1. (2009), pp A TOTALITÁRIUS RENDSZEREK HANNAH ARENDT MUNKÁSSÁGÁBAN LEHOTAY VERONIKA*

Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVII/1. (2009), pp. 41-40 A TOTALITÁRIUS RENDSZEREK HANNAH ARENDT MUNKÁSSÁGÁBAN LEHOTAY VERONIKA*

,yA totalitarizmus eredetisége szörnyű, nem azért, mert valamilyen új eszme jelent meg a világban, hanem mert igazi tettei minden hagyományunkkal szakítanak." (Hannah Arendt) 1 I. Alapvetés

Hannah Arendt 2 német zsidó származású filozófus,3 a XX. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója, politikai filozófiája szinte egymagában váltotta ki a republikánus hagyomány újjáéledését a második világháború után. 4 Arendt személyesen tapasztalta meg a XX. századi totalitárius rendszereket, mert a hitleri Németországból menekült el, és figyelemmel kísérte Sztálin Oroszországát is, és ez alapvetően meghatározta gondolkodását a demokráciáról, diktatúráról és a politikáról. 5 Arendt munkásságának így meghatározó részét ' DR. LEHOTAY VERONIKA egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem AJK, Jogtörténeti Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros 1 Fogódzó nélkül. Hannah Arendt olvasókönyv. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2008. 307. p. (A továbbiakban: Fogódzó nélkül, 2008.) 2 Hannah Arendt Königsbergben született 1906-ban, Németországban, Franciaországban, majd az Amerikai Egyesült Államokban élt és New Yorkban halt meg 1957-ben. 3 Bár ő magát nem tartotta filozófusnak: „Az én foglalkozásom - ha szabad egyáltalán ilyet mondanom - a politika elmélete. Semmiképpen sem érzem magam filozófusnak. Söt azt sem hiszem, hogy valaha is felvettek volna a filozófusok körébe..." Fogódzó nélkül, 2008. 11. p. 4 Államelmélet. A mérsékelt állam eszméje és elemei: Elmélettörténet. Szerkesztette: Bódig Mátyás és Győrfi Tamás. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 185. p. (A továbbiakban: Államelmélet, 2002.) 5 „Most sokkal inkább, mint eddig bármikor az a véleményem, hogy emberhez méltó életet csakis a társadalom peremén lehet élni, miközben az ember több-kevesebb humorral azt kockáztatja, hogy vagy megkövezi a társadalom, vagy éhhalálra ítéli" - írja Arendt 1946-ban Kari Jaspershez írott levelében. 1946. január 29. Magyarul megjelent: Nagyvilág 2000/9. számában, 773. p. Politikatudományi Szemle 2005. 3-4. szám 73. p.

42

Lehotay Veronika

képezi a totalitárius rendszerek fogalmának, gyökereinek és sajátosságaink a feltárása „A totalitarizmus gyökerei" című 1951-ben megjelent müvében, amelyet 1958-ban kibővített a magyar forradalomról szóló résszel. Az „Eichmann Jeruzsálemben Tudósítás a gonosz banalitásáról" című írásában egy másfajta nézőpontból foglalkozott Arendt a totalitárius rendszer elemzésével. Ebben a müvében a hitleri Németország egyik vezéralakjának, Eichmannak a Jeruzsálemben zajló pere kapcsán tárta fel a totalitárius rendszer jellegzetességeit. 6 Feltette a kérdést, hogyan válhat valaki a totalitárius rendszer kiszolgálójává, milliók gyilkosává. Arendt totalitarizmusról szóló műveinek számos adata vita tárgyát képezte és képezi ma is, de következtetéseinek, fogalmainak nagy része beépült a szakirodalomba. 7 A totalitarizmus és főleg a holokauszt tapasztalata tették Arendt számára nyilvánvalóvá, hogy ha az ember számára nincs megalapozható külső norma, elv, akkor saját maga kényszerül rá arra, hogy fogódzókat, „kapaszkodókat" teremtsen önmaga számára. 8 A totalitarizmus és annak keretén belül a holokauszt okainak, feltételeinek és következményeinek a feltárásán túl megoldást, kiutat is próbált keresni a totalitárius rendszerekkel szemben. Ragaszkodott egyfajta hagyományhoz, amelyben a totalitárius rendszerek kialakulásának ellenszerét látta: a „gyöngyhalász" metaforájával fejezte ki a gondolkodó ember viszonyát a hagyományhoz. E metafora szerint ki kell emelni a hagyományból azokat az elemeket, ami számunkra a követelmények teljesítéséhez fogódzóul szolgálhat. 9 A modern diktatúrák és minden egyéb történelmi egyeduralom között az alapvető különbséget Arendt abban látta, hogy az előbbiek esetén az erőszak nem az ellenfelek kiirtására és megfélemlítésére irányult, hanem a tökéletesen engedelmes tömegek feletti uralom eszközeként szolgált. A fasizmus és a totalitarizmus pedig abban különbözik egymástól Arendt felfogásában, hogy a fasizmus egyedüli céljának azt tekintette, hogy megszerezze a hatalmat, és ezt 6

A két „alapmű"(A totalitarizmus gyökerei és az Eichmann Jeruzsálemben) mellett Arendt egyéb munkáiban is előkerül a totalitarizmus vagy annak valamely eleme. Itt említendő meg a „Múlt és jövő között" című müve, vagy „A személyes felelősség szerepe a diktatúrában", a „Kollektív felelősség", Az Eichmann per és a németek című tanulmányai. 7 Az a nézet, amit Arendt az „Eichmann Jeruzsálemben" című müvében kifejtett, hatalmas vitát eredményezett a zsidó kötődésű értelmiség köreiben. Arendt a nácikkal való együttműködésért nemcsak a tömeggyilkosokat ítélte el, hanem felelősnek tartott egyes zsidó szervezeteket (pl. a magyarországi Zsidó Tanácsot), és sokakat az áldozatok közül is. 8 Fogódzó nélkül, 2008. 7. p. 9 Fogódzó nélkül, 2008. 7. p.

A totalitárius rendszerek Hannah Arendt munkásságában

43

követően megszervezze a fasiszta elitet mint uralkodó réteget. A totalitarizmus azonban ennél sokkal tovább ment, céljai sokkal radikálisabbak voltak, hiszen nem elégedett meg a külső eszközökkel (mint amilyen a titkosrendőrség). Azt próbálta megtalálni, hogyan lehet az embereket belülről megfélemlíteni. A totalitárius uralom két formáját határozta meg Arendt: a nemzetiszocialista diktatúra 1938 utáni és a bolsevik rendszer 1930 utáni állapotát. Elemzésében a két rendszert szinte azonosnak tekintette, mindkettőre jellemző elveket és megállapításokat fogalmazott meg. Mégis nagyobb hangsúlyt kapott a náci Németország jellemzőinek feltárása, éppen ezért jelen tanulmány is ezt a diktatúrát veszi alapul a totalitárius rendszer Arendt-féle felfogásának ismertetése során. Arendt különválasztotta a totalitarizmus és a totális rendszerek kialakulásának a menetét. „A totalitarizmus gyökerei" című müve három nagy gondolati egységből áll: az antiszemitizmus, imperializmus és a totalitarizmus elemzéséből. A három nagy téma időrendben követi egymást, mert az antiszemitizmus a felvilágosodás korában jelent meg, az imperializmus a XIX. század közepén kezdett teret hódítani, míg a totalitárius rendszerek kizárólag a XX. századhoz kötődnek, mégis nem mindenhol egyszerű megtalálni Arendt írásában az egyes fejezetek közötti kapcsolódási pontokat. Az első két fejezetben kerül sor a totalitarizmus gyökereinek, eredetének, előzményeinek a feltárására. Arendt kifejtette a gyökerek fogalmát, amikor elhatárolta egymástól a totalitarizmus gyökereit annak okaitól. Úgy látta, hogy az egyes elemek csak akkor válhatnak egy esemény gyökerévé, hogyha egy meghatározott formát öltenek. 10 Itt jelenik meg az a gondolat, amely szerint a modem antiszemitizmus kialakulása és megerősödése akkorra tehető, amikor a hagyományos értelemben vett nacionalizmus hanyatlani kezdett. Ebből következik Arendt szerint az, hogy a nacionalizmus és az antiszemitizmus közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, hiszen már az első antiszemita pártok a nemzetközi szerveződés igényével léptek a politika színterére, ellentétben a nacionalista pártokkal. Az antiszemitizmus igazi fénykorát akkor élte, amikor a zsidóság elvesztette társadalmi funkcióját, és már csak a vagyona volt meg. Az antiszemita pártok minden párt fölöttinek tartották magukat, és így nem egyes csoportokat kívántak képviselni, hanem az

10

„Magának az eseménynek a fénye tesz bennünket képessé arra, hogy megkülönböztessük a saját konkrét elemeit a végtelen számú lehetőségtől, s ugyanennek a fénynek kell visszavezetni bennünket ezeknek az elemeknek a mindig sötét és többértelmű múltjába. Ebben az értelemben jogosan beszélhetünk a totalitarizmus vagy bármilyen más történelmi esemény gyökereiről." (Hannah Arendt) Olay Csaba: Hannah Arendt politikai egzisztencializmusa. L'Hartmann Kiadó - Magyar Filozófiai Társaság, 2008. 146. p. (A továbbiakban: Olay, 2008.)

