COLLEEN HOOVER LOSING HOPE

1

COLLEEN HOOVER

LOSING HOPE reményvesztett

Ezt a könyvet a férjemnek és a fiaimnak ajánlom – végtelen és önzetlen támogatásukért.

2

Első fejezet

A pulzusom azt jelzi, hogy egyszerűen sétáljak el. Less már többször is figyelmeztetett, hogy ez nem az én dolgom. Korábban viszont sohasem viselkedett úgy, mintha a bátyám lenne. Fogalma sincs, milyen nehéz hátradőlni, s hagyni, hogy ne az én dolgom legyen. Hát ezért szerepel most a fontossági sorrendem első helyén ez a szarházi. Kezemet a farmerem farzsebébe csúsztatom, és baromira remélem, hogy ott is tudom tartani. A kanapé mögött állok, onnan nézek le rá. Nem tudom, mikor fog észrevenni. Ahogy az ölében lovagló csajt szorítja, úgy tűnik, ez egy darabig még nem következik be. Néhány percig még ott maradok mögöttük, miközben a buli folytatódik körülöttünk. Senki sem sejti, hogy hajszálnyira vagyok attól, hogy elveszítsem a fejem. Elővehetném a telefonomat, hogy bizonyítékot szerezzek, ám ezt nem tehetem meg Less-szel. Semmi szüksége képes hírre. - Hé - szólalok meg végül, amikor már egy másodperccel sem bírok tovább várni. Ha még egyszer végig kell néznem, ahogy a bige melleit markolássza anélkül, hogy egy szemernyi tiszteletet tanúsítana a Less-szel való kapcsolata iránt, tőből letépem a kibaszott kezét. Grayson elcuppantja az ajkát a lányétól, hátrahajtja a fejét, és fátyolos tekintettel felnéz rám. Látom a félelmet a tekintetében, 3

amikor leesik neki - amikor végre rájön, hogy az az ember áll előtte, akinek a megjelenésére végképp nem számított ma este. - Holder - tolja félre a bukszát az öléből. Nagy nehezen feltápász- kodik, de alig tud talpon maradni. Esdekelve néz rám, és a lányra mutat, aki éppen alig-szoknyáját igazgatja. - Ez nem az... aminek látszik. Kiveszem a kezem a farzsebemből, és karba fonom a mellkasom előtt. Közelebb kerül hozzá az öklöm, így össze kell szorítanom, mert tudom, milyen jó érzés lenne beverni vele a képét. A padlóra nézve mély lélegzetet veszek. Aztán még egyet. Aztán a műsor kedvéért még egyet, hiszen marhára élvezem, ahogy feszeng. Megrázom a fejemet, és ismét rá emelem a tekintetem. - Add ide a telefonodat! Viccesnek tartanám az arckifejezését, ha nem volnék ennyire dühös. Elröhögi magát, és megpróbál hátrálni egy lépést, csakhogy beleütközik a dohányzóasztalba. Az üveglapra nyomja a kezét, hogy megtartsa az egyensúlyát, majd felegyenesedik. - Vegyél magadnak egy kibaszott telefont - motyogja. Rám sem néz, miközben próbálja megkerülni a dohányzóasztalt. Higgadtan elsétálok a kanapé mellett, hogy keresztezzem az útját, és felé nyújtom a kezemet. - Add ide a telefonodat, Grayson! Most. Ami a méretünket illeti, nincs túl nagy előnyöm, hiszen nagyjából hasonló a testfelépítésünk. A haragomat figyelembe véve viszont határozottan esélyes vagyok, Grayson pedig világosan látja ezt. Hátrál egy lépést, ami talán nem a legbölcsebb mozdulat tekintve, hogy a nappali sarkába szorítja magát vele. Matat a zsebében, végül előveszi a készüléket. - Mi az ördögöt akarsz a telefonommal? 4

Kikapom a kezéből, és Lesst tárcsázom anélkül, hogy megnyomnám a hívásgombot. Visszaadom neki a mobilt. - Hívd fel! Mondd meg neki, milyen aljadék vagy, és tegyél pontot a végére. Grayson lenéz a telefonjára, aztán vissza rám. - Baszd meg magad! - fröcsögi. Nagy levegőt veszek, hogy lenyugodjak, majd csinálok egy fejkörzést és megtornáztatom az állkapcsomat. Miután ez sem segít, hogy ne akarjam a vérét, előrenyúlok, megfogom az inggallérját, és durván a falhoz szorítom. Odaszegezem a nyakát az alkarommal, és emlékeztetem magamat, hogy ha a telefonhívás előtt rúgom szét a seggét, fölösleges volt részemről az elmúlt tíz perc erőfeszítése. A fogam csikorog, az állkapcsom megfeszült, az erek pedig lüktetnek a halántékomon. Még sosem éreztem ilyen gyűlöletet, mint most. Olyan kegyetlenül el akarok bánni vele, hogy még én is megijedek tőle. Farkasszemet nézek vele, hogy tudja, mi vár rá a következő néhány percben. - Grayson - szólalok meg összeszorított fogakkal. - Hacsak nem szeretnéd, hogy megtegyem, amit most tenni akarok veled, a füledhez emeled a mobilt, felhívod a nővéremet, és lezárod az egészet. Aztán leteszed a telefont, és nem beszélsz vele soha többet. Még erősebben odaszorítom a karomat a nyakához, közben pedig megállapítom, hogy az oxigénhiány miatt most már az ingénél is vörösebb az arca. - Oké - morogja. Próbál kiszabadulni a szorításomból. Megvárom, amíg a kijelzőre mered, és megnyomja a hívásgombot, mielőtt leeresztem a karomat, és elengedem a gallérját. A füléhez 5

emeli a mobilt, és végig a szemembe néz, amíg mozdulatlanul állva várjuk, hogy Less felvegye. Tudom, hogy fog esni a nővéremnek, viszont fogalma sincs róla, mit művel ez a háta mögött. Nem számít, hányszor hallja másoktól, Grayson valahogy mindig visszaférkőzik az életébe. De most nem fog. Nem fog, ha a kezembe veszem az irányítást. Nem fogok hátradőlni, s hagyni, hogy ezt csinálja a nővéremmel. - Szia! - szól bele a telefonba. El akar fordulni tőlem, de visszalököm a vállát a falnak. Összerezzen. - Nem, szivi - mondja idegesen. -Jaxonéknál vagyok. Hosszú szünet, amíg hallgatja, hogy a tesóm beszél. - Tudom, hogy azt mondtam, de hazudtam. Ezért hívlak, Less. Szerintem... szerintem egy kis szünetet kéne tartanunk. Megrázom a fejemet, hogy tudja: végleges szakításra van szükség. Nem azt akarom, hogy tartsanak egy kis szünetet. A célom, hogy végleg visszaadja a nővérem szabadságát. Szemforgatva beint nekem a szabad kezével. - Szakítok veled - jelenti ki tömören. Némán hagyja, hogy Less beszéljen. Semmi megbánás... ez is bizonyítja, milyen szívtelen faszkalap. Remeg a kezem és összeszorul a mellkasom, annyira tudom, mit érez most Less. Utálom magamat, amiért kiharcoltam, hogy ez történjen, de ő jobbat érdemel. Még akkor is, ha nem tud róla. - Most leteszem - közli Grayson. Visszanyomom a fejét a falhoz, és arra kényszerítem, hogy rám nézzen. - Esdekelj neki - utasítom csendesen, mert nem akarom, hogy a tesóm meghalljon a háttérben. Grayson becsukja a szemét, felsóhajt, aztán lehajtja a fejét. - Sajnálom, Lesslie. Nem akartam, hogy így legyen... 6

Elveszi a fülétől a telefont, és hirtelen megszakítja a hívást. Néhány másodpercig a kijelzőre mered. - Remélem, boldog vagy - emeli rám a tekintetét. - Csak mert éppen most törted össze a nővéred szívét. Ez az utolsó szava hozzám. Kétszer találkozik az öklöm az állkapcsával, mielőtt a földre zuhan. Megrázom a kezemet, kihátrálok a sarokból, aztán célba veszem a kijáratot. Még a kocsimhoz sem érek, amikor a farzsebemben rezeg a mobilom. Előszedem, és még csak rá sem pillantok a kijelzőre, mielőtt felveszem. - Szia! - próbálom palástolni a hangomban remegő dühöt, amikor meghallom a sírását a vonal másik végén. - Úton vagyok, Less. Minden rendben, mindjárt hazaérek.

Egy egész nap eltelt Grayson telefonhívása óta, de még mindig bűntudatom van. Úgyhogy afféle önsanyargatásként három kilométerrel megtoldom az esti futásomat. Nem számítottam arra, hogy eny- nyire összetörve látom Lesst tegnap este. Most már rájöttem, talán nem volt a legjobb ötlet, hogy Graysont rávegyem, ám egyszerűen képtelen voltam hátradőlni, s hagyni, hogy így átbassza. Az volt a legváratlanabb Less reakciójában, hogy nem csak Gray-sonra haragudott. Mintha az összes hím egyedet hibáztatta volna. „Beteg állatnak” titulálta a férfiakat, fel-alá járkált a szobájában, én pedig csak lestem a kitörését. Végül elfogyott nála a szufla, bebújt az ágyába, és álomba sírta magát. Én ébren feküdtem, mert tudtam, hogy hozzájárultam a fájdalmához. Egész éjjel a szobájában maradtam - részben azért, hogy lássam, jól van; 7

de főleg azért, mert nem akartam, hogy egy kétségbeesett pillanatban az exét tárcsázza. Less viszont erősebb, mint gondoltam. Meg sem próbálta felhívni Graysont tegnap este, mint ahogy ma sem. Nem sokat aludt, így ebéd előtt elvonult a szobájába szunyókálni. Napközben azért megálltam az ajtaja előtt, hogy tényleg nem telefonál-e. Ezért tuti, hogy egyáltalán nem kereste a volt barátját. Legalábbis akkor nem, amikor otthon voltam. Tulajdonképpen biztos vagyok benne, hogy a tegnap esti szívtelen hívás kellett neki ahhoz, hogy végre lássa, Grayson ki is valójában. Lerúgom a cipőmet az ajtóban, aztán a konyhába sétálok, hogy újratöltsem a vizespalackomat. Szombat este van, amikor egyébként Daniellel lógnék, de már írtam is neki, hogy ma itthon maradok. Less megígértette velem, hogy mellette leszek, mert egyelőre nem akarja elhagyni a házat, nehogy összefusson Graysonnal. Szerencséje, hogy klassz csaj, hiszen nem sok tizenhét éves srácot tudok, aki kihagyna egy szombat estét, hogy csajos sorozatokat nézzen a szerelmi bánatban szenvedő nővérével. De hát a testvéri kapcsolatokban többnyire nincs is meg az, ami minket Less-szel összeköt. Fogalmam sincs, hogy ez a közeli viszony annak köszönhető-e, hogy ikrek vagyunk, ő az egyetlen tesóm, tehát nincs összehasonlítási alapom. Azt mondaná, hogy túlzottan védelmezem, amiben talán akad is némi igazság - de nem tervezem, hogy ezen változtatnék mostanában. Vagy bármikor. Felszaladok a lépcsőn, leveszem a pólómat, és benyitok a fürdőszobába. Kinyitom a csapot, keresztülsétálok a folyosón, aztán bekopogok a szobájába. - Gyorsan letusolok, rendelsz egy pizzát? Az ajtajának támaszkodva leveszem a zoknimat. Megfordulok, és behajítom őket a fürdőszobába, utána pedig ismét bekopogok. 8

- Less! Nem válaszol, úgyhogy felsóhajtva a plafonra függesztem a tekintetemet. Ha éppen vele beszél telefonon, mérges leszek. De ha tényleg vele beszél, akár azt is jelentheti, hogy Grayson elmondja: a szakítás csakis az én hibám volt, és akkor haragudni fog rám. A rövidgatyámba törlőm a tenyeremet, és benyitok a szobájába felkészülve az újabb heves kioktatásra, mely szerint törődjek a magam dolgával.

Miután belépek a szobába, meglátom őt az ágyon - és mintha visszaforgatnák az idő kerekét, megint kisfiú vagyok. Újraélem a pillanatot, ami örökre megváltoztatott. Az egész lényemet. Az egész világot körülöttem. A ragyogó színekkel teli univerzum undok, élettelen szürkévé változott. Az ég, a fű, a fák... minden, ami egykor szép volt, maga mögött hagyta a csodáit abban a másodpercben, amikor rájöttem, hogy a legjobb barátunk, Hope eltűnéséért én felelek. Azóta másképp nézek az emberekre. Másképp nézek a természetre. Másképp nézek a jövőmre. Az életem, aminek addig értelme, célja és oka volt, önmaga „B” kategóriás változatává vált. Eltűnt belőle a pezsgés, így hirtelenjében homályos, szürke, színtelen másolat lett. Éppúgy, mint Less szeme. Ezek nem az ő szemei. Nyitva vannak. Egyenesen rám merednek az ágyról. De ez nem az ő tekintete. Eltűnt belőle a fény. Ez a lány a nővérem szürke, színtelen mása. Az én Lesslie-m! 9

Képtelen vagyok megmoccanni. Várom, hogy pislogjon, hogy nevessen, hogy hahotázzon a kibaszottul beteg viccén. Várom, hogy megint verjen a szívem, hogy a tüdőm megint levegőért emelkedjen. Várom, hogy ismét ura legyek a testemnek, mert fogalmam sincs, ki irányítja most. Biztos, hogy nem én. Várok és várok, azon töprengve, meddig képes kitartani. Meddig tarthatja valaki így nyitva a szemét? Meddig tarthatja valaki vissza a levegőt, mielőtt a teste levegőért kapkodva kétségbeesetten összerándul? Milyen kibaszott sokáig tarthat, mielőtt megpróbálok rajta segíteni valahogy? Megérintem az arcát, megragadom a karját, megrázom az egész testét. Aztán a karomba veszem és az ölembe húzom. Üres gyógyszeres doboz esik ki a kezéből - a földön landol, de nem bírok ránézni. Less szemében még mindig nincs élet. Már nem felém néz, miközben hátrahanyatlik a feje, valahányszor megpróbálom felemelni. Meg sem rezzen, amikor a nevét kiabálom. Akkor sem, amikor megpofozom. És nem reagál, amikor elkezdek sírni. Rohadtul nem csinál semmit. Még csak annyit sem, hogy azt mondja: minden rendben lesz, miközben a szívem maradványai elszivárognak belőlem abban a pillanatban, amikor rájövök, hogy a jobbik felem halott.

10

Második fejezet

- Megkeresnéd a rózsaszín felsőjét és a fekete pantallóját? kérdezi anya. Szemét az előtte tornyosuló papírmunkán tartja. A temetkezési vállalat munkatársa átnyúl az asztalon, és rámutat valamire a nyomtatványon. - Már csak néhány oldal, Beth - mondja. Anya kérdés nélkül, gépiesen aláírja a papírokat. Próbálja tartani magát, amíg itt vannak, de én tudom, hogy amint kilépnek az ajtón, megint összeomlik. Még csak negyvennyolc órája tart, de már ránézésre tudom, hogy ismét meg fogja járni a poklot. Az ember azt hinné, hogy valaki csak egyszer halhat meg. Az ember azt hinné, hogy csak egyszer találhat rá a testvére élettelen testére. Az ember azt hinné, hogy csak egyszer kell végignéznie az anyja reakcióját arra, hogy meghalt az egyetlen lánya. Az „egyszer” messze áll az igazságtól. Újra és újra megtörténik. Valahányszor lehunyom a szememet, Less szemeit látom. Anya valahányszor rám néz, azt látja, hogy másodszor is elmondom neki: a lánya halott. És harmadszor. Ezredszer. Valahányszor levegőt veszek, pislogok vagy beszélek, megint átélem a halálát. Nem úgy ülök itt, hogy azon morfondírozom, vajon valaha is tudatosul-e bennem, hogy meghalt. Úgy ülök itt, hogy azon morfondírozom, vajon mikor jön el az idő, amikor nem kell szembenéznem a halálával. 11

- Holder, egy öltözet ruhát kérnek neki - ismétli anya, miután észrevette, hogy nem mozdultam. - Menj be a szobájába, és hozd ide a rózsaszín hosszú ujjú blúzát! Az a kedvence, azt akarná viselni. Anya tudja, hogy semmivel sem akarom jobban betenni a lábamat Less szobájába, mint ő. Eltolom a székem az asztaltól, és felmegyek az emeletre. - Less halott - motyogom magamban. - Leszarja, mi van rajta. Megállok az ajtó előtt, mert tudom, hogy újra végig kell néznem a halálát abban a pillanatban, ahogy benyitok. Nem jártam odabent, amióta rátaláltam, és igazából eszem ágában sem volt valaha is visszatérni. Besétálok, bezárom magam mögött az ajtót, aztán odamegyek a gardróbjához. Mindent megteszek, hogy ne gondoljak a halálára. Rózsaszín blúz. Ne gondolj rá! Hosszú ujjú. Ne gondolj arra, hogy mindent megtennél, hogy visszaforgasd az idő kerekét szombat estére! Fekete pantalló. Ne gondolj arra, hogy milyen kicseszettül gyűlölöd magad, amiért csalódást okoztál neki! De gondolok. Rágondolok, úgyhogy megint minden porcikám sajog, és dühös vagyok. Megragadok egy maroknyit a gardróbban lógó blúzok közül, hogy teljes erőből letépjem őket a vállfáról. A szekrény aljára hullnak. Ökölbe szorított kézzel megmarkolom a szekrényajtó tetejét, és becsukom a szemem - így hallgatom, ahogy a most már üres vállfák előre-hátra hintáznak. Próbálok összpontosítani a tényre, hogy mindössze két ruhadarabért jöttem, aztán elmehetek, ám képtelen vagyok megmoccanni. Folyton az a 12

pillanat jár a fejemben, amikor besétáltam ebbe a szobába, és rátaláltam Lessre. Térdre rogyva az ágyára nézek. Megint látom őt holtan. A szekrényajtónak dőlve leülök, és becsukom a szemem. így maradok egészen addig, amíg nem tudatosul bennem, hogy nem akarok idebent lenni. Megfordulok, turkálni kezdek a leesett blúzok között, amíg meg nem találom a hosszú ujjú rózsaszínt. Felpillantok a vállfáról lelógó nadrágokra, s megfogok egy fekete pantallót. Oldalra lököm őket, hogy feltápászkodjak a padlóról, de rögtön visszahanyatlok, amikor meglátom a vastag, bőrkötéses jegyzetfüzetet a szekrény legalsó polcán. Megfogom, és az ölembe veszem, majd a falnak dőlve bámulni kezdem a borítót. Láttam már ezt a füzetet. Apa ajándékozta neki három éve, Less viszont azt mondta, sosem használná, mert tudta, hogy a pszichológusa elkérné majd. Utálta a terápiát, én pedig sosem értettem, anya miért szorgalmazza, hogy járjon. Mindketten mentünk egy ideig, miután a szüleink szétmentek, de én abbahagytam, miután ütközött a fociedzéssel. Anya nem bánta, hogy nem járok, Less viszont folytatta a heti konzultációkat egészen két nappal ezelőttig... amikor is világossá vált, hogy a terápia nem segített túlzottan. Kinyitom a füzetet az első oldalon, és nem lep meg, hogy üres. Vajon ha használta volna, ahogy a pszichológus kérte, máshogy alakulnak a dolgok? Kétlem. Nem tudom, mi menthette volna meg saját magától Lesst. Toll és papír biztosan nem. Kihúzom a tollat a spirálkötésből, a hegyét rányomom a papírra, s elkezdek egy neki címzett levelet. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán miért írok neki. Fogalmam sincs, hogy olyan helyen van-e éppen, ahonnan lát engem, vagy egyáltalán van-e valamilyen 13

helyen. Csak ha mégis látja, szeretném, ha tudná, hogyan hatott rám az önző döntése. Milyen reménytelen helyzetben hagyott engem. Szó szerint reménytelenben. És teljesen egyedül. Telis-tele megbánással.

14

Két és feledik fejezet

Less!

A szoba közepén hagytad a farmeredet, a földön. Úgy fest, mintha csak most léptél volna ki belőle. Furcsa.

Miért

tudtad,

mit

hagytad fogsz

ott

tenni?

a

farmeredet,

Miért

nem

ha

dobtad

legalább a szennyes tartóba? Nem gondoltál arra, hogy mi fog történni, miután megtalállak, és hogy végül valakinek fel kell vennie a földről, és valamit csinálni vele? Na, hát én nem fogom felemelni. És a felsőidet sem fogom visszaakasztani. Amúgy a gardróbodban vagyok. Az alján. Nem igazán tudom, mit akarok most mondani neked, vagy mit akarok kérni tőled. Persze, az egyetlen kérdés, amin mindenki más töri a fejét, hogy „vajon

miért

csinálta?”

Én 15

viszont

két

okból

kifolyólag sem fogom megkérdezni tőled, miért csináltad. 1) Nem tudsz válaszolni. Halott vagy. 2) Gőzöm sincs, hogy igazából érdekel-e, miért csináltad. Semmi olyan nem történt veled, ami megfelelő indokkal szolgált volna a tettedre. És talán már te is tisztában vagy vele,

ha

most

látod

anyát.

Teljesen

összeroppant. Tudod, valójában fogalmam sem volt róla, mit jelent

tényleg

összeroppanni.

összeroppantunk,

miután

Azt

hittem,

elvesztettük

Hope-ot.

Ami vele történt, igazi tragédia volt számunkra. De amit akkor éreztünk, semmi ahhoz képest, amilyen érzést

kicsikartál

most

anyádból.

Hihetetlenül

összeroppant – olyannyira, hogy új jelentést adott a

szónak.

Bárcsak

kizárólag

ehhez

hasonló

helyzetekben lehetne használni ezt a kifejezést! Abszurd,

hogy

az

emberek

bármi

másra

is

mondhatják azon kívül, hogy mit érez egy anya, amikor elveszíti a gyermekét. Mert ez az egyetlen szitu az egész világon, ami méltó erre szóra.

16

A fenébe is, annyira hiányzol! Annyira sajnálom, hogy csalódást okoztam neked! Bocsánatot kérek, amiért nem voltam képes észrevenni, mi rejlik a tekintetedben, valahányszor azt mondtad, jól vagy. Szóval, ja. Miért, Less? Miért csináltad? H

17

Két és háromnegyedik fejezet

Less!

Hát gratulálok. Elég népszerű vagy. Nemcsak, hogy megtöltötted a temető parkolóját kocsikkal, de

a

szomszéd

parkolót

és

az

utca

két

templomának parkolóját is. Ez elég sok autót jelent. Én nagyjából kibírtam, leginkább anya kedvéért. Apa majdnem olyan rossz színben volt, mint anya. Az egész temetés nagyon fura volt. Elgondolkodtam rajta,

hogy

ha

autóbalesetben,

vagy

valami

hasonlóan gyakori okból kifolyólag haltál volna meg, az emberek vajon másképpen reagálnak? Ha nem szándékos gyógyszer-túladagolás (ahogy anya szokott fogalmazni) miatt hagysz itt minket, akkor a nép szerintem egy kicsit kevésbé furán viselkedik. 18

Mintha féltek volna tőlünk. Vagy talán azt hitték, hogy a szándékos gyógyszer-túladagolás, fertőző. Úgy beszéltek róla, mintha ott sem lennénk. Az a sok bámulás, sutyorgás és a szánakozó mosoly… Legszívesebben

karon

fogtam

volna

anyát,

és

elvonszoltam volna onnan, hogy ne élje át újra a halálodat

minden

egyes

ölelés,

minden

egyes

könnycsepp és minden egyes mosoly hatására. Persze, kénytelen voltam arra a következtetésre jutni,

hogy

mindenki

úgy

tesz,

mintha

valamennyire hibáztatna bennünket. Éreztem mire gondolnak. Hogy lehet, hogy a családja nem tudta: ez történhet? Hogyan nem vették észre a jeleket? Milyen anya ez? Milyen ember az, aki nem veszi észre, hogy milyen rosszkedvű a saját ikertestvére? Ekkor szerencsére elkezdődött a temetésed, ami elterelte

rólunk

a

figyelmet,

és

mindenki

a

kivetített fotósorozatra nézett. Sok közös képünk szerepelt benne. Boldog voltál az összesen. Sok közös kép ki volt téve a barátaiddal, és azokon is 19

boldog voltál. A közös képeid anyával és apával a válásuk előtt; a közös képeid anyával és Brainnel, miután újraházasodott, a közös képeid apával és Pamelával, miután ő is újraházasodott. De engem csak az utolsó fotó ütött ki. Az, amelyiken ketten vagyunk a régi házunk előtt. Az, amelyik fél évvel Hope eltűnése után készült. Még mindig meg van a karkötőd, ami annak a párja, amelyiket az elrablása napján nekiajándékoztál. Észrevettem, hogy néhány éve már nem hordod, ám sohasem kérdezősködtem. Tudom, hogy nem igazán szeretsz róla beszélni. Szóval vissza a képhez. Átöleltem a nyakadat, miközben mindketten a kamerába kacagtunk és mosolyogtunk. A mosolyod ugyanaz, mint az összes többi képen. Eszembe jutott, hogy az összes képen, amit valaha is láttam rólad, teljesen ugyanúgy mosolyogsz.

Egyetlen

fotó

sincs

rólad,

amin

összevonnád a szemöldököd. Vagy ráncolnád a homlokod. Mintha világéletedben ezt a látszatot akartad volna fenntartani. Hogy ki előtt, dunsztom sincs.

20

Talán attól féltél, hogy a fényképező megörökít egy őszinte érzést. Mert lássuk be, nem voltál mindig boldog. Azokon az éjszakákon sem, amikor álomba sírtad magad. Azokon az éjszakákon sem, amikor

a

vállamon

sírtál,

de

nem

akartad

elmondani, mi bajod. Egyetlen őszinte mosolyú ember sem sírhat így magában. És rájöttem, hogy problémáid voltak, Less. Tudom, hogy az életünk és a velünk történtek másképpen hatottak kettőnkre. De honnan is tudhattam volna, milyen komoly a gond,

ha

sohasem

mutattad

ki?

Ha

sohasem

mondtad nekem? Talán… Utálom ezt gondolni, de talán nem is ismertelek. Azt hittem, igen, de mégsem. Azt hiszem, egyáltalán nem ismertelek. Ismertem az éjszakákon át síró lányt. De azt a lányt nem, aki összekötötte a mosolyt a könnyekkel. Tippem sincs, miért

villantottál

álmosolyt,

és

sírtál

valódi

könnyeket. Amikor egy fiú szeret egy lányt, főleg a nővérét,

elvileg

tudnia

kell,

mi

fakasztja

őt

mosolyra, s mi ríkatja meg. De én nem tudtam. És most sem tudom. Annyira

sajnálom,

Less! 21

Sajnálom,

hogy

rád

hagytam, hogy jól vagy, miközben nyilván közel sem voltál jól.

H

22

Harmadik fejezet

- Beth, miért nem fekszel le? - kérdezi Brian anyától. Kimerültél. Menj, aludj egy kicsit! Anya megrázza a fejét, és a nevelőapám pihenésre buzdító szavait meg sem hallva folytatja a kevergetést. Egy egész hadseregre való étel van a hűtőben, de mégis ragaszkodik a főzéshez, hogy ne kelljen megennünk a szánalomkaját, ahogy ő hívja. Már hányingerem van a sült csirkétől. Úgy látszik, ez az alapmenü mindenki számára, aki ennivalót hoz. A Less halála utáni reggel óta minden étkezéshez sült csirkét ettem, tehát már négy napja. A tűzhelyhez sétálva kiveszem a kezéből a fakanalat, kevergetés közben pedig megsimogatom anya vállát a szabad kezemmel. Hozzám hajol, és felsóhajt. Nem valami jó jel. Egy sóhaj, ami azt mondja: „végem van”. - Kérlek, ülj le a kanapéra! Én majd befejezem - mondom neki. Bólint, majd céltalanul a nappaliba ballag. A konyhából nézem, ahogy leül, és hátrahajtja a fejét a kanapén. A plafont nézi. Brian lehuppan mellé, és magához húzza. Még csak hallanom sem kell, hogy tudjam: megint sír. Látom abból, ahogy Brianhez kuporodik, és megmarkolja az ingét. Elfordulok.

23

- Talán hozzánk kellene költöznöd, Dean - szólal meg a konyhapultnak dőlve apa. - Csak egy kis időre. Lehet, hogy jót tenne egy kis környezetváltozás. Ő az egyetlen, aki még mindig Deannek hív. Nyolcéves korom óta Holder néven futok, de valószínűleg azért nem hajlandó másképpen szólítani, mert tőle kaptam a nevemet. Évente csak néhány alkalommal találkozunk, így nem zavar annyira, hogy még mindig Deannek hív. Ettől viszont még utálom ezt a nevet. Ránézek, aztán vissza anyára, aki Brianbe kapaszkodik a nappaliban. - Nem tehetem, apa. Nem hagyom itt. Most pláne nem. A válás óta próbál rávenni, hogy Austinba költözzek. Igazság szerint szeretek itt élni. A költözésünk óta nincs ínyemre, hogy visszalátogassak a szülővárosomba. Túl sok minden emlékeztet Hope-ra, amikor ott vagyok. De itt meg túl sok dolog fog Lessre emlékeztetni, azt hiszem. - Nos, az ajánlatomnak nincs lejárati ideje. Ezt tudod - teszi hozzá apa. Bólintok, és elzárom a gázt. - Készen van - jelentem be. Brian Pam társaságában visszatér a konyhába, és mindannyian leülünk az asztalhoz. Anya viszont a nappaliban marad, és halkan belezokog a kanapéba, míg mi vacsorázunk. Éppen a búcsúzó apának és Pamnek integetek, amikor Amy kocsija megáll a ház előtt. Megvárja, míg apa autója eltűnik, aztán felhajt a kocsifeljárónkra. Odamegyek hozzá, és kinyitom neki az ajtót. Szomorkásán elmosolyodik, és lejjebb ereszti a napszemüvegét, hogy letörölje az elkenődött szemfestéket a keret alól. Már egy 24

órája besötétedett, mégis napszemüveget visel. Ez csak azt jelentheti, hogy sírt. Nem sokat beszéltem vele az elmúlt négy napban, de meg sem kell kérdeznem, hogy bírja. Hét éve legjobb barátnők Less-szel. Ha van valaki, aki éppen úgy érez, mint én, akkor ő az. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy én annyira jól bírom. - Hol van Thomas? - kérdezem, amikor kiszáll a kocsiból. Félresöpri szőke haját a napszemüvegével, és felteszi a feje tetejére. - Náluk, otthon. Segítenie kell az apukájának valami kerti cuccal suli után. Nem tudom, ők ketten mióta járnak, de már azelőtt együtt voltak, hogy Less-szel ideköltöztünk volna. Márpedig az negyedikes korunkban történt, úgyhogy már egy ideje. - Hogy van anyukád? - kérdezi, s rögtön bocsánatkérően rázza a fejét. - Ne haragudj, Holder. Nagyon hülye kérdés volt. Megígértem magamnak, hogy nem fogok úgy viselkedni, mint mások. - Hidd el, nem viselkedsz úgy - bátorítom, és a hátam mögé mutatok. - Bejössz? Bólint, majd a házra pillant, végül rám. - Nem bánod, ha bemegyek a szobájába? Megértem, ha még nem akarod, hogy ott legyek. Csak volt néhány fotója, amit szívesen magamhoz vennék. - Nem, rendben van. A kettőjük barátsága miatt Amynek legalább annyi joga van a te- sóm szobájában lenni, mint nekem. Tudom, hogy Less azt akarná, hogy Amy elvigye, amit csak akar. Utánam jön a házba, fel a lépcsőn. Észreveszem, hogy anya már nincs a kanapén. Briannek biztos sikerült rábeszélnie, hogy 25

lepihenjen. Felsétálok az emeletre Amyvel, de semmi kedvem bemenni vele Less szobájába. Az ajtó felé biccentek. - A szobámban leszek, ha kellek. Mély, feszült lélegzetet vesz, és bólint, miközben kifújja. - Köszi! - mered Less ajtajára aggodalmasan. Habozva tesz felé egy lépést, úgyhogy elfordulok, és a saját szobám felé veszem az irányt. Bezárom magam mögött az ajtót, lehuppanok az ágyra, s a támlának dőlve kézbe veszem Less jegyzetfüzetét. Ma már írtam neki, mégis tollat ragadok, mert nincs jobb dolgom, mint ismét megtenni. Vagyis semmi mást nem akarok tenni, mert így is, úgy is rá gondolnék.

26

Három és feledik fejezet

Less!

Itt van Amy. A szobádban épp a szarságaid között matat. Vajon ő sejtette, mire készülsz? Tudom, hogy a lányok néha olyat is megbeszélnek a barátnőikkel, amit mással nem – még az ikerbátyjukkal sem. Elmesélted neki valaha is, hogy valójában mit érzel?

Adtad

egyáltalán

bármi

jelét?

Szívből

remélem, hogy nem, mert ha mégis, akkor most valószínűleg elég durva bűntudata lenne. És nem azt érdemli, hogy bűntudata legyen amiatt, amit tettél, Less.

Már hét éve a legjobb barátnőd,

úgyhogy baromira remélem, használtad az eszedet, mielőtt ilyen önző döntést hoztál volna.

27

Nekem bűntudatom van amiatt, amit tetté, én viszont

megérdemlem.

Egy

bátynak

olyan

kötelességei vannak, amilyenek egy barátnak nem feltétlenül.

Az

én

tisztem

lett

volna,

hogy

védelmezzelek, nem pedig Amyé. Szóval ő tényleg nem szolgált rá a bűntudatra. Talán pont ezt a hibát követtem el. Talán annyi időt töltöttem azzal, hogy megvédjelek Graysontól, hogy eszembe sem jutott: igazából saját magadtól kellett volna megvédenem téged.

H

Halk kopogás hallatszik a szobám ajtaja felől, ezért becsukom a jegyzetfüzetet, és leteszem az éjjeliszekrényre. Amy benyit, én pedig felülök az ágyon. Intek neki, hogy kerüljön beljebb, úgyhogy belép, és becsukja maga mögött az ajtót. Odasétál a komódhoz, hogy letegye az összegyűjtött képeket, miközben végigfuttatja a kezét a legfelsőn. Csendesen folynak végig az arcán a könnycseppek. - Gyere ide! - nyújtom felé a kezemet. Közelebb jön, megfogja a kezemet, és abban a másodpercben teljesen összeomlik, amikor belenéz a szemembe. Magamhoz húzom, így már az ágyon van, a karjaim pedig átölelik. Vigasztalhatatlanul bőgve bújik a mellkasomhoz. Elképesztően reszket, és szinte úgy zokog, mint aki 28

összeroppant - de mint már mondtam, ez a kifejezés az anyákat illeti. Szorosan becsukom a szememet, és igyekszem, hogy ne zúduljon úgy rám ez az egész, mint ahogy most Amyre. De attól még nehéz. Képes vagyok tartani magamat anya kedvéért, hiszen neki szüksége van arra, hogy erős legyek mellette. Amynek viszont nincs. Ha nagyjából ugyanúgy érez, mint én, akkor egyszerűen tudnia kell, hogy van még rajta kívül valaki, akinek éppen annyira összetört a szíve, s éppen annyira kilátástalannak érzi a helyzetet, mint ő. - Pssszt - simogatom a haját. Tudom, hogy nem vár tőlem üres közhelyeket együttérzésem jeléül. Csak szüksége van valakire, aki tisztában van vele, mit érez, és talán én vagyok az egyetlen. Nem mondom neki, hogy hagyja abba a sírást, mert tudom, hogy lehetetlen. A feje búbjához nyomom az arcomat, és utálom, hogy most már én is sírok. Marha jól sikerült visszatartanom eddig, de most már nem megy. Továbbra is ölelem, ő pedig továbbra is belém kapaszkodik, hiszen jó végre feloldozásra lelni egy ilyen szörnyű, magányos helyzetben. Amy sírását hallgatva eszembe jutnak azok az éjszakák, amikor Lesst ugyanígy vigasztaltam. Ő sem akarná, hogy beszéljek hozzá, vagy hogy segítsek neki abbahagyni a sírást. Lessnek csupán annyi kellett, hogy magamhoz öleljem, és hagyjam, hogy kisírja magát még akkor is, ha fogalmam sem volt róla, miért. Az, hogy most Amynek nyújthatok vigaszt, valamennyire érezteti velem: szükség van rám. Éppúgy, mint ahogy Less mellett éreztem. Elkerült ez az érzés, amióta Less úgy döntött, hogy nincs szüksége senkire. - Annyira sajnálom - mormolja Amy a pólómba. - Mit? 29

Mély lélegzetet vesz, és megpróbálja abbahagyni a sírást. Hiába, mert újabb könnyek jönnek. - Tudnom kellett volna, Holder! Sejtelmem sem volt. Én voltam a legjobb barátja, és úgy érzem, mintha mindenki engem hibáztatna, és... nem tudom. Lehet, hogy igazuk van. Nem tudom. Lehet, hogy annyira lefoglalt Thomas, hogy nem vettem észre a jelzéseit. Még mindig simogatom a haját, miközben átérzem minden egyes szavát. - Akkor már ketten vagyunk - sóhajtok fel. Kézfejemmel letörlöm a könnyeket a szememből. - Tudod, folyton azokat a pillanatokat keresem, amelyek megváltoztathatták volna a történteket. Szavak után kutatok, amiket elmondhattam volna neki, vagy amiket talán ő mondott nekem. De még ha vissza is tudnám forgatni az idő kerekét, és megváltoztatni a múlt egy darabkáját, nem tudom, más lenne-e a végkifejlet. Te sem tudod. Less az egyetlen, aki tudja, mit miért csinált, és sajnos ő az egyetlen, aki nincs itt velünk, hogy felvilágosítson. Amy kurta kacajt hallat, bár nem tudom, miért. Kicsit elhúzódik tőlem, és komoly arckifejezéssel néz rám. - Szerintem örülhet, hogy nincs itt, mert annyira dühös vagyok rá, Holder! Komorságába újabb szipogás vegyül, aztán a szeme elé kapja a kezét. - Annyira, annyira dühös vagyok rá, amiért nem bízott bennem! Úgy érzem, ezt senki másnak nem árulhatom el, csak neked suttogja. Elveszem a kezét az arca elől, hogy a szemébe nézzek, mert nem akarom, hogy úgy érezze: elítélem ezért a megjegyzésért. - Ne legyen bűntudatod, Amy! Rendben? 30

Együtt érző mosoly kíséretében bólint, aztán lepillant a köztünk lévő párnán pihenő kezére. Ráteszem az enyémet az övére, s bátorítóan megsimogatom az ujjam hegyével. Tudom, mit érez, ő pedig tudja, hogy én mit érzek. Ez jó dolog, még ha csak egy másodpercig tart is. Meg akarom neki köszönni, hogy Less mellett volt ennyi évig... de valahogy nem tűnik helyénvalónak, miután éppen az ellenkezőjét érzi. Úgyhogy inkább csöndben maradok. Fogalmam sincs, hogy a megható pillanat ragad így magával, vagy a tény, hogy valaki megint érezteti velem, hogy szüksége van rám, esetleg a napokra elzsibbadt fejem és szívem miatt történik ez - de valami történik, és még nem akarom, hogy vége legyen. Hagyom, hogy teljesen úrrá legyen rajtam, miközben lassan előrehajolok, és Amy ajkára préselem a számat. Nem akartam megcsókolni. Sőt azt várom, hogy nyomban elhúzódjak, mégsem teszem. Azt várom, hogy eltoljon magától, mégsem teszi. Abban a pillanatban, amikor összeér a szánk, szétnyitja az ajkát és felsóhajt, mintha pontosan ezt akarná tőlem. Furcsa módon ez még inkább felszítja a vágyam. Ügy csókolom, hogy tudom: ő a testvérem legjobb barátja. Úgy csókolom, hogy tudom: van párja. Úgy csókolom, hogy tudom: semmilyen más körülmények között nem tenném meg, csak most. Keze felkúszik a karomon, ujjai a pólóm ujja alá tévednek, és közben gyengéden végigcirógatja a bicepszemet. Az ágy közepe felé húzom, aztán még szenvedélyesebben csókolom. Minél vadabbul csókolózunk, annál inkább tudatosul bennünk, hogy a vágy lehet az egyetlen, ami tompíthatja a gyászt. Egyszerre válunk egyre türelmetlenebbé, hogy végre teljesen megszabaduljunk a gyásztól. Minden egyes cirógatása távolabb visz a saját gondolataimtól, és mélyebbre a közös pillanatunkban - úgyhogy 31

még kétségbeesettebben csókolom, mert most szükségem van rá, hogy teljesen máshol járjon az eszem. A kezem felfedezőútra indul a felsőjén, s amint megmarkolom a mellét, felnyög, és hátát homorítva körmeit az alkaromba mélyeszti. Úgy látszik, ez az igen szavak nélküli változata. Mindössze két dolog jár a fejemben, miközben elkezdi lehúzni a pólómat, én pedig türelmetlenül matatok a nadrágja cipzárján. 1. Meg kell szabadítanom a ruháitól 2. Thomas Általában nem szoktam srácokon elmélkedni, amikor csajokkal smárolok, ugyanakkor általában nem szoktam más srácok csajával smárolni. Amyt csókolni nem az én dolgom, de attól még csinálom. Az sem az én dolgom, hogy segítsek neki kibújni a ruháiból, de attól még csinálom. Az sem az én dolgom, hogy a bugyijába csúsztassam a kezemet, de attól még csinálom. Kibontakozom a csókból, amikor hozzáérek, és nézem, ahogy a párnámon hanyatt dőlve nyögdécsel. Egy kézzel továbbra is folytatom, amit elkezdtem, miközben a másikkal átnyúlok az ágy fölött az éjjeliszekrényhez, és előveszek egy óvszert. A fogammal bontom ki, mindvégig sokatmondó pillantás kíséretében. Tudom, hogy éppen egyikünk sincs észnél, különben ez nem történhetne meg. Ám mindegy, hogy észnél vagyunk-e, ha most egy rugóra jár az agyunk. Legalábbis remélem. Tudom, mennyire hihetetlenül és elképesztően helytelen a barátjáról kérdezni egy lányt, amikor harminc másodpercnyire van attól, hogy teljesen megfeledkezzen róla - de muszáj megtennem. Nem akarom, hogy még jobban megbánja ezt, mint amennyire amúgy is meg fogja. Mint amennyire mindketten meg fogjuk. 32

- Amy... - suttogom. - Hol van Thomas? Halkan felnyöszörög, miközben csukva tartja a szemét, és tenyerét a mellkasomra teszi. - Náluk, otthon - motyogja, mintha a nevének hallatán még véletlenül sem akarná abbahagyni, amit csinálunk. - Segítenie kell az apukájának valami kerti cuccal suli után. Felnevetek attól, hogy szó szerint megismételte a választ, amit a kocsifeljárón hallottam. Erre kinyitja a szemét, és rám néz, mert valószínűleg nem érti, min tudok kacagni ilyenkor. Ő csak mosolyog. Örülök, hogy mosolyog, mert már belefáradtam az emberek könnyeibe. Átkozottul belefáradtam az összes könnybe. A fenébe is! Ha nincs bűntudata ebben a pillanatban, akkor tuti, hogy mostanában már nem is lesz. Ráérünk később megbánni mindezt. Lehajolok, hogy megcsókoljam, amitől rögtön elakad a lélegzete, és hangosan felnyög - teljesen és szívből, megfeledkezve a barátjáról. Az összes gondolata száz százalékig a kézmozdulataim körül forog, az én összes gondolatom pedig száz százalékig akörül, hogy felhúzzam a gumit, mielőtt megint eszébe jutna a barátja. Fölé kerekedem, ismét elmerülök a csókjában, és elmerülök benne is. Teljes mértékben kihasználom a helyzetet, miközben tudom, mennyire meg fogom bánni később. Mennyire megbántam már most. De itt vagyok, és mégis csinálom.

Felöltözve ül az ágyam szélén, épp a cipőjét húzza. Én már belebújtam a farmerbe, s az ajtó felé sétálok. Fogalmam sincs, mit mondjak. Fogalmam sincs, miért történt meg az előbb mindez, és 33

az arckifejezéséből ítélve ő is ugyanígy van vele. Feláll, az ajtó felé veszi az irányt, és menet közben felkapja a komódról a képeket, amelyeket Less szobájában gyűjtött össze. Kinyitom előtte az ajtót, és nem tudom, utána kéne-e mennem, búcsúcsókot adnom, vagy talán azt mondani, hogy majd hívom. Mi az ördögöt műveltem az előbb? A folyosóra lépve szembefordul velem, viszont nem néz a szemembe. Csak a fotókat bámulja a kezében. - Csak a fotókért jöttem, oké? - kérdezi óvatosan. Aggodalmaskodva ráncolja a homlokát, amiből rájövök, hogy attól fél: talán azt gondolom, hogy több történt közöttünk, mint valójában. Meg akarom erősíteni abban, hogy nem fog eljárni a szám. Megemelem az állát, hogy a szemembe nézzen, és rámosolygok. - A fotókért jöttél. Ennyi, Amy. Thomas pedig otthon van, segít az apukájának a kerti munkában. Felnevet - már ha egyáltalán lehet ezt nevetésnek hívni -, aztán elismerő pillantást vet rám. Egy pillanatnyi kínos csend után végül ismét elkacagja magát. - Mégis mi a franc volt ez? - int a szobám felé. - Mintha nem is mi lettünk volna, Holder. Mi nem ilyenek vagyunk. Mi tényleg nem ilyenek vagyunk. Ebben egyetértünk. Az ajtófélfának döntött fejjel máris érzem, ahogy a megbánás szétárad bennem. Nem tudom, mi lett úrrá rajtam, vagy hogy miért nem rettentem meg attól, hogy ő közel sem a barátnőm. Az egyetlen kifogásom, hogy a gyászunk egyenes következményeként történt. A gyászunk pedig Less önző döntésének egyenes következménye. - Fogjuk rá Lessre - jelentem ki félig-meddig humorosan. Nem történt volna meg, ha ő itt lenne. Amy elmosolyodik. 34

- Aha - hunyorog pajkosan. - Micsoda ribanc, hogy rávett minket egy ilyen aljas dologra! Hogy merészelte? - Ja, ja - nevetek. Feltartja a képeket. - Köszi a... - akad el a szava egy pillanatra, amikor rájuk néz, aztán megint a szemembe. - Csak... szeretném megköszönni, Holder. Hogy meghallgattál. Egyetlen bólintással nyugtázom a háláját, és nézem, ahogy lemegy a lépcsőn. Becsukom az ajtót, odamegyek az ágyamhoz, és felkapom a jegyzetfüzetet az odáig vezető úton. Ott nyitom ki, ahol abbahagytam, amikor Amy besétált egy órával ezelőtt.

35

Három és háromnegyedik fejezet

Less!

Ami Amyvel történt az előbb, az a te hibád. Csak hogy tisztázzuk. H

36

Negyedik fejezet

Less!

Boldog kéthetes halálfordulót! Durva poén? Lehet, de nem fogok magyarázkodni. Hétfőtől vissza kell mennem a suliba, és egyáltalán nem várom. Daniel minden

aktuális

folyton

mondom

pletykáról

tájékoztat,

neki,

leszarom.

hogy

pedig Persze,

mindenki azt hiszi, hogy Grayson miatt ölted meg magad, én viszont tudom, hogy nem így van. Már jóval azelőtt is tettetted, hogy rendben vagy, mielőtt találkoztál volna vele. És ott van az a dolog, amiről még mindig nem meséltem neked. Az, hogy én vettem rá Graysont, hogy szakítson veled. Bonyolult történet, de amiatt az este miatt most az a hír járja, hogy közvetve felelős vagyok az öngyilkosságodért. Daniel szerint a többiek még együtt is éreznek Graysonnal, az a seggfej meg hagyja. 37

A legjobb része ennek a pletykának, hogy mivel óriási

szerepem

van

a

halálodban,

én

is

fontolgatom, hogy kinyírom magam. És ha a nép azt beszéli, bizonyára igaz is, nem? Őszintén szólva, túl gyáva vagyok, hogy megöljem magamat. Ne mondd el senkinek! (Nem mintha eltudnád – még akkor sem, ha akarnád.) De ez az igazság. Becsicskulok, amikor arra gondolok, hogy fogalmam sincs, mi várhat a halál után. Mi van, ha a túlvilág még rosszabb, mint ami elől menekülsz? Elég nagy bátorág kell ahhoz, hogy direkt fejest ugorj az ismeretlenbe. Meg kell hagynom, Less: sokkal bátrabb vagy nálam. Oké, abbahagyom. Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyit írjak. Az SMS-ezés sokkal kényelmesebb lenne, de te sohasem a könnyebbik utat választod, ugye? Ha

hétfőn

találkozom

Graysonnal

a

suliban,

letépem a golyóit, és elküldöm neked postán. Mi az új címed?

H

38

Daniel a kocsijánál vár, amikor behajtok a parkolóba. - Mi a haditerv? - kérdezi, amint kinyitom az ajtót. Túráztatom az agyamat, hogy vajon mit felejthettem el. Nem tudok róla, hogy bármi olyasmi várna ma, amihez haditerv kellene. - Haditerv? Mihez? - Haditerv a mai naphoz, te fostallér! - nyomja meg a gombot a slusszkulcsán, hogy bezárja az ajtót. Elindulunk együtt az iskola felé. - Tudom, mennyire nem akartál visszajönni, úgyhogy talán haditervre van szükségünk, hogy kezeljük a rád irányuló figyelmet. Akarod, hogy depis-búbánatos legyek melletted, hogy a többiek ne akarjanak ujjat húzni velünk? Kétlem - válaszol magának helyettem. - Az csak arra ösztönözné őket, hogy bátorítsanak meg részvétet nyilvánítsanak, amitől már úgyis tudom, hogy a tököd kivan. Ha szeretnéd, viselkedhetek szuperizgalmasan, így magamra irányítanám a figyelmet rólad. Akármennyire nehezemre esik bevallani, két hete mindenki csak rólad beszél. Kibaszottul unom! Utálom, hogy az embereknek nincs jobb témájuk. Az viszont tetszik, hogy Danielt is éppen annyira zavarja a dolog, mint engem. - Vagy akár normálisan is viselkedhetnénk, remélve, hogy a többieknek jobb témájuk is akad, mint a Less-szel történtek. Hohó! - poénkodik velem szembefordulva, miközben hátrafelé sétál. Eljátszhatnám, hogy ki vagyok akadva, és masírozhatnék előtted testőrként, habár nagyobb vagy nálam. És ha bárki megpróbálna a közeledbe férkőzni, behúznék neki. Légyszi, játszd el a haragos gyászoló bátyust! Légyszi, a kedvemért! Elröhögöm magam. - Szerintem jól megleszünk haditerv nélkül. Összeráncolja a homlokát, amiért nem vagyok hajlandó részt venni a játékban. 39

- Alábecsülöd, mekkora élvezetet jelent másoknak az elméletgyártás meg a pletyka. Te csak maradj csöndben, és ha bármikor meg kell ma szólalni, majd én megteszem. Már két hete csak arra vágyom, hogy a képükbe ordítsak - mondja. Jólesik, hogy aggódik értem, de igazából csak annyit szeretnék, hogy ez a nap is olyan legyen, mint a többi. A többiek hátha furának érzik majd a jelenlétemben emlegetni a történteket. Szerintem túlságosan zavarban lesznek ahhoz, hogy egyáltalán hozzám szóljanak - és én pont erre vágyom. Még nem csöngettek be az első órára, úgyhogy mindenki kint ácsorog. Most érkezem először úgy a suliba, hogy Less nincs mellettem. Már ez is elég ahhoz, hogy visszarepítsen abba a pillanatba, amikor besétáltam a szobájába, és rá találtam. Nem akarom újra átélni azt a pillanatot. Most nem. Előveszem a zsebemből a telefonomat, és úgy teszek, mintha azzal foglalatoskodnék - azért, hogy eltereljem a gondolataimat a tényről, hogy Danielnek talán igaza volt. Mindenki túlságosan csendes körülöttünk. Marhára remélem, hogy hamarosan normális lesz a helyzet. Csak a harmadik óránk közös Daniellel, így amikor beérünk az épületbe, integetve elhúz az ellenkező irányba. A tantermünk ajtaját kinyitva szinte azonnal síri csend telepszik a helyiségre. Minden szempár rám szegeződik, és figyeli, ahogy a padomhoz lépdelek. Továbbra is a kezemben tartom a mobilomat, s úgy teszek, mintha lekötne - de valójában a tudatában vagyok annak, hogy a többiek néznek. így viszont legalább senkinek sem kell a szemébe néznem. Ha nem nézek a szemükbe, kisebb az esélye, hogy idejönnek. Vajon csak képzelem, hogy teljesen másképpen viselkednek, mint mielőtt Less öngyilkos lett? Talán csak én lettem más. Nem 40

akarom azt gondolni, hogy csak én változtam. Ha mégis, akkor viszont meddig tart ez? Meddig kell még a nap minden másodpercében a halálára gondolnom, és arra, hogy miként hatja át az egész életemet? Less elvesztését összehasonlítom azzal, hogy milyen volt Hopeot elveszíteni annak idején. Úgy tűnt anno, hogy a Hope elrablása utáni hónapokban minden, ami történt, rá emlékeztetett. Reggel felkeltem, és eszembe jutott, hogy ő vajon hol kel fel. Fogat mostam, és eszembe jutott, hogy aki elrabolta, kénytelen volt új fogkelét venni neki, hiszen nem volt nála semmi. Reggeliztem, és eszembe jutott, hogy aki elrabolta, tudja-e, hogy Hope nem szereti a narancslevet, és ad-e neki tejet, mert az a kedvence. Este lefeküdtem, és amikor az övével szemközti ablakomra tévedt a tekintetem, eszembe jutott, hogy a mostani szobájának vajon van-e ablaka. Próbálom felidézni, mikor maradtak abba ezek a gondolatok, de nem vagyok biztos benne, hogy abbamaradtak egyáltalán. Még mindig többet jár a fejemben, mint kéne. Évek teltek el, de valahányszor az égre nézek, mindig ő jár a fejemben. Valahányszor Deannek szólít valaki Holder helyett, beugrik, mennyire megnevettetett, ahogy ő mondta a nevemet, amikor kicsik voltunk. Valahányszor karkötőt látok egy lányon, megjelenik előttem a karkötő, amit Less adott neki percekkel azelőtt, hogy elrabolták tőlünk. Annyi minden emlékeztet rá! Gyűlölöm a tudatot, hogy Less elveszítésével csak még rosszabb lesz. Minden egyes dolog, amire gondolok, amit látok, vagy amit mondok, Lessre emlékeztet. És valahányszor eszembe jut, a gondolatok Hope-hoz vezetnek. És valahányszor Hope-ra gondolok, eszembe jut, hogy csalódást okoztam nekik. Kudarcot vallottam mindkettőjük előtt. Mintha 41

saját magamat neveztem volna el, amikor megkapták tőlem a becenevüket. Mert rohadtul biztos vagyok benne, hogy most épp kibaszott reménytelen a helyzetem.

Valahogy sikerült kibírnom az első két órát anélkül, hogy bárki is hozzám szólt volna. Bár nem mintha hanyagolták volna a témát. Mintha ott sem lettem volna, úgy sutyorogtak, bámultak és találgattak, vajon mi jár a fejemben. Rögtön lehuppanok Daniel mellé, amint megérkezem Mr. Mulligan tantermébe. Daniel némán, egyetlen pillantással érdeklődik, hogy vagyok. Úgy tűnik, az elmúlt években kialakult közöttünk valamiféle szavak nélküli kommunikáció. Vállat vonva tudatom vele, hogy megvagyok. Persze, szar érzés, és szívesebben lennék most valahol máshol, de mit tehetek? Kibírom. Ennyi. - Azt hallottam, hogy Holder nem beszél senkivel - suttogja az előttem ülő lány a szomszédjának. - Mármint egyáltalán nem. Egy szót sem, amióta rátalált. A hangerőből ítélve fogalma sincs arról, hogy éppen mögötte vagyok. Daniel felemeli a fejét, hogy szemügyre vegye őket, és látom az undort az arcán, mert tudja, hogy hallom a beszélgetésüket. - Talán némasági fogadalmat tett - találgat a másik csaj. - Aha, lehet. Lesslie-nek sem ártott volna néha némasági fogadalmat tennie. Baromi idegesítő volt a röhögése. Elfut a pulykaméreg. Ökölbe szorítom a kezemet, és életemben először azt kívánom, bárcsak ne volna helytelen megütni egy nőt. Nem azért haragszom, amiért a háta mögött beszélnek a nővéremről. Arra számítottam. Nem is azért, mert a halála után 42

beszélnek róla. Hanem azért, mert amit a legjobban szerettem Lessben, az a nevetése volt. Úgyhogy ha továbbra is róla csevegnek, jobban teszik, ha a kibaszott nevetését nem hozzák fel többet. Daniel megragadja a pad szélét, felemeli a lábát, és teljes erőből belerúg a lány asztalába, amitől az jó harminc centit előrecsúszik a padlón. A csaj felsikít, és székestül azonnal felé fordul. - Mi a fene ütött beléd, Daniel? - Hogy mi ütött belém? - kérdez vissza emelt hangon. Előrehajolva lesújtó pillantást vet rá. - Megmondom én neked, mi ütött belém. Idegesít, hogy lány vagy, mert ha farkad lenne, most jól beverném azt a tiszteletlen, lepcses pofádat! A csaj eltátja a száját, és láthatóan nem érti, miért szállt rá Daniel. Ám az értetlensége nyomban elszáll, amikor észreveszi, hogy közvetlenül mögötte ülök. Elkerekedik a szeme, mire rámosolygok, s kedveszegett integetésre emelem a kezemet. Egy szót sem szólok. Nem igazán érzem úgy, hogy bármit hozzá kéne tennem Daniel mondandójához, és ha már úgyis nyilvánvalóan némasági fogadalmat tettem, csak azért is befogom. Amúgy meg Daniel azt mondta, hogy már két hete a képükbe akar ordítani. Erre talán csak ma kap esélyt, tehát egyszerűen ráhagyom, hadd csinálja. A lány azonnal előrefordul - anélkül, hogy bármiféle halovány bocsánatkéréssel szolgálna. A tanterem ajtaja kinyílik, és Mr. Mulligan lép be rajta. Az előbbi feszültség szertefoszlik, helyébe másfajta lép. Less és én mindent megtettünk, hogy idén elkerüljük ezt a tanárt, de nem volt túl nagy szerencsénk. Vagyis nekem nem volt túl nagy szerencsém. Lessnek már nem kell aggódnia amiatt, hogy végigülje unalmas, terjengős óráit. 43

- Dean Holder - szólal meg az asztalához érve. - Még mindig várom a múlt hétre esedékes házi dolgozatot. Remélem, nálad van, mert ma abból lesz prezentáció. Francba! Az elmúlt két hétben eszembe sem jutott, hogy talán házi dolgozatot kéne írnom. - Nem, nincs nálam. Felpillant abból a valamiből, amit az asztalon bámult, és egyenesen a szemembe néz. - Akkor majd óra után beszélünk. Bólintok, és talán egy kicsit a szememet is forgatom. Az ő óráin elkerülhetetlen a szemforgatás. Ez az ember egy köcsög, aki elszáll az osztályteremben feltételezett hatalmától. Világos, hogy kiskorában szívatták, és eltévedt bosszúja mindenkire lesújt, aki a mellényzsebében nem hord műanyag zsebvédő tolltartót. Az óra nagy részében elengedem a fülem mellett a prezentációkat, és próbálok listát írni arról, milyen beadandóim lehetnek. Less volt kettőnk közül az összeszedettebb. Mindig szólt, mit kell megírni, mikorra, s egyáltalán milyen tantárgyból. Mintha órák teltek volna el, amikor végre kicsöngetnek. A helyemen maradok, amíg a többiek kimennek, hogy Mr. Mulligan revansot vehessen rajtam. Amint ketten maradunk a teremben, a tanári asztal elé sétál, nekidől, és karba fonja a kezét a mellkasán. - Tudom, hogy a családod milyen megpróbáltatásokon ment keresztül, és együtt érzek veled. Na, kezdődik... - De remélem, megérted: az életedben bekövetkező sajnálatos események nem jelentenek kibúvót az elvárásoknak való megfelelés alól. Jézus Mária! Egy kibaszott házi dolgozatról van szó. Nem az alkotmányt kellett volna újraírnom. Tudom, hogy csak bólintva 44

igazat kellene adnom neki, de rossz napot választott a prédikáláshoz. - Tanár úr, Less volt az egyetlen testvérem, tehát valószínű, hogy ez nem fog ismételten bekövetkezni. Hiába tűnik úgy, hogy újra és újra megtörténik, igazából csak egyszer lehetett öngyilkos. Összevont szemöldökéből és papírvékonyra feszülő ajkából látszik, hogy egyáltalán nem tart viccesnek. Ami jó hír, mert nem is akartam poénkodni. - Bizonyos esetekben nincs helye szarkazmusnak - jelenti ki tömören. - Azt reméltem, hogy ennél egy kicsit több tiszteletet tanúsítasz a nővéred iránt. Akármennyire utálom ma, hogy lányokat nem szabad megütni, még jobban gyűlölöm a szabályt, hogy tanárokat sem. Rögtön felpattanok, és fürgén odamasírozom hozzá. Néhány centire állok meg tőle, az oldalamon ökölbe szorított kézzel. A közelségemtől megfeszül a teste, így önkéntelenül elégedettség árad szét bennem, amiért megfélemlítem. Egyenesen a szemébe nézek, összeszorítom a fogamat, és halkan folytatom. - Leszarom, hogy maga tanár, diák vagy egy istenverte prédikátor. Soha többé ne vegye a szájára a nővéremet! Még néhány másodpercig farkasszemet nézek vele. Forr bennem a düh, miközben várom a reakcióját. Egy szót sem képes szólni, úgyhogy megfordulok, és felkapom a hátizsákomat. - Holnap megkapja a dolgozatát - közlöm a teremből kifelé menet.

