EYN
BELSŐ SZÓ
Copyright © Eyn 2014 (2009 – 2014)
Bárkinek elajándékozhatod, elküldheted, de csak az egész e-book –ot, az egyes részeket nem! Az idézeteket is bárhol megoszthatod a név (Eyn) megjelölésével.
Kedves Olvasó!
Ez az e-book egyenesen a számodra készült. Ne csak az elméddel, hanem a lelkeddel, szellemeddel is olvasd, mert a sorok többsége nem az elmémből, hanem csupán azon keresztül érkezett hozzád. Amikor megszülettek, erős késztetést éreztem a leírásukra, s most arra, hogy mindezeket egyben nyújtsam át Neked. Ez a gyűjtemény válogatás azon írásaimból, amelyek belülről jöttek és a legmélyebben érintettek meg másokat. Egy részük már nem található fent az interneten. Három fejezetre osztottam az e-book –ot. Az első rész bensőséges hangon a személyiségednek szól, arra hivatott, hogy felragyogjon benned a tudat, hogy teremtő lény vagy, egy egyéniség, akihez hasonló nem létezik. A második fejezetben néhány különlegességet osztok meg, hadd legyen meglepetés a tartalmuk. A harmadik fejezetben pedig azon idézeteimet gyűjtöttem össze, amelyek a legnépszerűbbek voltak az elmúlt 4-5 évben. Ha ennél is többre vágysz, mert Te aztán igazán azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak, akkor ezeket olvasd el:
Tedd azt, amit a legjobban szeretsz, és amihez a legjobban értesz Az önmegvalósítás iskolája
TARTALOM
EYN.............................................................................................................................2 BELSŐ SZÓ................................................................................................................2 Kedves Olvasó!....................................................................................................3 1. TUDD, HOGY KI VAGY!..................................................................................5 Azért születtél......................................................................................................6 Minden világok legtökéletesebbike. ..............................................................................................................................7 A világ és Te........................................................................................................8 Minden ami jó az természetes..............................................................................8 Rólad szól ez az írás.............................................................................................9 A siker abszolút titka..........................................................................................10 Mi az amire a legjobban vágysz.........................................................................11 Mit képzelsz Te magadról?................................................................................12 Fény vagy – Tanulj meg világítani!...................................................................13 Hé Te ott!...........................................................................................................15 2.KÜLÖNLEGES..................................................................................................16 Boldog vagy?.....................................................................................................17 Miért és hogyan örüljünk mások sikerének.......................................................18 Az egyéniség 12 jellemvonása...........................................................................19 Az örökkévalóság titka.......................................................................................21 Sivatagi álom......................................................................................................23 EYN IDÉZETEK...................................................................................................26 Eddig megjelent e-bookjaim:.............................................................................36
1. TUDD, HOGY KI VAGY!
Ez az írásom 2006 táján született és 3 évvel később jelent meg az akkori internetes újságban. Számos lelkes hozzászólás érkezett a cikkhez. A legcsodálatosabb az volt, amikor egy anyuka azt írta, hogy a gyermekeivel mindennap elolvastatja, mert azt akarja, hogy ebben a tudatban nőjenek fel.
Azért születtél... Azért születtél, hogy boldog, kiteljesedett és sugárzó légy. Csodálatos Vagy. Lelked, szellemed és tested az Univerzum mesterműve, egyedi és utánozhatatlan. Nincsen belőle még egy. Minden egyes részed a Kozmosz tükre, ezért benned az egész világ. Minden benned van, amire szükséged van, és nincsen semmire szükséged, ami ne lenne benned. Nincsen olyan vágyad és lehetőséged, ami meg ne valósulhatna, mert az létre sem jöhetett volna benned. Sorsod létrejöttödtől fogva eldőlt; maradéktalanul boldognak, teljesnek, harmónikusnak, örömtelinek és ragyogónak kell lenned – ezen szavak csak viszonylagosan fejezik ki azt, amire utalnak. Bármit teszel, azzá leszel, amivé rendeltettél, még ha időlegesen az ellenkezőjét is tapasztalnád. Ez az egyetlen ami a megváltoztathatatlan sorsod. Vigyázz mit teszel, érzel és legfőképp gondolsz! Isteni erő lakozik benned. Ez az erő minden pillanatban, állandóan a rendelkezésedre áll, mindig használod még akkor is azt használod, ha nem használsz semmit. Kimeríthetetlen, és határtalan, sosem ténykedik hasztalan.Mindenkié és senkié, mindig ott van Veled és soha nem érintheted.Ő mozgatja a Világegyetemet! Nincs más dolgod, mint megismerni és irányítani. Ez a legnemesebb dolog. Ha életedben valami nem stimmel tudd, hogy akarva, vagy akaratlanul rosszul használtad ezt az erőt. Ne hárítsd a felelősséget a külvilágra, körülményekre, helyzetekre és személyekre! Ne feledd, minden, ami történik veled, általad és körülötted, visszatükrözi lelkiállapotod, szellemi szinted és okulásodra szolgál. Nem mondhatod, hogy ez és ez a valami, vagy valaki a bajom okozója! Semmi sem magától, ok nélkül következik be, avagy a tükör felelős azért amit mutat? Ezért mondják, hogy amit másról gondolsz, azt magadról gondolod, hisz a tudatalattiban mindenki egy. Hatalmadban áll bármely pillanatban megváltoztatni életed eseményeit, és történéseit, ezért kaptál szabad akaratot. Mihelyst olyasmit szeretnél, amely a magad és mások javára egyaránt szolgál, melletted áll a világ minden ereje. Bármikor kételkednél, nézz körül és vedd észre azt a végtelen sokmindent, ami létezik.
Ez nem létezik magától. Aztán tekints magadba, lelkedbe, tudatodba.Ez aztán maga a Csoda. Él, Érez és Tud magáról. Kételkedsz létezésedben? Nem tudsz, mert minden pillanatban tapasztalod. Ha nem tetszik bármely dolog, ami veled történik, merülj magadba, vizsgáld meg gondolataidat és hiedelmeidet a világról és benne magadról. Akkor megkapod a választ kérdéseidre. Ha nem akarod, ne tedd. Csak szenvedj, legyél boldogtalan, kinlódjál, hibáztasd a külső körülményeket, vagy másokat. Sokkal könnyebb, nem? De Te sokkal erősebb és bölcsebb vagy ennél. Én tudom. Onnan, hogy ezt most olvasod. Ezek a szavak érted íródtak, és nem íródtak volna ha nem lennél Fontos. Helyed van a világban, és küldetésed, melyet úgy ahogy kell és maradéktalanul csak Te tudsz végrehajtani. Ezért szólok most Hozzád, hogy ébredj fel és sugározzál, Fényt ami benned rejtőzik és amire a világ vár, kérlek ne fogd vissza! Ragyogjál. Most. És mindörökké!
Virtus.hu 2009.04.09
Minden világok legtökéletesebbike. Teheti e mindenki a világon azt amit a legjobban szeret, és amihez a legjobban ért? Ennek egy módja van. Éspedig: Minden egyes embernek rá kell ébrednie – saját tudatában, egyedül – hogy az a világ amelyben van a lehető legtökéletesebb.Amíg ez nem történt meg, mindig úton lesz afelé, de sohasem érkezik meg. Eláruljak egy hatalmas titkot? Már most, ebben a pillanatban azt teheted. Hoppá, ez most csak egy vicc ugye? Nem, ebben nem tréfálok, amikor azt mondom hogy igen, valóban úgy gondolom. Tudatodban gondolati szinten kell lépned és tenned, enélkül nem is lehetséges. Bármikor, bárhol és bármilyen helyzetben vagy, semmi értelme senkit és semmit megváltoztatni, legfőképp harcolni. Az egyetlen bölcs cselekvés elfogadni azt ami most van. Ha elfogadod, az energiák egyensúlyba kerülnek, és máris egy másik frekvencián rezegsz.Akkor a körülmények is megváltoznak. De valójában semmi sem változott.Csak közelebb jutottál önmagadhoz egy lépéssel. Semmi mást nem kell tenned. Most nézz körül! Hányan teszik ezt? Legyél az aki igen. Mások később szintén ezt teszik anélkül hogy egy szót szólnál, akkora az ereje az új világegyetemnek amit magadban alkottál. Az hogy ezeket a sorokat olvasod egy jel arra nézve hogy készen állsz a tudati váltásra. Igazából nem kell senkihez és semmihez menned, senkire és semmire sem kell várnod. Legfőképp pedig nekem nem kell hinned.Csak hallgass arra a belső tudásra ami benned van. Ha teljes nyugalmat és megkönnyebbülést érzel akkor már tudod hogy jól teszel. Tedd azt amit a legjobban szeretsz Facebook oldal 2010. november 26.
A világ és Te
A világ alakít téged, vagy Te alkítod a világod? Mi az a világ és ki vagy Te? A világ azt mondja: a világ és Te két különböző dolog vagytok, de Te függsz a világtól. A „világi erők” mindent megtesznek azért, hogy kövesd a tömeget, állj be a sorba, tanulj, élj „rendes” életet. És ha ez megvolt, akkor mi van?Szépen eltemetnek, mint bárki mást. Akkor meg mi végre volt az egész? Vannak itt mindenféle körülmények, amikre aztán reagálnunk kell. Katasztrófák, válságok, mindenféle dolog, ami „csak úgy megtörténik”, szóval ki vagyunk szolgáltatva az eseményeknek. Legalábbis ezt próbálják elhitetni. Képzeld el: Megtanulod az ezerféle dolgot, amit tanítanak, hallgatod a közvéleményt, figyeled a médiát, kialakítasz magadnak valamilyen nézetet és végigélsz egy szokásos életet. Mindez nagyon-nagyon jó és hasznos – Nekik. De megteheted azt is hogy megállsz és azt mondod: – Elég volt! Felébredek az álomból. Rájössz, hogy a világod és Te nem vagytok két különböző dolog. Valójában egy csodálatos, dinamikus kölcsönhatás megy végbe, melynek során az események, mint egy térkép tájolnak abban a folyamatban, amit tudatosodásnak nevezünk. Igazából nem a külvilági eseményektől és lehetőségektől függsz, azokat éppen Te állítottad az utadba, hogy előmozdítsák fejlődésed. Ha nem keresed a kifogásokat, hanem felhasználod ezt, akkor egy rendkívüli tükröt kapsz, amely mindig az igazságot adja vissza. Amikor felébredsz, már senki sem tudja elhitetni veled hogy ez így és így, meg úgy van. Tudod hogy mit teszel és miért teszel. Abban a pillanatban a tiéd a gyeplő és Te határozod meg, hova tartasz. Tudni fogod hogy ez még nem a végállomás, hanem egy mindennél jobb „kiképzőhely”, de annál is több: öntudatot nyersz általa. A különbségtevés képessége által megtudod hogy ki vagy, azt hogy létezel, mert ha minden egyforma lenne, azt sem tudnád ki vagy. Egész egyszerűen tedd azt amit a szíved legmélyén érzel!Az mindig igaz!Még ha száz emberből száz is mást mond, Te akkor is tarts ki.Senki más nem tudja mi a jó neked és mi a dolgod a világban. Azt add, aki Te vagy, mert az alapból jó, szép nagyszerű és egyedülálló. Amikor másokban is felismered ezt, akkor még egy szinttel feljebb léptél a tudatosságban. Ha pedig a világban is meglátod ezt, akkor már tisztában leszel azzal a briliáns elvvel, amely működtet mindent. A Nap Lapja blog 2011. március 16.
