NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 314-1/2004.(XI.24.) számú határozata A Nyíregyházi Városi Televízió Közhasznú Társaság Alapító Okiratának módosításáról
A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta, és I. A Nyíregyházi Városi Televízió Közhasznú Társaság alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az alapító okirat I. fejezetének 1.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: A közhasznú társaság (a továbbiakban: társaság) elnevezése: VÁROS-KÉP SZOLGÁLTATÓ KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG rövidített elnevezése: VÁROS-KÉP KHT. idegen nyelvű megnevezése: nincs Az alapító okirat II. fejezetének 1.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „A társaság tevékenységének célja: Nyíregyháza Város és vonzáskörzetének lakossága számára közszolgálati műsorszolgáltatás, továbbá szórakoztató és szolgáltató műsorok biztosítása, helyi lap kiadása, Nyíregyháza Megyei Jogú Város honlapjának üzemeltetése, reklám és PR szolgáltatás nyújtása, hír- és reklámértékesítés végzése, nagyrendezvények lebonyolítása, rendezvénykoordináció, közvélemény-kutatás végzése.”
Az alapító okirat II. fejezetének 2.) pontjában „A társaság által végzett közhasznú tevékenység:” felsorolás a következő tevékenységi körökkel egészül ki: „2213 ’03 Időszaki kiadvány kiadása 2215 ’03 Egyéb kiadás”
Az alapító okirat II. fejezetének 2.) pontjában „A társaság által végzett üzletszerű gazdasági tevékenység:” felsorolás a következő tevékenységi körökkel egészül ki: „2211 ’03 Könyvkiadás 2212 ’03 Napilapkiadás 2221 ’03 Napilapnyomás 2222 ’03 Máshova nem sorolt nyomás 2223 ’03 Könyvkötés 2231 ’03 Hangfelvétel-sokszorosítás 2232 ’03 Videofelvétel - sokszorosítás 7032 ’03 Ingatlankezelés 7134 ’03 Máshova nem sorolt egyéb gép kölcsönzése 7222 ’03 Egyéb szoftver-szaktanácsadás, - ellátás 7230 ’03 Adatfeldolgozás 7240 ’03 Adatbázis-tevékenység, on-line kiadás 7413 ’03 Piac- és közvélemény-kutatás 7414 ’03 Üzletviteli Tanácsadás 7415 ’03 Vagyonkezelés 7487 ’03 Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás 9133 ’03 Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 9213 ’03 Mozgóképvetítés 9232 ’03 Művészeti kiegészítő tevékenység 9233 ’03 Vásári, vidámparki szórakoztatás 9234 ’03 Máshova nem sorolható egyéb szórakoztatás 9240 ’03 Hírügynökségi tevékenység 9305 ’03 Máshova nem sorolt egyéb szolgáltatás” Az alapító okirat V. fejezetének 1.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „A társaság ügyeinek intézését és a társaság képviseletét 5 évre választott ügyvezető látja el. A társaság ügyvezetője Sőrésné Nemes Ágnes . (született: Kisvárda, 1959.06.11, anyja neve: Szabó Erzsébet , lakcíme: Nyíregyháza, Leffler S. u. 28.) 2004. december 1. napjától 2009. november 30. napjáig. Az ügyvezető tevékenységét munkaviszony keretében látja el. Az ügyvezető kijelenti, hogy a megbízatást elfogadja, személyében kizáró körülmény nem áll fenn.” Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul érvényben maradnak. II. A Nyíregyházi Városi Televízió Közhasznú Társaság jelen határozat szerint módosított – a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt – alapító okirata e határozat elválaszthatatlan függeléke.
Felhatalmazza: Csabai Lászlóné Polgármestert és dr. Szemán Sándor jegyzőt az alapító okirat módosítás aláírására. Utasítja: a VÁROS-KÉP KHT. ügyvezetőjét, hogy az alapító okirat jelen határozat szerinti módosításának a cégnyilvántartáson történő átvezetéséről gondoskodjon. Felelős:
Sőrésné Nemes Ágnes Ügyvezető
Határidő:
2004. december 15.
k.m.f.
