Christinee Feehan Sötét arany. A Kárpátok vámpírjai 3

Christinee Feehan Sötét arany A Kárpátok vámpírjai 3.

A Kárpátok vámpírjai sorozat eddig megjelent kötetei: 1. Dark Prince – Sötét herceg (Mikhail Dubrinsky & Raven Whitney) 2. Dark Desire – Sötét vágyak (Jacques Dubrinsky & Shea O'Halloran) 3. Dark Gold – Sötét arany (Aidan Savage & Alexandria Houtom) 4. Dark Magic (Gregori Daratrazanoff & Savannah Dubrinsky) 5. Dark Challenge (Julian Savage & Desari Daratrazanoff) 6. Dark Fire (Darius Daratrazanoff & Tempest Trine) 7. Dark Dream (Falcon & Sara Marten) 8. Dark Legend (Gabriel Daratrazanoff & Francesca Del Ponce) 9. Dark Guardian (Lucian Daratrazanoff & Jaxon Montgomery) 10. Dark Symphony (Byron Justicano & Antoinetta Scarletti) 11. Dark Descent (Traian Trigovise & Joie Sanders) 12. Dark Melody (Dayan & Corinne Wentworth) 13. Dark Destiny (Nicolae Von Shrieder & Destiny) 14. Dark Hunger (Riordan De La Cruz & Juliette Sangria) 15. Dark Secret (Rafael De La Cruz & Colby Jansen) 16. Dark Demon (Vikirnoff Von Shrieder & Natalya Shonski) 17. Dark Celebration (Karácsonyi novella) 18. Dark Possession (Manolito De La Cruz & Mary-Ann Delaney) 19. Dark Curse (Nicolas De La Cruz & Lara Calladine) 20. Dark Slayer (Razvan Shonski & Ivory Malinov) 21. Dark Peril (Dominic Dragonseeker & Solange Sangria) 22. Dark Predator (Zacarias De La Cruz & Marguarita Fernandez) 23. Dark Storm (Danutdaxton & Riley Parker)

Első fejezet

-J

oshua, ez egy nagyon fontos üzleti találkozó – figyelmeztette öccsét Alexandria Houton, miközben agyonstrapált Volkswagenjét leparkolta az étterem mögötti hosszú sorba. Egy pillanatig megpihentette kezét öccse göndör haján, és lenézett ragyogó szemeibe. Az iránta érzett szeretet felmelegítette, félretolta félelmeit és frusztrációit, aztán elmosolyodott. – Olyan gyorsan felnősz, Josh. Nem tudom, miért ismétlem mindig önmagam, de ez az egyetlen esélyem erre az álomállásra. Tudod, hogy szükségünk van erre a munkára, ugye? – Persze Alex. Ne aggódj! Maradok addig, míg vissza nem jössz, és játszok a teherautómmal – vigyorgott imádott nővérére, aki az egyetlen családtagja volt, mivel az édesanyja és édesapja, még a második születésnapja előtt meghalt egy autóbalesetben. – Sajnálom, hogy a bébiszitter lepattintott minket. Ő… hmm, beteg lett. – Részeg, Alex – javította ki ünnepélyesen, miközben

4

összegyűjtötték a hátizsákját és a játékait. – Hol a csudában hallottál ilyet? – kérdezte rémülten. Elborzasztotta, hogy egy hat éves vajon honnan tudja, mit is jelent a részeg szó. Kiszállt a kocsiból és gondosan lekefélte egyetlen jó kosztümjét. A ruha egyhavi fizetésébe került, de Alexandria úgy tekintett rá, mint egy szükséges beruházásra. Huszonháromnál okkal fiatalabbnak nézett ki, és nagy szüksége volt egy kifinomult, drága kosztümre. Josh megölelte kedvenc játékszerét, egy kopott, Tonka dömpert. – Hallottam, hogy azt mondtad neki, hogy menjen haza, mert részegen nem vigyázhat rám. Alexandria határozottan megmondta neki, hogy menjen a szobájába. Ehelyett, a közelben rejtőzködve hallgatódzott. Tudta, hogy ez felbecsülhetetlen módja annak, hogy olyan információk birtokába kerüljön, amit Alexandria kizárólag felnőttek számára tekintett helyesnek. A lány dühös lett, de mikor szembe találta magát vigyorgó, pajkos arcával csak ennyit mondott. – Hallgatóztál? Josh szégyellősen nézet. – Semmi baj, kishaver. Jól megvagyunk így kettesben, nem? – mondta, sokkal nagyobb önbizalommal, mint ahogy valójában érezte. Egy igazi patkánylukban éltek. A panzió, ahol jelenleg laktak, főként prostituáltak, alkoholisták és kábítószeresek otthona volt. Alexandria szörnyen aggódott Joshua jövőjéért. Minden ettől a találkozótól függött. Thomas Ivan egy zseniális elme volt, aki a legkeresettebb és féktelenül fantáziadús video- és számítógépes játékok

5

forgalmazója volt, amikben vámpírok és démonok szerepeltek. Ivan egy új grafikai tervezőt keresett, ennek a híre szinte felkerült minden nagy magazin címlapjára. Ezért is volt ennyire izgatott. Alexandria, tudta, hogy tehetséges, ezért is kért egy találkozót Ivantól, remélve, hogy fiatalos külseje miatt nem szorul háttérbe. A versenyben sokkal több tapasztalattal rendelkező tervezők is voltak. Alexandria felvette a vékony mappáját az autó hátsóüléséről és megfogta Joshua kezét. – Ez eltarthat egy darabig. Van keksz a hátizsákodban? A fiú bólintott, közben selymes fürtjei végiglebegtek a homlokán. Alexandria megszorította Joshua kezét. A fiú volt a mindene, az egyetlen családtagja. Ő az oka annak, hogy annyira harcol azért, hogy jobb környékre költözzenek, és jobb életszínvonalat biztosítson neki. Joshua egy kedves, érzékeny, együtt érző gyerek volt. Alexandria hitt abban, hogy minden jót megérdemel, amit csak az élet kínálhat, és elhatározta, hogy ami tőle telik, azt meg is adja neki. Josh-t az étterem hátsó területére vezette, amit fák szegélyeztek. Egy ősvény a sziklaszirtekhez vezetett, ahonnan pazar kilátás nyílt az óceánra. – Ne menj ki a sziklákhoz, Joshua. Nagyon veszélyes! Leomolhatnak a lábad alatt, de meg is csúszhatsz és leeshetsz. – Tudom, már mondtad – a hangjában volt egy kevés elkeseredés. – Ismerem a szabályokat, Alex. – Henry ma este itt lesz. Rád fog vigyázni. Henry egy idős hajléktalan férfi a környékükről, aki gyakran aludt a ligetben az étterem mögött. Alexandria már sokszor

6

adott neki ételt, aprópénzt, és ami még fontosabb, tiszteletet. Ennek fejében Henry néha vigyázott Joshuára. Alexandria integetett a vékony, görnyedt embernek, aki már feléjük sántikált. – Szia, Henry. Annyira kedves tőled, hogy segítesz nekem. – Szerencséd volt, hogy délelőtt összefutottunk a piacon. Úgy volt, hogy a híd alatt alszom ma este. – Henry óvatosan körülnézett fakókék szemével. – Tudod, mostanában furcsa dolgok történnek errefelé. – Csak nem egy banda randalírozik erre? – kérdezte aggódóan Alexandria. Nem szerette volna Joshuát veszélynek kitenni. Henry megrázta a fejét. – Semmi ilyesmi. A zsaruk nem engednék ezeken a partokon. Ezért is szoktam itt aludni. Tény, ha tudnának rólam, akkor én sem lehetnék itt. – Szóval milyen furcsa dolog történt akkor itt? Joshua megrántotta a szoknyáját. – El fogsz késni a találkozóról, Alex. Henry és én jól eleszünk – erősködött, miközben látta, hogy nővére mennyire szorong. Joshua törökülésben leült egy fa alá, amely a szirtekhez vezető ősvény mellett volt. Nyikorgó térdkalácssokkal Henry is leült mellé. – Igaza van. Menj csak, Alex! – intett egyet göcsörtös kezével. – Mi majd eljátszunk ezzel a szép kis teherautóval, nem igaz fiú? Alexandria az ajkába harapott, hirtelen határozatlan lett. Rossz volt otthagyni Joshuát egy ízületi gyulladásokkal küszködő öreg férfi társaságában. –Alex! – Joshua úgy nézett rá, mint aki kitalálta az előbbi

7

gondolatát, és nyilvánvalóan sértette a büszkeségét, hogy nővére ennyire bizalmatlan, és nem meri itt hagyni az öreggel. Alexandria nagyot sóhajtott. Josh túlzottan érett volt a korához képest, ami jelenlegi életvitelüknek volt köszönhető. De most nem alkalmas az idő arra, hogy Alex ezen filozofáljon. Elvégre is, nem késhetett el erről a találkozóról, hisz az egész jövőjük forog most kockán. – Köszönöm, Henry. Jövök neked eggyel. Szükségem van erre a munkára. Alexandria lehajolt, hogy megcsókolja Joshuát. – Szeretlek, kishaver. Vigyázz magadra! – Szeretlek, Alex – visszhangozta. – Te is vigyázz magadra! Az ismerős szavak vigasztalták, miközben visszaindult a ciprusfák között az úton a lépcsőhöz, amely az étterem erkélyére vezetett, ami egészen a szirtekig nyúlt. Az étterem erről volt híres. A hullámok az erkélye alatt csaptak össze. A szél a haját cibálta, rántott egyet a kontyán, amibe sót és tengeri hab cseppjeit szórta. Alexandria megtorpant a bonyolultan faragott ajtó előtt, vett egy mély levegőt és felszegte a fejét. A tüdejét kitöltő levegő egy kicsit megnyugtatta, amit kavargó gyomra azon nyomban meghazudtolt. Az étteremben lágy zene szólt, a kristálycsillárok és a hatalmas zöld növények dzsungele azt az illúziót keltették, mintha egy másik világba lépett volna be. A helyiség privát kis bokszokra volt osztva; a hatalmas, pislákoló kandallótól az egész hely még bensőségesebb hangulatot árasztott. Alexandria egy mosolyt villantott a főpincérre.

8

– Mr. Ivant keresem. Megérkezett már? – Igen, meg – mondta a férfi egy jóváhagyó pillantással. Thomas Ivan majdnem megfulladt a scotsh-tól, amikor a gyönyörű Alexandria Houton az asztalához közeledett. Sokszor tartotta megbeszéléseit ebben a hangulatos étteremben, de az eddigi vendégeihez képest ez a fiatal nő határozott javulást jelentett. A lány karcsú volt, formás és fantasztikus lábai voltak. Nagy zafír szemét sötét szempillák szegélyezték, az ajka buja és szexi. Aranyhaját szigorú kontyba fogta, magas arccsontja gyönyörű ívet adott arcának. Az étteremben az emberek feje önkéntelenül is utána fordult, ahogy a lány elhaladt mellettük. A lány nem tudta, milyen természeti adottságok birtokában van, ártatlan volt, de elbűvölő. A főpincér élvezettel kísérte az asztalhoz. Volt valami különleges ebben a nőben. Thomas köhögött, hogy megköszörülje a torkát és megtalálja a hangját. Majd fölállt, megrázta a kezét, magában pedig dicsérte a szerencséjét. Neki most pont erre a gyönyörű fiatal teremtésre van szüksége. Jó tizenöt évvel volt idősebb a lánynál, de a pénzével, a befolyásával és hírnevével képes volt másokat is híressé tenni, vagy ha akarta összezúzhatta karrierjüket. A férfi úgy gondolta, hogy ki is használja a kínálkozó lehetőséget és örült, hogy ilyen kedvezően alakulnak a dolgok. – Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Ivan – mondta halkan Alexandria. A lány dallamos hangja úgy játszott a férfi bőrén, mintha selymes ujjak simogatták volna. – Én is nagyon örvendek – Thomas a lány kezét a

9

szükségesnél egy kicsit tovább tartotta magánál. Az édes ártatlanság, ami megcsillant a szemében, tette természetessé a szexualitását. A férfi nagyon akarta őt és most csak erre tudott koncentrálni. Alexandria a kezét összekulcsolta az ölében, így remegése nem árulta el az idegességét. Alig akarta elhinni, hogy valóban ott ül vele szemben egy ilyen zseniális ember, mint Thomas Ivan. A lány tele volt reménnyel és bizakodással. Ez volt az egyetlen esélye egy új életre. Csodálattal mérte végig a férfit, és amikor az elhallgatott, Alex megpróbált keresni valami semleges, de azért értelmes csevegési témát. – Ez egy gyönyörű étterem. Gyakran jön ide? Thomas szíve majd kiugrott a helyéről. Úgy érdekelte őt, mint egy férfi! Különben miért érdekelné, hogy hányszor jár ide? Talán jól néz ki és elérhetetlen, hát még halványan gőgős is, de ez a lány áhítozott a személyes kapcsolataival kapcsolatos információra. Felhúzta egyik szemöldökét és rávillantotta a lányra az egyik sármos mosolyát, amitől a nők lélegzete mindig eláll. – Ez a kedvenc éttermem. Alexandriának nem tetszett a hirtelen önelégült pillantás a férfi szemében, de az arcán továbbra is ott maradt a kedves mosoly. – Elhoztam néhány vázlatomat. Az ötletek annak a történetsorozatnak a rajzai, amit javasolnék a következő játékához. Olyan tisztán látom a fejemben, ahogy leírta. Tudom, hogy Don Michaels dolgozott a Night Hawkson. Nagyon jó, de nem hiszem, hogy felfogja, hogy pontosan mit képzelt el. Szerintem a rajzok lehetnének sokkal

10

részletesebbek. A terítő alatt, Alexandria összekulcsolta az ujjait idegességében, de az arca rezzenéstelen maradt, megpróbált továbbra is külsőleg higgadtnak mutatkozni. Thomas megdöbbent. A lánynak teljesen igaza van. Michaels egy igazán nagy név a szakmában, nagy tudással rendelkezik, de soha nem tudta ilyen tökéletesen megjeleníteni Thomas elképzeléseit. Ugyanakkor Alexandria nyilvánvalóan professzionalizmusa bosszantotta. Hidegnek és érinthetetlennek nézet ki és az üzletről szeretett volna beszélni. Ezzel ellentétben, a nők általában rávetették magukat. Alexandria látta a megjelenő bosszúságot Thomas Ivan arcán. Belemélyesztette a körmét a tenyerébe. Mi a baj? Biztosan túl rámenős volt. Egy ilyen férfi, aki kicsapongó életet él és emellett még híres is valószínűleg jobban szeret egy nőiesebb megközelítést. Szüksége volt erre a munkára, egyedül biztosan nem tud elindulni ezen a pályán. Nagyon dühös volt magára. Mi baj lehet egy kis könnyű flörtből? Ivan gazdag, jóképű agglegény, pontosan az a fajta férfi, akihez vonzódnia kellene. Magában sóhajtott egyet és döntött. Sosem vonzódott őszintén eddig még senkihez sem. Egy ideje már nem foglalkozott a férfiakkal a környéken, mivel Joshua nevelése rengeteg idővel és sok felelősséggel járt. Titokban arra gondolt talán tényleg frigid. De tudta, hogy most mit kell tennie. Thomas Ivan a következő megjegyzésével bebizonyította, hogy Alex jól sejtette, mire is vágyik a férfi igazán. – Nem hiszem, hogy ezt a kellemes estét üzlettel kéne elrontanunk. Nem gondolja? – mondta a férfi egy elbűvölő mosoly

11

kíséretében. Alexandria pislogott egyet a Barracuda kép felé és egy kacér mosoly jelent meg a szája sarkában. Ez egy hosszú este lesz. Megrázta a fejét, mikor a férfi egy pohár bort öntött volna a poharába. Alex nekilátott az előtte lévő garnéla saláta elpusztításának és belemerült abba a csevegésbe, ami úgy tűnt, hogy a férfit boldoggá teszi. Ivan a beszélgetés közben gyakran hajolt feléje és mindannyiszor megérintette a kezét. A vacsora alatt egyszer sikerült kiszöknie az étteremből, hogy ellenőrizze Joshuát. A nap már épp lemenőben volt, amikor megtalálta Joshuát és Henryt amint huszonegyet játszottak egy ütött-kopott kártyapaklival. Henry rávigyorgott, szerencsére neki sikerült egy kis ételt kicsempésznie, aminek a férfi nagyon örült. – Mi jól elvagyunk, Alex. Menj, kapd meg azt a munkát, amit annyira akarsz – utasította. – Ön szerencsejátékra tanítja Josh-t? – kérdezte egy tréfásszigorú szemöldökráncolással. Mindkét bűnös pajkosan nevetett – Henry azt mondja, hogy én valószínűleg többet keresnék a szerencsejátékkal, mint te a rajzaiddal, mert én mindig nyerek – mondta neki Joshua büszkén. – És ha ez így van, akkor neked soha többé nem kellene kicsinosítanod magad egy hasznavehetetlen, hitvány kutyának. Alexandria egy kicsit az ajkába harapott, hogy elrejtse, hogy mindketten mennyire szórakoztatóak és ellenállhatatlanul édesek. – Nos, amíg te kitanulod a szerencsejáték csínjátbínját, addig engedd meg, hogy én gondoskodjak rólad. Szóval

12

jobban teszem, ha visszamegyek az étterembe. Ha fáznál, akkor találsz egy takarót a csomagtartóban. – Odaadta a kocsi kulcsát Joshuának. – Vigyázz ezekre. Ha elveszted őket, itt fogunk aludni Henryvel. – Király! – válaszolt Joshua, kék szeme boldogan csillogott. – Nagyon klassz. Sőt, hideg – figyelmeztette őt Alexandria. – Légy óvatos! Jövök, amilyen gyorsan csak tudok, de ez az ember nem igazán együttműködő. Azt hiszem, talán azt gondolja, hogy ma este nagy gólt rúghat – vágott egy fintort. Henry megrázta göcsörtös öklét. – Ha valami rosszban sántikál, csak szólj nekem és majd én ellátom a baját. – Köszönöm, Henry. Fiúk viselkedjetek jól, amíg én dolgozom. Alexandria megfordult és elindult vissza az étterem felé. A szél felerősödött, a tengerből hűvös vízpárát fújt a szárazföld felé. Köd ereszkedett a tájra és a fák mélabúsan álltak fehér frakkjukban. Alexandria megborzongott és megdörzsölte libabőrős karját. Nem volt igazán hideg, de ez a ködös este lehangolta őt. Megrázta a fejét, mert így akarta elhessegetni a gondolatait arról, hogy a fák ágai közül a gonosz leselkedik rá. Valami miatt ma este különösen feszült volt. Az interjú számlájára írta ezt a különös érzést. Túl nagy volt a tét. Meg kell kapnia ezt a munkát. A lány útja vissza az étterembe cserepes növények és függő zöld szőlők dzsungelén keresztül vezetett. Ivan mikor meglátta a lányt talpra ugrott, hogy hellyel tudja kínálni, tisztába volt azzal, hogy a többi férfi a teremben

13

mennyire irigykedik rá. Alexandria Houton különleges kisugárzása teljesen megbabonázta, és nem tudott semmi másra gondolni, csak a vad szenvedélyre és a forró éjszakára, amit majd a lánnyal tölt. Miközben a lány leült a férfi végigfuttatta kezét a hátán. – Te fázol – mondta, a hangja kissé rekedt volt. Thomas úgy érezte magát, mint egy kétbalkezes iskolásfiú, aki küszköd a lány kegyeiért, miközben a lány továbbra is távolságtartó maradt, kissé gőgös, egy érintetlen szirén, aki csendben nézi, ahogy ő vergődik. – Kimentem egy pillanatra a teraszra a mosdóból visszafele jövet. Az éjszaka annyira gyönyörű volt, nem tudtam ellenállni, hogy ne nézem meg az óceánt. Úgy tűnik nagy hatással van rám. – A lány szemei sejtelmesen csillogtak, mintha ezer titkot rejtenének, hosszú szempillái elrejtették valódi érzéseit. Thomas nagyot nyelt és elfordult a lány csábító tekintette elől. Fékeznie kellett magát, így hát elővette híres sármját és furcsa történeteket kezdett mesélni, hogy szórakoztassa a lányt. Alexandria kitartóan hallgatta a férfi történeteit, de nagy erőfeszítést igényelt tőle. A történetek a férfi ragyogó pályafutásáról szóltak, a sok társadalmi kötelezettségéről, valamint az unalmas nőkről, akik folyamatosan üldözték Thomast a pénzéért. Közben a lány egyre inkább nyugtalan lett, olyannyira, hogy a kezei remegni kezdtek. Egy pillanatra úgy érezte, mintha jeges ujjak szorították volna meg a torkát. Reszketett a rémülettől. Az illúzió annyira valóságos volt, hogy valóban a nyakához emelte a kezét, hogy ellenőrizze. – Biztosan nem kérsz még egy kis pohár bort? Ez egy kiváló

14

évjárat – kérdezte Thomas, miközben felemelte a palackot és udvariasan várt. – Nem, köszönöm, csak ritkán iszom – Ez már a harmadik alkalom volt, hogy elutasította, közben ellenállt a kísértésnek, hogy megkérdezze, hogy nincs-e a férfinek valamilyen problémája a hallásával. Nem akarta elfelhősíteni elméjét az alkohollal, amikor ez az interjú annyira sokat jelentett számára. Amúgy pedig soha nem ivott, amikor vezetett és főleg akkor nem, amikor Joshua közelében volt. Elég sok részeg embert látott már a lakóhelyük környékén. Alexandria felvillantott egy mosolyt, hogy a visszautasítás élét elvegye. Ahogy a pincér elvitte a tányérokat, igen határozottan nyúlt a mappájáért. Ivan hallhatóan felsóhajtott. Általában a nők hízelegni szoktak ebben a szakaszban. De úgy tűnt, Alexandria immúnis a sármjára, elérhetetlenségére. Ennek ellenére még mindig nagyon izgatta a lány, és meg akarta szerezni. Tudta, hogy ez a munka fontos a számára, és ezt fogja kijátszani a lánnyal szemben, ha kell. Biztosra vette, hogy van a lányban tűz, amit gondosan bezár a könnyed mosolya és hideg zafírszeme mögé, s már nem is vágyott másra, csak egy kis forró, fülledt szexre vele. De mihelyst Thomas meglátta a vázlatokat, mindenről teljesen megfeledkezett. Alexandria a fejében sokkal jobban elképzelte a képeket, mint ahogy azt valaha is le tudta volna írni a saját szavaival. Izgalom fogta el és majdnem, hogy a nyálát csorgatta a kivételes rajzok láttán. Pontosan erre van szüksége a legújabb játékhoz. Egy friss koncepció, ijesztő és

15

bonyolult, ezzel vége is a versenynek. A lány friss, ötletes képzelőereje az, amire éppen szüksége van. – Ezek csak gyors vázlatok – mondta halkan Alexandria –, animáció nélkül, de remélem, az ötlet tetszik. Elfelejtette, hogy nem szerette Thomas Ivant, de nagyon figyelt és hálás volt, amiért az elismeréssel nézte a munkáját. – Ön nagyon tehetséges. Remek képzelőerővel bír és a technikája is lenyűgöző. Ahogy a rajzokat nézem, úgy érzem, mintha belelátott volna a fejembe. Ettől a képtől úgy érzem, hogy én is repülni akarok – mondta és rámutatott az egyik vázlatra. Thomas el volt ragadtatva és valamiféle furcsa érzés kerítette hatalmába, amikor arra gondolt, hogy ezek még csak a vázlatok. Mit fog majd tudni csinálni az ő hatalmas számítógépeivel és tervezőprogramjaival? Thomas egy jelenetet tanulmányozott és úgy érezte, mintha tényleg megtörténne. Olyan volt, mintha a lány egy fényképet csinált volna, egy vámpírról, egy brutális csatában. Annyira valóságos, annyira félelmetes volt. A lány rajzai megragadták az ő történetének körvonalait és a képek az elméjében tökéletesen összeálltak, így azonnal megteremthették volna a köteléket közöttük, ha egész este nem tér ki előle. Alexandria hirtelen rádöbbent, hogy Thomas Ivan ujjai gyengéden hozzáérnek az övéhez. Tudatában volt a karjának erejével, a válla szélességével, a jóképű szögletes arcával. A szíve hirtelen reménykedve megdobbant. Vajon tényleg reagált valakire fizikailag? Elképesztő volt az a szenvedély, amelyet közösen tudtak generálni. Alexet büszkeséggel töltötte el, ahogy a férfi ámulva nézegette a rajzait.

16

De hirtelen egy hideg fuvallat áramlott keresztül az éttermen, meghozva a fertőző gonoszt. Úgy kúszott fel Alexandria bőrén, mint valami féreg. Undor tört rá és hátradőlt a székében, sápadtan és reszketve. Körülnézett figyelmesen. Senki más nem vette észre a levegőben a gonosz bűzét. Nevetés és halk beszélgetés moraja vette körül. A normális légkörnek meg kellett volna nyugtatnia, de a remegése egyre csak nőtt. Érezte, ahogy a verejték végiggyöngyözik a homlokán és lefut a mellei közötti völgybe. A szíve hevesen dobogott. Thomas Ivant túlságosan lekötötte a vázlatok tanulmányozása, hogy felfigyeljen a nyugtalanságára. A férfi lehajtott fejjel továbbra is a jóváhagyását mormolta és a szemei lakmároztak a rajzai gazdagságán. De hiába a többi ember nyugodtsága, valami nem stimmelt. Érezte, hogy valami borzasztóan rossz fog történni. Alexandria tudta, ő mindig tudta. Amikor meghaltak a szülei, ő rögtön megérezte. Mindig megérezte, hogy mikor történik egy erőszakos bűncselekmény a közelében. Tudta, hogy ki foglalkozik kábítószerrel, vagy ha valaki hazudott. Egyszerűen csak tudta a dolgokat. És most, míg mások az étteremben jól érezték magukat, ettek, ittak és beszélgettek, érezte, hogy valami gonosz van a közelben, valami nagyon rosszindulatú. Tudta, hogy egy ilyen lénynek sohasem szabadott volna megfogannia. A szeme tett egy lassú, óvatos kört a tágas szobába. Az emberek beszélgettek, és háborítatlanul ettek. Három nő ült a legközelebbi asztalnál, felháborítóan hangosan nevettek,

17

egymást ugratták. Alexandria szája kiszáradt, a szíve hevesen dobogott. Nem tudott mozogni vagy beszélni, megfagyott a rémülettől. A falon, Thomas Ivan mögött, egy sötét árnyék kezdett felkúszni. Egy szörnyű látomás kezdett derengeni a teremben, amit látszólag senki más nem látott. Az árny kinyújtott karmai terjeszkedni kezdett a három nő felé, akik történeteket meséltek egymásnak. Alexandria mozdulatlanul ült, egy szörnyű suttogást hallott a fejében, mint egy denevér szárnyainak erőteljes zümmögése, ami nem volt más, mint egy alattomos parancs. Gyere hozzám! Légy az enyém! Hadd lakmározzak belőled! Gyere hozzám! A szavak olyan élesek voltak, mint az üvegszilánkok, úgy érezte, hogy átszúrják a koponyáját. A karmok a túlsó falon kinyíltak, terjedtek és felé intettek. Székcsikorgás törte meg a varázst. Alexandria pislogott és miközben az árnyék elhalványult, őrjöngő nevetés visszhangzott. Ekkor már képes volt mozogni, elfordította a fejét, de a két szék hangjára visszafordult. Látta, hogy a három nő felemelkedik, mint egyetlen egység, pénzt dobnak az asztalra, majd hirtelen a bejárat felé indulnak kísérteties csendben. Alexandria üvölteni akart a nőkre, hogy álljanak meg és jöjjenek vissza, de mikor kinyitotta a száját, nem tudta miért, a torka összeszorult és nem kapott levegőt. – Alexandria! – Thomas gyorsan felemelkedett, hogy segítsen neki. A lány hamuszürke volt, a verejték, mint apró gyöngyök borították a homlokát. – Mi történt?

18

Szinte vakon próbálta visszadugni rajzait a mappájába, de a keze annyira remegett, hogy a vázlatok kiömlöttek és szétszóródtak az asztalra és a padlóra. – Sajnálom, Mr. Ivan, nekem azonnal mennem kell. Olyan hirtelen állt fel, hogy majdnem elterült a földön. Elméjét lassúnak és sűrűnek érezte, mintha valami sötét köd lepné el a fejét és ettől a gyomra is teljesen felfordult. – Alexandria, rosszul van? Kérem, engedje meg, hogy hazavigyem. – Ivan megpróbálta összegyűjteni az értékes vázlatokat és a karját tartani egy időben. Alexandria elrántotta a karját, csak arra tudott gondolni, hogy azonnal Joshuához kell mennie. Bármi is volt az a lény, tudta, hogy nagyon gonosz és vadászni indult az éjszakába. A célpontjai azok a nők voltak, akik most távoztak innen azon az ajtón, ami a teraszra vezetett. Henry és Joshua komoly veszélyben voltak. Úgy érezte a lény jelenlétét, mint egy sötét foltot a lelkén. Alex megfordult és kifutott az étteremből, nem törődve a kíváncsi tekintetekkel, vagy Thomas Ivan zavarodottságával. A lépcsőn lefelé menet megbotlott, a szoknyája szegélye beakadt és hallotta, amint elszakad. Fájdalom és rettegés vágott át rajta. Úgy érezte, mintha felrobbanna a mellkasa, a szíve majd megszakadt és vérzett. Ez annyira igazinak tűnt, hogy miközben a mellkasát szorongatta, lenézett a kezére, arra számítva, hogy vért lát. De nem, valaki másé a vér. Valaki megsérült – vagy rosszabb. Alexandria olyan erősen harapott bele az alsó ajkába, hogy felsértette a bőrt. Ez igazi fájdalom volt, és tényleg az övé. Ez

19

visszazökkentette őt a jelenbe és lehetővé tette, hogy újra önmagára és Joshuára összpontosítson. Tudta, nem állhat meg. Bármilyen lény vadászott odakint az ölni fog. Alex érezte, hogy valaki vérzik és az elhúzódó, tapasztalható rezgéseket az erőszak utóhatásaként. Imádkozott, hogy ne Joshua legyen az. Miközben zokogott, ráfordult a kanyargós keskeny ösvényre, ami körülvette az épületet. Nem bírta volna ki, ha elveszíti Joshuát. Miért is hagyta őt egyedül egy idős emberrel? Hogy juthatott ilyesmi az eszébe? Ekkor figyelt fel a ködre. Vastag. Sűrű, mint a leves. Úgy lógott a fákon, mint valami kísérteties, fehér pókháló. Nem látott még egy méterre se. Olyan sűrűnek érezte, mintha futóhomokon próbálna átgázolni. Amikor megpróbálta beszívni a levegőt a tüdejébe, érezte, hogy majdhogynem lehetetlen. Szeretett volna ordítani Joshuának, de megérezte, hogy most jobb, ha csendben marad. Bárki is volt ez az őrült, élvezte a fájdalmat és a rettegést másokban. Ezért is sietett annyira. Képtelen volt a hátborzongató érzést elhagyni. Folytatta az útját végig figyelmesen a fák között, mikor szó szerint megbotlott egy testben. – Ó, Istenem – suttogta, hangosan imádkozni kezdett, hogy ne a testvére legyen az. Miközben közelebb hajolt, döbbenten látta, hogy a holttest túl nagy. Hideg és mozdulatlan, egy szánalmas kupacban feküdt, úgy dobták félre, mint mások a szemetet. – Henry. – Fájdalom hasított belé, amikor a vállát fogva próbálta megfordítani. Rettegése nőtt, mikor látta, hogy szétroncsolták a mellkasát.

20

A szívét a szó szoros értelmében kitépték, szabadon volt és nem vert. Alexandria hátrébb ment, letérdelt és érezte, hogy mindjárt elájul. De nem tudta levenni a szemét Henryről, akinek a nyaka fel volt tépve, mintha egy állat tette volna. Gúnyos nevetés töltötte be elméjét. Alexandria megtörölte a száját a kézfejével. Ez az aljas őrült nem kapja meg Joshuát! Határozottan, ösztönösen indult el a sziklák felé. A hullámok hangosan csapkodtak a csipkézett sziklák alatt és a rohanó szél a fák között lehetetlenné tette, hogy bármit is halljon. Alexandria anélkül, hogy látott vagy hallott volna valamit haladt előre, az ösztöneire hagyatkozott, ami az őrült gyilkos felé hajtotta. Az volt a benyomása, hogy a démon tudta, hogy jön és várja is. Biztos azt hitte, hogy őt is képes irányítani, és hogy a lány a parancsainak engedelmeskedik. Annak ellenére, hogy erős szél fújt, a köd továbbra is sűrű maradt, de most, a vastagsága ellenére, egy pillanatra látni engedte a kibontakozó borzalmat. A három nő, akik halványan ismerősek voltak az étteremből, a sziklák felé araszoltak. Azok a nők voltak, akik jobbra ültek tőle és pont előtte távoztak. Alexandria látta rajtuk, hogy valamilyen transzba estek és elragadtatva bámulták a férfi körvonalait a sziklán. A férfi magas volt és karcsú, hatalmas erő és hatalom sugárzott róla. Arca gyönyörű, mint egy Adoniszé, haja vállig érő és hullámos. Amikor mosolygott, fogai nagyon fehérek voltak. Mint egy ragadozó. Abban a pillanatban mikor megjelent a gondolat a fejében, az illúzió és a szépség eltűnt és Alexandria látta a vért a lény kezén. A fogain és az állán.

21

A barátságos mosoly, egy grimasz volt, felfedve gonosz agyarait. A szeme, amivel a három nőre nézett, fekete lyukak voltak, amik vörösen izzottak a sötétben. A nők mosolyogtak, vihorásztak, miközben egyre csak közeledtek felé. Amint a közelébe értek, a férfi felemelte a kezét és rámutatott a földre. Engedelmesen térdre estek és kúsztak előre, vonaglottak és nyögtek, tépték a ruhájukat. A köd egy pillanatra mindent beborított, amikor ismét kitisztult, láthatta, hogy az egyik nő elérte a férfit és a térde köré csavarodott. Lerántotta a blúzát, felfedve a melleit, megérintette, miközben a férfi testéhez dörzsölte magát és könyörgött neki, hogy vigye magával, használja őt. A második nő is elért a szikla szélére, átölelte a derekát, miközben kihívóan nézett fel rá. Alexandria el akart fordulni attól a borzalomtól, ami sújtani fogja ezeket az emberi bábokat, de ekkor meglátta Joshuát amint lassan sétál a férfi felé. Úgy látszik, nem vette észre a nőket. Nem nézett se jobbra, se balra, csak ment előre, mintha alvajáró lenne. Transzban volt a fiú is. Hipnotikus transzban. Alexandria szíve nekicsapódott a mellkasának. Valahogy ez a gyilkos hipnotizálta a nőket és Joshuát. Mint agyatlan birkák, reagáltak a parancsaira. Miközben sietett, hogy feltartóztassa Joshuát – még az előtt, hogy elérné a szörnyeteget – az agya megpróbálta elemezni, hogy hogyan tudta ezt véghezvinni. Szerencsére, Joshua nagyon lassan mozgott, mintha kicsit vonakodott volna. Bár a köd vastag fátyla elrejtette a lényt, Alexandria érezte azoknak az ellenséges, földöntúli szemeknek a hatását. Ahogy

22

a lény feléje lendítette a fejét, a nyaka úgy hullámzott, mint egy hüllőé. Amint jobban megnézte őt a köd vastagságán keresztül, denevér szárnyak csapkodtak a koponyájában, az üvegszilánkok újra és újra megszúrták. A lágy, csábító hang kitartóan mormolt a fejében. Alexandria figyelmen kívül hagyta a lüktető fájdalmat, arra összpontosította figyelmét, hogy elérje Joshuát. Nem akarta megadni a szörnyetegnek azt a megelégedettséget, hogy tudja, fáj neki. Sikerült elkapnia Joshua ingét. A fiú lábai továbbra is a lény felé igyekeztek, de ekkor Alex erősen megfogta és határozottan tartotta. Miközben átölelte a gyermeket, a szörny nem több mint tizenöt méter távolságra volt tőlük. A lény a nagy szikla szélén állt, az ember bábjai hízelegtek, doromboltak és könyörögtek a figyelméért. Úgy tűnt, hogy nem veszi észre a nőket, a lény teljesen Alexandriára koncentrált. Rámosolygott, felvillantva az agyarait. Alexandria megborzongott, amikor meglátta Henry vérét az ajkán és a fogain. Ez az őrült megölte szegény, ártalmatlan Henryt. – Gyertek ide hozzám – nyújtotta ki feléjük a kezét. Alex érezte, hogy a hangja átjárja az egész testét és arra kényszeríti, hogy fogadja el a parancsát. Ezért egyre gyorsabban pislogott és a lény kezén levő vérfoltokra és a hosszú, tőrszerű körmeire fókuszált. Ahogy nézte a karmait, a hang elvesztette szépségét és egy durva, veszekedő rútság lett. – Én nem így gondolom. Hagyjon minket békén! Magammal viszem Joshuát. Nem lehet az öné. – Miközben

23

határozottan beszélt, a gerincét megmerevítette, kék szemében dac lángolt. A férfi szórakozottan az egyik kezével azt a nőt simogatta, aki a derekához dörgölődött. – Csatlakozz te is hozzám! Nézd meg ezeket a nőket. Akarnak engem. Imádnak engem. – Csak saját magát csapja be. – Megpróbált egy lépést tenni hátrafelé, Joshua azonban ellenállt az erőfeszítésének. Szorosabbra fonta körülötte a karját, hogy megakadályozza, nehogy elszökjön, de amikor sikerült visszafelé tennie még egy lépést, a fiú elkezdett csapkodni arra kényszerítve, hogy megálljon. A szörny felvonta a szemöldökét. – Nem hiszel nekem? – Megfordult, a figyelmét arra a nőre fordította, aki a derekánál volt. – Gyere ide, kedvesem. Azt szeretném, ha meghalnál értem – intett a háta mögé. Alexandriai rémületére, a nő nyalogatta a kinyújtott kezét, vigyorgott és hízelgőn mászott el mellette. – Ne! – Alexandria felkiáltott, de az asszony már alá is hullott az üres téren át a falánk vízbe, a csipkézett sziklák alatt. Míg Alexandriának elakadt a lélegzete, felhúzta a második nőt a hajánál fogva, megcsókolta a száját, hátra hajtotta a fejét és belesüllyesztette förtelmes agyarait a nyakába. Azok az élénk vázlatok, amiket Alexandria rajzolt Thomas Ivan horror történeteihez, a szeme előtt keltek életre. A lény lakmározott, a vér leömlött a nő torkán, majd félre dobta a testét, át a sziklán, mintha egy üres héj volna, amit találni a tengerparton. Szándékosan végigfuttatta vaskos, obszcén nyelvét véres száján.

