Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVI/2. (2008), pp. 449-464
AZ INGÓ KULTURÁLIS J A V A K NEMZETKÖZI VÉDELME ÉS ANNAK ÁRNYOLDALAI SZABÓ ESZTER*
A kulturális örökség fogalomkörén belül három nagy részterületet különíthetünk el: a műemlékek, a régészeti örökség, valamint az ingó kulturális javak (műtárgyak) fogalomkörét. Az első két terület tehát a műemlékek, és a régészeti örökség - védelme szorosan kötődik, jellegéből adódóan annak az államnak a területéhez, ahol az emlék földrajzilag található. A harmadik kör, nevezetesen az ingó kulturális javak, védelme azonban országhatárokon átnyúló kell, hogy legyen. Napjainkban mindhárom kategóriának a védelmében számos európai, valamint világméretű nemzetközi szervezet és az azokat alkotó tagállamok fogadnak el számos nemzetközi dokumentumot, szerződést, ugyanakkor a legkiemelkedőbb szerepe az ingó javak védelmében született nemzetközi megállapodásoknak van. Egyre inkább problémaként jelenik meg az államot sújtó illegális műtárgy-kereskedelem, amely elleni küzdelem már nem maradhat az azt elszenvedő állam földrajzi határain belül, hanem az államok közötti szoros együttműködés és kölcsönös segítségnyújtás révén valósítható meg. Kérdésként merülhet föl, valóban hatékony védelmet tudnak-e biztosítani e nemzetközi dokumentumok anélkül, hogy az őket létrehozó szervezetek nem rendelkeznek egy olyan szupranacionális végrehajtó hatalommal, amely ki tudja adott esetben kényszeríteni a szerződés betartását. Elöljáróban válaszként a feltett kérdésre röviden azt lehetne csupán megfogalmazni, hogy napjainkban az államok közötti együttműködés deklarálásának leghasznosabb eszközei e szerződések, amelyek kikényszerítésére nem a klasszikus értelemben vett végrehajtó hatalom léte, hanem a diplomácia eszközrendszere hivatott. Ebben a munkában össze kívánom foglalni az e témában született kiemelkedő jelentőségű nemzetközi szerződéseket, és rá kívánok mutatni az ezek gyakorlati alkalmazásában elmerült létező problémákra. A munka utolsó részében pedig egy konkrét eset bemutatásán keresztül kívánok rámutatni a szabályozás árnyoldalaira.
* DR. SZABÓ ANNAMÁRIA ESZTER egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem ÁJK, Közigazgatási Jogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros
450
Szabó Eszter
Az 1954. évi Hágai Egyezmény a kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelme tárgyában 1 A szerződés megalkotásának indoka az volt, hogy a kulturális javak a legutóbbi fegyveres összeütközések során súlyos károkat szenvedtek és azokat a haditechnika fejlődése folytán, egyre inkább fenyegeti a pusztulás veszélye, illetve, hogy a kulturális javakban okozott károk az egész emberiség kulturális örökségének megkárosítását jelentik. 2 A szövegben elsőként az alapfogalmak kerülnek tisztázásra. A kulturális javak definíciója eltér a hazaitól, hiszen az Egyezmény szerint e körbe tartoznak a - népek kulturális örökségére nézve nagy jelentőségű - ingó, illetve ingatlan javak is. Meghatározza ezt követően a javak védelmét, amely az oltalmazást és a kímélést foglalja magába. Fontos még a megszállás körülírása 3 is, hiszen az Egyezmény az ennek esetére szóló védelmet szeretné biztosítani. Fontos célkitűzés, hogy a fegyveres erők személyzetét már béke idején a népek kultúrájának tiszteletére oktatják, ezáltal is megelőzve az értelmetlen pusztítást. Emellett a másik lényeges célkitűzés, hogy a felek megállapodnak abban, hogy béke idején mindegyikük felállít a saját országában egy olyan szolgálatot, amelynek feladata a javak kímélésére való felügyelet. Az Egyezmény bevezeti a különleges védelem alá helyezés fogalmát, ilyen védelem alá helyezhetők fegyveres összeütközés esetén az ingó javak elrejtésére szolgáló óvóhelyek, műemlékközpontok, illetve más nagy jelentőségű ingatlan kulturális javak is, ha azokat nem használják katonai célra. A különleges védelem alatt álló javakra úgynevezett mentesség vonatkozik, tehát az ilyen védelem alatt álló ingatlanok tekintetében tartózkodni kell minden ellenséges cselekménytől. Ezt a mentességet csak kivételesen, elkerülhetetlen katonai szükségesség esetén lehet feloldani. A különleges védelem alatt álló ingók esetében a védelem a szállításra is vonatkozik, vagyis szállítás közben a javakat szállító járművet nem lehet megtámadni, elfoglalni, abból zsákmányolni vagy megakadályozni adott területen való áthaladását.
1954 Hague Convention for the Protection of Cultural Property in the Event of Armed Conflict 2 " „tekintettel arra, hogy a kulturális örökség megóvásának a világ összes népei számára nagy jelentősége van; és hogy e javak hatályos védelmét még béke idején meg kell szervezni, mind belső, mind nemzetközi rendszabályok útján" „A más Magas Szerződő Fél területét egészben vagy részben megszálló Magas Szerződő Felek kötelesek, amilyen mértékben az lehetséges támogatni a megszállott terület illetékes belföldi hatóságának a kulturális javak oltalmazására és fenntartására irányuló erőfeszítéseit."