Minden ami jó az természetes Amikor idejöttél erre a világra, kisdedként, mindent megkaptál amire szükséged volt és ezt el is vártad. Ha nem kaptad meg azonnal, harsány nemtetszésedet adtad és tudtad, hogy úgyis megkapod, mert mindenki szeret, és azért születtél, hogy jól érezzed magad. Ez jelen pillanatban is érvényes: Mindent megkaphatsz, amire szükséged van, és azért élsz, hogy jól érezd magad. Ez teljesen természetes és magától értetődő.
Egy apró nehézség azonban lehet. Az emberek többsége ezt elfelejtette.Pontosabban megtanították neki, hogy az élet bonyolult. Még pontosabban: ahogy felnőtt, fokozatosan átvette a környezetében élők viselkedés és gondolatmintáit, miközben a bensejében élő eleven érzéseit elnyomta. Tehát: Világunk rendelkezik mindazzal a dologgal amire szükséged van és természetes módon, erőlködés nélkül meg is kapod, ha hagyod magadban felszínre áramlani ugyanazokat a természetes életérzéseket, amelyekkel világra jöttél. Egészségesnek lenni természetes, betegnek nem. Boldognak lenni természetes, boldogtalannak lenni nem. Jól élni természetes, szűkölködni nem. Jól érezni magad, a legtermészetesebb, rosszul érezni magad a legkevésbé sem. Ha most abban a lelkiállapotban vagy, amiben kisgyermekként voltál, egyetértesz velem. Ha nem, akkor mások fognak megszólalni belőled. Ha nem érzed ezt a természetességet, kutathatsz milliónyi megoldás után, elolvashatsz számtalan hogyan valósítsuk meg könyvet, mégis mindig kifele mész a természetes állapotból, mert arra fókuszálsz, ami nem természetes. Semmilyen helyzetben nem tudsz igazán jól, hatékonyan és legfőképp pozitívan cselekedni, ha nem érzed elég jól magad. Akkor érzed igazán jól magad, ha itt vagy a jelenben.Akkor vagy itt, ha elfogadtad ami most van. Úgy tudod elfogadni, ha elereszted a dolgok irányítására való késztetésedet. Amikor ki tudod jelenteni:-Itt és most eleresztek mindenkit és mindent - és így is teszel, akkor felszabadulsz a teher alól, amit saját magadra raktál. Ez az első lépés. Sokak számára a legnehezebb, mert programjuk és belső parancsaik, amiket évtizedeken át adtak maguknak, ezt nem engedi. Azonban amíg nem engedjük el a dolgokat, nem válik természetessé, hogy könnyen elérjük őket. Ezt jelenti, hogy újra gyermekké kell válnunk. Akkor rájövünk hogy az általunk fontosnak ítélt dolgok legnagyobb része egyáltalán nem az.Amikor már nem fontos, nem nehéz, mert ha nem éred el, akkor is rendben van minden. Akkor az energia egyenletesen és akadálytalanul áramlik be, át és kifele és Te a természetes jólét állapotában vagy. Tedd azt amit a legjobban szeretsz Facebook oldal 2011. március 30.
Rólad szól ez az írás
Kedves Olvasó! Nem tudom ki, s mi vagy, egyet azonban biztosan tudok. Te egy egyedülálló Valaki vagy, akihez hasonlót még nem hordott hátán a Föld! Soha nem volt még Hozzád hasonló és nem is lesz amíg világ a világ. Senki e kerek földön nem tud pontosan ugyanúgy élni, megnyivánulni és cselekedni. Bárki bármit mondott neked valaha is és bármit gondoltál magadról, Te egy nagyon-nagyon értékes ember vagy! Vigyázz, mert ezek a szavak az igazságot mondják, ebben nincsen semmi tréfa. Megismétlem: Te egy egyedülállóan különleges és rendkívül értékes ember vagy! Először fogd fel az értelmeddel, aztán érezd a lelkeddel, majd váljon a szellemed részévé ez a bizonyosság! Nem kell foglalkoznod senkivel e világon, ebben a kérdésben, ezt Te tudod a legjobban, és ha Te már tudod hogy így van, más is tudni fogja és meg fogja erősíteni. Soha egyetlen apró pillanatra se kételkedj magadban! Mert megvan benned minden ami egyedivé, csodálatossá, nagyszerűvé és nagyon-nagyon hasznossá tesz.
Azáltal hogy tudatában vagy ennek, másokban is felismered ezt, és a lehető legtöbbet adsz ezzel, amit csak adhatsz a világnak. Legbensőbb, ragyogó lényed soha semmilyen külső esemény nem érintheti, nem másíthatja meg, mert az örök, isteni, megmásíthatatlan.Azáltal hogy létrejöttél, egy fenséges és szent célt testesítesz meg, a létezés örömét, amely Benned úgy nyilvánul meg, mint senki másban. Nagyon fontos vagy! Amit Te tudsz adni, azt senki más! Ami a Te személyiségedből árad, lemásolhatatlan. Azért, mert végtelenül egyedi, hiszen eredeti vagy és belőled csak Egy Van! Bármihez is kezdesz és bárhova is mész, ez legyen az első, ami átitat, átszellemít, és ragyog a szemedben. Csak az ismeri fel másban az istenit, aki magában is meglátja. Bármikor lekicsinyled magad, a benned jelenlevő és a téged létrehozó forrást alázod meg. Ezen a világon semmi sem felesleges és semmi sem véletlen. Jönnöd kellett hát és létezned, mert olyasmit adsz hozzá a létezéshez amit senki más. Bármikor rosszat mondanál magadról, tudd, hogy mindennel rendelkezel ahhoz, hogy kifejezd azt, ami a legjobb, legnagyszerűbb és legfontosabb. Engedd meg magadnak, hogy hibázzál, elessél, vagy akár csalódjál. A gyermek sosem haragszik magára, ha butaságot csinál. Tudja hogy ez természetes velejárója a létnek, és őt akkor is fogják szeretni, és mindig, pusztán önmagáért. Kedves Olvasó! Tudd, hogy egyedülálló, megismételhetetlen, értékes és nagyonnagyon fontos vagy, a te személyes fényedből csak egy van! Köszönöm hogy létezel és legjobban azt, ha felébredsz és rájössz, ki is vagy valójában. Virtus.hu 2011.04.15
A siker abszolút titka
Csináltál már olyasmit, amiben végtelen örömödet lelted? Voltál már úgy, hogy bizonyos tevékenység közben úgy elszállt az idő, hogy órák teltek el, miközben csak egy percnek érezted? Végeztél olyasmit, amit akár az örökkévalóságig képes lettél volna csinálni, mert egyáltalán nem fáraszt? TUDOD HOGY MIÉRT? Azért, mert akkor, amikor azt tetted, amiben örömöd lelted, nem létezett számodra az idő, nem léteztek fizikai korlátok és nem voltak gondolatok. Ott voltál abban az egy örökkévaló pillanatban, csak egyetlen dolgot tettél, az „agyad leállt”, és Te ÉLTÉL! Tudod e hogy ebben rejlik életed minden helyzetének a megoldása?Tudod, hogy miért van ez így? Amikor „azt” tetted, akkor azt tetted ami belülről fakadt, mélyről jött, a természetedből, a saját léted forrásából. Örömet okozott, mert azt tetted, amiért létezel, amiért születtél, megszűnt számodra az idő, mert beléptél az örökkévalóságba, és nem éreztél elfáradást, mert a folyamatos újratöltődés állapotában voltál. Az ég világon semmi mást nem kell tenned, mint ezt meglelned. De ha keresed, sosem találod, ha el akarod érni, mindig elillan, ha át akarod élni, nem tudod, mert meggátol az akaratod. Azért nem találod, mert itt van, azért nem tudod átélni, mert kilépsz a jelenből és azért nem tudod elérni, mert Te vagy az. Igen, Te vagy az.Minden, az idő, az emberek, az események csak általad keresztül léteznek, nélküled értelmét veszti minden.
Boldogságod, csak visszatükrözhetik, más nem lehet gazdag helyetted, de sikeres csak mások által lehetsz. Hogy van ez? Úgy, hogy a gazdagság és a boldogság lélekállapot és szellemi állapot, a siker az egy folyamat. Csak egy módon lehetsz sikeres, ha azt, ami benned van, továbbadod, hiszen azért vagy e világon. A többi már nem a Te dolgod. Amikor eredményért és jutalomért cselekszel, folyamatosan eladod magad és függővé válsz. Ha azt teszed, ami legbelülről fakad és nem foglalkozol cselekvésed eredményével, megmaradsz önmagadnak, és ez a legnagyobb ajándék, amit adhatsz e világnak. Mindenről, amire szükséged van gondoskodás történik, mert megengedted a dolgok folyásának, hogy a maguk rendjében történjenek. Tedd azt amit a legjobban szeretsz Facebook oldal 2011. április 5.
Mi az amire a legjobban vágysz Arra hogy nagyon gazdag legyél? Arra hogy nagyon sikeres? Arra hogy elismerjenek? Arra, hogy boldog legyél? Arra hogy megkapjál valamit(kit)? Egy frászt!Szó sincs erről? Majd mindenki becsapja magát. Ugyanis ezek mind melléktermékek. Szeretnél megtenni valamit. És valami visszatart.Szeretnél elérni valamit. És valami visszafog.Szeretnél kiáradni, a világot kebledre ölelni és nem teszed.Valami mindig megakadályoz. A félelem? A gátlás? A kishitűség? Az önbizalom hiánya? Az önszeretet hiánya? Idejöttél erre a csodálatos bolygóra.Amikor megérkeztél, minden nyitva állt előtted és mindennel rendelkeztél, hogy bármit megélj, amit szeretnél.Aztán ahogy telt az idő, megtanítottak arra, hogy látásodat leszűkítsd arra az egy világlátásra, ami éppen uralkodik, például az anyagi világ, mint egyetlen létező. Hozzászoktattak, hogy illeszkedj mindenben azon szabályokhoz és elvárásokhoz, amelyeket kialakítottak e világ hatalmasságai, hogy a gépezet folyamatosan az ő érdekeiknek megfelelően forogjon. Először ösztönösen tudtad, hogy minden jó. Aztán mindenki igyekezett megmutatni mennyi-mennyi szörnyűség van. Nem akartak rosszat neked, de saját, szubjektív élményeikből merítettek és nem akarták, hogy te más legyél mint ők, hátha elvesztenek. Te pedig energiaforrás voltál a számukra. Viselkedésükkel, cselekedeteikkel, de legfőképp ki nem mondott gondolataikkal megtanították hogyan kell félned. ”Ne vágyj nagyra, mert csalódhatsz.” „A körülmények foglya vagy és tőlük függ az életed.” És az évtizedeken át tartó képzés meghozta gyümölcsét. Ha valami nagyszerű gondolat fogan meg benned, elkezdel gondolkodni: –Megérdemlem én? –Jár ez nekem? – Mi van, ha nem sikerül? – Mit gondolnak mások? Az ego ott jár a nyomodban és mint egy kényszeres őr, folyamatosan gátolja mozgásod, ha ficánkolsz, még meg is bilincsel. Valld be, arra vágysz a legjobban, hogy megszabadulj az őrtől és a programtól, amelyet beléd írtak... A félelem programjától... az érdemtelenség érzésétől... a gátlásoktól... Hogyan tedd mindezt? Tudnod kell, hogy neked is szereped volt ebben. Bizonyos mértékig korlátoznod kellett magad azért, hogy szabaddá akarj válni. Hogy tudd mi a szabadság. Hogy felébredj végre. Hogy az lehess, aki valójában vagy. Mert Te valójában egy herceghercegnő vagy! De ne a külvilágban keresd az igazolást! Neked kell rájönnöd. Ott belül tudod, ha sikerül túltenned magad a programon - amit a világ beléd ültetett, hogy engedelmes fogaskerékké válj – akkor valóban bármit megtehetsz és elérhetsz
amit csak akarsz. Mert semmilyen külső hatalom, vagy dolog nem akadályozott! Csak ez az egyetlen dolog. Nagyon-nagyon vágysz arra, hogy végre túllépj az egódon és azt tehesd, amire születtél! Ezért írtam a könyvet is, de semmit sem ér ha a gyakorlatba nem ülteted át... Ne feledd, sem én, sem más nem segíthet rajtad, és nem tehet naggyá... Te azonban igen. Ha felismered hogy ki vagy. Te vagy az író, aki az életet írja és néha szenvedést hoz saját magára, csak azért, hogy izgalmasabb legyen. Tedd azt amit a legjobban szeretsz Facebook oldal 2011. július 26.
