TÁJÉKOZTATÓ A távoktatás tagozatú gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatók részére I. évfolyam 2007/2008. tanév I. félév
Tisztelt Hallgatónk!
A távoktatás résztvevői − ahogy azt a képzési forma elnevezése is jelzi − tanulmányi munkájukat zömmel az egyetem falain kívül, egyéni tanulás keretében végzik. E nehéz feladat teljesítéséhez azonban igyekszünk hatékony támogatást nyújtani. Tájékoztatónk ennek formáiról ad információkat, kiegészítve a kreditrendszerre vonatkozó legfontosabb tudnivalókkal. 2007. szeptember 8-án 9.30-tól a beiratkozás időpontjában tájékoztató előadás tartunk a távoktatás módszertanáról a hallgatóknak a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Nagyelőadó termében (TIK Szeged, Ady tér 10., I. emelet).
A kreditrendszerről Mi a kreditrendszer lényege? -
A tantárgyak vagy egyéb tanulmányi kötelezettségek teljesítéséért kredit (pont) jár. A hallgatóknak a végzettség megszerzéséhez jogszabályban meghatározott számú kreditet kell gyűjteniük (alapszakon ez 180 kreditet jelent). A krediteket meghatározott forrásokból kell összegyűjteni (pl. kötelező tárgyak, szabadon választható tárgyak, stb.). A kredit-forrásokat a képzési terv írja elő. A tárgyak felvételének sorrendje nem évfolyamhoz kötött, ugyanakkor előfeltételekhez vagy más feltételek teljesítéséhez köthető. A feltételek a kurzuslistán és a tanrendben jelennek meg az egyes kurzusok mellett. A tantárgyak egymásra épülését, a képzés szerkezetét nem a tárgyak félévhez kötöttsége határozza meg, hanem a tantárgy felvételét szabályozó feltételek. A kötelezettségek nem évhez/félévhez kötöttek, hanem egymáshoz (egymásra épülnek), a kapcsok az előtanulmányi feltételek és társfeltételek. A hallgatónak a kar rendelkezésére bocsát olyan ajánlott MINTATANTERV-et, amely a képesítési követelményekben meghatározott idő alatt lehetővé teszi a tanulmányok elvégzését, így elvezeti a hallgatót a képzési időn belüli végzéshez.
A sokféle választási lehetőség ellenére azt javasoljuk, hogy tanulmányaikat a mintatantervek alapján folytassák, ezek követése esetén a diplomához szükséges kreditpontok összegyűjtése garantált. A mintatantervtől csak nagyon indokolt esetben érdemes eltérni. Melyek a kreditrendszer előnyei? -
Amennyiben a félévben nem sikerült minden kötelezettség teljesítése, nem kell kihagyni félévet, hanem be lehet jelentkezni akár a következő félévre is, és az ott meghirdetett teljesítési lehetőségeket igénybe véve teljesíthetők az előzőekben sikertelen tárgyak is. Vizsgára a gyakorlatok és szemináriumok kivételével minden kurzus minden félévben meghirdetésre kerül.
1
-
Minden hallgató maga tervezheti meg a tanulmányok vitelét: maga dönthet, hogy mely tárgyakat veszi fel a képzési terv keretei és az előírt feltételek között és melyeket nem. Korábbi, az adott intézményben vagy másutt szerzett tanulmányi teljesítmény (pl. tagozat-, szakváltás, átvétel, további diploma megszerzése, párhuzamos képzés) elismerésére kreditátviteli eljárással lehetőség van. A kreditszerzés lehetővé teszi, hogy a karon folytatott tanulmányokat máshol elismerjék.
1) Beiratkozás, az aktív félév megszerzése (1. szemeszteren) A Felsőoktatási Törvény (FTV) és ennek nyomán az SZTE Tanulmányi és vizsgaszabályzata (TVSZ) úgy rendelkezik, hogy a hallgatói jogviszony a beiratkozással jön létre. A beiratkozás feltételei: • A beiratkozási lap és a képzési szerződés aláírása és leadása a GTK Tanulmányi Irodán. A beiratkozási lap csak az adatok pontosítására való, önmagában hallgatói státuszt nem ad. • A tanulmányi félév megkezdésének kinyilvánítása az Egységes Tanulmányi Rendszerben (ETR) kurzus(ok) felvételével. • Leckekönyv kitöltése, a felvett kurzusokat nem kell beírni • Költségtérítéses képzésben további feltétel a költségtérítés befizetése. Erről külön szerződést és tájékoztatót kapnak az érintettek a Tanulmányi Irodától. • Tananyagcsomag átvétele • Aki aktív félévvel kívánja elkezdeni tanulmányait, szeptember 25-ig – a kurzusfelvétel második hetének végéig – meg kell felelnie a felsorolt feltételeknek! A határnap után csak külön engedéllyel lehet aktív státuszt szerezni.
