Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXVI/2. (2008), pp. 541-576
AZ ELÉVÜLÉS INTÉZMÉNYE BÍRÓ GYÖRGY*
1. Az időmúlás, mint jogi tény Az idő folyása, időpont bekövetkezése olyan tényállási elem, amely a jogrend egészét átfogja. Lehet kapcsolata az alkotmányjoggal (pl. választójogi korhatár), a büntetőjoggal (büntetési tételek, kiszabott büntetések, amelyek között pl. az USÁ-ban az emberi életkor jelenleg ismert végső határának többszörösét elérők is lehetnek, akár 200 év), és különösen a magánjoggal (pl. cselekvőképesség, felmondási idő stb.). Az időmúlás (időpont) lehet jogkeletkeztető, de lehet jogviszonyt módosító vagy megszüntető jogi tény. A jogi tények sorában az időmúlás az ún. külső (emberi magatartástól független) objektív körülmények csoportjába sorolható. (A többi jogi ténycsoport az emberi magatartások, az emberi és társadalmi körülmények és a közhatalmi aktusok.) Az időtényező (határidő vagy időszak) szerepet kaphat a jogi tények különböző csoportjában. A jogügylet, mint emberi magatartás, a törvény, illetve a konkrét bírói vagy hatósági határozat, mint közhatalmi aktus tartalmazhat jogi ténynek minősülő időszakot vagy időpontot. 1 A legfontosabb törvényi magánjogi határidők az elbirtoklási, az elévülési és a jogvesztő határidő. a) Az elbirtoklási időszak (határidő) dologi jogi jellegű, eredeti tulajdonszerzésre vezet, a hatályos magyar jog szerint ingó dolog vagy jog esetében 10 év, ingatlan esetében 15 év sajátjaként, szakadatlan birtoklást követően (Ptk. 121. §). Jellegét tekintve ezen határidő is elévülési jellegű, azaz megszakadhat, és ekkor újra kezdődik, illetve nyugodhat, és akkor
* DR. BÍRÓ GYÖRGY intézetigazgató, egyetemi tanár Miskolci Egyetem ÁJK, Civilisztikai Tudományok Intézete 3515 Miskolc-Egyetemváros Az időmúlás kérdésével minden jogág óhatatlanul foglalkozik, így a magánjogban az újabb tananyagok közül pl. Bíró Gy.-Lenkovics B.: Általános tanok (Magyar polgári jog), Novotni Kiadó, Miskolc, 2004. (9. kiadás).
542
Bíró
György
meghosszabbodik. Az elévüléshez képest a különbség a dologi-kötelmi jellegben és az időtartamban van közöttük. b) Témánk szempontjából a leginkább vizsgálandó jogi tény az alábbiakban kifejtésre kerülő elévülés, amely alkalmas arra, hogy valakit kötelmi igényétől kifogás formájában megfosszon, azaz eredményében valamely alanyi jogi lehetőségétől a jogosult a kikényszeríthetőség hiányában elesik önként teljesítés hiányában. 2 c) A jogvesztő határidő a jogosult szempontjából valamely fennálló jogi helyzet olyatén megszűnése, hogy a hatására valamely alanyi jog, azaz a jogosultság automatikusan, külön jogcselekmény nélkül véglegesen elvész. A jogvesztő határidő folyását nem szakítja meg, nem is nyugtatja (tartóztatja fel) más jogi tény, szemben az elbirtoklással és az elévüléssel, amelynek határideje megnyúlhat nyugvással, és újra kezdődhet a határidő megszakadásával. 3 2. Az elévülés fogalma Az elévülés egy kifogás formájában érvényesülő hatalmasság, amely a magánjogban a kötelezettet olyan helyzetbe hozza, hogy a vele szemben a kifogás hiányában egyébként érvényesíthető (bírói úton kikényszeríthető, állami úton végrehajtható) igényt megszüntesse. Mi is az igényi Az igény az alanyi jog (jogosultság) kikényszeríthető állapota. Az igény lehet dologi és kötelmi jellegű, ám közöttük a jogosult lehetőségei szempontjából jelentős különbség van. 4 A dologi jog jogosultja már a lehető legjobb vagyonjogi helyzetben van. A dologi jogosult ugyanis szerezni már nem szándékozik, hanem meglévő, dologi jogosulti (leginkább tulajdonosi) helyzetét kívánja megóvni. A hatályos jogunk szerint - más jogrendszerekhez hasonlóan - a tulajdonjogi igényekre az időmúlás csak sajátos körülmények esetén hat ki, mivel a tulajdoni igények nem évülnek el (Ptk. 115. § (1) bek.). A tulajdonjogot helyesebben a tulajdoni (dologi alapú) igényt csak egy másik jogalany aktív, quasi tulajdonosi
2
Az elévülés témájának bőséges irodalma van a XX. sz. első feléből. Az utolsó, monografikus feldolgozás Rudolf Lóránté (Az elévülés. KJK, Bp. 1961.), aki többször hivatkozott a nagy elődök mellett a kortárs Világhy Miklós tudományos eredményeire (vö. Eörsi Gy.-Világhy M.: Magyar Polgári Jog, Tankönyvkiadó, Bp., 1962.) 3 Többek között: Fehérváry: Magyar magánjog, Budai Nyomda kiadó, Bp., 1941., 102. o. 4 Vö. Nizsalovszky E.: Kötelmi jog I. Általános tanok. MEFESZ Jogász Kör, 1947. 4647. o. és Bíró Gy.: A kötelmi jog és a szerződéstan közös szabályai (Miskolc, Novotni Kiadó, 1998.), 88. o.
