6/9/12
12:24
Page 1
s 6
T
1
e
2
5
0
D
1
.
e
2
u
z
m
á
m
lØpcso 12 te deum.qxd
C
I S Z T E R C I
S
Z E N T
I
P
M R E
L É B Á N I A
Kedves Szentimrések!
A
múlt héten elénekeltük a Te Deumot, lezártuk a plébániai kateketikai évet. A környezõ gimnáziumok az elkövetkezõ napokban teszik meg ugyanezt itt, templomunk falai között. Valamit befejezni általában hiányérzettel jár, hiszen véget ér egy év, egy barátság, egy tartalmas színdarab, egy izgalmas beszélgetéssorozat, egy hangverseny, egy portya, egy lelkigyakorlat..., azaz egy termékeny idény. A templomra és környékére viszonylagos csend borul. A következõ hetek azonban arról szólnak, hogy megerõsítõ élményeket szerezzünk magunknak, hogy szeptemberben lelkileg és szellemileg megújulva visszatérjünk családunkhoz, közösségeinkhez, s megkezdjük az újabb esztendõt. Szükséges a felüdülés, az elmaradhatatlan a kalandgyûjtés, amelynek részleteit majd megoszthatjuk egymással. Vár bennünket a plébániai tábor, ahol megszólíthatjuk egymást, elbeszélgethetünk, megismerhetjük azt, akihez még nem kerülhettünk közel. Együtt imádkozzunk, étkezzünk, éljünk. A fiatalokat az idén is hívja a 25-ös és a 433-as „körlet”, a ministránsok vándorsátorozása, az Antióchia és megszámlálhatatlan más kapcsolat. Persze az ilyen lehetõségek azokat érik el, akik nyüzsögnek, ott vannak mindig, ahol csak lehet vagy kell. De a hallgatag többséget vajon mi mozgatja, miért nem hívhatóak, sorsukban milyen gondok, akadályok merülnek fel? Osszuk meg mindezt egymással és segítsük új élményekhez egymást. 2012-2013-as évet meg fogja határozni a XVI. Benedek pápa által meghirdetett Hit éve. A Szentatya szerint ez az esztendõ új lendületet adhat az egyház missziójának, és kivezetheti az embereket abból a lelket, értelmet megpróbáló sivatagból, amely néha szinte ránk kényszeríti szárazságát és elviheti õket az élet helyére, a Krisztussal való barátságra. Itt, a Szentmirében is elengedhetetlenül fontos, hogy felrázzuk ismereteinket, amelyeket évtizedekkel ezelõtt szereztünk, megismerkedjünk a mai teológiai áramlatokkal, a Szentírás mindannyiunk szívébe beleírja magát, és a vágyat, hogy találkozzunk Krisztussal. A szentségek történeti, bibliai hátterét felfedezve még elevenebb igény legyen bennünk rendezni életünket és élni velük! Hogy szeptemberben ismét együtt kezdjünk neki egy új munkaévnek, minden rendi testvérem nevében áldott nyarat, maradandó élményeket kíván Tesvéreinknek a megújuláshoz :
IPOLY
ATYA
Akitôl a halála után is félnek Varga Zs. { Vincellérek nyomában Entz { Maróti Arnold O. Cist. emlékezete { Életünkrõl csak együtt, közösen { Levél Spanyolországból Mezõsi { Önmagamnak kellett helytállni Szkaliczki { Pillantás egy visszapillantásra Párdányi
L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
1
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
12:24
Page 2
J
nagyszámú tanút hallgattak ki (köztük az azóta megboldogult Habsburg-Lotharinigiai Ottó trónörököst is). Az elhúzódó – hónapokig tartó – perújítási nyomozás azonban okafogyottá vált, illetve azzá kellett volna válnia. Befejezése elôtt ugyanis, 1990. március 14-én az Országgyûlés elfogadta az 1945. és 1963. közötti törvénysértô ítéletek semmissé nyilvánításáról szóló 1990. évi XXVI. törvényt. Arra, hogy a szabad választások közben, a kommunista többségû „régi” parlamentnek miért volt fontos a törvény elfogadása, illetve már a szabadon választott Országgyûlés alakuló ülése (1990. május 2.), de még az Antall József vezette kormány megalakulása (1990. május 23.) elôtt
óval Húsvét elôtt, március végén jelentette be Erdô Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, hogy elôdje, Isten Szolgája Mindszenty József bíboros, hercegprímás rehabilitálása a Legfôbb Ügyészség határozatával hivatalosan is lezárult. A hír sokakban megnyugvást és örömet, másokban értetlenséget váltott ki. A bolsevik elnyomás éveiben meghozott törvénytelen ítéletek semmissé nyilvánítása – elvileg – már 1990-ben megtörtént, és ez Mindszenty bíborosra is vonatkozott. Ahhoz, hogy a történéseket, a többrétegû rehabilitációt (és talán a mögötte rejlô okokat is) megértsük, néhány száraznak tûnô eljárásjogi adatot is fel kell használnunk.
Akitôl a halála után is félnek I
S T E N
S Z O L G Á J A
,
M
I N D S Z E N T Y
J
Ó Z S E F
H E R C E G P R Í M Á S
Az 1948. Karácsonyának másnapján letartóztatott, és a fogáság alatt megkínzott Mindszenty József és hat társa – köztük Baranyay Jusztin ciszterci szerzetes, egyetemi tanár – ügyében a Budapesti Népbíróság 1949. február 8-án Nb. IX. 254/1949/10. sorszámon ítéletet hirdetett. A Népbíróság, amely az egyébként is kommunista irányítás alatt álló „rendes” igazságszolgáltatás helyett járt el, a hercegprímást a demokratikus államrend és a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, hûtlenség és valutaüzérkedés vádjában bûnösnek találta és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. A másodfokon eljárt Népbíróságok Országos Tanácsa NOT. I. 687/1949/22. sorszámú ítéletével részben megváltoztatta az elsôfokú ítéletet, de a koholt vádak alapján kimondott bûnösség miatti elítélést fenntartotta. A Népköztársaság fennállása idején esély sem volt arra, hogy az ügyben bármi is változzon, de a rendszerváltozás formális kezdete, 1989. október 23-a reménykeltô volt, és Paskai László bíboros megkísérelte elérni az igazságtalan ítélet megváltoztatását. Kezdeményezésére a Legfôbb Ügyészség 1989. november 8-án az ügyben perújítási nyomozást rendelt el, melynek során iratokat szereztek be, szakértõket rendeltek ki, és 2
L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
R E H A B I L I T Á L Á S A
miért tartotta elengedhetetlennek a Németh-kormány igazságügyminisztere, hogy bejelentse Mindszenty József rehabilitálását, valószínûleg nyugodtan mondhatjuk, hogy a felelôsség csökkentése, a közelmúlt megszépítése miatt. Mindenesetre tény, hogy a törvény alapján a Fôvárosi Bíróság a 1990. május 11-én 16. B. 714/1990/2. sorszámú iratában igazolta, hogy a semmisségi törvény hatálya kiterjedt Mindszenty József elítélésére is, ezért a hercegprímás elítélését semmisnek kell tekinteni (más elítéltek ügyében a bíróság külön hozott döntést). Ezzel a rehabilitálásnak – idôzítése furcsasága ellenére – teljessé kellett volna válnia, aminek szükségszerû velejárója lett volna az ügyészség által folytatott perújítási nyomozás megszüntetése. Csakhogy a törvény hatálybalépése és a Fôvárosi Bíróság igazolása ellenére a Legfôbb Ügyészség a perújítási nyomozást nem szüntette meg sem 1990-ben, sem azt követôen, egészen 2012-ig. Az ügyészségi iratok között található utolsó iratrész a történészek által késôbb nyilvánosságra hozott 1990. június 14-én kelt Összefoglaló a perújítási nyomozás megállapításairól. Az Összefoglaló részletesen tartalmazza a perújítási nyomozás során foganatosított nyomozási cselekményeket (ami nem
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
12:24
Page 3
szabálytalan), ugyanakkor Mindszenty József és társai tekintetében a korábbi vád tárgyává tett magatartásokat büntetôjogi szempontból, azaz érdemben értékelte is (ami viszont a semmisségi törvényt követôen nemcsak indokolatlan, de szabálytalan is volt). Bármilyen meglepô, az Összefoglaló jelentés csak a politikai bûncselekmények tekintetében jelentette ki, hogy már a vád is megalapozatlan volt, a deviza-bûncselekmény tekintetében úgy találta, hogy azt Mindszenty József elkövette. Tette ezt a jelentés annak ellenére, hogy az állítást (amelyet a semmisségi törvényt követôen eleve nem lehetett volna megfogalmazni) egyetlen bizonyíték, egy tanúvallomás támasztotta alá. A perújítási nyomozás alakszerû határozattal történt megszüntetése tehát elmaradt, az Összefoglaló jelentés pedig – amelyhez semmilyen joghatás nem fûzôd-
ménye) az eljárás befejezésének látszatát keltette, annak ellenére, hogy az 1990-es semmisségi törvény – indokolása szerint – teljes, azaz jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálást eredményezett. Ez tehát Mindszenty hercegprímás rehabilitálásának vázlatos története. Ha a jogi útvesztôk bonyodalmaitól megtisztítjuk és a száraz adatokat mellôzzük, röviden úgy foglalható össze, hogy a semmisségi törvénnyel elvileg rehabilitált Mindszenty József emlékét a rendszerváltozás zûrzavarában valakik megkísérelték bemocskolni, kimondva, hogy a semmisségi törvény ellenére súlyos bûncselekményt követett el. Születésének 120. évfordulója elôtt néhány nappal a Legfôbb Ügyészség – formailag saját intézményi, erkölcsileg néhány pontosan azonosítható személy hibáját orvosolva – végül befejezte az igazságtételt: Mindszenty
hetett – az eljárás befejezésének látszatát keltette. Az eljárás iratai levéltárba kerültek, és a történészek hiába írták le, hogy az Összefoglaló jelentés tulajdonképpen a rehabilitálás meghiúsításaként értékelhetô, több mint húsz éven át semmi nem történt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem is történhetett. Levéltárban lévô eljárási iratok hivatalból történô visszaszerzése és felülvizsgálata nem könnyen lett volna indokolható. A rehabilitálási folyamat befejezéséhez ezért nélkülözhetetlen volt Erdô Péter bíboros, prímás, esztergombudapesti érsek 2011. június 30-án Polt Péter legfôbb ügyészhez intézett megkeresése, amelyben azt kérte, hogy a Legfôbb Ügyészség kezdeményezze Mindszenty József bíboros rehabilitálását. A levéltári iratok visszaszerzését követôen vált világossá, hogy eljárásjogi értelemben a perújítási nyomozás még mindig folyt. Ez tette lehetôvé az elkezdett, majd önmagából kifordított rehabilitálási folyamat tisztességes befejezését. A Legfôbb Ügyészség ugyanis a 2012 . március 13-án kelt, Bf. 2344/2011. számú határozatával a perújítási nyomozást megszüntette. A határozat indokolása pedig azt tartalmazta, hogy a perújítási nyomozás alakszerû határozattal történt korábbi megszüntetésének elmaradása folytán az Összefoglaló jelentés – amelyhez semmilyen joghatás nem fûzôdhetett (magyarul: ami a készítôinek hivatalos formát öltött magánvéle-
hercegprímás rehabilitálása teljes, és a korábbi koncepciós ügy immár semmilyen megfontolásból nem nyitható újra. A történet hiányos maradna, ha nem utalnánk arra, hogy Isten szolgája, Mindszenty József bíboros hercegprímástól egykori és mai ellenségei halála után is félnek: a jelenlegi Országgyûlés egyik képviselôje a rehabilitáció miatt nemcsak rosszindulatú, de kifejezetten ízléstelen kérdést intézett a legfôbb ügyészhez (a K-6731 számú kérdés és az arra adott válasz az Országgyûlés honlapján elolvasható). T A M Á S T E S T V É R , ciszterci oblátus (Varga Zs. András)
L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
A szerzõ jogász, tanszékvezetõ egyetemi tanár (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar, Közigazgatási Jogi Tanszék). Két leánygyermek édesapja, felesége bíró. A Ciszterci Szent Imre Egyházközség képviselõtestületének elnöke, az Új Cikádor ciszterci konvent és a „Csigaházas” közösség tagja. Hivatása mellett leginkább a liturgika, a filozófia és a zene (Wagner) területén kalandozik legszívesebben.
