Deák Ferenc: 2012
Legbelül
Kisregény
1
Zajt hallott a földszintről. Elindult lefelé, hogy megnézze mi az. Útközben a húga is csatlakozott hozzá. Amikor leértek a konyhában a szokott látvány tárult eléjük. Az anyjuk éppen egy könyvbe van eltemetkezve, kezénél félig kiürült boros pohár és pár üres üveg. A zajt a fazék fedője okozta, amit a kifutó leves lelökött a padlóra. Az étel sisteregve égett a platnira, de az anyjuk annyira belefeledkezett a szerelmes regénybe, hogy nem is érezte a csípős szagot. - Maradj itt! – Szólt rá a húgára, majd óvatosan megközelítette a tűzhelyet. Egy ronggyal sikerült eltekernie a gombot, de tudta, hogy a platni még hosszú percekig forró marad. Gyors elhatározással átdobta a fazekat egy másik lapra, de a konyharuhán keresztül is forró volt az edény. - Mit csinálsz, te szerencsétlen? – Dörrent rá az anyja a háta mögül. - Kifutott és már kezdett ráégni a lapra. – Nézett az anyja szemébe. Közben érezte, hogy mennyire fáj az egyik ujja, ahol csupaszon hozzáért az edény falához. - Akkor sem dobáld, mit képzelsz, én csak úgy szarom a pénzt, hogy mindig új edényeket vegyek, valahányszor levered a zománcát valamelyiknek. Tűnj a szobádba, holnapig ne is lássalak és vidd magaddal ezt a kis hülyét is! Ne legyetek nekem láb alatt, ha végre haza jön apátok! Már majdnem kibökte, hogy Ő nem az apjuk, de rápillantott az anyjára és rájött felesleges vitatkozni vele, már majdnem részeg. Kézen fogta a rémült húgát és felvezette az emeletre. Bár a történtek után egyedüllétre vágyott, tudta most a kislányt nem hagyhatja magára. Ahogy becsukta maga mögött a gyerekszoba ajtaját a lányból kitört a zokogás. Nem tudott mit tenni, csak átölelte és vigasztalta. Ilyenkor gyűlölte azt a nőt, lent. Azt, amivé lett. Egy éve még teljesen más volt a helyzet. Akkor még boldog családban éltek, akkor még élt az apjuk. Karácsony előtt minden megváltozott. A síkos úton megcsúszott egy nem elég körültekintően vezetett autó és felrohant a járdára. A férfinak eszmélni sem volt ideje, amikor a kocsi eleje feldobta a levegőbe. Azonnal meghalt. Az anyja, amikor megvitte neki a rendőr a hírt összeomlott. Igazából azóta sem tért magához. A férfi gyorsan behálózta a tompa özvegyet, megismerkedésük után pár héttel már hozzájuk is költözött. A gyerekek eleinte nem érdekelték. Mára az anyjuk csak egy vegetáló roncs lett, akit bármikor el lehet hajítani. Mostanság a következő héten tartandó esküvőre készültek. A húga lassan megnyugodott, szokás szerint álomba sírta magát. Óvatosan letette az ágyára és betakarta. Számolni kezdett magában. Sajnos újra a harmadik nap jött el. Fogta a nagy fülhallgatót és finoman a kislány fejére tette. Halk zenét kapcsolt be, nem akarta felébreszteni. Tudta a zene mellett semmilyen külső nesz nem fogja megzavarni az álmát. Lefeküdt Ő is, a fal felé fordult, lehunyta szemeit és alámerült. Osont az ösvényen. Mögötte a társa Sistra haladt sebesen. Szeme a nyomokat kutatta. Mindig talált nyomot. Hol egy ágat a földön, aminek a töréséből még szivárgott a nedv. Hol egy ruhadarabot egy ágon. A menekülők a végsőkig hajszolták a lovaikat, hogy a várbeli sereg ne érje utol őket. Vágtában haladtak a szűk ösvényen Volt, akinek nem sikerült. Az ösvényen egy orkot talált, a nyakát törte. Erre hurcolták el a hercegnőt. Vissza kell fordulnia, ide kell irányítania a csapatot. Mintha zajt hallott volna. Bosszankodott. A haja árnyékolta a fülét, nem tudta megállapítani, hogy mit és merről hallott. Gyors mozdulatokkal összekötötte a haját. Most már tökéletesen érzékelte a zaj irányát. Sistra is arra mutatott. Egyértelműen csata folyt a közelben. Szellemhanggal üzenetet küldött a csapatot irányító lovagnak. Elmosolyodott, ahogy a választ meghallotta. A kis hamis! Ne félts te engem! – Gondolta magában. Bosszantóan jóképű volt a férfi. Felugrott a faágra, hogy jobban körbe tudjon nézni. Az orkokat törpék támadták meg. Hallotta közeledni a csapatot. A társnőjével ágról ágra haladtak, a hercegnőt keresték. Megtalálták.
2
Levetették magukat a faágról. A lány egy orkon dobbantott. Reccsent a teremtmény gerince, nem is kelt fel többet Közben a lovasok berobbantak a tisztásra. A kavarodásban az úrnőjüket fogva tartó harcosok felé törtek a társnőjével. Szembekerült egy behemóttal. A hatalmas teremtmény rávigyorgott a lányra. Összecsaptak. A második csapásnál a hárításban eltört a kardja. A karja is elzsibbadt. Ökölcsapás érte az arcát. Elterült.
Kinyitotta a szemét. Ahogy gondolta. Az anyja már kifeküdt, ájult volt az italtól. A begerjedt férfi most sem tudott parancsolni a vágyának. Mire felnézett, már rámászott. A férfi még egyszer arcon vágta. Éles fájdalmat érzett egy percig, ahogy a foga belülről elvágta a száját. Tapasztalatból tudta, ha ellenkezik, vagy ha könyörög sokkal rosszabb lesz. Behunyta a szemét, hagyta megtörténni, így hamarabb túl esik rajta. Legalább a húga eddig még megúszta. Behunyta a szemét. Visszamerült.
Csatabárd zúgott felé, egy kard fogta fel a csapást. A behemót meglepődött. Hiba volt. Mire a férfi felé fordulhatott volna, a lovag nem kegyelmezett, széthasította a lény fejét. A férfi talpra segítette. Páncélján vöröslött az ellenség vére. Körbenéztek. A csata már véget ért. A horda megsemmisült. A társnője már megtalálta a hercegnőt. Az elf nő nem sérült meg, Fogvatartói nem merték bántani. A társa kísérte a herceghez, az maga elé emelte a nyeregbe. A lovag megköszönte a törpék segítségét. Visszaindultak. Lazított, elmerengett. Nem hitte volna, hogy ez megtörténhet. Úrnője és barátnője, a hercegnő beleszeretett egy emberbe. Holnap lesz az esküvőjük. Természetesen a pár meghívta a két legjobb harcosát is az esküvőre. Elmosolyodott. Béke lesz végre emberek és az elfek között. Már rájuk fért. Kivéreztek mindannyian a hosszú háborúk alatt, túl nagyok voltak mind a két fél veszteségei. A lovagot kereste. Ő vezetette a csapatot, most is az élen lovagolt. Kezdte megérteni, mit érezhet egymás iránt a herceg és az elf hercegnő. Kiértek az erdőből, friss lett a levegő. Könnyebben vett lélegzetet.
Kinyitotta a szemét. Magára maradt, csak a húga aludt a túlsó ágyon. Bement a kis fürdőszobába, levetkőzött, le akarta magáról mosni a mocskot. Hosszan folyatta magára a vizet, de csak nem jött a megtisztulás. Lenézett, a lefolyó körül, rózsaszín volt a víz. Vérzett. Nagyot sóhajtott, nézte a vizet és a vérét. Az elrejtett pengékre gondolt a szekrény aljában és a melegvízre, a sötétségre. Majd a húga jutott eszébe. Ki fogja megvédeni? Gyötrődött mit csináljon, hiszen az esküvő után a férfit már semmi nem fogja megállítani. Elzárta a vizet és megtörülközött. Visszafeküdt, megpróbált aludni.
A csapat visszatért a várba. A hercegnő és a herceg eltűntek a lakosztályukban. A lány és a társnője Sistra egy ideig tébláboltak a várban, de hamar idegennek érezték magukat az emberek között. Az Ő otthonuk a természet volt, az erdő. Összenéztek és egyszerre indultak el a kapu felé. Mielőtt kiléphettek volna egy öblös hang, állította meg őket: - Máris távoznak?
3
A lány hátra fordult és a lovagot pillantotta meg. Először nem tudta mi olyan furcsa számára, de aztán rájött, a férfi levette a vértjét. Sistra elvigyorodott, oldalba bökte, intett a lovag felé és kimasírozott a kapun. A lovag is elvigyorodott.: - Mit szólna egy italhoz?! A harc után jólesik a lazulás. - Rendben, de ne itt. Jöjjön velem, kóstolja meg az elfek búfelejtőjét. - Miért is ne?! Mindig kíváncsi voltam, vajon az elfek mivel isszák le magukat. – Vonta meg a vállát a férfi. – Meg aztán arra is kíváncsi lennék, hogy lehet az elfek két legjobb harcosa ember lány. Együtt sétáltak ki a kapun. Rövid gyaloglás után megtaláltak a lányok lovait a tisztáson, ahol hagyták. Sistra tapintatosan elvegyült a többi elf harcos között kicsit odébb egy nagyobb tisztáson. A lány és a férfi rövid idő alatt leitták magukat az erős, savanykás elf erdei gyümölcsborral. Nagyokat nevettek egymás történetein, noha azok általában olyan háborúról szóltak, ahol a szemben álló felek között helyezkedtek el. A történeteik mégis hasonlóak voltak, ugyanazok az érzések domináltak bennük, függetlenül attól, hogy elffel vagy emberrel történt-e meg. Mielőtt teljesen kiütötték volna magukat a lovag felállt és visszament a várba, mondván neki még holnap fontos feladata lesz, Ő felel az esküvő biztonságáért. A lány nem tehetett mást, mint kicsit kótyagos fejjel, de lefeküdt aludni egy hatalmas fa tövében.
Az esküvő napján segített az anyjának felvennie a ruhát. Az asszony meglepően „normális” volt, még viccelődött is a lányával. Szeme gyanúsan tompán fénylett, alkohol szagot viszont nem érzett rajta. Mielőtt a templomhoz indultak volna, hirtelen ötlettől vezérelve megnézte a fürdőszobában a gyógyszeres szekrényt. A gyanúja beigazolódott. Hiányzott a nyugtató üvegcséje a helyéről. Megvonta a vállát. Alkohol vagy gyógyszer, nem mindegy?! Később a kocsiban látta is, ahogy a férfi óvatosan a nőbe erőltet egy pirulát. Mire a templomhoz értek a nő már teljesen kész volt. Csak tompán hunyorgott a templom poros levegőjében, kavargó fényben és fogalma sem volt, hogy hol van. Időnként élesen felvihogott, ilyenkor a férfi finoman megszorította a kezét, és olyan „Jaj édesem ne csináld már, mit szól hozzá a család?” pillantást villantott körbe. Mivel velük a kutya sem foglalkozott, a húgával együtt beültek a leghátsó padba. Elkezdődött a kínos, negédes, visszataszító ceremónia a szövegközben ki-kikacsintó pappal és a kétszer körbehordozott persellyel. Lehunyta a szemét inkább és alámerült.
A várat feldíszítették. A teljes várnép boldogan készülődött az eseményre. Nevetés, dal hallatszott minden felől. Az udvaron üsző pirult a nyárson. Körülötte szakácsok sürögtekforogtak. Az illatoktól összefutott a nyál a szájban. A lány az egyik bástya alatt állt. A lovagot kereste, de elvakította a napfény. Amikor melléléptek, meglepődött. A lovag jött le a lépcsőn. A lány nem csalódott, lovagja nem követte a divatot. Vértje nem csillogott a napfényben, ruháját nem cicomázta ki. A férfi feszülten figyelte az előkészületeket. A templomba nem fértek volna el, így a szabadban tartották a ceremóniát. A hercegnő hagyományosan öltözött fel. A ruha mindenkinek tetszett. Színe megegyezett a vizes fűvel a nyári eső után, az alja a földig ért, kivágása diszkréten árulkodott kebléről. Haját kibontotta, fürtjei a derekáig értek. A napfény meg-megcsillant rajta. A herceg mosolygott, ahogy megpillantotta kedvesét. A lány körülnézett, nem látta a lovagot. Eltűnt. A ceremónia megkezdődött. A barát szavalni kezdett, az életről beszélt, mindenki meghatódott. Megtalálta a lovagot. Elől állt, a pár mögött közvetlenül. A barát a napot rajzolta a homlokukra. Az eddig mereven álló lovag ekkor
4
megmozdult, gyorsan mozgott. Baljával lerántotta a párt a földre, jobbjával kardot rántott. Nyílvessző csapódott a mellébe. Ott állt, ahol a párnak kellett volna. Összerogyott. A lány oldalra nézett, a bérgyilkos hibázott, a helyén maradt. Újra lőni akart. Düh borította el a lányt. Számára tiltott hatalomszó hagyta el az ajkát. Megdermedt a világ. A lányt a mágia röpítette fel a bástyára. Elragadta az íjat a gyilkostól. A világ visszazökkent a helyére, a hatalomszó ideje lejárt. A lány a gyilkosra vicsorgott. A férfi a szemétől megrettent, a halál nézett rá. A lány megragadta, szemét a szemébe fúrta. A gyilkos nem tudott megmozdulni. A mágusok megdermedtek a környéken a szabadjára engedett erő nagyságától. Pillanatok alatt áttörte elméje védelmét, amellyel gondolatait igyekezett megőrizni. A gyilkos kinyögte a nevet. A lány megdermedt a döbbenettől. A hercegnő saját apja adott megbízást a pár legyilkolására. Odalökte a társának, Sistra egy mozdulattal törte el a bérgyilkos nyakát. Megfordult és leugrott a bástyáról, a mágikus képességeinek hála, puhán ért talajt. Hallotta, ahogy mögötte a barátnője is földet ér. Az elf király elvörösödve ugrott fel a székéről. A hercegnőre pillantott, az lenézett a kedvesére, aki a lovag testét tartotta a karjaiban. A herceg lassan megrázta a fejét, a hercegnő arca megkeményedett és az apja felé intett a fejével. Mire az elf király, vagy a testőrei megmozdulhattak volna a lányok már rajtuk voltak. A mágikusan aktív testőrök máris halottak voltak. Sistra pillanatok alatt végzett velük. Az lány megragadta a király karjait. A lány lassan morzsolta össze a férfit a mágia erejével, a végtagjaival kezdve, miközben a gyilkos őrjöngött kínjában. A húspép nagy loccsanással ért talajt a végén.
A lány óvatosan araszolt lefelé a lépcsőn, a konyhába tartott. Borzalmasan félt, tudta, ha a férfi rajta kapja nagy verést, kap. Nem tudott mit csinálni, a húga egyre rosszabb állapotban volt, muszáj volt enniük valamit. Leért a lépcsőn. Körbenézett. A minimális holdfény sejtelmes homályt varázsolt a ház belsejében. Lassan a kamrához lopakodott, tudta olyan ételt kell szereznie, ami nem tűnik fel a férfinek, ugyanakkor hűtés nélkül is el lehet tárolni a szobában. Konzervekre gondolt. Hallgatózott. A hálószoba felől egyenletes hang hallatszott, a férfi aludt. Az anyja ájultan hevert valamelyik sarokban. A pirulák, és az alkohol már teljesen felemésztette. A férfi szerezte neki a gyógyszert és hordta haza a tömény italokat. Csendes volt a ház. Sikerült kinyitnia a kamra ajtót anélkül, hogy megnyikordult volna a zsanér. Az apró zseblámpa fényénél gyorsan összepakolt a hátizsákba pár konzervet. Mielőtt elindult volna kikukucskált a kulcslyukon. Nem látott senkit. Kioldalgott a konyhába. Lassan felmászott a lépcsőn. A húga izgatottan várta. Rém sovány volt szegény. Az esküvő óta eltelt hónapokban egyre rosszabb lett minden. Gyakorlatilag a szobájukban éltek, az anyjuk, ha ébren volt, folyamatosan üvöltve üldözte őket. Látni sem bírta a két lányát. Életének minden nyomorúságáért őket hibáztatta. Bár ilyen ritkán fordult elő, általában boldog delíriumban töltötte napjait. A férfi teljesen kiforgatta mindenéből. Nem rég gyámság alá vette a nőt, így az összes vagyont Ő kezelte. A lányra már ráunt, csak néha vette igénybe. A húga még fiatal volt, így őt nem zaklatta. Viszont nem tűrte, hogy bárhova is a tudta nélkül menjenek, még kitudódhatna valami. Így gyakorlatilag foglyok lettek a saját házukban. (Ha még az anyja nevén van egyáltalán?) Mivel mind a két felnőttet kerülniük kellett, így a lánynak, muszáj volt lopnia az ételt, különben éhen haltak volna. A szobában kibontotta a konzerveket, így hidegen a zsír undorítóan felgyűlt az étel tetején. Elővette a mindig magánál hordott nagy kést és leszedte vele a zsír nagy részét. Boldogan faltak. Végre jóllaktak a héten! Teli gyomorral tértek aludni.
5
A lány behúzta a fejét. A gránát közel robbant az árokhoz. Kilépett, a parancsnok előre húzott. Körülötte katonák lapátolták a sarat. Lassan mozogtak, nagyon lassan. Arcuk nem mutatott érzelmet, csak beletörődést. Vállukat elhúzta a nagy szuronyos puska. Veteránok voltak. Utolérte a parancsnokot. Az őrnagy a periszkópon keresztül a harcteret nézte. A németek folyamatosan lőtték az állásaikat. A gránátok állandóan zuhogtak alá. A parancsnok intett neki, hogy kövesse. Beléptek a bunkerbe. Mindenhol katonák aludtak a földön egymás hegyén-hátán. Nem ébredtek fel az állandó ágyúzásra sem. A harcok kimerítették az idegeiket. A háborút nem lehet megszokni, pedig ők már beleszülettek. Szüleik is harcoltak, ők is itt fognak meghalni. Átlépett egy lányon, szőkesége elütött az egyenruha mocskos színétől. Beléptek a szobába, becsukta maga mögött az ajtót. Bent a helyettese és egy férfi tartózkodott, férfi őrmesteri rendfokozatot viselt és egy mesterlövész kitűzőt. Ismerős volt az arca valahonnan. A parancsnok a mellette lévő székre mutatott, leült. - Hadnagy! Sajnos újabb nehéz feladat vár Önre. – Nem körtönfalazott, nem volt a stílusa. – Egy újabb akcióra van szükség az ellenséges vonalak mögött. A lány felsóhajtott. Mindig egy újabb küldetés, egyik a másik után. A háború pedig csak folyt tovább, mintha mi se történt volna. Egyik erőfeszítés sem hozott igazi eredményt. Csak a halottainak száma növekedett. Néha éjszakákon át, gondolkodott, hogy Ő vajon mikor kerül sorra. Mára már beletörődött, hogy úgy sem fogja túlélni a háborút, igazából abban sem volt biztos, hogy a háború véget ér-e valaha. Egyszerűen csak teljesíteni akarta kötelességét, és közben kiélvezni az élet nyújtotta apró örömöket. Bár elég aprók és elég ritkák voltak. - A múlt héten a teljes felföldi hadosztályunk megsemmisült egy német támadás során. Alig egy-két emberünknek sikerült elvergődnie a második vonalig. A hírszerzőink először azt hitték, hogy valamilyen ismeretlen gázt vetettek be ellenük, olyan hihetetlen volt az, amit a túlélők állítottak. Ám kiderült, hogy a valóság sajnos felülmúlta a hírszerzés képzeletét. Olyan lövegekkel támadtak, amik önállóan, kerekeken mozognak, a személyzetet pedig vastag páncél védi a gépfegyverektől. Megállíthatatlanok. - Akkor hogyan sikerült a második vonalat tartani? – Kérdezte a lány. - Sehogy. A negyedik vonal előtt sikerült egy aknamezőre csalni őket és rájuk robbantani a fél mezőt, az megállította őket. Mire ez sikerült még egy hadosztály felmorzsolódott. - Uramisten. – Nyögött egyet a társnője Sisteria szakaszvezető, csinos arcát eltorzította, a felélem. - Az információink szerint új lövegeket készítettek és ezeket, a mi vonalainkkal szemben vonták össze egy döntő támadásra, ami holnapután indul. (Ha jók az információk.) Itt akarják áttörni a frontot. Ha ez sikerül, övék lesz a fronttal párhuzamosan futó vasútvonal, ami azt jelenti, hogy az utánpótlás ebben a térségben lehetetlenné válik, legalább 100 km mélységben kell visszavonulnunk. A feladat: átkel éjszaka a vonalakon és megsemmisíti a lövegeket a robbanószerrel, egyet pedig elhoz, hogy a mérnökeink tanulmányozni tudják. Az őrmester magával megy. Ő az egyetlen, akinek sikerült megsemmisíteni egyet és túl is élte. Ott volt az első vonalban. A lány kezdett másképp nézni a férfira, mire az csúfondáros mosollyal nézett vissza rá. Valami nagyot csattant, ez a gránát közel volt. Összerezzent.
Felébredt, valami felébresztette. Kihallgatózott, valami nyöszörgést hallott. Felkapcsolta a lépcsőnél lévő villanyt. Szörnyű kép tárult elé. Az anyjuk a lépcső aljában feküdt, csupa vér volt minden körülötte. Lerohant a lépcsőn, azonnal a telefonra vetette magát. A mentőket hívta. - Mit csináltál bazdd meg!? - Ordította a háta mögött a férfi. - Leesett a lépcsőn, mire kijöttem a szobából, itt találtam, a mentőket hívtam.
6
- Hogy mertél ide hívni bárkit is?! - Az anyám ott fekszik a padlón, vérben. Nem fogom megvárni, amíg meghal. Hatalmas pofont kapott, elterült az anyja mellett. - Nem pofázol vissza nekem! Megértetted?! - Segíteni akarok rajta, mire ideér a mentő, elvérzik. - Menj, hozz valami kötszert, és próbáld meg elállítani a vérzést! A lány kétségbeesetten próbálta a halántékon szivárgó vért elállítani. A férfi eltűnt valamerre. A percek óráknak tűntek mire nagy szirénázás közepette megérkezett a mentő. Gyors, szakszerű mozdulatokkal hordágyra tették a mozdulatlan nőt, és már száguldottak is a kórházba. Az elsősegélyt már a kocsiban végezték el. A férfi vele utazott a mentőben. A lányokat otthagyták. Szerencsére tudta, hogy a közelben lévő buszmegállóból el tud jutni a kórházba. Jó félórával később érkeztek meg. A férfit kint találták a folyosón, a recepciónál. Amikor meglátta őket vágott egy kellemetlen fintort, de nem szólt semmit. Túl sokan voltak körülöttük. - Anya hol van? – Kérdezte a húga. - Anyátok a műtőben van. Várni kell, üljetek le valahova a seggetekre, ne legyetek itt láb alatt! Találtak az egyik sarokban két kényelmetlen széket és leültek. Hamar elunta a hosszúra nyúlt várakozást. Alámerült.
Sisteriat kiküldték, szedje össze a szakaszt, míg ők hárman megbeszélték az átkelés részleteit. Régebben a hajnalt javasolta volna, hiszen ilyenkor a legfáradtabb az emberi test, ilyenkor vágyik a pihenésre a szervezet. Azonban a német katonák egy részének már nincs szüksége pihenésre, alvásra. A német orvosok az elesett katonákat némi mágia, gőz és csavarok, no meg a mechanika segítségével „életre keltették” és mostanra a zombi katonák alkották a hadseregük elit alakulatait. Inkább az éjszaka közepét, a vaksötétet választották, olyankor még a zombik is rosszul látnak. Minden embert megraktak robbanóanyaggal és lőszerrel. Minimális ételen és vízen kívül mást nem vittek magukkal. A lövészárok parancsnok kijelölte nekik azt a szakaszt, ahol legalább minimális esélyük lesz az átkelésre. Hét katonája maradt Sisterian kívül az eredeti húszfős alakulatból. Megvárták, míg teljesen besötétedik. A gránátok még mindig zuhogtak alá az égből. Az emberek még a fejüket sem szívesen emelték ki az árokból, nemhogy kimásszanak. Kicsit később a németek áthelyezték a zárótüzet a második vonalra, így elindulhattak. Végül a lány nagyot sóhajtott, és kimászott a senki földjére. Hason kúszott előre, mögötte a többiek is kisorjáztak. Egyedül az őrmester kúszott másik irányba, mint mesterlövész neki a feladata a szakasz fedezése volt. Egy bombatölcsérben várta be az embereket. Gyorsan betájolták magukat, egyik bombatölcsérből a másikba futottak. Nem messze a német vonalaktól beleütköztek az első szögesdrót akadályba. - Óvatosan nézzetek körbe, nem látjátok-e a folyosóra utaló kapukat. – Adta ki a parancsot a lány. - A fene vigye el, nem látni semmit, ebben az átkozott sötétben! – Szitkozódott az egyik katona. - Halkabban! – sziszegte a lány. – Fel akarod verni az egész őrséget?! Lehetnek előretolt megfigyelők a környéken. Találtatok valamit? - Semmit hadnagy. - Akkor elő a drótvágókat! - Várjatok! Csendesebben, az isten verje meg! – Szólalt meg egy hang mellettük a sötétben. Az őrmester bukkant fel hason kúszva. – A kapuk egy méterre vannak
7
mellettetek, nyissátok már ki a szemeteket! – A következő pillanatban újra eltűnt a sötétben. Hirtelen mindenki a talajhoz simult. Felettük egy világító rakéta robbant fel. Hatalmas géppuska tűz árasztotta el a környéket. Az egyik emberük, aki rosszul rejtőzött felnyögött, majd nem mozdult többet. Már csak kilencen maradtak. Ahogy újra sötétség borította a tájat, nagy nehezen kioldották a furmányos német csomót, és átkúsztak a drót fal mögé. Muszáj voltak a folyosón maradni, mert mellettük valószínűleg aknamező terült el, bár nem láthatták. Hamar a második drótfalhoz értek. Ez már összetettebb volt. Itt már muszáj voltak drótvágót alkalmazni. Nagyon óvatosan, körültekintően vágták a szálakat, nem tudhatták, mely szálakhoz kapcsolódhat riasztó. Lassan, egyesével kúsztak át a lyukon. A lány vezette őket, míg a hátvédet ezúttal is Sisteria alkotta. Hirtelen újra világosság űzte el a sötétséget. A nyílt terepen voltak, esélyük sem volt elrejtőzni. A német aknavetősök híresen jó céllövők voltak, most is bebizonyították, hogy méltók a hírnevükre. A nagy kaliberű ágyúk folyamatos tompa dübörgésébe, egy különös vékony, sivító hang vegyült. Mire a csapat feleszmélhetett volna, már késő volt. A gránát pontosan a kúszó csapat közepébe csapódott. Hatalmas robbanás reszkette meg a levegőt. A lányt a lökéshullám felemelte és nekivágta a következő drótfalhoz. A fájdalomtól elveszítette az eszméletét.
Csapódott az ajtó. Felrezzent, köhögött egyet, mintha fájt volna a lélegzetvétel. A doki jött ki a műtőből. Ránézett és mindent értett. - Mi történt? – Kérdezte a férfi. - Sajnos nem bírta a szíve a beavatkozást. A hölgy elhunyt a műtőasztalon. – Azzal a doki a következő beteghez sietett. A lányban összeomlott a világ. A szívét, a bensőjét egy vasmarok facsarta össze. Levegőt sem kapott. Egy sikoly térítette magához. A húga omlott a lábához. Megfogta a kislányt, és magához szorította. Vigasztalhatatlan volt, csak szorította erősen. Nem tudta, hogyan kerültek haza, lefektette a húgát, amikor csöngettek. El nem tudta képzelni, hogy ki lehet az ilyen későn. - Gyere le azonnal! – Ordított fel a férfi. A lány leballagott. Egy ismeretlen ballonkabátos férfi szobrozott az előszobában. Egy jelvényt villantott. - Rendőrség! Beszélnünk kell! - Igen?! - Velem kell jönnöd az őrsre! - De! - Nincs de! – Vicsorogta a férfi. – Velem jössz! Pár kérdésre illő lenne válaszolnod! Gyors úton bevágta a lányt a kocsiba, és az őrsre robogtak. Felcipelte az emeletre és kis, szűkös, levegőtlen szobába rakta. A szobában mindössze egy üres asztal és két kényelmetlen, támlás szék volt. A lányt az egyikre ültette. Levágta magát a szemben lévő székre és a lányra rontott. - Miért lökted le anyádat a lépcsőn? - Micsoda?! – A lány teljesen ledöbbent, iszonyodva nézett a férfira. - Miért, mit gondoltál, senki nem fog rájönni?! Mi a faszt képzeltél, te kis kurva? - Nem löktem le, nem öltem meg a saját anyámat!- Ordította a lány, felpattanva a székről. Azonnal kapott egy elemi erejű pofont. - Ülj vissza azonnal a seggedre! Nem engedtem, hogy felkelj! – Felrángatta a padlóról a lányt, és a székre nyomta. – Na halljam, miért lökted le a lépcsőn! - Nem löktem le. – Suttogta a lány, miközben könnyei folytak az arcán.
8
Értem. Én hinni akarok neked, de van itt néhány probléma. Miért nem engedted a húgodat az iskolába? - Micsoda? - Mire gondoltál?! Az iskola nyilvántartása szerint egyikőtök sem jár iskolába már jó néhány hónapja. Merre csavarogtál, te kurva? Striheltél az utcán? A húgodat is rákényszeríttetted? Teljesen elképedt Csak nézte a vele szemben ülő férfit, aki teli tüdőből ordított rá. A nyála az arcába fröcsögött. Alámerült inkább. -
Arra ébredt, hogy valaki vizet locsol az arcába. Köhögve próbált levegőhöz jutni. Egy tenyér csapott le azonnal a szájára. - Csendesebben! Az orrán keresztül lélegezzen, az tiszta! A lány úgy tett, ahogy a hang parancsolta. Pár lélegzetvétel után már normálisan kapott levegőt. - Igyon! – A szájához nyomtak egy kulacsot. Nagy kortyokban itta a friss vizet, most már a torka sem égett. Felnézett, most már látta, hogy a mesterlövész őrmester térdel mellette. - Mi történt? - Nem figyeltek eléggé, és amikor átjöttek a kapun beindították a riasztót. A németek nem hülyék, előre be szoktak irányozni a folyosókra aknavetőket vagy géppuskákat. Egy aknavető gránát csapódott be a csapat közepébe. Maga nem sebesült meg, csak nekivágódott a drótnak. Attól vannak fájdalmai, pár karcolása van csupán. - Sisteria? A többiek? - A szakaszvezető rendben van. Egy-két karcolás a repeszektől, de a drótháló felfogta a nagy többségét. Most őrködik, amíg magát összekaparom. A többieknek végük, a robbanóanyag is szétszóródott. A lány kesernyésen elmosolyodott. - Még jó, hogy nem robbant be! Akkor szó szerint kaparni kellene. - Ahhoz a kis kaliberű gránát hője nem volt elég meleg, gyalogság elleni repeszgránát volt. Jöjjön utánam, óvatosan, halkan. A fegyvere! A férfi gyors mozdulatokkal kúszott el, alig győzte követni. Egy kis domb árnyékában állt meg. Egy mozdulatlan alak feküdt tőle pár méterre, folyamatosan járt a feje körbe-körbe. Örömmel ismerte fel a szakaszvezetőt. - Most mit tegyünk? Mindennek vége! – Kérdezte kétségbeesve Sistera. – Oda a robbanóanyag nagy része, ami nálunk van az nem lesz elég. - Ne pánikolj! – Legszívesebben megölelte volna a fiatal lányt, hogy megvigasztalja, de nem tehette. Katonák voltak. – Improvizálunk. Először jussunk el oda. Hol vagyunk? - Még mindig a senki földjén, de már a német oldalon. Az utolsó drótakadályon áthoztuk, így az első árok előtt vagyunk. Csak át kellene jutnunk, ja és azt is meg kellene tudnunk, hogy hol vannak a lövegek. - Itt nincs előttünk árok. – Jelentette ki a szakaszvezető lány. - Micsoda?! – Nézett rá a két katona hülyén. - Nincs előttünk árok. – Erősítette meg. – Több kis erőd van előttünk. Mindegyik körül drótakadály. - Nocsak, a németek új típusú védelemmel próbálkoznak. Lehet, hogy igazuk van, nem is hülyeség, amit csinálnak. Viszont ez most nekünk jó. - Őrmester! Vegyen fel pozíciót, úgy, hogy előre és oldalra is legyen belövése! Én oldalt csinálok egy kisebb ribilliót. Sistera! - Parancs!
9
- Te fogd a cuccainkat és várd meg, míg mindenki rám figyel, akkor az őrmesterrel nyissatok egy utat az erődök között. - Te hogy fogsz kijutni utánunk? – Nézett rá féltőn a barátnője. - Félúton vegyetek fel új pozíciót és fedezzetek, jövök én is utánatok. A férfi elvigyorodott, felkapta a fegyverét, magához intette a szakszit és elkúsztak oldalra. Utánuk nézett, csibészes mosolya volt az őrmesternek és mély, meleg, barna szeme. Bosszúsan fújtatott egyet, képes volt a veszély közepén elkalandozni, tény, hogy régen lepedő akrobatikázott már. Átkozottul régen! Előrekúszott. Kiszemelte az egyik középső kis erődöt, a mérete alapján maximum 4-5 főnyi személyzete lehet. Nagy valószínűséggel zombik. Azoknak már nem kell pihenés. Sikeresen eljutott a szögesdrótig. Feláldozott egy rúd robbanóanyagot és hosszú zsinórt kötött rá. A rudat óvatosan bedobta az erőd bejárata mellé, visszafelé kezdett kúszni, maga után húzva a zsinórt. Félúton járt, amikor mozdulatlanná dermedt, egy hideg fém nyomódott a füléhez. Feltekintett, a rémálma valóra vált, egy német katona nézett le rá kifejezéstelenül, rezzenéstelenül. A szuronyát nyomta a lány fejéhez. Hátralendítette a nehéz puskát, hogy lendülethez jusson, azonban a szúrásra már nem maradt ideje. A zajban alig kivehető puskalövés csattant és a katona mellkasát feltépte egy nagy kaliberű golyó. Nyomában gőz tört ki a lyukon és egy pillanatra látni lehetett a szív helyén ketyegő fogaskerekeket, amiket most összezúzott a golyó. A zombi továbbra is kifejezéstelen arccal bukott előre a lány mellé. Villámgyorsan felocsúdott, tovább kúszott. Összeállította a detonátort és robbantott. Az új robbanóanyag felülmúlta a várakozását, a kiserőd, ami mellett robbant egyszerűen összedőlt. A közelben lévő két erőd is erősen megsérült. A vállához emelte a puskáját és megvárta, míg a zavarodott katonák kimásznak a körülötte lévő erődből. Ahogy kibukkantak, lőni kezdett. Egyiket a másik után szedte le, mindegyikből gőz tört fel. A tár kiürülése után, becsattintott egy telit, majd feltűzte a szuronyát. Futni kezdett a megbeszélt irányba. Érzékelte, hogy egykét német katona megpróbálja megállítani, de sorban hullottak el. Teljes sebességre kapcsolt, amikor belecsattant egy, nagydarab tömegbe. Lepattant róla. Elterült.
A padlón találta magát. A férfi felette állt terpeszben és fürkészve nézte, mint egy kísérleti állatot. - Belőtted magad! Mit használsz? – Kérdezte gonosz mosollyal. - Nem használok semmit. – Válaszolta a lány. Megtörülte az ajkait, véres lett a keze. - Te rohadt kis szajha! Ülj fel a székre! Ha nem szedsz semmit, akkor nem vagy normális! Érted?! Hülye vagy, debil, idióta! Javasolni fogom a kényszergyógykezelésedet. Nehogy azt hidd, ha hülyének tetteted magad, akkor megúszod, hogy megölted anyádat! - Nem öltem meg a saját anyámat! Nem vagyok se hülye, se debil! Hagyjon engem békén és engedjen haza! - Nem mész te innen sehova, legfeljebb a kóterba. A lány megütközve nézett rá. Nem értette, miért bánik így vele a nyomozó. Teljesen tanácstalan és rémült volt. Nyílt az ajtó és egy néger férfi lépett be, kezében papírokkal. - Mit akarsz? - Mordult rá bosszúsan a nyomozó. - Beszélnünk kell! – Jelentette ki ellentmondás nem tűrő hangon és kifelé mutatott. – Most! – Tette még hozzá. A férfi nagy bosszúsan kiment vele, a folyosón heves vitába fogtak. A lány a csukott ajtó miatt nem értette, miről vitatkoznak, csak néhány szót hallott tisztán: újlenyomat hiánya, nincs szemtanú, ügyvéd, per. A végén a nyomozó a levegőbe csapott, látszott rajta, hogy legszívesebben a néger férfit ütötte volna. Az azonban szilárdan nézett vele farkasszemet, nem mozdult. Belépett a kihallgatóba.:
10
- Takarodj haza! Egyelőre végeztünk. Ne hidd, hogy megfeledkezek rólad, egyszer úgy is elkaplak! Megfogta a lány karját, végig ráncigálta a folyosókon és kilökte az utcára. A lány körbenézett, hirtelen azt sem tudta hol lehet, nem érdekelte a férfi fenyegetőzése, csak egyet akart, minél előbb haza jutni. A húga egyedül van otthon a férfival. Sikerült betájolnia magát, megtalálta a buszmegállót, pár perces várakozás után jött is a busza. Haza zötyögött vele. Végre haza jutott! Amikor megérkezett nagy meglepetésére a házat zárva találta. Kulcsát nem volt ideje magához venni, így nem tudott bejutni. Körbejárta a házat, de sehol nem tudott bejutni. Csöngetett, majd még egyszer. Egyre rémültebb lett. Ráfeküdt a csöngőre és nyomta, csak nyomta. A lelki szemei előtt már megjelent a húga, ahogy a kislány szenved a férfi erőszaka közben. Dörömbölni és kiáltozni kezdett. Végre kinyílt az ajtó. A férfi állt az ajtóban, vigyorgott, mint a vadalma. Röhögve nézte a lány kétségbeesett arcát. Hirtelen elkomorult, előre lendült és a vállánál fogva berántotta a lányt az ajtón. Nagyot csattanva vágódott a szemközti falnak, ahonnan lecsúszott a padlóra. A férfi bevágta maga mögött az ajtót és belerúgott a lány combjába. A rúgástól a lába teljesen lezsibbadt. Ahogy közeledett a férfi felé, úgy próbált meg rák módjára, araszolva egyre hátrálni előle. Egyszer csak elfogyott a háta mögül a folyosó, egy zárt ajtóhoz érkezett. A férfi lehajolt hozzá. - Na, te kis ribanc! Most jól figyelj rám! Az a szuka feldobta a talpát, végre. Köztünk legyen szólva ideje volt már, már nagyon elegem volt belőle. Mostantól én vagyok a főnök. Azt teszitek, amit mondok! Megértetted?! A lány csak nézte elborzadva, de nem szólt semmit. A férfinak eltorzult az arca és mire moccanhatott volna, a talpával az ajtónak nyomta. A lány úgy érezte, most meg fog fulladni, ennyi volt. A cipő talpa a gégéjét nyomta. Próbálta a kezével eltolni, de ahhoz a férfi túl izmos volt, nem mozdult. - Kérdeztem valamit? – Sziszegte. Válaszolni akart, de a cipőtalptól nem tudott beszélni. A férfi észrevette az erőlködését és kicsit lazított a nyomáson. Most már kapott levegőt. - Értettem. Megértettem. Levette a lábát és engedte felkelni a lányt. Hirtelen elkapta és nekinyomta az ajtónak. - Még valami: ha bárkinek is pofázni merészelsz, a húgod issza meg a levét! Értve vagyok? - Igen, ezt is megértettem. – Viszolygott a lány. Túl közel volt a férfi hozzá, bent volt a személyes zónájában. - Na, ez igen, kezd alakulni a dolog. Még a végén jóban leszünk. – Vigyorgott a férfi. – Apropó jóban leszünk. Fel kellene elevenítenünk a bensőséges viszonyunkat. Már ha nem akarod, hogy a húgoddal kerüljek közelebbi viszonyba. Még közelebb lépett és mire a lány reagálhatott volna szájon csókolta. A lány undorodva összerázkódott, de a húgára gondolt és erőt vett magán. A férfi felhevült, megragadta a lányt, felkapta, a szobában rádobta az ágyra. A lány elengedte magát és alámerült.
