Context Matters. TriGránit: Nyerésre játszanak INGATLAN. interjú Demján Sándorral

Context Matters INGATLAN

TriGránit: Nyerésre játszanak interjú Demján Sándorral

TriGránit: Nyerésre játszanak Demján Sándor, a TriGránit Holding legjelentősebb tulajdonosa ma Magyarország egyik leggazdagabb embere. Két rendszerben és több országban is sikeresen vállalkozott, s a filmgyártól az ingatlanon át a kereskedelemig és a turisztikai beruházásokig terjednek ki érdekeltségei. A semmiből felépített TriGránit ma Európa öt legnagyobb ingatlanfejlesztő cégének egyike. De nem így indult: az 1943-ban született üzletember félárván, szegénységben nőtt fel, s önfejű természete miatt a környezete még abban sem volt biztos, hogy a főiskoláig eljut. Üzletelni már akkoriban megtanult: nyulakkal és focilabdákkal kereskedett, s megtanulta a profitot kezelni, újrabefektetni. Segítő kezeknek és egy ösztöndíjnak köszönhette, hogy elvégezte a kereskedelmi főiskolát, s még a szocializmus alatt is kitűnt, hogy tehetséges menedzsere a szövetségben működő kiskereskedelmi láncoknak. Az egyik, csőd szélén álló üzletet 25 évesen tette rendbe. A nagy kiugrási lehetőség 1973-ban jön el, amikor felajánlják az új Skála vezetését. Miközben a Vasfüggöny sok országában üresen kongtak az üzletek, a Skála széles választékú nagyáruház (department store) volt légkondicionálással és több szinttel.

Demján Sándor, a TriGránit Fejlesztési Zrt. elnöke és egyik tulajdonosa

Context Matters » 2012 június » 02

Az áruházlánc egy évtizedes affér volt Demján számára, aki a nyolcvanas években ismét valami egészen újba kezdett: egy bankot hozott létre a Magyar Nemzeti Bank ipari ügyfeleinek, amelyet Magyar Hitelbanknak hívtak. A rendszerváltás előtt behozta Magyarországra a General Electricet, s ő intézte a Daewoo magyarországi letelepítését. A Suzuki gyárral beindította Magyarországon az autógyártást. Tapasztalatait külföldi üzleteinél is alkalmazta. Andrew Sarlos amerikai-magyar üzletemberrel folytatta a privatizációs tanácsadást a térségben, egyebek között Oroszországban is. 1995-ben, a rendszerváltás utáni recesszió közepén tért vis�sza Magyarországra, ahol a TrizecHahnról ismert Peter Munk és Andrew Sarlos bevonásával megépíti az új magyar kapitalizmus egyik jelképét, a belvárosi Bank Centert. Ekkor már a plázaépítésben is elkezd fantáziát látni. Jó barátja Soros György amerikai magyar pénzügyi befektető, a világ egyik leggazdagabb embere, akivel együtt alapítottak menedzseriskolát Magyarországon a rendszerváltás idején. S hozzá hasonlóan ismert filantóp is. 1998 óta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke.

A K&H Bank irodaháza, a TriGránit legutóbbi, megrendelésre készült fejlesztése Magyarországon


Amrop: A TriGránit több nívós díjat is megnyert az évek során, köztük a Financial Times kelet-közép-európai ingatlanfejlesztői díját is 2011-ben. Milyen szerepe volt a cég sikerében az Ön és kollégái által képviselt értékrendnek? Demján Sándor: Már többször is megnyertük a Financial Times díját. Emellett olyan rangos díjakat és címeket szereztünk meg, mint a világ legjobb kulturális épülete, amely révén a budapesti Művészetek Palotája a bilbaói Guggenheim-múzeum és az átépített Louvre mellé került fel. Nagyon fontosnak tartom, hogy a TriGránit kelet-európaiként tudott bekerülni több száz éves múltú nyugati vállalatok közé, s 15 év alatt Európa harmadik-negyedik legnagyobb ingatlanfejlesztő cégévé válhatott.

