12 RÖPIRAT. Budapest október 15

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. október 15. IV. évfolyam

I. füzet.

Az „Országgyűlési antisemita pártkör” megalakulása. Nagy várakozások között, feszült ügyelem mellett, m. hó 27-kén összejött újra az országgyűlés, utolsó ülésszakára. Mindenki heves párttusákat, viharos jeleneteket várt a képviselőház első üléseitől. A horvát kérdés és a sémita kérdés – vagy, amint legújabban a sémita és filosemita chameleonok elnevezni szeretik, antisemita kérdés, – nagy hullámokat fog verni a képviselőházban, – jóslá mindenki. Ε várakozások, jövendölgetések azonban hiu dolgoknak bizoíryultak be, legalább az „antisemita” kérdésre nézve. Még a horvátügyi vita is, a mely nagy nehezen, – lévén „muszáj”, – a t. ház összeillésétől csak egy hétre reá indult meg, vajmi vontatva folyt le, a mely vita pedig különben igen alkalmas volt a filosemitáknak és a szégyenlős antisemitáknak a nemzet közfigyelmét a napirenden levő zsidókérdésről elterelni azon közmondás szerint, hogy: „Másról beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik.” A magyar parlamenti életet alaposan ismerők előtt már régi tapasztalati igazság az, hogy a képviselőházban még a legközelebbi jövőben történő dolgokra nézve is senki se mondhat előre bizonyosat, oly nagy szerepet játszván itt az előre nem látható véletlen, szóval a „non putarem!” Ezen tapasztalati igazság újra megerősítést nyert a t. háznak az „antisemita” kérdésben legújabban tanúsított magatartása által. Tisza Kálmán nagyváradi beszéde, a zsidó lapok fenyegetődzései, Kozma úrnak „úri izgatókat” szimatoló velleitásai után azt vártuk, hogy majd a képviselőházban határozott alakban fog föllépni a vád az „izgatók” ellen, a kik a budapesti, zalamegyei stb. kravallok „értelmi szerzői”. De bizony néma csend uralg úgy a kormánypadokon mint a szélsőbaloldal saktereinek a padjain.

2

Azt várták itt, hogy majd a „fanatikus” antisemiták fognak támadni s ezzel a csatát megkezdeni, mire a kormány majd egy dörgedelmes válaszszal letorkolja a bőrükben megférni nem tudó antisemitákat, a t. háznak úgy kormánypártja, mint ellenzéke pedig siet a miniszter válaszának tudomásul vételével, az antisemitáknak egy újabbi parlamenti vereséget szerezni. – Minek folytán azután a „honatyák” által annyira perhorreskált antisemitizmus is lankadni, sőt tán elenyészni is fog az országban. így spekulálának vala a sémita és filosemita képviselő urak. Hanem hát most már szerencsésen odáig jutottunk, hogy a zsidókérdést illetőleg a gyeplő többé már nem a sémita és filosemita képviselő urak kezében van, hanem átcsúszott az észrevétlenül az antisemita képviselők kezébe. Mindénféle mesterfogást felhasználtak arra a zsidólapok, hogy az antisemita képviselőket beleugrassák az első lépésbe; Onodyról folyton az a hír járta a lapokban, hogy ő a legközelebbi szerdán, majd hogy a legközelebbi szombaton interpellálni fogja a kormányt a t.-eszlári ügyben. De bizony hiába várták ezt az óhajtott interpellácziót. S minek is mozgolódtak volna az antisemita képviselők ma, a mikor ők vannak a birtokban, a honnét őket ugyan bajos dolog ma már kizavarni, lévén a hátuk mögött az egész ország közvéleménye. Elég volt egyelőre a „fényes” leszavaztatásokból a t. házban. A jelenlegi képviselőháztól ne várjon a nemzet semmi jót a zsidókérdésben; e liázon nyomtalanul viharzottak el még az eseménydús legutóbbi hónapok is: ma is csak olyan zsidóbarát az, mint volt a nyíregyházi per végtárgyalása és a zsidóellenes országos tüntetések előtt. De mégis volt valami hatása ez eseményeknek a t. képviselő urakra: nem mernek ma már ellenük antisemiták ellen a képviselőházban nyíltan fellépni. Legalább e sorok írásának napjáig (okt. 12-ke) így látszik állani a dolog. Hja persze! Közelednek a választások, sat. honatyáknak borsódzik a hátuk attól a gondolattól, hogy közeledik a leszámolás napja a t. választók részéről. No hát ez is már valami. Várjunk csak még egy kicsit! Az azonban nagyon tévedne, a ki azt hinné, hogy, h a az antisemita képviselők, addig míg szervezkedve nincsenek, egyelőre tartózkodnak a képviselőházban újra vesszőt futni a zsidók nagy örömére, s megelégesznek azzal, ha a házban farkasszemet néznek

3

a filosemita többséggel, – azért tétlenségben töltötték volna napjaikat a legutóbbi két hét alatt. Ellenkezőleg ez idő alatt létrehozták az antisemita pártnak oly régóta óhajtott tényleges szervezését. F. hó 6-kán ugyanis a képviselőház 8-ik számú osztálytermében, d. e. 9 órakor tartott képviselői értekezleten megalakították az „Országgyűlési antisemita pártkör”-t, s ezzel az antisemitizmus mint országos párt hivatalos bevonulását tartotta a képviselőházban. Az antisemita párt és kör pártszövetkezeti (koaliczionális) alapon jött létre, a mennyiben a tagoknak a zsidókérdésen s ezzel összefüggő kérdéseken kívül álló egyéb politikai, nevezetesen közjogi kérdésekben teljesen szabad kéz hagyatik. A párt és a kör ügyeinek vezetésével s az elnöki teendők vitelével egyelőre Istóczy Győző, Ónody Géza, Simonyi Iván és Széli György képviselőkből álló négy tagú bizottság bízatott meg. A kör házszabályai a fenálló országgyűlési pártkörök házszabályainak alapján állapíttattak meg. Ezeknek egyik pontja, szinte a többi országgyűlési pártkörök példájára, kimondja, hogy a kör rendkívüli tagjaiul nem-képviselők is fölvétetnek. S ezzel tényleg létrejött bizonyos értelemben a magyarországi antisemita liga is, mert, ha a kormány semmiféle oly egylet alapszabályait nem hagyja is jóvá, a melyeknek antisemita tendencziáik vannak, – létrejött az „Országgyűlési antisemita pártkör”, a mely mintegy souverain klub jelleggel bír, a mennyiben nincsenek kormányi megerősítésre szoruló árszabályai, hanem csak egyszerű szabályai vannak. Igaz, hogy a többi országgyűlési pártkörök által követett usust a mi körünk is szigorúan megtartva,,politikai értekezleteken csak rendes tagok vagyis képviselők vehetnek részt; de az „Országgyűlési antisemita pártkör”-rel azért mégis meg van adva a találkozási pont összes elvbarátaink részére a hazában; s reméljük, hogy úgy a fővárosban, mint a vidéken, elvbarátaink sietni fognak az egyetlen magyar antisemita klubba beiratkozni. A belépési föltételek is igen méltányosak. A fővárosi rendkívüli tagok évi járuléka 20 frt, a vidékieké (a kik a kör helyiségeit természetesen ritkán vehetik igénybe) évi 5 frt. A tagsági kötelezettség 3 évre terjed. Jelentkezéseket elfogad a képviselői bizottságnak fentebb megnevezett négy tagja, s így e füzetek szerkesztője is. Az országgyűlési szervezett pártok tehát egygyel megszaporodtak.

4

Erre a sakkhuzásra nem voltak elkészülve a sémita és filosémita urak. Tátott szájjal állanak ezen nagy horderejű tény nyel szemben, a melyet még csak kifogásolniuk se lehet, s alkotmányos praxisunk értelmében nem is szabad; mert országgyűlési képviselőknek elvitázhatlan joguk, országgyűlési politikai klubot alakítaniok. Azért még a zsidó lapok is, köztük a „Pester Lloyd”-dal, egész reverentiával hozzák – eczet-savanyú képpel ugyan, de mégis, – a hivatalos tudósításokat az „Országgyűlési antisemita pártkör” értekezleteiről. Valjon ki hitte volna ezt még csak ezelőtt két héttel is?! Pártunk tehát ekként megalakulván, haladék nélkül hozzáfogott a pártprogramul megállapításához. Alapul vétetett e füzetek szerkesztőjének a „12 röpirat” f. é. szeptember havi füzetében közölt programmtervezete, a melynek 10 pontja, részben módosítva, részben megbővítve, megtoldatott még 2 ponttal, s így a programm 12 pontból áll. És most közöljük a pártprogrammot.

Az országos antisemita párt programmpontjai. Az országos antisemita párt, pártszövetkezeti (koaliczionális) alapon megalakulván, czéljait, a melyekre törekszik, a következőkben tűzi ki: 1. A zsidóhatalom megtörése és a zsidó befolyás ellensúlyozása a politikai, társadalmi s közgazdasági téren, nevezetesen a sajtó, a pénz- és hitelügy, a kereskedelem s közlekedésügy, az ipar s a földbirtokviszonyok terén. Ezen alapelvből kifolyólag sürgetendő mindazon intézmények létesítése, s támogatandók mindazon törvényes mozgalmak, melyek a most kitűzött czél megvalósítására alkalmasak. Ilyenek: 2. A nemzeti érdekeknek megfelelő helyes agrárpolitika által a földbirtokos és földmívelő osztály érdekeinek megvédése. 3. A korlátlan iparszabadság megszorítása, kötelező ipartársulatok életbeléptetése és a képesítés kelléke útján. 4. A váltóképesség megszorítása. 5. A zsidó érdekeknek kedvező büntető codex revisiójar s ezzel kapcsolatban esküdtszékek behozatala bűnügyekben. 6. A bíróságok előtti szertartásos (rituális) eskü visszaállítása úgy büntető mint polgári perekben. 7. Az italmérési regálénak a községek részére való meg-

5

váltása; s ennek kapcsán a zsidóknak a korcsmáltatási jog gyakorlatától való eltiltása. 8. A zsidó anyakönyvek vezetésének a polgári hatóságra való ruházása. 9. A zsidók és keresztények közti házasságról szóló törvényjavaslatnak visszavetése. 10. A zsidók az országba való beözönlésének megakadályozása végett a honosítási törvény megfelelő módosítása. 11. Az államháztartás és államhitelügy oly módon való rendezése, hogy pénzügyeink s ezzel kormányzati viszonyaink a zsidó pénzhatalmaktól függetleníttessenek. 12. A párttagoknak a zsidókérdéssel közelebbi összefüggésben nem álló egyéb politikai s nevezetesen k ö z j o g i kérdésekben teljesen szabad kéz hagyatik. Az országgyűlési antisemita párt, czéljait ekként körvonalozván, felhívja a haza minden polgárát, minden ker. hitfelekezetének, minden nemzetiségének s minden osztályának tagjait, hogy, bármik legyenek is egyéb kérdésekben, nevezetesen k ö z j o g i kérdésekben nézeteik, a közös veszély öntudatára ébredve, az országgyűlési antisemita pártot alkotmányos és törvényes küzdelmében támogassák, és a választási urnánál majdan az országos antisemita párt képviselőjelöltjeinek megválasztására is teljes erejükből közreműködjenek. Kelt az „Országgyűlési antisemita pártkör”-nek Budapesten, 1883. évi október 8-án s folytatva 9. és 10-én tartott értekezletéből. Megbízásból:

Ónody Géza s. k. értekezleti jegyző.

Széll György s. k. pártbizottsági tag.

Simonyi Iván s. k. az értekezlet elnöke.

Istóczy Győző s. h. pártbizottsági tag.

Nem szuronyokkal, hanem törvényekkel orvoslandó a baj! Magyarországnak súlyos bajai vannak! Okos orvos idejekorán, a symptomákból állapítja meg a diagnosist, és siet ellenszereket alkalmazni, hogy a baj teljes fellépését megelőzze, ha lehet, meggátolja. A mi beteg hazánk orvosai azonban csak zsebre dugott kezekkel nézték a jelenségeket, s anélkül, hogy okait kutatták volna, s iparkodtak volna gyógyítani,

6

orvosolni a bajt, társadalmi állapotaink megmérgezett s elmérgesedett bajait, bevárják, míg a „csőcselék”-nek nevezett és annak gúnyolt, kétségbeesésbe kergetett néptömeg tüntetésre szorul, hogy életjelt adjon magáról. Milyen szerencse, hogy a magyar nyelv szótárában benne van a „csőcselék” szó, különben az annak nevezett tömeget kénytelenek volnának bizonyos potentátok amúgy körülírva, valódi nevén „vagyonából kiforgatott, koldusbotra juttatott nyomorultak”-nak nevezni. No de a lényeg mellett a név nem változtat a dolgon. Kereshetnek és találhatnak a szótárban más nevet is nekik, még gúnyosabbat, az nem javít a dolgon, valamint az sem, ha az elbizakodott hatalom, – a mi még csúfosabb, – kényszerült helyzetében vergődve, gyáva tehetetlenségének érzetében egyebet sem tud, mint fogcsikorgatás közben öklét emelgetve a szuronyokra mutat, sőt azokat használja is. Radikális gyógymód alkalmazása helyett megtámadja, szuronyokkal üldözi a jogosult önvédelmet, mely saját én-jének és társainak pusztulásában a hazának, – azon államnak pusztulását látja, melynek czímerében és koronáján a kereszt ragyog, s melynek minden talpalatnyi földjét az ő őseinek vére áztatta nem egyszer, s tartotta fen évezreden át; és most olyan elem veszélyezteti az ő létjogát, – még pedig majd a törvény védelme alatt, majd annak egyenes kijátszásával, a mely elem nem produktív, csak emészt, pusztít, s ha telhetetlensége úgy kívánja, telt erszényével odább áll a kizsarolt földről, a kipusztított vidékről. Mindez Magyarország létező törvényei védelme alatt, vagy idevágó törvények nem létezése folytán történik, oly alakban, oly mértékben, mely a komolyan gondolkodó főt aggodalomba ejti, a hazáját és nemzetét szerető szívet elkeseríti, s a proletárrá” tett munkás néposztályt, a „csőcseléket” az éhség és nyomor fonnyasztó karjai közt fellázítja, halálba kergeti. Már mégis csak különös az a dédelgetés, melyben Magyarországon a „humanizmus” czége alatt a zsidóság részesíttetik. Mert az nem mentség, hogy ha nem így meg úgy, hát Rothschild nem ad kölcsönt. Hisz a kölcsönt előbb-utóbb vissza kell fizetni kamatostul együtt, de a mit ezáltal a nemzettestből veszítünk, azt nem pótolhatjuk soha. Nagyon nyomorult nemzet az, mely ily áron eladja létjogát; s ha mégis teszi, meg is érdemli, hogy előbb zsidó rabszolgájává aljasuljon, s aztán pusztuljon a föld színéről a gyalázatos, mert nem érdemel életet.

7

Magyarország pedig már ide jutott; most van azon a válponton, melyen az élet és kárhozat találkoznak, megküzdeni a végtusát. Az agónia borzasztó! Az igazságszolgáltatás az „alaki jog” mezején koncz, melyen rágódva aztán fel is híznak sokan, csak a szegény beperelt vagy igazságot kereső nép néz fel összetett kézzel az égre, és úgy – vagy pedig „csőcselék” -ké avancíroztatva fütykössel kezében, boszútól lihegve, törvényt gázolva, hóhérjának vagyonát törvezúzva „keresi az igazságot.” Keresi, de nem találja. Talál helyette akasztófát. Igen, ha mocczanni mer, ha szavakban nyilvánul fájdalma az őt fosztogató zsidó ellen, ott vannak a bíróságok a börtönnel; ha pláne elkeseredettsége ablakbeverésben nyilvánul, ott van a szurony, a golyó, a statárium! Isten különös kegyelméből Magyarországon még idáig magyar az uralkodó elem. A kormány, az államhatalom magyar, de éppen mert ez az államhatalom saját vérének és nemzetének rovására is azonosítja magát a zsidó-érdekkel életre-halálra, a hazánkat lakó más nemzetiségek ámulva nézik a dolgot, ők is érzik a zsidó nyomást, önvédelemre gondolnak, s mert azt szemeikkel látják, hogy a magyar államhatalomtól még csak nem is remélhetik a szabadulást, egy cseppet se csudálkozzunk rajta, ha kifelé gravitálnak. A Magyarországon elszaporodott és ijesztő mérvben szaporodó s beözönlő zsidóság talmud-morálja aláaknázta Magyarország létalapját, széttépte az összekötő kapcsokat, s most maga a magyar államhatalom a szabadság, egyenlőség és testvériség” korlátlan aegise alatt betetőzi maga a zsidó munkáját, mi semmi más, mint a három bérczű szép hazában a magyar fajjal együtt haldokló „szabadság, egyenlőség·, testvériség” sírhalma, melynek sírkeresztjére már készül a felirat: „vége Magyarországnak.” A mi más, – szabadságra törekvő, de előrelátó nemzeteknél áldás: így válik az minálunk átokká, s a mi legszomorítóbb, a magyar államhatalom maga teszi azzá! Törvényhozásunk a szabadelvűségnek gúnyolt valami olyannak regióiba ágaskodik, honnan az elvetett szélből vihart arat. A külföld előtt való csupa fitogtatás és öntetszelgésből martalékul dobja oda egy harácsoló telhetetlen hordának azt az államalkotó elemet, mely nem oka kiskorúságának, nem oka annak, ha felszabadulása első századának első felében még a szabadság és egyenlőség bűvkörében nem bír biztosan járni saját lábain; de az anyag jó,

8

annak bizonyult, létezésének ezredéves történelme tanúskodik erről. Ezt az anyagot nem volna szabad prédául odadobni ellenségének, azért, mert nem tud ahoz hasonló gazemberré lenni, hogy vele a szédelgésben, csalásban és gazságokban konkurrálhasson. Köztudomású dolog, statisztikai adatok és hiteltelekkönyvek igazolják, és a mindennapi tapasztalat, hogy a magyar faj vagyonilag is pusztulásnak indult. Ezt látva a velünk élő más nemzetiségek, s tapasztalva azt, hogy a bukás és szétzüllés lejtőjén álló magyarság saját létezhetését is kétségessé tette, hisz kormánya zsidó bankárok kegyelméből csak kölcsön-pénzen tud fenállni és uralkodni mától holnapig, s ezen pénzkölcsönök fejében vak eszközévé válik azoknak az idegen pénzhatalmaknak, melyek aztán bele nyúlnak igazságszolgáltatásába, bele törvényhozásába is, inyük szerint diktálnak, parancsolnak a pénzes zacskók hatása alatt, mondom, ezt látva a nemzetiségek, felébred önérzetök, bántja őket az önmagával is tehetetlennek látszó magyar faj hegemóniája, otthonának földjén egyik letépi és sárba-porba tiporja az ország czímerét, s önálló királyságról álmodozik, a másik a nagy német nemzettel, – a harmadik és negyedik Oroszországgal, vagy a déldunai kis fejedelemségekkel kaczérkodik. Nem kis dolgok ezek! S pedig ezek már csak következményei a rósz kormányzatnak, és a túlságba hajtott szabadéi vüség árnyékában felburjánzott azon rosz törvényeknek, melyek oda juttatták az államalkotó magyar elem produktív osztályait, az iparos és földműves osztályt, hogy az elkeseredettség végső határán mozdulatlanul álljon meg a katonaság szuronya és sortüze előtt, s ha vért lát, puszta kézzel vesse magát reá a katonaságra, és visszaveri vagy meghal, mint ez a múlt hetekben Z.-Egerszegen történt. Vétkezik, a ki ezt a vagyonából kiforgatott, koldussá tett, – s még fölül rá kigúnyolt, – és így az élettel leszámolt- népet „ csőcselék”-nek nevezi, s vétkezett az az államhatalom, mely idáig hagyta fajulni a dolgot, hogy vér folyjon. Az ilyen vér égbe kiált boszúért! Vétkezik a sajtó, mely tévútra igyekszik terelni úgy itthon, mint külföldön a közvéleményt, azt híresztelvén, hogy ezek valláskülönbség ellen való torzsalkodások, vagy pedig az antisemitizmus által támasztott harczok. Magyarország kir. főügyésze komprommittálta hivatalát, midőn Zala és Somogy vármegyék kir. ügyészeihez menesztett ukázában a zsidóellenes zavargások támasztásával az uri osztályt gyanúsítja, (a zavargásokat provokáló zsidókra már nem tartotta szükségesnek az illető ügyészek figyelmét felhívni, ez különös!)

9

keserűen fog csalódni balhiedelmében. (Úgy hisszük, a kiábrándulás már nála is beállt. – Szerk.) még akkor is, ha rendeletének ide vonatkozó passusa „nem Zalára szorítkozott”, mint ezt maga Kozma nyilvánítja mentegetődzése alkalmával; hisz így reája nézve még kényesebb az ügy, mert e szerint nem egy vármegye,– hanem saját beismerése szerint „egész általánosságban” Magyarország összes úri osztályát gyanúsította. Különös oka lehet annak, hogy éppen a főügyész nem tudja azt, hogy Magyarországon a zsidóellenes ügyben nincs szükség lázitókra; hisz lázítanak maguk a zsidók, lövöldöznek, gyújtogatnak, késelnek, gúnyolódnak, csakhogy zavargásokat idézhessenek elő, s lármázhassanak, katonaságot requiráltathassanak stb. csupa henczegésből, a mi az államnak, vagy egyes községeknek aztán temérdek kiadásával jár. Ki tudja, nem Rothschild keze játszik-e bele a dologba, ki így egy csapással két legyet üt: nemcsak kompromittálja az országot valamely titkos kéz intésére, hanem egyúttal több kölcsönre is szorítja, A zsidó taktika az, hogy ha a kisbirtokost például, kinek birtokára a zsidó foga fáj, máskép meg nem csípheti, felgyújtja annak házát vagy gazdasági épületét, akkor, mikor tudja róla., hogy pénze nincs; akkor aztán a nagylelkűt játszva önkényt ajánlja fel pénzét a zsidó, s így már hálójában van az áldozat, A falusi zsidók is így dolgoznak, ki tudja, nem űzik-e ezt a taktikát nagyban is, országosan!? Majd felnyílnak idővel Kozma szemei is, (ha most nem szándékos vak), csakhogy késő lesz; – majd az ország látja kárát ennek az elkozmásodásnak, s az éppen nem nyújt sem kárpótlást sem elégtételt, ha Kozma úr visszavonul somogymegyei szűk magányába, honnan bizony eszerint kár volt neki kimozdulni szűk látkörével. Az antisemitizmus azonban nagy hálával tartozik Kozma úrnák, mert egy regiment Istóczy, Ónody stb. 10 esztendő lefolyása alatt re lett volna képes a leglángolóbb ügybuzgalommal sem annyit használni, mint Kozma egymaga, egy rövid év leforgása alatt használt annak, a viselkedésével, tetteivel, nyilatkozataival, és rendeleteivel. Isten ujja működik itt! Istóczy „12 röpiratának” összes eddigi évfolyamaiban, a „Függetlenség”-nek és az egész antisemita sajtónak összeségében nincs annyi támadás a zsidóság ellen, mint a mennyi Ötvös Károly nyíregyházai védbeszédében van; forró köszönet neki érte! de

10

még ez mind csekélység ahoz képest, a mennyit Kozma egymaga már idáig használt az antisemitizmusnak. Isten azoknak támaszt ilyen védőket és oltalmazókat, kiket ki akar irtani a föld színéről. Bizonyos zsidópajtás lap is (nem a „Nemzet”-et értem, mert az egészen zsidólap) kezdi már beismerni, hogy a mi Zalában történik, annak már fele se tréfa, s ebből kifolyólag azt is elismeri, hogy „az antisemitizmus nem ok, hanem okozat.” Jó barátim! elkéstetek vele! Előbb kellett volna ezt tenni, évekkel ezelőtt, mikor még csirájában el lehetett volna fojtani a bajt czélszerű törvényekkel és intézményekkel; de akkor, ha Istóczy rámutatott a baj okaira, a képviselőházzal együtt csak „derülni” tudtatok. Most már vér folyik, most tessék „derülni”! A zsidó emanczipáczió zászlója lobog, de nem „egyenlőség”-et,, hanem kiváltságokat hirdet, kiváltságokat még a törvény előtt is. Nyomában aztán tenyészik a nyomor, a kétségbeesés, ennek nyomában pedig patakjaik a vér. A ti „derültség”-(titok közt szabadon garázdálkodó zsidóság fosztogató üzelmei megteremtették ezt az irtózatos helyzetet, s valóságos gúnyja a Nemesisnek, hogy éppen annak a Deák Ferencinek a vármegyéjében, a ki a zsidó emanczipáczió lobogóját kitűzte? éppen Deák Ferencz népe a zsidó gazságok által űzve-hajtva, kétségbeesetten rohan a halálba, abban a városban, azon a térségen, hol Deák Ferencz szobra áll, hol aztán a „haza bölcse” szobrára frecscsen a szuronyok által kiontott polgárvér! Hát ennyire jutottunk!? Igen! A nyomor szülte kétségbeesést még ingerli a kiváltságosság pökhendisége, a zsidóság elbizakodottsága. Nyíregyházán nem a gyilkos sakterok: a zsidóság nyerte meg perét, ezt tudja a legutolsó falusi rongyszedő zsidó is, mert hisz adakozott rá; lehet, hogy a felsőbb fórumokon is meg fogja nyerni,. de elvesztette a legeslegfelsőbb fórum: a magyar nemzetet alkotó nép előtt a pert. Itt ki van mondva az ítélet, innen nincs apellát! Az a „dadai hulla”, – mely annyira „maczerált” volt, hogy míg haja, szerzete, körmei leáztak, lemállottak, addig a karjára kötött kendőben a festék papirosával együtt el nem ázott, – még sokáig kísérteni fog; csak az kár, hogy a gazemberek helyett becsületes emberek látják kárát a harcznak. De azért se baj! az eszmék diadala áldozatokat követel. Magyarország akkor is meghozta az áldozatot, mikor a ke-

11

reszt a Korán ellen küzdött, s megvédte Nyugat czivilizáezióját; meghozza most is, már hullanak is az áldozatok a talmud elleni harczban! Megérett a gyümölcs, most már lehull fájáról magától is! Statárium!? golyó!? szurony!? börtön, vagy akasztófa!? Csak olaj a máglyára, melyet évek során át maga a zsidóság gyűjtött, halmozott össze a legveszedelmesebb gyúanyagokból; most meg már elbizakodottságában önmaga alá gyújtja saját kezeivel. Magasra csapkodnak a lángok, vér folyik, megnépesednek a börtönök, meg az akasztófák! Az oktalanság eme kényszereszközei majd csak még inkább elmérgesítik a bajt, s még magasabbra vernek majd a lángok! Mentő kéz! hol vagy!? Jöjj! ne késsél soká, mert igen nagy szükség van reád! Dr. Balaton.

A ker. papság ellenható hivatása a zsidósággal szemközt. A physikának egyik, a tapasztalat által is gyakran bizonyított alaptétele az, hogy minden hatás ellenhatást szül. A józan ész követeli, hogy ellene működjem olyan dolognak, a melyről tapasztalom, hogy káromra, vagy talán vesztemre is fog lenni. De nemcsak magamat illetőleg vagyok erre kötelezve, hanem törekednem kell, hogy polgártársaimtól távol tarthassak minden olyast, a mi egyenesen annak vesztére tör. Hogy a zsidóságnak teljes hatalma nem áldás a magyar emberre, arra nézve elég elszomorító példát nyújt a tapasztalat Nem hiszem, hogy találkoznék elfogulatlanul ítélő, a ki szemmel kisérve napjaink szomorú és megrendítő eseményeit, – szerzett tapasztalatai után teljes meggyőződéssel s tiszta, önzetlen szívvel elmondhatná, hogy a magyar nép anyagi és az ezzel együttjáró szellemi sülyedésének oka nem a zsidóságban keresendő. Gyakran fölvettetik a kérdés, vájjon helyeselhető-e, hogy általában a keresztény, különösen pedig a kath. pap antisemita álláspontot foglal el? Természetes valami, hogyha a sémiták és barátjaik ezen kérdésre tagadólag felelnek; de, ha érdek nélkül tanulmányozzuk a kérdést, ily puszta tagadással nem elégedhetünk meg. Nézzük csak első sorban, hogy mi a kath. papnak kötelessége híveivel szemközt? Minden józan keresztény tudja, hogy a kath. papnak hivatása első sorban és mindenek fölött híveinek lelki üdvösségére vonatkozik; s kötelessége azt minden áron, a mennyire teheti, előmozdítani; de tudjuk egyszersmind azt is, hogy a külső körülmények rendkívüli nagy befolyással vannak a lélekre és annak minden működésére. Ha tehát a pap köteles a lélek betegségét gyógyítani, köteles egyszersmind ezen betegségnek okait is, a mennyire tőle telik, elhárítani, vagy az illetőt annak elkerülésére figyelmeztetni. Azon kóros lelki állapotnak pedig, a mely az erkölcsi sülyedésnek napjainkban oly elszomorító példáit mutatja, legtöbb

12 oka a nép anyagi sülyedésében kereshető; de oly sülyedésében, a melynek oka nem maga a nép, hanem álnok csalás; a semmi roszat nem sejtő nép vagyonának furfang által való elkobzása. Már pedig a népnek ily csalás általi kifosztása és teljes koldusbotra való juttatása teljesen a zsidók machinatiója; ezt bizonyítani fölösleges; sajnos! maguk a szomorú tények bizonyítanak. A szomorú tapasztalat megtanított minket arra, hogy a nép anyagi állása legnagyobb részt igazán kétségbeejtő; s mi lehetne ennek természetesebb kifolyása, mint az, hogy a nép lassankint kivetkőzik minden erkölcsi érzelemből; lassankint meggyőződéssé szilárdul benne azon gondolat, hogy az Isten sem törődik már vele, mert különben nem engedné meg, hogy olyan faj tegye rá kezét véres verejtékkel szerzett kis birtokára, a mely nem erőlteti magát a munkával, hanem furfangja és csalása által kaparítja körmei közé azt, a miért a szegény ember éjjelt is nappallá tett; pedig hogy ez így van, fájdalom! csak a tapasztalatra kell hivatkoznunk. Ily viszonyok között nem szabad a papnak passiv magatartást követni, hanem kötelessége e kétségbeejtő bajnak minden erejéből ellene működni. Igen jó argumentum a zsidók és zsidóbarátok kezében a keresztény vallás által parancsolt felebaráti szeretet; igen alkalmas eszköznek találják, hogy hangoztatása által a kath. papnak kezét megköthessék és netaláni működésében könnyen megakadályozhassák; de, szerencsére, ez igen alkalmatlan eszköz a jelen esetre nézve; mert ki mondhatja azt, hogy a kath. pap hivatása ellen cselekszik akkor, ha hiveit, az erkölcsi sülyedést maga után vonzó anyagi romlástól megóvni törekszik? Nem mernénk azt állítani, hogy a pap a felebaráti szeretetet gyakorolja akkor, ha híveinek erkölcsi romlását közönyösen nézi, s azt megakadályozni nem igyekszik. így például, ha a pap látja, és meg van győződve, hogy azt a szegény tudatlan és semmi roszat nem sejtő földmívest a zsidó csalásával rászedi és mindenéből kiforgatja, és ennek daczára – a felebaráti szeretetet akarván gyakorolni – tétlenül nézi a zsidó csalását, nemcsak hogy felebaráti szeretetet nem gyakorol, hanem meg nem akadályozás által hallgatagon még részt is vesz a bűnben; pedig ilyesmit látni és tapasztalni igen sok alkalma van olyannak, a ki egy kissé gyakrabban forgolódik a nép között; hát még a papnak, a ki ismeri a nép külső' és belső viszonyait. Nem ráfogás az ily zsidó machinatio, hanem a tapasztalatnak kétségtelen és elferdíthetetlen adata; bárcsak adná Isten, hogy mindez ne így lenne; bárcsak ne kellene félnünk attól, hogy e nép maholnap száműzött, kifosztott koldus lesz saját hazájában, melyet nem zsidó, hanem ő a saját vérével szerzett. Dicső hivatás jutott a papnak ezen tekintetben is; mert megmentője lehet egy egész nemzetnek; nem ugyan idegen hatalom fegyvere alól, hanem idegen népfaj furfangja és csalása alól. Úgy hisszük, hogy nem fogunk hibázni, ha épen a felebaráti szeretet parancsára támaszkodva, bátran kimondjuk, hogy a kath. pap csakis akkor teljesíti pontosan kötelességét híveivel szemközt, ha az anyagi s egyúttal erkölcsi tönkrejutást eszközlő zsidó-machinatiót megsemmisíteni igyekszik. És hogyan érhetné el ezt jobban, mint az által, hogy működé-

13 sének sikere czéljából az antisemitizmus álláspontjára helyezkedik, vagyis ha olyan támasztó pontot keres, a mely legjobban elősegítheti üdvös működésében. Igaz, hogy nem tetszik ez a zsidóknak és barátaiknak; de mik ezek a magyar nép millióival szemközt? Inkább önmagunkat gyámolítsuk, mintsem a zsidó szekerét toljuk. Magunknak kell segíteni magunkon, nehogy előbb-utóbb a költő szavai szerint járjunk: „Szertenézett – és nem lelé honját e hazában.” M. Atády vilmos

A zsidóság és a szabadkőművesség. Valamint minden más országban, úgy Magyarországban is főleg pedig annak fővárosában divatossá lett a zsidók között hogy a szabadkőművesek páholyaiba tolakodjanak, és azokat kedves személyiségeik által teljesen elárasszák. A zsidók a kőművességet is igen kényelmes eszköznek tartják, miszerint magukat jobb és tisztességesebb társaságba becsempésszék, és tekintélyes, általános tiszteletben levő urakat „testvérinek czímezhessenek. Azonban a zsidóság a szabadkőművesség elveivel épen homlokegyenest való ellentétben áll. Mert midőn a szabadkőművessége az egész emberiséget valláskülönbség nélkül testvéreknek tekinteni parancsolja; míg a szabadkőművesség a szabadság, egyenlőség és testvériség után törekszik: a zsidóság., fajának különöa czéljait követi, azon czélokat, melyeket vallásuk és a talmud neki parancsolnak, és azokat a keresztény társaság, a keresztény erkölcs és a mostani polgárisodás törvényeivel kiengesztelhetlen ellentétbe hozza. Hiszen őt ezek legkevésbbé illetik. A keresztény erkölcs és a jelenkor polgárisodása! Ki látott valaha zsidót ezek után törekedni? Ellenkezőleg a zsidó törekvése folyvást oda van irányozva, hogy a keresztény erkölcs szilárd alapját aláássa, a keresztény társaság szervezetét aláaknázza és felbontsa; mert csak ott, a hol az neki sikerült, van kilátása korlátlan uralomra, csak ott várhatja reményei és aspirátiói teljesítését. Midőn tehát a zsidó a szabadkőművesség páholyait fölkeresi, annak ellenkezőjét törekszik elérni, mint a mi a szabadkőművesség czélja és feladata. És ez neki eddig teljesen sikerült is. Mert miután ott minden tisztességes ember visszahúzódik, a hol a zsidé arrogantia és szemtelenség uralkodik, elfoglalja az ekként sza-, baddá vált tért, és azt korlátlanul uralja. Az egész világ páholyainak összeköttetései által egymással, befolyást nyer a világ: minden páholyaira, és alkot ezáltal egy másik Alliance Israélite universelle-t, ez pedig azon roppant nagy eszközökkel, melyekkel rendelkezik, miket képes létre hozni? a legközelebbi események bizonyítják.

14

Crémieux, az „Alliance Israelite universelle” alkotója, egyszersmind a franczia páholy nagymestere volt. Honnét származik azon egyetértés a zsidóság és szabadkőművesség között? – A felelet reá igen egyszerű: mert mind a ketten egyformán gyűlölik a kereszténységet. Már 1862-ben egy kőműves következőképen panaszkodik a zsidók befolyása iránt a szabadkőművességre: A hatalom, melyet a zsidók a kőművesség által nyertek, a tetőponton áll. Hatalmuk a trónra, valamint az oltárra egyformán terjeszkedik ki. Habár kizárva bizonyos páholyokból, zsidók mégis ülnek a világ minden páholyában. Londonban két zsidó páholy létezik, melyek minden revolutionárius mozgalmak fonalait kezökben tartják, melyeknek elemei a keresztény páholyokban vannak. A páholy fejét zsidó képezi, és a keresztény páholyok merő vak bábok, melyek zsidók által hozatnak mozgásba, a nélkül azonban, hogy maguk azt tudnák. Egy másik kormányzó páholy, mely szinte csupa zsidókból áll, Rómában létezik; ez is a revolutiónak egyik fő törvényszékét alkotja, mely ismeretlen fejek által a többi páholyokat kormányozza. Lipcsében a titkos zsidó páholy vásár alkalmával állandóan együtt ül, a melybe keresztényt nem bocsátanak be. Hamburgban és Frankfurtban csak a titkos emmissariusok bocsáttatnak a páholy munkáira. Az utolsót Absolonnak hívják a 3 égető csalánhoz, melynek neve is eléggé jellemzi a czélt. Es ezekből megmagyarázható lesz az is, miért volt a legtöbb országban a szabadkőművesség vagy eltiltva, vagy még most is el van tiltva, mert a legtöbb páholyok a titkosság pecsétje alatt a népeket a zsidók érdekében lázadásra buzdítják. És ebből lesz érthető Burkenek azon állítása is: „hogy eljövend azon idő, a midőn a fejedelmek zsarnokok kell hogy legyenek, miután alattvalóik elvből lázadók lettek.” A zsidó Mendizabal 1820-ban Portugalliában a lázadás lelke és elomozdítója volt; előidézte Oporto és Lissabon bevételét, és a szabadkőművesek nagy befolyása által a juntákra, a lázadást Spanyolországba vitte át, magát pedig ugyanazon befolyással miniszterelnökségre emeltette. Cremieax, a franczia páholyok zsidó főmestere, 1848-ban a franczia köztársaságnak igazságügyi minisztere volt, miután ugyan e titkos társaságok Lamartine és GamierPages vallomásai szerint az 1848-diki lázadást, előbb pedig az 1789-dikit és az 1830-dikit előidézték. És mindezen lázadásoknak főtényezői zsidók valának, a kik ugyan tettleg fegyverrel a lázadást nem segítették elő, mert arra gyávák, hanem a szabad kőművesek páholyából, mint biztos rejtekből, a lázadás titkos fonalait mozgatták. (Hist. pol. Bl. 1862. 430. 1. és köv.) Ha tehát a

15

modern zsidó à la Crémieux és társai a Talmud sületlenségeiről tudni mit sem akarnak, azért czéljok, t. i. a világ uralma után törekvés, tántoríthatlanul ugyanaz marad. És ezen czél elérésére a Talmud tanai szerint minden eszköz, legyen az bár mennyire erkölcstelen és a keresztény társaság elveivel ellenkező, szabad és ajánlandó. Ezen czélban megegyezik a talmud-zsidó épen úgy mint a a modern zsidó, különben nem volna megmagyarázható, hogy a nagy zsidó synodusban, mely 1869. június 29-dikén Lipcsében tartatott, és melyre a nagy rabbinusok Török-, Orosz-, Német-, Angol-, Francziaországból, Németalföld- és Belgiumból összegyülekeztek volt, az orthodox zsidók ép úgy mint a neológok, a kik két egyenlő erősségű pártot képeztek, megegyeztek volna következő határozatban: „a gyülekezet a jelenkor eszméinek fejlődését és létesítését, mint a zsidóság jelenkorának és jövőjének legbiztosabb garantiáit tekinti,” És ebben rejlik épen azon nagy veszedelem, mely a keresztény társaság létét és 2000 éves haladását tudományban, erkölcsben és művészetben a zsidók részéről fenyegeti, és azt elpusztítani készülőben van. És ezen oknál fogva minden kereszténynek, minden kormánynak és minden keresztény társadalomnak legszentebb kötelessége, a zsidók e törekvésének minden telhető befolyással és hatalommal ellenállani, a mi egyelőre az antisemitizmus nyílt és bevallott czélja. Budapest, 1883. okt. 4. C. M. N.

Jehi or! – Legyen világosság! x. A Talmud elvei a gyakorlatban. Fölöttébb sok mondani valónk Kohut1) Sándor pécsi főrabbi első czikkére nem volt, mivel nagyobbrészt üres szócséplésből állt. Annál fontosabb a második. Úgy telve van az gonoszsággal, szántszándékos hazugsággal és ámítással, hogy a hajunk ég felé borzad arra a gondolatra, hogy miként merészelhet egy ember a közönség elé kilépni? – hogy l ) Mily csodálatos végzése a sorsnak, hogy czégéres zsidók nevei rendesen magukban foglalják jelentmény szerint az illető személyek fő jellemvonását és minőségét is. A Kohut név nem tót, mint hinni lehetne, hanem valódi zsidó: = kohuth, a. ni. bámészság, tompaság. Nem találó? – = renan, a. m. ujjongni, örömében kaczagni; vagy nem kaczag igazán az a semmirekellő ex-zsidó, hogy az oktalan keresztények csak el is olvassák az ő ostoba gyártmányait? – =, khorin, (v. Chorin) a. m. (szolgaságból) ki- v. felszabadult, v. nemes. Minek magyarázzam tovább? –

16 mit gondol ily ember a ker. közönségről? – Vérig kell hogy sértse az önérzetes embert az ilyen =. azzusz pónim (protervia, protervitas, alig tudom minek nevezni magyarul: a legfelsőbb fokú szemtelenség.) Tehát ez a főrabbinus neki áll, elbolondít egy szerkesztőt, beküldvén neki két czikket a Talmud és a zsidóság védelmére; a szerkesztő pedig elég gyarló ily képtelen hazugságoknak lapjában helyet adni és általa a ker. közönséget felültetni. – A talmudista rabbinus különféle idézetekkel áll elő a Talmudból és régi rabbinusok irataiból, melyekkel egy csapásra véli a Talmudot és zsidóságot megmenthetni, őket mint kifogástalan erkölcsiteket feltüntetni, s az eddig mindég rósz véleményt táplált egész világot meghazudtolni. – Mi kimondottuk már eddig is, hogy nem tekintjük a Talmudot teljes gonoszsághalmaznak; elismertük,, hogy van benne elég jó mag is, mely bizony a kereszténységnek sem fogna ártani, ha megszívlelné; de hát mi szükség a benne lelhető némely jó elvet folyton napfényre hurczolni, a melyet senki nem tagad, annál kevésbé kárhoztat? Midőn mi a Talmudot megtámadjuk, a közjóért küzdünk; azt akarjuk kimutatni, hogy annak elvei roszak és mind az, aki ez elveket vallja: gonosz és a társadalomra nézve veszedelmes ember. – Azzal mi tehát egy csöppet sem törődünk, hogy Kohut Sándor főrabbi egy-két jó elvet kiböngészett; azzal azonban nagyon is törődüuk, hogy midőn jó elveket akar idézni, hamisít, ferdít és hazudik. Ez az, amivel itt foglalkozunk. Az első, amit a főrabbinus emleget és bebizonyítani akar, a felebaráti szeretet elve; azt mondván, hogy a Talmud és Midras ez elvet számtalan helyen kiemeli, és különösen Akhiva rabbira hivatkozik. Lehet, hogy e fráterrel még fogunk többször találkozni, és majd meglátjuk, milyen nagyszerű Talmud-doctor volt ő kelme. Hogy a felebaráti szeretet miféle értelmű a zsidóknál, pár sorral alább látni fogjuk. Egyelőre halljuk a főrabbinust: „De Ben Azai, kortársa (Akivának) oda nyilatkozik: a sz. Írás (Gen. v. 1.) azon verse ez az ember születésének története, az nap, midőn Isten az embert teremte, Isten hasonlatosságára alkotá őt'T még fontosabb alapelv és vallás-tantétel az előbbinél! mert a felebaráti szeretetnél sok mellékérdek foroghat fenn, e szót réa (felebarát) lehet majd szűkebb, majd tágabb értelemben venni, de e szóhoz „adam (ember) kétely nem férkőzhetik; mert bár ki legyen, mihelyest Isten hasonmására alkotott okos valóság és halhatatlan lélekkel megáldott teremtmény, már szeretetemre jogos igényt tarthat.” Eddig a főrabbinus. Valamivel alább ugyanezt a dolgot ismétli, idézvén Bava Kama 38. a.t Szinhedrin. 59, a. helyeit (ami különben az Avóda Zára Gemarájában is előfordul ily szavakkal): „Azt mondják, hogy Meir2) rabbi-szokta volt mondani: honnét tűnik ki, hogy a törvényt tanuló nem-zsidó is fölér a zsidók főpapjával? Onnét, mivel irva van (Lev. XVIII. 5.): „A rendeleteim és parancsaim, melyeket teljesít az ember és azok szerint él... stb'.; nem mondja (amit teljesitnek) a papok, a leviták vagy zsidók, hanem: ember; mely által arra taníttatunk, hogy még az isteni törvényt tanuld pogány is a főpaphoz mérhető.” Így szól a Gemara. – Hogy miként ha2 ) Meir; ne gondolja valaki, hogy ez talán német név, pl. Mayer, Mejer, stb., hanem valódi zsidó; a. m. világosságból való, világító. Hogy mennyire világít a rabbinusoknak, hében-bóban majd meglátjuk.

17 zudtolják meg a zsidók e helyet, tagadván, hogy a nem-zsidónak halhatatlan lelke van, tagadván, hogy nem-zsidó üdvözülhet: jelenleg vitatni nem fogom; csak azt akarom kimutatni, hogy miként értelmezik a zsidók még ez ártatlan szót is: ember. – Az egykor nagyhírű Wagenseilius3) bizonyos alkalommal Pozsonyban fordulván meg, valami Wolfsthal nevű tudós rabbinus írt neki egy üdvözlő levelet, hízelegni akarván a nagynevű férfiúnak, mint ker. létére nagy talmudistának. A levél bevezetése az, amit az imént idéztünk; aztán így szól: „ . . . nem mondja zsidóé, stb., hanem haadam, vagyis embernek (vagyis héber articulussal: =ha=a, az). A zsidókra ugyan mondatik adam (ember, articulus nélkül), idegenekre azonban nem; mert írva van (Ezekh. XXXIV. 31.): Ti adam vagytok. Ezzel szemben a pogányokra haadam név adatik; mely kétféle elnevezés oka, véleményem szerint a következő körülményben rejlik: Az áldott Úristen teremtvén Ádámot ős atyánkat, világos, hogy ő az isteni kezeknek mintegy gyártmánya; ebből pedig az következik, hogy őt a teljes tökéletesség állapotában teremtette, és így, az isteni Fölség szemei előtt annyira gyűlöletes praeputium nála hiányzott. Miután azonban a kígyó Évával viszonyba lépett, és mérgét rá kiokádta 4), létre jött az a fölöttébb utálatos praeputium; és így történt, hogy midőn Éva gyermeket (fiút) szült vala, ez Ádám tökéletességével már nem bírt. Ezért parancsolá hát meg az Úr, hogy az a praeputium levágassák; a zsidók pedig, minthogy a Szinaj hegy tetején állottak, elvetek maguktól ama rondaságot: és ezért hivatnak adam-nak, mintegy megtérttel·, kik Ádámhoz hasonlókká lőnek, 5 legfőbb testrész birtokába jutván (mivel számértékre nézve =h annyi mint 5), u. m.: 2 fül, 2 szem és a membrum genitale. A pogányok ellenben, a kik soha a Szinaj hegy tetején nem állottak, még mindig be vannak mocskolva fertelmükkel, és ezért hivatnak Aaadam, nem pedig adam néven.” – Láthatja ebből minden józan ember, hogy bennünket a zsidók még csak nem is Isten teremtményeinek, hanem az ördög művének és az ördög zsákmányának tartanak5). 3 ) Wagenseilius altdorfi tanár (szül. 1633.) világhírűvé lón mint talmudista megbecsülhetetlen munkái által. Jelen idézetünk „szota (= gyanús nő, Talmud-könyv)” czímű vaskos könyvének 711–12-ik lapjáról való. 4 ) Undorral eltelve kényszerülök itt megjegyezni a rabbinusok azon veszett őrületét, melylyel tanítják, hogy Éva, Ádám (szerintük) második felesége a kígyóval szereim eskedék, coluber earn compressit, és hogy e viszonyból származott volna Kájin. Vigye a manó, hogyha önmagukat ilyen nemes fajból (genimina viperarum) származtatnák! – hanem ezt nem teszik. 5 ) Pár sorral feljebb mondám, hogy nem akarok afelett vitatkozni, hogy miként tanítják a zsidók, miszerint a nem-zsidónak halhatatlan lelke nincs, hogy csak zsidó üdvözül, stb.; itt azonban mégis helye van egy-két szónak. Általános hit az a 'zsidóknál, hogy kívülök senki sem üdvözül; ők pokolra sem taszíthatok; még a legbűnösebb zsidó is nyer némi jutalmat az örök életben. Don Jószef Aben Jakhia r., Daniel prof. VIII. 14. magyarázva, így szól: „ . . . ez eredet és elmúlásnak alávetett világ bálványozókból áll, kik elvesznek, hanem az örök élet a zsidóké: mert ezek isteni', örök lélekkel bírnak. Mivel pedig a zsidóik a száműzetés jármával sújtattak, még a köztük lehető hiúknak is lehet részök az Éden testi javaiban, úgy mint az örök élet szellemi gyönyöreiben. A jelen világ testi javai, melyek nekik fognak adatni a hatodik évezred végén (tudni való, hogy a 6-ik évezredben most vannak a zsidók, és az anyagi javak nagyobbrészt máris kezeik között vannak: Rothschild, Bleichröder, Erlanger, Hirsch stb.), azt fogják jelenteni és kimutatni, hogy ők a Legfölségesebb (t. i. Isten) fiai. Így fogja a világ látni kezdettől való saját esztelenségét és a zsidók fönséges voltát; stb.” íme, ekkora a zsidó fanatismus! – A többi között azt is tanítják a rabbinusok, hogy zsidó nélkül a világ úgy nem létezhetik, mint a 4 szél nélkül; és hogy a

18 Tagadja ezt el a főrabbinus, ha tudja! – Idézete az emberre nézve czélzatos és hazug. Azt mondja továbbá, hogy e szót réa (felebarát), lehet majd szűkebb majd tágabb értelemben venni; de e szóhoz adam (ember) kétely nem férkőzhetik. Hogy fér-e kétely az adam szóhoz, azt éppen most láttuk; a réa szóra pedig miért nem idézi a Talmudot? mit tartja bolonddá a tájékozatlan olvasót? Tisztességes emberhez illő dolog az ötölnihatolni (à la: szűkebb és tágabb értelem), mikor a Talmud nem egy helyen kimondja, hogy réa alatt gój nem értendő, hanem csak zsidó! Sőt nemcsak hogy elhallgatja a főrabbinus a Talmud ide vonatkozó tanát, hanem még ellenkezőt is idéz a Talmud egy más helyéből, kétségkívül ámitási és csalási szándékkal. Ha ismeri a főrabbinus a közönséges tisztességet, hát vegye elő az amsterdami Talmud Bavli Szanhedrin könyvét, üsse fel a (u=50, :=7=57) a lapját s nyargaljon végig szemeivel a Thoszefoszon egész a 18-ik sorig alulról, s eme hosszú sor 2-ik felében a következő becstelen káromlást fogja találni egész zsiclós pompájában:: = Zsidónak a gójt szabad; (mert az, hogy) ne nyomd el felebarátodat, van írva, és nem (az, hogy ne nyomj el) gójt. Zsidóul: Jiszróel begój mútar delo telesok et réakho k'tif ve-lo gój! – így beszél, ker. felebarátom, a Talmud a nem-zsidóról! így tanítják ezt a zsidók a budapesti „szeminárium”-ban és mindenütt. Nem-zsidót elnyomni (és pedig minden áron és módon) a zsidóknál tan, erkölcsi elv. Megrendül az ember lelkében, midőn látja, hogy a ker. hatóságok ily kannibáli vadságot, ördögökhöz illő gonoszságot nemcsak hogy megtorolni nem mernek és nem képesek, hanem annak terjesztőit és vallóit a becsületes és hű, áldozatul oda vetett néppel szemben még pártolják, mentegetik és védelmezik is. – Hát annak a főrabbinak van-e lelke, hogy maga is nemcsak ily elveket vall titokban, hanem még tanít is? – hiszen ő nemcsak rabbinus, hanem főrabbinus! Jellem az, ily förtelmes gonoszságot elismerni, tanítani és – elhazudni? – Szegény, szegény főrabbinus! Ámde a főrabbinus tovább botorkál szennyes útjain, fölkavarja a mocskot s benne orra hegyéig fenteregve, sz. pofával hirdeti, oktatja a bolondokat: „ . . . megbocsátja az ember bűnét (t. i. embertársának) a nélkül, hogy boszú vagy megtorlás utógondolatjait magába (!!) zárná; stb.” Mire való ez az arczátlan képmutatás? – hisz most láttuk, hogy a nem-zsidót elnyomni szabad! – a nem-zsidó legyilkolandó barom, melynek nincs is lelke; a nem-zsidó a kárhozat, az ördög jelöltje. Vagy talán nem akar a főrabbinus visszaemlékezni a Sabbasz 32. 1. híres rabbinicus közmondására: : = n'fal thóro khaddéd l'szakhino(azaz: ha elesik az ökör, élesítsd késedet); ami ennyit akar mondani: ha ellenséged elbukott előtted, ne szándd meg, rohanj rá, zúzd össze a nyomorultat, hogy soha többé föl ne kapaszkodjék. – No uraim, legyevilág csakis az ő kedvükért van teremtve. – Van még egy valami, ami különösen bebizonyítja, hogy ők Isten fiai és ez (úgy a Zohar, – nem „Sohar” mint lapjaink írják a németek után, – tanúsága, mint átalános tudomás szerint) a körül metszés. A zsidó· orrlyuka , a Könyöke , mentula autem denudata et abscissa alakokat mutatnak;. ezt egybevéve, lesz =saddaj, a Mindenható, ők tehát Isten fiai, mert nevét viselik. A pogányoknak is meg van a két előbbi, de hiányzik a ’=jód (sunt praeputiati); a két betű pedig, u. m. =séd, a. m. ördög; tehát a pogányok az ördögök fiai és martaléka. Ugyanezt fejezik ki az imaszíjjal.

19 nek önök pogányok vagy bármily barbárok, de ily aljas, vadállati tant soha helyeselni nem fognak; és a zsidók ezt tanítják!! Teljesen-el akarván olvasóit bolondítani, a főrabbi 3-4 helyet idéz a Talmud különféle részeiből annak bebizonyítására, hogy a zsidónak, tanai értelmében csalnia, rászednie, lopnia, uzsoráskodnia nem szabad. Úgy vélte a jámbor főrabbinus, hogy a bárgyúk, hülék és buták majd elhiszik, mások közönbösek, nem törődnek vele; tanult emberek pedig nem fognak ily csekélységen megütközni: hisz aki zsidó ügyekkel foglalkozik, az tudja már, hogy ott egy vagy két hazugság nem sokat billent a dolgon. Ezért meri ő tagadni a legbizonyosabb tényeket is, mint pl. hogy a zsidónak tilos gyűlölnie, megvetnie a nem-zsidót; már pedig ezt tagadni annyi, mint Istent a mennyből, a napot az égről letagadni. Bemutattunk néhányat imáikból, melyek minden nagyobb imakönyvben, némelyek a kisebbekben is fellelhetők. Hogyan meri a főrabbinus tagadni a zsidók ez eszeveszett, lángoló gyűlöletét, mikor azok a képtelen átkok, káromlások, az ellenünk naponként szórt szidalmak, gúnynevek mind meg vannak írva a rabbinusok könyveiben; és a zsidók reggeltől estig századok óta űzött gyakorlata oly fényesen beszél! De hát mit mond a főfabbinus Abarbaniel Bosemuna czímű könyvének Bar Majmontói vett következő idézetéhez: Tartozik az ember őt (a ki a zsidó hitczikkeket alá nem írja) üldözni, illik őt megvetni, sőt elveszteni. (Khajjév adam leszanászó v'ránj limmáosz bo alabbádo). – Úgy-e mily szent a zsidó!. mily gyöngéd embertársai iránt?! – oh vad hyénák! – tehát az üldözendő, utálandó és elvesztendő, aki e nyomorult fajhoz nem tartozik. Misérable Juif! – mondaná Voltaire, a mint mondja is. A múlt 1882. évben olvastam egy silány zsidó lapban ezt: = kén, jofdu kol-ojvekho Jiszróél, azaz: igen, veszszenek el minden ellenségeid oh Jiszróél. – Ilyen vadállati természet van a zsidóban! És ez a fajta meri szemeit forgatni, moralisálni, másokra rápirítani akarni! Aljas pharisaeusság és semmi más. Sőt a pharisaeus szó és fogalma is zsidó, az egész világ csak tőlük és róluk ismeri. Nagy hű-hóval vitatja a főrabbinus azt is, hogy a zsidónak nem szabad lopnia, csalnia és uzsoráskodnia. Oly dolgok ezek, melyekhez nagyon is sok szó fér; de itt nem akarom tárgyalni: lévén itt szó főleg a hazugságról, míg a jövő czikkekben úgyis a csalást, lopást, plágiumot s ezek egyéb fajait akarván tárgyalni, róluk itt nem szólok. – Van azonban idézetei között egy (Gittin 61. a.) melyet szó nélkül nem hagyhatok. Azt mondja a főrabbinus, hogy ,szükség esetén (!) a nem-zsidó szegényeket egyenlőképen kell istápolni a zsidó szegényekkel, stb. Hát amilyen szép- és emberiesnek látszik ez itt, oly rút, aljas és istentelen tan az valójában. Hallja tehát az olvasó a híres Mose bar Majmon rabbi erre vonatkozó tanát (Hilkhosz X. f. 5 és 6. §.) „A pogányok szegényei a zsidókéval tápláltatnak a közös héke és nyugalom kedvéért. Ugyanazon béke okáért a pogányok szegényeinek nem tiltatik meg a zsidóktól feledékenységből elhagyott kalászok és kévék felszedése és a földek csücskeinek learatása. Ugyanazon béke szeretete készt bennünket az ő jóvoltukat kívánni, még ünnepnapjaikon is (pedig tudni való, hogy a zsidóknak szigorú tilalmaik vannak a mi ker. ünnepeinkre nézve; erről később); de midőn ezt tesszük, soha sem kell velük egyesülnünk (vagy közéjök ke-

20 verednünk); sőt ünnepnapján a pogánynak házába sem szabad belépnünk, hogy neki ,üdvöz légy’-et mondjunk; ha pedig valamelyikünk vele az utczán találkoznék: üdvözlendő fejjel, de nem szavakkal (de sokszor tapasztaltam ezt a zsidó-szemtelenséget magam is!), Jól fontolóra kell venni, hogy mindez csak addig érvényes, míg a zsidók a pogányok közé száműzvék és uralmuk alá vetvék. De ha majd a zsidók uralgnak a pogányok felett: nem szabad magunk között pogányt megszívelnünk, még csak rövid tartózkodásra sem; sem kereskedőnek nem engedhető meg, hogy áruival egyik helyről a másikra menjen át földünkön, míg csak Noakh fiai 7 parancsát el nem fogadja; mert írva van (Exod. XXIII. 23.): ,'Ne üljenek földeden' . . . amit egy órai tartózkodásról is érteni kell. Különben, mihelyt valaki a Noakhidák 7 parancsát elismeri: jövevény gyanánt tartandó; jövevények (proselyták) nem vétetnek fel csak jubilaeum idején; ezen időn kívül senki fel nem vétetik, csupán csak az igazság proselyfcája.” – Értheti ez idézetből minden ember, mi az „szükség esetén” szabad a keresztények szegényeinek is gondját viselni; érthető ebből a zsidók egész modora és irántunk való képmutatása. – Szomorú dolog, hogy a ker. nép és kormánya annyira el van nyomorodva, hogy ily becstelenséget megtűrni kénytelen. – Ha eddig nem tudta volna a nemzet, hogy a zsidó ilyen, most már tudni fogja; de azt is tudnia kell, miként lehet és kell ily gonoszságot orvosolni. Ne várja ezt senki a kormánytól, hanem kiki önmagától. Hogyan? – Úgy, hogy ha majd itt leend az ideje a követválasztásnak, ne törődjék avval senki: nagyságos, méltóságos, gazdag úr-e, hatalmas-e az, aki követ akar lenni; van-e neki sok földje, kastélya a faluban; evvel, mondom, ne törődjék senki; hanem kérdezzék meg a választó polgárok az illető úrtól, vajjon a zsidókkal tart-e, vagy a zsidók ellen van? Ha azt mondja „én Istóczy-párti vagyok,” helyesen van, ha nem, – vagy ha hímöl-hámol: ne szavazz rá; hadd bukjék meg. Tegyen így minden olvasó; s ha ekként jár el: a jövő országgyűlésen nem a zsidó lesz az úr. Végül a főrabbinushoz van egy szavam. Kimutattam eddig több általa idézett dolog hazug és ferdített vagy czélzatos voltát. Láthatja a ker., hogy a zsidó mind egyenlő, mind hazug, még ha rabbinus is. Láthatja, hogy a zsidó miként gondolkodik a keresztényről, és hogy rá mily jövő vár, ha e faj fogna valaha uralomra juthatni. A főrabbinus ezen elvű népnek egyik kolomposa; a főrabbinus úr ily szándékkal lépett a ker. világ elé, hogy torzítmányaival, vagy az igazság elhallgatásával a keresztény olvasókat tévútra vezesse. Nem átallja ez a főrabbinus tőlünk azt kívánni, hogy „tanuljunk (t. i. Talmud-elveket)”, csakhogy fogunk-e tanulni? . . . mert pirulnunk kellene. – Igenis, mi tanulunk – ha nem is mindnyájan Talmudot; – megtanuljuk, hogy milyenek a zsidók, milyen egy főrabbinus; pirulunk is a fölött, hogy ily dolgokat mernek nyilván leírni, kiadni és tanítani saját ker. országunkban a zsidók, egy a világ minden sarkából kiseprűzött csürhe nép. – Addig is, míg újabban találkozunk ez új évfolyamban, ajánljuk valakinek azt a híres „eposzt” hogy: Egy csacsinak igen jól ment dolga; Könnyebben élt mint sok munkás szolga: Szénát, zabot elegendőt kapott, Télen-nyáron szép gunyhóban lakott, stb.;

21 hogy mi történt tovább? azt tudja már a világ! – a bőre ott van most már a sövényen: hadd száradjon! – Avellanus

Zsidó kiátkozás*) Minthogy alig van történelmi esemény, melyben nem rejlenek több vagy kevesebb tanulság, és valamely népnek sajátlagos vallásos nézetei, szertartásai és nyilatkozatai többnyire fényt derítenek annak jellemére: talán nem cselekszünk egészen felesleges dolgot, ha Lewes György Henriknek a „Philosophia története” czímű felette érdekes és jeles munkájából **), melynek tanulmányozására ezen tűzetek olvasóinak tán nem mindegyike vett magának időt és fáradságot, egy epizódot reprodukálunk, mely egy, a községből kitagadott zsidó kiátkozásának czeremóniáját s ezen átok formuláját terjedelmesen leírja. A tudós szerző ugyanis, miután elmondja, hogy az illetőt, mivel egyéni nézeteit a felekezet tanaival nem volt képes összeegyeztetni s nem akart hitet mutatni olyanban a miben nem hitt, először fenyegetésekkel, későbben” pedig megvesztegetéssel próbálták elhallgattatni, s végre orozva élete ellen törtek, mely gyilkossági kísérlet azonban a szúrás elsiklása miatt csak kabátját hasítván fel és bőrét karczolván fel jelentéktelenül, szintén eredménytelen maradt, – következőleg folytatja: „Az egyéni vakbuzgóság e fölléptét csakhamar követte a testületi méltatlankodás nyomósabb kifejezése; megkezdődött a kitagadás komoly proczessusa. Nagy és izgatott tömeg lepte el a zsinagógát, midőn kinyitották a frigyszekrényt, melyben a szentírás könyve őriztetik; számtalan fekete viaszgyertyának fénye ömlött a haragos hivők hosszú szakállaira és apró szemeire. A pap elrendelte, hogy az ítélet. kihirdettessék, s a kántor felemelkedett, és messze elható gyászos hanggal énekelte el a kiátkozás és száműzés ezen igéit: „Az angyalok gyülekezetében kiadott rendelet és a szentek tanácskozásában hozott végleges határozat értelmében kitagadjuk és száműzzük. Kinyilatkoztatjuk ezennel, hogy ki van átkozva és tagadva az Isten és e Gyülekezet akarata szerint és a szentírás könyvének s a benne foglalt hatszáz és tizenhárom szabványnak erejénél fogva. Hangos szóval ismételjük a tilalmat, melyet Josua mondott Jerikót illetőleg; az átkot, melylyel Elisa sújtotta a pajkos és szemtelen gyermekeket és Gehasi szolgáját; a kiátkozást, melyet Barak használt Merost illetőleg; a kitagadást, melyet régente a nagy zsinat tagjai használtak és a melylyel Jehuda, Ezekiel fia szintén sújtotta szolgáját, és mindazon átkokkal, kiátkozásokkal, tilalmakkal és kitagadásokkal egyetemben, melyekkel büntettek Mózes mesterünk óta egészen a mai napig, a J a h nak is nevezett A c h t a r i e l nek, a seregek urának nevében; M i h á l y arkangyal nevében; M e t a t e r ο n nevében , kinek neve hasonló az uráéhoz,***) S a n d a l p h o n nevében, kinek tiszte rendesen abban áll, *) V. ö. a „12 röpirat III. évfolyamának 82. 1. – S z e r k. **) Az angol eredeti kiadás után a Magy. Tud. Akadémia megbízásából fordította Dr. Bánóczy József. Budapesten 1877. – A c z i k k í r ó . ***) A M e t a t e r ο n szó betűi ugyanazt a számot adják, mint a S a d a i , a Mindenható szó, ugyanis háromszáz és tizennégyes.

22 hogy virágokat és virágkoszorúkat mutat be urának (azaz, hogy Izrael fiainak imádságait az Isten trónja elé viszi). Végül annak nevében, ki negyvenkét betűt foglal magában; – ugyanis Annak nevében, ki Mózesnek megjelent a csipkebokorban; a kinek nevében Mózes megnyitotta és szétosztotta a vörös tenger vizeit. Annak nevében, ki azt monda: Az vag y ok, a ki v a g y o k és a ki l e s z e k : a nagy Név titokzatos mélységénél fogva; szent Parancsainál fogva, melyek a Törvény két táblájára vannak vésve. Végül a seregek Négybetűs Urán alt, Izrael Istenének nevében, ki a kerúbimok fölött trónol. A Golyók, Kerekek, titokzatos Állatok és az őt szolgáló Angyalok nevében. Az Arkangyalok nevében, kik a Legszentebb előtt szolgálnak. Izrael minden fia és Izrael minden leánya, kik az ünnepélyesen kihirdetett parancsok egyikét áthágnátok! Tudjátok meg, hogy ő el van átkozva a seregek Ura, Isten által, ki a kerúbimok fölött honol, kinek szent és rettenetes nevét a főpap az engesztelés nagy napján kiejtette. Tudjátok meg, hogy el van átkozva az égben és a földön, magának a Mindenható Istennek szava által. Tudjátok meg, hogy el van átkozva Mihály arkangyal nevében, a Metateron nevében, kinek neve hasonló az uráéboz. Tudjátok meg, hogy el van átkozva A c h t h a r i e l J a h , a Seregek Urának nevében, elvan átkozva a Seraphimok és Ofanimok és azon angyalok által, kik Isten előtt szolgálnak tisztaságban és szentségben.” „Ha Ν i s z a n ban (márczius) született, a mely hónap vezetése Urielre és seregének angyalaira van bízva, akkor tudjátok meg, hogy el van átkozva Uriel szava által és azon angyalok szava által, kiknek ő a feje.” Ha íjárban (április) született, a mely hónap vezetése T e p h a n i e l r e és seregeinek angyalaira van bizva, akkor tudjátok meg, hogy el van átkozva Tephaniel szava által és azon angyalok szava által, kiknek ő a feje.” „Ha S z i v a n b a n (május) született, a mely hónap vezetése Amr i e l r e és seregének angyalaira van bizva, akkor tudjátok meg, hogy el van átkozva Amriel szava által és azon angyalok szava által, kiknek ő a feje.” „Ha Τ a m u s z ban (június) született, a mely hónap vezetése Ρ en i e l r e és seregének angyalaira van bizva, akkor tudjátok meg, hogy el van átkozva Peniel szava által és azon angyalok szava által, kikjiek ő a feje.” Ha Avban (július) született, a mely hónap vezetése B á r k i é i r e és seregének angyalaira van bizva, akkor tudjátok meg, hogy el van átkozva Barkiel szava által és azon angyalok szava által, kiknek ő a feje.” „Ha Elülban (augusztus) született, a mely hónap vezetése Ρ er i e l r e és seregének angyalaira van bizva, akkor tudjátok meg, hogy el van átkozva Periéi szava által és azon angyalok szava által, kiknek ő a feje.” „Ha T i s r i b e n (szeptember) született, mely hónap vezetése Zűr i é i r e és seregének angyalaira van bizva, akkor tudjátok meg, hogy el van átkozva Zuriel szava által és azon angyalok szava által, kiknek ő a feje.” „Ha M a r k e s v a n b a n (október) született, a mely hónap vezetése Z a k a r i e l r e és seregének angyalaira van bízva, akkor tudjátok meg,

23 hogy el van átkozva Zakariel szava által és azon angyalok szava által, kiknek ő a feje.” „Ha K i s z l e v b e n (november) született, a mely hónap vezetése A d ο n i e 1 re és seregének angyalaira van bizva, akkor tudjátok meg, hogy el van átkozva Adoniel szava által és azon angyalok szava által, kiknek ő a feje.” „Ha Te ν é s z b e n (deczember) született, a mely hónap vezetése A n a e 1 re és seregének angyalaira van bizva, akkor tudjátok meg, hogy el van átkozva Anael szava által és azon angyalok szava által, kiknek. ö a feje.” „Ha S e v a t b a n (január) született, a mely hónap vezetése Gabriel re és seregének angyalaira van bízva, akkor tudjátok meg, hogy el van átkozva Gábriel szava által és azon angyalok szava által, kiknek ő a feje.” „Ha Ad árban (február) született, a mely hónap vezetése Ruin i e 1 re és seregének angyalaira van bizva, akkor tudjátok meg, hogy e1 van átkozva Rumiéi szava által és azon angyalok szava által, kiknek ő a feje.” „Tudjátok meg, hogy el van átkozva a Hét Angyal szava által, a kik a hét napjai fölött uralkodnak és mindazon angyalok szava által, kik őket követik és lobogóik alatt küzdenek. Tudjátok meg, hogy el van átkozva a Négy Angyal által, kik a négy évszak fölött uralkodnak és mindazon angyalok szava által, kik őket követik és lobogóik alatt küzdenek'. Átkozott legyen a hét fönhatóság által. Átkozott legyen a Törvény azon fejedelmei által, ki erős, hatalmas és rettenetes.” „Könyörgünk Istenhez, hogy ilyen embert tegyen tönkre, és hogy siettesse megsemmisülésének napját. Isten, szellemek Istene! Vessd őt alá minden húsnak, tépd ki, gázold el, sújtsd le, semmisítsd meg. Az Úr haragja, a legrombolóbb viharok és szelek szálljanak az istentelen ember fejére; a dúló angyalok szálljanak reája. Átkozott legyen, bár hová fordul; lelke a rettegés hónába költözködjék. Haljon meg utálatos betegségben; szelleme ne szállhasson ki belőle; küldje reá az Isten a legkeményebb és legégetőbb bajokat. Vesszen el emésztő láz által, sorvadás által, kínozza belső tűz és lepje el testét kelés és daganat. Ne hagyja az Isten békében, míg gyökeresen nincsen kitépve és semmivé téve, míg keresztül nem szúrja a saját kardja a saját szivét; ijja pedig töressék szét. Olyan lesz mint a szalmaszál, melyet a szél hajt. Az Úr angyala követni fogja a sötétségben, a sikamlós helyeken, a merre az istentelenek útjai vezetnek. Akkor fog megsemmisülni, midőn legkevésbbé várja; ő maga fog esni a tőrbe, melyet titkon másoknak vetett. El fog űzetni a föld sziliéről, a világosságból a sötétségbe fog űzetni. Kín és nyomor éri majd mindenütt. A saját szemeivel fogja látni tönk; rejutását. A Mindenható Isten haragjának kelyhét ki fogja inni; az ő átkai be fogják födni mint egy ruha. Bőrének ereje emésztessék meg. A föld ki fogja vetni. Isten örökre ki fogja házából taszítani és pusztítani. Soha Isten meg ne bocsássa bűneit. Az Úr mérge és haragja fogja őt körül s égjen örökké feje fölött. A mely átok a Törvény könyvében foglaltatik, az szálljon reá mind. Törölje el őt az Isten az egek alól, különítse el őt az Isten a saját romlására Izrael valamennyi törzsétől,

24 sorsául pedig szabja mindazokat az átkokat, melyek a Törvény könyvében foglaltatnak!” „Ti pedig, a kik még életben vagytok, szolgáljátok az Urat, Istenteket, a ki megáldotta Ábrahámot, Izsákot, Jákobot, Mózest, Áront, Dávidot, Salamont, Izrael prófétáit s annyi jámbor embert, kik a nemzetek között vannak szétszórva. Árassza el az Úr áldását az egész gyülekezetre és minden tagjaira, kivéve azokat, kik e kiátkozás ellen vétenek. Fogadja őket az Isten szent pártfogásába. Tartsa meg őket végtelen kegyelmében s mentse meg őket a kin és nyomor minden nemétől. Nyújtsa az Isten hosszura valamennyinek életét; áldja meg és virágoztassa föl min» den vállalatukat. Adja meg nekik végül az Úr a szabadulást, melyre ők Izrael minden gyermekével egyetemben várnak. Ez az Ő szent Akarata. Amen!” Mialatt ezeket az átkokat a zsinagóga egyik felében elénekelték,, az alatt a másikból időről-időre harsány trombita hangok kisérték. A fekete viaszgyertyákat lefelé fordították és egy v é r r e l telt nagy h o r d ó ban cseppenként megolvasztották. Ε jelkép borzadálylyal töltötte el a nézőket, s midőn a vége bekövetkezett, s a gyertyák mind hirtelen bele raártattak a vérbe, – átkozódó kiáltás hallatszott minden oldalról s az „Amen” zaja hangzott föl a sötétben.” És mikor – kérdi az olvasó – folyt le ezen oly tragikus» izgalmas jelenet, melynek csupa olvasására borzadály futja végig az embert, s mely a zsidó nép vallási türelmetlenségének, szenvedélyességének és engesztelhetetlen bosszúvágyának leghívebb kifejezése? Körülbelől ezerhatszáz (1656) évvel azután, hogy Krisztust sikerült a keresztiára feszíttetnie, ki az Isten és az emberek iránti szeretet vallásának lett a megalapítója, s kiről a föntebbi átokkal sújtott úgy nyilatkozott: hogy ő az Istenség, az örökkévaló Bölcsesség legfensőbb nyilvánulása, az ideális emberiség valódi képviselője. Ha tehát ennek tanúságaként a zsidó népnek vallási fanatizmusa ezer és hatszáz év alatt mitsem vesztett intenzivitásából, ugyan hány évre lesz még szükség ahoz – kérdjük mi – hogy a zsidó, hit dolgában a lélek szabad emelkedését lenyűgző bilincseken tágítson és megtanulja» hogy embertársaihoz valódi szeretettel s ne csupán önhaszon által sugalt érdekből csatlakozva, a társadalom és emberiség magasztos eszméinek megvalósítására közreműködjék? És hát ki volt az, a kin a fanatikus zsidók a leirt kiátkozási” szertartást végrehajtották? – Az a 17-ik századbeli bölcsész: S p i n o z a Ben e d e k , – máskép D e s p i n o z a B a r u c h volt. Jusztin.

A zsidók a dohánytermelés terén. (Gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánlva.)

Mezőgazdaságunk egyik kiváló fontosságú ágát tudvalevőleg a dohánytermelés képezi. Ha ezen czikk okszerűleg kezeltetnék, s gazdászati előállítása körül mindazon akadályok elháríttatnának, melyek fejlődésében jelenleg gátolják, tekintettel, hogy talajunk és éghajlatunk a legkedvezőbb feltételeket nyújtják, kétségtelenül nemcsak nagy haladást s a külfölddel szemben kedvező és sikeres versenyt lehetne elérni, hanem Magyarország jelen nyomott agrárviszonyainak jobb jövőjére és a köz-

25 vagyonosodásra nézve is igen hatalmas tényezőül szolgálna. Mindezekreközreható okokat és érveket jelen czikk írója a múlt évi költségvetési vita alkalmával részletesen és terjedelmesen kifejtette, valamint tüzetesen előadta azon visszaéléseket, melyek ezen termelési ág jelen helyzetét igen szomorú színekben tüntetik fel, és jövőben sem fog elzárkózni adandó alkalommal a dohánytermelés érdekében nézeteit – bármily hidegen és közönyösen fogadtassanak is azok némelyek részéről, – előadni. Azon számos visszaélés közül, mely e téren elkövettetik, ezúttal a zsidók üzelmeinek feltüntetésére fogok szorítkozni, melyek ellenében ha gyökeres intézkedések nem történnek, maholnap annyira discreditálva lesz dohánytermelésünk, hogy kivitelünkkel, az áru-czikkek évről-évre növekvő silánysága miatt, a külföld piaczain a mindinkább olcsó és jó minőségű amerikai produktumokkal a versenyt egyáltalán ki nem állhatjuk s szégyenletes kudarczczal kell visszavonulnunk; abban pedig, hogy kizárólag Lajtán-túli szomszédaink olcsó fogyasztására s az átvételnél a termelőre súlyosan nehezedő méltányosságára támaszkodjunk, a tapasztalatok bizonysága szerint nincs áldás, és köszönet. Igazolják ezen állítást azon óriás készletek, melyek bővebb termésű években nyakunkon vesznek, s az állami jó gazdálkodás nagyobb dicsőségére, a raktárakban gyékény és ponyvatakarók alatt felhalmozódva összerothadnak. Tudvalevőleg a dohánytermelési engedélyt a pénzügyminisztériumnál a zsidók tudják magoknak legkönnyebben megszerezni. És miért? Talán ők jobb minőségű anyagot állítanak elő, mint a ker. magyar gazdák? Nekem, ki magam is dohánytermelő vagyok s kit zsidóbérlők szomszédolnak, naponta van alkalmam látni, hogy mily gondosan szárítják e „lelkes honpolgárok” dohányfüzéreiket; nem ritkán hetekig veretik széllel és esővel, mi által a levelek alsó végei a földet horzsolván, megkérgesednek, az így kezelt anyag törékenynyé, korhadttá, színtelenné és csípős, rosz ízűvé válik. Hogy aztán a beváltásnál hogyan segítenek magukon, természetesen a lelkiismeretes gonddal kezelő ker. termelők rovására, azt csak ők és a beváltó urak tudnák megmondani. A szegény magyar gazda éveken keresztül szaladgálhat fel híres Buda várába dohányengedélyért, titkártól tanácsoshoz, tanácsostól miniszterhez; de könnyebb a kőből olajat préselni, mint ezen uraktól pár holdra termelési engedélyt nyerni. Folyamodó mindenféle alaki és nem alaki ürügyek alatt elutasíttatik ugyanakkor, midőn a Kohnok, Weiszok és Schwarczok, az ő szomszédai anélkül, hogy sokszor otthonról ki is mozdultak volna, egy-egy hatalmas sakterbarát titkos protectiója mellett száz és száz holdakra könnyű szerével kieszközölt engedélyeket fitogtatják. De hát fájdalom! maholnap nem is lesz érdemes, hogy tisztességes ember ezen termeléssel foglalkozzék. Nem lesz pedig érdemes azért mert oly alacsony árak vannak megállapítva a minőség klasszifikálásánál, hogy az árakban elérhető s elérni szokott eredmény (métermázsánként 17-22 fit átlag) sem a fáradság, sem a befektetés nagyságával arányban nem áll A zsidó, mint fentebb láttuk, a gondos kezelésen magát könnyen túlteszi; azonkívül a czélnak megfelelő költséges pajták helyett beaggasztatja dohányát kidőlt-bedőlt oldalú, roskadt tetejű juh- és sertés-

26 hodájokba, hihetőleg arra számítva, hogy a dohánylevelek ott havanna-ízt és illatot nyernek. A keresztény erkölcsi elvek alapján álló magyar gazda jelleméhez és becsületéhez nem fér, hogy magát a feleskertészeken (dohányosokon) – kik különben is földhöz ragadt szegény emberek, – csalások útján recompensálja, míg ellenben a zsidó termelő nem riad vissza a legnemtelenebb utakon és módokon magát netalán a beváltásnál szenvedett kedvezőtlen eredményért feles dohányosai osztalékából kártalanítani, esetleg bőséges jövedelmet húzni. Nem ritkán megtörténik, hogy beváltás után az összeszámoláskor az ilyen Thekintetes oraságoknál afféle egy dénár két dénár, kendnek János semmisem jár-féle kalkulálások után 20-30 dohányos család válik adóssá, s hasonló műveletekkel évről-évre kijátszott jobb jövő reményében, növekvő adósságok terhével, helyén visszamaradva sír és kesereg elhagyatottsága és XIX-ik századbeli rabszolgasorsa felett ugyanakkor, midőn a becsületesen összeszámoló szomszéd keresztény termelő dohányosai kisebb-nagyobb mérvű tisztességes osztalékban részesülnek. Kétségtelenül akadnak egyes keresztyének is, kik elég lelketlenek hasonló eszközökkel e modern helotismust gazdaságukban meghonosítani, de ezek rendszerint azok, kik a zsidók nagyszerű fajtulajdonságait elragadtatással szemlélik, gyönyörrel és örömittasan magasztalják, holott önmagukban közelebbről bámulhatnák. Igaz, be kell ösmerni, hogy azok a dohányosok legnagyobb részt elzüllött, anyagilag, erkölcsileg alacsony színvonalon álló, az emberiség legalsóbb elemeit képező emberek, kiknél tudatlanság és kötekedés, dologtalanság és iszákosság, bírvágy és erőszakoskodás, szóval minden rósz, mi csak embert állativá aljasíthat, egyesülve van. De hát csoda-e, ha ily eljárás és bánásmód mellett ilyenek? Ha valakit erkölcstelenné akartok tenni, csaljátok meg és adósítsátok el. Ez a zsidómorál kicsinyben és nagyban működő legfőbb tétele. Csalás és uzsora! koldusbot és rabszolgaság! Aztán következik az obligát cynizmus: – a zsidóbarátság. Visszatérve tárgyunkhoz, önkéntelenül is azon kérdés merül fel, mégis hogyan képes a zsidó azokat a szerencsétlen szegény embereket magához édesgetni, s hogy nem okulnak, ha a megcsalatás annyi példája van előttük? Hát bizony vannak sokan, a kik végre okulnak s ott is hagyják, de már rendszerint késő! Ugyanis már akkor, midőn mindenökből kifosztattak s teljesen elaljasodtak. Mi biztosítékkal sem rendelkezvén, más termelő idegenkedik őket már ily állapottal befogadni, vagy ha befogadja is, erkölcsileg teljesen elsülyedt embert talál benne, s igyekszik tőle mint gazdasága átkától mielőbb menekülni. Végre is mindenütt felismertetvén és mindenki ráunván, hely nélküli kóborlóvá, alkalmatlan kéregetővé, szóval kapa-kasza-kerülővé lesz. Így alakul meg aztán mindinkább aggasztóbb és látható mérvekben a magyar parasztosztálynak is a maga speciális proletariátusa, melynek számára a dologházak és börtönök alkalmazását és szaporítását óriás „Gewalt”-okkal legjobban éppen a zsidó sajtó ordítozza. Lássuk már most, hogyan készíttetnek elő ezen gyönyörű állapotok? Mindenek előtt pálinkával és kiszínezett, de be nem váltott fényes Ígéretekkel. Midőn a zsidó felfogadja feles dohányosát, – ki már azon oknál

27 fogva, hogy a fele dohányon felül beszámítás alá nem eső naturálékat is szokott kapni, p. lakást, fűtést, kukoricza-földet, állattartást stb. különben is több mint feles – a keresztény termelőn túlliczitál. – ígér még az elősoroltakon felül a palántnevelésért egy köböl vagy hat véka rozsot. Midőn aztán a dohányosok a melegágyakat elkészítik s a palántot felnevelik, – tehát midőn már érdek által odakötvék, – mér nékik rostaaljat – szemetet. Van abban konkoly, fűmag stb. bőségesen, csak rozs legkevesebb. Még azt is különös rituális kis vékával s ugyancsak lecsapva méri. Ígér nékik, midőn előbbi jó helyükről s gyakran messze vidékekről magához csábítja: tisztességes lakást. Midőn aztán megérkeznek, tisztességes lakás helyett elhelyezi őket nedves, bűzös, egészségtelen földalatti burgyékba, rendszerint egy-egy burgyéba négy családot, tehát átlag számítva 12-16 személyt. Ha a megérkezett dohányosok megcsalatásuk felett zúgolódnak s ott akarják hagyni, ellenükben az útiköltség czímén adott pénzének visszakövetelésével fenyegetődzik, mit még hazájukban úti élelmiszerek bevásárlására fordítottak. Egy ily burgyé, – mely síralakban épül, s már csak alakjánál fogva méltán volna nevezhető élőhalottak koporsójának, melyben a béka a levesbe hull, melyben egész családok sorvadnak s pusztulnak el, melyek gyakran az elerkölcstelenedés fészkeit, s egész generátiók elcsenevészesedésének, különböző kóroknak, sőt ragályos betegségeknek kiindulási pontjait képezik, – valóban nem kerül többe, mint egy koporsó. Húsz-harmincz forintból kiállítható, – íme ilyen az ígért „tisztességes lakás.” Ígér továbbá állattartást, kukoricza-földet. Állattartási helyül kimér kopár csonka holdakat, kukoricza-helyül szikfoltos, vízállásos területeket, csupa következetességből szintén csonka holdakban. 1200 □ öl helyett 800-900 □ ölet. Keresztyén iránt a talmud magasztos tanaiból merített épületes felebaráti szeretettől áthatva lévén, lelke megnyugtatására s rendőrségünk és független felelős kormányunk vidámítására elmér nékik mindenféle állati hulladékokat; fontját az ily döghúsnak egészséges hns árába számítva, s egy kis csendes 20-30% uzsora-perczenttel megtoldva, hogy valamiképen csorbát ne szenvedjen a talmudban kijelölt azon magasztos s általuk nem különben tagadott de tényleg gyakorolt, mint a filo- és ultrasemiták által megbámult s utánzandó élelmesség eszményeképpen felállított erkölcsi tétel: – mely a goj földi javait uratlan jószágnak, magát a gojt pedig kiirtandó idegennek, bálványozónak, sőt állatnak rendeli tekinteni. Midőn aztán az ember azt hinné, itt már a határok elvégződnek, következik egy újabb légiója a csalásoknak az előlegeknél, a kamatokkal ha azok pénzben, az érték önkényű megállapításával ha természetben szolgáltattak ki. 1868-ban – mely évnek első îelében a rozs piaczi ára 5 frt 50 kr. – 6 frt volt, vége felé pedig 9, majd 10 frtig emelkedett, – bizonyos Militzer nevű gazdag zsidó bérlő, dohányosainak a havi előlegképpen rozs elnevezés alatt erősen lecsapva kimért rostaalj szemétvegyüléket köblönként 11 frt átlagos árban számította fel, ugyanakkor, midőn a szomszéd keresztény termelők az átlagárt 8 frtban állapították meg. – A dohányos sirt, a zsidó gazdagodott, a bérlet stajgeroltatott. Így

28 keletkezik bérlő és tulajdonos között egy önkénytelen, gyöngéd érdekközösség, mely aztán az utóbbinál, ki máskülönben igen tiszteletreméltó és érdemes úr lehet, ha többet nem, legalább is zsidószympathiát eredményez. Továbbá megcsalatik a feles dohányos csak azon elmés oknál fogva, hogy valahogy ne feles, hanem adós és kinullázott koldus legyen, a menynyiségnél és minőségnél. Ha termett pl. 40 métermázsa dohánya, beiratik csak 36 mázsa, melyből ha volt 10 mázsa I-ső osztályú 22 frt beváltási értékkel, ezt a jólelkű zsidó uraság beírja 17 frt 50 kr. értékű II-od osztályúnak, a II-od osztályút 12 frt értékű III-ad osztályúnak és így tovább. Aztán e tisztességes számtani műveletet megkoronázza olykép, hogy szintén csakis bámulatos élelmességgel a tételek eredményeit a tartozási rovatban magasabb, a követelési rovatban pedig alacsonyabb addálással hamisítja meg. Mindezen visszaélések elegendők arra, hogy felnyíljanak e téren is. a kormány szemei, és megvédelmezze azoktól úgy a munkában görnyedd szegény munkás osztály, mint a külföld irányában a hazai dohánytermelés érdekeit. Mindenekelőtt 1-ször méltányos beváltási árakat szabva legyen méltányos és igazságos eljárásában a beváltásoknál is, s ezek szigorúan ellenőriztessenek. 2-szor. A beváltási árak időről-időre a kétoldalú szerződéses viszonynak megfelelőleg, a termelők közbenjöttével, ne pedig mint eddig történt, önkényűleg állapíttassanak meg. 3-szor. A termelő és dohányosok közötti viszony czélszerű és a méltányosság keretében mozgó, egyikre úgy mint másikra igazságos, de szigorú biztosítékokkal ellátott alakban szabályoztassék. 4-szer. A termelési jogosultság bizonyos erkölcsi qualificatióhoz köttessék. 5-ször. Köteleztessék különösen a termelő, dohányosaival a beváltási naplók alapján összeszámolni, s ez összeszámolásról megliatározott alakú, követelési és tartozási rovattal s tételenkénti kitüntetéssel számlaszerüleg ellátott jegyzéket a dohányosoknak kiszolgáltatni és azt az illető hatósághoz beterjeszteni. Ekként aztán a jelzett visszaélések megszűnnek, a dohánytermesztésre a nép tisztességesebb elemei is vállalkozni fognak, s a dohánytermesztés úgy a közvagyonosodás, mint a közerkölcsiség emelésének teljesbiztosítékait birandja; az állam pedig a mindinkább súlyosbodó pénzügyi bajaiból való kibontakozáshoz is a külföld piaczairól hatalmas segédkezet nyerend. Ónody Géza.

Hogyan szorítja ki a zsidó a magyart? (Kép a „Fortuná”-ból.)

Dr. X. zsidó ügyvédnek sokáig nem voltak kliensei; legfeljebb néha egy-egy bagatell, vagy váltóper, a mi minden tekintetben csekély jövedelmet hoz a konyhára. Ő pedig hír és, a mi fődolog, jövedelem után áhítozott. Hasztalan törte hagymaillattal saturait fejét; sivár helyzete jobbrafordulását kieszelni nem tudta. – Egy alkalommal találkozék egy hír-

29 neves hitsorsosa val, a ki földhöz ragadt szegénységből „gazdag emberré, többszörös háziurrá lőn a fenyítő praxis terén. Eszme villant meg agyában, váljon nem segítene-e rajta is az a módszer, a mely amazt úrrá tette? Határozott, és határozatát nyomon követte a tett. Rövid idő után dr. X. ügyvédnek, mint védőnek a neve folyton ott szerepel a hírlapok „Törvényszéki csarnok”-aiban. Míg azelőtt alig egykét ember tudott létezéséről: égből lepottyant hírneves ügyvéddé nőtte ki magát a semmiből – egyszerre. Meteorként tűnt fel a criminalistica egén, és e percztől kezdve „dicső” nevét naponként emlegetik a hírlapok – kevés variatióval – a következőképen: „Kánya András, betörő banda-vezér tegnap a kir. ügyészség előtt dr. X ügyvédet kérte fel védőjéül.” „Blitz Áron hírhedt zsebmetsző dr. X. ügyvédje által – szabadlábra helyeztetése iránt – kérvényt nyújtott be a k. törvényszékhez, mivel a börtönben mesterségét nem folytathatja, s e miatt egészségében és vagyonában tönkre megy. „Csalárd bukással vádolt Goldstein Náthán rőföskereskedő ügyében a végtárgyalás a jövő héten lesz. Vádlottat dr. X képviselendi.” „Mészárszéki Pista és társai rablógyilkosok bűnpörében elsőrendű vádlott arra kérte ma fel a k. ügyészség előtt védőjét dr. X. ügyvédet, eszközölne ki részére naponként egy-két pipa dohányt, mert ellenkező esetben a fogság elviselhetlenné válik reá nézve. Dr. X. megígérte, hogy a pipázást kieszközöli.” Ekként megy ez napról-napra magyar és német lapokban, és a folytonos reclam folytán millió ember előtt dr. X. neve ösmertté lesz s millió ember mondja: „Ez a dr. X. kanállal ette a bölcsességet, kitűnő criminalista ügyvéd, a legfontosabb védelmeket bízzák reá, az újságok mindennap foglalkoznak vele.” Jámbor olvasó! téged ugyan szépen felültettek a hírlapi tudósítások. A hírneves dr. X. egy igazi négylábú állat, nagy fülekkel, a ki annyit sem ért a jogtudományokhoz diplomája ellenére, mint ama bizonyos hajdú a harangöntéshez. Íme egy kis szemelvény kificzamult jogi nézetekkel megrakott fejének gazdag tárházából: A kir. ügyész felmentést indítványoz. Dr X. védő feláll és kijelentvén, hogy „egyszerűen csatlakozik a k. ügyész indítványához”, leül. – A törvényszék vádlottat elítéli. Más tárgyalás alkalmával elkésik a doktor úr; vádlott maga tartja meg védbeszédét, melynek végeztével az épen e perczben érkező doktor védő a „dolgot teljesen kimerítettnek találja s kijelenti, hogy a szótól eláll.” – A másnapi lapok a világ mind a négy tájéka felé hirdetik,, hogy a kir. törvényszék vádlottat dr. X. védő hatalmas védbeszéde után felmentette. Egy ízben nagyobb feneket kerít védelmének és gróf Széchenyi Istvánt „jeles fiatal Írónak” mondja és kijelenti, hogy „ha rablás vagy rablógyilkosságról lenne szó, akkor a k. ügyészszel tartana.” Egyik nevezetesebb védelme volt a következő is: „Vádlott,– monda – rossz útra tért, de tessék tekintetbe venni tek. törvényszék,

30 hogy számos enyhítő körülmény szól mellette, a kár nem felette nagy s még büntetve nem volt.” – A törvényszék igen rövid tanácskozás után vádlottat a vád alól teljesen felmentette. No de hát nem is az a fődolog dr. X. szerint, hogy a védelem fényes szónoklat, alapos tanulmány és lelkiösmeretes eljárás által az igazság kiderítésére s vádlott java előmozdítására törekedjék, hanem az, hogy meynyúzható kliens legyen – mennél több. Ezzel a praktikus czéllal fogott dr. X. a dologhoz, midőn a budavári Fortuna-épület termeibe először belépett. – Miután czélja kivitelére praktikus eszközöket hozott mozgásba, a siker el nem maradhatott s mint fentebb már előadtuk, a fővárosi fenyítő praxis terén a legkeresettebb ügyvéddé lőn, s nevének fénye tündöklő csillagként ragyog – a hírlapok „Törvényszéki csarnok”-aiban. Az a kérdés most már, mi volt az az eszme, a mi ezen kedvező fordulatot eszközlé a hírnévre vergődött doktor életében? – Mi volt az a talizmán vagy bűbájosság, melynek révén ő oly gyorsan kliensekhez jutott? Megmagyarázzuk. Első sorban is jó és bizalmas viszonyba lépett a világ egyik legnagyobb hatalmasságának, a hírlapoknak – a mi mellesleg legyen megjegyezve zsidó, – törvényszéki képviselőjével, a törvényszéki reporterrel, a ki köztudomásúlag szinte zsidó. (Tény, hogy egyetlen keresztény hírlaptudósító se jár a Fortunába, a rendkívüli eseteket kivéve.) Egy-szőrű emberek könnyen megértik egymást. Hát még ha azonfelül egy nyelven imádják a Jehovát, és az érdek kölcsönös! Egy szóval a geschalt meg lett kötve. A reporter zsebre vágta az előlegezett sápot, a kandidátus kriminalista pedig biztosítva volt arról, hogy bele jön az újságba. Már most csak kliens kellett, Ez is meg lett hamar. Barátságos viszonyba lépett a fogház személyzetével, és ez úton csakhamar arra a meglepetésre ébredt a világ, hogy egy főbenjáró – sensatiós – eset elsőrendű vádlottja dr. X-et, egy eddigelé teljesen ismeretlen új fiskálist választotta védőjéül. Az első védbeszéd meg lett tartva. A hónapokon keresztül összeférczeit és bemagolt oratio úgy a hogy elgajdoltatott a Fortuna tárgyalási termében. A többi a zsidó reporter dolga volt. Ez meg is tette a magáét, A következő nap az egész ország, sőt részben a külföld is tudott dr. X. létezéséről, a ki a kedvező hírlapi közlemények folytán nyomban az elsőrangú kriminalisták közé avattatott. Már aztán az, váljon a védelemnek sikerült-e vádlottat megmenteni,, vagy legalább annak sorsán enyhíteni: az mellékes kérdés zsidó szempontból. A kitűzött czélt dr. X. elérte. A hírt, nevet megszerezte a reporter, a klienseket megszerezte a reporter által ügyesen csinált reclam és ama barátságos viszony, melyről fentebb szóllottunk. Ez időtől fogva dr. X. nem győzi klienseit védeni, és a csak rövid idővel ezelőtt ürességtől kongó irodája alig képes befogadni a segédeket, és a seregestül jövő ügyfelek egymásnak adják át lakása kilincsét. Dr. X. különben nem egyedül jutott ekként a fenyítő praxishoz. A Fortuna – hol oly nagy szüksége van a bajos embernek prókátorra, – több embernek is biztosíthatja a jó életet, sőt – uti figura docet –

31 még a vagyonszerzést is. – A miként dr. X., tényleg 7-8 zsidó fiskális szerezte ott meg fényes ügyvédi praxisát. A szomorú tény az, hogy néhány év óta egyetlen-egy keresztény ügyvéden kívül, a zsidó doktorok minden magyar fiskálist kiszorítottak a Fortuna-i ügyvédi praxisból. Ez idő szerint – egyes kivételes eseteket kivéve, – a Fortunában egyedül zsidó prókátorok szerepelnek, ott ők és a zsidó reporterek uralkodnak, – és nekik ott a közös geschäft csalhatlanul jól bevág. Ez is mutatja, hogy a zsidó szemtelenséggel szemben az egyenes utón járó magyar, még ha ügyvéd is, boldogulni nem képes; hogy a magyarság minden téren háttérbe szorul a zsidóság előtt. – Nemcsak a kereskedelem, ipar, hanem a szellemi munka terén is. Zsidó reporter és zsidó fiskális képviseli a Fortunában a hírlapi közvéleményt és az ügyvédi kart. Ideje lenne, ha a tekintetes törvényszék is szétnézne a saját házában; mert különben nemcsak Magyarország, hanem még a Fortuna is elzsidósodik. Jó lenne kissé fellebbentem a fortunai műveletek kortináját. Sok disznóság kerülne napfényre. Szép kilátás a jövőre. Az idei egyetemi 4000-en felüli hallgatók több mint fele zsidó; a joghallgatóknak épen fele; – az orvosoknak több mint fele. Hogy fog ez a sok zsidó doktor Osztozkodni a kriminális praxison? Szegény ország! szegény magyar! Neked majd csak a statárium jut osztályrészedül, – s beállhatsz a zsidó földesúrhoz ispánnak, a zsidó kereskedőhöz zsákhordónak, a zsidó fiskálishoz Írnoknak és a zsidó orvoshoz inasnak, – mert Magyarország nem volt, nem lesz, hanem már is zsidó ország. Egy figyelmes szemlélő.

Kölcsey Ferencz a zsidókról. Mélyen tisztelt képviselő úr! Olvasván a „12 röpirat” f. é. aug. 15-ki számában az „Alliance Israélite universelle” magyarországi tagjainak a névsorát, önkéntelen azon kérdés merült fel előttem, hogy ugyan mikép jutott e társaságba a K ö l c s e y név? Ha Jókai, Pulszky és Ötvös (nem E ö t v ö s , mert a tisza-eszlári hires saktervédőnek atyja és rokonai a legegyszerűbb Ötvösök voltak minden E-betű nélkül,) tehát ha e három czelebritás keveredett volna az alliánszba, azt érteném, mert ezeknek csakugyan ott lenne legillőbb helyük, de Kölcsey nem ezek közé való. Bocsánatot kérek kellemetlen jóslatomért, de bizonyosan meg fogjuk még érni ebben a rosz ötvenkrajczáros világban, hogy Istóczy A m s e l , Verhovay Smile, Ónody N á t h á n (Ónody D á v i d máris existál. – Szerk.) Szalay Ρ i n k á s z, Simonyi Na f t h al i (Simonyi Z s i g m o n d már szinte van. – Szbrk.) és Bary L e v i n , mint buzgó allianczista fig Israel dicsőségére és keresztény népünk nyomorúságára működni; mert K ö l c s e y semmivel sem érdemli meg jobban az ötvenkrajczáros atyafiságot, a ki egyik megyegyűlési beszédében a többi közt ezeket monda: „Egy van csak, a mit figyelembe hozni bátor vagyok. Az t. i., hogy az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a

32 z s i d ó k s z e m l á t o m á s t v a l ó s z a p o r o d á s a . Az 1804-diki populáris összeírás 2290 zsidó férfit számlál, 1826-ban pedig 2872 találtatott ezen nemes (Szatmár) megye keblében; következőleg a zsidó népesség 582 férfival, s ha az asszonyokat is ide számláljuk, legalább is 1164 lélekkel szaporodott, még pedig azon időben, mely alatt a keresztény adózó nép száma több mint 11 ezerrel kevesedett meg. Senki sincs a tek. vármegye itt ülő tagjai közül, a kinek a zsidók ezen szaporodására a szomszéd Gallicziának sorsa eszébe ne jusson. Távol vagyok attól, hogy azon rémítésekre menjek vissza, melyeket Eisenmengernek s a hasonlóknak tudósításai terjesztettek el. De bátran említem azt az iszonyító rajzolatot, melyet Pr. Schulze Gallicziának az Izrael fiai által történt lesülyedéséről, az egész ausztriai birodalom láttára, előállított. Méltán mondja ő, hogy a mely országban a zsidók megszaporodnak, az a ν é g r ο m 1 á s s z é l é n áll. ” Ezt mondta a 30-as évek elején Kölcsey Ferencz, a ki tudvalevőleg maga volt a megtestesült emberiesség, s a kiről ennélfogva a legelfogultabb roszakarat sem állíthatja, hogy vallásáért gyűlölt volna valakit. Ámde az ő hatalmas látnoki szelleme előre érzé a csapást, mely a zsidó emanczipaczió behozatalával Magyarország keresztény lakosságát sújtotta. S azért én valóban meg nem foghatom, miként mondhatja ismeretekkel biró ember azt, hogy „az ι 848-iki korszakot megelőző m i n d e n számbavehető publiczista és politikus a zsidók emanczipáiziójának szükségességét hangoztatta szóval és írásba. (Hát gr. Széchenyi István?! – szerk.) a mint ezt I r á n y i D á n i e l mondta f. é. jan. 23-ki országgyűlési beszédében. K ö l c s e y épen ellenkezőjét hangoztatta ez állítólagos szükségességnek, csakhogy ő talán nem is „számbevehető politikus” Irányi szerint? Meglehet, hogy nem volt olyan regényes költői szónok, minővel most is bír a magyar parlament, hanem frázis nélkül hatott szavaival; de azért bizonyára mindenki egyetért velem abban, hogy Kölcsey Ferencz mindig volt olyan „számbavehető” jelenség a maga korában, a milyen Irányi Dániel napjainkban. Sőt többet mondok: Kölcsey halála óta közel félszázad múlt, és mégis az ilyen magamféle szerény írni olvasni tudó is annyira ismeri őt, mintha csak tegnap élt volna; meg vagyok pedig róla győződve, hogy mire Irányi halála után félszázad elmúlik, akkorra ő neki már – egyik legkedveltebb klasszikusunk szavaival élve: „a feledékenységébe borítja nevét!” Bocsásson meg, mélyen tisztelt képviselő úr! ha talán alkalmatlan voltam soraimmal, (sőt ellenkezőleg igen kérjük, a szerkesztőséget ezután is felkeresni. – Szerk.) és fogadja legkiválóbb nagyrabecsülését A „12 röpirat” egy figyelmes olvasójának.

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. november 15. IV. évfolyam

II. füzet.

A zsidó-keresztény házassági törvényjavaslat küszöbön levő tárgyalása. A képviselőház, múlt október havi utolsó ülésén Tisza Kálmán miniszterelnök indítványára határozatkép kimondotta, hogy a november 17-kére újra összeülendő ház által legelső sorban „a keresztények és izraeliták közti házasságról” szóló törvényjavaslat fog tárgyaltatni, s a tárgyalás megkezdésének napjául november 19-ke tűzetett ki. Egy ideig a napokban tartotta ugyan magát az a hir, hogy a kormánypárt köréből valaki indítványozni fogja a javaslat tárgyalásának elhalasztását; de azóta közbejött egyebek közt a kolosvári fáklyásmenet s a nagy· körösi bizalmi szavazat Ötvös Károlynak, a mely dolgok is csak azt bizonyítják, hogy a zsidók a magyar nemzetnek még mindig fát vághatnak a hátán; – aztán a „Függetlenség” kellemetlen esete se olynemű, hogy elriaszthatná a zsidókat a vérszemkapástól: ennélfogva Tisza Kálmánt újra ostrom alá vették a zsidók a „zsidóházassági” törvényjavaslat keresztülforcírozására. Ez a forcírozás azonban, a mint halljuk, csak abból fog állani, hogy a kormány a javaslat tárgyalásának elhalasztása iránt esetleg teendő indítványt ellenezni fogja, s az .érdemleges tárgyalást megtartatni kívánja; a javaslat el nem fogadásából azonban nem csinál kabinet- és pártkérdést. Lesz tehát ismét zsidóvita. Hallani fogjuk újra a már unalomig hangoztatott frázisokat az egyenlőségről, testvériségről, humanizmusról stb. a zsidók (!) érdekében. Hát csak rajta! Szavazzák meg a javaslatot azok, a kik annyira vágyódnak a zsidókkal összeolvadni, a mit, ha akarják, az új törvény nélkül is könnyen megtehetnek. Legyenek zsidókká! Mi egy cseppet se bánkódunk azon, ha ezen zsidóban telhetetlen rühes birkák körülmetéltetik magukat.

34

Egyébiránt majd meglátjuk azt is, hogyan viselik a papképviselők magukat a javaslattal szemben? Eddig, sajnos, bizony nem hallatták szavukat a zsidókérdésben. De pardon! Magyar János siófoki plébános úr mégis szólt egyszer a zsidókérdéshez – a zsidók mellett. Most láthatják a klérushoz tartozó képviselő urak, hogy a kormány és a képviselőház zsidóügyi- politikája hova lyukad ki; hogy a júdaizmus árja már azon institutiók alapjait döngeti, a mely institutióknak védelme első sorban a papokra van bízva. Most pedig annál szabadabban felemelhetnék szavukat a keresztény társadalom érdekében, mert, mint halljuk, se a kormánypárt se a többi pártok körében – az antisemita pártot kivéve, – nem fog a javaslat megszavazása pártkérdést képezni. Mi mindemellett nem hisszük, hogy a javaslat visszavettetni fog; s ha ez mégis megtörténik, az jórészben a gróf Batthyányi-Rosenberg-Schoszberger-féle affaire érdeme lesz, a mely botrány még a legtunyabb gondolkozású embereket is felrázta nyugalmukból, s a mely affaire-ből az üdvösséges tanulság az, hogy keresztény legény ne hajhásszon zsidó leányt, még ha ez milliomos is. – Pedig hát Schoszberger Ilona már ki is volt keresztelkedve. Hát a kikereszteletlen Reginákkal, Rozálikkal, Rüfkékkel stb. még micsoda spektákulumok lesznek, ha a zsidóházassági javaslat törvényerőre emelkedtével, tönkrement keresztény uracsok „összeolvadnak” velük!

A „Moniteur de Rome” a magyar antisemita pártról. Tudvalevőleg a zsidóknak egyik fogásuk, az antisemitikus mozgalmat úgy feltüntetni akarni, mintha az a kereszténység elveivel ellentétben állana. S vannak, különben pedig okos emberek s ezek között (proh pudor!) egyházi férfiak is, a kik felültek már ennek a zsidó humbugnak, s magukat a keresztény vallás lényegéről, szelleméről a Krisztust megpökdösött s megfeszített népnek Őt, ha lehetne, ma is újra szívesen megfeszítő utódai által informáltatják s oktattatják. Ezekre a tisztelt „okos emberekre” bizonyára mint villámcsapás jött a római szentszék hivatalos közlönyének, a „Moniteur de Rome”-nak f. é. október 27-ki számában foglalt azon nyilat-

35 kozványa, a mely a magyar antisemita párt megalakulásáról helyeslőleg nyilatkozik. A zsidó lapok, a melyek a tisza-eszlári per folyama alatt egy, zsidók által koholt s a rituális vérvádat visszautasító pápai leirat-hamisítványt ugyancsak siettek urbi et orbi kihirdetni. (L. a „12 röpirat” III. évfolyami 10-ik füzetét) hallgatnak most a „Moniteur de Rome” legújabb nyilatkozványa fölött; – a mely a nevezett lap kiváló helyén, politikai entrefilet-kép hozva, egész terjedelmében következőleg szól:

„A napokban egy új politikai párt alakult meg a magyar országgyűlésen. Ez az antisemitizmusnak, különben nem igen számos tagból álló csoportja. Sokat írtak róla, sokat kommentálták, sokat kárhoztatták és sokat dicsérték ezt az intézményt, a mely a parlamentben megalakulva, több tekintélylyel és cselekvési szabadsággal rendelkezik. Tudjuk, hogy a zsidókérdés Magyarországnak legégetőbb és legkényesebb kérdése. Ezen országban, ahol a pénzügyi helyzet éppen nem fényes, az antisemitizmus a nemzeti vérmérséklet teljes hevességével nőtt fel. A párt tagjainak gondjuk volt arra, hogy a programmban elválasszák a vallási kérdést a gazdasági válság kérdésétől. Ezen új párt tagjaira nézve az antisemitizmus se nem vallási se nem faji kérdés, hanem tisztán közgazdasági kérdés. Mi helyeseljük ezt a megkülönböztetést. Azon a napon, a melyen a mai zsidóság romboló működése a törvényes korlátok közé less szorítva, az antisemitizmus is el fog tűnni, mint olyan okozat, a melynek oka töb,)é nem létezik. A judaizmusnak szüksége lesz mérsékletre, okosságra és több körültekintésre. Az antisemita mozgalom mély és széles mederben folyik: ki fog áradni, ha a zsidók nem szabnak határt mértéktelen követeléseiknek.”

Így nyilatkozik a Vatikán hivatalos közlönye. A kereszténység fejének hivatalos orgánuma a legilletékesebb forum azon kérdés eldöntésére, mi áll a kereszténység, a keresztény népek érdekében, s e szózatot, reméljük, meg fogják érteni azok is, a kik a keresztény embereknek, keresztény híveiknek eddig azt prédikálták, miszerint a „keresztényi türelem”, a „keresztényi szeretet” azt parancsolja nekik, hogy birkatürelemmel engedjék a zsidók által lesakteroltatni magukat: életüket, vagyonukat, becsületüket. A farizeusok, a kufárok feje fölött ismét megsuhogtatva lett a bibliai korbács.

Visszhang „A ker. papság ellenható hivatása a zsidósággal szemközt” czímű közleményre.

Már régebben szándékoztam alább kifejtett nézeteimnek kifejezést adni e becses közlöny hasábjain; de azon örvendetes tapasztalatom folytán, miszerint a magyar clerusnak legnagyobb része úgy is helyesen föl-

36 fogja, úgy is helyesen teljesíti hazafias kötelességét a társadalmat minden rétegében fölforgató, a szellemi és anyagi jólétet egyaránt tönkretevéssel fenyegető zsidóbefolyással szemben – mondom: ezen örvendetes tapasztalatok folytán mindeddig szükségtelennek láttam ezt tenni. Azonban t. czikkíró úrnak fent nevezett közleménye, s mint a magyar clerushoz intézett nyílt fölhívása arra enged következtetni, miszerint van – sőt tán vannak olyanok, akik fölteszik, hogy egy kath. pap zsebre dugott kézzel, hideg közönynyel tudná végig nézni, midőn e hazátlanul ideszaladt sehonnai zsidófaj az ősök vérén szerzett Magyarhon népét – a lelkipásztorok atyai vezetésére bízott népet – arcza véres verejtékével keresett vagyonából gazul kieszelt furfanggal lelketlenül kifosztogatja,, kirabolja; de nemcsak: hanem az így koldussá tett nyomorultnak még lelki kincsét, erkölcsiségét is telhetlen kincsszomjának áldozza föl. Ezen csak eshetőleges föltevés elhárítására is mulaszthatlan kötelességemnek tartom fölfogásomról – és szeretem hinni, miszerint elmondhatom az egész clerus nevében: fölfogásunkról és a zsidókérdéssel szemben elfoglalt álláspontunkról röviden nyilatkozni. Szolgáljanak alábbi soraim t. czikkíró úrnak megnyugtatásul; ésha esetleg sorainkban is találkoznának olyanok, kiknek ily irányító eszmékre szükségük volna: ezeknek megszívlelésül. Minden kath. papnak jól felfogott hivatása a reá bízott népet lelki életében atyailag üdvös irányban vezérelni, erkölcsiségére gondosan fölügyelni, a jót, szépet és nemest, szóval az erényt a maga magasztosságában vele megismertetni, megszerettetni úgyannyira, hogy ezt a nép már magáért is gyakorolja. Ez első sorban. A második sorban pedig – és ez egyszersmind mint embertársának, de különösen honfitársának sorsát szívén viselő embernek is kötelessége, – hogy híveinek anyagi jólétét is tőle telhetőleg előmozdítsa annál is inkább, mivel az anyagi jólét az erkölcsi életnek is jelentékeny rugóját képezi; vagy legalább is azt biztosan elmondhatom, miszerint az anyagiakkal való küzdelem és e küzdelem daczára is tapasztalt nyomorúság sikamlós lejtője az elerkölcstelenedésnek. Kell tehát, hogy a lelkipásztor az anyagiakban is támogatója, tanácsadója legyen híveinek, hogy így elsőrendű czélját, a lelkiélet vezetését annál biztosabban munkálhassa. Már most nem a józan logika diktálja-e minden gondolkodó főnek, miszerint ha a lelkiatya ezen nemes hivatásának teljesítésében akadályokra talál, úgy ezeket ignorálnia nem szabad; és ha ezek czéljainak kivitelében szép szerével ki nem kerülhetők, akkor – habár áldozatok árán is, de éppen a jövő érdekében, a jövendő nagyobb veszély kikerülése végett – döntse le, törje össze ezen akadályokat. Hogy a lelkipásztorkodás terén mennyi bajokkal, mennyi nehézségekkel kell megküzdenünk, azt mi papok tudjuk legjobban: de hogy az erkölcstelenséget és a köznyomort előidéző bajok legfőbbikét és úgyszólván gyökerét, éltető elemét a mindig nagyobb és nagyobb mérvben jelentkező zsidó-corruptió képezi: azt a tapasztalat és a társadalom alsóbb rétegében már-már elviselhetlenné vált zsidóuralom elleni forrongás és az itt-ott jelentkező gyászos kitörések hangosan kiabálják. Hogy e tűrhetlen állapotot tétlenül néznünk tovább már nem lehet: belátja ezt velem együtt minden pap; és amennyire ismeretségem engedi nyilatkoznom: belátjuk ezt úgyszólván kivétel nélkül.

37 Cselekednünk kell, és pedig cselekednünk a lehető leggyorsabban! A gondjainkra bízott szegény nép létérdeke kívánja, követeli ezt tőlünk! Α földmíves, de még az iparos-osztály is a zsidók gaz machinátiója folytán végvonaglásban szenved, a lét és nemlét küszöbén áll. S mig az emberiség nyomorán megkönyörülő nemes szívű emberbarátok védszövetkezete elég erős lesz a nagy harczban diadalra jutni: addig is a papságnak igen szép szerep kínálkozik. Az ő hivatása lesz addig is e polypfaj fojtogató karjai közt végvonaglásban szenvedő életet fentartani a nagy harczban kivívandó győzelem számára. Minden egyes pap nagyon sokat tehet a maga terrénumán. A zsidók cselszövényeinek ellenőrizése, egy-egy jó tanács, egy-egy fölvilágosító szó életkérdés a szegény nyomorgatott népre nézve. Hála az égnek! bírjuk még a nép bizalmát, fölhasználjuk ezt az ő megmentésére. Most csak mint orvosok, mint betegápolók működünk; de midőn a nagy harczban szükség lesz reánk, – közharczosoknak is örömest kiállunk. Nem ragadunk fönn a zsidóraffineria lépvesszején, melyet a zsidó-szagtól bűzhödt sajtó a moralistát képűsködve szór elénk. Tele szájjal humanismust hirdet a zsidó-firkoncz nekünk keresztényeknek, akinek szennyes Talmud-vallása azt dictálja, hogy mint barmokkal bánjék velünk. A felebaráti szeretetre appellál, aki velünk szemben könyörületet nem ismer; és aki pokolbeli szomját – horribile etiam dictu – legyilkolt keresztények vérével oltogatja. Hallgassatok ti báránybőrbe öltözött farkasok! hallgassatok ti képmutató pharizaeusok! majd tudni fogjuk mi, mit parancsol nekünk a keresztény humanizmus, mit parancsol nekünk a keresztény felebaráti szeretet. Ott vannak a legyilkolt holttetemek, a melyeknek kifrecscsent vére vére bosszúért kiált az égbe! . . . Ott vannak a vagyonilag koldusbotra juttatott és erkölcsileg halottá tett áldozataitok végtelen száma, akiknek kétségbeesett jajkiáltásai elnyomják Talmud-sugalta raffineriátok humbug-reklámát. Ezeknek szívrázó nyomorai majd igénybe veszik a keresztetek áldozata által hirdetett keresztény vallás humanizmusát és felebaráti szeretetét. Tudjuk mi jól, mit jelentenek e szavak: „Szeresd felebarátodat, mint tennen magadat”. Fogjuk tudni ezt gyakorolni is. Megmutatta nekünk maga a keresztény vallás megalapítója saját példájával, miként kell alkalmazni az általa hirdetett felebaráti szeretetet, midőn segítette, gyámolította az elhagyatottakat és ügyefogyottakat; míg ellenben korbácsot fogott még az Isten házában is üzérkedő zsidókufárokra. A bűnt ostorozni, a szenvedő társadalom mételyező kóranyagát eltávolítani iparkodni tehát nem ellenkezik a felebaráti szeretet elveivel; sőt azt mondom: a ki közönynyel tudná végig nézni azt, midőn az ilyen lelketlen uzsorások és gaz csalók kifosztogatják a népet mindenéből és azon fölül még elrabolják erkölcsét, elrabolják becsületét: – az megtagadná, hogy kebelében felebaráti szeretet lakozik. Ez röviden fölfogásunk a zsidó-kérdéssel szemben. Ezekután álláspontunkat bővebben fejtegetni, azt hiszem, fölösleges. Ennyit akartam megjegyezni t. czikkíró úrnak közleményére; nem

38

ugyan, mintha polemizálni akarnék, hisz erre tárgyunk sincs, amennyiben fölfogásunk teljesen megegyezik egymással; csak azt akartam kimutatni, hogy a kath. papok ismerik hivatásukat. Egy kath. pap.

Az új államvallás. Pár hó óta Parisban Mirbeau Octave „Les Grimaces”*) czím alatt antisemitikus irányú hetilapot ad ki röpirat alakban, a melyben a francziaországi zsidóság túlkapásait keményen ostorozza. Mutatványul itt közöljük az október 13-ki füzetből „AZ új államvallás” czímű czikket: „Az új államvallás a zsidó vallás. Erre számíthattunk is előre. A köztársaság felállítása óta a zsidók fokról-fokra vagy helyesebben ugrásról-ugrásra haladtak előre az ország anyagi segélyforrásainak meghódításában. Mindent összpontosítottak kapzsi és hosszú-újjú kezeikben: a sajtót, a pénzügyet, a parlamentet és a diplomácziát. Minden az övéké: a vasutak, a csatornák, az Oczeánon túli kereskedés, az utczavilágítás; ők tartják a legszebb szeretőket; az ő lakásaik a legfényesebbek; nekik van legtöbb szolgaszemélyzetük; istállóik olyanok mint a paloták, a hol puha almon alusznak lovaik, melyek úgy vannak tartva és fésülve mintha leányok volnának; nekik vannak a legpompásabb vadászterületeik. Ők azon országokban, a melyek nem az ő hazájuk, kifosztogatták házigazdáikat minden élvezeteikből; és véget érni nem akaró hosszú életük nyugalmas folyamában megöregednek körülvéve mindattól, a mi az embert boldoggá, büszkévé és mindenki által üdvözöltté teszi. S mindez nem elég nekik. Az uzsorás műve után következik a rabbinus műve: a bank prozelytizmusa után következik a zsinagóga prozelytizmusa. Úgy látszik éppen most mentünk át a Jom-Kippur időszakán, vagyis a zsidók böjtjén. A párisi lapok, a melyek ezen, lenyűgözött nyelvünkre a berontó által ráparancsolt vad szót használják, beszélik, hogy ezen alkalomból a katonai hatóság szíves volt szabadságra ereszteni a körülmetélt katonákat, és hogy az operaszínház sietett a tánczszolgálat alól felmenteni azizraelita tánczosnőket. Jól mondtuk, hogy a zsidóvallás az államvallás, mivel a hatóságok és igazgatóságok meghajolnak a talmudi parancsok előtt, s megengedik a zsidóknak azt, amit a keresztényektől megtagadnak. Mikor gondolt a köztársaság arra, hogy respektálja a hadsereg keresztény hitét? Melyik az az ünnep: az űrnapja, halottak napja, karácsony vagy húsvét-e, a melyek részére a katonai fegyelem kivételt tett? Nekünk is vannak böjtjeink. Valjon felmentették-e e napokon katonáinkat az őrállás, a kirukkolás, a gyakorlatok kötelezettsége alól? Ellenkezőleg. Üldözték vallásukat és gúnyolták ehhez való ragaszkodásukat; nevetségessé tették vallási szokásaikat. Elkergették papjaikat az ezre*) A kiadóhivatal van: évre 8 frank 50 centimes.

Boulevard des Capucines 35. Paris.

Az előfizetési ár 1/4

39

dektől; puskatussal bezúzatták velük a zárdák kapuit, durván bántalmaztatták velük az öreg papokat, és megszentségteleníttették velük az isteni szolgálatra szánt tárgyakat. A keresztény katona lelkét degradálták és elanyagiasították rideg kötelességeit, melyeknek teljesítésében pedig „szüksége van arra, hogy támogattassék egy eszménykép által és az örökkévaló jutalom ígérete által. A zsidó katona vallása irányában azonban mindennemű kedvezményeket adnak, mindennemű tekintetekkel s tisztelettel vannak. Keresztény bajtársai végezik el helyette robotmunkáit, a míg ő a Jom-Kippur üde visszavonultságának ölén nyugszik. Az új államvallás, miként láttuk, pártfogó befolyását még Bischoffsheim és Lévi-Cremieu urak ballettánczosnői fölött is gyakorolja. Ez alkalomból emlékezetbe hozhatnám azt, hogy ezelőtt nem egészen egy évvel, a Chatelet-színház művészei, hogy ne kelljen nekik bohóczságaikat nagypénteken eljátszani, kénytelenek voltak fellázadni a köztársasági hatóság rendelete ellen, a mely, a hagyományok megvetésével reájuk parancsolt, hogy e napon is játszani kötelesek. Az új államvallás követői, a zsidók kétségkívül igazságosnak találták, az általuk keresztre feszített megváltó fölötti gyász napját a keresztény szokások sorából kitörölni. Bizony szépen vagyunk. Nemcsak hogy depossedálva vagyunk hazánkból, területünkből, örökségünkből, tíz évszázad munkájának lassanként megtakarított termékeiből; de ezenfelül a még a napot is elhomályosító sáskasereg, melyet a keleti szél Francziaországra zúdított, miként a kolerát és a pestist, elpusztította régi vallásunkat is, és elnyomta annak jogait. Egy új vallás támad helyébe egy bálványimádó faj uralma alatt. Praktikái a barbaria zavaros korszakából vették eredeteket. Ezeket a praktikákat a beavatottak mindig titokban tartották, s azok természetét csak nagyon homályosan ismerjük. Az ész nem bonczolgatja ezeket az Aranyborjú és a Baál-isten imádásának durva és vad korszakában megfogamzott szertartásokat; de a képzelem fellázad ezen fanatikusok politikai és vallási diadala fölött, a kiket sokáig féken tartott az emberek ellenszenve, s a kik, mint mondják, szombaton sötét odúikba húzódnak vissza, hogy ott kis gyermekeket áldozzanak fel.”

Kik voltak és kik antisemiták? A zsidók és a zsidósajtó azt akarják elhitetni a közönséggel, hogy az antisemitizmus nem egyéb, mint a középkori sötétségnek és a vak fanatizmusnak kifolyása, és hogy az antisemiták úgy a „modern” műveltség, mint az erkölcsiség legalsóbb fokán állanak”; és azért kell, hogy ők, t. i. a zsidók vegyék a keresztények nevelését kezökbe, és tanítsák őket emberségre és (persze zsidó) erkölcsre! (Még csak az kellene, hogy egész Európából egy második, és pedig sokkal javított (?) Sodorna és Gomorrha kiadását csináljanak.)

40

Mi pedig azt állítjuk, hogy antisemiták voltak, mióta zsidók vannak a világon., és fognak lenni, a meddig zsidók lesznek a világon. Mi tehát keresztény szeretetből kívánjuk, hogy ezen alapon az antisemiták szűnjenek meg minél előbb. Hogy az antisemiták azonnal keletkeztek, a mint a zsidók a történelemben felmerültek, mutatja azoknak históriája Egyptomban, a hol uzsoráskodásuk, roppant tisztátalanságuk, a nép véghetetlen kizsarolása és annak demoralisátioja, végre képtelenségök és használhatatlanságuk miatt minden erőfeszítéssel járó munkára az egyptomiak gyűlölték, és az országból kiűzték őket. Nemkülönben ismeretes dolog, hogy a rómaiak is gyűlölték a zsidókat, és megvetették. Tacitus ezeket mondja a zsidókról: Judaeorum mos sordidus et absurdus est, projectissima ad libidinem gens, et adversus omnes altos hostile odium. (A zsidók erkölcse piszkos és utálatos, a legundokabb bujaságra hajlandó, és minden más népek irányában ellenséges gyűlölettel viselkedő népfaj.) Továbbá azt beszéli, houy a rómaiak ellen fellázadván, Titus, későbben pedig Hadrián őket nyilvános vásáron azon állatok árán adták el, melyektől maguk irtóznak. A zsidók Vespasian óta saját országot nem bírtak, némely kis helységeket kivéve a „boldog Arábiában” nem messze a Verestenger partjától. Azonban Mahomed, a ki eleintén a Mekkától északra eső kis kolóniát kímélte, későbben elpusztította, úgy, hogy Mahomed óta megszűntek önálló népet alkotni. Hogy azonban nem csak mi, (mondom antisemiták) hanem az ujabbkori népeknek legműveltebb emberei, mint: írók, philosophusok, királyok és fejedelmek a zsidókról a legrosszabb véleményben voltak, és rólok úgy is nyilatkoztak, a következő idézetek világosan bizonyítják. Így „ Voltaire” következőleg nyilatkozik a zsidókról.*) „A zsidók históriájában csaknem minden, a mi emberi, utálatos.” Más helyen meg azt mondja: „Valószínű, miszerint csak kevés római méltatta egy rabszolga népnek annáljait figyelemre, mely nép minden más szomszéd nép által egyformán megvettetett.” Szintúgy ugyanazon helyen: „Kell, hogy Titus idejébe helyezkedjünk vissza, hogy megfoghassuk, hogy mily undort és megvetést kelthetett a zsidók históriája a rómaiaknál, az akkor ismert világ meghódítói és törvényhozóinál. Hogy továbbá a zsidóknak más népfajok iránti gyűlöletéről *) Voltaire

Sur l'esprit et les moeurs des nations. XLV.

41

tanúskodjék, azoknak szent imádságait hozza fel, és azt mondja: „Ha az Úr Isten népének (a zsidóknak) minden imádságát meghallgatta volna, bizonyosan csak zsidók maradtak volna a földön, mert ezek gyűlöltek minden más népet, és azoknak elpusztulását kérték és kérik mai napon is Jehovájoktól; de viszont gyűlöltettek és gyűlöltetnek mai napon is minden más nép által.” És midőn a zsidókról mint kegyetlen és vérszopó népről szól, a következőket hozza fel Józsua könyvéből: „Miután Jericho város falai beomlottak, annak minden lakosai: vének, asszonyok, szüzek, gyermekek, sőt az állatok is Jehovájok dicsőségére megölettek. €sak egy asszony, egy vásárolható kéjhölgy lett megkegyelmezve, mivel a zsidók kémjeit házában rejtve tartotta „ Szintúgy olvasható Józsua könyvében: hogy miután a zsidók vezére Kánaán egy részét meghódította, ezen ország 31 fejedelmét felakasztatta, mert tüzhelyöket, asszonyaikat és gyermekeiket védeni merészelték. A zsidók egyébiránt nemcsak más népek iránt voltak vérengzők és a kegyetlenségig bosszúállók, hanem a saját vérök irányában is, mihelyt azok egy része elpártolt tőlök. így el van mondva saját történelmükben, hogy miután Aaron az arany borjút elkészítette és kiállította volt az imádásra, a Leviták megöltek............................................................................. 30.000 zsidót, Koráh fellázadása következtében elégettetik…………….. 250 „ Döghalálban ugyanazon vétség miatt elvész…………….. 14.700 „ Meggyilkoltatik ..................................................………... 24.000 „ mert a Madianiták leányaival összeadták magukat. A Jordán-átkelésen megölnek .............................................42.000 „ mert a Shiboleth szót nem bírták hibátlanul kiejteni. A Benjamiták agyonvernek................................................ 40.000 „ viszont a többi törzsök lekonczolnak a Benjamiták közöl . ........................................................... …….. 45.000 „ Hogy miként dühöngtek a zsidók királyai egymás vérében, a királyok könyvében van megírva. Ugyanis ott áll, hogy Sanl királyuk öngyilkosságra szoríttatik. Két fia, Isboseth és Mephiboseth meggyilkoltatik. Más két fia Saulnak, és 5 unokája, a kiket Dávid a Giboenitáknak kiszolgáltatott, azok által keresztre feszítetnek. Továbbá azt parancsolja Dávid Salamon fiának, hogy bátyját Adoniát és hadvezérét Joabot ölje meg. Ássa király egy részét a jerusalemi népnek lekonczoltatja. Bagsa megöli Nadabot, Jeroboam

42

fiát és minden hozzátartozóit, Jehu szintén zsidó király megöleti Joramot és Ochosiast, Achábnak 70 fiát, Ochosias 40 testvérét és azoknak rokonait és barátjaikat. Athalja meggyilkoltatja minden unokáját Joast kivéve, maga pedig a királynő, Jojada főpapjok által gyilkoltatik meg. Joast szolgái ölik meg; Amazius meggyilkoltatik. Solium megöli Sácharját, Menachem Sallumot, és Thirza városának minden terhes asszonyát „marczangoltatja.” Pekajaht, Menachem fiát, Pekáh, Remolja fia gyilkoltatja meg; ez pedig Hosea keze által esik el. Menasse számos zsidót ölet meg, a zsidók pedig Ammont Menasse fiát ölik meg. És így megyén ez végig a zsidó királyok uralma alatt. Mindezek után gondolható volt-e, hogy ezen ország, ezen nép saját kormányzata alatt megállhasson? és nem-e sokkal természetesebb, hogy azt a legelső idegen hóditó hatalma alá kerítse és rabszolgává tegye? (Folytatjuk.) Nendtvich Károly.

Jehi or! – Legyen világosság! XI. A Talmud elvei a gyakorlatban. Többet a zsidók hazugságairól írni fölöslegesnek tartom; tudja a gyakorlati életből mindenki, aki zsidóval, érintkezik. Áttérünk ezennel· bűneik egy másik osztályának megvilágítására, melybe a következők sorozandók: Csalás, lopás, sikkasztás, rablás, uzsora, plagium és hasonfélék. Valahányszor e szót „izraelita” kimondjuk, mindannyiszor eszünkbe kell jutni a csalás fogalmának is. Hallottuk ugyanis Ja'akof patriarkha nevéről, hogy az csalót, rászedőt jelent (rászedte Eszávot, bátyját, az atyai áldással); amit viselni megunván és restelvén, „Izrael” nevet vőn fel. Nem akarok megemlékezni az egyptomi arany és ezüst tárgyak elorzásáról, s más egyéb csalásaik és lopásaikról, melyekben mint nemzet vőnek részt; elég az, ha a köznapi tapasztalás tanúsította tolvajlásaik és csalásaik eredeti forrásáig, a Talmudig hatolunk: hisz a főrabbinus szerint ez a zsidók tükre! Gyakran dicsekesznek a zsidók – és nem egy ker. utánuk majmolja, – hogy ők erkölcsösebbek más népnél; hogy közülök kevesebben ülnek börtönben, mint mások közül. Én azt mondom, hogy ha a ker. hatóság minden zsidót hűvösre tétetne csak minden 10-ik csalásért, orvgazdaságért, sikkasztásért, ha csak mindennek 10-ed része is jut napfényre: nem létezhetnék „zsidóüldözés”, mindnyájan biztos helyen volnánk; Nabu-Kudur-Usszur-ra és Babyloniára volna ez esetben Európának szüksége. – Ki számlálja el ama képzelhetetlen mérvű csalásokat, szédelgéseket

43

melyekkel egy-egy Hirsch, Erlanger, Bleichröder, Rothschild vagy egyéb zsidó báró, bankár, vasút, raktár vagy egyéb vállalkozó zsidó államokat, városokat, népeket és egyeseket iszonyú módon rászed, megcsal, kirabol és fosztogat? – Hányszor olvassuk a lapokban, hogy ez és ez a zsidó talmi aranyat ad el arany gyanánt! – Hogy zálogba tett értékeket eladnak vagy kicserélnek a zálogos zsidók. Hányszor olvassuk, hogy szegény földmívesektől elrabolják gabnájukat, ökreiket, arany gyanánt adott réz játék-pénzen. Bor, katonai szerelvények, étkek, kelmék, mindennemű. és fajú mértékek, bankjegyek, állam és egyéb értékpapírok, okmányok hamisítása kizárólag a zsidók és azok gyakorlata, a kik a zsidóktól tanulták – A 12 Röpirat nem egy levelezője mutatá ki már példákkal, hogy a zsidók mi módon oktatnak gyermekeket lopásra, hogy így szerzett gabnán, tojáson, kenderen, kukoriczán tőlük édességet, gyűrűt, pipát s más egyebet vásároljanak. Tolvajoknak, rablóknak nincs biztosabb fészkük, mint a zsidó odúja. A new-yorki rendőrség minden hím-hám nélkül kimondá, hogy a lopott jószágok úgyszólván nem is keresendők, mert az bizonyos, hogy az apró zsibárus zsidóknál mind megtalálhatók; ezekhez a rendőrség mint bizonyosra mehet. Orvgazdaságra alkalmasabb ember a zsidónál nem is képzelhető. Szegényes, rongyos és szennyes külsejével játsza a „szegény embert”, mert hisz „ha valaki szegény, azért még nem mindjárt becstelen is.” Ravasz tekintetével utánozza az ártatlant, az üldözöttet; rondaságával elriasztja a nála kutatni akarót; hazugságaival, megátalkodott tagadásával, ha kell, hamis esküjével elüti magától a gyanút, annál inkább pedig a bizonyosságot. A zsidó született orvgazda! A csalások egy egész új osztályát képezi a zsidó sajtó. Ennek más czélja nincs is, mint „közvélemény” gyártás a zsidó érdekek előmozdítására. Silány zsidó firkászokat, tisztes ker. irók és művészek hátrányára, égre-földre magasztalnak, hirdetnek ronda lapjaikban, s a rövidlátók, az önmagukat tájékozni nem tudók, utánuk hápogják a zsidó költők, zsidó színműírók, zsidó tárczairók, zsidó hírlapírók, zsidó „nyelvészek”, zsidó „tudósok”, zsidó doctorok és zsidó képfaricskálók magasztalását és dicséretét. Ez mind csalás; a közvélemény, a művészet, az irodalom és tudomány megcsalása. Ide sorozandó a többi között a híres Shapira zsidó szédelgése, melylyel 5 millió fontot akart az angol nemzettől zsarolni Mózses könyvein (tehát saját sz. Írásukon) elkövetett becstelen hamisításával. 50.000,000 frtot csalás- és hamisítással szerezni akarni! Iszonyú! – ilyet csak zsidó tehet! Nem is akarom megkísérlem a zsidóság e fajta gonoszságainak minden zegét-zugát felhajszolni. Vegyük azonban a tényleges helyzetet. Szedje valaki össze egy évnek összes lopást és csalási adatait, semmi tekintettel az arányra; adja össze a lopott dolgok értékének összegét és hasonlítsa össze azzal, amit a zsidók ugyanazon időközben csalnak és lopnak: meg fogja látni, hogy ha minden czigány, csavargó stb. tolvaj volna is, az általuk orzott tárgyak értéke távolról sem érne fel avval, amit csak egyetlen nagy börzezsidó egyetlen szédelgéssel csal és lop. Hogyan lehet ez? – Úgy, hogy a czigány, a csavargó, az elkorcsosult magyar ha lop vagy csal: ínség, nyomor, szegénység által kényszerül; a zsidó? – Természeténél és tanainál fogva. Míg a ker. nemzeteknél – bármely felekezethez tartozzanak is, – a csalás, lopás, stb.

44

bűn, bárkinek kárára történjék is az: addig a zsidónál csak hitsorsosa irányában bűn az, mások irányában nem. – Innét van, hogy valamire való keresztény ember nem hazudik, nem csal, nem lop; zsidónál édenben, a hitetlent megcsaló vagy meglopó éppen nem szűnik meg „tisztességes” zsidó lenni. Hitetlent már most épp oly könnyen és nyugodt „lelkiismerettel” csalhat, lophat meg egy bátyus zsidó, mint egy orvos, rabbinus, bankár, író vagy bármely tudós vagy czaddik zsidó (kegyes, sz. zsidó). Csodálatos az a részrehajlás, melyet a ker. hatalmak a zsidók előnyére gyakorolnak; míg, ha valamely felekezet tanítja, hogy bűn fegyvert fogni embernek embertársa ellen, azt tűzzel-vassal üldözik, habár az elv helyes is: addig a zsidóval szemben mi sem történik: bármennyire ismert dolog legyen is a társadalomra nézve veszedelmes gyakorlata, a csalás, lopás, rablás, uzsora s más efféle. Miért nem vizsgáltatják meg a ker. hatalmak e bajok forrásait? – miért nem iparkodnak ily veszedelmes tanokat és elveket kipuhatolni, s ha meglelik, csirájukban elfojtani? – miért oly érinthetetlen sz. dolog a zsidóság? – Gonoszságaik védelmére még dühösebben rontanak elő a hatalmak fegyveresei, hivatalnokai mint maguk a zsidók; talán végre is a zsidóknak van igazuk: hogy mi pogányok tartozunk őket még vérünk árán is megvédeni, mivel ők a Jehova népe, nélkülük a világ nem létezhetik! Talán nem tudják a hatalmasok, hogy „a zsidók ily kárhozatos tanokat vallanak? – Talán azt hiszik, hogy mi felforgató, fanaticus antisemiták fogunk a zsidókra oly tanokat, melyeket ők nem is ismernek? Legalább ilyesmi látszik következni a hatalmasok eljárásából. Ellenünk lármáznak amaz emberek; bennünket vádolnak izgatással: akkor izgató és bujtogató minden jogtudós, lázító minden bíró, aki a gonosztevők erkölcstelen üzelmeit vizsgálja, kideríti, napfényre hozza. Mi sem teszünk egyebet, csak a zsidók erkölcstelen tanainak egy részét (a kezünk ügyébe” esőt) fürkészszük és adjuk át a nyilvánosságnak. Ha kételkedik a hatalom állításaink megbízhatóságában: vizsgáltassa meg idézeteinket és azután ítéljen, statáriumozzon; mert az ököl, a nyers vadság nem érv, durva erőszak nem mossa tisztára a Talmudot, a zsidóságot és pártfogóikat. Az igazság hatalmasabb a szuronynál, a golyónál; az igazság élesebb a kardnál, és magasabb minden földi hatalomnál. Lássuk már most a zsidók tanait, mint méreg-forrását mindennapi gonoszságaiknak; lássuk a zsidóság „tükrét”, a Talmudot és a talmudista rabbinusok és „főrabbinusok” nyilván kiírt, de nyilvánabban eltagadott, elhazudott tanait és elveit. Átalánosan ismert tan a zsidóknál, hogy a Jehova körül vitte vala törvényeit minden népek között, kínálván velők őket, hanem ezek viszszautasiták; miért is utoljára a zsidókhoz fordult, ezeknek is megmutatta, s íme ezek készségesen elfogadták. A Jehova ennélfogva megutált minden népet, s megbüntetendő nyakasságukért: javaikat elkobozta és a zsidóknak adta. – Ε tan Mózses V. könyve következő szavain alapul: „Föltűnt Fáran hegyén . . .”*) Salamon r. Izsák fia e helyet magyarázva így szól: (Legelőbb) Észav fiainak *) Deut. XXXIII. 2.

45 ajánlá (a Jehova), hogy fogadják el a törvényt, de ezeknek nem tetszett; elment (ezután) Fáran hegyére, és fölajánlá Ismael fiainak, hogy fogadják el, de ezeknek sem tetszett: ekkor Izraelnek (ajánlá föl és ez elfogadta). Olv.: Páthakh libué Észav sejikavlu esz hatthóro, ve-lo róczu; hálakh el bar Fáran, ufthakh libué Jismóel sejikavlúha, ve-lo róczu: veattho Liszróel. – Megjegyzendő itt, hogy „Észav fiai” kitétel alatt a keresztények, „Ismael fiai” alatt pedig a mohamedánok értendők; a Jehova pedig azért „tűnt fel Fáran hegyén”, hogy a pogányokat törvényeivel megkínálja. A Bava Kama iv. f.-ben még kibővítik, azt állítván, hogy minden nemzeteknek felajánlá a törvényeket, midőn pedig elfogadni nem akarták, hozzáteszi a Gemara: Fáránról pénzüket (vagyonukat) Izraelnek közvagyonává tette. Olv.: Méfáran hofia mammonon le Jiszróel. Más szavakkal: Jehova neheztelvén a törvényeit visszautasító népekre, vagyonukat elkobozta és Fáran hegyéről a zsidók szeme közé csillogtatta, mint fényes tárgyakat (aranyat) szokás, hogy a zsidók odajöjjenek és vegyék el. Azután: Felfödte pénzüket és kitárta! Olv.: Géla mammonon ve-héthiro. Vagyis: a zsidóvá lenni nem akaró nemzetek vagyona gazdátlan birtok, azok pénze és értéke szabad zsákmány; a mely zsidó akarja, tiszta lelkiismerettel tulajdoníthatja, veheti el: mert senkié! – Menjünk azonban tovább! Habakuk prof. imádságában (c. III. 6.) ezen szavak olvashatók: „Megállott és megmérte a földet. Megtekintette és szétoszlatta (szétszórta) a nemzeteket.” A zsidók ezt a helyet is érvül használják föl iménti istentelen tanuk bebizonyítására. Ugyancsak a Gemara ezt így magyarázza: Megvizsgálván a (Jehova) a 7 parancsot, melyet Noakh fiai elfogadtak, mivel pedig/azt meg nem tartották, (el nem fogadták az Edomiták), megállott, és pénzüket Izrael számára föltárta. – Olv.: Ráá 7 miczváosz sekavlu aléhem bné Noakh k'jóu sello Kajjému, ámad vehéthír mammónom Liszróel. – Más szavakkal: Aki nem zsidó, vagy zsidóvá nem lesz: annak pénze a zsidók közvagyonát képezi, és minden zsidó szabadon elveheti, mert a Jehova az ily hitetlenek pénzét (és vagyonát) a zsidóknak ajándékozta. „Úgy vélem, ez elég világosan van mondva; érthet belőle a hatalom, minden egyes ember, az egész ker. társadalom, a sajtó, a képviselő testület: szóval, minden ép eszű ember. Kívánni való, hogy a törvényhozás gondoskodjék czikkekről ily, még a communismust is arczulverő elvek és tanok kisöprésére. – Minek mondjam, hogy e tanok képezik kútforrását a föntebb röviden vázolt gonoszságnak, melylyel a zsidók szemérem nélkül csalnak, lopnak, rabolnak, sikkasztanak, zsarolnak mindent, mindenütt, mindenkor. Innét értjük meg a rengeteg szédelgést, speculation hamis bukások, orvgazdaság, sikkasztások beláthatlan számát, melylyel a zsidók a ker. társadalmat elárasztják. A jelen Gemara-magyarázatoknak alapjául a Bava Kama*) egyilt Misnája szolgál (a többi között, melyekre később még visszatérünk.) Ebben a Misnában rejlik csirája mind ama gonoszságnak, melyet zsidó *) A Bava Kama (első bemenet, kapu) mint a Talmud leírásánál a májusi füzetben megjegyeztük, dühös zsidó könyv. Helyzetére nézve a Talmud Bavli IV. sorozatának Nézikin (a károkról) első könyve. A jelen idézet annak IV-ik fejezetéből való, melynek 3-ik, egész Misnája.

46

a nem-zsidók javai irányában elkövet. Ki van itt nyilván mondva, hogy zsidónak mások jószágában kárt tennie szabad, megtéríteni éppen nem tartozik! – Ha van igazság Isten ege alatt, tegye meg itt kötelességét a korona ügyésze. A förtelmes tan így hangzik:

Ha izraelita ökre felökleli (szarvával megdöfi) a szent (t. i. áldozatra szánt) ökröt, vagy a sz. ökör megökleli az izraelita ökrét: gazdája (tulajdonosa) szabad (nem bűnös), mert mondva van (Exod. XXI: 35): Felebarátjuk ökre, nem pedig sz. ökör. Ha izraelita ökre, bálványimádók ökrét döfi meg: gazdája nem tartozik (szabad); ha pedig bálvány imádók ökre izraelita ökrét döfi meg: akár ártatlan, akár bűnös, az egész kárt megtéríteni tartozik. Olv.: Sor sel Jiszróel senógakh sor sel hekdés; vésel hekdés senógakh le-sor sel Jiszróel: pótur; senéemar (Sémosz 21.) „sor reéhu”, ve-lo sor sel hekdés. Sor sel Jiszróel senógakh lesor sel ofdé elílim: pótur; vésel ofdé elohim senógakh lesor sel Jiszróel, bén tam uvén múéd, m'salem nézek sólém. Más szavakkal: Ha zsidó ökre egy áldozati ökröt öklel meg, vagy megfordítva: ez csupa baleset; érte senki sem felelős. Azonban ha zsidó ökre (cselédje, bármije vagy önmaga) nem zsidó ökrében (cselédjében vagy bármely jószágában) kárt tesz: a zsidó nem bűnös, noha a gazda felelős cselédje vagy marhája által okozott károkért. Ellenben, ha nemzsidó, vagy ennek cselédje, barma okozna kárt zsidónak, az ilyen, zsidó birok által elítélendő, akár bűnös akár ártatlan! Mi más ez, mint a rablás, csalás, zsiványságnak vallás által szentesített tana? – Ha ezt a törvényhozás megtűri, akkor bűnt követ el saját törvényei, önérdeke, a jog és minden isteni és emberi intézmények ellen. Majd meglátjuk mit teend ily tanok megfékezésére a tövényhozás!! Még némely „anti-semita” is szörnyűködéssel hallja a zsidókat felszabadított törvényczikk eltörlésének említését „a XIX. században”; hát én azt kérdezem: melyik undokabb barbárság, megtagadni a rá érdemtelenektől a kegyadományt, mint pl. a zsidók fölszabadítása; vagy a szabad rablást, csalást, tolvajlást hitczikk gyanánt valló felekezetet a törvény, és ha kell, a szuronyok hatalmával megvédni? – Feleljenek erre- a jogtudósok és erkölcstan-tanárok! Csak annyit jegyzek még meg, hogy én e thémát még folytatni fogom, végleg kimutatandó a zsidók kárhozatos, romboló és erkölcstelen voltát a ker. társadalomra. Nekem nincs „ezer fényes porosz tallérom”, és ha volna sem adnék a zsidónak; de fejemmel állok jót, hogy e tan így foglaltatik a Talmudban (Misnában). Hivatkozhatik rá bármely jogtudós, bölcsész, hitszónok, theologus Isten és ember előtt; ne féljen, hogy akár a „főrabbinus”, akár pedig a bpesti „rabbi szeminárium” eltagadni birja vagy merészelje. Kérem e lapok minden olvasóját, akinek Istene és lelke van: óvják szerencsétlen népünket e szabad martalóczok, e szárazföldi kalózok szurkos körmeitől. Ceterum censeo perfidam Judaeorum gentem exilio plectendam esse! Avellanus.

47

A berlini városi választások és az október 25-ki nagy népgyűlés Berlinben. Hogy minő hiba volt a németországi antisemita mozgalom központját Szászországba: Drezdába, illetőleg Chemnitzbe helyezni, s e központot nem Berlinben felállítani, arról az első drezdai nemzetközi kongresszus óta lefolyt események s legújabban a Berlinben végbement dolgok mindenkit meggyőzhettek. Az antisemita mozgalom vezetői Drezdában és Chemnitzben képteleneknek bizonyultak a rájuk ruházott nagy feladat teljesítésére. Egymás iránti kicsinyes személyeskedés, torzsalkodás a fölött: a drezdaiak lapja tekintessék-e a párt központi közlönyéül avagy a chemnitzieké, – foglalkoztatták azóta majdnem szünet nélkül ott az antisemitákat stb. Szóval kiderült, hogy a németországi mozgalom vezetésére Berlin van hivatva, s nem holmi provincziális krähwinkli. Mi eleinte megütközéssel, majd méltó felháborodással szemléltük ezen kietlen dolgokat, s már-már képtelennek kezdtük tartani a német nemzetet arra, hogy egy nagy európai mozgalom élén álljon, s azért, amint olvasóink előtt is bizonyára ieltünhetett, hónapok óta a Németországban végbementekről úgyszólván meg sem emlékeztünk. Az elhibázott szervezés folytán Németországban látszólag beállt stagnáczió azonban csak látszólagos volt. Épen abban áll az antisemita mozgalom életereje, hogy bármi hibákat, mulasztásokat kövessenek is el egyes, hívatlanul feltolakodott vezetői, a mozgalom csakhamar kiheveri ezen hibák és mulasztások káros következéseit nemcsak, de sőt a parázs a hamu alatt mind tovább harapódzik, s egyes alkalmas pillanatokkor az elleneink által kialvónak vélt és hirdetett tűz még hatalmasabban lobog fel, mint annakelőtte. Ennek fényes bizonyítékát szolgáltatta a múlt hóban Berlin városa. A „12 röpirat” olvasói emlékezhetnek arra, hogy 1881-ben a német birodalmi gyűlési választásoknál Berlin valamennyi választókerületében megbuktak az antisemita (illetőleg konzervatív) jelöltek. Az antisemita választók száma » az egész városban nem tett többet ki 7-8 ezernél. Az azóta lefolyt 2 év alatt az antisemita választók száma huszonnégy ezer-re emelkedett, amint ez a f. évi október 22-én végbement városi bizottsági tagok választásánál kiderült, a mely

48

alkalommal beadatott 40 ezer haladópárti (zsidópárti) szavazat, 24 ezer antisemita és 8000 sociáldemokrata szavazat. Összevéve tehát a zsidópárti és socialista szavazatokat, 48 ezer antisemitaellenes szavazat ellenében, a 24 ezer antisemita szavazat az öszszes választói létszámnak egy-harmadát képezi. A haladás két év óta tehát roppant nagy; s remélhetőleg a jövő évben végbemenendő birodalmi gyűlési választásokig a sza~ vazati arány az antisemiták részére még kedvezőbbé fog alakulni^ s így bizton várható, hogy a jövő évi választásoknál Berlin legalább is 3-4 határozott antisemita birodalmi gyűlési képviselőt fog választani. Akkor aztán nem egyedül a magyar parlament lesz az, a melynek kebelében hivatalosan megalakult antisemita párt fog működni, hanem a német birodalmi gyűlés fog e tekintetben az európai parlamenteknek jó példával előljárni. A f. é. októberi berlini választások még egy fölötte nagy. haladást tüntettek föl. Ugyanis tényleg 1881-ben az antisemiták nem a saját zászlójuk alatt, hanem a konzervatív párt zászlója alatt küzdöttek, e párt neve alatt szerepeltek, s ennek csak puszta segélycsapatát képezték; holott a f. é. októberi választásoknál a konzervatív név végleg eltűnt, s a 24 ezer választó mint antisemita párti ment a küzdelembe, s ezzel az antisemita párt zászlója nyíltan ki lett tűzve. A választási falragaszok is csak az anti sémitákhoz, s nem à konzervativekhez szóltak. Ezen falragaszok egyike így szólt: „Wählet keinen Juden! Nur die allergrössten Kälber Wählen ihren Metzger selber.”

