. évfolyam
16. hétfő 9 óra 17. kedd
osztályozó értekezletek alsó és felső tagozaton bizonyítványok, anyakönyvek írása
tantestület osztályfőnökök, igazgató
statisztikák leadásának határideje 18. szerda
bizonyítványok, anyakönyvek leadása
helyettesek, osztályfőnökök
évzáró értekezlet
igazgató, tantestület
évzáró ünnepély, bizonyítványosztás
6. évfolyam, osztályfőnökök
19. csütörtök 20. péntek 9 óra
20. péntek 18 óra