Cseri Kálmán: AKARSZ-E MEGGYÓGYULNI? Alapige: Jn 5,1-9 Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását, mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett). Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem." Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!" És azonnal egész séges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt. Imádkozzunk! Mennyei Édesatyánk, hálát adunk neked a mögöttünk levő hétért. Köszönjük, hogy te adtál erőt a munkánkhoz, és te ajándékoztál meg estéről estére minket a te élő igéddel. Köszönjük azt az élő vizet és az életnek kenyerét, ami a te igéd a benned hívők számára. Alázatosan kérünk, ajándékozz meg ezzel most is. Vedd el a fáradtságunkat, a szétszórtságunkat, mindenféle gőgöt, rátartiságot belőlünk, és a te Szentlelkeddel munkálj bennünk egyértelmű döntést, hogy tudjunk igent mondani arra, amit te kínálsz, és nemet mindenre, ami tőled távol tart. Hálásan köszönjük neked, Úr Jézus, hogy rólad van megírva: "A pislogó gyertyát nem oltod el, és a megrepedezett nádszálat nem töröd el." A hitünk sokszor valóban olyan, mint az alig pislákoló gyertya, és ami sokszor nagyra tartott erőnk hasonlít a megrepedezett nádhoz. Ezzel a gyengéd szereteteddel lépj közel most is hozzánk, adj nekünk halló fület és szívet, és adj nekünk olyan igét, a mi a te szádból származik, és ami nem tér hozzád üresen, hanem elvégzi bennünk áldott munkáját. Ámen. Igehirdetés Isten kegyelméből egy héten át hallgathattuk az Ő hívó szavát. Sok fontos bibliai igazságot.Hallottuk az örömhírt azokról az ajándékokról, lehetőségekről, amiket Jézus Krisztus szenvedésével, feltámadásával, egész szolgáló életével megszerzett nekünk. Ma este arra a kérdésre kell fálaszolnunk: mindezek nyomán mi fog megváltozni az életünkben? Hadd kérdezzem: Egyáltalán miért jöttünk ide? Csakugyan Jézushoz jöttünk, s csakugyan gyógyulni akarunk? Elfogadjuk az Ő diagnózisát? Volt fülünk arra, hogy meghallottunk valamit, ami egészen személyesen érvényes ránk, és nyújtottuk is a kezünket azért az ajándékért? Isten igéje munkálkodik és Ő sok mindent elvégez bennünk. Pál apostol a thesszalonikai gyülekezetnek olyan boldogan írta:
-1-
"Hálát adunk az Istennek, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét, amint hogy valósággal az is, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek." Isten igéjének ez a természete, hogy munkálkodik. Vajon akarjuk-e, hogy munkálkodjék? Akarjuk-e azt, amit Isten el akar érni az életünkben? Sokféleképpen lehet ám igét hallgatni, de nagy felelősség, ha valaki nem úgy hallgatja, mint Istennek hozzánk szóló beszédét, és fékezi a munkáját az életünkben. Ezékiel könyvében mondja Isten egyszer a prófétának, hogy milyen rosszul hallgatta a nép az ő igehirdetését. "Rólad beszélget a nép a falak mellett és a házak kapujában. Így beszélgetnek egymás közt: Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön az Úrtól! Azután eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének; odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Pajzán dallá lesz az a szájukban, az eszük pedig nyereségen jár. Csak ennyi vagy nekik: Pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek. De ha majd beteljesedik - mert beteljesedik! - akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük." (33,30-33) Így is lehet hallgatni Isten igéjét, hogy elakad az ember az eszköznél, a közvetítőnél, és nem akarja azt, amit Isten el akar végezni az életünkben az Ő igéjével. Az ilyen igehallgató úgy járhat, mint az egyszeri