(Ne válasszatok zsidót! Csak a lenagyobb borjúk választják magát az ő mészárosukat.) Az agitácziónak meg is lett az az eredménye, hogy a városi tanácsba hét antisemita, köztük Pickenbach Vilmos is, beválasztatott. Az antisemita párt növekedésére Berlinben, az ott nagy, mondhatni lázas figyelemmel kisért tisza-eszlári peren kivül nagy befolyással volt az új-stettini zsinagóga leégése tárgyában két év óta folyt, s a köslini esküdtszék ítéletével f. é. október 23-kán befejezett bünper is. A „12 röpirat” olvasói emlékezhetnek arra is, hogy ezelőtt több mint két évvel, a Nyugat:Poroszországban levő Neu-Stettin vá-

49

rosában a zsinagóga leégett kevéssel azon idő után, hogy Henrici egy, e városban tartott népgyűlésen szónokolt. Az ottani zsidók s utánnuk az egész világ zsidó sajtója azt híresztelte,. hogy a zsinagógát a Henrici által „fanatizált” antisemiták gyújtották fel. A vizsgálat folyamatba tétetett, s a hosszadalmas eljárás folytán kiderült az, hogy a roskadozó zsinagógát a neu-stettini zsidók maguk gyújtatták fel zsidók által a czélból, hogy a magas tüzbiztositási összeget felcsíphessék; hogy továbbá a „leégett” hitközség e czímen könyöradományokat gyűjthessen; – egyúttal pedig, hogy az antisemita agitácziót kompromittálhassák azzal, hogy azt híresztelhessék, miszerint a zsinagógát, Henrici beszédei folytán, antisemiták gyújtották fel. A zsidók azonban e furfangosan kieszelt csellel rútul felsültek; mert a per kimenetele az lett, hogy a gyújtogatásban részes zsidók a köslini esküdtszék által f. é. október 23-kán elítéltettek, nevezetesen pedig idősb Heidemann 3 havi, ifjabb Heidemann 6 havi fogságra, s id. Lesheim 4 évi fegyházra; Lesheim Leo pedig javítóintézetbe küldetett. (NB. A Budapesten megjelenő „Neues Politisches Volksblatt” zsidólap az ítélet eredményét közölvén, az elítélteket antisemitáknak mondja lenni. Így bolonditják a zsidó lapok bárgyú olvasó közönségüket.) A berlini városi választások örvendetes jelenségei és a neustettini zsinagóga felgyújtása iránti perben kelt bírósági marasztaló ítélet igen alkalmas anyagul szolgáltak egy népgyűlésen való fejtegetésre, s e kedvező alkalmat a német antisemiták egyik vezérférfia Sonnenbergi Liebermann nem is mulasztotta el kihasználni; minélfogva múlt október 25-kére a „Bockbrauerei” tágas termeibe egy nagy népgyűlést hívott egybe. Ε népgyűlés lefolyásáról álljon itten a következő, hozzánk beküldött részletes tudósítás: A zsidókérdés és az új-stettini zsinagóga égése. Ez volt a tárgy, a melynek megbeszélésére a „Német Népegylet” október 25-kének estéjére a berlini Bock-sörház termeibe népgyűlést hívott egybe. Daczára annak, hogy csak két napi idő állott lendelkezésre a gyűlés előkészületeire, s ezért annak kihirdetése csak egyszeri falragasz és néhány újsághirdetés útján való eszközölhető, és daczára a rosz időnek a város minden részéből oly nagy embertömegek jöttek össze, hogy az új nagy termet is kinyitani és egy rögtönzött szószéket kellett a helyiség azon pontján felállítani, a hol az egymással háromszögöt képező két nagy terem mindegyikéből látható volt az emelvény, minekutánna a két termet elzáró üvegfal eltávolíttatott. Nemsokára az új terem is a legutolsó helyig elfoglalva lett; az ajtókat be kellett zárni, s egész csapat újonnan érkezőknek vissza kellett térniök. Mások a kertben a terem

50 ablakai alatt foglaltak állást. Mivel a Bock-sörház egyesitett termei jelenleg tán Berlin legnagyobb gyűlési helyiségét képezik, lehet állítani, hogy az október 25-iki gyűlés a legnagyobb volt azok között, a melyeket a legutóbbi évek alatt Berlin látott. Legkisebb számítással ötezerre lehet á jelenvoltak számát tenni. Előre is megjegyezzük, hogy a gyűlés elejétől végig egyenesen mintaszerű magatartást követett. Virchow úr itt szemeivel meggyőződhetett volna, minő nyugodtan és méltóságteljesen tudják Berlin német polgárai magukat viselni, a kiket ő újabban is „söpredék”-nek (canaille) nevezni vakmerősködött. Beck úr az elnök háromnegyed 9-kor nyitotta meg az ülést néhány a rend fenntartását illető figyelmeztetéssel, s egy lelkesülten fogadott „Éljen”-t kiáltott császár ő felségére. Erre az est szónoka, Sonnenbergi Liebermann úr emelt szót, és már az első mondatoknál eltűnt a termek hátsó részében levők azon aggodalma, hogy tán nem fogják hallhatni onnét az előadást. Az egész három órai beszédből minden szó a hatalmas termek legszélsőbb zugáig hallható volt, sőt még kunt a kerti ablakok alattiak is hallhattak mindent. „Uraim,” – így kezdé L. úr, néhány bevezető mondat után, – én önöknek ma egy gyújtó beszédet (Brandrede) fogok tartani. Persze nem azon értelemben, a mint elleneink szívesek szüntelen reánk fogni, hanem mivel én önöknek két tűzről, két égésről fogok beszélni. A kicsiny tűzről: a zsinagógai tűzről és egy nagy tűzről, a melyet zsidókérdésnek hívnak. Mindegyiküknek egy közös jellemvonásuk van: mindegyiket a zsidók gyújtották.” – Szónok ezután kifejti, hogy se az idő nem engedi meg se szükség nincsen rá, hogy a köslini esküdtszéki tárgyalást részleteiben itt ismertesse. A jelenlevők úgyis kellőleg értesülve vannak róla az újságokból. – Erre azon viszonyok rövid ismertetése következik, a melyek Neu-Stettint mint az antisemita agitáczióra különösen előkészített talajt tüntetik fel. Hallatlan nyomorgatások, uzsora stb. utján történtek ott. A zsidóság igen számos ott, és gazdagságát mindennemű fényűzés útján fitogtatja. Csak a zsinagóga nem illett össze 1881-ben & zsidó község vagyonosságával. Ódon, düledékeny s nagyon kicsiny volt. Néhány napra rá, hogy dr. Henrici Neu-Stettinben egy lelkesülten fogadott beszédet tartott, kitört a zsinagógai tűzvész, és feltűnő egyértelműséggel úgy az ottani mint a berlini, sőt az összes európai zsidók és zsidólapok részéről is az antisemiták voltak mint gyújtogatok feltüntetve. Erre felolvastattak az akkori sajtónak, nevezetesen a „Neustettiner Zeitungénak, a „Berliner Tageblatt”-nak, a „Volkszeitung”-nak, a „BörsenCourier”-nak és a „Kölnische Zeitung”-nak nyilatkozatai, kritikai megjegyzések hozzáadásával. Szónok ezután áttér az 1881. júliusban történt pomerániai zsidókravallokra, s emlékeztet a zsinagóga-égésnek a porosz képviselőházban 1882-ben történt fölemlítésére is. A hivatalos gyorsírói tudósításból L. úr felolvassa Virchow és Richter Jenő nyilatkozatait, s kimutatja, miként használta fel különösen ez utóbbi „felelősség nélküli képviselő” a szólási szabadságot a rágalmazási szabadságra, s miként hárította a neu-stettini gyújtogatás értelmi szerzőségének vádját az antisemita mozgalom vezetőire. Az ezen insinuácziókat visszautasító nyilatkozatai Puttkamer és gróf Clairon d'Haussonville minisztereknek is felolvastatnak. Beszédének további folyamában Liebermaun úr a vizsgálat folya-

51 mára s a vád emelésére tér át. Azon eljárási mód, melylyel a „Berliner Tageblatt” a tárgyalások megkezdése előtt hangulatot iparkodott csinálni a vádlottak mellett, méltó megvilágításban részesül. A per menetét szónok csak röviden körvonalozza, mig az államügyész vádbeszédét egészen felolvassa, s különösen azon mondatra hívja fel a gyűlés figyelmét, a melyben Pinoff úr (különben zsidó. – Szerk.) a bűntény indokaiul ezeket mondja: „Ők (a zsidók) utakat módokat kerestek, melyekkel a törvényhozási tényezők előtt világossá tegyék, hogy az antisemita mozgalom nyilvános erőszakoskodásokra vezet, a közbékét veszélyezteti, s hogy e szerint parancsoló szükség, az antisemita mozgalomnak törvényes utón határt szabni.” S ebben rejlik a legtetszetősebb magyarázata valamennyi németországi zsidókravallnak. Szónok szilárd meggyőződése szerint azok majdnem kizárólag egyenesen a zsidók általi okozásra vezethetők viszsza. Az orosz- és magyarországi zsidókravallok is, melyek a benszülötteknek a zsidók részéről való tűrhetetlen kizsákmányolása, által lőnek előidézve, a zsidó sajtó által hasonlag mindig a fentebbi értelemben lettek kizsákmányolva. A legképtelenebb túlzásoktól sem riadtak vissza, hogy hangulatot csináljanak az antisemiták ellen. Mellesleg még mindig üzleti szempontok is jutottak érvényre. Mértéktelen magas kártérítési követelés, spekuláczió a németek könyörületességére és erszényére. – A zsinagóga felgyújtása iránti perben hozott ítélet reánk nézve igen örvendetes esemény. A súlyos gyalázat, a mely a zsidó sajtó által félrevezetett közvéleményben az antisemita mozgalmon feküdt, le van mosva, s visszahullott a tulajdonképeni bűnösök fejére. A hazug zsidó sajtó is ezen perben a bűnösökkel együtt el lett Ítélve. – A zsidók által okozott nagy néptűzvész fölött, a melyet zsidókérdésnek neveznek, a történelem fog törvényt ülni és az esküdtek szerepét vinni. Akkor is találkoznának tán ugyan védők, történelem-hamisító leégett professorok (czélzás Mommsenre. – Szérk.) s hasonlók személyében. Azonban a világtörténelem ítélete mégis úgy fog hangzani, hogy a zsidók az egyedüli okai ama nagy tűzvésznek, a mely lángra gyújtatott, s ítélete ez lesz: „El az árja kultúrvilágból ezzel a néppel, a mely soha egyebet mást mint a békebontók szerepét játszotta.” (Viharos tetszés) Neustettinben egy antisemita tette magát legérdemesültebbé a tűzvész oltása körül; remélljük tehát, hogy az emberek az antisemita mozgalomra annak idején szinte mint a haza megmentőjére fognak mutatni, s hogy e mozgalom akkor azon dicsőséget fogja igénybe vehetni magának, miszerint a bajok felfedezésével hozzájárult ahhoz, hogy a tűzvész még eloltható lett. Szónok azzal zárta be beszédét, hogy a jelenlevőket a nehéz küzdelemben való segédkezésre hívta fel. Mire a gyűlés éljenezve az antisemitikus nemzeti mozgalmat, a „Deutschland, Deutschland über Alles” dal éneklése közben éjfél felé szétoszlott. Mindazok az ezerek, a kik a német polgárok ezen hatalmas gyülekezetében részt vettek, bizonyára azon meggyőződéssel tértek haza, hogy az antisemita mozgalom tán mégsem halt el, amint ezt a zsidósajtó időközönkint nagy határozottsággal állítja.

52

A „Függetlenség” esetéhez. Tartózkodva fogunk e szerencsétlen eset fejtegetéséhez. De kényszerítve vagyunk, habár csak röviden is, jelezni álláspontunkat, szemben a zsidó lapok s köztük függetlenségi párti lapok azon perfídiájával, melylyel a „Függetlenség” kiadóhivatalánál elkövetett könyöradomány-sikkasztásokat, s Verhovay Gyulának ezen dolgokban való állítólagos részességét az antisemitizmusra kenni, s ezzel mozgalmunkat ha nem agyonütni, de legalább megbénítani erőlködnek. Nem ereszkedünk azon kérdésnek vitatásába, váljon ha a „Függetlenség” zsidó lap lett volna, követték volna-e azt az eljárást irányában, a mit tényleg elkövettek azzal, miszerint a nélkül, hogy Verhovay Gyula mint a „Függetlenség” felelős szerkesztő-tulajdonosa felhíva lett volna számadásra, az első sorban ő neki felelős öcscse elfogatásával kezdték meg az eljárást, tönkretéve ezzel magának Verhovay Gyulának és lapjának is hitelét; s mindezt épen akkor, a mikor a képviselőház már szétment a szüreti szünidőkre, s így Verhovay párttársai és barátai legnagyobbrészt Budapestről már eltávoztak, de a kik, ha a ház együtt van, Verhovaynak a bajból a kellő időben való kirántására hihetőleg megtették volna a lépéseket. Mert bizony a mi Verhovayn megtörtént, mai napság nem is olyan ritka eset. Ez is a zsidók által terjesztett egyik társadalmi betegség és a zsidók által kultivált iparág. Hasonló esetekben a kérdés az szokott a praxisban lenni, hogy tud~e az illető azonnal fizetni, pótolni tudja-e a kárt, még mielőtt a botrány nagyobb mérveket öltött? Mondjuk, ezeket s az ezekhez hasonló dolgokat nem akarjuk ezúttal szellőztetni. Annyit azonban mégis kimondunk, hogy ha ilyen eset zsidónál vagy zsidó lapnál fordul elő, akkor a tett neve nem: sikkasztás, hanem „rendellenességek” (Unregelmässigkeiten), a melyeket a zsidó atyafiak „kárvallott” jakhecz-társuknál pénzzel hamarosan „beheb”-olni szoktak, – (szinte a zsidó terminológia szerint) „rangírozva” ekkép az ügyet; s aztán „spongyát rá!” – Ez is egy illusztrácziója a zsidók és keresztények közt fennálló (?) „jogegyenlőségnek”, – a melyért pedig tudvalevőleg szegény Verhovay Gyula is rajongani szokott. Ismételjük, mindezeket s az ezekhez hasonló dolgokat nem bolygatjuk. Mi bevárjuk az illetékes bíróság ítéletét, mielőtt magunk végítéletet mondanánk ezen odiózus ügyben. Mi őszintén kívánjuk, hogy Verhovay Gyula szerencsésen kimásszék ebből az affaireből; s akarjuk hinni, hogy ez sikerülni is fog neki. De a midőn ezt tesszük, nem mulaszthatjuk el, szemben a zsidó és elzsidósodott lapok perfid eljárásával, és nem egy keresztény fajankó vagy zsidófullajtár híreszteléseivel szemben, az igazság érdekében kijelenteni azt, hogy Verhovay Gyula az „Országgyűlési antisemita pártkör”-nek tagja sohasem volt, annak megalakulásába s a pártprogramm megállapításába semmikép be nem folyt, s így Verhovay esete, bármily kedvezőtlen kimenetelű legyen is, az „Országgyűlési antisemita pártkör” ügyét, s ekkép az antisemita mozgalmat semmikép nem alterálhatja, annál kevésbé, mert hisz a zsidó lapok a minap újongtak örömükben, a mikor

53 (persze még ez affaire előtt) kihírült, hogy Verhovay Gyula nem lépett be a pártszövetkezet alapján létrejött „Országgyűlési antisemita pártkör”-be. Mondhatnánk e fejezethez többet is. De úgy hiszszük, elég ennyi is azoknak”, a kik érteni akarnak s roszakarat nem vezérli őket A „Függetlenség” a tisza-eszlári ügy felmerültének napjáig köztudomásúlag Istóczynak egyik leghatározottabb ellenlábasa volt, a mint ezt Fekete államügyészhelyettes a „12 röpirat” ismeretes sajtóperének tárgyalása alkalmával a „Függetlenség”-nek fel is hányta, felolvasván e lapnak egy, a korábbi időkben Istóczy ellen írt czikkét. Sőt a t.-eszlári per folyama alatt is a „Függetlenség” kijelentette többször, hogy ő (a „Függetlenség”) nem antisemitizmusból sürgeti a sakterek elitéltetését, hanem csupán azért, mert „az igazságnak, a megsértett jogrendnek érvényt szerezni akar.” Maga Verhovay Gyula pedig minden kritikus nagy momentumok alkalmával megtagadta a szolidaritást velünk tisztavérű antisemitákkal. így történt ez egyebek közt a tapolczai kérvénynek f. é. januárban történt tárgyalásakor is. Kossuth Lajosnak az idei nevenapján tartott ferenczvárosi banketten elmondott felköszöntőjében pedig határozottan kijelentette, hogy neki „semmi köze ahhoz az antisemitizmushoz, a mely a jogegyenlőséget, a testvériséget megtagadja,” (t. i. a mely a zsidóemanczipáczió eltörlését stb. pengeti); „az ő (Verhovay) antisemitizmusa a zsidókat csak magyar hazafiakká tenni, s őket a magyar nemzettestbe beolvasztani akarja, stb.” No már kérem, ha ez is antisemitizmus, akkor Wahrmann, Falk és tutti quanti szinte antisemiták. (Amint a „Neues Pester Journal” a múlt szeptember végén Wahrmann urat tényleg meg is tette antisemitanaJc olykép, hogy Wahrmann urat a képviselőház előtt összegyűlt néptömeg a házbajöttekor kipisszegvén, a „Neues Pester Journal” Wahrmann úr e balesetének azt a magyarázatát adta, hogy azért pisszegték ki Wahrmann urat, mert antisemitanak nézték. Ezt csak inter parenthesini a zsidó sajtó hazug s népbolonditó voltának bővebb kimutatására.) Mindezeket a dolgokat már korábban is elmondhattuk volna, s kijelentjük, mikép nem egyszer tollúnk hegyén is voltak e megjegyzések; de a mi az affaire előtt hallgatást parancsolt nekünk: az az volt, hogy mi azokat, a kik, hacsak távolról is, közeledni látszottak hozzánk, az egyenetlenség szításával elriasztani nem akartuk. Ma azonban ezen dolgok fölött továbbra is hallgatni, bűn volna részünkről azon ügy iránt, a mely ügynek szerény napszámosai vagyunk. Verhovay Gyula és a „Függetlenség” első sorban függetlenségi pártiak voltak, s e párt érdekének alárendelték az antisemitizmust is; s azért, ha valamely pártnak kijut ebből a szerencsétlen ügyből a gyalázat, úgy ez első sorban a függetlenségi párt, a melynek a nevét a lap is homlokán hordozta, s a mely pártnak nem egy közlönye ez ügyből most tőkét akar csinálni az antisemitizmus ellen. A mi közös odium a függetlenségi párt participálása után az antisemitizmusnak még fennmarad: no azt az antisemitizmus majd hamarosan kiheveri. A „Függetlenség” soha se tekintetett a tisztavérű antisemitizmus valódi közlönyének. Csak hézagpótló volt, nem lévén a teljes nyilvánosság előnyeiben részesülő, általános politikai érdekű napilapok közt egy sem, a mely Legalább antisemitikus czikkeket felvenni mert volna.

54 Ennyi része van csak tehát az antisemitizmusnak a „Függetlenség” affaire-jéből. A legimpertinensebb zsidó szemtelenség kell tehát ahhoz, hogy a zsidó sajtó Verhovayt és a „Függetlenség”-et mint a magyar tiszta antisemitizmus fő képviselőit erőlködik feltüntetni, és szerencsétlen esetüket az antisemita pártnak felróni, azért az antisemitizmust felelősségre vonni akarni merészli. De még feltéve, hogy Verhovay Gyula egyik főképviselője lett volna is a tisztavérű antisemitizmusnak, (a mint nem volt az.) balesete azért mégse lenne képes tönkretenni az antisemitizmust, mert – s jegyezzék meg ezt maguknak jól a zsidók, – az antisemitizmus a nép lelkületébe sokkal mélyebben van bevésve, semhogy azt egyik-másik antisemita vezérférfiú tévedései vagy hibái avagy balesetei onnan kiirthatnák. Hogy ez semmi körülmények közt meg ne történhessék: – arról gondoskodnak eléggé az antisemitizmus legjobb kortesei, gondoskodnak maguk a – zsidók.

Egy fővárosi antisemita politikai napilap. Korábbi czikkünkben említettük, hogy a „Függetlenség”, noha minden kritikus pillanatban megtagadta a szolidaritást a tiszta antisemitizmussal, s a legújabb időben is annyiszor-mennyiszer kijelentette, hogy az ő czélja csak a zsidók reformálása és azoknak a magyar nemzettestbe való beolvasztása, – legalább hézagpótló volt annyiban, hogy fölvett antisemitikus czikkeket is, s az egyes megtámadott antisemiták e lap hasábjain védhették magukat a zsidó lapoknak rendszeresen űzött támadásai ellen. A legújabb események azonban a „Függetlenség”-et anyagilag és erkölcsileg alapjaiban megrendítették, úgy, hogy annak huzamos fenállása – hacsak valami Deus ex machina meg nem menti, – több mint problematikus. Ε lap társtulajdonosa, a Wilckens-czég csőd alatt, zsidó hitelezők kénye-kedvére hagyva; Verhovay Gyula vagyoni hitele aláásva, politikai és társadalmi reputácziója a legnagyobb mértékben koczkán, – ily viszonyok mellett a „Függetlenség” tán csak újévig vegetálhat, s akkor ucczu neki! előfizetőinek legalább is fele megszökik, részint restellve az ily bajba került lapot tovább tartani, részint pedig félve attól, hogy a lap megbukhatik s így az előfizetési pénz elvész. Ezek a „Függetlenség”et elhagyott előfizetők aztán, fővárosi antisemita politikai napilap hiányában, hordatnak majd zsidólapot. Mi pedig antisemiták kesereghetünk avagy szitkozódhatunk – már t. i. a milyen kinek-kinek a vérmérséklete, – a fölött, hogy megint nincs lap, a mely a legkisebb antisemitikus közleményt is fölvesz, s» a mely, ha a zsidólapok megtámadnak bennünket, tért nyitana védelmünkre. S itt nem hagyandó figyelmen kivül az, hogy, ha volt stádium a mozgalom fejlődése közben, a mikor még például a „13 röpirat” egymaga is teljesen elég volt annak ébrentartására, – ma már napilap nélkül az antisemitizmus nem lehet el, hacsak azt nem akarjuk, hogy egy évtizedre el ne aludjék a mozgalom, s annak magukat időközben exponált számos hívei a zsidók által való agyonüldöztetésnek kitéve ne legyenek; mert hát jegyezzék meg jól maguknak az antisemiták, hogy a zsidó nem feled. Ré-

55 gente így szólt egy magyar közmondás: „Megemlegeted a napot, a melyen megbántottad a papot!” Ma már e közmondás így szól: „Megkeserülöd a napot, a melyen megbántottad a zsidót!” Ε dolgokat kénytelenek vagyunk szellőztetni, noha biz' isten, nem szívesen fedjük fel pártunk gyengéit. De „Ein rechtes Wort zur rechten Zeit” már sok veszettnek hitt ügyet megmentett; .s a kritika önmagunk fölött elodázhatlanul szükséges. A dolog tehát úgy áll, mikép kevés kilátás van ahoz, hogy az antisemita pártnak a közel jövőben Budapesten politikai napilapja legyen. A fenálló lapkiadó-társulatok és szolid nagyobb nyomdaczégek részint zsidók, részint félnek a zsidó bosszútól, a mely váltóhitel-megvonás stb. képében ellenük fordulna, ha egy ily lapnak saját költségükön való kiadására vállalkoznának. De elégséges pénzerővel rendelkező magánember sincs, a ki erre egymaga vállalkozhatnék. Nem marad tehát más hátra, mint társulás utján összehozni a lap megindítására és fentartására szükséges tőkét. De az ez irányban történt kísérletek is mind e napig, sajnos, csakis meghiúsult kisérieteknek mondhatók, és pedig azon egyszerű okból, mert a kik szívesen odaadnák pénzüket a lapra, azoknak nincs rá pénzük, a kiknek meg van pénzük, .azok meg nem adják oda. Úgy látszik, mintha bevárni akarnánk azt, hogy zsidók indítsanak meg nekünk antisemita napilapot. Önök nevetnek?! Kérem ez nem akar tréfa lenni! Már van zsidó által szerkesztett s kiadott antisemita hetilapunk; miért ne lehetne tehát zsidó által szerkesztett antisemita napilapunk is? Sőt többet mondunk. Jó forrásból értesültünk ugyanis arról, hogy ezen, zsidó által szerkesztett antisemita hetilap közelebb antisemita politikai napilappá fog átváltozni. – Ama, zsidó által szerkesztett antisemita hetilapnak előfizetői keresztények, papok, a kik közül sokan a keresztény emberek által kiadott lapokra nem mernek előfizetni, nehogy a zsidók ezt megtudják; de a zsidó szerkesztő-kiadónak saját nevüket és adresszüket minden aggodalom nélkül kiszolgáltatják! Az antisemita kisebb lapok tengődnek s hanyatlanak azért, mert a beállott zsidó reakczió rémuralma alatt az emberek nem merik járatni vagy indolencziából elhanyagolják őket; hanem a zsidó által kiadott antisemita (!) lapra csak úgy dől az előfizetés. Ilyen dolog is csak a mai elzsidósodott bolond világban történhetik meg! Visszatérve a napilap ügyére: hogy az reussirozna, mutatja a „Függetlenség” és a „Budapesti Hírlap” példája. A „Függetlenség” pénzügyi bajai korábbi keletűek mint e lap quasi-antisemita magatartása; sőt egyenesen az antisemitizmusnak köszönheti, hogy a mai napig fenállhatott, az ezen ügy által szerzett előfizetői szaporodás után befolyt jövedelem-többlettel fedezvén korábbi nagy deficitjeit. A „Budapesti Hírlap” pedig egyenesen annak köszöni fényes helyzetét, hogy minden évnegyed vége felé megüti az antisemita nagy dobot, hogy az antisemita gimpliket lépre csalva, s ezek előfizetési pénzét beseperve, pár hét múlva ismét torkaszakadtából fújja a philosemita trombitát. Tehát egy Budapesten megjelenő antisemita politikai napilapnak nagyon kedvező talaja lenne. S ez mégsem tud létrejönni.

56 Pedig: most vagy soha! Közeledik az újév; a jövő évben ott lesznek a képviselőválasztások. S mi még ma sem tudjuk, lesz-e lapunk?! Csak aztán úgy ne járjunk, hogy „Deliberante Roma, Saguntum perit!”

Hogy lesz a zsidóból milliomos? (Az iparügyi minister úrnak figyelmébe ajánlva.)

L–ner B. kötőgyáros, a főváros és vidék iparos és kereskedelmi körei előtt nevezetes egyéniséggé nőtte ki magát – rövid egy pár év alatt. Ez az úri ember alig 30 éves, alig vergődött önállóságra, és máris· tulajdonosa egy virágzó gyárüzletnek, a mely rendkívül nagy jövedelmet hajt. Érdemes élettörténetével foglalkozni. Előre is szükségesnek véljük azonban megjegyezni, – ami különben igen természetes is, – hogy L–ner B. úr az Úr választotta népből való, magyarán mondva: zsidó. L. úr 5–6 évvel ezelőtt az erzsébettéri „M–k és társa” czég üzletvezetője vagy könyvvezetője volt. Önállóságra, óhajtván vergődni, egy ismerősével – a ki pár ezer írttal bírt – társaságba lépett, és· ezzel megalakított egy kisszerű kötőgyárat, a melyben kötött harisnyákat, keztyűket és mellényeket készíttettek gépek használata mellett. Ε kisszerű gyáracska 2-3 kötőgépével nem valami fényes eredményt produkált ugyan, mindamellett a jövőbe látó L. meg tudta ítélní előre, hogy a vállalat tetemes hasznot hozhat, ha azt valaki kellően kizsákmányolni képes. Első dolga volt megszabadulni társától, hogy a leendő biztos jövedelemben osztozkodni kénytelen ne legyen. Megtörtént. L. magához váltotta a gyárat, annak önálló tulajdonosa lett. Ezután ekként gondolkozhatott a fiatal gyáros: „Magyarországon kötőgyár még nincsen. Az e nemű gyárak által készített iparczikkeket Ausztriából szállítják. Az iparügy miniszterének tudomására hozom a dolgot, és nem kételkedem, hogy ő – kinek nemes kötelessége az ipart fejleszteni – vállalatomat támogatni fogja.” L. B. számítása hatalmasan bevágott. A ministeriumban igen megörültek a kötőipar létrehozásán, és hogy az úttörő L. B. sikert arathasson, részére 2000 frtnyi segélyt és 10 évi adómentességet engedélyeztek. A minister czélzatát mindenesetre csakis elösmerés illetheti meg. – Törekednie kell okvetlenül, hogy a hasznos iparágak hazánkban gyökeret verjenek, hogy az ilynemű tárgyakért ne hordja a polgárság külföldre pénzét, hanem az bent maradjon az országban. Miután pedig a L. B. gyárában készített ruházati iparczikkek majdnem mindenkire nézve nélkülözhetlenek, be lehet látni, hogy ezen iparágnak meghonosítását a kormánynak támogatni kötelessége volt. A ministernek főként az volt czélja, hogy honbeli lakosok a gyártmányok készítésének módját, a gépekkel való bánásmódot eltanulják, és ezáltal egy fontos iparnak háziiparrá fejlesztése létesíttethessék. L. B. azért kapja tehát a 2000 frt segélyt és 10 évi adómentes-

57 séget, hogy gyárában a minister által küldött tanonczok és általában az: ott foglalkozó férfi- és nőmunkások tanuljanak, és hogy sok szegénynek keresetforrása legyen. Ez iparág L. B. vezetése alatt tagadhatlanul virágzásnak indultr a mennyiben az általa kiállított harisnyák-, keztyűk- és mellényekkel nemcsak a főváros, hanem az egész ország el van árasztva, s tényleg ő> gyártmányaival a külföldi ipart meglehetősen háttérbe szorította. Szép lenne e siker, ha az a minister czélzatának megfelelne. Ámde hogy áll a dolog? Úgy, hogy kormánytámogatás mellett L. B-nek, a zsidónak meg van adva az. alkalom arra, hogy semmiből rövid idő alatt milliomos legyen. Mert hát nézzük meg, miként működik L. úr? Egy év előtt is még a Sugár-út és Eötvös-utcza sarkán levő gyárában 40-50 munkás dolgozott. A nagyobbára szegény varró- és kötőleányok leginkább munkáik szerint – tuczat számra – díjaztattak. A ki szorgalmasabb volt, többet keresett. – A munkások megkapták fizetéseiket és örömmel dolgoztak. Egyszerre azonban kedvezőtlenre fordult a dolog. L. úr 4-5 frtról hetenkint 2-3 frtra szállította a fizetést és kijelentette, hogy bármennyit dolgozik is valaki, ezen összegnél munkadíja tovább nem mehet. Valjon mi okozhatta ezt a fordulatot? Hiszen a gyártmányoknak nagy kelendőségük volt? Az, hogy L. B. gyorsan akart dúsgazdagságra szert tenni. Tudomására esett ugyanis L. úrnak, hogy az ő olcsó munkásainál még olcsóbbak is vannak: a fegyencnek. – Zsidó élelmességgel érintkezésbe lépett tehát a váczi és mária-nostrai fegyházak igazgatóságaival a fegyencz munkaerő megszerzése czéljából, s ennek következménye az lett, hogy ajánlatát elfogadták, és L. B. úr most ott dolgoztatja fel iparczikkeit, a melyek készítése által ezelőtt oly sok szegény leány szerezte meg létfentartása eszközeit. A munkabér leszállítása alkalmával a kötő-lányok strejkoltak. Azt hitték, ez utón eszközölhetik ki sorsuk jobbra fordulását. Keservesen csalódtak. L–ner Β. úr örült a munka-beszüntetésen, mert most már meg volt adva az alkalom, hogy a gyári becsületes munkások mellőzése mellett a sokkal jutányosabb fegyenczházi munkaerőt teljesen kizsákmányolja. Gyárában levő kötőgépeit azonnal összepakoltatta, s ezeket is Váczra és Mária-Nostrára szállíttatá, – mely helyeken most már 60-nál több gép javában működik fegyencz kezek alatt L. B. anyagi gyarapodására. Hogy fogalma legyen az olvasónak, mily roppant különbség van a gyári és fegyencz munka ára között, felhozzuk, hogy míg például a gyári munkás 12 pár kesztyű kötéseért 1 frt-1 frt 20 krt kap, addig ugyanennyinek elkészítése a fegyenczházban 8-10 krba kerül. Miután pedig L. B. gyáros fegyenczházban készült gyártmányait is épen csak azon áron adja, igen természetes, hogy a gyári és fegyenczházi munkabérek között nagy különbség van, – s ez a kérdés a zsidá zsebét közelről érinti. Ámde a kormánynak nem lehet törekvése és czélja az, hogy egyes

58 zsidók gyarapodását oly tetemes segélynyújtással előmozdítsa. – Az ő czélja az ipart fejleszteni és meghonosítani. A L.-féle gyár legkevésbé sem hivatott erre s csupán arra való, hogy tulajdonosa a közönséget és kormányt kizsákmányolja. A kormánynak haladéktalanul be kell állítania a fegyenczek felhasználását L. B, által, hogy a gyári munkások nélkülözhetők ne legyenek. A kormánynak be kell látnia, hogy a zsidóból soha sem válik szolid iparos, és hogy a zsidó iparos támogatásra és főkép anyagi segélyre soha sem érdemes, mert a zsidó egyedül saját önző érdekeit tartja szem előtt és mitsem törődik a közjóval. A felhozott eset egyike a számosaknak, a melyekbe utón útfélen belebotolhatunk. A L.-féle gyár évenként több százezer forint forgalommal bír, s tulajdonosának évenként legkevesebb 20,000 frt tiszta jövedelmet hajt. És az az ember, ez a zsidó, ezt a roppant jövedelmet évi 2000 frt állami segély és tíz évi adómentesség mellett élvezi. Nem az iparnak, a zsidónak hozott áldozat. Valjon nem jobb lett volna ilynemű vállalatot tisztességes keresztény emberre bizni és azt segíteni? No de hát nálunk egyedül a zsidó lehet milliomos. Mert hát Magyarországnak Zsidóországnak kell lenni. ______________________________________ Egy figyelmes szemlélő.

Zsidókérdés és antisemitizmus.*) v. Hogy egyrészt az antisemitikus mozgalom jogosultságát és szükségességét, másrészt azon együgyű okoskodások csalfaságát – melyeket a zsidók magyarosítását és assimilatioját pengetők hangoztatnak – bebizonyítsam: előző czikkeimben bemutattam a keresztény emberiség legveszedelmesebb ellenségét, a kasztok legkizárólagosbikát, a czivilizált államok testén élődő zsidó-államot; kifejtettem, miben áll e kasztnak veszélyessége; megvilágítottam a zsidó lelkületet alapjában; s e lelkületből kifolyó s a zsidóságnak egyházi, állami és társadalmi törvénykönyvében: a talmudban foglalt, de a zsidók tetteiből a mindennapi élet folyamán is levonható elveket röviden elősoroltam. Most szükséges, hogy e tanok mikénti érvényesülését a gyakorlati élet mezején; megfigyeljük, s legalább halvány és vázlatos vonalokban képét adjuk azon borzasztóan nagyszerű s ép oly bámulatos eszélyességgel s raffmeriával kigondolt, mint törhetlen szívóssággal, titokzatossággal s ösz· szetartással végrehajtott romboló munkának, melylyel a keresztény emberiség anyagi és szellem-erkölcsi alapjait a zsidóság aláássa, hogy azt a rabszolgaság mélységébe döntse. *) L. a „12 röpirat” III. évfolyami XII. füzetét. – Szerk.

59

Láttuk, hogy a zsidó lelkület alapeleme a határtalan bírvágy, s a zsidóságnak egyetlen főczélja: mindennek bírása; láttuk, hogy a, zsidó állami, egyházi és társadalmi törvénykönyv: a talmud szerint az isten örök végzéséhezkép az egész föld mindenestül a zsidók tulajdona, s hogy a nem-zsidó ellenében a zsidónak minden bün nemcsak megengedve, de megparancsolva van. A zsidó akkép tenne is a mint hisz, a mint a talmudban előírva van: nyíltan ölne, gyújtogatna, rabolna, ha merne; de mert nyíltan nem meri tenni, csak titokban vagy közvetve tör életünk és vagyonunk ellen. – S valamint nem tehet nyíltan hite szerint, ép úgy nem is hirdetheti hitét nyíltan, mert akkor a keresztények ízibe a nyakára lépnének; tehát titokban tartja törvényeit, intézményeit, s eltagadja államának még lételét is, a hol él, az illető ország polgárának hazudja magát, s parazitikus állami szervezetét a kultus köpönyege alá rejti; s részint azt hazudja, hogy törvénykönyvét, a talmudot nem is ösmeri, vagy hogy az ő törvénykönyve nem ez, hanem a mózesi 5 könyv; részint azt vitatja, hogy a talmud csupa merő emberszeretetből áll, azt pedig, a mi benne nem emberszeretet, azt nem is hiszik és nem is tartják ők, mert az elavult; – ezt hirdetik álnokul, de tetteik meghazudtolják szavaikat. Minden zsidó, kivétel nélkül mind talmud-zsidó. Az ő nemzeti foglalkozásuk a csalás ép úgy, mint nemzeti eledelük a hagyma. A zsidó csal, visszaélve a keresztény jóhiszeműsége s becsületességével, a legszemtelenebb és legegyügyűbb módon. Megesküszik, hogy egy óra múlva visszahozza neked a kölcsönzött dolgot, és nem hozza vissza, sőt elesküszi hogy valaha látott. És ő még dicsekszik tettével, azt mondván: „A zsidó csal, mert van esze.” A zsidó nem is képzelheti, hogy az észnek más mértéke is lehessen, mint a csalás, avagy hogy az ész másban is nyilvánulhasson, mint csalásban. A zsidó szerint csak annak van esze, a ki csal, és annyi esze van mindenkinek, a mint csalni tud. A zsidó szemében az észnek mértéke a csalás, mint a becsületességnek mértéke a pénz. A zsidó szerint ha csalsz: eszes vagy; ha pénzed van: becsületes vagy; és vice-versa. Ép azért mélyen lenéz minket keresztényeket, kik szerint a csaláshoz nem ész kell, hanem szemtelenség. És a zsidó a kereszténységnek nemcsak saját érdekében való, de-minden érdeke nélküli megrontását is folyton műveli; mert a zsidók szerint az a legerényesebb, leghazafiasabb ember, a ki legtöbb kárt tett a kereszténységnek, a ki legtöbb keresztényt tett földönfutóvá vagy döntött a sírba.

60

A keresztény ember, – kinek kisded gyermekkorától kezdve egész életén át mindig a felebaráti szeretetet, a jóságot, becsületességet, igazságosságot prédikálják, – magáról ítélve nem képes felfogni a zsidók romlott lelkületét. „Miért bántanám én azt, ki engem nem bánt; hiszen vallásunk azt parancsolja, hogy még azokat se bántsuk vissza, a kik megbántottak, miért ne tennék jót valakivel ha tehetek, hiszen nekem is jól esik ha más jól tesz velem,” így gondolkozik a keresztény; de nem ám a zsidó! „A legbecsületesebb keresztényt öld meg” – mondja a talmud. Miért a legbecsületesebbet? Azért, mert mint Jézus monda, a jó cselekedet s a szeretet eleven parázs, mely minden szivet meglágyít; tehát, hogy a keresztények felebaráti szeretete, jósága a zsidó szívét meg ne lágyítsa, hogy őt ellenséges gyűlöletéből ki ne vetkőztesse: a zsidónak azt kell legelőbb eltennie láb alólr a ki legjobb hozzá, nehogy az történjék, hogy ne tudja gyűlölni a keresztényt. Tégy jól tehát keresztény barátom a zsidóval! Kígyót melengetsz kebleden, a kinek vallása azt parancsolja, hogy mentül jobban dédelgeted, annál mérgesebben marjon meg! És ez a vallás nem puszta vallás. Nem azért rosz a zsidó, mert vallása roszat parancsol; mivel nem a vallás csinálta a zsidót, hanem a zsidó a vallását, s azért rósz a vallása, mert ő maga a zsidó gonosz, vallása s törvényei az ő rosz lelkének kifolyásai. Kik a mérték- és váltóhamisítás csalás, sikkasztás, uzsoráskodás, hamis bukás nagy mesterei? A zsidók. Kik alkotnak olyan bandát, mely minden ügyben állit pénzért megesküdni kész tanukat? – Zsidók. Kik a bordélyházaknak, leányvásárló és angyalcsináló intézeteknek, orpheumoknak, Amor-termeknek, kártyabarlangoknak., alapitói, fenntartói, tulajdonosai? Túlnyomó részben zsidók. Kik tartanak az utczán vadászatokat szép leányokra, s miután megbecstelenítették őket, kidobatják? Zsidók. Kik követnek el 10-12 éves leányokon nemi erőszakot? Túlnyomó részben zsidók. (Ezen jelenségeknek nézetünk szerint főoka a körülmetélkedés, a mely a férfit nemileg ingerlékenyebbé teszi. – Szerk.) Kik az italok és ételek hamisítói, kik mérnek el döghúst, kik gyártanak ásványvizeket, kik lopják meg az államot mint liferánsok hitvány élelmi szerekkel és hamis gyógyszerekkel? – Zsidók. Kik azok, a kik megszorult szegény cselédeket tettetett szánalommal házaikba csalnak, élelemmel s ruhával egyideig ellátva, midőn a cseléd helyet talál és távozni készül 50-100 frtot em-

61

legetnek, s mivel a nő fizetni nem bír, azontúl eladó barom a kezükben, rabszolga, adás-vevés, kereskedelem tárgya mint bármely portéka. A leány erényét áruba bocsátják, nekik keres a nő, míg szépségében s egészségében tart, s miután tönkrement, eldobják mint az elhasznált keztyűt; kik űznek embertelen asszony- és leány vásárt magyar nőkkel külföldre? Zsidók. Kik ajánlgatják magukat vagy szereiket mint bábák s orvosok becsületes leányok s asszonyoknak magzatelhajtás végett, s ezáltal míg egyrészt a gyermek-gyilkolást üzletszerűleg gyakorolják, másrészt a keresztény nők erkölcsét megmérgezik? Zsidók. Kik biztosítják házukat s gyújtják vagy gyújtatják fel úgy, hogy keresztények is leégjenek? Zsidók. Kik törik fel vagy ássák ki saját boltjaikat, s hirdetik óriási veszteségüket, hogy keresztény hitelezőiket kijátszák? Zsidók. Kikből kerülnek az orvgazdák, kik a lopás, zseb-metszés, Táblás, ház- és boltbetörés, iszákosság, játék és fajtalanság melegágyai, intézői, fejlesztői? Zsidók. Kik a dologtalanság, speculatio, szédelgés, munka nélkül hirtelen meggazdagodni akarás, üzérkedési szellem követői és terjesztői? Zsidók. Kik az általános fényűzés, improductiv kiadások, adósságcsinálás, nagyzás, úrhatnámság, külső csillogás, látszatra törekvés behozol s előmozdítói? Zsidók. Kik tették a házasságot puszta speculatio, üzérkedés és csalássá? Zsidók. Kik az általános vallástalanság, erkölcstelenség, ledérség, házasságtörés, prostitutio, szolgalelkűség, megvesztegethetőség, haszonlesés, corruptio zászlóvivői? Zsidók. De ki győzné csak előszámlálni is bűneiket, furfangos machinátióikat, cselszövényeiket! Firól-fira századokon át egyebet nem űztek csak a csalást; már zsenge gyermekeiknek lelkébe csöpögtetik az arra való hajlamot; s a bölcsőtől kezdve egész életükön keresztül az ősök által feltalált s az unokák által tovább fejlesztett és tökélesített minden agyafúrt nemeiben a hunczuteriának s keresztény-fosztogatásnak taníttatnak és gyakoroltatnak: tehát nem csoda, ha ezred évek alatt egész bámulatos rendszerét találták föl és fejtették ki a csalásnak és a gazságok minden nemének; melyeknek csupán egy porszemnyi töredékét nyújtja az a különben becses adattár, mely már eddig a „12 röpirat” vidéki leveleiben megjelent. Azonban mindazon ezer és ezerféle változatú zsidó-gazságok, melyekkel az életben találkozunk, azon egyetlen főczélra irányul-

62

nak, hogy az egész földet birodalmuk alá hajtsák, s az összesnem-zsidó embereket részint kiirtsák, részint rabszolgaságra 'vessék. S ezen főczéljukhoz képest a zsidók feladatuknak tekintik: I-ör az emberiséget minden vagyonból kifosztani; Il-or az emberiség életét megsemmisíteni: 1. nyomor által, mely az élet anyagi feltételeinek elvonásával előáll; 2. erkölcstelenség, iszákosság, játék s egyéb bűnök és hibák terjesztése által; 3. phyzikai utón hamisított, mérgezett italok s eledelek-, to vábbá hamis, vagy hibásan alkalmazott orvosszerek által. Csak szét kell tekintenünk az országban s tapasztalni fogjuk, hogy egész Magyarországon mindenütt, még a legtermékenyebb vidéken is szükség és nyomor uralkodik. Pusztulnak a keresztények egymás után, s csak a zsidók gazdagodnak. A földművelők nagy része nyakig ül az adósságban, egymásután Hezitálják ki a zsidók őket házaikból, telkeikből; tömegesen jutnak koldusbotra az az előtt jómódú parasztgazdák; mert ha jó termése van is a földmivelőnek, nem képes értékesíteni termését, mivel mindenütt zsidókézben van úgy a gabona mint a bor és egyéb terménykereskedés, s ezek egyetértve úgy veszik a terményeket amint akarják; a gazda pedig kénytelen eladni úgy a mint veszik; mert fizetnie kell a nagy adót, a cselédeket s magának is élnie kell családjával együtt, s még a mellett vetőmagra s földmunkáltatásra is kell. Azonban ott van jó Mózes szomszéd s kínálja pénzét jó olcsó kamatra, ha megszorul a parasztgazda. Ám, ha pénze kerül a földművelőnek, s elmegy, hogy kifizesse a zsidót, ez jó barátság szine alatt, vagy más ürügyek alatt nem veszi fel a pénzt. „Csak használja khend János gazda, ismerem khendet jól, tudom, hogy megthonálom khendnél, nekem most úgy se nem szökséges a ph'énz,” – biztatja emberét; de mihelyt megtudja, hogy nincs pénze adósának, vagy hogy épen meg is van szorulva, azonnal rajta ront, s követeli – sürgős szükségét emlegetvén – pénzét. Jó haszon fejében azonban, – lévén a 100 frt adósságból 150 frt s még ez is vagy 25%-ra – halasztást enged. És ez így megy tovább. Gondoskodik a Jordán, hogy az áldozat ki ne meneküljön a hálóból, hanem mind jobban bele bonyolódjék; míg végre aztán potom áron szedi el a zsidó földjét, házát a tönkre tett „goj”-nak. A legvirágzóbb falvak tönkre tételére néhány zsidó család beköltözése s 5-10 év elegendő; a mit megkönnyit a zsidónak az, hogy a korcsmákat minden áron kezéhez keríti, s a népet a legravaszabb fogásokkal oda csalja (eleinte még ingyen is oszto-

63

gátja italát), s iszákosságra, játék és dologtalanságra kapatja. A korcsma mellett rendszerint boltot is tart, s gondja van rá, hogy az oda járó gyermekeket lopásra szoktassa, tojást, tengerit, ruhaneműt, mindent elvesz. A nőket, lányokat ép oly álnok mint ügyesfecsegéseivel fényűzésre heczczeli. Elmondja nekik, hogy mily hitványul vannak öltözve; pedig mi máskép telne nekik; beszélgeti,, hogy ez meg ez minő ruhát hord, s ők engedik-e, hogy azok tul tegyenek rajtok? „Most érkhezett Bécsből – vagy épen Phárizsból nadjszerű khelméje”, ad ám ő búzáért, vagy egyébért is, nem csak pénzért, vagy ha kell, hát hitelbe is. S e beszédek következménye nemcsak az lesz, hogy a lányok s nők hozzájuk hordják titokban apjuk illetőleg férjük keresményét, hanem más is. Valamennyi semmiházi rosz asszony falu-szája van, azt a zsidók pálinkával, kávéval s egyéb csekélységekkel mind megvásárolják,, s a legügyesebben használják fel kémekül az egyes családok minden viszonyainak s körülményeinek kitudására és a lányok s asszonyok erkölcseinek megvesztegetésére. Mikor már nincsbúza, bor, szalonna, a mit a zsidóhoz lehetne hordani, akkor az ily asszony egy czifra nagykendővel beállít a fiatal nőkhöz,, addig hízeleg, szemtelenkedik, hogy a nagykendő ott marad a háznál, a lányok s nők erénye pedig zsidó kézre jut. A zsidók megrontják a ker. nő és férficselédeket; velők sokat nem dolgoztatnak, hanem kémekül, árulkodókul használják félőket, s ezeknél a fajtalanságot nemcsak megengedik, de előmozdítják. Ezért van, hogy zsidóhoz a cselédek olcsóbban és szívesebben szegődnek mint keresztényekhez; és ha keresztényhez elszegődik is a zsidónál szolgált cseléd, alig lehet valami hasznát venni. A keresztények cselédeit is megvesztegetik a zsidók, egy-egy pohár pálinka, egy-egy darab pántlika bére mellett a legpontosabban értesül a zsidó az illető keresztény minden körülményeiről, sőt még egy pohár pálinkát vagy darab pántlikát sem szükség neki adnia, csupán az által, hogy a cselédnek hízeleg, panaszait kihallgatja, urát előtte gyalázza s új és új fris pletykákkal ellátja: – hűséges hírhordót nyer benne. A zsidó, cselédeit vallástalanságra kapatja. Megtiltja nekik a templomba járást. Vasárnap dolgoztat napszámosaival. Gúnyolja őket, hogy fakeresztet imádnak. Beszélgeti nekik, hogy nincs Isten, a mit a szegény keresztény, miután látja, hogy sem ember sem Isten nem segít rajta, végre el is hisz, s akkor aztán levetkezi magáról mindazt a mi emberi; a zsidó biztatja, pénzt és védelmet ígér neki; a szegény ember látja a zsidó hatalmát, látja, hogy azt semmiért se éri büntetés, a szükség is kényszeríti, tehát

64

lop, rabol a zsidó orvgazdasága mellett; akkor aztán, mihelyt a zsidó a zsákmányt zsebre tette, siet feljelenteni a keresztényt, s így a zsidóé a rebach, a keresztényt pedig hűvösre teszik vagy felakasztják. Ámde az iparos osztály helyzete sem valami rózsás. Bármily takarékos és dolgos legyen is az iparos, alig képes élni; mert nem tudja gyártmányait eladni, hacsak oly olcsón nem vesztegeti, hogy magának is többe van mint a mennyiért adja. Az ipari czikkek pedig azért nem kelnek, mert az iparszabadság mellett, valamennyi csavargó semmiházi zsidó van, a kinek nincs semmije, hogy akár kereskedést, akár uzsorára való kölcsönzést kezdhetne, az mind iparos lesz, olyformán, hogy összevásárol egy csomó anyagot hitelbe {még jó, ha keresztények nem lesznek érte kezesek), azt így-úgy összeütteti szegény keresztény iparosokkal, s mint kész munkát jó olcsón eladja; s mikor zsebében a pénz, csődöt mond, s hátat fordít az ipari pályának, mert most már pénzmagra tett szert, s kezdhet jövedelmezőbb gesefthez; avagy ha nem így tesz, hát felesége vagy valami retye-rutyája neve alatt ismétli az előbbi manővert. (Folyt. köv.) Nyíri Elek.

Vadnay Andor képviselőjelöltsége Kecskeméten. Szilády Lajosnak, Kecskemét sz. kir város felső választókerületi képviselőjének a múlt hó végén történt elhalálozása folytán e kerületben f. é. deczember 4-kén új választás eszközöltetvén, az ottani antisemita párt a jelöltségre pártunk kitűnő fiatal tagját, Vadnay Andor urat kérte fel, s ő a jelöltséget el is fogadta. Üdvözöljük kecskeméti lelkes elvtársainkat e hazafias lépésükért, s gratulálunk nekik a szerencsés választáshoz. Vadnay úr úgy jelleménél, mint jeles szellemi tehetségeinél és alapos képzettségénél fogva csak díszére fog válni Kecskemét városának, a képviselőháznak s az „Országgyűlési antisemita pártkör”-nek, ha a kecskeméti választók őt bizalmuk zálogával, a képviselőséggel megtisztelik. Ε kecskeméti választásnak pártunkra nézve leendő szerencsés kimenetele az országos politikának s az országos pártviszonyoknak a legközelebbi jövőben leendő fejlődésére, s ezzel a jövő évi általános képviselőválasztások folyamára is nagy befolyással lenne. Kecskemét városára most az egész ország feszült figyelemmel tekint. Emelkedjenek tehát a kecskeméti választó-polgárok hivatásuk magaslatára!

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. december 15. IV. évfolyam

III. füzet.

Az „Országgyűlési antisemita pártkör” megnyílta. A múlt október hóban megalakult „Országgyűlési antisemita pártkör” f. hó i-jén vonult be a főváros egyik legszebb pontján, a Kálvintér (Szénatér) i. sz. ház I. emeletén levő helyiségeibe. Ezzel tehát a pártkör hivatalos működését formaszerint is megkezdette. Itt az ideje mármost, hogy vidéki elvbarátaink az egyes kerületekből a központtal magukat érintkezésbe tegyék, hogy, szemben a közelgő képviselőválasztásokkal, a kör létesíthesse az összeköttetést a központ és a kerületek között. Miután az antisemita pártkör az ország választókerületeinek nagy részében jelölteket szándékozik felállítani: szükséges eleve tájékoznia magát a felől, melyek azon kerületek, a melyekben, a választók hangulata után s egyéb körülményekből Ítélve, alapos kilátás van a párt jelöltjeit keresztülvihetni; s továbbá szükséges a központnak magát eleve tájékoznia az iránt is, kikben összpontosulna mint pártunk jelöltjeiben a közbizalom? A mennyiben az illető vidékeken antisemita jelöltei akadnának, ez iránti megkeresésre a központ fog ajánlani az illető kerületeknek jelölteket. Az országgyűlési antisemita pártkör máris sok tekintélyes és tehetős egyénnek bírja szavát, hogy jelöltekül készek fellépni. Hisszük, hogy a következő hónapokban a párt jelölti névsora mindinkább nagyobbodni fog. Pártunk koaliczionális párt levén, a zsidókérdésen s az ezzel összefüggésben levő kérdéseken kívül álló, s nevezete-

66

sen közjogi kérdésekben minden jelölt megtarthatja saját nézeteit. S azért pártunknak például szintúgy lesznek függetlenségi antisemita jelöltjei, mint közjogi alapon álló antisemita jelöltjei, a kik az egyes kerületekben a szerint fognak felléptettetni, amint az illető kerületekben függetlenségi antisemita, vagy pedig közjogi alapon álló antisemita jelöltekkel szerezhetjük meg biztosan pártunk számára a többséget. A fődolog az, – s erre különösen figyelmeztetjük vidéki elvbarátainkat, – miszerint a jelölt jelentse ki határozottan, hogy ő az „Országos antisemita párt” tagja, ennek programmját vallja; s hogy megválasztatása esetén az „Országgyűlési antisemita pártkör”-be belép. Mert mi csak az ezen biztosítékokat nyújtó jelölteket fogjuk pártunk jelöltjeinek tekinteni s megfelelőleg támogatni; s gondunk lesz rá, hogy lesipuskások s antisemita kortesbörbe bujt filosemiták vagy pedig magukat nyíltan antisemitáknak vallani nem merő nyúlnak választó elvbarátainkkal farsangi tréfát ne űzhessenek. A pártkörhöz intézendő mindennemű postai küldemények ezen adreszszal látandók el: „Az Országgyűlési antisemita pártkör elnökségének”, Budapest, Kálvintér (Szénatér) i. sz. I. emelet.

A párisi antisemita-kongresszus. Francziaországban az antisemitizmus napról-napra nő úgy kiterjedésben mint intenzivitásban; ma már a „L'Antisémitique” mellett Mirbeau Oktáv hetilapja a „Les Grimaces” is derekasan szorongatja a zsidókat; sőt már párisi napilapok is, mint a „L'Événement”, „Le Rappel” stb. mind gyakrabban foglalkoznak a zsidókérdéssel antisemitikus szempontból. Mirbeau Oktáv, lapjának kiadójával Girardi úrral, október második felében meglátogatta Bécset és Budapestet, s hazánk fővárosában egy egész hetet töltött, alaposan informálván magát a magyarországi zsidóügyi viszonyokról. Az antisemita képviselők s több fővárosi előkelő elvbarátunk bankettet is rendeztek a franczia vendégek tiszteletére, a kik az itteni érintkezésekből bizonyára bő tápot nyertek a küzdelemnek saját hazájukban fokozott erélylyel leendő vitelére. Az egyik legutóbbi számunkban említett párisi antisemitakongresszus is a megvalósulás stádiumába lépett. Ugyanis a „L'Antisémitique” f. hó 1-ji számában a következő felhívás olvasható:

67 Paris, 1883. november 28.

Antisemita kongresszus Parisban 1884. évi februárban. Uram! A franczia pénzügyek évkönyve szerint van Francziaországban 600 pénzintézet, a mely 18 milliárd frankot képvisel. Ez a 18 milliárd 4200 igazgató által souverain módon kezeltetik. Ezen 4200 igazgató között 3000 izraelita van. Ezen izraeliták, mint Toussenel mondja, „nem termelő élősdiek, a kik mások vagyonán és munkáján élősködnek”; ezenkívül pedig saját törvényeik vannak, a melyek függetlenek azon országokéitól, a melyekben laknak; s a kik Francziaország közgazdaságát megrohanták. Ezek tehát zsidók. Minden a kezükben van tehát: a nagykereskedelem: a leszámítolás és a kereskedelmi szerződések által, a kiskereskedés: az őt tönkretevő egyedáruság által, a nagyipar: a börzesvindli és az uzsora által, a kisipar: a tőkék elvonása által, a földbirtok: a jelzálogok által, a közlekedésügy: a vasutak által, a mezei gazdászat: a nagy adók által, az adók: az államkölcsönök által, a területi épség: a nemzetközi pénzügyi koalícziók által, melyek a munkásokat mindenütt szolgaságba kényszerítik. Szóval ők uralkodnak a kormányok fölött. A zsidók valódi hatalma nem vallási, hanem társadalmi, s ha ez felforgató, akkor ez azért van így, mert államot képez az államban. Ezek azon konstatált tények, melyeket lapunk hat hó óta ismertetett, megkezdve Francziaországban a harczót a zsidó miveletek ellen. Egyébiránt Francziaország az az ország, a hol a zsidók leginkább protegálva vannak, először azért, mert pokoli ügyességgel birnak arra nézve, hogy jó lábon legyenek minden fenálló hatalommal, hogy elfoglalhassák a közhivatalokat; másodszor azért, mert sikerült nekik szövetkezniök egy sereg pénzsóvár emberrel, a kik szintoly „zsidók” mint ők, anélkül, hogy izraeliták lennének. A zsidó míveletek megkülönböztető jellege az uzsora, a csalás, a hazugság, a gazság, a törvény kijátszása útján, mindennek az levén czélja, hogy kevesek előnyére a nemzetek ereje konfiskáltassék ezek pénzügyeinek magukhoz ragadása által. Másrészről még a legkevésbé pessimista elmék is megegyeznek abban, hogy egy katasztrófa felé haladnak, a mely katasztrófa a mindinkább súlyosbodó viszonyok közt kataklyzmá-vá is válhatik. Minden becsületes embernek, a ki szereti hazáját, megakadályoznia kell ezt a kataklyzmát. Ε czél elérésére a legbékésebb és a leghatalmasabb eszköz a iosvélemény felvilágosítása. Ezért hívjuk össze az antisemita kongresszust. Ezért akarjuk ezt Parisban megtartani.

68

A kongresszus feladata leend megállapítani, melyek azon törvényes rendszabályok, a melyek a kormányoknak ajánltathatnának a czélból, hogy ellensúlyoztathassék a zsidóság vészes működése, a mely a „magas-bank” czímén kifosztogatja a népeket, agyonnyomja adókkal és a a háborúba hajtja őket. A kongresszus elsőben tanulmányozni fogja a jóakarattal és méltányossággal összeegyeztethető eszközöket, a mely jóakaratnak és méltányosságnak uralkodniok kell az emberek között egymás iránti viszonyaikban. Másodszor a kongresszus tanulmányozni fogja a küzdelem esélyeit, és az esetleges kötelezettséget az erőszakhoz való folyamodásra. Tekintve azt, hogy majdnem periodice forradalmak borítják vérbe a nemzeteket, egy nemét a brutális liquidácziónak eszközölve, a kongresszus nyomozni fogja azt, mi módon lehetne a zsidókat bibliai hitük teljes megtartására vagy reformálására szorítani, a mely bibliai hit megparancsolja nekik az 50 éves békés liquidácziónak teljesítését, a melynek jubilaeum a neve. Végül, nemzeti szempontból, a kongresszus konstatálni fogja, hogy, ha 80 ezer zsidó van Francziaországban, van 10 millió francna választó, a mely utóbbiaknak illő visszaadni a souverainitásnak azt a részét, a melyet a zsidó légió konfiskált tőle. Francziák! Akadályozzuk meg, hogy a köztársaság zsidóvá legyen! Népek! Legyünk magunk a birái becsületünknek, megakadályozván a zsidóságot abban, hogy a háborút reánk kényszerítse. Népek és polgárok! Jöjjetek a kongresszusra! A szerkesztőségi bizottság.

Jehi or! — Legyen világosság! XII. A Talmud elvei a gyakorlatban. Világot áraszték előbbi füzetünkben a zsidó őrültség ama bősz rohamára, melylyel önmagukat hiszik a világ egyedüli birtokosainak, tulajdonosainak és urainak, és a melylyel tanítják, hogy nem-zsidó, birtokos nem lehet, ezek javait a Jehova elkobozta, mivel zsidókká lenni nem akartak, s eme javakat mind a zsidóknak adta. Ezen, amily őrjöngő, épp oly istentelen tan, – amint képzelni való, – a gyakorlati életre hatás nélkül nem lehet. A Talmud ma is nemcsak tankönyv, hanem egyedüli jogi forrás is a zsidóságra nézve; ezen elv tehát világszerte épp oly élv, mint pl. nálunk a „do ut des, facio ut facias,” vagy: „quod tibi non vis, alteri ne feceris,” vagy más efféle. Történelmi idők emlékezete óta náluk mindenkor gyakorlatban volt a velük nem egyvallású népek szabad csalása, megrablása, sőt legyilkolása, a nélkül hogy törvényeik a tilalomnak csak látszatát is hirdették volna. Nem, nekik szabad volt lopni, rabolni, gyilkolni, ha az idegen volt erre kiszemelve; ellenben szigorúan tilos volt zsidó irányában. Ilyen elvek gyakorlata mellett nevelkedék a zsidóság, és nevelkedik most

69

is; erre taníták őket az ősök, erre. tanítják ma is. Mindazon nép, mely a zsidót jóakaratúlag fogadá, mely a zsidóban is elismeré az embert: jóakaratát keservesen megsiratta. Nem Kelet-Európa az első, mely zsidó jármát hord nyakán; voltak valaha sokkal hatalmasabb császárságok mint a mai három, melyeknek a nyakán zsidó ült! Ki nem ismeri az egyptomi József történetét? – Ki nem hallott Ahasvérus, Perzsia és Média hatalmas uráról, kinek birodalma az Industól egész Aethiopiáig terjedt, és Esztherről, Hamanról, Mordokhájról? – Spanyolországban a khalifaság idejében éppen oly magasra jutottak mint Egyptomban, vagy a berlini conferentián, hol a zsidóság irt elő törvényeket, minthogy mindegyik nemzetnek volt egy egyptomi Józsefe, Mordokháj-ja: Rothschild, Gambetta, D'Israeli, Falk képében, sőt még Andrássy .mellől sem hiányzott egy „Dux” (igazabban Dúkhesz). Én a történészek legnagyobb részével komolyan hiszem, hogy a zsidóság egy megátkozott nép; kell is hogy így legyen, mert különben ugrás volna a természetben. Ugyanis, a természet mind a három országában észlelünk egy bizonyos fokozatot a legnemesb egyedektől le a legnemtelenebbig: az aranytól le a silány kavicsig; az ananásztól, a pálmától lea mohig, a ronda hínárig; a majomtól a korálig, szivacsig. Ugyanilyennek kell a fokozatnak lennie a nemes görög és latin fajtól le egész a semitaság legutolsó fokáig: a zsidóig. Bir élősdivel az ásványország, bír. a növényország, bir az állatország: szükségképpen kell bírnia az emberi fajnak is; és ez a zsidó. Jaj azon növénynek, jaj azon állatnak, a melyen a parazitaság (az élősdiség) erőt vesz; a melyen az élősdi letelepszik, magának fészket rág: azt a pusztulástól mi sem menti meg. A legerősebb fa elkorhad a rá felkúszó élősdi növények nedv-elvonó, napfényt-elrabló befolyása alatt; az oroszlán, az elefánt elvész ronda férgek szipolyai alatt éppen úgy mint a tisztátlan koldus, kinek rongyaiban undok férgek ütnek vala tanyát. Az emberi nem ezen átalános törvény alul kivételt nem képez. Ha egy élősdi faj közéje letelepszik, melyet a természet törvényei ellenére, saját munkájával kell táplálnia, ruháznia, ápolnia hogy el ne veszszen, a következés okvetlenül az lesz: hogy maga a törzs, a nép, az egyedek összege, elsorvad, elvész, míg az élősdi tova vonul. A zsidóság valaha élősdije vala Khaldeának, innét átvonult Egyptomba; midőn innét kiverték, átcsapott Szíriába; innét Babyloniába; majd Perzsiába, Mediába, Parthiába; majd szétszóródott Keleten, bekerült Oroszországba, Lengyel-, Német- és Magyarországba; Délen Arábiába, Egyptomba, Berbériába, utóbb Spanyol-, Olasz-, Franczia- és Angolországokba, ott telepedvén meg leginkább, a hol a parazita életnek legkedvezőbb talaj kinálkozék. – Nincs ország, melyből valaha a zsidó élősdieket ki ne verték volna; hisz ez a természet, az önfentartási ösztön parancsszava. Ki nem vakarja azt a helyet, a melyet a féreg megcsíp? — Ki nem takarítja ki házát, ruháját, ha már a férgeket megsokallja? — Higyjék el uraim, az az idő szükségképpen ismét el fog következni — és ha az egész világ minden hatalmasa és minden katonája ellene szegül is, – midőn ismétlődni fog Egyptom, Spanyolország története: midőn a zsidó parazitaságot a népek közös akarata, megegyezése száműzi, testéről lerázza, kilökvén őt a bolygó zsidó útjára, hogy átkának terhe alatt tovább bujdossék a világban.

70

Kérdjük már most önmagunktól: miben áll az a zsidóságra nehezedő átok? Feleletünket ama régi közmondás foglalja magában, mely így hangzik: „Akit az Isten meg akar verni, annak eszét veszi el.” Úgy verte meg az Isten a zsidókat, hogy eszüktől fosztá meg. Innét van, hogy a zsidó bármely nemű alkotásra teljesen képtelen. Innét van, hogy a zsidó nem művész, hanem másoló; nem „auctor,” hanem plagiarista; innét van, hogy a zsidó az erkölcs értékét nem ismeri, mert nem látja be; innét van, hogy a zsidó megtisztult jogi fogalmakkal nem bír. Innét van a zsidó babonasága, bámulatos hajlandósága mesés, nevetséges, vagy babonás dolgok elhívésére. Innét van a zsidó fanatismus és bigotság, melylyel más embert embernek el nem ismer, míg faját különösen kiválasztottnak hiszi. Innét van végre, hogy a zsidó rabszolgája egy őrületes rögeszmének: a világ meghódítása rögeszméjének. Ez utóbbi őrület szülő oka példátlan kapzsiságuknak, ez űzi, ez hajtja őket, mint állatot az ösztön, mindenütt, mindenüvé és mindenkor pénzharácsolásra. Nem törődik azzal a zsidó, hogy mi módon férhet pénzforráshoz; oda kell neki jutnia minden képzelhető áron, ha mindjárt csalás, lopás, árulás, hamis eskü, hűtlenség, Isten, ember, vallás, haza, vagy akár övéinek elárulása legyen is a föltétel! – A zsidó hírvágyához, kapzsiságához hozzámérhető a történelemben nincs, legyen az erény vagy bűn. – A zsidók ezen, tulajdonait együttvéve tekintem én a józan ész elvesztésének, vagyis Isten átkának; mert eme bűnök emelik az embert leggyorsabban és legbiztosabban embertársai fölé; ezen bűnöket a legkevesebben gyakorolják egyéb népek között, és így, míg egy részről legegyenesebb lépcsőül szolgálnak a gazdagságra, rangra és tekintélyre, addig másrészt: leginkább teszik az embert gyűlöltté, leginkább ingerlik fel maguk ellen a jobbak megvetését, undorát és megbotránkozását, a mit a zsidóság ellen 2000 év óta tapasztalt ellenszenv, megvetés a legfényesebben tanúsít. Ama bűnök – vagyis Isten átka – okozzák, hogy a zsidók eddig minden országban magas, csaknem királyi polezokra jutának; csakhogy másrészt – a bűn mindenkor magában hordván büntetésének csiráját is, – ugyanezen bűnök tevék őket gyűlöletesekké, utáltakká ügy a régi mint az üj világban, s egyszersmind bukásukat is mindenkor magukkal hozák, így parancsolván ezt az erkölcsi világ szigorú logicája. A zsidók mindenkor magasról buktak le. – Napjainkban is igen magasan szárnyalnak; és ez legbiztosabb jele közeli bukásuknak: mert az az isteni átok nem szunnyad – –! Jó lesz azt kétszer meggondolni, amit az imént elmondánk; mert csak ez nyújtja kezünkbe a kulcsot, csak ez érteti meg velünk a zsidók szerepét a történelemben, ez magyarázza meg végtelen gonoszságaikat, istentelen tanaikat: melyek míg egy részről őket fölemelik, másrészről gyűlöletessé teszik, a bitorlott magasságból a száműzetés átkába szédítik le. – Berzsenyi ezt így mondaná: Tündér szerencsénk kénye hány, vet: Játszva emel s 'mosolyogva ver le.

Ha mindez így nem volna, miképpen taníthatnák a zsidók, hogy nem-zsidót megcsalni, meglopni, megrabolni, elnyomni, rajta boszút állni szahad? – hisz ez rettentő bűn! Elhiszik ők, hogy létezik egy zsidó isten, mely ily förtelmes gonoszságot meg nem büntet? – Vagy azt vélik, hogy az Örök Igazság maga is megcsalható? – Nem, ők az örök

71

Igazságot nem ismerik; neki nem, hanem az istentelenséget nyilvánosan tanító Talmudnak és a rabbinusoknak hisznek. Ez az ő átkuk. – Természetesen, ők csökönyösen tagadják, mintha a Talmud ilyesmit tanítana; de mit használ ez, mikor mi kérlelhetlenül fejükre olvassuk a tényeket, t. i. az elméletet, az elveket, míg a 12 Röpirat számtalan levelezői a tapasztalat tényeit a gyakorlatból, concret esetek fölemlítése által bizonyítják be. Igazán vérlázító példáit olvashatjuk a Talmud-elvek foganatosításának a gyakorlati életben, mint midőn pl. egy levelező arról tudósít, hogy ez és ez a zsidó bizonyos betegen fekvő öreget szed rá; önmagára íratja a haldokló jószágát, adóslevelet irat alá a haláltusában fetrengővel örökösei távollétében; a kínlódó meghal; az örökösök kitúratnak atyjuk hagyatékából: és a zsidó ül bele. – Igen, ilyen borzadalmas, még vadállatnak is szégyenére váló cselekményre is van a közéletben több mint elég példa. Az ember kétségbeesve emeli kiterjesztett karjait égfelé: „Isten, te Örök Igazság! hol maradsz villámiddal, hogy e szörnyeteget, ez ördögszülöttét agyon nem sújtod?” – És a zsidó? – nyugodt lelkiismerettel tér haza: hisz ő mi roszat sem tett! – az állam törvényei ellen nem vétkezett; sem a sz. Írás, sem a Talmud, sem a rabbinusok parancsait át nem hágta: hát miért érezne lelkiismeret-furdalást? De hát csakugyan megenged ilyesmit a Talmud? – Igenis megenged, sőt gondoskodik is eljárásról ily esetekben, ami világosan mutatja, hogy nagyon is jártt úttal van dolgunk, midőn a Talmud e helyével foglalkozunk. Ama szörnyeteg tan imígy hangzik:

Aki megrabolja az idegent és (vele szemben) elesküszi, és ha (az idegen, t, i. nem-zsidó) meghalt, íme ez visszatéríti a tőkét (a rablott, lopott jószágot magát vagy értékét) és annak egy ötödét a papoknak ós bírságot (vétkeért, u. m. áldozatot) az oltárnak (tehát ismét a papoknak); mert mondva van (Num. V. 8.): „És ha nincs amaz embernek örököse, akinek a bírság visszatéríttessék, a bírság a Jehovának adatik és a papé leend, kivéve a kost, mely engesztelő áldozatul mutattatik be, hogy az áldozat engesztelő legyen.” – Ha midőn hozza a pénzt és bírságot, útközben meghal: a pénz fiainak adatik, a bírság(-ul áldozatra szánt barom) pedig addig legeltetik míg megsérül (így alkalmas az áldozatra nem lévén), ekkor eladatik, ára pedig önkéntes áldozatra engedtetik át. Zsidóul: „Hagózel esz haggéz, ve'nisba ló, umesz, haré ze m'salém keren v'hhómes lakóhanim, ve-ásom lammizbéahh; se-neemar (Bemiddvar 5.): „Ve-im én láis góél lehásif háásom élof, háásom hammúsav Lassém, lakkóhen, miivad él hakkippűrim, aser jekappér bó álof.” Hajjá ma-ale esz *) Hogy a nagyon „lelkiismeretes” zsidóbarátok és „szabad”-elvűek is némi hitelt adjanak szavaimnak, sietek megjegyezni, hogy e hely ugyan a Talmudból és pedig a Nezikin (károk) sorozat Bava Kama czímű könyvének IX. f. 11-ik Misnája, de nem valami „salabakter”, hanem 1880-iki kiadás; tehát a „fölvilágosultság” kellő közepéből való.

72

hakkeszef, ve-esz ha-ásom, umész, hakkeszef jinnáthen le-vánáf, ve-haásom jir'e ad se-jisztáav, v'jimmákér, ve-jipplu dámáf lindáva. Szükségesnek vélek itt néhány szó magyarázatot. A Talmud szerint a nem-zsidót megrabló zsidó vétkes ugyan, de nem a rablás miatt, hanem mivel hamisan esküvék; ez pedig csak azért vétek, mert a Jehova neve megszentsógteleníttetik. A rablott jószágot vagy annak árát (ha t. i. a zsidó magát jelenti, hogy rablott, vagy ha tetten érték), hozzá adván az érték egy ötödét, tartozik a zsidó rabló a papoknak adni azon esetben, ha a megrablott keresztény időközben meghal. Vétke kiengeszteléséül köteles még valamit a Jehovának is feláldozni, és ez a bírság. – Itt a ker. olvasó azt kérdi, hogy hát miért nem téritenda vissza az elhalt kárvallott örököseinek? Oka ez: A jelen hely voltaképpen a zsidóvá lett idegenekről szól; ha már most az ilyen „megtért”nek nincsenek zsidó vallású gyermekei, nem tekinthető olyannak, ki vagyonával rendelkezhetik; ha más gyermekei pl. keresztények vannak: azok nem örökölhetnek! – A sz. irás ama szavait, hogy ha nincs valamely embernek örököse (vagy inkább jogérvényesitője), úgy magyarázzák, hogy nem-zsidónak (kereszténynek) nem lehet egyáltalán örököse. – Ha a rabló zsidó időközben elhal, még mielőtt a papoknak adta volna rablása gyümölcsét: ez a gyermekeire száll örökség, jogos birtok gyanánt!!' – De hisz azokból, amiket eddig hallánk, önként következik a jelen tan; ha a Jehova közzsákmánynyá tévé a nem-zsidók birtokát: mi természetesb, mint hogy nem-zsidók nem is örökölhetnek. – Nem is képez a zsidóknál e nézet, ez átalánosan elfogadott, vallott ós gyakorlott tantétel titkot, sőt köztudomású náluk ezen jogi axióma: azaz: Mindaz, aki előbb foglalja el (az idegennek) javait, azoknak jogos birtokosa. Zsidóul: Kol hakkódem binkhászáv, záka. Hová jutottunk, uraim, hogy a polgárosult világban, a magasztalt XIX. században ilyet nyilván kinyomtatni, sőt tanítani lehet? – Én nem hiszem, hogy a kafferek vagy a zúlúk el volnának annyira sülyedve a barbarismusban, hogy ily gyalázatot, az emberi nemnek ily szégyenére váló becstelenséget hinni és tanítani mernének. Ki annyira barbár, hogy üldözésnek nevezze azt, ha valaki ily förtelmeket valló szájra rálegyint? Szent kötelessége a törvénynek, a törvényhozónak, a társadalomnak, sőt az egyes embernek is ily tanokat elnyomni, vallóikat pedig ártalmatlanná, tenni. – Mert mi ezen tan egyéb, mint a társadalmi kötelékek széttépése, a népjog, sőt a józan ész és a természeti jog tagadása? – Mi ez egyéb, ha nem a tolvajlás, csalás és rablás nyilvános helyeslése, tanácslása és tanítása, hogy a telhetetlen zsidópapok orvgazdaság által meggazdagodjanak? – Ha ez eltűrhető valamely államban, ott nem lehet a lopás bűn, nem lehet, a rablás törvényszegés; ott jogosan lophat és rabolhat minden ember. Mit csináljunk hát, mikor a hatalom mitsem tesz e hallatlan barbárság fékezésére? Megmondom. Erkölcsileg kell a zsidót ártalmatlanná tenni, nem pedig bottal. Ha férfiak azok, akik e sorokat olvassák és helyeslik, nyújtsák jobbjukat, ígérjék meg becsületszavukra, hogy közülök senki zsidót soha „úr”-nak nem szóllít; neki kalapot nem emel; ha volt eddig zsidóval barátsága, minden hímölés-hámolás nélkül bontsa szét; zsidót a társaságban meg

73

nem tűr: vagy ő megy, vagy a zsidó. Fogadja meg becsületszavára, hogy zsidó, vagy zsidó-barát lapot, könyvet nem olvas; zsidó színészt és színdarabot meg nem hallgat; zsidónál mit sem vesz, zsidónak el mit sem ad. Alakuljon minden városban ily liga, melynek tagjai egy kis jelvényt hordjanak, mely őket mindenkor figyelmeztesse esküjökre. Ha szabad a zsidónak, a kőmívesnek így tennie, szabad leend az anti-semitának is. – A zsidó igen becsvágyó, ezért ajánlá Lutherus, Schudtius stb., hogy azt „úr”-nak ne szólítsuk; mert a zsidó lehet gazdag, de nem lehet „úr”.– „Judaeis et Syris nationibus natis servituti” – mondja Tullius. Egyébiránt tiszteletet és rokonszenvet az emberre senki sem erőszakolhat; ha valaki szereti a zsidókat még azok után is, amiket eddig elmondtam, az önmagát itéli el; én, a magam részéről tolvajok, rablók,, zsiványok czimborája nem leszek! – Caeterum censeo perfidam Judaeorum gentem ext … andam esse, Avellanus.

A zsidó-keresztény házassági törvényjavaslat bukása a főrendiházban. A két ház tárgyalásainak rövid átnézete. A keresztény társadalom, az európai keresztény czivilizáczió, a magyar nemzet becsülete, jövője, élete ellen intézett álliberáliszsidó-szabadkőművesi merénylet meghiúsult: a zsidó-keresztény házassági törvényjavaslat megbukott. Tisztelet és dicsőség főpapságunknak és azon hazafias főurainknak, a kik a gőgös judaizmusnak, győzelmi mámora közepette ezt a hatalmas „Megállj”-t kiáltották oda. A magyar föld, a magyar ipar, a magyar kereskedelem már a zsidók hûbérévé válva, a hivatalos állások, ügyvédi, orvosi stb. pályák már-már a zsidók által a maguk részére konfiskálva, a t.-eszlári bűnperben hozott felmentő ítélettel a szabad gyermeksakterolásra a zsidóknak privilégium adva; a magyar népnek, a keresztény társadalomnak, a zsidóság ellen szavukat felemelni merészelő kevés harczosai gúnynak, szidalomnak s üldöztetéseknek kitéve, úgy, hogy a magyar már-már idegennek kezdé érezni magát saját hazájában; a nemzet választottai, a képviselők háza a zsidó hatalom előtt szégyenteljesen kapitulálva ................... már-már úgy látszott, hogy semmi sem képes feltartóztatni diadal útjában a győzelmes zsidóságot, a melynek kitűzött czélja a magyar nemzet eltiprása s a leggyalázatosabb rabigába való döntése volt. De íme! a mi soraink szétveretése után megjelennek hirtelen a csatamezőn fényes nevű utódai azon fényes nevű magyar főpapoknak, a kik seregeik élén hajdan karddal a kezükben verték vissza a kereszténység középkori ellenségének, a Félhold hódítóinak

74

rohamait; de íme! megjelenek a csatamezőn dicső elődök dicső unokái, hogy azt a hazát, melyet nemzetségeik egy évezreden át annyi ellenség ellen fentartottak: ma, a világhódító s nemzetünk életfáján szúként rágódó zsidóság ellen, a keresztény népek XIX. századbeli halálos ellensége ellen is megvédjék. A magyar nemzet nemtője leborul e hazafiak nagysága előtt, s tisztelettel adózik nekik az összes keresztény világ is, a melynek csatáját is vívták ők ama harczban, a melyben kivívott fényes győzelmet ünnepként ünnepli a két hemisphaera kereszténysége. A magyar főpapság, a magyar aristokraczia 1883. deczemtoer 11-én írta meg saját fényes történelmének egyik legfényesebb lapját, s emléket emelt magának, aere perennius, mert ez emlék a magyar nemzet, a hálás magyar nemzet szívébe vésett örök emlék! Hisszük és reméljük, hogy újra ugyanezen hazafias magatartást fogja követni a főrendiház többsége akkor is, ha a zsidójárom alatt görnyedő képviselőház által újra visszaküldött törvényjavaslat sorsa fölött ismételve fog dönteni. *

Az alábbiakban adjuk rövid átnézetét a képviselőház és a főrendiház tárgyalásainak. Több oldalról hallottuk már azt a megjegyzést, hogy ugyan miért közli a „12 röpirat” az ily tárgyalásokat, a mikről a napilapokban úgyis eleget lehet gyakran hetekkel előbb olvashatni? A mi eljárásunk oka igen egyszerű. Eltekintve a jelen esettől, a midőn mozgalmunk történetében egy korszakot alkotó eseményről kötelességszerűleg referálunk, a törvényhozás termeiben történt fontosabb eseteket registráinunk kell, habár csak röviden is azon okból, mert füzeteink az antisemitikus mozgalomnak évkönyveit képezvén, évek múlva is könnyen felüthetők s betekinthetők; mert hát füzeteket mindenki megtart könyvei között. De hírlapokat ugyan hány ember tartogat, gyűjt és őriz meg, már, csak külalakjuk miatt is? Ezeket zárjel közt mondva, térjünk a tárgyhoz. A mily örvendetes képet nyújt ez eset alkalmából a főrendiház, oly siralmas színben jelenik meg előttünk a képviselőház. Tollúnk tánczol a kezünkben, oly nagy kedvünk lenne megfelelő kritikát irni a „t. ház” fölött, ha eszünkbe nem jutna, hogy egyszer már állottunk a sajtóbiróság előtt hasonló dolgokért; pedig ezt a kritikát nem valamely külmunkatársunk, hanem magunk írnánk! Azért tehát hagyjuk! Úgyis azzal fenyeget bennünket a zsidók által szorongatott Tisza Kálmán miniszterelnök, hogy felhatalmazást kér a háztól az antisemita sajtótermékek elnyomására. Minket a sajtónak ez a tervbe vett megszájkosaraztatása, – a melyet a mi zsidóbarát ellenzékünk is szívesen megszavazna a kormánynak, – legkevesebbet se fogna gênirozni. Ha nyíltan nem fejezhetjük ki eszméinket, írunk majd leplezve???-kel és !!!-kel, amint a

75

Bach-rendszer alatt járta, a mikor egy puszta kérdőjel vagy felkiáltójel egy-egy magyar lapban, fölért egy forradalmat hirdető vezérczikkel. Mi már praktizáltuk is ezt a gondolat-bújósdit ezelőtt 5 és fél évvel „Jövőnk” czímű hetilapunkban, a mikor még csak e szóért „zsidó” is sajtópert kaphattunk volna. Jót állunk érte, hogy füzeteinkben még az istenben boldogult Trottmann se fogna találni „gesetzwidriges” és „schlecht gesinnt” dolgot. Csak a támogatás ne maradjon el elvbarátaink részéről, nehogy aztán úgy járjunk a „12 röpirat”-tal is, mint ezelőtt öt és fél évvel „Jövőnk” czímű hetilapunkkal jártunk, hogy t. i. pártolás hiánya okából beszüntetnünk ne kelljen vállalatunkat. Tehát – ismételjük – nem akarunk kritikát írni a „tisztelt ház” kritikán aluli magatartása fölött. Tegye meg ezt a kritikát minden józaneszű magyar ember maga. Csupán csak a történelmi igazság kedveért jegyezzük itt fel azt, hogy az antisemita képviselők nem akartak kérni s nem is leérték névszerinti szavazást; sőt, miután olyanok részéről, a kik Budapesten filosemiták, otthon a választókerületekben pedig jónak látják antisemitáskodni, – névszerinti szavazást kérő liszta volt forgalomban, a melyre azonban a szükséges 20 képviselőt nem sikerült összegyűjteniök, – az antisemita képviselők, midőn felhíva lettek nevüket a lisztára jegyezni, ezt kereken visszautasították, nem akarván a névszerinti szavazásnál olyanokkal egy lisztán szerepelni, a kik, noha a javaslat ellen szavazandottak, – mégis sokkal rosszabbak sok olyan képviselőnél, a kik presszió folytán a javaslat mellett szavaztak volna. Tessék most a képviselő uraknak igazolni magukat otthon választóik előtt. Mi rólunk, antisemitákról, a mi választóink tudják jól névszerinti szavazás nélkül is, hányadán vannak velünk: mi köpönyegül nem engedjük nevünket felhasználtatni velük arra, hogy otthon bolonddá tehessék választóikat azzal, hogy hiszen ők is „Istóczyval, Ónodyval, Simonyival stb. szavaztak.” *

A javaslat a képviselőház előtt. A tárgyalás menete a következő volt: November 19-én. Literáty Ödön előadó hosszabb beszédben ajánlja a törvényjavaslatot elfogadásra. November 20-án. Éles Henrik után, ki a javaslat mellett szólt, Irányi Dániel tart a szokásos frázisos modorban lelkesült dikeziót a javaslat mellett. Irányihoz méltóan csatlakozott Horváth Boldizsár is, az emanczipaczionális törvény egyik geniális teremtője, a ki egész naivitással azzal a felszóllítással fordult az antisemita képviselőkhöz, hogy fogadják el ők is a javaslatot, mert ez az ő álláspontjuknak is megfelel. Nem ártana Horváth Boldizsárnak is olvasgatni a röpiratokat, inert úgy látszik, hogy ő nemcsak Izraelben, de az antisemitizmusban is „peregrinus”. Győrffy Géza nem fogadja el a javaslatot, sürgetvén az általános kötelező polgári házasság behozatalát.

76 Lessko István semmiféle polgári házasságot sem fogad el, s fejtegeti a javaslat hátrányait vallás-erkölcsi szempontból, s így fejezi be beszédét: „Minek tehát új üszköt vetni a forrongó elemek közé? Legnagyobb rész fogja rosszalni ezen törvényt a keresztények közt, kivált pedig az orthodox zsidók közt méltányos resensusra talál. Magyarországon 15 millió lakosból csak alig egy pár száz vallási meggyőződés nélküli fog tapsolni ennek a nem Magyarországba illő csemetének, egy pár uracs, pár czímzetes keresztény (Élénk derültség), kinek tetszeni fog az a gondolat, gazdag zsidó leányt elvenni, s ha pénze elfogyott, a zsidó menyecskét elcsapni, (Nagy derültség) a zsidó vallás néhány ambicziózus fia, ki megkereszteltetése nélkül szeretne jelesebb keresztény családokkal rokonságba jönni. Mivé lesz a család? mit fog tenni az anya? kihez fog a gyermekek neveltetése tartozni? egy egész hitközönbös generáczió döntend majd valaha a magyar állam léte fölött.” Miehl Jakab, kerülve az antisemitikus érzületnek még látszatát is, kizárólag egyházjogi s történelmi fejtegetések után kijelenti, hogy a törvényjavaslatot nem fogadja el. Göndöcs Benedek a ház homéri kaczajától kísérve – a mely szerepben a képviselő úr úgy látszik tetszeleg magának, nem gondolva meg azt, hogy azon ügyet, melyet védelmezni akarunk, nevetségessé tenni annyi, mint azon ügyet agyonütni, – zamatos beszédben fejtegeti a zsidók és keresztények közti polgári házasság veszélyességét a ker. társadalomra s a magyar nemzetre. Sok megszívlelni valót mondott, csak azzal ne fejezte volna be beszédét, hogy ő „nem antisemita”, hanem ő csak azt akarja, hogy a zsidók legyenek mind keresztények. – No ha pium desideriumokkal meg lehet oldani nehéz politikai és társadalmi problémákat, úgy Göndöcs Benedek beszéde államférfiúi beszédnek beillenék, már t. i. ha se a filosemiták, se az antisemiták jóízűen nem kaczagtak volna fölötte. Bossival István: Szigorúan kath. egyházi szempontból határozottan elítéli a törvényjavaslatot. November 21-én. Ónody Géza: Tagadja, hogy a törvényjavaslat a zsidóknak „a ker. társadalomba való beolvadását elő fogja mozdítani. Maga a zsidóság se óhajtja ezen beolvadást, mert ez ellenkezik az ő specifikus faji érdekeikkel. Ő és társai a zsidókérdés kielégítő megoldását Magyarország egyik legfőbb kérdésének, a politikai pártoktól ugyan ez idő szerint teljesen különálló, de igen sürgős társadalmi kérdésnek tekintik. Ok is óhajtják, hogy ezen kérdés, mely annyi viszályra, kellemetlenségre adott már is okot, végre valahára megoldassék. Midőn egy ily kérdésben.feltámadott mozgalom oly nagy mérveket öltött, mint a milyeneknek a legközelebb lefolyt időben tanúi voltunk, azt hiszi, hogy akkor egyátalában nem lehet helyes a kérdésnek megoldását magára a társadalomra bizni; és igen nagy kötelesség-mulasztást lát, midőn e kérdésnek megoldásától magát a kormány és a törvényhozás visszatartja. A miniszterelnök az utóbbi időkben gyakran fenyegetődzésekkel élt az antisemita képviselők ellen. Az ily eljárás ellenkezik az ildomossággal és a parlament méltóságával.

77 De bármiként igyekszik is a miniszterelnök a jog és törvény anyagából összekovácsolni az ürügyeket, nem fog sikerülni Cromwell lándzsásait feltámasztania és e ház ajtajába állítania, hogy azon képviselőket, kik nem úgy gondolkoznak, mint ő, és a nálánál még hatalmasabb Izrael szeretné, elfogassa vagy e termekből elkergesse. T. ház! Mily visszaélések és jogtalanságok követtettek el a legközelebbi időszakban azon világhírűvé vált bűnper folyamán, mely bizonyára az önök figyelmét is élénken foglalkoztatta! Már a tisza-eszlári per visszaéléseiben nyilvánuló zsidó-erkölcsi szellem is meggyőzhetett bennünket két dolog felől; először meggyőzhetett a felől, hogy a zsidók beolvadása erkölcsi érdekeink veszélyeztetése nélkül teljesen lehetetlen, más részről meggyőzhetett a felől, hogy azon visszaélések előmozdításának minden látszat szerint épen a miniszterelnök volt legfőbb szövetségese, és az ő auspicziuma alatt burjánoztak fel. Utal azon titkos detektivekre, a kik által meg akarták hiúsítani a vizsgálat czélját, az igazság kiderítését, utal azon katonai elszállásolásokra, melyek a falukra és városokra kényszeríttettek csak azért, hogy páni rettegésben tartsanak oly lakosságot, mely magát csendesen viselte és legkisebb alkalmat sem szolgáltatott arra, hogy ellene ily rendkívüli intézkedések alkalmaztassanak. Utal azon főispáni önkénykedésekre, melyek által megtámadtatott az egyéni szabadság, melyek által még a tánczvigalmak is beszüntettelek, és oly szint kölcsönöztek egyes vidékeknek, mintha az ostrom-állapot által kötelező gyámkodásra volnának kárhoztatva, oly vidékeknek, a hol a közrend, közcsend legkevésbbé sem zavartatott meg. Végül utal azon főispáni tapintatlanságra, mely az ország különböző részeiben feltámadt zavarok kiindulási pontja volt. Épen azon tapintatlanság idézte elő azon zavargásokat. Azon szerencsétlen gyermek, kinek a látottak és hallottak alapján legjobb lelkiismerete szerint nem lehetett mást tenni, mint terhelő vallomásokat a bűnperben, épen főispáni önkény segélyével hozatott Pestre, és ez által szikra dobatott az igaztalanságok miatt különben is izgatott kedélyekre, és fellobbantotta első lángját a zavargásoknak, a melyek az eszlári per igaztalanságainak következtében az ország különböző vidékein kitörtek. Történt-e csak legkisebb intézkedés arra, hogy ezen igaztalanságok megszüntettessenek? Nem, hanem e helyett az, a ki az izgatottságnak főoka volt, a miniszterelnök igazságérzete jóvoltából oly jutalmazásban részesült, minőt a polgári érdemek kitüntetéséül szoktak adni. Megkapta a Lipót-rend keresztjét. Minekutánna kifejtette volna szónok, miként hamisítják meg a zsidók a tudományt s nevezetesen a történelmet, ekként végzi be beszédét: Én tehát egy oly vallásfelekezettel, a melynek szelleme a kereszténység erkölcsi tanait megmételyezheti, nem kívánom összeolvasztani a, keresztény társadalmat. Minthogy pedig az előttünk fekvő törvényjavaslat a keresztény társadalom érdekei ellen határozott merénylet, minthogy az általa kitűzött czél: a kereszténységre jótékony beolvadás soha elérhető nem lesz, minthogy az nem a magyar nemzetnek kifejezett kívánsága, – mert ha kívánsága volna, akkor csak jelentkeztek volna azon megyék vagy kerületek, a melyek ily törvényt alkottatni óhajtanak: – mindezen okoknál fogva kijelentem, hogy ezt a törvényjavaslatot el nem

78 fogadhatom, hanem saját és társaim nevében a következő határozati javaslatot adom be, melyet bátor leszek felolvasni. (Olvassa.) „A ház a keresztény és izraelita közt, valamint az országon kívül kötött polgári házasságról szóló törvényjavaslatot visszavetvén, azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául sem fogadja el.” Ajánlom e határozati javaslatot elfogadás végett. Az Ónody által benyújtott határozati javaslatot a következő öt képviselő írta alá: Ónody Géza, Széli György, Simonyi Iván, Istóczy Győző, Kissovich József. Kőrössy Sándor jogi szempontból elfogadja a javaslatot; mig Hérits Károly, szinte gondosan kerülvén az antisemitismusnak még: látszatát is, katholikus szempontból nem fogadja el. Pauler Tivadar igazságügyminiszter, szigorúan a jogi térre szorítkozva, ajánlj a a javaslatot elfogadásra. GyŐry Elek, szinte főleg jogi szempontból fejtegetve a kérdést, egy határozati javaslatot nyújt be, aláírva 11 függetlenségi párti képviselő által, a mely szerint a ház a tárgyalás alatt levő javaslatot visszavetve, utasítaná az igazságügyminisztert, a kötelező polgári házasságról törvényjavaslatot oly időben beterjeszteni, hogy ez még a jelen országgyűlés alatt törvényerőre emelkedhessek. Istóczy Győző: Mielőtt az ügy érdeméhez hozzászólnék, nem mulaszthatom el a t. előadó úr tegnapelőtti beszédére néhány megjegyzést tenni A t. előadó úr azt mondta, hogy ha az emanczipáczióval egyidejűleg a zsidók és keresztények közti polgári házasság is behozatott volna, a lelkiismeretlen izgatás nem foglalhatott volna tért, s a személyés vagyon- biztonság nem ingattatott volna meg, a mint ez tényleg megtörtént. Hát t. előadó úr, én úgy tudom, hogy a zsidók és keresztények összeházasodásának egyebek közt Németországban sincs már évek óta semmi akadálya; s mégis Németország volt az, hol az antisemitikus mozgalom legelőször vett fel konkrét alakot. Egyébiránt majd megmagyarázom a t. előadó urnák, hogy voltaképen kik azok, a kik az általa említett lelkiismeretlen izgatást „csinálták s csinálják, s a kik miatt a zsidók napjainkban nem érzik oly biztonságban magukat, mint érezték a börzesvindli fénykorában, a krach előtti korszakban, a mikor a zsidóemanczipáczió méregfája dúsan kezdte teremni gyümölcseit. Ezen lelkiismeretlen izgatók első sorban maguk a zsidók, az ő népfosztogató, népdemoralizáló faji politikájukkal, s én nem habozom kijelenteni, hogy az antiszemitizmusnak legjobb, legügyesebb kortesei maguk a zsidók. Minden, naponkint pedig százával és ezrével előforduló zsidó visszaélés, zsidó üzelem, zsidó túlkapás, zsidó fosztogatás, zsidó erőszakoskodás újabb és újabb elemeket terel a mi táborunkba, s mivel a zsidóknak az önmérséklet sohasem képezte nemzeti erényüket, a jövőben is terelni fog. Midőn 1875-ben első ízben szólaltam fel a zsidókérdésben, egyenesen ezen psychologiai tényre alapítottam politikámat; s mondhatom, számításom minden várakozást felülmúló mértékben beütött. Hogy ez tény: úgy hiszem bizonyításra nem szorul, annál kevésbé, mert a t. elő-

79 adó úr is, mint jogász ember tudhatja, hogy köztudomású tényeket bizonyítani nem szükséges. Másodszor, a t. előadó úr által említett lelkiismeretlen izgatás, csinálói, a lelkiismeretlen izgatók azok, kiket a nép az ország bajainak orvoslása végett ide küldött, megtisztelve őket bizalmával,, s a kik a. helyett, hogy orvosolni törekednének azon súlyos bajokat, melyeket a zsidóság az országra s a nemzetre hozott, megfoghatatlan könnyelműséggel és közönyösséggel engedik kifosztogattatni s pusztíttatni saját küldőiket, saját véreiket nemcsak, de sőt hasonló törvényjavaslatoknak,, a nélkül hogy kényszerítve lennének reá, megszavazásával, csak olajat öntenek a tűzre, s a nemzet legszentebb érzelmeiből gúnyt űzve, a nép elkeseredettségét csak fokozzák. A t. előadó úr beszélt még a személy- és vagyonbiztonság megingatásáról is, a mely szerinte az antisemitikus izgatásoknak a következménye. Hát itt ismét téved a t. előadó úr. Mert a személy- és vagyonbiztonságot Magyarországon a zsidók veszélyeztetik legnagyobb mértékben, szövetségben fizetett alázatos szolgáikkal: a zsidóbérencz filosemitákkal, a mely épületes szövetség előtt nincsen biztonságban vagyonunk r a melyet hamis tanukkal, megvesztegetésekkel, – daczára minden törvényparagrafusnak – mindenkor elragadhatnak tőlünk; – de a zsidóktól nincs biztonságban a keresztények élete sem, mert, a legújabb időben majdnem mindennapos zsidó merényleteket a keresztények élete ellen nem is említve, egy keresztény szülő se lehet biztonságban az iránt, hogy hirtelen eltűnhető gyermeke pár nap múlva nem esik-e áldozatul a kannibálokon is túltevő fanatikus zsidók rituális őrjöngéseinek. (Nagy mozgás. Halljuk!) Elnök: Szemben azon sajnos esetekkel, a melyek az idén Magyarországon előfordultak, kénytelen vagyok a képviselő urat figyelmeztetni,. hogy innen e házból olajat önteni a veszedelmes tűzre nem való. (Helyeslés.) Kérem ennélfogva a képviselő urat, mérsékelje szavait úgy, miként ezen törvényjavaslat objektív tárgyalásához illik. (Helyeslés.) Istóczy Győző: . . . . mert hát, daczára minden fölmentő ítéletnek, mindenki lelke mélyében meg van győződve arról, hogy a boldogtalan Solymosi Eszter ott a tisza-eszlári zsinagógában lelte gyászos végét. (Mozgás) Ha tehát Magyarországon a személy- és vagyonbiztonság veszélyeztetve van – a mint a t előadó úr állítja, – úgy ez első sorban és legnagyobb mértékben a zsidóság társadalmi-nihilisztikus üzelmei által van veszélyeztetve; mert, ha a zsidó hit- és erkölcstan elvei azt tanítják, hogy a nem-zsidók élete és vagyona a zsidók kezében van, és hogy a nemzsidók vagyona uratlan jószág, a melyet Jehova a zsidóknak adott v. lehet-e csudálkozni azon, hogy ha a zsidó egyetemeken, t. i. a pálinkás boltokban (Derültség és mozgás), mondom, hogy ha a zsidó egyetemeken, t. i. a pálinkás boltokban, a zsidó kultúra és a zsidó nevelés áldásaiban részesült nép, nem tűrhetve tovább kifosztogattatását, és se égtől, seföldtől segélyt nem nyerve, fütyköst és fejszét ragad, s a Talmud tanait a zsidók ellen visszafordítva, azokat viszont a zsidókra alkalmazza, – persze a maga módja szerint nyílt erőszakkal, a miért aztán agyonlövetés, börtön és akasztófa éri a magyart; míg a Talmud tanait titkon s alattomban, a törvény megkerülésével alkalmazó zsidó, földesúrrá, nemes,

80 emberré, báróvá s esetleg országgyűlési képviselővé, s maholnap tán főrendiházi taggá is lesz. Ezek után, úgy hiszem, a t előadó úr is tudói fogja jövőre, hogy tulajdonképen hol keresse azokat a lelkiismeretlen izgatókat, a kik Magyarországon a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető üzelmeknek az okai. De e kérdéshez végezetül még egy szót. Vegyünk egy példát. Én magam is a tágabb értelemben vett népnek egyik tagja vagyok, úgy-e bár? Mert hisz népképviselő vagyok. Ugyan megtudná-e mondani a t. előadó úr, hogy hát engem, a tágabb értelemben vett népnek egyik tagját, ki izgatott fel; kit és kiket terhel az én felizgatásom miatt a felelősség? Ex uno disce omnes. Áttérve mármost az ügy érdemére, az elmondottakból folyólag is, végzetes tévedésben van az, a ki azt hiszi, hogy a tárgyalás alatt levő javaslatnak törvényerőre való emelésével már meg lesz oldva Magyarországon a zsidókérdés, és hogy a zsidóság iránt uralkodó ellenszenv és izgalom megszűnik. Sőt ellenkezőleg: az új törvény is csak olaj lesz a, tűzre. Politikai és társadalmi szempontból ítélve meg a zsidók és keresztények közti polgári házasság kérdését: ezen intézménynek mindezen tekintetekben is csak káros kihatásai lesznek reánk nézve. Én ugyan nem tartok attól, hogy valami nagyon gyakoriak lesznek az ilyen zsidó-keresztény párosodási esetek. (Derültség.) Bizonyítja ezt Poroszország példája is, a hol 1875-től 1879-ig 250-rol mintegy 150-re szállott alá az évenkint kötött zsidó-keresztény házasságok száma, s a csökkenés az antisemitizmus terjedése folytán azóta is évről-évre mind nagyobb lesz. De ezenkívül még egy igen érdekes statisztikai adatot bírunk Poroszországból, a mely azt bizonyítja, hogy a sémitáknak az európai népfajokkal való keresztezése aránylag feltűnően meddő szokott lenni. (Halljuk! Halljuk!) Ugyanis a porosz hivatalos statisztikai adatok szerint az 1875-től 1879-ig terjedő időszakban esett átlag egy-egy házasságra: 1. evangélikusok között........................................... 4.20 gyermek 2. katholikusok között ............................................. 5.20 „ 3. evangélikusok és katholikusok között………….. 3.20 „ 4. dissidensek között .............................................. 4.53 „ 5. zsidók között ....................................................... 4.43 „ 6. zsidók és keresztények között csak…………….. 1.55 gyermek. A zsidók és keresztények közti vegyes házasságok feltűnő terméketlenségének az oka, (Halljuk! Halljuk!) a sémita és európai emberfajok közt fenálló phyziologiai nagy eltéréseken kivül, e két emberfajnak egymás iránti legyőzhetlen idegenkedéséből magyarázható ki. A zsidófél a nem-zsidófélben mindig csak a gojt látja, (Derültség.) a kit egész életében csak gyűlölni s megvetni tanult, s a kit a Talmud értelmében még az állatnál is alábbvaló lénynek tart. Viszont a nem-zsidó az édelgő zsidó férjben vagy zsidó asszonyban mindig csak az általa gyermeksége óta utált zsidót látja; s ezen kölcsönös érzelmeket a zsidót a kereszténynyel összeadott politikai hivatalnok se képes nemlétezőkké tenni. Hogy a zsidók az összeházasodás útján se képesek beolvadni más

81 népekbe, tanúsítja háromezer éves, s különösen a kereszténység megalapítása előtti történelmük, a mely egész idő alatt elszigetelve, megvetve éltek a többi népek között, a mely népek a zsidókban mindig csak az ó-egyptomi társadalom söpredékét, az egyptomi kasztok kimustrált páriáit látták, a páriáknak minden fizikai és erkölcsi undok sajátságaival. S ezen pária-természet még ma is teljes épségében fennáll a zsidókban. Elnyomatva lenni vagy ellenkezőleg másokat elnyomni, önmagát másoknál vagy alábbvalónak vagy ellenkezőleg fölebbvalónak, de sohasem egyenlőnek érezni: felszabadult rabszolgatermészet, a melyet a zsidók még Egyptomból örököltek, s a' mely rabszolgatermészetet a zsidók, annyi évezredek után, a jogegyenlőség mai korában is teljes épségében megtartották, s nem is fogják levetkőzhetni soha. S épen ezen pária-természet az a speczifikus jellemvonás, a mely a zsidót minden többi néptől teljesen elütő néppé teszi, a mely unikumot képező népre.a többi czivilizált nemzeteknek szánt institucziók és törvények semmikép sem illenek. Én tehát, bízva a most ismertetett természeti törvényekben, mint mondám, nem tartok ugyan attól, hogy e javaslat törvényerőre emelkedtével, a zsidók és keresztények közti házasságok nálunk valami nagyon gyakoriak lesznek; de azt a veszélyt még sem kerülhetjük el, hogy az egyes, többnyire spekuláczióból zsidókkal összeházasodó keresztényekkel s az ezen házasságokból származó amfibiumokkal (Derültség) csak szaporodni fognak a zsidó-szövetségesek, a mi ellenségeink; mert tapasztalati tény az, hogy az ily összeolvadás eseteiben – csekély kivétellel – nem a zsidó lesz magyarrá, hanem a magyar lesz zsidóvá. Ezek a félzsidó ivadékok és zsidó-sógorok, a kik máris többen vannak mint a nagy közönség gondolná, (Élénk derültség.) – ma is a legveszélyesebb ellenségei az antisemitizmusnak, a keresztény társadalomnak; mert jó hangzású nevük mellett senki sem sejti, hogy belőlük nem a magyar, nem a keresztény, hanem a zsidó beszél. Mivel pedig én ezeknek a társadalmunk legveszélyesebb ellenségeit fcépező félzsidó ivadékoknak és zsidó-sógoroknak a számát szaporítani, s a magyar nemzet vérét az ó-egyptomi páriák vére által degeneráltatni nem akarom: részemről visszautasítom a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot, s elfogadom Ónody Géza t. barátomnak határozati javaslatát. Vidovich György vázolja azt a visszás helyzetet, mely bekövetkezik, ha majd a keresztény és zsidó házasságra lép és mindkettő ragaszkodni fog vallásához. Az előadó amaz állításával szemben, hogy a törvényjavaslatra azért van szükség, mert a vidéken uralkodó antisemita izgalomnak véget kell vetni, ezt az érvet nem fogadja el, mert a törvényjavaslat, ha törvénynyé válik, még nagyobb izgalmat fog előidézni. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. Simonyi Iván: A szónokok többsége mint „sine qua non”-t állította oda, hogy a kor és haladás követeli azt, hogy a zsidók a polgári jogokban egyenlően részesüljenek először, másodszor, hogy kívánatos volna a zsidóságnak assimilácziója a magyar fajjal. Bizonyítékokat azonban e tekintetben nem voltunk szerencsések hallani. Ami a szabadelvüségre való folytonos hivatkozást illeti, a mely, kivéve az igazságügyminiszter urat, csaknem minden szónok részéről

82 hangoztattatott az előadótól kezdve, erre, kerülve az érvelést, engedjék meg, hogy egy kis indítványnyal szolgáljak, a mely beleillik a vitába és igen helyesen fejeztetik ki azzal, a mit a német Stichprobe-nak nevez. Méltóztassék bármelyik szónok úr, a ki hivatkozott a szabadelvüségre, e szó helyébe helyezni a „zsidó érdeket” vagy a „zsidó hatalom növekedését,” és meg fogja látni, hogy jó lesz a kadenczia, sőt nemcsak ez lesz jó, hanem meglesz a most hiányzó logikai következetesség is. A mi a fajvegyülés kérdését illeti, ez a tudománynak még megoldatlan problémája és mélyebb tanulmányt követel, hogy ennek hatását megösmerjük; sőt okvetlen több generáczió szükséges hozzá megtudni, vájjon a fajvegyület eredménye jó-e vagy rósz? De mindenesetre némi tapasztalatunk van. Göndöcs t. képviselő társamnak volt bátorsága kimondani, hogy a zsidófaj erkölcsileg mélyebb színvonalon áll. Ez kétségkívül úgy van. Hanem Göndöcs t. képviselő úr nem mondta meg, hogy sok tekintetben pedig a zsidók fölöttünk állanak, hogy ők a hatalom eszközeit sokkal jobban ismerik mint mi, hogy ők a hatalomnak ezen eszközei mellett szívósan és ügyesen tudnak küzdeni, hogy ők egy tömör phalanxot képeznek. Már pedig ha ezen tömör phalanx szemben áll egy teljesen oszlófélben, válságos stádiumban levő, egy atomizált társadalommal, nem kell hozzá sok tudomány átlátni, hogy az előny a zsidók részén lesz, azaz meg fog történni az, amit Jókai egy évvel ezelőtt mondott, csakhogy nem száz, hanem 50 vagy 40 esztendő múlva: el fogunk mi zsidósodni. Én azt hiszem, az antisemitizmust, miként már előttem igen helyesen hangsúlyoztatott, semmi sem fogja annyira erősíteni, mint épen ezen törvényjavaslat, mert az csak az ellentéteket fogja kidomborítana azaz magyarán mondva csak elkeseredést fog szülni. Ha az antisemitizmus más, mint azon faktorok kifolyása, melyek mint mindent a világon, úgy az emberi társadalom lefolyását is elodázhatlan törvényekkel szabályozzák; ha az antisemitizums más vagy másakar lenni, mint a nemzeti egészséges geniusnak védekezése, hogy úgy mondjam felébredése, fellázadás a zsidó idegen uralom ellen; ha az antisemitizmus más vagy más akar lenni, mint az egészséges korszerű haladás: ez esetben nem kívánok mást, minthogy bukjék meg minden antisemita, bukjék meg az antisemitizmus, bukjunk meg mi, előőrsei ezen küzdelemnek, nem bánom, bukjunk meg dicstelenül, gyalázattal. De ha az antisemitizmus azon faktorok folyománya, melyek az emberi társadalmat szabályozzák, ha az antisemitizmus a nemzeti genius felébredése, ha az antisemitizmus az egészséges fejlődés és haladás: akkor uraim ne merészeljenek a kor kerék-küllőibe kapaszkodni, mert különben ezen kerekek agyon fogják zúzni az ellentállót, akár hívják azt a ki ellentáll, magyar kormánynak, akár a sokkal nagyobb hatalomnak:, zsidóságnak. Csatlakozom Ónody barátom határozati javaslatához. November 22-ki ülés. Mandel Pál mély háláját jelenti ki a zsidók nevében a képviselőháznak e törvényjavaslatért, persze elfogadva azt. Szalay Imre: Polemizál Mandel Pállal, a ki azt monda, hogy többen a polgári házasságot G'schäftnek tartják. Mondjon Mandel egyet-

83 len egy dolgot, a mely nem G'schäft a zsidóknál. Ott nem azt kérdezik: Szereted-e leányomat,, hanem „Mennyi pénzt adsz?” (Derültség.) Csodálom azt és ahhoz vakmerőség kell, hogy Győry Elek képviselő úr és társainak indítványát hypokrízisnek meri nevezni, különösen ő! Hát akkor mi volt az, mikor ő kerületében föllépett, mint ellenzéki képviselő, és most ott ül? Hát ez micsoda? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: G'schäft! Mozgás jobb felől.) Ez a valódi szó, igenis G'schäft. Azt is mondotta, hogy nem beszél zsidó hazafiságról. Elhiszem, nem beszél azért, mert nem beszélhet. De strigis vero, quae non sunt, nulla quaestio fiat!” (Derültség.) Áttérek most arra, a mit Horváth Boldizsár t. képviselőtársam mondott. Sajnálom, hogy a t. képviselő úr épen nincs jelen, mert vele szemben oly sajátságos helyzetben találom magam, hogy ki kell mondanom azt, hogy én átalában minden alkotásában, minden tettében a mit itt a parlamentben vagy azon kívül mint politikus tett, mindig olyan sajátságos malheurt látok, hogy mindig, noha a legjobbat akarja, rendesen a legrosszabbá vál. Félek tőle nagyon, hogy azon nagyszabású beszédével is, a melyet e törvényjavaslat védelmére mondott, azzal is úgy járunk. Az is nagyon sajátságos, hogy a t. képviselő úr, noha hosszabb idő óta tagja a képviselőháznak, mégis oly kevésszer jő ide, csakis mindig olyankor, mikor valami égető zsidókérdés van, máskor mindig távollétével tündököl; így például, mikor az uzsora-törvényjavaslat tárgyaltatott, akkor a t. képviselő úr eljött, hogy az uzsora-törvényjavaslat ellen szavazzon és most újra eljött, mert a zsidó-házasságokról van szó. Az emanczipáczió kimondásának szintén egyik nagy előharczosaként szerepelt a t. képviselő úr. Hát beszélhetnek akármit erről az emanczipáczióról, beszélhetnek arról, hogy az emanczipáczió revíziója retrograd lépés; én részemről azt tartom, a mit boldogult Széchenyi István gr. mondott épen ilyen kérdés alkalmával, midőn a pozsonyi országgyűlésen Bezerédj az emanczipácziót sürgette és a mellett igen szép beszédet mondott. Mikor kijöttek az országház terméből, akkor odafordul Széchenyi gróf Bezerédjhez és azt mondta neki: nagyon szép, nagyon helyes az, mint átalános fogalom ellen nem is lehet ellene szólni, hogy az emberek miután mind egyenlők, tehát egyforma jogokkal ruháztassanak fel; csak azt az egy kérdést fejtsd meg nekem, hogy ha mi emanczipáljuk a zsidókat, ki fog bennünket emanczipálni a zsidóktól? T. ház, e törvényjavaslat épen az ellenkezőjét fogja eszközölni. Nemhogy emanczipálni fogna a zsidóktól, hanem épen azok rabigájába görnyeszt bennünket. Nézzük csak például ideális szemekkel e törvényjavaslat következményeit, 30-40 év múlva micsoda látomány tűnik fel szemeink előtt? Itt van mindjárt a főrendiház. Ott azok a kaczagányos, párduczbőrös és magyar díszruhás alakok hogyan fognak majd kinézni' a nyúlbőr és birkabőr menték mellett, hogyan fognak azon dicső ősök a nyúlbőr és birkabőr . . . (Mozgás jobbfelől.) Elnök: Bocsánatot kérek, ez nem parlamentáris kifejezés. Simonyi Imre: Bocsánatot kérek, hogy birkabőrt említek, abban nem látok semminő imparlamentárist. (Derültség.) A helyett, hogy a főrendiházban törvényeket alkotnának, sok nemest és jót hoznának létre, majd geschäftelni fognak a börzén; a közbirtokos majd azt a mesterséget

84 fogja folytatni, a mit a zsidók miután meggazdagodtak abba hagytak, és majd kereskedni fognak bőrökkel és síppal faluzni. (Mozgás.) A polgár embert legkevésbbé féltem a törvényjavaslattól, mert annak sokkal több meggondolása lesz, mintsem hogy ezen úgynevezett zsidóházasság jótékonyságában részt vegyen. Ennél a legkevesebb baj fog történni. Már én, t. ház, ezen törvényjavaslatot jónak semmi tekintetben sem fogadhatom el, mert most utóbbi időben foglalkozván a kertészettel, igen sok kísérletet teszek a nemesítésben oltás, szemzés útján, és sok sikerül; azonban, ha megpróbálnám, nem hiszem, hogy sikerre vezetne az, hogy ananászt vöröshagymába lehetne oltani. (Élénk derültség.) Lehetnek sokan, t. ház, a kiknek szagló idegeik a vöröshagymához nem szoktak hozzá, tehát egy más példát hozok elé; de méltóztassanak elhinni, nem sikerülend a nemesítés még akkor is, mikor rokonfaj között történik a kísérlet, mert hiszen végre ember az izraelita is; – (Derültség.) ellenkezőleg azt hiszem, úgy járnánk, mint a dinnyével a dinnyetenyésztők, ugyanis jól tudják, hogyha a legfinomabb kantalup-dinnye magot ugorka mellé vetjük, a dinnye megkapja az ugorka izét és szagát. így lesz ezzel a törvényjavaslattal is, és azért nem fogadhatom el azt részletes tárgyalás alapjául. Szónok ezután a miniszterelnök ellen fordul, a ki a népre ok nélkül lövetett szigetvári szolgabírót, a megye ellenére, védelme alá vette; s aztán ekkép fejezi be beszédét: Beszéltek itt t. ház, izgatókról, és azokat a szerencsétlen eseményeket, melyek történtek az ország egyik-másik megyéjében, azon szerencsétlen eseményeket, melyeket minden józan eszű, müveit ember csak sajnálhat, az antisemitikus izgatásnak tudták be. Már t. ház, én azt hiszem, mindig ott történhetik a legfőbb izgatás, a hol az izgató van. Miután bennünket bélyegeztek meg” az izgatással, én kijelentem, hogy egyetlen antisemita képviselőnek kerületében sem történt semmi zavar; ott az emberek nem tettek semmiféle garázdálkodást, sem ablakokat be nem dobtak, sem egyéb módon nem tüntettek, meggondolva nagyon jól azt, hogy van nekik képviselőjük itt, a ki szavazatával olyan törvényt támogat, mely esetleg a zsidók ellen hozatik. Ezt nagyon jól tudták, s azért nem is volt zavargás, és azt hiszem, nem is lesz. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. Herman Otto: Kifejti zsidóreformátori terveit, a melyeknek utján a kutyából szalonna lenne csinálható. Panaszkodik, hogy ezen prófétai üdvös működéséért a zsidóság nincs elismeréssel iránta; de másrészről őt a gonosz antisemiták is kegyetlenül üldözik; pedig hát voltaképen ő maga üldözi maga magát. – Szerk.) mire aztán szokása szerint neki esik az antisemitáknak s névszerint Istóczynak, a kinek politikája szerinte oka annak, hogy a nép egy része a falnak ment. Krisztusra hivatkozva erősíti, hogy az antisemitizmus nem keresztényi álláspont. Elnök: Istóczy képviselő úr személyes kérdésben kíván szólni, Istóczy Győző: T. ház! (Halljuk, halljuk!) Herman Otto úrnak beszéde arra indít, mikép a t. ház engedelmét kérjem, hogy személyes kérdésben felszólaljak. (Halljuk, halljuk!) Herman képviselő úr arról panaszkodik, hogy az antisemita agitátió ő ellenében irányul leghevesebben és legszenvedélyesebben. Hát

85 t. képviselő úr, ne méltóztassék ezen csodálkozni; a t. képviselő úr volt épen az, a ki én ellenemben legelőször megindította a hadjáratot; volt pedig ez 1878-ban, midőn a t. képviselő úr mint Don Quixote az én kerületemben megjelent, és három hétig a leghevesebb agitátiót folytatta a czélból, hogy engem kerületemben megbuktasson. (Derültség.) És a t. képviselő úr három heti nagy erőfeszítése után azt érte el, hogy mikor a választás napja bekövetkezett, nem látta czélszerűnek az én kerületemben megmaradni, hanem odább állt kerületemből. (Derültség.) Nemcsak czélszerűnek, de tanácsosnak sem. (Derültség.) A t. képviselő úr ezen korteskedési hadjárata közben igen jól mulatott egy bizonyos kastélyban, a melyben történt dolgok miatt a zsidók részéről évek hosszú során át folytattatott ellenem azon gyalázatos fondorkodás, a melynek hogy nem estem áldozatul, sem a zsidóknak, sem másnak, hanem magamnak köszönhetem, hogy megálltam helyemet. Ha a t. képviselő urnák van oka hálával viseltetni a zsidók iránt és ezen hála következménye az, hogy itt a zsidók érdekében gyakran apológiákat tart (Élénk derültség), én ezt neki nem veszem rósz néven. Elnök: Kérem a t. képviselő urat, a házszabályok szerint netalán személyes megtámadásra kell válaszolni, de nem ismét megtámadást intézni. Istóczy Győző: Én nem veszem rósz néven neki, hogyha a zsidóság érdekében minduntalan kardot húz; de viszont megkívánom, hogy nekem se vegye rosz néven, a ki a zsidók iránt semmi hálával nem tartozom, sőt ellenkezőleg, — hogy a magam eszméit itt fejtegetem. A t. képviselő úr azt mondta, hogy az én politikám sajnos kravallokra vezetett, azon sajnálatos kravallokra, melyek az utóbbi időben előfordultak. (Egy hang a jobboldalon: igaz!) (?) A t. képviselő úr talán megfeledkezett az 1880. évi januárban történt hatvani utczai kravallokról? (Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) Ivánka Imre: Ez is igaz. (Zaj! Halljuk!) Istóczy Győző: A t. képviselő úr kifogásolta az én és elvtársaim eljárásában azt, hogy a kereszténység elvei ellen törünk akkor, midőn az antisemitikus agitátiót viszszük. No hát t. képviselő úr, ön, mint szabadkőműves, nem illetékes meghatározni azt, hogy a kereszténység érdekében mi áll. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem is szabadkőműves!) Hogy mi a kereszténység elveivel nem állunk ellentétben akkor, midőn az antisemitismus elveit fejtegetjük, az iránt bátor vagyok a „Moniteur de Rome”-nak, mely a római pápa félhivatalos közlönye, folyó évi okt. 27-én megjelent számában foglalt nyilatkozatára utalni, mely a magyarországi antisemita párt megalakulásáról helyeslőleg nyilatkozik. (Mozgás. Felkiáltások: Ez nem személyes kérdés!) Elnök: Az már beszéd volna, ha a képviselő úr ezt fejtegetné. A képviselő urnák személyes megtámadásra lehet válaszolnia, de tessék ezt, amint a házszabályok rendelik, röviden megtenni. (Helyeslés.) Istóczy Győző: (Halljuk!) T. ház! Még csak azt akarom megjegyezni, hogy mindezeket sokkal bővebben elmondottam volna, ha Herman t. képviselő úr igen ügyesen nem úgy manoeuvriroz, hogy mindig hátrább-hátrább rukkolt a szónokok sorában (Élénk derültség), csak-

86 hogy egyetlen antisemita képviselő se legyen a háta mögött. (Nagy derültség. Zaj a szélső baloldalon.) Polónyi Géza: Hogy olyan kevesen vannak az antisemita képviselők, arról nem tehet Herman. (Derültség a szélső baloldalon.) Istóczy Győző: Ez az oka, hogy én csak személyes kérdésben történt felszólalás alakjában tehettem meg észrevételeimet. Herman Ottó: T. ház ! Személyes kérdésben csupán csak arra az egyre akarok reflectálni, hogy a t. képviselő úr azt mondja, hogy én ekkor és ekkor az ő kerületében ő ellene agitáltam. Igenis agitáltam; akkor ott ki volt bontva a zászló, a melyre rá volt írva: 1848, és én kiáltottam a piacz közepére s elmondtam a magam véleményét. De a mit önök ellenem elkövetnek Szegeden, a szegedi tanyákon . . . Istóczy Győző: Én soha sem voltam az ön kerületében, mint ön az enyimben! (Zaj. Halljuk!) Herman Otto: A hol nekem az antisemitismus mellett még a borhamisítást is meg kell találnom. (Hosszan tartó zajos derültség.) Tisza Kálmán ministerelnök: Válaszol Szalaynak a somogymegyei eseményekre vonatkozólag, s aztán ekkép folytatja: Herman Otto t. képviselő úr szíves insinuálni, mintha Istóczy Győző képviselő urnák hajdan ezen oldalról történt felszólalásait mintegy én sugalmaztam volna, hogy őt mint agent provocateurt használtam à la III. Napoleon. (Ellenmondások a szélsőbalon; felkiáltások jobbfelől: De így mondta!) Igenis ezt mondta és úgy tüntette fel a dolgot, mintha én ez irányban semmit sem tettem volna. És ez a t. képviselő uraknak azon az oldalon (a szélső balra mutat) nagyon megtetszett. Hivatkozom maguk a t. képviselő közt azon oldalon azokra, a kik az igazság érdekében tudnak személyi ellenszenv fölé emelkedni, mondják meg, hogy az antisemitismus első nyilvánulása óta volt-e ember, aki úgy e házban, mint e házon kívül azt az első percztől fogva kíméletlenebbül ostorozta volna és vele szembe állott volna, mint én? A képviselő úr felhozta azt is, hogy az Istóczy képviselő úr 12 röpirata irányában mily hosszas volt az elnézés, míg utoljára mint izgató nyomtatvány ellen megtörtént az eljárás; azt azonban a képviselő úr helyeselte, hogy az esküdtszék felmentő ítéletet hozott. Én megengedem t. képviselőház, hogy vannak mulasztásaim abban az irányban. „Nem hittem volna egyébként, hogy azon mulasztásomért épen azon oldalról támadtassam meg. Különben én nem fenyegetek, nem fenyegettem soha; de azt az egyet kénytelen vagyok bevallani, hogyha úgy, a mint most kezdenek, gombamódra fognak szaporodni azon, egyes kis városokban tisztán csak az antisemitismus czéljából kiadott hírlapok, a minő ujabb időben négy vagy öt is keletkezett az ország különböző vidékein; ha folytattatni fog, úgy a mint most történik, az izgatás egyik-másik szláv lapban a magyar elem ellen, román lapban a magyar ember ellen, akkor, igenis a t. ház elé fogok lépni és azt fogom kérni, hogy a faj és felekezet elleni izgatás ellenében egy rövid időre tartó, de nagy hatalmát tegyen le a kormány kezébe. És még egyet, t. ház! mert jó lesz ezt megörökíteni emlékünkben. (Halljuk!) Még azt is mondta Herman Ottó t. képviselő úr: a miniszter-

87 elnök fenyegetett vele, hogy ha az antiseraitismus a nyilvánosság elé mer lépni, akkor így meg úgy fog vele tenni; de hát lehet-e valami nyilvánosabb, mint ami a házban elmondatik? Hát mit kivan a képviselő úr? Ne engedjem-e én, mint miniszterelnök, hogy a házban valaki elmondhassa, a mit mondani akar? Ugyan mit mondana – és ekkor igaza volna, – ha megkísérelném ezt megakadályozni? De különben legyenek arról meggyőződve, hogyha tartani és folyni fog ez izgatás, azon felhatalmazási törvényben – megmondom egyenesen – felhatalmazást fogok kérni még valamire. (Halljuk! Haltjuk!) Nem arra, hogy a törvényhozás házában annak tagja el ne mondhassa amit akar, mert erre én legalább, ha Herman Ottó képviselő úr sürget is, soha segédkezet nyújtani nem fogok. (Derültség jobb felől.) De igenis felhatalmazást fogok kérni arra, hogy ne lehessen azért, mert valami egyszer itt elmondatott, azt azután röpívekben és minden alakban bujtogatásra künn felhasználni. Reméltem t. ház, hogy evvel Herman Ottó képviselő urat megnyugtattam. (Élénk derültség jobbfelől.) Igaz, ő többet kívánt tőlem. Előbb kívánta volna, én azonban még most sem teszem meg, ha okvetlenül nem szükséges; de ennyire ajánlkozhatom. (Élénk derültség és tetszés jobbfelől.) Annyira azonban, hogy a képviselőket ne hagyjam beszélni, én magamat képesnek nem tartom. Ezután hosszabb fejtegetésben ajánlja a javaslatot elfogadásra. Sunissich Pál: A szólási szabadságot ő sem akarja megszorítani. A philantropia nevében elitéli az antisemita agitácziót, és szinte mint Herman, a botból borotvát hisz csinálhatni, a zsidóság reformálásának utópiáját fejtegetve. Elfogadja a javaslatot. Helfy Ignácz nagyon természetesen elfogadja a törvényjavaslatot egy maczeszízű beszéd kíséretében. November 23-ki ülés. Az elnök Herman Ottónak, a ki tegnap már felelt Istóczy felszólalására, csodálatos módon másodízben is megengedi, és pedig a következő napon, hogy újra feleljen Istóczy azon beszédére, a melyre már tegnap is megtehette volna s meg is tette észrevételeit. Herman Ottó, köztudomású süketségét hozza fel indokul, hogy 24 óra múlva másodízben felelhessen Istóczy tegnapi felszólalására, s panaszkodik Ivánkára is, a ki szinte Istóczynak adott igazat. Ezután tagadja, hogy ő Istóczy kerületében 3 hétig izgatott, mert ő csak egy napot töltött ott. (Felkiáltások: Ez nem lényeges!) Ő a rumi kerületben a 48-as elvek hirdetése miatt ment oda, nem pedig azért, hogy ott az antisemitismus vagy a filosemitismus mellett agitáljon. (Istóczy Győző: De amiatt is!) Istóczy azt mondta, hogy ő (Herman) 3 heti agitálás után szükségesnek tartotta a rumi kerületből megugrani. (Istóczy Győző: Igaz!) Ő (Herman) sokszor vezetett tömegeket, de ő sohasem ugrott meg. Istóczyt azonban élő ember nem látta tömegeket személyesen izgatni s vezetni. Istóczy Győző: Mert én nem is agitáltam olyan módon, mint ön a hatvani utczában tette. Herman Ottó: T. képviselőház! Én ki tudom mutatni egész vilá-

88 gossággal, hogy a zsidó sajtó azt mondja rólam, hogy én rosszabb vagyok mint Istóczy képviselő úr. (Miért vállalkozik Herman úr zsidóprófétai háládatlan szerepre? Aztán meg a kutya is bizony ordít és harap, a mikor szalonnát akarnak csinálni belőle! – Szerk.) Istóczy képviselő úr pedig 12 röpiratában azt állítja, hogy én rosszabb vagyok a zsidónál. (Derültség.) Istóczy Győző: Igaz! Herman Ottó azt hiszi, hogy ha őt mind a két fél megtámadja, (Azaz, ha ő két szék között a pad alá esik. – Szerk.) az ő álláspontja csakugyan objektív. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tagadja, hogy ő a hatvani utczai kravallok szerzője lett volna; Istóczyt és Ivánkát felhívja, mutassák elő az őt e miatt elitélt bírói ítéletet. Istóczy Győző: Azt mások előttem már elégszer elmondták, én csak ismételtem. (Mozgás a szélső baloldalon.) Herman Otto felhívja a házban levő szabadkőműveseket, hogy volt-e ő valaha valamely titkos társulatnak tagja? (A szabadkőművesek azonban mélyen hallgatnak. Szerk.) Végül kijelenti, hogy ő rekedtsége miatt halasztotta beszédét másnapra, s nem taktikából rukkolt hátrább-hátrább a szónokok sorában. (De sok testi baja van ennek a képviselő urnák, mikor egy zsákutczából kimenekedni akar! – Szerk.) Istóczy Győző konstatálja, hogy ő neki egyik korábbi elnök megtagadta a szólási jogot, midőn egy előtte való napon tartott beszédre másnap személyes kérdésben felszólalni akart. Kéri az elnököt, hogy ő irányában is tartsa meg azt az elvet, hogy „quod uni justum, alteri aequum”! s aztán így folytatja: Ami Herman Ottó képviselő úr felszólalását illeti, én saját választóimtól tudtam meg azt, hogy ők a t. képviselő úrral a választás napján reggel találkoztak, midőn a t. képviselő úr egy parasztszekéren sietett bucsut venni kerületemtől és Szombathelyen egy vendéglőben várta be a választás eredményét; korteskedését pedig azelőtt hetekkel kezdte meg. (Mozgás a szélső baloldalon.) Én csak relata refero. Ami azt illeti, hogy a képviselő úr nem szabadkőmíves, ezt én, mint nem szabadkőmíves, positivitással természetesen nem tudhatom. Annyit azonban tudok, hogy ő Pulszky Ferencz urnák, a magyarországi szabadkőmivesek nagymesterének egyik legbelsőbb embere (Élénk derültség), annak a nagy mesternek, a kinek vezérlete alatt a szabadkőmívesek ezelőtt pár héttel elhatározták, hogy ezentúl a szabadkőműveseknek Magyarországon legfőbb és kizárólagos teendője az lesz, hogy az antisemitismus ellen nyílt harczot folytassanak. (Egy hang a jobboldalon: Jól teszik!) Ezeket kívántam csak megjegyezni Steinacker Ödön után, a ki elfogadja a törvényjavaslatot. Mezey Ernő másfél óráig villogtatja a sakterkést az antisemiták feje fölött; s végül azt a kegyes tanácsot adja az antisemitáknak s névszerint Istóczynak, hogy: tessék nekik kivándorolni! Istóczy Győző: Előbb fognak önök kivándorolni, mint mi! Ivánka Imre: Válaszolva Hermannak, azt mondja, hogy ez a rendőri törvényjavaslat tárgyalása alkalmával maga mondta ezt (Olvassa):

89 „A tömegnek, t. ház, mondhatom, tapasztalásból beszélek – mint törvénynek, épúgy megvan a maga psychologiája mint az egyesnek.” Tehát maga a képviselő úr is azt mondotta, hogy ezt tapasztalásból tudja, (Derültség) és íme most meg azt mondja, hogy becsületsértést követtem el ellene, mert ő a hatvani utczai zavargás ügyében nem ítéltetett el. De hiszen Istóczy képviselő úr sem ítéltetett el. Nem követtem el tehát ellenében semmivel sem többet, mint a mit maga a képviselőr Istóczy képviselő úr irányában állított, és eszem ágában sem volt becsületében gázolni. (Helyeslés jobb felől. Felkiáltások balról: Ez nem személyes kérdés!) De személyes kérdés, mert azt mondta rólam a képviselő úr, hogy becsületbe vágó dologgal vádoltam. Ezután kijelenti, hogy a szabadkőművesség nem titkos társulat, mint Herman monda, mert alapszabályai nálunk a kormánynak bemutatvar vannak. (E szerint tehát Istóczynak is igaza lehet, mikor azt állította^ hogy Herman szabadkőműves; és Hermannak is igaza lehet, mikor azt bizonyította, hogy ő nem tagja semmiféle titkos társulatnak; mert hisz Ivánka szerint a szabadkőművesség nem titkos társulat. Denique, csak okos dolog, személyes kérdésben csak 24 óra múlva felszólalni: az ember így egész diplomácziai apparátussal lepheti meg a rögtöni feleletet választani szokott ellenfelet. – Jövőre majd mi is élünk a Herman képviselő úr által felállított praecedens előnyeivel. – Szerk.) Szilágyi Dezső: Szigorúan jogi szempontból tart egy hosszú beszédet, kerülve óvatosan az antisemitizmust, a melyet pedig a józsefvárosi választók nem bánnák, ha képviselőjük is legalább érintené. Határozati javaslatot ád be a kötelező polgári házasság behozatala iránt. Széll György igen érdekes statisztikai adatokat hoz fel annak bebizonyítására, hogy a zsidóság miként teremti meg nálunk az agrárkérdést. A budapesti törvényszéknél – így szól – mint első folyamodásu bíróságnál kezdett perekben 95% esik a zsidók által folyóvá tett keresetekre, a bűnügyekben pedig mint vádlottak 90%-kal jelentkeznek. Magyarországon egy éven át 211,790 tkkvi birtoktest cserél gazdát, a mi körülbelül 200 milliót képvisel; ebből szintén statisztikai adatok szerint végrehajtási árverés útján forgalomba jön 20 ezer birtoktest, mely körülbelül 30 milliót képvisel. Az ingatlanság értéke az ily tömeges végrehajtások következtében 1875-től 6 éven át 1185 frt átlagárról leszállott csaknem 700 frtra. Egy éven át a magyarországi ingatlanokra bekebleztetik 150 millió új teher; 6 éven át 900 millió, és ebből alig 350-360 millió kebeleztetik ki. Már most, ha az előbbi statisztikai adatokat veszem, hogy t. i. nemcsak Budapesten, de az egész országban általában a zsidók által a polgári ügyekben 80-90% peres ügy tétetik folyamatba: levonhatjuk a következtetést, hogy mennyit tesz ki a zsidók betáblázott követelése, és hány végrehajtást foganatosíttatnak évenként. (Igaz! a szélsőbaloldalon.) Ecseteli ezután a mármarosmegyei szomorú állapotokat, a melyeknek a múlt év nyarán szemtanúja volt, és a hol személyesen győződött meg azon lesújtó nyomorról, melyet a zsidók lelketlen uzsoráskodása mindenütt előidézett. Tömegesen egész községek ingatlana lett a zsidó

90 korcsmárosok tulajdonává. Ε tömeges nyomor továbbterjedésének megakadályozása végett is antisemita ő. – Tagadja továbbá, hogy az antisemitizmus izgatással, vallás- és felekezet elleni gyűlölség szitásával járna, s ennek igazolásául felolvassa az országgyűlési antisemita párt programmját. Tagadja szóló azt is, hogy az antisemitizmus a kereszténység elveivel ellentétben állana; s ennek igazolásául felolvassa a „Moniteur de Rome”-nak novemberi füzetünkben is közölt nyilatkozványát; s végül kijelentve, hogy a törvényjavaslat elfogadása után se számoltunk le végleg a magyar nemzet pusztulásából gazdagodó üzérkedőkkel, – a javaslatot nem fogadja el, hanem csatlakozik Onody Géza határozati javaslatához. November 24 én. A zárbeszédek után következett a szavazás felállással. A ház nagy többsége a javaslatot elfogadta.

A javaslat a főrendiház előtt. A deczember 10-ki ülésben vette kezdetét a tárgyalás. A koronázás óta nem volt oly népes a főrendiház, mint ez alkalommal; amint az alábbi szavazási számokból kitűnik, 212 főpap és főúr vett részt a szavazásban, 20–30 tag pedig a szavazás elől az előcsarnokba menekült. A tárgyalás két napot vett csak igénybe; a főrendiház kevesebbet beszélt, de annál többet, üdvösebbet cselekedett; az ellenkezőjét tette annak, a mit a képviselőház elkövetett. Az első (deczember 10-ki) ülésben az általános vitát megnyitotta Simor János bíbornok-herczegprímás. Minden tekintetben remek faeszédéből idézzük a következő passzust, a mely a mi álláspontunknak igazolását foglalja magában. Méltán közszeretetben részesülő prímásunk ugyanis egyebek közt így szólt: Méltóságos főrendek! Magában az indokolásában e törvényjavaslatnak az helyeztetik kilátásba, hogy az izraelita nép a keresztény társadalomba be fog olvadni. Legyen szabad nekem két évezred történetére hivatkozva megjegyeznem, hogy a beolvadás bekövetkezni nem fog, éppen azért nem fog, mert a társadalom keresztény, ő pedig a zsidóság. És ha az a történelmi botrány előállana, hogy a társadalom megszűnnék keresztény lenni, akkor ez a társadalom feloszlik és nem lesz mibe beleolvadjon a zsidóság. És ha ez megtörténik, az izraelitáknak SZÍVÓS ragaszkodásuk a valláshoz és fajelszigeteltségük mellett ők törhetetlenül állván a maguk állapotában, az így feloszlott, de már nem keresztény társadalom, vagy rabszolgája, vagy üldözője lesz a másiknak. (Helyeslés.) Nem olvadt be a pogányoknál, nem olvadt be idáig a keresztényeknél, ezután sem fog beolvadni. (Helyeslés.) Egyes beolvadások eddig is történtek, t. i. azáltal, hogy a keresztény hitre áttértek, de ez a beolvadás, az ő ügyeiket intéző köröknek s embereknek nem tetszik. 1880-ban az „Archives Israélites”, a franczia hivő izraelitáknak közlönye fájdalmasan megjegyezte: „Crémieux minden gyermekét megkereszteltette. Ki van a Fould, Worms, Halévy, Eatisbonne, Romilly

91 gazdag zsidó családokból, a ki még zsidó valláson van?” Különös, hogy 50 esztendő óta majdnem minden gazdag izraelita család a keresztény hitre4 áttér. Ez a beolvadás eddig is meg volt, ez a beolvadás egyeseknél ezután is lesz. De egy mód van, egyet képzelek magamnak, mely módon e beolvadás meg fog történhetni. Csakhogy ehhez kettő kell, először az, hogy a keresztény szűnjék meg keresztény lenni, az izraelita szűnjék meg izraelita lenni. (Derültség.) De erre mindkettő azt fogja mondani: az ár igen magas, az alku nemtelen. Én a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem fogadom el. (Élénk éljenzés.) Vay Miklós báró koronaőr mentegeti magát, hogy „öreg ember.” Nohát akkor kár volt neki a zsidókkal való összeházasodás mellett dikcziót tartania, mert a zsidóházasságnak, mint „öreg ember” már úgy se vehetné hasznát. Haynald Lajos bíbornok s kalocsai érsek a javaslatot leginkább az állam czéljaira s érdekeire való tekintettel nem fogadja el. Rozner Ervin báró, kassai jogakadémiai tanár, a kinek a nevét a zsidóházassági javaslat alkalmából volt szerencsénk először hallani, — egy filosemita beszéd után elfogadja a javaslatot. Schlauch Lőrincz szatmári püspök és Sainassa József egri érsek, úgyszinte Apponyi György gróf is, – vallás-erkölcsi, bölcseleti s történelmi szempontból kitűnő beszédeket tartanak a javaslat ellen, míg Fauler Tivadar igazságügymíniszter kötelességszerűleg a javaslat mellett szólal fel. Deczember 11-ki ülés. Andreánszky Gábor báró. A törvényjavaslat, midőn az izraeliták és keresztények közti házasságot lehetségessé teszi, a zsidók asszimiláczióját opportunitási szempontból szándékozik előmozdítani. Darwin és más természettudósok és tenyésztők azon axiómát állítják fel, hogy a tisztán beltenyészet által tenyésztett faj jobban örökiti tulajdonságait, mint a keverék faj. Ez axióma szerint, melynek szóló is híve, a sémi faj tulajdonságai e kevert házasság ivadékaiban túlnyomók volnának. Testileg ez mennyiben lenne üdvös, utal a katona-állításokra, hány zsidó válik be alkalmasnak még azon kevés közül is, kik hadkötelezettségöket más úton nem képesek kijátszani. Lelkileg a sémi fajban tul kifejlett egyéni tulajdonérzék az eredetileg zsidó törvény X. parancsolatját „Ne kívándd felebarátod házát, se mezejét, se egyébnemű jószágát” soha sem engedte e nép vérébe átmenni, még az ó testamentom idejében sem. A keresztény egyház e parancsolatot szigorúbban, komolyabban vette, és a nyugati népek is alkalmatosabb talaj lévén, kifejlődött a keresztény népekben egy tulajdon, melyet a közéletben becsületességnek nevezünk. Részemről, bár belátom, hogy az egyéni meggazdagodást földi javakban igen megnehezíti e tulajdon, kivált más gondolkozású konkurrensekkel szemben, mégis azt, mint az egyén, úgy az egész nép legnagyobb, legdrágább kincsének tartom. Idegen befolyás által mai nap e tulajdon intenzivitásából veszíteni

92 kezd; de ha az előttünk fekvő törvényjavaslat törvénynyé válnék, és azt sokan felhasználnák, e tulajdon idővel egészen megváltoznék. És ne ámítsuk magunkat, méltóságos főrendek, igenis lehet félni, hogy sokan_, felhasználnák, mert a házasuló nép igen meggondolatlanul szokott cselekedni; hiában inti őket a nagy német költő: „Der Wahn ist kurz, die Reu ist lang.” Ε meggondolatlanság az ember állati természetében fekszik, így a siketfajd csak szerelmének időszakában ejthető el; ilyenkor szokott óvatosságát félreteszi, a jelen biztonságát is feláldozza. Ebben az állapotban az ember ép oly kevéssé képes nyugodtan meggondolni jövendő ivadékainak sorsát, mint akkor, midőn egy modern Shylock egy kezében a lejárt váltót, a másikkal a menyasszonyt prezentálja. Pedig inkább látnám, és így gondolkozik a magas ház minden tagja és bátran mondhatom, higgadt perczeiben hazánk keresztény lakóinak legnagyobb része: inkább látnám, gyermekemet nehéz napszámmal keresni mindennapi kenyerét, minthogy a szigorú becsület ösvényéről egy lépést is eltérjen. Hát még azon veszélynek tegyük ki, hogy vérébe más, kevésbbé szigorú becsületesség! ösztön ojtassék! Az eddig fennálló törvények e veszélytől megóvták a házasulókat; e törvény életük legmeggondolatlanabb perczeiben avagy legnagyobb szorultságában ez oltalmuktól megfosztaná; azért, mint jó keresztény és mint magyar ember, e törvényjavaslatot el nem fogadom (Élénk helyeslés.) – Hogy Andreánszky Gábor báró jeles beszédével hosszasabban foglalkozunk, annak természetes magyarázata az, mert a mi felfogásunkhoz közelebb áll. Füzeteink kizárólag csak antisemitikus nyilatkozványokat tartalmazhatnak s tartalmaznak. Vay Béla báró sokat beszélve Promethsusról és Ikarionról (tán Ikarust akart mondani a nemes báró?) kijelenti, hogy „mint előrelátó törvényhozó” elfogadja a javaslatot. Keglevich István grófnak kell a zsidóházasság. Andrássy Gyula gróf, az emanczipaczionális törvény másik geniális teremtője a javaslat mellett szónokol, megfenyegetvén a főpapokat, hogy ha meg nem szavazzák az előtte kedvelt zsidóházasságot, majd megkapják az általánosan kötelező polgári házasságot, a melyet különben ő sem fogna soha elfogadni. A főpapok azonban nem ijednek meg a zsidók iránt oly nagy előszeretettel viselkedő nemes gróf fenyegetéseitől. Tisza Kálmán miniszterelnöknek, zajos „Eláll!”, „Szavazzunk!” kiáltásokkal félbeszakított beszéde után, – s miután Cziráky János gróf, Széchen Antal gróf, Zalka János győri püspök, Zichy Nándor és Zichy Henrik grófok a szótól elálltak, 10 tag kívánatára a névszerinti szavazás rendeltetett el. A kérdés az: Elfogadja-e a főrendiház a keresztények és zsidók közötti házasságról szóló törvényjavaslatot általánosságban, a hármas bizottság jelentése alapján: igen vagy nem? A szavazás eredménye ez: Szavazott 212 tag; elnök nem szavazott. Igennel szavazott 103, nemmel 109. (Zajos, hosszas éljenzés a házban és a karzatokon.) Elnök e szerint kijelenti, hogy a javaslat nem fogadtatott el, miről a képviselőház értesíttetik.

93 Nem-mel szavaztak a következő hazafias főpapok és főurak: Főpapok: Simor János bibornok, herczegprímás és esztergomiérsek, Haynald Lajos bibornok, kalocsai érsek, Samassa József egri érsek, Vancsa János gyulafehérvári görög-kath. érsek, Császka György szepesi püspök, Dulánszky Nándor pécsi püspök, Ipolyi Arnold beszterczebányai püspök, Lönhardt Ferencz erdélyi püspök, Kovács Zsigmond veszprémi püspök, Pauer János székesfehérvári püspök, Schlauch Lőrincz szatmári püspök, Schuster Konstantin kassai püspök, Szabó János, szamosujvári gör.-kath. püspök, Vállyi János eperjesi püspök, Zalka János győri püspök, Hidassy Kornél szombathelyi püspök, Danielik János választott pristinai püspök, Heiller Károly biduai czimzetes püspök, Krajcsik János sardicai czimzetes püspök, Lengyel Miklós dulcignoi czimz. püspök, br. Hornig Károly választott scardonai püspök, Máyer István stagni czimz. püspök, Szájbély Henrik vovadrai czímz. püspök, Schinotzer Ignácz bácsi czimz. püspök, Virter Bertalan novii czimz. püspök, Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát, Kaczvinszky Viktor jászói főpap és prépost. Ország zászlósok: Cziráky János gróf, tárnokmester, Szapáry Géza gróf, főudvarmester. Főispánok: Szapáry István gróf, Pest-Pilis-Solfc-Kis-Kun, Eszterházy Pál herczeg, Sopron. Grófok: Almássy Kálmán, ifj., Almássy Tasziló, Apponyi György, Apponyi Lajos, Apponyi Géza, Batthyány Elemér, Batthyány Iván, Batthyány József, Bánffy György, Berchtold Rikhárd. Brunszwick Géza, Csekonics Endre, Cziráky Antal, Cziráky Béla, Cziráky János ifj., Dessewffy Alajos, Dessewffy Béla, Dessewffy Dénes, Eszterházy László id., Eszterházy László ifj., Eszterházy Miklós ifj., Eszterházy Mihály, Eszterházy Ferencz ifj., Eszterházy Jenő, Eszterházy Mór ifj, Festetics Leo, Festetics Tasziló, Forgács Antal ifj., Forgács Béla, Hunyady Imre, Károlyi Gyula, Károlyi István, Kinsky Dezső, Pálffy István, Pálffy-Daun Lipót Nándor, ifj. Pongrácz Ágoston, Pongrácz Károly, Szapáry Iván, Széchenyi Kálmán, Széchen Antal, Szirmay György, Szapáry Antal, Sztáray János, Török László, Wenckheim Géza, Wenckheim Frigyes, Wenckheim Károly, Wilczek Henrik, ifj. Zichy Gábor, Zichy Géza, Zichy Henrik, Zichy János id., Zichy János ifj., Zichy Imre, Zichy István, Zichy Nep. János, Zichy Nándor, Zichy Pál, Zichy Sándor, Zichy Tivadar, Zichy-Ferraris Bódog, Zichy-Ferraris Lajos, Zichy-Ferraris Manó. Bárók: Andreánszky Gábor, Barkóczy Sándor, Horeczky Ferencz, Jeszenszky Sándor, Jósika Kálmán, Laffert Antal, Orczy Elek, Rédl Béla, Révay Ferencz, Vay Dénes, Vécsey Sándor, Walterskirchen Ernő, Wenckheim József, Ugrón Lázár. Igen-nel (vagyis a zsidóházasság mellett) szavaztak következő nevezetű urak, a kik közül csak a kormány szolgálatában álló főispánokat lehet menteni. Országzászlósok: Bánffy Miklós gr. főpohárnokmester, Erdődy István gr. főlovászmester, id. Vay Miklós br. koronaőr, Szlávy József koronaőr. Főispánok: Darvas Imre, Abauj-Torna, Zeyk Károly Alsó-Fehér, Tabajdy Károly Arad és Krassó-Szörény, Sándor Béla Bács-Bodrog, Perczel Miklós Baranya, Mailáth István Barsmegye, Döry József br. Bihar, Vay Béla br. Borsod, Bethlen András gróf Brassó, Mikó Bálint Csik, Rónay Lajos Csongrád, Bánffy Zoltán br. Maros-Torda, Horváth Mihály Fogaras, Fáy Gusztáv Gömör-Kis-Hont, Degenfeld József gr. Hajdú, Potsa József Háromszék, Beöthy Lajos Heves, Majthényi László br. Hont, Pogány Ignácz, Hunyad, Beniczky Ferencz

94 Jász-Nagy-Kun-Szolnok, Bethlen Gábor gr. Kis- és Nagy-Küküllo, Eszterházy Kálmán gr. Kolozs, Zuber József Komárom, Miske Imre br. Mosony, Gyürky Ábrahám gr. Nógrád, Berchtold László gr. Nyitra, Eszterházy István gr. Pozsony, Mattyasovszky Tamás Sáros, Jankovici, László Somogy, Graefi József Szabolcs, Domahidy Ferencz Szatmár, Brenneberg Mór Szeben, Ormós Zsigmond Temes, Hertelendy József Torontál, Kubicza Pál Trencsén, Dániel Gábor Udvarhelymegye, Török Napoleon gróf Ungmegye. Glavina Lajos Zalamegye, Molnár István Zemplénmegye, Radvánszky Béla báró Zólyommegye. Herczegek: Batthyány Ödön herezeg. Grófok: Andrássy Aladár, Andrássy Gyula, Bathyány László, Bethlen József, Bissingen Nándor, Csáky Gyula, Csáky Jenő, Csáky Vidor, Erdödy György ifj., Hugonnay Béla, Keglevich István, Korniss Emil, Lónyay Menyhért id., Lónyay Béla, Nemes Vincze, Pálffy János, Pallavicini Ede örgr., Pejacsevich János ifj., Pejacsevich Mark, Széchenyi Ferencz, Széchényi Jenő, Teleky J. Bárók: Ambrózy Gyula, Ambrózy Lajos id., Barkóczy Ferencz, Dőry Lajos, Edelsheim-Gyulay Lipót, Eötvös Loránd, Fehérváry Géza, Fiáth Miklós, Földváry Lajosr Földváry Sándor, Huszár Károly, Kemény Endre, Lipthay Béla, Mesznil Viktor, Nyáry Jenő, Orczy Andor, Orczy B., Podmaniczky Ármin, Podmaniczky Elemér, Podmaniczky Géza, Podmaniczky László, Podmaniczky Levente, Pongrácz Vincze, Radvánszky Géza, Radvánszky János, Révay Gyula, Rózner Ervin, Rudnyánszky Béla, Rudnyánszky József, Simonyi Lajos, Splenyi Béla, Splenyi Pál, Vay Miklós ifjabb, Vay Sándor, Vay Elemér.

*

A főrendiháznak, a javaslat visszavetéséről szóló üzenete f. hó 12-én a képviselőházhoz érkezvén, a ház többsége annak mielőbbi tárgyalását forcirozta, s e tárgyalást már másnapra, f. hó 13-kára tűzte ki. Ez alkalommal a tárgyalás elhalasztása mellett — se javaslat el nem fogadása esetén a főrendiház üzenetének egyszerű tudomásul vétele mellett pártunk részéről Simonyi Iván tartott egy sikerült beszédet, kiemelvén, hogy a fenforgó kérdésben nem a képviselőház; hanem a főrendiház tolmácsolta a nemzet akaratát. Az elhalasztás, illetőleg a tudomásul vétel iránti határozati javaslatára azonban az elzsidósodott képviselőházban csak az antisemiták szavaztak, s a midőn az elzsidósodott többség ismét „derültség”-be esett a csekély számú antiszemita szavazók láttára, Istócmj oda kiáltotta nekik: „Ne nevessenek az urak, mert nemsokára meg majd mi fogunk nevetni!” A ház túlnyomó többsége a javaslatnak a főrendiházba leendő viszszaküldését határozta el. A főrendiház azonban ez évben már több ülést nem tartván, csak jövő évi január hóban fogja újból tárgyalni az ügyet, s amint a főpapság és a hazafias aristokraczia hangulatából kivehető, újra vissza fogja vetni a javaslatot.

Pénzintézeteink s nagy iparvállalataink elzsidósodása. Ε folyóiratban többször történt utalás arra, hogy zsidó „polgártársaink” mint kerítik hatalmukba, mint zsákmányolják ki előnyükre a rendelkezésre álló eszközöket és ezek közt első sorban hatalmuk főeszközét: a pénzt. A nagy közönség is érzi ezt, öntudatlan remegés futja át a társadalmat az új socialis és politikai bajjal szemben, de csak ke-

95 vesén vannak kik tudnák, hogy a tőke elzsidósodása mily mérveket öltött, s hogy tulajdonképen a „viruló fővárosban,” a nemzet szívében zsidó az úr. Mi sem lehet alkalmasabb e nézet igazolására, mint ha egy pillantást vetünk a budapesti nagy iparvállalatokra és bankokra: azonnal tájékozva leszünk, hová fejlettek a dolgok. Íme a pénzpiacz középpontja a börze: alelnök Strasser A. A tanács 28 tagja közül Izrael népének képviselői: Altschul S., Ältstätter R., Báronyi Β., Beck M., Beimel Jakab, Brüll Ármin, Deutsch Károly, Gold Zsigmond, Heller Gábor, Höllischer Manó, Káinoki (!) Izidor, Kohner Zsigmond, Krause Lajos, Mauthner Zs., Nágel Ármin, Neumann Frigyes, Neumann Miksa, Be dl Jakab, Schweiger Márton, Ullmann M. G., Wahrmann Moritz, Weiss Berthold, Weissmann Móritz. (23.) Titkár: LT. Félegyházi Á. (telivér zsidó), Fürst Lajos, Keményffí Gábor (dtto.) A leszámoló bizottság hét tagja közül hat sémita. A szenzálok, a menynyire kivenni bírtuk, kivétel nélkül zsidók. Az osztrák-magyar bank nyolcz igazgatója közül négy zsidó, u. m_ Bust Bernát, Hatvani Deutsch, Gold Zs., Stern Ignácz. Itt még sok küzdelem árán meg van a paritás; de meddig? Első intézetünk a magánbanküzlet terén, mint a Lloyd et consortes hirdetik, a m. általános hitelbank; és szinte csodálkozni kellene, hogy ilyen intézetnél a keresztény elem túlsúlyban van, legalább a functionáriusok névsora ezt mutatja. A tény azonban az, hogy az egész nem egyéb mint Rothschildék filialéja, mely ház híven taktikájához, figuránsokat keres, hogy hatalmát fedezze; a részvények nagy része azonban kezében van, ép úgy mint a bécsi Credit-Anstaltnál, s hogy akarata, ellen mi se történjék, arról gondoskodnak Kornfeld és Mauthner igazgató urak. A bank két gőzmalmának igazgatója Brüll úr, „egy a mi népünkből.” A m. jelzálog hitelbanknál ugyan Széli az elnök, de Minkus a factotum, s Lukács es Hegedűs mellett ott ül Wahrmann és Beck. A leszámítoló-banknál Wahrmannon kívül dr Mandello, Beck M., Schweiger Adolf, Neumann Frigyes és Miksával találkozunk. A kereskedelmi bankot, a 40-es évek sokat dicsért alkotását Lánczy Leo úr dirigálja, és Rust Bernát úr ellenőrzi, s két nem-zsidón kivül, Machlup Α., Neuwelt Armin, Schweiger Márton, Weise B. F. igazgatják. Alelnöke Kohner Zsigmond. Az egy. fővárosi takarékpénztárnál ott látjuk Nágel Herman tr Oppenheim J. J.-t, Mandl Ignáczot és Keppich Ármint. A III. ker. takarékpénztárnál az összes ügyvivők közt 2—3 nem zsidó. A m. ált. takarékpénztár igazgatója, daczára Jókainak (?) és Korizmitsnek: Mandello Hugó. Ezen szemelvények után mehetünk egy lépéssel tovább; lássuk a magyar ipar szemefényét, malmainkat. A hengermalom alelnöke: Brüll Miksa lovag. Igen érdekes a „Pannónia,” ennek elnöke Wahrmann, négy igazgatója közt egy nem zsidó; a felügyelő bizottság, a v.-igazgató, a disponens, a pénztárnok mind azok. Az I. bpesti gőzmalomnál a zsidók érdekeit Basch Fülöp, Beer Salamon, Deutsch József, Flesch Móricz stb. képviselik. A Concordiánal épen tizet számítottunk meg; a „Luiza”-malom elnöke Ullmann M. G.

96 Az „Erzsébet”-é, a minorum gentiumot nem is tekintve, újra Adler Móritz, itt bukott meg nemrég azon indítvány, hogy a könyveket magyarul vezessék. És így lehetne ezt részletezni csaknem vég nélkül. A kőbányai, az újlaki téglagyár csaknem egészen zsidóké; nagyon erősen ülnek a nyeregben az első magyar gyapjúmosónál és a papírgyárnál; övék a kőbányai serfőzöde, a spodiumgyár; irányadólag szerepelnek az északmagyar orsz. kőszénbánya-társulatnál, a Gschwindt-féle szeszgyárnál, a közúti vaspályánál; a Dunagőzhajózási társaság itteni főnöke Ullmann, kinek egyetlen qualificatiója hogy zsidó. De nem folytatjuk tovább; a ki bővebb adatokat kivan, annak ajánljuk a „Magyar Compass” legújabb folyamát; abból meríthetünk argumentumot eleget. Nem mulaszthatjuk el azonban kiemelni, hogy a SalyóTarján-Bimamurányi vasgyártársulat, ezernyi holdakra menő ingatlanaival legutóbb szintén zsidók kezébe került, s hogy a sokat dicsért fiumei petróleum-finomítót, rizsgyárat stb. a buda-pécsi vasúttal egyetemben Rothschild úrék építtetik. Nem nagy művészet kell hozzá, hogy e vonásokból képet alkossunk; míg egy részről a föld rohamosan kerül zsidókézbe, azalatt a pénzpiacz, a bankok, a nagy ipar már csaknem kizáróan az ő terrénumuk; a nagy tőkék a mi bajunk, és pedig azért, mert ezek zsidók. Hová jutunk, ha ez így halad: arra feleljenek vezérlő politikusaink!

Az első választási győzelem. Pozsonymegye szempczi választókerületében, az eddigi képviselőnek gr. Zichy Ágostnak fiumei kormányzóvá történt kineveztetése folytán, f. hó 12-kén új választás eszközöltetett. A kormánypárt jelöltje volt a filosemita Andrássy Mihály, a ki teljesen biztosnak hitte győzelmét. A választást megelőzőleg egy nappal azonban antisemita programmal hirtelen fellépett Ráth Ferencz, a „Pozsony” czímű antisemitikus napilap szerkesztő-tulajdonosa, s a választók rokonszenvét rohammal meghódítva, Andrássy M. 177 szavazata ellenében 558 szavazattal, s így 381 szónyi töbséggel, nagy lelkesedés közt képviselővé választatott. Üdvözöljük szempczi derék választó elvbarátainkat e pártunknak szerzett fényes győzelemért. Remélhetőleg ezen jó példájuk hatni fog a kecskeméti választókra is, a kik, miután a f. hó 2-án végbement választásnál Halász Géza nem-antiszemita függetlenségi jelölt csak 160 szavazatot kapott, f. hó 19-kén újból választaniuk kell a 339 szavazatot nyert Vadnay Andor függetlenségi antiszemita jelölt, s a 357 szavazatot nyert Vámos Béla kormánypárti filosemita közt.