Meggyőződésem volt, hogy percek választanak el a kirúgástól. Mr. Mulligan azonban nyilvánvalóan úgy döntött, hogy nem tesz 45

bejelentést a kis csevejünkről, mert nem történt semmi, pedig már ebédszünet van. Tovább kell lépni. - Holder - mondja a hátam mögött valaki a folyosón. Megfordulva látom, ahogy Amy éppen utolér. - Szia, Amy! Bárcsak egy kis nyugalmat meríthetnék a jelenlétéből... de nem megy. Ahogy ott áll, beugranak a két héttel ezelőtti események, amiről a fényképek jutnak eszembe, amikért jött, amiről Less, róla pedig Hope jut eszembe. Aztán persze megint emészt a bűntudat. - Hogy vagy? - érdeklődik habozva. - Nem hallottam felőled, amióta... - csuklik el a hangja, úgyhogy inkább gyorsan válaszolok, nehogy további részletekbe bocsátkozzon. - Megvagyok - felelem bűntudatosan, mert úgy tűnik, szomorú, amiért nem hívtam. Szerintem elég nyíltan fogalmazott, mi történt közöttünk. Legalábbis remélem. - Azt vártad esetleg... - nézek le a lábfejemre, és felsóhajtok, mert nem tudom, hogyan hozzam elő a témát anélkül, hogy totál seggfejnek tűnnék. Egyik lábamról a másikra állok, aztán ráemelem a tekintetem. - Azt vártad, hogy felhívjalak? Mert azt hittem, hogy ami történt... - Nem - vágja rá rögvest. - Nem. Jól gondoltad. Én csak... Nem tudom - von vállat, mintha már meg is bánta volna, hogy beszélgetünk. - Holder, én csak tudni akartam, jól vagy-e. Hallottam a pletykákat, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem aggódtam. Úgy éreztem magam, mintha az a nap nálatok csak rólam szólt volna, és eszembe sem jutott akkor megkérdezni téged, hogy bírod ezt az egészet. Mintha lelkiismeret-furdalása lenne, amiért megemlítette a pletykákat - pedig nincs rá oka, hogy így érezzen. Ő az egyetlen, 46

aki tényleg meg akar győződni róla, hogy a mendemondák nem igazak. - Jól vagyok - biztatom. - A pletyka csak pletyka, Amy. Elmosolyodik, ám mintha nem hinne a szavaimnak. Végképp nem akarom, hogy aggódjon miattam. Köré fonom a karjaimat, és a fülébe suttogom: - Komolyan mondom, Amy! Nem kell aggódnod értem, oké? Bólint, aztán elhúzódik tőlem, és feszülten végignéz a folyosón előbb balra, aztán jobbra. - Thomas - súgja az indokot, hogy miért bontakozott ki az ölelésből. Bátorítóan rámosolygok. - Thomas - bólintok. - Épp nincs otthon, hogy valami kerti arccal segítsen az apukájának, ugye? Amy összeszorítja az ajkát, és megrázza a fejét. - Vigyázz magadra, Holder! - búcsúzik, mielőtt sarkon fordul, és elmegy. Berakom a holmimat a szekrénybe, aztán az ebédlő felé veszem az irányt. Néhány perccel azután érkezem, hogy a helyiség megtelt emberekkel, így eleinte olyan ez, mint bármelyik másik ebédszünet. De amint észrevesznek, ahogy Daniel asztala felé tartok, a hangok egy oktávnyit mélyülnek, és mindenki leplezetlenül engem bámul. Már tényleg vicces, mennyi drámának vagyok ma tanúja. Mindenki, aki mellett elmegyek - még azok is, akik évek óta a barátaim -, úgy gondolja, hogy ha nem követi csendesen minden egyes mozdulatomat, lemaradhat az összeomlásom pillanatáról. Nincs ínyemre, hogy csalódást okozok nekik, viszont ma elég jól kézben tartom a dolgokat. Nem lesz semmiféle összeomlás, úgyhogy törődhetnének a maguk dolgával. 47

Mire tényleg odaérek az asztalhoz, az ebédlő zsivaja halk sutyorgássá fakul. Valamennyi szem rám szegeződik, miközben azt kívánom, bárcsak elküldhetném őket a picsába. Azzal viszont pont azt a kifakadást kapnák meg, amire várnak, úgyhogy inkább befogom. Azt viszont nem teszem meg, hogy közlöm Daniellel: nem mondhatja ki, amit én ki szeretnék mondani. Az asztal felé közelítve egyenesen a szemébe nézek, és lejátszódik közöttünk egy gyors, szavak nélküli beszélgetés. Egy szavak nélküli beszélgetés, amiben rábólintok, hogy kiadja a maradék feszültséget is, ami esetleg még forr benne. Csibészesen elvigyorodik, és hangosan lecsapja a tenyerét az asztalra. - Kibaszott szent szar! - kiált fel a székére állva. Vadul mutogatni kezd felém. - Emberek, ide nézzetek! Itt van Dean Holder! Tovább mászik az asztalra, miközben a figyelem rólam rá irányul. - Miért engem bámultok? - rikkantja, és széles, eltúlzott karlendítésekkel még mindig felém mutogat. - Hiszen itt van nekünk Dean Holder! Az igazi, az egyetlen! Amikor mindössze néhány ember veszi le róla a tekintetét, hogy rám nézzen inkább, Daniel az ég felé emeli a kezét, mintha csalódott volna bennük. - Gyerünk már, srácok! Már két hete várjuk ezt a pillanatot! Most, hogy végre itt van, úgy döntöttetek, hogy kussoltok? Mi van veletek? Lenéz rám, összeráncolja a homlokát, és reményvesztetten leereszti a vállát. 48

- Sajnálom, Holder. Azt hittem, a mai nap egy kicsit érdekesebb lesz a számodra. Abban reménykedtem, hogy lesz egy kis kérdezz- felelek a dolgok tisztázására, mert nem tudtam, hogy ebben az iskolában mindenki gerinctelen paraszt... Elkezd lemászni az asztalról, aztán megint az égnek emeli a kezét, és feltartja az egyik ujját. - Várjunk csak! - pördül meg a tengelye körül, hogy szembenézzen a tömeggel. - Ez voltaképpen elég jó ötlet. Körbenézek, és azt várom, hogy az ebédlőfelügyelők egyike Daniel felé igyekezve meg akarja szakítani a műsort. Az egyetlen jelenlévő felügyelő viszont éppúgy őt bámulja, mint mindenki más, várva a folytatást. Daniel átugrik a mi asztalunkról a mellette lévőre, miközben rálép néhány tálcára. Az egész asztalt beborítja kakaóval, és kis híján elcsúszik, de fél kézzel megkapaszkodik az egyik srác fején, és felegyenesedik. Az egész előadás baromi szórakoztató, úgyhogy leülök, és úgy nézem, mintha nem is miattam lenne a kitörés. Lenéz egy lányra, aki a lábánál ül, feléje nyújtja a karját, és rámutat az ujjával. - Mi van veled, Natalie? Most, hogy már itt van Dean Holder, élőben és személyesen, meg szeretnéd kérdezni tőle, hogy helytálló-e a Less halálának okával kapcsolatos elméleted? Natalie elvörösödve pattan fel. - Mekkora seggfej vagy, Daniel! A lány megragadja a tálcáját, és elsétál. Daniel továbbra is az asztala tetején marad, kinyújtott mutatóujjával követve az útját. - Várj, Natalie! Mi van, ha Lesslie tényleg azért ölte meg magát, mert Grayson ugyanazon a héten dobta, amikor elvette a szüzességét? Nem akarod tudni, igazad van-e? Nem akarod tudni, hogy győztél-e? 49

Natalie kimegy az ebédlőből, úgyhogy Daniel azonnal Thomasra irányítja a figyelmét, aki néhány asztalnyira, Amy mellett ül. Amy keze a szája előtt van, és úgy mered Danielre, mintha sokkot kapott volna - a jelenlévők nagy részéhez hasonlóan. Daniel Thomasra mutat, és három asztalon átszökellve megáll fölötte. - Thomas! - kiabálja Daniel izgatottan. - És veled mi a helyzet? Szeretnél részt venni a kérdezz-felelekben? Ma reggel hallottam az elméletedet az első órán, és elég körmönfont. Thomas is felpattan, és felkapja a tálcáját, éppúgy, mint Natalie. - Tahó vagy, Daniel! Neki most semmi szüksége erre - biccent felém. Nem mondok semmit, bár őszintén remélem, hogy Thomas megússza ép bőrrel. Nem tudom, milyen pletykát terjeszt, de akkor is. Tutira veszem, hogy amit Amyvel tettem, elegendő revansot jelent - még ha soha nem is tudja meg. - Ó... — kapja a kezét a szája elé Daniel tettetett kétségbeeséssel. Rám pillant. - Holder, tényleg nincs most erre szükséged? Csak nem gyászolsz, vagy valami? Talán tiszteletben kéne tartanunk? Próbálok nem vigyorogni, de Daniel átkozottul jól csinálja, hogy a feje tetejére állít egy elcseszett napot. Egyik asztalról a másikra lépve tart a miénkhez. - Hát nem szeretnél részt venni a kérdezz-felelekben, Holder? Azt hittem, tiszta vizet óhajtasz önteni a pohárba. Megint megpördül a tengelye körül, és az ebédlő teljes közönségéhez szól anélkül, hogy választ várna tőlem. Néhány diák megfogja a tálcáját, és elkezdenek kiszivárogni a teremből, mert félnek, hogy ők lesznek a következők. - Hová megy mindenki? Máskor bezzeg nem bánjátok, ha erről kell dumálni! Miért nem most teszitek, amikor tényleg őszinte 50

válaszokat kaphattok? Talán Holder elmondja, hogy Less igazából miért csinálta. Sőt, ami még jobb, talán azt is, hogyan csinálta. Talán az is kiderülhet, hogy ő maga is öngyilkos akar-e lenni! Daniel megint lenéz rám, és csípőre teszi a kezét. - Holder, igaz a pletyka? Valóban kitűzted a dátumot, amikor ki akarod nyírni magad? Most minden szem határozottan rám szegeződik. Mielőtt válaszolhatnék — és nem mintha akartam volna -, Daniel feltartja a kezét, és felém fordítja a tenyerét. - Várj! Erre ne válaszolj, 1 lol dér! Megfordul, hogy a gyorsan fogyatkozó tömeghez szóljon. - Szerintem fogadásokat kéne kötnünk erre! Valaki hozzon nekem papírt és tollat! Én a jövő csütörtökre teszem a tétet - húzza elő a pénztárcáját. Az ebédlőfelügyelőnél láthatóan betelt a pohár az illegális szerencsejáték miatt, mert határozottan megindult Daniel felé, aki viszont észrevette őt, és gyorsan visszarakta a tárcáját a zsebébe. - Akkor majd suli után fogadunk - teszi hozzá gyorsan, az asztalról leugorva. Sarkon fordulok, és az ebédlő kijárata felé veszem az irányt Daniellel a nyomomban. Amint bezárul mögöttünk az ajtó, visszatér a sutyorgás - ezúttal viszont már sokkal hangosabban. A szekrényünkhöz vezető folyosó elején szembefordulok vele. Nem tudom eldönteni, hogy behúzzak neki egyet, vagy pedig meghajoljak előtte. - Te tiszta hülye vagy, ember! - nevetek. Végighúzza a tenyerét az arcán, és mélyet sóhajtva a szekrényeknek dől. 51

- Ja. Tényleg nem így akartam. Csak már nem bírtam volna ki egy újabb másodpercet ebből a szarakodásból. Nem tudom, neked hogy megy. - Én se bírtam volna - válaszolom, miközben kinyitom a szekrényem ajtaját, és kiveszem belőle a slusszkulcsom. Szerintem nekem mára ennyi. Semmi kedvem itt maradni. Daniel válaszra nyitja a száját, de a hátam mögül hallatszó torokköszörülés félbeszakítja. Megfordulva látom, hogy Joiner, az igazgató dühösen mereszti rá a szemét. Visszafordulok Danielhez, mire ártatlan képpel vállat von. - Akkor holnap találkozunk. Úgy tűnik, randiebédem van az igazgató úrral. - Inkább büntetőrandid - jelenti ki szigorúan mögöttem Joiner. Daniel szemforgatva követi az irodája felé. Felkapom a könyvet, ami Mr. Mulligan házi dolgozatához kell, bezárom a szekrényajtót, aztán végigsétálok az aulán a kijárat felé. Mielőtt kikanyarodnék a folyosóra, Less nevét hallom, amitől megtorpanok. Kikémlelek a sarkon, és négy embert látok a szekrényüknek dőlve. Az egyik srácnak telefon van a kezében, mindannyian odahajolnak hozzá, s a videót nézik, amit mutat nekik. A hangszóróból Daniel hangja hallatszik. Úgy tűnik, valaki felvette az ebédlős műsort, ami már szárnyra is kelt. Nagyszerű. Még több ok a pletykára. - Nem értem, miért ilyen nagy ügy ez Daniel szerint - szólal meg, aki a telefont tartja. - Tényleg azt várta, hogy majd nem beszélünk róla? Ha valaki elég beteg ahhoz, hogy öngyilkos legyen, nyilván beszélni fogunk róla. Ha engem kérdeztek, Lessnek meg kellett volna próbálnia kitartani ahelyett, hogy a könnyebbik... 52

Nem várom meg, hogy befejezze a mondatot. Csörömpölve törik darabokra a mobilja, amikor a szekrényhez vágom, de a hang semmi ahhoz képest, mint amikor először találkozik az öklöm az állkapcsával. Hogy azután hangosabb ütések következtek-e, nem tudom, mert rögtön kizártam a külvilágot. Most háton fekszik a folyosó padlóján, én pedig rajta vagyok, és olyan erővel ütöm, hogy remélhetőleg soha többé nem lesz képes kinyitni a kibaszott pofáját. Emberek húzgálják a vállamat, a pólómat és a karomat, én viszont továbbra is ütöm. Ismétlésre állítom a haragomat, és nézem, ahogy az öklöm minden ütés után egyre vörösebb a rákenődő vértől. Azt hiszem, végre megkapták, amire vártak. Elszakadt a cérna. Eddig bírtam. És igazából leszarom.

53

Ötödik fejezet

Less!

Boldog öthetes halálfordulót! Bocs, hogy az utóbbi időben nem jelentkeztem, de sok minden történt. Ezt imádni fogod Dean Holdert letartóztatták. Verekedésbe keveredtem az iskolában, amikor két hete megvédtem a becsületedet. Bár szó szerint nem is nevezném verekedésnek. Szerintem két félnek kell részt vennie egy verekedésben, márpedig ez az eset határozottan egyoldalú volt. Mindegy, szóval előzetesbe kerültem. Alig töltöttem bent három órát, mert anya letette az óvadékot, tehát

az

egész

rosszfiúsabbnak

hangzik,

mint

amilyen valójában volt. Bevallom ez az első alkalom, hogy valaha is hálás voltam azért, mert ügyvéd. Most finoman szólva is ki vagyok akadva, és nem tudom,

mit

csináljak.

Anya 54

sokat

tépelődik

mostanság, és a kis iskolai balhé nem segített rajta túlzottan. Úgy érzi, kudarcot vallott velünk. Az öngyilkosságod miatt abszolút kételkedik az anyai képességéiben, amit nekem elég rossz nézni. Most, hogy én is fogtam magam, és elbasztam a dolgokat, még jobban kételkedik magában. Annyira, hogy arra kényszerít: egy ideig lakjak apával. Úgy látom, hogy az egész túl sok neki. Miután megvertem azt a seggfejt a suliban, bevallotta, hogy szerinte

több

segítségre

van

szükségem,

mint

amennyit most ő tud nekem nyújtani. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy anya meggondolja magát, de a ma reggeli bírósági meghallgatásom után úgy tűnik, hogy a bíró egyetért vele. Apa éppen úton van értem. Öt óra múlva már a szülővárosunk felé tartok majd. Oda, ahol elindultunk a lejtőn. Emlékszel,

milyen

volt

kiskorunkban?

Mielőtt

hagytam, hogy Hope bemásszon abba a kocsiba? Jó volt. Nagyon jó. Anya és apa boldogok voltak. Szerettük

a

macskánkat,

környéket, ami

folyton

a

házunkat, beleugrott

meg abba

a az

átkozott kútba a hátsó kertben. A cica nevére sem emlékszem, de arra igen, hogy ő volt a leghülyébb macsek, akivel valaha találkoztam. Azon a napon kapcsolt lejtmenetbe a sorsunk, amikor faképnél hagytam a kertben síró Hope-ot. 55

Utána minden megváltozott. Megjelentek újságírók, nőtt a feszültség, és eltűnt az emberekbe vetett ártatlan hitünk. Anya el akart költözni a városból, apa pedig nem akarta otthagyni a munkahelyét. Anyának nem tetszett, hogy még mindig a történtek helyszínének szomszédságában élünk. Emlékszel, hogy évekig nem engedett

ki

minket

egyedül

a

házból,

miután

elrabolták Hope-ot? Annyira félt, hogy velünk is megtörténi ugyanaz. Igyekeztek, hogy a nyomás ne roppantsa össze a házasságukat, Emlékszem

ám

arra

végül a

mégis

napra,

betelt

amikor

a

pohár.

elmondták

nekünk, hogy válnak, eladják a házat, és anyával közelebb költözünk az ő családjához. Sohasem fogom elfelejteni, mert Hope lerablása után az volt életem második legrosszabb napja. De neked, mintha a legszebb lett volna. Olyan izgatott lettél a költözéstől! Miért, Less? Bárcsak eszembe jutott volna, hogy megkérdezzelek, amikor még éltél… Tudni akarom, miért gyűlöltél annyira ott élni, mert én nagyon nem akarok visszamenni Austinba. Nem akarom, hogy itt kelljen hagynom anyát. Nem akarok apával élni, és úgy tenni, mintha részemről rendben lenne, hogy évekkel ezelőtt

otthagyta

a

családját.

56

Nem

akarok

visszamenni abba a városba, ahol minden sarkon Hope-ot keresem. Átkozottul hiányzol, Less, de ez más érzés, mint ahogy Hope hiányzik. Veled tudom, hogy már soha többé nem találkozhatok. Tudom, hogy elmentél és már nem szenvedsz többé. De Hope-pal nincs meg a lezárás tudata. Mert nem tudom, hogy szenvedhet-e még. Nem tudom, élő-e vagy holt. Utálom ezt a gondolatmenetet, hogy mindig a lehető legrosszabb forgatókönyvnél lyukadok ki. Mégis mennyi az esélye annak, hogy azt a két lányt, akit a legjobban szerettem, elveszíthetem? Napról napra darabokra szaggat a tény. Tudom, hogy túl kellene lépnem rajta… hogy el kellene engednem a bűntudatot. De őszintén szólva nem akarok túl lenni rajta. Nem akarom elfelejteni, hogy képtelen maradtam

voltam itt

megvédeni egyedül.

titeket,

és

ezért

Megérdemlem,

hogy

hátralévő életem minden egyes pillanatában eszembe jusson, hogy mindkettőtöknek csalódást okoztam – így mindig észben tarthatom, nehogy még egyszer mással megtegyem. Igen, tényleg valami emlékeztetőre van szükségem. Talán tetováltatnom kéne. H

57

Öt és feledik fejezet

Less!

Micsoda

év

volt!

Majdnem

megfeledkeztem

a

jegyzetfüzetről. Biztos elfelejtettem eltenni, amikor gyorsan

összecsomagoltam

tavaly

szeptemberben.

Ott várt a komódon, és a rárakódott porrétegből ítélve anya sem lesett bele. Ha anya ugyanúgy reagált arra, hogy apához költözöm, mint ahogy a halálodra, biztos vagyok benne, hogy elmenetelem után be sem tette a lábát a szobámba. Mintha egyszerűbb lenne neki, hogy bezárja az ajtókat, és ne is gondoljon a mögöttük honoló síri csöndre. Tutira veszem, a terv szerint Austinban kellett volna maradnom érettségéig, de keresztülhúztam a számításokat a

varázslatos képességemmel, hogy

nagykorúvá tudtam válni. Apának esélye sem volt akaratom

ellenére

nagykorúságról

ott

tartani.

beszélünk…

fura

És volt

ha

már

nélküled

ünnepelni a szülinapom. De jó volt, mert apától kaptam egy új autót. Fix, hogy ha életben vagy, 58

osztoznunk kéne rajta – mivel azonban nem vagy életben, teljesen az enyém lehet. És nem kellett otthagynom

Austinban,

amikor

néhány

napja

hazajöttem, tehát pláne jó. Hiányzott anya, főleg ezért akármennyire

is

utálom

jöttem vissza. És

bevallani,

Daniel

is

hiányzott. Egyébként mindjárt indulunk, hogy összefussunk a régi arcokkal. Szombat este van, úgyhogy biztos találunk

egy

helyet,

ahol

felbukkanhatok,

és

beszédtémaként szolgálhatok az embereknek. Daniel szerint elág durva pletykák keltek szárnyra arról, hol is voltam tavaly. Azt is mondta: nem vette a fáradságot, hogy akár egyet is megcáfoljon. Ő volt az egyetlen, aki tudta, hova indulok valójában, így örülök

neki,

hogy

nem

érezte

szükségét,

hogy

felvilágosítson bárkit is. Szerintem tetszik neki a helyzet, hogy ő tudja az igazat. Még

egy

visszajöttem.

apróság A

nagy

közrejátszott

abban,

hogy

veszekedés

apával.

Majd

nem

tudsz

emlékeztess, hogy később elmeséljem. Ja,

várj

csak...

Azt

hiszem,

emlékeztetni. Oké, majd emlékeztetem magam. Holder, ne felejts el mesélni Lessnek a veszekedésről apával. H 59

Hatodik fejezet

El sem hiszem, hogy képes volt rábeszélni bármiféle társasági eseményre az első itthon töltött héten. Megesküdtem, hogy nagy ívben elkerülöm majd ezeket az embereket, de egy egész év eltelt. Volt egy kis időm hozzászokni a gondolathoz, szóval talán nekik is. Néhány lépéssel Daniel előtt sétálok az ismeretlen ház felé, de mielőtt belépnék az ajtón, megállok. Arra számítottam a legkevésbé, hogy a rengeteg iskolatársam közül, akiket egy éve nem láttam, éppen Graysonba botlom. Persze, mindig az történik, amire az ember a legkevésbé számít. A Less halálát megelőző este óta nem láttam, amikor is véresen hagytam a legjobb barátja nappalijának padlóján. Éppen kifelé tart, amikor bemegyek, úgyhogy néhány másodpercig szemtől szemben állunk, egymásra meredve. Nem sokat gondoltam rá, amióta elmentem, de a látványa most felszínre hozza bennem az összes gyűlöletet, amit akkor éreztem - mintha az érzés egy pillanatra sem hagyott volna el. A tekintetéből ítélve halványlila gőze sincs, mit mondjon nekem. Én a kijáratot, ő pedig a bejáratot állja el, és úgy tűnik, mintha egyikünk sem akarna hátrálni. Mindkét kezem ökölbe szorul védekezésképpen, a szavaira előre felkészülve. Talán ordítani fog, vagy leköp, akár még bocsánatot is kérhet. Akármi

60

hagyja is el a száját, nem számít. Az ösztöneim nem azt súgják, hogy meghallgassam, hanem azt, hogy hallgattassam el. Daniel kicsivel lemaradva lép be mögöttem, és észreveszi a néma patthelyzetet. Beférkőzik mellettem, aztán szembeáll velem, kitakarva a képből Graysont. Két tenyerét az arcomhoz csapja, hogy a szemébe nézzek. - Nincs idő a faszverőkre! - ordítja túl a zenét. - Vár ránk a sör, amit meg kell inni! Graysont még mindig eltakarva megfogja a vállamat, és jobbra vonszol. Ellenállok, mert nem én akarok lenni az első, aki kihátrál a csendes szituból. Megjelenik Jaxon, aki Grayson karjára teszi a kezét, az ellenkező irányba húzva őt. - Gyerünk, nézzük meg, hogy Six és Sky mit tervez! - rikkantja neki. Grayson bólint, aztán egy rám vetett szigorú pillantással kihátrál. - Oké. Ez a buli úgyis döglődik. Ha még a tavalyi évet írnánk, már a földön lenne, miközben a térdemet kényelmesen pihentetném a torkán. De ez nem a tavalyi év, a torka pedig nem ér annyit. Egyszerűen rámosolygok, mialatt hagyom, hogy Daniel elvonszoljon a konyha felé. Amint Jaxon és Grayson kilépett a bejárati ajtón, hosszan kifújom a levegőt. Megkönnyebbültem, hogy úgy döntöttek: távoznak a partiról valami lányok kedvéért, akik elég betegek ahhoz, hogy szórakoztassák őket. Elfintorodom az előbbi gondolattól, mert tudatosul bennem, hogy véletlenül Lesst is ebbe a kategóriába suvasztottam éppen. Szerencsére már nem kell aggódnom azokért a csajokért, akiket 61

Grayson felszed. Nyugodtan csípjen fel bárkit, aki elég reménytelen eset ahhoz, hogy vele kezdjen. - Nyomd a szádat a pohár széléhez, hajtsd hátra a fejed, nyakaid be, s légy boldog! - nyújt át nekem Daniel valami rövidet. Meg sem kérdezem, mi ez, csak engedelmeskedem.

Még egy felessel, két sörrel, és fél órával később a nappaliban vagyunk. A kanapén pihenek, lábam a dohányzóasztalon, Daniel pedig mellettem. Épp a barátaink listáját vesszük sorra, hogy elmondja nekem, kivel mi történt az elmúlt esztendőben. Elfelejtettem, milyen beszédessé teszi az alkohol - nehezemre esik követni. Ujjaimmal az orrnyergemet masszírozva próbálom elűzni a fejfájást. Nem nagyon ismerek itt senkit. Daniel azt mondja, hogy a legtöbbjük az itt lakó srác haverja, de azt sem tudom, ki lakik itt. Megkérdezem tőle, miért vagyunk egyáltalán itt, ha ő sem ismer senkit, mire csodák csodájára elhallgat. Elnéz mellettem a konyha irányába, s arrafelé biccent. - Miatta - jelenti ki. Hátrafordulva néhány pultnak dőlő csajt látok. Egyikük egyenesen Danielre bámul, és flörtöl vele, miközben az italát kevergeti. - Ha miatta vagyunk itt, akkor te miért nem vagy ott? Daniel visszafordul és előrenéz, miközben keresztbe fonja a karját a mellkasán. - Baszki, nincs az az isten! Két hete szakítottunk, azóta nem beszélünk. Ha bocsánatot akar kérni, majd idevonszolja a csinos kis seggét. 62

A lányra visszapillantva észreveszem, hogy talán mégsem huncutul néz Danielre, mint ahogy az előbb gondoltam. A huncut és a gonosz vigyort ugyanis vékony határvonal választja el egymástól, parázsló tekintetét látva pedig nem vagyok biztos benne, melyiket öltötte magára éppen. - Mennyi ideig jártatok? - Pár hónapig. Elég hosszú ideig ahhoz, hogy megtudjam: kurvára kattant szegény - válaszolja Daniel színpadias szemforgatás közepette. - És elég hosszú ideig ahhoz, hogy megtudjam: pont azért szeretem, mert kurvára kattant. Daniel látja, hogy a lányra meredek, és összeszűkül a tekintete. - Ne fixírozd már, ember! Rá fog jönni, hogy róla beszélünk. Nevetve elfordítom a tekintetemet, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy ne vegyem észre a bejárati ajtón érkező két alakot. Jaxon nyomában ott van Grayson, és mindketten a konyha felé tartanak. A kanapé támlájára hajtom a fejemet, és azt kívánom, bárcsak legurítottam volna még néhány felest. Semmi kedvem vele foglalkozni az este hátralévő részében. Daniel megint fáradhatatlan monológba kezd. Elkalandozik a figyelmem, amikor ma már másodjára emlegeti az új gumiabroncsait. Elég jól sikerül a gondolataimba mélyedni, amíg Jaxon és Grayson közelebb nem kerül a nappalihoz. Fogalmuk sincs róla, hogy a kanapén ülök, és szeretném, ha ez így is maradna. Most már csak arra várok, hogy Daniel elhallgasson annyira, hogy közöljem vele: részemről indulhatunk. - Kibaszottul unom - hallom meg Graysont. - Minden szombat este ugyanaz. Istenemre esküszöm, ha jövő hétvégén se adja be a derekát, ennyi volt. Jaxon elröhögi magát. 63

- Tutira veszem, hogy Skynak mindössze jó adag visszautasításra van szüksége. A lányok szeretik, ha lerázzák őket. Gőzöm sincs, ki az a Sky, de tetszik, hogy nem adja he a dcickái Graysonnak. Okos lány. - Kétlem, hogy ez nála működne - nevet Grayson. - Átkozottul makacs. - Ja, ja, az - bólint Jaxon. - Az ember azt hinné, hogy a híre alapján egy kicsit könnyebb eset. Szerintem ő a legnagyobb szűzkurva, akivel valaha találkoztam. Grayson kacag Jaxon megjegyzésén, nekem pedig különösen nagy erőfeszítésembe kerül, hogy elengedjem őket a fülem mellett. Dühít, hogy így beszélnek erről a lányról, mert tudom, hogy Grayson minden valószínűség szerint Lessről is hasonlóképp nyilatkozott, amikor jártak. Grayson továbbra is mocskolja a csajt, én pedig minél tovább ülök itt, annál többször kell hallanom a szájából kifröccsenő beteges röhögést. Legszívesebben elhallgattatnám. Leveszem a lábamat a kanapéról, és megfordulok, hogy elküldjem őket a vérbe, de Daniel megfogja a vállamat, és megrázza a fejét. - Majd én - mondja csibészes mosollyal. Felhúzza a lábát a kanapéra, aztán megfordul, hogy szembenézzen Graysonnal és Jaxonnal. - Elnézést kérek - tartja fel a kezét a levegőbe, mintha órán jelentkezne. Mindig olyan színpadias! Még akkor is, ha tudja, hogy éppen szét lesz rúgva a valaga. Én talán tudom tartani a frontot Grayson ellen, de Daniel tudja, hogy ő nem... ám úgy tűnik, ez sem állítja meg. Grayson és Jaxon is felé fordul, előbbinek azonban megakad rajtam a tekintete, amikor találkozik az enyémmel. Belenézek az 64

ocs- mány szemébe, miközben Daniel átöleli a kanapé támláját, és folytatja a mondandóját. - Az imént kénytelen voltam meghallani a diskurzusotokat. Akármennyire egyet szeretnék érteni azzal, hogy Sky a legnagyobb szűzkurva, akivel ti ketten valaha találkoztatok, szükségét érzem rámutatni, hogy a megállapításotok a legkevésbé sem helytálló. Miután ugyanis velem töltötte a múlt éjszakát, már nem igazán lehet szűznek minősíteni. Ennek fényében talán nem a szüzességét félti tőled, Grayson. Hanem a méltóságát, azért nem fekszik le veled. Daniel másodperceken belül a földön köt ki, miután Grayson átlendül a kanapé háttámláján. Én némileg tiszta fejjel adok Danielnek tíz másodpercet, hogy fordítson a kockán, mielőtt beavatkozom. Némileg elszomorít, hogy csak ennyire hiszek benne, mivel mindössze öt másodperc alatt felülkerekedik Graysonon, így már ő fekszik háttal a padlón. Daniel biztos edzett, amíg távol voltam. Lassacskán feltápászkodom, amikor látom, hogy Jaxon a kanapé eleje felé igyekszik, hogy segítsen Graysonnak. Megragadja Daniel vállát, hogy lerángassa róla, én viszont megmarkolom Jaxon pólóját, és addig ráncigálom, amíg le nem huppan a kanapéra. Pont akkor lépek közelebb, amikor Grayson bevisz egy ütést Daniel állkapcsára. Daniel éppen viszonozni akarja a gesztust, amikor megfogom a karját, és felhúzom a földről, mielőtt megtehetné. Az évek során olyanná vált ez Daniel számára, mint egy játék. Felhúzza az embereket, s arra számít, hogy közbeavatkozom, és pontot teszek a verekedés végére, mielőtt elgyepálnák. Sajnos mivel ezeknél az incidenseknél mindig ott vagyok a háttérben, a nevem összefüggésbe került az összes balhéjával és a 65

hevességével. Valójában viszont csak három embert ütöttem meg egész életemben. 1.) A faszkalapot, aki hülyeségeket beszélt Lessről. 2.) Graysont. 3.) Az apámat. És csak a legutolsót bánom. Emberek áradnak be az ajtón, hogy vethessenek egy pillantást az eseményekre. De csalódniuk kell, mert kiráncigálom Danielt a házból, mielőtt bármit is mondhatna vagy tehetne. Baromira nincs most szükségem plusz indokra, hogy összecsapjak Graysonnal. Alig egy hete jöttem vissza. Tuti fix, hogy nem adok anyának még egy esélyt, hogy visszazavarjon Austinba. Daniel letörli a vért a szájáról, én pedig még mindig fogom a karját, amikor odaérünk a kocsijához. Egy rántással kiszabadítja a karját, megmarkolja a pólója alját, és a szájához emeli. - Bakker! - húzza el a pólót, hogy szemügyre vegye a vérnyomot. - Miért keverem magamat folyton olyan szarságba, amivel szétbaszatom a gyönyörű arcom? Elvigyorodik, és még egyszer letörli a vért a szájáról. - Én nem aggódnék miatta... - nevetem ki, amiért mindig a külsejével van elfoglalva. - Még mindig jobban nézel ki nálam. - Kösz, bébi - élcelődik. Valaki elsétál Daniel mögött, amitől egy pillanatra ökölbe szorul a kezem, mert eszembe jut, hogy talán Grayson az. Megkönnyebbülök, amikor látom, hogy csak a lány az, akiről Daniel beszélt az előbb, és aki bámulta őt a konyhából. Bár fogalmam sincs, miért könnyebbülök meg, mert a csaj határozottan 66

úgy fest, mint egy gyilkos. Daniel még mindig a vért törölgeti a szájáról, amikor a lány mellé sétál. - Ki az ördög az a Sky? Daniel felkapja a fejét a hang irányába, s elkerekedik a szeme a döbbenettől. - Ki? Mi a francról beszélsz, Val? A lány szemforgatva felemeli a kezét, és a ház felé mutat. - Hallottam odabent, hogy azt mondtad Graysonnak, megdugtad tegnap este! Daniel a házra tekint, aztán vissza rá, s egyszeriben leesik neki. - Nem, Val! - sétál oda hozzá, hogy megfogja a kezét. - Nem, nem, nem! Mocskolódott, úgyhogy csak próbáltam felhúzni. Még csak nem is ismerem a csajt, akiről beszélt. Esküszöm... Val faképnél hagyja, ő pedig utánamegy, és könyörög, hogy hallgassa meg. Én meg úgy döntök, ideje hazamennem. Idefelé Daniellel jöttem, ám úgy tűnik, neki akad dolga egy ideig. Mindössze hat és fél kilométerre lehetek hazulról, így írok neki, hogy léptem, aztán elindulok. Ez az egész este eszembe juttatta mindazt, amit nem akarok magam körül. Drámát. Tesztoszteront. Graysont. Az egész gimit úgy általában, de komolyan. Hétfőn kéne kitöltenem az átiratkozási papírokat, de őszintén szólva tényleg nem tudom, vissza akarok-e menni. Tisztában vagyok vele, hogy egyéni tanrendesként is megúszhat- nám. Viszont nincs az az isten, hogy anya ezt hagyná.

67

Hat és feledik fejezet

Less!

Na, szóval ez történt. Múlt héten a drága nevelőanyánk, Pamela rám nyitott, amikor egy lánnyal voltam. Nem akármilyen lánnyal. Makennának hívják, és néhányszor már randiztunk. Jó volt vele, de semmi komoly – erről ennyit.

Szóval

Pamela

hamarabb jött

haza,

és

kompromittáló helyzetben talált minket a kanapén Makenával. Emlékszel arra a kanapéra, amin Pamela három évig rajta hagyta a védőfóliát, mert attól félt, hogy bárki összekoszolja? Hát igen. Nem volt szép jelenet. Főleg,

mivel

Makenna

és

ledobáltuk a

ruháinkat a

folyóson

a

át

kanapéig.

én

szépen

sorban

medencétől kezdve Így

nemcsak,

a

hogy

mindketten tök meztelenek voltunk, de még ki is kellett mennem a kertbe, hogy megkeressem a gatyámat

és

Makenna

holmiját. 68

Pamela

végig

ordibált velem kifelé, majd visszafelé menet, továbbá a lány kocsijához vezető úton is. Makenna rohadtul zavarban volt, és nagyjából elküldött utána a francba. De semmi baj, mert most már itt van ez a király tetkóm Hopeless felirattal (emlékszel a közös becenévre, amit nektek adtam Hope-pal?), ami emlékeztet rá, hogy ne kerüljek túl közel senkihez. Tehát nem hagytam, hogy igazi érzelmeket tápláljak Makenna iránt. Igazából csak a szexről szólt. Nem hiszem el, hogy ezt éppen most közöltem a saját nővéremmel. Bocsi. Mindegy. Szóval, mint ahogy azt sejtheted, apa iszonyú mérges volt, amikor hazajött. Az ő házában egy és csakis egy szabály van érvényben. „Ne dühítsd fel Pamelát!” Megszegtem a szabályt. Elég durván. Komolyan megpróbált szobafogságra ítélni, és talán egy

picit

akartam

kinevettem, tiszteletlen

akármekkora során,

amikor

lenni,

csalódást

semmiképpen

mert

okozott sem

kimondta. tudod,

nekem

az

viselkednék

Nem hogy évek vele

kifejezetten tiszteletlenül. De tény, hogy az apám négy

nappal

tizennyolcadik

születésnapom

után

szobafogságra ítél, valahogy annyira viccesen jött ki, hogy elröhögtem magam.

69

Ő ezt egyáltalán nem találta humorosnak. Kiakadt. Elkezdett

kiabálni

velem,

tiszteletlennek

és

hálátlannak nevezett. Kihúzta nálam a gyufát, mert hát a fenébe is, Less! Tizennyolc éves vagyok! Fiú vagyok!

A

nagykorú

fiúk

csinálnak

olyan

szarságokat, mint például, hogy szexelnek a szüleik házában. De jézusom, ő úgy viselkedett, mintha kinyírtam volna valakit! Szóval, ja. Felidegesített, nekem pedig eldurrant az agyam. Viszont

ez

legrosszabb

még rész

nem

a

azután

legrosszabb

rész.

következett,

A

hogy

visszakiabáltam neki, és ő meg akart ütni. Képes volt venni a bátorságot, és úgy elém állni, mint aki meg akar ütni! Nem mintha nagyobb lenne nálam, de akkor is. A fia vagyok, és úgy bepózolt, mint aki verekedni akar velem. Úgyhogy mit tehettem volna? Megütöttem. Nem volt valami erős ütés, de ahhoz bőven elég, hogy

a

legérzékenyebb

pontját

találjam

el.

A

büszkeségét. Nem ütött vissza. Még csak nem is ordibált velem. Egyszerűen

csak

az

állához

kapta

a

kezét,

és

csalódott tekintettel nézett rám. Aztán megfordult és elsétált. Egy óra múlva hazajöttem a kocsimmal. Azóta nem beszéltünk.

70

Tudom, hogy valószínűleg fel kéne hívnom, és bocsánatot kérni tőle, de hát nem ő kezdte azzal, hogy kiállt ellenem?

Milyen apa csinál ilyet a saját

fiával? És milyen fiú az, aki megüti az apját? Te jó ég, Less! Szarul érzem magam. Sosem lett volna szabad ilyet tennem. Tudom, hogy fel kellene hívnom, de… Nem tudom. Francba! Tudomásom szerint még csak nem is mesélte el anyának, mi történt, mert anya egyáltalán nem említette. Meglepődött, hogy visszajöttem, amikor néhány

napja

beléptem

az

ajtón.

Örült,

de

meglepődött. Nem kérdezte mi szél hozott, így hát nem rukkoltam elő a farbával. Anya most már máshogy fest. Még mindig látom a fájdalmat a szemében, de nem olyan durván, mint amikor tavaly elmentem. Már mosolyog is, ami jó jel. A boldogsága viszont nem lesz hosszú életű. Hétfő van, ma kezdődött az iskola. Az utolsó tanév első napja.

Elment

dolgozni

mielőtt

felébredtem.

Beállítottam az ébresztőt és elkészültem. Odaértem az iskolába, végig csináltam a reggeli edzést, de futás közben csak arra bírtam gondolni, hogy mennyire nem akarok ott lenni. Nem

akarok

szembenézni

ott

lenni nélküled.

mindennel,

amit

Nem akarok

utálok

abban

iskolában, és az ottani emberek többségével. 71

az

Úgyhogy vajon mit csináltam, amikor befejeztem a futást? Visszasétáltam a parkolóba, beszálltam a kocsiba, hazajöttem, és visszafeküdtem aludni. Most már majdnem délután három óra van, anya pár órán belül hazaér. Mindjárt indulok a boltba néhány dologért,

mert

ma

én

csinálok

neki

vacsorát.

Terveim szerint bejelentem, hogy otthagyom az iskolát.

Tudom,

vizsgákkal

hogy

tudom

le

nem a

lesz

sulit

boldog, a

amiért

hagyományos

bizonyítvány helyett, ezért sütit is veszek. A nők szeretik a sütit, nem? Nem hiszem el, hogy nem megyek vissza a suliba. Eszembe sem jutott, hogy így alakulhat az életem. Ezért is téged hibáztatlak. H

72

Hetedik fejezet

- Ennyi lesz ma? - kérdezi a pénztáros. Fejben végigfutok a listán, a sütivel bezárólag. - Aha - felelem, és előveszem a pénztárcámat. Megkönnyebbülök, amiért anélkül sikerült letudnom, hogy ismerősbe botlottam volna. - Szia, Holder! Korai öröm volt. Felpillantva látom, hogy a szomszéd sor pénztárosa engem bámul. Lényegében tálcán kínálja magát a tekintetével. Akárki is ez a lány, arckifejezése figyelemért esedezik. Kicsit sajnálom, főleg mivel a hangja megüti azt a magas, „szexi próbálok lenni a gügyögésemmel” akkordot. A névtáblájára lesek, mert az arca alapján nem tudom hova tenni. - Szia... Shayla! - biccentek kurtán, aztán a saját pénztárosomra nézve reménykedem benne, hogy a hűvös reakcióból tudni fogja: semmi kedvem fényezni az egoját. - Shayna - vág vissza. Upsz... Megint a névtáblájára nézek - csalódottan, mert indokot adok vele a további beszélgetésre. A névtáblája egyébként kétségtelenül Shaylát ír. Nevethetnékem támad, ám most már még jobban sajnálom. - Bocsánat. De ugye tudsz róla, hogy a tábládon Shayla áll? 73

Rögtön a szeme felé tartja a köpenyén virító táblácskát, és összeráncolja a homlokát. Remélem, ez elég kellemetlen ahhoz, hogy ne pillantson fel rám többet. De még ez sem tántorítja el... - Mikor jöttél vissza? - érdeklődik Shayna vagy Shayla. Gőzöm sincs, ki ez a bige, viszont valahonnan ismer engem. Nemcsak hogy ismer, de azt is tudja, hogy el kellett mennem ahhoz, hogy visszajöjjek. Felsóhajtok, amiért még mindig képes vagyok alábecsülni az emberek pletykaéhségét. - Múlt héten - zárom rövidre. - Szóval visszaengednek az iskolába? Mi az, hogy visszaengednek? Mikor nem engedtek be? Ez biztos valami szóbeszéd szüleménye... - Nem számít. Nem megyek vissza. Még nem döntöttem el, hogy holnap beiratkozom-e, mivel ma nem sikerült megtennem. Igazából minden attól függ, hogyan sikerül a ma esti beszélgetés anyával. Valahogy mégis egyszerűbbnek tűnik megadni az embereknek, amit akarnak - ami még több alappal szolgál a pletykákhoz. Amúgy is, ha szertefoszlatnék magam körül minden kételyt, ami az elmúlt évben támadt, a nép téma nélkül maradna. - Elcseszted, cimbora! - jegyzi meg csendesen a pénztáros, miközben elveszi a bankkártyámat. - Fogadtunk, meddig tart neki, amíg észreveszi, hogy elírták a névtábláját. Már két hónapja hordja, én pedig háromra raktam tétet. Most bebuktam miattad húsz dolcsit. Elröhögöm magam. Visszaadja a bankkártyát, amit beleteszek a pénztárcámba. - Az én saram - veszek elő egy húszast. - Tessék. Biztos vagyok benne, hogy egyébként nyertél volna. Megrázza a fejét, és nem fogadja el a pénzt. 74

Visszarakom a bankjegyet a tárcámba, amikor a szemem sarkából kiszúrok valakit a szomszéd sorban. Egy lányt, aki teljes testével felém fordulva engem bámul, és több mint valószínű, hogy ugyanúgy próbálja felhívni magára a figyelmemet, mint Shayna vagy Shayla. Remélem, ez a csaj nem ugyanazzal a gügyögéssel fog indítani. Felpillantok rá, hogy gyorsan végigmérjem. Tényleg nem akartam ránézni, de ha valaki bámul, nehéz elkerülni a szemkontaktust, még ha csak egy másodperc erejéig is. De abban a másodpercben, amikor valóban a szemébe nézek, jéggé dermedek. Képtelen vagyok másfelé pillantani, pedig rohadtul megteszek mindent, hogy kiverjem a fejemből az elém táruló képet. Megáll a szívem. Megáll az idő. Megáll az egész világ. Villámgyors pillantásom leplezetlen, ösztönös bámulássá fajul. Ismerem ezt a tekintetet. Ez Hope tekintete. Az ő orra, az ő szája, az ő haja. Ez a lány úgy, ahogy van, Hope. Valahányszor egy velem egykorú lányra nézve azt hittem, Hope-ot látom, sosem voltam benne annyira biztos, mint most. Annyira biztos vagyok benne, hogy teljesen elveszítem a beszédkészségemet. Szerintem a nevét sem tudnám kinyögni még akkor sem, ha könyörögne érte. Olyan sok érzés áraszt el hirtelen, hogy nem tudom, dühös vagyok-e, izgatott, vagy pedig marhára ijedt. Vajon ő is felismert? Még mindig bámuljuk egymást, és folyton az jár a fejemben, hogy én vajon ismerős vagyok-e neki. Nem mosolyog. Bárcsak elmosolyodna, mert Hope mosolyát ezer közül is felismerném! 75

Felszegi az állát, elkapja a tekintetét, és gyorsan elfordul, hogy ismét a pénztárosra nézzen. Láthatóan nyugtalanítom, de nem úgy, ahogy a lányokat általában szoktam - köztük Shaynával vagy Shaylával. Ez teljesen másfajta reakció, amivel csak még kíváncsibbá tesz, hogy vajon emlékszik-e rám. - Szia! - csúszik ki önkéntelenül a számon, és észreveszem, hogy összerezzen, amikor megszólalok. Most már sietteti a pénztárost, miközben őrült tempóban felmarkolja a szatyrait. Mintha menekülni próbálna. Miért akar elfutni előlem? Ha nem ismert fel... akkor mitől lett ennyire zaklatott? És ha valóban felismert, miért nem örül nekem? Sebesen elhagyja a boltot, úgyhogy én is fogom a szatyrokat, és otthagyom a blokkot. Ki kell jutnom innen, mielőtt elhajt. Egyszerűen nem engedhetem el újra. Egyenesen a kijárat felé tartok, és végignézek a parkolón. Megvan! Szerencsére még mindig pakol, a hátsó ülésre teszi a dolgokat. Megtorpanok, mielőtt mögé sétálok. Remélem, nem tűnök őrültnek, mert eléggé úgy érzem magam. Mindjárt becsapja az ajtót, úgyhogy néhány lépést közelítek. Még sosem féltem ennyire attól, hogy megszólaljak. Mit mondjak? Mi a fenét mondjak? Annyiszor elképzeltem már ezt a pillanatot az elmúlt tizenhárom évben, de fingom sincs, hogy kezdjek bele. - Szia! Szia? Úristen, Holder! Frappáns. Rendkívül frappáns. A mozdulat közben megdermed. Látom, ahogy a válla emelkedik és süllyed, tehát mély lélegzetet vesz. Miattam kell nagy levegőt vennie? A szívem csúcsra jár, és a tizenhárom év alatt felhalmozódott adrenalin szétárad a testemben. 76

Tizenhárom év. Tizenhárom éve keresem őt, és most minden valószínűség szerint megtaláltam. Elve. Ugyanabban a városban, ahol én is lakom. Meg kellene könnyebbülnöm, de folyton Less jár az eszemben, meg az, hogy minden áldott nap ezért a pillanatért imádkozott. Less úgy élte le az egész életét, hogy arra várt, mikor találjuk meg Hope-ot. És most én megtaláltam, ő pedig halott. Ha ez a lány tényleg Hope, össze fogok roppanni, amiért tizenhárom hónappal késve érkezett. Jó, összeroppanni talán mégsem fogok. Elfelejtettem, hogy az a szó már foglalt. De baromira ki leszek akadva. Most már rám néz. Egyenesen rám néz, amitől végem van, mert magamhoz akarom húzni, átölelni, és elmondani neki, mennyire sajnálom, hogy tönkretettem az életét. Ám egyiket sem tehetem meg, mert úgy néz rám, mintha fogalma sem lenne róla, hogy ki vagyok. - Hope! Én vagyok az, Dean! - kiabálnám legszívesebben. A tarkómhoz emelem a kezemet, és próbálom felfogni az egész helyzetet. Nem így képzeltem, hogy rátalálok. Talán túlagyaltam és kiszíneztem az évek során, ám azt hittem, hogy a felbukkanása sokkal katartikusabb lesz. Azt hittem, sokkal több könnyet és sokkal több érzelmet váltok ki benne, nem pedig azt, hogy... a terhére leszek. Az arckifejezése legkevésbé sem árulkodik felismerésről. Mintha meg lenne ijedve. Talán nem ismert fel. Talán azért tűnt nyugtalannak odabent, mert idióta módjára bámultam. Talán azért ijedt most meg, mert gyakorlatilag minden magyarázat nélkül levadásztam. Úgy állok itt, mint valami perverz kukkoló, és fogalmam sincs, egyáltalán hogyan kérdezhetném meg, tényleg ő-e az a lány, akii annyi éve elvesztettem. 77

Tetőtől talpig aggodalmaskodva végigmér. Felé nyújtom a kezemet, hogy bemutatkozással oldjam valamelyest a feszültséget. - Holder vagyok. Tekintete a kezemre siklik, és ahelyett, hogy megrázná, egy lépést hátrál. - Mit akarsz? - kérdezi élesen, az arcomat óvatosan méregetve. Hát nagyon nem ilyen reakciót vártam. - Ööö... - habozok, pedig nem akarok döbbentnek látszani. De őszintén szólva ez a dolog más irányt vett, mint reméltem. Sőt, most már azt sem tudom, milyen irányt reméltem. Kezdem megkérdőjelezni a saját épelméjűségemet. A parkoló másik végében álló kocsim felé pislogok, miközben azt kívánom, bárcsak elmentem volna mellette. Tudom viszont, hogy ha megtettem volna, utólag megbánom, hogy nem álltam elé. - Talán hülyén hangzik, de nagyon ismerősnek tűnsz. Nem bánod, ha megkérdezem, hogy hívnak? Kifújja a levegőt, aztán szemforgatva hátranyúl az ajtókilincsért. - Van barátom - feleli. Megfordul, kinyitja az ajtót, és gyorsan beszáll a kocsiba. Be akarja csapni az ajtót, de a kezemmel elkapom. Nem hagyhatom, hogy elmenjen - anélkül, hogy meggyőződnék róla: valóban nem Hope az. Még soha életemben nem voltam ennyire biztos semmiben. Eszem ágában sincs hagyni, hogy tizenhárom év bűntudata, rögeszméje és eltűnésének egyidejű elemzése kárba vesszen, mert félek, hogy kiakad tőlem. - A neved. Csak ennyit akarok. Az ajtót tartó kezemre mered. - Ha nem bánod... - mormolja összeszorított fogai között. Tekintete a karomon lévő tetoválásra téved, az adrenalinszintem pedig az egekbe szökik, amikor elolvassa. Remélem, ettől beugrik 78

neki valami. Ha nem emlékszik az arcomra, szinte biztos vagyok benne, hogy legalább a becenévre igen, amit tőlem kaptak Lessszel. Érzelem legcsekélyebb jele sem sejlik a tekintetében. Megint megpróbálja becsukni az ajtót, de nem hagyom, amíg meg nem kapom tőle, amire várok. - A neved. Kérlek szépen... A kérlek szépen hallatán némileg ellágyulnak a vonásai, és ismét felnéz rám. Most, hogy így néz rám, harag nélkül, rájövök, miért kavart fel ennyire. Mert ő többet ér nekem, mint az összes többi lány Lessen kívül. Amikor kicsik voltunk, úgy szerettem Hope-ot, mintha a testvérem lenne, s most, hogy újra látom, feltámadtak bennem ugyanazok az érzések. Ettől remeg a kezem, ettől kalapál a szívem: semmi mást nem akarok, mint köré fonni a karomat, magamhoz ölelni, és megköszönni istennek, hogy végre egymásra leltünk. De csikorogva lefékez az érzésekkel átitatott gondolatmenet, amikor rossz választ ad a kérdésre. - Sky - mondja halkan. - Sky - ismétlem, hátha megértem. Mert ő nem Sky. Ő Hope. Nem lehet, hogy ne az én Hope-om legyen! Sky. Sky, Sky, Sky. Nem azt mondja, hogy Hope, ugyanakkor a Sky név kísértetiesen ismerősen cseng. Mi olyan jelentőségteljes ebben a névben? Aztán beugrik. Sky. A lány, akiről Grayson beszélt szombat éjszaka. 79

- Biztos vagy benne? - kérdezem abban a csodában reménykedve, hogy annyira éles elméjű, mint Shayna, és rosszul mondta a nevét. Ha tényleg nem Hope, akkor abszolút megértem, miért reagál így a látszólag szeszélyes viselkedésemre. Felsóhajt, és előveszi az igazolványát a farzsebéből. - Képzeld, biztos vagyok a saját nevemben - mutatja fel a jogosítványát. Kiveszem a kezéből. Linden Sky Davis. Csalódottság árad szét bennem, teljesen elnyel. Megfojt. Megint olyan érzés, mintha elveszíteném. - Ne haragudj... - távolodom egy lépést a kocsijától. Tévedtem. Figyeli, ahogy még tovább hátrálok, így már be tudja csukni az ajtót. Mintha ő is csalódottnak tűnne. Nem is akarok gondolni rá, hogy ő vajon mit lát most az én arcomon. Biztos, hogy düh, csalódottság és szégyen keverékét... de főleg félelmet. Nézem, ahogy elhajt. Olyan érzés, mintha megint el kellett volna engednem Hope-ot. Tudom, hogy ő nem Hope. Bebizonyította, hogy nem az. Akkor viszont miért súgják az ösztöneim, hogy állítsam meg? - Picsába! - mordulok fel, és beletúrok a hajamba. Tényleg kivagyok. Nem bírok túllépni Hope-on. Nem bírok túllépni Lessen. Már annyira súlyos a helyzet, hogy random csajokat kezdek levadászni egy átkozott szupermarket-parkolóban? Elfordulva beleverem az öklömet a mellettem lévő autó motorháztetőjébe. Mérges vagyok magamra, amiért azt hittem, végre rendben vagyok. Nem vagyok rendben. A legkevésbé sem. Még ki sem szálltam rendesen a kocsiból, amikor megnyitom a telefonomon a Facebookot. Beírom Sky nevét - semmi találat. 80

Benyitok a házba, s felcaplatok a lépcsőn, egyenesen a laptopomhoz. Kinyitom a gépet, és megint beírom az infót, de megint semmi. Több mint fél órán keresztül keresgélek mindenféle oldalon, ami csak eszembe jut, ám sehol semmi találat a nevére. Próbálom a születésnapja alapján is, de megint semmi. Bepötyögöm Hope adatait, és azonnal felugrik egy képernyőnyi hír és visszautalás. Rájuk sem kell néznem. Az elmúlt néhány évet ugyanis azzal töltöttem, hogy végigböngésztem minden cikket és minden nyomot, ami Hope eltűnéséről szól. Kívülről tudom az összesét. Lendületből lehajtom a gépet. Futnom kell.

81

Nyolcadik fejezet

Semmi különös ismertetőjegyére nem emlékszem. Zéró anyajegy. A tény, hogy láttam egy barna hajú, barna szemű lányt, és úgy éreztem, hogy ő egy tizenhárom évvel ezelőtti barna hajú és barna szemű lány, minden valószínűség szerint megközelíti a rögeszmés zavar határát. Rögeszmés volnék? Valahogy úgy érzem, hogy képtelen leszek feldolgozni Less halálát, ha nem teszek jóvá legalább egy dolgot, amit elcsesztem az életben? Nevetséges vagyok. Muszáj túllépnem rajta. Muszáj túllépnem a tényen, hogy sohasem kapom vissza Lesst, és sohasem találom meg Hope-ot. Ezek a gondolatok foglalnak le futás közben, több mint három kilométeren keresztül. A mellkasomra nehezedő súly minden egyes lépéssel könnyebb. Minden egyes lépésnél emlékeztetem magamat, hogy Sky az Sky, Hope az Hope, Less halott, egyedül én maradtam, és fel kell kötnöm a gatyámat. A kocogás végre enyhíti valamelyest a bolti incidens miatti feszültséget. Meggyőztem magamat, hogy Sky nem Hope, ám valamilyen oknál fogva hiába vagyok majdnem biztos benne, hogy nem Hope, mégis Skyra tévednek a gondolataim. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből, és kíváncsi vagyok, hogy ez vajon Grayson hibája-e. Ha nem hallottam volna, hogy róla beszél múltkor a buliban, valószínűleg viszonylag gyorsan túllendültem 82

volna a szupermarketes eseten, és egyáltalán nem is gondolnék a lányra. Ugyanakkor képtelen vagyok gátat szabni az erősödő késztetésnek, hogy meg kell őt védenem. Tudom, milyen Grayson. Hiába csak néhány percre találkoztam Skyjal, tudom, hogy bizonyára nem érdemli meg, amin keresztül kell mennie miatta. Egyetlen csaj sincs a Földön, aki egy Grayson-fajtát érdemelne. Sky azt mondta a parkolóban, hogy van barátja. Az ötlet, hogy talán Graysont tartja a barátjának, a begyemben van. Fogalmam sincs, miért, de piszkálja a csőrömet. A puszta gondolat, hogy pár percig Hope-nak tartottam, máris azzal járt, hogy hihetetlenül ki akarom sajátítani magamnak. Főleg most, amikor a sarkon befordulva látom, hogy ott áll a házunk előtt. Itt van. Mi a francot keres itt? Abbahagyom a futást, a térdemre támaszkodom, és a hátán tartom a szememet, miközben próbálok levegőhöz jutni. Mi a fenéért ácsorog a házunk előtt? A kocsifeljáró szélénél áll, a postaládának támaszkodva. Kiitta az utolsó csepp vizet is a palackjából, és a szája fölött rázva próbál belőle még többet kicsikarni - de teljesen üres. Amikor ez tudatosul benne, behúzza a vállát, és az ég felé emeli az arcát. Ilyen lábakkal csakis futó lehet. Bakker, nem kapok levegőt! Próbálok mindent felidézni a jogosítványáról, illetve abból, amit Grayson mondott róla szombat este, mert hirtelen mindent tudni akarok róla. Nem azért, mert Hope-nak hittem, hanem mert akárki is ő... kibaszottul gyönyörű. Gőzöm sincs, hogy a boltban egyáltalán észrevettem-e, milyen vonzó, mert nem azon járt az eszem. De most, hogy itt áll előttem... csak azon jár az eszem. 83

Mély lélegzetet vesz, aztán sétálva elindul. Rögtön belehúzok, és utolérem. - Hé, szia! A hangom hallatán megáll, és azonnal megfeszül a válla. Lassan megfordul, én pedig önkéntelenül elvigyorodom az aggodalmas arckifejezését látva. - Szia! - válaszolja. Sokkot kapott, hogy ott állok előtte. Bár így is lazábbnak tűnik, mint a parkolóban. Nem retteg tőlem annyira, ami jó hír. Lassacskán végigjáratja tekintetét a mellkasomon, aztán a rövidnadrágomon. Egy pillanatra megint a szemembe néz, aztán a saját lábfejét kezdi fixírozni. Lazán a postaládának dőlve igyekszem úgy tenni, mintha nem foglalkoznék vele, hogy éppen most mért végig. Azért nem foglalkozom vele, hogy ne hozzam zavarba, de ettől még tuti, hogy nem fogom elfelejteni. Sőt, tulajdonképpen az egész kicseszett nap hátralévő részében azon fogok elmélkedni, hogy miként időzött el a szeme a testemen. - Futsz? - érdeklődöm. Alighanem ez a világ legnyilvánvalóbb kérdése, viszont totál kifogytam az ötletekből. Bólint, a megerőltetéstől még mindig levegő után kapkodva. - Általában reggelente - bólint. - Elfelejtettem, milyen nagy a hőség délutánonként. Napellenzőként a szeméhez emeli a kezét, miközben rám néz. A bőre piros, az ajka pedig száraz. Felé nyújtom a vizespalackomat, mire megint összerezzen. Próbálok nem röhögni, de oltári betegnek érzem magam, amiért annyira megijesztettem a boltban, hogy attól fél: valóban ártani tudnék neki. - Idd meg! - rázom az üveget. - Fáradtnak tűnsz. Habozás nélkül megragadja a palackot, és a szájához emelve iszik néhány kortyot. 84

- Köszi! - mondja, miközben visszaadja. Letörli a cseppeket a felső ajkáról, majd a háta mögé pillant. - Nos, újabb két és fél kilométer vár rám, úgyhogy jobb, ha elindulok. - Majdnem négy lesz az - válaszolom. Próbálom nem bámulni, ami elég nehéz feladat, tekintve, hogy alig van rajta ruha. Ráadásul minden egyes ív a száján, a nyakán, a vállán, a mellkasán és a hasán olyan, mintha nekem teremtették volna. Ha előrendelést adhattam volna le egy tökéletes nőre, közel sem jutott volna eszembe olyan verzió, mint amilyen éppen itt áll előttem. A számhoz nyomom a palackot, tudván, hogy valószínűleg ennél közelebb sohasem kerülhetek az ajkaihoz. Még annyi időre sem tudom levenni róla a szememet, hogy igyák egy kortyot. - Hm... - rázza meg a fejét. Izgatottnak tűnik. Kérlek, istenem, legyen izgatott! - Azt mondtam, hogy majdnem négy lesz az. A Conroe-n laksz, ami több mint három kilométerre van. Ez összesen majdnem nyolc, oda-vissza. Nem ismerek túl sok olyan lányt, aki fut, pláne nyolc kilométeres távot. Lenyűgöző. Résnyire szűkül a tekintete, miközben felemeli a karját, és keresztbe fonja a mellkasán. - Tudod, melyik utcában lakom? - kérdezi. - Aha. Meleg pillantását továbbra is rám szegezi. Egy szót sem szól. Még inkább összehúzza a szemét, és olyan, mintha bosszantaná, hogy csendben maradok. - Linden Sky Davis, született szeptember 29-én. Címe: Conroe utca 1455. Magassága: 160 centiméter. Feliratkozott a szervdonor listára. 85

Abban a pillanatban, ahogy a „donor” kifejezés elhagyja a számat, rögtön hátrál egy lépést, bosszankodó arckifejezése pedig döbbenet és rettegés elegyére vált. - A jogsid - teszem hozzá gyorsan, hogy megmagyarázzam, honnan tudok ennyi mindent róla. - Megmutattad nekem az igazolványod. A bolt előtti parkolóban. - Két másodpercig nézted - mondja szinte védekezve. - Jó a memóriám - vonok vállat. - Kémkedsz utánam. Elnevetem magamat. - Én kémkedek utánad? Te ácsorogsz a házunk előtt! - mutatok hátra a vállam mögött, aztán megkocogtatom a postaládát, hogy lássa: ő a betolakodó. Nem én. Zavarában tágra nyílik a szeme, miközben szemügyre veszi az épületet. Elvörösödik az arca a felismeréstől, vajon hogy néz ki, hogy csak úgy a házunk előtt lóg. - Nos, köszi a vizet - jelenti ki gyorsan. Int egyet, sarkon fordul, és sprintelni kezd. - Várj egy picit! - kiáltom utána. Elfutok mellette, megfordulok, közben pedig valami kifogáson agyalok, hogy még maradjon. - Hadd töltsem újra a palackod! - nyúlok érte. - Mindjárt jövök. Megindulok a ház felé, s remélem, sikerült egy kis időt nyernem a társaságában. Nyilvánvalóan sok ledolgoznivalóm van az első benyomás révén. - Ki ez a lány? - kérdezi anya, amint a konyhába érek. A csap alá teszem Sky palackját, amíg meg nem telik, majd odafordulok anyához. - Skynak hívják - válaszolom mosolyogva. - A boltban találkoztunk nemrég. 86

Anya kinéz az ablakon, aztán vissza rám, és oldalra dönti a fejét. - És máris hazahoztad? Egy kicsit gyors a tempó, nem gondolod? Feltartom a vizespalackot. - Véletlenül éppen erre kocogott, és most elfogyott a vize felelem az ajtó felé sétálva, aztán hátrapillantok anyára, s kacsintok egyet. - Még szerencse, hogy van vizünk. Anya elneveti magát. Jó látni a derűt az arcán, mert az utóbbi időben nem sok jutott belőle. - Hát sok sikert, Casanova! - szól utánam. Visszaszaladok a vízzel Skyhoz, aki rögtön iszik még egy kortyot. Próbálok rá módot találni, hogy jóvátegyem az első benyomást, amit rá gyakoroltam. - Korábban... a boltban... - kezdem habozva. - Ne haragudj, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak. Sajnálom. Egyenesen a szemembe néz. - Nem hoztál kellemetlen helyzetbe. Hazudik. Totál kellemetlen helyzetbe hoztam. Sőt, meg is ijesztettem. De most olyan magabiztosan néz rám... Zavarba ejtő. Határozottan zavarba ejtő. Egy pillanatig figyelem őt, hogy kifürkésszem, mit gondol, ám tippem sincs. Ha ebben a pillanatban rányomulnék, fogalmam sincs, hogy megütne vagy megcsókolna. Ezen a ponton biztosra veszem, hogy mindkettőnek örülnék. - És nem akartam rád moccanni - próbálom kiugratni a nyulat a bokorból. - Csak összekevertelek valakivel. - Semmi gáz - válaszolja kedvesen. Összeszorított ajkakkal mosolyog, hangjában pedig csalódottság cseng. Elvigyorodom, amiért az előző mondatommal némi csalódást okoztam neki. 87

- Nem mintha nem akarnék rád moccanni - pontosítok. - Csak a hely és az idő nem volt megfelelő. Mosolyra húzódik a szája. Ez az első igazi mosolya, amitől olyan érzésem támad, mintha éppen megnyertem volna egy triatlonversenyt. - Hazafussak veled? - mutatok a feléjük vezető útra. - Kösz, nem kell. Bólintok, bár nem tetszik a válasza. - Egyébként is arra mentem volna. Naponta kétszer futok, és még hátravan egypár... Egy lépést teszek felé, amikor észreveszem a friss, kitüremkedő monoklit a szeme alatt. Megfogom az állát, és hátrahajtom a fejét, hogy jobban lássam. Korábbi gondolataim feledésbe merülnek, és hirtelenjében úrrá lesz rajtam a vágy, hogy seggbe rúgjam, aki bántotta. - Ki tette ezt veled? Az előbb még nem volt ilyen a szemed. Meghátrál az érintésemtől. - Baleset volt. Soha ne szakítsd félbe egy tinilány délutáni szundikálását! - Humorral igyekszik eltussolni a dolgot, de én aztán tudom. Elég megmagyarázhatatlan sérülést láttam régen Lessen, hogy tudjam: a lányok jobban el tudják titkolni az ilyen szarságokat, mint bárki más. Végigfuttatom a hüvelykujjamat a monoklin, hogy egy kicsit lehűtsem a bennem szétáradó haragot. - Elmondanád, ugye? Ha ezt direkt csinálta volna valaki... Csak bámul rám. Semmi válasz. Semmi „persze, természetesen elmondanám”. Még csak egy „talán” sem. A felelet hiánya visszarepít azokba az időkbe, melyeket Less-szel átéltem. Ő sohasem vallotta be, hogy Grayson fizikailag bántalmazza, de a sérülések, amelyeket a karján láttam egy héttel azelőtt, hogy 88

rávettem a patkányt a szakításra, majdnem gyilkosságba torkolltak. Ha rájövök, ki csinálta ezt Skyjal, nem marad keze, amit rátehetne. - Hazakísérlek - jelentem ki. Határozottan a vállára teszem a kezemet, és anélkül fordítom meg, hogy lehetőséget biztosítanék neki az ellenkezésre. Bár meg sem próbál ellenkezni. Futni kezd, igyekszem vele tartani a tempót. Egész úton füstölgők magamban. Felbőszít, hogy sohasem derítettem ki, mi történt Less-szel, és felbőszít, hogy talán Sky- nak is ugyanazzal a szarsággal kell megküzdenie. Egy szót sem szólunk a házukig vezető úton, amikor is a kocsifeljárón megfordul, hogy búcsút intsen. - Gondolom, még találkozunk - sétál háttal az ajtó felé. - Egész biztosan - vágom rá, mert pontosan tudom, hogy találkozni fogok még vele. Főleg most, hogy már tudom, hol lakik. Mosolyogva a ház felé fordul, és már félúton tart a kocsifeljáró mentén, amikor eszembe jut, hogy még csak kapcsolatba sem tudok lépni vele. Nincs Facebookja, tehát azon keresztül semmiképp. Nem tudom a telefonszámát. Itt pedig nem bukkanhatok fel csak úgy, bejelentés nélkül. Nem hagyhatom elmenni anélkül, hogy biztosra vehetném: fogunk még beszélni. Azonnal lecsavarom a palackom kupakját, és kiöntöm a tartalmát a fűre. Aztán visszarakom a kupakot. - Sky, várj! - rikkantom. Megtorpan és visszafordul. Megtennél nekem valamit? - Mit? Felé dobom az üres palackot. Elkapja, bólint, és bekocog, hogy újratöltse. Előveszem a telefont a zsebemből, és rögtön írok Danielnek. 89

Sky Davis. Róla beszélt Grayson szombat este? Van barátja?

Sky kinyitja az ajtót, és éppen kifelé tart, amikor megérkezik a válasz. Van neki néhány, ahogy hallom.

