PENNA magazin
2010. január
PENNA magazin
2010. január
Ami azonban e sorok írója számára a legjelentősebben kapcsolódik a Vízkereszthez és egyben elgondolkodtató, sokat mondó: Jézus keresztsége. Talán ez ennek a napnak az igazi ünnepe. Lássuk csak képekben. A harmincéves – tehát felnőtt és nem csecsemő! – Krisztus, akit nem kevesebbnek hiszünk, mint Tökéletesnek, meg kíván keresztelkedni a „bűnöknek bocsánatjára”. Nem mintha egyáltalán lenne neki ilyen. Hanem egészen másért, amit Jánoshoz intézett szavaiból ismerhetünk meg: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Máté evangéliuma, 3. rész 15. vers). Vagyis nem egyébért, mint példaadásért, nevelésért, jó irányba terelésért. Megkapó, elgondolkodtató, különösen a ma egoista emberének, aki olyan töretlenül hisz a saját tökéletességében és hibátlanságában. Csak egy érdekes adalék még: Jézus személye mellett, főként a Vízkereszt kapcsán, de azt hiszem, az egész Újtestamentum történetében, kimagaslik egy erőteljes, romantikus alak, akit az előbb is említettünk. A végzete éppen olyan drámai és hősies, mint az élete, hiszen ismerjük lefejezése történetét, mert „beszólt” a királynak, illetve megkritizálta őt tisztességtelen házassága miatt. Ő Keresztelő János, a pusztai próféta, aki minden valószínűség szerint nem más, mint Jézus unokabátyja (!).
Vízkereszt, Vízkereszt, vagy vagy amit amit csak csak akartok akartok hinni… hinni…
Piero della Francesca: Jézus keresztsége, 1449.
Az évvége és így aztán az Újév is bővelkedik szép ünnepekben, amelyek egyértelműen vallási ihletésűek. A hívő lélek számára akad bőven táplálék ebben az időszakban. Zavar éppenséggel támadhat közöttük, ha csak a keleti és nyugati keresztény egyház egymásnak ellentmondó dátumait nézzük, de szépek ezek az ünnepek így is, hiszen a miénk mind. Mivel Isteni eredetűek, ezért aztán igazán emberiek is... Sok minden olvasható és megtalálható a Vízkereszt ünnepéről. A teljesség igénye nélkül említem csak a napkeleti bölcsek politikailag eléggé naiv megnyilvánulását, mégpedig azt, hogy gyanútlanul besétálnak Heródes negyedes fejedelem udvarába kíváncsiskodni, hogy merre találják az igazi Zsidókirályt, aki most született. E figyelmetlenség következménye az a dühös politikai reflex, aminek következtében a Római Birodalom által kinevezett alkirály, Heródes – hogy megakadályozza egy esetleges trónkövetelő későbbi fellépését – meggyilkoltatta a Betlehem környéki újszülötteket. Jézust azonban nem találhatta meg. Az angyal intése időben indította útnak Egyiptom felé, ahol a szent család Heródes haláláig bujkált. Azaz, Jézus a gyerekkorának egy részét Egyiptomban töltötte, és ez talán kevésbé ismert tény. Jóval később, a kánai menyegzőt is ekkorra datálják, ami Jézus isteni megnyilvánulásának egy másik nevezetes napja, sokak szerint munkásságának kezdő dátuma. Ez az alkalom az, amikor fogytán lévén a bor, a Megváltó a vízből változtatott ünnepi italt a boros tömlőkbe.
Jordán-parti feltárás, ahol egykor Keresztelő János végezte a bemerítést.
írta: M. Mansfield 1
PENNA magazin
VILÁGVÉGE! VILÁGVÉGE?
2010. január
Mind testüket, mind lelküket. Ilyen körülmények közt nem csoda, ha a legtöbben valósággal áhították az apokalipszist, hisz ez azt jelentette, hogy végre véget értek volna földi szenvedéseik, és elfoglalhatták volna megérdemelt helyüket az Úr jobbján. Vagy legalábbis a mennyországban. A középkorban se szeri se száma a világvége jövendöléseknek, művészek, festők, költők, énekmondók a fél életüket annak szentelték, hogy alkotásaikban megörökítsék, és ezzel a bűnös embereket figyelmeztessék a végítélet napjára. Az apokalipszis lovasai, Krisztus második eljövetele, a megnyíló pokol, hol emberek ezrei szenvedték el a legszörnyűbb kínokat, ezek mind-mind az evangéliumokból és a Jelenések könyvéből merítkeztek. Az ezredforduló fontos dátum, hisz ez volt az az időpont, mikor az emberek holt biztosra vették, hogy eljön a végítélet napja. Mindenféle furmányos számításokkal, bibliai idézetekkel támasztották alá azon elképzelésüket, hogy bizony az Úr ezredik évében vége lészen a világnak! Úgy hitték, hogy a Sátán kiszabadul ezer éves fogságából, egy szerzetes még a pontos dátumot is tudta: pontban 1000. március 25-ére jósolták a világvégét. Ekkoriban tevékenykedtek az úgynevezett khiliaszták /khilioi görögül ezer/, akik életcéljuknak tekintették, hogy az apokalipszis eljövetelét hirdessék. Igazság szerint nem csoda, hogy ebben az időben ennyire elszaporodtak a világvége jövendölések. Olyan rettenetes éhínség köszöntött Európára, hogy az emberek néha még saját gyermekeiket is felfalták. Ám a templomokban rettegő hívek hiába várták a végítéletet, csak nem akart eljönni. 33 évvel később sem, mert a kudarcba fulladt világvége parti után gyorsan kitalálták, hogy Jézus életkorát is hozzá kell adni a dátumhoz, és akkor bizonyosan tökéletesen pontos lesz a jövendölés. Természetesen a következő apokalipszis is elmaradt. Jött helyette azonban egy látványos napfogyatkozás. Ezután minden napfogyatkozáskor, legyen bár részleges vagy teljes, mindig voltak olyanok, akik a világ végét kiáltották. Még a legújabb korokban is akadtak emberek, akik a természeti jelenségekben az eljövendő apokalipszis előjeleit látták. Nem is kellett hozzá napfogyatkozás.
Írta: Lucas
Mindennek van kezdete és vége. Tudták ezt már őseink is, kik meséikben, mítoszaikban nem csupán a világ keletkezéséről szóltak, hanem annak végéről is. Mégis nyugodtan állíthatjuk, hogy a kereszténység megjelenéséig az emberiség viszonylagos nyugalomban tölthette mindennapjait, már ami a világvégevárást illeti. A régi törzsek nem törődtek ilyesmivel, élték az életüket, eszükbe sem jutott azon tanakodni, hogy vajon miféle szörnyűségek várnak rájuk a halál után, nem hitték, hogy bűnhődniük kellene bármiért is. Az ókortól kezdve ugyan megjelent az emberek hitvilágában az úgynevezett Alvilág, /mint például az egyiptomiaknál a Duat, az Alvilág folyója, a krokodilfejű szörnyeteg pedig felfalta a hazugok szívét/, ám a keresztény vallástól eltérően az embereknek nem kellett folyvást egy haragvó istenségtől rettegniük. Ez alól talán a zsidó vallás kivétel, hisz az ő istenük/ isteneik az előképe annak a Mindenhatónak, kit a keresztény vallás tisztel. Azért írtam isteneket, mert mostanság egyre inkább előtérbe kerül az a nézet, hogy a zsidók kezdetben több istent imádtak, és az Élohim szó, amit eme felsőbbrendű lényre/lényekre alkalmaztak, is ezt támasztja alá, hisz ez egy olyan fura kifejezés, aminek nincs egyes száma. A világvége látomások, várakozások, rettegések a keresztény vallás térhódításával szaporodtak el. Keresztelő Szent János, majd maga, Jézus is beszélt az utolsó napról, a végítélet napjáról. Az ókeresztények a katakombák mélyén, majd a későbbi korok emberei az erődítményszerű templomok sötétjében imádkoztak lelki üdvükért és megbocsátásért. Különösen a középkor viszontagságai hozták elő a hívők legrosszabb félelmeit, járványok, éhínség, rablólovagok, vadállatok tizedelték az embereket, egyetlen kapaszkodójuk a vallás volt, mi vasmarokkal szorította őket. 2
PENNA magazin
2010. január
A Cherubion kiadó bemutatja!
