Csorvási Könyvtár, Közművelődési és Szabadidő Szervező Nonprofit Kft.
Beszámoló a 2014. évről
Csorvás, 2015. ápr. 17. Kukla László ügyvezető
A Kulturális Kft. megalakulása, működése Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 3/2014.(I.20.) határozatában döntött a korábban általa alapított és egy személyben tulajdonlott Csorvási Biobrikett Kft. nonprofit korlátolt felelősségű gazdasági társasággá történő átalakításáról és annak nevének megváltoztatásáról. Ezzel egy időben az Alapító Okirat szükséges módosításait is elvégezte. A fenti határozat alapján a 2014. február 01. napjától működő Csorvási Könyvtár, Közművelődési és Szabadidő Szervező Nonprofit Kft-t a cégbíróság 2014. március 19-én bejegyezte. Az Alapító Okirat az átalakított Nonprofit Kft. folytatni kívánt közhasznú tevékenységét a következőkben határozta meg: „1.4. kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása; 1.9. sport; ifjúsági ügyek;” 2014. február 1-én aláírásra került Csorvás Város Önkormányzata és a Kulturális Kft. között a közművelődési megállapodás. Ezzel egy ütemben a feladat ellátáshoz az ingatlanok használatba adási szerződése is. 2014 február 17-én született meg a Hérics Szálló és Konferencia Központ üzemeltetésére vonatkozó kétoldalú megállapodás. A kezdés első kihívása, hogy két nyugdíjba vonuló munkatárs pótlását kellett megoldani. Mindkét esetben meghirdettük az állásokat és személyes találkozások után sikerült kiválasztani a megfelelő munkatársakat. A közművelődés területére Nellerné Pásztor Csilla került, míg a könyvtári munkát Sifter Anett vette át. 2014. júniusától a közmunkaprogramban két fő takarítót alkalmazunk a könyvtár és a Hérics Szálló rendben és tisztán tartására. Ezzel részben megoldódott a Hérics működtetése. Több elmaradt, napi karbantartási munkát elvégeztettünk (pl. színházi öltöző mosdójának dugulása), de az épületek állagmegóvását segítő nagyobb munkákhoz nincs elegendő forrásunk (Műv. ház tetőzet beázás több helyen, Tornacsarnok parketta, világítás felújítás). A Műv. házban és a Tcs-ban a nyári festéseket szokásos rend szerint elvégeztük. A korábbi ifjúsági klubbot átvettük, de a villamos hálózat még nem üzemkész így nem tudjuk funkcionálisan használni. A Műv. ház esetében óriási probléma, hogy évek óta nincs megfelelő tanúsítású érintésvédelmi szakvélemény. Ez is az a terület, amit a saját bevételekből nem tudunk finanszírozni. A kisebb eszközfejlesztésekkel a nyújtott szolgáltatások minőségét próbáltuk javítani. A könyvtár fejlesztésénél a lakossági igényeket lereagálva végeztük az eszközbeszerzéseket ( lamináló gép, fax készülék). A Kulturális Kft. kezelésében levő mind a négy intézménynél rövid időn belül kialakult a beszállítókkal (tűzvédelem, távfelügyelet, mosatás, könyvelés, hangosítás, rendszer karbantartás) a partneri, hatósági (Katasztrófa Védelem, Artisjust) kapcsolat. Eddig, a teljesített szolgáltatásokat a saját bevételeinkből rendezni tudtuk. A Képviselő Testület által 2014. márciusában elfogadott munkatervünket nem tudtuk maradéktalanul megvalósítani. Az új munkatársak új ötleteivel azonban szélesedett is programok, foglalkozások, szakkörök sora. A városi nagy rendezvények megvalósításában különösen sok és nélkülözhetetlen segítséget kapunk az Önkormányzattól. Ezen a területen példamutató az együttműködés és külön kikel
emelni Samu László nevét. A könyvtári működés pontosságának ellenőrzésére külső személyt (Kissné Marikát) vontunk be auditálási feladattal. A belső audit bizonyította az új könyvtári felállás működőképességét. A feltárt hiányosságokat pótoltuk, a fejlesztési javaslatokat megvalósítottuk. Az elfogadott pénzügyi terv szerint haladtunk 2014-ben. Az alapító, az Önkormányzat az Együttműködési Megállapodásban rögzítettnek megfelelően nyújtotta a támogatást, melyből a bérek és járulékok kerültek kifizetésre. Ez komoly biztonságot jelentett, mert a 0-ás adóigazolás a pályázat benyújtás alapfeltétele. Több pályázattal próbáltunk forrást szerezni a tovább színesítendő városi programokhoz. Sikerült is egy kisebb pályázatot megnyerni, ennek megvalósulása 2015-ben lesz. A Munkaügyi Központtól kapott közfoglalkoztatási támogatás (80 %-os) tovább növelte a bevételeinket. A saját bevételek összességében a terv szerint alakultak. Ezek a bevételek biztosították a munkaterv programjainak megvalósítását, finanszírozását és tette lehetővé a kisebb eszközbeszerzéseket, a fenntartási költségek kifizetését.