Az elévülés intézménye
543
magatartása szüntetheti meg, vagyis egy más személy sajátjakén ti birtoklása, az elbirtoklás. (Ptk. 123. §) Más a helyzet a relatív szerkezetű kötelmi jogviszonyok esetében. A kötelmi igény valaminek a megszerzésére (pl. szerződés) vagy a háborítatlan helyzet visszaszerzésére (pl. kártérítés) irányul. Az ilyen, meghatározott személlyel szemben érvényesíthető igényhez kapcsolódik a kötelmi igény jellemzőjeként időmúlással az elévülés. Ha ugyanis egy igény esedékességétől (érvényesíthetősége megnyílásától) hosszabb idő telik el anélkül, hogy igénye érvényesítése érdekében a jogosult bármit tenne, kialakul az a törvényi vélelem, hogy a jogosultnak az igény érvényesítéséhez fűződő érdeke már nem áll fenn, eltűnt, tehát a jog eszközrendszerével való kikényszerítése szükségtelenné vált, és a jogrend gazdája, az állam ezt a kikényszerítésben realizálódó segítséget az érdekvesztett személytől megvonja. 5 Az elévülés érvényesüléséhez azonban a jogosult passzivitása és ez alapján az érdekeltség elvesztésének vélelme mellé azonban szükséges valamely kötelezetti magatartás is, ez pedig nem más, mint a kifogás intézménye. Az elévülési kifogás olyan egyoldalú akaratnyilatkozat, amellyel a kötelezett a vele szemben fennálló igény kikényszeríthetőségét megszünteti. Az elévülésre tehát a kötelezettnek hivatkoznia kell, azt a bíróság hivatalból nem észleli és nem is észlelheti. A bíróságok ún. kitanítási kötelezettsége a hatályos perrendtartás szerint lényegében megszűnt, és mára (2001-től) már csak a tárgyalásvezetési módszeren múlik, hogy a bíró felhívja-e a kötelezett figyelmét az elévülési kifogása előterjesztésének a lehetőségére, avagy nem. A kifogás révén előálló igénymentes állapot tehát a jogosulttól nem valamilyen érdeke érvényesítésére szóló alanyi jogát veszi el, hanem „csak" az állami kényszer eszközét. Ebből viszont az is következik, hogy a kötelezett bármikor, tehát az elévülés beálltát követően is teljesíthet önként a jogosult számára, és ezt az önkéntes teljesítést utólag már nem követelheti vissza alaptalan gazdagodás jogcímén (vö. Ptk. 361. §), hiszen a jogalap az elévülés beálltával nem veszett el, csak a teljesítési kényszer.
5
Másként értékeli, helyesebben más rendszerben kezeli a kérdést számos külföldi jogrendszer. A lehetséges megoldások: a miénkhez hasonló igényelévülés, de lehet keresetelévülés (peijogi megközelítés), vagy akár a mi jogvesztésünkkel azonosítható jogelévülés [vö. Atiyah: Introduction to the Law of Contract (S. Smith), Clarendon Press, Oxford 2005.]
544
Bíró György
3. Az elévülés indokai Milyen jogpolitikai indokok szólnak az elévülés intézményének fenntartása mellett? Az elévülést leginkább indokoló lehetséges szempontok napjainkban: • az adós védelme a hosszas időmúlás folytán mindinkább valószínűtlenné váló követelés okozta jogbizonytalansággal szemben, de •
csak azért, mert a jogosult közömbössége ugyancsak az időmúlás folytán vélelmezhető, és levonható az a következtetés különösebb hitelezői érdeksérelem nélkül, hogy már nem fordít figyelmet az igényérvényesítésre, azaz egyszerűsítve: vélelmezhetően a jogosult követeléséről lemondott, érdekmúlása bekövetkezett. Ismeretes - volt az elévülési indokok köréből még az a korábban használatos érvelés, hogy idővel a bizonyítékok elenyésznek (tárgyak, okiratok megsemmisülnek, az emlékezet megkopik stb). Ez utóbbi álláspont ma már nem mérvadó, mert ezt az érvet a bizonyítási teher kérdése elintézi: akinek a bizonyítás sikertelensége hátrányos, az nem tud igényt érvényesíteni, vagy exkulpáció kimentéses bizonyítás esetén mentesülni a helytállási kötelezettség alól.6 Az elévülés kivételes helyzetet megjelenítő jogintézmény. A főszabály ugyanis az, hogy aki tartozik, fizessen, aki kárt szenvedett, részesüljön kártérítésben. A kivétel ez alól tehát az elévülés révén a követelés kikényszeríthetetlensége - csak úgy kerülhet előtérbe, ha az adósvédelem és a hitelezővédelem egyaránt, egyforma súllyal érvényesül a jogrendünkben, és ha semmiképpen nem kap hátrányos megkülönböztetést a hitelezővédelem a helyenként fölöslegesen pártolt adósvédelem preferálásával szemben. (A védelem legfőbb eszközei ma a fogyasztóvédelem anyagi jogi szabályai körében lelhetők fel.) 7 Az elévülés önmagában adósvédelmi szabály, az időmúlás okából a létező tartozást a főszabály ellenére nem kell megfizetni azért, hogy a „fennálló, tényleges állapotokkal mintegy szentesített helyzetek fenntartásához fűződő közérdek oltalma" megvalósuljon (Frank Ignácz). 8 Ez az oltalom azonban csak az érdekei érvényesítését illetően közömbös jogosulttal szemben foghat helyt, egyébként nem. 6
Egyéb, sajátos szempontokat elemez az elévülés beállását, illetve érvényre juttatását illetően Szászy István: A kötelmi jog általános tanai c. egyetemi előadásait összefoglaló, rendkívül értékes munkájában (Grill Kiadó, Bp., 1943. 246-259. o.) 7 Vö: Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog, Novotni Kiadó, Miskolc, 2004., 58. o. 8 Frank Ignácz: A közigazság törvénye Magyarhonban, Magyar Királyi Egyetem, Buda, 1845.1. rész. 607-620. o.