Az ingó kulturális javak nemzetközi védelme és annak árnyoldalai
451
Ha a különleges védelem alá helyezési eljárás a fegyveres összeütközés bekövetkezése miatt már nem folytatható le, ez esetben lehetséges a „szállítás sürgős esetben", vagyis a javak azonnali mentése. Az Egyezményt a szerződő felek között 4 bekövetkező nyílt háború, megszállás, vagy bármely fegyveres összeütközés esetén alkalmazni kell, ezen kívül a felek azt is elfogadták, hogy nem nemzetközi jellegű összeütközés bekövetkezésekor is alkalmazzák a rendelkezéseket. A kulturális javak jogtalan behozatalának, kivitelének és tulajdona jogtalan átruházásának megakadályozását, és megelőzését szolgáló eszközökről szóló UNESCO Egyezmény Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Közgyűlése a Párizsban, 1970. október 12-e és november 14-e között tartott tizenhatodik ülésszakán, fogadta el az egyezményt. 5 Hazánk az Egyezményt 1979-ben ratifikálta. 6 A kulturális javakat a megállapodás részletesen definiálja: olyan tárgyak, amelyeket egyházi, vagy világi okokból úgy jelölnek meg, hogy azok őstörténeti, történeti, irodalmi, művészeti vagy tudományos szempontból fontosak, ha a megadott kategóriába 7 tartoznak. A szerződő államok elismerik azt, hogy a nemzetközi együttműködés a leghatékonyabb eszköz ahhoz, hogy minden ország kulturális javait a jogtalan behozatal, kivitel, és a tulajdon jogtalan átruházása elleni veszélyekkel szemben megóvják. Jogtalan a kulturális javak behozatala, kivitele, vagy tulajdonának átruházása, ha az Egyezményben részes államok által ennek végrehajtására hozott szabályokkal ellentétes módon
4
A fenti Egyezményt Magyarország az 1957. évi 14. törvényerejű rendelettel hirdette ki. „figyelemmel arra, hogy a kulturális javaknak tudományos, kulturális és nevelési célokat szolgáló nemzetek közötti cseréje növeli az emberi civilizációra vonatkozó ismereteket, gazdagítja valamennyi nép kulturális életét és a nemzetek között kölcsönös tiszteletre és megbecsülésre ösztönöz; valamint arra, hogy minden Állam kötelessége a területén levő kulturális javak megvédése lopással, titkos ásatással és jogtalan kivitellel szemben; illetve mivel az UNESCO egyik feladata, hogy nemzetközi egyezményeknek az érdekelt államok részére történő ajánlásával előmozdítsa a nemzetek közötti megértést, amit a kulturális javak jogtalan behozatala, kivitele és tulajdonának jogtalan átruházása akadályoz;" 1979. évi 2. tvr. a kulturális javak jogtalan behozatalának, kivitelének és tulajdona jogtalan átruházásának megakadályozását és megelőzését szolgáló eszközökről szóló, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Közgyűlése által Párizsban az 1970. évi november hó 14. napján elfogadott Egyezmény kihirdetéséről 7 1979. évi 2. tvr. 1. § a)-k) 5
452
Szabó Eszter
történik, illetve ha az közvetlenül vagy közvetve valamely országnak egy külhatalom által történt elfoglalása folytán előállt kényszer következtében ment végbe. Az Egyezmény meghatározza azt is, hogy mely kategóriákba tartozó javakat tekinti a részes államok kulturális öröksége részének: a) az adott Állam polgárainak egyéni vagy kollektív szellemi alkotása eredményeként létrejött kulturális javak, b) az ország területén talált kulturális javak, c) régészeti, néprajzi vagy természettudományi kutató csoportok által talált olyan kulturális javak, amelyek feltárásához a javak származási országának illetékes hatóságai hozzájárultak, d) olyan kulturális javak, amelyek szabad megegyezésen alapuló csere tárgyát képezték, e) ajándékként kapott, vagy törvényesen vásárolt kulturális javak, ha az ajándékozáshoz vagy vásárláshoz a javak származási országának illetékes hatóságai hozzájárultak. Az országok vállalják, hogy területükön egy vagy több szervet létesítenek a kulturális örökség védelmére. E szervek feladata főként: törvények, jogszabályok tervezeteinek elkészítése, jegyzékek vezetése, régészeti ásatások felügyelete, illetve nevelő intézkedések tétele valamennyi állam kulturális örökségének iránti tisztelet fejlesztésére. A részes államok megegyeznek, hogy megfelelő tanúsítványt vezetnek be, amelyben az exportáló ország igazolja, hogy a kérdéses kulturális tárgyak kivitelét engedélyezte, ezzel összefüggésben megtiltják területükről az olyan kulturális javak kivitelét, amelyeket a fenti kiviteli tanúsítvány nem kísér. A felek vállalják, hogy a hazai jogszabályokkal összhangban, mindazokat a szükséges intézkedéseket megteszik, amelyek a területükön lévő múzeumokat és más hasonló intézményeket meggátolják abban, hogy másik részes Államból származó olyan kulturális tárgyat szerezzenek meg, amelyet jogellenesen vittek ki. Amint lehetséges, értesítik az Egyezményben részes származási a jogellenesen kikerült kulturális tárgy felajánlásáról. Ezen kívül megtiltják az Egyezményben részes másik állam múzeumából, vallási, avagy világi műemlékéből, illetve hasonló intézményéből ellopott kulturális tárgy behozatalát, ha a tárgyról kimutatható, hogy az a fent említett valamely intézmény leltárába tartozik. Ezt követően a származási állam kérésére megfelelő intézkedéseket tesznek az ilyen jellegű kulturális javak visszaszerzése és visszajuttatása érdekében, ha azt az Egyezménynek a két érdekelt állam tekintetében történt hatálybalépését követően hozták be, feltéve, hogy a kérelmező ország megfelelő ellenszolgáltatást nyújt a szóban forgó kulturális tárgy jóhiszemű megvásárlójának, vagy más olyan személynek, akinek vagyontárgy birtoklásához érvényes jogcíme van.
