1
S
anoma Tora
Ez a hadroni Hastor, a Mars katonájának története, ahogyan azt õ Ulysses Paxtonnak elbeszélte. Nevem Tan Hadron és Hastorból származom, apám pedig Had Urtur, a hastori csapatok 1. umakjának odwara. Õ parancsnokol a legnagyobb hadihajón, amelylyel Hastor valaha is hozzájárult a heliumi haditengerészethez; a jármû szállást kínál az 1. umak mind a tízezer tagjának azok ötszáz kisebb hajójával és a háború mindenféle eszközeivel együtt. Anyám Gathol egyik hercegnõje. 13
Családom nem örvend nagy gazdagságnak, csak megbecsülésnek, amit tiszteletben tartva, egy jövedelmezõbb szakma helyett apám hivatását választottam. Hogy törekvéseimet hamarabb elérhessem, Helium birodalmának fõvárosába utaztam és Tardos Mors, a heliumi jedda szolgálatába álltam, így közelebb lehettem a nagy John Carterhez, a Mars hadurához. Életem Heliumban és pályafutásom a seregben ugyanúgy alakult, mint több száz másik fiatalemberé. Kiemelkedõ eredmény nélkül teljesítettem a kiképzést, sem elébe, sem mögé nem kerültem társaimnak, és idõvel padwar lettem a 91. umakban. A 11. dar 5. utanjába jelöltek ki szolgálatra. Apám révén nemesi származásom és anyám révén uralkodói vérem megnyitotta elõttem az ikerváros palotáit, és én minden kínálkozó alkalmat kihasználtam, hogy részt vegyek a fõváros életének vidámabb részében is. Így találkozhattam Sanoma Torával, aki Tor Hatan, a 91. umak odwarának lánya. Tor Hatan csupán alacsonyabb rangú nemes, de mesés vagyont gyûjtött az elfoglalt városok kincseibõl. Földekbe és bányákba fektetett be, és mivel Helium fõvárosában többet számított a gazdagság, mint Hastorban, Tor Hatan nagy hatalommal bírt, befolyása egészen a jedda trónjáig ért. Sohasem felejtem el a pillanatot, amikor elõször láttam Sanoma Torát. Egy nagy lakoma alkalmával történt a hadúr márványpalotájában. A leggyönyörûbb barsoomi nõk gyûltek ott össze, s a ragyogó Dejah Thorist, heliumi Tarát és ptarthi Thuviát nem említve, leginkább Sanoma Tora vonzó külseje követelt magának figyelmet. Nem állíthatom, hogy szebb volt a többi ki14
rálynõnél, mivel tudom, hogy csodálatom könnyen eltorzíthatja ítéletem, azonban mások is tettek ilyen jellegû megjegyzéseket az esemény során. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy Sanoma Tora szépsége ugyanúgy nem vethetõ össze Dejah Thoriséval, mint egy sarkvidéki táj szépsége egy trópusiéval, avagy egy holdfényben fürdõ fehér palota szépsége egy déli napsütésben ázó kertével. Amikor nyomatékos kérésemre bemutattak neki, õ elõbb a vértezetemet díszítõ jelvényt mérte végig, így láthatta, hogy csupán padwar vagyok a heliumi seregben. Egyetlen leereszkedõ szóra sem méltatott, csak viszszafordult a dwarhoz, akivel addig beszélgetett. Be kell valljam, megsértette az önérzetem, ám a lekezelõ bánásmód csak megerõsített elhatározásomban, hogy elnyerem a kezét. Úgy tûnik, mindig is a legelérhetetlenebb célokért küzdöttem a legelszántabban. Így szerettem hát bele a saját parancsnokom lányába. Sokáig nem találtam rá módot, hogy bármit is tegyek; hónapokon keresztül nem is találkoztam újra Sanoma Torával. Mivel tudta, hogy szegény vagyok és alacsony rangú, nem sikerült meghívást szereznem az otthonába, és úgy alakult, hogy máshol sem futottunk öszsze – azonban minél elérhetetlenebbé vált, annál jobban beleszerettem, míg végül már minden szabad pillanatomban egyre nagyra törõbb terveket ötlöttem ki arra, hogyan férkõzzem a kegyeibe. Még olyan õrültségek is eszembe jutottak, hogy elrabolom, és ha nem lett volna más mód arra, hogy legalább lássam, talán valóban elmegyek ilyen messzire. Azonban ekkoriban történt, hogy egy tiszttársam a 91. umakban, pontosabban az utanom dwarja megsajnált és kieszközölt számomra egy meghívást Tor Hatan palotájába. 15