Csabai Lászlóné polgármester
Dr. Szemán Sándor jegyző
A határozatot kapják: 1./ A Közgyűlés tagjai 2./ A Jegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői 3./ Sőrésné Nemes Ágnes VÁROS-KÉP KHT. ügyvezetője
Függelék a 314-1/2004.(XI.24.) számú határozathoz
NYÍREGYHÁZI VÁROSI TELEVÍZIÓ KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG (4400. Nyíregyháza, Szabadság tér 9.)
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)
Nyíregyháza, 2004. november …..
ALAPÍTÓ OKIRAT A Nyíregyházi Városi Televízió Közhasznú Társaság 1996. július 11. napján kelt, majd 1997. december 15., 1998. május 11., 2003. augusztus 27., 2003. október 1., 2003. december 17. és 2004. június 23. napján, valamint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 314-1/2004. (XI.24.) számú határozatával módosított és egységes szerkezetbe foglalt – a314-1/2004. (XI.24.) számú határozat szerinti módosításokat vastagított, dőlt betűvel feltüntető szövegű – alapító okirata.
I. A TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE, IDŐTARTAMA 1.) A közhasznú társaság (a továbbiakban: társaság) elnevezése: VÁROS-KÉP SZOLGÁLTATÓ KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG rövidített elnevezése: VÁROS-KÉP KHT. idegen nyelvű megnevezése: nincs 2.) A társaság székhelye: 4400. Nyíregyháza, Szabadság tér 9. 3.) A társaság megalakulásának napja: 1996. július 1. A társaság határozatlan időre alakul.
II. A TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGE 1.)
A társaság tevékenységének célja: Nyíregyháza Város és vonzáskörzetének lakossága számára közszolgálati műsorszolgáltatás, továbbá szórakoztató és szolgáltató műsorok biztosítása, helyi lap kiadása, Nyíregyháza Megyei Jogú Város honlapjának üzemeltetése, reklám és PR szolgáltatás nyújtása, hír- és reklámértékesítés végzése, nagyrendezvények lebonyolítása, rendezvénykoordináció, közvéleménykutatás végzése.
2.)
A társaság tevékenységi körei: A társaság által végzett közhasznú tevékenység: 2213 ’03 Időszaki kiadvány kiadása 2215 ’03 Egyéb kiadás
9211 ’03 Film-, video gyártás 9212 ’03 Film-, video terjesztés Főtevékenység: 9220 ’03 Rádió-televízió műsorszolgáltatás 9231 ’03 Alkotó és előadó művészet 6420 ’03 Távközlés A társaság által végzett üzletszerű gazdasági tevékenység: 2211 ’03 Könyvkiadás 2212 ’03 Napilapkiadás 2221 ’03 Napilapnyomás 2222 ’03 Máshova nem sorolt nyomás 2223 ’03 Könyvkötés 2231 ’03 Hangfelvétel-sokszorosítás 2232 ’03 Videofelvétel-sokszorosítás 7032 ’03 Ingatlankezelés 7134 ’03 Máshova nem sorolt egyéb gép kölcsönzése 7222 ’03 Egyéb szoftver-szaktanácsadás, -ellátás 7230 ’03 Adatfeldolgozás 7240 ’03 Adatbázis-tevékenység, on-line kiadás 7413 ’03 Piac- és közvélemény-kutatás 7414 ’03 Üzletviteli Tanácsadás 7415 ’03 Vagyonkezelés 7440 ’03 Hirdetés 7481 ’03 Fényképészet 7487 ’03 Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás 8042 ’03 Máshova nem sorolt felnőtt és egyéb oktatás 9133 ’03 Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 9213 ’03 Mozgóképvetítés 9232 ’03 Művészeti kiegészítő tevékenység 9233 ’03 Vásári, vidámparki szórakoztatás 9234 ’03 Máshova nem sorolható egyéb szórakoztatás 9240 ’03 Hírügynökségi tevékenység 9305 ’03 Máshova nem sorolt egyéb szolgáltatás
III. A TÁRSASÁG ALAPÍTÓJA
1.)
A társaság alapítója: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
2.)
Az alapító székhelye: Nyíregyháza, Kossuth tér 1.
3.)
Az alapító hatásköre: a) az olyan szerződés jóváhagyása, amelyet a társaság a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervvel köt a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről. b) döntés mindazokban a kérdésekben, amelyeket az 1997. évi CXLIV. törvény a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utal.
4.)