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. január 15. IV. évfolyam

IV. füzet.

A megyei tisztújítások és az antisemitizmus, meg valami Vasmegyéről. A m. é. deczember második felében végbement általános tisztujitások korrekt s általában a közigazgatás érdekeinek megfelelő lefolyása egy, sokáig használt fegyvert csavart ki a municzipálizmus ellenségeinek, s ezek élén a „Pester Lloyd”-nak a kezéből. Ez a főzsidólap s után na a többi zsidó s elzsidósodott lap évek óta ostromolta a megyéket, s az állami közigazgatás hangzatos jelszava alatt folyton, kongatta felettük a halálharangot. A kaftán alól azonban kilógott a lóláb; mindinkább világos lett mindenki előtt, hogy a zsidóknak és zsidóbarátoknak csak azért nem kell a megye, mert a megyebizottságokban megvan az a józan érzék s egészséges ösztön, hogy zsidót se alispánnak, se szolgabírónak meg nem fognak választani soha; holott, ha ez állások is ministeri kinevezéstől függnének, itt Budapesten, a zsidó Eldoradoban azt az egy embert, a ministert, igen könnyen lefülelhetnék zsidó megyei tisztviselők kinevezésére. A zsidó alispán és zsidó szolgabíró pedig aztán könnyen választatna zsidó képviselőket is. Eddig tudtunkkal széles Magyarországon nem volt megye, a hol zsidó közigazgatási tisztviselő lett volna. A múlt deczemberi restauráczió óta azonban Krassó-Szörénymegye megcsinálta az első kivételt a szabály alól: megválasztott egy zsidó szolgabírót egy jóravaló magyar ellenjelölt ellenében, a kinek csak az a hibája volt, hogy az ottani románokkal jó viszonyban állott, ,s azért ezek támogatták őt. Ha a magyarság a vegyes nemzetiségű megyékben ily eljárást követ: lehet-e csodálkozni azon, ha a magyar

98

állameszme mellett a nem-magyar nemzetiségbeliek részéről ittott nem mutatkozik az a lelkesültség, a melyet tőlük megvárunk? Ha ezek látják, hogy a magyarság nem átall szövetkezni ellenük a zsidókkal, mindegyikük fosztogatóival, a helyett hogy mint egyaránt keresztény emberek vállvetve törekednének ez országos csapástól a népet megmenteni: bizony ha helyeselni nem is, de érteni lehet a nem-magyar nemzetiségek egy részének magatartását. Leginkább a zsidóság csinálja nálunk a pánszlávizmust, a dákorománizmust, a horvát ellenszenveket ellenünk; mert úgy a felvidéken mint a déli megyédben és Horvátországban a zsidóság játsza a nagy magyar hazafit, s népfosztogató és zsaroló eljárásával csinálja nekünk valódi magyaroknak a tengernyi ellenséget. Szerencsére azonban ez a csodabogár Krassó-Szörénymegye csak az egyetlen kivétel, a mely aztán az általános szabályt annál jobban megerősíti. A zsidók, a mely megyékben csak fölléptek tömören bizonyos jelöltek mellett, mindenütt megbuktak. A megyebizottságoknak elég volt tudni azt, kit akarnak, kit forciroznak a zsidók: s ezen jelöltek csúful megbuktak. így történt egyebek közt Heves, Szilágy és Szabolcsmegyében is, a mely utóbb emiitett megyében nem kisebb volt ambicziójuk, mint hogy ők válasszanak még alispánt is. Volt azonban egy ága a közigazgatási hivatali állásoknak, a melyet már-már saját monopóliumuknak kezdtek tartani a zsidók: a megyei és járási orvosi állomások. S a legutóbbi deczemberi restaurácziók idejéig méltán saját monopóliumuknak is tekinthették azokat. De hát időközben kiütött vagy beütött – a mint vesszük – az antisemitizmus, a mely különösen Argusszemekkel kíséri a zsidódakterek míveleteit, nem ok nélkül okozatos összefüggést keresvén a keresztény lakosság feltűnő számbeli stagnácziója, sőt mondhatni hanyatlása és a zsidó orvosok ellenőrizetlen talmudi grasszálása és garázdálkodása között is. Helyes ösztönnel, helyes politikai· érzékkel megáldott nemzetünk felismerte sok, eddig megfoghatatlannak látszott baj valódi okait: és sietett a legutóbbi restaurácziókor kiebrudalni többékevésbé radikális módon a zsidó fizikusokat. Legradikálisabban járt el e tekintetben Szabolcs- és Vasmegye, a hol valamennyi zsidó orvos-kandidátus – pedig volt ilyen sok, és köztük sokan évek óta hivatalban volt járási orvosok, – megbukott. Ha a magyar megyék a korábbi időkben védbástyái voltak a magyar alkotmánynak, a magyar szabadságnak, a magyar nem-

99

zeti életnek az osztrák abszolutizmus ellen: ma – még a jelenlegi megnyirbált állapotukban is – e nemzeti javak védbástyáinak bizonyultak a mindent eltipró zsidóhatalom ellen. Ápoljuk tehát szeretettel ez ősi nemzeti intézményünket a jövőben is, és verjük vissza az ellene intézett támadásait a zsidó rókáknak és a nyomukban csaholó filosemita sakáloknak. A múlt deczemberi megyei tisztújítás meghozta végre Vasmegyében is a rég várt fordulatot az antisemitizmus ügyében. Az ország ezen egyik legintelligensebb vezérmegyéjének az intelligencziát magában foglaló bizottsága a legnagyobb határozottsággal és nyíltsággal, úgyszólván egyhangúlag lépvén sorompóba a zsidó orvosok s így a zsidóság ellen, ez megyeszerte – sőt országszerte is – nagy szenzácziót keltett. Yasmegyében ez valóságos esemény volt. Ε megyében ugyanis, a mely voltaképen – nolens-volens – életet adott a magyar antisemitizmusnak, – a legújabb időig a legdesperátusabban állott az antisemitizmus ügye; mert kivéve a rumi kerületet, a mely tisztán látott e kérdésben, s külön utón járt a megye többi részétől, a legkrásszabb filosemitizmus és zsidóterrorizmus űzte orgiáit. Ε megyében sokáig nem látták az emberek „as erdőt a fáktól.” Vasmegyében, a par excellence „ministerek vármegyéje”-ben, a hol az emanczipátor Horvát Boldizsár volt az egyik világító nap, s a hol a zsidós új aerát minden következményeivel elfogadott és a zsidó árral hanyatt-homlok úszott országos nagyságok adták majdnem két évtizedig a tónust, – ugyan ki hederített volna az emanczipácziót bolygatni merészlő epigonra, a kinek felülrá se hatalmas családi nexusa, se valami nagy vagyona nem volt, s a mi volt is, nagy nexusú urak zsidókkal czimboraságban abból is kiforgatni akarták s részben ki is forgatták, és még szerencséje, hogy felülrá a nyakát is nem szegték. Vasmegyében hogyan hederítettek volna arra, a kit az öregebb urak még hátulgombolós bugyogóban láttak, s a kit felülrá ezelőtt még csak 16 esztendővel megyei másodaljegyzőnek, később megyetörvényszéki bírónak, majd, mivel a sok „igazság”-tól menekülni akart, – járási szolgabírónak választottak meg? Hisz, úgy állottak a dolgok, hogy e füzetek szerkesztőjének még megyebeli jó barátai is gyakran lebeszélni akarták őt a nyaktörő vállalatról, a mely eleinte csupán abban állott, hogy nem akarta magát a zsidók és befolyásos czimboráik csizmakapczájává tétetni engedni, s persze később aztán abban, hogy a „kölcsönt a zsidóknak busásan visszafizetni” vállalkozott.

100

Vasmegyében tehát csak úgy tréfándo vették a legutóbbi időkig a dolgot; s biz’ Isten, lia a rumi kerület népe, a mely nép méltó arra, hogy az egész ország tisztelettel hajoljon meg előtte, s hálával adózzék neki, – rettenthetlen szilárdsággal és tántorithatlan hűséggel nem ragaszkodott volna az antisemitizmus zászlajához: Vasvármegye quâ Vasvármegye miatt Istóczy már rég elmehetett volna zabot hegyezni. Hozzájárult e fatális helyzethez az utóbbi időkben az, hogy a megyei kormánypárt és szélső baloldal egész a késig összemarakodván egymással, mindkét párt megnyerni erőlködött magának a megyebeli zsidókat: s erre legbiztosabb eszköznek tartották, ha Istóczy val minduntalan minden szolidaritást megtagadnak lapjukban, s így Istóczyt mind a két párt, formális játéklabdájává kezdte tenni. A kormánypárt közlönye, a „Vasmegyei Lapok” a „Nemzet” nyomdokain haladva, szélső filosemita jellegűvé lőn, s egyik legujabbi számában is egész komoly képpel azt az expedienst ajánlta, hogy „az antisemita programmal megválasztott képviselők a képviselőházba ne eresztessenek be;” a mely, különben több más megyebeli kormánypárti lapban is megjelent s, úgy látszik, egy közös forrásból eredett zöldséget még maga a „Pester Lloyd” is megsokalta, képtelenségnek jelentve ki az ily, különben az Ő szívéből is jövő óhaj teljesülhetését. Λ függetlenségi párt pedig hogy Vasmegyében milyen szőrű volt általában, elképzelhető abból is, hogy Helfy Ignácz úr, a szent-gotthárdi képviselő lett a prófétája; a választói által szorongatott Pázmándy Dénes pedig az ujabb időben kifundálta a „raczionábilis antisemitizmust”, a mely végelemzésben nem egyéb mint Herman Ottó „ kutyából-szalonna-csinálási” theoriája. Ezt a „raczionábilis antisemitizmust” erőlködött egy idő óta rádisputálni Pázmándy közlönye, a „Dunántúl”, a .vasmegyei függetlenségi párti választókra. Mindezekből láthatja mindenki, hogy valóban gyöngy-állapotok uralkodtak Vasmegyében a legutóbbi hetekig az antisemitizmus dolgában. No de végre hát Vasmegyében is kiderült a láthatár. Úgy a kormánypártiak, mint a szélsőbaloldaliak belefáradtak az egymás üstökének ránczigálásába, s a zsidókérdés nélküli kormánypárti és szélsőbaloldali „bika alatt borjut kereső” politikába; a megyei pártközlönyök pedig a folytonos zsidó-imádásban alaposan nekimentek a falnak; mert többé kormánypárti embernek nem kell a „Vasmegyei Lapok”, szélsőbaloldali embernek pedig nem kell a „Dunántúl”. Hanem kell úgy kormánypártinak, mint szélsőbaloldalinak olyan megyei lap, a mely korunk legégetőbb kérdésében,

101

a zsidókérdésben is tisztán lát: szóval általánosan érzett szükség lőn egy megyei antisemita lap. Ezen általánosan érzett szükséget pótolni, a megyének a megyeházában is oly határozott alakban nyilvánult közérzületét tolmácsolni, – vállalkozott f. é. január elejétől fogva, a Szombathelyen megjelenő „Vasmegyei Közlöny” czimü hetilap, a melynek higgadt, reális gondolkozású s rokonszenves szerkesztő-tulajdonosa Török Ernő, már azelőtt is kedvező viszonyok közt volt lapját határozott antisemitikus irányú lappá változtatta, – társulva a lapvezérséget átvett s a közügyekben fáradhatatlan, lelkes Tamássy József jaáki nagybirtokossal. S ez okból a „Vasmegyei Közlöny”-t, a melyhez, mint szülőmegyéjebeli antisemita laphoz, e füzetek szerkesztője is természetesen közelebbi viszonyban áll, pártolásra s felkarolásra ajánljuk általában az országban azon elvbarátainknak, a kik a vidéki antisemita hírlapirodalom mozgalmait is figyelemmel szokták kísérni; – különösen ajánljuk pedig vasmegyei elvbarátainknak, a kik végre-valahára hozzájutottak egy oly megyei laphoz is, a mely igényeiket az antisemitizmus dolgában is kielégíti. Vasmegyében a beállt fordulat folytán a pártok saját érdekükben jól teszik, ha a divatból végkép kiment zsidó-kultuszszal felhagyva, eleve paktálnak az antisemitizmussal; mert a melyik párt ezt nem teszi, az a közelgő képviselő-választásoknál alighanem gazda nélkül csinálja a számlát. Kívánjuk, hogy így legyen az ország többi megyéiben is;” mert akkor a képviselőházból jóformán ki lesznek söpörve úgy a kormánypárti, mind a habaréki, mind pedig a szélsőbaloldali sakterek; a mely háztisztogatási üdvös műtét sikerülésére nézve igen jó augurium a szempczin kivül a kecskeméti képviselő-választás is, a hol az antisemita párt jelöltje Vadnay Andor, először a zsidóbarát függetlenségi párti, s aztán december 19-kén a zsidóbarát kormánypárti jelöltet győzte le.

Arisztokráczia és platokráczia. Parisban legközelebb egy időhöz nem kötött füzetes vállalat indult meg „Les Juifs, – Retour à Jérusalem” (A zsidók – Visszatérés Jeruzsálemba) czím alatt, Pierremont és J. Delval szerzőségében *), a melynek első füzetéből a mi viszonyaink között *) Megrendelhető egy füzet 1 frankért e czím alatt: Eraest Leroux éditeur, Paris, rue Bonaparte 28.

102 aktuális érdekűnek tartjuk a czime:

ismertetni

azon

fejezetet,

a

melynek

Arisztokráczia és plutokráczia. Az arisztokráczia, azaz az értéknek, a bátorságnak, a léleknagyságnak uralma, helyettesítve lőn a plutokráczia által, a mely a pénznek az uralma. A franczia nemesség az egész világnak példát adott a bátorság, a nemeslelkűség, az udvariasság és az elegánczia dolgában. Ezen fényes és vitéz arisztokrácziának képviselői vagyonukat, vérüknek a hazáért való ontása útján nyerték. „A nemesség kötelez” (Noblesse oblige,) mondák akkoriban, nem pedig „A nemesség fölment a kötelezettség alól” (Noblesse dispense), a mely utóbbi szavak, úgy látszik a bárókká tett zsidók jelmondatát képezik. S azért a fiatal herczegek, grófok, őrgrófok és bárók az elsők voltak a csatatéren. Elsőszülöttek és ifjabbak, valamennyien fegyvert ragadtak, mikor a haza veszélyben volt. Azok az emberek, a kik a XIX. században a legnagyobb befolyással s a legnagyobb vagyonnal birnak, elbújnak, valahányszor veszély tűnik fel a láthatáron. Mondjon nekünk valaki egy Rothschildot, a ki katona lett volna! Pedig ezeknek az embereknek ötvenszer több vagyonuk van, mint a legnagyobb uraknak XIV. Lajos korában. Ma a zsidók úsznak a felszínen. Ünnepélyeket adnak fényes palotáikban; rósz ízlésű fényűzést és rikító keresettséget fejtenek ki, anélkül, hogy valaha máskép néznének ki, mint ócska nadrág- és nyúlbőrkereskedők. Zsidó báró, zsidó gróf: nevetésre fakaszt; de az ember kezd hozzászokni ehhez a furcsa szó-társításhoz, a mely szavak oly kevéssé olyan természetűek, hogy együtt járjanak. Egyébiránt lássuk, hogyan fognak a dologhoz a milliomos zsidók, ha szükségét érzik annak, hogy nemesemberekké legyenek Németországban és Ausztria-Magyarországon. Ha valamely jótékonysági tényről, aláírásról, építendő kórházról van szó, hamar ötszáz frankot küld a zsidó. És az emberek felkiáltanak: Lássátok, milyen nemeslelkűek ezek a zsidók, a kiket piszkos knickereknek tartanak! Valamennyi újság siet tömjénezni „a szenvedő emberiség nemes jóltevőjét.” A kórház felépül, egy szép márványtábla díszíti a homlokzatot, s ezen márványtáblán, nagy arany betűkkel olvasható az ajándékozó neve. Nemsokára azután a zsidó elérte czélját: báróvá neveztetett ki, és ezen czim folytán egy egész sereg, többé-kevésbé szédelgő társulatnak ós banknak igazgatójává lesz. A dolgot aztán úgy intézi, hogy a részvényesek rovására visszanyerje azt az összeget, a melybe bárói czime került, úgy hogy e czím, a melylyel még igen sok esetben fog élni a naiv lelkek elvakítására, neki a legkisebb költségbe se került. Nem ritka dolog látni zsidót, a ki több milliót „keresett meg” kéthárom év lefolyása alatt. Tekintsük már most az emberiség legnagyobb munkásait: a gondolkozókat, a találmányok szerzőit, általában minden termelőt; van-e

103 köztük csak egyetlenegy is, a ki oly gyorsan gazdagodott volna meg» mint egy egyszerű, tudatlan és képtelen zsidó-börziáner? Littré-nek 30 esztendőre volt szüksége, hogy szótárát elkészítse, és a franczia nyelvnek ezen monumentuma épen csak annyit hozott be neki, hogy éhen nem halt. Tízezer ehhez hasonló példát is idézhetnénk. Hát ugyau mit csinál a zsidó, hogy egy milliót „megkeressen”? Semmit! . . . semmit! . . . – Hát mit termel? Semmit! . . . semmit! .. . Zsebébe csúsztatja (elschiebolja) a munkás megtakarított filléreit, összekaparja a közvagyont mindenféle tisztességtelen eszközökkel. Ez az ő egész „munkája”. Tolvajfogásokkal él, hogy erőszakolja az áremelkedését minden értéknélküli papíroknak, a milyenek például egy görögországi város gáztársulatának részvényei, a mely város – ez akkor derült ki, mikor a kérdéses társulat csődöt mondott, – ma ép oly módon van világítva, mint volt Ulysses idejében. Ez azonban nem akadályozta meg azt, hogy a pénz a zsidó kaszszáiba ne folyjon, a honnét az többé ugyan ki nem jön. A földműves, az iparos, a művész megtakarított fillérei a zsidó zsebébe vándorolnak. Üssön ki egy pénzügyi krízis ezeknek a zsiványságoknak folytán, nossza kiabálnak nyomban a zsidók, hangosabban mint mindenki más: „Tönkre vagyunk téve!” Pedig tele van a zsebük a jó publikumtól kicsikart első befizetések összegével. Valamely, az 1873-ki bécsi és az 1882-ki párizsi „Krach”-hoz liasonló pénzügyi katasztrófa után az emberek általában azt hiszik, hogy a túlcsigázott értékpapírok normális értékükre szállanak vissza, s hogy az ország gyorsan összeszedi magát. Tévedés! A zsidó gondoskodik arról, hogy a krízis utóhatásai sokáig érezhetők legyenek, s a lopott pénzt arra használja fel, hogy az ipart még jobban tönkre tegye. Vegyünk egy példát. Egy kalapos minden félrerakosgatott pénzét elvesztette a börzén rosz spekulácziók útján. Mesterségét folytatandó,, elhatározza, hogy kölcsönt vesz fel. Felkeresi tehát a zsidót, a ki azt feleli neki: „Én is úgy vagyok, mint maga: nincs egy krajczárom se, de tudok valakit, a kinek van rendelkezni való tőkéje.” Elmennek az úgynevezett tőkepénzeshez, a ki a legtöbb esetben csak név-kölcsönző, a kivel a zsidó kifizetteti a kölcsönadott pénzt, a mely annál drágább a kölcsönvevőre nézve, s az alku, szerfölött magas kamat mellett, meg lesz kötve. Lejáratkor a kalapos nem bír fizetni. A zsidó mindent eladat a szerencsétlen iparosnál, s megveszi anyagszereit s áruit. Mivel ezeket nevetséges csekély összegért vette meg, potom áron újra eladja azokat. Ily módon nemcsak tönkretette a neki adós iparost, de igen nagy kárt csinált a kalapos-iparnak is. Ugyanily formán jár el a zsidó a földmívessel is. A zsidóban nincs irgalom a munkás iránt: gyűlöli és megveti őt mint valamely alsóbbrendű lényt, mert ő, a zsidó, módot talál meggaz-

104 dagodni, a nélkül, hogy valaha bármit termelne is, a nélkül, hogy valaha kis ujját csak megmozdítaná is, más mint azon czélból, hogy a hálóiba, került szerencsétlenek aranyát és ezüstjét besöpörje. Nemcsak nincsen földmíves-zsidó, de munkás-zsidó sincs. Láttatok-e valaha kovács-zsidót? Láttatok-e valaha kőfaragó-zsidót? Láttatok-e valaha ács-, lakatos-, kocsigyártó-, asztalos-, puskaműveszsidót, vagy egyátalán olyant, a ki más durva és fárasztó mesterséget űz? Nem, soha, úgy-e bár? Az izraeliták megvetik a termelőket, a munkálkodókat; elnyomják őket, s mint a kizsákmányolásra jó, teherhordó marhákat vezetik őket. Tudja meg a munkás, hogy neki nincsen gonoszabb ellensége a zsidónál, nincsenek elkeseredettebb, gyűlölségesebb, engesztelhetlenebb ellenségei a zsinagóga fiainál. Ne hízzatok sohase zsidóban, bármily legyen az a barátság, a melyet irántatok tanúsít. A zsidó a türelem embere; egyesíteni tudja a ravaszságot és az előzékenységet az alattomos gyűlölettel, a szív leggyalázatosabb és legundokabb hazugságaival. Ő sohasem alkudozik üzletek fölött olyanokkal, a kik nem tartoznak fajához más czélból, mint hogy őket rászedje. Minél többször mond csődöt a zsidó, annál jobban meggazdagodik;: de soha egyetlenegy saját felenyájabeli se lesz belerántva a veszedelembe. A judaizmus a gyűlöletre és üldözésre kárhoztatja mindazokat, a kik nem tartoznak a zsidófajhoz. Ez az engesztelhetlen kizárólagosság folytonos hadat visel, a mely hadat a zsidó faj azon magasztos erkölcsi eszméknek üzent, a mely eszmék által az európai államok intézményei áthatva vannak, s a mely eszmék a társadalom alapját képezik.

Francziaországból. A franczia antisemitizmus előhaladásáról, a Bécsben megjelenő „Parlamentär”, f. hó 6-ki számában ezen tudósítást hozza: Párisi levelezőnk december 31-ről a következőket hja: „Az antisemitizmus, a melyről még csak kevés hónapokkal ezelőtt is azt mondták, hogy Francziaországban nem lehet talaja, itt szintúgy mint a többi európai államokban nagy haladásokat tesz. A „L’Antisémitique” czímű hetilap rövid idő múlva naponkint fog megjelenni, s kiváló írók, mint például Fontane Marius történetíró, minden tartózkodás nélkül munkatársaiul szegődtek; minden hónap egy-egy új antisenritikus irodalmi művet lát felmerülni, s a legradikálisabb köztársaságiak a monarchistákkal együtt megegyeznek abban, hogy a zsidóság haladásával erélyesen szembeszállni kell, hogyha a társadalom általános elerkölcstelenedésének gátat akarnak vetni. Bizonyos emberek azt állítják, hogy minden országnak és minden népnek csak olyan zsidai vannak, a minőket megérdemelnek. Ez az állítás annyiban igaz, amennyiben azok az országok és azok a népek, a melyek a zsidó· elem szétbontó elharapódzása ellenében nem védekeznek, se könyörületünkre se rokonszenvünkre

105 nem számíthatnak. Francziaország azonban nem tartozik immár ezek közéaz országok közé; a francziák megszűntek a zsidó despotizmus szégyenteljes igáját türelmesen viselni, és Toussenel-nek e szavai: „Paix aux travailleurs de toutes les nations, paix et, fraternité; mais guerre impitoyable aux parasites, guerre aux banquiers cosmopolites, guerre aux juifs monopoleurs” *) visszhangot keltenek minden franczia szívében. Ε mellett azonban senkinek sem jut eszébe, vallási üldözést czélba venni; a mi Franczia országba η teljesen lehetetlen is lenne.

Lasker Ede. Lasker Ede, német birodalmi gyűlési tag, f. é. január 5-kén New-Yorkban szívszélhűdésben hirtelen meghalt. Nemcsak azért, mert „De mortuis nil nisi bene”, – de különben sem foglalkoztunk volna ezen, a legutóbbi években a vizet már épen nem zavart zsidó nagysággal, ha zsidó és elzsidósodott lapjaink, élükön a „Pester Lloyd”-dal, meg nem fújták volna a trombitát, a „nagy” zsidó halott dicsőségét hirdetendők. S aztán, mivel Laskerral egyetlenegy magyar antisemita lap se foglalkozott, kellő módon megírva nekrológját, mi ránk hárul a kötelezettség ezt megtenni. Ha Lasker Ede Franczia- vagy Angolországban született vagy nevelkedett volna, kétségkívül II-dik Disraeli vagy II-dik Gambetta vált volna belőle. Németországban azonban e magasratörő sémitának, még mielőtt nagyobb károkat és pusztításokat okozhatott volna, letörte idejekorán a szarvát Bismarck herczeg és az antisemitizmus; – s azért Lasker ur, derekasan nőni kezdett szarvacskájával a politikai bikaviadal porondján csak rövid ideig bökkölődzhetett Laskernak azonban, zsidó létére is, vannak kétségtelen érdemei is az antisemiták szemében. A dolog magyarázata a következő: Midőn Németországban és Ausztria-Magyarországon a börzesvindli és a gründolási mánia által épített kártyavár már-már összeomlással fenyegetett, s a közvélemény a száz meg száz, zsidó-gründer-zsoldban állott hírlapoknak a „nemzetgazdasági lendület” fölött írt czikközöne között semmikép sem tudta tájékozni magát a papiros-aerában: Lasker azt a – zsidó szempontból – kolosszális ostobaságot követte el, *) Magyarul: „Béke minden nemzet munkásainak, béke és testvériség; de kérlelhetlen háború a parazitáknak, háború a kozmopolita bankároknak, háború a monopolizáló zsidóknak.”

106

hogy a porosz képviselőház 1873. évi február 7-én tartott ülésében, feltűnési viszketegből, egy fulmináns beszédet tartott a gründerség és a börzesvindli ellen; – mi által akaratlan okozója lett jórészben az ugyanazon év május havában kiütött bécsi és a rövid időre ezután kiütött berlini Krach-nak. Lasker ur azonban roszul czélzott, mert ámbár lövése „két kicsiny keresztény gründer: Wagener udvari tanácsos és Putbus herczeg ellen volt irányozva: a lövés mégis a zsidóságot találta. Az emberek tűnődni kezdtek azon, hogy ugyan miért nem fordult Lasker első sorban saját fajbeliei ellen, a kik pedig – mint Glagau Otto nemsokára adatokkal bebizonyította, – 95%-át tették ki az összes németországi gründereknek? És a „Krach” tanulságai által támogatva, Lasker beszéde folytán megindult a gründerek ellen a razzia, a melynek vezére a most említett Glagau Otto nemzetgazdasági iró lett, a ki epébe mártott tollával és maró szarkazmusával, kíméletlen nyíltsággal rántotta le a leplet a gyalázatos gründer-üzelmekről és ezek névszerint megnevezett tényezőiről. Persze a zsidók húzták e tollharczban a rövidebbet, s ez ádáz tollharcz lőn voltaképen szülőanyja a modern antisemitizmusnak. Laskernak még maguk a zsidók se tudták soha megbocsátani 1873. február 7-kén elkövetett oktalanságát, a melyért az egész fajnak kellett megbűnhődnie; noha Lasker ama föllépésével voltaképen azt czélozta, hogy a zsidókról elvonja a közfigyelmet. De hát „sic vos non vobis”: – mint a „Pester Lloyd” is nemrég fájdalmasan felsóhajtott Lasker haláláról irt czikkében, – Lasker Ede is egyik akaratlan előidézője lett az antisemitizmusnak. Köszönet neki érte. Laskert a mind hatalmasabban fejlődő antisemitizmus, – a melynek Németországban ő egyik fő támadási czéltáblája lett, – annyira elkeserítette, s az antisemiták kérlelhetetlen üldözését annyira szívére vette, hogy tavaly hátat fordított Németországnak, s Amerikába ment üdülni, vagy, mint’ a gonosz antisemita lapok ez útját kommentálták: a németországi zsidóknak Amerikában előre kvártélyt csinálni. Ott érte őt utol a halál január 5-én éjjel, a midőn Seligmann zsidó bankárnak – természetesen lukullusi – ebédjéről hazakocsizott. Laskert a 60-as évek végén és a 70-es évek elején

107

„Németország Deák Ferenczé”-nek szerették nevezni a zsidó lapok; s mint elől említettük, nemcsak ez lehetett volna belőle, hanem birt még egy Disraeli és Gambetta tehetségével és tetterejével is. Bismarck herczeg azonban őt szintúgy összezúzta, amint összezúzta az ő – Bismarck – megbuktatására törekedett másik kitűnő német sémitát, Amim (hajdan Arnheim) grófot. S valóban nem ok nélkül szakgatja meg kaftánját és tépi szakállát az egész világ sakter-sajtója Lasker Ede halála fölött is; mert ez a csapás tán nem kisebb mint az volt, a mely a zsidó világuralmi álmokat Disraeli és Gambetta halálával érte. Szerencse fel! – kiálthatunk viszont mi antisemiták, mert – úgy látszik – még a halál kaszája is a mi szövetségesünkké szegődött.

Kik voltak a múltban, és kik a jelenben antisemiták? II. A „12 röpirat” utolsóelőtti számában Voltaire Ítéletét közöltük a zsidókról, azon író ítéletét, a kiről senki sem mondhatja, hogy belőle a keresztény vallás melletti fanatizmus szólott; és mégis erős és éles szavakkal elítélte őket, teljesen objectiv szempontból indulván ki. Azonban halljuk más nemzetbeli híres, és általános tiszteletben álló férfiak és írók ítéletét is, a kik nemzetközi állásponton állottak, és a kiknek keblében előítélet bizonyára nem honolt. Itt mindenek előtt a nagy Göthét akarjuk megemlíteni, nemcsak a nagy német nemzet, hanem az egész emberi nem ezen nagy íróját, a ki „Wahrheit und Dichtung” czímű munkájának első kötetében a 166. lapon, midőn a zsidók legrégibb történelméről szól, Jákobról, a zsidók e nagy tiszteletben tartott patriarchájáról következőképen nyilatkozik: Ez (t. i. Jákob) itt is a maga érdekét tudja megvédeni; és valamint egy rósz tál étel árán az elsőszülöttség jogát, csalással pedig atyja áldását megtudta nyerni: úgy különféle mesterségek és cselszövények által a nyáj legnagyobb és legszebb részét magának eltulajdonítani tudta, és így e részről is igazán méltó törzsapja lett Izrael népének, és mintakép utódai számára. Kant, a nagy königsbergi bölcsész, a legszelídebb és legfelvilágosodottabb emberek egyike, ezeket mondja a zsidókról: „A köztünk élő palästinaiak uzsorás szellemek által, még a nagy sokaság előtt is a csalás nem indokolatlan hírébe jutottak. Idegenszerűnek látszik ugyan az embernek egy, csupa csalókból álló népet gondolni magának; de épen oly idegenszerűnek látszik egy, csupa kereskedőkből álló népet képzelni, melynek sokkal nagyobb része régi előítélet által egybekötve, polgári becsület után nem vágyódik, hanem ennek hiányát azon népek iránti fosztogatás által törekszik pótolni, a kikkel él és a kik között védelmet

108 talál. Igaz, hogy ez csupa kereskedőkből, mint a társadalomnak nem termelő tagjaiból álló népnél másképen nem is lehet; és így az ő, régi törvények által szentesített alkotmányuk, következetlenség nélkül fel nem bontható; habár azon mondatot: „vevő, nyisd ki a szemedet”, más népekkeli közlekedésben erkölcsük legfőbb elvének tartják. Azon sikertelen törekvés helyett, hogy e népet a csalás és becsületesség szempontjából oktassam, inkább azon véleményemet akarom előadni, vájjon miként keletkezhetett egy, csupa kereskedőkből álló nép?” Fichte, szintén egyik a legelső német bölcsészek közül, így nyilatkozik a zsidókról: „Európa csaknem minden államain át egy hatalmas, és ellenséges állam terjeszkedik, a mely valamennyi mással folytonos háborúban él, és iszonyú súlylyal nyomja a polgárokat; és ez a zsidóság. Nem hiszem, hogy az (t. i. a zsidóság) az által, hogy különálló és oly szorosan összefüggő államot alkot, hanem az által lesz annyira veszedelmessé, hogy ezen állam az egész emberiség iránti gyűlöletre van alapítva és felépítve. Egy oly néptől, mely minden más népben azoknak utódait látja, a kik őt a rajongásig szeretett hazájából kiűzték; a mely a testet lankasztó, és a szellemet és minden nemesebb érzületet elölő kereskedésre és uzsoráskodásra látja kárhoztatva magát, a mely bennünket még az úr Isten lelkében is elválaszt magától: – egy ily néptől vájjon várható-e más, mint az, a mit mindennap magunk előtt látunk? hogy t. i. az államban, melyben még a legkorlátlanabb király se veheti el szülői viskómat, és melyben még a leghatalmasabb minister irányában is biztosítva van jogom, a zsidó engem büntetlenül kifosztogathat. – Továbbá: A zsidóknak polgári jogokat adni: arra én más módot nem látok, mint egy éjjel valamennyinek a fejét levágni és másokat nekik feltenni, melyekben egyetlen egy zsidó eszme sincsen; és hogy magunkat ellenök megvédjük, arra én más módot nem látok, mint számukra az ígéret földjét meghódítani, és mindnyájokat oda küldeni.” Így Fichte. És nem illenek ezek szórói-szóra a mai viszonyokra? Nem-e fogják el ugyanazon eszmék és ugyanazon gondolatok korunkban nem egy bölcsészt, hanem az egész emberiséget? Nem mondjuk-e, nem követeljük-e mi ugyanazokat a mai napon? És ezeket mondta már ezelőtt 100 évvel Fichte, a német bölcsészek közül a leghumánusabb, legszelídebb és legtürelmesebb. Ezekből látható, hogy az antisemitizmus nem ujabb keletkezésű, hanem hogy az minden korban és minden népnél, a legműveltebb és leghumánusabb embereknél ép úgy, mint a köznépnél létezett. Csak mert a név új, azért a dolgot is egyesek újnak, és némely rajongók által előidézettnek tartják, tulajdonképen azonban csak hirdetik azok, a kik az antisemitizmus vádjai által magukat érintve érzik. Dr. Nendtvich Károly. (Folyt. köv.)

109

Jehi or! – Legyen világosság! XIII. A Talmud elvei a gyakorlatban. Eddig minden embernek feltűnt a zsidók különös természete, hogy annyira rettegnek a terhes, különösen pedig a földi munkától. Közöttük ily munkások soha sem voltak. Hajdanta rabszolgák által műveltették földjeiket, nagyobb építményeiket pedig idegenek, pénzért felfogadott mesterek és munkások emelek, mint pl. Salamon templomát. – A mihaszna zsidók Jesua vezérük óta szentül meg vannak győződve, hogy minden nép az ő rabszolgájuk; minden nép tisztátlan és szolgálatra való barom, mig ő, a zsidó a szabad ember, az úr. Ezért imádkoznak minden reggel így: Bórukh attó Adonaj, melekh hóaulem, sellő ószani nokhri. Áldott légy oh Istenünk, Urunk, a világ uralkodója (királya), hogy engem nem alkottál idegenné (nem-zsidóvá). Más szavakkal: Köszönöm neked oh Jehova, hogy engem zsidóvá, és nem szentségtelen barommá, pogánynyá teremtél. – Ha valamely „emberbarát” kételkednék ez „ima” ilyen szándéka fölött, idézünk számára egy parallel, szombat este elmondatni szokott imát, mely imígy hangzik: ... És elválasztá (elkülönzé) Urunk és Istenünk a szentet a szentségtelentől; a világosságot a sötétségtől; Izraelt a népektől; a hetedik napot a hat munkanaptól . . . így különíted el és szentelted meg népedet Izraelt a te szentséged által. Zs.: Vatthavdél Adonój Elohénu ben kódes lehhol; bén ór l’hhósekh; béu Jiszróel lá-ammim; bén jóm hass’ví-i l’sésesz jemé hammá-asze . . . Hifdaltho v’kiddasto esz-amkho Jiszróel biddussószekho. Azaz: úgy viszonylanak a szentségtelenseg a szentséghez, a sötétség a világossághoz, a köznap az ünnephez: mint mi keresztények a zsidókhoz!! – Ha már a zsidó ilyen szent, ily fölfuvalkodott, ily dölyfös: el tudja valaki képzelni vagy hinni azt az őrült szólamot, mintha a zsidók ezredéves kizáratása az oka, hogy dolgozni nem szeret? – Dolgozzék a barom, a pogány! Jehova körül nyirkait sz. népe nem erre való; az nem született munkára; az úr; a keresztény az igavonó háziállat. – Ugyanezt az eszmét ki is fejezik naponként kora reggel, midőn ily módon imádkoznak: Áldott légy te oh Istenünk, Urunk, a világ királya, hogy engem nem alkottál szolgává. Zs.: Bórukh atto Adonój melekh hóaulem, sello ószani óved. – A legnyomorultabb rongyász-zsidó is úr, nem szolga; a „világ népei” a szolgák: ők tartoznak a kiválasztott sz. népért dolgozni, izzadni és nyomorogni, míg a zsidó minden népek ura. Innét van, hogy a zsidó, ha csak lehet, zsidó cselédet nem tart: hisz az egyenlő ő vele; hadd szolgáljon hát a keresztény! Valóban bámulatos az az insolentia, melylyel, míg a sehonnai, rongy-zsidó tisztátlan kerevetén nyújtózik, csibukozik, addig a kereszténynek kell rá mosnia, fűtenie,

110 hogy el ne vesszen, a renyhe sehonnai pedig az önteltség, a káröröm egy nemével szemléli a keresztényben a szolgát, az igavonó, lelketlen barmot, s kiáltja oda ronda Rifkhéjének: „Hinnékh ma galüsz hi! *) Oh mily kéjt, mily gyönyört érez ilyenkor az a megmerevült, penészes zsid6 sziv! – Hogy is lehetne azt képzelni, hogy ily istenes nép, ily kiválasztott sz. emberek lennének a nyomorult szolgának, a kereszténynek alárendeltjei? – Mily iszonyú szégyen volna ez! És csakugyan így is fohászkodik Jehovájához a zsidó: : Könyörülj meg oh Jehova népeden, ne tedd ki örökségedet szégyenül, hogy rajtuk a gójim uralkodjanak Miért (tűröd meg, hogy) a népek között mondhassák: hol van istenük? Zs.: Hhúszó Adonój al-ammekho ve-al titthén nakhaloszkho l’hherpo limsol-bóm gójim lammo jomrú vá-ammim: ajjé elohéhem? – Lám”, mily nagy szégyen, hogy még nem de iure et facto uralkodhatnak felettünk! – Hiszen őket illeti az uralom, minket pedig a szolgaság. Szegény gyámoltalan ker. hatalmak, hogy ily rebelliót, ily árulásttűrnek birodalmaik területén! Hogyan várhatják a keresztények, hogy ily gőggel, dölyffel, ördögi fanatizmussal telitett csordák valaha földmívelésre vagy kézműre adják fejüket? Soha, mióta a világ áll, mióta zsidók a zsidók – ha Egyptomot leszámítjuk – soha földmüveléssel és kéziiparral nem foglalkoztak. Nem az „üldözés”, a birtoklás eltiltása az oka, hogy a zsidó nem dolgozik, hanem természete, parazita vére, fanatizmusa, és nagy részben a Talmud is, okozzák, hogy a zsidó nem dolgozik. A Jevammosz nyilván» tanítja, hogy nincs hitványabb mesterség mint a földművelés; azután pedig kategorice ekként szól: (** Száz zuzi (pénznem) az üzletben (azt eredményezi, bogy) minden nap hússal és borral (élhet az ember); száz zuzi a földbe (földmívelésbe fektetve, alig futja ki) sóra és zöldségre. Zs.: Me’ó zúzi be-iszka: kol jóma biszra ve-hhamra; me’ó zúzi be-ar’a: milhha ve-hhaffúra. – Sokkal veszélyesebb, az állam érdekeibe beleütköző tan ez mint a nazarenusoké, akik fegyvert nem akarnak fogni; mert mig ez utóbbi természetes, a szelíd és vallásos embernek valódi erénye: addig az előbbi nemcsak lázit az ember legtermészetesb foglalkozása és életmódja, a haladás, a civilisatió ellen; hanem még ajtót nyit a csalásra, ravaszságra, lopásra és rablásra is. Akit ugyanis arra. tanítanak, hogy a földművelés hitvány, szégyenletes foglalkozás; hogy míg a földművelés alig jövedelmez annyit, hogy elég legyen sóra és zöldségre, addig az üzérkedés gyümölcsöző, mellette hússal és borral élhet az ember: az ilyen bizony semmi esetre földmüvelésre nem szánja, el magát, hanem annál inkább a sokkal könnyebb, és ravasz, lelkiismeretlen elvei által csalássá, uzsorává és tolvajlássá aljasuló üzérkedésre. – Hogy mennyire engedelmeskedik a zsidó ez intelemnek, azt tudjuk; hisz minden zsidó üzér; minden zsidó „handelsmann”, kereskedő, mással egyátalán nem foglalkozik, legföljebb ideiglenesen; mert a zsidó földesurakat csak senki sem fogja „földművelő”-nek tartani. Hazánknak aligha van egy oly fontos érdekkérdése mint a föld*) Íme, milyen száműzetés! *) Jevammosz 63. a.

111 művelésé. Az államhatalom bűnrészesség vádja nélkül nem tűrheti, hogy éppen e főérdeket, életkérdést megtámadó és veszélyeztető tanok hirdettethessenek. Szoros, szent és múlhatlanul hazafias, sürgős kötelessége a törvényhozásnak itt hatalmi súlyát és tekintélyét latba vetni, ha egyátalán valaha valahol tekintélyre, befolyásra és hatalomra számit. Interpelláljuk a földművelés-ügyi minisztert e dologra nézve: vájjon szándéka-e ily tanok terjesztését tűrni? – Szándékozik-e lépéseket tenni,, hogy ezen, hazánk, mint főleg földművelő ország elvei, érdekei és becsületére nézve fölöttébb veszélyes és szégyenletes tan az ország színe előtt denuntiáltassék, terjesztői pörbe fogattassanak és mint lázítók az országból száműzettessenek? – Ez az amit jogosan követelhet az ily ocsmányságok által sértegetett nemzet közvéleménye. De hát az Istenért,, mit teketóriáz a hatalom, vagy a ker. magyar társadalom éppen a zsidókkal? – Miért nem vonja már őket felelősségre: hiszen már megelégedhettük szemtelenségüket. Pörbe kell az összes zsidóságot fogni a. Talmud kimutatott és még kimutatandó gonosz tanainak alapján, mint hűtleneket, lázadókat, a közerkölcsre és közérdekre veszélyeseket, hogy mint ilyeneket a magyar állam saját területéről „törvényesen” kitilthassa. – Legyen már valaha igazság e földön is! Már ezen tan maga eléggé mutatja, mennyire nem alkalmas elem a zsidóság valamely államtestben, és mennyire kevéssé képes maga államot alkotni. Valaha – mint mondók, rabszolgákkal műveltették otthon földjeiket; manapság ez nem lehet: államot tehát nem alkothatnak, hanem amaz említettük, rájuk nehezedő átok okozza, hogy parazita életet éljenek. Dehát miből? – hogyan? – Mi sem egyszerűbb: csalás, lopás, zsarolás és uzsora által mások keresményéből. – Azt már láttuk, hogy szabad nekik lopniok; szabad a nemzsidót számadás közben hibába, tévedésbe keverni, vagyis megcsalni; szabad az idegent megrabolni, főleg ha az időközben meghal. A Talmud számtalan helyen ismétli, hogy a talált jószágot nem kell és nem szabad a nemzsidónak visszatéríteni, különösen ha a dolog nyilvános, népes helyen veszett el. Láttuk azt is, hogy a zsidó papok osztoznak a martalékon és így valóságos orvgazdák. Ezt a tant ugyanazon Báva Kama egyik következő misnájában ismétli, hozzáadván, hogy a rabló esetleges halála esetében a rablott jószág azon papé, aki akkor hetes volt. Uraim, ez annyira komoly dolog, hogy fölötte átsiklani – mint. közönséges hírlapi czikkeken szokás – nem lehet; gondoljuk meg a dolgot, mert mi ezt nem időtöltésül, tereferéül irjuk, hanem komoly és. huzamos stúdium után. – Midőn Rohling tanár ur füzetkéjét Németországban kiadta, oly átalános riadalom lőn ott, minő Eisenmengerus kora óta egyszer sem: rövid idő alatt 7-8 kiadást elkapkodtak. Azért említem ezt, hogy lássa közönségünk, miként kell az antisemita irodalmat felkarolni; mert ha a németek úgy elkapkodták Rohling A. füzetét, a 12 Röpirat nem kevésbé érdemli meg: még fontosabb, héber és khald szövegű, tehát hűbb, közvetlenebb idézetekkel tarkázván szövegét, mely a zsidóság gazságát mint tükör veri vissza. A magjrar közönség legalább értelmesb vagy tanultabb része, aki valaha tanulta a héber nyelvet, vagy bárki más is érdekkel olvashatja e füzeteket; ezért a 12 Röpirat elkelt példány-száma hőmérője egyszersmind közönségünk életrevalóságának. – Ismétlem tehát: az érintettük tanok a rablás, lopás,

112 csalás felől oly komoly valamik, hogy valóban megérdemlik a legérettebb megfontolást. Kérünk minden igazságbarátot, főleg jogászt, moralistát, bírót, hogy e tárgyat mérlegeljék, tegyék közbeszéd, vita tárgyává, minthogy az emberiség leglényegesebb intézményeit illetik. Talán még a zsidó lelkiismeret is megmozdulna, ha a rabbinusok egyenesen úgy tanítanák, hogy ,menj lopni’; hanem van bennük annyi ész, hogy közvetlenül nem parancsolják a Talmudban sem. Kimondják egyszerűen, hogy az idegen nem testálhat, nem örökölhet; hogy az idegennek vagyona sajátlag nincs: a zsidó-isten elvette tőle; kimondják: a zsidó-isten az idegenek vagyonát közös, azaz uratlan jószággá tévé, oly czélzással tanítván e dolgokat, hogy az úgyis tolvaj-zsidó fog belőle eleget érteni. Nem mondja tehát a Talmud: ,menj, lopd meg a keresztényt,’ ,rabold ki őt,’ hanem csak arra tanítja a zsidókat, hogy ami nem zsidó-birtok, az gazdátlan; jól tudja a talmud-doctor, hogy ennyi a zsidónak untig elég. – Már most Uraim, lehet ilyen tant megtűrni? – Lehet ily tant hirdető, valló és gyakorló népet magunk között elszenvednünk? Isten és világ előtt nem lehet! Pedig hogy a zsidók ezt tanítják, azt már meg is mutattuk, meg a Báva Báthra (54. b.) ímez idézetével meg is erősítjük: Α gójim javai (olyanok) mint a pusztaság: akik legelőször foglalják el, azoké. Zs.: Nikszé haggójim hem k’madbar: kol hammhhezzik bóhen, zikko bóhen. – Mit vitatkozzunk még ezentúl a zsidó ilyen vagy amolyan voltán? – íme itt maguk mondják meg, mit hiszuek és mit tartanak a mi vagyonúnkról; ha keresztény ezt megakarná czáfolni: az egész zsidósággal állna szemben. És méltán, mert a zsidók ezt így tanítják, de egyszersmind így is gyakorolják. – A zsidó e szerint nem lop, hanem a ,.pusztaságból” hoz el valamit haza! Ilyen különös rendszer mellett éppen nem csodálni való, ha a zsidóság között a lopás a tökély bámulatos magas fokára emelkedék. íEgyptomi rablásaiktól le a mai napig rendszeresen gyakorolván, nem lehet oly neme, oly osztálya a tolvajlásnak, melyben a zsidó jártassággal, gyakorlattal nem volna. Alattomos, ravasz, hazug természete, gyarló testalkata mintha csak erre volna teremtve. Kerül is ki a zsidóból minden rangú és rendű tolvaj, a hatosostól föl egész a milliárdosig. Sőt annyira jutának, hogy még a tolvajokat és zsiványokat is meglopják, pedig ez nehéz. A Talmud nagyon jól tudta kivel van dolga, midőn a jelen esetre is törvényt szabott, ami nem kevésbé gonoszabb a többi, idéztük törvényeknél. Szövege ez: Aki kihúz (valamit) a folyóból, vagy (elragad) a hadseregtől, vagy (ellopj a zsiványoktól, ha a tulajdonosok bizalmukat vesztik (arra nézve hogy jószáguk visszakerüljön, és ezt szóval is kimondták), az övé. Éppen így a méhraj is; ha a tulajdonosok nem vélik visszaszerezhetni, azé (aki elfoglalja). Olv.: Hammaczíl min hannáhor, ó min haggájisz, ó min hallisztim, im niszjáasii habbáalim: hare elii sello. V’kés n’khil sel d’vórim, ím niszjáasii habbáalim, haré elii sello. – A dolog értelme ez: Ha a zsidó valami értékes tárgyat húzna ki a folyóból amit más beleejtett, ha tudja is, ki a tulajdonosa, visszaadni nem tartozik, csak azon esetben, ha füle hallatára azt mondaná a tulajdonos; hogy ő még bízik elvesztett jószága visszaszerzésében; de ha az ellen-

113 kezőt mondaná, pl. ,már vége van’, ,már nem kapom meg’, a zsidó hallatára: a zsidó visszaadni nem tartozik. Ugyanígy áll a dolog, ha a zsidó zsiványoktól venne el valamit; ha a dolog tulajdonosa nem bízik jószága visszaszerezhetésében: a zsidóé. A méhek szintén. A hadseregre vonatkozó tan egy kissé furcsa. A dolog természete úgy hozná magával, hogy itt ellenséget értsünk, melynek ártani, a nemzetközi törvények korlátai között, szabad. Ámde zsidóról lévén szó, és tekintetbe vévén a mai viszonyokat, másképpen kell azt értenünk. A zsidónak országa, hazája nem levén, saját hadseregéről szó nem lehet; azonban minden nem-zsidó az ő ellensége lévén, a hadsereg alatt itt mást, mint a „pogányok” hadseregeit értenünk nem lehet. És csakugyan föl is tűnhetik mindenki előtt, hogy míg a hadseregben magában kevés a zsidó, addig kívülről az egész hadsereg környezve van zsidóktól, kik neki élelmet, ruhát, lóállományt, takarmányt, fegyvert, szekereket stb. szállítanak, iszonyúan csalván és lopván az államkincstárt, sanyargatván, mérgezvén rósz kenyérre], élelemmel a legénységet és takarmánynyal a lóállományt. Figyelmeztetem különösen a tiszt urakat, legyen egyik szemük mindég a zsidón, mert ez már a Talmud elveinél fogva is iszonyúan zsarolja és lopja a legénységet és szerelvényeket; nem is számítva, mily módon taszítja tűrhetlen adósságokba a tisztséget. Még egy szó van hátra a zsidó efaju erkölcstelenségének megvilágítására és ez az uzsora. Hosszan e kérdést nem vitatom, mert hisz alig van bűnük, melyet oly részletesen ismerne a világ mint az uzsorát. Nem idézzük ennélfogva a törvények, edictumok, canonok, bullák és minden rendű tilalmakat erre nézve, melyekkel a történelem telve van azóta, hogy a zsidó pestis Európában megjelent. Elég legyen csak anynyit mondani, hogy uzsorájukat a sz. Írás köpenye alá rejtik, mely így szól: (* Nem fogsz uzsorára adni testvérednek sem pénzt, sem terméket, sem más egyéb dolgot. Az idegennek fogsz uzsorára adni, de testvérednek uzsorára adni nem fogsz. Olv.: Lo-tassíkh l’ákhikko nesek keszef, nesekh okhel, nesekh kol-dávor aser jissokh: Lannokhri tassíkh ul’ókhíkho lo-tassíkh, etc. Kell ennél több a zsidónak? Különben eléggé tanúsítja e hely, mennyire vérében vala a zsidónak az uzsora már akkor! Mózses nem törülheti el egészen, csak más irányba tereli; nem is fogja azt soha semmi parlament szabályozhatni: nincs az az emberi hatalom, mely képes volna a zsidó uzsoráskodásának bármi módon is gátat vetni; és ezt annál is kevésbé, mivel ő mindenkor eme helyre fog hivatkozni mindaddig, mig a zsidó zsidó marad. Azt meg már éppen fölösleges mondanunk, hogy a Talmud az uzsorát is csak úgy tanítja, mint sok más egyebet, ámbár csalást és lopást a Talmud is tilt itt-amott, nem ugyan mintha gonosz cselekmény volna magában, hanem mivel általa a „sém” (név = Isten) megszentségteleníttetik. Majmonidesz (Hilkosz M. v. & vi.) minden szemérem nélkül tanítja, hogy az uzsora az idegenek ellen minden zsidónak meg van engedve. Szavai a következők: Az uzsora minden pora meg van engedve a kuthaeusok ellen, mindenkinek. Olv.: Kol avak ribbisz im hakkúszim múthar le-kol. *) Deut. XXIII. 20.–21.

114 Híjában való ily gaz tanokkal szemben törvény, szájaskodás, szabadelvűség, „felvilágosultság”, híjában a „XIX. század”, a szabadság, egyenlőség és testvériség; híjában a szólam-gyártás, türelemre való hivatkozás: csak egy hathatós orvosság van e rák ellen: az országból, a ker. magyar társadalomból való kikorbácsoltatás. Ügyvédek, főleg bírák gyakran érintkeznek tolvaj, rabló, csaló és uzsorás zsidókkal; ha szerét ejthetik, mutassák meg ily zsidóknak idézeteinket vallatás alkalmával: biztosak lehetnek, hogy e tanokat el fogják ismerni, sőt kérkedni fognak velük. Avellanus.

A zsidó-keresztény házassági törvényjavaslat másodszori bukása a főrendiházban. A zsidó-keresztény házassági törvényjavaslatnak decz. 10. és 11-én lefolyt tárgyalása s 6 szótöbbséggel való elvetése roppant mozgalmat keltett országszerte. Az az elcsüggedés, az a nyomott hangulat, mely e kérdésnek az elzsidósodott képviselőházban való tárgyalása és a javaslat megszavazása után az egész nemzeten erőt vett, – mintegy varázsütésre megszűnt. A mily általános felháborodással fogadta a nemzet a képviselőház határozatát, oly lelkesültséggel üdvözölte a főrendiházat hazafias magatartásáért. A nemzet nem önválasztotta képviselői – hanem a főrendek által látta valódi akaratát, valódi közérzületét kifejezve. Valóban felfordult világ! De a nemzet nem is késett hálaérzetének kifejezést adni a főrendek iránt. Megindult az agitáczió országszerte a végből, hogy a főrendiháznak az ország választóközönsége részéről tömeges bizalmi és hálafeliratok küldessenek. Ε tekintetben kétségkívül legnagyobb érdemei vannak a „Magyar Állam”-nak és a „Magyar Korona”-nak, a mely lapok elsejéhez mintegy 1000, az utóbbihoz mintegy 200 bizalmi felirat küldetett benyújtás végett. A „Magyar Állam”-hoz beküldött bizalmi feliratokat Cziráky János gróf tárnokmester, a „Magyar Korona”-hoz beküldötteket e lap szerkesztője, Jósika Kálmán báró maga terjesztette elő a főrendiház két ülésén, a hol több mágnás is terjesztett elő nagyszámú feliratokat. A főrendiházi két párt is a legélénkebb agitácziót fejtetté ki a deczemberi szavazás idejétől kezdve az új tárgyalási határnapig. A kormány berendelt minden főispánt s egyszersmind utasította őket, hogy a megyéjükben lakó mágnásokat kellőkép „dolgozzák meg.” Meg is jelent a január 12-ki szavazásra valameny nyi főispán – hármat kivéve; – egy azonban: Szapáry István gróf pestmegyei főispán mégis a javaslat ellen szavazott.

115

De a főrendiházi ellenzék se maradt tétlen. A fiatal mágnások egy bizottságot alakítottak, a mely minden elvbarát mágnást a döntő szavazásra való megjelenésre igyekezett bírni. Nem csekély mérvű – s nem legkisebb hatású – agitácziót fejtettek ki a mágnáshölgyek is, a kik között a mamák méltán tarthattak attól, liogy, ha a zsidóházassági törvényjavaslat törvénynyé válik, a fiatal mágnások s különösen a „bárók” majd gazdag zsidóleányokkal párosodnak össze, s aztán az ő leányaik hoppon maradnak, vagy viszont férjhez mehetnek majd lőcslábú zsidó gavallérokhoz. Mágnásaink és mágnáshölgyeink, kikben a hazafiúi és honleányi érzelmek egyesültek az arisztokratikus büszkeséggel, oly lángbuzgalmat fejtettek ki, a mely csúffá tette a zsidókkal máris atyafiságba és sógorságba keveredett, vagy üzleti érdekek által a zsidósághoz kötött, vagy az álliberális marazmusban sínylődő mágnások zsidóházasság után epekedő minden mesterfogását. Végül aztán úgy a kormány mint az ellenzék a szavazásban való részvételre meghívta azon osztrák mágnásokat is, a kiknek nemzetségük a korábbi időkben, s részben még a török háborúk idején, Magyarországnak tett szolgálataikért magyar főnemességet s így főrendiházi tagsági jogot is nyertek. Az a párhuzam, a mely & török uralom és a zsidó uralom alól való felszabadulás között már oly sokszor húzatott az antisemiták részéről: éles kinyomatot nyert ezen osztrák indigenáknak a felsőházban való szokatlan megjelenése által is. A korábbi századokban őseik a törökök ellen jöttek a magyaroknak segíteni, most meg ők maguk a zsidók ellen. Sajnos azonban, hogy a 13 megjelent osztrák indigena közül hárman megfeledkeztek a múltak hagyományairól s a zsidók mellett szavaztak; tízen azonban a magyaroknak segítettek. A folyó hó 12-ki döntő ülés látogatottság tekintetében páratlanul áll a felsőház történetében. Míg a deczember 11-ki szavazásban csak 212 főrendiházi tag vett részt, a mely számnál még a koronázáskor se volt több főúr jelen: addig a január í 2-ki szavazásban 391 tag vett részt! Ebből a zsidóházassági javaslat ellen 200, mellette 191 szavazott, s így a ker.-zsidó házassági javaslat 9 szótöbbséggel másodízben is szerencsésen megbukott. Requiescat in pace! Altalános feltűnést és boszankodást keltett úgy a múltkori, mint a jan. 12-ki szavazásnál, hogy míg a grófok túlnyomó többségben a zsidóházasság ellen, – addig a bárók épen megfordítva, túlnyomó többségben a zsidóházasság mellett szavaztak. Úgy látszik, mintha a zsidók és a „bárók” között – teljes tisztelet a kivételeknek, – bizonyos válrokonság léteznék. Persze a mi mágnás-zsidó

116

eddig van a világon, az – még maguk a Rothschildok is – eddig még csak a báróságig tudta felvinni a dolgát, s így a többnyire vékonypénzű zsidóbarát keresztény „báró” uraknak már meg vannak a maguk vastagpénzű zsidó kollegáik, a kikkel még csak az van hátra hogy atyafiságba keveredhessenek, hogy többnyire lapos-guta-ütötte· erszényüket megtölthessék. Ám, a kiknek ilyen aspiráczióik vannak, metéltessék körül magukat, s ezzel a műtéttel aztán le fog dőlni az utolsó válaszfal is zsidó és zsidóbarát keresztény „báró” között; de ne akarják ráerőszakolni a magyar nemzetre a zsidóházasságot, a mely nálunk; az ördögnek se kell. S hogy, mint most mondtuk, a zsidóházasság nálunk az ördögnek sem kell, arról „báró” és nem-báró egyaránt meggyőződhetett a bizalmi feliratok aláíróinak hallatlan nagy számáról, a mely körülbelül ötszázezerre rúg, nemzetiségi, ker. felekezeti és rangbéli különbség nélkül. Németországban 1880-l-ben 7 hónapon át gyűjtötték az aláírásokat a Bismarck herczeghez intézett zsidóellenes kérvényekhez, s a 43 milliónyi lakosságú nagy Németországban ezen hét hónap alatt csak mintegy hatszázezer aláírást tudtak minden erőfeszítés mellett összegyűjteni. S a kis Magyarországban 13 millió, lakos mellett, rövid négy hét alatt, úgyszólván önként, ötszázezer aláírási Bizony-bizony/itt a rideg számok a legékesszólóbban beszélnek. A nép szava Isten szava! A zsidó-keresztény házassági törvényjavaslatot tehát a főrendiház másodszor is eltemette. Váljon a zsidóban telhetetlen képviselőház harmadszor is feltámasztja-e vagy sem: majd elválik a napokban. Erről majd a jövő számban. A január 10. és 12-ki emlékezetes főrendiházi ülések ..lefolyása, rövid átnézetben a következő volt: Január 10-ki ülés. Szögyény-Marich László elnök 39 új főrendiházi tag nevét jelenti ber a kik királyi levelüket az elnökségnél bemutatták. Továbbá 14 községnek, a főrendiházi elnökséghez beküldött feliratát mutatja be, a melyekben az illető községek választópolgárai a főrendiháznak köszönetet szavaznak a deczember 11-ki ülésen tanúsított hazafias magatartásáért. Elnök ezután bemutatja 82, – részben osztrák indigena – herczegnek, grófnak és bárónak, királyi meghívók kieszközlése végett benyújtott kérvényét, a mely kérvények az igazoló bizottsághoz utasíttatnak. Cziráky János gróf. kir. tárnokmester bemutat a háznak 745 darab, benyújtás végett hozzá intézett feliratot, a melyekben több százezer választópolgár köszönetet és bizalmat szavaz a főrendiháznak a keresztényzsidó házassági törvényjavaslat visszautasításáért. Felolvassa minden egyes

117 folyamodó község nevét, felemlítve mindegyiknél azt is, hány aláírás érkezett be az illető községből; s midőn a felolvasásba belefáradt, nagyreményű fia Cziráky Béla gr. jegyző folytatja a véget érni nem akaró községek névsorának olvasását. Károlyi Gyula gr. hasonlólag számos község keresztény lakosságának – Zichy HenriJc gr. 33 községből 4850 lakosnak – Vécsey József báró 37 községnek – Józsika Kálmán báró 118 községnek – Zichy Nándor gróf 53 községből 9247 lakosnak – Apponyi Györyy gróf 36 községből 7130 lakosnak – bizalmi szavazatot tartalmazó feliratát mutatják be. Bakovszky István képviselőházi jegyző áthozza a képviselőház által a keresztények és zsidók közti polgári házasságra vonatkozólag újból elfogadott törvényjavaslatot. A főrendiház jéghidegséggel s lenézéssel fogadja Rakovszkyt, a ki egész testében remegett, mondókája közben kétszer is megakadt, és sült-főit mindaddig, mig a házból nem sikerült neki menekülnie. Erre hosszabb vita indult meg azon kérdés fölött, váljon a képviselőház üzenete bizottsághoz utasíttassék-e előleges megvitatás végett, vagy pedig közvetlenül tűzessék tárgyalásra? Mivel a felálással való szavazás eredménye tisztán kivehető nem volt, névszerinti szavazás kéretett, s rendeltetett el, a melynek eredménye az lőn, hogy 136 szavazattal 119 ellenében, s így 17 szótöbbséggel a közvetlen tárgyalás határoztatott el; az érdemleges tárgyalás határnapjául pedig január 12-ike tüzetett ki. Január 12-ki ülés. Elnök több község bizalmi feliratát mutatja be. Cziráky János gróf tárnokmester ismét 275 községből 8l ezer aláírással ellátott hálafeliratot terjeszt elő. Sztáray Antal gróf. Zichy Nándor gróf, úgyszinte Apponyi György gróf és Jósika Kálmán báró hasonlólag sok bizalmi feliratot mutatnak be. Simor János bíbornok-herczegprímás, maga és püspöktársai nevében egész röviden kijelenti, hogy tekintettel hitelveikre, tekintettel lelkiismeret-sugallta kötelességeikre, tekintettel a haza valódi javára is, – ragaszkodva a december 11-ki tárgyalás alkalmával elmondottakhoz, ők a törvényjavaslathoz ma sem járulhatnak. Széchen Antal gróf, hosszú beszéde végén, a melyben egyébiránt az antisemitizmus lényege felől jó adag tájékozatlanságot árult el, – egyebek közt helyteleníti a képviselőház azon eljárását, hogy újra visszaküldte a javaslatot, kijelentvén, hogy ezt nem fogadja el. Perczel Miklós baranyamegyei főispán persze elfogadja a javaslatot. Gyürky Ábrahám gróf, nógrádi főispán, keresztneve patrónusa: Ábrahám patriarcha ivadékainak nagy hévvel fogja pártját, s megdicséri Qraefl Józsefet, szabolcsmegyei kollegáját, a kinek szerinte köszönhető, (?) hogy az eszlári per alatt a szabolcsi nép oly csendesen viselte magát. (Mozgás. Derültség az ellenzéki padokon.) Ezután szónok ekkép folytatja: „Most legyen szabad áttérnem azon bizalmi feliratokra, melyek oly nagy számmal adatnak be. (Halljuk! Halljuk!) Ezekre nézve azt jegyzem meg, hogy ha a képviselőházban valaha törvényjavaslat nyújtatnék be az

118 iránt, hogy a párbér eltöröltessék, vagy hogy a papi javak elvétessenek. (Élénk nyugtalanság. Felkiáltások: Eláll! Eláll!) mondom, a párbér eltörlése vagy a papi javak elvétele iránt . . . (Újabb zajos kiáltások r Eláll! Eláll! Halljuk! Halljuk!) Igen, mondom, a párbér eltörlése vagy a papi javak elvétele iránt . . . (Újabb élénk zajos felkiáltások: Eláll! Eláll! Halljuk! Halljuk! A tárgyhoz! – Hosszas nyugtalanság.) Elnök: (Csenget) Kénytelen vagyok felkérni a méltóságos grófot, hogy a tárgy mellett méltóztassék maradnia. (Helyeslés.) Gyürky Ábrahám gróf: Ha e javaslatok, mondom, a képviselőház; elé terjesztetnének, meg vagyok győződve róla, hogy a ki azok ellen bizalmi szavazatokat akarna gyűjteni, még nagyobb számmal tehetné.” (Élénk ellenmondások.) (Kérdés: váljon ezek ellen a javaslatok ellen vagy pedig a párbér és a papi javak ellen szóló bizalmi szavazatokat értette-e a gróf? Valóban, ilyen „Ibis, redibis”-féle ügyes nyilatkozatot nem vártunk volna a nemes gróftól. – Szerk.) Ezután szóló iditványozza a 38. §. oly módosítását, a mely szerint a szülők csak abban egyezhessenek meg, hogy gyermekeik keresztényekké legyenek. Ha pedig szerződés nem jönne létre, ez esetben a íiuk az apa, a leányok az anya vallását kövessék. (Az országnak a zsidó-keresztény házasság se így se úgy nem kell! – Szerk) Graefl József szabolcsi főispán megdicséri magamagát, hogy a rend az eszlári per folyama alatt megyéjében nem zavartatott meg. Pongrácz Vincze báró pénzügyi fogalmazó, s utánna Vay Miklós báró elfogadják a javaslatot. Rosner Ervin báró, kassai jogakadémiai tanár, a zsidóházasság mellett ezúttal is dikcziózván, az ellenzéki padokról többen közbekiáltanak: „Hiszen ez zsidó!” Csáky Albin gróf szepesi főispán és Keglevich István gróf szinte elfogadják a javaslatot. Erre Tisza K. miniszterelnök röviden kifejtvén a kormányálláspontját,– következett a névszerinti szavazás a következő eredménynyel: A zsidóházassági javaslat ellen vagyis Nemmel szavaztak: Római kath. érsekek és vnegyéspüspökök. Simor János, bíbornok, herczegprimás és esztergomi érsek. Haynald Lajos, bibornok, kalocsai érsek. Mihajlovics József, bíbornok, zágrábi érsek. SamassaJózsef, egri érsek. Vancsa János, gyulafehérvári görög kath. érsek. Császka György, szepesi püspök. Dulánszky Nándor, pécsi püspök. Ipolyi Arnold,, beszterczebányai püspök. Lönhart Ferencz, erdélyi püspök. Kovács Zsigmond veszprémi püspök. Pauer János székesfehérvári püspök Mihályi Viktor lugosi görög kath. püspök. Pásztély János munkácsi gör.-kath. püspök. Pável Mihály nagyváradi gör-kath. püspök. Peitler Antal váczi püspök Schlauch Lőrincz, szathmári püspök. Schopper György rozsnyói püspök» Schuszter Konstantin, kassai püspök. Vállyi János, eperjesi gör.-kath. püspök. Zalka János, győri püspök. Hidassy Kornél szombathelyi püspök. Czimzetes püspökök: Autunovich János, bozoni czimz. püspök. Danielik János, választott pristinai püspök. Heiller Károly, biduai czimz. püspök. Krajcsik János, sardikai czímzetes püspök. Lengyel Miklós, dulcignoi czimzetes püspök. Lichtensteiger Ferencz drivesti czímz. püspök b. Hornig Károly választott scardonai püspök. Mayer István stagni czímz. püspök. Németh József szkopii czimz. püspök. Nogáll Károly ansariai

119 czímz. püspök. Szláby Ferencz dulmi czímz. püspök. Szájbely Henrik vovadrai czimz. püspök. Schmotzer Ignácz bácsi czímz. püspök. Virter Bertalan novii czímzet.es püspök. Főapát, főpap és prépost: Kruesz Chrysostom pannonhalmi főapát, Kaczvinszky Viktor jászói főpap és prépost. Országzászlósok: kir, tárnokmester Cziráky János gr., főudvarmester Szapáry Géza gr. (Zajos éljenzés jobbfelől.) Főispán: Pestmegye: Szapáry István gr. (Zajos éljenzés jobbfelől.) Fiumei kormányzó: Zichy Ágoston gr. Herczegek: Lichtenstein Henrik (Éljenzés). Lichtenstein Rudolf, Metternich Richárd, Schwarzenberg Adolf József, (Éljenzés), WindischGrätz Alfréd (Éljenzés), Windisch-Grätz Róbert. (Éljenzés.) Grófok: Almássy Kálmán ifj., Almássy Tasziló, Althann Róbert, Apponyi Antal, Apponyi György, Apponyi Lajos, Apponyi Géza, Apponyi Károly, Batthyányi Elemér, Batthyányi Iván, Batthyányi József, Batthyányi Arthur, Batthyányi Béla, Batthiányi Zsigmond id., Bánffy György, Berchtold Richárd, Berényi Ferencz, Brunszvick Géza, Csáky Károly, Csáky Pallavicini Hippolit őrgróf, Csekonics Endre, Cziráky Antal, Cziráky Béla, Cziráky János ifj., Dessewífy Alajos, Dessewffy Béla, Dessewffy Egyed, Dessewffy Dénes, Dessewffy Miklós ifj, Dezasse Emil, Draskovics János, Draskovics Pál, Erdődy István ifj., Erdődy Károly, Erdődy Rezső, Erdődy Ferencz, Eszterházy Andor, Eszterházy Béla, Eszterházy László id., Eszterházy László ifj., Eszterházy Miklós id., Eszterházy Miklós ifj., Eszterházy Ferencz ifj., Eszterházy Imre ifj., Eszterházy Jenő, Eszterházy Mór ifj., Festetics Imre, Festetics Tasziló, Festetics Vilmos, Forgách Antal ifj., Forgách Béla, Forgách Károly id., Forgách Károly ifj., Forgách László. Hunyady Imre, Karácsonyi Aladár, Károlyi Gyula, Károlyi István, Károlyi László, Kinsky Jenő, Kún Géza, Lamberg Ferencz, Lamberg Károly, Nádasdy Ferencz, Nákó Kálmán, Nyáry Kálmán, Nyáry Tamás, Nyáry Jenő, Pálffy István, Pálffy Béla, Pálffy Mór, Pálffy Ede, Pálffy Daun Lipót Nándor ifj., Pallavicini Adolf őrgróf, Pallavicini Alfréd ifj., Pallavicini Béla, Pallavicini Hippolit őrgróf, Péchy Szilárd, Pejacsevich Gábor, Pejacsevich Julián, Pergen Antal, Pongrácz Ágoston, Pongrácz Béla, Pongrácz Arnold, Pongrácz Ede, Pongrácz János, Pongrácz Jenő ifj., Pongrácz Károly, Pongrácz Ódon, Pongrácz Vilmos (Éljenzés.). Schafgotsche Miksa Rudolf, Seilern Károly, Somssich Adolf, Szapáry Iván, Széchényi Dénes, Széchényi Imre ifj., Széchényi Kálmán, Széchen Antal, Szirmay György, Sztáray Antal, Sztáray János, Teleky Károly (Éljenzés.), Török László, Vay Ádám, Vay Olivér, Wass Jenő, Wenckheim Géza, Wenckheim Frigyes, Wenckheim István, Wenckheim Károly, Wenckeim Rudolf, Zichy Gábor, Zichy Géza, Zichy Herman, Zichy Henrik, Zichy János id., Zichy János ifj, Zichy Imre, Zichy István, Zichy Nep. János, Zichy Miklós, Zichy Nándor, Zichy Pál, Zichy Rezső, Zichy Sándor, Zichy Zdenkő, Zichy Zsigmond (Éljenzés)., Zichy-Ferraris Bódog, Zichy-Ferraris Lajos, Zichy-Ferraris Manó. Bárók: Andreánszky Gábor, Balassa István, Balassa Sándor, Bánffy Kálmán, Barkóczy Sándor (Éljenzés.), Duka Emil, Duka György, Duka Péter, Fischer Gusztáv, Hellenbach Lázár, Horeczky Ferencz, Jósika Kálmán, Jósika Lajos, Laffert Antal, Majthényi Izidor, Orczy Elek, Rédl Béla, Rédl Lajos, Révay Ferencz, Sennyey Viktor, Splényi Ödön, Vay Dé-

120 nés, Vécsey Dénes, Vécsey József, Vécsey Lajos, Walterskirchen Ernő. – Összesen 200. A zsidóházassági javaslat mellett vagyis igen-nel szavaztak: Országzászlósok: Bánffy Miklós gróf főpohárnokmester, Erdődy István gróf főlovászmester, id. Vay Miklós báró koronaőr, Szlávy József koronaőr. Főispánok: Darvas Imre (Abauj-Torna), Zeyk Károly (Alsó-Fehér), Tabajdy Károly (Arad és Krassó-Szörény), Szmrecsányi Dárius (Árva), Sándor Béla (Bács-Bodrog), Perczel M. (Baranya), Mailáth István (Bars), Beliczay István (Békés), Perényi Zs. b. (Bereg és Ugocsa), Dőry József b. (Bihar), Vay Béla báró (Borsod), Bethlen András gróf (Brassó), Mikó Bálint (Csik), Rónay Lajos (Csongrád), Bánífy Zoltán báró (Maros-Torda), Bánffy Dezső báró (Szolnok-Doboka), Kemény György báró (Torda-Aranyos), Horváth Mihály (Fogaras), Fáy Gusztáv (Gömör-Kis-Hont), Batthyányi Lajos gróf (Győr), Degenfeld József gróf (Hajdú), Potsa József (Háromszék), Beöthy Lajos (Heves), Majthényi László báró (Hont), Pogány György (Hunyad), Beniczky Ferencz (Jász-Nagy-Kun-Szolnok), Bethlen Gábor (Kis- és Nagy-Küküllő), Eszterházy Kálmán gróf (Kolozs), Zuber József (Komárom), Szent-Iványi Márton (Liptó), Lónyay János (Máramaros), Miske Imre báró (Mosony), Gyürky Ábrahám gróf (Nógrád), Berchtold László gróf (Nyitra), Eszterházy István gróf (Pozsony), Mattyasovszky Tamás (Sáros), Jankovich László (Somogy), Graefl József (Szabolcs), Domahidy Ferencz (Szatmár), Brennerberg Mór (Szeben), Csáky Albin gróf (Szepes), Bárányi Ágost (Szilágy), Ormós Zsigmond (Temes), Perczel István (Tolna), Hertelendy József (Torontál), Kubicza Pál (Trencsén), Justh György (Turócz), Dániel Gábor (Udvarhely), Török Napoleon gróf (Ung), Radó Kálmán (Vas), Fiáth Ferencz báró (Veszprém), Glavina Lajos (Zala), Molnár István (Zemplén), Radvánszky Béla báró (Zólyom). Herczegek: Szász-Koburg-Koháry Fülöp, Batthyány Ödön. Grófok: Almássy Arthur, Andrássy Aladár, Andrássy Gyula, Batthyányi Géza, Batthyányi László, Batthyányi Tivadar, Beleznay Pál, Béldy Ákos, Beckers Alfonz, Bethlen Aladár, Bethlen Bálint, Bethlen József, Bethlen Károly, Bissingen Nándor id., Bolza Antal, Csáky Gyula, Csáky Kálmán, Csáky Lajos, Csáky Rudolf idősb, Csáky Rudolf ifjabb, Csáky Vidor, Csáky Zénó, Degenfeld-Schomburg Béla, Degenfeld-Schomburg Sándor, Degenfeld-Schomburg Lajos, Festetics Aladár, Fesletics Alfonz, Festetics Andor, Festetics Elek, Gyürky Pál, Horváth Tholdy Lajos, Hugonnai Béla, Keglevich Gábor, Keglevich István, Korniss Emil, Khuen Antal ifj., Kún Károly, Lónyay Béla, Nemess Vincze, Nyáry Rezső, Nyáry Simon, Páltfy János, Pálífy Géza, Pallavicini Antal. Pallavicini Ede, Pejacsevics Arthur, Pejacsevics János ifj., Pejacsevics Márk, Porcia Lajos, Schönborn Ervin, Serényi Nep. János, Stahrehberg István, Széchényi Béla, (A teremben fütty hallatszik. Elnök idegesen kérdi: Miféle hang volt ez!?) Széchényi Ferencz, Széchényi Gyula, Széchényi Jenő, Széchényi Sándor, Teleky József, Teleki József Mihály, Thoroczkay Miklós, Thoroczkay Pál, Wass Armin, Zay György. Bárók: Ambrózy Béla, Ambrózy Gyula, Ambrózy Lajos ifj., Aczél Lajos, Bánhidy Albert, Bánhidy Autal, Bánffy József Jenő, Barkóczy Emil, Bu’kóczy Ferencz, Bornemissza Károly, Bruckenthal Gyula, Dőry Lajos, Eötvös József, Eötvös Loránd, Fechtig Armand, Fechtig. Nándor, Fehér

121 váry Géza, Fiáth Miklós, Földváry István, Földváry Lajos, Földváry Sándor, Gerliczy Bódog, Győrffy Lajos, Győrffy Pál, Huszár Ádám, Huszár Károly, Huszár Kálmán, Huszár Sándor, Jósika Andor, Kavannagh Emil, Kemény Endre, Lipthay Antal, Lipthay Béla, Luzsénszky Bódog, Luzsénszky Géza, Luzsénszky Zsigmond, Majthényi József, Mednyánszky Ede, Mesznil Viktor, Nyáry Béla, Nyáry Jenő, Orczy Andor, Orczy Béla miniszter, Piret-Bihain Béla, Podmaniczky Ármin, Podmaniczky Béla, Podmaniczky Elemér, Podmaniczky Endre, Podmaniczky Géza, Podmaniczky Gyula, Podmaniczky László, Podmaniczky Levente, Pongrácz Ferencz, Pongrácz Vincze, Prónay Aurél, Radvánszky Géza, Radvánszky János, Rauch Géza, Rosner Erwin, Rudnyánszky Béla, Rudnyánszky József, Budnyánszky Iván, Simonyi Lajos, Spiényi Béla, Splényi Henrik, Splényi Pál, Uray Gyula, Vécsey Miklós, ifj. Vécsey Sándor, Wesselényi István. – Összesen 191. Ezután határozatba ment, hogy a javaslat indokolás nélkül küldessék vissza a képviselőházhoz. A főrendiházi üzenetet a január 14-ki képviselőházi ülés folyama alatt, gróf Cziráky Béla jegyző vitte át. A szép megjelenésű Cziráky Béla grófot, a ki csengő hangon s nyomatékkal tartott rövid beszéd kíséretében adta át a képviselőház elnökének az üzenetet, a képviselőház nyílt és titkos antisemitái zajos éljenzéssel fogadták, a mely éljenzés megújult akkor, a midőn a gróf a házból távozott.

Zsidókérdés és antisemitizmus.*) (V. folyt.)

Természetes, hogy a becsületes iparos nem adhatja portékáját oly olcsón – minthogy neki is pénzébe van, – mint a zsidó, kinek az anyag nem kerül semmibe; így aztán nem veszik tőle, hiába csinál jót, mindenki a zsidó ringy-rongyát veszi, mert most az általános pénzszükség mellett mindenki csak azt nézi, melyik az olcsóbb. így aztán az iparosok sorban tönkre mennek, nem lévén képesek maguk anyagot venni, a zsidó tőke uralma alá kerülnek; lesznek zsidók számára dolgozó, zsidó kenyértől függő napszámosok; fáradságuk bő kamatjait a zsidó tőkés rakja zsebre, míg őket oly soványul fizeti, hogy akár éhen is elveszhetnek mellette. Így megy tönkre a zsidó álnagyhazafiak szájaskodása s vesztegetései által behozott iparszabadság mellett a magyar iparos osztály. Mesebeszéd az, mit az iparszabadság védelmére a zsidók s bereltjeik fölhoznak, hogy az erők szabad versenyében a kontárok, szédelgők raja leszorul a termelés teréről, a szolid iparos ellenben *) a „12 röpirat” IV. év folyami II. füzetét. – Szerk.

122

megáll és gyarapodik; az igazság az, hogy addig böjtöli ki a szolid iparos a kontárok és szédelgők új és új raját, hogy végre tőkéjéből kifogy, s lesz a tanult iparosból a zsidó kontár és szédelgő rabszolgája. A kereskedelem meg már csaknem teljesen zsidó kézbe ment át; mert ezek nemzetközi szoros szövetségük, egyetértésük, egymásiránti kész segítségük, s minden üzleti érdeket érintő ügyben, gyors értesülésük mellett könnyű szerrel győzik le az egyes, eszigetelt helyzetű, a zsidók részéről számtalan boszantások, károsítások s mindenféle csalárd machinátióknak kitett kereskedőt. Haegy-egy ker. kereskedő valahol boltot nyit, azonnal két-három-négy semmiházi zsidó nyit körülte üzletet, kiket a többi zsidók segítnek, s ezek mézes-mázos beszédeikkel, értéktelen ajándékaikkal,, hízelgéseikkel, a ker. kereskedőnek minden módoni ócsárlása s maguknak égig marasztalásával minden vevőt magukhoz csalnak. Λ cselédek a czukor, pálinka, pántlika s pletyka kedvéért még uraikparancsa ellenére is a zsidókhoz járnak. A ker. kereskedő, a ki 10%-al árúl, nem adhat pálinkát, csecsebecsét ajándékokat fűnek fának, mint az 50 sőt 100 meg több perczentre dolgozó zsidó. A. zsidók megtömik boltjukat a leghitványabb, legolcsóbb portékával, s habár a ker. kereskedő árú-czikke 10 krajczárral jobb, de mivel azsidó egy fél krajczárral olcsóbban adja a maga feldicsért ringyrongyát, mindenki ettől vesz. Ehhez járul még az is, hogy a zsidó kereskedő összeszed egyik-másik kereszténytől – a kiket olykor-olykor nyújtott néhány krajczárnyi hitellel megnyert, – „phár hétre” egy-egy summa pénzt. Vagy különféle terményeket szed össze mindenütt azon kikötéssel, hogy „phár hét” múlva fizet, s a terményeken hamarosan túlad; mikor aztán így suttyomban meglehetős tőkét összekapart, fia, felesége vagy valamelyik retyerutyája végrehajtást kér hamarjában valami hamis követelés fejében ellene, s a ker. hitelezők kijátszásával a feleség vagy vő vagy egyéb retye-rutya firmája alatt kezdik a kereskedést most már nagyban. Persze az ilyen jövedelmező műveletekhez a ker. kereskedő nem ért; részint mert nem fér a lelkéhez; részint mivel ha ő tenné, könnyen elvernék rajta a port; míg a zsidó felenyájai védelme mellett büntetlenül tehet bármit is. – S ily módon a. butyros koldus zsidóból néhány év alatt földbirtokos vagy tőkepénzes avagy több emeletes házi úr lesz és választó polgár. S ilyen, a gazság szélszárnyain haladó zsidó kereskedőkkel természetesen a becsületesség köznapi gyalogútján ballagó ker. kereskedőit nem állhatják ki a versenyt. Jutnak tönkre egymás után, nyakrafőre, s lassankint létre jön minden téren a zsidó kereskedelem

123

monopóliuma. A szolíd termelő kereskedelmet felváltja a csalárd, szédelgő, improduktív üzérkedés. Az által pedig, hogy mindent zsidó vesz meg tőlünk, s nekünk mindent zsidótól kell vennünk, a zsidó olyan helyzetbe jut hogy maga szabhatja meg árát tetszése szerint annak, a mit mi adunk el neki ép úgy, mint annak a mit ő ad el nekünk. Ekkép pedig módjukban áll a zsidó kaszt tagjainak kiszámítani a nemzet jövedelmét és kiadását, s úgy idomítni az árakat, hogy a nemzet kiadása évről-évre haladja meg a nemzet bevételét. Ha pedig ilyen módon a nemzettől a termelt javak mindinkább el vonatnak, s a tőke elvonása által a dolgozó milliók munkája is meddővé tétetik, (mert mind a földművelés mind az ipar s annál inkább a kereskedelemhez tőke kell, hogy megtermékenyítse s gyümölcsözővé tegye a munkát): úgy bizonyos tönkrejutásnak megy elébe a nemzet, kikerülhetlenül rabszolgájává solved a zsidóságnak. De ez az éremnek csak egyik oldala. A zsidóságnak itt csak leginkább az egyik (orthodox) részét mutattuk be működésében, mely orthodox résznek feladata, szerepköre a nép rendszeres kifosztása s erkölcsi, szellemi és testi tönkretétele. Azonban lássuk most az érem másik oldalát, a neológ zsidóságot és ennek szúmunkáját. Nyíry Elek.

Elmélkedések a hazai zsidókérdés fölött.*) Egy falusi szerény, serdülő szolgálóleánynak neve a legragyogóbb szépség mellett is legfeljebb a közvetlen közel vidék egy-két határán válik ismertté. Solymosi Eszter ily kis falusi szerény paraszt-leányka volt; s mert szegény és félárva is, özvegy édesanyja szolgálatba adta. Eszter még csak 14 tavaszt élt, s vagyontalan, apátlan szolgálóleány lévén, külső testi szépségben sem kirívó, csak mint mondani szokás, közönséges, minő a vidék legtöbb hason-sorsú leánya, s e mellett fejletlen, tehát szépészetileg idomtalan, alaktalan, s a ledér szem által számba sem vehető rügy-bimbó, – neve bizony az 1882. év április havát megelőzőleg saját szülő-faluja határának minden zugát sem járta be. Ösmerték a kikkel véletlenül sorsa, viszonyai összehozták, mások meg sem látták, s aludtak tőle vagy miatta nyugodtan. De az 1882. évi ápril havától Solymosi Eszter neve csakhamar Magyarországszerte ismertté lett, sőt néhány hónapra ezután végig futotta a művelt világ minden zugát, a távíró sodronyán a szélrózsa minden Irányában végig rezgett, s néhány héten át az ő neve és ama kis falué, melyben született, többször lett említve, kimondva, mint bár*) A jelen czikk közéletünk egy veteránjának tollából folyik, a mely czikk, mérsékelt hangja s higgadtsága által tán olyanokat is meghódít az antisemitizmusnak, a kiknek radikálisabb hangú czikkek olvasásánál borsódzni szokott a hátuk. – Szerk.

124 mely fejedelmi nőé, vagy a legünnepeltebb művésznőé s mint a világ legelső városáé. A szegény leány egyszerre hírnevessé lett anélkül, hogy e hirét megérhette volna; őt épen eltűnése, halála tette nevezetessé, s ha a mig élt, mindenki nyugodtan aludhatott tőle, –eltűntével vajmi sokak álmát, nyugalmát zavarta meg. Szegény Eszter! Ő ártatlansága legszebb korában, élte tavaszának pirkadó regg-hajnalán lett áldozata egy ki nem derített, egy meg nem büntetett bűnnek. Szegény Eszter, sorsod gyászos és szánandó; de ajkaid nem nyílnak panaszra, nem mondják el a rémeseményt, s nem mosolyognak, nem vigasztalják a bánkódó jó anyát; némán, nyugodtan aluszod hosszú álmodat, pihensz, porladozol csöndesen; csak az édes szülő-anya legmélyebb fájó keserve okozhat bánatot megtisztult lelkednek; egyébbkint az bizonynyal boldogabb, mint leendett itt, a bűnök burjánnal telt mezején. Szánunk korán letört, alig fejleni kezdett bimbaja az emberélet rózsás kertjének, – de szánandóbb az édes-anya, ki orvul veszté el szerette magzatát. Eltűnt az a szabad, nyílt úton, fényes nappal s nyomtalanul, mintha sújtó villám szele sodorta volna el, eltűnt s az emberi igazság-szolgáltatás nem adja őt vissza, nem – de sőt meg sem állapítja eltűnését, a tán bűnösen elkövetett gyilkosságot, s csak öngyarlóságát, tehetetlenségét árulja el, de a bűnt nem torolja meg. De elég e bevezetésből. Nem szándékom e sorokkal rémtörténeti elbeszélést közrebocsátani; a dráma előttünk folyt le, 18 hónapon végig néztük azt mindnyájan, kik hírlapot olvasni szoktunk; és ezen fölül még milliók ismerik az eseményt jól vagy roszul, ezerféle változatokban, amint a képzelet s az elbeszélő képesség, érdekessé tenni akarva, kidomborította azt. Én csak az ezen eseményekkel most már szoros kapcsolatba hozott s egész dimenzióiban felszínre került hazai zsidókérdéshez akarok hozzászólni. Megjegyzem mindenekelőtt és első sorban, hogy az emberiség tökéletesbülését és nemesbülését erkölcs, tudomány, művészetben, a jó szép és igaz terén a legeszményibb szabadság, testvériség és egyenlőség fogalmáig és határáig lelkemből óhajtom, s szerény egyéni erőmmel minden alkalmat, melyet arra alkalmasnak látok, megragadok, hogy az egyetemes emberi boldogság nagy czélja megközelítésére az útegyengetés anyagjához egy homokszemet én is hozzak. De ezen több mint 4 évtized óta öntudatosan vallott és soha nem változott életnézetem s elvem mellett, higgadtabb férfikorom óta soha sem keresem s erőszakolom a rohamos haladást, számolok az adott viszonyokkal, s ha talán lassabban vagy néha kerülékkel is, de nem tévesztve szem elől a szent közös czélt, dolgozom szerény napszámosként a míg nappal vagyon, a míg a gondviselés erőt ad. Ezen első megjegyzésein kiegészítése még annak bevallása is, hogy tagja vagyok a kormánypártnak, tagja s híve az országos szabadelvű nagy pártnak. Mint ilyen s mint szerény anyagi viszonyok közt élő, csupán egy politikai hírlap tartására szorítkozom, s mert a magánéletben s a társadalom és hivatalban teendőim teljesen elfoglalnak, jó idő óta csak egy politikai lapot, t. i. a „Nemzet”-et olvasom. Nézetemet, meg-

125 győződésemet tehát a Solymosi Eszter eltűnése vagy meggyilkolása ügyében is ezen hírlap közleményeiből vontara le, de levontam gondolkodás és a felhozott események s tényeknek önlogikám szerint való mérlegelése alapján. Nem tett elfogulttá az olvasott lap nézete s élesen kitüntetett iránya, s ha bennem más nézet alakult meggyőződéssé, nem mondom,. hogy e lap közleményei általánosságban semmi meggyőző erővel nem bírtak; de mondom, hogy engem tisztán egyéni felfogásomban és következtetéseimben, legyenek azok tévesek vagy nem, megingatni képesek nem voltak. Másod sorban legyen szabad megjelölnöm állásomat a zsidókérdésben általában, azon megjegyzéssel, hogy ezen elfoglalt álláspont mellett minden egyes concret esetben és kérdésben mindig csak az arra vonatkozható körülmények, viszonyok s okok objectiv megítélésére alapítom nézetemet. És itt fel kell tüntetnem gondolkodásom kiindulási pontját és rugóját. A legfőbb, még mindig csak eszményi czél, az. emberiség erkölcsös míveltsége, egyetemes megelégedése, békéje, boldogsága. Ezt az egyesek közvetlen nem létesíthetik, sőt azt sem határozhatják meg, vajjon egyéni legjobb igyekezetök s buzgó és lelkiismeretes munkálkodásuk által lesznek-e számba vehető tényezői az emberiség közjava s boldogsága előmozdításának? Épen azért tehát, mert az egyesek működése az emberiség fejlődése végtelen Óceánjában elenyészik, nem hangoztatom sokat ezen egyetemes boldogságot, nem világpolgáriaskodom, megelégszem a szűkebb hatáskörrel, és áldom sorsomat s hálát adok a szeretet nagy istenének, az örök gondviselésnek, ha családomat boldogíthatva, szülő hazámnak, édes magyar hazánknak s a magyar nemzetnek anyagi s erkölcs-szellemi fejlődését, boldogságát a legkisebb mérvben is előmozdíthatom. Ezért minden tettem rugója, s minden politikai avagy társadalmi, közgazdasági vagy hitfelekezeti és nemzetiségi kérdés megítélésénél elhatározásom mottója: „Salus rei publicae suprema lex esto,” vagy: minden kérdést speciális magyar nemzeti szempontból Ítélek meg. Így kell, így szabad csak megítélnem általánosságban a napjainkban felvetett zsidókérdést is, nem keresve azt sem, időszerinti s a viszonyok logikája szerint jogosult-e ezen kérdés felszínre hozatala, vagy csak hajánál fogva lett-e az előrántva? A kérdés megvan, a kérdés tényleges, előle tehát kitérni nem szabad, nem hazafias. De még kevésbé szabad és hazafias azt üres bombaszt szavakkal a XIX. század felvilágosultságára vagy a középkor sötét eszméire való hivatkozással ledorongolni akarni. Tessék azt itt nálunk a mi magyar nemzeti életviszonyaink szerint tárgyilagosan megvitatni, az ügy érdemére valódi okadatolt véleményét és meggyőződését mindenkinek kimondani, de aztán tessék az ellenvéleményt is becsületes meggyőződésként tisztelni. Az összes emberiségnek, valamint az egyes nemzeteknek, országokavagy államoknak békés és biztos fejlődését semmi sem háborítja veszélyeztetőbben és rombolóbban, mint a társadalmi, politikai, közgazdasági és egyébb, az államok s az emberiség közéletében előforduló, felszínre hozott kérdéseknek meg nem hallgatása, elnyomni, letiporni vágyása. Ha minden ily, a felszínre hozott kérdés az állami életnyilvánulás minden

126 mezején, higgadtan, jó akarattal megbeszéltetnék, tárgyaltatnék, talán nagyobb megrázkodások, romboló s visszavető forradalmak nélkül fejlődnék az emberiség, talán megérnők vagy legalább megközelítenék az örök békét. A jóakarat és szeretet a legkényesebb kérdésekben is, ha a közérdek s az adott viszonyok azt követelik, képesek compromissumot, tehát megegyezést, békét eszközölni. Ezeket előre bocsátva hozzászólhatok a zsidókérdéshez először általánoaságban és majd aztán magyar hazai szempontból. Az össz-emberiséget tekintve talán mondhatnók azt is, hogy nincs zsidó-kérdés, mert hisz 200 emberre alig esik egy zsidó, s félni nem lehet, hogy az összes emberi nemet elnyomandja, vagy felette uralkodni fogna. Sokan azt is mondják, hogy a zsidók a többi nemzetfajok közt megosztva, szétszórva élnek a föld kerekségén, s így ez által még gyöngébbek, mint tömör egyesülésben volnának. Ezen okoskodás elméletileg helyes, de tényleg az élet e tekintetben mást bizonyít. A zsidóság megoszlása az össz-emberiség közt nem az, a mi a szétbontott kévevessző, hanem egy összefüggő láncz, mely a viszonyok szerint majd itt, majd amott köt hurkot a zsidóság előnyére, s az összetartást és összetartozandóságot képviseli. Az, aki a teljes zsidó-egyenjogúságot vallja és hirdeti, s felháborodik annak ellenzői ellen, középkori sötétségnek, elfogultságnak, majdnem őrületnek mondván azt, a mai kor felvilágosult szabadelvű s humán nézetével szemben, – mind azt hiszi, arra számit, úgy van meggyőződve, hogy a zsidó az össz-emberiség, a többi nemzetfajok által assimilálható, beolvasztható, elenyésztethető. Tehát tulajdonképen a zsidóság megsemmisítését hiszi, hirdeti, czélozza. Három évtizeden át így gondolkoztam, így éreztem én is, de az utolsó tizenöt év másra tanított. Szívesen elismerem, hogy kitűnő tehetségű, becsületes, jellemes, emberszerető s a közjóért élő zsidók is vannak, de a nagy többség mindig ugyanazon régi kovász, mely megújulni, megtisztulni nem akar, ugyanaz a régi ember, mely újjászületni nem akar és nem tud. A potiori fit denominatio, és a kivétel szabályt nem alkothat: a zsidóság tehát mindig, mint zsidóság tárgyalandó és bírálandó el, de nem mint zsidó faj vagy nemzet, és nem mint Mózes-vallású külön felekezet, hanem mint a kettőnek elválaszthatlanságából kiidomult kaszt. Az össz-emberiség minden faja- és nemzetiségénél, de kiválóan a keresztyénségnél a hitvallás a faj- vagy nemzetiségi jelleggel nincs semmi kapcsolatban, nincs solidaritásban, a zsidónál ellenkezőleg, s ez teszi őt kaszttá. A zsidónak hitvallásában van saját külön családi, társadalmi, az élet minden viszonyaira kiszabott, őt kötelező törvénye, melyet ő mint zsidó hitbeli lelkiismerete szerint követni tartozik, s felül helyez és felül helyezni tartozik minden más társadalmi, nemzetbeli vagy állami törvényeknek, melyeknek tehát csak kényszerűségből s csak színleg hódol meg. Ezért a zsidóság kaszt. Gondolják meg tehát jól ama kiváló felvilágosultsággal, kérkedő, azt monopolizálni akaró, magukat csalódhatlanokul geráló modern emberbarátok, kik a szabadelvűség s demokráczia eszméinek hangoztatásával a zsidóság teljes egyenjogositását követelik, hogy épen a szabadság,

127 testvériség s egyenlőség, a tiszta demokráczia alapján kasztokat megtűrni nem szabad. Hát miért üzent a szabadelvűség és demokráczia hadat az arisztokrácziának? Nincsenek-e, s nem voltak-e minden időben az arisztokráczia soraiban kitűnőségek ész, jellem, erényben, feláldozó munkásság és emberszeretetben? És mégis harczolunk, küzdünk ellene, s a szabadelvűség büszke, ha győzelmet ülhet egy vagy más helyen az .arisztokráczia felett. Miért? Mert az arisztokráczia is kaszt. Egy megjegyzésem van itt közbevetőleg azok számára, kik a zsidókérdést mindig hitfelekezeti izgatásnak tüntetik fel, s óvást teszek az ellen a lelkiismeret szabadsága nevében. A hithez, a hit meggyőződéséhez – úgymond – nyúlni nem szabad; ez a legszentebb, ez a lélek boldogságát, az egyén szellemi s erkölcsi élete összhangját alkotó megillethetlen virág. Pedig az életben a hitvallás egészen más, – igaz, ha a léleknek mély és őszinte meggyőződését képezi a hit, hogy ez adja meg annak az összhangot, harmóniát és a boldogságot, – de tényleg a hit is betanult s megszokott valami; ha a ker. fiút zsidó hiten neveled, leend jó, buzgó zsidó, – és viszont a zsidó gyermekből jó „keresztény. De a mit ezen közbevetett megjegyzésemmel mondani akarok, kiválóan az, hogy a hit aberrálhat is, vagy annak örve alatt oly tanokat lehetne felállítani, melyek a természeti, közjogi és társadalmi élettel ellentétben állnának, – vájjon ekkor is szent, sérthetlen a hit, ha tévelygő lelkiismereti szabadsággá lett? Csak egy példát hozok fel. A nazarénusok azt mondják, nekik hitok tiltja a fegyverfogást, tehát felmentessenek a katonáskodástól? Majd egy másik felekezet támad, melynek hite megtiltandja az adófizetést; elvégre még oda is juthatunk ezen szabadelvűséggel, hogy valakinek hite parancsolandja a más vagyona és szerzeménye elvételét. Ha a summum jus lehet summa injuria, – bizonynyal a summa libertás is lehet summa servilitas. – Túlozva a legszentebb is nevetségessé vagy átokká lehet. A ker. nemzeteket s az ezek által alkotott országokat, államokat a hitvallás vagy felekezetiség a legkevésbé sem köti nemzeti, állami életüknek s jólétök érdekeinek kifejtésében. A spanyol, franczia mint spanyol és franczia akarja hazáját s nemzetét nagygyá tenni és nem mint katholikus; a német birodalom felvirágzását egyenlően munkálja a katholikus és a protestáns német. így óhajtja minden, bármely ker. hitvallású magyar, hazánk és nemzetünk javát, boldogságát. De épen azért, mert a ker. nemzetek hazájukat s annak érdekeit mint nemzetek védik, a franczia katholikus saját hazája érdekei megvédéseért élet-halál harczra kész a spanyol, német vagy bármely más katholikussal szemben, épen így a magyar protestáns a német vagy más protestánssal szemben és viszont. Nem így a zsidó. A zsidó minden államban első sorban zsidó, s első sorban saját vallási, polgári, társadalmi tana, törvényei- s tekintélyeinek hagyományai szerint cselekszik; lakjék bárhol, azon országot nem tekinti és nem tekintheti oly hazájának, a melyről elmondaná, hogy: A nagy világon e kivül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell.

128 Dolgozik, fárad a zsidó, de csak hogy ő s családja boldoguljon, s ha probabiliter következtetheti, hogy a szomszéd országban könyebben s kényelmesebben élhet, bizony könnyen fordit hátat szülőföldjének; s miként egykor Egyptomban, most is mindenütt jövevény. – Tagadhatatlan az, hogy bármely világrészi zsidó találkozzék más világrészi zsidóval, p. o. az angol a muszkával, a muszka az amerikai egyesült államokbelivel, a német birodalmi a brazíliaival stb., mihelyt felismerik egymást zsidókul, többé nem mint német, brazíliai, angol vagy muszka hazafi és nemzettag fognak társalogni, de mint zsidók, megszűnnek lenni szülő hazájuk fiai s lesznek kizárólag zsidók. Hallottam már felemlíteni azt is a zsidók honszeretete bebizonyítására, hogy ők is jó katonák s oly készek éltöket, vagyonukat a hazáért feláldozni, mint más. Ezt különösen a magyar szabadságharczban honvédeskedett zsidókra való hivatkozással vélik bebizonyítani. De itt is csak lassan a testtel. Elismerem, hogy volt zsidó honvéd, ha tetszik még azt is, hogy néhány jó, bátor honvéd is volt közülök, ámde mily arányban? Vegyük itt alapul csak a tiszta magyar fajbeli honvédséget; a zsidóság a magyarságnak mintegy tizedrészét képezte, volt-e ily arány a honvédségben? Ezt már nem lesz senki merész állítani. Kell-e bizonyítani, hogy napjainkban is aránylag a legtöbb zsidó szabadul meg a katonáskodástól? s nem tény-e, hogy a kimenekülést tekintve ők a legleleményesebbek? Pedig nálunk a tiszti rangból sincs kizárva, mint a német birodalomban, s így dicsteljes életpályául is választhatná a katonai pályát. Megengedem azt is, hogy p. o. a magyar zsidó ha hazánkat ellenség támadná meg s élet-halál harczot vívnánk például a muszkával,, szinte fegyvert fogna, s velünk harczolna, és pedig a mennyiben itt már saját vagyonát is védené, nagy része talán az odaadásban is számot tenne s megütné a mértéket; – de tegyük fel, hogy a harcz a magyar nemzet teljes leveretésével végződnék, bizony a zsidóság ez esetben nem sokáig maradna magyar, nem sokáig conspirálna, munkálkodnék a magyar nemzeti érdekek mellett saját vagyona, jóléte s élete veszélyeztetésével, hanem maradna a mi volt, zsidó, – alkalmazná magát az új viszonyokhoz, s ha az ellentállás veszélyes volna, ellenben a meghajolás? anyagi hasznot nyújtana, csakhamar elváltoztatná most acquirált magyar nevét is. Miért? mert kaszt, mert ezt saját öröklött szokásai, hite, törvénye megengedi, mert ő mindenütt status in statu, s beolvadni más. nemzetbe nem tud, nem akar. (Folyt. köv.) Dixi.

Levelező-lap. Illető antisemita laptársainknak. Mi az ügy érdekében azon csak örülünk, ha czikkeink átvétetnek. De kérjük jövőre a forrás megnevezését is. I. J. úrnak, A.-I–n. Mi, a mennyire lehet, igyekszünk fentartani a paritást. B. G. úrnak Β–r. Nemsokára rákerül a sor.

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. február 15. IV. évfolyam

V. füzet.

Az országos politikai pártok és az antisemitizmus. Még három-négy hónap választ el bennünket az általános képviselőválasztásoktól, s máris folyamatba jöttek az ország nagy részében a választási előmozgalmak. A lökést a mozgalmak megindulására a műit hó végén és a jelen hó elején lezajlott képviselőházi zsidóviták adták meg leginkább. Mert lia a korábbi években a zsidókérdés fejtegetése a képviselőházban inkább akadémikus természetű volt, sat. képviselő urak egész lelki nyugalommal „derülhettek” az antisemitikus beszédekre: ma már a zsidókérdés nagyon is aktuális természetű, mert a képviselő urak mögött ott áll a „hátbaütő bot”, a közelgő választás, a hol tudják, hogy ezúttal nyilatkozniuk kell a zsidókérdés fölött is. S ettől borsódzik mindnyájának a háta. Mindegyik párt igyekezett állást foglalni e kérdéssel szemben. A kormánypárt eljárása ma is az, a mi volt azelőtt: elutasító az antisemitizmussal szemben, noha nem oly éles alakban mint azelőtt. Az országgyűlési függetlenségi párt, legjobban lévén szorongatva antisemita érzelmű választói által, január 31-én egy „manifesztumot” bocsátott közre, a mely a zsidókérdéssel is hosszasan foglalkozik. De hát azért nincs köszönet benne. Az országgyűlési függetlenségi pártkör „manifesztuma” nem antisemita hanem filosemita alapon áll; mert ő csak a zsidók reformáczióját óhajtja. Mi miattunk antisemiták miatt pedig a zsidók bátran megtarthatják pájeszüket, kaftánjukat, Talmudjukat, – csak megfékezve legyenek; legjobb szeretnénk pedig, ha tőlünk távoznának. Mi nem törődünk azzal, mit hisznek a zsidók, mi vallásukkal nem törődünk: csak minket tovább ne pusztíthassanak. Mi azt tartjuk, minél jobban „reformált”, „czivilizált” a zsidó: annál rosszabb. A ki a zsidót reformálni akarja, az nem a mi javunkat, hanem

130

a zsidók javát akarja előmozdítani: s így az nem magyar-barát, hanem zsidóbarát. Az antisemitizmusnak tehát a függetlenségi pártkör manifesztumához semmi köze, s úgy hisszük, a függetlenségi választók is ekként fogják majd megítélni a dolgot. Az idők jelének azonban eléggé fontos jel a „manifesztum”; mert elismerve a zsidókérdés lételét, egy hatalmas lökést adott az antisemitikus mozgalom továbbfejlődésének: csakhogy e továbbfejlődésből a hasznot nem a függetlenségi pártkör zsidóreformátorai fogják húzni. A mérsékelt ellenzék a zsidóházassági viták alatt meglehetős hallgatag volt. Pulszky Gusztávot kivéve, – a kinek filosemitizmusát nem is lehet rósz néven venni, – egyik tagja. sem mert nyíltan állást foglalni az antisemitizmus ellen. Apponyi Albert gróf – nem tudni miért, – az egész zsidóházassági vita alatt mélyen hallgatott. Úgy látszik, hogy a zsidóházassági vitát sikamlós talajnak tartotta magára nézve a felszólalásra. Azonban amint bezáródott a zsidóházasságí vita, másnap a költségvetési (!) vita alkalmából nyomban egy filippikát tartott az antisemitizmus «lien. Apponyi Albert szerint az antisemitizmus „a társadalmi dekompoziczió” tünete. A nemes gróf összetéveszti az okot az okozattal; mert nem az antisemitizmus, hanem a semitizmus: a .zsidóság idézi elő a társadalmi dekompozicziót, a melyet épen az antisemitizmus akar megakadályozni, Apponyi Albert az antisemitizmus okait akarja megszüntetni. Helyesen; de akkor a zsidóbefolyást, a zsidóhatalmat kell megszüntetni, mert ez és nem más az oka az antisemitizmusnak. A zsidóság azonban nebánts-virág Apponyi Albert előtt. Az általa ajánlott palliativ kuruzsoló szerek semmit sem segítenének a bajon. S azok az üdvösséges tanácsok és intelmek is, melyeket Apponyi a zsidóságnak adott, nem mások, mint falra hányt borsó, mert a zsidóság a javulásra képtelen. De hát Apponyi „keresztényi és felebaráti szeretettel” öleli át a zsidókat; sőt kijelenti, miként rajta lesz, hogy az alpapság is hasonlót cselekedjék. Nem vitatjuk azt, miféle keresztényi és felebaráti szeretet az, a melylyel a nemes gróf a keresztény-magyar véreit nyúzó zsidókat keblére öleli: hanem azt tudjuk, hogy a magyar alpapság nem fog leczkét venni a zsidós gyengéd hajlamokkal bíró nemes gróftól a keresztényi felebaráti szeretetről, a mely alpapságnak naponkint ezer meg ezer alkalma van, népének a nemes gróf által annyira kegyelt jakheczek által való szívtelen kifosztogattatását látni.

131

Az antisemitizmus különben nem felekezeti, hanem nemzeti ügy; a hazafias alpapság pedig még eddig minden nemzeti ügyet lelkes odaadással karolt fel. Végül még egyet Apponyi Albert grófnak és mellesleg még másoknak is. Az antisemitizmusnak – a mely nélkül s ezt jól jegyezzék meg az illetők, a főrendiházhoz beérkezett ötszázezer aláírást se tudták volna soha összehozni, – ismételjük: az antisemitizmusnak, megindulásában és fejlődésében nem az volt a czélja, hogy a talajt antisemita-gyűlölő nagyságoknak a miniszteri székekre előkészítse. Ne higyje Apponyi Albert gróf és ne higyjék a vele hasonszőrű urak, hogy mi antisemiták jó bolondok voltunk a sült gesztenyét a tűzből kikaparni azért, hogy aztán azt ők egyék meg, minket pedig félrelökjenek. Mi antisemiták nem leszünk az a mór, a ki elmehet, miután (szerintük) megtette kötelességét. Ha mi antisemiták kormányt buktatni akarunk, nem azon czélból fogjuk azt tenni, hogy a mostaninál még antisemita-ellenesebb s hozzá még tán valami salabakter-kormányt ültessünk a miniszteri székekbe. A mérsékelt ellenzék közlönye, a „Pesti Napló” már hetek óta czikkez a fölött, hogy ime a Tisza-kormány nem bir (sic!) az antisemitizmussal; majd ők, t. i. Apponyi-Szilágyi-Pulszkyék elbánnak vele! Ezeknek a jó uraknak tehát nem a zsidó-kalamitás megszüntetése, hanem a rájuk nézve „antisemita kalamitás” megszüntetése a szívük hő vágya! Mi már rég tisztában voltunk ezen „habaréki” jó uraknak az antisemitizmus iránt táplált „kegyes” hajlamai fölött. Igen örülünk, hogy a maszkot idejekorán eldobták: most már tisztában van velük az ország is. Épen jókor: a választások előtt. Ennyi tengernyi nyílt és álczázott ellenséggel kell megküzdenie az antisemitizmusnak! És ennek ügye mégis egyre előbbre halad. Az „Országgyűlési antisemita pártkör”-nél egymásután jelentkeznek a választókerületek, a melyek antisemita képviselőjelöltet kérnek; egymásután jelentkeznek a leghivatottabb férfiak antisemita-párti képviselőjelöltségre. Az egész országban mozognak párthiveink, a kiknek jelsza-· vává lett: a képviselői kar reformálása s kiválólag az ellenzék reformálása „a capite et membris.” Ragadjon a nemzet, mint egykor Krisztus urunk, korbácsot a kezébe, s űzze ki a zsidókkal trafikáló s a nemzetet czudarul eláruló kufárokat a magyar nemzet templomából!

132

Zsidóvédők es zsidóbarátok. Mád, 1884. Januárban. A ki a zsidóság veszedelmes voltát az általunk contemplait szempontból ítéli meg, mely szerint az nem képez voltaképen mást, mint egy, magát vallási hagyományok által e föld minden javaira kizárólagosan privilegizáltnak hivő faj szövetkezetet, mely ennélfogva minden egyéb érdekeket saját faji érdekeinek előnyére bármely eszközökkel is kizsákmányolni jogosítva, sőt még hivatva is van, – annak egyáltalán nem lesz nehéz, magának a zsidó védők és zsidóbarátok szereplése felől helyes véleményt alkotni. Ily föltevésben tehát a zsidóság ügyét védeni jóhiszeműleg önként érthetőleg nem lehet, és a furfangos zsidóbarátok így ezt nem is teszik, hanem megtámadják, illetőleg egyszerűen tagadjak ezen általunk felállított axiómát, bennünket pedig mint a vallás és lelkiismereti szabadság reactionárius elleneit igyekeznek feltüntetni, voltaképen piszkos és piszkoló festékeikkel bemázolni . . . . Azonban csak distinguáljunk egy kissé. Azt, hogy a zsidót vallási hagyomány tartja és mondja Isten választott népének, melynek adatott e föld minden rajtalevővel egyetemben, már száz és ezer évvel ezelőtt tanulta minden falusi iskolás gyerek, hol a bibliát általában tanították, – ez tehát sem nem új, sem az antisemitizmus nem fedezte fel. Hogy a zsidók egy, az egész világon elterjedt hálózatot öszszefüggő egészszé egybekapcsoló szövetkezetet képeznek, azt az Alliance Israélite universelle köztudomású működése, valamint nálunk a tiszaeszlári vérbűnügy lefolyása alkalmával tanúsított ügyközösség számtalan nyilvánulása után, csak a legkonokabb megátalkodottság tagadhatja. S hogy végül a zsidók bárminemű érdekeik érvényesítésére az eszközök megválasztásában mennyire scrupulosusok, arról nap nap mellett tanúságot tehetnek az uzsora, csalás, vesztegetés, hamis tanúzás és hamis esküvés azon milliárd esetei, melyek segélyével számtalan esetben a legrégibb időktől máig a tulajdonjog igénye a legigazságtalanabbul részökre lett avagy lesz érvényesítve. Az általunk felállított axiómát tehát megdönteni nem lehet, tagadni pedig hiábavaló dolog, mert tagadni még sohasem tesz annyit, mint bizonyítani, s a sok tagadásnak mint a nem akarásnak utoljára is nyögés a vége! Korántse higyje azonban senkisem, hogy mi a zsidóság

133

ilyetén sajátságait mint valamely természetfölötti ellenállhatlan bűvszert túlbecsülnék; noha kétségtelen, hogy jelentékeny részét azon ascendentiának, melyre a zsidóság egyebütt is, de különösen minálunk, szemben az összes többi fajok, felekezetek és nemzeti ségekkel szert tenni tudott, ilyen bevallhatatlan utón és módon szerezte. Sokkal súlyosabb beszámítás alá esik e részt a zsidóvédők és zsidóbarátok közreműködése, mint a mely nélkül az elszigetelt zsidóság soha de soha se lett volna képes ekkora fölényre szert tenni. Mert, ha a zsidók részére, az általuk elkövetett bűnök és visszaéléseknél némi mentségül a vallási előítéleteik és elfogultságukban gyökerező kiváltságos minőséget s illetőleg az ebbe helyezett hagyományos hitet lehet felhozni: a zsidóvédők és zsidóbarátok pártfogoló magatartására nézve egyáltalán semmi más magyarázható indok nem található, mint hogy vagy magáért a roszért tartják védelmezendőnek és kimentendőnek mindazt, mi a zsidók részéről a többi társadalom ellenében mint erkölcstelen, kivető és veszedelmes foganatba vétetik, – vagy azért, mert ez egyéb bevallhatatlan czéljaiknak elősegítésére vagy elérésére szolgál. és ekként általuk felhasználható. Az első feltevés úgyszólván képzelhetetlen levén, nézetem szerint ez utóbbi indok világítja meg leghelyesebben és természetszerűleg a zsidóvédők és zsidóbarátok magatartását; mert hiszen az emberi gyarlóság természetében fekszik, hogy míg maga vonakodik és idegenkedik a bűntől, melyet talán egyéni vele született tulajdonainál fogva egyébként is gyáva volna elkövetni, – azt mástól nem iszonyodik elkövetve látni, sőt ha lelke tisztaságát meg nem őrizte, szívesen hajlandó még annak esetleg reá háramló hasznát és előnyeit is elfogadni, és ekkor, mint már maga is érdekelt fél, önként érthetőleg paizsává és takarójává lesz olyan elkövetett ténynek, melyet, eredetileg szemközt állítva azzal, önmaga is elitélt volna. A zsidó védőknek és zsidóbarátoknak szükségök van a zsidók bűnei, visszaélései és túlkapásaira, – mint az orgazdának a rablók, tolvajok, csempészek és hamisítókra; minél nagyobb kiterjedésben űzik ugyanis ezek nemes mesterségöket, annyival több kilátása van gyarapodásra az orgazdának is, a nélkül, hogy közvetlen és tényleg magának része volna az elkövetett gaztettekben Ez egyszersmind magyarázata annak, hogy miért van az uralkodó rendszernek a zsidóságra olyan nélkülözhetlen szüksége, s viszont, hogy miért talál a zsidóság a rendszerben olyan rendületlen támaszra?

134

Az uralkodó úgynevezett „népképviseleti” (lucus a non lucendo) rendszer ugyanis, a miként az nálunk dívik, az ámítás,, képmutatás és erkölcsi kényszer rendszere, melyet csak mesterségesen és csak erkölcstelen eszközökkel lehet ideig-óráig fentartani, – a míg t. i. a nemzeti végkimerülés, avagy jobb esetben még” ezt megelőzőleg egy nagy nemzeti kiábrándulás be nem következik. – Ez a rendszer, csakhogy a hatalom birtoklásában ne zavartassák, kaput, ajtót s ablakot tár a corruptiónak és mindazon bűnök özönének, melyeket a korunkban leplezetlen haszonlesés és mindenek fölé helyezett anyagi érdek csak megteremteni tudtak,. s ekként megrakta fészkét azon irtóztató, kétségbeejtő és megszégyenítő állapotnak, melynek neve köznyelven: zsidóvilág, és a melynek erkölcs-, szellem- és kedélyölő miasmája még a legszerencsésebb kibontakozás és megoldás esetében is fekélyektől eltorzítva, mint valami himlőhelyes ábrázatot fogja az utókornak átszolgáltatni a mai emberiség erkölcstelenségének képét. És ezen rendszert és benne ezen állapotokat védik a zsidóvédők és zsidóbarátok, midőn magukat a zsidók érdekeivel azonosítva, az erkölcsi tisztaság friss forrására epedőn szomjazó nemzet magasztos aspiratióival ellenkezésbe jönnek, nem gyanítva, hogy midőn a számadás órája ütni fog, – pedig ez el nem maradhat, – a támadás első legszilajabb rohama őket fogja elsöpörni, és még csak azon vigasztalásuk sem marad, hogy a történész mint valamely elv, meggyőződés vagy akár csak valamely vakhit szánandó áldozatairól is emlékezzék meg rólok; – hanem emlékezni fog róluk mint egy, a többi emberiség romlására öszszeesküdt bűnös faj szövetkezet öntudatosan gonosz czinkosairól. kik míg éltek, a legpiszkosabb anyagi érdeket is föléje helyezték embertársaik orvul megtámadott és a legkomolyabban veszélyeztetett jólétének! J. T. S.

Jehi or! – Legyen világosság! XIV. A Talmud elvei a gyakorlatban. Kimutattuk az eddigiekben csalhatatlan és kétségbevonhatatlan érvekkel és adatokkal, hogy a zsidóság valódi erjesztő anyag a társa· dalomban; olyan mint a fényes aczélra csöppent víz, mely rozsdát okoz olyan mint a gyümölcsbe esett féreg, mely megrothaszt; olyan mint az új ruhára fecscsent méreg, mely összemar és megszenesít; olyan mint az ép testbe esett rák, mely elmérgesít, megemészt és megöl. – Kimutattuk

135 hogy a Talmud a kútfeje mind ama bűnnek, melyet a zsidóság a ker. társadalomra áraszt. Az tanítja meg e barbár csordát istentelen elveire; az enged meg hazugságot, színlelést, hízelgést, tolvajlást, csalást, rablást, zsarolást és sikkasztást. Az hirdeti, hogy a nem-zsidónak nem lehet vagyona: hogy a Jehova elkobozta, a zsidóknak adta pénzüket és értéküket; az tanítja, hogy nem-zsidónak örökösei nincsenek; hogy csak a közös béke kedvéért szabad néha jót tenni, vagy a pogányt üdvözölni; de ha egykor a zsidóké leend a hatalom: a pogányokat egy órára sem szabad maguk között megtűrni. – A többi gonosz zsidóságok között fölemiitők a plágiumot is, vagyis az írói orzást. Az magától értetődik, hogy erre nézve külön parancs a Talmudban előírva nincs: hisz ez is csak lopás, csalás, és így a jelen értekezés keretébe tartozik. Itt voltaképpen a zsidóság irodalmi, tudományos és művészeti viszonyairól kellene kimerítőleg értekeznünk. Rengeteg sok mondani valónk volna, hanem azt egy folyóirat szűkkörű füzeteiben nem tehetjük; maj.á egyebütt fogjuk valaha e nyomós kérdést végig tárgyalni: itt csak a». legköznapiabbakról teendünk említést, és azt is csak futtában. Meggyőződhetett a világ eléggé arról minden tudományos kutatásnélkül is, miszerint zsidó tudomány, zsidó művészet, zsidó ízlés nincs.. Nem talál az utazó Palaest inában az egykori zsidó nagyságról tanúskodó· düledékeket, mint Egyptomban, Indiában, Babyloniában, Assyriábanr Mexicóban; a zsidók nem voltak építészek. Van római, byzanti, ióni, dóri, góth, renaissance stb., van mór izlés is, de nincs zsidó. Festészet, szobrászat náluk soha sem volt, s ha tőlük függött volna, ma sem léteznék. Jól jegyzi meg Voltaire, hogy a zsidóknál soha még csak egy számtani iskola sem létezett, annál kevésbé valamely szorosan tudományos, intézet; nem volt semmiféle néven nevezendő tudományuk. Csillagászatról, természettanról, mértanról, gyógyászatról, vegytanról, földrajzról, természetrajzról, bölcsészetről, nyelvészetről, stb., stb. semmiféle fogalommal nem bírtak. Sőt, ami elég különös, még theologiájuk sem volt. Mijük volt tehát? – Volt néhány történészük, egy-két költőjük, Mózsesben jogászuk és hitoktatójuk, míg a bölcsészetet, és pedig nagyon határozott szkeptikus bölcsészetet (Eccles. III. & IX.) Salamon király képviseli. A Maszorában és Talmudban már a kifejlődött, a valódi modern zsidó üti föl fejét, telve őrjöngő fanatizmussal, misztikizmussal, kabbalával, mesékkel. Sok mindent irtak a zsidók a középkorban, t. i. Kr. u. 70-1492 között; átfordították a nagy görög bölcsek munkáit héberre, ezt is leginkább arabból: ámde egész irodalmuk nagyobbrészt a Talmud és vallási viták körül forgott, és így szorosan vett tudományos irodalmuk nincs is, hacsak a = széfer jeczírá-t (a teremtés könyve) annak nem számítjuk, amin még a zsidók maguk is nevetnének. Daczára e röviden érintett tényeknek, a zsidóság folyton culturahivatásról, a zsidó tudományosságról beszél; sőt annyira megy oktalan gőgjében, hogy egyenesen önmagát állítja minden tudomány forrásául, *) *) Vannak a világon oly kedvelt eszmék, melyeket gyakran még nagy férfiak is előtérbe tolnak, semmi tekintettel botlásra vagy a dolog nevetséges voltára. A régi ker.egyházban, sőt még a XVII. századbeli prot. íróknál el volt terjedve a hit: mintha Aristoteles zsidó lett volna. Egy bizonyos sz. atya még mulatságos anachronizmust is megenged magának, hogy e kedvencz eszméjét bebizonyítsa. Ê kegyes ködképek ma már a eritica szele által elfújattak.

136 egyenest kimondván (a Roziiban Jehuda Halévi), miszerint a görög bölcsészet az ő prófétáiktól (!!) ered, a görögök onnét lopták (sic!), és így került a mai világ elé. Ε mesékkel szemben igaz az, amit a többi között Liszt abbé is nyíltan kimondott – legalább a zenére nézve, – hogy a zsidó alkotni nem képes; a zsidóban nincs szellem, csak ravaszság; esze csak hebehurgyaságra van, komoly szellemi kutatásra, mély belátásra nincs. Hiában is idéznék itt a nevetséges**) Eléazart, Hillélt, Jokhanant, Abarbanelt, Bar Maront, Jeh. Halévit, Spinozát, Mendelsohn Mózsest stb.; szóba csakis egy Spinoza jöhetne, ha nem jelentkeznék benne oly annyira az ingatag, a kétszínű, a gyáva zsidó, ki minden 10-ik sorocskájában szabadkozik féltében a zsidóktól és keresztényektől. Valódi mély gondolkozású zsidó még soha sem tűnt föl az irodalomban; de ami a legfő: a zsidó nemzeti irodalomban. Mert a keresztények közötti zsidó tudákoskodás minden másnál jobban bizonyítja a zsidóság parazita voltát. Honnét van ugyanis, hogy míg közöttünk a zsidó szenvelgi a tudóst, addig barbár népek között nemcsak nem tudós, hanem még sokkal tudatlanabb és butább környezeténél is. Éppen úgy vannak a mint a czigányok; ezekre is rámondják, hogy ők a magyar zene alkotói: pedig csakis a magyarok között zenészek, egyebütt nem. Amint tehát a czigány nem zenész magában, úgy nem tudós a zsidó sem magában; és ha mégis tudós: akkor környezetének tudományával handléroz. Eltekintve a további átalánosságtól, a „mi zsidainkra” akarok egy pillantást vetni. 10-15 évvel ezelőtt irodalmunk még eléggé tiszta volt a zsidóságtól; ma pedig már alig van irodalmi ág, melyben ne szerepelnének. Vegyük sorra. A Hírlapirodalom. Zsidaink német-zsidók lévén, legelőbb is német lapokba kapaszkodtak, melynek eredménye lőn a Pester Lloyd megalkotása. Sajnos dolog, hogy nemzetünk nem bír oly erős nemzeti önbecsösztönnel, mint a franczia, vagy angol, mely megvan önmagával elégedve, önerejét fejleszti, önmagára támaszkodik, és nem tudja, nem akarja megemészteni ami nem franczia, nem angol, nem nemzeti. Nálunk az a balhiedelem uralg, hogy mi a német nélkül lélekzetet sem bírunk venni; ennélfogva a németségnek ajtót tárunk a társadalmi élet minden” válto**) Minden hírneves rabbinus élete csudákkal ékeskedik a zsidó könyvekben. A zsidó jellemre (igazabban: jellemtelenségre) élénk világot fog deríteni egy-két rabbinus életirata. Nevetségesnek hívom itt Eléazart a többi rabbinus között a következő szép történetke miatt, melyet a B’rakhosz (tol. 27; – és még bővebben Én Jiszróel) mesél el. Gamaliel rabbi a jeruzsálemi zsidó akadémia rectora (nászi=fejedelem) igen zsarnokilag bánt Józsua rabbival. Elhagyva a nevetséges vitatkozás leírását, elég azt tudnunk, hogy összeesküdtek ellene, hogy őt letegyék, és helyette mást válasszanak meg nászi-nak. Józsua és Akhiva rabbikat gyöngéllették: az elsővel végtelen tusakodás lesz. meg le is főzi őt Gamaliel, a másik meg nem győzi pénzzel. Végre Eléazarban állapodtak meg, mert ez elég bölcs is meg gazdag is volt, aki pénzzel is győzni fog a császárnál. Előbb azonban engedélyt kért, hogy nejével tanácskozhassak, vajjon a méltóságot elfogadja-e? Haza jövet, előadá nejének. „Hátha megint elcsapnak!” – veti ellen neje. Ő: „Gyönyörködni kell a (becses) üvegben (gyöngyben), ha mindjárt másnap eltörik is.” Az anyjuk: „Hisz még tisztes ősz szakállad sincs (t. i. semmi tekintélyed sem volna amaz öreg bölcs férfiak előtt.) Eléazar r. ekkor csak 18 éves volt. Hirtelenében csuda történik vele: állán egyszerre 18 sor szép hosszú fehér szakáll termett és folyt alá, stb.

137 zatában. A mai magyar előtt a „Külföld” = Németország, vagy Austria ha a külfölddel érintkezni akar, úgy véli, az csak németül történhetik. Onnét van, hogy a franczia vagy angol nemzet zömének fogalma sincs rólunk: azt vélik, hogy valami kis német töredék vagyunk. Ezt tapasztalásból mondom. A zsidóság ily fogalom-zavar közepette van igazán kellemes helyzetben. Ők kezelik az osztrák és nagy részben a német sajtót. Voltak és vannak mágnások, politikusok, kik a „külföldhöz” akarván szólni, be-beküldtek egy-egy czikket a Lloydnak, s ime a „külföld” (értsd: a német zsidóság) tudomást vett róla. így nevelték a zsidóság gőgjét és tekintélyét. Ma a Lloydot már tekintélynek tartják. És ki fújta föl tekintélylyé? – Németeskedő mágnásaink és politikusaink. Hogy ma már a nyakukra nőtt, hogy ma nyílt harczot mer indítani ama handlé lap a felsőház és mágnásaink ellen: maguk az okai. Utasítsák vissza; ne fizessenek rá elő. Ha pedig a valódi külfölddel akarnak érintkezni: alapítsanak magukhoz méltó angol vagy franczia lapot, melyből a zsidóság kizárassék. Rövid pár év alatt a magyar hírlapokat is eláraszták a zsidók rajaikkal. Fordítás, plagium által fölüté fejét egy zsidó, alapított egy gunylapot, maga köré gyűjt vala néhány zsidó legénykét, és megindult a magyar irodalmi handlé. Az itt működő – Bolond Istókkal szólva – „irodalomos zsidóság” kevéssel rá rajt eresztett: támadtak zsidó heti, napi és szaklapok. Támadtak zsidó nyomdák minden városkában, elannyira, hogy ma a magyar lapok innen-onnan 80%-a zsidó sajtóból kerül ki. Valóban, egész hazánkban is alig van magyar nyomdász. – Ezen zsidólapok képtelen károkat okoztak a nemzetnek. Nemcsak hogy maguk szórták a zsidó eszméket, de másokat is feszélyeztek az őszinteségben. Alig van oly lap ma már hazánkban, mely zsidónak nem tetsző czikket föl merne venni. Sokkal szégyenletesb e nyűg, mint a politikai zsarnokság által itt-ott fölerőszakolt hírlapi bírálat; mert míg ez egyszerű szájkosár, addig a zsidó zsarnokság a lelkiismeretet, a meggyőződést elfojtó hurok. – Szégyen, bűn, sőt árulás; de mit panaszkodjunk? – a többség így akarja: mit tehetünk mi lehurrogatott antisemiták? Hogy mily anyagi károkat, mily szellemi megaláztatást és mily árulást zúdít a zsidó revolver-sajtó hazánkra, azt nem is említem: meggyőződhetett erről már minden hazafi. Tárgyamhoz hűen, én csak .azt említem, hogy a zsidó irodalmi guerilla-csapat eszméit majd a Talmudból, majd egyéb zsidó könyvekből, majd német könyvek és lapokból, majd pedig magyar könyvekből szedi; ha pedig ezt nem teszi: hazudik, ferdít és rágalmaz; de soha semmi szépet, jót és nemeset nem alkot, mert erre képtelen. – Mily nagy hű-hót csap pl. valami Ágai (Rosenzweig?) nevű zsidó az ő Mokány Berczijével, mintha sajátja volna, pedig mindenki tudja, hogy az Kisfaludy Károly alkotása (a „Csalódások” czímű vígdarabban.) Hisz a plagium jó részben zsidó mesterség! II. Időszaki és tudományos szakirodalom. – A zsidók nagyravágyása átcsap még az irodalom komolyabb fajainak terére is, ahol elismert dolog, hogy boldogulni képtelenek. Const. L’Empereur holland tudós egyik művében *) említ egy tudós urat, aki bizonyos komoly tudományos munkát adott ki deák nyelven. Nemsokára akadt egy zsidó, aki egész zsidó *) Jicz. Abarb. és Al. Mózs. Com. in Isa. Lugd. Bat. 1631.

138 szemtelenséggel azt kezdte hirdetni, hogy azt a művet ő írta! Annyira került a dolog, hogy a szerző a zsidót bepörölte. Vizsgálat indulván meg ellene, kisült, hogy a nyomorult zsidó deákul nem is tud! – Nálunk, az igaz, tudományos irodalom alig hogy van, az idevágó szaklapok nem állnak másból mint német fordításból, a németeket, német „culturá”-t magasztaló ömlengésekből, stb.; ugyan hol volna a zsidó annyira helyén mint itt? – Ugyanilyen viszonyok között van az egész „tudomány” Budapesten. Az egyetemen német és zsidó tanárok működnek, alig van közöttük magyar. Orvosság és sebészet még talán a legszomorúbb viszonyok között teng: csaknem mind zsidó és német. A tanügy éppen szégyenletes állapotot mutat. Valami Kleinmann (Kármán) oktatja, igazgatja és ítéli a tanári testületet; aki – mellesleg, Télfy után mondva – semmiféle államvizsgát meg nem állt. – Legcsúnyább, és már tűrhetetlen helyzetben a nyelvészet van. Ha leszámítunk egykét régi tanárt, e téren úgyszólván egyetlen magyar sem működik. Valami Steiner Zsiga nevű, a föntebb említett Kleinmann támogatása mellett feljutott a tudorságig, egyetemi tanárságig és akademikusságig; alig 32 éve daczára ma ott egyedüli tekintély a szerencsétlen magyar nyelvészet terén. Ennek a szolgálatára áll és lépcsőjéül szolgál egy valami „Magyar Nyelvőr” czímű havi közlöny. Kiforgatják a nép nyelvét alapjaiból; tele írják német (!) szóértelmezéssel; német és tót szavakká tesznek tiszta magyar szavakat. Egyátalán oly átkos befolyást gyakorol a nyelvész-zsidóság nyelvünkre, hogy egy rövid 50 év alatt elő fog állni az új zsidó-magyar jargon, új „ivre khómes.” – A napi, heti, tudományos és egyéb lapok és közlönyök el vannak árasztva magyartalan, zsidós, torz kifejezésekkel. Nem tudnak élni igekötőkkel; nem képesek a szórenddel, az „is”-sel, a „mégis”-sel bánni. Tömérdek szót hamisan alkalmaznak; így pl. szűkölködöm valami nélkül, e. h.: valamiben v. valamivel; megolvasni, e. h.: el-, átolvasni (megolvasni pénzt, gabnaszemeket, stb.) Grünáol, e. h.: gründó7, stb. – Ilyenek irnak elő nyelvtanokat! **) De még ennél is sokkal szégyenletesebb az, hogy a tanügyi legfelsőbb hatóság nemcsak hogy el nem vet ily tákolatokat, hanem még ajánlja is, sőt egyenesen nyakára tukmálja iskolának és tanárnak! – Vagy nem akad a magyar tanári testületben oly lelkes férfin, aki ily vadságokban megbotlanék, mint pl. ezek: „Tehát más-más tájakon másmás beszédű ód járja”? – Nem zsidós ez? Nem járja ezen zsidó a ‘bolondját? – Aztán: . . . „némely hangok helyett más vidéken másokat mondanak” – ... irigy, itt is az első i rövid i, a második hosszú í, e. h.: itt is rövid az első i, stb. – . . . hosszú é-vel is mondják ere, e. h.: nyújtott. – „Ha beszélünk, beszédünk csupa egyes mondatból áll;” e. h.: egyes mondatodból, stb., stb. – És e vadságok mindjárt az első egy-két lapról vannak böngészve, pedig ilyen az végig; sőt néhol még rosszabb. – íme ilyenek a nyelvészkedő zsidók. Hát azt említsem-e, amit drága nyelvünk ellen vétkeznek, midőn elárasztják, még pedig szükségtelenül, idegen, vagy eltorzított szavakkal? Nyaggatni, fakgatni ezeknél nyaggatni, faggatni. Lapjaikban hemzseg a németség, a kicsavart nyakú sok deák és görög szó. Ilyenek: Ökonom, Phönix, Tragődia; hogy is tudnák ők, hogy a görög és deák nyelvben ő **) Kis Magy. Nyelvl;. Simonyi Zs. 4-ik kiadás (átdolgozott!) Bpest, 1882.

139 hang nincs? Ide tartoznak még a filozófia, eklekticzismus, metafyzika, konzequenczia stb.; hogyan is jutna egy tudatlan zsidó annyira, hogy fogalommal birna a hangsúlyról a latinban, vagy hogy a deák nyelvben nincs ez hang csak a németeknél? Neki az mindegy; ő élősdi mindenben, az itt is; összehadar az ivre khómesban németet és hébert, ugyanígy khómesol a magyarban is. Szépirodalom. Két évtized előtt az irodalom ezen szaka is tiszta, volt még,, addig t, i. míg a zsidóság áramlata be nem özönlék a társadalmi és szellemi élet minden zugába. A magyar Parnassusra eddig sem német, sem zsidó eddig be nem tette lábát. Ma már itt is zavarodik; csakhogy a nemzet megfinomult érzéke e tolakodókat megtűrni soha sem fogja. – Hisz a zsidó nem tud alkotni. Egy ily durva, érzékies nomád nép, e szellemileg és anyagilag élősdi tömeg szellemi élettel nem is bir; hogy tudna ez nemesen érezni, nemesen gondolkozni. Ha a zsidó költeni akar, durva hazugságot mond; ha regényt akar írni: lesz belőle bordélyházba való ocsmányság. Ε kettő között hidat képez a plagium (írói lopás). Azon írói termékek, melyek zsidó tollból kerültek ki, s melyeknek a ker. magyar közönség egy része oly lelkesedetten tapsol: többé-kevésbé a Talmud és egyéb zsidó könyvekből a magyar irodalombaátcsempészett ostobaságok, melyekkel bírálóinkat felültetik. Itt különösen egy színdarabról emlékezünk meg, melynek tárgyát a Talmud (Kiddusin. fol. 81. b., Gemara) szolgáltatá; hogy melyik színdarab van szóban, azt minden olvasó kitalálja a következő rabbinusi életrajzokból: „Khája rabbi Ászé fiának az volt a szokása, hogy valahányszor leborulva imádkoznék, ezt is közbe szokta szólni: ,Kegyelmes Istenem, ragadj ki, kérlek, gonosz vágyaim közül.’ Történt egykor, hogy neje őt ez imán rajta kapta. Álmélkodva a hallottak fölött, monda magában: ,Mikor már annyi óv óta távol tartja magát tőlem, ugyan mi szüksége ez elkorhadt vén embernek ilyen imára?’ Egykor aztán, midőn Khája r. a kertben tanulgatott, felesége díszes új ruhát öltvén magára s illatszerekkel kikenvén magát, áthaladt mellette egyszer-kétszer. Kbája r. elhomályosult szemeivel őt föl nem ismervén, kérdi őt hogy kicsoda? – Ez azt feleié, hogy ő Kharúta (az illető vidéken ismeretes szabadszemély), és hogy ma erre jött látogatni. Erre Khája rabbi elkezdte őt faggatni és ostromolni; mire a nő beleegyezését ama föltételhez kötötte, ha a rabbi a közeli gránátalmafa legszélsőbb ágán függő almát leszakítja és neki elhozza. A rabbi, daczára kegyességének, daczára vén voltának, felmászott a fára, hogy a föltételnek megfeleljen.” – Ez az egyik. – Ugyanazon könyvben van még két más hasonló, regénynek vagy 100 aranyos színműnek való történetke. Egyikük ez: „Méir rabbi ki szokta gúnyolni a bűnösöket, hogy oly könynyen botlanak. Történt egykor, hogy a kéj ördöge egy a folyam túlsó partján álló szép nő alakjában jelent meg előtte. Nem lévén ott komp, Méir rabbi a kifeszített kötélbe kapaszkodék, hogy azon föntartva magát, a folyam másik partjára, a csábító nőhöz jusson. Midőn már a kötél (ésfolyam) közepéig jutott volna, az ördög a faképnél hagyta őt, ezt kiáltván: „Ha az égben nem volna felőled kihirdetve, hogy: Vigyázzatok, nehogy Méir r. bölcsessége kárt szenvedjen, életedet alig becsülném két kispénzre.” A másik: „Akhiva rabbi ki szokta gúnyolni a bűnösöket. Történt vele egykor, hogy a kéj ördöge egy magas fa tetején ülő szép nő alakjában jelent meg előtte. Akhiva rabbi azonnal neki esett a fának,

140 hogy oda fölmásszék. Midőn már a közepéig ért, az ördög kigúnyolta őt, s ti). *) – Innét került ki Dukhesz zsidó színdarabjában a fáramászó bi homok.” Hadd elmélkedjenek e fölött criticusaink! Egy szónk volna Csiky Gergely úrhoz. Ő mint a Musák kegyeltje, ki oly könnyen teperi le a zsidóságot bitorolt magaslatáról, hiszem, igen méltó és hálás anyagot fog az imént mondottakban fölismerni. Igen nemes dolgot cselekednék, ha „contra-darabul” írna egy „Csók” czímű színdarabot, melyben nem bíbornok, hanem bíborhajú és szakállú rabbinus másznék a fára, vagy a komp kötelén a folyón keresztül! Higyje el, a közönség hálás fogna lenni. És ezzel befejeztük tárgyalásunkat a zsidók csalásáról, lopásáról, rablásáról, plágiumáról, hogy egy más, nem kevésbé tanulságos anyag fejtegetéséhez fogjunk. Egyébiránt azt vélem, a zsidóság visszalökendő az emanczipálás előtti állapotba! Avellanus.

Elmélkedések a hazai zsidókérdés fölött. (Folytatás és vége.)

Lehetne még belebocsátkoznom a zsidók vallás-erkölcsi s társadalmi törvényeinek, tanainak taglalásába, s nem volna nehéz kimutatni, hogy Mózes tana és törvénye sem illeszthető bele Krisztus szelíd szeretet-vallása s tanításába, s hogy a ki ennek akar szolgálni, amazt meg kell tagadnia, újjá kell születnie. Hátha még a zsidók évezredeken át öszszegyült s ezer és ezer életviszonyok közt alkotott és kifejlett hagyományait vesszük, melyek nagyobb része tényleg gyűlölet s utálattal tölti el a zsidók szívét, lelkét a kereszténység ellen, s melyek mindegyike Mózes alaptana szerint a többi fajok, nemzetek, vallás-felekezetektől a zsidót, mint kiváltságost, mint isten választottját elkülöníti, – akkor bizony épen a felvilágosodottságnak, a szabadelvűségnek, a civilisatiónak nemcsak jogosultsága, de elmulaszthatlan kötelessége a zsidó-kérdés elől talán épen az általok inscenírozott frázisokkal ki nem térni, de azt mindenütt az adott helyi viszonyok szerint jóakarattal, ha lehet, és szeretettel, de ha ezekkel nem lehet, a parancs szavával is megoldani. Európa s a többi czivilizált világ a kereszténység lobogója alatt halad, fejlődik, a ker. társadalom jogosult nemcsak a vezérszerepre, de az uralomra is minden, az ő társadalmi élete s elveivel ellentétes aspiratiókkal szemben. A zsidósággal szemben erre már óriási számaránya alapján is jogosult; ám mint az egyetemes testvériségnek s a szeretetnek zászlója alatt küzdő, ne bántson egy zsidót is, ölelje kebelére s ha lehet olvassza bele az egyetemes testvériségbe, de mint kasztot meg ne tűrje, s ha beolvasztani nem képes, uralkodjék felette, tegye önérdekeivel szemben tehetetlenné, ártalmatlanná minden áron. Ezt parancsolja a civilisatió, a szabadelvűség, a testvériség, a szeretet, mely parancsolja az egyetemes béke, megelégedés és boldogságra tőre kedni; ha azonban nem bírjuk boldogítani az összest, boldogítsuk a lehető legtöbbet. *) Lásd Wagenseilius „Szota” ez. Talmudkönyv 526-ik lapját.

említett nagy

művének

525-

141 S itt lehetetlen fel nem hoznom a mindent hivő, mindent váréÁdámokkal szemben, hogy a keresztyének és zsidók közt a polgári házasságot megengedő és szabályozó törvény sehol sem, de nálunk különösen nem megoldása a zsidókérdésnek. Oly államban, hol a zsidók száma a keresztényekhez képest az egy, vagy épen a félszáztóli alatt áll, a zsidókérdés még nem acut, s a köztök és keresztyének közt csak ritka kivétellel előforduló polgári házasság is alig jöhet számba; de már nálunk, hol minden 22-ik ember zsidó, hol egyes megyékben azok a lakosság 10-12, sőt még több száztóliját is teszik, s hol egyes városokban a zsidók számaránya még sokkal magosabb, p. o. Budapesten 19.66%. Nyitrán 20.26%, Trencsénben 25.23%, Nagyváradon 26.13%, Ungvárott 36.40%, Munkácson 46.33% s a most leégett Liptó-Sz.-Miklóson 52.45% volt, s hol a zsidó a magyar nemesi birtok nagy részét sajátította már el, s a felföld volt úrbéri birtokán majdnem kizáróan kénye-kedve szerint rendelkezik, itt a zsidó-kérdés behatóbb figyelemre méltó, s itt bizonynyal a polgári házasságot a zsidók és keresztyének közt szabályozó törvény intentiója ama kérdés élének vétele, és az, hogy minél több ily házasság létesüljön s a két felekezet közt kifejlődjék egyrészről az érdekközösség, másrészről az egyenirányú és egyenlő érzés, vágy, törekvés, gondolkodás, kedély, az egyenlő erkölcsi élet. – És intentiója e törvénynek bizonynyal az is, hogy assimiláljon; azt hiszik, a polgári házasságot kötő zsidók csakhamar absorbeáltatni fognak s beleolvadnak a keresztyénségbe. – De mindezen intentiója a törvénynek csak pium desiderium, az életben zöld ágat hajtani, virágot fakasztani, gyümölcsöt hozni nem fog, vagy ha igen, az csak vaczkor lehet. Még ha a zsidóságtisztán csak külön hitfelekezet volna és nem külön kaszt, ekkor is oly tátongó mélység áll a ker. hitvallás és a zsidó hitvallás közt, ezek és amazok életmorálja, szokásai, kedélyvilága közt, hogy tűrhető házasság is csak úgy képzelhető ker. és zsidó közt, ha egyik és másik fél is keveset, mondhatnám semmit sem ad általában a vallásra. A ki a mai vagy modern anyagias kor áramlatába sodortatott s a positiv vallások létét, fenállását neveti, – az vagy az ilyenek, keresztények és zsidók, léphetnek polgári házasságra, s ha egyébkint az ily házasfelek épek, erőteljesek s anyagi kényelemben élhetnek, a házasság, az együttélés több mint tűrhető, kielégítő is lehet. – De mert már a szülők is vallásos érzelmüket tekintve a materialismus henczegő s a szerénységet, a gondviselésbeni hitet, a lélek életét kigúnyoló tanaiban keresik a felvilágosodást és tudományt, – az új nemzedék bizonynyal hitében sem ker., sem zsidó nem lesz, hanem lelkében, szívében, érzületében, erkölcsében sivár, s az anyagiság rabja. Ily új nemzedéket hazám legnagyobb ellenségének sem mernék kívánni, – magyar hazánkat pedig az ily nemzedéktől mentse az Isten. . Egészen más a ker. hitfelekezetek közötti vegyes házasság; itt a credo ugyanaz, az erkölcstan szinte az, s a családi, társadalmi szokások és elvek egyenlők, egyedül a vallásgyakorlat szertartásai különbözők: itt tehát a veszély az új nemzedék vallásos érzülete kifejtésénél, ha a szülők elég tapintatosak, igen csekély; és még itt is merül fel a hitesfelek közt gyakran súrlódás, s ezen ker. vegyes házasságok is több tért nyitnak a vallási közöny felburjánzásának, s talán épen azért ma sem oly nagyon sok a vegyes házasság a keresztények közt sem. – De tegye

142 szívére kezét a ker., ki hitét meggyőződéssel vallja és szereti, és tegye szívére kezét a meggyőződéssel Mózes hitű zsidó is, vajjon megtudná-e tűrni a ker., hogy gyermekei egyik fele zsidó legyen, vagy megfordítva a zsidó, hogy gyermekei keresztyének legyenek? Fogná-e, és képes lenne-e a ker. apa leányainál, vagy a ker. anya fiainál a zsidóvali polgári házasság esetén a zsidó hit elveit, azok tiszteletét, az azokhoz való hűséget ápolni, s még az étrendben is kettős konyhát tartani? Sem a jó ker., sem a jó zsidó ezekre nem képes, s ezért az ily vegyes házasságra lépni sem fog. Ily házasságra csak azok lépendnek, kik a hitre mitsein adnak, kik azt ódon sallangnak tekintik, kik a házasságban nem erkölcsi üdvöt keresnek, hanem vagy nexust csak, vagy pénzt. Ily házasságon áldás nem lehet, az okvetlen megbosszulandná magát az új nemzedékben, és épen ezért ily házasságot decretálni, vagy csak megengedni is nézetem szerint erkölcsi testületnek, annál kevésbé az első erkölcsi testületnek, a törvényhozásnak, nem szabad. Ez ellen a tiszta erkölcs s vallásos érzület szava hangosan tesz óvást. Az elmondottak mind csak általános nézetek a zsidókérdésben”, s ha ezek után arra hív fel valaki, mit szólok a magyarországi zsidókérdéshez? – feleletem az, hogy a kitűzött sarkelv alapján, u. m: Salus rei publicae suprema lex esto”, számba veszem a hazai viszonyokat ezen kérdésre nézve a nemzetélet minden terén, a család, község, társadalomban, a földmívelés, ipar, kereskedelem és a közgazdaság terén, a közigazgatás és törvénykezésben, a politikai közéletben, az erkölcsi világban, megfigyelem mindenütt s meggyőződést szerzek, hogy a zsidóság mint kaszt, a közélet mely terén vagy tényezőinél van és lehet a magyar nemzeti érdekeknek haszna avagy kára és ártalmára: – ezen meggyőződés alapján aztán a teendőkre nézve, illetve a zsidókérdésnek hazánkban mily módon való megoldására fogom az eszközöket s az eljárást megválasztani, meghatározni, vagy legalább meggyőződésemnek szabad társadalmi utón propagandát csinálni. A kifejtett általános nézeteket kell tehát a magyar zsidóságra is alkalmazni. Egyénenkint tekintve őket, ismerek több jelest, erkölcs s jellemben kifogástalant, munkást, tehetségest, sőt megbízható magyar hazafit is, és megengedem, hogy ilyen bizonyos, de nem nagy arányszámig az általam nem ismert sokaság közt is találtatik. Egészben véve a zsidóságot mindenütt s így nálunk is mint statust a statusban, mint kasztot tekintem. Ily statussá és kaszttá, tehát minden más honpolgártól külön állóvá teszik az élet minden viszonyaira őt megkötő vallástörvényei, melyeknek az állam törvényei mellett, sőt azokkal szemben is első sorban tartozik hódolni. Mély meggyőződésem, hogy a szabadelvűség és a tiszta demokraczia semmi, az államba magát befészkelt vagy ott keletkezett kasztot, a többi ily kasztot nem képező honpolgárral teljesen nem egyenjogúsíthatnak, mert ez által épen az egyenlőséget, az egyenjogot sértenék meg. A kasztnak vagy a kasztbeliek egyenjogúságának megszorítását mind a mellett a lehető legkisebb mérvben kívánom érvényesíteni, anynyira csak, a mint a helyi, illetve országbeli viszonyok követelik. Így példának okáért Francziaországban, hol a zsidóság a kereszténységhez arányítva csak 0.2% vagyis 500 nem-zsidóra esik egy zsidó, legalább is nevetséges volna nagy lármát ütni a zsidókérdésben. (Pedig már ott is folyamatban van a zsidóellenes mozgalom. – Szerk.) Ott

143 társadalom maga, minden felhívás nélkül könnyen ellensúlyozhatja s védheti meg egyetemes érdekeit a zsidó kaszt külön érdekeivel szemben. Ott még sok ideig elég lesz a helyzetnek s a kis térre szorított kasztnak felismerése s figyelemmel tartása. Egészen másként áll a kérdés magyar hazánkban. Itt 22 lélekre esik 1 zsidó, tehát aránylag itt majd 23-szor annyi van, mint Francziaországban, s ezen már tekintélyes arány némely városokban és vidékekben mint föntebb jelzem, még sokkal nagyobb fokra emelkedett. Ott tehát és mindenütt, hol ily külön nézeteket, külön érdekeket ápoló kaszt van az ország lakosai közt, melynek számaránya tekintélyes, annak túlbefolyása, túlsúlya ellen intézkedni hazai érdek, s azt a hazafiság parancsolja. Krisztus isteni tana mondta ki először az egyetemes emberiség solidaritását, a testvériséget, s ezzel – mert a testvér a testvérrel egyenjogú, – proklamálta az egyenlőséget, a szabadságot is. Igen, de követelte, hogy tanítványai és hívei tanítsák a népeket és megkereszteljék, hogy tanítsák ugyanazon magasztos elvekre és életnézetekre, melyeknek elfogadása isten és emberekkel szemben képezi az újjászületést. – Ε nélkül elvi csak, de tényleges nem lehet a testvériség és egyenlőség, mert ki ezen szövetségbe, a keresztyénségbe nem lép be teljes odaadás és meggyőződéssel, az eo ipso más nézeteket vall, más érdekeket szolgál, s így önként zárja ki magát ama társadalom egyetemes jogaiból. A föld mindazon államaiban és országaiban tehát, hol a ker. van többségben és uralkodik, hol ő szabja az irányt és a törvényt, kell, hogy azt első sorban saját jól felfogott ker. érdekei szerint szabja. Nem szükséges, hogy a ker. államok nem-ker. lakosai rabszolgák módjára minden jogtól megfosztassanak, de megkövetelhető, hogy a ker. társadalomnak, sőt az egyeseknek és családoknak, sem anyagi, sem erkölcsi kárára ne szolgálhassanak. Azoktól, akik minden áron (talán bizonyos áron) mint feltétlen zsidóbarátok zajonganak, s minden ellennézetet lehurrogatnak, csak egyet kérdezek, u. m.: elképzelték-e már vagy egyszer, hogy ha Európában a számarányt illetőleg a zsidók foglalnák el a keresztények helyét s mi tennők a zsidók kis számarányát, elképzelték-e, mi és mennyi lenne akkor a kereszténynek joga s milyen a sorsa? – A választ adja meg kinekkinek saját esze, saját lelke. A keresztyénségnek, mint már mondám, joga és kötelessége államait, társadalmát úgy szervezni és igazgatni, hogy anyagi s erkölcsi életviszonyai minden terén emelkedjék, nemesbüljön, virágozzék. A zsidókkal szemben a kereszténység legfőbb teendője, őket saját tanai és elvei tisztább, nemesebb voltáról meggyőzni, keresztényekké tenni, beolvasztani. Ez azonban, miként az élet s annyi százados tapasztalat mutatja, el nem érhető, kivihetetlen. Egyes zsidók lesznek ugyan keresztyénekké s ezek a másod vagy harmadik leszármazásban be is olvadnak,de az egyetemes zsidóság eme csekély fogyás mellett általában még mindig szaporodik és bolygó, más nemzetek közt megoszolva élősködő végzetes természetét állandóan makacsul megtartja, és sem más nemzetekbe, illetve a keresztyénségbe egészen be nem olvad, sem önálló zsidó államot, ha a föld legszebb, s számarányának megfelelő kiterjedésű részét kapná is ajándékul, nem fog alkotni soha. A zsidósággal tehát, mint ilyennel, mint saját törvényeinél fogva

144 külön kiváltsággal bíró kaszttal kell számolni; számolni minden egyes ker. államban lehetőleg a humanismus s kereszténység testvéri érzületealapján, de az illető állam érdekeit tekintve, kérlelhetlenül s akként, hogy az államkötelékbe befogadott zsidóság magának az államnak s az azt alkotó ker. társadalomnak kárára sem anyagi, sem erkölcs-szellemi fejlődésében egyáltalában ne lehessen. Hozzáteszem ehhez még azt, hogy az egyik ker. állam a másik társállamnak ezen téren kifejtett vagy kifejtendő intézkedéseit, amíg csak az ő érdekeibe nem ütköznek, tisztelni tartozik, mert el kell ismernie egyrészről a zsidókérdésnek egyetemes voltát, és másrészről azt, hogy minden állam és nemzet e kérdésben saját jól felfogott s számbavett érdekei, s az adott viszonyok alapján a lehető leghumánusabb eljárást követi. Említettem már, hogy egyes államokban oly kis számban van à zsidóság, hogy az alig jöhet tekintetbe, míg másutt, talán már a szomszédban, a kérdés komoly. Ezen második sorozatba tartozik magyar hazánk is, hol a lakosságból minden 22-ik zsidó. A kaszt tehát máris nagy s évről-évre gyarapodik az összes lakossággal szemben is. Sz.-István koronája egész complexumában a zsidóság 1857-ben tett 3.02%-ot, 1869-ben 3.61%-ot és 1880-ban már 4.08%-it, tehát 23 év alatt az összes 15 millió lakossághoz arányítva növekedett több mint 1%-lival, míg saját számarányát tekintve, ezen idő alatt 46%-lival növekedett, míg a többi lakosság vajmi kis mérvben szaporodott. A zsidóság tehát magyar hazánkban mennyiségileg ma is, tekintélyes; már is több, mint volt 1848 előtt a kiváltságos nemesség, s- e mellett növekedik folyton és pedig nem csak természetszerűen, de külföldi beszármazás által is. Ehhez járul, hogy magyar hazánkban az emancipáczió óta a zsidóság nemcsak a kenyérkereseti pályákat, – a földmívelés és bányászat: közvetlen munkálása kivételével, – máris nagyon elözönlötte, de a földbirtoknak aránylag nagy részét is elsajátította. Nem fogok részletes tárgyalásába bocsátkozni annak, mennyire káros lehet az, ha a nagy- és közép- volt nemesi birtok tekintélyes részére, vagy a volt úrbéri birtok nagyobb complexumaira, mint tulajdonra, mint sajátjára teszi kezét á zsidóság, – indokolás nélkül állítom, mert az magyar ember előtt indokolásra nem szorul, hogy Magyarország csak addig Magyarország, míg az ingatlan birtok tetemesen túlnyomó többségben a nemzet magyar és ker. polgárainak tulajdonát, birtokát képezi. Többet kívánok és állítok, – állítom azt is, hogy minden fontosabb életpályánál is az oroszlányrészt a magyar kereszténynek kell elfoglalnia. Azt frázisnak tartom csak, ha mondják, hogy legyünk élelmesek s az ázsiai, keleti közönyt és kényelmet hagyjuk el. Ha a magyar az életpályákon a zsidóval szemben rövidebbet húz-, az nem képzettsége, esze és munkásságának csekélyebb voltára vezethető vissza, hanem a kettőnek eltérő ethikai életnézetein és elvein alapszik. S még csak egyet: már említem az imént, hogy a földművelés és bányászat közvetlen nyers munkájára a zsidó nem vállalkozik, számbeli mennyisége tehát csak a hazai lakosság többi részével arányítható össze, és akkor nem 22 lakosra, hanem 14-re esik egy zsidó, ami bizonynyal kiváltságos kaszt állását s jellegét tekintve, nagyon is számbavehető arány. Ε szerint hazánkban a zsidó kérdés meg is van, jogosult is annak

145 felvetése, felszínre hozatala, és az üres frázisokkal, a civilizatió hangoztatásával sem el nem odázható, sem meg nem oldható, de agyon sem nyomható. Jogunk van követelni, hogy magyar hazánk mint magyar s ker. állam és ker. társadalom fejlődjék, erősödjék saját ízlése és culturális s ethikai érzülete szerint, s hogy ebben semmiféle heterogen társadalom vagy kaszt útját ne állhassa s azt meg se nehezíthesse. – A legnagyobb részben még nálunk is lehet társulati és társadalmi utón a bajt orvosolni, de a teljes sikerhez a törvényhozásnak is lesz teendője. Nem fogom e teendőket itt is most felsorolni és okadatolni, messze elvezetne az ama kis kerettől, melyet ezúttal betölteni kívánok, – megjön, azt hiszem, annak is helye és ideje, ha más arra hivatottabb ebben meg nem előz. Most elég legyen annyit megjegyeznem általánosságban, hogy a törvényhozásnak teendője lesz némely életpályákra, tisztségekre és kitüntetésekre nézve qualificatióul a k e r e s z t é n y i s é g e t i s kimondani, s a zsidó kasztot illetőleg oly megszorításokat decretálni, melyek a zsidóság mai sporadicus áttérését s a keresztyénségbe olvadását nem akadályozni, de inkább fokozni lesznek képesek. A társadalmi teendőknek általános kiindulási pontja pedig a ker. társulási szellemnek felébresztése s élővé és munkássá tétele, ha kell és addig a inig kell, minden egyéb elem kizárásával is. Bezárom soraimat azzal, hogy a legmelegebb humanismus és ker. szeretet mellett is, én látok hazánkban zsidókérdést, de nem zsidó faj-, sem zsidó vallás-, hanem zsidó kaszt-kérdést, melyet agyonhallgatni nem lehet, nem szabad, azért sem, hogy oly szomorú és kárhoztatandó törvénytelen és vad megoldási kísérletre a nép ne ragadtathassék, milyennek a legújabban a Dunántúl tanúi valánk. Szeretni fogom, mint testvért, a zsidót, ha a ker. társadalomba, abba a társadalomba, mely meggyőződésem szerint hivatva van az emberiséget egyetemes czélja felé vezérelni, beleolvad feltétlenül, de mint külön, nem assimilálható kasztot delendam esse censeo. Tehát caveant consules! Dixi.

