Kaleidoszkóp ▼ Camion Truck&Bus 2012/7
DAF 2600 JUBILEUM Ötven évvel az első bemutatkozása után a DAF 2600-as újra megjelent a BedrijfsautoRAI kiállításon. A járművezetőnek nyújtott kiemelkedő kényelméről elhíresült teherautó ezen a kiállításon debütált először, 1962-ben. A DAF 2600-as volt az 1962-ben megrendezett 45. RAI-kiállítás sztárja. A 11,1 literes, hathengeres, 220 lóerős dízelmotorral hajtott jármű forradalminak számított a sofőrnek nyújtott kényelem terén, és hamar etalonná vált a nemzetközi fuvarozásban.
A kocka alakú fülkénél akkoriban nem akadt tágasabb és kényelmesebb a piacon. A 2600-as ezenkívül kiemelkedően nagy ablakfelületeket is kínált a lehető legjobb kilátás érdekében. A járművezető luxuskivitelű, rugózó, állítható ülésben ült, az utas-
A reptéri buszairól közismert Cobus cég egy egyedi járművel állt elő, amely a keskeny úton szállítja oda-vissza a turistákat a világhírű, a normandiai partoknál lévő, Mont Saint Michel szigetére. A cég számára nem újdonság, hogy egy autóbusz mindkét végén van egy-egy vezetőállás és megkettőzött lámpákkal rendelkezik. Ami egyedi, hogy a turistajárművet egy reptéri terminálbusz alapjaiból fejlesztették, mindkét végén fél-
oldalas nyitott peronrésszel és nemcsak a busz oldalát, de még az elöl-hátul szóló abroncsozású futóműveket is faburkolattal látták el. A kormányzás mindig a menetiránynak megfelelően old, illetve reteszel, elektronikus felügyelet mellett. A 90 személy szállítására alkalmas busz mindkét irányban maximum 50 km/ órás tempóval tud közlekedni. A „kétirányú” megoldásra a megfordulás kiküszöbölése céljából döntöttek a konstruktő-
30 ÉVES A CADDY
Idén ünnepli 30. születésnapját a Volkswagen Caddy kishaszonjármű, de csak itt Európában, mert valójában már 1978-ban piaci bevezetésre került Észak-Amerikában. A 625 kilogramm teherbírású platós pickup gyártása 1982ben kezdődött meg az európai piac számára, kivételes módon, az egykori Jugoszlávia területén, Szarajevó városában, a Volkswagen leányvállalatánál, a TAS-nál. Elsőként a Golf I alapjaira épült, kétszemélyes fülkével és szériában nyitott platóval, de ponyvát és zárt műanyagdoboz-felépítményt is lehetett hozzá kapni. A piaci siker nem várt méreteket öltött, Európa egyik legkedveltebb
A három generáció
kishaszonjárműve lett. Gyártása 1993-ig tartott. Közben volt egy kis kitérő is a „testvérmárkák” körében. 1995-ben mutatták be a Caddy második generációját, a Seat Ibiza, illetve Polo alapjaira, valamint a Seat Inca-t. Egyedi vonásának számított a mai napig alkalmazott 2/3-1/3 arányban osztott hátsó raktérajtó. Ezek a modellek 2004-ig voltak gyártásban. Harmadikként jelent meg a piacon, az 1996-tól 2001-ig gyártott, hazánkban is igen közkedvelt Skoda Felicia pickup, szériában nyitott platóval. 2003-ban jelent meg a ma is ismert változat, igaz az elmúlt majdnem egy évtized alatt mind
ülés teljesen ledönthető volt. A kényelmet tovább növelte az ergonomikus kialakítású műszer-
75
fal, valamint a kiváló minőségű fűtés és szellőzés. A DAF 2600-as volt az első olyan teherautók egyike, amelyik hálófülkés változatban is kapható volt. A két ágy – melyek közül a felsőt fel lehetett hajtani a fülke hátfalához – páratlan kényelmet nyújtott a vezetőnek és kísérőjének. Ennek köszönhetően a jármű ideális volt a távolsági fuvarokhoz. A kényelmet tekintve a DAF 2600-as éppen úgy kategóriája legjobbja volt, mint manapság a DAF XF105. A holland gyár 1974-ig több mint 15 ezer DAF 2600-ast készített.