Mit képzelsz Te magadról?
Még gyerekkoromban, majd később is felfigyeltem emberekre, akik úgymond nagyon sikeresek voltak (legalábbis külsőségekben), de rájöttem arra is, valójában tizedannyit sem tudnak, mint ami látszik. Környezetük mégis úgy fogadta őket.Aztán láttam másokat, akik hihetetlen mennyiségű (belső) tudással rendelkeztek, nagyszerű emberek voltak, mégis elvesztek a tömegben, nem figyelt rájuk senki. Mielőtt elkezdenéd sorolni az érveket, vajon miért van így, ne fáraszd magad, most csak egy oldalról szeretnék rávilágítani a dolgokra. Ez olyan fontos, hogy ennek felismerése nélkül olyan lennél, mint aki örökös álarcot visel. Emlékszel e vagy sem, amikor kisded voltál és az első években nagyon nagy figyelemmel vettek körbe, mindenki örült neked és bármit megtettek volna érted. Számodra ez természetes volt, tudtad, pontosabban érezted, hogy különleges vagy, egy nagy érték, aki rászolgált mások tetszésére és szeretetére. Most, ha megvizsgálod jelen pillanatban életedet, ezt érzed és éled át? Nem? Úgy gondolod ez már nem jár, hiszen Te felnőtt vagy? Nos elárulom neked, egyetlen dologban különbözöl igazán attól az egyéntől aki gyermekként voltál. Be akartál illeszkedni ebbe a világba és lemásoltad környezetedet. A „feladat” az volt hogy beilleszkedj, de nem az, hogy kisebbítsd magad. Amikor megszülettél király(nő) voltál és később lehetséges, hogy „szolga” lett belőled. Mi is történt? Környezeted megtanított – nem rossz szándékból, csak mert ők sem ismertek mást – arra, hogy nem vagy teljesen jó, a lehetőségeid korlátozottak, Te is „csak” egy ember vagy és először teljesítened kell a kötelességeidet, annak arányában majd elismernek (vagy nem). A kondicionálás olyan erősen működik, hogy manapság olyan ritka az egyéniség, mint a fehér holló.Pontosítok: az egyéniségek ma rejtettek. Figyeld csak meg: ha valaki igazi egyéniségként viselkedik és kézbe veszi a sorsát, egyszeriben erős kisugárzás keletkezik körülötte, az emberek szeretnének kapcsolatba kerülni vele, figyelnek a szavára. Namármost mondok neked valamit. Megtanulhatsz bármit, elérhetsz bármilyen külső eredményt, nem jutsz vele sehova, amíg egyetlen dolognak a tudatára nem ébredsz. Mit gondolsz miért vagy a Földön? A természetben semmi felesleges nincsen. Minden egyes „porszemnek” megvan a maga rendeltetése.És nincsen kettő pontosan egyforma dolog a természetben. Aki most Te vagy, az különbözik bármitől ami eddig volt, s ami valaha lesz. Felfogtad ennek a jelentőségét? Nem véletlen, hogy pont itt és pont most vagy jelen. Ne próbáld meg anyagiakban meghatározni értékedet, mert az lehetetlen. Mivel egyedi vagy, pótolhatatlan vagy. Azt amit Te tudsz véghezvinni ebben a világban, senki más a Földön pontosan ugyanígy nem tudja megtenni.Azért, mert ő nem Te.
Mások nem ismerik pontosan ki vagy, mi a dolgod és mit tudsz. Ezért önbecsülésed attól függővé tenni, mások mit gondolnak, vagy mondanak, a legnagyobb önbecsapás. Jegyezd meg, akik nem szívesen ismernek el másokat, valószínűleg nem ismerték fel önnön nagyszerűségüket sem. Ellenben akik szívesen elismernek, azok tudatában vannak saját értékeiknek is. Az ember élete során sok kétellyel találja magát szemben. Az egyetlen kétely ami minden kétséget kizáróan hamis, az az önmagad létének vagy egyediségének nagyszerűségében való kétely. Amikor valamit szívből teszel, akkor önmagadból adsz, helyesen cselekszel és ebben az esetben senki más nem határozhat meg, mert akkor tudatos vagy.Szóval, ha Te valamit tudsz, akkor ne az járjon a fejedben, vajon mások mit szólnának hozzá, mert ezzel becsapnád magad. Ha mások nem hinnének benned, vagy nem vennének komolyan később sem, akkor valószínűleg elvesztetted a hited saját forrásoddal kapcsolatban. Tedd azt amit legbelül helyesnek érzel és ami minden tekintetben jó érzéseket kelt benned, mert bensőd sosem csap be! Azért születtél mert szükség volt rád, olyasmit hozol e világba ami eddig nem volt meg. Egyszeri csoda vagy. Ezt tudatosítanod kell magadban, mert minden sikeres és jó cselekvés ami tartós, ezen alapul. Személyiségépítés Blog Felsofokon.hu 2011.10.05.
Fény vagy – Tanulj meg világítani! Biztosan megfigyelted már, hogy szinte semmit sem írok úgy, hogy az csak ma aktuális. Amikor írok, szellemben az idő és tér fölé emelkedem és igyekszem egyenesen a benned rejlő „magasabb énedhez” szólni. Eme írás is így született. Ne úgy tekintsd, mint egy tőlem hozzád szóló szöveget, hanem mint valamit, ami benned szólal meg és egyenesen hozzád. Hagyd, hogy ébredjen benned egy erő, amely utat mutat és vezet. A szöveg energiája akkor élővé lesz benned és felemel. Egy kis kitérő: A szellem fénye az emberben – Spirituális kiegészítés A Krisztus a Napisten cikkben már említettem, hogy az ember én-tudata fokozatosan alakult ki, nem egyik pillanatról a másikra. Az emberek gondolatai régebben mintegy „kívülről érkeztek”. Ez azt jelenti, hogy gondolatait nem a magáénak érezte, hanem – Rudolf Steiner szavait kölcsönvéve – a szellemi világ sugallatainak érezte azokat. A Krisztus lény megjelenésének korában – aki egyben az Én Vagyok megnyilvánulása – az ember én-tudata fokozatosan megerősödött, és a következő évszázadokban kezdte úgy érezni, hogy maga képzi a gondolatokat. Mindez egy rendkívül bölcs, tér és idő felett álló „tervezés” által történt, a tudatosság, amely egykor szellemi volt, fokozatosan ébredt magára az anyagban. A teljes, független Én-tudat hozhatta csak létre a szabad választás lehetőségét, és ezáltal az átélés révén a tudatosság fejlődését. A tudatosság a fény, amely kívül volt, már az emberben van. Ott kell felragyognia, hogy a szellem különálló lényként tekintve önmagára, tudatosan fogja fel a szerepét az Egy-ség-ben. A fény – a tudatosság – Te vagy
Ki is vagy Te ? A fizikai tested ? Nem, az nem lehet, hiszen egy gép nem tud magától mozogni, nem mondja: én vagyok! A lelked ? Az érzéseid összessége, vágyaid, hajlamaid a részed, de nem te vagy. Lelked van, de Te nem a lélek vagy. Te az érzések és gondolatok felett álló, ám azokban megnyilvánuló szellem vagy, aki megtervezi és létrehozza életed körülményeit és eseményeit a fejlődésed érdekében. Vigyázz, mert a „külső világ” mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt fel ne ismerd! Sőt eléri, hogy kételkedj önmagadban, hogy szégyelld azt amit tudsz, mert így a hatalmában tarthat. Te azonban sokkal bölcsebb vagy ennél. Magasabbrendű létedben való hited rendíthetetlen és semmilyen közvélemény nem változtathat azon. Hiszen mondhatják sokan, akik soha nem ismerték a számtant, hogy 1+1 az 3. Te akkor is tudod hogy 2. Ők azt mondják a külvilág adott és Te csak a véletlen szülötte vagy. Te tudod, hogy mind a „külvilág mind Te okkal vagy. De megértéssel viseltetsz azok iránt akik ezt még nem tudják, hiszen valamely ok folytán még nem tanulták. És lehet hogy még nem érettek rá. A bennük szintén jelen levő fény-világosság még csak egy szikra. Azt nekik kell fellobbantani. Te egy dolgot tehetsz velük. Elfogadod őket így, hiszen Te is voltál ebben az állapotban. Nem haragszol és nem veted meg őket. Türelmes vagy. Példáddal jársz elöl, sohasem tagadod meg önmagad, de nem akarod megváltoztatni őket. Akkor felébred bennük egy erő, egyfajta belső vágy: olyan fenséges erő és emelkedettség árad belőled, hogy szeretnének hozzád hasonlóvá válni, vagy csak változni. Ne csak hordozd a fényt, világítsál vele! Világokat teremtő erő van benned. De ezt az erőt csak akkor tudod hatékonyan működtetni, ha a világot elfogadod ahogy van. Ha képes vagy elfogadni, tudsz változtatni. A legkülönbözőbb dolgoknak és törtéséneknek is megvan a maguk precíz helye az összefüggésekben, amelyeknek legtöbbször csak egyik szálát érzékeled. Minden ami történik okkal történik. Első tehát az elfogadás. Bármerre is tekintesz, mindenhol megnyilvánul az „isteni szellem”, de csak az látja, akinek a „szellemi szeme” már nyitva van. Ha már tudod, hogy minden mögött egy számunkra láthatatlan, de nagyon intelligens terv működik, észre fogod venni a jelentéktelen, vagy a kellemetlen dolgok és események mögött rejlő bölcs előrelátást is. Meg fogod látni a „csúnyában” a szépet, a rosszban a jót, a szenvedésben a tanulságot és a sötétben a fényt. A második tehát a felismerés: annak felismerése, hogy semmi sem ellened történik, hanem épp éretted, de ahhoz, hogy gyümölcsöt hozzon, előbb el rá kell, hogy ébredj. Mondd csak, miért vagy az, aki vagy, miért pont ott vagy, és miért olyan vagy? Ha már eljutottál a felismerésig, tudod, hogy a világon semmi sem értelmetlen, vagy felesleges, mindennek megvan a maga rendeltetése. Ez ezt jelenti, hogy szükség van rád, van valami amit csak Te egyes-egyedül tudsz elvégezni a világon. Hallatlanul értékes vagy és fontos! Ez tehát a harmadik: értéked tudata. Tudod mi a feladatod? Az hogy az legyél aki vagy és semmi más. Egyszerűnek tűnik? Vagy nem erre számítottál? A dolog azonban mégis így áll. Bensődben önkéntelenül is érzed és tudod, mi a jó számodra, mert összhangban áll lényeddel. Csak annyi a feladatod, hogy fogadd el ezt és így tegyél. Mert ez a szellemedben rejlő tudatosság fénye és sohasem csap be! Pontosan mutatja hogyan teljesítheted be azt, amiért születtél, s amire a legjobban vágysz. Ha az előző pontokat megélted, akkor kétségkívül fel fogod ismerni ezt a belső hangot, érzést, amely hozzád szól. A negyedik tehát: Azt tedd, amit bensődben a legigazabbnak érzel. Mi van a külvilággal? Mit tegyél másokkal? Nos, ha eddig eljutottál, már tudod: nincs külvilág és nincsenek mások. Te vagy és a gondolataid, Te és az érzéseid, a külvilág és mások egy csodálatos tükör, amely megmutat. Semmit sem kell tenned sem a külvilággal, sem másokkal. Hatalmad csak saját magad felett van. És ez pontosan elég. Mindenre. Most már tudod is, hogy miért. Tehát nem cselekszel ezért, vagy azért, hanem azért cselekszel, mert ez lényed természete. A Nap
természete, hogy meleget és fényt sugároz, de nem azért, hogy valaki visszasüssön. A felismerések által természeteddé válik a tudatosság fénye, de nem azért cselekszel, hogy a jövőben majd ezáltal kapjál valamit, hanem mert már tudod, hogy most jó. Hogy mindig jó. Az ötödik tehát: nem cselekvéssel cselekszel. Ellentételezés elvárása nélkül teszed, ami természeted. Ez nem azt jelenti, hogy ingyen dolgozol, hanem azt, hogy akkor is teszed ami természeted, amikor épp semmilyen érdeked nem fűződik hozzá, csak teszed, mert szereted. Amikor átéled ezeket, a benned levő fény – a tudatosság világossága egyre messzebb világít. Fénye bevilágítja környezeted és egyre messzebb látsz. Mások is oda fognak gyűlni, mert látni akarnak. És fel akarják gyújtani önnön fényüket, hogy ők is világíthassanak. Személyiségépítés Blog Felsofokon.hu 2012.05.01
Hé Te ott!
