Csillagok Háborúja: Klónok Háborúja A Pokol Kapujában

Csillagok Háborúja: Klónok Háborúja A Pokol Kapujában „Semmit sem becsülünk igazán addig, amíg el nem veszítjük” A hírhedt kalózvezér, Hondo Ohnaka egyességet köt több alvilági vezetővel, köztük Jabba a hutt-tal, hogy a Myrkr bolygó csempészközpontjából kiűzzék a mandalor behatolókat. Az ördögi Dooku gróf megparancsolja a vérszomjas Grievous tábornoknak és orgyilkosának Asajj Ventressnek, hogy támadják meg, ismét a klónok szülőbolygóját, a Kaminot. Eközben Arrand Whitesun, a Jedi Tanács megbízásából nyomoz a félreeső Myrkr bolygón a titokzatos támadók után…

Myrkr, Belső Szegély Arrand Whitesun lassan lépdelt a tüskés bozótosban, miközben a bolygó napja kényelmesen a zenitére érkezett. A Myrkr nem esett messze a hydiai kereskedelmi útvonaltól, mégis Arrandnak majd egy szabvány hetébe került, hogy rátaláljon a bolygóra. Szinte vakon szállt le, mert a planéta hihetetlenül magas fémkoncentrációval rendelkezett és teljesen használhatatlanná tette a jedi vadászának szenzorait. Arrand valamint gyenge zavart is érzett az Erőben már az űrben, ahogy az égitestet megközelítette. Ám nem tudta megmondani, hogy mi okozta. Végignézett a myrkri tájon, de a domboldalról, ahol megállt, gyakorlatilag csak fákat látott. – Kellene egy magasabb pont, ahonnan többet látok – gondolta. A hajóval is körbe repülhette volna, ám ezt nem tartotta jó ötletnek, mert a hajtómű hangjára már így is felfi-

1

gyelhettek. Rövid gondolkodás után a számára legegyszerűbb lehetőséget választotta: az Erő segítségével felemelkedik a fák lombkoronái közé. Összpontosítani, majd lassan emelkedni kezdett. Makro-távcsövét magával hozta, bár úgy gondolta, a jelenlévő Erő segítségével kiélesíti majd az érzékszerveit. Így a kilométerekre lévő lényeket nem csak tökéletesen látni, de ha szükséges, akkor hallani is fogja. Már vagy tizenöt méterre lebegett a föld felett, amikor egy közelben lévő faágon észrevette egy alig félméter hosszú, szőrös, óriás gyíkszerű lényt. Ahogy feljebb lebegett, hirtelen úgy érezte, mintha lekapcsolták volna. Nem érezte az Erő lassú áramlását, sem a körülötte lévő erdőt, egyáltalán semmit! Mivel elveszítette a kapcsolatát az Erővel, nem volt képes magát a levegőben tartani és zuhanni kezdett. Már csak öt méternyire lehetett a talajtól, amikor visszatért az Erő. Ekkor a jedi képességeivel lassítani kezdte magát, de a földet érés így is elég fájdalmasra sikerült. Szerencsére komolyabb baja nem lett, miután ellenőrizte magát, felnézett a fára, ahol a gyíkot látta. Már nem, egy hanem vagy egy tucat állat mozgott nagyon lassan. Úgy tűnt, mintha „lekapcsolták” volna az Erőt. Arrand nem volt teljesen biztos benne, de úgy tippelte, az állatoknak köze lehet az Erő hiányához. – Mi a fene történhetett? – bukott ki belőle hangosan. Arrand tehetetlennek érezte magát, de nem volt más választása, folytatta a megkezdette útját, és eltökélte, kideríti, miféle bolygó ez. Ahogy kiért az erdőből, egy hatalmas, nem túl mély völgy terült el előtte, aminek a közepén pedig egy nagy kupola állt. Arrand gyorsan lehasalt egy közelben található szikla mögé, majd elővette a távcsövét és elkezdte átvizsgálni a területet. Ám a kupolánál, vagy a környékén semmiféle mozgást nem látott. – Ne mozdulj, Jedi! – jött egy szinte gépies hang a háta mögül, majd egy jellegzetes kattanás, amely egy kibiztosított sugárfegyverre utalt. – Rakd le a távcsövet és tedd a kezeidet tarkóra. Lassan! – utasította egy hang. – Tehát legalább ketten vannak – gondolta Arrand. A következő pillanatban érezte, hogy az övéről leveszik a fénykardjait. Ez feldühítette, mert a fegyvereire az életénél is jobban vigyázott, mint minden jedi. A rossz helyzet így csak nem kilátástalanra fordult. Arrand igyekezett a haragját szabadjára engedni. Egy jedinek nem lehetnek szélsőséges érzelmei. – Állj fel! És semmi trükközés! – parancsolta a majdnem géphang. Arrand felkecmergett a földről, ám most már nem tette a tarkójára a kezét, hisz nem kapta parancsba. – Hátha egy pillanatra lankad a figyelmük! – gondolta magában a jedi. – Csak forduljak meg! – lobbant fel benne ismét a harag szikrája.

