XX I . é v f. 1 0 . s z ám
VÁR OSUNK LAPJA
2009. május 21
Delelő
Kovács Szabolcs népi iparművész jubileumi kiállítása A fürdőszezon kezdetéről Vámos Zoltán
A Zsóry Camping Kft. helyzetéről Berecz Lászlóné
A labdarúgócsapat sikereiről Huszák Géza
Gondolatok a versről
Nem akarok ünneprontó lenni, de szerintem Ady óta a legnagyobb költőnk Weöres Sándor. Az 50-es, 60-as, és 70-es évek irodalomirányítóinak nagyon nem tetszett a költő világszemlélete, nem tudták belegyömöszölni a „proletár költő”ketrecébe, amibe pl. József Attilát (hamisításokkal) valamen�nyire sikerült. Ezért megakadályozták, hogy a rengeteg szép és tartalmas verse a közvéleményhez eljusson. És amit nem ismerünk, azt nem keressük. Hallgatásra itélték, megtették „csak-gyermekversírónak” és ráfogták, hogy csak utánozni tud. Fordításból kellett élnie. Pedig ugye milyen szép: (A temető című verséből) “De a vér és sikoltás emlékéből fekete rengő bástyák tornyosulnak s a könny leghalkabb zizzenése is e falakon mint ágyúdörej visszhangzik. – A mocsári fűzfa e sárga lovas, sípjában ezer muzsika emléke hallgat...” Vagy József Attiláról (gondoljunk az idegösszeomlása idején készült fényképre): (József Attila utolsó fényképe című verse): „A szemből, honnan minden ég kifolyt, bánat, keserűség befele szédül. Pókláb szalad péppé-vált teste nélkül és egy helyben kaszál a széttiport.” De javaslom: tessenek beleolvasni Weöres köteteibe, csodálatos kincsesbánya. Lépjünk azonban tovább: Kondor Béla, a zseniális festő- és grafikusművész (alkotásai a legutóbbi időszak olyan kulturális értékét képezik, mint pl. Csontváry művei) nagyon jó verseket is írt. „A költemény pedig a testemből való hiány!” – mondta ki egy helyen. Igen, a vers egy darab a költő testéből, a szívéből, a lelkéből! Ezért viszi minden költő féltő gonddal az olvasó felé művét. Más megközelítésben a jó vers olyan, mint egy gyönyörű gyémántkemény ásvány. Nagyon szép és semmi nem tudja „megkarcolni”. Kevésbé költőien fogalmazva: A vers szavak alkotta képekbe foglalt gondolat, ahol mindkét összetevő fontos. Pl.: „A Tisza az egyik, a Duna a másik legördülő könnycsepp, érted, alaktalanra-pofozott-képű, körülharapdált sajt-formájú hazám!” (Kiáltás című versem.) Ha kép nincs, akkor prózává „változik” a vers. (A ma megjelenő versek nagy része: versalakba írt rossz próza.) És van, amkor a vers szavai alkotnak egy érdekes „belső zenét”. Pl. „Hogy mit csinálok? - Haladok utamon. - Lapátolom a mellig érő havat.” (Részlet az Egy lapátoló ember válaszai című versemből.) Itt a három, a kettő és az öt szó egymáshoz viszonyítása, aránya, az úgynevezett aranymetszés ad ritmust-lüktetést. (A fák ágai az aranymetszés arányai szerint ágaznak el! De Bartók zenéjében is megtalálható ez a szerkezet.) És hogy születik a vers? Indulhat külső hatásra (hervadó rózsa ősszel = az élet mulandósága), de belülről is (elképzelt történet, helyzet kibontása). De ha jobban megviszgáljuk az ihlet folyamatát, akkor felismerjük, egyrészt, hogy adottságként-tehetségként „előbb” már meg kell lennie a költőben, másrészt pedig hogy a vers megszületésének folyamata „lenyúlik” a lélek legmélyebb részeibe, amely már követhetetlen. (Ezt egy rokonom, Bóta József, így fogalmazta meg: „Egyszer rá kell születni, aztán rá kell teremni, – s utána már úgy megy, mint az ágyba...”) Ezért nem lehet megtanulni verset írni. E sorok írójának erős meggyőződése, hogy nemcsak a vers, de minden műalkotás (sőt: minden alkotás) „gyökerei” átnyúlnak a túlvilágra. Miért érezzük igaznak, ha nem ezért, ha valakire rámondják: „Isten-adta tehetsége van!”?! (Gondoljunk pl.: Petőfire vagy Mozartra!) Az itt leírtak több évtized irodalmi „barangolásának”-keresésének végeredménye. Én így látom. Tisztelettel és szeretettel adom át a kedves olvasónak! Laboda Kálmán
2009. május 21. TARTALOM 2 Gondolatok a versről 3-4 Képviselő-testületi ülés 4 Akadálymentesítés a közintézményekben 5 Újra elindult a szezon 6 Megújult a fűtésrendszer 6 Eredményes évet zárt a Zsóry Camping Kft. 7 Május 9-i dél-borsodi madarak és fák napi találkozó 7 Katasztrófa elhárítási gyakorlat 8 Civilek Hete 8 Csecsemőgondozási verseny 9 60 éve érettségiztünk 9 Én iskolám köszönöm most (is) néked 10 Elbúcsúztak a középiskolások 10 Közel háromszázan vizsgáznak 11 Delelő 11 Tájképek a Közösségi Házban 12-14 Közhírré tétetik 15 Élre állt labdarúgó-csapatunk 15 Egy pont termett
Mezőkövesdi Újság
Kiadja: Mezőkövesdi Média Közhasznú Társaság Megjelenik: 2 hetenként, 8.000 példányban ingyenesen, illetve olvasható a www.mezokovesd.hu és a www.kovesdimedia.com honlapokon. Következő számunk 2009. június 4-én jelenik meg, lapzárta 2009. május 25-én. Felelős kiadó: a Mezőkövesdi Média Kht. mindenkori vezetője Felelős szerkesztő: Szabó Gergely Tördelés: Mezőkövesdi Média Kht. A szerkesztőség címe: 3400 Mezőkövesd, Szent László tér 17. Tel.: 49/500-177. Fax: 49/500-176 E-mail:
[email protected] ISSN 0239-0264 A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza. Közérdekű olvasói leveleket a lap lehetőségeihez igazítva, szerkesztve, rövidítve közlünk. Nyomdai munkák: Pető Nyomda Mezőkövesd, 48-as Hősök u. 2. Felelős vezető: Pető György, telefon: 49/414-000.
2009. május 21.
VÁROSHÁZI KÖRKÉP
Képviselő-testületi ülés Étkezési díjkedvezményről, pályázatok beadásáról, Városfejlesztési Gazdasági Társaság létrehozásáról, szervezetek beszámolóinak elfogadásáról döntött városunk képviselő-testülete az április 29-ei ülésen. A hagyományokhoz hűen az ülés elején Tállai András polgármester a polgármesteri tájékoztatójában kiemelte a hónapban történt nagyobb eseményeket, rendezvényeket. Az írásbeli tájékoztatóját szóban a közmunka-program eddigi tapasztalataival egészítette ki. Városunk első embere elmondta, hogy április 1-jétől 216 főt kerestek fel a program keretében, akik közül csupán 150 fő volt alkalmas munkavégzésre, 22 fő pedig nem vállalta a felajánlott lehetőséget, 16 fő pedig más munkáltatónál létesített munkaviszonyt, tehát jelenleg 128 fő vesz részt a közmunka-programban. Ezt követően az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletét módosították. A rendelet módosítása azért vált szükségessé, mert a Képviselő-testület egy korábbi határozatában döntött arról, hogy az önkormányzat tulajdonát képező, Mátyás király út 142. szám alatti ingatlant a forgalom képes vagyonkörből átsorolja a korlátozottan forgalomképes vagyonkörbe és az ingatlan üzemeltetését a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Kft.-re bízza, valamint arról is, hogy a Gyermekkönyvtár az említett ingatlanba költözik át. Módosították az Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetési térítési díjának megállapításáról szóló rendeletet is. A változtatás lényege, hogy azok a mezőkövesdi középiskolás tanulók, akik valamelyik mezőkövesdi székhelyű sportegyesületben sportolnak ingyenesen vehetik igénybe az étkezési lehetőséget. Az Önkormányzatnak a sport utánpótlás biztosítása, valamint a helyi középiskolák népszerűsítése volt a célja ezzel a kedvezmény bevezetésével. Az ingyenes étkezési lehetőséget a sportegyesületek vezetőjének írásbeli javaslata alapján az Élelmezési Központ vezetője ítélheti meg az adott tanulónak. A kedvezményre jogosultságot a sport egyesület vezetőjének az intézmény vezetője felé a tanév I. félévében
szeptember15-ig, II. félévben február 15ig kell igazolnia. A rendeletmódosítások után beszámolót hallgathattak meg és fogadtak el a képviselők a napközi-otthonos óvoda 5. éves tevékenységéről, a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat elmúlt évi munkájáról, a helyi gyermekvédelmi rendszer működéséről. A Zsóry Camping Kft. is beszámolt az elmúlt évben elért eredményből. A beszámoló során kiemelték, hogy a Kft. a 2008-as évet 4,5 millió forint nyereséggel zárta, amely egy ilyen kicsi cégnél nagy jelentőséggel bír. Emellett a grémium tájékoztatást kapott a Kft. nyári üzemelésre való felkészüléséről is, amelyben elhangzott, hogy több faházat sikerült felújítani a szezonkezdésre, amelyet az év folyamán tovább szeretne folytatni a cég. Emellett a Mezőkövesdi Média Kht. szakmai beszámolóját, illetve a 2008-as pénzügyi mérlegét is elfogadták a városatyák. Emellett a kht. alapító okiratát is módosították, hiszen a törvényi előírások alapján a kht. mint cégforma megszűnik, ezért a Kht. átalakul Nonprofit Kft-vé. A MÁAMIPSZ Szent Imre Tagiskola felújításával kapcsolatos oktatásszervezési feladatokról szóló előterjesztést is elfogadta a grémium. Az Önkormányzat pályázat keretében 230 millió forint támogatást nyert a Szent Imre Tagiskola fejlesztésére. A munkálatok megkezdése miatt, nagy valószínűséggel a következő tanévet a diákok és a nevelők nem tudják az épületben elkezdeni. Jelenleg azonban a városban nincs olyan szabad kapacitású épület, amely alkalmas lenne oktatási célokra és mintegy 350 fő diák elhelyezésére. Ezért a másik két tagiskolájában, illetve a kollégiumban helyeznék el a tanulókat szeptembertől. A változásokról az iskolavezetés folyamatosan tájékoztatja majd a szülőket több szülői értekezlet, vagy tájékoztató keretében. Felülvizsgálták az ülésen a város idegenforgalmi koncepciójának végrehajtását, amelyre azért volt szükség, mert Mezőkövesd legutóbbi, jelenleg is érvényben lévő koncepciója 2007-ben készült, ezért az eltelt 2 évben megvalósult, életbe lépő változásokat, módosításokat át kellett vezetni a koncepcióba.
