A Sávolyi Általános Iskola és Óvoda információs lapja.• V. évfolyam 3. szám • 2009. április
Doszkocs Zsuzsa: Tavasz
Itt van végre, megjött a boldog kikelet, A természettel minden ember együtt ünnepel. Zsendül a fű, kibújik az első kis hóvirág, Rügyezni kezdenek a gyümölcsfák és az orgonák. A csermely cserfesen csobogva fut-szalad tova, Hisz elolvadt a téli hó, nem áll az útjába. Zúgva-zsongnak a bogarak föl-le a határban, S gyűjtik a szorgos méhek a mézet a kaptárba. A fecskék a hosszú útjuk után hazatérnek, A gólyák a háztetején vígan kelepelnek. A nap sugaraival meleget küld a földre, Az azúrkék ég színét szivárvány veszi körbe. De ha a májusi fagy rátámad a világra, Hirtelen a sok virág a szirmait bezárja. Az állatok, s a bogarak dideregve fáznak, Az élőlények mindenhol a jó időre várnak. A természetnek rendje, hogy megújul az élet, Ezzel bíztatást adhat az emberi reménynek. Azt tanulhatjuk belőle, hogy újra kezdhetünk, Legyen ez a megújulás a közös ünnepünk!
1
INTERJÚ EDIT NÉNIVEL Szépné Fodor Edit régóta iskolánk tanító nénije. Szeretnénk az alábbi kérdésekkel jobban megismerni. 1. Mikor és hol született? 1963. március 21-én Keszthelyen születtem. 2. Milyen gyermekkora volt? Nagyon jó volt a gyerekkorom, mert akkor még Főnyeden sok gyerek volt. Sokat játszottunk „nyomozósdit” és bicikliztünk. 3. Beszéljen iskoláiról! Ide, Sávolyra jártam általános iskolába, majd a középiskolát Fonyódon, a tanítóképzőt Kaposváron végeztem el. 4. Van—e kedvenc története iskolai éveiből? Őrsi órán bunkert csináltunk a temető alatt egy bokorban. Ide bújva addig meséltük egymásnak a rémtörténeteket, amíg magunk is elhittük. Amikor egy ember állt a temető mellett, mi nem mertünk kijönni tőle, annyira féltünk. 5. Ha újra kezdené, újra tanítónő lenne? Ha újra kezdhetném, akkor például kirakattervező lennék, de a gyerekeket is szeretem. 6. Mióta tanít iskolánkban? 25 éve dolgozom pedagógusként, Sávolyon 1986 óta. 7. Volt-e kedvenc osztálya? Mindegyiket szerettem és szeretem is. 8. Mi volt a legérdekesebb dolog, ami tanítványaival történt? Az egyik kiránduláson egy kisfiú véletlenül beleesett a tapolcai vízimalom árkába. Először nagyon megijedtem, de amikor már megnyugodtunk, jót nevettünk azon, hogy a fiú sárga pólójáról lógtak a zöld hínárok. 9. Ön szerint mi a különbség a régebbi és a jelenlegi tanulók között? Régebben a gyerekek csibészkedtek, de ha komolyan rájuk szóltunk, utána próbáltak viselkedni. A mostan gyerekeknek ezerszer el kell mondanunk egy dolgot, de akkor sem mindig fogadják meg. 10. Kérjük beszéljen egy kicsit a családjáról! A szüleim már nem élnek. Van két lányom. Annamária 19 éves, gyógymasszőrnek készül, Erna 16 éves, és Fonyódon gimnazista. Edit néni jellemzői: Kedvenc étel: rántott hal majonézes krumplival, és túrós palacsinta vaníliamártással Kedvenc ital: citromos PEPSI Kedvenc szín: kék Kedvenc könyv: Dymphna Cusack: Hőhullám Berlinben
Kedvenc író: Rejtő Jenő, Márai Sándor Kedvenc film: Micsoda nő Kedvenc színész: Cserhalmi György, Richard Gere Kedvenc színésznő: Julia Roberts Kedvenc énekes: Zorán
Köszönjük az interjút. Jó egészséget és eredményes munkát kívánunk Edit néninek! Hegedüs Nikoletta, Kovács Petra és Orsós Tünde 7. osztály
2
ÉVFORDULÓINK 10 éve, 1999-ben „született meg” az euró. Eleinte csak a bankokban tüntették fel az értékét, mint elszámoló pénz, majd 2002-ben már kézzelfoghatóvá vált. A Magyar Köztársaság is szeretné bevezetni az egységes európai valutát, de jelen pillanatban még nem tudjuk ennek pontos dátumát. A környező országokban azonban már fizethetünk euróval például Ausztriában, Szlovéniában és Szlovákiában. S elképzelhető, hogy a Balatonparton, vagy a motoros világbajnokság magyarországi futama során is láthattok ilyet külföldi vendégeknél.
