Hungarikum fesztivál
Páratlan tehetség Csapás a falusi turizmusra Málnatermelő körzet Bagod térségében?
2
4
6
8 2009
OKTÓBER
MAGYARORSZÁG Állatbemutató negyven hektáron Évről évre egyre több látogatót és kiállítót vonz a somogyi megyeszékhelyre az idén harmadik alkalommal megrendezett Kaposvári Állattenyésztési Napok. Az immár nemzetközivé vált Szent Mihály napjához kötődő, a Kaposvári Egyetem és a Pannon Lovas-akadémia közös rendezvényének helyszínéül, ez utóbbi negyvenhektáros területe szolgált. Az érdeklődők több ezer állatot tekinthettek meg, valamint több mint száz kiállító állattenyésztéshez kapcsolódó tevékenységével, termékével ismerkedhettek meg. A három napos rendezvény keretei között számos konferenciát, szakmai napot és fórumot tartottak. A kiállítással egy időben zajlott hazánkban az Európai Hegyi Tarka Szövetség kongresszusa is, amelynek résztvevői is ellátogattak Kaposvárra, ahol többek között megtekintették a tenyészállat-bírálatot. Az idei év díszvendége Franciaország, a Loire-régió volt.
Mint Sári Enikő, a kiállítás megrendezését felvállaló Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az idei esztendő egyik különlegessége volt, a Kaposvári Egyetem bőszénfai szarvastelepe által felállított vadas-park, ahol eredeti körülmények között voltak láthatók az erdei állatot, többek között szelíd őzek is. Kitért arra, hogy a szakmai napok egyik kiemelkedő eseménye volt a hidegvérű lovak szemléje, amelyre több mint negyvenet hoztak el a tenyésztők. Még ennyi soha nem vett rajta eddig részt.
Szólt arról is, hogy a francia díszvendégek részvételével került sor - ehhez kapcsolódóan - a hidegvérű lovak hasznosításáról szóló konferenciára. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Állattenyésztési Szekciója a sertéstenyésztésről, annak genetikai hátteréről, piaci lehetőségeiről, a magyar minőségi sertésfajtákról szervezett szakmai nap. - A Magyar Mezőgazdaság Kft., azért vállalta fel három esztendővel ezelőtt a nagy hagyományokra visszatekintő Kaposvári Állattenyésztési Napok megszervezését, mert úgy gondoltuk, hogy ezen a módon is segíteni kívánjuk a hazai agráriumot, az általunk kiadott lapok mellett - mondja Sári
Enikő. - E mellett fontosnak tartottuk, hogy a jövő mezőgazdasági szakembereinek lehetőséget teremtsünk arra, betekintést kapjanak miként kell egy ilyen jellegű szakmai rendezvényt megszervezni, lebonyolítani, show-bírálatokat levezetni. Az állattenyésztési napok megszervezése számunkra egy újabb kihívást jelentett.
Az állattenyésztési napokon egyebek mellett láthatók voltak húsmarhafajták, kettős hasznosítású Holstein Fríz tehenek, juhok, sertések, őshonos baromfik, valamint a Dél– Dunántúlon elsődlegesen tartott hideg vérű lovak. A három nap során számos bemutató és szakmai program várta az érdeklődőket. Külön színfoltja volt az eseménysorozatnak, a magyar és horvát részvétellel megrendezett IV. Vadpörkölt Főző Verseny, amelyen a Magyar Vidékfejlesztési Hálózat csapata is részt vett.
Biztonságosabb lett a súri Pipitér játszótér
A teleház dolgozója, a játszótér megálmodója és a kivitelezés szervezője Szluka Zsuzsa felvette a kapcsolatot több gumitéglát gyártó, forgalmazó céggel, segítségüket kérve a játszótéri eszközök biztonságos kialakításához.
Mint arról már beszámoltunk, a falu lakosságának összefogásával játszóteret építettek Súron. Mint képünk is bizonyítja, azóta is kedvelt játszó- és találkozó helye gyerekeknek, szülőknek egyaránt. Anyagi lehetőségeikre való tekintettel a bukótér kialakítására homokot használtak, de szerették volna gumitéglára váltani.
ORSZÁGOS
A játszótér és játékok kialakítása során nagy figyelmet fordítottak a biztonságra. Ezért a játékok környezetében úgynevezett „bukóteret” alakítottak ki.
A vak is talál tyúktojást
Resznekiek ötlete és pálinkája Parasztolimpia a Magyar Vidék Napján A Vajdahunyad várbéli, délelőtti komoly tanácskozások sem szegték kedvét a jókedvű versengésre kész LEADER csoportoknak a Magyar Vidék Napján: 11 csapat fogadta el az ötlethozó Zala megyei Resznek község olimpikonjainak (és persze a minisztériumi szervezők) meghívását a parasztolimpiára. A resznekinek nemcsak az ötletet adták, de,
mint azt Antal Tamástól, az egyik szervezőtől megtudtuk, saját pálinkájukkal is fokozni kívánták a versenyszellemet, ami így már a kezdeteknél kellően magasnak mutatkozott. Nézzük hát a leltárt: a resznekiekkel jöttek a partner pórszombatiak, a somogyi Baté képviselői, a Bakony-balatoni betyárok, a kistelekiek, a mezőcsáti kistérség képviselői, érkeztek versenyezni Nyugat-Dunántúlról, a Heves megyei
Az ikladi székhelyű Granuflex Kft. megkeresésükre pozitívan válaszolt és 20 m2 ütéscsillapító gumilapot ajándékozott a súri játszótérnek. A gumilapokat Vincze László súri lakos szállította a helyszínre.