24

Alexandria arra eszmélt, hogy egy imát mormol, egy dallamot, újra és újra. Bármi is ez a lény, veszélyes és őrült volt, felülmúlt minden képzeletet. Még erősebben fogta meg Joshuát és felemelte a lábairól. De a fiú belerúgott, harcolt, morgó hangokat adott ki és csattogtatta a fogát. Alexandriának sikerült két lépést hátrálnia, mielőtt arra kényszerült, hogy letegye testvérét. Josh csak addig maradt nyugton, amíg nem távolodtak a céltól. A szörny felemelte a fejét, megint megnyalta az ujjait és visszataszítóan mosolygott. – Látod? Bármit megtesznek nekem. Imádnak engem. Nem így van, háziállat? – Felemelte az utolsó nőt is a lábairól. Ő azonnal köré tekeredett, szuggesztíven hozzádörzsölődött, megérintette és simogatta. – Te is kívánsz engem? A férfi, amíg az asszonyhoz beszélt, az végigcsókolta a nyakát, a mellkasát és egyre haladt lejjebb és lejjebb, a keze már a nadrágjában matatott. Közben a szörny a nyakát cirógatta. – Látod a hatalmamat? Te vagy az, akit én annyira kerestem, hogy egyesüljön velem, és akivel megoszthatom az erőm. – Az a nő nem imádja – tiltakozott Alexandria. – Hipnotizálta, amitől egy báb lett. Neki nincs saját tudata. Ez az amit hatalomnak hív? – Remegő hangjába annyi megvetést vegyített amennyit csak bírt. Halk, halálos sziszegő hang tört elő a lény szájából, de ő továbbra is csak mosolygott. – Lehet, hogy igazad van. Ez az egy is haszontalan, nem? – Még mindig mosolygott, még mindig egyenesen Alexandria szemébe bámult és ekkor a férfi

25

elkapta a nő fejét a tenyerével és kicsavarta. A reccsenés hallható volt és úgy tűnt, hogy végigrezeg Alexandria egész testén. Annyira remegett, fogai vacogtak. A lény egyik kezén lazán lógott a törött női test. Letette, mint egy rongybabát, nyaka nagyon furcsa szögben állt és az egykor gyönyörű nő mostanra csak üres, élettelen héj lett. A szörny eldobta a lányt pusztán csak azzal, hogy intett a kezével, megengedve, hogy lezuhanjon a mohó víz alá. – Most már csak mi magunk vagyunk – mondta halkan. – Gyere hozzám! Alexandria hevesen megrázta a fejét. – Nem. Nem fogok odamenni magához. Látom, mi is ön valójában, nem az, amit azokkal a szegény nőkkel elhitetett. – Ide fogsz jönni, a saját szabad akaratodból. Te különleges vagy. Az egész világot átkutattam utánad. Ide kell jönnöd hozzám. – A hangja lágy volt, de nagyon határozott. Alexandria megpróbált hátrálni, de ekkor Joshua elkezdett őrjöngeni, rúgott és harapott. Kénytelen volt megint megállni, sokkal erősebben fogta meg, hogy megakadályozza szökését. – Maga beteg. Segítségre van szüksége. Orvosra vagy ilyesmi. Én nem segíthetek. – A lány kétségbeesetten kereste a kiutat ebből a rémálomból, imádkozott hátha valaki erre jön. Egy biztonsági őr. Bárki. – Nem tudod, mi vagyok, ugye? Alexandria agya szinte megdermedt a rémülettől. Sok időt töltött a kutatásai során az ősi legendák tanulmányozásával, sokat olvasott a vámpírokról, amikor a vázlatain dolgozott Thomas Ivannak. És ez a szörny egy olyan mitikus lénynek

26

volt a megtestesítője, aki mások véréből táplálkozott és arra használta a hipnózist, hogy a tehetetlen embereknek megparancsolta, fogadják el gonosz utasításait. Vett egy mély lélegzetet, hogy megnyugodjon és megpróbálta elérni, hogy gondolatai visszatérjenek a valóságba. Bizonyára a köd és a szél, a sötét, csillagtalan éjszaka és a hátborzongató hullámzás alatta képzeltette el vele azt, ami valójában lehetetlen. Ez a huszonegyedik század szociopatája volt, nem egy legendás régi alak. Ezt kell neki az eszében tartania és nem engedheti, hogy az éjszaka ezt a borzalmat táplálja a képzeletében. – Azt hiszem, tudom, mit gondol – mondta –, de az igazság az, hogy ön egy gonosz gyilkos. A szörny halkan felnevetett, gonoszul és a hang, amit kiadott olyan volt, mint amikor valaki végighúzza a körmét a palatáblán. A lány valóban úgy érezte, hogy a lény jeges ujjai végigsimítják a bőrét. – Te, mint egy gyermek, elrejtőzöl az igazság elöl. – Felemelte a kezét és intett Joshuának, miközben fénylő szemét a fiú felé fordította. Joshua vadul küzdött, harcolt és rúgott, beleharapott Alexandria karjába arra törekedve, hogy kiszabaduljon. – Hagyja őt békén! – Alex próbálta megfékezni a testvérét, de nem volt elég erős. Hipnotikus állapotban Josh sokkal erősebben küzdött. Mikor kiszabadult, a sziklafalon odarohant a szörnyhöz, átölelte a térdét és rajongva bámult fel a férfira.

27

Második fejezet

A

lexandria szíve kihagyott egy ütemet. Nagyon lassan kiegyenesedett, a szája kiszáradt a félelemtől, amikor látta a karom-szerű kezét belemélyedni öccse vállába. – Most ide fogsz jönni hozzám! Akkor jössz vagy nem? – kérdezte halkan a szörny. Alexandria fölemelte remegő állát. – Ez az, amit úgy hívnak szabad akarat? – A lábai annyira gumiszerűnek tűntek, hogy csak néhány lépést tudott tenni felé, mielőtt újra meg kellett állnia. – Ha arra használja Joshuát, hogy engem irányítson, akkor nem a saját szabad akaratomból megyek, nem így van? – mondta kihívóan. Hosszú, lassú sziszegés hagyta el a lény ajkát. Megragadta Joshua egyik lábát és a szikla szélére tartotta. – Mivel oly nagyon szereted a sok szabadságot, én befolyásolni fogom a gyermek elméjét, hogy ő is lássa, hallja és tudja, mi is történik. – Az agyarai csikorogtak és csattantak, ahogy jeges hangon kimondta a szavakat. Szavai hatására, Alexandria újra elindult. Pár méterre a

28

szörnytől megbotlott és Joshua felé nyúlt. – Ó, Istenem, kérem, ne engedje el! Adja őt nekem! – Fájdalom volt a hangjában, valódi félelem és ez táplálta a szörny izgalmát. A lény halkan felnevetett, amikor Joshua sikoltozva hirtelen életre kelt, arca eltorzult a félelemtől. A nővéréért sikoltott, a szeme az arcát kereste, az egyetlen megváltást. A szörny egyik kezével elhárította Alexandriát, miközben a másikkal könnyedén tartotta Joshuát a sziklák fölött. Alexandria kényszerítette magát, hogy tökéletesen mozdulatlanul álljon a férfi előtt. – Csak adja őt nekem. Magának nincs szüksége rá. Ő csak egy gyerek. – Ó, azt hiszem, nagyon is szükséges – hogy biztosítsa az együttműködésedet. – Az őrült rámosolygott és visszaemelte Joshuát, viszonylag biztonságba, a szikla szélére. Intett a kezével és a gyermek többé már nem harcolt és üvöltött, újra a démon ellenőrzése alatt állt. – Egyesülni fogsz velem, az leszel, ami én vagyok. Nekünk együtt olyan hatalmunk lesz, amit el sem tudsz képzelni. – De én soha nem akartam hatalmat – tiltakozott Alexandria, egyre közelebb araszolva a szegélyhez, hogy megpróbálja elragadni tőle a fiút. – Miért mondja, hogy én vagyok az egyetlen, aki után kutatott? Nem is tudta ma estéig, hogy létezem. Nem is tudja a nevemet. – Alexandriának hívnak. Könnyű olvasni a fiatal Joshua elméjét. Egyfolytában úgy gondolsz rám, mint egy egyszerű emberre, de én ennél sokkal több vagyok. – Mi maga? – Alexandria visszatartotta a lélegzetét, félt a válaszától, sejtette, hogy ez a teremtmény valamilyen módon

29

több egy embernél, inkább hatalmas vadállat volt a legendákból. Képes volt olvasni mások gondolataiban, másokat irányítani az elméjével, és magához tudta hívni az áldozatait, még távolról is. Kitépte Henry szívét. Eltörte egy nő nyakát, de előtte lecsapolta a másik nő vérét. Bármi is volt ez a lény, nem ember volt. – Én vagyok az ostoba emberek rémálma, egy vámpír, aki belőlük lakmározik. A menyasszonyom leszel, megosztom veled a hatalmamat, az életemet. Teljesen komolyan mondta és Alexandria aközött vívódott, hogy sírjon vagy hisztérikusan nevesen. Thomas Ivan sem írhatott volna bizarrabb párbeszédet. Ez az ember elhitte, amit mondott, és ami még rosszabb, már ő is kezdte elhinni. – Ez... ez tényleg nem az én fajtám életmódja. – Suttogta rekedten a szavakat, nem tudta elhinni, hogy egy ilyen ostoba válasszal könyörög saját és az öccse életéért. De hogyan szólítasz meg egy őrültet? – Azt hiszed, hogy kigúnyolhatsz és megúszod? – A keze olyan keményen szorította Joshua vállát, látta, hogy az ujjai majdnem összeérnek. Alex megrázta a fejét, megpróbálta az időt húzni. – Nem, én komolyan mondtam. Szeretem a napfényt. A vámpírok éjjeli lények. Ritkán iszom bort, nem beszélve a vérről. De tudok egy bárt, ahol sok lány található, akik a perverz dolgokat szeretik. Feketét viselnek és imádják az ördögöt és azt mondják, egymás véréből isznak. De nem én. Én ultra-konzervatív vagyok. Hogyan tud ilyen különös beszélgetést folytatni egy gyilkossal? Nincs sehol egy biztonsági őr? Még senki sem

30

találta meg Henry testét? Hol volt mindenki? A folyamatos beszédével meddig tudja feltartani ezt a lény? A lény gúnyosan felnevetett. – Senki sem fog megmenteni benneteket, kedvesem. Nem tudnak. Ez egy nagyon egyszerű dolog, másokat távol tartani, ugyanolyan könnyű, mint idehívni őket hozzám. – Miért én? – Kevés olyan létezik, mint te. Az elméd nagyon erős, ezért nem lehet téged irányítani. Te egy igazi médium vagy, nem így van? Ilyen társra van a fajtámnak szüksége. – Nem tudom. Néha tudok dolgokat, máskor meg nem – ismerte el, idegesen beletúrva kezével a hajába. – Tudtam, hogy itt van, ha erre gondol. – Valakinek hamarosan jönnie kell, hogy megmentse őket. Thomas Ivan bizonyára már kereste őt. – Kérem, engedje meg, hogy Joshuát elvigyem egy biztonságos helyre. Magának nincs rá szüksége, csak rám. Szavamat adom, hogy holnap este visszajövök. És ha ön olyan erős, akkor is megtalál engem, ha nem térnék vissza. – Teljesen kétségbeesett mire odaért Joshuához. Borzasztó volt így látni a testvérét, ernyedten és élettelenül, üveges szemekkel. El akarta venni tőle és magához ölelni, hogy biztonságba tartsa és tudni, hogy ez a lény soha többé nem érintheti meg őt újra. Ha megmenthetné Joshuát, akkor már semmi más sem számítana. – Nem engedhetem meg, hogy eltűnj a szemem elől. Mások már keresnek téged. Itt kell maradnod a közelembe, hogy mindig meg tudjalak védeni. Alexandria a tenyerével megdörzsölte lüktető halántékát. A lény egyfolytában megpróbált betörni a fejébe és az

31

állandó küzdelem, hogy kizárja őt, már nagyon fájdalmassá vált. – Nézze, uram – egyébként, mi is a neve? – Akkor most legyünk udvariasak és civilizáltak? – nevetett rá. – Igen, azt hiszem, hogy az lenne a legjobb. – Az irányítása omladozni kezdett. Meg kellett találnia a módját, hogy Joshuát elvegye tőle. Joshuának élnie kell, vajon sikerülni fog neki? Szándékosan belemélyesztette körmeit a tenyerébe és arra koncentrált, hogy fenntartsa a szemkontaktust. – Akkor minden eszközzel, legyünk civilizáltak. Paul Yohenstria vagyok. A Kárpátokból jöttem. Lehet, hogy észrevetted az akcentusom. Alex kinyújtotta a karját az öccséért, képtelen volt megállítani magát. – Adja ide Joshuát, kérem, Mr. Yohenstria. Ő csak egy kisfiú. – Te azt szeretnéd, hogy életben maradjon, én azt szeretném, hogy elkísérj, azt hiszem, ki tudunk találni valamit, ami kölcsönösen előnyös mindkettőnknek. Nos, egyet értesz? Alexandria leeresztette üres karjait az oldalához. Kimerült és rémült volt, a feje is rettenetesen fájt. A szörnynek valahogy sikerült felerősítenie a rossz közérzetét. Fárasztó volt állandóan védekezni a mentális bántalmazása ellen. A hang a fejében majdnem az őrületbe kergette, könyörtelenül, kényszerítve. – Veled megyek, csak hagyd itt az öcsém. – Nem, drágám, nem fogom ezt tenni. Gyere ide, most! Vonakodva ment. Nem volt más választása. Joshua volt az élete. Mindennél jobban szerette őt. Ha ő meghalna, elveszne. Abban a pillanatban, mikor Yohenstria megérintette, betegnek

32

érezte magát. Amikor véres ujjait a felkarja köré csavarta, látta a vért, ami csapdába esett a hosszú tőrszerű körmök alatt. Henry vére. A férfi leengedte Joshuát a földre, de a fiú azután is mozdulatlan maradt, hogy földet ért. – Engem nem kell tartani. De szeretném Josht ellenőrizni – mondta Alexandria. Az érintkezés egy ilyen gonosz lénnyel felkavarta a gyomrát és nem szeretett volna megint hányni. – Hagyd őt egy pillanatra. – Ujjai összezárultak, mint a satu, olyan szorosan húzta magához, hogy a teste megérintette az övét. Megérezte a bűzös leheletén a vér és a halál illatát. A bőre nyirkos és jéghideg volt. Alexandria küzdött a hatalmával, próbált menekülni, bár tudta, hogy tehetetlen a markában. A lény közelebb hajolt a nyakára és a lélegzete, ami meleg és büdös volt, megérintette a bőrét. – Ne! Ó, Istenem, ne!– suttogta Alexandria, egyre gyengülő hangon. Ha most elengedné, a térdei összecsuklanának és összeesne, de a lény még mindig szorosan tartotta, miközben egyre közelebb hajolt. – Az Istened elhagyott téged – suttogta. A fogai bezárultak a torka felett, mélyen átszúrva a bőrt. A fájdalom olyan intenzív volt, hogy minden feketén kavargott körülötte. A szörny erősen a karjaiba húzta és lakomázott, nyelte a gazdag vért. A lány annyira törékeny volt, hogy majdnem eltört a karjaiban, ahogy ivott. Alex érezte az agyarakat belemélyedve a testébe, amik összekötötték őket valami sötét, csúnya módon. A teste egyre gyengült és lassult, a szíve akadozott és dolgozott, miközben a lény tovább szívta. Szempillái lecsukódtak és még akkor is

33

mondogatta magának, hogy nem adhatja fel, élnie kell, harcolnia Joshuáért. Ekkor fekete pontok kezdtek táncolni a szeme előtt, és tehetetlenül rogyott a vámpír izmos teste elé. A lény felemelte a fejét, vér csörgedezett a szájából. – És most innod kell, hogy élj. – Fogaival feltépte a saját csuklóját, a lány ajkaihoz szorította és nézte, ahogy a fertőzött vére belecsöpög a szájába. Alexandriában elég élet maradt még, hogy megpróbálja elkerülni, hogy lenyelje a förtelmes folyadékot. Megpróbálta elfordítani a fejét, bezárni a száját, de a vámpír könnyedén tartotta és belekényszerítette a mérgező italt a szájába, kezével a torkát simogatta, amíg görcsösen nyelt. De csak annyival pótolta a vérét, amennyivel szándékosan gyengén tudja tartani addig, amíg nem engedelmeskedik a parancsainak. Paul Yohenstria leejtette áldozatát a testvére mellé és diadalmasan felemelte az arcát a sötét, holdtalan éjszakára. Megtalálta őt. A vére meleg volt és édes, a teste fiatal és rugalmas. A lány mindazt nyújtani tudja neki, amire szüksége volt ahhoz, hogy visszakapja érzelmeit, hogy újra érezzen. Az égre ordította a győzelmét, megrázta az öklét, hogy szembeszegüljön Istennel. Saját választása volt, hogy feladja a lelkét, és amit azt követően tett, végül is mit számít? Megtalálta ezt a különleges nőt és tudta, hogy ő lesz az, aki kihozza őt a sötétségből örökre a fénybe. A gyenge, ösztönös mozdulatok visszaterelték a figyelmét. Alexandria odakúszott Joshua oldalához és védelmezően magához húzta. A vámpír féltékenyen vicsorgott. Sokan

34

akarnák a lányt, de most már az övé. Nem akarta megosztani senkivel. Abban a pillanatban nyert ügye volt, amikor rájött, hogyan függjön tőle a lány. Csak akkor volt hajlandó odamenni hozzá a saját szabad akaratából, amikor meg akart szabadulni a kölyöktől. Lehajolt, megragadta a fiú ingét és elhúzta tőle. Alexandriának sikerült felülnie, miközben minden forgott körülötte, majdnem lehetetlen volt, hogy behatárolja a helyzetét. De csalhatatlanul tudta hol van Joshua. És tudta, hogy soha nem engedné, hogy osztozzon vele ebben a végzetben. Ha ez a gyilkos teremtmény ténylegesen arra tudja kényszeríteni őket, hogy szeressék, akkor a halál is jobb lehetőség volt. Alexandria figyelmeztetés nélkül elindult előre. Kinyújtotta a karját, elkapta Joshuát, magához szorította, s egy lendülettel átestek a sziklafalon. A száguldó szél beborította testüket sós permettel, ami csípte és dörzsölte őket. Amikor elérték a hullámokat, azok hangosan üdvözölték őket a vízi sírjukban, hatalmas mennydörgés-szerű robajjal az éles sziklákon, éppen a felszín alatt. Karmok ragadták meg, a szárnyak dühös verdesése és forró, bűzös lehelet hírnöke jelezte érkezését az ellenségének. Alexandria felkiáltott, amikor a lény karmai mélyen belemartak és a teremtmény elragadta őket az egyetlen üdvözülésüktől. Nem tudta rászánni magát, hogy Joshuát elengedje. Lehet, hogy lesz majd egy másik esély, egy másik pillanat, amikor a fogva tartójuk nem figyel és Josh is segíteni tud a menekülésben. Szőke fürtjeibe temette az arcát, lehunyta a szemét, miközben suttogta, hogy sajnálja, hogy nem volt elég

35

erős ahhoz, hogy megadja neki a halál kegyelmét, miközben ő még mindig élt. Könnyek égették a torkát és érezte a fertőzött gonoszt a szörnyben, ami most már az ő testében is él és ez most már mindörökre össze fogja kötni vele. A hely ahova vitte őket sötét és nyirkos volt, egy barlang, mélyen a sziklákba vájva, körülvéve vízzel. Sehol sem látott kiutat. A lény a kimerült testüket a barlang szájánál megvetően ledobta a nedves homokba és nyugtalanul járkálni kezdet fel s alá, megpróbálta a haragját a lázadásra irányítani. – Soha többé nem fogsz újra ilyet tenni, vagy gondoskodni fogok róla, hogy a gyermek pokolian szenvedjen, sőt annál is jobban, mint bármi, amit valaha is elbírtál képzelni. Világosan fejeztem ki magam? – kérdezte föléje tornyosulva. Alexandria megpróbált felülni. A teste megviselt és gyenge volt a vérveszteség miatt. – Mi ez a hely? – Az én búvóhelyem. A vadász ide nem tud nyomon követni, körül vagyok véve vízzel. A tenger összezavarja az eszét. – Paul Yohenstria harsányan felnevetett. – Ő már nagyon sokat legyőzött a fajtámból, de engem nem fog megtalálni. Alex óvatosan körülnézett. Ameddig a szem ellátott, csak a haragos óceán hullámai látszottak. A sziklák fölötte tornyosultak, kopár, csúszós, meredek és lehetetlen méretekben. Ez egy olyan biztos csapda volt, mintha börtönbe helyezték volna őket. És ez a hely hideg, jéghideg volt. Megremegett. Köd ereszkedett a partra és megpróbálta befedni Joshua testét a sajátjával, hogy megvédje. Ekkor a tenger elkezdett emelkedni és a homok meg a kavics – amin feküdtek – már sós vízben állt. – Nem

36

maradhatunk itt. Jön a dagály. Meg fogunk fulladni. – Arra törekedett, hogy beszéljenek, miközben az ölében ringatta Joshua fejét. Úgy tűnt, hogy a testvére nem vette észre, hogy mi történik, és ezért hálás volt. – A barlang felfelé kanyarog a hegybe. Minél messzebb mész, annál szárazabb. – Az egyik oldalra billentette a fejét és a vérbe borult szemével a lányt figyelte. – Neked egy kissé kellemetlen napod lesz, kedvesem. Nem bízom benned még eléggé, hogy a közelemben maradj, amíg én alszom és nem szeretném, hogy haza fuss. Nem hiszem, hogy van rá mód, hogy elmenekülj, de te sokkal okosabb vagy, mint azt gondoltam volna. Nem hagysz más választást, mint hogy leláncoljalak a barlangban. Nedves lesz, de biztos vagyok benne, el lehet viselni. – Miért csinálod ezt? Mit remélsz elérni? Miért nem ölsz meg azonnal? – követelte Alexandria. – Nem fogom megengedni, hogy meghalj. Egyáltalán nem. Olyan leszel, mint én, hatalmas és kielégíthetetlen lesz az étvágyunk. Együtt fogunk uralkodni, legyőzhetetlenek leszünk. Senki sem fog tudni megállítani minket. – De én nem a saját szabad akaratomból mentem oda hozzád! – tiltakozott sietve. – Nem az én választásom volt, kénytelen voltam elfogadni ezt az életet. Az nem választás, ha erőszakot alkalmaz. Nem volt elég erős indoka, amit felhozhatna ellene, ahogyan ő szerette volna. De akkor is így gondolta, pedig Joshuát mozdulatlanul tartotta a karjaiban. A vámpír lenézett rá. – Ó, dehogynem, kedvesem. Végül

37

könyörögni fogsz a figyelmemért. Garantálom, hogy így lesz. – Lehajolt és átkarolta az egyik karjával, majd felhúzta a lábaira. Miközben megingott a rohanó széltől és a sós permettől, Alexandria megszállottan minden csepp erejével Joshuát védelmezte. Paul megrázta a fejét. – Embernek sokkal erősebb vagy, mint amennyire kellene. Az elméd nagyon ellenáll annak, hogy irányítsák vagy meggyőzzék. Ez egy érdekes probléma. De ne feszegesd a türelmem határait, kedvesem. Elég kegyetlen tudok lenni, ha provokálnak. Alexandria érezte a torkában feltörő hisztérikus zokogást, amitől majdnem megfulladt. Ha ez volt szemléltetése a türelmének, ha ez nem volt példa a kegyetlenségre, nem akarta tudni, hogy valójában, mire is volt képes. – Valakinek hiányozni fog a három nő. Megtalálják a testüket. Megtalálják Henryt. – Ki az a Henry?– kérdezte gyanakodva, a féltékenység eltorzította az arcát. – Tudnod kell. Hisz megölted. – Az a buta vénember? Az utamban volt. Amellett, megéreztem, hogy az étteremben ellenszegülsz nekem és ezért szükséges volt, hogy valamivel felkeltsem a figyelmed. Az öregember és a fiú hozzád tartoztak. Szolgálták a célom. – Ezért ölted meg? Mert tudtad, hogy törődtem vele? – Alexandria rémülete egyre mélyült, éppen úgy, mint ahogy belsejében az izzás, a fertőzött vértől. Úgy érezte, hogy valaki egy lángszórót nyom a belső szerveihez, és fájt a szíve a kedves, édes Henryért.

38

– Nem engedhetem, hogy a régi életed maradványai megosszák a hűségedet. Hozzám tartozol! Csak az enyém vagy. Nem fogok osztozni rajtad. Alex szíve majd kiugrott a helyéről e szavak hallatán és akaratlanul is szorosan megragadta Joshuát. A vámpír végül meg akarta ölni a testvérét. Nem állt szándékában a gyermeket életben tartani. Meg kellett találni a módját, hogy Joshua elmeneküljön. Újra megingott, visszaesett volna, de Yohenstria kinyúlt és elkapta a karját. – A fény nem érhet el, beljebb kell mennünk a barlangba, mert a bőröd le fog égni. Induljunk, mielőtt a hajnal megérkezik. – Nem lehetek a napon? – Könnyen le fogsz égni. De még nem teljesen változtál át. – Könyörtelenül, nem törődve azzal, hogy olyan gyenge volt és annak ellenére, hogy a lány magához szorította a gyereket, a sivár barlangba vonszolta. Alexandria többször is elesett, a bezúduló hullámok ráfröccsentek a ruhájára. De a lény tovább gyalogolt végig kényszerítve úgy, hogy néha a háta mögött vonszolta. Szorosan tartotta Joshuát és megpróbált átadni a hideg rázta testének valamennyi hőt. Még mindig rettenetesen mozdulatlan volt, egy halott súly a karjában. Próbált gondolkodni, de az agya túl lassú volt és kétségbeesetten le szeretet volna feküdni. Néhány méterre a barlangban a vámpír hirtelen megállt és a sziklafalhoz lökte, a sziklába egy vastag lánc és bilincs volt csavarozva. Észrevette, miközben a mandzsettáját a csuklójára szorította, hogy az acél vérfoltos volt. Nyilván több áldozatot is

39

hozott, hogy ezen a helyen várakozzanak, az örömére. A fém a puha bőrébe vágott, a földre rogyott, nem törődve azzal, hogy a víz átömlik az ölén, majd távolodik annak végtelen ciklusában. Megpihentette hátát a sziklafalnál és elérte, hogy az öccsét a karjaiban úgy ringassa, mintha bölcsőben lenne, miközben borzongott, a fogai vacogtak. A vámpír halkan felnevetett. – Most már megyek pihenni. Attól tartok, hogy számodra nehéz lesz, hogy ugyanezt tedd. – Hátat fordított neki és elindult, s miközben távolodott gúnyos nevetése visszhangzott a háta mögött. Az ölében Joshua hirtelen megmozdult, felült és megdörzsölte a szemét. Miután a vámpír ellengette a hipnózisból, felkiáltott, megragadta Alexandriát és hozzábújt. – Megölte Henryt. Láttam, Alex. Szörnyű volt! – Tudom, Josh, tudom. Annyira sajnálom, hogy ilyen szörnyű dolgot láttál. – A fiú fürtjei az arcát súrolták. – Nem fogok hazudni neked. Bajban vagyunk. Nem vagyok biztos benne, hogy ki tudom szabadítani magunkat. – Szavai érthetetlenek voltak és a szempillái akaratlanul is lecsukódtak. – Emelkedik a vízszint, Josh. Azt akarom, hogy amíg lehet, nagyon alaposan néz körül, hátha van egy párkány, amire fel tudsz mászni, ahol biztonságban lennél. – Nem akarlak itt hagyni Alex. Félek. – Tudom, kishaver. Én is. De szükségem van rá, hogy nagyon bátor legyél, és ezt megtedd nekem. Nézd meg, mit találsz. A hullám berohant, a beömlő víz sót és tengert permetezett az állukra, majd visszahúzódott egy szőnyegszerű habot

40

hátrahagyva. Joshua üvöltött a félelemtől és átkarolta a nyakát. – Nem tudom megtenni, Alex. Tényleg nem. – Próbálj meg kimenni a barlangból és találni egy helyet ahol várhatsz, és a víz nem jut el hozzád. Hajthatatlanul megrázta a fejét, a szőke fürtjei pattogtak. – Nem, Alex, nem foglak itt hagyni téged. Nekem itt kell maradnom, veled. Alexandriának nem volt energiája arra, hogy vitatkozzon. Koncentrálnia kellett, hogy gondolkodjon. – Oké, Josh, ne aggódj! – Megtámasztotta magát a falnál és nagy nehezen sikerült felállnia. A víz már a vádlijukig ért. – Együtt meg tudjuk csinálni. Nézzünk körül. Szinte lehetetlen volt bármit is látni a barlang komor belsejében és az a hang, ahogy a víz nekicsapódott a szikláknak, mennydörgés volt a fülében. Irányíthatatlanul reszketett és a fogai annyira vacogtak, félt, hogy esetleg összetörnek. A só rászáradt a bőrére és a hajára, a seb a nyakán égett. Nagyot nyelt és megpróbált nem sírni. Az egyetlen falmélyedés, ami esetleg megtartotta volna Joshuát, túl messze volt a feje fölött. Elég magas volt, lehet, hogy képes lesz fellendíteni oda, de még így se biztos, hogy Josh eléri. A következő hullám ereje majdnem felemelte Joshuát a lábáról. Elkapta Alexandria csípőjét és szorosan fogta. Alex becsukta a szemét és nekidőlt a falnak. – Nos, jól van, én leszek a te állványod, ameddig csak akarod Josh, majd én fel foglak emelni és tartalak, ameddig csak tudlak. Utána felteszlek a vállamra, oké? Ez nem lesz olyan rossz. – Remélte, hogy szavai elég bátorítóan hangzottak.

41

Joshua ijedten nézett rá, de bátran bólintott. – Alexandria ez az ember vissza fog jönni, és megöl minket? – Így igaz, vissza fog térni, Josh, mert akar valamit tőlem. Ha ki tudok tartani, esetleg nyerünk egy kis időt, hogy kitaláljuk, hogyan lehet kijutni ebből a kellemetlen helyzetből. Josh ünnepélyesen nézet rá. – Amikor megharapott, Alex, hallottam nevetni a fejemben. Azt mondta, hogy te fogsz engem megölni. Mihelyst ugyanolyan leszel, mint ő, meg akarsz majd ölni, mert én az utadban leszek. Azt mondta, hogy kiiszod az összes vért a testemből. – Szorosabban ölelte. – Tudtam, hogy ez nem igaz. – Okos fiú vagy. Ez része a tervének. Azt akarja, hogy féljünk egymástól. De mi egy csapat vagyunk, Josh. Soha ne felejtsd el! Nem számít semmi, csak az, hogy tudd, szeretlek, rendben? Nem számít, mi történik. – A vállára fektette a fejét és hagyta, hogy a hullámok körül mossák a lábát. Annyira fáradt és gyenge volt, nem volt biztos benne, hogy ezt a napot végig tudja csinálni, nem is szólva arról, hogy újra szembe kell néznie a vámpírral. Csendesen imádkozott újra és újra, amíg a szavak összemosódtak a fejében és lehetetlen volt gondolkoznia. Fény szűrődött be a barlang bejáratán keresztül, amikor kétségbeesett kiáltásokkal Joshua felébresztette. Állva elaludt. A víz már a testvére mellkasát nyaldosta és szó szerint majdnem ledöntötte őt a lábairól. Beásta a lábait a talajba, próbált ellenállni, nehogy elmossa a bezúduló hullám. – Ébren vagyok, Josh. Sajnálom – suttogta. Kimerült volt és túl gyenge ahhoz, hogy álljon. A fény sértette a szemét, és a

42

sós víz kidörzsölte a bőrét. Vett egy nagy levegőt, megpróbálta felemelni Joshuát a karjába, hogy megvédje az emelkedő tengerszinttől. Nem volt biztos abban, hogy sokáig tudja tartani, de azt éreztette vele, hogy így mindkettejüknek sokkal kényelmesebb. Egy nagy valami a lábának ütődött, ami egy hullámmal érkezett. Megborzongott és öccsét még szorosabban tartotta. – Annyira hideg van. – Joshua remegett, minden ruhája átázott. – Tudom, kishaver. Próbálj meg elaludni. – Fáj, ugye? – Mi? – A hullám nekicsapta a falnak és majdnem elengedte Joshuát. – Ahol megharapott. Nyögtél, miközben aludtál. – Csak egy kicsit fáj, Josh. Meg fogom próbálni, hogy felemeljelek a vállaimra. Lehet, hogy neked egyedül kell felmásznod, oké? – Meg tudom csinálni, Alex. Olyan gyenge volt, hogy a hullámok nekilökték a mögötte levő sziklafalnak, de valahogy mégis sikerült Joshuát feltennie a vállaira. A súlya alatt majdnem térdre esett és a haja, a kontya, ami azóta szétesett, csapdába esett a lába alatt. Fájt neki, de nem tiltakozott. Most csak tartotta azt, ami az életének oly kedves. A víz folyamatosan emelkedett, már a derekáig ért, könyörtelenül ostromolta. A csuklója égett a sós víztől, a seb a nyakán nyers volt és belül is fájdalmai voltak. Érezte, ahogy a dolgok a lábaihoz érnek, beleharapnak a bőrébe. Ez túl rémisztő volt, de Alexandria elhatározta, hogy tartani fogja

43

magát az öccséért. – Meg tudjuk csinálni, nem igaz, Josh? – mondta. A súlyával a falnak dőlt és az egyik karjára rátekerte a vastag láncot, hogy segítse őket egyensúlyban tartani a folyamatos hullámzásban. – Igen, megtudjuk Alex. Ne aggódj. Meg fogom menteni magunkat. – A hangja nagyon határozott volt, nagyon kemény. – Azt előre sejtettem. – Lehunyta a szemét és megpróbált pihenni. Alexandria miközben aludt, néhányszor felriadt. A sós permet könyörtelen volt, lenyúzta a bőrt a testéről. Szomjas volt és hólyagok formálódtak feldagadt ajkán. Végül a víz elkezdett visszahúzódni és a végtelen ütődés lassult. Joshuának saját magának kellett lemásznia, Alex már nem tudta felemelni a karjait. Ahogy a nővére korábban javasolta, Josh kiment a barlangból, hogy megvizsgálja a börtönüket. Alexandriának általában egymillió biztonsági szabálya volt, hogy kövesse, de ezúttal csak üveges szemmel nézte. Tanulmányozta a sziklafalat, hátha talál egy helyet, ahol fel tud mászni, de túl meredek és csúszós volt. Nagyon szomjas volt, ezért megpróbált egy helyet keresni, ahol friss víz fut le a sziklafalon, de nem látott semmit. A nap jó érzés volt a hideg, nedves bőrének, lefeküdt a homokba, hogy megszárítsa a ruháit és felmelegedjen. Alexandria miközben aludt elesett és megütötte fejét a sziklafalba. Hirtelen teljesen éber lett, vadul nézett maga köré. Joshua! Eltűnt! Elaludt és a hullámok elvitték! Nagy nehezen

44

lábra állt, harcolt a bilincseivel a csuklóján és az öccsének kiabált. A hangja rekedt volt, szinte nem létező és nem volt hajlandó eljutni túl a barlang száján. A csekély napfény, ami beszűrődött égette a szemét, égette a bőrét, de ő csak húzta és rángatta a láncokat, miközben újra és újra Joshuaért kiáltott. Az idő alatt, míg Joshua befutott a barlangba és mellé kuporgott, összecsuklott a fal mellett és zokogott. – Mi az, Alex? Az az ember visszatért és megint megsebesített? Alexandria lassan fölemelte a fejét. Joshua megérintette véres csuklóját. – Visszajött és én nem voltam itt, hogy megvédjelek téged. Alex a könnyein keresztül bámult fel rá és képtelen volt elhinni, hogy tényleg az öccse az és nem a képzeletének szüleménye. Megragadta, szorosan átölelte és átfuttatta a kezét rajta, hogy meggyőződjön róla nem sérült-e meg. – Nem, a férfi nem tért vissza. Nem hiszem, hogy tud, amíg a nap fenn van. – Menjek, nézem meg? Tudok settenkedni. – A napfény volt az oka, hogy bátrabbnak érezte magát. – Nem! – Alexandria megszorította a kezét a karja körül. – Ne merj közel menni ahhoz az emberhez. – Megtörölte dagadt ajkait a karjával. A hólyagok felrepedtek és elkezdtek vérezni. – Van valami módja, hogy kiszabaduljunk? Fel tudsz mászni a sziklán? – Nem, egy talpalatnyi hely sincs, sehol. Nincs még egy jó búvóhely sem. Még nem néztem meg a barlangban. Talán ott van egy út.