A diákönkormányzat tevékenységéről, programjairól, terveiről szóló beszámolót is elfogadta a testület. A képviselők megtárgyalták és elfogadták a Város Napja és a Mátyás Király Reneszánsz Hétvége programját, amely keretében meghatározták az ünnep szónok személyét Kiss Mátyás, népi iparművész személyében. Az április 1-jei közbeszerzésekről szóló törvényben életbe lépő jelentős változtatások miatt a helyi közbeszerzési szabályzatot is módosították a városatyák. Levették a napirendről, nem született döntés a Matyó Népművészeti Egyesület városnak adományozott hímzett vagyon dokumentációjának, festett bútorainak gondozásba kérése témában, amelyben a Matyó Népművészeti Egyesület vállalta, hogy az eddig a könyvtárban elhelyezett Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezetből fennmaradt textileket, dokumentációkat gondozásba veszi. Azonban a testületi ülés előtt a Matyó Múzeum is benyújtotta ez irányú kérvényét. Mivel a grémium nem tudott végleges döntést hozni, ezért az előterjesztést levették a napirendről. Emellett a testület tájékoztatót, illetve intézkedési tervet fogadott el az Állami Számvevőszék által végzett hulladékgazdálkodás témakörében végzett vizsgálata kapcsán. Az Állami Számvevőszék 2008. október-december hónapokban vizsgálatot tartott önkormányzatunknál. A vizsgálat 2004. – 2008. közötti időszakra terjedt ki, tárgya a szilárd hulladékgazdálkodásra a Kohéziós Alapból és hazai forrásból nyújtott támogatások hasznosulásának ellenőrzése volt. A számvevői jelentés megállapítja, hogy összességében az Önkormányzat a települési szilárd hulladékgazdálkodással összefüggő közszolgáltatási feladatait a gyakorlatban eredményesen látja el, közszolgáltatási rendeletét megalkotta, gondoskodott a közszolgáltatás megszervezéséről. Az egyéb megállapításokra, javaslatokra - melyekkel alapvetően egyetértünk - és erre vonatkozó kezdeményezésére tekintettek intézkedési terv elfogadására teszünk javaslatot, mely részletesen tartalmazza az elvégzendő feladatokat, határidőket, felelősöket. A VG Zrt.-vel megkötött szerződés felbontásáról is döntöttek a képviselők
2009. május 21.
AKTUÁLIS MOZAIK
az áprilisi ülésnek. Az Állami Számvevőszék által 2008. őszén lefolytatott vizsgálat egyik megállapítása az volt, hogy az Önkormányzatnak két szerződése van a hulladékkezelési közszolgáltatás ellátására vonatkozóan, emiatt a Mezőkövesdi VG Zrt-vel 2002-ben kötött szerződést meg kell szüntetni, mivel a szolgáltatást ténylegesen már a Remondis Tisza Kft. látja el. Városfejlesztési Gazdasági Társaság létrehozásáról is határozott a grémium. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Területfejlesztési és Építésügyi Szakállamtitkársága által kiadott Városrehabilitáció 2007-2013-ban című kézikönyv alapján, a városrehabilitációs pályázathoz kötődően városfejlesztő gazdasági társaságot kell létrehozni. A városfejlesztő társaság tulajdonképpen az önkormányzat projekt menedzser szervezete, tevékenységi köre az Integrált Városfejlesztési Stratégiában szereplő városfejlesztési akciók végrehajtása, célja pedig az önkormányzat városfejlesztési célkitűzéseinek gyakorlati megvalósítása a lehető legkedvezőbb pénzügyi feltételekkel. A jogi ügyrendi bizottság módosító javaslata alapján a társaság neve a Mezőkövesdi Városfejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság lesz. Rendkívüli testületi ülés Rendkívüli ülést tartott településünk képviselő-testülete május 5-én. A városatyák az ülésen megalkották Mezőkövesd sportrendeletét. Mezőkövesd Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Városi Sportcsarnok felújítására vonatkozóan, amelyen 10 millió forintot lehet nyerni. A pályázatnak az elbíráló szerv tájékoztatása szerint tartalmaznia kell a város sportkoncepcióján kívül a település sport tevékenységgel összefüggő részletes feladatait tartalmazó sportrendeletét is. Ezért vált szükségessé rendkívüli ülés keretében megalkotni Mezőkövesd Város Önkormányzatának sportról szóló rendeletét. Az ülésen elfogadott rendelet magába foglalja a sportfeladatok ellátásának szervezeti kereteit, annak finanszírozási formáit, a verseny- a szabadidős-, a gyermek- és ifjúsági sportok, sportrendezvények támogatási rendszerét. M. Zs..
Akadálymentesítés a közintézményekben Közel 110 millió forint értékben öt közintézmény fizikai és infokommunikációs akadálymentesítését végzik el városunkban ebben az esztendőben. A beruházás elkezdéséről sajtótájékoztatók keretében számoltak be a projekt résztvevői április 3-án. A fejlesztések az ÉszakMagyarországi Operatív Program „Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben” című pályázat keretében valósulhat meg. A munkálatok befejezése után el lehet majd mondani, hogy az épületek 100%-os mértékben akadálymentesek lesznek. A mozgássérültek közlekedésén túlmenően az infokommunikációs rendszernek köszönhetően a látásproblémákkal küzdők biztonságos közlekedése is megoldódik. A projekt előkészítését, a támogatói szerződések megkötését és a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően jelölték ki azt a két céget, amelyek a munkálatok kivitelezését fogják majd elvégezni az épületekben, így megkezdődhettek a közvetlen előkészületek. Az öt érintett intézmény átalakításának részleteiről külön-külön sajtótájékoztató keretében számoltak be. A Polgármesteri Hivatalban megtartott eseményeken az önkormányzat részéről dr. Fekete Zoltán aljegyző vett részt, aki kiemelte, hogy régóta tervezett beruházás valósulhat meg Mezőkövesden az idén. Az első sajtótájékoztatón a Bárdos Lajos Tagiskolában megvalósuló munkálatokat ismertet-
ték. Mint kiderült a beruházás összköltsége az oktatási intézményben 32 millió Ft-ba fog kerülni. A kivitelezést a Wiktori Kft. fogja elvégezni. A második sajtótájékoztatón a Bayer Róbert Kollégium és Élelmezési Központ fejlesztéséről esett szó. Itt az épület akadálymentesítése 24 millió 600 ezer Ftba kerül és szintén a Wiktori Kft. lesz a kivitelező cég. Ezt követően az Egri úti óvoda átalakításáról tartottak tájékoztatót. Az intézményben közel 10 millió Ft-os munkálatokat fognak elvégezni idén. A kivitelezéssel itt is egy mezőkövesdi vállalatot, méghozzá az Energocoop Kft.-t bízzák meg. A negyedik sajtótájékoztatón a Gyula úti háziorvosi rendelő átépítésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertették. Itt a munkálatok összköltsége 8 millió 600 ezer Ft lesz. A kivitelezéssel itt is az Energocoop Kft.-t bízzák meg. Az ötödik sajtótájékoztatón a Városi Rendelőintézetben megvalósuló projekt részleteiről adtak bővebb tájékoztatást. Az egészségügyi közintézményben lesz a legjelentősebb változás, ugyanis itt 33 millió forint értékű fejlesztést hajtanak majd végre. A kivitelező cégek képviselői minden alkalommal kiemelték, hogy a határidő betartásának figyelembevétele mellett az intézmények zavartalan működése érdekében elsősorban hétköznap délutánonként és a hétvégéken fognak majd dolgozni. Az épületek teljes akadálymentesítését július Bódi Krisztián 31-éig kell befejezni.
Öt intézmény akadálymentesítése valósul meg idén a nyertes pályázatnak köszönhetően
2009. május 21.