Elég volt egy meteorraj, vagy nagyobb vihar. Az 1850-es évek tájékán tevékenykedtek például a milleriták, akik egyházfőjük vezetésével folyamatosan világvége látomásaikkal zaklatták a jónépet. Körülbelül ötször-hatszor jósolták meg a világvégét pontos dátumokkal, egészen addig, míg a folyamatos kudarcok végre letörték lelkesedésüket. Ám hagyományaik még ma is élnek, az Adventista egyház és a Jehova tanúi is az egyházfő, William Miller tanítását követik. Világvége szempontjából fontos momentum a 19. század hozománya, vagyis a spiritizmus térhódítása. Ettől a pillanattól kezdve már nem csupán a bibliai jövendölések, evangéliumok adták alapját az apokalipszis várásnak, az asztrológia és egyéb tudományok is beférkőztek az elméletek közé. Bolygó együttállások, különféle csillagászati jelenségek, mind-mind ürügyet szolgáltattak azoknak, akik az eljövendő világvégéről kívántak szónokolni. Az 1960-as években napfogyatkozás, majd tíz évvel később egy amerikai jósnő próféciái borzolták az arra fogékonyak idegeit. Jeane Dixon azt állította, hogy a 80-as években hatalmas aszteroida csapódik majd a Földbe. Mindenesetre a következő világvége-projekt természetesen az 1999-es és 2000. év volt. Ebben az időszakban aztán volt okunk bőven, hogy apokalipszistől rettegjünk. Sokan a 999-es számtól féltek, ami ugye megfordítva 666, a fenevad jele. Aztán láthattunk egy gyönyörű, teljes napfogyatkozást is. A régi bűnös! Na és Nostradamus próféciáiról még nem is beszéltünk. A hírneves asztrológus a „Rettegés királyáról” írt verseiben, ki az égből száll alá, pontban az 1999-es esztendőben. Nostradamus jövendöléseit más történelmi eseményekre is szívesen ráhúzták, néhol ferdítettek kicsit a fordításon, hogy passzoljon az elképzeléseikhez. Az 1999-es világvégevárás sok hiszékeny embert megmozgatott, szekták csoportos öngyilkosságot követtek el, sokan hátrahagytak mindent, házukat, munkájukat és szegényen, „tisztán” várták a végítéletet, Krisztus eljövetelét.
Kapható a Delírium scii-fi antológia
A kötet exkluzív, keményborítós kiadá sban látott napvilágot. Iga zi szép ajándék! Megvásáro lható minden könyvesboltb an
„A sötét varázslók élete nem csak játék és szórakozás!” Műfaj: Fantasy Kategória 1: komoly próza Kategória 2: humoros próza Kiíró: Lidércfény (Online Kulturális Magazin, Amatőr Kulturális Folyóirat) A pályázat címe: „A sötét varázslók élete nem csak játék és szórakozás” Pályázhatnak: Magyarországon és határainkon túl élő magyar nyelven alkotó amatőr írók, kizárólag saját maguk által írt, magyar nyelvű novellákkal. Beküldési határidő: 2010. április 30., péntek, éjfél. A pályázat témája és célja: A sötét varázslók a fantasy történetek meg nem értett karakterei közé tartoznak. A kalandozók általában gonosznak tartják őket, s ennek megfelelően életükre, néha pedig holtukra törnek, aztán ha sikerül legyőzniük ellenfelüket, akkor természetesen ki is fosztják – szegény sötét varázsló már úgysem venné hasznát a kincseinek… Persze ők sem hagyják magukat – nem egy kalandor végezte már csúfosan, amikor megpróbált tengelyt akasztani egy-egy sötét varázslóval. Botor módon próbálkozók azért mindig akadnak: így az általános vélekedéssel szemben a sötét varázslók élete (avagy halála) sem csak játék és szórakozás. A pályázatra olyan (a terjedelmi kiírásnak megfelelő) fantasy novellákat várunk, amelyekben az író egy (vagy több) sötét varázsló szemszögéből írja le a történetet. Célunk: próbáljuk meg megérteni a világot a sötét oldal szemével nézve! Hiszen a gonosz varázslók is érző lények, csak a PR-juk nem az igazi, így a fantasy írók mindig negatív szerepeket osztanak rájuk… Az előző Lidércfény pályázatokból levont tanulságok alapján azt szeretnénk kérni a nevezőktől, hogy a beküldött történetben a kiírásnak megfelelően legalább egy, azaz 1 db sötét varázsló szerepeljen, ellenkező esetben a nevezést sajnos még akkor sem tudjuk elfogadni, ha minden más szempontból kiváló írásról van szó. Bővebb információ és kiírás: http://www.szentesinfo.hu/lidercfeny
folytatás a februári számban 3
PENNA magazin
2010. január
Bíró Szabolcs és Az Ötödik Parancsolat BSZ: – Nem mondanám, hogy azért "utazom vissza" a múltba, hét-nyolcszáz évvel ezelőttre, mert akkor olyan nagy erkölcsösség uralkodott volna. Aki akkor erkölcsös volt, nyilván ma is az lenne, aki pedig aljas szemétládának született, az ma is annak születne. A világ más volt, de az emberek azóta sem változtak. Vajon miféle erkölcsről beszélhetünk egy olyan korban, ahol elég volt rosszat mondanod egy szép kis máglyahalálhoz? Ahol maga az egyház szegte meg évszázadokon keresztül a saját parancsolatait (pl. Ne ölj!), és ahol Isten nevében mészárolták le ártatlan emberek tíz- és százezreit? Nekünk, késői utódoknak érdekes ez a kor, de azt hiszem, felesleges lenne bármiféle pátoszról is beszélni. Úgy tartom, hogy az ember a saját hibáiból tanul a legjobban, és hogy igazán fejlődőképes legyen a társadalmunk, ismernünk kell a múltunkat, a múltban elkövetett ostobaságainkat. Inkább azt gondolom, hogy akkor is voltak hősök, mártírok, értelmetlen áldozatok, szerelmek, tragikus sorsok, intrikák, kegyetlenkedések és haszonlesők. A történelem körkörösen ismétli önmagát. Nézz csak körbe: mi változott? SI: – Igen, egyetértek sok mindennel, főként a vallás nevében való zsarnokoskodás elmarasztalásával. Említetted a hősöket. Az viszont mindenképpen igaz, hogy valamiféle heroizmus - ami ma kiveszőben van uralta a középkort. Talán ez megfogja az embert. És pontosan az a titokzatosság, ami az írásos emlékek hiánya miatt alakult ki. Te