2

– Mit keresel itt, Jedi? – kérdezte egy kevésbé karcosabb hang. – Majd odabent kikérdezzük! – torkolta le a másik, aki eddig parancsolgatott Arrandnak. – Fordulj meg! Lássuk, kivel van dolgunk! Arrand megfordult és látta, hogy három teljes testpáncélos alak állt előtte. A páncélok ezüst-kék festése elárulta a jedi mesternek, hogy három mandalorral és kibiztosított sugárvetőikkel néz farkasszemet. A csaknem kilátástalan helyzet lehetetlenné vált. – Inkább öljük meg! Pre Vizsla is ezt a parancsot adná! – mondta a harmadik egy kissé izgága hangon. – Nem! – csattant fel a vezető. – Vizsla nincs itt! Én viszont igen. Majd a főhadiszálláson kikérdezzük – mondta, majd egy laza mozdulattal meghúzta a sugárvetőjének a ravaszát. Egy kék fénysugár csapódott a jedi testébe, aminek következtében azonnal elájult. Arrand Whitesun úgy érezte, menten szétrobban a feje. Lőtték már le kábítólövedékkel, de jelen pillanatban nem tudta felidézni, hogy melyik volt a legrosszabb. Lassan kinyitotta a szemét. Ahogy szétnézett látta, hogy egy betonból készült építményben van. Talán a kupolában, amit nem olyan régen látott. Az időérzékét tejesen elveszített, ám az Erővel való kapcsolatát csak majdnem, de az annyira gyenge volt, hogy csak hosszas összpontosítással tudott volna csak kapcsolatba kerülni. Egy energiakalodában függött egy betonterem közepén. – Úgy látom, magadhoz tértél – mondta egy mély hang. Arrand lassan fókuszált a hang irányába, és három embert pillantott meg a maga körül. Eltartott néhány másodpercig, mire sikerült azonosította a sisak nélküli hang tulajdonosát. – Mit kerestél erre, Jedi? – kérdezte a szőke férfi. Arrand egy pillanatig elgondolkodott, hogy mit is válaszoljon a kérdésre. Tehetetlensége felkorbácsolta az érzelmeit. – Semmi közöd hozzá! – vetette oda. Érezte, hogy nem nagyon tud parancsolni a haragjának. Nem elég, hogy elfogták, a fegyvereit elvették. Úgy gondolta, hogy a haragját a fogva tartói ellen fordítja, hátha elér valamit.

3

– Nagyon arrogáns vagy jedi létedre! Majd tanítok egy kis jó modort neked – mondta a mandalor és odasétált a fal mellett lévő konzolhoz. – Tanítok én neked! Csak adjátok vissza a fegyvereimet és engedjetek ki innen! – mondta Arrand szinte köpve a szavakat. – Ezt nem áll módomban megtenni – mondta a mandalor. – Ellenben ezt, igen. Ezzel elcsavart egy kapcsolót a műszerfalon, minek hatására a jedin nagy mennyiségű áram haladt át. Arrand kis híján felkiáltott a fájdalomtól, de tudta, hogy meg akarják törni a fogva tartói. Még inkább feltüzelte magában a sötét oldalt, hogy a gondolatait teljes mértékben irányítsák. Arrand érezte, hogy a fizikai ereje megnőtt mind a mellett, hogy az élő Erőt egyáltalán nem érzékelte. – Ha így folytatom, akkor még az energiabilincset is képes leszek széttörni! – gondolta önelégülten. – Csak ennyit tudsz, féreg?! – kiáltotta megvetően. Az írisze már nem acélkék színű volt, hanem vörös és sárga. Ekkor a mandalor még jobban felcsavarta a kapcsolót. Arrand felkiáltott a fájdalomtól, ahogy a közel ipari erősségű áram áthaladt rajta. A következő pillanatban egy óriási robbanás rázta meg az épületet, majd minden elsötétült. Arrand kínzóeszköze is lekapcsolt, ám az energiabilincsek továbbra is működőképesek maradtak, mivel azok külön energiatelepről kapták az áramot. – Mi volt ez? – kiáltotta meglepetten a mandalor kapitány. – Teljes harckészültség! – harsogta bele a vállán lévő adóvevőbe. Majd intett az embereinek, hogy kövessék. – Veled később számolok, Jedi! – vetette oda még az ajtóból, mielőtt az lezárult volna. Arrand magára maradt. Csak töredékében érzékelte a külvilágot. Megártott az áram, amit a mandalorok belé vezettek. – Meg kell nyugodnom! Egy jedit nem az érzelmei vezetnek – suttogta maga elé. Majd, mint egy mantraként elkezdte ismételni a Jedi Kódex egyik alap tételét, amelyet még padawanként a fejébe vert Yando Mester. – Nincs érzelem; béke van. Nincs tudatlanság; tudás van. Nincs szenvedély; egyensúly van. Nincs halál; Erő van. Egyszer csak felnyílt a betoncellájának az ajtaja. Arrand hallotta a kintről jövő sugárlövedékek jellegzetes sivítását, majd három ráncos humanoid rontott be a terembe. – Nocsak, nocsak – hüledezett a motoros szemüveget viselő egyik lény. Arrand nem igazán látta, inkább csak úgy gondolta, hogy látja az újonnan érkezetteket. Próbált az Erőből energiát meríteni, hogy minél hamarabb meggyógyítsa magát. – Ezek weequay-ek – gondolta. Ám vala-

