CSOMORKÁNYI ÁLLAMI ELEMI NÉPISKOLA EMLÉKÉRE 2010
1934.
A 100 ÉVE ÉPÜLT A csomorkányi iskola keletkezése és elmúlása A huszadik század első felében Hódmezővásárhely 132 ezer holdas határában félszáz tanyai iskola működött. Elnevezésük a határrészek, többnyire a dűlőutak neve után történt. Mindegyiknek megvan a maga külön története. Tucatnyi iskolának a neve utalt a régi századokban elpusztult falvak nevére: Alsó-Kopáncs, Batida, Belső-Erzsébet, Belső-Kutas, Csomorkány, Fecskéspart, Felső-Kopáncs, Gorzsa, Külső-Erzsébet, Mártély, Mártély-Feketehalom, Rárós, Szentkirály, Vereskutas. Ezek jórészt megegyeznek annak a 17 pusztának a nevével, melyeket gr. Károlyi Sándor Vásárhely tartozékaiként megszerzett. A későbbi, de még 18. századi térképek is ábrázolják ezeket a pusztákat. Így pl. a csomorkányi pusztát a szomszédos praediumokkal – Rárós, Fecskés, Sámson, Csókás, Férged, Szenterzsébet – pusztáktól határolva.1 Így válik a térképek világánál érthetővé, miért is úgy alakultak a Hódmezővásárhely-Békéscsaba vasútvonal megállóhelyei, ahogy mi ismertük őket: Rárós, Csomorkány, Sámson (igaz, ez utóbbit 1908 óta Vásárhelykutasnak nevezték). És így érthető, hogy az 1890-es években miért hívták Belső-Csomorkányi Iskolának a Kistóvölgyi Iskolát. A rárósi puszta délkeleti sarka éppen itt találkozott a csomorkányi puszta északnyugati sarkával. A Csomorkányi Puszta nevével hozzávetőlegesen közel tízezer hold földet jelöltek. A gazdálkodás ezen a területen is az elfoglalt, később az uraság által kimért szállásföldeken folyt. A hangsúly a nem túl elterjedt növénytermesztés mellett inkább az állattenyésztésre tolódott. 1771-ben az összeírók pl. a Kutasi úttól a Csomorkányi útig 59 gazdánál feljegyeztek 837 szarvasmarhát, 240 lovat, 3575 juhot és 126 sertést.2 Ekkor még a város tanács kötelezte a gazdákat a városban lakásra. Csak a cselédjeik, legényfiaik tartózkodtak állandó jelleggel a szállásokon. A 19. század első felében a szállások helyén megjelentek a „tanyaházak”. Egyre inkább terjedt a kétlakiság: tavasztól őszig kint tartózkodtak a munkaképes családtagok. Csak az öregek és a gyerekek maradtak a városban. Télire hazaköltözött a család, csak a jószág mellett maradt kinn néhány ember. Ez oda vezetett, hogy 1848 után egyre többen tartózkodtak a tanyavilágban egész évben. 1851-ben fölvett Földkönyv szerint Csomorkány-dűlőben 6 tanyaháza volt 78 földtulajdonosnak. A csomorkányi lapos dűlőben 19 tanyaházat bírt 87 földtulajdonos. Legnépesebb a csomorkányi oldal dűlő, 43 tulajdonossal és 50 tanyaházzal. De ide számíthatjuk a Pusztaszél 33 tanyaházát is. És mindezt 1851ben.3 A tanyák között az egyházak tartottak fönn iskolákat, döntő többségében a református egyház. A 19. század utolsó évtizedében, amikor már a törvény is előírta iskolák állítását, egyre terhesebb lett az egyház számára a csaknem két tucat iskola fenntartása. Fölmerült a községesítés gondolata, amely aztán 1897-ben realizálódott. Belső-Csomorkányon az 1890-1891-es tanévben Fazekas Sándor református tanítóként kezdte, utóda Gera Pál is, aki aztán 1897 után is ott maradt, mint községi tanító. Külső-Csomorkányon nem volt egyházi