Dénes Zsófia
Akkor a hársak épp szerettek…
Dénes Zsófia
Akkor a hársak épp szerettek… LEGENDAOSZLATÓ EMLÉKEZÉSEK ÉS DOKUMENTUMOK ADY ENDRE VÁRADI ÉLETÉRŐL
2011
© Fapadoskonyv.hu Kft. © Dénes Zsófia jogutódja
Előhang Fehér Dezsőnével – Ady egykori váradi lapszerkesztőjének özvegyével – 1940 karácsonyán ismerkedtem meg. Akkor utaztam először Nagyváradra férjemmel, Nagy Andorral, aki bihari volt, és az újságírást a Nagyváradi Napló szerkesztőségében, Ady egykori íróasztalánál kezdte meg, még a század első évtizedében. 1940 könyvnapján jelent meg az én Ady-élménykötetem: az Élet helyett órák. Neki is megjelent röviddel előzően Ady emlékét őrző regénye: Tavasz Váradon. A váradi újságírók, írók és művészek Ady-könyveinkért hívtak meg, és szeretettel fogadtak bennünket, élükön Hegedűs Nándorral, a Nagyváradi Napló akkori főszerkesztőjével. A kollégák, szerkesztők, írók, művészek vendéglátásunkra az újságíróklubban bankettet rendeztek. Ott találkoztam Fehér Dezsőnével. Első látogatásom másnap neki szólt; a városból ő érdekelt a legjobban. Váradon akkor már senki sem élt, aki Adyval valamikor szoros barátságban lett volna. Csak ő. Házában Ady mindvégig otthon volt. A fasiszták Fehérnét leányával és unokájával együtt 1944 tavaszán a hitleri Németországba deportálták. Nem tértek vissza. A könyv első kiadásának megjelenéséig holttá nyilvánításuk nem történt meg. Ezért a Fehérné iratait őrző váradi közjegyző Tabéry Géza író közvetítésével arra kért, ne írjam, hogy meghaltak, csupán azt, hogy nem tértek vissza. De Váradon már min5
denki úgy tudta, hogy Hitler SS-gyilkosai megölték őket is – tragédiájuk beteljesedett. Ma is látom, ahogy elém jön: hatvanöt év körüli, magas, szép termetű asszony. Bőre kreol, szeme fekete, de tekintetét megfakítja és bizonytalanná teszi a műtét utáni vastag szemüveg. Azért akarom őt magát, egyéniségét, élete akkori külső körülményeit és belső világát megeleveníteni, hiszen emlékei felidézése során ő maga is sokat szerepel e könyvben. Még egy szempont vezet: szeretném, ha e kötet kapcsán senki sem azonosítana ővele, miután merőben mások voltunk, ő és én. Tehát: két szobája a város központjában polgárion ápolt és kényelmes otthon, de művészi igényt vagy akár könyveket itt hiába keresek. Pedig Fehér Dezsőnek bizonyára voltak könyvei. Hogy azok hová lettek?… Sajnálatomra már itt meg kell jegyeznem: az utóbb létrejött munkakapcsolaton kívül nem tudtunk mélyebb barátságot kötni. Emlékszem, élt akkoriban Váradon egy furcsa, bohém öreglány, zongoratanár, valamikor Gulácsy Lajos festő szerelme és barátja. Rengeteg levele, rajza volt Gulácsytól. Ez a lány szegény volt, elhagyatott, de művész. Szaggatottan beszélt, hol mélán, hol hevesen. Volt valami benne, ami Gulácsyra emlékeztetett. Néha viharzott is a zongorán: Beethoven… Be sokszor menekültem hozzá estefelé, mert a polgári tucatgondolkodás, józanság, a külsőség örök megkoronázása, Fehérné légköre eltikkasztott. Föld és föld, sohasem szárny. 6
Vagy elmentem munkánk után Tabéryért, aki Erdélyben ismert író volt, és a Nagyváradi Napló akkori főmunkatársa. Vele is az újságíróklubban, karácsonykor ismerkedtem meg. Ő jelentkezett nálam, hogy szívesen megsegít munkámban. Gyakran felballagtunk a szőlődombra kettesben. Leültünk valamelyik zöldkocsma vagy Tabéryék néhai szőlőskertje kecskelábú asztalához egy nagy fa alá, és kóstolgattuk a „tavalyit”. Fontos dolgokról beszélgettünk, Adyról és váradi környezetéről – és a bornak, nyárnak, emlékezésnek jó íze volt. Igen, az a beszélgetés atmoszférát adott a régmúlt napokhoz. * Fehérné karácsonyi látogatásom alkalmával azt mon dotta, azért örült meg jöttömnek, mert olvasta Adyról írt könyvemet, az Élet helyett órákat. Elmondta, ő is szeretné megírni emlékeit, sok mondanivalója van – nem ismert adatok, legelsősorban is Lédáról, aki iskoláslány kora óta barátnője volt –, de egyedül nem mer írásba fogni. Nem ért hozzá, vallotta őszintén. Viszont egész sereg kiadatlan levele is van Lédától, Adytól, Csinszkától, Török nagymamától, Ady Lőrincnétől, részben igen meglepő, sokat megmagyarázó levelek. Később egyenesen megkért: vállaljam el, írjam meg én az ő emlékeit. Elvállaltam. De csak úgy, ha kiegészíthetem, alátámaszthatom saját kutatásommal. Ha Váradon és Biharban élhetek, a tervbe vett könyv tárgyi és cselekményi tartalma színhe7
lyén, miközben írom a könyvet, vagy legalábbis pontos jegyzeteit elkészítem. Ha minden adatnak magam járhatok utána, ha minden, még föllelhető hely és atmoszféra a magam élménye lesz. Ha más, még élő kortársakat ugyancsak meghallgathatok, s ezenkívül segítségül hívhatom az összes, talán csak itt fellelhető írott emléket is. Fehérné beleegyezett. Így kerültem 1942 kora nyarán Fehérné házába, és maradtam ott őszig. Reggeltől késő délutánig dolgoztunk. Ő beszélt, én jegyeztem. Elővette éveken át gyűjtött, apró, széteső cédulákra írt följegyzéseit. Ezeket szívesen láttam, mert pontosabbaknak tetszettek, mint a fejből mondottak, amelyek megbízhatóságát – főként dátumra nézve (de egyébként is) – minduntalan ellenőriznem kellett. Mélyen sajnálom, hogy a tragikus véget ért asszonyról el kell mondanom, amit közös munkánk során tapasztaltam: Fehérné szellemi színvonala nem volt olyan, hogy Ady belső életének kibontakozását valaha is figyelhette volna. Ady világnézetének kialakulását ő nem foghatta fel, és nem tekinthette át, erre nem voltak adottságai. Őt elsősorban Ady életének külsőségei, úgynevezett „szenzációi” érdekelték. Mégis sokat tapasztalt közelében, mégpedig a költő sorsfordító éveiben. Váradon gyakran volt vele együtt, a még élő barátok közül a leggyakrabban és legközvetlenebbül. Lédát valóban leányéveitől jól ismerte – a túlélők közül bárkinél jobban –, és ismerte Ady váradi barátait, családját, végül Csinszkát és a csucsai otthont. Mindannyiuktól valóban olyan leveleket őrzött, amelyek pótolhatatlan dokumentumok. 8