AKTUÁLIS
a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőbe. Április 4-étől árkorrekciót hajtottak végre, ami azt jelenti, hogy az infláció mértékével emelkedtek meg a jegyárak. Az elő és utószezonban január 1-jétől– június 15ig, illetve szeptember 1-jétől – december 31-ig reggel 7 órától este 6-ig tart nyitva a fürdő. Ebben az időszakban a felnőtt jegyet 1300 Ft-ért, míg az ifjúsági (4-18 év), valamint a nyugdíjas belépőt 1000 Ft-ért válthatják meg a fürdő látogatói. Lehetőség van családi jegy megváltására is (2 felnőtt + 2 gyerek, vagy 2 nyugdíjas), mely 4300 Ft-ba kerül. A főszezonban, június 15-étől – augusztus 31-éig két órával ahol a fürdőzök megismerkedhettek a tovább, este 8 óráig lesz nyitva a fürdő. A városunkban működő civil szervezetek hullámmedence mellett, a kör-, valamint tevékenységével. A már hagyományos a gyermekmedence is üzemelni fog, emifőzőversenyen két civil szervezet, a Me- att lesznek változások a belépők áraiban. zőkövesdi Mozgáskorlátozott Egyesület, Az említett időszakban a felnőttek 1500 valamint a Reuma Klub közös erővel Ft-ért, az ifjúsági korúak és a nyugdíjasok varázsolt ízletes falatokat az asztalra. 1150 Ft-ért, míg a családi jegyet igénylők „A szervezők megkértek bennünket arra, 4950 Ft-ért válthatnak jegyet. A mezőköhogy körül-belül kétszáz adag gulyást vesdi állandó lakosok a lakcímkártya bekészítsünk a mai programban résztvevő mutatásával szezontól függetlenül 650 fellépők számára. Természetesen a felké- Ft-ért látogathatják a fürdőt. Kedvezmérésnek örömmel teszünk eleget és igyek- nyes áron fürödhetnek azok is, akik délszünk finom étellel kedveskedni a hozzánk utáni bilétával látogatnak a Zsóryba. Ezt érkezőknek.” – emelte ki Kispál József, a a lehetőséget 580 Ft-os egységáron elő csapat vezetője. és utószezonban 14 órától, míg főszezonA színes, változatos programok között ban 16 órától lehet igénybe venni. Az öt nyolc csapat részvételével izgalmas lab- alkalomra szóló bérletek szezontól fügdarúgótorna zajlott getlenül felnőttek a fürdő területén számára 5800 Ft-ba, kijelölt pályán. „A míg az ifjúsági és a nyolc együttest két nyugdíjas bérletek négyes csoport4500 Ft-ba kerülnek. ba osztottuk. A A családi jegy elő és kvartettek első két utószezonban 4300 helyezettje jut az Ft-ba kerül. A főszeelődöntőbe, ahol a zonban, június 15keresztbejátszást étől – augusztus 31követően alakul ki éig a felnőttek 1500 a döntő, valamint a Ft-ért, az ifjúsági bronzcsata párosíkorúak és a nyugtása. Az eredményeA foci sem hiányozhatott a Majális díjasok 1150 Ft-ért, ken túlmenően az a programkínálatából míg a családi jegyet legfontosabb, hogy igénylők 4950 Ft-ért rendkívül jó hangulatban és sportszerű válthatnak jegyet. keretek között zajlanak a mérkőzések.” – „A mezőkövesdi állandó lakosok a lakcímösszegezte a viadalt Demeter János szer- kártya bemutatásával szezontól függetlevező. A tornát végül nagy küzdelemben nül 650 Ft-ért látogathatják a fürdőt. Keda Lesz Vigasz csapata nyerte meg. A má- vezményes áron fürödhetnek azok is, akik sodik helyen a Tűzoltók, míg a harmadik délutáni bilétával látogatnak a Zsóryba. pozícióban a Fürge róka lábak csapata 580 Ft-os egységáron elő és utószezonban zárt. Az egész napos majálist Márió kon- 14 órától, míg főszezonban 16 órától lecertje zárta. het igénybe venni ezt a lehetőséget. Az öt alkalomra szóló bérletek szezontól függetlenül felnőttek számára 5800 Ft-ba, míg az Kedvező belépő árak Az elmúlt évek gyakorlatát folytatva ifjúsági és a nyugdíjas bérletek 4500 Ft-ba 2009 első három hónapjában is az előző kerülnek.” – tudtuk meg Vámos Zoltán fürévi árakon válthattak belépőt a látogatók dővezetőtől. B. K.
Újra elindult a szezon Ismert sztárok közreműködésével majálisoztak a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben május 1-jén. Ami a programok megrendezését, valamint megszervezését illeti, ebben az évben ugyan kevesebb pénzt tudtak biztosítani a lebonyolításhoz, mégis nagyon gazdag kínálattal várta a fürdő a látogatókat. „Én úgy gondolom, hogy ennek a napnak az a legfontosabb célja, hogy a látogatók a lehető legjobban érezzék magukat. A színpadot is azért fordítottuk az élménymedencék felé, hogy a vízből láthassák a programokat. Mindemellett az eseményeket igyekeztünk úgy összeállítani, hogy lehetőleg minden korosztály találjon számára megfelelő programot.” – mondta Vámos Zoltán, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő fürdőüzemeltetési igazgatóhelyettese. A Zsóry majális programjai a legkisebbek nagy örömére lufihajtogatással és karikatúra készítéssel kezdődött, majd az egyik kereskedelmi csatorna ismert sorozatának tagjai beszélgetős műsorra léptek színpadra. A Civil Expon résztvevő szervezetek produkcióját követően mulatós egyveleget hallgathattak meg a látogatók az uszoda mellett felállított színpadon. Az ismert dallamok után Hoppá!!! - címmel Balogh Edina és Opitz Petra gyermekműsorát tekinthették meg, majd egy félórás mulatós blokk után Réti Barnabás előadásában musical betétdalokat hallgathattak meg a látogatók. Az élménymedencék mellett zajló programokon túl, a Mezőkövesdi Fúvószenekar, és a mazsorett csoport előadása is sok kíváncsi tekintetet vonzott az ikermedencéhez, míg a vízben Nagy Boglárka vezetésével négy szakember végzett masszázst, melynek. azaz érdekessége, hogy a távol-keleten, egészen pontosan Japánban dolgozták ki. A Civil Szövetség szervezésében megrendezett Civilek Hetének egyik kiemelkedő programja a fürdőben megrendezett Civil Expo volt,
2009. május 21.
AKTUÁLIS MOZAIK
Megújult a fűtésrendszer Befejeződött a Mező Ferenc Tagiskolában a fűtésrendszer korszerűsítése. A 34 millió forintból megvalósult beruházást május 7-én adták át. Mezőkövesd Város Önkormányzata évek óta igyekezett az intézmény fűtési rendszerének korszerűsítésére, amelynek céljából 2008-ban pályázatot nyújtott be. A beruházásra a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezeti és Energetikai Operatív Program keretében ötmillió forintot nyert településünk, melyet az Önkormányzat 29 millió forint önerővel egészített ki, így összességében közel 34 millió forintból korszerűsítették a Mező Ferenc Tagiskola fűtési rendszerét. A munkálatokat január elején kezdte meg a kivitelező cég, a CREATIV 3000 Bt. A felújítás során szigetelték a kazánházat, kicserélték a kazán fűtéscsöveit, illetve két új kondenzációs kazánt üzemeltek be az intézményben. Emellett a radiátorokat kitisztították, és kicserélték a fűtőtestek szelepeit, amely révén lehetőség nyílik a fűtés szabályozására, illetve szükség esetén egy-egy részleg rendszerből való kikapcsolására.
Az elkészült felújítás műszaki átadására március hónapban került sor, amely során a szakemberek mindent rendben találtak, így üzembe helyezhető az iskola energetikai rendszere. A pályázat révén megvalósuló beruházást Tállai András polgármester adta át, aki beszédében kiemelte, hogy a fűtésrendszer sokkal hatékonyabban fog működni, ami jelentős anyagi megtakarítást eredményez majd az intézmény számára. „A felújítás következő lépcsőjében pályázati támogatás felhasználásával az épület nyílászáróinak cseréjét kell majd megvalósítanunk, mellyel még hatékonyabb és gazdaságosabb lehet az intézmény fűtése. Hosszú távon az célunk, hogy minden közintézményben megújuljon az energetikai rendszer.” – mondta Tállai András. Városunk első embere beszédének végén mindenkinek megköszönte a gyors és hatékony munkát, melynek köszönhetően rövid idő alatt sikerült elvégezni a nagyszabású fejlesztés kivitelezését. Gál János, az Általános Iskola igazgatója örömét fejezte ki az
energetikai korszerűsítés megvalósulásáért, mellyel egy régóta várt beruházás valósult meg. Az átadó végén Takács Józsefné, az intézmény vezetője vezette körbe a résztvevőket, akik megtekintették a rekonstrukció során elvégzett munkálatokat. B. K.
A beruházást Tállai András polgármester adta át
Jelentős megtakarítást eredményez az új fűtési rendszer
Eredményes évet zárt a Zsóry Camping Kft. 4,5 millió forint nyereséggel zárta a 2008-as esztendőt a mezőkövesdi Zsóry Camping Kft. A pénzügyi eredményesség mellett az elmúlt időszakban több faházat sikerült bővíteni, fejleszteni. hangzott el Mezőkövesd Város Önkormányzatának képviselő-testületének április 29-ei ülésén. „A 4,5 millió forintos nyereség alakulását az befolyásolta, hogy a Kft. részéről
ez évben megszűnt a Phare támogatással épült faházak után a szerződés szerinti bérleti díjfizetési kötelezettség. A Zsóry Camping Kft. 2008-ban is nagyon keresett szálláshely volt mind a magyarok, mind a külföldiek, főként a lengyelek, szlovák tekintetében, hiszen a szezon, sőt még a téli időszak alatt is szinte folyamatos telt ház volt a kempingben. Kiemelkedő eredmény, hogy az elmúlt esztendőben megnőtt az
A Camping Kft. lehetőségeihez mérten folyamatosan újítja fel a területén található faházakat
északi országokból érkező kempingezők száma.” – foglalta össze a tavalyi szezont Berecz Lászlóné ügyvezető-igazgató. Az eredményes évzárást követően a szálláshely intenzíven készült a szezonra is. Február, március hónapokban a kemping főbejárata mellett található recepciós épület külső homlokzatát felújították, valamint két régi faház belső átalakítása, illetve felújítása is megvalósult. A használatból adódó, szakipari (festés-mázolás, villany-, vízszerelési munkák), az épületek elhasználódásából és nem rendeltetésszerű használatából eredő szerkezeti, tetőfedési, burkolási munkákat is elvégezték a szezon kezdetére. A munkákat saját erőből oldotta meg a Camping Kft. Szolgáltatásaik 2009. évi árainak kialakításánál fő szempontként vették figyelembe a vendégek megtartását és az „ár-érték” elvét. A recesszió várható hatásainak elkerülése érdekében teljes egészében az elmúlt évi árakat alkalmazza a cég ebben az esztendőben. A Kft. célja erre az évre a vendégek megtartása mellett az, hogy a tavaly és év elején elkezdett felújítási munkálatok (ate) továbbfolytatódjanak.
2009. május 21.