Még mindig az üzenetet bámulom, amikor odaér hozzám a vízzel. Elveszem tőle a palackot, belekortyolok, és nem tudom, miért olyan nehéz hinnem annak, amit Daniel írt. Akármilyen rejtély még ez a lány számomra, a zárkózottságából tudom, hogy nem enged közel magához olyan könnyen senkit. A vele való beszélgetés alapján egyszerűen nem illik rá a jellemzés, amit mások adnak róla. Visszateszem a kupakot a palackra, s mindent megteszek, hogy a szemébe nézzek. De az ördögbe is, az a sportmelltartó igazi tekintetmágnes! - Versenyszerűen futsz? - próbálok a beszélgetésre összpontosítani. Karjával eltakarja a hasát, és a mozdulattól pofon akarom vágni magamat, amiért ilyen feltűnően bámultam. Végképp nem akarom, hogy feszengjen miattam. - Nem, de gondolkodom rajta. - Bele kéne vágnod. Ki sem fulladtál a nyolc kilométertől... Végzős vagy? Elmosolyodik. Már két ilyen mosolyt villantott rám, amivel kezd felfordulást csinálni a fejemben. - Illene tudnod, melyik évfolyamra járok - mondja még mindig vigyorogva. - Elvégre profi vagy a kémkedésben... - Sajnos megnehezíted a kémek dolgát. Még a Facebookon sem találtalak meg - nevetek. 90

Megint elmosolyodik. Utálom, hogy számolnom kell. Három. - Nem vagyok fent. Nincs is internet-előfizetésünk. Fogalmam sincs, hazudik-e, hogy lerázzon, vagy tényleg őszinte, és nincs internetük otthon. Nem tudom, melyiket nehezebb elhinni. - És mi a helyzet a mobiloddal? Arról sem tudsz netezni? Felemeli a karját, hogy szorosabbra fogja a lófarkas frizuráját, és egyszeriben olyan, mintha én fulladnék ki. - Telefonom sincs. Anya nem lelkesedik a modern technika vívmányaiért. Még tévénk sincs... Várom, hogy elnevesse magát, ám néhány másodpercen belül világossá válik, hogy teljesen komolyan beszél. Ez nem jó hír. Akkor hogy a fenébe érhetem el? Nem mintha szükségem lenne rá. Csak olyan érzésem van, hogy akarni fogom. - Affene. Nem mondod. Ez komoly? Akkor hogyan szoktál kikapcsolódni? - Futok - von vállat. Na, hát az biztos. És ha rajtam múlik, többé nem egyedül fog futni. - Nos, ebben az esetben... - hajolok fölé - nem tudod esetleg véletlenül, hogy egy bizonyos valaki mikor szokott reggelente kocogni? Gyors lélegzetet vesz, amit mosollyal próbál tompítani. Három és fél. - Nem tudom, van-e kedved annyira korán kelni - feleli. Ó, ha tudná, hogy akár képes lennék örökre kihúzni alvás nélkül csak azért, hogy rábólintson a közös futásra! Egy kicsit közelebb hajolok hozzá, és halkan hozzáteszem: - El sem tudod képzelni, mennyire szeretnék olyan korán kelni... 91

Amint kiül az arcára a negyedik mosoly, Sky eltűnik. Olyan gyorsan történik, hogy egyszerűen nincs időm reagálni. Összerezzenek a hangtól, ahogy koppan az aszfalton. Azonnal letérdelek, és fölé kerekedem. - Sky? - szólongatom, miközben megrázom. Elájult. A ház felé pillantok, aztán felnyalábolom, hogy mielőbb bevigyem. Nem veszem a fáradságot, hogy kopogjak, mivel nincs harmadik kezem. Felemelem a lábamat, azzal rúgok az ajtóba, miközben reménykedem, hogy valaki itthon van és beenged. Másodperceken belül kitárul az ajtó, és egy nő jelenik meg mögötte. Leplezetlen zavarral mered rám, amíg fel nem ismeri a karomban Skyt. - Édes istenem! - enged be habozás nélkül. - A kocsifeljárón ájult el. Szerintem kiszáradt. A nő azonnal a konyhába szalad, amíg én óvatosan leteszem Skyt a kanapéra a nappaliban. Ahogy hozzáér a feje a karfához, felnyög, és kipattan a szeme. Megkönnyebbülten felsóhajtok, aztán félreállok, amikor az anyukája ismét megjelenik. - Igyál egy kis vizet, Sky! - mondja neki, és odatartja a poharat, hogy belekortyolhasson, majd leteszi. - Hozok egy vizes ruhát teszi hozzá kifelé menet. Sky felnéz rám, és elfintorodik. Mellé térdelek. Szörnyen érzem magam, amiért hagytam, hogy így elessen. De olyan gyorsan történt minden! Az egyik pillanatban még ott állt előttem, a következőben meg már nem. - Biztos, hogy jól vagy? - kérdezem, miután az anyukája kiment. - Elég csúnyán elestél. Murva és kosz ragadt az arcára, a javát igyekszem letörölni a kezemmel. Erre összeszorítja a szemét, s karjával eltakarja az arcát. - Jesszus. Sajnálom. Ez annyira ciki... 92

Megfogom a csuklóját, és elhúzom az arca elől. Végképp nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát. Egyszerűen örülök, hogy jól van. És még jobban örülök annak, hogy alkalmat adott arra, hogy a karjaimban hozzam be a házba. Most már olyan alibivel tartózkodom idebent, amivel vissza is jöhetek ránézni a héten. Nem is alakulhatott volna jobban a dolog! - Nyugi - suttogom. - Még élvezem is a helyzetet. Mosolyra húzódik a szája. Öt. - Itt a vizes ruha, szívem. Kérsz fájdalomcsillapítót? Nincs hányingered? Az anyukája a kezembe nyomja a rongyot, és a konyha felé indul. - Talán van itthon körömvirág és bojtorjángyökér. - Jól vagyok, anya. Nem fáj semmim - forgatja a szemét Sky. Letörlöm az arcáról a kosz maradékát a ronggyal. - Lehet, hogy most még nem fáj, de majd fog - jegyzem meg halkan. Ő ugyanis nem látta, milyen durván ért földet. Holnapra biztosan érzi majd. - Én a helyedben elfogadnám, a biztonság kedvéért. Sky bólint, aztán megpróbál felülni, úgyhogy segítek neki. Az anyukája egy kis pohárnyi lével tér vissza a szobába, s odaadja neki. - Elnézést, hogy csak most mutatkozom be - nyújtja felém a kezét. - Karen Davis vagyok. Felállok, és kezet rázok vele. - Dean Holder - vetek villámgyors pillantást Skyra. - A barátaimnak csak Holder. Karen elmosolyodik. - Honnan ismeritek egymást Skyjal? 93

- Igazából nem ismerjük egymást. Csak jókor voltam jó helyen - válaszolom. - Nos, ez esetben köszönöm, hogy segítettél neki. Fogalmam sincs, mitől ájult el. Még sosem történt vele ilyen - szabadkozik, aztán Sky felé fordul. - Ettél ma már valamit? - Egy falat csirkét ebédre - hangzik a felelet. - A menza pocsék. Menza. Szóval állami iskolába jár. Talán át kéne gondolnom a tanulással kapcsolatos döntésemet. Karen szemforgatva az ég felé emeli a kezét. - Miért nem ettél valamit, mielőtt futni mentél? - Elfelejtettem - von vállat. - Nem szoktam estére hagyni az edzést. Karen visszamegy a konyhába a pohárral, miközben mélyet sóhajt. - Azt akarom, hogy soha többé ne menj kocogni, Sky. Mi történt volna, ha egyedül vagy? Egyébként is túl sokat futsz. Sky arckifejezése megfizethetetlen. A futás láthatóan éppolyan létfontosságú számára, mint a levegővétel. - Van egy ötletem - szólalok meg, hiszen olyan lehetőség jut eszembe, ami mindenkinek tökéletes. Főleg nekem. - Itt lakom a Ricker utcában, és erre kocogok minden délután. Ha gondolja, szívesen csatlakozom Skyhoz, mondjuk egy hétig. Az iskolában letudok ugyan pár kört, de az nem valami sok. így biztos lehetne benne, hogy nem történik baja. Karen visszatér a nappaliba, s mindkettőnket végigmér. - Részemről rendben van - emeli a lányára a tekintetét. - Ha Sky szerint is jó ötlet. Légyszi, szerinted is legyen jó ötlet! - Legyen - von vállat Sky. 94

„Hogy a fenébe ne!”- ben reménykedtem, de a „legyen” is megteszi. Megint megpróbál felállni, de balra billen. Rögtön érte nyúlok, és megfogom a karját, hogy visszasegítsem a kanapéra. - Csak lassan - mondom neki, aztán Karenre nézek. - Van itthon sós keksz? Az talán segítene. Karen kisétál a konyhába, így megint Skynak szentelhetem a figyelmemet. - Biztos, hogy jól vagy? - futtatom végig ujjamat az arcán, csupán azért, hogy ismét hozzáérjek. Amint végigcirógatom a bőrét, libabőrös lesz a karja. Szorosabbra fogja a mellkasa előtt, és megdörzsöli. Önkéntelenül elvigyorodom, mert tudom, hogy a kezem hozta ki ezt belőle. Minden idők legjobb érzése! Karen felé nézek, hogy meggyőződjek róla: még nem jön vissza a nappaliba, aztán Sky fölé hajolok. - Holnap hánykor jöhetek kémkedni utánad? - Fél hétkor? - válaszolja levegőért kapkodva. - Fél hét, megdumáltuk. Mostantól a fél hét a kedvenc időpontom. - Holder, nem muszáj ezt csinálnod - néz egyenesen a szemembe, mintha lehetőséget akarna biztosítani a visszakozásra. Mi az ördögért akarnék visszakozni? - Tudom, hogy nem muszáj ezt csinálnom, Sky. Azt teszem, amit akarok - hajolok még közelebb, hátha ismét libabőrös lesz a karja. - És pontosan ezt akarom. Veled futni. Pont akkor húzódom hátra, amikor Karen visszaballag a nappaliba. Sky farkasszemet néz velem, amitől mindennél jobban vágyom arra, hogy végre holnap reggel legyen. - Egyél! - tesz néhány sós kekszet Sky kezébe Karen. Felállok, és elköszönök Karentől. 95

- Vigyázz magadra! - mondom Skynak, miközben az ajtó felé tartok. - Reggel találkozunk, ugye? Bólint, és ennyi megerősítés nekem éppen elég. Kilépve behúzom magam mögött az ajtót, s örülök, hogy valahogy sikerült helyrehoznom a megítélésemet. Amint kikanyarodom a kocsifeljáróról a járdára, előveszem a zsebemből a telefonomat, és Danielt tárcsázom. - Hé, Hopeless! - szól bele. - Azt mondtam, soha többet ne hívj így, gyökérláda! Gondoltál von’ rá, mielőtt megcsináltattad a tetkót! - vág vissza. - Mi a pálya? - Sky Davis - hadarom. - Ki ő, honnan jött, hova jár iskolába, és Graysonnal jár-e? Daniel elröhögi magát. - Ejha, haver... lassíts! Először is: sohasem találkoztam vele. Másodszor: ha ugyanaz a Sky, akiről Val füle hallatára állítottam abban a buliban, hogy szűztelenítettem, nincs az az isten, hogy utánakérdezősködjek. Még mindig próbálom meggyőzni Vált, hogy igazából sohasem feküdtem le azzal a csajjal. Ha elkezdek másokat kérdezgetni róla, csak rontom az esélyeimet, ember! Felmordulok. - Daniel, kérlek! Tudnom kell, és te jobb vagy ebben a szarságban, mint én. Nagy csend a vonal végén. - Oké. De egy feltétellel - feleli végül. Számítottam valami feltételre. Daniel mindig szab feltételt. - Milyen feltétellel? - Holnap eljössz a suliba. Csak egy nap. Holnap beiratkozol, teszel egy próbát, és ha nagyon utálod, akkor az áldásommal hivatalosan is kiiratkozhatsz. 96

- Megegyeztünk - vágom rá. Egy napot kibírok. Főleg, ha Sky is ott lesz.

97

Nyolc és feledik fejezet

Less!

A picsába, Less! A PICSÁBA! Mintha egy örökkévalóság választana el az előző levelemtől, pedig ma reggel írtam. Annyi minden történt, hogy remeg a kezem, és alig tudok írni. Még

mindig

nem

beszéltem

anyával

a

kiiratkozásról, de csak azért nem, mert nem vagyok biztos benne, hogy továbbra is ki akarok iratkozni. Holnap meglátjuk. Most mondok valamit, amihez le kell ülnöd, Less. Letetted a seggedet? Megtaláltam. Hope-ot. De mégsem. Nos, még mindig nem vagyok biztos benne, hogy mégsem, de biztosabb vagyok abban, hogy ő nem Hope, mint abban, hogy Hope. Ennek van így egyáltalán pillanatban,

értelme? amikor

Úgy

értem,

megláttam, 98

hogy meg

abban

a

voltam

győződve, hogy ő az. Amikor viszont rájöttem, hogy nem

ismer

fel

engem,

arra

gondoltam,

hogy

tévedtem, vagy csak tetteti, vagy... nem tudom. Elkezdtem

kételkedni

magamban.

Aztán

úgy

viselkedtem, mint valami kattant kukkoló, úgyhogy megmutatta az igazolványát, ami elég hülye húzás volt tőle, tekintve hogy kukkolónak tűntem. De az igazolványa bebizonyította, hogy nem Hope, amitől tökre összetörtem, de csak néhány óra hosszára. Mert amikor futni mentem, megint találkoztam vele –

hála

a

sorsnak,

beavatkozásnak, vagy

a

véletlennek,

talán

az

isteni

neked. Akárki vagy

akármi játszott közre benne, ott volt, a házunk előtt állt, és tetőtől talpig gyönyörű volt, a fenébe is. Jézusom, nagyon jól nézett ki, Less! Ezt biztosan tudni akartad nem? Mindegy, szóval most már meggyőződésem, hogy ha ő tényleg Hope, akkor emlékezett volna rám. Főleg, miután elmondtam az anyukájának, hogy Dean Holder vagyok. Direkt odanéztem Skyra, hogy lássam, beugrik-e neki valami a keresztnevemről, de a reakció hiányából ítélve semmi sem ugrott be neki. Úgyhogy ki van zárva, hogy ugyanaz a lány lenne. Érdekel a legfurcsább rész, Less? Az egész napnak az a része, amitől a legnagyobb hátast dobtam? Még csak nem is akarom, hogy ő legyen Hope.

99

Mert, ha ő lenne az, akkor az összes dráma, stressz és reflektorfény visszatérne, aminek nem akarom őt kitenni. Ez a lány boldognak és egészségesnek tűnik, tehát nem olyannak, amilyen állapotúnak Hope-ot képzeltem, ha valaha is megtaláljuk. Úgyhogy örülök, amiért Sky nem Hope, Hope pedig nem Sky. Rávettem

Danielt

egy

kis

nyomozásra,

és

megtudtam pár dolgot. Sky évek óta itt lakik, és az anyukája tanította otthon, aki egyébként nagyon kedvesnek tűnik. Daniel azt is mondta, hogy nem járnak hivatalosan Graysonnal, ami jó hír. Még mindig nem tudom, milyen kapcsolat van közöttük, mert Daniel szerint valamilyen biztosan. Remélem, abbamarad a dolog, mielőtt bármi komoly lenne belőle. Bocs, amiért itt rizsázom. Csak ez tipikusan olyan nap volt, amilyenre nem számít az ember, amikor felkel. Majd elmesélem a holnapi eseményeket is. Tartozom Danielnek egy napnyi iskolával. Ui.: Skynak ma monoklija volt. Nem említette, mi történt valójában, de tudod, mennyire paranoiás vagyok

mindenben,

ami

bármilyen

összefügghet

Graysonnal. Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor azokkal a véraláfutásokkal jöttél haza a karodon, Less. Könyörögtél, hogy ne nyírjam ki… mert esküszöm megtettem volna, ha te nem esküszöl meg arra, hogy nem ő volt. 100

Fogalmam sincs, igazat mondtál-e, hogy tesiórán sérültél meg.

Fogalmam sincs, Grayson

képes-e

ilyesmire. Amikor viszont megláttam Skyt azzal a monoklival magamat,

a

szeme

mint

alatt,

amikor

arra

éppúgy

felhúztam

gondoltam,

hogy

Grayson bántott téged. És már nem vagy itt, hogy megvédj.

Itt

van

tehát

ez

az

ellenállhatatlan

kényszer, hogy megvédjem Skyt, pedig alig ismerem. Ne mondd el Danielnek – nem mintha el tudnád mondani –, hogy holnap akkor is megjelentem volna a suliban, ha nem szabja meg feltétel gyanánt. A saját szememmel kell látnom, hogyan viszonyul egymáshoz Sky és Grayson, mert így eldönthetem, hogy ezúttal tényleg muszáj-e kinyírnom. H

101

Kilencedik fejezet

Tíz perccel hamarabb érkezem a házukhoz, úgyhogy leülök a padkára, s elkezdek nyújtani. Tegnap, amikor eljöttem innen, úgy éreztem, hogy a közös futás ötlete részemről talán egy kicsit túlbuzgó volt. Nem esik útba, és általában nem szoktam ilyen sokat futni egy nap, viszont más lehetőséget nem láttam arra, hogy újra lássam. Hallom, ahogy mögém sétál, úgyhogy megfordulok és felállok. - Halihó! Várom, hogy rám mosolyogjon, vagy visszaköszönjön, vagy valami, de csak bizalmatlanul végigmér. Nem foglalkozom ezzel, hátha csak morcos reggelente. - Akarsz nyújtani? - Már megvolt - rázza a fejét. Kíváncsi vagyok, vajon azért ilyen komor, mert a tegnapi eséstől fájdalmai vannak. A monoklija még mindig eléggé látszik, de az arca nem néz ki olyan durván, mint vártam. Felemelem a kezemet, aztán végigfuttatom a hüvelykujjamat az arcán lévő horzsoláson. - Nem is vészes. Fáj? Megrázza a fejét. - Helyes. Készen állsz? - Aha - bólint. Mindössze három szót pazarol rám? Sarkon fordul, és mindketten csendben nekilódulunk. Még sosem futottam lánnyal, 102

de több csevejre számítottam. Az iménti kimért üdvözlésből nem tudom, hogy kényelmetlenül érzi-e magát a társaságomban, vagy a csend valójában annak a jele, hogy jól elvan. Bármi lehet. A feszültség oldódik, amint egy picit lemaradok mögötte. Könnyebb így hallgatni, mintha egymás mellett futnánk. Ötletem sincs, mit mondhatnék. Először is nem vagyok valami nagy dumás, másrészt pedig a jelenlétében még kevésbé érzem magam beszédesnek. Szerintem, ha tényleg akarok tőle valamit, muszáj összeszednem magam. Gyorsítva felveszem a tempóját. - Tényleg ki kéne próbálnod a versenyzést — szólalok meg. Jobb az állóképességed, mint a búk nagy részének a tavalyi csapatomból. Megrázza a fejét, és továbbra is a járdára fókuszál előttünk. - Nem tudom, akarom-e. Senkit sem ismerek a suliban. Terveztem, hogy belevágok, de mindenki olyan... ellenséges. Semmi kedvem, hogy én legyek a büntetőkörökre ítélt, folyton szívatott szerencsétlen. Felbőszít, hogy egy napot töltött a suliban, és máris tudja, milyen gonosz mindenki. Vajon mi a fenét műveltek vele, amitől ilyen pocsék lett az első napja? - Még csak egy napot voltál a suliban. Légy kicsit türelmesebb. Nem várhatod el, hogy miután egész életedben otthon tanultál, már az első napon tucatjával szerezz barátokat. Rossz érzés, hogy pont az ellenkezőjét mondtam annak, amit valójában érzek. Ha teljesen őszinte lettem volna, rávágom, hogy tartson ki inkább az otthoni tanulás mellett, mert működött neki, mielőtt beiratkozott az állami suliba. Felé fordulok, hogy rápillantsak, de már nem fut mellettem. Megpördülök, és látom, hogy néhány lépésnyire a hátam mögött csípőre tett kézzel megállt. Odasietek hozzá. 103

- Jól vagy? Megszédültél? - fogom meg a vállát, nehogy megint elterüljön. A tahók bajnokának érezném magamat, ha megint hagynám, hogy úgy elterüljön az aszfalton, mint tegnap. Megrázza a fejét, és eltolja magától a kezemet. - Jól vagyok - jelenti ki. Valamitől dühös lett. Próbálok rájönni, mit mondhattam, de nem emlékszem semmi sértőre. - Valami rosszat mondtam? Tekintetét a járdára szegezi, és gyalogolni kezd, úgyhogy követem. - Enyhén szólva - veti oda bosszúsan. - Tegnap félig viccből szóltam be a kémkedés miatt, erre bevallottad, hogy az első dolgod volt utánam nézni a Facebookon. Aztán ragaszkodtál hozzá, hogy velem fuss, holott egyáltalán nem esem neked útba. Most meg kiderül, hogy tudod, mióta járok suliba. Meg azt is, hogy eddig otthon tanultam. Az igazat megvallva ez egy csöppet aggaszt. Francba! Hogy lehetek ennyire ostoba? Hogy valljam be, hogy amit tudok, az részben onnan származik, hogy meghallottam Grayson szavait egy buliban, meg néhány feltételezésen alapuló pletykából, amikről Daniel világosított fel. Ezt neki nem kell tudnia. Nem akarom, hogy megtudja. Felsóhajtok, és továbbsétálok vele a házukhoz. - Kérdezősködtem egy kicsit - válaszolom. - Itt lakom tízéves korom óta, úgyhogy van egypár haverom. Kíváncsi voltam rád. Úgy méreget, mintha próbálná kitalálni, vajon mennyi mindent tudok róla. Nem fogom bevallani, mit hallottam Graysontól, mert nem akarok neki fájdalmat okozni. De azt sem akarom bevallani, hogy könyörögtem Danielnek az infokért, mert nem akarom elijeszteni. Szkeptikus arckifejezését látva viszont máris igencsak gyanakszik rám. 104

Megfogom a könyökét, mire megáll. Megfordítom, hogy a szemébe nézzek. - Sky! Szerintem csak szerencsétlenre sikeredett az első találkozásunk tegnap a boltban. A kémkedés pedig esküszöm, vicc volt. Nem akarom, hogy kellemetlenül érezd magad a társaságomban. Javítana a helyzeten, ha én is mesélnék magamról valamit? Kérdezz, és én válaszolok! Bármire. - Ha kérdezek valamit, őszintén fogsz válaszolni? Farkasszemet nézek vele. - Mindig őszinte vagyok - felelem. Vele aztán végképp teljesen őszinte szeretnék lenni, kivéve, ha fájdalmat okoznék neki. - Miért hagytad ott a sulit? Felsóhajtok. Bárcsak valami egyszerűbbet kérdezett volna! Bár tudhattam volna, hogy vele nem egyszerű. Sétálva megint elindulok. - Elvileg még nem hagytam ott. - Jó, de gyakorlatilag több mint egy éve nem jársz be. Én ezt már otthagyásnak nevezném. A megjegyzése kíváncsivá tesz, hogy vajon hallotta-e a pletykákat rólam. Persze hogy jártam iskolába az elmúlt évben, csak másikba. De nem kérdezett a fiatalkorúak börtönéről szóló maszlagról, úgyhogy nem fogok szükségtelen információval szolgálni. - Csak néhány napja költöztem haza. Anyával nagyon összevesztünk tavaly, úgyhogy apához költöztem egy időre, Austinba. Ott jártam iskolába, de úgy éreztem, ideje hazajönnöm. Úgyhogy itt vagyok. Hunyorog, mintha a homlokát ráncolná - de ez az arckifejezés túl cuki ahhoz, hogy megfélemlítsen vele. Mégis elfojtom a vigyort, mert látom rajta, hogy komolyan veszi ezt a suli témát. 105

- Ez nem ad magyarázatot arra, hogy miért hagyod ott a sulit ahelyett, hogy visszairatkoznál. Igaza van, de csak azért, mert én sem tudom a választ. - Nem tudom. Tulajdonképpen fogalmam sincs, mihez akarok kezdeni. Ez egy elég pocsék év volt. Arról nem is beszélve, hogy utálom ezt az iskolát. Belefáradtam az egészbe, és néha azt gondolom, hogy egyszerűbb lenne csak levizsgázni. Megint megáll, mintha falnak ütközne, és rám mered. - Béna kifogás. - Béna kifogás, hogy utálom a gimit? - Nem. Az a béna, hogy egy rossz évtől teszed függővé az egész hátralévő életed. Kilenc hónappal érettségi előtt otthagyni a sulit? Mekkora hülyeség! Tényleg komolyan veszi. Elnevetem magamat, pedig tényleg mindent megpróbáltam, hogy visszatartsam. - Hát, így is lehet mondani. Karba fonja a kezét, és fújtat egyet. - Nevess csak! Szerintem nem vicces, hogy feladod. Ezzel csak azt bizonyítod, hogy igazuk volt azoknak, akik mindig is kételkedtek benned. Tekintete a karomon lévő tetoválásra téved. Eddig a pillanatig még sohasem akartam elrejteni, de az, hogy ő látja, valahogy betolakodásnak tűnik az intim szférámba. Talán azért, mert tegnap annyira biztos voltam benne, hogy félig miatta készült. Most már viszont, hogy kiderült, hogy mégsem, nem akarom, hogy kérdezősködjön róla. - Kimaradsz a suliból, hogy bebizonyítsd a világnak, tényleg reménytelen vagy? Ez aztán nagyszerű, jól kiszúrsz velük!

106

Lenézek a tetkóra. Most jövök rá, hogy fogalma sincs a jelentéséről. De a feltételezés, hogy bármi mást jelent, mint amit valójában, felbőszít. Nem akarom elmagyarázni neki, és pláne nem akarom, hogy olyasvalaki ítélkezzen fölöttem, aki fölött ugyancsak durván ítélkeznek. Ahelyett, hogy vele maradnék, és hagynám, hogy tovább olvasgasson az életemben, a ház felé biccentek. - Megérkeztél - közlöm tényszerűen. Sarkon fordulok, és anélkül indulok haza, hogy visszanéznék. Semmi szükség rá, hogy további részletekbe avassam be, amíg nem derítek ki többet a Graysonnal való kapcsolatáról. S ahhoz, hogy ezt megtegyem, iparkodnom kell, hogy hazaérjek, és letusoljak meg átöltözzek az első - és talán egyetlen - végzős középiskolás napom előtt.

Nagy ez az iskola, így nem is számítottam rá, hogy lesz közös óránk. Főleg arra nem, hogy az első. Ráadásul mindennek a tetejébe Mr. Mulligannel. Ő sem tűnik boldognak attól, hogy lát. Sőt az a tény sem ígér sok jót, hogy szó szerint kirohant előttem a teremből. Felmarkolom a tankönyvemet, aztán én is kifelé veszem az irányt. Ahelyett, hogy a következő órára indulnék, inkább őt keresem meg. A szekrény felé fordulva éppen könyveket cserél. Odasétálok mögé, de egy pillanatra megtorpanok, mielőtt megszólítanám. Lehetőséget akarok biztosítani arra, hogy kivegye a szekrényből, amit akar, mert el szeretném kísérni a következő órájára. - Halihó! - üdvözlöm derűsen. Csend. - Szóval itt vagy - válaszolja hűvösen és kimérten. Szembefordul velem, és a puszta tekintetétől elmosolyodom. A szomszédos szekrénynek dőlve a hideg fémnek nyomom a fejemet. 107

Egy pillanat alatt felmérem a ruházatát, és rácsodálkozom, hogy zuhanyozás után valahogy még jobban néz ki. - Szépen rendbe szedted magad. Habár az izzadt verziód sem volt olyan rossz - vigyorgok rá. Próbálom valamelyest oldani a belőle áradó feszültséget, ám valahogy nem akar sikerülni. - Csak kémkedni jöttél, vagy tényleg újból beiratkoztál? - von kérdőre. Poén. Poénkodik. - Két legyet egy csapásra - dobolok ujjaimmal a szekrényajtón. Még mindig mosolygok rá, de nem hajlandó két másodpercnél tovább a szemembe nézni. Egyik lábáról a másikra áll, és idegesen tekinget körbe. - Órára kell mennem - jelenti ki színtelenül. - Üdv újra a suliban! Fura. - Fura vagy. Szemforgatva visszafordul a szekrényéhez. - Meglep, hogy eljöttél - feleli nem túl meggyőzően. - Hm, szerintem valami más is van a dologban. Mi a baj? Úgy tűnik, mégis hat rá a jelenlétem, mert felsóhajt, háttal nekidől a szekrénynek és felnéz rám. - Legyek őszinte? - Éppen kérni akartam. Összeszorított ajkakkal bólint. - Oké. Nem akarom, hogy félreérts. Flörtölsz, és mintha szándékaid lennének velem, amit én nem akarok viszonozni. Olyan... Nem akarja, hogy félreértsem? Ki ez, és mit csinált azzal a lánnyal, aki szemérmetlenül flörtölt velem tegnap este? Résnyire szűkül a tekintetem. 108

- Olyan? - kérdezek rá, hogy befejezze a mondatot. - Olyan heves vagy. Túl heves. És hangulatember. Meg ijesztő is. Ráadásul itt van ez a másik dolog. Egyszerűen nem akarom, hogy félreérts. Hát így állunk. Bekajálta a hazugságokat, és most meg kell védenem magam az egyetlen ember előtt, akiről tévesen feltételeztem, hogy talán együtt érez velem. - Milyen másik dolog? - Tudod... - mered a padlóra. Teszek felé egy lépést, és a feje mellett a szekrénynek támasztom a kezemet. - Nem tudom, mert úgy kerülgeted, mint macska a forró kását. Csak mondd ki! Elkerekedik a szeme, s azonnal bűntudatom támad, amiért ilyen durva vagyok vele. De végtelenül kiakaszt, hogy bedőlt a szarkavarásnak. Ugyanannak a szarkavarásnak, aminek ő is áldozata. - Hallottam arról, hogy mit csináltál - böki ki. - Tudok a fiúról, akit megvertél. Tudom, hogy javítóba küldtek. Azt is tudom, hogy az elmúlt két napban, amióta ismerlek, legalább háromszor halálra ijesztettél. És ha már őszinteségi rohamom van, hozzátenném, ha kérdezősködtél rólam, bizonyára hallottál a kétes hírnevemről, és valószínűleg ezért próbálsz minél több időt velem tölteni. Nem akarlak elkeseríteni, de eszem ágában sincs dugni veled. Nem szeretném, hogy azt gondold, több is lehet köztünk, mint ami most van. Együtt futunk, és kész. Hűha! Számítottam rá, hogy hallotta a rólam szóló pletykákat. Arra viszont nem, hogy szerinte elhiszem a róla szólókat. Hát ezért volt 109

velem ennyire zárkózott? Mert azt hiszi, hogy hallottam a szóbeszédet, és most csak meg akarom dugni? Mármint senki ne értsen félre! Nem mondom, hogy nem jutott eszembe. De Jézusom, nem úgy gondoltam. Legszívesebben átölelném - pusztán azért, mert ezt hiszi. Ugyanakkor dühít, hogy bárki csakis ezzel a céllal férkőzne a közelébe. Ráadásul nem könnyíti meg a helyzetet, hogy Grayson mellette áll éppen. Honnan a pokolból került ez elő? Es miért öleli át úgy, mintha a tulajdona lenne? - Nem is tudtam, hogy visszajöttél, Holder - hangzik a hideg üdvözlet. Ezek az első direkt nekem címzett szavai a Less halála előtti este óta. Félek, hogy ha ránézek, felforr az agyvizem, úgyhogy Skyjal nézek farkasszemet. Csak sajnos képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a derekát még mindig markoló kezet. A kezet, amit Sky nem söpört félre. A kezet, aminek nyilvánvalóan volt már ott helye. Ugyanazt a kezet, ami Lesst is ölelte. Túl ironikus ez az egész helyzet. Annyira, hogy megeresztek egy mosolyt. Ilyen az én formám. Kihúzom magamat, és a Sky derekán pihenő kézre szegezem a tekintetemet. - Ja, visszajöttem - felelem. Egy másodpercig sem bírom ezt tovább nézni. Tízszeres erővel tért vissza az ismerős érzés, hogy le akarom tépni a kibaszott kezét. Néhány lépésnyire eltávolodom a folyosón, mielőtt megfordulok, és megint Skyra emelem a tekintetemet. - Csütörtökön suli után lesz az atlétikacsapat válogatója. Menj el rá!

110

Meg sem várom a válaszát. Odamegyek a szekrényemhez, kicserélem a könyveimet, aztán indulok a következő órára. Csak azt nem tudom, miért. Tuti, hogy holnap már nem jövök.

- Hé, faszfejkém! Mi ez az új keletű rajongás Skyért? érdeklődik Daniel az ebédlőbe menet. - Semmi - próbálom elbagatellizálni. - Tegnap találkoztunk, és csak kíváncsi voltam rá. De láttam, hogy Graysonnal van, úgyhogy... mindegy. Daniel felvonja a szemöldökét, ám nem fűz semmit a graysonos megjegyzésemhez. Benyit az ebédlőbe, s odasétálunk az asztalunkhoz. Leülve rögtön a tömeget figyelem, mert Skyt keresem. - Fogsz ma kajálni? - kérdezi Daniel. Megrázom a fejemet. - Á, valahogy nem vagyok éhes. Reggel elment az étvágyam, amikor megláttam, ahogy Grayson átkarolja Sky derekát. Daniel vállat von, aztán elmegy magának kajáért. Még egy darabig pásztázom a helyiséget, míg végül ki nem szúrom Skyt néhány asztalnyival arrébb. Egy fiúval ül együtt. Aki viszont nem Grayson. Megkeresem őt is a tekintetemmel, és látom, hogy az ebédlő másik végében foglalt helyet. Nem ülnek együtt. Miért nem ülnek együtt, ha járnak? És ha nem járnak, miért ért hozzá Grayson úgy, ahogy? - Hoztam neked vizet - tolja felém Daniel az üveget. - Köszi. Leteszi a tálcáját, aztán leül velem szemben. - Miért vagy ilyen puncimókus? 111

Víz spriccel ki a számból, miközben az asztalra csapom a kezemet, és felnevetek. Megtörlöm az arcomat. - Puncimókus? Bólint, miközben felbontja a kóláját. - Valami nem stimmel veled. Végig azt a csajt bámultad, amíg sorban álltam kajáért. Nem mondasz nekem róla semmit. Kivagy, amióta ma reggel beértél, és ennek semmi köze ahhoz, hogy ez az első napod a suliban, mert... hát, ugye ez az utolsó napod a suliban. Ráadásul meg sem jegyezted, hogy ma már le sem szarnak az emberek. Egy kicsit sem örülsz neki, hogy mindenki leállt a pletykákkal? Akkor örülnék, ha meggyőződhetnék róla, hogy tényleg leálltak a pletykákkal. Viszont nem álltak le, csak másfelé vették az irányt. Minden egyes órámon Sky nevét hallottam, hogy emlegetik. Arról a mocskolódásról nem is beszélve, amit öntapadós lapocskák formájában láttam a szekrényén. - Nem álltak le a pletykákkal, Daniel. Csak új célpontot találtak. Daniel válaszra nyitja a száját, de néhány tálca hangja félbeszakítja, ahogy az asztalra csapódnak. Srácok huppannak le körénk, néhá- nyan üdvözölnek engem, és megállapítják, hogy a fociidény szempontjából épp megfelelő időpontban érkeztem. Ezután tréningekről és Riley edzőről csevegünk, ám semmi sem köti le úgy a figyelmemet, mint Sky. Senkivel sem foglalkozom, csak őt bámulom. Még mindig próbálom megfejteni. Komolyan nem akarok közbeavatkozni, ha Graysonnal jár. Ha boldog vele, oké. Egészségükre. De a fene vigyen el, ha nem tudom kideríteni, mi történt a szemével. Őszinte magyarázatot várok tőle, mielőtt elengedem a dolgot. Máskülönben Graysonhoz fordulok a kérdéssel, az pedig sejtem, hogyan végződne. 112

A srác, aki Skyjal ül egy asztalnál, felém biccent, amikor észreveszi, hogy bámulom őket. Eszem ágában sincs elfordulni, mert azt akarom, hogy Sky rám figyeljen. Amikor rám néz, az ajtó felé intek a fejemmel, aztán felállok, és elindulok abba az irányba. Abban a reményben lépek ki a folyosóra, hogy utánam jön majd. Tisztában vagyok vele, hogy nem az én dolgom, de ha Grayson kinyírása nélkül óhajtom kibírni a nap hátralévő részét, tudnom kell az igazat. Néptelenebb helyet keresve befordulok a sarkon, és a szekrényeknek dőlök. Ő is erre jön, észrevesz, majd megtorpan. - Mi van közietek Graysonnal? - térek a lényegre. Nem úgy fest, mintha szeretne velem társalogni, úgyhogy nem is próbálom rávenni olyasmire, ami nincs ínyére. Csak tudni akarom az igazat, hogy elgondolkodhassak a következő lépésemen. Szemforgatva odacaplat a szemközti szekrényhez, és nekidől, úgy fordul velem szembe. - Miért fontos ez? Hmm... Nem kéne, hogy fontos legyen, mégis az. Fogalmam sincs, milyen ember Sky, de Grayson egyszerűen nem érdemli meg. Úgyhogy igen, fontos. - Az egy seggfej. - Néha te is az vagy - felesel. - Nem való hozzád. Kacagva a plafonra függeszti a tekintetét, és megrázza a fejét. - Te talán hozzám való vagy? Felmordulok. Egyáltalán nem érti, mit akarok. Megfordulok, és belecsapom a tenyeremet az egyik szekrénybe, hogy levezessem a makacsságából bennem támadt feszültséget. Az ütés visszhangjába beleremeg a folyosó, mire összerezzenek. Ez egy picit durvábbra sikerült, mint amilyennek szántam. 113

De mérges vagyok, és utálom, hogy mérges vagyok, mert le kéne szarnom. Less már nincs itt, hogy Grayson baszakodjon vele, akkor mégis mit számít az egész? Mert nem akarom, hogy Sky vele legyen. Azért. Megfordulok, hogy ismét a szemébe nézzek. - Itt most Grayson a téma, nem pedig én. Nem szabadna vele lenned. Fogalmad sincs róla, milyen alak. A szekrényajtónak dönti a fejét. Látszik, hogy elege lett belőlem. - Két napja, Holder. Két napja ismerlek - rúg a szekrénybe, mielőtt parázsló tekintettel megindul felém. - Ebben a két napban több arcodat is megmutattad, de csak az egyik volt szimpatikus. Nem tudom, honnan veszed a bátorságot, hogy véleményezd a döntéseimet. Kész röhej! Mély lélegzetet veszek az orromon keresztül, és az összeszorított fogaimon át fújom ki. Mérges vagyok. Mérges vagyok, amiért igaza van. Az elmúlt két napban tényleg többször tanúja volt a hangulatváltozásaimnak, én pedig semmiféle magyarázattal nem szolgáltam neki. Valóban tartozom neki annyival, hogy megindokolom, miért akarom ennyire megvédeni. Úgyhogy megpróbálok előállni egy érvvel. Teszek felé egy lépést. - Nem bírom a képét. Főleg, amikor ilyeneket látok simogatom meg a monoklija szélét. - Meg hogy milyen erővel szorítja a derekad. Hát igazán bocs, ha röhejes vagyok... Ahogy hozzáérek a sérüléshez, egyszerűen képtelen vagyok levenni az arcáról a kezemet. Ettől felgyorsul a légzése, és elkerekedik a szeme, én pedig nem bírom nem észrevenni, hogyan reagál az érintésemre. Csillapíthatatlan vágyat érzek, hogy 114

beletúrjak a hajába, és az ajkára tapasszam a számat, de elhúzódik tőlem és hátrál egy lépést. - Szóval szerinted távol kellene tartanom magam Graysontól, mert egy agresszív állat? - hajtja oldalra a fejét résnyire szűkült szemekkel. - Álszentségből ötös, nemde? Farkasszemet nézek vele, miközben értelmezem a mondatait. Graysonhoz hasonlít engem? Muszáj elfordulnom, hogy ne lássa a csalódottságot az arcomon. Két kezemet a tarkómra szorítva lassacskán visszafordulok felé, a szememet viszont a padlóra szegezem. - Megütött? - kérdezem megadóan felsóhajtva. Felnézek rá, egyenesen a szemébe. - Megütött téged valaha? Meg sem rezzen. Nem kapja félre a tekintetét. Csak megrázza a fejét. - Nem - válaszolja halkan. - Soha. Mondtam már, hogy baleset volt. A reakciójából tudom, hogy őszintén felelt. Grayson nem ütötte meg. Sohasem emelt rá kezet, amitől finoman szólva is megkönynyebbültem. De attól még össze vagyok zavarodva. Ha nem járnak, és Grayson sohasem bántotta, mi van köztük? Sky akar járni vele? Mert azt meg tuti fix, hogy én nem akarom. Pont akkor szólal meg a csengő, amikor rá akarok kérdezni a kapcsolatára Graysonnal. A folyosó megtelik diákokkal, ő pedig megszakítja velem a szemkontaktust, és visszamegy az ebédlőbe.

Azóta nem találkoztam Daniellel. Skyjal sem volt közös óránk, ami miatt csalódott vagyok. Habár nem tudom, miért. Úgy tűnik, nem 115

is tudunk anélkül beszélgetni, hogy ne torkollna vitába a dolog - ez azonban nem riaszt el attól, hogy ismét beszélni akarjak vele. A szekrényben hagyom a könyveimet, pedig még mindig nem vagyok biztos benne, hogy visszajövök holnap. Felmarkolom a slusszkulcsot, és a parkoló felé indulok. Néhány lépésnyire vagyok a kocsimtól, amikor felnézek, és látom, hogy Grayson ott áll nekidőlve. Megtorpanok, hogy felmérjem a helyzetet. Ridegen méreget, viszont egyedül van. Fogalmam sincs, mit akarhat, és miért nyúl az autómhoz. - Grayson, akármiről lenne is szó, nem érdekel. Egyszerűen hagyjuk. Semmi kedvem most hozzá, ráadásul takarodjon a fenébe a kocsimtól. - Tudod... - löki el magát a talpával az autómtól, mielőtt karba font kézzel megindul felém. - Tényleg azt kívánom, bárcsak tudnám hagyni, Holder. De valamiért úgy tűnik, rá vagy állva a dolgaimra, amit lehetetlenség hagyni. Ököltávolságon belülre ért, ami nem túl okos döntés a részéről. Még mindig farkasszemet nézek vele, a szemem sarkából pedig a kezét figyelem. - Alig egy napja jöttél vissza, és ugyanott folytatod - sétál még közelebb. - Semmi közöd Skyhoz, Flolder. Ne beszélj vele! Ne is nézz rá! Nem hiszem el, hogy még mindig nem fogtam be a száját! - Ne is menj a kibaszott közelébe! Végképp nem hiányzik nekem, hogy még egy barátnőm megölje magát miattad - folytatja. Ez az a pillanat. A pillanat, amikor az ésszerű gondolatokat elhomályosítja a harag. A pillanat, amikor a lelkiismeretet eltompítja a düh. 116

A pillanat, amikor felszínre tör tizenhárom hónapnyi elfojtott indulat, és szó szerinted érzés. Olyan jó lenne érezni, ahogy a képébe csapódik az öklöm! Elmosolyodom a gondolattól, miközben mély lélegzetet veszek, és tényleg ökölbe szorul a kezem. Csakhogy Grayson képe elhalványul előttem, amikor a válla fölött meglátom Skyt a parkoló másik oldalán, amint éppen beszáll a kocsijába. Még csak körül sem néz, hogy megkeresse Graysont. Egyszerűen beszáll, becsapja az ajtót, majd elhajt. Ez az a pillanat, amikor tudatosul bennem: ez a gyerek egy kamugép. Nem ülnek együtt ebédnél. Sky nem vele jött a szombati buliba. Sky nem várja meg suli után. Sky még csak nem is néz körül, hogy itt van-e a parkolóban. Összeállt a kép. Grayson egy lépést hátrálva várja a reakciómat. Várja, hogy bekapjam a csalit. Pedig Sky magasról tesz rá. Grayson ezért volt annyira mérges, amiért együtt talált minket a folyosón. Sky le sem szarja őt, és ő nem akarja, hogy én ezt megtudjam. Nem ér annyit - ismétlem magamban. Figyelem, ahogy Sky kikanyarodik a parkolóból, aztán lassan visszaemelem a tekintetemet rá. Furcsa nyugalom áraszt el az iménti felismeréstől, míg Grayson állkapcsa még jobban megfeszül, mint az ökle. Azt akarja, hogy verekedjek vele. Azt akarja, hogy kirúgjanak a suliból. Nem érdemli meg, hogy bármit is megkapjon, amit akar. Felemelem a karomat. Egyből odakapja a tekintetét, és védekezve feltartja a kezét. A kocsi felé tartom a slusszkulcsot, és megnyomom rajta a központi zár gombját. Az ajtók kinyílnak, 117

csendben megkerülöm Graysont, beszállok, és anélkül hajtok ki a parkolóból, hogy megadnám neki, amire vágyott. Bassza meg! Nem ér annyit.

118

Tizedik fejezet

Kinyitom a hűtő ajtaját, mert éhen halok. Már tizenhárom hónapja nem ettem semmit. Egy falat sem ment le a torkomon, amióta Less meghalt, és fura, hogy ennyi idő után mégis életben vagyok. Az ajtónyitás után még eltart egy másodpercig, mire felgyullad a hűtőben a lámpa. Csalódottság lesz rajtam úrrá, amint fény vetül a polcok tartalmára. Mindegyik tele van Less farmernadrágjaival. Az összes ott áll pedánsan összehajtva a hűtőben, amitől felforr az agy vizem. Hiszen itt kajának kellene lennie, és én rohadt éhes vagyok! Kihúzom a nassolnivalós szekrény fiókját, hátha rejtőzik ott valami - de semmi ehető. Csak egy újabb pedánsan összehajtott farmer. Visszatolom a fiókot, kinyitok egy másikat, viszont ott is az ő nadrágjai vannak. Mégis hány kibaszott nadrágja volt? És miért a hűtőben vannak, ahol ennivalónak kellene lenni? Bezárom a hűtőt és kinyitom a fagyasztót, de ugyanaz a látvány fogad - csak ezúttal a nadrágok megfagytak. Mindegyik hűtőzacskóban van, „Less farmere” címkével ellátva. Dühösen becsapom a fagyasztó ajtaját, majd az éléskamra felé fordulok. Hátha ott van valami, amit megehetek. Megkerülöm a konyhapult kiszögellését, és lenézek. 119

Látom őt. Behunyom a szememet, aztán megint kinyitom, de még mindig ott van. Less magzatpózban kuporog a konyhakövön, hátát a kamra ajtajának nyomva. Nem értem. Hogy lehet itt? Tizenhárom hónapja halott. Éhes vagyok. - Dean! - suttogja. Kipattan a szeme, nekem pedig rögtön bele kell kapaszkodnom a konyhapultba, hogy megállják a lábamon. A testem hirtelen elnehezedik, alig bírom tartani magamat. Apró lépést teszek hátra, mielőtt a lábam megadja magát, és térdre rogyok előtte. Most már tárva-nyitva van a szeme - teljesen szürke. Nincs pupillája, nincs szivárványhártyája. Csak homályos szürkeség, amivel engem keres, de képtelen megtalálni. - Dean - suttogja újra rekedten. Vakon felém nyújtja a karját, ujjaival pedig maga előtt tapogatózik. Segíteni akarok neki. Ki akarom nyújtani a kezemet, hogy megfogjam az övét, de túl gyenge vagyok ahhoz, hogy megmozduljak. Vagy túlságosan nehéz a testem. Nem tudom, mi akadályoz meg benne, pedig csak kétlépésnyire vagyok tőle. Mindent elkövetek, hogy fel tudjam emelni a karomat, és megfogjam a kezét, de kurvára nem tudok megmoccanni. Minél inkább küszködöm, hogy visszanyerjem az uralmat a testem fölött, annál nehezebb levegőt vennem. Less most már sír, és a nevemet mondja. Összeszorul a mellkasom és a torkom, így már szavakkal sem tudom megnyugtatni, hiszen egy hang sem jön ki. Átmozgatnám az 120

állkapcsom izmait, de a fogaim teljesen összeszorultak, és nem bírom kinyitni a számat. Less felkönyököl, hogy lassacskán közelebb kússzon hozzám. Próbál értem nyúlni, de élettelen szemével nem talál. Még hevesebben sír. - Segíts, Dean! - könyörög. Kiskorunk óta nem hívott így, és fogalmam sincs, hogy most miért teszi. Nem tetszik. Becsukom a szememet, és próbálok a hangom visszanyerésére vagy a karom megmozdítására összpontosítani. De itt most a világ összes koncentrációja sem segít. - Dean, kérlek - zokogja, de már nem a saját hangján. Hanem egy gyermekén. - Ne menj el! - rimánkodik a kicsi. Kinyitom a szememet. Less már nincs ott, valaki más vette át a helyét. Egy kislány ül háttal az éléskamrának, fejét a térdét körülölelő karjára hajtva, felhúzott lábakkal. Hope. Még mindig nem tudok megmozdulni, megszólalni vagy levegőt venni. Még jobban összeszorul a mellkasom minden egyes szipogással, ami a csöppség testét rázza. Semmi mást nem tehetek, mint hogy itt ülök, és nézem, ahogy sír. Fizikailag képtelen vagyok elfordítani a fejemet vagy behunyni a szememet. - Dean - nyöszörgi a karjába sírástól fojtott hangon. Amióta elrabolták, most hallom először, ahogy a nevemet mondja, s ettől elfogy a maradék levegőm is. Lassan felemeli a fejét, és elkerekednek a szemei. Egyszínű szürkék, mint Lessé. Hátrahajtja a fejét a kamraajtónak, majd a kézfejével letöröl egy könnycseppet. - Megtaláltál - súgja. Csakhogy most már nem a kislány hangján. És nem is Less hangján. Hanem Skyén. 121

Tizenegyedik fejezet

Kinyitom a szememet, és már nem a konyhakövön vagyok. Hanem az ágyamban. Verejtékben úszom. Levegőért kapkodok.

122

Tizenkettedik fejezet

Nem tudtam visszaaludni a rémálmom után. Hajnal kettő óta ébren vagyok, most pedig már hat óra múlt. A házuk elé érve a padkára huppanok. Előrenyújtom a lábamat és előrehajolok. Megfogom a cipőmet, úgy nyújtom a hátamat. Napok óta feszült vagyok, de sajnos semmi sem segít. Mielőtt tegnap este lefeküdtem, semmi kedvem sem volt ahhoz, hogy ma is együtt fussak vele. De négy órán keresztül ücsörögtem egyedül a sötétben, teljesen éberen, és az egyetlen dolog, ami akár csak egy kicsit is érdekelt, az az volt, hogy újra láthatom. Az iskolába sem szándékoztam visszatérni ma, most viszont mégis vonzóbb perspektíva, mint otthon maradni egész nap. Olyan, mintha egyik pillanatról a másikra élnék, amióta múlt héten visszajöttem Austinból. Egyik pillanatban még fogalmam sincs, hol leszek, mit fogok csinálni, vagy egyáltalán milyen hangulatban leszek a következőben. Nem tetszik ez a bizonytalanság. Az sem tetszik, hogy megint itt vagyok Skyék háza előtt, és várom, hogy kijöjjön a reggeli kocogáshoz. Nem tetszik, hogy még mindig úgy érzem: muszáj a közelében lennem. Nem tetszik, hogy nem akarom, hogy higgyen a rólam szóló pletykáknak. Leszarom, ha bárki más elhiszi őket. Vajon miért nem szarom le, hogy ő elhiszi-e? 123

Pedig le kéne. Egyszerűen haza kéne mennem, és hagyni, hogy higgye, amit csak hinni akar. Felállok, hogy rávegyem magam a távozásra - de csak állok ott, rá várva. Tudom, hogy le kell lépnem. Tudom, hogy senkitől sem akarok semmit, aki bármilyen szinten érdeklődik Grayson iránt... mégis képtelen vagyok rá. Nem tudok elmenni, mert sokkal jobban akarom látni, mint amennyire el akarok tűnni. Zaj hallatszik a ház oldala felől, úgyhogy teszek néhány lépést, hogy megnézzem, mi az. Éppen fejjel előre mászik ki az ablakon. A puszta látványa - még ha csak a távolból is - eszembe juttatja, miért vágyom annyira a közelségére. Még csak néhány napja találkoztunk, de attól a pillanattól kezdve mindegy, merre vagyok, állandóan ő jár a fejemben. Folyton ő jár a fejemben, mintha iránytű lennék, ő pedig észak. Amint kijut, megállva az ég felé néz, és mély lélegzetet vesz. Teszek felé néhány tétova lépést. - Mindig az ablakot használod ajtónak, vagy csak előlem bujkálsz? Elkerekedett szemmel pördül meg a tengelye körül. Próbálom kordában tartani a tekintetem, hogy ne tévedjen a nyakánál lejjebb, de lehetetlenség nem megbámulni a futócuccait. Tartsd az arcán a szemed, Holder. Meg tudod csinálni! Rám pillant, de nem néz a szemembe. Tekintete a hasamra szegeződik, amivel kíváncsivá tesz, hogy vajon a félmeztelen felsőtestem tetszik-e neki, vagy csak annyira utál, hogy nem bír a szemembe nézni. - Ha bujkálni akarnék előled, egyszerűen ágyban maradok. Azzal elsétál előttem, és leereszkedik a járdára.

124

Utálom, hogy a hangja olyasmit csikar ki a testemből, amit másé sosem tudna. Ugyanakkor imádom, tehát azt akarom, hogy beszéljen hozzám - még ha többnyire gorombáskodik is velem. Figyelem, ahogy előretolja a lábait, és nyújtani kezd. Elég nyugodtan tűnik ma annak ellenére, hogy felbukkantam. Azok után, ami tegnap a folyosón történt, szinte vártam, hogy elküld majd a fenébe. - Nem tudtam, jössz-e ma... - foglalok helyet a járdán, szemben vele. Felemeli a fejét, és ezúttal a szemembe néz. - Miért ne jöttem volna? Kettőnk közül nem én vagyok a problémás. Ráadásul az utca közterület, ha jól tudom. Problémás? Az hiszi, problémáim vannak? Én nem dőlök be a pletykáknak úgy, ahogy ő. Nem én ragasztok üzeneteket a szekrényére. Ráadásul nem is tartozom abba a népes társaságba, melynek a tagjai úgy néznek rá, mint a véres rongyra. Azon kevesek közül való vagyok, akik kedvesen bánnak vele. Mégis azt gondolja, hogy én vagyok problémás? Add ide a kezed - veszem fel tükörképként az ő testhelyzetét. - Nekem is nyújtanom kell. Töprengő pillantást vet felém, de megfogja a kezemet és hátrahajol, előrehúzva engem. - Csak a pontosság kedvéért - szólalok meg. - Nem én viselkedtem furcsán tegnap. Érzem, hogy még jobban hátrahajlik, és még szorosabban fogja a csuklómat. - Arra célzol, hogy én vagyok kettőnk közül a problémás? kérdezi. - Miért, nem te vagy? 125

- Pontosíts, kérlek! A ködösítés nem jön be. Nem jön be neki a ködösítés. Vicces, mert nekem sem. Szeretem az őszinteséget, és pontosan azt szeretném kicsikarni belőle. - Azt már sejthetnéd, Sky, hogy nem szokásom ködösíteni. Megígértem, hogy őszinte leszek veled és magammal, a ködösítés pedig ennek épp az ellenkezője... Nyújtópozíciót váltok, és előrehúzom őt, miközben hátrahajlok. - Bocs, de ez egy elég zavaros válasz volt - jelenti ki. - Mert nem is kérdeztél semmit. Mondtam, hogy ha tudni akarsz valamit, hát kérdezz. Azt hiszed, ismersz, közben meg soha egy kérdést sem tettél fel nekem. - Nem hiszem, hogy ismerlek - vág vissza. Felnevetek, mert teljesen igaza van. Egyáltalán nem ismer, ennek ellenére gyorsan ítélkezik fölöttem. Fogalmam sincs, miért veszem egyáltalán a fáradságot, hogy vele legyek. Láthatóan nem akarja, hogy vegyem a fáradságot. Simán le kéne lépnem, és hagyni, hogy azt gondolja, amit csak akar. Elengedem a kezét, és felállok. - Felejtsd el - motyogom, majd sarkon fordulok, hogy elmenjek. Akármennyire szeretek is vele lenni, ennyit bírtam elviselni. - Várj! - jön utánam. Komolyan azt vártam, hogy hagy elmenni. A szájából elhangzó „várj” szócska, s a tudat, hogy utánam jött, furcsa dolgokat művel a mellkasommal. Megint úgy érzem, hogy szárnyalok, ami egyben fel is bőszít, hiszen nem akarom, hogy ilyen hatással legyen rám. - Mi rosszat mondtam? - ér utol. - Tényleg nem ismerlek. Ezért miért kell megsértődni? 126

Megsértődni? Legszívesebben mosolyognék a szóhasználaton. Az viszont, hogy fogalma sincs róla, hogy két napja ő az, aki meg van sértődve, baromira irritál. Szembefordulok vele, s teszek felé két lépést. - Miután az utóbbi néhány napban elég sok időt töltöttem veled, úgy gondoltam, egy árnyalatnyival kedvezőbb fogadtatásra számíthatok tőled a suliban. Elég lehetőséget adtam rá, hogy megkérdezz bármit, amire kíváncsi vagy. De valamiért inkább a pletykáknak hiszel, nem is akarod hallani az igazságot. És pont te vagy ilyen előítéletes, akinek szintén kijut a skatulyákból? Résnyire szűkül a szeme, miközben csípőre teszi a kezét. - Tehát erről szól az egész? Hogy a homofób tapló együttérzést vár a kezdő ribanctól? Tehetetlenségemben felmordulok. Nem bírom, amikor így beszél saját magáról. - Ne csináld már, Sky! Egy lépést tesz felém. - Mit ne csináljak? Ne nevezzelek homofób taplónak? Pedig csak az őszinteségi szabályodat alkalmazom a gyakorlatban. Tavaly úgy megvertél egy meleg srácot, hogy javítóba dugtak érte. Igaz vagy sem? Jó lenne megragadni a vállát, és jól megrázni... annyira tehetetlennek érzem magamat! Miért nem veszi észre, hogy pont ugyanúgy viselkedik, mint a többiek? Tudom, hogy ő nem olyan, így egyáltalán nem értem a hozzáállását. Aki képes figyelmen kívül hagyni a róla szóló pletykákat, nem az a fajta, aki terjeszti a másokról szólókat. Akkor mégis mi az ördögért hiszi el őket? Farkasszemet nézek vele. 127

- Amikor azt mondtam, hogy ne csináld, nem arra gondoltam, hogy ne szólj be nekem. Hanem arra, hogy ne becsméreld saját magad! Néhány lépéssel letudom a közöttünk lévő távolságot, és amikor odaérek hozzá, gyorsan beszívja a levegőt, majd becsukja a száját. Lejjebb veszem a hangerőt, és megerősítem a szóbeszéd egyetlen igaz részét. - És igen, igaz. Valóban pépesre vertem azt a kis görényt. Sőt, ha most itt állna előttem, habozás nélkül megtenném újból. Némán meredünk egymásra. Düh és félelem keverékével néz rám, én pedig utálom, hogy így érez. Lassan hátralép - így ismét eltávolodunk egymástól -, ám a szemkontaktust nem szakítja meg. - Ma nem szeretnék veled futni - mondja velősen. - Én sem vágyom a társaságodra. Egyszerre fordítunk hátat egymásnak. Semmi mást nem érzek, csak azt, hogy megbántam. Szemernyit sem javítottam a helyzeten azzal, hogy idejöttem ma. Sőt, még rontottam is rajta. Nem jó ez így, hogy ki kéne tálalnom, és elmesélnem neki, hogy amit rólam hisz, annak a fele sem igaz. Nem jó ez így, hogy magyarázkodnom kell bárkinek is, és az sem, hogy neki kell magyarázkodnia. De akkor is bánom, hogy nem tisztáztam a dolgokat, mert tudnia kell, hogy nem vagyok az a fajta. Bár gőzöm sincs, miért kell tudnia.

128

Tizenkét és feledik fejezet

Less!

Emlékszel,

amikor

tizennégy

éves

korunkban

belezúgtam Avába? Te alig ismerted, de rávettelek, hogy barátkozz vele, mert akkor jöhet hozzánk és nálad alhat. Ő volt az első lány, akivel csókolóztam. Két hétig tartott a dolog, aztán táncolni kezdett a kötélből font idegeimen. Sajnos mire szakítottunk, tényleg megszeretted. Aztán nekem kellett folytonfolyvást szembenéznem vele egy egész éven át, mígnem elköltöztek. Tudom, hogy akkor szomorú voltál miatta, én viszont

nagyon

szerencsétlenül

jött

megkönnyebbültem.

Elég

ki,

után

hogy

mindazok

rendszeresen csevegnem kellett vele. Azt is tudom, hogy kegyetlenség volt tőlem, hogy rávettelek: barátkozz vele csak azért, hogy nálad alhasson. Azt hittem, megtanultam a leckét, és soha többé nem is kértem tőled ilyet.

129

Na, hát mégsem tanultam meg a leckét. Ma azt kívántam, szigorúan

bárcsak önző

még

okból

mindig

kifolyólag,

itt mert

lennél

–

mindent

megadtam volna neked, hogy összebarátkozz Skyjal. A ma reggeli futásunknál világosan kiderült, hogy idegesítő, irracionális, makacs, pokolian gyönyörű, és hiába szeretnék nem rá gondolni, csak rá tudok. Ha itt lennél megkérdeznélek, hogy barátkozz össze vele, mert akkor lenne indok arra, hogy eljöjjön hozzánk… pedig már tizennyolc évesek vagyunk, nem csupán tizennégy. De akkor is kifogásra van szükségem, hogy megint beszéljek vele. Még esélyt akarok neki adni, hogy meghallgasson, viszont fogalmam sincs hogyan. A suliban nem lenne jó, ráadásul már nem is együtt futunk. Attól eltekintve, hogy odamegyek hozzájuk, és bekopogok az ajtón, el sem tudom képzelni a módját, hogy szóba álljon velem. Várjunk csak! Ez nem is rossz ötlet. Köszi, Less! H

130

Tizenharmadik fejezet

- Tervezel valamit ma estére? - kérdezem Danieltől a parkolóba menet. Általában megyünk valahova péntek este, ma viszont nemleges válaszban reménykedem. Néhány napja elhatároztam, hogy ma este elmegyek Skyhoz, hátha sikerül beszélnem vele. Nem tudom, mennyire jó ötlet. Azt viszont tudom, hogy ha nem próbálom meg, beleőrülök a dilemmába: vajon célt értem volna vele? - Nem megy - feleli Daniel. - Randira viszem Vált. De holnap estére összehozhatunk valamit. Majd hívlak. Bólintok, ő pedig a kocsija felé indul. Kinyitom a sajátom ajtaját, ám megtorpanok, amikor észreveszem Skyét a szemem sarkából. Az autójának dőlve tárgyal Graysonnal. Sőt, úgy tűnik: puszta tárgyalásnál többről is lehet szó. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rándul görcsbe minden egyes izmom a látványtól, ahogy Grayson ráteszi a kezét. A kocsiajtóra támaszkodva figyelem őket valami idióta, önkínzó oknál fogva. Innen nézve Sky nem tűnik valami boldognak. Elhúzódik tőle, és hátrál egy lépést. Nézi, ahogy Grayson beszél - aki közelebb lép hozzá, s megint átöleli. Én is hátrálok egy lépést az autómtól, felkészülvén arra, hogy keresztülsétáljak a parkolón, és leráncigáljam Skyról ezt a nemtörődöm fajankót. Sky nyilvánvalóan nem akarja, hogy hozzáérjen. Aztán megállok, és 131

visszalépek a kocsim irányába, amikor megenyhül, és beadja a derekát. Amint Grayson előrehajol, hogy megcsókolja, muszáj elfordulnom. Fizikai képtelenség, hogy végignézzem. Egyszerűen nem értem ezt a lányt. Nem értem, mit lát Graysonban, és végképp nem értem, mit utál bennem, holott ez tényleg egy seggfej. Talán tévedek Skyjal kapcsolatban. Talán ő is csak ugyanolyan, mint mindenki más. Talán csak a saját magam kedvéért reménykedtem benne, hogy más fából faragták. Vagy mégsem? Megint rájuk nézek, hogy lássam Sky reakcióját arra, amit Grayson művel vele - aki még mindig rajta tartja a kezét, és mintha a nyakát, a vállát vagy akármijét csókolgatná. Nem tudom pontosan, hol van a kibaszott szája. Arra viszont meg mernék esküdni, hogy Sky éppen a szemét forgatja. Most pedig az óráját nézi, a csókot egyáltalán nem viszonozva. Leengedi a kezét, hagyja maga mellett lógni, és egyszerűen csak áll ott, mintha Grayson puszta kellemetlenség volna a számára. Ahogy figyelem őket, egyre kevésbé értem a dolgot: Sky egyáltalán nem érdeklődik iránta. Arckifejezése szinte élettelen, amíg farkasszemet nem néz velem. Akkor viszont egész testében megfeszül, elkerekedik a szeme. Rögtön elkapja a fejét, és eltolja magától Gray- sont. Hátat fordít neki, aztán beszáll a kocsiba. Túl messze vagyok ahhoz, hogy halljam, mit mond neki. De mivel elhajt, Grayson pedig két kézzel beint neki válaszként, bőven elég. Elmosolyodom. Még mindig értetlen vagyok, mérges és kíváncsi, s még mindig azt tervezem, hogy ma este felbukkanok nála az ajtóban. Főleg, miután tanúja voltam ennek az akárminek. -------132

Becsöngetek, aztán várok. Ideggóc vagyok, de csak azért, mert lövésem sincs, miként fog reagálni, amikor meglát a küszöbön ácsorogva. Arról meg végképp nincs lövésem, hogy mi az ördögöt fogok neki mondani, amikor végre ajtót nyit. Megint becsöngetek, aztán várok néhány másodpercet. Biztos, hogy én vagyok a legutolsó, akire számít így péntek este. Picsába! Péntek este van. Lehet, hogy itthon sincs. Közeledő léptek zaját hallom, és nyílik az ajtó. Úgy áll előttem, mint akit a kutya szájából húztak ki. A haja lazán hátrafogva, mindenfelől kósza tincsek lógnak az arcába. Az orrát és a járomcsontját fehér por borítja, sőt néhány hajfürtjét is, amely az arcát keretezi. Imádni valóan fest. És halálra van döbbenve. Néhány másodpercig csak állunk ott, aztán tudatosul bennem, hogy talán nekem kellene megszólalnom, hiszen én bukkantam fel nála. Te jó ég, mégis miért fogok padlót mindentől, ami vele kapcsolatos? - Szia! - töri meg a csendet. Nyugodt hangja úgy hat rám, mint a hűvös szellő. Nem tűnik mérgesnek azért, mert hívatlanul érkeztem. - Helló! - viszonzom az üdvözlést. Újabb kínos csönd után oldalra dönti a fejét. - Ööö... - hunyorog, miközben felhúzza az orrát, mint aki nem tudja, mit kéne mondania vagy tennie. - Dolgod van? - kérdezem, hiszen zilált külseje arról árulkodik, hogy akármit csinált, azt legalább nagyon. Megfordulva hátratekint a házba, aztán megint rám néz. - Olyasmi. Olyasmi? 133

Elfogadom a választ, akármit jelentsen is. Nyilván nem akar udvariatlan lenni, de már látom, milyen hülye ötlet volt csak úgy idejönni mindenféle bejelentés nélkül... nagyon hülye ötlet. Hátrapillantok a kocsimra, s azt mérlegelem, vajon milyen hosszú lesz a veszteseknek járó szégyenséta. - Akkor én... megyek is. Elindulok lefelé a lépcsőn, és az autó irányába fordulok. Bárhol szívesebben lennék most, mint ebben a kínos helyzetben. - Ne! - szól rám hirtelen. Hátralép, hogy kitárja előttem az ajtót. - Bejöhetsz, de készülj fel egy kis munkára. Azonnal úrrá lesz rajtam a megkönnyebbülés. Bólintva besétálok. Gyorsan szétnézek a nappaliban, amiből úgy látszik, éppen egyedül van itthon. Legalábbis remélem, mert eléggé megkönnyíti a dolgot, ha négyszemközt lehetünk. Mellettem elhaladva a konyha felé veszi az irányt. Felkap egy mérőpoharat, és folytatja, amit azelőtt csinált, hogy megjelentem volna az ajtóban. Csendben dolgozik, nekem háttal. Lassan utána merészkedem a konyhába, és szemügyre veszem a pulton sorakozó süteményeket. - Sütivásárra készülsz? - kerülöm meg a pultot, hogy ne csak a hátát lássam. - Anya elutazott a hétvégére - pillant fel rám. - Ellenzi a cukrot, úgyhogy ilyenkor őrült módjára próbálom bepótolni az elmaradást. Elutazott az anyukája, ezért süt? Kész talány ez a lány! A kettőnk között húzódó pulton lévő kekszes tál felé nyúlok, és kóstolási engedélyt remélve rápillantok. - Szolgáld ki magad. De előre szólok, az, hogy szeretek sütni, még nem jelenti, hogy tudok is - figyelmeztet, aztán megint a keze ügyében lévő edényre fordítja a figyelmét. 134

- Szóval az egész ház a tiéd, erre sütögetéssel töltöd a péntek estét. Tipikus tinédzser - ékelődöm. Beleharapok a kekszbe... atyaúristen! Tud sütni. Ettől most még jobban megkedveltem. - Mit is mondhatnék? - von vállat. - Lázadónak születtem. Elmosolyodom, aztán megint szemügyre veszem a tálon lévő kekszeket. Még vagy egytucatnyi van rajta, és terveim szerint legalább a felét megeszem, mire kizavar a házból. Ehhez tejet is fogok kérni. Még mindig az előtte lévő tálra összpontosít, így magamra vállalom a feladatot, hogy keressek egy poharat. - Van itthon tej? - kérdezem a hűtő felé tartva. Nem válaszol, úgyhogy kinyitom a hűtőt, kiveszem a tejet, és töltök magamnak. Befejezem a kekszet, majd iszom egy kortyot. Elfintorodom, mert fogalmam sincs, mi a franc ez, de az biztos, hogy nem igazi tej. Vagy az, de megsavanyodott. A címkére pillantok, mielőtt becsukom az ajtót, és akkor látom, hogy mandulatej. Nem akarok udvariatlannak tűnni, ezért iszom még egy kortyot, mielőtt megfordulok. Sky felvont szemöldökkel egyenesen rám bámul. Megeresztek egy vigyort. - Süteményt tej nélkül kínálni? Borzalmas vendéglátó vagy, mondhatom - markolok fel még egy sütit, aztán leülök az étkezőpulthoz. Ő is elvigyorodik, aztán visszafordul dolgozni. - Tudod, a meghívott vendégeknek tartogatom az udvariasságot. - Au, ez fájt! - nevetek fel. Tetszik a hangjában csendülő irónia, mert segít oldani a bennem lakozó feszültséget. Bekapcsolja a robotgépet, és továbbra is a 135

készülő süteményre figyel. Örülök, hogy nem kérdezte meg, miért jöttem. Tudom, hogy érdekli, mit keresek itt, de a korábbi beszélgetéseinkből már kiderült, hogy hihetetlenül makacs, tehát minden valószínűség szerint nem fog rákérdezni, bármennyire is furdalja a kíváncsiság, kikapcsolja a robotgépet, kihúzza belőle a keverőlapátokat, majd bajához emeli az egyiket, és lenyalja. Azt a mindenségit! Nagyot nyelek. - Kéred? - tartja a magasba a másikat. - Csokikrém. - Milyen kedves tőled. - Fogd be, és nyalogasd, különben megtartom magamnak jegyzi meg huncutul. Mosolyogva odasétál a konyhaszekrényhez, aztán tölt egy pohár vizet. - Kérsz egy kis vizet, vagy továbbra is próbálsz úgy tenni, mintha bevenné a gyomrod azt a tejnek nem nevezhető növényi izét? Kacagva rögtön felé tolom a poharamat. - Próbáltam jó fej lenni, de ebből a borzalomból nem megy le még egy korty a torkomon. Igen, nagyon is kérek vizet! Nevetve teletölti a poharamat, utána pedig leül velem szemben. Felkap egy brownie-t és beleharap, miközben farkasszemet néz velem. Meg sem szólal, de tudom, hogy kíváncsi, miért jöttem. Csodálom is a makacsságát, hogy még mindig nem kérdezte meg. Tudom, hogy meg kellene indokolnom, miért bukkantam fel csak úgy a semmiből, ám én is egy kicsit csökönyös vagyok, és kedvem szottyan még egy kicsit húzni a dolgot. Tulajdonképpen élvezem a helyzetet. Csendben nézzük egymást, amíg majdnem eltünteti a brownieját. Evés közben végig félmosoly kíséretében méreget - ettől 136

kalapál a szívem, és képtelen vagyok levenni róla a tekintetemet. Attól tartok, minden mondanivalómat rázúdítom egyszerre. Ennek elkerülése érdekében felállok, átsétálok a nappaliba, s körülnézek. Egy másodperccel sem bírom tovább nézni, ahogy eszik. Ráadásul szükségem van egy kis időre ahhoz, hogy végiggondoljam, miért vagyok itt... hiszen lassan már magam is elfelejtem. Észreveszek néhány képet a falon, úgyhogy közelebb sétálok, hogy megnézzem őket. A legrégebbi kép is csupán néhány évvel ezelőtti róla, viszont így is fájdalmas ránézni azokra, amelyeken egy kicsit is fiatalabb. Tényleg pont úgy fest, mint Hope. Valószerűtlen élmény belenézni a fotón lévő kislány nagy barna szemébe. Ha néhány képen nem az anyukájával lenne, teljes meggyőződéssel állítanám, hogy ő tényleg Hope. De ő nem lehet Hope, hiszen Hope anyukája meghalt, amikor ő még pici volt. Kivéve, ha Karen nem az édesanyja. Utálom, hogy már megint ugyanott kötnek ki a gondolataim. - Anyukád nagyon fiatalnak tűnik - szólalok meg a köztük lévő csekély korkülönbséget felmérve. - Mert az is. - Nem hasonlítasz rá. Inkább apukádra ütöttél? - Nem tudom - von vállat. - Fogalmam sincs, hogy néz ki. Mintha szomorúan mondaná ezt. Viszont kíváncsivá tett, miért nem emlékszik az apukájára. - Meghalt? Felsóhajt. Látszik, hogy nem akar róla beszélni. - Nem tudom. Hároméves korom óta nem láttam. Világos, hogy nem óhajt részletekbe bocsátkozni. Visszamegyek a konyhába, s elfoglalom a szokott helyemet. - Ennyi? Semmi sztori? 137

- Ó, éppenséggel akad sztori is, csak nem akarom elmesélni. Több infót már nem húzhatok ki belőle ezzel kapcsolatban, így hát témát váltok: - Finom lett a keksz. Nem kellene leszólnod a sütőtudományodat. Elmosolyodik, a vigyor viszont rögtön leolvad az arcáról, amikor pittyen a mobil a közöttünk lévő pulton. Üzenet. Lepillantok a kijelzőre, ő pedig a sütőhöz ugrik. Kinyitja, s akkor jövök rá, hogy azt hitte: onnan jött a hang, nem pedig a telefonból. Épp felemelem a telefont, amikor becsukja a sütőt, és felém fordul. - SMS-ed érkezett, ne a sütit nézegesd! - nevetek. Szemforgatva ledobja az edényfogót a pultra, majd visszasétál a helyére. Kíváncsi vagyok erre a telefon dologra, főleg miután azt mondta, hogy nincs is mobilja. - Azt hittem, anyukád nem engedi, hogy telefonod legyen húzom végig az ujjamat a kijelzőn. - Vagy csak egy gyenge kifogás volt, hogy ne kelljen megadni a számod? - Tényleg nem engedi. Ezt a legjobb barátnőmtől kaptam néhány napja. Csak SMS-ezni lehet vele. Feléje fordítom a készüléket. - Mégis miféle SMS-ek ezek? Hangosan felolvasok egyet. Sky,

gyönyörű vagy.