Az ingó kulturális javak nemzetközi védelme és annak árnyoldalai
453
Az így visszaszolgáltatott kulturális javakra a részes államok sem vámot, sem egyéb illetéket nem vetnek ki. A kulturális tárgy visszaszolgáltatásával és szállításával kapcsolatos minden költséget a kérelmező államnak kell viselnie. Ezen kivül a felek vállalják, hogy büntető, vagy szabálysértési szankciót alkalmaznak minden olyan személy ellen, aki az Egyezményben foglalt tilalmakat megszegi. Lényeges az is, hogy minden részes állam, amelynek kulturális örökségét régészeti vagy néprajzi tárgyak fosztogatása miatt veszély fenyegeti, igénybe veheti más érdekelt részes államok segítségét, amelyek vállalják, hogy ilyen körülmények között összehangolt nemzetközi erőfeszítéseket tesznek a szükséges konkrét intézkedések meghatározása és végrehajtása érdekében, beleértve e kulturális javak kivitelének és behozatalának, illetve nemzetközi kereskedelmének ellenőrzését. Az Egyezményben megfogalmazott kötelezettségek teljesítése érdekében minden részes állam a lehetőségeihez képest megfelelő költségvetési kereteket biztosít a kulturális örökség védelmét ellátó állami szervek számára, valamint, ha szükséges, megfelelő alapot létesít erre a célra. Az UNESCO is részt vesz a lefektettet célok megvalósításában, hiszen az országok igénybe vehetik az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének gyakorlati segítségét, így különösen a tájékoztatás, nevelés, konzultáció valamint jogszolgálat terén. A lopott vagy jogellenesen külföldre vitt kulturális javak visszaadásáról szóló 1995. évi UNIDROIT Egyezmény
nemzetközi
Az Egyezmény ismertetése előtt a következőkben be kívánom mutatni megalkotásának előzményeit. 1923-ban a francia kormány egy 24 éves régészhallgatót küldött a franciák által irányított Indokínába, az „Ecole des Langues Oriantales"-ba, hogy rögzítse az ókori Khmer építészet kiváló példáit. A megfigyelés mellett a fiatalember felismerte annak a lehetőségét, hogy hivatali posztját felhasználva exportálja a kőleleteket Franciaországba. Megszervezett egy csoportot Kambodzsában, az Angkor dzsungel melletti templomhoz, 8 melyet a XIV században építettek. 9 Megérkezésükkor a templom falából 7 gazdagon díszített és nagyon jó állapotú oszlopot távolítottak el, amelyek súlya együttesen meghaladta az 1 tonnát. Phnom Penh-ben tartóztatták le őket lopás és „történelmi építmény megszentségtelenítése" miatt. Az egyik letartóztatott
8
Ez a Banta-Srei, vagyis a Citadel of Women Lásd erről részletesebben: Emily Sidorsky In: International journal of cultural property; de Gruyter Berlin-New York; Vol. 5. (1996) No. 1.; Oxford University Press, 19-25. o.
454
Szabó Eszter
André Malraux volt, akinek a fejéből az ötlet maga kipattant. Védekezésképpen azt hozta fel, hogy a templom francia tulajdon, ezért neki felhatalmazása van arra, hogy abból bármely részt eltávolítson. Azt is állította, hogy a műtárgy elszállítása csakis a kultúra terjesztésének érdekeit szolgálja, kizárólag a műtárgyak megmentésére, szélesebb közönség elé tárásra és állagmegóvásra irányul. Malrauxtól visszavették a tárgyakat, de az ügy nemzetközi érdeklődésre tett szert, és jelentősége ma is nagy. A visszaszolgáltatásra irányuló próbálkozások egészen Rómáig nyúlnak vissza: Cicero Verrest többek között azzal vádolta Kr. e. 70-ben, hogy Szicília tartományában a polgárok kulturális értékeit fosztogatja. Azóta több politikai irányzat még több ügyben próbálta önkéntesen visszaszolgáltatni az eltulajdonított értékeket a vélt tulajdonosnak, de sajnos nem ez az optimális megoldás, hanem inkább m e g kellene állapítani a valódi tulajdonost és a tárgy kulturális eredetét. A kulturális javakkal folytatott illegális kereskedelem a 20. századra óriási méreteket öltött, éppen ezért az államok célul tűzték ki ennek visszaszorítását. Az UNIDROIT Egyezményt 1995-ben Rómában fogadta el az aláíró több mint 70 állam.' 0 Három fontos nemzetközi dokumentum befolyásolta a tárgykört: 1. az 1954-es Hágai Egyezmény 2. 1970-es U N E S C O egyezmény 3. a TANÁCS 93/7/EGK Irányelve (1993. március 15.) a tagállam területéről jogellenesen kiszállított kulturális tárgyak visszaszolgáltatásáról. A fent említett U N E S C O Egyezmény exportra irányuló kontrollja egyre terhesebbé vált az Európai Közösség Közös Piacba egyesülésének ellenére. Az 1992-ben aláírt Maastrichti Szerződés egy belső, határ nélküli piacot hozott létre. A kezdeményezés 1989-ben kezdődött, és eredménye az 1993 márciusában a Tanács által megalkotott kulturális tulajdonnal kereskedés szabályairól szóló irányelv lett. A Maastrichti Megállapodás fó célja, hogy minden termék szabadon mozgatható, kivéve az Európai Gazdasági Közösség Szerzősének 36 cikkében említett tárgyak. Felvetődött az is, hogy az erősebb szabályozás miatt egyre több kulturális tárgy kerülhet a feketepiacra.
10
Magyarországon 2001-ben került kihirdetésre a megállapodás.
