39-01.qxd
2015.09.23.
11:56
Page 1
X. évfolyam 39. szám
2015. szeptember 25.
Ingyenes információs lap
Nem hoztak bizonyítékot!
A Jobb Nagykõrösért Egyesület hónapok óta hergeli a lakosságot szlogenjével, mely szerint „A pénz visszajár!”. Ezt a mai napig nem voltak képesek jogforrással bizonyítani. Amikor az egyesület által beadott, szakmainak éppen nem nevezhetõ, 40 oldalas beadványáról esett szó a szeptember 17-ei testületi ülésen, a Jobb Nagykõrösért Egyesület alelnöke és egyik aktivistája botrányt keltve üvöltözött bele a testületi ülésbe, mely méltatlan az önkormányzatiság eszméjéhez. Igazi focimeccshangulat alakult ki miattuk, a Jobb Nagykõrösért Egyesület listán bejutott képviselõje, Ábrahám Edit még kísérletet sem tett rá, hogy megfékezze az „övéit”, azaz az agresszív hangoskodókat, beordibálókat, pedig néhány perccel azelõtt éppen õ olvasott fel hangzatos beszédet az önkormányzatiságról. Dr. Czira Szabolcs polgármester régóta kéri, hogy Ábrahám Edit és dr. Ábrahám Tibor mutassák be azon jogszabályt, mely alapján „A pénz visszajár!” a lakosságnak a csatornaberuházásból. Ezt lett volna hivatott bizonyítani az egyesület által a képviselõ-testület asztalára letett anyag, mely azonban nem tartalmazott semmiféle jogforrást, de még újdonságot sem az eddigi, interneten keringõ dokumentumokkal szemben.
A Mûszaki Iroda vezetõje, Szilágyi Csaba próbálta meg a 40 oldalas összefûzött anyagot értelmezni, és ezt úgy véleményezte, hogy az nem tartalmaz konkrét megjelölést, mely alapján „visszajárna” a lakosságnak a pénz. Szerinte ez inkább olyan, mint újságcikkek sajátos módszerrel történt összeollózása, és fénymásolatok gyûjteménye, sajátos magyarázattal körítve. „Nem tudom értelmezni, ahogy más települések példáját hozták, és Kustár Tamás egyes nyilatkozatait tartalmazza „jogforrásként” a benyújtott állásfoglalás.”
Ezt követõen dr. Czira Szabolcs polgármester kérte, hogy Ábrahám Edit szövegkiemelõvel húzza alá azt az egyetlen mondatot, mely alapján visszajár a pénz a lakosságnak. Ezt nem tudta megtenni a képviselõ. Ezek után szakadt el a cérna az egyesületi tagoknál, és kezdtek el bekiabálni. A polgármester elmondta, hogy minden projekt elõtt elõzetes egyeztetés történt a hatósággal, és elfogadták a terveket, ellenõrzõ szakvélemény készült, tehát minden jogszerûen történt az ellenzék hisztériakel-
tése ellenére is. Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester hozzászólását is tarkították agresszív „beüvöltések” a Jobb Nagykõrösért Egyesülethez tartozók részérõl. Az alpolgármester ismételten azt kérte Ábrahám Edittõl, hogy végre jelölje meg azt a jogszabályi helyet, mely szerint a lakosságnak visszajár a pénz a csatornázásból, hiszen amennyiben visszaadható a pénz, amint azt már több nyilatkozatban is jelezték, szeretnék visszaadni. Elmondta, hogy a jogszabályhely megtalálásához és megjelöléséhez nincsen szükség az önkormányzatra. Továbbá emlékeztetett újra, hogy Zágráb Nándor is megszavazta azt a döntést, melyben a rehabilitációról döntött a Képviselõ-testület. Zágráb és aktivistája ekkor kezdett el bekiabálni… Vajon az agresszív, támadó viselkedéssel, bekiabálással akarják az igazukat bizonyítani, mert mással nem tudják? Ezzel sokak véleménye szerint még hiteltelenebbé vált az egyesület kampánya. LV
Csodás nap Csodálatos élménnyel gazdagabban térhettek haza azok, akik szeptember 18-án kilátogattak a Gátõrházi lovas tanyára akár sportolóként, szervezõként, avagy vendégként vettek részt a rendezvényen. Köztük több olyan SPORTEMBER is, akik már olimpiai rendezvényeken és világversenyeken is bizonyítottak, onnan fényes érmeket hazahozva. Nagykõrös büszkesége, Szegfû Attila boldogan mosolyogva állt a fényképezõgép lencséje elé. Nagykõrös büszkesége, Szegfû Attila
További részletek lapunk 9. oldalán!
39-02.qxd
2015.09.22.
13:43
Page 4
Szívünk Világnapja – 2015
Fotó: MTI, Mohai Balázs
Menekültválság számokban
A magyar lakosság 84 a 888.hu portálon megjelent százaléka szerint nem közvélemény-kutatásban. rasszista az, aki elutasítja a bevándorlók Itt egy friss adat: 217 ezer migráns, befogadását csak idén A felnõtt magyar lakosság 84 százaléka utasítja el azt az állítást, hogy aki ellenzi a bevándorlók befogadását, az rasszista lenne, a megkérdezettek mindössze 13 százaléka ért ezzel egyet – derült ki a 888.hu portál megbízásából készült közvélemény-kutatásból. Az országos, reprezentatív, szeptember 10–15. között készült felmérés eredményei szerint a magukat baloldali választóként azonosítók 73 százaléka utasítja el az állítást, a centrumszavazók körében ugyanez 81 százalék, a jobboldalon pedig 91 százalék. A magyarok 71 százaléka a Szíriából, Irakból érkezõ menekülteket (tehát nem csak az illegális bevándorlókat) sem fogadná be. A baloldaliak esetében az elutasítás 55 százalék, középen 67 százalék, a politikai jobboldalon pedig 87 százalék – olvasható
Az Országos Rendõr-fõkapitányság adatai szerint szeptember 20-án reggel 6 óráig 217 382 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek az idén – közölte honlapján a rendõrség múlt héten vasárnap. Közülük a szerb–magyar határszakaszon 201 335, a horvát–magyar határszakaszon pedig 15 833 emberrel szemben jártak el. Szombaton, a szerb–magyar határszakaszon 166, a horvát– magyaron pedig 4740 migráns érkezett. Vasárnap reggel 6 óráig a szerb–magyar határszakaszon további 105, a magyar– horvát határszakaszon további 3100 illegális bevándorló érkezett. A rendõrség közlése szerint a határzárral kapcsolatban szeptember 15-étõl eddig 140 emberrel szemben indítottak büntetõeljárást. (MTI)
Gyász Kis Kálmánné sz. Mari Katalin (1933) 2
Idén is megrendezésre került a Szívünk Világnapja Nagykõrösön 2015. szeptember 19én, pénteken, a helyszín most is a Nagykõrösi Rehabilitációs Szakkórház Rendelõintézete volt, ahol már reggel 7 óra óta fogadták az ingyenes szûrõvizsgálatokra érkezõket. Igen szép számmal használták ki ezt a kitûnõ lehetõséget a városban élõk, hiszen tudják, hogy szakképzett orvosok és nõvérek várják õket, akikre mindennap számíthatnak. A reggeltõl délutánig tartó ingyenes szûrõvizsgálatok mellett a gyermekeket kreatív foglalkozás, játékos közlekedési tájékoztató, gerinciskola is várta. A szintén népszerû Egészségnap mellett ez a másik ilyen lehetõség Nagykõrösön, mely bizonyítja a kór-
házban és a rendelõintézetben elhelyezett DR. CARD táblákon lévõ feliratot: Nagykõrös, a „Gondoskodó Város”. A rendezvényre Sebestyénné Angyal Zsuzsanna, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke is ellátogatott, akit láthatóan örömmel fogadtak az emberek, mindenkihez volt kedves szava. Tekintsék meg képgalériánkat az Önkormányzati Hírek Nagykõrös facebook oldalán!
MEGHÍVÓ az Arany-Híd Baráti Kör 2015. októberi rendezvényére 2015. október 1-jén (csütörtökön) 17 órai kezdettel A lelki gazdagodás forrásvidékein címmel úti beszámolót tart Marton Gézáné, a Toldi Szakközépiskola ny. igazgatóhelyettese. Az elõadás színhelye: Református Tanítóképzõ Fõiskola (Nagykõrös, Hõsök tere 5.) Minden érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk.
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
39-03.qxd
2015.09.23.
