HAJDÚBÖSZÖRMÉNY HETILAPJA
2014. FEBRUÁR 28.
3. oldal
Borverseny
XXIV. ÉVFOLYAM 8.. SZÁM
Emlékezés
5. oldal
HETI AKTUÁLIS
Segítség a rászorulóknak Bertalan Erzsébet
Civilek a pályán Gellén László
A
Hajdú Rendezvényházban tartották a Hajdúböszörményi Közművelődési Tanács Napját február 20-án és 21-én, amelyet a tanács ülése mellett borverseny és bál is színesített. A civil szervezet alapításának története 2008 őszéig nyúlik vissza, amikor a Hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes Baráti Köre és a Hajdúböszörményi Fiatal Művészek Egyesülete útjára indította a kezdeményezést, majd egy évvel később hivatalosan is megalakulhatott a tanács. Céljuk azóta is a közművelődés képviselete, a lakossági igények megjelenítése, a kulturális érdekérvényesítés és a civil szervezetek tevékenységének összehangolása. zűcs János, a tanács elnöke elmondta, hogy ugyan szervezetük csak véleményezési joggal bír, mégis képesek érvényesíteni az általuk képviselt civilek érdekeit. Ernyőszervezetként több mint tíz helyi kulturális egyesületet fognak össze. Ennek is köszönhetően komoly eredményeket tudhatnak magukénak, amelyek jó alapot nyújtanak az önkormányzattal való együttműködéshez. A közös munka során sikerült elérni, hogy az éves rendezvénytervet már az előző év októberében összeállítsák. Az összefogásnak hála nagyobb esélyekkel nyújthatnak be pályázatokat. Folyamatosan segítik és gyakran látogatják egymás rendezvényeit. Rendszeresen és széles körben igyekeznek bemutatni tevékenységüket. A tagszervezetek közötti információáramlás elősegíti az együttesen meghatározott célok megvalósítását. (Folytatás a 3. oldalon.)
S
Az önkormányzat újabb sikeres pályázatának köszönhetően tartós élelmiszerekből álló csomagokat osztottak a rászorulóknak február 19-től egy héten át a Szociális Szolgáltatási Központban. Az uniós Élelmiszersegély Program keretében a város az idén is a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal és a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal együttműködve valósította meg a karitatív programot. Hajdúböszörményben mintegy ezer család vehette át a lisztet, száraztésztát, konzerv kukoricát, kristálycukrot és tejet tartalmazó adományt. Fórizs László alpolgármester megfogalmazta, bízik benne, hogy ezzel a támogatással is hozzájárulnak a nehéz helyzetben élő családok mindennapi megélhetéséhez. Az alpolgármester külön kiemelte, hogy a Hajdúböszörményben tavaly indult Segítő Kezek Programban részt vevő nyolcvan éven felüli idősek közül száznyolcvanan vehettek át élelmiszercsomagot.
Könyvkarnevál
Magas színvonalon
A
Magyar Turizmus Zrt. 2013-ban is nagy hangsúlyt fektetett a Tourinform-hálózat szolgáltatásainak fejlesztésre. Ennek érdekében kilenc éve új minőségbiztosítási rendszert vezettek be, amelynek keretében irodáikban rendszeresen átfogó ellenőrzéseket tartanak, ahogyan tették a hajdúböszörményi kirendeltségükben is. A helyi iroda átlagon felüli eredményeket ért el mind a szakmai, mind a személyes ellenőrzés, valamint a nemzeti turisztikai adatbázisba történt adatgyűjtés és -frissítés során. Teljesítményük alapján kiemelkednek az országos hálózat 125 irodája közül.
Tündérek, királylányok, bohócok és sok más mesehős népesítette be a városi könyvtárat február 21-én. A farsanghoz kapcsolódva immár második alkalommal rendezték meg a „Könyvkarnevál” elnevezésű programot a gyermekrészlegükben. Az alkalomra ötven alsó tagozatos kisdiák öltözött kedvenc meseszereplője jelmezébe. A rendkívül jó hangulatú programról minden gyerek emlékezetes élményekkel térhetett haza.