Euróérmék Az euró jelenleg 22 európai ország közös pénzneme, így az Európai Unió 18 tagállamának, 4 törpeállamnak, illetve Montenegrónak és Koszovónak. Közülük érmék előállítására 19 államnak van joga: az eurózónabeli államoknak, továbbá Monaconak, San Marinonak és a Vatikánvárosnak. Euróövezeti szinten minden pénzérmékkel kapcsolatos kérdést az Európai Bizottság koordinál. Az euró készpénz, így érmék és bankjegyek formájában elsőként 2002. január 1-jén került forgalomba. A közforgalmú érmék címletei az 1, 2, 5, 10, 20 és 50 centesek, illetve az 1 és 2 eurósok. Az azonos névértékű ércpénzek megjelenése egységes: alapvető tulajdonságaik – a 2 euróst leszámítva – (méret, súly, szín, ötvözet, élminta), illetve írásoldali véseteik megegyeznek (függetlenek az előállítás helyétől). Az érmék fejoldali vésete az előállító országra jellemző, nemzeti jellegű. A írásoldal: Az euróérmék két oldala az érme címletét tartalmazó úgynevezett egységes oldal és az úgynevezett nemzeti oldal. Előbbi az ugyanazon címletű érméknél mindig azonos, függetlenül attól, hogy az euróérmét melyik ország nemzeti bankja állította ki. Az 1, 2 és 5 centes érmék Európa helyzetét mutatják a földgolyón. A 10, 20 és 50 centesen az Európai Uniónak a 2004-es bővítés előtti tagállamai láthatók külön-külön (tehát például Magyarország nem szerepel). Az 1 és 2 eurós az Uniót ábrázolja, szintén az újonnan csatlakozott államok nélkül. Az új tagállamok nem kerültek föl automatikusan az érmékre a Az érmék 2004-es bővítés után; 2007-től kerültek írásoldala forgalomba az új érmék, amelyeken már egész 2007-2008-tól: Európa látható. A régi írásoldallal ellátott érmék továbbra is forgalomban maradnak. A fejoldal: A fejoldal kialakítása országonként eltérő, így ez alapján azonosítható az előállító állam (ezért a fejoldalt hívják „nemzeti oldalnak” is). 2007. elején összesen 16 ország 19 (a verdejeles különbségekkel együtt 25) érmesorozata, azaz – az emlékérméket nem számítva – 144 különböző érme van forgalomban. Néhány állam 2 eurósának fejoldala A 2 eurós A fejoldalon mindig írásoldala Ausztria Finnország San Marino Spanyolország szerepel a tizenkét csillag, egy keltezési dátum és egy szimbolikus ábra vagy portré; a görög érméken feltüntetik továbbá a pénznem nevét görög
3
betűkkel. A dátumozás rendszerint a forgalombahozatal évére utal, de a belga, finn, francia, holland és spanyol fémpénzekre – a helyi hagyományoknak megfelelően – a készítés éve kerül. Így a legkorábbi keltezésű közforgalmú euróérme 1999-es. A kép egy helyi vonatkozású szimbólum vagy egy neves személy (király, királynő vagy egyházfő) arcképe. A nemzeti oldalak vésetei névértékhez kötöttek. A legtöbb ország három különböző mintát veret a nyolc érmére; Belgium, Írország és a Vatikán egy vésetet használ; Ausztria, Görögország, Olaszország és San Marino pedig mind a nyolc címlethez különböző fejoldalat rendel, így ez utóbbi országok érméinek névértéke pusztán a fejoldal alapján is A monacói euróérmék fejoldala megmondható. A monarchiák érméin (Spanyolország és Monaco kivételével) az uralkodó arcképe szerepel. A nemzeti oldal mintáit az egyes országok szabadon választhatják, illetve változtathatják meg; a változtatás életbeléptetése előtt az Európai Bizottságon keresztül értesíteniük kell a valutaövezet többi államát. Az első sorozathoz III. Rainier portréja - 2 € II. Albert portréja - 1 € képest eddig csak két állam: a Vatikán és Monaco 2001–2005 2006 módosította érméi fejoldali vésetét. Monacóban 2001 óta vernek euróérméket, de III. Rainier herceg 2005-ös halála után 2006. végén bocsátották ki az II. Albert monacói herceg uralma alatt forgalomba kerülő érméket. Az egyházi állam ércpénzei alapján A vatikáni 2 eurós érmék fejoldala beazonosítható a mindenkori egyházfő: az első sorozaton (2002– 2005) a néhai II. János Pál pápa portréja, a második sorozaton (2005) az ő halála után ideiglenes államfő szerepét betöltő Chamberlain bíboros címere és az Apostoli Kamara emblémája, míg a harmadik sorozaton Camerlengo bíboros II. János Pál XVI. Benedek és az Apostoli (2006–) XVI. Benedek pápa arcképe portréja arcképe Kamara címerei szerepel. A folytonosság jegyében néhány 2002–2005 2005 2006 ország euróérméinek fejoldalán a korábbi nemzeti valuták érméin is használatos ábrákat használják. Hasonlóság régi és új érmék között
1 ír font
1 finn márka
2,5 holland gulden
2 francia frank
2 ír euró
20 finn eurócent
1 holland euró
50 francia eurócent
Marton Tímea 4
ÓVODAI HÍREK Az új évben óvodánk első ünnepe a farsangi mulatság volt, amit hagyományaink szerint húshagyókedden, február 24-én tartottunk. Reggel nagy izgalommal érkeztek a gyerekek, és felöltötték jelmezeiket, melyeket a szülők készítettek. Akadt néhány gyermek, aki nem hozott otthonról, őket az óvodai kelléktárból „maskaráztuk” fel. Minden évben egy mese előadásával kedveskedünk apróságainknak. Idén A rátóti csikótojás című mesét játszottuk el, korhű jelmezekben, sok humorral. A történetnek az ovisok bevonásával (mint a szomszéd falu népe) lett vége, és kezdődött az „eszem-iszom”, mulatozás. Sajnos a rossz idő miatt az utcai kántálás elmaradt, így a fakanalakra szánt fánkokat házhoz szállították a szülők. A jó lakmározás után kezdődhetett a táncos mulatozás, amiben kifáradtak ebédidőre gyermekeink. Téltemetésként kiszebábokat készítettünk és égettünk, hogy már kegyes legyen hozzánk az időjárás, és melegítsen bennünket a napocska. Elégettük a nagy banyát és mindenki a saját kicsi bábját, énekelgettünk, körbetáncoltuk a tüzet. Néhány ovis fájó szívvel búcsúzott a babájától. Reméljük, elnyertük az időjárás kegyességét és megérkezik a várva várt tavasz! Kádi Andrea és Üstné Szép Gyöngyi óvónők
5
ISKOLAI HÍREK DÖK - gyűlés A 2008-2009. tanév első diákönkormányzati ülésén kihirdették a DÖK tagjait és feladatköreiket. Diákönkormányzat elnöke: Kovács Petra 7.o., titkára: Hegedüs Nikoletta 7. o. 1.Dekorációs munkacsoport: Vezetője: Kovács Petra 7. o. 3.Sport munkacsoport: Tagjai: Péter Eszter Julianna 5. o. Vezetője: Bogdán Dóra 8. o. Tagja: Köcski Helga 6. o. Tekenyős Petra 5. o. Péter Beáta Ágota 4. o. Köcski Regina 3.o. Kovács Annamária 2. o. 2.Kulturális munkacsoport: 4. Stúdió munkacsoport: Vezetője: Hegedüs Nikoletta 7. o. Tagjai: Tóth Roland 6. o. Vezetője: Osváth Roland 6.o. Tagjai: Bogdán Máté 6.o. Fazekas Vivien 4. o. Tóth Bence 3. o. Tóth Roland 6.o. Tekenyős Kinga 2. o.
