DEMOGRÁFIAI KIHÍVÁSOK EURÓPÁBAN AZ ALAPVETŐ PROBLÉMÁK ÁTTEKINTÉSE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL KELET-KÖZÉPEURÓPÁRA
1
TARTALOMJEGYZÉK
BEVEZETÉS ....................................................................................................................................................... 3 1. CSÖKKENŐ TERMÉKENYSÉGI ARÁNYSZÁMOK: TENDENCIÁK ÉS AZ AZOKRA ADOTT SZAKPOLITIKAI VÁLASZOK ........................................................................................................................................................ 4 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 2.
TERMÉKENYSÉGI TENDENCIÁK ÉS AZ EZEKET BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK ...................................................................... 4 AZ ÚJ FÉRFISZEREP ...................................................................................................................................... 10 SZAKPOLITIKAI ESZKÖZÖK ÉS A REFORMOK IRÁNYA ............................................................................................. 12 A SZAKPOLITIKÁK HATÉKONYSÁGA .................................................................................................................. 15
VÁLTOZÓ DEMOGRÁFIAI SZERKEZET, TÁRSADALMI ÖREGEDÉS .............................................................. 17 2.1. A TÁRSADALMI ÖREGEDÉS TENDENCIÁI ............................................................................................................ 17 2.1.1. NÖVEKVŐ VÁRHATÓ ÉLETTARTAM A 65 ÉVNÉL IDŐSEBB NÉPESSÉG KÖRÉBEN ................................................... 17 2.1.2. FÜGGŐSÉGI RÁTA, IDŐSKORI FÜGGŐSÉGI RÁTA ......................................................................................... 18 2.2. ÖREGEDÉS ÉS A NYUGDÍJRENDSZER REFORMJAI – A NYUGDÍJASOK ELSZEGÉNYEDÉSE?................................................ 20 2.3. IDŐSÖDÉS ÉS FOKOZÓDÓ KERESLET A TARTÓS ÁPOLÁSRA ÉS EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSRA................................ 22
3.
A NEMZETKÖZI MIGRÁCIÓ TENDENCIÁI .................................................................................................. 25
KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK................................................................................................................ 27 IRODALOM ..................................................................................................................................................... 28
2
BEVEZETÉS
A jóléti állam átalakulásának – vagy, ahogy sokan fogalmaznak, válságának – gyökerei az egyik legfontosabb témáját jelentik az elmúlt két évtized jóléti állammal kapcsolatos kutatásainak. Ezek rámutatnak, hogy az 1970-es évek gazdasági válságai, a neoliberális ideológia terjedése és a szakszervezetek jelentőségének zuhanásszerű csökkenése mellett a népesedéssel kapcsolatos problémák is kulcsszerepet játszanak a jóléti állam hosszú távú fenntarthatósága szempontjából. Röviden: a csökkenő termékenységi arányszámok és a megnövekedett várható élettartam – melyeknek eredője a társadalmi öregedés – együtt a munkaképes korú népesség fogyását, és ebből következően az adóbevétel csökkenését eredményezi. A jóléti állam előtt álló demográfiai kihívásokat legátfogóbb módon talán a nemi szerepek társadalomban és családban megfigyelhető változásainak, illetve annak viszonyában vizsgálhatjuk, hogy ezen változások miként tették idejétmúlttá a kenyérkereső férfi szociálpolitikai családmodelljét (male breadwinner model) a nyugati társadalmakban. A jóléti állam válságáról szóló 1994-es cikkében Nancy Fraser rámutat, hogy a nyugati kapitalista jóléti államokat aláásó tényezők között van „egy, amely abszolút meghatározó, és ez a társadalmi nemi szerepek régi rendjének felbomlása” (Fraser 1994, p. 591). Fraser szerint a posztindusztriális korban a nők munkaerő-piaci szerepvállalásának erősödése eredményeképpen elmozdulás figyelhető meg a társadalmi nemi szerepekben. A jóléti állam ráadásul új kihívásokkal találta szemben magát, méghozzá egy olyan korban, melyet a költségvetési korlátok jellemeznek: a növekvő kiadások olyan, új szakpolitikai eszközök kifejlesztését teszik szükségessé, melyek segítségével kielégíthetőek a lakosság egyre növekvő szükségletei. Jelen dolgozat az alapvető problémák ismertetésén keresztül rövid áttekintését kívánja adni a demográfiai kihívásoknak, bemutatja az ezen kihívásokra adott különböző szakpolitikai válaszokat, és fel kívánja vázolni az utóbbi évek reformjai által kijelölt főbb irányokat, különös tekintettel a kelet-közép-európai országokra. Legkimerítőbben a termékenység és a családpolitika kérdéséről lesz szó (1. rész), majd a 2. részben rátérünk az öregedő népesség problémájának általános ismertetésére. A 3. rész röviden vázolja a nemzetközi migráció kérdéseit.
3
1. CSÖKKENŐ TERMÉKENYSÉGI ARÁNYSZÁMOK: TENDENCIÁK ÉS AZ AZOKRA ADOTT SZAKPOLITIKAI VÁLASZOK 1.1.
TERMÉKENYSÉGI TENDENCIÁK ÉS AZ EZEKET BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK
A termékenységi arányszám egyike azoknak a tényezőknek, amelyek jelentős hatással bírnak a társadalmi öregedés jelenségének dinamikájára. A második világháború utáni évtizedekben az OECD államok népessége növekedő tendenciát mutatott. Egy ponton azonban – amely a legtöbb ország esetében a hatvanas évek végére esett – a fejlett nyugateurópai államok termékenységi arányszáma zuhanni kezdett (lásd 1. ábra). Az OECD országok esetében 1960 és 1980 közé tehető az általános hanyatlás időszaka, amikor is a 15 és 44 év közötti nőkre számított teljes termékenységi arányszám (TRF, total fertility rate) 2,88-ról 1,87-re csökkent (Castles 2003). 1. ábra: Teljes termékenységi arányszám néhány európai országban 1950-2010. 4,50 4,00 3,50 3,00 2,50 2,00 1,50 1,00 0,50 0
Iceland
Izland
France
Franciaország
Sweden
Svédország
UK
Egyesült Királyság
Greece
Görögország
Latvia
Lettország
Czech Republic
Cseh Köztársaság
Lithuania
Litvánia
Italy
Olaszország
Germany
Németország
Hungary
Magyarország
Poland
Lengyelország
Forrás: ENSZ népesedési statisztika
Alaposabban szemügyre véve az újabb, vagyis az 1995-től napjainkig tartó tendenciákat, azt látjuk, hogy a termékenységi arányszám sok ország, különösen az északi országok, valamint Franciaország és az Egyesült Királyság esetében újra megemelkedett. Az OECD országok egyes csoportjai azonban eltérő termékenységi tendenciákat mutatnak: a 4
dél-európai régióban továbbra is a termékenységi arányszámok csökkenése jellemző. Speciális a kelet-közép európai országok helyzete, mely régió – néhány kelet-ázsiai ország mellett – a „legeslegalacsonyabb termékenységű” országok régiójának számít (OECD 2011). Érdemes megjegyezni, hogy a kelet-közép-európai országokban az államszocializmus nyolcvanas évek végi összeomlását megelőzően viszonylag magas volt a teljes termékenységi arányszám (TFR), ám a kilencvenes és kétezres években drámai zuhanásba kezdett. Mi magyarázza ezeket a tendenciákat? A rendelkezésre álló adatok és módszerek nem teszik lehetővé, hogy külön-külön vizsgáljuk az egyes tényezők hatását. A termékenységet valószínűsíthetően befolyásoló tényezőket ezért csoportosítani szokás, méghozzá a következőképpen: gazdasági (pl. GDP növekedése, egyéni gazdasági teljesítőképesség), kulturális (pl. a családdal kapcsolatos attitűdök) és szakpolitikai tényezők (intézményi környezet, társadalmi nemi berendezkedés). A tényezők ezen három alapvető csoportját egyéni és strukturális szinten lehet vizsgálni. A tárgyalt változások tekintetében a kutatók különbséget tesznek még a hosszú távú átalakulások (például a gyermekvállalással vagy a gyermekneveléssel mint befektetéssel kapcsolatos szemléletben) és mindig fennálló jelenségek (pl. gazdasági válságok, a szakpolitikai eszközök bevezetésének időzítése stb.) között. Az 1. táblázatban felsoroltunk néhány, a termékenységet befolyásoló tényezőt. 1. táblázat: A termékenységi tendenciákkal kapcsolatos néhány magyarázat
Tényező/magyarázat
A termékenységre gyakorolt hatása
Gazdasági növekedés
A TFR és az egy főre jutó GDP között „inverz-J formájú kapcsolat” van (Luci és Thévenon 2010), vagyis a GDP egy főre jutó növekedésével a TFR először csökken, majd nő. Ez egybeesik a nők magasabb munkaerő-piaci részvételével.
Gyermekvállalással kapcsolatos társadalmi normák
A család továbbra is az értékhierarchia csúcsán található, de az életmódban és a fiatalok munkaerőpiacra való belépésének módjában beállt változások a gyermekvállalás későbbre tolódásához vezethetnek.
Házasság és szülés
Azokban az országokban, ahol nő a házasságon kívüli születések száma, nő a TFR is (kivétel: Magyarország és Ausztria).
