2013. október
Tokod Nagyközség Önkormányzatának Hivatalos lapja
ÉNEK AZ ARADI VÉRTANÚKRÓL Jaj, de búsan süt az őszi Nap sugára Az aradi vártömlöcnek ablakára! , Szánja azt a tizenhárom magyar vitézt, Ki a tömlöcfenekén a halálra kész. A magyarnál volt mindegyik generális, Diadalmas, győzedelmes száz csatán is. Bátran néztek szeme közé a halálnak, Hiszen véle szemközt nemcsak egyszer álltak. Elítélték sorba mind a tizenhármat, Szőttek-fontak a nyakukba ezer vádat, Elnevezték felségsértő pártütőknek, Hogy a magyar szabadságért harcra keltek.
XIX. évfolyam 9. szám
MEGHÍVÓ TOKOD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA TI SZTELETTEL MEGHÍ VJA ÖNT ÉS A KEDVES CSALÁDJÁT AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC EMLÉKÜNNEPSÉGÉRE, MELY 2013. OKTÓBER 23-ÁN 16 ÓRAKOR KEZDŐDIK A TOKODI HEGYESKŐ ÁLTALÁNOS I SKOLA AULÁJÁBAN.
Uramfia! Az ítélet akasztófa, Mintha gyáva útonállók lettek volna, Mintha nem volnának méltók egy lövésre, Katonához, férfiúhoz illő végre. Jaj, de boldog, kit először nevezének, Hogy a halált legelőször ő lelné meg. Jaj, de bezzeg, kit végsőnek hagynak hátra, Bajtársai szenvedését végigvárja. Damjanichot hagyták végső vértanúnak, Hogy érezze terhét, kínját a bosszúnak, Kegyetlenül haragszik rá minden német, Számtalanszor földig verte őkelméket. Ott állt köztük, mankójára támaszkodva, Mint egy dűlőfélben lévő templom tornya, Mint vad tigris, mely vas közé vagyon zárva, Ingerkedő gyermeksereg játékára. Körülnézett olyan hősen, olyan bátran, Mintha volna honvédek közt a csatában. Bajtársai mind ott függnek már előtte, Ő is indul, ő is megyen jobb életre.
PROGRAM: TÓTH TI VADAR POLGÁRMESTER ÜNNEPI KÖSZÖNTŐJE NÉGYESI LAJOS TÖRTÉNÉSZ ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSE SZI VÁRVÁNY TÁRSASKÖR I RODALMI MŰSORA KOSZORÚZÁS A KOPJAFÁNÁL
IDŐSEK VILÁGNAPJA – OKTÓBER 1. Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét AZ IDŐSEK VILÁGNAPJÁvá. Napjainkban kb. 600 millió hatvan év feletti személy él a világon, számuk 2025-re akár meg is kétszereződhet, éppen ezért a gyorsan öregedő világban az idősek sokat segíthetnek –önkéntes munkával, tapasztalataik átadásával.
És megállt az akasztófa közelében, Megöleli, megcsókolja keservében. Isten hozzád, szabadságom keresztfája, Rajtad halok meg hazámért, nem hiába! Sürög-forog már a hóhér a kötéllel, Számolni egy magyar vitéz életével, Damjanich meg így kiált fel nyugalmában: Vigyázz fattyú, fel ne borzold a szakállam! Aradi vár, aradi vár, halál völgye, Híres-neves magyar hősök temetője, Teremjenek határidon vérvirágok, Felejthetetlen legyen az ő halálok!
Dobos László: Az öreg (Részlet) Harmadnapja esett a hó, előbb csak nagy pelyhekben, ritkásan; fél nap múltán apró szeműre váltva sűrűvé tette a levegőt is. Az öregember hetedik emeleti lakás ablakából nézi a zimankót. Idegenül. Városba költözését követően egy lócán ülve órákig nézett farkasszemet az irdatlan méretű panelházzal. Újabban ablakba állva nézi a világot. „Innen felülről ez is más, a hóesés. Földszintes ház ablakából érezni, ahogy földet ér a hó, néhány éve még hallottam a neszezését is. Ez más tél.” Elözvegyült. „Jó, minden jó. Nem kell tüzelni, és meleg van. Fürdőkád. Van orvos, üzlet is. Csak ez más. Itt semmi sem az enyém. Mindenem van, meg semmim sincs”, írta leánytestvérének.
-1-
Tokodi Kopogtató
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
Szeptember 16. Óvoda vezető asszonnyal beszéltük meg aktuális teendőinket, a hivatalban. Birtokháborítási panasz ügyében jártam el. Szeptember 17. Hajnalban egy autós kidöntött az orvosi rendelő előtt egy tűzcsapot, egy villanyoszlopot, és egy útjelző táblát. Négyesi Lajos történésszel helyszíni bejáráson igyekeztünk azonosítani az I. világháborús temetőket. Szeptember 18. A hivatal előtti köztér munkálatainak részleteiről egyeztettünk a helyszínen. A dorogi rendőrség tájékoztatott a folyamatban lévő ügyekről. 17 órától a Dorogi IPOSZ tartott emlékülést a Kantinban. Szeptember 19. Munkahelyi értekezletet tartottunk a hivatalban. Oroszország budapesti nagykövetségének magas rangú diplomatája által vezetett delegációval találkoztam a hivatalban, majd helyszíni bejáráson tekintettük meg az orosz katonasírok helyszíneit. Szeptember 20. A dorogi klub meghívására, polgármester társaimmal együtt, a birkózó világbajnokság délutáni versenyeit tekintettük meg. Szeptember 21. Szüreti felvonulást tartottunk, a szokott útvonalat bejárva. A rendezvény jól sikerült, sok kocsi volt, és a szakácsok is kitettek magukért. Szeptember 23. Hosszas javítás után, a szerelő sikeresen elindította az öreg iskola (jelenleg pm. hivatal) központi fűtését. Nagy munkák folynak a most üres hivatal épülete körül, készül a díszburkolat, a park, és a tetőcsere. Szeptember 26. A Kistérségi Tanács ülésén vettem részt Dorogon. A fogorvosi ellátásra vállalkozó fiatal fogorvossal tárgyaltam tokodi munkavállalásáról. Megtekintettük a felújított rendelőt, de a fogorvosi kezelőegység beszerzését még meg kell oldanunk, ami jelentős anyagi terhet jelent. A hivatali telefonok lehetséges díjcsökkentését kívánjuk megoldani egy új szolgáltató bevonásával. Szeptember 29. A rendőrség munkatársai tartottak képzést a polgárőrségnek az Alkotóházban. Itt sor került a polgárőr igazolványok kiosztására is.