Te

vagy

a világmindenség

legkifogástalanabb lénye. Aki ezzel nem ért egyet, azt laposra verem.

Rápillantok, mert az üzenetek láttán még talányosabbnak tűnik, mint eddig. 138

- Istenem... - sóhajtok fel. - Mind ilyen. Kérlek, mondd, hogy nem saját magadnak küldöd ezeket! - Hé, hagyd abba! Elrontod az élvezetet - tépi ki a kezemből nevetve. - Jézus Mária... Szóval igaz? Mindet te írtad, ugye? - Dehogyis! - mentegetőzik. - Sixtől vannak. Ő a legjobb barátnőm, de elutazott a világ másik végére. így akar napi rendszerességgel felvidítani. Szerintem aranyos. - Nem, szerinted egyáltalán nem aranyos. Sőt, annyira idegesítőnek tartod, hogy a legtöbbjét el sem olvasod. - Jót akar - fonja karba a kezét maga előtt. - El fog kényeztetni - húzom az agyát. - Olyan felfuvalkodott leszel ezektől az SMS-ektől, hogy egyszer csak kipukkansz. Végiggörgetem a telefon menüjét, és elmentem a számomat a telefonjába. Nincs az az isten, hogy telefonszámcsere nélkül távozzak innen, ez pedig remek alkalmat jelent. - Korrigálnunk kell a helyzetet, még mielőtt a nagyszerűség téves illúziójába ringatnád magad - adom neki vissza a mobilt, hogy azonnal kapjon tőlem egy üzenetet. A süteményeddel vallatni lehet. Ráadásul nem is vagy annyira jó nő.

- Jobb? - kérdezem, miután elolvasta. - Leeresztett tőle az egód? Kacagva leteszi a telefont a pultra, kijelzővel lefelé. - Te aztán pontosan tudod, mit kell mondani egy lánynak megy át a nappaliba, ahol felém fordul. - Van kedved megnézni a házat? 139

Nem habozom. Hát persze hogy van kedvem körülnézni az otthonában! A nyomában haladva figyelem, ahogy beszél. Úgy teszek, mintminden érdekelne, amit mond, ám valójában csak a hangjára koncentrálok. Akár egész este beszélhetne hozzám, akkor sem unnám meg. — Ez pedig az én szobám - tárja ki az ajtót. - Nézz körül bátran, lévén tizennyolc éven aluli, maradj távol az ágytól, mert ezen a hétvégén tilos teherbe esnem. A küszöbön megállva a szemébe nézek. Csak ezen a hétvégén? - feleselek az ő stílusában. - Inkább jövő héten akarod magad felkoppinttatni? Elvigyorodik, én pedig továbbindulok befelé. Á, egy kicsit még várnék - feleli. Nem szabadna itt lennem. Minden egyes vele töltött perccel még jobban tetszik nekem. Most pedig itt vagyok a szobájában, ráadásul senki sincs itthon rajtunk kívül. Nem is beszélve a kettőnk között terpeszkedő ágyról, amit éppen tiltott területnek minősített. Nem szabadna itt lennem. Azért jöttem, hogy megmutassam neki: nem rosszfiú vagyok, hanem jó. Akkor hát miért bámulom az ágyát, nem éppen a legnemesebb gondolatok kíséretében? - Elmúltam tizennyolc - közlöm, miközben képtelen vagyok másra gondolni, mint hogy miként festhet ezen az ágyon fekve. - Szeretnéd, hogy gratuláljak hozzá? - értetlenkedik, Rámosolygok, és magyarázatképpen az ágy felé biccentek. - Azt mondtad, lévén tizennyolc éven aluli, maradjak távol az – ágyadtól. Csak szólok, hogy már betöltöttem. Válla hirtelen megfeszül, kapkodva veszi a levegőt. 140

- Oké - vágja rá némileg zavarban. - Vegyük úgy, hogy tizenkilencet mondtam. Túlságosan is bejön a reakciója, ezért inkább igyekszem arra összpontosítani, miért is jöttem. Miért jöttem? Csak az ágy jár a fejemben. Az ágy, az ágy... Azért jöttem, hogy tisztázzam magamat. Muszáj tiszta vizet öntenem a pohárba. Olyan messzire sétálok az ágytól, amennyire csak lehet. Végül az ablaknál kötök ki. Ugyanannál az ablaknál, amiről annyi mindent hallottam a múlt héten a suliban. Elképesztő dolgokat tudhat meg az ember, ha csak némán odafigyel. Kihajolok rajta, körbenézek, aztán visszahúzom a fejemet. Nem tetszik, hogy nyitva hagyja. Nem biztonságos. - Tehát ez az a hírhedt ablak? Ha ez a megjegyzés sem tereli a várt irányba a beszélgetést, fogalmam sincs, mi fogja. - Mit akarsz, Holder? - csattan fel. Szembefordulok vele. Parázsló tekintettel mered rám. - Valami rosszat mondtam, Sky? Esetleg alaptalant? Rögtön az ajtóhoz megy, és kitárja előttem. - Pontosan tudod, mit mondtál. Megkaptad a várt reakciót, örülj neki. Elmehetsz. Nem repesek, amiért felidegesítettem, ám figyelmen kívül hagyom a kérését. Másfelé pillantok, odasétálok az ágy széléhez, aztán felkapok egy könyvet. Úgy teszek, mintha átlapoznám, miközben azon agyalok, miként kellene belevágni a témába. - Holder, a lehető legudvariasabban kérlek, hogy menj el. Leteszem a könyvet, majd leülök az ágyra - hiába mondta, hogy ne tegyem. Már úgyis mérges rám. Akkor meg mit számít? 141

Erre odacsörtet az ágyhoz, megfogja a két lábamat, és szó szerint megpróbál lerángatni róla. Aztán kinyújtja a kezét, megragadja a csuklómat, hogy felhúzzon, de lerántom az ágyra, a hátára görgetem, és odaszorítom a karját a matrachoz. Most, hogy már megzaboláztam, akár meg is oszthatnám vele, amiért idejöttem. Hogy nem vagyok az a fajta. Hogy nem javítóban voltam egy évig. Hogy nem azért vertem meg azt a gyereket, mert meleg. De itt vagyok, éppen lefogom őt az ágyon, és fogalmam sincs, egyáltalán hogyan jutottunk idáig. Az ördögbe is, nincsenek épkézláb gondolataim! Egyáltalán nem kapálózik, hogy kijusson alólam. Csak nézzük egymást, mintha arra várnánk, ki mer először megmoccanni. Kalapál a szívem. Ha nem hátrálok meg villámgyorsan, tutira csinálok valamit azokkal az ajkakkal, ami úgyis pofonnal végződne. Vagy azzal, hogy visszacsókol. Csábító a gondolat, de nem kockáztatok. Elengedem a karját, és megsimogatom az orra hegyét a hüvelykujjammal. - Liszt. Nem hagyott nyugodni - teszem hozzá magyarázatképpen. A támla felé hátrálok, és nekidőlök. Sky nem mozdul. Levegőért kapkodva bámulja a plafont. Nem tudom, mi jár a fejében, de már nem akar kidobni a szobájából, ami jó hír. - Nem tudtam, hogy meleg - szólalok meg. Még mindig hanyatt fekve felém fordítja a fejét. Nem válaszol, így kihasználom az alkalmat a további részletek felvázolására, amíg rám figyel. 142

- Azért vertem meg, mert egy seggfej. Fogalmam sem volt róla, hogy homár. Rezzenéstelen arccal méreget, aztán lassacskán visszafordítja a tekintetét a plafon felé. Adok neki egy percet, hogy mérlegelje, amit elmeséltem. Vagy lelkiismeret-furdalás kíséretében hinni fog nekem, vagy pedig továbbra is dühös lesz, mert nem hisz nekem. Akárhogy is, nem akarom, hogy lelkiismeret-furdalása legyen, sem pedig azt, hogy felforrjon az agyvize. A helyzet azonban nem tesz lehetővé másfajta érzelmeket. Csendben maradok. Várok, hogy legalább valamit válaszoljon. Zaj hallatszik a konyhából, ami ezúttal tényleg inkább a sütő időzítőjére hasonlít, mintsem egy telefonra. - Torta! - rikkantja. Felpattan az ágyról, kirohan az ajtón, én pedig egyedül találom magamat az ágyában. Becsukom a szememet, és hátrahajtom a fejemet a támlának. Azt akarom, hogy higgyen nekem. Azt akarom, hogy bízzon bennem. Azt akarom, hogy megtudja az igazat a múltammal kapcsolatban. Valami azt súgja, hogy ő nem olyan, mint a többi ember, akiben csalódnom kellett. Csak remélni tudom, hogy nem tévedek, mert szeretek vele lenni. Mellette úgy érzem, van értelme az életemnek. Tizenhárom hónapja nem éreztem hasonlót. Felnézek, amikor visszatér a szobába, és félénken rám mosolyog. Egy keksz van a szájában, egy másik pedig a kezében. Odanyújtja nekem, aztán lehuppan mellém az ágyra. Kezét a párnára támasztja, majd mélyen felsóhajt. - Azt hiszem, a homofób tapló jellemzés finoman szólva túlzás volt a részemről, nemde? Mert nem is vagy érzéketlen tuskó, aki egy évig rohadt a javítóban. Küldetés teljesítve. 143

Ráadásul sokkal könnyebb volt, mint hittem. Vigyorogva leereszkedem az ágyra - most már hanyatt fekszem mellette. - Igen, az tényleg túlzás volt - pillantok fel a plafonra ragasztott csillagokra. - Tekintve, hogy tavaly apánál laktam Austinban. Tippem sincs, hogy ezt a javítós sztorit ki találta ki... - Miért nem próbálod megvédeni magad az igaztalan pletykákkal szemben? Milyen furcsa kérdés ez attól, akinek egész héten esze ágában sem volt megvédeni magát! Felé sandítok. - Ugyanezt én is kérdezhetném tőled. - Oké, kvittek vagyunk - bólint. Mindketten a plafonra emeljük a tekintetünket. Örülök, hogy ilyen könnyen felmérte a helyzetet. Örülök, hogy nem vitatkozik. Pláne annak fényében, hogy ilyen makacs. Örülök, hogy igazam volt vele kapcsolatban. - Az ablakos beszólás az előbb... - veti fel. - Csak a pletykákról szólt? Nem velem akartál szemétkedni? Annak viszont nem örülök, hogy kinézte belőlem a szemétkedést. Még ha csak egyetlen alkalommal is. Nem akarom, hogy valaha is ilyet feltételezzen rólam. - Sky, nem vagyok szemét. - De heves vagy. Legalább ebben igazam volt. - Talán heves vagyok, de szemét semmiképp. - Remek. Én pedig nem vagyok kurva. - Én meg nem vagyok homofób tapló. - Akkor ezt megbeszéltük? Felkacagok. - Aha, szerintem meg. Újabb pillanatnyi csend, aztán lassú, mély lélegzetet vesz. 144

- Ne haragudj, Holder. Sajnálom. - Tudom, Sky. Tudom. Nem azért jöttem, hogy magyarázkodjon nekem. Nem célom, hogy bűntudata legyen a téves infók miatt. Egy szót sem szól többet. Némán nézzük tovább a csillagokat. Küzdök magammal, mert mindketten itt fekszünk az ágyában, és akármennyire próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy vonzódom hozzá, kissé nehézkes, amikor csak néhány centi választ el tőle. Kíváncsi vagyok, tetszem-e neki egyáltalán. Az apró jelekből, amiket igyekszik rejtegetni, amikor a közelemben van, szinte biztos, hogy igen. Például amikor rajtakaptam, hogy a mellkasomat bámulja futás közben. Amikor felgyorsul a lélegzete, ha közel hajolok hozzá beszéd közben. Vagy amikor próbálja elfojtani a vigyort, miközben elő akarja adni, milyen mérges rám. Nem vehetem biztosra, mit érez vagy gondol velem kapcsolatban. Egyvalamit azonban tudok. Nem közömbös irántam, Grayson iránt viszont igen. Elfintorodom a néhány órával ezelőtti parkolós incidens puszta gondolatától, s attól, hogy Grayson megcsókolta őt. Lehet, hogy nem helyénvaló erről kérdezősködnöm, ám tuti fix, hogy csak arra bírok gondolni, mennyire utálom, hogy mással csókolózik. Főleg Graysonnal. És ha csak egy fikarcnyi esély van arra, hogy valaha én fogom megcsókolni, muszáj tudnom, hogy Graysont többé nem fogja. Soha többé. - Kérdeznem kell tőled valamit - töröm meg a csendet. Felkészülök rá, hogy felhozzam a témát, noha valószínűleg nem akar beszélni róla. De tudnom kell, mit érez iránta. Mély lélegzetet veszek, és felé fordulok az ágyon. Miért hagytad, hogy Grayson azt művelje veled a parkolóban? 145

Összerezzen, és alig láthatóan megrázza a fejét. - Mondtam már, hogy nem járok vele, és a monokli sem miatta van. - Nem azért kérdeztem - vágom rá, holott de. - Hanem mert láttam, hogyan reagáltál. Bosszantott az egész. Sőt, egy kicsit talán untatott is. Csak érdekel, hogy miért hagytad, hogy azt csinálja veled, miközben látszott rajtad, hogy a hátad közepére kívánod. Egy pillanatig hallgat. - Ennyire nyilvánvaló volt, hogy nem érdekel? - Ja, még ötvenméteres távolságból is. Csoda, hogy neki nem esett le. Ezúttal gondolkodás nélkül felkönyökölök, hogy a szemébe nézzek. Rögtön az oldalára fordul, és feltámaszkodik. - Tudom, oké? El sem hiszed, hányszor utasítottam vissza, de nem adja fel. Szánalmas. És visszataszító. El sem tudom mondani, milyen jó érzés ezt hallani! - Akkor mért hagytad, hogy csinálja? Farkasszemet néz velem, de nem válaszol. Néhány centire vagyunk egymástól. Az ágyában. Olyan közel a szája! Nagyon közel. Szinte egyszerre huppanunk a hátunkra. - Bonyolult - feleli szomorúan, pedig eszem ágában sem volt elszomorítani. - Nem kell magyarázkodnod. Csak kíváncsi vagyok. Abszolút nem az én dolgom. Összekulcsolja a kezét a tarkója mögött, úgy támasztja meg a fejét. - Volt már komoly barátnőd? 146

Dunsztom sincs, hová akar ezzel kilyukadni, de legalább beszél, úgyhogy felelek. - Aha. De remélem, nem erről akarsz kérdezősködni, mert nem mennék bele a részletekbe. - Nem azért kérdeztem - rázza a fejét. - Mit éreztél, amikor megcsókoltad? Tényleg nem tudom, mire megy ki a játék. De továbbra is beadom a derekam. Ez a legkevesebb, amit megtehetek érte, miután hívatlanul felbukkantam, és mielőtt kiböktem volna, miért is jöttem, szóvá tettem a rossz hírnevét. - Őszinteséget vársz, igaz? - Csakis. - Oké - vigyorgok. - Azt hiszem... kanos voltam. Vagy valami olyasmi. A kanos szó hallatán esküszöm, hogy levegőért kapkod. De gyorsan összeszedi magát. - Szóval remegett a gyomrod, izzadt a tenyered, gyorsan vert a szíved meg ilyenek? - Ja. Nem minden lánnyal, de a legtöbbel igen. Felém fordulva felvonja a szemöldökét, amitől még jobban elvigyorodom. - Jó, nem voltak olyan sokan... - teszem hozzá. Legalábbis szerintem nem voltak olyan sokan. Nem tudom, mennyi számít soknak e tekintetben, ráadásul ahány ember, annyiféle mérce. - És nálad hogy van? - kérdezek vissza megkönnyebbülve, miután nem firtatja a pontos adatokat. - Nálam úgy van, hogy én sosem éreztem ilyet. Soha nem éreztem semmit. Amikor smárolok a srácokkal, csak a nagy semmit érzem. Pontosabban totál lezsibbadok. Szóval néha 147

hagytam, hogy Grayson csinálja, amit akar, de nem azért, mert élveztem, hanem mert segített benne, hogy kiürüljön a fejem. Egyáltalán nem ilyen válaszra számítottam. Nem is tudom, örülök-e ennek a válasznak. Mármint annak örülök, hogy valójában semmit sem érez Grayson iránt, azt a tényt viszont utálom, hogy mégis hagyta, hadd csináljon, amit akar. Annak sem örülök, hogy bevallotta: sohasem érzett semmit. Mert amikor vele vagyok, én sokkal többet érzek, mint valaha. - Tudom, hogy ez hülyeség. Nem vagyok leszbi, egyébként szabadkozik. - Egyszerűen csak előtted még nem vonzódtam senkihez. Nem tudom, miért. Gyorsan felé kapom a fejemet, mert nem vagyok biztos benne, jól hallottam-e. De abból ítélve, hogy azonnal eltakarja az arcát a karjával, már világos: igen, jól hallottam. Vonzódik hozzám. És ez véletlenül kicsúszott a száján. Fix, hogy ez a véletlen vallomás feldobja az egész évemet. Megfogom a csuklóját, hogy elhúzzam a karját az arca elől. Tudom, hogy most zavarban van, mégsem hagyhatom, hogy szégyenkezzen. - Vonzódsz hozzám? - Ó, bakker! Az egodnak már csak ez hiányzott, ugye? - Hát, ja - látom be. - Úgyhogy igyekezz kitalálni valami durva beszólást, még mielőtt akkora fejem lesz, mint neked! - Sürgősen fodrászhoz kéne menned - bukik ki belőle. - Állati sürgősen. A hajad belelóg a szemedbe, úgyhogy állandóan egy Justin Bieber-féle mozdulattal kell onnan kiseperned, ami elég ciki. Tudom, hogy nem tévézik és netezik, szóval kihagyom a ziccert, hogy Justin Bieber rég levágatta a haját. Sőt, cikinek tartom, hogy 148

ilyen jól értesült vagyok. Beletúrok a hajamba, s visszahanyatlok a párnára. - Ember, ez nagyon betalált! Mintha jó előre kitervelted volna... - Á, csak hétfőn. - Hétfőn találkoztunk először. Tehát amióta megláttál, egyfolytában az jár a fejedben, hogy milyen gáz a hajam? - Nem csak az. Felkacagok. Vajon az ember a másik egyes tulajdonságaiba szeret bele lépésről lépésre, vagy az egész lényébe egyszerre? Csak mert azt hiszem, épp most estem bele az észjárásába. És a szókimondásába. És talán az ajkaiba is, ám nem engedem meg magamnak, hogy annyi ideig bámuljam őket, különben lebukom. Francba! Ez máris három tulajdonság, pedig még csak egy órája vagyok itt. - El sem hiszem, hogy jó pasinak tartasz - szólalok meg. - Fogd be! - Talán nem is igazi ájulás volt az a múltkori. Színleltél, hogy becipeljelek a szexi, izzadt, férfias karjaimban. - Hallgass! - Fogadni mernék, hogy álmodoztál is rólam. Itt, ebben az ágyban... - Fogd már be, Holder! - Sőt, talán még... Oldalra nyúl, hogy a számra tapassza a kezét. - Sokkal szexibb vagy, amikor nem beszélsz - állapítja meg. Tényleg befogom, de csak azért, mert szeretném kiélvezni a helyzetet, hogy sokkal jobban alakult az este, mint remélni mertem. Minden egyes vele töltött másodperccel jobban és jobban odavagyok érte. Tetszik a humora, s az is, hogy érti az én 149

humoromat. Ő az első lány Lessen kívül, aki vágja a poénjaimat, és ezt képtelen vagyok megunni. - Unatkozom - közlöm abban a reményben, hogy érdekfeszítő smárpartit ajánl a plafonbámulás helyett. Ha viszont kizárólag aközül választhatok, hogy egész éjjel bámulom a plafonját vagy hazamegyek, boldogan kiegyezem az előbbivel. - Akkor menj haza. - Nem akarok - jelentem ki eltökélten. - Te mit csinálsz, amikor unatkozol? Nincs net, nincs tévé. Csak ülsz itt, és arra gondolsz, milyen jóképű vagyok? - Olvasok - feleli. - És néha sütök. Meg futok. - Olvasás, sütés, futás. És egy kis képzelgés rólam. Milyen élményekben gazdag életed van! - Szeretek így élni. - Nekem is tetszik, azt hiszem - válaszolom. És tényleg. A futás máris közös bennünk. És talán még nem tudja, de a képzelgés is. És bár én nem sütök, de tetszik, hogy ö igen. Csak az olvasás a kakukktojás. Én is olvasok, ha muszáj, ami nem jelent túl sokat. Hirtelenjében viszont mindent tudni akarok azokról a dolgokról, amik érdeklik. Ha az olvasás érdekli, akkor engem is! Odanyúlok egy könyvért az éjjeliszekrényen. - Tessék, olvass! - kérem tőle. - Azt akarod, hogy felolvassak neked? Ennyire unatkozol? - El sem tudod képzelni, mennyire. - Ez egy lányregény - figyelmeztet. Vállat von, megigazítja a párnáját, és nekikezd az olvasásnak. „Már háromnapos voltam, amikor a kórház dolgozói választásra kényszerítették őket. Végül úgy döntöttek, 150

hogy a két név első három betűjét összevonják. így lettem Layken... Folytatja, én pedig hagyom. Néhány fejezet után már nem tudom, hogy egetverő pulzusom annak köszönhető-e, hogy ilyen régóta hallgatom a hangját, vagy pedig a történetben vibráló erotikának. Talán a kettőnek együtt. Skynak tényleg érdemes lenne megfontolnia a szinkronszínészkarriert, vagy akár hangoskönyveket is felolvashatna, mert a hangja egyszerűen... „Will keresztülvágtat a nappalin... ” Elcsuklik a hangja. „...lehajol, és összekapkodja a...” És belealudt. A könyv a mellkasára hanyatlik, én pedig halkan felnevetek. De nem kelek fel, mert attól még hogy elaludt, még nem állok készen a távozásra. Még egy fél órát fekszem mellette, hogy megbizonyosodjak róla: tényleg szerelmes vagyok az ajkaiba. Nézem, ahogy alszik, amíg fel nem pittyen a telefonom. Kicsit arrébb tuszkolom magamtól Skyt, a hátára fektetem, aztán előbányászom a mobilt a zsebemből. Haver! Itt Daniel. Val kib*ul meghülyült, én meg sztem abban a Burker Gingbe vagyok és gyere értem nem tok vezetni. Ittam és gyűlölöm.

Rögtön válaszolok neki. 151

Jó ötlet. Maradj veszteg. Fél órán belül ott vok.

Visszateszem a telefont a zsebembe, amikor megint pittyen. Holder?

Fejrázva pötyögök vissza egy ?-t. Azonnal visszaír. Ja, jó. Csak tutira akartam venni, hogy te vagy az, haver.

Jézusom! Ez nem csak simán részeg... Felállok, kiveszem a könyvet Sky kezéből, lerakom az éjjeliszekrényre, majd odateszek egy könyvjelzőt, ahol abbahagyta. így már lesz indokom arra, hogy visszajöjjek holnap. Aztán kisétálok a konyhába, ahol tíz perc alatt összetakarítom a kuplerájt, amit hagyott. Esküszöm, összetűzésbe keveredett a liszttel, annyit kellett feltörölnöm belőle. Miután az összes desszertet alufóliába csomagoltam - leszámítva azokat, amik közben a torkomon lecsúsztak -, visszamegyek a szobájába, s leülök az ágy szélére. Horkol. Imádom, ahogy horkol. Picsába, ez már négy dolog. Tényleg muszáj lépnem. Mielőtt felállnék, lassan előrehajolok. Habozom, mert nem akarom felébreszteni. De nem hagyhatom itt anélkül, hogy adnék egy kis ízelítőt. Centiről centire közelítek felé, míg a szám az ajkához ér - és megcsókolom.

152

Tizenhárom és feledik fejezet

Less!

Sky, Sky, Sky, Sky, Sky, Sky, Sky, Sky, Sky. Tessék. Szokj hozzá, mert úgy érzem, hogy egy ideig csak róla fogok beszélni. Édes istenem, Less! Szavakba sem tudom önteni, ez a lány milyen tökéletes. És amikor azt mondom, hogy tökéletes, úgy értem, hogy tökéletlen – mert elég sok hibája van.

De

pont

a

hibái

vonzanak,

és

teszik

őt

tökéletessé a szemembe. Kifejezetten goromba velem, amit imádok. Makacs, amit imádok. Okoskodó, szarkasztikus, és minden egyes szava zene füleimnek, mert pont erre vágyom. Pont rá van szükségem, úgyhogy nem is akarom, hogy

megváltozzon.

Egyetlen

apró

dolgot

sem

változtatnék meg rajta. Habár egyvalami aggaszt vele kapcsolatban. Mintha egy kicsit érzéketlen lenne. És bár ez totál lerítt róla Grayson

társaságában,

Lefogadom,

hogy

velem teljesen

irántam 153

máshogy

más

volt.

érez,

ám

hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek tőle: mi lesz, ha akkor sem érez semmit, ha én csókolom meg. Hallod, Less… kibaszottul meg akarom csókolni, viszont félek. Félek, hogy elhamarkodom, és éppen ugyanolyan lesz neki, mint az összes korábbi csókja. Hogy semmit sem érez majd. Nem akarom, hogy semmit se érezzen, amikor megcsókolom. Azt akarom, hogy mindent érezzen. H

154

Tizennegyedik fejezet

Mit akarsz csin ma este?

Daniel üzenetét olvasom, amire válaszolok is. Sry, dolgom van. WTF, pöcshuszár?! Nem. Együtt van dolgunk. Nem megy. Asszem randim van. Sky? Aha. Mehetek? Nem. A következő szombat estéd az enyém lehet? Persze, bébi! Alig várom, cukorfalat.

Elröhögöm magamat Daniel SMS-én, aztán kilépek az üzenetváltásból, hogy megkeressem Sky számát. Nem hallottam felőle, 155

amióta elaludt mellettem tegnap éjjel, így nem is tudom, akar-e látni ma este. Mikor mehetek át? Nem mintha várnám, vagy ilyesmi. Borzasztóan unalmas vagy.

Megnyomom a küldésgombot, aztán újabb SMS-em érkezik egy ismeretlen számról. Ha már a csajommal randizol, töltsd fel a kártyáját, és ne az én pénzemet pocsékold, seggfej.

Sky az egyetlen feltöltőkártyás, akit ismerek. Neki pedig a legjobb barátnője vette a telefont, úgyhogy nagyon remélem, tőle jött az üzenet, nem pedig valaki mástól. Azonnal visszaírok, hogy kiderítsem a szitut. Hogy tudom feltölteni?

Elküldöm, mire máris megérkezik Sky válasza az előzőre. Gyere 7-re! Hozz valamit enni. Eszem ágában sincs főzni.

Goromba. Imádom!

Sky megint írt, amikor a boltban voltam. Kérte, hogy siessek. Na- gyon-nagyon tetszik, hogy hamarabb akar látni. Elképesztően 156

tetszik. Ő maga is elképesztően tetszik. Nem beszélve erről az egész hétvégéről! Pillanatokon belül kinyílik az ajtó, miután becsöngetek. Rögtön elmosolyodik, amint meglát - én pedig szitkozódom magamban, amiért most meg épp a mosolyába szerettem bele. A kezemben sorakozó szatyrokra tekintve felvonja a szemöldökét. - Valamelyikünknek muszáj bevállalnia a vendéglátó szerepét.... - megyek fel a lépcsőn, majd elmegyek előtte, egyenesen a konyha felé tartva. - Remélem, szereted a spagettit húsgombóccal, mert azt kapsz. - Főzöl nekem? - kérdezi mögülem hitetlenkedve. - Tulajdonképpen magamnak főzök, de szívesen megkínállak, ha gondolod - nézek hátra, és rámosolygok, hogy tudja: csak poénkodom. - Mindig ilyen cinikus vagy? - És te? - vonok vállat. - Mindig mindenre visszakérdezel? - Miért, te nem ezt csinálod? Felkap egy konyharuhát a pultról és hozzám vágja, de kivédem a csapást. - Kérsz valamit inni? - érdeklődöm. - Frissítővel kínálsz a saját házamban? Odasétálok a hűtőhöz, ahol szemügyre veszem a polcok tartalmát. A választék sajnos limitált. - Lónyál ízű tej vagy kóla? Melyikre szavazol? - Van egyáltalán itthon kóla? Végignézem az ajtórekeszek tartalmát, és rávigyorgok. - Tudunk egyáltalán olyat mondani a másiknak, ami nem kérdés? - Nem tudom. Tudunk? 157

- Szerinted meddig lehet ezt játszani? - veszem ki az utolsó kólát a hűtőből. - Kérsz bele jeget? - Miért, van nálad jég? A fenébe is, olyan aranyos! - Szerinted lennie kéne? - Szereted egyáltalán a jeget? Gyors az észjárása. Le vagyok nyűgözve! - Miért, jó a jeged? - kérdezem. - A jégkását vagy a jégkockát szereted? Majdnem rávágom, hogy a jégkockát, de leesik, hogy az nem lenne kérdés. Résnyire szűkült szemmel meredek rá. - Nem kapsz jeget. - Háhá! Győztem - dicsekszik. - Csak azért hagytalak nyerni, mert annyira sajnállak - teszem hozzá a tűzhely felé menet. - Aki olyan elviselhetetlenül horkol, mint te, megérdemel egy kis sikerélményt az életben. - Tudod, az ehhez hasonló beszólások csak leírva viccesek... Feláll, és éppen akkor megy oda a fagyasztóhoz, amikor megfordulok, hogy kivegyem az aprított fokhagymát a hűtőből. Nekem háttal állva tölti meg jéggel a poharat. Aztán mikor a hűtőhöz érek, felém fordul. Azokkal a nagy barna szemeivel és dacos ajkával néz rám. Én pedig egy lépéssel közelebb húzódom, hátha megint zavarba hozom. Imádom zavarba hozni! Kezemmel nekitámaszkodom a hűtőajtónak, és egyenesen a szemébe nézek. - Ugye tudod, hogy csak viccelek? Levegőért kapkodva bólint. Elvigyorodom, és még közelebb húzódom. 158

- Helyes. Mert amúgy nem is horkolsz. Sőt, imádni valóan aranyos vagy, amikor alszol. Fogalmam sincs, miért mondtam neki, hogy nem horkol. Talán csak azért, mert nem akarom, hogy tudja, meddig bámultam álmában tegnap éjjel. Beleharap az alsó ajkába, miközben reménykedve néz rám. Mellkasa vadul hullámzik, a karját libabőr borítja. Leghőbb vágyam, hogy a tenyerembe fogjam az arcát, hogy megcsókoljam. Nagyobb szükségem van a csókjára, mint a levegőre. De már megbeszéltem magammal, hogy nem teszem. Úgyhogy nem is fogom. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem szórakozom vele egy kicsit. A szám szinte a füléhez ér, és megszólalok: - Sky... - búgom némi hatásszünettel, hogy levegőt vehessen. Szükségem van rád. Hogy megmozdulj. Különben nem tudom kinyitni a hűtőajtót. Hátrahúzódva figyelem a reakcióját. Tenyerét a háta mögött tartva nekitámaszkodik a hűtőajtónak, és alig áll a lábán. Testének válaszát látva elmosolyodom. Ettől aztán tudatosul benne, hogy szórakozom vele, s neheztelő tekintettel jutalmaz. Elnevetem magamat. Kezét a mellkasomra teszi, hogy hátrébb toljon magától. - Akkora egy idióta vagy! - ballag az étkezőpulthoz. - Bocs, de nem hagyhattam ki. Olyan durván vonzódsz hozzám, hogy nehéz nem szívatni vele. Még mindig röhögök, miközben a fokhagymával visszamegyek a tűzhelyhez. Teszek egy keveset a serpenyőbe, és Skyra nézek. Két kézzel eltakarja az arcát zavarában, amitől rögvest bűntudatom támad. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy én nem vagyok oda érte... Hiszen tuti, hogy sokkal jobban odavagyok érte, mint 159

amennyire ő értem. Szerintem ezt nem tettem túlzottan nyilvánvalóvá a számára, ami egy kicsit igazságtalan a részemről. - Akarod, hogy eláruljak valamit? - kérdezem. Felpillantva megrázza a fejét. - Inkább nem. - De talán jobban éreznéd magad tőle... - Erősen kétlem. Látom, hogy nem mosolyog, és ez nem tetszik. Könnyedén akartam venni ezt az egészet, nem szerettem volna megbántani. - Talán egy egészen kicsit én is vonzódom hozzád - vallom be, hátha rájön, hogy nem állt szándékomban megszégyeníteni. - Csak egy egészen kicsit? — incselkedik. Nem. Nem csak egy egészen kicsit. Hanem pokoli erővel. Folytatom a kaja előkészítését, és mindent elkövetek, hogy csak beszélgetnünk kelljen, amíg fő. Sky csendben ücsörög az étkezőpultnál, onnan nézi, ahogy sürgölődöm. Bejön, hogy nem játssza meg magát, amikor engem figyel. Úgy bámul, mintha semmi más nem érdekelné. - Mi az a LOL? - Komolyan nem tudod? - Igen, komolyan. A legutóbbi SMS-edben volt. Nos? - Annak a rövidítése, hogy hangosan felnevetsz. Laughing Out Loud. Akkor írod, ha valamit viccesnek találsz. - Hát ez elég bénán hangzik - állapítja meg. - Ja, elég béna. De SMS-ben muszáj rövidíteni, hogy minél gyorsabban meg tudd írni. Van még az OMG, a WTF, az IDK, meg a... - Jesszus, inkább hagyjuk! - vág közbe. - Irtóra nem szexi, ahogy ezeket sorolod. 160

- Ó, akkor majd figyelek, hogy soha többé ne mondjak ilyeneket - kacsintok rá, majd odasétálok a pulthoz, hogy kivegyem a zöldségeket a szatyorból. Megmosom őket, és lepakolom a vágódeszkára Sky elé. - A sűrű vagy a könnyű mártást szereted a spagettihez? — érdeklődöm, miközben magamhoz veszek egy paradicsomot. Elgondolkodva mered a semmibe. Várok egy kicsit a válaszra, hátha feleszmél, de továbbra is a távolba réved. - Minden oké? - lengetem meg előtte a tenyeremet. Végül észbe kap és rám néz. - Hol jár az eszed? Kicsit elkalandoztál - mondom neki. Minden rendben - rázza meg a fejét. Nem tetszik a hangsúly. Nem úgy tűnik, mintha minden rendben lenne. Hahó, Sky! Min agyalsz ennyire? - faggatom ismét. Tudni akarom, mi jár a fejében. Vagy talán mégsem akarom tudni. Mert ha azon agyait, hogy kitegye a szűröm, akkor remélem, inkább továbbra is eljátssza, hogy minden rendben. - Megígéred, hogy nem nevetsz ki? - kérdezi. Nagy kő esik le a szívemről, mert szerintem nem kérdezne ilyet, ha azt szeretné, hogy elmenjek. Viszont eszem ágában sincs megígérni neki, hogy nem fogok nevetni, úgyhogy megrázom a fejemet. - Az ígértem, hogy őszinte leszek veled. Szóval nem ígérek ilyet. De annyit mondhatok, hogy tutira nem talállak nevetségesnek. - Mindig ilyen nehéz veled? Válasz híján elvigyorodom. Imádom, amikor idegesítem, így direkt nem válaszolok. 161

- Hát jó, legyen - húzza ki magát a széken ülve. Mély lélegzetet vesz, mintha hosszú beszédre készülne. Feszült vagyok. - Nem vagyok túl jó ebben az egész randi dologban, sőt, azt sem tudom, randi-e ez egyáltalán, de akármi legyen is, biztos vagyok benne, hogy több egy szimpla baráti találkozónál, ezért aztán muszáj azon gondolkodnom, hogy meddig szeretnél itt maradni, illetve tervezed-e, hogy valamikor az este folyamán megcsókolsz, de mivel utálom a meglepetéseket, és szeretek mindent előre tudni, iszonyú hülyén érzem magam, mert akarom, persze, hogy megcsókolj, miközben talán önhittség a részemről, de azt hiszem, te is akarod, így azon töprengtem, mennyivel könnyebb lenne mindkettőnknek, ha egyszerűen letudnánk a dolgot, aztán nyugodtan csinálhatnád tovább a vacsorát, nekem pedig nem kellene szorongva várnom, hogy történik-e valami a következő órákban vagy sem. Tuti fix, hogy korai beleesnem, de a fenébe is! Fel kéne hagynia ezekkel a váratlan megszólalásokkal és cselekedetekkel, mert ettől fel akarom gyorsítani ezt az akármit, ami köztünk van. Mert meg akarom csókolni, szeretkezni akarok vele, el akarom venni feleségül, gyereket akarok tőle... és mindezt még ma este. Akkor viszont kifogyunk a nagy elsőkből, márpedig az első alkalmak a legjobbak. Még szerencse, hogy türelmes vagyok. Leteszem a kést a vágódeszkára, s a szemébe nézek. - Vagy úgy - szólalok meg. - Ez volt a leghosszabb mondat, amit életemben hallottam. Nem tetszik neki a válaszom. Fújtatva dől hátra a széken, és lefelé görbül a szája. - Nyugi - nevetek. Pillanatok alatt befejezem a mártást, nekilátok a tésztának, és azon munkálkodom, hogy valóban 162

beszélgethessek vele anélkül, hogy nem próbálnék közben főzni is. Amikor végre felteszem főni a tésztát, beletörlöm a kezemet a konyharuhába, majd leteszem a pultra. Odalépdelek az étkezőpulthoz, ahol Sky ül. - Állj fel! - mondom neki. Lassacskán feláll, én pedig a vállára teszem a kezemet. Körbenézek, hogy mi lenne a legideálisabb hely a bejelentésemhez, miszerint nem csókolom meg ma este. Akármennyire is akarom, és akármennyire is tudom, hogy akarja, még várnom kell. Tudom, hogy azt mondtam neki, nem vagyok gonosz - azt viszont sohasem állítottam, hogy nem vagyok kegyetlen. Egyszerűen túl szórakoztató látni az izgatottságát, úgyhogy muszáj újból előidéznem. - Hm... - teszek úgy, mintha ideális helyet keresnék a csókolózásra. Körbepillantok a konyhában, aztán a csuklójánál fogva magam után húzom. - A hűtőajtó nem volt rossz - préselem a hűtőnek, ő pedig hagyja. Végig sokatmondó tekintettel mered rám, és ez tetszik. Két tenyeremmel megtámaszkodom a feje mellett, majd közelebb hajolok hozzá. Becsukja a szemét. Én nyitva tartom az enyémet. Pillantásom elidőzik a száján egy másodpercig. A tegnap éjjel lopott szájrapuszinak hála, nagyjából sejtem, milyen lágyak az ajkai. Most viszont kénytelen vagyok eltöprengni rajta, vajon milyen lehet az ízük. Óriási a kísértés, hogy még néhány centit előrehajoljak, és kiderítsem... De nem teszem. Ura vagyok a helyzetnek. Ez csak egy száj. Még néhány pillanat erejéig figyelem, aztán csók híján kipattan a szeme. Egész testében összerándul, amikor látja, milyen közel vagyok. Ettől elnevetem magam. 163

Miért élvezem ennyire, hogy incselkedem vele? - Sky - nézek le rá. - Nem akarlak kínozni, vagy ilyesmi. Viszont az a helyzet, hogy mielőtt elindultam hozzád, elhatároztam, nem csókollak meg ma. Arckifejezéséből azonnal eltűnik a remény. - Miért nem? Tekintetében a visszautasítás fájdalma tükröződik. Utálom ezt, de csak azért sem csókolom meg. Ám a tudtára szeretném adni, mennyire meg akarom csókolni. Kezemet az arcához emelem, hogy megsimogassam. Bőre olyan, mint a selyem. Végigcirógatom az állát, aztán a nyakát. Az egész testem megfeszül, mert nem tudom, neki is ugyanolyan érzés-e, mint nekem. El sem tudom képzelni, hogy egy Grayson-féle, aki annyira szerencsés, hogy hozzáérhet az arcához vagy érezheti a csókja ízét, nem foglalkozik azzal, hogy Skynak jólesik-e. Amikor a vállához ér a kezem, abbahagyom a simogatást, és a szemébe nézek. - Meg akarlak csókolni - mondom. - Hidd el, nagyon is. Nagyon-nagyon... Az arcához emelem a kezemet. A tenyerembe hajtja a fejét, aztán csalódottan rám néz. - De ha annyira akarod, miért nem teszed meg? Jaj, nem bírom ezt a nézést! Ha továbbra is így néz rám, a maradék akaraterőmnek is lőttek. És már nincs túl sok belőle. Feljebb emelem az állát, hogy az arcunk egy magasságban legyen. - Mert... attól tartok, hogy nem éreznél semmit - suttogom. A megértés szikráját és a megbánást látom rajta egyszerre. Tudja, hogy arra utalok, hogy másokkal nem érzett semmit, s talán fogalma sincs, mit lehetne erre válaszolni. Hallgat, de jobb lenne, 164

ha vitatkozna. Jobb lenne, ha elmondaná, mekkorát tévedek. Jobb lenne, ha elárulná, hogy máris úgy érez, ahogy én. Ehelyett viszont csak bólint, és a kezemre teszi a kezét. Behunyom a szememet. Bármilyen más reakciónak örültem volna. így viszont bebizonyosodott, hogy ma este pont ennek kell történnie. Hogy nem csókolom meg. Nem értem, miért ennyire zárkózott, de ameddig csak kell, én várni fogok. Most már semmiképpen sem tudnám itt hagyni. Elhúzom a hűtőtől, hogy magamhoz öleljem. Lassan viszonozza a gesztust: a derekam köré fonja a karját, és a mellkasomra hajtja a fejét. Hozzám simul, s úgy érzem, életem egyik legszebb pillanata ez. Puszit nyomok a hajára, aztán mély lélegzetet veszek. Ellennék így egész éjjel. Az az átkozott sütő viszont pittyeg, amiről eszembe jut, hogy éppen vacsorát készítek kettőnknek. Ha emiatt muszáj elengednem, inkább éhen veszek. De megígértem, hogy csinálok neki kaját, úgyhogy leeresztem a kezemet, és teszek egy lépést hátrafelé. Végképp nem számítottam arra a szégyenkező, szinte szívet tépő pillantásra, amiben részesít. Tekintetét leereszti a padlóra, és tudatosul bennem, hogy csalódást okoztam neki. Nagy csalódást. Pedig én csak igyekszem az ő érdekeit nézni. Nem hagyhatom, hogy azt higgye: magam miatt lassítok. Mert ha nem lenne az a furcsa problémája a fiúkkal, most nem a konyhában ácsorognánk. Hanem az ágyában lennénk, mint tegnap este - csak éppen nem felolvasna nekem. Mindkét kezét megragadva összekulcsolom az ujjainkat. - Nézz rám! - kérem tőle. Habozva felemeli a fejét, és engedelmeskedik. - Sky, nem csókollak meg ma. De hidd el, hogy még soha senkit nem akartam ennyire megcsókolni. Szóval kérlek, ne töprengj azon, hogy esetleg nem érdekelsz, vagy ilyesmi, mert 165

elképzelésed sincs róla, mennyire tetszel nekem. Foghatod a kezem, összekócolhatod a hajam, ehetjük összekulcsolt lábakkal a spagettit, de ma nem smárolunk. És talán holnap sem. Időre van szükségem. Biztos akarok lenni benne, hogy abban a pillanatban a legapróbb részletekig ugyanazt érzed majd, amit én. Mert azt akarom, hogy az első csókod a legszenzációsabb legyen az első csókok történetében. Szomorúságnak már nyoma sincs a szemében, sőt mosolyog rám. A számhoz emelem a kezét, hogy csókot nyomjak rá. - És most fejezd be a duzzogást, segíts inkább elkészíteni a húsgombócokat. Rendben lesz így? - várom a megerősítést, hogy hisz nekem. - Ez elég ahhoz, hogy átvészeld a következő néhány randit? Még mindig mosolyogva bólint. - Igen. De egy dologban tévedsz. - Éspedig? - Az első csókomról beszéltél. Tudod, hogy nem ez lesz az első. Nem tudom, hogyan közöljem vele, de még senki sem csókolta meg. Legalábbis nem úgy, ahogy megérdemli. Utálom, hogy erre nem jött rá magától. így viszont rám hárul a feladat, hogy megmutassam neki, pontosan milyen érzés egy valódi csók. Elengedem a kezét, hogy a tenyerembe fogjam az arcát, és előresétálok vele, hogy hátát a hűtőnek vesse. Közel hajolok hozzá - annyira, hogy az ajkamon érezzem a leheletét. Elakad a lélegzete. Imádom ezt a gyámoltalan, éhes tekintetet, viszont semmiség a következő húzásához, az ajakharapdáláshoz képest. - Hadd mondjak neked valamit - szólalok meg halkan. Amikor az ajkam hozzáér majd a tiédhez, az lesz életed első csókja. Ha eddig nem éreztél semmit, akkor nem is volt igazi. 166

Bocs, de én olyasmit tervezek, amihez foghatót eddig még nem éltél át. Hosszan kifújja a levegőt, a karja ismét tiszta libabőr. Na, ezt érzi. Győzedelmes vigyort villantok rá, aztán hátralépek, és a tűzhelyre fordítom a figyelmemet. Hallom, ahogy hátát a hűtőnek vetve a földre csúszik. Megfordulva látom, hogy a földön ül, és döbbenten mered rám. Elnevetem magamat. - Jól vagy? - kacsintok rá. Rám mosolyog odalentről, aztán felhúzza a térdét a mellkasához, és vállat von. - A lábam feladta - mondja kacagva. - Biztos azért, mert annyira vonzódom hozzád - teszi hozzá ironikusan. Körbenézek a konyhában. - Vajon anyukádnak van valami gyógynövényes főzete a vonzerőm hatása ellen? - Anyukámnak mindenre van gyógynövényes főzete válaszolja. Odasétálok hozzá, hogy megfogjam a kezét és felhúzzam. Tenyeremet a derekára téve magamhoz vonom. Félig leeresztett szemhéjak mögül néz fel rám, ajkát halk nyögés hagyja el. A füléhez hajolok, hogy belesuttogjam: - Hát... akárhogy is, még véletlenül se igyál belőle. Mellkasa az enyémnek préselődve hullámzik, miközben úgy néz rám, mintha mit sem érnének a korábbi szavaim. Azt akarja, hogy megcsókoljam, és nem érdekli, hogy mindent megteszek, amit csak bírok, hogy megálljam. Hagyom, hogy a kezem lecsússzon a derekáról, és rácsapok a fenekére. - Szedd össze magad, te lány! Kaját kell csinálnunk. 167

- Rendben, én kezdek - teszi le a poharát hátradőlve. Épp játszunk: ő vetette fel a kíváncsivacsit, ahol bármilyen kérdést fel lehet tenni a másiknak, aki nem ehet vagy ihat, amíg meg nem válaszolta. Még sosem hallottam erről a játékról, de tetszik, hogy lehetőségem nyílik tőle bármit megkérdezni. - Miért követtél a kocsimig a szupermarketnél? - érdeklődik. - Mint már említettem, összekevertelek valakivel — vonok vállat. - Tudom, de kivel? Talán mégsem akarom ezt a játékot. Még nem állok készen arra, hogy meséljek neki Hope-ról. Arra pedig végképp nem, hogy meséljek neki Lessről. De nincs más kiút a gödörből, ahová az előző válaszom taszított. Fészkelődve nyúlok az italomért, Sky viszont kikapja a kezemből. - Nem ihatsz. Előbb válaszolj! Visszateszi a poharat az asztalra, s várja a magyarázatot. Tényleg nem akarom taglalni az elcseszett múltamat, ezért megpróbálok a lényegre szorítkozni. - Akkor nem tudtam, hogy pontosan kire, de valakire nagyon kamuzom. - Csak később jöttem rá, hogy a tesómra. - A tesód jut rólam eszedbe? Ez vérciki, ember! - fintorodik el. Affene! Nem pont így akartam... - Nem, nem úgy értem. Egyáltalán nem. Nem is úgy nézett ki, mint te. De amikor megláttalak, valamiért eszembe jutott. És fogalmam sincs, miért követtelek. Annyira szürreális volt. Az egész még így visszagondolva is rettentően fura. Meg hogy később a házunk előtt beléd futottam... 168

Tényleg el kéne mondanom neki, milyen érzés volt? Hogy biztosra vettem, Less keze van a dologban, vagy az isteni gondviselés, vagy valami rohadt nagy csoda? Mert tényleg úgy érzem, hogy a mesében sem történik ilyen. - Olyan sorsszerű volt, na - bököm ki végül. Mély lélegzetet vesz, én pedig félénken rásandítok, mert nem tudom, mennyire tárulkoztam ki. Mosolyogva a poharamra mutat. - Most már ihatsz. Utána te jössz. - Ó, ezen nem kell sokat gondolkodnom. Tudnom kell, kinek az esélyeit rontom. Kaptam ma egy érdekes SMS-t, amiben ennyi állt: „Ha már a csajommal randizol, töltsd fel a kártyáját, és ne az én pénzemet pocsékold, seggfej.” - Ez Six lesz - válaszolja mosolyogva. - A Napi Dicséret szolgáltatás szellemi anyja. Hála istennek! - Reméltem, hogy ezt fogom hallani. Mert féltékeny típus vagyok, úgyhogy egy fiúnak nem lett volna ilyen kedves a válaszom. - Válaszoltál neki? Mit? - Ez a következő kérdésed? Mert ha nem, ennék még egy falatot. - Ne húzd az időt! Nos? - Igen, válaszoltam. Érdeklődtem, hogy működik ez a feltöltősdi. Erre elpirulva vigyorog. - Csak vicceltem. Játékon kívül kérdeztem, úgyhogy én jövök. A tányérra ejtem a villámat, és felsóhajtok a makacssága miatt. - Kihűl a kajám! Tettetett bosszúságommal mit sem törődve előrehajol, hogy farkasszemet nézzen velem. 169

- Mesélj a tesódról! És arról, hogy miért múlt időben emlegeted. A jó életbe! Tényleg múlt időben emlegettem? A plafonra függesztem a tekintetemet, és felsóhajtok. - Hú, te aztán jó mélyre akarsz ásni. - Erről szól ez a játék. A szabályokat nem én találtam ki. Akkor hát nincs kibúvó a magyarázat alól. Az igazat megvallva viszont nem bánom, hogy el kell mondanom neki. Akad néhány dolog a múltamban, amiről inkább nem beszélnék, Less viszont mintha nem is a múltam része lenne. Sokkal inkább még mindig a jelenemé. - Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy a családomban minden a feje tetejére állt tavaly? Bólint, én pedig fájó szívvel kezdek hozzá a szomorú valóság ecseteléséhez. De Sky nem szereti a ködösítést, úgyhogy... - A lánytesóm tizenhárom hónapja meghalt. Öngyilkos lett, bár anyám „szándékos túladagolásként” szeret hivatkozni a dologra. Állom a tekintetét, és várom, hogy részvétet nyilvánítson, vagy közölje, hogy ennek így kellett lennie... mint mindenki, aki hallja a történetet. - Hogy hívták? - kérdezi. Váratlanul ér az őszinte érdeklődés. - Lesslie. Lessnek becéztem... - Mennyivel volt fiatalabb nálad? Idősebb, három perccel. - Ikrek voltunk - válaszolom, mielőtt bekapok egy falatot. Elkerekedő szemmel nyúl a poharáért, de most én szakítom félbe a mozdulatot. - Én jövök!

170

Most már, hogy tudom: tényleg bármit meg lehet kérdezni, előhozakodom a történettel, amit tegnap este nem igazán akart taglalni. - Hallani akarom a történetet apukádról. Felmordul, de folytatja a játékot. Világos, hogy nem bújhat ki a válasz alól azután, hogy teljesen megnyíltam előtte Less-szel kapcsolatban. - Mondtam már, hogy hároméves korom óta a színét sem láttam. Egyáltalán nem emlékszem rá. Vagy legalábbis nem tudok róla. Gőzöm sincs, hogy néz ki. - Anyukád nem mutatott képet róla? Kissé oldalra dönti a fejét, aztán hátradől a széken. - Dereng, amikor megjegyezted, milyen fiatal anyukám van? Hát azért, mert ő valójában a nevelőanyám, aki örökbe fogadott. Kiesik a villa a kezemből. Örökbe fogadták. A valódi lehetőség, hogy talán tényleg ő Hope, szinte elönti az agyamat. Az viszont nem stimmel, hogy hároméves korában fogadták örökbe, mert Hope öt volt az elrablásakor. Kivéve, ha hazudtak neki a koráról. De erre mennyi esély van? És arra, hogy egy Karen-féle ember képes a gyerekrablásra? - Mi van? Nem hallottál még senkiről, akit örökbe fogadtak? teszi hozzá Sky. Tudatosul bennem, hogy a fejemben és a szívemben érzett döbbenet az arcomra is kiült. Megköszörülöm a torkomat, próbálom összeszedni magam, ám milliónyi kérdés merül fel bennem. - Karen hároméves korodban adoptált? Megrázza a fejét. 171

- Hároméves koromban kerültem nevelőszülőkhöz, miután a biológiai anyám meghalt. Apa nem tudott egyedül nevelni. Vagy nem akart. Akárhogy is, engem nem zavar. Mázlim van Karennel, így nem érzek kísértést a múltban való vájkálásra. Ha érdekelném az apámat, már megkeresett volna. Meghalt az anyukája? Hope-nak is. De Hope sohasem került nevelőszülőkhöz, az apukája pedig nem adta örökbe. Egyáltalán nem vág egybe a történet, viszont még így sem zárhatom ki a lehetőséget. Vagy hazugságokkal etették őt a saját múltjával kapcsolatban, vagy én kezdek meghülyülni. Utóbbi valószínűbb. - Mit jelent a tetkód? - mutat rá a villájával. Lenézek a karomra, s megérintem rajta Hope nevének betűit. Ha tényleg ő lenne Hope, emlékezne a névre. Csak emiatt nem tudok hinni abban, hogy tényleg ő lehet az. Hope emlékezne rá. - Ez egy emlékeztető. Less halála után varrattam magamra. - Mire kell, hogy emlékeztessen? Na, ez az a kérdés, amire ködösített választ fog kapni. Mert az fix, hogy nem fejtem ki. - Emlékeztet azokra az emberekre, akiknek csalódást okoztam. Együtt érző arckifejezéssel néz rám. - Nem egy vidám játék, igaz? - Hát tényleg nem - nevetem el magamat. - Kábé annyira dob fel, mint Quasimodót az olimpia. De folytatnunk kell, mert még kíváncsi vagyok egy-két dologra. Van bármilyen emléked az örökbe fogadás előtti időszakból? - Nem sok. Egy-két kép dereng, de nem kapcsolódik hozzájuk sem időpont, sem személy. Semmi konkrét. Tudod, ha nincs, aki 172

megerősíthet az emlékeidben, egy idő után elveszíted őket. Az egyetlen akkoriból megmaradt tárgyam valami ékszer, de fogalmam sincs, honnan van. A valóság egybemosódik az álmokkal, meg azzal, amit a tévében láttam. - Anyukádra emlékszel? Egy pillanatra elhallgat. - Karen az anyukám - jelenti ki határozottan. Látom rajta, hogy nem akar róla beszélni, nekem pedig eszem ágában sincs kényszeríteni. - Én jövök. Utolsó kör, aztán jöhet a desszert. - Abból vajon van itthon elég? - próbálom feldobni a hangulatot. - Miért verted meg? Hát... a hangulatnak annyi. Ebbe nem akarok belemenni. Eltolom magam elől a tányért. Ezt a kört megnyerte, feladom. - Sky, erre nem akarod tudni a választ. Inkább elfogadom a büntetést. - De tudni akarom. Már annak a napnak a puszta gondolatától is felforr az agyvizem. Jobbra-balra járatom az állkapcsomat, hogy oldjam a feszültséget. - Már említettem: azért, mert seggfej volt. - Ez ködösítés — szűkül résnyire a tekintete. — Amiről azt mondtad, hogy nem csíped. Igen, odavagyok a makacsságáért... de csak akkor, ha nem próbál arra kényszeríteni, hogy a múltamban vájkáljak. Ráadásul azt sem tudom, mit meséltek neki az egész szituról. De eddig az volt a lényeg, hogy megnyíljon előttem, én pedig szintén őszintén válaszoljak a kérdéseire. Ha most visszautasítom, lőttek a megnyílásnak. 173

- Az volt az első hetem a suliban, miután Less meghalt. Ő is odajárt, szóval mindenki tudta, mi történt. Az a gyerek mondott róla valamit. Éppen akkor mentem el mellette a folyosón, úgyhogy meghallottam. Nem értettem vele egyet, és ezt a tudtára is adtam. Túlzásba vittem a dolgot, és egyszer csak alattam hevert. Akkor már semmi sem érdekelt. Csak ütöttem és ütöttem, ahol értem. A legdurvább az egészben, hogy valószínűleg süket marad a bal fülére, de ez sem érdekel. Ökölbe szorult a kezem az asztalon. Már az emléke is kiakaszt annak, ahogy az emberek viselkedtek, miután Less meghalt. - Mit mondott? Hátradőlve a közöttünk lévő asztalra szegezem a tekintetemet. Semmi kedvem a szemébe nézni, amikor csupa olyasmi jár a fejemben, ami felbőszít. - Röhögve közölte, hogy Less önző módon a könnyebb utat választotta. Azt pofázta a haverjának, hogy ha a tesóm nem lett volna olyan gyáva, kibírta volna. - Mit? - Az életet. - Te viszont nem gondolod, hogy a könnyebb utat választotta. Ez inkább kijelentés volt, mint kérdés. Sky úgy mondta, mintha tényleg igyekezne megérteni. Egész héten ezt vártam tőle. Hogy megértsen. Hogy nekem higgyen, ne mindenki másnak. És nem. Tényleg nem gondolom, hogy Less a könnyebb utat választotta. Egyáltalán nem. Az asztalon átnyúlva két tenyerembe fogom Sky kezét. - Less a legbátrabb ember volt, akit valaha ismertem. Nem semmi elhatározás kell hozzá, hogy valaki megcsinálja, amit ő. Egyszerűen csak befejezni, anélkül, hogy tudná, mi jön utána... Hogy egyáltalán jön-e bármi utána. Sokkal könnyebb végigélni egy 174

élettelen életet, mint egy „cseszd meg” kíséretében távozni. Ő azon kevesek egyike, akik ki merték mondani ezt a „cseszd meg”-et. Mindennap megdicsérem érte. Mert én félnék megtenni, amit ő. Ránézek, amikor befejezem. Látom, hogy elkerekedett a szeme. A keze pedig remeg, úgyhogy összefonom körülötte az ujjaimat. Néhány másodpercig csak nézzük egymást, mert fogalma sincs, mit mondhatna erre. Témaváltással próbálom oldani a helyzetet. Azt mondta, hogy ez az utolsó kérdés, utána jöhet a desszert. Előrehajolva puszit nyomok a feje búbjára, aztán átsétálok a konyhába. - Mit szeretnél, brownie-t vagy kekszet? - kérdezem, miközben őt figyelem. Még mindig tágra nyílt szemmel bámul, amikor a tálat megfogom. A frászt hoztam rá. Iszonyúan ráhoztam a frászt. Visszamegyek oda, ahol ül, és elébe térdelek. - Jaj, te! - veszem tenyerembe az arcát. - Eszem ágában sem volt rád ijeszteni. Nincs bennem öngyilkos hajlam, ha ez megnyugtat. Nem vagyok kettyós. Nem vagyok elmeháborodott. Nincs poszttraumás stressz szindrómám. Egyszerűen csak jobban szerettem Lesst, mint a saját életemet, szóval egy kicsit elragadtatom magam, amikor róla beszélek. És ha könnyebb nekem, hogy nemesnek hiszem, amit tett, akkor hadd legyen így. Ezzel tudom feldolgozni. Hagyok neki egy kis időt, hogy értelmezze a hallottakat, aztán befejezem a magyarázatot. - Imádtam őt, Sky. Muszáj elhitetnem magammal, hogy ez volt az egyetlen megoldás számára, különben sosem bocsátanám meg magamnak, amiért nem segítettem neki másikat találni. Oké? 175

Hozzányomom a homlokomat az övéhez, úgy nézek a szemébe. Meg kell értenie, hogy próbálkozom. Lehet, hogy még nem vagyok százas. Lehet, hogy még nem léptem túl Less halálán, de igyekszem. Összeszorított ajkakkal bólint, aztán eltolja a kezemet magától. - Ki kell mennem a mosdóba - slisszol el mellettem. A fürdőszobába siet, és becsapja maga mögött az ajtót. Jézus Mária, miért mentem egyáltalán bele ebbe? Kimegyek a folyosóra, hogy bekopogjak és bocsánatot kérjek, de előbb adok neki egy kis időt. Tudom, hogy ez egy kicsit sok volt. Talán csak néhány percre van szüksége. Az ajtóval szemben várakozom, amikor kinyílik. Nem úgy néz ki, mint aki sírt. - Na? El tudsz még viselni? - teszek felé egy lépést. Felnéz rám, elmosolyodik, és reszketve kifújja a levegőt. - Mondtam már, hogy szerintem heves vagy. Csak alátámasztottad az igazamat. Magára talált. Ezt szeretem benne. Elvigyorodva átölelem, és a feje búbjára teszem az államat. így sétálunk a szobájába. - Most már teherbe eshetsz? - kérdezem. - Á, ezen a hétvégén még nem. Ráadásul nem árt megcsókolnod egy lányt, mielőtt... - neveti el magát. - Az otthoni oktatásnak nem része a szexuális felvilágosítás? Mert csókolózás nélkül is teherbe lehet ám esni. Megmutassam, hogyan? Lehuppan az ágyra, s felkapja a könyvet, amiből tegnap este felolvasott nekem.

