Christos Tsiolkas: A pofon (részlet) Hector a verandán ült, és a megérdemelt cigarettáját szívta. Hallotta, hogy Aisha nyugodt hangon beszél a lányával. Meg sem kellett néznie, úgy is tudta, hogy Aisha Melissa mellett térdelve játszik, kezében a konzollal. Azt is sejtette, hogy Adam néhány percen belül előkerül a szobájából, leül a kanapéra, és onnan nézi majd, ahogyan az anyja és a testvére játszanak. Pár pillanat múlva a gyerekek már közösen ülnek a konzol mögött, Aisha pedig visszaoson a konyhába. Csodálta a felesége türelmét, és tudta, hogy ennek még a szikrája sincs meg benne. Néha eltűnődött, fogják-e tisztelni a gyerekei, amikor már nagyok lesznek, és fogják-e szeretni egyáltalán. Connie rajongott érte. Többször is szerelmet vallott Hectornak. Hector tudta, hogy Connienak szinte fáj, hogy nem tudja magában tartani az érzéseit, hogy a szavak csaknem a torkára égnek. Connie gyötrelme csak fokozta Hector szégyenérzetét. Persze Aisha is százszor bevallotta, hogy szereti, de a hangja mindig nyugodt és semleges maradt, mintha már a kapcsolatuk elejétől kezdve biztos lett volna abban, hogy Hector is viszontszereti. A szerelmi vallomás mindig legyen szenvedélyes. Connie félve sziszegte ki magából a vallomást, nem volt tisztában a következményekkel, és nem is bízott bennük. A vallomás közben rá sem mert nézni Hectorra, idegességében az egyik hajtincsét rágcsálta. A férfi gyengéden kisimította a tincset a szájából, és szájon csókolta a lányt. „Én is szeretlek” – válaszolta. És valóban, tényleg szerelmes volt belé. Hónapokig másra sem tudott gondolni. De nem merte bevallani az érzelmeit Connie-nak. A lány volt az első. Ő volt az, akiből először tört elő a szerelmi vallomás. – Maradt még válium? – Nem maradt. Érezte Aisha hangjában a szemrehányást, és azt is, hogy Aisha futó pillantást vetett a konyhai órára. – Rengeteg időm van még. – Miért szedsz váliumot? – Nem szedem. Csak be akartam venni egy szemet, hogy a kerti partit jobban viseljem. Aisha hirtelen elmosolyodott, szeme pajkosan csillogott. Hector elnyomta a cigarettát, belépett az ajtón, és átölelte a feleségét. – Rengeteg időm van. Rengeteg – énekelte. Felesége bal kezét a szájához emelte, megcsókolta az ujjait, és beszívta a köménymag meg a lime édes illatát. Aisha viszonozta a csókot, majd lágyan eltolta magától Hectort. – Nagyon zavar téged ez a parti? – Nem, persze, hogy nem. Nem sok kedve volt ahhoz, hogy szombat este a családtagok, barátok és munkatársak seregét vendégül lássa: nem így képzelte el az utolsó napot, amikor rágyújt. De Aisha úgy gondolta, hogy viszonzással tartoznak azért a temérdek ebédért és partiért, amelyekre az esti parti vendégei korábban meghívták őket. Hector másként látta. Ennek ellenére elsőrangú házigazda
volt, és érezte, hogy mennyire fontos esemény ez a felesége számára. Hector ezen kívül mindig is büszke volt arra, hogy tisztelik és elfogadják a családot. – Engem egyáltalán nem zavar, csak jól jönne egy kis válium. Hátha anya megszorongatja a tökömet ma este. – Nem a te tökeidet fogja megszorongatni – pillantott ismét az órára Aisha. – Nem hiszem, hogy munka után még be tudok ugrani váliumért is. – Semmi probléma, majd bevásárlás után veszek én. Miközben a forró víz a fejét és a vállát verte zuhanyozás közben, és a növekvő gőzfelhőben végignézett nyúlánk testén, vastag és petyhüdt farkán, elátkozta magát. Hogy lehetsz ekkora fasz, hogy hazudhatsz ekkorát? Meglepve vette észre, hogy magában beszél. Hirtelen elszégyellte magát, és egyetlen mozdulattal elzárta a melegvizes csapot. A fejére és vállára záporozó jéghideg víztől sem érezte jobban magát. Már gyerekként sem volt képes hazudni vagy megbocsátani önmagának. Tisztában volt vele, hogy semmi szüksége a váliumra, és csak azért hozta fel, hogy láthassa Connie-t. Akár egyszerűen tovább is hajthatott volna Aisha klinikája mellett, és el sem kellett volna mennie a tablettákért. Megtehette volna, de tudta, hogy úgysem teszi. Nem tudott a tükörbe nézni, miközben azzal a nedves törölközővel dörzsölte magát, amelybe beivódott a szappan illata, a sajátja, meg