Felnézett és egy hatalmas, igazi ősgermán férfi nézett le rá. Félelmetes példány volt. A mellkasán látszott, hogy az őrmester továbbra sem tudja elhibázni a célt. Azonban fel sem vette a nagy kaliberű lövedékeket. A lány oldalra gurult, mielőtt a gólem megragadhatta volna. Megragadta a puskáját és farkasszemet nézett vele. A gólem előre lendült, megpróbálta a szuronnyal felnyársalni a hadnagyot. A lány félreütötte az acél pengét, előre lépet és döfött. Tankönyvi mozdulat volt. A gyomron keresztül felfelé a szív irányába hatolt be a penge. Legnagyobb rémületére nem vér, még csak nem is gőz tört fel, hanem valami meghatározhatatlan barnás-feketés trutymó kezdett szivárogni a szúrás
11
helyéről. A gólem lenyúlt és nemes egyszerűséggel eltörte a testébe szorult pengét. A másik kezével megpróbálta megütni a lányt, de túlságosan is lassan mozgott, a lány kikerülte az ütést. Teljesen tanácstalan volt, gyorsan kellene végezni a lénnyel, mielőtt a teljes környék a nyakába szakad, de hogyan? A szeme sarkából egy árnyat pillantott meg, aki cikázva futott feléjük. Egy zöldes tárgy röpült feléjük és lepattant a gólem hátáról. Azonnal földre vetette magát. A kézigránát felrobbant és földre döntötte a gólemet. A hátából apró patakokban folyt a trutyi. Ismerős bűz csapta meg a lány orrát. Petróleum! A zsebéhez kapott, gyors mozdulatokkal átkutatta. Megtalálta, amit keresett: az apja benzines öngyújtóját. Lángot csiholt és a lény hátához tartotta. Azonnal lángba borult. Körülnézett. Nem látott német katonát. Felpattant és rohanni kezdett. Pár méter után Sistera csatlakozott hozzá. Beugrottak a domb mögé, a megbeszélt helyre. Nem volt ott az őrmester. - Hol van? – Kérdezte rémülten a lány. - Nyugi! – Vigyorgott rá a szakaszvezető. – Felvette a következő pozícióját. - Merre? - Arra a domb felé. – Intett a karjával a kis erődökön túl. – Azt mondta, induljunk el abba az irányba. - Akkor gyerünk! – Tápászkodtak fel. Óvatosan indultak el a jelzett irányba. Gond nélkül jutottak át az erődök területén. A német vonal mögé értek. Eltávolodtak az utánpótlási folyosótól. Egy kis fás ligetbe vetették be magukat. Kivilágosodott. Egy napjuk és egy éjszakájuk maradt végrehajtani a küldetést. Megpihentek, ettek. Elővették a térképet, próbálták magukat betájolni. Nehezen ment, a német vonalak mögötti területről csak régi, háború előtti térképeik voltak. Az elmúlt fél évszázad alatt, ahogy a front ide-oda hullámzott a terület teljesen átalakult. Eltűntek az erdők nagy része, vagy kivágták őket az erődítési munkálatokban, vagy az ágyúlövedékek szaggatták a törzsüket darabokra. Minden valaha művelt terület parlagon hevert. Golyózáporban nem lehet szántani, vetni, aratni. Igazából azt kellett nagyjából belőniük, hogy merre lehetnek hozzájuk képest az önjáró lövegek. A lány az őrmestert faggatta.: - Milyen terepen képesek áthatolni? - Amennyire emlékszem a nagyobb akadályokat inkább megkerülték, mint átmentek rajta. Erdős terepre nem mennek, ott könnyű célpontok. Ja, igen, a sárban még elmennek, mivel lánctalpuk van, de mélyebb terepen megfeneklenek. Például egy mocsarasabb részen. A sík, nyílt terep nekik az ideális. - Akkor kizárhatjuk ezeket, a részeket, itt valaha erdő volt, ma is egy rémálom ez a környék, tele van fatörzsekkel, tuskókkal, még gyalog is nehéz terep. – Mutatott a térkép egy részére a hadnagy lány. - Ez is kizárható, - Szólt közbe a szakaszvezető és a térkép egy másik részére mutatott.. – Itt voltam egy éve, még a legnagyobb szárazságban is térdig gázolsz a vízben. - Akkor ez a három folyosó maradt a vonalainkhoz a környéken. A csapat összevonáshoz nagy terület kell, ahol ezek a vackok elférnek. Tehát csak ez a rész maradt. Itt vannak. – A térkép egy nyílt részére mutatott. – Az kb. arra lehet. – Mutatott tőlük jobbra eső mezőre. - Teljesen nyílt, sík terület mérföldeken át. Fedezék semmi, csak éjszaka tudunk odajutni. – Jelentette ki Sistera. - Akkor most pihi! Aludjunk egyet, szürkületkor indulunk. Az első őrséget én adom. Sistera gyorsan befészkelte magát két bokor közé, fejére húzta a zubbonyát és már aludt is. Hiába volt fiatal a lány, már több mint egy éve a halál iskoláját járta, itt megtanulta, ha lehet, akkor pihenni kell, különben nem fogod bírni. A férfi sem ment messze, egy bokor alá bújt gyorsan elaludt. Egyedül maradt. Magára húzott néhány maréknyi levelet, hogy ne tűnjön ki
12
az aljnövényzetből. Csend volt, a két fél tüzérsége kölcsönösen hallgatott. Lassan telt el a rá kirótt idő, a nap sugarai lágyan cirógatták a testét, kellemesen átmelegítették. Egyre melegebb lett. Jól érezte magát, a föld sem hűtötte már alulról. Kényelmesen elhelyezkedett, csak arra kellett ügyelnie, nehogy elaludjon. Már csak egy üveg jó fajta sör hiányzott a teljes ellazuláshoz, szinte pikniken érezte magát. Kellemes szellő legyezgette. A természet is magára talált, mellette méhecske bujkált egyik virágból a másikba, míg az egyik fán egy fakopáncs szorgoskodott. Furcsán, majd kellemetlenül kezdte magát érezni. Nem értette miért, valami zavarta, valamit érzett. Az illat először csak az orrát birizgálta, majd egyre intenzívebb lett, már nem tudott tőle szabadulni, beleette magát a gondolataiba. Végül már alig tudott lélegezni. A halál bűzét érezte, az elesett katonák rothadó testének szagát, amelyet a nap meleg erősített föl. A szellő pont feléjük sodorta a senki földjéről a bomlás szagát. A két alvó sem bírta tovább, felébredtek. Nem tudtak mit tenni, gázálarcot húztak és abban szörcsögve próbáltak tovább pihenni. Lassan telt el a nap, aludni sokat már nem tudtak az álarc miatt, délután újra rákezdett a német tüzérség, a hangok alapján mindenféle kaliberű löveggel intenzíven verették a vonalakat. Ez egyet jelentett, a közelgő támadást. Nem sok idejük maradt. Késő délutánra, ahogy a nap elkezdett lebukni a látóhatár alá, kezdett hűlni a levegő, enyhült a szag. Most már levehették a gázálarcaikat. Próbálták azt a kis időt, ami még hátra volt, pihenéssel tölteni. Sistera hamar bepunnyadt, elaludt. A lány és a férfi könnyed csevegéssel ütötte le az időt. Hamarosan fura hang ütötte meg a fülüket, halk nyögések és zihálás hallatszott. Szakaszvezetőnek voltak rémálmai, dobálta magát álmában. Ez a tünet nem volt ismeretlen a front katonák között, mindegyik veterán szenvedett tőle. A lány odakuporodott és átölelve tartotta addig, amíg meg nem nyugodott és a lélegzése is egyenletessé vált. Mikor elengedte, a férfi csak bólintott feléje. - Mióta ismeri? - Túl régóta. – Sóhajtotta. – Egy éve került a kezem alá. Még csak tizenhat éves volt, gyerek. Nem sok esélye van neki az életre. - Ahogy nekünk sem. – Válaszolta komoran a férfi. A barna szeme, most egy sötét, feneketlen kútnak tűnt. A lány kezdett elveszni benne. - Nem foglalkozom ezzel, csak élek, amíg lehet. A férfi válasz helyett előnyúlt és tenyerével lassan végigsimította a lány arcát. Érezte a kérges kirepedezett bőr minden hibáját, de mégis a pillanat megnyugvást hozott, békét az őrületben. Előre hajolt és egy könnyű csókot lehelt az ajkára. Az őrmester magához húzta és erőteljesen megcsókolta. A lány elveszett a csókban, az idő megállt, csak az érzés lüktetett. Mikor véget ért, nem engedték el egymást, hanem a lány a férfi ölébe fészkelte magát és tartották egymást átölelve. Nem kellett szó, kimondatlanul értették egymást, csak a másik létezett, a világ nem. Így sötétedett rájuk az este, hangtalan, alattomosan. Vérző szívvel, de elengedték egymást és készülődni kezdett. Felébresztették Sisterat. Elindultak.
Pár nap múlva a férfi egy paksaméta papírt dobott a lányhoz és lerakott mellé egy kis pénzt is. - Itt vannak a korházi papírok, menj, kapartasd el azt a picsát! Vidd magaddal azt a kis majmot is, ne nyivákoljon itt nekem! A lány szétszedte a papírokat és a kórháztól, illetve a rendőrségtől való jelentések, jegyzőkönyvek voltak, amelyek az anyjáról szóltak. Köztük volt a halotti anyakönyvi bizonyítvány is. Összeszedte a húgát és elindultak a temető felé, ahová az apját is temették. Közvetlen a temető mellett volt a plébánia is, a nagy templommal. Ismerte a prépostot gyerekkora óta, hiszen még a pap keresztelte őket a húgával együtt, hittanra is jártak hozzá. Az apját is a prépost temette.
13
A plébánia és a templom környéke kihalt volt, mivel semmilyen kiírást nem találtak, így benyitottak a plébánia épületébe. - Mit akartok itt? Ez nem átjáró ház! – Rivallt rájuk egy erőteljes hang. A hanghoz egy meglepően vékony, görnyedt, törékeny, ám de annál szigorúbb kis öregember tartozott. - Temetést szeretnénk intézni. – Válaszolt határozottan a lány. – A prépost urat keressük. – Nem tudta megijeszteni az öreg. - Balra a második ajtó. – Vett vissza a hangból. - Köszönöm szépen. Hamar megtalálták a jelzett ajtót, bekopogtak, az erőteljes válaszra beléptek. A prépost tartózkodott a helységben, ami igazából egy tanterem volt. Most már a lány is felismerte: itt tanulták a hittant. A pap furcsa arcot vágott, ahogy meglátta a lányt. - Mit szeretnétek? – Kérdezte. - Az édesanyukánkat szeretnénk eltemettetni. Itt vannak a papírok, amiket kaptunk hozzá. – Lépett közelebb. A pap úgy tett, mintha nem is látta volna a felé nyújtott paksamétát. Zordonan a lányokra nézett:. - Ez nem így működik. – Jelentette ki. – Először is tudnom kell be van-e fizetve az egyházadó! - Nem tudom. – Nézett rá megütközve. - Gondoltam, gondoltam. Erre érdekes módon senki nem szokott emlékezni. De szerencsére én pontosan meg tudom nézni. – Azzal vigyorogva a számítógép felé fordult. Rövid gépelés után elégedetten felnézett. - Ahogy gondoltam, nincs befizetve. Ahhoz, hogy temetés legyen először be kell fizetni az adót. A lánnyal megfordult a világ. - Mekkora összegről lenne szó? – Kérdezte nagyot nyelve. Az összeg hallatán kétségbeesett, annyi pénz nem is volt náluk, és még nem is voltak a temetkezési vállalkozónál. - Ennyi pénzünk nincs. – Nyögte ki. - Hát sajnos másképp nem megy. – Nézett rá fölényesen és lekicsinylően a pap. Nekem is meg kell élni valamiből. - De akkor hogyan lesz eltemetve? - Hát sajnos azt nem tudom. – A pap felállt az asztal mellől és melléjük lépett. Nagyon töprengő arcot vágott. – Hát végül is van egy megoldás. – Jelentette ki, mint aki megtalálta a Szent Grált. - Mi lenne az? – Kérdezte reménykedve a lány. A pap körbenézett, közelebb lépett és suttogóra halkította a hangját, így alig hallották. - Hát, ha átmegyünk a szobámba, és a kedvemre tesz, akkor talán eltekinthetünk az adótól. A lány a döbbenettől nem kapott levegőt. - Úgy érti, hogy én, magával?! – Kérdezte levegő után kapkodva. - Te? Nem te már öreg vagy, én rá gondoltam. – Mutatott a húgára. A kislány rémülten nézett vissza. - Nem, azt már nem! – Jelentette ki a lány. Karon fogta a kislányt és elindult kifelé. A pap ment utánuk. - Ahogy akarod, kicsi rigó. Ebben az esetben viszont ne is álmodj róla, hogy anyádat ebben a temetőben eltemessük. Kiléptek a folyosóra, a pap előremutatott, miközben a másik kezével megsimogatta a mellette elhaladó ministráns fiú fenekét. - Az ajtó arra van! Azzal visszament a terembe.
14
Kiszédelegtek az ajtón, ki az utcára. Megálltak egy kicsit, összeszedték magukat. - Most mi lesz? – Kérdezte a húga. - Nem tudom. – Rázta meg a fejét. – Talán próbáljuk meg a temetkezési vállalatot, hátha van valamilyen lehetőség. – Mutatott a temető bejáratánál terpeszkedő modern, csupa üveg, acél irodaépületre. Az iroda épület méltó volt a temetőhöz. Formára igazított bokrok fogták keretbe a precízen kialakított, nyílegyenes, térkövekből kirakott utakat, ahol az autók a sírokig be tudtak menni. Magukat a sírokat mindenhol márvánnyal borították, nagyon sok helyen több méter magas szentek vigyázták a látogatók minden lépését. A füvet a sírok körül gondosan az előírt méretre vágták, így folyamatosan jártak a fűnyíró traktorok. Nem sok mindent lehetett hallani. A sírok között ünnepi ruhába öltözött, komoly arcú emberek mászkáltak. Egy-egy helyre gyorsan letettek egy-egy csokor virágot vagy koszorút, majd indultak is tovább. A végén elégedett arccal ültek be az országúti cirkálóba vagy a szalon terepjáróba. Beléptek az üzletbe, ahol rögtön egy nagy kiállító terembe jutottak. Két sorban sorakoztak hosszan a különféle koporsók, kegytárgyak. A pult a helység túlsó végében foglalt helyett, ahhoz hogy odajussanak végig kellett gyalogolniuk a koporsók között. Egy-két koporsón, nagy cetlin, harsány, színes feliratok jelezték az aktuális akciók árengedményeit és feltételeit. A pult mögött egy szőke nő ült, teljesen belemélyedve a számítógépébe. Mellette egy negyvenes férfi pakolt. Ahogy odaértek feléjük fordult. A férfinek a zsíros, szőke haja rátapadt a fejtetőre. Ahogy rátámaszkodott a pultra, az ujjai sárgállottak a kosztól, a körmei töredezettek voltak. - Jó napot, mit szeretnétek? – Ahogy megszólalt büdös szag csapta meg a lányok arcát, csak a cigi szagát tudta kivenni az összetevőkből. - Jó napot. Az édesanyukánkat szeretnénk eltemettetni. –Lépett hátrább viszolyogva. - Milyen temetés lenne? Van már sírhelyetek? - Hát nem is tudom. – Bizonytalanodott el a lány. – Apu is ide lett temetve egy éve. - Akkor a sírhely valószínűleg megvan. Egyházi temetés lesz? - Nem, a prépost úr nem vállalta el. - Nocsak! – Vigyorodott el a fickó. – Milyen problémája volt a derék apátnak? - Nem tudtuk kifizetni a valamilyen egyházadót. - Igen?! – Ívelt fel a hangja. – A temetést ki tudjátok fizetni? - Nem tudom, mennyibe kerülne? - Na akkor nézzük a számokat. – Dobta le magát a szabad gép elé. – Sima, legolcsóbb temetés, semmi extra és a szertartás, ugye? - Igen. - Na itt van. – Mutatta a monitort a lányok felé. Az összeg kicsit kisebb volt, mint a náluk lévő összes pénz. A lány megkönnyebbülten fújt egyet. - Ez így rendben. – Jelentette ki. - Azt gondoltam. – Vigyorodott el a férfi gúnyosan. – Csakhogy a sírhelyet is ki kell váltani! - De azt mondta, hogy az rendben van. - Azt gondoltam, csakhogy a faterotok helye csak két évre lett kifizetve, ami le fog járni, ha az anyátokat mellé akarjátok temettetni, akkor mind a kettőjük helyét ki kellene fizetni, minimum ötven évre. - Az mennyi lenne? – Kérdezte lemondóan a lány, már tudta mi fog következni. - Az előbbi összeget szorozd fel öttel. - Annyi pénzünk nincs. - Ebben az esetben nincs temetés. - De akkor a szüleink nem nyugodhatnak egymás mellett?
15
Nem értettél meg bazd ki! – Vesztette el a türelmét a fickó. – A faterotok sem maradhat itt, ez nem jótékonysági intézet, nem vöröskereszt. Ide csak tisztességes polgárok temethetnek, nem mindenféle jöttment. Apátokat átvisszük ahová való, a város széli szegénytemetőbe. Két nap múlva visszük, itt vannak a papírok, intézzétek el a helyet! Ott próbáld meg anyádat is elkapartatni, és most tűnjetek el! – A szőke nő gúnyosan felröhögött a háttérben. A lányokkal megfordult a világ. Hallomásból már ismert volt előttük a szegénytemető fogalma. A város szélén húzódott meg, mellette a város legszélső és a legszegényebb negyede terült el. Soha életükben nem jártak arra, igaz nem laktak a felső, villanegyedben, de azért a középosztály felső részének fenntartott zöld, kertes övezetben éltek, mióta megszülettek. Most nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, kénytelenek voltak kiutazni oda. Megtaláltak a buszt ami kijárt oda, igyekeztek nem kitűnni a tömegből. Ahogy átértek a gyárnegyeden kopottas, de tiszta kis házak kezdtek elősorjázni. Nagy meglepetésükre az emberek tisztán jártak, bár öltözékükről lerítt a szegénység. Az utcákon rend volt, balhékat nem láttak. Ahogy a busz közeledett a temetőhöz, egyre több idős nő zsúfolódott fel a buszra. A lányok örömmel állapították meg, hogy a várakozásaikkal ellentétben nem voltak büdösek, koszosak, csak szegények. A temetőt nem hirdette kovácsolt vaskapu bejárat, nem voltak körben a szentek márvány szobrai. Egyszerű deszka kapun lehetett bejutni, belül tisztaság és puritán egyszerűség fogadta a megtérőt. Meghitt, békés csend honolt, nem hallatszott a fűnyíró gépek folyamatos zaja. Nem láttak kriptákat, sírokat sem. Egyszerű kis táblácskák jelölték a hatalmas fák tövében a sírokat. Nem látszott sehol egyetlen egy temetkezési vállalat, így tanácstalanul torpantak meg és körbeforogva próbáltak tájékozódni. Egy táblán gondnok feliratot pillantottak meg, elindultak a jelzett irányba. Az egyik kanyar után egy fehérre meszelt kis ház bukkant ki a fák közül. A ház előtti padon pár öreg, ősz néger férfi pipázott egykedvűen. Nem szóltak egymáshoz, hallgatták a méhek zümmögését és a fakopáncs munkáját. A lányok kicsit megtorpantak, mire az egyik apó elmosolyodott és intett a kezével: gyertek, csak gyertek! Amikor odaértek a házból egy idős fehér férfi lépett ki pár pohár bort egyensúlyozva egy tálcán. Letette a tálcát a középen álló ácsolt faasztalra, felegyenesedett. Magas, szikár ember volt, ősz, kicsit hullámos, rövid hajjal. Kézfején kidudorodtak az erek. Mielőtt a lányok megszólalhattak volna két széket penderített elő a sarokból, és eléjük helyezte. - Üljetek le nálunk! Miben segíthetünk? - Az édesanyukánkat szeretnénk eltemettetni, illetve az apukánkat is áthozatni ide az Orchidea temetőből. - Miért hozatnátok át az Orchideából ide az apukátokat? Miért nem ott temetitek el az anyukátokat? – Nézett rá szigorúan az idős férfi. - Mert nincs pénzünk kifizetni sem a temetést, sem a sírhelyet. – Remegett a lány hangja. – Pénz nélkül sem a temetkezési vállalat, sem az egyház nem segít nekünk. Ide küldtek minket és két nap múlva ide hozzák aput is. Itt vannak a papírok. – A férfi nem nézett le a feléje nyújtott papírokra, hanem egyre sötétedő arccal nézte a két lányt. A lányban megfagyott a levegő, kezéből kifordultak a papírok, lágyan libegve a talaj felé. – Kérem?! – Nyögte ki. - A jó édes anyját az összes ilyen haszonleső görénynek. – Tört ki a férfiből. - Hé, nyugi! Megrémíted a lányokat. – Csitította az egyik apó. - Bocsánat, igazad van. – Vett vissza a férfi. – Csak mindig feldühít az ilyesmi. Nézzétek! Mi itt meg tudjuk oldani. Szép koporsót készítünk gyalult, tölgyfából, egyszerűt, természeteset. Viktorió nagymester ebben. – Mutatott rá az egyik ősz néger férfira. Az elmosolyodott és bólintott. - Bízzátok rám a dolgot. Szép lesz, és a Föld anya is örömmel engedi országába anyukátokat benne. -
16
Apropó! – Emelte fel intőn az egyik úját a másik néger apó. – Ide nem járnak csuhások, mi a természet szavát követjük. Ha gondoljátok, akkor tanult barátunk – Intett a fehér férfi felé. – szép beszédet fog mondani. - Igen szeretnénk. – Vidult fel a lány. Valahogy kezdett bízni ezekben, a valószerűtlen emberekben. Aztán elkomorodott. – Nem fog ez sokba kerülni? - Nálunk nem. – Komolyodott el a fehér öreg. – Mennyi pénzetek van? A lány megmondta, az öreg magában számolt kicsit és mondott egy összeget, ami a teljes náluk lévő pénz kétharmada volt. Rövid úton megbeszélték az esetleges teendőket és elbúcsúztak. A következő hétvégén újra kibumliztak a temetőbe, a kis ház előtt szépen felravatalozva, vad virágok között pihent az anyjuk. Mellette egy szép tölgyfa koporsóban az apjuk aludt. A négy öreg kiöltözve, ünnepélyes arccal várták a lányokat. Hátuk mögött tíz, tizenkét nő álldogált. - Már vártunk benneteket. – Lépett hozzájuk a fehér férfi. – Kis meglepetésünk van. – Intett hátra az asszonyok felé. – Ők a temető kórusa, szeretnének pár szép balladát elénekelni. Természetesen, ha megengeditek. - Persze. – Lepődtek meg a lányok. A temetésre csak páran érkeztek. A férfi nem volt köztük. Az ismerősök, rokonok, szomszédok, amikor meghallották, hogy hol lesz a temetés, kijelentették, hogy ők abba a putris temetőbe be nem teszik a lábukat. Hisz még egy normális kövezett út sincs, mindenfele csak fű meg vadvirág nő. Nincs meg a szabályos geometria, a feng-shui, a növények arra nőnek amerre akarnak. Ja igen és a legfontosabb az egyház által nincs felszentelve, így a pap ott nem temethet. Mindössze néhány közelebbi barát érkezett. A temetés rövid volt, nem húzódott el. A szikár öreg a természet örök körforgásáról beszélt, amely megszabja a test fizikai idejét a Földön. Amikor az idő letelik, a test meghal, az anyagok új körforgásba kezdenek, új élet születik. Csak egy valami örök a lélek, amely a szervetlen anyagot élővé teszi. A lélek pihenni tér, egészen addig, amíg újra el nem jön az ideje. Azonban bármilyen formába kerül is a lélek, bármilyen testben anyagosul, akkor is a természetbe tartozik, együtt kell élnie vele, tisztelnie kell. A Földanya minden lelket vár vissza kebelére, van, akit örömmel, van akit haraggal, attól függően, hogy az aktuális körforgásban milyen életet élt. De egy közös pont van: mindenki kap újabb és újabb esélyt tőle, amit vagy felhasznál vagy, nem, de ez már az egyén döntése. A beszéd után a kórus gyönyörű két balladát énekelt el a Földanyáról és az örök körforgásról. Az ének végén a két koporsót elszállították a temető egyik sarkába, ahol egy szomorú fűzfa alatt egy előre kiásott gödör állt. A négy öreg lassan leengedte a két koporsót, majd betemették a gödröt, elegyengették a tetejét. A végén mind a négyen odamentek a lányokhoz.: - A szüleitek szép és jó helyen vannak, most már újra együtt, hiszen lelkeik összetartoznak. Ez a hatalmas fa vigyázza őket pihenésükben, addig, amíg a Földanya új utat ki nem jelöl számukra. Gyertek ide bátran, itt mindig békére leltek! A két lány megígérte, hogy amikor csak tehetik, kijönnek ide, hazaindultak. Az út a városon keresztül sokáig tartott a cammogó busszal, hamar elunta magát. Alámerült. -
Közel egy óra gyaloglás után értek olyan közel a német utánpótlási táborhoz, hogy már csak kúszva mertek haladni . A tábor új volt, és hatalmas területen helyezkedett el. A terület nagy részét a sorban álló kerekes lövegek foglalták el. Egy kisebb bucka mögül vették szemügyre a tábort. Hamar felmérték, hogy itt hátul már nem ügyelnek annyira, a biztonságra, mint a fronton. Nem volt végig kerítés a tábor körül, és az őröket is csak ritkán állították fel. Köztük akár még be is lehetne surranni. Ahogy a megfelelő rést kereste, a lány elkeseredett és halkan szitkozódni kezdett.
17
Mi a baj? – Kérdezte csodálkozva Sistera. Nem látjátok?! Rengeteg löveg van itt. – Intett a mezőn sorakozó járművek felé. – Ehhez nem elég a robbanóanyag, de még az sem lenne elég, ami a teljes szakasznál volt. Mi a fenével pusztítsuk el? – Nézett rájuk kétségbeesve. A másik kettő csak nézett maga elé, nem tudtak válaszolni a kérdésre, ennyi gépre nem voltak felkészülve. Felesleges volt elvergődni eddig, felesleges volt az emberéletek feláldozása. Keserű haraggal a szívükben bámulták a tábort tehetetlenül. Ott kisebb mozgolódás történt, ezért lelapultak. A németek egy külön álló nagy épületből hordókat kezdtek el gurítani a lövegek felé. A lány arca felragyogott. - Megvan. - Na? – Nézett rá kérdőn az őrmester. - Az ott üzemanyag lesz, hiszen valamivel ezeket is mozgatni kell, ugyanúgy, mint a teherautókat, motorokat, autókat-. Fogadjunk, hogy hasonló motor van bennük, mint egy teherautóban. Az az épület, ami ott külön áll, az lesz a raktár, el kell elfoglalni, az üzemanyagot aláönteni a járműveknek, majd begyújtani az egészet. A többit a lángok elintézik. - Igazad van. A lángok begyújtják a farban lévő lőszert és felrobban az egész hóbelevanc. – jelentette ki a férfi. – Az előző támadásnál is úgy tudtunk egyet-egyet elintézni, hogy a seggére dobtunk egy jó adag robbanószert, amitől begyulladt az ott tárolt lőszer, ha szerencsénk volt. - Mindjárt befejezik, az utolsókat töltik. – Mutatott le a szakaszvezető lány. Valóban már csak pár ember matatott a gépeknél, a többi már visszafele tolta a hordókat. - Ideje indulnunk. Őrmester! Add ide a robbanóanyagodat és vegyél fel pozíciót a telep sarkában! - Parancs! - Feléd fogunk visszavonulni, azt az oldalsó különálló gépet el kell vinnünk. Két okból is: egyrészt a mérnökeinknek meg kell vizsgálni, hogy mik ezek pontosan, hogyan működnek. Másrészt pedig e nélkül nem fogunk visszajutni élve a sajátjainkhoz a német vonalakon keresztül, úgyhogy keresnek is minket. Sistera! Te velem jössz, először segítesz az üzemanyagot kiönteni, utána pedig mivel tudom, hogy mindent el tudsz vezetni, aminek kereke van, neked kell elindítanod a járművet! Én foglak addig fedezni. - Parancs! - Indulás! Kétfele kezdtek el kúszni, az őrmester pillanatok alatt eltűnt előlük. Csendben, gyorsan haladtak előre. Már csak pár méterre voltak az épülettől, amikor megdermedtek, két német sétált feléjük, közben az egyik nagyot csapott a mellette álló löveg végére. - Gut Panzer. Néhány lépésnyire megálltak tőlük és nagyokat nyögve pisálni kezdtek. Két árny emelkedett fel mögöttük és mire akár észlelhették volna a veszélyt, már halottak is voltak. A lányok másodpercek alatt vágták el a torkukat hangtalan. Feltűzték a szuronyokat és az ajtó mellé álltak. Egymásra bólintottak, Sistera kitárta az ajtót, a lány pedig nagy levegőt vett és belépett. A szobában hárman tartózkodtak: egy zombi őr, egy szemüveges kiskatona, aki még a késői óra ellenére is hangyaszorgalommal körmölt valamit az íróasztalnál és egy igazi porosz arisztokrata tiszt. Az ilyenektől mindig felfordult a lány gyomra. Makulátlanul tiszta egyenruha, simára borotvált arc, fényes csizma és természetesen az arisztokrácia elmaradhatatlan ismertetője a lornyon. Mind a hárman megdermedtek a belépő szuronyos katonák láttán. Mire a lomha zombi mozdulhatott volna, a lány a puskacsövig döfte a szuronyt a mellkasába. Azonnal gőz tört fel és a teremtmény lehanyatlott. A kiskatona a tiszt intésére a puskájához kapott és rátámadt, nem számolt azonban a betoppanó Sisterara. A szakaszvezető -
18
félreütötte a hadnagynak szánt pengét és a puskatussal lecsavart egy fülest neki. A katona fennakadó szemekkel csúszott a fal mellé. Mire a lány kiránthatta volna a zombi testéből a szuronyt, a tiszt a legnagyobb meglepetésükre kiugrott a háta mögött lévő ablakon és eltűnt a szemük elől. Sistera már utána indult volna, de a lány megállította. - Hagyd! Legfeljebb majd az őrmester leszedi, segíts a hordóknál. A szobából nyílt egy másik ajtó is, óvatosan benéztek és látták, hogy jól tippeltek: ott volt az üzemanyag raktár. A helység egyik harmadát foglalták el a hordók, a többit már kihordták a németek, amikor feltöltötték a panzerokat. Sistera nem habozott, gyorsan nekivetette a hátát a falnak és lábával az egyik sort, megtaszította, mire a lány felocsúdhatott volna a hordók nagy döngéssel csapódtak a padlónak.
Az elkövetkező napok borzalmasak voltak. A férfit már a látszat megtartása sem tartotta vissza. Már nem volt kinek játszania. Újra rákapott a lányra, bár mostanság csak ritkán vette igénybe, alig-alig tartózkodott a házban. A lányok nem járhattak ki csak felügyelettel, még az iskolába is Ő vitte-hozta őket. Valamire még kellett nekik. A házból szépen, lassan kezdtek eltünedezni a dolgok. Először egy-egy értékesebb porcelán készlet, díszesebb, antik bútor. Később már egyszerű holmiknak is „lába kélt”. A ház kezdett kiürülni. A lányok nem tudtak mit tenni ellene, csak a szüleik személyes tárgyait próbálták menteni, de csak pár igazán apró dolgot sikerült. A kislánnyal normálisan viselkedett, így egyelőre kicsit megnyugodott. Egy nap reggel rájuk parancsolt, hogy normális ruhát vegyenek fel, mert az ügyvédhez mennek. A lány megértette: az anyjuk végrendeletét fogják megismerni. Nem sok jót várt az egész procedúrától, ki tudja milyen állapotban volt az anyjuk, amikor lediktálta. A férfi viszont meglepően izgatott volt, kifejezetten idegesnek tűnt. - Ezek szerint nem ismeri a tartalmat, nem volt ott, amikor az anyja végrendelkezett. – Konstatálta. Így már azért érdekesebbnek látszott a helyzet. Autóval mentek egész hosszan, át a városon, a túlfélen elhelyezkedő villanegyedbe. Az ügyvéd rezidenciája egy, két emeletes csili-vili, modern beton és üvegpalota volt. A lánynak határozottan nem tetszett, kifejezetten halottnak látszott növények nélkül. Mikor a kapun keresztül begurultak az udvarra, az ellenérzete tovább fokozódott: az egész udvar bonyolult mintázatú kővel volt kirakva. Minden fűszálat alapos kezek gyomláltak ki. Elegáns, de hideg inas vezette őket a dolgozószobába, ahol már várt rájuk az ügyvéd. A két férfi úgy viselkedett egymással, mintha még sohasem találkoztak volna, de egy-két megjegyzésből és apró összekacsintásokból a lány hamar rájött, hogy régi ismerősök. Leültek a nagy asztal körül, az ügyvéd ünnepélyes arcot vágott, és megemelt egy lezárt borítékot. - Ez az eredeti végrendelet, ami a szabályoknak megfelelően a bank trezorjában feküdt, egészen egy órával ezelőttig, amikor is futárszolgálat hozta el nekem. Még én sem ismerem a tartalmát. Mivel nem én hitelesítettem - ugyanis én csak később vettem át a család, jogi képviseletét - így most kötelességem meggyőződni arról, hogy a végrendelet rögzítése és a tárolása jogszerű volt. Az ügyvéd a tömpe ujjai között forgatta végig a borítékot, közben magában motyogott.: - Igen, le van ragasztva, a ragasztás nem sérült, a perforáción végig van az ügyvédi pecsét. Kívülről sértetlennek és szabályosnak tűnik. Kibontom és megnézzük belülről. Gyors mozdulatokkal egy arany papírvágó kés segítségével a perforáció mentén kibontotta a borítékot. Egy paksamétát vett ki belőle, és újra kezdődött a forgatás és a motyogás. - Igen, minden lap alja le van pecsételve, és alá van írva. Hitelesítve van. Teljesen szabályos! – Jelentette ki nagyon rosszul palástolva a csalódottságát.
19
Ha megengedik, akkor nem olvasnám fel végig hangosan, hiszen tele van jogi szöveggel, kb. húsz oldal az egész, csak a lényeget emelem majd ki. Elővett egy aranykeretes szemüveget, felcsíptette az orrára, és magában olvasni kezdte. Az ujjával szépen, lassan, mint egy kisiskolás gyerek végig követte az olvasott szöveget. A lány hamar elunta magát, inkább alámerült. -
A lány nem sokat habozott, az ajtó felé kezdte gurítani az első hordót. Az ajtón óvatosan kinézett, de nem látott mozgást, meglökte a hordót, ami kigurult a fűre. Hátranézett, alig tudott elugrani a guruló hordó elől. - Bocs! – Vigyorgott rá fülig érő szájjal Sistera. – Nagy lendületet adtam neki. - Következőt! Sorban gurították ki a hordókat, egyiket a másik után. A végén egymás mellett egy sor hordó állt. Szerencséjük volt, a panzerek nem a füvön álltak, gondos kezek már korábban lebetonozták a területet. A placc kicsit kifelé lejtett, valószínűleg a sietség miatt nem hozták szintbe, vagy mert így könnyebb volt az üzemanyag és lőszer feltöltést végezni. A lányok egymás után nyitották ki a hordókat és a lejtésnek köszönhetően az üzemanyag magától elkezdett kifolyni a páncélosok alá. A hordóknak csak a felét hagyták a beton elején kifolyni, a többit kinyitva meglökték, hagyták begurulni a páncélosok közé. Az utolsókat lökték meg, amikor lövések dördültek. A földre vetették magukat. Közben Sistera fájdalmasan felkiáltott. A lány óvatosan felnézett. Németek közeledtek félkörben, hátuk mögött az elmenekült tiszt noszogatta őket. A lány Sistera felé fordult. Az visszaintett neki, hogy jól van, csak a bal kezét nem tudja mozgatni. A lány leoldotta övéről a védekező taktikai gránátot, kibiztosította és elhajította. Mire a németek reagálhattak volna, a gránát már köztük landolt és azonnal robbant. A védekező taktikai gránátot egy acél köpennyel erősítették meg, így kétszáz méteren belül halálos szilánkokat szór szét robbanáskor. A lány felnyögött, ahogy az egyik srapnel szilánk a karjában állt meg. Óvatosan kihúzta, szerencséje volt, alig hatolt be a bőrbe. A németeknek nem volt szerencséjük, egyikük, másikuk még nyöszörgött, de már nem sokáig. A tiszt eltűnt. Odament a szakaszvezetőhöz, az éppen a karját próbálta bekötözni hátával nekidőlve az egyik páncélosnak. A lány odalépet és erőteljesen meghúzva a kötszer, csomót kötött a végére. - Rendben vagy? – Kérdezte. - Persze, csak egy pillanat és összeszedem magam. – Nyögte ki a lány könnyes szemekkel. - Ülj be a páncélosba, és indítsd be! - Parancs! Sistera elfutott a kijelölt páncélos irányába, közben a lány szétnézett. A német vonalak felől újabb katonák futottak a telep felé, de azok még messze voltak. Ráadásul, ahogy látta az őrmester is elkezdett velük foglalkozni, mivel az élen futók sorban buktak fel. A többinek rögtön nem lett volna annyira sürgős, de a hátuk mögött zombik meneteltek, akik előre terelték őket. A lány látta, hogy kevés idejük maradt, percek alatt ideérnek. Fogta a nála lévő robbanószert és behajította a panzerek közé. Gyújtónak utána hajított egy kisebb kézigránátot. A robbanóanyag hatalmas detonációval robbant fel. Azonnal begyújtotta a kifolyt üzemanyagot. Egyik páncélos a másik után lobbant lángra, sorban robbant be a bennük tárolt lőszer és üzemanyag. A lány cikázva futott a kijelölt páncélos felé, gyorsan felkapaszkodott rá és félig bebújt a toronyba. Alulról a szakaszvezető szitkait hallotta. - Mi baj? - Ez egy rohadt traktor, amit lemezekkel borítottak be. Alig látni valamit.
20
Majd én navigállak. – Üvöltött vissza. A robbanásokban és a motorzajban alig hallották egymás hangját. – Indulj előre! - Parancs! A páncélos lassan elindult előre. A lány a toronyban lévő géppuskával megszórta a közeledő katonák csoportját, mivel semmi fedezékük nem volt, a legtöbben holtan rogytak össze. Szemei az őrmestert keresték. Nehezen találta meg, a férfi egy bokorban húzódott meg és a zombikat irtotta hangyaszorgalommal. A páncélost megállította mellette és lekurjantott neki, hogy szálljon be. Az elvigyorodott, felkapta a puskáját, felállt és fellépet a jármű oldalára. A lány a kezét nyújtotta neki, a férfi felnyújtotta a karját, amikor megmerevedett, arca eltorzult, és hátraesett a tankról. A lány csak későn halotta meg a pisztolylövés jellegzetes vékony hangját. Kiugrott a toronyból, a bokorban landolt. Azonnal megértette mi történt. Egyikük sem figyelt hátrafelé és a német tiszt meglepte őket. Most is a panzer háta mögött kereste az újabb célpontot, de őt egyelőre még nem látta. Sok esélye nem volt, a puskáját fent hagyta a toronyban. A helyzetet Sistera billentette a javára, amikor félig kibújva lekiáltott a lányhoz.: - Mi történt? Hova tűntél? A tiszt célba vette a szakaszvezetőt, de mielőtt lőhetett volna a lány kirobbant a bokorból. Egy ütést mért a férfi torkára, az ádámcsutkára, amitől az rögtön köhögni és fulladozni kezdett. Kiütötte a kezéből a pisztolyt és eldobta. Elővette a rohamkését, hasba rúgta a férfit, mire az összegörnyedt, ekkor ököllel a tarkójára vágott. A férfi összecsuklott. Odarohant az őrmesterhez. A férfi még lélegzett, de minden egyes kilégzéskor habos vér jelent meg a száján. Ahogy meglátta a föléhajló lány elvigyorodott azzal a csibészes mosolyával, amit a lány annyira szeretett. Már csak a szemével tudott elbúcsúzni a lánytól, meghalt. A lány felordított. Az égre üvöltötte minden fájdalmát. Közben pár zombi katona odaért és megtámadták. Nem voltak ellenfelek. A lány tombolt köztük. Pillanatok alatt pépes hús maradt csak belőlük. Ennyivel még nem érte be. A kába tisztre vetette magát. Megragadta a zubbonyánál fogva és előre vonszolta, a tank elé. Lecsavart neki egy pofont, mire a férfi észre tért. A lány gonoszul elmosolyodott, a kezében kétszer villant meg a kése. A férfi ordított fájdalmában, pedig a lány csak a két achillesz inát vágta el. Intett a toronyban megkövülten álló Sisteranak. - Indulj előre. Lassan, lépésben! A lány visszahúzódott a tankba és a tank, lépésben elindult előre. A tiszt fájdalmas üvöltése rémült zokogássá változott, amikor rájött, hogy a tank el fogja őt tiporni. Próbált felállni, de az átmetszett inai miatt nem tudott lábra állni. Végső kétségbeesésében kúszni próbált, de a tank csak közeledett kegyetlenül. A zokogás fájdalomüvöltésbe váltott, amikor a tank lánctalpa a lábára hajtott. A lány rúgott egyet rajta, hogy a lánctalpak végig a testen keresztül menjenek át. A tank lassan, nagyon lassan morzsolta össze a férfit. Amikor maguk mögött hagyták a véres masszát, a lány megállította a tankot. Feladta a szakaszvezetőnek az őrmester holttestét, nehogy zombit csináljanak belőle a németek. Utána Ő is felugrott a toronyba, bezárta a tornyot, és teljes sebességet parancsolt a lányra. A német vonalakon a tank lövegével vágták át magukat. Nagyot csattanva ütköztek bele a saját vonalaik védelmi sáncaiba. Visszaértek, újra biztonságban voltak. -
Az ügyvéd nagy csattanással ejtette az íróasztalára a papírokat. Enyhe zavarral nézett a férfira, mintha tartana tőle. Megköszörülte a torkát, majd körbenézett a jelenlévőkön. - Nos, azt kell, hogy mondjam szövegezésileg is minden szabályos, törvényes. Ki kell, hogy jelentsem a végrendelet teljes mértékben, megfelel a törvényi előírásoknak, ami azt jelenti, hogy az öröklésben a benne foglaltakat kell követnünk. – Itt egy kis szünetet tartott, majd szinte bocsánatkérően rápillantott a férfira és kényszeredetten
21
folytatta. – Nos, összefoglalva a végakaratot. – Lányokra nézett. – Az édesanyátok a következőket hagyta rátok: a Rózsa téren található lakóházat fele-fele tulajdonosi arányban, a teljes tulajdon részesedését az Algonkin és a Bothanet vállaltokban, illetve a Központi Bankban letétbe helyezett államkötvényeket. A kisebb összegű megtakarításokat és befektetéseket, ha megengedik, nem sorolom most tételesen fel, pontos listát mellékeltek róla a végrendeletben. – Azzal egy papírlapot csúsztatott a lányok elé. – A lap alján a pontos értékét is megtalálja az örökségüknek, természetesen fele-fele arányban értendő. A lány elképedt, a házat és egy kisebb vagyont az anyja mégis rájuk hagyta és nem a férfira. A férfira nézett, aki csak ült a helyén bénultan, leesett állal. - A végrendeletnek még nincs vége! – Emelte fel a hangját az ügyvéd. – Mivel a teljes örökségre fele-fele arányú megoszlás van kikötve, ezért a szabad hozzáférés az örökséghez csak a kisebbik gyermek nagykorúvá válása után következik be. Ami ha jól tudom három év múlva lesz. – Nézett kérdőn a kisebbik lányra. Az bólintott. Valóban csak három év múlva lesz tizennyolc éves. - Ebben az esetben a végrendelet addig gyámot rendel ki a gyermekek biztonsága érdekében és vagyonkezelőt az örökség értékének megőrzésére. - Ki lesz az a személy? – Szólalt meg először a férfi. - A végrendelet Önt jelölte ki erre a posztra. Ehhez biztosít Önnek havi járadékot, amelyet egészen a kisebbik lány nagykorú válásáig folyósít majd a számlavezető bankjuk. Illetve az Ön számára a végrendelet egy jelentősebb összeget különít el a számlavezető bankban, amelyhez szintén a kisebbik lány nagykorúvá válásakor juthat hozzá. - Bocsánat, de én már tizennyolc éves vagyok, én rám is vonatkozik a három éves időszak? – Kérdezte a lány, mivel minden porcikája tiltakozott a férfi gyámsága ellen. - Ön szabadon oda mehet, ahova akar, de az örökségét csak három év múlva tudja átvenni. – Picit mintha kaján vigyort látott volna az ügyvéd arcán. A férfi már nem tudta leplezni csalódottságát és mérgét. Sötét arccal ült a helyén. Az ügyvéd azonban még nem fejezte be. Újra megköszörülte a torkát. - Van itt egy érdekes pont is. – Nézett tanácstalan arccal a férfire, majd utána a lányokra is. – A végrendelet szerint a felügyeleti jogot egész pontosan addig gyakorolhatja, amíg vagy nagykorú nem lesz a kisebbik lány, vagy amíg az édesanyjuk öccse nem jelentkezik. Ez a bejelentés általános döbbenetet keltett. A férfi és a két lány egymásra néztek, de mindannyian csak a fejüket rázták. Végül a lány lett úrrá a döbbenetén. - Bocsánat, de nem tudok róla, hogy az édesanyukánknak lenne testvére. Soha nem hallottam ilyesmit. - Nos, erről egész pontosan meg tudunk győződni, mivel a hölgy megadta a testvére adatait, így a központi nyilvántartóból le tudjuk kérdezni létezik-e ilyen személy. Az ügyvéd bekérette az asszisztensét, megadta neki az adatokat. A nő két-három perc múlva már vissza is tért egy papírlappal a kezében, amit szó nélkül letett az ügyvéd elé az asztalra, majd kisietett az irodából. Az ügyvéd elolvasta, majd felsóhajtott. - Hát ezzel nem lettünk sokkal okosabbak. – Jelentette ki. – Létezik ilyen adatokkal személy a nyilvántartás szerint, azonban ez az össz, amit ki tudtunk deríteni róla. - Ezt nem értem. – Nézett rá kérdőn a lány. - Semmilyen adat nincs a nyilvántartásban, se lakcím, se gépkocsi adat, se egészségügy, semmi az égvilágon. Ilyen hiány vagy hajléktalanok esetében szokott lenni, vagy szándékos törlés esetén. - Mit jelent a szándékos törlés? – Értetlenkedett a férfi. - Rendőr, katona, bíró és hasonló személy esetén ez a szokásos eljárás. – Felelte az ügyvéd nyugodtan. – Ja igen, amennyiben az illető felbukkan, akkor a járadék
22
folyósítása természetesen felfüggesztésre kerül, de az elkülönített pénzösszeget, azt megkapja. - Le vagyok kötelezve. – Morogta a férfi. Iszonyat dühös volt. Hirtelen kitört belőle a méreg, a két lányra förmedt. – Takarodjatok ki az előszobába, és ott várjatok. Beszédem van négyszemközt az ügyvéd úrral! A két lány szó nélkül kiment. Ott egymásra néztek. - Te hallottál már az öcsről?- Kérdezte a húga. - Nem, abszolút nem! – Válaszolta és eltöprengett. Miért nem hallottak róla, hogy van egy nagybácsijuk? Fogalma sem volt. Közben érdekes hangok hallatszottak a bezárt ajtón keresztül. Nagyon úgy festett, hogy a férfi ordítva közölte az ügyvéd úrral a nem tetszését. Amire az, hasonló hangnemben és hangerővel felelt. Sok mindent nem tehetett, a végrendeletet a jog szerint nem csak az ügyvéd őrizte, hanem a Központi Jogtár is, így az ügyvéd nem tudott rajta módosítani. Az üvöltözés még jó darabig eltartott, kis idő múlva férfi nagy lendülettel csapta be maga mögött az ajtót. Iszonyat mérgesnek tűnt. Mellette az ügyvéd loholt vöröslő fejjel. A férfi hirtelen szembefordult vele. - Nem érdekelnek a kifogásaid, ezt elbasztad! Találj ki valamit! - Nem tudok mit kitalálni. A törvény engem is köt. - Nem érdekel a törvény, oldd meg, ezért kapod a részed! Hirtelen mind a két férfi a tudatára ébredt annak, hogy a két lány minden szót hall. Zavartan elhallgatott. A férfi feléjük fordult. - Indulunk, mozogjatok!- Vakkantotta oda. Visszaautóztak. Amikor haza érkeztek, a férfi szó nélkül bement a szobájába, magukra maradtak. - Te értesz ebből valamit? – Kérdezte a húga. - Nem, őszinte legyek, az egészet nem értem. – Vallotta be a lány. – Ezt a testvér dolgot meg végképp nem értettem. Anyutól soha nem halottam, hogy lenne testvére. - De ezek szerint még is létezik, a nyilvántartóban is megtaláltak. - Igen, ez a legmeglepőbb. Tanácstalanul mentek a szobájukba. Nyugis időszak következett az életükbe, a férfi nem tudott a helyzettel mit kezdeni. Nem bánthatta őket, hiszen az első számú gyanúsított Ő lett volna, a lányok vagyoni helyzete miatt. Ráadásul a vagyont sem sikkaszthatta el, hiszen minden negyedévben a gyámügy ellenőrizte a pénzügyi műveleteit. Fogcsikorgatva ugyan, de tette a dolgát. A lányok számára csak púp volt a hátukon, azonban nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Próbálták elviselni, kerülték, minél kevesebbet kelljen találkozni vele, beszélni. Újra szürkévé váltak a hétköznapok, de már ennek is örültek. A húga újra normálisan tudott iskolába járni, a tanulás egyre jobban lekötötte. Próbálta utolérni a többieket. Gyakran volt egyedül, nagy megkönnyebbülésére a férfi is szüneteltette a látogatásait. Mikor magányos volt, gyakran alámerült.