Az ingó kulturális javak nemzetközi védelme és annak árnyoldalai Problémák az UNESCO
455
Egyezménnyel
A bevezetése nehéznek bizonyult. Bár sok nemzet csatlakozott (több mint 80), még sincs köztük sok fontos művészetpiaci nemzet. A piacnemzetek nagyban eltérnek a kiinduló országoktól abban, hogy mely országokra szeretnék kiterjeszteni a szabályozást, az U N E S C O Egyezmény első cikkében nem pontosan definiált „kulturális tulajdon" gátolja a kereskedelmet. A művésznemzetek negatív hozzáállása gyengíti az U N E S C O Egyezmények hatékonyságát. Egy másik nehézség, hogy a tagállamokon múlik a külső ország exporttermékének beazonosítása. Ezzel más országokra vagy magánszemélyekre erőltetik rá egy adott ország törvényeit. További vitatéma az UNESCO egyezmény 7(b)(ii)cikke, amely azon tárgyak visszaszolgáltatására vonatkozik, amelyek beleesnek „kompenzáció" ár- és paraméter-kategóriájába. Ezek megoldására kérte fel az UNESCO az UNlDROIT-t, hogy készítsen egy tanulmányt az ő Egyezményének kiegészítésére. Két tanulmány készült, az első a nemzetközi védelemről, a második csak az egyéni jogokról. 1988. december, 1989. április, 1990. január, tárgyalások sora zajlott az UNIDROIT törvényhozó bizottságának vezetésével, hogy megalkossák azt a szöveget, mely a kulturális tulajdon visszaszolgáltatásáról szól. Ezek eredménye az Egyezmény a Lopott vagy Illegálisan Exportált Kulturális Tárgyakról. A szöveget 4 további találkozón finomították (Róma, 1991. május, 1992. január, 1993. február, 1993. szeptember). A végleges szöveg 1993. október 8-án készült el, az elfogadás pedig 1995. június 7-24. között zajlott. Az UNIDROIT Egyezmény célja, hogy a felek hatékonyan hozzájáruljanak a kulturális javakkal történő illegális kereskedelemmel szembeni fellépéshez, és az ilyen kulturális javak visszaszerzésére és a szerződő államok között történő visszaadására megalkossák a közös jogszabályokat. Az Egyezmény önmagában nem nyújt megoldást a jogellenes kereskedelem által okozott gondokra, viszont elindít egy folyamatot a nemzetközi kulturális együttműködés fejlesztésére. A Megállapodás olyan nemzetközi követelésekre vonatkozik, melyek tárgya: lopott kulturális javak visszaszerzése, olyan kulturális javak visszaadása, amelyeket valamely Egyezményben részes tagállam területéről a kulturális javak kivitelét szabályozó törvények megsértésével vittek külföldre. Ez utóbbi javakat nevezi a szerződés jogellenesen külföldre vitt kulturális javaknak."
"Lásd bővebben: Szabó Márta: A kulturális javak illegális mozgásának megakadályozása, Magyar Múzeumok, 1998. évi 4. szám 48-49. o.
456
Szabó Eszter
A megállapodás előíija, hogy: „A lopott kulturális tárgy 12 birtokosa köteles azt visszaadni." A visszaszerzésre vonatkozó követelést minden esetben a lopás időpontjától számított ötven éven belül, továbbá attól az időponttól számított három éven belül kell előteijeszteni, amikor a követelést előteijesztő tudomást szerez a kulturális tárgy hollétéről és a birtokos személyazonosságáról. A lopott kulturális tárgy birtokosát, akitől a visszaadást kérték, a visszaszerzéskor méltányos és ésszerű kárpótlás illeti meg, feltéve, hogy a tárgy megszerzésekor nem volt tudomása, illetve ésszerűen n e m lehetett elvárni tőle, hogy tudomása legyen a szóban forgó tárgy lopott voltáról, továbbá bizonyítani tudja, hogy a megszerzés során kellő gondossággal járt el. 13 Ezen kívül a kulturális tárgy birtokosa nem lehet előnyösebb helyzetben, mint az a személy, akitől a kulturális tárgyat öröklés útján, vagy más módon ingyenesen megszerezte. A jogellenesen külföldre vitt javak visszaadásával kapcsolatban az Egyezményben részes államok kérhetik egy másik, az Egyezményben részes állam bíróságától vagy más illetékes hatóságától, hogy rendelje el a kérelmet előterjesztő állam területéről jogellenesen külföldre vitt kulturális tárgy visszaadását. A címzett állam bírósága vagy más illetékes hatósága köteles elrendelni a jogellenesen külföldre vitt kulturális tárgy visszaadását abban az esetben, ha a kérelmet előterjesztő állam bebizonyítja, hogy a tárgy eltávolítása területéről lényegesen sért egy vagy több, az 5. cikk (3) bekezdésében felsorolt érdeket, mint pl. a kulturális tárgy vagy fizikai környezetének megóvása; vagy egy komplex műtárgy integritása. A rendelkezések nem vonatkoznak azokra az esetekre, amikor a visszaadás iránti kérelem előterjesztésének időpontjában a kulturális tárgy külföldre vitele már nem minősül jogellenesnek, vagy a kulturális tárgyat megalkotójának életében, vagy annak elhalálozását követő ötven éven belül külföldre vitték. A fenti kérelmet az Egyezményben részes azon állam bírósága vagy más illetékes hatósága elé lehet teijeszteni, ahol a kulturális tárgy található, de az államok megállapodhatnak abban is, hogy vitájukat bármely más bíróság, illetékes hatóság vagy választott bíróság elé teijesztik. Az előírások csak az Egyezmény azon állam területén történő hatálybalépését követően ellopott kulturális tárgyra alkalmazhatók, ahol a követelést előterjesztették, azzal a feltétellel, hogy a kulturális tárgyat az
12
Lopottnak tekintendő a jogellenesen kiásott, vagy törvényesen kiásott, de jogellenesen megtartott kulturális tárgy, amennyiben ez összhangban van az ásatás helyszínét adó állam törvényeivel. 3. cikk (2). 13 4. cikk (1).