Hé Te ott! Igen, rólad van szó. Ne fuss el! Állj meg egy pillanatra! Ne tarts semmitől! Nem kell tenned semmit. Csak figyelj ide egy pillanatra! Így, jól van. Lazulj el és lélegezz mélyen! Ne várj el semmit tőlem és magadtól sem. Maradjunk ebben a kellemes békében és csendben. Hagyd a csudába a gondolataidat, az elvárásaidat, az aggodalmaidat és a céljaidat! Nekem nem kell most és neked sem. Engedd, hogy megajándékozzalak a legnagyobb ajándékkal, amit adhatok: önmagaddal. Nem, nem viccelek! Oly régen vagy már távol önmagadtól, hogy itt az ideje visszalépned magadba. Ismétlem, lazítsd el teljesen magad és felejts el mindent! Nem várok el tőled semmit. Teljes vagy itt és most. Jó vagy. A megfelelő helyen és a megfelelő időben. Nem érdekel, hogy mit tettél, vagy mit nem tettél a múltban és mellékes, hogy mit fogsz ezután tenni. Számomra elég, hogy vagy. Tudd, hogy senkinek sem lehetnek elvárásaid veled szemben. Senkinek sem tartozol semmivel, még magyarázattal sem. Senki sem kéri számon tőled amit tettél, vagy amit akarsz tenni. Nem számít, hogy milyen vagy. Lényegtelen a „szerep”, amit most alakítasz. Eressz el mindent! Ne akard, hogy elfogadjalak, vagy elfogadjanak! Már elfogadtalak. Nincsenek feltételeim és nem is lehetnek. Egyáltalán semmilyen elvárásom nem lehet veled szemben, ugyanúgy, ahogy senki másnak sem. Te egy szabad és önálló lény vagy. Senki más nem lehet helyetted Te. A világegyetem egy egyedi, különleges darabkája vagy, amely olyan ragyogást áraszt, mint semmi más. De ezt nem látod, mert magad vagy az. Én vagyok a tükör, aki megmutatja ezt. Nem kell zavarba jönnöd, meglepődnöd, vagy akár megköszönnöd, egyáltalán semmit sem kell. Már minden megtörtént. Fogadd el, hogy teljes vagy itt és most és minden, ami fontos, jelen van. Érzed már ezt a végtelen békét, elengedettséget, felszabadultságot és örömet? Nem akarunk tőled semmit és neked sincs szükséged semmire. Tökéletesen elég, hogy vagy. Ne akarj megfelelni senkinek, mert a tökéletesség benned él. Csak hagyd, hogy megnyilvánuljon. Úgy, hogy teljesen elfogadod magad. Hé Te ott! Most már elmehetsz és azt teszel, amit akarsz. Semmit sem tehetsz, ami ártana neked, vagy bárkinek. Semmit sem tehetsz, ami csökkentené az értéked. Most már tudod, hogy nincsenek feltételek. Nincsen múlt és nincsen jövő. Csak Te vagy. Hé Te ott! Önmagad el ne hagyd! Személyiségépítés Blog Felsofokon.hu 2013.07.30.
2.KÜLÖNLEGES
Boldog vagy? Eláruljam a boldogság titkát? Eláruljam neked a boldogság titkát egyetlen szóval ? MOST Igen, ez az a szó. Élhet megannyi bölcs a földön, nem fog tudni okosabbat mondani. Különböző helyeken és időpontokban kérdezd meg magadtól: -Most boldog vagyok? Ha a válasz csak egyszer is nem, akkor nem vagy az! Gondold csak végig egyszer, mi az a boldogság. Megszülettél majd felnőttél és különböző élményekben volt részed, amelyek egy részét boldogságként élted meg. Ezeket társítottad különböző eseményekkel, és emberekkel és mostanra kialakítottál bizonyos elvárásokat magadban, amelyek teljesülése esetén ezt állíthatod: Boldog vagyok! És ugyanezt teszi szinte minden ember. És nem boldogok. Miért? Azért mert megtanultak boldognak és boldogtalannak lenni. Azt hiszik, ez vagy az boldoggá tesz. Így vagyunk ezzel mindannyian. Addig, amíg ér bennünket valami nagyon rossz, vagy sorscsapás. És akkor...Vagy boldogtalanná válunk, vagy felismerjük azt... Mi a boldogság ? Amikor gyermekek vagyunk és gondtalanul játszunk? Amikor frigyre lépünk valakivel? Amikor elértük céljainkat? Amikor elérjük a megvilágosodást? Nem, nem ezek olyanok mintha az lenne. Tényleg olyanok. De benne vannak az időben.És elmúlnak. Vagy megváltoznak. Komolyan azt hiszed hogy a boldogságod függ helyzetektől, eseményektől és bizonyos emberektől? Gondold csak el. Én egy ponton már feladtam mindent. Elegem lett mindenből. Egyszerűen vettem egy nagy levegőt, és mindenről lemondtam.Abban a pillanatban megszünt a boldogtalanságom. Engem nem érdekel, hogy hol vagyok, mi a pozícióm, mit gondolnak rólam, sem semmi más. Csak egy számít. Az, hogy ez a pillanat, ez az egy pillanat most az enyém.Ez tényleg az enyém. Ez a pillanat mindig itt van és most van. Végtelen. Azért nem várom a karácsonyt, mert számomra minden nap az.Itt van a szívemben, és mindig érzem. Én nem keresem a boldogságot, és nem akarok az lenni. Ha keresed, mindig elillan, és ha akarod, nem veszed észre hogy már az vagy. Mielőtt megjelenik az első gondolat az elmédben az vagy. Amikor gondolkozol, már nem. Abban a pillanatban amikor a lehető legteljesebben ráébredsz, hogy már senkire és semmire nincs szükséged, hogy elérj valamit, vagy eljuss valahová és már nem is akarsz. Mert ráébredtél hogy minden létező dolog amire csak szükséged van, benned van, tökéletes béke költözik beléd.Akkor eleresztesz mindent, eltűnik rólad minden felesleg és nem marad más csak az Én.És az Én teljes önmagában. Mert nem az időben van. Hanem az idő van őbenne. És maga a boldogság, mert nincsen korlátozva. Határtalan és ezt tudja. Ez nem múlik el, mert nem is keletkezett. Mindig is itt VAN, de most már tudja.
Ne gondolj semmire és senkire, csak fújd ki a levegőt, és eressz el mindent. Akkor tudod, hogy vagy. Hogy Létezel. Azt, hogy Te vagy a boldogság. Rajtad kívül senki a világon nem adhatja ezt meg neked. Virtus.hu 2009.04.12
Miért és hogyan örüljünk mások sikerének Nem biztos hogy az teszi a legjobbat aki "jót" tesz veled... „Akárkiről, akármikor akármit gondolsz, vagy mondasz, saját magadról gondolod, vagy mondod azt”. Ha csupán a fizikai szemünkkel nézünk és látunk, úgy látjuk, hogy mindenki egy teljesen különálló lény és, főleg ha idegen, teljesen mindegy mit gondolunk róla. Ha már meditáltál és eljutottál egy olyan pontra ahol a környező dolgokat nem kívül, hanem mintegy „belül” érzékelted, ez a hozzáállás azonnal megváltozik.Aki szilárdan ragaszkodik a matéria valódiságához, annak a következő dolgok pusztán idealisztikus álmodozásnak fognak tűnni. De hát (elsősorban) nem is nekik szól. Voltál e már olyan ember közelében – legközelebbi hozzátartozóidat leszámítva – aki veled együtt örült minden sikerednek és együtt érzett ha kevésbé jó ért? Milyen érzés volt az ő közelében lenni? Hány ilyen embert ismersz? Az utóbbi kérdésre hadd válaszoljak helyetted: keveset. Miért? Hát mert a szemünkkel nézünk és nem a szívünkkel látunk.A szem és általa az ész azt mondja: teljesen mindegy hogy mit gondolsz vagy mondasz más emberekről, ennek nincs köze a saját helyzetedhez. Csakhogy ott a tudatalatti. A tudatalatti egyszerűen képtelen megkülönböztetni azt, amit másokról gondolsz, attól amit saját magadról.Következésképp egy kalap alá veszi. Hogyan örüljek valaki sikerének amikor az engem illetett volna, én többet tettem érte és mindent megtettem, mégis ő kapta? Bizony ez Próba és ha ezen a ponton el tudod fogadni az ő sikerét, elérted amit akartál. Hogyan örüljek egy olyan személy sikerének, vagy gazdagodásának, akiről tudom, hogy nem tisztességes úton érte el? Nem kell örülnöd az ő sikerének. Csupán elfogadnod a helyzetet. És ne ítéld el, mert hibázik, amiért előbb vagy utóbb úgyis megfizeti a tanulópénzt. A világon két módon reagálhatsz: vagy valaki (valami) ellen, vagy valakiért (valamiért). Amikor valami vagy valaki ellen működsz, folyamatosan azt erősíted. Ha valamivel, valakivel, vagy valamiért, valakiért akkor meg azt. Melyik a jobb? Mások sikerének szívből örülni valódi művészet. A világ legtermészetesebb dolga kellene hogy legyen, mégsem az.Gyakorold ezt a művészetet és idővel olyan emberré válsz aki mágnesként vonzza magához a legjobb kapcsolatokat! És ha csak egyszerűen gazdag akarsz lenni? Ebben is segít? Válasz helyett olvasd el ezt: http://anaplapja.freewb.hu/sok_penz Itt olyasmit olvashatsz amit eddig senki sem tárt fel így. Az Internetet böngészve több olyan weblapot is megtekintettem, amelyet amatőrök vagy „kezdők” készítettek és meglepődtem milyen nagyszerű dolgokat mutatnak be. Sajnos a „nagyokkal” szemben kevés az esélyük a nagyobb látogatottsághoz pedig amit közvetítenek azt érdemes megnézni.Mivel magam is több weblapot készítek,
úgy döntöttem, hogy létrehozok egy oldalt, amelynek fő profilja (néhány arra érdemes profi lap mellett) az hogy az ilyen oldalakat népszerűsítse. Ahhoz, hogy ez jól működjön, minél több embernek kellene meglátogatnia, továbbadni ami tetszett és ötleteket adnia. Ezért Kedves Olvasó arra kérlek, látogass el ide, és tekintsed meg azon oldalakat ami érdekel – ezzel mások sikerét erősíted és magadnak örömet szerzel: http://www.weboldalnepszerusito.sokoldal.hu/ És természetesen a véleményedet (ötleted) is várom ugyanott. Bárhogy is teszel, elfogadom és a lehető legjobbakat kívánom most és mindenkor! Virtus.hu 2010.01.03.