hogy látod? BSZ: – Természetes, hogy a középkor egy izgalmas, színes világnak tűnik mindannyiunk számára, talán épp azért, mert alig ismerjük. Azt, hogy semmi sem változott, az emberek belső motivációira, a döntéseiket meghatározó érzéseikre értettem. Bizonyos értelemben véve viszont számomra is egy mesés, rettentően érdekfeszítő környezetet jelent, ha a szereplőimet a történetükkel együtt a múltba helyezhetem. Ami a heroizmust illeti: talán könnyebb behelyezni a középkorba, az olvasók könnyebben elhiszik, de nem hiszem, hogy ez reális is lenne. Továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy aki akkor hős volt, ugyanúgy lehetne hős most is. A gyáva férgek pedig ugyanúgy gyáva férgek lettek volna akkor is. SI: – Így van. És végül a riport elején említettekhez visszatérve, kérlek, mondd el nekünk az álnévgyilkosság indítékait… BSZ: – Sokat gondolkodtam ezen, és vívódtam is eleget, hiszen nem volt könnyű döntés, amit végül meghoztam. Úgy érzem, a magyar (és nem csak a magyar, de az általános kortárs) irodalomnak nincs szüksége még egy olyan szerzőre, mint Francis W. Scott. Sokan sokféleképp megírták már ezeket a témákat előttem is, és meg is fogják még kismillióan; én azonban már nem. Egyrészt kicsit kísérletezőbb jellegű prózára készülök, de az olvasók mindenekelőtt egy őszintébb, realistább és európaibb szerzőt ismerhetnek majd meg a Scottból átalakult Bíró Szabolcs személyében. Sokkal inkább önmagam leszek, szóval el lehet kezdeni félni! (nevet)
Schenk Iván interjúja
Bíró Szabolcs megölte Francis W. Scott-ot – jött a hír. No, ne tessék azért annyira megijedni, az elkövetőnek szíve-joga ez a tett és még büntetést sem kap érte, hiszen egy és ugyanaz személyről beszélhetünk. Nem történt egyéb, minthogy írótársunk elhagyta művésznevét, hogy a sajátjával fémjelezze további munkáit. Hogy mit vár ettől Bíró Szabolcs, a fiatal, tehetséges felvidéki író, majd kifejti. Mi mindenesetre sok sikert kívánunk ehhez. Beszélgetésünk tárgya Az Ötödik Parancsolat c. mű, amit már a saját nevével jegyez. SI: – Tévedek, ha azt gondolom, hogy A rózsa neve című Eco alkotás „folytatásához" van szerencsénk? BSZ: – Igen is, meg nem is. Az Ötödik Parancsolat kétségkívül A rózsa nevére épít, arra reflektál, folytatásnak azonban mégsem nevezném. Egyrészt nem lenne hozzá képem, másrészt ez egy egészen más műfaj, még ha elsőre azonosnak is tűnhet a kettő. Umberto Eco rengeteget adott nekem, rettentően sokat segített az írói fejlődésemben, ezért is tisztelgek előtte ezzel a kisregénnyel. Temérdek író volt rám nagy hatással, de annyit még egyiküktől sem kaptam, mint Ecotól. Mellesleg, ha valaki kijelentené, hogy folytatást írt A rózsa nevéhez, egyszerűen kinevetném. Ahhoz nem lehet és nem is szabad. Inkább azt mondanám, vannak átfedések, kapcsolódási pontok a két történet közt. SI: – Nagyon jól megfogtad a középkori miliőt ebben a regényben. Ferencesek, lovagok, keresztesek. Van ismeretanyagod erről a világról? És mit jelent ez neked? BSZ: - A középkor évek óta érdekel, az utóbbi másfél-két évben pedig igazi fanatikus rajongója lettem a korszaknak. Sok könyvben (ismeretterjesztő kiadványokban, regényekben, lexikonokban, memoárokban) merültem és merülök el gyakran, rengeteg jegyzetet készítettem és készítek, hogy a lehető legjobban bele tudjam magam képzelni a korba. Hogy mit jelent nekem, azt nehéz lenne röviden elmagyarázni. Talán valami olyasmit kéne mondanom, amit Saladdin szultán válaszolt a Mennyei királyság c. filmben arra a kérdésre, hogy mit ér Jeruzsálem: "Semmit. És mindent." A jövőben több történelmi regényt is szeretnék írni, melyek a középkorba, a keresztes háborúk idejébe kalauzolják az olvasókat - ezek zöme még korábbra nyúlik majd vissza, mint Az ötödik parancsolat. SI: – Elárulom hát, hogy magam is erősen foglalkozom az antik korok megkörnyékezésével. Ez óhatatlan, hiszen más erkölcsök és szokások uralkodtak akkor. A férfi férfibb volt, az asszony asszonyabb, a becsület talán szilárdabb. Te hogy érzed? A jelenből és a jelen hitvány "értékrendjéből" való kivonulás lenne ennek a "visszafelé – érdeklődésnek” a mottója és gyökere?
PENNA PENNA magazin magazin 4
PENNA magazin
2010. január
Könyvek, amiket nem olvastunk végig 2009-ben
Steven Taylor: SZKARABEUSZ GYILKOSSÁGOK Miért? Mert hatalmas szemétség egyetlen betű híján ellopni a kortárs történelmi krimiírás egyik legnagyobb alakjának – Steven Saylornak – a nevét, és így próbálni meg bármit is elérni íróként (az álnévválasztásnak ezt a formáját leginkább pornószínészek szokták alkalmazni). A szöveg olyan, mintha a szerző egyszer sem nézte volna át a fogalmazványát (és mint kiderült, lektorra vagy nyelvi korrektorra sem dobtak ki pénzt): ugyanazon az oldalon egyetlen szó három különböző formában leírva, szóismétlések, kifejezések halmozott ismétlése, indokolatlan szóhasználatok. Ritkán nézik le anynyira az olvasót, mint a Szkarabeusz gyilkosságok esetében… Mit ajánlunk helyette Steven Saylor Roma Sub Rosa sorozatának bármelyik kötetét.
Írta: Bíró Szabolcs Előre leszögezzük, nem a sárdobálás és az agyatlan kritizálás vezetett minket az alábbi cikk megírása közben, de még csak megsérteni sem akartunk senkit. Ugyanakkor bizonyára minden olvasó számára ismerős érzés, amikor valamiben hatalmasat csalódik. Amikor felkeltik az érdeklődését, a szájába rágják, hogy az adott termék mennyire jó, ő kiadja a pénzét, megveszi, hazaviszi, majd szépen észreveszi, hogy a császáron bizony nincs is ruha. Az ilyen negatív élményeinket osztjuk most meg magazinunk közönségével, öt regényen keresztül.