Én tréner vagyok. Felfogásom szerint a jó vezető összerak egy csapatot, s onnantól kezdve már az embereié a főszerep. Nekem csak a cseréről és az utánpótlásról kell gondoskodnom.

Mindez nagyon komoly csapatmunka eredménye. Cégünk olyan nemzetközi nagyvállalat, amely befogadó, s ahol a kollégák kétharmada nem magyar. Több országban vagyunk jelen egyidejűleg, s a kezdeteknél munkatársaink létszámában még észak-amerikai dominancia volt. Ez az évek folyamán összekovácsolódott kiváló csapat jelentős nemzetközi tudást halmozott fel, ami döntő volt a versenyképességünk fejlesztésénél, s meghatározó szerepet játszott az érvényesülésünkben. Sikerünkhöz hozzájárult a válság is, hisz a zivataros időkben mindig „elhullanak” a gyengék. Még a talpon maradók között is az volt a jellemző, hogy csak azért voltak képesek a túlélésre, mert állami banki konszolidáció segítette őket. A TriGránitnak ilyen jellegű mentőövre nem volt szüksége. Emellett a filozófiánk is szerepet játszik a sikerben: mindig törekedtünk arra, hogy a lehető legmagasabb minőséget hozzuk létre, s szem előtt tartottuk, hogy az általunk nyújtott hozzáadott érték is jelentős legyen. Ennek eredménye, hogy a kereskedelmi projektjeink értékesítésénél például nem is kell hirdetnünk, mivel a bérlők maguk jelentkeznek. Amrop: És Ön személy szerint mit adott ehhez hozzá? Demján Sándor: Én tréner vagyok. A gazdasági verseny sok mindenben rokon a sporttal: a jó vezető összerak egy csapatot, s onnantól kezdve már az embereié a főszerep. Nekem csak a cseréről és az utánpótlásról kell gondoskodnom: az egyik legfontosabb feladatom, hogy minden posztra legyen megfelelő tartalék. Hagyni kell, hogy azt ünnepeljék, aki berúgta a gólt, s ne az edzőt. Hagyni kell azt is, hogy mellérúgják a labdát, hisz ha nem lehet hibázni, akkor alibi játék következik. Én általában csak a vezetőkkel foglalkozom, a cég mikrokörnyezetét, klímáját aztán ők alakítják. Mindig a kinevezőé a felelősség, nem a kinevezetté. Kevés ember rendelkezik igazán mély önismerettel, ezért trénerként az én feladatom eldönteni, ki milyen feladatok elvégzésére alkalmas. Persze ez nekem sem sikerül mindig: jó aránynak tartom, ha három esetből egy beválik. Nagyon sok szempontot kell figyelembe venni:


A TRIGRÁNITRÓL

csak egyet megemlítve, ha idősebb az első számú vezető, akkor fiatal helyettest kell mellé adnom, és ugyanez áll fordítva is.

A TriGránitot 15 éve alapították meg a Demján Sándor nevével fémjelzett Gránit Pólus és Peter Munk cége, a kanadai TrizecHahn egyesítésével.

Amrop: Fontos a kor?

Ma 12 kelet-közép-európai országban működik, s összesen 2 milliárd eurónyi befejezett, nagy értékű projekttel büszkélkedhet. A cégnél jelenleg összesen 4 milliárd euró értékű ingatlanfejlesztés van folyamatban.

Demján Sándor: Magam is nagyon korán kerültem vezető pozícióba, s ez nagyon termékeny periódus volt életemben. Hadd említsek egy konkrét példát: amennyiben egy céggel társulni szeretnék, mindig megnézem, milyen ott a korosztályi összetétel. Ha rossz, akkor általában nem kötök velük üzletet.

Számos díjat is megnyertek érdekes, városképalakító beruházásai.