Kinézett a söre mellől. A légvédelmi szirénák teli torokból üvöltöttek fel, ezt a hangot egyszerűen képtelen volt megszokni. A látóhatár szélén hatalmas sziluettek kezdtek feltűnni. A lány nem hitt a szemének. A tengely hatalmak most igazi repülő erődöket küldtek ellenükTöbb emelet magas repülőgépek tűntek fel a horizonton, amelyek legalább negyven-ötven tonna bombát hordoztak. Hatalmas szárnyaikon tizenöt-húsz motor hasította az eget. Mellettük, mint apró muslicák, fürge vadászgépek, Messerschmitt Bf 109-esek köröztek, a honi légvédelmi vadászoktól védve a monstrumokat. A lány nem sokat vacakolt. Karon ragadta barátnőjét Sister-t és kirángatta a sörözőből, le a metró lejáraton át a biztonságot
23
jelentő mélységbe. Alig értek le, máris lehetett hallani a bombák sivítón egyre erősödő hangját. A becsapódás borzalmas volt. Nem tudtak mit tenni, mint feküdtek a földön és reménykedtek, hogy a bomba nem találja telibe a lejáratot. Ellenkező esetben a légnyomás hatására vagy azonnali szörnyű halál vár rájuk, vagy a detonáció rájuk omlasztja az alagút egy részét, és az esetleges túlélőkre mérföldes gyaloglás vár az alagút sötétségében a következő feljáróig. Egymás után zuhantak alá a bombák különféle verziói. A bombák különböző frekvenciájú visításába újabb hang is bekapcsolódott: hatalmas kaliberű légvédelmi ütegek nyitottak tüzet a megerősített légvédelmi toronyerődökből. A 150-200 mm-es ágyúk képesek voltak ellőni olyan magasságba, ahol a támadó bombázó erődök repültek. Bár lent az alagútban minden másodperc óráknak tűnt, a támadás gyorsan lezajlott. Alig tartott tovább negyedóránál. Ahogy megszűntek a támadás jellegzetes hangjai, a túlélők elkezdek a felszínre szivárogni. Apokaliptikus kép tárult a szemük elé. A város nagy részét lerombolta és felgyújtotta a bombázó erődök bombái. A söröző helyén, ahol az előbb még az időt múlatták, most egy tűzoszlop lángolt. A tűzoltók a közelébe sem tudtak jutni a hő miatt. A közelében több testet vettek észre az utcán heverve. Az egyikben a lány összeszoruló szívvel ismerte fel a söröző mindig vidám középkorú tulajdonosnőjét. A szerencsétlen előbb a vendégeit terelte a metró biztonságos mélye felé, csak utána gondolt a saját biztonságára, de addigra már késő volt. Tele volt a teste szilánkokkal. A közelben hangosan szentségelt az egyik tűzoltó parancsnok. A fellocsolt vízre a lángok furán reagáltak, még erősebbek lettek. A férfi egy rádióba üvöltözött.: - Igen, bazd ki jól értetted, azt mondom most már sokadjára, hogy nem tudjuk a tüzeket megfékezni! A rohadékok mágikus bombát dobtak le, szart sem ér ellene a víz! Aha értem, OK, öt percünk van. – A férfi leszakadt a rádióról és parancsokat kezdett el üvöltözni. – Mindenki el a romoktól! Rituális mágiát vetnek be. Hátrább! Mindenki sietve hagyta ott a romokat, és az utca közepén az aszfaltra felfestett két piros csík közé álltak be. Alig álltak be a csíkok közé, hirtelen zuhanni kezdett a hőmérséklet, mindenki megborzongott. Mellettük az aszfalt láthatóan deresedni kezdett. Elkezdték a rituális mágiát, elsődlegesen, hogy lehűtsék a környezetet, energiát kezdtek elvonni a városból. A két piros mágikus csík megvédte az embereket, de még így is megviselte az érzékenyebbeket. Itt is, ott is többen ájultan rogytak volna össze, de ilyenkor a mellettük állók tartották őket, különben végzetes sérüléseket szenvedhettek volna. A magasból eső ömlött a városra, fokozatosan elmosva a tüzeket. A lányok bőrig áztak, mint mindenki. Alig hunytak ki a tüzek, mindenki rohant a romokhoz, hátha találnak még túlélőket alattuk. Igazából nem sok esélyük volt erre, de a remény hal meg utoljára alapon mindenki tette a dolgát. Már régen lejárt a kimenőjük, de a két lány még mindig a romokat túrta a többi katonával, lakossal, tűzoltóval egészen hajnalig, amikor új osztagok váltották fel őket. Ezek kipihent alakulatok voltak, vidékről szállították őket a városba. Felkapaszkodtak a teherautóra, ami a laktanya felé indult, azonnal mély állomba zuhantak. A sofőr ébresztette fel őket a laktanya kapujában. Lekászálódtak, a tábori őrség szó nélkül engedte át őket a kapun, elég volt az egyenruhájuk maradékára ránézni, tudták honnan jönnek. Nem ők voltak az egyedüliek, akik a városban voltak a támadás alatt. Több lerongyolódott, holt fáradt piszkos, kormos katonát láttak bevánszorogni a kapun. Mire a szálláshelyükre értek gondos kezek már új egyenruhát készítettek ki nekik. Lezuhanyoztak és bedőltek az ágyba. Azonnal elaludtak. Arra ébredt, hogy valaki erőteljesen költögeti. Mielőtt teljesen felébredt volna a teste átvette az uralmat és mozgásba lendült. Megragadta az illető kezét, határozott mozdulattal csavarta meg, és mire a másik mozdulhatott volna, más a háta mögött állt, késsel a kezében. Ekkor tisztult ki a tudata teljesen. Egy ismeretlen, elég magas rangú meglepett tisztet látott maga előtt, fájdalmas arccal. Elengedte a férfit és valami elnézés félét motyogott. Mögötte kuncogást hallott. Sister volt az, megkerülte őt és a férfihez fordult. - Én szóltam ezredes úr, hogy ne érjen hozzá.
24
Kapják össze magukat, kint vár az autó, nem szeretném a tábornokot hosszan váratni. – Azzal zordonan csinált egy hátra arcot és kimasírozott a szobából. A két lányból kitört a nevetés. - Mennyit aludtam? – Kérdezte társnőjét. - Keveset, kb. öt órát. Bocs, de nem tudtam visszatartani. - Semmi gond, de vajon milyen tábornok akar minket látni? - Na azt nem közölte velem sem. Közben mind a ketten összekapták magukat. Tökéletesen állt rajtuk a Királyi Légi deszant egyenruhája. Nagy meglepetésükre az autó, nem a főparancsnokság felé indult el, hanem több mellékúton keresztül, egy isten háta mögötti kúriába vitte őket. Az őrség imán átengedte őket, az épületben több mágust láttak, mint eddig összesen, kék köpenyes vízmágus beszélgetett a tűz vörös köpenyes mágusával. Arrébb hatalmas termetű barna köpenyes mágus sietett a dolgára. Egy fiatal hadnagy lány toppant eléjük. - Kapitány! A tábornok már várja önöket. Kérem, kövessenek! A két lány összenézett és elindult a nő után. Kacskaringós, szűk lépcsőn felmentek az első emeletre és a hadnagy betessékelte őket egy ajtón. Amikor beléptek, földbe gyökerezett a lábuk. Az íróasztal túloldalán egy legenda állt. A nő kb. ötven éves lehetett, de még mindig kitűnő formában volt. A tábornok hozta létre a Királyi Légi Deszant hadosztályt, dolgozta ki a bevetések, harclejárások szabályait. Több akciót személyesen vezetett. A tengelyhatalmak halál listáján igen előkelő helyet foglalt el. Igaz, ezt a helyezést nem csak légi deszantosként sikerült kivívnia, előtte páncélos parancsnokként nyert meg több ütközetet. Most itt állt előttük ez a legenda. Intett nekik, hogy foglaljanak helyet. A két lány kíváncsian nézett a tábornok asszonyra, vajon mit akarhat tőlük. - Kapitány, hadnagy! Örülök, hogy megismerhetem Önöket személyesen, már régen kíváncsi voltam magukra. - Azt hiszem ez a kíváncsiság részünkről volt a nagyobb. – Jegyezte meg a lány. – De miért kívánt látni minket egy legenda, tábornok asszony? A nő felnevetett. - Na ezt már szeretem. Semmi mellépofázás, rögtön a lényegre. De maguk sem kisebb legenda, mint én. – Egy dossziét vett elő, és fennhangon olvasni kezdte a bevetéseket. A lány szerint már túl sok is volt belőle. – Nos, ezek magukért beszélnek, maguk egy legendás páros. Hogy miért vannak itt? Egyszerű, mert kúrva nagy szarban vagyunk és szokás szerint a légideszantnak kell megoldania. A különbség az annyi, hogy az eddigiekhez képest, most tényleg hatalmas a baj. De ezt nálam is jobban be tudja mutatni az alezredes. A sarok felé intett, ahol egy kámzsás alak ült szótlanul. Eddig észre sem vették. Az illető a Királyi Mágikus hadsereg egyenruháját hordta, de fekete köpenyt viselt felette. A két lány felszisszent. A fekete köpeny a fekete mágiát alkalmazó mágusok jelképe volt, akik nem a földi síkok mágiáját tanulmányozták, akik elszakadtak a természettől. A szigeteken nem sok ilyen mágus élt, a lányok még nem találkoztak eddig velük. Az alak felállt, hátravetette a csuklyát és a tábornok mellé állt. Egy fiatal férfi állt előttük, de barázdált arca, sötét, mély barna szemei sok olyan dologról árulkodtak, amelyeket nem sok ember látott eddig, pláne olyan nem sok, aki életben is maradt utána. A lány tudta a fiatal férfi mögött egy tapasztalt harcos rejtőzik. Kicsit ismerősnek tűnt az arca, a szemei. Elhúzta a száját, utálta a mágiát, úgy tartotta: „A halott mágus a jó mágus”. Szerencsére a golyó őket is ugyanúgy fogja, mint a „normális” katonát. Messziről egy nagy kaliberű golyó és nincs probléma. A férfi felvonta kérdőn az egyik szemöldökét. Elkezdett beszélni. Mintha homokot morzsoltak volna. - Nos, csak röviden a lényeg: mint maguk is tudják a tengelyhatalmaknál igen erős az okkultizmus, a mágia használat. Ebből kaptunk kis ízelítőt a tegnap éjszakai bombázás során. - Igen, a városban voltunk. – Vetette közbe Sister. -
25
- A mágia még erősebb a harmadik birodalomban. – Folytatta tovább a férfi, mintha nem is halotta volna a közbevetést. – Ráadásul a németek a mágia fekete ágát kutatják erőteljesen. Információink szerint nem rég jelentős áttörést értek el. Óriási felfedezést tettek. Ha sikerül nekik, amit terveznek, akkor seregeiket semmi nem fogja megállítani és a világ a sötétségbe, zuhan. - Mennyire megbízható ez az információ? – Kérdezte a lány, utálta a teátrális kifejezéseket. - Abszolút. – Mosolyodott el kesernyésen a férfi. – Én magam szereztem be egy másik síkon. Cserébe ezt kaptam. – Félrefordította a fejét, a lányok elszörnyedtek. A férfi füle eltűnt, a fejének bal oldala megégett, és három mély forradáscsík vezetett a halántékától az álláig. A halántékától ősz hajtincsek mutatták a nyomot a koponyatetőig. Egy nagyon mély karmolás nyoma. – De én szerencsés voltam, több társam nem jött vissza, ott vesztek a síkon. - Mit terveznek? - Meg akarják nyitni a démoni síkot és az egyik démon herceget a nácik vezetője magába, akarja fogadni. Ha ez sikerül neki, akkor a démon hercegen keresztül Ő fogja irányítani a démonok hordáit. Most is vannak olyan SS egységek, amelyek tagjai démont hordoznak. - Igen, ismerjük őket. – Borzongott meg a lány az emlék hatására. – Már találkoztunk velük. - Most képzelje el, ha a démonokat nem gátolná az emberi test, hanem valós alakjukban jelennének meg a csatamezőn. - Az katasztrofális volna. – Borzadt el a lány. – Hitler magába akarja engedni a démon herceget? Sikerülhet neki uralni? - Hitler már húsz éve halott, csak a zombija parádézik a felvonulásokon. A harmadik birodalom igazi ura a fekete mágia nagymestere Hans Wulfang. Neki sikerülhet. - Mit lehet tenni? - Egy kommandóval be kell hatolni az Alpokban található mágia központba és meg kell akadályozni a befogadást, és ha lehet, meg kell semmisíteni Wulfangot. - Jelentette ki a tábornok. - Akkor miért nem a bombázókat küldjük? – Kérdezte Sister. - Mert olyan erősen védik még a környékét is, hogy még egy egész hadosztálynyi bombázó erőd sem jutna el odáig, hogy egy is bombát tudjon dobni a területre. A másik probléma, hogy a hely lényege a föld alatt van, olyan mélységbe a bomba nem hatol le. Be kell hatolni! - Nekünk kellene oda menni? – Nézett a tábornok szemébe a lány. - Igen, maguknak, de a fő feladat az alezredesre hárul, maguknak őt kell eljuttatni a célig. - A Sasfészekbe? - Igen, kapitány a Sasfészekbe. – Állta a tekintetét a tábornok. – Különben az egész háborúnak és az emberiségnek is vége. - Nincsenek embereim. Az utolsó bevetésről csak ketten tértünk vissza. – Tiltakozott a lány. - Kap új embereket, igazi kommandósokat, még kiképeznie sem kell őket. Igaz, egy probléma van velük. - Igen? - Az amerikai ranger hadosztály emberei. Nekünk egyszerűen nincs megfelelően képzett emberünk magukon kívül erre a feladatra. Túl hosszú ideje tart már ez a háború. Hirtelen kint felüvöltöttek a légvédelmi szirénák. - Már fényes nappal is?! – Szürkült el a tábornok arca. A közelben valami nagyot csattant, megrázkódott a világ.
A lány hazafelé tartott, zötykölődött a buszon. Már késő volt, de nem tudott elszakadni hamarabb a síroktól. Békesség lengte körül az egész temetőt, megnyugvás. A szülei tudta, érezte, újra együtt vannak, békére leltek. Sokáig ült egymagában a kis fapadon, amit a
26
gondos, öreg kezek ácsoltak össze neki. Gyakran látta az öregeket a kis, fehér ház előtt, mindig köszönt nekik, időnként jókat beszélgettek. Ma csak ült a padon, emlékezett, gondolkodott. Mihez kezdjen ezzel a helyzettel, amibe csöppent, mit kezdjen az életével? A húgát nem hagyhatja magára a férfival, tehát nem tud elköltözni. A férfi nem költözhet el a házból, ha minimális pénzt még látni akar az örökségből. Neki viszont elege volt az egészből. Már azon is gondolkodott, hogy a húgával kettesben lelépnek otthonról. Azonban mivel a húga még kiskorú volt, így a férfi a rendőrséggel vitethette volna vissza, hiszen Ő volt a törvényes gyámja. Ő pedig mivel már felnőtt, mehetett volna a börtönbe. Ráverhették volna akár az emberrablást is. Ez egy huszonkettes csapdája volt. Nehezen indult haza, de tovább nem merte egyedül hagyni a lányt a férfival. Mióta a környékükre értek már kevesen voltak a buszon, a kerületükben derogált tömegközlekedéssel járni, mindenki autót használt, lehetőleg városi terepjárót. Minél nagyobb és újabb volt az elvárás. Örült a magánynak, nem volt kedve az emberekhez, egyre kevésbé. Ahogy közeledett hazafelé egyre feszültebb lett, mi várja otthon vajon, jól van-e a húga? Mikor elindult kérte menjen vele, de a húgának tanulnia kellett a másnapi nagy dolgozatra, így egyedül indult el. Remélte semmi nem történt otthon. A házhoz érve kívülről minden csendes volt. Kinyitotta az ajtót, semmi mozgás, az egész házban síri csend honolt. A földszint teljesen üres volt. Rossz érzése támadt, felrohant a lépcsőn. A szobájukba nyitott, sötét volt bent. Nem tudta, hogy a húga esetleg már alszik, így eltapogatózott az ágya melletti éjjeli lámpáig és azt kapcsolta fel. A szoba üres volt. A lány körbefutotta a házat. A húgát nem találta sehol, sem a földszinten, sem az emeleten. A férfit sem, igaz a szobájába nem ment be. Egyre jobban kétségbeesett. Fel-alá rohangált a házban. Visszament a szobájukba. Körbenézett. A húga táskája a helyén volt, a kabátjával együtt. Ezek szerint a házban van, de hol? A cipője is a helyén volt. Halk nyöszörgést hallott. Fülelt, próbálta megfejteni merről jöhetett a hang. Eszébe jutott. A szekrényhez lépett, kitárta az ajtót. A látvány letaglózta. A húga a szekrény alján ült, meztelenül, combja véres volt és fel-alá himbálta magát. Kifejezéstelen arccal, üres szemekkel nézett maga elé. Letérdelt hozzá és átölelte. A lelke ordított, tajtékzott. Könnyei végig folytak az arcán. Nem tudta megvédeni a húgát! Lassan sikerült kiszakítania valamennyire a katatón állapotból, a himbálódzás megszűnt. A kislány arcán könnyek folytak, néma maradt. Az arca továbbra is kifejezéstelen maradt, engedte magát az ágyhoz vezetni. Betakarta a lányt. Felemelkedett, a nappaliba akart menni, a mentőket akarta hívni. Megdermedt a fordulóban. Az ajtóban a férfi támaszkodott. Messziről bűzlött az alkoholtól. - Na mi van a kicsikével? Képzeld, jobb volt, mint te bármikor, képzeld csapkodott, sikoltozott, tiltakozott. Benned soha nem volt ennyi élet. A lány csak állt egyhelyben. Nem tudott mit mondani. - Azt hiszem, jöhet a második menet. Mit szólnál hozzá, ha hármasban tolnánk? Na? Nem? Na jó, akkor elég lesz kettesben a kislánnyal. Olyan kis hamvas, kis ártatlan. - Ha még egyszer hozzányúlsz véged! – Lányról lehullott a dermedtség. A keze a dereka felé tapogatózott. - Ugyan már, te kis ribanc! Ne röhögess! Utána te is kaphatsz a jóból. – Ellökte magát az ajtókerettől. Elindult az ágy felé. A lány kihúzta a tokból a mostanában magánál hordott kést. Beállt a férfi és az ágy közé, a kést maga elé tartotta. - Nem engedem, hogy újra megtedd! Takarodj! - No nézd már, a kis kurva! Tedd le azt a szart, és viselkedj! - Azt mondtam, hogy takarodj! - Na jó, bazdd meg! Kapsz öt másodpercet, hogy letedd, azt a szart és irány az ágy! Közelebb lépett a lányhoz. Mivel az nem mozdult, megütötte.
27
A lányt váratlanul érte az ütés, nem tudott elhajolni, égett az arca, felrepedt az ajka. A férfi közelebb lépett és torkon ragadta a lányt. Fojtogatni kezdte. A lány már nem kapott levegőt, küzdeni kezdett az életéért, önkéntelen mozdulattal döfött előre. A férfi megdermedt. Keze lecsúszott a lány nyakáról, és a gyomrában lévő késre kulcsolódott. A lány előírás szerint szúrt alulról fölfelé, felsértve a szívburkot. A férfi arca elkékült, térdre rogyott, összeomlott. Pár perc múlva halott volt. A lány dermedten nézte, a kislányra pillantott. Még mindig üveges tekintettel meredt maga elé. A telefonhoz ment kihívta a mentőket. Visszament a húgához és átölelte. A mentők rövid idő alatt kiértek, ahogy meglátták a szobában történteket a kötelességüknek megfelelően, értesítették a rendőrséget. A lányt nem érdekelte mi történik körülötte. Nem tudta megvédeni a húgát, most már csak az számított a számára, hogy a kislány rendbe jöjjön. A mentők ellátták a kislányt, a férfit rövid vizsgálat után halottnak nyilvánították. A lány arcát is megnézték, a torka még mindig égett. A kislányt berakták a mentőbe, hallotta, hogy a mentősök vitatkoznak egy ismerős hanggal, őt is magukkal akarták vinni a kórházba, hogy ellássák a sebeit. Az illető nem engedte, elküldte a mentősöket melegebb éghajlatra, mire a mentősök közölték vele, hogy a lány sebeiről jegyzőkönyvet készítenek, amit leadnak a mentőközpontban és átküldik a rendőrségre, utána elmentek. A lány hallotta, hogy egy alak dübörög felfelé a lépcsőn, nagy svunggal bevágta az ajtót és megállt a lánnyal szemben. A nyomozó volt az. - Na most megvagy, te rohadt gyilkos ribanc! – Ordította a képébe a lánynak. – Most senki nem vakar ki a szarból! Rád verem az anyád megölését is, börtönbe mész bazd meg! A műanyag lakat is rád rohad. A lány nem nézett a férfira, csak maga elé bámult. A férfi teljesen elvesztette az önuralmát. - Hozzád pofázom! Mivel a lány most sem reagált, egy ököl jelent meg a lány szeme előtt, gyorsan közeledett, majd lecsapott az álcsúcsra. A lány koponyájában felrobbant a világ. Elsötétült előtte minden, ájultan csúszott le a padlószőnyegre. Alámerült.
A gép rázkódott, dübörögtek a motorok, óriási volt a vibráció, a hangorkán. A lány kinézett az ablakon, a hatalmas négymotoros Lancaster felszálláshoz készülődött. A kifutópálya mellett sorakoztak a bombázó erődök. Éppen rakodták befelé a bombákat. Egyegy monstrumhoz több teherautó állt sorba. Az erődök szögletes alakján csillogott a napfény, a fém fényességét a géppuskák és gépágyúk erdeje törte meg. Hatalmas szárnyain a légcsavarok párosával helyezkedtek el, köztük is gépágyú fészkek voltak. A négymotoros gépük eltörpült az erődök mellett. Az amerikai szakasz már felpakolt a gépre. A lány kivette a tárat a Thomson géppisztolyából, nehogy bajt okozzon a gépben. Először idegenkedett az amerikai fegyvertől, de amikor kipróbálta rájött, hogy jobb fegyver, mint az eddig használt Sten géppisztolya. Pontosabb volt, nagyobb kaliberű töltény járt bele, így nagyobb volt az átütőereje. Körbenézett a gépen. Mindenki az előírásnak megfelelő felszereléssel rendelkezett, a helyén ült. Furcsa volt neki az amerikai egyenruha látványa, de gyorsan rájött, hogy profikról van szó, csak éppen még bevetésen nem voltak. A mágus már nagyobb fejtörést okozott. Fogalma sem volt, hogy volt-e már bevetésen a megszállt Európában. Egyáltalán ugrott-e már ejtőernyővel valaha is? Szidta magát, hogy hamarabb nem jutott eszébe, de most már mindegy volt. Már csak arra vártak, hogy a bombázó ezred felszálljon. A terv az volt, hogy csatlakoznak egy ezredhez, akik a Harmadik Birodalom mélyén egy gyár komplexumot készültek lebombázni. A kötelékből az Alpok előtt terveztek leválni, majd a földhöz tapadva repülni tovább, egészen a célig. Remélték ezzel a módszerrel, elkerülhetik a német légvédelmet. A felszállás zökkenőmentes volt. A gép szépen besorolt a hatalmas kötelék szélébe. Több órán keresztül köröztek, mire a hatalmas, több száz gépből álló légiflotta
28
összeállt és elindult a kontinens felé. Az ablakon keresztül a lány megfigyelte, hogy ehhez a támadáshoz nem indultak el a repülő erődök. A kötelékben négymotoros Lancasterek, kétmotoros Halifaxek repültek. Felülről és oldalról Spitfire-ök kísérték a holland partokig a bombázókat, ott azonban vissza kellett fordulniuk, addig terjedt csak a hatósugaruk. A kontinens belsejében a bombázóknak maguknak kellett boldogulniuk. Ahogy elérték az utazó magasságot, már elhagyhatták üléseiket. Az amerikaiak hamar kártyázni kezdtek, így nem volt gond, hogy a férfit és Sister-t a pilóta fülke mögé, a rádióálláshoz kérette. A férfi furcsán festett fekete ruhájában, azonban ahogy a lány végig mustrálta rájött, hogy a mágusokról alkotott képe hamis. Eddig úgy gondolta, hogy minden mágiahasználó vézna, beteges alkat. Ehhez képest a férfi izmos volt, itt-ott a testhez simuló gyakorló rendes izomkötegeket sejtetett. - Ugrottál már valaha ejtőernyővel? – Vágott a közepébe. - Persze. – Mosolyodott el a férfi. Jól állt neki, ilyenkor még a sérült arc fele sem festett olyan szörnyen. Már kezdett hozzászokni, a háború hosszú évtizedei alatt sok maradandó sérülést látott, már nem nagyon zavarták. Neki is volt egy kisebb. – Mielőtt tovább kérdeznéd, többször jártam Franciaországban bevetéseken. A lánynak leesett az álla, eddig nem tudott róla, hogy mágusok valaha is a megszállt területre léptek volna. Azt hitte, csak otthonról, a biztonságos kuckójukból tevékenykednek és persze osztják az észt. Ehhez képest kiderült, hogy a férfi veterán. Megkönnyebbült. Mindjárt egyszerűbb dolga volt, hogy nem kell mellette szárazdajkát játszania. Hirtelen a gép megbillent, meg kellett kapaszkodniuk. - Bocsi! – Kiabált át a rádiós. – Csak a szokásos holland parti légvédelem. Nem sok vizet zavar, csak a légnyomás megmozgatja a gépeket, mindjárt túl vagyunk rajta. Ha minden jól megy lassan lemegy a nap és akkor sima utunk lesz befelé. – Vigyorgott a kis, pufók fiú. Bólintottak. - Hogyan tervezi a bejutást? - A hely igazából egy természetes barlang, amit az építők megnagyobbítottak. Régen több kijárata volt, azonban azokat a németek berobbantották egy kivételével. Az most a főbejárat. A bejáratokat az asztrál síkon is lezárták, gondosan jártak el. Azonban egy valamire nem gondoltak, mégpedig arra, hogy az asztrálban kissé módosulnak a fizika törvényei. Kihagytak egy régi víznyelőt! Fizikai valóságban nem lehet átjutni rajta, túl szűk, de az asztrálban mindenki képes megnyújtani annyira a testét, hogy szépen átcsusszanjon. - Ez szép elmélet de egy dolgot viszont te hagytál figyelmen kívül. - Mégpedig? – Érdeklődött a mágus. - Azt hogy egyedül te tudsz átlépni az asztrálba, mi nem. - Az nem gond, ki tudom a rést tágítani, hogy fizikailag is átférjetek rajta. - Ok, akkor megoldódott. – Vigyorodott el a lány is. – Utána? - Utána ti jöttök. El kell jutnunk észrevétlenül a főoltár mögé. Mielőtt a szertartást befejezné, közbe kell lépnem, a főmágusuk az én feladatom, nektek a testőreit kell lefoglalni. - Gondolom démonokkal beoltott testőrökről, van szó? – Kérdezte óvatosan Sister. - Igen, sajna azok, de az amerikaiak kitaláltak rájuk egy megoldást: A tárakban lévő töltény egy része ezüstöt tartalmaz. Visszaűzi a démont a saját síkjára. Kékkel jelölték őket. A lány közben szórakozottan kinézett az ablakon. Már sötét volt, de azt azért a holdfényben kivette, hogy már egyedül repülnek, leváltak a kötelékről. Aránylag közel repültek a földhöz, így a tereptárgyakat alattuk jól ki lehetett venni. A hegyek már előttük tornyosultak, lassan közéjük értek. A négymotoros bombázón óriási volt a vibráció és a zaj. A hatalmas motorok
29
maximális teljesítménnyel dolgoztak, minél előbb odaérjenek, hiszen így egyedül repülve meglehetősen sebezhetőek voltak. Metszően hideg volt, a gépben süvített a szél a nyitott géppuskaállásokon keresztül. A lány érezte, hogy a lábujjai, hiába húzott rá két meleg zoknit, kezdenek elgémberedni. Látta a többiek is szenvednek a huzatban. - Menjünk vissza a többiekhez, ott legalább nincs ilyen huzat. – Javasolta. A két társa bólogatva helyeselt. Igazából a bombatérben utaztak, ahova most pár padot csavaroztak a padlóra. Ez a rész el volt ajtóval szeparálva a gép többi részétől, így itt nem volt huzat, igaz meleg sem volt, mivel a gépen nem volt fűtés. Belépve a bombatérbe a szokott látvány fogadta őket, az amerikai rohamosztag a padokon ült és javában kártyázott. Elindultak a helyük felé, amikor a gép jelentősen megbillent. Ők nem tudtak talpon maradni, mind a hárman a padlóra estek. A rohamosztagosok megkapaszkodtak a törzs bordázatába és igyekeztek őket is megfogni. A bombázó hirtelen leadta az orrát és zuhanó repülésbe ment át, miközben felugattak a géppuskák. Esélyük sem volt feltápászkodni a padlóról. A pilóta gyors fordulókba vitte a gépet, ami nem kis teljesítmény volt egy négymotoros bombázónál. A fordulók olyan erős centrifugális hatást váltottak ki a fedélzeten., hogy senki nem tudott megmozdulni. A géppuskák folyamatosan tüzeltek. Ropogásukba új hang vegyült, egy mélyebb, tompa dobogás. A lány mintha lassított filmen nézte volna, ahogy a törzs felső részén lyukak jelentek meg, és átlósan lefelé tartottak. Német vadász lőtte őket a fedélzeti gépágyúból. A lyukak lefelé tartottak, majd vízszintesen az orr irányába, csak most már nem a törzsön, hanem az amerikai rohamosztagosok mellkasain végig. Még egy teljes percen keresztül hallotta a gépbe csapódó lövedékek hangját, mire elhallgatott. Kicsit később egy nagyobb robbanás zaját lehetett kivenni. Valamelyik lövész leszedhette a vadászt. Az örült manőverek is megszűntek, a gép lapos szögben emelkedni kezdett. Végre fel tudtak tápászkodni a padlóról. Körülöttük a rangerek hevertek szanaszéjjel. A gép végében egy nő emelkedett fel a padlóról, más nem mozdult. Közelebb léptek az ember kupachoz, túlélőt akartak keresni, de mikor hozzáfoghattak volna, nyílt az ajtó mögöttük és a rádiós fiú támolygott be. Az egyik kezével kapaszkodott az ajtóba, úgy tartotta magát, a másik kezével az oldalát markolta. Az oldala iszamos volt a vérétől. - Ugorjanak ki, majdnem a cél fölött vagyunk. A pilóta is megsebesült, nem fogja tudni sokáig fent tartani a gépet! – Hörögte a saját vérében fuldokolva. - Gyere, segítünk! – Lépett hozzá Sister. - Siessetek, nekem már mindegy! – Löket el a kezét a fiú és üveges szemekkel csúszott a padlóra. A lány és a többiek felkapták a hátizsákjukat, kiléptek a rádiós előtérbe. Szörnyű látvány tárult a szemük elé. A Középső törzslövész halott volt, mellkasát cafatokra tépték a lövedékek. A toronylövész fejjel lefelé csüngött a toronyba vezető létrán. Illetve feje az nem sok volt, alig maradt valami belőle. A másodpilóta a pilóta fülke ajtajában feküdt üveges szemekkel. A lány kirántotta a tolóajtót és ugrott. Még mindig vészesen alacsonyan repültek, éppen az ugrási minimum szint felett kicsivel. Pár perccel később a lány látta, ahogy a gép leadja az orrát, a pilótának elfogyott az ereje. Rövid zuhanás után a hegyoldalba csapódott. A földet érése elég kemény volt, de ki tudott belőle gurulni, és a vastag hó is sokat tompított az esésen, így nem esett baja. Körbenézett, a többiek éppen akkor értek földet. Összeszedte az ernyőt, hozzájuk sietett. Sister éppen vadul káromkodva szedte össze az ernyőjét, szidta a németeket, mint a bokrot. A lány elvigyorodott, Sister hozta a szokásos földet érését, mindig utált kiugrani a gépekből. A mágus is rendben volt, sőt az utolsónak ugró ranger lány is épségben földet ért. Éppen össze akarta szedni a csapatot, amikor lövés csattant. Körbenéztek, nem láttak senkit, a hang alapján valaki pisztolyt használt. Az egyik szikladarab mögött találtak rá a hátsó lövészre. Későn ugorhatott, lábai nyílt töréssel törtek a becsapódáskor. Agyonlőtte magát a pisztolyával.
30
- A fenébe is. – Guggolt mellé a ranger lány. – Ha a németek megtalálták volna, még talán lett volna esélye túlélni. - Ha nem lövi fejbe saját magát, én végzek vele. – Állt meg mellette a lány. – Ha a németek elkapják élve, kiszedik belőle, hogy itt vagyunk. A bevetések egyik alapszabálya, senkit nem hagyunk hátra élve! - Értettem. - Hol vagyunk? – Állt meg mellette a férfi. - Ahogy nézem, nem messze vagyunk az ugrási körzettől, kicsit hamarabb ugrottunk. Kocsit kell szereznünk, vagy nem érünk oda időben. - Itt az isten háta mögött az elég nehéz lesz. – Jegyezte meg szkeptikusan Sister. - Pár kilométerre tőlünk van egy pár házból álló kis falu, vasútállomással. Ott biztosan találunk egy kocsit. – Nézte a térképet a lány. – A kocsival csak pár óra a hegy, ahol a víznyelő van. Gyalog viszont jó sokáig tartana. Temessétek be hóval, nehogy valaki rátaláljon! Indulás! – Adta ki később a parancsot. Hosszú órákon keresztül meneteltek a mély hóban.
A lány amikor magához tért, egy rücskös beton födémet látott maga felett. Körbenézett, először nem értette, hogy hol van. Teljesen ismeretlen volt minden. Aztán szépen lassan visszatértek az emlékek. A húga! Emlékezett rá, ahogy a mentők elvitték. Ő pedig egy cellában volt, egy priccsen ébredt. Már nem érdekelte vele mi történik, már csak egy dolog érdekelte, hogy mi van és mi lesz a húgával. Nem tudta megállapítani mennyi idő lehet, nem látta az eget a cellából, körben mindenhol neon égett. Felkelt, fel-alá kezdett járkálni, legalább a végtagjaiban lévő zsibbadást kiűzze. Lassan ébredezett körülötte a világ. Mások is magukhoz tértek a cellákban. Volt, aki csendben maradt, de volt, aki üvöltve követelőzött. Ki ügyvédért, ki azonnali szabadulásért. A hangoskodókra előbb utóbb rászóltak, az őrök gyorsan rendet teremtettek. Az első nap eseménytelenül telt el, a lány unta magát, de nem mert alámerülni, mert nem tudhatta, mikor tud információt kapni a húgáról. Próbálta az őröket kérdezgetni, de azok nem tudtak válaszolni a kérdésére, nem volt lehetőségük az aktájába betekinteni, így őket egy idő után békén hagyta. Várt tovább, mást nem tehetett. Pár nap telt el így egyhangún, eseménytelenül. A napok összefolytak, csak a cellákba lévő villany leoltása különböztette meg a nappalt az éjszakától. Pár nap múlva a reggeli után az egyik őr állt meg a cellája ajtajában. - Kihallgatásra! – Parancsolta. - Igen, mit csináljak? – Kérdezte zavartan a lány. - Csak nyújsd előre a két kezed! – Enyhült meg a nagydarab nő. Finoman rárakta a bilincseket, nem túl szorosra. Felvezette a lányt a kihallgató szobába. A helység már ismerős volt számára, itt üvöltözött vele a nyomozó. Valószínűsítette, hogy most is ez fog történni. Semmi jóra nem számított, de remélte, hogy legalább a húgáról kap némi információt. Nagy meglepetésére a néger zsaru nyitott be hozzá. - Szia! Bocsánat, hogy napokat kellett várnod, de elég sűrű volt az elmúlt időszakunk, így csak most kerültél sorra. Kérsz valamit inni? Vizet, üdítőt? - Nem köszönöm, inkább csak egy kérdésem lenne. - Nocsak. – Mosolyodott el a férfi. – Itt én szoktam kérdezni, de halljuk! - A húgom hogy van? - A húgod korházban van. – Komorodott el a férfi. – Ellátták, pihen. Később majd szeretnék rá visszatérni. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy jó kezekben van. Rendben? - Rendben, köszönöm.
31
Nincs mit. – Mosolyodott el újra. – Térjünk vissza az eredeti napirendi pontra. Elég durva dolgok zajlódtak le nálatok mostanság. Szeretnék tisztán látni, mert most nagyon zavaros számomra az egész. Kérlek, meséld el nekem mi is történt. - Az egészet? - Igen, miért? - Mert az egy hosszú történet. - Nem baj, ráérek. Kezd el, kérlek! A lány belevágott, az elején még akadozva beszélt, sokszor megállt, hogy összeszedje a gondolatait. A nyomozó nem sürgette, csak figyelt, egyre növekvő hitetlenkedéssel. Ahogy a lány belelendült a történetbe, úgy lett egyre gördülékenyebb, könnyebb a beszéd. Az elejéről kezdte, elmondta az apja halálát, a férfi belépését az életükbe, az anyja egyre növekvő problémáját, menekülését a valóságtól, és a végén a balesetét. Azt sem hallgatta most már el, hogy a férfi rendszeresen használta őt, ha az anyja már kiütötte magát. Itt a néger férfi alig tudott uralkodni magán, annyira feldühödött. A lány több órán keresztül beszélt, szinte megállás nélkül. Amikor a végére ért úgy érezte teljesen kimerült. Üresnek érezte magát, könnyűnek, mindent kiadott a lelkéből, az összes fájdalmat, megaláztatást. Nem érzett lelkiismeret furdalást, nem volt bűnbánata, hiszen nem is érezte magát bűnösnek. Egyszerűen csak megkönnyebbült. Már nem érdekelte mi lesz vele, csak a húga érdekelte. A férfi mióta a lány befejezte fel-alá járkált a szobában, gondolkozni próbált, értelmesen, logikusan. Megállt, szemben a lánnyal. - Amit itt most elmondtál, az teljesen új oldalról világítja meg a történteket és sok mindenre magyarázatot ad. Azonban, nekem, muszáj a tények alapján dolgoznom. Tehát ahhoz, hogy mindent elhiggyek, alá kell támasztanom bizonyítékokkal a történetedet. Utána nézek az elmúlt időszaknak. Ehhez azonban idő kell. Amíg végzek, addig itt kell, hogy tartsunk, nem tehetek mást. - Rendben. - Visszatérve a húgodra, el tudom intézni, hogy holnap kivigyenek a kórházba, megnézni őt. - Nagyon köszönöm. - OK, akkor most visszavisznek a zárkába, pihenj! - Rendben, viszlát. A férfi elgondolkodva meredt maga elé, a munkaideje már régen letelt neki, de még hosszú órákon keresztül gondolkodott a kihallgatóban. A lány a zárkában nem tudott elaludni, izgatott volt, félt, hogy mi lehet a kislánnyal. Alámerülni sem mert, inkább csak meredt a plafonra. Nagyon nehezen telt el az éjszaka, Néha kicsit el-elszundíthatott, de így is csak vánszorgott az idő. A délelőtt közepén jött le érte a néger nyomozó. Most nem kapott bilincset, csak egy szíjat tettek a csuklójára, aminek a másik vége a nyomozó csuklójára volt kapcsolva. Így mentek le a garázsba, a férfi jelzés nélküli kocsijával mentek a városi kórházba. - Tegnap felhívtam a kórházat, megtudtam, hol van a húgod. – Magyarázott vezetés közben. Elviszlek oda, amíg te a húgoddal találkozol, addig én beszélek az orvossal pár dologról. Rendben? - Persze. A lány számára csigalassúsággal mentek, hétköznap volt, erős forgalommal, nem lehetett haladni. Nagy nehezen azért megérkeztek a kórházba. Felmentek a harmadik emeletre. A lány közben végig érezte magán az emberek tekintetét. Volt, aki megvetően, más kíváncsian, de akadt, aki együtt érzően tekintett rá. Nem foglalkozott az emberekkel. Már régen túl volt azon a ponton, ahol még érdekelte volna bárki véleménye. Leszarta az embereket, undorodott tőlük. Elege volt az álszenteskedő, képmutató életükből. Elege volt, a megfelelési kényszerből: felelj meg a környezetednek, a családodnak, felelj meg a szomszédodnak, a -
32
rokonoknak! Lófaszt! Kifelé mindenki egy képet mutat, belül meg rohad minden. Mikor akarsz élni? Ahogy felértek a harmadikra, az osztályos nővér pultjához siettek. Az osztály főorvosa is ott volt éppen. A két férfi beszélgetésbe elegyedett. A főorvos elmondta, hogy a kislány sebeit ellátták, fizikailag jobban van. - A probléma az, hogy a lány bezárkózott magába, nem kommunikál, nem mozog, nem beszél. Igazából semmit nem csinál, csak fekszik egész nap. A testvére? – Nézett a lányra. - Igen, a nővére vagyok. – Felelte. - Próbálja meg felrázni ebből az apátiából, beszélgessen vele. A gyógyuláshoz fontos lenne a kommunikáció. Meggyógyítani valakit csak akkor lehet, ha a beteg is akarja. A huszonhatos szobában van. A nyomozó szó nélkül levette a szíjat a lány csuklójáról. - Menjen! – Engedte el. A két férfi, mint régi ismerősök személyes dolgokról kezdtek el beszélgetni. A lány boldogan viharzott végig a hosszú folyosón. A folyosó végén találta meg a jelzett szobát. Benyitott. A szoba üres volt, az ágyban is hiába kereste a húgát. Felemelte a tekintetét az ágyról és megpillantotta a húgát. A kislány az ablakban állt, hosszú, kórházi hálóköntösben, mezítláb. Kibontott, hosszú haja kócosan verdeste a vállát. Két kézzel az ablakkeretbe kapaszkodott. Felemelte a fejét, ránézett a lányra, felismerte a testvérét. Egy pillanatra élet költözött a szemeibe. Elmosolyodott. A lány nem hallotta, inkább csak az ajkai mozgásáról olvasta le. - Köszönöm! Elengedte a keretet, kilépett a mélységbe. A lány felsikoltott és összerogyott. A sikolyra a nővérek, az orvos és a nyomozó hamar odaértek. A nyitott ablakot meglátva, mindenkinek azonnal egyértelmű lett, hogy mi történt. Az orvos és a nővérek azonnal sarkon fordultak és lefelé rohantak. A nyomozó a lányt nyalábolta fel, szinte nem tudott magáról. Könnyei patakokban folytak az arcán, magánkívül zokogott. A férfi kivitte a magatehetetlen lányt a folyosóra és leültette egy kerekesszékbe. Az egyik nővért intette oda, aki egy injekciós tűből némi nyugtatót adott be neki. Ahogy a szer elkezdett hatni a szervezetében, még hallotta a főorvos szavait.: - Meghalt, azonnal vége lett. A szer vegyi anyagai jótékonyan leblokkolták az idegeit, a külvilág megszűnt a számára. Alámerült.