POLGÁRMESTERI ESEMÉNYNAPLÓ Szeptember 1. A Bányásznap alkalmából a bányász szakszervezet képviselőivel közös koszorúzási ünnepséget tartottunk a tokodi temetőben. Szeptember 2. A biztosítók szakembereivel egyeztettük a hivatal szemléjének időpontját, a résztvevőket. Idős-ellátás ügyében kértem intézkedést a Fészek klubtól. A hivatal épületének rendbetételéről egyeztettünk munkatársaimmal. A Tokod SE. vezetőivel, és a Megyei MLSZ vezetőjével beszéltük meg fejlesztési lehetőségeinket. Szeptember 3. Az energetikai korszerűsítésről egyeztettünk szakemberekkel. Az új munkaköri leírásokat beszéltük meg a jegyző úrral. Szeptember 4. A biztosító szakembereivel tartottunk bejárást a hivatal kiürített épületében. A Polgárőrség parancsnokával beszéltük meg az iroda rendbetételéhez szükséges tennivalókat. A Csizmahíja együttes tagjai osztották meg velem erdélyi tapasztalataikat. Szeptember 5. A szennyvíz beruházás előkészítésének aktuális tennivalóit beszéltük meg a pályázatot kezelő szakemberekkel. A Pénzügyi, és a Településfejlesztési bizottság ülésezett délután. Szeptember 6. Az üveggyári sporttelep átadás-átvételét intéztük jegyzőkönyvvel, fényképes mellékletekkel. Fogorvosi rendelő felújítását követően, most a fogászati kezelőegység beszerzését intézzük. Szeptember 9. Az általános iskola igazgatónőjével tárgyaltunk az aktuálisan megoldandó feladatokról. 16 órától a képviselő-testület rendkívüli ülést tartott. Elsőnek az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről szóló beszámolót tárgyaltuk, és fogadtuk el. A következőkben a sokunk által régóta szorgalmazott, Tokod nagyközség településrendezési eszközeinek elfogadása következett, ami a kötelező harminc napos kifüggesztést követően lép hatályba. Elfogadtuk a helyi építési szabályzatot tartalmazó rendeletet. A KEOP4.9.0/11-2012-0011azonosító számú „Tokod Nagyközség önkormányzati intézményeinek energetikai korszerűsítése megújuló energiaforrások bevonásával” című projekt megvalósításához kapcsolódó projekt-menedzsment feladatok ellátására, három cégtől kérünk be árajánlatot. Végül a Tokod Nagyközségért Alapítvány pályázaton nyert fejlesztési feladatainak előfinanszírozása mellett döntöttünk. Szeptember 11. Állás-pályázókat hallgattunk meg a jegyző úrral. Szeptember 12. Kárszakértői bejárást tartottunk a kiürített hivatali épületben. A kistérségi Tanács ülésén vettem részt Dorogon. A szennyvíziszap hasznosításáról, és egyéb együttműködési lehetőségekről tárgyaltam a hivatalban, fejlesztő mérnökökkel. Este a Vállalkozók Klubja első őszi összejövetelét tartottuk az Alkotóházban. Szeptember 13. Az egészségre nevelésre pályázat részleteit beszéltük meg óvodavezető asszonnyal, és a hivatal munkatársaival. Szeptember 14. A Tokodról elszármazottak találkozóját, valamint a "Mestereink, értékeink" kiállítást rendeztük a Sportcsarnokban, és az ahhoz kapcsolódó sátorban. A találkozó, és a kiállítás is őszinte elismerést váltott ki vendégeinkből és mindazokból, akik eljöttek közénk. Amint azt a helyszínen is elmondtam: köszönet minden szervezőnek, kiállítónak, és mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ehhez a nagy sikerű rendezvényhez.
Tokodi Kopogtató
Szeptember 30. Képviselő-testületi ülést tartottunk az öreg iskolában működő hivatalban. Az ülésen hat képviselő részvételével, tizenhárom napirendet tárgyaltunk meg. Elsőként a polgármesteri tájékoztatóhoz érkezett kérdésekre válaszoltam, majd a jegyző adott tájékoztatást a lejárt határidejű határozatokról. A következőkben az Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítását fogadtuk el, ezzel az idei költségvetésünk bevételkiadási oldala 576 361 ezer forintra módosult. Előbb a polgármesteri hivatal, majd a Mesevár Óvoda alapító okiratát módosítottuk. Magasabb szintű jogszabály rendelkezésére a nevek változtak, így ezentúl "Tokodi Polgármesteri Hivatal", valamint "Tokodi Mesevár Óvoda" a hivatalos elnevezés. A helyi értéktár létrehozásának előkészítésére Robotka László képviselőtársunkat kértük fel. Három különböző helyrajzi számú, a pincevölgy feletti dombon elterülő legelő művelési ágba sorolt ingatlant értékesítettünk dr. Sebő Tamás részére. További területek eladásáról szóló döntésünket elhalasztottuk. A W-tech Kft. tulajdonában lévő építési telek visszavásárlási jogáról lemondtunk, azt a tulajdonos szabadon értékesítheti. Csatlakoztunk a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2014. évi fordulójához, 1.000.000 forint keretösszeg erejéig. Végezetül megtárgyaltuk a falugondnoki, és a mezőőri tájékoztatóban foglaltakat.