Vendéglátóm és parancsnokom soha egy szót sem szólt hozzám egészen eddig az estéig, így õszinte és meleg üdvözlésével igencsak meglepett. – Több ilyen katonára lenne szükségünk, hastori Hadron – mondta. – Felfigyeltem rád, és úgy vélem, még sokra viheted a jedda szolgálatában. Ma már tudom, hogy hazudott, merthogy nem alaptalanul tartották notóriusan hanyagnak a parancsnoki feladatai ellátásában, melyeket az umak közvetlenül alatta álló teedwarja végzett el helyette. Bár nem értettem a hirtelen kelt érdeklõdés okát, kétségtelenül jólesett és jól jött, mivel így újra Sanoma Tora keze és szíve közelébe kerülhettem. Azonban hölgyem hiába volt jóval szívélyesebb, mint elsõ találkozásunk alkalmával, jól láthatóan több figyelmet szentelt Sil Vagisnak, mint nekem. Nos, valószínûleg nem él olyan ember egész Heliumban, akit jobban megvetnék Sil Vagisnál, a mocskos kis sznobnál, aki teedwar rangig vitte, holott még sohasem látták csapatok élén – mindig csak Tor Hatan mellett mutatkozott, ahová a feltételezések szerint atyja tetemes vagyona juttatta. Az ilyen alakokkal ki lehet egyezni békeidõben, de ha eljön a következõ háború, és a nagy hadúr átveszi az irányítást, akkor a katonák tettei fognak számítani, és nem a parancsnokok vagyona. De folytatván: Sil Vagis tönkretette számomra ezt az estét, ahogy még sok másikat is a késõbbiekben. Amikor kiléptem Tor Hatan palotájából, mégis túláradó jókedvet éreztem, mert engedélyt kaptam szívem választottjától, hogy újra meglátogassam õt apja otthonában, 16
amikor hadi kötelességeim lehetõvé teszik, hogy tiszteletem tegyem nála. Szállásomra visszatérve ismét találkoztam dwar barátommal, aki elnevette magát, amikor megemlítettem neki, hogy az odwar milyen kedvesen fogadott. – Miért találod ezt ilyen szórakoztatónak? – kérdeztem. – Ahogy te is tudod – kezdte a magyarázatot –, Tor Hatan igen gazdag és befolyásos. Ugyanakkor, mint észrevehetted, nagyon ritkán hívják meg Helium négy nagy palotájának valamelyikébe, ahol pedig szívesen látnak minden ambiciózus embert. – A hadúr, a jedda, a jed és Carthoris palotájára gondolsz? – Természetesen – válaszolta. – Melyik másik négy számít annyit Heliumban, mint ezek? Tor Hatant kisnemesi származásúnak tartják, de bennem már felmerült, hogy esetleg egyáltalán nem csörgedez nemesi vér az ereiben. Ennek egyik bizonyítékát abban látom, amilyen behízelgõ és megalázkodó tisztelettel viseltet minden és mindenki iránt, aminek és akinek bármi köze lehet az uralkodókhoz. Odaadná a dagadt lelkét, hogy beljebb kerüljön a négy kapu valamelyikén. – Mi közöm nekem ehhez? – értetlenkedtem. – Elég sok – jött a válasz. – Például pont emiatt kaptál meghívást hozzá ma estére. – Még mindig nem értem. – Néhány nappal ezelõtt, amikor megkaptad azt a meghívást, úgy alakult, hogy reggel váltottam pár szót Tor Hatannal, és a beszélgetésünk során megemlítettelek. Azelõtt sohasem hallott rólad, és mint az 5. utan padwarja, egyáltalán nem keltetted fel az érdeklõdését. Azonban 17