14:28
Page 3
Szomorú történet: nyúl vagy oroszlán? Ábrahám Edit települési képviselõ úrhölgy megszeppent nyúlként viselkedett a szeptemberi képviselõ-testületi ülésen, amikor képviselõtársai több meggondolatlan kijelentése és alulinformáltsága miatt is kérdéseket tettek fel neki. Meglehetõsen hosszú reakcióidõre volt szüksége ahhoz az egyébként szó szerint is harcias, küzdõsportot ûzõ amazonnak, hogy a felmerült kérdésekre választ adjon. Ezt magán az ülésen képtelen volt érdemben megtenni, így hát 3 és fél nap elteltével a facebookon választolt, a szokásos támadó jellegû, agresszív és félreinformáltságtól átitatott stílusban. Így hát nem is csoda, hogy mindebbõl egy olyan iromány született, mely még tovább rombolja a róla kialakult képet. Vélhetõen ezt az iro-
mányt nem is õ készítette, hosszas kupaktanács után szülte meg „tanácsadóival” közösen az érdeminek továbbra sem nevezhetõ választ. Mint ahogyan lapunk arról beszámolt, Ábrahám Edit súlyosan kritizálta a Városi Polgárrá Fogadó Ünnepséget, amin annak ellenére õ maga is mosolyogva adott át ajándékokat a kisgyermekeknek és szüleiknek. Kritikai észrevételei rosszindulatúak voltak, ezekre egyszer már válaszolt a fõszervezõ, László Ditta, a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ igazgatója. Ezek után Ábrahám Edit tovább folytatta, és irkált saját védelmére. Folytatás érdekes részletekkel következõ lapszámunkban! LV
POLITIKA BIGLIKE Politikai haszonszerzés? A Jobb Nagykõrösért Egyesület mindenre ráfogja, hogy politikai haszonszerzés céljából teszi a városvezetés. Ez a rigmus nevetséges, és vélhetõen a Jobb Nagykõrösre igaz. Vannak azonban, akik átlátnak a szitán, ilyen az egyik közismert nagykõrösi lakos, korábban közszereplõ kommentje is: „Én úgy látom, hogy a vita kicsit „egyoldalú”, azaz sehogyan sem akar kialakulni… vagyis ami itt van, ez csak egy látszatvita… ha az útépítés szabálytalan-jogellenes, akkor fel kell jelenteni, ha meg nem, akkor ugyebár hát marketing az egész… azaz szócséplés”
Eladó volt a Jobb Nagykõrösért Egyesület székhelye
Ki vette meg?
A luxusingatlan elkelt? Az Abonyi utca 64-es számú ingatlan a Jobb Nagykõrösért Egyesület törvényesen bejegyzett székhelye a mai napig, a nyilvános bírósági adatbázis szerint (szeptember 22.). Az ingatlant egy országos internetes ingatlanos portálon kínálták eladásra, megjegyzésként olvasható volt, hogy olcsóbban, mint a nagykõrösi ingatlanok átlagára. Minderre egyik olvasónk hívta fel figyelmünket. Mára a portálról már eltûnt a luxusingatlan hirdetése, azt írják, hogy valószínûleg elkelt. Azt nem tudjuk, hogy vajon ki vette meg. Így azt sem tudjuk, hogy ez ho-
gyan befolyásolja az egyesület további tevékenységét, ezzel kapcsolatban Ábrahám Tibor elnök nyilatkozatát eddig nem olvastuk. Az ingatlan paraméterei a következõk: Pest megye, Nagykõrös, Abonyi út 64., eladási ára 25 M Ft, alapterülete 260 m2, 600 m2 a telek területe, szobák száma 3+3 fél, négyzetméterenkénti átlagár Nagykõrösön 110 000 Ft/m2, ennek a háznak a négyzetméterenkénti ára 96 154 Ft/m2. Mindez az alábbi helyen volt olvasható: http://ingatlan.com/nagykoros/elado+haz/csaladihaz/pest+megye+nagykoros+abonyi+ut+64/20780 874 Mindenesetre felettébb ér-
X. évfolyam, 39. szám • 2015. szeptember 25.
dekes folyamatnak lehetünk tanúi. Olvasónk arra lenne kíváncsi, hogy mennyire lehet hiteles egy olyan szervezet, mely már a székhelyét is árulja, illetve azt nagy valószínûséggel el is adta…
A Jobb Nagykõrösért Egyesület székhelyét jó állapotú, luxus komfortfokozatú házként, háromszintes ingatlanként kínálták eladásra. Leírás:
Lõrinczy Veronika 3
39-04.qxd
2015.09.23.
14:34
Page 4
Õket javasolja Nagykõrös a megyei kitüntetésekre Nagykõrös Város Önkormányzat szeptember 17-én a képviselõ-testületi ülésen döntött arról, hogy a Pest Megye Önkormányzata által alapított díjakra a következõ személyeket ter-
jeszti elõ. Az egyes személyeket települési képviselõk vagy intézmények javasolták. A felterjesztéshez szükséges az önkormányzat támogató döntése is. Ábrahám Edit képviselõ sze-
mélyérõl, akit az Év Edzõje díjra javasoltak volna, nem tudott dönteni a testület. A pályázati ûrlapot ugyanis nem írta alá a javaslattevõ, Tornyi Béla jobbikos képviselõ.
2015. évi javaslatok Pest Megye Önkormányzata által alapított díjakra Év Gazdálkodója Díj
Pesti Gábor
Év Iparosa Díj
Forgó Mihály
Év Kisvállalkozója Díj
Papp Elek
Pest Megyéért Emlékérem
Ifj. Papp Elek
Év Polgárõre Díj
Bodri Balog István
Év Sportolója Díj – Utánpótlás Férfi
Farkas Csaba
Év Sportolója Díj – Általános Iskolai Diáksportoló
Khirer Alex
Év Sportolója Díj – Nõi Utánpótlás
Tajti Bianka
Év Sportolója Díj – Általános Iskolai Diáksportoló
Szakács Csenge
Év Sportolója Díj – Nõi Utánpótlás
Tóth Csenge
Év Edzõje
Dr. Hajdú László
Év Sportolója – Fogyatékkal Élõ Sportoló
Szegfû Attila
Még több pénz a kõrösi rendezvényeknek! Megszületett a hivatalos végeredmény a nagykõrösi rendezvények pályázataival kapcsolatban, és az elõzetes híreknél is több pénz jut a XVI. Nagykõrösi Arany-Napok rendezvényre, melyet a Nemzeti Kulturális Alap Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma szavazott meg. Összesen 2,5 millió forint támogatást kapott ez a nagyrendezvény, míg a Möggyfesztivál idén 1 millió forintos pályázatos támogatást nyert el ugyanettõl a pályázati alapkezelõtõl. Köszönjük!
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJA Nagykõrösön a Kulturális Örökség Napján, 2015. szeptember 18-án, számos érdekességgel várták a lakosságot, három helyszínen is. Az Arany János Közérdekû Muzeális Gyûjtemény épületében „Laktanyaemlékek” – A múzeumépület rekonstruálható emlékei a régi huszárlaktanya és méntelep idejébõl, pincétõl a padlásig címû programra hívták a lakosságot, mely sok érdekességet rejtett magában. Mészáros László muzeológus, történész tartott színvonalas elõadást, majd a „Raktárba bújt tárgyak” címû program keretében a múzeum újonnan kialakított raktárainak és néhány különös tárgyainak bemutatása következett, végül a padlásra is felmehettek a vendégek. A Tímárházban Tényi András fõépítész várta az érdeklõdõket, Kézmûves emlékek a tímárházban címmel tartott hasznos ismertetõt, ahol Nagykõrös város papírmakettjét is meg lehetett tekinteni.
4
Tényi András fõépítész tartott elõadást a Tímárházban
Végül a Nagykõrösi Református Templomot Rácz Péter mutatta be az érkezõknek, aki többek között az õsi épület titkairól is beszélt, de a toronylátogatás sem maradhatott el. Tekintsék meg képgalériánkat az Önkormányzati Hírek Nagyõrös facebook oldalán!
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
39-05.qxd
2015.09.23.
8:51
Page 5
VICCSÁV… Egy nagykõrösi meghurcolása: Hiába ordít magából kikelve a többször megbukott „civil”, attól még nem lesz igaza és nem hisznek neki.
„… öngyilkos lesz. Ne legyen lelkiismeret furdalásunk.” Már több sötét ügyrõl írtunk korábban, melyek a nagykõrösi MSZMP, illetve MSZP háza táján jelentkeztek. Leleplezõ cikkeinkben eddig megjelentek munkásõrlisták, pénzért való visszaléptetési kísérlet, szocialista politikusok ajánlóíveinek fénymásolatai, eldugott ajánlószelvények, választási listák, személyi kartonok és tagfelvételi kérelmek, valamint személyes „kedvencem”, a kereskedelmi újságíró, akit lopásért még az MSZMP is kizárt, majd kegyesen visszafogadott – ezt mindet az MSZP székházakban dugdosták, õrizgették évtizedeken keresztül. Azt a mai napig nem tudjuk, hogy milyen célból, kinek állhatott érdekében ilyen dokumentumok tárolgatása. Annyit sikerült eddig megtudnunk a helyi MSZP fejétõl, hogy ezt „szemétnek” tartja. Pont nem ezt kérdeztük. Mostani lapszámunkban folytatjuk a rendszerváltás elõtti MSZMP VB ülések jegyzõkönyveinek bemutatását, ismertetését. Nem volt ritka, hogy komolynak tûnõ pártfegyelmi ügyeket az egész végrehajtó bizottság elõtt tárgyalták, egy-egy ügyet eléggé kiveséztek, nem nagyon voltak tekintettel a személyiségi jogokra. Így került az 1982. évi június 22-ei VB ülésére az egyik párttagjuk fegyelmi elõterjesztése. Vagyis leegyszerûsítve: külön elõterjesztésekben fegyelmezték a pártkatonákat. Volt külön fegyelmi referens, aki elmondta: „… et. 1982. …-án helyezkedett el az Építõipari Szövetkezetben. Fegyelmi ügyében az Építõipari Szövetkezet vezetõségétõl véleményt kértünk munkájáról. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy rendszeresen dolgozik. Amikor ezen pártfegyelmi elõterjesztésre került sor, pontosítani akartuk ezt a témát. A szövetkezet párttitkára elmondta, hogy …-vel vannak problémák s azt is közölte veX. évfolyam, 39. szám • 2015. szeptember 25.