hazai párlatoktól váltak legyőzhetetlenné. A veersenyszámok között szerepelt szalmabála-gurítás, rönkhasítás, talicskával vízhordás, kukorica „köpesztés” (morzsolásnak is mondhatjuk, de bonyodalmakkal) vagy a sacc-malac, amikor egy malac súlyát különböző termények súlyával összevetve kellett megbecsülni, markosabb legények pedig egy szekér szétszedésével-összerakásával bizonyíthatták erejüket. Aki elég ügyes volt, vakon is megtalálhatta a tyúk alatt a tojást, amivel még különféle kunsztokat kellett elvégeznie. Akik láthatták e lelkesedéstől fűtött vetélkedőt, azok előtt nem maradt kétség: itt valóban, győztes lett minden résztvevő...
Szekér szerelő legények
Vécsről, Szokolyáról, Borsodnádasdról. Mindegyik csoport vezetője a bemutatkozásnál határozottan állította, a többiek akár el se induljanak, hiszen úgyis övék a győzelem. Vargáné Kerékgyártó Ildikó, a Dél-Borsodi HACS elnöke három falujuk versenyzőit méltatva a részleteket is elárulta: a gelejiek a sajttól, a tiszadorogmaiak és az Sorakozó a csapatoknak, előtérben ároktőiek pedig a jóféle
Szénaboglyát építő leány
pogácsával és pálinkával
ORSZÁGOS LEADER
2
OKTÓBER
Szekszárdi keramikus az agyaghadsereg szomszédságában Kerámia központot hoz létre Kínában Fusz György Ferenczy Noémidíjas szekszárdi keramikus három magyar szobrásszal közösen.
A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai karának főigazgatója mellett Nagy Márta, Kádasi Éva és Kungl György is meghívást kapott. A művészek a Hszien melletti Fupingba – az agyagkatonák szomszédságában – a világ kerámia művészetét földrészenként bemutató centrum kialakításában vesznek részt egy hónapon át. Mint Fusz György elmondta, a munkára felkért művészeket az erre külön létrehozott kuratórium választotta ki. Elsősorban kerámiaszobrászokat hívtak meg. A szekszárdi képzőművész számos alkotása volt látható, s nyert díjat a Pécsett két évente megrendezésre kerülő nemzetközi kerámia biennálén. Alkotásai az ország több pontján díszítik a köztereket, úgymint
Tavaly a 96 hazai Leader-közösség részvételével szervezte meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az első Magyar Vidék Napját, idén az országot behálózó honi Leader-csoportok mellett jó néhány külföldi szervezet is érkezett a budapesti Városligetbe, a Vajdahunyad Várba.
A gazdag programokkal tarkított rendezvényen lehetőség nyílt megismerkedni az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program részleteivel, az Európai Unió LEADERelvével és annak hazai megvalósulásával többek között a Leader- programban résztvevők egyéni bemutatkozása révén: bemutatkozott a Somogy megyei Polány község főzőiskolája és a jászboldogházai faluközpont fejlesztésének pályázatot nyert projektje. A több száz résztvevőt vonzó konferencián dr. Forgács Barnabás, az FVM szakállamtitkára arról adott számot, hogy 79 ezer pályázati kérelemből 30700-at már elfogadtak és ennek révén 500 milliárd forint támogatás lekötése történt meg,
OKTÓBER
A művész szólt arról is, hogy a hatalmas távolság miatt egy kis félelem is van benne, de soha vissza nem térő lehetőség egy művész életében, világszenzációként számon tartott kínai agyaghadsereg közelében alkothat. Kitért arra is, hogy az egy hónap alatt minden elvárás nélkül alkothatnak, ő a maga részéről egy nagy kerámiaszobrot készít majd, amely jól illeszkedik a kerámiacentrum hatalmas méreteihez.
ORSZÁGOS
Magyar Vidék Napja a Vajdahunyad Várban
Kaposváron a II. világháború emlékműve, Bácsalmáson a Kitelepítettek emlékműve, míg Őszike című bronzszobra látható. Korábban ösztöndíjasként hosszabb időt töltött Bernben, Rómában és az Egyesült Államokban is.
215 milliárdot pedig már kifizettek. Szólt azokról a gondokról is, amelyek a bírálati idő elhúzódása miatt jelentkeztek. A LEADER harmadik és negyedik tengelyének pályázati értékelésénél az akciócsoportok kapnak feladatokat, a projektek fontosságának elbírálásánál alapvető szerepük lesz. Pásztohy András miniszteri biztos a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szolgáltatási és információs feladatait elemezte, elmondta, hogy aktualizált kerettervek készülnek az eredményesebb munka érdekében. Az Európai Unió LEADER kommunikációs munkacsoportja nevében Mara Lai, a csoport munkatársa a képességfejlesztés, a kapcsolatépítés illetve a tájékoztatást szolgáló képzések szervezéséről számolt be. A délután az érdeklődők nagy tömegét vonzó programoké volt a ligetben.
3
A HACS-ok térségeiből hozott termékek vására, a pavilonok kínálta kóstolók tömege, népzenei programok sora és a Parasztolimpa gondoskodott a vendégek kellemes hétvégéjéről.