A zsidó-keresztény házassági törvényjavaslat levétele a napirendről. A zsidó-keresztény házasságról szóló törvényjavaslat másodszori visszavetéséről szóló főrendiházi üzenet tárgyalása jan. 31-től február 6-ig teljes öt ülést vett igénybe a képviselőházban. A vita ismét felölelte az egész zsidókérdést, a mely most már teljesen uralja a belpolitikai helyzetet. Daczára azonban a főrendiház rendíthetlen hazafias magatartásának, daczára a nemzet osztatlanul nyilvánult közvéleményének, daczára annak, hogy közelget az általános képviselőválasztás: a képviselőházban most is a régi megcsontosodott zsidóbarátság uralg; mert a helyett, bîogy a pártok versenyeznének abban, miként oldják meg ezen nemzeti létkérdést: mind csak azon törik a

146

fejüket, mi módon akadályozhatnák meg az antisemitizmus fejlődését. A nemzet képviselői, annyi tapasztalás, annyi kemény leczke után ma is csak oly csökönyös zsidópatrónusok, amint azelőtt voltak. A nemzeten áll véget vetni végre-valahára e szégyenletes állapotnak; mert ha ezt nem teszi a választásoknál, a most megbukott zsidó-keresztény házassági törvényjavaslat is törvényerőre emelkedik az új országgyűlésen. Alább közöljük a zsidó-keresztény házassági törvényjavaslat fölötti tárgyalásnak rövid átnézetét. Január 31-iki ülés. Tisza Kálmán ministerelnök, egy rövid beszéd kíséretében a következő határozati javaslatot terjeszti elő: „Mondja ki jegyzőkönyvi határozattal a ház, hogy a további üzenetváltástól eredményt nem várva, a főrendiház által ismételten visszautasított törvényjavaslatot ahhoz visszaküldeni és azt a hozzájárulásra felszólítni nem fogja; de meg lévén győződve arról, hogy az ily módon függőben maradt kérdések megoldása szükséges: elvárja a kormánytól, hogy az erre alkalmasnak mutatkozó időben egy, ezen czélnak megfelelő törvényjavaslatot terjeszszen be.” Irányi Dániel, a nála szokásos hamis páthoszszal ismét egy álliberális dikcziót verkliz le, megújítván az általános polgári házasság behozataláról szóló, Isten tudná már hányadízben előterjesztett határozati javaslatát. Nagy István, egyike azon képviselőknek, a kik szeretnének is, de nem is mernek határozott antisemitákként föllépni, s a mely képviselőket ezentúl „lebegő antisemiták”-nak fogunk nevezni, figyelemreméltó beszédében kijelenti, hogy ő a ministerelnök határozati javaslatának első részét fogadja el. Hérits Antal utal azon tapasztalásra, hogy az antisemitizmus, mely előbb csak kis mérvben mutatkozott országszerte, az ujabb események után sokkal elterjedettebb, sokkal intenzívebb és sokkal reálisabb. Nem nyilatkozik az holmi törvényellenes és megtorlást előidézhető kicsapongásokban, de annál nyíltabban követeli a nép képviselőitől a színvallást bizonyos társadalmi, letérdeld, a tisztességes ipart és mezőgazdászatot védő kérdésekben. A ház egy jelentékeny pártja már komolyan foglalkozik ezen országos áramlattal, mely elől, szóló meggyőződése szerint, a többi pártok sem zárkózhatnak el. – Lehet ezen áramlatnak ellenkező szempontból bármi odiozus nevet adni, de azt ignorálni nem lehet. A javaslatnak a napirendről levételére szavaz. Istóczy Győző: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy, míg a korábbi években hosszabbnál-hosszabb beszédeket kellett tartanom a végből, hogy a zsidókérdésben az igazak álmát alvó hazai nagy közönséget néhány hétre fel-felrázhassam lethargiájából, mire aztán e nagy közönség, a t. ház stereotyp „derültség”e és „élénk derültség”e által megnyugtatva, újra meg újra hozzáfogott az alváshoz: – mondom, azon kellemes helyzetben vagyok, hogy ma már beér-

147 hetem rövidebb felszólalásokkal is, mert hisz a zsidókérdést illetőleg végre-valahára ma már mindenki ébren és talpon van Magyarországon. Tehát ezúttal igen rövid leszek. Midőn a főrendiháznak a keresztény-zsidó házassági törvényjavaslat elsőízbeni elvetéséről szóló üzenete, a képviselőház m. é. deczemb. 13-án – ominózus szám! – tárgyaltatott, Simonyi Iván képviselőtársam egy határozati javaslatot nyújtott be, a mely szerint a főrendiház üzenete tudomásul veendő lett volna, a mi egyértelmű lett volna a törvényjavaslatnak a napirendről való levételével, a mely,· a t. miniszterelnök úr által ma tényleg indítványozott napirendről való levételt a t. ház, a viszonyok kényszerűsége folytán, most már kétségkívül határozatilag ki is fogja mondani. Simonyi Iván képviselőtársamnak említett határozati javaslata a múlt deczember 13-iki ülésben szavazás alá bocsáttatván, annak elfogadása mellett csak az indítványozó és én keltünk fel, az illető t. képviselő urak obligát „élénk derültség”e között. Én akkor bátor voltam a „derülő” képviselő uraknak megjegyezni, hogy „ne nevessenek, mert nemsokára meg majd mi fogunk nevetni!” (Derültség és mozgás.) No hát, t. ház, mi – már t. i. Simonyi képviselőtársam és én – nem is gondoltuk volna, hogy oly hamar reánk kerüljön a nevetés sorja. A keresztények és zsidók közti polgári házasságról szóló törvényavaslatnak a főrendiház által két izben történt visszavetésével, és ugyanannak ma a képviselőház által a napirendről való levételével tényleg teljesedésbe ment az „Országgyűlési antisemita párt” múlt évi október hóban kiadott programmjának 9-ik pontja, a mely e párt egyik követeléséül a „zsidók és keresztények közti házasságról szóló törvényjavaslatnak visszavetését” tűzte ki. – Programmunk egyik pontjának ily gyors foganatba mente igen jó augurium arra nézve, hogy lassankint majd a többi programmpontok is érvényre fognak jutni. (Hosszan tartó mozgás. Halljuk!) Hát bizony felette érdekes és tanulságos dolog is az, hogy a t. ház ma sanctionálni kénytelen (Halljuk!) az annyiszor kinevetett és perhorreskált antisemiták pártprogrammjának egyik pontját; a minél még csak az a kérdés érdekesebb és tanulságosabb, hogy váljon mi az oka annak, hogy a t. képviselőház túlnyomó többsége, a főrendiházzal és a nemzet osztatlan közvéleményével szemben ily zsákutczába juthatott? Ennek az alkalomszerű kérdésnek a megfejtése egyszerűen az, hogy a zsidó különérdekek szolgálatkész előmozdításában és a zsidó kegyek utáni versengésben – a képviselőházban ugyan csekély számú, de a házon kívül annál számosabb antisemita pártot kivéve, – valamennyi párt, jobb ügyhöz méltó buzgalmat fejt ki, úgy, hogy valójában nehéz meghatározni azt, váljon a kormányt és pártját-e, vagy pedig az ellenzéket éri-e ezért súlyosabb felelősség a nemzet Ítélőszéke előtt? (Halljuk!) Míg azonban a kormánynak és pártjának eljárását, ha nem is menteni, de legalább érteni lehet, mert a deficzites államháztartás gondjainak súlya alatt görnyedő kormány a zsidó pénzhatalmaknak s így a zsidóságnak kényszerű befolyása és pressiója alatt áll (Élénk derültség); s aztán a kormány, a rendelkezésére álló hatalmi eszközök mellett, a képviselőválasztásoknál a nép rokonszenvét is inkább nélkülözheti: addig

148 az egyes-egyedül csak a nép rokonszenvére támaszkodható ellenzéknek, különösen pedig a szélső ellenzéknek, a lefolyt három év alatt követett zsidóbarát magatartása semmivel sem igazolható és semmivel sem menthető; (Derültség a jobb oldalon. Mozgás a szélső balon.) sőt ellenkezőleg a leghatározottabban kárhoztatandó. S e tekintetben, úgy hiszem, csak egy köztudomású sajnos tényt konstatálok akkor, a midőn kijelentem, hogy az országgyűlési függetlenségi párt – néhány, épen a zsidókérdés miatt tőle elvált tagjának kivételével, – a zsidóbarátságban még a kormányt és pártját is felülmúlta, és pedig jóval felülmúlta. (Hosszan tartó élénk tetszés a jobb oldalon. Mozgás a szélső balon. Halljuk!) Én nem akarok a t. ellenzéknek ezen, a magyar nemzet életérdekeit, legveszedelmesebb ellenségével: a zsidósággal szemben menthetetlen módon feláldozni kész magatartása fölött bővebb kritikába ereszkedni. A legilletékesebb kritikusok: a választók úgyis nemsokára hivatva lesznek ítéletet mondani képviselőiknek három éven át folytatott sáfárkodása fölött. Csanády Sándor: Szembe állunk vele. (Nagy derültség.) Hegedűs Sándor: Ez érdekes! Istóczy Győző: Azt az egyet azonban ki kell jelentenem, hogy, ha a zsidókérdés megoldását lehetővé tenni akarjuk, legelső sorban a képviselőházi ellenzéknek reformácziójára, „a capite et membris” reformácziójára van szükségünk. (Nagy derültség a jobb oldalon. Mozgás a szélső balon.) Mert, hogy a dolgok egyátalán odáig fejlődhettek, hogy a kormány napjainkban már a zsidó-keresztény házasságnak az egész nemzet felháborodását felidézett javaslatát is a törvényhozás elé terjeszthette: annak egyik legfőbb oka abban keresendő, hogy a parlamenti ellenzék a zsidókérdésben – a melyben majdnem összes gazdasági és társadalmi s nagyrészben politikai bajaink kulcsa rejlik, – már több országgyűlésen át elmulasztotta teljesíteni kötelességét; sőt e kérdésben egyenesen a nemzet életérdekei ellen tört. (Ellenmondás a szélső balon.) Lükő Géza: Nem kérünk tanácsot! Istóczy Győző: Az új viszonyok, az új eszmeirányok, szóval az új idők tehát új embereket igényelnek, a kik a zsidókérdésben is együtt érezve a nemzettel, megszabadítani törekednek a hazát a zsidóságtól, a mely gonoszabb ellenségünk, mint volt a lefolyt évezred alatt valamenynyi százados ellenségünk együttvéve. Csanády Sándor: Még a közösügyesek is nagyobb ellenségek! (Derültség a jobb oldalon.) Istóczy Győző: Mivel pedig a közvélemény nyomása alatt sok érdemes filosemita máris azon töri a fejét, hogy antisemita kortesbőrt öltve, (Derültség a jobboldalon) miként bújhassék át szerencsésen a közelgő választások caudiumi szorosán, hogy a jövő országgyűlésen aztán újra kezdhesse zsidóskodását és az antisemitizmus elleni támadásait: jó lesz, ha a választók nem szavaik után, hanem eddigi tetteik és mulasztásaik után ítélendik meg ezen urakat. És ha Magyarország választó polgárai a jövő országgyűlésre határozott, nyílt antisemita képviselőket, különösen pedig ellenzéki antisemita képviselőket fognak felküldeni: akkor – de csakis akkor – az ország nemcsak azon eshetőség elől lesz biztosítva, hogy a keresztényzsidó házassági törvényjavaslathoz hasonló javaslatokkal újra meg újra zaklattassék;

149 Simonyi Iván: Igaz! Úgy van! Istóczy Győző: hanem akkor aztán hozzáfoghatunk a nyakunkra érett zsidókérdés kielégítő megoldásának munkájához is. (Mozgás jobbfelől.) Ezek előrebocsátása után kijelentem, hogy a benyújtott határozati javaslatokkal ellentétben, én egyszerűen a zsidó-keresztény házassági törvényjavaslatnak a napirendről való levételére, s illetőleg a főrendiházi üzenetnek tudomásul vételére adom szavazatomat. Hoffmann Pál után, a ki elfogadja a kormányjavaslatot, Herman Ottó vállalkozik ismét a kör négyszögítésére, vagyis a zsidóknak „kizsidóbólítására”. Az emberi nem fejlődésében három nagy epochát különböztet meg: a Krisztusi forradalmat, a Protestantismus forradalmát és a franczia forradalmat. A „negyedik forradalmat”, (a mely mellett múlt november 22-ki beszédében „pártot ütni” is késznek nyilatkozott, a mi persze csak zsidó leventék segítségével lenne lehető), t. i. az ő kutyából szalonnát csináló „epochális forradalmát” szerénysége tiltotta fölemlíteni. Újra panaszkodik a fölött, hogy se sémiták, se antisemiták az ő „objektiv” álláspontja iránt nincsenek elismeréssel, ezeket mondva: „T. ház! Én tapasztaltam a zsidókérdés keserűségét egész kiterjedésben, és én megmondom a t. háznak azt, hogy engem a zsidóság a maga sajtójában hitvány rágalmazónak nyilvánított; de én álláspontomon mégis megmaradok, mert megoldást keresek; még megmondom azt is, hogy Istóczy képviselő úr lapja rólam azt állította, hogy én hitvány, haszontalan csavargó vagyok.” (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Gyalázat! Zaj). Hogy a zsidólapok néha-néha (amúgy pro forma) meg-megcsipkedik Herman urat „antisemita” beszédeiért, az legfölebb csak annyit bizonyít, hogy „Die Liebe zankt” (A szerelem kötekedik). A zsidók elve, hogy a czél szentesíti az eszközöket, s azért Herman urnák az antisemitizmus „túlszárnyalására” czélzó pseudo-antisemitikus beszédeiért épen nem naragusznak. Csak mutatják. Látszik ez a zsidólapoknak s nevezetesen a „Pester Lloyd”-nak magatartásáról is, a melyek Herman urnák ezen legújabb „antisemitikus” beszédét is egész terjedelmében vagy legalább bő kivonatban közölték, a mely kegyben az antisemita képviselők beszédei nem szoktak részesülni. Hogy Hermannak Istóczyra tett megjegyzése – a kit ezúttal – csodák csodája! – „szíves volt” nem megtámadni, hanem ellenkezőleg önmagát mint Istóczy által méltatlanul megtámadottat akarta feltüntetni, -– mennyire volt alapos, Istóczy a következő napi ülésben tett személyes felszólalásában mutatta ki. Pulszky Ágost azt mondja, hogy Istóczy Győző nyílt antisemitizmussal lép fel, Herman Otto pedig álarcz alatti antisemitizmussal. (Nagy nyugtalanság a szélsőbaloldalon. Helyeslés a jobboldalon.) Pulszky úr csalódik vagy másokat akar csalódásba vinni; mert Herman Otto mai beszédében nem álarcz alatti antisemitizmussal, hanem álarcz alatti filosemitizmussal lépett föl. Kár volt azért a t. szélsőbaloldalnak Pulszky Ágost úr szavaira olyan „nagyon nyugtalankodni”, a t. jobboldalnak pedig Pulszky úr mókázását „helyeselni”. Apponyi Albert gróf, a ki feltűnő módon a zsidóházassági érdemle-

150 ges viták egész tartama alatt néma volt mint a hal, azt képzelve, hogy már vége van a debattnak, a szavazás sorrendjének kérdésében szólal fel, s azt kívánja, hogy a ministerelnök indítványa kétfelé osztva bocsáttassák szavazás alá. (Helyeslés.) Szülgyi Dezső hosszabb beszéd kíséretében egy, tiz képviselő által aláirt határozati javaslatot nyújt be, mely szerint a ház, a kormány határozati javaslatát nem fogadja el; – a mely beszédre Tisza Kálmán ministerelnök röviden válaszol. Február l-ji ülés. A napirend előtt felszólal Istóczy Győző: T. ház! A tegnapi ülés azon részén, a melyen Herman Ottó képviselő úr beszédét tartotta, nem voltam jelen, s így annak tartalmáról csak a ház naplójából értesültem. A napló szerint Herman Ottó képviselő úr a következőket is mondotta: (Olvassa:) „Istóczy képviselő úr lapja rólam azt állította, hogy én hitvány, haszontalan csavargó vagyok.” Herman Ottó képviselő úrnak ezen állításával szemben egész egyszerűen kijelentem, hogy nekem más lapom mint a „12 röpirat” nincs; abban pedig Herman Ottó képviselő úrról soha sem volt az mondva, hogy ő „hitvány, haszontalan csavargó.” Az ilyenféle czímek, sőt még ezeknél czifrább czímek is, nem a „12 röpirat”-ban, hanem a Kecskeméten megjelenő „Testvériség” czímű függetlenségi antisemita lapnak egy közleményében lettek nemrég a képviselő úrra reá ruházva, a mely közlemény a nevezett lap kijelentése szerint, Herman Ottó képviselő úrnak a zsidó kérdésben követett eljárásával megelégedetlen szegedi választói köréből eredt. – Csak ezeket akartam konstatálni. Herman Ottó: Személyes kérdésben csak annyit kívánok kijelenteni, hogy én Istóczy Győző képviselő úrral egyátalán semmiféle szóváltásba elegyedni nem fogok. (Helyeslés a szélső balon.) Istóczy Győző: Viszont én is ezt kívánom; most is ön kezdte! (Zaj a szélső baloldalon.) Körössy Sándor után, a ki elfogadja a kormány javaslatát, felszólal Simonyi Iván: A pénzzsák uralma csak az új kornak szüleménye. Van azonban még egy másik dolog is. Ε másik dolog szintén az új kor szüleménye, és pedig azon „létért való küzdelem”, melyben nem az eszmény, nem a becsület, nem a törekvés nyeri el a pálmát, hanem ellenkezőleg az a győztes, a ki előtt adott szó, könyörületesség, barátság, eszmények, csakis mint a steple-chase akadályai jelentkeznek. Az antisemitizmust is nem a forradalmi, de a reform-mozgalmak közé kellett volna sorozni; hogy ezt bizonyítsam, ne tessék elfelejteni, hogy melyik osztály az, a mely az eddig röviden jelzett állapotot minden áron fenntartani törekszik, a kik azt akarják, hogy a tőke és az üzérkedés legyen az úr, és a hatalom megmaradjon azoknál, kik születéseknél fogva nyert üzérkedési képességökkel a tőke birtokában maradnak, kik eltekintve szívósságuk és leleményességüktől, melyet sohasem tagadtam el, mintegy tömör phalanx állanak a feloszlatott társadalommal szemben. Miután a vita folyamán annyira hangoztatott a szabadelvűség, tehát nem

151 lesz felesleges a tisztelt házat újólag arra emlékeztetni, hogy ezen domináló osztálynak szabadsága, liberalizmusa nem más, mint a tőke, vagy ha úgy akarják a börze uralma. Mondjuk ki őszintén, hogy a zsidók egy bizonyos értelemben konzervatívek, az igaz, hogy nem szép konzervatizmus, a melyet űznek, mert a föld feudalizmusa legalább bátorságon és erőn alapult; azok uralma, a mely ellen küzdöttünk, legalább egy földöntúli eszmét állított elénk; de az a konzervatizmus, melyet a zsidók űznek, az bizony a legpiszkosabb, a melyért valaha a világon küzdöttek. Az igaz, hogy a zsidók haladnak is s bizonyos tekintetben haladó elemnek lehet nevezni. Herman Ottó a zsidóságot élesztőnek nevezte. Ezt a definícziót csakis megelőző magyarázat után fogadhatom el. Én azt tartom, hogy a zsidó sokkal inkább választó víz. Midőn a korlátokat le kellett rontani, melyek az embereket kasztokká választották szét, megszűnt az állam és társadalom szervezete is; több ízben bátor voltam arra utalni, hogy megfeledkeztünk mai napig az egyenlőség és szabadság bázisára újra szervezkedni. Ez azon állapot, a mely a zsidóknak kedvez, mely nekik adja a hatalmat, és e miatt legnagyobb ellensége azon szervezetnek, mely az egyenlőség és szabadság alapján épül, mert a zsidó ösztönszerűleg érzi, hogy a korral még ő neki sem lehet megküzdeni, sokkal inkább kész kezet nyújtani a kasztok felállítására, mert tudja, hogy azokat sikeresen lehet megdönteni; mit szeretnek a zsidók inkább, mint egyik pártot a másik ellen, egyik hitfelekezetet a másik ellen, sőt katholikusokat a katholikusok ellen izgatni. Ok ellenségei annak, hogy alkotmányos tradicziónkat az egyenlőség alapján tovább fejlesszük, ellenségei a személyes sérthetlenségnek és mindannak, a mi az alkotmányos igét hússá tenné. Az ő ösztönszerű és természetszerű törekvésük feloszlatni, tehát választóvíz és nem annyira élesztő. Mert csak akkor az övék a hatalom, csak akkor fogják a hatalmat kezükben birni, ha mi „scopae dissolutae” maradunk. Az antisemitizmus azon feladatra vállalkozik, hogy ezen konservatizmus ellen küzdjön, legalább nagy része a pártnak egy nton találkozni fog. A magyar ember a szabadságot nem csak platonice, hanem igazán szereti. Ha tehát az eddigi csalóka jelszavakkal szakítunk, nincs kétség, hogy az összekötő ut meglesz. Az antisemitizmus hatalmas mozgalom, azért, mert nem más, mint a szabadság, az egyenlőség, és annak küzdelme az egyik osztály uralma ellen, a haladás küzdelme a szellemi sötétség, egy csúnya konservativizmus ellenében, a testvéri szeretet küzdelme, a kíméletlen, önző, erkölcstelen egyéni harcz ellen, a szabadság küzdelme – még egyszer mondom – az álliberálizmus ellen. Ebben rejlik hatalma és azért teljes igazság az, amit több izben mondtam, hogy mindenki, a ki e mozgalomnak ellene szegül, a ki más, mint törvényes eszközökkel dolgozik a mozgalom ellen, az a korszellem kerekének küllői által össze fog tiportatni. A kormány határozati javaslatának kétfelé választására s illetőleg a törvénjjavaslatnak a napirendről levételére szavaz. Hegedűs Sándor véget érni nem akaró beszédét azzal zárja be, liogy elfogadja a kormány határozati javaslatát. Ez ülésben még Ugron Ákos és Tisza Kálmán ministerelnök tartottak hosszabb beszédeket.

152 Február 4-ki ülés. Mezei Ernő: egy hosszú rabinusi prédikácziót tart, a melyben egyebek közt azt is mondja, hogy „a kereszténység vegyüléke a zsidóság barbár stupiditásának a vandálok és góthok barbár stupiditásával.” Azután felfortyanván benne a makkabaeus-vér, neki ront Istóczy Győzőnek, s végül leül azon boldog öntudattal, hogy most hát ő az antisemitizmust agyonütötte. Dárday Sándor főleg a katholikus papság magatartását vette bírálat alá. Mocsáry Lajos pedig a január 31-kén megjelent függetlenségi párti „zsidó-manifestum” álláspontját védelmezte, Istóczy hoz azt a kérdést intézvén, hogy miért kellene épen a függetlenségi pártnak antisemitának lenni, mire Istóczy azt feleié, hogy „mint néppártnak.” Jókai Mór ezúttal igen szőrmentén bánt az antisemitizmussal és az antisemitákkal. Utánna Helfy Ignácz rekegett le egy hosszú dikcziót, kijelentve, hogy ő nem felel meg azon, a függetlenségi pártiakhoz intézett felhívásnak, hogy legyenek antisemiták. No hát Helfy Ignácz úrtól úgy se várja senki azt, hogy ő antisemita legyen. Krisztinkovich Ede után Gruber János „lebegő antisemita” védelmére kel a Mocsáry és Dárday által megtámadott kath. klérusnak. Aztán a függetlenségi manifestum-csinálók ellen fordul, ezeknek nagy megrökönyödése mellett. Vadnay Andor: T. ház! A ministerelnök határozati javaslata alkalmából minden szónok, bár különböző szempontból, kiterjeszkedik a zsidó kérdésre is. Kell-e ennél csattanósabb bizonyíték arra, hogy a zsidókérdés hazánkban rohamosan közeledik ahhoz a stádiumhoz, melyben annak megvagy megnemoldásától két fajnak a nyugalma vagy egymással való nyilt ellenségeskedése lesz függővé téve? A ki látja hazánkban a zsidóságnak minden hatalmi téren egyre határozottabb állásfoglalását, szemben apusztulásnak indult magyar faj vergődésével, és figyelemmel kiséri, hogy ugyanaz a magyar birtokos osztály, mely egy emberöltő, előtt egész anyagi és szellemi súlyát a mérlegbe veté, hogy Magyarország minden lakosát jogban, teherben egyenlővé tegye, hogy ez az osztály most, ha kebelében a tömeges depossedálásnak törvény útján gátat akar vetni,, ha az uzsora fosztogatásai elJen a büntető törvényhozás segélyét igényli,, a magát újabb értelmiségnek nevezgető zsidóság által, annak sajtójában folytonosan gúny tárgyává tétetik, az nem lehet többé kétségben a felett, hogy a békés társadalmi lét érdekében megrendszabályozni nem az antisemitizmust, hanem csakis a zsidóságot kell, csakis a zsidóságot lehet. (Mozgás a jobboldalon.) Szerettük volna, ha a zsidókérdés itt a honatyák tanácsában nyer a nemzet érdekeinek megfelelő elintézést; bíztunk benne, hogy nem leszünk kényszerítve azt, mint önálló párt, a választások színterére tenni át. Csalódtunk. A kormány meg az ellenzék nagy része, az tétlenül, ez tehetetlenül nézik azt, hogy a zsidókérdés egyre akutabb jelleget öltsön; hogy a zsidóságnak külön társadalomban élő, a beolvadásról nem is álmodozó nagy többsége nemzet egységünket rongálja.

153 De míg a kormány megelégszik a maga részéről a zsidók dédelgetésével, a függ. pártkör szükségesnek látta egy manifestumot bocsátani közre, mely átalánosan azt a benyomást csinálja, hogy annak kitűzött, de be nem vallott czélját nem is annyira a zsidókérdés, mint inkább az antisemita kérdés megoldása képezi. És valóban igen közelfekvő a gyanú, hogy e manifestumot nem az ok: a zsidó elzárkózottság és zsidó hatalom veszélye, hanem a következmény: az antisemitizmus fellépése sugalmazta. (Mozgás a baloldalon.) A minthogy a függ. pártkör, ha nézete Helfy Ignácz és Mezei Ernő képviselő urakéval e részben is azonos, nem is a zsidókat sokalja ez országban, hanem az antisemitákat. Ezért kár volt manifestumot irni, kár volt a filosemita törekvéseket a szabadság, egyenlőség hamisjelszava mögé rejteni. Nem sokkal lesz ennek több haszna, mint Mezei Ernő képviselő úr azon egyszerű, de felette naiv tanácsának, hogy a nyugalom helyreállítása kedveért mi, az antisemiták vándoroljunk ki. A szabadság és egyenlőség lehető legnagyobb mértékének is minden vonzereje elenyészik ott, hol azok realizálása egy sokkal magasabb érdekbe, a nemzet jövője érdekébe ütközik. Midőn tehát a zsidókérdés elodázása miatt bekövetkezhető válságért a felelősséget a kormányra és az ellenzék filosemita részére hárítom, figyelmeztetem őket egyszersmind, hogy keserűen fogják megbánni egykor, ha kicsinyelnek, vagy épen becsmérelnek egy mozgalmat, melynek táplálékot az érzelmek legnemesebbike s az emberi szenvedélyek egyedül jogosultja: a fajszeretet érzelme és szenvedélye ád. (Mozgás.) A ministerelnök úr határozati javaslatának első részét igen, de a másodikat nem fogadom el. Február 5-ki ülés. A napirend előtt Herman Ottó, a ki éjjel-nappal azon töri a fejét, mi módon sikerülne neki az antisemitáknak valamiképen ártania, az előző éjjel azt fundálta ki, hogy ma követeli azt, hogy az antisemita képviselők egy csoportba üljenek a házban mint külön párt. Elnök megjegyzi, hogy az illető képviselők önmaguk vannak hivatva határozni a fölött, hogy e részben mit tegyenek. Széll György kijelenti, hogy ő mint függetlenségi antisemita, megmarad eddigi ülőhelyén. (Zaj a szélső baloldalon.) Móricz Pál oda nyilatkozik, hogy ha az antisemita képviselők önként máshová akarnak menni, tehetik; ha azonban nem akarnak, arra a ház őket nem kényszerítheti. (Helyeslés.) Következik a napirend: a főrendiház üzenete tárgyalásának folylátása. Győry Elek: mint a függetlenségi zsidó-manifesztum szerzője védelmére kel munkálatának egy hosszú ügyvédi védbeszédben. Utána Ötvös Károly mutatta be magát mint a nyíregyházi sakterperben megifjodott függetlenségi pártvezér, s azt hitte, hogy, ha sikerült neki az eszlári pert agyonütni, most sikerül majd neki az antisemitizmust és az antisemitákat agyonütni. Támadásainak éle Istóczy Győző ellen volt irányozva, a ki teljes lelki nyugalommal hallgatta a hírhedt zsidóvédő allotriáit, egy pár, az emberhez illő közbeszólással le-levágva őt. Ötvös úr nyilván megfeledkezett arról, hogy ma nem a nyíregyházi törvényszék tár-

154 gyalási termében van, a hol prókátori rabulisztikával és hamis tanuk segélyével az igazságnak ki lehetett tekerni a nyakát. – A szélső bal élénken megéljenezte és megtapsolta pártvezérét. Gratulálunk a szélső baloldalnak pártvezére mai beszédéhez. Ötvös úr Nyíregyházán a zsidóságot, ma pedig az országgyűlési függetlenségi zsidóbarát pártot tette tönkre. Istóczy Győző: Félremagyarázott szavaim helyreigazítása végett s mellesleg személyes kérdésben is szót kérek. T. ház! Mezei Ernő képviselő úr tegnap, Ötvös Károly képviselő úr pedig ma félremagyarázván a múlt csütörtöki ülésben tartott beszédemet, azt vitatták, mintha én általában a függetlenségi pártot támadtam volna meg. Hogy az ez iránybani ferdítéseknek és félremagyarázásoknak útját egyszersmindenkorra bevágjam, kijelentem, hogy én csütörtöki beszédemben csak az országgyűlési függetlenségi párt zsidó és zsidóbarát részének magatartását róttam meg. Általánosan a függetlenségi pártot annál kevesebb okom volt s annál kevésbé lehetett szándékom megtámadni, mert hisz tudvalevőleg a függetlenségi választópolgárok túlnyomó többsége antisemita érzelmű (Simonyi Iván: Úgy van!), s az országgyűlési antisemita párt tagjainak többségét is ez idő szerint épen függetlenségi antisemita képviselők teszik, a kikkel a közjogi alapon álló antisemita képviselők igen szépen megférnek és testvéries egyetértésben élnek; lévén az antisemita párt koaliczionális párt, a mely, programmja értelmében is, tagjainak a zsidókérdésen s ezzel összefüggésben levő kérdéseken kívül álló egyéb, nevezetesen pedig közjogi kérdésekben teljesen szabad kezet enged. Úgy hiszem, ezek után az én álláspontomat most már Mezei Ernő és Ötvös Károly képviselő urak is megértik. Egyúttal ez alkalomból Mezei Ernő képviselő urat arra kérem, legyen szíves jövőre az én beszédeim magyarázásánál a Talmud szabványait nem alkalmazni. (Élénk derültség ) Ötvös Károly úrnak pedig egyéb, reám vonatkozó fejtegetéseire csak az a megjegyzésem, hogy nekem, az én antisemita álláspontomat illetőleg, a védekezésre Ötvös Károly úrral szemben nincs szükségem. Ezzel a vita bezáratván, következett az egyik indítvány előterjesztőjének Szilágyi Dezsőnek zárbeszéde. Február 6-ki ülés. A napirend előtt Simonyi Iván, reflektálva Herman tegnapi felszólalására, kijelenti, hogy ő se hagyja ott jelenlegi helyét. Ő hazáját nemcsak függetlenül akarja a külbefolyástől, de a zsidó uralom alól is, megóvni; tehát radikálisabb és függetlenebb, mint a ház többi tagja. Herman azon kérése, hogy az antisemita képviselők egy helyre tömörüljenek, teljesíthető nem is lenne. Mert nemsokára azon helyzetbe fog jutni, mint a római birodalom volt a kereszténységgel, mely tudvalevőleg üldözve volt ugyan, de a római állambölcsek mégis azon vették észre magukat, hogy még a hadsereg túlnyomó része is keresztényekből áll; – tudvalevőleg ezen párt alakulófélben van. Herman Ottó ma már enyhébb húrokat pengetve kijelenti, hogy neki egy szava sincs az ellen, hogy az illetők, ha a helycsere ellen ki-

155 fogásuk van, helyeiket megtartsák, ő senki akaratát korlátozni nem akarja, azt ezentúl sem fogja tenni. (Majd meglátjuk. – Szerk.) Ezután Tisza Kálmán, zárbeszédében védelmezve határozati javaslatát, következik a szavazás. Először a ház felállással szavazott a fölött, kétfelé választassék-e a ministerelnök határozati javaslata? A szétválasztás mellett szavazott 135, ellene 173 képviselő. Ezután a ministerelnök egész határozati javaslata kerülvén szavazás alá, névszerinti szavazás utján a javaslat elfogadása mellett 171, ellene 131 képviselő szavazott, s így a határozati javaslat 40 szótöbbséggel elfogadtatott. Mivel a szavazás a mai egészségtelen pártalakzatok szerint történt, vagyis (a kormánypárti katholikus papképviselők kivételével, a kik a szavazástól tartózkodtak,) az egész kormánypárt a javaslat mellett, az egész ellenzék pedig a javaslat ellen szavazott, a szavazási névsor semmi érdekkel sem bir, lévén a nem-mel szavazók túlnyomó többsége egy hajszállal sem jobb, mint az igennel szavazók; sőt részben még rosszabbak. Ugyanazért a szavazási névsorra se pazaroljuk a papirost, a mely egyebek között Simonyi Iván neve mellett Herman Ottó nevét, Vadnay Andor neve mellett Ötvös Károlyét stb. tüntetné csak fel.

Magyarország legközelebbi jövője. Ε czím alatt a Bécsben megjelenő „Parlamentär” czímű, Schönerer reichsrathi képviselő orgánumát képező politikai lap f. é. február 10-ki száma egy figyelemreméltó hosszabb czikket hoz, a melyből érdekesnek tartjuk közölni a következőket: „A hosszúra szőtt vita a zsidó-keresztény házassági törvényjavaslat fölött a magyar képviselőházban végre mégis véget ért. A miniszterelnök indítványára a ház elhatározta a törvényjavaslat elejtését. Eredetileg azt híresztelték, hogy vitézül még tízszer is visszaküldik a főrendiházhoz; azonban a dolgot hirtelen meggondolták. Mi az egész ügynek döntő momentumát nem annyira ezen eredményben, mint inkább abban találjuk, először, hogy az Magyarország konzervatív lakosságának lomha és látszólag holt tömegeit ismét forrongó mozgalomba hozta, s másodszor, hogy mióta modern-alkotmányos Magyarország létezik, ezen országban ez az első eset, hogy a zsidók egy oly kérdésben, a melyet magukévá tettek, nem tudták keresztülvinni akaratukat. Itt fekszik a súlypont. A vegyes házassági törvény magában véve relatíve közönbös dolog; maguk a zsidók se voltak igen utána, hisz maguk a zsidó orthodoxok természetesen minden vegyes házasság ellen vannak. De hangosan ki lett mondva az, hogy a vegyes házassági tör-vény „revanche (visszatorlás) Tisza- Eszlárért” kell hogy legyen. Magyarországnak Európa színe előtt vezekelnie kellett volna azért, hogy a tisza-eszlári sakterek kedveért az igazságszolgáltatáson erőszak nem követtetett el. (Pedig dehogy nem követtetett el! – Szerk.) Erre adott most feleletet a magyar nemzet nevében a magyar főrendiház, és pedig olyan feleletet, hogy a zsidóknak cseng bele a fülük. Minden egyéb

156 mellékes dolog: és a fődolog. A tisza-eszlári per után a zsidók azzal fenyegetődztek, hogy a magyar rentéket a pénzpiaczon nyomni fogják; hogy gróf Szapáry pénzügyminisztert átok alá teszik; Pauler igazságügyminisztert pedig megbuktatják. S ma a magyar renték magasabban állanak mint a per ideje alatt, a zsidó haute finance gróf Szapárynak jobban udvarol mint valaha, dr. Pauler pedig, a ki a fejedelem legteljesebb kegyének és bizalmának örvend, még ma is igazságügyminister, és a kilátások olyanok, hogy még sokáig az is fog maradni. Istennek hála, Magyarországban most és egyelőre még mindig a király nevezi ki ministereit. Mi tehát az egész vonalon győzelmet jegyezhetünk fel, s az a kísérlet, hogy Magyarország a tisza-eszlári per miatt zsákba öltözve s fejére hamut hintve mint penitencziatartó kényszeríttessék Európa előtt megjelenni, – meghiúsult. A magyar állam az őt megalázni akaró arczátlan kísérletet győzelmesen utasította vissza. Valamint pedig a tulságig feszitett hur elpattan, úgy Magyarországon már most is érezhetők a visszahatás tünetei. Mindenütt hatalmas mozgalom folyik azon tendencziák ellen, a melyeknek képviselőjévé Tisza Kálmán tette magát. Egy konzervatív párt van láthatólag alakulóban, a mely tán nem lesz antisemita, de bizonyára filosemita se lesz. A szélsőbaloldal közrebocsátotta választási programmját, a mely természetesen szörnyű demokratikusan mókáz, és a Rousseau-féle frázisokkal kénye-kedve szerint dobálódzik, de egy nagy részét az Istóczy-féle eszméknek elfogadja. – Az üde reggeli levegő nagyon is érezhető. A tavaszszal végbemenendő képviselőválasztások döntők fognak lenni. Ha a konzervatívek győznek, akkor egy Kállay-Apponyi ministerium lép Tisza helyébe. Ez a kabinet persze szörnyű „liberális” és „felvilágosodott” lesz, ki fogja jelenteni, hogy „minden állampolgár egyenjogúságát” fen fogja tartani, és míg ezt kijelenti, erélyes, különleges törvényhozás útján a semitizmus ellen fog küzdeni? Ha a konzervatívek nem győznek, mindenesetre megerősödve fognak a választásokból előjönni. Ha pedig egyszer 40-50 nyílt antisemita fog ülni a képviselőházban, akkor Tisza Kálmán majd egyszerre csak azon felfedezést teendi, hogy hiszen voltaképen ő maga is egy darab antisemita (ein Stückchen Antisemit), s aztán demokratikus-nemzeti szólamok kíséretében az országgyűlés elé javaslatokat fog terjeszteni, amelyek az antisemiták eszméit megvalósítandják. Tisza Kálmán nem embere az „elveken lovaglásnak”, a merev ellentállásnak, ó nem, ő reálpolitikus, a ki a valóban létező hatalmi tényezőket becsülni tudja. Majd látni fogjuk, hogy, ha minister marad, miként udvarol majd a legközelebbi országgyűlésen az antisemitáknak, talán nem szavakkal, hanem ami ezeknél több: tettekkel. Mindent összevéve: Magyarország, nézetünk szerint, jó úton van. A haza- és nemzetfentartó elemek ott előtérbe lépnek. A doktrinärek visszaszoríttatnak. S a magyar nemzet kultúrája, szabadsága és nemzeti jellege újra meg lesz mentve.”

157

Választóimhoz! Miután a választási előmozgalmak úgy az országban mint különösen Vasmegyében is megindultak, s az egyes politikai pártok szervezkedni törekednek: elérkezettnek látom az időt, t. választóimat s antisemita elvbarátaimat, azon ügy nevében, a melynek ma már győzelmes zászlója alatt 9 év óta küzdünk, arra kérni,, hogy minden, a rumi kerületben, bármely oldalról kiindulható pártszervezkedés irányában a passzív magatartást kövessék, vagyis ezen esetleges szervezkedések keresztülviteléhez saját részükről semmikép hozzá ne járuljanak; s másrészről minden mutatkozható ellenmozgalmat a legéberebb figyelemmel kísérjenek. Én nem akarván kerületünket jelenlegi mély nyugalmában zavarni, s azt a választási mozgalom izgalmainak idő előtt kitenni, pártunknak akczióba lépését egyelőre csak az esetre látom szükségesnek, ha azok, a kiknek a rumi kerület antisemitizmusa szálka a szemükben, – jónak látnák saját részükről mozgolódni. Képviselői beszámoló beszédemet azonban mindenesetre még a jelen országgyűlés tartama alatt fogom megtartani. Ennek idejéről t. választóimat eleve értesíteni fogom. Azután határozzon kerületem a fölött, miként volt megelégedve képviselői eljárásommal. Bármiként fog is azonban határozni: én fejet fogok hajtani határozata előtt. Hazafiúi üdvözlettel Budapest, február 12-én. Tisztelő képviselőjük Istóczy Győző.

Zsidókérdés és antisemitizmus. VI.

Előző czikkemben bemutattam a zsidó plebset – az orthodoxokat – s ennek fosztogató s demoralizáló munkáját; most lássuk a neológ zsidóságot s ezzel együtt a zsidó magas politikát. A tönkre tett keresztény őstermelő, iparos és kereskedő osztály gyermekei mindinkább elmaradoznak a ker. pénzen alapított s fentartott tanintézetekről, s megtöltik ezeket a zsidó korcsmárosok, bérlők, uzsorások s orvgazdákból téns- és nagyságos urakká fölcseperedett zsidók fiai. Ily módon elözönli a zsidó elem a tudományos úgy mint az írói és művészi pályákat. S az a szellem,

158

azok a törekvések, melyeket a zsidóság a gazdasági élet terén őstermelésbe úgy mint ipar s kereskedésbe behozott, s melyek által a ker. őstermelőket, iparosokat, kereskedőket a termelés teréről leszorította s ezek existentiáját tönkre tette: ugyanaz a szellem, ugyanazon elvek s törekvések átvitetnek a zsidók által a szellemerkölcsi élet mezejére is, s dominálják az irodalom, tudomány s művészet minden ágát úgy mint a politikai és közerkölcsi viszonyokat. Azon elvek pedig: a kizárólagos kasztszerűség és a terméketlen széltolás, szédelgés, csalás, üzérkedés elve. Irodalom, tudomány és művészet merő üzletté, üzérkedéssé lesz lealjasítva, s nem az emberi lélek nemesebb érzelmeinek fejlesztésére és ápolására, hanem az állatias szenvedélyek, ledérség, erkölcstelenség, romlott világnézetek, materialistikus mammon-imádás s ez által a megvesztegethetőség, lelkiismeretlenség, corruptio terjesztésére használtatnak. Irodalom, tudomány s művészet terén üres csillogó felületesség, szellem és eredetiség hiánya, belső értékkel nem törődő hatásvadászat divatoznak. Az állam, egyház, társadalom és család minden alapjai irodalom, tudomány és művészet által nem erősbitve, de megtámadva lesznek. A tudomány terén igazság neve alatt zsidó érdekben kigondolt valótlanságok, művészetekben pedig a külső tetszetőség leple alatt a bűn és romlottság terjesztetnek. Így lesz költészet, regényírás, hírlap és naptár szerkesztés, festészet, színműírás, zenészét és. valamennyi tudományág mind csak haszonvadászat eszköze, a zsidó kiadóknak dús jövedelmet hajtó üzletág, s e mellett főeszköz a mosaismus kezében a közvélemény meghamisítására, a keresztények szemének a zsidó bűnök s törekvések ellenében bekötésére, a közerkölcs és közbecsületesség aláásására, zsidó eszmék, sophismák, zsidó életnézlet terjesztésére, ker. eszmék s világnézlet száműzésére, hamis közvélemény gyártásra, s minden a zsidó bűnök és czélok ellen támadó hang elfojtására. A zsidó firkoncz az ő pegazus-rugalmaival, üres, tudatlan könyveivel, erkölcstelen torz festményei s ledér üres-lárma disharmoniáival, revolver-halbkreutzer-zsornáljaival, fércz regényei s színműveivel, nyelvficzamító nyelv-újításával, szemtelen ,széltoló nagyképűsködésével ízibe felkap az ugorkafára; mert nyikkantsa el magát bármily esetlenül, a zsidó hírlap-irodalom ezerfokú bandája üvölti világgá nevét és „remek”, „utólérhetlen” alkotásait. De a ker. bármily tehetséges ember, elülhet, az ördög se hederít rá, hacsak nemesebb érzelmeit megtagadva, erkölcstelen üres beszélyek, versek, színművek írásával a demoralisatio terjesz-

159

tésére nem nyújt a zsidóságnak segédkezet, vagy zsidót magasztaló czikkeket nem ír és keresztényt bolondító hazugságokat a zsornálokba, s uszály hordozójává nem szegődik a zsidó irodalmi kalmároknak. Komoly, alapos szakmunkák – hacsak áldozatkész kor. testületek vagy egyének ki nem adják, – soha sem látnak napvilágot: de az irodalom frivol szemetei találnak készséges zsidóirók, kiadók és terjesztőkre. Hogy a sok közül egyet említsek, a Bokácscsó-féle, minden költészet nélküli, ép oly együgyű mint trágár meséket a Révai_(Rzenberg) testvérek lefordíttatván és kiadván, azt mindjárt az első lapon a „kedves olvasónőhöz” ajánlják, mert szerintök a Dekameront „egy 15 éves leányka is bátran olvashatja”, mivel az nem egyéb mint az „emberi szív legszellemesebb apotheosisa”, melyhez Jókai új Dekameronja még csak nem is hasonlítható; aztán részletesen előadják, hogy mily becses könyv az, hogy „olvassa azt a komoly megvénült tudós épúgy mint az ifjú tanuló, a szigorú nevelőnő épúgy mint a fiatal növendék lányka” stb. stb. Valjon egy ilyen irodalmi piszoknak s méregnek a közönség közé dobása, pláne ily határtalanul pimasz előszóval ellátva, nem nagyobb bún-e. mint a népet a zsidók alávaló üzelmeiről és czéljairól felvilágosító antisemitikus iratok terjesztése? Miféle jelző illeti meg a kormány s az ügyészség azon eljárását, hogy míg a zsidóknak szabad kezet enged az erkölcsök megmételyézésében, addig egy, a nép jogait s érdekeit védő hírlapi czikkben lázítást lát? – – – Az észmunkát igénylő pályáknak a zsidó-elem általi elözönlése folytán a zsidók szívós összetartásuk, szemtelenkedéseik, gyorsaságuk s vesztegetéseik által kezeikbe ragadják a hivatalokat, tisztviselői, bírói állásokat. A zsidó ügyvédeknek zsidó – vagy zsidó-bérencz – tisztviselők s bírák mellett játék lesz leszorítani a ker. ügyvédi kart a térről. S a zsidó vagy elzsidósodott hatóságok protekcziója mellett a törvényszéki mint községi s egyéb tiszti orvos s mérnöki állásokat zsidók töltik be. A zsidó művészek, írók s tudósok dicsőségével a zsidók által megvásárolt, vagy zsidó hirdetések jövedelme által befolyásolt, vagy épen zsidók által szerkesztett lapok hírharangja tele lármázza a világot; s ha e hírharang meg a tudományos pöffeszkedés, nagyképűsködés megszerzi a zsidó tudósoknak a tanári állásokat, ezek a vizsgákon a zsidó tanulóknak megkönnyíthetik, a keresztényeknek ellenben megnehezíthetik az átjutást. Ily módon uralmuk alá kerítik a zsidók a nemzet gazdasági

160

életének uralása mellett a nemzet szellem-erkölcsi életét is. A iísidó eszmék, zsidó életnézlet, csalárd, zsidó-mentő okoskodások forgalomba hozását s a közvélemény félrevezetését, meghamisítását nagy ügyességgel elvégzik a zsidó hírlapok. A zsidó firkoncz-sereg pedig a ker. vallás s papok kigúnyolása által a vallástalanságot, ferde, romlott elvek terjesztése által a közerkölcstelenséget nagyban és sikerrel mozdítják elő. A zsidók jól tudván azt, hogy ők csak bűnök által szerzik a vagyont, s hogy nekik ennek következtében minden ügyességök, vesztegetéseik, összetartásuk s befolyásuk mellett is a büntető igazságszolgáltatással és börtönökkel legtöbb érintkezésök szokott lenni: a humanismus prédikálása mellett a büntetések (különösen a csalást, s egyéb kiválólag zsidók által űzni szokott bűnöket illető büntetések) minél enyhébbé, s a börtönbüntetések minél kényelmesebbé tételét, s a halálbüntetés eltörlését sürgetik, s oda viszik a dolgot, hogy a börtönlakóknak sokkal jobb dolguk lesz mint a becsületes szegény embereknek; a mihez ha még hozzájárul az akasztófa virágainak az a idealizálása s a bűnök népszerűsítése a „sornálok”-ban, nem csoda aztán, ha a szegény ker. ember is hajolni fog a zsidó orvgazda biztató unszolására, s megtelnek a börtönök, ezek a mindinkább kényelmesebbé váló paloták, hol a becsületesen munkálkodók véres verejtékéből kényelmes eltartást nyernek a henye gazemberek. A tanári pályákat elárasztó zsidó tudósok pedig kificzamítják a nemzet nyelvét s meghamisítják történelmét, csinálván a felfüggesztett zsidó liferánsokból martyr-halált halt szabadság-hősöket; a politikai s társadalmi tudományok, különösen a nemzetgazdaságtan tanait csalárd sophismák által megrontják, s ezen tévtanokat az akadémiákon a ker. ifjak is magokba szíván, a zsidók megvesztegetik, hibás irányba terelik a nemzet politikai életét is. Ha mit aztán el nem végez a szájaskodó ámítás, félrevezetés, elvégzi a titkos befolyás, vesztegetés. így jönnek aztán létre a zsidó emancipationális, zsidó polgári-házassági, esztelen váltó-, börzes kereskedelmi törvények; így töröltetik el az ipart védő rendszer s az uzsora-törvény; így engedtetik meg a zsidó korcsmárosoknak, hogy az általuk fizetett tetemes bérösszeg fejében egész falvakat tegyenek tönkre, így jő létre az a kificzamodott eszű finánczpolitika, mely az állampolgárokban nem önczélú személyeket, hanem puszta adó-alapokat lát, – s az az őrült állami gazdálkodás, mely pillanatnyi hasznot hajtó fináncz-érdekből ezer és ezer biztos adóalapot enged semmivé tenni. (Folyt. köv.)

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. március 15. IV. évfolyam

VI. füzet.

Szervezkedjünk! A pártok úgy a központban mint a vidéken a kerületekben megkezdték javában a szervezkedést. Könnyű nekik! Úgy a kormánypártnak mint a mérsékelt és szélső ellenzéknek ott állanak rendelkezésükre a már a korábbi választások alkalmával felállított szervezeti keretek. Mindannyinak megvannak régi összeköttetéseik: nekik csak meg kell rántaniok a kész gyeplőt, s megy a dolog ni int a parancsolat. Nincs azonban, sajnos, e kedvező helyzetben az antisemita párt. Mint új pártnak, természetesen még ezután kell megszereznie az összeköttetéseket, és szervezkednie a kerületekben. De hogyan? Az intelligenczia a zsidó-hírlapok piszkolódásaitól való félelmében nem meri kezébe ragadni az initiatívát; az alpapság, melyre pedig a választásoknál oly fontos szerep várna, az Apponyimánia által megszállott egyik-másik fővárosi kath. politikai lapnak több hét óta az antisemitizmussal szemben elfoglalt sajnálatos tartózkodó magaviselete folytán, haboz; a nép pedig tudvalevőleg az intelligencziától várja az impulzust. Aztán gyűléskedni is félnek embereink Tisza Kálmánnak f. é. február 24-ki, félremagyarázásokra tárt kaput nyitó rendelete miatt; s a budapest-józsefvárosi antisemita választói előleges értekezlet rendezőinek és (bizony elég furcsa dolog!) még az azokon résztvetteknek is a gyűlésbejelentés elmulasztásának ürügye alatt rendőri úton való megbírságolása se olynemű praecedens, mely elvbarátainkat a hazában nagyon buzdítaná antisemita választói gyűlések egybehívására és látogatására. Függetlenségi antisemita elvbarátaink e tekintetben még legkedvezőbb helyzetben vannak; mert a függetlenségi kerületek nagy részében ott áll készen a függetlenségi párti szervezet; sub titulo: függetlenségi párti értekezlet mindenkor összehívhatok a választók, a kik a gyűlésen aztán simpliciter kimondják, hogy ők függetlenségi antisemiták: s készen van az antisemita szervezet függetlenségi zászló alatt.

162

Annál kedvezőtlenebb helyzetük van a közjogi alapon álló antisemitáknak. Ezek az illető kerületek intelligencziájának s főleg az alpapságnak kezdeményezésére utalvák első sorban; e két elem azonban, mint fentebb említettük, tartózkodó a specifikus antisemita gyűlések és szervezkedésekkel szemben; noha el lehet mondani, hogy a közjogi alapon álló intelligenczia és az alpapság majdnem kivétel nélkül antisemita érzelmű és kéz alatt meg is tesz mindent az antisemita-jelöltek mellett. A tulajdonképeni értelemben vett nép, tehát a választó-közönség nagy zöme azonban — akár függetlenségi, akár nem függetlenségi legyen is, – határozott és nyílt antisemita. Az antisemita vezérköröknek tehát, az intelligenczia tartózkodó magatartásával szemben elengedhetlen kötelességük, ha a küszöbön álló képviselőválasztásoknál minden, reánk nézve kedvező konstellácziók mellett is kudarczot vallani nem akarunk, az, hogy ama vezérkörök utakról-módokról gondoskodjanak, a melyek által közvetlenül a választók nagy tömegével jöhetnek összeköttetésbe, és pedig lehetőleg sok gyűléskedés és dikcziózás nélkül, hogy ekkép az esetleg akadékoskodó hatósági közegeknek minél kevesebb fogantyút nyújthassunk embereinkbe beleköthetni. Nézetünk szerint tehát a többi pártok által megtagadott – mert reájuk nézve s különösen a nem-antisemita ellenzékre nézve nagy veszélyekkel járó – antisemita párt az egyes kerületekben ez idő szerint csak olykép szervezkedhetik, – eltekintve, mint mondók, a függetlenségi antisemita pártszervezetektől, a melyek egy ügyes kézcsavarintásra készen vannak, – ha a kerületekben levő elvbarátaink magán-körökben, senki ember fia által meg nem tiltható bizalmas értekezleteket tartva, a szervezkedést a kerületekben egész csöndben keresztülviszik olykép, hogy pártunknak az egyes kerületekben való mozgósíthatására annak idején egy intés is elég lesz, s ha ezen bizalmas körök mielőbb érintkezésbe teszik magukat a központtal, a mely, ha kívántatik, képviselőjelölteket is fog nekik ajánlani Ezen, a központ által ajánlott képviselőjelöltek részére aztán az antisemitapárt végrehajtó-bizottsága, egyúttal az antisemitapárt programmpontjait is magában foglaló nyomtatásban is ajánlja az illető jelölteket az egyes kerületeknek, a melyeknek választói aztán, a nekik kézbesített ezernyi nyílt ajánló-levél útján tudni fogják, hogy ha a választás napján az ajánlott jelöltre adják szavazatukat, valódi antisemita képviselőt kapnak s nem vásárolnak zsákban macskát. S éhez képest az antisemita-párt központi végrehajtó bizott-

163

sága által kiállított ajánlólevelek még azért is szükségesek, mert el lehetünk készülve arra, hogy, ha a zsidóbarát képviselőjelölteknek majd szorul a kapczájuk, a választók bolondítására majd antisemitáskodni fognak a t. választók előtt. Hogy tehát a valódi antisemita jelöltek a báránybőrbe öltözött farkasoktól megkülönböztethetők legyenek, jelöltjeinknek okvetlenül szükségük van valamely igazoló okmányra, a mely ellenében aztán nem lehet a sakterpártiaknak kortesfogással élniök. Igaz, hogy új módja ez a választási agitácziónak. De miután a mi gyönyörűséges parlamenti ellenzékünk: a Polónyiak, a Herman Ottók, az Ötvös Károlyok, az Apponyi Albertek és tutti quanti a kormányt folyton az antisemita törvényes mozgalom elnyomására nógatták és nógatják, s bennünket a hatalom önkényének kiszolgáltattak, – bennünket, a kiket ha Tisza Kálmán véletlenül jónak látná közigazgatási úton, statáriáliter felakasztatni, a mi drágalátos parlamenti ellenzékünknek egy szava se lenne mellettünk, sőt még tapsolna is a kormány eljárása fölött; ismételjük, hogy mintán a mi gyönyörűséges parlamenti ellenzékünk ily gálád eljárása mellett, mi antisemiták úgyszólván vogelfrei emberek vagyunk a hazában, a kiknek se gyülekezési, se szabadszólási jogunk nincsen az alkotmányos, szabad Magyarországon, – nekünk csak ez az egyetlen biztos s hozzáférhetlen agitaczionális eszköz marad fen; s bármiként vicczelődjenek is a zsidók és zsidóbérenczek a mi „új módi” korteskedésünk fölött, – mi biztosíthatjuk ezeket a népárulókat, hogy a mi „új módi” korteskedési eljárásunk utján képesek leszünk a választás napja előtti utolsó héten is, a többi pártoknak az egyes kerületekben fenálló bármily tökéletes szervezetét is halomra dönteni, s biztosnak hitt győzelmüket kezeikből kicsavarni. Tehát t. elvbarátaink a hazában! Szervezkedjünk a fentebb vázolt módokon, és győzni fogunk!

Az antisemiták előkészületei a német birodalmi gyűlési képviselőválasztásokra. Németországban is ez évben lesznek az új képviselőválasztás. sok a birodalmi gyűlésre. Noha e választások csak a jövő őszszel mennek végbe, a pártok máris szervezkednek, sőt már a nervus rerum gerendarumnak, a választási költségeknek gyűjtéséhez is erélyesen hozzáfogtak. Az 1881-ki választásoknál a zsidó-liberális pártnak több mint egy millió márkányi választási alap állott rendelkezésére, a minek legnagyobb részét zsidó bankárok, zsidó ke-

164

reskedők és másféle zsidók adták össze. A konzervativeknek s az ott ezekkel szövetkezett antisemitáknak pénzalapja azonban nem lehetett valami nagy, s részben tán innen is magyarázható meg az, hogy Berlinben minden konzervatív- s antisemita-jelölt megbukott. Az idén azonban úgy látszik, az antisemiták jó előre el akarják látni magukat puskaporral, mert e hó elején az ismeretes antisemitavezérek: Stöcher és Cremer birodalmi gyűlési képviselők, Hapke lelkész, a ki tavaly a zsidó biró előtt megtagadta az eskü-letételt, Luckhardt antisemita könyvkiadó s Behr gróf, az ott ezúttal is egyesült konzervatívekhez s antisemitákhoz a következő felhívást intézték: Ügyünk minden barátjához! Az ez évben tartandó birodalmi gyűlési képviselőválasztásokkal szemben komoly kötelességünk már most megtenni az előkészületeket az előttünk álló választási harczra, mely – ezt nem titkoljuk el – elkeseredettebben mint valaha, fog kitömi. Mindenekelőtt áll ez a birodalmi fővárosról, Berlinről. Ha valaha, úgy ez évben tápláljuk a reményt, hogy a fővárosban az előttünk álló választásoknál tényleges sikereket vívunk ki. Azért lásson a munkához mindenki, s teljes odaadással munkálkodjék jó ügyünkért. Gyűjtsünk mindenekelőtt gazdag eszközöket egy központi választási pénzalaphoz a második parlamenti választókerület részére, mert mindenekelőt arról van szó, hogy a megkívántató terjedelmes agitáczió jelentékeny költségeit önkénytes adományokkal fedezzük. Ε felhíváshoz szíves, mielőbbi használatra postautalványt csatolunk és megvárjuk, hogy minden elvtársunk a czímhez (Rösner bankár, W. Potsdamerstrasse 138.) viszonyainak megfelelő összeget fog beküldeni. Senki se vonja ki magát! Mindenki vagyona szerint adjon! A jómódú sokat, a kevésbé tehetős szerény fillért! Ha ez megtörténik, mi is azon helyzetben leszünk, hogy minden megengedett eszköz felhasználásával szembe szálljunk az ellenféllel, a kinek tudvalevőleg nagy tőke áll rendelkezésére. Akkor azután az előttünk álló választási küzdelemből diadalmasan fogunk kikerülni. Adja isten! A konzervativek (antisemiták) választási egylete a II. kerületben. – Behr gróf, Luckhardt könyvkiadó, Cremer, Stöcker udvari lelkész és Hapke lelkész. (L. a „Pesti Napló” f. hó 4-ki számát.)

Mi magyarok még nem haladtunk e tekintetben az alkotmányos praxisban annyira mint az angolok, s a mint a fentebbi felhívásból is látható, még a németek is. Nálunk még eddig nincs divatban az, hogy a pártok nyilvános felhívásokat bocsátanának ki a nagy közönséghez a választási pártpénzalaphoz való hozzájárulásra. Csöndben és titokban azonban mindegyik párt igyekszik lehető nagy választási fundust létrehozni; mert hát még a törvényes választási költségek, az utazások, nyomtatványok stb. költségei is szép summát tesznek ki, a mely ha nem áll valamely párt rendelkezésére, bizony ott lóghatnak a szép elvek a szegen Î Már ez a dolog az alkotmányos élettel jár!

165

A magyar antisemita-párt nem követheti s nem is követi német kollegájának fentebb ismertetett eljárását. Az azonban önmagától értetik, hogy az országgyűlési antisemita pártkör bizony köszönettel fogadná s nem utasítaná vissza – amint nem utasítaná s tényleg nem is utasítja vissza a többi párt sem – azon kisebb vagy nagyobb hozzájárulási összegeket, a melyek hozzá, a hazában lévő áldozatkész elvbarátok részéről választási czélokra beérkeznének. Ha valamely országos párt képviselőjelöltjei a választásoknál szemben fognak állani a zsidó-pénzhatalommal, – azok bizonyára az antisemita-párt képviselőjelöltjei lesznek, a kiknek választási fegyverük ugyan nem a pénz, hanem a nép szívében élő elveik, – de a kik mint előharczosok midőn nyílt hadat üzentek a zsidóhatalomnak, ezzel elvágták maguk előtt azokat az utakat is, a melyeken pótolhatnák azon nagy anyagi veszteségeiket, a melyeket a zsidósággal való élethalál-küzdelmükben szenvedniük kellett s kell, s a kik némelyikének megbuktatására, – mint máris beszélik, – a zsidók nagy pénzösszegeket gyűjtenek össze.

Adóexekuczió és zsidók. 1881. év volt írva arra a kalendáriumra, melyet akkor használtak az emberek, a mikor az alább előadandó történet kezdetét vette. (Famózus évszám, mely zsidósan is, azaz hátulról előre olvasva is annyi.) N. község, mint kizárólagosan bortermelésből élő község, várva-várta egész évi terhes munkájának és befektetéseinek eredményét, a szüretet, mely már küszöbön volt. Szép termés, bő szüret ígérkezett. Öröm volt nézni a sárguló szőlőfürtökkel megrakott szőlőtőket. Legyen hála neked Istenünk, bőven jutalmaztad szorgalmunkat! Majd csak beszüretelhessünk, aztán egy kis ára legyen terményünknek, majd szem előtt tartjuk Krisztus urunk azon mondását, hogy: „Adjátok meg a császárnak, a mi a császáré, és Istennek, a mi az Istené.” Majd kifizetjük adónkat, de még a restáncziát is, a kinek van, csakúgy ropog a bankó, aztán még Jut is, marad is”, egy kis ruházatra, meg élelemre is! „Ember tervez, Isten végez”, – mondja a példaszó, s ez alkalommal bizonyosan valami régi bűnéért akarta nagyon is büntetni Isten N. községet, mert eszközül az adófelügyelőséget választotta. Meg van írva a sz. bibliában, hogy az apák vétkeit unokáikban is megbünteti az Isten, és itt ez csakugyan beteljesedett. Az Isten büntető keze nem is sokáig váratott magára. Ugyanis, büntette a mostani nemzedéket, mert apái egy pár ideköltözött koldus zsidót ezelőtt mintegy 50-60 évvel felsegítettek olcsó kölcsönpénzzel; most ezek gyermekei elhatalmasodtak, elárasztották a községet. Ezek keze is belejátszott a büntetésbe, csupa hálából. Már szeptember hóban elszállásolta magát a községben egy fityúros, lackcsizmás gavallér, s eregette a bodor füstöket az illatos regália-szi-

166 varokból, sétálván nagy peczkesen az utczákon, s épen nem idegenkedett attól a leereszkedéstől sem, ha egyik-másik jobbmódú bortermelő, a helybeli községi jegyző becses ismeretsége folytán, ma is, holnap is, no meg holnapután is, – akár minden este meghívta pinczéjéhez egy kis pörkölt hus vacsorára, no meg aztán egy kis tütüre, a mennyi csak belefért a fityúr bendőjébe. A bemutatásoknál, hogy „N. N. állami adóvégrehajtő úr” kissé furcsán hangzott és sejtelmeket szült az epitheton; no de a magyar ember vendégszerető, még ellenségét is szívesen látja, ha az vendégül állít be hozzá; aztán meg sokféle állapotú ember megfordul N. községben csak egy éven át is, miért ne találkozhatnék azok közt esetleg^ egy állami adóvégrehajtó is? Hozta Isten! tán éppen szőlőkúrára jött? És csakugyan arra jött, szőlőkúrára, hanem csak hámozva, a levével. Októberhó első felében megkezdődött a szüret. Az egész falu népe a szőlőhegyeken sürög forog, iparkodik betakarítani az Isten áldását. Kezdetét vévén ez a sürgős munka, az állami adóvégrehajtó úr is munkához fog. Maga mellé vesz naponként egy-egy elöljárót, kisbírót s pandúrt, s jár exequálni az adót egész nap. Az asszonyok, kik otthon a községben főzött ebédeket mikor kivitték a szőlőhegyre a szüretelőknek, sírva panaszkodtak, hogy a háznál le van foglalva minden adó fejében, s az árverezés is ki van tűzve ekkorra meg ekkorra. De hát hol vegyenek most pénzt hamarjában, hisz most inkább kiadásaik, mint bevételeik vannak; hisz a szüreti költségekre is Mózsitól kértek egy kis előleget, aztán meg a mészárszékből a húshordás is kontóra megy még most, mert az istenáldása még a tőkén van, azt onnan előbb be kell takarítani, felmunkálni, hordóra tölteni,, aztán, no majd akkor, ha bor lesz belőle, pár hét múlva, mikor majd elválik, hogy hát mit ér, csak akkor lehet áruba bocsátani, de hát most még, az isten világáért! nem lehet belőle harapni! Ejnye, ejnye! – vakarják fejőket gazduraimék, ott is ahol nem viszket, – hát mit akar az a végrehajtó most? hiszen ha égig húz bennünket, meg leereszt, még se tudunk most pénzt teremteni, hát miért szaporítja még felülrá a költségeket, mikor úgy is hiába?! Hja bizony! a községi elöljáróság az oka! mert ha azt mondaná, hogy most még nem lehet, hát majd elmenne az a végrehajtó úr valahová sétálni, később meg aztán, mihelyt borunk betakarítva lesz, majd pénzzé teszszük azonnal, aztán fizetünk adót, végrehajtás nélkül is! Hja bizony! a községi elöljáróság az oka mindennek! Így bizony! Úgy bizony! Igaza van komám uramnak! Ez már mégis disznóság! alávalóság! hisz azok a mi megölő betűink, a kiknek védelmezni kellene a népet! ez már mégis szörnyűség! Okának kell annak lenni, hogy mikor nekik is sürgős a szüretjök, mégis ráérnek naphosszat kóstornyálni a végrehajtóval s nyúzni a szegény népet, ez már mégis alávalóság! megérdemelnék, hogy kis újjoknál fogva akasszák fel őket a legelső fára. No lám! ki hitte volna!? Az elöljáróság is kezdi magát kényelmetlenül érezni, saját szakállára beszünteti néhány napra a végrehajtást, fizeti saját zsebéből a végrehajtó napidíjait, csak ne menjen sehová, maradjon lakásán ülve, és egyék-igyék, pipázzék, csak azt tegye meg, hogy tegyen kérdést az adófelügyelőségnél, hogy mit tegyen, mert itt nem tanácsos a népet ilyen

167 sürgős munka idején zaklatni, hisz törvény is van reá, hogy a bortermelőt addig megexequálni nem szabad, míg terménye betakarítva nincs. Pár nap múlva aztán „megjött a parancsolat violaszín pecsét alatt” az adófelügyelőségtől, hogy a végrehajtást kérlelhetlen szigorral teljesíteni kell. No hát, hajrá! Egy szép holdvilágos estén aztán, a szüretelők az egész szőlőhegységen minden pincze előtt, körül ülve a kis pásztortüzet, vígan csevegnek, mókáznak egymással, vagy pedig felharsan a dal, hogy: „Megkapáltuk szőleinket három ízben is, Nem sajnáltuk rá erőnket, de van haszna is, Fáradozva emlegettük a szüret nevét, Mostan tehát vigadozva igyuk a levét!”

– Ah! hallja csak! Mi az no?! Bim, bim, bam, bam, ... Ez nem óraütés! A toronyóra nem így üt. Hohó! az „atyafiak” részéről való harangok is szólnak már! . . . félre verik a harangokat! Tűz van! tűz van a faluban! Haza vele gyorsan, szaporán! A tűzoltók trombitája is harsog már! Baj van! sietve haza! oltani! Egész népáradat hömpölyög a hegyekről haza a községbe. Hol a tűz!? A község szélén! No, hála legyen istennek! ott még nem tud sok baj lenni, mert ritkán állnak a házak. Aztán nem is ház, hanem egy szénakazal ég. Kié? A községi albíróé? No ezt bizonyosan úgy gyújtotta fel valaki! A kazal legnagyobb része elégett, a mi megmaradt belőle, haszonvehetlenné vált, a füstszagos takarmányt nem eszi meg az állat. Másik este ismét félre verik a harangokat, most meg a községi adószedő-pénztárnok széna-, s egy másik este meg szalmakazalját gyújtották fel, összes télre szánt takarmánykészletét elégették. Már ismét kongatnak! Tűz van! még pedig a falu derekán! a községi jegyző istállója és pajtája ég! Nagy Isten! ne támaszsz szelet, mert itt már sűrűen állnak a házak, akkor fele falu leég! A nagy jármas ökrök csaknem benn égtek, megrémültek annyira, hogy munkaképtelenné váltak, s itt is elégett az egész télre begyűjtött takarmánykészlet. Csakhogy több ház el nem égett! – No már, akárki mit mond, gyújtogatóknak kell lenni a faluban, mert annyi bizonyos, hogy ez a szerencsétlenség is gyújtásból támadt, úgy-e komám, eltaláltam? Esküdni mernék rá, hogy eltalálta komám uram! Utánna harmadnap estéjén ismét félre verik a harangokat. Kegyelmes Isten! ne hagyj el bennünket! hát ez már mindig így lesz!? Lélekszakadva rohan ismét haza a lakosság a szőlőhegyekből, már messziről kiabálják: a pap háza ég! a pap háza ég! Nem égett biz a, hanem a szomszédjáé, de ez olyan közel volt hozzá, hogy szinte összeértek a tetők, s tán mert a papház fazsindely-tetejét nehezebb lett volna felgyújtani, a gonosz kezek felgyújtották tőszomszédjának könnyen gyúló nádtetős házát, s erről aztán majd elég a papé is! Nem égett el, mert tűzoltóink emberül megálltak helyöket, hanem a szomszédnak, a pap istállójával együtt elpusztult lakháza és összes gazdasági épülete. Ez a szegény ember nem bírta elviselni nagy veszteségét, s tán az ijedtség behatása alatt is, másnap felakasztotta magát a szőlőhegyen, a pinczéje padlásán, tehát emberáldozat is esett. Ε közben meg

168 egy eldobott levelet találnak a községben, a községbírónak szólt, melyében hibás orthographiával az volt megírva, hogy a községbíró nyaka elmetszetik, s épületei a lángok martalékává tétetnek. A rémület általánossá válik. Már a toronyóra ütésében is harang·, kongást vélnek. A község elöljárósága esetről-esetre megteszi jelentéseit, az illetékes szolgabírósághoz, felterjeszti a fenyegető levelet is eredetben, kér intézkedést, sürgősen, mert a tüzesetek, ezen őszön, az adóvégrehajtás idején majd egymást érték, összesen tizenhét tüzeset merült fel. A zálogtárgyak összehordatását nem merte foganatosítani az elöljáróság. A szolgabíróság szépen fel is vette a tüzeseteket mindannyiszor, s csak azt kérdezte, hogy kire van gyanúja az elöljáróságnak, majd aztán ő elbánik vele „az antimóniumát” neki! Az éjjeli őrök triplázva lettek, de nem használt semmit, csak mikor az adóvégrehajtó eltávozott a községből, vége szakadt a lelketlen zaklatásnak, szűntek meg a tűzesetek is. Ugyanekkorra esik egy csavargó szolgagyerek eltávozása is a községből, ki gyanú alatt áll maiglan is, minden bizonynyal titkos kezeli dolgoztattak véle. De jó volna tudni, hogy kik! Szüret után aztán behajtotta az adóhátralékot maga az elöljáróság is, minden baj nélkül, akkor, mikor volt miből fizetni, örömest fizette adóját mindenki. Nos hát, itt nem egyesek ablakbeveréséről van szó, hanem sokak nagymérvű megkárosításáról, sőt emberélet is veszett; történt-e valami intézkedés a védelemre? Dehogy történt. Itt csak keresztények vagyona és életéről volt szó! Hadd pusztuljanak, – gondolta magában a szolgabírótól kezdve egészen a főispánig. Bezzeg! ha zsidó ablakáról lett volna szó, majd lett volna brachium és statárium! – No ez nem lett, hanem valami mégis lett. Nemsokára érkezik az adófelügyelőségtől egy ukáz, melyben „meghagyatik”, hogy a községi elöljáróság, mely annak idején nem teljesítette kötelességét az állami adó behajtása körül, s így állami végrehajtót kellett alkalmazni, tehát ennek a jó úrnak költségei és napi díjai fejében „térítmény” czímen fizessen az elöljáróság saját zsebéből 232 forint 5 krajczárt, különbeni végrehajtás terhe alatt. Tetszik tudni mi az a „térítmény”? Aligha tudják sokan, de annak természetét és mibenlétét aligha tudták még azok is, a kik az arról szóló törvényt meghozták. Megmondom röviden. Van a jó istennek és a rosz embereknek bizonyos szánandó lényű bolondja, ki minden fizetés nélkül, csupa becsületből szolgálja a közügyet. Idejének legnagyobb részét bíráskodással és a közönség kisebb ügyes-bajos dolgainak elintézésével tölti csupa szívességből, mert hogy ezt tegye, arra semmiféle törvény se kötelezi. Teszi, mert lakóstársainak az ő személyébe helyezett bizalma kívánja tőle csak, és teszi, hogy azon községnek, melyben lakik, javára lehessen, s egyúttal olyan közügyet szolgáljon, mely alapját képezi az állam kormányzatának. Ez a jó bolond a községi elöljáró, kit e szerint, mint fizètéstelen tisztviselőt nemcsak erkölcsi, – hanem még anyagi felelősségre is von a törvény. Ugyanis, kötelességévé van téve a többi közt az adók behajtása is, s ha lakóstársai olyan körülmények közé jutnak, – miről, az elöljáróknak mindig biztos tudomásuk van, mert hisz maguk is benne leledzenek, – hogy az adót a kiszabott időn behajtani teljes lehetetlenség, például, a bortermelőtől, ki évente csak egyszer lát

169 pénzt, – szüret előtt, vagy épen szüret idején behajtani épen nem lehet, akkor nyakukra küldi az adófelügyelő az állami végrehajtót, mint 1881-ben N. község elöljáróságával történt. A végrehajtó aztán ott elurizál hónapokon át, járja a falut, foglal, végrehajt, s ha valami kis eredményt felmutatni képes, úgy is jó, ha nem tud, akkor is jó, mindkét esetben egyszer csak odébb áll, egy másik községet terrorizálni; hanem aztán az elöljáróknak kell megfizetni a végrehajtó úr napi-díjait, fuvarjait, szóval, összes költségeit, mi több száz forintra rúg, a saját zsebökből még akkor is, midőn a végrehajtást- szenvedett felektől pedig a „végrehajtási költség” beszedetik a végrehajtó által, és az illető adóhivatal pénztárába be is szállíttatik. Ezt nevezik „térítmény”-nek. Én azt hiszem, nem volt tisztában a dologgal az, ki ezt az eljárást törvényessé tette. Az államnak azon kiadása tehát, melyet a végrehajtóknak fizet, kétszeresen, sőt többszörösen is befoly, egyszer a fizetéstelen elöljárók zsebéből, s másodszor stb. pedig a végrehajtást szenvedett felektől sokszor többszörösen is. Már most kérdem egész tisztelettel, hová lesz fordítva a felesleg? Gyanúin az, hogy alighanem az ilyen keserves pénzekből áll az a rendelkezési alap, melyből aztán az adófelügyelőségek „remuneratiókat” osztogatnak titkon olyan egyéneknek, kik aztán szimatolnak mindenütt, s denuntiálják saját édesatyjokat is, méltatlanul, csak minél több remuneratiót kapjanak. Hűtlenekké teszik ezáltal az adófelügyelőségek a községi jegyzőket, s elidegenítik őket saját lakóstársaiktól, s mert előbb-utóbb minden kitudódik a világon, ennek a dolognak oly borzasztó visszahatása lesz majd, hogy a jó isten a megmondhatója. Ez azon szerencsétlen pénzalap, melylyel az adófelügyelőségek utján a magas pénzügyi kormány a corruptiót terjeszti Magyarországon; pedig voltaképpen jutalmazni akar, s nem gondolja meg azt, mi lesz a vége előbb-utóbb. Nem okul azon, hogy nem nagyon régen Horvátországban is vasvillák meredeztek az adószedő községi elöljárók ellen, s egypárba bele is mártották azok hegyes ágait, mert kisült a vizsgálatokból, hogy nem a magyar köriratú országczímere volt a „lázadás” oka, hanem a lelketlen és hozzá igazságtalan adókezelés. A dolog Magyarországon is úgy történik régóta, mint Horvátországban; a különbség csak az, hogy a magyar ember türelmesebb mint a horvát; hanem ha egyszer majd ennek is elfogy a türelme, akkor isten legyen irgalmas és kegyelmes a hivatalos hatalmukkal visszaélő Radulvajdáknak. Jó lesz ennek elejét venni. A ki a „térítmény” szót ilyen értelemben kikapta a magyar nyelv szótárából, az nem tudta mit cselekszik, vagy ha tudta, gonosz lelkének kellett lenni, mert ennek nyomán áldástalan dolgok történnek. Az 1881-iki N. községi tűzeseteket a vármegye alispánja felvette jelentésébe, s annak módja szerint egyszerűen referálta a közgyűlésen. Senki se bolygatta, hogy hát ki és mi lehetett annak az oka? Igen ám, mert nem zsidó-ablakbeverésről volt szó, csak néhány ezer forint értékű keresztény vagyon szándékos elpusztításáról. Mi ez ahoz képest, ha egy zsidó uzsorás egy-két ablakát beverik!? Míg azt észre sem veszi a hatóság, addig emezért katonaságot mozgósít és statáriumot hirdet! No de menjünk tovább, majd még jobban is kisül, hogy kik a „kaputos lázítók”, csak egy kis türelmet kérek. N. község elöljárósága esetleg nem olyan fejök lágyára esett embe-

170 rekból áll, kik a Radulvajdák egy intésére hasra esnek, és szerencséjöknek tartják a „térítmény” kifizetését. Megfolyamodják a dolgot annak rendje-módja szerint, s kimutatják, hogy ezt a büntetést ők nem érdemlik, először, mert az állami adóvégrehajtó alkalmazása szüret idején bortermelők ellenében nem is volt helyén; másodszor, hogy az adóbehajtást akkor, mikor annak helye és ideje volt, t. i. szüret után, az elöljáróság teljesítette is, s így voltaképpen állami adóvégrehajtóra szükség nem volt. De hát az illető adófelügyelő úr esetleg nem olyan agyagból van gyúrva,, hogy ezen kérvényre hederítsen, tehát az elöljáróság a végső fórumhoz, a pénzügyrninister ő nagyméltóságához folyamodik igazságos ügyének védelmében. Igen, csakhogy a törvény értelmében ennek a kérvénynek is az adófelügyelő kezén kell keresztülmenni, sőt annak sikere is ennek kegyes véleményezésétől van függővé téve. Az elöljáróság a kérvény másolatának melléklésével megkeresi saját választókerülete országgyűlési képviselőjét is, hogy az abban bőven kifejtett indokok alapján kegyeskedjék ügyöket a magyar pénzügyi kormány figyelmébe és pártfogásába ajánlani. A képviselő több ízben ellátogat a pénzügyministerium igtatójába, de biz ott semmi nyoma sincs a kérvénynek hónapok múlva se, s vissza ír, hogy szívesen teljesítette volna keresőket, de hát a kérvény még most se érkezett be. N. község elöljárósága nem is volna jó magyar, ha birka-türelemmel várni nem tudna, tehát várt és remélt. Múltak napok, hónapok és évek, de egyik év se múlt el anélkül, hogy az adófelügyelő ő nagysága az illető szolgabírósági végrehajtót ne mozgósította volna a térítmény behajtása tárgyában. Az meg is jelent szorgalmasan, a szorongatott elöljáróság meg szabadkozott azon az alapon, hogy hiszen még nincs vége az ügynek, a legfelsőbb fórum még nem hozott végzést, azt már csak be kell várni stb. A végrehajtó kétszerháromszor csak hallgatott a szép szóra, s visszautazott hat mértföldnyi távolságra levő székhelyére; hanem l883-ik év őszén egyszer csak azzal állít ám be a községbe, hogy most már nincs pardon, itt az adófelügyelőség szigorú rendelete, most már a végrehajtást foganatosítani kell; s foganatosította is, lefoglalván egyik elöljárónak ökrét, tehenét, a másiknak borát stb, és a térítmény határidőre le nem fizetése esetén kitűzi az árverezés idejét is egyúttal. A községi bíró ennek megtörténte után összehívja előljáró társait tanácskozásra, hogy hát quid nunc? Az elöljárók abban állapodnak meg, hogy sürgöny útján fordulnak a pénzügyministerhez, melyben jelezik, hogy a hozzá ekkor és ekkor felterjesztett kérvények valahol minden bizonynyal „megrekedt”, kérnek vizsgálatot, s addig is a harmadfokú végrehajtás felfüggesztéseért esedeznek. Később pedig küldöttségileg felmenesztik a fővárosba a velők ugyanegy bajban leledző községbírót, ki a pénzügyminister előtt audientián élőszóval előadja a dolgot, s magas pártfogásáért könyörög. A siker nem is maradt el, a mennyiben alig pár nap múlva már értesítette az adófelügyelő az elöljáróságot, hogy az árverés felfüggesztetik, a magas pénzügyministerium pedig bekövetelvén az elöljáróság kérvényét, miután az „a postán elveszett”, felhívja az elöljáróságot, hogy írjon egy másik kérvényt, és azonnal terjeszsze fel az adófelügyelőséghez, hogy az felküldhesse a pénzügyministeriumhoz. „Elveszett a postán”, és ezt a famósus körülményt akkor veszi észre az adófelügyelő úr, mikor a kérvény felköveteltetik a pénzügyrninister által. De volt ám annyi sütnivalója N. község előljárósá-

171 gának, hogy nem állított ki másik kérvényt, nehogy vele saját védelmérepaklizhasson ő adófelügyelősége; hanem csak egy jegyzéket adott, mely úgy kezdődött, hogy „tartalmazza pedig azon kérvényünkben védelmünkrefelhozott indokokat, mely ekkor meg ekkor a magas pénzügyministeriumhoz felterjesztés végett az adófelügyelőséghez beadatott.” Hogy mi lesz a végeredmény, még idáig nem tudatik. Egyféle eredményt, mely még egy más fontos körülménynek éhez járuló hatása alatt szülemlett meg, mégis constatálhatok. Igaz, hogy ez az eredmény nem valami egetrázó dolog, hanem még is valami. Éz a csekély kis valami pedig csak az, hogy N. község elöljárósága testületileg beadta lemondását, még pedig a következő indokolás mellett: „Tekintetes Szolgabíró Úr! Alulírott N. község elöljárói ellen az 1881. évi adóvégrehajtás alkalmával 232 frt 5 kr. végrehajtási térítménykép előíratott, annak leiratasáért a nagyméltóságú m. kir. pénzügyministeriumhoz intézett s okadatolt kérvényünket 1882. ápril 27-én a tek. megyei közigazgatási bizottsághoz benyújtottuk, s anélkül, hogy ezen kérvényünkre választ nyertünk volna;. ezen végrehajtási térítményért ellenünk f. hó 16-án végrehajtás teljesíttetett. Hivatkozott kérvényünkben eléggé kifejtettük azon okokat, a melyek alapján a terhünkre előirt összeg leíratását a nagyméltóságú m. kir. pénzügy minister úr ő excellentiájától alaposan reménylettük, minek folytán ennek elintézése előtt ellenünk alkalmazott végrehajtási eljárásáltál indíttatva érezzük magunkat arra, hogy lemondásunkat a tekintetes szolgabíró úrhoz ezennel beadjuk, kérvén tek. szbíró urat, hogy azt elfogadni s bennünket elöljárói tisztünktől felmenteni méltóztassék. Ezen lemondásunk benyújtására az is indít bennünket, hogy f. hó 18-án a községi jegyző úr által kihirdettetett előttünk a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úrnak 3384/eln. 883. sz. a. körrendelete, úgy a tekintetes törvényhatósági bizottságnak 16149/m. 883. sz. a. kelt végzése, melyek szerint az újabb időben az antisemitismus czége alatt űzött kihágások által felmerülendő netáni károkért a személyi és vagyoni felelősség mondatott ki reánk. A midőn mint békés és rendszerető polgárok ezen üzelmeket mint közrend ellenieket mi is határozottan roszaljuk és kárhoztatjuk, s ezek elkövetőit mint a társadalmi rend zavaróit megvetjük, s úgy is, mint magán emberek s rendszerető polgárok a jó rendet, személy és vagyonbiztonságot fen tartani soha meg nem szűntünk; mindazonáltal mint családos emberek, ilyen rendzavarók által mulasztásunk nélkül netán elkövetendő kihágások és rendellenességekért a személyi és vagyoni felelősséget mint községi elöljárók el nem fogadhatjuk, ismételten kijelentvén azt, hogy a jó rend, közcsend, személy és vagyonbiztonságot mint magán emberek, mindenkor, mind magunk megtartjuk, mind tehetségünk szerint őrködni fogunk, hogy az mások által is megtartassák. Mely előadott okoknál fogva tisztelettel kérjük a tek. szbíró urat, méltóztassék ezen lemondásunkat elfogadni, s bennünket az elöljárói tisztség viselése alul felmenteni. Tisztelettel maradtunk N. községben 1883. nov. 19-én, alázatos szolgái: K. G. m. k. bíró. – S G. m. k. albiró – Κ. Ι. m. k. – Β. P. m. k. – S. P. m k. – Cs. I. m. k – T. I. m. k. – P. I. m. k. – P. P. m. k. községi elöljárók.” – No lám! az adófelügyelő törvénytelen időben adóvégrehajtást indít, s fellázít egy egész nagyközséget saját elöljárói ellen, hogy az elkeseredett nép az elöljáróságnak nemcsak személybiztonságát fenyegeti,

172 hanem vagyonában gyújtogatás által károsítja is, s ráadásul még százakra menő térítményt dob az elöljáróság nyakába, azért éveken át zaklatja őket, s végrehajtat náluk, s mikor ezek törvényadta jogukkal élnek, s felfolyamodnak a magas kormányhoz, akkor kérvényük csak az adófelügyelőségig jut el, aztán „elvész a postán.” A belügyminister pedig vagyonilag is felelőssé teszi a zsidókért azt az elöljáróságot, mely az egész államhatalom apparátusának fundamentumát képezi, és ezen fontos tisztséget szívességből viseli, ingyen szolgálja községét, s ezzel együtt hazáját, még pedig tetemes saját kárával; mert éveken át idejének legnagyobb részét elöljárói teendőinek végzésével tölti el; s míg ezt teszi, addig sem magának nem dolgozhatik, sem gazdasága után nem nézhet; de már a belügyminister által reátukmálni akart felelősség terhe alul menekülnie kell, annak józan észszel még ráadásul magát alá nem vetheti, lemondani kénytelen, már önérzete sem engedheti meg, hogy helyt álljon. A zsidó pedig pöffeszkedik, mert teljesülésbe látja menni talmudjának azon tételét, hogy a goj azért van a világon, miszerint neki szolgáljon, elbizakodottságában nem bír magával, sérteget, gúnyolódik és köpköd. Ugyan kérem! hát voltaképpen kik is csak azok a „kaputos lázítók”!? Az az állami adóvégrehajtó, a ki 1881-ben N. községben szüret idején „szüretelt”, egyik elöljáró pinczéjénél a jóféle murczi feloldván nyelvét, kipötyögte, hogy a helybeli zsidók értésére adták, miszerint csak szorítsa az adót, a pénztelen nép őhozzájok fordul kölcsönért, s így a rebachból majd őt is részesítik. Hja! ha ez így van, ki tudja, hogy másutt is nem a zsidókéz dolgozott-e arra, miszerint N. községben éppen szüretkor hajtassék végre az adó, és így a szegény pénztelen nép az éhes zsidók uzsorás körmei közé hajtassék!? Nagy Isten! hová jutottunk!? Így alá van aknázva egész Magyarország, és az aknákat saját keserves keresményünkön hizlalt hivatalnokok sütögetik el! Hallatlan dolog! Földművelő államban a keserves munkával termelő néposztály kergettetik a tönkrejutás meredélyére, csupa zsidó-rafineriából, „perczentekért”, gyalázatos éhenkórász kakukok által, s mikor majd az állam fundamentumát képező ezen néposztály kezében a koldusbot vasvillává változik, s a szuronyok hegye eltompul a furkós-botok alatt, hát akkor mi lesz!? Ki lesz annak az oka!? Ugyan kérem, kik is csak azok a „kaputos lázítók?” A képviselőház múlt évi febr. 17-iki ülésén egyik képviselő egy kath. lelkész levele nyomán felemlítette azt, hogy Felső-Nyék, egy ezer lelket számláló tolnamegyei községben 56 napig tartó adóvégrehajtás alkalmával „szívszaggató jelenetek fordultak elő” s „e község, mely az ötvenes és hatvanas években egész Tolnamegyében a leggazdagabbnak tartatott, és volt is, most a szó szoros értelmében koldus; és a koldusbotot egyedül a tolnamegyei adófelügyelő adta kezükbe az Í876-ki nagy végrehajtás alkalmával.” (Lásd: „Pesti Napló” febr. 18. 49-ik száma mellékletén az „Országgyűlés” rovatban, „adóbehajtás” czímen.) Nos hát ez így megy!? Vajon meddig mehet ez így!? Mert a legbárgyúbb birkatürelemnek

173 is van határa, mint a húr feszítésének, mely túlfeszítve elszakad. Ugyan leérem, kik is csak azok a „kaputos lázítók?!u

egyszer csak Dr. Balaton.

Zsidókérdés és antisemitizmus. (Folytatás)

Persze úgy lesz a rendén, hogy a mit el nem visz a néptől a zsidó uzsora és csalás, azt elviszi a nagy adó Ha valaki elég józan s elővigyázó magát a kisebb-nagyobb zsidó pióczák által való tönkre juttatástól megóvni, na azt majd tönkre juttatja a személyes vagyon-biztosság őre: az állam. De a nagy adó is csak zsidó zsebekbe foly, mert az állami jövedelmeket mint liferansok, mint állami jószágbérlők s mint börze-svindlerek államadóssági kamatok fejében zsidók teszik zsebre. A képviselőháznak s a kormánynak zsidók általi befolyásolása megszüli, létrehozza az államadósságokat. Építnek vasutakat, befektetnek 8-10%-ra fölvett pénzt olyan építkezésekbe, a melyek jó ha 1 vagy 2-száztólit hoznak, vagy épen deficittel nem járnak y vagy a kamatbiztositás mellett építtető magán-vállalkozóknak fizeti az állam a kölcsön fölvett drága pénzt csupán azon dicsőségért, hogy az országban vasutak is vannak. Megkezdik az összes folyamok szabályozását az ész és tudomány legkezdetlegesebb princípiumai ellenére: a forrásoknál. Ásatják a zsidó vállalkozók az átmetszéseket, s csatornákat (mert minden ilyen országos vállalatnál azok, a kik a nehéz munkát végzik: a keresztények, azok pedig a kik – a szintén keresztények által fizetett – díjat nyerik: zsidók), s a kiásott földet döntik bele az anya-mederbe, legalább az így bedöntött földet ismét kotrógéppel kell eltávolítani, a mi ismét a zsidó vállalkozók erszényét gazdagítja. A forrástól szabályzóit folyók aztán zúdulnak a torkolathoz közelebb lakók nyakára, az árvízzel tönkre tett falvak és városok aztán ismét jó alkalmat nyújtanak a zsidóknak fosztogatásra. Az esztelenül kidobált pénz pedig sem a nemzetnek, sem az államnak hasznára annálinkább nem válik, minthogy a mi az ily állami befektetéseket virágzókká tenné, a mi a nemzet gazdasági életét fölpezsdítené s a dolgozó milliók munkáját megtermékenyítené: a tőke a ker. társadalomból a zsidók által mindinkább kiszivattyúztátik, s ennek következtében a mintegy vérszegénységben szenvedd társadalomban pang a termelés és forgalom, s az állami befektetések merő holt tőkékké válnak, vagy a mennyiben hasznosíttatnak, csak a termelést és forgalmat kezeiben tartó zsidóságnak

174

válnak hasznára. De ám azért az államadósságok csak fenn állanak s a kamat-teherrel az állam kiadása szaporodik, a zsidók, e törvényesen privilegizált fosztogató banda által kizsebelt nemzet adózó képessége fogy, s aztán megszületik az államháztartásban a deficit. S mihelyt ez betette lábát az állami budget-be, többé nem is megy ki onnan. A zsidóknak ezzel nyert ügyük van, most már ők uralkodnak, csupán arról kellvén gondoskodniok (ami nem is nehéz), hogy a deficit évről-évre szaporodjék. A deficit fedezésére folyton új adósságokat kell az államnak felszednie, de hitele csökkenvén, mindig nagyobb kamatra. A növekedő adók növekedő kamatainak fedezésére kénytelen az állam még feljebb emelni az adókat, s az állampolgárok adózóképessége még jobban megrongáltatik. S ily módon az állam a nemzetközi pénzzacskókat kezei közt tartó zsidóságtól tétetik függővé annyira, hogy ha netán fel akarna lépni az állam a polgárai közt dúló zsidó-rablás ellen, a zsidó hatalomnak mi se könnyebb, mint egy másik – zsidóadósságban elmerült, diplomatiai személyzetével zsidó zsoldban álló – államot rá uszítani, s ez által a zsidóhatalom, az ellene fellázadni merészelt államot végveszélybe döntheti. Ilykép a pénzügyi rabbilincsbe vert állam nem lesz többé a joguralom létesítésére fennálló társulat; hanem csak a zsidó hatalom adóbehajtási és hadseregtartó közege, mely az adóbehajtással a zsidó mammon számára zsákmányolja ki a dolgozó milliókat, a hadsereggel pedig féken tartja a nyomorgó népet. A virilis választók nagy része zsidó, a nem-zsidó választók nagy része pedig zsidó zsebekben ül: minek folytán zsidók vagy zsidó-bérenczek választatnak képviselőkké. Az elbutított nép pár nyomorult forinton eladja választási jogát, s az ilykép képviselői székbe emelt gazembert kárpótolja a kiadott választási költségekért – és kitartja a zsidó hatalom. S ez ember-söpredékek nagy része négyszemközt antisemita, de ha szavazni kell, szavaznak zsidó uraik parancsa szerint, s röhögnek zsidó kommandó-szóra, s hoznak olyan törvényeket, a milyeneket a zsidó hatalom jónak lát; a zsidó többség soraiból kinevezett zsidóbarát ministerek pedig a közigazgatási és bírói hivatalokba s mindennemű állami s társadalmi fontos positiokba zsidókat vagy zsidó-bérenczeket neveznek ki. Így lesz a hivatalnok-sereg nagy része egy borravalót váró, megvesztegethető proletár-csapat, melyben a protekczio, árulkodás és szolgalelkűség tenyészik. A zsidó ügyes-bajosok hozzá szoktatják őket a borravalóhoz; mert a zsidóknak van okuk és kedvök adni, mivel nem igaz az ügyök, s náluk a vesztegetésre, borravalóra kiadott pénz csak „termelési költség”; ellenben a keresztényeknek nem

175

igen lehet kedvök „kenekedni”, mert ez által csak veszteségök lenne nagyobb. Így lesz a bírói kar merő gépezetté, mely az állítások s tagadások léleknélküli meghallgatása után ítél, úgy mintha egy vak és érzéketlen bábu volna; külső formalitás alapján megítéli az esküt a zsidónak, vagy eskü nélkül is .megítéli a pert a zsidó részére, mert irományai rendben vannak: noha a bíró lelkiismeretében meg van győződve a keresztény igazságáról. És így lesznek a csendőrség és közigazgatás közegei merő zsidó-hatalmi eszközökké, melyeknek egyedüli feladata, őrködni, hogy a zsidóknak hajók szála se görbüljön s minden, a zsidó fosztogatás szabadsága ellen felmerülő szó vagy mozgalom még csirájában elfojtassék. És így lesznek az országgyűlés tagjai nevető emberekké, nevető emberekké a hon bajain, és szavazó gépekké mikor a zsidóhatalom parancsol. És az egész status – a jog és igazság hivatott őre – így válik a zsidó rablást és fosztogatást előmozdító és biztosító intézménynyé. S a rabszolgaságra vetett nép hiába kél fel lerázni lánczait, a zsidó hadügyministeriumnak elég egy ezred, zsidó parancsnokság alatt levő katonaságot kirendelni, s ez az ezred katonaság, a mai lőfegyverek, ágyúk, szárazföldi torpedók mellett akár egy millió, pálinkától és nehéz munkától elcsigázott, fegyvertelen s fegyelmezetlen népet könnyű szerrel széttipor. S ha tán a zsidóbarát képviselőknek vagy ministereknek ébredne föl lelkiismeretök s kisérlenék meg széttörni a zsidó-zsarnokság bilincseit: ott van a zsidóhatalomnak puszta eszközévé vált valamennyi titkos társulat: socialismus, communismus, nihilismus, szabadkőművesség, internationale, anarchismus, elegek ezek bármely államnak fölforgatására, mihelyt a zsidó-hatalom kiadja a vezényszót. Valamint Bismarck a Németországot felforgatni törekvő socialdemocratiának forrását a zsidóságban találta: ép úgy a muszka kormány is ráakadt a nihilismus titkos rugóira a zsidókra, s azért nézte el a zsidóellenes paraszt-mozgalmakat. Mindkét országban az államellenes forradalmi elemek Parisból s Londonból kormányoztatnak s vezettetnek. Nobiling, ki Vilmos császárra lőtt, ép úgy zsidó volt, mint a czár-merénylő Hartmann. A zsidóhatalom politikájának egyik elve: ellenségeskedést kelteni az osztályok, vallásfelekezetek, nemzetiségek, nemzetek és államok közt, s felhasználni őket egymás ellen. Lengyelországot az evangélikusok és katholikusok közt szított gyűlölet és viszálkodással a zsidók buktatták meg, – miután gazdaságilag tönkre

176

tették, – persze hálából azért, hogy őket mint üldözötteket befogadták. És nálunk 1848-ban kiknek volt legnagyobb szájok? Kik üvöltötték folyton a szabadságot? Kik hordoztak legnagyobb kokárdát? Kik csörgették leghangosabban az utczákon a kardot? – Zsidók. És azután kik csalták-lopták úgy a forradalmi mint a császári kormányt mint liferansok s mint árulók? – Zsidók. És kik voltak a forradalom után a feljelentő kémkedő besúgók, Haynau legszemtelenebb szagláló vizslái? – Zsidók. S kik igyekeztek mint itthon a nemzetiségek, – úgy kint az emigránsok közt elhinteni a viszály magvát, s kik kompromittálták ezerszer a magyar nevet külföldön mint magyar menekültek? – Zsidók! Mindennemű állami s társadalmi rendellenes mozgalmakban, titkos összeesküvésekben és merényletekben úgy, mint népgyűlések és utczai zavargásokban, vallási és nemzetiségi viszályokban mint lázadások és forradalmakban, magán versengésekben úgy mint háborúkban mindenkor zsidók voltak, ha nem az okozók és vezetők, hát legalább a szítok, elmérgesítők. Bárhol bárminő zavar mutatkozik, mint keselyük a dögre, úgy nyomulnak a zsidók oda, hogy fokozzák és kizsákmányolják azt. Ha győznek valahol a zavargók, ők ünnepeltetik magokat; ha vesztenek, belőlük kerülnek a följelentők és az elfogatásokra kiküldöttek vezetői. A zsidók czélja lévén a fennálló egyházi, állami s társadalmi rend felforgatása: minden lehetőt megtesznek ezek aláaknázására. Az egyház ellenében a ker. lelkészek és szertartások gúnyolása napirenden van a zsidó hírlapokban, s a közönség nagy része – e hírlapokból merítvén minden tudományát s minden dologban véleményét, – végre elhiszi, hogy az ő egész egyháza, papsága, vallása csak a középkorból fenmaradt ostobaság, melyet szétrobbantani a mai felvilágosultság követelménye. Maholnap a „műveltség” úgy hozza magával és a „szabadelvűség,” hogy az ember szégyeljen keresztyén templomba járni, vagy vallásából bármit is hinni, vagy bármely vallásos functióban résztvenni. A zsidók minden alkalmat felhasználnak az egyház megtámadására, nevetségessé tételére s a közvallásosság lerontására. Micsoda pokoli lármát s gúnyhahotát ütött a zsidó sajtó, midőn az 1869/70-iki vatikáni zsinat által a pápa hitdolgában való csalatkozhatlansága kimondatott! Persze az olvasó közönség azon része, mely ösmereteit csak a zsidó hírlapokból meríti, nem tudta, hogy ez nem arra vonatkozik, hogy ha ő szentsége sötétben egy káposztás fazekat oltárkehelynek nézne, akkor sem csalatkoznék; hanem arra vonatkozik, hogy míg azelőtt hitelvi kérdésekben dönteni, határozni csupán egyetemes zsinat tartatott jogosultnak, a pápának pedig

177

– noha volt rá praecedens, hogy a pápa egyetemes zsinat közreműködése nélkül is hozott általánosan elösmert határozatokat hitelvi kérdésekben, – erre való joga általánosan elösmerve vagy legalább világosan dogmatizálva nem volt: a vatikáni zsinat kimondta, hogy hitdolgában a pápa ép oly hiteles – csalatkozhatlan – mint az egyetemes zsinat. Hát mi ez ahoz képest, a mit a talmud mond s a mit a zsidók hisznek, hogy a rabbik minden, egymással bármily homlokegyenest ellenkező szavai valóságosan az isten szavai s mint ilyenek kétségtelen érvényűek, megdönthetlen igazak! A zsidók azok, kik az egyes nemzetiségek közt gyűlöletet szitának. A zsidó, a ki a magyar vidékeken oly jeles germanizátor, a nem-magyar vidékeken affectálja a magyarságot, teszi a „magyart” csupán azért, hogy ott gyűlöletet keltsen a magyarok ellen; mert valamint mi magyarok a németül beszélő zsidóról következtetve a németeket általában „hunczutoknak” elneveztük: azonképen a nem-magyar vidékeken a magyarul rötyögő zsidóról minket magyarokat ítélnek meg és gyűlölnek meg. (Már csak ebből is látható, hogy a zsidók magyarosodása nem megoldása a zsidókérdésnek, sőt nem is kívánatos.) De az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy azok, kik közöttünk s „nagy hazafiaink” közt leginkább hordják szájokon azt, hogy „hunczut a német,” azok a zsidók; a minthogy a zsidók azok is, kik alig múlik két-három hó, hogy papiroson háborút ne üzennének Muszkaországnak. Az utóbbi években már majd minden állam politikáját zsidók vezették, vagy legalább arra lényegesen befolytak. Angliában D'Israeli, Francziaországban Gambetta, Németországban Arnim (kiről kiderült, hogy Németország diplomatiai titkait elárulta a írancziáknak – helyesebben a francziaországi zsidóknak, – s midőn e miatt perbe fogatott, a zsidó sajtó egy szent martyrt csinált belőle), zsidók voltak. S az elsőnek nyilatkozatai: „A világ egészen más személyek által kormányoztatik, sem mint képzelik maguknak azok, kik nem látják, hogy mi történik a színfalak mögött;” továbbá: „Napjainkban Európa ügyeire (a zsidóság) oly befolyást gyakorol, a melynek csodája megragadó”, – sejteni engedik a zsidóhatalom nagy voltát. Tehát ha valaki abban látja az államok romlásának okát, hogy nagy hadsereget kell tartaniok: akkor is a zsidóságban kell hogy lássa a bajok kútfejét, mert a zsidók azok, kik az általános nemzetközi lefegyverkezést gátolják; nekik gondjuk van arra, hogy trónok és nemzetek közt ellenségeskedést szítsanak s egymással ijjesztgessék őket, hogy így, egymást

178

túlfegyverkezni igyekezve, még jobban bele mászszanak a zsidóhatalom zsebeibe. A zsidóállam hatalmi és politikai súlypontja Parisban van. Míg a többi közép- és kelet-európai országokban lakó zsidó csőcselék ezen nemzetek kifosztásával foglalkozik, gyűjtve a kincseket a zsidóállam számára: addig Francziaországban az ott lakó zsidóság a magas politika szálait tartja kezében; itt intézik a messiási bíródalom s ennek hűbéresei: a föld minden nemzeteinek sorsát a zsidóság nagyjai. Francziaországban igen kevés zsidó van; ámde itt a zsidóság legkiválóbb, legeszesebb emberei vannak együtt, s a zsidó tőkék itt concentrálódnak; míg a többi országokban jobbára apró zsidó pióczák tartózkodnak, melyek csak magánosok vagyonát szívják ki: itt országokat szipolyozó nagy pióczák laknak. Francziaország népe tehát nem fosztatik úgy ki – kevés zsidaja lévén – mint a többi államok népe; de azért csak úgy uralva van zsidóhatalom által. Gambetta császársága vala ez a poroszfranczia háború óta, a mikor Gambetta a zsidó sajtó és a nagyszájú zsidó-bandától támogatva, jogtalanul kezeihez kaparította a kormányhatalmat. De meg is látszott Francziaország politikáján az utóbbi időkben, hogy zsidókéz bonyolította a szálakat. Háborút csinálnak Tunisban néhány zsidó bankár kedvéért. A hitvány czár-merénylőt Hartmannt ki nem adják Muszkaországnak, holott pedig a zsidó Gambetta et consortes folyton a muszkával való szövetségen fáradozának vala Németország ellen, és a czármerénylő kiadása lekötelezte volna az északi kolossust; ám azt nem adták ki, mert zsidó volt, hanem kelet legnagyobb államférfiát Midhat pasát, a romlott, veszni indult Törökország fejedelme s nemtelen, szemét környezete boszújának kiszolgáltatták Emiit sem-e a szakadatlan hazaáruló törekvést, hogy Francziaországot minden jog, igazság és eszélyesség ellenére, háborúba bonyolítsák Németországgal? Említsem-e, hogy Francziaország, a „civilizatio és szabadság apostola” belement a zsidótőrbe, midőn a zsidó törekvésekhez képest – melyeknek czélja volt mint Németországban úgy Francziaországban is kultúr-harczot idézni elő – üldözni kezdte a katholikus egyházat; mely tény a mily inhumánus, ép annyira impolitikus is volt, tekintve azt, hogy az állam -egyedül helyes vezérelve az állam s egyház közti viszonyt illetőleg csak az lehet, hogy az állam lehetőleg keveset avatkozzék az egyház ügyeibe; – de felesleges is volt, mert midőn már az állam oly erős, hogy oly zsarnok képes lenni az egyház felett, a milyen lett a franczia állam a szerzetes rendekkel szemben, akkor többé nem veszélyesek, megszűntek veszélyesek lenni az államra nézve az illető

179

egyházi rendek még akkor is, ha csakugyan ellenségei volnának az államnak, – és fölöttébb eszélytelen s hazafiatlan is volt azon eljárás, mert a brutalitás, melylyel a kedélyeket fölingerlék, könynyen a még kellőleg meg nem erősödött köztársaság bukását s ezzel új zavarokat idézhetett volna elő. Ámde mindazzal mit törődött Francziaország dictatora Gambetta, mit a franczia nemzet gondviselése az izraelita alliance? Ezeknek csupán az az elvük: a hol csak lehet összeveszíteni a keresztyéneket, a hol alkalom nyílik felforgatni az állami s társadalmi rendet, behívni a petroleum hőseit, és száműzni a nép oktatóit, hogy hamarabb folyjon le a nagy tragoedia, melynek vége a zsidók világuralma. Nyíri Elek.

Az antisemitizmus úttörő röpirat-irodalma, Napjainkban minden eszme, a mely érvényesülni akar, első sorban röpiratok utján nyer kifejezést és megpendítést. Vannak az ily röpiratokban halva született eszmék is, a melyek aztán az őket tárgyazó s többnyire a kiadó nyakán maradó röpiratokkal együtt lomtárba kerülnek. Az antisemita úttörő röpiratoknak azonban szerencsére nem ez a balsors jutott, mert az azok által elvetett mag kikelt, az eszme testet öltött, s ma már azon, évekkel ezelőtt exkommunikálva volt eszmék, melyeket a modern antisemitizmust megalapító röpiratok a közönség közt ineghonosítottak, átmentek egy tekintélyes antisemita hírlapirodalomba, átmentek a társadalom minden rétegébe, s az általuk érvényre juttatott eszmék behatása alól még azon hírlapok se vonhatják ki többé magukat, a melyek mindeddig még nem bevallott nyílt antisemita hírlapok. A modern antisemitizmus történetéhez becses adalékkal vélünk járulni azzal, hogy ezen úttörő röpiratok jegyzékét összeállítva,, az alábbiakban közöljük. Czélszerűnek látjuk ezt tenni anynyival is inkább, mert az antisemita irodalommal foglalkozó ügybarátok részéről ujabb időben gyakori kérdezősködések történnek nálunk e röpiratok czímei iránt. Az előttünk ismeretes antisemita röpiratok tehát a következők: 1. Der grosse Schwindel und der grosse Krach. Berlin 1875. (Anonym munka. Szerzője dr. Perrot Ferencz, jelenleg német birodalmi gyűlési tag.) 2. Studien über die Judenfrage. Von einem Geächteten. Lemberg 1880. Verlag von Sayffahrth u. Czaykowszki. 3. Die Verjudung Deutschlands und der Weg zur Rettung. Von Paul Köhler. Stettin 1880. Verlag von Otto Brandner.

180 4. Goldene Ratten und rothe Mäuse. Von W. Marr. Chemnitz. Verlag von Ernst Schmeitzner. 5 Der Kulturkämpfer. Félhavi folyóirat. Szerkeszti Glagau Otto Berlinben, Luckhardt Frigyes kiadása. (NB. Glagau a „Kulturkampf alatt a zsidóság elleni küzdelmet érti.) 6. Sémita in Aengsten. Berlin 1877. Verlag von M. Anton Niendorf. 7. Die sogenannte „Deutsche Reichs-Bank”, eine privilegirte ActienGesellschaft von und für Juden. Von Dr. Hilarius Bankberger. (Dr. Perrot Ferencz német bir. gyűlési képviselő.) Berlin 1877. Verlag M. A. Niendorf. 8. Die Ursachen der Entstehung und Weiterentwickelung der Socialdemokratie. Von einem praktischen Bürger. Berlin 1880. Verlag von Friedrich Luckhardt 1880. 9. Der Judenkrieg, seine Fehler und wie er zu organisiren ist. Von W. Marr. Verlag von Einst Schmeitzner. Chemnitz 1880. 10. Kulturgeschichte des Judenthums. Von Otto Henne am Rhyn. Jena. 1880. Bei Hermann Costenoble. 11. Votum eines Unbefangenen. Berlin 1881. Verlag v. T. Heinicke. 12. Die Judenfrage. Von Gottlieb August Schüller. Marburg (Németország) 1880. Ν. G. Elwert'sche Verlagsbuchhandlung. 13. Paul Lindau und das literarische Judenthum. Von Julius. 14. Die Polemik und das Menschenopfer des Rabbinismus. Von Prof. Dr. August Rohling. Paderborn 1883. Verlag der Bonifacius-DruckereL 15. Der Talmudjude, ugyanattól, ugyanott. 16. Des Reiches Noth und der neue Kulturkampf. Von Otto Glagau. Osnabrück 1880. Verlag von Bernhard Wehberg. 17. Juden und Socialdemokraten. Chemnitz 1881. Verlag von Ernst Schmeitzner. 18. Die Juden und der deutsche Staat. Von H. Naudh. Berlin 1877.. Verlag von M. Anton Niendorf. 19. Die goldene Internationale und die Notwendigkeit einer socialen Reformpartei. Von C. Wilmans, königl. Stadtgerichtsrath. Berlin 1876.. Verlag von M. Anton Niendorf. 20. Ein Wort über unser Judenthum. Von Heinrich von Treitschke. Berlin 1880. Verlag v. G. Keimer. 21. Die Sittenlehre des Talmud und der zerstörende Einfluss des Judenthums im deutschen Reich. Berlin 1876. Verlag von M. Anton Niendorf. 22. Franz Delitzsch und die Judenfrage, von Prof. Dr. August Rohling. Prag 1881. Verlag v. Job. Reinitzer & Comp. 23. Die Eroberung der Welt durch die Juden. Basel 1883. Verlag von. Chr. Krüsi. 24. Babylonierthum, Judenthum und Christenthum. Von Dr. Adolf Wahrmund, Docent an der Universität und der k. u. k. orientalischen Akademie in Wien. Leipzig 1882. Verlag v. F. A. Brockhaus. 25. Das Judenthum in Handel und Gewerbe. Von Egon Waldegg. (Alexander Pinkert.) Dresden, im Selbstverlage des Verfassers. 26. Der Sieg des Judenthums über das Germanenthum. Von W. Marr. Bern 1879. Verlag von Rudolph Costenoble. 27. Vom jüdischen Kriegsschauplatz. Von W. Marr. Bern 1879. Ibidem.

181 28. Wählet keinen Juden! Ein Mahn- und Warnungsruf an die Völker Oesterreich-Ungarns. Von Austriacus. Berlin 1881. Otto Hentze's Verlag. 29. Socialpolitische Beiträge zur Judenfrage in Deutschland. Berlin. Verlag von Adolf Klein. 30. Ein österreichischer Minister und sein Vater. Berlin 1872. Druck von Kesskes und Hoffmann. 31. Der Fall Kantorowitz und die Judenfrage vor dem preussischen Abgeordnetenhause. Berlin 1881. Verlag von A. Werckerthin. 32. Judenhetze oder Nothwehr? Von Egon Waldegg. Dresden 1880. Verlag des Deutschen Reform Vereins zu Dresden. 33. Die Frankfurter Juden und die Aufsaugung des Volkswohlstandes. Von Germanicus. Leipzig 1880. Verlag v, Glaser & Garte. 34. Beleuchtung der wirksamsten Mittel zur Beseitigung des socialen Elendes und der Finanznoth der Staaten. Dresden. Verlag von Carl Weiss. 35 Ein Appell an das deutsche Volk. Rede des deutschen Reichskanzlers Fürst von Bismarck im deutschen Reichstage am 2. Mai 1879. Berlin. Verlag von Otto Hentze. 36. Der Talmud oder die Sittenlehre des Judenthums. Berlin. Verlag v. M. Schulze. 37. Vorurtheil oder berechtigter Hass? Von R. A. C. von Wedeil. Berlin 1880. Otto Hentze's Verlag. 38. Wo steckt der Mauschel? oder jüdischer Liberalismus und wissenschaftlicher Pessimismus. Von M. Reymond. Bern und Leipzig 1880. Von Georg Frobeen u. C. 39. Wählet keinen Juden! Der Weg zum Siege des Germanenthums über das Judenthum. Von W. Marr. Berlin 1879. Otto Hentze's Verlag. 40. Neu-Palästina oder das verjudete Deutschland. Von einem Conservative!). Berlin, 1879. Otto Hentze's Verlag. 41. Eine Stimme aus dem Volke über die Judenfrage. Von P. Schultze. Köln, 1880. Im Selbstverlage des Verfassers. 42. Professoren über Israel. Von H. Naudh. Berlin, 1880. Otto Hentze's Verlag. 43. Die Juden im deutschen Staats- und Volksleben. (V. Franz Perrot.) Frankfurt am Main, 1878. Verlag der „Deutschen Reichspost.” 44. Ansichten der Juden. Von M. L. Heyse, Conrector. Berlin Verlag von M. Ant. Niendorf. 45. Die Fremdlinge in unserem Heim. Ein Mahnwort an das deutsche Volk. Berlin, 1877. Verlag von M. Anton Niendorf. 46. Die Juden unter Friedrich dem Grossen. Von Hanns Jungfer. Leipzig, 1880. Verlag von Friedrich Wilhelm Grunow. 47. Nathan der Weise und die Antisemiten-Liga. Von H. de Grousilliers. Berlin, 1880. Verl. v. Hermann Polenz. 48. Der Börsen- und Gründungsschwindel in Deutschland. Dtto von Berlin, 2 Bände. Von Otto Glagau. Leipzig, 1876. Verlag von Paul Frohherz. Glagau mottója ez: „Die sociale Frage ist wesentlich Judenfrage; Alles Übrige ist Schwindel!”

182 49. Israel und die Gojim. Beiträge zur Beurtheilung der Judenfrage. Leipzig, 1880. Verlag von Wilhelm Gnmow. 50. Das Verhältniss des modernen Judenthums zur deutschen Kunst. Von Dr. Bernhard Förster. Berlin, 1881. Verlag von M. Schulze. 51. Die ländliche Arbeiterfrage. Von v. Wedemayer-Schönrade. Berlin, 1875. Druck v. W. Büxenstein. 52. Judas Ahnensaal, oder die jüdischen Gauner in Deutschland. Berlin, 1881. Verlag von Julius Ruppel. 53. Die Judenfrage als Racen-, Sitten- und Culturfrage. Von Eugen Dühring. (Budapesten Kiliánnál is kapható.) 54. Statuten der Antisemiten-Liga in Berlin. Berlin, Otto Hentze's Verlag. 55. Statuten-Entwurf des Central-Vereins des Nichtjuden-Bundes von Ungarn. Ausgearbeitet vom ung. Reichstagsabgeordrieten V. v. Istóczy. Berlin, Otto Hentze's Verlag. 56. Das Judenthum in Oesterreich-Ungarn. Dr. Nendtvich Károlytól. Bpest, Tettey Nándor és társánál. 57. Tisza-Eszlár a múltban és jelenben, (Ugyanez németül is) Ónody Gézától, Tettey N. és társánál Bpest. 58. Életrajzok. Füzetes vállalat. Szerkeszti Garay Alajos, dunaszekcsői plébános. 59. Schmeitzner's Internationale Monatsschrift. Chemnitz (Sachsen.) 60. Il sangue cristiano nei riti ebraici délia moderna sinagoga. Rivelazioni di Neofito ex-rabbino moldavo. – Prato 1883. Tipográfia Giachetti, Figlio e C. 61. La Bible, ses origines etc. Par Mme. Josephine Malles. Paris Librairie Ernest Leroux. 62. Le Juif de Sofievka. Par Rousslane. (Uexküll bárónő, a római orosz követ neje.) Paris, 1883. Chez E. Pion et Comp. 63. Samuel Brott. Par Victor Cherbuliez. Ibidem. 64. Les Juifs, nos maîtres. Par E. A. Chabauty. Paris, Librairie V. Palmé. 65. Les Juifs, rois de l'époque. Histoire de la Féodalité financière. Par A. Toussenel. Paris, Librairie Gabriel de Ponet. 66. Les Israélites en Roumanie. Par Emmanuel Crezzulesco. Librairie De η tu, Paris. 67. Histoire édifiante et curieuse de Rothschild, roi des Juifs. Par Georges Dairnwaell. 68. Ilona, histoire vraie. (A gr. Batthyány-Rosenberg-Schossberger eset, regényitve.) Par A. E. Badaire, Rédacteur à L'Evénement, Paris. 69. Judaïsme et Christianisme. Par Julien Javal. 70. La question juive. Réponses aux questions d'un Israélite de nôtretemps. 71. Les Juifs, le Judaïsme et la Judaisation des peuples chrétiens. Par Gongenot des Mousseaux. 72. Relation historique des affaires de Syrie, depuis 1840. jusqu'en 1842. et la procédure complète, dirigée en 1840. contre les Juifs à Damas. 73. La haute banque et les Révolutions. Les rois de la République. 74. Les Juifs, – Retour à Jérusalem. Par Pierremont et J. Del val. Paris, 1884. Editeur Ernest Leroux.

183 75. Oesterreich, ein Juwel in jüdischer Fassung. Von Austriacus. 1882. Berlin. 76. Judenspiegel. Von Dr. Justus. 1883. Paderborn. 77. Mentsük meg a magyar földbirtokot. Simonyi Ivántól. Pozsony Drotleffnél 1882. 78. Der Judaismus und die parlamentarische Komödie. Simonyi Ivántól. Pozsony 1881. Drotleffnél. 79. Manifest an die Regierungen und Völker der durch das Judenthum gefährdeten christlichen Staaten, laut Beschlusses des ersten internationalen antijüdischen Kongresses zu Dresden, am 11. und 12. September 1882. – Chemnitz, Sachsen, Verlag von Ernst Schmeitzner. 80. A zsidókról. Du Mesnil-Marigny után Istóczy Gy. 1875. 81. „12 röpirat” 1880–1884. A legutóbbi években az antisemita röpirat-irodalom átváltozott hírlap-irodalommá, s ekép az az ügy, a mely a korábbi években csak sporadice megjelent elmemûvekben lőn fejtegetve, ma már mint napikérdés kiválólag hírlapi czikkezéseknek és fejtegetéseknek a tárgya. Hogy azonban ezzé fejlődhetett, az az antisemita úttörő röpiratoknak az érdeme.

A magyar törvényhozás a zsidóérdekek befolyása alatt. Ha kellettek volna még bizonyítékok azon régi állításunknak igazolására, hogy törvényhozásunk az ellenállhatlan zsidóbefolyás alatt áll: úgy ezen bizonyítékokat a legutóbbi hónapok eseményei bőven szolgáltatták. Ott volt ugyanis a keresztény-zsidó házassági törvényjavaslat, a melyet az egész ország 15 milliónyi keresztény lakosságának közvéleménye egyértelműleg visszautasította; de mert e javaslat előterjesztése a zsidó-politika követelménye volt, hát a kormány beterjesztette, s a képviselőház túlnyomó többsége két ízben is megszavazta. És ha a főrendiház hazafias többségében véletlenül fel nem ébred a nemzetnek a népképviselő urakban elaludt lelkiismerete, s a nemzet minden rétegei fel nem zúdulnak a képviselőház eljárása fölött, a zsidóságnak már sikerült volna behoznia a zsidó-keresztény házasság intézményét, s ezzel konfiskálnia vérünket, minekutána az évről-évre mesterségesen szaporított államadósságok folyton növekvő kamatterhei útján a növekedő adóteherrel, s másrészt a földbirtok rohamos expropriácziójával, sikerült a zsidóságnak konfiskálnia a nemzeti vagyon nagy részét.

184 Ott van aztán az egy héttel ezelőtt letárgyalt szeszadó törvényjavaslat. Hát itt az adóemelés czélzatán kívül mi a mozgató tényező? A zsidóérdek. Kedvezményezni a zsidók kezében levő nagy szeszgyárakat, a mezőgazdasági kisebb szeszgyáraknak és a kis üstök-: ben való főzésnek hátrányára, s a nagy zsidórebach kedvéért lehetőleg elvonni a mezőgazdászattól egyik éltető elemét, a gazdasági kisebb szeszgyárak hulladékaiból előálló marhahizlalási anyagokat, – a kis üstökkel dolgozó kisbirtokosoktól pedig azon lehetőséget, hogy különben alig értékesíthető szeszfőzési termékeikből családjuknak minden talmudi pancsolástól mentes, egészséges pálinkát készíthessenek. Így kényszeríttetik aztán a nép a zsidó-korcsmáros maszlagos nadragulyás és vitriolos pálinkáját inni, a minek egyik gyászos következménye az újabb nemzedék azon testi elsatnyulása is, a mely mellett az újonczjutalék kiállítása évről-évre nagyobb nehézségekbe ütközik. De hát hadd vesszen a gój! így van megírva ez a Talmudban. A magyar törvényhozás csak arra való, hogy a zsidó diktátumokat registrálja, s Izrael jövő nagyságának épületéhez hordja szorgalmatosan a köveket. Itt van aztán az új ipartörvényjavaslat is. Ez körülbelül nem más, mint az 1872-ki ipartörvénynek megbővített új kiadása, minden hiányaival és fogyatkozásaival. De mert az 1872-ki ipartörvény, a mely a zsidóhatalom fénykorának delén, épen a Krach előtti évben hozatott, egyenesen a zsidóérdekek kívánalmai szerint lett szövegezve, hát annak elvi oldalai persze érintetlenek kell hogy maradjanak: a korlátlan iparszabadság, a kontárkodás, a képzett iparosoknak a képezetlen zsidók tőkéje alá való hajtása, minden szolidaritás megsemmisítése az egyes iparágakhoz tartozó mesteremberek közt, a végeladások, a becsületes iparosok szájából a kenyérnek a fegyházak nem-becsületes lakói által való kivétele stb. stb. Szerencsére azonban iparosaink látva, hogy a zsidóházassági törvényjavaslat is megbukott pusztán arra, hogy a felébredt közvélemény hangosan tiltakozott ellene, – hamarosan hozzáláttak az agitáczióhoz, a melynek, hogyha az ipartörvényjavaslattal szemben sikere lesz, főleg annak köszönhetik, hogy a nép szenvedései fölött „nevetni” szokott képviselő uraknak ütni fog nemsokára képviselői utolsó órájuk: közelednek az új választások. Most aztán a „nevető” képviselő urak egyszerre azt látják, hogy bizony tenni kell valamit a zsidó érdekek által tönkresilá-

185 nyitott iparosok védelmére is, s így kilátás van arra, hogy az új ipartörvény iparosaink életérdekeinek követelményeit figyelembe fogja venni. Ha az új ipartörvény csakugyan az iparos-osztály érdekeinek megfelelőleg fog a törvényhozás rostáján keresztül menni: ne feledjék iparosaink, hogy e vívmányukat jó részben az új antisemita párt agitácziójának köszönhetik, a mely párt programmjának 3-ik pontja e követelményt állítja fel: „A korlátlan iparszabadság megszorítása, kötelező ipartársulatok életbeléptetése és a képesítés kelléke útján.” Úgy látszik tehát programmunk e pontja is hamarabb teljesedésbe megy mint vártuk, amint oly hamar teljesedésbe ment programmunk 9-ik pontja is, a mely „a zsidók és keresztények közti házasság intézménye behozatalának ellenzését” tűzte ki. Válasszunk tehát határozott, nyílt antisemita képviselőket, s akkor a gyűlöletes zsidóuralomtól és a kárhozatos zsidóbefolyástól végleg meg lesz szabadítva az ország, – sa nemzet régi jólétének napja újra felvirad.

Pázmándy Dénes és az antisemitizmus. Vasmegye szombathelyi kerületének nyolcz országgyűlésen át volt képviselője, Horváth Boldizsár, a kerületében hatalommá fejlődött antisemita áramlattal szemben kénytelen levén e kerületnek a jövő országgyűlésen is való képviselhetése reményéről lemondani, helyébe a szabadelvű párt dr. Kuncz Adolf, szombathelyi főgymnáziumi igazgatót léptette föl jelöltül. Dr. Kuncz, noha kormánypárti jelölt, volt annyi tisztelettel a választók közérzülete iránt, hogy programmbeszédében nemhogy az antisemitizmust meg nem támadta, de sőt beszédének alábbi passusával bizonyos mértékig jogosultságát el is ismerte. Beszédének e része így szól: „Ha megengedik, áttérek most egy, társadalmunkat minden rétegeiben erősen uraló kérdésre: a zsidókérdésre, az antisemitizmusra. Ε kérdés létezik, e kérdéssel az egész közvélemény foglalkozik, e kérdés elől tehát a törvényhozásnak kitérni nem lehet, kitérni nem szabad. Nézetem szerint, hogy a zsidó-kérdés oly akuttá lett, leginkább két oka van: egyik a zsidóságnak más államokból való akadálytalan beözönlése, miáltal az ország oly elemeket vett fel nagyobb számban, a melyek az országot nem hazájoknak, hanem csak a vagyonszerzési törekvés terének tekintették. A másik ok a zsidóság egy részének a keresztény társadalmat sokszor provokáló, még pedig magára a zsidóságra sem lényeges rituális szokásaiban rejlik.

186 Ezeken kell a törvényhozásnak segítenie. A honosítási törvényt revideálni, a betelepítést korlátozni kell. A keresztény társadalom fogalmaival ellenkező rituális szokások ellen erélyesen kell fellépni; ha a zsidóság nevezett része nem reformálja magát, a bevett vallások kérdésénél kell segíteni.”

Mit csinál ezzel szemben Pázmándy Dénes, a ki jelenlegi kerületét, a körmendit, czélszerűnek látván ott hagyni, mint a zsidóbarát függetlenségi kör jelöltje, a szombathelyi kerületben lépett fel? Daczára annak, hogy ellenjelöltje dr. Kuncz nem az antisemita-pártnak, hanem a kormánypártnak a tagja, s így az antisemita-párt qua antisemita-párt Pázmándy urat meg sem támadta, – Pázmándynak f. hó 2-án Szombathelyen elmondott programmbeszéde nem állott egyébből, mint az antisemitizmus és Istóczy elleni támadásokból, noha jól tudja Pázmándy azt, hogy az antisemita jiárt programmját öt függetlenségi párti képviselő, nevezetesen Ónody Géza, Simonyi Iván, Szalay Imre, Széli György és Vadnay Andor is aláirta, tehát a programm nem egyes-egyedül „Istóczy programmja.” Hanem persze a most nevezett képviselők antisemita függetlenségiek és nem sakterpárti függetlenségiek. Nem tartjuk szükségesnek Pázmándy úrnak antisemita-ellenes mókázásával bővebben foglalkozni. Nem rontjuk e mulatságát. Csak folytassa ebben a tónusban! De aztán ne csudálkozzék azon, lia korteskedéseinek eredményei egészen mások lesznek, mint a minőket ő várt. Azt azonban nem állhatjuk meg, hogy Pázmándy Dénes szombathelyi szereplését illetőleg ne közöljük a „Vasmegyei Közlöny” f. hó 9-ki számából a következő czikkecskéket: — A függetlenségi párt múlt vasárnapi értekezletére – mint egy komoly, hitelt érdemlő függetlenségi választótól tudjuk, – körülbelül 200 választó jött össze a vidékről, a kiknek zömét a német vidékről 25 szekéren érkeztek képezték, a kik zászló alatt trombitaszóval jöttek. Az értekezlet elnöke dr. Weghofer Titus volt, kinek felszólalása után Pázmándy Dénes jelenlegi körmendi orsz. képviselőt kiáltották ki a párt képviselőjelöltjéül. A zsidóság élénken korteskedett a függetlenségi párt mellett. — Budapestről írják nekünk: Soha valaki magát jobban nem blamírozta, mint Pázmándy úr, midőn a múlt vasárnapi választógyűlésen taglalva az antisemita-párt programmját s az iparszabadság megszorításáról beszélvén, azt mondja, hogy ez meghaladott álláspont, mert a törvényjavaslatot a ház már letárgyalta. így jár az olyan képviselő, ki mindig geschäftekben utazik és Bécsben lakik! Azt sem tudja, hogy az ipartörvényt még a bizottság sem tárgyalta le, nemhogy a ház elkészült volna vele! Bizony nem ártana néha berándulnia a tisztelt ház gyűléseibe is, vagy legalább elolvasnia a lapokból mást is, mint a börzei tudósításokat; akkor talán nem állítana a képviselő úr a választók előtt olyan

187 absurdum dolgokat, és nem nyomna ki a „Dunántúl” olyasmit, ami a szerzőjének igen könnyen „marha-passzusává” válhatik. — Pázmándy Dénes és a „marhalevél.” Pázmándy Dénes, a f. há 2-án Szombathelyen tartott szélsőbali sakterpárti gyűlésen magát mint telivér Mózes-huszárt és félvér-zsidót mutatván be, egyúttal az antisemita-párt ajánló-levelét, melyet ez egyik választókerületben fellépett antisemita-jelölt részére a párt programmpontjaival együtt nyomtatásban is kiadott, s a melynek egy példányához ő – Pázmándy úr – valahogy hozzájutott, jónak látta Galgenhumorában „marhapasszus”-nak elnevezni. No hát ez esetben igaza van Pázmándy úrnak; mert az antisemita pártprogramra, a melyet ő az emiitett sakterpárti gyűlésen, amint a zsidó újságok hirdetik, fényesen megczáfolt, ugyanaz a „marhalevél” fog lenni, a melylyel Pázmándy Dénest a választási bukás vágóhídjára fogják hajtani. — Pázmándy Dénes és az antisemita programm első pontja. Kaptuk a következő sorokat: Az se legutolsó fogása Pázmándy úrnak, hogy ő a f. hó 2-ki sakterpárti konferenczián az antisemita párt programúipontjait czáfolgatni próbálgatván, sorra vette ezeket, hogy „ezt mondja az első pont”, „ezt mondja a második pont” s így tovább egész tizig. De hát hamis ember a Pázmándy úr! Ugyanis Pázmándy úr az egyet elkezdte a héttőnél számlálni, a kettőt a háromnál és így tovább. A tulajdonképeni első programmpontot azonban, jónak látta hallgatói előtt egészen elhallgatni. Pedig az egész antisemita programm voltaképen csak ebből az egyetlenegy első pontból áll. A többi pontok kívánalmai csak példakép vannak felhozva, mint puszta eszközök az első pontban kifejtett czél elérésére. Ezen, Pázmándy úr által áhítatos hallgatói előtt bölcsen elhallgatott első programmpont így szól: „1. pont. A zsidóhatalom megtörése és a zsidó befolyás ellensúlyozása a politikai, társadalmi s közgazdasági téren, nevezetesen a sajtó, a pénz- és hitelügy, a kereskedelem s közlekedésügy, az ipar s a földbirtok-viszonyok terén. Ezen alapelvből kifolyólag sürgetendő mindazon intézmények létesítése, s támogatandók mindazon törvényes mozgalmak, melyek a most kitűzött czél megvalósítására alkalmasak. Ilyenek:11 – 2-ik pont stb. stb. . . . Nos Pázmándy uram, hát miért nem próbálkozott ön ennek az első fő programmpontnak a megczáfolására is? Miért tette lóvá hallgatóit azzal, hogy ed a pontot a kezében pedig nyomtatványban tartogatott programm felolvasásánál kihagyta? Nem szemfényvesztés-e ez? Jóhiszemű eljárás volt-e ez Pázmándy úrtól úgy saját áhítatos hallgatói, mint az antisemita-párt irányában? – Hanem hát persze az antisemita párt fentebb idézett első programmpontját nem lehetett volna Pázmándy úrnak még csak czáfolgatni megkísérlem is, mert az áhítatosan hallgató tisztelt választók nyomban kiadták volna neki a „marhapasszus”-t.

Így a „Vasmegyei Közlöny”; – a mihez mi még csak azt adjuk hozzá, hogy Budapesten képviselői körökben azt beszélik,, hogy Pázmándy Dénes, saját maga okozta szombathelyi kudarczát azzal véli helyrehozhatni, hogy Rumban felléptetni készül az ismeretes Mezei (Grünfeld) Ernőt, az izraelita iroda jelöltjét. Ha Pázmándy e tervét foganatosítandó. Mezei (Grünfeld) úr-

188

ral vagy más sakterpárti jelölttel a rumi kerületben vendégszerepelni próbálkoznék: rumi kerületi t. elvbarátainknak ajánljuk, hogy a Mózes-huszárokat „minél melegebb”· fogadtatásban részesítsék. A rumi kerületből kérdés intéztetvén hozzám az iránt, hogy körülbelül mely időpontban szándékozom a múlt füzetben említett képviselői beszámoló-beszédemet megtartani: erre nézve válaszom az, hogy; a mennyiben előre nem látható események, beszámolóbeszédemnek korábban való tartását szükségessé nem tennék, annak időpontja húsvéttájára fog esni. Istóczy Gy.

Dr. Rohling sajtópere Bloch rabinus ellen. Tudvalevőleg dr. Rohling Ágost sajtópert indított a (sociáldemokratikus izgatással is foglalkozó) hírhedt dr. Bloch, floridsdorfi rabinus és reichsrathi képviselő ellen azon okból, mert ez Rohlingot, a zsidók ellen a vérvád alaposságát bizonyító művei miatt galádul rágalmazta, s mivel Rohling, állításait hittel is erősíteni ajánlkozván, dr. Bloch ezt a „hamis eskü felajánlásáénak nevezte. Dr. Rohling sajtóügyi panasza folytán az osztrák Reichsrath dr. Blochnak képviselői mentelmi jogát ezelőtt mintegy négy héttel, rövid vita után, a mely alatt Schönerer egy magvas antisemitikus beszédet mondott, felfüggesztette, s így a sajtóügyi vizsgálat a rabinus úr ellen már folyamatban van. A bécsi zsidólapok nagyon félnek ezen esküdtszéki tárgyalástól és méltán, mert ezen tárgyalás a rituális vérvád érdemére is ki fog terjeszkedni, s azért a vizsgálat folyama alatt sok szakértő is ki fog hallgattatni. A vizsgálati anyag oly nagy, hogy annak feldolgozására több hónapra van szükség. Ezen eljárás által az egész talmud meg lesz világítva egész Európa színe előtt, s a rituális vérvád kérdése tisztába lesz hozva. A bécsi zsidólapok most már szeretnék, ha Rohling minél távolabb lenne Ausztriától, s azért nemrég azt a hírt terjesztették róla, hogy a prágai egyetemi tanárságról lemondani készül s a münsteri theologiai tanárságot, melyet neki felajánlottak, fogadja el. Ez a hír azonban semmi alappal nem bír. Dr. Rohling ezután is a monarchiában marad, minden osztrák-magyar rabinus és rituális vérvételeket végrehajtó sakter méltó rémületére.

Kismartoni állapotok. A külföld azt mondja rólunk, hogy nemzetünk jellemző sajátsága a toleranczia, úgy a politikai, mint socziális életünk minden nyilvánulásában. Mit szóljunk e jellemzéshez? Azt, hogy roszul ítéltek meg bennünket, s a vád nem eléggé találó. A toleranczia gyenge jelző a gyakorlati életből merített tapasztalás tüneményeihez képest. Mi nem toleráns, hanem indifferens nép vagyunk. A pillanatnyi felhevülés erejével szédítő magasságig csigázzuk elveinket, idealizáljuk a valót, teszünk a jövőre kiható

189 fogadásokat csak azért, hogy azokat a másik perczben megtagadhassuk. Üdvös újítások és reformok fentartására czélzó intézkedések életbeléptetését örömmel fogadjuk, – mihelyt azonban kis áldozatokat és sikraszállást igényelnek – lelkesültségünk lohad – hátrálunk – és a cynisrnusnak adunk helyet. Ε pár sornak előre bocsátásával jellemezni akarom a zsidó befolyást és szemtelenséget, mely vegyítve foghagyma-szaggal megmételyezte társas életünket. Egy szál zsidó képes egy corporatiót, mely 90 tagot számlál – orránál fogva vezetni és elvét érvényre juttatni. A kismartoni „Társaskör” január hó egyik napján tartá választmányi ülését, melyben határozatilag kimondatott: hogy csakis a választmány által engedélyezett lapok tűretnek az egylet helyiségében. De kinek köszönhetjük e nagyhorderejű intézkedést, mint az oroszlánbőrbe öltözött zsidónak – kinek lólába meglátszott az egész ügy keresztülvitelében, mert nem tűrhette az egyes tagok által az olvasó asztalra tett „Grenzbote”-t s más antisemita lapokat. Nyomban azonban egy választmányi tag felajánlja Istóczy „12 röpiratát.” Puff! Az elnök mindjárt ellenezte az engedély megadását, – volt pro és contra – míg a dolog szavazás alá bocsáttatott, és 5 ellenében 8 szavazattal elfogadtatott. Öröm uralgott e felett mindenütt – a leszavazottak szöktek a teremből – és mi büszkén mondhattuk: a jég meg van törve – most csak előre! De mi történt? Az elnök a borzasztó vereséget szívén nem hordhatta; a bosszúállás fegyveréhez nyúlt, – és lemondott, magával véve a zsidót és 3 filosémita tagot. Megvolt a bábeli zűrzavar, fej nélkül állott, a sok okos ember, s borzasztó siránkozással óbégatott: hogy végünk van, – megbántottuk a zsidót, a kör megbukik. Megbánták tettüket, mea culpát kiabálva. A sok ide-oda okoskodás után – felemelkedik egy tag, s nagy bölcseséggel a megkövetést tartja czélirányosnak. Elfogadtatott. Egy, két tagból álló küldöttség magára vette a „csúszni-mászni” szerepet, s megkérlelték a zsidó elvtársakat, azon ígéret kapcsán, hogy az ominosus „12 röpiratot” az asztalra tenni nem fogják. Nos kedves olvasóm, mit szólsz éhez? A megejtett választás alkalmával belekerült a zsidó a választmányba, honnan 2 két év előtt azért lépett vissza, mert a kör a „Magyar Állam”-ot hordatta; ő úgymond „kath. legény-egyletnek” nem lesz választmányi tagja. És most mégis akadtak mamelukok, kik tudomással bírtak a fentiekről, szavazatukat mégis reá adták. Hol itt a keresztény összetartás, hol itt a consequentia? Városunk intelligentiája, a clerus, fájdalom, szemet hunyva tűrik a zsidó befolyást társadalmi körünkben. Ily állapotok vannak Kismartonban, a kinek ura a keresztény-zsidóházasság behozatala ellen szavazott. D–n.

190

Levél Nyitrából T. szerkesztő Úr! Hogy mire nem terjed ki figyelme a mindent szimatolva ravaszul fürkésző zsidónak, arra nézve álljon itt a következő eset: Egyik szomszéd-községben lakik egy derék, becsületes keresztény mészáros, ki üzleti helyiségét haszonbérben bírva, pár hold földecskéje terményéből és egy vagy más ker. embertársától kamatra felvett pénzből tartja fen magát s öt tagból álló családját. Községünkben is van egy Galicziából betolakodott s az emanczipáczió védszárnya alatt szemtelenül garázdálkodó zsidó mészáros, a ki -mellesleg legyen mondva – mesterségét a falun kívül működni szokott gyepmestertől tanulta. Hát ettől a jordántól több keresztény „Khundschaft” elpártolva, a szomszédos község ker. mészárosától hozattak húst. Ezt megtudva a jakhecz, az azon község zsidaival egyetértve, kibérelt ott egy széknek való helyiséget és abban egy sehonnai lumpfráter által árlejtett húsát mérette; és így a szegény, de becsületes ker. mészárost jövedelmétől megfosztva tetemesen megkárosította. A kárt szenvedett ker. mészáros existencziáját fenyegetve látva panaszra hozzám jött és kért, hogy ismert népszerűségemnél fogva a „Jaksi” által veszélyeztetett üzlete érdekében tegyek lépéseket a polgárságnál. Én a zsidónak ker. iparos társammal szemben elkövetett nemtelen aljas tettén felháborodva, a következő vasárnapon a fentebbi községbe mentem, s az ottani polgárság színe-javát magam köré gyűjtve a következőket mondottam: „Uraim! Ezer éve, hogy a magyar és tót testvéries egyetértésben lakja e szép hazát, és százados harczokban küzdöttek őseink ezen drága földért, melyen mi ker. utódok – a zsidóság áljával körülvéve az összetartás hiányában – veszünk, pusztulunk. íme itt is egy elszomorító példája a ker. polgárok átkos közönyének: Önök, ker. polgártársim saját községükben a zsidókat dédelgetve, egy ker. mészárost, – kinek ős-szülői itt nyugosznak – elbukni engednek.” Ezen hatást keltő szavaim után felhangzott: „Éljen Istóczy!” és én, a tüntető demonstrácziót kerülve s a ker. mészárost a jelenlevők pártfogásába, támogatásába ajánlva, távoztam. A zsidó mészárosnak pedig egy alkalommal tudtára adtam, hogy az ő és hitfelei által előidézett akczió – reakcziót fog előidézni a kereszténység részéről. De a dölyfös s elbizakodott zsidó az én jóakaró figyelmeztetésemmel nem törődött mindaddig, míg én a ker. mészárost (száz forintot kölcsönözve neki,) arra nem bírtam, hogy ő is bérelt községünkben egy széket, s abban az általam részére hódított ker. polgároknak bizonyára szép haszonnal mérte a húst; az ellene konkurált zsidó idejekorán beszüntette a szomszédos községben a húsmérést. Ezen határozott komoly fellépésem által keresztény iparostársam mentve, a két községben pedig az antisemita elv magva elhintve lett. Ε sorokat olvasva ker. polgártársaim, azt fogják hinni, hogy az illető zsidó visszavonulása után teljesen felhagyott további fondorlataival. – Dehogy! Hiszen nem olyan a zsidó, mert az a bosszúja tárgyát (a gójt) szem elől nem téveszti, s ha lehet (a mi nem ritkaság) áldozatul ejti. (De ez egyszer nem sikerült neki.)

191 Ez a ker. embertársunkat jövedelmétől mindenáron megfosztani akaró zsidó megtudta, hogy az általa üldözött ker. mészáros kamatos pénzzel tartja fenn üzletét; elment tehát a kölcsönzőhez, kinek jóindulatot színlelve azt mondta, hogy: „Hogyan tudott maga pénzt kölcsönözni annak a mészárosnak? Hiszen az egy lump, korhely és könnyelmű kártyás ember; aztán meg az a pár darab földecskéje is tele van már adóssággal, egyebe meg nincs neki. Ha azt akarja, hogy a pénze el ne veszszen, – kérje meg tőle s adja nekem, több kamatot fizetek mint az.” A ravasz zsidó szavainak hitelt adott hitelező hozzám jövet beszélte el a fentidézett zsidófogást; a kit aztán én akkép nyugtattam meg, hogy az illető ker. mészáros által tőlem is felvett száz frtról aláírott kötvényt felmutattam e szavak kíséretében: nézze uram, ha becsületes ember nem volna az illető, – én sem adtam volna neki kölcsön. A piszkos zsidóra ne hallgasson. Ezzel aztán a zsidó gazfogásnak útja be lett vágva, mert egy más alkalommal ezen barátom kerülte a zsidót – hazugságaival együtt. Hogy mi történt volna a ker. mészárossal, ha a. gaz zsidónak sikerült volna ellene tervbe vett czélját érni, azt a t. szerk. és ker. polgártársaim úgy is jól fogják tudni; a többiről majd jövőben leszek bátor még egyet-mást megírni. Nyitramegye, Kis-Báb. Tisztelő elvtársa: Szilágyi György, k. iparos.

Zsidó-üzelem egy kiskorú megyében. AB... megye által fentartott s Β . . . F . . . között levő útvonalon I. nevű zsidó vállalkozónak egy olyan híd adatott át építés végett, a melyet érdekeletlen szakértők és a közönség nézete szerint vagy egészen mellőzni és a híd alatti helyet betöltetni, vagy pedig – ha már csakugyan híd kellett – csekély átereszszel készíteni kellett volna. De mit kellett hallanunk a megyei lapokból?! Azt, hogy bizony oda hidat, még pedig 4000 mond négyezer forintosat építenek, – ennyiért vállalkozott arra I. nevű zsidó. Hiszen, ha már csakugyan kiszórni való pénze volt a megyének, ki lehett volna azon hidat nem 4000 frtból, hanem ennek egy tizedrészéből bőséges nyereséggel állítani; de ily összeg lelketlen gondolkodásra és rettenetes sémita czirógatásra mutat. Többen e vidék lakosai közül nem tűrhetvén e hajmeresztő üzelmet, egy helybeli, illetve b . . . i úri ember közbejöttével felsőbb helyre panaszt adtak be; mit azonban észrevevén a megye saktere, azonnal felment Budapestre a passzus kiszimatolására, s midőn már rendbe hozta szénáját, hihetetlen gyorsasággal innen is túl is nyújtott egyet a csodahidon, hogy láttassa, milyen csekély összeg az a 4000 frt azért a dicső alkotmányért. Most már híd vezetett a szárazra is, csak az kár, hogy lábai alá kerekek nem tétettek. I. szaladgálásának eredménye az lett, hogy az ügy, illetve a panasz, megvizsgálás végett a választás küszöbén volt szolgabírónak azon

192 kérdéssel adatott ki, mikép a kérdéses hídépítést szükségesnek tartja-e vagy nem? Értve már most, merről fuj a szél, mindenki elképzelheti mit válaszolhatott a mondott helyzetben levő tisztviselő? Bizonyosan kell lenni úgy fent mint lentebb, ki a zsidó üzérkedést vagy érdekből pártolja, vagy vétkes hanyagságból szemet hunyva elnézi Bármiként álljon a dolog, fekete folt ez a megyére; e tettel elárultatott kiskorúsága annak, kinek a sémita üzérkedést nem elnézni, de minden erejével meggátolnia kellene. A panaszlevélnek mégis lett annyi haszna, hogy I. most már kevesebb nyereséget vág zsebre, mert a pesti látogatás, a híd kinyújtása és a látszat tekintetéből már huzamosabb idő óta csiga-lassúsággal haladó számos munkás alkalmazása szépen megmetélheti a bevételt. A csoda-alkotmány ide s tova készen lesz; csodának nevezem azért, mert minden ott elmenő kénytelen megbámulni a szárazra épített hidat. Egyik, egy, másik más megjegyyést tesz reá. Egyik azt mondja: „Még kurta, legalább Τ ... ig kellett volna nyújtani.” Másik így: „Már van híd, de honnan hoztok alá vizet?” Más ismét így szól: „Jó lesz majd kerekeken elvinni a b ... ki Kőrös tetejére.” Ilyen s több eféle észrevételek hallhatók. Így van az, a hol Júdásnak uralkodnak a helyzeten, a hol sok a kivetni való pénz; míg más oldalról Kőrös-hid és vasúti építési költségért szegény községek szorongattatnak, az utak pedig csaknem járhatatlan rosszak. Justus.

A neu-stettini zsidóellenes zavargások. Azon zsidókat, kik azzal vádoltattak, hogy a neu-stettini zsinagógát azon czélzatból gyújtották fel, hogy a magas biztosítási összegen a hitközség új zsinagógát építhessen, s hogy a gyújtás gyanúja az antisemitákra háríttassék, tudvalevőleg a köslini esküdtszék bűnösöknek mondván ki, több zsidó hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre ítéltetett. Ezen ítéletet a németországi Csemegi: Simson zsidónak elnöklete alatt álló lipcsei birodalmi törvényszék megsemmisítvén, a konitzi delegált esküdtszékre bízatott az új verdikt meghozatala. Ez aztán, à la tisza-eszlári per, a vádlott zsidókat teljesen felmentette. A felmentett zsidók márcz. 8-án érkeztek nagy diadallal vissza Neu-Stettinbe, épen úgy mint Scharfék tavaly Budapestre, minek következménye nagy zsidóellenes kravall lőn Neu-Stettinben épen mint tavaly augusztusban Budapesten. Ugyanazon okok a világon mindenütt ugyanazon okozatokat szokták szülni. S mi ez az ok egyéb, mint a zsidó szemtelenség, kihívó magaviselet, s az igazságszolgáltatásnak zsidó hatalmi-eszközzé való lealacsonyítása? A neu-stettini kravallok a „művelt” Németországban történtek; s kik voltak ott is mint nálunk tavaly a lázítók? Maguk a zsidók.

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. április 15. IV. évfolyam

VII. füzet.

Az országos antisemita-párt választási manifesztuma. Magyarország választó polgáraihoz!

Közeledvén az általános képviselőválasztások ideje, az országos antisemita-párt is sorakozásra hívja fel az elvbarátokat. A pártszövetkezet (koalíczió) utján múlt évi október hóban megalakult országos antisemita párt, programmjában czélul tűzte ki a zsidóhatalom megtörését és a zsidó befolyás ellensúlyozását a politikai, társadalmi s közgazdasági téren, nevezetesen a sajtó, a pénz- és hitelügy, a kereskedelem s közlekedésügy, az ipar s a földbirtokviszonyok terén, Ezen alapelvből kifolyólag az antisemita-párt sürgeti mindazon intézmények létesítését s támogatja mindazon törvényes mozgalmakat, melyek a most kitűzött czél megvalósítására alkalmasak. Ε kitűzött czél elérésére szolgáló eszközök fölött – a melyeknek néhánya a pártprogrammban részletezve is van, – eltérhetnek ugyan a vélemények; de minden antisemita-párti. egyetért abban, hogy ezen eszközök csak törvényes eszközök lehetnek, s hogy a párt, czéljainak megvalósítását csak alkotmányos és törvényes utón akarja elérni. S ugyanazért mint alkotmányos és szabad állam polgárai megkövetelhetjük s meg is követeljük az alkotmányos magyar kormánytól azt, hogy az antisemita-párt törvényes eszközökkel folytatott választási agitácziója elé alkotmány- és törvényellenes akadályokat ne gördítsen. A keresztény-magyar nép minden osztálya velünk érez; mi kifejezői vagyunk a nemzet hamisítlan közvéleményének a zsidókérdésben, a mely a magyar nemzet egyik elsőrangú létkérdése: a kormány tehát és közegei tartózkodjanak a nemzet közvéleményének törvényes nyilvánulását hatalmi esz-

194

közökkel elfojtani, s az antisemita választókat, alkotmányadta joguk gyakorlatában akadályozni. Mi antisemiták, letéteményesei vagyunk azon politikának, a melyet őseink a zsidósággal szemben egy ezredéven át követtek, a mely politika egy ezredéven át a magyar közjog és magánjog kiegészítő részét képezte, s a mely ezredéves bölcs politika ellenében az emanczipáczió behozatala óta lefolyt 17 rövid évnek balul kiütött szomorú tapasztalatai ha valamit bizonyítanak: úgy az nem más, mint az antisemitapárt álláspontjának helyessége és megtámadhatlansága. Az antisemita pártszövetkezet szükségszerű folyománya volt a többi országos pártkörök azon eljárásának, a melylyel ezek az antisemitizmust saját kebelükből száműzték, s valamennyien zsidóbarát politikát követnek nemcsak, de sőt az antisemitizmus ellen tényleges szövetkezetben (koaliczióban) egyesülnek is. Mi tehát a minden pártbeli zsidók és zsidóbarátok szövetkezetével szemben az antisemita pártszövetkezetet szerveztük. S épen ezért pártszövetkezetünk felöleli a valamennyi fennálló országos politikai párthoz tartozó antisemita elemeket. Éhez képest az antisemita pártnak szintúgy lesznek függetlenségi antisemita képviselőjelöltjei, mint a közjogi kiegyezés alapján álló képviselőjelöltjei, a kik a zsidókérdésen kívül álló egyéb politikai kérdésekben illető politikai pártjuk elveit követik. Mindazon választó polgárokat tehát, a kik a hazát a szégyenletes zsidó uralomtól megszabadítani akarják, a kik a ker.-magyar társadalmat a zsidóság által anyagilag és erkölcsileg való tönkrejuttatástól megóvni akarják, s a kik nem akarják, hogy Magyarország a zsidóság által megbuktatott Lengyelország sorsára jusson: mindazon választó-polgárokat felhívjuk, hogy a közelgő képviselőválasztásoknál csak határozott, nyílt antisemitapárti képviselőjelöltekre adják szavazatukat. Kelt az országos antisemita-párt központi végrehajtó bizottságának Budapesten, 1884. márczius 18-án tartott üléséből. Istóczy Győző, Ónody Géza, Ráth Ferencz, Simonyi Iván, Széll György, Vadnay Andor, központi végrehajtó bizottsági tagok.