A falu csak pár házból állt, szélén kis vasúti megálló helyezkedett el. A házaktól pár száz méter távolságra egy kisebb hó domb mögül távcsövezték a falut. Németeket kerestek, illetve egy autót. Hosszú figyelés után sem találtak katonákat a faluban. Egy autót viszont kiszemeltek maguknak. Megvárták, amíg besötétedik, akkor lopták el a kocsit. A hegyi szerpentinen tényleg beletelt jó pár órába, amíg a kinézett hegyhez értek. A sötétben nehéz volt vezetni a kacskaringós hegyi úton. Szerencsére katonákkal nem találkoztak. A térkép szerint a víznyelőt az egyik pihenőtől nem messze kell keresniük. A pihenőt hála a német precizitásnak viszonylag könnyen megtalálták még sötétben is, mivel tökéletesen kitáblázták. A kocsit nem merték a pihenőben hagyni, túl feltűnő lenne, hamar rátalálnának. Az autót letolták az erdőbe és betakarták hóval, remélve, hogy az elkövetkező pár napban nem lesz olvadás a környéken. Semmilyen mélyedés nem látszott a környéken, mindent vastag hó borított. - Ha nem találjuk meg hamar azt a rohadt víznyelőt, akkor valami menedéket kell találnunk éjszakára, különben megfagyunk. Iszonyatos hideg van. – Jegyezte meg Sister.
33
- Igazad van. Nézzük a térképet! - Jó helyen vagyunk. Merre lehet, nem látni semmit? - Ne víznyelőt keressetek, az a felszín alatt van. Most egy barlangot kell megtalálnunk, abban van a víznyelő, amin keresztül lejjebb fogunk tudni ereszkedni a bunkerbe. A barlang bejáratát pár ügynökünk álcázta évekkel ezelőtt, itt csak egy megoldás van. Menjetek hátrább. – Szólalt meg a férfi. A többiek kicsit elhátráltak, kíváncsian nézték. A férfi elővett egy kis szütyőt és némi port vett ki belőle. Körbeszórta maga körül, közben valamit motyogott magában. Pár percig fennakadt szemekkel állt csendben, majd megrázta magát. - Pár méterrel arrébb van a bejárat. – Jelentette ki. - Merre? – Kérdezte a lány. - Ott a szikla mellett. – Mutatta. A ranger lány kezdte eltakarítani a havat, a többiek is csatlakoztak hozzá. Nagy csalódásukra nem találtak semmit, ami bejárat lett volna, mindenütt csak sziklák voltak. A lány mérgesen hagyta abba a takarítást. - Nincs itt fene se. – Ránézett a férfira, akin látszott, hogy jól mulat magában. A lány erre majd felrobbant a méregtől. – Mi olyan vicces? - Bocs, de mondtam, hogy álcázva van, ráadásul mágikusan van álcázva. Egyébként éppen rajta állsz. A lány gyorsan elugrott ijedtében. A férfi felkacagott a mozdulat láttán. A lány először mérgesen nézett rá, majd elvigyorodott. A többiek is vigyorogtak. Nézte a még mindig nevető férfit, másképp festett most, nem volt annyira komor, inkább egy jóképű fiatal pasi volt előtte. Túlságosan is jóképű. A férfi közben mormogni kezdett és egy apró pálcát ejtett le a köre. Ahogy a pálca elérte a követ, ámulatukra tovább esett. - Íme a bejárat. – Mutatott a férfi a sötétlő üregre. – Kéretik befáradni! Sister kibiztosította a fegyverét és beugrott az üregbe. - Gyertek nyugodtan, itt nincs olyan hideg. – Szólt vissza. Egyenként ugrottak be, meglepetésükre egy kisebb szobányi barlangba jutottak. A férfi felvette a pálcát, tett vele egy kört a bejáratnál, mire a bejáratot újra kövek zárták el. Körbevilágítottak a zseblámpával. - A víznyelő arra van, egy belső üregben. – Mutatott jobbra a férfi. – Balra pedig két másik üreg van. - Rendben, akkor a balra lévőben letáborozunk. Pihenünk, eszünk, alszunk egyet. Holnap pedig megpróbálunk bejutni. - Nem kellene hamarabb bejutnunk, így csak pár óránk lesz eljutni a fő oltárhoz. – Vetette ellen a férfi. - Lehet, de most átfagytunk, kimerültek vagyunk. Az oltárig nehéz lesz az út, minden erőnkre szükségünk lesz. Apropó út, most jut eszembe, hogyan fogunk kijutni? A férfi elkomorult. - Azt hiszem, nem nagyon fogunk kijutni. Én legalábbis valószínűleg nem. - Miért? - Le kell győznöm a főmágust, a mágikus harc annyira ki fog meríteni, hogy esélyem sem lesz kijutni a bunkerból. Őszinte leszek, valószínűleg nektek sem lesz sok. Talán még úgy lesz a legtöbb, ha a német katonákkal tartotok, azért is hoztunk magunkkal német katonai egyenruhát. Csak hajszálnyi esélyünk van az egész akcióra. - A hajszál, már nekünk elég. Az több mint a semmi. – Jegyezte meg a lány. – Hajtottunk már végre olyan akciókat, amire abszolút nulla esélyt adtak. Tudod: „Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed!” Addig viszont menni kell és tenni a kötelességünket. Cuccoljunk be a belső üregbe és együnk!
34
Az egyszerű konzerv vacsorát hamar megették, Sister és a ranger lány behúzódott az üreg két sarkába, becsavarták magukat a hálózsákjukba és már aludtak is. A lánynak nem jött álom a szemére, tudta most képtelen lenne aludni. Kiment a bejárati üregbe. Ült egy kövön és bambult a sötétbe. Pár perc múlva hallotta, hogy valaki utána jön. - A holnapon gondolkodol? – Kérdezte halkan a férfi és leült mellé a kőre. - Nem, a múlton. Az életemen. Vajon nem csesztem-e el? - Mire gondolsz? - Mikor megszülettem, a háború már javában tartott. Katonák között nőttem fel. Egész életemben katonának készültem, mindig katonaként éltem. Öltem, éveken keresztül, már régen nem számolom a halottakat. Néha eltöprengek, vajon tényleg ez az én utam? Szeretnék elvonulni a világtól, az emberektől, a háborútól. Egy nyugodt kis tanyát szeretnék az isten háta mögött, távol mindenkitől. - Ilyen már nekem is eszembe jutott. Nem egyszer, nem kétszer. Sajnos, amíg ez az őrület tart, addig nem tudunk mit tenni. Túl kicsiny pontok vagyunk mi itt. - Tudom, igazad van, csak időnként szar ebbe belegondolni, szar, hogy így megy el az életünk. - Ez igaz, de csak egyet tehetünk: teljesítjük a kötelességünket és reménykedünk, hogy talán megéljük a háború végét. - Igen, talán. Bocs, mindjárt összeszedem magam. - Semmi gond, néha engem is elkap ez a reménytelenség érzés. Pihenned kellene. - Nem most másra van szükségem, gyere velem! A férfi értetlenül ment a lány után. Bementek a belső üregbe, ahol a két lány aludt. A lány kis habozás után felkapta a hálózsákját és a másik üreg felé indult. Ahogy beléptek, ledobta a hálózsákot. Szembefordult a férfival, hozzálépett, átölelte és megcsókolta. Érezte, ahogy a férfi meglepődik, majd visszacsókolta. Belefeledkeztek a csókba. Amikor vége lett, a férfi hátrább akart lépni, de a lány visszatartotta. - Rád van szükségem. Nincs időnk a romantikára. Ha nem, azt is megértem. A férfi nem szólt, csak megcsókolta a lányt. Magához szorította. Kapkodva hámozták le egymásról a ruhát. Lehanyatlottak a kiterített hálózsákra. Felváltva kényeztették egymást, majd a lány nem bírta tovább. - Gyere, kérlek! A férfi felé hajolt és lassú mozdulattal beléhatolt. Lélegzetük felgyorsult, átadták magukat az élvezetnek. A lány kicsit hamarabb ért a csúcsra, rá pár másodpercre a férfi is követte. Sokáig maradtak így, egyikük sem akarta elengedni a másikat. Végül nagy sóhajjal szedelőzködtek össze és tértek vissza a másik üregbe, a két alvó mellé. Pillanatok alatt mély álomba zuhant és reggelig ájulásszerűen aludt. Most rémálmai sem voltak. Arra ébredt, hogy valaki költögeti. Sister próbált életet lehelni bele. - Na végre! Ilyen mélyen is régen láttalak aludni. Idő van. - Ok, egy perc és rendben vagyok. - Ok és milyen volt? - Nézett rá huncutul a barátnője. - Tessék?! – Értetlenkedett. Sister közelebb hajolt hozzá és a fülébe súgta. - Tudom, hogy halkak voltatok, de én már elég régen megismerem a hangod, felébredek rá. Na? A lány csak az ujjával mutatott egy v betűt. Sister elvigyorodott és elégedetten bólintott. - Helyes. – Mondta. - A többiek? - A ranger a bejáratot őrzi, a mágusunk pedig előkészül az átjutáshoz. - Menjünk!
35
A férfi egy kis pentagrammát készített elő. A csúcsokra egy-egy gyertyát állított, eléjük különböző fura ábrákat rajzolt. Ahogy megálltak mellette felnézett. - Sziasztok! Nem sokára készen leszek, kicsit változtattam a terven. - Milyen értelemben. – Vált feszültté a lány. - Eredetileg úgy volt, hogy csak én megyek be asztrálba és tágítom föl a csatornát annyira, hogy mindenki átférjen, de mivel csak négyen maradtunk, így kevesebb energiába kerül, ha ti is átjöttök velem és együtt megyünk be a bunkerba, mintha nekiállnék kitágítani a nyílást. - De mi nem vagyunk mágusok, hogyan megyünk be és jutunk ki az asztrálból? - Azt én rendezem, ahhoz kell ez a mágikus rásegítés, némi varázslat. – Mutatott körbe. – Nyugi! – Nézett rá. – Minden rendben lesz. - OK, ha te mondod. Nekünk mi a teendőnk? - Egyelőre semmi, gyertek körém, szóljatok a rangernek is. Sister elszaladt szólni a ranger lánynak, pillanatok alatt visszatértek. A férfi utasítására ők is beálltak a pentagrammába. - Némi instrukció, mielőtt elindulnánk. Maradunk a Földön, csak átmegyünk az asztrálba, azaz a Föld mágikus síkjára. Az asztrál hasonló, mint a fizikai világunk, nektek kb olyan lesz, mintha sűrű ködben bolyonganánk. Nehogy elvesszetek, ezért mágikus szálat teszek rátok, amellyel egymáshoz és hozzám kapcsolódtok, így a szál irányába mozdulva, nem tévedhettek el. Ne ijedjetek meg, de az asztrálban mindenki másképp fog kinézni. A külsőtök át fog alakulni, hogy mivé azt előre nem tudom megmondani, de mindenki olyan alakot ölt, amilyen a lelke, amilyenek a gondolatai, amilyen legbelül. A hátizsákjaink velünk jönnek, ha felveszitek. Eddig világos mindenkinek? - Igen. - Kérdés? - Igen. – Jelentkezett a lány. – Mi van ha megtámadnak? Mivel tudunk védekezni? - Hát remélem, erre nem kerül sor. – Vágott egy grimaszt a férfi. – Az asztrálba a lőfegyverek nem működnek. Használjátok a boszorkány tőrötöket, mivel az mágikus fegyver, az asztrálban is működik. - Marha jó. – Morogta a ranger. A lány gondolatban igazat adott neki, neki sem tetszett, hogy a géppisztolyokat nem tudják használni. - Készen álltok, kezdhetem? Mindenki bólintott. A férfi apró köveket vett elő és ledobta a pentagramma száraiba. Kántálni kezdett, egyre fokozta az ütemet. A lányok megfogták egymás és a férfi kezét és egy kört alkottak a pentagrammán belül. A lány érezte, ahogy a tárgyak körvonalai elmosódnak körülötte, majd elvesztette az egyensúlyát, térdei megroggyantak. Mielőtt a földre esett volna, csodálkozva vette észre, hogy újra szilárd talajon áll. A talajt ugyan nem látta, mivel vastagon pára gomolygott felette. Körbenézett és nem látott senkit. Mielőtt megrémülhetett volna, észrevette, hogy egy vékony zsinórféle indul ki a mellkasából és tűnik el a ködben. Elindult a zsinór mentén. Majdnem felsikoltott, amikor egy magas alakba ütközött. Ahogy az alak megfordult, rémülete fokozódott, egy magas, széles vállú férfi állt előtte, de a feje az furcsa volt, vonásai démoniak voltak, homlokából egy-egy kis szarv meredezett. - Nyugodj meg! Én vagyok, csak ez az asztrális alakom. – Szólalt meg egy ismerős csikorgó hang. A lány fellélegzett. A mágus állt előtte. Kíváncsi lett, ő hogyan nézhet ki vajon. Közben a többiek is megérkeztek. A ranger lány egy páncélos hölgy lovagként jelent meg. Sister érdekesen nézett ki, egy vékony, törékeny lány lett belőle, akinek apró szárnyai voltak. A lány végre meglátta magát a ranger fényes pajzsán. Egy fűzöld ruhában lévő elf amazon nézett vele farkasszemet. Arca kicsit megnyúlt, hosszú haja a derekáig ér, a vadász ruha kecsesen
36
kiemelte kebleit, kardja az oldalát verdeste. Egy igazi elf harcosnő lett belőle. Furcsa módon hátizsákjaik nem sokat változtak, mint ahogy a rájuk szíjazott Thomson géppisztolyok sem. Kérdőn nézett a férfira. Az elmosolyodott.: - Túl mesterségesek, nincs bennük már semmi természetes, ezért maradtak ugyanolyanok. Ne ácsorogjunk itt, keressük meg a víznyelőt. A férfi körbenézett és határozottan elindult az egyik irányba. A lány megvonta a vállait, Ő semmi különbséget sem látott, neki az egyik irány ugyanolyan jó volt, mint bármelyik. Mentek utána. A barlang az asztrál síkon nagyobbnak tűnt, mint a fizikain, így jó negyedórás gyaloglás után értek egy nagyobb terembe. A férfi a terem egyik sarkában lévő öklömnyi lyukra mutatott. - Ez lesz az. - Biztos, hogy át fogunk ezen férni? –Tamáskodott a lány. - Biztos. Még reggel előkészítettem a varázslathoz szükséges eszközöket. A férfi egy mozdulatára egy rövid, rovátkolt pálca jelent meg a kezében. A barlang aljáról köveket szedett fel, amelyeket feldobott a levegőbe, azok azonban nem estek le. A pálca mozgását követve a kövek keringeni kezdtek a levegőben. A férfi intésére, egy sorba álltak. A pálca egyre gyorsabban mozgott, a kövek rendületlenül követték körbe, körbe. A férfi belépett közvetlenül eléjük, most már a kövek körülöttük köröztek. A lány hirtelen furcsa ízt kezdett érezni a szájában. Mintha por ment volna a torkára. Ahogy lepillantott megijedt: a keze, a lába, a teste úgy nézett ki, mintha a barlang részei lettek volna, ugyanolyan mintázata volt, mint a köveknek. Hirtelen a kövek leestek a földre. A férfi intett, a ranger lány előre lépett, a lyukhoz. Az átkelés sorrendjében már korábban megegyeztek, a lánynak jutott az utóvéd hálátlan szerepe. A ranger a lyukba helyezte a lábát, az gond nélkül tűnt el benne. Szépen elkezdett belecsúsznia a lyukba. Amikor már csak a vállai és a feje volt kint, feléjük fordult, inteni akart, hogy minden rendben, de a szemébe hirtelen rémület költözött. A csúszását már nem tudta megállítani, mielőtt eltűnt volna a fejével a lány mögé intett. A lány hátra fordult és megdermedt. Nem messze tőle, a padlótól kb. fél méterre egy vörösen izzó négyzet lebegett a levegőben, amiből éppen két vöröslő pofájú teremtmény próbált meg kijutni. A mágus is megfordult és meglátta a két alakot, megrázta a pálcát, mire egy hosszú bottá alakult át. - Démoni őrség! – Rikoltotta. – Be kell zárnunk a térkaput, különben végünk. A négy sarkában lévő rubinokból egyet legalább össze kell törni! Mielőtt a többiek reagálhattak volna, előrelendült és a botjának a végét a legközelebbi lény szájába csapta. Azonnal fekete füst szállt fel, a lány rángatózva terült el. A kapuból közben viszont három másik már kijutott. Ritka randa vöröslő pofájuk volt, vézna, csenevész testtel, apró bőrszárnyakkal. A lábaikon karmok csikorogtak a kövön. A testüket valamilyen egyenruha féle fedte, ami halványan hasonlított az SS fekete egyenruhájára. A lánynak beugrott, ezek a démonokkal beoltott katonák voltak, csak itt az asztrálban emberi alakjuk már nem volt, hanem démoni vonásaik öltöttek testet. Kivonta a kardját és a férfi mellé ugrott, megelőzve az egyik katonát, aki a nagy lendülettől felnyársalódott. Kirántotta belőle a kardot, az alak eldőlt és nem mozdult többet. Körbenézett, egy katonát Sister éppen akkor csapott ketté a csatabárdjával, amit el nem tudott képzelni, honnan vett elő. A harmadik a férfira rontott, de az a botjával újra eredményes volt. - A kapuhoz! – Kiáltotta a mágus. Mindannyian a kapu felé lódultak, de alig tettek pár lépést, újabb alakok tűntek fel a kapu izzásában. Azonnal a kis csapat felé iramodtak. A lánynak bár rendkívül furcsa volt, hogy karddal kell harcolnia, hamar belejött a forgatásába. Könnyedén kivédte a lény karmának csapását és megpördülve a saját tengelye körül, végighasította a katona hasfalát. Az kimeredt szemmel bámult maga elé, majd összerogyott. A lány körbenézett, látta a férfi nemsokára végez ellenfelével, mivel az már csak támolygott a bekapott találatok miatt, Sister viszont úgy nézett ki, hogy bajban van. Az egyik karját nehezen mozgatta, vére végig folyt az alkarján. A
37
lány gondolkodás nélkül feléje vette az irányt, de mielőtt elindulhatott volna, újabb alak jelent meg a térkapuban. Ez az alak viszont már nem volt csenevész testű. Széles mellkasához rövid, tömzsi nyakon egy busa fekete fej kapcsolódott. Apró mélyen üllő szemei vérben úsztak. Hatalmas mancsai hegyes, tűszerű karmokban végződtek. Ahogy kibújt a kapun a villás nyelvével a levegőt kóstolgatta. Sister küzdött legközelebb hozzá, a démonfejedelem a háta mögé került. A lány feléjük indult, de mielőtt figyelmeztethette volna a társnőjét, a démon már támadott. Sister éppen végzett a katonájával, lecsapva annak a fejét, amikor a démon hátulról belemélyesztette karmait a hátába. Sister felsikoltott a fájdalomtól és a sokktól. A démonfejedelem a másik kezével a lány torkát markolta meg. Hátrafele kezdte el hurcolni a kapu irányába. Sister nem tudta magát kiszabadítani, lehetett hallani, ahogy a démon karmai a lány csigolyáin csikorognak. Amerre elhaladtak egy vércsíkot húztak maguk után. Sister üvöltött a fájdalomtól. A lány nem tudott közbelépni, hiába próbálkozott. A démon háta mögött újabb és újabb lények körvonalazódtak a kapuban. Amikor a kapuhoz értek, Sister megpróbált még egyszer ellenállni, megfeszítette magát, ki akart bújni a fogásból. A démonfejedelem azonnal reagált, A karmait a lány torkába mélyesztette, egy vérpatak indult el Sister nyakán. Sister a lány szemét kereste, amikor tekintetük összetalálkozott Sister kesernyésen elmosolyodott, ajkai köszönömöt formáltak és meglendítette a még mindig kezében tartott csatabárdot. A fegyver éle telibe találta a kapu alsó sarkában lévő forgó rubint, mire az egy nagy villanás keretében felrobbant. A kapu összeomlott. A lány felsikoltott. - Nem! – A kapu felé akart ugrani, de egy fekete alak megakadályozta, leteperte a földre. - A kapu fel fog robbanni, maradj! A kapu egy hatalmas robbanás keretében megsemmisült, a lökéshullám végig söpört rajtuk, de mivel a földön feküdtek, nagy része felettük zúgott el. - Menjünk utánuk, hova kerültek? – Pattant fel a lány. - Sajnálom, de nincs hova utánuk menni. - Mi, miért? Hova kerültek, azonnal mond meg! – Esett neki a férfinak. - Amikor a kapu összeomlott, a két síkot összekötő folyosó megszűnik. Minden, ami benne van a síkok közötti térbe kerül. - Akkor menjünk oda! - Oda nem mehetünk. A síkok közötti tér minden energiát kiszív abból, ami oda kerül, azt a tér szó szerint apró cafatokra cincálja szét. Sajnálom. Sister halott. A lányban valami megroppant. Térdre rogyott és a kezébe temette az arcát. Elég volt, nem tudott tovább menni. A férfi letérdelt hozzá, átölelte. - Mennünk kell! Nem sokára újabb kaput nyitnak. Sajnálom, de hidd el, nem tehettünk semmit. Katona volt, tudta, hogy ez megtörténhet. - Nem érted, ugye? Sister nem csak a katonám volt, hanem a húgom. – Emelte fel a könnyes arcát a lány. – Az egyetlen egy, aki maradt a családomból. A férfi megdöbbent. - De családtagok nem szolgálhatnak együtt! - Letagadtuk, senki nem tudta. A papírokat meghamisítottuk. Amikor velem volt, akkor volt a legnagyobb biztonságban. De most nem tudtam megvédeni. - Nem is védheted meg. Ez a háború, ez az élet! Tesszük a dolgunk, megyünk előre és vállaljuk a következményeket, bármik is legyenek azok. Ezért vagyunk felnőtt emberek, döntéseket kell hoznunk, bármilyenek is legyenek azok, de nekünk kell a döntéseinket meghoznunk. Sister is hozott egy döntést, te nem dönthettél helyette! - De most halott!
38
- Igen, de lehetővé tette, hogy mi élhessünk. Ne add fel most, ne tedd hiábavalóvá a döntését! Tudod: „Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed!”1 A lány bólintott, felállt és letörölte a könnyeit. - Menjünk! Mielőtt elindult volna, körbenézett, a csatabárdot pillantotta meg. Kifordulhatott Sister kezéből, amikor a rubint összezúzta. Magához vette a fegyvert. A férfi a lyukhoz vezette. Az átkelés rendkívül furcsa érzés volt, újra érezte a por ízét a szájában, a kezei a kövekkel egyszínűre váltak, egy pillanatig úgy érezte ő is kővé vált. Az érzés csak egy pillanatig tartott, utána jobb lett, visszatértek az érzékei. Talpára érkezett, az ejtőernyős bakancs jótékonyan tompította az esést. Körülnézett, nagy megkönnyebbülésére csak a ranger lány állt előtte talpig vasban. Közben a férfi is mellé huppant. A ranger lány felfelé nézett, majd a többiekre. A férfi elértette a pillantását és némán a fejét rázta. Megértette. Nagyot sóhajtott. - Vissza kell térnünk a fizikai síkra! Túl régóta vagyunk már az asztrálba. Készüljetek a visszatérésre! Mielőtt a lányok reagálhattak volna, a férfi már elő is vett egy pálcát és kettétörte. A környezetük elmosódott, majd elfeketedett előttük a világ.
Ugyanabban a cellában tért magához, ahol eddig is tartották. Miután felébredt, csak feküdt, nézte a plafont órákon keresztül. Nem gondolkodott, nem érdekelte semmi és már senki. Nem maradt neki semmilye az életben. A saját élete iránt közömbös lett. Időnként elvitték kihallgatásra, ilyenkor apatikusan tűrte, hogy a kihallgató szobába vezessék. Ott is néma maradt, nem kommunikált senkivel. Sem a néger nyomozóval, sem a másikkal, hiába üvöltözött az arcába. Később orvost hívtak hozzá, aki megvizsgálta, majd kijelentette, hogy fizikailag semmi baja, de idegileg összeomlott. A nyomozó tiltakozása ellenére beszállítatta a korházba. Ott is hiába próbálták kommunikációra bírni, a lány csak hallgatott. Új fejleményként meglátogatta a kirendelt védőügyvédje is. Egy éppen az egyetemről frissen kikerült, fontoskodó lánykát kapott. A fiatal nő letette a márkás Louis Vuitton táskáját a földre, majd ijedten felkapta, elhúzott az egyik ágy mellől egy széket és arra rakta. A táskából, egy vadonatúj rózsaszín laptopot vett elő, kinyitotta, pár perc múlva elkezdte olvasni a lány aktáját a gépen. Néha a fejét csóválta, időnként mérges vagy undorodó tekintetet vetett a lányra. Azt túlzottan nem érdekelte, továbbra is beérte a plafon repedéseinek tanulmányozásával. Mikor végzett megjegyezte, hogy nagyon nehéz dolguk lesz, de Ő mindent meg fog tenni, azért, hogy megnyerjék a pert, de ahhoz a lánynak is segítenie kellene. A lány továbbra sem mutatott érdeklődést iránta. Ekkor méregbe gurult és kijelentette, hogy biztos valamilyen adminisztrációs hiba miatt kapta Ő a lány ügyét, hiszen ennél sokkal jobbat érdemelne, mivel vegye tudomásul, hogy Ő osztályelsőként végzett az egyetemen, de a lány hiába is akarja tönkretenni a karrierjét a csökönyös hallgatásával, van olyan jó ügyvéd, hogy ezt a problémát is kiküszöbölje és azért is megnyeri a pert. Ezzel felpattant, összepakolta a laptopját és orrát felhúzva kimasírozott a kórteremből, bár nem vette észre, hogy a Chanel kabátjának az újával végigtörölte a padlót. Így zajlott az ügyvédjével való első találkozása. Nem nagyon érdekelte. Pár napig hagyták feküdni, közben többfajta gyógyszerrel próbálkoztak nála, hátha valamelyiknél kommunikálni tudnak majd vele. Nem használt egyik sem. Végül feladták és visszaadták a rendőrségnek, mondván feküdni a priccsen is lehet. Ugyanabba a cellába került, ahol korábban is volt. Most már békén hagyták, már kihallgatni sem vitték fel, tudták úgysem mond semmit. A napjai így egyhangúan teltek. Ebbe csak a 1
Tisztelet: a Terminator történetért.
39
néger nyomozó hozott némi színt, aki mindennap csökönyösen leballagott hozzá és mesélt neki a kinti világról. Visszajelzést nem kapott, de ez őt nem zavarta. Az egyik nap a szokottnál korábban érkezett és kifejezetten komornak tűnt. - Ma lesz délután a húgod temetése, sikerült elérnem, hogy részt vehess rajta, ha akarsz. Nos? A lány nem válaszolt, csak egy könnycsepp gördült végig az arcán. A férfi ezt igennek vette. Odaintett egy rendőrnőt. A lányt felsegítették a priccsről, most viszont rendes bilincset kapott. A nyomozó vezette a rendőrautót, míg a lány hátul helyezkedett el a rendőrnővel. Megkönnyebbült, amikor a város széle felé indultak, ugyanabban a temetőben lesz a húga is elhelyezve, ahol a szülei nyugszanak. A temetőben ugyanaz a nyugalom honolt, mint mindig. A lány igen meglepődött, amikor az ügyvéd csajt vette észre a kapuban. Be ugyan nem ment, hiszen a tűsarkú cipőjében beleragadt volna a pázsitba. Arcán méla undorral nézte a kopottas temetőt, közben szitkozódott, hogy még egy utat sem tudtak kiépíteni. Amikor a közelébe értek, kihúzta magát, de még így is mélynövésű volt a két rendőrrel szemben. Közölte a nyomozóval, hogy meg van elégedve a megjelenésükkel, és mivel neki más elfoglaltsága van, ezért szeretné, ha a férfi tovább kísérné a lányt a temetésen, mivel Ő nem fog bemenni a kapun. A férfi vigyorogva bólintott. Az ügyvédnő elégedett mosollyal ült vissza a lila, mosdószappan alakú kicsi kocsijába. Selymes pázsit simult a talpuk alá. A kis fehér háztól az egyik öreg vezette őket, ugyanahhoz a hatalmas fűzfához, ahol a szüleinek is volt a temetése. Egy friss gödör volt ásva a fa tövében, mellette sorakozott fel a többi kis öreg. A fehér férfi odabiccentett nekik. A koporsó most is szép virágokkal volt körberakva. Most nem volt kórus, egyetlen egy középkorú, nagydarab, néger asszonyság várakozott kicsit hátrább. Rajtuk kívül a kutya sem jött elbúcsúztatni a kislányt. Amikor az öreg férfi megadta a jelet, az asszonyság gyönyörű dalba fogott, amely az emberi sorsról szólt. Mindenkinek a dal szerint meg kell találni a saját ösvényét, amelyen végig kell mennie az életében. Ha egy életet megszakítanak, sorsának fonalát újra írhatják, új, szebb életet kapva. A lány érezte, ahogy a könnyei csorognak végig az arcán, hiszen a nő a húgáról énekelt, úgy érezte, mintha a szívét tépnék ki, de megértette, a húga most már végre megpihenhet. A sok borzalom után, ami rövid élete során kijutott neki, a kislány lelke egy biztos, védett helyre került. Már nem neki kell óvnia, vigyáznia, hiszen nála hatalmasabb erők ölelik körbe. Ahogy a könnyei csorogtak, a lelke úgy lett egyre könnyebb, lerakta terhét, az utolsó szál is megszűnt, ami ehhez a világhoz kötötte. A dal végeztével, a fehér férfi vette át a szót. Rövid beszédében a tiszta lélekről beszélt, hiszen annak tiszta a lelke, aki a természettel összhangban tud élni. A tiszta lelkűek bárhol a világban megtalálhatják a harmóniát, a boldogságot. Nekik nem kellenek ahhoz anyagi javak, csak az kell, hogy megkapják azt a személyes teret, ami minden embert megérint, amelyben élheti az életét. A lány lassan megnyugodott, kezdte sejteni neki, hol lehet a világa. Amikor a kislányt leengedték a gödörbe, a lány gondolatban elbúcsúzott tőle, remélve, hamar újra találkozhatnak. A sír tetejét most is finoman elegyengették, mellette a szülei sírja már nem rít ki a környezetéből, maximum a sok szép virág volt feltűnő. Amikor végeztek a földmunkával, az idős emberek sorba odajöttek a lányhoz és biztosították őt arról, hogy a fűzfa környékét ápolni fogják. A lány még egyszer, utoljára szólt a húgához, búcsút véve tőle. Könnyebb szívvel ballagott a két rendőr között kifelé az autóhoz. A kapunál megtorpantak. Egy csoport kiöltözött ember masírozott fel-alá a kapu előtt táblákat lóbálva és jelszavakat skandálva. - Temetni csak megszentelt földbe! - Tüntessük el a szentségtelen temetőt! - Egy az isten, egy a vallás, egy az egyház! - Istentagadók pusztuljatok! Elképedve nézték. Érdekes módon viszont már nem ők voltak az egyetlenek, akik a csoportot figyelték. Oldalt a fák között egyre gyülekeztek a kopottas öltözékű, kerti szerszámot
40
szorongató emberek. A háta mögött megjelent a négy öregember. Amikor meglátták őket a tüntetők, azonnal a kapuhoz sorakoztak és öklüket rázva ordítottak. - Bűnösök nem nyugodhatnak! Aki öngyilkos, az nem kerülhet temetőbe! Ki a bűnösökkel a földből! Mielőtt reagálhattak volna, egy autó érkezett, egy mercedes limuzin parkolt le közvetlenül a kapu elé, fittyet hányva a parkolási szabályokra. Amikor a sofőr kinyitotta a hátsó ajtót, a lány nagy meglepetésére a prépost kecmergett ki nagy nehezen a kocsiból. A kövér férfi nagyokat szuszogva próbálta az egyensúlyát visszanyerni. Ahogy sikerült neki, a hívei köré gyűltek. Sorban próbálták a pap gyűrűjét megcsókolni, aki széles vigyorral lépkedett köztük. Amikor a kapuhoz ért, kihúzta magát és rájuk rivallt. - Takarodjanak az utunkból! Ezt az istentelen temetőt le fogjuk rombolni! Minden bűnös tetemet el fogunk távolítani! A területet megszenteljük és a helyén egy pláza lesz, amely a közösségünk javát fogja szolgálni. Ismétlem: takarodjanak előlünk, mi Isten szolgái vagyunk. Meglátta középen az idős, fehér férfit, arca eltorzult a dühtől. - Te istentelen, takarodj az Úr nevében! Te megszállott, végre lesújt rád az ég haragja! Te sátánista! Utána a rendőrhöz intézte a szavait. - Tartóztassa le ezt az embert, istenkáromlással, sátánizmussal vádoljuk. Mielőtt a rendőr válaszolhatott volna, az idős férfi kilépett a sorból, és a csuhás elé állt. - Te vádolsz engem? Te vádolsz minket? Nem, neked itt nincs jogod vádaskodni. Itt csak nekünk, embereknek van jogunk vádolni! - Vádolni?! – Kerekedett el a prépost szeme. - Igen! – Vett nagy levegőt a férfi. – Vádolom az emberiség nevében az egyházat, vádolom, a keresztény vallást, vádolom a papságot az emberiség ellen elkövetett bűntettekkel! - Micsoda? – Hebegte. De a férfi még nem fejezte be, most kezdett belejönni. - Igen, Vádolom, mint az ostobaság, a tudatlanság intézményét, amely évezredek óta tartja sötétségben az emberiséget. Vádolom, hogy eltékozolta az évszázadok során felhalmozott ókori tudást. Vádolom az egyetemek bezárásával, vádolom, hogy az embert tudatlan vadállattá tette. - Vádolom emberek ezreinek, tízezreinek lemészárlásával, vádolom háborús uszítással. Vagy talán tagadja a keresztes háborúkat, a vallás háborúkat? Vádolom gyerekek tízezreinek megkínzatásával, pusztulásával. Igen a gyerekek keresztes háborújáról beszélek. - Vádolom a járványban meghalt emberek millióinak kínjaival, halálával, amelyet a keresztény testi higénia okozott évszázadokon keresztül. - Vádolom az antiszemitizmus elterjesztésével, a zsidók évezredes üldözésével, amely a holokauszthoz vezetett. Gondolom, nem kell részleteznem, hogy hány és hány ember halt meg ezekben. – Tette hozzá gunyorosan. - Vádolom ártatlan emberek ezreinek megkínzásával, elpusztításával, ami az inkvizíció munkáját dicséri, ártatlan nők ezreit ölték meg boszorkánysággal vádolva. - Vádolom a tudomány a tudományok, az emberiség fejlődésének hátráltatásával: gondoljunk a heliocentrikus világképre, az evolúcióra, az őssejt kutatásokra. - Vádolom az AIDS közvetett terjesztésével! A szexuális felvilágosítás és az emberi fogamzásgátlás terjesztésének akadályoztatásával, ezzel milliók életét teszik tönkre. - Vádolom a nők elnyomásával, a bűnös nő idióta eszméjének elterjesztésével. - Vádolom a családok tönkretételével, vádolom, hogy olyanok írnak elő szabályokat, a család működésére, akiknek fogalmuk sincs a családi életről. - Vádolom az évszázadon keresztül folytatott harácsolással, mohósággal, pénzéhséggel.
41
Vádolom a gyerekek ellen elkövetett erőszakkal a pedofíliával, amelyet rendre eltussolnak. - Végül vádolom a Föld tönkretételével, az ember mindenek feletti képpel, amely a természet kizsákmányolásához, leigázásához, tönkretételéhez vezetett. A prépost csak kapkodta a levegőt. - Megszállott! – Hebegte. – De hiszen ti is Istenben hisztek, csak Földanyának nevezitek. A férfi közelhajolt a paphoz. - A földanya egyenlő a Földdel, te barom csak a tiszteletünk jeléül nevezzük anyának. Nem isten. A föld, a természet, az univerzum, ezek az igazi értékek, amelyet ti elpocsékoltatok. Nincs felsőbbrendű, öreg kaporszakállú. Egy rohadt parazita vagytok az emberiségen! Tudod, egyszer azért mindenki megtapasztalja, mi lakozik saját magában. – A szemébe nézett, a prépost nem tudta megszakítani a szemkontaktust. – Benned mi lakozik legbelül? Minden, ami benned van, egyszer a felszínre, kerül, és akkor mit fogsz csinálni? A temetőt hagyd békén, ne zavard a holtak nyugalmát, mert eljönnek érted az árnyak! A pap végre nagy nehezen el tudta szakítani a tekintetét az öreg tekintetétől. Hátrálni kezdett, nekiment a kapunak, majdnem elesett, sarkon fordult elrohant a kocsihoz, nagy nehezen begyömöszölte hatalmas hasát a kocsiba, az autó gyorsan elporzott. Az idős férfi a háta mögött állókhoz fordult. - Elnézést kérek a közjátékért, csak elegem van már abból, hogy a szentfazekak mindig meg akarják nekünk mondani, hogyan éljünk, mit tegyünk. Mi sohasem szólunk bele az Ő életükbe, de ők nem viselik el, hogy mi másképp élünk. Néha helyre kell őket tenni. – Mosolyodott el. Körbenézett, a háttérben állók lassan szedelőzködni kezdtek, és elindultak. A kapu előtt tüntetők, gyorsan az autóikhoz szaladtak és eltűztek a prépost után. - Semmi probléma. – Felelte a nyomozó. – nekünk vissza kellene mennünk. Indulnunk kell! - Megértem. Mostantól csak magadra gondolj! – Fordult a lányhoz- - Ők már jó helyen vannak, pihennek. - Köszönöm. – Felelte a lány. Visszavitték a cellába. Kissé megkönnyebbült a lelke, de a többi már nem érdekelte. Alámerült-
Beton padlón fekve tértek magukhoz. Egy kis szobában feküdtek, csupa por volt minden, valami raktárban voltak, a falak előtt polcok sorakoztak, rajtuk sokféle lim-lom. Körbenézett és elővette az alaprajzot, amit még Londonban kaptak. Egy ideig tanakodtak fölötte. - Azt hiszem ebben a kis raktárban, lehetünk, a rendszer oldalágában vagyunk. Vegyük fel a német egyenruháinkat. Magukra öltötték a fekete SS ruhát. A dupla öltözet alatt melegük volt, de a sajátot nem akarták levenni. Furcsán érezték magukat az idegen egyenruhában. A mágus és a lány tiszti,míg a ranger tiszthelyettesi ruhát vett magára. - Először a rádiót kell elintézni, hogy ne tudjanak segítséget kérni a közeli laktanyától. Ott 24 órában van személyzet és nincs messze innen! – Mutatta a férfi. - Rendben. Az ajtó azonban gondosan be volt zárva. Szerencsére, a ranger lány néhány ügyes mozdulat, meg némi szerszám segítségével pillatok alatt kinyitotta a zárat. Óvatosan kikukucskáltak a kulcslyukon keresztül. Teljesen sötét folyosó volt előttük. Egymás után kiosontak a folyosóra. Energiatakarékosság miatt csak húszméterenként, halványan égő vörös lámpák világították meg a teret előttük. Lövésre készen óvakodtak előre. Pár perces lopakodás után egy elágazáshoz értek. Tudták tőlük jobbra találják a rádiószobát, azt azonban csak remélni tudták, hogy a szoba előtt nincs őrség. A lány lehasalt és egy kis tükröt vett elő. A tükör
42
segítségével kinézett előbb jobbra, majd balra. Mind a két folyosó már normálisan ki volt világítva. Egyik irányban sem látott senkit. Hátrafordult és ok-t mutatott a többieknek. Hangtompítós automata pisztolyaikat vették elő, és az ajtóhoz siettek. A mágus lépett az ajtó mellé, míg a lány és a ranger szembe helyezkedett el vele. A férfi kérdőn a lányokra néztek, azok nagy levegőt vettek és bólintottak. A férfi lenyomta a kilincset és belökte az ajtót, az a lendülettől sarkig kinyílt. A két nő berontott. Bent öt németet találtak teljesen ledöbbenve a fegyverek látványától. Két rádiós háttal ült nekik, fejhallgató volt a fülükön, a rádió felé hajoltak, ők észre sem vették, hogy bementek a helységbe. A rádiósok mögött három német tiszt állt, mire mozdulhattak volna a két lány már lőtt is. Vigyázniuk kellett, hogy olyan helyen találjanak, ami nagy sebet nem okoz, nem akarták nagyon összevérezni a helységet. Két tiszt azonnal eldőlt, a golyók sebészi pontossággal csapódtak a homlokuk közepébe. A harmadik legnagyobb meglepetésükre nem nyúlt a pisztolya felé, ehelyett lekuporodott a padlóra, az egyenruha reccsenve szakadt le róla, mire észbe kaptak egy kisebb démon állt előttük. A lányok hiába lőttek rá, a golyók lepattogtak a pikkelyes testéről. A lény rohamra indult, de mielőtt a lányokhoz ért volna villám csapódott a mellkasába, fekete lyukat égetve. Összeroskadt. Addigra már a rádiósok is észlelték a zajt maguk mögött, mostanra már dermedt rémülettel álltak a székük mellett feltartott kézzel. A férfi csak a szemével kérdezte a lánytól, mit kezdjenek a két katonával. A lány felelt helyett megvonta a vállát, és mire a többiek reagálhattak volna, homlokon lőtte mind a két katonát. - Nem hagyhatunk magunk mögött élő tanút. – Közölte sztoikus nyugalommal a többiekkel. Azok csak kényszeredetten bólintottak. - Mi a frász volt ez? – Kérdezte zihálva a ranger. - Egy vulu volt, ezek szerint már szabadon is mászkálnak a Földön. Vigyáznunk kell, mert nem tudhatjuk, hogy ki ember és ki démon, emberi alakban. A holttesteket begyömöszölték a szekrényekbe. Felmerült ugyan bennük, mint ötlet, hogy elviszik a raktárba, de nem akartak holttestekkel a karjaikban a folyosón mászkálni. Még belefutottak volna valakibe. A vezetékeket több helyen elvágták, a rádióból néhány nélkülözhetetlen alkatrészt magukkal vittek. - Hogyan jutunk el észrevétlen a főterembe? – Tette fel a kérdést a ranger lány. - Az egész komplexumot behálózzák a szellőző csövek. – Válaszolta a lány. – Az egyik nagyméretű cső a főteremben végződik. Gondolom a tömeg miatt szükség van a nagyobb mennyiségű levegőre. Akkor kell rajta végig mennünk, amikor még nem kezdődött el a ceremónia, mert ha beindítják a ventillátorokat, már nem tudunk benne mozogni a légáramlat miatt. - A támadáshoz meg kell várnunk, míg elkezdődik a ceremónia. Fegyverrel nem tudjuk megölni, mert már most is van egy démon benne, ami megvédi a fizikai behatásokkal szemben. - Akkor hogyan lehet vele végezni? – Kérdezte a lány. - Akkor válik sebezhetővé, amikor a most benne lévő démont elengedi, és magába akarja fogadni a démon herceget. Amikor az egyik már nincs benne, a másik pedig még nincs benne. Ekkor sima fegyverrel is lehet vele végezni. Azonban nagyon fontos, hogy ha végzünk is vele a megnyitott kaput azonnal be kell zárni, különben a démon fejedelem szabadon átlép a mi síkunkra. Az borzalmas következményekkel járna. - Rendben, hol tudunk bejutni a szellőző csőbe? - A rajz alapján a gépterem, ahol a ventillátorok vannak, alattunk van egy szinttel. – Nézte a lány a rajzot. – Induljunk! Az élre állt és határozott léptekkel masíroztak ki a folyosóra. Minden cuccaikat elrejtették a szobában, a fegyvereikhez viszont ragaszkodtak, mivel az amerikai géppisztolyhoz voltak
43
spéci töltények. A szobában talált német géppisztolyokba kisebb kaliberű lőszer járt. Ezt a kockázatot azonban vállalniuk kellett. Végül sikerült megoldaniuk, találtak nagyobb táskákat, amikbe belefértek a fegyverek. Így magukkal tudták vinni. A lány direkt nem a liftek felé vette az irányt, inkább a lépcsőn akart menni, remélve, hogy ott kisebb lesz a forgalom. Nagyjából jól számított, a lépcsőn inkább csak a technikai személyzet katonái közlekedtek, akik alighogy meglátták a fekete egyenruhákat, még a szemüket is lesütötték. Még ők is tartottak az SS tisztektől. Baj nélkül lejutottak az alsó szintre, ahol a gépek voltak. Belépve a gépterembe, viszont elámultak. Hatalmas földalatti csarnokba kerültek, ahol szintén hatalmas gépek dolgoztak. A zaj fülsüketítő volt. Oldalt a fal mentén indultak el, a ventillátorokat keresték. Jól számítottak, a csarnok egyik végében széles csövek törtek a mennyezet felé, ezekben áramolhatott a levegő. Most már csak arra kellett rájönniük, hogy melyik a megfelelő. Szerencsére ebben a német precizitásra támaszkodhattak. A mérnökök nem bízták a karbantartást a véletlenre, így komplett rajzot függesztettek ki a falra a csövek mellett. - Húzódjatok a csövek mellé! – Adta ki az utasítást a mágus. – Felteszek egy korlátot, hogy ne vegyenek észre minket, amíg bejutunk a csőbe. A férfi halk kántálásba kezdett, közben valamilyen növény leveleit morzsolta szét maga előtt félkörben. - Na ez kb. húsz percig kibírja, utána elenyészik. A lány bólintott, a ranger már a karbantartó ajtón nyitotta a zárat. - Mehetünk! – Tárta ki. Elsőnek a lány bújt be a csőbe. A csőben nekik felfelé kellett indulni, amiben a cső falára hegesztett vaslétra volt a segítségükre. Fölfelé másztak egymás után. Rövid mászás után egy Y idomba jutottak, itt ágaztatták el a csövet. Rövid tanakodás után jobbra fordultak. A vízszintes részen helyet cseréltek, a mágus vágott az élre, mivel Ő volt az egyetlen, aki az esetleges mágikus akadályt, riasztót vagy csapdát idejében észreveheti. Lassan haladtak, hiszen a cső átmérője, csak a négykézláb járást engedélyezte. Pár elágazás után egy nagyobb kör alakú helységbe jutottak, ahonnan öt cső indult kifele. Ki is tudtak egyenesedni. Mivel mind vízszintesen hagyta el a helységet, így át kellett gondolniuk merre induljanak. - Ez valami központi elosztó lehet. – Találgatott a lány suttogva. Hangosabban nem mert beszélni, mivel a fém cső tökéletesen vezette a hangot. A problémájuk abból adódott, hogy nekik a komplexumról voltak rajzaik, de a szellőző rendszerről nem. Kénytelenek voltak a csövek iránya alapján belőni, hogy merre menjenek. Bebújtak a kiválasztott csőbe és mászni kezdtek. Ahogy másztak előre, furcsa huzatot kezdtek érezni. Egyáltalán nem volt hűvös, sőt inkább melegnek érezték. A lány először nem értette mi zavarja még a levegő hőmérsékletén kívül. Amikor rájött megragadta az elől mászó férfi lábfejét, és visszatartotta. - - Mi az? – Kérdezte a férfi félig hátra fordulva. - Valami nem kóser. – Jelentette ki a lány. Nem tudta, hogy Európában már egy arhaikus kifejezést használ, mivel az évtizedek óta tartó náci uralom alatt teljesen kiirtották az európai zsidóságot. – A levegő szemből áramlik, holott a hátunk mögül kellene. Valami van elől, aminek nem kellene ott lennie. - Igazad van. – Gondolkodott el a férfi. Majd a lányok nagy döbbenetére csúnyán elkáromkodta magát. – Valószínűleg mégis sikerült egy jelzőt beindítanunk, így kaput nyitott az őrség a csőben, hogy megnézze, mi okozza a riasztást. Hátráljatok! Gyorsan! A két nő minden erejüket beleadva hátrálni kezdett a csőben, pár percen belül visszajutottak az elosztó helységbe. Amikor a lány kiegyenesedett, szembe fordult a férfival. - Milyen démon az ami befér a csőbe? – Kérdezte hátborzongatóan jeges nyugalommal. - Pár faj. – Felelte. – Imp és max a hernyódémon. - Ok, akkor menjetek be a központi csőbe! – Adta ki a parancsot. – Csak hangtompítót használjatok!