A gyermekvállalás közvetlen és közvetett „költsége”
A gyermekes családok jövedelmük jelentős részét költik lakhatásra és oktatásra. Az oktatás növekvő költségei arra sarkallják a szülőket, hogy kevesebb gyereket vállaljanak, akiknek az iskoláztatásába így többet tudnak befektetni (ez a „minőség-mennyiség” kompromisszum, Becker 1981)
Forrás: Összeállítva az OECD 2011 alapján
Azon kívül, hogy megtaláljuk a közös tendenciák okát, az is fontos, hogy megértsük, mi okozza az egyes országok közötti eltéréseket. Ezzel kapcsolatban McDonald (McDonald 2000, 5
2002) a „nemek közti méltányosságról”1 szóló elméletében a nőknek a társadalomban betöltött változó szerepei és a társadalmi intézmények közötti kölcsönhatást emeli ki. McDonald eredményei azt mutatják, hogy míg a nők iskolai végzettségének és munkaerőpiaci részvételük arányának növekedése növeli életesélyeiket, a munkaerőpiacon továbbra is jelen vannak a nemi alapú egyenlőtlenségek, melyeknek oka a foglalkoztatásban törést okozó gyermekvállalás. Más szóval, a nőket még mindig sújtja az ún. „motherhood penalty” [szó szerint: anyaságért járó büntetés], vagyis az anyasággal járó hátrányok összessége. Mind magasabb iskolai végzettségük továbbá arra sarkallja a nőket, hogy egyenlőbb viszonyokra tartsanak igényt a családon belül. A társadalmi intézmények különböző stratégiákat alkalmaznak ezen potenciális konfliktus feloldása érdekében. Individualista jellegű intézményi berendezkedés esetén a nemek közti méltányosságot, a nők függetlenségének, valamint munkaerő-piaci lehetőségeinek növelését olyan intézkedésekkel igyekeznek elérni, melyek csökkentik az anyasággal járó hátrányokat, továbbá segítenek a nőknek abban, hogy egyenlő pozíciót alkudjanak ki maguknak a családban és/vagy háztartásban. Mivel az efféle intézményi hozzáállás segít a McDonald által leírt konfliktus enyhítésében, fokozódik a nők gyermekvállalási hajlandósága. Ez megmagyarázza az északi országokban és Franciaországban tapasztalható kedvező termékenységi tendenciákat – ezekben az országokban a családok nagyfokú állami támogatásban részesülnek, melyek közül különösen a gyermekgondozási szolgáltatások, a (főleg az északi országokban) az apák számára előírt „kötelező” szülői szabadság, és azok az általános intézkedések lényegesek, melyek támogatják a nők munkavállalását. Mindezek eredményeképpen ezen országokban magas a nők gazdasági aktivitási mutatója. Ezzel szemben, a familiarista intézményi berendezkedés (amely a függő családtagokról való gondoskodásban a családnak szánja a legfontosabb szerepet) azokat a normákat, értékeket és/vagy intézkedéseket preferálja, amelyek a hagyományos társadalmi nemi szerepeket erősítik. Következésképpen, a konfliktus, amely a nők rendelkezésére álló új szerepek és lehetőségek, illetve az anyasággal járó hátrányok és a háztartáson belüli egyenlőtlen viszonyok között feszül, arra készteti a nőket, hogy elhalasszák a gyerekvállalást, vagy akár teljesen le is mondjanak róla. A familiarista berendezkedésű országokban továbbra is alacsony a nők gazdasági aktivitási rátája. Ez a kép jellemzi Dél-Európát és általában véve azokat az országokat, ahol tartják magukat a társadalmi nemekkel kapcsolatos konzervatív attitűdök, és ahol a szociálpolitika igyekszik a kisgyermekekről való gondoskodás felelősségét kizárólag az anyákra helyezni.
1
A „nemek közti méltányosság” kifejezést általában szűkebb értelemben véve használják, mint a „nemek közti egyenlőséget”, és inkább vonatkozik az erőforrások elosztására, valamint összefüggésben van a „hatékonysággal” (Razavi és Miller 1995). McDonald a fentiek szerint alkotta meg a fogalmat, és ebben a részben mi is így használjuk. A dolgozat további részében a „nemek közti egyenlőség” kifejezést használjuk, amely tágabb jelentéssel bír, és napjainkban a használata is elterjedtebb. 6
Ha azonban meg akarjuk érteni McDonald rendszerét, egy lépéssel hátrébb kell kezdenünk. Hogyan is szól az anyasággal és a munkavállalással kapcsolatos hagyományos érv, és honnan ered ez a familiarista elgondolás? A második világháború után kialakult alapgondolat azt hangsúlyozta, hogy a család és a karrier közti feszültség feloldására egyetlen, igen egyszerű megoldás létezik: mivel a terhesség általában együtt járt a házassággal, a házasság kezdetekor a nő hátat fordított a fizetett munka világának. Ebből az következett, hogy a családot a férfiak tartották el. Csakhogy, a második világháború utáni időszak, tehát azok az évek, amikor a fenti mintát megfigyelték, „egész bizonyosan [...] egy torz korszak volt” (Castles 2003:218), köszönhetően alighanem a háború utáni egyedülálló gazdasági fölöslegnek, amely „lehetővé” (és gyakran „kötelezővé”) tette, hogy sok nő kizárólag a háztartási feladatokra összpontosítson. Következésképpen, egészen az 1980-as évek elejéig, a nők alacsonyabb gazdasági tevékenységi mutatója makro- és országos szinten is általában előrejelzője volt a magasabb termékenységnek; az 1980-as évek elején azonban a helyzet az ellenkezőjére fordult, és a termékenységi arányszám elkezdett pozitívan korrelálni a nők munkaerő-piaci aktivitási mutatójával (Brewster és Rinfuss 2000) (lásd a 2. és 3. ábrát). 2. ábra: A nők munkaerő-piaci részvétele és a teljes termékenységi arányszám közti kapcsolat, 1970
4 3,5 3
TFR
2,5 2 1,5 1 0,5 0 20
30
40
50
60
70
A nők aktivitási rátája
Forrás: Brewster és Rinfuss 2000, p. 278.
7
3. ábra: A női foglalkoztatottság és a teljes termékenységi arányszám közti kapcsolat, 2009
2,00
TFR
1,50
1,00
0,50
0,00 40
50
60
70
80
90
Női foglalkoztatási ráta
Forrás: Eurostat (foglakoztatási ráták), OECD (termékenységi arányszámok).
A társadalmi nemek közti méltányosság elmélete több más megközelítéssel együtt döntően hozzájárult a nyugati országok termékenységi tendenciái közti különbségek megértéséhez. Több másik elmélettel együtt ösztönzést adott azon megközelítéseknek, melyek a nők döntésének (women’s agency), azaz a különböző lehetőségek közti választás szabadságának jelentőségét hangsúlyozzák. Azt, hogy az intézményi környezet és a családpolitika miként befolyásolja a nők képességét (capacity), Sen (1992) munkája alapján Korpi (2000) vizsgálta tovább. Korpi a férfiak és a nők döntési lehetőségei közti egyenlőtlenségeket (gendered agency inequality) kezdte vizsgálni, és rámutatott, hogy a különböző szociálpolitikai modellek más és más módon befolyásolják azt a fajta egyéni szabadságot, mellyel a nők és a férfiak választhatnak a „különböző szerepkombinációk” közül (different combinations of functionings). A „szerepkombinációk” itt arra vonatkozik, hogy valakinek egyszerre lehet karrierje és családja. Több feminista kutatóval együtt (Lewis 1993; Orloff 1993; Hantrais és Mangen 1994; Folbre 1996; Gauthier 1996), akik rámutattak, miként teremtik meg az individualista társadalmi intézmények a „két kereső/két karrier” családtípus lehetőségét a „férfi kenyérkereső” vagy „familiarista” társadalmi nemi berendezkedéssel szemben, Ann Orloff (1993) azt vizsgálta, mennyiben állnak a nők rendelkezésére azok a „képességek”, amely „egy független háztartás létrehozásához és fenntartásához” szükségesek. Milyen képet mutat a kelet-közép-európai helyzet Európa más részeivel összehasonlítva? A csökkenő termékenység okait feltárni próbáló kutatók gyakran a piacgazdaságra való áttérést kísérő életszínvonal-csökkenéssel, és a családok állami támogatásának egyidejű megvonásával magyarázzák a jelenséget (Saxonberg és Sirovatka 2006; Kotowska et al. 2008). A kelet-közép-európai helyzet – elsősorban az 8
államszocializmus eredményeképpen – némiképp sajátos kontextusát teremtette a társadalmi nemi szerepek fejlődésének, legalábbis ami a foglalkoztatást és a termékenységi mintákat illeti. A kelet- és kelet-közép-európai országok átalakulásával foglalkozó kutatók rámutattak, hogy ezek a társadalmak egy sajátságos modernizációs időszakon mentek keresztül – többnyire a második világháború utáni első években –, amikor is a nők munkaerő-piaci részvétele része volt az szocialista gazdaságok kiépítésére irányuló nagy tervnek (Barany és Völgyes 1995; Mieczkowski 1982). A gyermekgondozási szolgáltatásokhoz való egyre jobb hozzáférés és a családoknak juttatott állami támogatás célja szintén a termékenység serkentése volt. Ezt azonban nem kísérte semmiféle törekvés arra nézve, hogy a férfiak egyenlő részt vállaljanak a háztartási és gondozási feladatokból. Ebből következően, az államszocializmus évei alatt a nemek közti egyenlőséget előmozdítani szándékozó politikák komoly kettős terhet róttak a nőkre (Heinen 1997). Az államszocialista rendszer összeomlása után, a piacgazdaság bevezetésével járó megszorításokat a konzervatív értékek megjelenése kísérte, melynek az újra maszkulin jelleget öltő közpolitikák és az anti-feminizmus szolgáltatott keretet (Fuszara 1991; Gal és Kligman 2000; Watson 1993; Verdery 1994; Einhorn 1995; Penn 1994; Snitow 1993). A közpolitikákban mindez a családok és a dolgozó anyák számára juttatott támogatások visszavonásában mutatkozott meg. Ez különösen jellemző volt a posztkommunista országokra, ahol nagyban visszaesett a nők munkaerő-piaci részvétele, ami hozzájárult a termékenységi arányszámok csökkenéséhez. Ebben a tekintetben a kelet-közép-európai országok sokban hasonlítanak a konzervatív dél-európai társadalmakra, ahol a szakpolitikák és az intézményes környezet sem az új realitásokat, sem a nők igényeit nem veszik figyelembe, és ennek következtében a nők lemondanak a gyerekvállalásról.