4

hogy a beszélő férfi arca ismerős volt a számára. Aztán eszébe jutott neki, honnan. – Hondo Ohnaka – recsegte, bár a kiszáradt torka erőteljesen kaparni kezdett a megerőltetéstől. – Tehát felismertél, Jedi – bólintott a kalózvezér. – Milyen megtisztelő! Benned kit üdvözölhetünk? – kérdezte némi kíváncsisággal a hangjában. – Vagy szólítsalak egyszerűen, Jedinek? – Arrand Whitesun vagyok. Kiszabadíthatnátok – mondta Arrand. – Mi sem természetesebb! – mondta nagyvonalúan Hondo, és intett az embereinek, hogy intézkedjenek. Mire azok odaléptek a cella egyetlen konzoljához, és lekapcsolták a fogva tartó erőteret. Arrand félig ájultan zuhant a betonpadlóra. Valaki megitatta és injekciós tűvel valamiféle szert juttatott a szervezetébe. – Nem gondoltam volna, hogy segítséget kapok – mondta Whitesun, miután kicsit kezdett tisztulni a tudata. – Mi sem számítottunk rád, Jedi – mondta a weequay kalózvezér. – Így legalább értelmet nyert, hogy ezek mit keresnek itt. Ezzel benyúlt a bőrkabátja alá és kihúzott két fénykardot. – Hol találtátok meg? Tudod mit, nem is érdekes – mondta Arrand és nyúlt a fegyvereiért. – Nana! – intett nemet a kalóz. – Mi lesz a díjunkkal a kiszabadításodért? – Nincs most nálam semmiféle pénz, de ha kijutok innen, mindent kifizet a Köztársaság – válaszolta a jedi, miközben lassan lábra állt. – Mi a biztosíték, hogy a köztársaságiak fizetnek? – kérdezte cinikusan Hondo. – Én. Jedi vagyok, miért csapnálak be? – kérdezett vissza Arrand. – Hiszek neked, Jedi – bólintott a weequay kalóz. – Húszezer datarinak megfelelő fűszerrel jön a Köztársaság nekünk! – Hondo! – kiáltott fel az egyik kalóz. – Erősítés jött, és a többiek már nem tudják tartani az állásukat! – Rendben – bólintott a kalózvezér. Ezzel odadobta a fegyvereket a jedinek. – Add ki a visszavonulási parancsot mindenkinek! – utasította az egyik emberét, aki azonnal intézkedett. – Menjünk! – intett és előhúzta a nehéz sugárpisztolyát, majd kilépett a folyosóra és leadott néhány lövést. Arrand aktiválta a mindkét fénykardját és kilépett ő is a folyosóra. – Hondo! – kiáltott egy weequay kalóz a folyosó másik oldalán lévő fedezékéből. – Beszorítottak minket! Az ajtót sem tudjuk kinyitni, mágnesen van lezárva! – mutogatott hevesen a hátuk mögött lévő hatalmas fémajtóra. – Gyorsan ki kell nyitnunk! – mondta az egyik másik kalóz, aki Hondoval és Whitesunnal együtt húzódott be egy falmélyedésbe. Mintha a mandaloroknál mozgás támadt volna. Szorosabbra zárták a tüzet, és mintha valamit fel akartak volna építeni. – Gyorsan kell csinálni, nem sok esélyünk marad, ha azt a sorozatlövőt felállítják! – mondta a weequay enyhe kétségbeeséssel a hangjában. Arrand látta, hogy a kalózvezérnek nem sok ötlete maradt. – Fedezzetek! – kiáltotta a jedi és aktiválta a fénykardjait, majd kisétált a folyosó kö-

5

zepére és hátat fordított a mandaloroknak. Hondo rájött arra, hogy a jedi mit akar csinálni és még elszántabban lőtte a támadóikat. Arrand a feje felett, valamint térdmagasságban belemélyesztette a fénypengéit a fémajtóba. Majd köralakban elkezdte kivágni az kaput, akár egy konzervnyitó. Egy sugárnyaláb csapódott be az bejáratba, alig egy centire a fejétől, de rendületlenül folytatta az fémajtó kivágását. Miután körbeért, villámgyorsan eltette a fegyvereit és a köralakot elkezdte áttolni a másik oldalra. Hirtelen egy gamorreai termett mellette és segített átnyomni a kivágott ajtódarabot. – Tűnés! – kiáltott fel a jedi és ismét elővette a két fegyverét, majd aktiválta őket. Ha vele lett volna az Erő, akkor visszapattintani is képes lett volna a sugárfegyverek tüzét, ám így csak élő pajzsként állhatott be a menekülő kalózok és a mandalorok közé. Megvárta, hogy az összes kalóz átbújjon az általa vágott nyíláson, majd ő is áthátrált a megrongált kapun. Ahogy átért, két weequay kalóz egy-egy hődetonátort dobott át a lyukon, amik óriási robbanással pusztították végig a folyosót. – Ez feltartja őket egy időre – mondta Hondo és intett Arrandnak, hogy ideje elhagyni a területet. Szerencsére a szabadba vezetett a folyosó. Az épület előtt néhány Mobquet típusú kétüléses robogó állt. Felpattantak a járművekre. Arrand a Hondo mögötti helyet foglalhatta el, majd beindították a motorokat és elszáguldottak. Keserű gondolatok kavarogtak Arrand fejében a mostani küldetésével kapcsolatban, miközben a fákat kerülgették a robogóval. Már órák óta táboroztak valahol az erdő mélyén, Arrand nem értette, hogy miért nem hagyták még el a bolygót. – Felemás módon sikerült az akció – mondta Hondo. – Szerinted ez sikerült? – tárta szét a karjait az egyik bizalmi ember. – A mandalorok még mindig a nyakunkon vannak! – Igen, de most már legalább tudják, mihez tartsák magukat, plusz a jediért is kapunk húszezret! – mondta halkabban, miközben Arrand felé bökött a mutatóujjával. – Mekkora a veszteségünk? – kérdezte a kalózvezér. – Ta'kal meghalt – válaszolta szomorúan a másik weequay. – Ketten megsebesültek, szerencsére nem olyan vészes az állapotuk, hogy baktába kellene őket tenni. – Helyes – bólintott Hondo. – Hányan haltak meg Jabba emberi közül? – Csak két gamorreai – legyintett kicsinylően amaz. – Ezeket még Jabba sem tartja számon! – Egy jó vezető mindig figyel az embereire – mondta figyelmeztetően a kalózvezér. – Bár igaz, a huttok nem igazán foglalkoznak az ilyesfajta veszteségekkel – majd körbe nézett, a következő mondatát hallja-e a jedi. – Most elküldöm az aranytojást tojó tyúkomat a fizetségünkért. Majd odalépett Arrandhoz. – Jedi! – szólalt meg Hondo. – Szeretnénk látni, hogy mennyire nagyvonalú a Köztársaság, ha visszakapja a jogos tulajdonát. Körülbelül négyórányi járásra van innen a géped északi irányban – mutatott a megfelelő irányba a weequay. – Nem szeretném, ha rossz házigazdának gondolnál, de indulnod kellene, mert a mandalorok keresnek bennünket és