3
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
csiga
12:24
Page 4
lépcsõ
A
mai út Budapest XI. kerületében, a Gellérthegy déli lejtôjének alsó szakaszán nagyjából egy szintvonalat követve, több mint egy kilométer hosszúságban vezetô egykori dûlôút kis mértékben módosított nyomvonalán halad. Nevét 1893-ban Ménes-Hegyaljáról, azaz az arad-hegyaljai borvidék egyik központjáról kapta. Az 1929-ben megindult nagyhatású Szt. Imre kultusszal összefüggésben nevét Nagyboldogasszony útra változtatták, 1953-tól azonban ismét Ménesi út. A névadás az egykori gellérthegyi szôlômûvelésre kívánt emlékeztetni, ahogy néhány további híres borvidékekre, ill. a borászatra utaló utcanév a környéken, mint a Somlói út, Bakator utca, Serleg utca a hegyoldalban, a Villányi út, Badacsonyi utca és Vincellér utca közvetlenül a hegy lábánál.
Somlói út között a dél-keleti lejtôn, a Ménesi út két oldalán, jelentôs katolikus intézmények méltóságteljes épületei és az Eötvös Collégium robosztus épülettömbje alakítják át a Gellérthegy addigi rurális összképét. Az intézményi területhasználat mellett, azzal szinte egy idôben megjelent a rezidenciális funkció is, és a szabadon maradt telkeken, valamint az idôközben felsôoktatási intézménnyé fejlôdött Vincellér Képezdétôl – ma a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara – nyugatra, a Kis Gellérthegyig húzódó területen egyre-másra jelentek meg a jobbára a felsô középosztályhoz és az értelmiségi elithez tartozó építtetôk elegáns villái. A Ménesi út jelenlegi épületállományának nagyjából 75 %-a 1945 elôtt épült, 25 %-a pedig 1970 után, döntôen 1970–1990
Vincellérek nyomában A
Cikkünk szerzõje mûvészettörténész. Szakterülete a mûemlékvédelem és a mûemléki topográfia. Családja 1913 óta él a Gellérthegyen és sok szállal kapcsolódik a Szentimrevároshoz, plébániájához. 1973–1990ig a Magyar Tudományos Akadémia Mûvészettörténeti Kutatócsoportjának munkatársa. A határon túli magyarsággal kapcsolatos ügyekért felelôs államtitkárként 1990–1994 között részt vett az Antall-Boross kormány munkájában. 1998–2000-ig az Országos Mûemlékvédelmi Hivatal elnöke volt. 2010 óta a Gellérthegyvédô Egyesület elnökeként is tevékenykedik.
4
M
É N E S I
Ú T
/
1 .
R É S Z
A Ménesi út széles értelemben vett kultúrtörténeti szempontból a Gellérthegy egyik legfontosabb útja. Története teljesen feldolgozatlan. A rendelkezésünkre álló ismeretek alapján látható, hogy beépülése urbanisztikai és szociológiai szempontból összefügg a Mûszaki Egyetem Lágymányosra telepítésével, ill. az ennek nyomán megindult városfejlôdéssel. Ebben meghatározó szerepe volt azoknak a Gellérthegyet és környékét érintô rendezési terveknek, amelyeket Warga László építészmérnök (1878–1952), a városépítészet nemzetközileg elismert magyar úttörôje készített a 20. század második és harmadik évtizedében. Warga László egykori lakóhelyét Ménesi út közelében, a Mészöly u. 4. sz. házon emléktábla jelöli. A Gellérthegy déli lejtôjén a 20. század elsô évtizedének végéig csak egy jelentôsebb vincellérház, a 2006-ban sajnálatosan megsemmisített Plósz villa (Gombocz Zoltán u. 9.), egy már hosszabb múltra visszatekintô – egy térképen „Új Budához” néven jelzett – vendéglô (Ménesi út 78.) és 1859-tôl a mai Ménesi és Somlói út között elterülô telken az Entz Ferenc (1805–1877) által alapított Országos Gazdasági Egyesület Szôlôiskolája és Vincellér Képezdéjének elsô épületei állottak. A legfontosabb, fôként nyugat-keleti közlekedést biztosító utak (Ménesi, Kelenhegyi, Somlói) gyakorlatilag a mai nyomvonalukon, a hegy lejtôin haladtak dûlôútként és közöttük hosszú, a hegytetôre merôleges keskeny telekosztás volt jellemzô. A 20. század elsô három évtizedében a hegy alján futó Villányi út és magasan a hegyoldalban, a vele nagyjából párhuzamos L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
A Gellérthegy térképe telekhatárokkal, 1884 között. (A Gellért hegy egészére nézve ez az arány közelebb áll a 60/40 %-hoz.) A mai összképben tehát továbbra is a két világháború között kialakult struktúra a meghatározó, ez azonban mind az épületek és környezetük állapotában, mind pedig az utcaképben, több mint két évtizeddel a szovjet berendezkedés megszûnte után továbbra is alapvetôen a gazdátlanság jeleit viseli. A legnagyobb csapást a két világháború közt kialakult magas esztétikai és életminôségre a lakóépületeknek a tulajdonosi szerkezet megváltozta-
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
12:24
Page 5
tását célzó kényszerû feldarabolása, valamint a nagyméretû telkek megosztásával a 1970-es évektôl beépített, ideológiai motivációktól sem mentes, háromnégyemeletes, a környezetükhöz nem illô, igénytelenül tervezett és kivitelezett, több lépcsôházas társasházak jelentik. Az így megindult a környezetet túlterhelô folyamatok az 1990-es évektôl ingatlanspekulációs megfontolásoktól vezérelve tovább folytatódnak. Fontosabb egyházi és középületek: Eötvös József Kollégium (Ménesi út 11-13.) • Az intézményt Báró Eötvös József Collegium néven Eötvös Loránd javaslatára 1895-ben alapították középiskolai tanárjelöltek számára, késôbb a humán tudományok területén, az 1950-ben bekövetkezett intézményes felszámolásáig, a magyar tudósképzés legjelentôsebb iskolájává vált. 1991-tôl az eredetei alapítói célokat a mai követelményekhez igazítva mûködik ismét. Az épület 1955 óta az MTA Irodalomtudományi Intézetének is otthont ad. A mai út mentén elterülô parlagot Kerkapoly Károly (1824–1891) vásárolta meg 1884-ben a fôvárostól, majd hasonnevû örököse az államra hagyta azt a Ménesi úti telket, ahová 1910-11-ben az Alpár Ignác tervezte ma is álló épületét felépítették. Lazarista rendház és iskola (Ménesi út 26.) • Hofhauser Antal tervei szerint 1910–1912 között épült. 1950 után kápolnája egy ideig honvédségi garázsként funkcio-
Eötvös József Collegium. Képeslap, 1910-es évek nácsköztársaság idején elôször „proletár gyerekek részére lefoglalva”, majd a Magyar Tanácsköztársaság Anya- és Gyermekvédô Szövetségének Központi Intézete és Csecsemôkórháza. A tanácskormány bukása után a rend visszatért. 1950. június 18-án a nôvéreket elhurcolták, az épületet az állam vette birtokba és a népi demokratikus idôszakban a Magyar Néphadsereg különbözô intézményei használták. Az 1970-es évektôl a Magyar Néphadsereg Karikás Frigyes Katonai Kollégiuma mûködött benne, ahol többek között harmadik világbeli hallgatókat képeztek. Ehhez a korszakhoz kapcsolódik az a feltehetôen nem alaptalan, a Ménesi úton lakók körében elterjedt városi legenda, amely szerint az 1983–1985 között Magyarországon bújtatott Ilich Ramírez Sánchez, közismert nevén Carlos, jelenleg életfogytiglani büntetését franciaországi
Jelen írás – amelynek második részét következô számunkban közöljük –, a Gellérthegy történeti és kulturális értékeit feldolgozó, a Gellérthegyvédô Egyesület és az Eötvös József Collégium együttmûködésével zajló kutatás részeként készült el. Elsô változata az alábbi helyen jelent meg lexikon cikként: Bartók István, Csörsz Rumen István, Jankovics József, Szentmártoni Szabó Géza (szerk.): Magyar Mûvelôdéstörténeti Lexikon LX. a fôszerkesztô. Kôszeghy Péter hatvanadik születésnapjára. rec. iti, Budapest 2011. 148–152. A következõ rész a Ménesi út villáit és lakóit fogja bemutatni, ebben a részben közöljük a forrásokat és a felhasznált irodalmat is.