Az egyéniség 12 jellemvonása Az egyéniség nagyszerű! Az egyéniség ad színt az életnek és viszi előre a világot. Igazából minden ember egyéniségnek születik, mégis csupán kis részük lesz valódi egyéniség. Az egyéniség hasonló a virághoz. Megfelelő talajban kikel. Elegendő figyelemmel gondozni, öntözni, kell. Odafigyelést igényel, és sok-sok napfényt, ha mindezt megkapja, csodás szirmokat bont és egyedülálló szépségű virágot növeszt. Káprázatos és ragyogó, mindenki szeretné megpillantani, gyönyörködni benne, illatát magába szívni. Egyéniség Az egyéniség mindazon jellemzők összességét jelenti, amelyek által valaki mindenkitől megkülönböztethetően egyedi, kiemelkedő, sőt egyedülálló. Az egyéniség egyrészt sajátos egyéni jellemzőket jelent, másrészt az átlagból kiemelkedő tulajdonságokat. Attól még nem egyéniség valaki, ha csak más mint a többi, s attól sem, ha valamiben kiemelkedő, de egyébként teljesen átlagos. Az egyéniség egyedi és kiemelkedő, vagyis eltér az átlagtól és valamiben ki is emelkedik. Magyarán, nem összetéveszthető senkivel, ha találkozol vele, nem felejted! Alább az egyéniség legfőbb jellemvonásait fejtem ki, amely sok szempontból azonos a sikeres ember tulajdonságaival, azonban nem azonos a sikeres emberrel! Ugyanis ha valaki valamiben sikeres, attól még nem biztos, hogy igazi egyéniség. A sikeres emberek tulajdonságai egy sokkal hosszabb lista lenne, de itt kifejezetten az egyéniségről van szó. 9 alapvető jellemvonást és 3 járulékos tulajdonságot találtam közös jellemzőként a kivételes egyéniségeknél. Az egyéniség 9 alapvető jellemzője 1. Senkihez sem hasonlítható A személyisége olyan egyéni tulajdonságokból, képességekből és összetevőkből áll, olyan egyedi jellemzők sajátos kombinációja, amely senki másban nincsen meg ugyanúgy. Közbevethetnénk itt, hogy ez minden emberre ráhúzható. Azonban van egy lényeges különbség: az átlagemberben ezek a jellemzők látensen vannak jelen, úgyszólván beleolvadnak az átlagba, míg az egyéniségben megnyilvánulnak!
Az átlagember igyekszik hasonlítani a többséghez, míg az egyéniség saját magát mutatja! 2. Tudja, hogy mit akar Az igazi egyéniségek nem várják meg, hogy mások, a társadalom, vagy a körülmények mutassanak nekik utat. Ők pontosan tudják, hogy mit akarnak, és meg is teszik. Míg az átlagos embernek csak vágyaik vannak, az egyéniség határozott célokkal rendelkezik. 3. Azt teszi, amit helyesnek érez Az egyéniségeknek nagyon fejlett, belső vezérlőrendszerük van. Belső késztetés és motiváció hajtja őket, „ösztönösen” tudják, mi az, amit tenniük kell. Nincs szükségük mások bátorítására, helyeslésére, működésüket egyfajta lelki-szellemi világosság határozza meg, tudják, mi az ami jó számukra, és másoknak is. 4. Vállalja a felelősséget tetteiért és életéért Az egyéniség sosem keres feltételeket és körülményeket. Létrehozza és megvalósítja anélkül, hogy emberekre vagy helyzetekre hárítaná valami megtörténtét, vagy meg nem történtét. Nem hibáztat és nem hárít, saját magán dolgozik és elfogadja önnön képességeinek és lehetőségeinek mindenkori állapotát. 5. Életét magasabb célok vezérlik Amíg az emberek többsége csak arra törekszik, hogy minél könnyebben boldoguljon, kielégítse vágyait, vagy élvezze az életet, az igazi egyéniség távolabbra néz. Tudja, hogy küldetése, feladata van, amelyet csak ő tud elvégezni és eszerint él. Vannak átlagos dolgai és vágyai, de ezek nem mérhetőek ahhoz a motivációhoz, amelyet egy, az anyaginál sokkal magasabb szintű elv vezérel. Képes nagy dolgokat megalkotni és eredményeiből az emberi közösség is részesül. 6. Személyisége mágnesként működik A személyiségében van valami varázslatos, valami elbűvölő, magával ragadó, az emberekben érzéseket kelt! Felébreszti a bennünk szunnyadó vágyakat, erőket, lehetőségeket. Képes felszínre hozni legjobb oldalunkat. Nagy vezetői erővel rendelkezik, életével és kisugárzásával vonzást kelt és példája új lehetőségeket nyit meg mások számára. 7. Legyőzhetetlen – minden helyzetből feláll Az egyéniség sem tökéletes, ő is hibázhat, elbukhat, tévedhet, és bizonyos területeken lehet sikertelen. Azonban az ő számára ezek csak a tanulási folyamat részei. Belátja ha az nem az ő útja, vagy újrakezdi és folytatja, miután megvizsgálta hol hibázott. Mindig „alapállásban” van, ahonnét bárhova elmozdulhat. Rugalmas és körültekintő, tudja, hogy mindig minden folyamatban van és változik, ezért semmi sem állandó. Követi a változást és meglovagolja. Amíg mások elvesztik a kedvüket, ő a sikertelen eseményeket is a sikerhez vezető lépéseknek tekinti. 8. Felülemelkedik a hétköznapokon Az egyéniség mindig arra törekszik, hogy jól érezze magát. Tudván, hogy ez természetes állapota, nem rágódik apró-cseprő problémákon, képes távolról figyelni a dolgokat. Nem aggódik az éppeni feladat megoldásán, tekintetét a távoli célra
szegezi. Nem hagyja, hogy mindennapos, negatív, vagy éppen befolyásolhatatlan dolgokkal terheljék elméjét, arra figyel amit tud és tesz. 9. Mellette nem lehet unatkozni Ő változatos, sokoldalú, és mindig találni benne valami újat. Érdekes, titokzatos, meglepő, folyton hatást tud gyakorolni ránk. Minden helyzetben feltalálja magát, sosem csügged. Mindig vannak ötletei, képes a legváratlanabb húzásokra. Az egyéniség 3 tulajdonsága 1. Fejlett érzelmi intelligencia Az érzelmi intelligencia összetett fogalom, magában foglalja saját érzelmi állapotunk felismerését, vezérlését, átirányítását, s egyben mások érzelmeinek felismerését, és azok pozitív felhasználását a kapcsolatokban. A fejlett érzelmi intelligenciával rendelkező ember tisztában van érzelmei működésének mikéntjével, azok kapcsolatával gondolataira és tetteire. Képes úgy irányítani saját érzelmeit, hogy azok építő jelleggel működjenek közre tevékenységeiben. Hamar felismeri mások lelki működését, rezdüléseit, ezért könnyen kerül közös hullámhosszra másokkal. Az egyéni és a közösségi sikerekben is nagy jelentősége van az érzelmi intelligencia fejlettségének. Az egyéniségek magasan fejlett érzelmi intelligenciával rendelkeznek, ezért képesek kiemelkedő tettek végrehajtására és másokból is kiemelkedő teljesítményeket kiváltani. Az érzelmi intelligencia fejleszthető. 2. Kreativitás Az egyéniség sokoldalú, találékony és alkotásra termett. Képes lényének legrejtettebb zugaiból is ötleteket előhúzni. Hatalmas képzelőereje van, lelkilegszellemileg bármilyen jövőbeli helyzetben el tudja képzelni magát. Nem csak az eszét használja, mélyen intuitív, több szintről merít. Könnyen ráhangolódik a szokványos tudatállapottól eltérő frekvenciákra, és ezen élményeiből merít. 3. Humorérzék Még nem láttam olyan egyéniséget, akinek ne lett volna humorérzéke. A humorérzék együtt jár a lelki fejlettséggel. A humor isteni. A humor bölcsesség. A humor élet. És ezalatt természetesen a jó humort értem. A mások rosszindulatból, vagy tudatlanságból való kifigurázása nem humor, hanem butaság. A valódi egyéniségeknek nagy érzékük van a humor iránt és értékelik is azt. Személyiségépítés Blog Felsofokon.hu 2012.05.31.