lünk, hogy elõzõ tájékoztatásuk nem volt pontos. A brigádvezetõ elmondása alapján derült ki, hogy május 10én és 31-én igazolatlanul mulasztott. Továbbá nem közölte a pártalapszervezettel, hogy párttag, így ott tagdíjat nem fizetett. Ígérte, hogy új munkahelyén megpróbál beilleszkedni a kollektívába és az ivást abbahagyja.” Kicsit azért érdekes, hogy elõször még nem derült ki semmi, majd „pontosítottak”, és elõkerültek a problémák. Érdekes egybeesés, az elõterjesztés elõtt még „idõben” kerültek elõ a bizonyítékok. Az fel sem merült bennünk, hogy a fegyelmi elõterjesztéshez igazította a Szövetkezet a tájékoztatóját, ezért lett ég és föld a különbség a két jelentés között. A fegyelmi referens elõadását az elvtársak együttérzést mellõzõ hozzászólásai követték. Az elsõ így fogalmazott: „… ügye régóta húzódik. Pásztor elvtárs jelezte felénk, hogy … apósa, … elvtárs bent járt a pártbizottságon, panaszkodott, hogy a veje iszik, nem törõdik a gyerekkel. Mi mindent megtettünk a talpra állítása érdekében, de nem sikerült. Jó képességû dolgozó, lehetett volna belõle csoportvezetõ is. Sajnos megrögzött alkoholista…”. Ez volt a nagy összetartás? Lemondtak róla saját társai? A következõ felszólaló azt mondta: „Nem ismerem …, egyszer azonban láttam egy hihetetlenül részeg embert bukdácsolni a gimnázium Losonczi utcai frontján, akit … elvtárs istápolt. Ekkor tudtam meg, hogy õ a …”. Egy másik így folytatta: „KISZ-titkár volt korábban, a KISZ bizottságon ekkor … volt. Javaslom a kizárása mellett döntsünk, semmi remény nincs arra, hogy talpra tudjon állni.” A következõbõl kitört az ügynöki véna: „Amikor a …-nál volt, sokszor figyelmeztettük, …-el barátkozott, együtt it-
tak. … elvtárs nagyon rossz hatással volt rá.” Mint látjuk, gyanúsan felkészültek voltak a hozzászólók, kicsit túlságosan is. Az egyik nõi felszólaló együttérzését így tette félre a következõ 5 percre: „Az elmondottak alapján gyenge jellemû ember, nem tudja megállni, hogy ne igyon. Elõfordulhat az is, hogy szívére veszi a pártból való kizárást és öngyilkos lesz. Ne legyen lelkiismeret furdalásunk, javaslom, hogy az Építõipari Szövetkezet pártalapszervezete és a gazdasági vezetés figyelmét hívjuk fel, hogy jobban figyeljenek oda … munkájára, magatartására. Adjuk meg neki az utolsó lehetõséget.” A többi hozzászóló egyik része a kizárás, a maradék a szigorú megrovás mellett érvelt. Az egyik utolsó hozzászóló elmondta: „… ragaszkodik a párttagsághoz, az õ hibáját igyekszik másokra áthárítani, elismeri, hogy hibát követ el, amikor berúg, és utána igazolatlanul mulaszt, de nem tudja abbahagyni az italozást.” Végül 6 fõ a kizárás mellett, 4 fõ a „szigorú megrovás, utolsó figyelmeztetés” mellett voksolt, így kizárták a pártból az elvtársat. Ez a szituáció csupán 7 évvel a rendszerváltás elõtt zajlott le Nagykõrösön. Tényleg ez volt a legnagyobb probléma, hogy az egyik elvtárs kikkel iszik? Pedig ráadásul õ nem is adott át Gripeneket… Vajon mi lehetett a háttérben, tényleg az volt a kizárás igazi oka, vagy a háttérben sötét erõk munkálkodtak? Nem tudjuk, de keressük a válaszokat. Jövõ héten folytatjuk! Ha Önt, vagy ismerõsét is meghurcolták, sérelem érte a rendszerváltás elõtt, írja meg nekünk! Horváth Tibor 5
39-06.qxd
2015.09.23.
9:58
Page 8
A Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Mûvészeti Iskola hangversenytermében 2015. október 1-jén (csütörtök) 17 órai kezdettel,
ÜNNEPÉLYES TANÉVNYITÓ
a Zene Világnapja alkalmából ünnepi koncertet tartunk növendékeink és tanáraink közremûködésével. A hangversenyt megnyitja dr. Körtvélyesi Attila, Nagykõrös Város alpolgármestere. Szeretettel hívjuk és várjuk városunk zeneszeretõ közönségét! A Názáret Római Katolikus Óvoda tanévnyitó szentmiséjén 108 názáreti kis óvodás vett részt 2015. szeptember 13-án, vasárnap a Szent László Római Katolikus Templomban. Sikeres évkezdést kívánunk!
Belépés díjtalan!
FIGYELEM! Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester, Nagykõrös 1. számú választókerületének települési képviselõje 2015. szeptember 28. (hétfõ) 16.00 órától fogadóórát tart. Helye: Nagykõrösi Polgármesteri Hivatal (Nagykõrös, Szabadság tér 5. fszt. 13. szoba) Minden érdeklõdõt szeretettel vár! Hirdetés
SZŐNYEG ÉS KÁRPIT TISZTÍTÁS, TAKARÍTÁS t.JOEFOGÏMFT[ŐOZFHUJT[UÓUÈTB IÈ[UØMIÈ[JHT[ÈMMÓUÈTTBM t1BEMØT[ŐOZFHFL LÈSQJUPL UJT[UÓUÈTBBIFMZT[ÓOFO
Törteli 1¡MJOLBGđ[đ Pálinka N¡SMJUFSUđM L¼M¶OGđ[IFUđҋ
További képeket tekinthet meg az Önkormányzati Hírek Nagykõrös facebook oldalán!
Heti Tibi Tibi bá’ nagyon gazdag, van ideje, és persze mindenrõl megvan a véleménye is. Tibi bá’ személye egy kitalált alak, bármilyen hasonlóság élt vagy élõ személyekkel kizárólag a véletlen mûve. Tibi bá’ bemegy a dokihoz, mert nagyon remeg a keze. – Mondja uram, Ön sokat iszik? – kérdezi a doki. – Hát…, szeretnék, de állandóan kilötyögtetem!
MEGÚJULT A WWW.NAGYKOROS.HU, NAGYKÕRÖS VÁROS HIVATALOS HONLAPJA!
Autókárpit tisztítás, épület, lakás, udvar takarítás
TEKINTSE MEG ÖN IS AZ INTERNETEN! Tel.: 06 20 590 3629 www.pallagiteam.hu
Törtel, Hajnal u.
UNIQA BIZTOSÍTÓ
Gondoljon a télre! Bükk guriga Tölgy guriga Gyertyán guriga Vastag akác guriga Kazánra hasított nyárfa NÁLUNK 1 MÁZSA AZ 100 KG! A mérlegelés megtekinthető!
Érdeklődni: Kolozsvári u. 7. vagy Ádám L. u. 45. Tel.: 06 20 242 7089 06 20 243 2051
6
Írja meg véleményét a
[email protected] e-mail címre!
Surin János - 06 30 603 3034
EU-ÉPÍTŐ KFT
Elektronikus építési naplóval építőipari generál kivitelezés EU-ÉPÍTŐ KFT.
2750 Nagykőrös, Szabadság tér 10. E-mail:
[email protected]
Nyitásunk évfordulójának kedvezményei 2015. 12. 15-ig. Lakás és társasház biztosítás: akár 40% Nyugdíjbiztosítás: 20% adókedvezmény mellett 23-68% közötti nyugdíjbónusz!
Minden betérő ügyfél ajándékot kap! Élet vagy nyugdíjbiztosítást kötő ügyfeleink között kisorsolásra kerül 1 db AKAI tablet! PURIGRACSKI ATTILA Nagykőrös, Széchenyi tér 2. Telefon: 06 20 994 2218 E-mail:
[email protected] www.uniqa.hu/nagykoros
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
39-07.qxd
2015.09.23.
15:33
Page 7
GIMIS CSÖMÖTE CSÖRTE
Döntött a szakbizottság:
A SUTUS-BAU Kft. építheti az utakat Szeptember 22-ei ülésén a Jogi, Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság döntött arról, hogy a SUTUS-BAU Kft. ajánlatát nyilvánítja nyertesnek az útépítési program következõ szakaszában. Mindez a bizottság nyilvános elõterjesztésében olvasható, mint ahogyan az is, hogy a meghívásos ajánlattételi eljárásra határidõig, azaz szeptember 11-éig két érvényes ajánlatot nyújtottak be. A közbeszerzési eljárást eredményesnek minõsítették, és a kedvezõbb árajánlatot adó vállalkozást választot-
ták, a SUTUS-BAU Kft.-t, a másik pályázó a HE-DO Kft. volt. Így kaphat szilárd útburkolatot az Eperjes, Erkel 1. szakasz, Erkel 2. szakasz, Haris, Kuruc, Küküllõ, Pozsonyi, Cifrakert, Eper, Gubody, Tusnád, Tóth József, Hársfa, Vadas, Pöltenberg, Teleki utca. A szerzõdést a fenti utcák területén lévõ utak, közmûvek, mûtárgyak építésének, átépítésének, rekonstrukciójának kivitelezési feladatainak ellátására kötik meg. LV
A nagysikerû Kécskei Pallérozót követõen, melyrõl korábbi lapszámunkban már beszámoltunk, az Arany János Református Gimnáziumban továbbra is kiváló a hangulat. Szeptember 18-án az új diákok, vagyis „Csömöték” vidám hangvételû bemutatóit láthattuk az iskola udvarán, akik humoros feladatokkal szórakoztatták a tanárokat és a felsõbb évfolyamos tanulókat. Suba Lajos igazgató is köszöntötte a tanulókat, majd az Önkormányzati Hírek közösségi oldalán mondott köszönetet a szervezõknek. Suba Lajos igazgató: „Köszönöm a szervezõk munkáját! Új növendékeink ötletesen és ügyesen hajtották végre a feladatokat. Jó hangulatban telt a délután.”
NAGYKÕRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 2015. SZEPTEMBER 17-EI ÜLÉSÉN ALKOTOTT RENDELETEI Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 20/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2015. évi költségvetésérõl szóló 2/2015. (II. 13.) önkormányzati rendeletének módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 21/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének a háziorvosi körzetekrõl szóló 12/2011. (III. 04.) önkormányzati rendeletének módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 22/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének a lakások és helyiségek bérletérõl szóló 8/2011. (III. 04.) önkormányzati rendeletének módosításáról Nagykõrös, 2015. szeptember 18. Dr. Nyíkos Sára s. k. címzetes fõjegyzõ
X. évfolyam, 39. szám • 2015. szeptember 25.
Tekintsék meg képgalériánkat az Önkormányzati Hírek Nagykõrös facebook oldalán! 7
39-08.qxd
2015.09.23.
15:02
Page 8
Olvasónktól: Nagykõrösi agresszorok Kulturált emberhez méltatlan viselkedéssel járatta le magát és tagtársait a szeptemberi testületi ülésen Zágráb Nándor, a Jobb Nagykõrösért Egyesület egyik vezetõje, és az ülésre érkezõ aktivistájuk, akivel anno együtt dolgoztam. Elborzadva néztem õket a közvetítésen. Mindketten megcsúfolták az önkormányzati ülést, amikor agresszívan beleüvöltöttek a képviselõk beszédébe. A cérna elszakadt részükrõl.
Ez akkor következett be, mikor az alpolgármester higgadtan, egyértelmûen kezdte el fejtegetni, hogy semmiféle bizonyítékot nem volt képes hozni a Jobb Nagykõrösért azzal kapcsolatban, hogy „A pénz visszajár!”. Vajon az erõszakossággal akarják pótolni, hogy nem tudtak semmit felmutatni? Szerintem ez egy újabb hazugság, amivel hülyére akartak venni! Én, köszönöm szépen, ebbõl nem kérek!
Az agresszív acsarkodó támadás nem áll távol a Jobb Nagykõrösért tagoktól és szimpatizánsoktól, mondhatni már bevett gyakorlat. Mondhatni: a stílus maga az ember. Céljuk ismeretlen, ezzel önmagukat járatják le. Sárba döngölés, rendre utasítás, támadás, tombolás és rombolás. Õk valóban nem tûrik az ellenvéleményt. Kioktatnak, leordibálnak. Ez jellemzõ a facebookos megnyilvánulásaikra is. Idézek az egyik „családtagtól”: „Kedves Richárd! Akkor se vegye a szájára egy ilyen … a családunkat! Politizáljon, ne pedig rágalmazzon! Ez valahogy kimaradt az észrevételeibõl! Kíváncsi lennék, ha az ön családját rágalmazná egy hasonló kaliber, hogyan is tûrné? Gondolom csendben egyetértve?” Pedig Richárd csak megírta a véleményét egy ostobaságokkal tarkított Ábrahám Edit kommentre, és megjegyezte, hogy Ábrahám Edit felszólalásait nem õ írja, mert arra õ képtelen. A családtag melléfogott, hiszen itt senki nem családozik. Gyomorforgatóan visszatetszõ, amikor a „CSALÁD” szó mögé bújva próbálják meg a tagok védelmezni egyiküket vagy másikukat, aki pedig elõtte „minden húron játszva” viselkedik vagy ír. A család nem mentség, nem védõbástya. A gyenge emberek sajátja, hogy viszontválasz esetén mögé próbálnak bújni. Egy családban van két politikai szerepvállaló. Õket érik kritikák, mindketten közszereplõk. De ezt a családdal összemosni hatalmas bugyutaság… LV
SZIRÉNA
Elnézte a Stop táblát A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. szeptember 14-én 14 óra 15 perckor egy 57 éves nyársapáti férfi az általa vezetett személygépkocsival haladt Nagykõrös lakott területén belül, a Maros utcán. Mikor a Salamon Ferenc utcai keresztezõdéshez ért, figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsõbbségadás kötelezõ!” jelzõtáblát, minek következtében összeütközött egy szabályosan közlekedõ másik személygépkocsival. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. A Nagykõrösi Rendõrkapitányság további híreit kövesse nyomon az Önkormányzati Hírek Nagykõrös facebook oldalán, valamint a www.nagykorosma.hu oldalon!
Hirdetés
Hörmann Országos nyílt napok NAGYKŐRÖSÖN IS MEGRENDEZÉSRE KERÜL Október 2-án 15-18 óra és október 3-án 10-18 óra között!
Várjuk régi és új ügyfeleinket bemutatótermünkben, a Széchenyi tér 26. szám alatt a (a régi mozival szemben) a Hörmann termékek teljes választékával. Biztonsági, és bejárati ajtók, kertkapu mozgatók, valamint billenő, és szekcionált kapuk teljes színválasztékban. Működés közben megtekinthetőek a kapuk, színminták, távirányítók, valamint bemutatót tartunk a legújabb fejlesztésű, telefonról működtethetõ vezérlőegységről (BiSecur Gatetway), amivel lehetőség nyílik a kaput nyitni-zárni, valamint az állapotát lekérdezni akár távoli helyekről (országokból is). Továbbá ismertetésre kerülnek az országos, valamint saját őszi akcióink, mellyel akár 35-40%-ot is spórolhatnak kedves vendégeink.
Kényelmesen otthonról
Világszerte, interneten keresztül
Könnyű telepíteni, gyorsan konfigurálható
Az okostelefonon vagy táblagépen futó, intuitív módon használható BiSecur App segítségével Ön vezérli és ellenõrizheti aktuális állapotát garázsés udvari kapuja meghajtásának, valamint házbejárati ajtójának - mindezt kényelmesen és az otthoni hálózatból bárhonnan. Ehhez egyszerűen WLANon keresztül hozható létre a kapcsolat.
Akár útközben is kihasználhatja ezt a kényelmet. A Gateway egységének, okostelefonjának vagy táblagépének, a www.bisecur-home.com oldalon való regisztrációja után egy személyes hozzáférést kap. A BiSecur App-pal ettõl kezdve az összes funkció útközben, okostelefonjának vagy táblagépének internetkapcsolatán keresztül is működtethető.
A BiSecur Gateway egyszerűen egy hálózati kábellel, vagy WLAN-on keresztül összekapcsolható az Ön routerével. A Hörmann rádiós vevőegységgel felszerelt eszközök konfigurációja okostelefonjára vagy táblagépére telepített BiSecur App-pal történik. Ehhez a program Önt lépésről lépésre végigvezeti az egy vagy több meghajtás, valamint az esetlegesen csatlakoztatott más eszközök programon belüli beállításában.
]õ¨½ðªǔÚÐǔƃƇƵǔǂ
ǔФªǔ¼Ãõªé
¶ǔÔõ¼½ǃǔƮǔb¶£Ã½ƯǔƁƇǔƃƁǔƆƅƅǔƈƃƇƈưǔƁƇǔƃƁǔƆƊƅǔƂƁƇƅǔƮǔêêêƵ¤
Ð
õÔ´
ÍßLj½
¤ð´ÃÐÃÔƵ¨ß
8
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
39-09.qxd
2015.09.23.