Nagyon szeretem a fiatalokat. Mindig azt mondom nekik: próbáljanak meg társulni, vállalkozni, méghozzá minél hamarabb. Akit csak negyvenéves kora felett neveznek ki vezetőnek, szinte biztosan alkalmatlan. A vezetői tapasztalatokat ugyanis fiatalon, a szükségszerűen bekövetkező bukásokkal együtt lehet megszerezni. Ezekből a tapasztalatokból lehet azután később építkezni. Egyáltalán nem tartom jónak, amikor a cégen belül szépen, tervezhetően lépegetnek előre, egyre feljebb az emberek. Ennek a folyamatnak természetesen az a vége, hogy a vezetésre valójában alkalmatlan bürokraták kerülnek az élre, ami a cég hanyatlását, vagy esetleg a végét is jelentheti. Ez különösen igaz a nagy multinacionális vállalatokra. Amrop: Mi lehet kizáró ok egy jelöltnél? Demján Sándor: Soha nem engedem, hogy képzettségén aluli munkakörbe kerüljön valaki, akkor inkább eltekintek az alkalmazásától. Manapság rengeteg ember keres munkát, vannak akár több diplomával rendelkezők is közöttük, de a túlképzett embernek nem lesz kedve a munkához, és ez hangulatromboló.


Akinek több diplomája van, azt eleve fel sem veszem. Nálam ez kizáró ok. Legyen egy diplomája és ahhoz szorosan kapcsolódóan végezzen mélyebb, célirányos tanulmányokat. Aki még harmincéves kora után is tanul – s az MBA-t is ide sorolom –, akármilyen ajánlással érkezik, nem veszem fel. Ugyanis ez a további tanulási időszak már csak arra volt jó, hogy elkerülte a tényleges munkába lépést, ahogy én fogalmaznám: „alibizett”. Nyilvánvalóan olyanok voltak a körülményei, hogy ezt megtehette, mert jómódú környezetből került ki, s már nem tekinthető kellően motiváltnak. Nem biztos, hogy ezeknek a „szabályoknak” az alkalmazásában mindig igazam van. Mindig lehetnek és természetesen vannak is kivételek. Ugyanakkor az esetek 99 százalékára a tapasztalatom szerint helytállóak ezek a megállapítások, a kivételeket pedig nem keresem. Amrop: Van valamilyen tulajdonság, amit kimondottan keres? Demján Sándor: Egy szóval: a kreativitás! Bár rögtön hozzátenném: egy vezetőnek vigyáznia kell arra, hogy az okosok és a szorgalmasok aránya megfelelő legyen a szervezetben.

Gyerekként nevelhetetlen voltam, de rengeteget olvastam, és ez fontos volt.

Ha ezt az arányt elrontod, vagy felborítod, akkor tönkremegy a cég. S ez nemcsak egy cégre igaz. Amennyiben az okosok és a szorgalmasok arányát elrontod egy országban, úgy tönkremegy az ország. Ha az arányt elrontod egy nagyobb területen – és szerintem ma ez történik Európában –, akkor tönkremegy ez a civilizáció. Amrop: És ha már kiválasztotta az embereket, hogyan irányítja őket? Demján Sándor: Egyáltalán nem akarom a csapatom tagjainak a szájába rágni, hogy jobb oldalra kell adni a labdát, azután majd más befut, és elviszi, vagy milyen figurában is kell játszani. Hagyom, hadd csinálják a dolgukat. Én csak nézem és jóváhagyom a lépéseiket. Ha alkalmatlan valaki, akkor pedig lecserélem. Szerintem ezt onnan lehet megtudni, hogy valaki kétszer is ugyanazt a hibát követi el. Hibázni lehet, természetes is, de nem tanulni a hibákból, az már bűn. Ugyanakkor elég nagy mozgásteret hagyok a „játékosoknak”. Még az utasításaimat is meg lehet tagadni egy évben háromszor, ha nem ért azzal egyet valaki. Más kérdés, hogy megcsináltatom a feladatot mással. Amrop: Mi alakította leginkább az Ön személyes értékrendjét? Demján Sándor: Egyértelműen a gyerekkorom. Az a tény, hogy árvaházban voltam, majd később nevelőszülőkhöz voltam kiadva, s az, hogy sokáig - éheztem. Nem éheztettek, mert a család, amelynél elhelyezésre kerültem, ugyanúgy éhezett, velük éheztem én is. De ez jó iskola volt. Fizikailag is nagyon megerősödtem, mert hat vagy hét évesen két kilométerről cipeltem a vizet. Gyerekként nevelhetetlen voltam, de rengeteget olvastam, és ez fontos volt.