amikor elmondtam neki, hogy Gathol hercegnõjétõl származol, rögtön hegyezni kezdte a fülét. Azután azt is megtudta, hogy Helium félisteneinek palotáiban egyenlõként és barátsággal fogadnak, így igencsak fellelkesedett, hogy találkozhat veled. Most már érted az összefüggéseket? – kérdezte végül ismét elnevetve magát. – Tökéletesen – válaszoltam –, és köszönöm, hogy segítettél! Csak a lehetõséget akartam, és amennyire akár bûnözve is hajlandó lettem volna megszerezni azt, nem tudom eléggé meghálálni, hogy bármi más mód adódott számomra, legyen bármennyire kedvezõtlen hatása. Hónapokon keresztül kísértettem Tor Hatan palotáját. Természetemnél fogva jó beszélgetõtársnak számítottam, emellett ismertem minden nemesi táncot és játékot Barsoomon, így igen könnyen beilleszkedtem. Emellett gyakran lehetõvé tettem, hogy Sanoma Tora ellátogasson velem Helium négy nagy palotájának valamelyikébe. Mindig szívesen fogadtak a vérrokonság miatt, amely anyám és gatholi Gahan között állt fenn, amely férfiú heliumi Tarát vette feleségül. Természetesen, én magam is úgy éreztem, hogy ezáltal szépen haladok célom felé, azonban semmilyen haladás nem vehette fel a versenyt rohanó vágyaimmal. Azelõtt nem ismertem a szerelmet, és úgy éreztem, hamarosan meghalok, ha nem tudhatom magaménak szívem választottját – így egy bizonyos estén azzal a szándékkal látogattam el apja palotájába, hogy szívem és kardom a lába elé helyezem, mielõtt távozom. Egyértelmûen rendelkeztem a hõsszerelmes komplexusával, miszerint értéktelen féregnek tartottam magam, aki igencsak rászolgált a visszautasításra, mégis eljutottam arra a pontra, hogy ajánlom magam és kérõként jele18
nek meg hölgyem elõtt, ezáltal szabadabban szólhatok, még ha nem is leszek kedvelt kérõ. Az egyik olyan szeretni való estén történt, amely varázslatos világgá változtatja a vén Barsoomot. A Thuria és a Cluros már sietve elõzgette egymást az égen és lágy fényben fürösztötték Tor Hatan kertjét, lilára festették az élénkvörös gyepet és különös színeket kölcsönöztek a pimalia és a sorapus gyönyörû virágainak, miközben a féldrágakövekkel felszórt, kanyargós gyalogösvények ezer sziporkázó sugarat vertek vissza, amelyek folyton változó színekbe öltöztették a helyszínnek mindig is mûvészi bájt kölcsönzõ márványszobrokat. A kertre nézõ tágas teremben egy ifjú és egy hölgy ült a zömök sorapusfa padok egyikén, amely faragott díszeinek gazdagsága és minden ízében mesteri kivitele okán akár a jedda palotájában is helyet kaphatott volna. Az ifjú bõrhámján ott éktelenkedett a rangjának megfelelõ címer; padwar a 91. umakban. Igen, én magam voltam ez az ifjú, hastori Hadron, és a palota urának lánya, Sanoma Tora ült mellettem. Elteltem az elszántsággal, hogy bátran kinyilvánítom vágyam, azonban hirtelen tudatára ébredtem saját értéktelenségemnek. Mit adhatnék én a gazdag Tor Hatan gyönyörûséges lányának? Csak padwarként szolgáltam a birodalmat, és még csak vagyont sem birtokoltam. Persze, Gathol uralkodóinak vére ott rejtõzött az ereimben, és jól tudtam, hogy ennek igen nagy értéke van Tor Hatan szemében, de nem kenyerem a büszkélkedés, így eszembe sem jutott a származásomból eredõ elõnyökkel elnyerni hölgyem kezét, még ha tudtam is, hogy ez fontos a számára. Így végeredményben semmim sem maradt, csak szilárd és óriási szeretetem, ami egyébiránt a lehetõ leg19