15:06
Page 9
Üzenet Ábrahám Editnek: „a rosszindulat és az emberek átverése nem jó út” Sebestyénné Angyal Zsuzsanna települési képviselõ napirend elõtt szólalt fel a szeptemberi képviselõ-testületi ülésen, és Ábrahám Edit korábbi megnyilvánulásaira reagált. Az alábbiakban ebbõl olvashatnak. „Augusztus 20-án ismét megrendezésre került a Polgárrá Fogadási Ünnepség Nagykõrösön. Települési képviselõként elõször vettem részt ezen az alkalmon.” „Természetesen mielõtt átadtam az ajándékokat, megnéztem a tasak tartalmát.” „Szomorú volt szembesülni a rendezvényen a családok anyagi helyzetével is.” – Mindezek egy Ábrahám Edit által aláírt kirohanásban jelentek meg a Polgárrá Fogadó Ünnepség másnapján az interneten. Meglehetõsen kritikus hangvételûre sikeredett az írás, pedig mint olvashattuk, képviselõként elõször vett részt, más minõségében sem sokszor láttuk, bár nyilván mindig ott volt a tömegben, és eddig is nyomon követte, próbálta megérteni, mibõl is áll a Polgárrá Fogadó Ünnepség, most pedig, hogy képviselõ lett, kritikus szemüvegét a fülére akasztva megvizslatta a rendezvényt, és valami ellenállhatatlan íráskényszert kielégítve, véleményét az interneten ország-világgal megosztotta. De nem szeretném eltréfálni ezt a nagyon is komoly esetet, mely jól megvilágítja a mai nagykõrösi civil köntösbe bújt
baloldali ellenzéket. Nem tévedés, baloldali, néhány mindenhonnan leszakadt jobbos díszgombbal! Egy a kotta, ami értéket Nagykõrös közössége a jelenlegi városvezetéssel összefogva létrehoz, abban valami hibát kell keresni, és meg kell próbálni földbe döngölni! Ezért kár eljönni Tisztelt Képviselõ Úrhölgy! Ez a rendezvény az örömrõl szól, ünnepeljük a legkisebb nagykõrösi polgárokat. Annak érdekében, hogy ez minél meghittebb lehessen, már hetekkel, hónapokkal a rendezvény elõtt megkezdik egyesek a munkát, ezért köszönet illeti õket, nem pedig az ön stílusában írt cikk. Tegye mérlegre magában, mit tett eddig ezért a rendezvényért, és mit tettek esetleg mások. Az Ön serpenyõjében egyelõre annyi van, hogy írt valamit, és persze hogy ott volt, belenézett a táskába, és miközben állítólag nagyon elgondolkodott, milyen nehéz is a nagykõrösi emberek sorsa – amivel ezen az ünnepségen szembesült –, nos, eközben tele szájjal mosolyogva osztotta a táskákat, amikbe belekukkantott, csakhogy azt is megkritizálja! Ezzel szemben az értékteremtõk serpenyõjében ott vannak az értékek, a gyermekek, szülõk, nagyszülõk mosolyai, és a mindezek mögött lévõ munka és koordináció. Azt hittem, Ön másként fogja csinálni,
mint levitézlett civilbõrbe bújt társai, azt hittem…, nem is hittem, reméltem, hogy esetleg tanul abból, hogy a rosszindulat és az emberek átverése nem jó út, nem jó konzervgyárat ígérni, majd mosakodni, de nem tanul, mosolyogva osztja az ajándékokat, majd szétkürtöli, hogy milyen rossz volt a szervezés! Õszinteség?! Lárifári! Minek lenne Ön õszinte?! De egy ponton véletlenül mégis az volt… Önnek egy ilyen rendezvény kell ahhoz is, hogy a nagykõrösi családok anyagi helyzetével szembesüljön. Tisztelt Képviselõ Úrhölgy! Tudja, lehet, hogy nem mindenkinek vannak Nagykõrösön milliói, milliárdjai, mint egyeseknek, de azt gondolom, sok olyan tisztes sorban élõ család lenne, akinek, ha látnák a mindennapi boldogságát, „milliárdosék” szívesen cserélnének velük. Ön felháborító módon a nagykõrösi szülõk szeretetét, gondviselését, eszét lenézve azt írta, csak nagyon gondosan adják a csomagban lévõ játékot a gyermekeknek. Ó, egyébként higgye el, egy gondos szülõnek ez amúgy eszébe sem jutott volna… Így én is egy kéréssel zárnám, ha nem tud jót tenni, inkább gubbasszon tovább annak a konzervdobozokból rakott toronynak a tetején, melyrõl annyi éven át lenézett ránk, nagykõrösiekre!
zel segítenek is nekik. Közel negyven versenyzõ érkezett ide az ország számos pontjáról, így a nagykõrösieken kívül itt voltak Csalogány, Hódmezõvásárhely, Kisléta, Szigetvár, Budapest és Tiszakécske sportolói. Köztük több olyan SPORTEMBER is, akik már olimpiai rendezvényeken és világversenyeken is bizonyítottak, onnan fényes érmeket hazahozva. Nagykõrös büszkesége, Szegfû Attila boldogan mosolyogva állt a fényképezõgép lencséje elé. Õ az a sportoló, aki a közelmúltban hatalmas dicsõséget szerzett Nagykõrös városának, és persze
a Napsugár Sport Egyesületnek is. Attila a Speciális Olimpia Nyári Világjátékain két aranyérmet is elnyert. A mostani kerékpárversenyt megelõzõ napon döntött arról Nagykõrös Város Képviselõ-testülete, hogy Szegfû Attilát felterjeszti megyei sportdíjra. A versenyzõk 500 és 1000 méteres távokon mérték össze tudásukat. Itt valóban nem csupán a gyõzelem, hanem a részvétel is nagyon fontos volt. Mosolygós, boldog napot adtak a szervezõk fogyatékkal élõ sportolóinknak. LV
Csodás nap a Gátõrházi lovas tanyán Csodálatos élménnyel gazdagabban térhettek haza azok, akik szeptember 18án kilátogattak a Gátõrházi lovas tanyára, akár sportolóként, szervezõként, avagy vendégként vettek részt a rendezvényen. Nagykõrösön rendezett kerékpárversenyt a Magyar Speciális Olimpia Szövetség és a nagykõrösi Napsugár Sport Egyesület. A rendezvényen részt vett Sebestyénné Angyal Zsuzsanna, az önkormányzat szakbizottságának elnöke is, a városvezetés képviseletében. Nagykõrösnek fontosak fogyatékkal élõ embertársaink, és minden lehetséges eszközX. évfolyam, 39. szám • 2015. szeptemer 25.
9
39-10_11.qxd
2015.09.23.
16:13
Page 10
MINDEN KÉP(P)EN NAGYKÕRÖS
A fotópályázat résztvevõi
Szeptember 16-án a KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. és Nagykõrös Város Önkormányzata közös fotópályázatára érkezett alkotásokból nyílt kiállítás. A tárlatot dr. Czira Szabolcs polgármester nyitotta
meg, közremûködtek a Weiner Leó Zeneiskola tanárai. A pályázók emléklapot és könyvet kaptak a nevezésért, a díjátadóra a képviselõ-testületi ülés keretében került sor szeptember 17-én.
A sok értékes alkotást a hónap végéig, szeptember 27-éig Ön is megtekintheti a Rácz József Galériában.
„Nagykõrös Legszebb Utcája 2015”
Ünneplés a Határ utcában, idén ugyanis a „Nagykõrös Legszebb Utcája 2015” címet a HATÁR UTCA nyerte el
A Képviselõ-testület szeptemberi 17-ei ülésén díjátadásokra került sor. Nagykõrös Város Önkormányzata csatlakozva a Virágos Magyarország mozgalom elveihez, 2015. április 30-ai Képviselõtestületi ülésén az idei évben is döntött a „Kulturált települési környezetért” 10
pályázati felhívás kiírásáról. A pályázat három részbõl tevõdik össze, a „Virágos Nagykõrösért 2015” pályázatból, a „Minden Ké(P)pen Nagykõrös 2015” fotópályázatból és 2015-ben elõször, egy meglepetés elemmel bûvölt a felhívás „Nagykõrös Legszebb Utcája
2015” címmel, melyet a Virágos Nagykõrösért pályázat bírálóbizottság tagjai választottak ki. Elsõként a Határ utca képviselõit, B. Deák Zsoltot, B. Deák Zsoltnét, Kollár Máriát, Kállai Józsefnét, Juhász Ferencnét, Fokti Istvánnét, Szentpéteri Ferencnét és Lencse Györgyit szólították a színpadra, idén ugyanis a „Nagykõrös Legszebb Utcája 2015” címet a HATÁR UTCA nyerte el. Az elismeréseket dr. Czira Szabolcs polgármester adta át. Az utcánk szépítésével nem csak egy közterületet teszünk szebbé, hiszen közvetlen lakókörnyezetünk mindig is hatással van az életünkre, szebbé teszi mindennapjainkat, a hazatérést, jobb kilépni a kapun, ha indulunk valahová, egy rendezett utcában más szemmel nézünk a házakra is. Az ünneplés pénteken, szeptember 18-án folytatódott az utca lakói számára a Határ utca 59. szám elõtti közterületen, ahol dr. Czira Szabolcs polgármester Illés Sándor települési képviselõ közremûködésével adta át az elismerõ kitüntetést „Nagykõrös Legszebb Utcája 2015” címmel.
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
39-10_11.qxd
2015.09.23.
16:13
Page 11
Ünnepélyes díjátadások a testületi ülésen
A díjátadások pillanatai a képviselõ-testületi ülésen
VIRÁGOS NAGYKÕRÖSÉRT 2015 A szeptember 17-ei testületi ülésen a VIRÁGOS NAGYKÕRÖSÉRT 2015 címû pályázat díjazottjai is átvehették nyereményüket. A bírálóbizottság tagjai voltak Sebestyénné Angyal Zsuzsanna települési képviselõ, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke, Szabóné Irházi Zsuzsanna települési képviselõ, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke, Vozárné Ragó Ildikó, a KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Elismerõ oklevélben részesült Hasúr Lászlóné, Nagykõrösi Városi Óvoda Batthyány utcai intézménye, az oklevelet átvette Talamon Attiláné óvodavezetõ, Szûcs Sándorné, Pallagi Tiborné, Rosenfeld Imre, Szaporáné Bodnár Erzsébet, Horváth Sándorné, Jordán Bálintné, Kovács Albert Károlyné, Papp István, Pesti Ambrusné és Szûcs Sándorné. Társasházi kategória díjazottjai: III. helyezést ért el Perényi Károlyné; II. helyezést ért el Danka Istvánné; I. helyen végzett a Nagykõrösi Nagyerdei Vadásztársaság és Természetvédõ Egyesület.
Közületi intézményi kategóriában: III. helyezést ért el a Nagykõrösi Városi Óvoda Sziget utcai intézménye; II. helyezést ért el a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképzõ Iskola és Diákotthon; I. helyezést ért el a Nagykõrösi Városi Óvoda Kárász utcai intézménye. Lakossági kategóriában: megosztott III. helyezést értek el Faragóné Abonyi Ibolya és Szebeni Ferencné; II. helyezést ért el Kaszap Ferencné, megosztott I. helyezést értek el B. Deák Zsolt, Kenderes Gergelyné és Király Dénesné; különdíjban részesültek Kása Balázs és Kecskeméti Ambrusné.