2) Határidők: Kurzusfelvétel/leadása az ETR-ben: Szorgalmi időszak: GYES/GYED, dékáni méltányosság Költségtérítés mérséklésére, halasztására, részletfizetésére vonatkozó kérelmek leadása Kreditátviteli kérelmek benyújtása: Passzív félév kérelmek leadása: Költségtérítés befizetés, legkésőbb: (Későbbi időpontban csak kérelemmel!) Évközi feladatsorok leadása: Vizsgaidőszak: Utóvizsga-időszak
2007. augusztus 29 – szeptember 25. 2007. szeptember 3–december 14. 2007. szeptember 15. 2007. szeptember 15. 2007. szeptember 25. 2007. szeptember 25. lásd. az Időbeosztásban 2007. december 17 – 2008. január 25. 2008. január 28 – február 1.
3) Kurzusfelvétel Kurzusfelvétel: ETR-ben 2007 augusztus 29 – szeptember 25-ig, utána NINCS lehetőség felvenni/leadni kurzust!!! Regisztráció, és az Egységes Tanulmányi Rendszer (ETR) használata: A beiratkozott hallgatónak a Gazdaságtudományi Kar honlapjáról elérhető ETR menüpont alatt, a tájékoztatóban leírtak alapján előbb regisztrálnia kell magát, majd a regisztráció folyamán kapott „Egyéni Hallgatói Kód”-dal (EHA kód = felhasználói név) és a saját maga által megadott jelszóval (min. 6-max. 12 karakter) léphet be a hallgatói weblapra. Az ETR használata elengedhetetlen feltétele a rögzített adatok ellenőrzésének, a kurzusok felvételének, a vizsgákra történő jelentkezésnek és az eredmények ismeretének.
2
Kérjük, hogy a MINTATANTERV-et követő hallgatóink az ETR-ben az alábbiak szerint vegyék fel a tantárgyakat! Tárgy kód
Tárgy címe Előadó neve
Kötelező kurzusok 30A101 Matematika I. Dr. Csató Sándor/ Hovorkáné Horváth Zsuzsanna 30A103 Informatika I. Majó Zoltán 30A201 Mikroökonómia Dr. Czagány László 30B101 Menedzsment I. Dr. Imreh Szabolcs *Választható kurzusok (Ajánlott 1 kurzus felvétele!) 30A207 Gazdaságtörténet Dr. Serfőző Zoltán 30A301 Gazdaságföldrajz Abonyiné Dr. Palotás Jolán 30A302 Filozófia Dr. Tóth János
Kreditpont
Követelmény
elm.
Heti óraszám gyak.
8
KO
16
-
-
5
M3
8
-
-
6
KO
8
-
-
6
KO
4
-
-
lab.
5
M3
4
-
-
5
M3
4
-
-
5
M3
4
-
-
*A választható kurzusok tematikái a tájékoztató mellékletében megtalálhatók!
4) Jegyzetek A félév folyamán a MINTATANTERV szerint a táblázatban szereplő jegyzeteket kapják hallgatóink: Szerző
Cím
Huhn Edit
Matematika I.
Csató Sándor Halmai Csongor Czagány L. – Fenyővári Zs. – Misz J. Imreh Sz. - Majó Z. – Vilmányi M. Abonyiné Palotás Jolán
Analízis példatár Bevezetés az informatikába Mikroökonómia A Menedzsment alapjai Válogatott fejezetek a társadalmigazdasági földrajz tárgyköréből Gazdaságtörténet Bevezetés a filozófiába – filozófiatörténet közgazdászoknak
Balázs György - Serfőző Zoltán Tóth János
Sorszám 03/2007 21/2007 57/2006 01/2007 55/2007 15/2006 05/2007 56/2006
A jegyzeteket CD ROM-on adjuk ki, használatához az internetes böngésző és Adobe Acrobat Reader szükséges. (Az Acrobat Reader a lemez „adobe” könyvtárából installálható.) A CD-t a beiratkozáskor és a konzultációs napokon (9-1115-ig) vehetik át a hallgatók a Kar Oktatásszervező Irodájában. (Szeged, Kálvária sgt. 1., földszint). Aki ezeken a napokon nem tud megjelenni, a CD-t később ugyanitt személyesen veheti át hétköznap munkaidőben. A tananyagért külön fizetni nem kell, előállításuk költségeit a költségtérítés fedezi.