44
Már halotta a karmok csikorgását a fémen. Gyors mozdulatokkal felkapaszkodott a cső fölé. Már korábban észrevette, hogy van egy kis pereme a cső szájának, ez pont elég volt, hogy a tapadókorongjai segítségével meg tudja tartani magát. A csikorgás egyre erősebb lett, kisvártatva kb. derék magasságban vörös foltok jelentek meg a cső végében. A ranger és a mágus tüzet nyitottak, kissé lejjebb célozva, a törzset keresték. Mivel hangtompítós pisztolyt használtak, az érkezők csak a torkolattüzet vették észre, és azt, amikor becsapódtak a lövedékek. Azonnal kitört a zűrzavar. Néhányan próbálták viszonozni a lövéseket, de mire megpróbálták becélozni a torkolattüzeket, már végük volt. A mágus néhány halk parancsszó mormolásával fényt hozott létre az elosztó helységben. A német katonák holtan feküdtek a csőtorkolatban, a testük mellett három imp vicsorgott a mágusra. Előre lendültek. Abban a pillanatban, amikor elhaladtak alatta, a lány toppant közéjük fentről. Mire lereagálhatták volna, a két boszorkánytőrét a mellette álló két imp oldalába szúrta. A két démoni teremtmény éles sikolyt hallatott, mire fekete füst kezdett a sebből felszállni. A lány kihúzta a tőröket az oldalukból, azonnal lerogytak a földre. Az élen haladó imp a sikolyt hallva, megpördült a tengelye körül, a lány ezt várta, azonnal elmetszette a torkát. Közben surrogó hangot hallott a lába mellől, lenézett, de már csak a két hernyó démon hátsó felét láthatta, ahogy bevágódnak a szembe lévő csőbe, ahol a két társa helyezkedett el. Egy tompa puffanást és egy rövid, fájdalmas kiáltást hallott. Benézett a csőbe, a mágus térdelt a ranger lány mellett. A férfi ránézett. - Megszállta! Túl gyorsan mozgott. Végeznünk kell vele, mielőtt a démon átveszi az irányítást. – Mondta fájdalmas arckifejezéssel. - Na azért ne olyan gyorsan, ha kérhetem. – Szólalt meg az amerikai és felült. – Még van némi időm, ez fogja egy ideig a kis rohadékot. – Húzott ki egy kis amulettet a zubbonya alól. - Űzd ki belőle! – Fordult a férfihoz. - Itt nem tudom. Ahhoz nagyobb mágiát kellene alkalmaznom, azonnal a komplett helyőrség a nyakunkon lenne. Mennyi ideig tartja féken? - Maximum egy óráig. Ez csak arra való, hogy az első segítségig kibírjuk a harcmezőn. Tudom, hogy nem tudunk mit tenni. – Hárította el a sajnálkozást. – Azt mondjátok meg, hogyan tudom így segíteni a küldetést! Csak ötven percben gondolkozzatok! - Egyféleképpen tudnál segíteni rajtunk. – Kezdte tompán a mágus. A többiek kíváncsian várták a folytatást. – A rituálén nagy valószínűleg vérmágiát fognak alkalmazni, mivel az nagyobb erőt ad. Ehhez a szertartáshoz legalább húsz-harminc ember feláldozása kell. Szakítsd meg az áldozatot! - Nem biztos, hogy fog menni! - Akkor végezz te az áldozatokkal! A többiek nagy szemekkel néztek rá, leesett az álluk. - Bármi, amivel befolyásolod a szertartást, az gyengíti a mágia erejét: Ha meggyengíted a mágia erejét, akkor nem biztos, hogy sikerül végrehajtani a szertartást. Ha nem tudod megakadályozni, hogy a mágusaik végrehajtsák az emberáldozatot, akkor öld meg te az áldozatokat. Ezzel megzavarod a mágikus hullámokat és az energiaáramlást. - Rendben, ha nem lesz más választásom, akkor én ölöm meg a szerencsétleneket. – Jelentette ki elszántan a ranger. – De ezt csak a leges legutolsó, utolsó esetben fogom megtenni. - Rendben. – Bólintott a lány. – Sajnálom! - Én nem! Örülök, hogy valami olyanban vehettem részt, aminek van értelme. Mindig attól féltem, hogy értelmetlenül tel el az életem, hogy csak úgy sodródom, aztán kapok egy eltévedt golyót. Hát azt hiszem, hogy indulnunk kell, gyorsan telik az idő. Merre keressem az áldozati termet? - Közvetlen a szertartás terme mellett kell lennie, mivel a vér gyorsan megalvad, márpedig a vérnek el kell jutnia a szertartás helyére.
45
Elindultak újra csőben, újra előre. Folyamatosan másztak előre. A meleg egyre forróbb lett. A következő kanyarnál egy nyitott dimenzió kapuba ütköztek. A kapu ontotta a forróságot. - Nem kellene bezárni? – Kérdezte a lány. – Még utánunk jön valami. - Van egy jobb ötletem. – Vigyorodott el a mágus. – Gránátot! A lány értetlenül akasztotta le az övéről az egyik kézigránátot. A férfi elővette a boszorkánytőrét, a másik kezével átvette a gránátot. - Lapuljatok le! Kibiztosította a gránátot, a boszorkány tőrrel lesújtott a kapu sarkára, közben a gránátot izomból behajította a kapun, majd földre vetette magát. A kapu összeomlott, a férfi tökéletesen jól időzített. Megúszták. - Ez szerintem okozott „némi” meglepetést odaát. – Vigyorgott hátra a férfi. – Gyerünk tovább! Már fájt a térdük, amikor újabb Y elágazáshoz értek. A lány magában végig számolta a megtett utat. - Ez lesz az utolsó elágazás a terem előtt. Mi balra, te jobbra! – Nézett a ranger szemébe. - Rendben! Várni fogok az utolsó pillanatig a beavatkozással, hogy legyen időtök felkészülni. Köszönök mindent. Öröm volt Önnel szolgálni kapitány. - Részemről a megtiszteltetés! – A lány érezte, hogy könnybe lábad a szeme. A ranger lány elindult, megvárták, míg eltűnik a szemük elől. Ők is elindultak. Rövid mászás után egy rácshoz értek. Óvatosan átkukucskáltak a sűrű szövésű dróton. Egy nagytermet, láttak a túloldalon. A falakat fekete és vörös textília fedte. Középen egy sötét bazalt kövekből kirakott hatalmas pentagramma foglalta el a hely nagy részét. - Az idéző kör! – Suttogta a férfi. – A démon herceget azon a pentagrammán belül kell tartani bármi is történjen. Ha onnan kijut nincs semmi, ami megállítsa. - Hogyan csináljuk? – Kérdezte a lány. - Amikor elkezdi a szertartást, Wulfang először felkészül a most benne lévő démon elengedésére. Ez viszonylag egyszerű dolog. Utána megtörténik az emberáldozat, illetve ebben az emberáldozatok. Az áldozatok vérével megkapja a szükséges plusz erőt. Kinyitja a démon kaput és megszólítja a herceget. Ha az információink helyesek, akkor nem paktumról van szó, hanem magába akarja kényszeríteni a démon herceget. Ebben az esetben a herceg küzdeni fog, ez a küzdelem jelentősen le fogja gyöngíteni Wulfangot. Ekkor kell közbelépnünk. Mielőtt a herceg még megszállná. Neked a mágusok és a testőrök elintézése lesz a feladatod. - Mit tegyek, ha neked nem sikerül legyőznöd Wulfangot? - Menekülj! Próbálj meg kijutni innen, bár őszinte leszek, ha nem sikerül legyőznöm, és megtörténik a megszállás, te valószínűleg kb. fél percen belül halott leszel. Veled fogja kezdeni az új rend kialakítását. - Megnyugtató. Nem szeretném végignézni az új világrend kialakítását. – Felelte sztoikus nyugalommal a kapitány lány. Pakolni kezdett a hátizsákból. - Mit csinálsz? - Előkészítem a robbanóanyagot. Ezen a rácson másképp nem fogunk tudni átjutni, lyukat kell robbantani rajta. - Jó ötlet, gyors, és reméljük némi zavart is okoz . Azt hiszem viszont a testőrökön hatástalan lesz az amerikai töltény. Azokban izmosabb jószág van. - Megoldom. – A lányból áradt a jéghideg düh táplálta nyugalom és erő. – Táncolni fogok. A férfi értetlenül nézett rá, de a lány nem magyarázta meg a dolgot. Végignézte, ahogy az újfajta robbanóanyagot végigkeni a rácsok szélén a falnál, majd beleerősíti a vezetékeket, amihez csatlakoztatja a detonátort. A zsinórt jó hosszúra hagyta, mivel egy csőben voltak, egészen az Y elágazásig vissza kell menniük, hogy fedezéket találjanak a robbanás elől.
46
Vártak és közben reménykedtek, hogy a rangernek sikerül megakadályozni az emberek feláldozását. Kb. háromnegyed óra elteltével a helység kezdett megtelni. Fekete kámzsás alakok érkeztek elsőnek, akik elkezdték a termet előkészíteni a szertartáshoz. Egy kisebb asztalt állítottak fel a pentagramma mellett. Az asztalra tálakat helyeztek. Amikor végeztek körben a pentagramma körül helyezkedtek el némán. Az ajtón az elit SS testőrség tagjai sorjáztak be. A lány meghökkent. Látott már pár érdekes és rémisztő dolgot életében, de ez mindenen túltett. A testőrök valaha emberek lehettek, de mostanra a testük már teljesen átalakult. Egy részüknek kicsavarodott, mintha nem is lenne szilárd belső vázuk. Többnek új végtagja nőtt. Kezük mindegyiknek karommá vált. Folyosót alkottak a pentagrammáig. Az ajtóban megjelent egy kis, köpcös ember. Bő köpenybe burkolózott, hang nélkül bicegett az emberei között. Mielőtt beállt volna a pentagrammába, ledobta a köpenyét, egy csenevész, alacsony, pocakos ember lépett fel a kövekre. Testén itt-ott dudorok rajzolódtak ki a ruha alól. A fekete kámzsás alakok lassan kántálni kezdtek. Wulfang két ezüst lapot vett elő. Némi mormogás után az egyik lapot a saját homlokára, míg a másik lapocskát a tarkójára tette. Az ezüst lapok ott maradtak a testén. Az asztalról sárga kén darabot nyomott a kezébe az egyik segédje. A férfi lassan körbe fordult saját tengelye körül, közben a ként morzsolta a kezével a földre. Ahogy leértek a morzsalékok, azonnal lángra gyúltak. A mágus hamarosan egy láng kör közepén állt. A láng alatt egy dimenzió kapu nyílt ki. A kántálás abbamaradt. Wulfang remegni kezdett, lassan füst szivárgott a testnyílásaiból. A füst egyre sűrűbb lett a mágus körül, egy alak formálódott ki. A lány mellett a férfi önkéntelenül felszisszent. Felismerte a démont. - Moloch fődémon! – Sziszegte a lány fülébe. A démon letekintett a kapura, nem tudott ellenállni a mágikus hívásnak. Át kellett lépnie a kapun. Wulfang körül kialudtak a lángok, a kapu bezárult. A kámzsás mágusok a tálkákat kezdték előkészíteni. Sorba rakták őket. Wulfang közben új szertartásba kezdett. Kántálni kezdett lehunyt szemmel. A lánynak olyan érzése támadt, hogy mióta a fődémon távozott belőle, azóta az amúgy sem szálfatermetű férfi, mintha még összébb esett volna. A kántálás hatására a bazalt kövek egymás után fénylettek fel, végül a férfi egy világító állványon állt. Az egyik segéd sorban adta a meggyújtott gyertyákat Wulfang kezébe. A mágus a pentagramma egy-egy meghatározott pontjára helyezte őket. A lány mellett a férfi megfeszült. - Remélem az amerikainak sikerül! – Suttogta a férfi. – Pár perc és elkezdik a feláldozásokat. A lány nem válaszolt, csak megszorította a férfi kezét. Mind a ketten tökéletesen megbíztak az amerikai nőben. A ranger lány rászolgált a bizalmukra. Sikerült elérnie az áldozási termet. A kijáratot ugyanolyan drótakadály borította, mint a másik kijáratot. Áttekintve a rácson girhes, kopasz emberek sokaságát figyelte meg. Szerencsétlenek csak ültek magukba roskadva a csupasz beton padlón, mindössze tíz SS katona és két mágus vigyázta őket. Ahogy megszámolta a foglyokat, rájött, hogy férfiakat, nőket vegyesen lát maga előtt. Kopaszra borotvált fejjelt, csíkos egyen rabruhában teljesen uniformalizálódtak az arcok. Mire végzett a számolással, teljesen elképedt, közel hatvan embert készülnek a németek feláldozni. A lány elővette a robbanóanyagot, körbekente a rácsot, majd összerakta a detonátort. Nem akart várni, most még erősnek érezte magát a támadáshoz. A hernyódémon minden előzetes figyelmeztetés és próbálkozás nélkül egyetlen egy rohammal törte át a lány védelmét. Az amulettjéből füst tört ki, és a darabokra esett szét. A lány még egyszer, utoljára megpróbálta megfeszíteni az akaratát és visszaszerezni az irányítást. Kezével kinyúlt a detonátorért. Elővigyázatosságból az összes robbanóanyagot felkente a rácsra, úgy, hogy a rácsot befelé röpítse a lökés hullám. A robbanást a támadás részének szánta. Erre már nem tudott sort keríteni. A hernyódémon csavart egyet a lány akaratán, a keze lehanyatlott, már nem érte el detonátort. A másik keze lassan elővette a tőrét, és fültől-fülig átvágta a saját torkát. Ahogy a vére elkezdett kifolyni és
47
a tüdeje megtelt vérrel, a hernyódémon elengedte a lány akaratát. A lány szeme utoljára kitisztult. - Bocsássatok meg! – Suttogta, majd lehanyatlott. Amit már nem láthatott, hogy közben bent a teremben is megkezdődött a feláldozás. Az őrök térdre kényszeríttették a rabokat, a két mágus görbe áldozó tőrt húzott elő a köpönyegéből. Gyors mozdulattal vágták el a rabok torkát, sorban haladtak félelmetes precizitással és hatékonysággal. Egy rab csak egy percig tartott. Mire a rabok többsége egyáltalán felfoghatta volna a sorsát, már átvágott torokkal feküdt a saját vérében. Páran megpróbáltak felállni a padlóról, de az SS őrök határozottan kényszeríttették őket vissza a megfelelő pozícióba. Percek alatt végeztek. Utána már csak a vért figyelték, hogy rendben átfolyik-e a szomszédos terembe. A ranger lány vére hozzákeveredett a többi áldozat véréhez, Ő volt a hatvanegyedik áldozat. A vér szépen lassan, ahogy a mágia kényszeríttette átfolyt a másik szobába. Ahogy a férfi meglátta a vérpatakot, azonnal tudta, hogy nem sikerült az áldozást megakadályozni. Kicsit elkeseredett, bízott a lányban, de nem tudott haragudni rá, csak így az ereje teljében lévő Wulfanggal kell megküzdenie. A vér szépen körbefolyta a pentagrammát, majd beszivárgott a kövek közé. A kövek fénye a vértől vörösre váltott. Wulfang hátrahajtott fejjel, behunyt szemmel élvezte az energiaáramlást. A mágusok a tálkákkal belemerítettek a vérbe és sorban Wulfang arcára öntötték a tartalmukat. Az utolsó után a férfi szétcsapta a karjait és magas, fejhangot kántálni kezdett. A férfi elszörnyedt. - Ez az őrült Astaroth démon herceget fogja megidézni! A démon herceg a démoni seregek nagyvezére, rajta keresztül a pokol seregét irányíthatja Wulfang. - Ha sikerül neki magába kényszerítenie! A mágusok is csatlakoztak Wulfang hívó szózatához. A vörösen fénylő kövek izzani kezdtek. Létrejött a kapu. Egy alak kezdett átjönni a kapun. A lány legnagyobb meglepetésére egy éteri szépségű angyal lépett át a kapun. Jobb kezében egy vipera tekergett. Ahogy megjelent Wulfang és az összes mágusa a bal kezét az orra és a szája elé kapta. A férfi egy ezüst gyűrűt tartott a lány elé. - Ez mi? – Fordult a férfi felé. - Az egyetlen dolog, ami megvéd a lehelete ellen. Vedd fel a bal kezed középső ujjára, és ha szembekerülsz vele, tedd a szád elé. Ha nem így teszel, megöl a leheletével. A lány felhúzta a kezére a gyűrűt, kicsi volt az ujjára, szorította, de nem merte levenni. A pentagrammában a démon ráüvöltött Wulfangra. A lány is érezte a csőben az irtózatos, kénszagú pokoli leheletet. Wulfang egy apró ezüst érmét dobott a lényhez. Ahogy nekicsapódott a testének, rátapadt. A lény felüvöltött, mire Wulfang újabb és újabb érméket dobott a lény felé. Azok mind rátapadtak. A démon folyamatosan üvöltött haragjában. A démoni angyal megpróbált kitörni a pentagrammából, körbe fújta a körvonalát. A gyertyák nem bírták, sorban elaludtak. A lény a pentagramma egyik szára felé mozdult, az egyik mágus elé állt. A mágus kántálni kezdett, de mire befejezhette volna, a démon követhetetlen gyorsasággal lendült előre és megragadta a férfi nyakát. A kezén kéken lángolt a pentagramma tiltó mágiája, kilépni nem tudott, de berántotta a mágust maga mellé. Szemét a férfi szemébe mélyesztette, a férfi élete pillanatok alatt ürült ki a testéből A démon az összeaszott testet kihajította a pentagrammából. Ahogy földet ért porrá zúzódott a padlón. Wulfang egy vékony ezüstláncot vett elő az egyik zsebéből, halk mormogásba kezdett, mire a lánc egyre hosszabb lett. Meglendítette a feje fölött és a démon felé csapott, mint egy ostorral. A lánc vége pontosan az egyik érméhez csapódott és összeforrt vele. A lánc az egyik érmétől a másikig futott és gúzsba kötötte a démont. A démon megpróbált kiszabadulni a láncból, a tekintetét most Wulfang tekintetébe fúrta, az erő próbája következett. Wulfang minden mágikus erejét megfeszítette, hogy legyőzze a démon akaratát. Halántékán kis idő múlva
48
kidagadtak az erek, homlokán gyöngyözött a verejték. Megremegett, kis híján elvesztette az egyensúlyát, de még időben korrigált. Percek teltek el, mire a démon fél térdre rogyott, fejét lehajtotta, vesztett. - Készülj! – Suttogta a férfi. – Támadnunk kell! A pentagrammában Wulfang szavalni kezdett.: - Démonok tudora! Az idő vándora! A múlt, jelen, jövő ismerője! A hét szabad művészet ereje. Szolgám leszel, lényemmé válsz! Köt Wulfang szavait egy nagy robbanás akasztotta bent. A szellőző csövet fedő rács kirepült, letarolva két mágust. Mire a testőrök reagálhattak volna, a lány tüzet nyitott a Thomson géppisztolyból a spéci töltényekkel. A mágusok és a testőrök egy része holtan rogyott össze golyótól találva. Azonban a többiekről egyszerűen lepattantak a lövedékek. A lány ledobta a kiürült géppisztolyt és előrántotta két boszorkány tőrét. Kiürítette az elméjét, csak befelé koncentrált, addig, amíg már csak a saját szívdobbanását hallotta. Ajkai halkan egy dalt dúdoltak. A szíve felvette az ütemet. Lélegzete hozzáidomult. Beugrott a terembe. Az egyik testőr rátámadt, a lány követhetetlen gyorsasággal csapott le a tőrrel, mire a testőr felfoghatta volna már halott volt. A lány közéjük rontott. A férfinek elakadt a lélegzete, a kapitány tényleg táncolt. A halál táncát járta. A férfi hallott már korábban is a légideszantosok titkos halál táncáról, amelyet csak végszükség esetében alkalmaznak, mivel arra, aki járja is nagy veszélyt rejt. Ha valaki nem tudja abbahagyni, akkor a szíve egy idő után felmondja a szolgálatot. Nem egy deszantost találtak már holtan, úgy hogy rajta egy darab sérülés sem volt, körülötte pedig halomba hevertek a német hullák. Ajkukon szelíd mosollyal haltak meg a haláltáncuk végén. A lány osztotta a halált. Pörgött, forgott, ugrott, szaltózott, és a két keze egymástól függetlenül csapott le a védtelenül maradt testrészekre. Fülében a szíve dobogása adta az ütemet. Még a démon is érdeklődve nézte a küzdelmet. A lány beugrott két testőr közé, azok egyszerre csaptak ki a karmukkal, de addigra már a nő hanyatt vetette magát és a két tőrrel levágta a lábukat, amikor kalimpálva hanyatt estek, lecsapott a mellkasukra. Újabb két testőrnek lett vége. Az utolsó testőr már óvatosan közeledett felé, a lány ránézett, megrántotta a vállát és az egyik tőrt szinte célzás nélkül, beledobta a lény torkába. Odakapott a tőrhöz, de kirántani már nem tudta, lerogyott a padlóra. A lány is lerogyott a padlóra, a férfi belépett a terembe. A lány felnézett, intett a fejével Wulfang felé, majd elnyúlt a padlón. A mágus megállt szemben Wulfanggal. - Wulfang, a mágia alaptörvényei alapján kihívlak párbajra! – Kis kést vett elő és megvágta az ujját vele, a kibuggyanó vért a német felé dobta. Wulfang nem tudott mit tenni, kilépett a pentagrammából. - - A mágia alaptörvényei szerint elfogadom a kihívást! Legnagyobb meglepetésükre a démon is kilépett melléjük. Wulfang megtörte a pentagramma erejét, így már nem korlátozta Astaroth mozgását. - Ez engem is érdekel! – Csikorogta. Wulfang gyors kántálásba kezdett, kezéből egy tűzgömb vágódott a mágus felé. A tűzlabda ártalmatlanul enyészett el a férfit védő korlát varázslaton. A mágus egy erőlökettel válaszolt, ez nem volt látványos, mint a tűzlabda, de Wulfangot a falhoz vágta, kiszorítva belőle a szuszt. Wulfang kezében egy bot jelent meg, amit kettétört. A lába előtt egy kapu nyílt meg, melyen keresztül azonnal egy hatalmas minotaurusz lépett be. Elbődült és a férfinak rontott. Megragadta a mágust és nekinyomta a falnak. A férfi ekkor átváltozott, vonása démonira élesedtek, homlokán kis szarv jelent meg. Magasabb lett és szélesebb, kezei karommá nőttek.
49
Lelökte magáról a minotauruszt, egyetlen egy csapással felhasította a torkát. Wulfang meredten nézett rá. - Ez nem lehet igaz, Zadkielt nem fogadhattad magadba! – Kiabálta. - Nem magamba fogadtam, hanem bekényszerítettem. Bukott angyalként nincs választása bizonyos körülmények között. – Csikorog a mágus és hatalmas mélykék szárnyak nőnek a hátán. Wulfang megrázza magát és Ő is átalakul. Két szarv nő a fején, közte tűz támad és bőre vörösbe vált. A két lény egymásnak esik. Wulfang hatalmas ütéssel támad, amely véres csíkot szakít a mágus mellkasára. Az angyal egy rúgással válaszol, amely újra a falhoz röpíti a németet. Mire összeszedhetné magát a férfi már rajta van, és egyik ütést a másik után mér rá, közben a szárnya vége szabdalja a másik testét. Pár pillanat múlva már csak egy vérben úszó kupac marad Wulfangból. Az angyal egy ezüst plasztikot nyom a homlokára, és pár varázsigével kiűzi belőle a még benne lapuló démont. Ahogy a démon elhagyja a testet, egy ősz, öreg, reszkető ember néz fel a mágusra. - Vesztettél, a hatalmadnak vége. – Köpte a német szemébe a szavakat a mágus. Többet nem is foglakozott vele, hanem a kiűzött démont kezdte le terelni a kapu felé. A kapuban a démon még egyszer megpróbált ellenállni és újra megszállni Wulfangot, de a mágus résen volt és néhány jól irányzott csapással belevágta a kapuba. Közben a lány is feltápászkodott és a mágushoz sántikált. - Most mi lesz? – Kérdezte. - Visszaküldjük Astaroth a saját síkjára, Wulfang pedig velünk jön Angliába, ahol bíróság elé áll. - Ki bírja az utat? – Mutatott a reszkető, öreg csontra a lány. - Mindjárt kiderül. A mágus az öreghez lépett, hogy felemelje, az öreg azonban egy kis boszorkány tőrt szúrt a férfi bordája alá. - Engem nem lehet legyőzni! – Röhögött. – Én vagyok Wulfang! A lány egyszerűen nem hitte el, látta, ahogy a férfi üveges szemekkel csúszik le a padlóra élettelenül. Zadkiel pillanatok alatt hagyta el a testét, de a kötővarázslat értelmében azonnal a saját síkjára kellett távoznia, így csak rájuk vicsorgott. Az öreg feltápászkodott és Astaroth felé indult, hogy magába fogadja a démont. A lányban ekkor a düh elsöpörte a kétségbeesést. - Megragadta Wulfang vállát, maga felé fordította és keményen állon vágta. Az öreg feltörölte a padlót. A lány a démon felé fordult. Kezén a gyűrű felizzott, fülében a férfi hangját hallotta. A férfi utolsó mágiája működött! A lány szavalni kezdett. - Démonok tudora! Az idő vándora! A múlt, jelen, jövő ismerője! A hét szabad művészet ereje. Szolgám leszel, lényemmé válsz! Kötelezlek szolgálni, magamba fogadlak! Addig, amíg én akarom! A démon bár küzdött ellene, de nem tudott a mágiának ellenállni, a lány magába olvasztotta. Hatalmas erőt érzett magában, több dimenzióban látta a teret, érezte a vér szagát a levegőben, érezte Wulfang iszonyát és félelmét. A kis öregember felé magasodott és karmos kezével megragadta, a pentagrammához cipelte. Hiába kapálózott a lábait a kapuba helyezte. Ősi varázsigék törtek fel a torkán, ahogy a kaput csukta be. A férfi lábai kezdtek összemorzsolódni, a fájdalomtól üvölteni kezdett. Sokáig üvöltött és sikoltott felváltva, amíg a lány lassan betolta a záródó kapuba. Tiszta vér lett a pentagramma. Amikor végzett tárat cserélt a géppisztolyban és az ajtóhoz ment.
50
Pár nap múlva egy kis tisztáson a sasfészek közelében, egy brit moszkitó gép szállt le, a pilóta a tisztás szélén egy fiatal brit kapitánynőt talált ájultan az egyik bokor alatt, tele sebekkel. Közelben a Sasfészek romja eregette a füstöt. Felnyalábolta és a gépre cipelte. A nő egész úton nem tért magához, csak amikor letette a gépet, a zökkenőre ébredt fel.
Egyhangúan teltek a lány napjai. Mivel senkivel nem kommunikált békén hagyták, nem zargatták. A néger nyomozó még egy ideig bejárt hozzá, beszámolt a nyomozás lépéseiről. Egy nap aztán már Ő sem jelent meg. A lányt nem lepte meg, már mindenki magára hagyta. Alámerüléseit csak az étkezések szakították meg, egy ideig bosszankodott rajta, aztán rájött, hogy nem tud mit tenni, enni kell. Próbálta a leggyorsabban kivitelezni, hogy minél hamarabb újra alámerülhessen. Egyhangú napjaiba csak a bírósági tárgyalások jelentettek változatosságot. A kis ügyvéd csaj megpróbálta húzni az időt, a nyomozás nem megfelelő minőségére hivatkozott a bíró hajlott is rá, de amikor Ő sem tudott a lánnyal kommunikálni, akkor bedühödött és a lehető legkorábbra tűzte ki a tárgyalásokat. Az ügyész egész végig az egyik ragyogó mosolyt a másik után villantotta az esküdtek nő tagjai felé. Ügyeletes szívtipró szerepében tetszelegve az ügyész pillanatok alatt elvarázsolta a hölgyeket. Rájuk építette a vád stratégiáját. Először a lányt a testvére megölésével vádolta meg. Míg a lányt folyamatosan a valódi koránál idősebbnek, egy vad ribancnak tüntette fel, így állítva szembe őt a nők hervadó ifjúságával, addig a húgát folyamatosan fiatalabbnak állította be, míg a végén egy kisgyerek képe rajzolódott ki. Az esküdtszék nő tagjai rövid idő alatt gyűlölettel néztek rá, irigyelve az alakját, félve a tetteitől, dühödve a közönyétől. A férfi esküdtekkel már nehezebb volt a dolga az ügyésznek, már csak azért is, mert az ügyvédnő szintén bevetette magát a küzdelembe. Szűk, mélyen kivágott blúza jelentősen engedte látni melleit, míg a miniszoknya előnyösen feszült a fenekén, a formás, hosszú combját sem rejtette el. Ezekre, a testi adottságokra rá is játszott a viselkedésével, mivel ha az esküdtekhez beszélt, akkor előszeretettel hajolt előre, a férfi esküdtek szemébe nézve. Az esküdtek tábora nagyon hamar kettészakadt. A nők nyíltan utálkoztak a két nő láttán, míg a férfiak az ügyvédnő után csorgatták nyálukat. A tárgyalások hamar átmentek nyílt versengésbe a jog két embere között. Még az idős bíró is néha-néha felébredt és érdeklődve figyelte a kirobbanó parázs veszekedéseket. Hamar kiderült, hogy az ügyész kezében elég sok adu van. Az iskolából kikérte a kis lány jelenléti ívét, ahol kiderült, hogy igen sokat hiányzott igazolatlanul. Ezt a lány életvitelére fogta, mondván ugyanezt akarta rákényszeríteni a húgára. A következő lap a férfi halála volt. A lány nagy meglepetésére csak a nyomozót hívták be vallomást tenni, a mentősöket nem. Nem jelent meg a tárgyaláson a néger nyomozó sem. Nyomozati anyaga sem került elő. A nyomozó egyértelműen a lányt egy hidegvérű gyilkosnak tekintette, aki aljas szándékból gyilkolt. A húga sérülései nem kerültek szóba. Az ügyvédnő hiába próbálta meg felvetni, kórházi papírok a húga állapotáról egyszerűen eltűntek. Az ügyésznél az aduászt az anyja halálának felvetése jelentette. Tanúkat hívatott a szomszédból, akik kézséggel tanúskodtak, hogy a nő és a lánya között megromlott a viszony. Az ügyvédnő egyre jobban kétségbeesett, a hármas gyilkosság vádjára nem volt felkészülve. Az ügyész a vádbeszédben egyenesen egy aljas, pszicho és szociopata sorozatgyilkosnak állította be a lányt, aki feldúlta egy idilli középosztálybeli család életét. Ennek megfelelően halált kért a bűnösség megállapítása után. Amikor a lány meghallotta, hogy halálbüntetést kért az ügyész, megkönnyebbült. Már nem volt dolga ezen a világon, végre megpihenhet a szerettei mellett. Az ügyvédnő kénytelen volt kockáztatni. Már csak egy esélye maradt, hogy legyőzze az ügyészt és megnyerje a pert. Váratlan húzással a bíró elé tett egy orvosi jelentést. Attól a dokitól származott, aki a letartóztatása után kezelni próbálta a lányt, hogy vallomásra
51
bírhassák. Sok érdekes nem volt az anyagban, vékony kis dosszié volt, de a lényeg le volt benne írva. Az orvos beszámolt benne, hogy a lányt semmilyen kezeléssel nem lehetett kommunikációra bírni. Fizikailag nem volt semmilyen baja, de idegileg összeomlott. Az orvos szerint a vizsgálatokkal, amit végzett megállapíthatatlan, hogy az idegösszeomlásnak mi volt a kiváltó oka. Lehetett akár a gyilkosságok is, amiket elkövetett, de lehetett a fájdalom is, amit az eltávozottak miatt érzett. Lehetett a sokk is, amit elszenvedett, vagy a lelkiismeretfurdalás is. Az orvos azonban úgy vélte, ha elég hosszú ideig kezelik, akkor kideríthetik, hogy mi okozhatta az összeomlást. A csaj az esküdtek elé lépett és szokásától eltérően most mindenkinek a szemébe nézett, ahogy végigsétált előttük. A nők és a férfiak lelkiismeretére alapozott. Megkérdőjelezte az összes bizonyítékot, amely a lány bűnösségére utalt. Az Ő olvasatában ugyanezek a bizonyítékok valaki másra is utalhatnak. Felhívta az esküdtek figyelmét, hogy abban az esetben, ha a lányt bűnösnek mondják ki, akkor akár egy ártatlan embert is a halálba küldhetnek. Viszont amennyiben úgy döntenek, hogy kezelés alá vessék a lányt, akkor nem kockáztatnak semmit, mert ha a kezelés során kiderül az igazság, még akkor is elítélhetik, ha bűnösnek bizonyul. A védőbeszéd betalált, többen elbizonytalanodva méregették a lányt, olvasgatták a jegyzeteiket, kerülték az ügyésszel a szemkontaktust. A bíró felhívta a figyelmüket, hogy nem kell elkapkodniuk a döntést, összesen egy hetük van dönteni. Ehhez képest az esküdtszék pár óra alatt határozott. A lányt kezelésre küldték. Az ügyész szinte tajtékzott a döntés hallatán. A lány csalódott volt, még mindig nem lehet szeretteivel. A lányt néhány óra alatt kiadták, erős kíséret mellett egy betegszállító vitte a megyei pszichiátriára. Egy fiatal doktornő fogadta. Átvette a papírokat és elmosolyodott. - Azt hiszem nem lesz gond vele. Felesleges ilyen nagy erőket pazarolni egy fiatal lányra. – Azzal a rendőrök legnagyobb meglepetésére belekarolt a lányba és elindult vele befelé. A küszöbről visszanézett és vidáman rákacsintott a ledermedt rendőrökre. - Mehetnek uraim! Innen már mi viseljük gondját. – Azzal szépen becsukta meg a mögött a kaput. A lányt bent egy szobába kísérte. A szoba tiszta, egyszerű volt, mindössze egy asztal, egy szék és egy ágy volt benne. Az ágyon ruha hevert összehajtogatva. A doktornő szépen megvárta, amíg a lány levetkőzik és felveszi az egyszínű, de meglepően kényelmes ruhát. Utána ismertette vele a házirendet. Az étkezések pontos időpontját, illetve a kezelésekét. A lány mindezt szó nélkül fogadta. A nő otthagyta, azzal, hogy mára ennyi volt, pihenjen. A lány lefeküdt és alámerült.
Elmerengve bambult maga elé a tányérja felett. Halványan érzékelte az étkezdében a zsibongást, de a szavakat nem fogta fel. Bár nem volt klausztrofóbiás, most kifejezetten zavarta a zárt tér. Még az űr fekete mélységét sem látta a hajó belsejéből. Mindössze egy-két helyről volt kilátás. Hiányzott neki az égbolt, a felhők, az eső utáni friss illat, a szél hűsítő ereje. - De egy kibaszott spaceshark osztályú csatahajón mit várjon az ember? – Gondolta. Örült, hogy a vadászgépéből legalább az űr, a csillagok láthatóak. Kifejezetten rosszkedve volt ma reggel. - Reggel? – Ja, a hajó órái alapján, de egyébként itt kint a világ peremén nincs sok értelme napszakokról beszélni. Tudta ez a tépelődés a kezdődő depresszió csalhatatlan jele. De ez van, csak arra kell figyelnie, nehogy az agyturkászhoz rendeljék, mert akkor még a végén letiltják a repülésről. Kinézett végre a fejéből, szinte csak a technikai személyzet volt az étkezdében, néhány űrgyalogos lézengett még. Megakadt a szeme az órán, a falon és elfintorodott. Mindjárt mehet
52
a központi eligazítóba. Igazából ez volt a rosszkedvének az oka. Tegnap egy gyors járású romboló flotta az egyes számú mélyűri kötelék új parancsnokát hozta, meglepetésszerűen leváltva az eddigi veterán parancsnokukat. Rákeresve az ellenűrnagy asszony életrajzára, nem sok jót silabizált ki belőle. Azok alapján, amit talált inkább egy bürokrata élete rajzolódott ki előtte, mint egy tapasztalt harctéri parancsnoké. Márpedig mostanság nem engedhették meg maguknak a csapnivaló főtisztek baklövéseit. A közel száz éve tartó mélyúri háború az emberek és a klaffok között elég rosszul alakult az utóbbi időben. Hiába voltak az emberiségnek a bölcs és megfontolt tündék a szövetségesei, még együttes erővel sem tudták elkerülni, hogy jó pár lakott rendszert ne veszítsenek el. Ezekben, a harcokban több flottát és hadosztály veszítettek el. A lány is jó pár csatában vett részt és alig-alig volt köztük olyan, amelyeket megnyertek volna. - Kiradíroztak minket a térből. – Morfondírozott a nő az elmúlt egy év történésein. Az egyes számú mélyűri kötelék egy valaminek köszönhette, hogy még egyáltalán létezik, és nem szóródtak szét atomjai a jeges űrben, az pedig a parancsnok éles elméje volt. A katonai képességeit még a tündék is elismerték, ami azért nagy szó volt. Nem nézték le az embereket, csak éppen az ő intelligencia hányadosuk jóval magasabb volt, mint az embereké általában. Emiatt viszont az embereknek volt általában kisebbrendűségi komplexusa előttük, ez sokszor katasztrofális következményekkel járt. Az egyes parancsnokok irracionális bizonyítási vágya sokszor torkollott kockázatos hadműveletekbe. Az ilyen hadműveletek eredménye viszont a legtöbb esetben nem hozta be a kívánt eredményt, de nagyon sokszor vált tragikussá. Nagyot sóhajtva összepakolta a reggelije maradványát, kidobta az újrahasznosítóba. Megigazította az egyenruháját és elballagott az eligazító felé. Noha pontosan érkezett, rajta kívül minden tiszt már ott volt. Biccentett egy-két ismerősnek, leült az egyik még üresen álló székbe. Pár perccel később viharzott be az ellenűrnagy asszony. Még annyi fáradságot sem vett, hogy köszönjön a jelenlevőknek. Szinte futtában bemutatkozott, majd a lényegre tért. A lényeg pedig egy új offenzíva terve volt. Rövidesen a lány számára nyilvánvalóvá vált, hogy egy igen nagyszabású offenzívát vettek tervbe, aminek szerencsétlenségére pont az élén találta magát. A terv rendkívül szövevényes volt és bonyolult, ráadásul igen feszes ütemtervvel. Azon kapta magát, hogy kimeredt szemmel bámulja az eligazítást, miközben azt hajtogatja magában, hogy: ezt nem hiszem el! Jó tizenöt perces előadás végén lezárta a prezentációt. Körbenézett, most először véve tudomást a közönségéről. A lány is körbenézett, nem csak ő döbbent le a hallottakon. Több tiszttársa arcán is hitetlenkedést látott. - Van valami probléma? – Kérdezte mogorván az ellenűrnagy. Érzékelve a megdöbbenést. - Ellenűrnagy asszony, engedélyt kérek őszintén elmondani a véleményemet! – Emelkedett fel a lány. - Ezredes! – Adta meg a szót a nő. Körben páran elvigyorogtak, ismervén a lány stílusát. - Elnézést asszonyom, de azt hiszem, hogy valakinek nagyon eldurrant az agya az íróasztal mellett. Olyan előnyökre építenek, ami nem létezik. Hasonló tervet már számtalan helyen próbáltunk, de eddig mindig katasztrofális következményekkel járt. - Mit képzel! – Szakította félbe indulatosan a nő. – Milyen jogon kérdőjelezi meg a központi stratégák döntéseit? Milyen nem létező előnyökről beszél? - A tapasztalat jogán, a tíz éves harctéri tapasztalat jogán! A vadászgépeink nem jobbak, nem gyorsabbak, mint a Klaffoké, a csatahajóinkat messzebbről kiszúrják, mint mi az övékét és nem fordítva. - Az FU-35-ös gép bizonyítottan jobb gép, mint a Klaffoké, miről beszél itt maga?