nagyobb ajándék, amelyet férfi és nõ adhat egymásnak. Mi több, reménykedtem Sanoma Tora szerelmében is, mert több alkalommal is õ hívott el, hogy vigyem el a heliumi Tara palotájába, de hiúságomban nem tekintettem ezt együttlétünk egyetlen okának. – Kevéssé vagy ma este szórakoztató, hastori Hadron – jegyezte meg hölgyem hosszabb hallgatást követõen, amelynek során gondolatban próbáltam meggyõzõ és kifinomult formába önteni a leánykérést. – Talán azért – válaszoltam –, mert épp próbálom illõ szavakba öltöztetni a lehetõ legszórakoztatóbb gondolatot, amely valaha is eszembe jutott. – És mi lenne az? – kérdezte udvariasan, bár nem igazán mutatott érdeklõdést. – Szeretlek, Sanoma Tora! – bukott ki belõlem esetlenül. Felnevetett, gyönyörû, de hideg hangon, mint amilyen az ezüst koccanása a kristályhoz. – Jó ideje látszik rajtad – válaszolta. – Miért mondod most? – Miért ne? – kérdeztem vissza. – Mert még ha viszonoznám is a szerelmed, nem vagyok a tiéd, hastori Hadron – felelte hûvösen. – Akkor hát nem tudsz szeretni engem? – Nem ezt mondtam. – Meg tudnál szeretni? – Igen, ha megengedném magamnak ezt a gyengeséget. De mi is a szerelem valójában? – A szerelem minden egyben – mondtam erre. Sanoma Tora ismét felnevetett. – Ha azt hiszed, hogy hozzákötném magam egy mihaszna padwarhoz, még ha szeretném is, hát nagyot té20
vedsz – jegyezte meg dölyfösen. – Tor Hatan lánya vagyok. Apám vagyona és hatalma alig kisebb, mint Helium uralkodó családjaié. Olyan kérõim vannak, akiknek a vagyonuk akkora, hogy ezerszer kivásárolhatnának téged. A múlt évben Jahar jeddája, Tul Axtar követet küldött, akivel találkoztam, és azt mondta, visszatér még. Engem kérsz, aki Jahar jövõbeni jeddarája lehet, hogy pusztán a szerelem okán legyek egy szegény padwar felesége? Felálltam a padról. – Talán igazad van. Olyan szépséges vagy, hogy nem tévedhetsz, de a szívem mélyén tudom, hogy a boldogság a legnagyobb kincs, amelyet egy ember birtokolhat, és a szeretet a legnagyobb hatalom. Ezek nélkül még egy jeddara is csupán földönfutó lehet. – Vállalom a kockázatot. – Reménykedem benne, hogy Jahar jeddája nem olyan kövér, mint a követe! – jegyeztem meg, attól tartok, talán túl ingerülten. – Tõlem akár két lábon járó zsírosbödön is lehet, ha jeddarává tesz. – Akkor hát nincs remény számomra? – Nincs, amíg ilyen keveset tudsz felajánlani, padwar – válaszolta. Ekkor szolga érkezett és bejelentette Sil Vagist, én pedig távoztam. Még soha nem süppedtem annyira reménytelenségbe, mint aznap este, miközben boldogtalanul viszszabaktattam a szállásomra. Azonban még reménytelenül sem adtam fel, hogy elnyerem a kezét. Elhatároztam, hogy ha ezt csak vagyon és hatalom által tehetem meg, akkor vagyont és hatalmat szerzek. Természetesen, fogalmam sem volt, hogyan tehetném ezt meg, de még fiatal voltam, és a fiatalok számára még minden lehetséges. 21
Egy ideig éberen forgolódtam alvópárnáimon és szõrméimen, és mintha csak õt vártam volna, hirtelen az õrség egyik tisztje rontott be hozzám: – Hadron! – kiáltotta. – Hát itt vagy?! – Hol máshol lennék? – válaszoltam. – Legyenek áldottak az õseim hamvai! Tartottam tõle, hogy mégsem. – Miért ne lennék itt? Mirõl beszélsz? – Tor Hatan, az a vén, dagadt kincsesláda teljesen megõrült. – Megõrült? Hogy értve? Mi közöm nekem ehhez? – Azt kiabálja, hogy elraboltad a lányát. Azonnal talpra ugrottam. – Elraboltam Sanoma Torát? – kiáltottam fel meglepetten és döbbenten. – Történt vele valami? Mondd el gyorsan! – Igen, eltûnt, ahogy mondom, de valami rejtélyes módon... Nem hallgattam tovább, magamra kaptam a hámomat és már futás közben csatoltam be, ahogy a barakk tetején álló hangár felé tartottam. Nem kaptam felhatalmazást, hogy elvigyem a repülõ hajót, de mit számított ez nekem, amikor Sanoma Tora veszélyben lehetett? A hangár õrei megállítottak és kikérdeztek. Már nem emlékszem, mit mondtam nekik, de biztosan hazudtam, mert beengedtek, és odafutottam az egyik gyors, egyszemélyes jármûhöz. Néhány pillanattal késõbb már Tor Hatan palotája felé suhantam az éjszakában. Mivel az csupán két haadra állt a barakkoktól, nagyon gyorsan odaértem, és máris leszálltam a ragyogóan kivilágított kertben. Számos ember gyûlt össze odalent, Tor Hatan és Sil Vagis is ott állt közöttük. 22