Eötvös József Kollégium, 2009 nált, ma újra a rend használatában van. Vincés nôvérek rendháza (Ménesi út 27.) • P. Medits Nándor budapesti lazarista rendfônök megbízásából Hofhauser Antal tervei alapján 1909-ben készült el. A Ta-
börtönben töltô venezuelai származású terrorista egy ideig ebben az épületben tartózkodott. A rend a hadseregtôl 1991 szeptemberében kapta vissza az épületet, amelynek egyik szárnyába 2000-ig a Pázmány L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
5
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
12:24
Page 6
Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi és Jogi Karát helyezték el. Jelenleg a rend idôs nôvéreinek otthona. Bibó István Szakkollégium (Ménesi út 12.) • Eredetileg egyházi tulajdon, késôbb az Eötvös J. Kollégium B épületekeként, bölcsész leánykollégium
A Kertészeti Egyetem egykori fõépülete
gyar kertészet ügyét szívükön viselô hazafiak adományából vásárolta meg 1860-ban. Ekkor telepítette ide Entz Ferenc, a magyar felsôfokú kertészeti és szôlészeti oktatás megalapítója, 1853-tól mûködô tanintézetét, amely ettôl kezdve Vincellér- és Kertészképzô
volt. Tóth Gábor igazgató idejében átalakították az épületet és 1983-tól adtak át a jogászoknak. Itt alakult meg a Fidesz 1988. március 30-án. Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara • A mai Campus a Villányi út és a Somlói út közötti területen fekszik, amelyet a Ménesi út oszt két nagyjából egyenlô részre.
A Vincés nõvérek rendházának tornya
A Corvinus Egyetem arborétumának régi épülete Berecki Máté mellszobrával
6
A felsô részen található az 1975 óta védelem alatt álló arborétum és benne a mai egyetem elôdjének két 19. századi épülete (Ménesi út 43-47.). Az arborétum épületekkel keretezett, Ménesi útról nyíló teraszos parkjának közepén Bereczki Máté (1824–1895) almanemesítô 19. századi bronz mellszobra. A Campus telkét az Országos Magyar Gazdasági Egyesület a maL
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
Gyakorlati Tanintézet néven folytatta a tevékenységét. Az intézményt elõször Kun Béla, majd Rákosi Mátyás „agrár- és oktatáspolitikusai” megpróbálták – szerencsére sikertelenül – vidékre telepíteni. A korábbi Kertészeti Egyetem jó színvonalú fôépületét (Ménesi út 44-48.) – jelenlegi megjelölése „A” épület – modern stílusban Lauber László (1902–1953) tervezte Szendrôi Jenô (1913–2000) közremûködésével. Épült 194950-ben. Fôvárosi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Alapítvány Leánykollégiuma (Ménesi út 92.) • Az 1940-es években, eredetileg is kollégiumnak épült, jelenleg hetven fô befogadására alkalmas, felújítva 2008-ban. ENTZ GÉZA ANTAL a Gellérthegyvédô Egyesület elnöke
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
12:24
Page 7
Arra gondoltam, hogy rögtön a legmeghatározóbb dologgal kezdjük, a szerzetesrendek feloszlatásával. A katolikus egyház Magyarországon 1944–1971 között c. kötetben olvasható ez az érdekes mondat: „Történelmi távlatból visszatekintve megállapíthatjuk, hogy a szerzetesrendek felszámolása a szekularizáció szerves része volt. A szerzetesrendek szinte teljes eltörlése,
és Pécs-bányatelepen leszek hitoktató. A biológia vonalán képzeltem további sorsomat, a disszertációs témám is megvolt; ez mind kútba esett. Egészen ismeretlen terület elõtt álltam, mert mi a hitoktatásra nem készültünk fel. A teológiai képzés során a kateketikát egy vagy két féléven át tanultam, elég régi könyvekbõl; most belecsöppentem.
Maróti Arnold O. Cist. = E
Z
L E T T
A Z
E S Z M É N Y Ü N K
,
M Á S O K A T
nem egy esetben az adminisztratív intézkedések túlzásai, az akkori politikai küzdelembõl fakadtak, és nem kimondottan társadalmi igénybõl, szükségletbõl. A paritásos bizottságban történt konkrét megállapodás alapján 460 szerzetespapot világi lelkészként alkalmaztak az egyházmegyékben. 100 szerzetes a pannonhalmi papi otthonba került, mintegy 700 apáca különbözõ szociális otthonok lakója lett. Több mint 2500 férfi és 9000 nõi szerzetes egyénileg helyezkedett el, és ezek sorsát központilag csak részben tudták nyomon kísérni.” Hát én ebbõl a 2500-ból vagyok egy. Úgy érzem, a sorsom nem különbözik a többitõl, remélem, hogy se rosszabb, se jobb, mint a többi 2499, akirõl nem tudunk. Arnold atya hogyan élte át a feloszlatást, volt-e elõzménye, érezhetõ elõszele, s személy szerint rendtársaival együtt hogy érintette? A változások elsõ jelét az iskolák államosításában láttam, 1948-ban. Akkor Pesten, az akkori Pázmány Péter Tudományegyetemen voltam hallgató. Egy gyûlésre hívtak össze minket, ahol – érdekes –, a civil hallgatók nagyon agitáltak minket, hogy hallassuk szavunkat. Így történt, majd az elnökség jelezte, hogy a szólásszabadság jegyében eltávolítottak. Az állam akkor felszólította az államosított szerzetesi iskolák szerzetestanárait, hogy maradjanak meg az iskolákban. A központi utasítás – Mindszenty hercegprímás parancsa alapján – az volt, hogy a tanítást nem szabad elfogadni, ezt a felszólítást el kell utasítani. Maradhattunk az egyetemen, diákjaimmal tarthattam a kapcsolatot. Jártunk kirándulni, túrázni, a cserkész vonalat folytattuk. A Mátrában voltunk téli táborban vagy két tucat gyerekkel a karácsonyi szünetben. Mikor visszatértem, villámcsapásként ért a távirat, hogy január elsejével jelenjek meg a pécsi rendházunkban,
S Z O L G Á L N I
,
J Ó T
T E N N I
Az állam azt gondolta – bizonyos logikával –, hogy akik megtagadták a tanítást, azok ne vállaljanak hitoktatást sem az állami iskolákban. Ilyen szempontból nekem tiszta volt a múltam, mivel nem tanítottam – így kerültem Pécs-bányatelepre. Szerettem ott lenni. A gyerekekkel jól megértettük egymást, a bányászokkal sem volt semmi nehézségem. Azzal kezdtem, hogy sorra látogattam a családokat. Ez így ment másfél évig. Május végén ért a hír, hogy a rendházat államosítják, vagyis elveszik. Azzal indokolták, hogy – Pécsett egy épületbe települt a rendház és a gimnázium – ez nem rendház, hanem a gimnáziumi tanárok szolgálati lakása. Emlékszem, egy bizottság mindent felmért. Arra számítottunk, hogy a rendházat el kell hagyni, s valahol másutt adnak helyet, esetleg összetömörítenek. Így a legtöbben készülõdtünk is az útra. Könyveimet zsákba pakoltam, szállításra elõkészítettem. Nem tudom, honnan jött az ötlet, de személyi okmányaimat, egyetemi leckekönyvemet, okleveleimet kivittem Pécsbányatelepre, és az ottani plébánosra bíztam. Szerencsémre így megmaradtak. Mert egy szép este, ima után mindenki visszament a szobájába, én is lefeküdtem, amikor kopogtak. A házfõnök, Kühn Szaniszló beszólt: Arnold, tessék felkelni, felöltözni. Az irodában – ha jól emlékszem – két civil és két rendõr állt. Mikor mind együtt voltunk, kézbeadták a belügyminiszter végzését, hogy ilyen-olyan rendelet alapján Kunszentmártonba, az ottani bencés rendházba, kényszertartózkodási helyre visznek. Fél órát kapott mindenki, hogy néhány ruhadarabot összeszedjen. A teherautó platóján kuporogva utaztunk. Csomagjainkat átnézték, a könyveket, okmányokat kidobálták. Apróság: betettem egy régi menetrendet, ezen fennakadtak, de azt mondtam, tavalyi és vécépapírnak viszem. L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
Életének 92., szerzetességének 73., áldozópapságának 68. évében, a szentségekkel megerõsítve 2012. május 6-án hazahívta a mennyei Atya – olvashattuk a Zirci Apátság gyászjelentését. Arnold atyát mind a Plébánia, mind a Szentimrevárosi Egyesület elkötelezett tagjaként ismerhettük, kedves alakját az utolsó idõkig láthattuk a 11 órai szentmisén. Reá emlékezünk az 1987-ben készült beszélgetés néhány részletével. (A szerkesztett változatot készítette cst)
v D á k a g a z
7
lØpcso 12 te deum.qxd
A Zirci Apátságba 1939ben lép be, majd noviciátusa után, 1940. augusztus 30-án teszi le elsõ szerzetesi fogadalmát. Hittudományi tanulmányait 1939–1944-ig Zircen, a Ciszterci Hittudományi Fõiskolán, majd tanári tanulmányait 1944–1948 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen, földrajz és természetrajz szakon végezte. Zircen, 1944. május 18-án szentelték pappá. 1949–1950 között Pécsbányatelepen hitoktató. 1950-ben a pécsi ciszterci rendház tagjaival együtt deportálják Kunszentmártonra. 1950-tõl ugyanitt vasipari, villamossági szakmunkás és kisegítõ lelkész a kunszentmártoni II. sz. plébánián, egészen 1986ban bekövetkezett nyugdíjazásáig. 1986-tól Budapesten segítõ lelkész a ciszterci Szent Imre Plébánián.