44

Lehotay Veronika

egész nemzetet, minden egyes embert." A folyamat következő lépése, hogy mindenki felett megszerzi a párt a kizárólagos hatalmat, majd hatalmába keríti az egész államgépezetet, és végső mozzanatként a párt lép az állam helyébe. Az antiszemitizmus-elemzés láthatóvá teszi a nemzetállam hanyatlásának a folyamatát. Arendt elképzelése szerint egyedül a nemzetállam lett volna képes olyan intézményes kereteket létrehozni, amelyek megakadályozhatnák az imperializmus teijeszkedését. Az imperializmus Arendt szerint a XIX. században az egyre jobban uralkodóvá váló gazdasági tevékenység kibontakozását jelentette, amelynek fő törekvése az öncélú terjeszkedés és a korlátozás nélküli tőkefelhalmozás volt. Az imperializmus terjeszkedésének egyik legfontosabb hatásának az tekinthető, hogy az európaiak szembekerültek más kontinensek esetenként jóval fejletlenebb népeivel, és ebből a saját faji felsőbbrendűségük megerősödése bontakozott ki. A modern antiszemitizmus vezetői eltérően a hagyományos antiszemitizmustól már nem vallási vezetők vagy miniszterelnökök, hanem egy olyan mozgalom, amely propagandájában azonosította az államot a zsidókkal, és ezért meg akarják azt semmisíteni. Kifejtette továbbá Arendt, hogy a zsidókat bűnbaknak tekintő elmélet tulajdonképpen azt is magába foglalja, hogy más is lehetne a bűnbak, tehát az áldozat teljesen ártatlan. Arendt szerint azonban a rasszizmus és az imperializmus szükséges, de nem elégséges feltétele a totális uralom kialakulásának. A totalitarizmus kialakulásához az első lépcsőfokot a modem tömegtársadalom jelentette, amely jellemzőinél fogva megfelelő volt arra, hogy keretei között a totalitárius mozgalom létrejöjjön. Ezt követi Arendt szerint az a szint, amikor a totalitarizmus, vagyis a már kiépített totalitárius rendszer hatalomra jut, hiszen innentől kezdve alapvetően megváltoznak a rendszer céljai. Ebben a periódusban kap meghatározó szerepet az ideológia és a terror mint a kormányzat egy teljesen új, eddig ismeretlen, minden előzmény nélküli formája. Ezek a fogalmak alkotják Arendt totalitarizmus-elméletének alappilléreit. II. A totalitárius filozófiájában

rendszer

fogalmának

elhelyezése

Arendt

politikai

Arendt elmélete nem tekinthető a legjellegzetesebb republikánus felfogásnak, mert több helyen is a hagyományos republikánus nézetektől teljes mértékben eltérő véleményt képviselt. Politikai filozófiájának alapgondolata a cselekvésfogalom, mert a cselekvést tartotta Arendt az egyetlen valóban szabad tevékenységi formának, amelyet elhatárolt a munkától és az előállítás fogalmától

11

A totalitárius mozgalmak majd ezt a gondolatmenetet viszik tovább.


45

is 12 Míg a munka és az előállítás nagymértékben független individuális vonásoktól, addig a cselekvés lényege éppen ebben ragadható meg. A cselekvés azt jelenti, hogy az ember elkezd, kezdeményez, mozgásba hoz valamit, és ez mindig más emberekhez kapcsolódik, és egyetlen feltétele a beszéd. Úgy gondolta, hogy minden emberi cselekvés rejt magában „egy előre nem látható" mozzanatot, ugyanakkor az élet értelmére is válasz ad. Rámutat arra, hogy az ember élete nem céltalan, hanem a célja éppen a cselekvésben rejlik. 13 Az emberi élet lényegi vonásaként határozta meg Arendt a maradandóságra való törekvést. A politika Arendt szerint az egyik olyan tér, amelyben az emberek cselekvésüket kibontakoztathatják, és hogyha ezt a teret összeszűkítik, vagy egyszerűen megsemmisítik, akkor ez tragikus következményeket von maga után. Munkásságában másik visszatérő fogalom a szabadság mint politikai és emberi realitás, amellyel az ember mint képességgel rendelkezik. Az ember ugyanis ennek segítségével képes megváltoztatni azt, ami van. Képes folyamatokat megszakítani, és újakat indítani. Ebben az értelemben a cselekvés tulajdonképpen maga a szabadság. A szabadság ellentéteként a zsarnokságot határozta meg. A hagyományos értelemben vett demokratikus köztársaság ellentéte azonban nem a hagyományos értelemben vett zsarnokság, hanem a modern zsarnokság, vagyis a totalitárius rendszer, amelyet Arendt a saját kora alapvető és radikális újdonságának tartott. Újszerűségét leginkább abban látta, hogy a totalitarizmus eddig ismeretlen módon volt képes a szabadságot teljes mértékben, radikálisan felszámolni. Ennek a rendszernek az alapja pedig már nem alapvetően a félelem, hanem az ideológia és a terror. Másik fontos különbség a hagyományos és a modern zsarnokság között, hogy az utóbbi esetében a totalitárius hatalmat birtoklók minden esetben egy mozgalom segítségével kerülnek hatalomra, és így tulajdonképpen nagyon sérülékenyek. Ennek következtében nem szilárdulhatnak meg, nem alakulhatnak párttá ezek a mozgalmak. 14 Önmagában azonban az, hogy a rendszer képviselői a 12

„A születés és a halál között minden egyes embernek megadatott élet nem biológiai értelemben a cselekvésben és a beszédben nyilvánul meg." (Hannah Arendt) Fogódzó nélkül, 2008. 188. p. 13 „Ám a cselekvés, legyen bármilyen bizonytalan is, örök figyelmeztetés az emberek számára, hogy a halált ugyan nem kerülhetik el, mégsem pusztán meghalni jöttek a világra, hanem azért, hogy elkezdjenek valami újat." Fogódzó nélkül, 2008. 193. p. 14 „A totalitárius uralom formája teljes mértékben abból a jelenségből fakad, hogy a hatalmat egy mozgalom, nem pedig egy párt ragadja meg, így a vezetők legfőbb gondja a mozgalom mozgásban tartása, s annak megakadályozása, hogy párttá degenerálódjék, ennélfogva a totalitárius vezetők figyelmét - szemben a zsarnok brutális döntéseivel

46

Lehotay Veronika

pártprogramot figyelmen kívül hagyják, vagy nem is készítenek pártprogramot, még nem jelent totalitarizmust. Ezek a rendszerek csak negatív értelemben számítanak „totálisnak", ugyanis a hatalmon lévő párt nem teszi lehetővé más párt, így akár az ellenzék számára sem, hogy részt vegyen a politikában, a politikai véleményszabadság tulajdonképpen tiltott. Nem egypárti diktatúrát alakítottak ki, hanem a tömegmozgalmat váltotta fel a pártrendszer. A totalitárius mozgalmak próbáltak minél hamarabb megszabadulni a párt programjától, ennek jegyében például Hitler nem volt hajlandó beszélni a párt programjáról, egyszerűen nem tette azt vita tárgyává. Ennek oka az, hogy a programok meghatározott, konkrét, időben és térben is behatárolt politikai célokat tartalmaztak. Ez pedig egy totalitárius mozgalom számára nem jelenthet mást, mint akadályt a nagy horderejű célok megvalósításában. Másrészt a náci hatóságok ragaszkodtak ahhoz, hogy ők a mozgalomhoz tartoznak, és nem egy párthoz, a mozgalomnak pedig nincs előre meghatározott programja. A totalitárius rendszerek legfontosabb és talán egyetlen célja az, hogy a föld egész lakossága feletti totalitárius és korlátlan uralmat megszerezzék, vagyis minden egyes egyén felett az élet minden területén állandóan uralkodjanak. Ehhez alapvetően két feltétel beteljesülésére volt szükség Arendt szerint: totalitárius uralmat hatékonyan csak egy totalitárius világban lehet gyakorolni, tehát először meg kell szüntetni, fel kell számolni a nem totalitárius valóságot. Másrészt szükség van olyan emberekre, embercsoportokra, akik fölött a totalitárius hatalmat gyakorolni lehet. Arendt szerint akkor alakult ki a modern tömegtársadalom, amikor a nyilvános emberi együttélés formájának alapvető jellemzője a létfenntartás lett a közös ügyek intézése helyett. így e rendszerek kialakulásának első mozzanata a tömegek (a modern tömegtársadalom) megjelenése. Ehhez a folyamathoz járult hozzá az is, hogy nagyon sok ember vesztette el az állampolgárságát már a XIX. végén, és létrejött a hontalanok csoportja. Az osztályok által tagolt társadalom helyébe a tömegek lépnek, akiknek a tagjait az jellemzi, hogy el vannak szigetelve a többi embertől, nincsenek normális társadalmi kapcsolataik, nincsenek érdekeik. A totalitárius mozgalmak éppen az ilyen „atomizált", elszigetelt embereknek a tömegszervezetei, akik képesek alávetni magukat bármilyen mozgalomnak, hatalomnak. 15 A végső - és tulajdonképpen az egyetlen - célja a totalitárius rendszereknek az, hogy az egész emberiséget homogén tömeggé alakítsák át,