Állatsimogató a ligeti fák árnyékában
LEADER ORSZÁGOS
Csapás a falusi turizmusra Közösen tiltakozik a Magyar LEADER Szövetség, valamint a Falusi- és Agroturizmus Országos Szövetsége a falusi turizmus adókedvezményének megszüntetése ellen.
ORSZÁGOS
A változás Somogy, Tolna és Baranya megyében is számos vendéglátót érint hátrányosan. Együttesen fordultak a döntéshozókhoz, hogy még egyszer tekintsék át, milyen következményei lehetnek a falusi és agroturizmusban résztvevők személyi jövedelemadó-kedvezménye eltörlésének. A parlament nyári döntése értelmében ugyanis eltörlésre kerülne a
falusi vendégfogadók évi nyolcszázezer, a falusi vendégasztalok, illetőleg kézműves bemutatók szervezői négyszázezer forintig terjedő adómentessége. A változások eredményeként a falusi vendéglátóknak, akik eddig a bevételeik után részesültek adókedvezményben a költségeik után is adózniuk kell. Amennyiben a tételes költségelszámolás lehetőségét választják, akkor az okoz majd számukra nehézséget, hogy a falusi lakóházakkal általában egybeépült szállások rezsijét - a közös vízóra, közös villanyóra, a közös gázóra - miatt nem lehet megosztani. A szakemberek véleménye szerint a változó szabályok miatt valószínűleg azok a falusi vendéglátók, akik már régóta folytatják
tevékenységüket, nem adják fel, továbbra is fogadnak vendégeket. Azonban biztosan megritkítja azok körét, akik még csak tervezik, hogy ezen a területen próbálnak szerencsét. Különösen negatív hatású lehet az intézkedés azokban a térségekben, ahol más típusú vállalkozások jóformán nem is működnek. E mellett várhatóan a falusi turizmusban résztvevő szállásadók az adóváltozás miatt áremelésre kényszerülhetnek, ami rontja a versenyképességüket, amelynek hatására megállhat az évek óta tartó kedvező folyamat, miszerint esztendőről esztendőre átlag öt-tíz százalékkal növekszik a falusi vendégéjszakák száma a térségben, különösen Baranya megyében.
A LEADER program a helyi kezdeményezéseket támogatja
A közlekedési tárca Guinnessrekorddöntéssel hívta fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Szeptember 20-án 5391-en rajzoltak egyszerre az Andrássy út aszfaltjára, ezzel megdöntve a „szimultán legtöbben együtt aszfaltrajzoló” kategória korábbi rekordját – tájékoztatta Leader Régiós Hírmondót dr. Oláh Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára, az esemény fővédnöke.
- Interjú Bondor István, az MVM Agrárvidékfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjével - Főosztályvezető úr! A LEADER Helyi Akciócsoportok mennyiben segítik az ÚMVP megvalósítását? - Az ÚMVP LEADER programja a helyi szinten működő aktív társulások által kialakított és végrehajtott integrált terveket támogatja. A program alulról jövő kezdeményezéseket támogat, így a helyi lakosok igényeinek megfelelő ötletek valósulhatnak meg. Magyarországon a tervezési fázis 2008-ban kezdődött meg. Összesen 96 LEADER Helyi Akciócsoport kezdhette meg a helyi szintű tervezést. Az ÚMVP III. tengelyének intézkedései esetén a HACS-ok munkaszervezeteik útján látták el a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájuk megvalósításához kötődő tájékoztatási és információs tevékenységet. A III. tengely négy intézkedésének (mikrovállalkozás-, turizmus-, falufejlesztés, vidéki örökség megőrzése) támogatási jogcímrendeleteit 2008. október 18-án hirdette meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a kérelem-benyújtási időszak pedig 2009. január 10-ével zárult. Mintegy 6000 támogatási kérelem érkezet be. A HACS-ok aktívan részt vettek a kérelmek feldolgozásában, a benyújtott támogatási kérelmek összeállításában, a támogatott intézkedésekhez kapcsolódó projektek előkészítésében, a benyújtott támogatási kérelmek ügyfélkapun történő rögzítésé-
ORSZÁGOS LEADER
4
OKTÓBER
A 40. Virágkarneválra – Rábacsécsényből… A 40. Debreceni Virágkarneválon szinte keresni sem kellett távolról jött hazánkfiát a Nagyerdei Stadionban. A B-szektorban ücsörögve elég volt szomszédomat csak megszólítani, és máris kedves vendégre találtam. Jómagam, persze, tudtam, hogy a helybéliek a több kilométeres virágkocsi-menet megtekintéséhez kiviszik az útszélre a kisszéket, a nagylétrát, és az is köztudomású, hogy a stadioni tribünökre sok érdeklődő turista vált jegyet… Megszólítom a szomszédomat: - Üdvözlöm. Honnan jöttek? - Rábacsécsényből
ben, valamint az előzetes helyszíni szemlék lefolytatásában is.