a feleségéé. Csak a hálószobában mert a tükörbe nézni, miközben egy kicsit bezselézte a haját. Látta halántékán az ősz szálakat és a borotválatlan állát, a szája sarkában a ráncokat. Azt is látta, hogy az állán még nem ereszkedett meg a bőr, a haja sem ritkul, és hogy nem néz ki negyvenhárom évesnek. Fütyörészve csókolta meg a feleségét. Magához vette a bevásárolni valók listáját, és felkapta a konyhaasztalról a slusszkulcsot. Amikor beindította az autót, belemart a fülébe egy popszám undorító nyávogása. Gyorsan csatornát váltott, de nem jazzt, hanem kellemes akusztikus zenét választott. Az előző nap Aisha hozta el a gyerekeket az iskolából, és megengedte nekik, hogy azt hallgassanak, amit szeretnének. Ha Hector vezetett, mindig az szólt, amit ő akart, és Aisha sokszor panaszkodott a makacssága miatt. – Nem fogom hagyni – kötötte az ebet a karóhoz Hector. – Majd akkor hallgathatják a saját zenéjüket, amikor lesz valamennyi ízlésük. – De Hector, az Isten áldjon meg, ők még csak gyerekek, nincs ízlésük! – Akkor viszont nem fognak valami szar topnegyvenes listát hallgatni. Én teszek nekik szívességet. Ezen Aisha mindig csak nevetett. A bevásárlóközpont parkolója csurig volt, Hector lassan araszolt a tömött sorok között, amíg helyet talált az autónak. A Commodore – megbízható, kényelmes és unalmas autó – kompromisszum volt. A család korábbi autói között akadt egy hatvanas évek végéről származó, kézifék nélküli Peugeot, amely Adam születésekor döglött be; egy robosztus Datsun 200B a hetvenes évekből, amely Coffs Harbour és Byron Bay között lehelte ki a lelkét, amikor Adam hatéves, Melissa meg kisbaba volt; és egy vadállati, kései gyártású Chrysler Valiant, amely elpusztíthatatlannak tűnt, és többször vitte el a családot oda-vissza Perth-be, amikor Aisha családját látogatták meg. A Valiantöt két részeg fiatal lopta el, majd belehajtottak vele egy telefonfülkébe Lalorban, azután lelocsolták benzinnel az üléseket, és felgyújtották. Hector csaknem elsírta magát, amikor a rendőrségtől megtudta, mi történt. Ekkor Aisha kijelentette, hogy a következő autójuk nem lehet öregebb tíz évesnél.
Biztonságos és olcsón fenntartható autót akart. Hector nagy nehezen kötélnek állt, de titkon még mindig egy másik Valiantről álmodott – vagy egy kétajtós szabadidő-autóról, esetleg egy öreg EJ Holdenről. Kinyújtózott az ülésen, letekerte az ablakot, rágyújtott és elővette a listát. Aisha szokás szerint alaposan és részletesen felírta, hogy pontosan mennyi hozzávalóra van szükség. Huszonöt gramm zöld kardamommag (soha nem vásárolt túl sok fűszert egyszerre, mert szerinte a fűszerek elvesztik az erejüket egy idő után). Kilencven deka tintahal (Hector egy kilót vett volna; sohasem lefelé, inkább felfelé kerekített). Négy padlizsán (zárójelben aláhúzta, hogy európai, és ne ázsiai legyen). Hector mosolyogva olvasta a listát. Néha frusztrálta a felesége rendszeressége, de csodálta a módszerességét és a nyugodtságát. Ha egyedül kellett volna felkészülnie a kerti partira, káoszba és pánikszerű kapkodásba fulladt volna az egész. De Aisha csodálatos szervező volt, és Hector hálás volt ezért. Tudta, hogy az élete darabokra hullana Aisha nélkül. Aisha kitartása és intelligenciája jó hatással volt rá, ehhez nem fért kétség. Aisha nyugalma féken tartotta a lobbanékony természetét. Ezt még az anyja is elismerte, habár kezdetben keserűen gondolt arra, hogy a fia egy indiai lányt választott. – Szerencséd van vele – jelentette ki időről időre görögül. – Isten tudja, milyen senkiházival hozott volna össze a sors, ha nem jön Aisha. Képtelen vagy uralkodni magadon. Sohasem tudtál. Az anyja szavai csengtek a fülében, miután bepakolta a zöldségeket és a gyümölcsöt a csomagtartóba, és visszabaktatott a csemegeárukhoz. Egy fiatal nő sétált előtte: szűk farmernadrágja ráfeszült kerek, hihetetlenül kicsi fenekére. Hosszú fekete haja a hátát verdeste, és Hector arra gondolt, hogy a nő biztosan vietnámi. Lassan követte. A piac lármája csendes morajba tompult; a tökéletes fenék mozgása teljesen lekötötte a figyelmét. A nő befordult egy pékségbe, és