Tóth Tivadar polgármester -2-
VADAK OKOZTA KÁR MEGTÉRÍTÉSE
* Régóta ismerem önt Karcsi, de csak annyit tudok, hogy nyugdíjas bányász, és semmilyen munka sem idegen öntől. Szeretném jobban megismerni és másokkal is megismertetni az életét. - Semmi akadálya, vágjuk is bele. 1936. július 25-én születtem református családban. Napszámos foglalkozású édesapámat Baksa Károlynak hívták. Emlékszem, hogy többször behívták katonasághoz, így gyakran láttam őt katona ruhában. A fronton az élelmezési osztagnál szolgált. 1944. tavaszán április 14-én történt Lengyelországban, hogy visszavonulás közben - mert lova megszokta az elsőbbséget - nem követte a többieket, hanem más irányba vitte az apámat, éppen egy aknamezőre, ahol felrobbant. Az egyik falubéli katona társának annyit tudott még mondani, hogy „én már nem megyek többé haza.” Mindössze 32 esztendős volt. Halálát táviratban tudatták 3l éves édesanyámmal Bereczky Rozáliával, aki éppen kórházban volt és meghalt ugyanazon a napon amelyen az apám. A két halotti értesítés valahol útközben keresztezte egymást. Ebben az időszakban agyhártyagyulladással kórházban volt a húgom és az öcsém is, húgomnak a hallása, öcsémnek a látása károsodott a betegség következtében. Egy napon lettünk árvák testvéreimmel, Baksa Rózával a későbbi Kiss Imrénével, aki jelenleg Tatabányán él, és Baksa Gábor öcsémmel, aki Csepelen él családjával. Mind a hármunkat más-más családnál helyeztek el. Húgomat az anyai nagyszülőknél, öcsémet apám testvérénél, engemet pedig az apai nagyszülőknél, illetve hadiözvegygyé vált nagyanyámnál Mező Sáránál. Nagyapám, aki az I. Világháborúban harcolt a fronton és bátorságáért „Vitézségi éremmel„ tüntették ki, amellyel együtt termőföldet is kapott, de ő 1936-ban meghalt. Ketten éltünk hadiözvegyi jövedelméből. Itt jegyzem meg, hogy egy jó ember, egy falubéli gazda segítette mind a három befogadó családot élelmiszerrel. Nagyanyám a jövedelmét úgy egészítette ki, hogy eljárt takarítani. Amikor megtehette engem is elvitt magával, mert így én is kaptam ételt. A gazdaasszony engem soha sem engedett be a lakásba, télen is csak az istállóban tartózkodhattam, azt meg végképpen nem szerettem, hogy mindig kezet kellett neki csókolni. * No meg iskolába is kellett járnia, jól gondolom? - Természetesen, 1942-ben kezdtem el a tanulást lakóhelyünkön, Köröstarcsán. Az iskolában 8 órakor kezdődött a tanítás, de fél 8-ra kellett mennünk, mert minden napot istentisztelettel kezdtünk. Később 6-7 gyermek már temetéseken is részt vehetett, éneklésünkért 50 fillért kaptunk. Egyébként közepes tanuló voltam, de elég sokat hiányoztam az iskolából, hiszen segítenem kellett nagyanyámnak, és ezt a tanítók el is nézték . Érdekes, hogy tanítóink között volt olyan, aki senkit sem buktatott meg és szerettük őt, volt olyan, aki bevetette a testi fenyítést is mégis szerettük. Az úttörőben rajparancsnok voltam. Hetedikes koromban, a faluban vásár volt és én akkor kaptam életemben először saját és új öltöző ruhát, meg csizmát, de nagyanyám azt mondta, hogy még nem vehetem fel. De én annyira örültem, hogy abban mentem iskolába. Orosz óránk volt, és rosszalkodtunk, a tanár hiába kérdezte, hogy ki volt a kezdeményező? Nem válaszolt senki a kérdésre, a tanár pedig a frissen olajozott padlóra az egész osztályt letérdeltette. Nagyon féltettem az új ruhámat és csak guggoltam, a tanár ezt észrevette és fülön fogva húzott felfele annyira, hogy beszakadt a fülem. Elengedte azt és az osztályban körbejárva mondogatta: „…hogy lesz az ilyen gyermekből ember, aki a parancsot nem teljesíti…”. Szó nélkül kiemeltem a padból a vászon tarisznyámat és elhagytam az iskolát. Két hétig békén hagytak, az után jöttek az úttörő pajtások azzal, hogy az igazgató visszahív az iskolába. Nemmel válaszoltam nekik. A tanár meg nem értő igazságtalansága végett nem folytattam a tanulást, így csupán hat általános az iskolai végzettségem. Mivel hadiárva voltam segítettek keresethez jutni és az állami gazdaságban favágó lettem. Sokat éheztem gyermekkoromban, egyáltalán nem ismertem a „nem szeretem ételt”. A gazdaságban brigádba kerülve dolgoztam nagyanyám haláláig, aki megbetegedett és a karjaim között halt meg l6 éves koromban. * Sok mindenre fény derült már Karcsi az életéből, de kérem árulja már el, hogy lett a Baksa családnévből Fekete, és mihez kezdett l6 évesen? - Nem maradtam egyedül, mert apám nővéréhez kerültem, akinek a férje Fekete János volt és ők örökbe fogadtak engem,
Településünkön sajnos egyre több problémát jelent a vadak általi károkozás, amellyel nem biztos, hogy minden ingatlantulajdonos tudja, hogy mi a teendő. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvényben foglaltak szerint a vadászatra jogosult (vadásztársaság) köteles megtéríteni a károsultnak a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét. A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a vad kiváltott. Azonban a törvény azt is meghatározza, hogy a föld használójának a vadkárok megelőzése érdekében mik a kötelességei. A föld használója köteles a vadkár elhárításában, illetőleg csökkentésében közreműködni. Köteles a károsodás vagy a károkozás közvetlen veszélye esetén a vadászatra jogosultat (vadásztársaság) értesíteni, a vadállomány kíméletéről megfelelő eljárások alkalmazásával gondoskodni. Községükben 3 vadásztáraság működik. A vadásztársaságok pontos területi határait községünk mezőőre ismeri. A vadak által okozott kár megtérítésének ügyintézésében, az illetékes vadásztársasággal történő kapcsolatfelvételben Molnár István mezőőr készséggel áll a település lakóinak rendelkezésére. Telefonszáma: 30/400-7097 Polgármesteri Hivatal
Ismét kapható Seres Ferenc és Seres Sándor könyve Tokod történetéről! Önkormányzatunk újra kiadta Seres Ferenc és Seres Sándor "Tokod története" című könyvét. A könyv 500 forintos önköltségi áron megvásárolható a könyvtárban, valamint a polgármesteri hivatal pénzügyi irodájában. Tóth Tivadar polgármester
PORTRÉ ECSET NÉLKÜL FEKETE KÁROLY NYUGDÍJAS VÁJÁRRÓL Tokodot az ipar tette igazán nagyközséggé. 1970-ben szemben a száz évvel azelőtti 1395 lakossal 8158 fő volt népessége. Helyben ugyanis nem volt annyi munkaerő, amennyit az 1830-tól erőteljesen terjeszkedő és fejlődő szénbányászat, majd 189l-től kezdődően az üveggyártás, az 1920-as évektől pedig a fatelítés megkívánt. A történeti Magyarország távoli megyéiből köztük Bars, Nyitra, Nógrád, Hont, Maros, Bihar…megyékből sőt német, cseh földről is érkeztek ide munkások – köztük számos szakember - akik le is telepedtek. Később ez a folyamat jelenlegi országunkon belülivé vált. A bányák általi szervezett toborzás következtében szép számmal jöttek fiatalok ide dolgozni. Jöttek egyénileg is, mint például Békés megyéből, így került 28 fiatal a Körös melletti Köröstarcsáról Tokodra. Közülük most a nyár végén Fekete Károly-jal beszélgetek Kassai úti szép lakásában, amelynek udvara csupa szőlőfürtökkel teli lugas és virág s egyben kellemes pihenőhely. Egy példaértékű formája az udvar több funkciós kihasználásának.