Alsósok színházlátogatása I. Iskolánknak köszönhetően ismét mehettünk színházba. Az előző előadáson nagyon jól éreztük magunkat, így izgatottan vártuk ezt a műsort is. Végre eljött január 30-a, ismét a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Házban tartották az előadást. Most a Vízipók, Csodapók című vidám darabot láttuk. A színpadon a díszlet egy nádassal körbevett tó volt. A történet két pókról szólt. Azt mesélték el, hogyan lettek barátok. A vízipók bátorságával megmentette a keresztes pókot. A színészek gyakran megnevettették a gyerekeket. Nagyon tetszett az előadás, reméljük a következő is ilyen jó lesz! Gáspár Krisztián 4. osztály Népdaléneklési verseny Éppen a megfázások közepette volt a verseny. Lelkesen készültünk, mindenkinek két népdalt kellett énekelnie. A verseny előtt hangulatkeltés és bemelegítésként énekeltünk közösen néhány dalt, aztán jött a „megmérettetés”. 19-en szerepeltünk. A végére úgy belelendültünk, hogy a közönséggel együtt harsogtuk a dalokat, szinte abba se akartuk hagyni. Aztán a zsűri megkezdte a munkáját. Izgatottan vártuk az eredményhirdetést. Az alábbi helyezéseket értük el: I. Bekk Lilla Dóra 5. o. és IV. Kovács Stefánia 8. o. Péter Eszter Julianna 5. o. V. Bogdán Dóra 8. o. II. Gyarmati Alexandra 5. o. VI. Balla Diána 4. o. III. Gyarmati Dániel 5. o. VII. Pálfi Orsolya 4. o. és Tekenyős Petra 5. o. Különdíj: Péter Beáta Ágota 4. o. Minden fellépő kapott egy tábla csokit, a helyezetteket CD-vel és kazettával jutalmazták. Jó volt ez a délután, köszönjük Ági néninek a felkészítést!
6
Bekk Lilla Dóra 5. osztály
Farsangi köszöntő Megérkezett végre farsangnak napja, el is jött mindenki: apraja és nagyja. Kezdődik a víg mulatság, Ki-ki felveszi álarcát. A közönség már felcsigázva Találgatja, kiket lát ma: Lesznek vajon boszorkányok? Angyalkák és nagy sárkányok? Tini-nindzsák, bohócok, Menyasszonyok, kalózok? Lesznek vicces jelenetek, melyeken jót derülhetnek? Készüljön hát a közönség! Lesz itt bőven röhögcsélés! Hasát fogja nevettében, aztán mehet a büfébe. Várja ott sok szendvics, torta, Meleg kóla, ha fáj a torka. Nem is szaporítom szómat, Átadom helyem a show-nak. Mindenkinek azt kívánom, Legyen vidám e szép délutánon!
7
Nagy készülődés előzte meg az idei farsangot is. A 7. osztályosok becsületesen dolgoztak: tombolát árultak, gyakorolták a nyitótáncot, hangulatosan feldíszítették a termet. A szülők segítettek a szendvicskészítésben, valamint a büfében ők árulták a finomságokat és az üdítőket. 33 egyéni jelmezes vonult körbe a színpadon ötletes, érdekes jelmezekben. Négy csoport tréfás ruhákba, parókába öltözve, humoros jeleneteket adott elő. Kár, hogy mikrofon nem volt, így a tomboló közönség sok poént nem hallott.
.
A jutalom nem maradt el, torták tömkelegét osztotta ki a zsűri a nyerteseknek. Több mint kétezer tombola fogyott el, így sok tombolatárgyat sorsoltak ki, mégpedig rengetek értékes dolgot. A főnyeremények itt is finom, mutatós torták voltak. Minden jól sikerült, csupán egyetlen hiányosság akadt: bulira, táncra nem jutott idő. Majd talán jövőre! Méri Istvánné
8
Alsósok színházlátogatása II. Nagy izgalommal vártuk, hogy felszálljunk a buszra, amely elvisz minket Nagykanizsára, a negyedik színházi előadásra. A Pán Péter című darabot mutatták be. Az előzőek nagyon jók voltak, s reméltük, most is hasonló élményben lesz részünk. Amikor elaludtak a lámpák, néhányan sikítottak, mert féltek a sötétben. Először Pán Péter családja jelent meg a színpadon, aztán később a főhős is. Elmesélte az egész életét, s azt is elárulta, hogy Tündérországban lakik. Pán Péter és a tündér csodálatos dalokat énekelt. A díszletek is nagyon érdekesek és szépek voltak. Nem csalódtunk most sem, igen jól éreztük magunkat. Bogdán Anita, Janota Hajnalka, Pálfi Orsolya és Sárközi Antónia 4. osztály Úsztunk a boldogságban… Végre ránk is sor került, mehettünk úszni Marcaliba. Az első úszásóra előtt nagy izgalommal készülődtünk. Az öltözőkben nézegettük egymás fürdőruciját, kérdezgettük egymást: te tudsz úszni, te nem félsz? Önbizalommal telve mentünk át az öltözőből egy folyosón keresztül a tanmedencéhez. Kissé megszeppenve figyeltük az úszásoktatónk – Levente bácsi – előadását a feladatokról. (magabiztosságunk kissé csökkent ekkor…) Játékkal kezdődtek a foglalkozások, majd a gyorsúszás alapjait tanultuk meg. Úsztunk mi csak karral, csak lábtempóval, csak így, csak úgy… Aztán végre kar-láb-levegővétellel együtt is. A legügyesebbek kipróbálhatták a mély víz adta lehetőségeket is. Egy kissé félelmetes volt, de sokkal jobban ment a folyamatos úszás ebben a mélységben. Az órák végén mindig volt egy kis idő az önfeledt játékra. (Bevallom hősiesen, ezt vártuk a legjobban…) Összességében azt mondhatjuk el, hogy nagyon jó volt ez a lehetőség. (amit ez úton is megköszönünk) Már alig várjuk a nyarat, hogy újdonsült tudásunkat kipróbálhassuk! Hegedüs Szabina 5. osztály Berzsenyi-nap Marcaliban Március 13-án, pénteken reggel 8 órára kellett beérkezni a versmondó diákoknak a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba. Először az ő emlékműsorukat tekintettük meg, majd kiosztották a rajzpályázat díjait. Iskolánkból több rajz is érkezett, láttuk is őket a kiállításon. A legszebbnek Kovács Petra (iskolánk 7.osztályos tanulója) munkáját találta a zsűri,így ő hozta el az I. helyezést. Utána kezdődött a versmondó verseny 3 kategóriában:5-6. osztály (iskolánkból Bekk Lilla Dóra és Köcski Helga), 7-8.osztály (tőlünk Kovács Petra 7.osztály), nagygimnazisták. Két verssel indultunk. A kötelező mű Nyugatos költő verse kellett, hogy legyen, a másik egy szabadon választott mű volt. Iskolánk tanulói derekasan helytálltak, hiszen Köcski Helga 1.,Kovács Petra 3.helyezett lett a kategóriájában. Ez a péntek 13-a szerencsés nap volt számunkra. Köszönjük Méri tanárnőnek a felkészítést! Köcski Helga 6. osztály