Beszámoló a Bartók Béla Városi és Iskolai könyvtár 2014. évi tevékenységéről Személyi állomány: A könyvtári feladatokat napi nyolc órában egy egyetemi végzettségű könyvtáros és egy felsőfokú, pedagógus végzettségű, a tárgyév szeptemberében egyetemi szintű könyvtárosi tanulmányait elkezdő könyvtári asszisztens látja el. Munkánkat 2014-ben és jelenleg is segíti a közfoglalkoztatási program keretén belül egy kolléganő. A könyvtár számítógépes hálózatának karbantartását alkalmanként egy fő informatikus látja el, vállalkozói jogviszony formájában. Intézményünkben a tiszta környezetről a közfoglalkoztatási programban részt vevő egy fő takarítónő gondoskodik.
Személyi változás: 2014. 05. 07-től Pusztai Tiborné nyugdíjazás előtti szabadságát és felmentési idejét töltötte, augusztus 2-től nyugállományba vonult. 2014. 04. 28-tól Sifter Anett könyvtárosként dolgozik az intézményben.
A könyvtár szakmai tevékenysége: Könyvtárunk kettős funkciójú könyvtárként, városi és iskolai könyvtárként működik. Tevékenységét a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően végzi. A városi könyvtár alapdokumentumai: • 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről • 2012. évi CLII. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról Az iskolai könyvtár alapdokumentuma: • 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról.
Alapfeladataink: A gyűjtemény folyamatos fejlesztése, feltárása, megőrzése, gondozása és rendelkezésre bocsájtása.
Tájékoztatás a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgáltatásairól. Más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérésének biztosítása. A könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében való részvétel. Az elektronikus könyvtári dokumentumok elérésének biztosítása. A könyvtárhasználók segítése a digitális írástudás, az információs műveltség elsajátításában, az egész életen át tartó tanulás folyamatában. Az oktatásban, képzésben részt vevők információellátásának segítése. Kulturális, közösségi, közművelődési rendezvények és egyéb programok szervezése. Közhasznú információs szolgáltatás nyújtása. Helyismereti információk és dokumentumok gyűjtése. Az intézmény helyi pedagógiai programja és könyvtár-pedagógiai programja szerinti tanórai foglalkozások tartása. Ezeken túl igyekszünk jó kapcsolatot, partnerségi viszonyt kialakítani a város intézményeivel. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a gyermekek olvasóvá nevelésére, az irodalom, a könyvek megszerettetésére. Igyekszünk maximálisan kihasználni az általános iskolával közös épületből származó előnyöket, az iskolás (elsősorban a kisiskolás) korosztály egy része naponta rendszeres látogatónk. A pedagógusok kérésére könyvtárhasználati órákat, foglalkozásokat is tartunk. Hisszük, hogy nem lehet elég korán kezdeni a könyvtárba járást, így örülünk, hogy több óvónő havi rendszerességgel látogatja könyvtárunkat óvodásaival. Működtetjük, rendszeresen frissítjük a könyvtári honlapot és informatikai rendszert. Naprakészen figyeljük a pályázati lehetőségeket. Szervezeti formánkból adódóan a könyvtár szorosan összefonódik a Kft.-hez tartozó többi intézménnyel, szükség esetén azok munkáját is segítjük. A szorosan vett könyvtári feladatok mellett irodai szolgáltatásaink is bővültek. A fénymásolás, nyomtatás, szkennelés mellett immár laminálásra és faxolásra is lehetőség van. Igyekszünk a nem hagyományos könyvtári feladatok közé tartozó lakossági kéréseknek is megfelelni (pl. segítségnyújtás különféle ügyek internetes intézésében az internethez nem értők esetében). Mindent megteszünk az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. Fontosnak tartjuk, hogy a könyvtárunkba betérők egy igényes, rendezett, jó hangulatú környezetbe kerüljenek, szakmailag és emberileg is felkészült, segítőkész könyvtárosokkal találkozzanak, akár a szűkebben vett könyvtári feladatkörbe illeszkedő kéréssel fordulnak hozzánk, akár nem.