AKTUÁLIS MOZAIK
Május 9-i dél-borsodi madarak és fák napi találkozó 2009-ben május 9-én rendezték meg a 31 éve elindított jeles napi találkozót. Mezőcsát Egressy Béni Általános Iskola példaértékű rendezésével ebben az évben 95 éve elhunyt Herman Ottó szellemiségét felidéző műsor vezette be a természetvédelmi vetélkedőt. Ennek tartalma a város néprajzi értékei és a környéke természetvédelmi értékei voltak. Győztes a Mezőkövesdi Mező Ferenc Általános Iskola csapata lett, mely immár a vándorserleget harmadszor és
végleg el is nyerte. 2. helyezett a Vattai Szereme Bertalan Általános Iskola, 3. helyezett pedig a Bükkábrányi Arany János Iskola lett. Köszönjük a résztvevő diákok sikeres felkészülését, a tanáraiknak a felkészítő segítségét, a rendező iskola igazgatójának és tanárainak, valamint a szakácsainak a program lebonyolítását, támogatóinknak a segítégét, különösen a Holocén Természetvédelmi Egyesület vezetőségének aktív közreműködését. Az ez évi matricánk kifejezi a város és a környezete értékeinek bemutatása mellett Herman Ottó nagyságát. Ezt kapta meg minden résztvevő tanuló és Szilvási Barnabásné nevelő. Természetvédelmi Egyesület városi szervezője
Katasztrófa elhárítási gyakorlat „Védelmi felkészítés a viharkár-vízkárok ellen” címmel katasztrófa elhárítási és együttműködési gyakorlatot szervezett városunk önkormányzatának Védelmi Bizottsága április 23-án. A Mezőkövesdi Kistérségben élőknek az elmúlt években többször szembe kellett nézniük az időjárás okozta veszélyhelyzetekkel. A viharok mellett az ár és belvíz is komoly problémákat okozhat, éppen ezért célszerű alaposan felkészülni a hatékony és szakszerű védekezés érdekében. A vízkár ellen történő gyakorlat két részből állt. A délelőtt folyamán szakmai előadásokat hallgathattak meg a kistérséghez tartozó települések képviselői a Közösségi Ház emeleti tánctermében. A rendezvényt Tállai András polgármesternek, a Helyi Védelmi Bizottság elnökének köszöntője nyitotta meg. „Nagyon fontos, hogy tudjuk, természeti katasztrófa esetén kinek, milyen teendőket kell ellátnia, hiszen ezekben a helyzetekben azonnal kell cselekedni. Ez a gyakorlat nagyon hasznos, mert segítséget nyújt abban, hogy szükség esetén
Gyakorlati bemutatón szimulálták a katasztrófa utáni mentést, betegellátást és kárelhárítást
jó döntéseket hozzunk meg és ezzel megelőzzük, vagy adott esetben csökkentsük a természeti katasztrófa hatásait.” – mondta Tállai András. A védekezés jogszabályi hátteréről, valamint a polgármesterek és jegyzők feladatairól Orosz László, a Mezőkövesdi Polgárvédelmi Iroda vezetője tájékoztatta a jelenlévőket. Természeti katasztrófák esetén a károk enyhítésére az önkormányzatoknak lehetőségük van az állam Vis-maior keretéből támogatást igényelni. A támogatás mértékéről és feltételeiről Tóth Dezső és Mezei Péter polgárvédelmi alezredesek adtak hasznos információkat. A Mezőkövesdi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság feladatait rendkívüli időjárás bekövetkezése esetén Koroknai Péter tűzoltóparancsnok a bogácsi vihar során szerzett tapasztalatokat felhasználva ismertette. A tűzoltóság mellett a rendőrségnek is nagyon fontos feladatai vannak veszélyhelyzetek kialakulása esetén. A jelenlévőket Hornyák Attila, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársa tájékoztatta a szükséges intézkedések bevezetéséről. A rendőrségi feladatok ismertetése után Gulyás Gyula, az ÉMÁSZ Műszaki irányítója arról tájékoztatta a résztvevőket, hogyan valósul meg egy-egy természeti csapást követően az áramszolgáltatás, illetve a villamos hálózat helyreállítása. Az utolsó előtti előadásban Verhóczki Sándor Bogács polgármestere osztotta meg tapasztalatait, a szomszéd településen tavaly nyáron hatalmas károkat okozó pusztító vihar bekövetkezése után szükséges lépésekről, intézkedésekről. „Nagyon fontos ilyen helyzetekben, hogy gyors és szakszerű intézkedések szülessenek, hiszen ilyenkor minden másodperc számít. A szervezetek
Herman Ottó
A híres természettudós gyermekkorában Miskolcon lakott, télen-nyáron járta a hegyet, völgyet, patakot. Nyáron horgászott, télen a jégen irongászott. A kék eget nézegetve, hegyet mászni támadt kedve. Bükkerdőben sétálgatva sok rejtélyt is megtudott, így lett ő a madarak és fák napján a legnagyobb. Szerette az állatokat, növényeket, fákat, minden idejét tanulmányzoásuknak szánta. Nyaralója kertjében peleházat épített, Ahol gyakran etetőket, itatókat készített. Életének egy kis részén pókfaunán dolgozott, mely Magyarországon nagy sikert arathatott. Régészként is dolgozott a Szeleta-barlangban, ásatást is indított, hol dolgozott hajnalban. A halászat eszközeit lerajzolta gondosan, beszédét is elmondhata többieknek pontosan. Az utókor számára sok mindent adott, s hamvat Miskolcon megtalálhatod. Harangozó Hajnalka közötti jó együttműködést ékesen bizonyítja, hogy a riasztástól számítva, alig tíz perc elteltével már megérkeztek az első mentőegységek. Én ezúton is szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki valamilyen formában segítséget nyújtott nekünk.” – mondta Verhóczki Sándor. A 2008. július 14-én bekövetkezett természeti csapás után a példás és széleskörű összefogásnak köszönhetően, a lehetőségekhez képest gyorsan és hatékonyan sikerült felszámolni a károkat. Természeti katasztrófa esetén fokozottan fennáll a fertőzések és járványok veszélye, valamint ilyen rendkívüli események alkalmával a kitelepítések lehetőségével is számolni kell. A témával kapcsolatban a legfontosabb tudnivalókat Dr. Nagygyörgy Erzsébet, az ÁNTSZ helyi szervezetének vezetője ismertette. Látványos bemutató A program délután a Bárdos Lajos Tagiskola udvarán folytatódott, ahol közös bemutatót tartott három helyi szervezet, a Mezőkövesdi rendőrség, a tűzoltóság, és a mentőszolgálat valamint a Miskolci speciális mentőcsoport. A látványos akció során egy tornádó pusztítása után történő mentés, betegellátás és kárelhárítás menetét szimulálták a résztvevők. Az elvégzett teendőket részletesen kommentálták a gyakorlatot vezető szakemberek. A bemutató második részében a Hór-patak partján gáterősítést végeztek a polgárvédelmi egység segítségével. A részletekről Orosz László, a helyi Polgárvédelmi Iroda vezetője tájékoztatta a jelenlévőket. Az egész napos esemény a Bárdos Lajos Tagiskola tornatermében zárult, ahol a lakosság kimenekítéséről és a polgárok elhelyezéséről tudhattak meg hasznos információkat a B. K. települések vezetői.
2009. május 21.
AKTUÁLIS MOZAIK
Civilek Hete A Mezőkövesdi Civil Szövetség által szervezett Civilek Hete rendezvényen számos programmal, akcióval, felvonulással várták az érdeklődőket. Mintegy 20 mezőkövesdi civil szervezet fogott össze. Immár második alkalommal szervezte meg a Civil Szövetség ezt a programsorozatot. „A Civilek Hete nevet viselő rendezvényünk egyik célja, hogy a vállalatok, az adófizetők adójuk 1%-át valamely mezőkövesdi civil szervezet számára ajánlja fel. A másik célja az ese-
A rendezvény keretében anyák napi papírvirágot készíthettek a gyerekek a Matyóföldi Foltvarró Klub tagjainak a segítségével, amelyen az öt nap során mintegy 200 iskolás vett részt. A 11 nap során nyílt napot tartottak a mezőkövesdi civil szervezetek, amelyek keretében az érdeklődők betekintést nyerhettek az egyesületek tevékenységébe, amelyek közül a mozgással, a tornával, az egészséges élettel foglalkozó klubok eseményei voltak a leglátogatottabbak. A Civilek Hete keretében került sor a már hagyományosnak mondható Civil Expora, amelyet immár harmadik alka-
Az egyesületek, klubok foglalkozásokkal várták az érdeklődőket a 10 nap alatt ménynek az volt, hogy megmutassuk, mekkora összefogásra képesek a kövesdi egyesületek, klubok.” – mondta Dienes Jánosné, a Mezőkövesdi Civil Szövetség elnöke. Az első nagyszabású esemény során 12 egyesület, klub vett részt a szemétszedési akción, amely keretében kitakarították egyebek mellett a Kavicsos-tó partját és környékét, a Zsóry fürdőbe vezető kerékpárutat, a Hősök terét, a KISZ-lakótelepet, illetve a Varga Pál út környékét. Április 27-én Gyulai Iván, a Miskolci Ökológiai Intézet igazgatója „A válság egy ökológus szemével” című előadását hallgathatták meg az érdeklődők, amelyben felvázolta a szociális, a gazdasági és az ökológiai válság közti ös�szefüggéseket.