45

– Nem akarom, hogy megpróbáld, Josh. Nem tudok segíteni, ha ott megtalál. – Nem volt biztos benne, hogy Paul Yohenstria tényleg őszinte vámpír volt, de akármilyen is volt, lehetséges, hogy Joshua nem tudja őt kezelni. Elképzelte, hogy egy hat éves megtalálja a vámpírt koporsóban alva. Vajon tényleg koporsóban alszanak? – De te megsérültél, Alex. Meg tudom mondani. És ő vissza fog jönni ide. Ezért láncolt le téged, így vissza tud jönni és megint bántani fog – jelentette ki könnyezve. – Ő nagyon beteg, Josh. – Letörölt egy könnycseppet az arcáról, majd megcsókolta a feje tetejét. – Lehet, hogy nekünk sokat kell színlelnünk körülötte. Azt hiszi, én vagyok az a nő, akivel össze akar házasodni. Hát nem ostoba, amikor nem is ismerjük egymást? De azt hiszem, megsérült a feje, tudod, valami károsodott az agyában. – Azt hiszem, ő egy vámpír, Alex, mint a tévében. Azt mondtad, hogy a valóságban nincs ilyen lény, de azt gondolom, tévedsz. – Talán. Őszintén, már én sem tudom. De mi egy kemény csapat vagyunk, legyőzzük, Josh. – Voltaképpen annyira gyenge volt, már nem tudott hosszabb ideig állni és nem is törődött vele, hogy megpróbálja. Ha a vámpír majd visszajön az az igazság, hogy nagyon könnyű zsákmány lesz. – Úgy gondolom, mi nagyon is okosak vagyunk. Te mit gondolsz? – Azt hiszem, meg fog enni minket – mondta Josh őszintén. – Valamit mondott egy vadászról. Hallottad, mikor beszélt róla? Van valaki, aki vadászik rá. Ki tudunk tartani, amíg a vadász megtalálja őt. – Annyira kimerült volt, hogy a szemei

46

újra lecsukódtak. – Félek, Alex. Gondolod, hogy a vadász itt lesz, mielőtt a vámpír felébred és megöl minket? – Joshua alsó ajka a hangjával együtt remegett. A lány az utolsó erejével kényszerítette saját magát, hogy fennmaradjon. – Eljön, Josh. Csak várnod kell, és majd meglátod. Éjszaka fog jönni, amikor a legkevésbé számít rá a vámpír. Neki szőke haja lesz, mint neked. Nagy, erős és hatalmas, mint egy dzsungelmacska. – Szinte látta a fejében a hőst, akit próbált megalkotni az öccsének. – Vajon erősebb, mint a vámpír? – kérdezte reménykedve Joshua. – Sokkal erősebb – mondta határozottan, egy tündérmesét szőtt a gyermek számára, de saját magával is el akarta hitetni. – Ő egy varázslatos harcos, csillogó aranyszínű szemekkel. A vámpír nem bír ránézi, mert látja magát tükröződni azokban az égő szemekben és megijed a saját csúnya képmásától. Egy kis csend után, Joshua megérintette az ujjhegyeivel az arcát. – Tényleg, Alex? A vadász valóban eljön megmenteni minket? Látta, nem okoz bajt, ha ad neki egy kis reményt. – Nekünk csak az a dolgunk, hogy bátrak és erősek legyünk. Eljön értünk, Joshua. Elfog. Együtt be fogjuk csapni és túljárunk az eszén az öreg vámpírnak. – A szavai érthetetlenek voltak és a vérellátása alacsony, a teste hőmérséklete egyre zuhant, az ereje gyorsan apadt. Alexandria nem látta, hogyan fog tudni életben maradni, amíg bealkonyodik. A szempillái újra lecsukódtak és már olyan súlyosak voltak, hogy nem is bírta

47

felemelni őket. Joshua nem akarta megmondani a nővérének, de szörnyen nézett ki. Borzalmasan, sőt! A szája duzzadt volt és fekete. Fehér só fedte a bőrét, úgy nézet ki, mint egy szörny. A haja szürkés-fehéren lógott az arca körül és többé már nem tudta megmondani a természetes színét. A ruhái szakadtak és fehér csíkosak voltak és a hínár láncokban lógott le a szoknyáján és rongyos, szakadt harisnyáján. A lábain, ahol valami megrágta a bőrét, a vére rózsafüzérként folyt le. Még a hangja is viccesnek hangzott és a nyaka duzzadt volt és látszott, hogy még nem hegedt be. De Alexandrián nem látszott, hogy észrevette. Josh nagyon féltette. Leült mellé, megfogta a kezét és megvárta, amíg a nap lassan eltűnik az égről. Alexandria tisztában volt vele, mikor ment le a nap. Érezte, ahogy kellemetlenül megmozdul a föld és azonnal tudta, hogy a vámpír felkelt. Átkarolta Joshua vállát és magához húzta. – Jön – suttogta halkan a fülébe. – Azt akarom, hogy menj ki a barlangból és nagyon csendben legyél, maradj láthatatlan. Megpróbál majd felhasználni téged ellenem és bántani valamilyen módon. De talán elfelejt, ha nem maradsz szem előtt. – De Alex! – tiltakozott. – Szeretném, ha megtennéd ezt nekem, kicsim. Maradj nagyon csendben, nem számít mi fog történni. – Gyorsan megcsókolta. – Menj, most. Szeretlek Josh. – Szeretlek, Alex.– Kirohant a barlangból és odapréselte magát a sziklafalhoz. Alexandria nyugtalan szemmel nézte, ahogy elmegy. A

48

dagály megint visszajött és ő még csak hat éves. Ekkor, bár nem hallott hangot, hirtelen tudta, hogy a vámpír őt nézi. Elfordította a fejét és a tekintetük találkozott. – Egy csipetnyit rosszabbul nézel ki – köszöntötte őt kedvesen. Alex nyugodt maradt, csak nézte őt. A lénynek groteszk mosoly nyújtózott az arcán. Átszelte a távolságot, amely elválasztotta őket és felemelte a csuklóit, megvizsgálta őket. Egyiket a szájához emelte miközben belenézett a szemeibe és nyalogatta a vért a fájdalmas sebeiből. Alexandria láthatóan összerezzent és igyekezett elrántani a kezét. De a férfi szorított a fogásán, ami már azzal fenyegetett, hogy összeroppantja a csontot. – Azt akarod, hogy elengedjelek, ugye? Kényszerítenie kellett magát, hogy még mindig nyugodt maradjon és elviselje a visszataszító érintését. Amikor a bilincsek a földre estek, nagy nehezen lábra állt. – El szeretnéd hagyni ezt a helyet? – kérdezte halkan. – Tudod, mit akarok. A férfi elkapta a nyakát az egyik karmos kezével és magához rántotta. – Éhes vagyok kedvesem és itt az idő számodra, hogy eldöntsd, vajon a gyerek éljen-e még egy éjszakát vagy meghaljon. Nem volt ereje küzdeni, így nem is próbált. Nem tudta megállni, hogy felkiáltson a fájdalomtól, mikor az agyarait mélyen a nyakába süllyesztette. Morgó hangot hallatott, ahogy evett. Az öklével – az összegubancolódott hajában – mozdulatlanul tartotta, miközben mohón ivott. Tudta, hogy az

49

élete csúszik le a torkán. Szenvedett a vérveszteségtől és a hipothermiától. Egyáltalán semmi sem számított. Yohenstria érezte, ahogy a lány összeroskad és megragadta a karjaiba, megakadályozva, hogy elessen. A szíve alig dobogott, lélegzése felszínes volt. Már megint túl sokat vett el. Fogaival feltépte a csuklóját és rászorítva a kemény szájára leerőszakolta a sötét folyadékot a torkán. Egy hajszálon függött az élete. Alexandria harcolt vele. Nem volt képes az elméjét a hatalmába keríteni, és teljesen az irányítása alá vonni. Habár el tudta érni, hogy egy keveset lenyeljen a fertőzött véréből, azt is csak azért, mert annyira közel volt a teljes összeomláshoz. Mégis, minden egyes alkalommal, amikor arra késztette, hogy egyen, közelebb hozta a sötét világába. Nem fog meghalni, nem engedhette. Arra kellett volna kényszerítenie, hogy sokkal több vért fogadjon el, ami életben tartja. De mikor ezt elhatározta, valami zavart érzett a levegőben. Lassú sziszegés hagyta el az ajkát, s lassan elfordította a fejét. – Ránk találtak, kedvesem. Gyere, látni fogod, a vadász mennyire hasonló hozzánk. Nincs hozzá fogható a világon. Ő könyörtelen. – Paul Yohenstria Alexandriát félig vitte, félig kivonszolta a barlangból az éjszakai levegőre. Körülöttük, mindenfelé hullámok zúdultak a tengerpartra, fehér permetet és tengeri habot köpködve a sziklafalra. A vámpír Alexandriát lelökte a földre és a tengerpart közepére állt, a szeme az eget fürkészte. Alexandria, hogy elérje Joshuát, keresztülkúszott a homokon. A fiú összekuporodva egy árnyékban volt, előrehátra hintázott, próbálta magát vigasztalni. Odavonszolta magát

50

elé és úgy helyezkedett el, hogy Josh és a vámpír között legyen. Valami rettenetes fog történni. Érezte a levegőt sűrűsödni körülöttük. A szél örvénylett és a köd mindent betakart az öbölben. Valahol a sűrű ködben valami gyorsan mozgott és a vámpír felsikoltott, a hangja magas volt, félelemmel és haraggal teli. Alexandriának majdnem megállt a szíve. Ha a vámpír ennyire félt, bármi is volt odakint, az a valami nagyon megrémisztette őt. Elkapta Joshuát, eltakarta szemét a kezével. Egymásba kapaszkodva remegtek. A ködből egy hatalmas aranymadár vált láthatóvá. A partra olyan sebesen érkezett, hogy alakja teljesen elmosódott. Karmai hosszúak voltak, aranyszínű szemei intenzíven csillogtak. A sűrű köd gomolygott, majd elvált, hogy felfedjen egy félig ember, félig madár formát. Alexandria elfojtott egy sikolyt. Ezután a lény emberré változott, hatalmas, magas és nagyon izmos, duzzadó karokkal és hatalmas mellkassal. A haja hosszú volt és szőke, lengett a szélben. Teste hajlékonyan, könnyedén mozgott, mint egy dzsungelmacskának, aki becserkészi a zsákmányát. Arca árnyékban volt, de látta, hogy a megolvadt aranyszínű szemei vad intenzitással a vámpírt figyelik. – Nos, hát, Paul, végre találkozunk. – A hangja gyönyörű volt, és olyan tiszta volt a tónusa, hogy úgy tűnt beszivárog a lelkébe. Ott állt magasan és nyugodtan, tökéletes reinkarnációja egy viking harcosnak. – Sok munkámba került feltakarítani utánad a szemetet a városom körül. A kihívás teljesen világos volt. Nem tehettem mást el kellett fogadnom.

51

A vámpír hátrébb lépet, hogy több hely legyen köztük. – Soha nem támadtalak meg. Tartottam a távolságot. – A hangja annyira hízelgő volt, hogy Alexandriát kirázta a hideg. A vadászban olyan nagy erő volt, számolhatott azzal, hogy rémületet okoz a vámpírnak. A vadász az egyik oldalra döntötte a fejét. – Te öltél, amikor tilos volt. Ismered a törvényt, tisztátalan. A vámpír meglódult, olyan gyorsan, hogy karmai és agyarai elmosódtak, ugorva csapott le a betolakodóra. A vadász egyszerűen félreállt, és lazán felvert, a karmaival keresztben elvágta a vámpír torkát, felszakítva azt. Vér tört elő egy piros vulkánban. Alexandria elborzadt mikor látta, hogy a vadász arany feje eltorzul, az arca meghosszabbodik egy pofába, agyarak törtek elő, már egy farkas szájában. A vadász könnyedén elroppantotta a vámpír combcsontját, mint egy gallyat, a hang végig szállt a parton, és a testén is végigfutott. Megrándult és szorosabban ölelte Joshuát, a fejét lefogta, nehogy szemtanúja legyen egy ilyen szörnyű és borzalmas jelenetnek. A vámpír letörölte a vért, ami lefutott a mellén és gyűlöletes szemmel bámulta az aranyvadászt. – Azt gondolod nem vagy olyan, mint én, Aidan, de tévedsz. Te is csak egy gyilkos vagy, és örömöt lelsz a csatában. Ez az egyetlen alkalom, amikor úgy érzed, hogy élsz. Senki sem lehet olyan, mint te, nem érezni az örömön és az erőn kívül mást is az életben. Mondd meg nekem, Aidan, igaz-e, hogy nem látod a színeket? Hogy nem érzel semmit, csak ha csatában vagy? Te vagy a végső gyilkos. Te, Gregori és a testvéred, Julian. Te vagy a legsötétebb árnyék

52

a világunkban. Te vagy az igazi gyilkos. – Te megsértetted a törvényeinket, Paul. Te döntöttél úgy, hogy elcseréled a lelked a hatalom illúziójáért, ahelyett, hogy köszöntenéd a hajnalt. És egy ember nőt átváltoztattál egy őrült vámpírnővé, és egy ártatlan gyermek vérén táplálod. Tudod, mi a büntetés. A hangja maga volt a tisztaság, hűvös, tisztán áramló szépség. A hang úgy tűnt, hogy beáramlik Alexandria elméjébe és ő bármit megtett volna, amit csak kér. – Tudod, hogy nincs rá mód, hogy legyőzzenek engem – folytatta a hang és Alexandria hitt benne. Olyan puha és gyengéd volt, olyan őszinte. Nem volt rá mód, hogy bárki is sikeresen szembe tudott volna szegülni a vadásszal. Valóban legyőzhetetlen volt. – Nem telik el hosszú idő és te is megvadulsz, akkor majd rád fognak vadászni – gúnyolódott Paul Yohenstria, miközben már alig állt a lábán. Alakja mintha vibrálna, feloldódna, de míg ő változott, a vadász megint lecsapott. A hang undorító volt. A köd álcázta a támadását és a vadász olyan volt, mint egy elmosódott folt, Alexandria nem tudta követni a mozgását. De ekkor a ködből kigurult egy obszcén látvány – a vámpír feje. A haja összegabalyodott a vértől és alvadt vértől, a szemei nyitva voltak és bámultak. A fej feléje gurult, bíborszínű nyomot hagyva maga után. Alexandria nagy nehezen lábra állt, Joshuát magához szorította, a kezét a szemére tette, mikor a groteszk labda pár centire megállt tőlük. A köd gomolygott és egyre vastagabb lett. Rémületére a vadász feléje fordította a fejét, és az olvadt aranyszínű szeme megpihent az arcán.

53

Harmadik fejezet

A

idan Savage halkan nagyot sóhajtott, merev tekintete megdermedt, mikor az őrült vámpírnő megragadta a kisfiút és a mellkasához szorította. A démon ma nagyon erős volt benne, a szabadságért küzdött, a vörös homály az elméjében az ellenőrzését sürgette. A vámpírnak igaza volt. A benne levő gyilkost egyre nehezebben sikerült elnyomnia. Csak a csatákban érzett hatalmat és örömet, és így a harcok rabjává vált, mert ez volt az egyetlen alkalom, amikor bármit is érzett. Már évszázadok óta elviselte a hideg, kopár, szürke-fekete létet, nem élvezve a valódi színeket vagy érzelmeket, kivéve a harc utáni vágyat. Tekintetével végigpásztázta a partot, aztán a figyelmét ismét visszafordította a boszorkányhoz, aki a gyermeket fenyegette. Hirtelen megmerevedett. Több mint hatszáz éve nem látott színeket és most látta, hogy Paul fejéből kifolyt fertőzött vér nyoma, nem fekete csík, hanem élénkpiros szalag, ami a tekintetét egyenesen a vámpírnőhöz vezeti. Ez lehetetlen. A színek és az érzelmek csak akkor térnek

54

vissza, ha megtalálja a hiányzó felét, az életpárját. Viszont itt nem volt senki, kivéve a szánalmas embernőt, akit Paul megpróbált átváltoztatni. Nehéz szívvel nézett rá. Szinte sajnálta szegényt. Ismét zavarba jött a váratlanul rátörő együttérzéstől, érzelmektől, amelyek annyi évszázad után újra megjelentek, de folytatta a nőszemély vizsgálatát. Lehetetlen volt megmondani a korát. Kicsi volt, szinte gyermeki, viszont a kosztüm, amit viselt, szakadt, nedves és piszkos volt, hozzátapadt telt idomaihoz. A lábai teli voltak véres sebekkel, duzzadt száján a hólyagok fekete nedvességtől csöpögtek. Haja, ami összegabalyodott tengeri moszattal, dús halomban lógott le a hátán a derekáig. Kék szemében nemcsak rettegés látszott, hanem dac is. A lány meg akarta ölni a gyereket. Kevés olyan nő létezik, aki a Kárpátok népének tagjává válhat. Ellentétben a népszerű mítosszal, a legtöbb embernőt nem lehet átváltoztatni, és ha megpróbálják, az szörnyű következményekkel jár. Ezek a nők szinte azonnal megőrültek és ártatlan gyermekekre vadásztak. Viszont ez a nő rettenetesen szenvedett. A durva sebek a nyakán a vámpír kemény használatának bizonyítékául szolgáltak, a vágások a csuklóin kegyetlenül mélyek voltak. Aidan mentálisan az elméje felé nyúlt, azt szerette volna, hogy a halála fájdalommentes legyen, amennyire csak lehetséges. Megdöbbenve az ellenállásától, egy figyelmeztető lépést tett felé. A lány hihetetlenül erős volt. Az elméje valamilyen természetes akadállyal rendelkezett, ami ellenállt az akaratának. Ahelyett, hogy a gyermeket a homokon maga elé helyezte volna, mint ahogy határozottan utasította, eltolta a fiút

55

az egyik oldalra, felkapott egy nagydarab uszadék fát, és nekirontott. Aidan előreugrott, és kiütötte a fát a kezéből. Hallotta, hogy az ütéstől eltört egy csontja – látta a fájdalmat a szemében –, de a lány nem sikított. Nyilvánvalóan nem volt az a sikítozós fajta. Érte nyúlt, azzal a szándékkal, hogy véget vessen az életének, ne szenvedjen tovább. A lány küzdött, és még mindig ellenállt a mentális kényszernek. Ennek ellenére Aidan mégis lehajtotta a fejét a torkára, hogy megölje. A lány nagyon kicsi volt és hideg, megállíthatatlanul remegett a karjaiban, de ekkor feltört belőle a védelmező ösztön, sőt még olyan érzések is, amelyeket azelőtt még soha nem tapasztalt. Magához akarta szorítani, szerette volna a karja melegében ringatni, és megóvni mindentől. Fogaival áttörte a gyenge torkát, ez mindent azonnal megváltoztatott – mindörökre. Az egész világát. A színek örvénylettek és táncoltak, lenyűgözték szépségükkel és élénkségükkel. A teste vadul, sürgetőn reagált. Nem volt ismerős számára ez az érzés, mert még a régi időkben, amikor még voltak érzései sem volt képes ilyesmire. A lány vére forró és fűszeres volt, édes, rabul ejtő, amely táplálta a kimerült testét. A vadászat és a harc sok erőt igényelt, és még nem táplálkozott ezen az éjszakán. A lány teste megosztotta az éltető folyadékot az övével. Valahol mélyen a tudatában érzékelte, hogy már nem küzd ellene és elernyed a karjában. Könnyedén felemelte, és úgy ringatta a mellkasán, mintha bölcsőben lenne, miközben mohón evett. Ekkor valami kemény ütődött a lábának. Megdöbbent, bezárta a sebet a

56

nyelvének cirógatásával és megfordult, hogy lenézzen a gyerekre. Az ütés magához térítette jelenlegi bódultságából, a fiú már a feledés homályába merült, és még csak nem is hallotta közeledni. Joshua dühöngött. Másodszor is rácsapott a vadász lábára, meglendítve egy nagydarab uszadék fát, amennyire csak bírta. – Hagyd békén, fáj a nővéremnek! Azt hittük rólad, hogy jössz és megmentesz minket! Azt mondta, eljössz, ha elég sokáig kitartunk. Azt hittük, hogy segítesz, de te éppen olyan vagy, mint ő! Könnyek patakzottak le a gyermek arcán. Aidan tisztán látta, hogy az ifjúnak szőke haja és kék szeme van. A színek szinte elvakították. Lenézett a karjában levő nő feldúlt arcába. A szíve lassan dobogott, a tüdeje levegőért küzdött. Haldoklott. – Azért vagyok itt, hogy segítsek neked – suttogta halkan, majdnem szórakozottan a fiúnak. Lenyúlt mélyen magába, s talált egy nyugodt, békés tavat ahol lenyugodhatott, és elküldte magát a saját testén kívülre kutatni a nőébe. Nem tudta elhinni, hogy végre rátalált a hosszú évszázadok során. De ő kell, hogy legyen. Egyedül az életpárja idézheti elő benne ezeket a megdöbbentő változásokat. A lány elsápadt, nem harcolt többé. Ekkor elméjét körbevette az övével. Te nem hagyhatsz el engem. Fogadd el a vérem, amit önként felajánlok neked. Meg kell innod ahhoz, hogy élj. A lány elméje eltávolodott az övétől. A szelleme még mindig elég erős volt ahhoz, hogy ellenálljon a kényszernek. Aidan taktikát váltott. A testvérednek szüksége van rád.

57

Harcolj érte! Nem élhet nélküled. Meg fog halni. Egyik körmével felhasította acélos mellizmait és rászorította. A lány eleinte ellenállt, de ő hajthatatlan volt. Beburkolva elméjét, terelve akaratát, szétzúzva az elméjében levő akadályt, legyengített állapotában megbűvölte, amíg be nem engedte és táplálta. – Mit csinálsz? – követelte Joshua. – Sok vért veszített. Vért kell adnom neki. – Aidan azt tervezte, hogy később kitöröli a gyermek memóriájából ennek a rémálomnak az emlékeit. Így a kielégítő magyarázat nem okozhat bajt. A fiú nagyon bátor volt és megérdemelte, hogy megtudjon bármit, ami enyhítheti a rettenetes félelmét. Aidan mindent megtett, hogy a vámpírt gondosan kövesse és megtalálja. A férfi mindig véres káoszt hagyott maga mögött, mégis, a vadász mindig lemaradt egy lépéssel. Az este is, Aidan már későn érkezett. Először a szikláknál levő étterembe ment, majd követte a zavart a levegőben. De Paul Yohenstria akkorra már megölt egy idős férfit, kitépve a szívét és maga mögött hagyta a holttestét. Ez túl forró nyom ahhoz, hogy a rendőrség felfedezze. Így hát kénytelen volt megsemmisíteni a testét és gondoskodni róla, hogy a vámpír három női áldozatát se találják meg. Azonban, nem sokkal hajnal előtt elvesztette az élőhalott nyomát. Mégis, biztos volt benne, hogy a barlangja közel van, végül megtalálta és megsemmisítette. Most nincs más választása, minthogy a vámpírt elégesse és ezt a két elveszettet hazavigye, mivel ez a szánalmas, elcsúfított nő egyértelműen a párja, aki után az elmúlt

58

nyolcszáz évben kutatott. A megdöbbentő változások bebizonyították. Fogalma sincs, hogy mi történt vele, vagy mi fog még történni, de felélesztette a testét és a szívét. – Mi a neved? – kérdezte Aidan a gyereket. Úgy gondolta, hogy ez barátságosabb, mint csupán olvasni az elméjében. Nem mintha korábban ilyesmi eszébe jutott. – Joshua Houton. Alexandria rendbe jön? Annyira fehér és borzalmasan néz ki. Azt gondolom, hogy az a rossz ember nagyon megsebezte. – Én gyógyító vagyok a népem közt, Joshua Houton. Tudom, hogyan kell segíteni a nővérednek. Ne aggódj! De előbb gondoskodok róla, hogy ez a rossz ember soha többé ne ártson egy másik élő léleknek. Azután elmegyünk az otthonomba. Nálam biztonságban lesztek. – Alex mérges lesz. A kosztümje tönkrement és szüksége van erre a ruhára, hogy jó munkát kapjon, és sok pénzt keressen – mondta Joshua kétségbeesetten, mintha bármelyik pillanatban sírva fakadna. Felnézett a vadászra, vigaszért. – Szerzünk neki egy másik kosztümöt – nyugtatta meg Aidan a gyereket. Gyengéden megállította a nőt az evésben. Szüksége van még az erejére és képességeire, hogy mindkettejüket hazaszállítsa az otthonába, ezenfelül hatalmas energiát igényel egy másik személy gyógyítása. Még az éjszaka folyamán időt kell szakítania, hogy vadászon a létfenntartásához. Aidan elhelyezte Alexandriát a homokon és Joshuát óvatosan mellé húzta. – A nővéred nagyon rosszul van, Joshua. Azt akarom, hogy leülj mellé, így érezni fogja a jelenléted és

59

tudni fogja, hogy neked nem esett bajod. Neki egy ideig szüksége lesz ránk, hogy gondoskodjunk róla. Te nagyfiú vagy és tudod kezelni, még akkor is, ha olyan dolgokat mond, amik ijesztőek, nem így van? – Miért mondana valami ijesztőt? – kérdezte Joshua gyanakodva. – Amikor az emberek nagyon betegek, belázasodnak, és közben félrebeszélnek. Ez azt jelenti, hogy nem tudják, mit mondanak. Félhetnek az emberektől vagy a dolgoktól minden ok nélkül. Közel kell maradnunk hozzá és megbizonyosodni, hogy nem árthat magának. Joshua ünnepélyesen bólintott és leült a nedves homokba Alexandria mellé. A nővére szemei csukva voltak és még arra sem reagált, amikor lehajolt és megcsókolta a homlokát, ahogy néha neki szokta. Homok és só száradt a bőrére. Joshua finoman hátrasimította a nedves haját lágyan énekelve, ahogy gyakran a nővére tette, amikor beteg volt. Mikor megérintette nagyon hidegnek tűnt. Egy gombóc keletkezett Aidan torkába, ahogy elnézte őket így együtt. Úgy néztek ki, ahogy egy családnak kell kinéznie. Pont úgy, ahogy Marie, a házvezetőnője, nézett a fiaira, ahogy azok növekedtek, és ahogy rá is nézett, amit sose tudott viszonozni. Felsóhajtott, majd hozzáfogott, hogy megsemmisítse a vámpír maradványait. A vámpírok még azután is veszélyesek voltak, hogy meghaltak. Kitépte a szívét, ami még most is lüktetett, szétszórta az élőhalottra, hogy a vámpír ne tudja újra egyesíteni a formáját. Aidan az égre koncentrált, vihart épített az elméjében és létrehozott egy tüzes

60

villámostort, ami sistergett és cikázott, majd becsapott a földbe. Lángok rohantak a bíborszínű ösvényen, fekete hamut hagyva maga mögött. A vámpír teste összezsugorodott. Kék és narancssárga lángok örvénylettek és úgy tűnt egy kis sikoly a szél fölé emelkedik. A szag orrfacsaróan büdös volt. Joshua befogta az orrát és tágra nyílt szemmel nézte, amint a vámpír, egyszerűen eltűnik a fekete, mérgező füstben. Megdöbbent, amikor a vadász a kezét a narancssárga lángokba tartotta. A lángok nem égették meg. Aidan mielőtt visszafordult, fáradtan megtörölte a tenyerét a nadrágjába. A kisfiú keményen próbálta őrizni a nővérét a tengerparton. Egy halvány mosoly ellágyította kemény vonásait a szájánál. – Félsz tőlem, Joshua? Joshua vállat vont és elfordult. – Nem. – Majd egy kis, szinte dacos csend után: – Nos, talán egy kicsit – válaszolta. Aidan leguggolt a fiú mellé és egyenesen a kék szemébe nézett. A hangja elmélyült, hangszíne tisztább lett, ezüst hangok hatoltak be Joshua elméjébe és birtokba vette. – Én a család régi barátja vagyok, akit egész életedben ismertél. Sokat törődtünk egymással és megosztottunk mindenféle kalandot. – Elküldte magát a testén kívülre, bele a fiúba, miközben a gyermek emlékeit tanulmányozta fiatal életéről. Könnyű volt beültetni magáról néhány emléket. Aidan továbbra is fenntartotta a szemkontaktust a gyerekkel. – A barátod, Henry szívrohamot kapott és meghalt. Ez nagyon szomorú volt. Hívtál, hogy menjek és segítsek, mert a nővéred nagyon rosszul van. Te és Alexandria már azt terveztétek, hogy hozzám költöztök. Már át is hoztatok néhány dolgot a házamba

61

és találkoztatok a házvezetőnőmmel, Marie-vel. Nagyon szereted őt. Stefan, a férje, nagyon jó barátod. Mi hetekig szerveztük ezt a lépést. Emlékszel? – Emlékei közé beültette a házvezetőnője és a házmester képeit, hogy azok ismerősek legyenek a gyermek számára. A kisfiú ünnepélyesen bólintott. Aidan felborzolta Joshua haját. – Rosszat álmodtál valami vámpírokról, de nem igazán emlékszel rá. Az egész nagyon zavaros. Beszéltél nekem róla, és ha valaha is visszatér, hogy megkísértsen, akkor oda fogsz jönni hozzám és megbeszéljük. Mindig bátran beszélhetsz velem, még olyan dolgokról is, amelyeknek nincs is sok értelmük. Azt akarod, hogy legyek mindig a nővéreddel. Már beszéltünk erről és együtt elhatároztuk, hogy velem fog maradni, mint a feleségem és egy család leszünk. Te és én a legjobb barátok vagyunk. Mi mindig összetartunk Alexandriáért. Tudod, hogy velem jár, neki nem egyszerű gondoskodnia rólad és senki sem véd meg titeket úgy, mint ahogyan én. Ez nagyon fontos neked, mindegyikünknek. Joshua beleegyezően mosolygott. Aidan néhány perccel tovább birtokolta a gyermek elméjét, hagyta, hogy a fiú felismerje a vonásait és úgy érezze, hogy ez megnyugtatja. A gyermek szörnyű traumát szenvedett. Aidan gondoskodott róla, hogy a fiú azonnal elfelejtse, hogyan viszi haza őket és csak egy nagy fekete autóra emlékezzen, mint ahogy azt szerette volna. A visszautat az általa létrehozott viharnak a nyomában tették meg. A kavargó fekete felhők megvédték a nagy aranymadarat és terheit, a kíváncsiskodó tekintetektől, ahogy végigsöpört az

62

égen. Aidan a kétemeletes ház emeleti erkélyén keresztül ment be, így a szomszédok nem láthatták nála a fiút és annak nővérét. – Aidan! – Marie, a házvezetőnője, rohant, hogy segítsen neki, ahogy lejött a lépcsőn. – Kik ezek a fiatalok? – Észrevette Alexandria megduzzadt arcát, a hólyagokat és sebeket – Ó, Istenem. Elkaptad a vámpírt, nem igaz? Jól vagy? Bántott? Hadd hívjam Stefant. – Jól vagyok, Marie. Ne aggódj miattam. – Éppen úgy mondta, mintha nem tudná, hogy sohasem fog megváltozni, mindig ilyen volt. Ő és a férje már majdnem negyven éve gondoskodtak a szükségleteiről és vezették a háztartását. A lány előtt, az anyja és apja is neki szolgált. Egész életében, a családja tagjai önként szolgálták, elmekontroll segítsége nélkül. Aidan elég pénzt ajándékozott nekik, hogy egyiküknek se kelljen soha többé dolgoznia, de ők hűségesek voltak iránta és a távollevő ikertestvére, Julian iránt. Tudták, hogy mi volt – ők voltak az egyetlenek, akikre rábízták a tudást –, hogy ők egy másik faj, de ez nem számított nekik. – A vámpír ártott neki? – Igen. Szeretném, ha törődnél a fiúval. A neve Joshua. Már beültetettem a barátságunk emlékeit, így nem fog félni, hogy itt van. Stefannak el kell mennie a házukba és összeszedni a holmijukat. Hozza ide! Az autójuk ott maradt egy étterem parkolójában. – Megmondta neki, hol. – El kell hozni. A fiú zsebében vannak a kulcsok. A nővére gyógyulása némi időt vesz igénybe. A gyermeknek nem szabad beavatkoznia, semmilyen módon. Nekem ki kell mennem és táplálkoznom. A

63

lánynak sok figyelemre lesz szüksége és nekem meg kell őriznem az erőmet. – Biztos vagy benne, hogy ő nem tisztátalan? – Kérdezte Marie nagy izgalommal, miközben Joshua kezéért nyúlt. A kisfiú rámosolygott, miközben felismerte és szívesen megfogta a kezét. Egészen közel lépett és megrántotta a kötényét. – Ő megy, hogy meggyógyítsa Alexandriát. Nagyon beteg. Marie félretolta az aggályait és Joshuára bólintott. – Természetesen. Aidan egy csodatevő. El fogja érni, hogy a nővéred nagyon hamar egészséges legyen. – Miután leültette a gyermeket a konyhaasztalhoz aprósüteménnyel és tejjel, követte Aidant a szobán keresztül. Az egyik szemöldökét felemelte a vadászra, némán követelve a választ a kérdésére. – A vámpír nem változtatta át, de attól félek, hogy igaz nem szándékosan, de én igen. Védte a gyereket, és én félreértettem. Azt hittem, meg fogja ölni. – Még két lépést tett a házvezetőnőtől, aztán visszafordult, hogy szembenézzen vele. – Marie! Színeket látok. Te kék-zöld ruhát viselsz. Gyönyörű vagy. És megint érzek. – A nőre mosolygott. – Tudom, hogy sohasem mondtam az együtt töltött évek alatt, de nagyon szeretlek. Annyira elveszett voltam, képtelen voltam azelőtt ilyet érezni. Marie szája egy tökéletes O-t alkotott és könnyek csillogtak a szemeiben. – Hála Istennek, Aidan. Végre megtörtént. Reménykedtünk és imádkoztunk, és végül az imáinkra választ adtak. Ez óriási hír. Most menj, mi majd törődünk az asszonyoddal és meg fogjuk látni, hogy mik a legszükségesebb

64

teendők. Biztos vagyok benne, ez a fiatalember nagyon éhes és szomjas. Olyan öröm volt az arcán, hogy Aidan érezte, visszatükröződik a szívében. Fantasztikus volt érezni. Képesnek lenni érezni. Kétszáz év után a Kárpátok harcosa a párja nélkül elvesztette az összes akaratát, igényét, érzelmét. Egy szakadékban élt, légüres térben és attól a pillanattól fogva veszélyben volt, bármikor átváltozhatott vámpírrá. Minél hosszabb ideig maradtak életben, az évszázadok múlásával a Kárpátok fiai elhatárolták magukat a közösségüktől és mindentől, amit az képviselt. Csak két dolog menthette meg az üres, reménytelen sorstól. Választhatott, hogy találkozik a hajnallal és befejezi életét, vagy csoda történik és megtalálja az életpárját. Egy maroknyi nagyon szerencsés harcos megtalálta azt, ami után kutattak. A népének férfi tagjai, a természetükből fakadóan sötét, veszélyes ragadozók voltak és mindnyájuknak szüksége volt a másik fele egyensúlyára. Meg kellett találnia azt a nőt, akinek a lelke tökéletesen kiegészítette a sajátját. Két fele egyazon egésznek, a nő fénye a férfi sötétségébe. Minden hímnek csak egy igazi életpárja volt. A kémiának helyesnek kellett lennie. És Aidan végre megtalálta. Csendes, könnyed lépésekkel keresztülment a házon. Alexandria súlya semmi sem volt neki. Az odúja messze a földszint alatt helyezkedett el, egy hosszú, földalatti helyiség, amit elláttak minden luxussal. Óvatosan lefektette az ágyra és megszabadította a kosztümje maradékától. Elakadt a lélegzete. A lány teste annyira fiatalos volt, a melle telt és kemény, bőre

65

gyönyörű. Mellkasa keskeny, dereka pedig nevetségesen kicsi. Csípője karcsú, majdnem olyan, mint egy fiúé. Annak ellenére, hogy arcát és végtagjait sebek borították és hosszú ideig volt kitéve a sós víznek, lehet, hogy Alexandria Houton végül is egy csinos nő. Nagy gondot fordított arra, hogy lemossa a sót a bőréről és a hajáról, majd megszabadult az alatta levő nedves paplantól. A lány a lepedőn feküdt, hosszú haját betekerte egy törülközőbe, lélegzése erőltetett, de állandó. Súlyosan ki volt száradva és több vérre volt szüksége. Amíg nem volt magánál, Aidan ellátta még többel. Elnézve a törékeny egészségi állapotát, biztos volt benne, hogy a teste ennek ellenére keresztül megy az átváltozás zordságain. Ezért nagyon szükséges volt a szervezetébe bekerült vámpír vért felhígítani. Amíg eszméletlen volt, könnyebb volt elérni elméjét és gyógyítani a sérüléseit. A lány kényelmetlenül mozgolódott, halkan nyöszörgött. Aidan elkezdte a régi, évszázados, lágy gyógyító éneket, népének ősi nyelvén, miközben zúzott gyógynövényeket szórt körbe a szobába. Alexandria hosszú szempillái megrebbentek, felemelkedtek. Egy pillanatig azt hitte, hogy egy rossz álomban van. Mindene fájt, a testét zúzódások borították, és megsérült. Körülnézett az ismeretlen szobában. Gyönyörű volt. A tulajdonosának volt szeme az eleganciához és pénze, hogy kielégítse az ízlését. Belemarkolt a lepedőbe. Érezte, hogy túl gyenge ahhoz, hogy mozogjon. – Joshua? – Halkan szólította a nevét, a szíve rémülten kezdett verni, amikor rájött, hogy ébren van, és nem álmodik.

66

– Biztonságban van. – Újra az a hang. Bárhol felismerné. Annyira gyönyörű volt, földöntúli, mintha egy angyal hangja beszélne hozzá. Pedig tudta az igazságot. Ez az ember egy vámpír volt, természetfeletti erőkkel. Képes volt alakot váltani, hogy habozás nélkül öljön. Emberek véréből táplálkozott. Tudott olvasni mások gondolataiban és ráerőltetni másokra a parancsait. – Hol van? – Nem vette a fáradságot, hogy mozogjon. Mi értelme lenne? Világos, hogy ő van fölényben. Csak várta, hogy mit akar. – Ebben a pillanatban eszik, a házvezetőnőm készített neki tápláló vacsorát. Biztonságban van, Alexandria. Ebben a házban soha, senki nem fog ártani a fiúnak. Épp ellenkezőleg, mindannyian az életüket adnák, hogy megvédjék. – A hangja annyira lágy és gyengéd volt, érezte, hogy a hangok megnyugtatják az elméjét. Becsukta a szemét, túl fáradt volt ahhoz, hogy nyitva tartsa. – Ki vagy te? – Aidan Savage. Ez az otthonom. Gyógyító vagyok, valamint a vadász. – Mik a terveid velem? – Tudnom kell, hogy a vámpír mennyi vér elfogadására kényszerített. Gondolom, Yohenstria elég fukar volt, szerette, ha az áldozata mindig legyengült állapotban van. Nagyon kiszáradtál, a szemed fekete és beesett, a szád felrepedt, a sejtjeid táplálék után sírnak. Ezen kívül, bármilyen vért adott, az fertőzött és a tested hamarosan átalakuláson megy keresztül miatta. – Nagyon finoman egy megnyugtató gyógyírt kért a

67

megkínzott szájára. Szavai behatoltak a lány ködös elméjébe. Alexandria pislogott, majd elszörnyedve nézett fel rá. – Mit értesz az alatt, hogy átalakulás? Olyan leszek, mint te? Mint ő? Egy leszek közületek? Akkor inkább ölj meg. Nem akarok olyan lenni, mint te. – A torka annyira száraz volt, nem tudott beszélni, rekedten suttogta. A férfi megrázta a fejét. – Nem érted és kevés az idő, hogy elmagyarázzam. Az elméd nagyon erős, teljesen más, mint a legtöbb emberé. Te ellenállsz, hogy az elmémmel irányítsalak, pedig azon keresztül többet tudnék segíteni neked. Keresztül fogsz menni ezen, a segítségemmel vagy anélkül, de előbbutóbb jobb lesz neked, ha megengeded, hogy segítselek. Alex becsukta a szemét, nem akarta hallani a szavait. – Fáj a karom. – Számítottam rá. Gondolom a legtöbb testrészed fáj – felelte, a hangja valahogy áthatolt a bőrén és terjedni kezdett sajgó karjába, megérintve a csontot. Egy meleg bizsergést érzett, ami terjedni kezdett, megkönnyítve a lüktetést. – A karod eltört, de már megkezdtem a helyreállítását. A csont nem mozdult el, így a gond nélkül megy majd végbe. – Joshuát akarom. – Joshua csak egy kisfiú. Azt hiszi beteg vagy egy vírus miatt. Nem kell megijeszteni és tovább sokkolni. Nem értesz egyet? – Honnan tudjam, hogy te az igazat mondod? – kérdezte fáradtan Alexandria. – Nem minden vámpír hazudik, és ver át? – Én a Kárpátok népéből származom. Még nem vagyok

68

vámpír. Tudnom kell, hogy mennyi vért adott neked Yohenstria. – Türelmesen beszélt, szelíden, soha nem változtatva hangja hangszínén. – Hányszor cserélt veled vért? – Nagyon veszélyes vagy, ugye? – Megharapta az alsó ajkát, majd összerezzent a fájdalomtól, amikor felsértette a hólyagokat és a sebeket. – Van egy képességed, amivel eléred, hogy mindenki azt csinálja, amit mondasz. Elérted, hogy a vámpír azt higgye, hogy le tudod győzni, nem így van? – Fájt neki a beszéd, de megnyugtató volt, hogy egyáltalán tudott. – Használom a hangom erejét – ismerte el komolyan. – Kevesebbszer sérülök így meg, amikor vámpírokra vadászok, ámbár sebesültem már meg ettől függetlenül. – Megérintette, aztán könnyedén megcirógatta keresztben a homlokát. – Nem emlékszel a saját történetedre, amit a fiatal Joshuának meséltél? Én vagyok a vadász, aki jön, hogy megmentse a My Fair Ladyt és a testvérét. Joshua rám ismert. Elmondta nekem. Hát nem találod ezt egy furcsa egybeesésnek, hogy annyira pontosan leírtál engem? Az elméje nem volt hajlandó, hogy erre gondoljon, így témát váltott. – Joshua látta, amikor a vámpír megölte Henryt. Annyira megijedt. – Henry halálára úgy emlékszik, hogy szívrohama volt. Számára a családnak egy régi barátja vagyok. Azt hiszi, hogy ő hívott, hogy jöjjek és segítsek, mert beteg lettél. Úgy véli, hogy rosszul lettél az étteremnél. A lány tanulmányozta a megjelenését. Fizikailag szép volt. Haja dús és sűrű, az aranyhullámai leértek a széles vállain túlra. A szeme, egy sajátos olvadt arany, intenzív és ijesztő,

69

úgy nézett vissza rá a rezzenéstelen tekintetével, mint egy dzsungelmacska. Az ajkai hihetetlenül érzékiek voltak. Lehetetlen volt megítélni a korát. Úgy gondolta, valahol a harmincas éveiben járhatott. – Miért nem törölted ki az emlékeimet? Aidannak egy kis, humortalan mosolyra görbült a szája, felfedve, erős, egyenletes, fehér fogait. – Mert téged nem olyan könnyű kezelni téged, piccola. Te ellenállsz a parancsaimnak. De nekünk most azzal kell foglalkoznunk, hogy mi történik veled. A szíve hevesebben vert. – Mi történik velem? – Muszáj tovább hígítanunk a fertőzött vért a szervezetedben. Alexandria bízni akart benne. A gyógynövények illata, a hangja, a látszólagos őszintesége és mindazok ellenére, hogy mi minden történt vele el akarta hinni, hogy megpróbál neki segíteni. Nem kényszerítette, hogy döntsön vagy próbálta meg siettetni, bár megérezte, hogy nagyon aggódik, hogy akármi is fog történni az azelőtt fog történni mielőtt még megfelelően előkészíti, hogy megegyezne vele. Vett egy mély lélegzetet. – Hogyan csináljuk? – Sok vért kell adnom neked. Halkan mondta – tárgyilagosan. Alexandria félrenézett. Azok az aranyszemek soha nem pislogtak. Félt, ha túl sokáig bámul rájuk, örökre beleesne a mélységükbe. – Akkor adsz egy vérátömlesztést? – Sajnálom, piccola, az nem fog működni. – Valódi sajnálat volt a hangjában. Megint megérintette, visszafordította az állát,