176

- Vigyázz, mert szavadon foglak. Egyébként meg remélem, hogy az utolsó oldal előtt megfelelő mennyiségű szexuális felvilágosításban lesz részem. Mellé fekszem és magamhoz húzom. A mellkasomra teszi a fejét, majd hangosan olvasni kezd.

Ökölbe szorítom a kezemet, mert mindent be kell vetnem ahhoz, hogy ne érjek hozzá az ajkaihoz. Még nem láttam semmit, ami ennyire tökéletes metszésű lett volna! Most már több mint fél órája olvas, amiből én egy nyamvadt szót sem hallottam. Tegnap este sokkal könnyebb volt a történetre összpontosítanom, mert nem közvetlenül rá néztem. Ma este azonban minden akaraterőmre szükség van, hogy ne tapasszam az övére a számat. Rám támaszkodik, feje a mellkasomon pihen mintha párnának használna. Remélem, nem érzi, ahogy éppen kalapál a szívem, mert valahányszor rám pillant lapozás közben, még jobban összeszorítom az öklömet, az ellenállás pedig vibrál az ereimben. Nem mintha nem akarnám megérinteni. Meg akarom érinteni és meg akarom csókolni. Annyira, hogy már szó szerint fáj. Csak azt nem akarom, hogy ez jelentéktelen legyen a számára. Amikor hozzáérek... azt akarom, hogy érezze. Azt akarom, hogy minden egyes szavamnak és tettemnek jelentőséget tulajdonítson. Amikor tegnap elmesélte, hogy sosem érzett még semmit csókolózás közben, furcsa módon elnehezedett a szívem. Mintha odaszorult volna a tüdőmből kiáramló levegő. Sok lánnyal jártam már, még ha előtte igyekeztem is leplezni. De soha egyikőjükre sem adott ilyen választ a szívem. És most nem az érzéseimre gondolok - mert őszintén szólva alig ismerem. Hanem a szó 177

szerinti,fizikai reakcióra, amit a közelségére ad a testem. Minden egyes alkalommal, amikor beszél, amikor mosolyog, vagy ne adj’ isten nevet... mintha a szívem kapna egy balegyenest. Ezt utálom és imádom egyszerre, valahogy függővé váltam tőle. Valahányszor beszél, a balegyenes emlékeztet rá, hogy még mindig lakik ott valami. A bensőm egy része odalett, amikor Hope-ot elvesztettem. A maradékról pedig meggyőződésem volt, hogy tavaly Less vitte a sírba. Miután viszont eltöltöttem Skyjal két napot, már nem vagyok ebben olyan biztos. Talán mégsem voltam annyira üres, mint hittem. Akármi is maradt még bennem, csupán szunnyadt, és Sky lassacskán felébresztette. Tudtán kívül minden egyes kimondott szóval és minden egyes rám vetett pillantással kijjebb rángat ebből a tizenhárom éve tartó rémálomból, amiben benne ragadtam. Hagyni akarom, hogy kirángasson. Basszus! Ellazítom a kezemet, majd a mellkasomon szétterülő hajához emelem. Megfogok egy elszabadult tincset, hogy az ujjam köré csavarjam. A szájára szegezem a tekintetemet, miközben felolvas nekem. Néha még azon kapom magamat, hogy Hope-hoz hasonlítom, pedig igyekszem elkerülni a dolgot. Mégis próbálom felidézni, hogyan festett pontosan Hope, s ugyanúgy ott volt-e az a négy szeplő az orrnyergén, mint Skynak. Valahányszor összevetem őket, ráveszem magamat, hogy álljak le. Már nem számít, el kell engednem. Sky bebizonyította, hogy ő nem lehet Hope, nekem pedig el kell fogadnom. Az esélye annak, hogy a lány, akit elvesztettem, most itt van, a mellkasomon fekszik, és az ujjam köré csavarom a tincseit. .. gyakorlatilag nulla. Muszáj különválasztanom kettejüket 178

a fejemben, mielőtt elcseszem, és valami hülyeséget csinálok például Skyt Hope-nak szólítom. Az vérciki lenne. Észreveszem, hogy pengevékonyra préselte az ajkait, és már nem beszél. Rohadtul kár, mert a szája marhára hipnotizál. - Miért hagytad abba a beszédet? - kérdezem anélkül, hogy a szemébe néznék. Tekintetemet továbbra is az ajkaira függesztem, hátha megint elkezdenek mozogni. - A beszédet? - húzódik mosolyra a felső ajka. - Holder, én olvastam. Azért van egy kis különbség a kettő között, nem gondolod? Úgy tűnik, hangyányi figyelmet sem szentelsz nekem, ami nem esik túl jól. Kokettáló válaszától elvigyorodom. - Pedig figyeltem - támaszkodom a könyökömre. - A szádra. Tényleg nem arra, ami kijött rajta, de határozottan az ajkaidra. Kicsusszanok alóla, így már a hátán fekszik, aztán mellé huppanok. A legkevésbé sem tiltakozik, tehát egész este saját magammal fogok háborúzni. Már világossá tette, hogy szeretné, ha megcsókolnám. A franc egye meg, ha nem életem legnehezebb döntése volt meghátrálni tőle, amikor a hűtőnek döntöttem! Bakker! Már a puszta emlék is majdnem olyan heves érzéseket ébreszt bennem, mint maga a jelenet. Elengedem a haját, és nézem, ahogy a kezem egyenesen a szája felé veszi az irányt. Fogalmam sincs, mi történt az elmúlt öt másodpercben, de most látom, hogy úgy simogatják az ajkát az ujjaim, mintha nem is az enyémek lennének. A kezem önálló életre kelt, ám nem bánom... és nem is akarom megálljra inteni. Ujjhegyeimen érzem a leheletét, úgyhogy muszáj ráharapnom a szám belsejére, hogy valami másra koncentráljak, ne pedig arra, 179

amit akarok. Mert most nem az a fontos, hogy én mit akarok. Hanem hogy ö mit akar. Erősen kétlem, hogy annyira meg akarja ízlelni a csókomat, mint amennyire én szomjazom az övére. - Bűbájos ajkaid vannak - követem végig a vonalukat az ujjammal. - Képtelen vagyok levenni róluk a szemem. - És az ízük sem rossz! A büdös francba! Behunyom a szememet, és a nyakához hanyatlik a kezem. Muszáj a száján kívül valami másra figyelnem. - Gonosz boszorkány... Hagyd abba! - Eszemben sincs. Miért kellene tiszteletben tartanom a te hülye szabályodat? - érvel kacagva. Jesszus! Ez neki csak egy játék. Az egész csókmentes dolog neki csak egy játék, és halálra fog vele szívatni. Nekem ez nem fog menni. Ha beadom a derekamat és megcsókolom, mielőtt készen állna rá, tudom, hogy képtelen lennék leállni. Fogalmam sincs, mi a fene történik most éppen a szívem tájékán, de tényleg jó érzés a közelében lenni. Hátha képes vagyok ezt az akármit kihúzni addig, amíg ő is ugyanezt nem érzi! Ha hetekig tart, hát hetekig fogok várni. Addig pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy az előtte álló első csók semmiképpen se legyen jelentéktelen. - Mert tudod, hogy igazam van - próbálom megmagyarázni, miért kell közreműködnie a fogadalmam betartásában. - Nem csókolhatlak meg ma este, mert a csók a következő lépéshez vezet, ami a következőhöz, és ilyen sebességgel jövő hétvégére kifogyunk az elsőkből. Nem akarod egy kicsit tovább élvezni a jót? Távolabb húzódva lepillantok rá. Csak néhány centi választja el egymástól a szánkat és a testünket. - Elsőkből? Hány van belőlük? - néz fel kíváncsian. 180

- Annyira nem sok. Éppen emiatt kell szépen beosztanunk őket. Már kipipáltunk néhányat, amióta ismerjük egymást... Bájosan komoly arckifejezéssel oldalra billenti a fejét. - Milyen elsőket pipáltunk ki? - A legegyszerűbbeket - felelem. - Első ölelés, első randi, első veszekedés, első együtt alvás... Még ha utóbbinál nem is aludtam. Alig maradt valami. Első csók. Első olyan együttalvás, amikor te is ébren vagy. Első esküvő. Első gyerek. Aztán annyi. Az életünk szürke hétköznapok tengerévé válik, úgyhogy kénytelen leszek elválni tőled, feleségül venni egy nálam húsz évvel fiatalabb csajt. így nekem egy kicsivel több első jut majd, te meg pesztrálhatod a kölyköket... Az arcához emelem a kezemet és rámosolygok. - Látod, bébi? Csak érted csinálom. Minél tovább várok a csókkal, annál később hagylak magadra. Olyan hangon kacag fel, hogy megrészegülök tőle. Nagyot kell nyelnem, hogy a torkomban nőtt gombóctól levegőt vegyek. - Szép kis kilátások, kösz szépen - állapítja meg. - Úgy rám ijesztettél, hogy azt hiszem, már nem is talállak szexinek. Kihívás elfogadva. Lassan fölé kerekedem, miközben óvatosan a tenyeremre nehézkedem. Ha ugyanis a testének bármelyik pontjához hozzáérnék, hamarosan annyi lenne az elsőknek. - Azt hiszed? - nézek egyenesen a szemébe. - Akkor még nincs minden veszve. Látom, ahogy kitágul a pupillája, miközben megrázza a fejét. Nagyot nyel, mielőtt megszólal. - Egyáltalán nem vagy vonzó... Kifejezetten taszítasz. Sőt, jobb, ha eszedbe sem jut a csókolózás, mert azt hiszem, belehánynék a szádba. 181

Felnevetek, és a könyökömre ereszkedem, hogy közelebb hajoljak a füléhez. Továbbra is vigyázok rá, hogy ne érjek hozzá sehol sem. - Hazudsz — suttogom. - Odavagy értem, és ezt be is fogom bizonyítani. Minden erőmmel el akarok húzódni tőle, de amint megcsap az illata, képtelen vagyok rá. Ajkamat a nyakához préselem, még mielőtt esélyem lenne a döntésem súlyát mérlegelni. Sőt, hirtelenjében inkább létfeltételnek tűnik, mint egyszerű döntésnek. Felnyög, amikor eltávolodik tőle a szám, én pedig szívből remélem, hogy ez őszinte reakció volt. A gondolat, hogy ő is ugyanazt érezte közben, amit én, nevetséges diadallal tölt el. Kár, hogy odavagyok a kihívásokért, mert ez a nyögés most emelte a tétet. Megint a füléhez közelítek a számmal, hogy belesuttogjam: - Na, érezted? Csukott szemmel, levegőért kapkodva rázza a fejét. Lefelé pillantva látom, hogy a melle vészesen közel van az enyémhez. - Próbáljam újra? — súgom neki. Azt akarom, hogy könyörögjön érte, viszont megint csak fejrázást kapok válaszként. Kétszer szaporábban veszi a levegőt, mint egy perccel ezelőtt, úgyhogy tudom: célba értem. Kinevetem, amiért ilyen hajthatatlanul rázza a fejét, miközben a lepedőt markolássza maga mellett. Közelebb húzódom a szájához, mert hirtelenjében ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy beszívjam a levegőt előle. Mintha nekem nagyobb szükségem lenne rá, mint neki. Mély lélegzetet veszek, amikor az ajkam az arcához ér. De itt nem állok meg. Képtelen vagyok itt megállni. Apró csókokat lehelek lefelé a füléig. Megállok, és igyekszem lenyugtatni magamat, hogy higgadtan tudjak megszólalni. - És erről mi a véleményed? 182

Ismét csökönyösen megrázza a fejét, egy kicsit viszont hátrahúzza és oldalra fordítja, hogy jobban hozzáférjek. A derekához emelem a kezemet, hogy a pólója alá csúsztassam - csak éppen annyira, hogy a hüvelykujjam hozzáérjen a hasához. Közben rajta tartom a szememet. Minden rezzenését figyelem, arckifejezése viszont szigorú, ajkai pedig pengevékonyra szorultak össze, mintha visszatartaná a lélegzetet. Nem akarom, hogy visszatartsa! Hallani akarom, ahogy levegőt vesz. Amikor az orromat és a számat az állkapcsához közelítem, kifújja a levegőt éppúgy, ahogy reméltem. Az orrom hegyét végighúzom az állán, és mélyen beszívom az illatát. Aztán lejjebb kalandozom, élénken figyelve minden egyes sóhajra, ami elhagyja a száját - mintha az lenne az utolsó hang, amit életemben hallok. A füléhez érve négy érzékem turbó fokozatra kapcsol, egy pedig súlyos hiánnyal küszködik: az ízlelés. Tudom, hogy a száját nem ízlelhetem meg ma este, legalább egy részét viszont meg kell kóstolnom. Ajkamat a füléhez nyomom, mire rögtön átkarolja a nyakamat, hogy még jobban magához húzzon. A szívemig hatol a tudat, hogy ennyire szereti érezni a bőrén a csókomat. Teljesen átadom magam, még jobban tanúja akarok lenni a vágyának. Azonnal résnyire nyitom a számat, és a nyelvemmel végigcirógatom a bőrét. Édessége bevésődik az emlékeim közé. Még sohasem éreztem ennyire tökéletes ízt. Aztán felnyög, és... hú, a fenébe is! Minden, amit korábban a vágyaimról, az akaratomról vagy a szükségleteimről hittem, ettől az egyetlen hangtól a homályba vész. Mostantól kezdve az új és egyetlen életcélom, hogy ugyanezt a hangot előcsalogassam belőle. Oldalt megtámasztom a fejét a tenyeremmel, és beleadok mindent: végigcsókolom nyakának minden egyes porcikáját, hogy megtaláljam ugyanazt a pontot. Feje a párnára hanyatlik, én pedig 183

kihasználom a lehetőséget, hogy még nagyobb területet fedezzek fel. Amint ajkaim a hullámzó melle felé tévednek, újból északi irányt veszek, mert nem akarom, hogy megálljt intsen. Eszem ágában sincs abbahagyni ezt a valamit, amit csinálunk éppen. Még mindig csukva van a szeme, amikor a szájához érek, és gyengéd puszit nyomok a szélére. És megvan! A lehető leghalkabb, legfinomabb hang hagyja el a torkát megint. Nem tagadom, ettől a hangtól más részem is életre kelt. Körbecsókolom az ajkait, és csodálom magamat, amiért valahogyan sikerül erőt gyűjtenem, hogy elhúzódjak. Le kell állnom egy pillanatra, különben biztosan megszegem az egyetlen ma esti szabályomat: a teljes csókmentességet. Tudom, hogy fantasztikus lenne, ha most megcsókolnám. Csakhogy nem érem be a fantasztikussal. Azt akarom, hogy neki hihetetlen érzés legyen. A szájára pillantva tudom, hogy nekem hihetetlen lesz, az tuti. - Annyira tökéletes - szólalok meg. - Szív alakú. Napokig tudnám nézegetni, és még akkor sem unnám meg... Kinyitja a szemét, és rám mosolyog. - Hát ezt inkább hanyagold, mert ha napokig csak nézegeted, akkor én biztosan meg fogom unni a dolgot. A pokolba a mosollyal! Fájdalmas látni, ahogy mosolyog, bosszankodik, durcáskodik és nevet ezzel a szájjal, holott mást sem szeretnék, mint hogy megcsókoljon. Erre megnyalja az ajkát... és a fájdalom új dimenziója, amit éppen most fedeztem fel, kellemes érzésnek tűnik a szívemben uralkodó viszonyokhoz képest. Jézus Mária, ez a lány! Felmordulok és homlokomat az övéhez nyomom. Szájának közelsége felemészti az összes önuralmamat. Teljes testemmel rázuhanok, s ettől mintha meleg szellő söpörne végig a szobán, 184

körülölelve minket. Mindketten egyszerre érzünk mindent: egyszerre nyögünk fel, egyszerre mozdulunk, és egyszerre lélegzünk. Aztán teljesen átadjuk magunkat az érzésnek. Négy kéz húzza le kétségbeesetten a pólómat, mintha kettő nem tudná elég gyorsan. Amint lent van, lábai a derekam köré fonódnak, hogy szorosan magához húzzon. Homlokomat megint az övéhez nyomom, és így mozgunk együtt, új utat találva a torkából feltörő hangok előcsalogatására. Mostantól ez az új kedvenc dalom! Minél többször kapkod levegőért, és minél több apró nyögést hallat, annál közelebb ér a szám az övéhez, hogy megkóstoljam az édes hangokat. Csak egy kis ízelítőre van szükségem, hogy milyen lesz a csókja. Némi bemutató, ez minden. Hagyom, hogy összeérjen a szánk, és egyszerre szívjuk be a levegőt - villámgyorsan. Érzi. Tényleg kibaszottul érzi, ami most történik, én pedig szétrepedek a büszkeségtől. Nem akarom felgyorsítani a dolgokat, lelassítani meg aztán végképp nem. Csupán hagyni szeretném őket úgy, ahogy most vannak, mert tökéletesek. Tenyerembe fogom a fejét, homlokomat az övére szorítom, a szánk is összeér. Imádom, ahogy súrlódik az ajkunk, úgyhogy hátrahajtom a fejem, és megnyalom a számat, hogy jobban csússzon. Kinyújtom a lábamat, hogy ne teljesen a térdemre támaszkodjak, ám ez az apró mozdulat nem várt hatást vált ki belőle. - Jaj, istenem! - suttogja homorított háttal. Olyan érzésem támad, mintha válaszolnom kellene neki, hiszen szemlátomást rám hivatkozik abból ítélve, ahogy átkarolja a nyakamat és odafúrja a fejét. Karja remeg, lábával a derekamat szorítja - s rájövök, hogy nemcsak érzi a dolgot, hanem minden erejével küzd is ellene. 185

- Holder - suttogja a hátamba csimpaszkodva. Fogalmam sincs, vár-e tőlem választ, de nem számít, mivel úgyis elfelejtettem beszélni. Még az se nagyon jut eszembe, hogyan kell levegőt venni. - Holder! Most már határozottabban mondja a nevemet, úgyhogy megpuszilom a haját, és lassítok a mozdulataimon. Még nem kérte, hogy álljak le vagy fogjam vissza a tempót, de biztos vagyok benne, hogy ez jár a fejében. Mindent megteszek, hogy megelőzzem a könyörgését, mert hihetetlenül jó érzés, és nagyon nem szeretném abbahagyni. - Sky. Ha azt akarod, hogy álljak le, azonnal leállok. De remélem, hogy nem ez a helyzet, mert én folytatni akarom. Méghozzá nagyon. Úgyhogy légy szíves... — emelkedem fel egy kicsit, hogy ránézzek, még mindig finoman ringatózva vele. Továbbra sem kérte, hogy hagyjam abba, s az igazat megvallva félek is attól, hogy erre kér. Félek, hogy akármit érez is most, egyszeriben szertefoszlana. Ez rettegéssel tölt el, mert tudom, hogy én még napok múlva is érezni fogom. Tetszik a tudat, hogy amit éppen csinálok vele, olyan hatással van rá, hogy le akar állítani, mielőtt kipipálnánk ma éjjel egy váratlan elsőt. Az arcához nyúlok, hogy végigsimítsam a kézfejemmel. Akarom. .. nem, szükségem van rá, hogy ezt a határt átlépjük ma este. - Nem megyünk ennél tovább, megígérem — folytatom. — De kérlek, ne akard, hogy most elszakadjak tőled. Látni és hallani szeretném, hogy te is érzed. Mert totál odavagyok, hogy sikerült végre. Varázslatos ez az egész, szóval kérlek... Kérlek szépen... Ajkam az övére hanyatlik. Lágyan megcsókolom, aztán elhúzódom tőle, még mielőtt ez a lenyűgöző érintés egy szájra 186

puszinál jobban elmélyülne. A szája elmondhatatlanul tökéletes; muszáj teljesen eltávolodnom tőle, hogy kitisztuljon a fejem. Különben nem lennék képes megfékezni magamat már egy pillanatra sem. Lenézek rá, ő felnéz rám... olyan kérdésre keresi a szememben a választ, amire csak ő felelhet. Türelmesen várok, hogy döntsön a folytatásról. Előre-hátra ingatja a fejét, aztán a mellkasomra teszi a kezét. - Ne. Akármit is csinálsz, ne hagyd abba! Mozdulatlan maradok még néhány pillanatra, hogy a fejemben többször is újrajátsszam a szavakat, amíg teljesen biztos nem vagyok benne: éppen arra kért, hogy ne álljak le. A tarkójára csúsztatom a kezemet, úgy húzom a homlokát az enyémhez. - Köszönöm! - mormolom levegő után kapkodva. Megint ráfekszem, és rátalálunk a közös ritmusra. Hihetetlenül jó érzés, ahogy hozzám préselődik. Bennem már semmi sem lesz ugyanolyan, mint eddig. Ez a lány olyan magasra emelte a lécet, hogy más a nyomába sem érhet. Végigcsókolom mindenhol, ahol már megtettem ma este, a nyögéseihez és a sóhajaihoz igazítva az ütemet. Amikor érzem, hogy teste megfeszült a sajátom körül, elhúzódom a nyakától, és az arcára nézek. Körmét még mélyebbre vájja a bőrömbe, hátrahajtja a fejét, és becsukja a szemét. Elképesztően gyönyörű így, de muszáj látnom a szemét. Látnom kell, hogy ő is érzi. - Nyisd ki a szemed - kérem. Nem engedelmeskedik, csak öszszerezzen. - Kérlek... A varázsszó hallatán rögtön kipattan a szeme. Összeráncolja a homlokát, légzése pedig teljesen kiesik a ritmusból. Levegőért kapkodva kezd remegni alattam, miközben farkasszemet nézünk. Csak annyira telik tőlem, hogy lélegzet-visszafojtva figyeljem, amint kibontakozik alattam valami olyan, amilyet még sohasem 187

láttam. Az eddigi leghangosabb nyögés hagyja el az ajkát, és már képtelen nyitva tartani a szemét. Amint becsukja, ajkam megint az övére hanyatlik. Úgy csókolom, hogy mindvégig azt kívánom: bárcsak felfedezhetném a száját! Vágyakozásának látványa azonban még fontosabbá teszi számomra a várakozást. A köztünk történtek után szinte abszurdnak tűnik a csókmentes fogadalmam megtartása - de én makacs vagyok, és tetszik a tudat, hogy amikor legközelebb így együtt leszünk, újabb első jut majd nekünk. Olyan, amitől valószínűleg még jobban megőrülök. Puszit nyomok a vállára, aztán a karomra támaszkodom. Ujjaimmal végigcirógatom a haját, félresimítván az arcára tévedt tincseket. Boldognak tűnik, és ez a világ legszebb ajándéka számomra. - Hihetetlen vagy - mondom annak a tudatában, hogy finoman szólva is enyhe kifejezést használtam. Rám mosolyog, és egyszerre veszünk mély lélegzetet. Mellé zuhanok az ágyra, mert muszáj azonnal legördülnöm róla. Összevissza ver a szívem. Tudom, hogy attól állna helyre a világ rendje, ha megint összeölelkeznénk, a szánkat összeérintve. Próbálom kiűzni a képet a fejemből, és az ő lélegzetének ritmusát felvéve lehűteni magamat. Miután ismét biztonságosnak érzem, hogy hozzáérjek, közelebb araszolok a kezéhez a kezemmel, s a kisujjamat összekulcsolom az övével. Túlzottan ismerős érzés ez. Túl tökéletes. Túl sokáig késett. Behunyom a szememet, úgy próbálom letagadni magam előtt a bizonyosság gondolatát. Ő Sky. Sky és kész. Csak azért vonom kétségbe, mert olyan ismerős a közelsége. Ez pedig édeskevés ahhoz, hogy meggyőzzön az ellenkezőjéről. 188

Remélem, tévednek az ösztöneim - mert ha igazam van, az igazság tönkre fogja őt tenni. Kérlek, istenem... hadd legyen Sky! Még mindig szorongat a bizonyosság ébresztette félelem, ezért felülök az ágyon, hogy egy kicsit távolabb kerüljek tőle. Muszáj kivernem a fejemből ezt az őrültséget. - Mennem kell - pillantok le rá. - Képtelen vagyok még egy másodpercig egy ágyban maradni veled. Őszinte voltam. Tényleg képtelen vagyok még egy másodperccel tovább egy ágyban maradni vele, bár ő bizonyára más indokot sejt. Nem pedig azt, ami miatt valójában szükségem van némi távolságra tőle: a tényt, hogy rettegek tőle, hogy végül bizonyosságot nyer a megérzésem. Felállok, belebújok a pólómba, s közben észreveszem, hogy úgy néz rám, mintha visszautasítottam volna. Valószínűleg abban reménykedett, hogy ma este megcsókolom végre, de legalább megtanulja, mennyire kételkedhet a szavaimban. Bátorító mosoly kíséretében közelebb hajolok hozzá: - Komolyan gondoltam, hogy ma nem fogunk csókolózni. De a fenébe is, Sky! Azt nem gondoltam volna, hogy ennyire meg tudod nehezíteni... A tarkójára teszem a kezem, és puszit nyomok az arcára. Felnyög tőle, így minden akaraterőmre szükség van ahhoz, hogy elengedjem, aztán lemásszak az ágyról. Őt nézem, miközben az ablakhoz sétálva előveszem a telefont a zsebemből. Gyorsan írok neki egy üzenetet, rákacsintok, és kimászom. Bezárom magam mögött az ablakot, utána pedig hátrálok néhány lépést. Amint az ablak becsukódik, már le is ugrik az ágyról és kirohan a szobából, alighanem a telefonjáért, hogy megnézze az SMS-t. Izgatottsága máskor megnevettetne, most viszont azon kapom magamat, hogy 189

kifejezéstelenül bámulok befelé az üvegen keresztül. Mázsás súly nehezedik a mellkasomra, a fejemre pedig még nagyobb, ahogy lassacskán összeáll a kép... egészen a nevéig. „Az ég (Sky) mindig gyönyörű... ” Megvonaglok az emléktől. A kőfalnak támaszkodva kell mély lélegzetet vennem. Komolyan, szinte már nevetséges, hogy a puszta lehetősége is eszembe jut annak, hogy tizenhárom év után tényleg megtörténhet. Ha tényleg igaz... ha tényleg ő az... attól összeroppanna. Pontosan ezért utasítom el a feltételezést kézzelfogható bizonyíték hiányában. Olyasmi nélkül, ami anyagi értelemben alátámasztaná, hogy ő az. Kézzelfogható bizonyíték nélkül ő nekem Sky marad. Azt akarom, hogy Sky legyen.

190

Tizenötödik fejezet

Less!

Emlékszel,

amikor

kiskorunkban

mindenkit

rávettem, hogy ne szólítson Deannek? Sohasem mondtam el senkinek az igazat, miért futok Holder néven. Még neked sem. Nyolcévesek voltunk, akkor mentünk először és utoljára

Disneylandbe.

Sorba

álltunk

az

egyik

hullámvasútnál; te és apa előttem, mert még túl pici voltál,

hogy

egyedül menj.

Én

néhány

centivel

magasabb voltam nálad, te pedig kibuktál, amiért egyedül próbálhattam ki a legtöbb játékot – veled ellentétben. Amikor ránk került a sor, az első kocsiba ültél apával, nekem pedig várnom kellett a következőre. Ott

álltam

egyedül,

türelmesen,

várakoztam.

Megfordultam, és láttam, hogy anya nagyjából száz méterre

vár

minket

a

hullámvasút

kijáratánál.

Integettem neki, ő pedig visszaintegetett. Akkor

191

fordultam előre, amikor a következő szerelvény megérkezett. Akkor hallottam meg. Hope-ot hallottam, ahogy a nevemet kiabálja. Egyhelyben

megpördültem,

és

lábujjhegyen

pislogtam a hang irányába. – Dean! – rikkantotta. Mintha nagyon messze lett volna, de a kiejtéséből tudtam, hogy ő az. Mindig megnyomta a hangsúlyt a keresztnevem közepénél, amitől több szótagúnak hatott az egész. Szerettem, ahogy

a

nevemet

mondta,

úgyhogy

egyből

felismertem. Biztos észrevett, most pedig próbál tőlem segítséget kérni – gondoltam. – Dean!

–

távolságból.

kiáltotta

Hallottam

utánam a

még

hangjában

a

nagyobb pánikot.

Magam is pánikba estem, mert tudtam, hogy bajba kerülök, ha elveszítem a sorban elfoglalt helyemet. Anya és apa egész héten ismételgette, hogy mindig maradjunk egymás közelében. Rápillantottam anyára, aki viszont nem nézett rám, mert titeket figyelt apával. Fogalmam sem volt, mit csináljak, hiszem anya nem tudta volna, miért léptem ki a sorból. De amint Hope újból a nevemet

sikoltotta,

ez

sem

találnom őt.

192

érdekelt.

Meg

kell

A sor vége felé kezdtem rohanni, a hang irányába. Én is kiabáltam az ő nevét, hátha meghallja, s elindul felém. Úristen, Less! Annyira izgatott voltam! Rettegtem és izgultam egyszerre, mert tudtam, hogy az imáink meghallgatásra

leltek.

Rajtam

múlt,

hogy

iparkodom-e eléggé ahhoz, hogy megtaláljam, és féltem, hogy nem tudom. Hogy itt van, én pedig nem érek oda hozzá elég hamar. Az

egészet

megtalálom,

kiterveltem először

a

halálra

fejemben. ölelgetem,

Amint aztán

megfogom a kezét, és visszahozom oda, ahol anya áll. A kijáratnál megvárunk benneteket, így amint végzel, rögtön őt látod meg. Tudtam, mennyire fogsz örülni neki. Egyikünk sem volt felhőtlenül boldog az elmúlt két évben, amióta elrabolták, és ez volt a nagy lehetőségünk. Disneyland végül is a világ legboldogabb helye – már én is kezdtem hinni benne. – Hope! – ordítottam úgy, hogy tölcsért csináltam a kezemből. Néhány percig rohantam arra figyelve, hogy meghallom-e. A nevemet kiabálta, én pedig az övét. Szinte egy örökkévalóságig ment így, amíg valaki meg nem ragadta a karomat, hogy álljak meg végre. Anya ölelt magához, én viszont próbáltam elszabadulni tőle.

193

– Dean, nem szaladhatsz el csak így! – jelentette ki. Letérdelt, megrázta a vállamat és kétségbeesetten nézett a szemembe. – Azt hittem, elvesztél. Elhúzódtam tőle, hogy tovább rohanjak Hope után, anya viszont nem engedte el a vállamat. – Hagyd abba! Nem

értette,

miért

akarok

elmenekülni

tőle.

Pánikba esve néztem vissza rá. s vadul ráztam a fejemet, miközben levegőért kapkodva kerestem a szavakat. – Itt van… - mutattam abba az irányba, amerre futni akartam. – Itt van Hope, anya! Megtaláltam Hope-ot! Oda kell mennünk hozzá, mielőtt megint elveszítjük. Azonnal szomorúság szökött a szemébe, amiből tudtam, hogy nem hisz nekem. – Dean

–

suttogta

együtt

érző

fejrázás

kíséretében. – Drágaságom… Sajnált engem. Nem hitt nekem, hiszen nem ez volt az első alkalom, amikor azt hittem, hogy megtaláltam. Én viszont tudtam, hogy most igazam van. Egyszerűen tudtam. – Dean! – kiabált megint Hope. – Hol vagy? Ezúttal sokkal közelebb volt, a hangjából pedig hallottam, hogy sír. Anya is arrafelé kapta a fejét, amiből tudtam, hogy ő is hallja.

194

– Meg kell találnunk őt, anya! – könyörögtem. – Ő az. Hope az. Anya a szemembe nézett, én pedig láttam benne a félelmet. Bólintott, aztán megfogta a kezemet. – Hope? – kiáltotta a tömeget fürkészve. Már mindketten szólongattuk. Emlékszem egy pillanatra, amikor felnéztem anyára a keresés közben. Akkor és ott minden addiginál jobban szerettem őt, amiért tényleg hitt nekem. Megint hallottuk a nevemet, ekkor már nagyon sokkal közelebb. Anya tágra nyílt szemekkel nézett le rám. Mindketten futásnak eredtünk Hope hangja irányába. Átverekedtük magunkat a tömegen… és akkor láttam meg. Háttal állt nekünk, teljesen egyedül. – Dean! – sikoltotta megint. Mindketten

kővé

dermedtünk

anyával.

Nem

hittünk a szemünknek. Ott állt előttünk, engem keresett. Két év bizonytalanság után, amikor nem tudtuk, ki vitte el és merre jár, végre megtaláltuk. Megindultam

előre,

amikor

egy

felé

igyekvő

tinédzser fiú hirtelen félrelökött. Aki aztán odaért hozzá, megfogta a karját és megfordította. – Ashley! Hála az égnek! – ölelte magához a srác. – Dean! – mondta a lány, miközben köré fonta a karját. – Elvesztem.

195

– Tudom, hugi… - vette őt ölbe. – Annyira sajnálom! Most már minden rendben. A

kislány

elhúzódott

a

fiú

mellkasától,

és

megmutatta könnyáztatta arcát. Nem Hope volt. Egyáltalán nem Hope volt. És nem én voltam az a Dean, akiért kiáltott. Anya megszorította a kezemet és elém térdelt. – Annyira sajnálom, Dean. Én is azt hittem, hogy ő az. Kitört belőlem zokogás. Olyan kegyetlenül bőgtem, Less! Anya átölelt, ő is sírni kezdett. Szerintem nem hitte volna, hogy egy nyolcéves szíve így összetörhet. De összetört. Aznap újból. És a Dean nevet soha többé nem akartam hallani.

H

196

Tizenhatodik fejezet

Szinte leszáguldom a lépcsőn a konyhába menet. A tanév második hétfő reggelén a puszta gondolattól is nevetnem kell, menynyire más érzés most iskolába készülni, mint egy hete. Álmomban sem hittem volna, hogy egy lány ennyire be tud férkőzni a gondolataimba. Amióta eljöttem tőle szombat este, rá gondolok, miközben eszem, alszom és lélegzem. - Szóval hogy tetszik Sky? - érdeklődik anya. Éppen a konyhaasztalnál ül, reggelizik, és közben újságot olvas. Meglep, hogy megjegyezte a nevét, elvégre csak egyszer említettem neki. Becsukom a hűtő ajtaját, aztán az étkezőpulthoz sétálok. - Ő fantasztikus, nagyon bejön. Anya leteszi az újságot, és oldalra dönti a fejét. - Ő? - vonja fel a szemöldökét. Nem értem az értetlenségét. Csak nézek rá, mire fejrázva elneveti magát. - Jézusom! Ez súlyos eset. Még mindig nem értem. - Mire célzol? Azt kérdezted, hogy tetszik Sky, én pedig válaszoltam neked. Még jobban kacag. Sulit mondtam, Holder. Azt kérdeztem, hogy tetszik a suli. Vagy úgy! Talán tényleg súlyos eset vagyok. - Hagyjál már! - vihogok zavaromban. 197

Anya abbahagyja a nevetést, és újból maga elé emeli az újságot. Megfogom az italomat és a hátizsákomat, aztán az ajtó felé indulok. - Nos? Hogy tetszik a suli? - Elmegy - jelentem ki szemforgatva, miközben kihátrálok a konyhából. - De Sky jobban tetszik. Kiballagok a kocsimhoz, és berakom a táskámat. Jó lett volna, ha ma reggel én viszem Skyt suliba, de miután vasárnap reggeltől estig SMS-eztünk, megbeszéltük, hogy lassítunk a tempón. Úgy döntöttünk, reggelente nem futunk együtt. Azt mondta, hogy ez túl sok lenne és túl hamar, én pedig tényleg az ő tempójához akarok alkalmazkodni, ezért beleegyeztem. De attól még le sem tagadhatnám, hogy egy kicsit csalódott vagyok, amiért egyedül akar futni. Legszívesebben a nap minden másodpercében vele lennék, ugyanakkor azt is tudom, hogy igaza van. Egyetlen hétvégét töltöttünk együtt, de máris úgy tűnik, hogy sokkal mélyebben kötődöm hozzá, mint bármelyik lányhoz, akivel eddig jártam. Jó érzés, ám halálra is ijeszt. Mielőtt kitolatok az utcára, előveszem a telefonomat, hogy írjak neki. Nem tudom, ma szükséged van-e egócsökkentésre. Majd meglátom, amikor tizenöt perc múlva végre találkozunk.

Leteszem a mobilt, aztán kitolatok az utcára. Az első stoptáblánál megint felemelem a készüléket, hogy ismét üzenjek. Tizennégy.

198

A kezemben tartom a telefont, hogy megint írjak újabb egy perc elteltével. Tizenhárom perc.

Percenként eljátszom ezt, amíg be nem kanyarodom az iskola parkolójába, s le nem telik az összes. Az osztályteremhez érve bekukucskálok az üvegbetétes ajtón. Hátul ül, egy megfelelően üres pad mellett. Már attól az egekbe szökik a pulzusom, hogy újra látom. Belépek a terembe, mire azonnal felragyog az arca, s elmosolyodik, amint meglát. A terem végébe caplatva elkezdek lepakolni a mellette lévő pádra, amikor hirtelen egy másik srác is megpróbálja odarakni az italát. Rám néz, én rá, aztán mindketten Skyra. Nem akarom félrelökni a gyereket, amíg tőle nem kapok rá engedélyt. - Úgy tűnik, kényes a helyzet, srácok - szólal meg imádni való vigyorral. A két kávéra néz, amit a mellettem álló kölyök a kezében tart. - A mormon ajándékot hozott a királynőnek. Roppant hatásos. Utána rám néz, és felvonja a szemöldökét. - Óhajtod megnevezni a felajánlásod, reménytelen ifjú, hogy megalapozottan dönthessék, kit választok ma társamul a trónon? Incselkedik velem. Imádom! Most, hogy így belegondolok, biztos ez az a srác, akivel egész héten együtt ült ebédnél. Elég egy pillantást vetnem az élénk rózsaszín cipőjére meg a hozzá illő nadrágra, s máris megkönnyebbülök. Szó sincs vetélytársról! Felemelem a hátizsákomat, és átengedem neki a helyet. - Alighanem sürgős egógyilkos SMS-re van szüksége valakinek - foglalom el a Sky előtti üres széket. 199

- Fogadd őszinte gratulációmat, hű lovag - mondja a kávés figurának. - A királynő ma téged választ. Foglalj helyet! Meglehetősen impozáns hétvége áll mögöttünk, nemde? A fiú leül, de közben engem méreget. Arckifejezéséből ítélve világos, hogy fogalma sincs róla, mi történt köztünk Skyjal. - Breckin, bemutatom Holdért. Aki nem a pasim, de ha rajtakapom, hogy mással próbálja megdönteni a legjobb első csók rekordját, rögtön a halott nem pasim lesz belőle. Emiatt ne aggódj, bébi! Azt a rekordot csak veled fogom megdönteni. - Hasonlóképp - mosolygok Skyra. Holder, ő itt Breckin. Az én legeslegjobb öribarim ezen a földkerekségen - int a padtársa felé. Ha ő Sky legjobb barátja, akkor biztos vagyok benne, hogy nekem meg a második legjobb barátom lesz hamarosan. Kezet nyújtok neki. Breckin óvatosan megrázza, aztán Skyhoz fordul, és fojtott hangon megszólal. - A nem pasid tisztában van vele, hogy mormon vagyok? Sky derűsen bólint. - Kiderült, hogy egyáltalán nincs baja a mormonokkal. Csak a seggfejekkel. Breckin felnevet, én pedig még mindig próbálok rájönni, mit jelent ez a mormon dolog, mert valamiféle fedőnévnek tűnik. - Nos, ebben az esetben üdv a szövetségben - mondja nekem Breckin. Az asztalán lévő kávéra nézek. Ha a mormon tényleg mormont jelent, biztos koffeinmentes. - Azt hittem, a mormonoknak tilos a koffein - jegyzem meg. - Ezt a szabályt kénytelen voltam ejteni aznap, amikor ráébredtem, hogy meleg vagyok - von vállat. 200

Kacagva állapítom meg, hogy tetszik ez a mormon dolog. Sky hátradől a széken, és rám mosolyog. Jó érzés, hogy elfogad az, aki mintha az egyetlen barátja lenne itt. Mr. Mulligan közben megérkezik, úgyhogy Skyhoz hajolok, mielőtt az óra elkezdődik. - Megvársz kicsengetés után? Vigyorogva bólint.

A szekrényéhez érve látom, hogy megint tele van ragasztva üzenetekkel. Seggfejek! Leszedjük, és a földre dobáljuk őket. Amúgy is mindig így teszek, amikor egyedül járok erre. Sky kicseréli a könyveit, aztán felém fordul. - Levágattad a hajad. Eszem ágában sincs bevallani, milyen nehéz volt vasárnap fodrászt találni... - Ja. Egy csaj folyton cikizett miatta. Már nagyon untam. - Nekem tetszik így. - Akkor oké. Rám mosolyog, és magához szorítja a könyveit. Csak a szombat este jár a fejemben, meg az, hogy bármit megadnék, hogy megint kettesben legyünk a szobájában. Mi az ördögért nem csókoltam meg? Ma megteszem, a fenébe is! Iskola után. Vagy közben, ha addig nem bírom ki. Esetleg most rögtön. - Szerintem mennünk kéne, kezdődik az óra — réved a távolba. - Aha. Tényleg órára kéne mennünk, de a következőn külön vagyunk, úgyhogy semmi motivációm nincs az indulásra. 201

Egy kicsit rajtam felejti a tekintetét. Elég hosszú ideig ahhoz, hogy kieszeljek egy tervet. Hétfő van, de este randizni szeretnék vele. így hát majd haza kell kísérnem. Az ajtóhoz érve pedig megcsókolom, amit bő fél órán keresztül, őrült módjára folytatok is - ahogy szombaton kellett volna tennem. Elrugaszkodik a szekrénytől, és megindul az ellenkező irányba. Megfogom a karját, hogy visszahúzzam. A szekrénynek nyomom, mire elakad a lélegzete. Körülzárom a két karommal. Megint izgatott lett. Az arcához emelem a kezemet, végighúzom az álla mentén, aztán hüvelykujjammal körberajzolom az alsó ajkát. Érzem, ahogy a mellkasa hullámzik, miközben az enyémnek préselődik, és egyre gyorsabban veszi a levegőt. - Bárcsak megcsókoltalak volna szombat este! - suttogom a száját bámulva. Szétnyitja ajkait, én pedig továbbra is cirógatom őket a hüvelykujjammal. - Azóta is csak arra tudok gondolni, milyen ízed lehet... Ujjamat az ajka közepére nyomom, és villámgyors csókot lehelek rá. Azzal a lendülettel el is húzódom tőle, mert engem is megöl a gyötrelem. Behunyta a szemét. így engedem el az arcát, és hagyom magára. Tuti, hogy éppen most váltam az önuralom királyává, mert ettől a szájtól elsétálni életem egyik legnehezebb dolga volt.

- Hé, bajuszkeksz! - üdvözöl a sorban elém vágó Daniel. - Bajuszkeksz? - rázom meg sóhaj kíséretében a fejemet. Esküszöm, elképzelésem sincs, honnan veszi ezeket a szarságokat. - Hát ha nem tetszik, akár Reménytelennek is szólíthatlak. Vagy puncimókusnak. Vagy pöcshuszárnak. Vagy... 202

- Egyszerűen csak Holdernek. - Mindenki más Holdernek szólít, én meg mindenki mást rühellek. Úgyhogy nem. Nem lehet - kap fel két üres tálcát, és az egyiket átadja nekem. Aztán Sky asztala felé biccent. - Remélem, megérte hanyagolnod engem szombat este a sajtcsöcsű kedvéért. - Skynak hívják - helyesbítek. - Na, hát én nem hívhatom Skynak. Mindenki más így hívja, én meg mindenki mást rühellek, úgyhogy... - Akkor Valerie-t miért szólítod a nevén? - nevetek. - Ki az a Valerie? - kapja felém a fejét, és úgy néz rám, mintha megkattantam volna. - Val? Az exbarátnőd? Vagy a mostani? Vagy kicsodád is? - Dehogyis, ember! - kacag Daniel. - Nem Valerie a neve, hanem Tessa. Mi a franc? - Azért hívom Valnak, mert az a Valium nyugtató rövidítése, és mindig mondom neki, hogy vödörszám lenne rá szüksége. Nem hazudtam, amikor azt mondtam, hogy kibaszott zakkant a csaj. - Van egyáltalán olyan ember, akit a rendes nevén szólítasz? Egy pillanatra eltöpreng ezen, aztán értetlenül rám mered. - Miért tennék ilyet? Feladom. - Ma Skyhoz ülök. Csatlakozol hozzánk? - kérdezem tőle. Daniel megrázza a fejét. - Á, Valnak jó napja van, érdemes kihasználnom - veszi el a pénztárostól a visszajárót. - Később találkozunk, cápavalag! Tulajdonképpen megkönnyebbültem, hogy Valhoz ül. Még nem tudom, Sky készen áll-e arra, hogy kapjon Danielből egy lökettel. Kifizetem a kajámat, és odasétálok Skyékhoz. Az asztalhoz érve úgy hallom, mintha éppen beszámolót tartana Breckinnek a 203

hétvégéről - aki látja, hogy Sky háta mögül közelítek, de csak kacsint, hogy ő ne vegyen észre. - Pénteken egyszer csak megjelent nálunk, majd néhány kínos kérdés tisztázása után arra a következtetésre jutottunk, hogy félreértettük egymást. Aztán sütöttünk, olvastam neki valami nyálas cuccot, és aztán hazament. Szombaton visszajött, főzött nekem vacsorát, bementünk a szobámba, és... Leteszem a tálcámat az övéhez, és helyet foglalok. - Folytasd - szólok közbe. - Hallani akarom a következő vázlatpontot. Rám mosolyog, amikor meglátja a tálcámat a sajátja mellett, aztán szemforgatva visszafordul Breckinhez. - És megdöntöttük a legjobb első csók világrekordját, anélkül, hogy csókolóztunk volna. - Lenyűgöző - állapítja meg Breckin. - Kegyetlenül unalmas hétvége volt - teszem hozzá. Breckin olyan pillantást vet rám, mintha fenékbe akarna billenteni, amiért beszóltam Skynak. Ezért jár neki egy piros pont. - Holder odavan az unalmas dolgokért - pontosít Sky. - Szóval ez tőle bóknak számít. Breckin felkapja a villáját, és egyikünkről a másikunkra pislog. - Gyerekek, engem nem sok mindennel lehet zavarba hozni, de nektek sikerült. Nem ő az egyetlen, akit zavarba hozunk. Én is zavarba jövök saját magunktól. Még sosem éreztem magam ennyire jól egyetlen lánnyal sem, holott még csak nem is járunk. Még csak nem is csókolóztunk. Habár adtam neki egy vérbeli nemcsókot. Már a gondolatától is libabőrös vagyok. - Ráérsz ma este? - kérdezem Skytól. - Lehet - válaszolja, miután megtörölte a száját a szalvétával. 204

Rákacsintok, mert tudom: ez az ő makacs módján igent jelent. - Abból a nyálas cuccból olvasott fel neked, amit tőlem kapott kölcsön? - érdeklődik Breckin. - Nyálas? - nevetek. - Szerintem nem volt nyálas, viszont a javát fel sem fogtam, mert kissé máson járt az eszem. Sky rácsap a karomra. - Hagytad, hogy három órán keresztül olvassak neked, és még csak oda sem figyeltél? Átölelem a vállát, hogy magamhoz húzzam, aztán puszit nyomok a hajára. - Mondtam már, hogy figyeltem - suttogom a fülébe. - Csak nem a szavaidra. Visszafordulok Breckinhez. - Valamicskét azért felfogtam belőle. Nem rossz könyv. Nem gondoltam volna, hogy egy romantikus regény érdekes lehet a számomra, de kíváncsi vagyok, hogy mászik ki az a hapsi a szarból. Breckin egyetért velem, és megemlíti a cselekmény egyik mozzanatát. Elkezdünk a könyvről beszélni, de közben nem tudom nem észrevenni, hogy Sky egész idő alatt csendben van. Folyton rápillantok, ám megint elkalandozott - éppúgy, mint szombat este. Miután egy darabig a kajájához sem nyúl, aggódni kezdek, hogy valami nem stimmel. - Minden oké? - fordulok felé. Még csak nem is pislog. Csettintek egyet az orra előtt. - Sky - szólítom egy kicsit hangosabban. - Hol jár az eszed? Elmosolyodik, de mintha szégyellné, hogy elkalandozott. Tenyerembe veszem az arcát, hogy bátorítóan végigfuttassam rajta a hüvelykujjamat. 205

- Abba kéne hagynod ezt a mélázást, mert folyton a frászt hozod rám. - Bocsi. Könnyen elkalandozom - von vállat. Mosolyogva eltolja a kezemet az arcától, és nyugtatóan megszorítja. - Tényleg minden oké. Lenézek a kezére, amivel az enyémet tartja. Meglátom, hogy ismerős fél szív lóg ki a felsője ujja alól, úgyhogy rögtön felfelé fordítom a tenyerét, és jobbra-balra tekerem a csuklóját. Less karkötője van rajta. Mi a jó eget keres rajta Less karkötője? - Hol szerezted ezt? - vonom kérdőre. Baromi biztos vagyok benne, hogy ennek most nem kéne rajta lennie. A csuklójára pillantva vállat von, mintha nem lenne nagy dolog. Egyszerűen vállat von? Vállat von, mintha le sem tojná, hogy éppen beletaposott a lelkembe. Hogyan viselheti ezt a karkötőt? Ez Less tulajdona. Amikor utoljára láttam, Less csuklóján volt. - Honnan van? — követelem a választ. Úgy néz rám, mintha megrémült volna tőlem. Tudatosul bennem, hogy szorosan markolom a csuklóját, így hát el is engedem, mire rögtön elhúzza tőlem. - Azt hiszed, valami sráctól van? - kérdezi teljesen összezavarodva. Nem, nem hiszem azt, hogy valami sráctól van. Jézusom! Egyáltalán nem gondolok ilyesmire. Arra gondolok, hogy a halott nővérem karkötője van rajta, de nem hajlandó megmondani, honnan szerezte. Nem ülhet itt vállvonogatva, s úgy téve, mintha véletlen egybeesés lenne - mert ez a karkötő saját készítésű, tehát egyetlenegy létezik belőle az egész átkozott Földön. Tehát hacsak 206

nem ő Hope, akkor valahogy rákerült Less karkötője, én pedig tudni akarom, mi a francért hordja! Hacsak nem ő Hope. Az igazság olyan erővel vág fejbe, hogy mindjárt elhányom magam. Nem, nem, nem! - Holder - szólal meg Breckin. - Lazíts, ember! Nem, nem, nem! Ez nem lehet Hope karkötője. Hogy viselheti még ennyi idő elteltével is? Hirtelen a szombaton elhangzott szavai kúsznak be a fejembe. „Az egyetlen akkoriból megmaradt tárgyam valami ékszer, de fogalmam sincs, honnan van. ” Előrehajolok, s azért imádkozom, hogy ne ez legyen az az ékszer, amit említett. - Kitől kaptad ezt a rohadt karkötőt, Sky? Elakad a lélegzete. Még mindig képtelen válaszolni. Azért nem tud válaszolni, mert igazából fogalma sincs. Úgy néz rám, mintha épp most tiportam volna a lelkébe, és a fenébe is... azt hiszem, tényleg ez történt. Tudom, hogy fogalma sincs róla, éppen mi játszódik le bennem, de egyáltalán hogyan kezdhetnék bele a történetbe? Hogy a pokolba magyarázzam el neki, hogy ő talán nem tudja, honnan van a karkötő, amit hord, de én tudom? Hogy mondjam el neki, hogy Lesstől kapta? A legjobb barátnőjétől, akire még csak nem is emlékszik? És hogy valljam be, hogy néhány perccel azelőtt kapta azt a karkötőt, hogy magára hagytam volna? Percekkel azelőtt, hogy összeomlott az egész világa? Nem mondhatom el neki. Nem mondhatom el, mert tényleg nem emlékszik se rám, se Lessre, se arra, honnan van ez a kicseszett 207

karkötő. Sőt, így ránézésre úgy tűnik, Hope-ról sincsenek emlékei. Saját magára sem emlékszik. Ő maga mondta szombat este, hogy semmit sem tud a Karen előtti életéről. Hogy lehet, hogy nem emlékszik? Hogy lehet, hogy valaki nem emlékszik rá, hogy elrabolták otthonról? A legjobb barátjától? Hogy lehet, hogy nem emlékszik rám? Behunyom a szememet, és elfordulok tőle. Tenyeremet a homlokomra szorítva mély lélegzetet veszek. Muszáj lehiggadnom. Most éppen megrémisztettem, pedig végképp nem akartam. Megmarkolom a tarkómat, hogy lefoglaljam a kezemet, így nem vágok bele az asztalba. Ő Hope. Sky tényleg Hope, Hope pedig tényleg Sky. - Francba! Nem akartam hangosan szitkozódni, mert tudom, hogy a frászt hozom rá. De most csak ennyire tudok nyugodt maradni. Ki kell jutnom innen. Ki kell találnom, hogy az ördögbe magyarázom el ezt neki. Felpattanok, és a kijárat felé sietek, mielőtt még bármi mást tehetnék vagy mondhatnék. Amint kijutok az ajtón, és egyedül állok a folyosón, a hozzám legközelebbi szekrénynek dőlve a földre rogyok. Remegő kezeimet az arcomra szorítom. - Francba, francba, francba!

208

Tizenhetedik fejezet

Less!

Bocsánatot kérek, amiért nem találtam meg őt hamarabb. Kénytelen vagyok arra gondolni, hogy akkor

talán

máshogy

alakult

volna.

Annyira

sajnálom! H

209

Tizennyolcadik fejezet

Less!

De azért még mindig megvan neki a karkötőd. Ez biztos sokat jelent számodra.

H

210

Tizenkilencedik fejezet

Less!

Nem tudom mit csináljak. Már hat óra eltelt, és még mindig próbálom kitalálni, jó ötlet-e elmenni hozzá, és elmondani mindent, vagy pedig kell egy kis idő ehhez. Szerintem hagyok még időt. Fel kell dolgoznom a történteket.

H

211

Huszadik fejezet

Less!

Mi lenne, ha felhívnám Karent, és elmondanék neki mindnet? Úgy tűnik, Sky jóban van vele. Karen kitalálhatná, mi legyen.

H

212

Huszonegyedik fejezet

Less!

Bakker… mi van ha Karen tette?

H

213

Huszonkettedik fejezet

Less!

Mi

lenne,

ha

elmondanám

anyának?

Elmesélhetném neki, ő pedig kitalálhatná, mit kell tennünk, és kell-e hívnunk a rendőrséget. Anya ügyvéd.

Biztos,

hogy

folyton

ilyen

dolgokkal

foglalkozik.

H

214

Huszonharmadik fejezet

Less!

Nem

mondhatom

tulajdonjogokkal

el

anyának.

foglalkozik.

Anya

szellemi

Nagyjából

annyira

tudná, mit kell tenni ilyenkor, mint amennyire én.

H

215

Huszonnegyedik fejezet

Less!

Majdnem éjfél van. Már tizenkét órája tart ez az egész,

én

pedig

semmiféle

magyarázatot

nem

adtam Skynak az ebédlőben történtekre. Úristen, remélem nem sír miattam.

H

216

Huszonötödik fejezet

Less!

Sky

valószínűleg

elmondom úgyhogy

neki,

már

alszik.

Reggel

majd

reggel

szokott

futni,

odamegyek,

futunk

egyet,

Minden

egyszerűen

aztán elmesélem neki. Majd kitaláljuk, mi legyen.

H

217

Huszonhatodik fejezet

Less!

Nem tudok aludni. Nem hiszem el, hogy tényleg megtaláltam.

H

218

Huszonhetedik fejezet

Less!

Szerinted miért hívja magát Skynak? Kiskorunkban

volt

közös

dolgunk

Csak

néhányszor csináltuk, mert őt nem sokkal később elrabolták. De folyton sírt, amit fájt hallgatni, úgyhogy kifeküdtünk a kolcsifeljáró mellé, és az eget

figyeltük,

miközben

összekulcsoltuk

az

ujjunkat. Emlékszem, mennyire cikinek tartottam megfogni egy lány kezét, ezért inkább a kisujjunkat fontuk egymásba. Mert attól még, hogy kissrácként cikinek tűnt megfogni egy lány kezét, az övét tényleg meg akartam fogni. Mindig azt mondtam neki, hogy gondoljon az égboltra, ha szomorú. Ő pedig megígérte, hogy úgy tesz. Most pedig itt van. És Skynak hívják. 219

Hajnali három óra van. Ennek az egésznek semmi értelme. Megyek aludni.

H

220

Huszonnyolcadik fejezet

Less!

Hát együtt futottunk. Vagy valami olyasmi. Inkább mintha

üldöztem

volna.

Miután

odamentem

képtelen voltam rávenni magamat, hogy beszéljek vele.

A

futásból

pedig

mindketten

annyira

elfáradtunk, hogy utána egyszerűen lerogytunk a fűbe. Reménykedtem, hogy a tegnapi ebédlős eset talán felidéz benne valamilyen emléket. Reménykedtem, hogy a mai felbukkanásomkor már pontosan tudni fogja, mitől borultam ki tegnap. Szerettem volna, ha ő mondja, hogy emlékszik, így nem nekem kell felvilágosítanom. Hogy mondasz el valakinek egy ilyen dolgot, Less? Hogy mondjam el neki, hogy az anyukája aki 221

felnevelte, akár ugyanaz az ember is lehet, aki elrabolta tőlünk? Bármit mondok, örökre megváltozik tőle az élete. Pedig ő szereti az életét. Szeret futni, olvasni és sütni és… bakker! BAKKER! Mostanáig nem esett le, de ez az egész internet téma…. Hogy az anyukája nem akarja, hogy legyen mobilja… Karen tette. Rohadtul Karen rabolta el, és mindent megtett, hogy Sky ne jöjjön rá erre. Nem tudom, mihez kezdjek. Tudom, hogy most nem mehetek a közelébe. Semmiképpen se bírnék úgy tenni, mintha minden rendben lenne, amikor nincs

rendben.

Ugyanakkor

semmiképpen

se

mondhatom el neki az igazat, mert attól az egész élete a feje tetejére állna. Vajon melyik lenne a fájdalmasabb? Távol tartani magamat tőle, hogy ne jöjjön rá, vagy elmondani neki az igazat, és megint tönkretenni az életét?

H

222

Huszonnyolcadik és feledik fejezet

Less!

Csütörötk este van, Hétfő óta nem beszéltem vele. Rá sem tudok nézni, mert fáj. Még mindig nem tudom, mit tegyek, és minél tovább halogatom, annál nagyobb tahónak látszom. De valahányszor összeszedem a bátorságomat, hogy beszéljek vele, fogalmam sincs mit mondhatnék. Megígértem neki, hogy

mindig

őszinte

leszek,

márpedig

ezzel

kapcsolatban képtelen vagyok az lenni. Próbáltam

rájönni,

hogy

Karen

miért

csinálhatott ilyet, ám egyetlen elfogadható indok sincs a világon, ami magyarázatot adhat egy gyermekrablásra. Még az is eszembe jutott, hogy az apukája nem szívesen nevelte Hope-ot úgyhogy egyszerűen odaadta valakinek. De tudom, hogy ez 223

nem igaz, mert

hónapokon keresztül mindent

megtett, hogy rátaláljon. Egyszerűen nem bírok rájönni. Azt sem tudom, rá kell-e jönnöm egyáltalán. Sky két hete még boldog volt – amíg be nem tolakodtam az életébe, Ha most nem tűnök el, ezt teszem tönkre. A sors fintora ugye? Tizenhárom éve azzal tettem tönkre az életét, hogy magára hagytam. Most pedig akkor

teszem tönkre,

ha

nem

hagyom

magára, Bármit csinálok is, a vége reménytelen lesz. Kibaszottul reménytelen.

H

224

Huszonkilencedik fejezet

- Hé, puhapöcs! Áll még a ma este? - ballag oda Daniel a szekrényemhez. Ma este végképp nincs kedvem bulizni. Tudom, hogy Daniel a hülyeségével valószínűleg elterelné a gondolataimat Skyról, de igazából nem is akarok másra gondolni. Hétfő óta nem beszéltünk, úgyhogy rajta kívül csakis a magányos önsajnálat tűnik vonzónak a számomra. - Talán majd holnap. Ma este nem nagyon van kedvem semmihez. Daniel nekitámaszkodik a szekrénynek a könyökével, és felém hajol. - Hát te tényleg sunci vagy! Még csak nem is jársz azzal a csajjal. Rohadtul túl kéne lépned rajta, és... - réved a semmibe a vállam fölött anélkül, hogy befejezné a mondatot. — Mégis mi a fene bajod van, púderpuffni? - címezi valakinek a hátam mögé. Hangsúlyából ítélve biztos, hogy Graysonnak. Tartok tőle, hogy mindjárt alsó madárfogás ér, ezért gyorsan megfordulok. Nem Grayson az. Breckin áll velem szemben, és nem tűnik túl boldognak. - Szia! - üdvözlöm. - Beszélnünk kell - jelenti ki. Tuti, hogy Skyról akar beszélni, én pedig nem akarok róla beszélni. Sem vele, sem Daniellel, sőt 225

még magával Skyjal sem. Senki sem ért semmit, és őszintén szólva senkire sem tartozik. - Bocs, Breckin. Nincs túl sok kedvem róla csevegni. Breckin gyors lépést tesz előre, én pedig gyors lépést teszek hátra, mert nem vártam tőle, hogy így nekem támad. Háttal nekimegyek a szekrénynek, Daniel pedig kacag. Alighanem azért, mert Breckin jó húsz kilóval könnyebb nálam, és néhány centivel alacsonyabb is. Plusz csodálkozhat rajta, miért nem küldtem eddig a padlóra Breckint - akit mindez nem akadályoz meg abban, hogy még közelebb jöjjön, és durván mellbe bökjön az ujjával. - Igazából leszarom, Holder, milyen kedved van, mert az enyém is elég szar. Nem neked kellett összekaparni Skyt egész héten. Fogalmam sincs, mi az ördög történt az ebédlőben hétfőn, de arra pont elég volt, hogy kiderüljön: nem kőmáliak. Egy fikarcnyira sem kőmáliak, és gőzöm sincs, Sky mit eszik rajtad... Mert mit is műveltél vele? Az orránál fogva vezetted néhány napig, aztán faképnél hagytad, mintha csak időpazarlás lett volna? - rázza a fejét füstölögve Breckin. Tekintete a karomra téved, egyenesen a tetoválásra. - Sajnállak - sóhajtja. Mély lélegzetet vesz, hogy lenyugodjon, aztán lassan megint az arcomra emeli a tekintetét. Sajnállak, mert olyan emberrel, mint Sky, csak egyszer találkozol. Olyasvalakit érdemel, aki észreveszi ezt. Olyat, aki megbecsüli. Olyat, aki sohasem... - csalódottan rázza a fejét. - Olyat, aki sohasem törné össze az álmait, hogy aztán csak úgy otthagyja őt. Breckin egy lépést hátrál, miután befejezte, Daniel pedig sokatmondó pillantást vet rám. Olyat, amelyik elárulja, hogy készen áll a harcra. Még mielőtt esélyem lenne megmondani neki, hogy türtőztesse magát, ráveti magát Breckinre. Gyorsan közéjük lépek, és a mellkasánál fogva odanyomom Danielt a szekrényhez. - Ne! - tartom vissza. 226

- Hagyd, hogy megüssön! - szólal meg hangosan Breckin mögöttem. - Vagy jobb ötletem van: miért nem csinálod te magad, Holder? Úgyis bebizonyítottad Skynak hétfőn, mekkora rosszfiú vagy! Csak rajta! Elengedem Danielt, hogy odaforduljak Breckinhez. Eszem ágában sincs megütni. Miért is bántanám, amikor csak a színtiszta igazat mondja nekem? Azért haragszik rám, mert úgy bántam Skyjal. Haragszik, védeni próbálja, én pedig el sem tudom mondani, milyen sokat jelent a tudat, hogy legalább ő ott van neki. Visszafordulok, hogy kinyissam a szekrényemet, aztán fogom a hátizsákomat és a slusszkulcsomat. Daniel közelről figyel, mert nem érti, miért nem rúgom szét most rögtön a hátsó felét. Megint szembenézek Breckinnel, aki legalább olyan értetlenül néz, mint Daniel. Elindulok kifelé, de egy pillanatra megállok, amikor Breckin mellé érek. - Örülök, hogy ott vagy neki. Nem válaszol. Felveszem a hátizsákomat, és elsétálok.

227

Huszonkilenc és feledik fejezet

Less!

Két hete nem beszéltem vele. De azért még mindig járok iskolába, mert nem tudnám elviselni, ha nem látnám

minden

nap.

Csak

távolról

figyelem.

Utálom, hogy szomorúnak kell látnom. Reménykedtem

benne,

hogy

a

múét

hétfői

ebédlős eset felbőszíti, még ha csak egy picit is, De amikor úgy döntöttem, hogy inkább nem akarok részese lenni az életének, abban is reménykedtem, hogy a dühe segít neki hamarabb túllenni rajtam, Most viszont egyáltalán nem tűnik dühösnek. Csak össze van törve, amitől összefacsarodik a szívem. Hétvégén írtam egy listát, milyen érvek szólnak mellette és az ellen, hogy elmondjam neki ki ő valójában. Megosztom vele, hogy még jobban átlásd 228

a döntésemet – mert tudom, hogy értelmetlennek tűnhet. Érvek a mellett, hogy elmondjam Skynak az igazat.  A családja megérdemli, hogy megtudja, mi történt vele, és hogy jól van.  Ő is megérdemli, hogy megtudja az igazat.

Érvek az ellen, hogy

elmondjam Skynak az

igazat:

 Az igazság tönkretenné a mostani életét.  Kiskorunkban sohasem tűnt boldognak, most viszont

annak

döntésnek,

látszik.

hogy

Nem

tűnik

ráerőszakolnak

egy

helyes olyan

életet, amire nem emlékszik.  Ha rájönne, hogy én végig tudtam, ki ő, sohasem

bocsátaná

meg,

amiért

titokban

tartottam előtte.  Tudom,

hogy

szerinte

jövő

héten

van

a

szülinapja, de igazából még hónapok választják el a nagykorúságtól. Ha most rögtön elárulom neki az igazat az apja és az állam dönt majd 229

róla, hogy mi történjen vele, Azt akarom, hogy az igazság pillanatában, elég idős legyen ahhoz, hogy önálló döntést hozzon az életéről. Nagyon nem szeretném azt hinni, hogy Karen rabolta el, de mi van, ha mégis? Ha kiderülne az

igazság,

Karent

megbüntetnék.

Aminek

talán a mellette szóló érvek között kellene szerepelnie – csakhogy a börtönbe kerülése semmiképpen sem lenne jó Skyra nézve.

Így már láthatod, hogy az ellenérvek győztek. Ezért döntöttem úgy, hogy nem mondom el neki az

igazat.

Legalábbis

egyelőre

nem.

Miután

meghoztam a döntést, hogy nem mesélem el neki, mi történt vele kiskorában, az is eszembe jutott, hogy vajon jó ötlet volna-e legalább bocsánatot kérnem az ebédlős eset miatt. Arra gondoltam, valahogy titokban tarthatnám a dolgot, amíg le nem érettségizik, és addig is együtt lehetnénk. Mindennél jobban szeretnék vele lenni, viszont rengeteg érv szól ez ellen is.