vagy a diktátor demagóg ügyeskedésével - teljes mértékben a mozgalom felgyorsításának szándéka köti le." Hannah Arendt: A totalitarizmus gyökerei. Európa Kiadó, Budapest, 1992. (A továbbiakban: Arendt: A totalitarizmus, 1992.) Németországban ezt az atomizáltságot a történelmi körülmények alapozták meg, Sztálinnak létre kellett ezt hoznia.


47

ahol minden ember minden értelemben egyenlő. Ez az egyenlőség azonban nem az egyes emberekre jellemző, hiszen az egyes emberek jogait nem tisztázták, hanem a tömegre. Vagyis az embereket úgy próbálja megszervezni, mintha egyetlen egy ember lenne az egész emberiség. A totalitárius rendszerek másik fontos eleme a propaganda, hiszen alapvetően az, hogy létrejött a modern tömegtársadalom, és így az emberek elszigetelődtek egymástól, társadalmi kapcsolataikat a minimálisra szűkítették, ez még önmagában nem jelent totalitarizmust. A tömegeket meg kell győzni valamilyen módon arról, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz, hiszen a tömegek 16 jelentik mind a totalitárius mozgalom, mind a totalitárius rendszer alapját is. A totalitárius mozgalmak egyetlen törekvése, hogy minél több embert „megnyeijenek" a maguk számára, és ezeket az embereket mozgásban tartsák, mert ezeknek a mozgalmaknak Arendt szerint politikai céljaik nincsenek. Kérdés, hogy akkor hol alakulhat ki totalitárius mozgalom, mi az a tényező, ami hozzájárul a létrejöttéhez. Arendt szerint totalitárius mozgalom elméletileg bárhol létrejöhet, bármelyik országban ahol megjelenik valamiféle (politikai) szervezettség iránti igény az emberekben. Ezzel szemben totalitárius rendszert csak olyan országokban lehet létrehozni, ahol viszonylag magas a lélekszám. Ennek magyarázata pedig az, hogy ezek a rendszerek nagymértékben függnek a követőik számától, tehát attól, hogy a tömegeket mennyire tudják megnyerni saját maguk számára. Csak ott van lehetőség arra, hogy totalitárius uralom létrejöjjön, ahol nagy embertömegek vannak, vagy ahol az emberveszteséget az elnéptelenedés veszélye nélkül lehet pótolni. 17 Önmagában azonban az, hogy az emberek közömbösek a politikai kérdések, problémák iránt, még nem feltétlenül vezet totalitárius mozgalmak kialakulásához. A totalitárius mozgalmak 18 mindig megelőzik a totalitárius rendszereket, de meg is alapozzák azokat. Ezeknek a mozgalmaknak kell az általuk teremtett fiktív világot valósággá változtatni, hogy a majdani totalitárius rendszer !6

A tömegek fogalmánál Arendt több megkülönböztetést is tesz. A tömeg fogalma nem azonos szerinte sem az osztályok, sem az állampolgárok, sem a csőcselék fogalmával. A tömegeket politikai közömbösségük folytán nem lehet önkormányzatba, politikai pártokba integrálni. Ok semmilyen módon nem vesznek részt a politikai életben. Arendt mégis úgy gondolta, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy ezek a politikailag közömbös tömegek többséggé váljanak egy demokratikusan kormányzott országban. 17 Ezzel magyarázza Arendt, hogy nem totalitárius diktatúrák jöttek létre a háború előtti Romániában, Magyarországon vagy Lengyelországban. 18 A totalitárius mozgalmakat a következő jelzőkkel illette Arendt: olyan mozgalom, amely nemzetközi szervezettel rendelkezik, ezzel összefüggésben céljai globálisak, és így ideológiáját mindenre ki kívánja terjeszteni. Arendt: A totalitarizmus, 1992. 487. p.

48

Lehotay Veronika

megfelelően tudjon működni. Ezeket a mozgalmakat Arendt „fényes nappal alapított titkos társaságoknak 19 " nevezte, és sok hasonlóságot tárt fel ezen mozgalmak és a titkos társaságok 20 között. Egyik ilyen jellemző, hogy a titkos társaság (is) egyfajta hierarchiát hoz létre, aszerint, ahogy a társaságba történő beavatások megtörténtek. Tagjainak az életét maga a társaság szabályozza és irányítja. így a totalitárius mozgalmak - ugyanúgy, mint a titkos társaságok felosztották a világot két csoportra: a felesküdött barátokra és az esküdt ellenségek tömegére. Ennek megfelelően érvényesült a mozgalom alapelve: „aki nincs kifejezetten benne, az ki van zárva belőle." Másik jellegzetessége, hogy a totális hatalom létrejöttéhez és fenntartásához a már korábban említett tömegekre van szükség. A mozgalom tagjaitól korlátlan, teljes és feltétel nélküli hűséget követel, amelynek semmilyen konkrét tartalmat nem tulajdonítottak. Felvetődik a kérdés, hogy minden embertől lehetséges-e ilyenfajta „tökéletes" hűséget kívánni. Arendt válasza nemleges. Ugyanis csak olyan emberektől várható el ez a hűség, csak az tud teljes mértékben kötődni a mozgalomhoz, akinek nincsenek társadalmi, rokoni kapcsolatai, tehát teljesen elszigetelt a többi embertől. A tömegember másik jellemzője a totalitárius viszonyok között az állandóság hiánya. Az ilyen emberekből alakult ki a már korábban említett atomizált és individualizált tömeg, amely megfelelt a mozgalom elvárásainak. A totalitárius mozgalomhoz állandóan lehet csatlakozni, újabb és újabb emberek lehetnek a tagjai, így tulajdonképpen maga a mozgalom is folyamatosan változik. Arendt szerint éppen ezért próbálja meg minden diktatúra a társas együttélési formákat, a kapcsolatokat szétszakítani. Oroszországban ehhez egy egyszerű elvet használtak segítségül, amely szerint a bűnössel lenni maga is bűn. Az ilyen elveket, mint a rendszer alapjait valamilyen módon meg kellett ismertetni a tömegekkel, ennek pedig leghatásosabb eszköze a totalitárius mozgalmak esetében a propaganda, míg a totalitárius rendszereknél a modern terror.

19

A „fényes napvilággal alapított társaságok" kifejezés arra utal, hogy a titkos társaságok elveit mindenfajta titokzatosság nélkül alkalmazzák. Ez jellemző a totalitárius mozgalmakra is, amelyek működése alatt tulajdonképpen nem titkoltak semmit a mozgalomról és annak tevékenységéről. 20 Hitler 1939-ben a következő három alapelvet fogalmazta meg a „végső megoldás" végrehajtásával kapcsolatban, amelyek egy titkos társaság alapelvei is lehetnének: 1. „Senkit nem szabad olyasmiről felvilágosítani, amiről nem feltétlenül kell tudnia. 2. Senkinek nem szabad többet tudnia, mint amennyi szükséges. 3. Senki sem tudhat többet a kelleténél korábban." Arendt: A totalitarizmus, 1992. 483. p.