TERMÉKENYSÉG ÉS PONTOK/KÉRDÉSEK
NEMEK
KÖZTI
MÉLTÁNYOSSÁG:
FONTOSABB
Általános hosszú távú tendenciaként a termékenységi arányszám csökkenése figyelhető meg, de egyes országokban újabban megemelkedett a termékenységi ráta – Kelet-Közép-Európában a termékenység csökkenése jellemző.
A magas termékenységi arányszámok együtt járnak a nők gazdasági aktivitásának magas arányával, továbbá az olyan individualista társadalmi intézmények működésével, melyek keresőként és családanyaként is támogatják a nőket. A familiarista, konzervatív intézményi környezet ezzel szemben gyakran megfosztja a nőket a szabad cselekvés (agency) lehetőségétől. Ez azokban az országokban figyelhető meg, ahol alacsony a termékenységi szint. 9
1.2.
A kelet-közép-európai országok helyzete miért hasonlít a konzervatív, alacsony termékenységű déli országokéhoz? Milyen szerepet játszanak ezekben az országokban az „antifeminista” érzületek? Milyen különbségek fedezhetők fel a régió egyes országai között? Mit tanulhatnak a régió országai egymástól és a nyugat-európai országoktól?
AZ ÚJ FÉRFISZEREP
Fontos, hogy a társadalmi nemi szerepek változása nem csak a nőket érinti – még ha vannak is arra utaló jelek, hogy a férfiak nehezen fogadják el az új helyzetet. Az átfogó időmérleg-vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a házimunka terhét még mindig a nők viselik, különösen azokban az országokban, ahol továbbra is a konzervatív társadalmi nemi szerepek a legelterjedtebbek (lásd a 4. ábrát). 4. ábra: A háztartási tevékenységekre fordított idő nemek közti különbsége
03:50 03:21 02:52 02:24 01:55 01:26 00:57 00:28
Olaszország
Spanyolország
Bulgária
Lengyelország
Litvánia
Észtország
Szlovénia
Franciaország
Lettország
Egyesült Királyság
Németország
Belgium
Finnország
Norvégia
Svédország
00:00
Forrás: Összehangolt európai időmérleg; saját számításaink (a férfiak által naponta házimunkával töltött órák száma kivonva a nők által naponta házimunkával töltött órák számából).
A társadalmi nemek kapcsolatának változásait nem kizárólag a nők nézőpontjából vizsgálják. Az „új” férfiszerep egyik fontos elemeként az apaság is bekerült a férfiak önmegvalósításának fókuszába. Különösen érdekes az a feszültség, amely ezen új szerep, és a férfiak által uralt maszkulin kultúrában a férfiakkal mint kenyérkeresőkkel szemben 10
továbbra is fennálló elvárások között húzódik (Hobson 2002). Másképpen fogalmazva: a gazdasági értelemben vett „családfői” szerep részben gazdasági konstrukció, részben azonban a társadalmat továbbra is uraló konzervatív értékek eredménye, és a tényezők ezen két csoportja közösen, egymást erősítve gondoskodik az ideológia számára kedvező visszacsatolásról. Sok apa nem lehetőségként, hanem teherként tekint a gondoskodó szerepre; hasonlóképpen, az apasággal és a férfiak szerepével kapcsolatos társadalmi ideálok még mindig jelen vannak a munkaadók hozzáállásában, akik nehezen fogadják el, ha például egy apuka szülői szabadságot akar kivenni. Ezen feszültségek oda vezetnek, hogy –– szakadék alakul ki a nők és férfiak termékenységgel kapcsolatos elképzelései között – bár ez is országonként változik, és több tényezőtől is függ. A 2006-os, gyermekneveléssel és családdal kapcsolatos preferenciákat vizsgáló Eurobarometer felmérés szerint Lengyelországban, Portugáliában, Cipruson és Németországban az ideális gyermekszám középértéke férfiaknál valamivel magasabb, mint a nőknél (f:2,41, n:2,05; f:2,0, n:1,71; f:2,87, n:2,65; f:2,17, n1,96), míg más országokban – például Svédországban (f:2,22, n:2,66), Belgiumban (f:2,06, n:2,41), Írországban (f:2,18, n:2,27) és érdekes módon Csehországban (f:1,76, n:2,25) – a nők átlagosan több gyermeket szeretnének, mint a férfiak. Ezeket az eredményeket többféleképpen is magyarázhatjuk. Feltűnő, hogy az első csoportba tartozó országok azok, melyeket „familiarista” társadalmaknak szokás tartani, illetve ahol a „férfi-kenyérkereső” modell a jellemző. A következő részben arról lesz szó, milyen következményei vannak a fent említett problémáknak a kormányok szakpolitikájára nézve. ÚJ FÉRFISZEREP: FONTOSABB PONTOK/ KÉRDÉSEK
Az új férfiszerep új lehetőségeket, és az apaságban kibontakozó önmegvalósítás esélyét kínálja a férfiaknak. Ugyanakkor feszültség figyelhető meg az átalakuló apaszerep és a fennmaradó maszkulin kulturális minták között
Amennyiben különböznek egymástól a férfiak és a nők ideális gyerekszámmal kapcsolatos elképzelései, milyen hatással van ez a különbség a gyerekvállalást női „kötelességnek” feltüntető moralizáló diskurzusra?
11
1.3.
SZAKPOLITIKAI ESZKÖZÖK ÉS A REFORMOK IRÁNYA
Miként viszonyul a családpolitika a termékenység problémájához? A családpolitika történetére visszatekintve számos olyan eszközt találunk, amelyek a pronatalista törekvéseket voltak hivatottak előmozdítani; ugyanakkor, a termékenységi tendenciák alakulásával összhangban a politikai reformok általában vett iránya is megváltozott. Ann Orloff (2006) szerint a jóléti államok reformjainak – legalábbis a nyugati országok esetében – létezik egy csapásvonala, amelynek fő üzenete a következő: “búcsú a maternalizmustól”. Azok a reformok tartoznak ide, amelyek elérhetőbbé – és hozzáférhetőbbé teszik – a magas minőségű gyermek- és idősellátási szolgáltatásokat, valamint lebontják a szülői szabadság rendszerét átszövő nemi különbségtételeket (de-gendering parental leave schemes), például úgy, hogy speciális ösztönzőket és/vagy kötelezettségeket vezetnek be az apák számára. McDonald’s-nak a szociális intézményekre vonatkozó individualista–familiarista különbségtétele (melyet a 1.2-es pontban mutattunk be) – eltérő fókusszal és változatos szakirodalmi áramlatok ihletésében – a viták során segített értelmezni ezeket a változásokat. A különböző koncepciók közül következzenek most azok, amelyek meghatározzák a családés gondozáspolitikai reformok irányát. A 2. táblázat az individualista/gender-különbségeket felszámoló és a familiarista/genderkülönbségeket erősítő politikai eszközöket állítja szembe egymással. 2. táblázat: A jelenlegi reformok hangsúlyai a család és a társadalmi nemek viszonyában
Fókusz
Az embereket egyéneknek vagy egy család tagjainak tekintik-e a szociális jogok szempontjából
A gondozás elsődleges helyszíne és az ezzel kapcsolatos állami kompenzáció mértéke
INDIVIDUALISTA,
FAMILIARISTA,
GENDER-KÜLÖNBSÉGEK FELSZÁMOLÁSA
GENDER-KÜLÖNBSÉGEK ERŐSÍTÉSE
Biztosít bizonyos jogokat a gyermekeknek Munkavállalásra ösztönzi a nőket, különösen az anyákat
Az anyák esetében a részmunkaidős foglalkoztatást támogatja Az özvegyi nyugdíjak megtartása
Kisebb a befizetések arányában kapott szociális ellátások (elsősorban a nyugdíjak) jelentősége
A juttatások és szolgáltatások igénybevételére elsősorban továbbra is a házastársak vagy a párok jogosultak. Családi adózás
A nem otthoni gyermek- és idősgondozási szolgáltatások kiterjesztése
A kifizetések/támogatások kiterjesztése a gondozást végző család egészére, a nemek közti egyenlőséget előmozdító jutalmak nélkül
Egyetlen, közös nyugdíjrendszer működik, de az egyenlő lehetőségek biztosítása érdekében kompenzációs intézkedéseket vezetnek be. Ez azt feltételezi, hogy a
A gondozás körüli jogok kiterjesztése (pl. nyugdíjjuttatás a gondozással töltött
12
A nemek közti társadalmi egyenlőtlenség kezelésének módja
férfiak és a nők egyenlő arányban végzik a gondozási feladatokat (lásd az utolsó pontot)
időszakért)
Apai szabadság (kötelező a férfi/partner számára, legalább 2-3 hónapig)
A gyermekgondozás továbbra is az anya feladatának számít (az anyai szabadság kiterjesztése, a szülői szabadság anyai szabadságként való felfogása)
Forrás: Saját összeállítás (Marier 2011 p.187), (Daily 2011) és (Saxonberg, előkészületben 2013) alapján.