MINDEN KÉP(P)EN NAGYKÕRÖS FOTÓPÁLYÁZAT Végül a Minden Kép(P)en Nagykõrös fotópályázaton helyezést elértek részesültek elismerésben. Természeti értékek, valamint a Tanyasi élet témákra beérkezett pályamunkákat a KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. által felkért bírálóbizottság tagjai értékelték: Szabó Sándor fotómûvész, Polyák Péter környezeti nevelõ és Sebestyénné Angyal Zsuzsanna települési képviselõ, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke.
A fotópályázat díjazottjai X. évfolyam, 39. szám • 2015. szeptember 25.
A Nagykõrös, a virágos város, valamint a Varázslatos pillanatok Nagykõrösrõl két téma értékelését a Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testülete által kijelölt bírálóbizottság látta el, aminek elnöke Sebestyénné Angyal Zsuzsanna települési képviselõ és az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke, és tagjai Szabóné Irházi Zsuzsanna települési képviselõ és az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke, valamint Vozárné Ragó Ildikó, a KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. vezérigazgatója voltak. Az Ifjúsági kategória Természeti értékek témájában: III. helyezést ért el Szabó Nikolett; II. helyezést ért el Balog Dénes; I. helyezést ért el Tóthpál Nelli; különdíjban részesült Farkas Ferenc Szabolcs. A Felnõtt kategória Természeti értékek témájában: III. helyezést ért el Rosenfeld Zsolt; II. helyezést ért el Palásti Ferenc; I. helyezést ért el Gubacsi Viktória. Az Ifjúsági kategória Tanyasi élet témájában: III. helyezést ért el Tóthpál Nelli; II. helyezést ért el Farkas Ferenc Szabolcs; I. helyezést ért el Szabó Nikolett.
A Felnõtt kategória Tanyasi élet témájában: III. helyezést ért el Palotainé Grónai Éva; II. helyezést ért el Sós Sándorné; I. helyezést ért el Balog Edit. Az Ifjúsági kategória Nagykõrös, a virágos város témában nem kerültek díjak kiosztásra, mert bár a képek fotótechnikailag érdekesek és izgalmasak voltak, tartalmában nem tükrözték a pályázati célt. Ifjúsági kategória Varázslatos pillanatok Nagykõrösrõl témában hasonlóan az elõzõ témához csupán az I. hely került kiosztásra, további helyezések nem: I. helyezést ért el Tóthpál Nelli. A Felnõtt kategória Nagykõrös, a virágos város témában megosztott III. helyezést értek el Sós Sándorné és Gubacsi Viktória; II. helyezést ért el Palotainé Grónai Éva; I. helyezést ért el Palásti Ferenc. A Felnõtt kategória Varázslatos pillanatok Nagykõrösrõl témában megosztott III. helyezést értek el Balog Edit és Szûcs Gábor; II. helyezést ért el Sós Sándorné; I. helyezést ért el Palotainé Grónai Éva. A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!
A VIRÁGOS NAGYKÕRÖSÉRT 2015. pályázat díjazottjai, vannak, akik hiányoznak 11
39-12.qxd
2015.09.23.
16:13
Page 12
KÉPVISELÕI FOGADÓÓRÁK – 2015. OKTÓBER KÉPVISELÕ NEVE
Dr. Czira Szabolcs polgármester
Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester 1. számú választókerület
FOGADÓÓRA NAPJA
2015. október 1. (csütörtök) 13.00 órától
HELYE
IMPRESSZUM
Nagykõrösi Polgármesteri Hivatal (Nagykõrös, Szabadság tér 5. fszt. 13. szoba)
Önkormányzati Hírek
2015. október 19. (hétfõ) 16.00 órától
Nagykõrösi Polgármesteri Hivatal (Nagykõrös, Szabadság tér 5. fszt. 13. szoba)
Kiss Attila Csaba 2. számú választókerület
2015. október 16. (péntek) 16.00–17.00 óráig
Nagykõrösi Petõfi Sándor Általános Iskola és Kollégium Ceglédi út 2. szám alatti kollégiumának épülete
Kustár Tamás 3. számú választókerület
2015. október 5. (hétfõ) 16.00 órától
Humánszolgáltató Központ (Szolnoki u. 65.)
G. Kovács Sándor 4. számú választókerület
2015. október 14. (szerda) 16.00–17.00 óráig
Nagykõrös, Mintakert u. 22.
Illés Sándor 6. számú választókerület
2015. október 7. (szerda) 17.00 órától
Nagykõrösi Városi Óvoda Hétszínvirág Tagóvoda (Nagykõrös, Ifjúság u. 22.)
Sebestyénné Angyal Zsuzsanna 7. számú választókerület
2015. október 7. (szerda) 17.00–18.00 óráig
Nagykõrösi Kossuth Lajos Általános Iskola (Nagykõrös, Kinizsi u. 4.)
Nagy Balázs 8. számú választókerület
2015. október 7. (szerda) 16.00 órától
Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképzõ Iskola és Kollégium 1. emelet 102. terem (Nagykõrös, Ceglédi út 24.)
Ábrahám Edit települési képviselõ
2015. október 30. (péntek) 15.00–16.00 óráig
Nagykõrös, Kecskeméti út 6.
László Ferenc települési képviselõ
2015. október 6. (kedd) 14.00 órától
Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ (Nagykõrös, Szabadság tér 7.)
Híreinket, képgalériáinkat kövesse nyomon továbbra is az Önkormányzati Hírek Nagykõrös Facebook oldalunkon, valamint a www.nagykoros.hu városi honlapon! Hirdetés
Csibe Shop Ceglédi út 14.
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET 2015. szeptember 21-étõl CIFRAKERT GYÓGYSZERTÁR Nagykõrös, Ceglédi út 32. Tel.: 53/552-134 2015. szeptember 28-ától EZÜST PATIKA GYÓGYSZERTÁR Nagykõrös, Széchenyi tér 8. Tel.: 53/552-114 Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az ügyeletes patikát vasárnapi napokon 11 órától érhetik el, mivel az Oroszlán Gyógyszertár (Nagykõrös, Kecskeméti út 18.) vasárnap is nyitva tart 11 óráig.
12
(Strand)
Telefon: 06 70 376 5880
ÁLLATORVOSI ÜGYELET Nagykõrös, Nyársapát, Kocsér 2015. szeptember 26–27-én DR. ZSOLDOS ZOLTÁN Nagykõrös, Kecskeméti út 44. Tel.: 53/350-703
Hamarosan 5 évesek leszünk, figyelje hirdetéseinket! Szept. 29-től
AKCIÓ!
Okt. 4-ig
Pulykaszárny 585 Ft/kg Csirkemell filé 1330 Ft/kg Cs.farhát mellcsonttal, nyakkal 165 Ft/kg &2)33ȥ4%0%24ƄȥĒ3ȥ0Ğ2#ȥ FOLYAMATOSAN KAPHATÓ Nyitva: K-P: 7-18, szo.: 7-12, vas.: 8-11
ingyenes tájékoztató kiadvány Kiadja: a 2.9./409-1/2006. nyilvántartásba vételi szám alapján Nagykõrös Város Önkormányzata Kiadásért felelõs személy: dr. Czira Szabolcs polgármester Kiadó címe: 2750 Nagykõrös, Szabadság tér 5. Tel.: 53/550300, fax: 53/351-058 E-mail:
[email protected] Felelõs szerkesztõ: dr. Czira Szabolcs, a szerkesztõbizottság elnöke Fejléc: Sári Zoltán © 2005 Nyomdai munkák: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. 15.1418 – Lajosmizse Felelõs vezetõ: Köves Béla ügyvezetõ igazgató Web: www.kozlonynyomda.hu Terjeszti: Magyar Posta ISSN 2061-0300
Kérjük, amennyiben az Önkormányzati Híreket nem találja meg minden héten a postaládájában, jelezze nekünk a
[email protected] e-mail címre, illetve levélben a Nagykõrös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (2750 Nagykõrös, Szabadság tér 5.) címre küldve, „Önkormányzati Hírek” jeligére. A lapunkban megjelent írások, képek, illetve bármilyen tartalom utánközlése csakis kizárólag a Szerkesztõbizottság vagy a jogtulajdonos engedélyével történhet. Lapzártánk idõpontja: hétfõ 12 óra.
Miért hirdessen
az Önkormányzati Hírekben? Igényes tervezéssel, szükség esetén tanácsadással, ügyfélközpontú hozzáállással segítünk, hogy hirdetése valóban hatásos legyen.
Érdeklődjön árainkról és kedvezményeinkről! Együtt biztosan megtaláljuk az Önnek legjobb megoldást. Palásti Viktor hirdetésszervező
Telefon: 06 30 368 6558
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
39-13.qxd
2015.09.23.