Ma modern eszközök vannak az akkori olvasási élmények megjelenítésére, de ha akkoriban egy piramisról olvastam, azt ténylegesen el kellett képzelnem, ami megragadta a képzelőerőmet, s ez kreativitást igényelt. Megnézni a képernyőn valamit, az nem igényel kreativitást. És ez nemcsak az olvasásra igaz, hanem a sakkra és más sportokra is. Nagyon hálás vagyok a sorsnak a „nehéz” gyermekkoromért. Amrop: Kik voltak a példaképei fiatal korában és kiket tart mintaértékűnek ma? Demján Sándor: Gyerekkoromban természetesen a romantikus hősök: a Jókai-figurák és a francia regényszereplők. A Lakeside Park komplexum Pozsonyban

Egy idős tanítóm mesélte egy összejövetelen, hogy egyszer kaptam tőle egy pofont. „ Sanyika, hát mi lesz így belőled?” – kérdezte. Erre – mesélte a tanítóm – „rám néztél dacosan és azt mondtad: Hős”! Az általános iskolában egyébként rendszeresen, naponta testi fenyítéssel büntettek, amivel még ma is egyetértek. Szerintem a mai pedagógia az egy tragédia. Úgy gondolom, a nyugati civilizáció bukásához fog vezetni, hogy az oktatás túl puha, nem az életre nevel. Amrop: A fiatalok számára kit nevezne meg példaképként? Demján Sándor: Napjainkban a fiatalok körében a sportolók, a zenészek a példaképek, nem pedig a gazdaságban gürcölők, s egyáltalán nem a kisvállalkozók, akik annyira pengeélen táncolnak, hogy egyetlen rossz döntéssel bármelyik nap tönkremehetnek. A fiatalok mind Einsteinek akarnak lenni, vagy világsztárok. Úgy látom, senki sem arra vágyik, hogy nekiinduljon nulláról, keményen dolgozva felfejlesszen egy céget. A gazdaság sok fiatal számára egy teljesen szürke világ. Én viszont pontosan ezt élvezem. Ismerem a világ összes nagy „mogulját”, rengeteget lehet tanulni tőlük. Soros György például remek nemzetközi példakép, magam is nagyon sokat tanultam tőle, amikor a Skála menedzseriskoláján, majd a később az első hazai Menedzserképző Központ megteremtésén dolgoztunk együtt. Amrop: A TriGránit Holding több, egymáshoz kapcsolódó cégből áll és egy-egy ingatlanprojekt végrehajtására ezek ráadásul gyakran újabb projektcégeket alakítanak ki. Emellett Ön személyesen is nagyon sokféle vállalkozásba szokott egyszerre fogni – a kínai turizmust promotálja, a ferihegyi vasutat építené vagy épp egy kereskedelmi bankot hoz létre a semmiből. Hogyan tudja elérni, hogy ez a sokféle projekt az Ön vízióinak és stratégiájának megfelelően valósuljon meg?