TURISTAJÁRAT
KÉT VEZETŐÁLLÁSSAL rök. A jármű egyelőre még tartós teszt keretében fut, ha beválik, további 7 jármű beszerzését
tervezi, a normál turista buszokat is üzemeltető Veolia Transport vállalat.
küllemében, mind motorikusan és belső terében jelentősen megváltozott, de az alapkoncepció maradt. 2004-ben mutatták be a kimondottan jól felszerelt személygépkocsi változatát Caddy Life néven. 2006-ban a sűrített földgáz üzemű változat jelentett újdonságot, 2007-ben a hosszú tengelytávú változata, a Caddy Maxi. 2008 nagy újdonságát a 4x4-es kivitel, a Caddy 4 MOTION jelentette. 2010-ben az
1.9 PD TDI motorokat felváltotta egy új, 2.0 TDI típusjelű, valamint megjelentek az úgynevezett „BlueMotion” megoldású erőforrások, a lehető legkisebb emissziós szint és üzemanyagfogyasztás érdekében. A Volkswagen Caddy-k ma a lengyelországi Poznan városában készülnek, közel 160 ezer darab évente és változatlanul Európa egyik legkedveltebb kishaszonjárműve.
Gázolajárak Andorra Ausztria Belgium Bulgária Cseh Közt. Dánia Egyesült Királyság Észtország Finnország Franciaország Görögország Hollandia Hor vátország Írország Lengyelország
1,11 euró 1,34 euró 1,45 euró 2,49 leva 34,50 korona 11,15 korona 1,37 font 1,23 euro 1,47 euró 1,35 euró 1,45 euró 1,42 euró 9,56 kuna 1,49 euró 5,67 zloty
Lettország Litvánia Luxemburg Magyarország Németország Nor végia Olaszország Oroszország Por tugália Románia Spanyolország Svájc Svédország Szerbia Szlovákia Szlovénia Ukrajna
0,87 lat 4,43 litas 1,18 euró 406,90 forint 1,38 euró 13,11 korona 1,63 euró 29,50 rubel 1,42 euró 5,72 lej 1,30 euró 1,83 frank 14,19 korona 144,30 dínár 1,41 euró 1,29 euró 9,72 hryvnia
INFORMÁCIÓK ÉS ÉRDEKESSÉGEK 75 Kaleid es Olaj.indd 75
6/27/12 12:33:22 PM
76
Camion Truck&Bus 2012/7 ▼ Kaleidoszkóp
Apróhirdetés A vállalkozási célú apróhirdetések alapegysége: 42x33 mm/3750 Ft+áfa (Többszöröse is lehet) Meg ren de lés: levél, telefon, fax (szerkesz tőség). Fizetés: a küldött csekken minden hó 20-ig, akkor a következő hónapban megjelenik. Tovább ra is té rí tés nélkül,
ÁLLÁS ▼ Kevés gyakorlattal rendelkező C+E kategóriás jogosítványnyal, tachográf kártyával, TIR és PAV II vizsgával, nemzetközi árufuvarozói négykezes munkát és munkatársat keres, olyat, akinek nem gond tudásának átadása, és nem dohányzik. Komolytalanok kíméljenek! Tel.: +36-70/942-2203 ▼ 29 éves sofőr B, C, E kategóriás jogosítvánnyal és gyakorlattal 7,5 tonnáig bezárólag, belföldön vagy külföldön munkát keres. Tel.: +36-70/652-3210 ▼ 38 éves szolnoki férfi állást keres – C, D, E kategóriás jogosítvánnyal, sofőrkártyával, nehézgépkezelői vizsgával, 8 éves
maxi mum tíz sor terjede lemben jelentetjük meg: állás, jármű, közérdekű szak mai, iskolai, szer vezeti, ható sági hirde téseket, részvét nyil vání tást, személyes tárgyak gyűjtését, cseréjét. Hirdetési ügyekben hívják a szerkesztőséget. Tel.: 390-4474, 370-5017