Éric Giacometti, Jacques Ravenne: A SÖTÉTSÉG RÍTUSA Miért? Keménytáblás, minőségi borító, nagyszerű szerkesztői munka, érdekes adalékok az egyes fejezetek előtt, szabadkőműves társszerző, ügyesen elhelyezett reklámszövegek. Bárhogy is igyekeztek azonban, ez a könyv nem tudott több lenni egy átlagos közepesnél. Megígéri, hogy belülről mutatja be a szabadkőművességet, és ezt készséggel próbálja is megtenni, addig azonban nem lesz az ilyesmiből önálló alkotás, amíg ennyire kínosan másolja Dan Brownt. Nem vagyunk mi sznobok, belátjuk, hogy szükség van az efféle szórakozásra is – a baj csak ott kezdődik, ha valaki másnak a receptjét használjuk a saját főzetünkhöz. Mit ajánlunk helyette Mivel a könyvet úgy reklámozzák, mint „a szabadkőművesek Da Vinci-kódját”, és nyilván az olvasók is ezt várnák tőle, így mi inkább az új Dan Brown-kiadványt, Az elveszett jelképet ajánlanánk. Arra tényleg ráillik ez a jelző.
Lőrincz L. László: MANITUK (Vigyázz, ha fúj a szél!) Miért? Őszinte sajnálattal jelenthetjük ki, hogy Lőrincz L. László elfáradt. Vagy csak megunta, amit csinál, és egyre monotonabb hangnemben ismételgeti önmagát. A Manituk nagyon gyenge kópiája az író életművének, papírmasé szereplőkkel, hiteltelen párbeszédekkel. Évek óta vártuk az új Lőrincz L. László regényt: ez lett belőle…Mit ajánlunk helyette A kicsik c. regényt és folytatásait, szintén Lőrincz L. László tollából. Azokban még tisztességesen odapakol, letehetetlen sci-fi-kalandregények.
Stephenie Meyer: ALKONYAT
Robyn Young: A HADJÁRAT
Miért? Mert nem tisztességes, amit a vámpírkultusszal művel. Fogni és pizsamába meg rózsaszín papucsba dugni Drakulát, keresztényt, vegetariánust, kamasz gimnazistát csinálni belőle, majd még jól meg is sétáltatni a napsütésben… nem, ez nem járja, egyszerűen nem lett volna szabad. Szeretjük a szerelmes történeteket. Szeretjük a vámpírokat. Szeretjük a romantikusabb, érzőbb lelkű vámpírokat is, mint amilyen Louis is volt az Interjú a vámpírral lapjain. Edward azonban már átlépett egy határt, melyen túl nem hisszük el neki, hogy ő egy vámpír. Nem is az… Mit ajánlunk helyette Aki a vérszopókra kíváncsi, annak Bram Stoker Drakuláját vagy Anne Rice könyveit. Aki egy igazán különleges szerelmes történetre vágyik, annak pedig Az időutazó feleségét, Audrey Niffeneggertől.
Miért? A hadjárat Robyn Young történelmi regénytrilógiájának második része. Az első rész jó nyolcvan százalékra teljesít, a harmadik pedig kifejezetten erős lett (érezhető rajta, hogy emiatt készült el az első két epizód), A hadjárat azonban csalódást okoz. Hol éveket ugrik át indokolatlanul, hol meg feleslegesen túlragoz részleteket. Olyan mondatok hangzanak el, amelyek bántóan idegenek abban a korban és környezetben, a szerző pedig ide-oda csapong. Kifejezetten bántó, hogy az acéledzett templomos lovagok az egyik oldalon még túlzóan dagályos mondatokba bocsátkoznak, a másikon pedig picsognak, mint az elkényeztetett óvodások (nem túlzás). A fordítás pedig szót sem érdemel. Mit ajánlunk helyette Az írónó Rekviem c. regényét, mely a trilógia harmadik része. Az egy kiváló könyv, nagyszerű szereplőkkel és briliáns cselekménnyel. 5
PENNA magazin
2010. január
Hansel Zsuzsanna versei Adj nekem csendességet Adj nekem csendességet, Adj nekem álmokat. Adj nekem jóságodból, Mely mindent támogat. Add nekem szereteted, Add a hűs lombokat. Hűsítsd te homlokom, Ha a láz látogat. Adj a tisztaságból, Ha csendes bánat tör. Ne taszíts el magadtól, Ha rossz kétség gyötör. Mert minden vagy Te, égnek S földnek hű ura, S ki téged nem nézne egyre, Nem hiú - ostoba. Mert rád nyitott a mosoly, Mi ezrek arcára kél, S tied minden titok, Mi lélekben rejtve él. Adj nekem jóságodból, Mely mindent támogat. Adj nekem csendességet. Adj nekem álmokat.
Minden felolvad Már rég' nem bírtam elmondani Neked: Szerelmünk rejtett csillagrendszerében Ezerszer írnám az égre újra neved, Hogy belém ivódjál lelkedig egészen, Hogy megmaradjon gyöngyös nevetésed, Hogy nyakamban én mindig viselni tudjam, És újra lássam, hogy ajkamba belevésed Ízedet, hogy érintsen minden ujjam, Mert nem hiába, mondd Te, hogy nem hiába Sírtam szememből szemedbe annyi könnyet, S hogy nem mind pazarolt szó, hogy imába Foglaltam mindent, s hogy annyi könyvet Írtam gondolatban, s mind egyre-egyre Rólad, És még mindig látom, hogy gyermekünk altatod, Mily' egyszerű! Mert álmomban minden felolvad, S mi marad? Legyen meg a Te akaratod.
Semerre juss Kint sötét. Kint csak a lámpák. Bent a macskaszempárok. Bent hitét Őrzik a gyertyák. Kint senkire várok. Hát ne fuss, Közel a veszted. Távoli még a fény. Semerre juss! Eszedet veszted, Ha elhiszed, nincs remény.
Úgy múljon el …és úgy múljon el minden, mint a hópehely, Ami gyöngyös cseppeket hagy maga mögött. Ha te voltál a föld: én szerettem a rögöt, S ha inni akartam, ajkad volt a kehely. Úgy múljon hát minden, mint a mosolyok, Ha utánuk nem könny, de nevetés fakad. Megőriz majd téged minden tiltott gondolat, S a sírva cirógatott, tétova félsorok. És úgy múljon el minden, mint pirkadat, A rosszat nem sötétség, fény űzi el. De elveszni mindig, és mégis tűnni kell, szűnni kell! Ha nevetsz, majd mindig halld meg hangomat.
PENNA magazin
2010. január
A múlt évtized 50 legjobb filmje
A vörös sárkány (Brett Ratner) Mert sikerült elérnie azt, amit a Hannibalnak és a Hannibal ébredésének (pláne) nem, és mert simán egy lapon említhető A bárányok hallgatnakkal. Jelek (M. Night Shyamalan) Mert Merrill úgy sózott oda, hogy azt sosem fogjuk elfelejteni.
Szubjektív lista Az újév beköszöntével már megszokhattuk, hogy a magazinok mindenféle listákat állítanak össze: ki volt az elmúlt esztendő legjobbja ebben és abban a kategóriában, melyik volt a legjobb film, könyv, zene, tévésorozat, verseny, baki… Ezúttal nem csupán egy évnek, de egy egész évtizednek intünk búcsút, jelen cikkünkben pedig megpróbáltuk összeállítani ennek az elmúlt évtizednek a legjobb filmjeit. A cím mellett az adott mű rendezője olvasható, alatta pedig egy-egy nyúlfarknyi indoklás. Vigyázat, a lista szubjektív! ☺
2003:
Kontroll (Antal Nimród) Mert hangulatban A szárnyas fejvadásszal is versenyre kelhetne, és mert a vége (a többi apró részlettel együtt) ezerféleképp magyarázható.