53
Az FU-35-ös gép, papíron biztos jobb gép, egy baj van vele, csak és kizárólag a Földi véderőt szerelték fel eddig vele. Nekünk itt kint a gyarmati területeken be kell érnünk az FU-29-el. Ha az egész akció során az FU-35-öt vették alapul, mint vadászgépet, akkor kúrva nagy szarban vagyunk! - Az űrgyalogságnak nincsenek felszíni tankjai, csak könnyű páncélos felderítő járműveink vannak. – Szólt közbe egy férfi. A lány most látta másodjára, nemrég vette át az űrgyalogos egységek parancsnokságát. - A felszíni támadáshoz minimum tízszeres túlerő kell, a flottának mindössze egy hadosztálynyi űrgyalogsága van, egy bolygót pedig legalább öt hadsereg szokott védeni. Túl kevesen vagyunk, nincs nehéz tüzérségünk, nincs tankunk. - Az FU-29-es nem alkalmas atmoszférikus ütközetre, ha vannak - márpedig vannak – légi vadászaik, nem tudjuk fedezni a leszálló egységet a légkörön belül. Nekünk ugyanis nincsen légi vadászgépünk. – Fejezte be a lány. - Sem a csatahajókkal, sem a csapatszállítókkal nem tudunk közvetlenül bolygó körüli pályára állni, mert a felszíni ion ágyuk tüzét nem hárítják el a pajzsaink. Ha távolabbról, indítjuk a leszálló egységeket, akkor az űrvadászgépeik egyenként levadásszák őket. – Fejezte be a csatahajók kapitánya. A nő hitetlen arccal nézett körbe. - Nem hiszem el, hogy maguk meg merik kérdőjelezni a parancsaimat! – Tört ki. – Mit képzelnek maguk, ez egy flotta, aminek én vagyok a parancsnoka, én kiadok egy parancsot, maguk végrehajtják! Az offenzívát elkezdjük! - Én ugyan nem veszek részt benne. – Állt fel a lány. - Megtagadja a parancsot?! - Meg! Elegem van belőle, hogy idióta, karrierista főtisztek, akiknek fogalmuk sincs a valóságról, lemészároltatják a katonákat! - Ezért hadbíróság elé kerül! Le van tartóztatva! Ezredes! – Fordult az űrgyalogosok parancsnokához. – Kísértesse az ezredest a szobájába és zárja be! Az offenzívát személyesen fogom vezetni, nem tűröm, hogy elszabotálják a győzelmet. - Egy dolog viszont megnyugtat. – Nézett vissza az ajtóból a lány. - Mi? – Mordult rá a nő. - Maga is velünk együtt fog megdögleni a támadáskor! – Lépett ki az ajtón és hagyta ott a kővé dermedt ellenűrnagyot. A férfi a fejét csóválva kísérte a lányt a szobájához, majd kívülről rázárta az ajtót. Blokkolta a nyitó szerkezetet, hogy a megfelelő kód nélkül ne lehessen kinyitni az ajtót. A lány bent a szobájában egy ideig dühödten fel-alá járkált. Mire kiadta magából a dühét, kimerült. Magában leszámolt az életével, tudta, ha túl éli az offenzívát – amire elég kis esély látszott, hiszen még a szobát sem tudja elhagyni vész esetén. – akkor a hadbíróság fogja halálra ítélni zendülésért. Vállat vont, leszarta az egészet, már tíz éve kísérte a kaszást, most úgy tűnt, megkapja a számlát. Lefeküdt aludni, legalább most lesz ideje kialudnia magát. Másnap arra ébredt, hogy az ezredes ül mellette az ágyon. - A francba! Halálra ijesztettél. – Ült fel az ágyban. – Mit akarsz? - Téged! - Tessék? – Hökkent meg a lány. - Konkrétan az egész flotta téged akar. Tegnap a csatahajók parancsnoka, a kvadráns parancsnokságára elküldte a kifogásainkat. Az ellenűrnagy hiába őrjöngött, ehhez a parancsnoknak, mint a flotta második emberének joga volt. A parancsnokság, sajnos, ahogy vártuk félresöpörte az észérveket. Meg kell indítanunk a támadást! - Na ezt borítékoltam. Nekem mi közöm ehhez? -
54
Egyszerű, a hajók legénysége majdnem fellázadt mikor meghallotta, hogy lecsuktak. Csak azzal az ígérettel sikerült lenyugtatni őket, hogy a vadászgépeket te vezeted, ahogy eddig is tetted. - Miért is tenném? - Mert nem tök mindegy neked? Ha te vezeted a vadászokat, akkor is feldobjuk a talpunkat valszeg, de legalább szétrúghatsz néhány klaff segget. Ha nem vezeted, akkor viszont itt fogsz meghalni ebben az odúban. Na benne vagy? - Benne. Mikor indul a parti? - Holnap ugrunk át a támadási vektorra, most állnak irányba a hajók. - A fene egye meg ezt a sietséget, még felkészülni sem tudunk normálisan. - Igen, utólagos engedelmeddel ezért elhoztam neked a terv rád eső részét. - Köszönöm. A férfi egy adatkristályt tett a lány elé, majd feltápászkodott és kiment. A lány belökte a kristályt a lejátszóba és elkezdte átnézni a terveket. Ahogy pontról pontra átrágta magát egyre jobban elkeseredett. A végén viszont teljesen ledöbbent. A flottának még csak-csak lesz esélye lelépni, de az űrgyalogosok a vágóhídra mennek. A támadás legelején elindulnak a leszálló hajókkal. Ha a flottának tipliznie kell a rendszerből, akkor őket nem fogják tudni visszahozni a hajókra, a bolygón fognak rekedni, ami egyenlő a halálos ítéletükkel. Kijegyzetelte a lényeget, megpróbálta kihozni a legjobbat a tervből, de hamar rájött, hogy sok mindent nem tehet. Végül feladta az egészet és csak arra koncentrált, hogy a vadászait megpróbálja megóvni. Összehívta a vadász pilótákat az eligazítójukba, át akarta velük beszélni a részleteket. Amikor belépett a terembe, a pilóták, lövészek felállva tapssal fogadták. Kicsit elérzékenyült, nem gondolta, hogy ennyi embernek számít. Már régóta volt egyedül. Már régóta csak a jelennek élt, a jövőt régen elveszítette. Lecsendesítette az embereit. Nem körtönfalazott, a lényegre tért. Nem szépítette az esélyeket, előadta a saját parancsait. Amikor végzett, az emberei egy ideig csak ültek a helyükön, némán. Először az egyik zászlóalj parancsnoka állt fel, megállt a lány előtt és némán tisztelgett, majd köszönömöt mondott. Az ezred minden katonája egyenként megállt a lány előtt egymás után. Amikor minden egyes embere kiment a teremből, egyetlen egy férfi maradt. A lány nagy meglepetésére az űrgyalogos ezredest ismerte fel benne. A férfi odajött hozzá, megállt előtte. A lány nem bírta tovább zokogva omlott a mellkasára. A férfi megtartotta, míg a nő kisírta magát. Amikor a nő megnyugodott, elengedte. Kiegyenesedett, bólintott, a férfi tisztelgett és kiment a teremből. Egyedül maradt, mint mindig. A flotta ráállt az ugrási vektorra. Alaphelyzetben a hiperűrben történő utazással is hosszú hetek, esetleg hónapok alatt értek volna a célhoz, viszont ilyenkor van idő a felderítésre, akár úgy is, hogy a hajók a hiperűrben maradnak. Az idő rövidsége miatt a flotta a nagyobb kockázat mellett döntött: egy tértépő hajóval féreglyukat nyittattak a tér-idő szövetben és azon keresztül órák alatt, elérhetik a cél naprendszert. Az egész hajó belsejében, mindenki rohangált, feltöltötték a fegyverrendszereket. A nő elgondolkodva járta körbe a vadászgépét. Az egész gép egy nyílvesszőre emlékeztette, amire oldalról kicsiny szárnyakat illesztettek. A karcsú szerkezet azonban erőteljes felépítéssel rendelkezett. Az egész pilóta fülkét vastag páncél borította, sokszor jó szolgálatot téve a hajózóknak. Az ismert világegyetem egyik legmasszívabb gépe volt. A kecses ívet mindössze a gép végénél található lövész fülke törte meg. A lövész hátrafele nézett, előtte egy nagy kaliberű, négycsöves iker gépágyú foglalt helyet. Az elhelyezkedésével a hátsó lövész a mögöttük lévő űrt 180 fokos szögben tudta lőni. Ez komoly előnyt jelentett a lassabb gép számára. A nyíl alak nagyon jól szolgált a vákumban, hiszen kis sziluettje-miatt nehéz célpont volt. Ez az alak azonban egy bolygó légkörében halálos csapda volt, mivel élein nem keletkezett elégséges felhajtó erő, így könnyen átesett, dugóhúzóba került és lezuhant. Közben az egész flottában kihirdették a teljes harckészültséget. A pilóták elfoglalták a helyeiket a gépek üléseiben. A tértépő hajó -
55
szétszaggatta a tér-időt és féreglyukat hozott létre. A flotta megkapta a jelet, a gépházakban összeengedték az antianyagot a normál anyaggal, a hihetetlen energia felszabadulás hatására a hajtóművek pillanatok alatt elérték a maximális teljesítményt. A flotta bezúdult a féreglyukba. A hagyományos idő eltűnt, minden egy pillanatba sűrűsödött. A következő másodpercben a flotta kilépett a féreglyukból, vissza a normál térbe. A vadászgépek kirajzottak a hangárokból. A nő és két zászlóaljparancsnoka összekapcsolták a gépeiket, a hajóik egyként lebegtek az űrben. A nő kitekintett a fülkéből. A flotta mellette teljes sebességre kapcsolt. Most, ahogy látta kívülről a flottát, újra ugyanaz jutott eszébe, mint amikor először hallotta a terveket: ez nem más, mint egy huszár roham egy megerősített erőd ellen. A hajók vágtattak a bolygó felé, az egész tervet a meglepetésre építették. A bolygó körüli erőd rendszer teljes készültségbe aktivizálódott. Az egyik romboló hajtóműveiből láng tőrt elő, a hajó irányíthatatlanná vált, sodródni kezdett. Több mentő hajó katapultált belőle, rögtön beléptek a hipertérbe és eltűntek ebből a naprendszerből. A romboló felrobbant. A csatahajók belsejében elindultak a több tonnás impulzív lövedékek. Az antianyag reaktor által táplált óriási teljesítményű szuper elektromágnesek gyorsították a lövedékeket a fénysebesség felére. Mivel a vákumban nincs légellenállás, így a vetőcsőből kilépő lövedékek ugyanezzel a sebességgel indultak el pályájukon az erőd rendszer ellen. Sőt a bolygó gravitációs mezeje még tovább is gyorsította őket. A lövedékek egy része azonban még jóval az erőd rendszer vonala előtt felrobbant és megsemmisült. Csak pár tucat érte el az erődöket. A támadás első hullámában mindössze az erődök egyharmadát sikerült megsemmisíteni. - A fenébe! – Szitkozódott az egyik zászlóaljparancsnok. – Ahogy gondoltuk az egész kibaszott bolygót erőtér védi. - Őrnagy! Megvannak a felrobbant lövedékek koordinátái? – Nézett át a szomszédos fülkébe az ezredes. - A computer rögzítette. - Azonnali támadási parancs az első zászlóalj második és harmadik századának. A kapott koordinátákat szórják meg közelről proton torpedókkal! Ezzel abban a szektorban össze fog omlani az erőtér. A parancs alapján több tucat vadászgép vált ki a formációból és teljes támadási sebességre kapcsolva rohamozta meg a kapott koordinátákat. Mielőtt az erődök legénysége lereagálhatta volna, a gépek kioldották a proton torpedóikat. A torpedók ugyanazokon a pontokon robbantak, mint az előző impulzív lövedékek. Ezúttal azonban a robbanások után a tér azon harmada kékes-zöldes szikrák kíséretében felizzott. Az erőtér összeomlott. - Szép munka volt ezredes! – Hallatszott a vadászok rádiójában a csatahajók kapitányának dicsérete. A bolygóról akkor szálltak fel az első ellenséges vadászezredek. Gyors ütemben közeledtek a flotta felé. A megmaradt űrerődök is tüzet nyitottak, méghozzá rakétákat indítottak. A flotta élén haladó cirkálónak esélye sem volt kikerülni a rakéták elől, kapitánya hátborzongató hidegvérrel 90 fokban elfordult a hajóval, így a rakéták a hajó orra helyett az oldalába csapódtak. A hajó megsemmisült, viszont a rakéták nagy része a cirkálót találta el a flotta többi hajója helyett. A csatahajók nem maradtak adósok a válasszal. A következő impulzív lövedékek már az erődökben robbantak, kiradírozva őket az űrből. - A második zászlóalj vegye ollóba a támadó vadászokat és tartsa a csatahajók előtt! – Adta ki az újabb parancsot az ezredes. A vadászok fele támadó sebességre gyorsított, a bravo század felfelé emelkedett, míg az alfa és a charlie századok oldalra húzódtak, hogy átkarolhassák az ellenséget. - Hol a picsában vannak a csatahajóik és a cirkálóik? – Tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést a nő. - Indulnak a csapatszállítók! – Jelentett a baloldali gépben ülő százados.
56
A hátsó csapatszállító hajókból fürge leszálló hajók indultak el, bőszen kerülgetve a vadászgépeket. Az erőtérben húzódó résen keresztül a bolygó felé vetették magukat. Mivel az ellenséges vadászokat teljesen lekötötték a flotta vadászgépei, hamar elérték a légkört és belemerültek. Az űrgyalogság leszállt a bolygón. A nő hitetlenkedve nézte a flottát: úgy tűnt még működhet a terv. A pillanatnyi örömöt azonban szétzúzta a következő percek rideg valósága. A gravitációs torzulás mérő apró eltérést mutatott a környezetében, mire egyáltalán felfoghatták volna, hogy mit jelenthet, már késő volt. Tértorpedók szaggatták szét a teret és csapódtak bele a flotta hajóiba. Mindenki megdöbbent. Két csatahajó és több cirkáló azonnal lángba borult és megsemmisült. A rombolók azonnal az ellenség vélhető helye felé indultak, és megszórták a teret a flotta körül mágneses bombákkal, hogy a hiperűrben rejtőzködő hajókat kikényszerítsék a valós térbe. Egy erősen megrongálódott térlopakodó lépet be a valós térbe. A rombolók azonnal össztűz alá vették. Szétrobbant. A következő pillanatban impulzív lövedékek csapódtak a rombolókba. A hajóknak esélyük sem volt a túlélésre. Sorban semmisültek meg. Ahogy az ezredes visszakalkuláltatta a röppályát a computerrel mindent megértett. A klaffok flottája a hold mögött rejtőzködött. A hold a bolygó mögötti pályán haladt, így a bolygó és a hold együttes tömege már elég volt ahhoz, hogy a nagy csatahajókat is elrejtse a flotta szenzorai elől. A klaffoknak csak azt kellett megvárniuk, hogy a hold a bolygó elé kerüljön, amikor ez megtörtént, akkor tökéletesen meg tudták lepni a flottát. A klaff hajók most kirajzottak a hold takarásából, és megindultak a flotta felé. A földi flotta éppen a találatot kapott hajók legénységének a kimentésével volt elfoglalva, így nem volt mozgásban, nem tudtak elmenekülni a klaff hajók elől. A nő a többi vadászgépet a klaff flotta felé indította, hogy legalább a flotta maradékának legyen esélye felvenni a harcot, legyen esélye a visszavonulásra. Ő maga is szétválasztotta a gépét a zászlóaljparancsnokaitól, az egyik tisztet a bolygó gépei felé indította, míg a másikkal belevetette magát a ütközetbe. Teljes sebességre kapcsolt és kiélesítette a fegyvereit. Átvágva az ellenséges flotta rombolói között két századot egyenesen a csatahajók ellen vezette. Vadászgépeikkel egyetlen egy esélyük volt a hatalmas hajókkal szemben, amikor az impulzív lövedéket elindítják, akkor kell a vetőcsövet eltalálni proton torpedókkal. Az egyik csatahajó már kinyitotta a zsilipeket, a nő támadást vezényelt, de mielőtt a gépeik elengedhették volna a proton torpedókat, a klaff hajókból vadászgépek rontottak rájuk. Két gép azonnal találatot kapott és felrobbant, a többinek kitérő manővert kellett végrehajtania. - Ha bárki is a csatahajó vagy cirkáló felé tud fordulni, az engedje el a torpedót! – Adta ki a parancsot a nő. Kísérőjével a vadászgépekre vetette magát. Egyetlen esélyük volt, a vadászgépeiknek hátul is volt egy lövegtornya, egy hátsó lövésszel, így a klaffok nem tudták alkalmazni a klasszikus hátulról támadás taktikát. Ez jelentősen megnehezítette a dolgukat, de nem tette lehetetlenné. A klaff csatahajók sortüzet nyitottak a földi flottára impulzív lövedékekkel. Több romboló és cirkáló kapott közvetlen találatot. A csata rémálommá vált, ahogy a nő előre megjósolta. A földi flotta már csak azért küzdött, hogy elegendő helye legyen a hipertér ugráshoz. A földi csatahajók és cirkálók össztüzet nyitottak a klaff flottára, hogy kitérésre kényszerítse őket. A nő a vadászgépeket is odairányította, hogy oldalba kapják a klaff flottát. A klaffok kitértek a lövedékek elől, így helyet adtak a gyorsuláshoz.. A megtépázott flotta teljes sebességre kapcsolt, hogy el tudjon szakadni a klaff flottától. A vadászgépeknek kellett fedezniük a visszavonulást, így újra rárontottak a flottára. Protontorpedó füzért indítottak a hajók ellen, de azoknak nagy része a hajók védőmezején robbant fel. Az a pár, ami bejutott a hajók páncélján ért el hatástalan találatot. Mindössze egyetlen egy rombolót sikerült megrongálniuk. A földi flotta maradéka közben kijutott a naprendszerből. A nő megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor a hajók elérték az ugrási vonalat. A szeme előtt omlott össze minden a következő pillanatban. Tértorpedók szaggatták szét a teret és csapódtak bele a teret váltani készülő
57
hajókba. Az ellenűrnagy asszony zászlóshajója elsőként robbant fel. A hajók sorban semmisültek meg. A klaffok igazi csapásmérő ereje ezúttal nem a nagy hajók voltak, hanem a tökéletes precizitással elhelyezett térlopakodó hajók. A hipertérben bujkáló hajókat általában csak felderítésre és az ellenséges kereskedelmi flotta megsemmisítésére használják, messze az ellenséges kvadránsokban. Az emberi flotta a konvoj taktikát vezette be a teherűrhajók védelme érdekében. A hiperűrben és a valós űrben is igen lassú hajók fő ereje a láthatatlanság. Képes közel lopakodni a prédához, úgy hogy nem érzékelik, majd a hiperűrből indít közvetlen támadást tértépő torpedókkal. A klaffok a térlopakodó hajókat teljesen másképp használták, mint ahogy általában szokás. A földi flottának tökéletes csapdát állítottak azzal, hogy egy térlopakodó flottát a bolygójuk elé, míg egy másikat a naprendszeren kívül helyeztek el, oda ahonnan már teret lehet váltani. Az egyik csapásmérő egységnek a bolygó védelme volt a feladata, amíg a hold mögötti nagy hajók pozícióba nem érnek, míg a másiknak a csapdát kellett bezárnia, hogy a földi hajók ne tudják elhagyni a naprendszert. A flotta felderítés nélküli huszár rohamával tökéletesen beleesett a csapdába. A nő a felrobbanó hajók láttán felordított, már csak a vadászgépeik maradtak. A vadászgépek önállóan nem tudnak teret váltani, nincs rajtuk térváltó hajtómű, csak a normál térben képesek tevékenykedni. Azzal, hogy a nagy hajók mind odavesztek a vadászgépek sorsa megpecsételődött. Egyedül nem képesek elhagyni a naprendszert. Már csak egy esélyük maradt: az űrgyalogosok a bolygón. A leszálló hajókat ellátták térváltó hajtóművel, arra az esetre, ha az evakuálás során esetleg nincs idő vagy lehetőség arra, hogy a nagyobb hajók felvegyék őket. Ha le tudnak jutni a bolygóra és még az űrgyalogosok életben vannak és ha sértetlenek a leszálló hajók és ha sikerül velük elhagyni a bolygót és ha sikerül kijutni épségben a naprendszerből, akkor még lehet esélyük a túlélésre. Ennek megfelelően a megmaradt vadász rajoknak kiadta a parancsot, hogy vágják át magukat a klaff flottán a bolygó irányába. Nem sok esélyük volt, a teljes flotta, a flotta vadászgépei és a bolygó vadászgépei mind rájuk tüzelt. A gépek egymás után robbantak fel. Több pilóta, akinek sérült volt a gépe, inkább valamelyik nagyobb hajónak vezette a gépét, hogy utat nyisson a még sértetlen géppel repülőknek. Ezek a hősies önfeláldozások is csak ideiglenes előnyt biztosítottak azonban. A teljes ezredből, mire átjutottak a klaff flottán már csak egy századnyian maradtak, de már elérték a bolygó légkörét legalább. A vadászgépeik a légkörben nehezen irányíthatóak, mivel kifejezetten az űri körülményekre tervezték őket, de azért arra alkalmasak, hogy leszálljanak velük. Belépve a légkörbe, a hídfőállásnak kijelölt terület felé vették az irányt. Nem tudtak jelezni az űrgyalogosoknak, mivel nem tudták az általuk használt rádió frekvenciát. A nő szidta magában a terv kiagyalóit, mindent aprólékosan megterveztek kivéve a felderítést és azt, hogy az űrgyalogosokkal bárki fel tudja venni a kapcsolatot. A radaron vették észre először őket, de sokat nem tudtak tenni ellenük. Tüzet nyitottak a lézer ágyúikból, néhányat le is szedtek belőlük, de kitérni előlük nem tudtak, a vadászgépeik nem voltak alkalmasok légköri harcra. A klaff légköri vadászok rájuk rontottak, több szélső gépet azonnal lelőttek, két földi vadászgép akkor zuhant le, amikor a pilótáik megkísérelték a lehetetlent, és manőverezni kezdtek gépeikkel. Dugóhúzóba estek és lezuhantak. A nő érezte, ahogy gépe hátulja is találatot kap, közben mellette a kísérője, az egyik zászlóalj parancsnoka is felrobbant. Gépe pörögni kezdett a tengelye körül, leadta az orrát és zuhanni kezdett. A nő az egyik motor teljesítményét teljesen levette, míg a másikat maximumra pörgette fel, ezzel sikerült a gépet kivenni a pörgésből, már nagyon alacsonyan járt, de legalább megtalálta az űrgyalogosok hídfőjét. Egy kisebb űrkikötőt sikerült elfoglalniuk, oda próbált meg eljutni. Hátranézett, mivel a lövésze felől egy ideje már nem kapott életjelet. Elszörnyedt. A gépének a hátsó traktusa egyszerűen nem létezett, szétvitte az ellenséges vadászgép találata. A lövész fülke teljesen hiányzott a gépről. Egyedül maradt. Becélozta a leszállópályát, de túl nagy volt a sebessége. Már csak arra tudott ügyelni, nehogy valamibe becsapódjon a gépe. A vadászgép nagyot csattanva fogott talajt, azonnal felborult és az oldalán csúszott a betonon, míg végül az
58
egyik távközlési oszlopba csapódva állt meg. A gép lángra lobbant, mielőtt a nő elvesztette volna az eszméletét, még látta, hogy egy rohampáncélba öltözött űrgyalogos rántja ki a roncsok közül. Utána lekapcsolták a villanyt, háta mögött a gép maradék üzemanyaga berobbant.
Pár nap alatt megutálta a helyet. Az még ok, hogy az étkezéseken kötelező résztvennie, de az már kifejezetten idegesítette, hogy a kezelések miatt nem tud alámerülni. Ráadásul a kezelések sokszor délelőtt és délután is folytak, így kifejezett kevés időt tudott alámerülve tölteni. Csalódott volt. Miért nem hagyják már békén? A doktornő makacsul próbálta megtörni a lány közönyét a környezetével szemben. Próbált belelátni, de olyan mélyre nem tudott hatolni, ahol a lány élt. Napról-napra újabb és újabb módszerekkel kísérletezett. Egy idő után bevetette a gyógyszereket is. Nem sok sikerrel. Az egyiktől a lány folyamatosan vihogott, de más hang nem hagyta el a torkát, a másiktól állandóan aludt. A doktornő a kudarcok ellenére sem adta fel. Taktikát váltott és megpróbálta felzaklatni a lányt, az érzelmeire próbált hatni. Nem tudhatta, hogy a lánynak ebben a világban már kiölték az érzéseit. Képeket mutatott neki, film részleteket vetített le, amelyekben vagy baleseteket jelenítettek meg, vagy erőszakot mutattak. Ezzel sem ért el semmit. A filmvetítéseket a lány gyakran arra használta fel, hogy a teremben lévő sötétség leple alatt alámerüljön. Amikor észrevette a nő, kicsit megcsappant a lendülete. Pár hétre békén hagyta heverni az ágyon, különböző könyveket, folyóiratokat bújt, más orvosokkal konzultált, hátha valaki tud valamit kezdeni a pácienssel. A lány örült a nyugalomnak, minden percét, amit csak tudott alámerülve töltötte. Nem sokáig tartott a nyugalma. A doktornőnek támadt egy ötlete. Egy izmos ápoló kíséretében kocsiba ültette a lányt és elindultak. Végül a temető előtt álltak meg. Beléptek a kapun, a lány, mint egy robot megindult és egyenesen a hatalmas fűzfához ment. A kis pad még mindig ott volt a fa alatt. A lány először letérdelt és végig simított a réztáblán, amin a szülei és a húga neve volt begravírozva. Tenyerét kitárva végig simított a selymes füvön, végig a sima fa törzsén. Aztán leült a padra és csak nézte a fa tövét, miközben a szeméből ki-kigördült egy-egy könnycsepp. A doktornő elégedetten összenézett az ápolóval és bólintott. Megtudta, amit akart. Innen már csak időre volt szüksége, hogy teljesen képbe kerüljön. Ideje pedig neki is és a lánynak is volt. Hagyta üldögélni a lányt, amikor már úgy látta, hogy elapadtak a könnyei, mellélépett és finoman talpra állította. Visszaterelte a kocsihoz és visszamentek az intézetbe. Az intézetben a szobába kísérték, és magára hagyták. A doktornő elégedetten sétált az irodájába, ahol leült a számítógép elé és elkezdte leírni a lánynál tapasztaltakat. Már kezdte kapizsgálni, hogy hogyan tudná a lányt megnyitni. Újra olvasta a rendőrségi anyagot is, több dolgot nem igazán értett a mai történés fényében. Felment a netre és belevetette magát a keresésbe. Hírekre, cikkekre vadászott. Annyira belemerült a keresésbe, hogy csak akkor vette észre a látogatóját, amikor megszólalt. Kissé megriadt, amikor felnézett, mert egy ismeretlen férfi állt előtte. A férfi egy igazolványt mutatott. - Rendőrség. – Közölte. – Feltehetnék pár kérdést? - Persze. – Közben észrevette, hogy az egyik ápoló a férfi mögött áll, tehát Ő engedhette be az intézetbe a rendőrt. A férfit a lány állapota érdekelte, konkrétan arra volt kíváncsi mikor állíthatja újra bíróság elé, mikorra csikarnak ki belőle értékelhető vallomást. A doktornő, amikor mindezt meghallotta, igen felhúzta magát. - Nálunk betegek vannak, akiken segítenünk kell. Nem vallomásokat csikarunk ki, hanem betegségeket gyógyítunk. A betegek állapota nem nyilvános, hacsak nem hozott bírósági végzést! Egyébként semmi köze hozzá! Ha valaha is az derül ki, hogy a lánynak bíróság előtt
59
a helye, akkor azt majd az intézetünk közli az ügyészséggel! Viszlát! – Fordult el a meghökkent nyomozótól. – Legyen szíves kikísérni az urat és legközelebb, ha bárki idegen érkezik látogatóba, akkor mielőtt beengedi, mindig konzultáljon egy orvossal! A nyomozó nem tudott mit tenni követte az ápolót. Amikor hallótávolságon kívülre kerültek, akkor fordult csak az ápoló a nyomozóhoz. - Ne haragudjon öregem, de ezzel a kis ribanccal nem lehet beszélni. Mióta itt van csak a betegek, számítanak, a személyzet meg dögöljön bele a melóba. Még leszadálni sem lehet a buggyantakat, birkózhatunk velük egész nap. Ráadásul minimálbérért, a pénzt meg csak nyomják az idióták pátyolgatására, holott a legtöbbjüknek nem is itt lenne a helye. A nyomozó szó nélkül a zsebébe nyúlt, kisebb összeg cserélt gazdát. Az ápoló elégedetten folytatta. - Na velem lehet beszélni. Azt a kis kurvát ma megkocsikáztatták. Nem tudom pontosan hol voltak, de az biztos, hogy mikor visszajöttek a doki picsa nagyon elégedetnek tűnt, ami csak azt jelentheti, hogy sikerült valahogy szóra bírnia. Mióta visszaértek egész délután az irodájában dolgozott. Kíváncsi voltam min dolgozik ilyen erőteljesen, mivel mióta a kiscsajt ide hozták, azóta meg se nyikkant. Ahogy bekukucskáltam az ablakon, annyit ki tudtam venni a monitoron, hogy a lány kartonjába gépelgetett. Sikerült haladást elérnie, a többi részt nem nagyon értettem.: Valami olyasmi volt benne, hogy a lány poszttraumás sokkban szenved, amit valószínűleg valamilyen átélt borzalmas esemény idézett elő. Haladás érhető el, ha az eseményt feltárják, és ehhez a kezdő lépéseket megtették. Ja, igen még annyi megjegyzés is volt mellébiggyesztve, hogy a rendőrségi jegyzőkönyvvel ellentmondást mutatnak az adatok. A nyomozó szó nélkül újra a zsebébe nyúlt. Ezúttal egy nagyobb összeget nyomott a meglepett férfi kezébe. - Még egyszer ugyanennyit kap, ha elintézi, hogy a lány soha többé ne beszélhessen! - Meglesz! – Biztosította vigyorogva az ápoló. - Értesítsen, ha elvégeztetett! Látni akarom! - Hogyne, természetesen. – Hajlongott a másik. A nyomozó válaszra sem méltatta, hanem elindult és kisétált az intézet kapuján. Az ápoló visszaindult a doktornő irodája felé. Nagy bosszúságára a nő még bent volt, szorgalmasan dolgozott. A férfi legyintett, végül is két nap múlva éjszaki ügyeletes lesz, majd akkor elrendezi az ügyet. Két nap múlva az éjszaka sötéte alatt halkan kinyitotta az iroda ajtót, majd beólálkodott. Pár perc alatt megtalálta, amit keresett, néhány percig papírzörgés hallatszott. Sejtelmes mosollyal hagyta el az irodát. Közben egy nesz sem hallatszott. Az ápoltak csendben pihentek. Bevégeztetett.
Arra eszmélt, hogy valaki vizet löttyintett az arcára. Két teljes rohampáncélba öltözött alak magasodott fölé. - Hol vagyok? – Kérdezte. - Jó helyen, sikerült az űrgyalogság hídfőjét elérned. A géped viszont ripityára tört a landoláskor. – Közben a két alak levette az egész arcot takaró sisakokat. Az egyik egy nő volt, míg a másik az űrgyalogosok parancsnoka volt. Meleg, mély, barna szempár nézett le rá. Mintha ismerős lett volna kicsit. – Mit mond? – Nézett a mellette álló nőre. - Rendben lesz. Kisebb zúzódások, pár karcolás, de semmi komoly. - Kösz doki, térjen vissza a sebesültjeinkhez! - Értettem! – A nő kisietett a szobába, ketten maradtak. - A többiek? – Suttogta a lány.
60
Sajnos te vagy az egyetlen, aki épségben földet ért. – Komorult el az arca a férfinak. – Senki nem élte túl rajtad kívül. - Mindenki odaveszett. – Nézte reményvesztetten a lány a padlót. - Mi történt? – Kérdezte a férfi. – Hozzánk csak korlátozottan jutottak el az infók a csatáról. - A csatát, ahogy előre láttuk elvesztettük. – Nézett a szemébe a nő. – A nagyobb baj az, hogy a teljes flotta odaveszett, csapda volt az egész és mi belerohantunk. - Fasza. – Válaszolta rezignáltan a férfi. - Ti hogy álltok? – Próbált közben felülni a nő az összecsukható ágyban. A férfi felsegítette. - Nem túl rózsásan. A meglepetésnek köszönhetően sikerült elfoglalnunk ezt az űrkikötőt. Kialakítottunk egy sündisznóállást. Az egyik szállító hajó elnézte a terepet és kijjebb landolt, valami gyár közepén. Nem tudjuk őket behozni, képtelenség átjutni az ostromgyűrűn. Két szakaszt leírhatunk. Viszont mivel a flotta megsemmisült, nincs utánpótlásunk, idő kérdése, mikor zúdul a nyakunkba az teljes klaff hadsereg dühe. - Le kellene lépnünk. Maradt épen leszálló hajó? - Maradni maradt, csak éppen nem sokra megyünk velük, ezek még a régi fajták, nem tudnak teret váltani. - Hát én pedig nem fogom megadni magam. – Borzongott meg a nő. - Azt hiszem azt egyetlen egy ember sem fogja tenni, inkább meghalnak. – Helyeselt a férfi. A háború elején még mind a két oldal ejtett foglyokat. Egy sikeresebb offenzíva után találtak egy hadifogolytábort. A felszabadítók elborzadtak attól, amit ott találtak. A klaffok kísérleteztek a foglyokon. Korábban a tündék figyelmeztették az embereket, hogy a klaffok minden értelmes fajjal megpróbálják magukat keresztezni, amik az útjukba esik. Megpróbálták a foglyokkal is. Szerencsére az eredmény katasztrofális lett, egyetlen egy életképes utód sem jött világra. Viszont rengeteg szerencsétlen nőt és férfit vetettek alá különböző orvosi kísérleteknek. Mire a felszabadítók megérkeztek, már csak annyit tudtak tenni, hogy gyorsan véget vetettek a szenvedéseiknek. Ettől a pillanattól egyetlen egy katona sem volt, aki foglyot ejtett volna, vagy fogságba esett volna. Ha minden kötél szakadt, minden katona kamikáze harcossá vált és ennyi klaffot próbált magával vinni, amennyit csak tudott. - Mit csinálunk most? - Mivel elmenni nem tudunk, alkalmazzuk az ilyen esetekre előírt parancsot: Minél nagyobb ellenséges erőket kell lekötni és minél nagyobb kárt kell itt okoznunk. Megyek, beszélek az embereimmel. Maradj itt, amíg visszanyered az erőd. - Rendben. A lány visszahanyatlott az ágyra, közben a férfi feltette a sisakját és kiment a helységből. Viszonylagos csönd volt kint, így sikerült elszunnyadnia. Nem sokat szundikálhatott, lépések zajára ébredt. A doktornő lépett be az ajtón. - Elnézést ezredes, de szükségem lenne a helységre. Sok a sebesültünk. A lány bólintott, felkelt és oldalra a fal mellé állt. Onnan nézte, ahogy négy sebesültet cipelnek be az ajtón. Borzalmas sérüléseik voltak. Egynek robbanás tépte le a karját, a csonk végére a doktornő egy flakonból valami műanyagot permetezett rá, ami teljesen lezárta a sebet, megakadályozta a további vérzést. A másik három katonán hosszú vágott sebek éktelenkedtek. A nő lehunyta a szemét, közelharcot vívtak a klaffokkal. A klaff egy félig emlős, félig rovarlény. A biológusok nem tudták még megfejteni a genetikai kódjukat. Annyi bizonyos, hogy valaha teljesen másképp nézhettek ki, de az univerzumon keresztüli útjuk során több értelmes lénnyel keresztezték magukat, így az eredeti genomjuk teljesen eltűnt. Mostani formájukban, átlagban legalább két és fél méter magasok, fejükön rovarokra jellemző összetett szem van, szájuk előtt pedig egy csáprágóra emlékeztető szájszerv található, amely -
61
olyan erős, hogy képes az emberi nyakat elvágni, leválasztva a fejet a törzsről. Magát a testet pikkelyszerű organikus páncél takarja, amit cefet nehéz átvágni vagy átütni. A törzsből két pár kar ered. Az egyiken hatujjú kéz, míg a másikon éles vágók vannak. A vágók képesek átvágni magukat a rohampáncélon. A három űrgyalogoson a vágók okozta sebek voltak. Az egyik katonán, egy fekete hajú őrmesternőn már nem tudott segíteni a doktornő. Sokba esett és elvérzett. A többinek sikerült stabilizálni az állapotát. A doktornő, ahogy végzett körbenézett, megakadt a szeme az ezredesen. - Jöjjön velem, ha már rendbe jött. Segítsen nekem. - Mit tudnék segíteni, nincs orvosi képzettségem. – Válaszolta fásultan a nő. - Nem is az kell nekem. Kapott hagyományos kiképzést? - Persze. – Csodálkozott rá. - Remek. Kint talál egy rohampáncélt, vegye fel, hogy valamennyire védve legyen. Folyamatos támadás alatt vagyunk, nincs elég katonám a sebesülteket összeszedni, álljon be sebesültet szállítani. - Rendben. - Doki, kérem! – Szólalt meg a felkarú sebesült. - Mondja őrmester! – Fordult meg a doktornő. - Kérem, hagyjon itt koffein koktélt. A doktornő a sebesült szemébe nézett, az állta a tekintetét. - Nem akarom, hogy csak úgy levágjanak, mint egy marhát a vágóhídon, ha már meg kell dögleni, legalább párat had vigyek magammal. Kérem! - Mi is kérnénk. – Szólalt meg mellette a másik. A doktornő bólintott. Kiosztott minden embernek egy-egy injekciót. - Csak az utolsó előtti pillanatban használják! Elég a bőrhöz illeszteni, automatikusan befecskendezi az anyagot. Mindössze tizenöt percük lesz kb., utána összeomlik a szervezetük. A félkarú őrmester felnevetett. - Tizenöt perc pont elég lesz. – Maga mellé helyezte a fegyverét, és élesre állította. A doki tisztelgett feléjük, majd kiment. Az előtérben az ezredes már beöltözött. A doktornő felkapta a nő sisakját és beállította a rádiót. - A szanitécek frekvenciáját állítottam be, ezen fogják hívni. Bármilyen sebet talál, arra permetezzen rá ebből, addig, amíg kemény bevonat nem képződik rajta. – Kezébe nyomott öt flakont. – A sisak plexijén a harci komputer kirajzolja az útvonalat. Vigyázzon, a számítógép nem tudhatja hol törtek esetleg be a klaffok, összefuthat velük. Ne habozzon! – Nyomott a kezébe egy gépkarabélyt és egy akkutáskát. – A hordágy antigravitációs, a kezelő gombok a fogantyún. Kérdés? A lány megrázta a fejét. - Rendben. Látja ott a törzsőrmestert? Bólintott. - Jelentkezzen nála, Ő majd segít magának. - Rendben. Köszönöm. - Én köszönöm. – Azzal a doktornő már ment is tovább a következő hordágyhoz. A lány a fejébe nyomta a sisakot és az őrmesterhez lépett. Tájékoztatta, mire a férfi felröhögött. - Na ilyet se pipáltam még, egy ezredes a beosztottam. Kurva nagy szarban vagyunk tényleg. A lányra is átragadt a férfi jókedve, elvigyorodott. Megrántotta a vállát, tényleg kurva nagy szarban voltak. A következő pár óra összefolyt a lány számára, a folyamatos klaff támadás kezdte felőrölni az űrgyalogosokat, egyre nagyobb lett a veszteségük. A végén már nem tudta számolni hányszor fordultak az őrmesterrel a frontvonalak és az elsősegélyhely között. Egy viszont feltűnt neki, egyre rövidebb utat kellett megtenniük. Egyre összébb és összébb nyomták őket a klaffok. Szürkületkor a klaffok abbahagyták a támadást és visszavonultak.
62
Mikor fáradtan visszatámolyogtak az elsősegélyhelyre, akkor fedezte fel a lány, hogy az ezredes oda helyezte át a harcálláspontját. Egy nagy kivetítőn a frontvonal több pontja látszott. Az ezredes éppen egy csinos hosszú szőke hajú főhadnagynővel beszélt a rádión keresztül. A szép arcát por borította, melyekbe csíkokat húzott az izzadság. Páncélját vérfoltok borították. A nő elszántan nézett farkasszemet az ezredessel. - Engedélyt kérek, hogy aktiváljuk a páncél detonátorát. - Az engedélyt megadom. Küldöm a frekvencia kódot. – Intett az egyik híradósnak, aki a nála lévő rádión keresztül egy kódot küldött el. - Köszönöm ezredes. Találkozunk odaát. – A nő megszakította a kapcsolatot. A férfi megfordult. Körbenézett. - Mindenki menjen pihenni! Ez parancs. Adják ki az összes katonának. Csak az őrség maradjon ébren, mindenki más pihenni! Az emberek pillanatok alatt elhevertek a fal mellett és az asztalok alatt. Nem hallatszott nesz, csak az ajtón át, szűrődött be a sebesültek nyögése, jajgatása. A férfi a lányhoz lépett. - A parancs rád is vonatkozik. – Nézett rá szigorúan. - Neked is pihenned kellene. – Válaszolta. - Még nem tudok. – Vonta meg a vállát. – Menjünk ki a levegőre. Kiléptek az ajtón. Már besötétedett. Nem látszottak a csillagok az égbolton, mindent elborított a füst és a por. Leültek egy az úton heverő gerendára. - Az előbb búcsúzott el tőlem harminc ember. A nő, akit láttál az elvágott szakasz parancsnoka, épp most adtam meg nekik az engedélyt az öngyilkosságra. - Mit terveznek? – Suttogta a lány. - Mivel már nincs hova visszavonulniuk, ha megtámadják őket, így ma éjszaka kilopóznak és megtámadják a klaffokat. Megpróbálnak eljutni a klaff tüzérségig. - Mit jelent az aktivált detonátor? - Minden rohampáncél tartalmaz egy robbanótöltetet, ami elpusztítja viselőjét. A töltetet, ha a detonátor aktív, egy gondolatsorral is lehet be robbantani. Számukra már nincs visszaút, ha nem sikerül elérniük a lövegeket, akkor harc közben felrobbantják magukat. - Úristen! - Nem fognak a klaffok kezére jutni élve. - Mi meddig tudunk még kitartani? - Maximum egy-két napig. Sajnos a klaffok nem hülyék. Eddig nem vetették be a légierőt, mivel túl nagy területen voltunk szétszóródva. Tudták, ha lebombáznak minket, akkor csak a saját dolgukat nehezítik meg, mivel a törmelék miatt nem tudják bevetni a páncélosaikat és a kráterek, összedőlt épületek rengeteg fedezéket biztosítanának nekünk. A mai nap folyamán megállás nélkül támadtak minket a páncélosaik. Mivel csak kézi páncéltörő fegyverzetünk van, így közel kellett engedi őket, ami viszont rengeteg emberéletbe került. Folyamatosan szűkíteni kellett a területet, nehogy át tudjanak minket karolni. Kvázi ezt akarták elérni. Most beszorítottak minket egy stadionnyi területre, holnap ránk küldik a bombázóikat, amik szétverik a védelmünket, utána jöhet a gyalogság, ami lemészárolja a bombázást túlélőket. - Nem tehetünk semmit? - De, megpróbálhatunk a leszállóhely melletti erdőbe beszivárogni és ott gerillaháborút folytathatunk egy ideig. - Jól hangzik. - Hajnalba megpróbálunk áttörni az erdő felé. A hátvédet a sebesültek fogják adni, őket nem tudjuk magunkkal vinni, így figyelemelterelésként rátámadnak a klaffokra, míg mi átjutunk az erdőbe.
63
Lemészárolják őket. Le. – Bólintott az ezredes. – Mi is tudjuk, ők is tudják, de vállalták. Sőt örültek neki, így kaptak egy esélyt, hogy utoljára valamit tehessenek a bajtársaikért. Tudja, mi űrgyalogosok nem a parancsnokok, nem a magasztos eszmék miatt harcolunk, hanem egymásért, ha úgy tetszik a másik bakáért. Egy bajtársért készek vagyunk az életünket is áldozni, ha azzal a másik esélyt kap a túlélésre. Ezt jelenti a bajtárs nekünk. A lány bólintott, a vadászrepülők is így voltak egymással. Ez az, amit egy civil nem érthet meg soha. Nézte a fáradt, poros arcot és teljesen hülyének érezve magát örült, hogy a férfi mellett lehet. Éles sikoly vágta ketté a társalgást. Utána egy gépágyú ropogás hallatszott. Az ezredes felpattant és beviharzott az épületbe. Bent már mindenki talpon volt. - Mi történt? – Kérdezte az egyik nőt az ezredes. - A klaffok rajtaütöttek az egyik vonalunkon. Áttörtek! - A tartalék menjen és tartsa fel őket! – Adta ki a parancsot. – - Egy másik helyen is áttörtek! – Fordult az ezredes felé egy sápadt százados. - Akiket lehet, vonják az erdő felé! Megelőztek minket a klaffok, most kell megpróbálni az áttörést, amíg lehet. A sebesültek készüljenek fel. – Fordult a doktornő felé. Az kiviharzott a teremből. Az ezredes nyomában a lány is kilépett a szabadba. Mindenhonnan katonák bukkantak elő a sötétből. Körös-körül csatazaj hallatszott, ahogy a kétségbeesett katonák próbálták feltartani a betörő ellenséget. A doktornő nyomán sebesültek rajzottak ki az épületből. Látszott, hogy sokukat csak a rohampáncél és a koffein koktél tartja mozgásban. Az egyik az ezredes elé bicegett. - Merre? – Kérdezte. - Ott! – Mutatott a leszálló terület végébe az ezredes. - Adjatok nekik! – A férfi sarkon fordult, magához intette a sebesülteket és elindultak. Pilóták csoportja lépett az ezredes elé. - Uram! Felszállnánk a hajókkal. Megszórnánk egy kicsit őket. - Tudják, hogy nem lesz hova leszállni? - Ne aggódjon ezredes, találunk valami szép, nagy dolgot, amit öröm lesz eltrafálni. – Vigyorgott a férfi. Sarkon fordult és a leszálló hajók felé vették az irányt. A hajók közelébe értek, amikor a hajók alól hatalmas alakok vetették magukat rájuk. A klaffok egy csoportja a hajók külső burkolatán rejtőzött el, hogy megakadályozza a felszállást. A pilótákat, mivel semmilyen páncélt nem viseltek, pillanatok alatt darabokra tépték. Rohanva indultak a dermedten álló emberek felé. Az ezredes tért magához először. - Tűz! – Lőni kezdte a rohamozókat. A katonák csatlakoztak hozzá, az egyik klaff a másik után fordult fel az össztűzben. - A hátunk mögött! – Ordított fel az egyik katona. Megfordultak. A rémálmuk vált valóra. Minden irányból klaff gyalogosok törtek feléjük. - Vissza az épületbe! Megpróbáltak rendezetten az épület felé vonulni. Azon az oldalon csak egy ajtó volt, így csak lassan tudtak bejutni. Az utóvédben lévő katonák ezt látva inkább megfordultak, elővették az energia pallosukat, és közelharcba bocsátkoztak a klaffokkal. A többiek bejutottak az épületbe. - Elbarikádozni az ajtót és az ablakokat! Menjetek, nézzétek meg, mi van a többi bejárattal! Páran nekiestek a bejáratot eltorlaszolni. Míg a doktornő, a lány és néhány katona a másik ajtó felé indult. Ahogy a doktornő kinyitotta az ajtót, egy klaff vágócsáp szúrta keresztül. A klaff a másik kezével hanyatt döntötte a nőt, rátaposott, a szájszervét a nő nyakához illesztette és végigvágta a nyakát. A doktornő egy rövid sikollyal búcsúzott a világtól és egy mozdulattal, -
64
aminek eredményeként berobbant a páncéljában lévő töltet. A klaff darabokra szakadt. A lányt a robbanás ereje a falhoz csapta. Ahogy próbálta összeszedni magát, az ajtóban egy másik klaffot pillantott meg. A klaffra ráborulhatott valami, mert a kitin páncélján itt-ott folyt valami, a lányra nézett és megindult felé. A lány próbált felállni, de még túl kába volt a falba csapódás miatt. A lény fölé magasodott. Oldalról a bejárati ajtó robbant be, megölve több űrgyalogost, akik éppen megerősíteni próbálták.