A Poznan City Center (bal) az Emonika City Center Ljubljanában (jobb), illetve a Bonarka City Center (lent) a West End City Centerhez hasonlóan nagyközlekedési csomópontokra épült

Demján Sándor: Az előzőkben elmondottakból következik a válaszom: megbízok egy csapatot. Aztán ez vagy jól csinálja, és akkor nyereséget hoz a cégnek, vagy nem, és akkor bukunk rajta. Mindig szükség van széles portfólióra ahhoz, hogy válságállók legyünk: azzal, hogy sokféle projekt fut, az ember aktívan keresi a jövő útjait. Hadd említsem példaként a Sztráda Skála esetét. Ez volt az első magyar hipermarket, ami Tatabányán nyílt meg. Akkoriban még Ausztriában és Franciaországban is alig volt mutatóba ehhez fogható kereskedelmi létesítmény. Ma meg már tele van velük az ország. Hiszem, hogy hasonló kiugrási pont ma a kínai turizmus. Az emberiség sajnos nem tud összefogni, hogy mérsékelje az energiafogyasztását, helyette inkább valamiféle végső nagy bulizásba csap. Ezért a turizmus és a szórakoztatás lesz a legnagyobb üzlet ebben az évszázadban. Üzletemberként ehhez a realitáshoz kell bekapcsolódni, mert ebben van perspektíva. Amrop: Milyen cég a TriGránit? Öné a cégnek a jelentős része, ám mégsem egy a németeknél vagy a spanyoloknál elterjedt hagyományos családi vállalkozásról van szó, ahol a család fontos szerepet tölt be a menedzsmentben. Ki fogja vezetni a céget, ha Ön egyszer visszavonul? Mi lesz a családjának a szerepe? Mi lesz a cég elsődleges és legfőbb kihívása az elkövetkezendő években? Demján Sándor: Már ma sem én vagyok a csapatkapitány. Én csak egy aktívabb tulajdonos vagyok. Ezzel együtt, ha eljön az ideje annak, hogy visszavonuljak, akkor fogok tudni választani, a fejemben már megvannak az elképzelések. Nem vagyok többségi tulajdonos a TriGránitban, csak a legjelentősebb tulajdonos. Nem áll szándékomban többségi tulajdonrészt szerezni. A TriGránit hosszú távon dolgozik, s nemzetközi cégnek kell maradnia, nem lehet családi cég. Ugyanis ez a cég túl nagy ahhoz, hogy klasszikus családi vállalkozás legyen. A mai versenyben egy cég azt nem bírja ki, hogy vérvonal és ne a képesség alapján dőljön el, ki vezeti.


Amrop: És a legnagyobb kihívás? Demján Sándor: Egyértelműen az, hogy talpon kell maradni! Az ingatlanpiacra most rossz világ jár, és ki kell tudni várni ennek a végét. Ennek a kulcsa az lehet, hogy mi mindig adtunk a magas minőségre, továbbá a banki és állami „háttér-ország” hiánya miatt függetlenek maradtunk. Egyedül mi vagyunk arra képesek, hogy egy komplett városrészt felépítsünk: építettünk már sportarénát, templomot, színházat, egyetemet, fejlesztettünk kereskedelmi központokat, irodákat. A prototípusainkból látható a tudásunk és az általunk képviselt extra minőség. Amrop: Ha már szó esett a prototípusokról, mi a véleménye a PPPkonstrukciókról (Private Public Partnership)? Ezek jó lehetőséget jelentenek? Demján Sándor: Nem szeretem a PPP-t, egyszerűen nem jó üzlet. Egy PPP-ügyletben nem 8-10 százalékot keresek. Ráadásul 30 évre le van kötve a befektetett pénz, ami kimondottan rossz. A budapesti Művészetek Palotája esetében sem a mi választásunk volt a PPP. Mi eredetileg azt akartuk, hogy megépítjük, átadjuk, kifizetjük. Azonban ez egy speciális feladat, különleges kihívás volt, izgatott, és mivel Magyarországon volt – hiába mondogatják mindig a cégtársaim, hogy ne magyarkodjak -, azért ez nálam mindig meghatározó szempont, és rengeteget számított. Ezzel együtt, a Művészetek Palotája tiszta ráfizetés volt. Eredetileg 32 ezer négyzetméterről volt szó, s végül 52 ezer négyzetmétert építettünk meg ugyanabból a pénzből. De majd a prototípus alapján kapunk