2
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXIV. ÉVFOLYAM 8.. SZÁM
Fehér Zsigmondné
A hét arca Gargya Imre
Ismeretlenül találkoztam beszélgetőpartneremmel, akiből már az első pillanatban határtalan lelki béke és harmónia áradt. Honnan ez a csoda, arra az eddigi élete, az Istenbe vetett mélységes hite, a zene szeretete lehetne a válasz. Minden idegszálával kötődik szülővárosához, Böszörményhez. Éppen ezért nem volt kérdés, hogy a nyíregyházi főiskolai éveket követően férjével együtt hazajöjjenek, s itt teremtsék meg az otthon melegét maguk és születendő gyermekeik számára. A Rákóczi-iskola magyar-könyvtár szakos pedagógusának életében jelentős időszak volt a millenniumi esztendő. Szenes József akkori plébános inspirálására kezdte meg tanulmányait Debrecenben, a kán-
torképzőben. Nem minden előzmény nélkül való volt a stúdium, hiszen a helyi zeneiskolában alapozta meg tudását, fuvola tanszakon. Életében fontos momentum volt a fúvószenekar is, hiszen ott ismerte meg későbbi férjét, ahogy mondani szokták, szerelem volt első látásra… A kántorképzés négy esztendeje alatt nagy segítségére volt a Kéryházaspár, akiknek neve ismerősen cseng a böszörményi komolyzenei berkekben járatosak számára. Tizenöt esztendeje, hogy - Váradi Antal utódaként - kántorként szolgálja a helyi római katolikus egyházközséget, akik a tavalyi évben ünnepelték a templom felszentelésének 150 éves évfordulóját. Amikor elvállalta a felkérést, nem gondolta, hogy mekkora felelősséggel jár a szolgálat. Az egyházi liturgia szerves része a zene, amely Istenhez emeli az emberi lelkeket, ebben pe-
dig kulcsszerepe van a kántornak, és nem utolsósorban a ,,hangszerek királynőjének”, az orgonának. – Soha sem szabad öncélúnak lenni – állapítja meg Erzsike. Kán-
torként nagyon fontos, hogy a lelkipásztorokkal megfelelő kontaktus legyen. Szenes Józseffel,
Van képe hozzá?
Hajdúböszörmény ingyenes hetilapja Megjelenik 12 000 példányban Főszerkesztő: V. SZABÓ SÁNDOR Szerkesztő: VARJASI IMRE Szerkesztőségi titkár: GARGYA BRIGITTA Fotó: HORVÁTH TAMÁS Szerkesztőség: 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. Tel./fax/üzenetrögzítő: 52/ 280-040 E-mail:
[email protected] Lapterv és nyomdai munkák: Center-Print Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Szabó Sándor Felelős kiadó: Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Kiss Attila polgármester 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai I tér 1. Terjeszti a Magyar Posta • ISSN 0866-6660 Szabadhajdu online: www.hbtv.hu A hirdetések tartalmáért szerkesztőségünk felelősséget nem vállal.
Szerkesztőségünk nagy örömére egyre több kép érkezik rovatunkba. Köszönet az olvasóknak, akiket továbbra is arra biztatunk, osszák meg városunk közönségével féltve őrzött felvételeiket. Arra kérjük önöket, hogy a fényképek átadásakor rövid történetet és időpontot is mellékeljenek, így pontosan és tényszerűen tudjuk közölni a felvételeket. A most bemutatott fotók az 1950-es év tavaszán és nyarán készültek. Az elsőn a Lovas Márton és két lelkésztársa által konfirmált református leányok és fiúk láthatók. A húsvéti ünnepen készült fotó kü-
Pankotai Józseffel és Kocsis Gáborral is azon igyekeztek, hogy minden cselekedetükkel a közösséget szolgálják Isten dicsőségére, amely bizalmával tüntette ki őket. Egy háromgyermekes édesanya ül velem szemben, a gyerekek szintén a zeneiskola ifjú művészpalántái. Arcáról sugárzik a derű. Amikor arról kérdezem, hogy szabadidejében mivel foglalkozik szívesen, kicsit szokatlan választ ad: -A férjemmel együtt közös az álláspontunk ebben a kérdésben állapítja meg Erzsike. – Talán ezért is vagyunk egymással lelki közösségben. Összemosódik a hivatás és a szabadidő, mi nem munkának tekintjük azt, amit csinálunk, hanem kikapcsolódásnak, feltöltődésnek. Erzsike hitvallásként Szent Ágoston gondolatait vallja magáénak: „Aki szeret, az énekel, s aki énekel, az kétszeresen imádkozik. Aki pedig jól imádkozik, jól él”.
lön érdekessége az a momentum, hogy az 1950-es években az akkori kommunista hatalom nem nézte jó szemmel a templomba járókat. Ebben az időben a vallás melletti elkötelezettségnek is betudható volt az, hogy a szülők, de különösen a nagyszülők ragaszkodtak a gyermekek megkereszteléséhez. Igaz volt ez mind a keresztény és a keresztyén egyházakra is. A második kép a Bocskai téri központi leányiskola végzős diákjairól készült 1950 nyarán, kiknek osztályfőnöke Tóth Ilona tanárnő volt. A felvételeket Molnár Lászlóné született Galaczi Katalin bocsátotta rendelkezésünkre, aki mindkét felvételen látható. Olvasóinkat pedig továbbra is arra biztatjuk, hogy legyen képük hozzá, mert nekünk van képünk hozzá, hogy közzétegyük a fényképeket.