-3-
Tokodi Kopogtató
így lettem Fekete Károly. Örökbefogadó apám útkaparó volt és én is az lettem. 17 éves koromban kaptam egy levelet anyai nagyanyámtól, amelyben az állt, hogy szedjem össze a testvéreimet, mert ő nem tudja tovább ellátni őket, ugyanis időközben az öcsém is hozzá került. Békéscsabán éltem örökbefogadó szüleimmel és a levélben írt felszólításra Köröstarcsára mentem. Feketééktől kaptam egy kerékpárt és azzal tettem meg a 40 km-es utat. Kaptam még egy öltöny ruhát meg egy darab szalonnát. Köröstarcsán magamhoz tudtam venni testvéreimet, mert az apai nagyanyámtól kaptunk egy szobát és abban éltünk hárman. Nagyanyámtól étkezést csak a húgom kapott, öcsémről és magamról nekem kellett gondoskodnom, mert nem adtam oda a fizetésemet. Nagyon sokat dolgoztam reggeltől estig a megélhetésünkért. * Hogy tudott ilyen nehéz körülmények között önálló családot alapítani ? - Két évig udvaroltam a falum béli Budai Irén Etelkának, akivel bálban ismerkedtem meg. Irén 9 testvérével és szüleivel élt, akik tekintettel a nagycsaládra 8 hold földet kaptak a földosztás során és azon gazdálkodtak. Volt egy lovuk, tartottak tehenet meg apró jószágot, Irén is a családi gazdaságban dolgozott. * Mikor döntöttek úgy, hogy egybekelnek? - Cséplés után 1956. augusztus 29-én. * Most Irén és Karcsi huncutul egymásra nézve nevettek, és kérdezték egymástól, hogy elmondják e hogy történt egybekelésük. Örülök, hogy az elmondás mellett döntöttek, mert nem mindennapi történet. Nos, hogy is volt Karcsi? - 57 évvel ezelőtt azon az augusztusi napon szalmát hordani segítettem Budai Feri bácsinak. A megkeményedett göröngyöktől hepehupás úton a rakománnyal együtt felborultunk, de kisebb sérüléseken kívül nem lett bajunk, visszarakodtunk és mentünk tovább. Közben megkérdeztem: „Feri bácsi! Mi lenne, ha megházasodnánk Irénkével?” Mikor? Kérdezte ő. Most mondtam – még ma. De mit szól hozzá a lányom? Így ő. A rakománnyal célhoz értünk, és nyomban elmondtam Irénkének a szándékomat. Ő meglepődött a szándék hirtelenségén, mert a faluban szokásos módon képzelte el az esküvőjét, de kis gondolkodás után igent mondott. Kértem, hogy öltözzön át, amíg én haza megyek és ugyanazt teszem. Legjobb ruhánkat felvéve elmentünk az anyakönyvvezetőhöz a Tanácsházára, aki nagyon megrökönyödött kérésünket hallva, hiszen be sem jelentkeztünk előre – mondotta - meg tanúink sincsenek szabadkozott. De végül is vállalta a közreműködést és két tanú – a tanácselnök, meg a kézbesítő - jelenlétében kimondtuk a boldogító igent. Haza mentem, mert otthon már várt az öcsém, vacsorát adtam neki, elmondtam nagyanyámnak a történteket, és a személyes holmimat összepakolva mentünk öcsémmel együtt a feleségemhez. Ő családjával együtt befogadott mindkettőnket. Irénkééknek volt egy tanyájuk a földjükön a határban és mindig ott töltötték a nyarat, csak télen laktak az otthonukban. Most is így történt, s amikor hazajöttek Irénke keresztanyjánál szereztek nekünk egy szobát és ott éltünk tovább hárman, Az öcsém 14 éves korában rokonok révén elment Csepelre szakmát tanulni. Szívszorító volt elköszönni tőle, mert mindössze csak a bicskámat tudtam neki adni, hogy rám emlékeztesse. Hegesztő lett belőle, megnősült, két családja van és Csepel lett az otthona. Nekünk pedig 1957. augusztus l6-án fiunk született – Károly -, aki karosszéria lakatos szakmát tanult, majd hivatásos gépkocsivezető lett. Megnősült, egy családja van Anita, aki varrónő szakmát szerzett, de bolti eladóként dolgozik. Sajnos Karcsi élete kisiklott, 2007-ben meghalt. 1965-ben egy kislánnyal, Rózsával bővült családunk. Neki általános iskolai végezettsége van, jelenleg gyári munkásként dolgozik. Férje a tokodi Reményi Imre, aki az Esztergom-i Suzuki Autógyár dolgozója. Három gyermekük van, a 27 éves Kitti, akinek cukrász és szakács mestersége van és gyakorolja is azt esztergomi munkahelyén. A 22 éves Róbert a Suzukiban informatikus, illetve mérnökasszisztens. A l7 éves Máté pedig szakács tanuló. * Karcsi, mi volt az oka annak, hogy a szülőfalutól oly messze kerültek és miért Tokod lett a család végállomása? Tokodi Kopogtató
- Nem volt helyben munka, nem volt pénzünk. Egy napon találkoztam egyik régi iskolatársammal és hívott a kocsmába. Nincs pénzem mondtam, és ő meghívott egy italra. A fizetésnél láttam mennyi pénze van és elmondta többünknek, hogy a tokodi bányában dolgozik, és ajánlotta nekünk is a bányászatot. 1957. november 7-én már Tokodon voltam. Két hétig az altárói szállón laktam. Erzsébet aknán a négyes lejtakna lett a munkahelyem. Két hét után elhoztam a feleségemet, meg a fiamat is, a Táncsics utcában kaptunk albérletet. Három hónap múlva kaptunk a bányától a Sashegyen lakást, amelyben 3 évig éltünk. Majd a Temesvári utcába költöztünk, és 1964-ben kaptuk meg a jelenlegi lakásunkat, amelyet megvásároltunk a bányától és bővítettük. Feleségem kezdetben nem vállalt munkát, később a Fatelítő üzemben dolgozott és onnan is ment nyugdíjba. * Milyen munkafolyamat láncszemeként kezdte a bányász életet? - Urasági csillésként kezdtem, majd Kondár Sándor által vezetett 23-as csapatban csapatcsillés voltam. Együtt dolgoztam a falumbeliekkel. Két évig voltam ott, azután Kondár Sanyi bácsi aknász képzőbe járt, én meg elkezdtem a segédvájári tanfolyamot. Sanyi bácsi segített a tanulásban, én pedig családi háza építésében való részvétellel köszöntem azt meg. Tőle kaptuk életünk első rádióját, amellyel nagy örömöt szerzett nekünk. Majd az 1-es csapat vezetője Kertész József elhívott az ő csaptatába és ott folytattam a bányászkodást, közben megszereztem a vájári képesítést. Néhány év multán a Déli mezőben – amelynek kijövetele a Peres-völgy alatt volt – biztosítási, azaz ácsolati munkát végezett az ott dolgozó csapat. Figyelmesek lettek arra, hogy az ácsolat alatt egy kis lyukon megjelent a víz, és egyre intenzívebb lett a feltörése. Ekkor már a mi csapatunk, és a többi bányász is oda volt rendelve. Kapkodtak az emberek a kábel kihúzással is annyira, hogy a kanyarulatban nem vették észre, hogy egy ember lábára ráhúzták a kábelt, lábtörést okozva. A víz gyorsabb volt az emberi erőfeszítésnél, így amikor a vezetőink látták, hogy