Hector visszatért a valóságba. Vécére kellett mennie. Kézmosás közben szemügyre vette magát a koszos tükörben, és megcsóválta a fejét: – Képtelen vagy uralkodni magadon. A klinika előtt ült az autóban, Art Blakey and the Messengers szólt. Az „A Night in Tunisia” élesen diszharmonikus fúvósait mindig is érzékinek és megnyugtatónak találta. Amikor már a harmadik cigarettát szívta, hirtelen kikapcsolta a zenét, kiszállt az autóból, és átsétált a túloldalra. A váróteremben egy gombostűt sem lehetett leejteni. Egy vézna, öreg nő szorosan magához ölelte a papírból készült macskaszállító dobozát, amelyből időnként panaszos és fájdalmas nyávogás tört elő. A kanapén két fiatal nő magazinokat lapozgatott, a lábuknál egy fekete pomerániai törpespicc üldögélt szomorúan. Connie éppen telefonált. Amikor meglátta Hectort, apró, halvány mosoly jelent meg az arcán, majd elfordította a fejét. Ezt a telefonálót is megkérte, hogy tartsa a vonalat, majd folytatta az előző beszélgetést. – Bemegyek – súgta oda Hector Connie-nak, és a folyosó felé mutatott. Connie bólintott. Amikor Hector elhaladt a vizsgáló ajtaja előtt, és belépett a műtőbe, elszorult a lélegzete. Connie izgalomba hozta. Mindig bonyolult, zavaros érzelmek lettek úrrá rajta, amikor Connie közelében volt, mintha lefoszlott volna érett éveinek burka, és újra az a félénk, szűkszavú iskolásfiú bújt volna elő belőle. Viszont egész testét átjárta a melengető érzés, a mély és kielégülést okozó öröm: Connie mellett úgy érezte, mintha az árnyékból az
áthatóan meleg napsütésbe lépett volna. Minden olyan hideg volt Connie nélkül. A lány boldoggá tette. – Mit keresel itt? A kérdés nem hangzott fenyegetően. Connie összefonta a karját, szőke haját vastag copfba szedte. – Elég sokan vannak. – Szombaton mindig ez van. Connie odalépett a röntgenasztalhoz, és elkezdte szedegetni a korpát a gépet borító kék lepedőről. Hector hallotta, hogy egy kutya morog a vizsgálóban. Connie rá sem nézett. Soha nem tudta, hogyan viselkedjen vele, amikor nem otthon voltak, és ez Hectort mindig arra emlékeztette, hogy milyen fiatal is a lány: az alsó ajka alatti gödröcskék az orcáján, a szeplők az orrán, a furcsán görnyedt tartása. „Húzd ki magad”, akarta mondani Connie-nak, „ne szégyelld a magasságodat!” – Aish megkért, hogy vigyek haza váliumot. A felesége nevének említésére Connie Hectorra nézett, és gyorsan cselekedett. – A vizsgálóban van. – Ráér, amíg Brendan végez a pácienssel. – Semmi gond, elhozom. Végigsietett a folyosón, és öt tablettát hozott egy apró műanyag tasakban. – Ennyi elég lesz? – Persze. Hector átvette a lánytól a gyógyszert, miközben gyengéden végigsimított a csuklóján. Connie elkapta a fejét, de a karját nem mozdította. – Van egy cigarettád? Most már egyenesen Hector szemébe nézett, áthatóan kék szeme félénken csillogott. Brendan harcot vívott a dohányzás ellen, és rossz szemmel nézte volna, ha Hector cigarettával kínál egy tizenévest. De Connie igazából nem is tinédzser volt, hanem egy ifjú hölgy. A kérése határozott és provokatív volt: állhatatos tekintetétől Hector izgalomba jött. Adott neki egy cigarettát. Connie kinyitotta az ajtót, és Hector máris követte volna a hátsó verandára. – Figyelnél, hogy Brendan ne vegyen észre? Vagy bárki más, aki elölről jön be? Amikor parancsokat osztogatott, még mindig úgy viselkedett, mint egy londoni. Hector bólintott, és becsukta a szúnyoghálós ajtót a lány mögött. A műtő ablakából nézte a cigarettázó lányt, szeme fürdött a látványban. Gyönyörködött a dús, szőke hajban, a telt és kerek fenékben meg a hosszú, izmos lábakban, melyeken feszült a fekete farmer. Connie nyakának nemes vonalú ívét figyelte. Csörgött a telefon, Connie a földre pöccintette a cigarettát, a lábával elnyomta, majd felszedte a csikket, és a kukába dobta. Elviharzott Hector mellett, hogy felvegye a telefont. – Jó reggelt kívánok, ön a Hogarth Road-i Állatklinikát hívta, Connie vagyok. Tartaná egy pillanatra? – majd Hectorhoz fordult: – Szeretnél még valamit?
A férfi megrázta a fejét. – Délután még látjuk egymást. Fordította: Gyuris Norbert