Vajon mindegyik európai ország úgy gondolja, eljött a “búcsú a maternializmustól”? A helyzet ennél összetettebb és dinamikusabb. A szakpolitikák iránya együtt változhat a politikai dinamikával és a szociális kiadások növelését/csökkentését szorgalmazó közhangulattal, ezért érdemesebb szakpolitika-konfigurációkról beszélni. Németországban például a gender-különbségek és a familiarizmus felszámolását célzó reformokat hoztak – a három év alatti gyerekek számára nyújtandó nappali felügyelet hozzáférhetőségének növelését célzó törvény (2005), vagy a kifejezetten az apák számára fenntartott kéthónapos szabadság bevezetésével (2007) –, ugyanakkor, a kisgyermekek esetében a gondozási szolgáltatások alternatívájaként újonnan bevezetett gondozási díj (cash-for-care) rendszer az újra-familiarizálódás irányába hat. Nem mondhatjuk, hogy a familiarizmusnak lenne egy jól felismerhető „arca”; inkább a „familiarizmus különböző változatait” mutató szakpolitika-konfigurációkról beszélhetünk (Leitner 2003). Megkülönböztetünk például explicit és implicit familiarizmust. Amíg az előbbi a család számára biztosított pénzbeli juttatással nyíltan a gondozási munka otthonvégzését? támogatja(mint például Ausztriában és Németországban), utóbbit a támogatás csekély mértéke jellemzi, ami végül „alapértelmezés” szerint a családra hárítja a gondozással járó anyagi és időbeli terheket (ez a helyzet például Olaszországban és Lengyelországban) (Saraceno és Keck 2010; Szelewa és Polakowski 2008). Annak ellenére, hogy a familiarista rendszerekben csökken a termékenységi arányszám, a reformoknak ez az iránya nagyon népszerű. Az újra-familiarizálás igazolásaként gyakran éppen azt hozzák fel, hogy azzal a gyermekvállalási kedvet próbálják fokozni. Az előző részben ismertetett okok miatt a kelet-közép-európai országokban is gyakran ez történik. A reformok retorikája sokszor moralizáló húrokat pendít meg, és „hazafias” ügyként állítja be a termékenységi probléma kezelését. Mindez azzal is összefügg, hogy miként közelítik meg a családpolitikát. Magyarország esetében Szalai Júlia „kettős” jóléti rendszerről (Szalai 2006) beszél. A szerző az általánosan elérhető rendszerek és a jövedelemfüggő térítéssel működő programok egymás mellett létezésére utal ezzel. A jóléti politikák hasonló kettőssége figyelhető meg Lengyelországban is, ahol a családpolitikai intézkedések és az utóbbi idők reformjai főleg azoknak kedveznek, akik rendelkeznek 13
biztosítás alapú szociális jogokat és jogosultságokat biztosító munkaviszonnyal, vagy igénybe tudják venni a megnövelt adókedvezményeket. A “dualizáció” vagy “kettészakadás” a foglalkoztatottság stabilitására is komoly hatással van: egyre több fiatalt alkalmaznak ideiglenes vagy atipikus munkaszerződéssel (a lengyelországi munkavállalók több mint 30%-a csupán határozott idejű munkaszerződéssel rendelkezik). A stabil foglalkoztatottság hiánya minden bizonnyal hatással van a termékenységi döntésekre. Kotowska és munkatársai (2008) szerint általában véve is hatással lehet a termékenységre az, ha az állam kivonul a szolgáltatások piacáról – tanulmányuk címe is az, hogy „A termékenység csökkenése mint az alapvető társadalmi és munkaerő-piaci változásokra adott válasz”. A szerzők a „gyermekek felnevelésének költségét” és a „gyermekek jövőjének bizonytalanságát” tartják a gyermekszámot leginkább korlátok közé szorító tényezőknek.
SZAKPOLITIKÁK ÉS A REFORMOK IRÁNYA: FONTOSABB PONTOK/ KÉRDÉSEK
Ha együtt vizsgáljuk a kelet-közép-európai és nyugat-európai országokat, nem rajzolódnak ki közös tendenciái a genderkülönbségek felszámolásának vagy az individualizációnak. A „konzervatív” társadalmakban makroszinten a termékenység folyamatos csökkenése figyelhető meg, míg a nemek közti egyenlőség előmozdítására törekvő országok esetében egyre bíztatóbbak a demográfiai előrejelzések.
Bár lényeges különbségek vannak a kelet-közép-európai országok között, közös jellemzőjük a gondozási szolgáltatások elégtelen fejlesztése, a pénzbeli támogatások folyamatos erősítése és a szülői szabadság időtartamának kiterjesztése, anélkül, hogy az apákat is köteleznék bizonyos mennyiségű szabadság kivételére. Ez a stratégia évek óta NEM javítja a termékenységi arányszámokat. Mi ennek az oka? Miféle politikai és/vagy társadalmi feltételek vagy akadályok állják útját a nemi különbségek felszámolásának irányába ható sikeres reformoknak?
14
1.4.
A SZAKPOLITIKÁK HATÉ KONYSÁGA
Hogyan működnek a gondozási politikák? Ezidáig az általános tendenciákról és a szakpolitikák lehetséges makro- és országos szintű hatásairól esett szó. Ugyanakkor egyes kutatók kifinomultabb adatok és módszerek segítségével arra tettek kísérletet, hogy megvizsgálják, milyen hatással van egy-egy szakpolitika a termékenységgel kapcsolatos döntésekre. A következőkben különböző szakpolitikák eredményeit vesszük sorra. Számos olyan meta-vizsgálat készült már, amely megerősítette a termékenység és a gyermekgondozási szolgáltatások hozzáférhetősége közötti pozitív korreláció létezését (Baranowska-Rataj és Matysiak 2012; Baizan 2009; Kurowska 2012). A pénzbeli támogatás is bír némi ösztönző erővel, amennyiben csökkenti a gyermekvállalás költségét, általánosságban azonban attól függ a hatása, hogy mennyire bőkezű, milyen időtartamra szól, és kik számára hozzáférhető a juttatás.2 Összességében elmondható, hogy a gyermekgondozási szolgáltatások kedvezőbb módon befolyásolják a termékenységet, mint a pénzbeli támogatás (Esping-Andersen 2009; OECD 2011). A gyermekgondozási szolgáltatások a szociális költségvetés bevételeit is növelik; bár jelentős kezdeti kiadásokkal járnak, később pozitív „megtérülési rátát” tudnak felmutatni. A megtérülésnek alapvetően két forrása van: először is, az óvodák és bölcsődék javítják a gyermekek eredményeit és jólétét (ide értve a kognitív, a társas és az érzelmi fejlődést), ez pedig csökkenti a különböző (például a fiatalkori bűnözéssel, egészségfejlesztéssel és speciális neveléssel foglalkozó) szociálpolitikai programok költségeit (Barnett 2011, Heckmann 2011, Esping-Andersen 2009). Másodszor, a gyermekgondozási szolgáltatások hozzájárulnak a nők fokozott munkaerő-piaci részvételéhez, ami befolyással van az adóalapra – számítások szerint Dániában az eredeti befektetés viszonylatában 43%-os a megtérülési ráta. (Esping-Andersen 2009). A hosszú távú gyermekgondozás de-familiarizáló hatását szintén nem szabad alábecsülni. Kulcsfontosságú tényező végül a férfiak házimunkához való hozzájárulásának mértéke. Az apai szabadág és a hasonló politikai eszközök hatékonynak bizonyulnak a megszületendő gyermekek számának növelésében: azoknál a pároknál, ahol az első gyermek születésékor az apuka kivett szülői szabadságot, magasabb a hajlandóság az újbóli gyermekvállalásra, mint ott, ahol az apuka nem ment szabadságra (Duvander és Andersson 2006; Olah 2003). Az apai szabadságra vonatkozó kvóták „melléktermékeként” – köszönhetően a férfiak által a szabadság alatt elvégzett gondozási munka hatásának– a házimunka igazságosabban kerül megosztásra a férfiak és a nők között (Hook 2006). Egy, a magyar és svéd családokat összehasonlító vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy minél egyenlőbben oszlanak meg 2
Svédországban az úgynevezett „sebesség-prémium” is pozitív hatással van a gyermekvállalással kapcsolatos döntésekre – a szülői szabadság megtervezésekor olyan anyagi ösztönzőket építettek a rendszerbe, amelyek arra serkentik a szülőket, hogy a gyermek születésétől számított két éven belül vállaljanak új gyereket. 15
a háztartási feladatok a családon belül, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy második, sőt harmadik gyereket is vállal a család (Olah 2003). A szóban forgó szakpolitikai eszköz tehát az „apai szabadság” bevezetésén túl is előremozdítja a nemek közti egyenlőséget. Az apákat leginkább úgy lehet ösztönözni a fenti rendszerek igénybevételére, ha a szabadság egy meghatározott részét csak ők vehetik igénybe), míg a szabadon válaszható, nem partnerhez kötött szabadság elégtelennek ösztönzőnek bizonyult (Saxonberg 2013, megjelenés alatt). Vannak, akik arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad „fetisizálni” a demográfiai célokat. Míg a tervezett és vágyott gyerekszám közötti eltérés továbbra is problémát jelent, a termékenység kérdését – hiszen Európában a legtöbben két gyereket szeretnének – sokkal inkább a párok kielégítetlen szükségletei szempontjából kellene megragadni? megfogalmazni?. Ezen kívül folyamatosan reflektálni kellene a demográfiai kihívásokra válaszként bevezetett szakpolitikák szociális céljaira (ilyenek a társadalmi kohézió, a szegénység és egyenlőtlenség felszámolása, a nők társadalmi és politikai életben egyaránt megvalósuló emancipációja, a multikulturalizmus és a bevándorlók társadalmi integrációja). Nem szabad szem elől tévesztenünk a fenti célokat, miközben a demográfiai kihívásokra adható minél jobb válaszokat keressük. A SZAKPOLITIKÁK HATÉKONYSÁGA: FONTOSABB PONTOK/KÉRDÉSEK
Könnyebben hozzáférhető és jobb minőségű nemi alapon elkülönített adatokra, valamint jó minőségű mikro-adatokra van szükség az egyes szakpolitikai eszközökre –– vonatkozóan különösen, ami a gondozási szolgáltatásokat, és az apai szabadsággal kapcsolatos kvótát illeti.