kül- és belföldi gyakorlattal – Szolnok környéki telephelyen. Tel.: +36-70/531-4201 ▼ 37 éves férfi, B, C, E kategóriás jogosítvánnyal, PÁV I., II. KKSZ, tartányos ADR vizsgával, 15 éves gyakorlattal bel földi sofőr állást keres Szegeden. Tel.: +36-20/496-6280 ▼ Kamionsofőr C, E kategóriás jogosítvánnyal, 22 éves vezetési – ebből 5 év nemzetközi fuvarozási – gyakorlattal állást keres. Tel.: +36-20/537-5686 és +36-20/628-8145 ▼ Kamionos – negyvenéves gyakorlattal – fullos autón dolgozna. Tel.: +36-30/710-8258 ▼ Fiatalember, egyetemi diplomával (művelődésszervező szak), számítógépes ismeret-
MUNKAVÁLLALÁS? VÁLLALKOZÁS? Folyamatosan induló szaktanfolyamok TARGONCA, EMELÔGÉP, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELÔI OKJ-s bizonyítvánnyal és gépkezelôi jogosítvánnyal Telefon: +36-20/424-4843 GÉPJÁRMÛVEZETÔ KÉPESÍTÔ IGAZOLVÁNY Munkavállaláshoz elôírt képesítés tehergépkocsi-vezetôknek és autóbusz-vezetôknek Telefon: +36-20/248-4700 SZAKTANFOLYAMOK • Árufuvarozó • Autóbuszos és Taxis Vállalkozói • Gépjármû ügyintézôi • Veszélyesáru-szállító (ADR) • Hulladékgyûjtô és -szállító • Túlméretes szállítmány szakkísérô Telefon: +36-20/938-4663
Kapcsolj rá! www.fuvinfoiroda.hu 1106 Budapest, Jászberényi út 24–36. Telefon/fax: 06-1/261-0078, 06-1/261-9836
tel (Word, Excel, Outlook, Photoshop), alapfokú német nyelvvizsgával, videoműsor készítő szakvizsgával, operatőri, tévés gyakorlattal, hitelügyintézői gyakorlattal és jogosítvánnyal állást keres. Mobil: +36-20/340-0546 ▼ B, C, E kategóriás jogosítvánnyal, PÁV II-vel, belföldi és nemzetközi árufuvarozói vizsgával, digitális kártyával, autószerelő szakmával, gyakorlattal, sofőr munkát keresek. Tel.: +36-70/290-6709 ▼ Közgazdasági szakközépiskolát végzett nő, kiegészítő közgaz da sági szaktanfolyammal, köny velői gyakorlattal, felhasználó szintű számítógépes ismerettel (Windows, Excel), fuvaros cégnél szerzett 3 éves gyakorlattal állást keres. Tel.: +36-70/316-8205 ▼ Kamionsofőr A, B, C, E kategóriás jogosítvánnyal, PÁV1, belföldi és nemzetközi vizsgával, digitális kártyával, 35 éves gyakorlattal munkát keres, beugrás is érdekel. Tel.: +36-70/229-7575 ▼ 13 év belföldi, 7 év külföldi gyakorlattal – CE, TIR, PÁV2 kategóriás –, belföldön vagy külföldön munkát keres, beugrás is érdekel. Tel.: +36-20/537-5686 ▼ Olyan európai kamionos fuva rozócéget keresek, amely Dél-Afrikába és -ban fuvaroztat, és sofőröket keres. Kérem, aki tud valamilyen pozitív információval szolgálni, jelentkezzen. Tel.: +36-70/652-9296 ▼ Veszélyesáru-szállítási biztonsági tanácsadó vállal cégeknek, vállalkozóknak ADR szállítási tanácsadást. Tel.: +36-70/940-0000
▼ Profi kamionos hölgykollégát keresek négykézbe, uniós fuvarokra külföldi céghez, aki németül vagy angolul kiválóan beszél és károsszenvedélymentes. Tar tá lyos, silós gyakorlattal, digit kár tyával és személyautóval. Tel.: +36-70/652-9296 ▼ 42 éves budapesti kamionsofőr B, C, D, E karegóriás jogosítvánnyal, autószerelő szakmával, érettségivel, nagy vezetési és nemzetközi gyakorlattal – garázsmester, – gépkocsi előadó, – belföldi vagy rövidtávú nemzetközi sofőri állást keres. Érdeklődni: +36-70/279-9956 ▼ 32 éves gépkocsivezető maximum 3 hetes uniós munkát vállal (digitális kártya van). Tel.: +36-30/695-6689, +36-30/452-7254 (belföldön) ▼ 36 éves kecskeméti férfi A, B, C, D, E karegóriás jogosítványnyal, belföldi, nemzetközi gyakorlattal nehézgép-kezelői jogosítvánnyal munkát keres