- A LEADER program végrehajtásának – csakúgy, mint a III. tengely intézkedései esetében is – alapfeltétele a HACS-ok végrehajtásba való bevonása. A LEADER program végrehajtásában a HACS-ok által ellátandó feladatok több részre oszlanak. Röviden összefoglalva: ügyintézői szerepkörükben látják el például a benyújtott kérelmek érkeztetését, iktatását, megvizsgálják az alapjogosultság kritériumait, továbbá pontozzák a kérelmeket, és részt vesznek a helyszíni szemlék lefolytatásában. Vezetői szerepkörükben eljárva hozzák meg például, az elutasító határozatokat, állítják össze az előzetes rangsorokat, valamint döntenek az előzetesen felterjesztett rangsor alapján a forrásokról. Mindezen feladatukat az MVH-val megkötendő, tartalmát tekintve még véglegezendő úgynevezett, delegálási szerződés alapján látják majd el.
‑ Jöjjenek el hozzánk Debrecenből is – invitál a Hegedűs-házaspár, miközben a stadion salakpályáján a kéttucatnyi, szebbnél-szebb virágköntösbe öltöztetett karneváli kocsi közül az Öreg néne és az őzikék nevű virágkocsi gördül elénk
- Tavaly szeptemberben hirdették ki, hogy kiírják az UMVP III-as és IV. tengely pályázatait. Ennek ellenére a IV-es, azaz a LEADER, már egy éves csúszásban van. Az akciócsoportok úgy vélik, az MVH, a mai napig nem készült fel ezeknek a pályázatoknak a kezelésére. Mi erről az Ön véleménye?
Az alábbi jogcímek várhatóak: LEADER közhasznú fejlesztés, LEADER vállalkozási alapú fejlesztés, LEADER rendezvény, LEADER képzés, LEADER térségen belüli együttműködés, LEADER térségek közötti és nemzetközi együttműködés, LEADER tervek, tanulmányok. A kérelmek rangsorolása a megoldási javaslatok (célterületek) szintjén történik, ugyanis a HACS-ok minden egyes megoldási javaslathoz külön allokáltak forrást. Ez azt jelenti, hogy egy megoldási javaslat az egy önálló célterület, így a 96 HACS-csal, a 7 jogcímmel, jogcímenként átlagosan 6 megoldási javaslattal számolva megközelítőleg 4032 önálló célterület, azaz kvázi önálló „jogcím” keletkezik. A célterületeket az úgynevezett HPME-katalógus (HelyzetProbléma-Megoldás-Eredmény) foglalja össze, amely a LEADER rendelet elektronikus melléklete lesz. Az elektronikus rész elkészítése érdekében került megalkotásra a LEADER célterület tervező program (online felület), amelynek használatához külön eljárásrendet kellett kidolgozni, illetve az Akciócsoportokat kiképezni.
- A LEADER program elindítása az Irányító Hatóság tervei szerint halad. Az októberben meghirdetett III. tengelyre vonatkozó kérelem-benyújtási időszak óta eltelt időszakban komoly előkészítő munka folyt és folyik mind az FVM-ben, mind az MVH-ban, annak érdekében, hogy a jövőbeli folyamatok végrehajtását segítő eljárásrendek, segédletek elkészüljenek. Fontos kiemelni, hogy míg a III. tengely intézkedései keretében mintegy 6000 kérelem érkezett be, addig a LEADER esetében a pesszimista kalkulációk szerint is 10-15 000 kérelemmel számolhatunk, ami jóval több a III. tengely négy meghirdetett intézkedésére beérkezett kérelem számnál. Az Irányító Hatóság tervei alapján a LEADER tengelyre a támogatási kérelmek benyújtása 2009. november 1-én megkezdődik. Az addig is rendelkezésre álló rend- A januárban beadott pályázatok elbírá- kívül rövid idő alatt komoly feladatot kell lásakor, a LEADER akciócsoportok - az elvégeznie mind az FVM-nek, mind a MVH előzetes ígéretekkel ellentétben - miért érintett szervezeti egységeinek, beleértve nem hozhatják meg azokat a döntéseket, a regionális illetékességű kirendeltségek hogy kik legyenek a nyertesek. Sokan vidékfejlesztési osztályainak munkatársait. úgy érzik, az akciócsoportoknak nincs A projekt jellemzően három nagyobb felhangsúlyos véleményezési lehetőségük adatcsoport köré rendeződik/rendeződött: a pályázatok pontozásánál. Ez Ön szerint jogszabály-alkotás, akkreditációs feltételek megteremtése, végrehajtás feladatai. is így igaz? A jogszabály-alkotási folyamat legfontosabb - A LEADER intézkedés végrehajtását te- feladata a LEADER támogatási rendelet elkintve az akciócsoportoknak lehetőségük készítése a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák van meghatározni, hogy mely kérelem alapján. illeszkedik legjobban a saját Helyi Vidék- A HVS-ben szereplő HPME-ket (megoldási fejlesztési Stratégiájukhoz, e tekintetben javaslatok) be kell sorolni a támogatási tehát a HACS elképzelése a legfontosabb. rendelet által meghatározott jogcímek egyiA kérelem benyújtás során természetesen kébe, és azok ott külön-külön az adott HACS indokolt a HACS általi pontozás egyfajta működési területére érvényes célterületet képeznek majd. „jogosultsági kritériummá” emelése.
OKTÓBER
5
(B.F.)
ORSZÁGOS
- Ez év őszétől, milyen új feladatokkal és hatáskörökkel bővül a LEADER akciócsoportok feladatköre?