Ahogy kiszálltam a kis hajóból, az elõbbi dühösen lépett oda hozzám: – Itt vagy hát! – kiáltotta. – Mit tudsz felhozni a mentségedre? Hol van a lányom? – Én is ezt akartam kérdezni, nagyuram! – válaszoltam. – Te állsz az egész mögött! – folytatta. – Te raboltad el! Elmondta Sil Vagisnak, hogy megkérted a kezét és õ visszautasított! – Valóban megkértem a kezét – közöltem – és õ kikosarazott. Ez a része igaz. Azonban, ha valóban elrabolták, akkor az elsõ õsöd nevére kérlek, Tor Hatan, ne pocsékold az idõt azzal, hogy megpróbálsz összekötni engem valamiféle ördögi tervvel! Semmi közöm az egészhez. Hogyan történt? Ki volt vele? – Sil Vagis volt mellette, a kertben sétáltak – válaszolta az odwar, érezhetõen kevésbé vádlón. – Láttad, ahogy elrabolják – fordultam ekkor a nemesifjúhoz –, és sértetlen maradtál? Hebegni kezdett: – Olyan... sok... sokan voltak. Túlerõben voltak. – Láttad õket? – Igen. – Ott voltam közöttük? – Sötét volt. Egyiküket sem ismertem fel. Talán álcát is viseltek. – És túlerõben voltak? – Igen – válaszolta. – Hazudsz! – kiáltottam rá. – Ha itt találnak, biztosan megtámadnak. Elfutottál és elrejtõztél, elõ sem húztad a kardod, hogy megvédelmezd azt a lányt! – Hazugság! – kiáltott fel õ is, bár jóval bizonytalanabbul. – Harcoltam, de túlerõben voltak! 23
Tor Hatanhoz fordultam: – Csak az idõnket pocsékoljuk itt. Nincs senki, aki legalább ötletet adhatna a lányrablók kilétét illetõen, vagy hogy merre indultak el? Hogyan és mikor érkeztek? Hogyan és mikor távoztak? – Próbálja elterelni magáról a gyanút – szólt közbe Sil Vagis. – Ki más tenne ilyet, ha nem egy megalázott kérõ? Mit válaszolnál, ha azt mondanám, hogy Sanoma Tora elrablójának vasa Hastor harcosainak vasa volt? – Azt válaszolnám, hogy újabb hazugsággal tetézed gyávaságod – feleltem. – Ha olyan sötét volt, hogy nem láttad az arcukat, akkor a hámokon viselt jelzéseket hogyan ismerhetted fel? Ezen a ponton a 91. umak egy másik tisztje érkezett a helyszínre. – Találtunk valakit, aki talán fényt deríthet a történtekre. Ha elég ideig él... Hölgyem elrablása óta harcosok kutatták át Tor Hatan palotáját és környékét, és többen támogattak oda egy férfit, és lefektették elõttünk a gyepre. Összetört testét teljesen lemeztelenítették; szánalmas látványt nyújtott, ahogy gyengén zihálva hevert. Az odwar élénkítõért küldetett a palotába, és amikor a szolga visszatért, a szerbõl a sebesült ajkai közé erõltettek valamennyit. A férfi hamar magához tért. – Ki vagy? – kérdezte Tor Hatan. – A városõrség tagja – felelte amaz gyengén. Újabb izgatott tiszt érkezett és tett jelentést: – Az embereim most találtak hat tetemet, közel ahhoz a helyhez, ahol õt is fellelték – mutatott le a sebesültre. – Mindegyikük meztelen és hasonlóan megtört. 24