Az ingó kulturális javak nemzetközi védelme és annak árnyoldalai
457
Egyezményben részes másik állam területén az Egyezménynek a másik államban történő hatálybalépését követően lopták el, vagy a kulturális tárgy azt követően található az Egyezményben részes másik állam területén, hogy az Egyezmény ott is hatályba lépett. A megállapodás nem korlátoz egyetlen államot, személyt sem abban, hogy az Egyezmény keretein kívül alkalmazható jogi eszközökkel követelést teijesszen elő az Egyezmény hatálybalépése előtt ellopott kulturális javak visszaszerzésére, illetve jogellenesen külföldre vitt kulturális javak visszaadására. A Társulási Megállapodás
kapcsolódó
rendelkezései
Magyarország és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulási megállapodás 14 is tartalmaz a kulturális együttműködésre vonatkozó szabályozást. Ennek értelmében a felek előmozdítják a kulturális együttműködést, amely főként arra szolgál, hogy fokozza a megértést és megbecsülést a személyek, a közösségek és a népek között. Az államhatárokon jogellenesen átszállított kulturális javak visszatartásával és visszaadásával kapcsolatos együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló Egyezményt 1986. április 22-én fogadták el. Hazánk 1989-ben csatlakozott hozzá. 15 A felek az Egyezménnyel a kulturális javak államhatárokon történő jogellenes átszállítása elleni küzdelem fokozását, és az e téren megvalósuló vámegyüttműködés erősítését kívánták fejleszteni. Nemzetközi műkereskedelem A műkincsek nemcsak - az államok számára jelentős - kulturális, illetve eszmei értéket képviselnek, hanem pénzben nagyon is kifejezhető értékkel bírnak, emiatt a műtárgy-kereskedelem, illetve a műtárgy gyűjtés napjainkban virágkorát éli, hiszen e műkincsek mind-mind egyszeri és megismételhetetlen alkotások, a gyűjtők óriási összegeket adnak egy-egy kiemelkedő darabért. 16 A kereslet 14
1994. évi I. törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről 15 68/1989. (VII. 1.) MT rendelet az államhatárokon jogellenesen átszállított kulturális javak visszatartásának és visszaadásának kérdéseivel kapcsolatos együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Plovdivban 1986. április 22-én kelt Egyezmény kihirdetéséről 16 (Al)világot járt műkincseink: Válogatás 15 év felderített bűneseteiből; a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kiadványa; szerk.: Buzinkay Péter, Bp., 2006.; 11. o.
458
Szabó Eszter
magával hozza a műtárgyak forgalmát, és az igények változásával a műkereskedelem is lépést tart. így a galériákba, régiségboltokba, aukciós házakban, régiségvásárokra, piacokra kerülő tiszta, jogszerű tárgyak közé gyakran lopott, csempészet műtárgyak is kerülnek. Sajnos, mivel egyre több az illegális ügyletből származó tárgy, különösen nehéz a dolga nemcsak a hatóságoknak, hanem a tisztességes műtárgyvásárlóknak, gyűjtőknek, kereskedőknek, de a közgyűjteményeknek is, hiszen ma már a határok megszűnésével, az internetes értékesítés korában a műtárgy-kereskedelem teljesen a nemzetközi forgalom részévé válik. A jogellenes mütárgyforgalom általában a jogszerű műtárgyforgalom célpontjait követi, ezek a célpontok természetesen a leggazdagabb államokban vannak: az USA-ban, amely a világ műkereskedelmi forgalmának mintegy a felét tudja magáénak, valamint 25%-kal Nagy Britanniában, a maradékot a francia, svájci, belga és az osztrák piac teszi ki. Az egész világra kiteijedő hálózattal rendelkező két legjelentősebb árverezőház - a Sotheby's és a Christies' mellett ma már az internetes aukciók (pl. Ebay) is komoly forgalmat bonyolítanak le. A z illegális műtárgyforgalom okozta károkat és méreteit felismerve nemcsak a nemzeti törvényalkotók, hanem nemzetközi szervezetek sem tétlenkedtek. így született meg - a fentebb részletezett - 1970. évi U N E S C O Egyezmény, valamint az 1995-ös UNIDROIT Egyezmény. Mivel az államok felismerték, hogy a j o g eszközei nem képesek a gondokat maradéktalanul orvosolni, megszületett az igény, hogy készüljön ajánlás a tisztességes és követendő magatartásformákról. így az ICOM 1 7 elkészítette a gyűjteménygyarapítás (vásárlás, csere, ajándék stb.) etikai szabályrendszere. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a múzeumok, közgyűjtemények, illetve a magángyűjtők egy-egy tárgy megszerzésekor sokszor nem tudják elkerülni a tisztázatlan eredetű szerzést, ezért hasonló szabályokat kellett megfogalmazni a műtárgyakat közvetítő kereskedők számára is: 1999-ben született meg az UNESCO irányításával a műkereskedők nemzetközi etikai kódexe. A fenti etikai ajánlások ugyan jogi értelemben nem kötelezik a kereskedőket és a gyűjtőket, illetve intézményeket, de mivel erkölcsileg nagy nyomást gyakorolnak, ezáltal hozzájárulnak az illegális műkereskedelem visszaszorításához. A nemzetközi rendőri együttműködés az Interpol keretein belül történik, mivel ennek a szervezetnek majdnem minden ország részese. Feladata
17
Múzeumok Nemzetközi Tanácsa
Az ingó kulturális javak nemzetközi védelme és annak árnyoldalai
459