70

hogy szembenézzen vele. A pehely-könnyű érintéstől a szíve dübörgött. – Nem tudok... nem tudok vért inni. – Kényszer alá tudlak tenni, ha hajlandó lennél nekem erre. Ez segíteni fog neked. Ez az egyetlen esélyünk, Alexandria. Attól, ahogyan kimondta a nevét, pillangók kezdtek repkedni a gyomrán keresztül. Vajon hogy lehetséges, hogy még több vérivás volt az egyetlen módja annak, hogy újra egészséges legyen? – Ha ez lehetetlen számodra, hogy a saját szabad akaratodból igyál, akkor bele kell egyezned, hogy én segítsek neked – mondta. – Nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom csinálni. – Már a gondolatától is rosszul volt. A gyomra háborgott, már lázadt az ötlettől. – Kell lennie egy másik módnak, ami nekem is jó. Nem hiszem, hogy meg tudom csinálni – ismételte meg. – A vére romlott, Alexandria. Annak ellenére, hogy már halott, még sok fájdalmat és szenvedést okozhat. Fel kell hígítani, mielőtt keresztülmész az átalakuláson. Megint az a szó – átalakulás. Megborzongott. Alátett egy makulátlanul fehér selyem inget, egyértelműen a sajátját, miközben a szemeit mindvégig az övén tartotta, annyira óvatosan adta rá, mintha törékeny porcelánbaba lenne. Mindketten úgy tettek, mintha ez a cselekvés személytelen lenne, de volt valami az érintésében, némi tulajdon a tekintetében, amit csak úgy tudna leírni, mint birtoklás. Alexandria teljesen kimerült. Megpróbált gondolkodni. A vámpír groteszk volt és a gondolat, hogy bármely része a

71

vérében él, rémisztő volt. – Rendben. Csináld. – Kék szemei találkoztak az aranytekintetével. – Vonj kényszer alá, hogy megszabaduljak a bennem levő vámpírtól. De semmi mást. Ne vegyél el, vagy tegyél bármi mást a fejembe. Semmi más. A szavadat kell adnod. – Akármiért is lenne érdemes. A férfi bólintott. A lány túlságosan gyenge volt, hogy felüljön, így Aidan felvette az ölébe. A lány reszketni kezdett és a szíve olyan hevesen vert, félt, hogy összetörik, mielőtt meggyógyítja. Szándékosan a háta mögé nyúlt, hogy befonja hosszú haját, hogy megnyugtassa és elvonja a figyelmét. Aztán csendesen elkezdett egy kis éneket az elméjében, miközben mormolt az ősi nyelven, így hozva el neki a megkönnyebbülést. A lány láthatóan megnyugodott. – Azt akarom, parancsolom neked, hogy átaludd az átalakulást. Ez elég brutális, piccola. Fel foglak ébreszteni, mikor vége van. – Bársonyos hang adta a parancsot és úgy érezte, a hang beburkolja, körülöleli, mint a biztonságos, meleg karjai, miközben kényszeríti, hogy azt tegye, amit a férfi akar. Alex azonnal visszahúzódott, elméjét becsapva kizárta a férfit és elfordult tőle. Egyszerűen nem volt kész arra, hogy ennyire sérülékeny legyen, feladva minden ellenőrzést, és ehhez még hozzájött a tudat, hogy mindezt egy idegennek teszi. Végül is, mi volt ő? Esetleg egy másik vámpír, annak ellenére, hogy különbséget húzott a létezéséről, hogy – Kárpátok harcosa és nem vámpír – bármit is jelentett. – Segíteni fogok, felhígítom a vámpír fertőzött vérét, Alexandria, semmi több, ha ez a kívánságod. – Gondosan választotta meg szavait. Már többször is járt az elméjében, és a

72

kötelék minden egyes alkalommal erősebb lett. A lány nem tudta, hogy mi fog még következni, és most jobb, ha ez így marad. Tudta, hogy össze van zavarodva és tévesen azt reméli, hogy az átalakulás, amire hamarosan sor kerül, helyre fogja állítani és visszahelyezi az emberi életbe. Most szükségszerű enyhén becsapnia, hogy megkímélje a lelki gyötrelemtől, az átalakulás kikerülhetetlenségétől, mert már megkezdődött számára a Kárpátok népének élete. Alexandria sóhajtott. Érezte a férfi kezét a hajában, a lágy suttogást a rekedtes hangján. A teljes bizalom, amit árasztott, megbabonázó volt. – Essünk túl rajta, mielőtt elvesztem az idegeimet. Amint a szavak kicsúsztak a száján, a férfi kissé odébb tolta a súlyát, ringatta az ölében, miközben lehajtotta szőke fejét lassan a torkára. A szája érintése olyan volt, mint a forró selyem a bőrén. Úgy érezte, hogy ez a vad erotikus érintés egészen a lábujjáig hatol. Alexandria hirtelen megmerevedett, félt attól, hogy az életénél sokkal többet veszít el. A férfi ajkai egyenesen a pulzusa fölött voltak. Meg kell bíznod bennem, piccola. Engedd meg magadnak, hogy érezz engem önmagadban. Én vagyok a te részed. Nyúlj értem azonnal, amint érted nyúlok. A szavak úgy tűntek, hogy az elméjében szólnak, nem pedig hangosan. A férfi maga volt az erő és hő, tűz és jég. A hatalma volt az, ami megvédte, hogy az őrület elborítsa. Egy fehéren-izzó forróság átszúrta a torkát, majd úgy érezte, hogy ez az erotikus intimitás annyira gyönyörű, hogy könnyeket csal a szemeibe. Még sohasem érezte magát ennyire

73

dédelgetettnek, ennyire szépnek, ennyire tökéletesnek, mint ebben a pillanatban. Érezte a férfit az elméjében, miközben feltárta titkos gondolatait és vágyait. Megnyugtató volt és gyógyította, megízlelte, miközben megosztotta vele az elméjét. A férfi megvizsgálta minden emlékét, az erős akadály ellenére. Amikor biztos volt benne, hogy elég vért vett el, hogy biztosítsa a megfelelő cserét, a nyelvével Aidan vonakodva megsimogatta a sebet és bezárta. A körmével egy vágást ejtett a szíve fölött. Igyál, Alexandria. Vedd azt, amit szabadon kínálok. Az elméje készen állt és sikerült elérnie, hogy átvegye a lány elméje fölött az irányítást, arra kényszerítve, amit nem akart megtenni. A teste megfeszült, amikor a száját a bőrén mozgatta, míg megtalálta, amit keresett és élete vére áradt belé. Szíve keményen a mellkasának vágódott. Tudta, hogy ő volt az. Az övé volt. Egész lénye válaszolt neki. A kémia közöttük szikrázó volt, követelő. Olyan sokáig várt, mintha egy örökkévalóság lett volna. Most már nem fog kockáztatni, hogy elveszítse. Elkezdte az éneket, ami összeköti őket örökre. Életpáromnak nyilvánítalak. Hozzád tartozom. Felajánlom neked az életemet. Védelmezni foglak, a híved vagyok, szívem, lelkem és a testem a tied. Ugyanezt várom el tőled is. Az életed, a boldogságod és jóléted becsben tartom, és a magam érdekei elé helyezem mindig. Te vagy az én életpárom, örökre szóló kötelék fűz hozzám és gondoskodom rólad, míg világ a világ. Elmondta a rituális szavakat az elméjében, mind a saját nyelvén és a lány nyelvén. A szertartás nem lesz teljes, amíg nincs a testük is összekötve, de ez történt, most már senki sem

74

tudja elvenni tőle és a lány sem fog elmenekülni. Annyi vért adott neki, amennyit csak tudott. Alaposan fel akarta hígítani a vámpír vérét, mielőtt az átalakulás elkezdődik, melynek során bármi is maradt benne az el fog tűnni. Nagyon kevés idejük volt, mielőtt az átalakulás előkezdődne, és a lány gyenge és sápadt volt. Aidannek vadásznia kellett, mielőtt a lánynak újra szüksége lesz rá, ami nagyon hamar lesz. Alexandria hátradőlt, hosszú sűrű szempillái kiflikként pihentek az arcán. Még hipnotikus állapotban is látta a lány testét csavaró fájdalmat. Nehéz volt megtartani az ígéretét és nem megparancsolni neki, hogy aludja a halhatatlanok mély, gyógyító álmát. De ha azt akarta, hogy Alexandria valaha is megbízzon benne, mindent be kell tartania, úgy, ahogy ígérte. A lánynak rendkívül jó oka van, hogy megvesse a fajtáját. A megrázkódtatást és a rettegést soha nem fogja tudni teljesen kitörölni, még akkor se, ha felfogja, hogy az ő fajává válik. Marie-t hívta, az idős nő azonnal a kamrában termet. – Itt maradsz Alexandriával, amíg ma éjszaka vadászom. Marie megdöbbenten nézte, ahogy gyengén tántorgott. Látta már hazatérni a csatából fáradtan és sebesülten, de még sohasem látta azelőtt ennyire éhesnek. Szinte szürke volt. – Igyál a véremből, mielőtt kimész, Aidan – mondta. – Túl gyenge vagy ahhoz, hogy vadássz. Ha egy vámpír elkap ilyen állapotban, elpusztít. Megrázta a fejét, finoman megérintve a karját. – Tudod, hogy sohasem tennék ilyet. Nem használom azokat, akikkel törődöm, akiket védek. – Menj hát, és siess. – Marie aggódó szemmel figyelte,

75

ahogy lehajolt és a száját végighúzta a lány homlokán. Hirtelen olyan gyengéd volt, ez az ember nem az, akit olyan jól ismert. Mindig is zárkózott, távolságtartó volt, még azokkal is, akiket a családjának hívott. A gyöngédségnek ez a ritka gesztusa arra késztette, hogy sírjon. Aidan elsuttogta a parancsot, hogy felébressze Alexandriát a hipnózisból. – Most mennem kell – mondta a férfi. – Marie itt marad veled, amíg vissza nem jövök. Hívj, ha szükséged van rám. Valamiért, Alexandria nem akarta, hogy elmenjen mellőle. A lepedőbe markolt, hogy ne hívja vissza. De gyorsan mozgott azzal a különleges bájával, mint egy nagy dzsungelmacska és hamarosan eltűnt. Marie egy pohár vizet tartott az ajkaihoz. – Tudom, hogy fáj, Alexandria – szabad így hívnom? – de lehet, hogy egy kis víz segíteni fog. Úgy érzem, mintha már ismerném, mivel beszélgettünk a fiatal Joshuával, sokat mesélt nekem a csodálatos nővéréről. Nagyon szeret téged. Az üveg pereme megsértette a száját és Alexandria félretolta. – Hívjon Alexnak, Josh azt szereti, ha így szólítanak. Jól van? – Stefan – ő a férjem – nagyon óvatosan megvizsgálta. Éhes volt és fáradt, egy kicsit kihűlt és kiszáradt, de mi gondoskodunk róla. Evett és jó hangulatban van. Elaludt a földszinti tűz előtt a szőrmén. Az adott körülményekhez képest jól van, de nagyon aggódott, így úgy éreztük, hogy jobb, ha a közelünkben alszik és nem egyedül a szobájában. – Köszönöm, hogy gondoskodnak róla. – Megpróbált

76

felülni. A vadász vérétől, úgy érezte, hogy erősebb. – Hol van most? Szeretném látni. Marie megrázta a fejét. – Meg se próbálja elhagyni ezt az ágyat. Aidan leszedi a fejünket. Alex, ön nagyon gyenge. Gondolom nem látta még magát. Ha Joshua ilyen állapotban meglátja, az halálra ijeszti. Alexandria sóhajtott. – De nekem muszáj látnom és megérintenem, már csak azért is, hogy tudjam, minden rendben van. Mindenki azt mondja nekem, hogy jól van, de honnan tudjam, hogy igaz? Marie elsimította a kósza aranyhajszálakat Alexandria homlokából. – Mert Aidan nem hazudik. Soha nem ártana egy gyereknek. Egyike azoknak, akik nagy kockázatot vállalnak magukra, a vámpírok prédaként vadásznak az emberi fajra. – Tényleg történnek ilyesmik? Lehet, hogy ez csak egy szörnyű rémálom és én nem tudok felébredni. Lehet, hogy beteg vagyok, és magas lázam van. – Reménykedve mondta. – Hogyan is lehetnek olyan dolgok, mint vámpírok, a mi társadalmunkban és senki sem tud róla? – Mert az olyanok, mint Aidan, megállítják őket. – Mi Aidan? Ugye szintén vámpír? Láttam, hogy egyszer madárrá, aztán emberré, majd egy farkassá vált. Agyarakat és karmokat növesztett. Itta a vérem. Tudom, meg akart ölni engem. Még mindig nem tudom, miért gondolta meg magát. – Hirtelen úgy érezte, a teste elkezd égni. Izmai elkezdtek kemény csomókká összehúzódni. Még a vékony lepedőt is úgy érezte, túl nehéz és meleg a bőrének. Izmai úgy tűntek, hogy eltorzulnak és hőhullám vonult végig az egész testén.

77

– Aidan mindent el fog magyarázni. De megnyugodhat, nem vámpír. Ismerem fiatal lány korom óta. Látott engem felnőni, hogy gyermekeim lesznek és most, hogy öregasszonnyá váltam. Erős, veszélyes ember, de nem azoknak, akik a sajátjai. Soha nem fogja bántani. Az életével is védeni fogja. Alexandria pánikba esett. Nem akart Aidan Savage-hez tartozni. De rájött, hogy soha nem fogja megengedni neki, hogy elmenjen. Hogy tehette? Tudta, hogy túl sokat tud. – Nem akarok itt lenni. Hívja a rendőrséget. Hozzon nekem egy orvost. Marie sóhajtott. – Nincs olyan orvos, aki most segíteni tudna, Alex. Csak Aidan. Ő egy nagy gyógyító. Azt mondják, csak egy van, aki hatalmasabb nála. – Mosolygott. – Aidan vissza fog térni és el fogja mulasztani a fájdalmad. A lány belseje olyan erősen és hirtelen begörcsölt, hogy Alexandria majdnem kiesett az ágyból. Kiáltott, sikított. – Muszáj, hogy hívjon egy orvost, Marie. Kérem! Ember, mint én, ugye? Segítenie kell nekem. Haza akarok menni! Én csak haza akarok menni! Marie megpróbálta leszorítani az ágyra, de a fájdalom olyan intenzív volt, hogy Alexandria teste összerándult és keményen a padlóra zuhant.

78

Negyedik fejezet

A

idan magába szívta az éjszakai levegőt, miközben végigjárta San Francisco utcáit. Madarak szálltak útjuk felé, az égen át. A szél a zsákmány illatát hordozta. Fél háztömbnyire, egy sikátor nyílt az utcára, keskeny és sötét. Három férfi jelenlétét érezte onnan. Kiszagolta izzadságukat, hallotta durva nevetésüket. Leendő támadók voltak, akik egy eltévedt lélekre várakoztak, hogy feldobják egyébként unalmas életüket. Az éhsége meredeken emelkedett, minden egyes megtett lépéssel, s vele a démon is egyre erősödött. Az elméje vörös homállyá válva követelte a táplálkozást. Érezte az éjszakát. Hagyott magának egy kis időt, hogy hozzászokjon az idegen város látnivalóihoz, valamint a hangjaihoz és az illataihoz. A szélben szálló tengeri só, a sűrű köd és az éjszakai élet teljesen különbözött hazájának szokásaitól. De valakinek vadásznia kell a vámpírokra. Amint az élőhalottak tudomást szereztek a vadászokról, elhagyták földjeiket és messzire szöktek az igazságszolgáltatás elől, ekkor ők is szétszéledtek és a

79

vámpírok nyomába eredtek. Aidan önként ajánlkozott, hogy elhagyja a Kárpátok szeretett hegységeit, és elmenjen egy új földrészre, megvédeni az ott lakó embereket. Ekkor lett San Francisco az otthona központja. Idővel megszokta a várost és a különböző embereket, és otthonaként gondolt rá. Csodálatosak a művészeti központok. Rengeteg a színház és az opera. Zsákmánynak pedig ott van a hozzáférhető kínálat. Csendesen mozgott, izmai hullámzottak, ahogy közeledett a sikátorhoz. A három gengszter fel s alá csoszogott és suttogott. Nem tudja őket becserkészni. Motyogásuk a fülében hangos volt, annak ellenére, hogy szándékosan csökkentette a hallását, közben pedig el akart menekülni az érzelmei ellen irányuló roham elől. Érzések, intenzív érzelmek és az élénk színek elsöprőek voltak. Ennyi mindent az eltelt évszázadok alatt nem tapasztalt. Az éjszaka annyira ragyogónak látszott, hogy elállt tőle a lélegzete. Gyönyörűnek találta a felhőket, a csillagokat, a holdat, mindent. Aidan erőteljesen vállat vont, hogy enyhítse a feszültséget a testében. Szemmel láthatóan izmosabb volt, mint a fajtája nagy része. A népének többsége karcsúbb volt, elegánsabb testfelépítésű. Valamint másoktól eltérően, ő és az ikertestvére szőkék voltak, aranyszínű szemekkel. A fajának rendszerint sötét haja és szeme volt. Ahogy közeledett a sikátorhoz, kiküldött egy felszólítást. Habár nem volt rá szükség, mert abban a pillanatban a férfiak észrevették és meg akarták támadni. De ezt most simábban akarta intézni. Bár a ragadozó benne üdvözölné a csatát, ez most rövid lesz. Nem volt rá ideje, hogy éppen most

80

kényeztesse a természetét. Mindenesetre, mivel közel az őrületnek a széle és vámpírrá alakulása, emellett ennyi évszázadon át várakozott a párjáért, és ilyen hamar a halálos csata után Paul Yohenstriával, nem hagyná kitörni magából az erőszakot. Volt egy célja, egy oka a létezésre és nem engedné meg ragadozó természetének, hogy legyőzze az intelligenciáját és az akaratát. A trió egyik tagja épp cigarettára gyújtott, szúrós illata végiglebegett az utcán, hirtelen a férfi megfordult és elkezdett kicsoszogni a sikátorból. A másik kettő követte, az egyik egy zsebkés hegyével a zsíros körmeit takarította. Szemük kissé üveges volt, mintha drogoznának. Aidan a homlokát ráncolta. A zsákmány boldogtalan volt, ezért használt kábítószert, de a vér az vér és a drogok úgysem hatnak rá. – Hideg van kint az utcán – mondta lágyan Aidan, miközben a karját a dohányos vállára csúsztatta. Visszavezette őket a sötét sikátorba, távol a kíváncsiskodó tekintetektől, aztán lehajtotta a fejét, hogy igyon. A másik kettő várt, mint a marhák, hogy mikor kerülnek sorra. A mosdatlan testük és meglehetősen haszontalan elméik émelyítették Aidant, de ennie kellett. Néha elgondolkodott azon, hogy az olyan embereknek, mint ezek, miért van megengedve, hogy létezzenek. Csak kicsit különböztek fajának azon tagjaitól, akik úgy döntöttek, hogy elveszítik a lelküket és átváltoznak vámpírrá, kizsákmányolva a náluk sokkal gyengébbeket. Valaki miért nem állítja meg ezeket az embereket? Isten miért hozta létre őket? Miért adta nekik a légzés ajándékát, tudván, hogy úgysem lennének képesek becsületesen és tisztességesen leélni az életüket? A

81

Kárpátok gyermekei kitartottak több száz – némelyikük ezer – évig is, mielőtt keresték a hajnalt és öngyilkosok lettek, vagy azt a döntést hozták, hogy átváltoznak hitehagyottá és elvesztik a lelküket. Mégis néhány emberi férfinek még a tinédzser évein túl sem sikerül fennmaradnia. Aidan gondatlanul ledobta az első áldozatát a földre és a következő donor tarkója köré hajlította a kezét. Az ember a hipnotikus transz alatt könnyedén oda ment hozzá, lelkesen, hogy örömet okozzon. Aidan mohón evett, nem gondolva arra, hogy a három férfi egy ideig gyenge és tehetetlen lesz. Neki táplálkoznia kellett, ennek ellenére undorította a létezésük. Az ilyen férfiak, mint akiket talált, kihasználják a maguknál gyengébbeket. A nőkkel kegyetlenek voltak, kerülték kötelességeiket és a legértékesebb kincsüket az életben, a gyerekeiket. Ki törődött azzal, hogy ez így van? Aidan hitte, hogy jól döntött a saját sorsáról azzal, hogy nem a könnyebbik utat választotta. A Kárpátok harcosainak valamennyi ösztöne egy ragadozóé, néha veszélyesebb, mint a vadon élő állatoké, mégis soha nem használnának ki egy nőt vagy egy gyereket. Ráadásul ragaszkodnak a becsület szigorú kódexéhez még ebben az „ölj vagy megölnek” világban is. Mindegyikük tudja a tetteik következményeit, viszont elfogadják az ajándékok felelősségét. Aidan fajának férfijai szerint, az olyanok, mint ezek hárman, hamarosan ki fognak halni. Azok, akik olyan erőteljesek, mint a Kárpátok harcosai, nem engedhetik meg maguknak, hogy kihasználják a gyengébbeket. A második áldozat megtántorodott és majdnem ráesett az elsőre. Aidan odahúzta a késsel hadonászó férfit is. A férfi

82

felnézett rá. – Megyünk bulizni? – kérdezte a haszontalan egy érdes nevetéssel. – Ez számomra az – értett egyet halkan Aidan, majd lehajtotta a fejét, hogy megtalálja a lüktető nyaki vénát. Abban a pillanatban a gyötrelem első hullámai megütötték őt. Egy pillanatra felemelte a fejét, közben a zsákmányának vére kilövellt. Még egyszer az áldozatára hajolt, most minden, amit tehetett, az a hatékonyság és a gyorsaság. Ez Alexandria volt. Lehet, hogy a fájdalomnak első hullámait érzi, ami sújtja. Aprólékosan bezárta a sebet, biztosítva hogy a férfi nyakán ne maradjon bizonyíték, nehogy elárulja a fajtája jelenlétét a térségben. Majd elengedte a zsákmányát, aki leroskadt a földre. Ha valaki elhalad erre, azt fogja hinni, hogy a három férfi részeg. Az egyik férfi ingén levő vérnyomot pedig egy vérző orrnak fogja tulajdonítani. Alexandriában elkezdődött a változás. Az átalakulás. Végül is, ha véletlenül is, de ő volt ezért a felelős. A bűntudat nem állt jól neki. Két sebet figyelt meg Alexandria nyakán, ami csak egy dolgot jelenthetett: a vámpír már kétszer megharapta, elkezdte a cserét. Amikor Aidan azt hitte, hogy ő egy vámpírnő és már átalakult, majdnem megölte. Aztán, mikor észrevette a tévedést, lecserélte fertőzött vérét a sajátjára. Három vércsere teszi lehetővé, hogy az ember keresztülmenjen az átalakulás folyamatán – hogy valakiből vámpír vagy a Kárpátok népének tagja legyen. Akárhogy is, nem volt visszaút. A legtöbb emberi kísérlet során, az átalakulás vagy azonnal megölte a nőket vagy az őrületbe űzte őket. Csak néhány nőnek – akik pszichikai képességeket birtokoltak – sikerült élve és egészségesen

83

túlélnie a megpróbáltatásokat. Ők lesznek azok, akik segítenek a fajának fennmaradni, mivel nőik terméketlennek bizonyultak. A negyedik vércsere nemcsak átváltoztatja Alexandriát, hanem hozzá is láncolja örökre. Noha lehet, hogy önző volt és a beleegyezése nélkül döntött, a lány volt az egyetlen üdvözülése. Már oly sok évszázadon át várta az életpárját, elkerülve, hogy átváltozzon vámpírrá. Akár beleegyezett, akár nem, a lány az övé, és az ő életpárja lesz. Nem Yohenstriáé, mint ahogy azt a jelek és a tökéletes kémia is megerősítette. De legalább megtett minden tőle telhetőt. Alexandriának annyi erős ősi vért adott, ami felhígította a fertőzött vámpír vérét és így könnyebb lesz az átalakulása. Érzékelte a sikolyát az elméjében, kétségbeesett kiáltása tele volt tehetetlen fájdalommal. Zavart és ijedt volt, akaratlanul is összekapcsolódott vele, megosztva gondolatait. Megijedt tőle és félt, hogy elhagyta. Félt attól tartva, talán még élvezi is a fájdalmát, mint a vámpír. Főleg az öccsét féltette, Joshuát, hisz egyedül volt, védtelenül egy vámpír házában, aki olyan erős volt, és aki egy kérdéses pillanatban megölt egy másik élőhalottat. Aidan felröppent az éjszakai égre, muszáj a köztük lévő távolságot a lehető leggyorsabban megtennie. Abban a pillanatban nem törődött azzal, ha valaki látott egy hihetetlenül hatalmas furcsa éjszakai baglyot, ő csak szállta az útját a város felett. A lánynak szüksége van rá. Éppen egy orvosért könyörög Marie-nek. Marie nagyon aggódik, mégis tudja, hogy Aidan az egyetlen, aki segíthet neki. Tisztán hallotta az egészet, a halk hangot, ami segítségért könyörög és a

84

házvezetőnőt, amint majdnem könnyekben vigasztalja. Osztozott Alexandria elméjén, tapasztalt mindent, amit a lány tapasztalt. Zavart. Fájdalmat. Félelemmel teli rettegést. Repült hozzá, már a közelében járt, amikor érte kiáltott. Mindkettejük érdekében remélte, hogy hamarosan meg is fog érkezni. A lánynak szüksége volt rá, de megígérte, hogy nem kényszeríti rá az akaratát. A lánynak kell kérnie. A földalatti hálókamráján kívül járkált fel s alá, Alexandria megindító, fájdalmas kiáltásának szilánkjai egyenesen a szívébe hatoltak. Egy tucatnyi alkalommal nyúlt az ajtó felé, hogy bemenjen, de nem tehette. Ekkor már annyira aggódott a lányért, hogy dühében szét akart zúzni valamit. De neki kell hívnia. A lánynak kell kifejeznie a hitét iránta, különben nem segíthet neki, sohasem bántaná. Megpihentette a homlokát az ajtón, majd döbbenten látta, hogy egy bíbor folt van ott, ahol hozzáért. Vért izzadt kínjában. Hallotta a lány kérelmeit, érezte a fájdalmas görcsöket és égett belül a teste. A fizikai szenvedéssel még megbirkózik, de a szíve és az elméje kínban volt. Egy végtelen rémálomnak tűnt. Tudta, melyik az a pillanat, amikor a lány megpróbálta vonszolni magát a padlón egy hiábavaló szökési kísérletként. Tudta, hogy mikor hány vért, a vámpír fertőzött vérét. Érezte, hogy a belei égnek és lázadnak a változás ellen. A belső szervei átváltoznak, megújítják magukat, mássá válnak. A lány sejtjei – minden izom, szövet, minden parányi hely a bőrén – égett az átalakulástól. Hol vagy? Azt ígérted, hogy segíteni fogsz nekem. Hol vagy? Olyan sokáig várta a hívást, s amikor tényleg megtörtént azt

85

hitte, hogy hallucinál. A tenyerével rácsapott az ajtóra, ami kivágódott. Marie a földön térdelt, könnyek folytak le az arcán, megpróbálta tartani a rángatódzó testet. Aidan majdnem kirángatta Alexandriát Marie karjaiból, védelmezően átölelte és ringatta a mellkasán. – Menj, Marie. Segíteni fogok neki. Marie szemei kifejezőek voltak, együttérzés és szimpátia Alexandria iránt, düh és vád Aidan felé. Elegánsan megrántotta a szoknyája szegélyét és keményen becsapta az ajtót tiltakozása jeléül. Abban a pillanatban, mikor a házvezetőnő eltűnt a szeme elől, Aidan kizárt mindent az elméjéből. Teljes figyelmét Alexandriára összpontosította. – Azt gondoltad, hogy elhagytalak, piccola? Nem én. De nem tudtam beleavatkozni, amíg te nem akartad. Emlékszel? Megígértetted velem. Alexandria elfordította a fejét, megalázta, hogy Aidan Savage újra ennyire sebezhetőnek, ilyen kócosnak látja. Nem volt ideje, hogy elgondolkodjon rajta, mert a forróság következő hulláma karmaival újra marcangolni kezdte a gyomrát és a máját, majd a veséit, megperzselte a szívét és a tüdejét. A lány fájdalmas sikolyai végigvisszhangzottak a szobán. Azt kívánta, bárcsak már abbamaradna, hogy legalább levegőt tudjon venni, de az csak folytatódott tovább és tovább. Könnyek patakzottak végig az arcán. Aidan letörölte a könnyeit és a keze vérrel festett lett. Helyette lélegzett, mindkettőjükért. Aidan keze hűvös és megnyugtató volt a bőrén. Ősi éneke elárasztotta az elméjét, így volt egy horgonya, amibe

86

belekapaszkodhatott ebben az őrült világban. Egy idő után Alexandria észrevette, hogy a fájdalomnak egy részét valahogyan elvette tőle. A férfi ott volt az elméjében, védte őt az égető szörnyűségtől, s mialatt ez történt vele, végig a tudatában volt. Az elméje ködösnek tűnt, mintha egy álom állapotban lenne. Kényszerítette a szemét, hogy nyitva maradjon. Látta a saját kínszenvedését tükröződni a férfi szemeiben. Egy skarlátvörös maszat volt a férfi homlokán. Mikor a szörnyű görcsök szabadon engedték a karmaikból, néhány pillanatig fellélegezhetett, ekkor kíváncsi ujjaival megérintette a férfi arcát. – Nem tudom elhinni, hogy visszatértél. – Hangja rekedtes volt, a torka feldagadt. – Ez fáj. – Tudom, Alexandria. A nagyját elvettem, de most nem tudok többet tenni és a mérgezett vértől később sokkal rosszabb lesz. – Őszinte megbánással, bűntudattal és alázattal mondta, csupa hatalmas, új érzelmekkel. – Hogyan csinálod, amit csinálsz? – Beszéd közben nyelvével megérintette kiszáradt ajkát, érezte rajta a szörnyű sebeket. – Amikor megosztottuk egymással a vérünket, összekapcsolódtunk. Így hallottam, hogy hívsz. Ezért érzel te is engem a fejedben. – A férfi egy kis gyógyírt érintett a szájához, így nyújtva egy kis enyhülést. – Annyira fáradt vagyok, nem hiszem, hogy még egyszer végig tudom csinálni. – Ha tényleg tud olvasni a gondolataiban, akkor látja, hogy az igazat mondja. A férfi miközben előre-hátra ringatta elérte, hogy még borzalmas állapotáról is megfeledkezzen, sőt úgy tartotta, mintha ő volna

87

a legértékesebb és a legszebb nő a világon. Ott volt az elméjében, karjaiban őrizve védelmezte, közel a szívéhez. Ez megnyugtató volt, vigasztaló és emiatt kevésbé érezte egyedül magát. De a következő fájdalmas rohamot még a segítségével sem fogja tudni elviselni. Tisztába volt vele. Újra kezdődött, már érezte azt a forróságot az elején. Ujjai a férfi karján köröztek, duzzadt kék szeme találkozott folyékony aranytekintetével. – Tényleg nem. – Engedd meg nekem, hogy elaltassalak téged. Ne félj. Ez csupán az emberek öntudatlan alvása lesz, nem a fajtánk álma. A szervezetednek még át kell alakulnia, mielőtt elküldelek a mi fajunk igazán gyógyító álmába. – A hangja bársony-puha volt, lenyűgöző és gyönyörű. – Nem akarok többet hallani. – A lány teste ekkor megmerevedett. Még Aidan hatalmas ereje ellenére is, a görcsös fájdalom szinte kitépte a kezéből. Egy kis nyögés hallatszott az összeszorított fogai közül, kis körmét belemélyesztve a karjába kapaszkodott, míg a teste megszabadult a fertőzött vértől. Közben a szervei és a sejtjei folyamatosan átalakultak egy másik fajjá. Az elméje a káosz és a fájdalom, a félelem és a gyötrelem helye volt. A görcs három teljes percig tartott, erőssége emelkedett és apadt, mint a tenger hullámai. A lány vért izzadt, ami végiggyöngyözött a homlokán. Lélegzése akadozott, a szíve majdnem felrobbant. – Nem bírom – zihálta. – Akkor bízz bennem. Visszajöttem hozzád, nem? Nem foglak elhagyni vagy bántani, miközben alszol. Miért állsz ellen?

88

– Ébren legalább tudom, hogy mi történik. – Nem tudod, piccola. Osztozom az elméden. Nem tudsz a fájdalmon kívül semmi mást felfogni. Hadd segítsek! Nem bírom elviselni, hogy szenvedni látlak. Attól tartok, elveszítem az uralmam és kénytelen leszek megszegni az ígéretemet, hogy nem foglak kényszeríteni téged. Ne kényszeríts rá, hogy elveszítsem a bizalmad. Add a beleegyezésedet ahhoz, hogy elaltassalak téged. Hallotta a könyörgést és a becsületességet a férfi hangjában. Újból érezte azt a meleg érzéki bársonyt, amivel beburkolta és elérte, hogy bármit megtegyen, amit csak akart. A hangja önmagában is annyi erőt tartalmazott és ez megijesztette. Ez az ember, bármi is, veszélyes és halálos volt. Érezte, de abban a pillanatban, kezdve a forrósággal és a könyörgésével, keverve az aranyszínű szemekben lévő figyelmeztetéssel, feladta a küzdelmet. – Ne bánts többé – suttogta, miközben égett a torka. Olvasta a behódolást a hangjában, a szemében és Aidan nem kockáztatott, hogy a lány megváltoztassa a döntését. Azonnal elküldött egy erős parancsot, hatalmába kerítette az elméjét, ellökve az akadályt, hogy átvegye az irányítást. Letette aludni, a fájdalmon túl, egy olyan helyre, ahol sem az átalakulás kínjai, sem a vámpír vére nem érhette el. Sokáig tartotta a karjaiban, mielőtt gyengéden megtisztította és kényelmesen lefektette az ágyra pihenni. A szoba elrendezése hosszabb ideig tartott, de egyedül szerette volna csinálni és nem akarta, hogy Marie vagy az ő hallgatólagos kritikája befurakodjon az Alexandriával töltött intim időbe. Gyertyákat gyújtott és gyógynövényeket morzsolt szét, hogy

89

gyógyító aromáikkal megtöltsék a szobát. Közben ismerkedett Alexandria elméjével. Megismerte erősségeit és gyengeségeit. Ez elkerülhetetlen volt, mivel hamarosan úgyis átjutott volna az ellene emelt akadályon. A hüvelykujjával megsimogatta a homlokát, miközben gyengén és sebesülten aludt a hatalmas baldachinos ágyban. Bámulatos volt az elméjében lenni. Hihetetlen ember volt. Küzdött a szinte lehetetlen esélyek ellen. Ilyen fiatalon elvesztette a szüleit. Egyedül neveli a kisöccsét, ugyanazzal a hevességgel, oltalmazó ösztönökkel szereti, amivel egy édesanya rendelkezik. Keményen dolgozott, hogy Joshuának egy tisztességes életet biztosítson. Ugyanakkor vicces, csintalan és fesztelen volt. Szeretett tréfálni és bolondozni. Melegszívű és nagylelkű volt. Egy ragyogó fény, aki kiűzte az egyre növekvő sötétséget belőle. Alexandria volt a könyörületesség és a jóság, minden, ami ő nem. Leült az ágy szélére, a gyógynövények segítették, működtették a mágiáját. A hányás és a vér szaga, a gonosz fertőzése, eltűnt a szobából és csak a gyógyító növények csípős aromája maradt. Ellenőrizte Alexandrián a sebeket és a hólyagokat. Hagyományaik szerint a szülőföldje értékes talaját összekeverte a nyálával, ami majd meggyorsítja a sebei gyógyulását. A legrosszabbak a nyakán lévő tépett sebek voltak. A vámpír csinálta a sebeket, amiket megfertőzött a mérgével. Aidan gondosan bekötözte, miközben egyfolytában énekelt az ősi nyelven. Elküldte magát újra Alexandria testébe, hogy belülről is gyógyítsa. Az átalakulás szinte teljes volt,

90

állapította meg megkönnyebbülten. Kinyújtózott mellé az ágyra, tudatában annak, hogy még mindig előtte volt egy hosszú, fárasztó csata az új életpárjával. Nagyon ellen fog állni az előre jutásának. Harcolni fog az átalakulásának valóságával. Utálni fogja, amikor rájön, hogy mit is jelent ez, és őt fogja hibáztatni. Jogosan. A vámpír szörnyű kínzásával és a saját ügyetlen bánásmódjával az első találkozásukkor, nem volt mit megköszönnie a fajának. Mégse lesz más választása, össze volt kötve az elméje az övével, lelke volt az ő másik fele. Most, hogy összekapcsolódtak, együtt meg fogják oldani. Ez most már csak türelem kérdése. Aidan elküldött egy csendes imát. Megfogadta, hogy Alexandriának annyi időt ad, amennyire csak szüksége van. Megérdemelte. Az igazi életpárjaként nem tehetett mást, mint hogy megadja neki. Csak ő tudta, mennyire veszélyes lenne mindkettejüknek az egymás nélkül eltöltött idő, mennyire sebezhető a lány nélküle, és ha bármi történne vele, ő sem akarna tovább élni. Ráadásul, a lány veszélyben volt az ő ragadozó természetétől, ami fellázadna és még a beleegyezése nélkül is követelné a lányt. Aidan sóhajtott, majd átvizsgálta az otthonát és a körülötte lévő területet. Ellenőrizte az ablakokat és a bejáratokat. A föld alatti odújának ajtajához erős varázslatokat helyezett és még halálosabb, erősebb varázslatokat, hogy őrizzék magát a hálókamrát. Most, hogy rátalált a párjára, nem kockáztathat. Aidan a karjaiba húzta a lányt és megvárta, amíg biztos volt, hogy a változás teljesen végbement. Majd elküldte a fajának mély, gyógyító álmába. A testét védelmezően befedte az övével, a saját szívét és tüdejét bezárta, s úgy feküdt, mint egy

91

halott. Amint a nap nyugodni kezdett valamiféle zavar támadt a hálókamrában. Abban a pillanatban egyetlen szívdobbanás megszakította a csendet, egy tüdő beszívta a levegőt. Aidan mozdulatlanul feküdt, szemügyre véve a házat, hogy mi az oka korai ébredésének. Fölötte, a földszinten, valaki durván verte az otthonába vezető ajtót. Hallotta Marie puha lépteinek zaját, amikor ajtót nyitni ment. Még a szívverését is hallotta. Ideges volt a látogatótól. A kopogtató a bejáratnál hangos volt és parancsoló. Ekkor elmosolyodott. A házvezetőnő mögött Stefant hallotta, aki örökké kész volt megvédeni a feleségét és Aidan otthonát. Aidan felállt, teste rugalmas és erős volt. Pillantása Alexandriára vetődött. Sokkolta, amit látott. Gyönyörű volt! Még néhány horzsolás elcsúfította puha bőrét, de egyébként egészséges, hibátlan volt a bőre. Ajka puha volt és buja, szempillái hosszúak és súlyosak. Ráadásul fiatalabb is, mint ahogy azt elképzelte és különbözött azoktól a nőktől, akiket valaha is látott. Az övé volt és a Földön ezen már semmi és senki nem változtathat. A teste hirtelen egy sürgető vággyal reagált, ami megdöbbentette. Ott feküdt tehetetlenül egy idegen, akinek már az elméjén keresztül ismerte a legbensőségesebb titkait, mint ahogy egy pár ismeri egymást, akik már évek óta együtt élnek. Lehajolt és gyengéden megérintette a homlokát az ajkaival, tisztelegve a bátorsága, a szeretete és a jósága előtt. De a lány közelsége csak fokozta a lüktető vágyat a testében. Gyorsan hátrébb lépet, hogy legyen egy kis távolság közte

92

és a kísértés között. Már hatszáz éve nem érzett nemi vágyat, de ez felülmúlt mindent, amit egyszer már megismert. Ez nem enyhe vágy volt, hogy kielégítse testének igényeit, hanem tomboló éhség egy nőért, egyetlen egy nőért. Szüksége volt rá a szó minden értelemben. Az sem segített az önkontrollján, hogy a lány fiatal és gyönyörű volt, nem pedig egy boszorkány, mint ahogy azt először gondolta. A látogató pont a fejük felett kiabált Marie-vel. Aidan tisztán hallotta a férfit. Ez a valaki nyilvánvalóan hozzá volt szokva, hogy így nyilvánítsa ki az akaratát. Az illető biztosan gazdag és beképzelt. Követelte, hogy láthassa Alexandria Houtont. Annyira messzire ment, hogy deportálással fenyegette meg Marie-t, ha nem hívja oda Alexandriát azonnal. Az akcentusa miatt hihette, hogy ráijeszthet egy ilyen fenyegetéssel. Aidan szemfogai hirtelen előtörtek a szájában, aranyszemei forrón és gonoszul kezdtek izzani és a benne levő vadállat erősebb volt, mint valaha. Ez azért volt, mert minden férfire féltékeny, aki az életpárja közelébe jön? Mert haragot érzett amiatt – egy újabb erőteljes érzelmet –, hogy valaki ordibál a házvezetőnőjével? Vagy talán a kettő kombinációja? Nem tudta, de belátta, hogy veszélyes volt és emiatt gyakorolnia kellene az önkontrollt. Egy hosszú, lassú sziszegés hagyta el az ajkát, ahogy fellebegett a lépcsőn és a titkos átjárón keresztül belépett a konyhába. Természetfeletti sebességgel közlekedett, az emberi szem számára láthatatlanul. Népének minden tagjában voltak ilyen képességek, ez volt a második természetük.