8
6/9/12
12:24
Page 8
Hányan voltak Arnold atyáék? Húsznál nem többen. Elindultunk. A ponyvákat leszíjazták. Két rendõr ült középen, puskával a kézben. Beszélni nem lehetett. Arra gondoltunk, hogy valahova a Szovjetunióba visznek, Szibériát illenék mondani, de Pécs határában megálltunk. Ott akkor épült egy nagy ÁVÓ-s laktanya. Mellettünk autó fékezett. Abból nõi hangokat hallottunk, valaki nagyon tiltakozott: „Kérem, én nem vagyok apáca, én látogatóba jöttem a testvéremhez!” Tehát valamelyik zárda szerzeteseit is akkor vitték. Útközben megnéztem a menetrendben, hogy Kunszentmárton merre esik. Megnyugtató volt, hogy egyáltalán van ilyen. Mikor megérkeztünk, nagydarab kármelita jött lelkesen: „Isten hozta a kedves testvéreket!” – szólt Brokárd atya. A helyzet biztatónak látszott, különösen, hogy összetalálkoztunk a bajai rendtársakkal, akiket egy járattal korábban, hasonló módon fuvaroztak ide. Azután, késõ estére jöttek meg a szentgotthárdi ciszterek. A szentgotthárdi apátságban nyugdíjas, beteges testvéreink voltak, hatan-nyolcan lehettek. Így aztán egy új konventet alkottunk szép számmal. Csak ciszterek kerültek ide abban az idõben? Nem. Egy autó hozott 4–5 jezsuitát is Szegedrõl, s egykét apácát. A bajai rendházban kedvesnõvérek vezették a háztartást, õk is ide kerültek. A jezsuiták nem tagadták meg magukat, minden rendõri õrizet ellenére, 4–5 napon belül eltûntek. Ezek szerint nem õrizték szigorúan a Kármelt? Nem állták körül fegyveresek. Hátul magas kerítés, bezárt vasajtó, ott bajos lett volna kimenni. A ház elõtt, az utca túloldalán egy fegyveres rendõr. Idõnként névsorolvasást tartottak. Nem sokszor, de néha éjszaka is végigolvasták a listát, megvagyunk-e. Itt hogyan éltek Arnold atyáék, és mennyi ideig? Megható volt, ahogy a falu népe gondoskodott rólunk. A kerítésen, a kiskapun belül nem jöhettek, ezt a rendõrök nem engedték, de hozták az ennivalót. Nagyon jól emlékszem, egyszer – még engem hívtak segíteni – egy nagy bográcsban húslevest. Az egyik néni figyelmeztetett: „Ne féljenek, hogy ilyen fekete, mert ez gyöngytyúkból készült!” Életünket próbáltuk a rendi szabályok szerint berendezni. A zsolozsmát közösen, hangosan, idõnként énekelve végeztük. Még konventmisét is tartottunk, melynek gregorián énekeit együtt énekeltük. Itt nem volt más gondunk. Nem kellett órára menni, sietni, készülni, tehát Szent Benedek regulája szerint megtartottuk, hogy „offer Dei nihil praeponatus”, vagyis az isteni szolgálat elébe semmit se helyezzünk. Meddig tartott ez a viszonylag zárt állapot? A zártság talán egy hónap múlva engedett. A rendõrök is megunták az õrzést, eltûntek, civil ruhába öltözve ki lehetett menni a Kármel területérõl. A végleges felolL
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
dás augusztus végén lehetett, amikor az állam és az egyház közötti tárgyalások befejezõdtek. Elég egyoldalúan született meg a megegyezés a szerzetesrendek feloszlatásáról. Mindenki mehetett, amerre látott, csak a régi mûködési helyére nem. Néhányan tanítást vállaltak. Az évek múltával kiderült, hogy ez nem járható út; vagy nagyon meg kellett hunyászkodniuk vagy megtagadniuk önmagukat. Talán, ha három rendtárs maradt meg az állami iskolai tanítás keretében – mind matematikus. Az nem világnézeti tárgy, az õ korrekt tudásukba nem lehetett belekötni. Többen tudományos pályán helyezkedtek el: a Széchenyi könyvtárban vagy más, irodalmi, történelmi kutatóhelyeken, és voltunk szép számmal, akik a fizikai munkát vállaltuk. Én – biológusként – próbáltam elhelyezkedni, mint muzeológus, sikertelenül. Így kötöttem ki az ipar mellett. Az egyetemi tanulmányait sikerült befejeznie ? A szabályok szerint fõiskolai végzettséggel rövidebb idõ alatt lehetett végbizonyítványt, absolutoriumot kapni. Biológiából szerettem volna doktorálni, de ezt húzta keresztül a hitoktatási megbízás. Mi még tanultunk pszichológiát, karakterológiát; a Szendi-féle ösztönelméletnek igazat adok, miszerint mindenki születésétõl kezdve hordoz magával bizonyos testi, szellemi és lelki adottságokat. Hogy ebbõl azután mi lesz, az a nevelés és a külsõ környezet hatása. Otthonról talán hozhattam bizonyos szolgálatkészséget, – ne értsünk ez alatt szolgalelkûséget, nem erre gondolok, hanem arra, hogy az egész család: édesapám, két nagyapám, nagybátyám is vasutas volt. Rajtuk éreztem, hogy õk is szolgálatot végeztek. Azután a gimnázium során kialakult a cserkészcsapat, megint erõsen erre nevelõdtünk, ez lett az eszményünk, másokat szolgálni, jót tenni, építeni a környezetet, az országot. Tanárainkat nagyon szerettük, becsültük. A rendben nem kalapálták egyformára az embereket. Engedték, hogy az egyéniségük kialakuljon. Így emlékszem viszsza Rajeczky Béni bácsi szertelen jókedvére és a diákokkal való remek kapcsolatára. Apát úr, Endrédi Vendel sosem kiabált, de az anyagot megkövetelte. Vagy a korábbi igazgató, Bitter Illés. Szigorú ember, a tanároktól is nagy pontosságot várt. Volt gyengébb kezû tanárunk is: Horváth Richárd, akinek az óráján vígan sütöttünk almát a fûtõtesten. Amikor az utolsó évben, tavasszal, egy kisebb csoporttal mozgó táborba mentünk a Börzsönybe Rohonczi Simán tanárunkkal, akkor világosodott meg bennem, hogy egyaránt lehet jó szerzetes és jó tanár is valaki. Ez eldöntötte a sorsomat. Csodálkozott a család; azt mondhatom, hogy meglepetés volt, de nem csalódás. Az iskolában az osztályfõnökömnek megmondtam, hogy Zircre szeretnék jelentkezni novíciusnak. Ennek korábban nem volt jele?
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
12:24
Page 9
Nem. Elõzménye csak annyi lehetett, hogy ahhoz is kell hajlam, hogy valaki pedagógus legyen, másokkal foglalkozzon. Ez kibújt a cserkészet után. Ott is õrsvezetõ lettem. Mindig szívesen foglalkoztam mások gondjával, bajával, megértettem õket. Nagykanizsán születtem 1921. május 14-én. Édesapám a vasútnál dolgozott. Szombathelyen emlékszem a vasutas lakóházra. Ott majdnem színész lett belõlem. Egy János vitéz elõadáson szentjánosbogarat „játszottam” a hátamra szerelt világító lámpával. Édesapámat onnan helyezték Pestre. Ötéves lehettem akkor. Az elemi iskola után kerültem a gimnáziumba. Akkorra már felépült az iskolánk a Szent Imre herceg – ma Villányi – úton. Ez tudatos választás volt? Igen. Manapság hihetetlen azt mondani, hogy hetvenen voltunk egy osztályban. A személyek változtak benne, de hetvenen vagy hetvenketten érettségiztünk. Az osztályban rend és fegyelem. Nem drákói szigor, csak egy normális – mondhatnám – önként vállalt fegyelem. Manapság el nem lehet képzelni, hogyan lehetne hetven gyereket rendben tartani. Egyikünk – talán harmadikban – fellépett a padra. Kicsapták érte szó nélkül. Egy másik ellopta valaki ennivalóját; mennie kellett. Az ilyen fegyelem nem jelentette azt, hogy tanáraink gorombák lettek volna. Amikor mentek haza, mind körül 6–8 gyerek rajzott, és mind zsibongott vele. Tán Romhányi Jóska, a kõkorszaki szaki, és egyebek bohém szerzõje emlegette valamelyik érettségi találkozónkon: mennyire köszöni, hogy a mi iskolánkban mindenkit engedtek a saját tehetsége szerint fejlõdni. Az alapkövetelményeket teljesíteni kellett, de a fizikatanár nem gyötörte Romhányit, mert tudtuk, hogy õ zenész és irodalmár lesz. Emlékszem, hogy akiben Schilling Rogér jó nyelvérzéket látott, azt anélkül, hogy megmondta volna, mire készíti, külön kezelte, hogy tanulmányi versenyre mehessen. De nem az akarata ellenére. Aki fizikus volt, azt nem kínozta a magyartanár. Tehát mindenkinek a saját ösvényén segítettek, de ugyanazon szellemi takarmányon nõtt fel Romhányi a maga bohémságával, Császár Ákos matematikus, akadémikus, Vajay Szabolcs történész, Latinovits, a színész, Hetényi pénzügyminiszter, Eckhardt Sanyi, az onkológus. A két Entz – idõsebbek voltak nálunk, csak mint kis Cöt, meg nagy Cöt emlegettük õket – közül az egyik biológus, a másik mûvészettörténész lett, Járdányi Paulovits Pali zeneszerzõ. Mind olyan alapot kaptunk, amin tovább tudtunk lépni. Talán itt kellene visszatérni a rendi élethez. Amikor novíciusként Zircre kerültünk, kicsit meglepett az a zártság. Egyhetes lelkigyakorlattal kezdõdött, még civil ruhában. A novíciusok zártan, külön éltek, a klerikusokkal, teológusokkal nem beszélgethettek, csak maguk között, a magiszter atyával és tanáraikkal. Min-
den héten egy nap, szerdán, egész napos séta. Délután kötelezõ rekreáció fennt, a konvent kertben, ahol zsinórlabdáztunk. Levelezni csak a novíciusmesteren keresztül lehetett. A cserkészeimmel sokat foglalkoztam, és nehéz lett volna ezt a kapcsolatot az egyik napról a másikra megszakítani. Ezt tudta és engedte, hogy írjak nekik és a válaszaikat is megkaptam. Szabadidõnkben teret engedtek érdeklõdésünknek. Ott kezdtem növénytannal foglalkozni. A kirándulásokon növényeket szedtem és ismerkedtem a növényhatározó használatával. A noviciátus végén tettünk ideiglenes, 4 évre szóló fogadalmat. Így kezdõdött a klerikátusi élet. A teológiát ekkor végeztük. Az elsõ két évben filozófia, pszichológia. Késõbb dogmatika, morális, tehát kimondottan teológiai tárgyak. Mindez Zircen? Igen. Szerda délutánonként az angolkertben nagy kézilabda-mérkõzéseket játszottunk, a teológia igazgatója, Erdélyi György is velünk kergette a labdát. A kötelezõ tornát is õ vezényelte, erõsen raccsolva. A rugózást így mondta: „hugó, hugó”. Mikuláskor kapott egy dobozt, kinyitotta, és kiugrott belõle egy bohócfej, nyakában a tábla: „hugó”. Mellékesen: az apát úrnál láttam elõször fénycsövet. Akkor újdonság volt. Elmagyarázta, hogy a higanygáz töltésû szerkezet hogyan mûködik. A teológia elvégzését követõen, a Zircen töltött 5 év után tettünk ünnepélyes fogadalmat, ami visszavonhatatlan, s szenteltek pappá. Az ostrom alatt már Pesten voltam a rendházban, illetve egy ideig édesanyámmal meg a húgommal a budai lakásunkban. Hogy mi lett a rendtársakkal? Kisebb részüket vehették át az egyházmegyék. Apát úr azt mondta, hogy engedjük át ezeket az idõsebbeknek, azok nehezebben alkalmazkodnak, a fiatalok megélnek a jég hátán is. Hát sokunknak tényleg a jég háta jutott. Akkor kezdõdött villanyszerelõ-mûszerész-tolmács munkáséletem. Még a háború elõtt Róma felkérte a zirci kongregációt, hogy az Egyesült Államokba, Springbank-be, a hollandok által alapított apátságba küldjünk 1-2 embert. Bár a Springbank-i alapítás nem sikerült, de hamarosan Dallasban, Texas államban megvetették a lábukat. Az ottani apátságunkban 20-25 magyar rendtárs él. Sajnos már mind idõsek. Az én korosztályomból talán 2-3-an el tudtak helyezkedni a volt rendi birtokon, Elõszálláson és vidékén. Shvoy székesfehérvári püspök kiharcolta, hogy apránként több rendtársat elhelyezzen. A nálam idõsebbek java része tudományos pályára lépett... Én pedig azt fogadtam el, amit rám mért a sors.