6

nem árt, ha szétszóródunk. Most már biztonságban eljutsz a gépedig – mondta a weequay kalózvezér, majd átnyújtott egy kisebb csomagot. – Az útra, ha megéheznél – vonta meg a vállát. – Valamint szeretném, ha egy szabvány héten belül eljutna a húszezer datari értékű fűszerem a Florrumon lévő bázisomra. Kenobi vagy Skywalker tudják, merre van – nevetett fel Hondo. Arrand ahogy haladt a sűrűben, különös morgásra lett figyelmes. Szétnézett, de nem látott semmi érdekeset a közelben. Folytatta az útját, ám nem kellett kapcsolatban lennie az Erővel, hogy érezze, veszélyben van. A megérzéseiben még nem csalatkozott, és biztos volt benne, hogy több lény is figyeli. A jedi mester leengedte a jobb kezét az oldalán nyugvó egyik fegyverre, tovább lépdelt a sűrűben, amikor hirtelen két jól megtermett szénfekete állat ugrott ki elé. Arrand azonnal kirántotta a fénykardjait és tett egy lépést hátra, hogy elegendő területe legyen a harchoz, ám a háta mögül jövő morgások egyértelművé tették, hogy összesen négy vadállat érkezett. Arrand sehogyan sem tudta a hátát fedezéknek vetni, így kiszolgáltatott volt a támadóinak. Az állatok felmordultak és szinte egyként vetették rá magukat a jedire. Arrand egy-egy villámgyors csapást mért a két előtte lévő vadra, mire azok holtan estek össze. Azután sarkon perdült és ugyanezzel a lendülettel levágta a másik két állatot is. Leengedte a fegyverét, nem számított több támadóra. Rövidesen megtalálta a vadászát. Szerencsére sem a helyi állat-, sem a helyi söpredékvilág nem nyúlt az űrhajóhoz, sem a droidhoz. – Öreg! – mondta Whitesun. – Melegítsd be a hajtóművet, ahogy lehet, felszállunk – ezzel bemászott a pilótafülkébe és megkezdte a felszállási rutin végrehajtását. A fekete-fehér R2-es boldogan csipogott, ám előtte elindított egy holofelvételt, majd végrehajtotta a rábízott feladatot. A holovetítőn Mace Windu jelent meg, a kép erősen szemcsés volt az erős interferencia miatt. Rövid biccentéssel köszöntötte Arrandot és belekezdett a mondandójába. – Whitesun! Ahogy tudod fejezd be a myrkri feladatot. Kenobi és Skywalker megfejtették Grievous tábornok legutóbbi üzenetét. Meg fogja támadni a kaminoi klóngyárat. Menj a flottáddal a Kaminora! – fejezte be a sötét bőrű jedi mester, majd a kép elenyészett. Arrand tudta, hogy minél hamarabb fel kell szállnia. Rövidesen az ékalakú jedi gép,

7

már a lenyugvó nap fényében száguldott az űr felé. – Öreg! – szólította meg az asztrodroidját Arrand, ahogy elhagyta az orbitális pályát a jedi vadász. – Lépj kapcsolatba Tallon tábornokkal! Másodpercek múlva a fiatalember jelent meg a holokivetítőn. – Örülök, Whitesun tábornok, hogy ismét láthatom! – mondta őszintén a parancsnok. – Én is Tallon tábornok, nem is tudja, mennyire! De most van fontosabb dolog is – váltott témát a jedi. – Menjen a teljes flottával a Kaminora, mivel a hírszerzőink szerint meg akarják támadni a szakadárok! – Értettem! Már értesített róla Drake Jedi tábornok és elvégeztük az ugráshoz szükséges előkészületeket – biccentett a tábornok, majd intett a kezelőknek, hogy kezdjék meg a megfelelő műveleteket és vonalat bontott. *** Kamino, Vad Űr Adar Tallon tábornok hátratett kézzel állt az Erényesség Venator-osztályú csillagromboló parancsnoki hídján és gyönyörködött az összevont hajóhad látványában, amelyet Yularen admirális és az ő flottája alkotott a Kamino védelmében. Bár Tallon kisebb egységének parancsolt, mint Yularen, mivel a blokád erősítéséhez „mindössze” három Venator és hat Acclamator-osztályú köztársasági cirkálóval érkezett. Pontosabban három jedi mester volt a parancsnoka a hajóknak, ő pedig a köztársasági erők vezetője, mint hadászati parancsnok. Bár mélységesen tisztelte a jediket, de a csatahajók közti ütközethez ő értett a legjobban, a jedik csak névleges parancsnokai voltak a műveleteknek. Ám azt elismerte, hogy a jediknek jó meglátási voltak az ütközetek során. – Tallon tábornok! – szólt fel az egyik klón tiszt a kommunikációs árokból. – Bejövő hívás Whitesun Jedi tábornoktól. – Kapcsolja! – biccentett Adar. A holovetítő életre kelt, és Arrand Whitesun jelent meg rajta. – Tábornok, megérkeztem! Kérem, nyissák ki a főhangár ajtaját, hogy leszállhassak! – mondta a jedi. – Örülök, hogy ismét itt van, tábornok! –