49

III. Út a propagandától a terrorig A totalitárius mozgalmak propagandája a totalitárius rendszerek előzményének tekinthető, hiszen a tömegeket valamilyen módon meg kellett nyerni a mozgalom számára. A totalitárius propaganda célja mégsem elsősorban a valamiről való meggyőzés, hanem maga a szervezés. Mivel a totalitárius mozgalmak olyan világban bukkannak fel, ami nem totalitárius, ezért ennek megfelelően kénytelenek voltak (legalábbis kezdetben) a nem totalitárius világ eszközeit felhasználni céljaik megvalósításához. Arendt tehát a propagandát a „lélektani hadviselés" részeként, a totalitarizmus egyik eszközeként definiálta. Érdekes tény, hogy a nácik nacionalista propagandájukkal elsősorban nem is saját híveiket, hanem a szövetségeseiket célozták meg. A propagandára addig volt szükség, amíg a pszichológiai céljaikat elérték ezek a mozgalmak, tehát a tömegeket sikerült „behálózni" a rendszer számára, másként fogalmazva sikerült őket térdre kényszeríteni, megvalósítani „számukra" a totalitárius világot. A propaganda folyamatosan meghamisította a tényeket, amelynek következtében az ember végül már semminek az igazságában nem tudott hinni. Mindent elhitt, és semmit sem volt képes elhinni. Innentől kezdve a nem totalitárius eszközök, tehát a propaganda is fölöslegessé válik, már „bevethetőek" a totalitárius eszközök, amelyek közül a legjellemzőbb a terror mint egyfajta „erőpropaganda" Míg a propaganda a totalitarizmus egyik eszközének tekinthető ahhoz, hogy a nem totalitárius világgal „kapcsolatot" teremtsen és tartson fenn, addig a terror már magának a totalitárius rendszer kormányzási módjának a lényege Arendt totalitarizmus-értelmezésében. Arendt a terrorban látta ugyanis a totalitárius uralom lényegét. A terror azonban nem feltétlenül csak totális lehet, hanem akkor válik azzá, ha már mindentől függetlenedik, tehát a pusztítását már senki és semmi nem akadályozza. Amikor már senki és semmi nem áll az útjában. A terror tombolására tehát akkor kerül sor, amikor már a teljes népességet sikerült leigázni. A terror uralma alatt nincs szükség tovább a propagandára, az eltűnik. Sőt a náci Németországban meg is tiltották a propagandát. Ahhoz, hogy a terror kerülhessen előtérbe, a politikai ellenfelek erejét kell letörni, mert a politikai ellenzék jelenti tulajdonképpen a terror tombolásának utolsó akadályát. Ha a politikai ellenzéket sikerül eltávolítani, akkor innentől válik az erőszak a kormányzás egyetlen „használható" eszközévé. A náci Németországban szó szerint ez a folyamat játszódott le. Amikor „sikerült" a politikai ellenfeleket megsemmisíteni, akkor került előtérbe a terror igazán. Innentől kezdve Hitler elképzelése szerint nemcsak a szláv népekre, hanem az „árja" homoszexuálisokra, elmebetegekre, szív- és tüdőbetegekre, vagyis a németek

50

Lehotay Veronika

százezreire is a megsemmisítés várt ebben a rendszerben. A terror valósítja meg tulajdonképpen a mozgás törvényét, amelynek segítségével a természet vagy a történelem ereje érvényesülni tud. A történelemnek vagy a természetnek tehát objektív ellenségei vannak, akik akadályozzák a természeti és a történelmi történéseket, folyamatokat. Az alacsonyabb rendű fajok, az életképtelen emberek akadályozzák tulajdonképpen ezeket a folyamatokat. Az objektív ellenséget a náci Németország számára elsősorban a zsidók jelentették. Akik pedig a rendszer objektív ellenségei, vagyis a folyamatok útjában állnak, azokat „ki kell iktatni" a rendszerből. Arendt szerint a terrornak sokkal nagyobb szerep jutott a nácizmusban, mint a kommunizmusban. Mindkét rendszerben jellemző az, hogy a modern terror áldozata teljes mértékben ártatlan. Míg a diktatórikus terror a tényleges bűnösöket, politikai ellenfeleket üldözi, addig a totalitárius terror elvben mindenki ellen fordulhat, tehát a politikailag semleges, ártatlan polgárok ellen (is). Az, hogy életében mit tett vagy mit mulasztott el, egyáltalán nem befolyásolja azt, hogyan alakul az élete. A modern erőszaknak semmiféle előzménye nincs, és névtelen áldozatait még maga az ítéletvégrehajtó is ártatlannak tekinti. A koncentrációs táborokban a zsidóknak két csoportja volt, az ún. transzport zsidók, akik semmilyen bűncselekményt nem követtek el, a másik az előzetes letartóztatásban lévő zsidók csoportja, akik tehát valamilyen bűncselekmény miatt kerültek táborba. A terror a totalitárius elv alapján az ártatlanok ellen irányult, amelynek következtében az előzetes letartóztatásban lévők helyzete sokkal jobb volt, és közülük többen élték túl a borzalmakat, mint ártatlan társaik. Az erőszak egy meghatározott ideológia megvalósulásaként jelenik meg a totalitárius rendszerben. E rendszer lényegét Arendt a terrorban látta, amelynek célja nem „egyszerűen" az, hogy megfélemlítse az embereket, hanem, hogy a spontaneitás minden formáját megsemmisítse. Míg a „véres" terrornak a célja, hogy legyőzze az ellenfeleket, lehetetlenné tegye, megtöije az ellenállást, addig a totális terrornak tulajdonképpen egyáltalán nincsen célja. Ebben a kontextusban Arendt megkülönböztette a magányt a magányosságtól. Akkor beszélhetünk elszigeteltségről, amikor összeomlik a politikai szféra, ahol az emberek közösen tudtak tenni, „cselekedni" a közjó elérése érdekében. A magányosság a „mindenkitől való elhagyatottságot", míg a magány az „önmagamnak lenni" képességét jelenti. A totalitárius rendszer a magányosság rendszerét próbálta meg kiépíteni. A terror ugyanis nem szereti egyedül hagyni az embereket, hanem inkább olyan közösségeket hoz létre számára, ahol mindenki magányos, vagyis egyedül van mások társaságában. A terrort csak olyan emberek fölött lehet gyakorolni, akiknek nincsenek kapcsolataik, nincs egymáshoz semmi közük, vagyis el vannak szigetelve


51

Ennek pedig azért van jelentősége Arendt szerint, mert ezek az emberek egyáltalán nem rendelkeznek hatalommal, és így bármilyen hatalmat lehet felettük gyakorolni, bármilyen „törvényt" képesek elfogadni anélkül, hogy megkérdőjeleznék annak értelmét. egymástól.21

IV. A totalitárius rendszerek és az alkotmányosság A jogforrási hierarchia „új formát öltött", tulajdonképpen teljesen felbomlott ezekben a rendszerekben. Ennek első jele, hogy a totalitárius berendezkedés hatalomra jutásával az alkotmányosság, az alkotmány szerepe is jelentősen „megváltozott", háttérbe szorult. Ugyan sohasem helyezték hatályon kívül a weimari alkotmányt és az 1936-os szovjet alkotmányt sem, 22 de helyettük mind Németországban, mind Oroszországban állandó alkotmány nélküli állapotot hoztak létre, vagyis az alkotmányokat teljesen figyelmen kívül hagyták. Ezek a rendszerek visszautasítottak minden pozitív törvényt, még azokat is, amelyeket ők maguk alkottak meg. Erre egyik példa lehet a fentebb említett 1936-os szovjet alkotmány. A náci Németországban egyszerűen nem foglalkoztak a törvényhozással, az alkotmány, illetve törvény nélküli állapot úgy valósult meg, hogy több érvényes és hatályos jogszabályt nem hoztak nyilvánosságra. Nem helyettesítették a meglévő törvényeket újabb törvényekkel, tehát nem alkották meg a törvényesség új formáját sem. Ahogy Hitler megfogalmazta: „a totális állam nem ismerhet különbséget törvény és etika között." 23 A náci Németországban a Jogforrási hierarchia" csúcsát ennek megfelelően nem a weimari alkotmány jelentette, sem a saját rendeleteik, hanem a Führer akarata, amely általában szóbeli utasítás formájában jelent meg. A szóbeli utasításoknak nagyobb szerepet tulajdonítottak, mint az írásbeli rendeleteknek. 24 Ezt próbálta bizonyítani Eichmann a pere során, hogy a Harmadik Birodalomban a Führer szava törvényerővel rendelkezett, vagyis hogyha a parancsot maga Hitler adta ki, akkor azt nem kellett írásba foglalni, nem volt szükséges a „papírforma", mert a Führer szavai, kijelentései jelentették az ország alaptörvényét, érvényességének nem voltak sem időbeli, sem térbeli „Az elszigeteltség az a zsákutca, amelybe az emberek akkor szorulnak, amikor megsemmisül életüknek a politikai szférája, ahol közös ügyeik vitele érdekében együtt cselekszenek." Arendt: A totalitarizmus, 1992. 595. p. 22 Fontos megjegyezni, hogy az 1936-os szovjet alkotmányt maga a totalitárius uralom alkotta meg. 23 Arendt: A totalitarizmus, 1992. 491. p. Ez az állítás nemcsak Hitler parancsaira igaz. Himmler, akit megbíztak a végső megoldás végrehajtásának megszervezésével, sohasem volt hajlandó írásban rendeletet kibocsátani arról, hogy kit kell zsidónak tekinteni.