Kecskemét és Szolnok környékén. Tel.: 06-70/531-4201 ▼ 25 éves múltra visszatekintő autóbusz- és haszongépjárműszer viz keres precíz, agilis munkaerőt a következő pozíciókba: autóbusz-szerelő, fényező, autóelektronikai műszerész. Tel.: 1/220-1524, +36-20/464-1453 ▼ ADR tanácsadó munkát keres túlméretes szállítmány kisérésére, saját gépjárművel. Tel.: +36-70/940-0000 ▼ 38 éves, megbízható, többéves nemzetközi tapasztalattal, jelenleg uniózó kamionos belföldi és/vagy nemzetközi munkát keres, hétvégi pihenővel. Székesfehérvár és környéke. Tel.: +36-20/914-8413
Budapesti székhelyű fuvarozó cég keres nemzetközi
gépjárművezetőket C, E kategóriás jogosítvánnyal. Feltétel: ADR-vizsga, digitális tachográf kártya, 2 év nemzetközi gépjárművezetői, hűtő fuvarozási gyakorlat. Telefon:
+36-30/222-9104
APRÓHIRDETÉS 76, 78 Apro.indd 76
6/27/12 1:06:20 PM
Kaleidoszkóp ▼ Camion Truck&Bus 2012/7
AZ „INTERNATIONAL TRUCK & VAN & BUS & COACH OF THE YEAR” SZERVEZET MAGYARORSZÁGI HIVATALOS LAPJA
77
Camion Truck&Bus – Az év haszongépjárműve 2011 pályázat kategóriagyőztesei az olvasók szavazatai alapján I. kategória Haszongépjármű 2 tonnáig VOLKSWAGEN CADDY BLUEMOTION
II. kategória Haszongépjármű 2–3,5 tonnáig IVECO ECODAILY 35S17V
III. kategória Haszongépjármű 3,5–5 tonnáig MERCE DES-BENZ SPRINTER 316 CDI/43 KA
IV. kategória Haszongépjármű 5–10 tonnáig IVECO EUROCARGO 75E18 MLL
V. kategória Haszongépjármű 10–15 tonnáig MAN TGL 12.220 EEV
VI. kategória Haszongépjármű 15 tonna felett MERCE DES-BENZ ACTROS 1845 LS 4×2 F13
VII. kategória Konstrukciós/terepes nehézjármű VOLVO FMX 8×4
VIII. kategória Terepjáró, pick-up VOLKSWAGEN AMAROK ROBUST
IX. kategória Minibusz, midibusz (6 métertől) MIDICITY S 91
X. kategória Városi, elővárosi autóbusz KRAVTEX CREDO CITADELL 19
OFFICIAL HUNGARIAN JOURNAL OF THE INTERNATIONAL TRUCK & VAN & BUS & COACH OF THE YEAR AWARDS
SZERKESZTŐSÉG: 1141 BUDAPEST, MOGYORÓDI ÚT 127/B 1437 Bp., Pf. 310 · TEL./FAX: 390-4474 E-MAIL:
[email protected]
INTERNETCÍME: www.camiontruck.hu
CAMION TRUCK&BUS HASZONJÁRMŰ, ÁRU- ÉS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZAKLAP • KIADJA: CAMION TRUCK&BUS • A KIADÓ IGAZGATÓJA: KLÉZL MARINA • IGAZGATÓ: MOLNÁR ZOLTÁN • SZERKESZTI: A SZER KESZTŐ BIZOTTSÁG • FŐMUNKATÁRS: PAPP ERZSÉBET • MUNKATÁR SAK: BALOGH JÁNOS, BALOGH MAGDI, BONCSÉR SÁNDOR, FEKETE ÁRPÁD, KISS BERTALAN, KŐFALUSI PÁL, DR. KŐFALVI GYULA, KRIVÁNSZKY ÁRPÁD, MERUK RÓZSA, OSCAR HOOG EN DOORN, ✞ ROSZPRIM LÁSZLÓ, TEKES ANDRÁS, TÓTH I. GÁBOR • TERJESZTI: HÍRKER • NEM ZETI HÍR LAP KERESKEDELMI RT. • KIADÓI ÉS LAP TER JESZTŐI KFT., VALAMINT ALTERNATÍV TER JESZTŐK • ISSN 1586–8729 • MEG NEM RENDELT KÉZIRATOKAT ÉS FOTÓ KAT NEM ŐR ZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA. KÖZÖLT CIKKEINK ÉS FOTÓINK ÁTVÉ TELE CSAK A KIADÓ ENGEDÉLYÉVEL LEHETSÉGES. HIRDETÉSEK SZERVEZÉSE: SZERKESZTŐSÉGBEN, PIXEL-X KFT. (390-4474), ÉS ALTERNATÍV SZERVEZŐKNÉL TÖRTÉNIK. SZER KESZTŐSÉ GÜNK JOG SZABÁLYBA ÜTKÖZŐ, ETIKAILAG KIFO GÁ SOL HATÓ HIR DE TÉ SEK KÖZLÉSÉTŐL EL ZÁR KÓZIK, A MEGJE LEN TETETT HIRDE TÉ SEK TARTAL MÁ ÉRT FELELŐS SÉGET NEM VÁLLAL. A LAPOT SZEMLÉZI AZ OBSERVER OBSERVER BUDAPEST MÉDIA FIGYELŐ KFT.
BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. TEL.: 303-4738 • FAX: 303-4744
Megrendelőlap MEGRENDELÉSÉT, KÉRJÜK WEB OLDALUNKON (www.camiontruck.hu) TALÁLHATÓ ELŐFIZETÉSI LAP KITÖLTÉSÉVEL ÉS ELKÜLDÉSÉVEL TEGYE MEG! TERMÉSZETESEN FAXON, TELEFONON 390-4474, ÉS LEVÉLBEN 1141 BUDAPEST, MOGYORÓDI ÚT 127/B CÍMRE IS JELEZHETI IGÉNYÉT! AZ ELŐFIZETÉSI DÍJ HAT HÓNAPRA 2970 FT (BRUTTÓ), TIZENKÉT HÓNAPRA 5940 FT (BRUTTÓ). A DÍJAK AZ ÁFÁT IS TARTALMAZZÁK! MEGRENDELEM A CAMION TRUCK&BUS CÍMŰ HAVONTA MEGJELENŐ LAPOT HAT HÓNAPRA CSEKKET KÉREK
TIZENKÉT HÓNAPRA
PÉLDÁNYBAN
SZÁMLÁT KÉREK
MEGRENDELŐ NEVE:
CÍM: IRÁNYÍTÓSZÁM: E-MAIL CÍM: TELEFON:
ALÁÍRÁS:
FAX:
DÁTUM:
MEGRENDELÉSÉT ELKÜLDHETI FÉNYMÁSOLAT, FAX, E-MAIL FORMÁBAN IS
HIRDETÉSEK (ZÁRÓJELBEN A HIRDETÉSEK OLDALSZÁMA TALÁLHATÓ)
AGENTSPED KFT. (57) • AXIÁL (7) • BURSATRANSPORT (B/III) • CONVOY TRUCK SHOP (80) • DÁVID PONYVA REKLÁM KFT. (9) • DELTA-TRUCK KFT. (B/IV) • FLOTTTRANS KFT. (5) • IAA HANNOVER (6, 8, 10) • IbB HUNGARY (61) • IVECO VEZÉR KÉPVISELET (1) • NAVIGÁTOR CENTRUM KFT. (73) • PROTRUCK KFT. (7) • RENAULT TRUCKS HUNGÁRIA KFT. (B/II) • SZEGED – XXII. KAMIONOS TALÁLKOZÓ (3)
77 Impr.indd 77
XI. kategória Távolsági, turista-autóbusz (egyszintes) MERCEDES-BENZ TRAVEGO L
Gratulálunk az eredményekhez, és reményünket fejezzük ki, hogy a korszerű, ember- és környezetbarát technika népszerűsítését ez az esemény is elősegíti!
A szerkesztőség
6/27/12 12:53:13 PM
78
Camion Truck&Bus 2012/7 ▼ Kaleidoszkóp
▼ Dél-pesti, 40-es, józan életű, megbízható, pontos, B, C, E kategóriás, KCR-Hiab autódaru-kezelői végzettséggel rendelkező, belföldi árufuvarozó állást változ tatna költözés miatt. JCB-OK vizsgával is rendelkezem. Gépkocsi-vezetői, ill. rakodógép-kezelői munkát keresek, sóder-, ho mok bánya, betonüzem előnyben. Tel.: +36-30/276-5897 ▼ Budapesti gépkocsivezető DJCB OK vizsgával, gyakorlat nélkül, belföldi viszonylatban állást változtatna. (CA, KCR) Tel.: +36-30/276-5897 ▼ Nagy tapasztalatokkal rendelkező 50 éves nő, képesített könyvelői, középfokú raktárgazdálkodási, logisztikai ügyintézői végzettséggel, 20 éves raktárvetetői gyakorlattal állást keres. (20 év = 2 munkahely.) Tel.: +36-20/358-2019, E-mail:
[email protected] ▼ 28 éves fiatalember, korlátozás nélküli belföldi és nemzetközi árufuvarozó vállalkozói végzettséggel, bel- és külföldi munkakapcsolatokkal, tapasztalattal, gyakorlattal fuvarozó- cég vezetését, szakmai irányítását vállalja. E-mail:
[email protected]
▼ Eladásra kínált motorok: Az Ural M 62-es (1962) a veterán kiállítások állandó résztvevője (Old Timer kiállítás – Syma csarnok). Muzeális minősítésű műszaki, forgalmi stb. Ár: 1 490 000 Huf.
Kamionosbolt M1-es autópálya, Óbarok pihenôhely, 43. km-szelvény, az OMV töltôállomás mellett
LEÁRAZÁS, KÉSZLETKISÖPRÉS! 10%–20%–30% VAGY AKÁR 50% ÁRENGEDMÉNY!