iskola, de községi sem. A helyi újság 1897-ben rosszallóan írt a „Zugiskolák a tanyán” címmel, ami Csomorkányra is érvényes.4 (Csomorkányi gyerekek egy része későbbi Sámson-oldali Olvasókör közelében lévő Mézes Molnár tanyába járt a téli hónapokban a szakképzetlen „mester” úr keze alá.) Herczegh István Dáni utcai lakos, akinek a tanyája a Pusztaszéli és Csomorkányi út találkozásánál feküdt, „érdektársai nevében” kérvénnyel fordult a városi tanácshoz.5 Ebben előadta, hogy a csomorkányi részen a tankötelesek száma meghaladta a harmincat, a népiskolai törvényre hivatkozva kérte egy községi iskola felállítását. A helyszíni tárgyalásról készült jelentés szerint „az érdekeltek az iskola helyiségül a régi csomorkányi zugiskola céljaira szolgált, Hídi Lajos-féle épületet ajánlották fel, amelynek a Csomorkányi út felőli fő része kovácsműhelyül szolgált, s annak belső végében lett volna az iskola elhelyezendő…”6
1
OL KCSL S 82, No. 167. Vertics-térkép, 1775. CSML HL Rvi. cs. 2.b.sz.3. 3 CSML HL IV.B.112.19 Földkönyv. 4 Vásárhely és Vidéke, 1897. december 5. 5 Ta. 1074. 6 CSML HL IV.B.1401.a.65/1902.Főisp.ir. 2
2
A helyszíni szemle nem találta megfelelőnek az épületet. Ám a tanügyi osztály úgy döntött, hogy az 1897. évben (ideiglenesen) mégis nyíljon meg ott egy iskola az említett kovácsműhelyben. Közben az iskolai körzeteket a 435/1897. sz. kgy. határozat alapján megállapították az egész vásárhelyi határra vonatkozóan. Alapelv volt, hogy 3 kilométernél ne kelljen többet gyalogolni egyetlen tanulónak sem. A városi tanács háromszor fordult a közgyűléshez, hogy legalább bérelt épületben induljon meg a tanítás, de a Hídi Lajos-féle helyiség „akkor már annyira rozzant és életveszélyes volt, hogy azt népoktatás céljaira használni nem lehetett. Herczeg István és érdektársai kérelme folytán a városi tanács negyedízben is megtette javaslatát, azonban a közgyűlés 484/1900. sz. határozatával ezúttal sem rendelte el az iskola megnyitását.” A város tárgyalt K. Szabó Sámuel földtulajdonossal 1000 négyszögöl föld megvételéről, akinek a földjén a templomrom is állott. „A föld vételárához az érdekeltség is hozzájárult óhajtóan Herczegh István és társai gyűjtést indítottak, melynek alapján a benyújtott gyűjtőíven 261 korona ajánlati összeg jegyeztetett fel.” K. Szabótól a rom telkét sem tudták sokáig megvenni, mert a 23 négyszögölnyi bejáró biztosításához nem akart hozzájárulni. Csak 1906-ban kötöttek vételi szerződést. „Ez a garasoskodás ösztönözhette Tatár Sámuel gazdálkodót arra, hogy az út jobb oldalán teljesen ingyen adományozott 800 négyszögöl földterületet az iskola céljaira.”7 Tettét márványtábla örökítette meg. Időközben a községi tanyai iskolákat államosították. Csomorkányon pedig bérelt épületben 1906-ban megindulhatott a tanítás. Az első tanító árapataki Bibó Endre lett, akinek a testvére Bibó Lajos hírlapíró. Az Erdélyből származó tanítónak a Nagyenyedi Tanítóképző elvégzése után az első munkahelye éppen a Csomorkányi iskola lett. Ettől kezdve az iskola a M. Kir. V. K. M. költségvetéséből működött. A mindennapos iskolába ekkor 42 tanuló járt, az ismétlőbe 18. (Köztük volt az a Herczegh