9
Emlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 161. évfordulóján
Három héttel az ünnep előtt megkaptuk a szerepeket. Először összeolvastuk, majd miután megtanultuk, gyakran próbáltunk. Végül következett a színpad, ahol a mozgásokat kellett begyakorolni. A műsor három részből állt. Először egy szép tavaszi jelenet vezetett be, majd megkezdődött a forradalom napját felidéző rész. Közben a helyszínek kivetítve megjelentek a háttérben. Gyönyörű zenék fokozták az ünnep hangulatát. A harmadik jelenet már a szabadságharc bukását mutatta be nagyon meghatóan. A sok betegség miatt szinte mindig hiányoztak a próbákról, volt hogy a szereplők fele. Ennek ellenére úgy éreztük jól sikerült. Ez derült ki a közönség elismerő tapsából. Köszönjük Ili néninek, Ibolya néninek, Edit néninek és Odzsi néninek a felkészítést és a díszletek elkészítését. Bekk Lilla Dóra 5. osztály Iskolai szavalóverseny Március 15-én az ünnepi megemlékezés után kezdődött a verseny. Kis iskolánk tanulóinak több mint fele nevezett: 36 alsós és 16 felső diák. Betegség miatt két felsős nem vett részt a versenyen. A kicsik sok érdekes, tréfás verset szavaltak, a felsősök inkább komolyabb művekkel készültek. A zsűrinek feladták a leckét, ugyanis nagyon sok jó előadó volt. Nehezen, de megszülettek az eredmények, amit nagy izgalommal vártunk. Mindkét kategóriában- alsó,felső- 6 helyezést jelölt a zsűri. Ők oklevelet, könyvet kaptak. Minden versenyzőt díjaztak egy tábla csokival és természetesen ötössel, amiért becsületesen helytálltak. Sok szép verset hallgathatott a közönség. Az eredmény: Alsósok: Felsősök: 1. Köcski Regina 1.Kovács Petra 2. Tekenyős Kinga 2.Péter Eszter 3. Vass Adrienn 3.Köcski Helga Üst Botond 4.Bekk Lilla 4.Császár Zoltán Mátyás 5. Bogdán Violetta 5. Schmid Stepanie Tekenyős Petra Gáspár Elizabet 6. Kollár Petra 6. Farkas Kitti Tóth Roland Kiss Viktória Piroska Köszönjük az alsós tanító nénik és Méri Istvánné felkészítő munkáját. Köcski Helga 6. osztály 10
József Attila szavalóverseny Március 16-án iskolánk 7 osztályos tanulója, Kovács Petra immár 3. alkalommal vett részt a József Attila Szavalóverseny megyei válogató versenyén, melyen 34 iskola képviselte magát, legtöbb helyről 2 tanulóval. Két magyar költő versével készültünk. 3 teremben folyt a verseny. Petra Petőfi: Föltámadott a tenger, és József Attila: Levegőt! című versét szavalta el, helyesebben adta elő kiválóan. Idén a zsűri sajnos nem találta alkalmasnak a továbbjutásra. Ez nagyon szubjektív elbírálás, ezért nem szabad keseregni. Jövőre még újra megpróbáljuk. Gratulálhatunk Petrának, mert nagy tehetség. Méri Istvánné Mesemondó verseny Marcaliban 2008 a reneszánsz éve volt szerte a nagyvilágban. A Marcali Városi Könyvtár is ehhez kapcsolódva rendezte meg mesemondó versenyét. A magyar reneszánsz kultúra kiemelkedő alakjai voltak: Jannus Pannonius, Balassi Bálint, Vitéz János és természetesen Hunyadi Mátyás, kinek reneszánsz udvartartása, könyvtára a kora Európát elbűvölte. Nem véletlen tehát, hogy a gyermekeknek Mátyás királyról szóló mesékkel kellett felkészülni. Iskolánkat Egyed Balázs és Farkas Kitti 1. osztály, Schmid Stephanie 2. osztály, Tóth bence és Császár Zoltán Mátyás 3. osztályos tanulók képviselték. Diákjaink szépen szerepeltek, mindenki hibátlan, kifejező mesemondással szórakoztatta a közönséget és a zsűrit. Második helyezést ért el Egyed Balázs (1. o.) és Tóth Bence (3. o.). Díszes reneszánsz stílusú emléklapot kapott minden versenyző, a díjazottak pedig értékes könyvjutalmakban részesültek. A versenyzőket Sonkoly Julianna, Tóthné Lakatos Gyöngyi és Somogyi-Magyar Józsefné készítette fel. Sonkoly Julianna Balatonberényben voltunk, láttunk, győztünk… Már negyedik alkalommal rendezték meg a balatonberényi iskolában a „Víz világnapja „ alkalmából a versenyt. Az idén el kellett olvasni Fekete István: Tüskevár című regényét, meg kellett ismerkedni a Kis – Balaton kialakulásával, növény- és állatvilágával. Egy hónapig készültünk becsületesen, szorgalmasan. Meg is lett a munkák eredménye csapatunk, melynek tagjai Fazekas Vivien, Funk Kristóf, Tóth Bence, Vida E. Patrik első helyezést ért el. Fazekas Vivien, Vida E. Patrik 4. osztály
Sporthíreink Teremlabdarúgó tornán Marcaliban 2009. január 6-án Marcaliban megrendezték a teremlabdarúgó bajnokságot. Ezen a bajnokságon a mi csapatunkon kívül a somogysámsoni és a marcali Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskola vett rész. A csapatok 4 mezőnyjátékossal és egy kapussal léptek a pályára. Csapatunk játékosai: Horváth István, Kónya Norbert, Bogdán Albert, Bogdán Máté, Tóth Roland, Vida Márk, Farkas Márk, Bogdán László és Osváth Roland. Rajtuk kívül még az 5.osztályból is vittünk magunkkal fiatalabb játékosokat: Gyarmati Dánielt, Bogdán Sándort és Bogdán Szilárdot. A mi csapatunk nem járt sikerrel, a marcaliak jutottak tovább. Vida Márk, Tóth Roland, Osváth Roland 6. osztály 11