8

mosolyodott el Adar, mire a jedi tiszteletteljesen bólintott. Tallon intett az árokban ülő egyik klónnak, hogy hajtsák végre a parancsot. Néhány perccel később Whitesun odalépett a hídon Tallon mellé. – Mi a helyzet, tábornok? – kérdezte a jedi. – Felálltunk, ahogy a főparancsnokság elrendelte – válaszolt a hajó parancsnoka. – De megmondom, nem örülök, hogy Yularen admirális alá osztottak be – folytatta őszintén. – Valami kifogása van az admirális ellen? – vonta fel a szemöldökét Arrand. – Semmi, ami befolyásolná a hadműveletet – folytatta Tallon. – Ám úgy gondoltam, hogy több önállósáról tettem bizonyságot az utóbbi időben, hogy valakinek a kifutója legyek! – Ön is tudja, Adar, hogy ebben a háborúban azt tesszük, amire parancsot kapunk, és közben bízunk az Erőben, hogy minden úgy süljön el, ahogy a feletteseink elgondolták – mondta Whitesun enyhe cinizmussal a hangjában. – Soha nem úgy szokott – sóhajtott Tallon tábornok. – Ekkor kell rögtönözni! – kacsintott a jedi. – Mindazonáltal remélem, a katonai tapasztalatommal sikerül visszaverni a szakadárokat – tért vissza gondolatban a feladataihoz Tallon. – Ez a megfelelő hozzáállás, tábornok! – mosolyodott el Arrand. – Mi a helyzet Drake és Highlight jedi tábornokokkal? – Már lent vannak Tipoca Cityben a századukkal együtt – válaszolta Adar. – Akkor én is lemegyek a bolygóra az egységeimmel. Remélem, nem fognak bennünket, „bokorugrókat” légvédelem nélkül hagyni! – mondta a jedi, miközben szándékosan használta a haditengerészeti szlenget a gyalogsági egységeire. – Nem fogjuk, tábornok! – ígérte Adar és tisztelgett, mire Whitesun szertartásosan meghajolt. – Köszönjük, tábornok! – majd távozott a hídról. Percekkel később az összes földi egységével elhagyta Tallon flottáját. Wen őrmester meglapult az alig egy méter magas betonkorlát mögött, míg a többi Valkűr is felvette a megfelelő tüzelési pozícióját. – Az egész várost ostromolják a droidok! – gondolta Wen. – Itt viszont minden kihalt és csendes. Bár a távolból beszűrődött némi csatazaj, de ettől eltekintve semmi sem mozdult a környéken. A következő pillanatban egy óriási gép-lábasfejű ugrott fel a szállítóhajó méretű leszálló platformra. – Valkűrök! Készüljetek! – szólt bele szubvokális sisakmikrofonjába Wen. A gépszörnyeteg leszálló rámpája lecsapódott, majd egy századnyi rohamdroid masírozott ki belőle. A fő gyalogjáró felé tartottak, majd megálltak a parancsnok

9

egyetlen intésére. – Ahogy beérünk az épületbe, az egyes és kettes szakasz a hangárban marad, és fedezi a többi szakasz előre nyomulását! – parancsolta gépies, recsegő hangján, majd intett a tovább vonulásra. – Valkűrök, tűz! – parancsolta Wen. – Nem fogom átengedni a konzerveket! – kiáltott fel Töltet és kilépett a folyosó oszlopa mögül, ahol eddig bujkált. Felkapta a jobb vállára az eddig szorongatott rakétavetőt, majd becélozta a droid század közepét és lőtt. Sivítva csapódott be a töltet megtizedelve a rohamdroidokat. A következő pillanatban a szakasz többi tagja össztüzet zúdított a gépekre a sugárvetőkből. – Fent a balkonon! – kiabálta a droid parancsnok, és megpróbálta hadrendbe állítani a megmaradt harci gépeket. Ám kísérlete kudarcba fulladt, mivel Tőr egyetlen lövéssel elválasztotta a fejét a törzsétől. – Ezekkel végeztünk! – mondta Villám. – Könnyen ment – morogta az orra alá Wen. – Túlságosan is! Ekkor figyelt fel a jellegzetes fémes lábdobogásra, amit csak a nagyobb méretű, szuper rohamdroidok képesek kiadni, mikor menetelnek. A következő pillanatba már meg is jelent az első sötétszürke, majdnem fekete ember-méretű halálgép. Körbe zárták őket a folyosón, nem is volt kétséges Wen számára, ez egy csapda. A balkonon volt egy oldalfolyosó is, amiről droidok nem tudhattak a komplexumba. Ám, amit a droidok túlerővel és puskával tudnak csak megoldani, azt a klónok ésszel oldják meg. Ezen a gondolaton egy pillanatra Wen elmosolyodott, majd jelzett az osztagának, hogy a kitörést végre kell hajtaniuk. A szuper rohamdroidok sorozatai egyre közelebb csapódtak be. A szakasz teljes sebességgel szaladt az őket üldöző szuper rohamdroidok elől. Az alakzatot Wen és Tőr zárták, és ahogy csak tudták, viszonozták a tüzet a sugárvetőikből. Bekanyarodott a szakasz egy mellékfolyosóra, majd Wen rácsapott az ajtó zárógombjára, hogy legalább egy-két percnyi nyugtuk legyen az üldözőiktől. – Kifújhatjuk magunkat! – mondta Wen és igyekezett nemcsak fizikálisan, de mentálisan is pihenni egy keveset ebben az őrjítő csatában. A társai közül ketten leültek, míg az egyikőjük a falnak támaszkodott. – Őrmester! – szólt Buldózer, aki az ablaknál állt éppen. Kimutatott rajta az alattuk elterülő leszálló platformra. Ott egy Tri-droid szállt ki éppen egy mechanikus polipból. Mindannyian kinéztek a leszállóhelyre. – Ez egyre borzasztóbb! – nyögött fel Tapasz, aki a megölt katonákra gondolt. A droid szinte ki sem lépett a szállítójárműből, az oldalára szerelt aknavetőkből máris elkezdte ontani a tüzes halált. Az egyik közvetlenül az alattuk lévő emeletbe csapódott be és elemi erővel rázta meg az egész épületet. A klónok alig tudtak félreugrani a rájuk záporozó betondarabok elől.