A sebész letette a kabátját a fogasra, átnézte az üzenő fakkba lévő beteg kartonokat. Nem volt túl sok a mai napra, kicsit elégedetlen volt, többre számított. Az intézetnek nem volt állandó sebésze, nem volt rá szükség, így havonta egyszer a központi klinikáról járt ki egy sebész, aki elvégezte a szükséges beavatkozásokat. Fogta a kartonokat és áttanulmányozta őket. Átment a műtőbe, bemosakodott és már hozták is az első pácienst. A lány felriadt, a szobája felé közeledő lépteket hallott. Két markos ápoló nyitott ajtót. Ismerte őket, de még nem volt velük dolga. - Kezelésre kell menni! – Vakkantotta az egyik. A lány szó nélkül feltápászkodott az ágyból, és kiment a folyosóra utánuk. Egy-két ápoló, aki elment mellettük furcsán nézett a hármasra, a lányt nem szokták ennyien kísérni. A lányt nem érdekelte, ment amerre vezették. Halványan érzékelte, hogy nem arra mennek, amerre szoktak, de gondolta más lesz a kezelés helyszíne. Egy kis szobába kísérték be, az egyik ápoló leültette egy székre és határozott mozdulattal egy injekciót nyomott a lány karjába. Mire a lány felocsúdhatott volna, már hatni is kezdett a szer. A világ teljesen lelassult körülötte, mintha egy sűrű folyadékban evickélne, nehezére esett mozogni, nehezére esett beszélni, és nehezére esett gondolkodni. Minden összefolyt körülötte, már ülni sem tudott a széken rendesen, folyton le akart róla csúszni, a két ápoló tartotta egyenesen. A horizontja peremén egy zöld alak jelent meg, néhány szót váltott a két ápolóval, és megindult felé. Pár perc múlva teljesen kitöltötte látóterét. A két ápoló erősen megmarkolta a kezét és a vállát, hogy ne tudjon mozogni. Valami pántot erősítettek a homlokára, így a fejét is csak alig-alig tudta megmozdítani, nem értett semmit. A zöld alak lehajolt az arcához és pár csöppet csöpögtetett a szemébe. A szeme is teljesen érzéketlenné zsibbadt. Valamit matatott a szeménél, innenstől kezdve a lány már fókuszálni sem tudott. Annyit tudott kivenni, hogy valami fényes eszközzel közelít a szeme felé. Az eszközt a szeme felső részéhez nyomta finoman a sebész, ekkor a lány rájött mi történik. Picit megvonta a vállát, már amennyire az erős kezek engedték és felemelte a fejét, hogy a sebész jobban hozzáférhessen a szeme felső részéhez. Apró reccsenés hallatszott, majd ugyanazt a mozdulatot a férfi a lány másik szeménél is megismételte. Ott is reccsenés hallatszott. A lány számára a világ kifordult önmagából, a tér megváltozott. Minden viszonyítási alap eltűnt. A világ messzire ugrott, Ő kihullott belőle. A sebész intett a két ápolónak, akik felemelték az ernyedten lógó lányt és visszavitték a szobájába. A férfi lehámozta magáról a műtősruhát, nem volt több betege mára. Figyelmesen kitöltötte a papírokat, és átment a doktornő irodájába. Az ablakból látta, hogy a nő az íróasztalánál ül. Illedelmesen bekopogott és benyitott. A nő felnézett a számítógépből, amikor meglátta a férfit, kicsit elfintorodott, nem rajongott a sebészeti beavatkozásokért. Általában a betegein nem segítettek, maximum kezelhetővé váltak, a probléma okát nem oldották meg vele csak igen ritkán. - Szia! Készen vagyok mára. Itt vannak a papírok. – Tette le a paksamétát az asztalra. - Szia. Köszönöm szépen. Minden rendben ment? - Igen, nem volt semmi gond. Igazából könnyű műtétek voltak, nem volt komplikáció. Érdekes volt az utolsó beteg. – Mélázott el a férfi. – Nem szeretek ilyen beavatkozást végezni, most viszont úgy látszott, maga a páciens is igényli, ilyennel még nem találkoztam.
65
- Mire gondolsz? – Nézett rá zavartan a doktornő, nem értette az egészet. - Az utolsó, még csodálkoztam is, hogy te rendelted el, tudom mennyire, utálod. A lány esküszöm előre hajolt, hogy jobban hozzáférjek a szeméhez! - Még mindig nem értem miről beszélsz! – Vált nyugtalanná a nő, most már érezte: baj van. - Hát arról a fiatal nőről, akin lobotómiát kellett végeznem. - Milyen lobotómiát? - Mondom, hogy én sem értettem, sose szoktál ilyet kérni, én sem szeretem. De az a fiatal nő, tökre fura volt, mintha megkönnyebbült volna. A doktornőbe villámként csapott bele a felismerés, milyen páciensről beszél a sebész. Felkapta a kartonokat és a lányéba olvasott bele, valóban ott volt az alján az elvégzendő beavatkozásnál a lobotómia. Ráadásul az Ő neve volt aláírva. - Úristen! – Nyögte. – Én soha nem kértem lobotómiát, pláne nem ezen a páciensen. - De a te neved van rajta! – Hebegte zavartan a sebész. - Valaki ráhamisította az aláírásomat! A férfi leroskadt a székre, olyan beavatkozást végzett el, amely visszafordíthatatlan. Ezzel tönkretette a nő életét. A rendőrség bejáratán egy magas, középkorú férfi lépett be. Határozott léptekkel ment az ügyeletes pulthoz, ahol éppen egy egyenruhás őrmester gépelt a számítógépen valamit teljes átéléssel. A férfi megállt a rendőr előtt, amikor az nem foglalkozott vele, megköszörülte a torkát. Az egyenruhás bosszúsan felnézett. - Kis türelmet, rögtön felveszem a bejelentését! – Utasította rendre az okvetlenkedőt. – Mások is várnak a sorukra. – Azzal visszafordult a számítógép elé. A férfi egy kártyát vett elő az egyik zsebéből és a monitor elő tartotta. Az egyenruhás megdermedt gépelés közben, csak meredt a kártyára. A férfi a másik kezével egy dossziét tett elé. - Az ügyhöz tartozó nyomozókkal beszélnék! Most! Ne kelljen még egyszer kérnem! –Tett hozzá hideg, metsző hangon. Az előtérben megfagyott a levegő. Minden jelenlevő érezte a szavak súlyából, hogy a férfi nem a levegőbe beszél. Az őrmester belelapozott a dossziéba, megnézte a nyomozást vezetők nevét. - Az egyik nyomozó házon kívül van, terepen, nem tudni mikor jön vissza. A másikkal szerencsénk van, nem rég helyezték vissza a körzetbe, bent tartózkodik. – Jelentette készségesen. - Rendben. Akkor valaki kísérjen hozzá! – Adta ki az utasítást a férfi. Az őrmester odaintette az egyik közelben ténykedő egyenruhást és felkísértette vele az emeleten lévő irodába. Az emelet egyik szobája előtt a rendőr megállt és intett, hogy megérkeztek. A férfi elértette és bekopogott, majd benyitott. A szobában egy néger férfi ült egy íróasztalnál és egy dossziét olvasott elmélyülten. A beviharzó férfi láttán meglepődött, de mire reagálhatott volna, a férfi megelőzte. - Titkosszolgálati nyomozóiroda! – Mutatta az igazolványát. – Beszélni szeretnék Önnel! - Hivatalos ügy? – A néger férfi nem ijedt meg. - Igen, abszolút hivatalosan vagyok itt. Beszélhetünk erről az ügyről?! – Tette a dossziét a férfi elé. Az belelapozott és felsóhajtott. - Rendben, mire kíváncsi? - A maga verziójára! Érdekesnek találom, hogy ketten kezdtek el nyomozni az ügyben, majd egy idő után a maga neve eltűnik az iratokról. Sőt tovább megyek, bár a neve ott van a dosszié elején, egyetlen egy jegyzőkönyvet sem találtam, amit maga írt volna
66
alá. Mintha egyetlen egy helyszínen nem járt volna, egyetlen egy kihallgatást sem vezetett volna, semmit. Gondolom ez nem így van. – Nézett a másik szemébe. - Nem. – Sóhajtott a másik. – Ez egy rendkívül furcsa történet, elmesélem az én szemszögemből. Csoportvezető voltam abban az időben, amikor kezdődött. – A férfi elmesélte, ahogy egy kihallgatást ellenőrzött rutinból. Hogyan figyelt fel az egyik nyomozója érthetetlen viselkedésére egy baleseti eset kivizsgálása közben. Leállította az elfajult kihallgatást. Azonban bizonyos idő eltelte után ugyanahhoz a házhoz hívták őket egy gyilkosság miatt. A nyomozója a házban lakó egyik személyt gyanúsította. Ekkor már Ő is belefolyt az ügybe, kihallgatta a gyanúsított személyt. A személy az emberölést nem vitatta, de önvédelemnek állította be és egy hihetetlen családi drámát mesélt el neki. - Elhitte a gyanúsított történetét? - Hát eleinte nagyon hihetetlen volt az egész, azonban a legtöbb személy a kitalált történetek során belezavarodik a sztoriba, ellentmondásba kerül. Itt azonban nyoma sem volt ilyennek, így nem vetettem el az egészet. Ráadásul, ha igaznak vesszük a sztorit, akkor egy csomó értelmetlen dolog értelmet nyer. Megpróbáltam utána járni a történetnek. - Sem a kihallgatásnak, sem a nyomozásának nincs nyoma az aktában. Pedig én mindent szabályosan csináltam, minden jegyzőkönyvet leadtam. – Elmesélte a korházban történteket, a temetést is, azt is, ahogy a nyomozása közepén egyszer csak áthelyezték egy másik városba minden indoklás nélkül. Nemrég sikerült neki visszakönyörögnie magát. - Hát nem egyszerűsödött az ügy, sőt inkább bonyolódott! – Töprengett el a férfi. – A beosztott nyomozója a másik név a dossziéban? - Igen, így van. - Beszélnék vele is! Merre találom? - Nem tudom, kiment terepre. Az ügyeletes őrmesternek ilyenkor meg kell adni a helyet. - Kérdezze meg, hol van most, utána megyünk! A néger nyomozó letelefonált az ügyeletre. Amikor letette a kagylót, töprengő arcot vágott. - Ez rendkívül furcsa. – Motyogta. - Mi történt? – Vált feszültté a férfi. - A városi pszichiátriai intézetbe ment. - Mi ebben a furcsa? - Nincs jelenleg olyan folyó ügye, ami miatt oda kellett volna mennie. Viszont az ügy főszereplője jelenleg ott van kezelés alatt. - Akkor azonnal induljunk! – Pattant fel a férfi. – Szolgálati kocsival megyünk! – Adta ki a parancsot. Leszáguldottak a garázsba, a néger nyomozó bekapcsolta a megkülönböztető jelzést és úgy rohantak végig a városon. Az ápoló alig bírta tartani az iramot a nyomozóval, ahogy végig rohantak az intézet folyosóján. Közben hadarva beszélt a férfihez. - Mondom, hogy ezzel sikerült teljesen elintézni a kis ribancot! Ezen az állapoton nem lehet javítani, már csak egy nyáladzó, vegetáló roncs. - Akkor is látni akarom! – Vágott közbe a nyomozó. – Nyugodjon meg, megkapja a pénzét, ahogy megbizonyosodtam róla, hogy igazat beszél. Közben odaértek a lány szobája elé, az ápoló körbenézett, mivel senki sem járt a folyosón, így kinyitotta az ajtót. A lány ott ült az ágyon, maga elé meredt, üveges szemekkel nézett ki e
67
fejéből. A két férfi beóvakodott a szobába. A lány nem vett róluk tudomást, továbbra is csak meredt maga elé. - A sebész szétzúzta a homlok lebenyét, ahogy mondtam már csak egy vegetáló roncs. – Mutatta diadalmasan az ápoló. A nyomozó elvigyorodott, kárörvendően nézte körbe a lányt. Feltérdelt az ágyra szemben a lánnyal és a tenyerét néhányszor elhúzta a lány szeme előtt. Az nem reagált rá. Ekkor a férfi megérintette a nő arcát. Szintén semmi reakció. A férfi hátrafordult és egy köteg pénzt dobott oda az ápolónak. - Tökéletes. Azt hiszem ennél jobb nem is lehetne, jó munkát végzett, megérdemli a másik felét. Újra visszafordult a lányhoz és vigyorogva a szemébe nézett. Csak tompa fénytelen, teljesen halott szemeket látott. Aztán hirtelen valami változni kezdett. A szemek élettel teltek meg, a színük is megváltozott, a férfivel a másodperc tört része alatt egy vörös, örvénylő szem nézett farkasszemet. A férfi nem tudta megszakítani a szemkontaktust. Mély rekedtes hangon szólalt meg a lány:. - Démonok tudora! Az idő vándora! A múlt, jelen, jövő ismerője! A hét szabad művészet ereje. Szabaddá teszlek, elengedlek, nem kötelezlek! Távozz síkodra, ajándékom fogadd szívesen! Neked adom, rád bízom, lelkét, életét kezedbe ajánlom! Eme férfi a tied! Amikor a néger nyomozó és a férfi az intézethez értek, a portán senkit sem találtak. Bementek az épületben, ahol hihetetlen felfordulás fogadta őket. A nyomozó igazolta magát az egyik nővérnek, megtudakolva, hol találhatja a lányt, kezelő doktornőt. A nővér a lány szobájához vezette őket, ahol egy kisebb tömeg vette körül a szobát. - Mi történt? – Fordult az egyik orvoshoz a néger nyomozó. - Kik maguk?- Nézett rá szigorúan a férfi. - Titkosszolgálat! – Felelt a férfi a nyomozó helyett. – Mi történt? - Egy iszonyatos üvöltést hallattunk ebből a szobából, erre rohant ide mindenki. Nem tudjuk mi történt, egyik sem képes a kommunikációra. – Mutatott a szoba felé a férfi. Mind a ketten beljebb léptek. A lány továbbra is az ágyon ült, üveges tekintettel meredt maga elé. Az ápoló a fal mellett kucorgott magzati pózba összegömbölyödve, nem volt magánál. Az egyik orvos próbálta magához téríteni az ájulatból. A doktornő a nyomozó felé hajolva vizsgálta a férfit. Ami először mind a két férfinek feltűnt, hogy a haja teljesen megőszült. Hanyatt feküdt a padlón, arcán iszonyatos rettegés és fájdalom ült, szemei kifejezéstelenül meredtek a semmibe. A doktornő feladta a küzdelmet, csalódottan legyintett. Felegyenesedett. - Nem bírom kivenni ebből az állapotból. – Mondta a körülötte állóknak. - Ö lassan magához tér, de egy ideig biztos nem lesz kihallgatható állapotban, valamitől sokkot kapott. - Ő a nyomozója? – Intett a hanyatt fekvő alak felé. - Igen. – Felelte elszoruló torokkal a néger nyomozó. – Mi történt velük? – Fordult a doktornőhöz. - Nem tudjuk. – Felelte a nő. Mire ideértünk, már így találtuk, azóta pedig minden erőfeszítésünk ellenére ezt csinálja. - Mármint, hogy fekszik? – Kérdezte értetlenül a férfi. - Nem ezt, most kezdődik. – Intett a nő, hogy figyeljen.
68
A földön fekvő test megrándult, összerázkódott, görcsös rángatózásba kezdett. Egyre erősebben rángott. A körülötte lévők tehetetlenül figyelték. Az arca egyre nagyobb rettegést, borzalmat tükrözött. Hirtelen kinyílt a szája és egy mérhetetlen szenvedésről és iszonyatról tanúskodó üvöltés szakadt ki belőle. Utána csend lett, a rángás is befejeződött. - Ezt csinálja kb. tízpercenként. – Mondta a nő. - A lánnyal mi van, Ő miért van ilyen állapotba? Leszedálták? - Nem, sajnos az egy szomorú történet. Kérem, jöjjenek az irodámba. – Terelte őket a doktornő. Ahogy beértek az irodába, a nő hellyel kínálta őket és elmesélte, hogy valaki meghamisítva az aláírását lobotómiás beavatkozást rendelt el a lánynál. A beavatkozás végleges hatású, sajnos a lánynál a legrosszabb eredménnyel járt a beavatkozás, teljesen elvesztette a kapcsolatát a külvilággal, a további életében folyamatos felügyeletre szorul, mivel képtelen saját magáról gondoskodni. Eddig nem tudták ki hamisíthatta meg a lány kartonját, de a ma történtek fényében biztos, hogy az ápoló lehetett. - Rendőrségnek jelentették az esetet? – Kérdezte furcsa arckifejezéssel a férfi. - Még akkor, amikor a műtét után észrevettük a hamisítást. Nem maguk jöttek kinyomozni a történteket? - Nem, mi más okból jöttünk. Viszont a rendőrségen nem tudok róla, hogy bejelentették volna az esetet. – Nézett értetlenül a nőre a néger nyomozó. - Azt hiszem én, kezdem összerakni, hogy mi folyik itt. – Állt fel a székről a férfi. – Kérném szépen, hogy a lányról alkotott szakvéleményét legyen szíves átküldeni erre az e-mail címre. – Nyomott egy cetlit a doktornő kezébe. – Amennyiben az ápoló kihallgatható állapotba kerül, kérem, értesítsen minket. Menjünk vissza az őrsre, kíváncsi vagyok valamire. - Rendben. – Felelték kórusban. – A nyomozómmal mi lesz? – Kérdezte a néger nyomozó. - Azt hiszem jelenleg nálunk, van a legjobb helyen, ha bármi változás történik az állapotában, értesítem. Ahogy visszaértek az őrsre, a férfi felcibálta a néger nyomozót az emeletre. Ott rámutatott az egyik irodára. - Ez volt a nyomozó irodája? - Igen, de miért kérdezi? A férfi válasz helyett benyitott az irodába, ott hatalmas rendetlenség fogadta. A földön pizzás dobozok hevertek szanaszét. Az asztalon dosszié és papír hegyek próbáltak talpon maradni. - Jesszum! – Nézett szét a férfi. – Na, mindegy, ez van. Át kellene túrnunk a kupacokat, van egy olyan sejtésem, hogy itt találjuk az ügy elveszett dossziéit. - Rendben. A két férfi órákon keresztül pakoltak. Először összeszedték és kihordták a szemetet, hogy egyáltalán elférjenek az irodában. Egymás után szedték szét a kupacokat. Nagy meglepetésükre semmit nem találtak. Kimerülten és értetlenül néztek egymásra. - Ezt nem értem. – Jegyezte meg a férfi. – Valaminek lennie kellene itt. De hol van? – Nézett körbe elkeseredetten a papírokon. - Hát, már csak a szekrény és az íróasztalfiókok maradtak. Én vállalom az íróasztalt. – Tápászkodott fel a földről. A másik rábólintott. A szekrényhez ment, meglepetésére az sem volt bezárva. A szekrényben pár ing, nyakkendő, és egy dzseki lógott, míg lent két pár cipő és egy cipős doboz szerénykedett. A férfi csalódottan becsukta az ajtót, majd hirtelen mást gondolt és visszafordult. Kinyitotta az ajtót és kivette a cipős dobozt. Kinyitotta és elvigyorodott. - Ne keresse tovább, megvannak!
69
A dobozból egymás után kerültek elő a hiányzó dokumentumok. Ott volt a mentősök jelentése, ahogy a kislányt és a lányt megtalálták. Feketén-fehéren leírták milyen sérüléseket találtak a lányon és a kislányon. A két férfi összenézett, kezdett érdekessé válni az ügy. A dobozból továbbá előkerült a néger nyomozó összes jegyzőkönyve, a kihallgatásokról, a nyomozásáról. Meglett a klinika bejelentése az aláírás hamisításról is. A legérdekesebbnek azonban egy boríték bizonyult. Ebben három igazolvány volt különböző nevekkel, de ugyanazzal a fényképpel. Mind a nyomozót ábrázolták. Az igazolványok mellett egy végrendeletet találtak. A lány anyjának a végrendelete volt, ráadásul az eredeti példány. - Hát, ez meg hogy került ide? – Lepődött meg a néger nyomozó. - Azt hiszem, erről kérdezze meg az ügyvéd urat! – Adott egy cetlit a nyomozónak. – Én meg utána nézek az igazolványoknak. Ha végeztünk, az irodájában találkozunk.
A lány felnézett a föléje magasodó lényre. Tudta már késő, nem fog tudni elugrani előle. A lény megemelte a vágócsápot, de mielőtt lesújthatott volna a lányra, egyszerűen eldőlt. A helységben lévő több klaff is eldőlt egymás-után. A lány felkönyökölt, körbenézett. A klaffok visszahúzódtak, a padlón heverő példányok heveny szörcsögés követően kiszenvedtek. - Földre! A lány automatikusan engedelmeskedett a parancsnak. Az ajtóban álló klaffok közé egy kézigránát repült, a robbanás szétvetette őket. A lány érezte, hogy egy határozott kéz felrángatja a padlóról. Botladozva próbálta tartani az iramot. Amikor kirohantak az ajtón sikerült rápillantania a társára. Az űrgyalogos ezredes volt. Egy gépkarabélyt nyomott a lány kezébe, közben a sajátjából tüzet nyitott a környezetükben felbukkanó lényekre, fedezékbe kényszerítve őket. A lány is lőni kezdte a környezetét. Hallotta, hogy a háta mögött még néhányan rohannak velük. Mielőtt elérhették volna az erdőt, a klaffok is tüzet nyitottak rájuk. A lány egy erőteljes ütést érzett a hátán, felhemperedett, de sikerült bekúsznia az erdőbe. Mellette az ezredes térdelt egy fa mögött és egymás után lőtte ki a fedezék mögül kinéző lényeket. Kinézett a fa mögül, de csak három űrgyalogos holttestét látta az erdő előtt, az utolsó épp az első fa előtt hevert. Megtapogatta a hátát, csak sajgott, megértette, az űrgyalogos esett neki hátulról, nem találták el. Megfogta a férfi karját. - Mennünk kell! A férfi ránézett, felállt és elindult befelé az erdőbe, a lány követte. Néha, néha hátranézett. Érdekes, de a klaffok nem követték őket. Egyre beljebb hatoltak a rengetegbe. Legalább egy órán át gyalogoltak, míg végre megálltak pihenni. Végre levehették a sisakjaikat is. - Mihez kezdünk most? – Kérdezte a lány. A férfi kivetített a talajra egy térképet. - Egy esélyünk van. – Kezdte. – Kb. kétnapnyi menetelésre van egy geotermikus erőmű. Ha sikerülne felrobbantani, akkor a bolygó energiaellátása megbénulna. De ez csak a rövidtávú cél, számításaim szerint, ha az erőművet elintézzük, akkor a helyreállításhoz és az utánunk való hajszához mindenképpen erősítést kell a környékre hozniuk. Ez viszont hajót jelent. A hajót meg kell szereznünk. Utána kiderül, hogyan tovább. Valahogy ki kell jutnunk erről a bolygóról és ebből a naprendszerből. A klaffoknak van egy gyenge pontja. Láttad, mi történt a gyengélkedőben? - Láttam, valami rájuk folyt és belepusztultak. - Így van. Az a valami pedig a standard űrgyalogos mobil egészségügyi felszerelésből származik, mivel az volt a gyengélkedőn. Tehát a birtokunkban van az a valami, amivel legyőzhetőek. Ezt az információt el kell juttatnunk a parancsnokságra. Azok a rohadékok legyőzhetőek.
70
- Rendben, akkor csináljuk. Azért egyet ígérj meg! - Igen? - Ne akarj két nap alatt odaérni! - Na jó. – Nevette el magát a férfi. Most egész emberinek tűnt, lefoszlott a katonás merevség róla, furcsa mód egész felszabadultnak látszott. Jó volt ránézni, jó volt látni a felhőtlen, felszabadult nevetését. A lány is elmosolyodott. A hátára dobta a gépkarabélyát, elindultak. Sötétedésig kisebb-nagyobb pihenőkkel gyalogoltak. A lány teljesen kikészült az egész napos meneteléstől. Leroskadt egy fatönkre. - Éhes vagyok. – Közölte a férfival. - Hát enni éppen tudunk. – A férfi levette a hátpáncéljának egy részét. A páncél hátsó kiképzése olyan volt, hogy igazából egy kisebb hátizsák bújt meg benne. Két zacskó valamit vett elő. Egy-egy kőre letette őket, de előtte az aljukat megdörzsölte, majd hátrább lépett. - Ezekben, a zacskókban ragu van, mindjárt megfő, utána lehet enni. Ez a kaja pár napig kitart. Nagyobb problémánk lesz a víz. Vizet kell találnunk! Teszünk egy kisebb kitérőt, a térkép jelöl egy kisebb folyót. Viszont a páncélokkal problémánk lesz. A lány közben nekilátott az evésnek. Kicsit forró volt, kicsit ízetlen, de tápláló, lehetett érezni, ahogy erőt adott. - Miért? – Kérdezte tele szájjal. - Ha pár napon keresztül ebben menetelünk, akkor le fognak merülni a telepeik. Itt kell hagynunk. Kiszedjük belőlük az életmentő csomagot, a robbanóanyagot, a navigációs rendszert és az energia telepeket. - Ki tudod szerelni őket? - Szerencsére, ezeket a páncélokat harctéri tisztek tervezték, így moduláris rendszerűek, könnyedén szétszedhetők. A többi részét pedig elássuk. Vacsora után neki is állt szétszedni a páncélzatot, a lány közben nekiállt gödröt ásni. A kisméretű ásóval nehezen boldogult a kötött talajon, még alig-alig mélyült a gödör, mire a férfi végzett. Szó nélkül beállt ásni, mozdulatain látszott a gyakorlottság. Pillanatok alatt kimelegedett, így a zubbonyt és pólót hamar ledobta magáról. A lány egy idő után egyre gyakrabban kapta azon magát, hogy az ásás helyett a férfi izmos testére fókuszál. A férfi izmos volt, de mint a legtöbb gyalogos katona inkább szálkás izomzattal rendelkezett, így nem volt a teste felfújva. Együttes erővel hamar végeztek a gödörrel. A kibelezett páncélokat belerakták és a földet egyenletesen, szétterítették rajta. A férfi köveket és gallyakat is hordott rá, nem szerette volna, hogy esetleg megtalálják a páncéljaikat. Éjszakára elég kellemetlenül lehűlt a levegő, így kénytelenek voltak elővenni a hőtartó fóliatakarót az életmentő csomagból. A lány hiába burkolta be magát, kucorodott össze magzati pózba, még akkor is fázott, nehezen tudott elaludni. Félálomba érezte, mintha valami meleget takartak volna rá. A jóleső melegben hamar elaludt. A körülményekhez képest nyugodtan végigaludta az éjszakát. Reggel arra ébredt, hogy elzsibbadt az egyik válla. Legnagyobb meglepetésére azon kapta magát, hogy a feje a férfi mellkasán nyugszik, ő pedig hozzábújva fekszik, ezért is zsibbadt el a válla. - Jó reggelt! – Köszöntötte meleg mosollyal a férfi. - Jó reggelt. – Pirult el zavarában a lány. – Bocsánat. – Próbáld elhúzódni. - Nem probléma. – Vigyorgott a férfi. – Miután lefeküdtél, én még kihelyeztem az érzékelőket, mire végeztem, láttam, hogy eléggé fázol, így utólagos engedelmeddel melléd feküdtem, mivel csak így tudtalak betakarni téged is a fóliámmal. Remélem nem baj? - Nem, köszönöm. Tényleg majd megfagytam, csak mostanra elzsibbadt a vállam. – Mosolyodott el a lány is. Óvatosan megpróbált feltápászkodni, de még percek múlva is kényelmetlenül érezte a vállát. Eltakarították a nyomaikat maguk mögött és a navigációs rendszerre bízva magukat a folyó felé vették az irányt. Hallgatagon bandukoltak a fák között.
71
Mindketten a gondolataikba merültek. Végül a lány nem bírta tovább kibökte, amin már régóta töprengett. - Miért nem üldöztek bennünket az erdőben a klaffok? A férfi eltöprengett. - A klaffok ritkán küldik a gyalogosaikat nehéz terepre, mivel elég nagy darabok, így nehezen mozognak a tagolt terepen. Ha be kell hatolniuk pl. erdőbe, akkor átalakított tankokat használnak, amik megtisztítják a terepet az akadálytól a gyalogság előtt. Két ember miatt nem hiszem, hogy letarolnák az erdőt. Ahhoz túl racionálisak. Valószínűbb, hogy inkább az erdőben akarnak majd minket tartani, arra számítva, hogy így előbb-utóbb valami betegség, baleset, vadállat végezni fog velünk. Az erdő szélén az erőműnél kell majd nagyon vigyáznunk. - Elég jól ismered őket. - Pár éve már küzdök ellenük. Alapelvem, - ellentétben a főtisztekkel - , hogy minél jobban megismerem az ellenséget, annál nagyobb hatásfokkal tudok ellenük harcolni. Folyamatosan tanulmányozom őket, de még mindig meglepnek. - Ezzel én is ugyanígy vagyok, mindig képesek megújulni. - Ellentétben velünk, mi emberek iszonyatosan félünk változtatni bármin is. Nem merünk kipróbálni új dolgokat. Az meg szinte elképzelhetetlen, hogy egy alulról jövő ötletet figyelembe vegyenek, pedig sokszor egy-egy bakának príma ötletei vannak. Túl bürokratikusak, túl rugalmatlanok, túl merevek vagyunk. A lány rábólintott, neki is hasonló volt a véleménye. Tovább battyogtak hallgatagon. Az erdő nem volt túl sűrű, viszont rendesen volt aljnövényzete, ami lassúvá tette a haladást. Igyekeztek minél nagyobb zajt csapni, nehogy meglepjenek valami nagyobb helyi ragadozót. A nap már bőven áthaladt a tetőpontján, mire a megszokott erdei hangok közé új zaj vegyült. Nem volt túl hangos, inkább csak árnyalta a többi hangot. Megtalálták a folyót. Tényleg nem volt nagy, még egy csónakot sem tudott volna hordozni a hátán. A zajt az okozta, hogy elég magasról zúdult alá a kövek között. A két ember pár percig csak szemlélődött, a vízesés gyönyörű kis tengerszemet hozott létre a sziklák lábánál. A víz, hívogatóan csillogott a napfényben, sötétkék színe jelezte azonban, hogy igen mély lehet. A férfi körülnézett, majd vezetésével kicsit lejjebb mentek a víz mentén. A tengerszem után a terep kis esése miatt a folyócska lassú, megfontolt kanyargással csordogált tovább. A víz ezen a szakaszon már sekély volt, de gyönyörű tiszta maradt, teljesen átlátszott az aljáig. A férfi elmosolyodott. - Itt letáborozunk, kicsit kifújjuk magunkat, pihenünk. A lány körbenézett, a közelben odalátszott a vízesés, a folyó partján selymes pázsit terült el a fákig. Ledobta a cuccát. - Kirakom az érzékelőket és a riasztókat biztos, ami biztos. Pár perc az egész. - Tudok segíteni valamiben? - Ha gondolod, a csomagban találsz négy nagy műanyag zacskót, azokat kérlek, töltsd fel vízzel. Ja, majd elfelejtettem, légyszi, addig ne igyál a vízből, amíg vissza nem jövök. - Rendben. A férfi fogott pár kütyüt, és besétált velük a fák közé. A lány előbányászta a zacskókat és belemerítette őket a vízbe. A víz hűvös volt, de nem hideg. Kicsit melege volt, de nem mert a vízből inni, mivel nem tudta miért kérte olyan nyomatékosan a férfi, hogy ne igyon belőle. Szerencséjére, mire teljesen eltikkadt volna a férfi visszaért. Átvette a teli zacskókat, a csomagból kis pasztillákat szedett elő és párat minden zacskóba beleszórt. - Ez kémiailag és biológiailag is fertőtleníti a vizet. Utána már ihatunk belőle. - Mennyi ideig tart? - Már kész is. Kérsz? - Igen, már nagyon szomjas vagyok. A lány nagyokat kortyolt a hűs vízből, mohón ivott, két oldalt kicsit ki is csorgott.
72
- Vajon lehet fürdeni a vízben? – Kérdezte csillogó szemekkel a vizet fürkészve. A férfi felelet helyett elővett egy kis üvegcsét a csomagból, engedett bele egy kevés vizet, az üvegcsébe beleszórt valamit és jól összerázta vele. Nem történt semmi. - Ha szeretnél, nyugodtan fürödhetsz, a gyors teszt alapján semmi olyan ismert kórokozó nincs benne, ami a fürdéskor veszélyes lenne. Csak ne igyál belőle, mert az már más tészta. Ez a gyors teszt csak a külsőleg is veszélyes kórokozókra figyelmeztet, mivel a vízen való átkelésekhez fejlesztették ki. A lány elvigyorodott, gyors mozdulattal lekapta magáról a zubbonyát és a pólóját, csak a melltartót hagyta fent. A bakancsot és a nadrágot is levette, csak bugyiban és melltartóban lábalt bele a vízbe. Hanyatt feküdt a vízben, élvezte, ahogy a víz végig mossa a testét. A fejét is belemerítette és addig maradt a víz alatt, amíg csak bírta szuflával. Mikor kitörölte a vizet a szeméből látta, hogy a férfi a víz szélén ül, és őt figyeli nagy szemekkel. - Miért nem jössz be, ahelyett, hogy a szemeidet legeltetnéd? A nagy harcos fél a víztől? A férfi nem válaszolt, csak elvigyorodott, alsónadrágra vetkőzött és Ő is a vízbe gázolt. Mire kettőt lépett egy hatalmas vízsugár találta telibe. A lány fröcskölte le, utána azonnal hátrább ugrott, nehogy a férfi elsőre elkapja. Nevetve birkóztak egy ideig, majd a férfi legyűrte a lányt és finoman a víz alá nyomta. Ahogy elengedte, a lány nem bukkant fel, ahogy a férfi várta, hanem a víz alatt elkapta a férfi lábát és kirántotta alóla. Nagy csobbanással bukott fel. Mikor felbukkant a víz alól csak ültek egymással szemben a vízben, és nagyot nevettek. A lány közelebb hajolt a férfihoz és megcsókolta. A férfi először meglepődött, de hamar átölelte a lányt és visszacsókolta. Mikor kifulladva abbahagyták a férfi a lány szemébe nézett. - Rég találkoztam ilyen gyönyörű, intelligens nővel, mint te. A lány elmosolyodott. Megfogta a férfi kezét és kivezette a vízből. A parton szembefordult vele, átölelte és megcsókolta. Egyre szenvedélyesebben csókolták egymást. Aztán a férfi áttért a nyakára, finoman csókolni és harapdálni kezdte az artéria vonalát. A nyakáról lejjebb haladt a keblének a melltartóból kilátszó részére, közben becsúsztatta a kezét a bugyi szövete alá, és simogatni kezdte a fenekét. A lány a férfi hátát térképezte fel, közben egyre hangosabban zihált. A férfi kihúzta a kezét a bugyi alól és egy mozdulattal kikapcsolta a melltartó csatját. A lányról lehullott a ruhadarab. A férfi egy pillanatra hátralépett, elgyönyörködött a lány melleinek szépségében. Újra közelebb lépett, a lány mellei a kezébe simultak, közben a lány finoman az alsónadrágba nyúlt és megragadta a férfiasságát. A férfi a szájába vette a lány mellét és a nyelvével érzékien körözni kezdett a mellbimbón. A lány hátrahajtott fejjel élvezte, ahogy a férfi nyelve kényezteti a mellét. A kezével közben kiszabadította a férfi farkát és a feszülő bőrt megmarkolva ütemesen mozgatni, kezdte a kezét le és fel. A férfi előröl végigsimított az ágyékán, kitapintotta a csiklót, simogatni kezdte. A lány teljesen magához húzta a férfit. A férfi a másik kezével elengedte a lány mellét, de a szájával továbbra is fogva tartva a mellbimbóját, lenyúlt és az egyik úját felnyomta a lány hüvelyébe. A lány összerándult, felemelte az egyik lábát és körülfonta vele a férfi csípőjét, kitárulkozva neki. A férfi egyre gyorsabban mozgatta az úját a csiklón, amit a lány egyre hangosabb sikolyokkal hálált meg. Hátrafeszítette a testét, miközben az ágyékát teljesen hozzápréselte a férfi kezéhez, és egy hosszabb sikollyal az ajkán elélvezett. A férfi megtartotta a remegő nőt, mikor alábbhagyott a remegés, a lány elővett az egyik hőtartó fóliát és kiterítette a pázsitra. Lehúzta maga mellé a férfit, leráncigálta róla az alsónadrágot és fölé hajolt. Kezébe vette a farkát és a nyelvével körbenyalta makkot. Az ajkai közé vette a péniszét, és finoman szopni kezdte. A férfi felnyögött, közben a lány egyik keze a heréit morzsolgatták. A férfi megragadta a lány egyik combját és átemelte magán, ezzel az arca közvetlenül a lány öléhez került. Nyelvével a lány csiklóját kezdte el nyalni. A lány egyre gyorsabban mozgott a férfin, időnként egészen mélyre csúsztatva a férfi péniszét. A férfi mind a két kezével belemarkolt a lány combjába és hörögve engedte el magát. A lány rá egy percre élvezett el, miközben a férfi farka még lüktetett az ajkai között. Percekig csak feküdtek
73
zihálva az átélt gyönyörtől átölelve egymást. Amikor kicsit lecsillapodtak, a férfi felkönyökölt és a másik kezével végig simította a lány testét. Eljátszadozott a mellek halmain, körbe-körbe menve a mellbimbó körül. Utána áttért a lapos hasra, a köldök körül játszadozva, onnan a combok belső ívén haladt tovább a térdhajlatig. Visszafelé már a nő forró ágyékát is útba ejtette, óvatosan széthúzva a szeméremajkakat, az egyik úját benyomta a nő testébe. Az megfeszült, megragadta a férfit és csókolni kezdte. A férfi mikor érezte, hogy újra készen áll, fölékerült és óvatosan, lassan beléhatolt. A lány kicsit megemelte a csípőjét, hogy a férfi mélyebbre juthasson. Felhúzta a két lábát, a férfi pedig a könyökén támaszkodva megmarkolta mind a két mellét. A lánynak ezúttal nem kellett sok, hogy elmenjen. A férfi megvárta, amíg újra összeszedi magát, kicsusszant belőle, megfogta a fenekét és megfordította. Egy lendülettel tövig hatolt a hüvelyébe, az ágyékát a lány fenekéhez préselte, miközben az egyik kezével a lány mellét fogta össze, a másikkal a csiklóját izgatta. A lány a hármas inger hatására pillanatok alatt, elvesztette a világot, csak az érzésre tudott koncentrálni, hosszú sikolyt hallatva elmerült a kéjben, miközben érezte, hogy a férfi lüktetve megtöltötte. Sokáig feküdtek egymás mellett, egyiküknek sem volt kedve, ereje mozdulni. A férfi végül előhalászta a másik fóliát és szorosan a lányhoz bújva magukra, terítette. A lány pillanatok alatt elaludt. Reggel halk neszezésre ébredt, nem mozdult, csak a szemét nyitotta ki. Megdermedt, egy apró szőrős kis pofa szaglászott közvetlenül a feje mellett. Kis orrocskája fürgén szimatolt körbekörbe. Ahogy észrevette, hogy a lánynak nyitva a szeme, a kis lény fürgén felszaladt az egyik fa törzsén és a lombok között eltűnt a lány szeme elől. A férfit kereste, mivel nem érezte maga mellett. A vízpart mellett látta meg, éppen reggelit készített, azaz várta, hogy a kémiai töltet felmelegítse a kaját. Amikor észrevette, hogy a lány felébredt és őt nézi, rámosolygott és jelezte, hogy pár perc és kész a reggeli. A lány nagyot nyújtózott, úgy ahogy volt meztelenül felkelt és belesétált a folyócskába. Hanyatt feküdt a vízbe, hagyta, hogy a víz teljesen átmossa a testét. Ahogy a férfi szólt, hogy kész a reggeli, kimászott a vízből, gyorsan megtörülközött és leült a férfi mellé. A férfi átölelte és hosszan megcsókolta. Gyorsan belapátolták az ételt, aztán egy ideig csak ültek, egymást átölelve. Nem akaródzott nekik elindulni, egyszerűen csak élvezték az életet. Nehezen, de végül is feltápászkodtak, összepakolták a cuccaikat és elindultak az erőmű irányába. Egész nap gyalogoltak, délutánra értek az erdő szélére. Óvatosan visszahúzódtak a fák közé, nehogy észrevegyék őket. A lány nagyot fújtatott. - Mégis csak sikerült két nap alatt legyalogoltatnod velem a távot. - Ugyan már, azt ne mond, hogy kifulladtál. - Nem, teljesen rendben vagyok. - Akkor semmi probléma. – Vigyorgott tovább a férfi. Elővette a látcsövet, és az erőművet kezdte el tanulmányozni. - Ahogy gondoltam, nem klaffok őrködnek, hanem elektronikus rendszereket használnak. Ez egy kicsit megkönnyíti a dolgunkat. - Én azt hittem nehezebbé teszi. – Nézett rá értetlenül a lány. - Az elektronikus rendszereknek nincs agyuk, nem gondolkodnak, csak azt teszik, amikre programozták őket. Az őrszemélyzet gondolkodik, van intuíciója. Bármikor húzhatnak valami meglepőt, újdonságot. Az elektronikus kütyüket át kell verni, ki kell kerülni. Nocsak, ez érdekes! - Mit látsz? - Úgy látom folyamatosan ki, beáramlanak a teherszállító járművek. Valamit nagyon építenek odabent. – Felugrott. – Gyere, meg kell néznünk közelebbről is a járgányokat. Támadt egy ötletem. Eltávolodtak az erőműtől, párhuzamosan haladtak az úttal. Egy kanyar után megközelítették az utat. Hatalmas jármű közeledett, légpárnán haladt az út feledt, az antigravitációs generátorok nyöszörögtek, csikorogtak a túlterhelés miatt.