Leány asztalitenisz 5-8. osztály: 1. Bogdán Violetta 2. Bogdán Dóra 3. Gyarmati Alexandra
4. Péter Eszter 5. Bekk Lilla Dóra 6. Tekenyős Petra
Leány zsámolylabda 5-8. osztály: 1. Kovács Petra - Bekk Lilla Dóra 2. Kovács Stefánia – Bogdán Dóra 3. Sárközi Noémi – Tekenyős Petra Fiú teremlabdarúgás I. korcsoport: 1. Balla Ádám- Üst Botond-Péter Márk- Bogdán Norbert- Farkas Kitti 2. Szabó Róbert- Papp Róbert- Oláh Dávid- Egyed Balázs- Dávid Benjamin 3. Tóth Bettina- Tekenyős Kinga- Kovács Annamária- Horváth Anita- Janota ViktóriaJanota Lajos- Kiss Viktória Gólkirály: Balla Ádám Fiú teremlabdarúgás II. korcsoport: 1. Tóth Bence- Gyarmati Réka- Cziklin Zsófia- Köcski Regina- Mireider Nikoletta 2. Orsós Róbert- Félix László- Balla Diána- Péter Beáta- Árvai Martin 3. Domok Lilla- Kovács Tamás- Sárközi Antónia- Janota Renáta- Balázs Valentina 4. Pálfi Orsolya- Funk Kristóf- Székeli Maximilián- Janota Hajnalka- Fazekas Vivien Gólkirály: Gyarmati Réka Fiú teremlabdarúgás III. korcsoport: 1. Tóth Roland – Bogdán Máté 2. Bogdán Szilárd – Gyarmati Dániel 3. Bogdán Sándor – Vida Márk
Fiú asztalitenisz III. korcsoport: 1. Tóth Roland 2. Gyarmati Dániel 3. Osváth Roland 4. Bogdán Szilárd
Fiú teremlabdarúgás IV. korcsoport: 1. Kónya Norbert – Bogdán Albert 2. Farkas Márk – Bogdán Norbert 3. Horváth István – Bogdán József
Fiú asztalitenisz IV. korcsoport: 1. Horváth István 2. Bogdán József 3. Farkas Márk
Mezei futóverseny helyezettjei (Marcali): Március 16-án körzeti mezei futóbajnokságon voltunk Marcaliban. Négy korcsoportban fiúlány kategóriában indultunk. Gratulálunk a helyezést elérőknek, akik a következők: Mireider Nikoletta Orsós Klaudia Orsós Róbert Péter Eszter Szabó Róbert Tekenyős Petra Tóth Roland Üst Botond
Bogdán Albert Bogdán Sándor Bogdán Szilárd Félix László Gyarmati Alexandra Janota Hajnalka Janota Lajos Janota Renáta Kovács Tamás Köcski Helga
12
Ne ülj görbén! Húzd ki magad! Gyakran hallani a gondos szülőktől, nevelőktől a figyelmeztetést: "Ne ülj görbén, húzd ki magad!". De a gyenge izomzat miatt igen sok gyermeknél ez csak pillanatokig sikerül és ismét visszaesnek eredeti rossz testtartásukba. Ezek a gyermekek néha különböző természetellenes, görcsös testtartásokat vesznek fel, melyek pillanatnyilag ellensúlyozzák fáradtságérzésüket. E helytelen testtartások gyakran állandósulnak. Nincs értelme, hogy állandóan figyelmeztessük gyermekeinket helytelen testtartásukra, azért sem, mert a legtöbb gyermek igen érzékeny és a pubertás idején dacos is. Jóindulatú, de túl gyakori figyelmeztetéssel esetleg ellenkező eredményt érünk el. Inkább már egész fiatal korban adjuk meg a lehetőséget ahhoz, hogy a törzs izomzata idejében megerősödve képes legyen feladatát minden nehézség nélkül, megfelelően ellátni. Fiatalkorban a törzs izomzatának fejlődése gyakran nem tud lépést tartani a csontok hossznövekedésével. A hát és a has izomzatának gyengesége miatt elváltozások keletkezhetnek: esett váll, kiálló lapocka stb. Ezek az ortopédiai elváltozások nemcsak esztétikailag hátrányosak, de károsan befolyásolják a légzést, pedig aki jól lélegzik, az kevesebb energiafelhasználással végzi munkáját, sőt - ami még lényegesebb - ellenállóbb a légúti megbetegedésekkel szemben is. A gyenge izmok okozta helytelen testtartás indokolatlan fáradtságérzést okoz. A fáradtságérzés pedig kihat a szellemi teljesítőképességre is. A fáradt gyermek veszít koncentrálóképességéből, képtelen megfelelően figyelni munkájára és az előadásokra. Gyakran tehát az izomgyengeség az oka a gyermek gyors kifáradásának, esetleg sápadtságának, étvágytalanságának, nem pedig a mostanában annyit emlegetett túlterheltség. Bemutatunk néhány olyan gyakorlatot, melyeket már a kisiskolások - sőt óvodáskorúak is képesek elsajátítani. E gyakorlatok fejlesztik a törzs izomzatát, nyújtják a gerincoszlopot, fokozzák teherbírásukat, így megelőzhető a görnyedt testtartás, de legalábbis részben ellensúlyozható. 1. Törökülés egyenes háttal. A két kezünkkel tartott botot nyújtsuk fel magasra - majd hátraszorított könyökkel le a tarkónk mögé. Ismételjük tízszer. 2. Térdelés, kezek elöl a talajon. Üljünk hátra a sarkunkra - majd mélyen lenyomott mellkassal vigyük előre testsúlyunkat addig, míg a comb függőleges helyzetbe kerül (testsúlyátvitel közben a könyökünk kifelé néz), majd lassan üljünk vissza a kiindulási helyzetbe, a sarkunkra. Ismételjük tízszer. (1. ábra) 3. Törökülés, kar a fül mellett nyújtva. A gyermek háta mögött térdelő személy helyezze egyik térdét a gyermek lapockái közé és a gyermek felnyújtott kezét megfogva - enyhén nyomva a gyermek hátát - húzza a törzsét a magasba. Ebben a helyzetben páros karkörzést is végeztethet a gyermekkel. Ismételjük ötször. (2. .ábra) 4. Térdelés. Egyenes háttal törzsdöntés előre. A gyermek előtt álló segítő fogja meg a gyermek kezét és húzza maga felé addig, míg a gyermek combja függőlegesbe kerül. - Ebben a helyzetben lépegetni is lehet, a segítő lassan hátrafelé halad. 5. A gyermek hason fekve dobjon fel egy labdát a segítőnek, majd erősen kinyújtózva kapja el a visszadobott labdát. (Figyelem: Ne emelkedjen túl magasra, feje maradjon a karjai közt!) 6. "Tacskó kutya". - Négykézláb járjunk előre úgy, mint a szimatoló kiskutya. Mellkast erősen lenyomva, behajlítva, és erősen kifordítva haladjunk előre. 13