elsősorban a közvetítés, összehangolás, hogy a határokon átnyúló bűnözést letöije. Az Interpolnak külön erre a területre szakosodott munkatársai vannak, akik révén szervezi az együttműködést: az érintett nemzetek hatóságai, illetve nemzetközi szervezetek számára konferenciákat szervez. A nemzetközi kulturális együttműködés terén meg kell még említeni az UNESCO-n kívül - az ICOM-ot is, amely a múzeumok mindkét oldaláról érdekelt lehet: egyes gyűjteményei lopások áldozatává válhat, másrészt szerzéskor is juthatnak kétes eredetű műtárgyakhoz. A nemzetközi gyakorlatban felmerülő problémák bemutatása egy konkrét jogeset alapján A vonatkozó nemzetközi szerződések bemutatása után egy, a közelmúltban megtörtént konkrét eset ismertetése által kívánok rámutatni a gyakorlati alkalmazhatóság árnyoldalaira. Az eset ismertetését Reinhard Dietrich 2002-ben publikált cikke alapján teszem, amelynek címe: Cultural Property on the Move Legally, Illegally. 18 1999-ben körülbelül 60 kg több százéves, illegális bulgáriai ásatásból származó pénzérmét foglaltak le a német vámosok a frankfurti repülőtéren, mielőtt azokat tovább szállították volna az Amerikai Egyesült Államokba. Mivel hosszas eljárási procedúra után kiderült, hogy jogalap nélkül történt a lefoglalás, az antik tárgyak végül visszakerültek a kereskedőhöz. Ez az ügy rámutatott arra, hogy milyen nagy hiányosságok mutatkoznak a különböző szervek együttműködésében, és hogy mennyire csekély az érdeklődés az ilyen egzotikus esetek iránt. 1999. március 23. reggelén Németországban, a Hessen tartománybeli Művészetért és Tudományokért felelős Minisztériumba hívás érkezett a frankfurti repülőtér vámellenőrzési irodájától. Egy vámhivatalnok jelentette, hogy lefoglaltak két csomagot, tartalmuk kb. 60 kg római és görög eredetű, kissé rozsdás pénzérme, amelyeket az USA-ba akarnak továbbszállítani. A feladó és a címzett megjelölése azonos volt, egy bizonyos Mr. B., akit később, mint bolgár nemzetiségű állampolgárt azonosítottak. A címzés egy egyszerű New Jersey-beli postafiók volt. A vámosok sietve kiderítették, hogy a fent nevezett Minisztérium hatáskörébe tartozik a kulturális javak országból való kivitelének engedélyezése.
18
Reinhard Dietrich: Cultural Property on the Move Legally, Illegally; In: International journal of Cultural Property, Vol. 11 (2002) No. 2.; Oxford University Press, 294-303. o.
460
Szabó Eszter
A repülőtéren elfogott tárgyakat a frankfurti Johann Wolfgang Goethe Egyetem három régésze, és egy numizmatikus specialista is megvizsgálta. A szállítmányt két nagyméretű karton dobozba csomagolták, amit kívülről nagy mennyiségű csomagolópapírral borítottak be. A dobozok belsejében különféle műanyag zsákokat helyeztek el, és ezekbe pakolták magát az árut. A csomagoláshoz Tetra Pak dobozokat is felhasználtak, melyek felirata bolgár nyelvű volt. A szakszerűtlen csomagolás arra utalt, hogy az érméket a származási helyükön dobozolhatták be ily módon. Nagyon valószínűtlennek tűnt, hogy ezekez az üres dobozokat valaki átutaztatná egész Európán, majd tovább az USA-ba. Mindezek miatt vált gyanússá a szállítmány a vámosok számára. A feliratokból majdnem biztosan meg lehettet állapítani a csomag eredetét, vagyis Bulgáriát. Az érmék felülete elszennyeződött, és az is jól látszott rajtuk, hogy nemrég kerülhettek elő a földből. De a szennyeződés ellenére is jól kivehető volt, hogy az antik érmék eredeti felülete jó állapotban megőrződött, csak a megfelelő tisztítás szükséges. Tehát világossá vált, hogy ezek a tárgyak nem egy régi gyűjtemény darabjai, hanem feltehetően egy nem túl régi leletből származhatnak. Az elpiszkolódás miatt nem lehetett minden részletet meghatározni, de azt megállapították, hogy az érmék nagy része a 4. és 5. századra datálható. Ugyanakkor feltűnt néhány bizánci érme is, a 6. és 7. századból. Némileg jobb állapotban megőrződtek a 2. és 3. századból származó görög pénzérmék. Emellett a csomag különféle gyűrűket is tartalmazott, a román kortól egészen a 19. századig. A nyomozás során a vámosok arra jutottak, hogy ezeket a fém érméket nagy valószínűséggel fémdetektorral lokalizálták. A gyűjtemény - a szakértők megállapításai szerint a Duna alsó szakaszáról, az egykori Thrákiából, Macedóniából származtatható, egészen a Fekete-tenger vonaláig. Az egyik dobozban lévő tárgyakon megfigyelhető volt, hogy a feladók kísérletet tettek azok megtisztítására. Feltehetően azért, mert azokat különösen jó minőségű, és kivételes árunak tartották. A fenti tárgyak egyébként az Antoniusok korára, a 3. század végére datálhatok, és összesen körülbelül 100-150 amerikai dollárt érhetnek. Ebben a csoportban a legértékesebb 45 db érme egyenként 80, összesen 3600 dollárra becsülhető. Azért, hogy átfogó képet kaphassunk a pénzérmék értékéről, számos hozzáértővel, többek között a chicagói Berk, valamint az angliai Seaby céggel is konzultált a német hatóság. A felbecsült ár az alacsonyabb, aukciós árakon alapszik. Ez azért lehetséges, mert a kereskedelmi ár egyébként jóval magasabb. Az így kiszámított legalacsonyabb árat figyelembe véve a teljes, 19.680 darab pénzérme a szükséges tisztítási és konzerválási eljárások nélkül is több mint 100.000. eurót ér.