fogfájós beteg, aki elment a fogorvoshoz, aztán, ahogy az olykor előfordul, a várószobában elmúlik a fájdalom. Egy-két folyóiratot átlapozgatott és hazament. Otthon azonban megint fájni kezdett. Másnap megint elment, a várószobában enyhült a fájdalom, egy-két folyóiratot átlapozgatott és megint hazament. Így járt egy hétig a fogorvosi váróba folyóiratot olvasni. Ebből nem lett gyógyulás. Gyógyulás csak akkor lesz, ha valaki lelkileg is vállalja azt, amit a fogorvosnál mindnyájunknak vállalnunk kell. Beülünk abba a székbe, kinyitjuk a szánkat, és attól kezdve nincs belebeszélés. Attól kezdve rábíztuk magunkat egy idegen emberre, aki azt tesz velünk, amit jónak lát. Ehhez feltétlenül bizalom is kell, meg az arról való meggyőződés, hogy rászorulunk most az ő segítségére, és mindent készek vagyunk vállalni a gyógyulás érdekében. Isten őrizzen meg minket attól, hogy úgy menjünk haza ma este, hogy csak a váróig jutottunk el, mert a templom csak váró. A rendelő ott van, amikor valaki leborul az áldott Orvos előtt, elmondja neki a baját, vagy megkérdezi Őt: mi is a bajom, mert azt Te jobban tudod, és elfogadja azt a kezelést és azt a gyógyszert, amit Jézus Krisztus javasol. Ezért áll meg mellettünk most ezen az utolsó estén a mi Urunk és kérdezi ma tőlünk személyesen: Akarsz-e meggyógyulni? Meggyógyulni akarsz-e, vagy csak hallgatni ezt-azt betegségekről, gyógyulásról? Nézelődni, egymással találkozni akarsz? Ez is kedves és hasznos dolog, csak nem üdvözít. Márpedig Jézus Krisztus alapjában akarja megoldani az életünket. Idéztük többször Péter leveléből, hogy Ő azért jött, hogy minket Istenhez visszavezessen, és ott a vele helyreállt közösségben gyógyul azután meg életünknek sok betegsége. Mit vihetünk magunkkal ebből a történetből?
-2-
Egy bizonyos Juh-kapuról olvastunk itt. Aki észak felől érkezett Jeruzsálembe, annak ezen a Juh-kapun át lehetett belépnie a szent városba. De ha nem ment be, hanem egy kicsit elment a falak mellett, akkor talált ott egy forrást. folyamatosan víz. Néha sokáig kellett várni, hogy jöjjön. Ezért építettek oda egy medencét, amibe felfogták a gyógyvizet. S mivel sokáig kellett várni, hogy ne a tűző napon szenvedjenek a betegek, körbevették négy tornáccal a medencét. Aztán kicsinek bizonyult egy, építettek odébb egy másikat is, és a kettőt összekötötték még egy ilyen tornáccal, ezért volt öt tornáca. Amikor nem olyan régen kiásták, pontosan olyannak találták, ahogy itt a Bibliában le van írva. Többnyire ízületi bántalmaktól szenvedő betegek mentek oda, de olvastuk, hogy mindenféle egyéb nyomorúsággal is mentek, abban a reménységben, hogy hátha segíteni fog. Ez önmagában már beszédes kép. Ott van a fényes nagyváros, és mellette a falakon kívül nyomorultak és nyomorékok sokasága. A templom közvetlen közelében van a Betesda, reménykedő vagy egyre kevésbé reménykedő betegeknek a sóvárgó szüksége. Ezzel a képpel sokféle változatban találkozhatunk. A nagyvárosok fényei mellett ott van mindig az árnyék is. Ez a világ hihetetlen technikai haladást mutat fel az utóbbi időben, ugyanakkor naponta ezrek halnak éhen, és nem tudjuk megoldani. A civilizáció rohamosan fejlődik úgy, hogy azt sokan már nem is fejlődésnek tekintik, de az írástudatlanok száma szintén rohamosan nő, noha mindent igyekszünk megtenni ellene. Csodálatos palotákat, lakóparkokat építenek, amelyek között ott vannak az elfekvők és elvonók a maguk sűrű levegőjével és sűrű ágyaival. Jeruzsálem mellett a Betesdák. A Betesda szó azt jelenti: irgalmasság háza. Van-e