10

Ahogy a por lassan elült, Wen szemrevételezte a helyzetet. Az épületrész gyakorlatilag egy romhalmaz volt. Tapasz botorkált felé. – Még jó, hogy a páncél megvédett – morogta. Wen felkapcsolta a beépített adóvevőjét és hívta a többi csapattársát. Sorra jelentkeztek be, ám a törmelék szétválasztotta egymástól a csapat tagjait. – Töltet! Át tudod robbantani az akadályt? – kérdezte a csapat robbantási szakértőjét. – Persze, nem lenne probléma – bólintott amaz. – Félek, hogy robbanástól a megmaradt törmelék is a fejünkre omlana, sőt lehet, hogy még több kár esne az épületben. Inkább nem kísérelném meg. – Értem! – vette tudomásul a klón őrmester. – Valkűr-osztag! Találkozzunk a TH– 1224-es leszálló platformon bejáratánál! – adta ki a parancsot, majd sorra érkeztek be az adóvevőjén az igenlő válaszok. – Értettem! – bólintott Tapasz is, aki ott állt mellette. – Induljunk, mert a szepik elfoglalják a várost! – mondta Wen, ezzel sarkon fordult és futólépésben indult a megbeszélt találkozó hely felé, nyomában Tapasszal. – Lemerem fogadni, csak én maradtam egyedül! – gondolta keserűen Buldózer. A többiek együtt maradtak, vagy legfeljebb két részre szakadt a csapat. Ahogy haladt előre, egyre inkább volt az érzése, hogy távolodik megbeszélt találkozó helytől. – A fenének építettek ekkora várost a kaminoiak! – mérgelődött magában. Hirtelen zajt hallott. Azonnal célzásra emelte a sugárfegyverét. A folyosó enyhe kanyarulatánál, mintha tükörbe nézett volna. Egy másik klón ugyancsak célzásra emelt fegyverrel közeledett felé. – Cly! – kiáltott fel a Valkűr. – Én vagyok az, Buldózer! – mondta, miközben leengedte a fegyverét. – Úgy zajongsz itt, mint egy századnyi rohamdroid! – csattant fel mérgesen Cly. – Mondod te! – ripakodott rá a nő. – Akár egy bantha a porcelánboltban! – mérgelődött pajkosan tovább. Ezen mindketten nevetni kezdtek.

11

– El kell jutnom a TH–1224-es leszállóhoz! – mondta Buldózer. – Segítek neked! – mondta eltökélten Cly és látványosan megmarkolta a sugárfegyverét. Mire Buldózer csak bólintott és tovább indultak. Villám és Töltet teljes sebességgel haladtak a rommá lőtt Tipoca City egyik folyosóján. A parancs úgy szólt, hogy TH–1224-es leszállónál találkozik a szakasz. – Miért pont azt a leszállót választotta Wen?! – mérgelődött Töltet. – Szerintem számukra azt a legkönnyebb elérni – mondta Villám. – Nem tudhatta, mi hol kötünk ki. – Vagy megkerüljük a várost vagy megtanulunk repülni! – morgott tovább Töltet. Egy szétlőtt ajtóhoz értek, amely egy leszállóhoz vezetett. A közepén egy kétüléses Gyalogsági Támogató Löveg állt. – Ezzel gyorsabban odaérünk, mint a többiek! – mosolyodott el a sisakja alatt Villám. – Gyere! – intett a társának és szaladni kezdett a jármű felé. A sűrű porfelhőben Tőr alig látott valamit, ezért felkapcsolta a sisakba épített látásjavító rendszerek egyikét. Így a porfelhő már fele annyira sem zavarta, ám észrevette, hogy egy alak felé botorkál. Az öltözetéről és a mozgásából Tőr egyből felismerte. – Whitesun Mester! A jedi köhögött a portól, majd tüsszentett egy nagyot. – Tőr! Nem ártott volna, ha bevetek valami jedi-légzéstechnikát vagy legalább egy légzőkészüléket hozok magammal – mondta a jedi. – Jól vannak a többiek? Merre vannak? – kérdezte. – Egy robbanás szétválasztott bennünket – válaszolta a klón. – Ahogy meg tudtam állapítani, rendben vannak mindannyian. Most a TH–1224-es leszálló platformhoz igyekszem. Ott találkozom velük. – Helyes! – bólintott Whitesun. – Magával megyek, mert erre felé nem épp egy életbiztosítás járkálni. – Köszönöm, tábornok! Kérem, kövessen, mert én jobban látok ebben a porfelhőben – ezzel elindult előre a romokon át.