Eleonóra is, akinek az apja 1897-ben sürgette az iskola felállítását.) Bibó Endrét 1907-ben Imre Péter áll. elemi iskolai tanító követte, aki 43 gyereket tanított, majd 1908-ban Gyömörey Alfonz lett a tanító (gyereklétszám 53). A város 1910 tavaszán öt új iskola építésére szánta el magát: Csomorkány, Csókás, Tegehalom, Alsó-Kopáncs és Nagyszigetben a gróf Károlyi Melinda iskola. A berendezést az állam adta, a tanítók kinevezési joga is az államé. Az öt új iskola egy közös terv alapján készült. Falait préstéglával borították, így szépségben fölülmúlták az előbbi években készülteket. Négy ablak világította meg a tantermeket. A tanító kétszobás lakást kapott kamrával, pincével, az udvaron melléképülettel, nyári sütőkemencével.8 A tavasszal megszavazott épületek július 31-re tető alatt állottak. A belső munkák elhúzódtak, úgyhogy a tanítás csak október elején kezdődhetett meg. „A csomorkányi templomromi állami elemi népiskolát a vállalkozók teljesen fölépítették. Így a felavatási ünnepséget f. hó (október) 8-án szombaton du. 3 órakor fogják megtartani, amelyen Juhász Mihály kir. tan. Polgármester is részt vesz.”9 Az új épületben az első tanító Márkus Rudolf lett, majd egy év múlva őt követte Moldvay Sándor, aki nagybátyja volt Moldvay Győzőnek, a költőnek. Az ő emlékének ajánlotta Győző a „Mind az apostolok” kötetében a „Negyven évig tanyán tanított” című versét. „… De fogatlan szája csak azt mondja, beszédes szemei egyre vallják: mily gazdag is volt a négy évtized, gyönyörrel, lázas tettekkel teljes, és ha mégegyszer születnék, újra ott kezdené, a sziken…” 1917-ben hadiszolgálatra szólították. Utána rövid ideig Simon Olga vette át az iskolát, majd a román megszállás évei következtek. Ide ugyanis hamarabb jöttek be és később mentek el. A demarkációs vonal a mátyáshalmi iskola dűlőjénél húzódott. Még az 1920-as népszámláláskor is bent volt a román katonaság az iskolák épületében.10 Az 1920-ban odahelyezett Lukács Ilona 62 tanulót oktatott. Ő csak két évet bírt ki a világtól elzárt Csomorkányon. Az 1922-1923-as tanévben Szöllősi Sándor elé 59 mindennapos és 14 ismétlős járt. 1923tól 1928-ig a megszállt területekről idemenekült Rokk József11 tanította a gyerekeket. A tanulólétszám 7
Csongrád Megyei Hírlap, 1986. aug. 19. A Csomorkányi templomrom megerősítése. Vásárhely és Vidéke, 1910. június 11., július 7. 9 Uo. 1910. október 5. 10 CSML HL Népszámlálási ir. 1920. 11 Később Rényire magyarosította a nevét. 8
3
lecsökkent, az 1925-1926-os tanévben mindössze 22 tanuló járt Csomorkányra. 1927-ben oda helyezték Rokk Mellé Tóth Etelka tanítónőt. Ekkor már 33 mindennapos és 17 ismétlős járt elébük. Utánuk 1928-ban Lencse Mózes egymaga tanított 26 mindennapos és 24 „gazdasági továbbképzős”-t. Az 1929-1930-as tanévben ismét két tanerős lett Csomorkány. Kovács József és a pályakezdő Gaál Károly. Két éven át Gaál egyedül tanított, majd az 1932-33-as tanévet ismét ketten vitték végig. Farkas Lászlóval. Elébük járt 48 mindennapos és 20 gazdasági továbbképzős (ismétlős) tanuló. Aztán elhelyezték Gaál Károlyt, Farkas László ismét egyedül tanított 40-50 gyereket. (A továbbképzősök száma 20-30 is volt évenként.) Az ő kedvéért a szomszéd birtokos K. Varga Belső-Kutason iskolát építtetett (ún. Fehériskola). Csomorkányra 1937-ben helyezték Porcsalmi Máriát, aki 1940-ben férjhez ment Kövér Andorhoz. A vizes esztendőkben, 1940-ben és 1941-ben Kovács Barna 44 tanulóval foglalkozott. 