15:13
Page 13
Jubileumi ünnepség a Petõfiben
Az iskola volt igazgatójának és az ének-zene tagozat tanárainak köszöntése Mester Márk petõfis diák mûsora
30 30 éves az ének-zene tagozat
Petrezselyem Lóránt volt tagozatos diák és alkotásai
A Petõfi iskola tanári kórusa
Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester is ellátogatott a rendezvényre
Látványos Mazsorett Gála
X. évfolyam, 39. szám • 2015. szeptember 25.
éves a Nagykõrösi Petõfi Sándor Általános Iskola és Kollégium ének-zene tagozata, ebbõl az alkalomból rendeztek nagyszabású ünnepséget 2015. szeptember 19-én az iskola tornacsarnokában. Az ünnepi esemény egy kiállításmegnyitóval kezdõdött, Petrezselyem Lóránt volt tagozatos diák alkotásait az iskola aulájában lehet megtekinteni. A mûsor egy látványos Mazsoret Gálával folytatódott. Az intézmény összes csoportja fellépett, kicsiktõl a volt tanítványokig egyaránt díszes öltözékben, ötletes koreográfiáikkal ismét elkápráztatták a közönséget. A délután további részében a Jubileumi Mûvészeti Gálán Jeruskáné Berényi Erzsébet igazgató köszöntõ gondolatait követõen egykori és mai petõfis diákok, tanárok, valamint szülõk fellépéseit tekinthettük meg. Árvai Józsa Kitty vállalta a narrátori feladatokat. A rendez-
vényen dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester is tiszteletét tette. Fellépett Arany Zsolt szülõ kislányával, Arany Virággal; a 2. a osztály tanulói: Fekete Nikoletta, Hoffer Dávid, Királyházi Kamilla, Kovács Botond, Mihály Petra, Papp Norina és Palásti Médi énekeltek; a 3. c osztály gyermekdalokat furulyázott; a 4. a osztályosok népi játékot adtak elõ; Demeter Léna, Demcsik Virág, Szabó Kata énekeltek, Demeter Emma szólót énekelt; a 7. b osztály valamennyi tagja: Jauch Gréta, Hõgye Boglárka, Bagota Mercédesz, Kovács Evelin, Farkas Gréta, Ungi Laura, Miklós Tünde és Grónai Szabina táncoltak, Sipos Szibilla énekelt; majd virággal is köszöntötték Deák György volt igazgatót, továbbá az ének-zene tagozat aktív és nyugalmazott nevelõit áldozatos, fáradhatatlan munkájukért. A gála második részében az 1992-ben végzett elsõ tagozatos osztály fellépése következett, ezt követõen Kovács Péter Ádám Magdolna kíséretében énekelt. Bakonyiné Petrezselyem Helga szülõ kislányával, Bakonyi Hannával lépett fel; majd egymást követték a színpadon Ivanics Mátyás, Márkus Petra; Marjainé Sebestyén Katalin, Marjai Attila, Marjai Levente; Timkóné Tamás Zsuzsa, Timkó Rebeka, Timkó Vanda; és Mester Márk; a 2003-ban ballagott osztály A zene az kell címû musicalrészlettel lepték meg a vendégeket; majd F. Deák Barbara; Sáfár Csaba; Cselóczki Viola és Boglárka; Szeleczki Ádám; Károly Gitta; Szeleczki Dávid; végül pedig a Petõfi iskola tanári kórusa szórakoztatta a közönséget. A mûsor végén közös éneklésre hívták a jelenlévõket, végül Jeruskáné Berényi Erzsébet az est szervezõinek, segítõinek külön is megköszönte a munkáját. Tekintsék meg képgalériánkat az Önkormányzati Hírek Nagykõrös facebook oldalán! 13
39-14.qxd
2015.09.23.
15:38
Page 14
ÉN MÁR ISKOLÁS VAGYOK A következõkben bemutatjuk a nagykõrösi általános iskolák elsõ osztályos csoportjait. Bemutatkozik a Nagykõrösi Petõfi Sándor Általános Iskola 1. c osztálya
Osztályfõnök: Faragó Éva Igazgató: Jeruskáné Berényi Erzsébet Névsor: Barkó Réka, Csernát Ádám, Dobrean Emese, Forauszberger Erik, Habon Dominik István, Horváth Luca, Imre Nikoletta, Kancsár Péter Sámuel, Kolompár Vanessza Amanda, Kónya Benita, Lukács Dorina, Miklós Henrietta, Nagy Loretta Tifani, Németh Judit, Péczeli Marianna, Prónai Ruben, Radics Beáta, Rafael Junior István, Zatykó Szabolcs
Bemutatkozik a Nagykõrösi Kossuth Lajos Általános Iskola 1. a osztálya
Osztályfõnök: Czeczeiné Eszes Ilona, Radicsné Papp Dóra Igazgató: Deák Gábor Névsor: Dobos Levente, Dobozi Patrik, Eszes Kira, Forró Dominik Adrián, Füle Barbara Katalin, Gál Noémi Szandra, Gulyás Patrícia, Halász Martin Holló, Jakab András, Karai Lilla Zita, Kovács Dóra Petra, Kovács László Attila, Kullai Zoltán Noel, Kurucz Dóra, Német Violetta, Szegecs Vivien, Székely Zsófia, Tóbiás Olivér Ákos, Utasi Gréta, Vadnai Réka, Valaki Natália Iringó, Vincze Luca Viktória
MEGKEZDÕDÖTT AZ ELSÕ NEVELÉSI ÉV VÁROSUNK REFORMÁTUS ÓVODÁJÁBAN! Augusztus 1-jétõl az „Alszegi” óvoda a Nagykõrösi Református Egyházközség fenntartásába került. Hitvallásunk az, hogy az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda Mesevár tagóvodájába járó gyermekek nyugodt, kiegyensúlyozott, szüleit, embertársait és hazáját szeretõ, tisztelõ felnõtté váljanak. Továbbra is 6 csoporttal mûködünk, ahol 130 kisgyermek tölti vidám mindennapjait. Csoportszobáink tágasak, jól felszereltek, esztétikus díszítésûek. Szép természeti környezetben, a két nagy udvarunkon mozgásfejlesztõ játékok biztosítják a játék, a rendszeres testedzés lehetõségét, mely hamarosan a nagycso-
14
portosok úszásoktatásával bõvül az iskola uszodájában. Munkatársaink szeretetteljes, segítõkész, toleráns és bátorító magatartással fordulnak a gyermekek felé. Óvodapedagógusaink magas fokú hivatástudattal, többen másoddiplomával, szakvizsgával rendelkeznek. Az arra rászoruló gyermekeket beszédfejlesztéssel, gyógytestneveléssel és fejlesztõfoglalkozással tudjuk megsegíteni. Szakképzett dajka nénik, pedagógiai asszisztensek, óvodatitkár segítik nevelõmunkánkat. Programunk fõ célkitûzése: a keresztény értékrend közvetítése, a gyermekek differenciált, harmonikus személyiségfejlesztése, a környezettuda-
tos, egészséges életmódra nevelés, a néphagyományok éltetése. Kiemelt figyelmet fordítunk a tehetséges gyermekek képességeinek kibontakoztatására is. A családokkal való jó kapcsolattartást számos program szolgálja: ünnepváró délutánok, sportnap és egészségnapok, nyílt napok, közös ünnepek, szabadidõs tevékenységek. Fontos számunkra, jelenleg aktuális is, az új gyermekek közösségbe való befogadásának idõszaka, annak a helyzetnek a kezelése, amikor a gyermek kilép a családi kör-
bõl, az édesanya állandó jelenlétébõl. Óvodánkban lehetõséget biztosítunk szervezett vízhez szoktatásra, néptáncra, zeneóvodai, református és katolikus hittan foglalkozásra, valamint játékos angolra. Óvodánk szabadon választható mindazon családok számára, akik elfogadják és tiszteletben tartják óvodánk szellemiségét. Az érdeklõdõk hamarosan tájékozódhatnak óvodánkról, aktuális programjainkról a www. aranyosok.hu honlapon, a „Mesevár” ikon alatt. Tolnai Gyuláné tagóvoda-vezetõ
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
39-15.qxd
2015.09.23.
9:31
Page 15
Hajrá, Kinizsi! Hajrá, Nagykõrös! A Nagykõrösi Kinizsi felnõtt labdarúgócsapata remek elõjelekkel várhatta aktuális bajnoki mérkõzését, hiszen a 4-es gyõzelmi széria mellett a közvetlen riválisaink is pontot vesztettek, így egy esetleges gyõzelemmel egybõl az elsõ helyre ugorhatott volna csapatunk. A cél érdekében hazai pályán azt a CSOKI Sport csapatát kellet legyõzni, akiknek a bajnokságban a legtapasztaltabb keretük van, hiszen 7 egykori NB2-es és NB1-es játékos is játszik közöttük. Nem lehetett tehát sétagaloppra számítani, azonban már a meccs 14. percében tapsolhatott a szép számban kilátogató kõrösi publikum, hiszen Petró Zoltán lekönyöklése után büntetõt ítélt a játékvezetõ, amit Medgyesi László higgadtan értékesített! 1-0-ás vezetés tudatában nem vett vissza csapatunk, azonban már az elsõ játékrészben is látszott, hogy a rutinos ellenfelünk szinte a semmibõl is tud helyzetet teremteni. Az egygólos vezetés tudatában a második játékrészre nagy önbizalommal érkeztek ki a Kinizsi focistái, aminek eredményeképp a 49-ik percben kétgólosra növeltük az elõnyünket. A gólszerzõ a frissen pályára lépõ Borsi
!