Az MZ 250/ES Trophy (1971) szintén kiállítási darab, muzeális minősítés, stb. Ár: 490 000 Huf
SZINTE MINDEN AZ ÜZLETBEN TALÁLHATÓ, KÉSZLETEN LÉVÔ ÁRU KEDVEZMÉNNYEL VÁSÁROLHATÓ! VÁSÁROLJON ÚTKÖZBEN AZ M1-EN!
Érd.:
[email protected] Mobil: +36-30/952-4883 ▼ 2 darab 3 éves GF nyereg 1255 mm kapcsolási magasságú vontatóra eladó. Tel.: +36-30/219-2696
Nyitva tartás: hétfôtôl péntekig: 8.30–16.30 Mobil: +36-30/947-4217, Tel.: 06-22/704-008, fax: 06-22/704-240 www.kamionosbolt-m1.hu készítést vállal nagy tapasztalattal rendelkező diplomás tanár. Tel.: +36-20/320-6995
SZOLGÁLTATÁS VEGYES
JÁRMŰ ▼ Különleges technikai adottságokkal, megvételre ajánlom az FTF nyergest, 9 literes V6-os, turbo kompresszoros Allison motorral. 400 méteren kiválóan gyorsul. Tel.: +36-30/315-1821 ▼ Csepel 700-ashoz ke resek (fixplatós, cementes, folyadékos, panel szállító) félpótkocsit. 65–70-es évek. 344eshez ponyvát keresek. Tel.: +36-30/937-3089
▼ Ka mi on- és au tó men tés: helyszíni gyorsjavítás (0–24-ig)! Borsodi László autószerelő. Mobil: +36-30/948-4723 ▼ Épületgépész- és építészmérnökökből álló vállalkozás vállalná normál épületek, valamint ipari, rak tár- és csarnoképületek mérnöki ter vezését építési engedély terv szinten. Érdeklődés: TERMOTERV Bt. Tel.: +36-30/853-5916 ▼ Angol magántanítást, nyelvvizsgára és érettségire való fel-
Kamionosok! Mozgószerviz az ország egész területén.
WEBASTO EBERSPÄCHER állófûtések (12, 24 V), új és használt készülékek beszereléssel is eladók. Állófûtések és kamionok teljes körû elektromos javítása a hét minden napján. Kékesi Ernô, 2030 Érd, Munkácsy Mihály u. 91. Tel.: 06-23/364-048, +36-20/973-1857
▼ Eladó 1/72, 1/87, 1/32, 1/35, 1/24 és 1/25-ös méretarányú, bontatlan dobozban lévő kamion-, teherautó-, munkagép (traktor) és tűzoltóautó makettek, modellek. Herpa, Italeri, Revell, Amt, Wiking, Siku, Icm, Tamiya, stb. Érd: Adame István Mobil: +36-20/936-9557, E-mail: adame_istvan@citromail. hu ▼ GYŰJTŐ venne vagy cserélne az elmúlt évtizedekben készült képeket, kiadványokat, relikviákat a Hungarocamion, az ÉPFU, a BSZV és a Volán vállalatokról, illetve járműveikről. Kovács Tibor, 6100 Kiskunfélegyháza, Perczel Mór u. 54. Tel.: +36-20/228-9094, E-mail:
[email protected] ▼ Keresem az eddig megjelent Superbike magazinokat. Cserébe autós magazinokat adok. Mobil: +36-30/451-4624
▼ Újszerű állapotú, használt nyári gumik – 155–215 mm szélességig – kedvező áron eladók Szekszárdon. Mobil: +36-20/495-5300, +36-30/560-8291 ▼ Álomszép, vérpezsdítő „motorzene”! – V6, V8, V12, V16-os motorhangok CD-n. Csak „benzinőrülteknek”! Tel.: 06-46/747-675, ERNI ▼ Busz + teherautó (európai) prospektusok, magazinok, valamint USA (Mack, Kenworth, Peterbilt, Western Star) truck prospektusok, katalógusok, magazinok, CD-k „benzinőrülteknek”! Tel.: 06-46/747-675, +36-70/307-8757 vagy
[email protected] ▼ Új kemping satelit digitális programozott antenna eladó. A műanyag kofferban: 40 cm átmérőjű tányér, fej, kábel, földi tápegység, felfogatás, használati utasítás. Tel.: +36-30/549-5336 ▼ Eladó a Camion Truck&Bus összes lapja 1989. 01-től poszterekkel, mellékletekkel és az Autómotor 1974. 01.–1981 közöt ti kiadásai. Tel.: +36-20/976-2616
APRÓHIRDETÉS 76, 78 Apro.indd 78
6/27/12 1:06:28 PM
Kaleidoszkóp ▼ Camion Truck&Bus 2012/7
79
E havi rejtvényünk megfejtései autószállító járművekkel kapcsolatosak. A keresz trejtvény megfejtői között a Camion Truck&Bus 1/4 éves előfizetését sorsoljuk ki. Beküldési határidő: július 20. Júniusi megfejtés: 1. Háromtengelyes hosszú busz • 2. Automatizált váltó • 3. Kiváló lassulással rendelkezik. Nyer tesünk: Acsai Eszter (Szeged).