Az elévülés intézménye
545
Lássuk, hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésére a jogosultnak ahhoz, hogy az időmúlás mint objektív külső jogi tényből levonható elévülés vélelmét mégis mintegy megdöntve, az igényjogosulti helyzetének fennállását igazolva követelését érvényesíthesse? 4. Az elévülési idő Az elévülési időt (annak hosszát) mindig az adott jogrend határozza meg. Hatályos jogunk eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában az elévülési időt öt évben határozza meg (Ptk. 324. § (1) bek.). Jogszabályként maga a Ptk. eltérő elévülési időt is megállapíthat. Rövidebb idő vonatkozik pl. a veszélyes üzemi kárfelelősségre. [3 év, - 345. § (4) bek.] az állatszavatosságra [60 nap - , 308. § (2) bek.], de akár hosszabb pl. a bűncselekménnyel okozott kárra, amely 5 éven túl is csak akkor évül el, ha bűncselekmény büntethetősége elévül (Ptk. 360. § (4) bek.). A hatályos Ptk. a feleknek is ad eltérési lehetőséget az elévülési idő öt éves tartamától való eltérésre. Külön tilalom hiányában az általános elévülési idő a szerződéses partnerek között írásban lerövidíthető, és az egy évnél rövidebb speciális elévülési idő (pl. állatszavatosság) legfeljebb egy évre írásban meghosszabbítható. Egyébként elévülési időt hosszabbítani a hatályos jogunkban nem lehet (325. §). 5. Az elévülés tárgya Az elévülés tárgya az a kötelmi igény, amelyet az időmúlás tényére hivatkozva a kötelezett kifogásával „kiolt", azaz kikényszeríthetőségét megakadályozza. De mire tetjed ki a kötelmi igényi Nyilvánvalóan kiterjed a főszolgáltatásra, de értelemszerűen kiterjed a főszolgáltatáshoz kapcsolódó, azt elősegítő, vagy ahhoz kapcsolódó mellékszolgáltatásokra is (pl. tájékoztatás, csomagolás). Nyilvánvalóan nem csak az ún. közvetlenül függő mellékkötelezettségekre, hanem a főszolgáltatáshoz kapcsolódó, esetleg éppen annak megvalósulását elősegítő, avagy éppen a főszolgáltatás valamely hibájából fakadó ún. járulékos kötelezettségekre is kihathat a főigény jogi sorsa. Ilyen a főszolgáltatáshoz kapcsolódó, azt elősegítő szerződési biztosíték, mint járulékos kötelem az igény érvényesíthetőségének lehetőségét növelni hivatott kezesség. A kezesség egy harmadik személy által nyújtott ún. személyi biztosíték, amelynek legfőbb rendeltetése, hogy amennyiben a főadós nem teljesít, helyette a kezes fog vagyonával helytállni a hitelező igénye szerint. (Ptk. 272. §) A funkcióból egyenesen következik, hogy a kezesség esetében az elsődleges cél a hitelezővédelem. A kezes, mint másodlagos adós védelme
546
Bíró György
háttérbe szorul, hiszen éppen, mint biztosítékot nyújtó személynek, az a kezes feladata, hogy vagyoni helytállásával megkettőzze a hitelező igényérvényesítési lehetőségét a főadós vagyoni helytállása mellett, de ha úgy tetszik, akár azon túl (pl. megszűnését követően is). A törvény által előírt kezességhez hasonlóak azok a mögöttes helytállási kötelezettségek, amelyeket ugyancsak törvény ír elő pl. a társasági jogban. 9 Ezek a mögöttes helytállási kötelezettségek rendhagyó mellékkötelmek, annyiban, hogy a hitelezővel szembeni helytállásnak nem a főadós, hanem egy, az alapjogviszonyon kívüli, harmadik személy a kötelezetti alanya. A kérdéssel az elévülés tárgya szempontjából azért kell részletesebben foglalkoznunk, mert a hatályos Ptk. (324. § (2) bek.) lakonikus rövidséggel intézi el, hogy a „főkövetelés elévülésével az attól függő mellékkövetelések is elévülnek" Ha eltekintünk attól, hogy a mögöttes helytállásra kötelezett törvényi kezes és más alanyok, „mellékkövetelések" kötelezettjeként esetleg nem is alanyai a főkövetelést jelentő alapjogviszonynak mint (pl. amikor egy szállítási szerződésben adós marad a megrendelő), attól még az ilyen járulékos kötelmek minden tekintetben osztják - főköveteléstől függő mellékövetelésként - annak jogi sorsát. Ezt az elvet a jogbiztonság érdekében végig kell vinni az elévülés szabályozásában is. A kérdéssel azért kell foglalkozni, akár normaszöveg szintjén is, mert napjainkban pl. a törvényi kezesség kapcsán napvilágot látott eltérő véleményeket a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatba is foglalta, amely így az alsófokú tehát az összes rendes eljárást lefolytató bíróságokra nézve kötelezően alkalmazandó. 10 Végül az elévülés tárgyában említendő, hogy a kötelmi igényt kioltó elévülés a hatályos jog szerint minden dologi biztosítékra nem hat ki. így pl. a hatályos jog szerint a kézizálog olyan dologi biztosíték, amely esetében a birtokos zálogjogosult helyzetét a főkövetelés elévülése hátrányosan nem érinti, a zálogtárgyból való kielégítés lehetséges.11 6. Az elévülés megszakadása és nyugvása (hatályos szabályozás) Az elévülés a követelés esedékessé válásával megkezdődik, az elévülési idő elteltével a jogosult kötelmi igénye (követelése) kikényszeríthetetlenné válik (Ptk. 326. §).