JUDO HÍREK
Szeptember 19-én Albertirsára játékos vetélkedõre utaztak a legkisebb versenyzõk, majd szeptember 26-án és 27-én a paksi nemzetközi Atom Kupa következik. A Kõrös Judo SE több helyszínen is várja azokat a fiúkat és lányokat, akik érdeklõdnek, akik ki szeretnék magukat próbálni a sportágban. Újdonság, hogy minden hétfõn és pénteken 16 órától petõfis diákok részére tanfolyam indul a Petõfi Sándor Általános Iskolában. Emellett hétfõn és szerdán 16 órától a Kossuth Lajos Általános Iskolában folytatódik a MINI-JUDO program, és ugyanitt minden pénteken 16 órától az OVI-JUDO. Akinek nem alkalmasak ezek az idõpontok, azokat továbbra is minden hétköznap este 6 órától várja az egyesület a Kinizsi Vendéglátó és Szabadidõ Központ berendezett küzdõtermében. KÕRÖS JUDO SE
Márton volt, aki bal lábbal védhetetlen bombát küldött a kapu bal alsó sarkába. Nem sokáig örülhettünk azonban, hiszen 6 percre rá szépíteni tudtak a vendégek egy büntetõ révén. (Érdekesség, hogy a 11-est értékesítõ Faragó István pályán volt abban a ZTE-ben, akik 1-0-ra megverték a Bajnokok Ligájában a Manchester United-et.) 21-es állásnál ismét fordult a kocka, a Kinizsi váltott nagyobb tempóra, sorra alakította ki a helyzeteket, majd a szintén csereként pályára lépõ Halasi átadása után Medgyesi László szerezte meg önmaga máso-
dik, míg a Kinizsi harmadik gólját. 3-1-es elõny tudatában 25 perccel a meccs vége elõtt sokan úgy gondolták, hogy szinte már megnyerte a találkozót a Kinizsi, sajnos a CSO-KI Sport azonban nem tört meg… Ritkán látható összezuhanást produkált csapatunk, és 13 perc alatt a 3 bekapott gólnak köszönhetõen már a vendégek vezettek 4-3-ra. A közben emberhátrányba is kerülõ nagykõrösi focistákat teljesen szétzilálta az ellenfél ebben a szûk negyedórában, így hiába hajtottak a srácok az utolsó percekig, az egyenlítés már nem
jött össze, így a 6-ik fordulóban elvesztettük veretlenségünket. Ennek ellenére továbbra is mindössze egy ponttal vagyunk lemaradva az elsõ helytõl, és rögtön megadatik a javítási lehetõség is, hiszen a következõ fordulóban, szeptember 26-án, szombaton 16.00 órától éppen ahhoz a Vecséshez látogat csapatunk, akik elõttünk állnak a tabellán. Ha ott sikerülne nyerni, élre állhatna csapatunk, azonban ott nem elég a 100%, ott minden energiára és legfõképp szívre szükség lesz! Hajrá, Kinizsi! Sohajda Márk
Hirdetés ZZZYRONVZDJHQKX
ZZZYRONVZDJHQKX
*ROI«V-HWWDPRGHOOHNMµ£URQ3RQWJ\ijMW«VQ«ON¾OLV $9RONVZDJHQQ«OSRQWJ\ijMW«VQ«ON¾OLVNHGYH]ē£UDNDWWDO£OJ\D1HP*\ijMWKHWē3RQWJ\ijMWē )¾]HWEHQHPNHOOSRQWRNDWUDJDV]WDQLD9HJ\H¼J\KRJ\H]WPHJWHWW¾NQKHO\HWW Das Auto. Of the year. - Golf 4 500 000 Ft-tól $*ROISUDNWLNXVP«UHWHLQHNSU«PLXPNDWHJµUL£VN«Q\HOPLEHUHQGH]«VHLQHN«VNLPDJDVOµ PLQēV«J«QHNN¸V]¸QKHWēHQY£URVEDQ«VKRVV]DEEXWDNRQLVW¸N«OHWHVW£UV1HPY«OHWOHQ KRJ\DQHP]HWN¸]LDXWµV]DN«UWēNEēO£OOµ]VijULS£UKµQDSSDODEHPXWDWNR]£V£WN¸YHWēHQ EDQD*ROIJHQHU£FLµM£QDN¯W«OWHDOHJUDQJRVDEEDXWµLSDULG¯MDWD]ȗY$XWµMDȖF¯PHW $ɵDWDORVV£JQHPNRUN«UG«VH-HWWD)WWµO /(V76,PRWRUOLWHUHVFVRPDJWDUWµGLQDPL]PXVPHJE¯]KDWµV£JEL]WRQV£J PHJ¼MXOWNDUDNWHULGēW£OOµN¾OVē5£DG£VXOSµOµYDO«VLQJJHOLVHJ\DU£QWMµO£OO $]DM£QODW*ROIPRGHOOHNHVHW«EHQD£SULOLVL£UOLVWDDODSM£Q-HWWDHVHW«EHQ D£SULOLVL£UOLVWDDODSM£QYLVV]DYRQ£VLJ«UY«Q\HV$*ROI*ROI9DULDQW*ROI6SRUWVYDQ «V-HWWDPRGHOOHNPRWRUL]£OWV£JWµOI¾JJēNRPELQ£OW£WODJIRJ\DV]W£VDONP CO2NLERFV£W£VDJNP$N«SHQO£WKDWµJ«SNRFVLNH[WUDIHOV]HUHOWV«JHWWDUWDOPD]KDWQDN
WA17G2.E5N7 VOL<IJK-7S +( 7Ē32 1(0*
-7+(7Ē (7 1(0*<IJ IJ-7Ē)= 3217*<
$]Q9RONVZDJHQP£UNDNHUHVNHGēMHBrill Kft. .HFVNHP«W+DODVL¼WDWHOHIRQID[ YZHUWHNHVLWHV#EULOONIWKXZZZEULOONIWKX
X. évfolyam, 39. szám • 2015. szeptember 25.
15
39-16.qxd
2015.09.23.
16:00
Page 8
Országos Könyvtári Napok a nagykõrösi városi könyvtárban „A könyvtárba mentem! Gyere utánam!” 2015. október 5–11. 2015-ben az Informatikai és Könyvtári Szövetség (IKSZ) 10. alkalommal rendezi meg az Országos Könyvtári Napokat. Hazánkban 2014-ben 1251 település könyvtáraiban 230 000 ember vett részt a különféle rendezvényeken.
2015. október 12. hétfõ – Nagykõrös Matiné elõadás: 13.00 ● Felnõtt elõadás: 19.00 Helyszín: Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ színházterme (Cím: 2750 Nagykõrös, Szabadság tér 7.) JEGYÁR: Matiné elõadás: Ingyenes, regisztrációs jegyek igényelhetõek Felnõtt elõadás: 500 Ft Jegyrendelés, információ: Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ információs pontjánál (2750 Nagykõrös, Szabadság tér 7.) Telefonszám: 06-53/550-040 ●
[email protected] https://www.facebook.com/hazhozmegyazenede Információ: +36 30 975 68 43 www.bordasjozsef.com
Könyvtárosok ajánlják Oravecz Nóra:
Összekötve Budapest, Libri Könyvkiadó 2013
Különös, üde hangvételû, ugyanakkor spirituális bölcsességek mélységeit is felvillantó Oravecz Nóra második könyve az Összekötve c. regény. Fõszereplõje, Kloé egy mai fiatal lány, akinek látszólag teljesen rendben van az élete: jól fizetõ állása, saját budai lakása van; barátaival a legmenõbb budapesti szórakozóhelyekre jár bulizni. Valami mégis hiányzik, mely tökéletessé tehetné az önmagáról alkotott összképet. Ez a valami erõsebb a szerelemnél is – mely Kloé életébõl teljes mértékben hiányzik. Katasztrofális párkapcsolati választásai mélyen összefüggnek tragikus kamaszkorával, amikor el-
vesztette szüleit egy autóbalesetben. Innentõl kezdve lázadó, botrányokkal teli idõszak következett életében. Fiatal felnõtt nõként a csillogó felszín mögött egy nagyon érzékeny, a spiritualitásra fogékony lélek rejtõzik, aki vágyik a szerelemre. Beni személyében – aki az összes eddigi választásánál is sokkal rosszabbnak tûnik – egy, a szerelemnél is mélyebb érzéssel gazdagodik. Hogy milyennel? A regény olvasásakor kiderül! A könyv kölcsönözhetõ a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ Szabó Károly Városi Könyvtárban. Sok szeretettel várjuk olvasóinkat! Oravecz Nórával találkozhatnak 2015. október 9-én 18 órai kezdettel a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ Szabó Károly Városi Könyvtárban egy író–olvasó találkozó keretében. Jegyek igényelhetõk a könyvtárban. Várunk mindenkit szeretettel!
Ebben az évben is cél, hogy a Nagy Könyvtári Show idején középpontba kerüljenek a könyvtárak sokszínû szolgáltatásai, azok a korszerû, praktikus és mindenki számára hozzáférhetõ lehetõségek, amelyek az emberek tájékozódásához, tanulásához, kulturált szabadidõs és közösségi tevékenységéhez nyújtanak komoly segítséget. A Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ Szabó Károly Városi Könyvtár és Gyermekkönyvtár szeretne minél több olyan személyt elérni és megnyerni, akik életébe még nem épült be a rendszeres könyvtárlátogatás. Író–olvasó találkozó lesz Grecsó Krisztiánnal október 5-én, hétfõn 17.00-kor, valamint Oravecz Nórával október 9én, pénteken 18.00-kor. Ingyenes jegyek elõzetesen igényelhetõek az olvasószolgálatnál. Október 6-án, kedden egész nap mindenkinek INGYENES lesz a beiratkozás! A „Vakrandi egy könyvvel” címû sikeres programban a könyvtárosok elõre kiválasztanak egy polcnyi könyvet, egyenként csomagolópapírba bújtatják õket, és rövid, titokzatos ismertetést ragasztanak rájuk. Az olvasók október 8án, csütörtökön látatlanban választhatnak közülük, és csak hazaérve tudhatják meg, hogy milyen meglepetést kölcsönöztek ki maguknak. A könyvtári hetet a családi vasárnap zárja október 11-én, melyre 4–10 éves gyerekeket várunk a szüleikkel. Délután 14.00-kor Kovács Gábor muzsikus kiszámolókkal és körjátékokkal ismerteti meg a kis vendégeket. 15.00 órakor pedig kreatív foglalkozás keretében egyszerû hangszereket készíthetnek és próbálhatnak ki a gyerekek. További információt a www.korosikultura.hu honlapon találhatnak.