12

Buldózer és Cly teljes erejükből rohantak végig a folyosón. A nyomukban egy századnyi szuper rohamdroid loholt. Az első sorokban lévő droidok újból megsorozták a csuklójukba épített sugárfegyverrel a menekülő klónokat, de szerencsére nem találták el őket. A két klón csak tessék-lássék viszonozta a tüzet. – Kellene valami ötlet, hogyan rázzuk le a konzerveket! – mondta Buldózer és ismét megeresztett egy sorozatot a sugárvetőjéből, minek következtében két droid elbukott. – Talán a sarkon túl lesz valami fedezék! – reménykedett Cly. – Hát azt én is remélem – dünnyögte az orra alá Buldózer. Amint befordultak a sarkon, kis híján megfagyott a vér az ereikben. Nem, hogy fedezék nem volt, hanem egy újabb szakasznyi rohamdroidba szaladtak bele. – Valami ötlet?! – kiáltotta Buldózer, miközben újabb két rohamdroidot küldött a roncs telepre egy sugársorozattal. Ám a társa egy szót sem szólt, itt már nem volt szükség szavakra. Egymásnak vetették a hátukat és össztüzet zúdítottak a droidokra. – Ez csapda! – állapította meg a nyilvánvalót Cly. – Nincs menekvés! – kiáltotta elkeseredetten. – Repítsük őket a levegőbe! – javasolta Buldózer. Mivel Cly-nak sem volt jobb ötlete, így csak bólintott, amit Buldózer a szeme sarkából látott, ahogy viszonozták a droidok tüzét. Mindkét katona hátra nyúlt a páncéljához és a derekán található kis hengert és levette. – Odaát találkozunk! – mondta Buldózer, majd teljes erőből összeütötték a két hengert. A robbanás elementáris erejű volt. Arrand Whitsunt egy hirtelen rosszullét fogta el. Érezte, hogy két újabb katonával harcol kevesebb. Két újabb tehetséges embert veszített el azok közül, akikért felelős volt. A többit meg kell mentenie! Úgy érezte, minden klónért felelős a városban. A szakadárok immáron negyedszerre támadták meg a Kaminot, most úgy tűnt, biztosra mennek, és elpusztítják a köztársasági haderő gyárat. Whitsun teljes erővel vetette magát a harcba, hogy minél hamarabb megmentse a Kaminot. Az ő feladat volt megvédeni a várost és vele együtt a bolygót. A GTL szűk kanyarban kerülte el Tipoca City egyik tornyát. Nem csak a városban, illetve a klónozónál folyt a harc, hanem a felette feketéllő égbolton is. – Alig látok valamit ebben a rohadt esőben! – morogta Villám, miközben újból bedöntötte a gépet és egy közeledő magányos Hiéna-osztályú bombázó felé vette az útját. – Úgy látom, a vadászok leszedték és sikeresen szétverték a bombázó rajt. Csak ez az egy jutott át – állapította meg Töltet. – Adjunk neki! Villám gyorsítani kezdett a géppel, miköz-

13

ben a két klón egyszerre célozták be a közeledő bombázót. Szinte egyszerre húzták meg a ravaszt. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a masszív droid ellenáll a gyengébb felépítésű Köztársasági siklónak. Ám elég erős volt a sikló fegyverzete ahhoz, hogy átüsse a bombázó páncélzatát. Ártalmatlanul csapódott a várost körül vevő óceánba robot. – Ez sem fog már gondot okozni! – szólt oda Töltet Villámnak. – Nem bizony! – bólintott a pilóta. – Úgy nézem, társaságot kaptunk! – kiáltotta és az utolsó pillanatban rántotta fel a gépet a lecsapó Keselyű droidok előtt, melyek zárótüzet zúdítottak a két klónra és a siklójukra. Csodával határos módon Villám sikeresen kikerülte az első sorozatot, ám a rakétákkal már nem volt ekkora szerencséje. Négy Keselyű is támadást indított a sikló ellen, és Villám bármennyire jó pilótának számított a századában, az utolsót nem volt képes elkerülni. Egy ragyogó narancssárga gömbbé vált a GTL, melyet a kaminoi zuhogó eső gyorsan eloltott. Whitsun újabb fontos veszteséget érzett. Most két emberét veszítette el! Igyekeznie kell különben sem a klón századokból, sem a városból nem marad semmi. Tőr és Arrand vállvetve küzdöttek. Mindenfelől özönlöttek az hangárba a vízi rohamdroidok. Míg a jedi keze villánként hárította a droidok lézereit, addig a klón a sugárvetőjéből osztotta a halált, és igyekezett minél több droidot a roncstelepre küldeni. – Uram! – szólalt Tőr. – Nem sokáig folytathatjuk ezt így! – Dehogynem, Tőr! – mondta Whitesun. – Előbb vagy utóbb kimerül az energiatelepük a konzerveknek! – tette hozzá kajánul a jedi. Arrand is tudta jól, hogy nem háríthatja a végtelenségig a droidok támadásait. Hiába van vele az Erő, előbb vagy utóbb elfárad és elég egy apró hibát vétenie, és az kettejük életébe fog kerülni. – Ámbár, ha van valami ötlete, akkor ossza meg velem! – mondta Arrand, majd visszapattintott egy sugárnyalábot a támadó vízi droidra, mire az működésképtelen állapotban zuhant a földre. Már éppen megszólalt volna a klón, mikor egy aiwha méretű háromlábú droid masírozott be a térre és kilőtt két rakétát. Arrand belemerült az Erőbe és minden erejét arra összpontosította, hogy a rakétákat eltérítse. Szerencsére sikerült, ám a jedi nem számított arra, hogy hatalmas robbanásrádiusza lesz a rakétáknak. A robbanás mindent elsöprő volt! Arrand hirtelen nem is tudta, hol van. Minden sötét volt és vizes. A törmelék teljesen betemette a tér felőlük eső részét. – Ez kemény volt! – gondolta. – Több percig ki lehettem ütve. Ekkor vette észre, hogy a két fénykard még mindig a kezében van, bár a robbanás során valahogy kikapcsolta őket. Felakasztotta a fegyvereket az övére. Örömmel konstatálta, hogy a karját tudja mozgatni. Elmerült az Erőben, de egyetlen élőlényt sem érzékelt közvetlenül maga körül. – Tőr talán elájult. Összpontosítani kezdett és megpróbálta leemelni magáról az Erővel a törmeléket. Szerencsére csak kisebb épületdarab esett rá. – Még jó, hogy a robbanás szélén voltunk! – gondolta és felállt. Ahogy szétnézett, észrevett egy fehér klón páncélt, ami be volt szorulva az épület darabjai alá. Whitesun felemelte a faldarabot. Ekkor vette észre, hogy alatta egy paraacél gerenda van, ami Tőr sisakjára esett, szétroncsolva a koponyáját. Arrand érezte, hogy növekszik benne a harag a há-