Az örökkévalóság titka Az örökkévalóság titkát kereste. Túl volt már életének delén és mindent megélt, amit lehetett. Része volt mindabban amit emberi lélek átélhet, boldogság, szenvedés, öröm és szomorúság mit sem jelentettek már számára. Lelke megnyugodott,
gondolatai kiszáradtak és már csak egy dolog érdekelte, az örökkévalóság titka. A titok, amit soha halandó meg nem pillantott, mert többé nem lett volna halandó. Elment arra a titokzatos helyre a Föld bolygón, ahol a választ megtalálni remélte. De a válasz nem volt már ott. Az örökkévalóság titka felszállt előle, mint a könnyű reggeli köd. Leült a földre és csak nézett maga elé. Lehunyta a szemét és mély nyugalomba került. Álmot látott. Egy folyosón találta magát. Abban a pillanatban tudta, hogy az nem álom. Álomtestében volt, de teljes tudatában. Az örökkévalóság titka pedig ott volt előtte, a folyosó végén. Ezt biztosan tudta, mint ahogy azt, hogy az álom, amely valójában nem álom, csak a valóság egy másik szinten, most felfedi előtte azt, ami a színfalak mögött rejlik. Elért a folyosó végére és belépett egy terembe. A terem hatalmas volt és csak egy fénysugár világította meg, egy ablak a mennyezeten. A szemben lévő falon ott volt a fátyol. Az örökkévalóság titkának fátyla. Valahogy tudta, gondolkozás nélkül, mint ahogy azt is, hogy a valóság van mögötte. A fátyol hirtelen fellebbent és ő megmerevedett a pillanat erejétől... Amit látott, az maga volt a semmi. Semmilyen érzékelhető nem volt ott, a gondolatai megálltak azon a ponton. Akkor megszólalt egy hang, de nem tudta honnan szól. – Kerestél minket és íme megleltél. – Kik vagytok? – Számodra mi vagyunk az örökkévalóság titka. A valóság felfedői. Sem megborzongani nem volt képes, sem csodálkozni, egyszerűen csak ott volt és tudta „ az örökkévalóságban nincs ideje gondolkodni, csak kérdezni”. – Mi az örökkévalóság titka? – Az örökkévalóság titka az, hogy nem az időben van. Nem volt kezdete és vége. Nem lehet oda eljutni, csak ott lenni. – Akkor én nem lehetek örökkévaló? – Te nem vagy örökkévaló. Csak az örökkévaló benned az. Akkor egy pillanat alatt megértette. Mihelyst elkezdett gondolkodni, időlénnyé vált, aki születik és meghal. De amikor eleresztette az utolsó gondolatát is, megszűnt benne az idő. Nem volt mozgás, változás, idő és lét sem. A nemlét sem volt és változatlanság sem. Semmi se volt és minden. Hirtelen újra a régi önmaga volt. – Hogyan tudom ezt elmondani másoknak? – Beszélhetsz róla, de az emberek nem látnak a szavakon túl, amíg a gondolatokban élnek. – Akkor lehetetlen? – Nem. Utalhatsz rá és mások is tudhatják, de csak ha elengedik a gondolatokat, az időt, önmagukat, a létet... – Ez számukra olyan, mintha megszűnnének. – Te megszűntél? – Nem. Addig csak léteztem, de akkor valójában voltam. – Mit szándékozol tehát tenni? – Semmit sem tudok „tenni”, csak hagyni. Senki el nem érheti az örökkévalóságot, csak „hagyhatja”, hogy az legyen. – Úgy, hogy nem tesz semmit? – Úgy, hogy teszi a „semmit”. – Mikor van az örökkévalóság? – Most. – ??? – Mindig. Vagyis sosincs. Nem idő. Rossz megközelítés ez a kérdés. – A kettősség miatt olyan paradoxon ez számotokra. Az egy-ség-ben fel sem merül. Minden pillanatban örökkévalóak vagytok, másrészről egyetlen pillanatban sem. Amikor leáll az elméd, tudod. Amikor gondolkozol, semmit sem tudsz. – Most már tudom. – Azt hiszitek, hogy valahonnan valahova el kell jutnotok, el kell érnetek valamit, ezért számotokra az örökkévalóság ez:
– Igazából sehova sem kell eljutnotok és semmit sem kell elérnetek, csak lennetek. De számotokra a levés – a gondolkozásotok miatt – egyenlő a semmittevéssel. Valójában a levés nem semmittevés, csak jelenlét. Minden pillanatban teljesek, egészek és tökéletesek vagytok, de amíg ezen gondolkodtok, sosem éritek el. A saját elmétek csapdájában vergődtök. A különbözőség megtéveszt. Azt hiszitek a világot meg kell érteni, de a megértés csak egy lépés a tudatossághoz. Az azonosság megélése mindennel, a valódi tudatosság. Az örökkévalóság számunkra ilyen:
– Tudom. Lesznek, akik elfogadják, mások nem. – Ők az elméjük irányítása alatt állnak. Nem tudják kikapcsolni, így mindig egyfajta szűrőként áll a valóság és közöttük. Az örökkévalóság titka az, hogy nincs. Ez a szó az időt feltételezi és az idő, mint olyan, relatív. Bizonyos határok között érvényes. De csak egy része a megnyilvánulásnak, a térrel együtt. Ne keresd az örökkévalóság titkát, mert olyan nincs. Csak a Valóság van. A Valóság nem az idő, nem a tér. A Valóság nem mozgás, de nem is mozdulatlanság. A Valóság nem a lét és nem a nemlét. A Valóság van. Korlátlan Blog Felsofokon.hu 2013.05.29
Sivatagi álom ...Leereszkedtek a túloldalon, amely sokkal kevésbé volt meredek. Némi út megtétele után rátaláltak egy vékony erecskére, amely a sziklák felől kanyargott erre, egyre vékonyodva. Ittak, és megtöltötték kulacsaikat, majd nekivágtak délkeletnek. Rövid idő leforgása alatt kopár helyekre értek, ahol csak szúrótövises törpenövények éltek mindenütt, ajánlatos volt őket elkerülni. Az addig sötét talaj rózsaszínesszürke árnyalatba ment át, s rengeteg kő hevert mindenhol. A nap erősen tűzött, gyér öltözetükben is elöntötte őket a forróság. A táj fokozatosan elvesztette változatosságát, nemsokára komor, egyhangú területen bandukoltak. Először nem is tűnt fel nekik, csak aztán döbbentek rá, hogy homok van a lábuk alatt. A talaj olyan fokozatos átmenetet képezett, amely csak később vetette észre a voltaképpeni sivatagos tájat. – Forduljunk vissza. A sivatag veszélyes lehet számunkra – közölte Lenar. – Dehát arra kell mennünk! – Az lehet, de hiába, ha kiszáradunk – azzal indult vissza. A lány meghökkent és totovázott egy darabig, végül Lenar után szaladt. Nem kis meglepetésükre nem jutottak ki a homokból, mely egyre mélyebb lett és a nyomaik is eltűntek. Újra irányt változtattak és előrementek. A perzselő nap sugarai fokozottan égették bőrüket, torkuk kiszáradt, energiájuk egyre fogyott. Nem volt könnyű menni. Egyre fáradtabban, de acélos kitartással egyre előrébb és előrébb jutottak. Alig mertek inni mert miközben kinyitották a kulacsot, a víz párolgott. A forróságban hamar elvesztették idő és térérzéküket, a vizük egyszercsak elfogyott. Botorkálva haladtak tovább a hullámzó sivatagban.
Hosszú ideig semmi sem változott, csak gondolataik töredeztek szét. Egyre csak mentek, mert tudták, ha megállnának, végük lenne. Lenar csak ellazított idegei tiszta összpontosításával volt képes ébren tartani tudatát. Erenda elterült a homokban. Lehajolt hozzá, és felemelte. Így ment tovább, holott olyan fáradt volt, mintha összes ereje elhagyta volna. Iszonyú akaraterővel botorkált tovább az égető sugarak alatt. Szeme elhomályosult, lábai automatikusan mozogtak, elméjében már csak a cél lebegett: innen kijutni. Határozatlan út megtétele után leült és nem bírt már tovább menni. – Miért cipeltél? – kérdezte suttogva Erenda, aki közben magához tért. – Nem bírtad már, és ki kell jutnunk innen, különben elpusztulunk. – Azt hiszem így is kiszáradunk. – Nem szabad feladnunk. – De elfogyott az erőnk, nem tudunk menni, és víz nélkül már nem sokáig bírjuk. Lenar nagy nehezen előhúzott valamit öltözetéből és föléhajolt. Egy vastag levélféléből nedveket csepegtetett a lány ajkai közé. Kicsavarta az egészet, Erenda lehunyt szemmel nyelte, hálásan. Aztán kinyitotta szemét és rémülten nézett rá. – Nincs több? – Nincs. – Ó nem! Miért pazaroltad az egészet rám, neked nem maradt! Lenar vállat vont, és elfeküdt. A perzselő nap most egész testüket érte és ahhoz sem volt erejük, hogy megmozduljanak. Nem is szóltak egymáshoz, mert az újabb energiát vont volna el. A forró homok égette bőrüket, ezért kezükkel nem érintették. Időtlen idő telt el. Úgy feküdtek ott mint a fabábuk és tehetetlennek tűntek a természettel szemben. Erenda egy pillanatra felnyitotta szemét és távoli ködös ragyogást látott, de aztán ismét lehunyta. Erejét megfeszítve újra a távolba vetette pillantását, amikor elhomályosult látásának peremén hihetetlen alakzatokat látott. A távolban aranyozott tornyok és minaretek emelkedtek ki a homokból, fényes falak és paloták tömkelege. Nem volt képes meghatározni álmodik e, de nem tudta levenni a szemét a látványról. A ragyogó pompájú város felől alakok közeledtek furcsa állatokon. Valaki felemelte és ráhelyezte valahova, már nem tudta megállapítani hol van. Aztán arra eszmélt, hogy közelednek a városhoz amely kísértetiesen csillog, mint régmúlt idők tündöklő civilizációjának remekműve. Ez volt az utolsó kép amely emlékezetében megmaradt, aztán elkábult. Amikor magához tért, egy selyemdíványon találta magát, amely egy különös helyiség közepére volt helyezve. A világosság a fényesen díszített, nyitott ablakok felől érkezett. Lassan megmozdult, megdörzsölte tagjait és nyújtózkodott. Felállt és az ablakhoz lépett. Gyönyörű épületeket látott, magas mecseteket, hatalmas zikkuratokat, s köztük datolyapálmák alatt, turbános emberek tömegét, különös árusokat. Távolabb csodálatos függőkertre esett pillantása, ahol fátylas nők játszadoztak. Gyorsan sarkon fordult, mert valaki belépett a szobába. Fiatal, sötét hajú lány volt az, tunikában. Ahogy belépett, egy pillanatra meglepődött, majd zavartan közeledett. Egészen közel ment és egy egzotikus gyümölcsökkel teli tálat nyújtott felé. Erenda mohón harapott a lédús gyümölcsbe. – Ki vagy? – kérdezte. Nem kapott választ. – Hol vagyok? Hogy kerültek ide ezek az épületek és mi a neve ennek a városnak? A lány továbbra sem felelt.Egy darabig figyelte őt, aztán megfordult és kisietett az ajtón. Kisvártatva bejött egy alak hosszú köntösben és értésére adta, hogy kövesse. Amint kilépett az ajtón hosszú folyosón haladtak végig, majd beléptek egy kisebb terembe. A helyiségben bársonydrapériák és tágas kanapék sorakoztak, alattuk rendkívül vastag és puha szőnyeg. Az egyik kereveten gazdag öltözetű férfi ült, mellette ugyanolyan díszes ruházatú nő, körülöttük pedig szolgafélék. – Köszöntelek leányom – szólalt meg a tekintélyes férfi. Remélem felfrissültél pihenésed alatt. Erendát meglepték a váratlan szavak.
– Hol vagyok most, és ti kik vagytok? – Harima palotájában tartózkodsz és az uralkodó színe előtt állsz. – Hol van a társam? – Őt is megfelelően elláttuk – vette át a szót a nő, aki valószínűleg az uralkodó párja lehetett. – A palota másik felében tartózkodik. A nyitott ablakon keresztül forró levegő suhant át a szoba terén. – Hogy került ide ez a város, a sivatagba? A teremben levő emberek mereven és szótlanul néztek rá. – Egy elmúlt kor csodálatos kultúrájának utolsó maradványai vagyunk. Városunk a múltból táplálkozik. Ősi, mágikus ereje miatt csak a megfelelő pillanatban válik láthatóvá. Ha elküldünk, ismét el fog tűnni. Erenda döbbenten állt ott és úgy nézte őket, mintha csupán egy elfeledett kultúra jelenését érezné egy valószínűtlen látomásban. Újra szólították. A teljes történet: Fénysugár az éjből Korlátlan Blog Felsofokon.hu 2013.06.27.