Megismétli magát a történelem: a nyugatrómai és a kelet-római birodalom mintájára a kelet meg fog erősödni a jobb demográfiai mutatói és motiváltabb emberei miatt.

máshonnan is felkérést, hisz ez a világ elismerten legjobb koncertterme. Az ismétlésben van az üzlet. Amrop: Lát jövőt a PPP-nek a régióban? Demján Sándor: Igen. Szegényednek az államok, és emiatt több helyen is elővehetik. De nem vagyok lelkes híve ennek a megoldási módozatnak. Amrop: Ha megnézzük Kelet-Európa gazdasági helyzetét, Ön szerint lehet azt mondani, hogy a válságtól függetlenül megkopott már a térség fénye, máshol keresik a külföldi befektetők a lehetőséget? Demján Sándor: Úgy látom, hogy ma a világot meghatározó tendencia a globalizáció. Ez minden hátránya mellett igazságos is, mert minden szegényebb térséget felhoz azzal, hogy a tőkeáramláson keresztül bevonja a versenybe. Kelet-Európa, amely ma szegényebb régió, túl fogja szárnyalni Nyugat-Európát. Megismétli magát a történelem: a nyugat-római és a kelet-római birodalom mintájára a kelet meg fog erősödni a jobb demográfiai mutatói és motiváltabb emberei miatt. Elég Nagy-Britanniára nézni, ahol a fiatalok egy jelentős része a családok évszázadok alatt felhalmozott vagyonát éli fel. A mai trendeket nézve így Kelet-Európa életszínvonalban és akár társadalmi stabilitásban is a Nyugat fölé fog emelkedni. Amrop: És Lengyelország lesz a húzóerő? Demján Sándor: Lengyelországnak mindenképpen fontos szerepe lesz. Lehetett volna Magyarország is ez a húzóerő, csak a politika tönkretette az országot. Ma Magyarország leszálló ágban van, s sajnos azt kell mondanom, jó esélye van arra, hogy a térség legszegényebb állama legyen. Persze ez sem marad így örökké: ha egyszer nagyon szegény lesz Magyarország, majd megint megindul ide a tőkeáramlás. Csak hát én, mint magyar, szomorúan veszem ezt tudomásul: ez rengeteg tragédiával jár, s magában hordja annak veszélyét, hogy az átmeneti időszakban elmegy hazánkból a tehetséges munkaerő. Amrop: Mit tett a magyar politika? Demján Sándor: Sok pazarló lépést, amiért manapság a görögöket kárhoztatják, a magyar politikusok vezettek be. Kétszer száz nap alatt könnyű tönkretenni egy országot, de a felíveléshez egy évtized kell. Igaz, egy évtized alatt lehet csodát művelni. Ma a legfontosabb kérdés az, mi lesz a termeléssel. Illúzió az, hogy kutatni kell. Azt is kell, de ennek megvannak a maga arányai, hisz a kutatás hazardírozás. Nem lehet egy ország jövőjét arra alapozni, hogy meg-


Minden erőforrást az ipari, mezőgazdasági termelő gazdaságba, a turizmusba és a logisztikába kellene csoportosítani, valamint növelni kell a tőkekivitelt is. Szelektív fejlesztésre lenne szükség és hozzáértő menedzserekre. Az államnak vállalatokat kellene alapítania.