9
Vö. pl. Gt. (2006. évi IV tv. 50. §, 197. §) vonatkozó szabályaival Vö. LB 1/2007. Polgári Jogegységi határozat 2007. febr. 22. (BH 3/2007.) 1 Ptk. 265. § (6) bek. (a contrario következtetés)
10
Az elévülés intézménye
547
a) Ha azonban a jogosult tanúságot tesz arról, hogy a követelését fennállónak tekinti, és ez a tudatállapota kifejezésre jut a főkötelezett előtt is, az elévülési idő az írásbeli felszólítással, illetve ugyancsak írásba foglalt, a másik félhez intézett adósi nyilatkozattal [Ptk. 242. § (2) bek.] megszakad, és számítása újra kezdődik. Nem csak a jogosult írásbeli közlés szakítja meg az elévülési időt, hanem • a követelés bírósági úton való érvényesítése, egészen az eljárás jogerős befejezéséig (lényegét illetően de facto ez is írásban történik), • a megegyezéssel való módosítás, • a kötelezettnek az engedményezésről való (az engedményező, mint eredeti jogosult általi) értesítése (Ptk. 329.§ (2) bek., az engedményezési, és nem az elévülési szabályok körében). A megegyezéssel való módosításhoz, mint elévülést megszakító tényhez a Ptk. nem fűzi az írásbeliség követelményét, ami persze nem kifejezetten a jogbiztonságot erősítő értelmezés. Igaz viszont, hogy a bizonyítási teher a kérdést el tudja dönteni (akinek érdeke a módosítás tényének fennállása, gondoskodjon a bizonyítékról, ami elsősorban az okiratba foglalás lehet). 12 Végrehajtható határozatot követően az elévülést csak végrehajtási cselekmények szakítják meg a hatályos jogban, ami a jövőben a Javaslat szerint részben változhat. b) Kevésbé radikálisan, és éppen ezért másodlagosan, de ugyancsak a jogosulti (hitelezői) érdekeket szolgálja az elévülés nyugvásának intézménye, amely akkor áll be, ha a jogosult menthető okból nincs abban a helyzetben, hogy igényét a kötelezettel szemben érvényesíteni tudja. Ekkor azonban az elévülési idő nem megszakad, mellyel számítása újra kezdődik, hanem a menthető okból kiesett idő egy részével bizonyos feltételek esetén az igényérvényesítésre nyitva álló idő meghosszabbodik, bizonyos korlátozásokkal. A hatályos j o g szerint nem hosszabbodik meg az elévülési idő, ha a menthető okból elmaradó igényérvényesítés korábbi időszakra esik, mint a még hátralévő egy év (egy éves vagy annál rövidebb elévülési idő esetében három hónap).
12
Vö. Ptk. Kommentár (Benedek), KJK-Kerszöv, Bp., 2001. 1061. o. A tartozáselismerésről a hivatkozott forrás (álláspontom szerint helytelenül) úgy foglal állást, hogy az szóban is érvényes és így elévülést megszakító tényező. A szerző ugyanis különbséget tesz „általában vett" tartozás-elismerés, és a Ptk. 242. § szerinti tartozás-elismerés között, holott másokkal (pl. Besenyei Lajos) osztott álláspontom szerint ilyen különbségtételnek alapja nincs.
548
Bíró György
Ha viszont az elévülési idő menthető ok mellett már eltelt, vagy rövidebb a megszűnésétől számított hátralévő idő az egy évnél (három hónapnál), akkor az igényérvényesítésre még nyitva álló idő egy év (három hónap) lesz (Ptk. 326. § (2) bek.). Tovább bonyolítja a helyzetet a beszámítás intézményénél tárgyalt azon elévülési szabály, amely szerint az elévült követelést is be lehet számítani (egynemű és lejárt ellenkövetelésként), hogyha a követelés elévülése az ellenkövetelés keletkezésekor még nem következett be (297. § (2) bek.). A menthető ok minősítését a bírói gyakorlat viszonylag jogosult-barát módon, méltányosan kezeli. így pl. menthető oknak minősül, azaz megszűnéséig elévülést nyugtató ok a felek közötti egyezségi tárgyalás, a teljesítésre adott halasztás, a törvényes képviselet hiánya vagy a képviselő akadályoztatása, az önhibán kívüli tudattalan vagy tudatszükült állapot. Mindenképpen menthető ok tehát, ha valaki önhibáján kívül később szerzett tudomást magáról a követelés jogalapjáról. Klasszikusan ilyen pl. a rejtett hiba (Ptk. 308. § (1) bek., 308/A. § (1) bek., PK 51.). A menthető ok, mint nyugvásra vezető körülmény összhangban van azon alapelvvel, miszerint saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat (Ptk. 4.§ (4) bek. 2. mondata, Ptk. Javaslat 1. könyv 1:5 §). Akkor menthető egy ok az igényérvényesítés elmulasztásában, ha megfelel az adott helyzetben általában elvárhatóság kritériumának. Formáilogikai okokból megállapítható, hogy az elévülés megszakadása és nyugvása egymást kizáró fogalmak, egyidejű alkalmazásukra nem kerülhet sor. Ha van megszakító hitelezői cselekmény, elsődlegesen újra kezdődő elévülési idővel a megszakító joghatás kell, hogy beálljon. Ez ugyanis a hitelezői közömbösség hiányának a bizonyítéka. (Akarom az igényemet érvényesíteni.) Csak akkor vizsgálandó a menthető okból beálló nyugvás (igényérvényesítésre nyitvaálló határidő hosszabbodása), ha nincs újra kezdődő időszámítás a megszakítás okából. Ám ha nincs menthető ok, akkor nincs igényérvényesítési akadály, tehát nyugvás sincs. Ugyanakkor a megszakító cselekmény nem csak a föadósra hat ki, hanem a függő mellékkötelezettségek (járulékos kötelezettségek) alanyaira is, hiszen az ő létük funkciója nem más, mint a főadós melletti helytállás a hitelezői igény biztosabb kielégítése.