vajon irgalmasság Betesdában? Ezek a betegek, segítségre szorulók talán megértőbbek, mint az egészségesek, és jobban segítik egymást. Kiderül: nem. Ott is az ököljog érvényesül. Aki erősebb, vagy akinek van pénze megfizetni egy segítőt, az jut be előbb a medencébe. Emiatt panaszkodik itt ez az ember is. Aki erre nem képes, az évekig ott aszalódhat a partján. Ma is nyüzsögnek ám sánták, vakok, asztmások és mindenféle nyomorúságban szenvedő emberek, akik a szó átvitt értelmében is ilyen betegek. Egyre több sánta ember él körülöttünk, akik nem tudnak egyenesen beszélni. Akik nem tudnak már egyenesen gondolkozni sem. Akik sokszor valami rosszban sántikálnak, és miközben beszélnek, ki kellene találni, hogy most mire gondolnak, vagy mi a szándékuk. Meg akik kétfelé sántikálnak. Képtelenek egyértelmű igeneket és egyértelmű nemeket mondani. És körülvesznek minket a vakok - talán mi is közéjük tartozunk -, akik nincsenek tekintettel másokra. Akik nem veszik észre a másikat. Keresztülnéznek rajta, és ezért mennek neki. Ezért is van olyan sok összeütközés a társadalomban. - És az asztmások. Sokszor szoktuk használni ezt a hasonlatot: az imádkozás a hívő életében olyan, mint a lélegzés. Olyan kevesen tudják, hogy mire való valójában az imádkozás, és kevesen használják arra. - És ó, de sokan vannak, akiket láthatatlan kötelékek kötnek hozzá ahhoz az ágyhoz, hordágyhoz, amivel szinte már összenőttek, egy-egy bűnhöz, szenvedélyhez, családi örökséghez, amitől nem tudnak szabadulni. Nem kell nekünk messzire menni, itt a gyülekezetben és a templomban is vannak ilyenek. Hányan vannak, akik évtizedeken át, akár harminc vagy harmincnyolc évig ott ülnek a szószék alatt, és maradnak ugyanolyan betegek és nyomorultak lelkileg, amilyenek voltak.
-3-
És nem ugyanezt tapasztaljuk-e otthon? Egyre szebb otthonokba lehet járni. Szépen, komfortosan berendezett, gépesített otthonaink vannak, és olyan feszültséget érez az ember sokszor már belépéskor, hogy ha nyílt lángot használna, robbanna a feszültség. Megvan minden bőven, már a második vagy harmadik televízió, mindig a korszerűbb, már a második feleség vagy férj, már a nem tudom hányadik számítógép, mert haladni kell a korral, de a bűnök, a jellemző rossz szokások, a rossz beidegződések ugyanolyanok maradtak, mint évekkel, évtizedekkel azelőtt. Ezeket viszik magukkal emberek egyik kapcsolatból a másikba, és átadja egyik nemzedék a másiknak, nem is gondolva, hogy ettől szabadulni lehetne és kellene, és nem tudva arról, hogy ki tudna ebből szabadulást adni. Jézus így áll meg mellettünk, mai betegek mellett, és kérdezi: akarsz-e meggyógyulni, vagy óhajtasz ragaszkodni továbbra is azokhoz a nyomorúságokhoz, amikben szenvedsz? Mert ábrándozni, elmélkedni, vágyakozni kevés. Abból nem lesz gyógyulás és szabadulás. El kell dönteni, akarni kell, és engedni, hogy Ő meggyógyítson. Mi van a szívünkben? Vajon ott is nem így van egymás mellett Jeruzsálem és Betesda? Valami fény és árnyék. Kétségtelenül van fény is sok ember szívében. Vannak értékek, erények, teljesítmények, amiknek örülni lehet. És ezek mellett közvetlenül ott van egy csomó képmutatás, erőtlenség, szeretetlenség, tehetetlenség, amit próbálunk ellensúlyozni nagyhangúsággal vagy kegyeskedéssel, ki-ki vérmérséklete és szokásai szerint. Olyan kevés szív van tele azzal a szeretettel, amiről Pál apostol azt írja: "Az Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe." (Róm 5,5) Így áll meg itt, e mellett a beteg mellett a falon kívül a nyomorultak között Jézus, és