L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
9
lØpcso 12 te deum.qxd
páros
6/9/12
12:24
Page 10
oldal 1946 óta lakunk itt – kezdi Sári néni – kicsivel elõbb bombáztak ki bennünket Gyõrbõl, ahonnan egy közeli faluba, Magyargencsre kerültünk. Mivel páromat hivatalos ügyei Budapestre hívták, így raktunk fészket a Lágymányoson, a Mûszaki Egyetem tövében. Bár e háztömböt sem kímélték a belövések, nagy szó volt abban az idõben, hogy a legtöbb ablak ép maradt. A régi világ hagyományai szerint a feleség hordozta a családot, a férj pedig halászott s vadászott, vagyis biztosította az egzisztenciális hátteret.
errõl? Ti átéltetek mindent, amit a XX. század felkínált, s azt is, amit nem kellett volna, hogy felkínáljon. Unokáitok tarsolyába mit szükséges továbbadni e hatalmas halmazból? Elõször 1956 jut az eszembe – folytatja Sári néni. Mivel 1919-ben születtem, az elsõ háború elment mellettem. De a forradalom lelkesedését nem tudom feledni. Férjem elvitte a gyerekeket a Nagykörút összelõtt házaihoz, láthatták a Sztálin szobor ledöntését. A Budafoki úton végig tankok álltak, mi a pincébe húzódtunk, a
Életünkrõl csak együtt, közösen Nagypolgári ház, tágas élettér, amely – a kommunizmus rontása ellenére is – mesél tulajdonosainak sorsáról. A Jordán házaspár – Sarolta és László – a Ciszterci Szt. Imre templomban adtak hálát megáldott házasságuk 70. évfordulójáért. E ritkán látható s megélhetõ hûség kapcsán készült e beszélgetés zálogházról, Trianonról, háborúról, terített asztalról, talentumról, szeretet-ligetrõl, sztrapacskáról, egy papról, a hazáról és a boldogságról.
Gyõrinek vallom magam, de Budapesten született gyõrinek – veszi át a szót Laci bácsi. Családunk erdélyi indítású, apám – tanári diplomája ellenére – egy zálogház alkalmazottja (akkor vagyonmentõ vásárnak nevezték ezt), majd helyettes vezetõje lett; így került kapcsolatba a leszámítoló bankkal. E szakmai ismeretekkel megerõsítve – a gyõri Cardo bútorgyár osztrák tulajdonosa a trianoni döntés miatt megvált tulajdonától – apámat kérték meg e folyamat lebonyolítására. Erdélybõl mindezt elvezényelni nem lehet, így kerültünk a Rába partjára. Trianon döbbenetében kezdtem iskoláimat Gyõr-gyárvárosban, azon munkások között, akiket most is tisztelettel említek; e nincstelenek befogadták a felvidéki menekülteket, példát mutattak a családi és közösségi békébõl, valamint feltették a kérdést, vajon miért nincs Gyárvárosnak temploma? Így történt, hogy 1928-ban letettük ennek alapkövét s rá egy évre a felszentelés is megtörtént. Ez a közeg volt kezdeti éveim tanúja, ahol láttam a példát: miként kell vállalni és fogadni azt, amit a Jóisten reánk mér. Zengem a munkásember felkészültségét, szakmai tudását, családszeretetét, s ezt elmondhatom a falura is, amely kétségkívül a nemzet gyökere. Ezt zúzták szét, alacsonyították le azután évtizedek tervszerû gonoszságával. Laci bácsi, említetted a Trianon-traumát s azt, hogy annak, aki azon idõt nem élte meg, mindez csak történelmi mese. Mit kellene egy mai fiatalnak tudni, sõt érezni 10
L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
gyerekek Kossuth-címert készítettek, amit az este homályában kivittek az utcára, hogy a teherautókat feldíszítsék; így kaptak egy alkalommal címerért tyúkot. 1918. május 6-án születtem – mondja Laci bácsi. Ez jelentõs dátum, mert IV. Károly, egy valóban tiszta Habsburg, ezen a napon kezdte meg békéltetési kísérletét, aminek reményével talán másképp alakult volna trianoni sorsunk. Leiratot intézett ugyanis a parlamenthez a szuverén magyar királyság kidolgozásáért, amelyet Wekerle minisztererelnök ellenjegyzett. Egy Habsburg uralkodó nemes cselekedetét tisztelem ebben ma is. Trianont – azt hiszem – nem tudtuk volna elkerülni; ezt a gyalázatot nyilvánvalóan korábban eldöntötték, viszont vesszõparipám, hogy e traumát Magyarország mégis legyõzte. A Bethlen-kormány 1926-ra megteremtette a pengõt – a dollár 4 pengõ 50 fillér volt és maradt 1940-ig! Exportteljesítményünk példamutató Európában, a Klebelsberg-féle kultúrpolitika pedig párját ritkító szellemi mozgást hozott. Bethlen bevonta a kisgazdákat és a szociáldemokratákat a kormányzásba, megmutatta a párbeszéd türelmes módját, amivel az említettek éltek is becsülettel. Ezért gondolom, hogy legyõztük Trianont. A hétköznapok mûködése felõl ez bizonyosan így igaz, lélektani értelemben azonban a teher megmaradt, itthon és az utódállamok lelkiismeretében méginkább. A bûntudat, sõt – a fiatal generációkban – a bûntudat-
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
12:24
Page 11
lanság nem tompul s nem tompulhat: napjainkban is ennek romjait kerülgetjük. A „demokratikus Európát” pedig a magyar kisebbség jogai nem ingerlik... Amit mondasz, átvezet minket a jelenbe, amelyben Európán belül építenek gyarmatot. Talán egy évtizede tettem javaslatot Gyõr városának: hozzunk létre egy Európa-házat, melyben a tudomány szókincsével foglalkozzunk a világ sorsával, mert kataklizma felé halad – a morális lealacsonyítás, a magyar alkotó szellem elbátortalanítása mindennek gyújtópontja. 1100 évünk kötelez arra, hogy merjünk új utakra lépni e monetáris dzsungelben, most a második Trianont kell legyõznünk, hogy ne legyen gátja az értelem lendületének. Engedj meg egy forrófejû megjegyzést, kedves Laci bácsi; Magyarország múltból örökölt ellenzéke nincs paritásban a háború elõtti kormányok ellenzékével, a nulla pont nem kereshetõ ott, ahol az emberi tényezõ hitelessége hiányzik; azok nem taníthatnak erkölcsre, akik évtizedekig árulták a hazát, bocsánatot nem kértek soha és pozíciójukat nem hagyták el, csak névjegyüket írták át. Ez az ellenzék nem azonos Bethlen ellenzékével, mert elvesztette s nem kereste vissza gerincét. E politikai tartomány után szabadjon ismét az Édesanya felé fordulni, mert a társadalom alapját adó család kormányzója, összecsiszolója kétség kívül a nõi szív, melynek dobogása, ereje átível rendszereken, legyõzi a fekvõrendõröket. Sári néni, emlékezne olyan fényes pillanatokra, amelyek – ha nehézségek után is, de – maradandó nyomot hagytak a házi krónikában? Mielõtt Pestre kerültünk, Magyargencsen éltünk – két srác, Tamás és Laci már megszületett, s együtt laktunk a sógornõmmel, ahol 3 gyerek szaladgált. Tehát sógornõmék, szüleim s a fiatalok alkottunk közösséget. Mindannyian tanítottunk és tanultunk, hogyan tartsuk meg e fészek békéjét, végezzük egymás segítését. Majd megszülettek az ikrek és Kata, és életkoruknak megfelelõen belesimultak azon rendbe, mely szerint a családi kötelék elszakíthatatlan. Ezért látszik együtt az ötösfogat a legtöbb képen. Nekem ez a legszebb, amire emlékeznem érdemes. Ha most összeül a család, mekkora asztalt kell megteríteni, hogy mindenki tányért fogjon? Ekkora asztal nincs, 57-en vagyunk, köztük 19 dédunoka. A gyermekáldástól itt senki sem fél. A család életében az összetartó erõ az Édesanya – végszavaz Laci bácsi – rá hárul minden teher, õ viszi az életet. A Jóisten az emberekre bízta a folyamatos teremtést. A polgári rend természetes hivatása volt az anyaság, Laci bácsi szakmai útját azonban még nem említettük. Szólnál errõl? Apám – kemény erdélyi ember, három diplomát szerzett, s végül a már említett Cardo Bútorgyár tulajdonosa lett. Ez a cég 10 évig, évi 6000 hálószobát szállí-