52

Lehotay Veronika

korlátai. Ebből következik, hogy törvénytelen volt minden olyan parancs, rendelkezés, amely ellentétes volt a Hitler által kimondott szavakkal. 25 A náci Németországban a kategorikus imperatívusz a következőképpen hangzott: „Cselekedj úgy, hogy a Führer jóváhagyja cselekedetedet, amennyiben tudomást szerez róla." 26 A kanti fogalomból egyedül az a követelmény maradt, hogy a saját akaratot kell azzal az elvvel azonosítani, amely forrásból maga a törvény származik. Eichmann értelmezésében ezt a forrást a Führer akarata jelentette. Az az elv, hogy „a legfőbb törvény a Führer akarata", rögzítésre került a párt és minden SS-alakulat szervezeti és működési szabályzatában is. Míg normális körülmények között a törvények az állandóságot képviselik, addig a totalitárius rendszerekben érvényesülő törvények Arendt szerint puszta mozgástörvényekként működtek. 2 7 A törvény tehát már nem az a fogalom, amely az ember cselekedeteinek határt szab, életét szabályozza, és ezáltal biztonságot nyújt számára, hanem a történelem és a természet mozgása során kialakuló erők megjelenése. Ezek a rendszerek tehát nem törvények alapján működtek, hanem a törvények hiánya jellemezte a totalitárius társadalmakat. 28 A törvénynélküliség pedig azt jelenti, hogy megszűnik a biztonság, az a keret, amely alapján az ember az életét éli. Arendt szerint az emberek még a rossz törvényeket is képesek elviselni, de a törvények hiányát már nem. Ugyanakkor ezt maguk a rendszerek elutasítottak, vagyis nem állították, hogy „törvény nélküliek" lennének, hanem azt állították, hogy azt a forrást vették alapul, amelyből minden egyes törvény származik. A másik jellemzője ennek a „törvényességnek", hogy nem foglalkozik külön-külön az emberekkel, hanem az egész emberiségre közvetlenül vonatkoznak az általa megalkotott szabályok. Ezt azzal magyarázták, hogy csak az számít jogosnak, ami mindenki, tehát az „egész" javát szolgálja, és nem az egyes részekét. Ez fejeződik ki abban is, hogy a náci Németország „törvényei" nemcsak az országra vonatkoztak, hanem a nácik az egész világra úgy tekintettek, mint ami számára nekik kell a törvényeket megalkotniuk. így tehát 25

Hannah Arendt: Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz banalitásáról. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 171. p. (A továbbiakban: Arendt: Eichmann, 2000.) 26 Arendt: Eichmann, 2000. 158. p. 27

„Amikor a nácik a Természet vagy a bolsevikok a Történelem törvényeiről beszéltek, sem a Természetet, sem a Történelmet nem tartották már a tekintély stabil forrásának a halandó emberek cselekedetei számára: a Történelem és a Természet náluk egyszerűen csak mozgás."Arendt: A totalitarizmus, 1992. 581. p. 28 Egyetlen törvény jelenthetett volna Arendt szerint egyfajta állandóságot a totalitárius rendszerben, ez pedig az utódlásra vonatkozó törvény lett volna, és ez jelentett volna kiindulópontot a törvényesség felé. Azonban ilyen törvény egyik totalitárius rendszerben nem létezett.


53

abban az országban, amelyet sikerült megszállniuk, a hadsereg végrehajtó hatalomként lépett fel, amely a már meglévő, mindenkire hatályos törvénynek szerez érvényt. Ezek a rendszerek nem kevesebbet, mint a földi igazságosságot ígérték az emberiségnek. Itt látható az összefüggés a modern tömegtársadalom és a totalitárius rendszerek között, mert ezek a rendszerek nem foglalkoztak az egyes emberekkel, egy elszigetelt tömegre volt szükségük, amelyre a maguk által alkotott új „törvényességi" formát minden ellenvetés nélkül alkalmazni tudták. A történelem vagy a természet mozgástörvényét pedig a totális terror változtatta valósággá. A totalitárius rendszerekben a törvényeknél sokkal nagyobb szerep jutott azonban az ideológiának. V. A totalitárius rendszerek ideológiája Totalitárius viszonyok között az ideológia egy olyan világmagyarázat Arendt elképzelése szerint, amely a tudományosság igényével lép fel, és tévedhetetlen akar lenni. Hitler cselekvését a ,jéghideg okoskodás" irányítja. Az ideológia tárgyát a Történelem és a Természet alkotja. A történelem motorjaként értett osztályharc és a természet parancsolta fajok gondolata vált az ideológia tárgyává. A totalitárius gondolkodás meghatározó elme, hogy a végső történelmi harcban bízik és abban hisz. Ez azért veszélyes és elfogadhatatlan, mert a történelem Arendt szerint nem ismeri a véglegességet. Az ideológiát egy totalitárius rendszerben egyaránt jellemzi az őszinteség és a hazudozás. A hazugság lényege abban áll Arendt szerint, hogy ezzel próbálják meg a még létező és a totalitárius rendszer számára veszélyeket hordozó - valóságot megszüntetni. A hazugság egy folyamatnak a forrása, amely mindig újabb hazugságokat termel. A háború alatt a nácik legmüködőképesebb hazugsága a „német nép sorsáért vívott háború" volt. Eszerint a háború nem egy hagyományos háború, amelyet a sors kezdeményezett, hanem ami a németek számára nem kevesebb, mint élet és halál kérdése, és ezért meg kell ölniük ellenségeiket, ha ők nem akarnak meghalni. Közönséges hazugság volt továbbá a „nyelvi szabályozás" is. így a gyilkosság, kiirtás, likvidálás szavak helyett a kegyes halál biztosítása, majd a végső megoldás, a kitelepítés és a különleges kezelés szavakat használták a hivatalos iratokban, utasításokban. A totalitárius rendszerekben a hazugnak mindig megvan a lehetősége, hogy hazugságait vagy a tényeket korrigálja. Az a világ tehát, ahol a totalitárius rendszer működik, állandóan változik, és ez elvezet odáig, hogy az emberek bármit képesek elhinni, bármit lehetségesnek tartanak. A totalitárius magyarázat tévedhetetlen akar lenni, és ennek érdekében minden spontaneitást megdermeszt, amely hajlamos volna letérni az útról, s könyörtelenül megsemmisíti azokat,

54

Lehotay Veronika

akik ellenszegülnek. Egy totalitárius rendszerben nem azt magyarázzák, hogy mi van, hanem azt, ami volt, és azt, ami lesz. Egyetlen dolog fontos itt is, mint ahogy a közigazgatásban és a mozgalomban: a mozgás. A cél „sohasem az, hogy bizonyos meggyőződéseket bevessen, hanem az, hogy lerombolja a képességet bármilyen meggyőződés kialakítására" 29 Mindez azonban hatástalan maradna a terror nélkül, amelynek feladata, hogy az ideológia fikcióit megvalósítsa. A terror szüntet meg minden akadályt a Természet és a Történelem mozgástörvényeinek megvalósulása elől. A totalitárius ideológia célja végső soron az, hogy az emberi természetet alakítsa át a totalitárius világ elvárásainak megfelelően. Ez tekinthető a legnagyobb kihívásnak. A totalitárius rendszer az emberi természet és a történelem mozgásaként fogható fel tehát, a természet és a történelem törvénye pedig az, hogy minden ártalmast és életképtelent el kell törölni. Mindig új embercsoportokat választanak, akikre a megsemmisítés vár. A csoportok megjelölése mindenekelőtt a totalitárius vezető feladata, akire minden totalitárius rendszemek szüksége van. VI. A totalitárius rendszer vezetője A többségi uralom elve alapján mind Hitler, 30 mind Sztálin jogszerűen került hatalomra. A totalitárius mozgalmak meghatározó, sőt elengedhetetlen tényezője a totalitárius vezető, aki kölcsönös függésben van a tömegekkel, mert a vezető nélkül a tömegeket nem képviselné senki, ugyanakkor a vezető sem létezne, ha nem lennének tömegek. 3 ' A vezér a mozgalom vezetője és az állam legelső embere egy személyben. Ha a náci Németországban a fentebb kifejtettek alapján a legfőbb törvény azonos a Führer akaratával, akkor ez azt vonja maga után, hogy a vezér (a Führer) akarata nélkül a rendszer egyszerűen összeomlana, így tehát a totalitárius rendszer nem létezhet vezér nélkül. 32 A vezér feladata egyrészt, hogy a külvilággal szemben megvédje a mozgalmat, majd később 29