93

Az otthona bejáratánál egy magas, jóképű férfi szidalmazta a házvezetőnőjét és Stefant. – Azonnal hozzák ide Alexandriát vagy hívom a rendőrséget. Azt hiszem, valami gazságot követtek el és maguk valamilyen módon benne vannak! – Olyan megvetéssel nézett Marie-re, mintha csak egy rovar volna a lába alatt, amit könnyen eltaposhat. Az idegen hirtelen elhallgatott, váratlanul hideg borzongás futott végig a gerincén. Az volt a határozott benyomása, hogy valami becserkészte őt. Vadul körülnézett a makulátlan udvaron. Üres volt. Mégis olyan erősen érezte a veszélyt, hogy a szíve hevesebben kezdett verni és a szája kiszáradt. Thomas Ivan szíve majd kiugrott a helyéről, amikor egy férfi jelent meg szinte a semmiből. Egyszerűen csak testet öltött a makacs házvezetőnő mögött. A férfi magas volt, elegáns, jól öltözött. Hosszú szőke haja leomlott széles vállaira, szokatlan aranyszemei egy macska rezzenéstelen tekintetével néztek rá. Áradt belőle a tekintély. A hatalom és az erő. A veszély úgy tapadt rá, mint egy második bőr. Thomas elkönyvelte magába, hogy a ház bűzlik a pénztől és hogy az itt lakókat, nem egy könnyen tudja megfélemlíteni. A férfi úgy tűnt, mintha siklana. A selyem ing alatt izmai hullámzottak, mozgása annyira könnyed volt, hogy úgy tűnt a lába alig érinti a padlót. Természetesen nem csapott zajt, ahogy haladt. Marie-ra helyezte a kezét, miközben az egyik oldalára állt. Ez rendkívül elegáns volt, mégis hordozott egyfajta fenyegetést Thomas felé. – Marie legálisan van itt, és szerfelett faragatlan, hogy fenyegeti a háztartásom tagjait. Talán azok, akik önnek

94

dolgoznak egyszerűen csak szolgák, de az embereim, én és a családom védelme alatt áll. – A szavak lágyan hangzottak, hangja kellemes volt, mint a bársony textúrája. Egy udvarias mosoly kísérte a szavakat, fehér fogainak egy rövid bemutatójával. Minden ok nélkül, Thomas érezte a félelmet lefutni a gerincén, amitől megborzongott. A testén a szőr félelmében felborzolódott. A szája annyira kiszáradt, hogy nem volt biztos benne, hogy meg tud szólalni. Vett egy mély levegőt és úgy döntött, hogy meghátrál. Lehet, hogy egy házvezetőnőt még tud kezelni; de ez az ember más volt. Felemelte a kezét a béke jeleként. – Nézze, sajnálom, hogy rosszul indultunk. Elnézést kérek, hogy olyan durva voltam. Egyértelműen rossz volt, ahogyan a helyzetet kezeltem, de a barátom eltűnt és nagyon aggódom. Thomas Ivan vagyok. Aidan azonnal felismerte a nevet. A számítógépes játék-ipar emelkedő csillaga, akinek a nevéhez néhány elképesztően népszerű és a legújabb vámpír videojátékok kitalálása fűződik. Aidan felvonta a szemöldökét, arca kifejezéstelen maradt. – Ismernem kellene? Ivan összezavarodott. Ez a beszélgetés hirtelen más irányt vett és már nem uralta a helyzetet. Még a híres neve sem keltett tiszteletet vagy nyűgözte le őket. Valamilyen oknál fogva Ivant megijesztette ez az ember, aki ugyanolyan halk szavú és udvarias volt, mint ő. A pokolba. Sokkal ijesztőbb volt, mint a képzeletének vámpírjai. Veszély sugárzott a bőre alól, amit egy nagyon vékony civilizációval leplezett, ennek ellenére egy vadállat volt, ragadozó és erős, aki türelmetlenül portyázott

95

kikapcsolódásként. Thomas újra próbálkozott. – Alexandria Houton a barátom. Vele vacsoráztam két éjszakával ezelőtt. Rosszul lett és kirohant az étteremből, otthagyva a mappáját, amelyért aztán nem tért vissza. A vázlatok nagyon fontosak neki, soha nem hagyta volna ott, ha minden rendben lett volna. Három nő is eltűnt aznap este, s ezzel együtt egy hajléktalan férfi. Azon az éjjelen volt egy rettenetes vihar és a rendőrség szerint az eltűnt emberek valahogy leestek a szikláról. Alexandria autóját megtalálták másnap reggel a parkolóban, de nem sokkal azután a maga gondnoka elhozta. – Ivan, hogy megszerezze ezt az információt, jókora pénzösszeget adott a parkoló őrnek. – Alexandria egy közeli személyes barát, Mr. Ivan – mondta neki Aidan. – Az öccse az éttermen kívül várt rá, amikor rosszul lett. Ő hívott engem és én elhoztam mindkettőjüket hozzám. Miss Houton még mindig eléggé beteg és nem fogadhat látogatókat. Biztos vagyok benne, örömmel fogja hallani, hogy visszahozta az munkáját. El fogom mondani neki, hogy benézett. – Aidan egy bólintással elbocsájtotta, miközben azok az olvadt aranyszemek egyszer sem pislogtak. A sima, kellemes hangja egyértelművé tette, hogy Thomas Ivan semmit se jelentett neki. Az volt a legfurcsább, hogy Ivan meg akarta tenni, amit a férfi mondott neki. Már nyújtotta is a táskát a férfi felé, de mikor észrevette gyorsan leengedte a karját. – Sajnálom, de nem tudom a nevét – mondta majdnem harciasan. Nem fogja engedi, hogy ráerőltesse az akaratát és nem fogja átadni a táskát egy vadidegen pasasnak. Honnan tudná, hogy ez volt az igazság?

96

A tökéletes fehér mosoly másodszor is megjelent a férfi arcán. A mosolytól Ivan bőrén végigszaladt a hideg. Ez egy ragadozó mosolya volt, mintha a vadállat, ami eddig a felszín alatt rejtőzött, épp most szabadult volna el. Az aranyló szeme veszélyesen villant rá, amitől kirázta a hideg. – Aidan Savage vagyok Mr. Ivan. Ez az otthonom. Azt hiszem mindketten egy évvel ezelőtt, részt vettünk Johnson szenátor partiján, de minket nem mutattak be egymásnak. Ha jól emlékszem, akkor készített valamilyen játékot. Thomas láthatóan összerezzent. A férfi hangja dallamos volt, a hangok olyan tisztán szóltak, hogy nem tudott nekik ellenállni, sőt hallani szerette volna újra és újra. Úgy tűnt, hogy szétárad a belsejében. Egyre csak terjedt, amíg már nem akart ellenállni annak, amit ez a férfi mondott. Mégis valahogy, Aidan Savage hangjának tisztasága ellenére, a szavak fájtak. Ivan hatalmas sikert aratott a híres játékával, azok voltak a legkeresettebbek a piacon. Rosszabb már nem is lehetne. Már hallott a hiú, nagy tekintélynek örvendő, sokat keresett Aidan Savage-ről. Egy férfi ilyen hírnévvel és gazdagsággal nyíltan elutasíthatta Thomast. A társadalmi körök elismert tagja volt, mind szakmailag mind személyileg, tönkre is teheti őt. Ez egy rémálom. Ő csak aggódott Alexandria Houtonért –személyesen és szakmailag – szükségesnek tartotta, hogy megkeresse és meglátogassa. – Muszáj személyesen átnyújtanom Alexandriának. A munkája nagyon fontos mindkettőnknek. Lelkes volt, mert volt számára egy állás ajánlatom és én is lelkes vagyok, hogy neki adhatom. – Ivan igyekezett minél jobb színben feltüntetni

97

magát, hogy újra szilárd alapokon álljon. – Ha már jobban lesz, visszahívna? – Talán egy-két nap múlva. Marie oda fogja adni önnek a számom. Alexandria és az öccse, Joshua most itt laknak, de nekünk még nem volt időnk, hogy beszereltessük Alexandria privát telefontját. A hirtelen jött betegsége miatt, mint azt látja, előrébb hoztuk a költözködést és még nem lettünk teljesen készen a lakosztályával. Természetesen azonnal ide fogja adni nekem Alexandria személyes tulajdonát. Ő az én védelmem alatt áll Mr. Ivan, és én mindig vigyázok arra, ami az enyém. Az aranyszemek fogságban tartották Ivan tekintetét. Thomas azon kapta magát, hogy jámboran átadja a táskát. Aztán a férfi hipnotizáló, merev tekintette eleresztette a szemeit. Ivan azonnal ledöbbent, hogy mit is csinált. Mi ütött belé? Soha senkinek sem szándékozott átadni a táskát, csak Alexandriának. Pillantása Savage kezére tévedt, hüvelykujjával a műbőrt simogatta, mintha az Alexandria bőre lenne. Hirtelen elöntötte a féltékenység. Kicsodája volt Aidan Savage Alexandriának? Egy Savage-hez hasonló férfi elevenen falna fel egy olyan ártatlan lányt, mint Alexandria. Thomas lovagiassági rohamában teljesen megfeledkezett arról, hogy neki is ez volt a szándéka, amíg fel nem fedezte Alexandria kivételes művészi tehetségét. – Köszönöm, hogy eljött, Mr. Ivan. Sajnálom, nem tudom megkérni, hogy tovább maradjon, mert több találkozóm is van még ma. Gondoskodni fogok róla, hogy Alexandria pár nap múlva felhívja, vagy más módon tájékoztassák önt a javulásáról. További szép estét, uram!

98

Ivan hamar a zárt ajtón kívül találta magát. Nem tudta, hogy Savage európai kiejtését hová helyezze, és képtelen volt megemészteni a házvezetőnő önelégült mosolyát, mikor újra kinyitotta az ajtót, hogy átadja Savage titkos telefonszámát. Ebben a házban nem lettek barátai, és ez egy nagy hiba. Ha Alexandriának szüksége is volna a segítségére, biztos volt benne, hogy a lányt becsapják és neki nem voltak szövetségesei ebben az erődben, amit Savage úgy hívott, hogy otthon. Aidan odafordult Marie-hez és egy rövid, szeretetteljes mozdulattal finoman megérintette a haját. – Ez a félkegyelmű felidegesített téged? Marie könnyedén felnevetett. – Közel sem annyira, mint ahogy téged. Nem tudtad, hogy van egy riválisod a hölgy kegyeiért? A híres milliomos, nem semmi. – Ostobaságokat fecsegsz. – Mégis, abból, amit én összeszedtem a beszélgetésből, Alexandria együtt akar dolgozni vele. – ugratta nyíltan a férfit. – És a vámpír játékai benne voltak az újságokban. Láttam a magazinok címlapján. Nagyon bele van bolondulva Alexandriába, ugye? –Nincs esélye. Túl öreg hozzá. Stefan és Marie is felnevetett. Tisztában voltak vele, hogy Aidan már évszázadok óta él. Hirtelen Aidan is elvigyorodott, ami mindkettőjüket meglepte. Sohasem látták még mosolyogni az aranyszemeit. – Ma éjjel hogy van a gyermek? – kérdezte őket. Marie és Stefan kijózanodtak. – Nagyon csendes – válaszolt Stefan. Ő néhány centivel magasabb volt, mint Marie, széles és

99

izmos. Olyan erő volt benne, amivel számolni kellett. – Azt hiszem, látnia kell a nővérét, mielőtt újra kisfiú tud lenni. Rövid életében túl sok veszteség érte. – Josh egy édes gyerek, Aidan. Stefant már a kisujja köré csavarta – mondta Marie. – Hah! – tiltakozott nyomatékosan Stefan. – Te vagy az, aki minden alkalommal elárasztja, és megtölti kiadós ennivalóval. – Beszélni fogok vele – nyugtatta meg Aidan a párt – és mondd meg neki, hogy később látni fogja a nővérét, még ma este, miután kiemelkedik a földalatti odúból. – Miután felébred – javította ki Marie egy szemöldökráncolással. Nem akarta, hogy az ártatlan kisfiú előtt utalásokat tegyen, hogy más világból való. – Gondolod, hogy bölcs dolog ilyesmit ígérni? Mi van, ha... – habozott. Stefan folytatta – Vannak problémái azzal, hogy elfogadja, amivé válik? Vagy ami még rosszabb, mi van, ha nem ő az igazi, akit keresel és most teljesen megháborodott? – Ő az igazi. Hát nem látod bennem a jelenlétét, a fényét? Neki köszönhetem, hogy újra élek. Fényt és érzelmeket adott nekem. Újra látok színeket, amik ragyogóak. Érzek dolgokat, mindent, kezdve a haragtól egészen az elemésztő vágyig. Visszahozott engem. Közülünk valóként fog felébredni és igen, jelentős ellenállásra számítok tőle, de nem a gyermek előtt. Nagyon szereti, és meg fogja próbálni, hogy annyira normálisnak látszódjék, amennyire csak lehetséges. Éveken keresztül a fiú volt az első az életében és ez továbbra is így fog maradni. Neki is annyira fontos lesz, hogy lássa Joshuát, mint a gyermeknek, hogy meglátogassa. Gyanítom, ha Joshua befogad

100

az életébe, az már fél siker. – Aidan! – rohant be Joshua a szobába és futtában átölelte Aidan lábát. – Már mindenhol kerestelek. Marie elmondta, hogy a hálószobád a második emeleten van, de te nem voltál ott. – Azt mondtam neked, hogy kerüld el Mr. Savage szobáit – mondta Marie a legjobb veszekedős hangján, de nem tudta elrejteni a melegséget az arcáról. Joshua egy kicsit szégyenkezően nézett, de bátran válaszolt. – Sajnálom, Marie, de meg kell találnom Alexandriát. Aidan, te tudod hol van, ugye? – kérdezte. A férfi óvatosan megpihentette a kezét a fiú selymes fürtjein. A szíve összeszorult, ami egy különös, megható érzés volt. Annyi bizalom és hit volt azokban a kék szemekben, amik felnéztek rá. – Igen, Josh. Még mindig alszik. Azt akarom, hogy körülbelül még egy órát adj neki, hogy pihenjen, aztán majd idehozom hozzád. Jó lesz így? – Biztos, hogy jobban van? Féltem attól, hogy nem jön vissza – tudod, mint anyukám, apukám és Henry. – A kölyök hangja remegett a félelemtől. – Alexandria nem fog elhagyni téged, Josh – biztosította csendben Aidan. – Mindig itt lesz és együtt fogunk vigyázni rá. Tudod, én mindig megvédem őt és engem nem könnyen győznek le. Senki és semmi sem veszi el tőlünk. Áll az alku? Joshua bizalommal vigyorgott fel rá. – Mi vagyunk a legjobb barátok, nem így van, Aidan? Te, én és Alexandria. – Mi többek vagyunk a legjobb barátoknál, Joshua – válaszolta Aidan komolyan. – Mindannyian, akik ebben a

101

házban lakunk, egy nagy család vagyunk. – Marie azt mondja, azt akarod, hogy új iskolába menjek. Aidan bólintott. – Azt hiszem, ez lenne a legjobb. Az, amelyikbe jártál távol van innen és az az iskola, amire gondoltunk nagyon is jó. Ott sok barátod és jó tanáraid lesznek. – Alexandria mit mond? Ő szokott az iskolába vinni. Nem engedi, hogy egyedül menjek, mert szerinte nagyon veszélyes. – Ez az iskola nem. Mindenesetre, Stefan és Marie el fognak vinni, ha szeretnéd. Minden nap elkísérnek oda addig, amíg jól nem érzed magad. – Azt szeretném, hogy te vigyél el, ha Alex nem tud. – Joshuának sikerült egy tisztességes ajakbiggyesztés produkálnia. Aidan halkan nevetett. – Te kis ördög. Látom, hozzá vagy szokva, hogy mindig megkapod, amit akarsz. Alexandria túl engedékeny, ha rólad van szó, nem? Joshua vállat vont, aztán elnevette magát. – Igen, mindig megenged mindent. Azt csinálhatok, amit csak akarok és soha nem lesz dühös, ha nem csinálom meg, amit kell. Néha megpróbál kiabálni velem, de végül helyette mindig átölel. – Azt hiszem, szükség van egy keménykezű férfire az életedben, ifjú Joshua – mondta Aidan, miközben felemelte a fiút a széles vállára. – Egy nagy, testes és erős férfire, aki nem fog bedőlni minden ostobaságnak. Joshua karjaival átölelte Aidan nyakát. – Te nem fogsz kiabálni velünk. – Nem, de én úgy értem, hogy te azt csinálod, amit én mondok, és amikor azt mondom, rendben?

102

– Igen – fogadta el Josh. – De még mindig azt gondolom, ha iskolába kell mennem, neked kellene elvinned. – Nekem itt kell maradnom, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a nővéred mindent meg tesz, hogy jól legyen. A betegsége nagyon veszélyes volt és néhány napig nagyon óvatosnak kell lennünk. Ő is elég makacs, mint tudjuk. – mondta Aidan egy összeesküvő kacsintással. Joshua egy kis mosollyal bólintott. – Tudom, ha vele vagy, semmi rossz nem történhet vele. Marie-vel és Stefannal fogok iskolába járni. Persze, ha te vinnél, az összes többi gyerek azt hinné, hogy van egy nagy apukám és nem próbálnának meg belém kötni. – Megvonta a vállát. – De Stefan is nagy. Lehet, hogy működni fog. – Biztos vagyok benne, hogy Stefan el fogja riasztani az erőszakoskodókat. De ez egy jó iskola, Joshua, jó gyerekkel. Senki nem visz fegyvert, és senki sem fog megpróbálni megsebezni. Ha ilyesmi történik, akkor azonnal gyere hozzám, és mondd el nekem. – Az aranyszemek közvetlenül a kékbe bámultak. Joshua bólintott. – El fogom mondani, Aidan. – Pislogott és fészkelődött, amíg Aidan le nem tette. – Marie mondta, hogy elkészült a vacsora. Ő jó szakács, jobb, mint Alex, de nehogy elmond Alexnek, mert megbántódik. Ma este velünk fogsz enni? Aidan azon kapta magát, hogy minden ok nélkül vigyorog. Hirtelen úgy érezte, mintha első alkalommal volna családja. Az emberek évszázadokon át törődtek vele, hűségesek voltak hozzá és ez segített a világnak ezen a részén tartani a józan

103

eszét. Most azonban ez több volt puszta hűségnél, ez csodálatos volt. Az érzelmei megfojtották, elárasztották és felmelegítették. Imádta, még akkor is, ha kissé nyomasztónak találta. – Soha nem fogjuk elmondani Alexandriának – ígérte meg ünnepélyesen. Marie megfogta Joshua kezét. – Csak hízeleg nekem, hogy a kegyeimben maradhasson. Szereti nyalogatni a cukormázat a tálban. Joshua annyira gyorsan rázta a fejét, hogy szőke fürtjei ugráltak. A hangja ünnepélyes volt, szeme komoly. – Nem, Marie, ez tényleg igaz. Alexandria szörnyű szakács. Odaéget mindent.

104

Ötödik fejezet

E

lőször zajokat hallott. Dobogó dobolást. Fanyikorgást. Vízcsepegést. Majd beszélgetések suttogását, autó motorjának zúgását és egy távoli gyermeknevetést. Alexandria mozdulatlanul feküdt, nem merte kinyitni a szemét. Tudta, hogy nincs egyedül. Tudta, hogy éjszaka volt. Tudta, hogy a dobogó dobolás a saját szíve – és egy másik, összhangban az övével. Tudta, hogy a beszélgetés, amit oly tisztán hallott messze zajlott tőle, a földszinten a konyhában. Tudta, hogy a gyermeknevetés Joshuáé volt. Megrémült. Nem tudta, honnan tudja ezeket a dolgokat. Aprósütemény és fűszer illatát érezte. És érezte... őt. Aidan Savage. Ott volt és őt figyelte a gyönyörű szemeivel. Folyékony arany. Átható. Mindent látó. Fellélegzett. Ha elbújik, mint egy rémült gyerek a takaró alá, az nem változtat semmin. Bármi is volt, a férfi tette vele, és valahogyan amivé vált... az nem ember. Azonban a telhetetlen éhség, ami most kúszott keresztül a testén, oly módon, amit soha nem ismert, olyan tényező volt, amivel foglalkoznia kell.

105

Felemelte hosszú szempilláit és az első dolog, amit látott, az arca volt. Elképesztő, hogy mennyire gyönyörű, tisztán férfias módon. Alaposan, figyelmesen tanulmányozta. Hatalmas volt és erős. Ott volt minden előtte, erőszakos természete elrejtőzve civilizált bája alatt. A szemei olyanok voltak, mint a macskáé. Rezzenéstelen és állhatatos, aranyszempár, hosszú szempillák. Erős álla és elegáns orra. Az ajkai, amik nagyon meghatározottak voltak, csábítóak és a rendkívül fehér fogai. A haja homokszínű sörény, ami csillogó aranyként omlott széles vállaira. Szálkás izmai, amelyek hullámzottak, mikor mozgott. De most teljesen nyugodt maradt, mintha a szoba egy része lenne, szinte beleolvadt, miközben feszülten figyelte őt. Pompás ragadozó volt. Tudta, hogy ő az, mivel nincs más hozzá hasonló. A nyelvével megérintette az ajkait, hogy benedvesítse őket. – Szóval, mit fogunk csinálni? – Meg kell tanítanom neked a szokásainkat. A hangja nyugodt volt és tárgyilagos. Vajon ez azt jelenti, hogy minden nap embereket változtat vámpírokká? Alexandria próbaképpen felült. Teste merev volt és fájt, de nem annyira, mint előtte. Óvatosan kinyújtotta izmait, tesztelve őket. – Nem vágyom rá, hogy megtanuljam a szokásaitokat. – Felpillantott rá kék szemeivel, majd gyorsan elrejtette a hosszú szempillái mögé. – Becsaptál engem. Te tudtad, hogy azt gondoltam, hogy... újra ember leszek. A férfi megrázta a fejét, az akaratának ereje olyan erős volt, hogy fel kellett néznie rá. Az olvadt aranyszemei azonnal foglyul ejtették a tekintetét. – Nem, Alexandria tudod, hogy ez

106

nem igaz. Te akartad azt hinni, így meggyőzted magad. Úgy döntöttem, hogy nem szembesítelek az igazsággal, de én soha semmikor nem vezettelek félre. Alex egy kis humortalan mosolyra húzta a száját. – Te így gondolod? Mily nemes, hogy bármi felelősség alól felmented magad. A férfi megmozdult, az izmai enyhén hullámzottak és ekkor a lány szíve nagyot dobbant ijedségében. Mintha olvasná a félelmét, abbahagyta és ismét mozdulatlanná vált. – Nem mondtam, hogy nem tartom magam felelősnek ebben az ügyben. De nem tudok változtatni rajta és azon sem tudtam változtatni, ami tegnap este történt. Higgy nekem, Alexandria, bármit megadtam volna azért, hogy ne kelljen elszenvedned, amin a vámpír keresztülvitt. Ha képes lettem volna többet tenni, hogy megkíméljelek az ilyen szenvedéstől, megtettem volna. A hangja, annyira lágy és gyengéd volt, őszintének csengett. Úgy tűnt, hogy képtelen hazudni. De a vámpíroknak nem az a képességük, hogy hatalmukkal hipnotizálják az áldozataikat? Alexandria többé már nem tudta, mi a valóság, de küzdelem nélkül nem fogja megengedni senkinek, hogy átvegye az élete fölött az irányítást. Volt agya, erős volt és határozott. Már régen megtanulta, mi a türelem. Az állhatatosság. A túlélőkészség. Igaz, ebben a pillanatban nincs elegendő információja, hogy bármilyen döntést hozzon. – Most olyan vagyok, mint te? A férfi szája a mosoly legkisebbikébe kunkorodott, majd arca ismét egy hűvös, üres álarccá vált és lélektelen

107

aranyszeme visszatükrözte a saját képmását. – Nem egészen. Én a Kárpáti harcosának születtem. Az én népem olyan régi, mint maga az idő. Egyike vagyok az ősieknek, a népünk gyógyítója és vámpírvadász vagyok. A tudásomat és hatalmamat évszázadok óta fejlesztem. A lány felemelte a kezét. – Nem vagyok biztos benne, hogy készen állok minderre. Először is azt akarom tudni, hogy még mindig én vagyok-e. – Mármint akivé gondoltad, hogy válni fogsz? Nincs már a vámpír vérétől semmilyen fertőzés a szervezetedben, ha ez az, ami érdekel. Alex vett egy mély lélegzetet. Felelevenítette a vámpírtanra vonatkozó tudását. Az éhség marcangolva karmoló fájdalom volt. – Mi érdekel? Hát az, hogy... járhatok-e a napfányben?! Vagy az, hogy ehetek-e, mint egy normális ember?! Elmehetek Joshuával egy gyorsétterembe és megehetek bármit, amit csak akarok?! Aidan nyugodtan válaszolt. – A napfény égetni fogja a bőrödet. A szemeidnek lesz a legrosszabb, megduzzadnak és könnyezni fognak. Napvilágban sötét napszemüveget kell hordanod, ami speciális lencsékkel készült a népem számára. Alex lassan kiengedte a lélegzetét. – Ez csak egy kérdésre ad választ. Keményen próbálom, hogy ne legyek hisztérikus. Csak mondd ki egyenesen. –Vérre van szükséged, hogy életben maradj. – Előadhattad volna finomabban is, fokozatosan vagy ilyesmi – mondta fanyarul. A szokásos tiszteletlenség egyértelműen ép elmére utalt, de összességében teljes káosz

108

volt benne. Nehéz volt gondolkodni, lélegezni. Ez igazán nem történhetett meg. Csak úgy nem tudott. – Remélem, nem várod el, hogy egy koporsóban aludjak. – Megpróbálta elütni egy viccel, hogy segítsen az elméjének elfogadni egy ilyen dolog lehetőségét. Semmi mást nem akart, csak sikítani. Aidan szemei befogták az övét, vonzották. Szinte érezte, ahogy érte nyúl. Az illúzió annyira valóságos volt, hogy érezte az elméjében a karjai melegét, megnyugtató érintését. – Nem hiszem, hogy erre szükség lesz. A lány nyelve hirtelen megtalálta kiszáradt ajkát. – Nem kapok levegőt. Ekkor Aidan fizikailag is megérintette, kezét a tarkója köré hajlította és a fejét lefelé kényszerítette. – De igen, kapsz – mondta nyugodtan. – A pánik el fog múlni. Alex nagy kortyokban nyelte a levegőt az égő tüdejébe, közben pedig harcolt a torkát tépdeső zokogással. Nem sírhatott hangosan. Nem csinálhatott semmit, de megpróbált lélegezni. A férfi az ujjaival lassan masszírozni kezdte, annyira gyengéden és finoman, míg a keze nyugodt parancsára a testében enyhülni kezdett a szörnyű feszültség. – Miért nem öltél inkább meg? – A szavak tompán hangzottak, mintha a takaró alól beszélne fájó torokkal. – Nem szándékozom megölni téged. Ártatlan vagy, semmilyen bűnt nem követtél el. Nem vagyok hidegvérű gyilkos, Alexandria. Erre a lány felnézett rá, nagy szeme találkozott az övével. – Kérlek, ne hazudj nekem. Ez elég nehéz így is, ahogy van. – Én egy vadász vagyok, piccola. Nem ölöm meg az

109

ártatlanokat. A népünk közt az igazság egyik őre vagyok, a népünk vezetője, a hercegünk nevezett ki, hogy őrizem ezt a várost. – Nem vagyok a fajtád. Tényleg nem. – Tudta, hogy ez elég kétségbeesettnek hangzott, annak ellenére is, hogy nyugodt maradt. – Itt valami tévedés történt. Muszáj visszacsinálnod.– A hangja remegett és az egész teste reszketett. – Ha meghallgatnál, akkor megértenéd. Nem vagyok olyan, mint te. A férfi a kezével körbezárta az övét, enyhített az ujjai szorításán és a hüvelykujjával gyengéden simogatta az őrjöngve verő pulzusát a csuklóján. – Maradj nyugodt Alexandria, jól csinálod. Gyorsan meg fogsz gyógyulni. Tudom, hogy tegnap este nem vetettél egy pillantást se magadra, de már feltűnően gyógyulsz és az új életedben sok szeretetet fogsz találni. Képes leszel látni a sötétben, mintha csak fényes nappal lenne. Képes leszel olyan dolgokat hallani, amit azelőtt sosem hallottál. Olyan dolgokat fogsz látni, amit sosem láttál. Ez egy szép világ. – Nem érted. Már van egy életem. Gondoskodnom kell Joshuáról. Joshua nappal nem tud nélkülem lenni. Ő csak egy kisfiú. Neki szüksége van rám. Iskolába kell vinnem és dolgoznom is kell. Aidan azt mondta, hogy nem gyilkos, de Alexandria nem vak. Gyönyörű volt, de halálos is a civilizáció egy vékony máza alatt. Nem tud, nem akar, olyan lenni, mint ő. Neki törődnie kell Joshuával. Aidan felsóhajtott, lágy és szelíd, csendes kilégzését a lány egészen a lábujjáig érezte. Borzalmas érzés volt, hogy a férfi tudta mire gondol és valahogy tényleg a

110

fejében volt, osztozva a gondolatain és az érzelmein. – Képes leszel arra, hogy törődj Joshuával. A dolgaitokat áthozattam és az első emeleti szobákba kerültek. Te és Joshua ott lesztek elszállásolva. Nélkülözhetetlen lesz, hogy fenntartsd az emberi élet illúzióját. Csak délután, amikor a legsebezhetőbb leszel, kell lejönnöd a hálókamrába és aludnod. Joshua nem emlékszik a vámpírral való találkozásra. Nem engedhettem, hogy örökre sokkolja. – Inkább nem engedted, hogy tudja az igazságot – találta ki Alexandria. – Nekünk van saját otthonunk. Amint képes vagyok rá, el fogom vinni innen. – El a városból, ha szükséges, messzire tőled, sőt még messzebbre, hogy ne tudj valaha is a közelébe menni. Egy ideig csend volt, amely már úgy tűnt, hogy az örökkévalóságig nyúlik. Valamilyen oknál fogva a lány érezte, hogy a szíve figyelmeztetően megdobban. Amikor Aidan hangtalanul megmozdult, minden izom a testében megdermedt. Megrémisztette, hogy a férfi mennyire csendesen mozgott. – Van köztünk egy kötelék, Alexandria. – Hangja tiszta volt, mint egy tiszta pataké, amikor végigrohan a sziklákon. – Ez törhetetlen. Én mindig tudni fogom, hogy hol vagy, ahogy te is mindig képes leszel megtalálni engem. Ha ártani akartam volna Joshuának, már rég megszabadultam volna tőle. Itt fogsz maradni és megtanulod, hogy maradj életben. Legalább adj magadnak annyi időt, hogy alkalmazkodni tudj az új életedhez. – Látni akarom őt, most rögtön. Látni akarom Joshuát. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, megint lehetetlen volt lélegeznie. Érzelmei örvénylettek és táncoltak,

111

tomboltak és felrobbantak, míg már azt hitte meg fog őrülni. Helyette nyugodtan ült, mint egy udvarias gyerek és a beleegyezésére várt. De ő csak állt ott, lebámulva rá az aranyszemeivel, az arca, mint egy kifejezéstelen maszk. Később Alexandriának fogalma sem volt, hogy mi történt. Az egyik pillanatban még csendben ült, a következőben pedig kiugrott az ágyból és a férfira vetette magát. Képtelen volt magában tartani a haragot, ami keresztülszáguldott rajta. Aidan érzéki funkciói hűvösek és nyugodtak maradtak, ahogy elkapta a kicsi, repülő alakját. Elborzadt a viselkedésén. Kétségbeesetten küzdött, hogy visszanyerje az önuralmát. Még soha nem csinált ilyesmit azelőtt. Aidan könnyedén tartotta, összekulcsolva csuklóit a háta mögött, szorosan magához szorítva. Hirtelen ráébredt, hogy csak egy vékony ing fedi csupasz bőrét és a domborulatai hozzáérnek a férfi testéhez. Tudatosult benne, hogy ő egy férfi, és ő maga pedig egy nő. Ez megrémítette. Minden, az egész helyzet megrémítette. – Csss, piccola, cara mia, nyugodj meg – csillapította őt, miközben egyik kezével a háta mögött a csuklóit fogta, míg a másikkal összegabalyodott dús haját a tarkóján. – Együtt túl fogunk jutni ezen. Kapaszkodj belém. Használj engem. Használd az erőmet. – Elengedte a csuklóit és a másik kezét is a nyakára szorította. Ő meg csak verte a mellét, egyszer, kétszer és megpróbálta nem kisikítani a csalódottságát. – Megőrültem. Az elmém őrült. Ez nem áll le. – Majd megpihentette a fejét a kemény mellizmain, az egyetlen menedéken és az egyetlen szentélyen,

112

ami maradt neki. Az agya száguldott, a kétségbeesett gondolatok egy szörnyű, kaotikus halmaza volt. Aidan szilárd volt, az erő egy horgonya, nyugalom a vihar szemében. – Lélegezz, Alexandria! Lélegezz velem! – A szavakat lágyan suttogta a bőre fölött, azok átszivárogtak a pórusain, behatoltak a szívéhez és a tüdejéhez. A férfin látszott, hogy érte csinálja, a légzése szabályozta az övét. Aidan szinte gyöngéden tartotta, nem kért tőle semmit, csak egyszerűen fogta, míg a szörnyű reszketés abbamaradt és már képes volt megállni a saját lábain. Szinte vonakodva engedte el a lányt. Egy kicsit hátrébb lépet, miközben kezét végighúzta vastag hajfonatán, míg a karja le nem esett az oldalához. – Sajnálom. – Alexandria ujjait a halántékára szorította. – Általában nem vagyok erőszakos ember. Nem tudom, mi ütött belém. – Ez annyira nem vall rá, ez az őrület. A vámpír véréből még maradnia kellett benne és Aidan biztosan nem akarja felfedni előtte az igazságot. Aidan olvasni tudta a lány félelmét, hogy a vámpír még mindig benne van, és az irányítja a cselekedeteit. Micsoda képtelenség. Megrázta a fejét. – Maga a félelem hozza ki tetteinket a személyiségünkből. Ne emészd magad ezen! Készen állsz, hogy lásd most Joshuát? Elég nyugodt vagy, hogy megnyugtasd? Tudom, hogy neked több időre van szükséged, hogy alkalmazkodni tudj ehhez az egészhez és nem ragaszkodnék hozzá, de a testvéred kezd aggódni. A fiatal Joshua úgy gondol magára, mint a védelmeződ. Bármennyire is bízik bennem, szüksége van rá, hogy lásson és megérintsen

113

téged. – Szándékosan, terelte a lány gondolatait a gyermekre, mivel ő az egyetlen, aki képes elterelni a figyelmét az elméjében, a szörnyű átalakulásáról. Remegő kézzel nyúlt a farmerért, amit Aidan hozatott el a panzióból. – Közben világosíts fel, miről kellene tudnom, mit vár Joshua. Nem emlékszem mindenre, amit mondtál. Aidan nem tudta levenni a tekintetét a lány karcsú, hosszú lábairól. Teste váratlanul megkeményedett, vére lüktetett és izzott. Elfordult tőle, hogy elrejtse az éhségét. Erotikára és fülledt szexre éhezett. Még sohasem érezte ezt az ösztönző, perzselő forróságot. – Aidan? – Amikor a lány hangja átsiklott a bőre felett, hallotta a zipzár susogását. Az agyarai kirobbantak a szájában és a teste megfeszült a vágytól. Alig tudta elfojtani felindultságának egy kis morgását. Ujjai ökölbe szorultak, az ujjpercei kifehéredtek. Ahogy a népe tagjai öregedtek, úgy növekedett minden erősségük. Beleértve az érzelmeket is, már ha tudtak érezni. Fájdalom, boldogság és öröm, szexuális igény. Tudta, hogy léteznek, de azelőtt soha nem tapasztalt ilyet. Nem volt könnyű kontrollálni, amikor még annyira új volt. Lassan engedte ki a levegőt, a vörös köd visszahúzódott a szeme elől, a démon a hatalomért küzdött, pórázra kötötte és szájkosarat rakott rá. Előtte volt egy örökkévalóság, hogy megnyerje Alexandriát. Össze volt kötve vele, lelke a lelkével, elméje az elméjével. Bárcsak megtalálná a türelmét. Időt kell adnia neki, hogy önként maradjon vele. – Aidan? – Ezúttal a lány hangja remegett. – Valami baj

114

van? – Nem, természetesen nem. Hadd mondjam el, amit tudnod kell. Joshua azt hiszi rólam, hogy egy régi családi barát vagyok. Úgy hiszi, hogy ti ketten már jó ideje tervezitek, hogy beköltöztök az első emeleten lévő lakosztályba. A betegség az étteremben csupán felborította a menetrendet és előrébb hozta a költözést. A lány rávillantotta a nagy zafír szemeit, majd lesütötte hosszú szempilláit. – Mennyire is vagyunk vagy kellene jó barátoknak lennünk? Aidan egy kis mosolyra húzta a száját és egy rövid pillanatra szinte fiúsnak nézett ki. Aztán az illúzió eltűnt és újra egy erőteljes ragadozó volt. – Ó, azt kell, hogy mondjam közeli. Nagyon közeli és szerencsémre, Joshuának ez tetszik így. Ő az én hűséges szövetségesem. A lány az egyik szemöldökét felemelte és a szája melletti gödröcske elmélyült. – Neked? Szükséged van szövetségesre? Ismét megpillantotta a csintalan természetét és ez előcsalt egy másik kis mosolyt. – Természetesen. Aidan elfordította a fejét az egyik oldalra és olyan éhséggel nézett rá, hogy elakadt Alexandria lélegzete. Lehet, hogy ez a fény játéka, kivéve, hogy nem volt fény a szobába. A szavaira koncentrált és megpróbált nem reagálni az érzéki pillantására vagy a hangja megbabonázó hangszínére. – Egy meglehetősen utálatos barátod a nyomodra lelt itt és követelte, hogy láthasson téged. Eltekintve attól, hogy felidegesítette a személyzetemet, nem jutott messzire. Visszahozta néhány tulajdonodat. Persze te is észrevetted, hogy