A szakpolitikai irányelveket a tényekre és bizonyítékokra alapozva kell meghatározni. Kelet-Közép-Európában először vissza kell szerezni az állam szakértelmébe vetett bizalmat, és el kell érni, hogy a szakértők szerephez jussanak a – főleg szociálpolitikai – reformjavaslatok elbírálásában.
A társadalmi kohézió, az egyenlőtlenségek és diszkrimináció elleni harc, az egyenlő életesélyek biztosítása és a generációk közti mobilitás olyan átfogó célok, melyeknek nem szabad kiesniük a szociálpolitikai reformokkal kapcsolatos viták fókuszából, és nem szabad, hogy elhomályosítsák őket a „gazdaságossági szempontok”, vagy bármilyen pragmatikus megközelítés.
16
2. VÁLTOZÓ DEMOGRÁFIAI SZERKEZET, TÁRSADALMI ÖREGEDÉS 2.1.
A TÁRSADALMI ÖREGEDÉS TENDENCIÁI
Két olyan folyamatról beszélhetünk, melyek együttesen a társadalom öregedését okozzák: ezek a csökkenő termékenység és a megnövekedett várható? élettartam. A várható élettartam számos tényező eredményeképpen nőtt meg, ilyenek például a jobb táplálkozás, a jobb munkakörülmények, a jobb minőségű egészségügyi ellátás.
2.1.1. NÖVEKVŐ VÁRHATÓ ÉLETTARTAM A 65 ÉVNÉL IDŐSEBB NÉPESSÉG KÖRÉBEN
2010-ben a 27 EU-tagállamban a férfiak várható élettartama hatvanöt éves korban 17,2 év, míg a nőké 20,7 év volt. 2060-ra kivetítve ezek a számok a következőképpen alakulnak: férfiaknál 22,4 év (ami 5,2 éves növekedést jelent), nőknél pedig 25,9 év (4,9 éves növekedés). Az élettartam növekedésének dinamikáját határozott regionális sajátságok jellemzik. A hatvanöt éves férfiak várható élettartama jelenleg Franciaországban, Spanyolországban, Svédországban és Olaszországban a leghosszabb, a nők esetében pedig Finnországot lehet még hozzávenni a listához. Bár Kelet-Közép-Európa országai a kilencvenes évek elejének hanyatlása után mutatnak némi fejlődést ezen a téren, még mindig ezekben az országokban a legalacsonyabb a várható élettartam, mind a férfiak, minda nők esetében.. Ha azonban az előrevetített tendenciákat vizsgáljuk, az élettartam növekedése éppen ebben a csoportban lesz a legmagasabb. Ami a hatvanöt évnél idősebbeknek az egész népességhez viszonyított arányát illeti, a következő ötven évben dinamikus növekedés várható szinte egész Európában a háború utáni időszakhoz képest. Lényeges, hogy az öregedés dinamikájában beálló változás Kelet-KözépEurópában lesz a legjelentősebb. A következő grafikonok ezt a változást szemléltetik (5. ábra).
17
1. ábra: A hatvanöt évnél idősebbeknek az egész népességhez viszonyított arányának növekedése, 1950-2010, 2010-2060 (előrejelzés).
25
20
15
10
5
0
2010-2060
Svédország Nagy-Britannia Belgium Dánia Finnország Franciaország Írország Ausztria Olaszország Hollandia Luxemburg Németország Görögorszgág Bulgária Észtorszgág Spanyolország Portugália Szlovénia Litvánia Magyarorszgá Csehország Ciprus Málta Lettország Románia Lengyelország Szlovákia
1950-2010
Forrás: Az Európai Bizottság 2012-es jelentése az idősödésről: a 27 uniós tagállamra vonatkozó gazdasági és költségvetési előrejelzések (2010-2060).
Bár a fenti fejleményeket a kormányok és az olyan szervezetek, mint Európai Unió vagy az OECD is tudomásul – illetve a szociálpolitikai reformok megalkotásánál legalább részben figyelembe – veszik, a valódi kihívást a jövő jelenti. A kihívások nagyságrendje pedig idővel szükségessé teszi a jelenlegi generációk közti – és ami talán még fontosabb: a nemek közti – szerződések újradefiniálását (Esping-Andersen 2002). 2.1.2. FÜGGŐSÉGI RÁTA, IDŐSKORI FÜGGŐSÉGI RÁTA
Államháztartási szempontból a társadalom öregedése komoly problémát jelent a döntéshozóknak. A problémát egy függőségi rátának nevezett mérőszámmal lehet ábrázolni, amely a 65 év fölöttieknek a munkaképes korú lakosság (15-64 év) számához viszonyított arányát mutatja meg (lásd 6. ábra). Az öregedés folyamata hatással van erre az arányra – a munkaképes korú lakosság mérete csökken, míg az időskori eltartottak aránya nő. Más szóval, a függőségi ráta növekszik.
18
6. ábra: A 65 évnél idősebbek aránya a munkaképes? korú lakossághoz képest (függőségi ráta) 2020-ra és 2060-ra kivetítve.
70 60 50 40 30 20 10 0
2060
Írország Nagy-Britannia Luxemburg Dánia Belgium Svédország Franciaország Finnország Hollandia Ciprus Ausztria Spanyolország Csehország Málta Észtország Litvánia Szlovénia Portugália Olaszország Görögország Magyarország Németország Bulgária Szlovákia Románia Lengyelroszág Lettország
2020
Forrás: Az Európai Bizottság 2012-es jelentése az idősödésről: a 27 uniós tagállamra vonatkozó gazdasági és költségvetési előrejelzések (2010-2060).
Az időskori eltartottak arányának jelzőszáma ugyanakkor a két kiválasztott csoportnak csupán a méretét arányítja egymáshoz, azt nem mutatja, hogy a 15 és 64 év közöttiek csoportján belül mekkora a dolgozók aránya. Ha az öregedés államháztartásra gyakorolt hatását akarjuk megbecsülni, az adófizetők számával kell kalkulálni. A 3. táblázat az időskori függőségi rátát, vagyis a nyugdíjrendszer befizetőinek és haszonélvezőinek arányát mutatja. Itt a legszembetűnőbb a jóléti állam jövőbeli finanszírozásának problémája. Az összes európai országban csökkenni fog a befizetők és támogatottak aránya, ami azt jelenti, hogy a jóléti államok súlyos pénzügyi nehézségek elé néznek (Börsch-Supan és Ludwig 2011). 3. táblázat: A száz időskori nyugdíjasra jutó keresők számának csökkenése 2010 és 2060 között
Ország Ausztria
2010 171
2020 153
2030 132
2040 124
2050 115
2060 112
Belgium
167
128
117
117
113
110
Bulgária
129
131
123
114
101
99
19
Ciprus
355
296
238
193
148
123
Csehország
177
170
160
151
136
129
97
77
79
81
87
94
Észtország
149
151
150
140
124
113
Finnország
173
153
136
136
135
129
Franciaország
167
159
146
136
132
130
Németország
162
151
125
110
107
105
Görögország
177
180
170
146
129
130
Magyarország
131
135
132
115
100
91
Írország
278
239
241
216
191
196
Olaszország
147
167
160
139
130
136
Lettország
152
156
146
130
104
92
Litvánia
134
130
122
111
101
91
Luxemburg
239
206
160
133
116
107
Málta
186
167
162
156
139
116
Lengyelország
171
166
145
122
99
89
Portugália
159
138
121
101
90
86
Románia
95
92
88
81
76
74
Szlovákia
164
146
123
100
82
74
Szlovénia
154
127
114
98
87
86
Spanyolország
240
225
193
153
128
126
Svédország
249
210
185
171
167
154
Hollandia
338
295
257
237
238
238
Dánia
Forrás: Polakowski 2012, p. 176, idézi az Európai Bizottság 2012-es jelentését az idősödésről.
A TÁRSADALMI ÖREGEDÉS MUTATÓI: FONTOSABB PONTOK/KÉRDÉSEK
Bár a társadalom öregedésének jelenségére már évekkel ezelőtt felfigyeltek, a folyamat az utóbbi időben gyorsult fel; a gyorsulás a század harmadik és negyedik évtizedében fog drámai mértéket ölteni, különösen azokban az országokban – a kelet-középeurópai államokról van szó –, ahol ezidáig a társadalom mérsékelt öregedését figyelhettünk meg.
2.2. ÖREGEDÉS ÉS A NYUGDÍJRENDSZER REFORMJAI – A NYUGDÍJASOK ELSZEGÉNYEDÉSE?
Az öregedés növekedése az a tényező, amely – legalábbis a közbeszéd tanúsága szerint – leginkább szükségessé teszi a nyugdíjak reformját (Bonoli és Shinkawa 2005). Az öregedés 20
kérdése nagyjelentőségű politikai kérdéssé válik, és ennek rendkívüli módon ki vannak szolgáltatva az öregségi nyugdíjrendszerek. Ezzel együtt – mivel az utóbbi évtizedekben számos európai országban ugrásszerűen megnőtt a felsőoktatásban részt vevők száma, és ennek következtében későbbre tolódott a munkaerőpiacra történő belépés időpontja –, a fizetett munkával töltött időszak is lerövidült. Mivel a kiadások listáján az öregségi nyugdíj a legnagyobb tétel, az európai kormányok azon vannak, hogy új intézkedések bevezetésével mérsékeljék a jövőbeni nyugdíjkiadásokat. Az ilyen intézkedések legjellemzőbbike a nyugdíjkorhatár megemelése (gyakran a két nem számára előírt nyugdíjkorhatár mértékének kiegyenlítésével együtt), illetve a juttatási képlet átalakítása a referencia-időszak kiterjesztése, vagy az úgynevezett meghatározott juttatási programról a meghatározott hozzájárulási programra való teljes átállás révén. További elemek lehetnek a nyugdíjcélú megtakarítások, valamint a nyugellátás indexálásának megváltoztatása, az áttérés a jövedelem-alapú indexálásról az ár-alapúra. A reformintézkedések élén végül – elsősorban Kelet-Közép-Európában, ahol a kormányok bevezették a nyugellátás részfinanszírozását – a finanszírozással kapcsolatos változtatások álltak (Polakowski 2012). Ezen változtatások eltérő következményekkel járnak a két nemre. A karriernek a gondozási tevékenységekkel összefüggő megszakadásai, valamint a család és a munka összebékítését szolgáló intézkedések hiánya miatt a familiarista rendszerekben különösen a nőket sújtja a nyugdíjas kori szegénység. Ennek hatását felerősíti az atipikus, például határozott idejű szerződéssel történő foglalkoztatás (Bridgen and Mayer 2007). A reformok nagyságrendje miatt a kelet-közép-európai országok polgárait komolyan fenyegeti a nyugdíjas kori elszegényedés veszélye (Holzmann és Guven 2009; OECD 2011).