Az elévülés intézménye
549
7. Az elévülés az új Ptk.-ban 1. Javaslat I. A Ptk.-Javaslat szövege első változatban 2006. december 28. óta volt megismerhető az IRM honlapján, mint szakmában elővéleményezett, vitára bocsátható (szakmai közvélemény elé terjeszthető) szövegszerű javaslat. a) Az időmúlás kérdésével, így az elévüléssel is a Javaslat I. Ötödik (Kötelmi) Könyve foglalkozik, helyeselhetően annak „Első részében" a kötelmek közös szabályai körében (5:4. §-5:8. §), mivel az időmúlás nem csak a szerződéses viszonyokat szövi át, hanem más kötelmi helyzetekben is releváns tényező. A jogvesztő határidőről a Javaslat kimondja, hogy ezt az (alanyi jogot is megszüntető) jelleget az új Polgári Törvénykönyvnek expressis verbis elő kell írnia, vagy a tartalomból egyértelműen kell következnie, ellenkező esetben minden határidő elévülési, amely megszakadhat, nyugodhat, és csakis kifogás hatására veszíthető el a kikényszeríthetőség, de az alanyi joga a jogosultnak ekkor is fennmarad. Az elévülés joghatásai tehát a Javaslat szerint nem változnak. b) Az elévülési idő törvény eltérő rendelkezése hiányában továbbra is öt év, de a felek írásbeli megállapodásával el is lehet térni ezen időtartamtól. Az eltérés mértékét és irányát a Javaslat nem korlátozza, egyedül az elévülés kizárását tekinti érvénytelennek. Ebből következően az elévülési idő akarategységben meg is nyújtható. Itt álláspontom szerint a határ legfeljebb a joggal való visszaélés fokozott vizsgáihatóságában határozandó meg. Ez a megközelítés a szerződési szabadság elvével összhangban van. c) Egyszerűsítő hatása van annak az általam is logikusnak tekintett szabálynak, hogy a Javaslat megengedi az elévült követelés beszámítását, szemben a hatályos jog „félig-megengedő" szabályával (vő. 5:6. § (1) bek. és Ptk. 297. § (2) bek.). Ez a megoldás az erősítendő jogosultvédelmi eszközrendszerbe még beleillik, bár látszólag épp az alapjogviszony kötelezettjének helyzetét teszi kedvezőbbé. A beszámítandó követelés kötelezettje itt korábbi (hitelezővédelmi) jogosulti minőségének elévülése beálltát követően utóbb mégis erősebbé (quasi igényjogosulttá) válik. d) A Javaslat I. helyesen - szövegszerűen kimondja végre, hogy az elévülést a bíróság hivatalból polgári jogi viszonyokban nem veheti figyelembe (5:6. § (3) bek.). A contrario: az elévülés csak kifogásként, a kötelezett menekülési eszközeként érvényesíthető alakító jog. Ugyancsak kimondja a Javaslat I. szövegszerűen, hogy önként teljesített követelés akkor sem követelhető vissza azon az alapon, hogy az már elévült. (Ez
550
Bíró György
mindaddig „csak" a causa-tanból levezetett dogmatikai [tananyagszerű] következtetésként érvényesült, törvényi megfogalmazást nem kapott.) 13 e) Mellőzi a Javaslat I. azt a szabályt, amely a hatályos j o g szerint még megengedi, hogy az elévült követelést biztosító kézizálogjogból a kielégítés megtörténjen. Ez a mellőzés következik a Javaslat azon (más helyen, a IV Dologi jogi könyvben) normájából, amely új szabályként kimondja, hogy nemcsak a jelzálog vonatkozásában, hanem minden zálogjogra, sőt, még az óvadékra is, hogy a biztosított követelés elévülésével a zálogjog megszűnik, a járulékos jelleggel összhangban, és a hatályos szabályozással szembenállóan. A Javaslat I. ezen megoldása nincs összhangban a dologi (biztosítéki) jelleggel, valójában egy figyelmetlen zálogjogosultat sújtó szankció az alábbi logikát követi: ha valaki az alapadósság lejárta, tehát az esedékesség után főszabályként öt év múlva sem érvényesíti zálogjogát (vagy különösen: közvetlen kielégítésre jogosító óvadéki igényét), az nem érdemel preferált jogvédelmet. Hangsúlyozandó: ez egy kötelmi alapú megközelítés, amely vitatható az elévülést kizáró dologi jogi jogosultság esetében. f) Változatlan maradt az a szabály, amely a főkövetelés elévülésével együtt mondja ki az összefüggő mellékkövetelések elévülését (pl. kamat, kötbér), míg a főköveteléstől független mellékkövetelések elévülése önálló. (Továbbra sincs szó nevesítve a Javaslat I. szövegében a járulékos kötelmekről, és példálózva sem kap említést a független mellékkövetelés fogalmának kifejtése. g) Az elévülés megszakadásával kapcsolatosan a Javaslat I. szövege a hatályos jogtól szinte nem tér el (vö. 5:8. § és a Ptk. 327. §), sem a megszakító okok, sem a következmények körében. Van azonban némi eltérés a végrehajtható határozatok elévülését megszakító cselekménynél. Végrehajtható követelés elévülését csak a végrehajtási eljárás megindítása szakítja meg. Eszerint ha már egy követelés eljutott a végrehajtási fázisba, amíg az tart, a Javaslat I. szövege szerint az eredményes befejezésig nem állhat be az elévülés. Ez egy fontos és helyeselhető jogosultvédelmi szabály. Ha ugyanis valaki perlést követően, vagy azt kikerülve közokirati jogosultságként végrehajtást kezdeményez, annál a jogosultnál a joglemondási vélelem nem állhat helyt. így pl. egy sikertelenség okából szünetelő végrehajtás sem vezethet a Javaslat I. szerint elévülésre. h) Jelentős eltérés van azonban a hatályos szabályozás és a Javaslat I. szövege között az elévülés nyugvása terén. Nincs eltérés a nyugvás fogalmát és feltételét (menthető ok) illetően, miszerint
13
Vö.: Szászy István: i. m. a 6. lb. alatt, és Szászy I.: A magánjog alapintézményei. MEFESZ Jogász Kör, Bp., 1947., 197. o.