7. "Csigamászás." - Térdelésben üljünk sarkunkra. Lassan nyújtott karral, erősen lenyomott mellkassal kapaszkodjunk előre addig, míg a comb függőleges helyzetbe kerül. - Ebben a helyzetben haladni is lehet lassan előre, úgy mint a csiga. (3. ábra) 8. Térdeljünk le szemben a fallal. A karokat tegyük fel nyújtva a fül mellé. Egyenes törzzsel dőljünk előre a falhoz, majd ugyanúgy emelkedjünk fel. Előredőlésnél a mellkas, felemelkedésnél a kar vezeti a mozgást. Egyenes törzsdöntést fal nélkül is lehet gyakorolni, de akkor a kar legyen oldalt, vállmagasságban. 9. Állásban karkörzés elölről hátrafelé. Minden karkörzés közben rugalmas, könnyed felugrás páros lábbal. 10. Könnyed ugrándozás a feldobott labda vagy egy felfújt léggömb után, nagyon kellemesen lazító és frissítő hatású. A torna nem pótolja a jó levegőn tett sétákat, játékot, sportokat, melyekre a fiatal szervezetnek feltétlen szüksége van. A helyes testtartás kialakulása érdekében - a tornán kívül a legelőnyösebb sport az úszás. A játékok közül különösen a labdajátékokra hívjuk fel a szülők és nevelők figyelmét. Gaálné Horváth Mária
MIÉRT SZERETEM A KÖZÉPISKOLÁMAT? Bacsák György Szakképző Iskola Térségünkben először 1955-től Balatonbogláron folyt iskolai rendszerű szakmunkásképzés. Megyei döntés alapján 1963-ban az iskola Fonyódra költözött. 1963-tól 1975-ig az oktatás a gimnázium épületében folyt. Délelőtt a gimnáziumi tanulók, délután a szakmunkás tanulók jártak az iskolába. Az intézmény ekkor még a kaposvári 503-as sz. Szakmunkásképző Intézet kihelyezett tagozataként működött. Az első igazgató Horváth László volt, aki egyben a gimnáziumot is igazgatta. 1972-ben Franberger Mihályt nevezték ki igazgatónak. Az ő kezdeményezésére indult el az új iskolaépület felépítése, és az iskola önálló intézménnyé válása. Az építés 1973-ban kezdődött. A terület tulajdonjogát Fonyód község Tanácsa megvásárolta a balatonmáriai ÁFÉSZ-től. A terveket a pécsi Tervező Iroda készítette el a barcsi iskola mintájára. Elsőként a berek lecsapolása és feltöltése történt meg. Ezeket a munkálatokat a helyi és környékbeli vállalatok segítségével, főleg társadalmi munkában végezték el. Az iskola jogilag 1974-től vált önálló intézménnyé 521. sz. Szakmunkásképző Intézet néven. Az első tanév az új épületben 1975ben kezdődött 305 tanulóval és 14 oktatóval. A kezdeti építőipari, fémipari, műszaki szakmák mellett az iskola profilja folyamatosan bővült. 1977-ben elindult a kereskedelmi képzés. Az iskola bekapcsolódott a felnőttoktatásba is, esti illetve levelező tagozaton lehetett érettségi vizsgát tenni. Híradásipari szakközépiskola 1987-től, kereskedelmi szakközépiskola 1991-től működik az intézményben. A megyei irányítást 1988-ban Fonyód vette át, aztán 1996-tól a fonyódi középfokú oktatási intézmények a Somogy Megyei Közgyűlés felügyelete alatt állnak. Az iskola létszáma folyamatosan növekedett. 1964-ben 180, 2008-ban 630 nappali tagozatos tanulója volt az intézménynek. Ennek megfelelően az iskola épületét folyamatosan bővíteni kellett. 1988-ban készült el az új épületszárny így a kezdeti 8 tanterem 7 új teremmel és egy tágas tornateremmel gyarapodott. 1992-ben készültek el a híradásipari tanműhelyek és az informatikai szaktantermek. 1994-ben a kereskedelmi tanulók számára tanbolt épült. 19941995-ben a Piac-tér és a Béke utca felőli oldalakon üzletsorok létesítésére került sor. 1996-
14
ban fémipari tanműhelyt rendeztek be. 2004-ben újabb két tanterem létesítése vált szükségessé. Az iskola neve 1991-től Híradásipari és Kereskedelmi Szakközépiskola 521.sz Szakmunkásképző Intézet volt. 2004-ben a Fonyódhoz kötődő, nemzetközi hírességű tudós, polihisztor Bacsák György nevét vette fel iskolánk. 2008. augusztusától az iskola a Somogyi Térségi Integrált Szakképző Központ tagintézményévé vált, amely 8 székhelyű iskolát vont össze a megyében. Ezzel párhuzamosan a postaforgalmi szakközépiskolai képzést a fonyódi Mátyás Király Gimnáziumból a Bacsák György Szakképző Iskolába helyezték át. A 20082009-es tanévet 630 tanulóval és 34 oktatóval kezdte el az iskola. A tanulók 3 szakközépiskolai, 5 fémipari, építőipari és elektronikai, valamint 1 kereskedelmi szak közül választhatnak. A továbbiakban pedig további szakmabővülési lehetőséget is kapott az intézmény, így a tanítható szakmák száma immár 19 szakmára bővült. A végzett szakmunkások számára 2 éves intenzív nappali tagozaton van lehetőség érettségi vizsgát tenni. A szakközépiskolában érettségizett tanulóknak pedig technikusi képesítés megszerzésére is van lehetőség. 1988-tól 2005-ig az iskola kollégiummal is rendelkezett. Jelenleg a fonyódi Balaton Kollégiumban kapnak elhelyezést az azt igénylő diákok. Kónya Dániel