megszólítja ezt az embert: "Akarsz-e meggyógyulni?" Egészen bizonyos, hogy meglepődhetett, mert nem ismerte Jézust, és nem volt szokás, hogy valaki megálljon a betegek mellett és beszélgetni kezdjen velük. Jézus azonban ismerte őt, mindent tudott róla. Úgy szólítja meg, mintha régi ismerősök lennének. Az nem baj, ha mi még nem ismerjük Jézust, az a fontos, hogy Ő már ismer minket, mindent tud rólunk. Ismeri a gyermekkorunkat, a szomorúságunk okait, fájdalmainkat, sebeinket, titkainkat, vágyainkat, terveinket és a bűneinket is. Miért kérdezi tőle, hogy akarsz-e meggyógyulni? Hiszen minden beteg meg akar gyógyulni, nem? Ennek a betegnek a válaszából mintha más derülne ki. Jézus hallani akarja tőle, hogy ő igenis meg akar gyógyulni. Miért? Mert aki ezt kimondja: akarok, az egyrészt elismerte, hogy beteg, másrészt elismerte, hogy magán nem tud segíteni, ez harmincnyolc év alatt kiderült, elismerte, hogy más sem tudott segíteni, ez is kiderült ilyen hosszú idő alatt. És végül, ha ezt valaki határozottan kimondja Jézusnak, abban a szívben már egy pici bizalom biztos, hogy van Jézus iránt. Miért mondaná neki, ha nem azért, mert esetleg tőle vár gyógyulást? Nem baj, ha ott van ez az "esetleg" mellette. Akármilyen kicsi az a hit, Ő arra a hitre néz, és nem a nagy hitetlenségre, ami ott van mellette. Ez múlhatatlanul szükséges ahhoz, hogy valakinek az élete megváltozzék. Aki nyomorúságban vergődőkkel foglalkozik, aki szenvedélybetegeken próbál segíteni, az újra és újra tapasztalja, hogy amíg valaki ki nem mondja egyértelműen, hogy beteg vagyok, alkoholista vagyok, parázna vagyok, addig nem lehet neki hirdetni az evangéliumot, nem lehet kisegíteni onnan. Amíg sumákol, mesél, mindenféle magyarázatot mond, addig nem lehet segíteni. Akarsz-e meggyógyulni? Az első: akarok, mert beteg vagyok. A második: akarok, mert nem tudok magamon segíteni. Megpróbáltam mindent, tehetetlen vagyok. Ez esetben kiderült, hogy mások sem tudnak rajtam segíteni. Nem is kísérletezem tovább, harmincnyolc év után hova kísérleteznék? Rólad mindenfélét mondanak, Úr Jézus. Te esetleg tudnál segíteni? Még egy ilyen nyomorulton is? Még ezen a bajon is? Még akkor is, ha nem tudom megfizetni? Még akkor is, ha nincs elég hitem? Aki már -4-
belebocsátkozik ebbe a párbeszédbe Jézussal, akármilyen formában is, akár egy egyszerű imádság, vagy valakivel való beszélgetés során, abban már megmozdul a bizalom. És Jézus a legkisebb belé vetett bizalmat és hitet is komolyan veszi. Utána bármi jó megtörténhet. Nos, ezért akarja hallani tőle ezt: akarok. De nem hallja. Nem mondja a beteg. Mellébeszél. Azt mondja: itt nem az a kérdés, Uram, hogy mit akarok, hanem nincs emberem, aki bevigyen a gyógyvizes medencébe. Itt ez a probléma. Mert ugye a beteg a gyógyvízben gyógyul. Ez az egyetlen lehetőség, ami neki eszébe jut. S vajon ő mitől gyógyult meg?A gyógyvíztől? Nem került be a medencébe, Jézus sem vitte be. Akkor mitől gyógyult meg? Jézus szavától. Az Ő igéjétől. Jézus az Ő igéjével gyógyít ma is minden lelki nyomorúságot is. Ne mi szabjuk már meg neki, hogy mit csináljon, hogy meggyógyíthasson minket. Majd ha oda beviszel, akkor esetleg... Neki sokkal több, számtalan megoldási lehetősége van. Bízzuk ezt nyugodtan Őreá. Azt kell komolyan venni, amit mond. Itt időzzünk még egy kicsit. Nem jön ki belőle az: akarok. Spekulál, ötletei vannak, javaslatokat tesz, meg panaszkodik. Gondoljunk egy másik jelenetre, ahol Jézus szintén kérdést intéz egy gyógyíthatatlan beteghez, Bartimeushoz. Amikor Bartimeus