Könyvtári állomány: A 2014. évben is igyekeztünk lehetőségeink szerint bővíteni és frissíteni a könyvtári állományt, melynek bizonyos részei sajnos eléggé elavultak, kevés friss, az elmúlt években népszerű, közérdeklődésre számot tartó dokumentumot tartalmaznak (ilyen például az ifjúsági irodalmi állományrész). Az új dokumentumok utáni érdeklődés bizonyítja, hogy igény van az új könyvekre. Örömmel látjuk, amikor az újonnan beszerzett könyvek néhány nap alatt eltűnnek a polcokról, és olvasóink egymás közt cserélgetve, egymásnak ajánlva kölcsönzik ki a friss irodalmat. Vásárlásra fordítható forrásaink végesek voltak ebben az évben is, de a keretet sikerült kiegészítenünk pályázatokkal. A könyvtárak állományának bővítését célzó Márai program keretében két alkalommal, míg az NKA könyvajándék programjának keretében egy alkalommal kaptunk ajándék könyveket, összesen 132 darabot, közel fél millió forint értékben. Központi támogatásként rendszeresen kapjuk a Nemzeti Könyvtár könyvsorozat köteteit is. Mindenképpen meg kell említenünk a város lakóit is, akik 2014-ben is több alkalommal önzetlen adományaikkal segítették könyvtárunkat, sok, számukra már feleslegessé vált, de számunkra új, hasznos könyvvel gyarapítva az állományt. Állományunk 2014-ben összesen 493 darab dokumentummal gyarapodott. 2014. december 31-i állapot szerint könyvtárunk állománya 31 221 darab dokumentum. A tárgyévben könyvtárunkba összesen 71- féle folyóirat járt, melynek számottevő része szintén a Nemzeti Kulturális Alap támogatása révén jutott el hozzánk. A 2014. évben az állomány fizikai elhelyezésén is változtattunk. A gyermek és ifjúsági állományrész eddig is elkülönült térben, de a földszinten elhelyezett felnőtt szépirodalmi rész a körkörös rendszerben elhelyezett polcok miatt kevéssé volt áttekinthető. Ezért egy úgynevezett „családi könyvtárat” alakítottunk ki. A könyveket különféle témacsoportokra bontottuk szét (pl. romantikus irodalom, krimik, történelmi regények, a hagyományos értelemben vett „szépirodalom”, stb.), azokon belül megtartva a könyvtári szakrendet. A legtöbb olvasó ugyanis nem konkrét könyvet keres, hanem egy adott témában szeretne olvasni „valami jót”, illetve egy adott témához keres irodalmat. A témacsoportoknak köszönhetően az olvasó a számára legegyszerűbb módon találja meg a könyvet. Mivel a kiválasztás folyamata egyszerűbbé válik, az éppen siető, vagy hosszabb böngészéshez türelmetlen olvasók is könnyebben megtalálják az érdeklődésüknek megfelelő könyveket. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy az olvasók megkedvelték és szívesen használják ezt a fajta elrendezést.
Főbb használati adataink 2014. évben: (a könyvtár munkanaplója és integrált rendszere alapján, a rendezvényeinket látogatók száma nélkül): Regisztrált használók száma (akik a tárgyévben érvényes könyvtári tagsággal rendelkeztek: 530 fő Ebből újonnan regisztrált: 50 fő
Látogatók száma: 14612 fő Ebből 14 éven aluli: 8843 fő Kölcsönzők száma: 5645 fő Ebből 14 éven aluli: 2480 fő Kölcsönzött dokumentumok száma (könyv, folyóirat, audiovizuális): 11037 db Ebből 14 éven aluli: 4675 db Helyben használt dokumentumok (becslés): 6999 db Ebből 18 éven aluli: 3211 db
Könyvtárunk rendezvényei 2014. évben: Rendszeres, ismétlődő foglalkozásokat tartunk a legkülönfélébb korosztályok számára. Felnőtt rejtvényfejtő klub: tagjai 2 hetente csütörtökönként töltenek el egy jó hangulatú órát könyvtárunkban. Mesedélután: a tanév alatt minden szerdán várjuk az alsó tagozatos gyerekeket egy órás foglalkozásunkra. A legkülönfélébb témákat dolgozzuk fel ez alkalmakkor. A témákhoz (különféle állatok, népek meséi, aktuális ünnepek, népszokások, évszakok, stb.) mese és játékos formában történő ismeretterjesztés is kapcsolódik, rejtvényekkel, találós kérdésekkel, sok esetben „kézműves” foglalkozással is kiegészítve igyekszünk érdekes és tartalmas időtöltést nyújtani a gyerekeknek. A létszám mindig változik, de átlagosan 15 fő körüli. Olvasókör: 2014 első fél évében havi rendszerességgel vártuk a felső tagozatos korosztályt az egy órás foglalkozásra. Próbáltuk ezzel az olvasás szempontjából nehezen megszólítható korosztállyal megszerettetni a könyveket, az olvasást. Az új tanévben érdeklődés hiányában nem indult el a foglalkozás, de a későbbiekben, ha lesznek érdeklődő diákok, szívesen újrakezdenénk. Az év folyamán több könyvtárhasználati, könyvtárbemutató órát tartottunk az általános iskolás osztályok számára. Igyekszünk kivenni részünket az óvodai nevelő munkából is, több óvodás csoport havi rendszerességgel látogatja könyvtárunkat. JANUÁR: A fent részletezett rendszeres foglakozások voltak megtartva (szakkörök, mesedélután, rejtvényfejtő klub, óvodás csoportok) Összesen: 17 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 169 fő vett részt. FEBRUÁR: • A fent részletezett rendszeres foglakozások voltak megtartva (mesedélután, rejtvényfejtő klub, olvasókör, óvodás csoportok) • Február 19.: Rendhagyó osztályfőnöki óra: Magyarázom a bizonyítványom. Sztana Szilvia pszichológus előadása. Összesen: 17 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 182 fő vett részt.