Az alapító a döntését megelőzően legalább 15 nappal köteles írásban megküldeni a határozat-tervezetet az ügyvezető és a felügyelő bizottság részére. Az ügyvezető és a felügyelő bizottság a véleményét írásban az ülést megelőzően legalább 8 nappal megküldi az alapító részére, vagy az alapító közgyűlésén szóban kifejti.
5.)
Az alapító határozatait a meghozatalától számított 15 napon belül postai úton kell közölni az érintettekkel, és ezzel egyidőben legalább 30 napra a közhasznú társaság székhelyén található hirdetőtáblára ki kell függeszteni.
6.)
Az alapító döntéséről az ügyvezető olyan nyilvántartást köteles vezetni, melyből annak tartalma, időpontja, hatálya a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges, személye) az érintettekkel való közlés, illetőleg nyilvánosságra hozatal módja megállapítható.
IV. A TÁRSASÁG GAZDÁLKODÁSA
1.)
A társaság törzstőkéje 36.200.000.- Ft, azaz Harminchatmillió-kettőszázezer forint, amely 2.556.000.- Ft készpénzből és 33.644.000.- Ft apportból áll.
2.)
A társaság tulajdonát képező és rendelkezésére bocsátott apportot a szerződés elválaszthatatlan részét képező 1. számú melléklet tartalmazza. Ezzel az alapító az általa a társaság tulajdonába véglegesen átadott eszközöket tőketartalékból a társaság törzstőkéjébe helyezi, illetőleg azt törzstőkeként jegyzi. A társaság tevékenységéből származó nyereség nem osztható fel.
3.)
Az ügyvezető minden év végén eredményt és eredménykimutatást készített, és ezt az alapító elé terjeszti a felügyelő bizottság véleményével együtt.
V. A TÁRSASÁG ÜGYVEZETŐJE
1.)
A társaság ügyeinek intézését és a társaság képviseletét 5 évre választott ügyvezető látja el. A társaság ügyvezetője Sőrésné Nemes Ágnes (született: Kisvárda, 1959.06.11. anyja neve: Szabó Erzsébet, lakcíme: Nyíregyháza, Leffler S. u. 28. ) 2004. december 1. napjától 2009. november 30. napjáig. Az ügyvezető tevékenységét munkaviszony keretében látja el. Az ügyvezető kijelenti, hogy a megbízatást elfogadja, személyében kizáró körülmény nem áll fenn.
2.)
Az ügyvezető feladata: a.) a társaság munkájának irányítása, b.) a társaság képviselete harmadik személyekkel szemben, valamint bíróságok, és más hatóságok előtt, c.)
a társaság alkalmazottai tekintetében a munkáltatói jogok gyakorlása,
d.) gondoskodás a társaság üzleti könyveinek szabályszerű vezetéséről, e.) gondoskodás a társaság mérlegének és vagyonkimutatásának elkészítéséről, és azoknak az alapító elé való terjesztéséről, f.)
gondoskodás az alapító határozatainak a Határozatok Könyvében való nyilvántartásáról, a társaság tevékenységével kapcsolatos nyilvántartások és könyve vezetése,
g.) kapcsolattartás az alapítóval, és az alapító társaságra vonatkozó határozatainak végrehajtása, h.) a munkaszerződésben meghatározott egyéb feladatok. 3.)
Az ügyvezető az alapító hozzájárulása nélkül: a.) a társaság tevékenységi körébe eső üzletszerű gazdasági tevékenységet saját nevében nem folytathat, b.) nem lehet korlátlanul felelős tagja a társasághoz hasonló tevékenységet végző más társaságnak, c.)
nem lehet vezető tisztségviselő a társasághoz hasonló tevékenységet végző más társaságban.
4.)
Az ügyvezető felelőssége: Az ügyvezető a társaságnak kötelezettsége megszegésével okozott kárért a polgári jog szabályai szerint felel.
VI. A KÖNYVVIZSGÁLÓ
1.)
A társaság gazdálkodásának ellenőrzését könyvvizsgáló végzi. A könyvvizsgálattal az alapító B. Pál és Társa Könyvvizsgáló és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaságot (4400. Nyíregyháza, Korányi F. u. 66., könyvvizsgálói engedély száma: 001729, Cg.: 15-09-063057, felelős könyvvizsgáló: Breznyiczki Pál (szül.: Nyíregyháza, 1943. 07. 07., an.: Hadházi Julianna, könyvvizsgálói engedély száma: 001935, 4400. Nyíregyháza, Korányi F. u. 66.) bízza meg 2003. július 1-től 2006. június 30-ig terjedő időre.