2014. FEBRUÁR 28.
(Folytatás az 1. oldalról.)
E
nnek érdekében havonta ülésezik a tanács, amelynek során a képviselők beszámolnak egyesületük aktuális tevékenységéről és jövőbeni terveiről. endezvényeik mára szervesen hozzátartoznak a város életéhez. A Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és Kulturális Egyesület már négy alkalommal szervezte meg a Hajdúböszörményi
R
VÁROSI HETILAP
Civilek a pályán
Dísznövény és Ízek Fesztiválját. A Salida Tánc Sport Egyesület júniusi gálája tradícióvá vált az évek alatt, ahogyan a HAFIM által szervezett Jazz-Blues Jamboree is. A Bocskai Néptáncegyüttes rendszeres fellépője a városi rendezvényeknek. A Veterán Kulturális és Sport Egyesület is évente több alkalommal rendez kiállításokat. z elnök kiemelte, már a kezdetek óta igyekeznek kreatív kritikát megfogalmazni
A
és – amennyiben szükséges – új módszereket javasolni. Ehhez elengedhetetlen a problémák alapos és higgadt körbejárása, amit követően nekiláthatnak a megoldásuknak. peciális szerepüknek köszönhetően segítséget nyújthatnak a civil szféra szereplőinek, hiszen jól ismerik a rájuk vonatkozó jogi hátteret. Azon dolgoznak, hogy segítsék a tagok boldogulását, és átláthatób-
S
A közművelődési tanács napjához kapcsolódóan szervezték meg a városi borversenyt. A megmérettetésre közel nyolcvan borral neveztek a termelők, melyeket a Tessedik Sá-
3
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Borverseny muel Kertbarát Kör tagjainak lehetett leadni. A hagyományokhoz híven az
Kuktaszemmel Szathmári Antal, a Veress Ferenc Szakképző 10. osztályos szakácstanulója
Városunkban február 15-én tartották a szakács-világbajnokságon induló hajdúböszörményi csapat támogatása érdekében megrendezett jótékonysági bált. A Veress Ferenc Szakképző Iskola 10. évfolyamos szakács-
tanulójaként nagyon örültem, hogy felkérést kaptam a menüt elkészítő szakácsmesterek munkájának segítésére. Élmény és megtiszteltetés volt a szakma kiválóságaival dolgozni. Együtt főzhettem Rédai Attila világbajnok aranyérmes és Boros László Venes-díjas mesterszakácsokkal, Gajdán Antal olimpiai ezüst és Gajdán Attila olimpiai bronzérmes szakácsokkal. Kiváló alkalom volt ez arra, hogy több szakmai fogást elsajátítsak. Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a felejthetetlen napon.
idén is három kategóriában hirdettek eredményt. A város díját Sulyok György fehér borának
A főszerkesztő halálára Bár Király Ferenccel soha nem találkoztam, sokat hallottam róla Böszörménybe kerülésemkor, büszkén emlegették. A Debreceni utca páros oldalán, a körút közelében lakott édesanyjával egy fehérre meszelt kis házban, míg el nem került szülővárosából a hatvanas évek elején. A böszörményi Traktor csapatában évekig rúgta a labdát. Újságírói pályáját a Hajdú-Bihari Naplónál kezdte, majd 1972-76-ig az MTI havannai, 1982-től madridi tudósítója, 1986-89 között a Népsport főszerkesztője volt. Emlékezetes, máig érvényes interjút készített Puskás Ferenccel a Képes Sport 1983. november 22-ei számában „Volt egyszer egy 6:3” címen. A sportújság első embereként fórumon is járt Böszörményben, s mindig szívesen jött, ha hívták. Király Ferenc 1938. február 18-án látta meg a napvilágot Hajdúböszörményben, és most, február 17-én halt meg születésnapja előtt pár órával 76 éves korában. Emlékét megőrizzük.
bá tegyék a gyakran kusza jogszabályokat. elenleg a törvények változása miatt a közhasznú egyesületté való átalakulás elősegítésével foglalkoznak, amivel új pályázati lehetőségek nyílhatnak meg a tagok számára. A jövőben is várják a csatlakozni kívánó kulturális és közművelődési civil szervezeteket.