MÁRCIUS: • A fent részletezett rendszeres foglakozások voltak megtartva (mesedélután, rejtvényfejtő klub, olvasókör, óvodás csoportok) • Rajzpályázatot hirdettünk a víz világnapja alkalmából • Március 19.: Állatok minden mennyiségben! dr. Bakos Pál állatorvos előadása. • Március 24.: Rendhagyó énekóra Bartók Béla születésének évfordulója alkalmából, Berger Nándorné vezetésével. Összesen: 18 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 284 fő vett részt. ÁPRILIS: • A fent részletezett rendszeres foglakozások voltak megtartva (mesedélután, rejtvényfejtő klub, olvasókör, óvodás csoportok) • Április 11.: Ki kapja el Tüdő Gyuszit? Kalandozás a kortárs gyermekköltészetben. Dr. Lovász Andrea gyermekirodalom kutató rendhagyó irodalomórája. • Április 15.: Metaelméleti sorozat I. előadása: Bioinformatika és bioszámítógépek. Szentesi István előadása. Az előadássorozat több évtizedes gyökerekkel rendelkezik. Az 1970-es években a könyvtárban a Természettudományi klub keretei között gyűltek össze az érdeklődő fiatalok, beszélgetéseket, vitaeseteket tartottak. Ezt a hagyományt szerette volna felújítani a könyvtár, amikor Metaelméleti előadássorozatát útnak indította 2014.áprilisában. Összesen: 13 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 296 fő vett részt. MÁJUS: • A fent részletezett rendszeres foglakozások voltak megtartva (mesedélután, rejtvényfejtő klub, olvasókör, óvodás csoportok) • Május 13.: Metaelméleti sorozat II. előadása: Neumann János és a jelen. Szentesi István előadása. • Május 30.: Lábita színház gyermeknapi műsora: A Kft. által szervezett gyermeknapi rendezvény egyik programpontja volt a székely mesemondó és lábbábos, Csernik Szende interaktív előadása. Összesen: 16 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 282 fő vett részt. JÚNIUS: • A fent részletezett rendszeres foglakozások voltak megtartva (mesedélután, rejtvényfejtő klub, olvasókör, óvodás csoportok) • Június 10.: Metaelméleti sorozat III. előadása: Tűt a szénakazalban. A 2. típusú cukorbetegség. Dr. Lengyel Csaba előadása. • Június 12-16.: az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódóan: könyvárusítás, ingyenes könyvtári beiratkozás. • Június 16.: az Ünnepi Könyvhét és a Munkácsy emlékév alkalmából: dr. Reisinger János irodalomtörténész, Bibliakutató előadása Munkácsy Krisztus trilógiája a Biblia tükrében címmel. • Június 17. és 20.: Táborozó gyermekek részére játékos könyvtári foglalkozások. • Június 21.: Szent Iván-éj. A hagyományokat folytatva idén is megrendeztük zenéstáncos estünket, az év legrövidebb éjszakáján zenével, tánccal, vásári komédiával,
tűzzsonglőrökkel vártuk a felnőtteket, játszóházzal, arcfestéssel, hajfonással pedig a gyermekeket. Összesen: 9 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 299 fő vett részt. JÚLIUS: • A nyári szünet miatt gyermekeknek szóló foglalkozásaink szüneteltek, a felnőtt rejtvényfejtő klub összejöveteleit ebben a hónapban is megtartotta. • Július 8.: Metaelméleti klub IV. A júliusi alkalom témája: A múlt hagyatéka vagy a jövő záloga? Mindenkiben benne van Káin és Ábel. A kezdeti előadások után, jelenleg klub formában, havonta egyszer találkoznak az érdeklődők, hogy különféle sokakat foglalkoztató, érdekes témákat megvitassanak. A beszélgetések levezetője a csorvási származású és jelenleg is itt lakó Szentesi István genetikus, bioinformatika kutató. • Július 18.: Hunyadvári István könyvbemutatója. A csorvási származású Hunyadvári István Királydinnye- vidám korrepetálás felnőtteknek című, humoros verses kötetének jó hangulatú, citerazenével tarkított bemutatója. • Július 21-25.: Olvasótábor 6-10 