tott Angliába. Már csak ezért sem volt mindegy neki, hogy lesz-e, aki a nyomába lép. Egyik bátyám bencés lett Brazíliában, megalapítója a São Pauloi hatalmas, magyar bencés intézménynek. A másik jogot végzett, és én is erre az útra léptem, igen erõs történelmi érdeklõdéssel. A jog számos területen hasznos, ennek köszönhetem, hogy mindig kaptam munkát. Visszalépve: 1944. márc. 19-én, vasárnap vonultak be a németek, 2 fiunk már megszületett s a gyárban laktunk, mely hadiüzem lévén láthatta a hadsereg rombolását. Légoltalmi parancsnoknak neveztek ki, amikor a Jóisten bölcs tanácsát felfogtam s családomat Magyargencsre helyeztem el, feleségem nagybátyja ott álló villájában. Zokszó nélkül fogadtak be. Lassan lett nyilvánvaló, hogy a háborút elveszítjük és az utána következõ változás hatalmas lesz. Úgy gondoltam, hogy a megélhetés lehetõsége Budapesten vár majd ránk. Apám, mint templomépítõ, egy koncepciós perben halálbüntetést kapott a hírhedt Alapi Gyula ügyész ajándékaként (egy jellem torzulásához: ez az ember fiatalon, mint ifjú Emericana-tag többször volt apám vendége a fehérasztal mellett, ezen háttérrel lett vérbíró),
mert egy gyûlésen úgy nyilatkozott, hogy nem engedhetjük meg, hogy hazánkban kommunizmus legyen. Ez a mondat elég indok volt a halálra. Fõhajtásként teszem hozzá: a gyár munkásai között senkit sem találtak, aki terhelõ adatot szolgáltatott volna. Végül apám börtönbe került, majd internálták. Éppen mûtét után, nyílt sebbel parancsolták útra. Tudtam, hogy ott könnyû meghalni vagy „eltûnni”, ezt megelõzendõ, bûnvádi eljárást kezdeményeztem régi barátjánál, a fõügyésznél. Az ilyen eljárás okán ugyanis kiemelték a táborból, ami pillanatnyilag az életet jelentette. A börtönõr késõbb elmondta, azt hitte álmodik, amikor kinyílt a vasajtó, és a fõügyész a rab nyakába borult, mondván: Jánosom, de jó, hogy már itt vagy! Következõleg a gazdasági rendõrség tartóztatta le, az üzem összes iratát elvitték, engem a minisztériumba L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
11
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
12:25
Page 12
hivattak, ahol egy ajándékozási papír várt. Apám így elvesztvén mindenét, éjjeliõr lett. Bátyám 3 év lágermeghívást kapott a Szovjetunióba. E szürke bekezdést oldjuk fel ismét kis mosollyal; most csak szépet lehet szólni. Itt éltünk együtt kilencen, minden nap közösen vacsoráztunk szüleimmel és a gyerekekkel. Õk megtalálták a bennük lévõ talentumot, ezt kértük tõlük, s megadták. Az életünk úgy volt szép, ahogy adatott, nem tennék semmit sem másképp – mondja Sári néni, majd átadja a mikrofont – ahogy huncut mosollyal súgja – szóvivõjének. Semmilyen hiányérzet nincs bennem. Mindig azt mondtam a gyerekeknek: ha nálunk sokkal rosszabb körülmények között is élnek emberek, akkor miért lennék elégedetlen? Egyrészt itt a feleségem – és ez nem templomi szó – tõle megkaptam azt a támogatást, ami szükséges volt ahhoz, hogy elvégezzem a munkámat és tehessek a közösségért. A talentumról mondott szavaival mélyen egyetértek: ha adományt kaptál, felelj meg neki minden erõddel, mert a Jóistentõl kaptad. Erkölcsöd ezen alapuljon, ezzel tartozunk egymásnak. Átvettem apám pedagógiáját: ha vendég jött, a gyerekek is ott ültek csendben, s e figyelemmel hihetetlen emberismeretre tettek szert. Az ötbõl négy mérnök lett, csak Kata maradt a humán oldalon; kollégáim ugrattak is avval, hogy ezért költöztünk a Mûegyetem mellé. Szerettem, hogy teli volt a lakás egyetemistákkal, térdig jártam a pauszban, e baráti körben fiatalodtam, maradandó élményeket szereztem. Ha tudomásul vesszük, hogy e mellett kereszet is kell hordoznunk, akkor másképp látjuk a helyünket és nem leszünk lázadók az Istennel. Életem vezérfonala a szeretet, mert ennek jelenléte mindent felold. Feleségemmel való kapcsolatomat Gárdonyi Hatalmas harmadik c. írásának filozófiájával jellemezném. Az élere születni akaró lelkeknek van az univerzumban egy szeretet-ligete. Ott mi már találkoztunk. És amikor megérett az idõ arra, hogy megszülessünk, panaszt tettünk az õrangyaloknál, hogy el akarnak választani minket. Nem – mondták – a Jóisten tudja, hogy összetartoztok, bízhattok ebben. Talán naív képzelõdés, de mégis: egy család elindul Kolozsvárról, egy másik Aradról, majd Gyõrben egyesülnek – ez az út visszanyúlik oda, a „ligetbe", amelyrõl Gárdonyi nyomán beszéltem. A vonzalomból szívszerelem,
majd szerelmes szeretet lett. Visszagondolok a Rákosi idõkre, amikot sztrapacskát ettünk ebédre, krumplit vacsorára, de boldogabbak voltunk, mint most számosan, e világméretû erkölcstelenségben. A szeretet adja a földi létet, Megváltónk szeretete az öröklétet. Nemcsak események, hanem személyek is alakítják az ember lépteit azzal, hogy várva vagy váratlanul keresztezik utunkat. Ebbõl a leltárból ki lenne hamar említésre méltó? Gyõr városa egyenlõ Apor Vilmossal. Indulhatnánk tõle, Sári néni? Szüleink kapcsolata a püspökkel hivatalos és személyes volt; egyrészt apósom az Emericana révén, apám pedig, mint alpolgármester érintkezett vele. Amikor az esküvõre készültünk, a gyárvárosi plébános közölte Lacival, hogy ott fog esküdni, abban a templomban, amelyet az édesapja épített. Nekem a belvárosi plébános mondott hasonlót, mert oda tartoztam. Végül öt pap is „versengett” értünk, majd Apor Vilmos vágott rendet: õ lesz a fõcelebráns, a többiek asszisztálhatnak. Így a székesegyházban keltünk egybe. A kapcsolat nem szakadt meg? Jött a háború, s Apor az elsõ bombák után megjelent a gyárban, hogy segítsen. Soha nem használta a püspök szót – folytatja Laci bácsi – mindig így mondta: a pap. Ez tökéletesen jellemzi õt. Egész életét áthatotta a szegényekkel való törõdés, nem beszélt, hanem cselekedett a kemény, erdélyi ember lendületével. Mindig kotta nélkül szólt, de mindig leírta mondandóját azért, hogy gondolatait ne tudják kicsavarni s bizonyíthassa igazát. Így találtam meg az esküvõi homília legszebb szavait: boldog az a család, ahol a gyerekek mosolya hozza le az ég mosolyát. Más. Szinte megszoktuk a bombázók vonulását, azon a napon is zúgtak a Liberátorok a gyár felé. Láttam, hogy a vezérgép szárnya megbillen s már hallottuk is a bombák süvítését. 10.000 köbméter fa gyulladt meg, ezért a kötelék elhaladtával mindenkit kiparancsoltam az óvóhelyrõl, mert nagyobb veszély volt, hogy bennégünk. Mikor a vasajtót feltéptem, ott állt Apor Vilmos, a Pap, támogatásra készen. Csaknem egy évszádazad történelmében merülhettem el, és azt ezt túlélõk bölcsességére a jelenkornak oly erõs szüksége lenne. Hogyan tovább, kedves XXI. század? Mit tartanál fontosnak továbbadni a sorsuk kezdõ lépéseivel bajlódóknak? Amikor a XV. században Pálffy Miklós visszafoglalja Gyõrt a török hadseregtõl, az osztrák fõparancsnokot kitüntetik, Pálffyt meg sem említik. Amit tettem, azzal tartoztam a hazának – jegyezte meg. Ez olyan példa, amit szívesen mondok mindenkinek. Melyik nemzet tudja felmutatni az árpádházi szentek ilyen sorát? Melyik ország mondhatja el, hogy elsõ királyát szentté, az utolsót pedig boldoggá avatták? (A beszélgetést készítette és lejegyezte cst)
12
L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
12:25
Page 13
Kedves Lépcsô!
S
zeretettel küldöm szerzetesközösségünk bemutatkozását, hogy az ágostonos karizma is gazdagítsa a szentimrés közösség(ek)et – hiszen az én gyökereim itt vannak köztetek. Hivatásomban fontos szerepe volt a zarándokpasztorációnak, amit közösségünk a Szent Jakab úton végez, de talán kevésbé ismert a karizmánk, ami minden missziós tevékenységünk alapja. Ezt én is ajándékba kaptam. Hogy mindnyájan egy legyenek, ahogyan te, Atyám, ben-
szeressen és szeressék, minden egyéni gyengeséggel és korláttal együtt elfogadják, szorosan átöleljék... egészen addig, míg eggyé válnak (Didajé, 4), mert ez az Isten akarata az ember számára. Ezért van, hogy ez a sürgetô szükség csak az Istenhez való fordulással csillapítható, aki maga az egység forrása. Az egyház feladata, hogy a közösségen keresztül megtanítsa az embert erre az egységre, amire hivatott. Ezért fontos a keresztények közötti egység. Nem elnapolható kérdés, hiszen Istenre vonatkozik, arra, ami az ember elsôdleges hivatása és ami az Isten maga.