115

mind a két barátodnak, Henrynek és a kis Joshuának sem tetszett ez a gyerekes játékkészítő. Valójában, Joshnak titkos tervei vannak, hogy csináljon pénzt és így neked nem kell eladnod a művészeted egy ilyen embernek. – Aidan a feje mögé nyúlt, hogy a tarkójánál összefogja vastag sörényét. – A mosolya egy cápára emlékeztet, nem értesz egyet? Alexandria elbűvölőnek találta azt az egyszerű műveletet, ahogy Aidan összefogta a haját és megállapította, hogy a mozgása hihetetlenül szexi. Megrázta a fejét, haragudott magára, hogy egy ilyen nevetséges gondolat jutott az eszébe. – Thomas Ivanról beszélsz? Mert ha igen, akkor mutathatnál némi tiszteletet. Zseniális az, amit a férfi csinál. Valóban eljött ide és engem keresett? Alexandria megragadta ezt a gondolatot. Ez emberi és normális volt egy őrült világban. Thomas Ivan volt az a valaki, akihez tudott kapcsolódni. Valaki, akinek a dolgai azonosak az övével. Figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy Thomas Ivan mosolya pontosan ugyanolyan, mint egy éles fogú cápa vigyorgása. Figyelmen kívül hagyta azt a tényt is, hogy ez a teremtmény előtte a legnagyobb tisztán férfias férfi volt, akit valaha is látott és az a mosoly kizárólag neki tartalmazott elragadtatást. – A férfi történetének vonalai ostoba zagyvaság. Alapvető dolgokat se tud a vámpírokról. – Aidan hangjában megvetés volt, de még így is megtartotta hangszínének tisztaságát. Azon kapta magát, hogy egyre közelebb hajol hozzá, hirtelen megállt. – Senki nem tud semmit a vámpírokról – javította ki

116

határozottan – mert azok nem is léteznek. Nem tudnak és a munkája nem zagyvaság. A játékai zseniálisak. – Én még nem hallottam, hogy a vámpírok nem léteznek – válaszolta Aidan egy gúnyos vigyorral. – Bárcsak tudtam volna korábban. Lehet, hogy ez sok bajtól mentett volna meg az évszázadok során. Ami Ivant illeti, attól tartok, egyet kell értenem Joshuával. Ez az ember egy nagyképű szamár. Mindenesetre visszahozta a mappádat, és azt mondtam neki, hogy akkor fogsz kapcsolatba lépni vele, amikor az orvosod azt mondja, hogy rendben van. – Nekem nincs is orvosom. Aidan fehér fogai kivillantak, s aranyszeme gonosz élvezettel csillogott. – Én vagyok az orvosod. Én vagyok a gyógyítód. Alex nem tudott belenézni a tüzes tekintetébe. A férfi szórakoztató volt, és olyan szexi, mint a faragott szája. – Azt hiszem, képben vagyok. Szóval, mit is mondtál még az öcsémnek? – Körbenézett a szobán. – Nincs itt olyan ing… – felemelte az elegáns selyem ing végét – amelyik nem ér le a térdemig? Aidan megköszörülte a torkát. Szerette őt beburkolózva látni az ingébe. – Nos, valójában, ahogy Joshua tudja, ez a bosszantó szokásaid közül az egyik. Szeretsz szaladgálni az ingeimben. Azt gondolod, hogy sokkal kényelmesebbek, mint a saját ruháid. Alexandria nagy kék szemeivel rátekintett. – Ó, ezt csinálom? Teszem azt, morogsz miatta. – Gyakran, Joshnak. Együtt nevetünk a nők egyéni

117

sajátosságain. Azt gondolja, hogy helyesnek nézel ki az ingeimben. – És egy kisfiúnak mi adna ilyen ötletet? A férfi megátalkodottan nézett. – Lehet, hogy említettem egy vagy két alkalommal. Ekkor az aranyszeme végigsiklott Alex testén, amitől az észbe kapott, hogy a testének minden domborulata meztelen az inge alatt és teljesen egyedül voltak az otthona valami titkos kamrájában. – Ez végül is, igaz. Helyesnek tűnsz az ingemben. – Joshuának és nekem miért kell itt maradnunk? – Terelte vissza a beszélgetést, messzire ezektől az ijesztően új érzéki érzetektől. – Joshua egy jelzőfény, aki idevonzza az ellenségeinket hozzánk, mint Marie és Stefan. Amíg vannak emberi kapcsolataink, és mi ragaszkodunk hozzájuk, addig azok, akik el szeretnének minket pusztítani, általuk könnyen megtalálnak. Az ellenségeink tudják, hogy soha nem leszünk messze az emberi kapcsolatainktól – ahol a fajtánk legnagyobb része tetszés szerint rejtve maradhat – különösen Josh-tól, egy kisgyerektől. Te nagyobb biztonságban vagy az ellenségeinktől, ha itt maradsz az otthonomban. – A mi ellenségeink? Nekem nincs ellenségem. – Miközben Aidan tárgyilagosan beszélt, Alexandria érezte, hogy a szíve megint hevesebben kezd verni. Érezte, hogy az igazat mondja és bárki is az ellenség, az nem közönséges merénylő. – Nem Paul Yohenstria volt az egyetlen vámpír a városban. Mások is vannak és tudják, hogy rájuk vadászom. Gyorsan

118

tudni fognak a létezésedről, és arra fogják fordítani a hatalmukat, hogy megszerezzenek téged. Alexandria gyomorizmai összeszorultak. – Miért akarnának engem? Ennek a nagyját nem is értem. Mindez miért történik meg velem? – Te egy igazi médium vagy, egy nagyon tehetséges emberi nő, aki már egy közülünk. A vámpírok is mielőtt átváltoztak a Kárpátok népéhez tartoztak. Kevés nő van a népünk között és őket nagy becsben tartjuk, kincsként őrizzük őket. A lány harciasan felemelte az állát. – Van egy hírem az ön számára, Mr. Savage. – Az embereid – nem tűnnek úgy, hogy kincseikként kezelik a nőket. Nem csoda, hogy olyan kevés van. – Nyugodtan megérintette a tépett sebeket, amik még mindig láthatóak voltak a torkán. – Nem tudom elképzelni, hogy túl sok nő akarná ezt a megtiszteltetést. Őszintén csak azt tudom mondani, hogy nem vagyok boldog emiatt. – Megkértelek, hogy hívj Aidannak. Ez szükséges, még akkor is, ha egyedül vagyunk. Továbbra is emberi módon kell viselkednünk és fenntartani a látszatot, hogy közeli barátok vagyunk, amíg így nem lesz. – Az aranyszemei egy pillanatra megcsillantak, amitől majdnem megállt a lány szíve. Alex ujjaival az inge végét sodorta, az izgatottságát növelte a csendes, megnyugtató hangjának tónusa. – Ki lakik még itt? Tudom, hogy van egy nő. Emlékszem, hogy nem hívott mentőt akkor se, amikor könyörögtem neki. – Annak ellenére, hogy Alexandria megpróbálta normálisan mondani, nem tudta eltüntetni a félelmet és a keserűséget a hangjából. Aidan tett egy lépést felé, hirtelen olyan közel volt, hogy

119

érezte a testéből áradó meleget. – A házvezetőnőm, Marie, rendkívül szomorú volt az állapotod miatt Alexandria. Nem az ő hibája volt és remélem, hogy nem akarod ráhárítani a felelősséget. Tudta, hogy ember nem segíthet neked. Én voltam az egyetlen, aki könnyíthetett a szenvedéseden. Most, hogy tisztában vagy vele, tudnod kell, hogy nagyon mérges volt rám az állapotod miatt. Már sok éve a házvezetőnőm és a családom tagja. Ő fog ránk vigyázni és gondoskodni Joshuáról, amíg mi délután képtelenek vagyunk rá. Egyedül ezen okok miatt kell meglelned a szíved mélyén iránta a barátságot. – Irányítod őt? Iszod a vérét? Arra kényszeríted, hogy bármit megtegyen, amit csak akarsz, mint egy bábu? – csattant fel Alexandria. – Még soha nem vettem vért Marie-tól és soha nem irányítottam a gondolatait. Ő döntött úgy, hogy velem marad a saját szabad akaratából, mint ahogy előtte a családja is tette. Melletted maradt, amíg beteg voltál, mert szánalmat érzett irántad. Megismétlem még egyszer és utoljára, így talán érthető. Nem hívhatott mentőt, mert egyetlen ember orvos sem tudott volna enyhíteni a szenvedéseden. – Úgy érezte, hogy arról felesleges tájékoztatni, hogy az ember orvosok felfedezték volna az új rendellenességeket a vérében és a fajtája soha nem engedne meg egy ilyen felfedezést. Ezek gyakran többen is vadásztak, nem úgy, mint az élőhalottak, és az ember vámpír-gyilkosok – megkeresték őket is. A hangja megint hűvös és egyenletes volt, Alexnek a félelemtől még a szája is kiszáradt. A fenyegetést a férfi csendben sokkal jobban tudta közölni, mint a legtöbb ember

120

ordítozva haragjában. A lány bólintott és igyekezett kívülről normálisnak látszani, miközben az igazságtól belül összeomlott, az elméje darabokra tört és a teste annyira reszketett, hogy képtelen volt irányítani. – Lélegezz Alexandria! Állandóan elfelejtesz levegőt venni. Az elméd megpróbál megbirkózni azzal a traumával, ami veled történt mostanában. Minden alkalommal, amikor egy új információt feldolgoz, a tested reagál rá. Te egy nagyon intelligens nő vagy, tudod, hogy ez nem lesz könnyű átmenet, de keresztüljutsz rajta. Egy kis, humortalan mosolyra görbült a lány remegő szája. – Tényleg? Ennyire biztos vagy ebben. Azért, mert te elrendelted? – Állát felemelte és egy pillanatra dac villant a szemében. – Ennyire biztos vagy magadban? Aidan egyszerűen csak nézte, azon a nyugodt, dühítő módon, mint amikor megismerkedtek. Alexandria végül felsóhajtott. – Ne aggódj! Nem hibáztatom a nőt. – Marie. – Suttogta lágyan a fehér fogai között, suttogása bársonnyal bevont vas. Aranyszemei felizzottak, olvadt arany tekintette könnyen elnyelte az övét. Alex nagyot nyelt. – Akkor, Marie. Kedves leszek vele. A férfi kinyújtotta a kezét. Alexandria rá meredt egy pillanatig, majd óvatosan, hogy ne érjen hozzá, átcsúszott az ajtón. Aidan vele mozgott, mint egy néma árnyék. Tudatában volt a férfi minden hullámzó izmának, a teste melegének, minden lélegzetének. Olyan közel volt hozzá, érezte, hogy a szívük azonos ritmusban dobog. Az alagút, amibe beléptek keskeny volt és egy út kanyargott

121

felfelé, a földszint irányába. Félúton kénytelen volt megállni, mert hirtelen elkezdett szédülni. Megmarkolta a kőfalat és levegőért küzdött. Aidan az egyik karjával azonnal átölelte a derekát. A lány az ujjait belecsavarta az ingébe. – Nem vagyok rá képes. Sajnálom, de nem tehetem. – Egy önkéntelen kérelem volt a hangjában, Aidan hatalmára volt szüksége, hogy úrrá legyen a félelmén. Ő rendkívül erős és szilárd volt, mint egy szikla. Minden volt, amibe meg lehetett kapaszkodni, amikor elméje fellázadt az ellen a trauma ellen, aminek ki lett téve. Úgy tartotta a lányt, mint egy gyereket, a testének így kényelmesebb volt, amikor a fenevad benne a beteljesülésért tombolt. – Most csak a fiúra gondolj. Elhagyatott nélküled és fél. Én megtettem minden tőlem telhetőt, hogy megnyugtassam, de a fiatal életében oly sokat elveszített már. Ez a hely, én és a családom csupán be lett ültetve az emlékei közé, ezek nem helyettesítik a valóságot és a szeretetedet a számára. A jövő többi része várhat, nem? – A hangja tiszta varázslat volt, lehetetlen volt neki ellenállni. Érzékien suttogott az elméjében, biztosítva, hogy ha egyszerűen úgy tesz, ahogy javasolta, minden helyre fog jönni. Aidan álla súrolta a lány fejének tetejét, egy pillanatig elidőzött, míg magába szívta az illatát és meggyőződött róla, hogy az illataik elvegyültek. Az aranytekintetében birtoklás és éhség volt; karjai lágyak és gyengédek voltak. – Gyere velem Alexandria. Gyere be a meleg otthonomba a saját szabad akaratodból. Tölts egy kis időt velem és az enyéimmel. Felejts el mindent, ez most kikapcsolódás

122

számodra a rémálomból. Szükséged van a megnyugvásra és ott nem érhet bántódás. –A normális állapot illúziójában? – Ha te úgy gondolod, hogy így fogod csinálni, azt hiszem, akkor így is mondhatjuk. – A férfi ujjai a tarkóján varázslatosak voltak. Az életében túl sok volt a szerencsétlenség, nincs más melegség csak az, amit Joshua nyújt. Aidan olyan kedves volt, és még ha ez volt a legnagyobb illúzió is az egészben, Alexandria kényelmesen elhelyezkedett a karjaiban. Valamilyen szinten tisztában volt vele, hogy hozzásimulva támaszkodik az erejére, de a józan esze megtagadta, hogy elidőzőn ezen, nem mert. Szüksége volt rá, hogy belevesse magát egy kis mértékben a normális életbe, ha csak egy rövid ideig is. Vett egy mély lélegzetet. – Most már jól vagyok. Tényleg. Tettetni fogom, hogy te egy rendes ember vagy, nem valami fogát vicsorgatva morgó vadállat, aki nyomban felfalna engem, ha nem csinálom meg azt, amit mond. A nyaka szatén bőrén a férfi szája egy mosolyra húzódott, érezte a meleg leheletét a pulzusán, miközben a fogai finoman megkaparták. Az érzés sokkal érzékibb volt, mint ijesztő. – Nem tudom, honnan veszed ezeket az ötleteket, cara. Talán Thomas Ivan játékaiból? Be kell fejezned, hogy velük játssz. Túlságosan befolyásolnak téged. – De ő annyira jó abban, amit csinál. Játszottál a játékaival, ugye? – kérdezte, ennyit már kitalált magától is, és megpróbálta egy kicsit nógatni. Közben végig mozdulatlan

123

maradt, szinte visszatartotta a lélegzetét, élvezte az ajka érintését a nyakán, majd megrémítette ez a különös reakció benne. – Vonakodva beismerem, pazaroltam rá az időmből, hogy tanulmányozzam a nevetséges propagandáját... de nem mondhatod el senkinek. Lehet, hogy akkor elvesztem a betöltött státuszomat, mint igazi vámpír-vadász. – Karjait visszahúzta a derekáról és a teste sürgette az övét felfelé a szűk alagúton. – Aidan! Te sznob vagy? – ugratta, közben pedig megpróbálta figyelmen kívül hagyni azokat az ismeretlen érzéseket, amiket a gyengén hozzáérő kemény izmai hoztak létre a testében. Olyan közel volt hozzá, karjai védelmezték és ez olyan érzés volt, amit még sohasem tapasztalt. – Talán. A férfi hangja a bőre fölött suttogott, amitől megremegett a belseje. – Elfelejtetted a cipődet – mutatott rá Aidan. – Ez a padló hideg. Fel kellett volna venned a papucsot, amit otthagytam neked. – Egy kis rosszallás volt érezhető a hangjában. Alexandria a válla fölött felnézett rá, kék szeme élénken felvillant. – Igazából ez egy másik, az egyik szokásaim közül, ami kétségtelenül bosszant téged – tudod, sok van. Mindig szeretek mezítláb járni a házban. Aidan egy pillanatig csendben volt. Még a lépéseit se hallotta. Úgy tűnt, hogy inkább siklik, mint gyalogol. – Szóval, hány bosszantó szokásod van még? – kérdezte. A hangja létrehozott egy furcsa olvadó érzést benne.

124

– Annyira sok, hogy nem is tudom megszámolni őket és azok rosszak, nagyon rosszak. A lány hangjából ugratás érződött, melegség, ami azelőtt nem volt ott. Aidan átkutatta elméjét és látta, hogy azt csinálja, amit mondott neki, félretette mindazt, ami történt és most, csak ebben a pillanatban él. A lány természetes melegsége és humora kezdett felbukkanni, a történtek ellenére. Büszke volt rá. Folyamatosan meghökkentette. Ez a nő annyira váratlan az életében, kétségkívül megéri az erőfeszítést és türelmet, hogy megnyerje teljesen. Soha senki nem ingerelte azelőtt. Marie és Stefan régóta voltak mellette. Látta az iránta érzett szeretetüket, de mindig kissé befolyásolta a kapcsolatukat, hogy ki és mi volt. – Nem is tudod, mit jelent az a szó, hogy rossz. Neked nincsenek is hibáid. Még csak nem is dohányzol, és nagyon ritkán iszol alkoholt. De mielőtt azzal vádolsz, hogy olvasom az elméd, hadd tisztázzam, hogy Joshua fecsegte ki az összes titkodat. Azt akarta, hogy tudjak az erényeidről. – Ó, ő csinálta? – Alexandria hirtelen megállt, mert egy fal nézett szembe vele. Tömör, mozdíthatatlan köveknek látszottak. Aidan elnyúlt mellette és véletlenszerűen a furcsa-alakú kövek közül az egyikre tette az ujjhegyeit. Egy titkos ajtó fordult kifelé, így lehetővé vált számukra, hogy megközelítsék a lépcsőt, ami felvezetett az alagsorból a konyhába. Alexandria a szemét forgatta. – Milyen melodrámai. Titkos átjárók, meg minden. Neked írnod kellene egy könyvet, Aidan. Vagy talán egy videojátékot.

125

A férfi közel hajolt hozzá és a meleg lélegzetétől egy borzongás futott végig Alex gerincén. – Nekem nincs képzelőerőm. A lány pulzusa pont a szája alatt lüktetett. Aidan érezte a belőle áradó meleget és az illatát, fűszeres vére csalogatta őt, megőrült érte. Egy pillanatra a szemei az éhségtől és a szükségtől izzottak, olvadt arany tüzes szikrákat lőve. A vére meglódult és a szájában az agyarai a szabadságért küzdöttek. – Ó, tényleg? Azt hiszem a te egyik idegesítő szokásod, hogy hazudsz, amikor csak megfelel neked. Már ahhoz is nagy képzelőerő kellett, hogy megtervezd ezt a helyet és ne merd azt mondani, hogy nem te csináltad. A hosszas csend elárulta a férfit. Alexandria hirtelen megérezte a veszélyt. Teljesen ledermedt és visszatartotta a lélegzetét. A mozdulatlansága, a félelmének illata, megütötte Aidant. Ujjaival finoman körözni kezdett a lány törékeny csuklóján. – Sajnálom, cara, hosszú ideje már, hogy érzelmeket tapasztaltam és ez kissé nyomasztó. Neked mindig meg kell majd bocsájtanod, amikor hibázok. A hangja ismét beburkolta biztonságos karjaiba, menedéket kínálva. Alexandria keményen az ajkába harapott, olyannyira hogy kiserkent egy csepp vére. Remélte, hogy a fájdalom eloszlatja a biztonság illúzióját, amit a férfi teremtett. Megpróbált távolabb lépni tőle. Aidan azonban nem volt hajlandó lemondani az irányításról. Az ujjai sohasem szorították, de most a fogása törhetetlen volt. Lehajtotta a fejét az övéhez és az aranyszemei fogságba ejtették az ő kékjét. – Ne kísérts, Alexandria. A közeledben

126

kicsi az önuralmam. Bársonyos csábítással suttogta a szavakat, a hangja felszított egy kis lángot a lányban. A szája megérintette az övét, egy könnyed cirógatással ellopta a lélegzetét, a nyelvével meg a kis piros vércseppet az alsó ajkáról. Ekkor felemelte a fejét, ugyanolyan lassú, érzéki módon, mint ahogy leeresztette. A lány meg csak bámult fel rá tehetetlenül, megbabonázva a váratlan tűztől a vérében és a vágytól a testében. Megdöbbentette az első igazi szexuális tudatosság ereje. Hogy lehetne ezzel a férfival, hogy érezhetett ilyen elemésztő tüzet és éhséget egy olyan lény iránt, mint Aidan Savage. Megremegett. Aidan érezte, hogy egy remegés fut végig a lány karcsú testén, látta az érzéki vágyat a kék szemeiben. A nyelvével idegesen megérintette az alsó ajkát ott, ahol előbb az ő nyelve is megérintette. A teste igényében összeszorult, sürgette, hogy követelje azt, ami jogosan az övé, a démon felemelte a fejét és üvöltött. – Aidan? – A lány a kezét védelmezően a torkához emelte. – Ha bántani akarsz, essünk túl rajta. Ne játssz velem ilyen játékot. Nem vagyok egy erős ember, és nem hiszem, hogy többet el tudok viselni anélkül, hogy megőrülnék. – Azt mondtam, nem foglak bántani, Alexandria, és komolyan is gondoltam. – Ellépett tőle, hogy a teste lenyugodjon. A férfi hangja rekedt volt, de a rekedtség csak mélyítette a szépségét, növelte lenyűgöző hatását. Alexandria alig tudott lélegezni az erőfeszítéstől, hogy visszafogja magát, nehogy

127

elcsábítsa. Meg akarta vigasztalni és elvenni azt az éhes pillantást az aranyszemeiből. Annyira látszott benne a szükség, hogy ki szerette volna azt elégíteni. – Azt hiszem, most jobban félek tőled, mint akkor a vámpírtól. Legalább tudtam, hogy ő gonosz. Megéreztem benne és tudtam, hogy amit akar tőlem, az szörnyűbb, mint a haldoklás valaha is lenne. Mondd meg nekem, te mit tervezel csinálni velem. – Alexandria, ha nem ismered fel bennem a gonoszt, akkor miért nem bízol az ösztöneidben? Vagy talán nem mindig vagy képes felismerni a gonoszt? – Láttam, mit tettél Paul Yohenstriával, vagy ne higgyek a saját szememnek? – Amit tettem az annyira rossz? Megsemmisítettem egy emberi fajra veszélyes vámpírt. Az egyetlen hibám az volt, hogy azt hittem átváltoztatott vámpírnővé és te táplálkozni akarsz a gyerekből. – A férfi megérintette az arcát, tenyere meleg és megnyugtató volt. Miután leengedte a kezét még érezte az érintésének helyét. – Mélységesen sajnálom, hogy megijesztettelek, de nem sajnálom, hogy megsemmisítettem a vámpírt. Ez az, amit csinálok, ez az oka, hogy oly sokáig egyedül folytattam a létem, távol az otthonomtól. Mindkét faj védelméért, az emberiért is és a Kárpátokban élőkért is. – Azt mondod, hogy nem vagy vámpír, de láttam azokat a dolgokat, amiket csináltál. Te sokkal erősebb vagy, mint ő volt. Félt tőled. – A bűnözők többsége nem fél az igazságszolgáltatástól, amikor megtalálják őket? – Ha nem vagy vámpír, akkor mi vagy?

128

– Én a Kárpáti harcosa vagyok – ismételte türelmesen. – A földből való. Létezünk már az idők kezdete óta. Mi vagyunk a föld, a szél, a víz és az ég. A hatalmunk nagy, de nekünk is vannak korlátaink. Nem váltál vámpírrá. Olyan lettél, mint én, mint az én népem. Mint ahogy mondtam, csak egy maroknyi ember válhat olyanná, mint mi. A legtöbben vagy meghaltak, vagy megháborodtak és meg kellett semmisíteni őket. Amit most mondtam, azzal nem megrémiszteni akarlak, de segít megérteni, hogy nem szándékozom bántani téged. Alexandria hallgatott, miközben tanulmányozta az arcát. Testileg ő volt a legszebb férfi, akit valaha is látott. Férfiasságot és hatalmat árasztott. Mégis, az a veszély még mindig a felszín alatt leselkedett és ez volt az, amitől félt. Hinnie kellene neki? Vajon tudna? A férfi szájánál a kemény vonal ellágyult, borostyán szemei felmelegedtek olvadt arannyá. – Pillanatnyilag ne aggódj miatta, cara. Ismerj meg jobban, mielőtt ilyen ítéletet hozol. – Aidan keze súrolta a hosszú haját, csak az egyik ujjával, mégis érezte a gyomra mélyén, a tarkóján, minden porcikájában. – Kössünk fegyverszünetet, Alexandria, erre az éjszakára a testvéredért, közben pedig te gyógyulsz és erősödsz. A lány némán bólintott, félt bízni a hangjában. Alexet taszította és vonzotta is Aidan. Biztonságban érezte magát és mégis tudta, hogy veszélyben van. De ebben a pillanatban megpróbálja félretenni a félelmeit, a gyanúját és egyszerűen csak élvezni fogja a Joshuával töltött időt. Aidan mosolygott. Ez volt az első igazi mosoly, amit látott az arcán. Ez felmelegítette a férfi szemeit, ellopta a lélegzetét.

129

Volt valami nagyon szexi benne és ez még inkább megijesztette Alexandriát. Még sohasem kellett küzdenie a saját érzéseivel. – Az ajtó előtted van – mondta. Kissé elfordította a fejét, hogy szemmel tudja tartani a férfit és az alagsor ajtaját is. – Van valami trükk a tarsolyodban? A titkos jelszó? – A gomb elforgatásával kell csinálni. – Annyira földhözragadt. – Alexandria ugyanakkor nyúlt a kilincsért, mikor a férfi is. Aidan a karját köréje hajlította, így testük annyira közel került egymáshoz, hogy szagolta a tiszta, férfias illatát és érezte a teste melegét még a ruhákon keresztül is. Sietve leengedte a kezét. Ahogy kinyitotta az ajtót, meg mert volna esküdni, hogy hallotta a lágy, gúnyos nevetését a fülébe. Amikor megfordult, hogy dühösen nézzen rá, a férfi arca merő ártatlanság volt. Alexandria tartózkodott attól, hogy sípcsonton rúgja és nagy méltósággal belépett a kivilágított konyhába, büszkén az önuralmára. Aidan közel hajolt hozzá, ahogy a háta mögött vonult. – Tudok olvasni az elmédben, cara. – A hangja csipkelődő volt, bársonyos, úgy siklott át a bőrén, mint az ujjai érintése, lángokat szítva. Nem is tudta, hogy ilyen létezik. – Ne dicsekedjen, Mr. Savage. Milyen nagy név, mellesleg. Vadember. Ez illik hozzád. – Ha nem hívsz Aidannek, megyek, hogy valami magyarázatot adjak erre Joshuának. Ez a fiú, tudod, nagyon okos.

130

A lány halkan felnevetett. – És még azt mondtad, nincs fantáziád. Alig várom, hogy halljam, mire mész vele.

131

Hatodik fejezet

A

konyha hatalmas volt, nagyobb, mint Alexandria egész lakása, amit Joshuának és magának bérelt a panzióban. Gyönyörű volt, minden ablaka egy hatalmas kertre nyílt. Egészséges és zöld növények lógtak mindenütt és a csempézett padló makulátlan volt. Körbe fordult, megpróbált mindent egyszerre befogni. – Ez gyönyörű. – Van egy mikrohullámú sütőnk arra az esetre, ha szeretnél valamit főzni és a szemétmegsemmisítő egész jól működik. – Nagyon vicces. Majd meglátod, hogy tudok főzni. – Igen, Joshua megnyugtatott – azt hiszem akkor, amikor felfalta Marie sütijeit. – Tehát süt is. Nem tudom, hogy képes leszek-e az erény ilyen példaképének megfelelni.– grimaszolt Alexandria. – Feltételezem, ő a felelős a helység tisztává varázslásáért is? Mit nem tud csinálni? – Nem mosolyog úgy, mint te, cara – felelte lágyan. Egy röpke pillanatra szinte megállt az idő, amíg beleesett a férfi szemeinek hipnotizáló aranyába, folyékony meleg ömlött

132

át rajta, belé. – Alexandria! – dörömbölt Joshua már nyitva is az ajtót és a lányhoz száguldott, tettével kiragadva őt Aidan varázslatából. – Alex! Elkapta és olyan szorosan ölelte, hogy majdnem megfojtotta. Aztán átnézte sebek vagy horzsolások bármilyen nyoma után kutatva. Nagy gondot fordítva a nyakára, hogy megbizonyosodjon róla Aidan nem vette-e a vérét. – Jól nézel ki, Joshua. – Habozott, majd így szólt – Köszönöm, hogy hívtad Aidant múltkor, amikor annyira beteg voltam. Nagyon okos volt tőled. Josh rávigyorgott, kék szemei felragyogtak. – Tudtam, hogy eljön és tudni fogja, hogy mit kell csinálni. – A szája hirtelen legörbült. – Úgy gondolom, hogy a másik férfi miatt lettél beteg. Megmérgezett téged. Alexandria igyekezett nem ijedten nézni. – Milyen másik férfi? – Thomas Ivan. Amikor vele vacsoráztál, azt hiszem elérte, hogy mérget egyél – mondta Joshua határozottan. Alexandria megfordult és mereven bámult Aidan ártatlan arcára. – Thomas Ivan nem mérgezne meg senkit. – Mindenesetre – mondta Aidan a szelíd, lenyűgöző hangján – nagyobb a valószínűsége, hogy az italodba tenné a mérget, nem az ételedbe. Sokkal hatékonyabb és valószínűbb, hogy elrejti a keserűségét. – Te már csak tudod – mordult rá Alexandria. – De ne bátorítsd Joshuát, hogy ne kedvelje Thomas Ivant. Nyilvánvalóan hamarosan neki fogok dolgozni.

133

– Henry azt mondta Thomas Ivan ismert volt, mint egy gereblye – bármilyen értelemben, kivéve a kerti szerszám – és valószínűleg megpróbál a rajzaid mellett valamit kapni tőled – mondta őszintén Joshua. Alexandria memóriájában Henry élettelen testének emléke rémlett fel és a bánata éles volt és szorongató. Azonnal érezte Aidant az elméjében, a lágy ősi énekével nyugtatta. Nyugtató hatása horgony volt, amely lehetővé tette neki, hogy lemosolyogjon Joshuára. – Henry néha mondott dolgokat, ami talán nem épp az igazság – sikerült neki. – Néha egy kicsit kiszínezte a dolgokat. – Én nem tudok erről – szólt közbe Aidan. – Henry elég bölcs öregembernek tűnt. Hiszem, hogy Thomas Ivant más is érdekelte, nemcsak a rajzok. Hajthatatlan volt és agresszív, amikor azt követelte, hogy láthasson téged. Nem úgy viselkedett, mint aki csak egy alkalmazottat keres. Joshua egyetértve komolyan bólogatott, úgy nézve fel Aidanra, mintha ő volna a legokosabb ember a világon. Alexandria sípcsonton rúgta Aidant, nem tudta megállítani magát. – Ne légy ilyen bántó! Sosem leszek képes ellensúlyozni a hatásodat, ha így folytatod. Joshua, Aidan csak ugrat. Nem igazán kedveli Mr. Ivant, így van, Aidan? – kérdezte, szemével figyelmeztetve őt. Volt egy kis árulkodó csend, míg Aidan átgondolta. – Szeretnélek kisegíteni cara, de az az igazság, hogy én egy véleményen vagyok Henryvel és Joshuával. Azt hiszem, Thomas Ivan mesterkedik valamiben. Joshua kidüllesztette a mellét. – Nézd, Alex, a nők

134

egyszerűen nem tudják, mikor egy férfi megpróbál valamit. – Hol a csudában hallottad ezt? – Meredt Alexandria vádlón Aidanre. – Henrytől– mondta azonnal Joshua. – Azt mondta, a legtöbb férfi tényleg nem jó és általában csak egy dolog érdekli őket, és az a Thomas Ivan a legrosszabb mind közül. – Henrynek sok mondanivalója volt, ugye? – mondta egy kis sóhajjal Alexandria. Aidan megbökte, várakozóan felvonta a szemöldökét. Ő félrebillentve a fejét szándékosan figyelmen kívül hagyta őt. – Mindketten szerettük Henryt, Joshua, de volt néhány furcsa véleménye a dolgokról. Aidan újra megbökte. – Mi az? – kérdezte meglehetősen gőgösen, miközben fölvette legártatlanabb arckifejezését. – Joshua, ez tökéletes példa arra, hogy a nők mennyire fondorlatosak tudnak lenni. A nővéred gyakorlatilag azzal vádolt engem, hogy mindenféle ötlettel töltöttem meg a fejedet és most úgy tesz, mintha nem gyártana feltételezéseket. Aidan lehajolt, felemelte Joshuát és egy-kettőre eltűntek a konyhából. – Hé! – vonult utánuk Alexandria egy elegánsan berendezett étkezőbe, a szája szótlan csodálkozásra nyílott. Aidan szinte ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy rögvest megcsókolja az arcát. – Joshua, nem gondolod, hogy bocsánatot kellene kérnie az elhamarkodott következtetésekért? – A legvadabb álmaidban – tiltakozott. – Közel sem vagy olyan ártatlan, mint azt el akarod hitetni velem.

135

Joshua megérintett egy horzsolást az álla oldalán. Szemeivel Aidan aranyába meredt. – Mi történt Alex arcával? – Volt némi gyanú a hangjában és úgy tűnt, hogy visszavonul egy magán gyötrelembe. – Aidan?– Alexet elfogta a félelem, a hangja remegett. Aidan egyszerűen a sajátjával befogta és megtartotta Joshua tekintetét. A hangja egy oktávval visszaesett, olyanná vált, mint a tiszta folyó víz, a gyermek felett fodrozódott, beszivárgott az elméjébe. – Joshua, emlékszel arra, hogy Alexandria elesett, mert annyira gyenge volt a betegségtől? Emlékszel? Tönkretette a szép kosztümjét, amikor elesett az ősvényen. Nagyon feldúlt voltál, míg nem jöttem és vittem a nagy fekete autóhoz és idehoztam az otthonunkba. Joshua egyetértésében bólogatott, a pillantásából a gyanakvás és a gyötrelem olyan gyorsan tűnt el, mint ahogy jött. Alexandria hálásan kinyújtotta a karját a fiúért. Aidan megrázta a fejét. – Előbb menjünk a nappaliba és üljünk le, mielőtt megfogod, piccola. Még mindig gyenge vagy. A hangja simogatásnak hatott, mégis tudta, hogy ez egy parancs volt. Acél a bársonyban. Egyértelműen ő volt a főnök. Megpróbált nem bosszankodni rajta és megadóan követte egy széles folyosón. Többször is megbotlott, mert ahelyett, hogy azt nézte volna hova lép, áhítattal bámult körbe. Soha nem járt még ilyen szép házban, mint ez. A famunka, a márvány padló, a magas gerendás mennyezet, a festmények és a szobrok mind csodálatosak voltak. Egy Ming váza kecsesen ült egy antik mahagóni állványon, egy széles kőkandalló közelében.

136

Aidannek kétszer is meg kellett fognia a karját, hogy megakadályozza nehogy a falnak sétáljon. – Azt szokás nézni, ahol mész, cara mia – emlékeztette rá finoman. – Nem mintha még nem láttad volna a házat azelőtt – tette hozzá gonoszul, hogy megnevettesse. Alex egy grimaszt vágott rá. – Nem gondolod, hogy ez az egész egy kicsit sok? Mi van, ha Joshua rohanva jön keresztül a házon és lelöki a Ming vázát? Valahogy kezdek arra gondolni, hogy nagy hibát követtünk el, amikor elfogadtuk a vendéglátást. Ezek a dolgok közül néhány megfizethetetlen. – Ketten is játszhatták a játékot. – Azt hiszem, ezt már megbeszéltük – mondta simán, a nappaliba irányítva. – Egyetértettünk abban, hogy ha Joshua összetör valamit, akkor eső után köpönyeg. – Aranyszemei ráragyogtak és ez felbátorította, hogy folytassa. – Aidan, most komolyan, egy Ming vázát? – Elszörnyedt arra a gondolatra, hogy megsemmisülne egy ilyen kincs. Fontolóra vette, hogy megragadja Joshuát és rohanva elmenekül a házból. Aidan szándékosan annyira közel hajolt hozzá, hogy a meleg lélegzete felkavarta hajának indáit a füle fölött. – Én már évszázadok óta csodálom ezt a darabot. Elvesztése talán ösztönzést adna nekem, hogy pártfogoljak egy modern művészt. – Ez szentségtörés. Ne is gondolj rá! – Alexandria, ez az otthonod. Ez Joshua otthona is. Semmi sincs itt, ami annyira fontos, mint ti ketten. – Az aranyszeme felcsillant, amint a szemét végigfuttatta a testén. – Most ülj le,

137

mielőtt összeesel. Alex az egyik kezével kisöpörte a homlokába hulló tincseit. – Megpróbálnál nem úgy hangzani, mint egy kiképző őrmester? Kezd az idegeimre menni. Aidan megátalkodottan nézett. – Ez az egyik, az idegesítő szokásaim közül. – És neked annyira sok van. – Alexandria kiválasztott egy bőrfotelt, összegömbölyödött benne és azonnal rájött, hogy milyen gyenge is volt valójában. Jó érzés volt ülni a rövid séta után. Joshua azonnal beleült az ölébe, annyira szüksége volt a közelségére, mint neki rá. – Annyira fehér vagy, Alex – mutatott rá Joshua, egy gyermek őszinte természetével. – Biztos, hogy jól vagy? – Kezdek, kishaver. Ez időbe telik. Tetszik a szobád? – Ismét megvizsgálta jeleket keresve. – Nagy, tényleg nagy. De én nem szeretek ott aludni nélküled. Az kicsit túl nagy. Marie és Stefan megengedik, hogy a közelükben aludjak a földszinten. – Joshua átölelte összezúzott, széttépett nyakát és észre sem vette, amikor összerezzent. Aidan aranyszemei résnyire szűkültek. Megtévesztő nemtörődömséggel kinyújtotta a kezét és lustán áthúzta a gyermeket az oldalára. – Nekünk még egy ideig óvatosnak kell lennünk Alexandriával. Emlékszel mit mondtam? Szerető gondoskodásra van szüksége. Ez rajtad és rajtam múlik, hogy megkapja. Még akkor is, amikor ő fellázad, mint ahogy most gondolja. – Jól vagyok – mondta bosszúsan Alexandria. – Joshua, ha

138

ide szeretnél ülni az ölembe, persze, hogy jöhetsz. – Senki sem, csak ő, mondhatja meg Joshuának, hogy mit tegyen. Joshua megrázta a fejét, szőke fürtjei pattogtak, s ettől mindig elolvadt a szíve. – Már nagy vagyok Alex, nem csecsemő. Gondoskodni akarok rólad. Ez a dolgom. A lány felvonta a szemöldökét. – Azt hittem, ez az én felelősségem. – Aidan azt mondja, csak gondolod, hogy te vagy a felelős és nekünk hagynunk kell, hogy azt gondold. Úgy gondolja, hogy a nők szeretik azt gondolni, hogy övék az irányítás, de a férfiaknak kell megvédeni őket. Kék szeme találkozott a fiú szőke fürtjein keresztül a férfi aranyával. – Ezt mind ő mondta? Ez elég sok gondolom, Joshua. Én vagyok a felelős, nem Aidan. Joshua cinkosan mosolygott Aidanra. – Én megmondtam – tátogta Aidan. Mindkettő teljesen ártatlanul nézett rá, a kifejezésük annyira hasonló volt, hogy váratlanul elszorult a szíve. Joshua közelebb húzódott hozzá, miközben a vállára omló fürtjeivel játszott. Egyszerre csak hallotta a szívverését, a vérének áramlását a fiatal testében, a pulzusának lüktetését a nyakában. Minden ütést, minden egyes hangot. Elszörnyedve ellökte magát tőle és felugrott, kutatva egy kiútért. El kell futnia olyan gyorsan, ahogy csak tud, minél messzebb Joshuától. Egy szörnyeteg volt! Aidan olyan gyorsan mozgott, hogy nem is látta jönni, már ott is volt vele, karjával átölelve, fogságban tartva nyugtatta. – Ez semmi, cara, csak a felfokozott érzékeid. – Hangja alig volt

139

halható, de azért tisztán hallotta. A hang lágy volt, szelíd és nyugodt. – Ne ijedj meg! – Nem kockáztathatom, hogy a közelében legyek. Mi van, ha tévedsz? Mi van, ha a vámpír vére még bennem van? Nem tudnám elviselni, ha ártanék Joshuának. Nem tudok itt lenni vele. A lány halkan mondta, tompán a mellkasán, a hang suttogása összeszorította Aidan szívét. Közelebb húzta a karjai menedékébe, érezte, ahogy ösztönösen ellazul. Nem bízott benne, nem ismerte, de a teste igen. – Te soha nem ártanál a gyermeknek Alexandria, soha. Tudom, hogy érzed az éhséget, hogy szokatlanul gyenge vagy. A tested túl van egy óriási megpróbáltatáson, az elméd elszenvedett egy traumát, de soha semmi nem tudna rávenni téged, hogy árts Joshuának. Tudom, hogy így van. – A férfi hangja nyugtató fekete bársony volt, ami beszivárogva az elméjébe, egy gyógyír volt. Engedte, hogy tartsa és megnyugtassa, ahogy megpihentette a fejét a kemény mellkasán. Hallotta a szívét ugyanolyan ritmusban dobogni, mint az övét. Annyira nyugodt és gyengéd volt, a hangja soha sem emelkedett, mindig olyan határozott és magabiztos. Egy masszív szikla, akire támaszkodhat. Saját akaratukból, a tüdejét lelassította, hogy összehangolja az ő légzésével. Aidan megsimogatta a haját, masszírozta a tarkóját, ahogy itta az illatát. – Most jobb? Bólintott és ellépett tőle, épp amikor egy idősebb házaspár közeledett. Alexandria felismerte a nőt, aki egy tálcát hozott, két hosszú szárú vágott kristály borospohárral és három angol

140

porcelán bögrével. Egy férfi mögötte szintén egy tálcát hozott, egy üveg vörösborral és egy korsó gőzölgő valamivel. Marie felvillantott próbaképpen egy mosolyt Alexandriára. – Jó látni fent és közöttünk. Most már jobban van? Aidan keze Alexandria nyakán érezhetően összeszorult. A hüvelykujjával keresztben simogatta a pulzusát, egyszer, kétszer, ez a gesztus a megnyugtatására is szolgált és értésére is adta, hogy övé volt az irányítás. Alexandria felemelte az állát. – Jól vagyok, Marie, köszönöm. Jól eset, hogy megpróbált segíteni nekem, miközben Aidan eltűnt. – Udvariasnak és édesnek hangzott, miközben egész idő alatt azt kívánta, hátha észlel egy csipetnyi korrupciót valamelyikükben. Elhatározta, hogy nem fogja szeretni őket, hogy ne vonják be a körükbe. Nem akarta, hogy csapdába csalják a meseotthon selyemhálója és a hely szépsége által. Az idős házaspár együtt érzőnek és odaadónak tűnt, szerelemmel néztek egymás szemébe, Aidanra és Joshuára pedig – az ő Joshuájára – nagy szeretettel. Nem akarta ezek egyikét sem. A tálcákat a dohányzóasztalra tették és Aidan lusta elégedettséggel nyúlt az üveg borért. Marie forró kakaót öntött a gőzölgő ezüst kancsóból a három bögrébe. – Joshua lefekvés előtt szereti a forró csokoládét, ugye drágám? A fiú lelkesen elfogadta a bögrét és huncutul vigyorgott fel Marie-re. – Nem annyira, csak amikor te és Stefan csinálja. Alexandria gyomra fellázadt a csokoládé látványára és az illatára. Aidan átadott neki egy borospoharat és megtöltötte rubinszínű folyadékkal. Éppen megrázta a fejét, amikor az

141

ajkai felé nyomta a poharat, aranyszemeivel közvetlenül az övébe bámulva. – Igyál, cara! Úgy érezte, mintha megbabonázva, hipnotizálva, beleesne a szemei feneketlen mélységeibe. Érezte őt az elméjében, egy sötét árnyékként rákényszerítette az akaratát. Meg fogod inni, Alexandria. Pislogott, amikor az üres borospoharat a kezében találta, a szemeit pedig összekapcsolódva vele. Aidan mosolygott, fehér fogai kivillantak, felemelte a poharát feléje, egy kicsit tisztelgett és kiitta a tartalmát. Teljesen lenyűgözve nézte a torka munkáját. Alig tudta elfordítani a pillantását. Körülötte minden annyira érzéki volt. Alexandria megízlelte az édességet a szájában, a függővé váló fűszer annyira ismerősnek tűnt a nyelvén. Aidan mereven nézte, egy ragadozó rezzenéstelen pillantásával. Elfordult, közel állt a síráshoz. Félt, ha szócsatát vív vele, nevetségessé teszi magát az idős házaspár előtt. Zavart volt, fáradt és ijedt. Felemelte reszkető kezét, hogy félresimítsa a haját. – Aidan azt mondja, hogy kapunk egy számítógépet, ami csak az enyém lesz – fecsegte ki Joshua. Alexandria Aidanra pillantott. A férfi töltött magának egy második pohár „bort” és felemelte az üveget, felkínálva még neki. Benne minden az követelte, hogy engedelmeskedjen, miközben hátrálni kezdett és megcsóválta a fejét. Miért volt olyan fontos, hogy úgy tegyen, ahogy Aidan akarta? Ez nem vall rá, hogy bárkinek az utasításait ennyire vakon kövesse. Megijesztette, hogy a férfi azt gondolja, hogy ilyen hatalma van fölötte.