195

Vidéki bizottsági tagok: Báró Andreánszky Gábor, Chernél Gyula földbirtokos, báró I)nhi György, ifj. gróf Festetics Pál, Inkey Sándor cs. k. kamarás, gróf Klebelsberg Zdenko, Dr. Ladányi György, Margitay Gyula földbirtokos, Molnár Zsigmond földbirtokos, Dr. Nendtvich Károly kir. tanácsos, Okolicsányi György földbirtokos, Petrovay Ádám földbirtokos, Galsai Polgár József, Probszt Dénes plébános, Rathman Boldizsár r. kath. áldozár, Szitár Dénes ügyvéd, Tamássy József földbirtokos, id. Zaary József ügyvéd, Zimándy Ignácz plébános.

Jehi or! – Legyen világosság! XV. A Talmud elvei a gyakorlatban. Furcsán hangzik a magyar országos politikai pártok egyikének ama férfiatlan követelése, hogy a zsidók adják elő tanaikat és hitelveiket ma, 17 évi emanczipáczió után, midőn ezt követelni még az emanczipálók részéről is gyermekes dolog Jett volna. A zsidóság vallási testület volt már akkor is, midőn a mai európai nemzetek még csak bábok sem voltak; sőt az egész kereszténység és mohamedánság lételét is a zsidó hitelveknek köszöni: hogyan lehet ma ily gyermeteg követeléssel előállni? – Föltéve azonban, hogy a zsidók figyelembe vennék a néhány, nemsokára úgy is megbukó képviselő követelését, relatív igazsággal és relativ hazugsággal felelnének. Megmondottuk mi már annak idejében, hogy a zsidóságnak három vallása van; az egyik a mosaismus, ezt használják köpenyül, ennek egy részét tartalmazzák kátéik; a másik a rationalizmus, mely a közéletben szerepel; a harmadik a talmudizmus, és ez az ő valódi, maguk között dívó vallásuk. Ha már most a zsidó a föntebbi kérdésre válaszolni akar: beküld az illető theologizáló uraknak egy 10-15 krajczáros katechismust, és ezzel meg van oldva az egész fontos kérdés. A zsidókat ez oldalról megkerülni ravaszságuk miatt lehetetlen. Takargatják vallási és erkölcsi gyönge oldalukat az agyafúrtság minden nemével, ami annál inkább sikerül, minél összetartóbbak és minél érthetetlenebb nyelvük. Az igaz, hogy van mit takargatniuk; mert éppçn azon körülmény, hogy ma országuk, társadalmuk, fejedelmük és ennek következtében igazi vallásuk nincs – lévén a mosaizmus egyenesen Palastinához csatolva, – mai hármas vallásuk tulajdonképen vergődés, czéltalan tévelygés, babonaság, az egészet összevéve pedig hitetlenség. – Ők ezt ugyan be sohasem fogják vallani, mert hisz megrögzött konokságuk, képtelen megátalkodottságuk lelkületükben egyátalán semmi jónak helyet nem hagy. Ámde azért a műveltebb zsidók végtelen keserűséggel érzik hazátlan és hitetlen voltuk egész átkát; tagadnak ugyan

196 mindent, de szívük vérzik, midőn e szemrehányásokat olvassák. Hallgatnak, a düh és a tehetetlenség keservének elfojtása mellett, még ha könynyeikbe kerül is a hallgatás. Gazdagság, fény, rang előttük semmi, ha eszükbe jut sorsuk. Számtalan gazdag zsidó vándorol Palástinába a nélkül, hogy a világ tudná; olykor „tudományos expeditió” vagy „jótékonyság” örve alatt, legtöbbször azonban titokban, hogy Jeruzsálem omladozó, kormos falainál 50 kr. dij mellett (ennyit kell fizetniök a fal tulajdonosának) keseregjenek őseik letűnt, megbukott dicsősege fölött. – Mert tudni való, hogy a zsidónál senki sem érzékenyebb, senki sem lelkesülőbb, ha őt közelről érdeklő dologról van szó. Ha ma jelennék meg egy keleti zsidó Bécsben, aki némi jeleit adná Messiás voltának: Rothschild volna az első, aki örömittasan borulna lábai elé, mint értéktelen kavicsot öntvén ki millióit, hogy kincsei árán szerezzen üdvöt népének és magának. Látta már a világ e jelenetet Szabataj Czvi ál-messiás idejében mintegy 200 év előtt. Tudjuk, hogy a zsidóság sohasem volt valami erkölcsös nép. Egész, történelmük csupa bűn-jegyzék: vallási türelmetlenség, fajgyűlölet és ezekből eredő nagymérvű gyilkosságok és mészárlások; házasságtörések, vérfertőzés, bálványozás, árulás stb., azon történelmi események, melyek emlékét könyveik megőrzék. Szétszóratásuk talán összetartóbbá tette őket, erkölcseiket azonban jobbra nem változtatá. Nem is lehet a hitetlenség és hazátlanság erkölcsöknek melegágya. Egy ily kósza nép nem is tudhatja, mi a hűség, a hazafiság, szótartás, eskü stb.; mindezt az ő külön érdekei szempontjából itéli és mérlegeli meg. Az ő Talmudbeli Jehovája vele költözködik; vele van száműzetésben(!), vele sír és rimánkodik Jeruzsálem és a templom feldúlta fölött; sőt ami több Jehova az ő rokonuk. Ugyanez a Jehova tanulja a törvényt mint ők; a Jehova vitatkozik mint ők. Innét már csak egy lépés van lefelé és ezt a lépést is megteszik a zsidók Jehovájukkal együtt: mert ugyan miért ne lenne a Jehova is hazug mint ők maguk? – miért ne engedné meg a Jehova a hizelgést, miért ne a „szavak megváltoztatását”, mikor tényleg maga is megváltoztatta szavait nem egyszer? Eme hitetlenségből keletkezik bűneik egész posványa, melyből a zsidók kigázolhatni soha többé nem fognak. Két ilyen fertőn át vezettük már az olvasókat, ideje most, hogy a harmadikba gázoljunk bele, mely a következőkből áll: A hamis eskü, esküszegés, hitszegés, hűtlenség, árulás és hasonfélék. Átalánosan ismert tény, hogy zsidót semminemű esküvel, fogadalommal, ígérettel, becsületszóval lekötni nem lehet. Voltak idők, midőn a hatóságok is belátták e szomorú valót és úgy intézkedének, hogy valahányszor zsidót kellett esketniök, az illető zsidó rabbinusát rendelték, elő a thórával, ez olvasott elő különös eskümintát és a zsidó egy szőnyegen állva, fedett fővel = écz hekhájimra (= az élet-fája, a thóra-tekercs beezüstözött fanyele) tett kezekkel ismótlé. Kezdetben ez látszék a legbiztosabb módnak a hatóságok előtt; azonban, hogy czélhoz ez sem vezetett, azt elég alkalmuk volt a tapasztalatból megtanulhatni. Eskünek ugyanis csak ott lehet helye, a hol él az egy igaz Istenben való hit, ahol Istent nem tartják nemzeti, részrehajló zsidó-istennek, hanem változhatlan örök lénynek, az igazság alkotójának és föntartójának stb. Hogy a zsidók fogalma az ő Jehovájukról nem ilyen, azt már láttuk; mindemellett nagyon czélszerünek véljük a Talmud egy, éppen e dolgot

197 megvilágító helyét ideiktatni, ez pedig a következő:

Zsidóul: T'nau rabbónon daur hammidbór én lóhem hhélek le'aulem habbó s'náemar (vajdabber 14) „Bammidbor hazze jitthammü, ve-sóm jómuszu”. Jitthammü be-aulem hazze, ve-sóm jómuszu be-aulem habbó; ve-aumer (Tehillo 95) „Äser nisba'ethi be-appi im jevóun el m'nűhhoszi.” Divre rabbi Akhiva. Rabbi Ellezer aumer hén be-én leaulem habbó, s'náemar: „Iszfű li hhaszidaj korsze b'ríszi 'alé zóvakh.” Ella ma: Ani m'kajjém aser nisba-'eti be-api? Be-api nisba-ethi vehhozróni. Magyarul: Tanítják a rabbinusok: A pusztaságbeli nemzedéknek nincs része az örök életben, mert írva van (mondatik Mózs. 4. XIV. 35) „Ezen pusztában fognak elveszni és ugyanott meghalni.” El fognak veszni ezen a világon és ott meghalnak a más világon, amint mondva van (XCV. zsolt. 11): „Amint megesküdtem haragomban, nem fognak az én nyugalmamba jönni.” (Ezek) Akhiva r. szavai. Eliezer r. mondja: „De igen (lesz részük) a jövő életben, mert mondva van (1. zsol. 5. v.): „Gyűjtsétek nekem össze velem áldozat által szövetséget kötött igazaimat.” De (hát ez) mi: Amint megesküdtem haragomban”? (Hát ez annyit jelent, hogy) megesküdtem haragomban (és éppen ezért megbántam eskümet) és visszavonom. Más szavakkal: Én ugyan megesküdtem – mondja a Talmud Jehovája, – hogy a pusztában lázongó zsidók közül egyet sem bocsátok be országomba, ámde eskümet elhamarkodtam, haragos állapotban esküdvén; most azonban, hogy haragom lecsillapult: jobban meggondolom a dolgot és eskümet visszavonom. – Ilyen a zsidó észjárása! A közélet számtalan ily zsidó esküszegést tanusit. Eszébe juthat az embernek e helyen a sok között a magyar parlament egyik előkelő zsidajának hasonló tette; aki bár párbajt is vívott „becsülete” védelmére, azért egy hivatalnokkal szemben adott szavát mégis „megmásitá”. Onnét van ez, hogy a zsidónak mindenkor egy utógondolata van, mindig reservatio mentalis-szed esküszik, mert támasztékaul szüntelenül ott van Talmud-hitük erkölcstelen gyakorlata, melynélfogva = jauni kippür (engesztelődés napja) alkalmával évenkint már előre föloldanak minden „elhamarkodott, megbánt” esküt és fogadalmat. Nem tudnám hamarosan megmondani, melyik gyakoribb a zsidóságnál: a hamis eskü-e vagy az esküszegés, hanem az bizonyos, hogy a zsidó könyvekben számtalan a példa mind a két becstelenségre; és ami még rútabb a dologban, ez erkölcstelenség mindig valami nagy tekintélyek által követtetik el. A föntebbi – és még számos más – példában a Jehova szegi meg esküjét, más egyebütt egyptomi József, maj'd hires Akhiva rabbijuk, stb. Ez utóbbi nagy zsidó-doctor hamis esküjének története egy őrjöngésig vad zsidó-könyvben †) a következő módon van *) Szanhedrin 110.1. b. – †) Ezen otromba könyvecskének a czíme: = széfer Toldosz Jesú'a Hannoczri, azaz: a názáreti Jézus származásáról való könyv. Elânondom röviden azt, a mi idézetünk megértéséhez szükséges. Történt egykor – mondja

198 elmesélve: „. . . így szólítja meg őt (t. i. Akhiva r. Mirjamot): „Leányom, különös isteni gondviselés akarta úgy, hogy férjed éppen most nincs itthon; én tehát az egek istenére esketlek, valld meg őszintén, mi minden ügyeid és viszonyaid vannak most és voltak valaha? Ha ezt nekem őszintén megmondod, neked örök életet Ígérek (túlvilágon, t. i. örök boldogságot)! Felel neki a nő: = Hissóva nó li be-sém Adonój! Vajjissába rabbi Akiva be-pif umvattél b'libbau. Magy.: Esküdjél hát meg nekem a Jehova nevére! És megesküvék Akiva rabbi szájjal, (azonban rögtön) megsemmisítette szivében.” Undok kárörömmel beszélik el a rabbinusok e mesét, példát adván a zsidóságnak, hogy olyan lénynyel szemben, mint a minőt ők Mirjam alatt itt értenek, egy zsidó hamisan is esküdhetik. Hogyan is kötelezhetné le magát zsidó egy silány keresztény, vagy bármely nem-zsidó irányában? – Ha a zsidó bajban van, és hazugság és hamis eskü által magán valamikép segíthet, egy pillanatnyi lelkiismeret-furdalást sem érez: megesküszik ő a hányszor csak haszna van belőle 5 legroszabbpedig e dologban az, hogy az államhatalom, a politikai hatóság e rúterkölcstelenséggel szemben mitsem tehet. Világos példája ennek a nyíregyházi pör. Biztos lehet arról minden olvasó, hogy ott hamis esküvések voltak, és a bíróság, ámbár kétségtelenül meg volt erről győződve, kötött kezekkel vőn vallomásaikról tudomást, s így az egész pör elveszett. Csodálatos ez eseménynél, hogy midőn a gyilkos zsidó önmagától bevallá tettét, e mellett senki sem insistait, sőt végig hallgatták az egész komédiát a hamis eskükkel együtt. Sőt a hazugság, tettetés és hamis eskü annyira leköté a közönséget, hogy csak nem is kutatták, kinek a leánya volt a Solymossy Eszter ruháiba öltöztetett zsidó szabad-személy? Pedig ha ezt kikutatják vala, nagyon könnyen érheti vala a bámuló közönséget az a meglepetés, hogy Eszter tetemét az illető zsidó szabad-személy sírjában lelik vala. – Jó lesz, ha az érdeklett felek körültekintenek ez irányban! ez otromba könyv – hogy a gyermek Jesúa pajtásaival játszván, lapdája legurult egy völgybe. Efölött annyira dühbe jött Jesúa, hogy föveget a földhöz vágta és sírt. Pajtásai inték, hogy keresse föl a lapdát és hogy föveget tegye fejére, mert nem illik hajadon fővel lenni. Jesúa felelé: Mózses ezt nem parancsolta, hanem csak a bölcsek rendeletéből van szokásban, ezek tanai pedig semmi alappal sem bírnak. – Eliezer, Jehosúa és Akiva rabbik az akademia ajtajában ülve, Jesúa szavait meghallák. Erre Eliezer így szól: „Quia pudorem hic adeo omnem profanas, probabile fit ipsum menstruatae filium esse; R. Jehosúa filius L. aiebat: scorti eum filium esse; E. Akiva conliciebat, spurium eum esse, turpitudinisque utriusque reum merito peragi Ekkor kiléptek az akadémiából, és Akiva rabbi kérdé Jesúát, hogy mely városból való'? Feleiéneki Jesúa: Názáretből való vagyok; apám neve Meczarija, anyámé pedig Karkbath. Megjegyzendő, hogy a mese elején e nőt Mirjamnak (Mária) nevezi. Akiva rabbi fölkeresi őt, hogy megtudja a valót, ós ekkor esketi őt. és ekkor esküszik ő meg hamisan. mire a nő így szól: „Mirjam ego sum soror Sim'onis Hakkalfusz, uxor Papi, «aufugi verő cum Josepho Pandira. et procreavit ille ex me liberos spurios Bethlehemae (Bészlékhem = kenyér-ház,) etc.” – Egy másik kiadásban még sokkal rondább dolgokatmondat vele. – Már szó ami szó, hiszen szabad vallás és bölcsészet fölött vitatkoznia az embernek, ez jól van. A keresztények is írnak Mohamedről, Zoroaszterról, Konfucseról stb., nekik vagy másnak nem tetszhető dolgokat; az illemet, a tisztességet, melylyel az író maga iránt is tartozik, egyátalán nem lépik át. Hanem az, amit a zsidók, itt írnak Jézusról, kit elvégre is az egész művelt emberiség részint mint Istent imádT részint mint bölcset tisztel, az oly ocsmány, oly gyalázatos valami, hogy az ember vére fellázad tőle. Mit gondol a ker. nemzet: nem lehetne ezen segíteni?

199 Sehol sincs oly tág mezeje a zsidóságnak hamis esküre, mint a törvényszékek előtt és a kereskedelemben. Már sokaknak feltűnt Magyarországon, hogy a váltópörök, csődök, birtokátvitel stb. körül való pörösködések körülbelül 75%-ában zsidók a panaszlók. Hány ezer váltót, kötelezvényt kényszerülnek a bevádlottak kétszer megfizetni! Hány esetben csinálnak a zsidók zérusból 9-est, 100-ból 1000-et, vagy 109-et! – pedig az ily csalás már hitszegés; mert az iromány, legalább itt nálunk – egyenlő értelmű az esküvel. Ama váltópörök nagyrésze hamis eskün alapszik. Hallgasd meg a zsidót, midőn szegény, könnyenhívő napszámosokkal, földművelőkkel alkudozik: csak úgy ömlik ki száján a hamis eskü. Magam hallottam, mikor zsidó egy végben esküvék Istenre (magában a pogányok istenét értvén), Krisztusra, Máriára, szentségekre és minden szentekre; esküvék t. i. oly dolgokra, melyekben ő nem hisz, de a tudatlan népnek mégis imponál. – Ismertem Magyarországon zsidókat, akik pénzért bármely perczben készek voltak hamis tanúságra (úgy mint Nyíregyházán); magukra vállaltak törvénytelen apaságot, szóval bármely ocsmány hitszegést, hamis esküt, föltéve ha az érdekelt fél megfizetett érte. Ε minőségük teszi őket a legravaszabb proxenétákká, keritőkké, csempészekké, dugárusokká, hamispénz-gyártókká, bankjegy-hamisítókká, sikkasztókká. Bámulni való dolog, hogy az állam – ámbár a zsidók hűtlensége, megbízhatatlansága átalánosan ismert dolog,*) mintha csak még volna általuk bűvölve, nem szűnik meg zsidókra ruházni bizalmi állásokat. Nem valók a zsidók oly állásokra, ahol őket csupán eskü köti, nem pedig a fejével játszás veszedelme, mivel a hivatalos eskü az ő lelkiismeretüket nem köti le. Őrült az, aki macskára bízza a hájat; őrült az, aki zsidót választ meg bíróvá, pénztárnokká, ellenőrré, esküdtté, orvossá vagy bármely felügyelővé. Nem lehet a zsidó bíró, nem tanú, nem ügyvéd, nem vasúti, távíró, jegyző, posta-hivatalnok, egy szóval, sehol és semmi állást el ne foglaljon, ahol egyszerű eskü kötelezi őt a hűségre. A 12 Röpirat olvasói kétségkívül igen gyakran tapasztalhatták, hogy füzeteik el-eltűnnek és nem győzik reclamálni. Oka ennek az „eltűnésnek” a postahivataloknál alkalmazott zsidóság, mely hivatalos esküjét mibe sem veszi, mihelyt az ismert szürke füzetekről van szó, melyek megannyi szálkák minden zsidó szemben. Esküről, felelősségről, bizalomról lévén szó, ide illőnek vélem az összes magyar nép figyelmét különösen fölhívni e tárgyra főleg most, midőn éppen a józan polgárság kezében van saját sorsa, hogy t. i. eldöntse a kérdést, vájjon megmaradjon-e a mai zsidós világ, vájjon zsidók dictáljanak-e törvényt Magyarországon, zsidóknak fizesse-e oda keresményét a szegény ember? – vagy hogy tiszta magyar emberek legyenek az urak, a szegény ember keresménye a magáé legyen, a zsidó pedig maradjon a fütyülő és rongyszedés mellett? – Közeledik a követválasztás. A zsidók és a zsidók pajtásai, akik ma uraskodnak, bejárják majd *) Ezért mondja népünk: „zsidó,” vagy: „czigány” = hamis „Megesküszik a zsidó egy vöröshagymáért,” stb. A néphumor még e élénken jellemzi a zsidóság-ot:

Úgy ég a tűz ha lobog, Úgy élek én ha lopok: Ha nem lopok cserélek, Még sem igazán élek.

esküvő; vagy: dalocskában is

200 a falvakat, azt papolják hogy a zsidó is polgártársunk, azt is szeretnünk kell; hogy a szabadság csak úgy teljes, ha a zsidó is olyan szabad mint más, stb. Az értelmes polgár ebből már jól tudhatja, hogy hányat ütött az óra! Ilyet prédikáló embernek, bár milyen nagy úr legyen is, nem kell hinni A választó polgár erre azt felelje, hogy ő mind e szép dologgal nem törődik; neki „Istóczy-párti” kell követül; ő csak arra voksol, aki a zsidó pióczát segíti levenni a szegény ember nyakáról. Ha itatnak, etetnek, a becsületes polgár ember ezt felelje: „Nekem nem kell a zsidónak se teste se lelke; én nem szorulok az ő hamis borára; de én nem adom a voksomat zsidó nagyságos úrra, se pedig arra aki a zsidót pártolja.” Gondolja csak el a magyar polgár ezt e: Az országgyűlésen van valami 412 követ; ezek több pártokra tartoznak, de kevés kivétellel mind pártolják a zsidót. Meg lehet ám ezt fordítani most! Hogyan? Úgy, hogy – teszem azt egy-egy faluban – összejönnek az emberek és megbeszélik maguk között, hogy nekik se zsidó, se zsidó-párt nem kell; csak olyan úrra fognak voksolni mind közönségesen, akinek szintén nem kell zsidó és aki megfogadja, hogy ő „Istóczy pártjához” tartozik. Ha már most 200 ilyen kerületben mind így tesznek az emberek: megbukik a zsidópárt, megbuknak a zsidók és a nép emberei fognak parancsolni. – Vagy talán nem lehetne egész magyar hazánkban 200 választókerületben legyőzni a zsidók barátait? Hiszen ha minden polgár lelkiismeretesen szavaz, nem hiszszük, hogy tíz zsidós képviselő jusson be az országházba; mert száz választó polgár között legalább is 90 nem szereti a zsidót. De ha van olyan magyar ember, aki inkább szereti a zsidót mint a tisztességes magyart, hát az szavazzon csak bátran a zsidóra vagy azok barátjára: így lesz majd Magyarországból Zsidóország. – No már én azt nem hiszem, hogy, teszem, egy pálinkafőző gazda, egy korcsmáros, egy szőllős gazda szívesen látja, mikor két ronda zsidó bemegy a ő házába, pinczéjébe; ott összevissza kotorász, akoló pálczával méregeti hordóit, stb. ha az ilyen gazda azt akarja, hogy zsidók ne kotnyeleskedjenek a házánál, követválasztáskor ne szavazzon zsidó-pajtás úrra. Sokan nem hiszik, hogy a zsidók oly gonoszok, mint a hogy mi írjuk; hogy mi vak gyűlöletből beszélünk. Mi erre azt mondjuk, hogy egyetlen vádat sem emeltünk eddig a zsidók ellen, melyet zsidó könyvekből be ne bizonyítottunk volna. Azt mondják, hogy a zsidók között is vannak becsületes emberek, meg vannak gazemberek is. Mi azt mondjuk, hogy lehetnek közöttük vigyázóbbak, okosabbak, de olyanok nincsenek mint aminőt mi keresztények értünk „becsületes” név alatt. – Különben amit mi a zsidókról elmondánk, az annyira igaz, hogy a zsidók maguk sem tagadják; legalább eddig még egy zsidó sem tagadta, sőt ellenkezőleg: nemcsak hogy megerősítik hallgatásukkal, hanem gyónásuk napján (Jaum Kippür) még sokkal több vétekről és bűnről vádolják magukat, sőt azt is mondják, hogy mindegyikük 40 botütést vagy éppen halált érdemel. 56 különféle önvádjuk közül ide írok egyet-kettőt. Miután egy-két imát elmondottak, s átalában vádolták magukat, kérik Jehovát, hogy bocsássa meg bűneiket és pedig: Al hhét sehhotónü le - fónekho be-immücz hallév.

A bűnökért, melyekkel vétkeztünk színed előtt durva szívtelenség által.

201 Al lihét sehhotónü A bűnökért, melyekle-fónekho be-dibbür pe. kel vétkeztünk szined előtt szánk szavai által. Al hhét sehhotónü le- A bűnökért, melyekfónekho behaunóasz réa. kel vétkeztünk színed előtt, felebarátunk ráAl hhét sehhotónü le- szedése által. fónekho behhauzek jód. A bűnökért, melyekkel vétkeztünk színed Al hhét sehhotónü le- előtt erőszakoskodás álfónekho bekhahhas uf- tal. A bűnökért, melyekkhózof. kel vétkeztünk szined Al hhét sehhotónü le- előtt füllentés és hazugfónekho bekhapesz sóh- ság által. A bűnökért, melyekhad. kel vétkeztünk szined Ve - al hhét sehho- előtt megvesztegethetőség tónü le-fónekho b'lósaun által. És a bűnökért, mehoró. lyekkel vétkeztünk sziAi hhét sehhotónü le- ned előtt gonosz nyelv fónekho b'nesekh uf- által. A bűnökért, melyekmarbísz. kel vétkeztünk szined Ve-al hhét sehhotónü előtt zsarolás és uzsora le - fónekho be - azzüsz által. És a bűnökért, memeczakh. lyekkel vétkeztünk sziAl hhét sehhotónü le- ned előtt szemtelenség fónekho bis'vűasz sov. által. bűnökért, melyekVe-al hhét sehhotónü A le-fónekho be-szin'asz kel vétkeztünk szined hhinnom. előtt hamis eskü által. És a bűnökért, meAl hhét sehhotónü lyekkel vétkeztünk szile-fónekho bithszűmesz ned előtt vak gyűlölet által. jód. bűnökért, melyekVe-al hhatóim sehho- A tónü aléhem malküsz kel vétkeztünk szined előtt sikkasztás által. arbóim. És a bűnökért, meVe-al hhatóim sehho- lyekkel vétkeztünk eltónü aléhem núsza bidé lened (és megérdemlünk érttük) 40 botütést. só m aim. És a bűnökért, melyekkel vétkeztünk ellened (és megérdemeltünk) az ég keze általi halált.

202 Ve-al hhatóim sehhotónü aléhem kóresz va aztri

És a bűnökért, melyekkel vétkeztünk ellened (és méltók vagyunk) kiirtásra és gyerVe-al hhatóim sehhomektelenségre. tónü aléhem árba miÉs a bűnökért meszausz bész-din. lyekkel vétkeztünk ellened (és megérdemlők) a halálbüntetést. Magunknak ezekhez mit sem kell hozzáadnunk; akik nem hisznek nekünk, higyjenek a zsidóságnak: itt maguk mondják meg és vallják be nemcsak átalános emberi, hanem különös zsidó-bűneiket is, milyenek az uzsora, vesztegetés, szivtelenség, hazugság, szemtelenség, sikkasztás, hamis eskü, stb. – Aki ezentúl ilyen embereket pártol, ilyen embereket segít, ilyen embereket akar követté tenni: az önmagára mondja ki az ítéletet. Noha – amint bevallják – hogy megérdemelték a 40 botütést, megérdemlik a kiirtatást, gyemektelenséget (pedig zsidóra ez nagy büntetés), megérdemlik a zsidó bírók által kiszabatni szokott 4-féle halálnemet (megkövezés, máglya, pallos és hurok); mi Apponyi A. gróf „keresztényi szeretete” által hevülve, csupán annyit kívánunk, hogy az országból korbácsoltassanak ki. Avellanus.

Egy népszerű antisemitikus czikk. Az ország különböző vidékeiről a központhoz érkezett tudósítások szerint, az antisemitizmusnak a nép körében kiirthatlanul való meggyökerezéséhez, sok helyütt kiváló mértékben járult hozzá a Kecskeméten, Nagy Imre szerkesztésében és kiadásában megjelent s az 1884-ik évre szóló „Antisemita-párti naptár”-nak egy czikke, a melyet „Kiáltó szó a magyar keresztény néphez” czímmel Gáborjáni Smntmiklósi Samuel, kecskeméti nyugalmazott református lelkész irt. Ezen eszmegazdag, élénk, megkapó modorban, gördülékeny nyelven s népies hangon irt czikk, az ország egyes helyein oly mélyreható befolyással volt, hogy egyebek közt sok zsidó korcsmáros, kire nézve azelőtt a pálinka-árulás aranybánya volt, a czikk elolvasása után senki által nem fogyasztott kotyvadékait most már maga ihatja meg; mert egy hét alatt se képes eladni belőlük egy decilitert sem, úgy hogy ezen zsidó korcsmárosok közeli bukása kikerülhetlen. Sajnos dolog, hogy, miután az antisemita naptár kétezerén felül nyomtatott kiadása már a jelen év elején teljesen el lett kapkodva, új kiadás nem rendeztetett belőle, vagy legalább Szent-

203

miklósi Sámuel klasszikus czikke külön lenyomatban ki nem adatik; mert e czikknek a népnél nagyobb hatása van bármiféle hivatalos pártproklamáczióknál, s most a választások előtt kiszámithatlan hasznára lenne az ügynek, ha az a nép között nagy mennyiségben terjesztetnék. A „12 Röpirat” tárháza levén maradandó becsű közleményeknek, az ügy iránt is szolgálatot vélünk teljesíteni akkor, ha a jeles czikkből az alábbi mutatványt közöljük. Tán ezáltal előmozdítjuk azon közóhaj teljesedésbe mentét is, vajha akadna egy Moecenás, a ki a kiadó és a szerző urakat abba a helyzetbe hozná, hogy a czikknek külön lenyomatban is való megjelentetése lehetővé tétetnék. „Kiáltó szó a magyar keresztény néphez. Nyájas olvasóim!– – – – – – – – – – – – – – – – – – A tisza-eszlári vérlázító bűn folytán a kereszténység sok olyan titkos dolognak jutott tudomására, a zsidóknak vallási és családi életére vonatkozólag, miket eddig szerencsésen el tudtak a kereszténység előtt titkolni; de még sok, és nagyon sok van olyan most is, a miket mai napig sem tudott, a világ; de most már a tiszaeszlári bűn után, mi által a zsidóügynek úgy is törni vagy szakadni kell, a rútul megsértett kereszténységnek felfedezünk mindent, a mit csak valaha láttunk, hallottunk vagy tapasztaltunk. – Nevezetesen történt még 1831-ik évben Sáros-Nagy-Patakon, theologus deák koromban, hogy egy M. S. nevű íiatal zsidó kereszténynyé, illetőleg reformátussá akart lenni – Ennek a zsidó ifjúnak a katholikus vallásbani két hónapig tartandott oktatására az illető lelkész úr engem szólított fel, tehát két hónapig én tanítottam, minek folytán irányomban igen bizodalmas és barátságos lett; s miután már által lett keresztelve, egyszer így szólott hozzám”: – Uram! én megvallom, hogy a zsidó vallásból, ha az a zsidók által is úgy értelmeztetik, ihint értelmezik a keresztények Mózes iratait, – s ha az egy Istenség dicső eszményét oly erkölcstelen tanokkal be nem mocskolják, milyen például, hogy nekem csak a zsidó felebarátom s hogy az erkölcsi törvények csakis a zsidóval szemben kötelezők stb. stb. sohasem léptem volna ki, mert hiszen én azt tudom, hogy az egy Isten eszméjénél okosabb vallás nem lehet. De mivel az az egy Istenség okos eszméje oly sok ostobasággal, oly sok utálatos és erkölcstelen tettekkel, buta pimasz szertartásokkal stb. van elrútítva, annálfogva tovább már nem tűrhettem, tehát ott hagytam, tudva azt, hogy a vallás sem nem üdvözít sem becsületes emberré magában még nem teremthet senkit, de tudva azt is, hogy a zsidók az ő titkos erkölcstelenségeikért előbb vagy utóbb, de bizonyosan meg fognak lakolni; – mert hát tessék csak, úgymond, elgondolni azt, hogy ez a marha zsidóság ha valaki nem zsidó, azt embernek sem tartja, hanem csak valami oktalan állatnak nézi, s mint állat iránt semmi erkölcsi köteleztetést nem is érez; innét van az, úgymond, hogy a hol csak teheti, a kereszténységet csalja, húzza, vonja, sőt ha jó módját látja, meg is öli, mivel azt a zsidó erkölcstan szerint nemcsak sza-

204 badosnak, hanem még Istennek tetsző kedves dolognak is tartja. – Innét van az – folytatá tovább. – hogy időről-időre most itt majd amott amolyan zsidók által elkövetett titkos gyilkosságoknak hírét lehet hallani. – Ezeken kívül, minthogy a zsidó, nemzeti kevélységből, minden nem-zsidót lenéz, gyűlöl és utál, tehát hogy ezen lenézésének és gyűlöletének, bosszúállásának tettel is kifejezést adjon, minden lehető alkalmat felhasznál arra, hogy a kereszténységgel – ha van belőle haszna ha nincs, mindenféle undorító piszkot, mocskot megetethessen vagy megitathasson; – nevezetesen a zsidó asszonyok és leányok, és pedig nemcsak a csaplárosnék, hanem a többiek is, hajaikat, fejeiket langyos pálinkában megmossák, s ha a magok házánál nem volna, bizonyos fizetés mellett a korcsmárostól kölcsönzik, s miután megmosakodtak benne, a korcsmárosnak ismét vissza adják, a ki azt a hordójába a többi közé visszatölti, és a zsidót ostoba fővel hizlaló keresztény népségnek méreg drágán kiméri. – De – folytatá tovább – a borral is úgy tesznek, hogy a már különben is össze-vissza zűrt-zavart kotyvadék bort megmelegítik, azután abban is fejeiket, podagrás, piszkos, dagadt lábaikat megmossák, – az asszonyokat szülés vagy tisztulás után benne megfürösztik, büdös, piszkos, nagyon sokszor rühes halottjaikat is langyos borban mosogatják meg, – és azt a bort a korcsmárostól kérik, s némi díj fizetés mellett annak ismét visszaadják, ki azt a hordójába visszatölti, és az ily embertelen gyalázatos dolgot nem is sejtő kereszténységnek méreg drágán szinte kiméri. Ily gyönyörűséges dolgokat beszélt nekem az én új keresztényem, és én megvallom, hogy ezen természet feletti éktelen és undorító beszédeket nem tudtam tökéletesen elhinni, mert nem tartottam lehetőnek, hogy emberi teremtés, a czudarságban és erkölcstelenségben ennyire sülyedhessen; – s bizonyára ezen én beszédim után is még majd lesznek a kik azokat nem hiszik, a kik a mondottakat lehetetlennek tartják, pedig nem lehetetlen, – sőt a kik a zsidóságnak külső-belső, vallásos és családi életét, politikai és vallásos hitelveit ismerik, azok nagyon is könnyen el fogják hinni, – mert a hol vallásszempontból a kereszténynek még vérére is szükség van, mi lehetne ott szükségtelen és lehetetlen?! – No de a kik nem hiszik s azon csömörletes italokból és ételekből ezután is tudnak még enni és inni, jó étvágyat és itvágyat kívánok hozzá, – s hogy minél nagyobb étvágya legyen valakinek, tehátláttuk azt is, hogy az a legújabb divatú fej mosó zagyvalék, mit a zsidó pálinkának nevez, miképen készül. – Hát az a moslék, mit a gyáva keresztény nép oly jóízűn nyeldes, s a mivel a furfangos zsidó a keresztényt annyira megtudja hódítani, bolonddá tudja tenni, s ki tudja azt pusztítani, úgy készül, hogy a zsidó vagy maga főz, vagy vesz, 32-34 – vagy 36 fokú spirituszt vagy szeszt. Abba a szeszbe, ha épen annyi jó tiszta vizet tölt mint a mennyi a szesz, akkor abból még 17-18 fokú, tehát megiható pálinka lesz. – Igen – de a zsidó nem azért zsidó, hogy valamit becsületesen kezeljen; ugyan azért nem annyi, hanem két annyi vizet tölt mint a szesz, s akkor lesz belőle 10-12 fokú használhatatlan büdös víz; – hogy pedig az a büdös víz használható is, nyereséges is legyen, a zsidó a pálinkás hordóba egy zacskóba vart jó rakás reszelt tormát, egy jó rakás hüvelyes paprikát tesz, hogy csípős, marós legyen, és hogy még szilvaszagot is nyerjen a pálinka, s hogy szilva-

205 pálinkának gondoltassék, tehát még jó rakás aszalt-szilvát, összetört aszalt szilvamagot, s hogy kedvesebb íze legyen, fehér czukrot is tesz a hordójába, végre az úgynevezett s az egészségre felettébb káros fukszinnal látja el. – De még mindez sem elég, – mert Tisza-Fegyvernek felől most meg legújabban olyan szél fúj, hogy egy zsidó korcsmárosnak hordójából az elöljárók, a szolgálótól kapott értesítés folytán egy olyan hosszú karót, húztak ki, melyre a varangyos békák úgy voltak felhuzogatva, mint a szalonnát vagy kolbászt szoktuk felhúzogatni a nyárson, – és azok a békák ott áztak a pálinkás hordóban, mit a zsidó a kereszténységnek szánt és mért. Most már tessék elképzelni, hogy mily csömörletes és egészségpusztító ital lehet az, melyben torma, paprika, fukszin, varangy béka s még tudja isten miféle undokság ázik? – tessék megítélni, hogy méltó-e az a zsidó, nem arra, hogy valaki hozzá betérjen inni s őt gazdagítsa, hanem hogy csak egy óráig is az országban megszenvedtessék.– Egy szóval a zsidók és zsidó korcsmárosok, az ő boraikat és pálinkáikat becsületes emberi ész által ki sem gondolható ezer meg ezerféleképen rontják, keverik, piszkolják, zagyválják, csakhogy a kereszténységgel mindenféle undorító piszkot, mocskot megitathassanak vagy megetethessenek, úgy, hogyha a kereszténység azt látná, a mit a zsidó az italokkal és ennivalókkal elkövet, ha az a zsidó fizetne neki ezer forintot, még akkor sem enné vagy inná meg egy kanálnyi ételét vagy italát; – de persze, miként én kételkedtem, míg magam nem láttam, magam nem tapasztaltam, úgy mások is kételkednek; hanem én a kételkedés mellett, az én új keresztényemtől hallott szavakat nem felejtettem ám el a mai napig sem, s jött idő, mikor hasznát vettem. – Történt ugyanis, hogy a forradalom után a helybeli italmérési jogot az uraságtól kiárendáltam három évre. – Én magam korcsmároskodni bizony legkevésbbé sem szándékozván, átadtam az italmérési jogot egy, már az épületemben lakó boltos zsidónak, annálinkább pedig, mert az uraságnak a faluban nem volt korcsmai helyisége, hanem igen is a falun kívül egy negyed óra járásnyira már volt. – Ezt a külső korcsmát szintén oda adtam egy másik sok gyermekű igen szegény zsidónak igen olcsón. – Tehát már volt két zsidóm, miből láthatja mindenki, hogy én, még az új kereszténytől hallott beszédek után sem gyűlöltem a zsidót, mert nem tudtam teljesen elhinni, hogy azok a dolgok csakugyan megtörténhetnek; – szóval egy hajszálnyi antisemitaság sem volt lelkemben; hanem miután az én vén és bigott korcsmárosomnak titkos működéseit sejtettem, s a sárospataki beszédek is eszembe jutottak, azután az én zsidómra figyelmetesebbé lettem. A zsidó amolyan podagras, dagadt lábú vén ember volt, a ki lábait gyakran szokta áztatgatni. – Egyszer a többek között épen olyankor találtam bemenni hozzá estve már jó későn, mikor a lábait áztatta. – Én a bort, a miben lábait áztatta, természetesen nem nézhettem meg, de a meleg bor szagát megérezvén, már bizonyos voltam benne, hogy mi történt, s meglestem, hogy tovább mi fog történni, a mi annál könnyebb volt, mert az épületemben olyan két pincze volt, melyek egy gáderból nyíltak, s egyik a magamé, másik a zsidóé volt. Én a magam pinczéjében lesbe álltam, és nem hiába, mivel úgy 11 óra táján a vén zsidó csak jön, s a bort, melybe a lábát áztatta, ugyancsak tölti vissza a hordóba. – Akkor én a zsidón hirtelen rajta ütöttem, kezemet a még akkor is lan-

206 gyos borba beledugtam, s miután a dolog mibenlétéről teljesen meggyőződtem, iszonyú méregbe jővén, a ronda zsidót mint egy rongyot összegyúrtam, – másnap reggel pedig, noha vasárnap volt, minden teketória nélkül az utczára kihánytam, s többé az udvaromba be nem eresztettem s ekkor a zsidókat, noha nem állítom, hogy egytől-egyig mind ilyen disznó, – mégis megutáltam örökre, mert a hol az ember egyes ritks egyéneket a tömegtől el nem választhat, ott a gyűlölet, mint az eső és harmat a jó és rosz emberek vetését, mindnyáját egyaránt érdekli, Í annálinkább érdekli, mert mint a tisza-eszlári bűn is mutatja, a legnagyobb gonoszságban is mind egyetértenek, s a bűnt mindnyájan vedel· mezik; – ugyanazért a világ is egyetemesen gyűlöli és utálja őket, és ennek senki más mint magok az okai. Az én kihányt zsidóm természetesen panaszra ment. – A főbíró engem megidézett a panaszossal együtt, noha 1854-ben, mikor ez történt még a sémiták nem voltak oly hatalmas, tekintetes és nagyságos ura ságok, mint már most. – De mikor elmondtam, hogy a kihányás miért történt, a főbíró is méregbe jött, s a vén Jebuzeust 14 napi áristomra s 50 forint pénzbírságra, – a hordó bornak kieresztésére büntette, és; valahai korcsmároskodhatástól örökre letiltotta. Ezek ezelőtt mintegy 30 évvel történtek; most pedig történt a Solymosi Eszter meggyilkolása, – s időnként jönnek most ismét majc innét-amonnét olyan hírek és kísérletek a szemtelen és neki bátorodotl zsidók felől, hogy azon helyeken a tisza-eszlári bűntény szándékoltatod ismételtetni, s hogy a zsidók az oly híreken oly könnyedén átsikamlanak, annak egyedüli oka csak az, hogy igen-igen sok Eötvös és Szájfert, és igen-igen kevés Bary van az országban. – Egyébiránt most már látom tudom, tapasztalom, hogy a mit hinni nem tudtam, nem akartam, mos már kénytelen vagyok elhinni, – tapasztalom pedig azt is, hogy a m egy legnagyobb gonosztévő kereszténynek is lehetetlen, az a legbecsületesebb zsidónak is lehetséges; hát a leggazemberebb zsidó már mos milyen lehet?! A legbutább, legfanatikusabb zsidónál, ki a gyilkosságot is Istennek tetsző szent dolognak tartja, mi volna lehetetlen? És hogy ez a hit, ez a fantaszta bigottéria nemcsak egy némelyil zsidónak, hanem valamennyinek a bűne, megtetszik avagy csak onnét is hogy a tisza-eszlári undok gyilkossággal valamennyi a világon élő zsidó azonosította magát, vagyis valamennyi pártolta és pártolja a gyilkoso kat. Ilyent becsületes ember nem szokott pártolni, mentegetni – s a gyilkost ártatlannak akarni nyilvánítani, mert ha ez nem így volna akkor a többieknek nem pártolni, hanem tiltakozni kellett volna a gyalázatos tény és annak elkövetői ellen. De mivel nem azt tették, hanem egyenesen a czudar gyilkosok védelmére keltek, még pedig oly gyalázatos és szembeszökő modorban, a milyent a világ még nem látott, és így világos, hogy azt, a gyilkosságot valamennyi zsidó nem csak pártolja, de sőt még helyesli is, – nyilvánvaló dolog, hogy az egész 600,000 zsidó között a Scharf Móricznak van csak becsületes lelkiismerete, ki apjára is kimondta az igazságot. – Ugyanazért nem lehetett volna nagyobb ostobaságot és következetlenséget állítani annál, mint hogy Móricznak nincs vallása, nincs Istene stb. – Nincs vallása, úgymond a védő, mert a zsidó vallást megtagadta – a keresztényt meg még fel nem vehette. A helyes okoskodás tehát így áll: mivel Móricz életidejénél fogva a katho-

207 likus vallást még forma szerint fel nem vehette tehát nem keresztény, de miután a zsidó vallást sem tette le még forma szerint, tehát természetes, hogy zsidó, és az is lesz mindaddig, míg ezt forma szerint le nem teszi, és egy valóságos bolond beszéd volt az, hogy Móricznak nincs sem Istene, sem vallása, mert bizony annak mind Istene, mind vallása, mind lelkiismerete különb van, mint annak a zsidó pénzen vásárlott lelketlen jószágnak, ki ezt Móricznak monda. – De bármit mi véljenek is a zsidók és védőik, s bármint ítéljenek is a bírák, higyjék el azt a zsidók, hogy az az irtóztató vesztegetéssel vitt és túlfeszített védelem az, mely őket elárulja, elítéli és elébb-utóbb megölő betűjök lészen, inert egyeseket igen – de az egész nemzetet nem lehet ám sem megvesztegetni, sem bolonddá tenni semmiféle paragrafusokkal vagy nyakatekert törvényczikkekkel; s bátran állíthatjuk, hogy a bűnösök felmentése a zsidóságra sokkal veszélyesebb következményű leend, mintha kettőthármat felkötnének a bűnösök közül, mert bármit beszéljen egyik vagy másik törvényszék, azért a rituális vagy vallási ostobaságból származott gyilkosság szaga rajtok szárad. A nagy világ, az egész kereszténység, nem pedig egy-két ember mondja itt ki az ítéletet a zsidók felett – sa nagy világtól, nem egykét embertől függ a zsidóság sorsa: – azért rövideszűség a zsidóktól a pénz hatalmában annyira bízni, vagy egyes egyének pártfogására oly igen támaszkodni. Ezen hibás lépésből származik már az is, hogy a tiszaeszlári bűn körüli temérdek költséggel, erőfeszítéssel és fáradsággal, egészen ellenkezőjét érték utói annak, mint a mit elérni akartak, azaz épen azzal bizonyították be, hogy a gyilkosság rituális természetű. – így tűnik ki, hogy a zsidóság, habár minden szellemi erejét igénybe veszi is, mégis csak ostoba faj. Így van a zsidóság – a magyarság – függetlenség és nagy hazafiság fitogtatásával is; mert hiába henczegi ő a jó hazafit, a jó magyart, – hasztalan eszik ő szalonnát, disznólábat, mert akármit beszél, és akármit eszik, mégis csak zsidó lelkestől-testestől és nem magyar, s a zsidóból főleg míg a zsidó vallást le nem teszi, maga a mindenható Isten sem tehet sem magyart, sem németet, sem francziát, sem angolt, marad az örökön örökké zsidó. – Nagyon tévednek hát azon bárgyú felfogású emberek, kik annak a disznóhús vagy szalonna-evésnek, s azoknak az 50 krajczáros hangzatos magyar neveknek, hazafiság, függetlenség negélyezéséuek, a polgári házasságnak stb. stb. oly sokat tulajdonítanak, hogy az oly henczegő zsidókat valóságos megtestesült tősgyökeres magyaroknak nézik, – holott nincs a zsidóban sehol a nagy világban egy vékony hajszálnyi hazafiság sem, mert bárhol, bármely országban lakik, neki csak a zsidó Talmud a hazája, vallása, hite, reménye, erkölcsi útmutatója, szóval egész világa, mindene: minden egyéb csak az ő pénzszomjának s meggazdagodásának az eszköze – neki pedig becsületes vagy nem becsületes utón módon való meggazdagodás az életfeltétele, – a kereszténység kipusztítása, minden lehető alkalommali megcsalása, annak furfangos módokoni tönkre tétele a legfőbb öröme, s egy kereszténynek vére, meggyilkolása pedig üdvössége. – – – – – – – – – Most már, miután a zsidóknak minden tekintetbeni veszedelmes voltukat elég bőven elbeszéltük és kimutattuk, az a kérdés merül fel, hogy hát miképen szabadulhatunk meg tőlök legjobb módjával?

208 Minthogy az európai bölcs kormányok, mind magokat mind népeiket egészen a zsidó bankárok és zsidó uzsorások zsebébe czivilizálták, tehát a Rothschild zsebében meghunyászkodva fülelő kormányunktól és az azt vakon, gépileg támogató képviselők többségétől, a zsidóügyre nézve legalább egyhamar orvoslást, kivált olyant a mibe köszönet lenne, nem várhatunk vagy nem remélhetünk, – tehát orvosolni kell az ügyet magának a népnek, természetesen a törvény korlátai között, úgy, hogy oda a mi zsidópajtás kormányunknak a keze el ne érjen, – nevezetesen a népnek a zsidóügy körüli egyetértését el nem tilthatja senki, – tehát egyet kell érteni országosan, egyet kell érteni minden városban, minden faluban, minden téren, minden társaságban, minden faji vagy felekezeti különbség nélkül az egész kereszténységnek; – például a mely faluban vagy városban még zsidó nincs, joga, hatalma van a lakosságnak oda be nem ereszteni az által, ha senki sem ád neki lakásra házat vagy építésre helyiséget, és ha netalán árverés vagy haszonbérlet útján mégis bejutott volna közéjök a zsidó – akkor megtehetik azt, hogy ne menjenek korcsmájába vagy boltjába vagy mészárszékébe vásárolni; mit annál inkább megtehetnek, ha figyelembe veszik a fentebb már elmondott csömörletes dolgokat. – Ha talán földeket bír vagy árendál a zsidó, ne menjen neki dolgozni senki, ne menjen hozzá béresnek, kocsisnak, szolgának, szolgálónak vagy napszámosnak senki semminemű fizetésért, – A mennyiben vidékről vagy távolabbról vinne munkásokat vagy cselédeket, egyetértés által azokat is el lehet onnét idegeníteni, s lehet neki minden lépten-nyomon százféle kárt, bosszúságot okozni, úgy hogy kénytelen lesz ott üzletével felhagyni és elköltözni, s mindezt meglehet tenni úgy, hogy a törvény bele nem ütközhetik. – Ily eljárás mellett pár év alatt vagy ki kell pusztulnia a zsidó boltosnak, haszonbérlőnek vagy korcsmárosnak, vagy meg kell szöknie. – De hiszen a már fentebb leirt korcsmai s egyéb disznóságok után, lehetetlen is, hogy még legyen keresztény ember az országban olyan, a ki a zsidónak italából innék, vagy ételéből ennék, a nélkül, hogy halálra ne csömöriének. Megesik, hogy a zsidó valamelyik határban két-három vagy több ezer hold földet is kiárendál a szegény földművelő nép orra elől, azután a zsidó ugyanazon földeket oly méregdrágán osztja ki a nép között, hogy neki fele is ingyenben marad. Oly helyen azt kell tenni, hogy senkise vállaljon el tőle egy talpalatnyi földet se, azután pedig ne menjen neki dolgozni senkise. – így a földeket természetesen ott kell hagynia s akkor a lakosság árendálhatja ki az első kézről. – Igen ám! mondja talán bíró uram! vagy jegyző uram! ha pénz volna. – Pénz biró uram! van a bankokban, birtoka meg van a község lakóinak, arra adnak kölcsönt mindég, s ott a hol arra alkalom van, lehet haszonbérletet csinálni a nép részére, annálinkább pedig, mert a nép az egész munkát maga teljesítvén, több tiszta haszna lehet mint bármely egyes árendásnak. – Ugyanazért tartozását is rövid idő alatt könnyen leróhatja. – Sok helyen az ilyen haszonbérletből szép tőkét is lehetne a népnek csinálni, hogy ne szorulna mindjárt valaki az uzsorás zsidó zsebére. – A hol pedig ily alkalom nem volna, s így tőkét csinálni nem lehetne, ott meg azt kell tenni, hogy egy kis népbankot alakítsanak, oly módon, hogy minden család minden héten csak egy, vagy ha telik két hatost fizessen be a kaszszába, de azt aztán már pontosan. – Ez

209 az egy hatos egy héten bizony nem üt földhöz senkit, és mégis ha csak 200 gazda fizeti is, már egy rövid év alatt ezer forintja van a népnek. – Már most ha valaki, egy vagy más oknál fogva néhány forintért megszorul, abból rögtön kölcsönözhet, s nem kell ide-oda Poncziustól Pilátushoz futkosni, nagy kamatokat fizetni s magát fél vármegyében czégeréztetni. – íme mily jó ez! és tehát mi nehézség, mi lehetetlenség van az ily bankocska létesítésében? Semmi – csak okos ember kellene a gátra és egy kis jóakarat. – Ez a csekély egy hatosos befizetés 4-5 rövid év alatt már 5-6-7 ezer forintra szaporodik, hát még hosszabb idő alatt hova növi ki magát, mennyire szaporodhat?! Hanem édes barátim! ezeket mi helyettünk sem a tisztes csehek, sem az udvarias francziák meg nem teszik ám, hanem tennünk kell magunknak. A miket eddig itt tanácsoltam, még mind nagyon könnyen meglehet tenni, csak egy kis egyetértés s egyező jóakarat kell hozzá; ugyanis lehet a zsidót a faluba be nem ereszteni, vagy ha már bent van, lehet őtet mellőzni, lehet neki nem dolgozni, lehet, korcsmájába, boltjába, mészárszékébe nem menni. – Most így majd amúgy lehet őtet kifüstölni, kiszorítani, egy szóval egy okos és életre való nép ezerféle utat, módot talál annak a zsidónak kiüldözésére, vagy ha ő nem talál, s ezután is csak úgy tunyáskodik mint eddig tette, akkor majd talál a zsidó utat, módot a kereszténység kipusztítására vagy annak elnyomására, s szolgájává tételére: – tessék választani. – Ez a harcz a zsidóságnak a kereszténységgeli és a zsidófajnak a többi nemzetekkeli harcza: – itt tehát ha a kereszténységben csak egy csepp jóakarat, és ha csak egy parányi ész és összetartás van is, az aránytalanul csekély számú zsidóságnak a kereszténységgel szemben győzni lehetetlen. Nem kell minden kis tehertől, bajtól megijedni, fázni, nem kell azt várni, hogy a sült galamb szánkba repüljön, hanem mozogni, tenni, okoskodni kell, még pedig pontosan és egyesült erővel, mert valamit kivinni csak egyesült erővel és pontos kitartással lehet. – A széjjelszórt erő – nem erő, hanem erőtelenség. Kerülni kell a keresztény embernek a zsidót mindenütt; mert ha nem kerüli, az őt megcsalja, megfosztja, megrabolja, s ha épen jó módját látja, meg is öli, miként ezer meg ezer példa bizonyítja s a többek között szegény Solymosi Eszter. – Azért hát a beteg keresztény semmi esetre se hívjon zsidó orvost, mert a zsidó orvos nem egyéb mint törvényesített, szabadalmazott gyilkosa a kereszténynek, a ki, minthogy minden tanultsága mellett is a kereszténységnek halálos ellensége, s azt annálfogva lehetőleg fogyasztani vallásos elvök, s szerintök Jehovának tetsző dolog, tehát a ki minél több keresztényt a más világra küldött, a zsidóság előtt annál tekintélyesebb, Isten előtt pedig annál kedvesebb egyéniség, és már épen ez az oka annak is, hogy eleitől fogva az orvosi és bábasszonyi állomásra vállalkoztak közülök legtöbben – és pedig mivel a zsidó, faji jelleménél fogva, nagyon megvesztegethető tulajdonságú, annál fogva sem orvosi, sem szülészeti állásra nem kellene bocsátani őket, mert ott mind a két helyen iszonyú pusztítást s erkölcsi rombolást visznek véghez a keresztények között, – s hogy minden beteget s minden szülöttet el nem küldenek, csakis az az oka, mert félnek, hogy szembe tűnnék, kérdőre vonnák, s állásaikat veszítenék. Ha pere van a kereszténynek, ne menjen zsidó ügyvédhez, főkép

210 ha peres fele is zsidó, mert akkor bizonyos lehet benne, hogy perét elveszti, ha az egekig érne is az ő igazsága; – képviselőnek sem kell választani, mert az ott is nem az országos, hanem csakis a zsidó érdekeket képviseli; a mellett könnyen megvesztegethető, jellemtelen, erkölcstelen teremtmények, köpönyegforgatók, megbízhatlanok is. – Bírónak sem kell választani a világért sem, mert a hol zsidó a bíró, ott jaj az igazságnak, mutatja az ártatlan Krisztus példája is. – A zsidónak igazsága, jelleme, vallása, erkölcse, barátsága, becsülete, szóval egész valója ebben az egy szóban foglaltatik: pénz!!! Városok, faluk, magánbirtokosok, annak a keresztény vallást ezer és ezerféleképen kigúnyoló, szemtelen, vakmerő, háládatlan zsidónak ne adjatok haszonbérbe semmiféle birtokot, tárgyat vagy jogot, ne adjatok neki arra alkalmat, mint a nagy hazafi protestánsok tették, – hogy a keresztény népet nyúzhassa, és a kik ellenkezőt tesznek, mint például a protestánsok a Baldácsi-féle birtokkal tettek, nyilván megmutatják, hogy ők zsidó pajtások és a kereszténységnek ellenségei. Zsidó mesteremberekkel se dolgoztassatok, tőlök semmit ne vásároljatok, – zsidó boltosoktól se vegyetek semmit, ha talán olcsóbban adna is valamit, mint a keresztény boltos; nemcsak azért pedig, mert a zsidó boltos azért hogy a kereszténység iránti utálatának s lenézésének ez által is kifejezést adjon, minden ennivaló tárgyat, milyen például a méz, túró, sajt, lekvár, szalámi, czukor stb. stb. mielőtt eladná lepökdösi, vagy valami czudarsággal, mint például a mézet paraffin kenőcscsel, elegyíti; – hanem azért is, mert a zsidó oly ravasz, hogy most, miután észrevette, hogy a kereszténység az ő boltját vagy üzletét hagyogatja, s a keresztény boltosokhoz megyén vásárolni, azt teszi, ha mindjárt veszteségével történik is, hogy portékáját egy ideig olcsóbban adja mint a keresztény, de ezt csakis azért teszi, hogy a népet a keresztény boltosoktól magához vonja, s ha ez megtörtént, azután vesztességét – ha ugyan volt – annál nagyobb kamattal nyerhesse vissza a rászedett kereszténységtől. A keresztény boltosok természetesen ily jövendőbeli csalás reménysége alatt veszteni jelenleg nem akarván, portékáikat adják rendes áron, míg a zsidó adja veszteségével is. – Ámde ezt a zsidó-fortélyt a keresztény embernek kell ismerni, és a zsidó boltjába, vagy bármi nemű üzletébe csak azért sem kell menni. Ne menjen a zsidóhoz szolgálatba se, a ki életét szereti, és becsületének örül, – nemcsak azért pedig, mert ott utálatos, naponként lepökdösött ételeket kell ennie, – igen-igen, a zsidóasszony a keresztény cseléd ételét mielőtt általadná, törvényüknél fogva, nagy titkon hogy a cseléd észre ne vegye, mindig lepökdösi, – hanem főképen azért, mert a keresztény cselédnek, ha férfi, ha nő, a zsidónál egy szempillantásig sem biztos az élete, mivel azoknak évenként nem elég ám egy Solymosi Eszter, hanem kell nekik száz meg száz. – Már most ha -igaz is, hogy nem minden cselédet ölnek meg, de ki tudhatja azt, hogy a sok közül kik lesznek azok a szerencsétlen áldozatok, kiket leölnek? – Senki, de lehet mindenik, s hogy is ne lehetne, mikor a gyilkosokat a megvesztegetett vagy rövidlátású s elfogult egyének körömszakadtig védelmezik. – Igen, a kormány és országgyűlés védelmezik, takargatják a zsidó ügyet, mert az az ő idétlen szülöttjük, – s

211 ha most az eszlári esetnél a zsidókra a rituális gyilkosság bélyegét törvényesen rásütik, következik a második lépés – miszerint a kormánynak s törvénytévőknek ily titkos vagy orgyilkosokat a nép között tovább tűrniök nem szabad – és így tenniök kell – de mért? azt nem tudják. – Azért kellett már a nyilvánvaló gyilkosságot s gyilkosokat minden módon is takargatni, védelmezni, – azért kellett a nyilvános igazságot a nemzet örökös gyalázatjára sárba tiporni s az egyetemes kereszténységet ama veszedelmes gyilkos fajjal szemben meggyalázni. De kellett még azért is, mert Rothschild a mi örökös deficzittel kínlódó kormányunkra ráijesztett, hogyha a zsidókat bántjuk s a gyilkos saktereket megbüntetjük, akkor nem fog adni több kölcsönt stb. No uraim! ez már a soknál is több, – mert irtóztató gyalázatos helyzete az egy országnak – s irtóztató megismertetője egy a világon legrosszabb kormánynak – az ostoba korszellemességnek, az ész nélküli humanismusnak s a csupa rablásra alapított czivilizácziónak, mikor a kormány oly gyalázatos zsákutczába szorul, hogy az egész nemzet által látott s világosan bebizonyított rituális gyilkosságot nemcsak elnézi, hanem még védelmezni is kénytelen! – Ilyen erkölcsi piszokban, mint a milyenbe Deák és az általa emanczipált zsidók a magyart keverték, Magyarország még nem fetrengett soha! nem! mert itt csak pénze legyen a zsidónak, vagy ha annak nincs – a központi irodának, akkor szabad a vásár a gyilkosoknak – szóval, társadalmi életünk erkölcsileg és anyagilag annyira alásülyedt, hogy mivel a rettentő!! czivilizáczió következtében nagyon de nagyon kevés már mai napság az igaz ember, tehát egy-két százas koczkáztatásával a gyilkos nyomokat nagyon könnyen be lehet takarni, s a szegény kesergő és panaszló szüléket is elutasítani. – Azonban van ezer meg ezer olyan jövő-menő szerencsétlen szülött vagy szegény árva, ki ha eltüntetett a zsidók által, nem keresi senki – nem siratja senki! s hány tűnik el ilyen egy év alatt csak magában Pesten is? s hová lesznek azok? Hát biz azok barátim! többnyire Tisza-Eszlárra mennek!!! – No de jól van ez így, miért hanyag, miért ügyetlen a nép? miért hagyja magát kipusztítani? s miért engedi gyermekeit mint a csirkéket a zsidó karvalyok által elhordatni és legyilkoltatni?!: Igen, szegény keresztény ifjúság! a mi szörnyű czivilizált és irtóztató humánus kormányainkkal oda jutottunk, hogy a zsidóság bátran gyilkolhat benneteket, csak egy kissé vigyázzon – vagy ha jól nem vigyázott, pénze legyen, – mert akkor a paragrafusos irtóztató teketóriát a kormány a nép vakítására megtéteti, azután a zsidót felmenteti s punktum. Ezen körülmények tehát arra intenek minden okos teremtést, hogy a zsidóhoz ne menjen szolgálatba senki semminemű fizetésért, ne koczkáztassa ott az életét, ne rondítsa be magát, mert a zsidó bármilyen gazdag, s bármily fényes edényei vannak is konyhájában, mégis ronda az, és én részemről az olyan személyt, ki már zsidónál szolgált, nem hogy nőmül venném, de még csak udvaromban sem szeretném látni – nem pedig azért, mert a ki a büdös zsidónak ronda körülményeit, ronda ételeit nem utálta, s azokat jóízűn meg tudta enni, az már maga is ronda, s nem érdemes arra, hogy egy keresztény ember házánál gazdasszonykodjék; ugyanazért minden oly leányt vagy ifjat, vagy bárkit,

212 ki a zsidónál való szolgálatával fel nem hagy, a keresztényekkeli társalkodásból ki kell rekeszteni: – legyenek a zsidóknak szolgái örökre, mert egyebet nem érdemelnek. Nagyon tudom én azt, hogy itt a zsidók szolgálatában lévők részéről igen sok az ellenvetés, sok a nehézség, de azok komoly akarattal mind elháríthatok, mert egy jóravaló becsületes cseléd, vagy jó dolgos munkás ember, keresztényeknél is mindig talál szolgálatot vagy munkát, – s csakis az amolyan rendetlen, henye, piszkos, mocskos, nyelves, kirúgó személyek szoktak zsidókhoz szegődni, s a rósz személyeket arról mindjárt meg lehet ismerni, hogy azok zsidóknál szolgálnak, hol az ő erkölcseikkel s becsületükkel senki sem gondol. – Egy szóval, úgy áll a dolog, hogy míg a keresztény családoknáli szolgálat becsületére, addig a zsidóknál! szolgálat gyalázatára szolgál az illetőnek. Lássátok kedves honfitársaim! ha a mi bölcs kormányunk és bölcs Deák Ferenczeink, a zsidók polgárosítása alkalmával meg nem tudták is, de most már tudhatnák, mert már ezerszer szájokba volt rágva, hogy a zsidónak Mózes értelmezése szerint is a zsidón kivül nincs senki felebarátja; és így mikor Mózes a tíz parancsolatban azt mondja, hogy ne ölj, – ne lopj, – ne tégy hamis tanúságot, – s ne kívánd a te felebarátodét, – ez csakis azt teszi, hogy a zsidót ne ölje vagy ne lopja meg – vagy hogy a zsidóét ne kívánja, ós hogy zsidó ellen ne tegyen hamis esküt stb. de mivel neki a keresztény nem felebarátja, tehát azt már megölheti, meglophatja megcsalhatja, az ellen hamis esküt tehet stb. stb. És mikor a kormány és törvénytévők most már világosan tudják, s a mindennapi tapasztalásból is látják, hogy biz ez mind úgy van, mind úgy igaz: hogy tűrhetik hát azt el s hogy kényszerithetik erővel a népet arra, hogy ily veszedelmes lényeket maga között megtűrjön? mert az már bizonyos, s a kormány előtt is tisztán áll, hogy ha 26,000 talán okosabb és becsületesebb érzelmű egyént kiveszünk is, mégis 600,000 rabló, csaló, fosztogató, erkölcsöket rontó, jellemeket mételyező bigott zsidóval van dolgunk, és mi ez? s miért van ez így? s miért kell a kereszténységnek csak Magyarországban 600,000 gyilkost, rablót, fosztogatót, tudva, ismerve a maga házában megtűrni? s miért kell a magyar nemzetnek az ő vérével szerzett és épített házában magát meghúzni, magát zsellérnek tekinteni, s az előtt az élősdi népség előtt meghunyászkodni? – Hát csak azért barátim! mert miként már fentebb is említém, Rothschildnak nagyon sok pénze van, – Rothschild pedig zsidó. – A mi czivilizált kormányunk pedig 300 millió forint jövedelem mellett is mindig koldus, s mindig a zsidókra szorul; – nemde gyönyörű állapot?! Így vannak biz ezek barátim! – s most már láthatjátok, hogy biz itt, nem Tisza Kálmán az úr – sem nem Szapáry úr, hanem a zsidó, az a zsidó, ki a kormányokat épen úgy megrontja, mint a kisebb uzsorások az egyes lakosokat megrontják, és szolgáikká aljasítják. – Szégyen! egész a porig alázó szégyen biz ez, mind a kormányokra, mind a nemzetekre nézve; de hát ez is czivilizáczió, ez is a korszellemhez s humanizmushoz tartozik. – Most már láthatja s tapasztalhatja mindenki, hogy a világot nem az igazság és józan ész, hanem a pénz és magán érdekek kormányozzák. Eddigi beszédemből, ha még nem tudta volna is. – megtanulhatta

213 a nyájas olvasó, hogy a zsidófaj mily utálatos, mily henye, dologtalan, mily furfangos, erkölcstelen, csaló, húzó, vonó, lótó-futó, magát mindenüvé behízelgő, tolakodó, orgyilkos, szemtelen népség a kereszténységre nézve. – Kimutattam azt is, hogy a mi adóssággal – álhumanizmussal, – hamis korszellemmel s népeket koldusító czivilizáczióval és tudatlansággal teljes kormányunktól és az azt gépileg támogató országgyűlési többségünktől, a zsidóügyre nézve semmi okos és czélszerü javítást nem várhatunk, és így mi következik ebből? – Az, hogy a népnek magának kell a dologhoz fogni, s legelőször is a már fentebb elmondott tanácsaimat kell, még pedig nemcsak egy-két helyen, hanem az egész országban rögtön foganatba venni, s a legnagyobb egyetértéssel és pontossággal végrehajtani. – Annakutánna a legközelebbi képviselőválasztáskor mindenütt olyan képviselőket kell választani, mint például Istóczy Győző, Ónody Géza és a többi. Gáborjáni Szentmiklósi Sámuel.

Választóimhoz! Van szerencsém a rumi kerület t. választóit ezennel értesíteni, hogy képviselői beszámoló beszédemet Rumban f. hó 14-kén, vagyis húsvéthétfőn délután 4 órakor, – Vasvárott pedig a reá következő vasárnap, vagyis f. hó 20-kán délután 4 órakor fogom megtartani. Hazafiúi üdvözlettel Budapest ápril 5. tisztelő képviselőjük: Istóczy Győző.

Az antisemita-párt szervezkedéséhez. Az országos antisemita-párt központi végrehajtó bizottsága, márczius 18-kán és folytatólag a következő napokon tartott ülésein behatólag foglalkozott a választókerületek s a jelöltek ügyével. Az akczió módozatai és az eljárás mikéntje is részletesen megbeszélve lett, s a pártnak ezen végrehajtó bizottsági ülésekre meghívott több képviselőjelöltje és bizalmi férfia úgy a fővárosból mint a vidékről ezen megállapodásokhoz képest lón utasítva. Az Istóczy Győző képviselő által fogalmazott s a jelen füzetünk élén olvasható választási manifesztum elfogadtatván, annak a legnagyobb nyilvánossággal leendő köztudomásra hozatala elhatároztatott. Ehhez képest a manifesztum már eddig is mintegy húszezer példányban küldetett szét azon választókerületekbe, a hol az antisemita-párt akcziót szándékozik kifejteni. Elvbarátaink megkeresésére, szétosztás és terjesztés czéljából a manifesztum kisebb-nagyobb mennyiségben ingyen megküldetik

214 részükre, vagy az általuk beküldött czímek részére. Az ez iránti megkereséseket kérjük „Az országos aritisemita-párt elnökségéhez, Budapest, Kálvin-tér (Széna-tér) 1. sz.” czim alatt intézni.

A közelgő képviselőválasztások és az antisemitizmus. A Steyerben megjelenő „Die Judenfrage” czímű lapnak e hó végén megjelent 7-ik száma „A szélcsend a vihar előtt” czim alatt egy rendkívül érdekes és hazánk pillanatnyi politikai helyzetét fölötte találólag ecsetelő czikket közöl, a melyet a következőkben ismertetünk: „A mily élénkség volt pár éven át Magyarországon, oly csendes most minden, sőt feltűnően csendes, ha a felhalmozott gyúanyagot tekintetbe vesszük. Tévedne azonban az, a ki azt hinné, hogy ez természetes nyugalom, hogy a viszonyok javultak és a kedélyek nyugalomra tértek. Igen rövid idő múlva végbemennek ott a képviselőválasztások, a mely alkalommal heves küzdelmek lesznek. A különböző pártok gyűjtik az erőt e küzdelemre, s nem akarják erejüket korábban elfecsérelni. A Magyarországon most észlelhető csend hasonlít a szélcsendhez egy nagy vihar előtt. Még sohase lépett Magyarország olyan választási harczba mint most, mert ott egy hatalmas és népszerű eszme s áramlat foglalt tért: az antisemitizmus. Igen, Magyarországot az antisemita áramlat uralja; zsidólapjaink maguk is beismerik ezt. Annyi bizonyos, hogy a zsidók az antisemitizmus kitörése előtt Magyarországból egy megerősített tábort akartak maguknak csinálni, a honnét azt hitték, hogy majd Ausztria és az osztrák kormány fölött is uralkodhatnak. Egy ily megerősített tábor Európa szívében reájuk nézve persze igen szükséges lett volna, – annak elveszte tehát a zsidókra nézve nagy csapás. Ha sikerült volna nekik Magyarországon lábukat egyszer megvetni úgy, hogy gondolni nem lehetett volna többé arra, hogy onnét kivethetők legyenek, akkor ezen födött poziczióból Európa szívében köröskörül kirohanásokat tehettek volna, s az esetben, ha valamelyik európai államból kiűzettek volna, ide menekülhettek volna. Ezen megerősített táborukba összeczipelték és biztonságba helyezték volna kincseiket is, mindazt, a mit más népek kiszivattyúzása útján összeharácsoltak. A zsidók e czélt már elérni is vélték; de ekkor hirtelen beütött az antisemitizmus, s minden zsidó-reményt és tervet meghiúsított. Még egy kis idő, és már késő lett volna, s a magyar nemzet a zsidó nemzetbe olvadt volna. Nem a magyarok, hanem a zsidók ülték volna meg az ezredéves ünnepélyt. A zsidókra nézve tehát Magyarország elveszte a legnagyobb csapás a mely őket érte, s mondhatjuk, a legváratlanabb. Hogy Magyarország 1884-ben antisemita-lángokban lobogjon, hogy Magyarország ily rövid idő alatt zsidóellenes legyen, azt a zsidók pár évvel ezelőtt, az antisernitizmus kitörése előtt, nem is álmodták volna. Már azt hitték, hogy Magyarországot biztosították maguknak s hatalmukba kerítették,

215 mert a zsidólapok az antisemitizmus kitörése alkalmával kevélyen s biztossággal hirdették, hogy olyasmi mint az antisemitizmus Magyarországon sohase fordulhat elő! És most? – Az, hogy Magyarországot mint megerősített tábort fel kell adniok, bevégzett tény; egy kormány se adhat többé engedményeket a zsidóknak, sőt még Tiszának is már engedményeket kellett adnia a magyar nemzetnek a zsidóhatalom ellen, úgy hogy a zsidó-sajtó keserves siránkozásban tört ki efölött. Súlyos csapás ez az egész világon elszórva levő hazátlan zsidó népre, úgy hogy ma nem tudja it tevő legyen; valóban jellemző ez az egész Magyarországot uraló antisemita áramlatra nézve; valóban csodás fordulat ez egy aránylag rövid idő alatt! Daczára azonban ezen antisemita áramlatnak nem kell hinni, hogy már a legközelebbi képviselőválasztásoknál egy antisemita többség fog előállani, mert még igen sok befolyásos magyar család szorosan a zsidókhoz van fűzve s ezáltal kényszerítve, befolyásukat a zsidóhatalom mellett érvényesíteni. Egyrészről a zsidók a pénzt tele marokkal fogják szórni választási czélokra, hogy kedvező eredményt érhessenek el; másrészről pedig van ismét sok befolyásos magyar, a kik ugyan Tiszának ellenfelei, őt azonban csak azon okból akarják megbuktatni, hogy örökségébe léphessenek. Ezek az úgynevezett konzervativek, a kik a zsidókkal jó barátságban akarnak maradni, hogy ezek nekik tovább is kölcsönözzenek, mint például Apponyi Albert gróf, – sa kik közvetve a zsidóhatalmat támogatják, s azért az antisemita áramlat ellen fenekednek. Az antisemitizmus mindenesetre sok képviselői, széket fog elhódítani, de a többséget most még nem. Az országházban igen erőteljesen fog működhetni, mert egyrészről erkölcsi alapon áll, másrészről pedig Magyarország népe mögötte áll. Ennek ellenében a zsidóhatalom, noha többséghen lesz, erőtlen fog lenni. Ez a többség már csak azért se hozhat többé zsidóbarát törvényeket, mert e fölött a felháborodás az egész országban kitörne. A legközelebbi országgyűlés bizonyos tekintetben inkább a stagnáczió képét fogja nyújtani. Zsidóbarát-törvényeket és zsidó-politikát nem lehetend többé csinálni, mert az antisemiták már nagyon is erősek lesznek; de mivel még kisebbségben lesznek, döntő reformokat se lehet keresztülvinniök. Ε föladat a jövőnek van fentartva, a melyben az antisemiták többségre fognak jutni, mert egyedül csak az antisemitizmus bir képességgel arra, csak ennek van világos, határozott programmja és czélja, míg ez egy másik pártnál se az eset, – mert valamennyiök csak bújósdit játszik a maga programmjával.”

A tőke és a munka. Ez a czíme egy érdekes (franczia) könyvnek, melyben a szerző kimutatja, hogy a tőke által kizsákmányolt munkának függősége naprólnapra növekszik, s kijelenti, hogy a dolgok ez állását orvoslandó, pártolni kell a munkát, szervezni a termelőket „A társadalomnak – mondja e könyv – az ingó tőke által való kisajátítása szintoly szabályszerűséggel megy végbe, mintha ez természeti törvény lenne. Ha nem teszünk semmit ennek megállítására, 50 év, vagy legfölebb egy évszázad múlva az egész európai társadalom megkö-

216 tözött kezekkel és lábakkal néhány száz zsidó bankárnak lesz kiszolgáltatva. Az 1875-ben elhalt párisi Rothschild egy milliárd franknyi vagyont hagyott hátra. Az időben valamennyi Rothschildnak együttvéve öt milliárdja volt, a minek jövedelme 580,000 ember jövedelmének felel meg; 1890-ben, ennek a zsidó családnak legalább is tíz milliárdja lesz, mert ki van mutatva, hogy a Rothschildok vagyonukat minden tíz évben megduplázzák. Ennek a tíz milliárdnak a jövedelme egy millió százhatvanezer ember jövedelmének felel meg. Az 1955. évben ez a vagyon háromszázhúszezer millió frankra fog rúgni, vagyis egy olyan összegre,, a melynek kamatai elégségesek lennének harminczhét millió százhúszezer ember megélhetésére. Pedig a Rothschildok nincsenek egyedül. Van még egy sereg másr milliomos zsidóbankár, a kik végzetes hatást gyakorolnak az egyesekre, a községekre, az államokra. Ezek a zsidó bankárok képezik „a pénz internaczionále”-ját, a mely végtelenül hatalmasabb mint sok fejedelem. Mikor ezelőtt tíz évvel Parisban háborús hírek keringtek, Rothschild Anzelm felesége ezt mondta oly egyéneknek, a kik ezen eshetőségről beszéltek előtte: „Francziaország nem fog háborút kezdeni, mert az én Anzelmem nem kölcsönözi neki a pénzt, a melyre szüksége lenne hogy háborút indíthasson.” Rothschild elég hatalmas arra, hogy megbuktasson és felállíthasson minisztériumokat. Az 1879-ki börzei árfolyam-esést, a melynek folytán számtalan tőkepénzes milliókat veszített, Rothschild szándékosan idézte elő a czélból, hogy a polgárságot terrorizálja és ezt a kormányhoz lánczolja. De ezeken kívül még más, a társadalmi és politikai kérdésekre vonatkozó tekintetek is vannak, s ezek az erkölcsi tekintetek. A zsidóság, a mely ma fölényben van, felette erkölcstelen népség. Nincs benne se méltóság, se becsület, se hazafiság, csak gyűlöletet és utálatot gerjeszt maga iránt a tömegekben, mert a nép a gazdagok fényűzését csak azon feltétel alatt engedi meg, hogy ezen gazdagok nála felsőbbek legyenek erkölcsi és értelmi tekintetben. A zsidó uzsorások és kizsákmányolók hintóban tova robogva: – ez szintoly szégyenletes látvány, mint mikor szabad-személyek fiáker-kocsikon hajtatnak ki a városligetbe. Ez a cynizmus diadalmenete. Az ügyek ezen állása szégyen a civilizált társadalomra. Határt kell neki szabni azzal, hogy védelmezzük a munkát és szervezzük a termelőket, hogy ne legyenek többé kizsákmányolva a szemtelen zsidó spekulánsok által.” L'Antisémitique.

A börzespekuláczió hanyatlása. Valamennyi börze-újságban keserves panaszok olvashatók most a börzespekuláczió hanyatlása fölött. A munkás, termelő népnek azonban csak örülhet a szíve, ha ennek bevallását hallja. Mert a börze az, melf a termelt értékeket elnyeli, mely a lakosság legszélesebb köreiben elterjedt szükséget és nyomort előidézi, mely szünetnélküli gazdasági válságokat idéz elő, a keresetforrások állandóságát erkölcstelen játék által megrontja, a nép megtakarított tőkéinek a termelő erők felé való irányulását aka-

217 dályozza, az országot gazdászati romokkal halmozza el, és soczialisztikus rázkódtatásokra a talajt- egyengeti. Mily gazdag segédeszközöknek lenn© birtokában az ipar, ha a gyárosok keresményüket nem vinnék oly gyakran a börzére! Lehet-e csodálkozni azon, ha e helyett a kereskedők, iparosok, sőt még a kézművesek csődjeinek nagyrésze is a börzespekulácziókra vihető vissza? A mit ott „spekulációnak” neveznek, az voltaképpen egyszerű hazárdjáték, s hozzá még gyakran hamis kártyákkal űzött hazárdjáték. Sőt gyakran még ennél is rosszabb; mert az, a ki a hazárdjátéknál egy pénzdarabot kártyára tesz, pontosan tudja, mit veszíthet; a ki azonban a börzén például határidőre szóló adásvevési szerződést köt, veszteségének nagyságát sohase számíthatja ki. Persze az ember ugyanazon módon nyerhet is, de a rendes vége a dolognak a veszteség, gyakran a teljes tönkrejutás. Nézzétek meg csak azon ismerőseiteket, a kik a börzén játszanak! Ugyan hányan nyertek közülök 10 év alatt valamit? Száz közül alig egy. Mások súlyosan megsebezve sompolyogtak el onnét, némelyeket mint halottakat hordtak ki onnét. Lehet-e ez a dolog közönyös a nép előtt? Bizonyára nem. Mert azok az összegek, melyeket a börzemoloch elnyel, eredetileg a nép által munka útján termeltettek, s melyek természetellenesen mennek veszendőbe, ha egyes börze-királyok kezeiben halmozódnak össze. Egy gyáros csődjét száz meg száz munkás, szállító és mesterember szenvedi meg. S így nincs már a kenyérkeresetnek egy tere sem, a melyet a börze, a modern zsidók ezen synedriuma, a nép kizsákmányolására hatalmába ne kerített volna. Kifosztja Egyptomot, a khedivének uzsorakamatokra milliókat előlegezve; kiszívja hazánkat rentéink konvertálása által; Parisban nem átallja még a rongyszedőket is nyomorúságos keresetükben megrövidíteni. Annál örvendetesebb dolog az, hogy végre-valahára, úgy látszik, a nagy közönség állandóan távol tartani akarja magát a börzejátóktól. A börze- és zsidó-lapok persze dühöngnek; legjobb szeretnék, ha kivételes rendszabályok által a közönség a börzére lenne hajtva. S valóban nem is lehet rósz néven venni nekik ezen őrjöngésüket, mert a börzének nincs is semmi czélja, ha a börze-svindlerek csak egymást fosztogatják ki a pénzből. Valódi jótétemény lenne, ha a gimplik száma mind kevesebb lenne, s ha az emberek arra a meggyőződésre jutnának, hogy a börze csak az az iskola, a hol a nagyok a kicsinyeknek bőrét lenyúzni tanulják. Korunk, a mely oly nagyra van azzal, hogy a játékbarlangokat megszüntette, nem sokáig várhat azzal, hogy a nép jólétét felemésztő börzejáték ügyével behatóbban foglalkozzék. Ez is társadalmi reformkérdés és pedig egyike a legsürgősebb kérdéseknek. _____________________________________ *_ „Oest. Volksfreund.

A skurczi zsidó rituális gyilkosság. Még most is rezgésben tartja az európai közönség idegeit a két évvel ezelőtt végbement tisza-eszlári dráma, s máris egy újabbi zsidó rituális gyilkossági bűnpör van folyamatban, ezúttal ugyan nem a „barbár” Magyarországon, hanem a német kulturáltamban, Poroszországban. A skurczi eset még január hóban merült ugyan fel, de be

218

akartuk várni a további fejleményeket, nehogy olvasóinkkal esetleg egy oly tényt közöljünk, a mely utóbb mystifikácziónak derüljön ki. Most már ez eshetőség elől biztosítva vagyunk, mert a bírósági eljárás a zsidó rituális gyilkosok ellen javában folyamatban van, s remélhetőleg a skurczi eset nem úgy fog végződni a bíróságok előtt Németországon, mint a hogy végződött a t.-eszlári per nálunk: a rituális gyilkosság tényének szerencsés eltusolásával. Az eset, németországi hírlapok tudósításai szerint a következő: „Egy békeszerető katholikus szabócsalád (a Czybula-család) 14 éves fia, ki január hó 21-én este üveget öblögetett egy majorban, nem ment aznap este haza. Másnap egy fiú egy patak hídja alatt rátalált a 14 éves Czybula Onofrius megcsonkított holttetemére. Az eső folytán a patak megdagadt, minek következtében a fiúnak fel kellett keresni az azon keresztül vezető pallót, a mit különben a patak vizének alacsony állásakor nem kellett volna cselekednie. Az észlelteket megsürgönyözték Danczigba, de a vizsgálóbíró és az orvosok csakis 25-én érkeztek meg. A fiú torka keresztül volt vágva és az egyik orvos, dr. Merner állítása szerint a tettesek közül az egyik hátrahajtotta a fiú fejét, míg a másik keresztülmetszette a nyakát. A hulla halántékain is találtak vágást, s a holttetem mellét is megnyitották a tettesek, de abból semmi belrészt nem vettek ki. A felkaron fegyverrel ejtett vágást észleltek, s a lapoczkák tökéletesen hiányzottak. – Ezt nem a zsidók cselekedték – bizonyítgatá az orvos, ki maga is zsidó, – hanem ezt egy hentesnek kellett cselekednie. A zsidó orvos azt is kijelenté nyilvánosan, hogy a gyilkosság nem hajtathatott a szabadban végre, hanem zárt ajtók mögött kellett annak világítás mellett végbemennie. – Egyedül a katholikus lelkésznek köszönhető, hogy a zsidóknak nem történt semmi bajuk. Az ekközben beidézett Josefsohn zsidó 18-19 éves és rongyszedésből él. Hír szerint Josefsohn kenyéririgységből gyilkolta volna meg Czybula Onofriust, de bebizonyult, hogy Czybula sohasem foglalkozott rongyszedéssel. Josefsohn atyja lókupecz. A stargardi zsinagógában 26-án elfogott Josefsohn hüvelykujján harapásból eredt seb van, melyről ő azt mondja, hogy az egy kocsi feldűlése alkalmából származik; az elfogott alibijét sem tudja beigazolni. Bossenál, a skurczi zsidó mészárosnál a második vagy harmadik napon házmotozás tartatott, mely alkalommal egy hordó vér konfiskáltatott el és ezt Danczigba küldték. Bosse szobalánya a véres tett elkövetése éjjelén lakodalomban volt, s onnan hazatérve nem bocsáttatott be a házba. Az elkobzott hordó vér, melyről a zsidó mészáros azt állította, hogy lóvér, a górcsövi vizsgálat folyamán embervérnek bizonyult. Josefsohn már bevallotta, hogy a fiút ő gyilkolta meg és azt állítja, hogy ezt boszúból tette. Az is konstatálva van már, hogy a meggyilkolt fiú vére minden esetre a még élő testből csapoltatott le. A vizsgálat folyik; az ingerültség ama vidéken leírhatatlan.”

219

Legújabban pedig a drezdai „Deutsche Refom” a következőket írja: „A skurczi rituális gyilkosság ügyében lassan halad a bírói vizsgálat. Különben ezt már megszoktuk. Valahányszor csak zsidóról van szó, zsidók a vádlottak, a fenyítő eljárás rendszerint jellemző csigalassúsággal szokott haladni. Nem tesz semmit. A mi késik, nem múlik. Mi azért éberen fogjuk kisérni e gyalázatos gyilkosság minden egyes részletét, s időről-időre kimerítő tudósítással fogunk olvasó-közönségünknek szolgálni. Az ügyről most a következő részleteket közölhetjük: A tanúk, kik Josephsohn zsidót a bűntett végrehajtásának estéjén ama hely közelében látták, hol később a zsidó rituális czélokra prepavált holttestet megtalálták, esküvél erősítik meg vallomásaikat. Ε vallomás szerint Josephsohn, mint már írtuk, a hátán egy nehéz, tömött zsákot vitt. A zsákban valószínűleg a kannibáli kegyetlenséggel lemészárolt Czybula nevű fiú holtteste volt. Hogy Josephsohnnak bűntársai is vannak, az kétségtelen, és hogy a gyilkos zsidó „felsőbb megbízásból” hajtotta végre a véres tettet, az is mind valószínűbbé válik. Skurczban egyébiránt az egész lakosság meg van győződve, hogy itt a tisza-eszlári esethez hasonló rituális gyilkossággal áll szemben. A nép rendkívül izgatott s nem lehetetlen, hogy, ha a már fogságban lévő vádlottak felmentetnének, komoly zavargások törnének ki a városban. Ugyanezen ügyben jelentik Skurczból márczius 23-iki kelettel, hogy az nap a rendőrség ismét két zsidókereskedőt, az idősebb és ifjabb Bosset, fontos gyanúokok alapján elfogta és beszállította a stargardi törvényszékhez. A rendőrségnek nagy erőfeszítésébe került az elfogott zsidókat megmenteni a nép dühétől, mely őket ott helyben megakarta lynchelni. Az idősb Bossera azt vallják a tanúk, hogy az ő házában történt volna a rituális gyilkosság. Ezt megerősíti azon körülmény, hogy Bosse birtokán kivájatott és aztán tűzbe dobott egy egészen új sövényt, melyen, vérnyomok látszottak. A vizsgálat folyamán olyan kompromittáló adatok merülnek fel folyton, hogy közelebbre ismét több zsidó elfogatása van kilátásba helyezve. De másrészt a város lakosságát rendkívül megbotránkoztatá az eljáró törvényszék azon különös intézkedése, hogy a legyilkolt áldozat hullájának orvosrendőri bonczolásához egy dr. Merner nevű egészségügyi tanácsost is meghívott. Mindenesetre helyesebb lett volna, ha e kényes gyilkossági ügyben egyáltalában nem engedték volna meg, hogy érdekelt felek, zsidók is belemártsák magukat, ha mindjárt hivatali esküjök biztosítékot képez is pártatlanságuk tekintetében (?) Zsidó zsidó marad, ha tízszer kikeresztelkedik vagy százszor tesz le hivatali esküt is! Egyébiránt a vizsgálat helyes irányban halad mind előbbre, hogy remélhetőleg nemsokára már tisztában lesz a törvényszék az egész rituális gyilkossági ügygyel. Az eddigi adatok igen terhelők a vádlottakra nézve, úgy hogy elítéltetésök csaknem kétségtelen. Ideje is volna, hogy egyszer már lelepleznék a zsidókat, kik konokul tagadják, hogy keresztény vér szükséges vallási rítusukhoz, mégis

220 minden évben, ép a zsidó húsvéti ünnepek közeledtével, tűnnek el rejtélyesebbnél-rejtélyesebb módon a keresztény gyermekek s ártatlan leánykák!”

Milyen a zsidó, ha kikeresztelkedik is? A „Vásárhelyi Közlöny” helybeli lap 1884. márczius 23-ikán megjelent 12-ik számában oly újdonsági czikk jelent meg, melyről, a zsidóságra nézve jellemző voltánál fogva nem mulaszthatom el t. szerkesztő úr becses röpiratát is értesíteni, hogy az antisemiták között egy ujabb adattal erősbödjék az a meggyőződés: a zsidó csak zsidó marad, ha kikeresztelkedik is. Egy helybeli zsidó, ki ügyvéd is, s magát az értelmesebb osztályhoz szeretné számíttatni, mert vele született, és sem vízmosás, sem tégla-, vagy bot-dörgölés által sem külsejéről sem belsejéről le nem csiszolható, öröklött hajlamaiból folyólag csak érdeket hajhászó ötlete úgy hozta magával: családjával együtt megjelent a helybeli plébániai hivatalnál, a hol azon óhajtását színlelte az illető lelkész úrnak, hogy ő, mivel meggyőződése (?!) (értsd a rebachot) sarkalja: át akar térni a róm. kath. vallás kebelébe. Az előzetes vallásos oktatás után, melynek folyamában alkalma volt az illető lelkész urnák meggyőződést szerezni arról, hogy mily nagy szerencse (?) éri az egyházat kikeresztelkedése által: következett a keresztelési szertartás, mely roppant néptömeg bámulása, s a zsidógyerekek sikoltozásai között meg is történt. Midőn meghallotta ezt a helybeli zsidó hitközség, látszólagos boszút színlelt, s színlel jelenleg is az elpártolt hitsorsosok ellen; boszúját azonban nem elégítheté ki máskép, minthogy a zsidó hitközség kebelében levő „Chewra Kadisah” jótékonyságokat is gyakorolni szokott (?) egylet tagjai közül egyszerűen kitörölte. Éppen ezen egylet legközelebbi választmányi ülésén merültek fel oly jelenségek, melyeket a zsidóságra nézve jellemző voltuknál fogva megjegyzés nélkül nem hagyhatok. Ugyanis a kikeresztelkedett zsidó, mivel érdeke úgy kívánja, áttér ugyan a róm. kath. vallásra, de azért testestől-lelkestől zsidó egyházának tagja, s a rebachnak tartós híve óhajt maradni, s ezen ragaszkodásának az említett egylet legközelebbi ülésén is kifejezést adott hitsorsosai előtt az által, hogy bár a tagsági dij meglehetős összeg, azt kifizetni hajlandó lett volna, s továbbra is az egylet tagja akart maradni, sőt tetemes összeget ajánlott az egylet pénztára gyarapítására. De jellemző az egylet eljárása az összes zsidóságra nézve is, mert egy ujabb bizonyítékát szolgáltatta kapzsiságának. A kikeresztelkedett zsidó, ki vallást csak színleg változtatott, hogy a nagy közönség sze'mébe port hintve mint ügyvéd a keresztény lakosságot pereivel magához édesgesse: szintén csak rebachra számított, de hogy a zsidó vallásfelekezet között is megtartsa a rebachot – mennyiben a „Chewra Kadisah” egyletből a tagokra haszon járul – tényleg csak zsidó maradt, annyival is inkább, mert ha azon egyletből kilép, a már befizetett tagsági díjakat elveszíti. A „Chewra Kadisah” egylet tagjai pedig bár jól tudják, hogy a

221 színleg vallást cserélt kikeresztelkedett zsidó manipuláczió tekintetében s a kereszténység megrontása körül még náluknál is nagyobb zsidó, mégis, hogy ők még nagyobb haszonban részesülhessenek, s a kikeresztelkedett zsidó által élvezett haszon a kevesebb tagok között osztassék fel: a tagok közül ez egy tagot kitörölték. Az elősorolt tény jelentéktelen ugyan, a szereplők pedig jól ösmert patentírozott zsidók, elannyira, hogy szóra sem érdemesek. Szavunkat nem is a zsidók miatt emeljük fel, tudván azt, hogy a szerecsent hiába mossák, csak fekete marad, s minden kétségen kívül áll, hogy a zsidók úgy másutt, mint Magyarországon a kereszténységgel nem assimilálhatók. Szóba hoztuk e tárgyat azon elfogult, buta, és az Orruknál tovább nem látó zsidó-barátok vagy ál-zsidó-barátok miatt, kik elég arczátlanok vagy butaságuk vagy érdeküknél fogva zsidók mellett a törvényhozás különböző fázisainál mindig és mindig, habár tapintatlanul szót emelni. Vegyenek okulást, s tudják meg, hogy a ki következtetni jól akar, vagy tud, az kisebb dolgokról von következtetést nagyobbakra, s ha ezt megfigyelik, meggyőződnek, hogy igaz. H.-M.-Vásárhely, 1884. márczius 23-án. Tarjáni.

Egy okmány a régi jó időkből. A „Hazánk és Külföld” harmadik évfolyamát olvasgatva, 1867. deczember 5-én kelt 49. számában közölve találtam a .b. Perényi család nagy-szőllősi levéltárából egy zsidók elleni érdekes szerződést. Bátor vagyok ez okirat szövegét azon reményben közleni, hogy talán a „12 Röpiratban” felhasználható leszen. Az okirat következőleg hangzik: Kívülről: „Az Méltgos Famíliának Pactuma az iránt, hogy az Ugocsai Jószágban sehol zsidó ne tartassék, sub vinculo Flor. 100.” (100 frt bírság alatt.) Beltartalma a következő: „Mü alább megírtak adgyuk tuttára mindeneknek kiknek illik, ezen levelünknek rendiben, hogy mü meg egyezett akaratbul, közönségesen, álandó képpen, megmásolhatlanul végezzük, hogy a dato praesent.ium (mai naptól) ezen Nemes Ugocsa Vármegyében levő jószágainkban, mind túl az Tiszán, s mind pediglen innen zsidót nem tartunk aunyivalis inkáb semmiféle korcsmánkat nekiek árendában nem adgyuk, most pediglen az kiknek közzülünk Zsidói vadnak, ez mai napságtul fogvást tovább meg nem szenvedgyük, hanem kiadunk rajtok. Vásár alkalmatosságokkal is s úgy vásáron kivül akár mikor is sem Jobbágyainknak, sem Szolgáinknak, sem semmiféle embereknek sem fizetésért, sem jó akaratért, sem ajánlásért, sem szép szóért, semmiféle kigondolható korcsmánkat nem engedgyük, nem csak itt Szőllősön, hanem az egész Jószáginkban. Az Falukon is, úgy itt az városon mikor az urak korcsmája lészen, csak Iczével is nem lészen szabad pálinkát árulni az Zsidóságnak. Mivel pediglen az Jószágainkban idegen kompossessorök is vadnak, s ha ellenkezőt elkövetnének, az ellen kölcségünket, fáradcságunkat folytattyuk ezen dolognak kivitelét. Meljnek meg tartására obligáljuk magunkat és maradékunkat örökösen sub vinculo Centum f. ung. toties quoties

222 (annyiszor, mennyiszer 100 magyar forint bírság mellett,) és mely száz forintokat az Méltóságos Família az meg nem áló félnek Jószágibul viae Liquidi disumalhassa. Melyről adtuk ezen contractualis levelünket. Dat. in oppidó Nagy Szőllős Die 4. 7-bris 1723. (Kelt N.-Szőllősön, 1723 Sept. 4-dikén) Pereny Miklós m. p., Pereny Imre m. p., Perény Farkas m. p., Perényi András! Iffiabb Perényi Imre m. p., Iffiabb Perényi Zsigmond m. p., Perényi Pál m. p.” Közli: B. A.

Egyről másról B. megyében. A „12 Röpirat” 6-ík füzetében közlöttek pótlására, illetőleg befejezéséül, nem hagyhatom említés nélkül azt, miszerint a panaszttevők kérelme azon indokolással utasíttatott el, hogy a kérdéses híd építését tervezett tisztviselőkről a panaszlott visszaélés elkövetése fel nem tehető. Mire nézve az a szerény megjegyzésem, hogy valóban nem tehető fel, de csakis a zsidók és a zsidóbarátok nézete szerint. Ámde kísérjük csak figyelemmel a sémita faj életének minden mozzanatát s lehetetlen azon meggyőződésre nem jutnunk, hogy igenis feltehető róluk és pártolóikról számtalan visszaélés; mely feltevésünkben hogy nem csalódtunk és nem csalódunk: igazolják több megtörtént esetek. Íme itt sorolok elő néhány – a sémiták és filosemiták nézete szerint – fel nem tehető és mégis megtörtént apróságot: Β . . . községen keresztül főleg a téli hónapokban többször történik fa-szállítás a vevők részére és kárára; kárára – mondom – azért, mivel a szekeresek a pálinkás zsidó boltja előtt haladván el, ott rendesen megállanak, s ott egy-két pohár pálinkáért a szállítandó fát megdézmálják. – Egy ilyen lopás és orgazdaságnak egy alkalommal véletlenül mi is szemtanúi voltunk, a midőn a fuvaros, fával megrakott szekerét a községházától nem messze lakó zsidó árendás előtt megállítá, s néhány pohár pálinkáért több nagy hasáb fát fényes nappal a szekérről a júdás udvarára bevinni akart. Ebben azonban most az egyszer meggátoltatott, a mennyiben a községi jegyző odaizent a zsidóhoz, hogy az ilyen orgazdaságtól különbeni feljelentés terhe alatt óvakodjék. Megemlítésre méltó, hogy a fa épen a szomszéd városban lakó segédszolgabíróhoz volt szállítandó, ki az orgazda-zsidó miatt teljes helyett megdézmált ölet kapott volna. Egy másik eset Κ . . . községben történt, a hol épen a fentebb említett tisztviselő a regálé-bérlővel (zsidó) együtt sértették meg a község kurta-korcsmáltatási jogát. Κ . . . község ugyanis az év szeptember 29-étől deczember 25-ig terjedő korcsmáltatási jogát rendszeres kihirdetés után árverés útján egy községbeli kereszténynek haszonbérbe adta; mit midőn az eladáskór otthon nem volt zsidó albérlő megtudott, átszaladt Τ ... re a főbérlőhöz s azt hazudta neki, hogy az árverés szabályszerűen kihirdetve nem volt, ő arról mit sem tudott s e miatt nem jelenhetett meg az árverésen. Ε hazugságot a főbérlő írásban beadta saját nevében az említett tisztviselőhöz, ki hűbele-Balázs módjára mint az illető főbérlőnek barátja, annak kocsiján azonnal kijött Κ . . . községbe, ott a községi bírót – kinek nyelvét nem érti, – maga elé hivatta, s az érdeklett zsidó bérlő tolmá-

223 csolása mellett kérdezé tőle, hogy az árverés a községben szabályszerűég ki volt-e hirdetve? – Nagyon természetes, hogy a zsidó – a vizet saját malmára hajtandó – úgy tolmácsolt, mikép a bíró a szabályszerű hihirdetésnek meg nem történtét beösmerte. Következett a határozat, mely szerint „az első árverés megsemmisíttetik, s annak újból leendő megtartására – gondolva de ki nem irva „a zsidó javára” – körjegyző vagy megbízottja utasíttatik.” Az árverés tehát újból meg lett tartva, s alig levén árverelők, a kurtát az albérlő-zsidó vette bérbe az előbbi összegnél pár forinttal többért. Ez ugyan – habár csekély is – a községre nézve haszon; de mit ér a csekély haszon ott, a hol egy erkölcsi testület joga sértetik s a törvény kijátszatik; mert a megsemmisítés nem volt jogos azért, mivel az egészen másik községben lakó főbérlő saját nevében tette a panaszt, a ki erre illetékes annál kevésbé lehetett, mivel a községben albérlőt tart, a hol a hirdetés megtörtént, valamint az árverés a szakaszban, tehát Τ ... n is törvényes időn belül köröztetett, Τ ... re dobolás végett átmenni pedig a k . . . i dobos csak nem köteles!? . . . Továbbá a községi főbíró kihallgatásánál az illető tisztviselőnek nem kellett volna apanaszt tevő zsidrákot tolmácsul használni. Közleményemet egy csalási eset megemlítésével fejezem be, mely V . . . sz. kir. városban történt, s a hol ilyen csalás csaknem nyilvánosan űzetik a zsidók által. G . . . J . . . nevű községi jegyző több métermázsa búzát volt eladandó, melyet a mindenütt elől halászó zsidók egyike vett meg, s midőn ez az utolsó zsákot mázsálta, hirtelen ott termett egy rendőri közeg, ki a jakheczet jól leszidván figyelmezteté az eladót, hogy a szemtelen a hídmérleg egy szegének kivétele mellett mily nagy csalást akart elkövetni, sokkal kisebbnek tűnvén fel a gabona súlya a valódinál ily eljárása mellett. – A zsidónak az összes gabonát újra és most már rendesen kellett mérnie a rendőri közeg jelenlétében, a ki eladónak ígérte, hogy a csalót feljelentendi; de hogy ez megtörtént-e? ma sem tudunk róla semmit. – Ki tudja, váljon nem simította-e el a zsidó ezen dolgot is!? Különben a nevezett helyen számtalan hasonló csalás történik; sőt a zsidók a vevők előtt páratlan szemtelenséggel nyilvánítják, hogy attól, kit megcsalni nem tudnak, nem vásárolnak semmit. Nincs tehát miért pártolni a zsidót, mert nyilvánosan űzött s meg nem büntetett szennyes tetteikről bőséges statisztikát lehetne összeállítani. Justus.

Irodalom. »Hiteles zsidó káté” czím alatt egy igen érdekes munka jelent meg Zimándy Ignácz török-bálinti plébánostól, az antisemita-párt képviselőjelöltjétől a nyitramegyei szeniczi választókerületben. Ára 2 frt. Megrendelhető a szerzőnél. A nagyérdekű műből jövő számunk hosszabb mutatványt fog közölni.

224 Beküldetett: Das Judenthum im Staate, von Oskar Bräutigam. Berlin, Anhalt-Strasse 17. Ε füzetben egyebek közt ezeket olvassuk: „A zsidóság az emanczipácziót arra használta fel, hogy magát zsidó talmudi kizárólagosságában megerősítse, a mely kizárólagosság most már a zsidókérdés alakjájában mint egy súlyos csapás nehezedik népünkre. Mi marad más hátra, mint hogy a zsidóknak ezt kell hogy mondjuk: „Ti nem tartottátok meg a szerződést, nem teljesítettétek a feltételeket, melyek az egyenjogúság előfeltételét képezték; ellenkezőleg, ti kizáró]agosságtokat minden tekintetben nemcsak fentartottátok, hanem még mindinkább erősbíteni is törekedtetek, e czélból még az „Alliance Israelite”-t is megalapítottátok, s ezzel önmagatok felett ítéletet mondtatok: a magatok által választott kizárólagosságnak kell hogy következménye legyen kizárólagos különállástok az államban.” Beküldetett: „Enthüllung der Judäisch- Talmudisch - Babilonischen Geheimnisse”, herausgegeben von J. Chr. geb. Flick. I. Heft. Cassel 1883. Zu beziehen durch Th. Bickhardt. A füzetből idézzük a következőket: „Oh bár minden kereszténynek kinyílnának a szemei és a zsidóveszélyt ne vennék oly könnyen, mert az elvetemültség eredettől fogva vérükben van a zsidóknak és azt másokra átviszik. A hol Izrael föllép, ott mások tönkremennek, fejedelmek és népek pusztultak már el Izrael által. Az erkölcstelenség ősidőktől fogva Judának legjobb barátnéja volt, mert csak akkor, ha minden ember bűnökben fetreng, csak akkor várják ők főleg megváltatásukat, melyet e szavak: kulau phajov (mind bűnösek) jelentenek. Lehmann rabinus, „Israelit” czímű újságának 1883-ik évi 5-ik számában egy czikket írt, a melyben ezt mondja: „Semmisítsünk meg minden létezőt, romboljunk szét minden társadalmi rendet, államot és egyházat, családot és házasságot, és hagyjuk a jövendő nemzedéknek a zűrzavarból egy új világot teremteni.” Ezek igazi zsidó elvek: mindent elpusztítani és megsemmisíteni. Kik legfőkép az okai Oroszország siralmas helyzetének? Épen a tömérdek zsidó. Ugyanők idézték elő Lengyelország bukását is, és minden nép elcsenevészik, a hol ők elharapódzanak. Jelen füzetünk szerkesztőségi része a szokott időpont előtt, már f. hó 5-kén befejeztetett, s így az expedíczió is sokkal korábban eszközöltetett.

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. május 15. IV. évfolyam

VIII. füzet.

Istóczy Győző képviselői beszámolója, az 1881–84-ki országgyűlésről. A rumi kerület t. választó közönségéhez! Miután Önök kegyesek voltak, múlt ápril hó 14-én Rumban és ugyanezen hó 20-án Vasvárott tartott beszámoló beszédeim alkalmából engem, régi hívüket, oly kitüntető szívélyes fogadtatás mellett, a képviselőjelöltségre újból felhívni: engedjék meg, hogy emiitett beszámoló beszédeim kapcsán ez utón a következő sorokban adjak számot Önöknek a rövid idő múlva bezárandó jelen országgyűlésen követett magatartásomról. Isten kegyelméből és az Önök akaratából, most már negyed ízben van szerencsém Önök előtt beszámolnom képviselői eljárásomról. Ha a korábbi alkalmakkor volt miről beszámolnom, – mert hisz egyik korábbi országgyűlésen se tartoztam se a hallgató se az otthon ülni szokott „t. honatyák” sorába, – úgy ezúttal bizonyára sok, nagyon sok mondandóm lenne; mert hát képviselői pályámnak legmozgalmasabb, legeseménydúsabb időszaka épen az a három év volt, a mely három évi eljárásomról Önöknek a következő sorokban referálni akarok. Nem fogom itt részletezni a jelen országgyűlésen követett magatartásom minden egyes mozzanatait, már csak azért sem, mert hisz ezek a lapok országgyűlési tudósításaiból és egyéb közleményeiből úgyis eléggé ismeretesek. De, ha képviselői ténykedésem egyes részletei ismeretes dolgok is: e ténykedés indokai, rugói és belső körülményei kevésbé ismeretesek; mert hisz ezek nem is illetik a nagy közönséget, s aztán nincs is szokásban, de meg a politikai illem szabályaival ellenkezik is, a képviselőnek indokai fölött akár a parlamentben, akár a sajtóban vitatkozásokat folytatni. A képviselő mikénti eljárásának indokai senkit mást nem illetnek, mint magát a képviselőt és az ő választóit: a képviselőt, a kinek kötelessége legjobb meggyőződése szerint felemelni szavát s mérlegbe vetni szavazatát, ezért egyedül csak saját lelkiismeretének tartozván felelősséggel; – és a választókat, a kik hivatva vannak ítéletet mondani a fölött, hogy képviselőjük meggyőződése megegyezik-e az ő meggyőződésükkel avagy sem? Most tehát, a midőn e soraim útján számot adandó vagyok Önöknek

226

működésem eredményéről: itt van az alkalom is, hogy ezen működésem indokairól is felvilágosítást nyújtsak Önöknek mint illetékes bíráimnak. Méltóztatnak tudni, hogy én 1881-ben, antiszemitikus elveim mellett, politikai tekintetben kormánypárti programmal lettem megválasztva. Ebbeli pártállásom természetes folyománya volt régi Deák-párti minőségemnek is. Én 1872-ben mint Deák-párti lettem megválasztva; 1875-ben pedig, a midőn Tisza Kálmán pártja egyesült a Deák-párttal, én a fúziót őszintén, minden tartalékgondolat nélkül elfogadtam, mert ettől a fúziótól vártam és reméltem az ország összekuszált pénzügyi helyzetének orvoslását, a mi persze, sajnos, egész a mai napig se következett be, daczára a folytonos rengeteg adóemeléseknek; – hittem és reméltem, hogy a fúzió kormányának sikerülni fog elhárítani azon súlyos politikai és pénzügyi bajokat, melyeket a börzeliberalizmus az országnak okozott s folyvást okoz. Ε reményemben azonban keserűen csalatkoztam. Mert ellenkezőleg a Rothschild kölcsönadta aranyaiból kovácsolt békók évről-évre mind szorosabbra lőnek a nemzet kezeire és lábaira verve úgy, hogy ma voltaképen ez a kozmopolita pénzhatalmasság és uzsorás ármádiája parancsol Magyarországnak, és szabja meg még hazánk belpolitikájának irányát is. Mindamellett én, folyton várva a dolgok jobbra fordultát, szigorú politikai következetességemben megmaradtam a Tisza-kormány mellett még 1878-ban is, a mikor e kormány bukásának szélén állott, s a mikor őt mindenki elhagyni készült, Vasmegye pedig őt tényleg el is hagyta, neki bizalmatlanságot szavazva. Ezekből is látni méltóztatnak Önök, t. választó polgártársaim, hogy én nem tartozom se a politikai szélkakasok, se a politikai köpönyegforgatók kategóriájába. – És íme, én a kormánypárt köréből 1882-ben mégis kénytelen voltam kilépni. Igen tévedne az, a ki azt hinné, hogy ezen kilépés indoka- a Wahrmann-féle személyes ügyem volt, a mely ügy ma, főleg a Széll György képviselő minapi esete után, egészen más színben tűnik fel mindenki előtt. A Széll György esete – leszámítva természetesen a két arfaire befejező jelenetét, – tökéletes hasonmása a Wahrmann-féle esetnek. És mégis a Széll György ellenében fellépett képviselők eljárása által a képviselőház egyátalán nem látta saját méltóságát és tekintélyét megsértve; sőt a lovagias elégtételt – nem kutatom itt: joggal-e vagy jogtalanul – megtagadott Széll Györgyön vett rövid útú elégtételt, a képviselőház egészen rendben levő s a lovagiasság senki által nem kifogásolható követelményeinek megfelelő dolognak találta; – lévén természetesen ezúttal szóban az antiszemita Széll György és nem a szemita Wahrmann Mór. Hanem hát ilyen szokott lenni a nálunk divatba jött talmudi igazságszolgáltatás. Ismétlem tehát, nagyon tévedne az a ki azt hinné, hogy- a kormánypárt köréből való kilépésem indoka az 1882. évi júniusi ismeretes esemény volt, annyival is inkább, mert, ha akartam volna, ezen affairenak lovagias úton megtörtént elintézése után, bátran benmaradhattam volna a kormánypárt körében, vagy kilépésem után is visszamehettem volna oda már csak az okból is, mert ez iránt a kormánypárt több tekintélyes férfia által fel is lettem szólítva. A kormánypárt köréből való kilépési szándékom bennem elhatáro-

227

zássá érlelődött már az 1882-ik év elején, s ugyanazon év ápril havában kerületemben létem alkalmával több t. választóm előtt, s nevezetesen Vasvárott, kijelentettem, hogy én a kormánypártból kilépni fogok. – Az 1882. évi júniusi esemény nekem tehát csak kedvező alkalom volt elhatározásom foganatosítására. Kilépésem főoka, az antiszemitizmus mind hatalmasabb fejlődése által reám nézve előállt új helyzetben keresendő. Az antiszemitizmus az a vörös fonál, a mely az én egész politikai életemen végig húzódik. Én ugyanis már 1872-ben is, a midőn Önök első ízben emeltek engem a rumi kerület képviselői székébe, – csak olyan antiszemita voltam, mint ma. De hát akkor még csak amolyan „titkos antiszemita” voltam, amint még manapság is oly sok úri ember, a kiket az élet tapasztalatai és az uralkodó zsidó korszellemnek az egyesek úgy mint egész nemzetek existencziáját a próba-mérlegre vető vészes működése előbbutóbb majd szinte elvezet – akaratuk ellenéré is – arra az útra, a melyen én ma már a tizedik éve járdalok. Nemrég irományaim között keresgélve, véletlenül kezem ügyébe esett legelső képviselőjelölti programmbeszédem, a melyet 1872. ápril 29-kén Rumban tartottam. Mohón futottam át ezen, a rumi kerületre kibocsátott legelső váltóm tartalmát. (Bocsánat! De a mai geschäftes-világban már csak ilyenféle hasonlatokkal kell az embernek élni; ámbátor én, szerencsémre, még eddig csak ilyen váltókat szoktam kibocsátani, a milyenekért persze se engemet, se váltókezes t. elvbarátaimat nem exequálják már csak azért, sem, mert ezek az én váltóim nem kerülnek az uzsorás nácziónak a birtokába.) Mondom tehát, mohón futottam át ezen, a rumi kerületre kibocsátott legelső váltóm tartalmát, a mely váltót a rumi kerület t. választóközönsége kegyes volt nekem nemcsak elfogadni, de azóta már három izben prolongálni is. Ezen legelső programmbeszédem átolvasását nagy lelki megnyugvással s, mondhatom, önérzettel fejeztem be; mert abból is láttam, hogy én politikai elveim tekintetében ma is csak az vagyok, a ki 12 évvel ezelőtt voltam, a mely idő óta pedig annyi országos és, tegyük hozzá, megyei nagyság is, ugyancsak sokszor ürgette-forgatta a száz gallérú köpönyeget. Ezen programmbeszédemben egyebek között a következő passzust is találtam: „A természet áldásaival bővelkedő hazánk kimeríthetlen kincsei értelmes, munkás kezekre s a nemzet vállalkozási szellemének felpezsdülésére várnak; s ha majd a teljesen kifejlett magyar vállalkozási szellem által vezérelt magyar munkás kezeket hazánk dús kincseinek kiaknázásával fogjuk egész erővel foglalkozni látni: eltűnik szemeink elől azon kietlen látvány is, hogy hazánkban a nemzeti vagyonosodás forrásait nagy részben idegen kezek idegen érdekek csatornáiba vezetik.” íme, az én antiszemitizmusom alapeszméje itt van kifejezve e szavakban: „hazánkban a nemzeti vagyonosodás forrásait nagy részben idegen kezek, idegen érdékék csatornáiba vezetik.”

Én tehát már 1872-ki első felléptemkor kimondtam az Á-t. Azóta 12 küzdelemteljes év viharzott le fejem fölött, s én nekem fátumom

228

vagy büszkeségem (amint vesszük), hogy én ezen 12 év óta mindig tovább mondom az antiszemita ABC-t, a mely ma már valóságos politikai ABC-mmé vált; – s hogy Magyarország ma azon a ponton van, hogy neki is politikai ABC-jévé váljon ez az én ABC-m: az csak a mellett bizonyít, hogy én már ezelőtt 12 évvel, mint fiatal ember, ott a provinczián is, helyesen ítéltem meg az ország állapotát s közviszonyaink hova-fejlődését, és hogy én előre láttam azon nagy veszélyeket, a melyek a magyar nemzet jólétét, jövőjét ez oldalról fenyegetik. Ezen veszélyek, a melyek akkor még gyakorlott, éles szemek előtt is csak homályos körvonalakban tűntek fel, ma már óriási mérvűekké növekedve, egész nagyságákban mindenki szemei előtt tisztán állanak, s mikénti elhárításukon a hazafiak komolyan gondolkoznak és működnek is. Amint tehát Önök, t. választó polgártársaim, ezekből is látni méltóztatnak, az én politikai czéljaim ezelőtt 12 évvel is csak azok voltak, a mik ma, s csupán az ezen czélok elérésére szolgáló eszközök mások ma, mint voltak azelőtt. Mikép már fentebb is jeleztem, a kormánypárt köréből való kilépésem főindoka az volt, hogy az. antiszemitizmus mind hatalmasabb fejlődésével szemben, az én állásom a kormánypárt körében mindinkább. tarthatatlanabbá vált. Filoszemita „nagy hazafiak” a szélső baloldali padokról szüntelenül interpellálgatták a kormányt, hogy ugyan miért nem tesz lakatot az én számra, miért nem pöröltet be engemet az ominózus „12 röpirat” miatt, a mely röpiratoknak ezen filoszemita „nagy hazafiakra” körülbelül olyan hatásuk van, mint (bocsánat a triviális hasonlatért), mint a vörös posztónak a bivalyra; mert hát ebben a „12 röpirat”-ban a filoszemita „nagy hazafiak” érdemük szerint megkeféltetnek, s aztán kellőleg megkefélve, megfésülve és kiporolva, az antiszemita múzeumba gondosan eltétetnek az utókor számára, a mit persze ezen zsidóbarát „nagy hazafiak” – lévén egyszersmind hiu emberek is, – mód nélkül restellenek. Mondom, ezek a filoszemita „nagy hazafiak” folyton interpellálgatták a kormányt, hogy miért tűri meg azt, hogy az antiszemitizmust az ő pártjának padjairól hirdessék? Viszont ugyanezen zsidóbarát „nagy hazafiak” engem formálisan a kormány bűnbakjává kezdtek tenni, minduntalan szememre hányva azt, hogy én az ország minden bajainak kútforrását egyedül csak a zsidóságban keresem, holott a bosnyák okkupácziót, az új adókat és „adóemeléseket meg a kormánynak megszavazom. (Nota bene: én se a bosnyák okkupáczionális törvényeket nem szavaztam meg, se már 6-7 év óta egyetlenegy új adó behozatalára vagy adóemelésre nem szavaztam.) Ezeknek a filoszemita „nagy hazafiaknak” az volt az általuk fölötte ravaszul kieszeltnek hitt politikájuk, hogy engem a kormánypártból kiugrasszanak. Azt hitték a szerencsétlenek, hogy ha ez sikerül nekik, hát majd egyszerre vége lesz az antiszemitizmusnak. Nohát, a kellő időben, eljöttem én a kormánypártról magam is; de jót állok érte, hogy ma ugyanazon filoszemita „nagy hazafiak” gyakran megvakarják a fülük tövit s felsóhajtanak: „Bárcsak ez az Istóczy soh'se jött volna ki a kormánypártból!” De hát most már akár tetszik ezen filoszemita „nagy hazafiaknak”, akár nem: én nemcsak hogy megmaradok ott a hol vagyok, de sőt tovább is megyek, amint az alábbiakból is látható lesz.

229

Én 1882. júniustól fogva párton kívüli állást foglaltam el; mert a fenálló s mind filoszemita jellegű, politikai pártok egyike fegyelmének se vethettem alá magamat. Nekem szabad kéz, szabad levegő, szabad mozgás kellett, hogy a saját politikám akczióját sikerrel vihessem. Szorosan vett politikai értelemben azonban én egész a legújabb időig nem foglaltam határozott állást, mert, mint az 1882-ben kormánypárti programmal megválasztott képviselő, be akartam várni a jelen országgyűlés lefolyását, hogy az új helyzetemnek legmegfelelőbb politikai állást foglalhassam el. Ezen új helyzetemnek legmegfelelőbb politikai állás reám nézve az ellenzéki állás, annyival is inkább, mert elkezdve a tisza-eszlári per világraszóló botrányain, – a mely perből levont üdvösséges tanulságok egyszerre fogékonynyá tették a nemzetet azok iránt a tanok iránt, a mely tanokat én már azelőtt évek óta csak süket füleknek prédikáltam, – mondom, mert elkezdve a tisza-eszlári per világraszóló botrányain, egész az én, az 1882-ik évben történt besajtópereltetésemig és a zsidó-keresztény házasság behozatalának a kormány által való erőszakolásáig, – én lépésről-lépésre mindinkább az ellenzéki álláspontra lettem utalva. Természetesen ma sem vagyok szélső ellenzéki; mert én az Ausztriával megkötött közjogi kiegyezést, a közös külügyi képviseletet és a közös hadsereget illetőleg fentartandónak látom. Én egyedül csak az Ausztriával fenálló államjogi szövetség által hiszem biztosítva a magyar faj uralmát, nemzetünk jövőjét és Magyarország lételét a bennünket környező nagy nemzetek és nagy államok között. Hanem igenis akarom Magyarország közgazdasági önállóságát, akarom a külön vámterületet, a közgazdasági önállóság egyik fő követelményével: az önálló magyar nemzeti bankkal együtt. És ez, a Magyarország közgazdasági önállóságát követelő ellenzéki álláspont, a mai viszonyok között nem is valami túlzott álláspont; mert hisz az önálló vámterület követelménye ott áll – persze csak feltételesen – kifejezve a gróf Apponyi Albert vezérlete alatt álló u. n. mérsékelt ellenzéknek f. é. april hóban kiadott választási manifesztumában is, a mely párttal egyébként – mellesleg megjegyezve – én már csak azért se tarthatnék, mert az antiszemitizmus irányában több mint barátságtalan érzelemmel viseltetik; de meg ez a párt, ugyanazon manifesztumában a tisztviselők kormányi kinevezése mellett is kardoskodik; én pedig megyei intézményünk utolsó lényeges maradványát: a közigazgatási tisztviselők választásának jogát semmi körülmények között feladni nem akarom. S hozzá még fölülrá az önálló magyar nemzeti jegybank felállításának követelménye ott áll az én, már 1872-ben kiadott első programmszédemben is, a mely első programmbeszédemben felállított pontozatok szólnak ugyan az 1867. évi 12. tczikk által megalkotott közjogi alapnak sértetlen fentartásáról, de a közös vámterület fentartásáról egy szó sincs bennük. Ha tehát én ma kijelentem, hogy én akarom Magyarország közgazdasági önállóságát a külön vámterülettel és az önálló magyar nemzeti bankkal: úgy én még legelső programmbeszédemmel se jövök ellenmondásba. Pedig ezen 1872-ben kiadott legelső programmbeszódem Deák-

230

párti programm volt, a közjogi kiegyezést Ausztriával megkötött volt Deákpártot pedig józan ember csak nem fogja vádolhatni azzal, hogy neki felforgató tendencziái voltak. Az Ausztriával jelenleg fenálló s 10 évre kötött vám- és kereskedelmi szövetség az 1887-ik évi deczember 31-kén jár le, s miután az a 9-ik év végén, vagyis 1886. deczember végén felmondható, ez iránt a nagyfontosságú kérdés iránt való intézkedés a jövő országgyűlést fogja illetni; s úgyszinte a jövő országgyűlés lesz hivatva dönteni a fölött is, hogy az osztrák-magyar banknak szinte 10 évre szóló és szinte 1887. deczember végén lejárandó privilégiuma megújíttassék-e avagy egy önálló magyar nemzeti jegybank állittassék-e fel. Hogy az Ausztriával fenálló vám- és kereskedelmi szövetségünk minő ingatag alapokon áll, eléggé bizonyította azon minapi konfliktus is, a mely a pozsonyi marhavásár ügyében a múlt hóban Magyarország és Ausztria közt felmerült. Aztán láttuk az ipartörvényjavaslatnak a múlt hóban lefolyt tárgyalása alkalmával is, hogy hiába tűnődünk a fölött, miképen óvjuk meg sikeresen sorvadó iparos osztályunk érdekeit mindaddig, míg Ausztria iparczikkeinek versenye kézmű- és gyári iparunkat fejlődésében akadályozza. A tapasztalás az élet iskolája. Tapasztaltuk elég bőven azt, hogy az eddigi helyzet mellett iparunk kellő lendületet nem vehet, hogy Magyarország Ausztriával szemben mindinkább gyarmati helyzetbe jut, s hogy a bécsi börzelovagoktól és finánczbáróktól való függőségünk mind nyomasztóbb állapotba sodorja úgy állami háztartásunkat, mint közgazdasági életünket, sőt még az országos politika menetére is vészes befolyással van. Mindezeken a bajokon Magyarország közgazdasági önállósága: a külön vámterület és az önálló magyar nemzeti jegybank segíthet Próbáljuk meg tehát. Rosszabb állapotba mint a jelenlegi, akkor se fogunk semmi körülmények között jutni. A legfőbb ok, a mely miatt a Tisza-kormánynyal szemben ezentúl ellenzéki állást fogok elfoglalni, a kormánynak az antiszemitizmus irányában elfoglalt s mind ellenségesebb magatartása. Én megengedem azt, s ezt a képviselőházban nem egyszer hangsúlyoztam is, hogy ebben a tekintetben nem egyedül a kormány és pártja, hanem az u. n. mérsékelt ellenzék és szélső baloldal is egyaránt kárhoztatandó. De utóvégre is a filoszemita ellenzék nem tehet mást mint lármázhat, a mely üres lárma és nevetséges fenekedés csak a saját pártjuk ügyét rontja a közvélemény előtt; a kormány ellenben, melynek a hatalom a kezében van, cselekszik is, és ezen cselekedetei igen rósz, cselekedetek. Messzire vezetne ennek a kérdésnek bővebb megvilágítása. S azért e helyütt csak egy dolgot említek fel, a mely tárgyról, mint a jelen országgyűlésen történt nagyfontosságú eseményről képviselői kötelességem is referálni. Értem itt a Tisza-kormánynak, a keresztények és zsidók közti polgári házasságról szóló törvényjavaslat minden áron való keresztülhajtani akarása körül kifejtett sajnos tevékenységét.

231

Ε törvényjavaslatnak két ízbeni tárgyalása úgy a képviselőházban mint a főrendiházban teljesen lerántotta a fátyolt a Tisza-kormány zsidóügyi politikájának mivoltáról. Hogy ilyen eljárás után a keresztény-magyar nép mit várhat a Tisza-kormánytól, úgy hiszem mindenki előtt világos dolog. Szerencsére se a kormány és pártja, se általában a zsidó liberalizmus árján úszó jelenlegi képviselőház, minden erőfeszítésük mellett se voltak képesek ezúttal törvényerőre emeltetni ezt a korcs törvényjavaslatot, a mely ellen, néhány papi képviselőn kívül, csak az antiszemita képviselők emelték fel szavukat a keresztény-magyar nép életérdekeinek megóvására. A nemzetrontó politikának ezúttal „Megállj”-t kiáltott főrendiházunk hazafias többsége, két izben utasítván vissza a keresztény-zsidó házassági törvényjavaslatot. A zsidó-keresztény párosodási törvényjavaslat tehát ezúttal eltemettetett ugyan; de ki áll jót arról, hogy a jövő országgyűlésen a kormány nem támasztja-e fel ismét? s nem sikerül-e majd a kormánynak megtörni a főrendiházi ellenzéket, például a főrendiház tervezett reformja utján, a midőn majd zsidó rabbinusok és zsidó bárók fogják ott a szót vinni, az eladósodott és zsidókkal összesógorosodott mágnások tetszésnyilvánításaitól kisérve? Azért, ha a magyar nemzet biztosítani akarja magát azon veszélyek elől is, a melyekkel a kereszténységet, a keresztény-magyar társadalmat a zsidó-keresztény házasság intézménye fenyegeti: oly képviselőket kell a nemzetnek a jövő országgyűlésre választania, a kik teljes biztosítékot nyújtanak az iránt, hogy nemcsak hogy nem fognak kardoskodni a zsidó-keresztény párosodás mellett sem, de még hallgatni sem fognak akár érdekhajhászatból, akár erkölcsi gyávaságból akkor, ha ismét kísérteni találna a képviselőházban a zsidó-keresztény házassági törvényjavaslat szelleme. Ezen veszély ellen a legbiztosabb óvszer, antiszemita képviselőknek minél nagyobb számmal való megválasztása. S ez most egyedül csak a nemzet akaratától függ. S itt vissza kell térnem arra, amit pártállásomra nézve fentebb mondottam. Azt mondottam ugyanis, hogy én az 1882-ik évi júniustól fogva párton kívüli vagyok. Ez a múlt évi október hó óta nem egészen találó, a mennyiben ekkor a különböző politikai pártokhoz tartozó antiszemita képviselők pártszövetkezetet (koalícziót) alakítottak, s külön országgyűlési pártkört nyitottak. Én tehát múlt évi október hó óta tagja vagyok az országgyűlési antiszemita pártkörnek, a mely, sajnos, a jelen országgyűlésen még csak kevés számú tagok által van képviselve. Hogy mi ennek az oka, miért nem mernek a képviselő urak a zsidókérdésben szint vallani? ezt a ké-t nyes kérdést itt nem fejtegetem. De úgy hiszem, erre a kérdésre kiki önmagának is megadhatja a feleletet. Mi antiszemiták azonban reményeinket a jövő képviselőválasztásokba helyezzük, a midőn előreláthatólag sok új ember lesz antiszemitapárti programmal a képviselőházba beválasztva, úgy, hogy az országgyűlési antiszemitapárt ekkor közéletünkben az a politikai tényező fog lenni, a mely meg fogja tudni akadályozni azt is, hogy Magyarország végleg a Rothschild-dynasztia birodalmává, egy új zsidóországgá sülyedjen le.

232 Az új idők új embereket igényelnek, a kik egyebek közt a budapesti zsidó és zsidóbérencz lapok által sincsenek még megfélemlítve, s a kik a jelenlegi választási mozgalmak alatt a tűzpróbát kiállva, a jövő országgyűlésen az antiszemita előharczosok számát növelni fogják. Hogy azonban,, daczára annak, hogy az ország választóközönsége általában véve antiszemita érzelmű, ezúttal antiszemitapárti képviselők mégsem fognak oly nagy számmal választatni, hogy már a jövő országgyűlésen többségben lennének: ennek legfőbb oka abban rejlik, hogy úgy a képviselőjelöltek mint – sok helyütt – a választók terrorizálva vannak egyrészt azon mindennemű üldöztetések által, a melyeknek az antiszemita képviselők és képviselőjelöltek eddig kitéve voltak, másrészről pedig Tisza Kálmán belügyministernek azon (főleg szélső baloldali képviselők sürgetésére, a mi bizony, úgy-e bár, elég jellemző dolog!) f. é. februárban az antiszemita „izgatások” tárgyában kiadott rendelete által, a melyet sokan tévesen oda magyaráznak, hogy ez a rendelet általában az antiszemitapárt választási mozgalmai ellen van irányozva. Mondom, a belügyminister e rendelete sokak által tévesen magyaráztatik így; mert e rendelet csak a törvénytelen eszközökkel folytatott választási agitácziókra vonatkozhatik, a mi rendiben levő dolog is, mert a törvénytelenség, a választási mozgalmak alatt is, bármely párt részéről követtessék is el, – csak törvénytelenség marad. De hát Tisza Kálmán belügyministernek van viszont egy, f. é. márczius hóban kelt újabbi rendelete is, a melyben kötelességszerűleg elrendeli, hogy senki, a törvény által megengedett korlátok között mozgó szabad véleménynyilvánításában, megfélemlítések által (jöjjenek természetesen ezen megfélemlítések akár magánosok, akár hatósági közegek részéről,) ne akadályoztassék; mert a ki ezt teszi, a büntető törvény szigora alá esik. Mi antiszemiták se kívánunk egyebet. Mi, czéljainkat csak alkotmányos úton és törvényes eszközökkel akarjuk elérni – amint ez pártprogrammunkban is hangsúlyozva van, – s azért kárhoztatjuk mindazon törvénytelenségeket és kravallokat, a melyekhez hasonlók a közelmúlt években az ország több vidékein, nevezetesen Pozsonymegyében, Budapesten, Somogy- és Zalamegyében stb. előfordultak, s a melyekkel azok. csak önmagukat keverik a bajba, a kik az ilyen törvénytelenségekre ragad tatják magukat. S épen ezért nem egyéb, mint egy, különben ma már teljesen elkopott frázis az a vád, mintha ezen, a közrend ellen elkövetett sajnálatos kihágások az antiszemita képviselők működésének a következményei lennének; mert hát ellenkezőleg egyebek közt úgy áll a dolog, hogy épen az antiszemita képviselők kerületeiben nem fordultak elő zsidóellenes kihágások, a mely kétségbevonhatlan tény fényesen tanúskodik az antiszemita párt mellett. Íme ott van élő példának a rumi kerület, a melynek rendszerető, értelmes és politikailag érett népe én nekem, a kerület képviselőjének hatalmas fegyvert adott a kezembe az én ellenfeleimmel szemben azzal, hogy míg a rumi kerülettel határos vidékeken, nevezetesen Zalamegye szomszédos zalaegerszegi és szent-gróthi kerületeiben tavaly ugyancsak szűk világuk volt az „izraelita polgártársaknak,” – addig a rumi kerü-

233

let népe a legteljesebb mértékben megőrizte nyugalmát és higgadtságát, mert kerületünkben a legpéldásabb rend uralkodott. Én még ma is mosolygok magamban, ha rágondolok arra, hogy mikor tavaly augusztusban a szünidők alatt Dömötöriben voltam, s a szomszéd Zalamegyében ugyancsak abajgatták az „izraelita polgártársakat – egyik közülük Zala-Egerszeg tájáról sietett Dömötöribe menekülni, az én falumban, az én közelemben érezvén magát a legnagyobb biztonságban. (A mivel persze, mellesleg megjegyezve, nem akarom azt mondani, mintha én valami nagyon örülnék azon, ha a szomszéd kerületekben magukat esetleg jól nem érező „izraelita polgártársak” mind a rumi kerületbe, vagy pláne Dömötöribe találnának menekülni.) Ugyan mármost méltóztassanak kérem megítélni: nem maró gúny-e ez a most emiitett tény is arra az otromba, hogy ne mondjam, gaz vádra, hogy az antiszemita képviselők csinálták volna a kravallokat? Ott, hol a nép tudja, hogy képviselője megteszi kötelességét a zsidókérdés törvényes megoldására nézve is: ott ne tartson senki se zsidóellenes kihágásoktól. Hogy kik voltak az országban a közelmúltban is a tulajdonképeni izgatók ós kravallelőidézők, ma már mindenki előtt világos dolog: azok, a kik a gyúanyagot összehalmozták, s aztán provokáczióikkal égő taplót dobtak e gyúanyag közé: azok maguk a zsidók, a zsidóbarátok és zsidóbérenczek voltak. Tessék csak megtartani ezeknek az uraknak az izgatás és kravallcsinálás dicsőségét, és ne erőlködjenek a saját maguk hibáinak és bűneinek a következményeiért másokat felelősekké tenni akarni: ugyanazokat, a kik eleve figyelmeztették őket arra a veszélyes játékra, a melyet űznek. Csak egye meg kiki a maga főztét! A zsidókérdés megoldása a törvényhozás dolga; a népnek tehát az a teendője, hogy oly képviselőket válasszon, a kik az ország tanácsában e kérdésben felszólalni mernek is, tudnak is. S ha, amint imént mondottam, s indokoltam is, hogy miért? – az antiszemitapárti képviselők nem lesznek is többségben már a legközelebbi országgyűlésen: számuk mindenesetre oly tekintélyes fog lenni, hogy egyebek közt az olyan keresztény-zsidó polgári házassági-féle törvényjavaslatokat is alig fog a kormány többé a törvényhozás elé terjeszteni merni. A mi mármost a jelen országgyűlés törvényhozási munkálkodását illeti, lett ugyan elég törvény hozva, de ezeknek, mint többnyire szervezeti és adminisztratív jellegű törvényeknek a hatását a nép kevésbbé érzi; hacsak az antiszemiták sürgetéseire meghozott törvényt az uzsora korlátozásáról és a korcsmai hitel megszorításáról, nemkülönben a zsidó bankárok által a nagy közönség kifosztogatására rútul kezelt részletjegy(u. n. Ratenbrief) üzlet szabályozásáról szóló és szinte a mi sürgetéseinkre meghozott törvényt ki nem vészük. A mi törvények hatását a nép érzi, és pedig fájdalmasan érzi, azok a különféle adónemek emeléséről szóló törvények, a melyeknek a czímei mindig így szólnak, hogy: ennek és ennek a törvényczikknek a „módosításáról” szóló törvényczikk. Persze a „módosítás” alatt mindig az illető adónem emelése értendő.

234

Mindennek a sok adóemelésnek azonban nincs semmi látszata, mert a deficit csak marad a régiben. Az adóemelésekből befolyó óriási összegek, az új meg új államkölcsönök kamatai fejében, mind a Rothschildék feneketlen kasszájába folynak. Maholnap a magyar földbirtokos nem is lesz más, mint a Rothschildék árendása. Hogy hova fog vezetni a Tisza-kormánynak oktalan pénzügyi gazdálkodása, a jó Isten a megmondhatója. A Tisza-kormány pénzügyi gazdálkodásának természetére a többek között rikító világot vet az új országház építéséről szóló törvényjavaslat is. Ε szerint a törvényjavaslat szerint az új országház tíz millió frtba fogna kerülni, hanem, mire felépül, lesz ebből tizenöt millió is. Mire való az ilyen szegény országnak 10-15 milliós országház? A Rothschild-diktálta törvényeket bizony egy millió frton felépített országházban is pompásan meg lehetne a jövőre is szavazni, amint meg lehetett eddig is szavazni azokat a Sándor-utczai rozzant, ideiglenes országházban. Ott van aztán az új földadó-kataszter, a mely által a földadó, főleg a Dunántúl s nevezetesen Vasmegyében is, oly aránytalan módon lett emelve; a mi az adóemeléssel különös nagy mértékben sújtott tulajdonosok birtokának értékét is tetemesen leszállította. Ez bizonyára nem volt czélja az 1875-ik évben meghozott kataszteri törvénynek. Ez az 1875-iki kataszteri törvény a földadó aránylagos s igazságos felosztását czélozta, s ma az eredmény, új, az előbbenieknél még nagyobb aránytalanságok. Ezért az eredményért bizony kár volt azt a husz s egynéhány millió forintot kidobnunk, a melybe 1875 óta a kataszteri hivatalok kerültek. Szóval a jelen országgyűlés is csak kedvezőtlenebbé tette az országállapotát, nemhogy iparkodott volna a népnek segíteni bajain, enyhíteni terhein. Ott van aztán az új ipartörvényjavaslat is. A korlátlan iparszabadság által életérdekeiben súlyosan megkárosított iparos osztályunk már régóta várja azt, hogy sérelmei orvosolva legyenek. Évek óta gyűléskednek, emlékiratokat szerkesztenek, az országgyűléshez kérvényeznek az iparszabadosság által mindinkább sanyarúbb helyzetbe juttatott iparosaink az 1872-ik évi ipartörvény revíziójáért. Ε tárgyban a kormány a múlt években beható enquete-tárgyalásokat tartott az iparos szakkörökkel. Csakhogy az volt a baj, hogy a helyett hogy valódi magyar iparosokat hallgatott volna ki, többnyire zsidó „iparosok” voltak a kormány előtt a leghivatottabb férfiak a magyar iparososztály sérelmeinek tolmácsolásában. No ezzel aztán a Tisza-kormány a kecskére bizta a káposztát. Meg is látszott az ezen zsidó „iparos szakférfiak” „szakértői”, véleményének a hatása a kormány által kidolgozott új ipartörvényjavaslaton, a mely lényegében nem volt más, mint a börze- s akcziasvindli fénykorában, s a zsidó hatalom delén, 1872-ben megcsinált ipartörvénynek új kiadása. Az új ipartörvényjavaslatra megrémült iparosaink, okulva azon országos mozgalom fényes eredményén, a mely mozgalom a zsidó-keresztény házassági törvényjavaslat visszavetése iránti kérvények útján ez év elején folyt le, szinte hozzáfogtak a kérvényezéshez.

235

Lett is eredménye iparosaink e mozgolódásának; mert a kormány, a közvélemény nyomása alatt, kényszerülve lett a képesítés kellékének és a kötelező ipartársulatoknak elvét, a bizottsági tárgyalások alkalmával a törvényjavaslatba felvenni. Igen, de ezeknek csakis az elvét; mert hát benn áll ugyan a tvjavaslatban, hogy az ipar- és kereskedelemügyi miniszter által rendeleti úton kijelölendő iparágakat ezentúl csak az ezekre képesített egyének gyakorolhatják; de a. részletes tárgyalásnál aztán a képviselőház kimondta,, hogy nem képesített egyén is űzhet bármely iparágat, ha képesített üzletvezetőt tart. Ε szerint tehát bármely kitanulatlan pénzes zsidó üzér, ha egy elnyomorodott iparost vagy egy iparossegédet felfogad üzletvezetőnek, ezentúl is bátran űzhet bármely iparágat. Nem porhintés-e ez, a képesítés kellékét hangosan követelő iparos osztályunk szemébe? Ott vannak aztán az ipartársulatokról szóló §-ok. Itt is ki van mondva a kötelező ipartársulatok elve; de ismét csak az elve; mert itt ismét egy „Nesze semmi, fogd meg jól” van nyomva, az életérdekeinek megvédéseért könyörgő iparos osztályunknak a kezébe. A képviselőház ugyanis 48 szótöbbséggel elfogadta azt a §-t, a mely kimondja, hogy kötelező ipartársulat általában csak oly helyeken jöhet létre, a hol egy helyben, legalább 100 iparos lakik, s itt is csak akkor, ha ezek % része a kötelező ipartársulat létrejöttét akarja. Szegény iparosainknak tehát egész agitácziója kárba veszett. Itt is győzött újra a zsidó érdek. Hát aztán mit szóljunk a „műbőrök gyártásáról” szóló legújabban benyújtott törvényjavaslathoz? A középkorban a német birodalmat „római szent birodalom”-nak hívták hivatalosan; pedig ez a birodalom se „római”, se „szent” nem volt. Így vagyunk a „műborral” is, a melyben voltaképen egy csepp bor sincsen, hanem spirituszból, vízből s isten tudja miféle ártalmatlan s ártalmas ingrediencziákból fabrikálják nálunk kizárólag – zsidók. Bortermelő országban, mint Magyarország is, egyenesen el kellene tiltani a bortermelők rovására, sőt a bortermelés tönkretételére czélzó ezen pancsolást, nemhogy még törvény által szabadalmazni is. De hát a zsidók! a zsidók! A borgyártás eltiltásával egy dús rebachot nyújtó gesefttől esnének el a kedves „izraelita polgártársak.” S ezért meg kell törvényhozási úton nyomorítani a magyar bortermelőket. És mindezek után még ma is van sok, igen sok rövidlátó ember, a ki az antiszemitizmus létjogosultságát tagadja! Mindaddig, míg a zsidó-liberalizmus ez országban uralkodni fog; mindaddig, míg nem a magyar nép érdekeinek, hanem ezek rovására, a zsidó különérdekeknek védelme lesz a törvényhozás előtt a főirányadó; szóval mindaddig, míg a megerősödött antiszemitapártnak nem fog sikerülni a képviselőházba új szellemet bevinnie: mindaddig ne várja a magyar nép egyik osztálya se sérelmeinek orvosolását, és érdekeinek sikeres megvédését. Ezekben volt szerencsém Önöknek, t. választó polgártársaim, ez úton is számot adni a rövid idő múlva bezárandó jelen országgyűlésen követett magatartásomról, s vázolni a jelenlegi kormány és országgyűlés által

236

követett nemzetrontó irányzatot. S ezzel megköszönve azon szíves támogatást, a melyet irányomban a jelen országgyűlés alatt is tanúsítani – s egyúttal meleg köszönetemet kifejezve azon fényes de emellett oly szívélyes fogadtatásért, a melyben engem a múlt ápril hó 14-én Rumban és ugyanazon hó 20-án Vasvárott részeltetni szívesek voltak: Önöknek a most említett két alkalommal kifejezett akaratához képest, mostmár meg fogjuk vívni az ötödik választási küzdelmet, a melyben az Önök további lelkes támogatása mellett, reméljük, a győzelmet újból zászlónkhoz fogjuk csatolni. – Hazafiúi üdvözlettel Budapest, 1884. május 9. Istóczy Győző. Mindazon kerületembeli tisztelt barátaimnak s jóakaróimnak, a kik a múlt ápril hó 28-ikán tanúsított határozott fellépésükkel előreláthatólag elejét vették annak, hogy a rumi kerület beláthatatlan bonyodalmak színtere legyen, – s ezzel az általam képviselt ügynek is megbecsülhetlen nagy szolgalatokat tettek: előlegesen itt fejezem ki az ügy s a rumi kerület népe nevében is hálás köszönetemet addig is, a míg ezt nekik nemsokára, a kerület beutazása alkalmával, élőszóval is tehetni fogom. IstóCzy Gy.

Jehi or! – Legyen világosság! XVI.

A Talmud elvei a gyakorlatban. Az eddig mondottakból is kétségtelen, hogy a zsidóságnak semmi hite, semmi erkölcse nincs, mert hamisan csak az esküdhetik, a kinél megszűnt az Istenről való tiszta fogalom; aki tanúul meri hívni Istent még hazugságra is. Aki hamisan mer esküdni, lehetetlen, hogy abban a hit, a legkezdetlegesebb erkölcs egy szikrája is legyen; s az ilyen, ha kényszerül esküt tenni, pl. bíróság előtt, ha az eskü elől ki nem térhet, vagy véletlenül kerül ily helyzetbe: esküjét bármely pillanatban kész megszegni, főleg akkor, midőn egy nem-zsidó irányában való kötelezettségről van szó. – A köznapi tapasztalás oly gazdag a zsidók hitszegéseinek példáiban, hogy olvasóink között alig akad valaki, aki e tekintetben tapasztalattal nem bírna. Annyira hírhedtek a zsidók e bűneik által, hogy nekik ma már komolyan senki sem hisz; rájuk senki semmi titkot, bizalmi ügyet nem biz. Ha azonban mégis megesik, hogy egynémely fiatal személy a zsidót nem ismervén, valamely kényes ügyet rá biz: az. mindég megbánja. Annál veszélyesebb ily ügyben a zsidóság, minél alkalmasabbnak látszik ravaszsága által ily titkok kezelésére. Vegyen csak az ember egy német-zsidó hírlapot a kezébe, lát ezekben oly aljas hirdetményeket, hogy az ember elpirul olvasásukra.

237

Látunk ott „párisi szivacsokat”, „párisi praeservativum”-okat, „különlegességeket”; látjuk „az elgyengült férfierő” kuruzsló zsidó-doctorainak hirdetményeit. Vannak ott titkos bábák; vannak bukott nőkre kivetett hálók titoktartás ígérete mellett, hogy ily szerencsétlenek, ha végső szégyenüket eltakarandók, e lelketlen ördögök kezébe esnek: utolsó garasuktól megraboltassanak, folyton remegvén a becstelen zsidó fenyegetésétől, hogy a titkot elárulja. Vannak könnyelmű fiatal emberek, akik holmi titkos balesetek alkalmával ugyanily zsidó hálókba keverednek zsidóknak adván összes pénzüket és – becsületüket. Mióta ez így van, szaporodik a kicsapongás, szaporodik a betegség, a nyomor és a nyomorékok száma, pusztulnak a családok, szaporodik a nőtlenség, a magtalanság és így a magyar faj pusztulása. – Csak nem régen vert nagy port egy szemtelen zsidó rakonczátlansága, melylyel a magzatirtás ocsmány és istentelen munkáját egész nyilvánosan kezdé űzni. Hát az anynyira híressé. lett „revolver” mi más, mint a mások titkaiba való befurakodás és ezek undok árubabocsátása? – mi ez mind, ha nem a legrútabb hitszegés, deákul: perfidia? Kivétel erre nézve zsidó és zsidó között nincs. A szegény zsidó kicsinyben és alant, a nagy és gazdag zsidó nagyban és a társadalom felsőbb rétegeiben űzi ez ocsmány bűnét. Ki nem emlékszik még vissza arra a híres esetre, mikor egy bizonyos nagyszájú zsidó a delegatio titkait elsakherozta, compromittálva delegatiót, minisztert és az egész kettős birodalmat? És ily jellemtelen „mesummad”-okat még orsz. képviselővé is tud valamely nép választani, „der zieh, anwässern hat lassen?”*) Vallás tekintetében a zsidó éppen olyan mint a kereskedelemben; vallásokkal csak éppen úgy csereberél, mint a nyúlbőrrel. Ha nem fanaticus a zsidó, akkor egészen hitetlen. Lesz belőle keresztény, mihelyt csak érdeke így kívánja. Kitűnnek e tekintetben az „előhaladott” gazdag zsidók; mert mihelyt keresztényekké lesznek, úgy hiszik, hogy ekkor már nyitva van előttük a ker. nagy családok különben elzárt sorompója; és ha ez valósul némely esetben: eltűnik a zsidó gőgnek minden határa. – Pedig ha meggondoljuk a zsidók képtelen dölyfét, melylyel azt hiszik, hogy ők a Jehova rokonai; hogy ők a kiválasztott és a Jehova által egyedül, kegyelt nép; hogy ők a létező nemzetek legrégebbike; hogy csak is egyedül ők a valódi nemesség, a Jehova szövetségesei: lehetetlen nem mosolyognunk ama gyermekes felfogás fölött, mintha a zsidók egyátalán adnának valamit a vásárolt vagy ajándékozott nemességre. Igaz, hogy a zsidók rajongnak a czímekért, hatalom- és kitüntetésért; ez azonban csak arra való, hogy a különben lenézett pogányok fölé kerekedhessenek. Csupa árulás, perfidia. Héber nyomatú lapjaikban gyakran látom és olvasom, mint súgnak-búgnak maguk között, – quasi otthon a család körében, – hogy ez és ez a nagy állást elfoglaló „úr” = jehudi (zsidó). Éppen így olvastam Laskerről is, hogy ez a „nagy férfiú” most eljött Amerikába, hogy itteni „testvérei” viszonyait tanulmányozza és befolyásával hasznukra lehessen. Itt is mily botrányos árulás jelzi ama zsidó megjelenését! Tudja mindenki, hogy a senatusban valami Ochiltree nevű „úr” (hihetőleg Eichelbaum) tette a rokonszenv nyilvá*) NB. Így hívják a zsidók a kikeresztelkedóst; népünk pedig találólag „kétszer zsidónak” nevezi ezt a fajta zsidót.

238

nítás javaslatát, melylyel Amerika Bismarck úrral szemben oly csúfosan fölült. Mert a zsidónak hazája a másik zsidó, amint egy hires német bölcsész helyesen megjegyzé. A legdühösebb zsidó-falók mindenkor hitehagyott zsidók voltak, mint pl. a híres Pfeiferkorn, Ferdinand Hess, Gerson stb; ezek olykor üldözéseket támasztottak elárult hitfeleik ellen, mint az említettek elseje. A zsidóknak hazájuk nem lévén, hűségről, hazaszeretetről fogalommal egyátalán nem bírnak. Őrültség azt követelni a zsidóktól, hogy valamely nemzet testébe beolvadjanak. Mit mondanának pl. a mi szájhőseink, ha az egyesült Németország és Ausztria, vagy az Oroszországgal egyesült szlávság fölszólítana bennünket, hogy vagy olvadjunk be az ő nemzetiségükbe, vagy takarodjunk ki Ázsiába! Nemde mi 1000 esztendős múltunkra, történelmünkre, nemzetközi jogainkra stb. hivatkoznánk, és erőszak esetén inkább egy lábig elvérzünk, semmint németté vagy szlávvá legyünk? Hát ez így van a zsidóval is. Ő be nem olvadhat egy nemzet testébe is, mivel neki nemcsak múltja, története, hódító vallása, pénze és hatalma, hanem önálló nemzetisége és a jövőbe vetett reménye is van. Amely pillanatban a zsidó arra gondolna,:hogy beolvadjon: megbecstelenítené egész múltját, vallását, reményeit, hatalmát; elitélné öümagát, meghazudtolná ősei kitartását, elárulná 4000 éves történetét, elárulná ezer és ezer vértanúit, megbecstelenítené 2000 éves szenvedéseit és könnyeit. Híjában fáradott volna, híjában volna a tömérdek kiontott vér, megaláztatás, megvetés, tűrés, szenvedés annyi századon át, hogy most, midőn mindezt kiállta, fölülkerekedett, hatalomra jutott; midőn fejedelmek és kormányzó-fők hajolnak meg előtte: váljon most adja meg magát egy-két budapesti szájhős kedvéért? – Lehet ennél badarabbat képzelni? – Eddig be nem olvadtak soha és sehol, és nem is fognak soha és sehol. Ε helyett azonban mindenütt jelen vannak mint élősdiek; mindenütt rágcsálnak, rongálnak és pusztítnak, előkészítvén a nemzetek bukását lassan, de biztosan. Megvan a része és őt illető szerepe minden egyes zsidónak, akár gyémántos, akár rongyos legyen; ez itt, az ott rágcsál, őröl és pusztít. A 3 császár birodalmaiban az államok hitele, pénzereje, hadserege tényleg a kezükben van. Néha egy-egy eldördült revolver jelzi a tiszti és diplomatiai kar bensejében dűlő rágcsálást, pusztítást: mély - titok, mély hallgatás födi az ott történő dolgokat, de azért a rágcsálás tovább tart. Kérdezd meg a czukrász-boltokban feszelgő hadnagyocskát, vájjon nincs-e pénzbeli ügye zsidóval? – Kérdezd meg ezt vagy amazt a százados, őrnagy, ezredes, tábornok urat, vájjon nem ül-e becsülete nyakán a zsidó piócza? Kérdezd meg a polgári hivatalnokokat föl egész az államtitkárokig és miniszterekig: hányan tiszták a zsidó polyp karjaitól? – Ki ad a hadseregnek pénzt, ruhát, lovat, ezeknek takarmányt, fölszerelvényt, szóval mindent? – a zsidó; kié tényleg a hadsereg, a kincstár? a zsidóé, csak a czím a hatalom képviselőié. – Ha a zsidóság egy jelzett órában meg akarná semmisíteni e 3 birodalmat, csak azt kell tenniök, hogy tömegesen porlik be és compromittálják a tisztséges a hivatalnoki kart; egy szörnyű árulással megmérgezhetik az összes legénységet és ló-állományt és ekkor: Eljön majd az idő, mikoron szent Ilion eldől, S dárdavető Priamus s Priamusnak népe kipusztul.