éves gyermekeknek. Az egész napos táborban szerepet kapott az irodalom, különböző népek meséivel ismerkedhettek meg a gyerekek. De nemcsak a képzelet szárnyán, hanem virtuálisan is körbeutaztuk a Földet. Emellett játékok, kézműves foglalkozások színesítették a napi programot. Pénteken Békéscsabára kirándultunk, a Munkácsy múzeumba, ahol a szűkebb élőhelyünk, Békés megye élővilágát bemutató kiállítás megtekintése után múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt a gyerekek. Összesen: 5 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 43 fő vett részt. AUGUSZTUS: • A nyári szünet miatt gyermekeknek szóló foglalkozásaink szüneteltek, a felnőtt rejtvényfejtő klub összejöveteleit ebben a hónapban is megtartotta. • Augusztus 12.: Metaelméleti klub V. Az augusztusi alkalom témája: Meddig hat génjeinkre az atomsugárzás? • Augusztus 15.: Könyvbörze, könyv cserebere. Összesen: 4 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 18 fő vett részt. SZEPTEMBER: • A fent részletezett rendszeres foglakozások voltak megtartva (mesedélután, rejtvényfejtő klub, óvodás csoportok) • Szeptember 16.: Metaelméleti klub VI. A szeptemberi alkalom témája: Ki volt Jézus Krisztus? Összesen: 12 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 142 fő vett részt. OKTÓBER: • A fent részletezett rendszeres foglakozások voltak megtartva (mesedélután, rejtvényfejtő klub, óvodás csoportok) • Október 3.: Az állatok világnapja alkalmából az állatvédelem fontosságára hívta fel a gyerekek figyelmét Lénárt Ferenc „Léna”. • Október 4.: Népmesemondó verseny a magyar népmese napja alkalmából. Óvodás, és
•
•
általános iskolás kategóriákban sok szép produkciót hallhattunk a versenyzőktől. Október 13-20.: Őszi Könyvtári Napok. Az egy hetes programsorozat keretében ingyenes beiratkozás, a késedelmi díj elengedése, és színes programok várták az érdeklődőket. Az általános iskolások Dohányos András vezetésével helyismereti sétán vehettek részt, Juhász Orsolya rendhagyó irodalomórát tartott számukra. A felnőtteket egy csorvási kötődésű írónő, Poliák Judit novelláskötetének bemutatójára vártuk. Október 14.: Metaelméleti klub VII. Az októberi alkalom témája: Gének és a sors? Összesen: 13 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 341 fő vett részt.
NOVEMBER: • A fent részletezett rendszeres foglakozások voltak megtartva (mesedélután, rejtvényfejtő klub, óvodás csoportok) • Metaelméleti klub VIII. Az októberi alkalom témája: Gének és a sors? Összesen: 10 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 123 fő vett részt. DECEMBER: • A fent részletezett rendszeres foglakozások voltak megtartva (mesedélután, rejtvényfejtő klub, óvodás csoportok) • Karácsonyváró játszóház alsósok részére. • Részt vállaltunk a Művelődési Ház által rendezett adventi gyertyagyújtások és a Mindenki Karácsonya lebonyolításában. A könyvtár munkatársai tanították be a városi karácsonyi ünnepségen előadott betlehemes műsor szereplőit. Összesen: 7 foglalkozást, rendezvényt tartott a könyvtár, melyeken 108 fő vett részt. 2014-ben összesen 141 foglalkozást, rendezvényt tartottunk, melyeken 2287 fő vett részt. Készítette: Sifter Anett
Beszámoló a Művelődési Ház 2014. évi tevékenységéről, rendezvényeiről Személyi állomány 1 fő főiskolai végzettségű szakképzett művelődés szervező 1 fő takarító munkánkat időszakonként segítette 1-2 fő kulturális közfoglalkoztatott.
-változás: A nyugdíjba (szept. 30-al véglegesen) vonuló művelődés szervező munkatárs pótlására nyílt pályázatott írtunk ki. A jelentkező három főből a korábban már ebben a feladatkörben dolgozó Nellerné Pásztor Csilla került kiválasztásra.