HIRDETÔK LISTÁJA ▼ Agentsped Kft. 57. old. Nemzetközi szállítmányozás és vámkezelés. ▼ Axiál 7. old. Tiszta erő – mosóvizes nagynyomású mosóberendezés ▼ BursaTransport Hátsó belső borító. A dinamikusan fejlődő európai fuvarbörze ▼ Convoy Truck Shop 80. old. Tehergépjárműkiegészítő tartozékok ▼ Dávid Ponyva Reklám Kft. 9. old. Tűnjön fel jobb színben!
▼ Delta-Truck Kft. Hátsó borító. Kögel több van benne ▼ Fiat Magyarország, Iveco 1. old. Ecostralis Moves the Change. ▼ Flott-Trans Kamion és Busz Szerviz 5. old. Volvo szerződött partner ▼ IAA Hannover 6., 8. és 10. old. 64th International Motor Show ▼ IbB Hungary 61. old. Közúti biztonsági kutatócsoport ▼ Navigátor centrum Kft. 73. old. Túlméretes áruk szakkísérete ▼ Protruck Kft. 7. old. Megbízható minőség eredeti alkatrészekkel… ▼ Renault Trucks Hungária Kft. Első belső borító. Renault Magnum Nyerő kombináció ▼ Szegedi Kamionos Találkozó 3. old. XXII. Kamionos Találkozó – 2012. július 20–22.
AZ ELSŐ BMC CSUKLÓS A török BMC hazai környezetben, a „Busworld” kiállítás-sorozat, isztambuli rendezvényén mutatta be legújabb autóbuszát, a Procity 340 K típust, amely egy teljes hosszában alacsony padlós, csuklós jármű. A 18,75 méteres busz 157 személyes, ebből 43 az ülő- és 114 az állóhelyek száma. Az utascserét szériában 4 darab, kéttagos ajtónyílás segíti, a másodiknál kézi mozgatású rámpa került beépítésre, az első ajtónál térdeplőrendszer könnyíti meg a fel- és leszállást. Erőforrásként 340 lóerős Euro V-ös vagy EEV-s Cummins motor szolgál, az automata váltómű és a futóművek ZF gyártmányok és a jármű központi zsírzóval is rendelkezik. Az első példányok már forgalomba is álltak, a törökországi Izmirben és az olaszországi Milánóban.
Az első csuklós BMC, Procity 340 K
INFORMÁCIÓK ÉS ÉRDEKESSÉGEK 79 Rejtvny hirdlist.indd 79
6/27/12 12:55:03 PM
Y O V N CO S HOP K S TRUC
C
KE L VÁ RJ U K KE T! LE TE RM ÉK FÉ Z Á SZ DEK LÔDÉSÜ K SO LE FONO S ÉR tr u c k .h u TE Y G VA S fo@ c o nv o y SZ EM ÉLYE E -m a il : in
w w w.c o nv
o y tr u c k .h
u
ros hûtôk al! Kompresszo garanciáv szorral) 2 év es pr m zóval ko ly ss bá (Danfo us hôfoksza ik on tr 22 0 V ek el V+ el , 12 V+24 ultifunkciós – 30 l- es, m tális hômérséklet-kijelzôv akkuvédelem , omány) és digi ºC hûtési tart bályozóval (–18 ºC – +10 ikus hôfoksza 4 V+22 0 V on tr ek el ós ci +2 el , 12 ultifunk – 40 l- es , m tális hômérséklet-kijelzôv akkuvédelem y) án om és digi rt ta si kszabályozó ºC hûté tronikus hôfo 4 V (–18 ºC – +10 ek el ós ci nk lzôvel , 12+2 es , multifu – 15 és 18 l- digitális hômérséklet-kije akkuvédelem y) án om val és ºC hûtési tart (–18 ºC – +10 tô, 12+24 V á al beépíthe omány) akkuvédelem y ág , es l– 35,5 hûtési tart +24 V (–7 ºC – +10 ºC íthetô, M B Actroshoz , 12 lem ép de be vé akku y alá – 25 l- es, ág +10 ºC hûtési tartomány) (0 ºC – ciós hûtô rp o l-es absz 3 3 lben t in m vala z+22 0 V kivite vagy 12 V+gá V 0 22 z+ gá 24 V+