lesz-e az a találmány, vagy nem. Kutatni is kell, de a klasszikus, gürcöléssel, izzadsággal, verítékkel teli utat kell járni. Ez nemcsak a mi problémánk. Ma a világban a rendes munka lenézett dolog, mint az ókori Görögország vagy Róma idején. Mindkét nagy civilizációnak az elszegényedés vetett véget. A gazdagság, a polgári jólét hozza létre a demokráciát, s ha előbbi eltűnik, megy az utóbbi is. Ma az a kérdés: de ki dolgozik? Mik a társadalomban az arányok? Nyilván Rómában is kellett lantművész is meg hajtó is. De felborultak az arányok, s az lett a vége, hogy senki nem akart már dolgozni. Ott állt a búza a kikötőben, csak be kellett volna vinni, és az emberek inkább éheztek, mint hogy római polgárként ”hordárkodjanak”. A másik nagy gond az volt, hogy nem szültek gyereket. S mindezeket a jelenségeket ma is látni lehet. A mai összeszűkült világban minden gyorsabb. Sajnos gyorsabban fog tönkremenni a demokrácia is. Nagy érték a föld, hisz egyszer Európa újra maga akarja majd megtermelni az élelmiszert magának, és nem importálni akarja majd – erre nem is lesz pénze. Amrop: Hogy látja ennek tükrében a politika jövőjét? Nem tart attól, hogy mindez hova vezethet az elkövetkezendő években? Demján Sándor: A válságokban a szélsőségek teret kapnak. Én családi hagyomány és saját életfilozófiám miatt is szociáldemokrata elkötelezettségű vagyok, de ilyen párt ma nincs Magyarországon. A szociálliberális kormányok tevékenysége olyan rossz volt, hogy az ellenzék a legutóbbi parlamenti választásokon kétharmadot kapott. Amennyiben a mai kormány megbukik, úgy nagyon nagy bajban lesznek az emberek: nem marad választási lehetőség. Akkor jöhet a baloldal vagy a jobboldal radikális szárnya. Már csak azért is, mert a magyar sosem az érdekei mentén szavazott, hanem érzelmei vezérelték. Amrop: Ön szerint mire lenne szükség? Demján Sándor: Növekedésre lenne szükség a gazdaságban, mert az adósságot vissza kell fizetni. Európa hibás stratégiával dolgozott 2010ben, amikor nem engedték nekünk a hiány növelésével megvalósuló növekedést. Látszatnövekedést könnyű úgy produkálni, hogy egy állam felvesz hitelt és kifizeti szociális intézkedésekre. Minden erőforrást az ipari, mezőgazdasági termelő gazdaságba, a turizmusba és a logisztikába kellene csoportosítani, valamint növelni kell a tőkekivitelt is. Szelektív fejlesztésre lenne szükség és hozzáértő menedzserekre. Az államnak vállalatokat kellene alapítania, mert a vállalatok ma szegények, és nem tudnak újabb cégeket létrehozni. Olcsó államra lenne szükség. Nem tudom, mindez, hogy sikerülhetne.


Amrop: Elég sötét képet fest. Demján Sándor: Igen, és nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában rossz lesz a helyzet. De attól még igaz, amit mondtam a Kelet felemelkedéséről. Pech, de a magyarok a rossz politika miatt rosszabb helyzetben vannak, mint a többiek. Ettől még 40 vagy 50 év múlva magasabb lesz itt az életszínvonal, mint Franciaországban vagy Angliában. Amrop: Van egy alapítványa. Mi a véleménye a filantrópiáról? Hogyan szeretne megmaradni a világ emlékezetében? Mi lesz az Ön hagyatéka az országnak vagy a régiónak?

SZÉCHENYI ISTVÁNRÓL Széchenyi István Magyarország egyik emblematikus arisztokrata politikusa, aki a világban járva gyűjtötte az ötleteket arra, miként lehetne Magyarországot naggyá tenni. Még ma is gyakran idézik pénzügyi témájú könyveit, amelyekkel a félfeudális magyar társadalmat igyekezett arról meggyőzni, hogy a fejlődés útja a kapitalista demokrácia. Aktívan segítette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását és támogatta a Duna két oldalát összekötő első állandó híd, a Lánchíd megépítését.