Levél Spanyolországból nem vagy és én tebenned, úgy ôk is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy, te küldtél engem (Jn 17, 21) Ez az Ige sebezte meg a szívünket, ez jelölte ki Közösségünk útját. Egység és megtérés. A két hívás egybecseng: az egység a mai ember számára a megtérés igéje, hiszen csak egységben hihetô és erôs a tanúságtételünk, csak ez tudja felrázni az énközpontú világban élô embert, aki olyan nagyon vágyik a szeretetre. Csak így merül fel benne az Istenre vonatkozó kérdés, hogy Felé forduljon, megtérjen hozzá. Nincs szeretetteljesebb és vonzóbb egység az Atya és a Fiú közöttinél. Ez az eredetünk, de ez a végcél és életünk értelme is. Életünk célja nem más, minthogy megismerjük ezt az egységet (mint mi Jn 17,11) és részesei legyünk (mibennünk Jn 17,21). Ez az emberi élet értelme és valójában ez az örök élet (Jn 17,3). Itt a földön arra vagyunk hivatva, hogy ebben az egységben éljünk, mint az Atya és a Fiú a Szentlélek által; az Atyával, a Fiúval a Szentlélekben. Minden létezô egység annak az egységnek a képe, amely felé törekszünk; ôbenne élünk, mozgunk és vagyunk (Apcsel 17,28). Közösségünk célja, hogy itt a földön ezt a mennyei egységet éljük meg. Életformánk az egység. Az egységért és a közösségért dolgozunk életünk kicsiny és szerény színterein: a közösségen belüli kapcsolatokban, társadalmi szinten, lakóhelyünkön az egység kultúrájának elômozdításáért dolgozunk, testvéreink között és mindazokkal, akik számára nehéz és fájdalmas az egység megélése. Az egység önmagában válasz arra a sügetô szükségre, amit az ember a magány, az önzés elûzésére adhat. Válasz arra a sügetô szükségre, hogy együtt legyen,
Nem létezik megtérés és Istenhez fordulás egy szívvel, egy lélekkel tett tanúságtétel nélkül, a köztünk, benne hívôk között lévô szeretet és egység nélkül. Csak ez az egység hihetô, csak a szeretet hiteles. A megtérés útját közösségben kell megjárnunk. Nemcsak azért, hogy a világ visszatérjen Istenhez. Maga az egység sürget az állandó megtérés lelkületében való életre: hogy különbözôségeinken és távolságainkon felülkerekedjék a szeretet és az egység. Ez számunkra adomány és feladat. Ha életünkkel azt szeretnénk elérni, hogy az ember visszataláljon az Istenhez, akkor arról kell tanúskodnia, ami az Isten: egység – a közösségen belül, az egyház és a társadalom szövetében, az emberek között. Ez a mi különleges munkaterületünk, missziónk és életünk. Tanúságtevõ felajánlás azért, hogy az Istentõl eltávolodott ember visszatérjen hozzá. Az egység vonzó visszaút, szabad út a szeretetnek, Istenhez vezetô út. Visszatükrözi az Isten arcának ragyogó fényességét, meredélyek és betonfalak között az igazsághoz, a szépséghez, a jósághoz, magához Istenhez vezetô nyílt ösvény. Egyszerû életünk, apostoli munkánk ezen az alapon nyugszik és ezt a két feladatot tartja szem elôtt: egység és megtérés. Mindez egyenesen következik az Evangéliumból, Szent Ágoston atyánk és kolduló rendünk (OSA – Ordo Sancti Augustini) hagyományából. Ôsi gyökerû friss hajtás. Most már tudjátok, hogy mire törekszünk – kérjétek az Atyát, hogy megvalósíthassuk. MEZÔSI ERIKA és a Megtérés Közösség (Comunidad de la Conversión OSA)
L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
13
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
12:25
Page 14
te. A kollégiumi lét minden apró küzdelme, a harcok az ebédlõben, a szobában – sorolhatnám – edzetté tett, tartást, büszkeséget adott. Az ember természetes tulajdonsága, hogy csak késõbb látja mindennek jótékony, megerõsítõ oldalát, érezheti azt az örömöt, amit ennek a küzdelemnek köszönhet. S persze a kapott tudás, a kultúra. Vagyis, ha „ismételnék”, akkor ott lenne a helyem, habozás nélkül. Hálás vagyok tehát a piarista atyáknak.
Kedves Örs, a fa gyökere adja az éltetõ erõt a lombkoronának, a bevezetõ kérdés is e képre rímel: felvázolnád-e a kevésbé ismert hátteret, amelyet hordozol? 1972-ben születtem a Békés megyei Gerendáson, ahol az elsõ 14 évet töltöttem. Meghatározó gyermekévek egy zárt közösség részeként, teljes családban nõvéremmel s bátyámmal, kiterjedt rokonsággal. Hálás vagyok a Gondviselésnek a szeretetteljes közegért, azért, hogy – ez nekem így természetes – Édesanyám
Önmagamnak kellett helytállni B
Noviciátusát Zircen végezte, majd tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán fejezte be. 2003ban szentelték pappá. Az Emmausz kápolnában és a Szent Imre templomban lát el lelkipásztori szolgálatot. 1998 óta tanít a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. 2011 augusztusától ezen intézmény spirituális vezetõje. A beszélgetést és ennek írott változatát Csányi Tamás készítette.
14
E S Z É L G E T É S
S
Z K A L I C Z K I
Ö
R S
fõállásban a családdal törõdhetett. E zárt keretek biztonságot, védettséget kínáltak. Váratlan és hirtelen változás az általános iskola elvégzése után ért, mert a kecskeméti piaristákhoz kerültem, ahol a szombati tanítás okán csak kéthavonta járhattam haza, s egyre inkább vendéggé váltam otthon. Volt részed e döntésben, olyan elõélet, ami effelé terelte a családi tanácsot? Fõként Édesanyám szerette volna, ha gyermekei egyházi iskolába kerülnek; ez csak nálam sikerült. Komoly kalandnak ígérkezett. Jelezzük itt a fiatalabb Olvasónak, hogy azon idõkrõl beszélgetünk, amikor érzékeny döntés volt egyházi tanintézmény tagjává válni. Abban az ideológiai zártságban szüleid elszánásából mire emlékszel: számot vetettek-e azzal, hogy bizonyos kockázatot vállalnak a jövõ felé? Az általános iskolában felállították azokat, akik hittanra jártak – engem is – felírták a neveket s e tény éreztette velem, hogy e területen a kisebbséghez tartozom. Édesapádról is ejtsünk szót... Édesapám kõmûves, bár vidéken a fõ megélhetési forrás a földmûvelés, állattenyésztés, amely generációkon keresztül az életet jelentette. Forduljunk Kecskemét felé, hiszen meghatározó évek küszöbére érkeztél. Egyetlen ismerõs arc sem fogadott a városban; eddigi létem legnagyobb fordulatát ez jelentette, önmagamnak kellett helytállni, körülvéve olyan fiúkkal, akiknek ugyanilyen magány jutott. Itteni éveim akkori mérlege a nehéz sors. Tanáraimat tiszteltem s azt is tudtam, hogy kivételes helyen tanulhatok, de a hazai védettség hiánya mégsem tette ezt felhõtlenné. Érettségi után, az „életben” láttam csak, hogy mennyire fontos és értékes része lesz jövõmnek a piarista iskola fegyverzeL
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
O .
C
I S T
.
S Z E R Z E T E S S E L
Az idõben hol is járunk? 1990-ben érettségiztem, a rendszerváltás küszöbén s a politikai események közepében járni – ez különleges színt, ízt adott annak az évnek. Magyar, történelem; ez volt számomra az ideális páros, tehát vagy a tanári pálya vagy a jog. Így adtam be jelentkezésemet a szegedi jogi karra. Nem vettek fel. Semmi baj, nekiálltam felkészülni a második csatára, megvettem a felvételi tájékoztató aktuális kiadását, ahol megakadt a szemem egy eddig nem látott szóösszetételen: Hittudományi Akadémia. Mind az irodalomban, mind a történelemben leginkább az írók, államférfiak, vagyis a múlt maradandó személyiségeinek a világról, az életrõl vallott nézetei csábítottak. Van-e Isten vagy nincs? Mit gondoltak errõl a nagy filozófusok, gondolkodók? Az élet nagy kérdéseirõl. Döntöttem. A Bocskai úton találtam albérletet. Engem a tudomány érdekelt, azt kaptam, amit vártam, s szomjasan végigtanultam az öt évet. Közben a közeli, ciszterci templomba jártam szentmisére, itt hallottam Elõd atya hirdetését, miszerint a rendházban egyetemisták részére szoba kiadó. Néhány hét múlva beköltöztem. Két évvel késõbb pedig kézhez kaptam a diplomát. Ez az idõ egybecsúszott a ciszterci rend itteni indulásával, megismertem lakótársaim, Ipoly, Róbert, Sixtus atyák egyéniségét, alakult a Gimnázium átvételének kérdése, ahol úgy látszott, nem lesz elég hadrafogható szerzetestanár. Én pedig ott álltam, alkalmas végzettséggel. Végletes ember vagyok, a szerzetesség pedig végletes életforma. Vegytisztán azzal szerettem volna foglalkozni, amire felkészültem, megrémített, hogy nem tehetem vagy csak napjaim töredékében jut majd erre idõm. Erre egyetlen keretet találtam alkalmasnak, amely kötelez: a szerzetességet. A szerzetesség azonban nem jelent papságot. Diákjaim egyre gyakrabban
lØpcso 12 te deum.qxd
6/9/12
12:25
Page 15