nem sikerül megküzdeni a vízzel, leállították a védekezést, és a munkahelyünk az Erzsébet akna víz alá került. * Mi lett a dolgozókkal, közöttük Önnel? - Két – három nap alatt megtörténtek az áthelyezések. Több munkatársammal együtt – köztük Szabó Ernővel, Kertész Józseffel, Burda Györggyel… - Altáróra a XV-ös aknára kerültem, amelyet Csipke György igazgatott. Csapatunk a 43-as számot kapta, vezetője Füstös Imre altárói lakos lett. Egy hétre maga mellé vett és ismertette az elvárásokat, pld. hogy kell az ékeket kifaragni, amely azért volt fontos, mert az ék rögzítette az ácsolatokat. Csak másodszorra sikerült olyan éket vágnom, amelynek az éle egy ujjnyi volt (mert ennyi lehetett, se több se kevesebb). Öt vagy hat évig dolgoztam az ő csapatában s a végén a helyettese lettem. * Milyenek voltak a munkafeltételek a föld mélyében? - Volt amikor 35 fokos melegben fejtettük a szenet, de volt részem az ellentétében is, amikor szakadó víz alatt végeztük a munkát teljes gumiruhában, amelynek zártsága miatt műszak végére a csizmánkban gyűlt össze az izzadság. A munkahelyek vizes volta olykor baleseti forrást rejtett. Egy alkalommal pld. Füstös Imre fúrt a szénfalba, mi többiek meg biztosítottuk, kamrafejtésben voltunk. Amikor a vizes munkahelyen, ékeltem a fendungot azaz a hűtefát, a két fa közül kétszer-háromszor kicsúszott a faék. A főnököm ezt látva letette a fúrógépet és rám szólt: Fekete! Húzza meg a középtámfát, majd én beütöm. Tudtam, hiszen úgy tanultuk, hogy ilyenkor nem szabad az ütéssel szembe állni. Nem figyeltem arra, hogy ő velem szemben van s a felszólításra azonnal húztam a fát. Füstös kb. 10 kg-os kalapácsa lecsúszott a vizes fáról és engem fejen talált, felrepedt a koponyám, ő pedig visszament és folytatta a fúrást. Nem ájultam el, oda mentem hozzá, „letegeztem„ és dolgoztam tovább. Vele kapcsolatosan még egy balesetem volt. Lengyel rakodógépen dolgoztam és kettétört a 6 légkörös levegőnyomású könyök, engem meg a nagy nyomás feldobott a vágat magasságába, ezáltal komoly sérülést szenvedtem. Megjegyzem Erzsébeten is volt balesetem, amelynek csigolyanyúlvány törés lett az eredménye. Ha már a balesetekről beszélünk elmondom, hogy volt egy számomra kedvező megmenekülésem a biztos haláltól. 1962-ben behívtak tartalékosként katonai szolgálatra. Helyettem Tokodi Bélát tették a csapatba, -4-
és két hét múlva kaptam a hírt, hogy omlásban Tokodi meghalt, Kovács István meg balesetet szenvedett. * Szerintem Karcsi ez az utóbbi nem véletlen volt, magának még élnie kellett, gondviselőnk a maga számára még sok minden megélését tartogatta. - Bizony tartogatott egyet s mást. 1968-ban brigádvezető lettem. Kaptam embereket, és új munkahelyet. * Jobb volt az, vagy rosszabb az eddigieknél? - Azonnal nem volt jó, de jóra fordult. Brigádunk 3 szakban dolgozott. Itt a 3 szak nem három, csupán egy garnitúra gumiruhát kapott. Hetekig így dolgoztunk. Az egyik szak letette, az őket váltó másik szak munkásai felvették, de előtte meg kellett szárítni, hiszen a belseje is vizes volt az izzadságtól. Szóvá tettem, hogy ez így nem jó. A főnökség pedig azt mondta, hogy vizes munkahelyről van szó, a bánya ilyen, ne reklamáljunk. Ilyen válasz után én meg önhatalmúan, a ruhacsere- szárítás miatt csökkentettem egy órával a munkaidőnket. Hallgatólagosan egyetértettek ezzel, mert nem tették egyszer sem szóvá. Az egyik év végén meg egy tanulságos eset történt. Szilveszter délelőttjén munkába kellett mennünk. Munkatársaim már leszálltak a bányába mire én odaértem és megtudtam, hogy a munkaelosztásnál az aknász Pál Péter és munkatársaim megegyeztek, hogy ha az előírt csillemennységet elérik, haza mehetnek. Ezt nagyon nem helyeseltem. Egyszer csak velünk szemben többen hoztak valakit, aki a munkatársam Fél Tibi volt. Az egyezség következtében kapkodóvá vált a munka, és valaki figyelmetlenül (kilétére nem derült fény) a csillevonatot elengedte és az Fél Tibi lábát kicsavarta. Egy más alkalommal meg olyan munkahelyet kaptunk, amelynek 75 m széles nyitása volt. Mellette ment a légvágat (egyik oldalon felment, a másikon lejött a levegő) ez volt a levegőztetés a vágatban. Egyszer csak akkora nyomás jött a bányarészre, hogy a Th. gyűrűk csavarjai közül a megnövekedett nyomástól több leszakadt és forgácsolta a fát. Ha embert talált volna el valamelyik az halálos lett volna. Ez azt jelezte, hogy a nyomás a víz miatt keletkezett. Nem sokkal később jött a főaknász Sörös Péter és elmondtam neki a történteket és a véleményemet. Tudattam e ezt az embereimmel – kérdezte. Nemmel válaszoltam. Arra kért ne is szóljak senkinek, mert ha szólok lázításért lecsukat. Nem szóltam, bár hittem is meg nem is ijesztgetését. De amikor idehaza gépkocsi hangot hallottam, azt hittem értem jönnek, mert baj van. 3-4 nappal ezután – délutánosok voltunk – és behívatott a főmérnök Thier Lőrinc és elmondta, hogy csinálnak egy próbariasztást, amelynek során a kijelölt menekülő vágaton vonuljunk ki a XVI-os aknához. Ne szóljak erről az embereknek, de ügyeljek arra, hogy ne legyen pánik. 17 órára volt kitűzve a riasztás és az meg is történt. Volt olyan a csapaton, aki ijedtében mindent otthagyott, mindenki szinte ész nélkül menekült. A kijelölt XVIoshoz vezető vágat annyira el volt hanyagolva, le volt szűkítve, hogy csak egy ember fért ki rajta kúszva. Így lehetett elérni a XVI-os aknát és mindez 320 m mélységben. Amikor oda kiértünk ott nem volt világítás, a szállitó vason ki volt kapcsolva a jelzés, nem működött a jelzőberendezés, nem volt áram. Úgy tűnt, hogy szándékosan üzemképtelenné tették a kijutást. Az emberek engem majdnem meglincseltek. Egyszer csak felgyulladt egy lámpa a sötétben Juhász Ferenc főtanácsos kezében és közeledett felénk. Idegességemben a grabancánál fogva becsüngettem az aknába. Ha az emberek nem szólnak rám lehet, hogy el is engedtem volna. Később kiderült, hogy az elrendelt riasztást ellenőrizte. Aztán kigyulladt a villany és kiszállhattunk. Így zajlott le a próbariasztás. Néhány nap múlva éjszakás műszakban voltunk, amikor arra lettem figyelmes, hogy a fejem eléri a 2,5 m. magas gerendákat. Törött fa nem volt, tehát egybesüllyedt az egész front. Jött az aknász Bánhidi János és elmondtam neki az észlelésemet, kérve, hogy mentsük az embereket, a gépeket, mert süllyed az egész front. Ő pedig azt kérdezte, hogy hány megrakott csillénk van? Mondtam, hogy 210. Erre úgy reagált, hogy legalább még 20-at rakjunk meg. Megjegyzem, hogy az egész bányából 320-350 csille ment ki egy műszak alatt, ebből 210-et mi raktunk meg. Amíg vitatkoztunk a szállítókaparó motorzajára a nyomás úgy hatott, hogy befulladt az egész szállítógéprendszer, az emberek meg bentről kiabálták, hogy jön a víz! Bementünk megnézni, hogy honnan jön és egy domborulatot láttunk, amely korábban nem volt ott, abból tört fel a tejszerű fehér víz, mégpedig egyre nagyobb