239

Úgy-e ez rögeszme, ez lehetetlen? Hát egy-két példája a zsidó árulásnak segíteni fog. Nem tudom másnak feltűnt-e, de nekem feltűnt a zsidók hallatlan lelkesülése az orosz-török háború alkalmával, midőn Ozmán pasa oly hősileg bánt el az oroszokkal. A zsidó nem annak örvendett, hogy a török a szlávot, hanem hogy a sémita vallású török a keresztényt marczangolja; és készek is lettek volna a zsidók nemzetünket is beleugratni a viadalba a monotheismus érdekében. Aki ezt nem hiszi, olvassa a régi krónikákat s látni fogja azt a rémítő árulást, amit a zsidók Buda visszavétele alkalmával a ker. sereg ellen elkövettek. Midőn ugyanis a török csapat maradéka már megadta magát, a zsidóság bőszült dühvel kelt ronda fészkének védelmére; és iszonyú mészárlás között inkább egy lábig elveszett, semmint a gyűlölt kereszténynek megadta volna magát. – Ilyen formán tett a yorki zsidóság is, amint Disraeli irataiban olvasható, hogy ott egy vén rabbinus tanácsára a „várba szorult zsidóság inkább egymást gyilkolta le hidegvérrel, semmint a ker. hatalomnak megadja magát. – Toulouse-ban nem régiben egy különös okiratra bukkantak. Egy időben a zsidók panaszra mentek Kopasz Károly fiához Hebegő Lajos (877-879) franczia királyhoz, hogy a keresztények őket minden ok nélkül bántalmazzák, nyilvános helyeken felpofozván őket. A király intézkedett, hogy tartassák vizsgálat, melynek vezetésével Richard aquitániai herczeget és Sisebode narbonne-i érseket bízta meg. Ez utóbbi a nemességet és urakat sz. István templomában nagy tanácskozásra hívta össze az ügy kiderítésére. Jellemző, hogy mindenki „a szegény, üldözött zsidóságának fogta pártját, elannyira, hogy a keresztények ügyét a gyülekezetben senki sem akarta védeni. így azonban jogérvényes eredményt nem várhatván, az érsek a fiatal Theodardot szólitá fel e tisztségre. A fiatal úr nagy buzgalommal járt el, s már a következett gyűlés alkalmával N. Károly és fia Lajos-kora-beli iratokkal mint kutatása eredményével lépett a terembe. Meg volt ebben a felelet mindenre. Volt a csomagban egy irat, mely előadta, hogy midőn Abderhan saracén fejedelem portyázás közben egykor Toulouse-ig is ellátogatott volna, a zsidók hozzá járultak, arra kérvén őt, hogy jöjjön, foglalja el Toulouse-t, hányja kardra a „zsarnok kereszténységet” és szabadítsa fel őket. A fejedelem készséggel fogadta el a meghívást és úgy tőn amint a zsidók mondák. A zsidók és fajrokonaik garázdálkodása azonban csak addig tartott, míg N. Károly császár hirtelenében ott nem termett, s a várost vissza nem foglalta. Képzelhetni a zsidóság szörnyű rémületét, midőn a császár hadserege élén diadallal vonult be! Mit várhattak mást, mint kardra hányatást? Addig rimánkodtak azonban a császárnak, míg ez a fejükre, mint felségsértők, hazaárulók, lázadók és gyilkosok fejére kimondott halálos ítéletet meg nem változtatta. Arra módositá ugyanis ítéletét e szemét nép irányában, hogy az év 3 fő ünnepnapján, u. m. karácsonykor, nagypénteken és Mária mennybemenetele, napján a püspök által kijelölendő templom előtt egy-egy izmos férfiú minden zsidót fel fog pofozni; a zsidók pedig ennek elismeréséül, nyugtatvány gyanánt, tartoznak minden alkalommal 13 font viaszgyertyát az illető templomnak fölajánlani. – Képzelhetni az óriási riadalmat, midőn a fiatal Theodard e különös okmányt fölolvasta! „Nem vala nyelvük a válaszra” – jegyzi meg a krónikás. Könyörgésre vették a dolgot, hogy legyen nekik szabad ugyanazon föltétel mellett továbbra is a városban

240

megmaradniuk, mert hisz ők azt vélték, hogy az egész bántalmazás alaptalan valami. Későbben 1181-iki májusban, ugyanazon városban, a zsidók ismét fellázadtak és pörösködtek; de ez esetben már nem a pofonokért, hanem a – 13 font viaszért. Elmondhatnék még nem egy példát a zsidók rettentő árulásairól, különösen a keresztes hadak ellen, Spanyolországban, Oroszországban a Napoleon elleni hadjáratban stb.; de minek? annyira ismeretesek a zsidók ez oldalról, hogy őket soha a világ másnak mint árulóknak és kémeknek nem ismerte hadjáratok alkalmával. – Úgyszintén igen sok szót vesztegethetnék még ama kérdés tisztázására is, váljon a zsidók – a közhiedelemmel szemben – csakugyan oly igen gyávák-e? Meg akarom rövidíteni értekezéseim sorát, s ennélfogva megelégszem azzal az állítással, hogy a zsidók csak ott gyávák, ahol érdekük így kívánja, mert ők fajukat és vérüket sokkal többre becsülik az egész világ vérénél; és ezért egy zsidó férfi, a kinek faja szaporítása a fő kötelessége, tehát család alapítása, – mert a zsidók nem ismernek nőtlenséget, szüzességet, stb.; – drágább ő előttük mint ezer pogány ország: ők gyáváknak akarnak látszani, és inkább bénák, bárgyúk lesznek, semmint férfi gyermekeiket a pogányok katonáivá tegyék. Ha érdeke úgy kívánja, a zsidó nemhogy nem gyáva, hanem még a bőszült tigrisnél is vadabb, vakmerőbb és elszántabb. Zsidó-keresztény párbajoknál rendesen a keresztény vész el, amint a tapasztalat bizonyítja egész Európában. Faja szaporításának vágya a zsidót bármely gonoszságra és így árulásra, hamis esküre stb. is gyakran rábírja. Szaporodásuk nem valami különös természeti adomány, melylyel más nem birna, hanem náluk ez vallási kötelesség is; és míg a keresztény társadalomban egész kasztok nőtlenek, számtalanok önmagukat rontják el, saját családjukat irtják ki könnyelmű élet, bűnös ledérség által: addig a zsidó nőtlen sohasem marad. – Vegyék ezt szívükre a pusztulásunkon siránkozó nagy hazafiak. Legyen a nősülés hazafiúi kötelesség, legyen a nőtlenség árulás a haza és családja (szülői, elődei) ellen; jutalmaztassanak a szapora családok, mint Rómában, akkor vége lesz a fogyásnak. Egyébiránt azt nem mondjuk, hogy a zsidók valaha saját országukban vagy egyebütt valami nagyon vitézek lettek volna; sőt Gedeont is elhagyták katonái, s más egyéb árulásokról is olvashatni hagyományaikban. A zsidó vitézséget azonban legjobban megvilágítja. Jokhanan r., a Peszakhimban (103. 1. a.) ezt az arany tanácsot adván a zsidó vitézeknek: = Zsidóul: K'se-attha jaucze le-milkhomo, al tecz'a b'risauno, ella be-akharauno cz'ó, k'dé se-thekaunész be-risauno. Magyarul: Midőn hadba kell kivonulnod, ne menj elsőnek, hanem utolsónak menj; hogy mikor távozol (vagyis, amint Salamon rabbi kiegészíti, mikor a hadsereg futásnak ered), első (lehess). Bizony szégyen a szaladás, de hasznos! Csaknem a hihetetlenséggel határos a spanyolországi zsidók hitszegése. Tudvalevő dolog, hogy a szigorúan kath. spanyol a zsidót meg nem tűri; úgy segítenek hát magukon a ravasz élősdiek, hogy nyilvánosan katholikusok, eljárnak templomba, ájtatosan gyónnak és áldoznak: titokban pedig – vagy ha kivándorolnak – zsidók maradnak. Mennyi esküszegés, mennyi szentségtörés, mennyi hamis eskü!! –

241

Zsidó előtt nincs semmi szent, magasztos, szép, jó és nemes; ő mindent a hasznosság szempontjából néz. Ha a római előtt „dulce et decorum erat pro patria móri”; ha a magyarok dicsőnek tartották a „vitam et sanguinem”-et, zsidó szempontból dőrék, bolondok voltak; sokkal dicsőbb az ő szemükben a == revakh (nem „rebakh”), a cselekvési szabadság, íöllélegzés, a haszon. Önfeláldozás, hősi halál vagy bármely hősi tett – a zsidótól soha sem várható, legalább keresztény országokban soha; mert ő megtud halni Talmudjáért, Jeruzsálemért, de Bécsért, Berlinért, Parisért stb., soha. Háború esetén a zsidó ott van mind a két oldalon, nagy örömmel szemlélvén, mint marczangolják egymást a keresztények, ő pedig nemcsak hogy biztonságnak örvend ker. vér árán, hanem még nagyszerű üzleteket is köt: ellátván a katonaságot élelemmel, lőszerrel, fegyverrel, ruhával, lóval, szekerekkel, stb. – Katonai szolgálatnál a zsidó szintén mindig a könnyebb végét fogja meg a dolognak: vagy a pénzt kezelvén, vagy az irodába vagy a kórházba bújván. – Szóval, mindenütt ugyanaz a ravaszság, hitszegés és a terhek más nyakába való rovása. Az esküszegés ép úgy vérében van a zsidónak mint más gonoszság; és míg a sémita faj minden bűnének részese, addig erényeinek nála nyomai sincsenek. Míg pl. a szírok, khaldok, egyptomiak, arabok és mórok részint tudomány és művészet-kedvelők, részint pedig harczosok, lovasok, merész kalandorok: a zsidó mind ennek ellentéte. Innét van, hogy a zsidót még fajrokonaik is gyűlölik, sőt hihetetlen módon megvetik; innét van, hogy a zsidó az arabok, khaldok és szírok között semmire sem megy, hacsak keresztény intriga által nem; innét van, hogy fajbeliei között a zsidó koldus-szegény, buta és lenézett, míg a tőlük elütő másfaju népek pl. a keresztények között oly mesés módon, mesés gyorsasággal szökkennek fel a legbámulatosabb gazdagságokra, befolyásra ós hatalomra. Hasonlítsa valaki Össze a nyomorult palaesztinai zsidóságot London, Paris, Bécs zsidaival: egyszerre látni fogja, milyenre hizlalja őket a keresztény zsír, és mily soványak maradnak saját fészkeikben. Gyermekes valami, hogy szájhőseink a külsőről ítélnek; mert szerintök a zsidó is fekete frakkot és köcsögkalapot viselvén, olyan mint más ember. Kényszeríttessék a zsidóság turbánt, piszkos vörös vagy kék nemzeti gatyát, kaftánt és hegyes papucsot viselni: majd meglátnók, mit szólnának a szájhősök, ha így látnák e barbár sémita csordát egyetemen, börzén, színházban, irodalom, művészet és kereskedelemben garázdálkodni!! Pedig így kellene lenni, mert ez az ő nemzeti viseletük; ami ugyan furcsa dolog volna, de hű kifejezője a mi közöttünk és ő közöttük való különbségnek. Mert amennyire különbözik a köcsögtől vagy pörge kalaptól a turbán, a frakktól vagy atillától a kaftán: ép úgy különböznek a mi fogalmaink is erkölcsről, hűségről, becsületről. – A magyar azt mondja: az adott szót szentül meg kell tartanod, ha károdra lenne is. A zsidó: ha megesküdtél és megbántad, menj el a rabbinushoz, vagy ennek nem létében bármely 3 zsidóhoz, jelentsd ki, hogy igazán megbántad, ha tudtad volna ezt és ezt, nem esküdtél volna: a rabbinus, vagy a 3 zsidó egyszerűen felmenti az eskü alól, s a zsidó tehet esküjével ellenkezőleg. – íme ez a turbán; az előbbeni a pörge: kalap! Ez utálatos bűnüket védendő, több ily példát mesélnek el a Tal-

242

muciban Jehovájukról, melyekben részint egy Mi nevű angyal, részint pedig a rabbinusok oldozzák fel az esküjét megbánt Jehovát esküje kötelékeiből. Nem idézem a szövegeket, mert ma már vannak elegen, akik engem e tekintetben megelőztek, az igaz nem khaldul idézve. – Ilyendolgot mesélnek a rabbinusok egyptomi Józsefről (a Szota Gemarájában VII. f. 21-ik gm.) is. Hallotta ugyanis a Fár'ó, hogy József igen alkalmas ember, miniszterré akarta tenni. A főemberek ellenvetek, hogy nem tud 70 nyelvet. „Majd holnap megkíséreljük” – mondja a Fár'ó (fáraó). A következő éjjel meglátogatta Józsefet Gabriel főangyal, és hamarosan megtanitá őt a 70 nyelvre. Másnap a Fár'ó látván, hogy csakugyan tud 70 nyelvet, felkérte őt, hogy tanítsa meg őt is. Kísérletet tőn József,, de sikertelenül; mit a Fár'ó röstelvén, meg akarta Józsefet esketni, hogy e dolgot el nem beSzéll, nehogy szégyent hozzon a király fejére. József azt feleié, hogy őt már köti egy eskü atyja irányában; „hát oldoztasd föl magadat ez eskü alól” – monda a Fár'ó; József megesküvék, hanem azután így szólott: „Soh'se búsulj, majd föloldoztatom én magamat nemcsak az atyámnak, hanem a neked tett eskü alól is, még pedig akaratod ellenére is.” Ily tanok eredménye – természetesen – más nem lehet, mint esküszegés, hűtlenség és árulás. Ε tan a megmondhatója, hogy mily általános lőn a zsidóság között az árulásra és hűtlenségre hajló szellem; elannyira, hogy a zsidóság ma már egyátalán fogalommal sem bir a hűségről; és ez annyira vitte a zsidóságot, mint testületet, hogy ma már vallási jelleget vőn az eskü és fogadalom alól való fölmentés, nyilván mondván el egy e czélra szerkesztett imát, melyet ezennel egy hannoverai Makhzorból átírok, főleg azért, mivel nem régiben vita tárgyát képezte egy magyar lapban. – A kérdéses „ima” szövege ím ez:

Zsidóul: Kol nidré, veeszóró, va-hhazómé, ve-kaunome, ve-khinnuje, ve-kiunűsze usvűosz dindarno ud'istva'eno ud'ahharimna ud'oszarno al nafsószono. Mijjaum kippűrim ze, ad jaum kippűrim habbó, olenü le-tauvo. Kull'hon ihharatno ve'hon kull'hon je'hon soron s'vikin, s'víszin b'télin umvüttólin ló se'rírin v'lo kajjómin, nidróno ló nidré, us'vüoszóno lo svű'osz. = Magyarul: Minden fogadalmak, szerződések (kötések), kiátkozások – a kaunem (önmegtagadás) nevezetűek is és bírságok – és (minden) eskük, melyeket fogadtunk, (a melyet) esküdtünk, (a melylyel valakit) kiátkoztunk és magunkat (valamire) lelkiismeretben köteleztük: a jelen jaum kippűrtől (engesztelés napjától) kezdve, egész – a mi javunkra – követkevő jaum kippurig, mindezeket bánjuk, ezek valamennyien legyenek feloldva, abban hagyva, megszüntetve, érvénytelenné téve és eltörölve. Ne legyenek állandók (kötelező erejűek), ős ne (legyenek) élők (létezők); amit fogadtunk ne (legyenek) fogadalmak és (amit esküdtünk ne legyenek) eskük. A zsidók ugyan nagyon dühösen védik ez „imát”, mintha nem minden esküt és fogadalmat oldana föl, hanem ez hiu dolog: a szöveg általános, kivételt nem enged meg. Ε fölött híjában vitatkozik az em-

243

ber; de ha mégis vitatná valaki, rámutatunk a gyakorlatra, a tényekre: ott vannak a nihilisták, socialisták, anarkhisták, a hit- és hazaárulók minden faja 50-60%-ban zsidók, zsidó vezérlet alatt; ott vannak a kőmives összeesküvők, petroleurök, gyújtogatok, ismert zsidó lázítók és árulók vezetése, uszítása mellett. Itt van a hitszegés, a fölségsértés, hazaárulás minden rondasága lerakva. Mit gondol a procurator regius: nem volna hazafiasabb, loyalisabb és lelkiismeretesb valami ez összeesküvők, petroleur-ök és hazaárulók ellen fordulni, semmint az anti-hazaáruló, anti-összeesküvő, anti-hitszegő, zsidóellenes lapokat üldözni? – Vagy nem jobb volna a minden rendetlenség, zendülés, átkok, szitkok, hamis eskü és esküszegés tenyész-házát: a Talmudot és Makhzort és azok híveit, egy hűtelen idegen fajt kisöpörni, semmint magyar hazafiakat, – akiknek hazájukon kivül elvégre sincs számukra hely,; – akik árulók nem is lehetnek, – folyton nyakgatni? Oh bárgyú vakság és hülye tudatlanság! Különben Judaei et Syri sunt nationes natae servituti: vesse a nemzet őket vissza az előbbeni szolgaságba! Avellanus.

Zsidókérdés és antiszemitizmus. VII.

Valljuk be, – mert hisz lelkileg vak, a ki a tényekből be nem látja, – hogy a zsidók világuralma ma már nagyrészben megvalósult. A zsidóságnak robotoló népet sakkban tartják a szuronyok, az értelmiséget lekötve tartja az érdek, a kormányokat megbénítja a rém: az államcsőd. A zsidók ellen föllépni annyi volna az államnak, mint hitelét elveszteni, s ez annyi volna, mint egy bizonyos vereség, ha háborúja ütne ki. Ámde hova jutunk ez utón, az évről évre emelkedő deficzittel? Folyton nő az államadósság, folyton nő a kamatteher, emeltetik az adó, az adózó polgárok pedig pusztulnak; hisz így bizonyos tönkrejutásnak megyünk elébe! Azt remélik talán államférfiaink, – a csak magukkal törődő zsidó-zsoldosokról nem beszélek, – hogy kibontakozunk a szorongató pénzügyi helyzetből, s aztán majd kiszabadítjuk a népet is a zsidó-járom alól? Csakhogy az a pokoli hatalom, mely bilincsbe verte az államot, gondoskodik arról, hogy abban meg is maradjon. Minden haladék csak súlyosbítja a helyzetet. Azonban mindezt a Sándor-utczai házban csak nevetik. Nem szükséges a földbirtokos osztály megvédelmezése, nem szükséges a váltóképesség megszorítása, sem az ipar-űzhetést szakképzettséghez kötő törvény, nem szükséges kamatmaximum, mert mind erre a zsidóhatalomnak nincs szüksége; ennek a „jogegyenlőség” és „szabad vallásgyakorlat” nevében szabad rablás kell. S merne-e tenni a Sándor-utczai ház vagy a Tisza-miniszterium a zsidó-hatalom ellen?

244

Íme kifosztanak bennünket a zsidók, és az általunk választott képviselők tönkrejutásunkat nevetik. Ő Tisza mindenhatósága pedig még minket fenyeget azon esetre, ha netán nem hagynánk magunkat békességesen megnyúzatni. Tisza úr, Jókai és a többi jelesek azzal vigasztalnak bennünket, hogy hát hiszen nem baj az, ha a magyarok kezéről a zsidók kezére vándorol a vagyon; mert hiszen a fődolog az, hogy az állami adók befizettessenek, hogy kik fizetik azt, magyarok-e vagy zsidók, az egészen közömbös. Mert hát ezen derék államférfiak bölcsessége szerint (azt nem is említem, miszerint köztudomású, hogy a zsidóság lehetőleg mindig kibúvik az adózás alól; áldozni pedig a hazáért sem vagyonnal, sem vérrel soh'sem fog;) mondom: e derék államférfiak bölcsessége szerint nem a magyar nemzetért van a magyar állam, és ennek minden functiója jövedelme és kiadása; hanem az adó kedvéért van a magyar nemzet. Az ő szemökben a nemzet csupán egy birkanyáj, melyet csupán gyapjújáért – az adóért – tart az államférfiúi procidentia. Valóban az embert kétkedés szállja meg, midőn e politikai vakságot, nembánomságot, csak magával gondolást és gyávaságot látja, hogy nem-e csakugyan tökéletesebb faj a zsidó? A zsidó kahal büntet és jutalmaz, a mint akar, de a legutolsó zsidót is megvédi, még a gyilkost is kiveszi a keresztény hatóság kezéből, a keresztény hatóságot puszta eszközévé törpíti. A mi ker. hatóságaink pedig a helyett – tisztelet a kivételnek, – hogy minket megvédelmeznének, még segítik nyúzni a keresztényt törvényesen; az országgyűlés pedig neveti bajainkat. íme a nép fiai által választott képviselők, kik maguk is a nép fiai, kik a néptől húzzák fizetésöket, kiknek a nép ad kenyeret, ezen képviselők, a nép érdekeit védeni hivatott férfiak, midőn Istóczy úr föltárja előttük a népnek, az ő véreiknek nyomorát, s lerántja a leplet a zsidó üzelmekről, melyekkel tönkre teszik gazdaságilag, testileg, szellemileg és erkölcsileg a népet, hát e képviselők – ismét tisztelet a kivételeknek, – nevetnek rajta! Mert úgy-e bár ti ker. választók azért küldtetek őket ide, hogy itt, a hol a ti legfőbb érdekeitek, vagyonotok, egészségetek, becsületetek, életetekről kell határozni, itt a ti bajaitokon, pusztulástokon a „jogegyenlőség” nevében nevessenek? Nincs közöttük, ki ész-okokkal vagy tényekkel megczáfolni tudná Istóczy szavait, melyekben lefesti előttük, mint szívja ki véreteket a zsidó: tehát nevetnek. Mert hajh! a hol érdekek határoznak, ott az érvek hatástalanok. Hiába akarjuk felvilágosítani a nemakarást. A szegény mezei és iparos rabszolgák dolgoznak a zsidónál hétről-hétre egy kevés árpakenyéren meg egy kevés rosz pálinkán

245

élődve; nem egynek közöttük még nemrég háza, földje, önálló üzlete volt, de elvette tőle törvényesen a zsidó, s most szétszórva az egész család, ki itt, ki ott – – ám a képviselők nevetnek, mert ők nem éheznek és nem fáznak. Kérdezd meg vidéken az első szegény keresztényt, kivel találkozol, hogy mikép élnek, s majd meg fogod hallani, hogy még száraz kenyérből sincs elegendő, s ha egy kis levest ehetik, az nála ünnep. – De a képviselők nevetnek, mert hiszen nevetséges is az: szegény embernek lenni, meghalni éhen, megfagyni a havon, mindez olyan mulatságos. Fekszik betegen a családapa, nincs pénz a gyógyításra, nincs eledel a gyermekeknek, a feleség keresménye házbérre se elég, mert hiszen munkát nem igen kap: tehát a zsidó háziúr kidobatja őket – – hát nem kaczagni való ez? A szegény lány feljő Budapestre, mert otthon nem képes megélni. A zsidó helyszerzők kicsikarják tőle kevés pénzét, mikor aztán se hely, se pénz, s hajléktalanul és éhezve bolyong az utczán: könyörül rajta valami vén zsidóasszony és el szerzi a – bordélyházba; – – hát nem mulatságos ez? A hamisított tápszer, hamisított italok, bűzhödt lakás, sovány fizetés ezrivel dönti sírba a munkás embereket a „jogegyenlőség” nevében; hát nem tréfás dolog ez? A sakter becsalja a szűzlányt, s a „szabad vallásgyakorlat” nevében vérét veszi; hát nem nevetni való ez? Nevessetek jó honatyák, nevessetek! hiszen csak 3000 forintjába kerül naponta a népnek ez a ti kaczagástok. Tömegesen vándorol ki a nép a hazából, s ti ezt látva megszeppentek jó honatyák, s intézkedtek is mindjárt, megparancsolván: „nem szabad őket kibocsátani.” Azaz hogy pardon! bánjátok is ti ezt; hanem a zsidó hatalom parancsol rátok, mert szükséges a munkáskéz a zsidónak hogy élhessen, mert ha nincs neki rabszolgája, hát akkor ki dolgozzék helyette? No, és ha nem sikerül a kivándorlókat mind összefogdosni és visszahozni, hogy legyen továbbra is a zsidó rabszolgája: hát mi baj az nektek jó honatyák? Hisz a kivándorló „tökéletlen faj” üresen hagyott helyét betölti a Galicziából beözönlő „tökéletes faj”! Az, hogy az „életrevaló faj” kiszorítja az „életre nem valót,” az igen természetes és rendén van szerintetek; azonban ne feledjétek jó urak, hogy ti is ahhoz az „élhetetlen” fajhoz tartoztok, és hogy csak addig képviselősködtök, míg ez az „életre nem való” faj egészen tönkre nem tétetik; annak az újonnan léte-

246

lepült „kultúr-faj”-nak nem lesz szüksége rátok, eldob benneteket mint az elhasznált ruhát! De hát igazán, ki is ez országban ma már a souverain, a magyar nemzet, vagy a zsidóhatalom? Ha egy zsidónak elvész egy libája, vagy beverik egy ablakát, a fél falut fogják be érte, s mindjárt van katonaság, statárium, ostromállapot, börtön, akasztófa; de ha zsidónál szolgáló keresztény szüzek rendszeresen tűnnek el titokteljes körülmények közt; ha – mint Kecskeméten és Nyíregyházán történt, – a zsidók vagy bérenczeik becsületes ker polgárok élete ellen merényleteket követnek el; ha, – mint Budapesten, Nyitrán és Zalaegerszegen történt – a zsidók összeröffenve ártatlan keresztény embereket merő passióból agyonvernek: az egészen rendén van, az még nyomozás tárgyává sem tétetik; vagy ha igen, a látszat kedvéért egy pár árkus papir beiratik, s aztán szépen elalszik az egész ügy. Na persze! mert zsidót bántani annyi, mint magát az Istent bántani; de ha zsidó keresztényt öl meg, az csak annyi, mintha egy kutyát ütött volna agyon, sőt annál is kevesebb: úgy-e bölcs honatyák? No hát nevessetek! Valóban, ha az ember e nevető honatyákra s a buta türelemre tekint, melylyel a nemzet tűri a zsidók gazságait: hajlandó hinni, hogy valóban tökéletesebb emberfaj a zsidó, s a nem-zsidó emberek alsóbb rendű lények, a zsidó számára oktalan állatokul teremtve. Van Magyarországon gyülekezési szabadság, személyes szabadság, sajtó-szabadság, szólás-szabadság, de ha ezek bármelyike – minden bajaink legfőbb forrása – a zsidóság ellen irányul, akkor se gyülekezési-, se személyes-, se sajtó-, se szólásszabadság többé. Buta vagy vak, a ki nem látja az általános nyomort, korrupcziót és pusztulást; de ezek okait vizsgálni, felmutatni nem szabad! Ha a nedves pinczelakások bűzhödt levegőjében ellankadt, a gyárak mérges légkörében elegészségtelenedett, a hosszú munkától és nélkülözésektől elcsigázott, még a vasárnapi pihenést is nélkülöző, a hamisított ételek és italoktól megmérgezett szegény emberek bajaikról és azok orvoslásáról értekezni s emberi jogaik védelmében szót emelni összejönnek: az állam szepeg, reszket és szétkergeti őket; de a zsidóságnak karjaiba veti magát, engedi hogy a népet kizsarolja, demoralizálja, s magát az államot pénzügyi rabbilincsbe verje. Általános meggyőződés az országban, hogy zsidó ellenében keresztény, naptiszta igazsága mellett is elveszti perét; s láttuk a

247

tiszaeszlári bűnügynél, hogy a zsidónak még gyilkosságért sem görbül meg a haja szála se, sőt épen gazdag jutalomban részesül érte; míg a törvény azon közegei, kik a bűntett kinyomozásához hivatalos kötelességük szerint hozzájárulni merészeltek s nem pedig a bűnt eltusolni segítették, azok hónapokig tartó zaklatással, fegyelmi eljárással és fogsággal büntettetnek. A zsidólapok a legarczátlanabb piszkolódás és rágalom özönét zúdították a nyíregyházi törvényszékre, s leránthatnak és hazug rágalmak sarában meghentergethetnek bárkit és bármit: ez teljesen jogos és rendén van; de a szent zsidóságot, az istenség földi repraesentálóját röpiratokban vagy bárminemű nyomtatványban vagy nyilvános szónoklatban megtámadni: ez töhb mint felségsértés. és Kozma főügyész nemde csak azért van és azért húzza fizetését, hogy őrködjék, nehogy e zsidó istenek szent neve hiába fölvétessék? Ez a derék úr, békésgyulai kollegájával Cziffrával egyetemben nem látszik tudni, hogy a „lázadás” nem egy-két uzsorás zsidó ablakának beverése, hanem a törvényes souverain hatalom elleni mozgalom. Vagy ők már souverainnek Magyarországon a zsidóságot ösmerik, és magukat Rothschild korona-ügyészeinek érzik? Mondhatni, hogy a zsidóság hatalmának nagy volta és veszélyessége főrészt lekötelezetteikben: a zsidópajtásokban rejlik; s ezeket tekintve, igazán a mai időkre is illik, nagyon illik az a mondat, melyet Jézus a korabeli zsidóknak vetett szemére: „Megkerülitek hétszer a tengert és szárazt, hogy egy nemzsidót zsidóvá tegyetek, és ha azzá lőn, a pokol szolgájává lőn hétszerte inkább, mint magatok vagytok.” Nyíri Elek.

Mire képes a zsidó? Szegény, szerencsétlen Lengyelország, mire jutottál! Nem fogsz te többet az orosz elnyomás ellen a szabadságért fegyvert ragadni, nem is ragadhatsz, mert a te egyedüli fegyvered, mit a zsidóság a kezedbe adott: a koldusbot. Igazsága volt annak a muszka miniszternek, a ki czárjának azt a tanácsot adta, hogy a békétlen Lengyelországot nem katonasággal, hanem Oroszországból oda szorított néhány százezer zsidóval lehet csupán alaposan megrendszabályozni. Megpróbálták, s reménységök fölötte sikerült is, meg lett rendszabályozva örökre. Mert a koldusbottal harczolni nem lehet. Hazámfiai, magyarok, keresztények! A szomszéd háza ég, vigyázzatok, míg nem késő. Sok ember fel sem veszi ezt a veszedelmet, úgy gondolkozik, hogy őtet nem képes a zsidó vagyonából kiforgatni, s a kiket kiforgat, azok könnyelműek stb. Hogy ezen elbizakodott embereknek nincs igázok, a következő példa is igazolja:

248

Ismertem az Alföldön egy igen vagyonos embert, kit még néhány év előtt a környék legpénzesebb emberének tartottak; – s valóban volt is néhány ezer forintja, melyet a takarékpénztárban kamatoztatott. Volt igen szép fekvő birtoka is (mintegy 200 hold), s kivált sertést tartott nagyobb mennyiségben, s annak fajára és minőségére büszke is volt, és őt tartották a vidék egyik legértelmesebb s legügyesebb gazdájának. Lakott a községben egy igen vagyonos zsidó, kinek már volt vagy 1100 hold földje, még pedig a magyar gazda 200 holdas tagjának északi, mesgyéjében 300, déli mesgyéjében pedig 800 holdas tagja, s ez okon szerette volna a 200 holdat megvenni, hogy a két birtokát egyesíthesse. Azonban a gazda kitűnően kezelt jó karban levő földjét nem akartasemmi árért eladni. Nem volt rászorulva, hiszen tőkepénzes volt. Jön egyszer hozzá egy másik szomszéd községben lakó szintén vagyonos zsidó, s elmondja, hogy neki egy bizonyos s igen szép hasznot hozó üzlet kínálkozik, azonban az üzlethez 20 ezer forint kel), s neki csak 14 ezer frtja van, s így még 6000 frtra volna szüksége, s miután tudja, hogy P. uramnak a takarékban van 6000 frtja, ő egy félévre azt fölvenné, s miután a takarékpénztár csak 6-%tólit fizet, ő kész volna fél évre 12%-tólit adni, s ha benne magában nem bíznék, a jótállást, Móricz úr (t. i. az 1100 holdas szomszéd zsidó) kész lenne elvállalni. P. gazda a veszély nélkül jövő 180 frt kamat-többletnek megörült, s miután Móricz úr a jótállást csakugyan elvállalta, az üzlet meg lett kötve. P. uram a 6000 frtot a takaréktárból kivette s a zsidónak oda adta. Mintegy 5 hó múlva találkozik P. uram, adós-zsidajával a pár mórtföldre eső h–i vásárban, hol az adós hálálkodva köszöni a kölcsönt, az üzlet reménysége felett jól ütött ki, s kéri P. gazdát, hogy mivel a pénz épen nála van, vegye fel. P. uram megjegyzi, hogy a kötvény nincs nála; de a zsidó nem tágított, a kötvényért néhány nap múlva majd átmegy. P. gazda belenyugodott, a pénzt felvette; persze a zsidó gondoskodott róla, hogy ez kellő számú tanú előtt történjék. Másnap a zsidó ott volt P. gazdánál s előadta, hogy tegnap miután elváltak, egy birtokkal kínálták meg, melyet nagyon szeretne megvenni, ha tehát a pénz még megvan, szeretné megtartani legalább még félévre, ha P. gazda visszaadná, a kötvény úgy is itt van. P. gazda visszaadta a pénzt, a zsidó elment vele, de már erre nem volt tanú. Midőn P. gazda beperelte pénzéért, a zsidó bebizonyította, hogy a pénzt a h–i vásárban kifizette. P. uram elvesztette perét és pénzét. Pár hó múlva elkezdettek a P. uram sertései dögleni, még pedig ugyan summásan. Eleintén azt hitték, hogy a község alatt tanyázó czigányok adtak valamit a disznóknak; (pedig bizony a zsidó cselekedte ezt meg.) De bizony miután a czigányok elmentek is, csak döglött az egyremásra. Ekkor már P. gazda sem vette a dolgot tréfára, s behajtotta a még maradt néhány darabot a vásárra s eladta. Azonban sertéstartásnélkül nem akarván el lenni, a szomszéd Móricz úrtól vett fel 1000 frtot s azon ismét sertéseket vett. De bizony azok sem jártak jobban, azokba, is beleütött pár hó múlva a dög, s ismét Móricz úrra szorult P. gazda, hogy még egyszer más fajjal megkísérthesse a szerencsét. – De a sze-

249 rencse úgy látszik, hogy tőle egészen elfordult, s a kölcsönvett 2000 frt néhány év alatt úgy megnőtt, hogy P. uram birtokát teljesen felemésztette. S most már nem fekszik többé P. uram 200 holdas birtoka a Móricz úr 1100 holdas birtoka közt, a birtok egyesítve van. – P. uram pedig elment máshoz gazdának. Szomorú biz ez, de való!

(Újfejértó.)

Margitay Gyula.

Hajdan és ma. Hajdan bizony a zsidó utált és üldözött volt. A civilizáczió haladása módosította ezt az állapotot, körülbelül ugyanazon elvnek a nevében, a mely elv visszahatást idézett elő a halálbüntetés ellen is. Azok, a kik csodálkoznak azon, hogy mi szigorú rendszabályokat követelünk a zsidó üzelmek ellen, nagy tudatlanságot árulnak el a történelem dolgában. Adjuk tehát ezeknek értésükre, hogy időszakonkint, valahányszor a türelmesség vagy a korrupczió a zsidót egyenlő lábra helyezte a többi polgárokkal, olyan panaszok emelkedtek, hogy a közhatalmaknak azonnal törvényeket kellett hozniok ellene. Ezenkívül a történelem komoly tanulmányozása okvetlenül arról győzi meg az olvasót, hogy a középkor törvényhozása a zsidók ellen feltétlenül jogosult volt, mert, mint egy történetíró . mondja, „nincs oly czivilizáczió, a melynek ne kellene óvrendszabályokkal élnie azon erők ellen, a melyek azt elpusztítani törekednek.” Rendkívül érdekes dolog egybevetni több évszázad által egymástői elválasztott két oly egyéniségnek a véleménynyilvánítását, a kiknek tekintélyét senki se fogja elvitathatni. Az egyik, XI-ik Lajos történeti rój a, De Comines Fülöp, ezt írta: „Mindenütt, a hol száz zsidó tanyázik, az emberek pénze és öröksége az övék.” A másik, 1. Napoleon ezt monda: Az emberek nem panaszkodnak se a protestánsok se a katholikusok ellen úgy a mint a zsidók ellen panaszkodnak. A baj, melyet a zsidók csinálnak, nem az egyesektől, hanem magából e népnek alkotmányából ered: a zsidók a Francziaországot pusztító sáskák és hernyók.” Napóleonnak ezen, az államtanács szine előtt tett nyilatkozatáról Pelét de la Lozère értesít bennünket, s aztán idézve van egy könyvben is, a melynek a czíme: „Napoleon, az ő véleményei és ítéletei” DamasThinard-tól. Az államtanács egy másik ülésében Napoleon még hozzátette: „El kell tiltani a zsidókat a kereskedéstől, mert visszaélnek yele, a mint eltiltják a mesterségétől az aranyművest, a ki hamis aranyat csinál.” Így tehát üldözésnek nevezni a zsidók elleni törvényhozási rendszabályokat vagy királyi rendeleteket a legnagyobb történelmi képmutatások egyike, mert igazság az, hogy a zsidó üzelmek okvetlenül szükségessé tették az óvrendszabályokat az általok kifosztogatott polgárok érdekében.

250

Íme itt a bizonyíték. 1218-ban Fülöp Ágost franczia király megtiltja a zsidóknak kölcsön adni a földmívesek ekéjére és a gazdasági szerszámokra; elrendeli, hogy ha zálogba földet kapnak, a jövedelem egy harmada az adós földbirtokosnak élelmére és fentartására fordíttassék. 1233-ban VIII-ik Lajos kénytelen volt elrendelni, hogy a zsidók adósai jogosítva vannak magukat kilenczedek által megváltani az adósság teljes lefizetéséig. 1311-ben Szép Fülöp azt mondta, hogy a zsidók kényszerítik adósaikat titkos egyezségre és őket vagyonuktól csalárdul megfosztják; hogy nem adják vissza a kifizetett adósleveleket; s hogy az adóslevélben nagyobb összeget tesznek ki, mint a mennyit valóssággal kölcsön adtak. Árnyéka sincs a vallási üldözésnek ezekben a királyi rendeletekben; s amint X-ik Lajos és II-ik János egy kissé eltértek elődeik szigorúságától, ez elég volt arra, hogy VI-ik Károly alatt a zsidók az egész ország pénzének urává legyenek. Azért, az Armagnac-ok és burgundiak alatti nagy lázadásban s a zsidók kirablásában és felkonczolásában nem kell egyebet látni, mint az adósok elkeseredésének következményeit a becstelen zsidó hitelezők ellen. Ezen időszak óta kezdettek a zsidók kiválólag a Venaissin grófságba menekülni a pápa védelme alá. Azonban, daczára számkivetésüknek, lassankint újra elárasztották Francziaországot, bujdokolván azon napig, a melyen egyenlőségi örjöngésében, az 1789-ki forradalom elkövette azt a hibát, hogy tényleg eltörölte a korábbi kormányok által hozott óvrendszabályokat. I. Napoleon volt az, a ki legvilágosabban látta a zsidó veszedelmet, és elég átlapoznunk a törvénygyűjteményt 1805-től 1812-ig, hogy felismerjük, mikép a császárság a zsidókat mint oly külön osztályt tekintette, a mely nem képes összeolvadni, de nem is olvasztandó össze a többi polgárokkal. 1806. május 30-án egy rendelet felfüggesztette a zsidók által indított pereket a földművesek ellen a Sarre, Roer, Mont-Tonnerre, FelsőRajna és Voges-département-okban. 1808. márczius 17-én egy második rendelet semmiseknek jelentette M a kiskorúaknak, férjes nőknek vagy az erre fel nem hatalmazott katonáknak adott kölcsönöket; hasonlag semmiseknek jelentett ki minden, nem-kereskedőknek adott kölcsönt, ha a zsidó nem tudta bebizonyítani azt, hogy a kölcsönösszeget tényleg és csalás nélkül átadta a kölcsönvevőnek; ugyszinte semmis volt minden kölcsönügylet, mint uzsorásügylet, ha a kamatok a 10%-ot meghaladták. Ugyanezen rendelet szerint a zsidók kereskedést és üzletet csak akkor kezdhettek és folytathattak, ha a préfet egy különös pátenst engedélyezett részükre, a melyet évenkint megújítani kellett nekik, különben minden, a zsidó által kötött ügylet semmis volt. Különös pátens nélkül a zsidó se jelzálogot nem nyerhetett, se semmi követelést be nem hajthatott. Végre a zsidó nem állíthatott maga helyett helyettest a katonai szolgálatra. Nem lenne se vége se hossza fejtegetéseinknek, ha el akarnánk

251

sorolni mindazon rendszabályokat, a melyekhez Napoleon kénytelen volt nyúlni a zsidóság túlkapásai ellen. A Waterloot követő nemzeti szerencsétlenségeknek köszönjük az új zsidó inváziót, a melyet azontúl semmi sem gátolt többé. Azért a zsidó hatalom határtalanul kifejlődött, úgy, hogy jelenleg, ha nem akarjuk hogy e veszély Francziaország romlását idézze elő, a franczia czivilizáczió nevében és érdekében, mindenáron vissza kell szorítanunk a zsidóságot. „Le péril social” („A társadalmi veszély”) czimet felvett „L'Antisémitique” után.

Visszaemlékezések. A harminczas években történt, hogy a budavári heti vásároknak szombatról péntekre lett áttétele iránt a zsidók a magistrátushoz kérvényt nyújtottak be, s a hatóság a félszázados szokást felbontva, a zsidók kérelme teljesült; s az iparos osztály, mely többnyire a vasárnapra való élő baromfit szombaton vásárolta be a piaczon, azt a zsidók kedvéért már pénteken volt kénytelen beszerezni. 1834-ben jó és sok bor teremvén, a munkás osztály, valamint a közkatonák éltek a jó alkalommal; az ily életmód mellett nagy mennyiségű eczet is fogyott. – A zsidóság felhasználta az eczetgyártás ama leghasznosabb módját, mely kevés befektetéssel a legnagyobb hasznot ígérte. Ε közben a szegényebb osztályú munkások, iparosok és a helyőrségben fekvő katonaság közt egyszere csak nagy halálozás állott be, mely esemény igen meg lett vitatva kisebb és nagyobb körökben. – A zsidóság azt a hírt terjesztette, hogy az erős bornak mértéktelen élvezése lenne e rendkívüli halálozás oka; az orvosi kar azonban konstatálta, hogy a gyári eczet kénsavat tartalmaz. – Intézkedtek ugyan, de az eczetgyárosok kimentették magukat. 1853/4-ben, midőn az osztrák-porosz demonstratio folytán egy hadosztály a porosz határra indítatott, a kincstár számára nagyobbszerű rozsszállítmányok rendeltettek el. Az 1853-ki silány rozstermés folytán nagy ára lévén e czikknek, a zsidóság Nyitramegyében temérdek konkolyos rozsot, sok tiszta konkolyt is összevásárolt annyira, hogy ezen szemét keresett czikké vált a nagy-tapolcsányi ós privigyei piaczon, s azon szin alatt, hogy a konkolyból Poroszországban keményítő gyártatik, a konkoly pozsonyi méreje 7 váltó forintra emelkedett. Nem volt oly vadóczos rostaalja, melyet meg nem vettek volna a proviantliferánsok, hogy azt rozsba keverve az aerariumnak a katonák számára drágán eladják. A gabona árát 1854. novemb. 20-ig mesterségesen felszöktették, mert a leendő akkori árakhoz képest kötötték meg a szerződést az aerariummal, s ezen manőver által elérték ama czéljukat, hogy a legrosszabb miminőségü rozsot a legdrágában értékesítsék, s gyorsan gazdagodjanak. így járt a kormány az 1859-ki hadjárat alkalmával is aerariális szállitmányaival, mi még élénk emlékezetünkben van. Akkor Brück és Einathen öugyilkosokká lettek, de a szállító zsidóknak sikerült bőrüket megmenteni. Az aszályos hatvanas években a magas kormány az Alföldet gabonaszállitmányokkal látta el; a gabona vásárlást a nagybirtokosok uro-

252

dalmai magtáraiból eszközölhette volna, de nem tette. A vetőmag beszerezésével a Hitelintézett lett megbízva, ez intézet pedig legfőbb bizalmát zsidó kereskedőkbe helyezte. Tudva lévő dolog, hogy az ó rozs vetőmagnak nem alkalmatos; a zsidók azonban több ó rozsot, mely olcsóbb volt, vettek a mondott czélra, s az új rozszsal öszvekeverték, hogy a szerencsétlen Ínségesek nyomora még inkább fokoztassék. S mind az ilyen üzelmeket a kormány ignorálja, s az utóbbi időben humanizmusból nem csak tűrte, hanem takarja is. Ezt nevezik a philosemiták élelmességnek s a keresdelem haladásának, zsidó kezek által. Vagy az 1873-iki nagy Krachban nem-e a nagy tőke gyakorolt supremátiát a kisebbek fölött? Ha Osztrák-Magyarországon a hazárd kártyajáték a törvény által tiltatik, annak van értelme; –hanem hogy a tőzsdén a milliomosoknak ama kiváltságuk biztosítva van, hogy ezreket tetszésük szerént tönkre juttathatnak, s mintegy agyonbunkózhatnak: annak nincs értelme. Ezen tőzsdei mivelet a szédelgésnek szabad tért nyit; s azoknak a kik ott mindenüket elvesztették, családjukat tönkre tették, szabadságukban áll magukat főbe lőni; más appelláta nem létezik! Hisz önként keresték fel a tőzsdét, mint a hazárd kártyások a. roulettet vagy nasivasit. – Miért ne büntetnék önmagukat főbelövéssel, midőn vesztüknek önmaguk voltak okai? Midőn 1867. v. 1868-ban Francziaország oly nagy mennyiségű gabonát vásároltatott Magyarországon, terményeink kivitelének jövőjére is a kereskedő világ szerezhetett volna azoknak jó hírnevet, ha becsületes kiszolgálást tartott volna szeme előtt. – Midőn azonban az őszi szállítmányokat a vasúti állomásoknál félszerek és ponyvák hiányában eső és hó érte, felhasználván az idő viszontagságát a kereskedők, mivel a legkitűnőbb gabona is még a vasutaknál ki lett téve a romlásnak, a legkönynyebb fajta búzát liferálták, minden veszély nélkül utalván a vasúti hajlékok és ponyvák hiányára, a mi a gabona elértéktelenitését idézte elő a tartós esőzésben. Francziaországban azonban tudomást vettek arról, hogy az itteni kereskedők megbizhatlanok, óvatosabbak lettek, mi a ma- gyár termelőknek is utóbb nagy kárára vált. Wimpffen gróf öngyilkossága is egy eklatáns példája annak, hogy a hízelgő tolakodónak jobb hátat fordítani, mintsem bizalommal megajándékozni. Egy régi elvtárs.

Antiszemita káté. Régóta lett volna már erre szükség; de ha Báth Ferencz, a szempczi választókerület országgyűlési képviselője és Zimándy Ignácz, törökbálinti plébános urak most vállalkoztak annak megírására, szintén jól választották meg az időt. A népet a közelgő képviselőválasztásokra- el kell készíteni, világosan tájékoztatni kell az ország nyomorának legfőbb okáról, a zsidó hatalom terjeszkedéséről; érthető, könnyen fölfogható tételekben kell neki elmondani, amit lelkében érez, anélkül, hogy szabatosan kifejezni tudná; meg kell jelölni előtte az eszközöket és módokat, melyekkel baján hatékonyan segíthet anélkül, hogy a törvényes korlátokat áthágná. – Ennek csakugyan ideje van most, s a nevezett szerzők , mindketten sokkal hitelesebb tekintélyek az antiszemitikus irodalom terér

253 hogysem munkájokat csak efemer-életű elmefuttatásnak tarthatnók. Nem is olyan röpirat az „Antiszemita káté”, amilyenekkel választások idején a közönséget rendesen el szokta özönleni a politikai sajtó; hanem a kérdés lényegébe szenvedély telén tárgyilagossággal bocsátkozó kalauz a nép számára, melyben föltalálja legégetőbb vágyainak formulázását, úgy hogy annak útmutatása mellett egyszerre véget vethet a követjelöltek üres bőbeszédűségének, határozott, világos pontokban állíthatja eléjök követeléseit, melyeknek alapján nekik a képviselőséget átadni hajlandó. – Az „Antiszemita káté” kérdezgető módszerénél fogva nem erőlteti meg a nép gondolkozó tehetségét, s épen azért bölcs tapintatra mutat a szerzők részéről, hogy ezt a módszert választották. Fölötte fontos különösen azon rész, melyben a zsidókérdés megoldásának módozatairól szól; elmondja a törvényhozás és társadalom teendőit oly meggyőző egyszerűséggel, melynek ereje elől az elfogulatlan olvasó ki nem térhet; kimutatja, hogy a kormányfelelősség a zsidó hatalom megtörése nélkül üres szó, ez pedig csak úgy remélhető, ha a nép oly képviselőket választ, kiknek jelleme elég biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a legcsábítóbb zsidó befolyással is daczolni képesek. – Nagy előnyére szolgál a munkának még olcsósága is, inert noha (kis) ívet is meghalad, ára csak 20 krajczár, százával megrendelve pedig 12 frt. Kívánatos, hogy mennél több választó kerületben akadjanak buzgó hazafiak, kik e tájékoztató füzetkét, mely német és tót nyelven is megjelenik, a nép között terjesszék, az által meggyőzzék arról, hogy bajával az arra hivatottak komolyan foglalkoznak. Csak így lehet elejét venni annak, hogy a nép haragja ismét oly mértékben forduljon a zsidóság ellen, hogy megtorlása a közszabadság érzékeny kára nélkül képzelhető se legyen. Az „Antiszemita káté” megrendelhető a szerzőknél és minden keresztény könyvkereskedésben. Az „Antiszemita káté-”ból mutatványul itt közöljük az 1-5. 25-30 és az 52–55, 57, 104–-106 és (utolsó) 148, kérdéseket. 1. Mit jelent ezen szó: antiszemitizmus? Annyit jelent, mint: zsidóellenesség, s azért mindazokat, akik a zsidóknak ellenesei, antiszemitáknak nevezik. 2. Miben áll az antiszemitizmus? A kereszténységnek önvédelmi küzdelmében a zsidó hatalom ellen. 5. Van-e jogosultsága ezen küzdelemnek? Teljes jogosultsága van napjainkban, midőn a zsidóság az egész világon szövetkezve tör a kereszténység ellen, s ezt leigázással fenyegeti. 4. Csupán a keresztényeknek kell küzdeniök a zsidóság ellen? Közös feladata ez minden nemzsidó fajú és vallású nemzetnek; minthogy a zsidóság ellenséges törekvése mindnyájok leigázására és tönkretevésére irányul. De főképen az általa leginkább gyűlölt kereszténységellen tör, s azért első sorban a keresztényeknek kell ezen harczban részt venniök. 6. Miért gyűlölik a zsidók azokat, akik nem zsidók? Mert tévesen azt hiszik, hogy más fajok és nemzetek nálok sokkal alábbvaló teremtmények; hozzájok képest csak barmok, kikkel szabad, sőt kell is embertelenül bánni. 25. Mit eredményez a zsidók kereskedelmi túlsúlya? Azt eredményezi, hogy a pénzforgalom az ő kezeiken menvén át, a haszon legnagyobb része mindig nálok marad, s így a pénzek nagy

254 része az ő zsebeikben gyűl össze. Minthogy pedig most pénz nélkül mit sem lehet kezdeni vagy végezni, tehát bármily nagyobb vállalat csak általok, legalább beleegyezésökkel, résztvétökkel létesíthető. Tőlük függ tehát a béke és háború is, amint ebből vagy amabból remélnek nagyobb nyereséget, mely természetesen másoknak ugyanoly veszteségével jár, s számtalanoknak vérébe is kerül. 26. Hogyan csinálnak a zsidók háborút? Csak úgy mint más üzletet; holmi cselszövénynyel, ravasz fondorkodással ingerlik egymás ellen a nemzeteket; hírlapjaik által terjesztve valótlan dolgokat; lekötelezve, megvesztegetve a kormányokat; ébresztve megfelelő közhangulatot; buzdítva a gyöngéket, ingerelve az erőseket, puskaporral, vagyis pénzzel ellátva mindkét félt és útját állva lehető kiegyezésnek. 27. Mi hasznát veszik a borzasztó háborúnak? Kimondhatatlan hasznuk van belőle; mert a hadviselők szükség esetén nem kímélik a pénzt, s nem is vizsgálják szigorúan a vett árúkat; minthogy pedig csaknem kizárólag zsidók vállalkoznak a roppant szükségletek beszerzésére és szállítására, már ekképen is tetemes nyereségre tesznek szert. Pedig ez csak igen csekély részét képezi azon nagy haszonnak, melyet vesztegetéseik, csalásaik és sikkasztásaik eredményeznek, nem is szólva kémkedési mesterségökről, melylyel busás jutalomért mindkét félnek szolgálnak, sohasem tévesztve szem elől azon elvet, hogy aki többet ád, azé az eredmény; és ha esetleg fölkötik őket a hazaárulásért, azzal kérkednek, hogy éltöket áldozták a közjóért; csakhogy ők a pénzt tartják közjónak. 28. Miért nem vállalkoznak keresztények a hadi szükségletek beszerzésére? Mert nem férhetnek hozzá a zsidók tolakodása miatt; nem versenyezhetnek velők azon oknál fogva, minthogy a keresztények igazságos alkura és szolgálatra vállalkozva, csekély nyereségre sem számíthatnak biztosan az üzletrontó zsidóknak ellensúlyozása miatt. A zsidók ellenben hamis üzletből roppant haszonra számítván, olcsóbban vállalkoznak, csakhogy aztán olcsó húsnak híg a leve; az üzletnek pedig csalás a neve. 29. Miért nem kereskednek a keresztények legalább béke idején? Csak ötven év előtt is hazánkban majd minden kereskedő keresztény volt; csupán a büdös ló-, borjú-, nyúlbőröket vették a zsidók; mert azon időben a kereskedés még fárasztó munkával járt, nem is igen jövedelmezett a szállító eszközök nehézkes volta s a forgalom csekélysége miatt. Mióta azonban a szállítási eszközök tökélyesitése folytán a forgalom könnyebb lett és tetemesen növekedett, a kereskedés pedig fáradságos lenni megszűnvén, inkább ügyességet igényelt és jutalmat adott t azóta rohamosan ment át a zsidók kezeibe. Aztán hozzá járult nrég a zsidóság törvényes felszabadítása, kaput nyitván ezerféle csel fogásaiknak s azt eredményezvén, hogy most már a legcsekélyebb tárgyaknak, mint: gyümölcsnek, zöldségnek és hamunak kereskedésével is zsidók foglalkoznak, kiszorítván a keresztényeket bármi csekély hasznot hajtó üzletnek minden ágából és nyereségből. 30. Mi az eredménye annak, hogy a zsidóság igájában nyög a kereskedés? Az eredménye van, hogy a forgalomban lévő roppant pénzösz-

255 szegnek nagyobb része a zsidóság telhetetlen zsákjába kerülvén, hathatós eszközül szolgál hatalmának növekedésére és kártékony befolyásának kiterjesztésére minden irányban. 52. Miért van zsidóktól függő országgyűlésünk? Mert a választók nagy többsége vagy nem ismeri választói jogának fontos voltát, vagy legalább nem fektet nagy súlyt ennek czélszerű gyakorlására; majd közönyösségből, majd csábítás vagy vesztegetés folytán hozzájárulván oly képviselők választásához, akik nem a közjó érdekében. vágyódnak ezen fontos állásra, hanem saját hasznukat keresve; és mint képviselők, azoknak szolgálatába szegődnek, kiktől maguk részére várnak jutalmat eladott szavazatuk fejében; mitsem törődve választóik s a haza érdekeivel. Kivált, ha sok pénzökbe került megválasztásuk, azt gondolják, hogy csak kártalanítják magukat, ha a választásra fordított költséget busás kamattal együtt visszaszerzik. 53. Miért van zsidóktól függő kormányunk? 1-ször azért, mert alkotmányos államban a kormány az országgyűlési többségnek kifolyása, melynek jellegét fölveszi és viseli. 2-szor azért, mert nagy befolyással bírván a zsidóság mindenütt,, csaknem tarthatatlanná tenné a kormánynak állását, ha ez hozzá nem alkalmazkodnék. És végre 3-szor azért, mert a pénzszükségben szüntelen szenvedő, kormány gyakran szorul kölcsönre, melyet csak azoktól kaphat, kiknél mindig pénzözön van, a zsidóktól. 54. Milyen bűnt követ el a megvesztegetett választó? Égbe kiáltó bűnt követ el az olyan választó, aki meggyőződése ellen megbízhatatlan, gyanús, vagy épen jellemtelennek ismert képviselőjelöltre szavazván, közreműködik a törvényhozás kiváló tényezőjének meghamisítására; és pedig vétkezik: 1-ször önmaga ellen, erőszakot tévén jobb meggyőződésén és alárendelvén fontosabb érdekeit a pillanatnyi haszonnak; 2-or felebarátja ellen, veszélyeztetvén polgártársainak érdekeit is becstelen üzletével; 3-or hazája ellen; melynek árulójává, sírásójává lesz, választói jogának elprédálása, megfertőztetése által. Miért a haza Nemtője boszúért kiált az égbe, hogy a magyarok Istene mennyköveinek legtüzesebbikével sújtsa pokol fenekére az édes hazának ennyire elvetemedett, gaz fiát. 55. Kik szoktak vesztegetni? Mindazok, akik nem bízván keresetek igaz voltában, nem mernek üres kézzel megjelenni a választók ítélőszéke előtt. Ilyenek: a gazdag dicsvágyók, az érdemnélküli hivatalhajhászók, a tudatlan becsvágyók, a magánérdekek bérencei vagy rabjai, és a bizalomvesztett kormány. 57. Hogyan kell jó hazafinak bánni a vesztegetőkkel? Kerülni kell őket, mint a gonosz szellemeket és megvetőleg elfordulni tőlük. Azonban, ha a választó egyén nem bír kellő szilárdsággal ellenállni pénzbeli vagy itatási kísértésöknek, fogadjon el mindent, amivel kínálják, azon benső, erős fogadással, hogy mindamellett megmarad meggyőződésénél, s annak idején úgy fog szavazni, mintha semmit sem kapott volna. És ha megtartja fogadalmát, úgy ő nem tekinthető megvesztegetettnek, és felelősségre sem vonható ezen az alapon, de az önkény-

256 tes ajánlatok elfogadása miatt sem, ha azokért netán tett ígéretét nem teljesítette is, mert a rosszra adott szavának megtartására a keresztény erkölcs elvei szerint kötelezve nincs is, nem is lehet. 104. Nem kell-e attól tartani, hogy a zsidók ellen fölizgatott néptömeg erőszakoskodásra, rablásra vetemedik, s aztán a nem-zsidók vagyonát is megtámadja? Az antiszemiták nem izgatják a népet a zsidók ellen, sőt kellő fölvilágosítás által még mások izgatásait is sikertelenekké teszik, komolyan intve a hevesebbeket, hogy rendzavaró tüntetések, erőszakoskodások, rablások által ne szennyezzék be az antiszemitizmus tiszta zászlaját; ne veszélyeztessék biztos diadalát. 105. Nem kell-e üldözni és elnyomni a zsidóellenes mozgalmat? Minthogy ezen mozgalom sem magában véve, sem czélja tekintetéből nem ártalmas, sőt hasznos a közjó szempontjából, villámhárítóul szolgálván maguknak a zsidóknak is, okszerűen nem üldözhető; sőt pártolandó és fejlesztendő az e végre alakult szövetkezet, hogy megbízható vezérlet alatt a nép ne csatangolhasson, tévedezhessen a féktelen indulatok dühöngő tengerén, h^nem bújában bizalommal forduljon a sértett fél, jóakaró és befolyással bíró elvtársaihoz jó tanácsért. ' 106. Ha mégis üldöznék, mi lenne az eredménye? Az lenne az eredménye, amit rendesen szokott eredményezni az igazság üldözése: az izgalom növekvése, és a szövetkezet gyarapodása. 148. Mit kell hát minden magyar embernek tudni és hinni? Tudnia és hinnie kell: 1-ör, hogy Magyarországban van zsidókérdés. 2-or, hogy ennek megoldása elodázhatlan. 3-or, hogy a megoldás csak törvényszerű eszközökkel érhető el. 4-er, hogy az erőszakos tüntetések czélhoz nem vezetnek. 5-ör, hogy az elzsidósodott kormánytól semmi jót sem várhatni. 6-or, hogy a Tisza-kormánynak a zsidók hegedülnek. 7-er, hogy nem hazafi, aki zsidókkal tart. 8-or, hogy zsidóból sohasem lesz szalonna. 9-er, hogy a jövő választásoknál antiszemitára kell szavazni. 10-er, hogy a képviselő-jelöltet becsületszóval kell kötelezni az antiszemitizmus pártolására és terjesztésére. 11-er, hogy a szavát szegő képviselőt becstelennek kell tartani. 12-er, hogy nálunk nincs másban üdvösség, csak az antiszemitizmusban. A ki hisz, üdvözül; a ki nem hisz, elkárhozik!”

Levelezőlap.

Kolozsvárra. Kérjük a folytatást. Egy régi elvtársnak. A levelet megkaptuk. Ne tessék aggódni; gon még nincsen cabinet noir.

Magyarorszá-

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. június 15-20. IV. évfolyam

IX. füzet.

Zsidókérdés és antiszemitizmus. VIII. Mi az oka annak, hogy, noha 100 keresztény közül 99 gyűlöli a zsidót, mert van rá oka: mégis az emberek túlnyomó része meggyőződését a zsidókérdésben szabadon nem nyilvánítja? Mi az oka annak, hogy bár az életből ezer alkalmunk van meggyőződni a zsidók veszélyességéről, keresztényellenes törekvéseiről, bűneiről; mégis mindezekre szemet hunyunk? Tán nem lesz érdektelen ez okokra rá világítani. Első ok – véleményem szerint – a hiúság. A zsidópártfogolás divat. A ki a zsidók ellenében kimondja az igazat, azt nem tartják szabadelvűnek; azt fanatikusnak, bigottnak mondják: tehát hogy ne neveztessünk ilyeneknek, eltagadjuk meggyőződésünket s – úgy szólván – egymást és magunkat ámítjuk. Pedig a napvilágosságú tényeket tagadni, gondolkozásunk-, érzelmeinkkel ellenkezőleg nyilatkozni nem szabadelvűség, hanem ostobaság és jellemtelenség. Az, hogy egy jogtalan, embertelen törekvésnek, mely megsemmisítésünkre czéloz, ellene nem szegülünk, sőt azt, ki ellenszegül, kigúnyoljuk: ez nem szabadelvűség, hanem gyávaság és bűn. Második ok az érdek. Félünk síkra szállni a zsidók óriás hatalma ellen, vagy lekötelezettei vagyunk a zsidónak, vagy jutalmat várunk tőle. Azonban tudd meg keresztény atyámfia: akár nyalod a talpát a zsidódnak, akár azt mondod neki: „eb ura a fakó”, az egyként megvet, gyűlöl s utál téged, és megrontásodra dolgozik minden áron! Ő a te jótetteidért vagy szolgálataidért hálás lenni, azokért téged megkímélni, vagy megjutalmazni csak annyiban fog, ha az által még többet halad elő a keresztények megrontásában. És te hazádfiai pusztulása s vére árán akarsz-e boldogulni? De boldogulni csak ideig-óráig; mert ha testvéreidet már megette a te segedelmeddel a zsidó fenevad, bizonynyal te fogsz következni sorba! Úgy vedd keresztény atyámfia a zsidó

258

pénzét, mint olyan árt, a melyért keresztény testvéreid vagyonát, életét, becsületét és boldogságát adtad el; és úgy vedd mint foglalót a te saját testi-lelki jóléted és életed eladására is! Egy zsidó rabbi e tekintetben így nyilatkozott: „Úgy-e bár vannak ökrök, melyeket mi megszelídítettünk, jármunkba fogtunk, kitartunk, melyek földeinket művelik és nekünk hasznot hajtanak, és vannak ellenben ökrök, melyek vadak, vérszomjasok, melyek felöklelnek és megtaposnak bennünket: igaz, hogy azok jók, ezek roszak; de azért mindenik csak ökör, és vele másként bánni mint ökörrel nem lehet; tudniillik az a rendeltetése, hogy mikor kivettük a hasznát, lebunkóztassék.” Harmadik ok, minden nem magán – nem egyéni – érdek iránti indolentia. Vannak emberek, kik saját magukon kívül sem hazával, sem egyházzal, sem emberiséggel mit se törődnek; csak ők boldoguljanak, a többit nem bánják, akármit csinál; még arra sem gondolnak, hogy utódaik mint élnek meg, „a ki hátul marad, huzza be az ajtót”, gondolják. Mondanom se kell, hogy az ilyen embereknek hozzánk való csatlakozása szégyen volna ránk nézve; tehát a ki ilyen ember, az ne is sorakozzék közénk. Ember és ember között – szerintem – valódi belső értékre nézve (a külső, látszatos különbséget eszközlő anyagi és szellemi kincsekben való szegénység vagy gazdagságtól eltekintve) csupán az képezi a különbséget: hogy az illető ember csupán önmagát, saját csekélységét szolgaijáé, vagy eszméket, hazájának és az emberiségnek érdekeit szolgálja, s magára csak annyiban gondol, a mennyiben az ő existentiáját föltételezi az, hogy használhasson hazájának és az emberiségnek. Az, a mi az egyszerű sorsú, vagyontalan és magasabb oktatásban nem részesült Jézust oly isteni magasra emelte tudós és gazdag farizeus kortársai felett, az volt: hogy míg ez utóbbiak magokat szolgálták csupán, addig Jézus az igazság és a jó eszméit szolgálta; míg amazok csak saját hasznukat, érdeküket vadászták, Jézus az egész emberiséget hordozta szívében, s a mint ez eszméknek s az összes emberiségnek élt, úgy ezekért halt is meg. És csakis oly emberek élik túl századokkal és évezredekkel halálukat; csakis oly emberek gyakorolhatnak maradandó és nagy hatást az emberiségre: kiknek érdeklődési és törekvési körét nem saját parányiságuk képezte; kik nem maguknak, hanem az emberiségnek éltek. Az ilyen emberek soha sem halnak meg, mert megérdemelték az örök életet. Mert az emberiség egészben oly magasztos lény, mely tökéletességre és halhatatlanságra rendeltetett; de egy, csak saját zsebét istenítő parányi féreg már túlságosan igénybe vette a közkincset képező életet, ha 50-60 esz-

259

tendeig rontotta a levegőt. S még ez számítana feltámadásra és halhatatlanságra? Nem úgy! önzéssel bélelt bálványa, hamis istene önmagadnak! mert te csak magad akartál élni s nem éltetted a közt: azért te meghalsz, a köz pedig élni fog. „Az lészen az első köztetek, a ki a többieknek szolgája” monda Jézus; s mert te csak magad szolgája voltál, utolsó lesz. Míg az emberiségnek éltek neveit imádva hordja ajkain a késő utókor: te rád, te csak magaddal gondoló bölcs, legfeljebb a birkák és szamarak gondolnak hálával, melyek sírodról a füvet lelegelik. Meghal, megsemmisül mindenkiben az, a mi benne kizárólagos, önös; de a mi benne a közélet folyamatának – úgy anyagi mint szellemi tekintetben – anyagát képezheti, az felhasználta tik a köz által és él örökké. A kinek tehát életét egészen assimilálta a közélet, az egészen élni fog; a kinek pedig élete merőben önös volt, az egészen megsemmisül. Negyedik ok az, hogy felülünk a zsidó hazugságoknak, elhisszük ámításaikat, csalásaikat. Ilyen csalás az, midőn a zsidók és bérenczeik az antiszemitizmust csupán vallásüldözésnek hirdetik; holott a zsidókérdésnél vallásos elfogultságról szó sem lehet, és csak a zsidók szeretnék e mozgalmat mint vallási harczot feltüntetni, hogy népszerűtlenné tegyék azt azok előtt, kik nem gondolkoznak, – mert azok előtt, kik gondolkoznak, hasztalan akarják népszerűtlenné tenni. Csakhogy persze ezt, hogy az antiszemitizmus nem vallásüldözés, hiába beszéljük a zsidóknak és azoknak, kiket zsidóérdekek kötnek; azért ők mégis csak folyton „vallásos türelmetlenségről” lármáznak; mert a ki nem akar kapaczitáltatni, azt kapaczitálni nem is lehet; a rósz akarat fel nem világosítható. A zsidók és tányérnyalóik mindig ugyanazon nótát fújják, mint a szajkó; megrögzött szemtelenséggel folyvást nemzetiségi és felekezeti izgatásnak hazudják az antiszemitizmust: holott ha eszük van, ők maguk is beláthatják azt, a mit különben antiszemita jeleseink már nem egyszer egész világosan kimutattak, – s mit előző czikkeimben magam is kimutatni igyekeztem, – hogy a zsidókérdés nem csupán valláskérdés vagy nemzetiségi kérdés, hanem nekünk keresztényeknek létkérdésünk; s az antiszemitikus – magyarul: zsidóellenes – mozgalom a mi önvédekezésünk a zsidósággal szemben; önvédelmi harczunk ez vagyonunkért, vallásunkért, álla · műnkért, egészségünk-, becsületünk-, czivilizácziónk- és életünkért és mindazért, a mivel birunk, mert mindabban fenyegetve vagyunk a zsidóság által, s ha e veszélyt idejekorán elháritni nem igyekszünk, kikerülhetlen pusztulásnak megyünk elébe. A zsidóság – mint bőven kifejtem – se nem puszta vallásfelekezet, se nem

260

puszta nemzetiség, hanem egy, az egész földkerekségre kiterjedő titkos, parazitikus rablószövetkezet, mely a vallás köpönyegébe rejtőzik mint farkas a báránybőrbe, s a „szabad vallásgyakorlat” firmája alatt fosztogatja, demoralizálja és irtja a keresztény népeket századok óta. De még ha vallásnak tekintenők is e parazitikus banda alapszabályait, a talmudot: még akkor is jogosult és szükséges ellenük a mozgalom, mert e tanok állam és társadalomellenesek, s az azon tanokat követő és alkalmazó zsidóság nemzetünket s országunkat lételében fenyegeti; már pedig maga Chorin zsidó mondta az országgyűlésen, hogy „van valami, a mi magasabban áll a hitfelekezeteknél és ez: az ország fennmaradásának érzete.” Zsidóhazugság az is, hogy a zsidók nem tartják, sőt nem is ismerik törvénykönyvüket a talmudot. Ezzel szemben idézzük Rohling könyvéből a talmud szavait: „A béke kedvéért hazudni szabad”; és elég fölemlítenünk azon tényt, hogy Β-Szentandrásról a zsidók elkergették tanítójukat, mert a keresztényekkel társalgott és a talmudból magyarázatokat nem igen tartott. Különben bárki ha zsidóiskolában megfordul, ott láthatja a talmudot, a minthogy én valamennyiben eddig voltam, ott találtam a talmudot, s néhol már igen elhasznált, elkoptatott állapotban; bárki fölismerheti az illető könyvet, a lapok közepén a nagybetűkkel nyomott misna és gemarával, körül a széleken pedig a rabbinusi magyarázatokkal A fősúlyt a tanítást, illetve minden zsidó iskolában a talmudra fektetik, rabbi képezdékben pedig egyebet se tanulnak csak talmudot. A bibliai mózesi 5 könyvet – a mózesi törvényeket – már egyátalában nem is tartják a zsidók, mert feleslegessé váltak, minthogy a talmud azoknak magyarázata. Mert nem az ám azoknak értelme – a zsidók szerint – a mit ott a bibliában az illető mózesi könyvek szavai mondanak; hanem az a mit azokból a rabbik a kabbalával és egyéb furfangos csűréscsavarással kisütnek. Minden zsidó betű egyszersmind egy szám; ha már most egy bizonyos szóban a betűk által képzett számokat összeadják, az így kapott számból azt, ismét apróbb számokra osztva, akár száz új . szót képezhetnek, s ilyen módon a legkegyesebb imádságból akár a legpokolibb káromkodást magyarázhatja ki a rabbinusi lángész; a mit pedig a rabbi így kifejt: az a hiteles, nem pedig a bibliai szöveg; a rabbik szava olyan érvényű szerintök, mint magának az istennek szava, s ha a legnemtelenebb gazságokat és legképtelenebb ostobaságokat és egymással homlokegyenest ellenkező vad dolgokat ugratják is ki, azokat a zsidók mind hinni és követni tartoznak; úgy hogy – mint a talmudból meg-

261

érthetjük – maga az Isten egész éjszakákon át egyebeket nem csinál, mint hogy tanulmányozza a rabbik e magyarázatait és hasonló kabbalisztikus törvénymagyarázatokat fejteget, vagy azokon a rabbikkal vitatkozik. Például: a bibliában írva van, hogy Mózes nőül vett egy pogány nőt; ám a zsidók szerint a ki ezt így hiszi, az bolond; mert az illető szöveg rabbik által kisütött értelme az, hogy „Mózes nőül vett egy szép arczú nőt”. Mert hát (a zsidók szerint) a biblia értelme el van rejtve, de azt az „istentelenek” – a keresztények – nem tudják; ám ők, a keresztények, csak hadd menjenek kábán a szavak után, a valódi értelmet csak a nemes hagymától ihletett rabbik állíthatják elő a szent, görbe orrú nép számára. A zsidók szerint tehát az, a ki a bibliai szöveget tartaná, nem pedig a talmudot, az olyan bolond volna, mint az, a ki a dió csontár héját enné meg, nem pedig a bélét. Különben maga, az összes földkerekségen élő zsidóság főhatósága, központi kormány tanácsa a párisi „Alliance Israélite” kimondta, hogy „A talmud törvények fölöttinek, föltétlen tekintélyűnek, isteninek ismertetik el”; s másutt: „A mi a talmudot illeti, mi ennek határozott felsőbbségét valljuk Mózes törvénykönyve felett”. És épen e nyilatkozatok szolgálnak ledöntő érvül a zsidók azon másik hazugsága ellen, hogy a talmudot csak az orthodoxok követik, de a neológok – haladó zsidók – nem tartják. Mily alapon hirdetik e hazugságot a neológ zsidók? Azon az alapon, hogy íme ők a szalonnát is megeszik. Csakhogy ám a szalonna nem evése nem veszedelmes a mi egyházunkra, államunkra és társadalmi életünkre; de annál veszedelmesebb az, mit az a szalonna evő zsidó lelkében rejteget, s melyhez cselekedeteit méri! A talmud a zsidóságnak, ezen, az egész földkerekségre kiterjedő kozmopolitikus haramia bandának, melyről dr. Jellinek bécsi zsidó rabbi is bevallja egy templomi beszédében, hogy „Izrael – szét szórva a föld valamennyi országában, elszigetelten élve a különféle nemzetek között, azok nyelveit és szójárásait beszélve – mégis egy népet, egy szorosan összefüggő, egyetlen népet képez”, – mondom e világra szóló rablótársaságnak a talmud alapszabályzatát, egyházi, állami és társadalmi törvénykönyvét képezi; mely törvénykönyv a párisi fő-fő zsidó kormányhatóság által szen^ tesitve, minden zsidóra nézve kivétel nélkül „feltétlenül” kötelező, s mint maga az Alliance mondja, „minden törvények fölött áll”; vagyis a zsidónak egy ország törvényét sem szabad tartania, egyedül csak az ő talmudját. A neológok nem hiszik ugyan a talmudban foglaltató meséket, babonákat és vallásnak nevezett őrjöngéseket, s bolond czeremoniáit nem tartják; ezek csak a buta zsidó

262

tömeg számára készültek; a neológ zsidónak egyátalában nincs is vallása, még istent se hisz; ámde a talmudban foglalt állami, egyházi és társadalmi törvényeket, az ott kifejtett életelveket és világuralmi törekvéseket csak úgy tartja és követi, mint az orthodox zsidó. Magok az orthodox zsidók elismerik, hogy a külső czeremoniák a neológokat nem kötelezik, mert ezek tartása mellett a keresztények közt a „nagy hazafi” és népbolondítási szerepeket nem vihetnék. Orthodox zsidó szájából haliam, hogy elég bármelyik zsidó üdvözüléséhez az, ha mint zsidó hal meg; sőt ha különben sok szolgálatot tett a zsidóságnak, még ez sem szükséges, azért a rabbiknak mi se könnyebb, mint őket a mennyországba bejuttatni. Maga Wahrmann Mór, az ismert nevű főzsidó nyíltan kijelentette az országgyűlésen, hogy neológ és orthodox zsidók között semmi különbség nincsen. Ugyanígy nyilatkozott Nyíregyházán a zsidó saktervédő Friedmann. Egy Gambetta, D'Israeli, Montefiore és a legutolsó orthodox zsidó között csupán olyan különbség van, mint a magyar állam ministerei vagy képviselői és a szegény magyar földművelő vagy béres között; a mint ezek mindenike a magyar államnak tagja, úgy a zsidók mindenike, öltözzék bár az kaftánba vagy franczia divat szerint, egyiránt a zsidó államnak tagja. Csakhogy míg az orthodox zsidók a zsidó állam köznépét képezik, addig a neológok a zsidó állam értelmiségét, intelligentiáját, intéző és igazgató államférfiait, politikusait képezik. Ez utóbbiak tehát eszélyességi tekintetekből túlteszik magukat talmudjok lényegtelen, csak külsőségre néző szabványain; ámde már a zsidó uralkodóháznak, a Rothschild dynastiának tagjai híven megtartják minden szabványait a talmudnak, orthodox rítus szerint végeznek minden születési. házassági, temetési és egyéb szertartásokat; a minek úgy is kell lennie, lévén Rothschild a zsidó állam személyesítője, de egyszersmind a zsidó egyház feje is, valamint a muszka czár feje úgy a muszka államnak, mint a muszka egyháznak. Az által, hogy valaki zsidó marad, a zsidóságból ki nem lépr bizonyítja, hogy ő a zsidó államnak alattvalója, polgára, s annak törvénykönyvét a talmudot magára nézve kötelezőnek ismeri és a hol csak lehet tetteiben követi is. De mint igen fontos körülmény az is megjegyzendő, hogy a zsidóság nem lévén puszta vallásfelekezet, még az által, hogy valamely zsidó más vallásra tér, – mint a hogy pl. D'Israeli kereszténynyé lett – épen nem szűnt meg zsidó lenni; mert még azért ép úgy polgára maradhat a nemzetek testén élődő, egységes, a párisi Alliance-tól kormányzott, s a Rothschild uralkodó családtól regnált zsidó államnak, mintha zsidó vallású

263

maradt volna. És sok esetben egyes zsidók csupán azért keresztelkednek ki, hogy így oly fontos szolgálatokat tehessenek a zsidó államnak, a minőket mint zsidó vallásúak nem tehetnének; olyan helyekre bejuthassanak, – képviselendők s előmozdítandók a zsidók érdekeit – a hova mint zsidó valláson levők be nem juthatnának. Ezért van, hogy zsidók közül még jezsuita szerzetesek is kerülnek. Ilykép lehet tekintenünk – mint az előbbieket – azt a zsidó hazugságot is, mely szerint a talmudban foglalt keresztényellenes szörny-tanokat a zsidók – mint elavultakat – ma már nem tartanák. Erről beszélni, ezt vitatni majdnem felesleges, mert hisz az életben ezer és ezer alkalma van meggyőződni bárkinek, liogy a zsidó talmudja gaz tanait követi és alkalmazza minden léptén, sőt hogy gazabb a talmudjánál. A miért tehát még ha a talmud nem léteznék is, úgy is fennforogna a zsidókérdés, míg ellenben, ha csak a talmud léteznék, de zsidó nem volna, híre se lenne zsidókérdésnek. Nem a talmudban van a mi ellenségünk, hanem a talmudot készítő és alkalmazó zsidóságban. Nem a talmudban foglalt gaz tanok idézték elő az antiszemitizmust, hanem a zsidók gaztettei. Arra a zsidó hazugságra pedig még csak reflektálni is alig tartom érdemesnek, hogy a talmud nem lenne olyan, a minőnek a mi keresztény tudósaink ösmértetik. Úgy hiszem, inkább hitelt érdemelnek e keresztény testvéreink, – kiknek szavait a zsidóság tettei hangosan bizonyítják, – mint a tudósaink állításait megczáfolni egyátalában nem is tudó, csak össze-vissza szemtelenül hazudozó zsidóság. Hisz ösmerhetjük már a zsidókat mint az őshazugság nagymestereit; oly határtalan szemtelen vakmerőséggel s megátalkodott konoksággal tudnak ők hazudni, hogy ha elkezdenék letagadni a napot az égről, talán kételkednénk még annak létezésében is. Hamarabb elpirulnak a zsidó által leirt vagy kimondott szavak saját becstelenségökön, mint a zsidó, ki azokat leirta vagy kimondta. A legmegrögzöttebb keresztény gonosztevők mikor látják felhalmozódni ellenük a bizonyítékokat, nem képesek tagadni tovább: de a zsidó, az tagad; ha ott látod kotorászni a keresztény még párolgó kiontott vérében, még akkor is tagad; és – mint a krokodil, midőn áldozatának vére csorog fogain – még akkor is ártatlanságát emlegeti, s üldöztetéséről, vértanuságáról siránkozik! Mert Izrael nemcsak a gazságban, de az álnokságban is mester. Tökéletes ördögök ők. Én már gyermekkoromban, mikor magamnak az ördögöt el akartam képzelni, zsidóra gondoltam; s hogy nemcsak én képzeltem így: nézz meg bármely

264

művész ecsetétől rajzolt ördög pofákat, mind valóságos zsidó pofa az. Ha nincs is a zsidódnak türké még lólába, de a lúdtalpa meg van, s arczában ott láthatod vigyorogni – a mint elvesztésedre leselkedik – a sátáni vonásokat. Azt is beszélik a zsidók meg zsidópajtások – s különösen az emanczipacziót ezzel nyerték meg, –- hogy a zsidókat a középkori elnyomás és üldözés tette gazemberekké s a kereszténység ellenségeivé, de az emanczipaczió megannyi hasznos jó polgárokká fogja őket átváltoztatni. A kinek egy kevés történelmi ösmeretei vannak, tudhatja, hogy ez is merő hazugság; tudhatja, hogy a zsidó üloxera már akkor pusztított el virágzó nemzeteket, mikor a mai európai államok még meg se születtek. Mint filoxerákat utálták őket Egyptomban, Syriában, Görögországban és Rómában (mindezekre még egy, e lapok hasábjain közzéteendő történelmi tanulmányomban lesz alkalmam visszatérni), s mint filoxerák őrlötték meg a hatalmas római birodalom gyökereit, hol hasonló álnoksággal, hazudozással s fortélyokkal szinte oly befolyásra tettek szert, mint most nálunk, s azt a világot meghódított római birodalmat e nyomorult férgek megemésztették s dicstelen sírba döntötték. Ugyancsak ők ásták alá Persiát, Egyptomot és a virágzó Görögországot, úgy, valamint az ujabb korban Lengyelországot, hova az akkori időben Európaszerte folyó zsidóüldözések elől menekültek, s a szegény lengyelek védelmök alá fogadták őket vesztökre, mert a felmelengetett zsidó kígyónak első dolga volt Lengyelországot holtra marni. Törökország felbomlasztó elemeit is zsidók képezik. És maga Magyarország? Kétszer állott a sir szélén nemzetünk és mind a kétszer a zsidók vezették oda. Sajót ép úgy a zsidóknak köszönhetjük mint Mohácsot. Mindkét veszedelmet megelőzőleg a zsidó paraziták pusztíták el Magyarországot annyira, hogy nem volt sem hadsereg, sem pénz; az ország jövedelmei zsidó kézben; a nép kifosztva; demoralizálva a nemzet fent és alant; s a fenekestől felfordult állapotok közepette zsidók és olyan gaz zsidó-czinkostársak bitorkodtak a közügyekben, mint a minő Zápolya János volt. Úgy hogy a magyar nemzet minden ellenségei összevéve annyi magyarnak vesztét nem okozták, mint jóbarátunk s védenczünk: a zsidóság, egyedül. Mint filoxerák tolakodtak be a zsidók a klasszikus világ romjain alapult ujabb európai államokba is, mely államok népeinek csakhamar alkalmuk ejtődvén tapasztalni az emberarczú patkány-jövevények természetét: ösztönszerűleg védekeztek ellenük úgy a hogy lehetett, részint törvényes korlátok közé szorítása által a jött-menteknek, részint pedig (s különösen ez olyankor tör-

265

tént, mikor rituális gyilkosságok derültek ki) erőszakos kézzel kergetvén ki őket határaikról. Nem a középkori üldözések és elnyomás tette tehát a zsidóságot olyanná mint a milyen; hanem a zsidóság gazságai, fosztogatásai, bűnei és rituális gyilkolásai idézték elő a középkori elnyomást és üldözést ép úgy, mint a jelenleg folyamatban levő antiszemitikus mozgalmat. « Hasonló zsidó-csalás az, mintha a Magyarországban lakó zsidók a magyar állam polgárai volnának, vagy azok lenni akarnának. A zsidók ígérgetik nagyban, hogy megmagyarosodnak s velünk összeforrnak; és a mi jámbor politikusaink örülnek neki, mint vak a fagarasnak és készpénzül veszik. Ε közben aztán az ígért összeolvadás és megmagyarosodás. helyett az történik, hogy a zsidók szépen tönkreteszik, rabszolgaságba sülyesztik a nemzetet, eladósitják, megkötik az állam kezeit. íme, uraim! miért ellenzik a zsidók a reformtörvényeket a földmívelés, ipar s kereskedelem terén? Miért ellenezték az uzsoratörvényt és a kamat-maximumot, s az ipartörvénynél a képesítés kellékét? Miért nem akarják az otthont mentesítő törvényt s váltóképesség megszorítását s mindazon törvényes intézkedéseket, melyeket égető szükségnek érez minden becsületes magyar hazafi? Nem világos ezekből, hogy ők a „jogegyenlőség” és „szabad vallásgyakorlat” nevében tulajdonkép azt követelik, hogy nemzetpusztító munkájokat szabadon folytathassák? A zsidók csak addig hangoztatják és ígérgetik a magyarosodást és assimilatiót, míg meg lesz föltétlenül alapítva uralmuk felettünk; akkor aztán majd elvetik az álarczot, de akkor már késő lesz a mi, üres szavakon nyargaló, együgyű fajankó-politikusainknak bámulni és fölkiáltani: „Ha ezt tudtuk volna!” Nyíri Elek.

Jehi or! – Legyen világosság! XVII. A Talmud elvei a gyakorlatban. Izrael kezére hosszú életén át annyi szenny ragadt és ma is annyi bűnben fetreng, hogy egy emberi élet nem volna elég az ide vonatkozó adatok fölhalmozására. Nem is mutathat föl a történelem népet, mely a zsidóval bárhol és bármikor is rokonszenvezett volna. Rút önzése, mások iránt való keserű gyűlölete, hálátlansága, árulásai és hitszegése a világ

266 összes népeinek megvetését, a világ valamennyi nagy szellemének undorát kelté fel e csavargó, összeesküvő banda ellen. A zsidók jelenléte minden államban az erjedés kovásza volt, mert mindenütt hűtelenek, árulók valának: államot alkotván az államban. Ε sajátságos jelenség oka ősi alkotmányukban rejlik, mely lényegileg közös az egész sémi népcsaládéval. A sémi törzsek véralkatuk, életmódjuk és éghajlati viszonyaiknál fogva monotheisták, sőt ősidőktől fogva theokratikus államszervezetet alkottak, mely szervezet lényegileg m^g ma is fönáll, noha a főpapi méltóság a katonai és polgári főhatalom képviselőjének, a szultánnak kezeibe van letéve, aki pápa is meg császár is egy személyben, míg az ókori zsidóságnál külön hatalom volt a politikai és külön a főpapi; de olyformán, hogy e két hatalom egymást egészité ki: a szellemi (főpapi) hatalom a lelkiismeretet, a politikai pedig az életet és vagyont tartá kezei között. Ebből fejlődött ki később Európa közjogi viszonya a középkorban. – A zsidóság elvesztvén politikai hatalmát, az egész uralom a papság, a rabbinusok ölébe esett; a többi sémitáknál éppen az ellenkező történt: nagy harczok és vérontás áltai terjesztek vallásukat, minek az lőn a következménye, hogy Mohammed utódai nem maradtak meg papoknak és prófétáknak, hanem hadvezérek és fejedelmek lőnek belőlük, s a főhatalom, az egyesített katonai, politikai és papi, az ő kezükben maradt. – Egy ily szerkezetű nép kei. államba soha beilleszthető nem leend. A török bár csupán vallásánál fogva szemita, – de mint az események meg fogják mutatni, – ker. hatalom által nem igazgatható, legyen az Boszniában vagy egyebütt. Tökéletesen ez a viszonyuk a zsidóknak is. Ők soha semmiféle politikai hatalmat maguk fölött el nem fognak ismerni, mindaddig, mi g e hatalom nincs összhangzatban a papival, a rabbinusival, vagyis mindaddig, míg ez a politikai hatalom nem zsidó. Hazájukból való kiszóratásuk egyszer mindenkorra megtörte politikai hatalmukat: mert megszűntek mint szervezett, társadalommal biró nemzet létezni; azonban egy nemzetbe sem olvadván be, tényleg nemzet maradtak, mint élősdiek látszólag meghajoltak a gyűlölt idegen hatalmak előtt, – ez lévén léteztük föltétele, – elveszett politikai hatalmuk helyébe a papit fogadák és ismerték el. Ezen hatalom tökéletesen a rabbinusok kezeibe van letéve. Annál nagyobb, annál átalánosabb e hatalom, minél inkább el képesek hitetni babonás népükkel, hogy ők mindenestül kiválasztott nemzet, a rabbinusok pedig csoda-erővel biró felsőbb lenyel·:. – Vegyük csak tekintetbe azt, hogy mily bajokkal, mennyi vérontással, zsarnoksággal és háborúsággal kormányozták népeiket a fejedelmek ősidőktől le egész az új korig; hogy mállottak szét rengeteg birodalmak erély és tekintély hiányában, hogy bomlott elemeire a hatalmas hún birodalom; mily vérontások, testvérharczok lánczolatát képezi a magyarok megtelepedése, története, mely végre is a nemzet politikai bukásával végződék, elvesztvén önrendelkezési, saját király választási jogát. Szemben ezzel a rabbinusi kormányzás megmenté a zsidóságot erélye, ravaszsága és babonái által a végpusztulástól oly viszonyok között, melyek közepette más nemzet okvetlenül szétmállik vala. Legyen az fanatismus, legyen megátalkodott babonaság vagy bármi más, avval a történelem keveset törődik; a tény az, hogy a zsidóság létezik és pedig kedvezőbb, boldogabb állapotban, mint története bármely szakában; míg a

267 világverő Attila birodalma elpusztult, a honfoglaló Árpád-ház önmagát írtá ki, nemzete testvérharczokban vérzett el, puhasága által veszté el önállását. Tekintetbe kell még vennünk, hogy a zsidóság 2000 év óta közös érintkezési ponttal, sőt közös nemzeti nyelvvel sem bírt. Mi tartotta hát folyton ébren a nemzeti érzelmet? Semmi más mint a rabbinusi erély, fanatizmussá csontosult fajszeretet, mely a községi gyülekezetek, a híres = kehalim (kahalok) szervezésében működött. Ε vallás-politikai apró egyháztanácsok, = bész din-ok, vagyis titkos törvényszékek intézték a zsidóság sorsát azon idő óta, hogy mint nemzet megszűntek; intézték pedig oly módon, hogy nemcsak megőrzék nemzetüket a szétzülléstől, nemcsak kiállták a legkeményebb bántalmakat, száműzetést, joghiányt, hanem ezenfölül még meg is gazdagodtak; szétvágták bilincseiket, szétdúlták az őket elkerítő korlátokat, sőt az összes müveit nemzetek fölé kerekedtek, elannyira, hogy a zsidóság ma absolut nagyhatalom, sőt a nagyhatalmak ura és kormányzója. Nem tagadjuk, sőt nagyon is tudjuk, hogy képtelen árulások és bűnök fészke minden kahal; hanem vegyük tekintetbe a nihilisták, a socialisták, a carbonárik és a szabadkőművesek minden képzelhető nemének apró lebujait, összeesküvéseit, dynamitját, tőreit, pokolgépeit, árulásait, csalásait: kételkedünk melyiket kárhoztassuk inkább. – A zsidó előtt egy nagyszerű eszme lebeg: faja boldogítása – és ha lehet – világuralomra juttatása. Ugyan mi lebeg a magyar kőmíves szemei előtt? – talán arra esküszik össze, hogy hazáját, faját nagy- és boldoggá tegye? Szó sincs róla! A carbonari, irredenta stb. összeesküvéseket és árulásokat értjük: hazafiság az irányzata, éppen úgy mint a zsidóké; a szabadkőművesek, e hazátlan banda fanatikus zsidó meséken, ostobaságon alapul. Iránya az összes emberiség egy testvéri akolba való terelésének rögeszméje, mely a zsidó monotheismust véli azon közforrasztó pontnak, melyhez majd minden nemzetet hozzá ragasztanak. Hát a szép Magyarország? – Ez árulók avval nem törődnek; azt hiszik, hogy a magyar is oly ember lévén mint más: hadd keveredjék el a többi között!! – Nem sokkal gonoszabb és árulóbb ez, mint valamennyi zsidó kahal? Hogy mire képes a titkos összeesküvés, azt láttuk Olaszország felszabadításánál, a nagy forradalmaknál, látjuk Angliában, Oroszországban és a zsidóság hatalmán. A mi magyarjaink föltalálhatok minden titkos összeesküvésben, minden páholyban, ahol nem Magyarország boldogságáról van szó; a zsidó ellenben mind valamennyiben jelen van és pedig mint vezér és elnök; még e titkos „munkát” és hatást is saját érdekeinek útjára terelvén! íme ilyen rengeteg erő szendereg a kahal intézményében! – Ha ily kahalok szervezésére alkalmas, és ügyetlen nem lett volna fajunk annak idejében, a helyett hogy rőfös peroratiókban éltesse a hazát és sok más egyebet: akkor ma nem volna hajlongó, kézcsókoló, kalapemelgető nevetséges báb, mely hosszú hálálkodással köszön meg egy kalapjába dobott morzsát. Volna még itt több más egyéb is, a mi szintén méltán tekintetbe veendő; ilyen az pl., hogy a zsidó papságnak és kahalnak nem állt szolgálatára kard, lőfegyver, akasztófa és kerék; náluk nem kellett máglya és más efféle, népüket mégis összetarták és annyi ínségből kigázolva végre teljes uralomra segíték. A mi magyarjainkat se lőpor, se golyó, se

268 kerék, se akasztófa összetartóvá nem teszi; ha arról van szó, hogy kezdjünk valamit: megered a szónoklat, a hazafias ömlengés; de ha a tett pillanata megérkezik: egyik a másikat nógatja, ösztökéli. Nem igya zsidó! Ha bármely rongyász zsidó kezd valamit: a többi rangkülönbség nélkül áll melléje és tolják szekerét. Tehát két ily elütő faj áll a jelen anti-szemita harczban egymással szemben: a ravasz róka hyena-természettel, tigris-karmokkal vagyis a zsidó; és a jámbor tehénke nagy testtel, tele bölcs mérséklettel, óvatossággal és szelíd indulatokkal, t. i. a magyar. Ily szelíd természettel a keresztény föl sem teheti, hogy a zsidóban oly szörnyű ellenséggel bír; sőt nagyon sokan puszta rémlátásnak és rögeszmének vélik a zsidókról táplált anti-szemita nézeteinket. Iménti példánkat sokan túlhajtottnak fogják tartani; a mi hogy mennyire tényleges, azonnal meg fogjuk látni. Már magukban a kahalok által elért eredmények is olyanok, hogy velük párhuzamba a történelemben mi sem állítható: sein a szerzetesi intézmény, sem a kőműves-összeesküvés. Ha valami hasonlítana hozzájuk, az legfölebb a keresztények ősi katakombái és gyülekezetei; azonban ez intézmények egészen más irányban működének. Százados elnyomatásuk és üldöztetésük kudarczczal végződék, és szenvedőleges ellenállásuk kicsavarta a világverő Róma és a fölforgató barbárok kezeiből a fegyvert, de nem azért, hogy ama népeket valamelyik faj uralma alá hajtsa, hanem hogy az erénynek, az emberiességnek és testvériségnek, ezáltal pedig a polgárisodásnak megnyerje, érintetlenül hagyván azok nemzetiségét, nyelvét és függetlenségét. – Ezzel szemben a zsidó hódításra és fajuralomra tör, hogy minden más népet leigázzon, minden más intézményt elsöpörjön. – Ha már az elszórt, össze nem függő kahalok oly hatalommá emelték a zsidóságot, mint a minőnek látjuk: hatványozva fognak a jövőben czéljuk felé rohanni azon nagy eredmény védelme alatt, melyet a nagy Szanhedrin (Alliance) alapítása által értek el. A párisi nagy szövetkezet talpkövét képezi a fölállítandó zsidó birodalomnak. Az egyes kahalok saját körükben önrendelkezéssel bírnak, mint eddig; ezenkívül azonban ügynökei és végrehajtói a nagy tanács (Szanhedrin = Alliance Israélite Universelle) határozatainak; e nagy tanács pedig nem egyéb mint visszaállítása a jeruzsálemi synedriumnak, mely király nem létében az egész zsidó nemzetet kormányozza úgy a vallási mint a politikai ügyekben, egyesitvén magában a királyi és főpapi hatalmat. Ne beszéljen már most nekünk senki a zsidók számáról: hogy Magyarországon csak ennyi és ennyi zsidó van, tehát ezektől félni anyámasszony dolog. Mi nem félünk a zsidótól, ha karddal és ágyúval jön, még akkor sem, ha mi volnánk kevesebben; hanem félünk az ő gonosz öszszeesküvésüktől. Mert tudnunk kell, hogy a zsidó még a verebet is mindig ágyúval lövi. Soha egy zsidó egy keresztény nyel – komoly ügyben – szemben nem áll; a keresztény mindenkor az összes zsidóság boszújának teszi ki magát. A kahal nem alkuszik, hanem parancsol és rendelkezik; és mint ilyen a Szanhedrin-en kivül semmi egyéb tekintélyt és hatalmat el nem ismer. A kahal souverain joggal rendelkezik zsidai felett, tőle fölebbezés nincs. Zsidónak ker. törvényszékeknél csak keresztényt szabad bevádolnia, zsidók közül pedig a = menüdé-t (a kiközösítettet), vagyis olyat, aki valamely kisebb dologban a kanálnak nem engedelmeskedett; és a mukhram-ot a kiátkozottat: mert ezek = mauszer-ok

269 (árulók). Sokszor olvassuk a lapokban, hogy ez és ez a zsidó panaszra megy a hatósághoz rabbinusa ellen; az ilyen már kétségbeesésből cselekszik, mert már nem tud hova lenni az üldözés miatt. Néha zsidó indít port zsidó ellen gyarló vagy semmis alapon; ez a kahal ügynöke és azért pöröl, hogy a = hherem által sújtott mukhramot kétségbeesésbe hajtsa. Kisebb „kihágásért”, pl. ha valaki egy vaknak gáncsot vetne, hogy elessék, vagy ha nehézfejü a tanulásra (ez is kihágás) stb., az ilyet = nidduj-jal (kiközösítés) sújtanak. Ugyanez osztályba tartozik a ker. törvényszék előtt pörlekedő zsidó is, mert a Sülkhan órukh (Jóre déa), a Hhósen hammispat, különösen pedig a = Résisz hhokhmó (a bölcsesség” kezdete) szerint megállapított 24 kiátkozási ok közül mindjárt a 2-ik azt fenyegeti, a ki a kahal szolgáját, küldönczét megveti, a 9-ik pedig már kereken kimondja, hogy: Hamméía al jiszróel •

be-orkhosz sel gójim?

9-edszer; az (közösítendő ki) α ki pörösködik zsidóval a hitetlenek törvényszéke előtt.

Ε szerint zsidónak csupán keresztényi szabad a „hitetlenek” törvényszéke elé hurczolnia, míg maguk között a kahal, a bész din a legfőbb törvényszék. Béhhaj r. a „Kad hakkemahh”-(lisztes korsó-)ban féktelenül dühöng azon zsidók ellen, akik netán bátrak volnának a pogányok bírósága elé j á r u l n i ; a többi között így hadonáz: Mi se-haulekh v'don

Aki elmegy és pörleke-

be-erkhóosz Sel gójím,

dik a gójim törvényszéke

haré ze mehhallél ész

előtt: íme az megszentség-

hassem (jiszborekh)um jokar sém avódo zóra

teleníti a nevet (legyen áldott , t. i. isten nevét! és dicsőíti a bálvány nevét!

Sőt annyira megy ez őrjöngő, hogy valamivel alább az ilyen „nagy bűnt” sokkal nagyobb gonoszságnak tart, mint magát az emberölést; és, hogy az rablás meg istenkáromlás. – Ez az oka, hogy a zsidóság oly sokat futkos a ker. hatóságok nyakára, folyton pörrel üldözvén, haszontalan följelentésekkel gyötörvén és fakgatván a keresztény népet. Szokásban van még náluk a peszakh idején az is, hogy a hatósági és más előkelőbb személyeknek = maczosz-t küldözgetnek; azt azonban kevesen tudják, hogy a zsidó ez által legnagyobb megvetését fejezi ki az illető iránt. Némely zsidók ugyanis belekevernek e lisztbe egyet-mást; bele is pökdösnek azon készlet közé, melyet a gójimnak szánnak és hajmeresztő átkokat mondanál· megevőjére. Mellesleg azt is megemlítem, hogy elmenvén tisztes keresztények mellett, szintén köpdösnek, nemkülönben a mészárszékeknél kiakasztott húsra is. „Szabadelvűink” „izraelita polgártársai” e szerint a legveszedelmesebb összeesküvők és árulók, mint akik nyíltan merik övéiket arra tanitani, hogy a ker. hatóságok el'nem ismerendők; hogy ker. törvényszékek és bírák nem bírnak joggal a zsidóság fölött, hogy a kahal az egyedüli törvényszék, mely iránt a zsidó engedelmességgel és tisztelettel tartozik. – Hogy teljesen kiábránduljanak a törvényhozás tagjai, ide írom számukra a nagy Mause har Majmon r. idevonatkozó tanát, mely imígy hangzik (Hilkhosz, a szanhedr. utol. fejez.):

270 Kol hadden be-dajjóne kúszim uverkóosz se-léhen af-al-pi se-hóju dinéhem kdiné jiszróel, haré ze resó, u-killu hhóraf ve-gaddéf, ve-hérimjódb'thórosz Mause rabbénu se-na-emar (s' mosz 21): „Ve-élle hammispotim aser thaszim lifnéhem; u lifnéhem, v'lo lifné kúszim; lifnéhem, N'lohaddijótausz.

Mindaz, aki pörlekedik a kutheusok (nem zsidók, ker.) birái és az ο törvényszékeik előtt, még azon esetben is, ha – föltéve – hogy azok bírósága olyan volna, mint Izraelé, íme, az ilyen istentelen. Ez éppen annyi mintha szidta, káromolta volna Mózses, a mi mesterünknek thóráját (törvényét), vagy rá kezét emelte volna, mert mondva van: „Exod. XXI. 1.) „Ezek pedig az ítéletek (tételek), melyeket eléjük teendesz;” (tehát:) eléjük, nem pedig a kutheusok elé; „eléjük”, nem pedig az eszeveszettek elé .

A ker. törvényszékek tehát és azok bírái eszeveszettek! – Hitvány, nyomorult zsidó! Azonban legyünk béketűrők! Ki tudja, nem így rendelt e-e a sors, hogy a zsidók látnak mélyebben a dolgok fenekére? Ha ők annyira megvetik a ker. hatóságokat, annak bizonyosan nem az az oka, hogy ezek valami igen szigorúak volnának irántuk, hanem éppen ellenkezőleg. Mert az előbbi esetben vérengző zsarnokoknak fognák nevezni, míg e helyen csak „idióta” czimmel illetik, kétségkívül gyáva meghunyászkodásukért. Hagyjuk tehát a dolgok rendes folyását; ne forduljunk mi is ellenük, hagyjuk ezt a zsidóra: ha a mi hatóságaink e vakmerő gúnyt, lenézést és megvetést zsebre teszik, száradjon rajtuk! Csodálatos gúnyt űznek e hatósági testület némely tagjai önmagukból, midőn hennün%et antiszemitákat káromolnak, ócsárolnak és üldöznek, nagy komolyan fenyegetvén minket, akik éppen az Ő ellenségeiket akarjuk félre söpörni, míg a zsidókat, akik őket gyűlölik, megvetik, „idiótákénak hívják, pártfogásukba veszik. Talán ebből áll a „Philosophie des Unbewussten;” váljék hát egészségükre! Volna még egy másik igen nagy megbeszélni való tárgyunk, melyre az apró zsidó-pajtáskákat figyelmeztetni szeretnők; minthogy azonban folyóiratunk czélja némileg elütő, gyúlékony és robbanó anyagokkal nem foglalkozik, abban hagyom, csak annyit jegyezvén meg az okos emberek kedvéért, hogy mi antiszemiták csak előfutárai vagyunk azon nagy antiszemitizmusnak, mely ma mégcsak a górcsövek-, távcsövek-, bonczkésekés görebekben, meg a tudósok íróasztalán, laboratóriumában és jegyzeteiben lappang. Ezt a colossust a budapesti rendőrök és osztrák tisztek, vagy a hatalom más eszközei nem fogják megakasztani. – Mi csak gyakorlati, azaz anyagi oldalával foglalkozunk az antiszemitizmusnak és itt is csak a zsidóval, főleg pedig mint összeesküvővel, árulóval és a ker. társadalom felforgatójával; és azt hisszük, hogy jól megfeleltünk hivatásunknak, ha gaz tetteikről, árulásaikról, hitszegéseikről letépvén a hazug leplet, őket valódi mezükben állítjuk a kételkedő világ elé. – Csikorgassák bár ránk fogaikat a koppasztás és mosás alatt rugdalódzó rabbinus szomszédok és zsidaik; pisszegjenek bár ránk a vakok: küzdelmünk az emberi szellem szabadságharcza, valódi nemes és őszinte „Culturkampf,” vagy „Struggle for life.”

271 Hátra volna még ezek után Mause bar Majmon r. egy idézete, melyet Constantinus L'Empereur holland tudóstól vevék át, hozzáadván szokásom szerint a magyar átírást és fordítást. Sok mindent idéztem eddig, melyek között hajmeresztők is vannak; olyan azonban egy sincs közöttük, mely egy csapásra annyit mondana, a mely a zsidó szellemet, annak hitszegő, áruló és istentelen voltát úgy kitárná mint ez. A legmagasb fokú megbotránkozás vonaglása kell hogy járjon át minden ideget, midőn ker. szelídségű ember olvassa. Ε szöveg Mause bar Majmon r. azon iratából való, melylyel a Báva Mma IV. f. 3-ik (általunk a múlt novemberi füzet 46-ik lapján közölt) misnáját magyarázza, és így hangzik: K'se-ora din Jiszróel ím gój inj on haddin benéhem kakh hú: im jes lónu be-dinhem zeküsz, nedűn lóhem bedinhem u-mémar lóhem: „Kakh dinhem.” Ve-im tauf lónu bedinenu, nódin lóhem ke-fi dinenu, ve-naumerlau: „Kakhdinenu.” – Ve-al tisz'ma al d' var ze, ve-al jikse beén ekhó k'mau se - lo jikse be-énekho sehhitasz havhémausz ve-afalpi se-lo hhotóu le-fi se-mi se-én bau s'lemüsz hammiddausz Jiaenüsiusz, énau biJclal haódam al há-emesz, aval thaJclisz m'cziüsze leczaurekh hó-ódam.

Ha pöre esik Izraelnek gójjal, a jog ügye velük ekként leend: ha ránk nézve van (az ő) törvényükben igazság, ítélni fogjuk őket [az ő) törvényük szerint, mondván nekik: „Így (rendeli az ő törvényük.” Ha pedig ránk nézve kedvező (valami) a mi törvényünkben (fordul elő), megítéljük a mi törvénykezésünk szerint, és (azt mondjuk neki:) „Így parancsolja a mi) törvénykezésünk.” Es ne is csodálkozzál e dolog felett, és ne (lássék) keménynek szemeidben (éppen úgy) a mint nekik (látszik) keménynek szemeidben leölése a baromnak, jóllehet mitsem vétkezett; mivel akiben nincs meg az emberi erények tökéletessége, igazság szerint az emberiséghez nem számíttatik; hanem az 8 lényének rendeltetése (az, hogy) az ember szükségleteinek kielégítésére szolgáljon.

Íme pajtások, ez önöket illeti! Magyarázatul még hozzáadom, hogy az „emberi erények tökéletessége” alatt a körülmetszés értendő; és így azt jelenti e gyalázatos káromlás, hogy a ki nincs körülmetszve, az úgy legyilkolható mint a barom: mert nem levén körülmetszve, nem számítandó az emberek közé, hanem csak – mint a szarvasmarha – arra való, hogy az emberre dolgozzék, utóbb pedig levágassék. – Ez tehát a mi „szabadelvűink” „Mózses vallású, német ajkú, de magyar érzelmű polgártársaidnak emberiessége (humanismusa), szabadelvűsége, fölvilágosultsága és hazafisága. =Kén jofdú kol-jehúdim! hem hhazírim! Palaestinába e hazaárulókkal! Avellanus.

272

Német antiszemita szövetség. F. évi február végével Berlinben „Német-antiszemita-szövetség” alakult meg egész csendben Berlinben. Mivel a zsidóság társadalmi s politikai hatalmának súlypontja a szabadkőműves páholyokban van, a német-antiszemita-szövetség D. A. B. (Deutscher Antisemiten-Bund) betük alatt szinte szabadkőművesi páholymódra szervezkedett. A szövetség osztályokra van felosztva egy vezér vezetése alatt. Egy-egy osztályban (sectióban) tíznél több személy nem lehet; ha a vezérek mozgékonysága folytán ez a szám tul lesz haladva, az osztály a maga köréből egy új vezért választ, a ki, miután a már létező vezérek gyülekezete által tisztségében megerősíttetett, saját szűkebb osztályát megalakítja. A nemes versenyzés, mely a szövetség felvirágzására nézve nagy fontossággal bir, első gyümölcse ez elvnek. Mindegyik vezér agitátorrá lesz, már csak azért is, mert tudja, hogy tevékenysége pontosan ellenőrizhető. Míg a német-antiszemita-szövetség mérvei maguk a vezérek előtt is titkot képeznek, mégis ezek adják az irányt, a mennyiben határozatokat hoznak, természetesen az elnökséggel egyetemben. A ki e határozatoknak nem veti alá magát, egyszerűen kizáratik, és joggal, mert pártunk szétforgácsolódása legkivált a szájhősöknek és a kötekedőknek tulajdonítandó. Ε szövetség különös előnye az, hogy a nem-független antiszemiták tagsága csak az elnökség és vezérük előtt ismeretes. Mert sok olyan ember van, a kiknek a mindennapi kenyér miatt szívük érzelmeit eltitkolniok kell, de ha arra kerül a dolog, hogy a tömeggel együtt zárt sorokban haladjanak, nem maradnak el. A szövetség czéljainak elérésére szolgáló eszközök titkot képeznek, azonban úgy látszik, hogy az antiszemiták sorakoztatása után, azok tömeges tüntetésekre fognak mozgósíttatni. Ha ez megvalósul és e tüntetések jól fognak jeleneteztetni, s ha továbbá a vezetés erélyes és öntudatos fog maradni, úgy Izrael nemsokára egy jól fegyelmezett ellenséggel fog szembenállani, a mely arra lesz hivatva, hogy őt korlátai közé visszaszorítsa. A berlini „Wahrheit” után.

Schönerer György lovag. Az osztrák antiszemitizmus vezére felől, a kinek politikai alakja mindinkább kimagasul az elzsidósodott Ausztriában, az épen nem antiszemita „Kölnische Zeitung”-nak Bécsből a következőket írják: „Schönerer a Herkules teljes munkában van. Seprűje veszettül sepri az istállót, s a felkavart por égeti az „érdeklettek” szemeit. A nagy izgalomban levő lakosság tetszése mellett állítja pellengére ez a Zwettlválasztókerületbeli Herkules a kis és nagy bűnösöket, és mint a baglyot füleinél fogva szegez a parlament kapujára nem egy ál-becsületes embert Az ember a Bécsben végbemenő figyelemreméltó eseményeket nem értené, ha a dolgok menetét szem elől tévesztené és a mi benső állapotaink mintegy természetes „fejlődését” figyelmen kívül hagyná.

273 Nem értené az ember azt, mikép lehetett egy oly férfiú, a ki sem valami különös tehetséges ember, sem a politikai viszonyok megítélésére valami nagy képességgel nem bír, Ausztria lakossága legfontosabb érdekeinek szóvivőjévé és előharczosává, és pedig annyira, hogy legtehetségesebb ellenfelei remegnek előtte, – ha elfelednénk azon körülményeket, a melyek alkalmasak voltak őt a legutóbbi évtized alatt felemelni. Schönerer képviselőt ma párthívei egész komolyan, ellenfelei pedig gúnyosan „az osztrák Bismarckénak nevezik.: Schönerer egyike volt azon kevés férfiaknak, a kik intő szavukat felemelték, a midőn a „Kultur-Kampf” Németországban javában virágzott, s a midőn minden az egyház, intézményei és szolgái ellen intézett „tény” az osztrák német nemzetipártiak és szabadelvűek által üdvrivalgó tetszéssel fogadtatott. S e mellett Schönerer épen nem volt „ultramontán.” Bátran reámutatott a helyeslést rivalgok köreire és azokra az elemekre, a melyek a katholika egyház üldözését különösen s á kereszténység üldözését általában feladatukul tűzték ki. A földmívesek a „közönyös” Alsőés Felső-Ausztriában kezdték őt megérteni, s párthíveinek köre lassankint kiterjedt a vidéken s végre a városokban is. A Németországból kiindult második mozgalom, az agrárius mozgalom őt ismét a keresztény földmives részén találta a földbirtok kiszivattyúzol és uzsorásai ellen. Ε kérdésben kitűnt, hogy a földmívesnek ellenségei a nagytőke és az uzsorásoktól való emancipálásában ugyanazok voltak, a kik a keresztény egyház elleni harczot a legszenvedélyesebben szítani törekedtek. Következett a harmadik mozgalom Németországban, az antiszemita mozgalom, a mely ismét egy országban sem kelthetett élénkebb visszhangot mint Ausztria-Magyarországban, s Ausztriában Zwettl képviselője, minden oldalról helyesléssel kisérve, az élére állt e mozgalomnak, és összeköttetésben az észak-német és magyar elvtársakkal megkezdé azon agitácziót, a melynek jelentősége napról-napra jobban szembeötlik, s a mely még távolról sem érte el a végét. Következik a negyedik mozgalom, az államsocialisztikus. Ha már az első kettőben a népvezérnek és képviselőnek alapeszméje mind világosabban kiderült, úgy tehetségei a következő kettőben teljesen kifejlődtek. A birodalmi tanácsban Schönerer a szélső baloldalon ül; ő maga képez egy pártot barátjával és elvtársával Fürnkranz-czal; mindiga „vadak” közé tartozik; de ha őt gúnyosan „az osztrák parlament lelkiismeretének” nevezik, ezzel fején találták a szeget. Amit ő a parlamentben, csekély parlamentáris iskolázottsága és természetének hevessége miatt nem tudott megtalálni: egy elvtársi és baráti kört, azt ő a házon kivül mind jobban s jobban megtalálta. A nép szereti, ha a dolgok és személyek fölött sok hímezés-hámozás nélkül, s lehetőleg kíméletlenül és kemény kifejezésekben beszélnek előtte. Ebben a tekintetben Schönerer lovagnál se a képesség, se a bátorság nem hiányzik; de szigorúan az igazságnál maradunk, ha azt állítjuk, hogy kifejezéseinek erőteljessége és előadásainak kíméletlensége teljesen megfelel az uralkodó korrupczió nagyságának vagy tulajdonképen mélységének. Persze a szabadelvű és szemitikus sajtó óvakodott a népgyűléseken tartott beszédeinek legtöbbjét egész terjedelemben közölni; megelégedtek azzal a mindig ismétlődő megjegyzéssel, hogy „Schönerer lovag ismére-

274 tes modorában a szemita tőkéről és sajtóról stb. beszélt.” Végre a marhavásárkérdésben és az északi vasút kérdésében sikerült neki az a hallatlan dolog, hogy az ő agitácziója előtt meg kellett hátrálnia Bécs városa hosszú éveken át volt képviselőjének dr. Kopp Józsefnek, a baloldal egyik főmatadorának és a Taaffe minisztérium egyik főtámaszának. Azon népgyűléseken és választói gyülekezeteken, a melyek a döntő gyűlést, a melyben Kopp mandátumát letette, megelőzték, Schönerer eszméi és tanácsai lőnek elfogadva, s el lőn fogadva azon indítványa, hogy a képviselő „kötött útlevéllel” az északi vasút elleni küzdelembe küldessék. Ezen határozatban Kopp képviselő bizalmatlansági szavazatot látott, s mandátumát hamarosan letette. Az ezen esemény által a parlamentre és Bécs egész polgárságára gyakorolt benyomás roppant hatalmas volt, s e mellett még ki sem számítható, hogy minő következményeket fog ez esemény maga után vonni. Erre (május 2-án) következett Schönerer heves beszéde az északi vasút ellen, a parlament ellen, a sajtó ellen és a bécsi ügyvédek ellen, a mely beszédben részben egyenesen kimondta, részben pedig sejtetni engedte, hogy a Rothschild-ház és az északi vasút által széles körök megvesztegetve vannak. Szemben ilyen vádakkal az nem használ semmit, ha Zwetti képviselőjét beszámíthatlan állapotban levőnek akarják feltüntetni; ilyen állításokat és czélzásokat se egy parlament, se a sajtó, se végül egy kormány nem fogadhat közönyösen. A parlamenti tárgyalásoknak és a sajtó nyilvánosságának értéke jönne kérdés alá, ha itt behatólag és kíméletlenül nem nyomoztatnék az igazság. Schönerer czélzásai jobbra úgy mint balra szóltak; a foederálistákat szintúgy találták mint a német-nemzetiségieket, a lengyeleket úgy mint a cseheket. A kormány és az északi vaspályatársulat közt kötött egyezmény végleges sorsa fölött a legközelebbi jövő fog dönteni; az egyelőre egy bizottsághoz lett utasítva. De az államosítás melletti agitáczió a lakosságban óriási mérveket öltött. Egész tömegét a kérvényeknek az alsó-ausztriai községek több mint feléből 20,000 felül levő aláírással terjeszthetette elő már eddig is Schönerer, s folyton folyvást ujabbi kérvények érkeznek be. Most már az a fontos kérdés merül fel: minő magatartást fog a kormány követni ez ügyben? Schönerer, a minisztérium egy heves ellenfele, ennek nagyobb szolgálatot tett, mint a többségnek bármely kiváló vezére: széles rést ütött a baloldalban, s annak tekintélyét a lakosság előtt hatalmasan megrendítette. Az eset annyival inkább figyelemreméltó, mert egy német-szabadelvü képviselő okozott vereséget a német-nemzeti pártnak. Azonban Schönerer már rég megvált ettől a német-nemzeti párttól. A legutóbbi évtized minden mozgalmaiban, a melyekben ő, mint fentebb is említve lett, a nép jogai mellett síkra szállott, ő a szabadelvű-németpártiakat mindig a szemita tőke és azon sajtó szolgálatában találta, a mely sajtó a szemita tőke védelmét magának legfőbb feladatául tűzte ki. A „német párt”-ot Ausztriában, a mely a zsidóhatalomtól nem tudta megszabadítani magát, a mely a szemitaságnak folyton uszályhordozója volt, utóiérte az a sors, a melyet gyávaság és jellemtelenség megérdemelnek. Aggálylyal és félelemmel tekinthet ez a párt a legközelebbi birodalmi gyűlési választások elé a birodalmi székvárosban!

275

A választási csata után. A választási ütközet lezajlott, s belőle az antiszemitapárt se megtörve, se meg fogyva, de sőt ellenkezőleg számban megszaporodva s tekintélyben, erőben megnőve, kelt ki. Az antiszemita képviselők a múlt országgyűlésen voltak 7-8-an, a jövő országgyűlésen lesznek 20-22-en. Nagy részük óriási szótöbbséggel lett megválasztva. Így a magyar antiszemitizmus törzs-kerületében Rumban Istóczy Győző 1098 szótöbbséggel, Simonyi Iván MagyarÓvárott 1090 szótöbbséggel, Ónody Géza Hajdú-Nánáson 1028 szótöbbséggel, Vadnay Andor Tapolczán 919, Szalay Károly Csurgón 1075, dr. Nendtvich Károly Zurányban 580, báró Andreánszky Gábor Pinczehelyen 530, Csuzy Pál Szakcson 300 szótöbbséggel győzött. Mit bizonyít ez? Azt, hogy a hol alkalmas jelölt van, s kellő gond, idő s erő fordittatik a nép felvilágosítására: ott ellenáll hatlan erővel nyilatkozik a nép ösztönszerű antiszemitikus érzülete, a melynek ellenében a többi zsidóbarát pártok még csak megál lani se képesek, hanem mint szélvész a katangkórót, hajtja őket maga előtt. A most nevezetteken kívül megválasztva lettek még Ráth Ferencz volt képviselő Szempczen, dr. Komlóssy Ferencz Verbón, Margittay Gyula Hajdú-Böszörményben, dr. Rácz Géza (dr. Nendtvich Károly jeles védője a múlt hó 24-én Pozsonyban lefolyt sajtóperi tárgyaláson), Zimándy Ignácz Szeniczen, Veres József Orosházán. Ezeken kívül vannak olyan képviselők is, a kik ugyan, legalább eddig, nem tagjai az országgyűlési antiszemita pártkörnek, de választóik előtt antiszemitáknak vallották magukat. Ilyenek: Gruber János szüli kerületi, Győrffy Géza nagy-vázsonyi kerületi, Hertelendy Ferencz. marczali-i kerületi, Verhovay Gyula Czegléd városi, Szalay Imre lengyeltóti kerületi, Pantotsek Rezső nagyszombati kerületi stb. képviselők, nem is említve azon úgy szélsőbali, mint mérsékelt ellenzéki, sőt kormánypárti képviselőket is, a kik programmjukban concessiókat voltak kénytelenek tenni az antiszemitizmusnak. S ez utóbbi az indirekt nyeresége a jelenlegi választásokból az antiszemitizmusnak; mert az ilyen félantiszemita képviselők ellenünk nem fognak oly merev magatartást követni, ha pártunk indítványai majd napirenden fognak lenni. Tehát számban és erőben nagyban gyarapodtunk. Pedig ugyancsak megfeszítették erejüket ellenünk a kormány és a zsidóbarát többi pártok. Az a kétszázezer forint, melyet a budapesti zsidók,

276

„Wahrmann Mórral élükön, választási czélokra a kormány rendelkezésére bocsátottak, sőt még ennél több is, az antiszemita képviselőjelöltek megbuktatására lőn fordítva, s abból bizonyára aránylag legtöbb fordíttatott Istóczy Győző megbuktatására, mert Rumban ezúttal hallatlan pénzfecsérlés volt; hanem persze hiába! Istóczy választóinak nagy része megitta az ellenpárt borát: Istóczy egészségére, s elvette az ellenpárt pénzét azon előre eltökéllett szándékkal, hogy azért mégis Istóczyra szavaznak; s így is tettek. A rumi kerület egyik községében, a mely tisztán Istóczyra szavazott, a jelölt körútja alkalmával tartott gyűlésen egyik igen értelmes választó polgár így nyilatkozott: „Mi mindent elfogadunk az ellenpárttól, sőt rajta vagyunk, hogy minél többet fizessen; ezt pedig azért tesszük, hogy jövőre pénzzel Istóczy Győző ellen ne is merjen senki többé próbálkozni!” A rumi kerületben az ellenpárt tömérdek pénze úgy járt, mint mikor például egy ritka rostába mákot tölt az ember; a máknak minden szeme keresztül foly a rostán, s a rostában egy mákszem se marad. A választási pénz a rumi kerületben teljesen elvesztette hódító hatalmát. A kormány és a zsidóság legfőbb támadási czélpontja Istóczy kerülete, Rum volt. Hogy minő erőfeszítések történtek itt, arra nézve érdekes világot vet a többi között a „Függetlenség” czimü napilapnak következő sürgönye is: „Rum, június 15. A tegnapi választásnál Istóczy Győző kapott 1728 szavazatot, b. Mikos János pedig 630 szavazatot, s így daczára annak, hogy az egyesült kormánypárt és zsidóság mintegy negyvenezer forintot elvert Istóczy megbuktatására, Istóczy Győző mégis 1098 óriási szótöbbséggel lőn megválasztva. Mellette volt, egy-két úr kivételével, az összes intelligenczia a kerületbeli papsággal együtt. Az öröm általános – a hangulat a lehető leglelkesültebb. A választás a legpéldásabb rendben ment végbe, daczára a tengernyi népnek, s daczára annak, hogy a választási elnök Marton Pál, báró Ambrózy Lajos sugalmazására, az Istóczypártot, kitéve ezt a többször szakadó esőnek, a község végére szorította, s Rum egyetlen vendéglőjét, a tulajdonos határozott tiltakozása ellenére, a Mikos-pártnak adta át, s így az Istóczy-párt egész estig étlen-szomjan állott, de állott mint a sziklafal rendületlenül.”

A kormánynak ezen hallatlan erőkifejtéssel – a főczélon kívül – még egy más mellékczélja is volt: t. i. lekötni Istóczyt SÍJ ját kerületében. S ezt a czélját teljesen el is érte. Levél levél után, sürgöny sürgöny után jött, hogy Istóczy siessen ez vagy ama kerületbe a párt jelöltjének támogatására, különben veszve a kerület De bizony, sajnos, ő sehová se mehetett: volt magának is elég baja és dolga saját kerületében, a hol 67 község van, s a melynek teljes beutazására 10 nap is alig elégséges. Több kerületben a párt jelöltje egymaga is képes volt meg-

277

birkózni a nehézségekkel. Voltak azonban kerületek, a melyekben a morális támogatás hiánya miatt jelöltjeink meg-buktak; majd valamennyi ily kerületben azonban csak kevés szavazat-különbséggel. Ilyen sajnálatos bukások: Tartoll Mártoné a bazini kerületben, Fülöpp Györgyé a dunapataji kerületben, Szitár Dénesé a sásdi kerületben, Probszt Dénesé a vágvecsei kerületben, Szendrey Gerzsoné a dárdai kerületben. Ezen kerületek azonban a legközelebbi alkalommal biztos antiszemita kerületek lesznek, mert a párt ott már szervezva van, s a kivívott morális siker egy részről, más részről pedig a zsidóság növekvő henczegése csak fokozottabb tevékenységre ösztönzi párthíveinket az ily kerületekben. íme ott van például a szakcsi kerület, a hol tavaly 172 szónyi kisebbségben maradtunk; az idén már ugyanott Csuzy Pál 300 szótöbbséggel győzött; a tavaly Szakcson megbukott dr. Nendtvich Károly pedig ma a zurányi kerületnek 580 szótöbbséggel megválasztott képviselője. A hova mi antiszemiták egyszer betettük a lábunkat, nem tud onnét bennünket – rendkívüli, ritka eseteket leszámítva – semmiféle hatalom se kiverni. Ilyen sajnos rendkívüli esetet képez Makó eleste, a hol Széll György nagy kudarczczal megbukott. S ez az egyedüli vesztett kerülete az antiszemita pártnak. Hogy mik voltak az okai Széll György bukásának: azt itt bővebben fejtegetni fölösleges. De ha mi vesztettünk egy kerületet, annál többet vesztettek a filoszemiták. Megbukott a többi között Eötvös Károly három helyen: Budapest-Erzsébetvárosban, Veszprémben és Gyalun, Mezei Ernő Miskolczon, Polonyi Géza Szolnokon, Helfy Ignácz Győrött és Baján stb. No hanem azért megmaradt Szegeden, ellenfeleinek szarvas-hibái miatt, Herman Ottó úr; s így da capo kezdheti a. jövő országgyűlésen; csakhogy az ő filoszemita nótáit most már egy egész chorus antiszemita fogja ám „kontrázni!” Mi. mint növekedésben levő új párt, természetesen „ragadozó” természettel birunk, s a hol lehetett, bizony nem néztük: kormánypárti, habaréki vagy szélsőbali kerület-e az, a melyet megrohanunk. Nagy is e miatt a jajveszéklés és szitkolódás a filoszemita többi pártoknál, melyeknek a testén meghíztunk. Igaz, hogy „falánkságunkban” még csak fertályig se laktunk, jól; mert hisz jogosult étvágyunk elég nagy; de majd ennek is eljön az ideje. Mi, a kik 8 éven át éhen-szomjan egymagunkra hagyatva vártunk, – most már könnyen várhatunk még három évig; mert tudjuk, hogy a mienk, antiszemitáké a jövő! S én istenem! már ma is, ha pártunk mindössze csak félannyi anyagi eszközzel rendelkezett volna is, mint a mennyit például

278

a kormány és a zsidóság egyes egyedül csak Rumban elvert, – ma. legalább is 60-70 antiszemita képviselő lenne megválasztva! Hanem hát „arme Leute kochen mit Wasser!” Az antiszemitapárt végrehajtó bizottságának hónapokon át nem állott több pénz rendelkezésére mint summa-summarum 6-700 frt, mond hathétszáz frt, a mi a központi igazgatás költségeire is alig volt elégséges; míg a kormánypártnak egyedül csak a zsidók kétszázezer ftot bocsátottak rendelkezésére, a mérsékelt ellenzéknek pedig főpapok és főurak négyszázezer ftot írtak alá. És mindennek daczára a kormánypárt kevesebb képviselővel rukkol be a jövő országgyűlésre mint a múlt országgyűlésen; a habarékpárt alig egy-két képviselővel szaporodik; a szegény antiszemitapárt pedig majdnem megháromszorozza magát! A milliókat a német-zsidó börzejargon ,,buták”-nak nevezi; hát biz a kormánypárt és habarékpárt által elvert „buta” milliók és százezrek se tudták: hova kellett volna menniök, hogy velük a biztos többség megszerezhető legyen. De hát nem hiába küzdünk mi antiszemiták a pénzhatalom ellen: kerül is a pénz bennünket mint az ördög a tömjént. Se főpaptól, se mágnástól, se dúsgazdag polgártól nem látunk mi egy kan krajczárt sem. Azt mondják: eddig nem volt bizalom az ügy iránt: majd ha az antiszemitapárt megerősödik, máskép lesz a dolog. No hát, hála isten, ma már eléggé megerősödtünk, s rövid idő múlva még jobban is megerősödünk. Hogy a nervus rerum gerendarum dolgában most már ezentúl csakugyan máskép lesz-e a dolog: majd hiszen meglátjuk! De akármiként fog is lenni a dolog: mi antiszemiták, bízva a megvesztegethetlen s romlatlan magyar nép rokonszenvében és tetterős támogatásában, vidáman felkiálthatunk: „Előre antiszemiták, mienk a jövő!” Budapest, június 18.

A rumi kerületi intelligenczia nyilatkozványa. A rumi kerületi választási mozgalmak egyik legkiválóbb mozzanatát képezte azon nyilatkozvány, melyet a kerületi intelligencziának f. hó 2-kán Rumban egybegyűlt tagjai kibocsátottak. Istóczyaak egyik legnagyobb büszkeségét képezte s képezi az, hogy mellette nemcsak a kerület romlatlan népe, hanem ennek hivatott vezérei; a kerület előkelőségei is majd-

279

nem kivétel nélkül oly lelkesen sorakoztak, s ezzel fényes példát adtak annyi választókerület többnyire erkölcsileg gyáva intelligencziájának is: miként kell az antiszemitizmus igaz ügye mellett nyíltan sikra szállani. Örök emlékezet okáért ide iktatjuk az országszerte nagy feltűnést keltett és mély benyomást tett nyilatkozványt. Nyilatkozat. Szemben azon ténynyel, hogy a rumi kerületi választók túlnyomó többsége Istóczy Győző volt képviselő jelöltségéhez pártkülönbség nélkül rendületlenül ragaszkodik, a mely tény tudatában is, a kerületi szabadelvű párt választmánya már korábban oda nyilatkozott, hogy a rumi kerületben ezúttal a szabadelvű párt ellenjelöltet ne léptessen fel; – szemben továbbá azon ténynyel, hogy a kerületi pártválasztmány határozott ellenzése daczára, báró Mikos János úr, egyesek által a kerületi szabadelvűpárt czége alatt mégis felléptetve lett, s ezen egyesek által történt fölléptetés s jelöltség a kormány támogatását is bírja: a kerületi szabadelvűpárt választmányának alulirt tagjai a czélból, hogy a. jelenlegi választási mozgalmak alatt szabad kezet nyerve, Istóczy Győző jelöltsége mellett állást foglalhassanak, – a kerületi választmányi tagságról ezennel lemondanak. Egyúttal pedig úgy a kerületi választmány alulirt lemondott tagjai, valamint az alulirt választók pártkülönbség nélkül kijelentik, hogy mély megütközéssel s megbotránkozással tapasztalják azon nagymérvű etetést-itatást, vesztegetéseket s vesztegetési kísérleteket, melyek a szabadelvű párt czége alatt a rumi kerületben naponta elkövettetnek. Kelt a rumi kerületi szabadelvű párt választmányának Rumban, 1884. évi június hó 2-án tartott üléséből, illetőleg az ezt követett bizalmas értekezletből. Förster Otto földbirtokos, elnök, Bödey Imre jegyző, Góry Antal kanonok esperes, Lakatos Károly számtartó, Németh Pál plébános, Györy Lajos mérnök, Márton József tanító, Kelemen István plébános, Bödey Kálmán plébános, Soós János plébános, Gróf Ferencz plébános, Bendekovits Sándor számtartó, Kéthelyi Ferencz földbirtokos, Horváth Miklós tanár, Lóránth Antal plébános, Hayde István zárdafőnök, Schöbt Mauritius lelkész, Bódai Ödön segédlelkész, 'Kardos József tanító, Györy Kálmán urad. ispán, Kiss Gyula jegyző, Keresztúri József birtokos, Mester József birtokos, Könczöl István plébános, Tegyey Ferencz plébános, Práyer Károly főkertész, Gsider Imre birtokos, Smodits József számtartó, Jendl György, Markó János tanitó, Nóvák György, Bozzay Imre földbirtokos, Németh Károly földbirtokos, Horváth József ügyvéd, Vörös Ferencz tanitó, Németh Mihály, Csupor József számtartó, Tormásy Károly tanitó, Pórmezei Antal, Székely István, ifj. Horváth János, Sőre Mátyás, Horvátit György, Zsigmond Imre tanító, Gaál Illés földbirtokos, Lajos Ferencz plébános, Molnár Antal tanitó, Lehrmann Ferencz szám-

280 tartó, Istóczy Sándor ügyvéd, Gállen János, Balázs János, Horváth György, Bendl Adolf, Real Antal erdész, Kremier György orvos, Végh József, Emhoffer N., Kántor György, Tóth György, Horváth György, Polányi János, Somogyi Károly jegyző, Pados Sámuel, Bocló Ignácz birtokos, Kummer Ákos ispán, Koós György, Anmár Márton, Németh Mihály, Soós János, Kder Antal, Kóbor Ignácz, Kóbor Ferencz földbirtokos megbízottja.

A „Hollósy Mihály” álnevű zsidó a rumi kerületben. Nyilt levél rumi kerületi elvbarátaimhoz. Tehát már Önöknek is alkalmuk lett megismerkedniök Hollósy Mihály urammal, a ki most már a rumi kerületi községek nyakára is küldözgeti piszkolódó s rágalmazó leveleit s nyomtatványait. Tudják Önök, ki és mi ez a Hollósy Mihály? Ez egy álnév, a mely alatt egy zsidó gazember vagy egy egész gaz zsidó banda rejtőzik, a ki, vagy a mely már két év óta infesztálja piszkolódó, rágalmazó és fenyegető leveleivel s nyomtatványaival az antiszemita képviselőket s általában mindazokat az országban, a kik nyilt antiszemitákként szerepelnek. Ha valaki még” nem ismeri az undok zsidó lelkületet egész meztelenségében és pöködelmességében; e ganajlével írt iratok elolvasása után bőven van alkalma vele megismerkedni! A Hollósy Mihály név alatt rejtőző kötnivaló zsidó szabadkőműves banda titkos nyomdában nyomatja iratait, s többnyire Szegedről küldözi azokat, úgy mint írott leveleit is szét. De jöttek már tőle levelek hódmező-vásárhelyi és budapesti postabélyeggel is ellátva. Mi antiszemita képviselők sokáig nem jöttünk nyomára annak, mely zsidók lappanganak a Hollósy Mihály álnév alatt, s azért ellenük törvényes lépéseket eddig” nem is tehettünk; most azonban valószínűleg” nyomában vagyunk a zsidó gazembereknek. Hozzánk antiszemita képviselőkhöz érkezett halomnyi rágalmazó leveleik és titkos nyomdában készült nyomtatványaik oly vádanyagot képeznek, a melynek alapján több évi börtönbüntetés várakozik Izrael ezen, magyar álnév alá bujt s a sötétben poloskamódra dolgozó nyúlbőrös, nyúlgyáva fiaira. Különben mi antiszemita képviselők a „Hollósy Mihály” álnév alatt bujkáló zsidó gazembernek vagy zsidó gazembereknek minden újabb levelén – minden hónapban szoktunk kapni legalább is egy-egy ilyen piszkolódó s közben fenyegető levelet, – jót szoktunk mulatni; s azon leveleknek pimasz, pimaszabb vagy legpimaszabb stylusából következtetünk arra, hogy mélyre, mélyebbre vagy legmélyebbre szúrtuk-e bele a kést Izrael bűzhödt testébe? A Hollósy Mihály-féle álnevű levelek és titkos nyomtatványok a mi legbiztosabb hévmérőink az antiszemitizmus hőfokának meghatározásában. Eddig” magával „Hollósy Mihály” urammal foglalkoztunk. Most térjünk egy más dologra,

281 A Hollósy Mihály álnév alatt garázdálkodó zsidónak vagy zsidóknak a rumi kerületben is kell összeköttetéseiknek lenniök, különben nem szerezhették volna meg Hollósy Mihályék a rumi kerületi községek jegyzékét. Ez okból, de különben is felkérem tehát minden elvbarátomat a rumi kerületben, hogy azon körülmetélt és körülmetéletlen, kereszteletlen s keresztelt zsidókról hozzám azonnal jelentést tenni szíveskedjenek, a kik a Hollósy Mihály-féle piszok iratokat terjesztik, mert én ezek ellen rágalmazás és becsületsértés miatt bünpert fogok indítani, s legyenek azok akár zsidók, akár zsidó talpnyaló gatyás emberek, akár pedig kaputos zsidóbérencz, tekintetes vagy nagyságos urak, vagy pláne méltóságos urak, – őket az Arnstein Simon hídvégi zsidó sorsára fogom juttatni. Majd pokolkővel fogom kiégetni a rumi kerületből az ott némely helyen mutatkozó ráksebet. B u d a p e s t , június 19. Istóczy Győző.

Az oroszországi zsidókérdés állása. A sz.-pétervári zsidóügyi bizottság már korábban felhívta az egyes kormányzóságokat, tennének javaslatokat azon törvényes rendszabályokra nézve, melyek a keresztény népnek a zsidó fosztogatások elleni sikeres megvédése czéljából megragadandók lennének. Ennek folytán a kormányzóságok nemrég be is terjesztették részletesen kidolgozott javaslataikat, s ezek, kivéve a cherzoni kormányzóságét, egyértelműleg mind drákói szigorú indítványokkal léptek fel. Ε javaslatok körülbelül egybehangzók levén, az alábbiakban ismertetjük azok főbb pontjait: 1. Azon törvényes rendelet, mely szerint a zsidóknak megengedtetik zsinagógák és iskolák építése, megváltoztatandó, és az eddig fennállott ilynemű intézetek bezárandók; ellenben a zsidóknak megengedtetik, hogy az istenitiszteletet saját házukban, de semmi esetre sem külön e czélra berendezett nyilvános épület, vagy nyílt gyülekezetekben végezhessék. 2. Minden eddig a zsidók nevelését illető rendelet érvényen kívül helyezendő. A zsidóknak szabadságukban áll gyermekeiket a fennálló keresztény iskolákban neveltetni, de olynemü korlátok közt, hogy a zsidó gyermekeknek mindig az általános népességgel arányban álló része látogathatja csak az előadásokat. 3. A zsidók anyakönyvei keresztények által vezetendők, és az ezek által figyelembe veendő rendelet ugyanaz, mely szerint a dissidensek anyakönyvei vezettetnek. 4. A zsidóknak tiltassék meg: a) lakhelyeket falvak és különösen a mezővárosokban a rendes lakosok között választani; b) bármily birtokot bírni falvakban, akár saját, örökölt, vagy ideiglenes a birtok, akár egyeseké vagy egész testületeké. Azon esetben, ha a zsidók a falvakban való lakásukat illető ezen megszo-

282 rításokat áthágnák, a vétkesek administrativ úton azon helyre küldendők, melyen be vannak írva, ismételt esetben a vétkesekre a 804. §-ban előirt büntetések alkalmazandók. 5. Azon fennálló törvény, mely szerint a zsidóknak a falvakban ingatlant bírni nem szabad, érvényben marad, és a mezővárosokra és városokra is kiterjesztendő. 6. A zsidóknak meg kell tiltani a malmok, javak és gyárak kibérelhetését, továbbá nem szabad nekik ezekre sem felügyelni, sem birtokba venni és semmi esetre sem engedendő meg nekik ezekben valamely állomás betöltése. 7. Hogy az imént jelzett tilalmak szigorúan megtartassanak, áthágás esetében szigorú büntetések alkalmazandók, (melyeket a javaslat fel is sorol). 8. A zsidóknak mindenütt megtiltatik, bárminemű közvetett vagy közvetlen igényekkel lépni fel a szeszógetés, bármely ital mérése vagy a pálinka-égetés körül. Az illető hatóságoknak azon ideiglenes rendelet adassék ki, hogy a fentebbi tilalommal összeütköző eseteknek a törvény által való elintézéséig a zsidók minden pálinkaégetése és italmérése bezárassék. 9. A zsidóknak meg legyen tiltva: a) Országos vásárhelyek és bazárok bérbevétele; b) Vásár napján a városból élelmiszereket vásárolni; c) A le nem aratott búzát megvenni; d) Lovakkal vagy más marhával kereskedni, vagy ily üzletben bizományoskép vagy segédkép résztvenni; e) Bőrgyárakat venni, bérelni vagy gondozni; f) Gyógyszertárakat venni vagy bérelni; g) Kapualjakat vagy más ilyen dolgot venni vagy bérelni. 10. A megváltoztatott 137. §, szerint a zsidóknak a szállításoknál, bérleteknél, vagy gazdasági dolgoknál a vállalkozás megtiltatik, és a tilalom a városokban és mezővárosokban fekvő paraszt birtokokra is kiterjesztendő. 11. A zsidók állami szolgálatba ne vétessenek fel. 12. A benszülött népességnek a földek vétele vagy kibérlése megkönnyítendő, és lehetőség nyújtandó a zsidó tőkével való concurrálásra. 13. Országos bankok vagy más nevek alatt hitelintézetek nyitandók, hogy a földbirtok vétele vagy kibérlése megkönnyíttessék. Ily hitelintézeteknek a zsidók részére nem szabad hitelezniük.

Az ó- és középkori keresztényüldözések mint a zsidóüldözések okai. – Mutatvány Zimándy Ignácz országgyűlési képviselőnek „Hiteles zsidó-káté” czímű művéből. –

Már Heródesről mondja az Apostolok cselekedeteinek könyve, hogy szent Jakabnak karddal történt kivégeztetése úgy mint sz. Péter elfogatása a zsidók sürgetésére s azok kedveért történt légyen. Az üldözőből kereszténynyé s apostollá lett szent Pál, a keresztények üldözésében egye-

283 sült zsidó secták telhetetlen gyűlöletének különösen kimagasló tárgya lőn. Jeruzsálemnek Krisztus által megjövendölt végpusztulása után, a zsidó nép szétszóratásával megszűnt a zsidó állam, s evvel a törvényei vallási szertartások kötelező ereje különösen a zsidókból lett keresztényekre nézve is elavult, ami által mélyre vágó különválás ment végbe ez utóbbiak és a zsidók között, akik mint Krisztus nevének egykori dühös ellenei, ezentúl minden kereszténynek engesztelhetlen üldözőivé lettek, s maradtak mai napig. Ezt már Nero uralkodása alatt bő mértékben tapasztalták a keresztények. Ekkor ugyanis a zsidó érzelmű Poppaea Sabina titkos cselszövényei folytán, a vérengző Nero közvetlen környezetébe is befúródván, az orczátlanul tolakodó zsidóság, a 64. évben kitört véres keresztény üldözésnek jelentékeny tényezőjévé lőn. – A legképtelenebb vádak, a leggyülöletesebb, legutálatosabb gyanúsítások, melyek a keresztények tanai s vallásos szertartásai ellen ekkoron emeltettek, mind a zsidó írók aljas rágalom szülte agyrémei valának, úgy hogy Tertullián, Hyppolit, Jusztin s Origenes apologetikus iratai első sorban a kereszténységet minden oldalról támadó Judaismus ellen irányozvák, és méltán, miután már akkor is kétségtelenné vált, miszerint a rajongó zsidóság vak fanatizmusa legalább is oly veszedelmes az ifjú kereszténységre nézve, mint akár a büszke imperátorok kegyetlensége x), akár a vakbuzgó bálványimádók vad x ) Hogy az úgynevezett „tíz nagy” keresztényüldözés Nero, Domitian, Traján, Mark-Aurel, Septimius Severus, Maximinus Thrax, Decius Trajanus, Valerian, Aurelian s Diocletian alatt, nem annyira s nem kizárólag a római imperátorok kegyetlenségének vagy a meghódított népek isteneit és vallását is tiszteletben tartani szokott római nép vallási rajongásának, hanem első sorban és túlnyomólag a zsidó bujtogatásnak, ingerlésnek, gyanúsításnak, folytonos rút ócsárlásnak, s nem ritka esetben a zsidó pénz általi vesztegetésnek tulajdonítandó, azt a legújabb történelmi kutatások tökéletesen kiderítették. S hogy az említett üldözések nem valának még vérengzőbbek, még általánosabbak, s még hosszabbak, az csak azon körülménynek rovandó fel, hogy a keresztények vesztére, teljes kiirtására törő zsidóság, minden ravaszsága, minden – – financziális fontossága s befolyása daczára sem vala képes teljesen megnyerni a vitéz, lovagias római nép becsülését; sőt ellenkezőleg, az egyenes, bátorlelkü római előtt, csak mint elfajult, alávaló jellemű s így mint megvetendő idegen tűnt föl az akkor is már „handlérozó zsidó.” Hogy ez nem légből kapott mese, hanem tagadhatatlan valóság, azt a nyájas olvasó a következőkből láthatja: a) Martialis jeles római író Epigrammáinak I. könyvében, in Coecilium imigyen gúnyolja a „handlet” kiáltó római zsidót: „Transtiberinus. ambulator . . . pallentia sulphurata fractis permutat vitreis.” b) Cicero, pro Flacco beszédében ezeket mondja: „Köztudomású dolog, mily számosak immár a zsidók, mily mérvben ragaszkodnak egymáshoz, s mily befolyást gyakorolnak a gyűlésekben. Annál nagyobb elismerést érdemel tehát ama férfi bátorsága, a ki e barbár sektának, eme folyton háborgó tömegnek, eme gyalázkodó s gyanakodó nácziónak ellenszegülni s ellentállani bátor volt.”

284 gyűlölete. E meggyőződést sejteti szent Justin ama nyilatkozata, mely szerint a zsidók „mindenütt, ahol csak lehet, üldözik a keresztényeket,” s ugyan ő Tryphonnal folytatott dialógusában ezt mondja: „Ahelyett, hogy magatokba szaunátok, a világ minden részébe külditek embereiteket azon czélbói, hogy ellenünk uszítsák a nemzeteket, közönséges csábító párthívei gyanánt mutatván be s arról vádolván bennünket, hogy e csábító tiszteletére a legocsmányabb s legundorítóbb bűntényeket szoktuk elkövetni.” Szent Polykarpnak Smyrnában 166-ban történt elfogatása s megkinoztatása, Ruinart, Acta sincera Martyrum szerint nem annyira a pogányok, mint a gyűlölködő zsidók gonosz műve volt. akik nemcsak e -püspök elégetését sürgetik vala fenyegető nyugtalansággal a proconsulnál, hanem a reménylett elégetéshez szükséges rőzsét s fát is, egetrázó örömrivalgás s fülhasító zsibongó gúnykaczaj között készítek elé. 342. körül Krisztus után szövetségben leljük az akkori zsidóságot Alexandria.pogány lakóival a keresztények kiirtására, s ugyanazt találjuk 353-ban Palesztinában is. A Julián uralkodása alatt tapasztalt enyhe bánásmód s a nekik nagy mérvben hízelgő tolerantia által elkapatva neki mennek az alexandriai, damaskusi, gazai, beyruthi és askaloui keresztény bazilikáknak s kihívó vakmerőséggel elégetik azokat. (Sz. Krizostom. Horn. 44. in Math. – S. Ambu. ep. 40. Migne. pag. 1107..) Szemben a zsidók eme crudelis magaviseletével a keresztények iránt, korántsem lehet feltűnő a keresztény császárok szigorú ellenhatása. – c) Tacitus, Hist, lib. V. cap. ő ezt mondja a zsidókról: „Ő előttük minden megvetendő rosz, ami előttünk szent; ő nekik mindaz engedve van, ami nekünk tiltatik. Szoros összetartásuknál fogva hatalomra vergődtek, – – – sa más nemzetbelieket ellenségeik gyanánt gyűlölik. d) Juvenalis Satyrae 14. v. 104. a nem-zsidók iránti kegyetlen szivtelenségöket korbácsolja. e) Seneca pedig panaszkodik, hogy ezen „gyalázatos, megvetésre méltó népség már minden országba furakodott. – Ők a legyőzöttek, úgymond a bölcs Seneca tovább, törvényeket szabnak a legyőzőiknek.” f) Titus, Jeruzsálem legyőzője, oly mérvben tanulta megutálni a zsidóságot, hogy megfogadta annak teljes kiirtását, g) Suetonius, Vita Augusti cap. 93. azt mondja, hogy a zsidók Augustus korában annyira utáltattak, hogy ez utóbbi, midőn megtudta, hogy unokája Câjus a zsidók templomát nem méltatta arra, hogy ott áldozatot mutasson be az isteneknek, dicsérőleg s helyeslőleg nyilatkozott Cajus felől, a mi, tekintve a rómaiak ama szokását, melynél fogva a meghódoltatott idegen népek isteneinek is áldoztak, csakis páratlanmegvetés jeléül vehető. h) Hadrián császár nemcsak az újból fölépült s Aelia Capitolinának nevezett Jeruzsálemben, hanem annak környékén sem tűrte a zsidóságot, ami épugy, mint a római hivatalnokoknak a zsidók irányában tanúsított drákói szigora, melylyel a zsidókat, ahol csak lehete, fosztogatják vala, mind megannyi bizonyítékai ama mély s általános megvetésnek, melylyel a nyíltlelkű római nép az alattomos, ravasz, sivár lelkületű, leskelődő kígyó: a zsidóság irányában viseltetek.

285 I. Theodosius rendelete folytán 415-ben a pörösködő zsidók keresztény bírák elé állíttatnak; Honorius császár pedig 418-ban elrendeli, hogy a zsidók minden állami hivatal viselésétől eltiltassanak (mert úgy mond: visszaélnek galádul a reájok bizott hivatallal a keresztények rovására,. X. – Cod, Justin, lib. I. Tit. 7. –) s a katonáskodás kötelmétől fölmentessenek; egyúttal meghagyja, hogy a zsidók „Purim” ünnepe, amelyen nem csak Hámanra átok mondatik, hanem a megváltás szent jelvénye, a kereszt is gyalázatos módon profanáltatik, a zsidó ünnepek sorából kitöröltessék (Baronius n. 29.) Megtörve s megsemmisítve látván nyugaton, a kereszt jelének kitűzetése által, hatalmukat s befolyásukat, ami által az általuk oly nagy mérvben gyűlölt keresztények üldöztetése és irtása is lehetetlenné vált: kiolthatlan gyűlölet és daemoni boszú sugallta cselekvésök terét keletre helyezték át, itt a kereszténynyé lett római birodalomban megakasztott keresztényüldözést annál nagyobb hévvel folytatandók, s így India, China, Perzsia lőn most szerencsétlen szemtanúja ama vérengző üldözéseknek, melyeket az elkeseredett zsidóság a keresztények ellen mindenütt és mindenkor támasztott és támaszt, a hol és amikor erre kedvező alkalmat talál. – Perzsiában II. Sapor alatt oly rémséges mészárlás vitetett véghez minden rang-, kor- és nemi különbség nélkül a keresztényeken, hogy amint ezt Zozomenos (Hist. eccl. II. 9-14) keseregve elpanaszolja,. 16,000 keresztény vértanúvá lőn. (342-379.) S mit tettek Alexandriában 415-ben! – Alattomosan s ravaszul összebeszélve, késő esti időkben zajosan kiabálták: „a bazilika ég!” – Természetes, hogy a keresztények seregenkint siettek a szent helyen kitört tűz oltására. De oh,, mi történik!? – a legkülönfélébb öldöklő eszközökkel ellátott, s titokban leskelődő zsidók, azon rendben gyilkolák rakásra a mit sem gyanító keresztényeket, a melyben egymás után érkeznek vala!!! – (Socrat. Hist. Eccl. VII. 13.) Zenon uralkodása alatt, Chronicon paschale (Migne P. G. 92. p. 842) elbeszélése szerint leölvén gálád módon Caesarea keresztény lakóinak tetemes részét, sz. Prob templomát is elpusztították. Yemanának (Boldog Arábia) Dhu-Nowaz nevezetű zsidó vallású usurpatora 522-ben vadállatokká lett hitsorsosai segedelmével oly borzadalmas krudelitásokat vitt véghez a keresztényeken, hogy maga a mohamedán ΑΙ-Korán is megsokalja (Sura 85.) Ezen rémséges zsidódühöngésről némi fogalmat alkothatunk magunknak, ha figyelemmel elolvassuk magának a vad Dhu-JMowaznak III. Mundhirhoz – Hira királyához intézett eme szavait: „Megölettem 280 keresztény papot, leromboltam Yemana (Ilomeria) minden keresztény templomát, kivégeztettem mindazokat, akik Krisztustól megválni vonakodtak. Ruma herczegnőt, aki leányával együtt állhatatosan kereszténynek vállá magát, megkötözve földre teríttetem, szemeláttára lefejezett leánya vérét szájába öntetem, s végre őt is lenyakaztatám. Ehhez hasonlók valának ama kegyetlen mészárlások, melyeket a zsidók Caesareaban (555-575.) a keresztények ellen elkövettek; de merőben hajmeresztő ama kannibáli brutalitás, amelyet 610-ben Antiochiában elkövettek. Elfogták ugyanis szent Anastázt, a város szeretett patriarcháját, irtóztató kínzások között meggyilkolták, s leöldösve e mellett a keresztény lakosok nagy részét, óriási máglyát raktak, a melynek lángjai kö-

286 zött hamuvá égetek a leöldöklött keresztények földi maradványait, (Mise. ap. Baron. 609.) Ezen antiochiai zsidólázongás elnyomására egész hadseregek lettek igénybe véve, s ezeknek is csak nagy erőfeszítés mellett, sikerült a vad dühében garázdálkodó zsidóságot szétugrasztani. A szétkergetett dühöngök azonban csakhamar ismét alkalmat találtak az Antiochiában félbeszakított keresztények elleni vérengzés folytatására. III. Chosroes perzsa király hódítólag lépvén föl keleten, nagy veszélylyel fenyegeti különösen a keleti kereszténységet. – No nem kelle több ennél a kereszténység elleni dühtől tajtékzó zsidóknak! – – Sürü sáskaseregek gyanánt özönlenek III. Chosru pogány táborába, a hol különösen Jeruzsálem meghódoltatása után 90,000 keresztényt rabszolgaként megvásárolván, azokat egytől-egyig kisebb-naayobb csoportok szerint kegyetlenül lemészárolták (Theophan. chronogr. Corpus script, byzant .XVI. p. 174. et 263.) De ez mind csak vajmi csekélynek tűnik föl azon leírhatlan eljárással szemben, melyet a kiengesztelhetlen zsidóság, a kereszténység egyik legdühösebb ellenségével: a mohamedanismussal szövetkezve, a kereszténység irányában tanúsított. A perfid Judaismus Mahomed szövetségét is annál inkább alkalmasnak találhatta, minthogy ez utóbbi izmaelita családból származván s Ábrahámot a „hivők” ős atyjának elismervén, a többiben pedig magát a kereszténység esküdt ellenségének vallván, a zsidók nagybecsű rokonszenvét, magára nézve oly üdvhozó testvéri érzelmeit eleve kiérdemelte magának. Igen nagybecsű vala Mahomedra nézve e rokonszenv, s üdvhozó e zsidó testvéri érzelem, mert hisz már Mekkából Medinába futásakor (622) bőven tapasztalhatá az őt támogató zsidóság jóindulatát, a mennyiben Kazradi, Aws, Koreidha s Nádit előkelő dúsgazdag zsidócsaládok nemcsak szívélyesen fogadták, hanem ügyesen el is rejtették az új prófétát, amit ő később a maga részéről avval hálált meg, hogy a zsidónépet mindenkor s minden erejéből védelmezni s a zsidó zsinagógákat, bárhol találja is azokat, föltétlenül respectálni fogja. – Ez időtől kezdve izlam és judaizmus mint afféle intim bajtársak, mindvégig karöltve járnak, és pedig oly szilárdul, oly elválaszthatlanul, hogy Mahomed minden ezentuli intézkedésén, minden törekvésén a perfid zsidóbefolyásnak erős, irányadó nyoma látható. Elárulja ezen befolyást első sorban Mahomed maga, azáltal, hogy elvetvén rögtön futása után azon, még futása előtt megállapított elvét, melynél fogva türelmesség leendett parancsolva az „igaz hívőknek” a keresztények iránt, evvel ellenkezőleg azt mondta ki elvül már a zsidó befolyás folytán, hogy az Isten által is elvetett keresztények nem tarthatnak igényt arra, hogy az „igaz hivők” között türessenek, vagy hogy ezek irányukban kímélettel s irgalommal viseltessenek! Tekintettel erre, nem csoda, hogy a mohamedanizmus által pártfogolt s törekvéseiben támogatott zsidóság, a maga részéről mindenhol segédkezet nyújtott az előre törő izlamnak. *) A perzsa zsidók örömmel s nyitott karokkal fogadják a mohamedán betörést – 651. – Alexandria 40.000 zsidaja nemcsak hogy nem védelmezte tűzhelyét a rohanó vad Amru ellen, hanem inkább gyalázatos árulással mindent elkövete, hogy a szorongatott várost Amru seregének átszolgáltassa.**) Ép ily fri*) Lásd bővebben Jóst. Geschichte der Juden. Berlin 1825. X. k. 5. f. **) Lásd Bamberger op. cit. II. p. 20.