PROGRAMOK FEBRUÁR: Városi farsangi bál A szervezési idő rövidsége miatt, kellő érdeklődő hiányában elmaradt. A Körös-Maros Nemzeti Park előadása és kiállítása. MÁRCIUS: 1848. március 15-e megünneplése Az ó-temetőben a korábbi évek színvonalának megfelelő városi ünnepség. Települések, városok kiállítás A Munkácsy Mihály Múzeum vándorkiállításának bemutatása. ÁPRILIS: Április 2-től heti rendszerességgel anyagozás Minden szerdán az aulában 30-40 gyermek részvételével, az agyagozás különböző technikáinak kipróbálása. Ovisok és alsósok részére színházi előadás: Kis Vakond Nagy érdeklődés volt a mesedarab iránt, 197 gyermeknek szereztünk vele örömet. Húsvét-váró játszóház A Hérics szállóban került megrendezésre. Tojásokat festettünk írókával, tojás tartókat és mézeskalácsból készült finomságokat készítettünk. Fáklyás felvonulás
A megszokott módom kezdődött a Fúvószenekar és Mazsorett csoport felvezetésével és műsorával. Ami új volt és sikeres a Művelődési Ház keretein belül próbáló néptánc csoport bemutatkozása és a Salamon magic tűzzsonglőr csoport szemet gyönyörködtető műsora. Az új programok miatt rendkívül sok ember látogatott el a rendezvényre. MÁJUS: Civil majális A piactéren májusfaállítással kezdődött, majd aszfalt rajzverseny és a civil szervezetek főzésével folytatódott. Ebéd után a capoeira bemutatót lelkes tapssal fogadták. A záró műsorként a Mediterrán zenekar lépett fel. Az eső miatt is 150-200 ember eljött e rendezvényre. Városi gyermeknap Színházi előadással kezdődött, majd a Művelődési Ház melletti teret foglalhatták el a gyerekek . Volt itt arcfestés, kerékpár bemutató, karaoke, játszóházi foglalkozások, sakk szimultán, peonza bemutató, ugrálóvár. Bodrogközi Rita zenés műsorán 60-70 lelkes kis táncos szerepelt. Békés megyei kortárs képzőművészek kiállítása JÚNIUS: Trianoni megemlékezés A civil szervezetek a jelenlevő pártok és magánszemélyek megjelenésével helyeztük el a megemlékezés virágait és mécseseit. Pünkösdi koncert A templom szinte megtelt (150-170 fő). Elsőként csorvási fúvósok léptek fel. A Budapestről érkezett pánsíp művész, Szabó István elkápráztatta a közönségét. A világ minden tájáról csendültek fel dallamok. Holokauszt megemlékezés A deportálás 32 csorvási áldozatára emlékeztünk a izraelita temető emlékfalánál. Újabb áldozat felkutatásáról beszélt Kasuba István, Dr. Goldmann György, a békéscsabai zsidó közösség jegyzője pedig az áldozatokra emlékezet. A jelenlévők kegyeletük jeléül köveket helyeztek el az emlékfalnál. A művészeti iskola képzőművész tagozatának kiállítása
JÚLIUS: Próbálkoztunk aratónap újraélesztésével A most megszerzett kapcsolatok a jövő évben fogják meghozni gyümölcsüket. Július közepétől péntek esténként filmvetítés a parkban (Park mozi) Olyan sikeres ez a próbálkozásunk, amire nem is számítottunk.. Hozzák az emberek a plédet, ennivalót, innivalót és kezdődhet a film. Rendszeres filmnézőink 50-60 fő. Az interneten meghirdetünk 3 filmet, és amelyikre a legtöbb szavazat érkezik, az kerül vetítésre. Kézműves tábor (30 résztvevő gyermek volt) Délelőttönként agyagozás volt. Az ebéd után különböző kismesterségeket tanultunk meg, próbáltunk ki. Megnéztük a közmunka program keretein belül működő szövőműhelyt, drótfonót és a cirok seprűkészítő műhelyt is. Az utolsó napon a Helytörténeti Múzeumban kerestünk olyan tárgyakat, amik kézműves mesterek munkáit segítették, vagy általuk készült. A 30 gyermekkel úgy zártuk a hetet, hogy mindenki egy kiállítást rendezett be a saját munkáiból. A szülők így egyben láthatták a héten elkészült remekműveket. AUGUSZTUS: Színházlátogatás Szarvason Színvonalas és látványos előadáson vehettünk részt egy busznyian (38 fő). A Jókai Színház előadásában az István a király című rock operát láthattuk. Augusztus 20. Kiállítás keretein belül a Körös-vidéki Képzőművészeti Egyesület mutatta be a tagok által készített festményeket, térbeli plasztikákat. Kézműves utcát szerveztünk ahol a négy pékség szemet gyönyörködtető termékeket állított ki. A közmunka keretein belül működtető drótfonat készítők, szőnyegszövők és seprűkötők termékeit is bemutattuk és értékesítették. A színpadon felléptek citerazenekarok, néptáncegyüttesek, Budapestről érkező operett társulat.
Városunk hírnevét öregbítő Hudák szövőműhely ruháit is megcsodálhatta a
közönség. A napot a Csorvási Fúvószenekar és Mazsorett csoport, majd Oláh Gergő sztárvendégünk zárta. (150-200 fő) SZEPTEMBER Szeptemberben kettő szakkört tudtunk indítani (vasút modellező, modern tánc) 50-55 fő részvételével. A gyerekek lelkesen járnak, kevés a lemorzsolódás.
OKTÓBER Megemlékeztünk az '56-os forradalom és szabadságharcról.. A hónap végén Halloween vetélkedőt és töklámpás felvonulást szerveztünk. A gyerekek és szüleik lelkesen hozták az együtt faragott töklámpákat. (25-30 fő) NOVEMBER Színházi előadások November 14-én a Művelődési Házban a színházé volt. Előadás volt délelőtt a gyermekek részére. A mesedarab címe: Óz, a nagy varázsló.