Az ingó kulturális javak nemzetközi védelme és annak árnyoldalai
461
De felmerül egy újabb szempont is az eset kapcsán. Hogyan kerültek elő a földből ezek az antik érmék? A német vámosok által végzett vizsgálatok alapián ahhoz, hogy ez a 60 kilogrammnyi gyűjtemény amely minden valószínűség szerint csak része egy nagyobb szállítmánynak a felszínre kerülhessen, összesen kb. 1 tonna földet kellett megmozgatni. Adódik a kérdés: hogyan lehetséges ilyen mennyiségű földmunka mindenféle bejelentés nélkül? Egyébként a szállítmány többi része azért juthatott át a frankfurti repülőtéren anélkül, hogy felfedezték volna, mert a vámosok csak véletlenszerű átvizsgálásokat végezhetnek egy ilyen óriási forgalmú repülőtéren, másrészt azért, mert a gyakorlatban az ilyen gyanús poggyászokat nagyon nehéz beazonosítani. Hogy ez az eset nem egyedülálló, azt jól mutatja az is, hogy 1999-ben az osztrák-német határnál hasonló antik pénzérméket foglalt le a német vámhivatal. Tehát jól érzékelhető, hogy a fent említett nagy számok esetében már nem csak egyszerű kincsleletekről van szó. Ahhoz, hogy ilyen mennyiségű régészeti eredetű tárgy lehessen forgalomban, valakinek, illetve valakiknek óriási mértékű fosztogatást és pusztítást kellett véghezvinnie. Nem beszélve a szakszerűtlen kiásásról, csomagolásról és szállításról, mellyel helyrehozhatatlan károkat okoznak ezek a „dílerek", tönkretéve ezáltal egyedi, és megismételhetetlen leleteket. A frankfurti repülőtéren elfogott műtárgyak esetében a feladóként megjelölt Mr.B a csomagokat saját magának adta fel, és készpénzben fizetett a közvetítőnek. A szállítmányhoz csatolt dokumentumok között volt egy állítólagos igazolás, amelyet a londoni Lennox Galéria állított ki, ami azt igazolta, hogy a tárgyakra március 6-án Münchenben tett szert azok tulajdonosa. Az elismervényen, és a vámengedélyen szereplő árlista árai jóval a kereskedelmi érték alatt voltak. Az is nagyon valószínűtlennek tűnt, hogy a származási hely, a csomagolás, a feladó mind-mind Bulgáriára utalt, és emellett az érméket Münchenben vásárolták volna. 1999. március 30-án Hessen tartomány Művészetét és Tudományért felelős Minisztériumába érkezett hívás Münchenből, egy bizonyos Mr. I.-től. Az úr előadta, hogy ő jár el a feladóként és címzettként megjelölt Mr. B. nevében. A hívó biztosította a hivatalnokot, hogy minden eljárás legálisan történt. Azt állította, hogy egy antikvitási kiállításon, illetve szakmai előadáson vásárolta az érméket, 1999 márciusában. Ezen kívül Mr. I. közölte, hogy Mr. B. bolgár állampolgár, és - nem mellékesen - a bolgár főügyész testvére. Mindez megerősítette a gyanút, hogy a műtárgyak bulgáriai eredetűek, és onnan csempészték őket Németországba, hogy aztán továbbszállítsák az USA-ba.
462
Szabó Eszter
A hívást követően a frankfurti vámhivatal, amely a vizsgálatot vezette az ügyben, majd másfél éven keresztül próbálta tisztázni a körülményeket. Ez a kísérlet nem járt sikerrel. A nyomozás során a bolgár és az amerikai hatóságoktól is igyekeztek használható információt szerezni, de ez is meghiúsult. Az újból megismételt kérelem ellenére sem voltak hajlandóak együttműködni a német vámosokkal a fent nevezett hatóságok. A hesseni Minisztérium mindent megtett annak érdekében, hogy felvegye a kapcsolatot a bolgár Kulturális Minisztériummal, de eleinte ez a próbálkozás is sikertelen maradt. Ennek fényében a német vámosok végül lefoglalták a csempészárut, az altalános adóról szóló törvény rendelkezéseire való hivatkozással, amely szerint bármely, a csempészettel kapcsolatos dolog lefoglalható. 2000. december 14-én a hesseni Minisztériumba ismét hívás érkezett, ezúttal a frankfurti Központi Vámhivatal bűnügyi osztályától, akik közölték, hogy az ügy lezárására irányuló büntetőjogi kiértékelést megkezdték. Továbbá azt is, hogy a büntetőjogi adóeljárást a következő napokban megszüntetik, és hogy az árut vám megfizetése ellenében vissza kell szolgáltatni az exportőrnek. Azután jutottak erre a következtetésre, miután számba vették a jogi lehetőségeket, és kiderült, hogy az eddig hivatkozott paragrafusok már nem bírnak visszatartó erővel, mivel az ügy kivizsgálása során nem került elő olyan bizonyíték, ami illegális importcselekményre utalna, tehát ez esetben az elkobzás rnár nem állja meg a helyét. Ekkor a „zsákmány" még mindig Frankfurtban, az Altalános Vámügyek Hivatalában volt. A minisztérium ezzel kapcsolatban másfajta nézetet képviselt. Véleménye szerint egy ún. „védelmi" jellegű lefoglalás lehetséges, ha fennáll a veszélye annak, hogy az illegálisan előkerült kulturális tárgyak részévé váljanak egy másik bűncselekménynek. Mindezzel egy időben megtörtént az első sikeres kapcsolatfelvétel a bulgáriai hatóságok és a hesseni Minisztérium között, azonkívül a bolgár konzul-helyettessel, és a szófiai Régészeti Intézet főrégészével is sikerült tárgyalni. Ennek következtében a német miniszterhelyettes közvetlenül fordulhatott a bulgáriai kollégájához, akit arra kért, hogy hívja fel az illetékes hatóságok figyelmét az ügy jelentőségére. Ezt a kérést már azonnali reakció követte. A felek megvitatták az Európai Unió kulturális javak exportjára vonatkozó előírásokat. Viszont ezek az előírások csak akkor alkalmazhatóak, ha egy uniós tagország tulajdonát képező kulturális tárgyak hagyják el az EU területét, vagy ha tagállamok közti mozgás történik. De mivel - ekkor még Bulgária nem volt tagja az uniónak, rá ezek a szabályok nem vonatkoztak. Ugyanakkor a bulgáriai hatóságok képviselői leszögezték, hogy mivel a régészeti lelet Bulgária tulajdona, így az állam kártérítési igénnyel léphet fel.