kerestek fel lelki tanácsot várva, volt növendékeim keresztelõre kértek, így döntöttem el, hogy ha elindultam ezen az úton, akkor a felszentelés által még hatékonyabban segíthetek azoknak, akiknek egyébként is segíteni szeretnék, tehát elõre kell lépnem az ösvényen. A papszenteléssel együtt járt a lelkipásztori feladat, amit a Ménesi úton lévõ Emmausz kápolnában találtam meg. A beszélgetõtárs felõl nézve szinte praktikus adatsort mondtál fel: a piaristák után mintha mindig az események gyakorlati párlata lenne az, ami egy adott útra terelt, egy olyan meghívás, amire válaszolni kellett, érkeztetett el a tanár-szerzetes-pap állomásáig. A kívülálló számára döntéseid racionális láncszemek sorozata. Bizonyosan jellemez ez engem; noviciusmesterem fogalmazott így: akaratember vagy, s nem tiltakozhatok; amit az elõbb felsoroltál, megáll. Kecskemét egy múlt századi mintavétel volt egy múlt századi diák habitusából. Most, egykori éned jelen századi változataival töltöd napjaid javát. Megfogalmaznád az egykori és a jelenlegi iskolád közötti azonosságot és különbséget? Mit hozott és mit vitt az elmúlt bõ húsz esztendõ? A nagy különbség elsõsorban a két iskolatípus között van; egészen más kollégiumban, tehát napi 24 órában iskolában élni, illetve otthonról elindulni s oda visszatérni. A diákok között pedig a technika fejlõdése mindenképpen alapvetõ jellembeli változás, amely egészen fiatalkorban érezteti hatását. A munkaerõpiacon az olyan embereket keresik, akik hosszú ideig képesek egy dologra figyelni. Diákjaimon látom, hogy ebben teljes a rendetlenség. Hazamennek, elõveszik a tankönyvet, közben a szemük elõtt a monitor villog, csetelnek, a háttérben szól a zene, mert csendben nem lehet élni, közben esznek, mellettük rezeg a telefon... Kecskeméten ez elképzelhetetlen lett volna. Tanultunk a szobában, s aki valamely okból nem bírt magával, annak mindent le kellett pakolnia az asztalról, feltennie a két kezét s csöndben ülnie. Ez – minden ingertõl megfosztva – számított a legnagyobb büntetésnek. De önfegyelemre nevelt. Most felszínes és szétszórt a világ. Egyszerre öt-hat dologban benne lenni azt jelenti, hogy egyikben sem vagy benne. Ez vezérel az emberi kapcsolatokban s átszivárog mindenbe. Mit gondolsz, a gyorsulás dacára nem visszalépés ez? Hiszem, hogy a jövõ útja valóban bizonyos visszalépés kell legyen; igen, megszaladtunk. A számos civilizációs betegség a szervezet jelzése arra, miszerint ezt a tempót nem tudja követni. Az idegrendszer hasonló ehhez, a psziché nem alkalmas ily tömegû inger feldolgozására. Az irodalom szerint egy ember 6-8 másikkal képes szoros kapcsolatot tartani, további 20-25 pedig egy lazább társas kör része lehet, de ez a halmaz nem bõvíthetõ. Tehát, ha ebbe új egyed lép, akkor valaki azonmód kiesik. E korlátokat nem törhetjük
át, az ezt szétfeszítõ technika dacára sem. Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér – bölcs mondat. A csend hiányáról szóltál az elõbb. Meg kell osztanod magad az iskola, a rendház és a néha kívánt magány között. Hogyan bonyolítod ezt a lármás Körtér közepén s van-e ebben adósságod magad felé? Bármennyire is ideálom az egyszerûség, tisztában vagyok azzal, hogy a földön nincs tökéletesség. Arra szeretnék vigyázni, hogy az Istenre-figyelés illetve a magamra-figyelés, a csend-mennyiség kerete azért megmaradjon, megteremtsem. Kibillent, kiborít, ha ezt nem tudom tartani s hálás, ha igen. Vissza a jövõbe: megmagyarázom. Ha Kecskeméten láthattad volna magad húsz évvel késõbb, akkor már tudhattad volna, hogy mit, miért kaptál. Hogyan adnád át egy mai, szétszórt, sikerorintált embercsemetének azt, hogy türelemmel legyen, mert húsz év múlva látni fogja annak fényét, amit most még nem vesz észre. Nehezet kérdezel, ha tudnám a választ, már széttrombitáltam volna. Úgy látom, a legfontosabb, hogy a diákjaim elfogadjanak, felnézzenek rám. Ha ezt a miliõt meg tudom teremteni, akkor, amit képviselek az átmegy, hat rájuk. E csatorna nélkül mondhatok okosat, de eredménytelen lesz a szavam. Éppen ez a tanár felelõssége: mit képvisel, hogyan él. Nemcsak a szavak döntenek, hanem – ebben nagyon hiszek – a kisugárzás is, attól indítva, hogy miként lépek be az órára. Az igazán fontos talán éppen az, amihez nem szükségesek szavak. A gyerek olyan, mint a szivacs, felszívja, ami elõtte van. Tehát az örök válasz ez: nekem kell hitelesen megélni mindazon értékeket, amelyeket jónak tartok és akkor tisztán állhatok a „szivacs” elé. Zárásként: ha Te léphetnél húsz évet elõre, akkor – 2032-ben – milyen Örs atyát szeretnél látni? Van errõl elgondolásom, de nem az a lényeg, hogy én mit szeretnék, hanem az Isten vezet s ezen úton hozhassak jó döntést. De hagy térjek vissza a lelassulásról mondottakhoz. Igen fontosnak tartom az alapokat, ezek legyenek rendben. Ha úgy érzem, hogy a dolgok kicsúsztak a kezembõl, akkor hazamegyek s alaposan kitakarítom a szobámat. Ez rendbe hoz. Legyen a háttér tiszta, ha ez megvan, akkor már talajt fogtam, elindulhatok felfelé. Az utóbbi idõben tudatosan s örömmel foglalkozom idegen nyelvekkel, a mondatokkal, a szavakkal és a hangokkal. Ebben látom a dolgok alapját, szeretném lebontani a részleteket még apróbb részekre s elmenni addig, amíg azt észlelem, hogy e molekula tovább már nem osztható. A jövõben tehát igyekszem mindattól megszabadulni, ami a már emlegetett mértékletességbe nem simul bele. Szobám egyetlen festménye Szent Jeromost ábrázolja, aki héberbõl s görögbõl lefordította a Szentírást; ez az ember a könyv fölé hajol, nézi a mondatokat, szavakat s ezekbõl merít, töltekezik. Példa ez nekem, amely felé elindulni szeretnék. L
É P C S Õ
/
2 0 1 2
/
T e
D e u m
15
lØpcso 12 te deum.qxd
hátsó
6/9/12
12:25
Page 16
lépcsõ
A
cím természetesen plágium, illetve egy kissé parafrazeált és átértelmezett utalás Széchenyi 1858-as „Blick”-jére, amit az 1857-ben Alexander Bach által közrebocsáttatott „Rückblick … usw…” (= Visszapillantás… stb…) címet viselô tanulmányra írt válaszul. A Rückblick-ben hazánk „kormányzója” Bach Sándor, eredetileg felidézte mûködésének eseményeit és eredményeit, amelyeket Széchenyi keményen (meg)bírált és (ki)gúnyolt.
pincében-óvóhelyen töltve, az ostrom miatt, és kis híján éhenhalva, ahogy az egy szegény újszülött-kollégámmal meg is esett ugyanakkor-ugyanott). Eszmélkedésem elsô pillanataitól a templom és a mellette lévô, titokzatos „ciszter gimnázium” – mondjuk így – bûvöletében. De tényleg. Ez egy családi hagyománnyá vált megközelítés. Az elsô, ebbôl a körbôl megismert nevek: Brisits igazgató, meg Vendel apát, meg Hohenburger Péter (alias a késôbbi Lékai Jusztin atya!). Meg
Pillantás egy visszapillantásra Írásunk szerzõje 1963ban, a József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd a következõ évtizedben ezen intézmény tanára lett. 1992-tõl igazgató, e minõségében tanúja és segítõje a „rendszerváltás“ éveinek. Négy gyermek édesapja, felesége szintén pedagógus.
Magam mostanra érkeztem arra a pontra, ahonnan talán érdemes lehet „visszapillantani” az élet egy lezajlott-lezárult szakaszára, eseményeire és történéseire. Esetleg sorra venni, sôt még mérleget is készíteni a lezajlottakkal kapcsolatban, akár még (ki)értékelni is a dolgot, de mindenképpen tanulságokat keresni, következtetéseket levonni. Jelen kis elgondolkodás azonban éppen csak röpke rápillantás-rácsodálkozás iniciálására lehet elegendô egy nagyon szûken vett-értelmezett érvényességi körben. Lényegében egy megelôlegezett konklúzióra történô utalás. Röviden = a kegyelem mûködésérôl ejtenék néhány szót. Azidôben – két évtizede, a rendszerváltás kibontakoztatása mentén – a tét a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium ciszterci szellemû és szervezésû újraindítása volt. Tulajdonképpen eléggé jelentôs tét (= feladvány) a világnak ebben a szegletében: a Gellérthegy lábánál, a nagy „kétágú” templom mellett, a Feneketlen tónál. Vagyis a Szentimreváros kellôs szívében. Amelyik éppen a ciszterci szerzetesek-atyák kezdeményezése és tevékenysége okán lett az – ami. Eredetileg nagyjából egy évszázadnak elôtte elindítva a dolgot. És nagyszerû munkával építkezve-kibontakoztatva-fejlesztve – túl a „Nagy Háborún”, a monarchia széthullásán, forradalmakon, bolsevista kísérleten, Trianon gyalázatán, gazdasági széthulláson, a szerencsétlen ismételt háborúba keveredésen és összeomláson, az ostrom pusztításán és az újrakezdésen – tiszteletreméltó eredményeket sorakoztatva egészen az 1948–1950-es „államizálásig” és szétkergetésig. Akárhogyan is, a lényeg a valamikori „kultúrtalaj” feltámasztása, újraképzése és mûvelésbe vonása volt – van – és hiszem – lesz. Jómagam két évtizede – még a József Attila Gimnázium igazgatójaként – jelentem meg a képben. Pontosabban egyáltalán nem, hiszen született szentimrevárosi vagyok (Szabolcska Mihály utca 7., 1944., Katalin napon. Életem elsô két hónapját a
persze Horváth Richárd. Váli úti kisiskoláskodás (néhány „hittanos lázadó” között, Golenszky Kandid atyával), három nôvérem volt ciszter-diák udvarlói, az '56os körtéri csata + a szomszéd lakás felrobbanása szovjet tankágyús belövéstôl, édesapám korai halála, napi áldozó mamám élete 5 tanuló félárvájával és hihetetlenül erôs istenhitével, meg bizalmával. Na meg a magam kb. 7–8 éven át tartó ministránskodása (Birinyi, Boga, Tarda, a ministránsvezér Oszkár atya, késôbb Vizy, Gyimóthy, Mádai u.s.w.) 1959-tôl az ismert terepen gimnazista = még tiszta fiúiskolában (olyan ciszter idôkbôl átmentett relikviákkal, mint Szabadi Laci bácsi a „pedellus”, a rajztanár Náci bácsi és a zeneiskolába „átkamuflált” Bárdos „Berci bácsi” Kornél. Aztán – tovább – táviratilag. Érettségi után elôfelvettség a Bölcskarra (= történelem-orosz szak) diploma után levéltárosság a Pest megyénél, doktorálás helytörténetbôl. Utóbb tíz év tanárkodás és ifjúsági klubvezetés a Jóskában (ez utóbbi pedagógiailag és „lelkiségileg” nagyon fontos; éppenséggel a ciszter hagyomány szempontjából is. Részletek esetleg máskor, külön!). Háromszori kísérlet a pártba való beléptetésre. Végül éppen emiatt megválva az iskolától. Sorsszerû átkerülés az ELTE tanárképzô karának történelem tanszékére. Kiváló kollégákkal és mára már részben elhíresült tanítványokkal. 1992-ben igazgatóváltás a Jóskában, volt osztályfônököm helyére = „Elôttem az özönvíz”! És valójában innen kezdôdne a tényleges „visszapillantás”. Szerves összefüggésben a Ciszterci rend és Szentimreváros legújabb kori történetével. Csakis és ismételten a Jóisten közvetlen kegyelmi intervenciójával. Egészen biztos vagyok benne, hogy csakis úgy történhetett Ha kell, eskü alatt részletezem! PÁRDÁNYI MIKLÓS a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium „director emeritusa”
Felelõs kiadó: Urr Zsolt Ipoly O. Cist. plébános / A szoborportrékat Ágostházy Imre fényképezte. / Szerkesztette, tervezte és készítette Csányi Tamás / E szá-
16
munk megjelenését a XI. ker. Újbuda Önkormányzata támogatta, melyért ezúton is köszönetet mondunk.