J
ítélték. A fehér borok versenyében Szathmári Imre, a vörös borokéban Varga Márton, a rozé kategóriában pedig Bácsi Sándor lett a győztes.
Márciusi ellenőrzések
A rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a kerékpáros közlekedés szabályainak, a kanyarodási szabályoknak a betartása. A szabálysértések ellenőrzése során a hónap első hetében figyelmeztetnek, a második és harmadik héten helyszíni bírságot alkalmaznak, míg a hónap hátralévő részében a szabálysértőkkel szemben feljelentést tesznek az intézkedő rendőrök. Az ellenőrzés időszakában a vezetés közben mobiltelefonjukat használók is büntetésre számíthatnak.
Rendőrkézen a betörők Az elmúlt időszakban bejelentések érkeztek a rendőrkapitányságra, hogy Bodaszőlőn több hétvégi házba betörtek és onnan értéktárgyakat tulajdonítottak el. A nyomozás során az elkövetőket rövid időn belül elfogták. A bűncselekményeket két fiatalkorú személy követte el, akik beismerő vallomást tettek, a lopott holmi egy része is előkerült.
4
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXIV. ÉVFOLYAM 8.. SZÁM
Csengőfrász és pufajka Emlékezés a kommunizmus áldozataira Varjasi Imre
A
kommunista klientúra jelentős része Kádár János vezetésével 1956. november 4-ét követően – történelmünk során nem először – elárulta nemzetét és a szovjet szuronyok árnyékában fegyverrel támadt honfitársaira.
nak a kérdést, idézem szó szerint: „Forradalom vagy ellenforradalom. A felelet rá, ellenforradalom, mégpedig a javából” – fogalmaztak, s a dokumentum folytatódik tovább… Ugyanezen az ülésen Répánszki András főhadnagy, rendőrkapitány így zárta szavait: „… aki akadályozni akarja a szocializmus építését, azt a legsúlyosabban fogjuk bün-
Titkos találkahely az Uzsok téren
sorra szervezték be az ügynököket. „Tószegi”, akit Molnár Miklós néven anyakönyveztek, 1952-ben diáktársairól, környezetéről jelentett. Az 1955-ös születésű Szauer Mária, aki „Gabi” néven adta munkatársairól jelentéseit. Ma is köztünk élnek.
ből is pontosan beazonosítható az ellenzéki mozgalom ismert alakja. Az elmúlt időszak kutatásai pedig fényt derítettek a konspirációk titkos helyszínére is, a besúgók és tartótisztjeik találkahelyére is, ami nem volt más, mint az Uzsok tér egy szám alatti „Virág” fedőnevű ingatlan, a strand. Ha viccelni akarnánk, azt mondhatnánk: az ügynökök lubickoltak a gyógyvízben, miközben jelentettek, s feltehetően a Tanú című filmből is ismert jelenet szerint adták konspiratív beszámolóikat Virág elvtársnak, ürgebőrbe bújva, de legalább is fecske fürdőgatyában. Ami ettől persze sokkal komolyabb és tény, hogy titkos találkahelyet csak a tulajdonos engedélyével, közreműködésével, egyetértésével, vezető jelenléte mellett lehetett igénybe venni és működtetni. Ugyanis a tulajdonos, az úgynevezett társadalmi kapcsolat, maga is a beszervezettek közé tartozott, hatos karton és írásos jelentési kötelezettség nélkül. böszörményi „Telkes” nevű informátor is bizalmi ember volt. Az 1947-ben született Tardi Imre a belső elhárításra szakosodott. Pontosabban a „Figyelő dos�sziéval” rendelkező, a kommunisták által a rendszer ellenségeinek
„Váradi Gábor” fedőneve mögött pedig a néhai Székelyhidi Ágoston személyére bukkanhatunk. Ő nem is ügynöke, hanem titkos megbízottja volt a rendszernek. Fizetség is járt a szolgálatért. Barátai, művészek, írók és ellenzéki politikusok tevékenysége szerepelt jelentéseiben. A hatalom 1988-ban mindent tudott az alakuló MDF-ről, a legszűkebb megbeszélések részleteiről, az ellenzéki mozgalmak belső ügyeiről. A „Váradi Gábor” fedőnevű ügynök hatos kartonján a beszervezés napja 1976. május 24. De 1988-89-es napi jelentések-
nevezett személyekről készített jelentéseket. A besúgók persze nem önmagukért éltek és jelentettek. Tartótisztjeik működtették a rendszert. Konspiráltak, elemeztek s továbbadták a belügyi, a párt- és KISZ-vezetőknek (egészen városi vezetési szintig) az összegző jelentéseket. Csak azért, hogy a kommunista klientúra saját hatalmát életben tarthassa. Mi pedig, miután a korabeli dokumentumokból megismertük tetteiket, nem teszünk mást, mint közreadjuk róluk szerzett ismereteinket. Harag és részlehajlás nélkül.