2.)
A könyvvizsgáló feladata: Az alapító elé terjesztett minden jelentés, különösen a társaság mérlegének és vagyonkimutatásának vizsgálata az adatok valódisága és a jogszabályoknak való felelőssége szempontjából.
3.)
A könyvvizsgáló jogai és kötelezettségei: a.) betekinthet a társaság könyveibe, b.) felvilágosítást kérhet az ügyvezetőtől és a társaság alkalmazottaitól, c.)
a társaság pénztárát értékpapír- és áruállományát, szerződéseit és bankszámláját megvizsgálhatja,
d.) részt vehet és felszólalhat az alapító közgyűlésén és s Felügyelő Bizottság ülésein, e.) köteles az alapítót és a Felügyelő Bizottságot tájékoztatni, ha a társaság vagyonának jelentős csökkenése várható, az ügyvezető, vagy más vezető beosztású dolgozó felelősségét megalapozó tényről szerez tudomást, f.)
ha az alapító a tájékoztatást követően a szükséges döntéseket nem hozza meg, vagy a könyvvizsgáló javaslatait elutasítja, a könyvvizsgáló jogosult cégbírósághoz fordulni,
g.) a könyvvizsgáló felelőssége: a könyvvizsgáló az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal köteles eljárni, a polgári jog szabályai szerint felelős kötelezettsége megszegésével a társaságnak okozott kárért.
VII. A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG
1.)
Az alapító a felügyelő bizottság révén részt vesz a társaság működésének ellenőrzésében. A felügyelő bizottság három-hét tagú. A felügyelő bizottság az alapító meghatározott időre, de legfeljebb öt évre választja. A felügyelő bizottság tagjai maguk közül választanak elnököt. Az alapító a felügyelő bizottság tagjának: Kóródi László (an.: Kujbus Anna) 4400. Nyíregyháza, Lengyel u. 22. Kirják József (an.: Szakáts Márta) 4400. Nyíregyháza, Szarvas u. 62. IV/4. Dr. Dajka János Béla (an.: Treitz Regina) 4400. Nyíregyháza, Sarló u. 3. szám alatti lakosokat választja meg 2004. július 01-től 2008. december 31-ig.
2.)
A Felügyelő Bizottság feladata a társaság vezetésének ellenőrzése.
3.)
A Felügyelő Bizottság jogai és kötelezettségei: a.) az ügyvezetőtől és a társaság alkalmazottaitól felvilágosítást kérhet, b.) megtekintheti a társaság könyveit és nyilvántartásait, azokat szakértővel megvizsgáltathatja, c.)
az ügyvezetővel kötendő szerződések esetén, valamint az ügyvezető ellen indítandó perekben a társaságot a Felügyelő Bizottság kijelölt tagja képviseli,
d.) köteles megvizsgálni az alapító közgyűlése elé terjesztett valamennyi fontosabb jelentést, továbbá a mérleget és a vagyonkimutatást. Vizsgálatának eredményét a Felügyelő Bizottság elnöke ismerteti, e nélkül a jelentésekről, a mérlegről érvényesen nem hozható határozat, e.) ha a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeit rendező szerződés megszegését észleli, haladéktalanul köteles az alapítót tájékoztatni és döntését kérni, f.)
4.)
a felügyelő Bizottság tagjai az alapító közgyűlésén jelen lehetnek és felszólalhatnak.
A Felügyelő Bizottság működése: a Felügyelő Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg, és azt jóváhagyás végett az alapító elé terjeszti. A Felügyelő Bizottság akkor határozatképes, ha a tagok legalább kétharmada jelen van, minden tagnak egy szavazata van, határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza.
5.)
A Felügyelő Bizottság tagjai az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal köteles eljárni. Kötelezettségeik megszegésével a társaságnak
6.)
okozott kárért a polgári jog szabályai szerint felelősek.
VIII. A CÉGJEGYZÉS FORMÁJA A cégjegyzés formája: a társaság előírt, előnyomott, vagy nyomtatott elnevezése alá az ügyvezető önállóan, minden korlátozás nélkül ír alá az aláírási címpéldány szerint.