142

– Tudod, Joshua, nekünk nem igazán volt rá időnk, hogy berendezkedjünk és átgondoljuk, mit is fogunk csinálni – figyelmeztette, nem véve le a szemeit Aidan arcáról. – Még azt sem tudjuk, hogy itt fogunk-e maradni. Ez inkább egy próba, hogy lássuk boldogulunk-e mindannyian. A szobatársak néha egyszerűen nem jönnek ki egymással, nem számít, mennyire szeretik egymást. Joshua úgy nézett rá, mintha mindjárt sírva fakadna. – De itt nagyon jó, Alex. Tudom, hogy itt kell lennünk. Ez itt biztonságos. És te ki tudsz jönni velem, ugye Aidan? Nem vagyok túl hangos, vagy ilyesmi. Aidan keze megpihent a fiú selymes fürtjeiben, míg aranyszemei fogva tartották Alexandriát. – Tudod, hogy nem. Én szeretem, ha itt vagy és nem gondolom, hogy nekünk bármi problémánk adódna. A nővéred attól tart, hogy ti ketten lehet, hogy plusz gondot okoztok Marie-nek és Stefannak, de én jobban tudom. Marie egyetértésében bólogatott. – Szeretjük, ha itt vagy Joshua. Felvidítod a házat és tudjuk, hogy a fiúk hangosak. – Természetesen mindenki azt akarja, hogy maradj kishaver – biztosította Alexandria sietve az öccsét, miközben nagy nehezen, erőt kifejtve kiszabadította magát Aidan megbabonázó aranytekintetéből. – Néha a felnőttek nem tudnak együtt élni. Én hozzá vagyok szokva, hogy a dolgokat a magam módján csinálom és Aidan középkori módon van beállítva. – Mi az a középkori? – akarta tudni Joshua. – Kérdezd Aidant! Ő jó a válaszadásban – felelte

143

neheztelve. – Középkornak hívjuk a lovagok és hölgyek napjait, Joshua. Alexandria azt gondolja, én egy nagy lovag volnék. Ők azok a férfiak, akik becsülettel szolgálták a hazájukat, mindig megmentették és vigyáztak a tisztességes hajadonokra. – Aidan lecsapolta a tartalmát egy harmadik pohár rubinvörös folyadéknak. – Egy szemléletes leírás és nagyon hízelgő. Köszönöm Alexandria. Stefan a keze mögött köhögött és Marie sietve megfordult, hogy kinézzen az ablakon. Alexandriának vonakodó mosolyra görbült a puha szája. – Ez nem minden, aminek hívni tudnálak téged, de most hagyjuk középkori. Aidan derékban szertartásosan meghajolt, aranyszemei felizzottak. Megfulladna azokban a szemekben. Aidan szinte gyöngéden az arcára helyezte a tenyerét, a hüvelykujjának ujjbegyét végigcsúsztatta a bőrén egy rövid simogatásban. – Ülj le, cara mia, mielőtt összeesel. Alexandria felsóhajtott és úgy cselekedett, ahogy megparancsolta, leginkább azért, mert a lábai remegtek. Biztos volt benne, nem amiatt, mert a közelében van egy ilyen vonzó, férfias férfi, hanem mert mi mindent tett vele a legutóbbi megpróbáltatás a vámpírral. Pusztán ettől az embertől nem gyengülnének meg a térdei. Aidan mellé telepedett a kanapéra, mivel Stefan megszerezte a bőrfotelt mióta elhagyta. Combja súrolta az övét, amitől végigfutott rajta a remegés. Lélegzete melegítette a fülét. – Szerencsére nem vagyok ember.

144

– Hagyd abba az elmém olvasását te... te lidérc Thomas Ivan játékából. – Ez volt a legsúlyosabb sértés, amire csak gondolni tudott, de ő csak lágyan nevetett, a hang a fejében szólt nem a fülébe. Ez égbekiáltó csábítás volt és beburkolta meleggel. – Nagyon késő van, Josh – fordította figyelmét az öccsére, hogy mentse magát. Ez volt az egyetlen értelmes dolog, amit tehetett. – Ideje lefeküdni. Aidan még közelebb hajolt hozzá, ajka súrolta a fülét. – Kis gyáva. – Ah, Alex, én nem akarok lefeküdni. Nem láttalak napok óta – hízelgett Joshua. – Már éjfél is elmúlt, fiatalember. Veled maradok és történeteket fogok olvasni, amíg elalszol – ígérte. Aidan megmozdult, izmainak egy sima moccanásával, nem több, de így is érezte a helytelenítés nehéz súlyát. – Ma este nem, Alexandria. Neked szintén pihenésre van szükséged. Marie is le tudja fektetni a fiút. Marie kétségbeesetten jelzett Aidannak. Már megérezte Alexandria vegyes érzelmeit feléje és tudta, hogy ez a benyomás abból ered, hogy ő bitorolja Alexandria pozícióját Joshuánál. Aidan a maga parancsoló viselkedésével csak ront a helyzeten. Mint mindig, Aidan egyszerűen figyelmen kívül hagyta azt, amit nem akart látni. Nem szándékozott megengedni Alexandriának semmit sem, amiről azt gondolta, hogy nehéz vagy esetleg káros lehet. Hozzászokott ahhoz, hogy mindenben keresztülvigye az akaratát. – Nem hiszem, hogy te fogod megmondani, mit csinálhatok, vagy nem csinálhatok a saját testvéremmel. Már évek óta én

145

fektetem le és szándékomban áll továbbra is így tenni. Biztos vagyok benne Marie-nek sincs ez ellen ellenvetése. – Dühösen meresztette a szemét az idősebb nőre. Marie rámosolygott. – Természetesen nincs. Aidan megfogta Alexandria öklét, óvatosan felfeszítve kinyitotta az ujjait és elég szorosan keresztülfűzte az övét, így azt markolva a lány jobban tudott küzdeni ellene. – Én vagyok az, aki ellenezte, piccola, nem Marie. – Hangja szelíd volt elég ahhoz, hogy meglágyítsa kőszívét. – Én vagyok a felelős az egészségedért. Még gyenge vagy és szükséged van a pihenésre. Holnap vagy a következő éjszaka sok időd lesz, hogy visszavedd a munkádat. – Megfordult, hogy Joshuára nézzen. – Nem bánod, ha Marie visz aludni ma este, ugye? – Egyedül is le tudok feküdni – hencegett Joshua. – De szeretem Alexandria történeteit. Mindig mond nekem egyet, utána meg felolvas egy könyvből. De a történetei mindig jobbak, mint a könyv. – Nem úgy, mint a főztje? – kérdezte Aidan. Joshua bölcsen hallgatott. – Tudok főzni. – Alexandria úgy érezte, hogy meg kell védenie Marie előtt a háztartási képességeit. – Alexandria senki sem szereti a mikrohullámú ételeket – ugratta őt Aidan. – Mintha te tudnád – mondta gúnyosan. Az illat a borosüvegből feléje sodródott, hívogatta, az éhségérzete olyan intenzív volt, hogy majdnem képtelen volt irányítani az ösztöneit, hogy érte nyúljon. – Hagyd már békén, Aidan! – figyelmeztette Marie. Még

146

soha nem hallotta kötekedni azelőtt. Ezt örömmel fogadta és megdöbbentőnek találta. De a jövevénnyel ők mind vékony talajon táncoltak és Aidannek kellett táplálnia Alexandriát, hogy életben maradjon. Mindannyiuknak óvatosan kell eljárnia és ügyelni arra, hogy ne űzzék el a lányt. Alexandria nem akarta Marie-től, hogy kiálljon mellette. Nem akarta szeretni az idősebb nőt. Egyikőjüket se akarta szeretni. Egyáltalán nem. És miért van ennyire a tudatában Aidan teste szemben az övével, az erő az ujjaiban? Többé nem fog félni tőle. Mi mást tudott volna vele csinálni? Már sétáló halott volt, nem? Szembe fog szállni vele. Aidan a szájához emelte ökölbe szorított kezüket. – Nem, te nem. És ostoba dolgokra gondolsz. „Sétáló halott.” Hol találkoztál ezzel a hülyeséggel? – suttogta. A szája súrolta a bőrét, tüzes dárdákat küldve, amik az idegvégződései fölött versenyeztek. – Hadd találjam ki. Thomas Ivan? – Talán, azt hiszem, ő használja ezt a kifejezést. Nem emlékszem. – Mr. Ivan az az úriember, aki jött, hogy lássa Houton kisasszonyt? – érdeklődött óvatosan Marie. – Marie, hívd Alexandriának. Ez nem egy formális háztartás, és te nem vagy szolga. Te a családom és a barátom vagy. – Kérem – támogatta Alexandria az ujjainak nyomására. – Szeretném, ha barátok lennénk – mondta Marie. Alexandria elszégyellte és kicsinyesnek érezte magát. Végtére is, akire neheztelt az az a nő, aki Joshuára ügyelt, amikor ő képtelen volt rá. Rögtön a gondolat nyomában jött

147

egy szorongás, amint egy kicsi igazság csúszott az agyába. Lélegzete elakadt és fuldokolva levegőért kapott. Ekkor Aidan a padló felé tolta a fejét. – Lélegezz, cara. Ez nem annyira nehéz. Be és ki. Lélegezz. Marie, kérlek vidd a fiút a másik szobába. – Mi baja a nővéremnek? – követelte Joshua, egyértelműen lázadva. Alexandria az elméjében az örvénylő őrülettel harcolt. Nem fogja megengedni, hogy Joshuát érintse ez az egész őrült rémálom. Felült és rámosolygott, kicsit sápadtan, a mosolya egy bizonytalan próbálkozás, de mégis ott volt. – Csak egy kicsit gyenge vagyok, mint ahogy Aidan mondta. Talán igaza van, bár én utálom, ha igazat kell adnom neki. Annyira hatalmaskodó mostanában. Menj Marie-val, én itt fogok ülni, amíg jól nem érzem magam ahhoz, hogy elmenjek aludni. Joshua szeme felragyogott. – Talán Aidanak vinnie kellene téged. Ő nagyon erős. Úgy csinálná, tudod, mint a filmekben – mondta lelkesen. – Úgy csinálnám – értett egyet Aidan, Joshuára kacsintva. Nagyon szexin nézett, eléggé ahhoz, hogy úgy tűnjön, elrabolja újra a lélegzetét. – Én nem így gondolom – mondta szilárdan Alexandria. Aidan a levegőt élesen belélegezve hirtelen felállt, valami felkeltette a figyelmét. Alexandria is érezte. Egy zavart a levegőben, egy sötét, csúszó gonoszság, ami lassan, de biztosan feléjük mozgott. Terjedt, mint egy sötét folt az égen, a levegő besűrűsödött, nehéz volt lélegezni. Egy kis morajt hallott az elméjében, a külföldi szavak intőek és érthetetlenek voltak, de

148

sejtette mi a jelentésük. Valami húzta, próbálta kicsalogatni. Egy hang kiszökött a száján, a borzalom egy artikulálatlan kiáltása, annyira tompa volt, szinte nem létező, de Aidan azonnal felé fordította aranyszemeit. Borzadva, Alexandria megragadta a férfi karját. Odakint van, gondolta rémülten. Védelmezően magához húzta Joshuát, figyelmetlenül túl szorosan kapaszkodva belé. Ne riaszd meg a gyermeket, cara! A hang az elméjében nyugodt és nyugtató volt, így könnyen elérte a félelemnek káoszát és talált erőt. Nem tud belépni ebbe a házba. Nem tudja biztosan, hogy te itt vagy. Arra törekszik, hogy szóra bírjon téged. Alexandria ujjait Aidan csuklója köré fonta, szüksége volt rá, hogy megérinthesse. Vett egy mély lélegzetet és lemosolygott Joshuára. Ő kíváncsi kék szemekkel nézett fel rá, csodálkozva a hirtelen mozdulatán. Marie és Stefan is éberen bámulták. Aidan finoman lefeszítette Alexandria karját a gyermekről. – Marie, te és Stefan azonnal zárjátok be a házat, aztán fektessétek le Josht. A hangjában parancs volt és a pár azonnal reagált. Már túl voltak egy támadáson és ismerték a veszélyt, bár nem tudták felismerni azt, mint ahogy Aidan és Alexandria. Sürgették Joshuát, hogy jó éjszakát kívánjon és elkezdették kiterelni őt a szobából. – Ma este tartsátok Joshuát magatoknál. Nekem el kell mennem – utasította őket Aidan. Aztán gyengéd ujjaival megérintette Alexandria arcát. – Cara, mennem kell, el kell

149

távolítanom ezt a fenyegetést. Te itt maradsz. Ha bármi történne velem, fogd a fiút és menjetek a tengerentúlra, a Kárpátokba. Keress egy Mikhail Dubrinsky nevű férfit. Stefan és Marie segíteni fognak. Ígérd meg nekem, hogy ezt fogod tenni! – Ez az egyetlen módja, hogy Joshua valóban biztonságban legyen. Nem tájékoztatta arról, hogy a kötésük már eléggé erős volt ahhoz, hogy veszélyeztesse őt, ha meghal. Aidan még nem tette lehetővé, hogy a lány belépjen az elméjébe. Nem halhatott meg. Nem most, mikor volt oka élni. Volt valami meggyőző a hangjában, a szemében, benne. A férfi nyomást gyakorolt az elméjére. Alexandria vonakodva bólintott. Annyira megoszlott a véleménye arról, hogy mi volt Aidan Savage, hogy ki ő és milyen szándékai voltak vele, mégsem akarta, hogy elhagyja a házat és szembeszálljon azzal a lénnyel, aki odakint volt. – Azt hittem, Paul Yohenstria meghalt. – Suttogta a szavakat, a félelem benne egy élő, lélegző entitás volt. Meghalt, cara. Ez egy másik. A szavak csak az elméjében voltak és ő először ismerte fel a köteléket közöttük. Beszélhetne vele tetszése szerint, beléphetne az elméjébe és megnézhetné a gondolatait. Ahogy a férfi képes az övével. Nyúlj értem és bármikor meg fogsz találni engem. Most mennem kell. Alexandria szorosabban kapaszkodott belé, nem volt hajlandó elengedni, hogy kimenjen a gonoszság vastag felhőjébe, ami körülveszi a házat. – Ha ez nem Yohenstria, akkor ki van odakint? – Remegett, nem is próbálta elrejteni a férfi elől.

150

– Tudod, Alexandria. Már tudod, hogy mások is vannak. – Aidan lehajtotta a fejét és a szájával súrolta selymes hajának tetejét, elidőzve egy pillanatra, hogy belélegezze az illatát. – Ne hagyd el ennek a háznak a biztonságát. – Ez egyértelmű parancs volt. Alexandria bólintott. Nem állt szándékában kimenni, hogy szembenézzen egy másik gonosz lénnyel. Hányan voltak? Hogyan jutott ebbe a végtelen rémálomba? Mennyire bízhat meg Aidan Savage-ben? Mindvégig figyelte őt, amíg hosszú léptekkel távolodott tőle, magabiztosan hatalmas testének minden vonásában. Egyszer sem fordította a fejét és egyszer sem nézett vissza rá. Egy ragadozó csendes pontosságával mozgott, már vadászott a prédájára. A félelem a férfi biztonságáért összeszorította a gyomrát. Örülnie kellene. Pillanatnyilag szabad volt. Foghatná Joshuát és messzire futhatna, távol ettől a helytől, távol a várostól, ahol a férfi fajtájából senki sem követhetné őket. Már annak a gondolata is, hogy soha nem látná újra Aidant, hirtelen olyan ijesztő volt, mint az, hogy a birtokában volt. Alexandria követte Aidant az ajtóig. Ahogy kiment, ott maradt bámulva a nehéz tölgyfaajtót, amit bezárt maga mögött. Az gyönyörű volt, bonyolult ólomüveg ablaktáblákkal, semmihez sem fogható, soha nem látott még ilyet. De az agya nem tudott összpontosítani semmire. Sem az üveg művészi tökéletességére, még Joshuára sem. Csak Aidan nélküli létezésének sivárságát fogta fel. Ott állt egyedül és rémülten, félelemtől remegve. Érezte, hogy a nyomasztó árnyék távolodik és tudta, hogy Aidan

151

elcsalta a veszélyt a háztól, távol Joshuától, távol Marie-től és Stefantól – és távol tőle. Becsukta a szemét és koncentrált, Aidant kereste, szavainak az igazságát. Vad csatában talált rá, a vadászatban az elméje az örömnek egy vörös homálya volt. Érezte a fájdalmát, ahogy karmok szántják a mellkasát. Megragadta a sajátját, a szíve hevesen dobogott. Aidan annyira hatalmas volt, igazán nem számított arra, hogy megsérül. Megpróbálta a saját érzéseit tanulmányozni, hogy megkeresse Aidannek a veszélyt. Bármi, bárki is volt ott kint, illúziókat teremtve, megsokszorozva használja a képességét, hogy összezavarja Aidant és kibillentse az egyensúlyából. A támadások gyorsak és brutálisak voltak, aztán olyan gyors lett, hogy Aidan nem tudott visszavágni. Érezte a férfi zavarát és a növekvő döbbenetét. Alexandria beljebb kémlelt a sötétségbe. Valami nagyon nem stimmelt. Aidant minden oldalról támadták. Nem tudta megkülönböztetni a támadója természetes állapotát, de tudta a védett területének elhelyezkedéséből. A teremtményeket végig ott készítette, ahol nagy volt a sűrűség és a gonoszság. Akkor tudta, mit tegyen. – Aidan. – Suttogta a nevét fennhangon, benne minden teljesen mozdulatlanná vált. Nem engedheti, hogy meghaljon. Nem tudta, miért érezte így, de tudta a lelke legmélyén. Ismét az elméjébe nyúlt, várt, amíg át tudott hatolni a vörös homályon, amíg összegyűjtötte az erejét és koncentrált. Amíg így tett, Aidan keményen és gyorsan lesújtott az ellenfelére. Ő is sejthette a fájdalmát élénkpiros vérének áradásából és az

152

üvöltéséből. Mögötted, Aidan. A veszély mögötted van. Van egy másik is. Kifelé onnan! Sikoltotta a figyelmeztetést a férfi elméjébe, de biztos volt benne, hogy már túl késő. Érezte a becsapódásokat, ahogy a férfit ütötték, meg akarták ölni, felszántva a torkát, a gyomrát, a combját. De Aidan megfordult a lány őrjöngő hívására, így a második támadó nem tudta bevinni a halálos csapást, amire számított. Alexandria érezte az Aidant átható fájdalmat, de ő nyugodt és hűvös maradt a támadás alatt. A sebessége hihetetlen volt és szinte vakon használta. Lesújtott a támadójára, ahogy az szembefordult vele. A csapását halálos pontossággal kézbesítette. Éppen amikor a vámpír visszaesett róla és sikoltozva leroskadt a földre, az első támadó felemelkedett a levegőbe, megragadva a saját sebeit, miközben visszavonult. – Stefan! – kiáltott Alexandria. – Hozd az autót, most! Állj ide a bejárathoz. Elmegyek Aidanért. – Aidan nem akarja, hogy elhagyd a házat – mondta Stefan, ahogy közeledett hozzá, de a keze már a kulcsokat kereste a zsebében. – Nos, ez most nagyon sajnálatos. Őfelsége megsérült és nem tud hazajönni. Később kiabálhat mindkettőnkkel, de nem hagyhatjuk ott kint elvérezni, meghalni. Te mit csinálnál? – Alexandria Aidan emberén tartotta a leghűvösebb tekintetét. – Én elmegyek érte, veled vagy nélküled. Stefan bólintott. – Természetesen veled megyek. De nagyon dühös lesz ránk. Alexandria felvillantotta a bajtársiasság mosolyát. –

153

Megbirkózom vele, ha te is. Hallj engem, kedvesem. Ezen az estén nem tudok hazatérni. Menj a hálókamrába és holnap este megpróbálok odamenni hozzád. Megpróbálta elrejteni a fájdalmát a lány elől, fedezni azt a tényt, hogy húzza magát és próbál találni egy darab földet, amit biztonságosan megnyithatna, hogy belemásszon. Csak maradj ott, Aidan! Jövök érted. Ne! Nagyon veszélyes számodra. Maradj a házban! Add fel! Sosem voltam túl jó abban, hogy másokra hallgassak. Arra az esetre, ha az öcsém elmulasztott tájékoztatni téged, évek óta én vagyok a főnök. Stefan velem van, és már úton vagyunk, ezért csak maradj ott és várj ránk. Követte Stefant a felhajtóhoz, a szeme megakadt a fegyvert tartó kezén. Stefan az eget kutatta, egyértelműen félig abból az irányból számítva a támadásra. – Nem érzem, hogy bármelyikük közel lenne hozzánk, de a levegő egyre sűrűsödik Aidan körül. Sietnünk kell. Egyikük meghalt vagy haldoklik, de a másik vissza fog térni, hogy befejezze, amit elkezdett. – Mennyire gyenge Aidan? – Stefan, miközben vezetett, nem kérdezte meg kapcsolatát a főnökével vagy, hogy honnan szerzi tudását Aidan helyzetéről. – Megpróbálja elrejteni előlem, de nem vagyok benne biztos, hogy el tud hárítani egy újabb támadást. Magabiztosan cselekszik, de érzi a másik közeledését. – Halkan felnevetett magában, s ez segített elnyomni a saját félelmét. – Figyelmeztetett engem. Valójában, nagyon dühös. Sosem hallottam még senkit ennyire dühöngeni, de hűvös és

154

összeszedett. Ez annyira bosszantó, nem gondolod? Hogy mindig ennyire irányít. Ha nem volnék megrémülve, ez komikus lenne. Itt menj balra! Tudom, hogy erre van. Stefan habozva lelassította az autót. – Hadd menjek magam! A lény nem engem akar. De ha valami történne veled, elveszítenénk Aidant. – Sosem találnád meg egyedül. Gyerünk, Stefan! Most nincs időnk erre. Egyedül van kint. – Nem állt meg gondolkodni, hogy miért volt annyira fontos, de bármit megtenne, hogy megmentse Aidan Savage-t. Nem érted, kedvesem. Nem jöhetsz ide. Ez erősebb, mint Yohenstria és én gyenge vagyok. Nem tudom, hogy megtudlak-e védeni tőle. Te fogsz megvédeni engem, mikor magadat sem tudod? Már jön is. Közel van hozzád. Te még nem is bízol bennem. Még mindig nem tudod, hogy vámpír vagyok-e. Miért sodrod magad veszélybe? Engedetlenségével csalódást okozott a férfinak; érezte a tehetetlen dühét, hogy nem irányíthatja. De a férfi nem fordíthatta az energiáját rá, aztán még meg is védje magát és harcoljon a gyorsan közeledő vámpírral. Arra figyelj, hogy ott mi történik. Van egy tervem. Ez volt a legnagyobb hazugság, amit valaha bárkinek is mondott az életében. Egyre rémültebb volt, ahogy közeledtek az úti céljukhoz. Miért csinálja ezt az ostobaságot? Egyáltalán nem szerette Aidant, nem bízott benne. Megijedt tőle, attól hogy mi is lehet ő és attól is, hogy neki már irányítása volt felette. Csak azt tudta biztosan, hogy nem engedheti meg, hogy meghaljon.

155

– Stefan, szükségünk van egy tervre. Egy nagyon jó tervre. Ha lelövöd azt a dolgot a fegyverrel, az meg fogja ölni? – Nem, de ha eltalálok valami létfontosságú szervet, akkor le tudom lassítani és így talán meg tudom akadályozni, hogy elbújjon a föld alá. Aztán a nap megölné – tájékoztatta Stefan komoran. – Oké, itt a terv. Én állandóan elmondom hol van a lény, aztán te addig lövöd, amíg én behúzom Aidant a kocsiba. Utána elhajtunk, amilyen gyorsan csak tudunk és reméljük, hogy magunk mögött hagyjuk. Ez a legrosszabb terv, amit valaha is hallottam. A szörnyű helyzete ellenére, volt egy csipetnyi humor Aidan hangjában. Stefan hangosan felhorkant. – Ez abszolút a legrosszabb terv, amit valaha is hallottam. Nem vagy elég erős ahhoz, hogy Aidant behúzd az autóba. És helyet sem cserélhetünk, mert valószínűleg soha sem sütöttél el fegyvert az életedben. – Nos, én egyikőtöktől sem hallottam jobbat – csattant fel méltatlankodva. – Hát nem vicces, hogy az emberek hogyan tartanak össze akkor is, ha nem hallják egymást? – Miről beszélsz? – Stefan idegesen nézelődött az égre, a visszapillantó tükörbe és ki az oldalsó ablakokon. – Nem számít. Fordulj be ezen az úton! Az óceán közelében van – nem, a másik irányba, lefelé a hegyről. A közelben van. – Alig tudott lélegezni, a levegő annyira tele volt gonoszsággal. – A vámpír is közel van valahol. Érzem őt. Menj vissza, cara, menj vissza. Aidan hangjában könyörgés volt. Keres téged, Aidan. Érzem a győzelmét. Azt hiszi, tudja, hol

156

vagy. Egy madár alakjában van – nem, valami más, ami repül – de megsérült. Fogja a jobb oldalát. Alexandria megdörzsölte a halántékát; az energia, amit használt, hogy mentálisan kommunikáljon elfolyt. A feje lüktetett, a combja égett, mintha ott valahogy megsérült volna. Menj vissza, Alexandria. Érzi a jelenlétedet. Ezért diadalmas. Előhúzott a biztonságból. Csináld, amit mondtam! Aidan az egyik kezét óvatosan a mély vágásra helyezte a halántékán és a másikat a combján lévő seb fölé nyomta, ahol elszivárgott az életereje. Már nagyon sok vért vesztett; a drága folyadék összegyűlt a földön, beszivárgott a talajba. A vér szaga hozzá vonzaná a vámpírt. De ő is kiszagolhatta és a vámpír szaga olyan erős volt, mint a föld természetes harmóniájában levő zavar. Nem volt szüksége Alexandria figyelmeztetéseire, hogy tudja a vámpír közel volt. Ez az egy sokkal hatalmasabb, mint Yohenstria, és a képessége, hogy illúziókat hozzon létre, hibátlan volt. Aidan küzdött már másokkal is, akik ilyen erősek voltak, de nem ilyen halálos sérüléssel magán és Alexandriához ilyen közel. Nem keres menedéket, hanem harcolni fog és nyerni. Még, ha le is bírt volna menni a földbe, a vámpír hajnal előtt valószínűleg rátalált volna. Kényszerítette tiltakozó testét, hogy megmozduljon és felemelkedjen a lábaira. Kiűzte a fájdalmat az elméjéből. Messze űzte a gondolatait Alexandriától. Nem tehetett mást, mint hogy legyőzze a vámpírt. Ott állt mozdulatlanul. Várakozva. Csak várva.

157

Hetedik fejezet

A

z öböl felől szél fújt. Hullámok rohantak odalent a part felé. Csillagok ragyogtak a feje fölött. Maga az éjszaka túlságosan is szépnek látszott, hogy elrejtsen egy ilyen perverz, őrült lényt, mint nosferatu1, az élőhalott. Aidan felemelte az arcát a szélbe és élesen belélegezte, hogy kiválassza az információkat. Az éjszaka úgy döntött, hogy megossza vele. A vámpír magasan volt a feje fölött, az óceán irányából szállt feléje, remélve, hogy a vízpára és a tengeri só elrejti az illatát. Mint Aidan, a vámpír is megsebesült és a vér szagát könnyű volt követni. Megéhezett a vérveszteségtől, Aidan agyarai kirobbantak a szájába a puszta illatra. A romlott vér volt az utolsó dolog, amit akart, azonban vér nélkül hamarosan meg fog halni. Évszázadokkal ezelőtt tett egy ígéretet magának, hogy soha sem fog nyúlni annak a családnak a tagjaihoz, aki szolgálta őt, nem számít mi az ára és 1 Nosferatu 1922-ben készült némafilm, amit 1979-ben újra feldolgoztak, Nosferatu: Az éjszaka fantomja címen. A Kárpátok vérszívó vámpírjának, Drakula grófnak – más néven Orlok gróf vagy Nosferatu – történetét meséli el.

158

szándékában állt betartani ezt az ígéretet. Alexandria viszont túlságosan gyenge volt; neki veszélyes lenne gondoskodnia róla és tudomása sem volt a következményeiről, ami mindkettejükre hatással lenne, elveszítené a lányt. Már régen elkezdte elfogadni a halált, köszöntve a hajnalt, mint az egyetlen, elkerülhetetlen választást, ami nyitva áll számára. De nem volt hajlandó lemondani az életéről most, amikor a boldogság lehetősége végül rátalált. Harcolni fog. Legalább Alexandriát és Stefant sikerülne megmentenie a saját ostobaságuktól. Magával fogja vinni a vámpírt a hajnalba, ha nem lesz más választása. Felállva erősödött a vérzés a combján és a homlokán lévő mély sebekből és folyamatosan csorogva leszaladt a nyakán, keresztül a vállán, a karján és a mellkasán. A gyengeség hulláma végigsöpört rajta és egy pillanatra minden elmosódott. Pislogott, hogy újra tisztán lásson, de csak miután megtörölte a szemeit és a keze összekenődött vérrel. Türelmesen várt, be és ki lélegzett, mert nem volt más választása. Már rávette a vámpírt, hogy leszálljon hozzá. Egy nagy denevér suhant el a fejénél, grimaszolva, hogy felfedje apró hegyes fogait. Tőle egy méterre leszállt a földre, feléje mászott, becserkészve őt. – Gyere, gyere, Ramon, muszáj ezeket a gyerekes játékokat játszanunk? Gyere hozzám, mint egy férfi vagy egyáltalán ne. Fáraszt az ostobaságod. – Aidan halkan beszélt, a hangja lenyűgöző és hipnotikus volt. – Ma éjjel az összes trükköd sem fog segíteni rajtad. Ha úgy döntesz, hogy folytatod ezt a csatát, akkor azt itt és most fogjuk csinálni. Nem nyerhetsz. Te is

159

tudod. Érzed. Azért jöttél ide, hogy a kezem által halj meg. Úgy legyen. Sétálj a halálodba, mint egy férfi. – Az aranyszemei felfogták a csillagfényt és vörös lángokkal izzott, rubinként vibráltak, harmonizálva a vérrel az arcán. A denevér tétovázott, aztán lassan meghosszabbodott és egy groteszk lényé változott karmokkal és borotvaéles csőrrel. A lény oldalvást mozogva, megközelíttette Aidant, de fogta a jobb oldalát. Aidan mozdulatlan maradt, egy kőből faragott szobor. Csak a szemei éltek, halálos elszántsággal lángolva. Merev tekintete megállította a lényt, megfélemlítve, amíg az ismét változott, átalakítva magát egy magas, sovány, sápadt férfivé hideg, könyörtelen szemekkel. Ramon óvatosan nézte Aidant. – Nem hiszem, hogy most igazad van, Aidan. Súlyosan megsebesültél. Én fogok győzni, aztán elveszem a nőt magamnak. – Nem hiszem, Ramon. Te bőghetsz, mint egy szamár, de senki, még te sem hiszed el a hencegésed. Gyere hozzám és fogadd el a népünk igazságát, amit te is ismersz, ahogy neked kellene. Bűnöket követtél el az egész emberiség ellen. – Nekem van hatalmam! Te gyenge vagy, egy bolond. Az egész életed egy hamis célnak szentelted. Hol vannak azok, akikkel harcolsz, hogy megmentsenek egy ilyentől, mint én? Azok az emberek, akiket védesz, egy karót döfnének a szívedbe, ha tudnának a létezésedről. A saját néped ítélt téged egy magányos létezésre, anélkül, hogy a hazádnak földje táplálna téged. Itt hagytak egyedül ezen a helyen. Csatlakozz hozzám, Aidan. Meg tudlak menteni téged. Gyere velem, aztán

160

átvesszük a hatalmat a város fölött. Hát nem hiszed, hogy megérdemeljük, hogy így tegyünk? Miénk lehet az egész. Gazdagság, nők. Uralkodhatnánk itt. – Nekem megvan mindenem, amit mindig is szerettem volna, öreg barátom. Gyere hozzám, ahogy neked kellene. Gyorssá és fájdalommentessé fogom tenni a végedet. – Gyorsan kellett cselekednie. Kifut az időből. Életének vére a földre hullt, nemsokára a hatalmas ereje elfolyik. A vámpír oldalvást közeledett, megkísérelve megtéveszteni Aidant a denevérek illúziójával, jobbról szállva a férfi vérrel csíkozott teste felé. Aidan mozdulatlan maradt, vörös-csillagos aranyszemeit nem véve le Ramon szürke arcáról. A vámpír rávetette magát. S akkor Aidan érezte, hogy Alexandria összeolvad vele, az elméjébe öntve erejét, akaratát, bátorságát és a beléje vetett hitét. Ez felbecsülhetetlen ajándék volt. Aidan felhasználta azt és a teljes gyorsaságát, amire csak képes volt. Az utolsó pillanatban egyszerűen félreállt, a kezeit a vámpír nyaka köré zárva, elroppantotta, mint egy gallyat. A fej oldalra esett és Ramon ordítani kezdett, magas hangú, kétségbeesett kiáltással, ami folytatódott tovább és tovább. Aidan mélyet lélegezve a kezét egyenesen a keskeny mellkasba merítette, amíg el nem érte a lüktető szívet. Kivette a szervet és messzire dobta a vámpírtól, gyorsan hátralépve, hogy elkerülje a kilövellő vért. Szinte azonnal elfogyott az ereje és ott találta magát a földön ülve, tehetetlenül, nyitva minden támadásra. A lány kilépett a sötétségből. Először az illata ért el hozzá. Bár a vér szaga lassan az őrületbe kergette, nem próbálta

161

felhasználni a vámpír szennyezett vérét, hogy feltöltse magát. Aztán hirtelen ott volt, frissen, tisztán és gonosztól mentes arccal. Ő viszont fertőzött vérrel a kezén és körbevéve halállal. Nem tudott a szemébe nézni és látni elítélő pillantását. Nem tudott szembenézni vele. – Stefan! Mondd, mit tegyek. A hangja zenei volt, olyan lágy, mint egy kora reggeli szellő. Meghalni a hangjával a fejében és szívében nem volt olyan rossz. De Aidan nem akarta, hogy itt legyen a halálnak ezen a helyén. – Nincs semmi, amit tehetünk. Menj el, Alexandria. Menj a Kárpátokba, ahogy megígérted neki. – Aidan szemei lecsukódtak, túlságosan nehéz volt nyitva tartania. – Menj az én hazámba, és úgy fogom érezni, mintha egy részt magaddal vinnél belőlem. –Ó, fogd már be! – csattant fel türelmetlenül, elborzadva amikor meglátta. Még csak nem is pillantott az elesett vámpírra. – Senki sem kérdezett, Aidan. És nem fogsz meghalni. Nem fogom megengedni, úgyhogy állj le a macsó viselkedéssel és működj együtt. Gyerünk, Stefan! Mit csináljak vele? – Kérdezte, miközben nyomást alkalmazott a legrosszabb sebre, az egyik combján. Még soha nem látott ennyi vért. Egy vörös folyó volt, ami beivódott a földbe. Aidanre koncentrált, távol tartva tekintettét a bukott, eltorzult testektől. – Nyállal összekevert talajra van szüksége. Tedd a földet a sebekbe – mondta Stefan gyorsan, letérdelve melléjük. – Ez annyira egészségtelen! – tiltakozott megdöbbenve. – Nem a Kárpátok népének. Csináld, ha meg szeretnéd menteni. A nyáladban olyan anyag van, ami megalvasztja a

162

vérét. Gyorsan, Alexandria. – Szabadulj meg a testektől, Stefan – adta ki a parancsot Aidan anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. Az ébrenlét és álomvilág határán egyensúlyozott. – Befognád? – figyelmeztette Alexandria. A köpködés inkább Joshua tehetsége volt, mint az övé, de ő azt tette, ami a legjobb. Sárpogácsákat készített, amíg Stefan a vámpírok testét a kanyargó földút szélére húzta és a kocsi csomagteréből kivéve a benzint, meggyújtotta a tüzet. A bűztől Alexandria émelygett. Bezárta az elméjét mindentől, kivéve, amit csinált. Nem volt ideje megvizsgálni, hogy miért menti meg Aidant, miért fontos, de minden csontja, minden sejtje, igaz lelke azért kiáltott, hogy így tegyen. Aidan öntudattalannak tűnt, amíg Alexandria aprólékosan teletömte a mély sebeit és a szakadásokat. Tudta, hogy magánál van és hogy minden mozdulatának tudatában volt; érezte őt az elméjében. Valahogy már lelassította a szívét és tüdejét, hogy megakadályozza vérének szivárgását, ezzel időt adva neki, hogy lezárja a sebeket a talajjal és a nyállal. De az éhsége egy élő dolog volt, végigkúszott a testén, lassan, kínozva. Könyörtelenül gyötörte. A lány is érezte az elméjében, a kötésükön keresztül. Aidan nagyon is a tudatában volt élő, meleg és hívogató, áramló vérének, annyira közel hozzá. Benne a démon most a felszín alatt lapult, azzal fenyegetve, hogy kitör. Stefan visszatért melléje. – Beszélned kell vele. Mondd neki, hogy nem hagyhat egyedül. Hogy nem leszel képes nélküle élni.