– Talán máris mélyebb betekintést nyerhetünk az eseményekbe – jegyezte meg Tor Hatan. Ismét a gyepen heverõ szerencsétlen felé fordult és intett neki, hogy folytassa. – Éjszakai járõrszolgálatot teljesítettünk a város felett, amikor kivilágítatlan jármûvel találkoztunk. Ahogy megközelítettük és ráirányítottuk a keresõfényeket, egy pillanatra jól láttam. Nem találtam rajta felségjelzést vagy színeket, amelyek az eredetére utaltak volna, és az alakja alapján sem tudtam beazonosítani, mert nem hasonlított az általam ismert hajókra. Mindkét oldalára hosszú, alacsony, zárt kabint rögzítettek, amelyekbõl különös kinézetû fegyvercsövek meredtek ki. Összesen ennyit tudtam megjegyezni, mert a következõ pillanatban egy férfi felénk fordította a fegyvereket. A padwarunk azonnal tûzparancsot adott, de az idegen máris tüzet nyitott ránk. A hajónk a levegõben semmisült meg, még a hámom is lefoszlott rólam. Ezután már csak a zuhanásra emlékszem... – A végszó után még sóhajtott egyet és meghalt. Tor Hatan maga köré hívta az embereit: – Kell lennie valakinek a palotában vagy körülötte, aki látott valamit! Megparancsolom, hogy bárki legyen az és bármit tud mondani az üggyel kapcsolatban, beszéljen! Egy rabszolga lépett elõ, ura dölyfösen mérte végig. – Talán mondanivalód van? – kérdezte az odwar. – Beszélj! – Ahogy parancsolod, Tor Hatan – kezdte a szolga –, máskülönben nem szólnék, mert ha elmondom, amit láttam, egy nagy hatalmú nemes haragját vonom magamra. – Gyors pillantást vetett Sil Vagisra. 25
– Ha igazat beszélsz, ember, elnyered egy padwar barátságát, akinek a kardja ugyan nem jelent sokat, de megvédhet bármelyik nagy hatalmú nemestõl – mondtam gyorsan, és én is lövelltem egy szúrós pillantást Sil Vagis felé, mert sejtettem, hogy a fickó mondanivalója megalázó lesz a magát harcosnak kiadó, elpuhult nemes számára. – Beszélj! – kiáltott rá a palota ura türelmetlenül. – És nehogy hazudni merészelj! – Tizennégy éve szolgálok hûségesen a palotádban, nagyuram, amióta hadifogolyként Heliumba kerültem Kobol bukása és kizsákmányolása után, ahol a jed testõreként teljesítettem szolgálatot, és mindez idõ alatt nem adtam rá okot, hogy megkérdõjelezd az igazmondásom. Sanoma Tora megbízott bennem, és ha ma éjjel kard lehetett volna a kezemben, úrnõm talán még most is köztünk lenne. – Gyerünk már! – kiáltott fel Tor Hatan. – A lényeget! Mit láttál? – Nem látott ez semmit! – csattant fel Sil Vagis. – Miért pocsékoljuk rá az idõt? Csak egy kis figyelmet akar magának. – Hadd beszéljen! – kértem. – Épp felfelé tartottam a palota második emeletére – magyarázta a szolga –, nagyuram szállására tartottam, hogy elrendezzem a fekhelyét éjszakára, minthogy ez a szokásos feladataim közé tartozik. A lépcsõfordulóban megálltam egy pillanatra és kinéztem az ablakon a kertre, ahol Sanoma Tora és Sil Vagis együtt sétált a holdfényben. Mivel jól tudom, hogy illetlenség így meglesnem õket, már épp folytatni akartam utam felfelé, amikor egy hajó ereszkedett le csendesen a kertbe. Motor26
ja teljesen hangtalannak tûnt, és fényeket sem láttam rajta. Mintha valamiféle szellemhajó lett volna, ráadásul olyan különös kialakítású, hogy ha másért nem is, emiatt mindenképpen magára vonta volna a figyelmem. Azonban volt más is: egy, az éjszakában csendesen, kivilágítatlanul haladó hajó elég gyanús dolognak tûnt ahhoz, hogy megálljak és tovább nézzem. – Gyorsan és halkan ereszkedett le Sanoma Tora és Sil Vagis mögé. Úrnõm társa egészen addig nem figyelt fel az érkezõkre, amíg a számos kiszálló harcos egyikének meg nem csörrent a felszerelése. Sil Vagis megpördült, és egy pillanatig úgy állt ott, mintha kõvé dermedt volna. Amikor az idegen harcosok feléje lendültek, elmenekült és elrejtõzött a kert bokrai között. – Hazugság! – kiáltott fel a vádlott. – Hallgass, gyáva! – parancsoltam rá. – Folytasd, szolga! – jött az újabb utasítás, ezúttal az odwartól. – Sanoma Tora észre sem vette a harcosokat, amíg durván meg nem ragadták hátulról. Minden gyorsan történt, még épp csak felfogtam az idegenek