mennyiségben. Belátta most már az aknász is, hogy baj van, és elindultunk kifelé, közben csupa vizek lettünk. Kijutottunk az úgynevezett mozdonyszintig (ez még mindig 320 m-es mélyég), ott volt lehetőségünk szárítkozni is, mert nem volt veszélyre utaló jel. Ekkor odaért a dorogi vezérkar és bekiabálták nekünk, hogy gyerünk menteni! Én meg beszóltam, hogy előbb köszönjünk, Jó szerencsét és utána kezdjük dorgálni az embereket. Ők tovább mentek. Egyikük annyira vizes lett, hogy visszafordult, de minket még akkor sem akartak kiengedni mert menteni kellett, mígnem 32 m3 /perc lett a kiemelt vízmennyiség, majd nagyon gyorsan 76 m3/perc-re változott. Ezt a mennyiséget már a szivattyúk nem bírták. Kiszálltunk és a főmérnökünk sírva kapcsolta ki az áramot és elrendelte a szivattyúk kikapcsolását. Így úszott el XV-ös akna, és a mi brigádunkat visszahelyezték a már víztelenített Erzsébet aknára. Ott a fenntartásnál kellett dolgoznunk. Odajött hozzánk a főaknász Havalacs Lajos és azt kérdezte ki az a Fekete? Jelentkeztem és azt mondta, hogy pihenjek egy vagy két hetet és utána megkapom a 4-es frontot. Mert éreztem az idegeim rossz állapotát, az egészségem meggyengülését – ugyanis ebben az időszakban mondta az üzemorvosunk Dr. Gyopár Attila, hogy: „ha így megy Károly, kiveszem magát a bányából” – nem vállaltam az aknász ajánlatát, lemondtam csapatvezetői beosztásomról is. Betegállományba kerültem, és Gyopár doktor javaslatával egyetértve, szereztem más szakmát, a hegesztőit, de a bányát nem hagytam el. Könnyű munkát kaptam és ott voltam Erzsébet akna végleges elúszásáig. Akkor Tatabányára kerültem a XII/A aknához. Ott 420 m mélységbe szálltunk le. Érdeklődtem, hogy áll ott a víz? A válasz az volt, hogy: „itt nem alattunk, hanem felettünk van a vízréteg”. Másnap már nem is mentem munkába. Kértem itthon, hogy adjon más munkát, mert félek a víztől, ezért nem megyek Tatabányára. Végül is a Szolgáltató Üzembe kerültem hegesztőnek. De hosszú ideig gyógyították az idegeimet. Gyógyulásom után egy év időtartamra a bánya altárói kertészetébe helyeztek, majd a Lencse-hegyi bányához, ahol 5 évig voltam. Onnan a Bányamentőkhöz kerültem és 5 évet ott is ledolgoztam, a beérkező jelzések továbbítása volt a feladatom. 1988. december 4én egy riadt hang Lencséről azt mondta a telefonban, hogy minden mentős menjen a Lencsére, mert nagy robbanás történt. Továbbítottam azonnal a jelzést. A robbanásnak 14 halálos áldozata volt. A Budapesti Bányarendészet egyik dolgozója nekem is gratulált azzal, hogy ilyen még nem volt, hogy 8 percen belül megtörtént az országos riasztás. A bányamentőktől mentem nyugdíjba 1990-ben 39 évi munkaviszonnyal a hátam mögött, amelyből 33 év földalatti munka volt. * Érzékelte a szorgalmas munkája megbecsülését munkahelyein? - Igen. Egy esetben Minisztertanácsi kitüntetést kaptam, kilenc alkalommal pedig Kiváló Dolgozó kitüntetést. * Lent a bánya mélyén hol érezte legnagyobbnak az életveszélyt? - A XV-ös aknai vízbetörésnél, azért mert csak itt volt egyetlen egy irány a menekülésre. * Egy 1938-ban megjelent A bányász című vers így kezdődik: „A bánya torka nyitva vár/ Imánk az ég urához száll…/ Les ránk ott lenn ezer veszély/ Bányász testvér azért ne félj!/…óvja árva életed / A te ősi, öreg Istened.„ Valahogy így érzett e ön is, a munkába indulásakor ? - Többnyire hasonló érzésekkel indultam útnak. * Karcsi! Életútja keresztmetszetéből is kitűnik, hogy nem volt sok ideje a pihenésre. Mégis a munkája mellett szolgálta e munkaerejével Tokod nagyközségben élők javát? - Igen, általában a szabadidőmet is munkával töltöttem, részt vettem például annak idején az altárói sportpálya pázsitja kicserélésében, a kantin bővítési munkálataiban. Még Dömösön is voltam az aratást segíteni. * Hogy érzi magát Tokodon? - Jól érzem itt magam. * Még egy kérdést engedjen meg, boldog ember ön? - Inkább úgy mondom, hogy elégedett vagyok, mert minden tőlem telhetőt megtettem a családomért. Segítettem feleségemmel együtt gyermekeim otthonteremtését, és elértem a célomat. * A közelmúltban felesége és ön majdnem egy időben nagyon komoly műtéten estek át, és mégis vállalták a beszélgetést -5-
Tokodi Kopogtató
bepillantást engedve az olvasóknak is rögös, de célba ért életükbe. Mindezt megköszönve teljes gyógyulást, és a még önök előtt álló időszakra szeretetben eltöltendő boldog éveket kívánok. Soós Rezsőné
Minden kiállítót meg kellene említeni, kiemelni, akármelyik asztalhoz léptünk újabb és újabb szépségre találtunk, emlékeket idéző fahéj kávé illat, friss sütemény illat idézte régi konyhánk, ünnepeink hangulatát. Pékmesterünk a megmondhatója hány látogatót csábított az apró, helyben készült friss süteménye. A kiállítás nagy meglepetése volt az az óriási "közönség", akik a lelátón, a nézőtéren foglaltak helyet, örömmel üdvözöltük Őket mint tokodi lakosokat, akik eddig sajnos csak zsákokban élhettek. Taps minden egyes résztvevőnek! Még nem is tudtam szólni a megnyitó részvevőiről, nagy élmény volt hallgatni Maros Detti felcsendülő énekét, Faragó Dóra gitárjátékát és az elsős gyerekek énekét, játékát, legszívesebben Velük énekeltük volna „ beültettem kertemet rózsa, szegfű, liliom és rezedával, el szeretném adni mindet… „ A műsor végeztével felcsattanó taps a szereplőket a kiállítókat, minden közreműködőt, profi hangosítósunkat, és a támogatóinkat köszöntötte, akik részvétele, jóindulatú segítőkészsége nélkül nem jöhetett volna létre ez az élményekben gazdag hétvége.