1940 őszén került Csomorkányra Kóródy Géza, akinek az idejében ismét 58-62-re emelkedett a tanuló létszám. Kóródy a második világháború végéig ott tanított, de közben többször is behívták katonának. Olyankor a külsőerzsébeti kollégája, Rózsa Sándor helyettesítette. Végül Rózsa Sándort is megforgatta a háború (tartalékos tiszt lévén). 1946-ban Pázsit Kata írta alá az anyakönyvi naplót, de nem sok időt töltött az iskolában. Az 19461947-es és az 1947-1948-as tanévet Samu József Jenő tanította végig 54 tanítvánnyal. Az 1948-ban odahelyezett Németh Lajosnak már 71 tanulója volt. Ezért helyezték mellé az 1950-1951-es tanévben Katona Istvánt. 1951-ben Németh Lajost áthelyezték. Katona István pedig tanítónőt vett feleségül. A Katona-házaspárt 1953 őszén Mátyáshalomra helyezték. A helyükre Herczeg Mihály képesítés nélküli nevelőt helyezték Kenyerepartról. Egy évet egyedül tanított I-től VIII-ig reggel 8-tól délután 3-ig, miközben képesítővizsgára készült. 1955-ben odahelyezték Barna Lajos Bálintot, Herczeget pedig Apró Mátyás helyettesítésére a Bodzásparti ált. iskolához vezényelték. A következő tanévben visszakerült Herczeg, Barna helyére pedig Juhász Nagy Máriát helyezték Nagylakról. Később összeházasodtak, és egészen 1964. júniusáig ott tanítottak. 1964 őszén a Herczeg-házaspár bekerült a városba, Csomorkányra pedig Fekete Nagy László szentesi nevelő került. 1966-ban ismét tanítóházaspár telepedett le Csomorkányra, Szakál Lóránt és neje. Ekkorra a nagyüzemesítés erősen éreztette hatását, menekült a nép a városba. A felsős tanulókat átirányították a szomszéd iskolákba, vagy a városba, kollégiumba. A maradék alsósokat dr. Égető Ernőné Zádori Margit tanította az 1968-1969-es tanévben. Ő volt az utolsó csomorkányi tanító, de ő már nem lakott az iskolánál, autóbusszal járt ki. Az utolsó kis csapat 1 elsősből, 1 másodikosból, 4 harmadikosból és 1 negyedikesből állt. Öt szülő kérvénnyel fordult a Művelődési osztályhoz, de hiába. Égetőné munkaszerződése is lejárt az 1968-1969-es tanév végén. Szívbemarkoló látványt nyújtott az elhagyott iskola. Ablakait beverték, ajtaját, padlóját eltüzelték. Holmi vándor népek a lovaikat a tanterembe kötötték. Juhász Nagy János pénzért kérte az épületet, mert fantáziát látott benne. Szürke magyar marhát szeretett volna ott tartani, meg racka juhokat. A Művelődési Osztályon kinevették: „Hogy képzeli az elvtárs, majd éppen maszeknak adjuk el az állami tulajdont.” Szikáncs faluban már 1970-ben tervbe vették egy napközi otthonos óvoda építését társadalmi munkával. Az anyagát a Csomorkányi iskolából gondolták biztosítani. A bontásra 1973 nyarán került sor. A városi iskolák is kértek belőle: a Rózsa Ferenc utcai iskola és a Vöröslobogó utcai iskola téglát kapott, a Szántó Kovács iskola a nagygerendából a könyvtárszoba faanyagát oldotta meg, a Sóshalmi iskola tornácoszlopai is a csomorkányi iskola faanyagából készültek. A szebb napokat látott csomorkányi iskola osztozott a többi tanyai iskola sorsában. A tanyai gazdálkodást az új idők szele elsöpörte. Ahol nincs nép, ott nincs 4