- Az se itt van – mondom. - De nem ám. Erdélybe tartunk, és szokás szerint beiktattuk a Debreceni Virágkarnevált, mert ezt látni kell, és át kell élni a hangulatát. Mi ezért az élményért jövünk el most már több éve – mondja Hegedűs Oszkár nyugdíjas pedagógus, aki feleségével és egy baráti házaspárral érkezett. Beszélgetni kezdünk, és kiderül, hogy a Rábaköz egyik neves rendezvényének szervezőivel találkoztam. ‑ Gratulálunk Debrecennek – mondja a feleség, Anikó, és hozzáteszi: ‑ Jó alkalom, hogy mi is meghívjuk a debrecenieket a Rába partiak Partijára, amelyen tíz Rába-nevű település más-más helyszínen rendez találkozót a térség öntevékeny művészeti csoportjai részvételével az érdeklődő közönségnek.
A második fontos területe a LEADER projektnek az akkreditációs kritériumok (európai uniós jogszabályok által meghatározott megfelelési kritérium- és szabályrendszer) megteremtése, ami a tárgyi és személyi feltételek teljesítéséből áll. A projekt harmadik fontos területe pedig a végrehajtás, ami jelen esetben az ahhoz szükséges, például az eszközök beszerzését vagy magának a folyamatnak a beindítását jelenti. - Köszönöm az interjút Vida András
LEADER ORSZÁGOS
Málnatermelő körzet Bagod térségében? A Bagodi Hűtőház Kft. jó tíz éve működő családi vállalkozás, fennállása óta négyszer bővítette, fejlesztette, s kizárólag stabil külpiacra: Németországba, Svájcba, Belgiumba, tavaly óta Japánba szállítja termékét, és hitel nélkül gazdálkodik. A Dunántúlon Győr-Sopron-Moson megyétől Somogyig kapcsolatban vannak a termelőkkel, felvásárlókkal, és veszik a friss árut, amelyet azután gondos előkészítést követően lefagyasztanak, és télen dolgozzák fel.
- Nagy bánatomra a régi német partnerünk igényét nem tudtuk kielégíteni gurulós málnával, még 5-6 kamionnal kért volna. Nem tudunk eleget adni a japán vevőnknek sem, szinte korlátlan mennyiséget vásárolna. Régóta szállítunk Belgiumba egy „házaló” cégnek, amelyik kocsival házhoz viszi a fagyasztott terméket. Svájcban pedig közvetlenül áruházlánc vásárol tőlünk. - magyarázta Kovács Péterné ügyvezető, tulajdonos. A cég LEADER-tag, és a térségben szeretné a málnatermelést szélesíteni. - A málnatermelés ma jó hasznot hoz. Kilójáért 450 forint körül fizetünk, és egy hektáron tíz tonna terem. Van olyan terme-
ORSZÁGOS
A „folyékony fa” A Magyar Pellet Egyesület központi irodájában, Nagykanizsán a bemutatóterem asztalán játszunk egy kicsit.
A nyúltáphoz hasonló fapellet rudacskákat beszórjuk egy pohár vízbe. Azok lesüllyednek, vagyis a könnyűnek látszó korszerű faalapú tüzelőanyag fajsúlya nagyobb a víznél. Burján Emese, az Egyesület alelnöke még több, meghökkentő jellemzőjét ismerteti.
Hulladék fából, fűrészporból préselik, a fában meglévő saját ragasztóanyaga, a lignin tartja össze, felhasználáskor 95 százalékos hatásfokkal égethető, vagyis kiváló a hőleadása, amit az is jelez, hogy égésekor alig látszik füst, és minimális hamu keletkezik. Valójában 1 tonna pellet elégetésénél mindössze félvödörnyi hamu keletkezik. A fapellet ideális a földgáz kiváltására, - alakja, mérete teszi lehetővé, hogy épp oly komfortos fűtési mód legyen, mint a földgázos - ezért is nevezték el „folyékony fának”. Mindazt a kényelmet képes megadni a felhasználóknak, mint a földgáz: tüzelése nem igényel felügyeletet, a korszerű fűtőberendezésben csigarendszeren adagolva érkezik a fűtőanyag az
ORSZÁGOS LEADER
égőtálcára, amit az automatika rendkívül finoman adagol. Mindebből következik, a hagyományos kazánok, fűtőalkalmatosságok nem alkalmasak pellet tüzelésre, ezért a megújuló energiafelhasználási programban fejlesztésekre van szükség. A kiterített világtérképen jól látható, hogy milyen nagy tempóban terjed a nyugat-európai országokban ez a fűtési rendszer, hiszen számolnak: a fosszilis energiahordozók fogytán vannak, s egy-két ország rendelkezik velük, ami monopolhelyzetet teremtett, ez pedig árfelhajtó tényező. Ezért is nagy a jelentősége a megújuló energiafelhasználás bővítésének hazánkban is. Természetesen a pellet nem egyedüli a lehetőségek palettáján, ez a megújuló energiafajta a családi házak, a kisebb közintézmények, társasházak fűtésére ideális, a nagyobb energiaigénynél az apríték fűtőművek jöhetnek szóba. Célszerű tisztázni, hogy pelletből is kétféle van: egyik a faalapú, a másik a lágyszárú növényből készített agripellet. Magyarországon a szántóföldi növénytermesztésnek tetemes a kárba vesző maradványtömege – szalma, kukorica-, napraforgószár. Ezek felhasználása is megkezdődött, de rendszere még kutatófejlesztő munkát igényel. A számok azt mutatják, a megújuló energiaforrások egyre nagyobb figyelmet kapnak hazánkban is. Agripelletet 2006-ban egy helyen gyártottak, s mindössze 480 tonnát. Az idén viszont már 76 ezer tonna fa- és