A
jelentésírókban és az írások megrendelőiben a forradalom után bizony nem volt hiány. 1957-től például több mint ötszáz embert figyeltek meg a megyében, köztük tizenhat böszörményi személyt. A hetvenes-nyolcvanas években Hajdúböszörményben is
Bagosi Péter gazdálkodót az 1957-ben keletkezett dokumentum alapján, melyben szomszédai jelentették fel, azonnali hatállyal rendőrségi felügyelet alá helyezték
A
nevében szocialistává és munkássá avanzsált kommunista párt (MSZMP) Ideiglenes Központi Bizottságának 1957. január 29-i döntése után a munkásőregységek tagjai – akiket egykori ávéhásokból, kisnyilasokból és pufajkásokból szerveztek újjá – zaklatták és üldözték a forradalomban szerepet vállalókat. Tudunk olyan hajdúböszörményi esetről, amikor véres kéznyom jelzi a papíron, hogy a fogva tartott csak a verés hatására írta alá előre megfogalmazott vallomását. Fazekas Béla egykori gazdálkodót Répánszki András és egyik beosztottja vallatta. Az esetről még orvosi látlelet is készült. Emellett se szeri, se száma nem volt az ítélet nélküli büntetéseknek.
Vallanak a dokumentumok
A
korabeli dokumentumokból más is kiolvasható. Például ismert böszörményi személyek tevékenységét árnyalják a tények, s teszik kerekké az életútjukat. Az 1957. február 17-ei hajdúböszörményi tanácsülésen például Végvári József, a VB elnökhelyettese az akkori gimnáziumigazgatóval közösen a párt felkérésére írt „elemzésükben” az októberi forradalmi napokat „vizsgálva” feltették maguknak és kommunista elvtársaik-
tetni”. Nos! Utóbbi felszólaló és a hozzá hasonlók betartották ígéretüket. Osztották a halált és a súlyosabbnál súlyosabb ítéleteket. S ha szükségét érezték, vertek és kínoztak. Ismerünk például olyan esetet is, hogy a böszörményi rendőrségi fogdában 1957 őszén úgy megvertek egy énektanárt, hogy dobhártyája beszakadt, és egyik fülére megsüketült. Éliás és Répánszki rendőrök rugdosták félholtra a kihallgatottat. z szinte mindennapos volt, amikor barát a barátot, munkatárs a munkatársat jelentette fel. Wladimír János, az ötös számú iskola egykori igazgatóhelyettese a forradalmat követően, 1956 decemberében a helyi pedagógus szakszervezet elnöke lett. A tanár kiállt a forradalom mellett és a Kádár kormány legitimitását is megkérdőjelezte, s elítélte a helyi pedagógusokból alakult MSZMP szervezetet. Főnöke, Biri Antalné igazgatóasszony ezt nem nézte jó szemmel, s a rendőrségen jelentette helyettese magatartását. Azonnali vizsgálat indult Wladimír ellen, akit 1957. április 18-tól rendőrségi felügyelet alá helyeztek, tisztségéből felfüggesztették, s egészen 1967. július 22-ig folyamatosan megfigyelték, zaklatták, s tevékenységéről jelentést írtak.
A
A
2014. FEBRUÁR 28.
VÁROSI HETILAP
5
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Tóth Mária és Lévai István 2014. február 15-én ünnepelte házasságkötésük 50. évfordulóját szűk családi körben. A Méliusz Benedek Elek Könyvtára (Debrecen, Piac u. 68.) szeretettel meghívja az érdeklődőket március 18-án (kedden) 17 órára TARCZY PÉTER ZSOLT grafikus kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Vitéz Ferenc költő
Alkotókat várnak
Közreműködik: Régi Erzsébet vers A tárlat megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében, április 12-ig.