2000:
A Karib-tenger kalózai – A Fekete Gyöngy átka (Gore Verbinski)
Számkivetett (Robert Zemeckis) Mert tökéletesen mutatja be, hogy az ember nem élhet magányosan.
Mert valami egészen eredeti, izgalmas, látványos, humoros dolog lett belőle, mely sokkal szimplább, és így sokkal jobb is a folytatásainál.
Rekviem egy álomért (Darren Aronofsky) Mert fejbevág, akár egy kedvesen közeledő pörölykalapács.
Minden végzet nehéz (Nancy Meyers) Mert vicces, kellemes, intelligens film, Jack Nicholson pedig brillírozik benne.
Csokoládé (Lasse Hallström) Mert a hangulata felemel és megölel.
Hideghegy (Anthony Minghella)
A sebezhetetlen (L. Night Shyamalan)
Mert azt is leköti, akit nem érdekel az amerikai történelem, mert a színészek hatalmasat játszanak benne, és mert Jack White, a mojo huszonegyedik századi nagykövete is feltűnik benne, méghozzá hobó vándorzenészként.
Mert új megvilágításba helyezi a „szuperhősös” filmeket.
Blöff (Guy Ritchie) Mert a Ponyvaregényhez hasonló erényeket csillogtat, mert ezredszerre sem lehet megunni, és mert a végtelenségig lehet belőle szövegeket idézni.
Tapló Télapó (Terry Zwigoff) Mert hol sírva nevetünk, hol nevetve sírunk rajta (és mert végtelenül őszinte).
2001:
Titokzatos folyó (Clint Eastwood)
A Gyűrűk Ura (Peter Jackson)
Mert Dennis Lehane egyik legjobb regényét nehéz lenne elszúrni.
Mert káprázatos, izgalmas és megható.
Igazából szerelem (Richard Curtis)
K-Pax – A belső bolygó (Iain Softley)
Mert minden rózsaszínűsége ellenére is szerethető, és mert Bill Nighy hibátlanul hozza benne a lecsúszott „rock and roll lúzer” szerepét.
Mert szájbarágás helyett átjárja az embert, újra és újra.
Shrek (Andrew Adamson, Vicky Jenson) Mert valami hihetetlen módon keveri össze és forgatja ki a sarkukból a meséket, mindezt sziporkázó humorral, minden korosztály számára.
2004:
Aviátor (Martin Scorsese)
Amelie csodálatos élete (Jean-Pierre Jeunet)
Mert ha levennénk róla a hangsávokat és nem figyelnénk a történetre, még akkor is jó érzés lenne nézni.
Mert bemutatja, hogy az élet szép, csak a legtöbben rossz oldalról nézzük.
Hétköznapi mennyország (Kay Pollak)
Moszkva tér (Török Ferenc)
Mert úgy szól a zenéről (azon keresztül pedig az emberi kapcsolatokról), mint semmi más.
Mert még az is visszavágyik tőle a gimnáziumba, aki utált iskolába járni.
A bukás – Hirschbiegel)
Bábel (Alejandro González Inárritu) Mert tökéletesen eleget tesz a címének, és nem engedi, hogy a stáblista előtt becsukjuk a szánkat.
Hitler
utolsó
napjai
(Oliver
Mert Bruno Ganz a szemünk láttára változik át benne Hitlerré (és mert alig látunk benne szovjet katonát, mégis végig érezzük a vörös hadsereget).
2002:
Trója (Wolfgang Petersen)
Kapj el, ha tudsz! (Steven Spielberg)
Mert bár se történelmi, se mitológiai szempontból nem bír hiteles maradni, mégis nagyszerűen van megkomponálva, amit képtelenség nem élvezni.
Mert felejthetetlen – minden szempontból.
Az órák (Stephen Daldry) Mert megindító és végtelenül őszinte. 7
PENNA magazin
2010. január
2005:
Nem vénnek való vidék (Ethan Coen, Joel Coen)
Mennyei királyság (Ridley Scott)
Mert bámulatosan pesszimista, és mert bemutatja a filmtörténet egyik leghátborzongatóbb bérgyilkosát.
Mert Ridley Scott legtisztább munkája (annak ellenére, hogy talán a legnépszerűtlenebb és legalulértékeltebb is egyben).
Út a vadonba (Sean Penn) Mert nagy lendülettel int be ennek az anyagias, sznob világnak (és mert végül kijelenti, hogy a boldogság nem ér semmit, ha az ember nem oszthatja meg valakivel).
2006:
Párizs,
A köd (Frank Darabont)
szeretlek! (Olivier Assayas, Emmanuel
Mert bár rettenetesen gusztustalan lényeket sorakoztat fel, mégis bebizonyítja, hogy a legundorítóbb szörny maga az ember.
Benbihy, Frédéric Auburtin, Ethan Coen, Gurinder Chadha, Joel Coen, Sylvain Chomet, Isabel Coixet, Alfonso Cuarón, Wes Craven, Gérard Depardieu, Christopher Doyle, Richard LaGravenese, Vincenzo Natali, Walter Salles, Alexander Payne, Bruno Podalydes, Oliver Schmitz, Nobuhiro Suwa, Daniela Thomas, Tom Tykwer, Gus Van Sant) Mert olyan, mint egy vizuális novelláskötet, és amikor véget ér, azt kívánjuk, bárcsak tizennyolc helyett harminchat rövid történetet sorakoztatott volna fel.
Elizabeth – Az aranykor (Shekhar Kapur) Mert a sok csillogó-villogó, hollywoodi fantasy mellett ez tényleg egy történelmi film (Cate Blanchett pedig káprázatos). 2008:
Elcserélt életek (Clint Eastwood)
A Tégla (Martin Scorsese) Mert ez a film Nagymenőkje.
Scorsese
huszonegyedik
Mert a következőket okozza: összeráncolt szemöldök, tátott száj, teljes sokk és gombóc a torokban.
századi
A pankrátor (Darren Aronofsky)
A forrás (Darren Aronofsky)
Mert miközben azt nézzük, hogy egy lecsúszott, vén bunyós megpróbál valami utolsó kapaszkodót találni az életben, teljesen elfelejtjük, hogy mindezt csak egy színész játssza el nekünk.
Mert amit a szemünk elé tár, az felemel, majd letaszít minket – de akkor sem ereszt.
Parfüm (Tom Tykwer) Mert majdnem tökéletes adaptációja egy tökéletes regénynek.
Gran Torino (Clint Eastwood) Mert Clint Eastwood ezzel olyan filmet tett le az asztalra, hogy legszívesebben térden állva könyörögnénk neki: ne ez legyen az utolsó, amiben ő játssza a főszerepet!
Borat (Larry Charles) Mert betegesen humoros, és mert mocskosul őszintén tart görbe tükröt a világ „legerősebb nemzete” elé.
Wall-E (Andrew Stanton)
Kamera által homályosan (Richard Linklater)
Mert rendkívül egyedi módon bizonyítja be, hogy az élet végső célja: szeretni.
Mert A szárnyas fejvadász óta a legjobb Philip K. Dick adaptáció.
Benjam Button különös élete (David Fincher)
A Faun labirintusa (Guillermo Del Toro)
Mert olyan érzésünk van közben, mint amikor a Forrest Gumpot nézzük.
Mert nem húz határvonalat a mese és a legdurvább emberi valóság közé – kíméletlen, kritikus.