IX. A TÁRSASÁG MEGSZŰNÉSE A társaság megszűnése: az Alapító határozata alapján más társasággal való egyesülés, abba való beolvadás, szétválás, vagy más társasági formába való átalakulás esetén - ha a cégbíróság megszűntnek nyilvánítja, - ha a bíróság felszámolási eljárás során megszünteti, - a jogszabályban meghatározott egyéb ok következtében. A társaság a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg. -
X. A TÁRSASÁG JOGÁLLÁSA 1.)
A társaság a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26.§-ban a meghatározott közhasznú tevékenységek közül a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló kulturális tevékenységet folytat.
2.)
A társaság vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez.
3.)
A társaság a gazdálkodás során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapító okirat II. fejezetében meghatározott cél elérése érdekében, az ott felsorolt tevékenységre fordítja.
4.)
A társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.
5.)
A társaság évente köteles közhasznú jelentést készíteni, melynek jóváhagyása az alapító hatáskörébe tartozik.
6.)
A közhasznú szervezet működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba előzetes bejelentés után a társaság hivatalos munkaideje alatt bárki betekinthet. A betekintés joga azonban nem sértheti a személyes adatok védelméhez fűződő jogokat.
7.)
A közhasznú szervezet szolgáltatásait azonos feltételek mellett minden természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság jogosult igénybe venni.
8.)
A vezető tisztségviselők összeférhetetlenségi szabályai: a.) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült. b.) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akivel szemben a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényben meghatározott valamely kizáró ok fennáll. c.)
Aki valamely foglalkoztatástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az ítélet hatálya alatt az abban megjelölt tevékenységet folytató közhasznú társaságban nem lehet vezető tisztségviselő.
d.) A gazdasági társaság fizetésképtelenségének jogerős megállapítását (a felszámolás elrendelését) követő három évig nem lehet a közhasznú társaság vezető tisztségviselője az, aki a felszámolást elrendelő jogerős végzés meghozatalának napját megelőző két évben legalább egy évig a felszámolásra került társaságnál vezető tisztségviselő volt, kivéve, ha a vezető tisztségviselői megbízatására kifejezetten a felszámolás elkerülése érdekében került sor. e.) A gazdasági társaságnak a cégjegyzékből hivatalbóli törlési eljárás következtében történő törlését követő két évig nem lehet a közhasznú társaság vezető tisztségviselője az a személy, aki a törlést megelőző évben a törléssel megszűnt gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő volt. f.)
A vezető tisztségviselő – a nyilvánosan működő részvénytársaságban való részvényszerzés kivételével – nem szerezhet társasági részesedést a közhasznú társaságéval azonos tevékenységet is folytató más gazdálkodó szervezetben, továbbá nem lehet vezető tisztségviselő a társaságéval azonos tevékenységet is végző más gazdálkodó szervezetben, kivéve, ha a közhasznú társaság alapítója ehhez hozzájárul.
g.) A vezető tisztségviselő és közeli hozzátartozója (Ptk. 685. §. b.) pont) nem köthet a saját nevében, vagy a saját javára a közhasznú társaság tevékenységi körébe tartozó ügyleteket. h.) A közhasznú társaság vezető tisztségviselője és közeli hozzátartozója (Ptk. 685. b.) pont) ugyanannál a társaságnál a felügyelő bizottság tagjává nem választható meg. i.)
A közhasznú társaság vezető tisztségviselője más gazdasági társaságban vezető tisztséget csak az alapító előzetes írásbeli hozzájárulásával vállalhat.
A társaság ügyvezetője az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészítésével, ellenjegyzésével és a cégbírósági eljárásban képviseletében alulírott jogtanácsost bízza meg teljes jogú meghatalmazással. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének ……../2003. (XI.24.) számú határozatába foglalt alapítói döntésekkel bekövetkezett társasági szerződésmódosítást az alapító képviseletében jóváhagyólag aláírták. Nyíregyháza, 2004. november …... napján
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító Csabai Lászlóné Dr. Szemán Sándor polgármester jegyző
Ellenjegyzem és a társasági szerződés I/1.)-3.), II/1.)-2.) és V/1.) pontjait a Gt. 20.§-a alapján hitelesítem:
Nyíregyháza, 2004. november …... napján