14

ború miatt, mely elvett egy újabb életet. Jelen pillanatban Arrand Whitesun jedi lovagot nem érdekelte, hogy milyen kötelmei vannak. – Egy újabb élet! – sziszegte dühösen és rápillantott az előtte álló háromlábú droidra, majd hagyta, hogy a haragja vezesse. A Tri-droid újból becélozta a jedit, ám mielőtt kilőhetett volna akárcsak egyetlen rakétát is, a jedi taszító mozdulatot tett a kezeivel a támadója irányába. – Takarodj!! – kiáltotta. A hatalmas gépet olyan könnyedén lökte ki a térről az óceán felé, mintha csak papírból lett volna. Minden jedi érezte Tipoca Cityben, hogy felkavarodott az Erő, ám csak egyedül Shaak Ti mesternek volt ismerős. Tudta, hogy a forrása nem lehet más, csakis Whitesun, mivel pontosan ugyan ezt érezte a Geonosison is a barlangban. Wen egy csapat ifjú klónt vett észre a tér túlsó oldalán. – Mi a fenét keresnek ezek itt? – sziszegte Wen maga elé, elég hangosan ahhoz, hogy a mellette álló Tapasz meghallotta. – Kik? – kérdezte. – A srácok a túloldalon! – mondta és a gyerekekre mutatott. – A fenébe! Egy rakéta csapódott be nem túl messze az egyik épületbe. Hatalmas droidok másztak fel a város külső falán. – Úgy tűnik, célra álltak! – mutatott Wen a droidokra, mert észrevette, hogy közülük több is célba vette a gyerekeket a rakétavetőjével. – Meg kell védenünk őket! – kiáltott fel és kiugrott az eddig használt fedezéke mögül. Tapasz mindössze egyetlen másodperccel maradt le a parancsnoka mögött. A Tri-droid kilőtte a következő rakéta sorozatát, ám a célvető számítógép valószínűleg nem volt tökéletes és már az előzőleg megrongált épületbe csapódtak be a lövedékek. A detonáció következtében hatalmas fémgerendák kezdtek hullani. Wen és Tapasz egyszerre érték el a fiatal klónokat, és utolsó pillanatban lökték félre őket a lezuhanó törmelékek elől, aztán a gerendák rájuk zuhantak. Shaak Ti és Whitesun is érezte, hogy két újabb katonával, emberrel kevesebben lettek a védők. Arrand tisztában volt azzal, hogy minél hamarabb meg kell nyugodnia, mert nem vezet semmi jóra az, ha teljességgel átadja magát a sötét oldalnak. Ám jelenleg a legkevésbé sem akart saját magán uralkodni. Egy wookeei berzerkerhez hasonlóan vetette a magát rohamdroidok közé. Jó pár perccel később tudott csak lehiggadni, annyira, hogy ismét egy jedihez méltóan mérlegelje a helyzetet. A több tucat koporsó mellett féltucat jedi állt és két díszpáncélt viselő klón. Velük szemben két teljes hadosztálynyi katona. Jól látszott némelyik harcoson, hogy inkább a gyengélkedőn lenne a helye, nem katonai ceremónián. – Hősies bátorságról tettek tanúbizonyságot ezek a nők és férfiak! – mondta szomorúan Skywalker. – Harcoltak és megvédték a Köztársaságot, az otthonukat, a társaikat! – látszott Anakinen, hogy neki sem egyszerű beszélnie. – Sohasem feledjük elhunyt társainkat! – vette át a szót Obi-Wan Kenobi.

15

Az összes jelenlévő jedi és klón tiszteletadásra emelte a kezét, majd a koporsók meggyulladtak. A következő percben a rejtett csapóajtó kinyílt, a koporsók pedig kihullottak a hangárból, és mielőtt még a vízbe értek volna, hamuvá égtek. Az elhunytak hamvaival pedig elszáguldott a kaminoi szél a félig rommá lőtt város alatt. Coruscant, Mag Világok – Jelents, orgyilkos! – mondta ellentmondás nem tűrő hangon Darth Sidious a holo adóvevőbe. – Sidious nagyúr! – kezdte a nő, miután meghajolt. – Dooku gróf megkezdte a Waylanden a Tantiss-hegyben felépíteni az új titkos bázisát. – Remek! Tartsd figyelemmel a munkálatokat és rendszeresen jelents nekem! – mondta, ezzel lekapcsolta a készüléket. Kilépett a turbóliftből, amely a szenátusi épület egyik rejtett folyosóján állt meg. A por vastagon lepte és jól látszottak a félhomályban a lábnyomok, amelyeket a nagyúr hagyott, de a Sith-et ez nem zavarta. Megállt a folyosó egyik pontján és összpontosítani kezdett a falra. A következő pillanatban egy titkos ajtó nyílt ki, belépett a kis alkóvba és levette a csuklyás köpenyét, aztán felakasztotta az ott található egyik fogasra. Kényelmesen odasétált a szemközti falhoz, majd ismét az Erő segítségével kinyitotta a másik rejtett ajtót. Palpatine kényelembe helyezte magát az irodájában az íróasztal mögött. Felcsipogott az asztali adóvevő, a főkancellár lenyomott egy gombot, mire megjelent egy hivatalnoki ruhába öltözött rodiai és anyanyelvén közölte, hogy a Kétezrek Tanácsának vezetősége keresi Palpatine-t. – Engedd be őket! – mondta kicsit ingerülten. Utálta a Mon Mothmát és a sleppjét. Főként Bail Organát, de Amidala szenátornőt sem kedvelte, mivel minduntalan megpróbáltak neki keresztbe tenni. Ám, ha minden jól megy, nemsokára véget ér az a háború, és akkor teljhatalommal fog uralkodni a galaxison. Ezen a gondolaton elmosolyodott, mielőtt Mothmáék beléptek volna az irodájába.

16