meghallotta, hogy Jézus arra jön, elkezdett kiabálni: Jézus, Dávidnak fia, könyörülj rajtam. Ő vak volt. Csitították, el akarták hallgattatni. Annál jobban kiabált. Úgy volt vele, hogy ez soha vissza nem térő alkalom. "Jézus, Dávidnak fia, könyörülj rajtam!" Jézus mondta: hívják oda. Jellemző, hogy ledobta magáról a felsőruháját, hogy minél könnyebben és gyorsabban odajuthasson. Kérdezi tőle Jézus: Mit akarsz, hogy tegyek veled? Nem kezd spekulálni, kapásból mondja a választ: Uram, hogy lássak! Nem azt kéri tőle, ha te Isten Fia vagy, adj egy kicsivel több adományt nekem, mint amit ezek a keményszívű járókelők adnak. Nem egy kicsit komfortosabb vakságot kér, hanem a látását kéri. Isten Fiától isteni ajándékot. Azonnal tudta, hogy mit kér, mert tudta, kitől kéri. Ez a harmincnyolc éve beteg ezt nem tudta. Ő már nem is remélte talán, hogy meggyógyulhat. Nem ismerte még Jézust sem, hogy ezt kérte volna. Mi már valamennyire ismerjük. Ha máskor nem, ezekben a napokban sok mindent hallottunk róla, és az Úr Jézus ezt a határozott, eltökélt kérést és akarást várja tőlünk: Nagy baj van. Nem tudok segíteni, más sem tud segíteni. De nem mondok le arról, hogy segíteni lehet rajtam. Ő biztos, hogy tud, akkor most tőle várom ezt. Fontos, hogy ne mondjunk le arról, hogy Ő tud rajtunk segíteni, akármilyen lelki vagy egyéb gubancba került az életünk, az Ő igéjével ugyanúgy tud segíteni, mint ahogy itt ezen a betegen segített. Majd hallani fogunk egy szép éneket, amelyikben elhangzik ez a bizonyságtétel: Csak Jézus az, aki segíthet, Üdvöt nem ad más, csakis Ő. Itt áll, és türelmesen vár még, Mit késel? Nincs már sok idő. Ó, bízd magad e kegyelemre, Mely gazdagon árad feléd! Váltságát tedd a magadévá, Hidd: ez számodra is elég. Ehhez kellene bátorságot vennünk, és akkor beállna a gyógyulás. Egy héten át eljöttetek ide, ami sok időt vett igénybe, ami áldozatot jelentett. Otthon maradt a munka. Elmaradt sok minden, nem is tudják némelyek, hogy fogják behozni. S vajon mi haszna lesz ennek? Egészen bizonyos vagyok abban, hogy lesznek olyanok, akik azt mondják: mindent megért nekem. Az, hogy végre kiszolgáltattam magamat az áldott Orvosnak, és meggyógyult az életem. Vajon nem lesznek-e olyanok is, akik szintén elmondhatnák ezt, mivel azonban nem akarnak meggyógyulni, mivel nem -5-
nevezik néven a nyomorúságukat, a bűneiket, a bajaikat, és legalább egy kicsi bizalommal nem a szabadító Jézushoz fordulnak, marad minden a régiben. Ez nem úgy szokott lenni, hogy pont olyan marad, mint volt, hanem rosszabb lesz. Az ítéletünk is nagyobb lesz. Mert amelyik szolga tudta, hogy mit kellett volna tennie, és nem tette, az többel büntettetik meg, mint amelyik nem tudta. Isten nekünk nagyon sok mindent tudomásunkra hozott ezen a héten. Bár engednénk az Ő parancsainak és hívásának, mert akkor elkezdődne a gyógyulás. Akarod-e, hogy meggyógyítsa a szívedet? Azt a kemény szívet, amelyik olyan nehezen tud megbocsátani. S ha állítólag megbocsátott, akkor újra és újra felemlegeti. Azt a kemény szívet, amelyikről visszapattant már olyan sokszor Istennek sok drága, igaz igéje. Azt az önző és irgalmatlan szívet. Azt az érzéketlen szívet, amelyikkel nem tudod belegondolni magadat mások helyzetébe. És akarod-e, hogy Isten ne reparálgassa ezt, mert nem ez a szokása, hanem új szívet ígér. "Elveszem a kőszívet a testetekből és adok nektek új szívet, és az én Lelkemet adom belétek - ezt mondja a mindenható Isten." Akarjuk-e ezt? Erre akár most sor kerülhet. És akarjuk-e, hogy kigyógyítson