népoktatás, népművelés sem. Az urbanizálódott volt tanyai lakosok néha nosztalgiával gondolnak a nehéz, de értelmes világra. Szenti Tibor érzett magában annyi bátorságot, hogy a „Tanya” című könyvében bemutassa a tanyavilág pusztulását. Hézső Ferenc festőművész képileg is megfogalmazta azt a gondolatot „Requiem egy tanyai iskoláért” című festményén. Herczeg Mihály Dr. Béres Mária régész 1997-ben így nyilatkozott az „EURÓPAI CSOMORKÁNYRÓL”: „A középkorban Csomorkány mezőváros a térség egyik legfontosabb központjának szerepét töltötte be. Kultúrájáról, műveltségéről, eredményeiről, gazdasági kapcsolatairól keveset tudunk. Fennmaradt ez a templomrom, melynek monumentális falai nem sejttették azt: milyen hatalmas építmény volt egykoron. Az 1997. évi feltárás alatt bontakozott ki a templom története, az a jelentős építészeti teljesítmény, melyet a középkorban produkáltak. A leletek és a légi fotók elemzése alapján bizonyíthatóbbá vált, hogy a 15.-16. században egy egységes európai kultúra, műveltség létezett, s ennek éppoly részesei voltak a Magyar Királyság településein élők, mint Nyugat-Európa bármely tájának lakói. A leletek bizonyítják azt, hogy a csomorkányiak a luccai selyemtől a velencei ezüstszállal vert csipkéig, a fémszálas szegélydíszektől a genti posztóig viselték Európa iparának termékeit. A csomorkányi marhakereskedők keresztül-kasul bejárták a kontinenst, megvették és hazahozták ezeket az árukat…” A csomorkányi templomrom „megerősítése” (Délvilág, 1986. július 19.) A műemlék fogalma időnként sokat változik, bővül. A mai és a régebbi felfogásban közös, hogy a középkori várakat, templomokat értékes relikviáknak tartják. Több mint száz évvel ezelőtt a vásárhelyi sajtó élesen fogalmazott cikket közölt a csomorkányi templomrom elhanyagolt állapotáról: „Ha ezen rom egy angol vagy német város határában állana, már régen kisajátítva, bekerítve s aláépítéssel és vasszálakkal megerősítve bizton dacolna a további pusztulással! S mi, kik gyakran hivatkozunk városunk elsőrendű népességére, mindeddig semmit sem tevénk ezen régiség megmentésére” – fejeződik be a keserű beszámoló. (Vásárhely és Vidéke, 1870.X.16.) Ha az állagmegóvás késett is, jó negyedszázad múlva a figyelem fokozottan ráterelődött e romokra. Szeremlei Sámuel a város történetének megírásához szükségesnek találta a vásárhelyi határban elpusztult falvak maradványainak felkutatását, feltárását. A régészeknek többek közt sikerült a csomorkányi templom alapfalait is megtalálni, rajzon rögzíteni. A megrongálódott falak megmentése ügyében a tanyai iskolák kampányszerű építése során történt előrelépés. Kmetykó József városi főjegyző 1904. február 24-én jelentést nyújtott be a városi tanácshoz „a csomorkányi templomrom oly annyira elhanyagolt állapotban van, miszerint annak elpusztulása, esetleg leomlása csak rövid idő kérdése lehet.” „Városunk nagy kiterjedésű határterülete a török hódoltság idejében 17 falu határából