RÉGI MESTERSÉGEK, A vincellérek, a borászok A szőlőművelés ősi foglalkozás. A görög mitológiában is a szőlőművelés feltalálója és védnöke isten volt, Dionüszosz személyében. A görögség hagyományozta tovább a rómaiakra, akik aztán elterjesztették az egész birodalomban, így Pannóniában is. A honfoglaló magyarság –mint azt a szőlő, bor, hordó szavaink eredete igazolja– ismerte az új hazában talált kultúrnövényt, és hamarosan maga is szőlőművelő lett. Tudjuk, hogy I. István király 1015-ben a pécsváradi apátságnak többek között 11 szőlőművest is adományozott, a szekszárdi szőlőművelés koraiságáról pedig egy 1061-ben kelt oklevél tanúskodik. A szőlőt az alacsonyabb hegyek napos oldalain fekvő tisztásokra telepítették. Sima vesszőt plántáltak, aztán homlítással (vagyis bújtatással) szaporították. A szőlőhegyeken pincék épültek, prést viszont nemigen használtak: a szüretelők taposták ki lábbal a szőlő levét. A szőlőművelés munkafázisai majd ugyanazok voltak, mint ma: nyitás, metszés, háromszori kapálás, esetleg karózás, kötözés, szüret, végül a takarás: védeni a tőkét a téli fagy ellen. A szőlő lassan nevelődik, soká fordul termőre. Írásban is rögzítették a többnyire hegyen fekvő szőlőnek, az un. hegyközségeknek a rendtartását:„Legyen ez törvénye az szőlők dolgában minden szőlős embernek, akár nemes, akár paraszt renden lévők lennének.” Szabályozta továbbá a szőlők vásárlását, öröklését, intézkedett az esetleges pereskedések felől, büntet a művelés elhanyagolásáért, előírta a hegy útjainak és kútjának gondozását, kitűzte a hegybíró és esküdtjeinek választási napját. Magának a szőlőművelésnek a dolgába azonban nem avatkozott az ilyen szabályzat, így nem intézkedett a vincellérek felől sem, akik egyes helyeken céhbe is tömörültek. A vincellér a szőlőművelés minden ágazatában jártas, a szőlőművesek munkáját irányító alkalmazottja volt a szőlősgazdának. A vincellérség bizalmi állás. A másik hites szőlőmunkás, a szakványos tavasztól őszig dolgozott a szőlőben. Dolgozott a szőlőben nyitó, meccő, homlító, kapás, fedő, kötő, karózó, venyigehordó, karókiszedő, ganéhordó, szőlőszedő, puttonyhordó, kád melletti és a prés melletti munkás. A vincellérnek arra is gondja kellett legyen, hogy minden munkát kellő időben végezzenek el. Minden szőlősgazda szent meggyőződéssel vallotta, hogy az ő bora a legjobb. Csak az 1860-
15
as években kezdte kiszorítani e kést a metszőolló. A 70-es évek derekán azonban hazánkat is elérte a filoxéra: a szőlőgyökér-tetű, és másfél évtized alatt kipusztította szőleink jó kétharmadát, a század végére pedig megfertőzte az egész állományt. A filoxérát csak úgy sikerült megszüntetni, hogy e tetűnek ellenálló amerikai fajtákat telepítettek újonnan. A század végén viszont újabb vész: a peronoszpóra gombabetegség kezdte tizedelni szőlőinket. Francia területről indult el a sikeres védekezés: rézgálicoldat és mésztej keverékével, az un. bordói lével való permetezés. – Ez a szőlőmunka új fázisát jelentette. Vesződséges munkát, mert a lét vödörből seprővel fröcskölték szét, csak a 90-es évek végén jutott el hozzánk a permetezőgép. Mondhatjuk, hogy a századfordulón alakult ki a szőlőművelés mai formája. Ekkor létesült a budai vincellériskola – kertészeti egyetemünk előde – és a Szőlészeti Kutatóintézet is, hogy aztán a szőlőművelés tudománnyá legyen. Napjainkra pedig az agrotechnika fejlődése következtében mindaz, ami valamikor mindennapi élet, kemény munka volt, néprajzi érdekességgé vált. Még a szüreti mulatság is. Csak egy nem változott: a hámozott szőlő szeretete. A 60-as évektől termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban folyt a szőlő- és bortermelés. A 90-es évektől a gazdasági és társadalmi átrendeződés következtében pénzügyi csoportokhoz tartozó vállalatok, családi gazdaságok keretein belül folyt a termelés. Azonban az állami tulajdon is jelen van például a Tokaji Kereskedőházban. Legjelentősebb borvidékeink Tokaj, Villány, Szekszárd, Sopron, Badacsony, Eger környékén vannak.
ILLEMTESZT – AZ ÉTKEZÉSRŐL Étkezés az iskolai ebédlőben
I. Hogyan mész be az iskolai ebédlőbe? 1. Rohanva. 2. Sorban a többiekkel. X. Megpróbálok legelsőként beállni. II. Hogyan közlekedünk az ebédlőben? 1. Az asztalok között úgy, hogy ne zavarjak senkit. 2. A barátomnak megfogom a kezét. X. Előreszaladok helyet foglalni. III. Mit teszek, ha az aznapi ételt nem szeretem? 1. Megkérdezem, hogy lehet ilyen rossz ebédet főzni. 2. Elviszem ugyan, de egyből a moslékba öntöm. x. Megköszönöm, és megmondom, hogy ebből most nem kérek. IV. Mit csinálsz a kenyérrel az ebédnél? 1. Elvágom késsel. 2. Harapom. X. Töröm. V. Hogy ülünk az asztalnál? 1. Hintázom a széken. 2. Könyökömmel megtámasztom a fejem. X. Csak a kézfejem teszem az asztalra. VI. Miért nem illik beszélgetni az ebédlőben? 1. Mert tele szájjal beszélni nem illik. 2. Evés közben, ha beszélgetünk, cigányútra megy a falat.
X. Mert csendben jobban lehet emészteni. VII. Mit kell tenni, mielőtt innánk? 1. Beveszek egy falatot a számba, mert úgy jobban lecsúszik. 2. Megtörlöm a számat szalvétával, és lenyelem a számban lévő falatot. X. Megtörlöm a számat. VIII. Hogyan illik az asztalnál köhögni, tüsszenteni? 1. Asztal alatt. 2. Asztaltól elfordulva, zsebkendőbe. X. Ahogy sikerül. IX. Helyes-e ez a mondat: Ha gyümölcs vagy sütemény is van az ebédhez, azt a tanteremben eszem meg. 1. Nem. 2. Igen. X. Néha. X. Mit teszel, ha végeztél az ebéddel? 1. Az üres tálcát visszaviszem a mosogatóhoz. 2. Otthagyom az asztalon. X. A barátommal visszaküldöm. XI. Milyen evőeszközzel ennéd a párizsi szeletet burgonyával? 1. Kanállal. 2. Kanállal és késsel. X. Késsel és villával.