74
Király! Számítógép vezérli, nincs rajta személyzet. Csak fel kell rá kéredzkedni. Azért gondolom nem ilyen egyszerű, hogy csak úgy felugrunk rá. Na azért annál kicsit bonyolultabb. Azt a komputer rögtön regisztrálná és riadóztatna. Úgy kell feljutnunk rá, hogy az érzékelő ne szúrja ki. - Meg tudod oldani? - Szerintem igen. Hajnalban megyünk, akkor látnak a legrosszabbul a klaffok. Addig vissza az erőműhöz, jobban fel kell térképeznünk az érzékelőket. - OK. Egész éjjel az erőmű körül keringtek, hogy minél több oldalról felmérjék az erőviszonyokat. - Minimális robbanóanyag van nálunk, valami jó helyet kell találnunk, ahol elég nagy kárt tudunk okozni ezzel a kis mennyiséggel is. - Nézd! – Mutatott előre a lány. – Két óránál ott vannak az energia transponderek, amik az energiát eljuttatják a célterületekre. Ha azokat felrobbantjuk, akkor az energia nem tud távozni a rendszerből, hanem felhalmozódik és rövid időn belül, szétveti a termelő egységet. - Na ez jó ötlet. Már csak azt kell feltérképezni, merre tudunk visszavonulni. - Jobbat tudok. Nézd, ott van egy kutter. Ha sikerül elkötnünk, akkor azzal nem csak a bolygót, hanem az egész kibaszott naprendszert is elhagyhatjuk, ugyanis van térhajtóműve. - Mit keres a bolygó felszínén egy kutter? - A kutter kísérő hajó, konvoj kíséretre ideális. Futárhajónak is szokás használni, mivel aránylag kicsi, nehéz kiszúrni a hiperűrben, viszont gyors. Látok a háta mögött egy teherhajót, azt kísérhette a felszínig. Azt hiszem tényleg valami kurva nagy építkezés folyik. - El tudod vezetni? - Nem gond. Szerencsére sikerült már épségben elkapni párat, így át tudtuk tanulmányozni. Csak jussunk be. - Rendben, menjünk vissza az úthoz, a kanyar mögé. Újra eltávolodtak a az erőműtől, csakhamar az út mellett lapultak. Az úton továbbra is áramlottak a kamionok, noha már erősen sötétedett. - Éjszaka pihenünk, pirkadatkor indulunk. Aludni nem nagyon tudott a lány, ahhoz túlságosan fel volt már pörögve a másnapi események miatt. Lassan telt az éjszaka, az útról folyamatosan hallatszott a kamionok zaja. Éjszakára sem lankadt a forgalom. Néha, néha azért sikerült elszunnyadnia. Amikor a láthatár szélén vörösleni kezdett az égbolt, szótlanul felcihelődtek, elindultak az úthoz. Az út mellett meglapultak. - Figyelj! Maradj szorosan a nyomomban. Fel kell rá ugranunk! - Rendben. - Ez nem minden. Egyszerre kell ugranunk, ugyanis egy paradimenzionális mikroteret fogok létrehozni. Mi nem ebben az univerzumban fogunk lenni, hanem egy másikban, így a tömegünket nem fogják észrevenni a szenzorok. - A térváltásnak nagy energia kisugárzása van, azt nem fogják kiszúrni? - Ez kis tér, kis energiával, igazából csak egyszemélyes, így elég szűken fogunk benne elférni. A kamionokon nincs olyan cucc, ami kiszúrná, az erőmű szenzorai elől elrejt minket a kanyarulat, messzebbről meg nem észlelhető, annyira kis energiájú a térváltás. - Honnan van neked ilyen izéd? Nem hallottam még erről a technológiáról. - Nem is hallhattál, ez tünde fejlesztés, csak párat kaptunk. Közel húzódtak az úthoz, közeledett a következő kamion. A férfi kézen fogta a lányt és egyszerre ugrottak el. A levegőben az úrgyalogos az övéhez kapott, ettől az egész világ -
75
körülöttük kifordult, hullámot vetett. Mire nekicsapódtak a kamion oldalának, már nem voltak láthatóak. Igazából már ott sem voltak. A férfi igazat mondott, valóban szűk volt a hely, szorosan egymáshoz tapadva is alig fértek el benne, szorította őket a tér görbülete, alig tudtak levegőhöz jutni. Szerencsére, nem sokáig tartott az út, bár a lány teljesen elvesztette az időérzékét, ahogy feküdt ott lehunyt szemekkel. Nem, mert kinézni, szürreális volt, ahogy lógtak a kamion oldalán és az út suhant alattuk. A férfi összeszorított fogai közt szűrte a szavakat. - Mindjárt megszüntetem a teret, le fogunk esni a kamion oldaláról. Vigyázz! Most! Ahogy a mikroteret megszüntette a férfi, rögtön győzött az igazi gravitáció és nagyot puffantak az úton. Talajfogáskor gurulásban vitték tovább a mozgási energiát, így nem esett bajuk. Körülnéztek, már az erőmű területén voltak. Meggörnyedve futottak az egyik épület takarásába. Az erőmű közepén tényleg nagy volt a sürgés-forgás, rengeteg építőrobot dolgozott valamin. Szerencsére csak pár klaff felügyelte a munkát, akik a robotokat irányították. A transponderek felé vették az irányt, óvatosan haladtak, de a telep belterületén már nem ütköztek szenzorokba. Gond nélkül eljutottak a transponderek közelébe, felpakolták a vastag vezetékekre a robbanóanyagot. A lány megfogta a férfi karját. - Távirányítóval fel tudod robbantani, vagy csak időzítő van nálad? - Megoldható távirányítással is, miért? - Ha felrobbannak a transponderek, biztos, hogy a kutter legénysége vészstartot indít. Legalábbis nálunk ez lenne a standard eljárás. Elég közel kell jutnunk a hajóhoz, hogy a robbanás után meg tudjuk lepni a legénységet. Nem sok időnk lesz, amennyire csak lehet, közel kell jutnunk a hajóhoz. - Hány fős legénysége van a kutternek? - Általában ötfős legénysége szokott lenni. - Rendben, gyerünk! Óvatosan haladtak tovább. A hajó környékén egyre több klaff mozgott. Ezek között voltak technikusok, de itt már megjelent a felfegyverzett őrszemélyzet is. - Mit tegyünk? Kicsit sokan vannak. – Suttogta a lány. - Mindjárt kevesebben lesznek, ahogy berobbannak a transponderek. – Vigyorgott a férfi, és elővette a detonátort. - Húzódj le, nagyot fog szólni! Mindketten lehasaltak a földre. A férfi lenyomta a gombot. Először csak kisebb robbanás rázta meg a környéket, ahogy a robbanóanyagok felrobbantak az impulzustól. Utána pár másodpercre rá, berobbant a csőben lévő energianyaláb. Ez már hatalmasat szólt és megrengette a környezetet. A fejük felett lökéshullám száguldott el, ha nem hasalnak le, biztos felborítja őket. A klaffok nem voltak ilyen szerencsések, a lökéshullám elsöpörte őket. A lány és a férfi kirobbant a fedezék mögül. A férfi egy gránátot vágott a földön heverő klaffok közé. Mire megmozdulhattak volna a gránát, szétvetette őket. Közéjük értek, a megmozduló lényeket lelőtték. Ekkor érte őket egy újabb robbanás. Ez már őket is a földhöz vágta. Csodálkozva tápászkodtak fel, körülnéztek. A telep túlsó végében a kitermelő egység repült a levegőbe. A csőhálózat eljutatta az energialöketett a kitermelő egységbe, ami szintén begyulladt. A férfi a fejét rázva próbálta leküzdeni a kábaságát. A lány berontott a hajóba. - Fedezz! – Kiáltotta a férfinak, aki visszaintett és behúzódott a hajót tartó egyik futóműhöz. Berontott a hajóba, ahogy számított a legénység elkezdte a vészstart előkészületeit. A lány tüzet nyitott. Sikerült leszednie a pilótafülkében tartózkodókat. Nagy nehezen arrébb lökte a klaff tetemét és beült a pilótaülésbe. A monitorokon belátta a hajó teljes környezetét. Felszisszent, a férfi bajban volt. A klaffok gyorsabban reagáltak, mint ahogy gondolták. A teherűrhajó már el is startolt, így a férfit teljesen körbevette az előrenyomuló gyalogság. A lány kiélesítette a hajó fegyverrendszerét. Aktiválta az energiapajzsot, és tüzet nyitott a fedélzeti fegyverekből. A nagy kaliberű lövések elsöpörték a rohamozó klaffokat.
76
- Gyere! – Kiáltott hátra a kommunikátorba és elkezdte felhúzni a lejáró rámpát. A férfi felrohant a záródó rámpán. Nagyot fújtatva esett be a pilótafülkébe. Rávigyorgott a lányra és belerogyott a másik ülésbe. - Start!- Csapott rá a lány a vészstart indító paneljére. A hajó kilőtt a felszínről. A gyorsulás teljesen az ülésekbe préselte őket, mozdulni sem tudtak. Néhány pillanatra minden elsötétült előttük. Az őrült iramú gyorsulás akkor csillapodott csak, amikor a kutter elhagyta a légkört. A lány megrázta a fejét, hogy kitisztuljanak a gondolatai. - Tűnjünk el ebből a naprendszerből, mielőtt felocsúdnának! – Mondta a férfinak. Elkezdte bevinni a legközelebbi kvadráns centrumának koordinátáit a navigációs rendszerbe, hogy a számítógép el tudja végezni a térváltás előtt a szükséges számításokat. Megdermedt a keze. - Azt a kurva! – Szakadt ki belőle a döbbenet, ahogy kifelé nézett meredten. - Mi van? – Ijedt meg férfi. - Odanéz, az egész térlopakodó flotta a valós térben tartózkodik. – Mutatott egy kisebb klaff flotta felé tőlük nem messze. A férfi a jelzett irányt kezdte el vizsgálni. Egy hatalmas dagadt bálnára emlékeztető hajó körül kisebb, karcsú hajók csoportosultak. – Ez minden romboló parancsnok álma. – Suttogta a lány. - Mi az a nagy dög középen? – Mutatott a bálnára a férfi. - Az egy tanker. Éppen az üzemanyagot, felszerelést vételezik. Támadt egy ötletem. Támadunk! - Micsoda? Megőrültél? Egy kutterrel egy flotta ellen? – Hápogott a férfi. - Maradj csöndben és figyelj! Ez itt fent az én terepem. – A lány keze zongorázott az előttük lévő konzolokon. – Fegyverrendszerek élesítve. Teljes támadó sebesség! A kis hajó meglódult. Körülötte manőverező hajók szinte állni látszottak. A kutter egy hihetetlen mozgékony, gyors, fürge hajó volt, de a férfi még mindig nem értette, hogyan akar a lány huszonpár hajót elintézni. A lány a kuttert térlopakodó flotta közelébe manőverezte, közben a szeme sarkából látta, ahogy a csatahajók elkezdik kibocsátani a vadászaikat. - Rakéta indul! – Kiáltott fel a lány és éles fordulattal, ami teljesen belepréselte őket az ülésbe eltávolodott a flottától. A férfi csak nézett, egyetlen egy rakétát indítottak. A térlopakodó flotta meg sem tudott moccanni, a rakéta egyenesen a középen álló tankerbe csapódott. A tanker hatalmas detonációval felrobbant. A rákapcsolódott térlopakodó hajókat pár pillanattal később érte el az üzemanyag csöveken végig futó robbanás, egymás után robbantak fel. A lány egyetlen egy rakétával hazavágta a klaffok összevont térlopakodó flottáját. A férfi most már elismerően nézett a lányra. - Mikor tudunk teret váltani? – Kérdezte. Bár a vadászgépeknek ki kellett kerülniük a térlopakodó flotta maradványát, de mégis gyorsan közeledtek. Bármennyire is fürge hajó a kutter, egy vadászgép sokkal gyorsabb nála. - Elméletileg másodperceken belül, a koordinátákat már bevittem a navigációs rendszerbe, amint a számítógép kikalkulálja az útvonalat a hipertérben, automatikusan teret váltunk. Még azt kell megvárnunk, hogy valamennyire kijussunk a bolygók gravitációs teréből. Menj fel a felső lövegekhez és fedezd a seggünket! A férfi elrohant, felmászott a létrán a lövegtoronyba. Aktiválta a löveg harci komputerét. Már nagyon közel voltak a vadászok, alig-alig voltak kívül a lőtávjukon. A lány egy hirtelen manőverrel megpörgette a hajót a saját tengelye körül, és kihasználta a nagyobb lövegek nagyobb lőtávolságát és tüzet nyitott. Végigsöpört a vadászokon, bár igazából célozni nem volt ideje, a harci komputernek valamennyire sikerült a csoportot befognia, mert a lövések végigverték az elől haladókat. Több vadászgép felrobbant, míg mások, ahogy reflexerűen elrántották a gépüket, összeütköztek az alakzat másik gépeivel. A lány visszapörgette a gépet, amitől a férfinak megint elakadt a lélegzete, és a kutter újra vágtatni kezdett kifelé a naprendszerből. A férfi mihelyst újra normálisan kapott levegőt, a lövegekkel lőni kezdte a megzavarodott vadászgépeket. Noha a torony lövegeinek még túl messze voltak a vadászok,
77
azok kitérő manőverbe kezdtek. A lány váratlan lépése és a férfi lövései miatt a kutter lélegzetnyi előnyhöz jutott. Már az utolsó bolygó mellett haladtak el, de a vadászgépek is rendezték soraikat. Hiába lövöldözött bőszen a férfi rájuk, túl fürgék voltak a torony lövegeinek. - Gyere le! – Kiáltott fel a lány. A lány a teljes energiát elvonta a lövegektől és az elülső pajzsoktól. Kockáztatott, mindet a hajtóművekre adta. A hajó meglódult, bár a hűtőrendszer jelezte, hogy sokáig ezt a túlterhelést nem fogja bírni és leolvad. A lány ráadta a vésztartalék rendszert, ami azt jelentette, hogy a motorok mellett a burkolat kinyílt és az űr hidege beáramlott. A hűtőrendszer vészjelzése elhallgatott, egyelőre sikerült megállítani a túlmelegedést. A hajó megrázkódott, a számítógép szerint a hátsó pajzsokat találat érte. Rövid időn belül újabb és újabb találatot kaptak. A pajzsok kezdtek szétesni. A lány kénytelen volt a hajtóművekből elvonni energiát, hogy a hátsó pajzsok újra tudjanak épülni, különben még egy találatot már nem bírtak volna elhárítani. A kutter nem gyorsult tovább, a vadászok kezdtek közelebb kerülni. A szenzorok jelezték, hogy több löveg is befogta őket, ugyanakkor egy éles sípszó tört át az alapzajon keresztül, a férfi ijedten nézett a lányra, de az csak fáradtan elmosolyodott. A következő pillanatban teret váltottak. Megkönnyebbülten sóhajtottak fel. A klaff flotta elvesztette a nyomaikat. A hajó kilépve a normál tér-idő korlátok közül, megnyújtotta a háta mögött lévő teret, míg az előtte lévőt összenyomta. A klaff naprendszer hirtelen nagyon messzire került. - Mennyi idő alatt érünk saját területre? – Kérdezte a férfi. A lány lehívta a navigációs adatokat, majd lemondóan sóhajtott. - Még így is kell neki két hét. A féreglyuk iszonyatos távolságot hidalt át. - Nem baj, legalább kicsit nyugtunk lesz. - Felelte vidáman a férfi. – Arra is van ötletem, hogyan üssük el az időnket. – Azzal belecsókolt a lány nyakába. A lány égnek emelte a két kezét és visszacsókolta a férfit. Kézen fogva szaladtak ki a pilótafülkéből és egy kényelmes zugot kerestek maguknak. Bár a hajót klaffok tervezték és építették, azért sikerült nekik egy kisebb zugot kényelmesen kialakítani. A kajával kicsit gondban voltak, nem merték használni a hajó robotszakácsát, mivel nem ismerték a klaff ételeket. Inkább a raktárakban néztek szét, a betárolt alapanyagokat szemrevételezték. Szerencsére találtak köztük olyanokat, amikből ételt lehetett készíteni. Bár elég egyhangú volt, nem panaszkodtak. Élvezték a nyugalmat, élvezték egymás társaságát. Hamar kialakult egy napi rutin, amit csak a sűrűn fellángoló szenvedélyük bontott meg. Sok minden tennivalójuk nem volt, a navigációs rendszer vezette a hajót. A lány kieszelt egy játékot, különböző ürügyekkel a hajó legkülönfélébb részeire csalta a férfit, ahol váratlanul elcsábította. A férfi először meghökkent, majd lelkesen belement a játékba. Pár nap alatt a hajó leglehetetlenebb helyeit próbálták ki. Az egyik nap úgy döntöttek, hogy egész napot csak pihenésre fogják felhasználni. Heverésztek az összetákolt fekhelyen és sztorizgattak. Különböző csatákat meséltek el egymásnak, amikben részt vettek. Kiderült, hogy sokáig a galaxis teljesen ellentétes végén teljesítettek szolgálatot. A férfi elmesélte egy-két komoly forradásának történetét. A lány elmondta, amit még az orvosok sem gyanítottak, hogy a jobb válla folyamatosan fáj, bizonyos mozdulatoknál szúr. Mindezt annak köszönheti, hogy egy bevetés alkalmával eltaláltak a gépét és kényszerleszállást kellett végrehajtania. A sérült gép leszálláskor beakadt a csatahajó hangárkapujába, megpördült és nekicsapódott a szemközti falnak. A fülke merevítése összelapult és az egyik lemeznek a vége átütötte a vállát. Rendbe rakták az orvosok, azonban valószínűleg sérülhetett a vállban futó idegpálya, így folyamatos fájdalmat érez. Az orvosoknak soha nem mondta el, nehogy letiltsák a repülésről. A férfi finoman a hasára fordította a lányt és átmasszírozta a vállát. A lány halk nyögdécseléssel hálálta meg a finom mozdulatokat. Kicsit meglepődött, ahogy a férfi a végén óvatosan harapni kezdte a vállát. Teljesen elengedte magát, kéjesen felsóhajtott, ahogy a férfi áttért a válláról a nyakára, majd
78
pólóját felhajtva a hátát kezdte el csókolni. A lány erre felemelkedett, hogy megforduljon, de meglepetésére a férfi lenyomta. - Maradj nyugton, csak élvezd! – Adta ki a parancsot. A férfi végigcsókolta a gerincét, majd a fenekét kezdte el finoman harapdálni, mire a lány megemelte a csípőjét, hogy könnyebben lejöjjön róla az alsó ruházat. Ahogy a nadrágot levette róla, széttárta a lábait és nyelvével a csiklóját és a szeméremajkait kezdte kényeztetni. A lány hangos sóhajokkal reagált. A lélegzete felgyorsult, minden egyes ütemre kis sikollyal felelt, és elélvezett. A férfi ekkor megfogta a csípőjénél, kicsit megemelte a fenekét és hátulról beléhatolt. A lány érezte, ahogy a férfi hímtagja teljesen betölti a hüvelyét. Óvatosan mozogni kezdett, mire a férfi megmarkolta a vállát, leszorította a fekhelyre. Egyre gyorsabban mozgott benne, a lány számára összefolyt az idő, már a levegőt is csak kapkodni tudta, kis idő múlva eljutott a csúcsra. A férfi szinte vele együtt ment el. Percekig csak feküdtek egymáson kimerülten. A lány rázta le hamarabb magáról a punnyadságot. Felült. - Éhes vagyok. – Jelentette ki. - Én is. – Vallotta be a férfi. Összeszedték a ruháikat, felöltöztek, az ételt a pilótafülkébe vitték. Bár nem tehettek semmit az út ezen szakaszában, de mégis megnyugtató volt ott lenniük. Gyorsan belapátolták az ételt, nagyjából mindig ugyanazt ették, lévén ez volt az egyetlen, amit felismertek az alapanyagok közül. A lány letette a tálat maga mellé, amikor a hajó vészjelző rendszere felrikoltott. Mielőtt bármelyikük is reagálhatott volna, a hajó megrázkódott, éles villanás kápráztatta el őket és egy hatalmas csattanás hallatszott. A hajó újra megrázkódott és átlépett a valós térbe. A lány az ülésbe vetette magát, a műszerekre nézett és elkáromkodta magát. - Kitéptek minket a hipertérből! - Azt hiszem ez csak a probléma kezdete. – Mutatott előre a férfi. A lány felnézett és elhűlt. Három klaff romboló lebegett velük szemben az űrben. Mögöttük egy cirkáló hánykolódott. Burkolatán át és átütött a belsejében tomboló tűzvihar. - Belefutottunk egy klaff őrjáratba. A francba. – Morogta a lány. – Valami megtámadta őket és elintézte a cirkálót. Közben a rombolók újabb és újabb mágneses bomba fűzérrel szórták meg a környezetüket. A következő pillanatban egy újabb hajó váltott teret. A lány nagy meglepetésére egy karcsú tünde térlopakodó naszád volt. Amint teljesen materializálódott, elfordult az egyik romboló felé és egy torpedót lőtt ki rá. A romboló nem tudott elég gyorsan reagálni, hiába próbálta kikerülni, túl lassan fordult, így az oldalába kapta a torpedót. A felrobbanó torpedó kettészakította a hajót, az első rész felrobbant, míg a hátsó rész a koordinálatlan hajtóművek miatt forogni kezdett és egyre gyorsulva eltűnt a melyűr sötétjében. A másik két romboló a lövegeivel megszórta a térlopakodót, mielőtt bármit reagálhattak volna a térlopakodó egy detonáció keretében felrobbant. Legnagyobb meglepetésükre a kommunikációs rendszer bejövő hívást jelzett. - Azt hiszik klaffok vagyunk, akiket véletlenül kiszakítottak a hiperűrből. – Nevetett a lány, aztán elkomorult és élesítette a kutter fegyverrendszerét. A hívást beadta a központi monitorra. Egy vartyogó klaff tiszt jelent meg rajta. Döbbenten hallgatott el, amikor meglátta a két embert. A lány felemelte a jobb keze középső úját és bemutatott neki. – Dögölj meg a kurva anyád! – És elindított két rakétát a legközelebbi romboló felé. A klaff csak nézte, ahogy a rakéták becsapódtak a rombolóba. A hajó orra teljesen letűnt a robbanásban. A kapcsolat megszakadt. A harmadik romboló a kutter felé fordult. - Na nekünk befellegzett! – Jelentette ki higgadtan a lány. Mielőtt a romboló tüzet nyithatott volna, két tértépő torpedó szaggatta szét a normál teret és csapódott a rombolóba. Azonnal szétrobbant. Pár perc alatt csak két roncs hajó sodródott az
79
űrben rajtuk kívül. Egy tünde térlopakodó hajó lépett át mellettük a valós térbe. Az orrával a kutter felé fordult, ami azt jelentette, hogy bármikor torpedót indíthat rá. - A farkasfalka taktika. – Suttogta a lány. - Micsoda? – Kérdezte a férfi. - A tündék új taktikája. Összehangolják központilag a térlopakodók bevetéseit, így egy komplett flotta tevékenykedik együtt, ami jelentősen megnöveli a bevetés hatásfokát. Szerintem még legalább kettő, vagy három térlopakodó hajó van a környezetünkben. - Nézd! Bejövő hívás. A lány megnyitotta a csatornát. Egy tünde kapitány nézett vele farkasszemet. A férfi nem túlságosan lepődött meg, amikor meglátta a két embert. Kiderült a térlopakodók szabad vadászaton voltak, amikor belefutottak a klaff őrjáratba. Mivel a rombolók szenzorai kiszúrták a hiperűrben bujkáló hajók egyikét, kénytelenek voltak megtámadni az őrjáratot. A tündék tudtak a balul sikerült támadásról. Összesen két mentőhajónak sikerült elérnie az emberek lakta kvadránst, mindenki más odaveszett. Az emberek veszteségei hatalmasok voltak, egy komplett csapásmérő flotta veszett oda. A tündék meglepődtek, hogy ők abból a flottából származnak. A meglepődés viszont hamar átment örömbe, amikor a férfi elmesélte nekik mit tapasztaltak a gyengélkedőn lezajlott harcban. Rögtön ráálltak, hogy elkísérik a kuttert biztonságos területre. Hiába volt a tündék nagylelkűsége azonban, a lánynak és a férfinak el kellett hagyniuk a hajót. A kutter hűtőrendszere végzetesen károsodott, amikor a mágneses bombák kitépték őket a hipertérből. A hűtőrendszer, amúgy is sérült a naprendszerben lezajlott őrült versenyfutásban, az újabb megpróbáltatást már nem bírta és összeomlott. A tündék egy könnyű kabint indítottak értük, a lány és a férfi átszálltak a térlopakodóra. A hiperűrből még két tértépő torpedó bukkant ki és csapódott bele búcsúzóul a ronccsá vált cirkálóba és rombolóba. A két roncs azonnal darabokra robbant.
Valahol, a lány számára elérhetetlenül. A néger nyomozó belevetette magát a munkába. Visszamenőleg tíz évre lekérte az ügyvédi kamara nyilvántartójából az ügyvéd úr által ellenjegyzett ügyeket. Kiszűrte belőle a leggyakoribbakat. Nagy meglepetésére két csoportot talált. Az egyikben hagyatéki ügyek szerepeltek, míg a másik csoportban gyerek elhelyezési ügyek. Összevetette a két csoportot, néhány kivételtől eltekintve ugyanazoknak a családok voltak érintve az ügyekben. Elkezdte egyesével átnézni a dossziékat. Megdöbbent. Minden családnál ugyanazt a három munkát végezte el az ügyvéd úr. Első lépésként vagy egy új végrendeletet írt vagy már egy meglévőt módosított. A végrendelet elkészítése után rövid idővel az illető balesetben elhalálozott vagy öngyilkos lett. Mindig egy nő volt az áldozat. A második lépése a hagyatéki eljárás lefolytatása volt a végrendelet alapján. A nyomozó összegyűjtötte a kedvezményezetteket. Érdekes módon csak férfineveket talált, ezeket kimentette magának. Tovább tanulmányozta az érintett családok kapcsolatát az ügyvéd úrral. Az anya halála után a gyerekeket különböző otthonokba helyezte el. Sajnálatos módon a lány gyermekek esetében sok esetben újabb öngyilkosságok következtek be. Ezt a tényt is feljegyezte magának. Listát készített az öngyilkossági időpontokról. A rendőrségi nyilvántartóban csak pár esetet talált meg, az a gyanúja támadt, hogy ez egy országos lista lehet. Ezt viszont már csak a titkosszolgálati nyomozó tudja lekérdezni, a rendőrségi nyilvántartások sajnos még mindig nincsenek összekapcsolva országosan. Az irodájába sietett. A férfit már ott találta. Az arckifejezéséből kiindulva Ő is sikerrel járt. A férfi kezdte. - Utána néztem a nyilvántartóban, az igazolványokban talált személyiségeknek. Mindegyik már elhunyt. Pár évvel később ezek a személyek megjelentek az ország másik részében
80
található rendőrkapitányságokon szolgálatra jelentkezve, vagyis tökéletes egészségnek örvendve valószínűleg. A szolgálat azonban csak pár évig tartott, majd az adott nyomozó szépen elhalálozott szolgálat teljesítése közben. Érdekes módon, amikor a nyomozók kartonjait lekértem a rendőrkapitányságoktól, az összes kartonban ugyanannak a személynek a fényképére bukkantam, az Ön nyomozójára. A nyomozó a férfi elé rakta az általa készített listákat. A férfi átfutotta őket. - Azt hiszem, hogy ez egy nagyobb szabású ügy, mint ahogy gondoltuk. - Igen, nekem is ez a véleményem. A legfontosabb az lenne, hogy a kedvezményezetti listán szereplő személyeket le kellene csekkolni. Viszont ez érdekes, nézze! A maga listáján a rendőrök halálának időpontja pontosan követi az én listámon a hagyatéki ügyintézések időpontját. - Kezd összeállni a kép, de még hiányzik egy szereplő. Lerendezek egy telefont, szerintem meglesz a hiányzó nyom. - Ha már telefonál, azt is nézesse meg, hogy ki volt a szolgálatos rendőr, aki kiment a balesetekhez és az öngyilkosságokhoz. Szerintem stimmelni fog a maga listájával. - Hát én is azt hiszem. Kis türelmet. A férfi kiment az irodából telefonálni. A néger nyomozó elképedve meredt a listákra. Nagyon durva ügy kezdett kibontakozni előttük. Cirka tíz perc után tért vissza a férfi. - Na érdekes eredményt kaptunk. Kezdjük először a rendőrökkel. Teljesen egyezik az én listámmal. Tehát minden egyes ügyben a nyomozónk intézkedett. Tehát az egyik fix személy a nyomozónk. Ő volt a takarító a csapatban. Rendőrként mindig eltüntette a nyomokat maguk után, ezért nem buktak le soha eddig. - Az ügyvéd felelt azért, hogy minden le legyen papírozva, jogilag minden végrendelet, hagyatéki eljárás rendben legyen. Csak így juthattak a pénzükhöz. - Volt egy harmadik személy is. Lekérdeztük a végrendeletben szereplő kedvezményezetteket. Ugyanaz a szisztéma, mint a rendőrnél. Viszont mögöttük a személy egy és ugyanaz. Az, akit a lány önvédelemből megölt. - Várjon, Várjon! Ez nekem kicsit gyors. Összefoglalom, hogy jól értem-e. Tehát van egy három főből álló társaság, akik valamilyen szempont alapján egyedülálló nőkre specializálódtak. Az egyikük elcsábítja a nőt, ráveszi, hogy módosítsa a végrendeletét. Kis idő múlva a nő vagy balesetet szenved, vagy öngyilkos lesz. Az ügyvéd lefolytatta a hagyatékit. Ha esetleg volt gyerek vagy gyerekek, akkor azokat a hagyatéki ügy keretében elhelyezte valamilyen gyerekotthonban. A rendőr eltüntette a nyomokat. - Így van, pontosan, bár két dologgal még kiegészíteném. Az egyik, amit maga talált: kiugróan magas a lány gyermekek esetében a későbbi öngyilkosság. Ami egyet jelenthet csak. - Te jó ég! Csak nem azt akarja mondani, hogy a lányokat molesztálja, amíg az anyjukkal van? - De, pontosan! Gondoljon arra, hogy a mentősök milyen sérüléseket írtak le a kislány esetében! - Igaza van, ezért is végzett vele a lány. Mi a másik dolog? - Azt hiszem, tudom, hogyan sikerült annyira a nők bizalmába férkőznie, hogy a végrendeletükben mindent ráhagyjanak. - Nos? - Mindig olyan nőket választanak, akiket családi tragédia ért, meghalt a férjük, ilyenkor nagyon sebezhetőek. - Akkor teljes a kép, elmegyek az ügyvéd úrért. Az ügyvéd, amikor szembesítették az adatokkal pillanatok alatt megtört. Zokogott, miközben mesélni kezdett. A férfi elképedve hallgatta ezt a szánalmas emberi roncsot, akinek taknyanyála egybefolyt a vallomása alatt. A végén undorodva zárta el az ügyvédet az egyik üres cellába. Megállt a rács előtt. Közben az ügyvéd összeszedte magát.
81
Azt azért remélem, tudja, hogy a bíróság az én területem. Le fogom söpörni a maguk vádjait. - Igen, tisztában vagyok vele, hogy ezt tenné, de én is jól végzem a munkámat, így tudom, hogyan fogom ezt elkerülni. – Lépett közelebb a rácshoz a férfi. – Én titkosszolgálati nyomozó vagyok, így van néhány dologra ráhatásom. Az ország másik felében lesz a tárgyalás, ahol nem ismerik magát. Az esküdteket csak lányos gyermekes szülőkkel fogjuk feltölteni, és egy bírónő fogja vinni az ügyet. Az ügyvéd elképedve nézte a férfit, érezte, hogy minden egyes szavának súlya van, minden igaz, amit mond. Tudta, ha valóban megteszi, amit mond, neki vége. - Kérni fogom, hogy a központi fegyházba vigyenek, ahol minden egyes nap élvezni fogják a puha, húsos seggedet a zuhanyzóban! Ja és csak, hogy tudd, hogy minek köszönheted azt az extra bánásmódot. Emlékszel az utolsó családra? Az anya a testvérem volt, a nővérem. Az ügyvéd nem volt teljesen magánál, amikor a férfi otthagyta, csak feküdt a priccsen és kimeredt szemekkel bámulta a plafont. -
Legbelül. Futott az életéért. Bár tudta az eszével, hogy teljesen felesleges, mindig felülkerekedtek benne a túlélési ösztönök. Ez bosszantotta, és rettegéssel töltötte el. Az eszével ugyan tudta, hogy amit lát, az nem valós, csak Ő találta ki, hogy még jobban kínozhassa, de az ősi ösztöneinek nem tudott parancsolni. Így hát futott tovább a sötétszürke, halott tájon át. Egyetlen egy növény sem nőtt, mindent hamu borított. Egyre közelebbről hallotta a paták becsapódásait a háta mögül. Egy hatalmas ütés érte a hátát, felbukott. A válla mögött hátra nézett. Felordított rémületében. Ahogy eddig mindig egy hatalmas démon magasodott föléje. Az egyik patás lábával lenyomta a hamuba, úgy hogy az arca belemerült a hamuba, így nem kapott levegőt, csak hörögni tudott. Mielőtt megfulladt volna a démon levette róla a lábát. Mohó kortyokban itta a meleg, áporodott levegőt. A démon felröhögött. Karmos kezével belemart a férfi hátába. A fájdalom végigmart a gerincén, a férfi üvöltött a kíntól. A démon rámarkolt a gerincére, és annál fogva felemelte a bénultan himbálódzó férfit. A kutyafejéhez húzta, valószínűtlenül nagyra tátotta tűhegyes agyarakkal teli pofáját és egyszerűen leharapta az áldozata egy karját könyökből. A férfi csak üvölteni tudott. A démon néhány perc alatt szépen lassan élve széttépte. Mielőtt a megváltó halál érte jöhetett volna, újra a hamu borította fennsík elején találta magát, háta mögött felordított a démon. Életösztöne újra győzedelmeskedett és futni kezdett az életéért. Rettegve futott. Egyre közelebbről hallotta a paták becsapódásait a háta mögül. A nyomozó ordított a félelemtől. A lány meztelenül a hasán feküdt a tengerpart homokjában. Hátát kellemesen átmelegítette a lemenő nap utolsó sugarai. Ezt az időszakot szerette a legjobban. Oldalra nézett, és ahogy várta a kelő kék hold feltűnt a horizonton. Az egész öböl valószínűtlen kékes árnyalatban kezdett pompázni. A táj szürreálissá vált. A lány felsóhajtott. A kék hold tintává változtatta az öböl vizét. Hátranézett, mögötte az egész buja növényzet lila színben játszott. Kis házuk szinte láthatatlanná vált a hatalmas fák árnyékában. A ház mellett a veteményes kertjük, amit a két kezükkel műveltek beleolvadt a homályba. Elégedetten pásztázta a tájat. Szeretett itt élni, ahogy nevezte a paradicsomban. Elmerengett, felidézte, hogyan is kerültek ide.
82
A tündék azonnal felfogták milyen fontos információ került a birtokukba. A legközelebbi biztonságos terület a tündék egyik külső, perem gyarmata volt. Miután összeszedték a standard űrgyalogos mobil egészségügyi felszerelést, hamar rájöttek, hogy a nagy részét különböző antibiotikumok adják, hogy elkerüljék a sebfertőzést. A tündék egyszerűen összekeverték őket és nyakon öntöttek vele egy klaffot. A példány néhány percen belül szörcsögve kiszenvedett. A biológusaik és az orvosaik felboncolták a tetemet és rájöttek, hogy a lény egyszerűen megfulladt. Összehasonlítva a szöveteit egy nem kezelt példány szöveteivel hamar leesett nekik a titok nyitja. A klaffok valamikor a törzsfejlődésük folyamán egy baktérium fajjal szimbiózisba léptek. A baktériumok besegítettek a keringési rendszernek az oxigén, széndioxid és tápanyagszállításba. Sőt egy idő után teljesen át is vették ezt a funkciót a keringési rendszertől. A keringési rendszerhez képest többszörös mennyiséget tudtak szállítani, valamint emiatt nehezebb volt megölni egy klaffot. Ha nem okoztak neki végzetes szervi sérülést, akkor a klaff nem „vérzett el”, hiszen a keringési rendszertől függetlenül a szervei megkapták a tápanyagot és az oxigént. Azonban ennek a szimbiózisnak volt egy nagy hátránya. A klaffok orvostudománya az esetleges baktérium okozta betegségeket nanorobotok segítségével gyógyította. A kémiai módszer, az antibiotikumok használata teljesen hiányozott az orvoslásból, mivel azokkal a szimbióta baktérium törzset is kiirthatták volna a szervezetükből. A széles spektrumú antibiotikum mix pillanatok alatt végzett a szimbióta baktériummal, így a klaffok megfulladtak. Ami ezután következett, az elképesztő volt. A mindig megfontolt tündék offenzívába mentek át. Sorban megtámadták az összes klaffok által benépesített naprendszert és a lakott bolygókra, holdakra antibiotikumot hordozó bombákat dobtak. A bomba levegővel érintkezve kinyílt és szétpermetezte a hatóanyagot. Az emberek elképedve figyelték az offenzívát. A tündék könyörtelenül, hatékonyan fajirtást követtek el. Miután a lakott égitestekről kiirtották a lakosságot, a klaffok flottája összeomlott. Megszűnt a biztos hátország, ahonnan az utánpótlást kaphatták, ahová a sebesülteket elhelyezhették. Minden klaff lakott világ elpusztult. Csak azok maradtak életben, akik az űrben hajókon vagy űrállomásokon tartózkodtak. Nekik sem volt azonban hova menniük, miután a tündék megsemmisítették a klaff civil lakosságot, egyesével kutatták fel és vadászták le a klaff egységeket. Kiirtották a klaffokat a galaxisból. Az emberek egy része megijedt ezt a könyörtelenséget látva. Korábban is utálták a tündéket saját kisebbrendűségi komplexusuk miatt. Most az utálat átment rettegésbe. A főparancsnokság pánikba esett és kiadta a teljes flottának a legvalószínűtlenebb parancsot, amit valaha is kiadott. A flotta rohanja le a tündék lakta rendszereket. A gyarmatok flottáin olyan hatalmas volt a felháborodás, hogy az egységek egyöntetűen tagadták meg a parancsot. Nem tudtak azokra támadni, akikkel évtizedeken keresztül vállvetve harcoltak a túlélésért. Csak néhány földkörül állomásozó egység indult el, de nem jutottak messze. A területükre belépő egységeket a tündék felkészülve várták. Egymás után bénították meg a hajókat elektromágneses impulzív fegyverükkel. A hajókon minden rendszer leállt, kivéve az életbenntartó rendszereket. A milliárdokat érő űrhajók egy rakás ócskavassá változtak. Összesen egy-két hajót hagytak meg épen, hogy a többit haza tudja vontatni. A tündék ezek után összevonták a flottájukat és beléptek a naprendszerbe, Föld körüli pályára álltak. Az embereken úrrá lett a pánik. Az egész Földről jól lehetett látni a hatalmas csatahajókat, cirkálókat. Nappal is félhomály uralkodott a Földön, mivel az űrhajók eltakarták a Napot. Az emberi flotta nem, mert mozdulni, tartottak tőle, hogy bármilyen mozgásuk azonnali csapást vált ki a Föld ellen. A tündék pár nap várakozás után közölték a Földdel, hogy ez csak figyelmeztetés volt, amennyiben az emberek tartózkodnak a tündék lakta rendszerektől, akkor a tündék is távol tartják magukat az emberek rendszereitől. A figyelmeztetés után a flotta kilépett a naprendszerből.
83
Ezek után az emberek azt tették, amihez évezredek óta a legjobban értenek. Egymást kezdték gyilkolni. Először a földi főparancsnokság árulással vádolta meg a gyarmatokat, mondván magára hagyta a Földet a tündékkel szemben. Erre több gyarmat kinyilvánította a függetlenségét a Földtől. Később kiderült, hogy a gyarmatok sem egységesek. Az emberiség lakta terület több darabra szakadt. Tucatnyi különböző állam alakult ki, amelyek között adhoc jelleggel kötődtek szövetségek, hogy utána egy másik szövetség miatt lelkiismeretfurdalás nélkül támadják hátba az előző szövetségesüket. Az egész területen fellángolt a polgárháború. Az emberek egy része viszont már nem kért ezekből az esztelen csatározásokból. Egy kisebb flotta a lány és a férfi vezetésével a tündék lakta világ felé vették az irányt. Főleg olyan emberek voltak az űrhajók fedélzetén, akik korábban valamelyik peremterület flottájában szolgáltak és éveken keresztül harcoltak a klaffok ellen. Nekik már elegük volt a harcból. Belépve a tünde területre menedékjogot kértek. A tündék néhány napos gondolkodás után tiszteletük jeléül befogadták őket. Az emberek szétszóródtak a tünde bolygókon, holdakon, űrbázisokon. A lány és a férfi ezt a jelentéktelen, de annál gyönyörűbb, gyéren lakott bolygót választotta. Később rájöttek, hogy a tündék fokozottan ügyelnek az általuk lakott világok természetes állapotának megőrzésére. Ennek érdekében az egész területükön születésszabályozást vezettek be. A lány nagy meglepetésére a születésszabályozás betartásához nem kellettek szigorú törvények. A tündék saját jól felfogott érdekükben önként tartják be a szabályokat. Nem akarják tönkretenni saját környezetüket. Ők már belátták és megtanulták, hogy Ők sem természet felettiek, ugyanúgy a természeti rendszerek részei. Ha tönkreteszik maguk körül a környezetet, akkor egy idő után saját maguk is áldozattá válnak, mivel tetteik visszahatnak rájuk. Igazából az összes bolygó, hold ugyanennyire gyéren lakott, mint amit ők választottak. A tünde világokon nem léteztek hatalmas megalopoliszok, a tündék harmóniában éltek a természettel. Kis farmokon laktak, ahol önellátásra termeltek. Bányászatot és ipari tevékenységet csak olyan égitesteken folytattak, ahol nem volt élet. Ezeknek, a telepeknek minimális személyzete volt, a munka nagy részét robotok végezték. A flottájuk is önellátó volt. A legfontosabb számukra a kreativitás volt, ennek érdekében hihetetlenül magas szintű, személyre szabott oktatási rendszert működtettek. Bárki bármikor újabb tanulmányokba foghatott. Ha valakinek sikerült valamilyen területen újat alkotnia, akkor azt rögtön továbbította a tünde hálóra, így pillanatok alatt eljutott mindenkihez. Aki akarta, az szabadon felhasználhatta. A lány és a férfi egyelőre megelégedtek annyival, hogy egy csendes kis öbölben kialakították a saját kis világukat és élvezték a nyugalmat, a csendet és egymást. Kialakították a saját kis farmjukat. A lányt merengéséből a férfi szakította ki, amikor elfutva mellette játékosan a fenekére csapott. A lány felháborodva pattant fel, futott a férfi után, hogy megbosszulja a rajta esett sérelmet. A sekély vízben érte utol, ahol hátulról gáncsot vetett neki, és belelökte a vízbe. Természetesen a férfi sem hagyta magát és lerántotta a lányt a vízbe. Kicsit birkóztak, majd nagyot nevetve engedték el egymást. Boldogon néztek egymás szemébe, majd egy hosszú szenvedélyes csókban forrtak össze.
A férfi sietős léptekkel vágott át a temető elülső részén. Messziről látta, hogy a hatalmas fűzfa előtti padon valakik ülnek. Nem csalódott. A doktornő beszélgetett az idős fehér férfival a padon, míg előttük a fűben üldögélt kifejezéstelen arccal a lány. Amikor a doktornő meglátta a férfit felugrott a padról, a férfi elé futott, a karjaiba vetette magát, megcsókolta. - Minden rendben ment? – Kérdezte a férfitől.
84
- Nem mondanám. – Komorodott el. – Az egyház végig el akarta tusolni az ügyet. Szerencsére a házkutatási paranccsal nem tudtak mit kezdeni. A prépost gépén megtaláltuk, ahogy sejtetted a gyerekekről szóló anyagokat egy titkosított file-ban. - Letartóztattátok? - Nem sikerült. Mire érte mentünk volna a paplakba, addigra felakasztotta magát. - Saját magának szolgáltatott igazságot. – Suttogta mellettük az öreg. - Vége lehet a gyerekek szenvedéseinek? – Kérdezte a férfi. - Azért ez egy hosszú folyamat lesz- Komorodott el most a doktornő arca. – Meg kell találnunk az összes áldozatát, és segítenünk kell nekik feldolgozni a molesztálást, a traumát. Nem lesz könnyű feladat. - Azért én nem féltelek. – Mosolyodott el a férfi. – A lánnyal mi a helyzet? - Tudod, hogy az Ő állapota végleges, rajta nem tudunk segíteni. Sajnálom. - Ne sajnáld! – Szólt közbe az öreg. – Ő most már egy nagyon jó helyen van, megtalálta a saját világát. Nézzetek rá! Mindketten a lány felé fordultak, az továbbra is csak ült a fűzfa alatt és egy mosoly játszott ajkain. - Igen ott van a világában, és boldog, ott legbelül! És neked? Igen, neked! Neked mi van ott Legbelül? Szembenéztél vele már?
85