Demján Sándor: Én Széchenyi-hívő vagyok: ő az én istenem, a példaképem. Megpróbálok tenni a társadalomért. A szegénység nagy probléma, ha nem jutsz lehetőséghez, nem tudsz kitörni belőle. Én szerencsés voltam, kaptam lehetőséget a kitörésre. Volt egy református pap, aki könyvet adott a kezembe, volt a faluban könyvtár. És volt, aki segített az életem során. Tény, hogy úgy tudtam továbbtanulni, hogy a takarékszövetkezetek fizettek ösztöndíjat, és munkát vállaltam a főiskola mellett. Ezért ma egy forintért vagyok a takarékszövetkezetek elnöke. Saját példámból az derül ki: ha egy gyereknek sikerül áttörnie a szegénységen, akkor motiváltabb vezető lesz, mint aki jómódban nő fel. Rossz kiválasztódási rendszer alakul ki, ha a szegénység egy fal a társadalomban. Ezért szeretnék segíteni a hozzám hasonlóan szegényeken, akik elől elzárul az érvényesülés lehetősége. Most egy ciklusváltásnál tartok az alapítványomban. Befejezéséhez közeledik egy ötéves időszak, amikor mintegy 7-8000 nyírbátori-, és encsi kistérségekben, mélyszegénységben élő gyermeknek nyújtottam rendszeres támogatást az alapítványon keresztül a felzárkózásuk segítéséhez. Ezek a borsodi és szabolcsi gyermekek a legkülönbözőbb formákban és módon kaptak segítséget. Jól mutatja, mennyire fontosnak tartom az oktatást, hogy 2.500 hátrányos helyzetű, tehetséges, felsőfokú nappali tagozatos tanulmányokat végző diáknak az állami ösztöndíj összegének kétszeresét nyújtottam 5 éven keresztül, a hallgatói önkormányzatok aktív közreműködésével. Maguk a hallgatók bírálták el, kik is jogosultak az ösztöndíjra. Külön örömömre szolgál, hogy sok, igen tehetséges, de hátrányos helyzetben lévő hallgatónak segíthettem a külföldi kiegészítő tanulmányait. Csupán egy feltételt támasztottam az ösztöndíj elnyeréséhez: a megszerzett tudást itthon kell kamatoztatni, mindannyiunk javára! Másik fontos elkötelezettségem a magyar szellemiség értékeinek a megőrzéséhez, a művészetek támogatásához fűződik. Meggyőződésem, hogy az elszegényedés eredményeként nem jut a kultúrára elegendő pénz. Hiszem és vallom, hogy a minőségi kultúra egy nemzet fennmaradása szempontjából kiemelkedő fontosságú.


Amrop: Az interjú közben sokszor használt foci-metafórát. De pókerezik is, profi szinten. Mi a kapcsolat az életében a póker és az üzlet között? Demján Sándor: Nagyon hamar megtanultam kártyázni, és ez fontos számomra ma is. Még az egyházi gondozásban álló lengyel gyerekeknek is azt mondtam: tanuljanak kártyázni, sakkozni, mert az növeli a kreativitást. A pókerben is van egy egészségesnek mondható kockázatarány. A póker életkori sajátosság is, hisz 12 óra egy verseny. Aki nem szokta meg – nem úgy jár el, mint a profik, akik egész évben így gyakorolnak – annak nehéz. Egy hozzám hasonló amatőr számára nagyon komoly eredmény, ha hatodik lesz a 40 legjobb játékos között egy világversenyen Nassauban. A kártyával csak akkor van baj, ha életcéllá válik. De az tagadhatatlan, hogy kreatívvá tesz és megtanít a kockázatok felmérésére és a jó kockáztatási arány megtalálására. Aki nem tud semmit sem játszani, nincs kedve semmiben sem versenyezni, az szerintem nem alkalmas vezetőnek.

David Young (bal) és Richard Kohlmann (jobb) az Amrop Magyarországtól, középen Demján Sándorral, A TriGránit Fejlesztési Zrt. vezetőjével

Amrop Kohlmann & Young Cím: 1022 Budapest,Eszter utca 6/b Telefon: +36 1 391 0950 E-mail: [email protected] Web: www.amrop.hu


Context Matters. TriGránit: Nyerésre játszanak INGATLAN. interjú Demján Sándorral

Recommend Documents