EYN IDÉZETEK
A titok az, hogy Belőled csak Egy van.Értéked felbecsülhetetlen.Különleges vagy és megismételhetetlen.Amikor ezt megéled, már nem kell vonzanod, Vonzó leszel. Ha pénzért dolgozol, pénzt fogsz kapni, ha örömből, pénzt Is. "Ha nem hiszed teljes szívedből hogy teheted azt amit a legjobban szeretsz és értesz, engem tagadsz meg, aki létrehoztam benned a vágyat és megadtam hozzá minden eszközt." - mondá az Úr az ember fiának. Bármilyen értelmes a világ, bármilyen bölcsek egyes emberek és bármennyire jót akar neked valaki, egyedül Te tudod, mi az ami igazán jó neked! Elárulok egy nagy titkot: Ne hidd hogy bárki a világon - mégha a világ legsikeresebb embere is - fel fog tudni emelni téged, vagy sikerre visz! Erre egyesegyedül Te vagy képes! Azért, mert a saját hatalmadban vagy. Ha valamit nagyon szeretnél eladni, van egy javaslatom: Felejtsd el! Egyszerűen sugározd ki magadból azt, ami a legjobb benned, tedd örömmel, amit teszel, a pillanatért, s ne a haszonért. A Legmagasabbrendű Elv gondoskodni fog róla, hogy eljusson azokhoz, akiknek valóban szükségük van rá. Azonban ha Te mindenáron eladni akarsz akkor nem szeretetből cselekszel, hanem csak magadnak akarsz, így felborul az egyensúly... Okosságokat mondani sokan tudnak. Bölcsességeket mondani kevesebben. Bölcsen cselekedni még kevesebben. Bölcsen élni nagyon kevesen. De a legkevesebben vannak akik kikezdhetetlenek. Kikezdhetetlenül élni annyi, mint minden pillanatban vállalva önmagad, jelen lenni és cselekedni úgy, ahogy a legbensődből fakad. Ha írsz valamit ami belülről jön, akár könyv, akár rövidebb szöveg, tudd, hogy a megjelenéssel nem ér véget. Energiáid és életed alakulása továbbra is kölcsönhatásban van azzal, amit írtál és akik olvassák egészen mást meríthetnek belőle, új rezgések kelnek életre, ezért évek után is működik, hat, talán jobban, mint amikor megszületett. Az ember a világot látja. A lángész a világ mögött álló elmét látja. A bölcs mindenben az istenit látja. Az ÉN VAGYOK mindenben önmaga tükröződését látja. Az ember értelmes. A lángész intuitív. A bölcs látnoki. Az ÉN VAGYOK tudatos. Az ember vágyakat kerget. A lángész tervez. A bölcs elfogad. Az ÉN VAGYOK mindent elereszt, mert tudja, hogy ÉN VAGYOK.
Mutass egyetlen olyan embert, aki úgy gazdagodott meg önerőből, hogy olyasmit csinált, amit nem szeretett! Nincs ilyen. Az egyetlen módja annak, hogy kiemelkedj, ha olyasmivel foglalkozol amit mindenekfelett szeretsz, élvezel és értesz is hozzá. Ja hogy nincs rá idő, lehetőség stb. meg kell élni? Bármilyen kis időt, de fordíts rá, hiszen ezért vagy a Földön és ez adja később az időt, a lehetőségeket, a pénzt és a szabadságot. Tanulni csodálatos! Tanulni öröm! Tudjátok mennyire szeretnek a gyermekek tanulni? Nézd meg milyen örömmel mennek először iskolába. Aztán lassan megtanítják nekik azt, hogyan ne szeressék. Kötelességgé teszik, ami öröm. Olyan dolgokat kényszerítenek beléjük amikre sosem lesz szükségük. Csak a legfontosabbat nem tanítják: hogyan szeressék önmagukat és másokat... hogyan éljenek... hogyan legyenek boldogok Az igazi vezető: Nem szól semmit, meg sem mozdul, de te ránézel és tudod, hogy egyszer ilyen szeretnél lenni. Tudod, hogy tökéletesen kézben tartja a sorsát, teljesen szabad, mert nem korlátozza immár semmiféle ego. Nem tesz semmit, mégis felemel, mert a jelenléte olyan gondolatokat és érzéseket kelt életre benned, amelyek által isteni erőt fedezel fel magadban. A jó tanító nem holmi átlagos tudást ad át a tanítványnak. Hanem ismerve a tanítvány szellemét, a neki megfelelő lángot gyújtja meg az ő lelkében, miáltal a tanítvány égő vágyat érez a (neki való) tudásra. Utána nincs más dolga, mint ébren tartani a tüzet. A tanítvány ugyanis saját magát tanítja, hiszen saját útján jár, amit senki sem ismer nála jobban. Mindig is azok voltak életem legemelkedettebb pillanatai, amikor elengedtem mindent.Megéltem hogy semmi, de semmi sem fontos.Akkor éreztem, hogy szabad vagyok.Semmi sem tud legyőzni, hisz nincsen semmim.Ekkor vagyok valóban én, addig csak egy bábu voltam, az ego bábuja. Itt és Most az Erő-vel együtt mozgok és minden Tökéletes. Figyeld meg, ha változást akar, az emberek többsége a külvilágra fókuszál.Ez olyan, mint amikor a kutya kergeti a saját farkát.Mindig ugyanazokat a köröket róják. Minden változás csak belülről indulhat el, mivel a külső esemény mindig következmény. Egy felnőtt (egyeseket leszámítva) inkább csak intellektuális tudást és gyakorlati ismereteket és tapasztalatot adhat át egy gyermeknek. Az igazi mély bölcsességet és természetességet a gyermekek hordozzák. Míg a felnőttek látóköre leszűkül az adott életre és a mostani tapasztalatra, addig a gyermekekben még jelen van a belső tudás az "azelőttről" és az "odaátról". Nemcsak azért szeretünk gyermekek közelében lenni, mert gyerekek, hanem amellett hogy sok energiát sugároznak, jelenlétükkel, viselkedésükkel, reagálásukkal tanítanak. Azonban csak az fogja fel ezt, aki képes túllépni az agy korlátain és elfogulatlan elmével befogadni azt a szellemi csodát, ami egy gyermekből árad. Aki szembe mer nézni másokkal, bátor. Aki szembenéz az ismeretlennel, nagyon bátor. Aki szembenéz a halállal, vakmerő.
Aki szembenéz önmagával, tudja hogy mit csinál. A bölcsességnek nincsen köze a gondolkodáshoz.A gondolkodáshoz az intelligenciának van köze.A gondolkodás egy folyamat, a bölcsesség van. A bölcsesség akkor kezdődik, amikor az elme elhallgat. Bármennyire akarsz valamit, ami nincsen benned, nem érheted el. Ugyanis csak az lehet a tiéd amivel már rendelkezel. Hiány rezgése hiányt vonz, míg az elégedettség rezgései még többet abból, ami van. A materialista tudomány főleg az öt érzékszerv által szerzi tapasztalatait, vagyis tisztán a fizikai világból. Azonban az egészet egészet szellemi erők működtetik. Az érzékszerveken alapuló tudomány fizikai gépként kezel mindent és többé-kevésbé tudja hogy működik, de azt elfelejti, hogy a gépeket is valaki megalkotta. Szemet huny afelett, hogy a nem látható szellemi mozgatja az egészet. A siker titka nem abban van, hogy megpróbálsz másokat legyőzni, vagy másoknál sikeresebb lenni, hanem abban, hogy azonosítod azt az egy dolgot amiben mindenki másnál jártasabb vagy és addig-addig csinálod amíg egész életedet ráépítheted, mert elhozza számodra a sikert, az anyagiakat, a boldogságot és az elégedettséget. 14 Sok milliárdnyi hópehely száll a földre, de nincsen kettő pontosan egyforma. Mindegyik egyedi, különleges, megismételhetetlen, csodaszép és utánozhatatlan. Pontosan, mint Te. Ha befogadod ezt az igazságot, nem fogsz többet kérdezni. Előrejuthatsz más hátán és kényelmes is lehet.De vajon hány év alatt érsz el oda, ahova pillanatok alatt elröppenhettél volna, ha használod szárnyaidat? 42 Egy felháborodott ember áll az Úr előtt: - Megtettem mindent, amit lehetett, kijártam az összes iskolát tanultam mindenféle szakmát, elolvastam mindent amit lehetett, megkerestem mindenkit, aki segíthet, lemondtam mindenről ami nem fontos, megfogadtam a sikeres emberek tanácsait, betartottam a szabályokat. Mondd mit kellene tennem, hogy végre egészséges, sikeres, gazdag, boldog, elégedett legyek és elmondhassam, betöltöttem a küldetésem, eljutottam a csúcsra, megkaptam minden elismerést és nagyon- nagyon jól érzem magam????!!!! Az Úr mosolyog, és csak ennyit mond: –Tedd azt amit a legjobban szeretsz és amihez a legjobban értesz! Ne legyél átlagos! Ne tedd azt, amit mindenki! Ne cselekedj mindigy ugyanúgy! Légy egyéni! Keress új utakat! Lépj túl a szokásaidon! Először nem foglalkoznak veled,
aztán azt hiszik megkergültél, végül csodálni fognak. Ha lekapcsolják a tévét, nem látod többé az adást, de az adó továbbra is létezik és sugároz, csak te nem látod. Ugyanígy ha valaki „meghal” nem találkozhatsz vele többé a fizikai testében, de ő továbbra is létezik, mert ő az adó aki vetített a fizikai test készülékén át. A világon a legnagyobb igazság: Mint belül, úgy kívül, s mint felül, úgy alul. Ami benned, körülötted. Bármit gondolsz, az lesz igazságod. Ha megváltozol, a körülményeid is. Ha hiszed, látod. Ha látod, még jobban hiszed. Ez az isteni kör. A szívből jövő dicséret olyan, mint az eső a sivatagban; felülmúlhatatlan szépségű virágokat fakaszt ott, ahol addig növény se volt. Bármelyik embertársadban felfedezed az „istenit” és felszínre hozod benne, azt teszed amit az eső a sivatagban, de a virág, amely kikel, nem hervad el soha. A legtöbb ember számára természetes, hogy a munkát meg kell fizetni. Az adókat be kell fizetni. De ha valaki jót tesz, azt elvárják, hogy ingyen tegye. Azért, mert a legtöbb ember olyan tevékenységért kap pénzt, amit nem szeret, ezért (tudat alatt) úgy érzik, azért nem jár pénz, ha valaki valamit örömből tesz. Szóval ha valamit muszájból teszel, meg kell hogy fizessék, de ha segítesz, akkor az csak önkéntesen, ingyenesen lehet? Ha ez így lenne természetes, akkor az élet és a munka csupa gyötrelem lenne, hiszen a pozitív tevékenységeket csak hobbiból, szabadidőben végezhetnénk, s mellette keményen gürizni kellene, hogy megéljünk. Egyetlen kis cseppben visszatükröződik az egész világ. Én-ed olyan kicsi, hogy láthatatlan. De valójában betölti az egész világot. Csak hét napot utálok: a hétfőt, a keddet, a szerdát, a csütörtököt, a pénteket, a szombatot és a vasárnapot. Csak egy napot szeretek a neve Ma. Ez a nap mindig most van, mindig jó nap, mindig ugyanaz és mégis mindig más nap. Ez a nap a tegnap és a holnap, de csak Ma az igazi nap. Mindennap az én napom van, mert mindig Ma van. Elmédnek az út egy egyenes vagy görbe vonal, amely egyik helyről a másikra visz. Az örökkévalóságban az Út a kör, az örök jelen szimbóluma, az Itt és Most folytonos megélése. A gyermekek szinte bármit megtehetnek. Hogy miért? Mert azt hiszik, hogy bármit megtehetnek! Egy jó gondolat többet ér tíz eszménynél, egy jó szó többet ér száz beszédnél, egy jótett többet ér ezer cselekvésnél!