Arendt: A totalitarizmus, 1992. 166. p. „Hitlernek lehet, hogy száz százalékig nem volt igaza, de egyvalami vitán felül áll: ez az ember képes volt arra, hogy magát a német hadsereg őrvezetőjéből egy majdnem 80 milliós nép vezérévé küzdje fel...Sikere önmagában bizonyította számomra, hogy alá kellett neki rendelnem magam" - mondta Eichmann a per során a „Vezérről." Arendt: Eichmann, 2000. 147. p. 31 „Minden, ami ti vagytok, tőlem van, minden, ami én vagyok, csakis tőletek van" fogalmazta meg Hitler. Arendt: A totalitarizmus, 1992. 396. p. 32 „ M i n t végső tényezőt igen szerényen a saját személyemet kell megneveznem, mely pótolhatatlan...A birodalom sorsa egyedül rajtam múlik." (Hitler) Arendt: A totalitarizmus, 1992. 502. p. 30


55

magát a rendszert is, másrészt pedig legyen „híd", amely kapcsolatot tud teremteni a mozgalom és a külvilág között. Arendt itt is tesz egy fogalmi elhatárolást, amikor különválasztja a zsarnok fogalmát a vezértől. Míg a zsarnok sohasem azonosul az alárendeltjeivel, főleg nem azok cselekedeteivel, és fenntartja a lehető legnagyobb távolságot az alattvalók és önmaga között, addig a vezér alárendeltjei az ő nevében cselekszenek. Ez azt jelenti, hogyha saját hibáit akarja kijavítani, akkor azokat kell megsemmisíteni, akik a téves döntéseit végrehajtották. Egyedül a vezér rendelkezik azzal a joggal, hogy cselekedeteit megmagyarázza, csak ő van tisztában azzal, hogy mit csinál. 33 A vezér személyes felelősséget vállal a párt tagja vagy valamely tisztségviselője által hivatalos minőségben elkövetett cselekedetért. Ez a felelősség úgynevezett totális felelősség, mert az alkalmazott tulajdonképpen a vezér két lábon járó egy éni megszemélyesülése. Tulajdonképpen a vezér az egyetlen olyan ember a totalitárius rendszerben, akivel még lehetséges nem totalitárius nyelven is beszélni. A vezér egyetlen valódi célja, hogy jóslatai, amelyek később törvényi formát öltenek, megvalósuljanak. 34 Ehhez pedig megfelelően kiépített, precíz közigazgatási rendszere van szükség. VI. A totalitárius rendszerek közigazgatása A totalitárius mozgalmak - majd a rendszerek is - a valóság megszüntetéséért küzdenek, és ebben a küzdelemben nem szentelnek túl nagy jelentőséget az államnak. 35 A valóság része az állam is, tehát végső soron annak az átalakítására, megsemmisítésére is törekszenek. Ahogy Hitler fogalmazta meg: „Az állam csak eszköz egy cél elérésére. A cél a faj megvalósulása." 36 Az állam szerepének

33

Érdemes kitérni a felelősség kérdésére, amellyel Arendt több tanulmányában is foglalkozott. Ugyanis abban az esetben, ha a vezér az egyetlen ember, akié a teljes felelősség, és rajta kívül mindenki más, aki a közügyekkel foglalkozik csak fogaskerék, akkor kit terhel a felelősség? Ez azt jelentené, hogy senki mást nem lehet személyesen felelősségre vonni a vezéren kívül? 34 „Ma ismét szeretnék megjövendölni valamit. Ha a zsidó bankároknak...még egyszer sikerül Európa népeit belerángatni egy világháborúba, akkor...az eredmény a zsidó faj pusztulása lesz Európában" - Hitler bejelentése a német Reichstagban 1939 januárjában. Arendt: A totalitarizmus, 1992. 432. p. 35 Sztálin államelmélete a következő: „Mi az állam elhalásának hívei vagyunk, ugyanakkor megerősíteni kívánjuk a proletariátus diktatúráját, amelynek tekintélye minden mostanáig létezett államnál nagyobb és hatalmasabb. Az államhatalom lehető legnagyobb mértékű fejlesztése azzal a céllal, hogy megteremtsük az állam elhalásának feltételeit: ez a marxizmus tanítása." Arendt: A totalitarizmus, 1992. 475. p. 36 Arendt: A totalitarizmus, 1992. 475. p.

56

Lehotay Veronika

csökkentésére az első lépés, hogy a hatalmat „kettéosztják" a párt és az állam között. Ez úgy látszik, mintha a pártnak és az államnak azonos „szelet" jutna a hatalomból. Ez azonban nem így van a totalitárius államban. A valódi hatalom a párt kezében van, míg az állam hatalma csak látszólagos, amelynek tulajdonképpen csak kifelé, a külvilág felé van szerepe. Az állami szerveket nem lehet egyik napról a másikra teljesen szétzúzni, ezért a Harmadik Birodalom közigazgatásának minden szintjén megkettőződtek a hivatalok. A nácik nem szüntették meg a meglévő közigazgatási rendszert, hanem a hatalmat vették el tőle. Az államigazgatás minden funkcióját valamilyen pártszerv is mutatta. A totális uralmon belül állandóan változott a hatalom tényleges központja, gyakran más szervekre is átruházták, de sohasem oszlatták fel. A folyamatos változtatásra azért volt szükség, mert az állandó hierarchia egyfajta stabilitást jelentett volna, ami teljesen távol áll a totalitárius uralomtól. így azonban a totalitárius rendszerben az ember nem tudhatta, hogy melyik szerv fennhatósága alá tartozik. Ez a bonyolult közigazgatási rendszer talán éppen ennek a folyamatos változásnak köszönhetően - rendkívüli precizitással működött. Az egyes hivatalok feladatai állandóan változtak, hatáskörük bővült, a hivatalnokok cserélődtek, mégis a rendszerben mindenki pontosan tudta, hogy mi a teendője. Egy feladata volt tulajdonképpen mindenkinek, ez pedig a Führer akaratának minél gyorsabb és pontosabb továbbítása az egyes közigazgatási szintekre. A háború kezdetén jelentős lépés történt a totalitárius rendszer kiteljesedése felé, amikor Himmler egy rendeletében az SS Biztonsági Szolgálatát a Biztonsági Rendőrséggel összevonta, ennek eredményeként létrejött a Birodalmi Biztonsági Főhivatal. Tehát egy pártszervet egy állami szervvel forrasztott egybe. Ahhoz, hogy az Endlösung megvalósulhasson, a minisztériumok és a hivatali apparátus aktív és összehangolt közreműködésére volt szükség. Ehhez hozzájárult az az elv is, miszerint mindenkinek úgy kell cselekednie, mintha ő maga alkotta volna a törvényt, amelynek engedelmeskedik. így tehát a kötelezettség teljesítése a legkevesebb, amit az ember megtehet. 37 Ebből a nézőpontból azt lehet mondani, hogy a Harmadik Birodalom közigazgatása kellőképpen hatékony és jól szervezett volt. Azt hihetné az ember, hogy a Führer-elv valamiféle hierarchiát hozott létre a mozgalomban. Ez azonban nem igaz. Magyarázatként Arendt megkülönbözteti a totalitárius uralom elvét a tekintély elvétől. A tekintélynek sohasem volt célja a szabadság megszüntetése, a totalitárius uralomnak éppen ez - a szabadság megszüntetése - a célja. A nácik meghagyták a régi közigazgatási egységeket, a tartományokat, emellett az ún. Gaukat is kijelölték, és mindezeken túl egyéb földrajzi felosztást is bevezettek az egyes pártszervezetekhez igazodva. 37

Arendt: Eichmann, 2000. 159. p.