Kiadványok támogatása Az önkormányzat pályázatot hirdet Hajdúböszörmény kulturális életét gazdagító, kiemelt értéket képviselő helyi kiadványok megjelenésének támogatására. A pályázat célja a város bemutatását szolgáló történelmi, néprajzi, irodalmi, művészeti (egyéb kulturális), gazdasági jellegű, nyomdai (elektronikus-) úton vagy hang (kép-) rögzítéssel előállított kiadványok megjelenésének támogatása. A pályázati kiírás és az adatlap beszerezhető a Polgármesteri Hivatal 62. sz. szobájában, illetve letölthető a www.hajduboszormeny.hu honlapról.
Lévai Benedek és Kocsis Mária 2014. február 20-án ünnepelték 60. házassági évfordulójukat. Nagyon jó egészséget és hosszú boldog életet kíván fia és családja valamint a Rab család.
6
VÁROSI HETILAP
Közérdekű Rendőrség: 107 Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Polgármesteri Hivatal: 563-200 VEZETŐI FOGADÓÓRA: március 5. 9-12 óra dr. Szathmári Anita aljegyző KÁLVIN TÉRI RENDELŐINTÉZET: Telefon: 560-130 www.eszv.hu ORVOSI ÜGYELET Telefon:
311-104
GYEREKORVOSI RENDELŐ, Védőnői szolgálat: Ady tér 10. (piac épülete, I. em.) GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET hétköznap: 19-22 óráig szombaton: 13-22 óráig vasárnap, munkaszüneti napon: 8-22 óráig 28-án: Hajdú (Árpád u. 45.) 1-jén: Kehely (Arany J. u. 12.) 2-án: Kehely (Arany J. u. 12.) 3-án: Szentháromság (Pálnagy u. 1/a.) 4-én: Újvárosi (Tesco) 5-én: Vöröskő (Karap F. u. 5.) 6-án: Arany Sas (Ady tér 11.) 7-én: Bethlen (Bethlen u. 9.) ÁLLATORVOSI ÜGYELET: március 1-3.: dr. Cs. Varga Sándor (Enyingi T. B. u. 3. Tel: 06-30-965-4187) HBCom ügyfélszolgálat: 229-190 HBTV:
219-999
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
ingatlan. Tel: 06-30-750-1323, 06-20-2283219.
Ingatlan Sürgősen eladó! Hajdúböszörményben a főutcán 2. emeleti, kétszobás, erkélyes, összkomfortos lakás. Tel: 06-30-583-6948.
Hb. Martinovics u. 26. szám alatti kertes ház eladó! Érdeklődni ugyanott a délutáni órákban.
HB. csendes kertvárosi részén eladó egy 2004-ben épült igényes kivitelű, 140 m2 alapterületű családi ház. Érd: 06-30-4066666.
Hb. központjában téglaépítésű, II. emeleti, 75 m2-es, 3 szobás, 2 erkélyes lakás eladó. Érd: hétvégén egész nap, hétköznap 17 óra után. Tel: 06-20-539-61-81, 227-989.
Állattartásra is alkalmas melléképületekkel 3 szobás családi ház eladó a Zaboskertben. Tel: 06-20-540-3621.
Eladó Pródon egy 2 szoba-konyhás, új fürdőszobás ház nagy melléképülettel, szénatartóval. Tel: 30- 473-94-81.
Hb-ben, a Karap Ferenc u 3. II/2. sz alatti felújított, 49 m2 lakás eladó. Érd: 06-203767-746.
Jármű
Ford Focus 1,4 Ambiente 2005. 11. havi, Eladó HB-ben felújított, klímás, 65m2-es 4. 180 e km, kitűnő állapotban eladó 999 e Ft. emeleti lakás a Győrössy-kertben tel: 06-20/ 20/498-70-40. 557-4731.
Eladó Hb. Maghy Z. u. 3. (Rákóczi u.) sz. alatti ház 351 m2 telken. 06-20-327-5932. Eladó Hb. Debreceni u. 62. sz. alatti ház, bútorok, tv, gáztűzhely, varrógépek, terménydaráló. Érd: 06-20-945-3174. Kis rezsijű ház eladó. Ipari áram, garázs van. Tel. 06-30-356-4504.
Kiadó Kossuth u. 5. sz. alatti zárt udvarú társasházban garázs kiadó március 1-jétől. Érd: 0630-391-6363. Hb. Korpona u. 1/a. (piaccal szemben) 84 m2 üzlethelyiség kiadó. Tel: 06-20-344-6363.