lommal szerveztek meg a Zsóry Gyógyés Strandfürdőben, ahol ifjúsági vetélkedőkkel, íjászkodással, táncházzal, tojáscsipkézéssel, kézműves-foglalkozásokkal, táplálkozási tanácsadással várták a fürdőbe kilátogatókat. Emellett a fürdőben felállított színpadon a Mezőkövesdi Fúvós és Mazsorett Csoport, a Matyó Néptáncegyüttes, valamint a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület fellépését tekinthették meg az érdeklődők. A programsorozat zárásaként a kövesdi, közel 20 civil szervezet tagjai a Szent István Katolikus Iskolától egészen a Táncpajtáig vonultak fel. Ezt követően a Civil Cuháré zárta a két hetes rendezvényt, amely keretében a szervezők a Nagymama Klub tagjai által főzött gulyással, táncházzal várták a civileket. -os-
A felvonuláson a civil szervezetek az adó 1% felajánlásáért kampányoltak
Csecsemőgondozási verseny Április 30-án ismét megrendezésre került a Házasságkötő Teremben, a Mezőkövesdi Területi Csecsemő Gondozási Verseny, melyet a védőnők és a városi vöröskereszt közösen szervezett. Hat, 3 fős csapat mérte össze tudását. Sályt a Gárdonyi Géza Tagiskola, Bükkzsércet az Ódorvár Tagiskola, Mezőkeresztest a Kossuth Lajos tagiskola tanulói és városunkat a Bárdos Lajos Tagiskola, a Szent István Katolikus Általános Iskola, és a Szent Imre Tagiskola tanulói képviselték. A verseny első részét az elméleti, és gyakorlati csecsemőgondozási feladatok, a fürdetés, az etetés, a levegőztetés és a pelenkázás tette ki, melyet a csapattagok egyenként oldottak meg, majd ezután következett a TOTÓ, melyen Vöröskeresztre vonatkozó és Csecsemőgondozási kérdések is voltak. A zsűri feladatát a fürdetésnél Fónad Beáta a bogácsi területi védőnő, a levegőztetésnél, pelenkázásnál a szomolyai területi védőnő Simonné Hadi Mónika, az etetésnél a mezőkövesdi 2-es körzet védőnője Molnár Józsefné, a TOTÓ-nál Pólikné Dienes Éva, ifjúsági védőnő látta el. A zsűri elnöke Árkiné Bajzáth Carmen kistérségi védőnő volt. Első helyezett a mezőkövesdi Bárdos Lajos tagiskola három tanulója, Kós Regina, Gereben Eszter és Szabó Nikolett lett. Felkészítőjük Tóthné Szalóki Szilvia és Pethéné Lanszki Edina volt. A második és a harmadik helyezett közötti versenyt három plusz kérdés döntötte el, mivel egyforma pontszámot értek el. A második helyezett a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola három tanulója Kis Judit, Bogár Fanni, és Keller Fanni lett. Felkészítőjük Juhász Sándorné volt. A harmadik helyezést a bükkzsérci Ódorvár tagiskola tanulói, Molnár Cintia, Offertáler Eliza és Lovász Gabriella érték el. Felkészítőjük Dr. Nagy Jánosné volt. Minden résztvevőt ajándékkal, oklevéllel és emléklappal jutalmaztunk. A fiatalok nagyon színvonalas versenyről tettek tanúbizonyságot. Az első helyezett csapat képviseli a mezőkövesdi területet a május 28án Miskolcon megrendezésre kerülő megyei versenyen. Máténé Tóth Anita területi vezető, Magyar Vöröskereszt Mezőkövesd
2009. május 21.
HIT, NEVELÉS, OKTATÁS
60 éve érettségiztünk 1949-ben negyvenegyen érettségiztünk. A háború kitörésekor lettünk elsősök az alma materben és a háborút követő újjáépítések után fejeztük be itt a tanulást. Osztályunkat is jól megtépázta a történelem. Egy társunk életét haláltáborban vesztette el, sokan a front után lemaradtak tőlünk, de többen a felsőbb osztályokból kerültek hozzánk és
velünk érettségiztek. Azokban az években tanuló diákoknak sok problémát jelentett a nyugodt tanulás biztosítása. A romokból újáépített gimnáziumunkban sikerült a tanulmányi munkánkat úgy befejezni, hogy mindnyájan diplomások lettünk. Megfogadtuk tanáraink intelmeit, melyeket az osztályunk Aranykönyvébe írtak be nekünk. Most 68 éve Dr. Juhász Pál osztályfőnökünk 1941. szeptember 1-
60 éves érettségi találkozó
jén ezeket írta: „Alakítsátok már most ki magatokban a jövő magyar emberét. Becsülettel teljesítsétek kötelességeteket.” Dr. Papp Zoltán igazgatónk pedig 63 éve 1946. szeptemberében figyelmezetett bennünket:”... kezdjetek hozzá a munkához, mert a jövőben csak a több tudás, a több emberség és a derekabb jellem boldogulhat.” Ezek szellemében emlékeztünk egykori diákéveinkre, közös imával a már elhunyt 24 osztálytársunkra, nyugdíjas életünkre május 2-án az egykori osztálytermünkben. Örömmel hallottuk Barnóczky Lászlóné igazgató helyettes, a mai alma mater igen sokszínű oktatónevelői munkról szóló tájékoztatóját. A találkozóra tizen jöttünk össze, aiknek egészsge ezt megengedte a még élő tizenhét öregdiákból. Majd a temetőnkbe zarándokoltunk ki, hogy az itt elhunyt tanáraink (9 fő) és osztálytársaink (2 fő) sírjánál virággal emlékezzünk meg róluk nagy szeretettel és hálával, illetve a temető főbejáratánál lévő Emléktáblánál az országban máshol elhunyt tanároknál tisztelegtünk virággal és mécsessel. Répászky Zoltán
Én iskolám köszönöm most (is) néked! A gimnáziumi ballagás napján, a programokhoz csatlakozva találkoztunk érettségi vizsgánk 50. évfordulója ürügyén abban az osztályteremben, ahol 1955-ben a mi közös történetünk kezdődött. Különböző színvonalú falusi iskolák nebulóiból kellett tanárainknak egy egységest alkotni, s négy év alatt az önálló boldogulásra éretté kovácsolni. Ma már befejezett szakmai életutak alapján válik értékelhetővé az itt töltött 4 év. Eljött a nyugdíjas tanár, orvos, mérnök stb. akik a szakmai ranglétrán is elérték a legmagasabbakat; egyetemi tanárok, kutatók, magas vezetői beosztások, kiemelkedő szakmai értékeket tudnak maguk mögött, mindezt a gimnáziumi indíttatás és az egyéni tenni akarás eredményeként. Nem jöttek el sajnos az örökkévalóságba távozottak, a súlyos betegek és sajnos azok sem, akik az iskolának vagy a történelemnek tulajdonított, vélt vagy valós sérelmeiket az osztálytársaknak róják fel, és emiatt nem vágyakoznak az időnkénti viszontlátásra. Tény, hogy különleges éveket töltöttünk az Alma Máter falai között, az évek közepén 1956-tal. Felnőtt fejjel már könnyebb megítélni tanáraink akkori
életmódját, viselkedését. A mégiscsak éretlen fiatalok között a döntések felelőssége az övék volt, és végtelen bölcsességük pedagógiai érzelmük következménye, hogy a kövesdi giminek nincsenek forradalmi áldozatai. Ezek az évek, a nagyobbrészt kollégiumi élet és nem utolsósorban az 1959. tavaszán bemutatott „Aranyember” előadás osztályunkat az átlagnál talán jobban összekovácsolta. Nagyra becsült tanárainkra, különösen osztályfőnökünkre (Kádár József ) a mai napig tisztelettel emlékezünk.
A maiakkal közös ballagáson már nem akasztottunk vándortarisznyát nyakunkba, bottal ballagtunk, mert a járás válik egyre nehezebbé, de a most ballagó fiatalok láttán titkon tán könnyet is ejtettünk; s várva a következő találkozásunkat a szívünk egy darabját az Alma Máter falai közt hagytuk. Osztálytársaim nevében is köszönettel tartozunk a Gimnázium vezetésének, hogy a nagy családhoz tartozónak tekintve bennünket, ilyen tiszteletadó szeretettel Dr. Ujvári Árpád fogadtak minket.
Jubileumi találkozó
10
2009. május 21.
HIT, NEVELÉS, OKTATÁS
Elbúcsúztak a középiskolások Április 30-án mintegy 300 középiskolai diák ballagott el városukban. A két középfokú intézményben a búcsúztató műsor után elismeréseket, díjakat adtak át a végzős tanulóknak. A Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában 144 diák búcsúzott el tanáraitól, diáktársaitól. Az ünnepségen a harmadik osztályosok búcsúztató műsora után Juhász Jánosné mondott búcsúztató ünnepi beszédet. Az intézmény vezetőjének köszöntő gondolatai után került sor a díjak, elismerések átadására, amelyeket azok alapítóitól vehettek át a fiatalok. Kovács Magdolna-díjat vehetett át Tóth Gábor, Telek Orsolya. Hancsók Kálmándíjban részesült Tánczos Béla, Juhász Sarolta, dr. Papp Zoltán-díjban Bán
Andrea és Kotán Róbert. A dr. Lukács Gáspár-díjat idén Fodor Lilla vehette át. A Pro Vitae-díjat ebben az esztendőben Pacsa Emmának ítélték oda Nagy Lajosdíjban részesült Gál Dorottya, Jacsó Mónika, Bajzáth Renáta. Szent László-díjat vehetett át Szamosi Emese, Márton Judit, Gávai Anita. Kiemelkedő sporteredményeikért elismerésben részesült Mózer Előd, Lukács Máté, Molnár Vivien és Kulcsár Anita. A Széchenyi István Szakképző Iskolából mintegy 148 végzős tanuló ballagott el. A műsort követően Csirmaz István iskolaigazgató köszöntötte a ballagókat, aki sok szerencsét, eredményekben gazdag jövőt, életet kívánt a tanulóknak. Az ünnepi gondolatok után került sor a kiemelkedő munkát végző
A Gimnáziumban mintegy 144 diák ballagott el idén
A Széchenyi István Szakképzőben 148 tanuló búcsúzott el az iskolájától
Közel háromszázan vizsgáznak A hagyományoknak megfelelően a magyar írásbeli vizsgával kezdődött meg az érettségi május 4-én. Városunk két középfokú intézményében közel 300 diáknak kell számot adnia megszerzett tudásáról. Az országban több mint 95 000 diák számára kezdődtek meg a központi írásbeli vizsgák május első hétfőjén. Az első nap magyarból, kedden pedig matematikából, írásbeliztek a tanulók. A középszintű érettségi választható feladatai között a diákok érvelhettek egy Spiró György idézet mellett vagy ellen, elemezhették Lázár Ervin Csapda című novelláját, vagy Mikszáth Kálmán egyik művét, illetve összehasonlíthattak egy Petőfi és egy Vörösmarty bordalt. Emelt szinten műértelmezési feladatként Tóth Árpád
diákok elismerésére. Ennek keretében idén Széchenyi díjat kapott Kiss Katalin, Koncz Gábor és Kósa Péter. A kimagasló közösségi, tanulmányi, sport tevékenységükért igazgatói dicséretben részesült Csemer Hajnalka, Béres Zoltán, Fügedi József, Balázs Zsolt, Bartos Zoltán, Barabás Tamás, a 12. B. osztály sportoló tanulói, Koncz Gábor, Kósa Péter, Túróczi Tamás, Csemer Richárd, Demeter Mariann, Virág Andrea, Nagy Csilla, Szikszai László, Szűcs Gábor, Bukta Dávid József, Bukta Zoltán, Tótd Dávid, Androvics Tamás, Koncz Tibor, Bacsó Sándor, Bárfai Katalin, Veres Márta, Csajbók Péterné, Lapsánszky Enikő, Urbán Istvánné, valamint Kiss Roland. Mindkét intézmény végzős diákjai az ünnepi műsort követően még egyszer körbejárták iskolájuk tantermeit, elbúcsúzva az iskolától, az iskolatársaktól. N. E.