a beszédhibáinkból? Abból, hogy kényszerű módon oly sokat beszélünk önmagunkról. Elbeszéljük hőstetteinket sokféle változatban, a végén már magunk sem tudjuk, melyik volt az igazi, vagy egyáltalán megtörtént-e, amit újra és újra el szoktunk mesélni. Kigyógyít abból a hibánkból, hogy szívesen mondunk rosszat másokról. Ez a legolcsóbb időtöltés. Összejön a társaság vagy a család. Ki nincs ott? Tárgyaljuk ki a hibáit. Ki mit hallott róla? Volt-e már egyszer is bátorságunk ahhoz, hogy szeretettel leállítsuk az ilyen mocskolódást? A Biblia súlyos bűnnek tartja ezt, és súlyos ítéletet helyez kilátásba. Kigyógyít felelőtlen fecsegésünkből. Nem kell mindent elmondani, amit tudunk. Mit kell elmondani? Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építéshez, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. (Ef 4,29) Ez van a Bibliában. Ezt kell elmondani. Ami hasznos, ami építi a másikat, és amit szükséges most elmondanom az ő érdekében. Nem azért, mert nekem beszélhetnékem van. Semmi mást. Isten meg tudja gyógyítani a beszédünket is. Ki tud gyógyítani sokféle elvakultságból. Sokszor valóban nem vesszük észre egymást, keresztülnézünk egymáson. Szemgyógyító írral megkeni a szemünket, hogy lássunk. Meg tud gyógyítani a tisztátalan fantáziálásból, a pénz szerelméből, még akkor is, ha kicsiben jelentkezik, vagy valami más tisztátalan szerelemből. Ki tud gyógyítani a magányosságból, mert ennek te is oka vagy, nemcsak a többiek, akik nem törődnek veled elég nagy szeretettel. Ki tud gyógyítani félelmeinkből, mindenféle aggodalmaskodásunkból, ami mögött közönséges hitetlenség van. Nem látjuk Jézust olyan nagynak, mint amekkora, és nem merjük reá bízni magunkat. Kigyógyít az ítélkezésünkből, és ki tud gyógyítani akármilyen szenvedélyből, mert Ő mint láttuk - Szabadító is, és Ő a szabadítás munkáját végzi el az életünkben. Az a helyzet, hogy néha okosabbak akarunk lenni, mint Jézus. Úgy, mint ez a beteg is, mert elmagyarázza Jézusnak, hogy itt nem arról van szó, hogy ki mit akar, hanem nincs emberem, hogy bevigyen a tóba, mert ott lehetne meggyógyulni. Nem ismeri azt, amit a kapernaumi százados, hogy nem kell itt menni sehova, Uram, csak szólj egy szót, s meggyógyul a te szolgád. Ilyen hittel is megajándékozhat minket, hogy az Ő gyógyító szavát kérjük akár a magunk, akár mások nyavalyáira. Ezt mondja tehát Jézus, és ez a gyógyító szó: "Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!" Gondoljunk bele, hogy ez az ember harmincnyolc év óta nem állt a lábán. Hogy mondhat ilyet neki Jézus, kelj fel? Ha nem tudnánk, hogy Ő mondja, még arra gondolnánk, hogy gúnyolódik. Kelj fel, vedd az ágyat és járj! Ezt egyáltalán nem volt könnyű komolyan venni. De ő felkelt, és meg tudott állni a lábán. Mert akinek Jézus gyógyító igét mond, annak a hitet is megadja hozzá, hogy komolyan vegye azt, és az az ige hasson az életében. De azért lábra állni mégis csak neki kellett. Nem ott az ágyon elmélkedett tovább, hogy most komolyan vegyem, ne vegyem? Igazat mond, nem mond? Nekem mondta ezt, vagy valaki másnak, vagy általában? Nem. Ha egyszer Ő azt mondta: kelj fel! - megpróbálja, és megy. Itt már Jézus isteni -6-