NYUGDÍJREFORMOK: FONTOSABB PONTOK/KÉRDÉSEK
A fejezetben érintett reformok jelentős része megváltoztatja az európai nyugdíjrendszer logikáját, méghozzá oly módon, hogy csökken a rendszer újraelosztó jellege, és a nyugdíjazás utáni anyagi biztonság fenntartásának felelősségét az állam helyett az egyénnek kell viselnie.
A familiarista rendszerekben a munka és család összeegyeztetését szolgáló intézkedések hiánya miatt a nyugdíjas kori szegénység jobban sújtja a nőket. A gondozással töltött időszakok anyagi ellentételezése javíthat a helyzeten, ez azonban az intézményes szorgalmazását jelentené az otthoni gyermekgondozásnak, különösen, ha nem kielégítőek a gyermekgondozási szolgáltatások.
21
2.3.
IDŐSÖDÉS ÉS FOKOZÓDÓ KERESLET A TARTÓS ÁPOLÁSRA ÉS EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSRA
Bár az általában vett idősödés nem jár szükségszerűen a tartós ápolás és egészségügyi ellátás iránti növekvő igénnyel, a nyolcvan éven felüliek számának növekedése – az erre a korcsoportra erősen jellemző betegséghalmozódás miatt – ezt vonja majd maga után. Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése ezt a tendenciát szemlélteti – a 7. ábrán látható, hogy a nyolcvan éven felüliek csoportja különösen gyors gyarapodást mutat. 7. ábra: A nagyon idősek (80 év felettiek) százalékos aránya a lakosságban 2010-ben és 2060-ban (előrejelzés).
15 10 5
2010 Spain
Italy
Portugal
Greece
Germany
Romania
Slovenia
Bulgaria
EU 17
Latvia
Poland
Hungary
Sloviakia
EU 27
Czech Republic
Malta
Austria
Estonia
France
2060 the Netherlands
Finland
Lithuania
Luxemburg
Sweden
Denmark
Ireland Cyprus UK Norway Belgium
2010
Írország Ciprus NagyBritannia Norvégia Belgium Svédország Dánia Luxemburg Finnország Litvánia Franciaország Hollanida ÉSztország Málta Ausztria EU 27 Csehország Szlovákia Lengyelország Magyarország EU 17 Lettország Szlovénia Bulgária Románia Görögország Németország Portugália Olaszország Spanyolország
0
Forrás: Az Európai Bizottság 2012. évi jelentése az idősödésről: Gazdasági és költségvetési előrejelzések az EU 27 tagállamára vonatkozóan (2010–2060).
Az előrejelzés szerint ezen csoport létszáma 7,4 százalékponttal gyarapszik majd 2010-2060 között az EU 27 tagországában. Más szavakkal, a következő ötven év folyamán a nyolcvan év felettiek aránya a teljes népességben több mint két és félszeresére nő. Hasonlóan más népesedési mutatókhoz, itt is jelentős eltérés tapasztalható az egyes európai országok között: a növekedés előreláthatóan Svédországban, Belgiumban és az Egyesült Királyságban lesz a legkevésbé dinamikus, a legjelentősebb növekedés pedig egyes délilletve kelet-közép-európai országokban várható. Ide tartozik Románia, Bulgária, Lengyelország, Szlovákia, Spanyolország és Görögország. Ennek eredményeként várható, hogy növekedni fog a tartós ápolás iránti kereslet, bár kisebb arányban, mint azt a nagyon idős népesség gyarapodása sejteni engedné, hiszen az egészségesen leélt évek száma is magasabb lesz.
22
A fentiek különösen a tartós ápolás finanszírozása és megszervezése szempontjából, illetve annak társadalmi nemi meghatározottsága miatt jelentenek majd kihívást. Ami a szervezést illeti, a tartós ápolásnak számos különböző formája létezik, úgy mint otthonápolás, intézményi ápolás (idősotthonok vagy kórházak), vagy támogatott lakhatás (Lipszyc, Sail, és Xavier 2012). Ezek az ápolási formák gyakran együtt, egymás mellett léteznek egy országban, ami igen bonyolulttá teszi a képet, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az ápolás gyakran informális keretek közt valósul meg (gyakran a család nőtagjai vagy bevándorlók által). Lévén, hogy a tartós ápolás a szociális és az egészségügyi ellátás metszetében helyezkedik el, a finanszírozás kérdése is összetett (OECD 2012). Az egyik lehetőség a tartós ápolást nyújtó intézmények finanszírozása (természetbeni juttatás), a másik a kötött (az ápolás egy meghatározott formájára költhető) vagy kötetlen felhasználású pénzbeli juttatások biztosítása. Ez utóbbi megoldást tartják a legrugalmasabbnak, amennyiben egyaránt felhasználható az intézményi ellátás, és egy barát vagy családtag által nyújtott ápolás költségeinek fedezésére. A kötetlen felhasználású gondozási díjat azonban sokan kritizálják, amiért – megerősítve ezen feladatok társadalmi nemi szerepek szerinti elosztását – kedvezőtlen hatással van az informális keretek közt ápolói feladatokat végzőkre. Ahogy ez a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokra általánosan jellemző, a tartós ápolás területén is túlnyomórészt nők, még pedig alacsony iskolai végzettséggel rendelkező nők dolgoznak alacsony munkabérért. Informális keretek közt leginkább nőrokonok (házastársak, gyerekek és a gyerekek házastársai, jellemzően a 45-64 év közti korosztályból) ápolják a rászoruló időseket. Az intézményi ellátással szemben ez utóbbi nem üzleti alapokon nyugszik, és a rokonok hajlandóságától függ. De pontosan milyen káros hatással lehet az intézményi kereteken kívüli, informális ápolás az azt végző, jellemzően nő hozzátartozókra? Először is, a tartós ápolást még részmunkaidős állás esetén is igen nehéz összeegyeztetni a keresőtevékenységgel. Ezért, amennyiben nem állnak rendelkezésre egyéb ápolási lehetőségek (az állam által nyújtott ellátás hiánya miatt, vagy mert a gondozás és ápolás területén elégtelen a piac működése), feszültség keletkezik az idős családtag ellátásának szükségessége és a munka folytatásának igénye (vagy gazdasági kényszere) között. Az ápolótevékenység a jelenlegi kulturális viszonyok közepette lehetetlenné teszi a munkaviszony folytatását. Más szóval: a nők lemondanak az állásukról, hogy egy rászoruló családtagról gondoskodjanak. Az előrejelzések szerint a gondozás és munka összeegyeztetésének ez a problémája egyre nagyobb mértéket ölt majd, hiszen a törékeny egészségű idősek számának növekedése egyszerre jelentkezik majd a 45 és 64 év közti nők foglalkoztatottságának fokozódásával. Összefoglalva, a népesség öregedése számos folyamaton keresztül hat a tartós ápolásra. Jelen tanulmány szempontjából fontos kiemelni, hogy míg a tartós ápolás iránti kereslet előreláthatóan jelentősen növekszik majd, kihívást jelent mind az intézményes 23
ápolás finanszírozása, mind az informális ápoláshoz való hozzáférés. A kihívás nagyrészt a fizetett és a gondozói munka összeegyeztetésének nehézségéből fakad: míg az ápolói állások az alacsony bér miatt nem vonzanak majd új dolgozókat, egyre több olyan (nő) lép be a munkaerőpiacra, aki máskülönben otthon ápolhatná az idős hozzátartozót. A fentieket tekintetbe véve, az optimális megoldás a szociálpolitika ezen ágazatára fordított kiadások növelése volna. Egy ilyen intézkedés vonzóbbá tenné az ápolói munkát (a férfiak számára is), és előnyösen befolyásolná a nők foglalkoztatási szintjét, akiknek egyébként a családon belül, informális keretek között kellene ugyanezen tartós ápolási feladatokat ellátniuk. A feladat családból való kikerülése itt az ápolás mint munka nemi meghatározottságának mérséklésével járna együtt. A népesség demográfiai összetételének változásai az egészségügy elé is hasonló problémákat gördítenek, mint amilyeneket a tartós ápolás szempontjából felvetnek. A szakemberek helyett családtagok által történő ellátás problémája (informalitás) itt kevéssé hangsúlyos, a fő nehézséget az jelenti, hogy egyre nő a beteg által egészségügyi ellátás alkalmával fizetendő térítés jelentősége. 2010-ben az EU 27 tagországában a GDP 8 százalékát fordították az egészségügyre, mely összeg nagy részét (78 százalékát) közforrásokból fedezték. Az egészségügyi kiadások szempontjából két tényezőnek van különösen nagy jelentősége. Először is, mivel az élettartammal együtt nő az egészségügyi szolgáltatások iránti kereslet, a várható élettartam növekedése a kiadások növekedését is jelenti. Másodszor, a dolgozó lakosság arányának csökkenésével egyre apadnak a finanszírozási források is. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy az egészségügyi kiadások növekedéséért nagyobb mértékben felelős az orvostechnológia fejlődése, mint a társadalom öregedése. TARTÓS ÁPOLÁS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS: FONTOSABB PONTOK/KÉRDÉSEK
Míg az intézményes ápolás előreláthatóan munkaerőhiánnyal küzd majd, az informális ápolás területén a családtagok gondozása és a munkavállalás összeegyeztetésének problémája fog feszültséget okozni – az elmúlt évtizedekben a nők foglalkoztatási aránya (különösen az idősebbeké) jelentősen nőtt. Ez várhatóan fokozza majd a gondozás és a munka összeegyeztetésének problémáját. Az egészségügyben használt technológia költsége jelentősen megnövekedett. Vajon oda vezetnek majd ezek a folyamatok, hogy a népesség nem egyforma mértékben jut hozzá a különböző minőségű ellátásokhoz? Lesz-e választóvonal a gazdagabb és szegényebb országok közt?