KÖZSÉGÜNK ÉLETÉB ŐL „TOKODIAK TALÁLKOZÓJA”, „MESTEREINK, ÉRTÉKEINK ÜNNEPE” 10 év után ismét meghívtuk a Tokodról elköltözött ismerőseinket, volt szomszédjainkat egy hazalátogatásra. Az elszármazottak felkeresésére, értesítésére már a mai kor lehetőségeit is felhasználtuk, létrehoztuk a Tokodról Elszármazottak Facebook oldalát, melyen felhívásunk megjelent. A személyes megkereséséknek meg is lett az eredménye, közel 200-an elfogadták meghívásunkat és reméljük, aki hazalátogatott jól érezte magát.
Tisztelettel Köszönünk Minden Segítséget! Süvegesné Ifjú Ildikó
SZÜRETI FELVONULÁS 2013. Nézem a felvonulásról készült fényképeket, videó felvételt. Mosolygós, örömteli arcokat látok. Ennél talán nem is vágyhattunk többre akkor, amikor nekivágtunk e szép hagyomány megszervezésének.
A találkozóval egy időben rendeztük meg immár második alkalommal Mestereink, Értékeink Ünnepét. Terveink szerint e két esemény egyidejű megrendezésével növeljük, erősítjük mindkét rendezvényt. A hazalátogatóknak megmutathatjuk milyenek vagyunk, együtt örülhetünk sikereinknek. Szombat délelőtt 10 órától vártuk vendégeinket, akiket 11 órától ünnepi műsorral köszöntöttünk. A műsorban fellépő minden előadó valami módon kötődött Tokod faluhoz, a világot megjárt Farkas Házaspár zongorajátékában gyönyörködhettünk, akik ajándékul Liszt műveket hoztak. Soós Éva néni és Szepesi Zsuzsa saját verseikkel köszöntötték a résztvevőket, elmondták mit is jelent a ház végi domboldal, a Hegyeskő, a régi ház, ami emlékeket idéz. Mikor az „Őszirózsa” asszonyai, fiai elkezdtek énekelni bizony néhányuknak már könny csillant a szemében. A köszöntés végeztével Kolbert Sándor énekelte el saját versét harmonika kísérettel. A megható műsort Polgármesterünk pohárköszöntője oldotta, vitte egy kicsit a vidámság felé. Sátorbeli programunk délután 3 órakor kezdődött, ahol a faluban működő kis csoportok mutatkozhattak be, együtt drukkoltunk a gyerekeknek, ügyeskedtek, sokféle táncot mutattak, drukkoltunk a táncot tanítóknak. A felnőtt csoportokkal együtt énekeltünk táncoltunk volna legszívesebben. A meghatottságtól a vidám kacagásig sok minden belefért, de jó volt tokodinak lenni! A vendéglátás, egy kis beszélgetés után délután 2 órakor már kezdődött is a kiállítás megnyitó ünnepsége a sportcsarnokban. Ez évben újabb alkotótársak, újabb mesterek mutatták be tehetségüket, köszönet érte, hogy méltónak találták a rendezvényt mestermunkáik bemutatására. A kiállítás helyszínéül ismét az iskolai sportcsarnokot választottuk, ami most is megtelt szebbnél-szebb, érdekesebbnél érdekesebb munkákkal, gyűjteményekkel. Szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt alaposan, belelapozgatva végignézni. Nagy örömmel üdvözöltük a Tokodi Üveggyár fénykorát felidéző emlékeket. Bemutatkoztak az alkotóházban működő szakkörök, sokszor elmondtuk az érdeklődőknek hogy bárki, bármikor bekapcsolódhat a babavarrásba, elkezdhet rajzolni, megtapasztalhatja az alkotás örömét. Tokodi Kopogtató
A felvonulás természetesen nem jöhetett volna létre, ha nincsenek az óvódás és iskolás gyerekeket és az őket felkészítő óvónők, tanárnők, ha nincs a Tokodi Csillagfény Mazsorett Csoport, a Csizma Híja Táncegyüttes és a Tokodi Őszirózsa Nyugdíjas Klub. Ők voltak azok, akik időt, energiát nem kímélve készültek fel arra, hogy a felvonulás megálló pontjain színvonala műsorral szórakoztassák a felvonulókat és az érdeklődőket. Köszönet nekik mindezért. Köszönet illeti meg a Tokodi Gazdakört, a hozzájuk csatlakozó hölgyeket és a Pá-Di-Di Táncegyüttest, hogy a felvonulókat és a kíváncsiskodókat egy kis itókával, pogácsával kínálták a felvonulás alatt. Köszönet illeti meg továbbá a Kéknefelejcs nótakört, akik nem csak a menet vonulása alatt, de visszaérkezés után a Kantin udvarán harmonika szó kíséretében, nótázva gondoskodtak a jó hangulatról. Külön köszönet illeti meg azokat, akik nem a felvonuláson vettek részt, hanem az előkészületekben jeleskedtek. Így köszönet a Fészek Klub tagjainak, hogy díszeket készítettek és feldíszítették a lovas kocsikat és a lovakat, a Tokodi Gazdakörnek és a Hivatal dolgozóinak, hogy fergeteges babgulyásokkal látták vendégül a felvonulásról visszajövőket valamint a Tokodi Borkultúra Egyesületet, akik itallal látták vendégül a felvonulásról megtérteket. Külön köszönet jár az Üveggyári Nyugdíjas Klubnak, Juhász Sándor úrnak, a Tokodi Szent Márton Karitásznak és György István úrnak, hogy a megállópontokon zsíros kenyérrel, süteménnyel és itallal látták vendégül a felvonulókat. -6-
Természetesen és nem utolsó sorban, köszönet illeti meg a Hivatal azon dolgozóit, akik mindent megtettek azért, hogy a felvonulás zökkenőmentesen lebonyolódjon. Takarítottak, pakoltak, hogy mink jól érezzük magunkat. A kezdeti nehézségeket leszámítva elmondhatjuk, hogy zökkenőmentesen zajlott le a rendezvény. Soha még ennyi lovas kocsis 23 db és lovas 15 db nem vonult fel Tokodon. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezek az emberek önzetlenségből megint jelesre vizsgáztak. Elmondták, hogy szívesen jönnek ide Tokodra, mert itt jól érzik magukat, jó a hangulat és kedves a vendéglátás. Hála és köszönet illeti meg őket. Idén először egy egyedi ötletnek köszönhetően a Tokodi Őszirózsa Nyugdíjas Klub id. Muzslai Sándor által vezetett traktorhoz csatlakoztatott szépen feldíszített utánfutón vonult fel. Látványos színfoltjává váltak ezzel a felvonulásnak. Ismételten elmondhatjuk, hogy aki ott volt az jó érezte magát, aki meg nem jött el, az szegényebb maradt egy élménynyel. A felvonulásról készült fényképek megtekinthetők a www.tokodigazdakor.eoldal.hu weboldalon.