teremtő hatalma érvényesül. Ha Ő mondja, akkor az is valóság lesz, ami emberileg képtelenségnek tűnik. Ő ma is sokaknak mond ilyeneket: tedd le a poharat. Neked mostantól szabad nem innod. Vagy akármilyen más szenvedélyre is gondolhatnánk. Neked szabad most szívből megbocsátanod. És ha ezentúl eszedbe jut is, hálát adhatsz Istennek, hogy ugyanúgy meg tudtál bocsátani, mint ahogy Ő megbocsátott neked. Itt akad el sokszor a gyógyulás az életünkben. Elkezdünk elmélkedni. Elhangzott Jézus világos parancsa, mit kell itt most nekem tennem - ez félreérthetetlen volt, hogy az neki szólt, világos parancs volt. Akkor elkezdünk gondolkozni: mit szólnak hozzá? Hátha mégsem sikerül? - és maradunk a hordágyunkon. Jézus azt mondja: kelj fel! Egy kis mozdulatot vár ettől az embertől. Az egészet Ő intézi el, Ő teremti újjá azt a nyomorék embert, de egy kis mozdulatot neki kellett megtennie. Ezen az utolsó estén ezt szeretném hirdetni nektek. Egy kicsi mozdulatot vár mindannyiunktól a mi Urunk, hogy aztán Ő nagy csodákat cselekedhessen az életünkben. Talán csak a fejünket kellene egy kicsit lehajtani. Nem kell azt olyan gőgösen, magasan hordani. Vagy néha szemet kellene hunynunk dolgokon. Nem kell mindent szóvá tenni. Vagy éppen hogy ki kellene nyitnunk a szemünket, és végre észrevenni azokat, akiket reánk bízott, akikkel egy fedél alatt élünk. Észrevenni például: a gyerekeink megnőttek, s ne tekintsük kicsinek őket. Észrevenni, hogy az öregjeink naprólnapra gyengülnek, és a gyengeségeikkel együtt elfogadni és szeretni őket. Kelj fel! Lehet, hogy ezt szó szerint kellene vennünk, és minden reggel egy kicsit korábban felkelni, elővenni az Ő igéjét, imádsággal indulni a napra. Egészen mások lennének a napjaink. Felkelni vasárnap reggel is. Jönni a gyülekezetbe és dicsérni Őt a hívekkel együtt, és hallgatni az Ő igéjét. Isten eget-földet megmozgatott azért, hogy az életünk meggyógyulhasson. Angyalok szálltak seregestől menny és föld között karácsonykor, nagypénteken és húsvétkor is. Elsötétült a nap, belerendült a föld, megnyíltak a sírok, amikor az Úr Jézus meghalt a kereszten. Tőlünk csak egy kicsi mozdulatot vár. Készek vagyunk-e ma megkérdezni Őt: Uram, mi ez, amit most nekem kell megtennem? Akarom, hogy te meg végezd el mindazt az életemben, amit te most akarsz. Jellemző és szívet melegítő az, hogy azt, amin odavitték ezt a beteget, ő viszi haza a vállán. Addig ő is teher volt, akit vinni kellett, most pedig teherhordóvá válik. Addig el kellett hordozni őt, most meg ő kezdi hordozni másoknak a terhét. Egy ideig a család hordoz minket mint terhet, amíg a sok bűnből ki nem szabadulunk, aztán egyszerre mi válunk teherhordóvá. Vagy egy gyülekezet hordoz imádságban, aztán mi is beállunk az imádkozó teherhordók közé, és Isten csodáit tapasztalhatjuk. Ez az ember azt mondta: minden baj oka, hogy nincs emberem. Legyen áldott Isten, hogy nekünk van emberünk. Ma este az a Krisztus áll itt meg mellettünk, akiről Pilátus azt mondta: Íme, az ember. És Ő kérdezi tőlünk: Akarsz-e meggyógyulni? Ha Ő meggyógyít minket, akkor minket állít majd oda mások mellé, hogy legyünk sokaknak az embere. Akarsz-e meggyógyulni? Imádkozzunk! Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom. Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, veszélyes vermemből és felszabadulnom. Köszönjük, hogy neked van hatalmad kihúzni minket minden mélységből, megtisztítani minden tisztátalanságtól, lábunkra állítani, hogy aztán másoknak tudjunk szolgálni.Könyörülj rajtunk. Köszönjük, hogy ma még mellénk álltál, Úr Jézus, és kérdeztél minket: akarunk-e meggyógyulni? Sokszor már akarni sem tudunk, annyira megnyomorított a bűn. Kérünk, erősítsd meg bennünk az akarást a jóra, és végezd el bennünka te áldott gyógyító munkádat. Aztán hadd dicsőítsünk majd téged visszatekintve, amikor látjuk, hogy még az akaratot is te munkáltad bennünk.
-7-