Az elévülés intézménye
551
„5:7. § (1) bek.: Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az elévülés nyugszik." Eltérés van viszont a nyugvási idő számításának körében. A Javaslat I. kétféle időszámítási módot jelenít meg attól függően, hogy az igényérvényesítést akadályozó menthető ok mikor áll fenn: „(2) Ha a menthető ok már a követelés esedékessé válásakor fennáll, az elévülési idő a menthető ok megszűnésekor kezdődik. (3) Ha a menthető ok jelentkezéséig az elévülés már megkezdődött, az elévülési idő azzal az idővel hosszabbodhat meg, amely alatt a jogosult a követelését a menthető ok miatt nem érvényesítette." A szövegelemzés vezethet arra a következtetésre, hogy a Javaslat I. megoldása egyszerűbb, és a legtöbb esetben a jogosultnak kedvez a hosszabb igényérvényesítési lehetőséggel. Az esedékesség előtti menthető ok megszűnésekor kezdődik az elévülési idő, ami a megszűnéstől időben teljes terjedelemben nyitva áll a jogosult számára, és így hasonlóvá válik a félbeszakadáshoz. Ha az elévülési időben áll be az igényérvényesítést illetően menthető ok (akadály), akkor oly módon áll be a hosszabbodás, hogy az akadályoztatott időszak kiesik, az elévülés időbe nem számít bele, a meghosszabbodás mértéke azonos az akadály fennállásának időtartamával. Mint később látni fogjuk, a Javaslat II. azonban már más álláspontra helyezkedik, az egyszerűsítési igény fenntartása mellett. 2. Javaslat II. (Eltérések a Javaslat szövegei között)
2006. XII. 28. és 2007. X. 29-én
közzétett
A kodifikációs folyamatban némi, a szakmai körökben is alig észrevehető, ám kevéssé érthető változás állt be 2007 nyarán. A hivatalos indokolás szerint a tudományos élet vezető személyiségei által jegyzett „Szerkesztő bizottság" helyét a minisztérium (IRM) vette át, amely adminisztratív változás tartalmi változásokhoz is vezetett. 14 Ugyan az IRM Kodifikációs Főosztálya az egyébként nem publikus, Kormányhoz címzett előterjesztés-tervezetének rövid indokolásában a változás tényére és a tartalmi változások egynémelyikének mikéntjére is utalt, azonban a
14
Utólag e tény a Vékás Lajos által szerkesztett „Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez" c. munka előszavából dokumentálható (Complex, Bp., 2008., 54. o.)
552
Bíró György
szövegszerű változások hozzáférhetően később jelentek meg az IRM honlapján. 15 Felkért véleményalkotóként a Miskolci Egyetem Civilisztikai Intézetének Polgári jogi Intézeti Tanszékén kollégáimmal észleltük, hogy a Javaslat I. (közzétéve, mint jogszabály-szöveg-tervezet 2006. XII. 28.), és a Javaslat II. (közzétéve a honlapon 2007. X. 29.) között lényeges eltérések vannak azon túl, amit a „részletes indokolás" összesen cca. 80 oldalas szövege tartalmaz. Ez egyébként nem könnyíti meg a konzekvens kodifikációs folyamatot, mert a változások „miértje" a párhuzamos olvasással is gyakorta felderíthetetlen. Ezen véleményemnek az írásbeli véleményalkotás mellett az IRM 2008. január 14-15-16-án lezajlott, a jogalkotási folyamatba illeszkedő hivatalos tanácskozáson („közigazgatási egyeztetés") hangot is adtam, amelyet a szakmai közvélemény (minisztériumokok, LB, LÜ, FB stb.) kifejezetten helyeselt. E rövid, talán kodifikáció-történeti szempontból nem közömbös kitérő után vizsgáljuk meg, a két Javaslat között milyen eltérések vannak az elévülés szabályozása szempontjából. a) A jogvesztő jelleg mint kivételes jogkövetkezmény expressis verbis kimondásának előírása és az elévülés, mint főszabály terén nincs eltérés (vö.: 5:5. §, Javaslat I. 5:4. §). b) Eltérés van azonban az elévülés joghatásai körében (Javaslat II. 5:7. §-Jav. I-ben 5:6. § volt). Nyilvánvalóan nem változik, hogy az elévült követelést bíróság úton nem lehet érvényesíteni. Míg azonban a Javaslat I. szerint az elévült követelést be lehetett számítani, a Javaslat II. az elévült követelés beszámítását csak akkor engedné meg „a törvényben előírt feltételek teljesülése esetén is", ha „a kötelezett a követelést elismerte" Kérdés, hogy ez mikori elismerést jelent? Most, a beszámítás időpontjában, vagy hajdanán, amikor a beszámítandó (ellen)követelés még nem évült el? E kérdés az egyeztetés során nem kapott kifejtést. (Ugyanakkor ismét nincs szó külön nevesítve a járulékos kötelezettségek elévüléssel kapcsolatos jogi sorsáról.) c) Az elévülés nyugvásának jogkövetkezményét illetően jelentős változás történt a Javaslat I-hez [5:7. § (2) és (3) bek.] képest [Javaslat II. (2) bek.]. A Javaslat II. szerint ugyanis a nyugvási jogkövetkezmény ismét csak hosszabbodás lesz (lehet), méghozzá minden esetben a nyugvást előidéző
15
A közzététel dátuma ismereteim szerint 2007. X. 29., és a véleménykérő felhívás is akkor érkezett meg a kutatóhelyekre.