Érvek amellett, hogy Skyjal legyek. 230

 Kicseszettül beszólásai,

hiányzik, a

Hiányoznak

nevetése,

a

a

durva

mosolya,

a

homlokráncolása, a keksze, a brownie-ja, a csókja. (Még akkor is, ha utóbbiból igazából sohasem kaptam volna)  Nem lenne ennyire összetörve, ha legalább bocsánatot kérnék. Ott folytathatnánk, ahol abbahagytuk, és úgy tehetnék, mintha nem ő lenne Hope. Kegyetlenség lenne részemről, de legalább boldognak látnám.

Érvek az ellen, hogy Skyjal legyek:

 A

jelenlétem előhozatja

az emlékeit.

Nem

tudom, készenállo-e arra, hogy emlékezzen rám  Amint megtudja az igazat, utálni fog, amiért az orránál fogva vezettem. He nem vagyok vele, legalább nem is hazudok neki, és nem hagyom, hogy belém szeressen.  Bármilyen kevés időt töltök is velem tudom, hogy ki fog csúszni a számon. Hope-nak fogom 231

szólítani,

vagy

elkezdek

kiskori

dolgainkról

beszélni, esetleg túl sokat mesélek rólad, amitől beugorhat neki valami.  Hogyan mutathatnám be anyának?Tuti, hogy azonnal felismerné, hiszen Hope rengeteget volt nálunk anno.  Biztosan megint elcseszem valamivel. Ebben az egyben egész életemben következetes vagyok. Hogy elcseszem a te és Hope dolgait.  Ha teljesen eltűnök az életéből, folytathatja a mostani

boldog

életét,

amit

az

elmúlt

tizenhárom évben.  Ha maradok, muszáj lesz elmondanom neki az igazat. Ez nem számít, mennyire meg kell tudnia, az egész világa a feje tetejére fog állni tőle. Nem tudnám végignézni, Less. Egyszerűen nem.

Szóval itt van neked tintával füzetbe vésve: nem mondom el neki az igazat, és nem hagyom, hogy megbocsásson nekem, Jobb neki nélkülem. Jobb neki, ha a múltja csak múlt marad, én pedig távol maradok tőle. 232

H

233

Harmincadik fejezet

Megfogom a zacskót, odamegyek a bejárati ajtóhoz, és megnyomom a csengőt. Nem tudom, mennyire jó ötlet ez. Sőt, tudom, hogy nem jó ötlet. De valamiért megbízom benne annyira, hogy megtegye ezt nekem. Kinyílik az ajtó, s egy nő - valószínűleg az anyukája - áll előttem. - Breckin itthon van? - kérdezem. Tetőtől talpig lassacskán végigmér, tekintete megakad a cipőmön. Nem olyan végigmérés ez, amilyet a pasik kapnak a csajoktól. Sokkal inkább rosszalló. - Breckin nem vár vendéget - jelenti ki hűvösen. Hát ilyen akadályra nem számítottam. - Minden oké, anya - hallom Breckin hangját, miközben kitárul az ajtó. - Nem a meleg részeimre kíváncsi. Breckin anyukája szemforgatva fújtat egyet, aztán elsétál, miközben próbálom visszatartani a nevetésemet. Most rajta a sor, hogy ugyanolyan rosszallóan végigmérjen. - Mit akarsz? Egyik lábamról a másikra állok, mert kissé zavarban érzem magam attól, mennyire nemkívánatos személy vagyok. - Néhány dolgot szeretnék. Először is bocsánatot kérni. De azért is jöttem, hogy kérjek tőled egy szívességet. Breckin felvonja a szemöldökét. 234

- Megmondtam anyának, hogy nem a meleg részeimre vagy kíváncsi, Holder. Szóval a magyarázkodással hajrá, de nem teszek neked semmiféle szívességet. Felnevetek. Tetszik, hogy a haragja ellenére is képes viccet csinálni saját magából. Ez olyan lesses dolog. - Bemehetek? - kérdezem. Elég hülyén érzem magam itt a verandán, ráadásul nem a küszöbön ácsorogva akarom megvitatni a dolgokat. Breckin hátralépve beenged. - Remélem, az valami bocsánatkérő ajándék - mutat a kezemben lévő zacskóra. A folyosón végiglépdelve nem néz vissza rám, és nem is kéri, hogy kövessem. Benyit a szobájába, én pedig utána. Egy székre mutat. - Ülj oda - utasít tömören. Ő az ágy szélére huppan, velem szemben. Komótosan leereszkedem a székre, míg Breckin könyökével a térdére támaszkodva összekulcsolja az ujjait. Egyenesen a szemembe néz. - Jól gondolom, hogy utána Skytól fogsz bocsánatot kérni? Miután innen elmentél? Mert igazából ő az, akitől bocsánatot kell kérned. Leteszem a zacskót a lábamhoz, aztán hátradőlök a széken. - Te vagy a védőszentje, igaz? - Hát mivel az összes seggfej szarul bánik vele, valakinek vigyáznia kell rá - von vállat. Pengevékonyra préselt szájjal bólintok, ám egyelőre nem mondok semmit. Bámul egy darabig, valószínűleg azért, mert próbálja kitalálni, miért vagyok itt. Kifújom a levegőt, majd előállok a farbával. - Figyelj, Breckin! Lehet, hogy tök értelmetlennek fog tűnni, amit mondok, de hallgass végig, oké? Szemforgatva felegyenesedik. 235

- Kérlek, mondd azt, hogy megmagyarázod, mi történt az ebédlőben. Legalább egy tucatszor megpróbáltuk kielemezni a viselkedésedet, de nem jutottunk semmire. Megrázom a fejemet. - Breckin, nem mondhatom el neked, mi történt. Nem tehetem. Csak annyit tehetek, hogy elárulom: Sky többet jelent nekem, mint ahogy azt te el tudod képzelni. Elcsesztem, és már túl késő helyrehozni a dolgokat. Nem vágyom a bocsánatára, mert nem érdemlem meg. Te is tudod és én is, hogy jobb neki nélkülem. Mégis el kellett jönnöm, hogy bocsánatot kérjek tőled, mert a távolból is látom, mennyire fontos neked. Belepusztulok, hogy ekkora fájdalmat kell okoznom neki, így közvetve neked is. Úgyhogy bocsánat, sajnálom. Farkasszemet nézek vele. Kissé oldalra dönti a fejét, és az alsó ajkát harapdálja, miközben engem néz. - Jövő szombaton lesz a szülinapja - kapom fel a zacskót. - Ezt szánom neki, és azt szeretném, ha kézbesítenéd. Nem akarom, hogy tudja, kitől van. Mondd azt, hogy tőled. Tudom, hogy tetszeni fog neki. Kiveszem az e-könyv olvasót a szatyorból, és odadobom neki. Elkapja, majd szemügyre veszi. Néhány másodpercig nézegeti, aztán megfordítja, hogy a hátulját is lássa. Leteszi maga mellé az ágyra, megint összekulcsolja a kezét, és a padlóra mered. Várom, hogy megszólaljon, mert én már mindent elmondtam, amiért idejöttem. - Egyvalamit azért mondhatok? - emeli rám a tekintetét. Bólintok. Sejtettem, hogy ezek után nem csak egyvalamit szeretne mondani. - Szerintem attól buktam ki a legjobban, mert bírtalak titeket együtt. Tetszett, hogy olyan boldognak láttam őt aznap. És hiába 236

csak harminc percig láttalak benneteket, mielőtt elborult az agyad... - int színpadiasán a levegőbe - ...valahogy olyan helyénvalónak tűnt minden. Te neki valónak, ő neked valónak, és... Nem tudom, Holder. Érthetetlenül viselkedsz. Érthetetlen voltál, amikor faképnél hagytad őt, ráadásul annak sincs semmi értelme, amit most művelsz. Azt viszont látom, hogy fontos neked. Csak nem tudlak, hova tenni. Egyáltalán nem értelek, ami feldühít, mert amiben oltári jó vagyok, az az emberismeret. Nem számoltam ugyan, de tuti, hogy ez nem csak egyvalami volt. - Elhiszed, hogy tényleg fontos nekem? - kérdezem. - A lehető legjobbat akarom neki. Belehalok, hogy nem én vagyok neki a lehető legjobb, de boldognak szeretném látni. Breckin elmosolyodik, aztán felemeli maga mellől az e-könyv olvasót. - Nos, azt hiszem, hogy amint átadom neki ezt a szuper ajándékot, amire ráment a nyugdíjpénztári tartalékom, rögtön megfeledkezik majd Dean Holderről. Biztos, hogy csupa fűrészpor és napsugár1 lesz az élete, ha belemerül a könyvekbe, amiket éppen feltölteni készülök erre. Mosolygok, bár dunsztom sincs, hogy a fűrészpor és napsugár mit jelenthet.

1

Hivatkozás Katja Millay Nyugalom tengere c. könyvének két főszereplőjére. 237

Harminc és feledik fejezet

Less!

Breckin elég jó arc. Bírnád. Elmentem hozzájuk péntek este, hogy odaadjam az ajándékot, amit Skynak vettem. Beszélgettünk valamennyit, és azt hiszem, már nem akar seggbe rúgni. Nem mintha megtehette

volna. De

pont

ezért

még jobban

tisztelem, Azért, mert annyira haragudott, hogy verekedni akart velem, holott tudta, hogy marhára nem győzhetett volna ellenem. Kicsit tarttottam tőle, hogy alakulnak majd a dolgok,

de

Sosem

voltam

kipróbáltuk

végül

a

majdnem oda

a

Modern

éjfélig

maradtam.

videojátékokért,

Warfare-t,

ami

de végre

elterelte egy kicsit a figyelmemet. Bár nem tudom, mennyire

számított

figyelemelterelésnek,

mert

Breckin rámutatott, hogy folyton Skyt emlegetem. 238

Nem érti, miért nem kérek bocsánatot tőle, ha nyilvánvalóan ennyire tetszik nekem. Sajnos nem magyarázhattam el neki, így soha nem is fogja megérteni. De részéről így is oké. Egyikünk szerint sem jó ötlet tudatni Skyjal, hogy együtt lógtunk. Nem akarom, hogy mérges legyen Breckinre, most viszont olyan érzésem van, mintha

átverném,

amiért

legjobb

barátjával.

Arról

összehaverkodtam viszont

a

biztosíthatlak,

Less, hogy nem a meleg részei csábítottak oda.

H

239

Harmincegyedik fejezet

- Mit akarsz csinálni? - kérdezem. - Nekem aztán mindegy — feleli Daniel. - Nekem is. A kocsijában ülünk a garázsuk előtt. Én az anyósülésen hátradőlve, lábamat a műszerfalra téve. Ő mellettem ugyanígy, csak a keze lazán lóg a kormányon, a feje pedig a támlának vetve pihen. Kifelé bámul az ablakon, és valahogy szokatlanul távolságtartó. - Mi a baj? - érdeklődöm. Továbbra is kibámul az ablakon, miközben mélyen, lehangoltan sóhajt. - Megint szakítottuk Vallal - meséli csalódottan. - Kattant. Rohadtul kattant! - Azt hittem, pont ezért szereted. - Meg pont ez az, amiért nem - teszi le a lábát, aztán előrehúzza az ülést. - Húzzunk innen! - fordítja el a slusszkulcsot, majd kitolat az útra. Becsatolom a biztonsági övét, és a fejem tetejéről az orromra illesztem a napszemüveget. - Mit akarsz csinálni? - Nekem aztán mindegy - válaszolja megint. - Nekem is.

240

- Breckin itthon van? - kérdezem az anyukáját, aki most ugyanúgy méregeti Danielt, ahogy velem tette péntek este. - Nahát, még a végén törzsvendég leszel - állapítja meg epésen Breckin anyukája. Hangjában egy csipetnyi humor sincs, így őszintén szólva egy kicsit ijesztő. Néhány szerencsétlen pillanat erejéig ácsorgunk a küszöbön, de még mindig nem hív be minket. Daniel közelebb hajol hozzám. - Fogd meg a kezem, félek! Szélesebbre tárul az ajtó, s immár Breckin áll ott, miután az anyukája sarkon fordulva elment. Most már ő pislog gyanakodva Danielre. - Neked pláne nem teszek semmiféle szívességet - jelenti ki Breckin. Daniel kérdő tekintettel felém fordul. - Péntek este idehozol engem púderpuffniékhoz? - rázza a fejét csalódottan. - Mi a franc történt velünk, ember? Mit műveltek velünk ezek a ribancok? Breckinre nézek, miközben együtt érzőén Daniel felé biccentek. - Csajprobléma. Szerintem egy kis Modern Warfare segíthet rajta. Breckin szemforgatva felsóhajt, és odébb áll, hogy be tudjunk menni. Bezárja mögöttünk az ajtót, aztán megáll Daniel előtt. - Ha még egyszer lepúderpuffnizol, én és az újdonsült második legeslegjobb öribarim ezen a földkerekségen szétrúgjuk a seggedet. Daniel elvigyorodik, majd rám néz. Szavak nélkül közli, hogy ez a gyerek nem is olyan rossz fej. Mosolyogva egyetértek vele. ------

241

- Na, akkor tisztázzuk - próbálja pontosítani Breckin Daniel imént elhangzott szavait. - Még csak azt sem tudod, hogy az a lány hogy nézett ki? - Gőzöm sincs - vigyorog büszkén. - Hogy hívták? — kérdezem én. - Gőzöm sincs - von vállat. Breckin leteszi a játékkonzolt, és Daniel felé fordul. - Hogy a pokolba kerültél vele a szekrénybe? Daniel arcán pöffeszkedő grimasz terül szét. Annyira büszke erre az egészre, hogy megdöbbent, hogy még sohasem említette. - Tényleg vicces sztori - mondja. - Az előző tanévben mindig lyukas volt az ötödik órám. A titkárságon elrontották az órarendemet, de nem igyekeztem reklamálni érte. Tehát az ötödik órán, amikor mindenki másnak órája volt, bebújtam a portás szekrényébe, hogy szundítsak egyet. A folyosónak azt a részét csak tanítás után szokták takarítani, így egyszer sem vettek észre. - Nagyjából hat-hét hónapja történhetett, a tanév legvégén. Éppen az ötödik órai szundimat töltöttem, amikor valaki hirtelen kinyitotta az ajtót, beslisszolt rajta, és megbotlott bennem. Nem láttam, ki az, mert sosem kapcsoltam fel a villanyt, de egyenesen rajtam landolt. Köré fontam a karomat, és meg sem próbáltam lerázni, mert oltári jó érzés volt. Ő viszont sírt - emlékszik vissza Daniel, és az izgalom szikrája némiképp alábbhagy a szemében. Hátradől a széken, mielőtt folytatja. - Megkérdeztem tőle, mi a baj, és csak annyit mondott, hogy „utálom őket”. Megkérdeztem, kit utál, és azt mondta: „Mindenkit. Mindenkit utálok.” Olyan szívszorítóan mondta, annyira megsajnáltam, olyan baromi jó illata volt, és annyira tudtam, mit érez, mert én is utálok mindenkit, hogy továbbra is átöleltem, és azt 242

mondtam neki: „Én is utálok mindenkit, Hamupipőke.” Még mindig... - Várj, várj, várj! - szakítja félbe Breckin. - Hamupipőkének szólítottad? Mi a francért? Daniel vállat vont. - A portás szekrényében voltunk. Nem tudtam a nevét, viszont ott voltak azok a felmosók, seprűk meg ilyen szarságok, úgyhogy Hamupipőke jutott eszembe, jó? Ne izélj már! - De miért kellett bárminek is szólítanod? - kérdezi Breckin, mert nem érti Daniel fura becenevek iránti lelkesedését. - Nem tudtam a kibaszott nevét, Einstein! - forgatja a szemét Daniel. - Ne szakíts már félbe folyton, most jön a legjobb rész! hajol megint előre. - Szóval azt mondtam neki, hogy: „Én is utálok mindenkit, Hamupipőke.” Még mindig ugyanabban a testhelyzetben voltunk, sötét volt, és az igazat megvallva elég forró szitu. Tudjátok, hogy fogalmam sem volt, ki ő, vagy hogy néz ki. Olyan rejtélyes. Aztán elnevette magát, előrehajolt és megcsókolt. Természetesen visszacsókoltam, mert már amúgy is kialudtam magamat, így akadt még egy szabad negyedóránk. Az óra végéig smároltunk. Csak azt csináltuk. Egy szót sem szóltunk a másikhoz, és nem mentünk tovább a csókolózásnál. Amikor kicsöngettek, felugrott és elment. Még csak azt sem láttam, hogy nézett ki. Daniel mosolyogva mered a padlóra. Sosem hallottam még lányról így beszélni. Még Valról sem. - De nem azt mondtad, hogy vele volt a legjobb a szex? - jegyzi meg Breckin visszautalva a beszélgetésünk elejére. Daniel megint büszkén elvigyorodik. - De igen. Az eset után nem volt nehéz megtalálnia. Egy héttel később megint megjelent. Sötét volt, mint mindig. Bejött és bezárta 243

maga mögött az ajtót. Megint sírt. Azt kérdezte: „Itt vagy, te gyerek?” A legyerekezésről eszembe jutott, hogy akár tanár is lehet, és hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem indultam be tőle. Egyik mozdulatot a másik követte, aztán fogalmazzunk úgy, hogy én lettem a Királyfi az óra hátralévő részében. Na, az volt életem legjobb menete. Együtt kacagunk fel Breckinnel. - Végül ki volt? - kérdezem. Daniel vállat von. Sosem jöttem rá. Utána nem jött többször, a suli pedig néhány hét múlva befejeződött. Aztán megismerkedtünk Vallal, és kicsúszott a lábam alól a talaj - sóhajt fel Daniel, aztán Breckin felé fordul. - Rasszista vagyok, ha nem igazán érdekel a homokos szexuális életed? Breckin nevetve hozzávágja a konzolt Danielhez. - A rasszista nem jó szó, te fostalicska! Inkább homofób és diszkriminatív. Meg érthető is. Amúgy sem részletezném neked. Daniel rám néz. - Meg sem kérdezem, neked kivel volt a legjobb. Ahogy összetörtél most Sky miatt, szerintem elég nyilvánvaló... - Hát tévedsz - rázom a fejemet. - Mert nemcsak hogy nem szexeltem, de még csak nem is smároltam vele. Daniel röhög, ám gyorsan elhallgat, amikor látja, hogy Breckinnel nem követjük a példáját. - Mondd, hogy csak viccelsz... - könyörög Daniel. Megint megrázom a fejemet. Erre felpattan, és az ágyra dobja a konzolt. - Hogy a fenébe nem smároltál vele? - kiabálja. - Csak mert egész hónapban úgy viselkedtél, mintha életed dugása lett volna! 244

- Miért zavar ez téged ennyire? — hajtom egy kissé oldalra a fejemet. - Komolyan kérdezed? - nyújtogatja dühösen a nyakát, mielőtt előrehajol, hogy két kézzel a székem karfájára támaszkodjon. Mert egy pöcs vagy. Egy igazi P-Ö-CS-F-E-J! Elengedi a székemet, és felegyenesedik. - Jézusom, Holder! Komolyan sajnáltalak. Szedd már össze magad, ember! Menj el hozzá, rohadtul smárold le, és engedd már meg végre magadnak, hogy boldog legyél! Az ágyra huppanva újra kézbe veszi a konzolt. Breckin vállat von, és összeszorított szájjal mosolyog. - Nem igazán kedvelem a barátodat, de tényleg igaza van. Még mindig nem értem, miért haragudtál meg annyira Skyra, és hagytad faképnél, de csakis úgy teheted jóvá a dolgot, ha nem tartod magad távol tőle. Breckin visszafordul a tévéhez, én pedig szóhoz sem jutok, úgy bámulom kettejüket. Annyira egyszerűen hangzik a szájukból! Olyan könnyűnek érzik az egészet, mintha nem Sky élete forogna kockán. Fogalmuk sincs, mi a büdös francról beszélnek. - Vigyél haza! - mondom Danielnek. Nem akarok itt maradni. Kisétálok Breckin szobájából, egyenesen Daniel kocsija felé.

245

Harminckettedik fejezet

Less!

Mindenki szeret véleményt nyilvánítani. Danielnek és Breckinnek fogalma sincs, min megyek keresztül. Hogy mi min megyünk keresztül. Bakker! Még neked sincs kedvem beszélni róla.

H

Becsukom a füzetet, és a borítóját bámulom. Egyáltalán mi a fészkes fenéért kellett írnom bele? Miért foglalkozom ezzel a baromsággal, amikor Less rohadtul meghalt? Keresztülhajítom a füzetet a szobán, mire a falnak vágódva a földön landol. Utánaküldöm a tollat is, majd kiveszem a párnát a fejem mögül, és azt is. - Fene egye meg! - mordulok fel tehetetlenségemben. Haragszom Danielre, amiért szerinte olyan egyszerű az életem. Haragszom Breckinre, amiért szerinte csak bocsánatot kéne 246

kérnem Skytól, mintha az mindent helyretenne. Haragszom magamra, amiért még mindig firkálok Lessnek, pedig meghalt. Nem tudja elolvasni. Sohasem fogja elolvasni. Csak azért vetem papírra a szarságot, amin keresztülmegyek, mert egy átkozott lélek nincs ezen a világon, akivel megbeszélhetném. Lefekszem, de megint felforr az agyvizem: öklömmel belevágok az ágyba, mert a hülye párnám most a szoba másik végében van. Felállok, odamegyek és felkapom. Az alatta heverő füzetre nézek, ami kinyitva hever a padlón. Kiesik a kezemből a párna. A földre rogyok. Ujjaim a füzetet markolják, ami magától kinyílt az utolsó oldalon. Eszeveszetten lapozom végig a Less kézírásával borított lapokat, amíg meg nem találom a szöveg elejét. Amint rálelek a lap tetejére vésett első szavakra, megáll a szívem. Drága Holder! Ha ezt elolvasod, tudd hogy nagyon-nagyon saj

Összecsapom a füzetet és még egyszer áthajítom a szobán. Írt nekem egy levelet? Egy kibaszott búcsúlevelet? Nem kapok levegőt. Istenem, nem kapok levegőt! Feltápászkodom, feltépem az ablakot, és kidugom rajta a fejemet. Mély lélegzetet veszek, de nincs elég levegő. Nincs elég levegő, nem tudok lélegezni. Bezárom az ablakot, és odarohanok az ajtóhoz. Kivágom, aztán a fokokat többszörösével szedve

247

lerohanok a lépcsőn. Elszáguldok az elkerekedett szemű anyukám mellett, aki nem érti, hová sietek ennyire. - Holder, éjfél van! Hová...? - Futni - kiáltom, mielőtt becsapom a bejárati ajtót. És tényleg azt csinálom. Futok. Egyenesen Skyhoz, mert ő az egyetlen ember az egész világon, aki mellett levegőhöz juthatok.

248

Harmincharmadik fejezet

Az elmúlt hetekben minden cseppnyi akaraterőmre szükség volt ahhoz, hogy távol tartsam magamat tőle. Nem bírom tovább! Azt hittem, erős vagyok, ha kibírom nélküle, a hiánya viszont gyengébbé tett, mint valaha. Tudom, hogy nem kéne itt lennem, és tudom, hogy nem akarja, hogy itt legyek - mégis látnom kell. Hallanom kell, hozzá kell érnem. Ereznem kell, ahogy hozzám bújik. Mert az a hétvége, amit vele töltöttem, tizenhárom éve az egyetlen volt, amit szívből vártam. Addig sohasem tekintettem előre. Mindig csak hátra. Túl sokat agyaltam a múlton: azon, hogy mit kellett volna tennem, hogy mi mindent rontottam el. Soha életemben nem néztem előre, nem vártam semmire. Sky mellett viszont gondoltam a holnapra, a holnap- utánra, az azutáni napra, a jövő évre és az örökkévalóságra is. Most pont erre van szükségem, mert ha nem ölelhetem magamhoz még egyszer... Félek, hogy megint a múltba révedek, ami teljesen elnyel. Az ablakpárkányt megmarkolva becsukom a szememet. Néhány mély lélegzetet veszek, hogy csillapodjon a pulzusom és a kézremegésem. Utálom, hogy mindig nyitva hagyja az ablakot. Kinyitom, félrehúzom a függönyt és bemászom. Fontolgatom, hogy mondanom 249

kéne valamit, hogy észrevegye, hogy a szobájában vagyok, de nem akarom megijeszteni, ha már alszik. Megfordulok, bezárom az ablakot, és odasétálok az ágyához, hogy óvatosan letelepedjek. Az ellenkező irányba néz, úgyhogy felemelem a takarót és mellé bújok. Egész testében megfeszül és az arca elé kapja a kezét. Tudom, hogy ébren van. Tudom, hogy tudja, hogy én másztam be mellé. De a ténytől, hogy fél tőlem, összefacsarodik a szívem. Fél tőlem. Egyáltalán nem számítottam ilyen reakcióra. Haragra igen. Sokkal jobb lenne, ha most haragudna rám, mintsem hogy féljen. Nem zavar el, és amúgy sem tudnék elmenni akkor sem, ha kérné. Éreznem kell, ahogy magamhoz ölelem, ezért közelebb húzódom, és a párnája alá csúsztatom a karomat. A másikat pedig köré fonom, aztán összekulcsolom az ujjainkat, majd a nyakába fúrom a fejemet. Az illata, a bőre és a szívverésének kezünkön érzett ritmusa pont az, amire minden eddiginél inkább szükségem van. Tudnom kell, hogy nem vagyok egyedül - még akkor is, ha fogalma sincs, mennyit jelent nekem, hogy hagyja, hogy átöleljem. Gyengéd puszit nyomok a hajára, és közelebb húzom magamhoz. Azok után, amit vele tettem, nem érdemlem meg, hogy megint itt legyek az ágyában, vagy akár az életében. Ebben a pillanatban megengedi, hogy itt legyek. Arra pedig nem is gondolok, mi történhet a következő néhány percben. Nem gondolok a múltban történtekre. Nem tekintek se hátra, se előre. Csak arra, hogy átölelem. Most. Őt. Úgy fél órán keresztül nem szólal meg, de én sem. Nem kérek bocsánatot, mert nem érdemlem meg a bocsánatát, ráadásul nem is ezért jöttem. Nem mondhatom el neki, mi történt az ebédlőben, mert még nem akarom, hogy tisztában legyen vele. Ötletem sincs, 250

mit mondhatnék, úgyhogy csak ölelem. A haját puszilgatva, némán köszönöm meg, hogy levegőhöz juthatok mellette. Összekulcsolt kézzel még közelebb húzom. Próbálom tartani magamat, hogy ne csússzak szét. Nagyon erősen próbálom. Mély lélegzetet vesz, aztán majdnem egy hónap után először hozzám szól. - Annyira haragszom rád! - suttogja. Becsukom a szememet, és kétségbeesetten a bőrére tapasztom az ajkamat. - Tudom, Sky... Tudom - szorítom a hasára a tenyeremet, hogy közelebb húzzam. Ujjaink összefonódnak, megszorítja a kezemet. Semmi mást nem csinál, csak megszorítja a kezemet, de ez az egyetlen apró gesztus többet jelent most nekem, mint amennyit valaha is viszonozhatok. A tudat, hogy bátorít, még ha csak ilyen finoman is... Sokkal több, mint amennyit megérdemlek tőle. Finoman a vállára nyomom az ajkamat. - Tudom - suttogom megint, miközben felfelé haladva végigcsókolom a nyakát. Válaszol az érintésemre és a csókomra, én pedig örökké itt akarok maradni. Bárcsak megállíthatnám az időt! Be akarom fagyasztani a múltat és a jövőt, hogy mindörökké csak a jelenre összpontosítsak, és erre a közös pillanatra. Hátranyúlva végigfuttatja a kezét a tarkómon, így húz még közelebb a nyakához. Akarja, hogy itt legyek. Pont akkora szüksége van a jelenlétemre, mint amennyire nekem most itt kell lennem. Ez éppen elég ahhoz, hogy egy picit megálljon az idő. Felülök mellette az ágyban. Gyengéden a hátára fektetem a vállánál fogva. Felnéz rám, én pedig kisimítom a tincseket az arcából, és lenézek rá. Annyira hiányzott, és annyira félek, hogy 251

magához tér és elzavar! Istenem, mennyire hiányzott... Hogyan is hihettem, hogy ha faképnél hagyom, bármelyikünknek is jó lesz? - Tudom, hogy haragszol rám - simítom végig a nyakát. Szükségem van rá, hogy haragudj rám. De arra még jobban, hogy magad mellett akarj tudni. Továbbra is farkasszemet néz velem, s alig láthatóan bólint. Homlokomat az övéhez nyomom, arcát pedig a tenyerembe fogom, és ő is ugyanígy tesz velem. - Haragszom rád, Holder - válaszolja. - De ez nem számít, mert soha egy másodpercig sem akartam, hogy ne legyél itt velem. Szavaitól elakad a lélegzetem, de egyszerre a kő is leesik a szívemről, így újból levegőt vehetek. Azt akarja, hogy itt legyek, és ez a világ legjobb érzése. - Jézusom, Sky... Annyira hiányoztál! Úgy érzem, mintha ő lenne a védőangyalom, és ha nem csókolom meg azonnal, meghalok. Előrehajolok, és ajkamat az övére tapasztom. Mindketten mély lélegzetet veszünk abban a pillanatban, amikor a szánk összeér. A nyakamat átkarolva közelebb húz, így üdvözöl újra az életében. Ajkunk kétségbeesetten egymásnak feszül, ám nem mozdul. Mindketten próbálunk újabb lélegzetet venni. Kissé hátrahúzódom, mert az, hogy alattam fekszik, és direkt az enyémre szorítja a száját, teljesen felemészt. Életem eddigi tizennyolc éve alatt még soha semmit nem éreztem ennyire tökéletesnek. Amint elválnak ajkaink, a szemembe néz, és kezét összekulcsolja a nyakam körül. Picit felemelkedik az ágyról, hogy ismét összeérjen a szánk. Ezúttal ö csókol meg engem, ajkaimat óvatosan szétnyitva az övével. A nyelvünk találkozik, ő felnyög, én pedig visszafektetem a matracra, úgy csókolom vissza. 252

A következő néhány percben elveszünk a ragyogó tökéletességben. Teljesen megáll az idő, s amíg csókolózunk, arra gondolok, hogy az embereket ez menti meg. Az ilyen pillanatok, mint ez. Ilyen emberekkel, mint vele. Ez ad értelmet minden szenvedésnek. Az ilyen pillanatokra érdemes várakozni, és én nem hiszem el, hogy képes voltam egy hónapig halasztani. Tényleg azt mondtam neki, hogy még sohasem csókolták meg rendesen. Mostanáig viszont fogalmam sem volt róla, hogy engem sem csókoltak még meg rendesen. így nem. Minden csók, minden mozdulat, minden sóhaj, kezének minden érintése a bőrömön... Ő a megmentőm. A Reménységem. Az én Hope-om. És soha többé nem hagyom magára.

Hallom becsukódni a szobája ajtaját, úgyhogy tudom: mindjárt rajtakap, amint éppen reggelit csinálok neki. Még mindig nem magyaráztam meg, mi a fenét műveltem vele az elmúlt egy hónapban, és nem is biztos, hogy képes lennék rá. De mindent megteszek, hogy elfogadja ezt anélkül, hogy hagynám, hogy megbocsásson. Nem számít, mi történt közöttünk éjszaka, továbbra sem érdemlem meg a bocsánatát. Őszintén szólva ő nem is az a fajta, aki belenyugodna abba a sok szarságba, amin keresztülment miattam. Ha megbocsátana, úgy érezném, alább ad az erejéből. Nem akarom, hogy bármiből is alább adjon a kedvemért. Érzem, hogy itt áll mögöttem. Mielőtt rám zúdulhatnának a viselt dolgaim, megpróbálom kifejteni, miért mozgok ennyire otthonosan a konyhájában. - Korán leléptem reggel - szólalok meg neki háttal. - Attól féltem, anyukád betoppan, és azt hiszi, épp a teherbe ejtéseden fáradozom. 253

Aztán elindultam futni. A ház előtt vettem észre, hogy nincs itt a kocsija. Mondtad korábban, hogy vannak ezek a hétvégi vásárok, szóval leesett a tantusz. Ezért aztán beugrottam a boltba egy kis alapanyagért a reggelihez. Gondolkodtam, főzök neked ebédet meg vacsorát is, de egyszerre elég lesz egy is. Megfordulok. Nem tudom, hogy azért-e, mert az elmúlt heteket annyira távol töltöttem tőle, vagy miért, de a leggyönyörűbb látványt nyújtja, amihez valaha is szerencsém volt. Tetőtől talpig végigmérem, és tudatosul bennem, hogy ez az első alkalom, amikor egy ruhadarabbal szerelembe esem. Mégis mit művel ez a lány velem? - Boldog szülinapot! - köszöntőm csevegő hangon, próbálván leplezni, mennyire izgatott lettem a ruhájától. - Tetszik a ruhád. Hoztam rendes tejet, kérsz? Előveszek egy poharat, töltök neki egy kis tejet, aztán felé csúsztatom. Tépelődve méregeti a tejet, ám nem hagyok időt arra, hogy megigya. Azok az ajkak, az a száj... francba! - Muszáj, hogy megcsókoljalak - sietek felé. Két tenyerem közé fogom az arcát. - A szád olyan tökéletes volt tegnap este, hogy attól tartok, csak álmodtam. Várom, hogy ellenkezzen, de nem teszi. Ehelyett sóvár tökéletességgel szembesülök, amikor két kézzel megragadja a pólómat, magához húz és visszacsókol. Még jobban odavagyok érte, amiért azok után is akar engem, amiken miattam keresztülment. És az, hogy még mindig van esélyem nála? Hogy még mindig így csókolhatom? Szinte már túl sok. Mosolyogva meghátrálok tőle. - Szuper, nem csak álmodtam - állapítom meg. 254

Megint a tűzhely felé fordulok, hogy elég ideig eltereljem a figyelmemet a szájáról ahhoz, hogy csináljak neki egy tál ételt. Annyi mondanivalóm van, és még csak azt sem tudom, hol kezdjem. A teleszedett tányérokkal az étkezőpulthoz megyek, amihez már odaült. - Reggeli közben is lehet kíváncsivacsit játszani? - kérdezem. - Ha az enyém lehet az első kérdés - bólint. Nem mosolyog. Már több mint egy hónapja nem mosolygott rám. Utálom, hogy miattam nem mosolyog többé. Leteszem a villámat a tányérra, s az állam alatt összekulcsolom a kezemet. - Azon gondolkodtam, mi lenne, ha hagynám, hogy feltedd egyszerre az összeset - felelem. - Csak egyetlen válaszra van szükségem. Felsóhajtok, mert biztos vagyok benne, hogy egynél több válaszra van szüksége. De maga a tény, hogy csak egyetlen választ akar tőlem, arra enged következtetni, hogy a karkötőről fog kérdezni. És ez az a kérdés, amire egyelőre nem akarom megadni a választ. Előrehajol a széken, én pedig felkészülök a kérdésre. - Mióta drogozol, Holder? Rögtön felkapom a fejemet, mert egyáltalán nem erre számítottam. Annyira meglepődöm, hogy továbbra is farkasszemet nézek vele, de nevetnem is kell egyszerre. Talán zavarnia kellene a ténynek, hogy a viselkedésemről ilyen abszurd dolog jutott az eszébe, viszont csak megkönnyebbülést érzek. Én igyekszem. Nagyon igyekszem nem röhögni, a szemében tükröződő düh viszont imádnivaló. Imádnivaló, gyönyörű, és tényleg annyira megkönnyebbültem! Muszáj elkapnom róla a tekintetemet, mert rohadtul be kell vetnem mindent, hogy ne 255

vigyorodjak el. Ő most annyira komoly és őszinte, de bakker! Nem bírom ki. A nevetés utat tör magának, és hangosan felnyerítek. Még haragosabb tekintettel néz rám, amitől még jobban röhögnöm kell. - Drogozom? Próbálom abbahagyni, de minél többet gondolok arra, hogy mennyire befolyásolta mindez az elmúlt egy hónapunkat, csak még jobban kell nevetnem. - Te azt hiszed, drogozom? Arckifejezése mit sem változik. Dühös. Visszatartom a lélegzetemet, hogy abbahagyjam a röhögést - egészen addig, amíg képes vagyok komoly fejet vágni. Előrehajolok, megfogom a kezét, és egyenesen a szemébe nézek. - Nem drogozom, Sky. Tényleg nem. Elképzelni sem tudom, miért gondolod ezt, de esküszöm, hogy nem. - Akkor mi a fészkes fenéért vagy ilyen? - vág vissza. Bakker! Utálom, hogy így néz rám. Megbántva. Csalódottan. Fáradtan. Nem tudom, hogy a magyarázat nélküli, kaotikus viselkedésem melyik részére gondol, de tényleg tippem sincs, erre mit válaszoljak. Miért vagyok ilyen? Miért lennék másmilyen? - Egy kicsit kevésbé ködösen, ha lehet... - kérem. - Persze - von vállat. - Mi történt kettőnk között az ebédlőben, és miért teszel úgy, mintha nem történt volna semmi? Affene! Ez fájt. Azt hiszi, hogy mindent, ami köztünk történt, csak úgy a szőnyeg alá söpörtem? El akarok mondani neki mindent. El akarom mondani, milyen sokat jelent nekem, és hogy ez volt életem egyik legnehezebb hónapja. Mesélni akarok neki hármunkról Less-szel, és arról, hogy baromira fáj, hogy nem emlékszik. Miként felejthette el az életének ennyire fontos részét? Lehet, hogy Less meg én nem is voltunk olyan fontosak neki, mint gondoltam. Lepillantok a karomra. Végighúzom az ujjamat a 256

H-n, az O-n, a P-n és az E-n, s azt kívánom, bárcsak eszébe jutna minden. De ha eszébe jutna... a tetoválás jelentését is tudná. Tudná, hogy csalódást okoztam neki. Tudná, hogy ami az elmúlt tizenhárom évben történt vele, mind miattam történt. A szemébe nézek, és a lehető legőszintébb választ adom neki, amit magamnak megengedhetek. - Nem akartam, hogy csalódj bennem, Sky. Egész életemben mindenkinek csalódást okoztam, aki szeretett. És az ebédlőben történtek után tudtam, hogy te sem vagy kivétel. Szóval... Elhagytalak, mielőtt még belém szerethettél volna. Máskülönben minden próbálkozásom, hogy ne csalódj bennem, reménytelen. Tekintete elhomályosul a csalódottságtól. Igen, megint ködösítek, de nem fogalmazhatok egyértelműbben. Egyelőre nem. Addig nem, amíg biztos nem lehetek benne, hogy minden rendben lesz vele. - Miért nem tudsz bocsánatot kérni? A hangjából sejlő megbántottság belemar a szívembe. Egyenesen a szemébe nézek, hogy érezze, milyen fontos nekem, hogy soha ne bocsássa meg, ahogy bántam vele. - Nem kérek bocsánatot, mert nem akarom, hogy megbocsáss nekem. Azonnal összeszorítja a szemét, próbálja visszatartani a könnyeit. Semmit sem mondhatok, amitől jobban vélekedhetne a köztünk történtekről. Elengedem a kezét és felállok. Odamegyek hozzá, felemelem, és leültetem az étkezőpult tetejére, hogy a szemünk egy magasságban legyen. Lehet, hogy nem érti a szavaimat, mégis szükségem van rá, hogy érezze, amit én érzek. Látnia kell az őszinteséget a szememben, és hallania kell a hangomban, hogy tudja: nem akartam bántani. 257

Meg akartam védeni attól, hogy így kelljen éreznie magát - de csak rontottam a helyzeten. - Kicsim, elszúrtam. Elszúrtam, nem is egyszer, tisztában vagyok vele. Viszont higgy nekem: ami akkor az ebédlőben történt, nem féltékenység vagy harag volt. Semmi olyan oka nincs, amitől megijedhetnél. Bárcsak elmagyarázhatnám, mi játszódott le bennem... De nem tehetem. El kell fogadnod ezt. Kérlek szépen! És eszem ágában sincs magyarázkodni vagy bocsánatot kérni, mert nem akarom, hogy megbocsáss nekem. Soha az életben. Ne akarj kifogásokat a hibáimra, Sky! Minden egyes szavamra figyel, és ezt imádom benne. Előrehajolok és megcsókolom, aztán folytatom a mondandómat, amíg még hajlandó végighallgatni. - Próbáltam bemesélni magamnak, hogy mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha nem lesz köztünk semmi. Csak távolság. Ha hagyom, hogy utálj. Mert annyi probléma nyomja a lelkem, hogy egyelőre nem oszthatom meg veled. Minden erőmmel igyekeztelek távol tartani ezektől, de egyszerűen nem megy. Nem vagyok elég erős hozzá, hogy folyton tagadjam, amit érzek. Akármi legyen is az. Tegnap, amikor láttalak ölelkezni és együtt nevetni Breckinnel, én is boldog voltam. Olyan jó volt látni az örömödet! Közben meg annyira szerettem volna, hogy én legyek az, aki megnevettet... Iszonyúan bántott, hogy azt gondoltad, nem érdekelsz, vagy hogy nem a veled töltött hétvége volt életemben a legjobb. Mert igenis fontos vagy nekem, és tényleg az volt életem legjobb hétvégéje. A legeslegjobb a világtörténelem összes hétvégéje közül. Megsimogatom a haját és a nyakát, hüvelykujjammal pedig az állát is. Mély lélegzetet kell vennem, hogy lehiggadjak, és kimondjam, amivel folytatni akarom, mert nem szeretném megijeszteni. Egyszerűen muszáj őszintének lennem vele. 258

- Iszonyatosan gyötrődöm, Sky - mondom halkabban. - El sem tudod képzelni, mennyire. Mert nem akarom, hogy még egy nap úgy teljen el, hogy nem tudod, mit érzek irántad. Nem állok készen a szerelmi vallomásra, mert még nem lenne igaz. Még nem. De akármi is az, amit most érzek, sokkal több annál, mint hogy egyszerűen csak kedvellek. Sokkal, de sokkal több. Az elmúlt néhány hétben próbáltam rájönni, milyen szóval lehetne legalább megközelítőleg kifejezni. Minél pontosabban szeretném a tudtodra adni, de nincs abban a nyomorult szótárban olyan szó, ami a kedvellek és a szerelmes vagyok beléd közt félúton lenne. Pedig szükségem lenne rá, mert szeretném, hogy halld tőlem. Megcsókolom és hátrahúzódom, ám ő még mindig hitetlenkedve néz rám. Újra és újra megcsókolom, mindegyik után apró szünetet tartva, hátha válaszol valahogy. Nem számít, hogy pofon vág, visszacsókol vagy szerelmet vall - csak azt akarom, hogy nyugtázza, hogy minden szavamat hallotta. Ehelyett csak bámul, amitől szörnyen ideges leszek. - Mondj valamit, kérlek! - esedezem. Továbbra is csak bámul. Sokáig. Igyekszem türelmes maradni. Ő is mindig türelmes velem, pedig szeret csípőből visszavágni. Mit meg nem adnék azért, hogy most is gyorsan visszavágjon! Szükségem van arra, hogy válaszoljon. Valamit. Bármit. - Élek - suttogja végre. Nem pont erre számítottam, de ez is valami. Nevetve megrázom a fejemet, mert nem értem, mit akarhat ezzel. - Mi van? - Élek. Ha összekevered a like (szeret) és a love (szerelem) betűit, ki tudod belőlük rakni, hogy live (él). Használhatod arra, amit érzel. 259

Nemcsak, hogy ért engem és nemcsak, hogy mosolyog rám, hanem valahogy még azt a kifejezést is képes elővarázsolni, amit azóta keresek, amióta megláttam őt a boltban. Nem érdemlem meg őt. Nem érdemlem meg a megértését, azt pedig pláne rohadtul nem, amilyen érzés most szárnyra kapott miatta a szívemben. Nevetve magamhoz ölelem, és a szájához hajolok. - Igen, élek. Veled és érted, Sky. Úgy, mint még soha életemben - mormolom az ajkaiba. De akármilyen tökéletesnek hangzik ez a szó, s akármilyen tökéletesen leírja, hol tartunk, tudom, hogy hazugság. Nem csak élek. Szerelmes vagyok. Kiskorom óta szerelmes vagyok belé.

260

Harmincnegyedik fejezet

Less!

Nem

olvasom

el azt

a

levelet.

Sosem

fogom

elolvasni. Soha! És elegem van abból, hogy ebbe a rohadt füzetbe firkálok. Asszem, ez azt jelenti, hogy neked sem írok többet.

H

261

Harmincötödik fejezet

Megcsörren a telefonom, és még mielőtt beleszólhatnék, Daniel rögtön beszélni kezd. - Van kedvetek átjönni a sajtcsöcsűvel, és megnézni egy filmet velem meg Vallal? - Azt hittem, szakítottatok. - Ma nem - vágja rá Daniel. - Nem tudom, mennyire jó ötlet... Eleget hallottam Valról ahhoz, hogy Skyt ne akarjam a közelében tudni. Még csak két hete járunk. - Nagyon jó ötlet! - kardoskodik Daniel. - A szüleim nyolckor lelépnek. Legyél itt nyolc nulla egyre. Azonnal leteszi, úgyhogy írok Skynak. Megnézünk egy filmet Daniellel és Vallal ma este?

Rányomok a küldésre, aztán ledobom a telefont az ágyra. Odasétálok a ruhásszekrényhez, hogy szemügyre vegyem az ingkollekciómat - mire eszembe jut, hogy igazából nincs túl bő választékom. Megfogom az első pólót, ami a kezem ügyébe akad, és éppen belebújok, amikor Sky üzenete csipog.

262

Két feltétellel. (Karentől.) Éjfélre itthon kell lennem, és nem eshetek teherbe.

Nevetve válaszolok. Amilyen unalmas vagy, tutira hazaviszlek egy órán belül. Ez azt jelenti, hogy attól még teherbe eshetek? Pontosan. Laugh out loud.

Képes volt kiírni a LOL-t! Én pedig tényleg hangosan felnevetek, mielőtt zsebre vágom a telefonomat, és a kocsim felé veszem az irányt. Igazából sohasem beszélgettem Vallal, és ezt a hagyományt ma este sem szakítom meg. A kanapén heverünk Skyjal Danielék pincéjében, a tévé előtt. Daniel és Val a fotelben nyalják-falják egymást, amitől felmerül bennem, hogy egyáltalán miért hívott ide minket, ha végig ez lesz. Sky és én feszengve figyeljük őket. Nehéz a tévére figyelni, ha szó szerint szörcsögés hallatszik. Abban a pillanatban, amikor Daniel Val felsője alá kezdi csúsztatni a kezét, hozzájuk vágom a távirányítót, amivel a haverom térdét találom el. Felugorva lendíti a kezét, hogy bemutasson, ám közben egy pillanatra sem cuppan le Val szájáról. Ennek ellenére valahogy sikerül rám pillantania. Szavak nélkül 263

közlöm vele, hogy takarodjon a szobából, vagy takarodjon Val felsője alól. Feláll, Val pedig teljesen köréje fonódik. Egy szót sem szólnak, miközben ölben felviszi őt a lépcsőn, egyenesen a szobájába. - Köszönöm! - sóhajt fel megkönnyebbülten Sky. - Már majdnem öklendeztem. Mellém kuporodva ücsörög a kanapén, feje pedig a vállamon pihen. Lejjebb csúszom, hogy kényelmesebben legyünk, aztán mindketten a tévére emeljük a tekintetünket. De tudom, hogy valójában egyikünk sem figyel oda, hiszen Daniel és Val távozásával teljesen megváltozott a szoba légköre. Két hete hivatalos kapcsolatunk alatt még egyszer sem maradtunk így kettesben. Keze az enyémben, összekulcsolt ujjaink a combján pihennek. Nem az a csinos ruha van rajta, amitől első látásra cseppfolyóssá váltam, viszont csinos ruha van rajta. Ami ugyanúgy tetszik rajta, mint az összes többi. Most viszont azt kívánom, bárcsak farmert húzott volna. Tizenhat éves koromban hallottam, hogy Less az egyik barátnőjével beszélt. Éppen dupla randira készültek, a barátnő pedig a „smárolós cuccok” alapszabályait osztotta meg Less-szel. Azt mondta, hogy ha Less csak csókolózni szeretne, akkor muszáj farmert vennie, mert úgy kisebb az esélye annak, hogy illetlen helyre kalandozik a srác keze. Aztán hozzátette, hogy amennyiben ennél messzemenőbb törekvései vannak, válasszon ruhát vagy szoknyát. A könnyebb hozzáférhetőség kedvéért - így fogalmazott. Emlékszem, hogy utána a nappaliban vártam, milyen öltözetet választott Less. Szoknyában billegett le a lépcsőn, én pedig visszazavartam a szobájába, s rávettem, hogy öltözzön át nadrágba. 264

Jó lenne, ha most Skyon is farmer lenne, mert izzadni kezdett a tenyerem, és tudom, hogy érzi a pulzusomat a kezemen. A ruhájáról az jut eszembe, hogy szeretne továbblépni ma éjjel. Egyáltalán nem hagy nyugodni az ötlet. Én baromi biztos vagyok benne, hogy tovább akarok lépni, de mi van, ha neki a smárolós cuccok alapszabályairól fogalma sincs? Mi van, ha minden különösebb ok nélkül bújt ebbe? Mi van, ha csak azért van rajta, mert bedöglött a mosógépük, és a szennyesben hever az összes farmere? Mi van, ha egyszerűen nem volt ideje átöltözni, mielőtt érte mentem? Mi van, ha templomba ment benne valami random egyház vasárnapi istentiszteletére? Bárcsak tudnám, mi jár éppen a fejében! Fejemet a kanapé támlájának döntöm, és próbálom lenyelni a torkomban lévő gombócot, mielőtt megszólalok. - Tetszik a ruhád - súgom rekedten, mert pusztán attól összeszorul a torkom, hogy rá gondolok. Neki viszont mintha így is tetszene a hangom, mert hátrahajtja a fejét, rám néz, és a tekintete megállapodik a számon. Testhelyzetünknek köszönhetően még csak mozgolódnunk sem kell a csókolózáshoz. Olyan hihetetlenül közel van a szája, hogy felülről szinte hozzáér az enyémhez. De egyikünk sem használja ki az alkalmat. Egyelőre. - Köszönöm! - suttogja. Édes lehelete megcsapja az ajkamat, átmelegít belülről. Úgy vibrál köztünk a feszültség, hogy nem kapok levegőt. - Szívesen - suttogom vissza. Ugyanúgy bámulom az ajkát, ahogy ő az enyémet. Mindketten elhallgatunk egy pillanatra, csak némán meredünk egymásra. Amikor összedörzsöli és megnyalja a száját, szerintem félhangosan mondom ki, hogy „a fenébe”. Bejöhet neki, hogy ennyire elvette az eszemet, hiszen elvigyorodik. 265

- Akarsz smárolni? - érdeklődik halkan. Hogy a jó égbe ne? Ajkaim az övére tapadnak, még mielőtt befejezhetné a mondatot. Kezem lejjebb kalandozik a derekára, s úgy húzom magamhoz, hogy az ölembe üljön. Az ölembe. Ő. Ebben a ruhában. Határozottan megmarkolom a csípőjét, miközben ujjai végigkalandoznak felfelé a tarkómon, egyenesen a hajamhoz. Melle az enyémhez préselődik. Forog velem a világ, és mintha csak attól jöhetne egyenesbe újra, ha még közelebb húznám, és még mélyebben csókolnám. így teszek hát. Csípőjéről a fenekére csúsztatom a tenyerem, és még szorosabban ölelem. Olyan tökéletesen idomul hozzám a teste, hogy felnyögve a hajamba markol. Egyik kezemet a popsiján tartva alkalmazkodom az általa diktált tempóhoz, a másikat pedig felcsúsztatom a hátán a hajához. Száját még szorosabban az enyémre tapasztva felegyenesedem, így elrugaszkodom a kanapé támlájától. Úgy smárolunk, ahogy csak bírunk. Ettől viszont még inkább forog velem a világ, tehát kénytelenek vagyunk még szenvedélyesebben csókolózni, amitől ő még hangosabban nyög fel. Megint megragadom a csípőjét, és olyan jólesően mozgatom a közös ritmusra, hogy tutira megismételjük, amit az első smárolós éjszakánkon alkottunk. Ezt viszont még nem akarom, mert eszem ágában sincs kihasználni a fantasztikus ruha nyújtotta lehetőséget. A vállánál fogva eltolom magamtól, mielőtt hátrahanyatlok a kanapén. Mindketten levegőért kapkodunk. Mindketten vigyorgunk. Mindketten úgy nézünk a másikra, mintha ez lenne minden idők legjobb éjszakája, mert még csak este tíz van, tehát jut még nekünk ebből jó két óra. Elengedem a vállát, tenyerembe veszem az arcát, és lassan visszahúzom a száját az enyémhez. Úgy helyezkedem, 266

hogy megtartsam a súlyát, aztán felállók, leteszem őt a kanapéra. Egyik térdemet a lába közé teszem, a másikat pedig mellé támasztom. Kezdem azt hinni, hogy Daniel pont ugyanúgy választotta ki ezt a hatalmas bútordarabot, mint ahogy a lányok választanak smárolós cuccot. Mert ez a kanapé a lehető legtökéletesebb erre a célra. Végigcsókolom az állát, a nyakát... egészen addig a vonalig, ahol a dekoltázsa végződik, a ruhája pedig kezdődik. Kezem a teste vonalát követve lassan végigkúszik a ruháján, amíg fel nem ér a melléig. Végigsimítom az anyagot, mire érzem, hogy megkeményedik az ujjhegyeim alatt. Te jó ég, marhára imádom ezt az estét! Felmordulva most egy kicsit erősebben markolom meg a mellét, mire felnyög, és a hátát homorúvá még jobban a kezembe idomul. Magamnak követelem a száját, és addig csókolom, amíg ismét levegőért nem kapkodunk. Aztán arcomat az övéhez szorítom, ajkaim pedig a füle mellett pihennek. - Sky? - suttogom. - Igen? — vesz sietve levegőt. Nekem egy lassú belégzésre van szükségem. - Élek veled. Kifújja a levegőt. - Én is élek veled, Dean Holder. Kilégzés. Belégzés. Kilégzés. Némán ízlelgetem a mondatot a fejemben. Élek veled, Dean Holder. Most először hallom, hogy kimondta a keresztnevemet. 267

Most először olvadt meg egyetlen szótól a szívem. Elveszem az arcomat az övétől, és lepillantok rá. - Köszönöm! - Mit? - mosolyog. Hogy életben vagy - gondolom magamban. - Hogy önmagad vagy - mondom ki hangosan. Elhalványul a mosolya, mikor a szememen keresztül belelát a lelkembe. - Jó vagyok abban, hogy önmagam legyek. Főleg, amikor veled vagyok - hangzik a felelet. Néhány másodpercig csak bámulok, aztán ismét az övéhez szorítom az arcom. Meg akarom csókolni, de inkább így maradok, mert nem akarom, hogy meglássa a szemembe gyűlt könnyeket. Nem akarom, hogy lássa, mennyire fáj a tudat, hogy ilyen közel lehet hozzám... anélkül, hogy emlékezne rám.

268

Harmincöt és feledik fejezet

Kedves minden elhunyt, aki nem Less, mivel neki nem írok többet! Kiskorunk óta szeretem Hope-ot. De ma? Ma este beleszerettem.

H

269

Harminchatodik fejezet

Less!

Tudom, hogy azt mondtam, nem írok neked többet. Fogd be! Abba a füzetbe még mindig nem írok, mert nem akarok hozzáérni, mivel tudom, hogy ott van benne a leveled. Képtelen vagyok elolvasni, úgyhogy inkább vettem egy új füzetet. Probléma

megoldva.

Most

pedig

szeretnélek

felzárkóztatni az infókkal. Már egy hónapja járunk Skyjal. Még mindig nincs semmi emléke rólam, rólad vagy kiskorunkból. Folyton rajtakapom magam, hogy majdnem eljár a szám, de szerencsére csak majdnem. Emlékszek arra a srácra, akinek a megverése miatt

letartóztattak

tavaly? 270

Arra,

amelyik

baromságokat hordott össze rólad? Na, a bátyja ma végre mondott nekem valamit. Már vártam, hogy ő vagy bárki más felhozza a témát, amióta visszamentem a suliba. Simán elém állhatott volna, de nem tette. Skyon, Breckinen és rajtad keresztül találta meg hozzám az utat. Ebédnél elkezdett hülyeségeket beszélni róluk, és istenemre esküszöm, Less, pont olyan fájdalmat akartam okozni neki, mint

a

testvérének.

Sőt,

talán

még

jobban

így

rögtön

nekimentem volna, ha Sky nincs jelen. Látta,

hogy

elborul

az

agyam,

kimentett a helyzetből. Kiráncigált az ebédlőből. Amikor viszont kiértünk a kocsimhoz a parkolóba, teljesen összeomlottam előtte. olyan volt, mintha az egész tavalyi évem folyton gyomorszájon vágna, szóval muszáj volt kiengednem a gőzt. Hangosan bevallottam magamnak, hogy hibáztam. És most először azt

is, hogy

szerintem te

is

hibáztál.

Elmondtam Skynak, mennyire haragudtam rád. Hogy mennyire haragszom azóta a pillanat óta, amikor

bementem

a

szobádba,

s

élettelenül

találtalak az ágyban. Annyira dühös voltam rád, Less… annyi minden miatt! 271

De ami miatt a leginkább haragudtam rád, hogy bele sem gondoltál, milyen érzés lesz nekem úgy találni téged. Tudtad, hogy én leszek az, aki holtan talál, és mégis képes voltál megölni magad? Amúgy is gyűlölöm a tényt, hogy megtetted, pedig tudtad, hogy nem csak te halsz meg. Dühös voltam rád, amiért engem is hagytál meghalni. Skynak igaza van. Túl kell lépnem a hibáztatáson. De amíg Sky nem tudja az igazat, szerintem nem leszek képes megbocsátani magamnak. Még arra sem állok készen, hogy neked megbocsássak.

H

272

Harminchetedik fejezet

Még sosem hoztam haza, pedig már egy hónapja járunk. Hope sok időt töltött nálunk, amikor kicsik voltunk, így féltem, hogy anya felismerné, és elszólná magát, amikor bemutatom. Amíg Sky nem sejti az igazat a múltjáról, nem akarom vállalni a kockázatot, hogy rajtam kívül mástól tudja meg. De azt sem akarom, hogy Sky azt higgye: nem annyira része az életemben, hogy elhívjam magunkhoz vagy bemutassam a családomnak. Ma este tehát kihasználtam a lehetőséget, hogy idehozzam, mivel tudtam, hogy anya nem lesz itthon. Bár végre kettesben voltunk, és az ágyamon smároltunk, nem éreztem helyesnek, amit csinálok. Nem indult túl jól az este, a történtek miatti bűntudat pedig teljesen rám telepedett - pedig szívesebben összpontosítottam volna a jelenre. Egész nap távolságtartó volt velem, és tudnom kellett volna, hogy az én hibámból. Miután eljöttünk a galériából, ahová Breckin és a párja, Max miatt mentünk, Sky alig szólt hozzám két szót. Kíváncsi voltam, hogy ez vajon a tegnap este miatt van-e, és hát természetesen minden a tegnap este miatt volt. Miután tegnap eljöttem anyáék céges halloween bulijáról tegnap este, ahol talán túl sokat ittam, odamentem Skyékhoz, és bemásztam az ablakán. Jól elvoltunk, aztán elaludtunk, csakhogy

273

arra ébredtem, hogy iszonyatosan zokog. Sírt, remegett - még sosem láttam, hogy valaki ennyire rosszat álmodott volna. Soha. Halálra ijesztett. Főleg azért, mert fogalmam sem volt, hogyan segíthetnék rajta, de azért is, mert nem igazán tudtam, hol vagyok, amikor felriadtam mellette. Még egy kicsit be voltam csípve, ráadásul csak sejtésem volt arról, hogy eljöttem otthonról, és bemásztam az ablakán. Ijesztő volt a tudat, hogy ködös tudatállapotban jöttem a közelébe. Féltem, hogy talán eljárt a szám a múltjával kapcsolatban. Magamhoz öleltem, hogy kisírja magát a vállamon, utána viszont eljöttem, hiszen még éreztem a szesz hatását, és tényleg nem akartam néhány szóval elcseszni az egészet. Szemlátomást mégis megtettem, mert az előbb mondott odalent valamit Hope-ról. Kimondta a saját igazi nevét, teljesen megdöbbentem. Elállt a lélegzetem. És ha nem azon lettem volna, hogy úgy tegyek, mintha fogalmam sem lenne, miről beszél, talán össze is csuklom. Amikor elmagyarázta, miről van szó, bebizonyosodott, hogy joggal féltem a közelében lenni nem teljesen tiszta tudatállapotban. Úgy tűnik, Hope nevét mormoltam Sky helyett, és ő egész nap ezen rágódott. Azt hitte, valaki másról van szó. A puszta tény is fáj, hogy egyáltalán eszébe jut, hogy egy másik lányra lenne szükségem. Úgyhogy most minden tőlem telhetőt megteszek, hogy bebizonyítsam neki: ő az egyetlen. Csak ő. Kezemre és térdemre támaszkodva megcsókolom. Nem akarom, hogy úgy érezze, nemcsak egyszerűen azért hoztam ide, hogy vele legyek. 274

De megint csinos ruha van rajta. A Danielék pincéjében eltöltött két óra alatt szerintem mindkettőnket lenyűgözött, milyen alaposan összeismerkedett a ruhája a kezemmel. Az is lenyűgözött minket, amikor a ruha alatti fehérnemű is közelebbi viszonyt alakított ki a kezemmel. És most itt van, megint egy ilyen ruhában. Két hete jó néhány elsőt kipipáltunk azon a kanapén. Annyit, hogy ma estére tulajdonképpen már csak egy maradt. Ezt ő is tudja, mégis ilyen ruha van rajta. A józan eszemnek annyi, zakatol a szívem. Az sem segít a helyzeten, hogy mielőtt feljutottunk ide a szobámba, a lépcsőn is smároltunk, ahol kibökte, hogy szűz. Erről eddig is tudtam, ám mivel éppen csókolózás közben volt képes közölni, úgy éreztem, hogy figyelmeztetésnek szánja, ha eljutunk odáig. Szerintem ő eljutott odáig - pont ezért érezte szükségét, hogy tiszta vizet öntsön odalent a pohárba. így nem akkor kell majd elárulnia, amikor szó szerint eljutunk odáig. Ami most van. Most adok hálát az isteneknek, a madaraknak, a méheknek és Jézuskának, amiért ez a ruha van rajta. Ha van valami, ami enyhíti a bűntudatomat, és lehetővé teszi számomra, hogy csakis rá koncentráljak, az a ruhája. - Basszus, Sky! - csókolom eszeveszetten. - Úristen, hihetetlen vagy. Kösz, hogy ezt a ruhát vetted fel. Nagyon... Végigcsókolom az állát, majd ajkaim már a nyakát érintik. - Nagyon bejön. A ruhád. Csókokat lehelek a nyakára, mire hátrahajtja a fejét, hogy jobban hozzáférjek. Kezem a combjára vándorol, és egyre magasabbra kalandozik a ruhája alatt. Iszonyúan folytatni akarom, amikor a combján már nem haladhatok feljebb. Ám attól még, hogy egyszer 275

megengedte, hogy odanyúljak, még nem feltétlenül engedi meg most is. Úgy tűnik, mégis: még jobban felém fordítja a testét, hogy hadd jusson oda a tenyerem, ahová igyekszik. Kezét végigfuttatja a hátamon, miközben éppen elérem a csípőjét keretező bugyit. A kelme alá csúsztatom az ujjaimat, hogy lehúzzam, ő pedig felemeli a pólómat. Elkezdi átbújtatni a fejemen, így muszáj elvennem a kezemet. Megszorítom a combját, mert nem akarok elhúzódni tőle. De az is biztos, hogy pont annyira meg akarok szabadulni a pólómtól, amennyire ő meg akar szabadítani tőle. Nyöszörög, amint feltérdelve eltávolodom tőle. Elmosolyodom a hangtól, úgyhogy miután lekerül a pólóm, előrehajolok, hogy megpusziljam a szája sarkát. Az arcához emelem a kezemet, és gyengéden végigsimítom a homlokát, miközben az arcát figyelem. Tudom, hogy mindjárt eljutunk mind közül a legfontosabb elsőig, és minden másodpercét az emlékezetembe akarom vésni. Pontosan emlékezni akarok rá, hogyan fest, amikor alattam fekszik. Pontosan emlékezni akarok rá, milyen hangot ad abban a pillanatban, amikor belé hatolok. Emlékezni akarok rá, milyen az íze, milyen érzés, és... - Holder - szólal meg levegő után kapkodva. - Sky - válaszolom az ő hangsúlyával. Nem tudom, mit szeretne mondani, de akármi legyen is az, néhány másodpercet még várhat, mert újból meg akarom csókolni. Előrehajtom a fejemet, és nyelvemmel szétnyitom az ajkát, hogy találkozzon az övével. Komótosan csókolózunk, így vésem az eszembe szájának minden egyes szegletét.