57

A totalitárius rendszer egyik legszembetűnőbb jellegzetessége a titokzatosság, 38 amely a közigazgatási szervek hatalmát is meghatározza. Minél kevesebbet lehet tudni egy közigazgatási szervről, annál több hatalommal rendelkezik a totalitárius rendszerben. Ebből következik Arendt szerint az is, hogy a tényleges hatalom kezdete a titokzatosság. 39 Megmutatkozik ez abban is, hogy azok, akik a Führer parancsát megismerték „parancshordozókból" „titkok hordozóivá" lettek. Ezt azzal erősítették meg, hogy esküt kellett tenniük. 40 A totalitárius rendszerben a rendőrségnek nagyobb hatalom jut, mint a hadseregnek. Amikor már hatalomra kerül a totalitárius uralom, akkor válik a titkosrendőrség a közigazgatás „csúcsszervévé", tehát nélkülözhetetlen részét képezi az államigazgatásnak. 41 Feladata azonban nem az, mint egy nem totalitárius világban működő rendőrségé, tehát, hogy bűncselekményeket tárjon fel, és vizsgáljon ki. A totalitárius rendszer titkosrendőrségének a feladata az, hogy kéznél legyen, amikor szükség van rá, leginkább akkor, amikor a kormány döntött bizonyos emberek, csoportok letartóztatásáról. Mi alapján dönti el a kormány, hogy kiket tartóztat le? Kik a gyanúsítottak a totalitárius rendszerben? A fentebb már említett objektív ellenség fogalma nem meríti ki a gyanúsítottak kategóriáját. Hiszen az is „bűnös" lehet, aki valamilyen kapcsolatban áll az objektív ellenséggel. Vagy csak egyszerűen gondolkodik. Alapvetően tehát egy totalitárius rendszerben a gyanúsított fogalmába az egész lakosság, tehát minden egyes ember beletartozik. A titkosrendőrségnek azonban nemcsak az országban van feladata, hanem a meghódított területeken is, mert itt a totalitárius vezető a lakosságot lázadónak vagy hazaárulónak tartja, és így elsősorban nem katonai, hanem rendőri eszközökkel küzd ellene. Látható, hogy a titkosrendőrség veszít eredeti pozíciójából a totalitárius rendszerben, hiszen „egyszerű" ítéletvégrehajtóvá válik, mert teljesen alá van vetve a vezér akaratának. O határozza meg feladatait, tevékenységéről neki köteles számot adni. Végső soron

38

A titokzatosságnak meghatározó szerep csak a háború alatt jutott a náci Németországban. Erre a legjobb példák „a végső megoldással" kapcsolatban hozhatók föl, ugyanis az az utasítás született, hogy minden tény vagy adat, ami a végső megoldással kapcsolatos, teljesen titkos. 15 így például a titkosrendőrség sokkal nagyobb hatalommal rendelkezett, mint a bolsevik párt, amely a tagjait nyíltan toborozta. Arendt: A totalitarizmus, 1992. 498. p. 40 A Biztonsági Szolgálat tagjai külön hallgatási fogadalmat is tettek. Arendt: Eichmann, 2000. 102. p. 41 „Az állam fölött és a látszólagos hatalom homlokzata mögött, a megsokszorozódott hivatalok labirintusában, a hatalom minden mozgását támogatva és a hatékonyság hiányának zűrzavarában húzódik meg az ország hatalmi magva: a mindennél hatékonyabb és mindenben illetékes titkosrendőrség." Arendt: A totalitarizmus, 1992. 512. p.

58

Lehotay Veronika

a náci Németországban minden hivatalos szervezet és intézmény a „bűnös akciók" résztvevőjévé vált, ennek „segítségével" teljesedhetett ki a totalitárius rendszer azzal, hogy létrehozta a koncentrációs táborokat. VII. A totalitárius rendszer kiteljesedése: a koncentrációs táborok A totalitarizmus lényege legjobban a koncentrációs táborok rendszeréből érthető meg Arendt szerint, mert ebben csúcsosodott ki tulajdonképpen a totalitárius rendszer, itt sikerült a legtökéletesebben megvalósítani a kitűzött célokat. A koncentrációs tábor a megvalósult legtotalitáriusabb társadalom és „baljós kísérletek" terepe Arendt szerint. A koncentrációs táboroknak semmilyen céljuk nem volt, egyedüli gazdasági funkciójuk az volt, hogy saját adminisztrációjukat finanszírozzák. A koncentrációs táborokba az embereket ésszerű ok nélkül küldték. Arendt hosszasan taglalja könyvében azt a folyamatot, hogyan vált egy ember a koncentrációs tábor lakójává. Ennek első lépése, hogy a „jogi személyt" semmisítették meg az emberben, tehát megfosztották alapvető jogaitól, így az állampolgársághoz, 42 a szabadsághoz, a tulajdonhoz, a magánélethez, a munkához való jogától. Ez nem egyesével történt, hanem tömegesen. Egyszerre egy bizonyos embercsoportot fosztottak meg jogaitól. Ehhez pedig megfelelő közigazgatási gépezetet hoztak létre, hogy a megfosztás minél gyorsabban és hatékonyabban működhessen. 43 Az emberek tehát egyszerűen kikerültek a törvény védelme alól. Az, hogy az embereknek elvették az alapvető jogaikat, csak előszobája volt a koncentrációs táborba kerülésnek. Teljes mértékben uralkodni csak a minden jogától megfosztott, és teljesen elszigetelt ember felett lehet. Ezt az elszigeteltséget a koncentrációs táborok szó szerint valósították meg, amikor kiszakították az embert saját lakókörnyezetéből, tulajdonképpen elszakították az embereket az élők világától. Az emberek nem akkor vesztik el jogaikat, amikor egy-egy meghatározott jogot vesznek el tőlük, hanem amikor munkahelyüktől, vagyonuktól, cselekvési szabadságuktól, a családjuktól fosztják meg őket. Amikor tehát elvesztik helyüket a világban. A törvényen kívül helyezett embert bárki megfoszthatta akár az életétől is, anélkül, hogy ezért bármilyen büntetést kapott volna. A koncentrációs táborok lakóit megfosztották 42

Arendt több helyen hangsúlyozta az állampolgárság fontosságát. „Olyan ez, mint egy automatikus üzem, mint egy malommal összekötött pékség. Az egyik végén beteszel egy zsidót, akinek még némi vagyona, egy gyára vagy egy boltja, esetleg bankszámlája van, és aki végigmegy az épületen pulttól pultig, hivatalról hivatalig, és kijön a másik végén pénztől megfosztva, jogoktól megfosztva, mindössze egy útlevéllel a kezében, amiben ez áll: Két héten belül el kell hagynia az országot. Ha nem, koncentrációs táborba kerül."- így vélekedtek a zsidó funkcionáriusok, amikor Eichmann bemutatta nekik az új „gépezetet". Arendt: Eichmann, 2000. 8. p.

43


59

attól a képességüktől is, hogy saját szabadságukért harcolhassanak. Tulajdonképpen a szabadsághoz, és ezzel együtt a cselekvéshez való jogukat (amiben Arendt az élet értelmét látta) vették el az emberektől. Arendt szerint azonban nemcsak a „jogi személyiséget" semmisítették meg az emberben, hanem a „morális személyt" is. A koncentrációs táborokban ugyanis teljesen más „törvények" uralkodtak, a táborok a „normális" jogrendszeren kívülre kerültek. A szó szoros értelemben mindent elvettek az egyéntől, beleértve az egyéniségét is. 44 Az emberi személyiséget egyszerű dologgá változtatták át. Sikerült megvalósítaniuk azt, hogy minden ember egyformává váljon. Még a halálát is elvették az embertől, annak mikéntjét is a rendszer határozta meg. A koncentrációs táborban lévő ember már nem tarozott az élők világához, hiszen kiszakították onnan, de még nem is halt meg, „élőhalott"-tá lett. Ez az állapot normális körülmények között rövid ideig tart, míg a koncentrációs táborokban állandóvá válik és elhúzódik. Itt is rámutat Arendt a totalitarizmus teljesen újszerű, „egyedi" vonására, amikor kifejti, hogy a totalitárius rendszer célja nem az, hogy megszerezze a zsarnoki hatalmat az emberek felett. Erről szó sincs. A totalitarizmus olyan rendszert akar létrehozni, amelyben egyszerűen nincs szükség az emberekre. Ezzel pedig „az értelmetlenség működő világát" hozták létre. VIII. Összegzés Látható tehát, hogy a totalitarizmus a politikai hatalomgyakorlásnak egy teljesen új típusát hozta létre, mert megkísérelte megsemmisíteni az adott ország érvényes jogi, politikai és erkölcsi hagyományát, és helyette új értékrendszert, politikai intézményeket és koncentrációs táborokat hozott létre. Arendt úgy vélte, hogy a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus uralmi formája a hagyományos európai politikai gondolkodás fogalmaival már nem jellemezhető. Felvetette továbbá a kérdést, hogy a totalitárius kormányzat tulajdonképpen hogyan jellemezhető. Csak puszta szükségmegoldás-e, amelyet az adott körülmények kényszerítettek ki? Vagy van valamiféle sajátos lényegisége, természete, mint az eddig megismert uralmi formáknak? Arendt számára a totalitárius rendszer nem egyszerűen egy rendkívüli jelentőségű történelmi esemény, hanem a szó szoros értelemben vett filozófiai magyarázó kategória. 45

44

„A táborokban emberarcú, kísérteties bábok maradnak csupán, amelyek mindannyian úgy viselkednek, mint a pavlovi kutya: még a haláluk felé menetelve is megbízhatóan reagálnak, és csak reagálnak." Arendt: A totalitarizmus, 1992. 549. p. 45 Vető Miklós: Koherencia és terror: Bevezetés Hannah Arendt politikai filozófiájába. http://www.epa.oszk.hu/ 00100/00186/00002/9846veto.html