A darabot telt ház előtt adták elő a
színészek. Az esti előadás a felnőttek részére szólt, 92 fő nézte meg. A lelkes közönség vidáman távozott a darab után, melynek címe: Charley nénje. DECEMBER Télapó szolgálat A decemberi hónapban megszerveztük a télapó szolgálatot, de a gyermekek számából adódóan kevés volt az érdeklődő. Adventi gyertyagyújtások A gyertyagyújtásokon város lelkészei szolgáltak és teremtették meg az várakozás ahitatos hangulatát. A Gulyás Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai adtak színvonalas ünnepi műsort. Mindenki Karácsonya A Mindenki Karácsonyán komoly műsorokkal kedveskedtünk gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Szilveszteri Mulatság A tartalmas program és a vonzó menü ellenére nem volt elegendő érdeklődő, így program elmartadt. Készítette: Nellerné Pásztor Csilla
Beszámoló a Tornacsarnok 2014. évi tevékenységéről 2014-ben tanítási napokon 8 órától 15 óráig az általános iskolai testnevelés órákra bocsátottuk rendelkezésre a tornacsarnokot. Hétköznapokon 15 órától 20 óráig a Sport Klub utánpótlás és felnőtt csapatainak edzéseihez biztosítottuk a termet. Ez alól csak a szerdai nap volt a kivétel 17 órától 20 óráig, amikor is a város lakosai vehették birtokba tömegsport céljára. A tömegsporton résztvevők létszáma igen változóan alakult. Volt amikor 30 – 40 fő is megfordult, és volt olyan is, hogy 10 – 12 fő. A hétvégi kihasználtság is időfüggő. Az őszi, téli hónapokban szinte folyamatos a kihasználtság, a tavaszi és nyári hónapokban kevésbé. 2014 január – február hónapokban folytatódott a még 2013-ban kiírt Városi Téli Kupa teremlabdarúgó bajnokság ahol 9 kispályás csapat versengett egymással és szórakoztatta a nézőket. 2014. szeptember 21-én „Mozdulj Csorvás” elnevezéssel családi sportnapot szerveztünk, aminek a visszajelzése pozitív volt ezért ezt a programot szeretnénk folytatni, kibővíteni! 2014. decemberében indítottuk a Hunnapfel Városi Téli Kupa teremlabdarúgó bajnokságot, amelyre ebben a versenyszezonban is 9 csapat nevezett. December 30-án a már hagyományos „Malac Kupát” rendeztük melyre a helyi kispályás csapatokon kívül vidékről (Orosháza, Békéscsaba, Tótkomlós) is neveztek csapatok. Az estébe nyúló torna zárásaként a még jelen lévő csapatok közösen fogyasztották el a Fő Díjat a SÜLT MALACOT! Folyamatosan biztosítottuk a bérlési lehetőséget, amivel éltek is a kispályás csapatok, baráti társaságok. Esetenként a Sport Klub rendezvényeinek adtunk helyt. A galamb kiállítás megszokott helyszíne évek óta a Tornacsarnok. Készítette: Zavada János
Beszámoló a Hérics Szálló 2014. évi tevékenységéről Február 17-én került a Kulturális Kft. üzemeltetésébe a Hérics Szálló és Konferencia Központ, miután a Klaszter Kft. bérleti jogviszonya megszűnt. A szálló működtetését, tisztán tartását egy a közfoglalkoztatási programban alkalmazott munkatárssal sikerült megoldani. A szálló web oldalán és a korábbi hirdetési felületeken megjelentettük az új üzemeltetőt. Több szállás ajánló internetes hirdetést visszautasítottunk. Az OTP és az MKB Széchenyi Pihenőkártya elfogadására azonnal szerződtünk. A szükséges fenntartási munkákat, költségeket saját forrásból fedeztük. A Szálló környezetének ápolásában az önkormányzati munkatársak is részt vettek A fürdőszobák szigeteletlenségének problémáját két vizesblokk esetében az Önkormányzattal közösen finanszírozva megoldottuk. A növekvő vendégforgalomra készülve egy új ágynemű garnitúrát vásároltunk. Az év közben eltűnt konyhai eszközöket decemberre pótoltuk.
140 120 100 80
Vendég [fő]
60
Vendég éjszaka kihasználás [%]
40 20 0 Jan.
Márc.
Máj.
Júl.
Szept.
Nov.
A fenti diagram jelzi a Szálló vendég és kihasználtság adatait havi bontásban. A várt 47-es főút felújítási munkálatai nem okoztak számottevő vendégforgalom növekedést. Szeptember, október, november hónapokban a telekgerendási KITE építési beruházását egy bajai cég kivitelezte. Az ő jelenlétük eredményezte az átlag feletti forgalmi adatokat. Ebben az időszakban 40 %-os volt a kihasználtság. Az éves átlagos kihasználtság 20,77 %. A 2014. évi átlagos havi vendégszám 69 fő. A Szálló és Konferencia Központra kötött üzemeltetési szerződésben foglaltak szerint 70 vendég éjszakát biztosítottunk az Önkormányzata vendégeinek.