2009:
2007:
Becstelen brigantyk (Quentin Tarantino)
Piaf (Olivier Dahan)
Mert Tarantino, ez a veszett zseni megcsinálta vele élete második legjobb filmjét.
Mert Marion Cotillard félelmetes tehetsége csak úgy sugárzik minden egyes képkockáról (és az utcán előadott La Marseillase-ről se feledkezzünk meg).
Hold (Duncan Jones) Mert teljesen új megvilágításba helyezi a sci-fi műfaját. (Oscar-díjat követelünk Sam Rockwellnek!)
Arn – Tempelriddaren (Peter Flinth) Mert minden benne van, amit a Mennyei királyságból hiányolnánk (még mindig várjuk, hogy legalább DVD-n megjelenhessen magyarul is, a sok agyzsibbasztó baromság mellett!).
Másnaposok (Todd Phillips) Mert egész egyszerűen az évtized legjobb vígjátéka lett (Zach Galifianakis pedig olyan jó benne, hogy akár egyedül is elvinné a hátán az egészet). Bíró Szabolcs
A bakancslista (Rob Reiner) Mert Morgan Freeman és Jack Nicholson a közepes forgatókönyvet is mestermű-státusba emeli játékával.
És Ön egyetért-e ezzel a listával? Szavazzon a
[email protected] címen
Charlie Wilson háborúja (Mike Nichols) Mert intelligensen, mégis veszettül humoros (és mert a végén nem zászlót lenget, hanem odaüt még egyet azzal a bizonyos idézettel). 8
PENNA magazin
2010. január
A Koppenhágai Botanikus Kert (Botanisk Have) Bár a botanikus kert nem túl nagy, mégis több, mint 12 ezer fajnak ad otthont. A cél a kialakításkor a növények rendszertani egységeinek, valamint a más éghajlati övekből származó növények bemutatása volt. A trópusi növények egy hatalmas és lenyűgöző üvegházban kaptak helyet, amely szintén látogatható. Jól is esik a szitáló esőből és kellemetlenül hűvös időből egy lépéssel az indiai klímába érkezni: forró, párás levegő, lezuhanó vízcseppek és sok-sok növény. Óriási fikuszok, lelógó indák és a kupola mutatós vasszerkezete együtt bizonyítja: az esztétikai élmény mellett a növények igényeit is kielégíti az üvegház.
Kinek is jutna eszébe késő ősszel vagy télen botanikus kertbe látogatni, főleg Koppenhágában, a sajt, a sör, a kikötő, a tenger és a Kis hableány szobrának városában? Nem ontja virágait sem a magnólia, sem a tearózsa, tulipánok sincsenek, miért is lenne érdemes? Nos, aki mégis megteszi, nem bánja meg. A tavasz a virágaival, illatával, bágyadt, de reményt keltő napsütésével hódít. Az ősz a színeivel, formáival és sajátos nedves illatával lenyűgöző. És ez az, amiben különleges élményt nyújt ez a kert: bemutatja, megteremti az ősz varázslatos hangulatát. A fák lombjának mindenféle színe, a tó rezzenéstelen víztükre, az örökzöldek haragos mély zöldje, a sziklakert hóvirágai, a berkenye pirosló termései, a szőlőlugas elszáradt levelei itt nem az elmúlásra és a tél közeledtére figyelmeztetnek, hanem a természet szó szerinti sokszínűségére és utánozhatatlanságára.
A kert természetesen a Koppenhágai Egyetemé, és Botanikai Múzeum is tartozik hozzá. Nemcsak botanikusoknak ajánlom, hanem minden természetkedvelőnek és sétálni, nyugalomra vágyónak. A látogatás ingyenes. -bloemblad bloemblad-PENNA magazin 9
PENNA magazin
2010. január
Interjú:
Milyen központi üzenete van az alkotásainak? Mit akar az olvasó, illetve a zene esetében a hallgatóság elé tárni? – Az üzeneteimet sajnos nem tudom úgy továbbítani, ahogyan én szeretném, így nem is teszem, hiszen minden ember egy világegyetem, ami remek, mert így külön-külön tudja a maga lelkére fordítani, amit kisajátított a műveimből. Egyértelműen ez az üzenet, amit küldenék, de tudat alatt, s az értelmet az olvasó-hallgató adja meg. Így lesz kerek, amit alkottam a részére. A zeném, minden egyes operettem története más, ez természetes, és itt is szeretném megmutatni menynyire sebezhető és gyógyítható az emberi lélek, amit az elme irányit, de a zenei vibráción keresztül a szívet zabolázza vagy éppen sírásra ösztönzi. Vannak-e biztató további lehetőségek akár idehaza, akár külföldön, hogy kiterjessze munkásságát? – Biztató jelek mindig vannak, még akkor is, ha az ember elé hatalmas gátakat helyeznek. Sőt, akár országokat is gödrit a sors felém. Sajnos, Magyarországon nem akarják munkásságomat elismerni, még azt sem hiszik el, hogy vagyok, megkérdőjelezték tudásomat, munkámat. Természetesen bizonyítottam operettjeim valóságát és könyveim létét. De bizonyíték Így Habsburg úr levele, vagy a román neten második helyezettkénti nézettségi fok, a díjak, amit műveim kaptak, és lehetne még sorolni. Természetesen, megértem az újságírókat, a médiát. Nem hallottak rólam, de akkor se kellene ellenségesen, és személyemet meghazudtolva fogadni engem és tudásomat. Nagyon szeretném a munkásságomat is kiterjeszteni, hiszen külföldön is otthon vagyok, s mint magyarnak született ember, azért magyarként érzek. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs honvágyam. De van. Viszont szeretnék már újra otthon lenni Lyonban vagy Hamburgban, ott nem bántanak, mint Szegeden a bírók, akik üldöznek. Talán maradok, de ahhoz a politikai maceráknak is abba kellene maradniuk. Reméljük, így lesz. Köszönöm, hogy megismertette a világát velünk és sok sikert kívánok a további munkához!