Az elévülés intézménye
553
mentető ok megszűnésétől számított 1 évig, szemben a korábban javasolt „újrakezdődő" teljes elévülési időszakkal. További eltérés, hogy a Javaslat II. szerint a nyugvási szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a jogosult a lejárat után a teljesítésre halasztást adott 5:7. § (2) bek. második mondat. d) Helyeselhetően pontosabb lett az elévülés megszakítását tárgyaló okokat tartalmazó szakasz [a Javaslat I. szerint 5:8. § (1) bek., a Javaslat II. szerint 5:9. § (1) bek.]. A korábban felsorolt négy ok (teljesítésre való írásbeli felszólítás, kötelezetti tartozáselismerés, módosítás - egyezség - és bírósági úton való igényérvényesítés) mellé belépett a „törvényben meghatározott egyéb ok", ami lefedi pl. az engedményező általi értesítés [hatályos Ptk. 329. § (2) bek.] elévülést megszakító hatását. e) Végül eltérés van a két Javaslat között a végrehajtási cselekmények elévülést megszakító hatásában is. Abban nincs különbség, hogy mindkettő (lényegében hasonlóan a hatályos szabályozáshoz) kimondja, hogy „ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot hoztak, az elévülést csak a végrehajtási eljárás megindítása szakítja meg. A végrehajtási jog elévülését bármely végrehajtási cselekmény megszakítja" A Javaslat II. 5:9. § (3) bek. Szövegéből azonban elmaradt már az az utolsó mondat, amelyet a Javaslat I. [5:8. § (3) bek.] még tartalmazott, miszerint: „A végrehajtási eljárás eredményes befejezéséig az elévülés nem következik be." Ezen utóbbi megoldáshoz annyi a megjegyzésem, hogy míg a szöveg ha megmaradt volna azt az elvet fogadná el, amit a hatályos Ptk. a bírósági eljárással kapcsolatban - helyesen - elismer. Eszerint arról van szó, hogy egy végrehajtás megindult, annak eredményes befejezéséig nem állhat be elévülés. Ugyanakkor a Javaslat I. - immár nem létező szövege - ezzel az - egyébként szerintem helyeselhető megoldással ellentmond (ott volna) a hatályos végrehajtási törvénynek. Kérdezem: a hatályos Vt. egyidejűleg nem lenne módosítható? Ráadásul: lex posteriori derogat priori, vagyis az új Ptk. mint törvény a hatályos jogalkotási törvény szerint is (amely ezredéves elvet tartalmaz) amúgy is felülírná a hatályos végrehajtási törvényt. 8. A járulékosság és az elévülés problémája Az utóbbi két évben a szakirodalom és a bírói gyakorlat körében reflektorfénybe került a járulékos kötelmek, mögöttes helytállási helyzetek elévülésének kérdése. A bírói gyakorlatban uralkodóvá vált az a szemlélet, amely bizonyos dogmatikai elemek felhasználásával olyan következtetésre jutott, amely az elévülést eredeti funkciójától eltérő tartalmú alakító jogi hatással ruházza fel.
554
Bíró György
Emlékeztetőül: az elévülés olyan kivételes jogintézmény, amelynek a jogosulti követelést ,Jcioltó" funkciója csak a vélelmezetten közömbös, igényéről vélhetően lemondott személlyel szemben érvényesíthető, ellenkező esetben a hitelezői érdekvédelem nem védhető módon sérül. Született azonban olyan LB állásfoglalás (vélemény), sőt, később azt megerősítő, kötelezően alkalmazandó jogegységi határozat (1/2007. PJE),' 6 amely a hitelezői érdekvédelem követelményét az Alkotmányban rögzített jogbiztonságot is megsértve figyelmen kívül hagyja. A jogegységi döntvény helyesen kimondja, hogy a mögöttes felelőssel szemben az elévülés ugyanakkor kezdődik, mint a főkötelezettel szemben (2. pont). A 3. pontban azonban a jogegységi határozat helytelenül már azt állapítja meg, hogy „az elévülést a főkötelezettel szemben megszakító jogcselekmények nem szakítják meg az elévülést a mögöttesen felelős személlyel szemben" Ha ez a jogszabály erejű értelmezés igaz (márpedig jelenleg az alsóbb bíróságoknak eszerint kell eljárniuk a hivatkozott, kötelezően alkalmazandó PJE határozat miatt), akkor pl. egy törvény által előírt kezesség alanyával szemben akinek az lenne a feladata, hogy az elvont vagyon erejéig a főadós helyett járulékos kötelezettként akkor is álljon helyt, ha a főadós fizetésképtelen (akár már fel is számolták) - , a hitelező csak a hatályos nyugvási szabályok szerint juthat a követeléséhez, mert a bírósági eljárás és a végrehajtás (felszámolás) során a főadóssal szembeni elévülést megszakító cselekmény a mögöttesen felelős járulékos adóssal (sortartó törvényi kezessel) szemben nem érvényesül, (vö. pl. 1992. évi LIV. tv. 53. § (1) bek.) Ezzel az okfejtéssel a mögöttes helytállást, pl. törvény által előírt kezesség kötelezettjének helyzete elválaszthatóvá válik a főadósétól, ami nyilvánvaló hitelezői érdeksérelmet okoz. (Előfordulhat, hogy pl. a hitelezőnek egy vagyonelvonás miatti állami kezességről nincs is tudomása.) Ezért javasolt lenne a mögöttes és/vagy járulékos kötelezettek elévülési szempontból főadóssal azonos jogi sorsának deklarálása a Ptk. Javaslat (Tervezet) szövegében még akkor is, ha ez mint következtetés véleményem szerint a törvényből a hatályos jogban is a hitelezővédelmi megközelítésű gondolkodásmóddal expressis verbis törvényszöveg hiányában is levonható lenne. A helyes következtetés lehetőségét azonban a jogegységi határozat megakadályozza, azt az Alkotmánybíróság helyezheti hatályon kívül, mely hatályon kívül helyezést kezdeményező indítványok már ismeretesek. 17
16
Lásd 10. sz. lábjegyzet ps. Időközben megszületett az AB határozat, amely a kérdés lényegét megkerülve nem foglalt állást a járulékos követelés főkötelezetti helyzettel azonos elévülés kérdésében, 17