6
agripelletet termelnek a hazai üzemek, és tovább szaporodik a gyártók száma. A lendület tavaly indult meg, ekkor jött létre az érdekképviseletet ellátó és az ágazat megismertetését végző Magyar Pellet Egyesület 12 alapítóval, akik száma az idén már 31-re bővült. Az egyesület felöleli a teljes vertikumot kezdve az energiaerdőket telepítő gazdáktól a pelletgyártókon, a fűtőrendszer gyártókon, a szakértőkön, a kereskedőkön keresztül a felhasználásig. Burján Emese hangsúlyozza: a minőségre helyezik a fő a hangsúlyt, ezért védjegyet vezettek be. A piacon ugyanis sokféle termék jelenik meg különféle minőségben. Radioaktivitás mérőeszközöket is beszereztek, s minőségtanúsító független szakmai bizottság előtt „vizsgáznak” az egyesülethez tartozó előállítók termékei. Már elköszönőben láttuk, a fapellet akár műalkotás alapanyaga is lehet: az apró, különböző színárnyalatú pelletek terebélyes fát ábrázolnak egy faliképen. Az alelnök asszony kislánya Anna kapott ihletet az érdekes munkához. Bozsér Erzsébet A Magyar Pellet Egyesület támogatásával
Határon átnyúló bioszféra rezervátum Magyarország első határon átnyúló bioszféra-rezervátumának létrehozására a magyar és horvát állam környezetvédelmi minisztere szándéknyilatkozatot írt alá a Barcson megtartott közös kormányülésen. Magyarország a nevezési dokumentációt 2009. szeptember 30-ig, Horvátország pedig a Mura-Dráva Regionális Park kihirdetését követően 2010. január végéig nyújtja be. Az UNESCO MAB („Man and Biosphere”) Bioszféra Rezervátum cím – hasonlóan az UNESCO Világörökséghez – komoly nemzetközi elismerést jelent, amelynek elnyerésére az országok évente pályázhatnak. (folytatás a 7. oldalon...)
OKTÓBER
gatási lehetőségeket megragadni az új ültetvények telepítéséhez. Beszerezzük a szaporítóanyagot, van szaktanácsadónk, növényvédő szakemberünk, s egységes technológiával lehetne termelni a málnát. Az értékesítést pedig szerződéssel garantáljuk. Magunk is telepítünk az ősszel a meglévő három hektárhoz még négyet. - magyarázta Kovácsné. A bagodi hűtőház az idén 700 tonna bodzát, 300 tonna szilvát, ugyanennyi sárgabarackot és 300 tonna málnát dolgoz fel. Télen 40-42 embert foglalkoztat, a nyári szezonban százan találnak itt munkalehetőséget.
lőnk, akinek az idén már a kéthektárnyi ültetvényéről szedett málnáért tízmilliót utaltunk. Igaz, kifogástalan minőségű a gyümölcse. Szeretnénk harminc kilométeres körzetben úgy 20 hektárnyi málnát telepíttetni egy-egy hektáros nagyságrendben, mert ilyen szerkezetben működik jól a minőségbiztosítás, így lehet jól követni visszafelé is az áru útját. Már vannak érdeklődők, de több kellene. Beszélgetünk erről a környékbeliekkel, és valahogy nem tudnak abban gondolkodni, hogy egy-egy faluban összefoghatnának a családok, hogy a szedéshez alkalmi munkásokat is igénybe vehetnek. Szeretnénk a támo-
Határon átnyúló rezervátum (... a 6. oldal folytatása)
A magyar és horvát kezdeményezésre megvalósuló rezervátum elsődleges célja a Mura-Dráva-Duna határvidék egyedi, a három folyóhoz kötődő vízi és part menti életközösségeinek és természeti értékeinek megőrzése, valamint az érintett önkormányzatok és lakói megélhetési lehetőségének bővítéséhez. A bioszféra-rezervátum különlegességét és legfontosabb természeti értékeit, a néhol még szabadon kanyargó folyók mentén megtalálható természetes életközösségek és növénytársulások - homok- és kavicszátonyok, ártéri- és galériaerdők - jelentik, amelyekben Európai viszonylatban is ritka fajok – többek között fekete gólya, kis csér, réti sas, fekete galagonya - élnek. A tervezett rezervátum Magyarországon összesen több mint 235.000 hektáron, Horvátországban pedig 630.000 hektárnál nagyobb területen valósul meg. A Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum Magyarországon a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területét érinti. Létesítése lehetőséget teremt a Dráva, Mura és Duna folyók mentén az egyre inkább élénkülő vízi turizmus, öko- és kerékpáros turizmus fejlesztésére. A későbbiekben akár ötoldalú Mura-DrávaDuna térségi bioszféra rezervátummá bővíthető, a határon átnyúló védett területek rendszeréhez a többi ország, köztük Szerbia csatlakozásával.