schenk iván
Anatole Hongrois. Nem ismerjük, mégis, mintha ismernénk. Írásai egyszerű érzelmeket ragadnak meg, valódi emberi helyzeteket. De ki is ő valójában? Író, költő, zeneszerző, Lyonban és Hamburgban – olvashatjuk róla. Mégis, soraiból olyan hangulat árad, mintha a hazai vidék problémáját ismerné a legjobban … Bevallom, kíváncsi vagyok Anatole Hongrois világára. Beszéljen, kérem, magáról, életszemléletéről, vágyairól, hivatásáról. – Nem szeretem a nyilvánosságot, s ha meg is teszem, sokszor az emberek-embertársaim és a művészet végett teszem. Az életszemléletem nagyon egyszerű. Nem akarok kitűnni, mint alkotó, aki meg szeretné mutatni, a világot nem úgy kell elfogadni, ahogyan látjuk és kapjuk. Mi alakítsuk a magunk életformájára. Egy gyors példa: sokat foglalkoztam a vallással, így a Jézussal kapcsolatos amerikai kutatással is, itt bemutatták, megtalálták a sírját. És ott van a születése, ami nem decemberre tehető, vagy a halála, amiből feltámadás lett. Feltehetjük a kérdést, a valóságban mindez hogyan is volt. Tehát, ezzel azt akarom mondani, értetni, nekünk legyen jó, amiben hiszünk, s azt hiszem, ez legyen az elsődleges a magunk számára. Vágyak? – Nagyon egyszerű a vágyam. Olvassák és nézzék, vagy hallgassák alkotásaimat, és néha gondoljanak egy olyan művészre, aki nélkülözve írta meg a műveit. Sokat lehet hallani, nem minden arany, ami fénylik. Sokan arra gondolnak, nagyon sok pénzem van, anyagilag is jól állok, pedig ez sokszor téves, hiszen ami pénzem van-volt, azt mind a művészetre fordítottam. A hivatásomra, ami éltet, boldoggá tesz. Mert amikor alkotok, s egy könyvet írok, majd ötven szereplőt forgatok a lap oldalain, s ezek mind-mind külön életet élnek, s ez a csodálatos. Egy személyben élek meg több emberi sorsot, amit betűbe öntve nyújtok az olvasó elé. 10
PENNA magazin
2010. január
építészrovat
mansfield
FEJEKET FEL! Vajon van-e okunk szégyenkezni? Mondjuk, a sixtusi kápolnához képest? Hiszen nálunk egy egyszerű bérpalota is ilyen homlokzattal büszkélked-het. Gyönyörködjenek a fejünk felett látható műremekekben! Belvárosi séta, Kossuth Lajos utca 14. Akár még bibliai, ószövetségi szenteket is beleláthatunk ebbe a klasszicista műremek szoborpárosba. Tényleg nem érzem túlzásnak e művészetet az egykori itáliaihoz hasonlítani, hiszen ennek alapjait talán Mátyás királyunk tette le azzal, hogy olasz építőmestereket hívatott az országba. Jóval később pedig maga a Monarchia is lehetővé tette az itáliai irányzat létjogosultságát Európában.
A Centrál Kávéház sarokhomlokzata És egy másik figyelemre méltó homlokzat felettünk. Az igen nagy múltú Centrál Kávéház épülete a Károlyi Mihály utca és az Irányi utca találkozásánál. Maga a ház középkori palotát idéző hangulattal jutalmaz, ha megállunk a sarkon és felnézünk erre a romantikus csodára, amit láthatóan nemrégiben újítottak fel. A Kávéház feltámadt poraiból. A helyiség, mely évtizedekkel ezelőtt Ötvös-Klubként is prosperált, ahol amatőr rockbandák nyomták a zenét az alagsori Hordóban – ahogyan tette ezt húsz éve e sorok írója is –, visszakapta egykori patináját. De nem a Kávéház bemutatása a célom, sokkal inkább az épületre szeretném felhívni a figyelműket. Ha romantikus szépséget akarnak látni a Belvárosban, sétáljanak végig a Károlyi Mihály utcán a Ferenciek teréről és emeljék fel a fejüket az Irányi utca sarkán, lehetőleg ne a zebra közepén, ha kérhetem. De ígérem, ha felnéznek, igazi szépséget találnak az épület sarokrészén. Szemet kápráztató ez a függőerkély! Kellemes gyönyörködést!
- mansfield -
És íme, itt a végeredmény: megannyi műremek a fejünk felett.
PENNA magazin 11
PENNA magazin
2010. január
BARÁTAINK, AZ ÁLLATOK
írta: Lucas
Mindezeket a feladatokat 4 fős, teljes munkaidős létszámmal oldjuk meg. Menhelyünkön a gondozó személyzetet nem mi választjuk ki, hanem az otthon kis lakói, hiszen a közöttük fennálló maximális bizalom nélkül nem működhet igazi ápolás, gondozás. Ezt a munkát nem lehet anyagi érdektől vezérelve végezni, itt az elhivatottságé a főszerep. A külső munkavégzés esőben, fagyban, sárban, vagy éppen tűző napon – nos, ezek a munkakörülmények a kevés munkabérrel megfizethetetlenek. Mindezek ellenére folyamatosan vannak terveink, bízva az állatszerető emberek adományaiban, hisz alapítványunk központi támogatásban nem részesül. Saját problémáink megoldása mellett a partnerkapcsolatok ápolása is fontos számunkra. Nemzetközi kapcsolataink között több megbízható, régi partnerünk és támogatónk van Németországból és Svájcból. E kapcsolatoknak köszönhetően közös céljaink eredményeként segíthettünk a fájó emlékű soproni kutyáknak is. Nevünk továbbra is tükrözze elhivatottságunkat, s visszatartó erő legyen az állatkínzó, felelőtlen állattartókkal szemben.” A 2010-es esztendő beköszöntével újból elgondolkodhatunk azon, hogy mit tegyünk azzal a bizonyos egy százalékkal. Állatbarátoknak és mindenki másnak is itt a remek lehetőség, hogy ennek a pénznek kiváló helyet találjanak:
Nagypapám nyugdíjas állatorvos, mikor kicsi voltam, gyakran vitt engem is „terepre”. Sok mindent láttam. Valószínűleg sok olyan dolgot is, amit nem kellett volna. Például a bénult lábú kutyust, aki az altató injekció után még felém kúszott. Vagy a németjuhász sebes hátát. Persze akkor még nem tudtam, hogy az mit jelent. Máskor pedig kiskacsákat mentettünk ki a kukából, mert a tulaj életképtelennek ítélte, és kihajította őket a szemétbe. Hát igen, sajnos kis hazánk nem jeleskedik az állatvédelem terén. Ám szerencsére pozitív példa is akad. Bemutatkozik a siófoki Állatvédő Alapítvány: „Alapítványunk 1994-ben jött létre, hogy segítsen az elkóborolt, elhagyott állatokon, biztosítsa élelmezésüket, egészségügyi ellátásukat, megfelelő elhelyezésüket. Legfontosabb céljaink: minél több kutyának találjunk megfelelő, végleges otthont, orvosi ellátás biztosítása, ivartalanítás, kapcsolattartás állatvédőkkel akár szervezeti, akár egyéni jelleggel, és főként az, hogy az emberekben tudatosítsuk a helyes állattartási morált, az állatok védelmét, az erőszak és az állatkínzások elkerülése végett. Elérhetőségeinket folyamatosan fenntartjuk a bajok, problémák bejelentésére. Ma sokan és sokat beszélnek az állatvédelemről, erre nagy szükség van, ám mi inkább a tettek mellett köteleztük el magunkat, ez irányadó gondolkodás a jövőnkre nézve is.