Erdő című versét kellett elemezni. A diákoknak emellett reflektálniuk kellett egy harmincas évekbeli kritikus idézetére, amely arról szól, az olvasók hogyan fogadják be az elolvasott műveket. Szövegalkotási feladatként arról a jelenségről kellett írni érveket és cáfolatokat felsorakoztatva, hogy a fiatalok napjainkban mennyi időt töltenek el bevásárlóközpontokban. A matematika középszintű írásbeli vizsga kedden zajlott le és 180 percig tartott. A vizsgázók az I. feladatlap megoldására 45 percet, míg a kettes feladatlapra 135 percet kaptak. Mezőkövesden a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában a 5 végzős osztályban 145 tanuló tesz érettségit. Az intézményben összesen többen emelt szintű érettségit tesz-
nek. A Gimnáziumban érettségiző diákok véleménye szerint nehezek voltak a feladatok. „Mi humán szakos tanulók vagyunk, így a magyar tételsor tulajdonképpen számunkra nem volt túl nehéz. Ezzel szemben a matek feladatsorban voltak olyan példák, melyek megoldása komoly fejtörést okozott számunkra.” emelte ki Fekete Orsolya és Kulcsár Anita, akik a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákjai. A Széchenyi István Szakképző Intézetben összesen 127 középiskolás tanuló érettségizik ebben az esztendőben. A vizsgázók közül kivétel nélkül mindenki középszintű érettségit tesz. Az írásbeli vizsgák május végén érnek véget. Az emelt szintű érettségi szóbeli része június 4-10-ig, míg a középszintű vizsga június 15-én kezdődik és június 26-án B. K. fejeződik be.
2009. május 21.
Delelő Delelő – Két évtized bútorfestő munkássága” címmel nyílt kiállítása a mezőkövesdi bútorfestőnek, Kovács Szabolcsnak, a Népművészet Ifjú Mesterének április 24-én a Matyó Múzeumban. A kiállítás anyaga az alkotó elmúlt 20 évét foglalja össze. A június 14-ig megtekinthető tárlatról, az elmúlt két évtizedről Kovács Szabolcsot kérdeztük: – Mely alkotásait mutatja be a most megnyitott tárlaton? – Az első kiállításom 1989-ben a Városi Galériában volt, amelyet Fügedi Márta nyitott meg. Ennek a 20. évfordulója alkalmából szerveződött meg ez a tárlat most a Matyó Múzeumban. A kiállításon általam készített legrégebbi bútor az 1994-ben készült étkező garnitúra, lócával, székkel, asztallal, tálalószekrénnyel. Aztán korban a következő darab az 1998as Pro Cultura Renovanda Hungarica pályázatra készített ún. háromszakmás munka, egy hálószoba garnitúra, amelyben ágy, ruhásszekrény, komód, fésülködő asztal tükörrel, gondolkodó szék kap helyet a hozzá illő textíliákkal, és a kiegészítő kerámiákkal. A kiállítóterem ajtajától jobbra található a habos piros garnitúra paddal, sarokszekrénnyel, tükörrel, kerek kávézóasztallal, felújított tulipános ládával, amely egy eredeti 1887es láda, amelyet 1995-ben újítottam fel.
KULTÚRA Illetve a tárlaton megtalálható a Tardi Hagyományőrző Együttes számára készített szentsarok, azaz saroklóca, asztal, almárium, falitányértartó, sarokszekrény, amelyhez kiegészítőként függönykarnist láthatnak az érdeklődők tardi keresztszemes hímzésű függönnyel. – A kiállított festett tárgyak színei jól tükrözik a három alapszínt, amelyek a matyó bútorokra jellemzőek. – Igen, mind a háromfajta alapszín megtalálható a teremben bemutatott a berendezési tárgyakon. A történetisége is megvan a tárlatnak, hiszen minden kornak megvolt a maga divatszíne. A legrégebbi az 1758-as sarokszekrén�nyel együtt megjelenik a mély zöldeskék alapszín, ami már több mint 250 éves. Az 1820-as évektől pedig megjelenik a habos piros alapszínű festett bútorok. Ez volt a leghosszabb ideig divatban. Az 1910-es évektől jelenik meg a pácolt barna bútorok, mint például a tardi tájházból elhozott szentsarok bútorai. Tőlem leginkább az utóbbi időkben az úgynevezett öregkék, azaz a zöldeskék, illetve a habos-piros bútorokat rendelnek, annak van leginkább keletje. – A kiállítás a Delelő címet viseli, ami a régi népi életben a délelőtti és a délutáni munka közötti pihenőt jelentette, ami alatt a munkás felkészült a munka délutáni folytatására. Ön milyen célokkal vág neki a delelő utáni alkotásnak? – Én most 57 éves vagyok. Ha olyan egészségben tudnék dolgozni tovább, mint ahogy édesapám dolgozott, – hiszen 93 évesen halt meg, s mindvégig dolgozott –, s hogyha most delelőről van szó, akkor én 114 éves koromig dolgozhatok, tehát előttem van még a pályám második fele. De komolyra fordítva a szót, szeretnék én is sokáig dolgozni, hiszen nekem ez nem munka, nekem ez a hobbim, ami kifejezetten pihentet. Én alkotás közben kapcsolódok ki, illetve akkor nyugszok meg igazán, akkor vagyok saját magam, ha M. Zs. festhetek.
Kovács Szabolcs a kiállításmegnyitón köszönetet mondott az elmúlt 20 évben kapott támogatásokért
Tájképek a Közösségi Házban Újabb tárlatot tekinthetnek meg a Közösségi Házban. Ez alkalommal Törő Irén festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás április 24-én. A tárlatot Goda Gertrúd művészettörténész nyitotta meg, aki kiemelte a tiszakeszi származású alkotó, Törő Irén festményeinek mély érzelmi és szakmai hátterét. A kiállított anyag a művész életpályájának tükre.
Törő Irén „Már szinte gyermekkoromtól folyamatosan rajzolok, festek. A művészet iránti érdeklődésem, rajongásom a középiskolai éveim alatt erősödött meg bennem. Ez a kiállítás egy életmű válogatás, hiszen egészen a kezdeti 1970-es években született festményem is megtalálható ezen a tárlaton. A terem bal oldalától haladva körbe időrendi sorrendben láthatóak a képeim egészen napjainkig. Kedvenc témám a tájfestészet, azon belül is a tiszai táj. Festményeim türközik az érzelmeimet, a természet rám gyakorolt hatásait.” – mondta Törő Irén. A tárlaton számos művet láthatunk az első, több mint 20 éve készült tájképektől kezdve napjainkban született alkotásokig bezárólag. Törő Irén alkotásainak színvilága is tipikus „Törő színvilág”, képeiben gyakran használja kék, a zöld különböző árnyalatait. A kiállításmegnyitót Dienes Jánosné versszavalatával és Csézi Györgyné énekével tették színesebbé. A tárlatot május 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők hétköznaponként 9 – 16 óráig a Közösségi Ház emeleti kiállítótermében. (ate)
11
12
2009. május 21.
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
Harangszó
Hívogató
Stopper
Szent László Egyházközség
Május 20. (szerda) 17 óra „Motívum továbbél” címmel Bajzáth István önálló kiállításának megnyitója a Közösségi Ház földszinti aulájában
Május 22., 23. pénteken 16 órától, szombaton 10 órától Pünkösdi Úszókupa a Zsóry-fürdőben
Szentmisék: Hétköznap: 6 óra 30, 7 óra Szombaton: 18 óra 30 Vasárnap: 7, 9, 11 és 18 óra 30 Vasárnaponként 10 óra: Orgonahangverseny Minden második vasárnap 15 óra 30tól: „Simogató kéz” – sérült, fogyatékos gyermekek foglalkozása Minden pénteken, szombaton és vasárnap: Szent László Kórus foglalkozás Minden első pénteken, 13 órától: Szentmise a Bogácsi úti idősek otthonában Minden első pénteken, 11 órától: Szentmise a Mátyás király úti idősek otthonában Minden páros héten, szerdán, 17 óra 30-tól: Teológiai előadás felnőttek részére Minden hónap második és 4. csütörtökön, 16 órától: Szentmise a Reumakórházban Szombatonként 15 órától: Jegyeskurzus a hittanteremben Május 25-én, 17 órától: Görög katolikus szentmise Május 31-én, a 10 órás szentmise keretében: Bérmálkozás A májusi ájtatosságok folyamatosan zajlanak esténkén. Az utolsó ájtatosság május 31-én este lesz.
Jézus Szíve Egyházközség
Szentmisék: Hétköznap: 6 óra 30, 7 óra, 19 óra Vasárnap: 8 óra, 9 óra 30, 19 óra Minden hónap 13-án 12 órától: Engesztelő szentmise Május első napjától egész hónapban minden este 18 óra 45-kor: Májusi litánia
Református Egyházközség
Szerdánként 18 óra: Bibliaóra Vasárnaponként 10 óra 30: Istentisztelet, ugyanekkor gyermek-istentisztelet Minden hónap első szerdáján 17 óra 30-tól: Istentisztelet a Mátyás király úti Szociális és Gondozási Központban Minden hónap első és harmadik csütörtökén 18 órakor: Istentisztelet a Mezőkövesdi Mozgásszervi Rehabilitációs Központban Minden pénteken, 15 órától: Konfirmációs óra
Május 27. (csütörtök) 17 óra A Művészeti Iskola képző- és iparművészeti tagozatának év végi vizsgakiállítása a Közösségi Ház emeleti kiállítótermében Május 29. (péntek) 16 óra Fotóklub – külső fotózás Május 31. (vasárnap) 10 óra Városi Gyermeknap az Iskolatörténeti Gyűjtemény udvarán (esőhelyszín: a Városi Sportcsarnok) Május 31. (vasárnap) 19 óra No Thanx koncert a Városi Sportcsarnokban Május 31., június 1. (vasárnap, hétfő) 10 óra Pünkösd a népszokások jegyében – gyermekek részére a Gari Margit Emlékházban és a Zeneházban Június 4. (csütörtök) 16 óra Irodalmi Kávéház Klub – Témája: Karinthy Frigyes élete és művei a Közösségi Ház ifjúsági klubtermében Június 5. (péntek) 14 óra Megyei Fórum a Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében a Tűzoltópályán Június 10. (szerda) 18 óra A Művészeti Iskola ünnepélyes tanévzáró hangversenye a Közösségi Ház színháztermében
Anyakönyvi Hírek Városunkban április 27. és május 12. között 6 jegyespár kötött házasságot és 11 halálesetet anyakönyveztek. Ezek közül az alábbiak, illetve hozzátartozóik járultak hozzá a nevek közléséhez: Házasságkötés Pelyhe Tamás – Nagy Ilona Vismeg József – Halász Borbála Rita Haláleset Dr. Tombácz Imréné 74 éves Divinyi Józsefné 85 éves Ruzsa Józsefné 77 éves Póta Istvánné 81 éves Dr. Drabon Józsefné 93 éves Jakab István 67 éves Riczkóné Liva Irén 67 éves Bocsi Sándorné 68 éves mezőkövesdi lakos.