5) CooSpace (Keretrendszer) Web cím: www.coosp.etr.u-szeged.hu, az ETR-es azonosítóval és jelszóval lehet belépni. A belépés után a „Demonstrációk” és a „Súgó” menü segíti a rendszer használatát. A képzéssel kapcsolatos információk, anyagok érhetők el a keretrendszeren: - Féléves tájékoztató - Távoktatási Tanulmányi Tájékoztató (kurzuslista, mintatanterv, tematikák, stb.) - Tantárgyi Útmutató (kurzusonként) - Évközi feladatsorok - Konzultációs időpontok
3
-
Konzultációk felvételei Előadásokon használt prezentációk Határidők Aktuális információk, formanyomtatványok
A hallgatók, az ETR-ben felvett kurzusokhoz tartozó színtereken kívül egy közös színteret ((KOZ_T) K540; K540_K; GMT-B) is látnak, amelyen a gazdálkodási és menedzsment szak, távoktatás tagozatú képzésünkön részt vevő hallgatókra vonatkozó aktuális információk, tájékoztatók, nyomtatványok találhatók egy helyen. A kurzusok színterein megtalálhatók többek között a konzultációs időpontok, a tanulmányi útmutató, a kötelező évközi feladatsorok, az előadásokon használt prezentációk. A hallgató beállíthatja, hogy a rendszeren történő változásokról szeretne-e hírlevelet kapni.(A bejelentkezés után a névre kattintva az előugró ablakban megjelenő "értesítések" menüben.). A hallgató mind az ETR-ben és a CooSpace-n is beállíthatja az aktuális E-mail címét. A keretrendszerrel kapcsolatos észrevételeiket, problémáikat az
[email protected] címre jelezzék.
A rendszert heti rendszerességgel ajánlott látogatni, a hirdetményeket a konzultáció előtti napon érdemes megnézni! 6) Évközi feladatsorok A tananyag elsajátításának megkönnyítése, a jegyzetek érdemi feldolgozása céljából a szorgalmi időszakban általában minden tantárgyból 1-1 gyakorló feladatsort kapnak a hallgatók. A feladatsorok a CooSpace-n érhetők el 2007. szeptember 8-tól. Az évközi feladatsorok egyéni feldolgozása a vizsgára bocsátás feltétele, tehát KÖTELEZŐ. A megoldott feladatsorokat a CooSpace-re kell feltölteni a megadott határidőkre (lásd. Időterv) A feladatsorok megoldókulcsai a beadási határidő után felkerülnek a CooSpace-re. A félévi vizsgajegyeket az évközi feladatsorok megoldásai nem befolyásolják. Az a hallgató, aki megoldását nem juttatja vissza, vagy nyilvánvalóan komolytalan megoldást nyújt be, az adott tárgyból nem bocsátható vizsgára.
7) Csoportos konzultációk, ajánlott időbeosztás A félév folyamán hat alkalommal, mindig szombati napon, tantárgyanként differenciált óraszámmal, blokkosítva tartunk konzultációkat. A 2007/2008. tanév I. félévére vonatkozó Időbeosztás (konzultációk beosztása, illetve az ajánlott tanmenet) letölthető az Internetről, és a Coospace-ről. Az Időbeosztásban: AJÁNLOTT a konzultációkon és a szorgalmi időszakban felajánlott vizsganapokon a „Megjelenés” és az „Egyéni munka”. KÖTELEZŐ betartani az évközi feladatsorok leadásának határidejét, mivel annak megfelelő szintű megoldása a vizsgára bocsátás feltétele.
4
8) Egyéni konzultációk A távoktatásban részt vevő hallgatók egyéni konzultációs lehetőséget is kérhetnek korlátozott óraszámban. Ilyen igényt telefonon, vagy levélben (esetleg személyesen) jelentsenek be Farkas Zsóka oktatásszervezőnél, aki megszervezi a konzulensekkel való találkozást.
9) Könyvtárak A távoktatásban résztvevő hallgatók más SZTE hallgatókkal azonos feltételekkel használhatják az egyetem könyvtárat. SZTE Központi Könyvtár, (József Attila Tanulmányi és Információs Központ Szeged, Ady tér 10.; www.bibl.u-szeged.hu)
10) Számítógép használata a GTK épületében Az intézményben minden látogató számára elérhető a WIFI-rendszer használata.