287 vol áruló szerepet játszott a perfid zsidóság Spanyolországnak az arabok általi meghódításánál, s ezeknek Francziaországba tett betöréseinél is,*) s ennélfogva nem csoda, hogy a szaraczénok testvéreik gyanánt ölelik keblökre a spanyol zsidókat, s nem csoda, hogy Abd-ul-Aziz, azon alaptalan, a zsidók által koholt ürügy alatt, hogy Sevilla lakói lázadást terveznek, részben száműzi, részben leöleti azokat, s a várost zsidókkal és mohamedánokkal népesíti be. A zsidók és mohamedánok közötti intimitás már annyira ment, hogy II. Abd-ér-rhaham (850) egy szaragossai dúsgazdag zsidó unszolására azt rendelte, hogy a spanyolhoni keresztények vagy zsidókká, vagy mahomedánokká legyenek, s hogy ez nem történt, bizonyára sem a zsidóknak, sem a mahomedánoknak nem róható föl érdemül.**) – Nem volt erre idejük! – – mert a győztes franczia hadak ugyancsak sarokba szoríták őket, irgalom nélkül lekaszabolván az útjokba került zsidókat, mely utóbbiak, hogy ekkoron végig ki nem pusztultak, csak Berengernek, Narbonne püspökének s II. Sándor pápának köszönhetik, akik hathatós pártfogásuk alá fogták az üldözötteket. Kevéssel ezek után ismét keleten látjuk borzalommal a zsidó perfidiát! – 1011-ben ugyanis Hakem kalifasága alatt oly rémítő módon mészároltattak a keresztények, hogy rövid idő alatt 30,000 keresztény templom párolgó romjai mellett a legyilkolt keresztények százezrei porladoznak vala. S minthogy ezen krudelis vérontás csakis a perfid zsidóság alattomos ördögi biztatásának vala tulajdonítható: bizonyára legkevésbé lehet csodálni, hogy, amint ezt a „Monumenta Germaniae historica, Scriptorum VIII. 664:. lapján följegyezve találjuk, a kereszténységénnek hallatára Európaszerte roppant elkeseredettséggel támadta meg a körében lakó zsidóságot. Tehát: „Hinc illae lacrimae!!!”– – – S itt ismét kiemelendőnek látszik, hogy, ha a közmegbotránkozás s közelkeseredés eme vészteljes napjaiban nem lettek volna római pápák s katholikus püspökök, akik az üldözött zsidóságot hathatós pártfogásuk alá vették, a földühödött s vérig sértett kereszténység úgy kipusztította volna Európából az izlam kebelbarátjait, amint kiűzte magát az izlamot. – No de van is ezért hála éa köszönet a megvédelmezett judaizmus részéről! – – – „Die ingratum, et omnia dixisti”!!! De ha egyrészt, a mint láttuk, védelem alá vette az üldözött zsidókat a pápai szék és püspöki kar, másrészt meg is kívánta és méltán az egyház mindenütt, de különösen az ismét keresztéuynyé lett Spanyolországban, hogy csakis az egyház közbenjárása által megmentett zsidók, keresztények elöljárói, urai vagy birái soha többé ne lehessenek. Ámde ennek daczára ismét csak találkozunk zsidókkal nemcsak országos, királyi hivatalokban, hanem a grandok körében, sőt a fejedelem közvetlen közelében is! Nem lehet tehát csodálni, hogy rövid idő alatt nemcsak az ország pénze, hanem egyszersmind annak jogai s kiváltságai, mind, de mind a *) Mily gálád szerepet játszott itt az elvetemült zsidóság, bővebben kimutatja Kitter Choleva Pavlikovszki, der Talmudjude in der Theorie und in der Praxis czímű művének 222-226. lapján és a „La question juive” tudós szerzője e munkájának 2022. lapján. **) Lásd „La question juive” 23. lap.

288 zsidók kezeibe kerülének, amiért is ismételve és sürgetve sürgetek mind a cortes, mind a conciliumok, az ismét elszaporodott s elhatalmasodott zsidóság előjogainak s kiváltságainak kellő megszorítását, törvénytelen s vakmerő túlkapásainak beszüntetését. Ámde vajmi nehéz vala boldogulni ott, hol a makacs nyilvános zsidóságnak keresztényellenes törekvéseit a külsőleg kereszténynyé lett, de bensőleg hűségesen zsidó érzésű s gondolkodású, ügynevezett judaisták úton-útfélen támogatták. *) Az ilyen egymást kiegészítő zsidóhatalom ellen csak vajmi meddő lehetett a keresztények minden ellentörekvése. A magát zsidónak valló zsidóság magához ragadta az ország anyagi kincsforrásait, míg a katholikus főpapi öltönybe bujt rabbi beletolakodott, zsidó raffineriával, a politikai, társadalmi s családi élet minden viszonyaiba, minden titkaiba, azon czélbói, hogy, mindezekbe bele avatva, az ország anyagi hatalmával s kincsével rendelkező zsidó segítsége mellett a kereszténységet megdöntse s ezáltal előkészítse Messiásának országát. Ezen raffineriával karöltve járva párosult a spanyol zsidók és judaisták ama vérig sértő kihívó effronteriája, melynélfogva a kereszténység jelvényeit nyilván az utczákon bántalmazták, tördelték, az oltári szentséget pokoli gúnykaczaj közt profanáltákr kínozták, keresztre feszítgették a keresztények gyermekeit, s végül 1484-ben arra is vetemedtek Toledo városa perfid zsidai, hogy titokban arra konspiráljanak, hogy a várost az úrnapi körmenet alkalmával hatalmukba ejtve, a keresztényeket mind kiirtják. – Mindezen ocsmányságok köztudomásúvá lévén, természetes, hogy csakhamar általános közvéleménynyé vált, miszerint most már országszerte szigorú intézkedésekkellenek a zsidóság eme hallatlan kihágásainak korlátozására. Katholikus Ferdinand király és neje Izabella észlelvén a zsidókra nézve vészteljes közhangulatot, de különben is a keresztény alattvalóiknak, sok oldalról sürgősen ismételt kérelmei s keserves panaszai által indíttatva, sok szelídebb intézkedési kísérlet meghiúsulta, után végre kiadták a szigorú, drákói parancsot arra, hogy az összes zsidóság, kivéve csak azokat, akik keresztényekké lesznek, Spanyolországból kiűzessék. Kiadták 1493. márcz. 31-én a zsidóság kiűzetésére vonatkozó fejedelmi rendeletet, melynek erejénél fogva mindazon spanyol zsidók, kik keresztényekké lenni nem hajlandók, ugyanazon évi július 31-éig az országot elhagyni köteleztettek. (Vége a jövő füzetben.) *) Hogy a Judaisták” között felsőbb rangú papok, sőt püspökök is voltak, de ennek daczára titokban nem csak pártfogolták előbbi hitsorsosaikat, hanem azoknak éjjeli titkos gyűlésein, sőt vallásos szertartásain is megjelentek légyen, vitatja a protestáns Borrow György, aki, mint anglikán bibliaterjesztő, századunk első felében öt évet töltött Spanyolországban. Lásd bővebben: Ritter Choleva Pavlikovszki. Der Talmud i.. d. Th. u. Pr. 30-32. lap.

Levelezőlap. Mindazon tisztelt elvbarátaim, a kik újra megválasztatáson! alkalmából szívesek voltak távsürgönyök s levelek útján nekem szerencsekívánataikat kifejezni, fogadják ezúton elvtársi meleg köszönetemet. Istóczy Győző.

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. július 15. IV. évfolyam

X. füzet.

Miért nem változtathatja meg a nevét az antiszemitapárt? Most, midőn az antiszemitapárt a választásokból tetemesen megerősödve kelt ki, s a képviselőházba mint egy számbaveendő új politikai tényező fog bevonulni, — most, a midőn őt többé se agyonhallgatni se agyondorongolni nem lehet: a legkülönfélébb oldalakról hol jó, hol nemjó szándékú tanácsokkal látják el őt arra nézve, hogy tegye le az „antiszemita,” s vegyen föl más, szerintük kevésbé kifogásolható nevet Legelőször is a kormánypárt félhivatalos közlönye, az antiszemitapártra folyton kígyót-békát kiabáló „Nemzet” adta azt a „jó” tanácsot, hogy az „antiszemita” párt nevezze el magát inkább „legszélsőbb balpárt”-nak. Köszönjük a „jó” tanácsot, de nem kérünk belőle; és pedig már csak azért sem, mert mi antiszemita képviselők — értve legalább az antiszemita pártszövetkezethez tartozó képviselőket, – épen nem aspirálunk a „legszélsőbb-baliságra.” Még a pártszövetkezetünkhöz tartozó függetlenségi képviselők is kerülik a tulhajtást a politikai kérdésekben; annál kevésbé hajlandók pedig természetesen nemcsak legszélsőbb, de még csak szélső baloldaliaknak is tekintetni az antiszemita pártszövetkezetnek a közjogi kiegyezés alapján álló kép viselő-tagjai. A kormánypártnak most bonczkés alá vett jámbor „óhajtásával egybevág azon, a függetlenségi pártkörből eredő „szíves” ajánlat, hogy ők mi nekünk antiszemita képviselőknek hajlandók átengedni a legszélsőbb baloldali egész padvonalt üléshelyül. A szép lelkek tehát – a mint látjuk – itt is találkoznak. Csakhogy az országgyűlési antiszemita pártkör elnöksége idejekorán véget vetett az ellenünk „szent szövetségben” élő kormánypárt és függetlenségi kör ily féle velleitásainak azzal, hogy az antiszemita pártkörbe teljes bizonyossággal beiratkozandó kép vise-

290

lök részére az üléshelyeket mindjárt a választások utáni napokban előre lefoglalta. Ezen lefoglalt székek pedig a mérsékelt ellenzék és a szélső baloldal határvonalán vannak: a közjogi alapon álló antiszemitákéi a mérsékelt ellenzéki részen, a függetlenségi antiszemitákéi pedig a szélső baloldali részen. Ez a hely az antiszemitapártnak legtermészetesebb, s a fenforgó viszonyok közt az egyedül megfelelő üléshelye. Ilykép a két különböző politikai álláspontú antiszemita képviselők mindkét oldalon saját, különbeni politikai elvbarátaik mellett ülnek, s mintegy éket, de egyszersmind összekötő kapcsot is képeznek az ellenzék két árnyalata között. Tehát az antiszemita pártszövetkezethez tartozó képviselők se nem fogják a „legszélsőbb balpárti” névvel felcserélni az „antiszemita” jelzőt, se nem fognak ülni a legszélsőbb baloldali padvonalra. Csak maradjanak ezeken a padokon a szélsőbaloldali zsidóbarátok: az ő zsidó-nihilisztikus, talmud-anarchikus, a keresztény-magyar társadalmi rendet felforgatni akaró törekvéseiknek a legmegfelelőbb symbolumai ezek a padok. Eddig a rosszakaró oldalakról jött tanácsokkal foglalkoztunk; most térjünk át a jóakaró oldalakról jövő tanácsokra. Nagy hazánkfia Kossuth Lajos – amint egy alábbi czikkünkben olvasható, – úgy véli, hogy „ha az antiszemitapárt be fogja látni, hogy törekvése tulajdonképen nem egyéb, mint bizonyos gazdasági érdekek védelme vagy reformja, és ha e védelmet igazán akarja, meg kell szűnnie továbbra is „antiszemita-pártnak” lennie, és czélját reálisabb formában kell követnie, hogy más pártok is támogathassák.” Hát mi antiszemiták egyszerűen nem látjuk be, hogy az antiszemitizmus törekvése „nem egyéb mint bizonyos gazdasági érdekek védelme vagy reformja.” A zsidókérdés igenis eminens gazdasági kérdés is; de nem kizárólag csakis ez. A zsidókérdés keresztény-társadalmi kérdés is, sőt ma már nemzeti létkérdés is, a mely főfontosságu érdekeknek erélyes védelme nélkül, a gazdasági érdekek se védhetők meg. A kérdés ez: fenálljon-e a keresztény-magyar társadalom, avagy helyt engedjen-e a talmudmorál által úralt zsidó társadalomnak? A kérdés ez: a magyar vagy a zsidó elem legyen-e úralkodó Magyarországon? A zsidókérdés tehát ma már első sorban hatalmi s így elsőrangú politikai kérdés. Összes közviszonyainkat – nemcsak a gazdaságiakat – ma a zsidó szellem, a zsidó befolyás úralja: törvényhozás, kormány,

291

közigazgatás, törvénykezés, a sajtó, az összes gazdasági élettel «együtt a zsidó hatalmi sphaerába lőnek belesodorva: szóval összes közállapotaink elzsidósodtak. Mindazok részére tehát, a kik a jelenlegi pudvás, zsidós közállapotoknak – nemcsak a gazdasági téren – megszüntetését komolyan akarják: mindazok részére nem marad más possibilis ellenzéki álláspont, mint a zsidóellenes, az antiszemitikus álláspont. A potiori fit denominatio. A mostani korhadt közállapotok megváltoztatásának archimedesi pontja: a zsidó hatalom megtörése nemcsak a közgazdasági, hanem – miként az antiszemitapárt programmjában áll, – a társadalmi és politikai téren is. S ezzel részben már megfeleltünk volna a „Magyar Állam”nak is, a mely június végén egyik számában – nyilván a mérsékelt ellenzéki klubból jövő sugalmazásra, – az antiszemitapártnak azt tanácsolja, hogy az antiszemitapárt név helyett vegye föl a „magyar földvédek pártja” nevet. Mi készséggel elismerjük, hogy a „Magyar Állam” – leszámítva némely időközöket, a melyekben „nonnunquam et bonus dormitabat Homerus,” – az antiszemitizmus álláspontját védelmezni szokta, s egyike azon csekélyszámú fővárosi napilapoknak, a melyeket plus-minus a magunkéinak mondhatunk, – noha az utóbbi időkben, sajnos, nem mindig tehettük ezt; – s épen ezért szintoly jó akarattal, mint a hogy a fentebbi tanácsot nekünk a „Magyar Állam” adta, mi csak azt jegyezzük meg neki, hogy mi antiszemiták épen nem érzünk hajlandóságot arra, hogy úgy figuráljunk, mint a „Magyar Föld” czímű csöndes újságnak és pátronusainak a pártja, a kik részéről mi mindeddig, ha nem is pozitív ellenségeskedést, de bosszantó ignorálást, fumigálást tapasztaltunk, s a kiknek agrárpolitikája – zsidókérdés nélkül! – olyanforma mint az a tojás, a melynek nincsen tojássárgája. Aztán mi antiszemiták nemcsak egyedül a magyar földet védjük, hanem védjük a keresztény-magyar népet, a kereszténymagyar társadalmat is, a mely ha elpusztul, hiába lesz ott a föld; annak nem mi vesszük hasznát; mi védjük a magyar ipart is, védjük vagyis inkább iparkodunk megteremteni – a zsidósággal szemben – 3. magyar kereskedelmet is; mi védjük egész nemzeti létünket. Mi tehát nem szorítkozhatunk egyedül a földre; s így pártunk nevét se vehetjük a föld-től. Sokat lehetne e tárgyról még írni. De hagyjuk! Nem állhatjuk meg azonban, hogy a „Magyar Állam”-nak még valamit ne mondjunk.

292

A „Magyar Állam” nem szerencsés a pártnevek indítványozásában. Az emlékezetes főrendiházi zsidóházassági viták alkalmával történt meg vele, hogy a főrendiházi ellenzékkel – ennek szerencsétlenségére – szövetkezett mérsékelt ellenzéki, u. n. habarékpártot elnevezte „hazamentő párt”-nak; s ennek a „hazamentő párt”-nak gr. Apponyi Albert által inaugurált zsidószagú politikájáért a „Magyar Állam”, sajnos, nem egyszer frontot csinált az antiszemitizmus ellen. Nos! Most, a választások után a „Magyar Állam” láthatja, hogy az ő „hazamentő párt”-ja, nemcsak hogy a hazát nem tudta megmenteni, de még saját magát is alig volt képes megmenteni, daczára a főpapok és mágnások által a „hazamentő párt” választási fundusára aláirt százezreknek és daczára gróf Apponyi Albert valóban bámulatot keltett, de természetesen meddő maradt kortestevékenységének. A tulajdonképeni hazamentő párt nem a „habarék-párt” volt, ma sem az, s nem is lesz az soha, hanem, ha valamely pártnak ez a díszes név egyátalán adható, úgy ez nem illethet meg mást,, mint a bőkezű főpapok és mágnások által fumígált és önmagára hagyott antiszemita-pártot. Tegye szivére a kezét a „Magyar Állam”, s mi hisszük, hogy többé nem „dormitabit nonnunqiiam et bonus Homerus!” De vegyük most már objective a dolgot. Azon törekvéseknek, a melyeket mi antiszemiták képviselünk,, tudtunkkal a németországi zsidó lapok adták legelőször az „antiszemita” nevet; valamint az „agrárius” nevet is gúnynévként szinte a németországi zsidó lapok adták az agráriusoknak. Úgy az agráriusok mint az antiszemiták aztán elfogadták hivatalos pártnévül a zsidók által nekik eleinte gúnynévként adott nevet, és ma ezen pártok egyike se szégyenli ez elnevezéseket. A zsidók e két – szerintük – gúnynév-csinálással maguk festették az ördögöt a falra; a mely, általuk falrafestett ördög aztán csakugyan meg is jelent előttük, az ő rettenetes ijedtségükre. A zsidók olyanformán jártak az „antiszemita” gúnynév-adással, mint jártak a kereszttel, a mely náluk a gyalázat jelképe volt, míg minálunk a megváltás magasztos jelvényévé lett. Hogy a „szellemes” és „éleseszű” zsidók által törekvéseinknek adott antiszemita név mennyire megfelel törekvéseink lényegének s a mai korviszonyoknak: azt már fentebb fejtegettük. Vagyunk tehát és maradunk is antiszemiták, s pártunk maradni fog a jövőre is antiszemitapárt, már csak azért is, mert még ha letennénk is hivatalosan e nevet, a zsidók bennünket –

293

és ekkor aztán már csakúgyan gúnyból – továbbra is csak antiszemitáknak hívnának; s ekkor reánk nézve előállana a kérdés: quid tunc? Ha például „magyar földvédek pártja” lenne a hivatalos nevünk, beismernénk-e előttük, hogy azért mi igenis mégis antiszemiták vagyunk? De hisz ekkor nem értünk volna el a névváltoztatással semmit se. Vagy pedig megtagadnánk-e, hogy mi antiszemiták vagyunk, és à la habarékpárt, felháborodással utasinánk-e el magunktól minden antiszemitizmust?! No már – tisztelet-becsület, – de ilyen bolondot mi senki ember fia kedvéért se fognánk cselekedni! Mi a mi mozgalmunkat az antiszemita név alatt indítottuk meg. Ε név alatt hirdettük elveinket a nemzet lelkesült· tetszésnyilvánításai között. Ε név alatt lett ügyünk népszerűvé az országban. Ε név alatt harczoltunk a választásoknál, a zsidósággal s egymással ellenünk szövetkezett kormánypárt, habarékpárt és szélsőbaloldal koalícziójával szemben, s e név alatt tűztük fel diadalmas zászlainkat az ország annyi választókerületének várfokára. S most hűtlenek legyünk e zászlóhoz?! Árulókként önmagunk törjük össze, önmagunk tiporjuk sárba azt a zászlót, a mely alatt annyi éven át szenvedtünk, küzdöttünk, s a mely alatt ma tengernyi ellenség fölött győzedelmeskedtünk?! – Ez még gondolatnak is szörnyűséges, „jó tanács”-nak pedig egyszerűen: igen rossz tanács; nem is említve azt, hogy, még ha a választóközönséggel el is lehetne hitetnünk – a mi igen bajos dolog lenne, – hogy mi az antiszemita név letételével nem lettünk hűtlenek elveinkhez, nekik adott szavunkhoz: egy új pártnévnek a néppel való megismertetéséhez újabbi évek kellenének. Még a kereskedelemben is zavarokat idéz elő a firmaváltoztatás: hát egy országos párt – az antiszemitapárt – nevének a megváltoztatása, a mely pártnév, noha idegen s nem magyar szó, szerencsénkre ma már a magyar nép legalsó osztályai között is, mint a jó pénz, forgalomban van, s bizony az – akár tetszik a filoszemita többi pártoknak akár nem, – igen csengő hangzású pénz And last not least – az antiszemita jelző kifejezi mozgalmunk nemzetközi jellegét is, a mely jellegre, ha czélt érni akarunk, kiváló súlyt kell fektetnünk. A zsidókérdés nem egy országnak, nem csupán Magyarországnak speciális ügye, hanem nemzetközi kérdés is. Annak gyökeres, kielégítő megoldása nem függ egy országnak akaratától avagy tehetségétől, hanem – hogy messzebb ne menjünk – az eúrópai államok és nemzetek közös akcziójától. Éhez képest az antiszemita mozgalomnak eddig is meg volt

294

a maga nemzetközi jellege s jövőre is meglesz. A német- vagy oroszországi, vagy ausztriai stb. antiszemitikus mozgalom tápot nyújtott s nyújt a magyarországi mozgalom fejlődésének, s viszont a magyarországi antiszemitikus mozgalom fejlődésének hullámai felkorbácsolják a többi európai országokban koronként stagnáczióba eső hasonló mozgalom csöndes vizeit is. A különböző országok antiszemitikus mozgalmai tehát viszonhatást gyakorolnak egymásra. Az antiszemita szó nemzetközi érvényű és jelentőségű úgy, amint a zsidó vagy a szemita szó szinte nemzetközi érvényű és jelentőségű. Az antiszemitapárt törekvése tehát a főczélban egy és úgyanaz Magyarországon, Németországon, Ausztriában stb., a mint, a zsidóság törekvése is egy és ugyanazonos mindezen államokban is. Egy magyar antiszemitapárt létezése tehát nemcsak Magyarországra nézve bir horderővel, hanem erős kihatással van a külföldre is. Sőt már maga a puszta „antiszemita” pártnév is egy hatalmas nemzetközi agitaczionális eszköz. Az a tény, hogy Magyarországon sikerült egy tekintélyes antiszemita-pártot szervezni a parlamentben, hasonló tevékenységre ösztönzi a német osztrák stb. antiszemitákat is. Mi tehát, a kik a zsidókérdés megoldását tűztük ki politikai működésünk főczéljául, már csak a zsidókérdés nemzetközi jellegéből kifolyólag se tehetnénk le a nemzetközi jelentőséggel is biró» antiszemita pártnevet. És nem is fogjuk letenni.

Kossuth és az antiszemitizmus. Az „Egyetértés” f. hó 1-ji számában Gellért Mór leírja. Kossuthnál Turinban, a múlt hó végével tett látogatása alkalmával vele történt beszélgetése lefolyását Ε beszélgetés leginkább Magyarország jelenlegi politikai viszonyaira vonatkozott, s így természetesen szóba jött az antiszemitizmus s az: új antiszemitapárt ügye is. Gelléri Mór előadása szerint, Kossuth e tárgyban „körülbelül következőleg nyilatkozott volna: „Az antiszemita-párt denique megvan, s vele, mint faktorral, számolni kell. Ne bolygassuk most azt, hogy mikép, miféle eszközök által kerültek a házba. Tény az, hogy egy 17 tagú parlamenti pártot képeznek. Ez oly való jelenség, mely elöl elzárkózni nem lehet.. De mit kell velük tenni, az a kérdés. Vegyük elő az ő programmjukat, melyben több pontban felsorolták kívánságaikat. Ε programra, egyes pontjai, – melyekre pontosan nem emlékszem – azt bizonyít-

295 ják, hogy az antiszemitizmus nem egyéb gazdasági kérdésnél. A nevezett párt látni fogja, hogy kívánságai közül ez vagy az a gazdasági érdekek szerint megoldható, részben teljesítve van, részben teljesíthető. így például a mi külföldi zsidók tömeges bevándorlását illeti, bizony ezt senki sem óhajtja, mert olyan invázió, mely sem anyagi erőt, sem munkaerőt nem hoz az országba, nem használhat, hanem csak árt; de ez nemcsak a zsidókra nézve áll. Ne eresszük be az oláhokat, vagy más e fajta népséget se, ha tömegesen, minden gazdasági és intellektuális erő nélkül akarja községeinket ellepni. Ez tehát nem zsidókérdés, hanem gazdasági kérdés. És így vagyunk e programm többi pontjaival is. Az antiszemitizmus nem szenvedélyen, nem osztálygyűlöleten alapszik; alapja tisztán és egyedül a gazdasági kérdésekben keresendő. Tudom, hogy az antiszemitizmus nagyon el van terjedve az országban. Minden ember, a ki nálam megfordul, azt bizonyítja. Egy nagy vállalatnak az igazgatója, a kivel összeköttetésben vagyok, e kérdésről szólva azt monda: Bizony, ha az úr (már mint én) hazajönne, ön volna az egyedüli szabadelvű ember az országban . . . Volt nálam nemrég egy baranyamegyei egyszerű földmíves ember. Megkérdeztem tőle, hogy náluk is megvan-e az antiszemitizmus és miért? Bizony meg van, válaszolá jámboran, mert a zsidók egyre vásárolják a birtokokat. Mindenütt így van ez? – kérdem. A németeknél nincs, monda. No lássa, itt a dolog veleje. A németek takarékosabbak, gazdaságosabbak és élelmesebbek, őket nem fonja be á zsidó, nem forgatja ki vagyonukból; míg ellenben a magyar ember néha bizony könynyelmü, nem bánja, ha 1-2 frttal többet költ; több is veszett Budánál, gondolja magában, s ezt a könnyű gondolkozását, általában pedig bizonyos gazdasági előnyöket a zsidó, hasznára tudja fordítani, – és e miatt szidják. Itt Olaszországban, vagy Angliában, Francziaországban nincs, nem is lesz zsidókérdés, mert az olasz, az angol, a franczia ép oly élelmes, mint a zsidó, és ép úgy ki tudja aknázni a gazdasági előnyöket, mint az. Hiába, nagyon anyagias kort élünk, a gazdasági kérdések dominálnak mindenütt, és a gazdasági viszonyok bizonyos alakulása szülte az antiszemitizmust. Ha az antiszemita-párt be fogja látni, hogy törekvése tulajdonképen nem egyéb, mint bizonyos gazdasági érdekek védelme vagy reformja, és ha e védelmet igazán akarja, meg kell szűnnie továbbra is „antiszemita-pártnak” lennie, és czélját reálisabb formában kell követnie, hogy más pártok is támogathassák. De ha e meggyőződése daczára is az osztály- és fajgyűlölet hirdetője marad, akkor erélyesebb eszközökkel kell ellene fellépni a kormánynak és társadalomnak egyaránt.” Mielőtt Kossuthnak a zsidókérdésben tett ezen legújabb nyilatkozványával érdemileg foglalkoznánk: mindenekelőtt az a kérdés döntendő el, váljon ezen, egy interview alkalmával állítólag tett nyilatkozatot elfogadhatjuk-e Kossuth valódi, kétségbevonhatlan enunciátiójának, a mely aztán teljes alapossággal journalisztikai taglalgatás tárgyát képezheti, s a melyből további következtetések vonhatók le?

296 Ε kérdésre a felelet egyszerűen az, hogy: igen. Gelléri Mór semmiesetre sem érdemel kevesebb hitelt, mint Csernátony Lajos, a ki 1882. szeptemberben legelőször szóllaltatta meg Kossuthot a zsidókérdésben az antiszemiták ellen. Csernátony is csak egy, Kossuthnál tett interview alkalmával történt beszélgetés formájában fixírozta Kossuth akkori nézeteit az antiszemitizmus kérdésében, s Kossuthnak, Csernátony mint szócső útján tett nyilatkozatait mégis hiteleseknek ismerte el mindenki, s mint ilyeneket úgy a belmint a külföldi zsidóés zsidóbarát-sajtó sietett tudtára adni a világnak. Ha tehát hiteleseknek lettek elfogadva Kossuthnak Csernátony útján tett nyilatkozatai, ugyanezen az alapon hitelesnek kell tartanunk Kossuthnak Gelléri Mór útján tett legújabb nyilatkozványát is. De menjünk tovább. Csernátony 1882. szeptemberben azon czélból interviewolta meg Kossuthot, hogy tőle az antiszemiták ellen nyilatkozatot vegyen ki: s mégis kapta Kossuthtól a kivánt nyilatkozatot. Gelléri Mór, lévén zsidó, bizonyára még inkább azért kérdezte ki Kossuthot az antiszemitizmus fölött, hogy tőle az antiszemiták ellen újabbi nyilatkozatot vegyen ki. S Gelléri Mórnak, a zsidónak, terve nem sikerült: Kossuth Lajos ezúttal az antiszemiták mellett nyilatkozott. Ha tehát hitelt adott mindenki 1882-ben Csernátony előadásának az antiszemiták ellen, úgy méginkább teljes hitelt kell mindenkinek adnia a zsidó Gelléri Mór előadásának is Kossuth azon szavait illetőleg, a mely szavak az antiszemiták mellett szólanak. Ha valami „csovasztás” Gelléri Mórról a zsidóról, egyátalán feltehető: úgy ez csak abban állhat, hogy Gelléri Mór Kossuthnak az antiszemiták mellett tanúskodó több mondását elhallgatta, vagy a zsidóság érdekeden módosította. Amit tehát Gelléri Mór szerint, ő előtte Kossuth Lajos az antiszemiták mellett mondott: az föltétlenül hitelesnek tekintendő. – Quod erat demonstrandum És most már áttérhetünk a dolog érdemére. Olvasóinknak bizonyára feltűnhetett, hogy mi, nagy hazánkfiának Kossuth Lajosnak a zsidókérdésben tett korábbi nyilatkozványai fölött mindig a legmélyebb hallgatásba búrkolództunk. Nem szóltunk egy szót se akkor, a midőn 1882.

297 szeptemberben Csernátony elbeszélte, mikép ítélte el ő előtte Kossuth az antiszemitizmust; nem szóltunk akkor sem, a midőn Helfy Ignáczhoz úgyanazon évi októberben intézett nyílt levelében Kossuth az antiszemitákat ,,Istóczy et Comp.”-nak nevezte el, s őket ,,hóbortosok”-nak deklarálta; – s hall gattunk még akkor is, a midőn Kossuth kiadta harmadik nyilatkozványát az antiszemitizmus ellen egy, 1883. augusztusban Úrváry Lajoshoz intézett s a nyilvánosságnak szánt levelében, a melyben egyebek közt ezt is mondta Kossuth: ,,Αz antiszemitikus agitácziót mint a XIX. század embere szégyenlem, mint magyar restellem, mint hazafi kázhoztatom.” Mi, respektálva azt a kegyeletet, melylyel a magyar nemzet, e nagy történelmi alakja iránt méltán viseltetik, de az ősz nagy hazafi iránt magunk által is érzett személyes tisztelet érzelmeitől is vezéreltetve, ezen egész idő alatt – mint mondók – Kossuthról és a zsidókérdésben követett magatartásáról soha egy szó kritikát nem irtunk, hanem mélységesen hallgattunk; magunk is elfogadva plausibilisnek a függetlenségi elveket valló antiszemita sajtónak azon felfogását, hogy Kossuthot rosszul informálták a zsidókérdésben, s így ő a hazában az ő távolléte óta eltelt harmadszázad alatt gyökeresen megváltozott viszonyok felől nincsen tájékozva. Mi tehát ezen föltevésben vártunk, az időre, e hatalmas tényezőre bízván dolgainknak Kossuthnál is jobbrafordultát, s a kifejlendő eseményekhez képest nézeteinek reánk nézve kedvező módosulását. Mi hallgatag appelláltuk ügyünket „a Kossuth male informato, ad Kossuth melius informandum.” S mi Kossuth Lajosban nem is csalatkoztunk; mert daczára az őt folyton ostromló filoszemitikus befolyásoknak, – Kossuth ma már tisztán kezdi látni a haza siralmas állapotát. Az ő szemeit is, mint annyi emberét az országban – a kik pedig, a hazában élve, már rég tisztán láthatták volna a való ügyállást, – hirtelen felnyitották a legközelebbi képviselőválasztási mozgalmak tüneményei, a melyek az ország minden részében magát a választásoknál is érvényesített hatalmas antiszemitikus áramlat létezéséről tettek kétségtelen tanúságot, a mely hatalmas áramlat az új antiszemita-pártot számban és tekintélyben olyannyira megerősödve küldé be a nemzet tanácsába. Hogy Kossuthnál a legutóbbi időben nézetváltozás állott be az antiszemitizmust illetőleg: azt sejtettük már azon hallgatásból is, a melyet ő az idei képviselőválasztások előtt ta-

298 núsított, noha biztosra vettük, hogy a filoszemita szélső ellenzék minden követ megmozdított nála, hogy általa az antiszemitákat a választások küszöbén újból exkommunikáltassa. Kossuth nézetváltozására vonatkozó ezen sejtelmének Istóczy Gyözö a f. é. június 2-án Rumban tartott emlékezetes választói gyűlésen tartott beszédében kifejezést is adott azon alkalomból, hogy a Mikos-párt, egy proklamácziójában Kossuth Lajos nevére is hivatkozni merészelt az Istóczypárt ellen. S ime, sejtelmünk megvalósult: Kossuth többé nem ellensége az antiszemitizmusnak és az antiszemitáknak; a zsidóknak és zsidóbarátoknak pedig nincs többé joguk mi ellenünk Kossuth Lajos nevére hivatkozni. Hogy ezek tények: arra nézve ott vannak a döntő bizonyítékok Gelléri Mórnak, a zsidónak, czikkünk elején ismertetett közleményében. Igaz, hogy Gelléri szerint, Kossuth a mi „eszközeinkről” is tett volna említést, a melyek útján mi a „házba kerültünk”. De hát ezek az eszközök csak tisztességes, törvényes eszközök voltak, mert hisz mi se vesztegetésekkel, se hivatalos pressióval nem dolgoztunk; ellenkezőleg ezen eszközök épen mi ellenünk hozattak leginkább mozgásba. Igaz, hogy Gelléri szerint, Kossuth csak kizárólagos gazdasági kérdésnek tekinti az antiszemitizmust, a mely kérdésre, hogy t. i a zsidókérdés nemcsak kizárólag gazdasági kérdés, előző czikkünkben bőven megfeleltünk. Igaz, hogy Gelléri szerint, Kossuth az antiszemita pártprogramm megvalósítását általános törvényhozási intézkedések által is kivihetőnek tartja, mint például a zsidó bevándorlás meggátlása iránti követelést; holott tudjuk, hogy például „oláhok vagy más e fajta népség” tömeges bevándorlásáról szó sincs Magyarországon, s azon „oláhok és más e fajta népség” is, a kik bevándorolnak, bizony nem szipolyozzák ki a magyart, hanem hogy megélhessenek, nehéz testi munkát kell végezniök, s így az ő részükről a magyar társadalmat nem fenyegeti oly veszély, mint a Galicziából bevándorló kaftános, pájeszes dologkerülő zsidó csordák részéről. Igaz, hogy Gelléri szerint, Kossuth egy nála megfordult „baranyamegyei egyszerű földmíves ember”-nek „jámbor” megjegyzése alapján abban a nézetben van, hogy a „takarékosabb, gazdaságosabb és élelmesebb” németeknél az antiszemitizmusra se talaj, se ok nincs; noha Kossuth, Helfy Ignáczhoz 1882. októberben intézett s fentebb említett levelé-

299 ben maga fakad ki az ellen, hogy mi az antiszemitizmust, – saját kifejezése szerint –: ,,proh pudor!” a németektől vettük át; s noha egyebek között a tisztán német lakosságú Mosonmegye mindkét kerületében is antiszemita képviselők lettek megválasztva: tehát biz a németeknek is csak szintúgy vannak a zsidók ellen panaszokra okaik, mint a magyaroknak. Igaz az is, hogy Gelléri szerint, Kossuth azt mondta, hogy Olasz-, Angolés Francziaországban nincs, sőt pláne, hogy „nem is lesz” zsidókérdés. De hát hogy ma még ezen országokban nincs zsidókérdés olyan értelemben, mint például Magyarországon, annak az egyszerű oka az, hogy a 30 millió lakossal biró Olaszországban nincs több 40 ezer zsidónál, a 32 millió lakossal biró Angliában nincs több 50 ezer zsidónál, és a 38 millió lakossal biró Francziaországban nincs több 80 ezer zsidónál; holott egyedül csak Budapesten legalább is 75 ezer zsidó rontja a levegőt, Magyarországnak pedig ma már mintegy 750 ezer zsidó lakosa van! – Hogy az emiitett országokban ,,jövőre se lesz zsidókérdés”, azt bajos elhinni azon okból, mert daczára az ottani zsidóság csekély létszámának, máris több franczia-, olaszés angol röpirat és hírlap foglalkozik a zsidókérdéssel antiszemitikus szempontból; s minél jobban fognak szaporodni és elhatalmasodni a zsidók azon országokban, annál nagyobb mértékben fognak röpiratok és hírlapok is a zsidókérdéssel foglalkozni a jövőben. Igaz továbbá az is, hogy Gelléri szerint, Kossuth nézete az, hogy az antiszemita pártnak meg kell szűnnie továbbra is ,,antiszemita-párt”-nak lennie, a mely kérdésre előző czikkünkben már bőven megfeleltünk. S igaz végül az is, hogy Gelléri Mór szerint Kossuth azt mondta, hogy „ha az antiszemitapárt azon meggyőződése daczára, hogy törekvése nem egyéb mint bizonyos gazdasági érdekek védelme, – az osztályés fajgyűlölet hirdetője marad, akkor erélyesebb eszközökkel kell ellene fellépni a kormánynak és a társadalomnak egyaránt”; noná maga Kossuth mondja – úgyancsak Gelléri szerint, – hogy „az antiszemitizmus nem szenvedélyen, nem osztálygyűlöleten alapul”; s noha mi épenséggel nem látjuk be, hogy, ha lehet gyűlölni a németet, a kikről Kossuth per „proh pudor!” beszél, s ha „hunczfut a német,” miért ne lehetne gyűlölni a zsidót is, s miért ne lehetne „hunczfut a zsidó” is? S noha nem látjuk be, hogy ha jogunk van olyannyira gyűlölni a muszkát, hogy például

300 egy Dobránszky Péter társadalmi élőhalottá lesz nálunk azért, mert Muszkaországban professor szeretett volna lenni: miért ne lehetne megadva nekünk az a jog is, hogy a kaftános, pájeszes muszka s galicziai zsidót is gyűlölhessük, s a zsidóbérenczeket, a kik saját fajukat elárulják, – szintén társadalmi élőhalottakká tehessük? Avagy a magyarnak szabad mindenféle nácziót és fajt gyűlölni, csak egyesegyedül az őt kiszipolyozó, az őt ősei birtokából kiliczitáló, hajlékától megfosztó „szent” zsidó fajt nem szabad?! Ismételjük, Gelléri Mór előadása szerint mind igaz lehet az, hogy Kossuth ekkép nyilatkozott. De nem ezekben van a fősulya Kossuth nyilatkozatainak, mert ezek csak a tényeknek többé-kevésbé hiányos ismeretén vagy helytelen felfogásán alapulnak; hanem Kossuth nyilatkozatának fősűlya aban van, hogy Kossuth Lajos elismeri az antiszemita-pártot mint politikai faktort; hogy Kossuth Lajos „e való jelenség elől nem zárkózik el”; hogy Kossuth alapos tanulmányozás tárgyává tevén az antiszemitapárt programmját – nem úgy mint az azt ignoráló filoszemita sihederek az országban, – beismeri, hogy az antiszemitizmus egy közkérdés – habár szerinte csak „gazdasági” kérdés, – s ezzel Kossuth tényleg beismeri az antiszemitizmus létjogosultságát is; hogy Kossuth kijelenti, mikép „az antiszemitizmus nem szenvedélyen, nem osztály gyűlöleten alapszik; hogy Kossuth kijelenti, mikép „tudja, hogy az antiszemitizmus nagyon el van terjedve az országban”; (a mit számtalan itthon élő filoszemita siheder még ma sem akar beismerni); hogy Kossuth constatálja, miként „a gazdasági viszo nyok bizonyos alakulása szülte az antiszemitizmust”; Kossuth tehát indokoltnak és jogosultnak mondja ki mozgalmunkat, mert hiszen, – az ő szavai szerint – „nagyon anyagias kort élünk, amelyben a gazdasági kérdések dominálnak mindenütt; s hogy végül Kossuth indirecte felhiv más pártokat is, hogy ők az antiszemitapárt törekvéseit „támogassák”. Ezekben a tényekben rejlik Kossuth Lajos legújabb nyilatkozványának óriási hordereje; mert a ki egyszer a zsidó kérdésben kimondta az A-t, annak az antiszemita ABC-t végig kell mondania: ez a tények kérlelhetlen logikája És Kossuth Lajos kimondta az antiszemita A-t!

301 Az

antiszemitapártnak, választási legújabb nyilatkozványa a

diadalai után, Kossuth legnagyobb, legfényesebb

Lajos e diadala. Mint jéghideg zuhany zúdultak Kossuthnak az antiszemitizmus mellett tett kijelentései a zsidók, zsidóbérenczek észsidóbarátok nyakába, a kiknek, Kossuth e legújabb nyilatkozatáig, ha már minden argumentumuk torkukra lett forrasztva, ultima ratiójuk ellenünk mindig Kossuth Lajos neve volt. Ennek most már persze a jövőre nézve vége van l Kossuth Lajos neve nem fog többé zsidó argumentum lenni. Kossuth Lajos, egy korábbi nyilatkozványában „óramutató”-nak nevezte el magát, a mely óramutató a magyar nép hangulatát az óratáblán hiven jelzi; ezzel Kossuth azt akarván mondani, hogy ő csak a magyar nemzet közérzületének mindenkori hü kifejezője. Adjunk hálát a Magyarok Istenének, hogy a mi óránk? az antiszemiták órája elvégre nagy hazánkfiánál Kossuth Lajosnál is ütött, a kit az Úristen, a magyar nemzet büszkeségére és milliónyi tisztelőinek örömére, erőben és egészségben még igen sokáig éltessen!

Gróf Apponyi Albert és az antiszemitizmus. Nemcsak Kossuth Lajos, a függetlenségi párt tulajdonképi feje, hanem gróf Apponyi Albert, a mérsékelt ellenzék vezére is más színben látja az antiszemitizmust az idei képviselőválasztások után mint látta azok előtt. Apponyi, Falk Miksa aradi jelöltsége ellen sikra szállva, Aradon f. é. június 28-án egyikét mondta legsikerültebb választási beszédeinek. Ε beszédében az antiszemitizmusról következőleg nyilatkozott: „Az antiszemitizmus, a mint a választások alatt váratlanul nagyra nőtt, ha tudtán és akaratán kívül is, a társadalmi forradalom szellemének egyik előhírnöke. A társadalmi forradalom veszélyei ellen pedig nem segít a struczmadár-politika, nem segít a létező társadalmi bajok agyonhallgatása, nem segít az, ha el akarjuk hitetni, hogy ily bajok nem léteznek, midőn a nép azokat érzi; a társadalmi forradalom egyedüli ellenszere a társadalmi reform. És azért jóslatom abban áll, hogy addig, míg a közgazdasági és társadalmi reformok részint konokul elutasittatnak, részint tehetetlenségből mellőztetnek, addig, míg oly beszédek tartatnak és az uralkodópárt által megtapsoltatnak, minő Wahrmann Mór úré volt: (a ki az uzsoratörvényt mint a „szabadság” megsértését kárhoztatta. –

302 Szerk.) addig az antiszemitizmus terjedésének sem a deklamáczió, sem a hatalom sikeresen útját állani nem fogja. De ezért azután az a rendszer lesz felelős, mely e kóros tüneménynek gyökerét felismerni és kiirtani képtelen.”

Hogy az antiszemitizmus „kóros tünemény” volna: arra megfelelt helyettünk a nemes grófnak már Aradon egyik derék elvtársunk, Farkas István pankotai gőzmalom-tulajdonos, a ki a Falkellenes párt nagy bankettjén, a közönség élénk éljenzése között reflektált Apponyi fentebbi téves nézetére is, kijelentvén hogy: „az antiszemitizmus nem kóros tünemény, hanem egy egészséges, életerős és jogosult eszme, a melyet elfojtani hasztalan kísérlené meg bármely és bármily hatalom is. Szükség van arra, mint az égiháborúra a mely tisztítja a levegőt, mert ha égiháború nem volna, a levegő megromlanék, s ha antiszemitizmus nem volna, pláne beütne a kolera is.”

Ezek egy értelmes, egyszerű polgártársunk szavai, de aranyigazságokat tartalmaznak azok. Apponyi Albert aradi szereplésének se lett meg a várt gyümölcse. Miért? Mert még ott is bizonyos rezervával nyilatkozott az antiszemitizmusról. Pedig egy Falkot is csakis és egyedül az antiszemitizmus bástyáiról lehet sikeresen bombázni. De, ha Apponyi gróf úgy beszélt volna az antiszemitizmusról múlt februárban is, mint a hogy ezt Aradon tette, hát most nem ol} siralmasan vonulna be pártja a házba; mert ha ő pártja jelöltjeinek megengedte volna az antiszemitizmust programmjukba felvenni, hát Apponyi gróf ma nem 60, hanem legalább is 100 képviselővel rendelkeznék. De hát a „késő bánat”-ról van egy drasztikus magyar közmondás! – – – Gróf Apponyit a „kormányképesség” tekintete vitte arra, hogy múlt februárban anathemát dörögjön az antiszemitákra. Csakhogy elfeledte a nemes gróf azt, hogy parliamenti kormányforma mellett a kormányképesség legelső feltétele az, hogy az illető államférfi többséget szerezzen magának a képviselőházban. S ma ettől a kormányképességtől gr. Apponyi távolabb van mint valaha, s ha el nem fogadja az antiszemitikus álláspontot, ma már végleg le is mondhat róla. Mi antiszemiták nem akarunk „társadalmi forradalmat” előidézni, – amint ezt már számtalanszor kijelentettük, – mi épen ezi a különben múlhatlanul bekövetkezendő társadalmi forradalmat akarjuk megakadályozni az ő általa is ajánlott „társadalmi reform”-mal Csakhogy mi antiszemiták nem árulunk zsákban macskát, hanem a maga nevén nevezzük a gyereket. Minek kellett tehát minket a választások küszöbén habaréki anathemával sújtani, úgy, a mint

303

ezt gróf Apponyi a múlt februárban a képviselőházban tette? Minek kellett a főrendiházi ellenzéki mozgalomnak antiszemitikus élét elvenni, amint ezt gróf Apponyi Albert tette? S minek kellett az oly szépen megindult katholikus papság nagy részét az antiszemitizmus ellen hangolni, egy másik nagy részét pedig passzivitásra kényszeríteni, amint ezt szinte gróf Apponyi Albert tette?!... Nagy bűnei vannak gróf Apponyinak az antiszemitizmus iránt. De mégis bűnhődött e bűneiért! Váljon gróf Apponyi Albert levonja-e az antiszemitizmus „váratlan” nagyranövéséből saját részére a consequentiákat? Nem tudjuk. Azt azonban mi, a kik előtt az antiszemitizmus nagyranövekedése épenséggel nem volt „váratlan” dolog, mi tudjuk, mikép arra, hogy a jelenlegi kormány s vele együtt a fenálló kormányrendszer a választások utján megbuktatható legyen, csak egyetlen egy ut és mód van. S ez az egyetlen ut és mód ebben a tanácsban kulminál: Fogadja el az ellenzék mindkét árnyalata az antiszemitizmus álláspontját. In hoc signo vinces!

A zsidók háladatlansága a filoszemita képviselők és képviselőjelöltek iránt. Mi már régóta figyelemmel kísérjük a zsidók magatartását azon országgyűlési képviselők irányában, a kik magukat a zsidóságvédelmében exponálták, értük népszerűségüket feláldozták abban a reményben, hogy majd a választásoknál a hálás zsidóságban hatalmas támaszt fognak nyerni. Es a mi észleléseink eredménye az, hogy a zsidók örülnek úgyan azon, ha valamely képviselő miattuk neki megy a falnak és érdekükben Makkabaeus-huszárkodik, hanem bizony nemcsak hogy nem törődnek aztán vele ha a választásnál megbukik, de még saját részükről is derekasan hozzálátnak megbuktatásához. Dühring felállította azt a tételt, hogy „a zsidóknak csak egy napra való eszük van.” Ez a tapasztalati igazság teljesen áll a zsidóknak a filoszemiták iránt tanúsított eljárását illetőleg is. Úgy tesznek ezekkel, mint a kifacsart czitrommal, – megvetéssel dobják el őket maguktól. Hogy állításunkat igazoljuk: ott van legelőször is Miklós István volt képviselő esete, a ki 1880. deczemberben, az akkor megindult „12 röpirat” miatt megtámadta Istóczyt egy, Tisza

304

Kálmánhoz intézett s a röpiratok beperlését sürgetett interpellácziójában. Miklós István erre pár hét múlva csőd alá kerülvén, kénytelen volt a képviselőségről lemondani. S kik hajtották őt a csődbe, s kik nem ismertek iránta se irgalmat se kegyelmet vagyoni viszonyainak rendezése körül? Zsidók. Következett Hegyesi Márton volt képviselő. Ez a „12 röpirat” „ellensúlyozásául” Nagyváradon 1881. elején „12 Ellenröpirat”-ot szerkesztett jobb ügyhöz méltó buzgalommal: és mi lett az eredmény? Az, hogy kerületében, a margittai kerületben az 1881-ki képviselőválasztásoknál csekély szóval kisebbségben maradt. S kik miatt? A zsidók miatt, a kik közül csakis hárman szavaztak rá; a többiek pedig mind ellene. Ezen tapasztalások alapján mi előre tudtuk, minő sors vár az 1881/4-iki képviselőház filoszemitáinak a legtöbbjére. Mikor az ellenünk intézett heves támadásaikra válaszoltunk a házban, gyakran volt nyelvünkön az a figyelmeztetés a kardoskodó filoszemita képviselőkhöz, hogy tudják-e, minő sors várakozik reájuk a zsidóság részéről a választásoknál? De hát jobbnak láttuk hagyni őket tánczolni a jégen és őket megérdemlett sorsukra hagyni. S ez a sors utól is érte őket. Ott van Eötvös Károly, a ki a budapest-terézvárosi kerületben, a hol a zsidó szavazók kilencz szótöbbségben vannak, kétszázon felüli szavazattal bukott el; tehát bukása a zsidókon fordult meg. És pedig ha van valaki az országban, a ki iránt a zsidók örök hálára vannak kötelezve: úgy az bizonyára Eötvös Károly. De a zsidók azt mondták rá: „A mór megtette kötelességét, a mór elmehet.” Ott van Polónyi Géza, a harczias filoszemita. Szolnokon a zsidókat szemben találta magával, s szerencsésen ki is maradt a képviselőházból. Hát még a Mezei Ernő siralmas sorsa, a ki az ország egyik legzsidóbb kerületében, Miskolcz 2-ik kerületében csúfosan megbukott. Hiába szólította fel ő kigyelme az antiszemitákat a kivándorlásra: „hálás” zsidó fajrokonai őt kényszerítették kivándorolni a képviselőházból. Mit szóljunk aztán Helfy Ignácz esetéhez? a ki a zsidóságnak megbecsülhetlen szolgálatokat tett az által, hogy nagy hazánkfiát, Kossuth Lajost, éveken át helytelenül informálta a zsidókérdésben, a mely hamis informáczióknak tulajdoníthatók első sorban Kossuthnak korábbi filoszemita nyilatkozványai. És a zsidóság azzal hálálta meg Helfynek ezen, iránta tett nagy szolgálatait, a melye ket ő – Helfy – azzal is tetézett, hogy az országgyűlési függet-

305 lenségi kör zsidós politikájának ő volt mindig egyik főoszlopa,

hogy Szent-Gotthárdon a nyolczvan zsidó szavazó közül csak 3, mond három szavazott reá, 77 pedig az ő ellenjelöltjére, s így Helfy, a ki. már korábban Győrött és Baján is rútul megbukott, szerencsésen ki is maradt az 1884/7-ki képviselőházból. Tudnánk aztán még sokat mondani az idei választások alatt történt fúrcsa dolgokról: miként vágták útját egyenesen a zsidók annak, hogy több „nagy reményű” filoszemita képviselőjelölt künnrekedjen, s a házban neszerezhessen „érdemeket” Izrael iránt. Sőt arra is tudunk eseteket, mikép hagyták pénz dolgában cserbe több jelöltjüket, a kiknek választási költségeit megtéríteni ígérték. Sőt mi több, megtörtént még az is, hogy egy antiszemitapárti képviselőjelölt ellen egyenesen általuk felléptetett s „miattuk magát nagy költségekbe vert filoszemita jelöltet, bukása után, adósság miatt hamarosan végrehajtás alá vétették a „háládatos” zsidók. Hanem hát jól van ez így! Így majd lassacskán elmegy a kedvök a „gój”-oknak a gesztenyét a tűzből a zsidók részére kikaparni, hogy aztán elismerés fejében a zsidóktól azt kapják, a mit Kemény Mihály kapott a vármegyén. Ha a zsidó gyűlöli lelkéből az antiszemitát: úgy határtalan megvetést érez a filoszemiták iránt. Saját alávaló mivoltát ismerve, nem is érezhet becsülést az iránt, a ki lealjasítja magát azzal, hogy még az ö védelmére kelni sem átallja. Így történik aztán, hogy a filoszemita képviselőjelölteket egy részről a bosszút lihegő antiszemiták fogják oldalba, másrészről meg a zsidók hagyják cserben, a minek aztán a biztos bukás a következménye. Valjon ezen tapasztalati tényekből levonják-e a jövő országgyűlésen a következtetéseket a honatyák? Mi alig hisszük. Hát csak rajta filoszemita honatyák mindaddig, a míg ti is az Eötvös Károly ok, Mezei Ernők, Polónyi Gézák és Helfy Ignáczok sorsára nem juttok!

Jehi or! – Legyen világosság! X.VIII. A Talmud elvei a gyakorlatban. Csaknem fölöslegesnek látszik ezek szót is vesztegetnem; a kinek helyén van

után a zsidóságra csak egy szíve, helyén agyveleje: köz-

306 lőtt czikkeink meggyőzhették már eléggé arról, hogy nem az egész ó- és új-világ a hibás, ha a zsidót gyűlöli; nem az egész emberiség téved, hazudik; nem a világ nagy szellemei és tudósai elfogultak, rajongók vagy bolondok: hanem hogy a zsidóságban kell rejleni a bajnak, vagyis mind ama gonoszságnak, melyet róluk eddigi czikkeinkben kimutatánk. Lássuk most további bűneiket. Vérszomj, kegyetlenség, vérengzés, gyilkosság és hason félék. Nem sok bizonykodásba kerül annak kimutatása, hogy a zsidók a legvérengzőbb természetű emberek a föld kerekségén. Voltaire azt következteti a zsidók bibliájának némely helyéből, hogy az ősrégi zsidók emberevők voltak.1) Annyi tény, hogy gyermekeiket nem egyszer föláldozták bálványoknak vagy fanatizmusuknak, mint Jessze példája mutatja, vagy mint Izsaiás vallja2) – Mi azonban nem akarunk a régi zsidóság gonoszságaival e helyen foglalkozni, lévén az egészen máshova tartozó ügy, elég az, hogy arra mint előzményre rámutassunk. Jelen évtizedünk fígyelme valahára ismét rá van irányozva az annyiszor megbélyegzett, kárhoztatott zsidóságra, s e körülmény magával hozza az e tárgygyal foglalkozó könyvek, röpiratok ós czikkek ezreit, melyek a fölszinre vetnek ezer és ezer, sokszor gyanús, sokszor helyes, sokszor pedig hamis, nem értett, s az antiszemitizmust nem kis mértékben compromittáló idézeteket. Némely főt a hiúság kap meg, dühösen neki ugratja a „Talmud”-nak a nélkül, hogy annak csak színét is látta volna valaha. Több ily elferdített, nem értett idézetet láttam a politikai és egyéb magyar lapokban, melyek legfölebb csak arra valók, hogy bennünket a zsidóság érettük kinevessen. Csak egyet említek, az „Amine haarecz” föliratú czikket, melynek írója azt mondja, hogy szószerinti értelme a tartomány népe és Kanaan népére vonatkozik. – Dehogy az az értelme! Minden valamire való hebraista tudja, hogy am hóórecz (többes: aramé hóórecz) a. m. a föld népe, paraszt nép, plebeius, vonatkozik pedig saját népükre, ellentétben a rabbinusokkal és tudósokkal. „Szószerinti értelme” pedig ez: „népe (többes: népei) a földnek”, azaz: parasztok. – Van ott egy idézet a Peszakhim 497, 2-dik lapjáról, ámbár ennyi lap az egész könyvben sincs, maga pedig az idézet nem egyéb, mint az ott mondottak teljes nemértése. Közölhetném az egész Talmud-szöveget, kezemnél van; de megelégszem ama fígyelmeztetéssel, hogy „sutor, ne ultra crepidam.” Hozzáadom még, hogy nagy elbizakodottság kell ily téves, ily ferde, hiányos és nem értett idézet elé még azt is oda írni, hogy: „íme nyílt homlokkal hívjuk fel a zsidó tudósokat: ám czáfoljanak meg egyetlen betűt is!” – mert azonkívül, hogy igazságtalan az ily idézet, az eljárás nevetséges is. Ha valamely zsidó csakúgyan felüti a Peszakhimot a 49-ik lap hátán, azt fogja tapasztalni, hogy igenis, van Eleazarnak ott idézete, hanem az másként hangzik, hogy annak a kereszténységgel semmi köze, a tudatlan hasának (vagyis egyszerűen kétfelé) hasításáról nem Eleazar beszél; Sámuel v. Jiczkhak fia a tudatlan hátán való felhasításáról szól (de az orr fölhasításáról senki); Méir r. a tudatlanhoz (butához) nőül nem adandó leányról 1 ) Oeuvres de Voltaire i. k. Diction. Philos. „Anthropophages” és „Juifs” czikkefc alatt, 1867-iki fol. kiadás a 109-ik és 196–97. lapokon. 2 ) Jes. CVI1. f. 5 v. „Akik az istenekkel vigasztaljátok magatokat minden lombos fa alatt, föláldozván kisdedeiteket patakokban kiálló kövek alatt.

307 beszél stb.; szóval, az ilyen zsidó belátná, hogy az idézet egészen rossz, a fordítás semmit sem ér, sőt még magyarul sincs jól (mint pl. „orralukait, e. h. orrlyukait; felszaggatni, e. h. felszakgatni; mert szak-it, nem pedig szag-it, stb.) Az ilyen henczegés árt a mi ügyünknek; mert mi nem fogunk rá senkire semmit, mi igaz utón akarunk haladni, mi nem idézünk semmit, a mit vagy nem értünk, vagy saját szemeinkkel mint héber vagy khald szöveget nem láttunk. A helyett, hogy mi „a zsidó tudósok”-kal kötekedni akarnánk, az egész faj bűneit szedjük elő oly módon, hogy tapasztalt gonoszságait a Talmud, vagy egyéb rabbinusok irataiból okadatoljuk, hogy a ker. olvasó, különösen pedig a zsidóság szolgái és pajtásai értsék meg már valahára, miszerint a zsidóság nem véletlenül, egy-egy személyében, hanem rendszeresen, elvből, hittani tételeinél fogva gonosz. Hiányzik a zsidó természetéből a gyöngédség, az emberiesség, a kegyelet, a szánalom, az irgalom, a könyörület. Vannak közöttük emberbaráti társulatok az igaz, vannak „Bné brisz,” „Khevra Kadisa,” „Anse ernesz” stb. eíf. nevű szövetkezetek, hanem ezek csak zsidó hitfeleik támogatására alakítvák. Ismeretlen előttük a hála még azok iránt is, akik életüket mentik meg, vagy birtokukat óvják meg. (L. jelen füzetünkben „A zsidók háladatlansága a filoszemita képviselők és képviselőjelöltek iránt” czímű czikket. Szerk.) Ha tűzoltók, éjiőrök valamely nagy veszedelmet hárítanak el a zsidó személyétől vagy birtokától, a zsidó kelletlenül, savanyu arczczal köszöni meg, legföljebb néhány fillért vet oda „hálája jeléül”; e tekintetben a zsidók már nagyon ismeretesek. Közöltük már előbbi czikkünkben Mause bar Majmon egy hires tanitmányát, melyben kimondja, hogy a zsidó bírónak részrehajlónak kell lennie a zsidó javára, és hogy a nem-zsidót megszánni nem kell, mivel a mint nem szánjuk a barmot leölni, noha nem vétkezett, úgy nem kell szánni azt sem, a ki nincs körülmetszve: a mennyiben az ilyennek lénye arra való, hogy az „ember” szükségletei kielégítésére szolgáljon. – Ki van e tanban az egész zsidóság lényege fejezve: vagy zsidó, vagy semmi; szerintük pedig: = ő jehudi, ó éluf (vagy zsidó, vagy akasztófa). – Ebből már most megérthetjük azt, hogy minek tartanak bennünket a zsidók; egy példa azonban mégsem fog ártani. Néhány évvel ezelőtt West Point-ban (New-York állam) a katonai nevelőben bizonyos Whittaker nevű néger hadapród pörösködött valamely állítólag rajta elkövetett merénylet vagy méltatlanság fölött. Volt a tanúk között egy zsidó is, aki vallomásaival minden áron el akarta nyomni a szegény fiatal ember ügyét elannyira, hogy a csúnya részrehajlás még a bírónak is feltűnvén kérdőre vonta a zsidót. Ε szemtelen zsidó, a hallgatóság és a törvényszék legnagyobb megbotránkozására azt monda, hogy ő zsidó, az ő vallása neki azt parancsolja, hogy ember és ember között különbség teendő. Képzelhetni az általános megütközést! Nem is maradt erre a biró adós. A hallgatóság nagy tetszése között azt feleié neki, hogy ha ez így van, akkor a zsidók ne csodálkozzanak, ha őket vendéglőkből és egyéb nyilvános helyekről kivetik, és ne üssenek zajt a világban, ha Oroszországból kiverik. Fígyelt-e meg már az érdemes olvasó kétkerekű laptikával és egy gebével házaló zsidót? – Látta-e már a zsidót, miképpen bánik szerencsétlen, nyomorult lovacskájával? – Ha nem, fígyelje meg ezután. Csaknem a szívem szakadt meg néha, midőn láttam, hogy ez ördögi szörny

308 mit cselekszik a szegény, védtelen állatkával. Nem akarom leírni, mert pezseg a vér ereimben, ha csak rágondolok is. Nincs a zsidóban könyorület állat irányában, nincs irgalom áldozata irányában, legyen az szerencsétlen ember vagy állat; mert hisz ők évezredeken át annyi embert és annyi állatot gyilkoltak le áldozatul, hogy amúgy is dúrva, elfásult szivükben az emberiesség, az irgalom egy szikrája sem maradt meg. Hidegvérrel mehet el a zsidó összezúzott tagokkal vérében fetrengő embertársa mellett a nélkül, hogy csak egy ideg is megmozdulna elfásult szivében, (mint az evangéliumban,) és veszni hagyja Isten teremtményét csak azért, mivel az nem zsidó! Föltűnt-e már az érdemes olvasónak, hogy a zsidó ifjúság miként rohaiük az orvosi pályára? – hogy a zsidók mily nagy része lesz mészárossá? Föltűnt-e az érd. olvasónak Mózses szigorú tilalma a vérevés és vér-ivás ellen? – Föltűnt-e, hogy barbár metszés a zsidónak gyermekén elkövetett első szertartása? – Hasonlítsa már most ezt össze azon 2000 éves váddal, mely szerint a zsidók ker. gyermekeket gyilkolnak le babonás czélokra: és fogalmat nyer a zsidóság lelkületéről. Úgyanazon időben, midőn Nyíregyházán javában folyt a zsidók ellen a szertartásos gyilkossági pör, Port-Szaidban is követtek el a zsidók egy egészen hasonló gyermekgyilkosságot, avval a különbséggel, hogy ott a gyermek vérét mégis találták az illető zsidónál egy palaczkban. Ott a franczia consul mentette meg a zsidóságot ismét a nép dühétől és az igazság kezétől. – Nem alaptalan a gyanú, hogy zsidó orvosok összeműködnek hitfeleikkel ker. vér szerzésére, főleg olyanok, a kik nyilvános kórházakban vannak alkalmazva; mert tudjuk régi iratokból, hogy nem ritkán pénzért szereznek keresztényt, hogy eret hagyjon magán vágatni, sőt, mint olvastam, borbélyoktól is vettek már köpűkből nyert vért! – Roszszul tesznek azon nagy családok, tekintélyes úrak, intézetek és községek, akik és amelyek zsidó orvosokat tartanak; mert én úgyan nem mondom, hogy mindannyian készakarva ártanak, hanem az kétségtelen, hogy sok visszaélést sőt gonoszságot is követnek el. Csak egy példát említek. VIII. Incze pápának volt egy zsidó orvosa (elég rósz). Midőn egykor a pápa súlyos betegségbe esek, 3 gyermek véréből akart neki holmi zagyvalék-gyógyszert készíteni a pápa tudta nélkül. A gyermekek csakúgyan legyilkoltatván, a zsidó orvos (valódi orvos) megugrott a lefejeztetés elül3). – Lehet különben, és ez valószínű is, hogy nem volt az ő orvosa, hanem egyszerű tolakodó, kuruzsló zsidó; mert az tény, hogy már a régi Rómában is mint kuruzslók, álomfejtők voltak ismeretesek, s e tekintetben a zsidók könyvei kétséget nem hagynak fön, lévén már az ó-szövetségben híres álomfejtők és babonás kuruzslók.*) – Elég az a dologhoz, hogy okos ember tanul a példákból és a biztosabb utat követi, 3 ) Diutino quum laboraret Innocentius morbo . . . ac vis morbi medicinám eluderet: Judaeus impostor, qui valetudinem pollicebatur, ex tribus pueris annor. 10, , qui ea de causa paulopost obiere, sanguinem exhausit, ut ex eo pharmacum stillatitium Pontiíici propinandum chimice pararet. Facinus quum Innocentius rescivisset & exsecraretúr, supplicio Judaeus se fuga subduxit, teste Vialardo, p. 72. – Gesta PP. RR. Jo. Palatino, Yenet. 1688., Torn. III. pag. 701. 4 ) Ezért mondja róluk Juvenalis (Sat. VI. 547.) „Qualiacumque voles Judaens somnia vendet.” Valamint a biblia, úgy a Talmud is sokat foglalkozik az álommal ós annak jelentményével. A régi keletiek babonás volta e tekintetben hihetetlen még a mai nap is, régente pedig a íejedelmek rendes álomfejtőket tartottak, mint József, Dániel és sok más.

309 nem fordulván zsidó orvoshoz, mint a zsidó nem szokott ker. orvoshoz, bábához stb. fordulni. Ismerjük már a zsidók szándékait a világuralomra nézve, ismerjük a módokat is, a melyek által e czélt valaha elérhetni reménylik. Mindaz, ami és aki itt útjokban áll, az ellenség; ellenség e szerint minden nemzsidó; ellenség minden vallási testület; ellenség minden politikai hatalom, hadsereg; ellenség még a tudomány és bölcsészet is: mindezt tehát okvetlenül ki kell irtani. Minthogy pedig erőszakos, nagymérvű gyilkosság végrehajtására nem képesek: apródonkint, szórványosan hajtják végre. – Gyilkosságaikat a dolog természete szerint két főosztályba sorozhatjuk, u. m.: közvetlen gyilkosságok, és közvetettek. A közvetett gyilkosság abból áll, hogy midőn alkalom nem kínálkozik az egyenes megölésre, vagy midőn a zsidó minden felelősség nélkül söpörhet egy vagy több emberéletet el: áldozatait csalárd kelepczében veszti el. Noha a gyilkosság ama faját is sűrűn gyakorolják a zsidók, emevvel mégis gyakrabban élnek, mivel ily esetben az oknak még árnyéka sem éri a zsidót. Tapasztaljuk akárhányszor pl., hogy a zsidó két vagy több részeges és verekedő embert leitat és összeuszít; ha egyik a másikat megöli, a zsidó „nem tehet róla.” – Mintegy két év előtt történt Új-Yorkban, hogy szokatlanul sok ház roskadt össze. A hatóság városszerte minden házat átvizsgáltatott szakértők által, hogy a lakhatatlan házakat bezárassa. Volt a sok zsidó vádlott között egy Lévi nevű különösen szemtelen zsidó, ki. midőn kérdőre vonták háza összeroskadása miatt (a hol persze számtalan ker. ember lelte halálát,) egész kinikusan azt felelte, hogy hiszen ő a kártvallott fél! hogy továbbá, ő a házat nem építette, végre pedig, hogy ő nem bánja, mivel ő nem lakott, nem is lakik a házban! – Tehát a gaz, gyilkos zsidó előre tudta a következményt, azért nem is lakott saját házában. – Száz és száz ily módja van a közvetett gyilkosságnak, melyet a zsidók a ker. népen elkövetnek. Nem egyszer öl meg a zsidó keresztényt „önvédelemből,” pl. rablónak nézvén a járandóságát kereső szegény embert; olykor „véletlenül,” néha „tévedésből.” A zsidók gyáraiban halomszámra gyilkolják le a szegényeket, mint pl. a nem régiben emlegetett morvaországi posztógyárakban hihetetlen magas hőmérsékletet tartatván, hogy „finomabb legyen a fonál.” A zsidó vállalkozók csoportonkint irtják a köznépet vízi, kőműves vagy földmunkáknál; midőn, ha fukarsága következtében silány fal, állvány stb. leszakad és néhány szegény embert agyonüt: „mit teti3t róla a zsidó?” – Midőn a földjein, fűrészmalmaiban és egyéb gépeknél dolgozó munkásokat kizsákmányolandó, alárendelt zsidai által sürgeti, sietteti őket, s ha ilykor a gép egy-egy ily szerencsétlent elkap: „mit tehet róla a zsidó?” – Ha „zsidó-üldözés” alkalmával utczai zene-bona támad, melynél a zsidó a csőcselék közé keveredik (amint akárhányszor bebizonyult), uszítván a népet, itatván, követ, fegyvert adván kezébe a katonaság ellen, s ha ilyenkor egy-két katona életét veszti, vagy egy-két szerencsétlent a katonaság legázol, lelő, vagy leszúr: „mit tehet róla a zsidó?” – Tudjuk hogy néha zsidó is rajta veszt, mint olvasóink is emlékezhetnek ily eseményre, hogy a golyó zsidót terít le; van ekkor iszonyú ordítozás! „A szegény zsidó ifjú!” – „a vértanú!” – megered a gyűjtés, a híresztelés és mindennemű zaj. 5) – Midőn a gazdag zsidó, hintajában ülve 5

) Szokásban van a zsidók jajveszéklését „gezéresz”-nek hívni. Illik hogy e szót

310 sebesen keresztülhajt valamely népes utczán, folyton nógatván kocsisát, s ha valamely szegény gyermeket vagy öreget elgázol, nagy nemesen kiugrik kocsijából, ád a szerencsétlennek fél forintot a „véletlen” baleset kiengeszteléséül,s azután a rendőrség kalapemelő során mosolyogva áthajt: „mit tehet róla a zsidó?” Ha érdemjeleket, keresztet akar a zsidó szerezni, megvesztegetvén magas állású hivatalnokokat, s ha ez kisülvén, az illető szégyenében magát agyonlövi, vagy „lovagias úton” mosakodni akarván valakit agyonlő, vagy agyonlövetik: „mit tehet erről a zsidó” – Ha gyalázatos csalásokkal, zsarolással 10, 20 derék magyar családot tönkre tett, s a családfő a koldusbotot elviselni nem bírván, magát felakasztja vagy néha egész családját legyilkolja előbb, utóbb pedig önmagát: „mit tehet erről a zsidó?” – Ha pl. mint pár év előtt Varsóban, egy néppel tömött ker. templomba bekiált, hogy „tűz van!” – sa nép agyonrémültében kifelé rohanva 30-40 személyt agyon zúz és gázol: a zsidó tévedt, „mit tehet ő róla?” – Ha a zsidó egy iszákos emberrel „fogad”, hogy nem bír ennyi és ennyi pálinkát meginni, és ha az csakugyan megissza és belehal: „mit tehet ő arról?” Minek is folytassuk tovább, mikor ennek úgy sincs vége?! Bizonyos lehet róla az érd. olvasó, hogy számtalan ker. ember kerül általuk börtönbe, sőt olykor párosával az akasztófára is. – Hol van az a toll, mely ez égbekiáltó istentelenségeket kellőleg színezni, s ez által ker. testvéreinket belátásra bírni képes volna?! Én nem vagyok költő, nem regényíró, én ékesen nem, csak igazán tudok írni; ha ez nem hat, ha ez nem nyitja fel a szemet: az a szem nem alszik, hanem vak, az a·? ember nem szendereg, hanem meg van halva és pedig úgy, hogy az életet meg sem is érdemli. Senki sem tagadhatja, hogy az érintett gonoszságok mind megtörténtek és történnek naponként. Száz és száz ker. ember veszti így és hasonló módon minden éven életét, és ha történik is olykor vizsgálat, a zaj csakhamar elmúlik és ismét csendes lesz minden. A zsidóságnak egy hajszála sem görbül meg, mert nem lehet a zsidóra „rábizonyítani.” Bezzeg „rábizonyítják” a keresztényre, ha vérszopó uzsorását kétségbeesésében lelövi! Kész a bitófa, a vértörvényszék, katonaság és minden, ha a zsidónak van rá szüksége! Megengedjük, hogy a keresztények között is vannak fölöttébb gonosz emberek; vannak rablók, gyilkosok, apagyilkosok is; mi ezt éppen úgy kárhoztatjuk mint emezt; ámde abban kételkedünk, hogy vannak oly keresztények, akik vallási, faji gyűlöletből alkalmat keresnének, vagy ha van, ilyet felhasználnának embertársuk elvesztésére. Ilyen ker. nincs; ilyen ker. létét tagadjuk! Ilyen szörnytettekre csakis a vérengző, hyena természetű, fanaticus zsidók képesek. Szinte irtózunk e borzadalmas vadságtól; és ha nem vagyunk képesek megbotránkozásunknak kellő kifejezést találni e tények fölött, akkor már meg egyenesen meg kell némulnunk mikor azt látjuk, hogy ez a zsidóságnál nem is visszaélés, hanem valódi tantétel. Igen, bár hogyan megismerjük. Származik ez =g'zar (héb. gázár) vágni, metszeni, faragni (átvitt ért. körülmetszeni) igétől; számos jelentményén kívül a Talmud és rabbinusi nyelvjárásban annyit is jelent, mint kiáltvány; mint főnév =g'zéra (stat. const. =g'zérasz, zsidósan g'zéresz, és itt az üldöztetésükre kibocsátott rendeletet jelenti, átaljaban tehát üldözés.

311 hangzik is, valódi tantétel, tanitmány. – De nemcsak ez, hanem ami a, fő, ez nem valami magán, rabbinusi vélemény, nem valami elhamarkodott és talán megbánt dühkitörés, ami olykor indulatos ámbár okos emberrel is megtörténhetik, – hanem valódi tan ez a Talmudban, még pedig nem is a Gemarában, hanem a Talmud lelkében, a Misnában. Ε szörnyeteg tan így hangzik: 6. Sayr se-hojo minhla- 6-szor. Az ökör, mely falkhékh b’khauszél ve nófal hoz dörgölődvén (a fal a al hó-ódom, niszkhavén la- mögötte rejlő) emberre dől; haraug esz hab’béno ve-hó- (vagy ha) barmot akarván rag esz hó-ódom le-öved megölni embert öl meg, kaukhovim, ve-hórag esz (vagy) pogányt (akarván Jiszróel, la-néflim, ve-hó- megölni) izraelitát (öl meg rag ben kajjomo, pothur. vagy) idétlen (gyermeket akarván megölni) világra valót (öl meg): nem tartozik (nem bűnös). ' Tudnunk kell ennek megértéséhez, hogy a cseled vagy a barom által okozott károkért mindég a tulajdonos tartozik felelni; továbbá, hogy itt nem csupán az ökörről van szó, hanem bármely kárról, melyet a tulajdonos valakinek közvetve okoz. A jelen szöveg értelme e szerint a következő: Ha az ökör valamely falhoz támaszkodva vakaródzik, mely mögött egy ember rejlik, s a fal arrafelé dőlvén, az embert agyon zúzza: az ökör nem felelős; vagyis gazdája nem bírságolható meg. Ha a bősz ökör neki iramodik valamely állatnak, hogy azt megölje és embert találnak szarvai: a tulajdonos nem felelős. Ha a bősz ökör egy pogányt akarván felöklelni, szarvai egy zsidót érnek: gazdája bírság alá nem esik, stb. – Látni való itt, hogy a három és a pogány (bármely nemzsidó) egy osztályba tartozik; a barommal szemben ember áll, á pogánynyal pedig zsidó; vagyis: úgy viszonylik zsidó a pogányhoz, mint ember a baromhoz! – Az ökör szándéka7) a jelen esetben jó volt, mivel nem jssidót, hanem pogányt akart megölni és éppen ezért nem büntethető meg: mert pogányt vagy barmot a zsidónak vagy ökrének megölni nem bűn. Íme, ez a forrása ama szörnytetteknek, melyeket föntebb áttekiuténk. Eme talmudi tantétel rugója a zsidók általánosan ismert gyakorlatának: a rendszeres, a szándékos emberirtásnak közvetett módokon és eszközökkel. Több magyarázatot én ehhez nem adok: aki érteni tud és akar, az értsen. A jog, az igazság és emberiség barátai fel fogják kétségkívül fogni e kárhozatos fanatizmus egész súlyát, bármilyen nemzeti, politikai vagy vallási elvüek legyenek is különben. Nekünk csak józan, szabad emberekhez van szavunk; a zsidók bérenczei és szolgáival8) mi egyáta6

) Ε hely a többször idézett Bάνα káma-ból való, és pedig a IV. f. egész 6-ik Misnája. – Azt is meg kell jegyeznem, hogy „ben kajjómo” voltaképpen a. m. „a „fogadalom fia”, t. i. a szövetségbe fölvett, vagy Jehovának szentelt; azonban vele szemben7 „idétlen szülött” lévén, jobbnak véltem a föntebbi antithesis-szel élni. ) A zsidók szerint az ökörnek is van szándéka, azaz értelme, különben az Írásban felelősségre vonható nem volna; innét van, hogy az ökör sok esetben felelős. így pl. meg tudja különböztetni a sabbeszt a köznaptól, mivel akkor az ólban nyugszik vagy legelész, nem dolgozik, és azt is észreveszi, hogy az őt etető zsidó ilyenkor ünneplő ruhában jön etetni!! Zsidó ökör-logika. 8 ) „Messieurs, J'ai un peu goúrmande votre secrétaire: il n'est pas dans la civilité de gronder les valets d'autrui devant leúrs maîtres; mais l'ignorance orgueil-

312 lán szóba nem állunk: mert aki nem maga úra, az mék harczosa nem lehet. Különben az ily elveket tanító és valló nép legalább is bolondok házába való; minthogy pedig nem egészen börtön, sem egészen bolondok háza: azt dók Magyarországból kiutasitandók!

elvek és nagy

esz-

ha nem börtönbe, Magyarország még vélem, hogy a zsiAvellanus.

Osztrák és németországi lapok a magyar képviselő-választásokról. A magyar képviselőválasztásoknak az antiszemita-pártra nézve oly kedvező kimenetele természetesen lelkesedéssel lőn fogadva az osztrák és német sajtó azon része által, a mely vagy nyílt antiszemita, vagy legalább az antiszemitizmussal szemben nem foglal el ellenséges álláspontot. A következőkben registráljuk több ily lapnak nyilatkozatát. A Bécsben megjelenő „Oesterr. Volksfreund”, f. hó 6-ki számában „Antiszemita választások Magyarországon” czímű czikkében így ír:

„Daczára minden üvöltésnek, szitkolódásnak és kámpulódásnak, a magyar nép ezúttal mégis több mint háromszor annyi antiszemitát választott a magyar országgyűlésre, mint a mennyien eddig ott voltak. Pedig a magyarok úgy vannak elismerve, mint az angolok mellett a politikailag legiskolázottabbak és legtapasztaltabbak Eúrópában; ősrégi alkotmányuk az angol mellett a legrégibb, és néhány rövid, erőszakos elnyomás okozta szüneteket kivéve, sok évszázad óta szakadatlan gyakorlatban van. A politikai szellem és az alkotmányos élet fogalmai Magyarországon a nép legalsó rétegeiig a vérbe mentek át; és a választási jog> habár egyenetlenül és szabálytalanul van elosztva, mégis legalább igen kiterjesztett. Száz- és százezer olyan embernek van ott szavazati joga, a kikre nálunk mint oly „plebsre, a melynek nincs beleszólni valója”, nem is hederítenek. Sóhajok között constatálják a nagy lapok azt a tényt, hogy az antiszemiták a legközelebbi országgyűlésen már klubbot képezhetnek, (Ezt már tavaly novemberben megnyitották. – Szerk.) a melylyel a szavazásoknál számolni kell. Sőt mi több, már czirógatni is kezdik őket, azt a tanácsot adván nekik, hogy ne nevezzék magukat ezentúl antiszemitáknak, hanem például „új társadalom-gazdászati párt”nak vagy más ilyenféle néven. Az antiszemitizmus okai bőven megvannak Magyarországon s ez okok okozatai még csak most kezdődnek. Itt nem használ semmi szitkolódás, semmi jajveszéklés. Az antiszemitizmus bejárni fogja Európát, nőni és gyarapodni fog. Az antiszemitizmussal az ó-liberalis urak még pórul fognak járni. leuse révolte dans un chrétien qui se fait valet d'un Juif. Je m'adre sse directement à vous poúr n'avoir plus affaire a votre livrée.” Diction. Philos. Artic. „Juif”, pag. 496., cinquième lettre.

313 Nyilvánítsa bár egy budapesti államügyész az antiszemitizmust féktelen felháborodással gyalázatos bűnténynek, az anarchizmus egyik fajának, kárhoztatandó szocialismusnak; és mindjárt reá, komikus sociálpolitikai kiskorúságában állítsa bár azt, hogy az antiszemitizmus nem társadalmi kérdés, nem politikai irány, nem más mint heczcz: mindez az izraelita alliáncz urain és párthíveiken semmit se segít. Erre mérget vehetnek ezek az úrak: a dolgok menete legeslegkevésbé se törődik azzal, váljon „ők” értik-e a dolgot vagy sem, „ő nekik” quadrál-e a dolog vagy sem, s megáll-e az eszük reá vagy elfut. Az ó-liberális úraknak és a saját csalhatatlanságukkal eltelt politikusoknak a legközelebbi időben még sokat kell utólag tanulniok. Hála isten, egy dolog tény: a nép nagy zöme az úralkodó zsidósajtót, leplezetten és névtelenül firkáló banditáival ma már nem nézi evangéliumnak.” A bécsi „Parlamentär” egyebek közt következőleg nyilatkozik a legutóbbi magyar képviselőválasztásokról: „A legfígyelemreméltóbb dolog ezen választásoknál az antiszemitizmus sikerei. Az Istóczy-párt a legutóbbi országgyűlésen öt emberből állott, a jövő országgyűlésen nem kevesebb mint 19 képviselőből fog állani, s a háznak erősségre nézve negyedik pártját fogja képezni. Ez tény, a melyet nem lehet többé ignorálni. Ötvös, Mezei stb. bukása kizárólag arra vezethető vissza, hogy az antiszemiták az ő ellenfeleikhez csatlakoztak s ez által döntöttek. Amint látszik, csak két párt nyert a választásoknál: a konzervativek (?) és az antiszemiták. Ezen utóbbiakért a képviselőházban valószínűleg egy csöndes verseny-verbuválás lesz. A konzervatívek, úgyszólván, az ő természetes szövetségeseik, de mi nem kételkedünk a fölött, hogy Tisza úr, a ki mindenekelőtt reálpolitikus, s a kinek igen finomul kifejlett érzéke és igen alapos felfogása van a hatalmi kérdések fölött, azt a leczkét a melyet kapott, megszívleli, s keresni fogja oly elemek barátságát, a melyek többé nem ignorálhatok. (Ezen, úgy látszik, úgy Tisza, a ki elvetette a sulykot, mint mi antiszemiták is túl vagyunk már. – Szerk.) De a mérsékelt ellenzék is kapott egy tanulságos leczkét. Ez tán még sok választókerületet elhódíthatott volna a kormánypárttól, ha a zsidó pénz befolyásától és a zsidó szavazatoktól való félelmében közvetlenül a választások előtt a zsidókkal nem kezdett volna kaczérkodni. Ez a kaczérkodás semmit se használt a mérsékelt ellenzéknek, mert a zsidók azért nem voltak meghódíthatók szép tekinteteik által, az antiszemiták pedig sok helyütt nem mentek vele. Ausztriára nézve a magyar választásokban több tekintetben érdekes útmutatás fekszik. Magyarország, amint látjuk, azon áramlattól, a mely egész világrészünkön végig hömpölyög, nem maradt érintetlen, ot,t is mindinkább előtérbe nyomulnak a socialisztikus-agrárius eszmék, és a doktrinaire-liberalizáló szédelgés az egész vonalon visszaszoríttatik. Az antiszemitizmus csak egyik ágazata a diadalmasan előrenyomuló új iránynak. Még eddig egyik állam s kormány se azonosíthatta magát az antiszemitizmussal, de jaj annak az államnak, és jaj annak a kormánynak, a melyek azt hiszik, hogy őt ignorálhatják. Az antiszemitizmus ma hatalommá lőn, hatalommá az eddigi politikai rendszerek bűnei által.

314 Azon a napon, a melyen ezek megbűnhődtek, azon a napon, a melyen egy új társadalmi rend lesz teremtve, az antiszemitizmus feladatát megoldotta és el fog tűnni. Amaz államférfiak és gondolkozók, a kik ezen új aeráért dolgoznak: egy Bismarck, egy Wagner Németországban, egy Chúrchill Randolph Angolországban, egy gróf de Mun Francziaországban, egy Taaffe vagy Falkenhayn nálunk Ausztriában, antiszemiták a szó legjobb értelmében, ők praktikus antiszemitizmust űznek azzal, hogy elejét törekednek venni egy társadalmi veszélynek, a melyet elég hosszú ideig könnyelműen ignoráltak az emberek.”

A Steyerben megjelenő „Judenfrage” f. hó 1-ji száma így ír:

„Hogyha az egész választási mozgalmat röviden összefoglaljuk, úgy azt látjuk, hogy a nagy zsidóellenes áramlat még ott is mutatkozott, a hol nem léptek föl nyílt antiszemita jelöltek. Ez áramlat a legfeltűnőbb módon olyan zsidók és zsidóbarátok ellen fordult, a kik a legújabb időben a zsidóuralom érdekében sikra szálltak, mint Mezei Ernő, a ki azt mondta, hogy „ha a magyaroknak nem tetszik a zsidóuralom, úgy tessék nekik kivándorolni.” Legnagyobb vereséget szenvedett azonban az első védő a tisza-eszlári perben, Eötvös, a ki több kerületben bukott meg. Míg ekkép a zsidóuralom vezérei megbuktak, az antiszemiták majdnem valamennyi kiváló emberei nagy szótöbbséggel lettek megválasztva, noha a zsidók minden követ megmozdítottak, hogy őket megbuktassák. Ugyanazok a zsidólapok, a melyek korábban örömtől sugárzó arczczal hirdették, hogy Istóczynak nincs kilátása a megválasztatásra, maguk voltak kénytelenek hírül adni, hogy Istóczy Rumban nagy szótöbbséggel lőn megválasztva. Ugyanazok a zsidólapok, a melyek korábban azt mondták, hogy az antiszemitizmus megbukni és a térről leszoríttatni fog, beszélték el nekünk, hogy az antiszemita képviselők száma mindinkább nagyobb lesz, hogy egyedül csak az antiszemitapárt nyert; a zsidólapoknak maguknak kellett bevallaniok, hogy sokan a kormánypárti és függetlenségipárti jelöltek közül csakis antiszemita színezetű programmjuk miatt lettek megválasztva, egyszóval, hogy a képviselőválasztásnál egy hatalmas antiszemitikus áramlat jött napfényre és tudta magát érvényesíteni. Noha már a magukat nyíltan antiszemitáknak valló képviselők már magukban véve is egy tekintélyes pártot képeznek, úgy a félig-meddig antiszemita programmal megválasztottak is tekintélyes számmal vannak, s azért az antiszemiták száma ma még tulajdonképen nem határozható meg. Az országgyűlési antiszemitapártnak tehát napról-napra nagyobbodnia és erőben nyernie kell, mert azoknak, a kik magukat antiszemita lobogó alatt választatták meg, szinte az antiszemitákhoz kell csatlakozniuk, mivel különben választóik bizalmát elvesztik. Mert hát az antiszemitizmus itt is kimutatja csodás erejét az által, hogy az embereket kényszeríti szint vallani. Jövőre nem lehet többé az embernek magát – mint eddig gyakran történt – egy jól hangzó programmal megválasztatnia, az országgyűlésen pedig ezt a programmot megtagadnia; mert az antiszemitizmus cselekvésre kényszerit, a marsrouta pontosan elő van írva, se jobbra se balra nem lehet eltérni vagy elhajolni, mert a ki ezt teszi, az politikailag halott emberré lesz. Ha mi a választások egész lefolyását szoros észlelés alá vesszük, úgy ezúttal csakis két áramlatot látunk: egy zsidó áramlatot és egy zsidóellenes

315 áramlatot. A zsidólapok ezt igen jól meg is értették, s azért az ember az ő látszólagos biztossági érzetükből látta kikandikálni az aggodalmat. A legelső választási tudósításnál fennen hirdették: „Még egy antiszemita se lett megválasztva!” Ez az öröm azonban nem sokáig tartott, s hamarosan ijedelemmé és rémületté változott; beismerték, hogy daczára a sok pénznek, daczára a hatalomnak, a melylyel ők rendelkeztek, daczára a kezükben levő sajtónak, a népáramlatot többé se el nem fojthatják, se félre nem vezethetik. A magyar nép, a mely sanyarú helyzetében oly sokszor megcsalatva látta magát, most már megmentését az antiszemitizmustól várja; ennek vezetőm áll most, a reájuk ruházott bizalomra magukat érdemesekké tenni! Remélhetőleg most már az emberek belátják, hogy hol van az antiszemitizmusnak ereje és súlypontja: a népnél! Hisz az antiszemitizmus egy népmozgalom, népek mozgalma, s mint ilyen föltétlenül a nép által is kell vitetnie. Az antiszemitizmust tehát Magyarországon is mint olyant kell tekinteni és kezelni, a minő az lényegében véve: mint a népek létkérdését; ha az antiszemiták ezt teszik, úgy legyőzhetlenek lesznek. A zsidók akkor tehetik azt, a mit nekik tetszik: ők ezen mindenható eszmével szemben tehetetlenek lesznek. Magyarország súlypontja, regenerálása és jövője most az antiszemita vezérek kezeiben van; a választások legújabban megmutatták, hogy a nép többsége már most is antiszemita érzelmű; a vezéreken áll most rajta lenni, hogy^ az, a mit a nép akar, a mi megmentésére és létének biztosítására szükséges, valósággá legyen!”

A németországi antiszemita lapok is természetesen örömmel üdvözölték a magyar elvbarátok választási sikereit. Sőt a berlini „Wahrheit,” június 21-ki számában egy hangulatteljes hymnuszt is hozott a melyben a magyarországi antiszemita győzelmek ünnepeltetnek. De Németországban nemcsak a specifikus antiszemita lapok, hanem a zsidó befolyás alatt nem álló nagy pártlapok is rokonszenvesen fogadták a magyar antiszemita választási sikereket. Kiválóan érdekes e tekintetben a centrumpárt közlönyének a „Germaniá”-nak nyilatkozata, a melyből közöljük a következőket: „Tiszának nincs joga követ dobni az antiszemiták agitácziójára, a mely kő, minden komolyan gondolkozó ember előtt, kell hogy az ő fejére hulljon vissza. És a kormánylapok mégis teljes erejükből űzik ezt a mesterséget. Egyszerre csak azzal a felfedezéssel állanak elő, hogy az antiszemitizmus és feudalizmus ugyanazonos dolog. A „Neue freie Presse” szerint agrárius és feudális egy. Trefort miniszter pedig pozsonyi választói előtt mondott beszédében egyszerűen felállította ezt a tételt: „Az antiszemitizmus czélja tulajdonképen a forradalom vagyis inkább a kommunizmus”. Ezeknek az embereknek az okoskodása a következő: „Az antiszemiták a zsidók ellen vannak, a legtöbb vagyon pedig a zsidók birtokában van, tehát az antiszemiták a tulajdon ellen vannak – ergo socialisták. Az ilyes logikára fölösleges sok szót vesztegetni. De feltűnik mindenki előtt, hogy azon főkérdést, hogy: honnan, miért szárma-

316 zik az antiszemitizmus, – senki se szellőzteti, ez elől a kérdés elől szépen kitérnek A magyar antiszemitizmus őseredeti terméke az országnak; nem a socialisták teremtették azt meg, hanem magától támadt, a viszonyokból eredeti Az antiszemita mozgalom tisztán gazdasági. (?) A zsidó foglalkozása Magyarországon a kereskedés és az uzsora. Magyarországon 700,000 zsidó van! Ebben rejlik megfejtése az antiszemitizmusnak s annak, hogy ez a választások alkalmával oly sikereket arathatott. Nem Tisza-Eszlár következménye az, se nem vallási vagy fajharcz, hanem – mint a bécsi „Vaterland” is megjegyzi, – „egy lételében fenyegetett népnek a segélykiáltása.”· Ha az ember Tréforttal socializmusnak és anarchizmusnak akarja nevezni azt, hogy a nép oly képviselőket választ, a kik megígérik, hogy megmentik őt a vérszopóktól; ha az ember forradalomnak nevezi azt, hogy végre igyekezet mutatkozik, Magyarországot egy elnyomó fajtól megszabadítani; ha az ember socializmusnak nevezi azt, hogy a képviselőház szószékéről valaki a mostani gazdasági rendszer és a mindent kizsákmányoló tőke ellen emel panaszt: akkor inkább dobjuk el a felesleges álarczot s mondjuk ki nyíltan, hogy mi óhajtjuk a zsidó-üzelmeknek Magyarországon való tovább tenyészését, s mi azokat teljes erőnkből előmozdítani is fogjuk. Tréfort miniszter fentebb idézett beszédében az antiszemitizmus ellen nem tud más eszközt felhozni, mint a végrehajtó hatalmat, tehát a kard élét, esetleg golyót, a mi az „Üssétek agyon a zsidót” kiáltással szoros rokonságban áll. A liberális bécsi „Deutsche Zeitung” sokkal tisztábban látja a helyzetet, mint liberális kollegái, azt mondván, mikép elérkezett az ideje annak, hogy a birtok depossedálása megakadályoztassék. A zsidólapnak igaza van; de váljon Tisza és kormánya haladhatnak-e előre ezen irányban? Nem; mert a zsidó-börzebárók ellen nem lehet cselekedni a nélkül, hogy a kormány azonnal meg ne bukjék; a zsidó tőkepénzesek védelmezik a városi zsidókat, ezek pedig a falusi uzsorásokat. Úgy függ itt össze minden mint a láncz, s ezen lánczhoz van vasalva elválaszthatlanul a Tisza-kormány. Nem csuda, ha az ország megszűnik bizalommal viseltetni e kormány iránt, s mások felé fordul, olyanok felé, a kiktől szorult helyzetében valami segélyt remél. A hivatalos Magyarország büszkén ignorálja a zsidókérdést és az antiszemitizmust; a kormány egyelőre tovább fog dolgozni, mintha semmi se történt volna, míg végre egy szép napon egyszerre majd ezen dilemna előtt fog állani: Vagy megbukik a destructiv liberális börzekormány, vagy – Finis Hungáriae.”

Irodalom. I.

A legutóbbi évek alatt gyakran jelentek meg és jelennek meg egyes brochúre-ök a zsidókérdésről, amelyek állítólag nem filoszemita tendencziájuak. Szerzőik nagy garral gyürkőznek neki a munkának, írnak néha oly kemény dolgokat, hogy még a valódi antiszemiták is átallanának oly messze menni, nem hagynak egy garas

317

ára becsületet se az „izraelita polgártársak”-on, s aztán kijelentik, hogy nekik Stöcker, Dühring, Simonyi Iván, Istóczy stb. stb. nekik mind sifli: ezek nem is konyítanak a zsidókérdéshez; hanem ők s egyedül csak ők találták fel a puskaport. S midőn aztán ezt nekik már-már komolyan elkezdjük hinni, s mohón keressük a röpiratban, hogy ugyan hogy is kellene hát voltaképpen megoldani a zsidókérdést? – nagy ámulatunkra ott találjuk ezeket a bölcs tanácsokat: „a zsidók reformálják vallásukat, a törvényhozás pedig hozza be a polgári házasság intézményét.” No ezzel aztán a papírkosár fenekére hajítjuk a puskaport feltalált „antiszemitának” egész brochúre-jét s elmondjuk magunkban: „Si tacuisses, philosophus mansisses!” Az ily fajta röpiratoktól előnyösen üt el Zaáry József dunaföldvári ügyvédnek, lelkes párttársunknak legújabban Budapesten Buschmann F. nyomdájában „Az antiszemitizmus hazánkban” czím alatt megjelent fölötte érdekes röpirata (Tettey Nándor és társa bizománya; ára 60 kr.), a mely nyíltan s határozottan az antiszemitapárt álláspontjára helyezkedve, több új szempontból is tárgyalja a magyarországi zsidókérdést, s épen azért valóban tanulságos és élvezetes olvasmányt képez. A midőn Zaáry József elvtársunk füzetét melegen ajánljuk olvasóinknak, ízleltetőül mutatványkép közöljük belőle az alábbi részleteket: „Az antiszemitizmus hazánkban. A természettudományi ismeretek jelenkori fejlettségében, midőn az ég titkai megnyílnak testi szemeink előtt, s az örök istenség hatalmát a víz cseppjében nyüzsgő szerves élet éppen oly magasztosán tárja élénkbe, mint a végtelen világűrben szédítő gyorsasággal rohanó óriási égi testek szemlélete, midőn a folytonos tökélyesbülésre törekvő emberi ész az elemeket tartja szolgálatában: – szinte émelygés oly hitregével foglalkozni, mely egy hazátlan vándornépnek a többiek csalárd behálózása és kiirtása czéljából istennel kötött szövetségét hirdeti. Midőn azonban a csalás nekünk bűn, nekik idegenek iránt példával igazolt istentől eredő utasítás; a sáp reánk szégyenítő, nekik dicséretes; mások gyengéinek kiaknázása előttünk aljasság, nekik dogma; az uzsorázskodás nekünk erkölcsileg tilos, nekik földi hivatásuk; midőn a hazaszeretet egész lényünket eltölti, előttük ismeretlen fogalom; a szabadság minket nemes tettekre lelkesít, őket lelkesedésünk kizsákmányolására bátorítja: akkor, ha nemzetünket jelleméből és erkölcséből kiforgatni és saját honában földönfutóvá tenni nem akarjuk, – a múmiák korából fenmaradt ezen idegen elemmel le kell számolnunk. Nem vonjuk kétségbe, s e sorok írója tapasztalásból tudja, hogy vannak izraelita polgártársaink között az átalános műveltség színvonalán álló jeles egyének, s akadnak egyes hitszónokok is, kik fajuk korlátolt látkörén felülemelkedve, méltó részesei a köztiszteletnek.

318 Minthogy azonban kivételek szabályt soha sem alkotnak, s ax orthodox rabbik nyilatkozatával élve, minket hazánkhoz való törhetlen ragaszkodásunktól emberi hatalom el nem tántoríthat; – érettük, kik társadalomellenes intézményük félszegségeit, s azokhoz alkalmazkodó hitsorsosaik szűkkeblűségét szükségkép maguk is kárhoztatják, az önvédelem teréről le nem léphetünk, sőt tevékenységünket az északról jövő hajtincses népség szakadatlan csendes beözönlése még inkább serkenti. Az egyenjogúsított zsidóság cselekvő szereplése által hazánkban rövid másfél évtized alatt előidézett sajnos állapotokat ellenfeleink is belátják. Mozgalmunk jogosultságát azonban, részint a szabadelvűség hangzatos szóllamába és más művelt népek állítólagos bírálatába kapaszkodva, részint pedig azon ürügy alatt, hogy hanyatlásunkat könnyelműségünk által magunk idéztük elő, – konokul tagadják, s törekvésünk; czélját és irányát elferdítik. Minden tekintetben tévednek. A szabadelvűség nem létczél, hanem az összes emberiséget felölelő rendszer, melynek alkalmazkodnia kell a tárgyi és alanyi viszonyokhoz. Ε nélkül népboldogító tényezővé éppen úgy nem válhat, – mint nem lehet áldásthozó egymagában a szerves élet legfőbb élesztője, a világító nap melege, – mely egyéb természeti erők behatása nélkül csak hervaszt és szárit. Vegyünk példát az emberi nem művelődésében vezérszerepet vivő nyugoti nemzetektől. Északamerika egyesült államai saját munkás osztályának védelméreeltiltotta a khinai kulik bevándorlását. Van otthont biztosító törvénye. Idegeneknek fekvő birtok vásárlását tiltó törvényjavaslata most készük Nagy-Britannia ágyúk elébe kötöztetve végeztette ki Kelet-India szabadsághőseit. Khina ellen véres háborút viselt mákony-kereskedése érdekében, s a szorongatott töröktől mint,, szövetségesétől elvette Cziprus szigetét. Jóllehet ezen államok kormányzata annyira szabadelvű, hogy a néger rabszolgák felszabadításáért milliókat költöttek és véres hadjáratokat folytattak: szabadelvűségük azért nem gátolta őket abban, hogy ha az nemzeti érdeküknek meg nem felelt, saját államuk kívánalmait érvényesítsék. Más népek bírálatát számba sem vették. A szabadságért századokon át vérző magyar legyen hát rabja a szabadelvűségnek?! Áldozza fel önmagát, hogy vallási dogmájánál fogva magát más népek felemésztésére hivatottnak tartó idegen parasitáknak hazájában szabadvásárt biztosítson? Szabadelvűség-e az, mely egy népet csak azért, mert nemes lelkű, bizalmas és cselfogásokra képtelen, – rabbá lesz, és elseper? Mi ily szabadelvűségnek részesei lenni nem akarunk. Ha az 1872: VI. és 1883: XX. tczkkek védelemben részesítek a mezők, erdők és mocsárok vadjait; ezen védelmet ősi telkén az idők viszontagságaival küzdő munkás nép számára is megköveteljük hazánkban nyelv- és valláskülönbség nélkül. Ámbár az elzsidósodott sajtó ráfogásával ellentétben az antiszemitizmus nyugaton is mindinkább terjed; éppen nem törődünk azzal, hogy mások miként ítélnek felőlünk. Szégyenpír futja el arczunkat, valahányszor egyes szónokok arra lesznek fígyelmeztetve a képviselőház elnöki

319 székéről: hogy gondolják meg, mit fog rólunk mondani a külföld. Úgy tünteti ez fel a törvényhozás termét, mintha ott nem is képviselők ülnének, kiknek tanácskozására egyedül és kizárólag a haza érdeke és a ház méltósága lehet irányadó. Megszoktuk már azon szabadelvű szemrehányást, hogy párt-szövetkezetünk mozgalma által hazánk közhitele szenved. Tagadjuk az állit– mányt. De ha úgy volna is, inkább akarunk saját lábainkon mezítláb járni, mint lábainkról leütve Rothschildék karon ülő bábjai lenni. Ezen érv tehát csak mellettünk bizonyítana; mert ha egyesek önmagukat teszik tönkre hitelük kimerítése által: akkor tisztelt ellenfeleink ugyanezen vétekbe estek, midőn hazánk önállóságát adósságcsinálásaikkal elszabadelvűsködték. Mintha ördögi varázslat igézete alatt állna ez a szegény ország, hogy az egyiptomiaknál jó sikerrel alkalmazott behízelgésekkel előbb egyedenkint, azután pedig egészben kifosztassék. Okuljon kiélt tagjai példáján a nemzet, s győződjék meg róla, hogy valamint azokat hiúságuknak hízelgő minden szép és jó tulajdonságokkal felruházottaknak hirdeté az élelmes zsidóság mindaddig, míg tökéletesen ki nem foszthatta; azután pedig végzett földes uraknak és tönkre ment úri ripőköknek bélyegezé: úgy a nemzet is csak addig fog sütkérezhetni szabadelvűségének pislogó fényében, míg hitele végkép kimerítve nem leend. Azután lesz belőle megvetett koldus nép, s mint kifacsart czitrom, képtelennek fog nyilváníttatni arra, hogy ön sorsát, rendezhesse. Akkor már későn fogjuk belátni, hogy minden más néppel kiállván a versenyt, tulajdonképpen nem is saját hibáink okozták vesztünket; hanem a mozaizmust jellemző azon társadalomellenes élősdi szellem, mely szabadjára hagyatva minden más szervezetet felemészt. – Igen jellemző a zsidó sajtó és uszályhordozóinak azon taktikája, hogy valahányszor a zsidókérdés, vagy egyeseknek ezzel kapcsolatba hozható cselekedetei kerülnek felszínre, eget-földet összehadarnak, csakhogy a fígyelmet kegyeltjeikről másokra tereljék. Különösen hánytorgatják, hogy azon üdült betegségnek, mely az egyenjogusitási törvény életbelépte óta nemzet-testünket sorvasztja, a mi nagyzásunk, fényűzésünk, könnyelműségünk és azon megrögzött balga szokásunk az oka, hogy gyermekeinket urakká óhajtván nevelni, improductiv tudományos pályákra képeztetjük, melyek túltengése folytán hazájukban tiszteségesen jövedelmező ellátást nem nyerhetnek, – a vagyonszerzésre alkalmasabb ipar és kereskedelemnek anyagi előnyökkel kecsegtető foglalkozásait pedig elhanyagoljuk, s eképpen a szellemi proletariátus számát szaporítjuk. Feltéve hogy így van, kérdjük tisztelt ellenfeleinktől: váljon ezen romlásunkat okozó hibáink csak 1867 óta lepték-e meg nemzetünket? Ha igen: honnan származtak járványos tünetei? Ha pedig nem: évszár zadokon átélt sanyarú viszontagságaink daczára 1867-ig miért nem voltak képesek anyagi helyzetünket megrendíteni? Végre mindkét kérdés összesítéseképpen: minek tulajdonítható azon jelenség, hogy a hol csak a régi gazda kipusztult, annak helyébe izraelita polgártársaink fészkelték be magukat, és pedig számos esetekben ezeknek oly tagjai, kik nem termeltek, nem dolgoztak, sőt egy pár évtized előtt még maguk is földhöz ragadt szegények voltak?

320 Rendesen az szokott lenni erre a válasz: hogy legyen a magyar is oly élelmes, mint a zsidó. Az élelmességnek minden tisztességes alakban jelentkező nyilvánulása előtt fajkülönbség nélkül kalapot emelünk mi is Hazánk csapásává vált azon módjától azonban, mely nagyobb nyeremény végett még az árverezés hyenáival is szövetkezve, aknázza ki embertársának gyengeségeit vagy szorultságát, – mi egész lényünkben visszaborzadunk. Ily áron a földi jólét és kényelem legkápráztatóbb fényeért sem cseréljük fel magyar erkölcseink szegény gunyhóját.” (Vége a jövő füzetben.)

II.

Mutatvány Zimándy Ignácznak „Hiteles zsidó-káté” czímű művéből. (A közleményvége.)

„E királyi parancs szigorú végrehajtása folytán 30,000 zsidó család, tehát körülbelül 100.000 lélek hagyta el az országot, s részint Keletre, részint Afrikába, részint Európa szomszéd országaiba: Portugáliába, Itáliába, Franczia-, Angol-, Német- s Lengyelországba költözött, hogy most itt folytassák a Spanyolhonban félbeszakadt keresztények elleni írtó harczot. Hogy mily sikerrel történt ez, azt hadd lássuk a következőkből. Legjobban jártak azok, akik Lengyelországba kerültek, ahol az úgy nevezett Nagy Kázmér (talán csak hosszú teste miatt neveztetett így), királynak zsidó vallású ágyasa Eszter, hathatós befolyásánál fogva, oly fogadtatásban részesülének, nadály természeteknek, keresztény vagyont és vért szomjúhozó hajlamaiknak oly megfelelő helyzetbe jutának (13331370), hogy rövid idő alatt a legtágasabb kiváltságok birtokosai lőnek, a melyek segítségével aztán pusztító dögvész gyanánt, büntetlenül s korlátlanul garázdálkodának országszerte, s emésztek a szerencsétlen lengyelek nemzeti s magán vagyonát. A pusztító sáskák gyanánt berontott zsidóság eme páratlan rombolásai jelesül III. János (Szobieszky, a bécsi és párkányi hős) király alatt érték el tetőpontjukat. S a következmény?! Hát biz ez a mai Lengyelország deplorábilis állapota. – – – A lengyel földművelő szánandó rabja lett a zsidónak. Mindenévi termése már a téli hónapokban, anticipative, mint a megivott pálinka bére, a hitelező zsidó birtokába megy át! – A csikó, borjú, bárány, malacz, még mielőtt látná a világot, már a zsidó tulajdonává lesz. – A czipész, kovács, szabó, asztalos, ács stb. stb. már előzetesen adják el munkájok bérét a zsidónak, vitriolos, testet-lelket ölő pálinka fejében; aminek következtében a szegény, jobb sorsra érdemes lengyel nép, minden tekintetben oly mélyen sülyedett, hogy újjászületése, kétségbeejtő szégyenletes állapotának javulása már alig remélhető. És ez a mindent pusztító sáskasereg most, Lengyelországnak teljes anyagi és erkölcsi megrontása után,; vad csordákban kedves hazánkat lepi el s ejti hatalmába oly módon, hogy már is korlátlan ura és intézője szánalomra méltó nemzetünk minden keze ügyének! Jaj nekünk! II. András siralmas kora úgyszólván már a küszöb előtt rémít!” –

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. augusztus 15. IV. évfolyam

XI. füzet.

Zsidókérdés és antiszemitizmus. IX. Ezt mondja a keresztény: „Előttem zsidó és keresztény egyforma.” Felel a zsidó: „Igen az mindegy: zsidó vagy keresztény”, és aztán magában neveti a buta gojt, hogy szemei vannak és nem lát, fülei vannak és nem hall, hanem engedi magát bolonddá tenni néhány hazug szó által. Mikor a zsidó humanitásra, jogegyenlőségre, keresztényszeretetre hivatkozva letorkol bennünket, és elhisszük neki hogy ő testestül-lelkestül magyar hazafi: akkor jót nevet rajtunk és azt mondja: „Nincs ezeknek a gojoknak eszük. Mily könnyű őket bolonddá tenni! Arra a czélra teremtvék ezek, hogy nekünk szolgáljanak és szemeink elől elpusztuljanak. Az ökör se húzná a jármot, ha erejének tudatával bírna.” Egy zsidó beszélte nekem, hogy bámulnak a butaságon, mikép hagyják a keresztények magukat kizsákmányolni, mikép keresnek, fáradoznak a zsidó számára. „Mennyivel többen vannak mint mi – mondják, – s éheznek, nyomorognak, és mégsem veszik el tőlünk; pedig mi abban dúskálkodunk a mit ők keresnek s a mit tőlük elharácsoltunk. „Az Isten megvakította őket – mondják. – A furmányos ló erőlködik, izzad, fárad, s nem tudja hogy az, a ki őt ostorával dögönyözi, az veszi hasznát fáradságának; hogy urának keres, s keresményéből neki csak anynyit juttat gazdája, a mennyi épen szükséges hogy éhen ne dögöljön, hanem tovább is képes legyen keresni ura számára.” Kizsebeli a falut a zsidó, de azért tisztelt, becsült, tekintélyes egyén; mindenki tudja hogy hamis bukással és uzsorával szedte meg magát, de azért a kaszinóban a legelőkelőbb keresztényekkel társalog, s nevet magában és mondja: „Nincs a kereszténynek esze. A keresztény ott kezdődik, a hol a zsidó végződik. Egy utolsó zsidó handlénak több természetes esze van, mint a legokosabb kereszténynek. Érzik hogy tökéletesebb vagyok, tehát el-

322

tűrik, ha a legegyszerűbb fogással elveszem pénzüket, és még vissza se kérik tőlem. Csakhogy meg nem csókolják a kezemet érte, a miért befontam őket.” A zsidók köztudomásúlag csinos, egészséges keresztény lányokat fogadnak fel, jól tartják, gondozzák, s egyszer csak eltűnik a lány. És a zsidó így” gondolkozik: „Íme a liba nem tudja, hogy őt csupán azért tömik, etetik, hogy többször lakjanak jól belőle.” Ám a zsidó ínyencz! Valamint Lucullus csak nyelvét főzette meg a csalogányoknak, úgy a zsidónak is csak vérök kell a keresztény szüzeknek. Valóban, mikor mindezeket felgondolja, szinte kísértetbe jő az ember, hogy nem-e valóban tökéletesebb emberfaj a zsidó; s a keresztényeknek valóban nem adott-e az Isten észt; megvakította-e őket, hogy ne lássák a zsidók gazságait és veszélyes törekvéseit; kiszolgáltatta-e őket ellenségeiknek, szolgáivá teremtette-e okét a zsidóságnak? Törhetlen szívóssággal, összetartással, – s bámulatos eszélylyel, furfanggal szervezett szövetségben s kitervelt módokon törnek leigázásunkra, s mi arról mitse tudunk; mint a fa nem érzi tövén a fejszét s nem tudja, hogy őt ledönteni készülnek! A zsidók közt van gazember elég, de saját fajának árulója nincs közöttük; zsidók által megvásárlott keresztény lelkekkel pedig a poklot színig lehetne megtölteni. A zsidó minden nemzsidót faja gyűlölt ellenségének tekint, s mint ilyet megrontani, semmivé tenni hazafiságnak tartja; keresztények nem éreznek lelkiismeret-mardosást, sőt dicsőséget csinálnak belőle, ha háborúban az ellenséget megrabolják, falvait feldúlják s keresztény embertársaikat ezrenkint leöldösik: de zsidó zsidót, saját fajbelijét soha el nem árulja, a zsidó érdekeket el nem adja, sőt mindent megtesz azok előmozdítására; mi közöttünk keresztények között pedig tán több az áruló, mint a becsületes hazafi. S annál együgyűbb-e az ember minél tanultabb; vagy hazánkban a művelt osztály túlnyomó részét együgyű emberek képezik; vagy az érdek, a nyomorult aljas haszonlesés vakítja-e el őket ennyire, hogy saját testvéreiket elárulják legengesztelhetlenebb ellenségeiknek a zsidóknak: denique tény, hogy különösen azok, a kik pedig az igazságot inkább beláthatnák, s kiknek kötelességük lenne tanulatlanabb testvéreik érdekeit védeni, a műveltebb, előkelőbb osztálybeliek – tisztelet a kivételeknek – közös prédának tekintik a szegény keresztény népet, s együtt nyúzzák azt a zsidóval. Tetszik nekik a piszkoskeztyű szerep; pedig hogy mennyire becsülik e zsidópajtásokat a zsidók, és hogy milyen hálásak irántuk,

323

– csakhogy egyebet ne említsünk, – élesen kitűnt a lefolyt képviselőválasztásoknál is. Legfőbb pártfogójukat Eötvöst maguk a zsidók buktatták meg, s Hojtsy ellenében, pártfogoltjai: a zsidók Gyomán – nemhogy csak ellene szavaztak, de – mindent elkövettek hogy megbuktassák. Hojtsyt az antiszemita érzelmű nép választotta meg, ép úgy mint Mező-Turon Csávolszkyt; s mily rút vér- és hazaárulás lenne most saját véreik s választóik ellenében a zsidóság nemzetellenes bűnös törekvéseit támogatni! Meglássuk elkövetik-e? A zsidók, keresztény bérenczeikről következtetve, aminthogy nem nézik a keresztényt embernek, nem is tudják és nem akarják elhinni, hogy a kereszténynek is lehessen esze. A legostobább, legképtelenebb, legellentmondóbb, legügyetlenebb hazudozásokat eresztik meg, és sokszor, számtalanszor çzélt érnek. A keresztény gyermekről, kit egy sakter körülmetélt, kisütik, hogy hibás volt az ivarszerve, tehát csak operálta a sakter; és mi elhallgatunk, elhisszük. De az a határtalan szemtelenség, hogy felteszik rólunk a zsidók, mikép mi elhisszük nekik a fehérről hogy fekete, s a feketéről hogy fehér, legjobban kirí a tiszaeszlári bűnügy mozzanataiból. A nyakatekert, kaczagni való vad hazugságoknak – melyekkel magukat védték, – ostobaságát csak arczátlanságuk multa felül. De a zsidók szerint a keresztények számára jó a legügyetlenebb csűrés-csavarás is, mert a kereszténynek nincs esze, mert a keresztény a zsidó számára teremtett barom. Mindazok pedig, kik a zsidókat pártolják az által, hogy zsidóbarátok, azt manifesztálják, hogy ők a zsidóságnak felőlük táplált ezen megtisztelő véleményébe teljesen belenyugodva vannak. Nyíri Elek.

Jehi or! – Legyen világosság! XIX. A Talmud elvei a gyakorlatban. Nemcsak közvetett, hanem töméntelen közvetlen gyilkosságot is követnek el a zsidók évenkint; és e gyilkosságok száma hihetetlen gyorsasággal nő fölmentésük óta. Mintegy 3 hónapig kísértem figyelemmel a hírlapokban a gyilkosságok rovatát, és több mint 20 zsidó gyilkost jegyeztem fel. Pedig hány ily eset sohasem kerül nyilvánosságra, és ezek közül is csak egy csekély rész a hírlapokba. Jól meg kell itt jegyeznünk

324 azt, hogy az áldozat mindenkor keresztény. Vannak pl. esetek, midőn egy szegény földműves sanyarú verítékének bérét, néhány zsák gabnáját adja el már az úton eléje futó alkusz-zsidó közvetítésével valamely más zsidónak; amaz ád egy lapocskát kezébe, melyre zsidó írással föl van jegyezve a gabna minősége, ára stb.; ezzel a mázsához mennek és úgy találják, hogy a gabna könnyebb; midőn a zsákokat kibontják, úgy találják hogy a gabna rosszabb minőségű; le kell tehát vonni a súlyból, le az árból is, aminek verekedés a folytatása, a keresztény agyonüttetése pedig a vége. Csaknem egészen fölösleges itt bővebben kiterjeszkedni oly tények elsorolására, melyeket nálunk és a szomszéd országokban minden ember tud. A hírlapok olvasói nem egyszer értesülnek, hogy itt és itt egy tisztán zsidókból álló zsiványbanda lappang, vagy került kézre; olvashatja, hogy a felső vidékeken alakult egy zsidóbanda, mely szerencsétlen keresztényeket gyilkol le oly módon, hogy azok életét biztosítja, utóbb pedig néha egyenkint, néha tömegesen megmérgezi, hogy a biztosítási összegeken a banda megosztozzék. Olvashatja a közönség, hogy ez és ez a zsidó döghúst mér ki, mérgezett pálinkával, borral, liszttel és egyéb szerekkel gyilkolt le néhány keresztényt; hogy két románt vitriollal itat meg, hogy képzelhetlen kínokkal gyilkolja le áldozatait. Annyira ment a zsidók véghetetlen gonoszsága, gyűlölete és vakmerősége, hogy nem egy esetben egész nyíltan, a vásár közepén bátorkodnak egy-egy keresztényt agyonsújtani. Sok százra megy évenkint azon szerencsétlen keresztények száma, a kik zsidó kezek által vesznek el, zsidó gyűlöletnek, bősz zsidó dühnek esvén áldozatul. A törvényszékek e tényekkel szemben jót tehetetlen bábok. Évek óta nem történt hogy zsidót kivégeztek volna, holott a szolgaságba tiprott magyarságot, és egyátalán a ker. köznépet halomszámra löveti agyon a kormányozni nem tudó, újdonsült barbár hatalom, mást nem tudván, mint visszaélni a kezére bízott erőszakkal. Párosával akasztják fel a keresztény gonosztevőket, félre tevén az emberi érzületet, kitagadván a testvéri és faji szeretetet; a zsidó gonosztevőt, több ember gyilkosait, e hitvány árulókat, lázítókat a helyett hogy felkötnék: bolondok házába zárják! Bánjunk el a dologgal röviden! – A zsidóság vallásilag és nemzetileg szervezett hyéna-banda, mely a keresztény népek és birodalmak bukásán dolgozik, hogy ha elérkezik majd az a nagy nap, vérben forgó szemekkel, tajtékzó ajkakkal forgathassa meg kését összeroskadó áldozata szivében, hogy annak patakzó vérével hűtse le vérszomját. A ki ezt nem hiszi, utaljuk általunk már közlött egyik imájukra, most pedig átírom ide Izsaiás próféta a zsidók előtt egyik legkedveltebb helyét, hozzá adván a zsidók egy nagy bölcsének magyarázatát is. Hiszem, hogy ez meggyőz minden olvasót, akinek fejelágya be van nőve. Izsaiás ekként biztatja érdemetlen népét (XXXIV. f.): Kirvu gójim lismóa ul'ummim haksívu, tistna hóórecz umlóoh tévéi fkol czeeczógha:

Jöjjetek gójim hallani és nemzetek hallja meg a föld den teljessége és csirája:

(népek) figyelni, és minminden

325 Ki kecef Ladonój al kol Mert a Jehova tajtéka haggójim ve-hhémo al kol (haragja) minden gójra (kicz'vóom hehherimom netó- terjed), és heve (dühe) minnom lattóvahh. den hadseregükre; és (áldozati) leöletésre tette ki őket. És holtjaiknak tetemei Ve-hhaleléhem juslókhu kidobatnak, és hulláikból ufrigéhem ja'ale vô'esom J büz fog fölszállni, és szót ve-nómasszu hórim-middófognak mállani (olvadni) a mom. hegyek vórüktől(-ben). szétfoszlik (elsorvad) Ve-nómakku kol cz'vó És hasommajim, ve-nóglu kasz- az egek egész hadserege, széfer hassómoim fkol cz'- és összecsavarodik mint az könyve, és minden vóom jibbol kinvol óle egek miggefen uknóvelesz mit'- hadseregük lefolyik, miként lefoly (lehull) a levél a éno. szőllővesszőről és miként a fügéről. Ki riv'eszó bas-sómaim Mivel megrészegedett az hharbi, hinné al-edom té- egekben kardom, és ' ime red, ve-al-am hharm le- Judomra le fog szállni és mispot. Ítéletül az énnekem áldozatul leölendő népre. Hherev Ladonój mol'ó A Jehova kardja vérrel dom huddasnó méhhelev van borítva (tele van) és middam khorim ve-attúdim hájjal kövérítve, a bárányok méhhelev kiljosz élim, ki és kecskék vérével, hizlalt sévahh Ladonój bevóczi'O (vesés) kosok vérével; mert v'tevahh godól b'erecz Edóm véres (ölés általi) áldozata leend a Jehovának Boczrában és nagy áldozat-ölés Édomban. Ve-jordón r'émim immom, És le fognak szállni egyttfórim im-abbírim ve-rí'- szarvúak ő velük és bikák uszó arczom middom va-a'- az erősekkel (hatalmasokkal), és foldjuk megrészegszik fórom méhhélef jedduson: vérüktől, és földjük pora kövérségük hajától: Ki jóm nókom Ladonój Mert (ez lesz) a Jehova s'vasz sillúmim lérif Czij- bosszúállásának napja és jon, Czijjon ítélete (által való) megtorlás esztendeje.

Ezután tovább folytatja e vérengző boszutól lihegő vázlatot, leírván mint változnak majd Édom patakjai szurokká, földje kénné, hogyan fog égni, mint pusztul el stb. A többi nem érdekel bennünket; hadd gyönyörködjenek benne a zsidók, mi pedig lássuk Abarbanel – a zsidók egy nagy csillagának – magyarázatát e helyhez. Hosszú értekezéséből csak a következő, szorosan a tárgyhoz tartozó részletet írjuk át. „Ezen jóslat – mondja Abarbanel – és más próféták helyeinek értése abban álJ, hogy Róma, egész Itália és az összes kereszténység Edom fiaiból áll. És ez igen gyakran fordul elő bölcseinknél a Talmudban és valamennyi Medrásimban minden tartózkodás vagy tétova nélkül: elannyira, hogy egyenest kimondják, miszerint a rómaiak Magdid vezértől származnak, aki egyike volt Észav (Ézsau) vezéreinek, ez pedig maga Édom.” – Ezután számos helyet idéz a rabbinusok irataiból annak bebizonyítására hogy mindannyian Rómát és a kereszténységet értették Edom alatt Majd arról bölcseleg, hogy miként kellene a keresztényeknek magukra

326 e vádat elhárítaniok; azután ő maga érvel a mellett, hogy a keresztények mégis csak Észav maradékai, Róma csakugyan Edom. Összehasonlítja a keresztényeket és zsidókat több pontban, és úgy tálálja, hogy „valamint egy az apjuk Észavnak és Jákobnak, úgy egy volt vallásuk is;” ezután: „így a keresztények hitükben és vallásukban Istenüknek csalfán szolgálnak és sok olyasmit tartanak, a mi az igazsággal össze éppen nem fér.” És: „így a római birodalomban különféle népek jöttek össze, mint: ammoniták, moabiták, khitteusok, ismaeliták és mások, akik ingerlik az áldott Istent és káromolják az ő törvényeit”. – – „így Izrael fiai méltók az Istennel való összeköttetésre és gondviselésre, valamint áldásra is fölülről; a keresztények pedig nem kaptak egyebet, mint testi javakat, de lelkieket nem. – Valamint Észav gyűlölte Jákobot, és őt halálra kereste: ily érzelmekkel viseltetnek a keresztények is a zsidók ellenében; ellenfelei és ellenségei ezeknek: ők pusztították földjeiket és száműzték őket.” Most jön a java! „Ekként hát be van bizonyítva, hogy Róma Édom, mivel Róma és egész Itália Édom fiaiból áll: mivel azok királyai uralkodtak ott; mivel azok erkölcseit és szokásait követik; végre, mivel Észav rendeletei és törvényei az ő parancsaik és törvényük. És így ir Lyranus (náluk egy nagy sz. írás magyarázó) Obadja prófétához: „Mivel Észav mindig gyűlölte Jákobot, azért hivatnak a zsidók minden gyűlölői Észavnak és Édomnak.” – Persze hogy így van! –nagyon is igaz! – márcsak ezért is édomiták a rómaiak.” „És mit adjak ehhez még tovább? – íme, az igazság bölcsei (t. i. a kabbalisták) azt tanítják, hogy Észav lelke átköltözött Jézus lelkébe (megjegyzendő, hogy az amsterdami kiadásban a 1^' = jesú, Jésus szó hiányzik, hanem üres köz van hagyva, melybe kézzel írták be a rabbinusok), és ezért volt ő gyakran a sivatagban; ezért volt mezei (pusztai) ember, veszekedő és a phariseusbölcsek ellensége. Talán ezért is volt a neve = Jesúa, mivel ezen névnek betűi betűi egyszersmind = Észav teljesen kiirt névnek is. Éppen így mindazt, aki az ő vallását elfogadja és hiszi, sőt imádja őt, jogosan nevezhetjük Édomitának: mivel = Jesúa és = Észav mindegy, Észav pedig Édom. – Rómában volt kezdete és alapja ezen vallásnak; még a keresztények királyai és császárai is elismerik őt legfő fejükül. Ennélfogva minden ker. Jézus tanát elhivén, Édom, vagyis Észav fia.” „A B'résisz rabbában a Gen. (XXV. 25) ezen szavaihoz: „És az első kilépett vörösen” ezt írják: írva van: miért vörös a te öltözéked? (Jes. CXIII. 2.) – Vörös ő, vörös az étke, vörös a földje, a hatalmasai vörösek, ruháik vörösek, és aki rajta boszút áll vörös, vörös ruhában. Hogy Vörös Ö; a mint mondva van: És kilépett az első vörösen. Étele vörös; amint mondva van: Add kérlek, hogy egyem ebből a vörösből (Gen. XXV. 30.). Vörös α földje; amint mondatik: Széír földje vörös föld (mező) Gen, XXXII. 3. Hatalmasai vörösek; amint mondva van: Erőseik pajzsai vörösekké lőnek; Náhum, II. 3.– Ruhái vörösek; amint mondatik: Miért vörös a te öltözéked? (Jes. Czüi. 2.) – Ε szavakkal jelzik az okokat, melyek miatt Észav és minden népe, és mind azok a kik az ő nevéről hivatnak, Édom nevet nyertek. Mert = Maodim (Mars, így hívják a zsidók vörös színéről) uralkodik felette, ezért született vörösnek, (valamint Mars vörhenyes), és lelke vörös ételre vágyik,

327 mivel a tápláléknak egyenlőnek kell lennie azzal aki vele él; és azon föld is a Mars uralma alatt volt, a melyen élt. Később mindazok, akik tőle származtak s Itália felett uralkodtak, valamennyien Mars uralma alá tartoztak vala; mind vérszomjasak voltak, mind öldöklésre vágyódtak; Itália királyai t. i. és Róma császárai mind bíbor ruhákat viseltek. Ez volt az ő szokásuk egész a mai napig. Minthogy pedig a názárethi· Jézus a Mars uralma alatt állt, vére azért szállt saját fejére; és megöletett úgy maga mint tanítványai, apostolai és legtöbb népe, akik őt követték.* – És így minden tekintetben minden oldalról igaz, hogy Róma, egész Itália és a keresztények átaljában, a föld bármely részén lakjanak is, bármiféle nemzetiségűek legyenek is, akik Jézus hitét és vallását felvették: Édom fiai.” „Ramban, vagyis Rabbi Mózses Nakhman más okát adja a dolgoknak, t. i.: hogy az édomiták, kik Izrael tőszomszédságában laktak, voltak az elsők hinni Jeruzsálemben. Hyrcan idejétől kezdve körül lévén metélve, folytonos érintkezésben állottak a Jeruzsálem-béliekkel. Innét van, hogy az apostolok, és a názáreti Jézus tanítványai Jeruzsálemből menekülve Édom földjére ménének, az édomitákat elcsábíták és saját vallásukra térítek, akiket később a rómaiak követtek. Ezért akarja valamennyit Édomnak nevezni, t. i. azon népről, mely első fogadta el azt a vallást.” „Kétségtelen, hogy Nakhman ezt az ujjából nem szopta ki, hanem így öröklé másoktól. Talán ama korszak évkönyveiből vette. A dolog összege ez: amit mindenki elfogad és elismer – a bölcsész szerint – hazugságnak nem mondható. És így – minthogy több mint 1500 esztendő óta el volt Izrael bölcsei között átalánosan ismerve, t. i. elkezdve a második templom idejétől és azóta, miszerint Róma Édom fiaiból áll, mit kétségbe soha senki sem vonván, senki nem tagadván, világos, bizonyos és kétségtelen azon hitük és meggyőződésük, hogy Rómát és egész Itáliát, valamint az összes kereszténység földjeit édomiták lakták, azok terjeszkedtek ott el, ámbár most keresztényeknek híják őket, azért mégis Édom az ő nevük. És már most ezekről kell érteni ama jóslatokat, melyeket Edomról olvasunk, és ez az, amit én bebizonyítani akartam.” – Eddig Abarbanel. Részünkről ehhez semmi értelmezés nem szükséges. Aki emlékezni akar egyik átkozódó imájukra, melyben a „mészárlás nagy napja” elérkeztét kérik Jehovájuktól és összehasonlítja Izsaiás idézett helyével, meg a zsidóság imént közlött magyarázatával, az egyszerre belátja, mire szántak bennünket a zsidók. Ne vesse ellen az olvasó, hogy ez mind hiu ábránd, valósulhatlan álom; mi ezt nem kérdjük; a tény az, hogy a zsidók ily pokoli terveket főznek ellenünk; a tény az, hogy a zsidóknál meg van az akarat és vágy bennünket lemészárolni; és ha ezt nem teszik, nem rajtuk múlik: ha alkalmuk volna, megtennék, és ha alkalmuk leend, megteszik. Ε két utóbbi czikkünk rövid összege az, hogy a zsidóság – bármily szint öltsön, bármily ruhában, fogattal járjon, bármily szabadelvűnek, haladónak, műveltnek, szerénynek, tudósnak stb. mutassa magát, nem egyéb fanatikus, összeesküvő bandánál, melynek tanai a világon a * Ezzel azt akarja a gonosz zsidó mondani, hogy annak idejében minden Jézushívő így jár: a zsidók fegyverei alatt vesznek el.

328 leggonoszabbak; melynek tanítmánya a legerkölcstelenebb; melynek elve, sarkalatos hitczikke a más nemzetek leigázása, kiirtása, legyilkolása. Bármily gyilkosság történjék tehát zsidó részről, az az összes zsidóság ügye, annak egész Izrael tapsol; a keresztényt legyilkoló zsidó az hős, az buzgó zsidó az ő szemükben; mert ők az ily gyilkosságot úgy tekintik mint egy kőelhengerítést a Messiás útjából. – Gondoljanak egyébiránt a tudatlanok, a szájaskodók és a „szabadelvűek” amint akarnak; tudatlan ember szava a szakértők előtt annyi, mint verébcsiripelés, annak súlyt senki sem tulajdonit; inert ha valaki a zsidónak védelmére kel és e cselekményének okát adni nem tudja, az ilyen ember egyrészt a tudomány, másrészt az erkölcs mérlegében mit sem nyom. Nekünk nem elég az, hogy valaki egyszerűen bennünket utasít a szegény XIX. századhoz; nekünk az nem elég, hogy az emberiség így meg amúgy: szóval, mi szájjáratásra mitsem adunk, mert az ilyen emberke számításba nem kerül. A közjó nem szabadalom, nem egy kis csoportnak a tulajdona; aki ebben résztvenni óhajt, vagy neki szolgálni vágyik, annak tudnia kell mit cselekszik, annak elvekkel kell bírnia, és amihez szól, ahhoz értsen. – Mi antiszemiták tudjuk (nemcsak véljük,) hogy a zsidóság egy javíthatlanul gonosz banda, gyilkos rák nemzetünk testében, melyet mulhatlanul el kell onnét távolítani; mi ismerjük a bajt gyökerestül. Szabad ellenünk küzdeni azon fegyverekkel, melyekkel mi küzdünk: érvekkel, kutatással és tudománynyal; de amúgy egyszerűen letagadni, erőszakkal kitúrni, a közügyekre való befolyástól durva jogtalansággal megfosztani akarni: ez tűrhetetlen visszaélés. A nemzet megkezd bennünket érteni, mint párt vagyunk képviselve a nemzet képviselő testületében és így jogunk van szólni. Ha pedig a mi időnk el fog érkezni, midőn t. i. a nemzet bizalma osztatlanul mellénk sorakozik: a zsidóságot fölmentő törvényczikket kitörülni jogos és alkotmányos cselekmény leend a mi részünkről ennyi tapasztalás után, okosabb és nemzetiebb mint azon hatalmon levő párté, mely előleges vizsgálat és tapasztalat nélkül azt megalkotta. Avellanus.

A zsidók mentessége a ragályos betegségeket (kolera stb.) illetőleg. Szemben a legutóbbi hónapokban Dél-Francziaországban Toulon és Marseilleban fellépett s még jelenleg is dúló kolerajárványnyal, alkalomszerűnek találjuk ezúttal foglalkozni a ragályos járványoknak a zsidókra való behatásával. Ε tekintetben már századokkal ezelőtt azt a tapasztalást tették, hogy az európai árja népfajokat öldöklő kolera, pestis, váltóláz epidémiák a zsidókon aránylag csak igen csekély mértékben fognak. S ez annyival inkább feltűnő dolog, mert épen a zsidók a legpiszkosabb, legtisztátlanabb náczió a világon, a mely ez által ép leginkább ad alkalmat a városokban a ragály előidézésére, megfertőztetvén az odúikból terjengő bűzzel a levegőt. Hasonlók

329

e tekintetben a zsidók a patkányokhoz, a melyek a pöczegödrök s kloakák bűzhödt tartalmában – a hol más állat pár óra múlva elveszne, – vígan eviczkélnek lévén ez a rondaság az ő lételemük. A szemita zsidóknak mint külön fajnak ezen természeti privilégiuma az újabb időben a phyziologusoknak is feltűnt. Egy ilyen tudományos fejtegetése e tárgynak foglaltatik a „Revue de France” czímű franczia folyóiratnak 1875-ik évi október 31-ki füzetében „De la race juive” (A zsidó fajról) czím alatt közölt tudományos értekezésben is, a melynek egyik fejezete így szól: „Immunités des Juifs en ce qui concerne les maladies contagieuses.” (A zsidók mentessége a ragályos betegségeket illetőleg.) Ε fejezet idevonatkozó főbb pontjait Istóczy Győző az 1878-ik évi június 24-én tartott nagy beszédében már röviden ismertette, a mely beszéd, a közönség támogatásának hiánya miatt hamarosan megszűnt „Jövőnk” czímű hetilapja 13-ik számaként külön lenyomatban is megjelent. A kérdés alkalomszerűségénél fogva ezúttal a – remélhetőleg a „Jövőnk” sorsára nem jutó – „12 röpirat” olvasóival közöljük a „Revue de France” fejtegetéseinek ide vonatkozó részeit: „A zsidók mentessége a ragályos betegségeket illetőleg. Számos okmány, úgy régi mint újabbkori, bizonyítani látszanak a zsidó faj mentességét a ragályos betegségeket s nevezetesen a kolerát illetőleg. Sauvai (Histoire et recherches sur les antiquités de. Paris) e tárgyra vonatkozólag hivatkozik egy Gontz Dávid nevű krónikásra. Ezen krónikairó elbeszéli, hogy 1348-ban (t. i. az u. n. feketehalál-epidemia dühöngésének évében,) a halálozás oly nagy volt a keresztények között, hogy tíz közül alig maradt életben egy. Ellenben a zsidók megkímélve lettek általa, s ha haltak is meg közülök, úgy nagyon kevesen. Az égnek úgy mint a természetnek e kegye majdnem egész Európa haragját reájuk zúdította. Ugyanegy időben üldözve lettek Franczia-, Német- és Spanyolországban, azzal vádoltatván, hogy a kutakat és folyókat megmérgezték. (Ugyanekkor űzettek ki a zsidók Magyarországból is Nagy Lajos király által. – Szerk.) Dr. Boudin (Traité de géographie et de statistique médicales t. II p. 141.) hasonló módon említi a zsidók immunitását a pestis-járványok alatt, a mely immunitás gyakran ürügyül szolgált üldöztetésükre. Az 1346-ik évi pestisről szólva (valószínűleg a Sauvai által jelzettről) egy régi történetíró, Tschudi, szorul szóra ezt írja: Ez a betegség egyik országban sem érte a zsidókat. Fracastor kimutatja, hogy a zsidók az 1505-ik évi typhus-epidemiát teljesen elkerülték. Rau ugyanezen immunitást jelzi a Lauggaens-ben 1544-ben dühöngött typhus-járványt illetőleg. Ranrmozini erősíti a zsidók mentességét a Rómában 1691-ben uralkodott váltóláz-epidémia alkalmával. Digner arról tudósít, hogy a zsidók

330 a Nimwegenben 1736-ban dúlt dyssenterikus epidémiától mentesek maradtak. Eisenmann erősíti, hogy a torokgyík (croup) a zsidógyerekeknél rendkívül ritka dolog. Wawruch szerint a galandféreg nem fordul elő a zsidóknál Németországban. A zsidóknak a kolerától való mentessége már igen számos orvos által észleltetett. Dr. Tormay szerint (Die Lebensverhältnisse und Sterblichkeit der Stadt Pest) a kolerikus halálozás Pesten 1851-ben 1.85 volt 100 keresztényre és csak 0.237. száz zsidóra. Az 1866-iki járványkor ugyanezen város közkórházában 51.76 halálozás esett 100 betegségre, és. csak 34 a zsidókórházban. Egy, Dr. Scalzi, a római egyetemen orvostanár által 1868-ban kiadott röpiratban azt olvassuk, hogy 100 megbetegedési eset közül a keresztényeknél 69.13 halállal végződött, a zsidóknál pedig csak 22. Dr. Lambroso Veronában nem találja bebizonyítottnak ezt az immunitást: „A kolerikus elhalálozások száma – mondja ő – nem látszik megerősíteni azon állítólagos különös mentességet, a melyet többen a. zsidó fajnak tulajdonítottak. De ha ez véletlenül léteznék is, az nem a fajnak kiváltságából lenne kimagyarázható, hanem egyszerűen egy jobb diaetetikas rendszerből, lévén a jól táplált egyén kevésbé kitéve a járványok befolyásának mint az, a ki nem jól táplálkozik.” Dr. Boudin szinte kétségbe vonja ezt az immunitást a nélkül, hogy tényeket hozna fel véleményének támogatására. A híres hollandi orvosnak, Van Swindennek egy levelében, a melyet 1798. augusztus 5-én Balbi grófhoz írt, érdekes felvilágosításokat találunk a német zsidók bizonyos immunitásait illetőleg Amsterdamban. Minekutánna felemlítette volna, hogy a himlő azokat gyakrabban éri, mint a keresztényeket, valószínűleg mert ők nem gyakorolják a védhimlőoltást,, a mely szerinte csak a felsőbb osztályoknál van szokásban, hozzáteszi: „A rothasztó (putrides) betegségek ellenben nagyon kevés pusztítást tesznek a zsidóknál, noha ők legtöbbnyire piszkosak s összezsúfolva vannak a lakásokban, a minek természetszerűleg súlyosbítani kellene minden rothasztó betegségeket, sőt még növelni is ezek számát.” Van Swinden a következő magyarázatát adja ennek a mentességnek: „Hogy a német zsidók nem igen támadtatnak meg e ragályok által, annak oka az, hogy Mózes törvényei, a melyeket ők szorosan megtartanak, igen szigorú diétát rendelnek, s hogy ezenkívül ők igen józanok.” Dr. Mopother Dublinban ezt mondja: „A zsidóknak White-Chapelben (London egyik, szegény osztálybeliek által lakott városrészében) meglepő immunitásuk a régibb és ujabb kolerajárványokat illetőleg annak tulajdonítandó, hogy csak bizonyos napokon esznek húst és minden dologban megtartják az egészségi elővigyázati rendszabályokat. (Persze, mert egyebek közt a döghust sem maguknak, hanem a keresztényeknek mérik ki. Szerk.) Ezen oknál fogva átlagos élettartamuk egy harmaddal hosszabb mint az európai fajok legtöbbjeié.” Hough angol orvos végül ezt írja: „Ők (a zsidók) a legutóbbi években olyannyira megkímélve maradtak az uralkodó járványoktól, hogy ez a mentességük némely országban ürügyül szolgált üldöztetésükre”. Így a „Revue de France.”

Hogy a Magyarországon 1872. és 1873-ban dühöngött ko-

331

lera járvány szinte majdnem érintetlenül hagyta a „mi” zsidóinkat, arra nézve kiemeljük itt azt a hivatalos statisztikai tényt, – a melyre Istóczy Győző, fentebb említett 1878. június 24-iki, persze az akkori szokás szerint kinevetett képviselőházi beszédében utalt is, – hogy míg az ország lakossága általában a most emiitett két kolerajárványév alatt: nevezetesen 1872-ben 17,083 lélekkel, sőt 1873-ban 307,263 lélekkel s így összesen 324,346 lélekkel, – az 1870-től 1873-ig terjedő négy évi időszakot (két nem kolerás évvel) véve pedig 143,941 lélekkel fogyott addig a zsidó lakosság létszáma, tekinteten kívül hagyva a szünet nélküli tömeges bevándorlást, csupán születési többlet útján, 1870-től 1873-ig 20,030 lélekkel szaporodott. Ezek legújabb korbeli hivatalos statisztikai adatok: ezek fölött nem lehet disputálni, s ezek az adatok kétségtelen ténynyé emelik azt, hogy a bennünket öldöklő kolera nem fog a zsidókon. A jelenleg Dél-Francziaországban dúló kolera, – mivel keletkezése helyén is már lankadófélben van, – remélhetőleg távol marad hazánk határaitól. De ha, a mitől a jóságos ég óvja meg szegény hazánkat és nemzetünket, a kolera nálunk is ki találna törni: elvbarátainkat kérjük, gyűjtsék saját vidékükön az ide vonatkozó adatokat; mert itt annak a felállított tételnek újabbi kétségtelen constatálásáról van szó, hogy a zsidók csakugyan nem olyan emberek mint mi vagyunk.

Az oroszországi és algíri zsidókravallok. A legutóbbi hónapok krónikája számos kisebb-nagyobb zsidókravallt jegyzett föl. Nem említve a Galiczia Boryslav és Urohobicz városaiban előfordultakat, Oroszország Nizsnij-Novgorod városának Kunavino nevű külvárosában, ugyszinte Algir franczia tartomány Algir és Constantine városaiban nagyobb mérvű zsidóellenes kitörések voltak. Ezen oroszországi és algíri zsidóellenes kravallok alkalmából a berlini „Neue Deutsche Volkszeitung”, m. hó 28-ki számában egy jeles czikket hoz, a melyet ezennel közlünk: „Egy sajátszerű, még eddig nem tapasztalt mozgalom vonul végig nemcsak Európán, hanem az egész világon, a meddig csak zsidók találr hatók, – s ennek a mozgalomnak a neve: felkelés azon bitorolt uralom ellen, melyet a zsidók maguknak követelnek. A műveltség különböző állapotához képest különfélekép nyilatkozik ez a felkelés. Művelt államokban, mint Németország és Ausztria-Magyarország, az emberek törvényes eszközökhöz folyamodnak: törvények útján akarják a zsidók főuraimát és befolyását megtörni; kevésbé művelt államokban a nép az önsegélyhez nyúl, s erőszak útján akar a zsidóktól menekülni, amint ez a

332 legújabb időben Oroszországban és Algírban is történt. Pedig milyen messze fekszik egymástól ezen két ország; még a tenger is közben van; azok az emberek, a kik úgy Oroszországban mint Algírban a zsidók ellen fölléptek, bizonyára semmiféle összeköttetésben sem állottak egymással, és mégis – egy és ugyanazon időben a nagy zsidókravallok, mert mindenütt ugyanazon okok forogtak fenn és forognak fenn, – s ezen okok maguk a zsidók. Mert hát ezek üzelmeik által mindenütt terhükre vannak az embereknek, sőt gyakran gyűlölik is őket; a népeknek ugyan nagy a türelmük: de a zsidók ezzel nagyon is visszaélnek, s így kevésbé müveit népeknél elégséges a legkisebb lökés is, s ki van a türelem merítve, az emberek az önsegélyhez nyúlnak s ekkép akarják a terhükre levő vendégeket nyakukról lerázni. A zsidók azonban a népeket átható ezen mozgalmat egyátalán nem értik; a mozgalom természete fölött semmikép sincsenek tisztában, s mindig csak azt mondják, hogy az antiszemitizmus mesterkélt dolog. No, Oroszország és Algir már csak megtanítja őket arra, hogy az egy igen természetes dolog, s az ott végbement zsidókravallokból megtudhatnák, hogy ez a mozgalom a nép belsejéből ered. Se Algírban, se Oroszországban nem olyan nyomasztó a zsidókérdés mint nálunk, a hol a zsidók lassankint mindent magukhoz ragadtak, a mi bármi módon a politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi életre befolyást gyakorol. Az őslakók jobb és értelmesebb része tehát nagyon jól tudja, hogy mi már a tizenkettedik órához érkeztünk el, a hol a zsidók uralmukat nyíltan proklamálhatják, s a hol nincs többé menekvés. A népnek ezen jobbjai azonban, a kiknek pedig van érzésük felebarátaik, öröklött hazájuk iránt, a zsidólapok által söpredéknek, legrosszabb embereknek nyilváníttatnak; ők maguk pedig folyton elsánczolják magukat pénzes zsákjaik mögé, a melyet ők mint minden jónak, mint a legmagasabb kultúrának összfoglalatját rajzolják elénk. Hiszen a becsületesen gondolkozó és belátással biró ember nálunk kétszerte rosszabb helyzetben van, mint a műveltség alsóbb fokán álló nép Oroszországban vagy Algírban, mert amaz a zsidóüzelmet sokkal inkább és sokkal mélyebben érzi, világosabban is lát a jövőbe, s a következményeket jobban kiszámíthatja; – és mégis hallgatást kell parancsolnia érzelmeinek, még akkor is, ha a zsidólapok őt egyenesen ki is gúnyolják, ha a jót rossznak, a rosszat pedig jónak deklarálják. Daczára a zsidólapok minden üzelmeinek és gyanúsításainak, mi, a tulajdonképeni antiszemiták, sohase engedtük magunkat törvénytelenségekre ragadtatni, épen mert mi törvények által akarjuk ezen üzelmeket korlátozni. A mi részünkről tehát senki se féljen zsidókravalloktól. Némileg máskép áll a dolog a nagy néptömegeknél, a melyekben az emberek nem gondolkodnak olyan nyugodtan, s a melyeknél a legkisebb ok elég arra, hogy a szenvedélyek kitörjenek. S kik annak az ,okai hogy annyi gyúanyag össze lett halmozva? Épen a zsidók. A történelemben nem ritkán látunk csekélyeknek látszó okokat és kezdeteket, följegyezve, a melyekből nagy mozgalmak és változások támadtak, a melyek nemcsak nagy birodalmak alapítására vezettek, de egész világrészekre nézve döntők voltak. Nagy csalódásban élnek a mi mai hatalmasaink, a zsidók, a való tényállás fölött, ha azt vélik, hogy elég nekik a népet és a kormányokat is öncsalódásban ringatni. A dolgot tehát egészen fonákul fogják fel s

333 azt hiszik, hogy, mivel azon apparátus: a pénz és a sajtó, a melyekkel nagy mozgalmak csináltatnak, kezükben van, ezen apparátus nélkül semmi mozgalom nem jöhet létre. Nem értik meg, minő sajátszerű mozgalom ragadta meg most a népeket, a mely mozgalom zsidópénz és zsidósajtó nélkül napról napra nagyobb és erősebb lesz. A nélkül hogy egymással beszélnének vagy egymást ismernék, a legkülönbözőbb műveltségi fokokon levő legkülönfélébb népek lázadnak fel a zsidók ellen. Oroszországban nincs zsidóuralom; befolyásuk se oly nagy mint nálunk, mert ott a törvény által mindenkép megkorlátolva vannak; és mégis azok a véres kihágások a zsidók ellen! Kérdeznünk kell a zsidólapokat: kik az okai Algírban a zsidóellenes kravalloknak? A zsidók azt felelik: a bennszülöttek. Persze ezen kravallok okait bölcsen elhallgatják. Egyátalán feltűnő dolog, hogy a zsidólapok ezúttal oly keveset írnak ezen zsidókravallokról. Ez csak onnét magyarázható meg, hogy az ilyen hírek elterjedése reájuk nézve rendkívül hátrányos lenne; mert ha kiderül, hogy az egész világon zsidókravallok történnek, akkor ellenünk antiszemiták ellen nem igen lehet pattogniok, mi ellenünk, a kik az okok elhárításával minden zsidókravallt megakadályozni akarunk. Az Algírban több napon át tartott zsidókravall nemcsak a zsidókra, hanem különösen védőikre nézve is rendkívül fatális dolog, mert azt bizonyítja, hogy az a frázis a zsidók asszimilácziójáról azon értelemben, hogy a zsidók a benszülöttekkel összeolvadnak, soha se less valósággá. Hisz Algírban köztársasági kormányforma uralg, a hol a zsidók minden irányban a legnagyobb szabadságot és egyenjogúságot élvezik, és a zsidó mégis mindig csak zsidó maradt; kivételes állást foglalt el és semmikép se vegyült össze a benszülöttekkel, mert hát a zsidók magukat kiválasztott népnek érzik! És épen egyenesen ott, a hol az egyenjogúságot megadták nekik, a melyet ők a maguk módja szerint kitűnően tudnak kihasználni, tűnik elő leginkább ez az öntudat; s innét van arrogáns fellépésük és magaviseletük azon modern államokban, a hol egyenjogúságot élveznek. A valóságban a zsidókérdés a körül forog, amit Dühring mondott: „A zsidót szolgává kell tenni, különben ő tesz másokat szolgákká.” A zsidóknál minden a biztos fellépésen fordul meg. Semmi se ingerli őt jobban haragra, mint a parancsolok gyengesége vagy határozatlansága: annak engedelmeskedik legjobban, a ki legjobban tud parancsolni neki. Gyengeséggel és határozatlansággal semmit se lehet végezni a zsidókkal. Valódi államférfiakra nézve sürgősen ajánlatos, az egész világon történő zsidókravallok okait világos tekintettel és előítélet nélkül felfogni. Hisz a legújabb zsidókravallok Oroszországban és Algírban megmutatták, minő szellem járja át ma a népeket. Fel kell hagyni a struczmadárpolitikával, s nem kell az embernek magát a zsidólapok által félrevezetni engedni, a melyek minket antiszemitákat akarnak mindenért felelősségre vonni a nélkül, hogy a legkisebb figyelemre is méltatnák azt a körülményt, hogy hisz a mi egész törekvésünk épen odairányul, hogy azon mozgalom, amely a zsidók üzelmei által lőn előidézve, a törvényes mederbe tereitessék. Hisz az egész zsidóellenes mozgalom valósággal nem más, mint népeknek a mozgalma!”

334

Zalaegerszegi dolgok. Az 1883. évi augusztushó végén végbement zalaegerszegi zsidóellenes zavargások ügyében a múlt júliushó második felében Zalaegerszegen megtartott törvényszéki végtárgyalás alkalmából, a Budapesten megjelenő politikai napilapok július 25-ki számában a következő nyilatkozat tétetett közzé: „A zalaegerszegi zavargások ügyében folyó végtárgyalásról a „Nemzet” mai esti lapjában közölt tudósítás szerint egy L e n g y e l nevezetű védő ügyvéd a következőket is mondotta: „Híre járt, hogy maga Istóczy itt járt a nép között és izgatta a népet. Én ugyan ezt hinni nem akarom, de bizonyosan tudom, hogy Istóczy röpirata és antiszemita kalendáriuma a nép között kézről kézre járt. Ezen Istóczy röpirata és antiszemita naptára eszeveszettekké, butákká, elvadultakká és zavarodottakká tette a tömeget.” Úgy látszik, nem a tömeget, hanem L e n g y e l „védő” urat tette eszeveszetté, elvadulttá, zavarodottá stb. Istóczy röpirata és antiszemita kalendáriuma; mert én itt kijelentem, hogy az én „12 röpirat”-om már három év óta Zala-Egerszegre és tájékára egyetlenegy példányban sem jár, s három év előtt is csak 2-3 ügyvéd s más intelligens ember járatta azokat egy darabig, a kik e miatt tavaly Zala-Egerszegen bizony nem raboltak ki zsidóboltokat. Antiszemita kalendáriumot pedig én sohasem adtam ki. Lett ugyan más által egy antiszemita naptár Kecskeméten kiadva; de ez csak 1883. évi deczember hóban jelent meg, s így e naptár tavaly augusztusban Dem lázíthatta fel a népet Z.-Egerszegen sem. Azon nemtelen inszinuácziót végül, mintha én „tavaly Z.-Egerszegen a nép között jártam s ezt izgattam” volna, – egyszerűen megvetéssel utasítom vissza. Az ügynek ily állásában L e n g y e l ügyvéd urnák reám vonatkozó állításait tudatlanságból vagy rosszakaratból vagy mindkettőből számlázottaknak jelentem ki. Budapest, 1884. jul. 24. Istóczy Győző.” Ε nyilatkozatra Lengyel ellennyilatkozatot küldött be a Hírlap” vette fel.

Károly „hivatalból védő ügyvéd” lapokhoz; de ezt csakis a „Pesti

Ez ellennyilatkozat folytán látott napvilágot ugyancsak a „Pesti Hírlap” július 31-ki számában a következő nyilatkozat: „Tisztelt szerkesztő úr! A „Pesti Hírlap” mai számában közölt nyilatkozatában, L e n g y e l Károly zalaegerszegi ügyvéd még mindig a zalaegerszegi kerületbe évek óta egyetlenegy példányban se járó „12 röpiratomról és soha nem is létezett antiszemita kalendáriumomról fantáziál, s még mindegyre azt hajtogatja, miként járt híre az én tavaly Zalaegerszegen jártomnak. Miután L e n g y e l Károly ügyvéd ezen, az e dolgokat úgy látszik már szinte megsokallt B a k o s kir. ügyész constatálása szerint is, a tár-

335 gyalás folyamán általa – Lengyel Károly által – három ízben ismételt valótlan állításokat, fentebb említett nyilatkozatában holmi prókátori csűrés-csavarásokkal újra ismétli; s miután a 69 életév, aminő korosnak önmagát vallja, nemcsak nem ad jogot, de sőt minden tekintetben inkább csak kötelezi az illetőt arra, hogy ilyes alaptalan, a bírósági védbeszédek immunitásának örve alatt tett hamis vádaskodásoktól és rágalmaktól tartózkodjék: ezen okoknál fogva én L e n g y e l Károly zalaegerszegi ügyvédet ezennel hamis vádaskodónak s rágalmazónak jelentem ki. Budapest, 1884. július 30. Istóczy Győző.” A jelen ügy kellő megvilágítása czéljából adjuk itt még az alábbi két nyilatkozatot is, a melyek a „Függetlenség” és a „Vasmegyei Közlöny” 1 hó 3-ki számában jelentek meg. A „Nemzet” és a „Pesti Hírlap”, mely lapokhoz az illetők által szinte beküldve lettek, jónak látták azokat nem közölni. I. Nyilatkozat. A zalamegyei zavargások bűnügyi végtárgyalása folyamáról a „Nemzet” f. hó 24-ki esti, f. hó 25-ki esti és f. hó 26-ki reggeli kiadásában megjelent közlemények szerint Lengyel Károly zalaegerszegi ügyvéd megemlékezett vasmegyei szombathelyi „veloczipedes urak”-ról, kik a zavargások idején ott megfordulván, állítólag a népet a zsidók ellen izgatták volna. Ezen hamis vádaskodással szemben kijelentem, hogy azon időtájban én egyízben veloczipéden kirándulást tettem Zalamegye Bagód községébe, de nem a nép izgatása czéljából, hanem sokkal ártatlanabb dolog, t. i. ott lakó birtokos barátaim látogatása végett, – továbbá, hogy velem senki más vasmegyei vagy szombathelyi veloczipedista nem volt. Ennélfogva nevezett Lengyel Károly ép oly alaptalan, mint meggondolatlan gyanúsítását aljas rágalomnak jelentem ki, és értésére adom, hogy 69 éves korának köszönje, mikép rajta nem akarok venni oly elégtételt, minőt megérdemelne. Kelt Szombathelyen, 1884. évi jul. hó 31. Korchmáros Jenő. II. Nyilatkozat. Miután Lengyel Károly zala-egerszegi ügyvéd a vasmegyei szombatlielyi „Veloczipedes urak”-ról illetőleg a végtárgyalásnál tett fenti alaptalan és méltatlan gyanúsításait a „Pesti Hírlap” folyó hó 30-iki számában közzétett nyilatkozata következő passzusával: „Hogy Vasmegyéből veloczipedos egyének jártak itt a népet felizgatni, az köztudomású dolog” – nemcsak fentartani nem átallja, hanem még az állítólagos köztudomás tág köpenyével igazolni is arczátlanul megkísérli; – miután továbbá Vasmegyében csak Szombathelyen vannak veloczipedista sportkedvelők, s így Lengyel Károly a fenti méltatlan gyanúsítással, akarva nem akarva, bennünket illet: – ennélfogva úgy sportkörünk reputácziója, mint egyéni becsületünk érdekében, a 69 éves életkora és 45 éves ügyvédi praxisa daczára is az alaptalan és méltatlan gyanúsítástól nem irtózó Lengyel

336 Károly ügyvédnek fenti állítólagos köztudomásra való hivatkozását hamisnak, – azon állítását, mintha Vasmegyéből vagy Szombathelyről „veJoczipédes urak”, – tehát a fentebb nyilatkozott Korchmáros Jenőn kívül más veloczipedisták is azon időben ott megfordultak volna – hazugságnak, – azon ráfogását pedig, hogy azok a népet izgatták vagy izgathatták volna, alávaló rágalomnak jelentjük ki. Kelt Szombathelyen, 1884. jul. 31. Istóczy Sándor, Szakáts Manó, ügyvéd.