Az ingó kulturális javak nemzetközi védelme és annak árnyoldalai
463
2000. december 14-én a hesseni minisztérium a frankfurti ügyészséget bízta meg az ügy ellátásával. A megbízást később illetékességi okokra hivatkozva továbbították a müncheni ügyészségnek. December 28-án a vámosok mivel nem volt rá további jogalap az érmék lefoglalását megszüntették. Tehát a műtárgyak így az USA-ba kerültek. Emiatt pedig a müncheni ügyészség megszüntette az eljárást. Jól látható, hogy mindkét ügyészi hivatal keresett - és talált is - indokot arra, hogy miért nem járhat el az ügyben. A frankfurti bírósághoz tartozó ügyészi hivatal a következőképpen értékelte a körülményeket, és a jogi viszonyokat: nincs egyértelmű hatásköri szabály arra, hogy az ő kötelessége lenne eljárni. Az iratokban, amelyben a fent nevezett hivatalt bízzák meg az eset ellátásával, az áll, hogy a műtárgyakra jóhiszeműen tettek szert Münchenben, ebben az esetben feltételezett bűncselekménnyel lopott áru átvételét valósították meg. Amint az a feltárt körülményekből kiderült, a müncheni ügyészség nem alkalmazhatja sem a lefoglalás, sem az elkobzás szankcióját. Az ezt alátámasztó érvelésében az ügyészség több helyen is tévedett. A német nemzetközi magánjog szerint a tárgyak származási országának tulajdonjogi szabályait kell alkalmazni. Ha az adott jogi rendelkezés később egy másik igazságszolgáltatásban tűnik fel, akkor ez az igazságszolgáltatási rendszer „befogadja" az eredet államának megfelelő tulajdonjogi szabályozást, így az adott paragrafus megtartja státuszát. Bár a német hatóságok kritikája kissé eltúlzott volt, arra helyesen mutatott rá, hogy a Bolgár Köztársaság - , vagyis az a fél, aki nagyon is érintett volt az adott javak megóvásában egy ilyen azonnali beavatkozást igénylő ügyben pont ellentétes magatartást tanúsított, mint ami elvárható lett volna. Sem a bolgár vámosok, sem a kulturális szervek közel két éven át nem reagáltak a Németországban indult vizsgálatra. A szófiai felelős minisztériummal már csak nagyon későn néhány nappal azelőtt, hogy a német vámosok szabadon bocsátották a műtárgyakat - sikerült felvenni a kapcsolatot, azt is csak egyfajta „félhivatalos" módon. A bulgáriai közigazgatásban fennálló hiányosságokat egyszerűbb volt szociológiai és gazdasági okokkal megmagyarázni, ahelyett, hogy egyfajta törekvés jelenne meg e téren. Összességében elmondható, hogy az a tény, hogy csak nagyon kisszámú exportra irányuló kérvényt nyújtanak be a németországi minisztériumokhoz, azt sugallja, hogy a kulturális javak nagy része engedély nélkül hagyja el Németországot, illetve Európát, s ezáltal megszűnik az államok felügyelete a saját műtárgyaik felett. Emiatt az államoknak a hatóságaikat arra kellene buzdítani, hogy az ilyen ügyekben alaposan járjanak el, ennek révén vegyenek
464
Szabó Eszter
részt hatékonyabban a kulturális örökség ellen irányuló esetek üldözésében. Ez az előfeltétele annak, hogy az államok egyenrangú szomszédokként élhessenek egymás mellett, vagyis ha egymás kulturális örökségét megóvják. Egy másik tényező, amivel szintén számolni kell, és a fenti folyamatot elősegíti, az hogy, egyre több állam csatlakozik az 1970. évi a kulturális javak jogtalan behozatalának, kivitelének és tulajdona jogtalan átruházásának megakadályozását és megelőzését szolgáló eszközökről szóló UNESCO Egyezményhez. Álláspontom szerint a fenti eset egyértelműen rávilágít arra, hogy a kulturális szférában tevékenykedő szakértők, és az államok egyéb szervei - mint például a vámügyi szervek - között információáramlást fokozni kell. Ha a közös cél: az állam történelmét és művészi értékeit képviselő javak megóvása lebeg mind a vámosok, határőrök, ügyészek szeme előtt (persze anélkül, hogy a szabad kereskedelmet korlátoznák) akkor az eljárásuk is sokkal hatékonyabb lehet.
Eszter Szabô The international protection of movable cultural heritage and its practical problems Summary The main focus of my PhD training is the preservation of cultural heritage. Within this topic there are three main fields, namely: the protection of monuments, archaeological heritage and the movable cultural properties. The current paper put the focus on the examination of the international protection of movable cultural properties, with special regards to the most important international conventions, and the protection of those cultural properties which are unlawfully removed from the territory of a given state. Also should be mentioned that the co-operation of the European and third states in this field is necessary to reach a high quality protection. This paper has three main parts: the introduction, the explanation of international conventions, and explaining a given case which had happened in Germany. The main concerning conventions are the following: the Convention for the Protection of Cultural Property in the Event of Armed Conflict - 1954. This Convention for the Protection of Cultural Property in the Event of Armed Conflict adopted at The Hague (Netherlands) in 1954 in the wake of massive destruction of the cultural heritage in the Second World War is the first international treaty of a world-wide vocation focusing exclusively on the protection of cultural heritage in the event of armed conflict. Convention on the Means of Prohibiting and Preventing the Illicit Import, Export and Transfer of Ownership of Cultural Property 1970; and the Unidroit Convention on the International Return of Stolen or Illegally Exported Cultural Objects.