276

- Holder — ismétli, s kibontakozik a csókból. Kezét az arcomhoz emeli, és a szemembe néz. - Akarom. Ma este. Most rögtön. Most rögtön. Azt mondta, most rögtön. Ez örvendetes, hiszen szerencsére nincs egyéb kötelezettségem jelenleg. Épp ráérek. - Sky... — kezdek bele, Hogy megbizonyosodjak róla: nem csak a kedvemért mondta. - Nem muszáj. Azt akarom, hogy teljesen biztos legyél benne, mit akarsz. Rendben? Eszem ágában sincs siettetni téged. Mosolyogva fel-le simogatja körmeivel a karomat. - Tudom. Megmondtam, hogy akarom. Korábban még soha, senkivel nem akartam, de veled most nagyon. Én nem kételkedem abban, hogy akarom őt. Most rögtön, és szemlátomást ő is akar engem. A bűntudat viszont üldöz, mert továbbra is megtévesztem. Nem mondtam el neki az igazat magunkkal kapcsolatban, és úgy érzem, hogy ha tudná, nem döntene így. Épp készülök elhúzódni tőle, amikor az arcomra teszi a kezét, és felemelkedik az ágyról, hogy találkozzanak az ajkaink. - Nem beleegyeztem, Holder. Hanem, megkértelek rá. Min is töprengtem az előbb? Valami várakozásról? A pokolba vele! A szánk összeütközik, én pedig felmordulok, és hátrafektetem az ágyon. - Tényleg megtesszük? - kérdezem, mert magam sem hiszem el. - Igen, tényleg - kacag fel. - Még soha, semmiben nem voltam ilyen biztos. A kezem visszatér a helyére, s elkezdem lehúzni róla a bugyit. - Csak előbb ígérj meg valamit... 277

Elhúzom a tenyeremet, hátha azt mondja, hogy lassítsak egy kicsit a tempón. - Bármit. Megfogja a kezemet, és visszateszi a csípőjére. - Akarom - néz a szemembe határozottan. - De csak akkor, ha megígéred, hogy a világ összes elsőjének történetében ez lesz a legjobb. Elvigyorodom. Marhára így lesz. - Ha rólunk van szó, ez a minimum. A háta alá csúsztatom a kezemet, hogy magamhoz húzzam őt. Ujjaimat a ruhája pántja alá illesztem, majd lassacskán lehúzom a karján. Egyik kezével a hajamba markol, s arcát az enyémhez nyomja, miközben ajkam a vállához ér. Ujjaim még mindig a ruha pántjain pihennek. - Leveszem - mondom neki. Bólint, mire a derekánál megfogom a lenge anyagot, és átbújtatom a fején. Amikor lekerül róla, visszafektetem az ágyra, ő pedig kinyitja a szemét. Rágördülök, végigfuttatom a kezem a karján, a hasán, majd megállók a csípője ívén. Hagyom, hogy minden más kimenjen a fejemből, mert erre akarok a leginkább emlékezni. Az eszembe akarom vésni, hogyan fest, amikor átadja nekem a szívét. - Basszus, Sky! - suttogom a bőrét cirógatva. Lehajolok, és gyengéden megpuszilom a hasát. - Hihetetlen vagy! Figyelem, ahogy kezem felfedezi az egész testét. Ahogy felcsúszik a hasán, megérintve a mellét. Ahogy a hüvelykujjam eltűnik a melltartója alatt. Amint az egész tenyerem alá csúszik, a derekam köré fonja a combjait. Felmordulva azt kívánom, bárcsak több kezem lenne, mert mindenhol meg akarom érinteni — 278

egyszerre. És nem szeretném, hogy bármilyen anyag elállja az utamat közben. Lefelé nyúlva lehúzom a bugyiját, aztán leveszem a melltartóját. Közben végig csókolózunk - még akkor is, amikor lecsusszanok az ágyról, hogy levegyem a többi ruhámat. Visszamászom hozzá. Rá. Hozzápréselődve fejbe vág a felismerés, hogy még soha életemben nem éreztem ilyet, mint vele. Hát ilyennek kell lennie, amikor az emberek eljutnak eddig az elsőig! Pontosan ilyen érzésnek kell lennie. Hihetetlen! Az ágyon átnyúlva előveszek egy óvszert az éjjeliszekrényből. Egyetlen pillanatra sem hagytuk abba a csókolózást, de most látnom kell az arcát. Látnom kell, hogy annyira akarja, hogy benne legyek, amennyire én akarok lenni őbenne. Megfogom az óvszert, és feltérdelek. Kicsomagolom, ám mielőtt felhúzom, lenézek Skyra. Szeme szorosan becsukva, szemöldöke összevonva. - Sky? Szeretném, ha kinyitná a szemét. Szükségem lenne tőle egy utolsó megerősítő pillantásra, de nem hajlandó kinyitni. Megint ráereszkedem, és megsimogatom az arcát. - Kicsim - suttogom. - Nyisd ki a szemed! Ajka remegni kezd, két karját pedig a szeme elé húzza, hogy ott keresztbe tegye. - Szállj le rólam! - mormolja. Görcsbe rándul a gyomrom. Nem tudom, mit csináltam rosszul. Mindent megtettem, hogy jó legyen, de valahol biztosan félresiklott a dolog, nekem pedig fogalmam sincs, hol. A térdemre támaszkodva elhúzódom tőle - épp akkor, amikor kétségbeesetten felzokog. Elfordul tőlem, karját pedig maga köré vonva eltakarja a testét. 279

- Kérlek!- kiáltja. - Sky, abbahagytam! - cirógatom a karját. Félretolja a kezemet, és egész testében remegni kezd. Mozog a szája, valamit mormol magában, viszont nem hallom, mit. Előrehajolok, hátha megértem, mit próbál velem közölni. - Huszonnyolc, huszonkilenc, harminc, harmincegy... Gyors egymásutánban számol, miközben magzatpózba gömbölyödve, vigasztalhatatlanul sír az ágyamon. - Sky! - szólítom hangosabban, hogy hagyja abba. Nem tudom, mi a fene baj lehet, vagy mit csinálhattam, de ez mintha nem is ő lenne, és kezdek megijedni tőle. Úgy viselkedik, mintha itt sem volnék. Próbálom elhúzni a karját a szeme elől, hogy rám nézzen, de hisztérikus sírás közepette csapkodni kezdi a kezemet. - A francba, Sky! - kiáltom kétségbeesetten. Megint igyekszem félrehúzni a karját, nem hagyja. Gőzöm sincs, mit csináljak, és miért nem tér magához, úgyhogy a karomba veszem, és magamhoz szorítom. Még mindig számol és zokog. Szerintem én is a sírás szélén vagyok, mert teljesen kiborult, nekem meg fogalmam sincs, hogyan segítsek rajta. Előre-hátra ringatom, félresimítom a haját az arcából, próbálom visszazökkenteni a valóságba, de továbbra is csak sír. Felemelem a takarót, magunk köré terítem, aztán megpuszilom a fejét. - Ne haragudj... - suttogom tehetetlenül. Kipattan a szeme, s rám néz. Zsigeri félelem reszket a tekintetében. - Ne haragudj, Sky - ismétlem. Még mindig nem tudom, mi a baj, és miért fél most tőlem. - Annyira sajnálom! Folytatom a ringatását, továbbra sem sejtve, vajon mi válthatta ezt ki belőle. Még sohasem láttam ennyire rettegő tekintetet, és egy rohadt ötletem sincs, hogyan nyugtathatnám meg. 280

- Mi történt? — kiáltja, miközben még mindig félve mered rám. Teljesen bekattant, és még csak nem is emlékszik rá? - Nem tudom - rázom meg a fejemet. - Egyszer csak elkezdtél számolni meg sírni meg remegni, én pedig próbáltalak leállítani. De nem hagytad abba, Sky! Úgy viselkedtél, mint aki iszonyatosan retteg. Mi rosszat tettem? Kérlek, mondd meg, mert nem akartam neked fájdalmat okozni. Kérlek, bocsáss meg! Sajnálom... Mi a fenét műveltem? Ő is megrázza a fejét, mert képtelen válaszolni. Belepusztulok, hogy nem tudom, én csináltam-e valamit rosszul, amivel olyan mélyre űztem a saját gondolataiban, hogy elveszítette a valóságérzékét. Szememet behunyva az övéhez nyomom a homlokomat. - Könyörgök, ne haragudj rám! Nem lett volna szabad hagynom, hogy idáig fajuljon a helyzet. Nem tudom, mi a büdös franc történt, de abban biztos vagyok, hogy még nem állsz készen. Bólint, és még mindig szorosan belém kapaszkodik. - Tehát mi most nem... nem szexeltünk? - kérdezi bátortalanul. Belesajdul a szívem, hogy ez a mondat elárulta: nem számít, hogyan próbálom őt megvédeni, valami belülről emészti. Teljesen bekattant. Annyira, hogy ilyet még soha az életben nem láttam, és semmit sem tehettem, hogy megállítsam. Arcát a tenyerembe veszem. - Hol jár az eszed, Sky? Értetlenül rám néz, és megrázza a fejét. - Hát itt. Rád figyelek. - Nem most, hanem az előbb. Hol jártál? Egész biztosan nem voltál itt velem, mert nem, nem történt semmi. Azonnal láttam rajtad, hogy valami nem oké, úgyhogy el sem kezdtük. De muszáj 281

alaposan végiggondolnod, mi játszódott le a fejedben, mert bepánikoltál. Tudnom kell, mi okozza ezt a rohamszerű dolgot, mert soha többé nem akarom, hogy át kelljen élned. Szorosan magamhoz ölelem, aztán puszit nyomok a homlokára. Most valószínűleg egy szusszanásnyi időre van szüksége, hogy összeszedje magát, úgyhogy felállok, felveszem a nadrágomat és a pólómat, majd segítek neki belebújni a ruhájába. - Hozok neked egy kis vizet. Mindjárt jövök. Bizonytalanul előrehajolok, mert nem tudom, a közelében akar-e tudni most, de azért adok neki egy bátorító szájra puszit. A szobámból kilépve egyenesen a konyhába indulok. A pultra könyökölve a karomra hajtom a fejemet, mert minden cseppnyi akaraterőmre szükség van ahhoz, hogy ne omoljak össze. Veszek néhány mély lélegzetet, próbálom hosszan kifújni a levegőt, és remélem, erős tudok maradni a kedvéért. De miután láttam őt ilyen kétségbeesetten, és semmit sem tudtam tenni érte... Még sohasem csalódtam magamban ekkorát, mint most.

282

Harmincnyolcadik fejezet

Még mindig tenyerembe temetett arccal hajolok a konyhapultra, amikor hallom, hogy odafent csukódik egy ajtó. Már néhány perce lent vagyok, és nem akarom, hogy azt higgye, kerülni próbálom, úgyhogy visszamegyek az emeletre. Keresem a szobámban és a fürdőben, de nem találom. Less szobájának ajtajára pillantva megtorpanok, mielőtt a kilincshez nyúlok. Less ágyán ül, a kezében egy képpel. - Mit csinálsz? - kérdezem. Nem tudom, miért jött be ide. Én nem akarok itt lenni. Azt szeretném, hogy visszajöjjön velem a szobámba. - A fürdőt kerestem - mondja halkan. - Bocsánat, csak... szükségem volt egy kis magányra. Bólintok, hiszen nekem is szükségem volt némi szusszanásra. Körbenézek a helyiségben. Be sem tettem ide a lábam azóta, amióta megtaláltam a füzetet. Less farmerei még mindig a szoba közepén hevernek, ahol hagyta őket. - Senki sem járt itt, mióta... - Nem - vágom rá, mert nem akarom, hogy befejezze a mondatot. - Minek? Nincs többé. Bólint, aztán visszateszi a képet az éjjeliszekrényre. - Jártak?

283

Egy pillanatra megdöbbent a kérdése, aztán leesik, hogy biztosan egy Graysonnal közös fotót látott. Sosem említettem neki, hogy jártak Less-szel. El kellett volna mondanom. Már egy éve nem tettem be a lábam ide. Odasétálok az ágyhoz, és mellé huppanok. Lassan körbenézek a szobában, és eltöprengek rajta, vajon miért gondoltuk anyával, hogy jobb ötlet egyszerűen bezárni az ajtót a halála után, mint megszabadulni a holmijaitól. Szerintem még egyikünk sem áll készen az elengedésre. Skyra pillantok, aki még mindig az éjjeliszekrényen álló képkeretre mered. A vállát átkarolva magamhoz húzom. Kezét a mellkasomra téve megmarkolja a pólómat. - Grayson előző nap este szakított vele - közlöm magyarázatképpen. Nem igazán akarok erről beszélni, ám mivel a másik téma csak az lehetne, ami az ágyamban történt, adok neki még egy kis időt, mielőtt rátérnénk. - Gondolod, hogy azért? Emiatt gyűlölöd annyira? - Már akkor is utáltam, amikor együtt voltak - rázom a fejemet. - Lessnek egy csomó durva dolgon kellett keresztülmennie miatta. Nem, nem hiszem, hogy ezért tette volna, de talán az utolsó cseppet jelentette a pohárban, ami régóta csak telt. Már azelőtt is voltak problémái, hogy Grayson képbe került volna. Szóval nem, nem hibáztatom. Sosem tettem. Megfogom a kezét és felállók, mert tényleg nem akarok erről beszélni. Azt hittem, menni fog, de képtelen vagyok rá. - Gyere! Egy percig sem akarok itt maradni. Feláll, és kézen fogva ballagunk kifelé. Az ajtóhoz érve viszont elrántja a kezét, így meg kell fordulnom. Látom, hogy egy képre bámul, amin én és Less vagyunk, amikor még kicsik voltunk. Mosolyogva szemléli a fotót, de így is rögtön az egekbe szökik a pulzusom, amiért gyerekként lát minket Less-szel. Pont úgy lát 284

most minket, mint ahogy annak idején ismert. Nem akarom, hogy visszaemlékezzen. Ha a leghalványabb emlék is felsejlene benne, elkezdene kérdezgetni. Márpedig az előbbi összeomlás után végképp nincs szüksége arra, hogy megtudja az igazságot. Néhány másodpercre becsukja a szemét, arckifejezését látva pedig a szívverésem még inkább felgyorsul. - Jól vagy? - próbálom tőle elvenni a képet. Rögtön kikapja a kezemből, és rám pillant. A felismerés első jelét látom az arcán. Mintha fekete köd terjedne szét az egész testemben. Sikerül tennem felé egy lépést, mire ő azonnal hátrál ugyanannyit. Továbbra is a fotót nézi, aztán rám pillant. Legszívesebben megfognám a képet, és kerettel együtt keresztülhajítanám a szobán, és kivonszolnám innen Skyt. De van egy olyan érzésem, hogy már túl késő. A szája elé kapja a kezét, hogy ne zokogjon fel. Úgy néz rám, mintha mondani akarna valamit, viszont képtelen megszólalni. - Sky, ne... — suttogom. - Hogy...? - kérdezi fájdalmasan, miközben megint a képre néz. - Van ott egy hinta. Meg egy kút. És a macskátok, ami beleesett. Holder, ismerem azt a nappalit. Zöld a fal. A konyhapult pedig túl magas volt nekünk. Az anyukád... a neve pedig Beth hadarja, aztán elhallgat. Tekintete megint találkozik az enyémmel. - Holder... - vesz mély lélegzetet. - Bethnek hívják az anyukádat? Csak ne ma este, ne ma este! Istenem, neki most ez nagyon nem hiányzik... - Sky... Csalódottan néz rám. Elsiet mellettem, végig a folyosón, be a fürdőszobába, s bevágja maga mögött az ajtót. Utánamegyek, megpróbálom kinyitni az ajtót, de kulcsra zárta. 285

- Sky, nyisd ki az ajtót! Kérlek szépen! Semmi. Nem nyitja ki az ajtót, és nem mond semmit. - Légy szíves! Beszélnünk kell, és így nem lehet. Kérlek, nyisd ki! Még mindig nem nyitja ki. Az ajtófélfát megmarkolva várakozom. Most már késő visszakozni. Mindössze annyit tehetek, hogy kivárom, amíg készen áll hallani az igazságot. Az ajtó kitárul, ő pedig rám néz. Tekintetében félelem helyett már harag tükröződik. - Ki a fene az a Hope? - szegezi nekem szinte suttogva. Hogy mondjam el? Hogyan válaszoljak erre a kérdésre, amikor tudom, hogy végig kell néznem majd, hogy egy világ omlik össze benne? - Ki a fene az a Hope? — kérdezi most már sokkal hangosabban. Nem megy. Nem mondhatom el neki. Gyűlölni fog, abba pedig belepusztulnék. Könnyek gyűlnek a szemébe. - Én voltam? - kérdezi alig hallhatóan. - Holder... én vagyok Hope? Érzem, ahogy a levegő kiáramlik a tüdőmből, és könnyek követik. A plafonra nézek, hogy visszatartsam őket. Becsukom a szememet, homlokomat a karomhoz préselem, és beszívom azt a levegőt, ami lehetővé teszi majd a hangszálaimnak, hogy kimondjam az egyetlen szót, amivel megint tönkreteszem őt. - Igen. Elkerekedik a szeme. Csak áll ott, és lassan megrázza a fejét. El sem tudom képzelni, mi zajlik most benne. Hirtelen félrelök, és kirohan a folyosóra. 286

- Sky, várj! - kiáltom, miközben kettesével veszi a lépcsőfokokat. Utánasietek, hátha utolérem, mielőtt elmegy. A legalsó lépcsőfokon viszont összerogy. - Sky! - esek térdre, s átölelem. Ellenkezik, de nem hagyhatom elfutni. Tudnia kell a teljes igazságot, mielőtt elmegy innen. - Ki... - leheli. - Csak ki akarok menni. Kérlek, Holder... Tudom, az ilyen kínzó légszomj milyen érzés. Elengedem, és a szemébe nézek. - Ne fuss el! Menj ki, de ne szaladj el, kérlek. Beszélnünk kell! Bólint, aztán segítek neki felállni. Kimegy az előkertbe, ahol hátrahajtja a fejét, és feltekint a csillagokra. Fel az égre. Végig figyelem őt, és mindennél jobban szeretném átölelni. Viszont tudom, hogy most ez az utolsó dolog, amire vágyik. Tudja, hogy hazudtam neki, így teljes joggal utálhat engem. Egy idő múlva végül megfordul, és visszajön a házba. Anélkül tolakszik el mellettem, hogy a szemembe nézne, s egyenesen a konyhába lépdel. Kivesz egy palack vizet a hűtőből, kinyitja, és iszik néhány kortyot, mielőtt találkozik a tekintetünk. - Vigyél haza! Elviszem innen, de nem haza.

A reptéren vagyunk. Nem jutott eszembe még egy olyan hely, ami elég csendes ahhoz, hogy odavigyem. Haza pedig nem akarom, amíg nem válaszolok minden kérdésre, amit fel kell tennie nekem. Az egyetlen őszinte kérdése az idefelé vezető úton az volt, hogy mit jelent a tetoválásom. Ugyanazt feleltem neki, mint legutóbb csak ezúttal szerintem tényleg megértette. 287

- Készen állsz a válaszokra? - érdeklődöm. Néhány perce csendben nézzük a csillagokat. Szeretnék adni neki egy esélyt a megnyugvásra. Arra, hogy kitisztuljon a feje. - Csak akkor, ha most tényleg őszinte leszel - válaszolja haraggal átszőtt hangon. Feléje fordulok, és látom, hogy a fájdalom éppolyan határozottan kirajzolódik a szemében, mint a csillagok az égen. A könyökömre támaszkodva lepillantok rá. Nemrég még én néztem le rá ugyanígy, hogy az emlékezetembe véssem minden rezdülését. Amikor ott voltunk az ágyamban, reményekkel telve figyeltem. Abban a pillanatban úgy éreztem, ő az enyém, én pedig az övé, s hogy ez örökké fog tartani. De most, amikor lepillantok rá... mintha mindez hamarosan véget érne. Az arcához emelem a kezemet, hogy megérintsem. - Meg kell, hogy csókoljalak. Megrázza a fejét. - Nem - mondja határozottan. Olyan, mintha ma este véget érne kettőnk története, s nekem is végem, ha nem hagyja, hogy megcsókoljam még egyszer. - Meg kell, hogy csókoljalak - ismétlem. - Kérlek, Sky! Félek, hogy miután elmondtam, amit most el fogok mondani, soha többé nem csókolhatlak meg. Még erősebben fogom az arcát, és közelebb húzom magamhoz. - Kérlek! Tekintetével kétségbeesetten fürkészi az enyémet, valószínűleg az őszinteség szikráját keresi a szavaimban. Nem mond semmit. Csak bólint, de ez elég. Lehajolok, és ajkamat az övére szorítom. Megragadja az alkaromat, miközben szétnyitja az ajkát, és hagyja, hogy még mélyebben csókoljam. 288

Néhány percig csókolózunk, mert szerintem egyikünk sem áll készen rá, hogy szembenézzen az igazsággal. A térdemre támaszkodom anélkül, hogy elválnék az ajkától, és ráfekszem. Kezét végigfuttatja a tarkómon, és még közelebb présel magához. Belemarkol a pólómba, amint kiáltás szakad fel a torkából. Puszit lehelek az arcára, aztán a füléhez hajolok. - Ne haragudj - suttogom belé kapaszkodva a másik kezemmel. - Annyira sajnálom. Nem akartam, hogy megtudd. Legördít magáról, majd felül. Térdét a mellkasához szorítja, s ráhajtja a fejét. - Azt akarom, hogy mondj el mindent, Holder. Idefelé jövet az összes kérdésem föltettem. Szóval válaszolj rájuk, kérlek, hogy aztán hazamehessek - jelenti ki fáradtan. Megsimogatom a haját, és megadom neki az összes választ, amire szüksége van. - Amikor először megláttalak, nem voltam biztos benne, hogy te vagy Hope. Folyton őt kerestem minden velünk egykorú idegenben, aztán néhány évvel ezelőtt feladtam az egészet. De amikor találkoztunk a boltban, és a szemedbe néztem, éreztem, hogy csak te lehetsz az. A személyidből viszont úgy tűnt, hogy mégsem, szóval nevetségesnek éreztem a viselkedésem. Mintha egy utolsó figyelmeztetést kaptam volna a sorstól, hogy engedjem el őt. - Egy évig voltunk a szomszédok, ott, ahol az apukáddal laktatok. Ismertél engem és Lesst is. Sőt, a legjobb barátok voltunk. Nehéz olyan régről felidézni az arcokat. Azt hittem, hogy te vagy Hope, aztán meg azt gondoltam, hogy ha találkoznék vele, minden kétséget kizáróan felismerném. - Amikor hazamentem a boltból, rögtön rákerestem a neten a nevedre. Semmit sem találtam, még a Facebookon sem. Egy órán 289

át kutakodtam. A végére úgy felidegesítettem magam, hogy azonnal el kellett mennem futni, hogy lehiggadjak. Aztán, amikor hazaértem, ott találtalak a házunk előtt, és elállt a lélegzetem. Ott álltái, levegő után kapkodva, kimerültén. Jézusom, Sky! Annyira szép voltál! Még mindig nem tudtam, te vagy-e Hope, de akkor nem is ez járt a fejemben. Nem érdekelt, ki vagy, csak meg akartalak ismerni. - Miután elég sok időt töltöttünk együtt azon a héten, nem tudtam megállni, hogy ne látogassalak meg pénteken. Nem azzal a szándékkal mentem oda, hogy felhánytorgassam a múltad, vagy hogy bármi is történjen közöttünk. Azért csöngettem be, hogy meglásd végre az igazi énem, ne csak azt ismerd, akiről a pletykák szólnak. Az után az este után pedig már csak az érdekelt, hogy minél több időt tölthessek veled. Még soha, senki nem volt rám ilyen hatással. Még mindig kíváncsi voltam rá, vajon te vagy-e az, akit keresek. Főleg azután, hogy kiderült, örökbe fogadtak. De még ez is lehetett volna véletlen egybeesés. - A karkötő viszont... Ehhez a szemembe kell néznie, úgyhogy megemelem az állát, hogy rám emelje a tekintetét. - Amikor megláttam a karkötőt, összetört a szívem. Nem akartam, hogy te légy az. Egy megnyugtató magyarázatot szerettem volna hallani tőled, hogy egy barátodtól kaptad, találtad vagy vetted. Annyi éven át kerestelek minden szembejövőben, mire végül megtaláltalak. És elkeseredtem. Amint elhagyja a szó a számat, már meg is bántam. Mert tudom, hogy nem igaz. Kiborultam. Elvesztettem a fejemet. Még azt sem tudtam, mit jelent, hogy „elkeseredett”. Felsóhajtok, és befejezem a vallomásomat. 290

- Nem akartam, hogy te legyél Hope. Csak azt, hogy az legyél, akinek megismertelek. Megrázza a fejét. - De miért nem mondtad el? Mi van abban, hogy ismertük egymást kiskorunkban? Még mindig nem értem, miért hazudtál. Úristen, ez annyira nehéz! - Mire emlékszel az örökbefogadásból? - Nem sokra - rázza megint a fejét. - Tudom, hogy Karen fogadott örökbe, és ötéves koromban költöztünk ide, egy másik államba. Ezen kívül csak néhány fura emlékképem van, semmi konkrét. Nem érti. Ezek egyáltalán nem az ő emlékei. Ez az, amit mondtak neki. Feltápászkodom mellőle, hogy leüljek vele szemben. Megfogom a vállát. - Ezeket Karen mesélte neked. Engem az érdekel, te mire emlékszel. Mire emlékszel, Sky? Elkapja a szememről a tekintetét, próbál rajta elgondolkodni. Aztán eredmény híján megint rám néz. - Semmire. A legkorábbi emlékeim Karennel kezdődnek. Előtte csak az rémlik, amikor a karkötőt kaptam, de az is csupán azért, mert van róla tárgyi bizonyíték. Még abban sem voltam biztos, kitől van. A homlokához hajolok, hogy megpusziljam. Tudom, hogy nem azokat a szavakat akarja hallani, amik éppen elhagyni készülnek a számat. Átöleli a nyakamat, az ölembe mászik, és olyan szorosan ölel magához, mintha átérezné a fájdalmamat. Köré fonom a karjaimat, és csodálom, amiért még arra is van ereje, hogy engem vigasztaljon. - Mondjad már! - suttogja. - Mondj el mindent, amiről azt gondolod, bárcsak ne kellene elmondanod! 291

Behunyt szemmel az övéhez hajtom a fejemet. Azt hiszi, tudni akarja az igazat, de valójában nem. Ha sejtené, hogyan hat majd rá, nem akarná tudni. - Csak bökd ki, Holder! Felsóhajtok, aztán elhúzódom tőle. - Amikor Less neked adta azt a karkötőt, sírtál. Úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna. A házatok mellett, a kertben ültél. Sokáig próbáltunk vigasztalni, de nem hagytad abba. Miután odaadta neked a karkötőt, Less hazament, de én képtelen voltam elmozdulni mellőled. Nem akartalak ott hagyni egyedül, mert azt hittem, megint az apukádra vagy mérges. Mindig miatta sírtál, úgyhogy megutáltam őt. Semmire nem emlékszem vele kapcsolatban, csak arra, hogy mennyire gyűlöltem, amiért rosszul érezted magad miatta. Gyerekként gőzöm sem volt, mivel vigasztalhatnálak meg. Azt hiszem, aznap valami olyasmit mondhattam, hogy ne félj... - ...nem élhet örökké - fejezi be a mondatot. - Emlékszem arra a napra. Hogy Less odaadja nekem a karkötőt, te pedig azt mondod, hogy apa nem élhet örökké. Erre mindig is emlékeztem, csak azt nem tudtam, hogy te voltál az a fiú. - Igen, ezt mondtam neked - fogom a tenyerembe ismét az arcát. - És utána tettem valamit, amit azóta is bánok. - Holder, nem is csináltál semmit. Elmentél — rázza a fejét. - Pontosan - bólintok. — Átsétáltam a kertünkbe, pedig tudtam, hogy veled kellett volna maradnom. Ott álltam a házunk előtt, és néztem, ahogy a karodra hajtott fejjel zokogsz. Pedig a vállamon kellett volna sírnod. Csak álltam ott szerencsétlenül, amikor meg jelent egy kocsi a felhajtón. Láttam, hogy letekeri valaki az anyós ülés melletti ablakot, és a nevedet kiabálja. Láttam, ahogy a szemedet törölgetve felnézel a kocsira. Felálltál, leporoltad a 292

nadrágod, aztán odamentéi az autóhoz. Láttalak beszállni. Tudtam, hogy akármi történik is, nem szabadna tehetetlenül ácsorognom. De én csak tébláboltam ott, amikor veled kellett volna lennem. Sosem történhetett volna meg, ha nem hagylak cserben. - Mi nem történhetett volna meg? Hüvelykujjammal megcirógatom az arcát, és a tőlem telhető legnagyobb nyugalommal, bátorítóan nézek rá, mert tudom, hogy szüksége lesz a támogatásra. - Elvittek. Akárki ült is abban a kocsiban, elvitt apukádtól, tőlem és Lesstől. Tizenhárom évre eltűntél, Hope.

293

Harminckilencedik, harminckilenc és feledik, harminckilenc és háromnegyedik fejezet

Behunyja a szemét, s a váltamra hajtja a fejét. Még szorosabban ölel, én pedig még szorosabban ölelem vissza válaszul. Várok. Várom, hogy tudatosuljon benne. Várom a könnyeket. Várom, hogy összetörjön, mert biztosan össze fog. Néhány percig ülünk csendben, ám a könnyek csak nem jönnek. Eszembe jut, hogy talán nem is értette mindazt, ami a számból elhangzott. - Mondj valamit! - kérlelem. Meg sem nyikkan. Még csak meg sem moccan. A reakcióhiány kezd megrémiszteni, úgyhogy a hátára teszem a kezemet, és közelebb hajolok hozzá. - Kérlek, szólalj már meg! Lassacskán felemeli az arcát a vállamról, és száraz szemmel néz rám. - Hope-nak szólítottál. Többet ne tedd! Nem ez a nevem. Észre sem vettem... - Ne haragudj, Sky! Kihűlt tekintettel kicsusszan az ölemből, hogy felálljon. - Ne szólíts egyiken sem! - jelenti ki. 294

Én is felállok, és megfogom mind a két kezét, de elhúzódik tőlem, s a kocsi felé fordul. Bele sem gondoltam, mit fogok csinálni, amikor végre megtudja tőlem az igazat. Akármi következik is, egyáltalán nem vagyok rá felkészülve. - Egy üres oldalra van szükségem - közli elsétálva tőlem. - Nem értem, mire gondolsz - megyek utána. Akármire van is szüksége, biztosan többre, mint egy üres oldalra. Üres oldalak egész sora kell neki. El sem tudom képzelni, mennyire össze lehet most zavarodva. Még mindig nem áll meg, úgyhogy megfogom a karját, de rögtön elrántja tőlem. Megpördül a tengelye körül, és látom, hogy a tekintete tele van félelemmel és zavarodottsággal. Mély lélegzeteket vesz, mintha pánikrohamot próbálna elfojtani. Nem tudom, mit mondjak neki, de azt tudom, hogy nem akarja, hogy hozzáérjek. Gyorsan előrelép kettőt, megragadja az arcomat, és lábujjhegyre áll. Határozottan a számra tapasztja az ajkát, hogy kétségbeesetten megcsókoljon, én viszont nem bírom visszacsókolni. Retteg és össze van zavarodva, tehát képtelen megfontolni a tetteit. Elhúzódik tőlem, amikor észreveszi, hogy nem csókolom vissza. Aztán felemeli a kezét, és lekever nekem egy pofont. Nagyobb érzelmi megrázkódtatáson mehet most keresztül, mint más egész életében. Ezt próbálom észben tartani, amikor megint pofon vág, utána pedig belebokszol a mellkasomba. Teljesen felemészti a pánik, ordítva verekszik. Mindössze annyit tehetek, hogy megfordítom, és magamhoz szorítom. Hátulról köré fonom a karjaimat, és a fülébe suttogok. - Lélegezz! - suttogom. - Nyugodj meg, Sky! Tudom, hogy összezavarodtál és megijedtél, de itt vagyok. Itt vagyok veled. Csak lélegezz! 295

Néhány percen keresztül még ölelem, hogy legyen ideje összeszedni a gondolatait. Biztosan vannak kérdései. Mindössze tudatilag kell eljutnia arra a pontra, hogy kezelni tudja a válaszokat. - Elmondtad volna valaha is, hogy ki vagyok? - húzódik el tőlem. - Mi lett volna, ha soha nem villannak be ezek az emlékek? Elmondtad volna egyáltalán? Féltél, hogy faképnél hagylak, és nem tudsz lefektetni? Csak ezért hazudtál egész végig? Kérdéseivel a legszörnyűbb félelmeimet fogalmazta meg. Annyira tartok tőle, hogy nem fogja megérteni az érveimet, amik miatt nem mondtam el neki... - Nem. Nem így volt. Egyáltalán nem erről van szó. Azért nem mondtam el, mert féltettelek. Féltem, hogy mi lesz veled, ha megtudod. Sőt, ha megtudja a rendőrség, valószínűleg elvesznek Karentől. Lecsukják, téged meg visszaküldenek apádhoz, amíg be nem töltőd a tizennyolcat. Azt szeretnéd, hogy ez történjen? Szereted Karent, és boldog vagy mellette. Nem akarom feldúlni az életed. Megrázza a fejét, és keserűen felnevet. - Először is, Karent nem csuknák le, mert tuti, hogy az egészről nem sejt semmit. Másodszor meg, szeptemberben betöltöttem a tizennyolcat. Ha az életkorom lett volna az ok, már rég el kellett volna mondanod. A földre bámulok, mert most túl nehéz a szemébe néznem. - Sky, annyi mindent el kell még magyaráznom neked... Nem szeptemberben van a születésnapod. Hanem május hetedikén. Még fél év van hátra a nagykorúságodig. És ami Karent illeti... - lépek közelebb, hogy megfogjam mindkét kezét. - Tudnia kell. Muszáj. Gondolj bele! Ki más lehetett volna? 296

Ahogy ezt kimondom, elhúzza a kezét az enyémtől, és úgy hátrál meg, mintha megsértettem volna valamivel. - Vigyél haza! — rázza a fejét hitetlenkedve. - Egy szót se többet! Mára elég volt, de nagyon! Megint megfogom a kezét, de tiltakozásul rácsap az enyémre. VIGYÉL HAZA!

Csendben ülünk a kocsiban a házuk előtt. Az úton megígértettem vele, hogy semmit sem árul el Karennek. Azt mondta, egy szót sem fog szólni neki a holnapi beszélgetésünkig, mégsem hagyom itt jó szívvel ebben az állapotban. Kinyitja az ajtót, mire megfogom a kezét. - Várj! - szólok utána, s megtorpan. - Rendben leszel ma éjjel? Felsóhajtva huppan vissza az anyósülésre. - Szerinted? - kérdez vissza a legyőzőnek kudarcával. - Mégis hogy lehetnék rendben ezek után? Haját a füle mögé simítom. Nem akarom magára hagyni. Meg szeretném győzni róla, hogy most nem hagyom magára. - Egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy így itt hagyjalak. Nem akarom, hogy egyedül legyél. Egy óra múlva visszajöhetek? Nemet int a fejével. - Ne... - csuklik el a hangja. - Időre van szükségem. Gondolkodnom kell. Holnap találkozunk, oké? Bólintok, és visszahúzom a kezemet a kormányra. Akármennyire fáj is, meg kell adnom neki, amire éppen vágyik. Tudom, hogy időre van szüksége, hogy helyre tegye a fejében a dolgokat. Őszintén szólva nekem sem árt egy kis idő.

297

Negyvenedik fejezet

Less!

Tudja. Én pedig nem hiszem el, hogy az előbb csak úgy kitettem a

házuk

előtt, aztán

eljöttem. Nem

érdekel, ha éppen nem akar a közelében tudni. Nincs az az isten, hogy magára hagyjam! Bárcsak itt lennél most, mert fogalmam sincs, mi a fenét csinálok!

H

Villámgyorsan felülök, amikor hallom, hogy felsikít mellettem az ágyon. Levegőért kapkod. Újabb rémálom. - Mi a fenét keresel itt? - szólal meg.

298

Az órámra pillantva megdörzsölöm a szememet. Próbálok rájönni, mi volt valóság az elmúlt néhány órában, és mi az, amit csak álmodtam. Sajnos minden igaz volt. A combjára teszem a kezemet, és közelebb húzódom hozzá. Tekintetében rettegés tükröződik. - Nem hagyhattalak egyedül. Biztos akartam lenni benne, hogy minden rendben van. Átfogom a nyakát, s érzem, hogy dübörög a pulzusa. - A szíved. Te rettegsz! Tágra nyílt szemmel néz rám. Vadul hullámzó mellkasa, és a belőle sugárzó félelem összeszorítja a szívemet. Megfogja és megszorítja a kezemet. - Holder... emlékszem. Rögvest magam felé fordítom, s arra kényszerítem, hogy nézzen a szemembe. - Mire emlékszel? — kérdezem a választól félve. Megrázza a fejét, mintha nem akarná kimondani. Pedig ki kell, hogy mondja. Tudnom kell, mire emlékszik. Bólintva, szavak nélkül bátorítom a folytatásra. Mély lélegzetet vesz. - Karen volt a kocsiban. Ő tette. Ő volt az, aki elvitt. Pont azt nem akartam, hogy ezt érezze. Átölelem. Tudom, kicsim. Tudom. Belekapaszkodik a pólómba, mire még szorosabban húzom magamhoz - ám abban a pillanatban eltolom, amikor a szobaajtó kitárul. - Sky? - méreget minket Karen a küszöbön állva. Karen rám néz, mintha próbálna rájönni, miért vagyok itt. Aztán visszafordul Skyhoz. - Sky? Mit... mit csináltok? 299

Sky felém kapja a fejét, majd kétségbeesetten a szemembe néz. - Vigyél el innen - könyörög suttogva. - Kérlek! Bólintok, mielőtt felállók, és a szekrényéhez sétálok. Nem tudom, hova akar menni, de azt igen, hogy ruhákra szüksége lesz. Találok egy utazótáskát a legfelső polcon, és odaviszem az ágyához. - Dobj bele néhány ruhát! Hozom, amire szükséged van a fürdőből. Bólintva a szekrény felé veszi az irányt, miközben én a fürdőbe megyek, hogy összeszedjem, ami kellhet. Karen könyörög neki, hogy ne menjen el. Amikor már mindkét kezem tele van a holmikkal, és kijövök a fürdőből, Karen keze Sky vállán nyugszik. - Mit művelsz? Mi történt veled? Nem mész vele sehová! Megkerülöm Karent, és mindannyiunk érdekében igyekszem a lehető legnyugodtabb maradni. - Karen, azt javaslom, engedd el! A nő döbbenten megpördül a tengelye körül. - Nem viszed sehová. Amint kiléptek a házból, hívom a rendőrséget. Egy szót sem szólok. Nem tudom, Sky akarja-e, hogy megtudja: tisztában van az igazsággal, így minden erőmmel visszafogom magamat, nehogy megmondjam Karennek, amit akkor akartam, amikor rájöttem, hogy ő a tettes. Behúzom az utazótáska cipzárját, aztán Sky kezéért nyúlok. - Készen állsz? Bólint. - Nem viccelek! - ordítja Karen. - Hívom a rendőrséget! Nincs jogod elvinni tőlem! Sky a zsebembe nyúl, kiveszi a telefonomat, és odalép Karenhez. 300

- Tessék. Hívd őket! Próbára teszi Karent. Gyorsabban pörög az agya, mint az enyém, és abban reménykedik, hogy be tudja bizonyítani Karen ártatlanságát. Belesajdul a szívem, mert tudom, hogy Karen nem ártatlan. Ennek rossz vége lesz. Karen nem hajlandó elvenni a mobilt, úgyhogy Sky megragadja a kezét, és belenyomja a készüléket. - Hívd őket! Hívd ki a rendőrséget, anya! Kérlek! - vonja fel a szemöldökét Sky. - Kérlek! - esdekel suttogva utoljára. Nem bírom tovább nézni, hogy Sky min megy keresztül, úgyhogy megfogom a kezét, odavezetem az ablakhoz, és segítek neki kimászni rajta.

301

Negyvenedik fejezet

Felemelem a fejemet a párnáról, és azonnal eltakarom a szememet. Olyan erős a délutáni napfény, hogy megvakulok. Lehámozom Skyról a karomat, majd csendesen felkelek az ágyból. Múlt éjszaka valahogy sikerült az egész utat letudni Austinba. Szerintem már egy percig sem bírtam volna tovább ébren, úgyhogy lekanyarodtam az első motelhez. Már felkelt a nap, amikor végre felértünk a szobánkba, ahol egymás után lezuhanyoztunk, aztán kidőltünk. Ő már több mint hat órája alszik - tudom, mekkora szüksége van rá. Gyengéden félresimítom a haját az arcából, és lehajolok, hogy megpusziljam. Kidugja a kezét a takaró alól, és fáradt szemmel néz rám fel. - Szia!- suttogja mosolyogva a történtek ellenére. - Psszt - csitítom, mert még nem akarom, hogy felkeljen. Mindjárt jövök, elmegyek kajáért. Felébresztelek, amikor visszaértem, oké? Bólintva becsukja a szemét, aztán a másik oldalára fordul.

Evés után odamegy az ágyhoz, és belebújik a cipőjébe. - Hova, hova? - kérdezem. Beköti a fűzőt, felegyenesedik, aztán átkarolja a nyakamat. 302

- Sétálni szeretnék. És szeretném, ha velem jönnél. Készen állok rá, hogy feltegyek néhány újabb kérdést. Gyors csókot lehelek az ajkára, utána felmarkolom a kulcsot, és az ajtó felé indulok. - Akkor induljunk! Végül a szálló parkjáig jutunk, ahol leheveredünk az egyik óriási napozóágyra. Magamhoz húzom. - Azt akarod, hogy elmondjam, mire emlékszem? Vagy van konkrét kérdésed? - Mindkettő, de kezdjük az elsővel - válaszolja. Megpuszilom a haját, aztán az övére hajtom a fejem, miközben mindketten a távolba révedünk. - Meg kell értened, milyen valószerűtlen számomra ez az egész, Sky. Az elmúlt tizenhárom évben minden áldott nap töprengtem a veled történteken. Utólag belegondolni, hogy ebből hét éven át mindössze három kilométerre voltam tőled... Nem könnyű megemésztenem. És most, hogy végre itt vagy mellettem, nekem kell mindent elmesélnem. Mélyet sóhajtva idézem fel azt a napot. - Amikor a kocsi elhajtott, bementem a házba, és mondtam Lessnek, hogy valaki elvitt téged. Többször is megkérdezte, hogy ki volt az, de nem tudtam megmondani. Anya a konyhában volt, szóval odamentem hozzá, és neki is elmondtam. Nem figyelt rám. Éppen vacsorát készített, a gyerekek meg amúgy is mindenfélét összehordanak. Megtanulta kiiktatni a hangunkat. Amúgy sem voltam biztos benne, hogy valami olyasmi történt, aminek nem kellett volna megtörténnie, tehát nem hisztiztem különösebben. Anya annyit reagált, hogy menjek ki játszani Less-szel. A semleges válasz miatt 303

azt gondoltam, minden rendben van. Gyerekként biztosra vettem, hogy a felnőttek mindent tudnak, tehát nem nagyon reklamáltam. Less-szel kimentük a kertbe, játszottunk még néhány órát. Aztán megjelent apukád, és a nevedet kiabálta. Amint meghallottam, meghűlt a vér az ereimben. Kővé dermedten álltam az udvar közepén, és figyeltem, ahogy a házatok előtt áll, és téged hívogat. Akkor jöttem rá, hogy fogalma sincs róla, hogy beszálltál az autóba. Leesett, hogy valami nagyon rossz történt. - Holder! - szakít félbe. - De hiszen még csak kisfiú voltál! Igen. Egy kisfiú, aki elég nagy ahhoz, hogy tudja a különbséget a jó és a rossz között. - Apukád átjött hozzánk, és megkérdezte tőlem, tudom-e, hol vagy. Most jön a neheze. Ezen a ponton döbbentem rá a szörnyű vétkemre. - Sky, valamit meg kell értened. Féltem az apádtól. Kisgyerekként csak annyit tudtam, hogy nagyon rosszat tettem, amikor egyedül hagytalak. És utána ott állt fölöttem a rendőrfőnök apád, az övéből kilógott a pisztolya. Pánikba estem. Visszarohantam a házba, hogy bezárkózzam a szobámba. Anyával együtt fél órán keresztül dörömböltek az ajtómon, de túlságosan be voltam ijedve, hogy ki merjem nyitni, és elmondjam, mit láttam. A viselkedésem mindkettőjüket megijesztette, szóval az apád rögtön erősítést kért a munkatársaitól. Amikor megjöttek a szirénázó rendőrautók, azt hittem, engem akarnak elvinni. Még mindig nem fogtam fel a történteket. Mire anya kicsalogatott a szobámból, már három órája úton lehettél azzal az idegennel. Biztos érzi, mennyire fáj nekem erről beszélni. Egyik kezét kibújtatja a pulcsija ujjából, és átdugja az enyémbe. 304

- Bevittek a kapitányságra. Órákon át kérdezgettek. A rendszámot, az autó márkáját és típusát, a sofőr személyleírását, az elhangzott beszélgetést, mindent tudni akartak. Sky, semmit sem tudtam! Még az autó színére sem emlékeztem. Csak arra, hogy milyen ruha volt rajtad, mert csak te jártál a fejemben. Apukád iszonyú mérges volt rám. A folyosón azt ordibálta, hogy ha értelmesen el tudnám mondani, mit láttam, akkor megtalálhatnának. Engem hibáztatott mindenért. Márpedig ha egy rendőr téged tesz felelőssé a lánya elvesztéséért, akkor arra gondolsz, hogy tudja, miről beszél. Less is hallotta a kiabálást, úgyhogy ő is azt gondolta, hogy az én hibám az egész. Napokig hozzám sem szólt. Hat évig éltünk a tökéletes kis világunkban, ahol a felnőtteknek mindig igazuk van, és a jó emberekkel sosem történnek rossz dolgok. Aztán egy perc alatt a feje tetejére állt az egész, amikor téged elvittek. Rögtön tudtuk, hogy a szüleink hamis képet festettek a világról. Mert a felnőttek szörnyű dolgokat csinálnak. A gyerekek eltűnhetnek. És a legjobb barátodat elvehetik tőled, hogy azt sem tudod, életben van-e még egyáltalán. - Állandóan a híreket lestük, hogy felbukkansz-e valahol. Hetekig mutatták a képed a tévében, azt kérve, hogy aki lát, jelentkezzen. A legutolsó kép az előtt készült, hogy az anyukád meghalt, amikor még csak hároméves voltál. Emlékszem, mennyire dühített, hogy csaknem két évig senki sem fényképezett le téged. Néha megjelent a házatok a híradóban, meg a miénk is. És a szomszéd kisfiút is emlegették, aki látta az egészet, de nem tud semmi konkrét részletet. Volt egy este, az utolsó, amikor anya megengedte, hogy nézzük a híreket. Mindkettőnk otthonát mutatták, aztán beszéltek az egyetlen tanúról, akire a neved miatt (Hope) Reményvesztett Fiúként (Hopeless Boy) hivatkoztak. Anya borzasztóan felkapta a vizet, és kirohant elzavarni a riportereket, 305

hogy hagyjanak békén minket. Hagyjanak békén engem. Apának kellett őt visszarángatnia a lakásba. - A szüleink mindent megtettek, hogy a lehető legnormálisabb életet biztosítsák a számunkra. Néhány hónap múlva végleg eltűntek az újságírók. És abbamaradtak a végtelennek tűnő rendőrségi kihallgatások. Lassan visszatért minden a normális kerékvágásba. Csak Less és én nem. Mintha minden értelemben elvesztettük volna a reményt (Hope). Felsóhajt, amikor a végére érek, és egy darabig hallgat. - Annyi éven át utáltam az apámat, amiért magamra hagyott mondja halkan. - Hihetetlen, hogy Karen csak úgy elvitt tőle. Hogy tehetett ilyet? Hogy tehet bárki is ilyet? - Nem tudom, kicsim. Felül és a szemembe néz. - Látnom kell a házat. Szeretném, ha több emlékem lenne róla. Most egy sincs, ami elég rossz érzés. Alig emlékszem valamire, apára meg pláne nem. Csak el akarok hajtani arrafelé. Látnom kell. - Most azonnal? - Aha. Még sötétedés előtt.

306

Negyvenkettedik fejezet

Sohasem lett volna szabad hagynom, hogy idejöjjön. Amint megálltunk a ház előtt, már tudom, hogy a puszta látványa nem lesz neki elég. Ki is szállt a kocsiból, és követelte, hogy belül is meg akarja nézni. Próbáltam lebeszélni róla, de ennél többet nem tehettem. Most az ablaka alatt állva várakozom. Nem tetszik, hogy éppen odabent van, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy másképp nem nyugodott volna. A falnak dőlve reménykedem, hogy baromira sietni fog. Úgy tűnik, egyik szomszéd sincs itthon, ami viszont nem jelenti azt, hogy az apja nem bukkanhat fel bármelyik pillanatban. A földre pillantok, aztán magam mögé, a házra. Pont ezen a helyen állt, amikor tizenhárom éve magára hagytam. Becsukom a szememet, és a fejemet is a falnak döntöm. Sosem hittem volna, hogy visszatérek ide vele. A szobájából hallatszó csörömpöléstől kipattan a szemem, amit a sikolya követ. Egy percig sem töprengek rajta, mi történhet odabent. Csak szaladok. Berohanok a hátsó ajtón, végig a folyosón, míg az egykori hálószobájában találom magamat - vele együtt. Vigasztalhatatlanul zokogva hajigál mindent keresztül a szobán, úgyhogy hátulról átölelem, hogy lenyugtassam. Fogalmam sincs, mi váltotta ki ezt 307

nála, arról meg aztán pláne nincs, miként állítsam le. Vadul kapálózva igyekszik kiszabadulni a karjaim közül, de csak még szorosabban fogom. - Fejezd be... — suttogom a fülébe. Még mindig eszeveszetten viselkedik, szóval le kell nyugtatnom, mielőtt bárki meghallja. - Ne érj hozzám! - üvölti. Körmeit a karomba mélyeszti, amivel egy pillanatra sem tántorít el. Végre elgyengül, mert legyőzi a rejtélyes démon, amivel a fejében küzd. Elernyed a karjaim között, én pedig tudom, hogy ki kell jutnunk innen. Odakint viszont nem csinálhatja ezt. Lazábbra engedem a karjaimat, és szembefordítom magammal. A mellkasomra borulva zokogni kezd. A pólómat markolássza, úgy próbál talpon maradni. Odahajolok a füléhez. - Sky! Indulnunk kell. Most azonnal. Igyekszem helyette is erős maradni, ugyanakkor tudom, hogy nagyon rossz ötlet itt lennie. Pláne, miután romba döntötte az egész szobát. Az apja most már biztosan tudni fogja, hogy járt itt valaki, tehát el kell tűnnünk. Ölbe kapom, és kiviszem a szobából. A mellkasomra hajtja a fejét, miközben kimegyek vele a kocsihoz. Hátranyúlok a dzsekimért, hogy odaadjam neki. - Tessék, töröld le a vért! Visszamegyek, és elrendezem a dolgokat, amennyire lehet. Néhány másodpercig figyelem, hogy biztosan nem fenyegeti-e újabb pánikroham, aztán becsukom magam mögött a kocsiajtót, és visszamegyek a szobájába. Összepakolom, amit tudok, ám a tükörrel nehéz dolgom van. Remélem, az apja nem jár túl gyakran ebben a szobában. Ha sikerül elrendeznem, hogy a szobán kívül semmi se legyen gyanús, akár hetekig is észrevétlen maradhat a tükör. 308

Visszatérítem a takarót az ágyra, visszateszem a függönyt a karnisra, majd kimegyek. Az autóhoz érve viszont kis híján térdre rogyok Sky látványától. Ez nem ő. Retteg. Össze van törve. Remeg és sír, én pedig eltöprengek rajta, vajon jó döntéseket hoztam-e az elmúlt huszonnégy órában. Sebességbe teszem a kocsit, és rákanyarodom az útra. Soha többé nem akarom látni ezt a házat, sőt még csak rágondolni sem szeretnék. Baromira remélem, ő is így van ezzel. Kezemet a fejére teszem, ami most a térde közé szorítva pihen. Végigsimítom a haját, és a szállóig vezető úton le sem veszem róla a tenyeremet. Éreznie kell, hogy itt vagyok mellette. Mindegy, mit érez most, nincs egyedül vele. Miután annyi éve elveszítettem őt, utána pedig Lesst is, megtanultam: soha többé nem akarom, hogy Hope egyedül legyen.

Amint visszaérünk a hotelszobába, segítek neki lepihenni az ágyra, aztán kezelésbe veszem a vágásait egy vizes ronggyal. - Csak néhány karcolás, semmi komoly - mondom neki. Leveszem a cipőmet, és bemászom mellé az ágyba. Magunkra húzom a takarót, és a mellkasomhoz szorítom, miközben sír. Olyan sokáig zokog, és annyira kétségbeesetten kapaszkodik belém, hogy kezdem magamat utálni, amiért hagytam mindezt megtörténni. Felelőtlen voltam tegnap este, amiért nem jutott eszembe távol tartani őt Less szobájától. Semmi ilyesmin nem kellett volna keresztülmennie, ha nem látja meg azt a fotót. Akkor sosem tért volna vissza abba a házba. Szívfájdítóan szomorú tekintettel néz a szemembe. Könnyeit letörölve hajolok oda a szájához, hogy gyengéden megcsókoljam. 309

- Ne haragudj! Nem lett volna szabad hagynom, hogy bemenj. - Holder, te nem csináltál semmi rosszat. Hagyd abba a magyarázkodást! Megrázom a fejemet. - Nem kellett volna, hogy odavigyelek. Ez túl sok volt neked így hirtelen. Feltámaszkodik a könyökére. - Nem az volt a baj, hogy odavittél. Hanem az emlék. Nem a te hibád, hogy mit művelt velem az apám. Kérlek, ne hibáztasd magad minden rosszért, ami a körülötted lévőkkel történik! Mit művelt vele az apja? A nyakához csúsztatom a kezemet. - Miről beszélsz? Mit csinált? Szorosan behunyt szemmel a mellkasomra hajtja a fejét, és megint sírni kezd. Belesajdul a szívem a válaszba, amit képtelen kimondani nekem. - Nem. Sky, az nem lehet - suttogom. - Egyszerűen nem. Egyszerre több érzés kerít hatalmába. Még soha, senkinek nem akartam akkora fájdalmat okozni, mint a senkiházi apjának. Ha Skynak nem lenne rám itt és most szüksége, már úton lennék vissza a házhoz. Becsukom a szememet, és csak arra tudok gondolni, milyen volt kislányként. Már gyerekként is éreztem, hogy össze van törve, s ő volt az első, aki felébresztette a védelmező ösztönömet. Most pedig sírva bújik hozzám... Meg akarom védeni az apjától, de nem tudom. Nem védhetem meg az emlékektől, amelyek most elárasztják, pedig mindent megadnék érte. Ökölbe szorított kézzel markolássza a pólómat, miközben továbbra is zokog. Olyan szorosan ölelem magamhoz, amennyire csak tudom. Ám tisztában vagyok vele, hogy semmit sem tudok 310

tenni a fájdalma enyhítéséért - ezért úgy ölelem, ahogy Lesst öleltem. Soha többé nem akarom elengedni. Még mindig sír, én pedig továbbra is a karomban tartom. Igyekszem erős maradni a kedvéért, de már nem bírok. A tudat, hogy mi történt vele, s mindaz, amit át kellett élnie, teljesen a padlóra küld. Elképzelésem sincs, hogyan bírta ki egyáltalán. Néhány perc múlva ritkulnak a könnyei, de nem szűnnek meg folyni. Végül felemeli a fejét a mellkasomról, és rám fekszik. Becsukja a szemét, a számhoz hajol, és rögtön megpróbálja lehúzni rólam a pólót. Fogalmam sincs, miért csinálja ezt, úgyhogy a hátára fektetem. - Mit csinálsz? A tarkómra csúsztatja a kezét, és az ajkamra tapasztja ajkait. Akármennyire is imádok csókolózni vele, most valahogy helytelennek tűnik. Amikor megint megragadja a pólómat, eltolom a kezét. - Hagyd abba! Miért csinálod? - kérdezem. Kétségbeesetten néz rám. - Feküdj le velem! Mi a fene? Azonnal felpattanok az ágyról, és elkezdek fel-alá járkálni a szobában. Gőzöm sincs, mit lehetne erre válaszolni. Főleg azután, ami eszébe jutott az apjáról. - Sky, nem tudom megtenni - felelem, s megállok, hogy a szemébe nézzek. - Azt sem értem, miért éppen most akarod. Az ágy széléhez mászik, ahol állok éppen. Feltérdel, és megmarkolja a pólómat. - Kérlek! Nagyon kérlek! Szükségem van rá. Hátrébb lépek, hogy ne érjen el. 311

- Nem teszem meg, Sky. Nem tesszük meg. Sokkot kaptál, vagy ilyesmi. Nem tudom. Fogalmam sincs, mit mondhatnék most. Visszahanyatlik az ágyra, s megint sírni kezd. Az ördögbe! Nem tudom, hogy segítsek. Erre egyáltalán nem voltam felkészülve. - Kérlek! - néz velem farkasszemet. Fájdalmasan csengő hangjára megsajdul a szívem. Tekintete az ölében összekulcsolt kezeire téved. - Ő az egyetlen, aki valaha is azt csinálta velem - emeli rám a pillantását. - Muszáj, hogy ezt elvedd tőle. Kérlek! Ha volt lelkem, mielőtt ezeket a szavakat meghallottam, most biztosan kettéhasadt. Könnyek szöknek a szemembe, mert érzem a fájdalmát. Nagyon átérzem, hiszen nem akarom, hogy valaha is megint arra a mocsadékra kelljen gondolnia. - Kérlek, Holder! - szólal meg újra. Picsába! Nem tudom, mit csináljak, és mit kezdjek ezzel az egész helyzettel. Ha nemet mondok, még jobban megbántom. Ha viszont belemegyek, kétséges, hogy utána meg tudok-e bocsátani magamnak. Az ágyon ülve néz fel rám, teljesen összetörve. Könyörgő tekintettel vár a döntésemre. Bár legszívesebben egyik lehetőséget sem választanám, inkább amellett vagyok, amire szerinte szüksége van most. Ha sorsot cserélhetnék vele, gondolkodás nélkül megtenném - csak hogy ne érezze, amin éppen keresztülmegy. Bármit megtennék, hogy csillapítsam a fájdalmát. Bármit. Visszalépek hozzá, s térdre ereszkedem a padlón. Odakúszom hozzá az ágy széléhez, és mindkettőnk felsőjét leveszem. Ölbe 312

kapom őt, aztán óvatosan leteszem az ágyra. Ráfekszem, mielőtt ismét letörlöm a könnyeit. - Legyen - válaszolom. Tudom, hogy valószínűleg csak túl akar lenni rajta. Ez a pillanat semmiképpen sem lehet olyan, amilyennek lennie kellene. A pénztárcámhoz nyúlok, hogy óvszert vegyek elő, aztán leveszem a nadrágomat, miközben végig őt figyelem. Nem akarom, hogy megint pánikba essen közben, mint tegnap este, tehát lesem a jeleket, hogy nem gondolta-e meg magát. Elég sok szörnyűségen ment keresztül. Én csak meg akarom tenni, ami tőlem telik, hogy segítsek neki. És ha ettől könnyebb lesz neki, ezt fogom csinálni. Végig csókolózunk, miközben levetkőztetem. Meg sem próbálom romantikusra venni a figurát. Csak próbálok olyasmikre gondolni vele kapcsolatban, amitől szerintem gyorsabban túl lehetek ezen az egészen. Ahogy lekerül rólunk a ruha, felhúzom a gumit, és ráfekszem. - Sky... - mondom, és fohászkodom, hogy állítson meg. Nem akarom, hogy ilyen élmény legyen neki. Kinyitja a szemét, és megrázza a fejét. - Ne, ne gondolkodj rajta! Csak csináld, Holder. A hangja teljesen érzelemmentes. Becsukom a szememet, és a nyakába fúrom az arcomat. - Nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. Fogalmam sincs, hogy most rosszat teszünk-e, vagy tényleg erre van szükséged. Ha megtörténik, félek, hogy még nehezebben dolgozod fel. A nyakam köré fonja a karját, és megint sírni kezd. Ahelyett, hogy elengedne, még szorosabban húz magához, és felemeli a csípőjét - mintegy néma könyörgésként a folytatásra. Megpuszilom a haját, aztán megadom neki, amire szüksége van. Abban a pillanatban, hogy belé hatolok, könnycseppek folynak le 313

az arcomon. Meg sem nyikkan. Csak szorosan körém fonódik, miközben folytatom a mozgást. Kétségbeesetten próbálok nem arra gondolni, mennyire máshogy képzeltem el ezt. Próbálok nem arra gondolni, hogy minden mozdulattól úgy érzem magamat, mintha csak kihasználnám őt. Próbálok nem arra gondolni, hogy az egésztől úgy érzem magamat, mintha egy fikarcnyival sem lennék különb az apjánál. Ettől aztán megdermedek. Még mindig benne vagyok, de nem tudok megmoccanni. Képtelen vagyok ezt még egy másodperccel tovább folytatni. Elhúzom a fejemet a nyakától, aztán lepillantok rá, és legördülök róla. Az ágy szélére ülök, s beletúrok a hajamba. - Nem megy - szólalok meg. - Nem tudom megtenni. Furcsa ez az egész, mert annyira jó érezni téged, mégis bánom minden egyes másodpercét. Felállok, kidobom az üres kondomot a kukába, felveszem a ruhámat, aztán odasétálok az ajtóhoz. Megint csalódást okoztam neki. Kimegyek a szobából. Amint egyedül vagyok a parkolóban, tehetetlenségemben felkiáltok. Egy darabig fel-alá mászkálok a járdán, és próbálok rájönni, mit csináljak. Megfordulva belecsapok a kezemmel az épületbe - újra és újra. Végül a téglafalnak dőlve töprengek el rajta, miként hagyhattam, hogy ez történjen vele. Hogy a fenébe hagyhattam, hogy idáig jusson? Az elmúlt huszonnégy órában lényegében egy kolosszális szarkupaccá változott az életem. Most pedig itt vagyok, és már megint magára hagytam. Azt tettem, amiben a legjobb vagyok. Teljesen egyedül hagyom őt. Szeretném legalább az egyik rossz döntésemet jóvátenni, úgyhogy rögtön visszamegyek az épületbe, vissza a szobába. 314

Amikor belépek, ő a fürdőben van, ezért odamegyek az ágyhoz, megfogom a pólómat, és a most már vérző kezem köré tekerem. A fürdőszoba ajtaja kinyílik, ő pedig kifelé jövet megtorpan épp, amikor felpillantok rá. Tekintete a kezemre téved, és azonnal odasiet hozzám, hogy levegye róla az anyagot, és szemügyre vegye a sérülést. - Holder, mit csináltál? - csavargatja jobbra-balra a csuklómat. - Semmit - válaszolom, és megint rátekerem a pólót. Felállva lenézek rá, s eszembe jut, vajon hogy az ördögbe aggódhat most értem. - Annyira sajnálom - szabadkozik csendesen. - Nem lett volna szabad azt kérnem tőled. Csak muszáj volt... Jézusom! Ő magyarázkodik nekem? - Hallgass! - veszem a tenyerembe az arcát. - Neked aztán nincs miért magyarázkodnod. Nem azért mentem el, mert rád voltam mérges. Magamra haragudtam, de nagyon. Bólint, majd tőlem elhúzódva az ágyhoz megy. - Nincs miért - emeli fel a takarót. - Nem várhatom tőled, hogy úgy is akarj engem. Undorító, önző dolog volt azt kérnem tőled. Nagyon sajnálom, tényleg. Aludjunk, oké? Próbálom felfogni a szavait, de nem lelem értelmüket. Mindez fel sem merült bennem a kérésével kapcsolatban. Egyáltalán hogy jut ilyen őrültség az eszébe? - Szerinted azért vagyok pocsékul, mert nem akarlak úgy?térdelek mellé az ágyon. - Sky, én azért vagyok pocsékul, mert ami veled történt, rohadtul összetörte a szívemet, és elképzelésem sincs, hogyan segíthetnék neked. Bemászom hozzá az ágyba, és felültetem magam mellett. - Melletted akarok lenni, és támogatni akarlak, viszont rossznak érzem minden szavamat, amivel vigasztalni próbállak. Mindig, 315

amikor hozzád érek vagy megcsókollak, rettegek, hogy talán nem akarod. Most azt kérted, hogy feküdjek le veled, mert úgy jobb lesz neked. Hát megtettem. Értem a gondolatmeneted, csak éppen nem túl könnyű szeretkezni veled, ha közben a szemembe sem bírsz nézni. Átkozottul fáj, mert te ennél jobbat érdemelsz. Nem ezt a nyomorult életet érdemled, és gőzöm sincs, hogyan tehetném jobbá neked. A karjaimba veszem, ő pedig körém fonja a lábait, úgy issza minden egyes szavamat. - És bár abbahagytam, de el sem lett volna szabad kezdenem anélkül, hogy elmondom, mennyire szeretlek. Annyira szeretlek! Nem érdemlem meg, hogy megérintselek, amíg meg nem győződsz róla, hogy csak azért teszem, mert odavagyok érted. Kétségbeesetten megcsókolom, mert tudnia kell, hogy a színtiszta igazat mondom. Minden egyes szavam és érintésem mögött csakis őszinteség van. Hátrahúzódva megpuszilja az államat, a homlokomat és az arcomat, végül újra az ajkamat. - Én is szeretlek - jelenti ki, ismét bebizonyítva, hogy valakinek egyetlen szavába bele lehet szeretni. Csakhogy most már nem apránként esem vele szerelembe. Hanem az egész lányba szerelmes vagyok. Minden apró cselekedetébe és tulajdonságába. - Nem tudom, mihez kezdenék most nélküled, Holder. Annyira szeretlek és annyira sajnálom. Azt akartam, hogy te legyél nekem az első. Irtó nehéz tudomásul venni, hogy már... - Ki ne mondd még egyszer! - intem óva. - Ne is gondolj rá többet! Az apád felfoghatatlan módon tényleg elvette tőled azt az elsőt, de garantálom, hogy ennél többet nem tud ártani neked. Mert te annyira erős vagy, Sky! Lenyűgöző és vicces és okos és szép és erős és bátor. Amit tett, azzal nem vehette el mindazt, ami a 316

legjobb benned. Túlélted akkor, és túléled most is. Tudom, hogy sikerülni fog. A szívére teszem a kezemet, aztán az ő kezét az enyémre. Fejemet előrebillentve a szemébe nézek, hogy biztosan átélje a pillanatot velem. - Hagyjuk a fenébe az elsőket, Sky! Hajtsunk inkább arra, ami örökké tart! Megkönnyebbülten felsóhajt, aztán totál hülyére csókol. Megfogom a fejét, óvatosan hanyatt fektetem az ágyon, és rámászom. - Szeretlek - mormolom a szájába. - Olyan régóta szeretlek, de nem mondhattam el. Mert nem akartam, hogy viszontszeress, amikor annyi mindent elhallgattam előled. Megint sír, ám ezúttal mosolyog is közben. - Nem is választhattál volna jobb alkalmat arra, hogy ezt elmondd. Örülök, hogy kivártad. Előrehajolok, és megcsókolom. Úgy csókolom, ahogy jár neki. Úgy ölelem, ahogy megérdemli, hogy öleljék. És mindjárt úgy fogok vele szeretkezni, ahogy megérdemli, hogy szeressék. Kioldom a köntösét, hogy végighúzzam a kezemet a hasán. - Úristen, mennyire szeretlek! - mondom neki, miközben a kezem végigkalandozik a derekán, a csípőjén és a combján. Érzem, ahogy megfeszül, úgyhogy hátrahúzódom, és lepillantok rá. - Emlékezz rá, hogy azért érek hozzád, mert szeretlek. Semmi másért. Bólintva becsukja a szemét, és tudatosul bennem, mennyire szorong. Összezárom a köntösét, aztán megsimogatom az arcát. - Nyisd ki a szemed! - kérem tőle. Amikor engedelmeskedik, látom, hogy tele van könnyekkel. - Te sírsz. Megint bólint, és rám mosolyog. 317

- Semmi baj. Ezek jó könnyek. Némán figyelem őt. Próbálom felmérni, hogy szabad-e most nekünk ezt tenni. Meg akarom mutatni neki, mennyire szeretem, és ki akarom radírozni az egy órával ezelőtti eseményeket, mintha meg sem történtek volna. Jóvá akarom tenni. Mindig olyan szörnyű tapasztalatként élhette meg, pedig megérdemelné, hogy tudja, milyen gyönyörű is lehet ez. - Szeretkezni akarok veled, Sky. És szerintem te is akarod. De előtte valamit meg kell értened - hajolok fölé, hogy lecsókoljak egy elszabadult könnycseppet. - Tudom, hogy nehéz megengedned magadnak, hogy érezz. Olyan jól megtanultál kizárni mindent, hogy a védekező ösztöneid működésbe lépnek, amint valaki hozzád ér. De én azt akarom, hogy tudd, nem az fájt neked kiskorodban, amit az apád fizikailag művelt veled, hanem az, ahogyan a lelkedet és a bizalmadat összetörte. A legrosszabb dolgon estél át, amit egy gyermek a példaképnek, hősnek, tökéletesnek tartott apja kezei között átélhet. El sem tudom képzelni, milyen borzasztó lehetett. Jusson eszedbe, hogy ami kettőnk között történik, annak semmi köze ahhoz a régi dologhoz. Amikor megérintelek, azért teszem, mert boldoggá akarlak tenni. Amikor megcsókollak, az azért van, mert neked van a legcsodálatosabb szád a világon. És amikor szeretkezem veled, pontosan azt csinálom, amit a kifejezés takar. Mert szerelmes vagyok beléd. Az érintéshez társított rossz érzés nem kell, hogy rám is vonatkozzon. Nem kell, hogy ránk is vonatkozzon. Pontosan azért érek hozzád, mert szeretlek. Semmi másért. Szeretlek csókolom meg gyengéden. Mohóbban csókol vissza, mint valaha, és lehúz magával az ágyra. Csókolózás közben hagyja, hogy az egész testét felfedezzem a 318

számmal és a kezemmel. Amikor újabb óvszer felvétele után készen állok a dologra, lepillantok rá, s végre nyugodt tekintetet látok. Most már tagadhatatlanul szerelem csillog a szemében, de attól még hallani akarom tőle. - Mondd, hogy szeretsz - kérlelem. Még szorosabban ölel magához, és farkasszemet néz velem. - Szeretlek, Holder. Nagyon. És csak hogy tudd: ezzel Hope is így volt. Szavainak hallatán azonnal béke lesz úrrá rajtam. Amióta elrabolták tőlem, most először érzem a megbocsátást. - Bárcsak éreznéd most, amit én! - tapasztom az övére a számat, miközben átadom neki a szívem egy darabját.