ügyvédjelölt.

Nádasdy Aladár,

Földessy János,

kir. tszéki joggyakornok,

tak.-pénztári könyvelő.

Frideczky Kálmán, kir. mérnök.

Nekünk, Istóczy Győző fentebb közzétett második nyilatkozata után, a dologhoz több szavunk nincs; Istóczy Győző, legalább ezen az úton, leszámolt Lengyel Károly „hivatalból védő ügyvéd”del.*) S ugyanazért részünkről tett reflexiók helyett alább közöljük a „Vasmegyei Lapok” f. hó 7-ki számának e tárgyról közölt vezérczikkét. A „Vasmegyei Lapok” a vasmegyei kormánypárt közlönye, s így természetesen filoszemita lap is. Sőt e lap Istóczy Győzőnek, a zsidókérdésben tett legelső képviselőházi felszólalása óta folyton határozott ellenfele volt, s ellenfele ma is. S ez okból e lapnak alább közölt nyilatkozványa a fenforgó ügyben bizonyára teljesen pártatlan ítéletnek tekinthető. A „Vasmegyei Lapok” czikke egész terjedelemben ekként szól:

„Lengyel úr és Vasmegye. Vasmegye és Szombathely alig menekülhet meg bármi kérdéstől, ami Magyarországot izgalomban tartja, hogy része ne legyen benne. Az antiszemitizmus által mozgásba hozott hullámzatok, tekintettel arra, hogy az antiszemitizmus ez idő szerint való vezérét (Csak egyik előharczosát. A „12 röpirat” szerk.) épen Vasmegye küldötte és küldi a képviselőházba, még kivételt mutatnak, amennyiben az antiszemiták mozgalmai mégsem voltak oly erősek nálunk, mint Somogyban, Zalában, vagy Tolnában. A zalai események egy részének utójátéka, a mely már a törvényszéki teremben folyt le, mégis vonatkozással volt a vasmegyeiekre is. Sajnos, oly vonatkozással, mely nyugtalanságot, erős visszahatást idézett elő. Nagyon közel járó jelzéssel vádolták a törvényszék előtt néhány fiatalunkat, hogy ők mentek volna Zalába „lázítani.” Ha az érdekeltek nem adták volna is meg a kellő feleletet e vádra, mi sokkal jobban ismerjük őket, mintsem egy pillanatig is kétségben lehettünk volna e vád nevetséges alaptalanságáról. És tisztán az alaptalanul gyanúsítottak egyéni reputácziója végett legkisebb okunk sem volna ehhez az ügyhöz hozzászóllani. De van más okunk, és ez az antiszemitizmus és a zsidóság magatartása. * Itt önkéntelenül eszébe jut az embernek, az egyszeri parasztot az „Isten nevében borotváló” borbély. A szedő.

337 Az antiszemitizmussal és a zsidósággal szemben, álláspontunk a legszilárdabb liberalizmus álláspontja. Ha az antiszemiták azt követelik, liogy az állam törvényhozása vonjon meg a zsidóktól jogokat, olyan jogokat, amik minden embert, mint embert megilletnek,· ez irányú működésüket nemcsak elítéljük, de elítéljük mint a magyar nemzet érettsége és reputácziója ellen szándékolt merényletet, és ha az antiszemitizmus akár szenvedélyből, akár elvakultságból olyanokat követ el, mely az elvi jelentőségtől eltekintve, háborgatja a jogrendet, veszélyezteti a jogbátorságot, nemcsak védelmére nem lesz szavunk, hanem határozottan követeljük a megsértett jogrend helyreállítására az igazságszolgáltatás közbelépését. De a legszigorúbb liberalizmusnak sem szabad tovább menni, mert e nézetek különfélesége soha meg nem fog szűnni, és ha az egyik nézettől nem szabad megvonnunk a törvény korlátai közt a létezési jogosultságot, nem szabad a másiktól sem, és épen a liberalizmusnak nem szabad két ellentétes nézet közül mindaddig, míg az állam érdekei és törvényeibe nem ütközik, egyiknek sem megsemmisítését, elfojtását akarni. A törvénynek védenie kell mindenkit, nemcsak vagyonát, de szabadságát is. Ebből a szempontból azonban sajnálnunk kell, hogy a zala-egerszegi tárgyaláson történtek Vasmegyére is vonatkozással voltak. Az a védő ügyvéd, ki a védelem szabadságát felhasználva, előadott mindent, a mit védenczei érdekében előadni jónak látott, a védelem minősége miatt ellene támadt mozgalomban nagyon sokat árult el. Egyáltalán nem érezzük magunkat hivatottnak eldönteni azt a kérdést, hogy a védő ügyvéd gyanúsításai mennyiben egyeztethetők össze a védelem szabadságával, de Lengyel ügyvéd úr nyilatkozataiból egy dolgot fixiroznunk kell, és ez az, hogy ő az Istóczy Győző, valamint a mi sportsmaneink ellen elmondott gyanúsítást nem a saját fejéből találta ki. Nem kell előhoznunk az agg ember invencziójának gyengülését, de épen az aggnak el kell hinnünk az ő mondását. Csakhogy akkor az a kérdés, honnan vette ő ezt az invencziót? Azt mondja: a közvéleményből. Lehet, de melyik közvéleményből? Mert az tagadhatlan, hogy Zalában kettős a közvélemény a zsidóügyben, és az a közvélemény, mely a lövői, söjtöri stb. zavargásokat elő idézte, Lengyel urnák forrásul nem szolgálhatott, mert épen Lengyel úr búsult legjobban, hogy a lázadással vádoltak egyáltalán nem árulkodtak, és így keresve kellett keresni, nem találás folytán okoskodásokkal kutatni azt, hogy tulajdonképen mi és ki inszczenirozta az egész zalamegyei históriákat. Lengyel úrnak az ő védelmében elmondott gyanúsításokat csak abból a másik közvéleményből kellett merítenie, a mely közvéleményt azok alkották, a kik a tárgyalási teremben nem mint vádlottak jelentek meg, és a kik, különös tekintettel arra, hogy Zalamegyében az az előbbi közvélemény sokkal több hivőt látszik számlálni, mint ez utóbbi, nem lehettek mások, mint a kik a zavargásokban szenvedőleges részt vettek, azaz a zsidók. Ezt nem vonhatja kétségbe, nem tagadhatja még Lengyel védő ügyvéd sem, különben ellentmondásba jönne saját védbeszédével. De ha így áll a dolog, nem sajnos jelenség-e az akkor, hogy a szombathelyi uraknak nyilatkozatra adott alkalmat? Annak a védőnek

338 már magában véve komolyan meg kell fontolni, áttanulni az ügyet, a. melyikben védeni akar. Nemcsak juridikai, de társadalmi szempontból is, mert a társadalmi szempontok sehol sem érvényesülnek annyira, mint épen a bűnperekben. És ha azok maguk, a kik ily eszközöket adnak a védő kezébe, még úgy erősitik is a dolgot, az ügyvédnek, kivált abban a korban, nem szabad elveszteni higgadtságát, és meg kellett volna gondolnia, hogy mi lesz az ily eszközöknek az eredménye. Abban a szomorú ügyben megtörtént az a sajátságos dolog, hogy a panaszosok, a károsultak, az üldözött zsidók tanúskodtak a legélénkebben a vádlottak mellett, mert ő nekik nem az a szegény paraszt kellett, hanem kellett volna a bűnszerző, a kabátos ember, a vezető, a kire rásüthették volna a meggyalázó bélyeget, a kit odaállíthattak volna mint ijesztő példányt azok elé, és talán azok közé, kikkel a panaszosoknak nincs okuk megelégedve lenni. Nem találtak ilyet. De ha a közigazgatási és törvénykezési együttes vizsgálatnak nem sikerült ilyeneket kikutatni, ha a vizsgálatnak arra a meggyőződésre kellett jutni, hogy itt csak e nép sajnálatos értelmetlenségéből keletkezett és az uzsora által nagyranövesziett szenvedélyességének mintegy spontán kitöréséről lehet szó, váljon micsoda eljárás és micsoda meggondolatlanság volt Lengyel úrtól, de még inkább az ő köz véleményétől, hogy a gyanúsítás üszkét úgy oda dobja a tömeg, a közönség közé, hogy annak könnyen felismerhető részét sújtja vele? Újra kimondjuk, hogy e dolog személyi részéhez semmi közünk, újra elmondjuk, hogy az antiszemitizmust, mint nézetet, addig, míg a törvény korlátaiba nem ütközik, épen a szabadság és liberalizmus tekintetében sajnosnak tartjuk ugyan, de nem üldözendőnek, hanem egyszerűen javítandó-és kiengesztelendőnek de épen e miatt az álláspont miatt, távol minden szenvedélytől, távol minden czélzatosságtól, azt is meg kell kérdeznünk: miért nem tud csillapulni a zsidóság szenvedélye is? Erőszakkal nézetet elfojtani nem lehet, és a zsidóság által Zalaegerszegről Vasmegyébe dobott gyanúsítás azt eredményezi, hogy azok, kik a két szenvedélyes fél közt igyekeztek nyugodtságukat, közönyüket megőrizni, azok mindjobban hajlanak az antiszemiták felé, mert tudják, hogy az antiszemitizmus megszületésének és terjedésének okai közül igen sok a zsidóságban rejlik, de tudják azt is, hogy e baj megszüntetésére más mód nincs,, mint a törvénytisztelet mellett a társadalmi élet terén fölmerült bajok és panaszok és differencziák megszüntetése. És e munkában a zsidóságnak kellene elől menni nemcsak azért, mert esetleg, ők lehetnek a szenvedő fél, de azért, mert eltekintve egyébtől, a társadalmi életben nagyon tapasztalható különbséget csak a zsidók ápolják, és továbbá azért, mert mindennek daczára a zsidók oly különleges védelmében részesülnek a törvénynek, hogy a szenvedélyek által felizgatott vér lecsillapodását első sorban tőlük kell várnunk. A zala-egerszegi tárgyalás mást tanúsított, és ezt sajnálnunk kell. Még jobban kell azt, hogy ebből a másféle tanúságból származó üszköt éppen Vasmegyére dobták. Vasmegye nem maradt menten az antiszemita mozgalmaktól. Ezek a mozgalmak nem váltak végzetesekké sem a zsidóságra, sem az antiszemitákra, és annál az intelligens erőnél fogva, mely megyénket és városunkat kitünteti, remélhető, bizton várható volt, hogy nem is fognak e mozgalmak elfajulni. És mégis, a zsidók tanúi, sehol az országban nem

339 fejtett ki sem a közhatóság, sem a társadalom oly erős praeventiv működést, mint itt nálunk; kor, vallás és nézetkülönbség nélkül hozzálátott mindenki oly munkához, oly előzetes intézkedésekhez, a melyek sokszor fölöslegesek, akárhányszor komikusak voltak. Megtettük a zsidók megnyugtatására, megtettük annál szívesebben, mert hasznát reméltük, megtettük annál nagyobb bizalommal, mert prononcírozott antiszemitáink is velünk dolgoztak. És most? Éppen erre a Vasmegyére dobták az üszköt. Eszélyes volt-e ez? Érdekében volt-e ez a zsidóknak? Ezzel az eljárással akarják-e fogyasztani az antiszemitákat? Feleljenek a zsidók. A következés úgysem fog terhelni senki mást mint a zsidókat. Minket, a kik nem vagyunk sem antiszemiták, sem pedig à tout prix zsidó védők, minket csak sajnálatra kényszerít.”

Így nyilatkozik a kormánypárti és filoszemita „Vasmegyei Lapok.” Nekünk a fentebbiek után ez ügyhöz megjegyezni valónk nincs, s a miket itt mondandók leszünk, azok az ismertetett személyes ügytől eltekintve, egészen objektív megjegyzések fognak lenni a zalaegerszegi kerület viszonyait illetőleg. Úgy látszik, – többféle jelekből ítélve, hogy a zalaegerszegi zsidóknak fölötte kényelmetlen a rumi kerület szomszédsága, s a tavalyi zavargások tárgyában folytatott pereket is emeltyűül akarták eszközeik által felhasználtatni Istóczy Győző pozícziója ellen úgy Rumban mint Rumon kívül. Hát lehet, sőt több mint valószínű, hogy a rumi kerület szelleme annyira át fogja járni a szomszéd zalaegerszegi kerületet, hogy itt se lesz jövőre más possibilis képviselő mint egy antiszemita képviselő, s főleg azok után, a mik legújabban Z. Egerszegen történtek, az antiszemita pártnak lesz is gondja arra, hogy a Rum szomszédságában levő szemita és filoszemita fészek az antiszemitapárt egyik kerületévé változzék. Csakhogy nagyon tévednek a zalaegerszegi zsidók és zsidóbérenczek, ha azt hiszik – vagy másokkal elhitetni akarják, – hogy a rumi kerületből kravallok útján fog ez az akczió oda kihatni. A rumi kerület egyike azon példás kerületeknek, a hol a közrend az egész zsidóellenes népmozgalmi korszak alatt soha egy perczig se lett megzavarva, s reméljük nem is fog megzavarva lenni. Pedig a rumi kerület épen az a kerülete az országnak, a hova a „12 röpirat” legnagyobb mennyiségben jár. Tény az, hogy a rumi kerületbe átlag minden 14-ik választónak egy-egy példánya jár a „12 röpirat”-nak. Viszont tény az, hogy a zalaegerszegi kerületbe 1881. ápriltól fogva egyetlen egy példány se jár. Mi következik ebből? A dolog világos. A rumi kerületben nem voltak zsidóellenes kravallok, mert a nép a „12 röpirat” ál-

340

tal felvilágosítva lett; a zalaegerszegi kerületben pedig voltak kravallok, mert a nép ott az antiszemitizmus lényegét illetőleg a sötétségben botorkál. Kell erre bizonyíték? Ott van Tamássy József esete, a ki az idén antiszemita képviselőjelöltnek lépett fel Zala-Egerszegen. Daczára annak, hogy Istóczy Győző (a kit pedig a zalaegerszegi kerületben derűre borura éltetgetni szoktak,) őt, a f. é. június 12-kén Z.-Egerszegen tartott program mbeszéde alkalmával személyesen ajánlotta, a f. é. június 14-kén végbement választásnál csak 300 egynéhány szavazatot kapott s így megbukott. Ilyen határtalan értelmetlenség az antiszemitizmus ügyében csakis és egyedül- onnét magyarázható ki, hogy ez a nép sohasem olvasott se „12 röpirat”-ot se más antiszemitikus irodalmi terméket. A zsidók ellen kravallírozó zalaegerszegi népnek az antiszemita jelöl tet megbuktatni és sakterpárti képviselőt választani: homeri kaczajra fakasztó dolog lenne, ha erre a népre nézve oly fölötte sajnálatos nem lenne, De hát egyptomi sötétségben tartják ott a zsidók (bérenczeik segítségével) azt a jó magyar népet, a mint őseik a Fáraó népét. A zalaegerszegi zsidók szörnyen kutatják, kik az értelmi szerzői a tavalyi zavargásoknak? Sohse kutatgassanak: verjék a saját mellöket, mert ők és egyedül csak ők ezek az értelmi szerzők. Hogy micsoda species zsidóság lakhatik Zala-Egerszegen, mindenki megítélheti abból a tényből is-, hogy Istóczy Győzőnek baltavári „zsidai” (sit venia verbo!) szintén zala-egerszegi zsidók voltak. Azok a zalaegerszegi zsidók, a kik képesek voltak Istóczy Győzőt oda hajtani, hogy kezébe lángostort ragadjon, – e mellett feláldozva személyes és családi érdekeit azzal, hogy kitette magát éveken át a félvilág gúnyának, üldözésének, kitette magát annak, hogy éveken át – míg t. i. az antiszemitizmus ügye ki nem fejlődött, – félbolondnak hirdessék a zsidó és zsidóbérencz lapok, az emberek pedig a legjobb esetben csak szánakozva emlegessék nevét, – s egy bizonytalan jövő reményében majdnem egy évtizeden át ússzék egymaga egy világáramlat ellen; s mindezt önmagára nézve kisebb bajnak tartsa, mint azt, hogy hallgasson: azok a zalaegerszegi zsidók, a kik Istóczy Győzőt idáig voltak képesek hajtani, vajmi könnyen belekergethették azokat az egyszerű szegény földmíveseket és mesterembereket is a kravallírozásba úgy, hogy ezek még a katonaság szuronyai és sortüze elől se hátráltak meg. Azt a száz meg száz szegény embert Z.-Egerszegen, Söjtör, Z.-Lövő stb. tájékán senki más mint az?i hírhedt zalaegerszegi

341

és környékbeli zsidóság kergette a vádlottak padjára, a börtönökbe. Hanem a Nemezis nem marad el. Azok a zalaegerszegi zsidók, a kik annak idején annyira drukkoltak kollegáiknak: Istóczy baltavári „zsidainak,” hogy vajha sikerülne ezeknek kitekerni Istóczy Győző nyakát, – azok a zalaegerszegi zsidók, a kik most oly erősen mesterkedtek abban: nem lehetne-e a tavalyi zalaegerszegi kravallok alkalmából a kezeikből annak idején szerencsésen kisiklott Istóczy Győzőt valamikép maguk helyett bűnbaknak megfogni: azok a zalaegerszegi zsidók nemsokára majd azért fognak drukkolni, hogy a Jéhováért! – ne taláron valamikép a zalaegerszegi kerület is egy második rumi kerület lenni! Csak egy kis türelem, ti ördöghájjal kikent, rókabőrrel bélelt zalaegerszegi zsidók!

Levél a szerkesztőhöz Székes-Fehérvárról. Tisztelt képviselő úr! Székesfehérvár és környékén is ma-holnap nagy hullámokat vet fel az antiszemita mozgalom; örömmel kell tapasztalnom azon jelenségeket, melyek minden rendű és rangú polgárnál előtűnnek akkor, a midőn az általam odaadott „12 röpirat”-munkálatot elolvasás után kezemhez visszahozzák; – szolgáltam egyeseknek csupán követjelölt-koromban használt programmpontokkal, – most pedig néhány példányt rendeltem meg a „Zimándy”-féle kathekizmusból, úgy a Nagy Imre által kiadott röpiratból saját költségemre, – hogy kedvük legyen megismerkedni az antiszemitizmussal; sőt lassú, kitartó és higgadt munkálkodásom folytán oda törekedni és hatni igyekszem teljes erőmből, lelkem mélyéből eredő meggyőződésemből, hogy ennek necsak egyszerű buzgó apostolokat teremtsek, de oly kör létesítését eszköljem ki Székesfehérváron, a hol alkalmuk legyen az egyeseknek minden antiszemita irányban megindult s az országban létező röpiratot, folyóiratot, fővárosi és vidéki lapot olvasni, áttanulmányozni, meggyőződésileg testté és vérré átváltoztatni, – mert csak így lehet a zsidók gazságait, hatalmi, uralmi vágyát megtörni. Én miért lettem antiszemita, – s csak akkor lettem-e antiszemita – mikor már Istóczy Győző 12 röpiratával megismerkedtem, – vagy pedig a lapokból merített adatok és bizonyítékok folytán?! Nem! korántsem! vagy helyesebben kifejezve: Nem éppen Istóczy Győző röpirata és a lapok által szellőztetett adatok alapján. Istóczy Gy. 12 röpirata sokkal előbbi kezdetű ugyan, mint velemegismerkedtem, de antiszemita voltam már ezen röpiratok megismerése előtt is, – mert hisz alig néhány hete foglalkozom vele, – és olvasgatom az évekkel ezelőtt kiadott „12 röpirat”-munkálatot, – hogy a mulasztást e részben is némileg tanulmányozásommal pótoljam. Én antiszemita voltam, különösen mindjárt gyakorló ügyvédkedésem kezdetétől fogva. Az időben nem átallott egy gaz zsidó czég hozzám

342 eljönni, hogy a czég által már (jogtalanul, gazul) megperelt alperes védenczemmel 2000 frtot kötelezettségként Írassak alá, mely eljárásom miatt 150 forintot voltak hajlandók adni. Én ismervén már a zsidók gazságait, követvén az ügyvédnek azon megbecsülhetlen feladatát, hogy saját ügyfele érdekében mindent elkövessen, mi ügyfelének javára, előnyére és hasznára lehet: – nagyképpel beleegyezésemet adtam, (természetesen csak látszólag) hogy jó! adjon a czég a 150 frtról írást; a zsidó czégnek is volt annyi esze, hogy sok ideig húzta-halasztotta a dolgot, az írást magáról kiadni vonakodott; – igen, de kényszerhelyzetben a felperes czég volt; – ki tudná felsorolni azon eseményeket, melyek ez ügygyel aztán kapcsolatba hozattak, – elég az hozzá, hogy felperes czéget a börtön levegője fenyegette egynehány évre: – a megperesített váltók hamisítottak, továbbá kétszer-háromszor bevenni szándékoltak voltak alperes védenczemen. Húzta-vonta felperes czég, mondom, az ügyet, de már a polgári ügyből büntető vizsgálati ügy lett, és pedig nagy veszélyt jósolva; – eljön hozzám a felperes czég (három gaz zsidó tagja van) – s látván, hogy velem nem boldogul, hajlandó volt saját ügyfelem megkárosítása czéljából a 150 frtos, megvesztegetésemre szóló okmányt kiállítani. (Említenem is alig volt szükséges, hogy az ügyv. rendt. azt, mondja, bármily ügyvédi ténykedésre kikötött díjjra vonatkozó jogosítvány csak úgy érvényes, ha írásba foglalva van.) – Mi lett ebből? – Az, hogy én a. váltókifogások folytán kitűzött rendes tárgyalás alkalmával ezen gyönyörű felperesi okmányt eredetiben becsatoltam. Folyt a bűnper is a megvesztegetésért. Megjegyzem, hogy mielőtt a zsidók a többször említett 150 frtos vesztegető okmányt kiállították, – rendkívüli titoktartásra köteleztek engem, – én nagyképpel, oly titkot fogadalmaztam, hogy a zsidók (felperes czég) bennem feltétlenül megbíztak, s jót állok érte, hogy mikor irodámból kiléptek, nagyot nevettek markukba. Megjegyzem azt is, hogy az előzőleg tett sok lótásuk futásuk és megjelenésükkel mindig átkozták, szidták, gazemberezték ügyfelemet, és az Isten tudná azokat a rettenetes átkozódásokat elmondani, a miket szememben iroda személyzetem előtt ügyfelemre szórtak. Én hasonlag tettem (színleg) szintén saját ügyfelemre: – „ki gondolta volna ezt”!! – „ha ezeket tudtam volna”!! – „mégis belátom hogy csaló”!! – szavak kíséretével elhitettem a felperes zsidó czéggel, hogy én teljesen nemcsak hiszem, de már meg is győződtem felp. czég gaz előadásairól. Azt is meg kell jegyeznem, hogy a zsidó gaz, raffinírt eljárás melletti hasonló eljárásomat saját ügyfelemnek négyszemközt mind elbeszéltem; természetes, kaczajra szolgáltattam okot. Ilyen, ég ezekhez hasonló dolgokért lettem én s vagyok én kiválóan antiszemita. Sokkal érdekesebb dolgokról is lesz még szerencsém értesíteni képviselő urat az ügyvédi gyakorlatból merítve, melyek után még azt adom az elmondottakhoz: hogy mily kevés eset, példa lehet az a számarány, melyet az ember tud, mely kiviláglik, – azon számarányhoz – melyet az ember soha meg nem tudhat, és mely örökös titokban marad a kereszténység anyagi tönkretételére és szellemi demoralisatiojára nézve.

343 Boldogok a kik semmit sem tudnak! Hát a többször említett bűnpernek mi lett a vége?! – mert hisz mondanom sem kellene, hogy a polgári (váltó) per megbukott . . . . A vége az lett, hogy ezer és ezer ijesztgetések mellett ügyfelemet rábeszélték, rászedték, s éppen velem ijesztgették, – a ki megvesztegethető sem voltam, – hogy így és amúgy megcsalom!? -– Számtalan figyelmeztetésem és ellenzésem daczára végre saját ügyfelemet hátam megett megcsípték, – bevonszolták egy zsidó ügyvédi irodába, ott szépen aláírattak vele minden gazságot; azt nem merték tenni, hogy a jogtalanul követelt összeget aláírassák, – hanem aláíratták, hogy a panaszos fél, az én ügyfelem minden polgári és büntetőpert beszüntet; s aláíratták, hogy fel- és alperes fél külön-külön fizesse a saját ügyvédjét, – s így történt, hogy a gaz zsidó felperes czég minden bajtól megmenekült, – noha az egy ügyből mintegy 10-12 ügy folyt ki, – a melyek mind bíróilag is megszüntettettek. A csalás-feljelentés bármikor beszüntetendő, ha ebbe a panaszló-fél beleegyezését adja. így történt az a jelen esetben is; –, furcsa törvény! Én mégis raegkísérlettem a beszüntető végzés ellen felebbezni, de a felebbezés hivatalból visszautasíttatott. Ha képviselő úr becses lapjában közölni helyesnek találja a jelen soraimat, úgy hajlandó és kimerithetlen leszek zsidóktól származott több és hajmeresztő gaztetteket is közölni. Hazafiúi üdvözlettel Szendrey Gerzson, köz- és váltó ügyvéd.

Uzsoratörvények Amerikában.*) Tudjuk, hogy a zsidó és zsidóbarát újságírók az északamerikai Egyesült-Államokat előszeretettel dicsérgetik, mint a valódi szabadság hazáját, s e mellett „szabadság” alatt ők szokás szerint a kizsákmányolási szabadságot értik. A szabadjára-hagyás elve – így vélik a nemes héberek, – ott teljes mértékben érvényben van; senki sem kutatja, legkevésbbé pedig az állam, hogy miképen lesz valaki gazdaggá; egy bíróság se törődik azzal, váljon nincs-e valakinek nagyon is erősen kifejlődött „üzleti érzéke”; mindenki annyit „kereshet” a mennyit akar, s főleg ennek a „szabadságnak” köszönik – ő szerintük – az EgyesültÁllamok gyors felvirágzásukat és növekvő jólétüket. Ha már most az ember az Egyesült-Államokban létező viszonyokat némileg szorosabban szemügyre veszi, csakugyan meg kell engedni, hogy sok oly dolog van ott, a mi a zsidóknak tetszhetik; de más részről azt; is találjuk, hogy a zsidók az amerikai viszonyok felől maguknak sok tekintetben egészen téves képzelmeket alkotnak, azaz, hogy ők azon viszonyokat sokkal inkább áthatva hiszik a zsidó szellem által, mint azok a valóságban vannak. Gondolja csak el az ember: Amerikának vannak uzsoratörvényei! Mi máskép ítélt volna folyton Izrael ezen ország fölött, *) Ε több tekintetben kiválóan tanulságos czikket Schönerer György lovag, osztrák reichsratbi képviselőnek „Unverfälschte deutsche Worte” czímű, Bécsben megjelenő félhavi lapjából vesszük át. Szerk.

344 ha ezt tudta volna; mint öltött-kiáltott volna az Óceánon-túli „sötét reakczió” fölött, ha sejtette volna, hogy ott nem uralkodik általános uzsoraszabadság! Most, a mikor ez nyilvánvalóvá vált, persze késő megtérni,, most jó képet kell vágni a gonosz játékhoz, most csak nem jöhet az; ember önmagával ellenmondásba, s így hát Amerika továbbra is marad a „szabadság hazája”, daczára az uzsoratörvényeknek. A mi ezen törvényeket illeti, azok egyes államokban igen szigorúak, de még a legenyhébbek is megvédik az adóst legalább a birói behajtásától a megengedetteknél magasabb kamatoknak. Az érdem, ezen törvények összegyűjtését és széles körökben való megismertetését illetőleg Dr. Meyer Rudolf német nemzetgazdászt illeti meg, a ki az Egyesült-Államok gazdasági viszonyait a helyszínén tanulmányozta, s gazdag tapasztalatait egy terjedelmes könyvben*) tette közzé. Alább közöljük Meyer adatai alapján e törvények lényeges tartalmát úgy a mint azok az egyes államokban érvényben vannak. Alabama. Törvényes kamatláb nyolcz százalók. Uzsorakamatok nem szedethetnek, és ha mégis fizetve lettek, a tőkéből levonandók. Arkansas.. Törvényes kamatláb hat százalék; azonban szóbeli vagy írásbeli szerződés utján magasabb kamatok is és pedig tíz százalékig, kiköthetők. Azon szerződések, a melyekben 10°/0-nál több köttetett ki, érvénytelenek. California. Törvényes kamatláb hét %· Késedelmi kamatok írottköveteléseknél 10%. Canada. (Ez ugyan nem az Unióhoz tartozó állam, de közvetlen szomszédságában levő állam angol fenhatóság alatt.) Törvényes kamatláb hat %. A feleknek azonban joguk van, szerződés utján magasabb kamatokban is megállapodni. Általában e szerint ez államban uzsoraszabadság van; mindazonáltal az egyes országrészekben már kamatlábkorlátozások is állanak fenn, mint Scotában, a hol záloggal biztosított követelésekért nem több mint hét, záloggal nem biztosított követelésért nem több mint 10°/0 hajtható csak be. Connecticut. Törvényes kamatláb hat, magasabb kamatok vétethetnek ugyan, de birőilag be nem hajtathatnak. Columbia. Törvényes kamatláb hat %, de 10°/o-ig köthetők ki kamatok. Ez utóbbi kamatláb áthágása esetében a kamatokra való igény teljesen elenyészik. Delaware. Törvényes kamatláb hat %. Ε kamatláb áthágása maga után vonja az egész követelés elvesztet; ennek fele a vádlóra, másik feleaz államra száll. Florida. Törvényes kamatláb hat %, azonban uzsoraszabadság uralkodik. Georgia. Törvényes kamatláb hét %. Több (egész 12%-ig) Írásbeli szerződés utján vehető ugyan, de be nem hajtható. Ezen államban korábban az uzsoratörvény el volt törölve, de 1875-ben újra behozva lett. Illinois. Törvényes kamatláb hat %; de a felek 10%-ig maga*) Dr. Meyer Rudolf: Az otthont mentesítő s más gazdasági törvények az amerikai Egyesült-Államokban, Kanadában, Oroszországban, Chinában, Indiában, Romániában, Szerbiában és Angolországban. Berlin, Bohr Hermann kiadása

345 sabb kamatokban állapodhatnak meg. Ez utóbbi kamatláb áthágásánál csak a tőke hajtható be. Indiana. Törvényes kamatláb hat %. írásbeli szerződés által azonban 10%-ig állapíthatók meg kamatok. Ha ennél magasabb kamatok fizettettek, akkor az az összeg, a mely a 10%-ot túlhaladja, a tőkéből levonandó. Jowa. Törvényes kamatláb hat %; írásbeli szerződés által azonban egész 10%-ig köthetők ki kamatok. Ha több lett kikötve, a hitelező csak a tőkét kapja vissza, és a 10% kamat az államra háramlik. Kansas. Törvényes kamatláb hét %, ez azonban szerződés által 10%-ig emelhető. Magasabb kamatok megállapítása esetén a hitelező minden igényét elveszti kamatokra. Fizetett uzsorakamatok a tőkéből leszámitandók. Kentucky. Törvényes kamatláb hat %; megengedve van nyolcz %· Túlfizetések visszatérítendők. Louisiana. Törvényes kamatláb öt %, megengedve nyolcz %. Megfizetett uzsorakamatok visszatérítendők, ha egy év alatt ez iránt panasz emeltetik. Ezenkívül a hitelező elveszti igényét minden további kamatra. Maine. Törvényes kamatláb hat %; ez azonban nem áll marhák „ kibérlésére, hajózási szerződésekre, kereskedelmi váltókra stb., Túlságos kamatok nem hajthatók be, és ha fizettettek, visszatérítendők, ha az adós e részben egy év alatt panaszt emel. Maryland. Törvényes kamatláb hat %; ennek áthágása megszünteti az igényt a kamatokra, még akkor is, ha adásvevési üzlettel lepleztetett is el. Massachusetts. Törvényes kamatláb hat %. Magasabb tételek megvannak engedve, ha írásban lettek megállapítva. Michigan. Törvényes kamatláb hét %, Írásbeli szerződések esetén 10%. Magasabb kamatok be nem hajthatók. Minnessota. Törvényes kamatláb hét %, megengedve 12%. Ha magasabb kamatok köttetnek ki, a szerződés érvénytelen. Bírósági ítéletekben csak hat % állapíttatik meg. Szigorú ügyelet van arra, hogy.a megengedett kamatláb mesterkélt utón (provisiók, illetékek, színlelt adásvevési szerződés által) tul ne hágassék. Mississippi. Törvényes kamatláb hat %. A felek írásban többet is, egész 10%-ig állapithatnak meg. Ennél több azonban nem hajtható be. Missouri. Törvényes kamatláb hat %, írásbeli szerződés útján megengedve 10%-ig. Túllépés esetében a hitelező csak a tőkét kapja, 10% pedig az államra száll. A felek írásbelileg a kamatok kamatait is kiköthetik, de a kamatok évenként csak egyszer csatoltathatnak a tőkéhez. Nebraska. Törvényes kamatláb hét, megengedve 10%. Túllépés esetén a hitelező csak a tőkét kapja. Nevada. Törvényes kamatláb tíz %, írásbeli szerződésnél azonban minden kamatláb megengedve. New-Hampshire. Törvényes kamatláb hat %. A ki többet vesz, a túl-kamatnak háromszorosát veszti a feladó javára. Földművesek és kereskedőkre nézve ugyanazon kivételek állanak, mint Maine-ben.

346 New-Jersey. Törvényes kamatláb hat %; uzsorásszerződéseknél a hitelező csak a tőkét kapja. New-York. Törvényes kamatláb hat %. Szerződések .magasabb kamatok fölött teljesen érvénytelenek. Túlfizetések visszakövetelhetők, és pedig az adós által egy év alatt, a szegényügyi felügyelők által három év alatt. Ezenkívül az uzsora, vagyis hat %-nál több kamatnak vétele 1000 dollárig terjedhető pénzbírsággal vagy hat hónapig terjedhető fogsággal sujtatik, s mindkét büntetés együttesen is kiszabható. Testületek és részvénytársulatok, a mennyiben adósok, az uzsoratilalom által nincsenek védve. Észak-Carolina. Törvényes kamatláb hat, megengedve 8%, de csak írásbeli megegyezés esetében. Uzsorás szerződések után semmi kamat sem hajtható be, és a hitelező az adósnak az összes fizetett kamatok kétszeres összegét büntetéskép fizetni tartozik. Ohio. Törvényes kamatláb hat, írásbeli szerződésnél megengedve 8%· A túlkövetelés nem hajtható be. Oregon. Törvényes kamatláb tíz, megengedve 12%. A túllépés a tőkének és kamatoknak elvesztését vonja maga után. Pennsylvania. Törvényes kamatláb hat %. Túlfizetések visszatérítendők, ha a panasz hat hó alatt emeltetik. Rhode-Island. Törvényes kamatláb hat %. Különben uzsoraszabadsácr van. Dél-Carolina. Törvényes kamatláb hat %. Uzsoraszabadság. Tennessee. Törvényes kamatláb hat %. Több kiköthető, de a bíróságok nem nyújtanak segédkezet a törvényes tételt túllépő összeg behajtására. Texas. Törvényes kamatláb nyolcz, megengedve írásbeli szerződés mellett 12°/0. Ha több köttetik ki, semmi kamat se hajtható be. Vermont. Több mint hat %-nak a szedése törvényileg tilos; a többletfizetés visszatérítendő. A kereskedelemre és földművelésre nézve azonban ugyanazon kivételek állanak mint Maine és New-Hampshire államokban. Virginia. Törvényes kamatláb hat % szerződések magasabb kamatokról semmisek, s tett többlet-fizetések visszatérítendők. Nyugat-Virginia. Törvényes kamatláb hat %· Szerződések magasabb kamatokról a túllépési összegre nézve semmisek. Wisconsin. Törvényes kamatláb hét, megengedve 10%. Uzsorás szerződések semmisek, és ha túlságos kamatok fizettettek, azoknak háromszoros összege visszakövetelhető. Amint a fentebbiekből kitűnik, az Unió 38 állama között csak hat olyan van, a hol a kamatláb magassága szerződés esetében semmi korlátozásnak nincs alávetve, s e szerint uzsoraszabadság· létezik; s bízvást feltehető, hogy egy nem távoli időben ezek az államok is indíttatva fogják érezni magukat, a többieknek a példáját követni. Különös figyelmet érdemel azonban az a körülmény, hogy épen abban az államban üldöztetik legjobban az uzsora, a melyben virágzó forgalom létezik, de a melyben a legtöbb zsidó is lakik, tudniillik New-Yorkban, mert ebből megczáfolhatlanul következik, miszerint téves tan azt állítani, hogy az uzsora eltiltása által a forgalom elé gátak vettetnek. Ugyan mit szólnak a zsidó lapok éhez a tényhez?

347

Egy antiszemita írónő. Általános tapasztalat az, hogy az antiszemitizmusnak leglelkesebb párthívei a nők. S ez nagyon természetes dolog is. Egy oly kérdésnél mint a zsidókérdés, a mely oly mélyen belenyúl a gazdasági, társadalmi, sőt az erkölcsi és vallási életbe is, a mely kérdés e szerint nem puszta politikai, hanem majd minden életviszonyt lényegesen érintő életkérdés: egy ily kérdésben nemcsak a rideg politikai számításnak, hanem az érzelmeknek is fontos szerepük van. A hidegen számító férfiak közül sokakat a „kalkulus”, a spekuláczió visz oda, hogy érdekből zsidóbarátok legyenek; míg a nőket első sorban nem az érdek, hanem a szív vezeti, s nem a tépelődő fontolgatás, hanem a képzelem intézi a szép, jó és nemes eszméjének megvalósításában eljárásukat. Ezért a legutóbbi választásoknál is a nőknek igen lényeges részük volt abban, hogy nálunk annyi antiszemita képviselő választatott meg, hogy elállott bele az országnak a szeme-szája. Számtalan férjet, fiat és férfi rokont, a kiket az eszem-iszom vagy az ötösök és tízesek a „haspárt” táborába voltak csábítandók, az eszméért lelkesülő antiszemita asszonyok, anyák és leányok térítettek az igaz útra. Jó omen ez az antiszemitizmus ügyének végleges diadalára nézve; mert hisz egy franczia közmondás is azt tartja, hogy: „Ce que femme veut, Dieu· veut!” („Amit a nő akar, azt az Isten akarja!”) Eddig azonban a nők csak bizalmas körben, a házi szentély csöndében működtek ügyünk sikerének kivívásában. Újabban azonban kezdenek már a nyilvánosság előtt is síkra kelve, a képviselőválasztási mozgalmakban is tevékeny részt venni, sőt tollat is ragadni igaz ügyünk védelmére. Bizonyítja ez utóbbit Jurik Jozefin kisasszony példája is, a kitől a napokban egy röpirat fog megjelenni Lipcsében, Dietrich Vilmos kiadásában e czim alatt: „Episteln gegen die Verjudung” (Levelek az elzsidósodás ellen). A műből több német lap néhány mutatvány-ívet kapott, s e lapok közlései nyomán mi is adjuk a fölötte érdekesnek Ígérkező munkából az alábbi szemelvényt. Jurik Jozefin kisasszony így ír: „Mintha a XIX-ik század átka lenne az, hogy majdnem minden jó eszme, a mely az emberiség javára megszülemlik, ez ellen fordulni s ezt megsemmisíteni fenyeget. így verték magukat példátlan módon szolgaságba a népek áradozó felebaráti szeretetből a magasztos szabadsági eszmével, A felvilágosodás napja, a melytől a népek a jónak és a rosz-

348 nak megvilágítását várták, imádóit elvakította úgy, hogy ezek nyitott szemekkel rohannak az örvény felé, s a barátot félreismerik az ellenséget pedig átölelik. Minden, e napnak világa elé czipeltetik s mindenki, szemei elé tartatik. Semmi se elég szent, hogy biztos legyen az idegen tekintetek által való profanálástól. A népek azonban érzik, hogy az ő szemük ez új világossághoz nincsen hozzászokva, hogy nem tudnak világosan látni és ítélni; s azért hisznek mások ítéletében; s ezek a mások a zsidók. Kellenek tán ezen állításhoz bizonyítékok? Az irodalom eledele szellemünknek első életreébredésétől kezdve minden korbeli s fejlődési stádiumban; s ki csinálja a modern irodalmat? Kevés évekkel ezelőtt még nem tudta ezt mindenki; a „szabadelvű” czím alatt a napi szükséglet kielégítésére a piaczra dobott s rohamos keletnek örvendett irodalmi termékek roppant tömegének honnét származását még szemérmesen tagadták. Ma a zsidók föltétlenül beismerik, hogy ők nyújtják nekünk a szellemi úgy mint az anyagi eledeleket. Az érzékek nehezebben esnek csalódásba, mint az ész. Már régóta tudjuk, hogy a testi élelmi szerek, melyeket mi nagy fáradsággal, arezunk verejtékében csikartunk ki a természettől, nekünk újabbi izzadtsági s vércseppekért meghamisítva és megmérgezve nyutatnak ismét nekünk; s mi mégis elvesszük azokat, mert mi tőlünk minden el van véve. A szellemi téren nem áll oly rosszul a dolog, mert itt sohasem forog fenn az a kényszerhelyzet, hogy reánk nézve kártékony dolgokat elfogadjunk.· A lélek nem követel élelmet oly parancsolólag, mint a test, nincs mindig szüksége kívülről jövő eledelre, saját erejéből is fentarthatja magát; és mi mégsem taszítjuk vissza a nekünk zsidó kezek által nyújtott méregpoharat, – tán mert nem tudjuk, mit tartalmaz az? Nem,, hanem azért, mert nem akarjuk tudni, nem kérdezzük, nem akarjuk kérdezni, nem merjük kérdezni azt, nehogy az undor arczfintoritását kelljen csinálnunk, a melyet félünk csinálni. Szellemünknek leigázása annyira megy, hogy még zsebünkben semerészeljük kezünket ökölre „szorítani. Hisz ez titkos antiszemitizmus lenne, az antiszemitizmus pedig gyalázat, bűntény. Miért? Mert így mondják ezt a zsidók, így írják ezt a zsidó újságok. Ezek az újságok,, ezek a quintesszencziája a zsidó hatalomnak. Az a muszka, a ki országának törvényei ellen vétett, nem reszket jobban Szibériától, mint a hogy reszket .a „szabad” Európában egy tisztességes ember egy kedvezőtlen kritikától az újságokban. Mivel mi magunkat nem érezzük képeseknek a viszonyok megítélésére, a melyeket önmagunk teremtettünk^ s a melyek hirtelen a fejünkre nőttek, elmentünk iskolába a zsidókhoz, s utánuk mondtuk azt, amit ők nekünk előmondtak, tettük azt a mit ők parancsoltak, hagytuk őket tenni, a mit ők akartak, s egy kézcsavarintásra oly jól voltunk értesülve, hogy mi magunknak többé se ítélő képességet, se ehez való jogot nem mertünk többé tulajdonítani. Ha valahol megmozdult a visszaemlékezés a korábbi önállóságra, ha felharsant merész szózata egy szabadon maradt szellemnek, Izrael akkor éktelen lármát ütött a reakczió és elbutítás fölött, s fenyegetett bennünket barbáriával, a melybe mi menthetlenül elsülyedünk, ha mi az ő mentő kezét ismét eleresszük. Mi megrémültünk, s engedtük magunkat a „mentő kéz” által újra bilincsekbe veretni. Kapjunk csak a fejünkhöz, váljon még álmodunk-e

349 vagy azelőtt álmodtunk-e, vagy a történelemnek egy nagy szakaszát aludtuk-e el? Hogyan? Engedjük azt, hogy a zsidók azt mondják, hogy ők voltak a megmentőink a középkori előítélet tévköréből; hogy ők hozták meg nekünk a szabadság és világosság új aeráját, a melyekkel bírunk s nélkülük el lenni nem akarunk; hogy ők szabadítottak meg bennünket a zsarnokok és kényurak hatalma alól; és mi hittük mindezt? Valóban mégis hatalmas, igen czivilizált, emberbarátias egy nép volt ez a zsidóság, hogy mindent neki köszönünk! Csal-e emlékezetünk, nem mi voltunk-e azok, a kik az idegen néptörzs tehetetlen kisebbségéről, a melynek a világon se hazája, se barátai nem voltak, önszántunkból levettük a korábbi időkből származó korlátozásokat, nekik megadtuk jogainkat, megnyitottuk művelődési intézeteinket? Ez mind nem igaz! A zsidók szerint nem mi a zsidókat, hanem a zsidók emanczipáltak minket, s nélkülük még évszázadokkal hátrább lennénk, irgalom s kegyelem nélkül elvesznénk. Elfogult lelkek, nem veszitek észre azt a hálót, a melyben majd; nem a kibontakozás reménye nélkül belekeveredve vagytok? Ennek a minden korszakban önzése miatt minden néptől gyűlölt, megvetett s ujabb időben csak tűrt kisebbségnek, a mely soha nagy, soha nemes tettekkel nem tette magát érdetnesültté az emberiség hálájára, ti önszántótokból mindazon vívmányokat, a melyeket ti századokon át tartott fáradozások útján szereztetek, – korlátlan közös élvezetre átadtatok, s ama kisebbség most hálából nagylelkűségtek iránt, még tulajdonotok jogczímét se hagyja meg nektek, adót követel birtokotok után, s urává vetette föl magát pénzeteknek, jószágotoknak, családotoknak, vallástoknak, egész ténykedésteknek, gondolkodástoknak s akaratotoknak! Ha a zsidó sajtó és irodalom történelmeteket meghamisítja, hazátokat gyalázza, fejedelmeiteket gyanúsítja, vallástokat kigúnyolja, házatok békéjét zavarja: ti ezt rendiben levő dolognak találjátok, s minden szellemi fegyverrel ily gyalázatos módon való visszaélésben ti a szabad véleménynyilvánítás csorbítatlan jogát látjátok. De ha valaki ítéletet merészel mondani ezen átkos üzelem fölött, akkor a zsidó sajtó egész kopófalkája neki esik a vakmerőnek, és ti nyugodtan nézitek, mikép tépi őt szét az a falka, ti ebben ismét egy csorbítatlan jogát látván – minek? Hát ezt ti magatok se tudjátok, de ti már hozzá vagytok szokva ahoz, hogy ez történik, s azt hiszitek, hogy ennek így kell lennie. A kereszténység, eredetétől fogva küzdött a barbáriával, önmaga is beleesett abba gyakran, a mikor ez hatalmas volt; de aztán mindig ismét felemelkedett alapeszméjének, az emberiességnek szelleméhez, s a jelen században győzedelmeskedett teljesen minden előítélet fölött, az egyenlőség és testvériségnek, a korlátlan emberszeretetnek elvét halálos ellenségein a zsidókon, az emanczipáczió által a legszebb, a történelemben példanélkül álló ténynyé valósítva. Ez a pimasz faj mindezt aztán azzal hálálta meg, hogy naponkint ezerféieképen gyalázta a kereszténységet, minden vallásos szokást kigúnyolt, a hivők szívéből Istent minden eszközzel kitépni próbálta, hogy ezáltal jóltevőit csak saját érdekeinek eszközévé tegye.”

350

Irodalom. Mutatvány Zaáry Józsefnek „Az antiszemitizmus hazánkban” czímű röpiratából. (A közlemény vége.)

De helytelenül is lobbantják szemünkre a fentebbi vádakat, s még. helytelenebbül származtatják le azokból anyagi romlásunkat. Akadnak mindenütt emberek, kik a nagyzás, fényűzés és könnyelműség bűnében leledzenek. Ellenben a magyar faj komoly gondolkozására jellemző már az is,. hogy ezen hibák prototyp alakjait, gyakorlati észjárásával fertálymágnásoknak, vagy egyszerűen firtliknek (a Dunántúl buga-mágnásoknak vagy röviden bugák-nak) nevezi, s még jellemzőbb, hogy a filoszemita tábornak épen ezek a legbuzgóbb hívei, legingerlëkenyébb lovagjai. Egészen otthonosan érzik magukat a felcsiperedett pénzcsiszárok között, mert gyarlóságaik – a könnyelműséget helyettesítő szédelgés hozzáadásával – a. zöldágra vergődés stádiumát jelző valóságos zsidó különlegességek. Kiken fityeg legtöbb talmi arany? Kik páváskodnak legjobban? Kik nagyságoltatják magukat illetéktelenül úton-útfélen? Kik szolgáltatják a csődhirdetések legnagyobb jutalékát? – Feleljenek meg reá a köznapi tapasztalás és a lapoknak bírói hirdetéseket tartalmazó rovatai. Ugyanazon egyéni gyarlóságoknak azonban zsidó és keresztényrenézve ellenkezők a következményei. A vagyonbukott kereszténynek rendszerint vége. A zsidó csőd által is gyarapodik. Árúinak nagyobb részét valamely rokonánál elrejtvén, mielőtt jóhiszemű hitelezői sejthetnék követeléseik veszélyeztetését, neje és hitelezőképpen szereplő rokonai által üzletében hagyott qsekély készletét előre lefoglaltatja. A csőd tömeg-gondnoka már csak felülfoglalást eszközölhet. Alig múlik el néhány nap, feleségének czége alatt új üzletet nyit. A sok Fáni, Betti, Lina stb. czégek névleges főnökei kilencz tizedrészben zsidó hölgyek. Férjeik, mint tényleges gazdák pendelük mellett meglapulva folytatják üzleteiket mindaddig, míg sarokba szorított hitelezőikkel tíz-tizenöt százalékra kiegyezvén, vagyonilag megizmosodva saját nevük alatt újra megjelenhetnek. Ily üzelmekkel rontják meg kereskedelmi hitelünket a külföld előtt, melynek gyárosai és nagykereskedői felette óvatosan és a rendesnél terhesebb feltételek mellett hiteleznek hazánkba. Ily üzelmekkel teszik lehetlehné a keresztény iparos és kereskedő boldogulhatását, ki az ingyenben maradt áruk olcsóságában az élelmes zsidókkal nem versenyezhet. De nem követheti élelmességüket sem; mert ha esze és bátorsága volna is hozzá, nem akad rokona, ki az álhitelező szerepére vállalkozni s a megítélt pót- vagy főesküt letenni merészkednék. Nem úgy a zsidó. Mindenre kiterjeszkedő élelmességének jellemző bizonyítékául egy köznapi példát hozunk még fel, melyből megtanulhatjuk, hogy mily kedélyesen bánik el magával az istennel is, ha anyagi haszna úgy kívánja.

351 Mózes törvénye szerint *) minden elsőszülött fiú, akár ember, akár állat legyen az, Istené. Az elsőszülött fiút tartoznak megváltani. A szamár első mén csikója egy kecske bárány nyal váltandó meg, vagy nyakát kell szegni. Más barmok első hímszülöttje meg nem váltható. Az élelmes zsidó tehát, hogy előhasi üszejének esetleges bikaborját is megtarthassa magának, elléshez közelgető üszejéit proforma eladja néhány forintért valamely bizalmas keresztény barátjának. Ha marhája üszőt ellett, minthogy ezt az ég ura úgy sem használhatja, az adás-vétel egyszerűen semmisnek nyilváníttatik; a zsidó visszaveszi borjas üszejét, a goj pedig visszakapja pénzét. Ha ellenben a vemhes üszőbikát ellett, akkor azt a gojtól kapott pénzen megveszi az élelmes szemita. Így azután övé a tehénbika borjúval együtt, az úr isten elvesztette hozzá való igényét, mert elléskor annak anyja nem volt a zsidó birtokában. Hátra van még azon eredendő bűnünk, hogy gyermekeinket kiválólag tudományos pályákra képeztetvén, velük hazánk szükségletét túlárasztjuk, az ipar és kereskedelem ápolását pedig elhanyagoljuk. Kétségtelen, hogy a közjólét emeltyűjét képező nemzeti vagyonosodás tekintetéből az iparűzés és kereskedelem elsajátítására áldozatok árán is törekednünk kell. A természet áthidalhatlan törvényénél fogva azonban minden zsenge hajtás védelemre szorul. A századok viharával· küzdő erős tölgyet is mégsemmisíthette volna első éveiben egy nyúl harapása, ketté törhette volna egy gyermek-kéz gyenge suhintása. Más előrehaladott nemzetek ipara és kereskedelme· azok államainak védelme alatt lett nagygyá, s csak akkor hullottak le védvámsorompóik, mikor megizmosodott iparuk és kereskedelmük a külfölddel való versenyt kiállhattak. Míg nemzeti kormányunk ily védelemben a hazai ipart nem részér sitheti, sőt az iparszabadság hangzatos örve alatt azt az élelmességnek keresztelt szédelgés szabad zsákmányává teszi; míg kir. ügyészségeink minden körmön-font élelmességgel leplezett bűntényekben – ha a bizonyítékok sült galambként szájukba nem repülnek – a vád beszüntetését indítványozzák: addig hazánkban az ipar és kereskedelem fel nem virágozhat, azok felkarolása a honfiakat nem serkentheti, sőt kidőlnek, elzüllenek az eddigi tényezők is, mint azt a győri hajdan virágzó magyar gabnakereskedők hanyatlása szomorúan tanúsítja. – A mozaismus homlokegyenest ellenkezik a magyar nemzet jellemével, természetével, történeti múltjával, és államéletét szabályozó összes intézményeivel. A mozaitákat kedveltté tette istenök az egyptombeliek előtt, hogy azokat megfoszthassák; a magyart jó kedvében teremtette, hogy vitézségében gyönyörködjék. Az balsorsában jajveszékel és ruháját tépi; – ez némán tűr, vagy elszántan megy a halálnak. Az gazdagság keresésében találja életének végczélját; ez vagyonát, szabadságát, ellenségével is megosztja. Az árunak tartja az igazságot; ez megveti, ha elárusítható. Az kijátsza a törvényeket; ez meghajlik előttük. *) Mózes II. könyve 13. rész. 2 , 12., 13. szakasza.

352 Az kerüli a szellemi világosságot; ez győzelemmel harczolt érette. Az isten választottjának tartja magát a többi népek fölött; ez kész elvérzeni a közszabadságért. Az önző; ez önfeláldozó. Az világpolgár; ennek hazáján kívül nincs helye a világon. Ennyi és még több hasonló ellentétek mellett jó mozaita, és jó magyar hazafi egy személyben nem képzelhető. Már imáik is gátolják őket ebben. A kit álszemérem el nem-tántorított, hiú dicsvágy meg nem szédített, az ne féljen az antiszemita elnevezéstől. A főrendek szavazata és a függetlenségi párt gyengéd nyilatkozata meggyőzhetett mindenkit arról: hogy a zsidókérdésben vagy meg kell adni magát, vagy pedig antiszemitának lesz kikiáltva, ha önállólag gondolkozik, s teljes lelkéből és minden erejéből meg nem hódol. A mozaismus túlélte magát. Homályba burkolódzik és csak sötótften tenyészhet. – Küzdelmünk a világosság harcza a sötétséggel. Nem személyek, hanem egy nemzetközi szövetkezet várnája ellen küzdünk, mely szervezeténél fogva más népekre tapad, ezek gyengébb izeit rágja: de velők szerves egységének feloszlása nélkül össze nem olvadhat. – Az egyenjogúsítási törvény alkotásával a magyar nemzet lerótta emberbaráti érzelmének önkény tes adóját; most a zsidókon a sor, hogy arra magukat éretteknek és érdemeseknek tanúsítsák. Minden embernek hite az ő belvilága. Semmi közünk hozzá. Azonban igenis van közünk ahhoz, és megkövetelhetjük: hogy hitágazatainak egyes tételeit a mi kárunkkal rajtunk senki se gyakorolhassa. Ez ellen védekezni minden igaz hazafinak elodázhatlan szent kötelessége, melytől sem anyagi haszon, sem álszemérem, – se pedig zsarnok hatalom vissza nem riaszthatja. A mit Jókai Mór koszorús költőnk az 1861-ik évi országgyűlésen a hazánk függetlenségét fenyegető kültámadásra mondott”, – ugyanazon jóslatszerű igéket hangoztatjuk mi is a nagygyá nőtt plutokratiának nemzeti lételünket nem kevésbbé fenyegető beltámadása ellen: „A magyar nemzet sokszor és. nagyokat bukott már, mindannyiszor föltámadt, megerősödött; mert szüksége volt a világszellemnek egy nemzetre, mely előharczosa legyen minden szép és nagy koreszmének. A melynél megmaradjon magva azon nemes erényeknek, a mik a világot fentartják; ugyan e szerepet várja tőlünk a világ most, inkább mint valaha, választ kér tőlünk.”

L e v e l e z ő -lap. Azon vidéki laptársainkat, a melyek füzeteinkből czikkeket vesznek át, újólag nemcsak fölkérjük, hogy a forrást megnevezzék, de ezt a szerzői jogról szóló s f. é. július l-jén életbe lépett törvény értelmében ezentúl meg is követeljük. Ezen kikötés mellett az ügy érdekében még örülünk is annak, ha czikkeink átvétetnek. Nyiry Elek úrnak, Gy–a. A „12 röpirat”-nak egyes kerületekbe ingyen való tömeges küldésére fundus nem létezik. A szerkesztő pedig e kedvezményben ez idő szerint csakis Rumot részeltetheti. – Üdvözlet!

12 RÖPIRAT. Budapest 1884. szeptember 15. IV. évfolyam

XII. füzet.

Az antiszemita sajtó megrendszabályozásának tervéhez. Rövid pár hét alatt újra megnyílnak a törvényhozás termének ajtai, hogy újra kezdődjék a komoly törvényhozási munka a haza javának előmozdítására? Nem! hanem hogy újra kezdetét vegye a parlamentáris szalmacséplés, a nemzetrontó politikai szélhámosság, a zsidó uralom Magyaroszágon való megszilárdításának gyalázatos”„ munkája. Hónapok óta krákognak a zsidó-kormánypárti újságok: a „Nemzet”, a „Pester Lloyd” sat, az antisemitizmus ellen sürgetve annak „megfékezését” sürgetve a sajtó megrendszabályozását s több más zsidó-reakczionárius „reformokat.” Az előcsahosok után aztán megszólaltak legújabban az „orákulumok,” Tisza Lajos gróf Dicső-Szent-Mártonban (a mely „Márton” persze se „dicső” se „szent,”) és Tisza Kálmán Nagyváradon „drága” választóik körében. Tisza Kálmán rövid időre (?) szóló felhatalmazást akar kérni a törvényhozástól az „antiszemita izgatások megfékezésére.” Hát, ha ez a fenyegetődzés komoly, és nem akar puszta taktikai fogás és macchiavellisztikus manőver lenni arra nézve, hogy a két zsidóbarát régi ellenzéket vagy az új ellenzéki antiszemita táborba hajtsa vagy pedig a kormány zsidóreakczionárius javaslatainak támogatásával az ország közvéleménye előtt végleg kompromittálja, — mondjuk, ha Tisza Kálmán e fenyegetődzése komoly, úgy rendszabályaival kissé megkésett ő excellencziája. Mert ha az antiszemita sajtó szájára lakatot fog is tehetni: – mert practice véve csak az antiszemita sajtó megrendszabályozásárói lehet szó, – a 1520 antiszemita képviselő annál többet és annál keményebben fog beszélni majd a parlamentben. Csöbörből vederbe fog esni Tisza Kálmán a zsidókkal együtt.

354

Egyébiránt annak a „meghatározott rövid ideig tartó kivételes rendszabálynak” a törvényhozás retortáin való keresztülhajtásáig még sok víz fog lefolyni a Dunában, s ha csakugyan előáll velük Tisza a képviselőházban, úgy kemény diót kell fogaival feltörnie, a mibe esetleg beletörhetik a foga is. S ha Tisza Kálmán a zsidókkal együtt azt akarja, hogy a legutóbbi választásokból (Tisza Lajos gróf szavai szerint is) megizmosodva előjött antiszemitizmus áradata mindent elöntsön: úgy csak tessék továbbra is piszkálódni, csak tessék továbbra is a borsot törni az antiszemitikus érzületű nemzet orra alá, tessék csak továbbra is folyton fát rakni a tűzre. Száz meg száz zsidó és elzsidósodott lap öltögeti nyelvét az antiszemitákra: ez rendén való dolog; hanem annak az egy pár antiszemita közlönynek a létezése borzadály a zsidók és tányérnyalóik előtt. Mert hát a mióta ez az egy pár antiszemita lap létezik, nem lehet fényes nappal megrabolni a publikumot, nem lehet úgy csöndben kivégezni az egyes exisztencziákat, nem lehet a kifosztogatottak, földönfutókká tettek jajkiáltásait hallatlanokká tenni! Egyébiránt, ha Tiszáék azon terve, hogy az antiszemitikus sajtó elleni eljárás a közigazgatási hatóságok ügykörébe utaltassék, – sikerülni is fogna: ez a „12 röpirat”-ot legkevésbé se fogja alterálni. Mert hát a legrosszabb esetben nálunk is behozzák az osztrák u. n. objectiv eljárást, a mely mellett még Ausztriában (!) is azért bizony javában megjelennek antiszemita lapok, mint az „Oesterreichischer Volksfreund,” a „Die Judenfrage”, az „Unverfälschte deutsche Worte”, stb. A lap kinyomott első példányai felküldetnek a rendőrséghez; ez a túlságos kemény czikkeket kitörli, a melyek helyett a szerkesztőség aztán „szelídebbeket” szedet a lapba, s a lap egy-két nappal későbben azért szépen megjelenik. Ez az „objectiv eljárás” napi és hetilapoknak még nagyobb bajokat okoz; havi közlönynél, a hol nem tesz különbséget, hogv a füzet pár nappal előbb vagy később jelenik-e meg, bizony nem csinál nagy bajt. Egyébiránt arra az esetre, ha Tisza Kálmán policziája nagyon is mélyen bele találná ütni az orrát a „12 röpirat” czikkeibe, majd intézkedünk az iránt, hogy a tisztelt policzájnak semmiféle köze se legyen füzeteinkhez. Ezt pedig egyszerűen az által érjük el, hogy a „ 1 2 röpirat”-ot Drezdában, Lipcsében, Berlinben vagy más németországi városban (a hol még nem mindenható úr a zsidó) nyomatjuk, s ugyanonnét

355

zárt borítékban, mint a nemzetközi szerződés által biztosított levéltitok szentségének örve alatt levő levelet, küldjük meg előfizetőinknek. A „Gartenlaube” czímű lipcsei hetilap évekkel ezelőtt felséges királynénk ellen elkövetett durva sértegetései miatt az osztrák-magyar monarchia területéről .kitiltatott. Mit tett erre az élelmes szerkesztőség? Zárt borítékokban akadálytalanul küldte meg továbbra is lapját a monarchiában lakó előfizetőinek. Ugyanígy tesz Simonyi Iván is az Ausztriából kitiltott „Westungarischer Grenzbote”-jével. Ugyanígy mi, mint havi lap annál könnyebben járhatunk el, – mi, a kik hozzá még nem is „felségsértést” hanem legfölebb csak „zsidósértést” vagyunk bátrak elkövetni. Azért tehát zsidók és zsidótányérnyalók: Lasciate ogni speranza! „A „12 röpirat”-tól irhátok azért nem fog meg-· menekülni. Csak a hazai közönség részeltessen bennünket tetterős támogatásában: mi ezután is fennen fogjuk lobogtatni zászlónkat, mindaddig míg Magyarország a zsidó pestistől megszabadítva nem lesz.

Üres vádaskodások az antiszemitizmus ellen. Tréfort miniszter úr, a minap pozsonyi választóihoz tartott beszédében körülbelül ezt mondta: „Az antiszemitizmus nem faj- vagy vallásgyűlöleten alapszik, hanem tulajdonkép forradalmi törekvés, szoczializmus, vagy még inkább kommunizmus. Czélja. hogy az országot izgatottságban tartsa, a társadalmi szervezet alapjait aláássa, fenyegeti a vagyont és birtokot Az ily támadás azonban kezdődik a falusi pálinkás zsidónál a Herskónál vagy Iczignél, és végződik az Eszterházy herczegnél, vagy az esztergomi prímásnál.” A mi véleményünk ezzel épen ellenkező; mert mi az anti szemitizmus keletkezését a zsidófaj magatartásában találjuk, megrögzött szokásaiban, melyek természetévé váltak, vérébe mentek át. és ezért végnélküli gyűlölete más népfajok és nemzetek iránt; és; miután ezen rósz szokásait vallása ápolja, s így gyűlöletet tanúsít minden idegen iránt, természetes, hogy részünkről, a keresztények részéről sem fejlődhetett ki irányukban valami aranyos szép szeretet. A zsidó, mióta csak a történelem ismeri, vallásánál fogva elkülönítette magát a többi népfajoktól nemcsak, hanem azok

356

ártalmára s hátrányára volt mindig és mindenben; így nálunk is hazánkban, és pedig századok előtt azért nem, mert a zsidóság csekély számánál fogva nem hathatott sem a birtokos osztályra, sem a népre, s így a zsidó nem uralkodhatott fölötte, nem szipolyozhatta ki utolsó cseppig vérét és erejét. Ezen szomorú helyzet csak akkor állott be, mikor a zsidó emanczipáltátott, vagyis jogot nyert, hogy a földnek ο is urává lehessen. Hogy az antiszemitizmus miért nem keletkezett rögtön az emanczipáczió után, hanem csak későbben, onnan veszi magyarázatát, hogy a zsidónak előbb meg kellett tollasodnia, pénzhez és pedig nagy összegekhez jutnia, hogy mint úr és birtokos figurálhasson. Voltak ugyan hazánkban is szomorú időszakok, midőn a zsidók és izmaeliták uraskodtak és zsarnokoskodtak a nemzeten, azt keményen, csaknem, vérvesztésig szipolyozták; de nem lévén emánczipálva, fekvőbirtokhoz nem juthattak és épen ezért az országra s annak lakóira végpusztulást nem is hozhattak. Ellenkezőleg áll most a dolog; a zsidó szerezhet fekvő birtokot magának és nagy mérvben szerez is; minél fogva birtokába jut a földterületnek, melyet őseink véren” és nem ex mammona iniquitatis – pénzen szereztek; s ura levén egyszer a földnek, ő intézkedhetik vele, saját czéljaira fel is használhatja gátolhatlanul, jogosultságára, törvényadta jogosultságára hivatkozván. Hogy miként használja fel a zsidóság ezen jogát a földbirtokra nézve, azt szomorúan tapasztaljuk és méltán fájlaljuk, hallván és olvasván, miként „pusztulunk”. Egyre-másra vásárolja, sokszor potom áron, a zsidóság a kis és nagy birtokokat össze hazánkban és ez által a legdíszesebb palotákba költözik be, melyeket azért építettek oly kényelmessé s nagyszerűvé az elődök, hogy azokat a késő ivadékra átszármaztassák; és íme az emanczipáczió mily gyönyörű ivadékot ültet a kastélyok és fényes palotákba, csakúgy repdes örömében a magyar ember szíve, lélekben látván előre, mikép és mikor fog beállni azon boldog idő, midőn rabszolgája lehetend és leszen – a zsidónak, ki hajdani jogait mint főúr és földbirtokos revindikálni fogja s korlátlan urává teszi magát a földnek, melyet birtokol és kényurává a népnek, melynek zsoldot és kenyeret ad, mert az ő birtokán él és lakik! Nem is oly messze-távolban van ez időszak tőlünk, ha ezen törekvésnek erélyesen útját nem álljuk és nem egyesülünk arra, hogy tehetségünk, befolyásunk és teljes erőnk felhasználásával a zsidót a létező törvények korlátai közt ezen rohamos haladásában gátoljuk.

357

S mégis azt hirdetik, hogy az antszemitizmusnak nincs létjoga, veszedelmes a hazára, a társadalomra. Ez olyan félszeg fel fogás és ferde beszéd, mint mikor egy miniszter szájából azt halljuk: „mit tehet egy 600,000 lelket számláló népfaj 14 millióval szemben?!” – Nagyon keveset, ha ez csak a törvény korlátai között működik és működhetik; de igen sokat, mindent, ha a törvény nem kötelezi s az alól magát kivonhatja. S kérdjük: nem ilyen szabadalmazott helyzetben van-e hazánkban a zsidóság? nem párt fogoltatik-e a hatóságok minden fokozatán keresztül? holott nem nevezhető velünk, keresztényekkel szemben gyöngébb félnek, melyet a hatalmasabb ellen pártolni kell; sőt inkább mi vagyunk a gyöngébbek, a zsidóság pedig a hatalmas és másokat elnyomó túlhatalmas fél. Ekép világos, a mindennapi tapasztalás igazolja, hogy hazánkban a zsidóság mindent tehet: uzsoráskodhatik, csalhat, lophat, sőt gyilkolhat is büntetlenül, vagy legalább igen enyhe büntetés mellett – ut figura docet. Azért igen téves nézetben lehet azon miniszter, ki kicsinylőleg szólt a hazánkban már létező túlsók zsidóról; egyébiránt, úgy hiszszük, nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy ama nyilatkozat nem a kicsinylést és nem is ártalmatlan ságát a zsidóságnak akarja igazolni, hanem annak dédelgetését, titkos pártfogolását!.. Nem szükséges a zsidót dédelgetni s gyögyölgetni, hogy föntartassék és életképes legyen; megterem az magától is mint a „háti gomba” s poloska módjára elszaporodik; mindent, csak édes önmagát nem emészti föl; olyan ez, mint a tarczk, mely ha meggyökerezik, kiirthatlanná válik, ördögczérnaként (lycium) egyre tovább terjed és maga körül minden hasznos növényt kiöl, kipusztít. Elismert régi dolog, hogy a gyim-gyom szaporább, ha irtatik is, mint a bár gondosan ápolt növényvilág, és a hol az fejét felütheti, az utóbbit csakhamar elnyomja s kiveszti; azért valódi eszeveszettség volna a gyomot ápolni, a hasznos terményt pedig irtani, pusztítani. S nem így vagyunk-e hazánkban a zsidósággal? Nem elég a hatalomnak e már is veszedelmes szám, hanem a bevándorló zsidónépséget is el- és befogadja e földtérre, mely már is inog lábaink alatt, és félni lehet, hogy megindul velünk, azaz: h ogy mi indulunk ki abból vándorbottal kezünkben. „Soká lesz az még!” – kiáltanak fel némely jóhiszemű optimisták; de mi azt mondjuk reá: Soha se legyen! Ε haza a mi szent vérörökünk; nem akarunk tőle megfosztatni; és a költő szerint: „itt élned s halnod kell!” Úgy van, Magyarország ne

358

legyen másé soha, míg csak magyar él; mint mondám: ez a mi vérörökünk! Az antiszemiták, vagyis a zsidóellenes magyarok ezen szent törekvését nevezi aztán egy magyar miniszter: forradalmi törekvés, szocziálizmus, vagy méginkább kommunizmusnak! Lám mire nem fanyalodik a hatalom féltése! Úgy hiszem, nem nagy dicsőség lehet ilyen utón és ily kijelentések által megtartani a miniszteri bársonyszéket; távol van tőlünk a forradalomnak még eszméje is,– de hogy a mostani kormányügyek reformálását szivünk mélyéből óhajtjuk és kívánjuk, az szent igaz; de azt is hiszszük, hogy ez békés utón, a törvényhozás útján, melyet az antiszemitizmus fog egyengetni s a botlás göröngyeit róla eltávolítani, fog eszközöltetni, A szoczializmust és kommunizmust már csak azért sem pártolhatjuk, mert mi a magyar miniszter úrral nem is óhajthatunk ily szoros viszonyba lépni – mások szerzett vagyonát nem áhítjuk, de még a magunkét sem akarjuk mással, bárki legyen is ez, megosztani. A becsületes munkásság mindig megszerzi magának a mindennapi kenyeret. Vajha ezt és ennek élvezetét ne vonnák meg tőle! Mi antiszemiták nyugodtan akarunk e szentelt földön élni s ennek kebelén egykor háborítlanul nyugodni; nem vágyakozunk sem Eszterházy herczeg, sem az esztergomi prímás javaira. Tréfort miniszter oraculum-szavával állítja: „Az ily támadás azonban kezdődik a falusi pálinkás zsidónál, a Herskónál vagy Iczignél és végződik az Eszterházy herczegnél, vagy az esztergomi prímásnál.” „Qui multum dicit, nihil dicit”, mondja a latin közmondás, mely a miniszter úr oraculumára nagyon is alkalmazható; kérdjük: mi köze az antiszemitizmusnak a bárók, grófok, berezegek, priniások vagyonához akkor, midőn á Herskó s Iczig pálinkás zsidókat akarja fékezni a jóerkölcsök megrontásában? A miniszter urnák rémlátásai lehetnek, vagy pedig boszorkány-álmai, midőn a pálinkás zsidókat a magyar főurak mellé állítja, holott áthidalhatlan ür tátong közöttük. Furcsa logika: egy sorban félteni a telhetetlen zsidót és a hatalmas főurakat, kik erővel és tehetséggel rendelkeznek, ha kell még az antiszemitizmussal is szemben; mire egyébiránt szükség legkevesebbé sincs, hiszen épen az antiszemitizmus harczol a keresztény főurak mellett és megvédeni törekszik őket a zsidók végtelen kapzsisága ellen, mely őket ősi véren és hazafiérdemek által szerzett birtokaiktól megfosztani lázasan erőlködik. Azért hiába akarja a miniszter úr a világgal elhitetni,

359

hogy az antiszemitizmus birtok és vagyon után áhítozik és azt sajátjává tenni, elrabolni akarja; ellenkezőleg biztosíthatjuk a miniszter urat, hogy épen mi antiszemiták vagyunk és leszünk a keresztény-birtoknak rendületlen és megvesztegethetlen őrei, nehogy a szemita had azt ezernemű furfangjaival kezére kerítse, öröktulajdonává tegye; épen mi antiszemiták vagyunk azon, hogy az esztergomi prímások birtoka s más hasonlók kormánykezekbe ne jussanak, tudván és tapasztalván, mily könnyen kerülhetnek ezekből zsidókézre; igen, mi a törvényes tulajdonnak „rendületlen és megvesztegethetlen őrei” vagyunk és maradunk mindenha, még azokkal is szemben, kik bársonyszékekben ülnek; mert igen jól emlékezünk még – „manet alta mente repostum,” – hogy a birtokfosztogatás épen egyik miniszter szájából hangzott egyik alkalommal, ha jól emlékezünk, a középtanodák ügyének elintézésekor; tehát nem az antiszemitizmus, hanem a szemitizmus volt az, mely „kilátásba helyezte” a vagyonrablást. Mit szól mindezekhez Tréfort miniszter úr?! Vagy talán azt hiszi: nagyon rövid mások emlékezőtehetsége s oly rövidlátók az emberek, hogy a múltakra vissza sem tekinthetnek?! Az ilyen védelem nagyon gyanús. Ne féltse a miniszter úr az antiszemitizmustól a prímási vagy főúri vagyont; ez nem forog veszedelemben ez oldalról; e végett nyugodtan alhatik, álmai szépek és csendesek lehetnek. Egyébiránt, hogy mi e csendes álmokat, de egészen más indokokból, megzavarjuk, elhisszük és bevalljuk; ugyanis: régesrégen megelégeltük a miniszter úr hazaboldogító működését és nagyon is óhajtjuk, hogy a vallás és közoktatási ügyek vezetésére más alkalmasabb egyén szemeltessék ki nálánál, ki az oktatás és nevelés ügyét hordja szívén, és nem a választási korteskedésekre pazarolja, pocsékolja el idejét, mintha más teendője nem is volna; ki nemcsak a papíron kimutatási számokkal, statisztikai összeállítások nyomán, melyek a valóságnak csak fehérhollóritkán felelnek meg, dolgozik és áltatja a világot, hanem magáiiek közvetlen ismeretet szerzend a tanügyek állásáról, és a fölmerülendő bajok és hátrányok orvoslását erélyesen eszközlendi; ki nem fog ezrek és ezrek kidobásával a tanodák felállításában oly fajnak kedvezni, mely nem magyar és azzá nem is lesz soha, hanem bölcsen mérlegelni fogja a nép, a lakosok, a magyarok indigencziáit, és az osztóigazság mérlegével mérend, – különösen szem előtt tartván a magyar nemzetet, melynek ő s nem mások minisztere; ki nem fog törekedni arra, hogy minden áron megmaradhasson a miniszteri bársonyszékben és – ez által a mi-

360

niszteri díjakat húzhassa és sok más egyebet, hanem a ki öntudatosan és lelkiismeretesen megfelel magasztos hivatásának, készséggel fog helyet adni másnak, még kitűnőbbnek, ha tán működése nem találkoznék a nemzet óhajával, kívánalmával. És így folytatni lehetne csaknem vég nélkül. . . . Midőn a miniszter az antiszemitizmust kárhoztatja s felette a pereat-ot kimondja, nem ügyetlen taktikát követ; látszat szerint Eszterházy herczeget és a herczeg-prímást félti tőle, de valójában a miniszteri szék elvesztése fúrja oldalát; mert igen jól tudja, hogy ha az antiszemitizmus erőre kap, még a zsidóság is antiszemitává lesz. (?) Mert a zsidók mindenesetre azon oldalon lesznek, a melyen anyagi előnyöket várhatnak. Nem ugyan olyan érteményben, hogy a zsidóság önmagát semmisítendi meg, hanem simulni fog a hatalmasabb párthoz, hogy vele uralkodhassék, látszat szerint megtagadja önmagát, régi szokásait elhagyja, vallását megváltoztatja; szóval: mindent megtesz, hogy a beállt viszonyokat kizsákmányolhassa s pedig nem a haza, hanem saját előnyére, javára. A hazai körülmények változtával még maga a miniszter úr is antiszemitává lesz, hogy a bársonyszéket megtarthassa; és ezen állításunk nem tréfa, nem is élez, hanem komoly beszéd, logikai következtetés, – mert aki oly szívósan ragaszkodik a hatalomhoz, arról jogosan feltételezhetjük a miniszteri bársonyszék bírásáért az „Acheronta movebo-t” is. A miniszter urnák ezen nekivadnlása az antiszemitizmussal szemben a mondottakból világosan kiderül, és azért nem is fektetünk nagy súlyt arra; mert az oraculum-szó elvégre is magánérdekké sülyed alá, mely magasztos hazai czélok kivitelénél számba nem jöhet; pusztába kiáltó és azért igen gyönge visszhangot adó, vagy végkép elhangzó szó biz ez és semmi egyéb; mely ha még úgy felfúvatik is, sohasem válik gedeoni hanggá, mely az antiszemiták bevehetlen várát romba dönti. Ellenben mi antiszemiták fogjuk képezni Gedeon rendületlen táborát és győzni fogunk Mádián erődéin, és Oreb és Zeb elpusztulandnak az igazság es alkotmányosság ereje által. Ez meggyőződésünk, melyet a közeljövő igazolni fog. Az antiszemitizmus nem fog erőszakhoz nyúlni, ha még oly nagy és erős táborrá fejlődik is; mindig a fönálló törvények keretében fog működni; a higgadt józanság és becsületesség határait soha sem lépendi át. Elve nem a rablás, ölés, pusztítás; hanem épen ezek ellenkezője: a keresztény vagyon és birtok föntartása, a magyar nemzet és honpolgárok életének féltékeny

361

megőrzése, mint nagy Széchényink monda: . „hogy még az apagyilkosnak is meg kellene bocsátani – oly kevesen vagyunk!” Nem pusztítás és rombolás, hanem újabb és újabb alkotások és oly intézmények megteremtése, melyek a magyar hazának, emberileg szólva, örökéletet biztosítanak. A gyanúsításokat, bárkitől és bármily oldalról jöjjenek is, visszautasítjuk, rágalomnak nyilvánítjuk és kijelentjük, hogy a „szabadság, egyenlőség és testvériség” magasztos elvének hódolunk és pedig részrehajlatlanul, a maga szűzi tisztaságában; de más részről meg is kívánjuk, hogy kiki a honpolgárok közül érdemesnek is tanúsítsa magát magatartásával és működésével ama magasztos elvekből kifolyó hazai törvények szigorú megtartása által; mert a ki a törvényeket kijátsza, azok kötelezettsége alól magát kivonja, az az „egyenlőség” elvét megsérti, az testvérünk nem lehet, az méltó megvetésünkre, s hogy továbbra is ártalmunkra ne lehessen, a közjónak akadályul ne lehessen – megfékeztetése múlhatlanul szükséges és elmaradhatlan. Vajjon az antiszemitizmus ellensége-e a törvénynek, vagy a szemitizmus, mely a törvényt nem tiszteli, a keresztény honpolgárt pedig gyűlöli s megsemmisíteni törekszik?! ítélje meg a hamisithatlan közvélemény. Garay Alajos.

Jehi or! – Legyen világosság! XX A Talmud elvei a gyakorlatban. Bűnein kívül több más oly tulajdonsága van a zsidónak, mely őt ős idők óta gyűlöletessé tette minden nemzet előtt. Kiszemelek egynéhány fontosabbat ezek közül és a zsidóknak szemébe mondom: Halljátok tehát zsidók! – A ti gonoszságaitok és ostobaságaitok között az a legrosszabb, hogy szóra nem hallgattok; azt vélitek, hogy ti vagytok a legokosabb emberek, ti vagytok a Jehova kiválasztott népe, tietek a világ, és mi keresztények mind tuskók, istentelenek vagyunk, kikkel oly nemes nép, mint ti, szóba sem fog állni. Azt hiszitek – továbbá – hogy még szeretetre méltó nép is vagytok; és elvakultság;ok akkora, hogy egyetlen egy sincs közöttetek, akinek józan esze volna hibáitok, bűneitek, gazságaitok, fanatizmustok fölértésére és megmérésére. Ezért tehát – minthogy megmondottam már, hogy mik vagytok mint nemzeti és vallási testület, – megmondom most, hogy mik vagytok mint emberek és milyenek a ti gyűlölést gerjesztő személyes tulajdonaitok. Ti tehát legelőször is képtelenül a) páráznák és kéjenczek vagytok. Nem arra czélzok amit Talmudotok

362 (Jevammosz 61. 2. – 63. 1.) mond, mert egészen helyes isteni és emberi igazság szerint, t. i. Kól jehúdi se-én lau isso én-nu ódem; se-né-amar (B’résiz i. 27.: „Zókor unkévo báro autom.”

Mind (azon) zsidó, akinek nincs felesége (asszonya) az nem ember; mert írva (mondva) van (Gen. 27): „Hímmé (férfivá) és nővé teremtette őket.”

Hanem éppen nem ez az, ami megrovás alá esik. Tudjátok ti jól, hogy nektek a Talmud négy feleséget enged (K'tuvvosz), nektek ez mégsem volt soha elég. Tudjátok ti azt jól magatok is, hogy nálatok ocsmány abb nép e tekintetben sem volt még a világon. Nőitek kicsapongása és kéjenezsége felől a legostobább dolgokat mesélik rabbinusaitok, mint pl. hogy mily kopogós papucsban, kikenekedve jártak Jeruzsálem utczáin, sőt némelyek mellüket bizonyos eszközök közé szoriták; quod autem omnium maxime absurdum obscoenissimumque est, rabbinis referentibus, mulieres Judaicae intertexfis vittis, atque appensis torquibus, sua g - lia exornare solitae sint!! – Hogy zsidó nők népesítek be szomszéd fejedelmek háremeit; hogy saját fejedelmeik százával és ezrével hordták össze a zsidó nőket ágyasokul, stb., ezek – ha a zsidó könyveknek hihetni – oly tények, melyeket a Judisz-ok (Judit), Eszterek, Oolibá-k, Delilák stb. túlságosan bizonyítanak. – Ti a régi korban áruba bocsátottátok nejeiteket – amint ez Ábrahámról is tudva van, – és azt tanítjátok ma is, hogy az atyának joga van gyermekeit eladni. A Talmud így tanítja (Szóta III. 8 misna): Hóia maukér esz-bittau, v’én hó-isó maukeresz esz bitto.

A férfinak szabad eladnia leányát (a mai zsidók hozzáteszik: szolgálatra) azonban a nőnek leányát eladnia nem szabad.

b) Ti szemtelenek vagytok; és ezt nem én találtam ki rólatok, hanem az egész világ tudja, sőt magatok is be valljátok. Nyilvános helyeken ti tolakodtok előre; vasúton végig feküsztok az ülőhelyeken; lehúzzátok czipőiteket; ronda testeteket tapogatjátok, motozzátok; szégyenről nektek fogalmatok sincs. Kedvem vitatkozni nem lévén, ide írom amit bölcseitek mondanak (Rabbosz 157. 3): Ómar rav Jókim: s’losé hhaczófim; hem hhoczauf b’hojjo khalev, be-auf tarugaul, uv-’ummosz jiszroél

Mondotta Jákim rabbi: Három (van) szemtelen; szemtelen (a kisebb) barmok között a kutya, a madarak között a kakas, a népek között pedig Izrael.

Csak hihetünk már most ebben, minthogy közöttünk és közöttetek ellenmondás nincs! c) Ti nemkülönben ocsmány és ronda emberek vagytok. Csak azt az egyet sajnálom, hogy e kérdés bővebb megvilágítására éppen nem érek rá; mivel nagyon tekintélyes adathalmaz áll rendelkezésemre, meg a tapasztalásból is nagyon jól tudjuk, hogy ti a tisztaság, rend, csín és szép iránt semmi érzékkel nem birtok.! emeltetsz te a legelső divatcsarnokba; a legválogatóbb delnő öltöztethet, cziczomázhat föl; azért mégis mindég marad valami rajtad – eltekintve orrodtól és elálló füleidtől – ami azt mutatja, hogy zsidó vagy. Le nem írhattok ti egy levelet, hogy azon

363 „disznó” ne lenne; könyvet kehetekbe anélkül nem vehettek, hogy azon „fülek” ne támadnának. Utczátok, házatok, szobátok a városnak mindenkor legrondább, helye és inkább ólhoz semmint lakáshoz hasonlít. Hogy szutykos, ronda nép vagytok egyébiránt, Bartenora – persze zsidósan – szintén elismeri így szólván: „Azon időben, midőn Izrael nem volt tisztátlan (megfertőzött) és a tisztaságot szem előtt tartotta: akkor a Jehova maga is megóvta a gyümölcsöt fanyar ízétől és rothadt szagától.” – Valaha tehát még a birs-alma, meg a maszlagos nadragulya is édes volt; csak azóta fanyar és mérges, amióta a zsidók rondák! d) De ti ostobák is vagytok. – Hozzá lehettek már szokva, hogy én nem rágalmazlak benneteket, csak azt ismétlem, amit magatok is bevallótok. Hogy a ti fejetekből még egy okos eszme nem született, hogy ti semmit föl nem találtatok, sőt még mástól sem tanultatok, hanem csupán mások tudományával űztök zsibvásárt, fölösleges ismételnem és így csak a Sekalim Jerusalmi következő khald szavaira szorítkozom (En Jiszr. 179. 2,): Raf Abba bar M’nuakh besém rabbi Zeéra; Im háju kadmójin ’lókhim, ónan b’né énes: ve-im hóju b’né énes: ónan hhamórin.

Abba rabbi M’miahh fla Zeéra rabbi nevében (monja): Ha az ősök (a zsidók elei) angyalok voltak, mi emberek (fiai) vagyunk; ha (ellenben) ők emberek (fiai) mi szamarak (vagyunk).

Már pedig, hogy a ti őseitek csakugyan emberek, még pedig nagyon is gyarló emberek voltak, arról biztosítlak benneteket. e) Ezeken fölül ti büdösek is vagytok – Csak nem fogjátok tagadni, hogy nektek egészen saját zsidó-betegségeitek vannak, milyen pl. a poklosság és rüh. Olvassátok bibliátokat, a Talmudot, Abarbanel értekezéseit a rühről, akkor majd elhallgattok. Valamelyik portugál király így szólott egykor egy főzsidóhoz: „A többi között az a rosz tulajdonságtok is van, hogy tömérdek hagymát zabálván, olyan büdösek vagytok,, mint a bakkecskék.” Ma már fejedelem ilyet mondani nem tartaná „politikai bölcseség”-nek. – Ammianus Marcellinus beszéli Marcus Aurelius császárról a következőt: „Ille enim cum Palaestinam transiret Aegyptum petens, foetentium Judaeorum et üimultuantmm saepe taedio perciius dolenter dicitur exclamasse: Ο Marcomanni, ο Quadi, ο Sarmatae! tandem alios vobis nequiores inveni!” – Csaknem oly híresek vagytok ti büdösségtekről, mint egyéb rosz tulajdonaitokról, elannyira, hogy Rómában e minőségtek példabeszéddé lőn, amint ma is vele jár nevetekkel az illető jelző. Martialis gyakran *) kinevetett benneteket; a többi között büdösségteket hasonlításul használja mint nagyon ismeretes dolgot. Így szól: Quod siccae redolet palus lacunae Piscinae vêtus aura marinae *) Martialis egyike a legszellemesebb költőknek a világon Korunkban gyéren olvassák tárgyai és nyelvezete miatt; azonban szelleme ott is sziporkáz, higgadt férfiak ott is gyönyörködhetnek benne. A zsidókat többször veszi tollára, hanem mindég ocsmányul ama nép érdeme szerint; így pl. L. VII. 34: Sed meus – ut de me taceam – Lecania servus Judaeum nulla sub cute pondus habet.

364 Quod ieiunia Sabbatariorum Malles quam quod oles olere Bassa. Lib. VII. Epigr. 4.

És így egyik római költő a másik után gúnyolta ki a zsidóságot; egyik ezért, a másik azért. Így Juvenalis kineveti őket mint álomfejtőket: Qualiacumque voles Judaei somnia vendunt. (Sat. VI. 547).

Sőt még Horatius sem tartotta méltósága alattinak egy ily népen nevetni, ekként irván: ......hodie tricesima Sabbata vin'tu Curtis Judaeis oppedere? – –

Juvenalis egy más helyen (Sat III. 13.) csúfolja őket ronda életmódjukért; mert Rómában a bezúduló zsidóság a sz. ligeteket lepte el ott tanyázván mint oláhczigányok: „Nunc sacri fontis nemus et delubra locantur Judaeis, quorum cophinus foenumque supellex.”

Számos egyéb helyet idézhetnék még Apionból, Lysimachos, Herodotus, Justinus, Tullius, Seneca, Plinius, Suetonius, stb., classicus írókból annak bebizonyítására, hogy titeket a régi művelt világ épp úgy utált és megvetett, mint mi manapság. – A régi kegyes keresztények, a többi között Bonaventura is, a zsidók büdösségének okául azt hitték, hogy nincsenek megkeresztelve! Ezért énekli Fortunatus ker. latin költő a sz. Avitus által megkeresztelt 500 zsidó felett: Abluitur Judaeus odor baptismate divo Et nova progenies reddita surgit aquis. Carm. 1. v.

Nálatok különben annyira ismeretes volt büdösségtek, hogy még házassági akadályul is szolgálhatott. A Talmud (K'tuvvosz VII f.) azt beszéli, hogy Cziddonban a bölcsek fölmentettek egy, a meghalt férj fivéréhez menni nem akaró özvegyet azon okból, hogy bár a férj is – varga levén, meg egyébként is – büdös volt, a fivér büdösséget azonban eltűrni nem bírta! – A művelt olvasó közönség azon része, amely figyelemmel kísérte értekezéseim sorozatát, hiszem, talált nem egy oly új adatot a sok között, melyet semilyen más könyvben soha sem olvasott. A szövegek magyar átírása, ha nem is volt tanulságos minden esetben, legalább újdonsága által kelthetett a nyelv iránt érdeklődőkben figyelmet. Észre vehették a szakértők, hogy én nem követtem az iskolai hanem a zsidó olvasásmódot, mely sokban hasonlít a syr kiejtéshez. Akad itt-ott sajtóhiba a khald és héber szövegekben, ez azonban a dolgon mit sem változtat. Elég az, ha a müveit olvasók lelkére felhordott érveim hatottak; és ebben kételkednem azért nem szabad, nehogy az igazságot hatástalannak, a művelt olvasót pedig iránta érzéketlennek tartani látszassam. Értekezéseim nem voltak egészen a „vulgus” számára írva; arról eléggé gondoskodtak a 12 Röpirat egyéb népszerű czikkei és a hazai lapok némelyike. Czélunk az, hogy fényt árasszunk a zsidó sötétség tömkelegébe, hogy jehi ór! – legyen világosság; teljessé e világítást nem tehetjük, mindemellett a nemzet érteni és látni kezd, terjed a fény, derül az ég, s ha ismét eljön a választások ideje, hisszük hogy vajhí ór! és lőn világosság! Avellanus.

365

Ügyvédek ellen intézett zsidó-üzelmek az ügyvédi kamarák és bíróságok előtt. 1881. év őszén bizonyos Ganz Bernát, előttem ismeretlen, sárkeresztúri községben lakó zsidó, azért jelent meg ügyvédi irodámban, hogy az állítólag neje tulajdonát képező sárkeresztúri házat eladja, az egyességet megkösse, és szerződést készítsen; – vevőül pedig jelentkezett ugyanoda való lakos Csolány Katalin férj. Kántor Istvánné. Nagyon természetes, hogy nekem mint ügyvédnek a tényállást tisztáznom kellett; – megtudandó volt a telekkönyvi állapot az eladni szándékolt házra nézve, – s különös figyelem volt kiterjesztendő a szerződés megkötésére és alakiságára nézve; – ugyanis nem a birtoktulajdonos, hanem a birtoktulajdonosnak férje, a már nevezett Ganz Bernát zsidó volt jelen a szándékolt eladásnál és a szándékolt szerződés megkötésénél, mely szerződés írásbafoglalása és a netalán megírandó szerződésnek Ganz Bernát általi aláírása lehetetlen, helyesebben: érvénynyel nem bíró lett volna csupán azért, mert a törvényparanesolta kötelemnél fogva közhitelt érdemlő okmánynyal (közjegyzői okirattal) igazolni nem tudta nejének Deutschländer Annának a ház-eladhatás jogára vonatkozó megbízását és meghatalmazását. De ez hagyján! Mert hisz könnyen érthető módon és magától értetődő oknál fogva egyszerűen Deutschländer Anna a netán elkészíthető adásvevési szerződés aláírása vagy kézjegygyeli ellátása végett ügyvédi irodámban megjelent volna; – vagyis miután Ganz Bernáthoz azt a kérdést intéztem, hogy miért nem jött be neje az ügylet megkötése végett?! – s ez azt hozta fel okúi, hogy neje régóta nagy beteg és beteges most is, s képtelen Székesfehérvárra betegsége miatt eljönni, – én őt arról világosítottam fel, hogy neje helyett a megkötendő szerződést csak a már megmagyarázott alakban közjegyzői okiratban kiállított meghatalmazás mellett írhatja alá, – vagy pedig a szerződés elvitetvén, avagy általam a községházához elküldetvén, a ház tulajdonosának mint eladónak a szerződés alá leendő aláírása avagy kézjegygyeli ellátása végett, és hogy mindez két hiteles tanú előtt történjék a szerződésnek teljes felolvasása és megmagyarázása után az eladó és vevő ügyleti felek jelenlétében. Ennyit a kötendő ügylet tény vázlatáról és alaki felvételéről. Most pedig áttérek a tényleges telekkönyvi állapotnak az eredeti telekjegyzőkönyvben leendő megvizsgálására: – a honnan mindjárt világosan kitűnt, hogy az állítólag Ganz Bernát neje Deutschländer Anna tulajdonát képező és eladni szándékolt ház egyátalán és semmi tekintetben sem képezi Deutschländer Anna telekkönyvi tulajdonát; – kitűnt az is, hogy D. A. legroszabb esetben csak telekkönyvön kívüli birtokosa lehetett az eladni szándékolt háznak, – úgy pedig, hogy D. A. már negyedik telekkönyvön kívüli birtokosa volt a jelzett háznak, – s így a netán megkötendő szerződés alapján sem lehetett volna vevőnek közvetlen a telekkönyvi hatóságnál a tulajdonjogot nevére eszközölni és bekebelezni, – hanem mint tetszik látni, előzőleg még legalább három birtokos nevére kellett volna a házat átíratni. – Igen, de az előző, telek-

366 könyvön kívüli birtokosok és telekkönyvi tulajdonos közt szabályszerű szerződések, általában pedig szerződések sem léteztek; – hozzáadom még azt, hogy az előbbi telekkönyvön kívűli birtokosok egyike, továbbá a telekkönyvi tulajdonos is már elhaltak, ezen elhaltaknak pedig kiskorú érdekeltjeik is, sőt távollevő, ismeretlen helyen tartózkodó örököseik is voltak; – mi természetesebb, mint hogy vevőre ezen tényvázlat szerint hagyatéki eljárás, az örökösödési törvény és törvényes szabályok útján az előállítandó és megszerzendő okmányok alapján lett volna átírható az eladni szándékolt ház. De az én zsidóm egyátalán sem többet sem kevesebbet nem akart, mint azt: „adtunk, vettünk, szerződést kössünk, és hogy a vevő fizessen;” – sőt annyira ment már a dolog, hogy Ganz Bernát 200 frtos váltót venni szándékozott Csolány Katalintól, s a vele egy községben lakó – és ügyvédi irodámban jelenlevő – Horváth Györgytől is; – megjegyzem, hogy ez utóbbi ismert jómódú, rendezett és vagyonosabb osztályú földmíves. – A ház ára alig 280 frtot tett volna ki, – s így a 200 frtos váltóval az én zsidómnak Ganz Bernátnak nem volt más czélja, mint forgatás által valamelyik zsidójánál, esetleg zsidók által kezelt pénzhitelintézetnél beváltani, hogy annakidején (rövid lejárat alatt) aztán beperelték volna a szegény, mindenféle butasággal megáldott és alig-alig felvilágosítható venni szándékozó Csolány Katalint és a kezesnek megfogott Horváth Györgyöt. Nem csekély erőmbe került ezeknek felvilágosítása, hogy milyen a váltó?! hogy ha azért az aláíró semmi értéket se kapott is, a lejáratkor megfizetendő. Egész kathedrai előadást kellett tartanom, valahányszor ezen együgyű nép még a váltóval szemben is bizalmát fejezte ki az „alázatos, jóakaratot” színlelj zsidó előtt. – végre kitűnt, hogy ezen szegény venni szándékozó és Horváth György, szerencséjükre – a gonosz Ganz Bernátnak pedig szerencsétlenségére (már t i. zsidószellem és felfogás szerint) vetődtek ügyvédi irodámba. Hasztalan volt a zsidónak minden furfangja, velem négyszemközti beszédje. – továbbá előttem és a felek előtt következő átkozódásai, esküdözéséi: „Tekintetes úr! Az isten engem verjen meg!” – „soha haza ne segéljen, – vagy ha haza megyek, minden gyermekem és nőm halva találjam”, – „a szemeim folyjanak ki” – „engem az utczán a guta üssön meg, – ha legkisebb csalási szándékom van!” Természetes! hogy az én szegény keresztény ügyfeleim némelyike, ha ilyeneket hall, készpénznek veszi, – és sokszor inkább hisz az átok és szitkok mellett tett fogadalmaknak, ígéreteknek, – mint a tiszta szívből, emberi és igazságszeretetből származott tanácsoknak. Igen, mert a keresztény nép (a ki ugyan még el nem romlott, és a kire még ezen gaz zsidó átkokkal, fogadalmakkal és becsületrei hivatkozásokkal való alakmáz rá nem ragadt), ha már egyszer Isten nevére hivatkozik, vagy valamit becsületére fogad, azt teljesíteni kötelességének tartja már csak azért is, mert fél a közmegvetéstől, de fél elsősorban az Isten nevének hiába való felvételétől, – becsületének vesztétől, fél különősen attól, hogy már ilyetén fogadalmak meg nem tartása miatt az Isten már e világon őt vagy gyermekeit és tán késő unokáit is különös büntetéssel sújtja; de nem úgy a zsidó! mert a zsidó minél nagyobb fogadalmak, átkok, szitkok, Isten nevére való hivatkozások, becsületbeli

367 ténykedésekre való beszédei által szed rá nem-zsidót, – nálunk tehát keresztényt, – és minél nehezebb utak .azok, melyekkel egy zsidó keresztényt rászedhet, megcsalhat, ellene tanúskodik, bebörtönöztet, elárul: annál nagyobb üdvözítő dolgot cselekedett a zsidók Istenének – a Jehovának! Erre a mi szerencsétlen szegény keresztény népünk nem gondol, de nem is akar gondolni, – hiszen ki hinné el mindezeket?!! . . Nem elhinni kell ezeket, hanem a mi ennél több – még mindenki a tényekből (melyek pedig elegendő bizonyítékok) meggyőződhetett ezen szomorú, de való igazságról, – a kinek az életben csak zsidóval volt dolga bármily legkisebb dologban is. Ezen dologról máskor többet, – most pedig bocsánat, hogy egy kissé eltértem, annyival inkább sietek visszatérni a szorosan felvett tárgyhoz. A zsidó ós a műveltség oly kis fokán álló keresztény ügyfél, minden eredmény nélkül ügyvédi irodámból eltávoztak. Én igen nagyon túlbuzgón és még egyszer, és újra meg újra figyelmeztettem venni szándékozó ügyfelet az eshetőségekre, a szomorú következésekre, – a mi a zsidónak igen nehezen eshetett. Ezzel elmentek. .... Mégis én túlbuzgóságom és igazságszeretetem folytán, valami benső ösztönszerű sugallat által is vezéreltetve, a venni szándékozó ügyfémek, kit soha nem láttam, kit első látáskor is csak földhöz ragadt szegénynek ismertem fel, kinek nincs egyebe a két dolgozó kezénél, és talán egész életében szerzett egy pár száz forintjánál, –mondom, ezen okoknál fogva a következő levelet írtam túlóvatosságból és a veszély elhárítása czéljából venni szándékozó Csolány Katalinnak: „Csolány Katalin férjezett Kántor Istvánné asszonynak. Sárkereszturon. – Szfehérvár 1881. november 17-én. Figyelmeztetem, hogy vigyázzon a házmegvétellel és átírással, mert ha még baja nem volt, majd lesz egész életére, ha máskép tesz, mint a hogy tőlem hallotta bentlétekor; azt nem hiszem, hogy a terhek kifizetve volnának, míg törlési nyilatkozatot nem látok, – a zsidó elvitte ugyan az iratokat tőlem, de az mindegy, önök nem kötelesek máshova menni, nehogy megcsalattassanak. Tisztelettel Szendrey Gerzson s. k. h. ügyvéd.” Ennyit egy levelező lapon! Az a szerencsétlen és szerencsés Csolány Katalin aztán nagy fittyre a fenti tartalmú levelező lapot kezébe szolgáltatta Ganz Bernát csaló zsidónak; – nem tesz semmit, mi köze bárkinek azon levél tartalmához, a mit én bárhova és bárkinek küldök?! Semmi köze! A zsidó fut az ügyvédi kamarához, éles váddal lép fel, hogy egy jó (zsidó szempontból) üzletet, hogy egy már készen álló adásvételi ügyletet mikép mer megrontani egy ügyvéd, akinek éppen az volna a feladata, (!) hogy pénzért, a panasz szerint 50 frtért, megkészíteni a szerződést köteles lett volna (szintén zsidó szempontból!) – Elmesélte a gaz zsidó, hogy miután ezen adásvétel ón miattam nem sikerült, hány száz forint kára van máris, (jó hogy ezerek nem!) elmesélte a panaszba”, hogy ha ezen adásvétel sikerül, már Székesfehérváron korcsmáros, szatócs és hentes üzletét berendezhette volna! (kérem ez szóról szóra igaz, és felelős vagyok minden soraimért.) Elmesélte, hogy míg ellenben ezen ügylettől a venni szándékozó elijesztetett, – Ganz B. zsidó és neje a legnyomasztóbb helyzetbe sodortatott. (238/881. szfehérvári kamarai

368 ügyszám alatt). Elmesélte, hogy a szerződés már ki is lett állítva oly értelemben, hogy vevő a vételárt teljesen kifizette, illetve azt váltóval kívánta volna kifizetni Horváth György jómódú vagyonos polgár kezessége mellett; – de én ebbe, daczára hogy az ügyleti felek már bele is. egyeztek, egyáltalán bele nem egyeztem, sőt „roszakaratúlag” (!) az ügyletet félbeszakítottam. Igen! zsidó! mert szemmel látott csalást nem fogok elnézni, ha akármilyen jámbornak ismersz is! És nincs annyi zsidó kincs sem ezen, sem a más világon, hogy eszközöd legyek, – ez épúgy velem született természet, – melyet apámtól öröklöttem. Elég az hozzá, hogy a fent vázolt panaszt, a fent szóról szóra idézett levélkével a kamarától megkaptam nyilatkozattétel végett; – melyre egyszerűen megadtam a nyilatkozatot, s kifejtettem, hogy az ügyvédnek sokkal szebb és dicsőbb feladata ingyen szolgáltatni az igazságot, és gyámolítani az együgyűeket, és felvilágosítani a vakokat, mint pénzért és bármennyi összegért az emberi méltóságot mélyen sértő gazságot elkövetni az együgyűeken azért, hogy mint a Bálám szamarai fényes délben is a gödörbe essenek; – elkövetni egy kis mulandó haszonért!! ámbár találkoznak, minden 100 közül 90-en, a kik szívesen paroláznak, mint Szfehérváron is egy Heller Mórral, a ki folyton okmányhamisítás, váltónak raffinírt módon való aláíratása, hamis, tanúzás miatt bűnper alatt áll; – jelzem pedig, hogy ezen Heller Mór édes atyja azon nagy hírnévre szert tett Hellernek, – a ki erőszakos nemi közösülést követett el egy 8 éves kis lányon, a Budapest múzeumkörút és stáczió-utcza sarkán levő papírkereskedésében; erre a Heller Mórra több gondom is levén, erre, mondom, egy alkalommal a jövőben visszatérek, ennek élménye igen érdekes világot mutat a zsidóság gazságaira; – én csak még azt csodálom, hogy a zsidók őt még itt Székesfehérváron meg nem bálványozták érdemben dús gaztetteiért; – s csodálom, hogy nyílt és szabadalmazott dolgaiért még rajta nem ütöttek, a kinek lakásán ezereknek vannak különféle ügyiratai különféle okok miatt. – Ezen zsidó az utczán még a posványban hentergő disznók mellett sem foglalhatna méltó helyet, s oly egyéneket tart irkafirkásznak> a kik véle együtt egyszersmind folyton és folyton a bíróságok székhelyein, a telekkönyvi helyeken, a búzapiaczokon és korcsmákban megforduló tudatlan ügyes bajos földmíveseknek elfogdosására törekesznek. Erről máskor bővebbet és pedig adatokkal, melyek kezemben vannak .................... Hát mégis mi lett vége a zsidó által tett panasznak? Az, hogy az ügyvédi kamara által panaszló zsidó panaszával elutasíttatott azért, mert a fenti levelezőlap tartalmánál fogva a létesíteni szándékolt jogügyletnél óvatosságra intettem a venni szándékozó felet. Hanem az ügyvédi kamara nagy bölcsen kérelmem daczára a teljesen alaptalan panasz miatt az ügyiratokat sem a fenyítő törvényszékhez át nem tette, sem nem bírságolta meg a zsidót, sem részemre az elpazarolt idő miatt, melyet jobb ügyhöz méltóan felhasználni tudtam volna – ügyvédi fáradalmi díjaimat megnem állapította, indokolván azzal, hogy a fenti levelezési lapon panaszló ellen használt kitételekkel a panaszra „alkalmat adtam.” Ugyan mondja meg azt nekem valaki? váljon ha egy szerencsétlen pórnép mint a milyen Csolány Katalin, túlóvatosságból figyelmeztetik és megmentetik tanácsadás folytán egy könnyen bekövetkezhető

369 és szemmel látott végveszélytől, – váljon egy és ugyanazon alapon hogyan cselekedtem én egyik embertársamnak hasznot és előnyt, másik embertársamnak kárt és hátrányt?! Ilyenek a mi állapotaink az elzsidósodott Magyarországban még az ügyvédi kamaráknál is! Ugyan mi történhetett volna, ha – az elfogulatlan olvasó a fentiek folytán megítélheti, – ha mondom, én a gaz Ganz Bernát zsidó ínye és kedve szerint jártam volna el a többször említett és létesíteni szándékolt adásvételi ügyletnél?! Semmi más, minthogy én a létesíteni szándékolt jogügyletnél a zsidóval együtt elkövettem volna a legnagyobb csalást, – a minek bizonyosan nemcsak Csolány Katalin, hanem a 200 frtos váltóra kezesül ajánlkozó Horváth György is megitta volna a levét, és legalább életükre szóló emléket szereztek volna meg maguknak, – s ha az adásvétel létesíttetett volna a zsidó czéljai szerint, akkor majd nem lett volna beteg a zsidó neje Deutschländer Anna, s akkor majd tudta volna magát védeni D. Α., hogy a szerződés érvénytelen, hogy ő nem bízott meg senkit a háznak eladásával, de nem kevésbé tudta volna Ganz Bernát is, hogyan kellett volna forgatás útján egy harmadik, negyedik váltóbirtokossal a 200 frtot bevétetni, melyért ő ugyanannyi összeget bármely intézetben kapott volna. Tehát én ugyanazon tényemmel, ugyanazon szavaimmal, ugyanazon óvó intézkedéseimmel a legnagyobb bűnt és legnagyobb jót cselekedtem egyszersmind a kamara felfogása szerint (?!), – szóval az én panaszos zsidómnak akár volt alapos panasza, akár nem, sem fenyítő törvényszék elé nem állítható, sem birsággal nem büntethető, sem a nekem okozott fáradalmi díjakban nem marasztalható el; – de ha én mégis bűnösnek találtattam volna, akkor mindenesetre börtön és birságbüntetéssel és az ügyvédség gyakorlatának felfüggesztésével fenyíttethettem volna. Ezen ügynek ily gyönyörűséges zsidószellemű állapotában lett lefolyása a legfőbb ítélőszék által is helybenhagyatott. Requiescat in pace! U i. A törvényszékek, illetve általában a bíróságoknál levő zsidóbefolyásokról, zsidókegyenczekről a jövőben! Szendrey Gerzson, köz- és váltó-ügyvéd.

Hány zsidó van a világon? Ε kérdésre a „Jüdische Presse” czímű német-zsidó lap eként felel meg”. Az egész földön hét és fél millió zsidó él, és pedig:

370

Ezenkívül még Arábiában, Perzsiában Dél-Afrikában stb. nagyszámú zsidóság lakik; de számukról, úgyszinte a Portugálban lakókról nincs biztos statisztikai adat.

Fel a munkára! Nem hisszük, hogy az újonnan megválasztott antiszemitapárti képviselők között csak egy is lenne, a ki, mikor a mandátumot a választási elnök kezéből átvette, azt gondolta volna magában: „No most aztán három évig nyugodtan képviselősködöm.” Mert, ha véletlenül ilyen velleitás támadt volna agyában, akkor ugyan ferdén Ítélte meg a helyzetet. Mert hát az antiszemitapárti képviselőnek tudnia kell azt, hogy az ő puszta létezése is crimen laesae a fölséges zsidóság előtt, a mely mindenhatósága képzeletében nem tűr semmi ellenmondást, nem tür ellennézetet, habár ez az ellennézet csak a véka alá rejtett mécsesként pislogjon is. Tehát készüljenek el az antiszemita képviselők a foly-

371

tonos harczra, a melyet, bármi békeszeretők is, a zsidók és zsidóbérenczek reájuk erőszakolni fognak. A zsidóság és a keresztény nép között, a zsidópárt és a keresztény- m agyar párt között nincsen transactió: egyiknek vagy a másiknak pusztulnia kell. Tehát tegyék magukat az antiszemita képviselők „Marschbereitschaft”-ba, mert 10 nap múlva mobilizálva lesznek egy három éves hadjáratra – a „pogányok” ellen! – Ez az egyik. A másik, a mit az új antiszemitapárti képviselők szívére akarunk kötni, az, hogy legyenek annak szüntelenül világos öntudatával, hogy az ország, sót Európa szemei rájuk vannak függesztve, s a nemzet tőlük várja a jelenlegi zsidó uralmi rendszer Augiás istállójának a kitisztogatását. A nemzet elvesztette bizalmát (a kor mánypártról nem is szólva,) úgy a zsidóbarát függetlenségi kör emberei iránt, a kik nem bánják ha a független Magyarország voltaképen független Zsidóország lesz is, mint az u. n. mérsékelt ellenzék iránt, a melynek férfiai csak a bársonyszékek után áhítoznak a jelenlegi zsidós rendszer fentartásával. Ily körülmények között az ellenzéken az első hegedűt az ország közvéleménye előtt az antiszemitapárt fogja játszani a jövő országgyűlésen. Hogy ezzel szemben mit fog csinálni a két régi ellenzéki párt? Tömör phalanxban támogatni fog-e bennünket most, a midőn Tisza Kálmán a zsidók kedvéért alkotmányos szabadságainkat konfiskálni akarja, vagy ugyanígy frontot fog-e csinálni nekünk? Se egyik se másik eset nem fog beállani. Hanem előreláthatólag az fog történni, hogy a magát a két régi ellenzék közé beékelt antiszemita új ellenzék bomlasztólag foghatni úgy a függetlenségi pártra mint a mérsékelt ellenzékre; ezeknek zsidóbarát elemei forcirozni fogják illető klubjukban a zsidóbarát politikát, s ezzel szétrobbanik mind a két párt, s az antiszemitapárt előreláthatólag már a jövő országgyűlésen számra nézve is a legtekintélyesebb ellenzéki párttá fogja kinőni magát. Hogy ez a mostani koaliczionális alapon fog-e megtörténni, az attól függ: dominálni fog-e az antiszemitikus érzület egyéb politikai tekintetek fölött avagy sem? De akár maradjanak az antiszemita képviselők a jelenlegi koaliczionális alapon, akár a közjogi kérdések alapján idővel két pártcsoportot képezzenek: az, ügyre nézve mintegy; az antiszemitizmus ügye igyis úgyis azon az utón halad, hogy az ellenzéken rövid évek múlva más mint antiszemita képviselő vajmi kevés fog ülni. Ezen általános reflexiók után térjünk át most már pártunk közvetlen teendőire. Önmagától értetődik, hogy most, a midőn az antiszemita

372

képviselők nem egy csekély töredéket, hanem egy számbaveendő pártot képeznek, pártunkat szervezni, fegyelmezni kell. Első teendőnk lesz tehát az „Országgyűlési antiszemita pártkör” újjászervezése. Ε részben nézetünk az, hogy tekintettel a párttagok kétféle politikai árnyalatára, két társelnök lenne választandó: egy közjogi alapon álló ellenzéki és egy függetlenségi antiszemita; s alig csalódunk ha azt hisszük, hogy e két férfiú báró Andreánszky Gábor és Ónody Géza tagtársaink lesznek. Ezen két elnöknek lesz feladata, a két régi ellenzék antiszemitikus érzületű tagjait pártunknak lassankint megnyerni, s mintegy erkölcsi biztosítékot nyújtani arra nézve, hogy az antiszemita pártkörbe való belépéssel senki se kénytelen feláldozni saját különbeni politikai meggyőződését. Az antiszemitapártnak előre is le kell mondania arról a reményről, hogy a képviselőház alakulásánál, a ház tisztikara s bizottságai megalakításánál akár a kormánypárt akár a két régi ellenzék részéről valami nagy előzékenységgel fog találkozni Ezek az antiszemitapártot úgy tekintik, mint tekinti például az apai örökségen osztozkodni kezdő három felnőtt örökös a nagy bosszúságukra. ujonszületett negyedik kis testvért, a ki minden spekuláczióikat az örökrész mennyiségére nézve halomra dönti. De hát a törvény nem törődik a kamaszok bosszankodásával, az újszülött kistestvérnek is kidukál az osztályrész. Tehát először is lesz két korjegyzőnk: Vadnay Andor ésdr. Rácz Géza; sőt, ha véletlenül az öreg Boér Antal bácsi e hó végével gyengélkedni talál, minden zsidók és zsidóbarátok elszörnyüködésére, a tisztelt ház korelnöke is antiszemita képviselő lesz,, t. i. dr. Nendtvich Károly. A választott tisztikarba persze annál nehezebb lesz bejutnia antiszemita képviselőnek. De azért lesz gondja pártunknak arrar hogy elnök- és egy jegyzőjelöltet állítson fel. Igen könnyen meg eshetik aztán, hogy ezen jelöltek jóval több szavazatot fognak kapni mint a hány a körbe beiratkozott antiszemita képviselő lesz; mert hát a választás titkos lévén, a többi pártoknál ievó titkos antiszemiták minden aggodalmaskodás nélkül követhetik szívük sugallatát és szavazhatnak az antiszemitapárt jelöltjére. El lehetünk e tekintetben meglepetésekre készülve, a mik ugyan nem reánk, hanem a zsidókra és fullajtárjaikra nézve lesznek meglepetések. Az elnök- és jegyzőválasztásnál lesz a pártok legelső mérkőzése; a mi azonban csak „Vorpostengefeclit” lesz. Az első döntő csata hamarosan következik ezután, s ez a felirati vita. Jeruzsálemi András kora óta ez lesz a legelső eset, hogy

373

a zsidók által vérig zaklatott magyar nemzet hivatott képviselői a koranához fognak fordulni a nemzet szenvedéseinek orvoslásáért. Valóban bámulatos dolog, hogy hetedfélszáz év múlva ismét abban a circuius vitiosusban van a magyar nemzet, a mint hetedfélszáz esztendővel ezelőtt volt: a szívós zsidótermészet szerencsésen kikoplalta ezt a hetedfélévszázadot, hogy napjainkban, eddig soha nem látott hatalomra vergődve, ismét végpusztulással fenyegesse a magyar nemzetet. És jellemző dolog: hetedfélszáz évvel ezelőtt az ország nagyjai álltak élére a nemzeti mozgalomnak: ma pedig az ország „nagyjai”-nak jó felerésze együtt trafikál a zsidókkal, s nemcsak a kincstári javakat engedi elkótyavetyéltetni a zsidóknak, hanem saját jószágait is (sok főpapi jószágot is ide értve!) zsidóknak adja árendába, a mely árendából aztán rendesen örök eladás lesz; sőt hozzá még a zsidóházasság mellett is kardot rángat. Sajnos, hogy e tekintetben statisztikai adatokkal nem rendelkezünk; (ilyesekkel persze az országos statisztikai hivatal nem tartja hivatásának foglalkozni!) de a részről lehet következtetni az egészre. Itt a példa. Vasmegye egyike az ország azon megyéinek, a hol a zsidóságnak még „hátrább az agarakkal!” 360,0000 lakosa között alig 8-10 ezer a zsidó. A rumi kerületben pláne majd mindenki őrt áll a szemitizmus továbbterjedése ellen. És mégis a 10 □ mértföldnyi se szerint 100,000 kat. hold terjedelmű rumi kerületben, a hol a 2800 választó között alig van hetven zsidó, – ma már legalább is egg □ mértföld, tízezer katasztrális holddal a zsidók kezében van, részint tulajdonul, részint haszonbérben. És kik azok, a kik a magyar földet ekkép zsidók kezére juttatják? Parányi kivétellel csupa mágnások, csupa nagybirtokosok. Ha így van ez Rumban, méginkább így van ez más, elzsidósodottabb vidékein az országnak, s megyékben, a hol a virilistáknak már 1/4-e, 1/3-a, 1/2-e zsidó. A főpapság és főnemesség – csekély kivétellel – mondjuk ki hímezés-hámozás nélkül az igazságot! – elhagyta a nemzeti ügyet a zsidókkal szemben, részben összetrafikálva a zsidókkal, részben hideg közönynyel nézve az ország és a magyar nemzet pusztulását. Így történik meg aztán ma, Jeruzsálemi II-ik András kora óta · hetedfélszáz év után, hogy ma nem a főpapok, nem az ország főnemesei és főméltóságai állanak a korona elé, kérve a magyar királyt: ragadja ki a zsidóság karmaiból hű magyar nemzetét; hanem e feladatra ma a jó magyar nép egyszerű képviselőinek kell vállalkozniuk, a kiknek erejük nem viselt méltóságaikban,

374

nem dúsgazdagságukban, hanem egyes egyedül szilárd meggyőződésükben és nyíltan kimondott s a nemzet szívében ezerszeresen visszhangzó szavaikban rejlik. És mi, a magyar nép képviselői meg fogjuk tenni kötelességünket! Az antiszemitapárti képviselők, a trónbeszédre válaszul felirati javaslatot fognak előterjeszteni a képviselőházban, a melyben Ő Felsége előtt fel fogják tárni az ország súlyos állapotát, a melybe azt a zsidóság a vele összeszövetkezett rablólovagakkal együtt juttatta, s a magyar állammal együtt a magyar társadalmat is az örvény szélére vitte. Felette kívánatos, hogy a két politikai árnyalathoz tartozó antiszemitapárti képviselők egy felirati javaslatban állapodjanak meg, mert ez az okmánynak a súlyát csak növelni fogja. Hisz: politikai tekintetben Magyarország közgazdasági önállóságának és függetlenségének elvét úgyis mindnyájan osztjuk. De talán lesz mód arra is, hogy a felirati javaslatban kifejezésre lehessen juttatni a párttagok egy részének külön politikai álláspontját is, s így minden scrupulus nélkül aláírhatják azt úgy a közjogi alapon álló mint a függetlenségi antiszemiták. Abban az ábrándban korántsem ringatjuk magunkat, hogy pártunk felirati javaslata megnyeri a képviselőházban a többséget; mert hisz most is csak az fog történni, a mi a korábbi országgyűlések felirati javaslataival történt, hogy t. i. az ellenzéki javaslatok kisebbségben maradnak s a kormánypárti javaslat lesz mint a ház többsége által megszavazott javaslat ő Felségéhez felterjesztve. De hát mi, ha javaslatunk kisebbségben marad is: egyelőre elértük czélunkat. Mert hát a felirati vitánál pártunk új szónokai is a tűzbe fognak menni, s méltán dicsekedhetünk vele, hogy pártunk tagjai majd mind jó szónokok. Ebben a tekintetben felvesszük a keztyűt bármelyik párttal. Az antiszemitapárt álláspontja tehát alaposan ki lesz fejtve a felirati vita folyamán. A kellő hatás tehát így is meglesz úgy felfelé mint lefelé. Ez a felirati vita lesz tehát a legelső érdemleges mérkőzése az új antiszemita pártnak a többi pártokkal, ez lesz az első döntő csata. Fel tehát antiszemita képviselők a munkára!

A keresztény „választott nép.” „Úgy-e kedves olvasó, ilyen állatokról még nem hallottál, és nem olvastál semmit, legalább ilyen titulussal, – pedig lásd, a jó Isten menageriájában, fájdalom, ilyenek is vannak, és ugyancsak öklelődznek, s mondhatom, hogy ők a mi legveszedelmesebb ellenségeink! Jehova furfangos választott népe nagyon is jól ismervén fajában gyökeredző nemzeti sajátságát: gyávaságát a nyílt harczban, hogy világuralmi törekvéseiben előbb-utóbb czélt érjen, úgy intézi dolgait, miszerint neki meg a keresztények közül legyen „választott népe”, a kik aztán ő helyette, akármelyik rongyszedő zsidó egy intésére a talmi szabadelvűség vöröshagymakoszorús nyúlbőrzászlója alatt „vitám et sanguinem”-et ordítva vakon rohannak a dicstelen harczba Juda népe helyett, míg ez aztán védett positiójából nagyot nevet a markába. A kutya nem tehet róla, hogy Isten kutyának teremtette, valamint a zsidó sem arról, hogy zsidónak született, ez egy mentsége van a zsidóságnak; hanem az a megfoghatatlan, hogy a keresztény vallásban felnőtt és nevelkedett emberek olyan kutyákká tudnak változni, kik aztán a nekik dobott zsidó konczért nemcsak megugatják, hanem meg is marják saját véreiket. Pedig hát ki tehet arról, hogy ezeknek az éhes, – most már a zsidó parancsára még a holdvilágot is megugató kutyáknak akár az állam, akár a vármegye, vagy egyes községek, – ahol ők grasszálnak, – nem bír akkora fizetést adni, a mekkora kifutná nekik a rettentő nagy úrhatnámságot, a pénzfecsérlést, melylyel dologtalanságuk unalmát fűszerezhetnék!? Sebaj! van pénzük a Mózsiknak! Állam! vármegye! község! ha te nem adsz többet, majd adnak a Pinkeleszek, de az illatos havannáknak a szivartáskából kifogyni nem szabad. – Mélthőságos, – – Nadshágos, – – Thekhinthethes – – órák, én, a lenézett zsidó thodom, hogy az állam, esetleg a vármegye, – vagy éppen a khözség nem mólthányolja, nem nzethi meg fáradtságokat, nagy thodományokat, s így nem kherülhethik el, hogy hébe-hóba khülcsönre ne szhoroljanak, ime, én, a mindenkin által megvetheti, öldhözött szegény zsidó, fhelajánlom szholgálatkhészségemet, i t t a thárczám, rendelkhezzenek vele, én adok khülcsön, a mennyi csak khell, és pedig Tikomat néllehül! viszonzásul semmit sem khivánok mást, csak azt, hogy ögyeimben igazságot khaphassak............. A zsidónak pedig, a goj ellenében, talmudja szerint mindig igazsága van, no hát csak ez kell neki, egyéb semmi más! A takarójuk alatt meg nem férő némely Méltóságos,– – – Nagyságos, – – vagy Tekintetes urakat annyira meghatja a zsidó önkéntes ajánlata, de még jobban a tátongó tárczájok kamat nélkül való megtölthetése, hogy az igazság mérlegét sans gêne mindig a zsidó javára billentik, eleinte egy párszor hálából, később aztán már muszájból, mert a zsidó most már nem kér, hanem követel. A kamat nélkül való zsidókölcsönökön kívül aztán még elcsúszik a a ház körül egyéb „természetbeni szolgálmány is a zsidó boltjából, mészárszékéből és a zsidó pinczéjéből, s mivel ezek a tárgyak már nem „khülcsön” járják, mert rólok nem szól sem adóslevél, sem váltó, ezen „befektetésekért” járó költségeket már az érdekelt zsidókompánia közösen

376 viseli. Tudomása van róla, és része van benne a legutolsó rongyszedő zsidónak is, és ha a kompánia valamelyik tagja bajba kerül, vagy pert támaszt a gojjal szemben, értésére adja az ítéletet, végzést, vagy határozatot hozandó Méltóságos, – Nagyságos, – vagy Tekintetes urnák, hogy ő is tud ám a juskulumokról, mondván, esetleg a rongyszedő zsidó: én füldhöz raghadt szhegény vagyok, én nem hálálhatom meg a Nadságos őr khegyét, hanem majd meghálálja helyetthem a, gewalthiger Phinkelesz! (t. i. az, ki a kamat nélküli kölcsönöket adja, és a czukrot, kávét stb. liferálja a „Nadságos ór” konyhájába ingyen, ajándékba.) A „Nagyságos” úr a rongy szedő zsidó szemhunyorgatásaira szemet mereszt, s a kelepczében vergődve mindenféle körülmények közt a zsidónak ad igazat, mert kénytelen vele. A keresztény peres fél csak ámul, és bámul. Lehorgasztott fővel hagyja oda az igazságszolgáltatás termét, legnagyobb igazságában is ő a vesztes fél, s az utczán, a boltjaik ajtajából röhögő, harákoló és köpködő zsidók gúnykaczaja közt ballagva haza, azon töri fejét, hogy az Isten által mégis különösen kegyelt népnek kell lenni a zsidóságnak, hisz ellene már igazságot sem lehet nyerni. Minden egy ilyen részrehajló Ítélet, végzés, vagy határozat hozatala, kihirdetése vagy foganatosítása azonban olyan sóhajókat támaszt, melyek előbb-utóbb orkánná nőnek, és rombolnak. * — Egy nadrágnak való posztóra volna szükségem „Piseri” szomszéd, de most pénzem nincs, ha megemberel, megfizetem rövid időn. — Nü! már hogy nem emberülném meg magát Jánus gazda! Csak thessék, válaszszon a legfhinomabbói, mogának is, fiának is. — Köszönöm, csak magamnak kell. Ez jó lesz, mi az ára? — Mogának olcshóbban adom, mint jnásnak. Csak üt fhorint. — Öt forint? egy kicsit drága, de Isten neki, azért megveszem. — Hanem thodja mit Jánus gazda, én szhegény ember vagyok, sok a gyerekhem, nagy az adó, s élni is khell, azt nem khivánhatja, hogy khamat nélkhül várjak mogának, írjunk egy khártobiánkát az üt fhorintról, és fhizet nekhem khomat fhejében minden hétre egy fhorint után khét hathosl. — No, arra is ráállok, mert nagy szükségem van a nadrágnakvalóra, majd csak kifizetem. — Ha a therminusra khi nem thodná fizetni, majd írunk egy másik khártobiánkát. Mikor aztán a János gazdának pénze volt, és megvitte a nadrágnakvaló árát kamatostól együtt, akkor Piserinek soha se kellett a pénz, rá tukmálta Jánosra, hogy csak használja, mikor meg Jánosnak pénze nem volt, Piserinek mindig akkor kellett volna a pénz, ilyenkor aztán mindig új adóslevél készült, majd minden hónapban, a kamatok tőkésítésével, melyek aztán felnőttek hetenként egy forint után 50 krig is. Elég az hozzá, hogy három esztendő leforgása után hatszáz egynehány forintos adóslevelet írt alá János gazda, rövid terminusra, most már törvényes perczentre. A terminus szüret előtt tellett le néhány héttel. Hiába könyörgött János, hogy várjon Piseri szüret utánig, a termés árából majd törleszteni fog. Piseri nem várt, perelt, perét megnyerte, s le-

377 foglaltatta Jánosnak nemcsak évi termését, hnem összes jószágain kívül házát és szőlőjét is. Első árverésen, szokás szerint, nem jelentkezett vevő, a második árverésen aztán eladatott Jánosnak összes vagyona, becsáron alul is olyan árért, mely a busás perköltségekkel is megnőtt tartozásának felét sem törlesztette. Egy nadrágszövet miatt földönfutóvá tetetett családostul együtt, egyebe sem maradt, mint adóssága, kezében a koldusbottal. A zsidó, ha nem is nyerhetett teljes kielégítést, azért három év leforgása alatt nagy rebachot húzott öt forintot semmiesetre sem erő portékája után, a keresztényt pedig zsidófurfanggal spékelt, – eredetben csak öt forintos követelésével rövid idő alatt tönkre tetté, s még ráadásul most már peres aktákkal igazolt követelésével üldözheti a sírig. Így a zsidó egy csapással két legyet ütött: gojtól rebacholt, és gojt pusztított. Mindkét tényével vallásos meggyőződése szerint Jehovájának kedves dolgot cselekedett, és ezen borzasztó cselekményét végezni keresztény államban, ennek törvénykönyvével kezében keresztény biró segitette, a ki nem tartotta méltónak a dolog lényegébe hatolni, megelégedett a külső formákkal. A zsidóság „választott népe” kegyetlenül dolgozik! * * Egy földhöztapadt szegény özvegy napszámosnő, három gyermek anyja, ki télen át, külső munka hiányában koldulással tartja fenn családját, a szomszéd községek egyikében elhunyt édesanyja hagyatékából 300 forintot örököl készpénzben. Megtudja ezt a másik „Piseri”, felkeresi, s rábeszéli, hogy minek tartogatná magánál azt a sok pénzt, adja ő neki kamatra, egy fél óra múlva otthon lesz, csak vigye oda ő hozzá a boltba, akkorra majd elkészíti róla az írást is, majd ő hí tanút is, aki előtt megtörténik az egész. A szegény nő megörül a kamatnak, elviszi pénzét a zsidóhoz, leolvassa neki egy keresztény tanú jelenlétében, a zsidó átveszi a 300 forintot, és aláírja az „írást”, a keresztény tanúval együtt. A nyomorult napszámosnő nem tudván írást olvasni, megmutatja azt egyik írástudó szomszédjának, ez elolvassa, és az állt benne, hogy a szegény asszony lefizette összes tartozását kamatostól együtt a zsidónak. A keresztény tanú által is megerősített „írás” tehát nem adóslevél, hanem nyugta volt, s ilyennek tekintette azt az illetékes bíróság is. A zsidó olyan nyomorult családanyától rabolt el 300 forintot, ki munkahiányában koldulás útján tud csak kenyeret adni kis porontyainak. A ki néhány fillért, – leggyakrabban az éhség által késztve, – erőszakkal vesz el tulajdonosától, azt bebörtönözik, sőt statáriális utón fel is akasztják, ha keresztény; ha pedig a zsidó 300 forintot rabol el egy koldustól furfanggal, azt »élelmességének, „életrevalóságának nevezik, és futni hagyják. S mindez törvényesen, – a törvények védelme alatt történik! Ugyan kérem, jogállamban élünk Magyarországon, – az „egyenlőség” hazájában!? * * * Megtörtént dolgokat mondtam el, és még mennyit tudnék ezekhez hasonlókat elmondani, de nem ezt czélozom, hanem azt, hogy harsány kiáltásom vajha illetékes fülek eltompult dobhártyáját hozná rezgésbe,

378 mert ez nem jól van így, s ha tovább is így lesz, rövid időn borzasztók lesznek a következmények. Az ország különböző részeiben a nemrég majd itt, majd amott felmerült zsidóellenes tüntetések, a lábaink alatt izzó vulkánikus erő kicsike szikráinak egyes halvány fellobbanását voltak csak. A zsidóság keresztény „választott népe,” a zsidópajtások óriási mértékben segítik gyűjteni és felhalmozni a gyúanyagot. A kik tehetitek, változtassatok a dolgon, mert nem segít majd sem akasztófa, sem szurony, s „kaputos lázítókat” ismét hiába fogtok majd keresni, nem találtok, mert nem ott keresitek, a hol vannak. Ám lássák majd ők is a következményeket, azokkal együtt, kik még most tán segíthetnének a bajon. A felelősség Isten és emberek előtt ezekre hárul! Dr. Balaton.

A zsidók otthon, t. i. Jeruzsálemben. A Jeruzsálemben levő zsidó városrészről a „Köln. Zeitung” tudósítója a következő képet rajzolja: „Jeruzsálem 40,000 lakosa közt állítólag közel 20,000 zsidó van. Ezek mind egy és ugyanazon alakok; a férfiak kopott hálóköntösben a soha nem hiányzó nemezkalappal vagy bundasapkával, a melyek alól elölről két hosszú, vörhenyes-fekete szinü hajcsomó lóg ki, a nők fehér fejkendővel és fél európai ruhában, a fiatal nők itt-ott csinosak, a többiek mind elharvadtak, elöregedettek, elszegényedettek, hideglelősek és görvélyesek. A mi egy évben elhal, az pótolva lesz, ha nem is gyerekek által, de vándorokkal, a kik oda vonulnak, hogy ott maradjanak, ott haljanak meg, vagy hogy a többiekkel itt koldulásból éljenek. Vannak „gyűjtőkönyveik,” aláírási iveik, a melyek az egész világon körüljárnak, és a hitfelek-jótékonyságát igénybe veszik. Egyes gazdag emberek sokat adnak, mások aláírnak de nem fizetnek. Az az existenczia, melyet az alamizsna-elfogadók a felhajszolt pénz segélyével visznek, azok után amit az ember lát és hall, nyomorúságos egy existenczia. Láttam asszonyokat rothadt burgonya fölött alkudozni; minden darabot fölkarczoltak s megvizsgálták, hogy ugyan mennyit lehetne belőle még tán megenni; aztán Ígértek rá árt s koczódtak az értékes eledel fölött. Szomorú egy látvány volt ez; de állítólag még gonoszabb dolgok is vannak napirenden; a vizet például (egy tömlőnek az ára késő nyáron és őszszel egy egész két piaszter,) a drága időszakban először főzésre használják, aztán mosakodásra, aztán ivásra. A zsidókórházak beteglisztái, miazmatikus lázakon kívül aránytalan százalékát mutatják föl az 50 és 60 évek között levő személyeknek; ezek többnyire olyan öreg emberek, a kik puszta élelemhiányból jöttek le annyira, hogy a kórháznak meg kell nyitnia előttük kapuit. Ez az árnyoldala a „Jeruzsálemben való meghalás”-nak. Még legjobban állanak a spanyol zsidók, a kiknél úgy látszik, egy kis magukkal hozott vagyon segit; némelyeknek nagyobb boltjuk van; a többieknek azonban egyforma nyomorúságosan megy a dolguk. A bazárban ott ülnek hihetetlen üzleti tőkével; itt egyik előtt egy töknek a fertálya van mint egész áruraktár, egy másik előtt hat darab égetett mész, egy harmadik előtt négy kis darab sajt és két vöröshagyma vagy két font rőzsefa. Az a búcsújáró orosz paraszt ott és

379

felesége a nagy csizmákban bizonyára szegény emberek, de nekik van legalább meleg köpönyegük, a melyet még nem ki is kefélnek; kenyeret esznek, s a benlakók mellett úgy néznek ki, kint jólétben élő arisztokraták. Így a „Kölnische Zeitung” tudósítója; a melyek után a berlini „Neue Deutsche Voikszéitung” méltán kérdezi: „Miért nem áll Rothschild az aranykirály 7.500 000 főnyi arany-fiai élére, s miért nem vonul az ígéret földére az eddig összeharácsolt kincseknek magukkal vitele mellett, smiért nem állit fel egy új Zsidóországot? Mi erősen meg vagyunk győződve, hogy valamennyi nagyhatalom szívesen kezére járna abban, hogy a szultánnal egyezségre léphessen.”

A zsidók Csehországban. A legutolsó népszámlálás eredménye szerint az osztrák tartományokban levő 1,005.563 zsidóból 93,622 a cseh királyságra esett, s e szerint ez a koronatartomány, a zsidók számát illetőleg a harmadik helyet foglalja el az osztrák tartományok között. Mindamellett a zsidók létszáma Csehországban aránylag csekélynek mondható, mert mig például a zsidók Bukovinában majdnem 12, Galicziában 11.5, Bécsben több mint 10, Morvaországban valamivel több mint 2 százalékát teszik az. összlakosságnak: Csehországban csak 1.68 %-ka az összlakosságnak esik a héberekre. Ha ennek daczára a zsidóságnak Csehországban való elharapódzásáról kell beszélnünk, az onnét magyarázható, hogy különösen a németek Csehországban – és pedig egyrészről mivel a zsidóság elharapódzásával járó gazdasági hátrányokat nem ismerik annyira, mint másutt (például Bécsben 10% zsidóval) az emberek ismerik azokat; más részről pedig, mivel a csehországi németek azt hiszik, hogy szükségük van a zsidókra a csehek elleni küzdelmükben, – a zsidókat minden lehető úton-módon czirógatják vagy rosszul értelmezett felvilágosodhatnámságból pártjukat fogják s terjeszkedésüket elősegítik; továbbá onnét magyarázható, hogy a zsidók a falvakról, különösen ott, ahol a cseh lakosság túlnyomóságban van, mindinkább visszavonulnak s a városokba, különösen pedig az észak-csehországi iparos kerületekbe húzódnak. Az újabb időkig az északi Csehországban, különösen pedig az ugynevezet német-cseh alföldön, kevés zsidó volt. Azok, a kik egyes helyeken „méregbódéikkal” vagyis pálinka-pancsoldáikkal ott megtelepedtek s ma gazdag emberek, nagy bölcsen sehol se léptek előtérbe, mert jól tudták,, hogy nem jól járnának az előretolakodással. A jobb társaság köreibe az ilyen emberpusztító-intézetek birtokosai nem léphettek be, az emberek őket sohse hívták családi nevükön, hanem röviden a „pálinkás zsidó” volt a nevük. Mindazonáltal a zsidók száma folyton növekedett, mert hát „humánus módon” mindenütt megengedték a méregbódék felállítását, s így most már annyira jutott a dolog, hogy a további elnyomorodás előfutárjakép egyelőre legalább a pálinka-pestis otthonossá lőn. De, mint mondók, ez csak előkészület arra, a mit még várhatunk. Mert ott, a hol a zsidóság egyszer megvetette a lábát, rendszerint gyorsan szokott terjeszkedni is, s a hol egyszer a pálinkás zsidó ül, ott a

380 többi népkiszivattyúzók se váratnak sokáig magukra. így tehát a szorgalmas iparos észak-német alföld is nemsokára egészen horogra kerül, a mai zsidóbarátok csak későn fogják felismerni azt, hogy hová jutnak állítólagos „humanitásukkal” és „szabadságszeretetükkel.” Warnsdorfban, a német-cseh Manchesterben és Rumburgban már a kezdet megvan. Ott, a hol ezelőtt harmincz évvel még egyetlen egy zsidó sem volt, ma már vannak zsidó „gyárosok”, zsidó kereskedők sat. (zsidó kőművesekről, ácsokról, kovácsokról ott persze semmitse lehet hallani!); a Warnsdorf és környékén készített gyapotárúknak eladási üzlete máris legnagyobbrészt zsidókezekben van, s gyakori esetekben a zsidó egyúttal gyapotszállító és hiteltnyújtó is, úgy hogy a gyáros egészen a kezei között van. És különös, aztán még olyan emberek is vannak, a kik azt mondják: „Csali hadd jöjjenek a zsidók, azok hozzák a pénzt”, – mintha biz.ony a zsidó valaha valahol azért telepednék le, hogy pénzén túladjon. Hja, hanem a butaság nem hal ki. . . . Még sokkal kedvezőtlenebbül állanak a viszonyok nyugaton. A saaz-i kerület, a hol Izrael különösen a komlókereskedést uralja, már 4.4% zsidót mutat fel, Teplitz és Karlsbad kerületek 2.3%-ot, Komotau majdnem 2%-ot, Brüx 1.7 %-ot, s Aussig is már aggasztó mérvben el van zsidósodva. Ennek megfelelőleg természetesen az ottani nemzsidó lakosság gazdasági függetlensége is hanyatlik, s a mi még rosszabb, a német becsületesség is. Mert a német látva azt, hogy a zsidó mindig gyorsabban halad előbbre mint ő, azt hiszi, hogy ennek az ő saját, nagyon is nagy becsületessége az oka, valamint oka a zsidó „üzleti szellem”, s azért aztán rajta van, hogy ez utóbbit ő is elsajátítsa, vagy, ha lehetséges, még a zsidón is túltegyen. Persze e mellett lelkiismerete mind tágabbá lesz, a német becsületesség veszendőbe megy, de a várt siker azért végül mégsem áll be, mert hát a zsidó „üzleti szellemet” úgy kell örökölni. Ily módon a gazdasági nanyatlás az erkölcsivel karöltve jár, a minek aztán a nemzeti hanyatlás is múlhatlan következménye. „Unverfälschte deutsche Worte.”

A zsidók Romániában. A mint még emlékezhetünk reá, az orosz-török háború befejezése után a romániai kormány részéről a hatalmak elé egy az újonnan felállítandó román királyság részére szolgáló alkotmányterv terjesztetett, a mely azt a határozmányt tartalmazta, hogy a zsidók Romániában földbirtokot nem szerezhetnek. A berlini kongresszus úgy találta, hogy ez a „határozmány a mai állam- és népjog elveivel ellenkezésben áll, mivel a hitvallás nem lehet ok az állampolgári jogok élvezetéből való kizárásra, sőt Románia függetlenségének elismerése is az említett határozmány mellőzésétől tétetett függővé. A romániai államférfiak zavara nagy volt, mert egy részről nem akartak Románia függetlenségéről lemondani, más részről pedig látták, hogy a zsidóknak földbirtokot szerezni engedni egy teljes felfordulást idézne elő, mivel a legtöbb jószág mélyen el volt a zsidóknak adósodva, s ennek folytán a román földbirtokosoknak a zsidók által való általános kisajátítása” volt kilátásban. Szerencsére végül akadt egy segítő eszköz, a mely abban állott, hogy nem a „zsidókat”, hanem a „külföldieket

381 zárták ki a földbirtokból. A forma tekintetében ezzel ama határozmánynak el lőn az antiszemitikus éle véve, lényegében azonban ugyanaz maradt, inert a zsidók tényleg külföldiek voltak s a kormány hatalmában állott, tőlük a román államkötelékbe való felvételt megtagadni. Erre a visszaemlékezésre az okot egy czikk adta, a mely nemrég a „Kölnische Zeitung”-ban jelent meg. Ε lap nem „antiszemita lap”, deli zsidó befolyástól elég független arra, hogy a zsidók fölött is bátran nyilatkozhassék, s ezenkívül azon előnye is megvan, hogy külföldi viszonyok felől kitűnően van értesülve. F. é. augusztus 1-én tehát a „Kölnische Zeitung” egy tudósítást hozott Romániából, a mely bőven kiterjeszkedett a fiatal királyságban levő zsidókérdésre is, s a mely tudósítást mindazoknak szívükre kellene venniök, a kik csupa emberbarátságból minden zsidót mint testvért ölelnének át. A romániai viszonyok ugyan nem hasonlíthatók össze a mieinkkel, mert hasonló állapotok még csak Galicziában és Bukovinában fordulnak elő, tehát azon két osztrák tartományban, a melyek nem tartoznak „Német-Ausztriához”; mindazonáltal a tudósítás reánk nézve is tanulságos, s ez okból úgy hisszük olvasóinknak szolgálatot teszünk akkor, a mikor velük a „Kölnische Zeitung”czikkének legfontosabb részét az alábbiakban közöljük. Többízben megtörtént velem – írja egyebek között a nevezett lap tudósítója, – hogy az ország első és magas műveltségű férfiainak társaságában ilyféle nyilatkozatokat hallottam, mint: „Bámuljuk a német birodalmat, a német népet és Bismarck herczeget évek óta; mióta azonban szabad remélnünk, hogy Németország jó példával előljárni fog a zsidók kiirtásában vagy Európából való kiűzésében, lelkesülten szeretjük őt. Mi csak Németország lépéseire várunk.” Nem igaz az az állítás, hogy itt az embereknek a berlini antiszemita mozgalom zavarta volna meg a fejét, sőt inkább itt mindenki évek óta foglalkozik azzal a kérdéssel, mit kelljen csinálni a zsidókkal, hogyan lehessen tőlük szabadulni. A zsidókérdés Romániában egy valódi politikai és gazdasági kérdés, a melynek megoldása ki nem kerülhető. Annak kimutatására, hogy miként állanak itt a dolgok, néhány számot idézek a királyság északi részéből. Negresci falunak van 863. lakosa,, ezek között 673 zsidó van; Kodäsci 1800 lakos között 600 zsidót számlál; Folticseni városban van 16,000 lakos, ezek közül közel 10,000 zsidó; Damienescsiben 600 lakos között 400 a zsidó; Pantsuban 1700 lakos közül 600 a zsidó; Adjud-Nonban 3000 lakos közül 1700 a zsidó; Piatrában 25,380 lakos közül több mint 10,000 a zsidó; Podu-Illoäi-ben 1970 lakos, közül 1270 a zsidó. Tirgu-Frumosban Jassy mellett 3000 lakos között van 1800 zsidó, és magában Jassyban 66,400 lakos között 36,000 a zsidó lakos. Sulicsában 800 lakos között 600 a zsidó, Harlauban 5,000 lakos között 2800 a zsidó, Botasaníban 40,000 lakos között 30,000 a zsidó lakos. Ez utóbbi városban 12-keresztény templom áll 72 zsidó zsinagóga között. Fontosak még a következő adatok is: Jassy kerületben évenkinti 2208 román új házasságkötés mellett csak 4617 évenkinti születés fordul elő, a melyekkel szemben évenkint 4339 halálozási eset áll; míg csak 332 évenkénti zsidóházasságra 1957 évenkinti születés esik, csak 1295 évenkénti halálesettel. A míg tehát a románoknál egy házasságkötésre két születés esik, a zsidóknál egy házasságkötésre jó hat születés esik. 100 román haláleset-

382 tel szemben csak 106-107 születés áll; holott 100 zsidó halálesetre 154 születési eset esik. Ha ez az arány, amint valószínű is, még tovább is tartani fog, vagy pláne, amint kilátás van rá, a következő éveken át még rosszabbodni og, Észak-Romániában széles vidékeken (s a szomszéd Bukovinában még ennél is rosszabbul állnak a dolgok,) a keresztények eltörpülő kisebbségre fognak leszállani. A romániai, bukovinai és részben a galicziai zsidóság kizárólag orthodox. A vallásgyakorlat a legszélsőbb merevségig hajtott fanatizmus; a tömeg babonája túltesz még a legfélreesőbb keresztény román országok legeslegalsóbb néprétegeinek babonáján is. Ε mellett a zsidó itt hallatlan piszkos, kegyetlen és erőszakos, bizonyos irányban durva-érzékies. A miket a zsidóknak a házasságkötéseknél, születéseknél, bizonyos haláleseteknél fenálló babonás szokásairól hiteltérdemlőleg elbeszélnek, lehetetlen leírni. Türelmetlenség az alapvonása ezen zsidó vallásgyakorlatnak. Sadagurában (Csernovicz mellett), a melynek lakossága többsége zsidó, Tallási versengések miatt veszekedések voltak, a melyek alkalmával a magukat többségben érező zsidók a keresztények durva bántalmazásában hihetetlen dolgokat követtek el. Egy görög eredetű ott lakó földbirtokos. Mustazza báró, munkásai számára kápolnát építtetett; a zsidók hevenyében azon felfedezést vélték tenni, hogy a nyár bizonyos napjain estefelé ezen kápolna keresztje árnyékot vet a zsidó rabinus házára. Azonnal megkezdődtek a zsidó kihágások Mustazza vagyona és emberei ellen, s annyira növekedtek, hogy a földbirtokos, pedig különben szívós természetű ember, kénytelen volt a keresztet levétetni. Ugyanez a rabbi különben a zsidóság legnevezetesebb csodarabbija volt, a ki minden gyarlóságot gyógyítani tudott, s a kihez a zsidók közelről és távolról búcsújárás tartani szoktak. Ezelőtt két-három évvel történt halálával állítólag több milliónyi vagyont, melyet csodaereje hozott be neki, hagyott örököseire. Az a keresztény, a ki az ottani vidéken lakva a rabbi által átok alá tétetett, ha nem sikerült neki magát az átok alól feloldatni, kényszerülve volt kivándorolni. Ez ma sincs máskép, amint ezt egy bukovinai földbirtokos erősítette előttem, a ki saját magán tapasztalta ezt. Az ország egész kereskedelme a zsidók kezeiben van; lehetetlen valamit venni vagy eladni máskép, mint a zsidók útján. Egy bukovinai földbirtokos (magától tudom,) mint osztrák lovassági tiszt, különben a mezőgazdászaiban jártas, örökölte mostani jószágát. Semmi adóssága sem volt. Azzal kezdte, hogy felmondott a zsidó pálinkafőző bérlőnek s maga kezdte a pálinkát égetni. Mivel az italmérési jog számos községben az övé és tizenöt korcsmája van, felmondott mind a tizenöt . zsidókorcsmárosnak, s nagy áldozatokkal keresztény embereket szerzett korcsma-bérlőknek. Természetes dolog, hogy a rabbinusok őt átok alá tették. Hét év múlva már húszezer forint jelzálogos adósság volt a jószágon; a pálinkafőzde már. ismét zsidónak volt bérbe adva, a ki azonban ezúttal nem fizet bórt, hanem csak a földbirtokos által ingyen szolgáltatandó szalma fejében ezer darab ökröt köteles tartani, a melyeknek csak trágyája a földbirtokosé; mind a tizenöt korcsma végül ismét zsidóknak van bérbeadva. „Itt Palesztina van, mi pedig a zsidók rabszolgái vagyunk!” így fejezé be meghatva e beszédét ismerősem, mi módon akart a zsidóktól menekülni. És most tekintsük ezen, nagy szaporasága mellett nyomorúságos életmód

383 által természetszerűleg testileg mind mélyebbre sülyedő fajnak egész piszkosságát; vegyük, hogy vallásgyakorlata az eredeti hitnek egy viszszataszító; orzképe; hogy a zsidók daczára a benszülött lakossággal való hosszú együttélésüknek, még ma sem tanulták meg, hogy egy saját ruhadarabjukat hogyan kell megfoltozni, hanem inkább egyik rongyos kaftánt a másikra húzzák fel, sőt még egy harmadikat és negyediket is, mert hisz mindegyik nem egy és ugyanazon helyeken lyukas; hogy isten kiválasztott népének e söpredéke előtt más mint anyagi haszon iránt semmi érzék nem található; hogy még gazdaggá lett zsidóasszonyok és zsidóleányok se ismernek virágcserepeket és virágokat, és az ember Jassyban például a keresztények házait csalhatatlanul az által ismeri fel, ha azt nézi, hol vannak az .ablakokban virágok s hol nincsenek; – és az ember meg fogja érteni, hogy nem a czigány, a ki csak arra néz, hogyan élhessen meg, hanem a zsidó a kinek minden törekvése oda megy ki, hogy gazdaggá legyen minden áron, van itt megvetve, mint a legpiszkosabb állat és gyűlölve mint a birtokos-osztály életének, vérének és vagyonának legelkeseredettebb ellensége. És ezen félmillió zsidó között, a mi Romániában van s a mely Moldvában összeszorítva lakik, hogy onnét mint egy darázsraj elszélyedjen az országban, hogy minden kereskedést és üzletet magához ragadjon, minden birtokosnak és földmívesnek a helyzetét és szók i sait kikémlelve, kísértéseket rendezve, hogy uzsoráspénzzel a szükségből kimentse őket, aztán „pedig folyton új és új hurokvetéseken törve az eszét, – ezen fél millió zsidó között sok van olyan, a kinek óriási vagyonán három, nyolcz, tizenkét régi bojár család átka csüng. És a száz meg száz gazdag zsidóval egyenlővé lenni törekszenek mindazon százezerek, a kiknek ma még semmijök sincsen, s a kik az országutakon és a vasúti indóházakban házalnak és koldulnak, koldulnak egy frankot, 5 fillért, egy darab kenyeret, az utas által a kupiczában meghagyott rumot, egy marok dohányt, egy elszítt szivarvéget. És ha a zsidók százezrei közül kilenczvenezer nyomorult és szegény marad, ötezer a fegyházban hal el, háromezer az országból kihajtatik: két ezer közülök tíz év alatt gazdag emberré lesz – és megfelelő mennyiségű benszülött szegénynyé és nyomorulttá lesz. Ezt az észleletet teszi a nép évtizedek óta, napról napra, s azért abban a szutykos zsidógyerekben, a ki az országúton egy darab vöröshagymát koldul, azt a mérges viperát látja, a mely szivvére után leselkedik. Nem egyedül ösztön, se nem faji vagy felekezeti gyűlölség, hanem a tapasztalásból merített felismerés az, a mely az emberekben a zsidóságtól való félelmet, s a kiirtásukat, helyesebben mondva kiűzetésüket czélzó gondolatokat sugallja. „Unv. Deutsche Worte.”

Zsidó üzleti praxis. A hamisítási és szédelgési zsidó üzleti praxis oly szemtelenül és oly nyíltan van űzve, hogy sok esetben a hatóságoknak sürgősen közbe kell lépniök. Zsidólapjaink azonban az ilyen históriákat szokás szerint agyonhallgatják, mert hát zsidóról van szó, a ki például vízből bort csinált, vagyis inkább vizet bor helyett adott el. Az ilyen üzelemben a köznek háromszoros megkárosítása forog fen: először is a nép azzal roppantul károsíttatik, hogy neki vizet adnak el bor helyett, másodszor az egészség s

384 harmadszor szőllőművelésünk és borkereskedésünk súlyosan megkárosíttatik. A szőllőművelők már sok év óta siránkoznak azon, hogy a műbargyártás kell hogy őket tönkretegye, a borkereskedők is panaszolkodnak, hogy a borhamisítás által az osztrák és magyar borok jó hírneve igen szenved; a zsidók azonban mindezek által a legkevésbé se engedték zavartatni magukat, mert hát így gondolkodtak: a zsidólapok úgyis agyonhallgatják a dolgot, s így semmi se szivárog ki a nagy közönségbe, a jajkiáltások pedig elhangzanak a levegőben! Sőt ezek az újságok még védelmezték is ezt a gazdálkodást, azt mondván, hogy ezeknek a sokféle panaszoknak csak a durva irigység az alapja, mert a benszülöttek – szellemi tekintetben hátrább állanak a zsidóknál; a borhamisítást pedig mint egy haladást tüntették fel. Persze hogy ez is haladás, csakhogy zsidó haladás, s méltán sorakozik a zsidók többi teremtményei mellé. Mivel a hamisítás sok pénzt hoz be, mindent meghamisítanak, a közvéleménytől kezdve egész a legszükségesebb életszükségletekig, sőt ez még modern dolog is és szinte „vívmányainkhoz,” a zsidó szabadsághoz tartozik. Mint haladást a javulásra, mint egy nekibátorodást tekintjük tehát azt, hogy most már mégis egyes emberek találkoznak, a kik teljes nevük kiírásával ilyen zsidó üzleti praxist a nyilvánosság előtt feltárnak. Így nemrégen egy Fehértemplomban megjelenő szőllőszeti és borászati közlönyben, a „Nerá”-ban a következő érdekes „Beküldetett”-et találjuk: „Tisztelt szerkesztő úr! – Az államvasúttársulatnak bécsi pályaudvarában a raktárakat borkereskedőknek adják bérbe, s ott olyan borok jönnek eladásra, a melyeknek eredete minden más, csak a szőllőtőke nem. Ezek a borok Bécsben különféle magazinokban gyártatnak s aztán szekereken az államvasúti indóházba hozzák őket, a hol ezek a műbőrök mint frisen érkezett természetes borok különféle, az üzletvilág előtt jól hangzó név alatt adatnak el, és pedig minden áron; ügynökök által ezek a kártékony borok a főváros környékén levő nyári hűselőköu szintúgy mint Bécsben is minden árért eladatnak. Hogy ott az osztrák és a magyar természetes borok minden fajtája kiszoríttatik a nagy árkülönbözet által, világos dolog, valamint az is, hogy a bizalom egészen megrendül. Hogy adataim valók, mindjárt bizonyítékkal fogom igazolni: az első szédelgő czég az államvasút pályaudvarán a Beck és Konodi, azelőtt Beck és Kohn czég, a mety, hogy a szilárdság bélyegét felnyomja magára, egyik főnöke (Kohn) megmagyarosított;a a nevét s most Kónodi-nak hívják. Ez a czég borait Ottakringen, a hosszú- és Wichtl-utczák sarkán levő 75. számú házban gyártja, s rendesen vasárnaponként reggel szekereken az államvaspálya indóházába lesznek szállítva s beraktározva; ott a raktárban aztán fris raktári czédulákat ragasztanak a hordókra s mint frisen érkezett (somlyai, fehértemplomi, badacsonyi stb.) természetes borok lesznek eladva. A legcsattanósabb bizonyíték azonban az, hogy néhány nap óta ez a borgyárhelyiség bíróilag be van zárva, – s az újságokban még sincs egy szó se róla. Hogy ilyen körülmények között minden szolid verseny tönkre tétetik, nyilvánvaló dolog. Kelt Bécsben stb. Römler Fridolin