Y O V N O
P O H S K C TRU
C
Légkulcsfej kszorozó nyomatékso n, akciós áro tt te sí rô most e is! n a tb za válto er zi ôt A kifejtett ké a , így zz megsokszoro gadt ra be b a leginkáb is könnyen kerékcsavar válik, leszedhetôvé zi ké g kizáróla lmas! ka al a tr használa
Y O V N O illetve 24V vagy 12V, Ventilátorok mint la vitelben , va oszcilláló ki n ba at ltoz illatosítós vá ron! alacsony á
égû , Kiváló minôs os nt po et mér ek , gumiszônyeg es sz ös szinte az hoz us íp ót teheraut n! ro á tô ze e bev
P O H S K C TRU égû , Kiváló minôs ôleges gg fü es fogasléc dak kitámasztó ru ban at oz rugós vált ), m 64 2, is (2 ,2 6– tra ex új t in m vala hosszúságú oz! Mega pótokh ) m 94 2, (2 ,57–
C
s Szivargyújtó tó sz ia szúnyogr V 12 ék készül vitelben és 24 V- os ki m (a csomag ne za az tartalm sztó a szúnyogria int m la va ), át lapk tó sz szúnyogria t té be
Y O V N O rendkívül ron! kedvezô á
P O H S K C TRU
Convoy 1_1 1207.indd 80
-5 20 /FAX : 72 /3 25 15 -183 • TE L. 32 94 15 . TE L. : 72 /2 728 ÚT : I AX NC /F RI TL Ô • TE L. L. : 28 7- 32 97 • PÉ C S SZ EN /4 71-9 69 AI ÚT 1–3 . TE S HOP TE L. /FAX : 62 T A PE ST Ó CS UC K N D U R PO B Z T Ö K I Y A O IK V ZT /5 G IS : 52 30 -8 23 CON E G E D I LO 10 . TE L. /FAX VÁ RO SI ÚT SZ E G E D, SZ ÚJ -9 29 AZ LM BA N /FAX : 96 /3 28 DE BR E C E I ÚT 14 . TE L. GYÔ R BÉ CS
6/20/12 10:47:07 AM
Bursatransport 1_1 1205.indd B/III
6/27/12 2:05:16 PM
több van benne
Tudja Ön, hogy miért csak ritkán lát Kögel Cargo pótkocsit állni?
Mert megbízható és mindig úton van. 0CRLCKPMDCPC\½TWU\½NNÉV½UQN[CPU\½NNÉVÏGU\MÒ\VMÉX½POKPVC-ÒIGN%CTIQ C\KIÅP[GUMKXKVGNG\ÅUGPVÖNMKVŅPKMCEUGMÅN[Ø\GOGNVGVÅUK|MÒNVUÅIGKXGNÅU UQMQNFCNÖHGNJCU\P½NJCVÏU½I½XCN
#\ÒPOCI[CTQTU\½IK-ÒIGNRCTVPGTG
-6.ÅUPCPQMGT½OKC -6.ÅUPCPQMGT½OKC *QUU\ÖÅNGVVCTVCOCNGIOQFGTPGDDMÒTP[G\GVDCT½V *QUU\ÖÅNGVVCTVCOCNGIOQFGTPGDDMÒTP[G\GVDCT½V MQTTÏ\KÏXÅFGNGOPGMMÒU\ÒPJGVĩGP MQTTÏ\KÏXÅFGNGOPGMMÒU\ÒPJGVĩGP
&'.6#647%--HV 4QDQU\VWUU½I 4QDQU\VWUU½I #\GTĩUÉVGVVCNX½\CPGJÅ\½TWVKU #\GTĩUÉVGVVCNX½\CPGJÅ\½TWVKU DK\VQPU½IQUCPLWVVCVLCEÅNDC DK\VQPU½IQUCPLWVVCVLCEÅNDC
*KXCVCNQU-ÒIGNO½TMCMGTGUMGFÅU 5\KIGVU\GPVOKMNÏU .GUJGI[W VGN OCTMGVKPI"FGNVCVTWEMJW
YYYMQGIGNEQJW YYYMQGIGNEQJW
CV
GNV F YY
JW
M TWE
Y Delta $Q]HLJH $Q]HLJH &DUJR &DUJR [ [+8+8 LQGG LQGG Truck 1_1 1206.indd B/IV
2:03:57 6/27/12 PM