Köszönetnyilvánítás
Közvilágítási hibabejelentő: Telefon: 06-80-204-270
Eladó az Orbán Balázs u. 38. alatti telek. Érd: 713-626 (Középkert).
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk
Tigáz: 06 40 333 338
Petőfi u. 22. sz. alatti ingatlan eladó. Jó befektetés, érdeklődjön! Tel: 228-346.
219-019
A művelődési központban működő közösségek programjai Március 2. 15 óra: a Dóry József Nótaklub foglalkozása. Március 3. 17 óra: Kézimunkakör foglalkozása.
Hb. Enyingi T. B. u. 26. sz. és a Dorogi u. 20/A alatti, egy telken lévő ingatlanok eladók. Érd: 228-462. Hb. Bajcsy-Zs. u. 14/1 alatt 75 m +tetőtér összkomfortos családi ház eladó. I. ár: 10,5 millió. Érd: 06-70-273-18-94.
Március 4. 17.30 óra: a Vasvári Pál Társaság foglalkozása. Erdélyi Márta előadóestje – Sík Sándor. Március 4. 18 óra: a Hajdúböszörmény Fejlődéséért Egyesület ülése a SGMK előadó terében. Téma: Városunk 2014. évi költségvetése. Március 6. 15 óra a Honismereti Klub foglalkozása. Nőnapi megemlékezés.
TÖRÖK FERENC
Eladó Hb. Arad u. 12. sz. alatt egy 330 m -es 2
Március 3. 17 óra: a Tessedik Sámuel Kertbarátkör foglalkozása.Vendégünk Szabó József.
gyászszertartásán megjelentek, ravatalára virágot, koszorút helyeztek és mélységes fájdalmunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család.
Szolnoki János (erdész) halálának 5. évfordulójára Elmentél tőlünk egy csendes hajnalon, Köszönni, búcsúzni sem volt alkalom, Lelked elszállt, mint hópihe a fényben, Ragyogj ránk fényes csillagként az égen. Nélküled már semmi sem olyan, mint régen! Szerető családja.
Samsung színes televízió (51 cm) megkímélten eladó. Ár: 12000 Ft. Tel.: 70/260-5553. Számítógép (P4-es) szervizelve kompletten eladó. Ár: 18000 Ft. Tel.: 30/5177-211.
Egy darab új fürdőkád áron alul eladó! Érd: 06-30-40-63-753.
Lapzárta: hétfő 14 óra Megemlékezés
MÁTÉ ANTALNÉ (született Faragó Katalin) halálának 1. évfordulójára Már 1 év telt el, mióta nem vagy velünk. Élni szerettél volna, de a sors másképp rendelkezett, egy kis figyelmetlenség zárta le szemed. Szerető gyermekeid és unokáid.
Köszönetnyilvánítás
2
Megemlékezés
Eladó 2 tálcás mosogató felsőszekrények. Tel: 06-30-879-0713.
Apróhirdetéseit feladhatja a Pelikán hirdetési irodájában (Bocskai tér 4.). Tel: 219-019
Eladó Hb. Avar u. 43. sz. alatti ház. Érd: 713626.
Pelikán Média:
Krav-maga önvédelmi edzések Hajdúböszörményben, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában hétfőn, szerdán 18:30-20:00-ig. Folyamatos tagfelvétel! Az első edzés a mi ajándékunk! Tel:30/3987-381.
Német nyelvből fordítást, nyelvvizsgára felkészítést vállalok. Tel. 06-30-376-36-44.
Hb. Damjanich u. 67. sz. alatti ház eladó. I. ár: 14 millió. Másfél-kétszobás lakást is beszámítok. 06-70-333-4766.
Eladó a stranddal szemben, a Nánási u. 71. sz. alatti ház 1057 m2 telekkel. Érd: 06-30217-07-11.
Vegyes
Eladó infra derékalj, elektromos derékalj, kádszék. Érd: 15 óra után, tel: 06-20-52125-46.
Hb. Vénkertben 600 m2 építési telek eladó. Érd: 06-70-947-9963.
Hb-ben, a Gönczi Pál u. 6. sz. alatt ház eladó. Érd: 06-70-330-4534.
XXIV. ÉVFOLYAM 8.. SZÁM
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MOLNÁR MÁRTON temetésén megjelentek, illetve sírján koszorút, virágot helyeztek el. A gyászoló család.
2014. FEBRUÁR 28.
VÁROSI HETILAP
7
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Toborzó
Tisztelt hölgyem, tisztelt asszonyom!