60

Lehotay Veronika

Arendt úgy vélte, hogy a náci bűntettekkel szemben nem lehetséges sem a jóvátétel, sem a megbékélés. 46 Milyen megoldási lehetőséget, kiutat ajánl Arendt a totalitárius rendszer szörnyűségeivel szemben? Ő a totalitarizmus ellenszerét egyedül a spontaneitásban látta, hiszen ez volt az, amelyet a totalitárius rendszer meg akart szüntetni, ki akart irtani az emberekből. Úgy gondolta, hogy a spontaneitást születésétől fogva mindenki birtokolja. A cselekvés az egyetlen, ami a gyökeres újat képviseli a totalitárius rendszerrel szemben. Ez a cselekvést valósította meg Dánia a második világháború alatt, amikor a zsidókkal szembeni diszkriminatív intézkedések végrehajtását és így a nácikkal való együttműködést megtagadta. Végül a náci hatóságok elrendelték a zsidók deportálását, és ekkor a dánok Svédországba menekítették a zsidókat. Arendt ebből az esetből vonta le azt a következtetést, hogyha az ember a használja az ítélőképességét, akkor ez a többieket is hasonló magatartásra kötelezheti, ez pedig végül a totalitárius rendszer erejének megdöntéséhez vezethet. Arendt megfogalmazása szerint Dánia jó példája annak, hogy „mekkora potenciális hatalom rejlik az erőszakmentes cselekvésben és az erőszak eszközeit tekintve sokszoros túlerőben lévő ellenféllel szembeni ellenállásban." 47 A legtöbb ember beilleszkedik a terror körülményei közé, de nem mindenki...Ugyanígy az Endlösung szörnyűsége a legtöbb országban megtörténhetett, de nem történt meg mindenhol, ahogy azt Dánia példája mutatta. „Emberként pedig szintén nincs többre szükségünk, s ennyi kell ahhoz is, hogy a bolygó olyan hely maradjon, amely alkalmas arra, hogy emberek éljenek rajta." 48 Nem minden elképzelése helytálló már Arendtnek, és lehet vitatni nézeteinek egy részét. Ezek közé tartozik például az, hogy Arendt szinte egyenlőségjelet tett a náci Németország és a Szovjetunió mint totalitárius rendszerek közé. Ugyanakkor inkább a náci Németországra helyezte a hangsúlyt, és nem adott megfelelő választ arra, hogy az elemzés érvényes-e a totalitarizmus

46

„Vannak az embernek ellenségei. Ez természetes. Miért ne lennének egy népnek ellenségei? De itt másról volt szó. Ez valóban olyan volt, mintha egy szakadék nyílt volna meg. Az embernek az volt az elképzelése, hogy minden mást egyszer még valahogy jóvá lehet tenni, mint ahogyan a politikában is mindent jóvá lehet tenni egyszer. Ezt nem. Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie. És nem az áldozatok számára gondolok, hanem a hullagyárakra és a többire... (Hannah Arendt) Fogódzó nélkül, 2008. 29. p. 47 Arendt: Eichmann, 2000. 19. p. 48 Arendt: Eichmann, 2000. 195. p.


61

szovjet változatára. 49 Érdekes és vitatható kérdés az is, hogy a náci Németországban milyen és mennyi ideig tartó szerepe volt a propagandának. A r e n d t szerint ugyanis, amikor a mozgalom megszerezte a hatalmat, akkor már nem volt szüksége a propagandára, sőt be is tiltották azt. Ez a kijelentés talán ma, az újabb kutatások fényében kevésbé megalapozottnak tűnik, hiszen a propaganda miniszternek, tehát Goebbels-nek kiemelkedő szerepe volt még a totális háború idején is abban, hogy a német lakosság továbbra is a totalitárius r e n d s z e r „híve" maradjon. A terror fogalmát részletesen körüljárta Arendt, ebben látta a totális uralom lényegét, mégsem kapunk egyértelmű választ arra, hogy mit is értett terroron valójában. Vitatható továbbá az Eichmann - per kapcsán kifejtett nézete a zsidóság vezetőinek, az egyes zsidótanácsok szerepével kapcsolatban. A magyarországi eseményekkel kapcsolatban talán nem teljesen helytálló a nézete arról, hogy milyen szerepe volt Horthynak a zsidóság elhurcolásában, és arról, hogy milyen volt a cionista mozgalom Magyarországon.

Mégis máig őt tekinthetjük a totalitarizmussal foglalkozó egyik meghatározó alakjának.

filozófusok

Felhasznált irodalom Államelmélet. A mérsékelt állam eszméje és elemei: Elmélettörténet. Szerkesztette: Bódig Mátyás és Győrfi Tamás. Bíbor Kiadó, 2002 Balogh László: Kolnai Aurél és Hannah Arendt szemléleti párhuzamai. Politikatudományi Szemle. 2005. 3-4. szám Fogódzó nélkül. Hannah Arendt olvasókönyv. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2008 Hannah Arendt: A totalitarizmus gyökerei. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992 Hannah Arendt: Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz banalitásáról. Osiris Kiadó, Budapest, 2000 Hannah Arendt: Múlt és jövő között - Nyolc gyakorlat a politikai gondolkodás terén. Osiris Kiadó, Budapest, 1995 Olay Csaba: Hannah Arendt politikai egzisztencializmusa. L'Harmattan Kiadó - Magyar Filozófiai Társaság, 2008 Valastyán Tamás: A terror metaforái. htip:/Vwww.matud.iff.hu/06dcc/04.html Vető Miklós: Koherencia és terror. Bevezetés Hannah Arendt politikai filozófiájába. http://www.epa.oszk.hu/00100/00186/00002/9846veto.html

49

„Arendt totalitarizmusra vonatkozó reflexiói befejezetlenek maradnak. Rámutat problémákra, anélkül, hogy később kifejtene egy rendszeres hermeneutikát." Olay, 2008. 153. p.

62

Lehotay Veronika Veronika Lehotay Die totalitären Systeme im Werk von Hannah Arendt Zusammenfassung

Das Ziel der Studie ist, Arendts Ansicht über totalitäre Systeme vorzustellen. Sie bestimmte zwei Formen der totalen Herrschaft: den Stand der nationalsozialistischen Diktatur nach 1938 und den des bolschewistischen Systems nach 1930. Ihrer Ansicht nach zeigten sich der Antisemitismus in der Zeit der Aufklärung, der Imperialismus im 19. Jahrhundert, die totalitären Systeme sind Produkte des 20. Jahrhunderts. Das Lebensziel der Menschen sah sie im Handeln, da man durch das Handeln etwas zustande bringen kann. Der andere wiederkehrende Begriff, die Freiheit zeigt sich als menschliche und politische Realität. Zur Entstehung von totalitären Systemen ist eine „ Masse " erforderlich, über die die totale Herrschaft ausgeübt werden kann. Während die Propaganda als das eine Mittel des Totalitarismus zu betrachten ist, ist der Terror selbst in Arendts Auffassung über Totalitarismus das Wesen der Regierungsart im totalitären System. In diesen Systemen löste sich eigentlich auch die Rechtsquellenhierarchie komplett auf. Während unter normalen Verhältnissen die Gesetze die Stabilität darstellen, funktionierten die Gesetze in den totalitären Systemen Arendts Ansicht nach - als reine Bewegungsgesetze. Das Ziel der totalitären Ideologie war, die menschliche Natur den Erwartungen der totalitären Welt nach umzuändern. Zur Funktion des totalitären Systems braucht man aber einen totalitären Führer. Im totalitären System ist der Führer der einzige Mensch, mit dem es noch möglich ist, auch in nicht totalitärer Sprache zu sprechen. Arendts Ansicht nach kann man das Wesen des Totalitarismus durch das System von Konzentrationslagern verstehen, weil das totalitäre System seinen Höhepunkt eigentlich in dem erreichte. Arendt nach ist das Handeln das einzige, das das radikale Neue gegenüber dem totalitären System darstellt. Dieses Handeln setzte Dänemark während des zweiten Weltkriegs in die Tat um, als es die Durchführung diskriminativer Massnahmen den Juden gegenüber - und die Kooperation mit den Nazis verweigerte. Aufgrund dessen schloss Arendt, dass die meisten Menschen sich an die Verhältnisse des Terrors anpassen, aber nicht alle... Genauso konnte die Gräueltat der Endlösung in den meisten Ländern stattfinden, aber sie fand nicht überall statt, wie es das Beispiel von Dänemark zeigte: „Als Mensch braucht man aber auch nicht mehr, und soviel braucht man auch dazu, damit der Planet ein Ort bleibt, der dazu geeignet ist, dass Menschen daraufleben.

1. (2009), pp A TOTALITÁRIUS RENDSZEREK HANNAH ARENDT MUNKÁSSÁGÁBAN LEHOTAY VERONIKA*

Recommend Documents