Május 23. (szombat) 18 óra MKC – Balatonfüred Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga mérkőzés a Városi Sportcsarnokban Május 24. (vasárnap) 17 óra Mezőkövesd Zsóry – FC Tiszaújváros NB III-as felnőtt bajnoki labdarúgó-mérkőzés a Városi Sportpályán
TÁJÉKOZTATÁS A Mezőkövesdi VG ZRt. tájékoztatja a lakosságot, hogy a Pünkösdi ünnepek alatt a szemétszállítást az alábbiak szerint végzi: A június 1-én (hétfőn) esedekés szemétszállítást Társaságunk június 2-án, 3-án 4-én, 5-én (kedden, szerdán, csütörtökön) folyamatosan végzi, párhuzamosan az ezen a napon esedékes járatokkal. Kérjük, hogy a szemétgyűjtő edényeket ezeken a napokon kihelyezni szíveskedjenek. Felhívjuk a lakosság és a beszállítók figyelmét, hogy a városi hulladéklerakó 2009. június 1-én zárva tart, a hulladék átvétel szünetel. Vanczák Zoltán vezérigazgató Mezőkövesdi VG Zrt.
Receptcsere Csirkecomb káposztával Római tál, vagy tepsi alját savanyú káposztával borítom be, és erre almaszeleteket rakok. A harmadik réteg a befűszerezett alsó csirkecomb. A húsra ismét almaszeletek kerülnek, a tetejére pedig egy sor savanyú káposzta. Gazdagon meglocsolva tejföllel a sütőben megsütjük! Tanácsok: A csirkecombokat ajánlatos legalább egy éjszakára fokhagymás tejben áztatni a hűtőben! Így sokkal ízletesebb, porhanyósabb lesz! Fűszerezése a pácolás után: só, bors, majoránna, pici rozmaring. Nagyon finom, a maradék másnap is könnyen felmelegíthető, egyszerűen elkészíthető étel! Gánóczy Zoltánné
2009. május 21.
Fogászati ügyelet
Az ügyeleti sorrend változtatásának jogát fenntartják. május 23-án, 8–13 óráig Dr. Csépánfalvy Béla, Kossuth út 1. május 30-án, 8–13 óráig Dr. Kovács Éva, Gyula u. 4. június 6-án, 8–13 óráig Dr. Kiss Ferenc, Kossuth út 1.
Gyógyszertárak ügyeleti készenléti rendje Ügyelet: 20–22 óráig, 22 óra után készenléti szolgálat május 17–23-ig FORRÁS Gyógyszertár (Mátyás király u. 75.) május 24–30-ig SZENT LÁSZLÓ Gyógyszertár (Mátyás király u. 108.) május 31–június 6-ig ÜDVÖZÍTÓ Gyógyszertár (Szent László tér 2.)
Mezőkövesdi Triatlon Egyesület
Ez úton szeretné megköszönni a MEZŐKÖVESDI TRIATLON EGYESÜLET,az alábbi TÁMOGATÓKNAK,hogy lehetővé tették a Mezőkövesdi Duatlon Országos Ranglista verseny megrendezését. Mezőkövesd Önkormányzata TÁLLAI ANDRÁS Polgármester. Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Mezőkövesdi Tűzoltóság Korall Lakáskerámia Suzuki Mezőkövesd Modine Hungária Kft. Mezőkövesdi Zsóry-és Strandfürdő Mezőkövesdi KER-COOP Rt Mezőkövesdi Matyó Zrt. Bajzát Teréz Festék Áruház Póta & Társa Kft Jacsó Katalin Pékség Merlin Computer Dél-borsodi Víz-és Csatornamű Kft. Grafit reklám Spórol .6 Sláger Méterárú Bolt Sipos Farmer A Mezőkövesdi Triatlon Egyesület vezetősége.
Tájékoztatás Június 11-én és 12-én (csütörtök-péntek) 14–18 óráig a Művészeti Iskola felvételit és pótbeiratkozást tart a 2009/2010-es tanévre. Választható ágazatok: zeneművészet, képző- és iparművészet, táncművészet.
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
Befektetők, vállalkozók figyelem! Mezőkövesden, a 3.sz. Főúti körforgalomnál lévő Shell benzinkúttal határos, a 4.524 m2-es összközműves ÉPÍTÉSI TELEK kereskedelmi-gazdaságiszolgáltató beruházás céljára ELADÓ! Érdeklődni lehet: Motorfox Kft. 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 5. Tel: 76/484-940 Mezőkövesd Város Önkormányzata
MAGYAR HŐSÖK EMLÉKÜNNEPE rendezvényt tart
május 30-án szombaton az esti szentmisét követően 20 órakor
a Jézus Szíve templom elől indulunk gyertyákkal, fáklyákkal az I-II. világháborús emlékműhöz. Megemlékező beszédet tart: Tállai András polgármester, országgyűlési képviselő valamint Dr. Surján László Európa Parlamenti képviselő, Szántó József apát, plébános és Gordos Attila lelkipásztor. Az emlékműsorban közreműködnek: Mezőkövesdi Színészeti Egyesület, valamint a Jézus Szíve templom kórusai. A rendezvényre szeretettel várunk mindenkit! Kérjük, hogy gyertyát vagy egy szál virágot hozzanak magukkal!
MUNKAVÁLLALÁSRA is alkalmas OKLEVELET adó MASSZŐRTANFOLYAM indul Mezőkövesden június 13.-án, Miskolcon június 15.-én. ára: 45 ezer Ft.
Érd: 06-30/30-21-487 (Nyilv.szám:14-0032-06)
VÁROSI GYERMEKNAP május 31.(vasárnap) Helyszín: Iskolatörténeti Gyűjtemény Mezőkövesd, Mátyás király u. 52. (az SZTK-val szembeni tájház) PROGRAMOK: 10 –17 óráig: - Kézműves foglalkozások a Közösségi Ház, a Városi Könyvtár és az Egészségklub Egyesület közreműködésével. - ĺjászat a Mezőkövesdi Szabad ĺjászok közreműködésével. - Mezőkövesdi Rendőrkapitányság foglalkozásai és bemutatói (rendőrautó, ismerkedés a bűnügyi technikákkal, prevenciós filmek, társasjátékok, rajzverseny, Kresz- és bűnmegelőzési totók). 10 óra: Grimm-Busz Színház Rettenetes Röfi c. előadása 11 óra 30: Mezőkövesdi Kutyaiskola bemutatója 12–14 óráig: Mezőkövesdi Mentőállomás jármű és újraélesztési bemutatója 12–17 óráig: Társasjátékok a Városi Diákönkormányzat közreműködésével 12 óra 30: Kenguru TSE akrobatikus rock&roll bemutatója 13–14 óráig: Mezőgazdasági Gépmúzeum működő gép- és modell bemutatója 14–17 óráig: Mezőkövesdi Tűzoltóság jármű bemutatói 15–15 óra 30-ig: Távol-keleti harcművészeti bemutató 15 óra 45: Balázs Daniella műsora 16 óra 30: Hab-parti a Mezőkövesdi Tűzoltóság közreműködésével 19 óra: Sportcsarnokban élő koncertet ad a No Thanx együttes Belépő: 800 Ft/fő (az esti koncertre). A nap folyamán a Média Kht. közönségtalálkozót tart a rendezvény helyszínén. Olvasók és a nézők betekinthetnek a Mezőkövesdi Újság és a Városi Televízió szerkesztésének kulisszatitkaiba. A Közösségi Ház mint szervező szeretettel vár minden érdeklődőt! (Eső esetén helyszín a Városi Sportcsarnok)
13
14
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
INGATLANÉRTÉKESÍTÉS Mezőkövesd Város Önkormányzata értékesítésre hirdeti meg az alábbi ingatlanait: 1./ Mezőkövesd, Batthyány út 13. III/3. szám hrsz: 5383/7/A/11 (Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 48/2009. (II. 25.) ÖK sz. határozata alapján) Helyiségei: 1,5 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba+wc összesen 49 m2 alapterület Komfortos, fűtése gázkonvektor Kikiáltási ára: 7.800.000,-Ft 2./ Mezőkövesd, Szent László tér 19. I/1 szám hrsz: 4137/2/A/2 (Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 48/2009. (II. 25.) ÖK sz. határozata alapján) Helyiségei: 2 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba+wc összesen 50 m2 alapterület Összkomfortos, fűtése központi kazán Kikiáltási ára: 7.800.000,-Ft 3./ Mezőkövesd, Szent László tér 19. I/2. szám hrsz: 4137/2/A/3 (Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 48/2009. (II. 25.) ÖK sz. határozata alapján) Helyiségei: 2 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba+wc összesen 50 m2 alapterület Összkomfortos, fűtése központi kazán Kikiáltási ára: 8.000.000,-Ft 4./ Nefelejcs út 1.hrsz: 3835/A/4 (Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 48/2009. (II. 25.) ÖK sz. határozata alapján) Helyiségei: szoba, konyha, előszoba összesen 34 m2 alapterületű Komfortnélküli, rossz műszaki állapotú Kikiáltási ára: 2.063.000,-Ft A vételi ajánlatok beadási határideje: 2009. május 29. 10 óra Tájékoztatom az érdeklődőket, hogy az ingatlanok értékesítésével és bérbeadásával kapcsolatos mindenfajta egyéb információt a Polgármesteri Hivatal (Mezőkövesd, Mátyás király út 112. sz.) I. em. 27. sz. (tel.: 511-535) irodájában kaphatnak meg (ügyfélfogadási idő: hétfő, szerda 08-12 óra, csütörtök 08-18 óra). Tállai András polgármester
2009. május 21.