egyesült, s e 17 falu közül csak Csomorkány az, melyen e történelmi nevezetességű, századok viharaival dacoló s egy polgáriasodott falu létezése mellett tanúbizonyságot tevő emlékmű – az úgynevezett Csomorkányi templomrom maradt meg”… A főjegyző a továbbiakban a megmentés fontosságát bizonygatta, majd javasolta, hogy a „föld tulajdonosával tartandó megegyezés után erősíttessék meg, illetve helyeztessék szilárd állapotba, annyival is inkább, mert a műemlékek fenntartásáról az 1881:39. tc. kifejezetten és körülményesen rendelkezik”. A városi tanács úgy határozott, hogy ezt „szükségesnek tartja”, s megbízta a főjegyzőt, hogy lépjen érintkezésbe a föld tulajdonosával, Kis Szabó Sámuel, Mihály utca 2. sz. alatti lakossal. A tulajdonos négyszögölenként 90 fillérért hajlandónak is mutatkozott az eladásra. A szóban forgó 200 négyszögölért 180 koronát kért. Áprilisban a tanács jelentést kért a főmérnöktől, amelyben mutassa ki „mennyibe kerülne a területnek csinosabb léckerítéssel bekerítése”. Közben a főszámvevő jelentette, hogy a város költségvetéséből nem fedezhető a 180 korona vételár, de javasolta, hogy a tartalékalapból fedezzék, hiszen a „romok fenntartása és megerősítése a városnak erkölcsi kötelessége”. Boros József főmérnök május 2-án tervet nyújtott be a városi tanácshoz: „Az 5422/1904. t. ü. végzésre jelentem, hogy a csomorkányi templomrom… megerősítése és körülkerítése összesen 969,60 korona összegbe kerülne”… A költségvetés után a főmérnök annak a nézetének adott kifejezést, hogy ez a munka „céltalan”. Javasolta, hogy inkább építsék újra eredeti román stílusban, a régi falak felhasználásával. (Így jártak el 5
állítólag az innen légvonalban nem messzire fekvő mezőkopáncsi templomrom maradványaival.) A főmérnök szerint 4000-5000 korona költséget a „közönség áldozatkészsége” fedezhetné. A th. bizottság ezt a javaslatot kivihetetlennek találta. Már ekkor felmerült annak gondolata, hogy az építendő iskola telkét is itt kellene megvenni – lehetőleg egybefoglalva a rom területével. De a november 2-i közgyűlés csak a 200 négyszögöl megvételét és a megerősítést szavazta meg. (733/1904. kgy. sz.) Az összesen szükséges 1149 korona 60 fillér fedezésére felhatalmazta a közgyűlés a tanácsot, hogy visszatérítés nélkül vegye fel a kopáncsi bankkölcsönből. 1906. május 5-én jelenthette a mérnöki tisztség, hogy kimérte a területet. A bejáró miatt novemberben újabb kimérésre került sor. Így vett meg decemberben végül is a város 233 négyszögölet. Ez a garasoskodás is ösztönözhette Tatár Sámuelt arra, hogy az út jobb oldalán teljesen ingyen adományozott 800 négyszögölet az iskola céljaira. Ott épült föl 1910 nyarán a csomorkányi állami elemi népiskola… A mérnök nyomban jelezte, hogy „a terület nagyobbodása, valamint a munkadíjak emelkedése folytán”, most már az összes költség 1400 K. lesz. Ebből a föld vételára 209 korona 70 fillér! Ezt a vételt a 318/1907. számú közgyűlési határozat hagyta jóvá. Egyetlen „nem” szavazat sem fordult elő. Végül is az elvégzett munkáért a munkásoknak, mestereknek 821 kor. 10 fillért, a telektulajdonosnak 209 kor. 70 fillért fizetett a tanács, a többi pénz a felhasznált anyagokra kellett. (Csak cementre kiadtak 16 koronát – a drótfonat is költséges lehetett.) Az utolsó tétel 1 db 1 kor. 20 filléres lakat – amellyel le lehetett zárni az elkerített területet. Reich Ede városi főmérnök 1908. július 7-én jelentette a tanácsülésnek, hogy „a Csomorkányi templomromoknál elrendelt munkálatok elkészíttettek”. (10 531/1908. t.