Az elévülés intézménye
555
9. Összegzés Összefoglalva tehát az időmúlás, és ezen belül az elévülés lényegét, azt mondhatjuk, hogy a Polgári Törvénykönyv leendő szabályozásában • a határidőket illetően a jogvesztő jellegűt kell nevesítve feltüntetni, mert az elévülési jelleg jelentkezik a normában alaphelyzetként (főszabályként); • ettől függetlenül a kötelmi jogviszonyban a főszabály az, hogy aki tartozik, az adósságát időmúlástól függetlenül köteles megfizetni, • mely főszabály alól kivétel, hogyha a jogosult a követelését (kötelmi igényét) illetően közömbössé válik, és erre alappal lehet az idő jogcselekmény nélküli elteltéből következtetni, így vele szemben az igény elévül, nem érvényesíthető; • a főszabállyal egyező alkivétel, hogyha a jogosult az igénye érvényesítése érdekében tesz valamit (felszólít, engedményez, perel), e tény az elévülési időt megszakítja, és az újra kezdődik. Hasonló a helyzet, ha valaki menthető okból akadályoztatva van igénye érvényesítésében, és az elévülési idő nyugszik; • •
•
Dologi biztosíték - lévén dologi alapú igény - nem évülhet el; A megszakítás hitelezői cselekmény (de még a kötelezetti tartozáselismerés esetében is hitelezői kezdeményezés eredménye), míg az ehhez képest kiegészítőként jelentkező elévülés nyugvása a hitelező érdekkörében jelentkező menthető ok. Mindkettő lényege, hogy időt ad a hitelezőnek annak bizonyítására, hogy kötelmi igényét illetően nem vált közömbössé; A főszabály kell, hogy érvényesüljön a járulékos kötelem kötelezettje, így pl. a kezes vagy más mögöttes helytállásra kötelezett helytállására vonatkozóan is, hogyha a hitelező az alapjogviszony kötelezettjével szemben fennálló jogosulti helyzetéről kifejezetten nem mondott le, vagy a jogvesztés jogszabályi rendelkezés okából nem következik be. Azaz a járulékos adóssal szemben sem évülhet el az igény hamarabb, mint a főkötelezettel szemben. Ellenkező esetben a jogbiztonság követelménye súlyos sérelmet szenved és ez feltétlen kiküszöbölendő.
ám határozatával lényegében elutasította az egyidejű elévülés beálltának deklarálását. (679/B/2007. AB hat. 2008. IV. 21.)
Bíró György
556
György Bíró The Concept of the Statute of Limitations Provisions Summary Summing up the essence of lapse of time issues, and in particular statute of limitations, the concept of the Civil Code under preparation is as follows: •
The main rule for deadline provisions is that they are of term of limitation nature; in case a period is, as an exception, considered to be a term of absolute preclusion, this has to be expressly stated.
•
As a general rule in the law of obligations, that the debtor must comply with his payment obligation.
•
However, the creditor's indifference towards his own claim (arising out of a law of obligations fact pattern) constitutes an exception to the main rule. Such conclusion can be reasonably reached if the creditor fails to take legal action during the period open for the claim. Thereby, the claim becomes forfeited and can not be enforced with state assistance.
•
An exception to the exception is a sub-rule that corresponds with the mail rule. This is the case when the creditor takes action in his own interest (calls upon the other party, assigns the claim, negotiates over the claim, acknowledges a written declaration by the other party admitting the claim, sues). An action of this kind interrupts the lapse of time and the term of limitation re-starts. A similar situation is, when someone can rely on an obstacle which is recognized as a legal excuse for inaction. For that time the limitation period rests, which is added to the entire term of limitation once the obstacle ceases to exist.
•
Being in rem claims, in rem guarantees or securities of an obligation can not be time-barred, including not only bonds or pledged collaterals but also mortgage.
•
Interruption of the term of limitation is an action for the creditor to take (and even in case of the admission of debts by the debtor it must be initiated by the creditor). Resting the term of limitation is supplementary compared to interruption, and it is based upon a legal excuse related to a fact in the sphere of interest of the creditor. Both provide further time for the creditor to prove that he did not become indifferent.
•
The main rule must apply to the obligations of the collateral obligee, such as a bailsman or the case of other background suretyship. Unless the creditor has expressly waived his right towards the debtor in the original legal relationship, or the rights of the creditor cease to exist by statute, the claim vis-á-vis the collateral obligee may not cease to exist earlier than towards the original debtor. In any alternative solution legal certainty would be significantly
Az elévülés intézménye
557
frustrated, and this should be prevented as much as possible. On the other hand it is a matter of fact, that contemporary Hungarian legal practice, including a resolution passed by the Constitutional Court follows a different approach concerning collateral obligations (see J/2007 LB PJE, a Supreme Court uniform interpretation resolution, and AB Hat. 679/B/2007, a resolution of the Constitutional Court). These resolutions enable the collateral obligation to become time-barred before the original claim does.