11) Félévi kollokviumok A hallgatóknak lehetőségük van szorgalmi időszakban egy-egy blokk után levizsgázni az adott tantárgyból, az időpontok a Időbeosztásban megtalálhatók. Ezek az alkalmak az Egyetemi TVSZ által meghatározott vizsgaalkalmakba beszámítanak. Amennyiben a szorgalmi időszakban a hallgató nem vizsgázik le, akkor a vizsgaidőszakban meghirdetett vizsgákon kell teljesíteniük. A vizsgák időpontjait legkésőbb a vizsgaidőszak előtt 2 héttel az ETR-en tesszük közzé. Vizsgaidőszak: 2007. december 17 – 2008. január 25. Utóvizsga-időszak: 2008. január 28 – február 1. Minden hallgató önállóan állítja össze vizsgaprogramját. A vizsgákra legkésőbb a vizsgaidőszak kezdete előtt be kell jelentkezni az ETR-en keresztül. A vizsgák ismétlésére, halasztására Vizsgaszabályzatban vannak rögzítve.
vonatkozó
szabályok
az
aktuális
Tanulmányi
és
A vizsgadolgozatokat a szakoktatók egy héten belül értékelik. Az eredményekről a vizsganapot követő 5. naptól kezdve a hallgatók a fent említett információs hálózat révén tájékozódhatnak. Az utóvizsga csekket a vizsgaidőszak után a Hallgatói Szolgáltató Iroda (HSZI) postázza ki.
12) A hallgató jogviszonyának szabályozása Hallgatóink jogviszonyát és a tanulmányokkal összefüggő egyéb szabályozásokat a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (TVSZ) tárgyalja. A szabályzat elérhető a távoktatási keretrendszeren található közös színtéren.
5
13) A Kar és a szak vezetői, közvetlen közreműködők A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR dékánja: Dr. Hetesi Erzsébet, egyetemi docens A Gazdálkodási és menedzsment szak, távoktatás tagozatán: Szakmai felelős (szakfelelős):
Dr. Czagány László egyetemi docens Közgazdaságtani és gazdaságfejlesztési Intézet Elméleti Közgazdaságtani Szakcsoport Telefon: 62/544-484 E-mail:
[email protected]
Oktatásszervező:
Farkas Zsóka Oktatásszervező Iroda Telefon: 62/544-213 E-mail:
[email protected]
Tevékenységi kör A képzés technikai lebonyolítása: konzultációk megszervezése – tanrend elkészítése, tananyagok kezelése, kiadása, CooSpace karbantartása, konzultációs napokon ügyelet 9-1115-ig.
Tanulmányi előadó:
Bödő Kinga Tanulmányi Iroda Telefon: 62/544-424 E-mail:
[email protected]
Tevékenységi kör Tanulmányi ügyek: beiratkozás, indexek kezelése, ETR (kurzusokkal kapcsolatos problémák), kérelmek. A hallgatóknak lehetőségük van tanulmányi ügyeiket érintő kérdések, problémák személyes ügyintézésre, e-mail-en vagy telefonon lehet időpontot egyeztetni a tanulmányi előadóval. Ügyintéző: Bánki Ágnes Dékáni Hivatal Telefon: 62/544-485 E-mail:
[email protected] Tevékenységi kör Tananyagok, kiadása, konzultációs napokon ügyelet 9-1115-ig. Szeged, 2007. augusztus 31.