319

Negyvenharmadik fejezet

Amikor bekapcsolom a telefonomat, csak úgy özönlenek az üzenetek. Jött egypár Breckintől meg anyától is. Sky számáról néhány nem fogadott hívás érkezett - kizárólag Karen lehetett. Viszont egyetlen hangposta üzenetet sem hallgatok meg. Tudom, hogy mindenki csak aggódik értünk, főleg Karen. Még nem tudom, hogy amit ő tett, miként illik bele a képbe, de nehéz elhinni, hogy gonoszság hajtotta volna. Sky megrezzen az ágyon, a másik oldalára fordul. Lepillantok rá, s előrehajolok, hogy megcsókoljam, de elfordítja az arcát, így puszit kap helyette. - Előbb fogat mosok - motyogja, miközben kimászik az ágyból. A fürdő felé veszi az irányt, én pedig az órára pillantok. Egy órán belül ki kell jelentkeznünk a szállodából, úgyhogy elkezdem összepakolni a cuccainkat. Akkor jön ki a fürdőből, amikor már a javát összecsomagoltam. - Mit csinálsz? - von kérdőre. - Nem maradhatunk itt örökké, Sky - nézek rá. - Végig kell gondolnunk, hogy mit szeretnél. - De... még nem tudom. Nincs is hová mennem - siet felém. Hangja kétségbeesetten cseng, úgyhogy odamegyek hozzá, mert szeretném megnyugtatni. 320

- Itt vagyok neked én. Nyugodj meg! Visszamehetünk hozzánk, amíg elsimulnak a dolgok. Arról nem is beszélve, hogy mindketten iskolába járunk. Nem hagyhatjuk ott, és nem ülhetünk örökké egy szállodai szobában. - Még egy nap. Légy szíves, maradjunk még egy napot, aztán mehetünk. Muszáj összeraknom a képet, ezért még egyszer oda kell mennem. El sem tudom képzelni, hogy jut eszébe visszamenni abba a házba. Semmi sem kellhet neki onnan. - Nincs az az isten! Nem hagyom, hogy még egyszer keresztülmenj ezen. Nem mehetsz vissza. - Kénytelen vagyok, Holder - jelenti ki könyörögve. Megígérem, nem fogok kiszállni a kocsiból. Esküszöm. De még egyszer látnom kell azt a házat, mielőtt visszamegyünk. Annyi minden eszembe jutott, amikor ott voltam. Csak még néhány emlékképet. Jesszus, tényleg tántoríthatatlan! Fel-alá járkálok, mert lövésem sincs, hogyan értethetném meg vele, hogy nem teheti ezt. - Kérlek szépen! - rimánkodik ismét. Affene! Nem bírok neki nemet mondani. - Rendben — mordulok fel. - Megmondtam, hogy támogatlak mindenben, amit teszel. De eszem ágában sincs megint kipakolni ezeket a holmikat. Nevetve odaszalad hozzám, hogy átkarolja a nyakamat. - Te vagy a legjobb, legmegértőbb pasi az egész világon. Mélyet sóhajtva viszonzom az ölelését. - Nem! Én vagyok a legnagyobb papucs az egész világon. -----Az autóban ülünk a régi házuk előtt. Olyan erővel szorítom a kormányt, hogy attól félek, eltöröm. Az apja épp most kanyarodott 321

fel a kocsi feljáróra, s hiába voltam már néhányszor mérges, és hiába háborodtam fel annyiszor dolgokon, eddig még sohasem éreztem késztetést arra, hogy szó szerint megöljek valakit. Már a látványától is felfordul a gyomrom és felforr az agyvizem. A slusszkulcsra teszem a kezemet, mert tudom, hogy semmi jó nem sülhet ki a dologból, ha most rögtön nem húzom el a csíkot. - Várj! - húzza félre a kezemet Sky. - Látnom kell, hogy néz ki. Felsóhajtva hátradőlök az ülésen. Jobb, ha Sky csipkedi magát, és megkapja, amire szüksége van, mert ez rossz. Ez az egész nagyonnagyon-nagyon rossz. - Te jó isten! - suttogja. Felé fordulok, mert tudni akarom, miért mondta. - Semmi baj. Csak... olyan ismerős. Semmilyen kép nem élt róla bennem, de ha szembejött volna az utcán, biztosan felismerem. Végignézzük, ahogy az apja befejez egy beszélgetést a mobilján, aztán odasétál a postaládához. - Nem volt még elég? - kérdezem. - Mert képtelen vagyok tovább gubbasztani itt, anélkül, hogy beverném a képét. - Majdnem - hajol előre, hogy jobban lásson. Nem is értem, miért akarja egyáltalán látni. Nem is értem, miért nem ugrik ki a kocsiból, hogy letépje ennek a gazembernek a golyóit, mert én most csakis erre érzek késztetést. Miután az apja eltűnik a házban, Sky felé fordulok. - És most? - Na, most már mehetünk - bólint. Megint a slusszkulcsra teszem a kezemet, de elszörnyedek, amint kivágja az ajtót, hogy kiszálljon. Mi a franc? Leállítom a motort, és én is kinyitom az ajtót, hogy utána rohanjak. Végig követem az előkerten át, félig fel a verandához 322

vezető lépcsőn. Köré fonom a karomat, és felemelem, aztán visszafordulok a kocsihoz. Rugdosva kapálózik, miközben próbálok mindent megtenni azért, hogy olyan távol vigyem a háztól, amennyire csak lehet, hogy az apja ne hallja meg. - Mégis mi a jó büdös francot művelsz? - préselem ki összeszorított fogaim között. - Azonnal engedj el, Holder, különben sikítok! Az istenre esküszöm, sikítani fogok! Elengedem és megfordítom, hogy szembeálljon velem. Határozottan megrázom a vállát, úgy próbálom észhez téríteni. - Ne csináld, Sky! Nem kell többé szóba állnod vele azok után, ami történt. Azt akarom, hogy gondold át rendesen, mielőtt bármilyen döntést hozol. Rám néz, és megrázza a fejét. - Tudnom kell, hogy mással is megteszi-e. Tudnom kell, született-e azóta gyereke. Nem hagyhatok futni valakit, aki képes ilyesmire. Látnom kell. Beszélnem kell vele. Tudnom kell, hogy már nem ugyanaz a szörnyeteg, mielőtt beszállok a kocsiba és lelépek. Tenyerem közé veszem az arcát, úgy próbálom meggyőzni. - Ne csináld! így ne. Elintézhetjük telefonon. Rákereshetünk a neten. Kérlek, Sky! A kocsi felé fordítom, és felsóhajt. Végül beadja a derekát, és elindul velem. - Valami gond van? A hangja hallatán mindketten megpördülünk a tengelyünk körül. A veranda lépcsőjének alsó fokán áll, és engem méreget. Ha nem azt kellene éppen megakadályoznom, hogy Sky a földre rogyjon, nekimennék. - Kisasszony, ez a férfi zaklatja önt? 323

Sky elernyed a karjaimban, amint az apja megszólítja. Magamhoz húzom. - Menjünk innen! - suttogom, miközben a kocsi felé fordítom. El kell vinnem a közeléből. Csak oda kell vinnem a kocsihoz. - Ne mozduljon! - kiáltja az apja. Sky megdermed a hangjától, de attól még próbálom az autó felé vonszolni. - Forduljon meg! Most már képtelen vagyok tovább cipelni Skyt, és nem látom ebből a helyzetből a kiutat. Lassan, vele együtt megfordulok, és szorosan átölelem. A szemében több félelem lapul, mint amennyit szerintem egy ember egyáltalán érezhet. - Csak lazán - súgom a fülébe. - Talán nem ismer fel. Sky bólint, aztán mindketten az apjára nézünk. Csöppet sem zavar, hogy engem felismerhet. Utoljára azon a napon szólt hozzám, amikor Hope eltűnt. Azt viszont marhára remélem, hogy őt nem ismeri fel... de tudom, hogy fel fogja ismerni. Egy szülő emlékszik a saját gyerekére, mindegy, milyen régen látta. Felénk tart, és minél közelebb jön, annál határozottabban látom a szemében a felismerést. Tudja, hogy Hope az. Bakker! Néhány lépésnyire tőlünk megtorpan, és próbál Sky szemébe nézni, aki viszont hozzám préselődve inkább a földre tekint. - Hercegnő? — szólítja meg. Sky kicsúszik a karjaim közül. Lepillantok rá, s látom, hogy felakadt szemmel készül összecsuklani. Szorosan megfogom, aztán leteszem a földre, hogy stabilabban fel tudjam emelni. Most azonnal el kell vinnem innen. A karja alá csúsztatom a kezemet, úgy igyekszem felnyalábolni. Az apja közelebb jön, és megfogja a kezét, hogy segítsen. 324

- Tartsa magát távol tőle! - ordítom. Rögtön meghátrál, és döbbenten néz rám. Megfogom Sky fejét, hátha magához tér. - Kicsim, nyisd ki a szemed! Kérlek! Kipattan a szeme, s felnéz rám. - Minden rendben - biztatom. - Csak elájultál. Gyere, fogd meg a kezem, mennünk kell! Talpra állítom, hogy rám támaszkodjon. Adok neki egy kis időt, hogy visszanyerje az erejét. Az apja éppen előtte áll. - Hát te vagy az - bámul rá a férfi. Rám néz, aztán megint Skyra. - Hope? Emlékszel? - kérdezi könnyes szemmel. - Húzzunk innen - mondom Skynak, és igyekszem magammal vonszolni. Tudnia kell, milyen nehéz megfékezni magamat, nehogy rátámadjak az apjára. LE KELL LÉPNÜNK. Sky nem moccan, amikor az apja újabb lépést tesz felé, úgyhogy én húzom egy lépéssel távolabb tőle. - Emlékszel? - kérdezi megint. — Hope, emlékszel rám? Sky egész testében megfeszül. - Hogy is felejthetnélek el? - sziszegi. Az apja mély lélegzetet vesz. - Szóval te vagy az - matat kezeivel idegesen maga mellett. Élsz. Jól vagy. Előveszi a rendőrségi rádióját, de előrelendülök, és kiütöm az ujjai közül, még mielőtt megtehetné a bejelentést. - A maga helyében nem mondanám el senkinek, hogy itt van - szólalok meg. - Kétlem, hogy a címlapokon akarja viszontlátni, mekkora egy perverz állat. Hirtelen elsápad.

325

- Mi? - veti a pillantását Skyra, miközben a fejét rázza. - Hope, akárki rabolt el, hazudott neked. Olyan dolgokat mondott rólam, amiből egy fikarcnyi sem igaz. Újabb lépést tesz előre, mire megint hátrébb kell húznom Skyt. - Ki rabolt el, Hope? Ki volt az? Sky előre-hátra ingatja a fejét. - Mindenre emlékszem, amit velem tettél - lép felé határozottan. - És ha hajlandó vagy megtenni, amire kérlek, esküszöm, eltűnök, és nem látsz többet. Az apja rázza a fejét, mert nem akarja elhinni, hogy Sky emlékszik. Egy darabig csak nézi őt. Tudom, hogy éppen annyira zavarban van, mint mi. - Mit szeretnél? - kérdezi Skytól. - Válaszokat. És valamit, ami az anyámé volt. A derekán pihenő kezemhez nyúl, és megszorítja. Fél. Az apja rám pillant, aztán megint Skyra. - Odabent tudunk beszélni - feleli halkan. Idegesen körbetekint a környéken, nehogy tanúk is legyenek. A puszta tény, hogy tanúkat keres, vészjelzésként villan fel előttem. Nem tudni, ez az ember mire képes. - Tegye le a fegyvert! - követelem. Megtorpan, aztán kiveszi a pisztolyt az övtartóból. Leteszi a verandára. - A másikat is. Lefelé nyúlva lecsatolja a pótfegyvert a lábáról, és lerakja, majd bemegy a házba. Szembefordítom magammal Skyt, mielőtt belépünk az ajtón. - Itt maradok a nyitott ajtó mellett. Nem bízom benne. Ne menj a nappalinál beljebb! 326

Bólint, röpke csókot kap tőlem, aztán figyelem, ahogy belép a nappaliba. Odamegy a kanapéhoz, leül, és végig óvakodva méregeti az apját. Az apja felemeli a fejét, és Sky szemébe néz. - Mielőtt bármit is mondanál, tudnod kell, hogy szerettelek, és tiszta szívemből bánom, amit tettem. - Tudni akarom, miért csináltad - közli Sky. A férfi hátradőlve megdörzsöli a szemét. - Nem tudom. Miután édesanyád meghalt, megint inni kezdtem. Egy évvel később egy reggel arra ébredtem, hogy valami szörnyűséget műveltem az éjjel. Reméltem, hogy csak rosszat álmodtam. De amikor mentem, hogy felébresszelek, olyan más lettél hirtelen. Már nem az a boldog kislány voltál, aki régen. Egyetlen éjszaka alatt megváltoztál, rettegtél tőlem. Gyűlöltem magam. Még abban sem voltam biztos, mi történt valójában, mert annyira berúgtam. Azt viszont tudtam, hogy valami borzalmas, és rettenetesen sajnáltam. Csak egyetlenegyszer történt meg, utána pedig állandóan ajándékokat vettem neked. Mindent megkaptál, amit csak kértél. Nem akartam, hogy erre emlékezzél. Sky keze ökölbe szorul a térdén, és úgy kapkod levegő után, hogy tudom: minden erejével próbál higgadt maradni. - Éjszakáról éjszakára megismételted - válaszolja Sky. Rögtön odalépek a kanapéhoz, és letérdelek a karfára. Hátát átölelve megfogom a karját, hogy ülve maradjon. - Rettegtem a lefekvéstől, az ébredéstől, a fürdéstől és tőled. Én nem az a kislány voltam, aki az ágy alatt vagy a szekrényben rejtőző szörnyektől fél. Én attól a vadállattól féltem, akinek szeretnie kellett volna engem! Akinek az lett volna a dolga, hogy megvédjen az olyanoktól, mint te! Szívsajdító fájdalom cseng a hangjában. Ki akarom menekíteni innen. Nem akarom, hogy hallja, ahogy ez a szörnyeteg beszél. 327

- Van másik gyereked? - érdeklődik Sky. Az apja lehorgasztja a fejét, tenyerét pedig a homlokára szorítja, de nem ad választ. - Van? - ismétli Sky ordítva. A férfi megrázza a fejét. - Nincs. Édesanyád után nem házasodtam újra. - Én vagyok az egyetlen, akivel ezt művelted? Az apja a padlóra szegezi a tekintetét, hogy halogassa a választ. - Tartozol nekem az igazsággal - sürgeti elhalkulva. Megtetted mással is előttem? Hosszú csend. Az apja a padlóra mered, mert képtelen bevallani az igazat. Sky pedig bámulja őt, mert meg akarja tudni, amiért jött. Egy idő után Sky feláll. Megfogom a karját, de a szemembe nézve megrázza a fejét. - Minden rendben - mondja nekem. Nem akarom elengedni, viszont hagynom kell, hogy úgy intézze ezt, ahogy ő szeretné. Odasétál az apjához, és letérdel elé. - Beteg voltam - kezdi Sky higgadtan. - Anyámmal az ágyamban feküdtünk, amikor munkából hazaértél. Egész éjjel virrasztott velem, úgyhogy elküldted pihenni. A pasas úgy néz a szemébe, mint egy bűnbánó apa. Nem tudom, hogy lehet erre képes. - Akkor úgy öleltél, ahogy egy apának ölelnie kell a gyerekét. Énekeltél is nekem. Emlékszem, hogy valami reménysugárról szólt a dal. Mielőtt anya meghalt, mielőtt majdnem belepusztultál a fájdalomba, előtte nem csináltad velem azokat a dolgokat, igaz? Az apja megrázza a fejét, és Sky arcához nyúl. Késztetést érzek, hogy letépjem a kezét - csakúgy, mint amikor Graysonét akartam letépni. Csak most nem óhajtok megállni a kezénél. Le akarom tépni a fejét, a golyóit és a... 328

- Nem, Hope. Annyira szerettelek! Most is. Téged és anyukádat mindennél jobban. De amikor meghalt, egy részem vele együtt sírba szállt. - Sajnálom, hogy mi mindenen kellett keresztülmenned - teszi hozzá Sky némileg érzelmesen. - Tudom, hogy szeretted. Emlékszem. De ez sem könnyíti meg, hogy megbocsássak neked. Nem tudom, mi működik benned másképp, mint a többi emberben, hogy képes legyél olyasmit művelni, amit velem tettél. Ennek ellenére tudom, hogy szerettél. Nehéz beismernem, de valamikor régen én is szerettelek téged. Szerettem a jobbik éned. Sky feláll, és egy lépést tesz hátrafelé. - Tudom, hogy nem vagy velejéig romlott ember. Biztos vagyok benne. De ha tényleg szeretsz, úgy, ahogy mondod, ha egy kicsit is szeretted az anyámat, akkor mindent meg kell tenned, hogy kiheverjem ezt az egészet. Ennyivel tartozol nekem. Csak annyit akarok, hogy őszinte legyél velem, így a békesség halvány másának érzésével távozhatok innen. Csupán ezért vagyok itt, érted? Békét akarok, megnyugvást. Az apja most már sír. Sky visszasétál hozzám, és be kell vallanom, hogy lenyűgöz a viselkedése. Az eltökéltsége. Az ereje. A bátorsága. A keze mellé teszem az enyémet, hogy megfogjam a kisujját. Szorosan az enyém köré fonja viszonzás gyanánt. A férfi mélyet sóhajt, aztán Skyra emeli a tekintetét. - Amikor először inni kezdtem, csak egyszer történt meg. Csináltam valamit a kishúgommal. De tényleg csak egyszer. Évekkel azelőtt, hogy találkoztam volna az édesanyáddal. Sky kifújja a levegőt. - És utánam? Csináltad mással is, miután engem elraboltak? Az arcát eltorzító bűntudatból nyilvánvaló a válasz. - Kikkel? Hányán voltak? 329

Az apja kissé megrázza a fejét. - Csak egy volt. Néhány éve már nem iszom, és azóta nem nyúltam senkihez. Esküszöm. Összesen háromszor történt meg, az életem legmélyebb pontjain. Ha józan vagyok, kordában tartom a késztetéseim. Pont ezért nem iszom többé. - Ki volt az? - kérdezi Sky. Jobb felé biccentés a válasz, a szomszéd ház irányába. A ház felé, ahol régen laktam. A ház, ahol Less-szel laktunk. Egyetlen szót sem akarok hallani többé!

330

Negyvennegyedik fejezet

Az ember azt hinné, hogy életem legnagyobb csapása az volt, amikor megtaláltam a nővérem holttestét. Hát nem. Életem legnagyobb csapása csak később következett aznap este, amikor el kellett mondanom anyának, hogy a lánya halott. Emlékszem, hogy ölbe vettem Lesst, és mindent megtettem, hogy megértsem a történteket. Próbáltam felfogni, miért nem válaszol, miért nem beszél vagy kacag. Egyszerűen érthetetlen volt számomra, hogy valaki az egyik percben még itt van, a következőben pedig már nincs. Egyszerűen nincs többé. Fogalmam sincs, mennyi ideig tartottam a karomban. Talán másodpercekig. Talán percekig. A fenébe is, annyira kivoltam, hogy akár órákig is. Csak azt tudom, hogy még mindig fogtam, amikor odalent becsapódott az ajtó. Emlékszem, hogy pánikba estem, mert tudtam, mi fog történni. Muszáj volt lemennem, és anya szemébe nézni. Muszáj volt elmondanom neki, hogy a lánya meghalt. Nem tudom, hogy csináltam. Nem tudom, hogy engedtem el Lesst annyi időre, hogy felálljak. Nem tudom, hogy volt erőm egyáltalán felállni. Amikor a lépcső tetejéhez értem, anya és Brian éppen a kabátjukat vették le. Brian anyáét is megfogta, aztán

331

megfordult, hogy felakassza a fogasra. Anya mosolyogva felnézett rám, ám utána leolvadt az arcáról a mosoly. Elindultam hozzá lefelé. Annyira gyengének éreztem magamat, hogy lassan vettem a lépcsőfokokat. Egyesével. Végig őt nézve. Nem tudom, hogy az anyai megérzés vagy az arckifejezésem árulta el neki, mi történt, de elkezdte rázni a fejét, és hátrálni kezdett tőlem. Elsírtam magamat, ő pedig pánikba esve hátrált tőlem tovább, amíg háttal neki nem ütközött a bejárati ajtónak. Brian egyikünkről a másikunkra nézett, mert nem értette, mi van. Anya megfordulva megmarkolta az ajtófélfát, és csukott szemmel nekinyomta az arcát az ajtónak. Mintha próbálna engem figyelmen kívül hagyni. Mintha akkor nem kellene szembesülnie az igazsággal. Gyász lett úrrá az egész lényén, és úgy sírt, hogy egy hang sem jött ki a torkán. Emlékszem, hogy néztem őt, amikor a lépcső aljához értem. Néztem, ahogy új értelmet ad az összeroppanás kifejezésnek. Akkor tényleg azt hittem, hogy ezt a szót félre kellene tenni az anyáknak. Most már nem hiszem azt. Mert a testvéreknek is kijár.

- Less - suttogom, és elfordulok Skytól meg az apjától. - Ó, istenem! Nem! Homlokomat az ajtófélfához szorítom, miközben két kézzel a tarkómat markolom. Olyan kétségbeesetten kezdek zokogni, hogy egy hang sem jön ki a torkomon. Belesajdul a mellkasom és a torkom, a szívem viszont semmivé foszlik. 332

Sky mögém lép. Körém fonja a karjait, és a maga módján vigasztalni igyekszik, de képtelen vagyok átérezni. Nem érzem őt, és már nem érzem azt sem, hogy összeroppantam. Egyetlen érzés kerít hatalmába, az pedig a haraggal átitatott gyűlölet. Próbálom visszafogni magamat, hogy ne menjek neki ennek a szörnyetegnek, de mintha minden csepp önuralmam is kevés lenne. Magamhoz húzom Skyt, átölelem, és reménykedem benne, hogy megnyugtat a jelenléte. Sajnos nem nyugtat meg. Csak az nyugtatna meg, ha tudnám, hogy ez az ember már nem lélegzik. Ő az oka. Ő az oka mindennek! Miatta nincs már velünk Less. Miatta tört össze Hope szíve. Miatta tudja anya, milyen összeroppanni. Ez a féreg rabolta el a nővérem életerejét - azt akarom, hogy pusztuljon el! És azt akarom, hogy az én kezem által. Kibontakozom Sky öleléséből, és eltolom magamtól. Szembefordulok az apjával, ő viszont könyörgő tekintettel közénk lépve megtámasztja tenyerével a mellkasomat. Tudja, mire készülök, úgyhogy ki akar tolni az ajtón. Félretaszítom az útból, mert fogalmam sincs, mire vagyok képes jelen pillanatban, és nem szeretném, hogy bántódása essen. Elindulok az apja felé, aki viszont megkerüli a kanapét, gyorsan megfordul, és fegyvert ránt. Őszintén szólva önmagában nem zavarna a tény, hogy pisztoly van nála, Sky miatt azonban feléled bennem a védelmező ösztön, ezért megtorpanok. Az apja a szájához emeli a rádiót a szabad kezével, és beszéd közben végig rám fogja a fegyvert. - Halott tiszt, harmincöt-huszonkettő, Tölgyfa utca. Hirtelen tudatosulnak bennem a szavak, és rájövök, mire készül. Ne! Ne, ne, ne... 333

Ne Sky előtt! Maga felé fordítja a fegyvert, majd Skyra pillant. - Sajnálom, Hercegnő - suttogja. Becsukom a szememet, és Skyért nyúlok. A fegyver abban a pillanatban sül el. Eltakarom Sky szemét, de hisztérikus sikoltozásban tör ki. Pont akkor húzza el a kezemet a szeme elől, amikor az apja a padlóra zuhan, és csak még jobban visít. A szájára tapasztom a tenyeremet, aztán késlekedés nélkül a bejárati ajtó felé húzom. Túlzottan pánikol ahhoz, hogy felnyaláboljam, úgyhogy csak magam mögött vonszolom. Csak az jár a fejemben, hogy valahogy oda kell jutnunk a kocsihoz. Rohadtul el kell tűnnünk innen, mielőtt bárki is megtudná, hogy egyáltalán itt voltunk. Sky világa már sohasem lesz olyan, mint ezelőtt. Az autóhoz érve továbbra is a szájára tapasztom a kezemet, úgy szorítom oda az ajtóhoz, és mélyen a szemébe nézek. - Állj le! Abba kell hagynod a sikítozást. Most azonnal. Tágra nyílt szemmel, vadul bólogat. - Hallod? - próbálom vele megértetni annak a következményeit, ha nem tudunk most rögtön eltűnni. - Szirénák, Sky. Egy percen belül itt lesznek. Elveszem a kezem. Muszáj, hogy lenyugodj, beszállj a kocsiba, és csendben maradj, különben nem jutunk ki innen. Megint bólint, úgyhogy leeresztem a kezemet, és gyorsan betuszkolom őt a kocsiba. Átmasírozok a másik oldalra, beülök, gyorsan elfordítom a kulcsot, aztán elhajtok. Sky előrehajol az ülésen, és fejét a két térde közé szorítja. A motelbe visszafelé menet végig azt motyogja magában, hogy „nem, nem, nem”! 334

Negyvenötödik fejezet

A szállodai szobánkba visszatérve odakísérem őt az ágyhoz. Megint teljesen elkalandozott, ám ezúttal semmit sem teszek, hogy visszarángassam a jelenbe. Talán az a legjobb neki, ha egy ideig így marad. Kibújok a csupa vér pólómból. Leveszem a zoknimat és a cipőmet, aztán mindet félrehajítom. Odasétálok, ahol Sky áll, és leveszem róla a dzsekit. Ő is csupa vér, úgyhogy próbálom minél hamarabb bevonszolni a zuhany alá, hogy lemossam róla. Kifejezéstelen arccal fordul felém. Dzsekijét a mellettünk lévő székre terítem, utána átbújtatom a pólót a fején. A farmere sliccéhez nyúlok, kigombolom, és lehúzom róla. Még mindig mozdulatlanul áll, amikor a bokájához érek, így felnézek rá. - Lépj ki belőle, kicsim! Lepillant rám, és a vállamra támaszkodik, amíg egyik lábáról lehúzom a nadrágot, aztán a másikról is. Érzem, hogy beletúr a hajamba. félredobom a farmert, és megint felnézek rá. Pejét rázva bámul le a saját két kezére, melyek most eszeveszett tempóban köröznek a hasán. Teljesen szétkeni az apja vérét a hasán, miközben a kezéről próbálja eltüntetni. Levegőért kapkod, sikítani próbál, de egy hang sem jön ki a torkán, felállók, villámgyorsan

335

ölbe kapom, és a fürdőbe sietek vele. Le kell pucolnom róla mindent, mielőtt teljesen elveszti a fejét. Berakom a zuhany alá, s kinyitom a csapot. Amint elkezd folyni a meleg víz, behúzom a függönyt, és elhúzom a csuklóját a hasától. Karjait magam köré fonom, őt a mellkasomhoz húzom, és úgy fordítom, hogy a vízsugár alatt álljon. Ahogy a vízcseppek az arcában landolnak, elakad a lélegzete, és kezd visszatérni a fény a tekintetébe. Megfogom a szappant és a szivacsot, összedörzsölöm őket a zuhany alatt, aztán felé fordulva elkezdem letörölgetni a vért az arcáról. - Pszt - suttogom farkasszemet nézve vele. - Lemosom rólad, jó? Behunyja a szemét, én pedig alaposan letörölgetek minden egyes vércseppet az arcáról. Amikor végre tiszta, mögé nyúlok, hogy kivegyem a gumit a hajából. - Nézz rám, Sky! Kinyitja a szemét, mire bátorítóan a vállára teszem a kezemet. - Leveszem a melltartód, oké? Meg kell mosnom a hajadat is, és nem szeretném, hogy rákerüljön valami. Szavaim hallatán elkerekedik a szeme. Karjait gyorsan kibújtatja a melltartó pántja alól, majd eszeveszett tempóban kibújik belőle. - Szedd ki! - vágja rá, amikor tudatosul benne, hogy véres a haja. - Szedd már ki! Ismét megfogom a csuklóját. - Megcsinálom. Kapaszkodj belém és lazíts, mindjárt kész. Sampont nyomok a tenyerembe, s a hajához emelem. Néhányszor át kell öblítenem, mire végre tiszta víz jön belőle. Miután befejezem, nekilátok a saját hajamnak. Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni anélkül, hogy látnám magamat a tükörben. 336

Fogalmam sincs, sikerül-e lemosnom mindent. Nem akarom megkérni Skyt, hogy segítsen, viszont muszáj meggyőződnöm róla, hogy egy csepp sem maradt rajtam. - Sky, meg kéne nézned, hogy mindenhonnan sikerült-e lemosnom. Ha valahol még maradt, légy szíves... Bólintva elveszi tőlem a szivacsot. Szemügyre veszi a hajamat, a hátamat és a vállamat, végül megdörzsöli a szivaccsal a fülemet. Elhúzza a szivacsot, lenéz rá, majd a csap alá tartja. - Ennyi volt - suttogja. Megfogom a szivacsot, és a kád szélére lököm. Ennyi volt- ismétlem magamban. Átölelem őt, aztán becsukom a szememet. Érzem, hogy elárasztanak a kérdések és az emlékek. Olyan sokszor öleltem magamhoz Lesst éjjel, miközben sírt, nekem pedig fogalmam sem volt, mit művelt vele! Nem is sejtettem, min kellett keresztülmennie. Gyűlölöm azt az embert. Kicseszettül gyűlölöm a tényt is, hogy ilyen sokáig megúszta. Megúszta, amit Skyjal, a saját testvérével és Less-szel tett. A legrosszabb az egészben, hogy már nem él, így megölni sem tudom érte. Sky együtt érző tekintettel néz fel rám. Egy pillanatig nem értem, miért, aztán tudatosul bennem, hogy sírok... és hogy ő legalább annyira osztozik a szomorúságomban, mint én az övében. Válla rázkódni kezd, torkából zokogás szakad fel. Szája elé kapja a kezét, és szorosan behunyja a szemét. Magamhoz húzom, hogy puszit nyomjak a hajára. - Holder, annyira sajnálom - zokogja. - Te jó isten, mennyire sajnálom...

337

Még erősebben szorítom, arcomat pedig a feje búbjához nyomom. Becsukom a szememet, és csak sírok. Sírok miatta. Sírok Less miatt. Sírok magam miatt. A lapockám köré fonja a karját, magához szorít, aztán a nyakamra tapasztja az ajkait. - Bocsáss meg! Egy ujjal sem nyúlt volna hozzá, ha én... Megragadom a karját, és eltolom magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. - Ne merj ilyet mondani! - fogom két tenyerem közé az arcát. Nem akarom, hogy magadat okold azért, amit az az ember művelt. Hallod? Nem a te hibád, Sky! Esküdj meg, még csak nem is gondolsz többé ilyet! - Esküszöm - bólint. Továbbra is farkasszemet nézek vele, mert tudnom kell, hogy igazat mond-e. Ez a lány semmi olyat nem tett, ami miatt magyarázkodnia kellene, és nem akarom, hogy valaha is eszébe jusson ez. Mindkettőnk könnyei folynak, miközben átkarolja a nyakamat. Egymásba kapaszkodunk - szorosan és kétségbeesetten. A nyakamat puszilgatva bátorít, mert most ez az egyetlen módja. Lehajolok, és puszit nyomok a vállára, hogy viszonozzam. Még szorosabban ölel, én pedig hagyom. Hagyom, hogy úgy szorítson, ahogy csak tud. Most már a nyakát csókolgatom, míg ő az enyémet, így haladunk egymás szája felé. Mielőtt elérném az ajkait, hátrahúzódva a szemébe nézek. Amikor a tekintetünk találkozik, életemben először őszintén elmondhatom, hogy megtaláltam az egyetlen embert a világon, aki megérti a bűntudatomat. Az egyetlent, aki megérti a fájdalmamat. Az egyetlent, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. 338

Korábban azt hittem, hogy a jobbik felem meghalt Less-szel. De most már tudom, hogy a jobbik felem éppen itt áll előttem. Egyetlen gyors mozdulattal beletúrok a hajába, s az ajkára tapasztom az enyémet. A csempének préselem, és olyan meggyőződéssel csókolom, hogy egy másodpercig se vonhassa kétségbe, mennyire szeretem. Kezemet végigfuttatom a combján, aztán felemelem, mire a derekam köré kulcsolja a lábát. Teljesen nekifeszülve csókolom tovább. Öt akarom érezni, nem pedig a fájdalmat, ami próbál úrrá lenni rajtam. Másra sem vágyom, mint hogy eggyé váljak vele, s minden más elhomályosuljon az életünkben. - Mondd, hogy rendben van! - emelem fel a fejemet, hogy a tekintetét keressem. - Nem bánod, hogy benned akarok lenni, belülről érezni? Mert azok után, amin ma keresztülmentünk, helytelennek érzem, hogy így akarlak. Karját a nyakam köré kulcsolja, majd beletúr a hajamba. Visszahúz magához, hogy tovább csókoljam. így mutatja meg, hogy éppen annyira szüksége van most erre, mint nekem. Felmordulok, elhúzom őt a faltól, kisétálok vele a fürdőből, és beviszem a szobába. Leteszem az ágyra, megfogom a bugyiját, aztán lehúzom róla. Vadul megcsókolom, majd leveszem a csuromvíz bokszeralsómat. Csak arra tudok gondolni, mennyire benne akarok lenni. Mindössze any- nyi időre húzódom el tőle, hogy felhúzzam az óvszert, aztán megragadom a csípőjét, s az ágy széléhez húzom. Egyik kezemmel magam mellé emelem a lábát, a másikat pedig a válla alá csúsztatom. Felpillant rám, én pedig lepillantok rá. A lábát és a vállát szorítva állom a tekintetét, aztán belé hatolok. De nem elég az érzés, hogy benne vagyok. Az ajkára tapasztom a számat, úgy keresem, ami hiányzik a pillanatból. Minden egyes 339

csípőmozdulattal, eszeveszetten ki-be járva igyekszem megtalálni az érzést, amiről azt sem tudom, létezik-e. Teljesen ellazulva követi a mozdulataimat - hagyja, hogy én irányítsak. Most viszont nem erre van szükségem. Annyira kimerült a tudatom, és annyira fáj a szívem, hogy most segítenie kell levenni rólam a terheket. Elhúzódom tőle, mire felnéz rám, de nem kérdezi meg, miért lassítottam le ennyire. Csak megfogja az arcomat, és gyengéden megsimítja a szememet, az ajkamat és az arcomat. Számat a tenyere felé fordítom, és csókot lehelek bele, aztán ráhanyatlok, végül teljesen leállók. Mélyen a szemébe nézve húzom őt magamhoz, és felemelem, miközben felállók. Még mindig benne vagyok, és teljesen kö- rém fonódik, úgyhogy hátat fordítok az ágynak, és leereszkedem a padlóra. Előrehajolva gyengéden megcsókolom az alsó ajkát, aztán az egész száját. Egyik kezemet az arcára teszem, a másikat pedig a csípőjére. Mozogni kezdek alatta, miközben lassan kalauzolom a kezemmel. Azt szeretném, hogy átvegye az uralmat fölöttem. Szükségem van rá, hogy úgy támogasson, ahogy mindig is támogatni akartam őt. - Tudod, mit érzek irántad. Tudod, mennyire szeretlek. Tudod, hogy mindent megtennék, hogy enyhítsem a fájdalmad, ugye? Bólint, miközben végig a szemembe néz. - Pontosan erre van most szükségem, Sky. Tudnom kell, hogy te is ugyanúgy szeretsz. Arcvonásai ellágyulnak, tekintete pedig megtelik szenvedéllyel. Kezét összekulcsolja az enyémmel, és a szívünk közé teszi. Hüvelykujjával megsimogatja a kezemet, kissé felemelkedik, aztán lassan visszacsúszik az ölembe.

340

Olyan hihetetlen érzés árasztja el a testemet, hogy a mögöttem lévő matracra hanyatlik a fejem. Felnyögök, képtelen vagyok nyitva tartani a szememet. - Nyisd ki a szemed! - suttogja mozgás közben. - Azt akarom, hogy nézz! Felemelem a fejemet, és nézni kezdem. Ez a legkönnyebb dolog, amit valaha is kértek tőlem, mert baromira gyönyörű. - Csak rám nézz! - mondja, s ismét felemelkedik. Amikor visszaereszkedik az ölembe, alig vagyok képes megtartani a fejemet. Főleg, amikor az a bizonyos nyögés szakad fel a torkából, és még erősebben szorítja a kezemet. - Amikor először megcsókoltál... - suttogja. - Abban a pillanatban, amikor összeért a szánk... elraboltad a szívem egy darabját azon az éjszakán... Te is elraboltad az enyém egy darabját. - Amikor először azt mondtad, hogy élek... mert még nem álltái készen... hogy kimond, szeretlek... egy másik darabja is a tiéd lett... De már szerettelek! Annyira szerettelek... Kinyitom a tenyeremet, és a szívére teszem. - Amikor rájöttem, hogy én vagyok Hope... és azt mondtam neked, hogy magányra vágyom... majdnem sírtam, amikor megláttalak az ágyamon. Majdnem sírtam, mert annyira szükségem volt rá, hogy ott legyél velem. Abban a pillanatban megértettem, hogy beléd szerettem. Éppúgy, mint te belém. Amikor átöleltél, tudtam: bármi történik velem, az otthonom ott van, ahol te vagy. Azon az éjszakán megkaptad a szívem újabb darabját. De már nem elraboltam, hanem nekem adtad. Fölém hajol, én pedig az ágynak döntött fejjel hagyom, hogy megcsókoljon. 341

- Nyisd ki! - suttogja a számtól elhúzódva. Engedelmeskedem, és valahogy sikerül ismét kinyitnom a szememet, hogy egyenesen az övébe nézzek. - Azt akarom, hogy nézz! Látnod kell, hogyan adom oda a szívem utolsó darabját is. Ez az a pillanat. Pont ez. Szinte minden csepp fájdalomért megérte, amit eddig el kellett viselnem. Még jobban megszorítom a kezét, és odahajolok hozzá - de nem csókolom meg. Olyan közel vagyunk egymáshoz, amennyire csak lehet, s a legutolsó pillanatig nyitva tartjuk a szemünket. Amíg ő teljesen magával nem ragad, én pedig magammal nem ragadom őt, így már fogalmam sincs, hol végződöm én, és hol kezdődik ő. Remegve nyöszörögni kezdek alatta, fejem pedig a matracra hanyatlik. Ezúttal hagyja, hogy behunyjam a szememet. Addig mozog rajtam, amíg teljesen el nem ernyedek. Adok magamnak egy másodpercet, hogy lenyugodjon a szívem, aztán felemelem a fejemet, és ránézek. Kiveszem a kezemet az övéből, aztán végigsimítom a haját. Ajkunk összeforr. Csókolom, miközben leemelem magamról, és a padlóra fektetem. Kettőnk közé csúsztatom a tenyerem, hagyom megállapodni a hasán, aztán lassan lejjebb kalandozom, hogy megtaláljam azt a pontot, amivel a kedvenc hangomat csalhatom elő a torkából. Hagyom, hogy minden egyes nyögése magával ragadjon. Hagyom, hogy behunyja a szemét, ám a sajátomat nyitva tartom. így nézem végig, ahogy elrabolja a szívem utolsó darabját is.

342

Negyvenhatodik fejezet

Less!

Annyi mindent el akarok mondani, de nem is tudom hol kezdjem. Skyjal nem is alakulhattak volna jobban a dolgok. Hazaköltözött Karenhez – oda ahová tartozik. Tudtam, hogy Karen sosem bántotta volna Skyt. Abból a kis időből amit vele töltöttem, éreztem, hogy pont annyira szereti, mint én. Kiderült, hogy igazam volt. Karen azért rabolta el az apjától, mert tudta mit művel vele. Ő Sky apjának kishúga, tehát Sky nagynénje. És keresztülment mindazon, amin Sky is. Azért rabolta el, mert nem nézhette tétlenül az egészet. Sky

pedig

most,

hogy

már

tudja

a

teljes

igazságot, úgy döntött, vele marad. Karen az egész 343

életét kockára tette érte. Az egész jövőjét, és én nem lehetek neki elég hálás érte. Van valami, amit Skynak mér megmondtam, és neked is elárulok: csak azt sajnálom, hogy téged itt hagyott. Nem tudtam, Less! Fogalmam sem volt, hogy az az ember mit művel veled. Annyira sajnálom! Holnap még mesélek. Ma csak annyit akartam mondani szeretlek.

H

344

Negyvenhetedik fejezet

Boldog halloweent! Remélem, végre valami szexi cucc lesz rajtad.

Megnyomom a küldés-gombot, leteszem a telefont az éjjeliszekrényre, aztán kimászom az ágyból. Hajnal négyig ott voltam Sky- éknál, aztán hazajöttem, és írtam Lessnek, mielőtt lefeküdtem. Napok óta nagyokat érzek és kicsiket alszom. A szekrényhez sétálva kiveszek egy pólót, hogy belebújjak. Pittyeg a telefonom, úgyhogy odamegyek, és elolvasom a választ. Szia, Holder! Itt Karen. Még mindig nem adtam oda Skynak a mobilját, de továbbítom az üzenetet. Vagy nem.

Affene! Nevetve írok vissza Karennek. lol... bocsi miatta. De ha már beszélünk, hogy van ma Sky?

Megvárom a választ, érkezik is nemsokára.

345

Jól van. Kijutott neki mostanság, és tudom, hogy időbe telik majd feldolgoznia. De ő a legbátrabb lány, akit ismerek, úgyhogy abszolút hiszek benne.

Mosolyogva pötyögöm a következő üzenetet. Jaja. Nagyjából az anyukájára emlékeztet.

Egy szívecskét ír vissza. Lerakom a telefont az ágyra, s leülök mellé. Aztán újból felkapom, végiggörgetem a kijelzőt, és kikeresem apa számát. Helló, Apa! Hiányzol. Arra gondoltam, elvihetném a barátnőmet hozzátok látogatóba a hálaadás napi szünetben. Örülnék, ha megismernéd. Mondd meg Pamelának, hogy megígérem: távol tartom magamat a kanapéjától.

Elküldöm, ám tudom, hogy ennyi nem elég. írok neki még egy üzenetet. És sajnálom. Nagyon sajnálom. Bocsáss meg!

Leteszem a telefont, és a füzetre nézek, ami még mindig a padlón hever a szoba másik végében - ott, ahová hajítottam. Az a füzet, amelyikben a Lessnek írt leveleim többsége díszeleg. Még mindig nem akarom elolvasni a búcsúlevelét, de úgy érzem, tartozom neki ennyivel. Felállók és odamegyek. Lehajolva megfogom, aztán lehuppanok a földre. A falnak dőlve felhúzom a lábamat, kinyitom a füzetet, és a hátuljához lapozok. 346

Negyvenhét és feledik fejezet

Drága Holder! Ha

ezt

elolvasod,

tudd

hogy

nagyon-nagyon

sajnálom. Mert ha ezt olvasod, akkor tudom mit tettem veled. De szívből remélem, hogy sohasem találod meg ezt a levelet. Remélem akárki találja meg, nem látja

sok értelmét, és kidobja, mert nem akarom

összetörni a szívedet. Viszont annyi mindent el kell

mondanom

neked,

amit

szemtől szemben

sohasem lennék képes, úgyhogy inkább így teszem meg. Azzal fogom kezdeni, mi történt kiskorunkban Hope-pal. Tudom, mennyire hibáztattad magadat, amiért ott hagytad. De hidd el, nem te voltál az egyetlen, Holder. Én is faképnél hagytam. Te csak az tetted, amit bármelyik másik gyerek tett volna abban a helyzetben. Bíztál benne, hogy a mellette lévő felnőttek azt teszik, ami a javát szolgálja. Hogyan is számíthattál ré, hogy ez fog történni, amikor odament ahhoz a kocsihoz. Fogalmad sem lehetett róla, tehát nem szabad azt gondolnod, hogy bármit is másképp csinálhattál volna. Nem tehettél 347

mást, és őszintén szólva nem is lett volna szabad mást tenned. Az, hogy Hope

odament ahhoz a

kocsihoz, a legjobb dolog , ami valaha történt vele. Néhány héttel megkérdezte, gyártásában.

az elrablása utána az apja segítenék-e

Persze,

neki

hogy

szórólapok

akartam!

Bármit

megtettem volna, amivel visszahozhatom Hope-t. A házukba lépve viszont érzetem, hogy valami nem stimmel. Odavitt Hope szobájába. Azt mondta ott vannak az anyagok a szórólaphoz. Aztán bezárta az ajtót és darabokra törte a lelkem. Aztán évekig folytatódott a dolog. Addig amíg már nem bírtam, és végül elmeséltem anyának. Rögtön bement a rendőrségre. Engem még aznap meghallgatott

egy

terapeuta,

rögzítették

a

vallomásomat. Még csak kilenc – vagy tíz éves voltam, úgyhogy nem emlékszem belőle túl sokra. Csak arra, hogy teltek-múltak a hetek, anyának meg apának néhányszor be kellett mennie a kapitányságra. Amíg ez folyt, Hope apja egyszer sem jött haza. Később

tudtam

meg,

hogy

letartóztatták.

Nyomozás folyt az ügyben, még bíróság elé is állították. Emlékszem arra a napra, amikor anya hazajött, és bejelentette, hogy elköltözünk. Apa nem hagyhatta ott a munkáját, anya viszont nem volt hajlandó Autinban tartani bennünket, ezért vele mentünk. Nem tudom tisztában vagy-e a helyzettel, de próbálták megoldani a helyzetet. Apa

igyekezett

olyan

állást

találni,

amivel

közelebb lehet hozzánk, de nem sikerült neki. Szerintem végül rájött , hogy külön könnyebb. 348

Talán mindketten a másikat hibáztatták a velem történtekért. Most,

hogy

anyával,

nem

visszagondolok tetszik

,

a

hogy

terápiánkra szerinte

neki

egyáltalán nem volt szüksége rá. Sokszor eszembe jutott,

hogy

megmenthették

volna-e

a

házasságukat, ha beszéltek volna valakinek a problémáikról. De ugyebár és is évekig jártam, és láthatóan nem mentett meg. Bárcsak megmentett volna! Talán megmenthetett volna, ha tudom alkalmazni, Abban segített, hogy néhány évig kitartsak,

ám

saját

magamtól

nem

tudott

megóvni, amikor esténként lehunytam a szememet. Anya pedig hiába próbált megmenteni, ő sem tudott. Nem vágytam a megmentésére. Csak azt akartam, hogy elengedjen. Néhány

év

múlva

megtudtam,

hogy

Hope

apjának sohasem kellett megbűnhődnie, azért amit velem tett, Azért, amit Hope-pal is tett. Hihetetlen, mennyire képes volt befolyásolni az embereket, úgy tett,

mintha

őt

hibáztatnám

a

barátnőm

eltűnéséért, és így állnék bosszút érte. Mindenki mellé állt. Nem hitték el, hogy képes valaki ilyen kegyetlenséggel gyanúsítani egy embert, akitől elrabolták a saját lányát. Úgyhogy megúszta. Bármit megtehetett, amit csak akart. Én pedig úgy éreztem magam, mintha örökre a pokolban rekedtem volna. Anya nem akarta, hogy megtudd mi történt velem.

Féltett

téged,

hogy

mi

lenne

veled.

Mindketten láttuk, mennyire hibáztatod magad

349

Hope miatt, és ő nem akarta, hogy még jobban sérülj. Én sem akartam. Most jön ennek a levélnek a legnehezebb része. Nagyon nehéz nekem ezt leírni, mert iszonyatos bűntudatom

volt

amikor

láttam

tudtam,

hogy

történt

miatta. a

ha

velem,

Minden

bűntudatot egyszerűen egy

áldott

a

nap,

szemedben,

bevallanám,

csomó

mi

tipródástól

megkímélhetnélek. De

képtelen

voltam

rá.

Nem

tudtam,

hogy

mondjam el neked, hogy Hope él. Hogy jól van, hogy anyával egyszer láttuk őt, nagyjából három évvel ezelőtt. Tizennégy éves korunkban egyszer elmentünk anyával egy étterembe. Éppen belekortyoltam az italomba, amikor felnéztem és megláttam Hope-t belépni az ajtón. Odafordultam

anyához,

és biztos

holtsápadt

voltam, mert átnyúlt az asztal fölött, és megfogta a kezemet. - Lesslie mi a baj, kicsim? Nem

bírtam

bámultam.

Anya

megszólalni. megfordult,

Csak és

Hope-ot

mindketten

döbbenten hallgattunk. A pincér a mellettünk lévő asztalhoz vezette őket. Mi csak ültünk ott anyával, és bámultuk őt. Hope rám pillantott, amikor leült, aztán úgy nézett másfelé, mintha nem ismerne fel. Nagyon fájt, hogy nem ismert fel, Szerintem akkor sírtam el magam.

Annyira

érzelmek,

és nem

hatalmukba

kerítettek

tudtam, mihez 350

kezdjek…

az A

karkötőmet

piszkáltam,

és

a

nevét

suttogtam,

hátha meghallja, és megint felém néz. Nem hallotta – de a nő aki vele volt, hallotta. Rögtön

felénk

szemében

kapta a

a

tekintetét,

színtiszta

láttam

a

kétségbeesést.

Összezavarodtam. Anya is. A nő Hope-ra nézett. - Szerintem égve hagytam a gázt – pattant fel – Mennünk kell. Hope értetlenül, de szintén felállt. AZ anyukája a kijárat felé terelgette. Anya akkor eredt utánuk. És én is. Amikor mindannyian kiértünk, a nő a kocsihoz sietett

Hope-pal,

és

rögtön

becsapta

az

ajtót.

Anyával odamentünk mögé, és amint megfordult, hogy

szembenézzen

velünk

könnyek

szöktek

a

szemébe. - Kérem… - könyörgött a nő. Utána nem is mondott semmi mást. Anya egy darabig bámulta, de ő is csendben maradt. Én meg csak álltam ott, és próbáltam megérteni, mi történik. -

Miért rabolta el? – kérdezte végül anya.

A nő zokogni kezdett, és végig a fejét rázta. - Kérem… Nem mehet vissza hozzá. Kérem, ne tegye ez vele! Kérem, kérem, kérem… Anya bólintott. Előrelépett, és bátorítóan a nő vállára tette a kezét. - Ne aggódjon… - bíztatta anya. – Ne aggódjon. Anya rám pillantott, az ő szemébe is könnyek szöktet. Aztán visszanézett a nőre. - Én is mindent megtennék, hogy biztonságba tudjam a lányomat. 351

A nő értetlenül nézett anyára. Tudom, hogy nem sejthette, anya milyen sokat tud, de megérezte az őszinteséget. Oldalra döntött fejjel mélyet sóhajtott. - Köszönöm! – lépett hátra tőlünk – Köszönöm! Kinyitotta a kocsiajtót, beszállt, aztán elhajtott. Nem tudom, hol lakik. Nem sikerült rájönnünk a nő nevére, és arra sem, hogy hívják most Hope-ot. A karkötőt azóta nem hordom, mert a szívem mélyén tudom, nem kell megtalálni őt. De azt akarom, hogy Te tudj róla, Holder. Tudatnom kell veled, hogy él, jól van, és az, hogy aznap magára hagytad, a legjobb volt, amit tehettél vele. Ami pedig engem illet… Én veszett fejsze nyele vagyok. Az elmúlt nyolc évet egy merő rémálom mélyén töltöttem, és egyszerűen belefáradtam. A terápia és

a gyógyszer

fájdalmat,

de

semmi

segít kedvem

elzsibbasztani kibírni

ezt

a a

zsibbadtságot. Ezért tervezem, hogy megteszem, amit kell tennem, és ezért olvasod most ezt a levelet.

Fáradt

vagyok,

kimerültem…

Belebetegedtem, hogy olyan életet élek, amilyet nem akarok már. Belefáradtam, hogy boldognak tettetem magam a kedvedért – mert nem vagyok boldog.

Valahányszor

mosolygok,

úgy

érzem,

mintha hazudnék neked. Máshogy pedig nem tudok élni. Tisztában vagyok vele, hogy amikor megteszem összetörik majd a szíved. Tudom, hogy anya és apa is összeroppan tőle. És tudom, hogy gyűlölni fogsz érte. De mindennek tudatában sem gondolom meg magam,

Már

képtelen

vagyok

ilyenekkel

foglalkozni, úgyhogy elég nehéz átéreznem, amin 352

keresztülmész majd, ha mér nem leszek. Nem emlékszem,

milyen

érzés

annyira

becsülni

az

életet, hogy a halál gondolata megijesszen. Szóval tudnod

kell,

hogy

sajnálom,

de

nem

tehetek

semmit. Annyit csalódtam már ebben az életben, hogy őszintén

szólva

belefáradtam

a

reményvesztettségbe. Jobban szeretlek mint gondolnád. Less U.i.: Remélem, még véletlenül sem hiszed, hogy azért mentem keresztül mindezen, mert valahogy kudarcot

vallottál

velem.

Azok

az

éjszakák,

amikor magadhoz öleltél, és kisírhattam magam a válladon…. Fogalmad sincs hányszor mentettél meg eddig.

353

Negyvennyolcadik fejezet

Kiesik a kezemből a füzet. Le a földre. És sírni kezdek.

354

Negyvenkilencedik fejezet

Bemegyek anya dolgozószobájába, és látom, hogy éppen telefonál. Felnéz, amikor becsukom magam mögött az ajtót. Odasétálok az asztalához, kiveszem a kagylót a kezéből, és leteszem. - Te tudtad? - szegezem neki a kérdést. - Tudtad, mit művelt az a féreg Less-szel? Megtörlöm a szememet a kézfejemmel, miközben az ő tekintetét is könnyek homályosítják el. - Tudtad, mit csinált Hope-pal? És tudtad, hogy Hope él és jól van? Tudsz mindent? Anya megrázza a fejét, tekintetébe pedig félelem költözik. Fogalma sincs, hogy mérges vagyok-e, vagy elment az eszem, esetleg ki fogok borulni. - Holder... - szólal meg. - Nem mondhattuk el neked. Tudtam, min mennél keresztül, ha kiderülne számodra, mi történt a nővéreddel. Képtelen vagyok állva maradni, úgyhogy egy székre rogyok. Anya az asztalt megkerülve odajön hozzám, és letérdel elém. - Annyira sajnálom, Holder! Kérlek, ne gyűlölj érte! Bocsáss meg! Sír, és megbánással tele, bocsánatért esedezve néz rám. Hirtelen elég erőt érzek ahhoz, hogy őt is magammal húzva felálljak. 355

- Istenem, dehogy! - ölelem át a nyakát. - Anya, annyira örülök, hogy te tudtad! Megkönnyebbülést jelent a számomra, hogy végig ott voltál Less mellett. És Hope... - tolom el magamtól anyát, hogy a szemébe nézzek. - Ő pedig Sky. Hope Sky, Sky jól van, én pedig szeretem őt. Nagyon szeretem, és fogalmam sem volt, hogy mondjam el neked, mert rettegtem tőle, hogy felismernéd. Anya elkerekedett szemmel hátrál előlem, és visszazuhan a székre. - A barátnőd? A barátnőd Hope? Bólintok. Tisztában vagyok vele, hogy ez az egész számára érthetetlen. - Emlékszel, amikor néhány hónapja először találkoztam Skyjal a boltban? Felismertem. Azt gondoltam, ő Hope, de aztán meg azt, hogy mégsem. Aztán kicseszettül beleszerettem, anya. El sem kezdem sorolni, mennyi szarságon mentünk keresztül együtt ezen a héten. Valószínűleg gyorsabban beszélek, mint ahogy megérthetné. Leülök vele szemben, közelebb húzom hozzá a székemet, aztán előrehajolok, és megfogom mindkét kezét. - Jól van, és én is jól vagyok. Sőt, enyhe kifejezés, hogy jól vagyok. Tudom, hogy minden tőled telhetőt megtettél Lessért, anya. Remélem, te is tudod. Mindent megtettél, amit csak tudtál, de néha minden anyai és testvéri szeretet is kevés ahhoz, hogy megmenekítsen valakit a rémálmától. Egyszerűen muszáj elfogadnunk, hogy így alakult. Ezen már a világ összes bűntudata és megbánása sem változtat. Anya zokogni kezd. Magamhoz ölelem.

356

Negyvenkilenc és feledik fejezet

Sky és én az utolsó két tanítási napra szabadságot vettünk ki. Úgy gondoltuk, hogy ha már hármat úgyis lógtunk, plusz kettő mit számít? Karen szerette volna, ha Sky egész héten szem előtt van. Aggódott, hogyan érintette őt ez az egész. Elvileg beleegyeztem, hogy adok egy kis időt Skynak, gyakorlatilag viszont Karen nem látja, hogy Sky ablaka az éjszaka közepén rendszeresen ki- és bemenő forgalomnak örvend. Az én jóvoltomból, természetesen. Anyával pedig több komoly beszélgetésünk is volt az elmúlt néhány napban. Mindent tudni akart, amit Lessről és Hope-ról eddig tudtam, és persze arra is kíváncsi volt, mi történt a hétvégén Austinban. Aztán a Skyjal való kapcsolatomra is kíváncsi volt, úgyhogy felvilágosítottam. Utána kijelentette, hogy találkozni szeretne vele. Úgyhogy most itt vagyunk. Sky most lépett be a házba, anya pedig éppen magához öleli. Anya azonnal elsírta magát, amitől Sky is könnyezni kezdett. Éppen az előszobában állnak, és anya nem akarja őt elereszteni. - Nem akarom megzavarni a nagy egymásra találást - szólalok meg - De anya, ha nem engeded el, még a végén elijeszted. Anya nevetve szipog egyet, és elhúzódik Skytól.

357

- Annyira szép vagy! - mosolyog rá, aztán felém fordul. Nagyon szép, Holder. - Ja, egész rendben van - vonok vállat. Sky kacagva megpaskolja a karomat. - Emlékszel? A beszólások csak leírva viccesek... Megfogom, és magamhoz húzom. - Te nem szép vagy, Sky - súgom a fülébe. - Te hihetetlen vagy. Viszonzásképpen átölel. - Te sem vagy annyira rossz. Anya kézen fogja őt, elvonszolja előlem a nappaliba, aztán elárasztja a kérdéseivel. Tetszik, hogy egyetlen kérdés sem a helyzetére vagy a múltjára vonatkozik. Egyszerű kérdések arról, hogy például milyen szakra fog jelentkezni, és hol szeretne tovább tanulni. Kettesben hagyom őket a nappaliban, hadd beszélgessenek - addig kimegyek a garázsba egypár dobozért. Anyával már egyeztettünk Less szobájának kipakolásáról. Most, hogy Sky itt van, szerintem már valóban képes leszek megcsinálni. Visszamegyek a nappaliba, és mindkettejüknek a kezébe nyomok egy-egy dobozt. - Gyertek, rendbe kell tennünk egy szobát... — mondom nekik. A délután további részét Less szobájának kitakarításával töltjük. Egy dobozba gyűjtjük a képeit és minden olyasmit, ami fontos volt neki, a ruháit pedig felajánljuk majd jótékonysági célra. A füzetek közül mindkettőt megfogom, és becsomagolom abba a farmerbe, amelyik több mint egy évig hevert a földön, aztán beteszem őket egy másik dobozba. Abba, amelyiket megtartom magamnak. Miután befejeztük a pakolást, anya lemegy Skyjal. Kiviszem a dobozokat a folyosóra, aztán megfordulok, hogy bezárjam magam 358

mögött az ajtót. Mielőtt teljesen becsukom, Less ágyára pillantok. Már nem meghalni látom őt. Hanem mosolyogni.

359

Negyvenkilenc és háromnegyedik fejezet

- Azt hittem, ezen a hétvégén Karen nem megy sehova jegyzem meg Skynak, amikor belépünk a házukba. - Könyörögtem neki, hogy menjen. Napok óta a nyakamban lihegett, úgyhogy megmondtam neki: ha nem lép le a bolhapiacos dolog kedvéért, el fogok menekülni. Bemegyünk Sky szobájába, és bezárjuk magunk mögött az ajtót. - Ez azt jelenti, hogy ma éjjel megpróbálhatlak teherbe ejteni? Szembefordul velem, és vállat von. - Azt hiszem, gyakorolhatunk - mosolyog. És azt csináljuk. Éjfél előtt legalább háromszor.

Az ágyán fekszünk, összeölelkezve a takaró alatt. Összekulcsolt kezeinket feltartja, hogy nézegesse. - Tudod, emlékszem... Oldalra döntöm a fejemet, hogy a párnán hozzáérjen az övéhez. - Mire emlékszel? Elhúzza a kezét, aztán kisujját az enyém köré fonja. - Erre. Emlékszem, amikor először fogtad így a kezemet. És mindenre, amit akkor este mondtál nekem. Behunyt szemmel mély lélegzetet veszek.

360

- Nem sokkal azután, hogy Karen idehozott, megkért rá, hogy felejtsem el a régi nevemet, és vele együtt minden szörnyűséget. Akkor eszembe jutottál, így rávágtam, hogy szólítson Skynak. Feltámaszkodik a könyökére, s lenéz rám. - Te mindig ott voltál nekem. Még ha nem is emlékeztem rá... mindig ott voltál. A füle mögé simítom a haját, megcsókolom, majd visszahanyatlok az ágyra. - Annyira szeretlek, Sky! - Én is szeretlek, Holder. Kihúzom alóla a karomat, a hátára fektetem, és lepillantok rá. - Megtennél nekem valamit? Bólint. - Mostantól légyszi szólíts Deannek.

361

Utolsó fejezet

Less!

Rég nem írtam neked. Ma akadtam ré a korábbi leveleimre, mert szükségem volt néhány dobozra a továbbtanulás miatti költözéshez. A farmeredet is megtaláltam, ami több mint efy évig hevert a szobád padlóján. Bedobtam a szennyes tartóba, hogy ne fáradj vele. Nagyon szívesen. Szóval igen… A főiskola. Főiskolás leszek. Elég menő, nem? Még mindig hátravan néhány hét a kezdésig, Sky viszont már pár hónapja ott van. Az otthoni oktatást beszámították a pontjai közé, úgyhogy rögtön érettségi után elutazozz, hogy egérutat nyerjen. A kis versengő! 362

De nem aggódom, mert úgy tervezem, hogy utolérem, amikor odaérek. Gonosz tervet eszeltem ki,

hogy

biztosan

így

legyen.

Valahányszor

tanuláson, vagy leckeíráson kapom majd, a fülébe súgok valami pajzán dolgot, vagy megvillantom a gödröcskés mosolyomat. Ettől aztán olyan izgatott lesz, hogy nem tud majd odafigyelni, megbukik az összes tárgyból, miközben és minden dicsőséget zsebre vágva lediplomázom. Vagy

egyszerűen

csak

hagyom

nyerni.

Néha

szeretem, ha hagyhatom nyerni. Elképesztően hiányzik, de most már egy hónapon belül megint ugyanabban a városban leszünk. Szülők nélkül. Takarodó nélkül. És ha rajtam múlik, csinos kis ruhákon kívül más nem lesz a szekrényében. Affene… Most, hogy így belegondolok, szerintem mindketten meg fogunk bukni. Sok minden történt a legutóbbi levelem óta, ugyanakkor úgy is mondhatom, hogy semmi sem. Az

első

néhány

hónaphoz

képest,

miután

hazajöttem Austinból apától, az év további része 363

elég nyugis volt. Miután Skí megtudta az igazat, Karen

feloldotta

a

technológiai

korlátozásokat.

Kapott tőlem egy iPhone-t az igazi szülinapjára, most pedig már laptopja is van, úgyhogy minden este látjuk este egymást Skype-on. Bírom a aSkype-ot. Nagyon. Csak úgy mondom. Anya és apa jól van. Apának nem állt össze a kép, amikor bemutattam neki Sky-t, de nem is vártam el tőle. Nem sok időt töltött velünk, amikor kicsik voltunk, mert olyan sokat dolgozott. Viszont kedveli

őt.

És

anya?

Te

jó

ég,

Less!

Anya

egyszerűen nem tud betelni vele. Egy kicsit kiráz tőle

a

hideg,

attól

milyen

közel

kerültek

egymáshoz, de végül is jó dolog. Anyának is jó. Az , hogy

Sky

a

családunk

része

lett,

picit

segít

enyhíteni a miattad érzett gyászát. Igen,

még

mindannyian

gyászolunk

téged.

Mindenki, aki szeretett téged. Bár már nem élem át újra és újra a halálodat, őrülten hiányzol. Nagyon-nagyon.

Főleg,

amikor

valami

olyasmi

történik, amiről tudom, hogy viccesnek gondolnád. Azon kapom magamat, hogy nevetek, és hirtelen eszembe jut, hogy már egyedül nevetek… pedig 364

mindig várom, hogy velem együtt nevess. Hiányzik a nevetésed. Az önsajnálatig folytathatnám a listát, hogy mi minden hiányzik belőled. Az elmúlt egy évben viszont megtanultam, mit is jelent ez a hiányérzet. Ahhoz ugyanis, hogy valaki hiányozzon neked, először részesülnöd kellett abban a kegyben, hogy az életed része legyen. Noha tizenhét év közel sem elég egy életből ahhoz, hogy veled töltsem, mégis tizenhéttel több, mint amennyi azoknak jutott, akik egyáltalán nem ismertek téged. Úgyhogy próbálom így nézni a dolgot… Hogy állati szerencsés vagyok. Én vagyok a legszerencsésebb testvér az egész világon. Megyek, elkezdem élni az életemet, Less. Egy olyan életet, amit szívből várhatok – pedig komolyan az hittem, sosem leszek képes ilyet mondani. De azt is elhittem, hogy mindig is reménytelen maradok, pedig

a

remény

ma

már

mindennap

mosolyog. Sőt, olykor éjszaka is… Skype-on. Szeretlek. 365

rám

Dean

366

Köszönetnyilvánítás

Először és legfőképpen hatalmas köszönet illeti Griffin Petersont a Losing Hope borítójának formába öntéséért. Az olvasókkal együtt becsülöm a kedvességed és a szerénységed! És még egyszer szeretnék köszönetét mondani a bloggereknek a kifogyhatatlan támogatásukért. Nélkületek ezek a könyvek nem születhettek volna meg! A Hopeless és a Losing Hope írásakor nem is álmodtam arról a rengeteg támogatásról és visszajelzésről, amit az olvasóktól kaptam. Annyian osztottátok meg velem a történeteteket, és szántatok időt arra, hogy beavassatok, mennyit segítettek nektek ezek a kötetek a saját harcaitok megvívásában és az „üres oldalak” alkalmával... Köszönet illeti mindannyiótokat, akik hozzám fordultak. Ezért fogok továbbra is írni... mert ti továbbra is mellettem vagytok.

367