Idén is megrendezik a „Tisza szépe” baba és gyermek szépségversenyt Az idén is megrendezésre kerül a Tisza szépe regionális a baba és gyermek szépségverseny, ami már első alkalommal, tavaly is nagy sikert aratott. Nemcsak a döntőbe jutott gyerekek szülei, rokonsága és barátai körében aratott osztatlan sikert, hanem már önmagában a rendezvény is közönségvonzónak bizonyult. A szépségversenyre idén június 5-éig lehet jelentkezni hat kategóriában: bébi (0-1 év között), bölcsis (1-2), ovis (3-5), sulis (6-9), tini (10-14), testvér (egy háztartásban élők) a következő településekről: Tiszaújváros, Tiszavasvári, Tiszafüred, Mezőköved, Füzesabony, Polgár, Szerencs és környező települések. Nevezni négy hónapnál nem régebbi, csak a gyermeket bemutató fényképpel lehet. A fotó gondos kiválasztásakor legfontosabb szempont, hogy a gyermek arcvonásai, természetes szépsége értékelhetők legyenek. Az előválogató zsűrit nem a ruha és nem a környezet érdekli. A gyermek bája, kecsessége, rejtett szépsége annál inkább. A verseny összdíjazása 500 ezer forint. Kategóriánként húszan kerülnek a döntőbe (tíz leány és tíz fiú). A pozitív döntésről telefonon kapnak értesítést az érintettek. Minden kategóriában az első három kap díjat, illetve kategóriánként egy különdíjat is kiadnak. Tavaly a döntőben több Tisza menti település ért el teljes sikert. A szervezők remélik, hogy idén még több gyermek jelentkezik a „Tisza szépe” versenyre, amelynek döntőjét és díjkiosztó gáláját június 20-án szombaton rendezik a tiszaújvárosi Derkovics Gyula Művelődési Központ színháztermében. A szépségversenyre a Mezőkövesdieknek a Diána Cipőszalonban (Mezőkövesd, Bevásárlóudvar) lehet jelentkezni. Bővebb információ: www.babaabc.hu
2009. május 21.
SPORTKALAUZ
Élre állt labdarúgócsapatunk Tiszafüredi VSE – Mezőkövesd Zsóry 2-5 (1-4) Mindkét együttes számára nagy volt a tétje a 24. fordulóban megrendezett összecsapásnak május 3-án. A találkozót a hazaiak kezdték jobban, ugyanis alig negyedóra elteltével Németh Gyula révén előnybe kerültek. Sokáig azonban nem örülhettek Antal István tanítványai, ugyanis a középkezdést követően azonnal válaszoltak labdarúgóink Dávid jóvoltából. Együttesünk a gyors gólváltás után lendületben maradt. Sivákék sorra dolgozták ki a ziccereket, melynek meg is lett az eredménye. A 28. percben Dávid volt ismét eredményes, majd az utolsó öt percben Varga és Kasza is betalált, ezzel háromgólos fórral mehettek az öltözőbe a mieink. Fordulás után még tovább nőhetett volna a különbség a két csapat között, de a ziccerek kihasználása hagyott kívánni valót maga után. Ezzel együtt Bogdány higgadt gurítását követően fölényessé vált csapatunk előnye a 63. percben. A félidő második felében a hazaiak egyre bátrabban futballoztak, és több kimaradt füredi helyzet után a 71. percben Berecz állította be az 5-2-es végeredmény.
Mezőkövesd Zsóry – Veresegyház VSK 5-1 (3-0) A sereghajtó ellen lépett pályára Huszák Géza együttese a 25. fordulóban május 10-én. A tavaszi tizedik győzelmére és a listavezető Újpest Gyöngyösön elszenvedett 2-1-es veresége után előzésre készülő együttesünk hatalmas elánnal kezdte az összecsapást. A lendületes játék már a 6. percben góllá érett, amikor is Dávid fejelt közelről a vendégek kapujába. Dacára helyezésüknek a mezőnyben bátran és jól futballoztak az Oroszi tanítványok, ennek ellenére a továbbiakban is nehezen tudták tartani a kapu előtt Kaszáékat. Labdarúgóink sorra dolgozták ki a jobbnál-jobb helyzeteket. Az utolsó negyedóra kezdetén Dávid duplázott, majd a 36. percben Kasza is feliratkozott a gólszerzők közé. A második félidő veszélyes mezőkövesdi lehetőségekkel indult, de újabb gólt Huszai higgadt gurítása után a Pest megyei gárda szerzett az 58. percben. A három pont sorsa végül a csereként pályára lépő Bogdány nagyszerű helyzetfelismerésének köszönhetően a 74. percben dőlt el végérvényesen. Csapatunk jó teljesítményére Vámosi tette fel a koronát,
Egy pont termett
ték a vezetést Rosta István tanítványai. Az MKC egészen a félidő hajrájáig tartotta 1-2 gólos előnyét, majd ezt követően megrázta magát Velky Mihály együttese. Tomborék egy 5-0-ás szériát produkáltak az utolsó percekben és ezzel megfordították az eredményt. Fordulás után megpróbáltak felzárkózni Feketéék, ám a támadásban és védekezésben egyaránt elkövetett hibák miatt egyre távolabb került riválisától csapatunk. A második félidő közepén már tíz góllal is vezetett a balatonfüredi együttes és ezzel lényegében eldőlt a két pont sorsa.
Balatonfüredi KC – Mezőkövesdi KC 28-20 (14-10) A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga rájátszásának első fordulójában a Balatonparti gárda vendégeként léptek pályára Bajorhegyiék május 3-án. Az 5-8. helyért zajló rájátszás küzdelmeiben megrendezett találkozót a hazaiak kezdték jobban, de tíz perc után átvet-
A rájátszásban is kiélezett mérkőzéseket játszik az MKC
Tatabánya Carbonex KC – Mezőkövesdi KC 34-25 (16-14) Együttesünk nem pihenhetett sokáig, hiszen május 6-án Tatabányán vizitáltak Ráczék. A rájátszás második fordulójában megrendezett mérkőzés első félidejében jobbára a hazaiak vezettek, de az utolsó három percre 14-13-as mezőkövesdi vezetéssel fordult a két gárda. A hajrá viszont Lelééknek sikerült jobban, egy 3-0-ás sorozat után kétgólos előnyt harcoltak ki a záró sípszóig. A második játékrész első tíz percében „befagyott” a különbség az együttesek között. Ezt követően rákapcsoltak Halászék és a félidő derekán már 27-20-as hazai vezetés állt az eredményjelzőn. A hátralévő időben nem tudott közelebb kerülni Rosta Ist-
15
aki a Bogdánnyal szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt vágta nagy erővel a veresegyházi kapuba. „Igazából nem tükrözi az eredmény a két csapat között különbséget, az első félidőben ugyanis még legalább három óriási helyzetet kihagytunk. A második félidőben egy kicsit visszaestünk, de a győzelmünk teljesen megérdemelt.” – értékelt Huszák Géza edző. Csapatunk győzelmével megelőzte a táblázaton a bajnokság elejétől fogva élen álló Újpestet. Sivákék 58 ponttal vezetik a pontvadászatot az 57 ponttal ezüstérmes pozícióban álló fővárosi lila-fehérek és az 52 egységgel harmadik helyezett Tura előtt. Április 29-én a Magyar Kupa küzdelmeiben is bemutatkozott gárdánk. A kupa megyei selejtezőjének harmadik fordulójában a megyei II. osztályban szereplő Bükkzsércen lépett pályára együttesünk. Labdarúgóink imponáló magabiztossággal futballozva fölényes, 12-0-ás sikert értek el, így továbbjutottak a negyedik fordulóba, ahol a szintén megyei II. osztályú Sajószöged ellen május 13-án játszottak Vámosiék. Az összecsapáson 11-1-es mezőkövesdi győzelem született. Az országos főtáblára jutásért május 27-én 17 órától játszik együttesünk a megyei II. osztályú Szalaszend vendégeként. Bódi Krisztián ván együttese a Tatabányához, sőt az utolsó percekben még növelni is tudta előnyét Debre Viktor gárdája. Mezőkövesdi KC – DKSE-Airport Debrecen 27-27 (17-14) A rájátszás 3. fordulójában hazai környezetben léptek parkettre Feketéék május 9-én. Az MKC néhány perc ismerkedés után, állva hagyta a mérkőzés előtt két nappal edzőcserén átesett Debrecent. Bécsiék 6-2-re, majd a félidő derekán 11-4-re vezettek a vendégek ellen. Bíró Imre időkérését követően fordult a kocka, Rédeiék megtáltosodtak, ennek köszönhetően három gólra faragták hátrányukat a vendégek. Fordulás után együttesünlk állandósította 4-5 gólos előnyét. A félidő második felében viszont védekezésben váltottak Gúnyáék, ennek eredményeként szép lassan megkezdték a felzárkózást. Az 55. percben a mérkőzés folyamán először a vezetést is átvették a hajdúságiak. Az utolsó két perc 27-25-ös debreceni vezetésnél kezdődött meg. Ekkor úgy tűnt, kitart a vendégek lendülete a mérkőzés végéig, ám Ráczék nem adták meg magukat. A hátralévő időben előbb szépítettek, majd Fekete révén az egyenlítőgólt is megszerezte együttesünk. Az MKC kettő ponttal a 8. helyről várhatja a folytatást. B. K.
Szerviz szolgáltatások: - gumiszerelés, centrírozás - gumihotel (gumi tárolás) - fényszóró beállítás - futómű ellenőrzés - fékpad - lengéscsillapító ellenőrzés
- digitális motordiagnosztika - karosszériajavítás - fényezés - ZÖLDKÁRTYA - EREDETISÉG VIZSGÁLAT - MŰSZAKI VIZSGA INTÉZÉS
KARAMBOLOS AUTÓK TELJESKÖRŰ JAVÍTÁSA, BIZTOSÍTÓI KÁRRENDEZÉSSEL!!!
BÉRAUTÓK
SZEMÉLYAUTÓ MÁR NAPI 3.000 Ft-TÓL! RENDEZVÉNYEKRE, KIRÁNDULÁSOKRA BÉRELHETŐ 16 SZEMÉLYES BUSZ!!!
Információ: 06-49-505-240