A konferenciaterem egész évben rendelkezésre állt az önkormányzati, vállalati, civil és magán rendezvényekre egyaránt.
Pénzügyi beszámoló A Kulturális Kft. megalakulásával, a Biobrikett átalakulásával több nem tervezett költség is nehezítette az indulást. Az intézményekben a korábban elmaradt karbantartási munkák elvégzésével kellett kezdeni több esetben. Nézzük az eredmény sorok részletes vizsgálatát: Saját árbevétel Könyvtár Művház Tornacsarnok Hérics Szálló
Tervezett [E Ft] Tényleges [E Ft] Megvalósulás 630 167 26,51% 55,30% 1 830 1 012 113,95% 1 140 1 299 2 500 5 587 223,48%
Összesen
6 100
8 065
132,21%
A közművelődés területén elmaradt a túlzottra becsült árbevétel. A Tornacsarnok hozta a tervezettet. A Hérics jelentősen meghaladta a tervezéskori elvárást. Itt az üzemeltetési tapasztalat hiánya is közrejátszott a nagy eltéréshez és a kedvező piaci környezet. Önkormányzati támogatás Tervezett [E Ft] Tényleges [E Ft] Megvalósulás 93,36% 26 129 24 393
A Kft. a bérek kifizetésében és járulékok befizetésében mindig pontosan tudott teljesíteni, köszönhető ez a Hivatal mindig gyors és pontos intézkedésének, pénzügyi utalásának. A támogatások másik része az energia költségek (8 525 E Ft) átterheléséből adódik, ez nem járt pénzmozgással. A beszámoló elején említett két fő közfoglalkoztatott 80 %-os bértámogatásban és 50 %-os járulék kedvezményben részesült, amit az igénylési és igazoló dokumentumok benyújtása után a Munkaügyi Központ folyósított. Ennek 2014 évi összege 1 021 E Ft Anyag, anyagjellegű ráfordítások Tervezett [E Ft] Tényleges [E Ft] Megvalósulás 5 098 4 552 Könyvtár 89,29% Művház 116,61% 5 250 6 122 Tornacsarnok 55,93% 5 230 2 925 1 475 1 896 Hérics Szálló 128,54% Összesen
17 053
15 495
90,86%
A Könyvtár, Művház, Tornacsarnok esetében komoly (50 %-os) megtakarítás mutatkozott a fűtés költségében. A Héricsben szerzett árbevétel növekedés biztosított fedezetet arra, hogy színvonalas előadásokat és programokat szervezzünk. Ezért látható a Művház esetében tervezettet meghaladó felhasználás. Bérjellegű ráfordítások Tervezett [E Ft] Tényleges [E Ft] Megvalósulás 6 029 5 694 Könyvtár 94,44% Művház 158,67% 4 007 6 358 Tornacsarnok 156,19% 1 648 2 574 3 493 1 548 Hérics Szálló 44,32% Összesen
15 177
16 174
106,57%
A pénzügyi terv 2014-es készítésénél még nem látszott (Pusztai Tiborné váltásából adódó) bér és járulék költséget növekedése. A bérjellegű ráfordítások megvalósulásánál látható jelentős eltérések az ügyvezető bérének felosztási elv megváltozásából adódnak. A tervben csak a Héricset terhelte, míg a tényszámokban már mind a négy intézményre egyformán került felosztásra. Az intézményenkénti eredmény kimutatás tükrözi azt a képviselő testületi elvárást, hogy a Hérics Szálló legyen önfenntartó, nem kaphat önkormányzati támogatást. 2014 évi intézményenkénti eredmény kimutatás adatok eFt-ban
Könyvtár
Művház Árbevétel Tám Közp. Tám Önk.
Tornacsarnok
Hérics
Összesen:
10 756
167 5 417 4 065
Tám MK Egyéb bevétel
409 20
136 54
Anyag Könyv Áram Fűtés (hő) Gáz Szolg
488
265
354
318 2 177
290 228 318 2 177
181 1 986
150
Egyéb szolg.
318 2 731 90
318 1 131 90
249 154 90
333 969 90
1 218 4 985 360
Bér + jár
6 358
5 363 331
2 574
1 548
15 843 331
Egyösz écs
184
51
37
36
308
ÁFA ráfordítás
379
225
206
275
1 084
Eredmény Adó Adózott eredm.
-846
-683
-288
2 308
-846
-683
-288
12 2 296
492 12 480
1 012
Tandíj, bérlet
1 299
5 587
4 155
0 476
8 065 5 417 18 976 1 021 74 1 397 228 967 6 340
Az eredmények azt mutatják, hogy a Képviselő Testület bölcs döntést hozott amikor a Hérics Szállót a kultúra szolgálatába állította.