A HTE kézilabda szakosztálya felvételt hirdet 2004 és 2005-ben született magas és jó labdaérzékkel rendelkező fiúk részére. Edzések helye és ideje: Középkerti-iskola, kedd: 16:30 - 18 és péntek: 16 - 17 óra. Jelentkezés az edzés időpontjában vagy Benke Lajos kézilabdaedzőnél a 06(20)214-6310 telefonszámon.
Örömmel értesítjük, hogy emlőszűrésre Hajdúböszörmény Város Önkormányzata térítésmentesen csoportos autóbuszos utazási lehetőséget tud biztosítani. Amennyiben igénybe kívánja venni a csoportos utazási lehetőséget, kérjük, hogy iratkozzon fel az utaslistára személyesen hétfőtől-péntekig 8-16 óra között a Járási Népegészségügyi Intézet
irodájában (Polgármesteri Hivatal épületében), Hajdúböszörmény, Bocskai tér 1. 2. emelet 71-es szoba, vagy telefonon a 06-52/563271-es telefonszámon (Népegészségügyi Intézet). A bejelentkezéshez a személyes meghívólevele, a TAJ kártyája, és telefonos elérhetőségének megadása szükséges.
8
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXIV. ÉVFOLYAM 8.. SZÁM
Gyűjtsük és őrizzük múltunk emlékeit!
Röplabda NB II., nők: HTE – Szolnok SC 3:0 A lányok a harmadik helyen, négy pont előnnyel zárták az alapszakaszt.
Kézilabda Női kéziseink hibátlan hétvégét zártak: a felnőttek, a juniorok és a serdülők is győzelmet arattak. NB II Felnőtt: Alsózsolcai KSC HTE 16-45 NB II Junior: Alsózsolcai KSC HTE 19-21 OSB leány: HTE - Berettyó MSE 27-20 U12-11 fiú kéziseink Orosházán játszottak, ahol mindhárom mérkőzésüket megnyerték. Kathi Péter huszonnyolc gólt dobott. HTE – OFKSE 18-14 HTE – Bethlen G. Ref. Isk. 13-9 HTE – Nádudvari ASK 13-10 HTE: Bakó Bence Norbert, Bakó Zsolt Balázs, Balogh Szabolcs Sándor, Bíró Pál, Kálmán Patrik László, Kapusi Bence, Kathi Péter, Kósa Tamás, Kovács Zsolt, Mező Tamás Szilveszter, Okváth Ferenc, Szabó Sándor, Szabó Zsolt, Szendrei Dávid, Szolyka László Szabolcs, Tályai Tibor. Edző: Kálmán Attila.
Meccsajánló Március 1. 9 óra, Városi Sportközpont: U14-13 leány kézilabdabajnokság. Március 1. 16 és 18 óra, Városi Sportközpont: HTE - Etalon Adács NB II női felnőtt és junior kézilabda-mérkőzés. Március 2. 11 óra, Városi Sportközpont: HTE – Bőcs KSC OSB fiú kézilabda-mérkőzés. Március 2. 11 és 13 óra, Városi Sportközpont: HTE – Egri FC U17 és U21 labdarúgó-mérkőzés. Március 2. 9 óra, Bocskai-iskola tornacsarnoka: városi kispályás labdarúgó-bajnokság.
Az I. világháború kitörésének – 1914- illetve tágabb történeti kapcsolódásaiban az azt lezáró béketárgyalások és békekötések - 100. évfordulója alkalmat teremt arra, hogy a világégés történéseire és következményeire vonatkozó, a köz- és magángyűjtemények maradandó értékű irategyütteseit a levéltárak feltárják, szükség esetén begyűjtsék, nyilvántartsák, feldolgozzák és hozzáférhetővé tegyék. A levéltár felhívással fordul a lakosokhoz a múlt írásos emlékeinek összegyűjtése érdekében. Kérjük Önöket, ha őriznek bármilyen, az első világháborúhoz kapcsolódó dokumentumot (napló, levél, levelezőlap, tábori lap, családi fotó stb.), osszák meg velünk és juttassák el a levéltárhoz! Tegyünk közös lépéseket a világháború történeti hagyatékának megmentésére, tárjuk fel együtt az ed-
dig még ismeretlen, magángyűjteményekben található iratokat! A levéltár természetesen tiszteletben tartja, hogy sokan nem szívesen válnak meg családi emlékeiktől. Ebben az esetben a dokumentumot digitalizáljuk és az eredeti iratot, képet visszaadjuk a családnak. Elérhetőségeink: MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltára Hajdúböszörmény Dorogi u. 5. email:
[email protected]