OKTÓBER
Beszélgetés Margittai Miklóssal, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökével A Leader pályázati tengelyek intézkedéseinek sorában ötezer pályázat elbírálásával birkóznak a döntéshozók. Felgyorsulni látszik a munka, a pályázati pénzek több mint fele eljutott a címzettekhez. A gyorsítás érdekében változás várható az újabb pályázatok elbírálásának rendjében. Többek között erről kérdeztük Margittai Miklóst, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökét. – Hogyan történik a jövőben a pályázatok rangsorolása? – Hét típusba soroltuk az egyes pályázati témaköröket, eszerint történik a kiírás, a feltételek már megjelentek a honlapokon. Ugyanakkor a helyi akciócsoportok döntési jogköre lesz, hogy meghatározzák a prioritásokat, melyek azok a fejlesztési, beruházási feladatok, amelyeket fontosnak, támogatandónak ítélnek. Az elbírálásnak természetesen pontos szabályai vannak, ezek teljesítésével lehet a rangsort felállítani. Mi a minőségellenőrzést végezzük, a kettős pontozási rendszer tehát megszűnik, felgyorsulhat a pályázatok elbírálása. – Hogyan fogadták ezt a döntést az akciócsoportok? – Vegyes volt a fogadtatás első hallásra, de abban biztos vagyok, hogy jó együttműködéssel javíthatunk a munkánkon. A munkaszervezetek szakmai felkészítése is megtörtént s az mindenképpen fontos, hogy forrásaikkal maguk gazdálkodhatnak
7
az érintettek. Az a terv, hogy az elbírálások már az idén megtörténnek, kezdődhetnek a fejlesztések – Utófinanszírozottak ezek a projektek is? – A pénzekhez a beruházás befejeztével lehet hozzájutni, viszont, mivel garantáltak ezek a támogatások, könnyebb megszerezni az áthidaló hiteleket is. Adott esetekben a takarékszövetkezetek kedvezményekkel is segíthetik a hitelszerződéseket, hiszen biztosak lehetnek a visszafizetésben. A mostani gazdasági helyzetben, amikor nagyon óvatosak lettek a bankok, ez mindenképpen pozitívum, a gyors döntés pedig megvalósulás idejét rövidítheti le. – A hivatal feladata az agrártámogatások más területe is. A gépvásárlási pályázatok őszi kiírása hogyan alakult? – Friss információ: 4830 pályázat érkezett, 36 milliárd forint támogatásra vállaltunk kötelezettséget, várhatóak újabb pályázatok is. A határidő november 30-a, kifizetett számlák ellenében utaljuk a támogatást, helyszíni szemlét követően. Más témakör: a földalapú támogatási előlegek fizetése október 26-tól kezdődik. – Hogyan vélekedik a tulajdonosok és bérlők viszonyáról e támogatások kapcsán? – Az a véleményem, hogy azoknak jár a támogatás, akik a földet művelik. A jó művelőt meg kell becsülni, ez hosszabb távon a tulajdonos érdeke is, hiszen a föld értékállóságában ő is igencsak érdekelt. A földvásárlási moratórium meghosszabbításához szerintem nemigen járul hozzá az unió, hiszen schengeni ország vagyunk, bizonyos sajátosságok, helyi értékek megőrzése érdekében viszont fontos a korlátozás. Ahogyan másutt is teszik: aki letelepszik, helyben fizet adót, helyi gazdálkodó lesz, az vásárolhasson földtulajdont.
ORSZÁGOS
Eddig 107 országban, több mint 500 területet jelöltek ki erre a címre világszerte, többek között olyan különleges helyeket, mint az amerikai Yellowstone, a dél-afrikai Kruger to Canyons vagy a román-ukrán Duna-delta területe.
Döntés az akciócsoportoknál
LEADER ORSZÁGOS
Páratlan tehetség – példás családi háttérrel
ORSZÁGOS
éjszakás egy jászberényi szupermarketben, én pedig, sajnos, rokkantnyugdíjas vagyok… Lacika tandíjmentes, ezért csak a kottamásolatokat kell megvennünk, az utazásaVáradi László zongorista-növendék ink költségét pedig most már egy alapítvány is támogatja. ‑ Lacika nemcsak a ZeneakadéLacika öt éves volt, amikor Szvjatoszlav Richter játékát hallgatva, azt mondta szü- mián, de az általános iskolában is kitűnően leinek: ‑ Én is így szeretnék zongorázni… tanul – hangsúlyozza a nagymama, Etelka. Richter egy Bach-fugát játszott… A Szol- Az édesanyja is jó tanuló volt, az unokák is nok megyei kisvárosban, Jászkiséren élő azok. Váradi családban a halk kijelentés azonnal A férjemmel, aki sajnos meghalt, felépítetvisszhangra talált: az öt éves kisfiút beírat- tük, berendeztük ezt a szép nagy házat, és ták a Jászapáti Rácz Aladár Zeneiskolába, azon voltunk, hogy a gyerekek tanuljanak, ahol először Baginé Czékmán Dóra, majd legyen könnyebb a sorsuk a miénkénél… négy év múlva Réz Lóránt - Sokat köszönhetünk az iskolának is, ahol orgonaművész növendéke lett. szintén nincs gond a tanulással. Laci minEltelt újabb három év és 2007 den tantárgyból kiválóan teljesít… - mondja szeptemberében Váradi Lacika