érkezésének célját, és máris a hajó felé vonszolták úrnõmet. Sebesen lerohantam a kertbe, de mire ideértem, már felrángatták a repülõ hajóra. Bár kard nem volt nálam, legalább meghalhattam volna a nemes hölgyért, mert épp akkor értem el a rejtélyes jármûvet, amikor már az utolsó harcos mászott vissza a fedélzetre. Megragadtam a hámját, hogy lerántsam, közben hangosan kiáltozni kezdtem, hogy felkeltsem a palotaõrök figyelmét. A férfi egyik társa lenyúlt a fedélzetrõl és hosszú kardjával hevesen a fejem felé suhintott. A penge lapjával ért, így csak elkábított egy pillanatra, ezért akaratlanul eleresz27
tettem a másik fickó hámját és hátrazuhantam a gyepre. Mire magamhoz tértem, a hajó már felfelé tartott, hogy eltûnjön az éjszakai égen, és a következõ pillanatban körülvettek a palotaõrök. Beszéltem és igazat szóltam. Tor Hatan metszõ tekintete Sil Vagis lesütött szemét kereste: – Van valami mondanivalód? – Ez a fickó hastori Hadron szolgálatában áll – ágált a nemes. – Csupa hazugságot beszél. Amikor megérkeztek, megtámadtam õket, de túl sokan voltak és felülkerekedtek rajtam. Ez a szolga ott sem volt. – Hadd nézzem meg a fejed! – szóltam oda a rabszolgának, és ahogy letérdelt elém, megláttam a széles, vörös sávot rövid haja alatt, a füle felett, pont olyan alakban, amilyet egy felülrõl lapjával lesújtó penge okozhat. Megmutattam a sérülést Tor Hatannak: – Íme szolgád hûségének és bátorságának bizonyítéka. Lássuk annak a nemesnek a sérüléseit is, aki saját elmondása szerint merészen belevetette magát a küzdelembe, holott ellenfelei száma miatt tudta, nem gyõzhet! Egy ilyen összecsapás során szereznie kellett legalább néhány karcolást. – Hacsak nem olyan csodálatos kardvívó, mint maga a nagy John Carter – jegyezte meg a palotaõrség dwarja egy halvány és enyhén csúfondáros mosoly kíséretében. – Ezt mind kitervelték! – kiáltott fel ismét Sil Vagis. – Egy szolga szava áll szemben egy heliumi nemesével, Tor Hatan! – Csak a saját szememnek és érzékeimnek hiszek – válaszolta az odwar, azután hátat fordított egykori bizalmasának, és ismét a szolgát szólította meg: – Felis28
mertél bárkit azok közül, akik elrabolták a lányom, vagy láttál rajtuk bármilyen jelzést? – Egyikük arcát sem láttam jól, de a hámot igen, amelyet megragadtam. – Hastori fém volt? – Elsõ õsömre mondom, nem! – felelte a férfi. – Nem Helium Birodalmába tartozó város pecsétje volt, még csak nem is olyan, amelyet ismernék, de mégis ismerõsnek hatott. Mintha már láttam volna valahol korábban is, de nem tudom felidézni, hogy hol. Jedem szolgálatában különféle vidékekrõl jött betolakodók ellen harcoltam, és meglehet, hogy még akkoriban láttam ilyen jeleket valakin. – Tor Hatan! – szólítottam meg a házigazdát. – A vallomás kielégítõen eloszlatja Sil Vagis ellenem felhozott vádjait, vagy sem? – Teljes mértékben, hastori Hadron – válaszolta õ. – Akkor engedélyeddel távoznék – folytattam. – Hová is? – Megkeresem Sanoma Torát – mondtam õszintén. – Ha megtalálod és biztonságban visszahozod, neked adom a kezét – válaszolta az odwar. Nem szóltam semmit, csak mélyen meghajoltam elõtte és nagylelkû ajánlata elõtt, mert úgy véltem, ehhez a lánynak is lesz néhány szava, mi több, én sem kívántam olyan párt, aki nem önszántából jön hozzám. Felpattantam az egyszemélyes hajó fedélzetére, amelylyel a kertbe érkeztem, és az éjszakai égre emelkedve sebesen elrepültem Barsoom hadurának márványpalotája felé. Bár késõre járt, feltett szándékom volt, hogy pillanatnyi idõpocsékolás nélkül meglátogatom.