24
3. A NEMZETKÖZI MIGRÁCIÓ TENDENCIÁI
A munkaképes korú népesség fogyásának problémáját a jóléti államok már bevándorláspolitikai eszközökkel is megpróbálták orvosolni. Az elmúlt évtizedekben a migráció mértéke és jellege egyaránt változott (lásd a 8. ábrát). Azokban az országokban – például Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban –, ahol jelentős a vendégmunkások aránya, az 1950-es és 1960-as években felerősödött a munkacélú bevándorlás. A bevándorló munkavállalók jó része Dél-Európából és Írországból érkezett (Eurostat 2011). 8. ábra: Nettó migrációs ráta (az 1000 főre jutó ki- és bevándorlás mérlege) Európa térségei szerint.
-
7 6 5 4 3 2 1 0 1 2 3 4 Eastern Europe Kelet-Európa
Northern Europe
Southern Europe
Western Europe
Észak-Európa
Dél-Európa
Nyugat-Európa
Forrás: Az ENSZ Népesedési Osztályának adatai.
Az 1970-es években – részben a pénzügyi válságára adott válaszként – számos ország szigorította bevándorláspolitikáját. Megnőtt viszont a nemzetközi védelem és a családegyesítés céljából történő migráció mértéke. Európában a 2000-es években aztán összességében véve is megnőtt a migráció mértéke, aminek elsődleges oka az EU bővítése volt. A bevándorlásra vonatkozó szabályozás nem csak a harmadik országból származó bevándorlókra, de az Európán belüli migránsokra nézve is erősen szelektív, mivel az egyes tagállamok gyakran csak a magasan képzett szakembereket igyekeznek az országba vonzani. A bevándorlók társadalmi beilleszkedését szolgáló szakpolitikák gyakran képzik vita tárgyát, és komoly kihívások elé állítja az európai kormányokat, különösen a gyakran a nacionalista és rasszista attitűdök megerősödésével járó pénzügyi megszorítások idején.(Mair és Zielonka 2002; Fermin és Kjellstrand 2005; Zimmermann 2005; Carmel, Cerami és Papadopoulos 2011). Az empirikus vizsgálatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a 25
munkahelyi sokszínűség – amely részben a különböző kultúrából érkező bevándorlók jelenlétéből fakad – kedvező hatással van a termelékenységre. A megnövekedett kivándorlás Kelet-Közép-Európa országaiból (különösen Lengyelországból) az EU más országaiba komoly demográfiai kihívást jelent ezen államok számára. 9. ábra: Nettó migrációs ráta (az 1000 főre jutó ki- és bevándorlás mérlege) néhány nyugat- és közép-kelet-európai országban.
10 8 6 4 2 0 1950-1955
1960-1965
1970-1975
1980-1985
1990-1995
2000-2005
2005-2010
- 2 - 4 Czech Republic
Hungary
Poland
Slovakia
Denmark
United Kingdom
Italy
Germany
Csehország Dánia
Magyarország Egyesült Királyság
Lengyelország Olaszország
Szlovákia Németország
Forrás: Az ENSZ Népesedési Osztályának adatai
Egyrészt mondhatjuk, hogy a munkaképes korú népesség egy részének kivándorlása megoldotta a lengyelországi munkanélküliség problémáját, másrészt viszont nem feledkezhetünk meg arról, hogy ugyanez a folyamat növelte (a nyugat-európai országok szelektív bevándorláspolitikája következtében) az agyelszívás mértékét. De vajon mennyiben jelent valódi veszélyt az agyelszívás? Vannak tanulmányok, amelyek szerint az agyelszívást az „agyvisszatérés” jelensége kíséri, vagyis a magasan képzett szakemberek visszatérnek származási országukba (Mayr és Peri 2009). Előfordulhat, hogy a kormányok megpróbálják kikényszeríteni a visszatérést, de az is, hogy igyekeznek elejét venni magának a kivándorlásnak. A legújabb magyarországi felsőoktatási reform például kifejezetten igyekszik eltántorítani a diákokat attól, hogy egyetem vagy főiskola után külföldön vállaljanak munkát: az államilag támogatott helyeken tanuló diákoknak alá kell írniuk egy szerződést, amely kimondja, hogy amennyiben a diploma megszerzését követően kivándorolnának, tanulmányaik költségének jelentős részét vissza kell fizetniük. 26
Ezzel némiképp ellentétes stratégiát folytat Csehország, amely igyekszik bevándorlókat vonzani, és ahol ezért a bevándorlók száma kis mértékben már meg is haladja a kivándorlókét. A keletről szomszédos országokból érkező bevándorlókkal szembeni szigor enyhítése Lengyelországban arra enged következtetni, hogy ha lassan is, de kezdenek úgy tekinteni a bevándorláspolitikára, mint a munkaerőhiány kezelésének egyik lehetséges eszközére. Végül, számos kelet-közép-európai országban megfigyelhető, hogy az ápoló szolgáltatások alulfejlettsége együtt jár az ápolást végző (főleg női) munkaerő (elsősorban) Dél-Európába történő kiáramlásával. Miközben ez a tendencia enyhítheti a familiarista jóléti berendezkedésű dél-európai államok ápolási szükségleteit (Hooren 2011), a bevándorló munkavállalók gyakran informálisan, alapvető szociális védelem nélkül dolgoznak. NEMZETKÖZI MIGRÁCIÓ: FONTOSABB PONTOK/KÉRDÉSEK
Amikor a nemzetközi migráció kapcsán felmerül az ápoló munkát végzők elvándorlásának problémája, a társadalmi nemek kérdése is napirendre kerül. Az ápoló munkát végzők többnyire nők, és mivel Kelet-Közép-Európából érkeznek, migrációjuk egyszerre enyhíti az elsősorban familiarista berendezkedésű célországok ápolási szükségleteit, és növeli ezen szükségleteket a származási országokban.
A migráció politikáját a kelet-közép-európai országok foglalkoztatáspolitikájával együtt kell vizsgálni. Egyrészt sok szó esik a munkaképes korú népesség csökkenéséről, és félelem övezi a kivándorlást és a termékenység csökkenését, másrészt hiány van a teljes munkaidős, határozatlan idejű állásokból. Az álláslehetőségek hiánya hozzájárul a kivándorláshoz és a termékenység csökkenéséhez. Melyek ennek a két szakpolitikai területnek a metszéspontjai? Miként jelenjenek meg ezek a metszéspontok a politikai vitákban?
KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK
• A szociálpolitikai reformok elgondolása és megvitatása gyakran nagyon szűk keretezésben történik, mindössze egy vagy két paraméter (például a nők nyugdíjkorhatára vagy a szülői szabadság időtartama) mentén, miközben az időbeli, térbeli és az élet különböző területei (munka, ápolás, oktatás, szabadidő, a család és munka összeegyeztetése) közötti összefüggések vizsgálata csak ritkán merül fel. •Akár a termékenység változásának okairól beszélünk, akár arról, milyen (kulturális, gazdasági, szakpolitikai és vegyes) tényezők befolyásolják az egyént életének alapvető 27
döntéseiben, akár a reprodukció új struktúrájának (szándékok, preferenciák, egyéb eszmék) kihívásaira megfelelni kívánó politikai válaszok előfeltevéseit vizsgáljuk, a társadalmi nemek viszonya minden esetben sokrétű értelmezési keretként szolgál. • Úgy tűnik, hogy a csökkenő termékenység sújtotta kelet-közép-európai országok az újra-familiarizálódás paradigmáit választják, és szinte soha nem ösztönzik a szülőséggel járó felelősség egyenlő elosztását. A csökkenő termékenység és a társadalom elöregedése makro-szinten és hosszú távon fokozza munkaerőhiányt, ami veszélyezteti a gazdasági fejlődést. Ami a mikro-szintet illeti, sokak álma, hogy egynél több gyermekük legyen, sohasem válik valóra. A kutatások azt mutatják, hogy a nemek társadalmi egyenlősége a kulturális kontextustól függetlenül növeli a termékenységet. Ez azt jelenti, hogy szükség van a nemi szerepekről szóló diskurzus megváltoztatására, a lehetséges szakpolitikai eszközök megvitatására, és a mielőbbi cselekvésre. Dorota Szelewa, szociálpolitikai szakértő, Nemzetközi Kutató- és Elemzőközpont (International Centre for Research and Analysis, ICRA); egyetemi adjunktus, Varsói Egyetem, Médiatudományi és Politológiai Tanszék, Szociálpolitikai Intézet
IRODALOM Baizan, Pau. 2009. Regional child care availability and fertility decisions in Spain. Demographic Research 21 (27):803-842. Baranowska-Rataj, Anna, and Anna Matysiak. 2012. Czy znamy lekarstwo na niską dzietność? Wyniki międzynarodowych badań ewaluacyjnych na temat polityki rodzinnej Instytut Statystyki i Demografii SGH, working papers 20 (2012). Barany, Zoltan D., and Iván Völgyes. 1995. The legacies of communism in Eastern Europe. Baltimore: Johns Hopkins University Press. Barnett, W. Steven. 2011. Maximizing Returns from Prekindergarten Education: National Institute for Early Education Research. Bonoli, Giuliano, and Toshimitsu Shinkawa. 2005. Population ageing and the logics of pension reform in Western Europe, East Asia and North America. In Ageing and Pension Reform Around the World. Evidence from Eleven Countries, edited by G. Bonoli and T. Shinkawa. Cheltenham: Edward Elgar. Börsch-Supan, Axel, and Alexander Ludwig. 2011. Old Europe Ages: Reforms and Reform Backlashes. In Demography and the economy, edited by J. B. Shoven. Chicago: The University of Chicago Press. Brewster, Karin L., and Ronald R. Rinfuss. 2000. Fertility and Women's Employment in Industrialised Nations. Annual Review of Sociology 26:271-296. Bridgen, Paul, and Traute Mayer. 2007. Private pensions versus social inclusion? Citizens at risk and the new pensions orthodoxy. In Private Pensions versus Social Inclusion? Non-State Provision for Citizens at Risk in Europe, edited by T. Mayer, P. Bridgen and B. Riedmueller. Cheltenham: Edward Elgar.