Sosem értettem mi a csodának csinálnak az emberek akkora ügyet a születésnapjukból. Sosem tartom meg a fizikai testem születésnapját, öröklétű lényként létezésem ünneplem, amelynek nincs kezdőnapja, mindennap van. A vonzás törvénye cselekvés nélkül nem működik. A gondolatok megváltoztatása már cselekvés. Az álom és a „nappali valóság” között csupán annyi a különbség, hogy más érzékszervek által éljük át. Mindkettő egy nagyobb valóság része, s ez a nagyobb valóság mi magunk vagyunk. Mi tudjuk álommá varázsolni a nappalt és nappalt varázsolni az álmokba. Valódi értéked nem a pénzed fejezi ki, Hanem amit a pénzen kívül adni tudsz. A világ legfontosabb vállalkozása az emberiség felemelkedéséért munkálkodik. A legnagyobb megtiszteltetés ennek részévé válni. Hol van ennek a cégnek a központja? Ott rejtőzik minden ember lénye mélyén. Az állandó rohanásban és hajtásban, ahol mindennap, minden változik, csak egyetlen módon lehetsz első. Ha megtalálod a békét önmagadban, amely minden helyzetben sugárzik belőled és ezt mindenki észreveszi, mert paradicsomi sziget leszel a háborgó tengeren. Könnyű panaszkodni, nemes dolog a jót keresni, sok a vágyakozó, kevés az adakozó sok az okos, de kevés a bölcs sok az ambíciózus és kevés aki küldetést visz, kritikusból is van elég, bíztass sok az irigykedő, te örülj úgy mások sikerének, mintha a tied lenne. Sudár teremtések meghajlanak, sugárzó tekintetek alkonyba borulnak. Ősz jön és tél, elhervadnak a fák és a virágok, elmúlik a szépség. Minden ami felnőtt, elfárad, átváltozik és visszatér. Vándor, mielőtt elszomorodnál, tudd, nem a fa vagy, amely megöregszik és elpusztul, s nem a virág, amely elhervad és meghal, hanem az örökkévalóság fénye az idők felett, amely bevilágítja mindazt amit lehet. A pénz, a házad, az autód a tárgyaid - eszközök. A történeted, az élményeid, a sikereid – kellékek.
Személyiséged – az álruha. A benned rejtező fenséges lény – amelyet csak időnként engedsz felszínre bukkanni – az igen, ő a lényeg. A tapraesettség nem csupán adottság: kifejleszthető képesség! Ha nagyon akarod, eljuthatsz a csúcsra, de készülj fel: Odefent egyedül leszel. Az ösztön uralja a mozgást, ezáltal az érzelmi erőt Az értelem uralja az ösztönöket, ezáltal a gondolati erőt. A szív uralja az értelmet, ezáltal a teremtő erőt. „Az egyetlen kudarc, amikor akkor sem változtatsz a megszokotton, ha már semmi sem jó.” „Ha hiszel, úton vagy, ha tudsz, már megérkeztél.” „Mások véleménye folyton változó, a belsőből eredő tudás rendíthetetlen.” „A bölcs befogja és hajtóerőként használja az érzelmeit, míg a tudatlan hagyja, hogy azok használják őt.” Az élet értelme bensőnk külvilágban való átélése. Saját jövőnk nem más, mint a lehetségességek azon verziója, amelyet érzékeinkkel is felfogunk. Nem legyőznöd kell a félelmet, hanem az erejét felhasználva véghezvinned, amit néküle lehetetlen lenne. Az igazi pokol az, amikor tudod mi a helyes, mégsem azt teszed. Nem szeretem azokat a dolgokat, amelyek elmúlnak. Azt szeretem, ami sosem kezdődött, így sosem ér véget. Az nem örök, hanem időtlen. Nem valamilyen, hanem semmilyen. Csak Van. A köd felett, mindig tiszta az ég. Ha nem tetszik, amit látsz (vagy nem látsz), emelkedj magasabbra! Ha másképp cselekedsz, mint a többség, két dolog lehetséges: 1.Őrült vagy. 2.Megvalósítod amiről álmodtál - nem törődve senki véleményével, csak a bensődre hallgatsz - és létrehozol valamit, amit előtted a világon senki sem. A félelem a jövő, a bűntudat a múlt. Egyik sem valóságos. A tudatosság most van. Ez a valóság. A világmindenség összes színárnyalata, csodája, csillagok anyagai benne van egyetlen emberi lényben. Ha meglátod magadban, megleled másokban is.
A világ legmodernebb számítógépe sem képes arra, amire az emberi elme. Használd ki! Csak egyvalaki tehet sikeressé, boldoggá és gazdaggá... Ugye tudod a választ? A magány egyetlen dolgot jelent: még nem lelted fel magadban a világmindenséget. Az elfogadás nem megadás, hanem az áramlás irányába állás és a lehetőség az irányítás újbóli átvételére. Az egyensúly nem mozdulatlanságot jelent, hanem az ellentétes erők harmóniáját. Az élet nagy kalandjai nem odakint zajlanak. Ha a híradókat, nézed, a külvilágot figyeled, könnyen lehet, hogy ilyennek látod majd a jövőd. Ez azonban hazugság. A jövő nem létezik. Itt és most van az elmédben. Te készíted, és mi mindannyian. A jövő úgy követi a gondolatainkat, mint csőben áramló víz a cső irányát. Olyan, hogy objektív valóság, nem létezik. Az van, amit hiszel. Amit a szívedben annak gondolsz, az a valóság. A leglágyabb túléli a legkeményebbet. Mert a kemény megtörik, de a lágy alkalmazkodik. A szépség az, ami a csodálat belső érzését váltja ki az emberben. A jövő most van ott az elmédben. Mit gondolsz, ki az aki létrehozza? Az Egy és a Végtelen ugyanaz. Szellemed az adó, lelked a közvetítő sugár és életed a műsor. Ha véget ér a műsor, a sugár visszatér az adóhoz, majd máshol kezdi a vetítést. Pontosan addig viszed az életben, ameddig Te gondolod, és nem mások.
LÉGY OLYAN Légy olyan, mint a levegő: Végtelenül gyengéd és puha, de ha feltámad, a legnehezebb tárgyat is felemeli. Mindenki érintheti, de senki sem foghatja. Tenyeredben elfér, mégis betölti a teret. Mindenkié, mégis senkié. Szinte észre sem veszed, de hiányakor megérted, hogy ő az élet. Nem látod, de érzed, ha magadba nem fogadod, nincsen léted.
Légy olyan, mint a víz: Hatalmas, mint az óceán és kicsi, mint egy csepp. Lágyabb, mint a vaj és erősebb mint a szikla. Kapcsolata megtisztít, hiánya kiszárít. A világon a legrugalmasabb, de összenyomni nem lehet. Légy olyan mint a tűz. Bárhol fellobbantod mindig felfelé törekszik. Bárki használhatja, de ki nem sajátíthatja. Világít és meleget ad, nélküle minden sötét és hideg. Légy olyan, mint a szivárvány. Összeköti eget-földet, útján nem járhat, csak a tiszta lélek. Ha távolodsz, közelít, ha közeledsz, távolodik, ha el akarod érni, eltűnik, ha el hagyod menni, megjelenik. Kezeiddel nem érintheted, de szemeiddel elérheted. Ha hajszolod, elhagyod, ha elengeded, megkapod. De ha tested megérinti, szemed el nem éri, mert nem láthatod magadtól, amíg ki nem léptél önmagadból. Légy olyan, mint a fa. A talajra támaszkodik és a nap felé törekszik. Tavasszal virágot kínál, nyáron gyümölccsel táplál, ősszel ezernyi színnel üdvözöl, hogy lelkesítsen, télen saját testét adja, hogy melegítsen. A világból nem lát mást, csak egy kis részét, mégis megéli az élet teljességét. Oxigént ad az életnek, nyugalmat a léleknek. Madarai az élet örömét dalolják, lombjai a lét titkait susogják. Légy olyan mint a virág: Színt ad az életnek, mosolyt a léleknek. Szépséget a természetnek, illatot a levegőnek. A nap színezi, az eső élteti. Ha csodálod, befogadod szépségét, ha letéped, elveszed életét. Törékeny, mint egy érzés, fenséges, mint a létezés. Bárki megfoghatja, de kevés, ki méltó rá, hogy odaadja. Légy olyan mint a föld. Belőle sarjad ki az új élet és oda tér vissza minden élet. Otthont ad minden élőlénynek, a mélye kincseket rejt. Ha magvaid benne elülteted, terméseid belőle kiveheted. Az áradó vizet magába fogadja, a tomboló tüzet eloltja. Százezernyi láb tapodhatja, de senki el nem tiporhatja. Légy olyan, mint a virágszál.
Kívülről gyenge, hajlékony, sudár és gyönyörű. Belül olyan „lelkierők” rejteznek, amelyek átviszik a legnehezebb akadályon is és felemelik a magasba. Légy olyan, mint a szél. Senki sem tudja honnan jön és hova megy. A semmiből keletkezik és a végtelenbe tűnik. A levegőben tisztít, a melegben felfrissít. Nincsen alakja és formája, csak látható hatása. Senki sem érintheti, de mindenki érezheti. Gyorsabb a gondolatnál, erősebb az izmaidnál. Légy olyan, mint a vízsugár. Mindenhol megtalálja az utat, nem veszik el és nem semmisül meg. Bármin halad át, újra és újra megtisztul.
Igazából mi magunk is egy tágabb létező teremtményei vagyunk, aki álmod bennünket, s ő is egy még hatalmasabb létező álmának része. De az álom valóság, mert semmi sincsen a valóságon kívül. Amikor írásaid által világokat és személyeket hozol létre, tudd, hogy téged is valaki megírt. Te vagy valaki álma. A világ pontosan olyan, amilyennek látod. A gondolkodáson túli művészet teremtés. Az emberek pénzt akarnak keresni és gazdagok szeretnének lenni. Csak kevesen akarnak értéket teremteni és szolgálni az emberiséget. Pedig ez a pénzkeresés és a gazdagság legeredményesebb, és legtartósabb módja. Az igazi kapcsolat ott kezdődik, ahol az ego véget ér. A sikertelen emberek a sikertelen szokásaik rabjai, a sikeres emberek sikerszokásokat alakítanak ki. A szokás lehet rablánc, vagy a szabadság madara, attól függően, az használ e minket, vagy mi választottuk.
Eddig megjelent e-bookjaim:
Tedd azt amit a legjobban szeretsz és amihez a legjobban értesz (önmegvalósítás) Fénysugár az éjből
2012
Az önmegvalósítás iskolája
2011
(fantasy kalandregény) 2014
(önmegvalósítás)
Linkajánlás mesterfokon 2014 (online marketing
linképítés
linkajánlás)
Ezekben a blogokban olvashatod az írásaimat: Ha a személyiségfejlesztés, önfejlesztés, önismeret, motiváció témakörök érdekelnek: http://www.felsofokon.hu/blog/szemelyisegepites http://stayalivelonger.co.uk/hu/blog/Eyn/ Ha a spiritualitás iránt érdeklődsz: http://www.felsofokon.hu/blog/szellem Ha szereted a zenét (70-es évektől máig): http://regiujzenek.blogspot.hu/ Ha szereted a filmeket: http://regiujfilmek.blogspot.hu Ha mindenféle dolog érdekel: http://www.felsofokon.hu/blog/korlatlan-blog
Ez az e-book egészben ingyenesen elajándékozható, többszörözhető, de a tartalom egyes fejezetei és részei csak a szerző engedélyével, kivétel az idézetek, amelyek a szerzőnév (Eyn) megjelölésével bárhol megoszthatóak.