Megbeszéljük, ki mit hozott tízóraira, miért nem jó a szénsavas üdítő, miért jár pont a paprikára a szendvicsben. Gyümölcssalátát készítünk, és jó étvággyal elfogyasztjuk a zamatos idénygyümölcsökből álló finomságot. Elhozzuk az iskolába fogkefénket, s rögzítjük a helyes fogápolás mozdulatait. Beszélgetünk a tisztálkodás fontosságáról, s erről plakátokat rajzolunk csoportmunkában. A héten ellátogatnak hozzánk a mentősök is, akik mesélnek munkájukról, és figyelmeztetnek a gyerekekre leselkedő hétköznapi veszélyekről, a balesetek megelőzéséről. S miután mindenki bekötözte padtársa képzeletbeli sérülését, már nem is félünk annyira az orvostól… A nagyszüneteket ötperces tornával kezdjük, s a hét zárásaként pénteken vidám sorversenyben mérjük össze az osztályok ügyességét. Mivel otthonunk a Föld, a környezetvédelemre is figyelünk: csütörtökön papírhulladékot gyűjtünk, aminek bevételéből majd sporteszközöket vásárolnak az osztályok. Katona Gabriella KÖNYVTÁRUNK AJÁNLATA
Horváth Mihály Tokodi Gazdakör Elnöke
A Nemzeti könyvtár a magyar írott kultúra legjavát gyűjti egységes sorozatba. A válogatás első szempontja az olvasmányosság, a második a sokszínűség, a harmadik pedig nemzeti önbecsülésünk erősítése. Mindezt a tartalomhoz illő nemes kivitelben. A Nemzeti könyvtár olyan családi olvasmánytárt kínál, amelynek köteteit olvasni öröm, amelynek útirajzai nyomán képzeletben bejárhatjuk Magyarországot, amelyből megfőzhetjük legjobb ételeinket, e könyvek meséit felolvashatjuk gyermekeinknek, a rendkívüli személyiségeket figyelemmel kísérve kalandozhatunk a magyar múltban, átélhetjük történelmünk katartikus pillanatait, és újra gyönyörködhetünk a vitathatatlan magyar irodalmi remekművek szépségében és erejében. http://www.nemzetikonyvtar.hu/
Ne tűnjön szerénytelenségnek önkormányzatunk részéről, ha a szüreti felvonulással kapcsolatban elmondottakhoz hozzáfűzöm, miszerint a rendezvényt önkormányzatunk 250.000 forinttal támogatta, amiért nem várunk köszönetet. Amiért mégis szóvá teszem azért van, mert ez az összeg a közösség pénze, és ez a támogatás a rendezvény sikerét alapjában befolyásolta. Tóth Tivadar polgármester
Isabel Wolff: A legjobb kép róla Az ismert brit riporternő, Isabel Wolff második magyarul megjelenő regényének főhőse Ella Graham portréfestő, akinek karrierje felívelőben van. Különös tehetséggel örökíti meg modelljei igazi énjét csodálatos, élethű képein, a magánéletében azonban nem mennek ilyen gördülékenyen a dolgai. Apjával folytatott örökös küzdelme mellett fel vagy inkább el kell hogy ismerje, nem a megfelelő férfiba szeretett bele. Az egyszerre felemelő és keserédes mű Ella modelljeinek történetét vegyíti a művésznő saját élményeivel. A kíváncsiság felkeltésére a címlap megelőlegezi a főhősnek egy tiltott szerelem és a helyes döntés utolsó esélyét. Az írónő a humor, a pátosz, a rejtély és a romantika sajátos keverékével olvasmányos mesét sző a művészi ihletről, az életen át megőrzött titokról és a megérzések fontosságáról. www.kello.hu
RENDKÍVÜLI LEHETŐSÉG TANULJON SZINT E ING YEN - IDEGEN NYELVET ÉS SZ ÁMÍT ÁSTEC HNIKÁT ! Egy Európai Uniós projekt több mint 12,5 milliárd forinttal támogatja a magyar állampolgárok idegen nyelvi és informatikai képzését. A programban résztvevők fejenként 90.000 Ft értékben tanulhatnak, de csupán 2-5% önrészt kell befizetniük. Ön is jogosult az EU által támogatott képzésre, ha • már elmúlt 18 éves • magyar állampolgár • nem vesz részt jelenleg államilag vagy EU forrásból finanszírozott képzésben • szeretné fejleszteni informatikai és/ vagy nyelvtudását.
ANYAKÖNYVI HÍREK Fájó szívvel búcsúzunk szeptember hóban elhunyt lakosainktól.
A bővebb információért keresse a tokodi e-tanácsadókat a könyvtárban. Elérhetőségek: telefon: 06-33-468-673, e-mail:
[email protected] Bérces Jánosné
Varga Tibor Antal Juhász Sándor Wlach Jánosné (Kiss Emília)
66 éves 66 éves 57 éves
Nyugodjanak békében!
EGÉSZSÉGHÉT AZ ÜVEGGYÁRI ISKOLÁBAN Az üveggyári iskola alsó tagozatosai már harmadik éve vesznek részt az Egészséghét címet viselő projektben. A programokkal, feladatokkal tudatosítjuk az egészségmegőrzés fontosságát. Megtanítjuk a gyerekeknek, mit tegyenek napról napra azért, hogy edzett, fitt kisdiákok legyenek.
Tokod Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja Felelős szerkesztő: Tóth Tivadar Szerkesztő: Bérces Jánosné Elérhetőségek: Tel.:06-33-468-673 Email:
[email protected] Web: http://www.tokod.hu Készült a Spori Print V. nyomdában, 1600 példányban
-7-
Tokodi Kopogtató
Tokodi Kopogtató
-8-