29
2
F
öldre kényszerülve
Amikor elértem a hadúr palotáját, a kései órát tekintve szokatlan aktivitás fogadott. A szinte folyamatos légi forgalom meglepett, és amikor megközelítettem a tetõ katonai jármûveknek fenntartott részét, a hadúr alá rendelt tisztikar tagjai közül sokaknak láttam ott a hajóját. Mivel gyakori vendég voltam itt és a hadúr testõrségének minden tisztje ismert, bejutásom nem ütközött akadályba. Hamarosan már az egyik teremben várakoztam a kis helyiség mellett, amelyben a hadúr privát meghallgatásokat szokott tartani. Egy szolga bejelentette érkezésem. 30
Nem tudom, milyen hosszan vártam. Nem tarthatott sokáig, nekem mégis egy örökkévalóságnak tûnt, mert gondolataimat az a meggyõzõdés irányította, hogy az általam imádott nõ veszélyben lehet. Emellett az is a meggyõzõdésem volt – meglehetõsen nevetséges módon –, hogy egyedül én menthetem meg õt, és minden pillanatnyi késlekedés csökkenti az esélyét, hogy sikerrel járjak. Ám végül szólítottak, hogy lépjek be, és a nagy hadurat a heliumi tanács magas rangú tagjainak körében találtam. – Feltételezem, hastori Hadron – lépett elém John Carter azonnal –, hogy jöveteled összefügg Tor Hatan lányának elrablásával. Tudsz bármit vagy van bármilyen elméleted, amely közelebb vihet az ügy megoldásához? – Nem tudok semmit és nincs elméletem – válaszoltam. – Csak azért jöttem, hogy engedélyt kérjek a távozásra, mert szeretnék Sanoma Tora elrablóinak nyomába eredni. – Merrefelé kezdenéd a kutatást? – Nem tudom, uram – feleltem õszintén –, de megtalálom. Elmosolyodott: – Az önbizalmad önmagában is fegyvertény, és tudván az okát, engedélyezem, hogy kedved szerint cselekedj. Egy heliumi leány elrablása önmagában is elegendõ súllyal bír, hogy minden rendelkezésünkre álló forrást felhasználjunk, és az ügynek van egy olyan vetülete, amely az egész birodalmat veszélybe sodorhatja. Ahogy azt már tudhatod, a Sanoma Torát elrabló hajó fegyverei megsemmisítettek minden fémet a járõrhajóban, amely felfedezte és megállította. Még a katonák 31
fegyverei és hámjuk fémcsatjai is semmivé foszlottak. Mindezt a jármû és a legénység maradványainak tüzetes átvizsgálásából tudjuk. Fa, bõr, hús, minden állati és növényi eredetû dolog érintetlenül hevert és megtaláltuk szétszóródva az eset helyszínén, de fémes anyagnak nyoma sem maradt. – Azért mondom el mindezt neked is, mert a dolog rámutathat ezeknek a támadóknak az eredetére. Meggyõzõdésem, hogy ez csupán az elsõ csapás volt, hiszen ilyen fegyverekkel felszerelkezve bármilyen kisebb haditengerészet is képes lenne sakkban tartani egész Heliumot, és a birodalmunk határain kívül kevés olyan város létezik, amely ne ragadná meg rögtön az alkalmat, hogy ha lehet, kifossza az ikervárost. – Egy ideje foglalkoztat, hogy hajók tûnnek el a haditengerészetünkbõl. Ezek a hajók szinte minden esetben a légáramlatok feltérképezésével és az atmoszferikus nyomás mérésével foglalkoztak Barsoom különféle részein, távol a birodalomtól. Nemrégiben jöttünk rá, hogy az eltûnt hajók java része a nyugati félteke déli részén cirkált. Ez a vidék nem igazán vendégszeretõ, és sajnálatosan keveset tudunk róla, mert még nem sikerült kereskedelmi kapcsolatot kialakítani az ottani barátságtalan népekkel. – Szóval, hastori Hadron, ez csak egy sugallat, de megosztom veled, mert a leghalványabb nyom is elvezethet a célhoz. Holnap délig ezer egyszemélyes felderítõhajót küldünk ki, hogy Sanoma Tora elrablóinak nyomait keressék. Cirkálók és hadihajók is felszállnak, mert tudnunk kell, hogy melyik város vagy nemzet fejlesztett ki olyan fegyvert, amilyet a falaink között használtak az éjszaka során. 32