16
XII. Milyen evőeszközzel ennél süteményt? 1. Kanállal. 2. Késsel. x. Villával. XIII. Régen megtiszteltetés volt, ha ebéd után böfögtek az emberek. Ma illik-e? 1. Igen 2. Nem. X. Ha túlettem magam, igen.
I. II. III. IV. V.
2 1 x x x
XIV. Illik-e megköszönni a konyhás néniknek az ebédet? 1. Igen, minden esetben. 2. Néha. X. Nem. XV. Igaz-e a mondás: „Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk!” 1. Igen. 2. Nem X. Talán. Megoldások
VI. VII. VIII. IX. X.
1 2 1 1 1
XI. XII. XIII. XIV. XV.
2 2 2 1 1
Értékelés Minden helyes válasz 1 pont. Adjuk össze a pontszámokat, majd olvassuk el a ránk vonatkozó részt. 0-5 pont: Bármennyire is igyekszel udvariasan, illetve illemtudóan viselkedni, ez nem sikerül. Komoly fáradságodba kerül, hogy betartsd az illemszabályokat. Ha valaki utánoz vagy követ a viselkedésben, elveszett ember. Barátaid és ismerőseid regényeket tudnának mesélni illetlenségeidről. Próbálj meg utánaolvasni, és a leírt illemszabályokat megtanulni! 6-10 pont: Számodra nagyon fontos, hogy illemtudónak tartsanak, ám néha pontosan ez okoz problémát, hogy mit, hogyan is illik tenni. Sokszor a körülmények úgy hozzák, hogy nehéz betartani az illemszabályokat, de tanuld meg azokat, s meglátod, minden helyzetben lesz megfelelő megoldás. 11 pont fölött: Kifejezetten illemtudó vagy. A receptje roppant egyszerű: ismered az illemszabályokat, s ha tévedsz, egyből tudod korrigálni. Bátran tanulhat tőled más is viselkedési illemszabályokat.
REJTVÉNY Alsó Tagozat Helyezz át két szál gyufát úgy, hogy a kutya az ellenkező irányba nézzen! Rajzold le a megoldást! Felső tagozat Keresd a felsorolt szavakat alulról – felfelé, fentről – lefelé, jobbról – balra, balról – jobbra és átlósan is. A megmaradt betűkből egy állatnév olvasható össze. A O A P Á C S I R G I T P
B D K P E T Y M E G Y Ü E
A N C A Á T S E Y N N D L
R O É C P C N Ö É H É Ő I
Á K K R U I K R C Ó D S K
T A S A F R Ö É S P Ö H Á
F V Z L Y G T N K Á G A N
Ó A E Z Ü S T S I R Á L Y
K D R R Á M A Z S D A V E
A M T K O A L A F U K É R
17
N A E P A H I R A C A R G
Á C K D I S G V K Ö N C E
L S N N V N Á A Í I A S S
Z K Ő A U E T S G S L E G
S A S N R T O Y Y U A I Ó
O A R D I V R R Ó K S T L
R Á G O B T Á I L Ó G U Y
O D R Á P O E L A M É G A
S E L Y E M M A J O M A G
Aguti Aligátor Barátfóka Delfin Ezüstsirály Ékszerteknős Fakígyó Farkas
Góliátbogár Gödény Görény Hópárduc Kanalasgém Kékcápa Koala Leopárd
Lilik Medve Mókus Narvál Nutria Nyergesgólya Nyest Okapi
Oroszlán Pelikán Petymeg Pinty Rénszarvas Selyemmajom Strucc Tigriscápa
Tüdőshal Vadmacska Vadszamár Vakond Vércse Vidra
A megfejtéseket leadhatjátok tanáraitoknál. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik 2007. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át alapítványunk javára ajánlották fel. A 114.142,- Ft-ból a gyermekek színházlátogatását támogattuk. Ezúton kérjük Önöket, hogy a 2008 évi személyi jövedelemadójuk 1%-át –amennyiben lehetőségük adódik rá- alapítványunk javára ajánlják fel. Búgócsiga Alapítvány 8732 Sávoly, Kossuth Lajos utca 70. Április 12-én a Szülői Munkaközösség húsvéti locsolóbált szervez, melyre sok szeretettel várunk minden érdeklődőt. Kezdési időpont: 20 00, belépőjegy: 1000 Ft, melyet az SZMK tagoknál (Egyedné Szabó Gabriella, Péterné Fazekas Veronika, Peringer Bernadett, Félix Lászlóné, Köcskiné Vida Tímea és Farkas Csabáné) és az iskola gazdasági irodájában lehet megvásárolni. Szendvics, zene, tánc, tombola. Táborozás Iskolánk 3-8. osztályos tanulói részére szeretnénk idén is nyári tábort szervezni 2009. július 2-6-ig (5 nap, négy éjszaka) Dunapatajon, a Szelidi-tó partján. A tábor teljes költsége kb. 40 000 Ft, amelyből 15 000Ft-ot kell befizetni a szülőknek. Az előleg 3000 Ft, amelyet április végéig kellene befizetni. A táborozási díj tartalmazza: 8 ágyas, fürdőszobás különálló faházakban való elhelyezés, napi háromszori étkezés, elkerített park, amely a sávolyi gyerekeké, szabad strandhasználat, utazás Kalocsára, túra a Gemenci erdőbe, egyéb szabadidős tevékenység (foci, pingpong). Törőné Gelencsér Ildikó Első osztályosok beiratkozása 2009 április 23-24-én 800-1200 között lesz. Kérjük hozzák magukkal a születési anyakönyvi kivonatot, az óvodai szakvéleményt, fekete-fehér igazolványképet és 550 Ftot diákigazolvány igényléshez, és biztosítási pénzt - igény szerint. Helyesbítés a 2009. januári számban a 34 mese, novella című cikkben nem szerepelt a helyezettek névsorában Gáspár Elizabet (1.o.) és Fazekas Vivien (4.o.). Elnézést kérünk a hibáért. Kiadja: a Sávolyi Általános Iskola és Óvoda 8732 Sávoly, Kossuth u. 70. Felelős kiadó: Törőné Gelencsér Ildikó igazgató Megjelenik: negyedévente
18