A Siófoki Állatvédő Alapítvány számlaszáma: Bankszámlaszám: Erste Bank 11992505-05500598-00000000 Adószám: 19201649-2-14 Weboldal: http://fogadjorokbe.gportal.hu/
Az e-könyvek kiadója! Megvásárolhatók és letölthetők itt Nemerekönyvek, Mansfield-regények, F. W. Scottművek és sok más! 12
PENNA magazin
2010. január – Hol van apám? Meg a fivéreim? – üvöltötte kétségbeesésében. Nem jött válasz. A szikkadt arcú némber tágra meredt szemmel bámulta a lobogást, mint aki eksztázisba került a látványtól. San arrébb lökte hát. Valaki a bámészkodók közül kinyújtotta a karját és szenvtelenül a tűz közepébe mutatott. San nem akarta megérteni a jelzés jelentését. – Hol vannak? És mi történt itt? Ki tette ezt? A legközelebb álló idősebb férfitől kérdezte ugyanezt, de amaz is csak bambult a lángok közé. San dühében megrázta a vállát, amitől a férfi végre rápillantott. – Mondd már! Mi történt itt? – Az… az angyalfi… vitézek gyöttek… Én… én láttam… hogy… gyönnek! Én… láttam… – hebegte a férfi és újra visszafordult, hogy elkerekedett szemmel bámuljon tovább a tűzbe. Valamivel arrébb egy másik öreg viszont magától elkezdett beszélni: – Hé, te! Angus fia, te, San! Nagyon szerencsés vagy, kölök! Ha itt lettél vóna, bizony, te sem éled túl! – Mit beszélsz? – üvöltött fel San, egyre jobban kikelve magából. Reszketett a lelki fájdalomtól. – Mit tettek… velük? – Apádat megcsonkították. És megölték. Kaan bátyádat ledöfték. Moffert elhurcolták. Aztán ahogy jöttek, el is illantak megint. Eltűntek, ahogy szoktak. Előbukkantak a semmibül és aztán mikor végeztek minddel, és felgyújtották a házat, meg összefogdosták a foglyokat, eltűntek az éccakában. Így vót. Én elbújtam, azért láttam csak. De így vót! – Nem! Hazudsz! – kiáltott San a vénemberre. – Honnan is tudhatnád? – Én is láttam! – szólt bele a beszélgetésbe egy középkorú férfi, aki az Uffari tömlöc vendégszeretetének jelét viselte a testén. Hiányzott a jobb lába. A szellemét azonban nem mételyezhették meg, ahogyan a többi Permettel kezelt és megkínzott „agyvesztének”, így San az ő állítását nem kérdőjelezhette meg. Ennek ellenére úgy meredt rá, mintha sértegette volna. Nem kapott levegőt, mintha az átázott ruhája egy szempillantás alatt rászáradt volna, összepréselve a tüdejét. – Neeem! Nem lehet! Ez nem lehet! – üvöltött, ahogy a torkán kifért és már nem szégyellte a könnyeket, amik elapadhatatlanul folytak a szeméből. *** A hajnal első sugara ugyanott találta, ahová kétségbeesésében leroskadt az éjjel. A lóitató vályú mellett, a sárban, ázottan kuporgott, mint egy beteg állat, és nem is érezte többnek magát. Már nem könnyezett. Valami végleg lezárult és lelkére kemény fémből vert fedél került, lezárva az ifjúkor gondtalanságát. Mindent elvesztett, ami fontos volt és egyre inkább arra gondolt, hogy ezek után már neki sem szabadna élnie. Nincs értelme. Vajon fel lehet-e épülni valaha abból a betegségből, amit gyásznak és fájdalomnak hívnak? Nagy nehezen rávette magát, hogy megmozduljon. Felkelt a sárból mocskosan, magából kivetkőzve és elbotorkált a csapszék üszkös falához. Átlépett a kapufélfán, ami fura módon nem porladt el az erős tűzben.
SETH MORGUS: Az öreg Angus fia, San – regényrészlet – *** Felriadt valamire. Azt sem tudta, hol van – ahogy általában, ha felijedt az álmából. De amint körülpillantott, elillant a nyugtalansága. Celia kifáradtan, egészséges, életteli szuszogással aludt mellette. Érett mellei csupaszon fehérlettek a félhomályban, combjai szemérmetlenül széttárva fedték fel ágyékának buja bozontját. A levegőben izzadtság és a szerelem nyálkáinak szaga kevergett. És még valami. San, lerázva magáról Celia átvetett jobb lábát, felült a csatakos nyoszolyán. Teleszívta a tüdejét és felismerte azt, ami felébresztette. Füstszag! Ez soha sem jelent jót. A tűz a legfőbb ellenség, ami veszélyezteti a terményt, azt a kevéskét, amit ez az átkozott zsugori föld enged elvenni magából. És ha a füstje ilyen erős, hogy a két falu közötti dombháton, a Lyukashalmon is átverekszi magát, és az eső sem állítja meg, bizony, nem egy tábortűz okozhatta, hanem… A balsejtelem világos és egyértelmű félelemmé növekedett benne. Mennie kell, mert baj van! Felugrott a lány mellől és magára kapta gönceit. Celia álmosan emelte fel a fejét a mozgásra. Most, a félhomálynál, és álmából felzavarva látszottak csak a kezdődő szarkalábak a szeme körül és az, hogy jó néhány évvel idősebb Sannál. – Mi történt, édes? – kérdezte bágyadt hangon. – Mennem kell. Haza kell ugranom. Körülnézek. – Kár. – A lány ernyedten visszaejtette a fejét a szalmazsákra. Vaskos, kócos tincsei betakarták az arcát. – Ha minden rendben, akkor visszajössz még az éjjel, ugye? – Hát persze – mondta a fiú, de biztos volt benne, hogy nem így fog történni. *** Ahogy közeledett, egyre erősödött a füstszag a fák felett. Ezzel együtt a rettegés és az aggódás is növekedett benne. Félt a látványtól, ami az erdőn túl fogadja majd, de attól még jobban, hogy lekési a segítségnyújtást, ezért lélekszakadva rohant a cuppogó sárban. A szétrombolt régi út vaskos darabjait használta, ezen ugrándozva gyorsabban haladt és a megcsúszás veszélyét is csökkentette. Amikor kiért a két falut összekötő pagonyból, összeszorult a szíve. Mohó lángcsóvák kapaszkodtak bele a házakon túli malomépületbe, és zabálva pusztították a fafödémet, meg a tetőszerkezetet. Lángolt az otthona! A jajongó „agyveszte” falusiak, akiket előcsalt a tűzeset, egyre hátrébb húzódtak a hibbantan táncoló lángok elől, de eszükbe sem jutott oltani. San félrelökdöste őket az útból és a tűz széléhez rohant. A könnyei kiserkentek kétségbeesésében, a szája hangtalan imát rebegett apjáért és a testvéreiért. De hiába szaladgált körbe a helyszínen, nem sikerült meggyőződni arról, hogy a csapszéket pusztító lángok veszélyeztették-e a családtagjait. Letörölte a könnyeit és dühödten odarohant az egyik bambán bámuló asszonyhoz. 13
Nem tudta megkülönböztetni a székek és asztalok hamvait az emberi maradványokétól, mert a tűz minden gyúlékonyt felemésztett. Hallott már erről; ez is az angyalfik egyik fortélya. A mindent faló tűz. A fémen kívül semmi nem állhat az útjába és még a legkeményebb emberi csontokat is azonnal elhamvasztja. Térdig járt a hamuban és valóban nem látott különbséget. Mintha lisztben gyalogolna, csatakossá ázott, cuppogó lisztben. Aztán hirtelen elszörnyedt és elfogta a rosszullét a gondolatra, hogy emberek maradványain gázol, és talán éppen az apja hamvait tapodja.
Megfordult, hogy kiszaladjon a romok közül, amikor megakadt a szeme valamin. A reggeli napfény megcsillant egy fémdarabon, ami a szétporladt egykori söntéspult környékén hevert, félig belepve. San szíve hatalmasat dobbant, mert azonnal felismerte. Az apja kardja volt az. Erőt vett magán és sokkal óvatosabban lépkedve, mint eddig, odasomfordált a holmihoz. Kiemelte a hamuból, aztán gyorsan elhagyta a romok területét. Úgy érezte, talán… talán a sors valami vigaszhoz akarta juttatni ezzel. És talán ez új értelemmel töltheti be az életét… vége
Barátaink Barátaink és és partnereink: partnereink:
novyon