Anna. már a Liszt Ferenc Zeneművé- ‑ A fiúnak a zene a mindene – hangsúlyozza szeti Egyetem fiatal tehetségek a nagymama, és hozzáteszi – nekünk meg ő akadémiájának tanulója – 12 a szemünk fénye. Idén január nyolcadikán évesen. Tanára: Gulyás István. Abban az évben három hallgatót vettek fel az évfolyamra. A most nyolcadik osztályos, különleges tehetségű és szorgalmú, halk fiatalember története ettől az időponttól kezdve különösen érdekes. S hogy miért, arra az édesanyával és a nagymamával folytatott beszélgetésünk során derül fény… A tehetséges fiúra és családjára Jászkisérről Volosinovszki Antal hívta fel szerkesztőségünk figyelmét. A családi ház árnyékos udvarán hallgatom Lacika sikereinek történetét. A napsütéses délutánt a fiú kihallatszó zongorajátéka teszi még kellemesebbé. - Mit játszik a srác? – kérdezem az anyukát, Annát. - Egy Liszt-darabot gyakorol. Egyébként a napi öt órát már több éve, minden nap szorgalmasan ledolgozza. Tanítási időben hetente kétszer megyünk föl autóval Budapestre, a Zeneakadémiára. Ilyenkor nyáron is megyünk, hetente egyszer. A kocsit a férjem vezeti, én pedig minden alkalommal ott ülök az órán, és figyelem Gulyás tanár úr instrukcióit. Aztán ezeket útközben megbeszéljük – mondja a fiú édesanyja. ‑ Harmadik éve minden héten?! Hogy lehet ezt csupán időbeosztással, de pénzzel is bírni? – kérdezem. ‑ Tetszik tudni, úgy, hogy a férjem állandó
IMPRESSZUM
Lacika a Zeneakadémián rendezett Mozartesten Gulyás István tanár úr növendékeként a B-dúr zongoraversenyt játszotta. Ha azt a sikert látta volna… ‑ Rolla János volt a karmester – teszi hozzá az anyuka. ‑ Lacika ráadást is adott, a műsorszáma után, tessék elképzelni, Batta András rektor úr a nagy ünneplés közben a páholyába vitte a mi fiunkat. Még másnap is kaptuk a telefonos gratulációkat! – veszi vissza a szót a nagymama. (A koncertről tudósító kritikus az interneten ezt írta: „…a (K. 39-es B-dúr) zongoraverseny második tételének előadása meggyőző, amiben nem csak a zenekari kíséret pizzicatói játszanak szerepet, hanem az is, hogy az ifjú zongorista nagy önfegyelem-
mel türtőztette magát … a túlmozgásoktól. Váradi natív (természetes) zenei érzéke nagy teljesítményre predesztinálja őt, a tehetsége felől nincs kétség.” A szerk.) A beszélgetés közben előkerül a fiatalember akkurátusan összeállított szakmai önéletrajza is, melyben 2004-től sorjáznak a versenyeredmények, egyebek között a Budapesti II. Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen elnyert arany fokozat, különféle nívódíjak, előkelő helyezések. - Ismerik és szeretik Lacit itt, Jászkiséren is, ahol gyakran fellép ünnepi alkalmakkor – mondja a család ismerőse, Volosinovszki Antal. Időközben megszakad a zongoraszó, és megjelenik Lacika, Laci, azaz Váradi László. Szolid, komoly fiatalember. ‑ Szervusz, fiú, mutasd a kezed – kérem nem kis kíváncsisággal, mire ő elmosolyodik. Hajlékony, hosszú ujjak, megfelelő „munkaeszköz”, de – mint tudjuk - a zene a fejben és a szívben, az előadói siker pedig a szorgalomban, a folyamatos gyakorlásban rejtezik. ‑ Nem fáraszt a sok gyakorlás? – kérdezem. - Van, amiben elfáradok, de a zongorázásban soha… - Kedvenc zeneszerzőid? - Liszt, Bach, Mozart és Beethoven. - Külföldön is koncerteztél már? - Igen. Bécsben, Belgiumban többször is és Hollandiában. Elsősorban azonban itthon veszek részt lehetőleg minden zongoraversenyen, és az egyetem által rendezett koncerteken. - A legközelebbi feladat? - Az Esztergomi Bazilikában játszom. A koncertet Esztó Zsuzsa tanár néni szervezi az egyetemről. (Azóta már ez is nagy sikerrel lezajlott. A szerk.) - A zene mellett most mit csinálsz szívesen? - Tökéletesítem az angoltudásomat, a nyelvtanáromnál. - Nagyon készülsz a zongoraművészi pályára? - Elsősorban az akadémiai órákra készülök, és szeretnék jól teljesíteni a Nemzetközi Bartók Zongoraversenyen. - További sok sikert! - Köszönöm szépen. Bokor Ferenc
A lap alapítója: Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület Kiadja: Magyar LEADER Kft. Felelős kiadó: A kiadó ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: Kocsisné Rátkai Melinda Tördelőszerkesztő: Kocsis Zoltán Szerkesztőség: 7191 Hőgyész, Kossuth tér 6. Tel: 74/588-102 Hirdetésfelvétel: Háda Sándorné (20) 255-5015 Nyomdai munkák: IPPL Hungary Kft. Felelős vezető: A cég ügyvezetője Megjelenik: Havonta. Lapunk bármely részének másolása és terjesztése csak a kiadó engedélyével lehetséges. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal. MINDEN JOG FENNTARTVA!
ORSZÁGOS LEADER
8
MAGYARORSZÁG
OKTÓBER