ü. sz.) A város kamarása kérte, hogy a kerítést vegyék a város leltárába. Tizenegy éves csomorkányi tanítóskodásom alatt gyakran módomban állt megbizonyosodni, hogy mennyien fölkeresik hét végeken a templomromot. Hogy a kijavításának történetét megírjam, eszembe se jutott volna, ha egyre-másra nem olvasnám útikönyvekben, művészettörténeti munkákban, hogy a templomromot „az 1930-as években megerősítették”. Ez a vaskos tévedés, a többivel együtt könyvről könyvre terjed. Olvastam olyan bátor szerzőt is, aki határozottan megnevezte az 1933. esztendőt, mintha akkor javíttatta volna ki a város. Honnan ez a fatálisan továbbgyűrűző félreértés? Emlékszem, egyszer Szolyák Józsi bácsitól hallottam, hogy a harmincas években többen dolgoztak ott ínségmunkán. Valójában illegális „ásatássá”, kincskereséssé torzult abban a nyomorúságos időben ez a munka, amelyet a tanács, mint parkírozást rendelt el. De még ez sem 1933-ban volt, hanem 34-ben! A Vásárhelyi Reggeli Újság 1934. június 17-i számában olvasható: Parkírozzák a csomorkányi templomrom környékét… Az egykori parkból még megmaradt fák és elvadult bokrok oázisként jelzik az elnéptelenedett pusztában, hogy ott valamikor emberi törődés vette gondjaiba a letűnt korok emlékét… Herczeg Mihály A csomorkányi általános iskola tanulói 1959. I-VIII. osztály 1. Csanki Bálint 2. Gajjas Katalin 3. Tóth Károly 4. Török Irén 5. Búza Zsuzsanna 6. Czifra Sándor 7. Földesi Gábor 8. Gajjas Jusztina 9. Kovács Ferenc 10. Lencse Etelka 11. Lencse Lídia 12. Sipos József 13. Török Sándor Pál 14. Gaál Margit
Pu. 27. Ta. 819/a Ta. 1059 Ta. 1058 Pu. 3. Ta. 816. Ta. 818. Ta. 819/a Ta 1068 Ta 1058 Ta. 1058 Ta. 1041 Ta.1058 Ta 814
I. I. I. I. II. II. II. II. II. II. II. II. II. III.
15. Lencse Bálint Ta. 1058 III. 16. Makó Tamás Ta. 1036 III. 17. Tóth György Ta. 1059 III. 18. Csanki Péter Székkutas puszta 27. IV. 19. Dunai János Ta 891 IV. 20. Horváth Gábor Ta 1061 IV. 21. Tarján István Ferenc Ta 1065/0 IV. 22. Tóth Mária Ta. 1059 IV. 23. Nagyimre Katalin Pu. 2. I. 24. Nagyimre Sándor Pu. 2. I. III. 25. Nagyimre Dezső Pu. 2. 26. Nagyimre Jolán Pu. 2. IV. 27. Fazekas Etelka (áll.gazd.dolgozó) 28. Fazekas Julianna „ „ „ 6
I. I.
29. Balázs István Székkutas, Puszta 20/a 30. Gaál Imre Ta. 814 31. Makó István Ta. 1036 32. Papp Klára Ta. 812 33. Pál János Ta. 703 34. Selmeczi Tóth Katalin Ta. 1058 35. Földesi Margit Ta. 818. 36. Maczelka Mária Ta. 1053 37. Makó András Ta. 1036 38. Török István Ta. 1058
V. V. V. V. V. V. VI. VI. VI. VI.
39. Csanki Terézia Székkutas, Pu. 27. 40. Gaál János Ta. 814. 41. Selmeczi Tóth Judit Ta. 1058. 42.Csanki Ferenc Székkutas, Pu. 27. 43. Lencse József Ta. 1058. 44. Kisperőc János Ta. 697 45. Kardos Lídia Ta. 697 46. Kardos János Ta. 697 47. Rácz Mária Ta. 1067. 48. Rácz Katalin Ta. 1067.