SZTE GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR 6722 KÁLVÁRIA SGT. 1. TELEFON: 62/546-917 FAX: 62/544-499 www.eco.u-szeged.hu
6
MELLÉKLETEK
Kötelezően választható kurzusok tematikái: •
Gazdaságföldrajz
•
Gazdaságtörténet
•
Filozófia
7
GAZDASÁGTÖRTÉNET (30A207) Történeti Segédtudomány Tanszék Dr. Serfőző Zoltán Dr. Serfőző Zoltán távoktatás 4 óra beszámoló nincs őszi szemeszter tavaszi szemeszter (csak beszámoló, kontaktóra nélkül) 5 évközi feladatok megoldásainak benyújtása, sikeres (legalább megfelelt) beszámoló
Az oktatásért felelős tanszék: Tantárgyfelelős: Oktató: Az oktatás formája: Óraszám: Számonkérés, minősítés: Előtanulmányi feltételek: Meghirdetve: Kreditpontok: A kredit megszerzésének feltételei: Tematika:
A modernizáció fogalma. Mezőgazdasági és ipari forradalom Magyarországon különös tekintettel a dualizmus korára. Magyarország gazdasági körülményeinek változása az I. világháború után. Stabilizáció és gazdasági fejlődés 1929-ig. A nagy gazdasági világválság Magyarországon. A gazdasági válságból való kilábalás belső és külső körülményei. Magyarország gazdasága a II. világháború idején. A kötött gazdálkodásból a tervgazdálkodásba történő átmenet 1945-1949 között. A centralizált állami makrofelhalmozáson alapuló növekedés forrásai. A szocialista iparosítás. A centralizált állami makrofelhalmozáson alapuló növekedés ciklusai. Az államszocializmus válsága. Kötelező tananyag:
CD-n és honlapon: Balázs György - Serfőző Zoltán: Gazdaságtörténet (távoktatási tananyag) Évközi feladatok Önellenőrző feladatok Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete 1914-1989, Nemzeti Tankönyvkiadó 1996
Ajánlott irodalom:
8
GAZDASÁGFÖLDRAJZ (30A301) Gazdasági és Társadalomföldrajz Tanszék Abonyiné Dr. Palotás Jolán Abonyiné Dr. Palotás Jolán 4 óra beszámoló nincs őszi szemeszter tavaszi szemeszter (csak beszámoló, kontaktóra nélkül) 5 évközi feladatok megoldásainak benyújtása sikeres (legalább megfelelt) beszámoló
Az oktatásért felelős tanszék: Tantárgyfelelős: Oktató: Csoportos konzultáció: Számonkérés, minősítés: Előtanulmányi feltételek: Meghirdetve: Kreditpontok: A kredit megszerzésének feltételei: Tematika:
A tárgy oktatásának célja a társadalomnak a földrajzi környezet által befolyásolt, gazdasági tevékenységének megismerése, a termelőerők területi elhelyezkedésének, a fejlődésnek, az oksági és a strukturális összefüggéseknek feltárása, a vonatkozó törvényszerűségek elsajátíttatása. A társadalmi-gazdasági földrajz helye a tudományok rendszerében. A társadalmi-gazdasági földrajzi felosztása, kutatási módszerei, főbb művelői. A népességföldrajz alapfogalmai, a népesség számának, struktúrájának változása, mozgása és térbeli rendje. Településföldrajzi alapfogalmak, településtípusok, Magyarország települései. Az iparföldrajz általános kérdései, az ipar fogalma, felosztása. Az iparföldrajz irányzatai, az iparföldrajz jelentősebb művelői. Az ipar telepítési tényezői. Az ipar ágazatai. A nehézipar jellemzői, felosztása, területi elhelyezkedése, hazánk nehézipari fejlődésének főbb vonásai. Az energiagazdálkodás, a könnyűipar, az agrárgazdaság, az infrastruktúra földrajz, a külföldi működőtőke áramlás főbb kérdései a világon. A külföldi működőtőke, a nemzetközi munkamegosztás és a külkereskedelem. Tananyagcsomag:
CD-n és honlapon: Abonyiné Palotás Jolán: Gazdaságföldrajz (távoktatási tananyag) Évközi feladatok Önellenőrző feladatok
9
FILOZÓFIA (30A302)) Az oktatásért felelős tanszék: Tantárgyfelelős: Oktató: Az oktatás formája: Óraszám: Számonkérés, minősítés: Előtanulmányi feltételek: Meghirdetve: Kreditpontok: A kredit megszerzésének feltételei:
Filozófia Tanszék Dr. Tóth János Dr. Tóth János távoktatás 4 óra beszámoló nincs tavaszi szemeszter őszi szemeszter (csak beszámoló, kontaktóra nélkül) 5 évközi feladatok megoldásainak benyújtása sikeres (legalább megfelelt) beszámoló
Tematika: Görög filozófia kezdetei. Platón. Arisztotelész. A hellenizmustól a reneszánszig. Angolszász filozófia az újkorban. Kontinentális filozófia az újkorban. Kant. Fichte és Schelling és Hegel. Pozitivizmus. Analitikus filozófia és tudományelmélet. Marx és követői. Életfilozófia. Egzisztencialista filozófia. Kötelező tananyag:
Ajánlott irodalom:
CD-n és honlapon: Dr. Tóth János: Filozófia alapjai Filozófiatörténet közgazdászoknak (távoktatási tananyag) Évközi feladatok Önellenőrző feladatok Störig, H.J.: A filozófia világtörténete, Helikon Bp., 1997. Hársing László: A filozófiai gondolkodás Thalésztől Gadamerig Bíbor Kiadó, Miskolc, 2000 Filozófia SH atlasz Springer 1993
10