28
Carmel, Emma, Alfio Cerami, and Theodoros Papadopoulos. 2011. Migration and welfare in the new Europe: social protection and the challenges of integration. Bristol: Policy. Castles, Frank. 2003. The World Turned Upside Down: Below Replacement Fertility, Changing Preferences and Family-Friendly Public Policy in 21 OECD Countries. Journal of European Social Policy 13 (3):209-227. Daly, Mary. 2011. What Adult Worker Model? A Critical Look at Recent Social Policy Reform in Europe from a Gender and Family Perspective. Social Politics: International Studies in Gender, State & Society 18 (1):1-23. Duvander, Ann-Zofie, and Gunnar Andersson. 2006. Gender Equality and Fertility in Sweden: a Study on the Impact of the Father's Uptake of Parental Leave on Continued Childbearing. Marriage and Family Review 1/2:121-142. Einhorn, Barbara. 1995. Cinderella goes to market: Citizenship, gender and women’s movements in East Central Europe. London: Verso Books. Esping-Andersen, Gosta. 2009. The Incomplete Revolution: Adapting Welfare States to Women's New Roles: Polity Press. Esping-Andersen, Gøsta. 2002. A New Gender Contract. In Why We Need a New Welfare State edited by G. Esping-Andersen, D. Gaille, A. Henerijck and J. Myles. Oxford: Oxford University Press. Eurostat. 2011. Migrants in Europe. A statistical portrait of the first and second generation. Luxembourg: Eurostat. Statistical Books. . Fermin, Alfons, and Sara Kjellstrand. 2005. Study On Immigration, Integration and Social Cohesion. Brussels: European Comission. Folbre, Nancy. 1996. The economics of the family, The international library of critical writings in economics ; 64. Cheltenham, UK ; Brookfield, US: E. Elgar Pub. Ltd. Fraser, Nancy. 1994. After the Family Wage. Gender Equity and the Welfare State Political Theory 22 (4):591618 Fuszara, Malgorzata. 1991. Will the Abortion Issue Give Birth to Feminism in Poland? In Women's Issues in Social Policy, edited by M. Mclean and D. Groves. London: Routledge. Gal, Susan, and Gail Kligman. 2000. Reproducing gender: politics, publics, and everyday life after socialism. Princeton, N.J.: Princeton University Press. Gauthier, Anne Hélène. 1996. The state and the family: a comparative analysis of family policies in industrialized countries. Oxford Clarendon Press. Hantrais, Linda, and Stephen Mangen. 1994. Family policy and the welfare of women. Loughborough CrossNational Research Group. Heckmann, James J. 2011. Economics of Inequality. The Value of Early Childhood Education. American Educator Apring 2011. Heinen, Jaqueline. 1997. Public/Private. Gender, Social and Political Citizenship in Eastern Europe. Theory and Society 26 (4):577-597. Hobson, Barbara, ed. 2002. Making Men into Fathers: Men, Masculinities and the Social Politics of Fatherhood. Cambridge: Cambridge University Press.
29
Holzmann, Robert, and Ufuk Guven. 2009. Adequacy of Retirement Income after Pension Reforms in Central, Eastern, and Southern Europe Eight Country Studies. Washington: World Bank.
Hook, Jennifer L. 2006. Care in Context: Men's Unpaid Work in 20 Countries, 19652003. American Sociological Review 70:639-660. Hooren, Franca van. 2011. When Families Need Immigrants: The Exceptional Position of Migrant Domestic Workers and Care Assistants in Italian Immigration Policy. Bulletin of Italian Politics 2 (2):21-38. Korpi, Walter. 2000. Faces of Inequality: Gender, Class and Patterns of Inequalities in Different Types of Welfare States. Social Politics Summer 2000:127-191. Kotowska, Irena, Janina Józwiak, Anna Matysiak, and Anna Baranowska. 2008. Poland: Fertility decline as a response to profound societal and labour market changes? Demographic Research 19 (22):795-854. Kurowska, Anna. 2012. Wplyw wybranych instrumentów polityki rodzinnej i polityki zatrudnienia na dzietność oraz aktywność zawodową kobiet. Polityka Spoleczna 11-12. Leitner, Sigrid. 2003. Varieties of Familialism. The caring function of the family in comparative perspective European Societies 5 (4):353-375. Lewis, Jane. 1993. Introduction: Women, Work, Family and Social Policies in Europe. In Women and Social Policies in Europe: Work, Family and the State edited by J. Lewis: Edward Elgar. Lipszyc, Barbara, Etienne Sail, and Ana Xavier. 2012. Long-term care: need, use and expenditure in the EU-27, Economic Papers 469. Brussels: European Commission, DG Economic and Financial Affairs. Luci, Angela, Olivier Thevenon, 2010. "The impact of family policy packages on fertility trends in developed countries”, INED Working Paper, No. 167, Paris. Mair, Peter, and Jan Zielonka. 2002. The enlarged European Union: diversity and adaptation. London; Portland, OR: F. Cass. Marier, Patrick. 2011. Affirming, Transforming, or Neglecting Gender? Conceptualizing Gender in the Pension Reform Process. Social Politics: International Studies in Gender, State & Society 14 (2):182-211. Mayr, Karin, and Giovanni Peri. 2009. Brain Drain and Brain Return: "Theory and Application to EasternWestern Europe”. UC Davis Publications. McDonald, Peter. 2000. Gender Equity in Theories of Fertility Transition. Population and Development Review 26 (3):427-439. ———. 2002. Low fertility: unifying the theory and the demography. Paper presented to a meeting of the Population Association of America Atlanta, 9-11 May. Mieczkowski, Bogdan. 1982. Social services for women in Eastern Europe, Series in issues studies (USSR and East Europe). Charleston, Ill.: Association for the Study of the Nationalities (USSR and East Europe). OECD. 2011. Doing Better for Families. Paris: Oganisation for Economic Co-operation and Development. ———. 2011. Pensions at a Glance 2011: Retirement-income Systems in OECD and G20 Countries. Paris: OECD Publishing. OECD. 2012. Help wanted? Providing and Paying for Long-Term Care. OECD, Paris Olah, Livia. 2003. Gendering fertility: Second births in Sweden and Hungary Population Research and Policy Review 22 (2):171-200. 30
Orloff, Ann Shola. 1993. Gender and the Social Rights of Citizenship: The Comparative Analysis of Gender Relations and Welfare States. American Sociological Review 58:303-328. ———. 2006. From Maternalism to “Employment for All”: State Policies to Promote Women’s Employment across the Affluent Democracies. In The State After Statism, edited by J. Levy. Cambridge, Massachusetts, London, England: Harvard University Press. Penn, Shana. 1994. The National Secret. Journal of Women's History 5 (3):55-69. Polakowski, Michał. 2012. Społeczne i ekonomiczne konsekwencje starzenia się społeczeństw a główne kierunki reform systemów emerytalnych Europie. Studia Biura Analiz Sejmowych 2 (30):169-199. Razavi, Shahrashoub, and Carol Miller. 1995. From WID to GAD: Conceptual Shifts in the Women and Development Discourse In Occasional Paper 1 United Nations Development Programme, United Nations Institute for Social Development, Geneva. Saraceno, Chiara, and Wolfgang Keck. 2010. Can we identify intergenerational policy regimes in Europe? European Societies 12 (5):675-696. Saxonberg, Steven, and Thomas Sirovatka. 2006. Failing Family Policies in Eastern Europe. Journal of Comparative Policy Analysis 8 (2):185-202. Sen, Amartya. 1992. Inequality Re-examined: Oxford University Press. Snitow, Ann. 1993. The Church Wins, Women Loose. The Nation. Szalai, Julia. 2006. Poverty and the Traps of Postcommunist: Welfare Reforms in Hungary: The new challenges of EU-accession. Rev. soc. polit. 13 (3-4):309-333. Szelewa, Dorota, and Michal Polakowski. 2008. Who Cares? Changing Patterns of Childcare in Central and Eastern Europe Journal of European Social Policy 18 (2):115-131. Testa, Maria Rita. 2006. Childbearing preferences and family issues in Europe: Eurobarometer. Verdery, Katherine. 1994. From Parent-State to Family Patriarchs: Gender and Nation in Contemporary Eastern Europe. East Europe in Politics and Society 8 (2). Watson, Peggy. 1993. The Rise of Masculinism in Eastern Europe. 198 (March-April 1993). WHO. 2012. Home care across Europe: Current structure and future challenges. WHO and European Observatory on Health Systems and Policies, Copenhagen. WHO. 2008. Demystifying the myths of ageing. WHO, Copenhagen. Zimmermann, Klaus F. 2005. European migration: what do we know? Oxford; New York: Oxford University Press.
31