Háttérben az iskola épülete látszik.
A háttérben a romtemplom.
Torma István: Jöttem és láttam Láttam házigalamb csapatot körözni tanyarom fölött, kitartó szívóssággal, csak köröztek, köröztek gyors rianással, elsuhantak valahová, valameddig. Hogy naponta, ki tudja honnan, szélsebesen visszairamodjanak, hétről hétre, hónapról hónapra, újra meg újra, ki tudja meddig, de ismét vissza ugyanoda, unos-untalan. 7
VII. VII. VII. VIII. VIII. I. III. IV. I. IV.
Jönnek, köröznek az egykori hajlék fölött, mely egykor enyhet, biztonságot adott, most győzött a kilátástalanság. Láttam fecskepárt ülni egy száraz gallyon, a tanyarom fölött, egész nap szótlanul, tanácstalanul, csak a fejükkel villogtak, hol jobbra, hol balra, csalhatatlan ösztöneikbe csatlakozva, a sorsnak kiszolgáltatva, hitük befásultan, teli csalódással, fájdalommal, valami nagy szent csodába bízva, összeroskadva, belerokkanva a szent újjászületés nagy otthontalanságába. Láttam, dübörgő zajjal rohanó lucerna-vágó traktor után kettészelt madárfészket, kettészelt tojásokat, kettészelt fészkén hűségesen ülő fácánt, melyet a beretva-éles kések élve szétmetéltek, a természet lágy ölén, amint a természet törvényei szerint az anyai kötelességüknek tettek eleget. Láttam tarló perzseléskor a mindent megemésztő lángok között eszeveszetten nyargalászó nyulat, megperzselt szőrrel, bajusszal, ijedten ide-oda cikázó egereket, fészküket vesztett pacsirtákat, megperzselt szárnyú pillangót, rokkant tücsköt, bogarakat, kik százszor megbánták, hogy a világra jöttek. Láttam partos szikesen és partos homokon, nyári szárazságban, amikor a júliusi meg az augusztusi nap perzseli a tájat, a nap hevétől kókadozó növényektől nem messze, csak éppen látótávolságra, gumikerekeiktől százszor összedagonyázott szántóföldön, ott fönt a parton, térdig érő esővizet. Akkor, amikor a közelben lévő tanyagödör üresen tátongott, hasonló példára nem vélt az emberemlékezet! Láttam tehetetlenségében átkozódó traktorost, amint szántás vetés, boronálás közben elakadt, szétszakadt munkagépét próbálta megjavítani. Az emberfejnyi, lófejnyi hantok közül, az elátkozott fekete, nyúlós, ragacsos kulimályszból, melyet az előtte valamikor elhaladó munkagépsorok okoztak. Láttam tétován bandukoló rókát, alig-alig mozgó bákó nyulat, kimúlni készülő gólyát, a határba kéznyújtásnyira tőlem. Megkergült kutyát, macskát, melyek az agyon-vegyszerezett növényzetből lakmározták teli üres bendőjüket. A megmérgezett növények, gyümölcsök, vizek, állatok mérgezték tovább egymást, egymásért, mindhalálig. Láttam májusban levelét hullató évtizedes fasort, nyárfát, akácot, szilt, amikor kopár csörögére száradt levélnélküli ágaikkal meredve az ég felé, arrafelé, amerről az életet várták, de kaptak halált! Rózsa Imre:
Vásárhelyi puszta Vásárhelyi puszta az én szülőföldem, A barázda szélén vadvirág közt nőttem. Délibábos róna, akáclombos tájék, Visszavágyna szívem, bármerre is járnék.
Nádfödeles tanya, kispacsirta ének, Sok ezer virága a pusztai rétnek, Olyan szép itt minden, mint egy tündérálom, De a legszebb mégis Te vagy kicsi párom. (Vásárhelyi Független Újság, 1947.05.03.2.p.)
8