163

– Az kizárt! Már így is elég arrogáns. Más se hiányzik, mint hogy vigyorogjak fölötte, mint valami eltompult idióta. Hogy az maradjon meg örökre a fejében. És amilyen öntelt, valószínűleg még el is hiszi. – Miközben a szavakat mondta, az ujjaival gyengéden elsimította a megalvadt véres hajszálait, letörölve a vért Aidan arcáról. Stefan rosszallóan nézett rá, de tartózkodott attól, hogy kifejtse a véleményét. – Vérre van szüksége. Adok neki. Neked kell hazavinned minket. Ez a tűz hamarosan felkelti a hatóságok figyelmét, addigra nekünk messze kell lennünk innen. Nem. Aidan hangjában erős volt a tiltakozás, de csak az elméjében. Rájött, hogy túl gyenge volt, hogy megpróbáljon beszélni. Az túl veszélyes. Megölném őt. Nem fogadhatom el Stefantól. Hitt neki. A hangjában tisztaság és őszinteség volt. A szívében és lelkében ijedség, elméje tomboló tiltakozás. – Nem, Stefan, te vezetsz. Aidan nem engedi, hogy te adjál neki, úgyhogy azt hiszem, nekem kell majd adnom. – Ismét félresimította Aidan haját gyengéd ujjaival. Ezt próbáltad elmondani nekem, igaz? Hogy mi vagy. Én fogok adni, nem Stefan. Ne mondd, hogy nem; ez van, nem mintha nem segítettél azelőtt magadon. Csak csináld, és ne vitatkozz velem, vagy talán elveszítettem az édes ízemet? És a bátorságomat, tette hozzá halkan maga elé. Nem vagyok biztos benne, hogy biztonságban leszel. Nagy dolog. Mondtam, nekem nincs sok vesztenivalóm. Ez tényleg nem az én fajtám élete. Gyerünk, Aidan! Csak ne bánts,

164

oké? Soha, cara – biztosította őt. Mindketten megfogták, Stefan és Alexandria is, hogy elvigyék őt a kocsiba. Az arca szürke volt és bevésődött fájdalommal, de nem adott ki egy hangot se, amíg elhelyezték. A lány az ölében ringatta a fejét. – A kiömlött vért is meg kell semmisíteni – mondta. Csak Alexandria értette a szavakat. Annyira gyenge volt, alig tudott suttogni. – Azt akarja, hogy tüntesd el a többi vért is, Stefan. – A szíve kalapált. Hát ennyi. Meg fog halni ezen az éjszakán, odaadva az életét ezért a férfiért. Nem tudta, mi volt, csak hogy ő volt a legbátrabb lény, akit valaha ismert. Nem volt biztos abban, hogy amit hitt róla az igaz volt vagy, hogy szerette őt, de ez volt a helyes. Tudta a lelke legmélyén. Stefan halkan káromkodott. – Amíg mi ugrándozunk meg fognak látni, ha minél tovább maradunk – panaszkodott, de sietve visszament, a benzint már otthagyta a nyomozóknak és hozzálátott, hogy megsemmisítse a vértócsákat. Erre azért volt szükség, hogy eltávolítsa Aidan csatában való részvételének bármilyen nyomát. Nagyon kevés idejük volt erre. Alexandria Aidan fölé hajtotta a fejét: – Ne várj! Most csináld. De ígérd meg nekem, hogy mindig vigyázni fogsz Joshuára. Hogy ez az őrült élet soha ne érjen hozzá. Ígérd meg! Mindig, cara mia. A hang a fejében gyenge volt és tudta, hogy nincs sok idejük. A kezét érezte először. Ujjaival megsimogatta nyakának karcsú oszlopát, küldve egy borzongást lefelé a gerincén. Ujjai szétválasztották a selyeming gombjait, ami a férfié volt,

165

felfedve a csupasz bőrét. Az ujjperceinek érintése a melleinek puha halmán lángokat küldött nyaldosva a vérén keresztül. Ellazult, még közelebb ívelt úgy, hogy a férfi meleg lehelete megérintse a pulzusát a dobogó szíve fölött. Aidan fogainak érintése finoman kaparva, erotikusan folyékony hőt küldött a bőre alá, ami egyesült a testében, létrehozva egy erős, ismeretlen fájdalmat. A lány egy hangot adott ki, egy halk nyögést, amint a fehéren izzó hő felrobbant benne, amikor a fogai átszúrták a bőrét és mélyen belesüllyedtek. A fejét ringatta, álmos megelégedettséggel, felajánlva magát neki. Ez egy érzéki tapasztalat volt, a lány vére a testébe ömölve, helyreállítva a sérült sejteket és szöveteket, felmelegítve hideg izmait, visszahozva őt az életbe. Alex érezte az erejét beépülni a férfiba éppen úgy, mint ahogy az lassan áradt belőle. Olyan volt, mint egy ködös, erotikus álom. És akkor ott volt Aidan a fejében, halkan mormolva, csábítóan, a szeretet szavait. A szavak még sosem hallott, ősi, szép hangok voltak. Az autó mozgott, egy homályos imbolygást hozzáadva a szürreális időtlenséghez. Stefan az autót közel vezette az oldalsó ajtóhoz és rohant, hogy bezárja a nehéz vaskapukat mögöttük, idegesen ellenőrizve az égboltot. Amikor visszatért az autóhoz, döbbenten tapasztalta, hogy a helyzet a hátsó ülésen drámaian megváltozott. Most Aidan volt ülő helyzetben és éber, véresen, de a színe visszatért, Alexandria pedig mozdulatlanul feküdt, szürkén, mint egy halott. Kicsinek és elveszettnek tűnt Aidan karjaiban, majdnem, mint egy gyerek.

166

Stefan félrenézett. Ezzel a férfival töltötte életének egy jó részét, de Aidan létezésének a valósága szinte túl sok volt neki, hogy elfogadja. Tudta a szíve mélyén, hogy Aidan sosem ártana a nőnek, de látni őt, így mozdulatlanul és élettelenül, miután már annyi bátorságot mutatott... – Tisztítsd meg az autót, Stefan. Egy-két napra le fogok menni a földbe. Rajtad fog múlni, hogy válaszolj bármilyen kérdésre, ha a rendőrség eljön. Meg kell védened a gyermeket és Marie-t a betolakodóktól. Ne felejtsd el, semmi ártó nem tud éjjel bejönni a házba, de a vámpírok képesek rávenni az embereket, hogy teljesítsék a parancsaikat. – Stefan kisegítette Aidant az autóból és nézte, ahogy benyúlt a hátsó ülésre, s ahogy felemelte Alexandria ernyedt testét a karjaiba. – Tudom, hogy mik ők és a csatlósai mit tudnak tenni Aidan. Éber leszek egy támadáskor – biztosította őt mogorván. – Tegyél még ma éjjel a hálókamrába nekem vért, majd távozz és maradj távol. Tartsd messze a kamrától Marie-t és a gyermeket. Nem lesz biztonságos semelyikőtöknek sem, amíg az elvesztett erőm vissza nem tér. – Tömören mondta, az ereje már gyengült. Alexandria egy kicsi nő volt és ő annyi táplálékot vett el amennyit biztonságosan lehetett tőle, aztán népének mély alvásába helyezte, hogy életben tartsa, amíg pótolni tudja a vérveszteségét. Engedte Stefannak, hogy segítsen neki a házon keresztül. Marie sírva szaladt, amikor meglátta őket. Hallotta a fiút is közeledni a keményfa padlón. Aidan megperdült, aranyszemeiben lángoló figyelmeztetéssel. – Tartsd távol a gyermeket tőlem – csattant, leküzdve a telhetetlen éhségét.

167

Marie nyomban megállt, az egyik kezét a torkára szorította. Aidant vér és piszok borította, Alexandriát élettelenül ringatta a karjaiban. Vérrel és földdel volt teleszórva a keményfapadló egy nyomvonalon az ajtótól. Aidan szemei lángoló vörösek voltak, fehér fogai élesek és ragyogóak, mint egy ragadozónak. – Marie! – Stefan hangja cselekvésre késztette. Rohant, hogy elkapja Joshuát, mielőtt szemtanúja lett volna ennek az éjszakai szörnyűségnek. Könnyek folytak végig az arcán, ahogy felkapta a gyereket és futni kezdett a folyosón a lépcső felé. Joshua megérintette a könnyeket az arcán. – Ne sírj, Marie! Valaki megbántott? Megpróbált úrrá lenni magán. A házat fel kellene tisztítani, mielőtt a fiú lejön a földszintre, ezért valahogy rá kell venni, hogy aludjon. – Semmi, Joshua. Volt egy rossz álmom. Te nem szoktál rosszat álmodni? – Alexandria azt mondja, ha mondasz egy imát és igazán jó dologra gondolsz, tudod, dolgokra, amiket szeretsz, akkor jó álmaid lesznek. – Joshua hozzádörzsölte az arcát az övéhez. – Ez mindig működik, amikor velem csinálja. Mondok veled egy imát, mint ahogy ő szokta és akkor nem lesznek rossz álmaid soha többé. Marie azon kapta magát, hogy mosolyog Joshua egyszerűségére és ártatlanságára. Három gyermeke volt, akik mára már felnőttek és Joshua visszahozta az édes gyerekkor emlékeit. Magához ölelte. – Köszönöm, Joshua. A nővéred egy nagyon okos nő. Szerencsés vagy, hogy ő ott van neked. – mondta, miközben elfojtott egy zokogást. – És egyébként miért

168

keltél ki az ágyból éjnek évadján? Már majdnem hajnali négy. Szégyelld magad, fiatalember. – Azt hittem, Alexandria a szobájában van, de nincs ott. Őt kerestem. – Joshua szemei elárulták a nővérének elvesztésétől való félelmét. – Aidannek el kellett vinnie őt egy különleges helyre, hogy meggyógyuljon. Még mindig beteg, Joshua, így nekünk türelmesnek kell lennünk, amíg Aidan segít neki, hogy jobban legyen. – Vajon minden rendben lesz? – kérdezte aggódva. – Természetesen. Aidan soha nem hagyja, hogy bármi történjen vele. Nagyon fog rá vigyázni. Te is tudod. – Beszélhetek vele telefonon? Marie lefektette őt az ágyra és az álláig húzta a takarót. – Egy ideig nem. Alszik, mint ahogy neked is kellene. Itt maradok veled, amíg te mélyen elalszol. Joshua elmosolyodott, édes, angyali mosolya visszahozta Marie-be a meleget. – Megtanítalak az imára. Marie odahúzott egy széket az ágyhoz, megfogta a kezét és hallgatta a gyermek lágy hangját, miközben ártatlan dolgokat mond Istennek. Stefan átölelte Aidan derekát, hogy támogassa őt. Érezte Aidan zavarát az érintésére és tudta, hogy a csatából visszatartott, a mindig jelenlévő démonnal harcol az irányításért. Aidan hatalmas ereje elfolyt, a telhetetlen éhség, a vér iránti szükség annyira erős volt, hogy az uralta minden érzékét. Beburkolta a szerveit és égő szükséggel kúszott át az elméjén.

169

– Siess, Stefan, menj innen – mondta rekedten, miközben megpróbálta eltolni az idősebb férfit magától. – El foglak vinni a hálókamrába, Aidan,– mondta Stefan határozottan. – Nem fogsz bántani. Te fogd az asszonyod a karjaidban. Ő a te üdvösséged. Mindenesetre, már több alkalommal is felajánlottam neked az életem. Ha az a kívánságod, hogy most veszed el, hogy megmentsd magad és a nőt, nincs kifogásom ellene. Aidan összeszorította a fogát és keményen leszorította a ragadozó ösztöneit. Az élni akarás erős volt, a szükség friss, forró vérért volt a legfőbb. Megpróbálta nem hallani Stefan szívének erős és kitartó dobogását, vérének lüktető áramlását ennek az embernek a testén keresztül, ilyen közel hozzá. Stefan csak a kamrában engedte el, majd hátrálni kezdett, tudva, hogy szenvedést okoz Aidannak. Tudta, hogy a szíve mélyén Aidan soha nem árthat neki. Sokkal jobban bízott a kárpátiban, mint Aidan magában. – Hozom a vért, Aidan. Aidan kurtán biccentett és Alexandria majdnem élettelen testét elhelyezte az ágyon. Lerogyott melléje, hajának vastag fonatát a keze köré csavarta. A lány megmentette, feltételezve, hogy meg fog halni a folyamatban. Önként, szabadon, felajánlotta neki az életét. A kötés sokkal erősebb volt, mint azt gondolta. Soha nem élte volna túl a halálát. Össze voltak kötve mindörökre, igazi életpárként. A kimondott ősi szavak összekötötték a lelküket. Két fele egyazon egésznek. Sóhajtott és lefeküdt mellé, befelé átkozódva, hogy szüksége van a vérre. Nem tudott lemenni a földbe addig, amíg több táplálékot nem vesz magához. Várt, a benne lévő démon

170

üvöltött és tombolt, amíg megérezte az embert a közelében, hallotta a puha lépteinek zaját. A nehéz ajtó nyikorgott és Stefan néhány üveg vért helyezett a padlóra, majd visszavonult, Aidant és életpárját egyedül hagyva a hálókamrában. Aidan keresztültántorgott a padlón és a kezét egy borosüveg nyaka köré tekerte. Utolsó cseppjéig kiitta a tartalmát és már nyúlt is a következőért. Stefan öt teli palackot hozott és Aidan elfogyasztotta mindet, viszont a teste még többre vágyott. De a vérellátásból származó megújult erővel, az ágyat egy kézlegyintéssel arrébb mozdította és kinyitotta a csapóajtót, hogy a hűvös, váró föld alá menjenek. Koncentrálnia kellett, hogy szétválassza a talaj rétegeit, hogy készítsen egy helyet a testének és Alexandriának. Felnyalábolva a lányt a karjaiba lelebegett Földanya védelmébe. Aidan elhelyezkedett az életpárja körül és bonyolult ősi varázslatokat helyezett el, hogy őrizzék a bejáratot az odújánál. A csapóajtó lecsukódott és az ágy felettük visszaköltözött a helyére. A földet összezárta fölöttük, körülöttük és lelassította a szívét és a tüdejét, ahogy érezte a talaj gyógyító tulajdonságait a sebei köré csavarodni. Szíve dobogott, tüdeje emelkedett és süllyedt, majd az összes testi funkció megszűnt. Stefan bezárta az ajtót az alaksorban, tudva, hogy Aidan csak napok múlva fog megjelenni. Remélte, hogy elég vért vitt neki. Aidan majd gondoskodik Alexandriáról, amikor újra megerősödik és vadászott egy emberi zsákmányra. Amíg ez az idő eljön Stefanon múlott, hogy őrizze a házat, Marie-t és Joshuát. Padlótisztítás közben talált Marie-re. Ő azonnal megfordult,

171

szemeivel kérdezve. Gyöngéden megfogta. – Élni fog, Marie. Ne aggódjon érte! – És az asszonya? Stefan fáradtan mosolygott. – Bámulatos volt. Nem akar semmit se csinálni vele vagy velünk, de megmentette az életét. – Ő lesz a megváltása. De igazad van, Stefan, nem akar itt lenni velünk. – Marie szomorúnak hangzott, a szíve együttérzéssel telt meg. – Még nem érti, mi történt vele – mondta Stefan sóhajtva. – És az az igazság, nem akarnám, hogy szembe kelljen néznem azzal, amivel szembenéz. Nem érti Aidan és a vámpírok közti különbséget. Durván használták és elvesztette a szabadságát minden alkalommal. Még a képessége is, hogy Joshuával legyen, korlátozott. –Türelmesnek kell majd lennünk vele. Stefan hirtelen elmosolyodott. – Aidannek kell türelmesnek lennie vele. És a lány szembe fog szállni vele, ahogy még senki, az élete során. A modern amerikai nők egészen mások, mint akikhez ő hozzászokott. – Azt gondolod, hogy ez inkább vicces, ugye, Stefan? – jegyezte meg Marie. – Abszolút. Aidan sosem értette, hogyan csavartál engem a kisujjad köré, de hamarosan megtudja. – Gyengéden megcsókolta és megveregette a felesége vállát. – Megyek, kitisztítom az autót és a felhajtót, aztán mehetünk aludni – vigyorgott kétértelműen. Marie nevetett és nézte, ahogy kimegy az éjszakába. A nap már magasan járt az égen, átvilágítva a ködön, ami az

172

óceán felől jött. Marie és Stefan elkísérték Joshuát az iskolába, aztán még egy ideig ott maradtak, amíg megbizonyosodtak róla, hogy senki sem figyelte a fiút. A reggeli újság már azon spekulált, hogy a két férfi, akik holtan találtak a felismerhetetlenségig megégve, valószínűleg egymással harcolt. Azt feltételezték, hogy az egyik férfi véletlenül eláztatta magát, amikor benzint dobott a másikra. A megfeketedett benzinben, ami közel található a tetthelyhez, megmaradt az egyik áldozat ujjlenyomata. Stefan kikerülte Marie kérdéseit, nem akarva emlékezni, lehet, hogy ő szorította a kezét Ramon köré. Nem volt biztos benne, hogy minden nyomot befedett és még mindig ideges volt, hogy a rendőrség nem jön-e kopogtatni az ajtajukon. Amikor hazamentek, azonban nem a rendőrséget találták ott, hanem Thomas Ivant. Egy drága, olasz szabott öltönybe öltözve kissé türelmetlenül várva a bejárati ajtónál. Egy hatalmas csokor fehér és vörös rózsa volt nála páfrányokkal és fátyolvirággal keverve. Rámosolygott a párra a legbájosabb mosolyával, sőt könnyedén meghajolt Marie felé. – Csak beugrottam, hogy lássam Alexandria jobban érzi-e magát. Gondoltam, egyúttal bocsánatot kérek a korábbi goromba viselkedésemért. Aggódtam Alexandriáért és önre hárítottam. – Boldog volt, hogy visszahozta a táskáját – viszonozta Marie semmitmondóan. – Megkapta az üzenetét és biztos vagyok benne, felveszi önnel a kapcsolatot, amint képes erre. – Azt gondoltam, hogy a virágok talán felvidítják őt – mondta Thomas könnyedén. Tudta kezelni a szolgákat,

173

ameddig a birtok ura nem jelenik meg. Lehet, hogy most átjut az ajtón. – Talán bekukucskálhatnék, hogy minden jót kívánjak neki. Csak egy pillanatig tartana. A házvezetőnő nem zökkent ki a pozíciójából. Közvetlenül mögötte, minden ízében egy maffia bérgyilkos kinézetével, Stefan pléhpofával állt. Ivan visszafogta magát. Az nem tenne jót senkinek, ha elidegeníti ezeket az embereket. Muszáj megnyernie őket a maga oldalára. Marie megrázta a fejét. – Sajnálom, Mr. Ivan, de ez lehetetlen. Mr. Savage konkrét utasításokat hagyott, hogy Alexandriát ne zavarják – az orvosa utasítására. Thomas bólintott. – Megértem, hogy azt kell tennie, amit mondtak, de mint látja, én nagyon aggódom érte. Csak be akarok nézni hozzá és látni, hogy jól van. Mit szól hozzá? Nem kell elmondanunk Mr. Savage-nek. Nem maradok sokáig, csak gyorsan bekukkantok, hogy biztosítsam magam, hogy ő rendben van. – Több húszdolláros bankjegyet húzott elő a zsebéből, várakozóan gyűrve őket. Marie-nek felháborodásában bennszakadt a lélegzete. – Mr. Ivan! Ön azt feltételezi, hogy eladnám a munkaadómat? Ivan káromkodott az orra alatt. – Nem, természetesen nem. Én csak szándékoztam adni valamit az extra gondért. – Alexandria nem gond, Mr. Ivan. – értette félre szándékosan Marie. – Ő a háztartásunk egy tagja. A családhoz tartozik, ahogy az öccse is. Ismeri az öccsét? – Marie nagyon jól tudta, hogy nem és a hangja mindezt tartalmazta. Thomas Ivan dühöngött. Ez a csatabárd nyíltan szembeszáll vele. Szándékosan gúnyolva. Azt kívánta, bárcsak

174

deportálhatta volna, lehetőleg valami hideg, nedves és kényelmetlen helyre. Ehelyett ismét elmosolyodott, összeszorítva a fogait. – Nem utaltam arra, hogy Alexandria bosszúság lenne önnek. Talán nem érti annyira jól az angolt. Honnan származik eredetileg? – Megpróbált érdeklődést belevinni a hangjába. – Románia – mondta Marie –, de nekem nincs gondom az angol nyelvvel. Már évek óta itt élek. Most már San Franciscót tartjuk az otthonunknak. – Mr. Savage is Romániából származik? – Nagyon érdekelte a válasz. Talán ezt az arrogáns fattyút is deportálhatná ugyanoda a felbérelt emberei segítségével. – Nem beszélek a munkaadómról valakivel, akit nem ismerek, uram – mondta Marie udvariasan, kifejezéstelen arccal. Thomas tudta, hogy a vén boszorkány titokban nevet rajta. Vett egy mély lélegzetet. Nos, ő és a házmester szereztek egy ellenséget, befolyásosabbat, mint hitték. Neki magas helyeken voltak barátai és ők külföldiek voltak. – Én csak csodálkoztam, mert az akcentusa eltér az önétől. – Azt akarta mondani, műveltebb, kulturáltabb, csak hogy megsértse, de lemondott róla. Tudott várni, míg bosszút állhat. Feljelenti az egész házat, a rendőrség és a bevándorlási hivatal emberei nagyon hamar elárasztják az egész helyet. – Nos, sajnálom, hogy úgy érzi, nem tud együttműködni velem. Nagyon aggódok Alexandriáért. Ha megtagadják az engedélyt, hogy lássam őt, vagy beszéljek vele telefonon, nincs más megoldás, mint hogy átadjam ezt az ügyet a rendőrségnek.

175

Mint lehetséges emberrablást. – Úgy gondolta, látta a riadalmat a nő arcán, de a háta mögött a férfinek egy szempillája se rezzent. Thomas elkezdett azon tűnődni, vajon a férfi visel-e fegyvert. Talán ő volt a végrehajtó a csoportban. A tarkója kellemetlenül viszketni kezdett. – Csak tessék, és ha úgy gondolja, hogy ezt kell tennie, akkor tegye meg, Mr. Ivan. Nem szegem meg az utasításokat – mondta Marie határozottan. – Akkor talán beszélhetnék Mr. Savage-dzsel személyesen – javasolta tömören. – Sajnálom, Mr. Ivan, de ez jelenleg nem lehetséges. Mr. Savage nincs itthon, és nem adott meg telefonszámot, amin el lehetne érni. – Milyen nagyon kényelmes Mr. Savage-nek – Thomas dühe, amiért megakadályozták kezdett a felszínre emelkedni. – Majd meglátjuk, hogy mennyire szeret beszélni a rendőrséggel! – Megfordult, remélve, hogy a végrehajtó nem fogja hátba lőni. Szeme rángatózni kezdett, ahogy mindig tette, amikor feldúlt volt. – Mr. Ivan? – Marie hangja lágy volt és édes, szinte békítő. Diadalmasan megfordult. Végre, amit mondott félelmet keltett az idióta párban. – Mi van? – csattant fel, nem titkolva bosszúságát. – Nem szeretné itt hagyni a virágokat Alexandriának? Gondoskodok róla, hogy megkapja őket. Biztos vagyok benne, hogy majd felvidítják, ha megtudja, hogy öntől érkeztek. – Marie megpróbált nem nevetni az emberen. Annyira ostobának látszott, annyira el van telve a saját fontosságával, hogy ezért

176

hitte, hogy meg tudta félemlíteni őket. Nem várt egy összeütközést a rendőrséggel, de használhatná a virágokat. Ivan odalökte a rózsákat és elviharzott, egyáltalán nem csillapodott le a nő erőtlen kísérletétől, hogy visszafogadja őt a kegyeibe. Ezek a külföldiek kezdhetik sajnálni, hogy keresztbe tettek neki. Nyilvánvalóan nem voltak felvilágosítva, hogy milyen befolyásos ember, látszott abból, ahogy bántak vele. Marie felpillantott Stefanra, s mindketten nevettek. – Tudom, mire gondolsz, te gonosz asszony. Arra szeretnéd használni azokat a virágokat, hogy Aidant őrülten féltékenyé tegyed. – Hogy gondolhatsz erre Stefan? – kérdezte Marie ártatlanul. – Egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy ilyen szép virágok kárba vesszenek. A hűtőszekrénybe fogom tenni őket, amíg Alexandria felkel. Ezek felvidítják a szobáját, vagy még jobb, a nappalit. Stefan finoman megcsókolta az arcát és elindult. – Aidan érdekes időknek néz elébe. – Hova mész? Nem hagyhatsz itt, hogy egyedül foglalkozzak a hatóságokkal. Ha az a férfi egyenesen a rendőrségre megy, akkor valószínűleg hallgatni fognak rá. – Biztos, hogy felmérgesíti őket az ellenszenves igényeivel és Aidan jól ismert a helyi rendőrségen. Mindig adományoz nekik és vigyáz arra, hogy jó kapcsolatot tartson fenn velük. Nem hiszem, hogy Mr. Ivan fenyegetése sokat ér, de körül akarok nézni és meggyőződni róla, hogy minden a helyén van a közelgő hivatalos látogatásra – nyugtatta őt Stefan. – Bármikor beszélhetnek Joshuával, ha kell – javasolta

177

Marie bizonytalanul, aggodalmaskodva, ahogy mindig is, amikor Aidan sebezhető volt. – Nem lesz rá szükség – biztosította őt Stefan.

178

Nyolcadik fejezet

A

napkorong színek pompázatos robbanásával merült bele a tengerbe. A köd – a fehér, hátborzongató homály – váratlanul áradt szét: csendesen befedte a háztetőket és utcákat, amíg el nem lepte azokat, átaraszolva a sötét fasorokon és parkokon. A szél sem fújt, hogy megmozdítsa a leplet és az autók is akadálytól akadályig vánszorogtak. Éjfél volt. Aidan kiásta magát a felszínre. Éhesen. Kiéhezetten. Vörös-szegélyű és ádáz szükségtől parázsló szemekkel. Belső szervei csikartak és tekeredtek. Sejtjei és szövetei táplálékot követelve jajdultak fel. Szívek hangos dobogása hívta, hívogatta egészen közelről, s majd' őrületbe kergette őt. Arca sápadt, majdhogynem szürke volt, bőre száraz és ráncos, szája kiszáradt. Agyarai várakozva csepegtek és hosszú, borotvaéles körmök borították az ujjait. Egy pillanatra megpihentette szemét a mellette, a nyitott földben még mindig élettelenül fekvő testen. Alexandria. Az életpárja. Az ő igazi megmentője. Az egyedüli dolog, ami közte és az ő fajának rettegett sorsa között áll. Őmiatta nem

179

fordul át és nem válik vámpírrá, élőhalottá. A lány önként neki ajándékozta az életét. Megpecsételve a sorsukat, végérvényesen összekötve magát ővele az örökkévalóságig. A lány úgy döntött, hogy Aidan éljen; s ezzel a saját élete felől is döntött. Nem számított, hogy nem volt pontosan a tudatában annak, hogy mit tesz. Ez már megtörtént. A lánynak vérre volt szüksége. Az ő helyzete sokkal kétségbeejtőbb volt, mint a sajátja. Aidan nem ébreszthette fel, amíg nem tudja táplálni. Alexandria teste le volt merülve és táplálék nélkül újraélesztve nem tudna életben maradni alig pár pillanatnál tovább. Aidan vér illatát érezte. Meleg és friss vérét. Lüktetve, hullámozva, apadva és dagadva – akár az óceán időtlen hívása. Belső démona ordított és tombolt, mindenre elszánta magát az irányításért, de még inkább az életpárja életének megmentéséért. Elszánva arra, hogy táplálja a gyötrő és maró éhségét. Egy férfi. Egy asszony. Egy gyermek. Aidan éppen időben rántotta vissza a katasztrófa széléről, eléggé megfegyelmezve magát ahhoz, hogy megtegye a szükséges előkészületeket. Percekkel később átszáguldott a szűk földalatti alagúton, olyan gyorsan, hogy alakja elmosódott és az egereken kívül más nem észlelhette a jelenlétét. Vérnek vagy földnek nyoma sem volt rajta. Ruhája elegáns, haja tiszta és egy vastag lófarokba volt rögzítve a nyakszirtjénél. Gond nélkül áthaladt a kő-átjárón az alaksorba. Ahogy a konyhába vezető ajtóra helyezte a kezét, észlelte a másik ajtón a szobába lépő asszony jelenlétét. Egy pillanatra izgatottan felgyorsult a szíve és a

180

nyála siettette az étkezést, de leküzdötte a reakcióját. A homlokát az ajtón pihentetve koncentrált, hogy elérje az asszony elméjét és eltávolítsa őt a veszélyes útvonalról. Marie megmagyarázhatatlanul a szobában találta magát, azonban ez biztonságba helyezte őt Aidan minden egyes lépésével egyre növekvő és kísértő éhségétől. Abban a pillanatban, amikor az asszony biztonságos távolságra volt tőle, keresztülsuhant a konyhán, ki a kertbe. A szagokkal átitatott éji levegő azonnal megrohamozta érzékeit, elárasztották őt, elmondva történetüket. Egy nyúl kuporgott alig pár méterrel odébb, megdermedve a félelemtől, felismerve a halálos, vérre vadászó ragadozót. Az állat szíve vadul vert. Aidan tudatában volt minden egyes meleg testnek az utcában lévő házakban, mint ahogyan annak is, mit csinálnak éppen – alszanak, nassolnak, szeretkeznek, harcolnak. A köd leple körülölelte, beborította őt, eggyé válva vele. Három napot és két éjszakát feküdt a gyógyító talajban. Egy új vér-infúzióval erősebb lesz, mint valaha. Éhsége küzdött, hogy átvegye az irányítást, vicsorgott; majd kilőtte magát az égbe, mindazoknál is veszélyesebben, mint amit Thomas Ivan valaha ki tudna gondolni. Élő, lélegző, emberi prédára vadászott és ezen az éjjelen az alatta mozgók számára veszélyes volt: most az egyszer talán nem hagyja időben abba az evést, megkímélve az életüket. Egy sötét, szárnyaló árnyék a magasban, ez volt ő, de számukra ott lenn, láthatatlan. Aidan a Golden Gate Parkot tervezte vadászterületének – annak dimbes-dombos vidékével

181

és faligeteivel. Ott a köd a legsűrűbben terült szét, rá várva, befedve útját. Könnyedén landolt, lábai csendesen érintették a talajt, akárcsak ahogyan a szárnyai összecsukódtak. Csupán pár méterrel odébb ólálkodott egy, épp csak a serdülőkort megélt férfiakból álló csapat, fitogtatva a bandájuk színeit, riválisaikra várva, egymást szítva a harcra. Mindannyian fel voltak fegyverezve, jó kétharmaduk drogokkal felpumpálva és egy palack olcsó bort adtak körbe egymás között. Aidan érezte verejtéküket, a pórusaik gőze adrenalinnal és félelemmel volt terhes, melyet hangos, harcias hetvenkedésük hivatott elrejteni. A vénáikban és artériáikban áramló vér hangja és szaga, ez érdekelte őt. Egymás után mindegyikre koncentrált, míg megtalálta a drogok rongálásától legkevésbé befolyásolt vért. Gyere hozzám! Gyere ide gyorsan! Itt kell légy most! Könnyedén küldte el a hívást és éhsége olyan erős volt, hogy többjüket is odahívta magához. A csapat maradékát arra utasította, hogy ne vegyék észre azok hiányát. Megragadta az első férfit és mélyen belevájta a fogait, de képtelen volt uralni kényszerét, azért hogy ezt elég hosszasan és gyengéden tegye. Lenyelte a forró folyadékot, éhező sejtjei pedig mohón magukba szívták azt. Végigrohant a testén, akár egy tűzlabda, erőt öntve izmaiba. Alig volt képes megakadályozni magát, hogy az utolsó csepp vért is elvegye, és hogy megszerezze az utolsó energiát. Alexandria gondolata volt az, ami visszahúzta a biztos pusztulás széléről. Ő önként érte adta az életét. Nem engedheti meg magának, hogy az éhsége és ragadozó természete eltékozolja ezt a becses ajándékot azzal, hogy öl és ezzel megbélyegzi a lelkét.

182

Aidan a lányról való ismereteire koncentrált, orcája hajlatára, szempillájának hosszára. Mosolya olyan finom volt, akár a méz. Szája buja és forró, mint a naptól felhevült selyem. Aidan eldobta áldozatát és magához vonta a következőt. A folyékony élet elözönlötte, mire becsukta a szemét és a lányra emlékezett. Szemei akár kék ékkövek, csillagokkal a közepén. Bátor és könyörületes. Ő soha nem ejtette volna le zsákmányát a lábaihoz, mint ahogyan azt ő tette. Aidan szorosan megfogta a harmadik férfit. Éhsége kezdett enyhülni, s ezúttal figyelmesebb volt. Hangok hatoltak át táplálkozása dühöngésén és tudta a másik banda közeleg, próbálva megtalálni az utat a sűrű ködön keresztül. Autóik még túl nagy távolságban voltak ahhoz, hogy felriasszák a parkban rájuk várakozókat. Aidan eltolta magától harmadik áldozatát és a negyedikért nyúlt. Igazán nem lenne tisztességes megengedni ennek a bandának, hogy összeütközzön többekkel az emberei közül, vette fontolóra. Szája lassú mosolyra görbült. Alexandria már eljutott hozzá. Emberek, mint ezek a férfiak becsület, szabályok nélkül, készen arra, hogy megsebesítsék vagy brutálisan lekaszabolják mindazokat, akik nem is résztvevői a viszályuknak, legyenek azok nők, vagy akár gyermekek. Becsület nélkül ezeknek nincsen helyük Aidan világában. Mégis, Alexandria befolyása alatt fontolóra vette, hogy egyenlő esélyeket nyújtson a gyilkosok ezen csoportjának a hatalomért folytatott nevetséges csatájukban. Nem mintha egyiküknek is bármi fogalma lett volna a valódi hatalomról. Letette a negyedik embert és már nyúlt is az ötödikért.

183

Éhsége lecsillapodott, ereje teljesen helyreállt, azonban ez Alexandria számára volt. Fehér fogai egy pillanatra megcsillantak, miközben a védtelen torok felett lebegtek. A szürke, sivár és üres világ megtelt ragyogó színekkel és izgalmas szagokkal. Egyszeriben ismét varázslatossá és széppé vált. Végül engedte a tudást elmélyülni. Egy igazi életpár. Megváltás, végre. Képes volt érzelmekre. Sosem lesz már többé egyedül. Sosem lesz újból egyedül. Az üresség évszázadai egy pillanat alatt eltűntek. Alexandria. Egy kis sóhajjal – hogy több szabályt kell követnie, mint amit szeretne – leengedte az utolsó férfit a nedves fűre és kiküldött egy hívást az érkező bandának. A rettegés hulláma csapott le rájuk. Egymást méregetve elcsendesedtek. Aidan azon kapta magát, hogy vigyorog. Talán helyesen kell cselekednie, de ez nem jelenti azt, hogy ne élvezhetné előre annak módját. A sofőr egy nagy korty levegőt szívva tüdejébe leállította kocsiját az út szélén. Kiverte őt a víz, alaposan. Ma éjjel meg fogsz halni. Mindannyian meg fogtok. Egy szörnyeteg rejtezik a ködben. A halál. Az szólít. Hogy még nagyobb súlyt adjon szavainak Aidan felugrott az égbe, testét megnyújtva, eltorzítva, mígnem egy óriási szárnyas gyíkká változott éles, feltűnő fogazattal. Pikkelyes farka hosszú és vastag volt, szemei rubintvörösek. Épp a feltűnő autók soránál jött elő a ködből, tüzet okádva motorháztetejükre. Ajtók vágódtak ki és a banda tagjai kirobbantak az utcára, a rettenet visszhangjait kiabálva a ködön keresztül. Aidan lágyan felnevetett, ahogy a vezető kocsija mellett ért földet és alakja

184

változásnak indult. Hosszú pofája megrövidült, tépőfogai előtörtek és törzse egy farkasszerű, ínas izomzattá tömörült össze. Szőrme fodrozódott le hátára és karjaira: egy hullámban kiemelkedett bőre fölé. Vörösen parázsló szemekkel a férfiak után ügetett. – Farkas! Farkasember! –hallatszott a sikoly az utca hosszában és elsült egy pisztoly. Csekély harminc centiméternél előrébb lehetetlen volt maga elé látnia bárkinek, de Aidain számára az éjszaka teljesen világos volt és ismerte prédája pontos helyzetét. Némi távolságból üldözte őket, azon képességén mulatva, hogy milyen sebesen tud futni. Szívében öröm honolt. Mintegy hétszáz évvel ezelőtt érzett utoljára vidámságot. Aidan mókázott. – Ez egy sárkány volt! – sikította egy éles hang. Lépéseik hangosan dörömböltek a sötétben, ahogy mindannyian szaladtak. – Ez nem a valóság, ember – követte egy másik hang.– Talán mindannyiunknak valamiféle tömeges hallucinációja van. – Nos, te maradj és nézd meg – kiabált vissza valaki. – Én húzok innen a fenébe. – A farkas közelebb ügetett, szimatolva az emberi lényt. A férfiak lelassultak, nem voltak biztosak abban, hogy ez valóságos lehet. A farkas felugrott, egyetlen szökelléssel tetemes távolságot megtéve elkapta a férfi nadrágjának ülepét. Kiharapott egyet a farmervászonból, mire a férfi éles, magas hangon felvisított. Anélkül, hogy visszanézett volna, elinalt és csatlakozott a barátaihoz, csizmája hangosan csapódott az utca kövének, ahogy menekült.

185

Aidan ezúttal hangosan nevetett, a hang kísértetiesen visszhangzott, ahogy a köd sűrű rétege továbbvitte azt. Nem emlékezett rá, mikor szórakozott utoljára ilyen jól. A banda tagjai össze-vissza sikoltoztak, ordítva a félelemtől. Egy kicsit még jobban kiegyenlítve az esélyeket az autókra terelte figyelmét, átgördítve egyiket a másik után úgy, hogy minden egyes autó a saját tetején feküdt. Majd ugyanezt tette a rivális banda járműivel is. Különben is, szükségük volt némi pihenésre a parkban egy ideig. Miután megbizonyosodott róla, hogy egyik banda sem maradt küzdeni, otthagyta őket, még egyszer belevetette magát a levegőbe, ez alkalommal visszasietve Alexandriához. A konyhán kívül, a kert kőből kirakott ösvényén landolt. Egy hal fickándozott a kis tóban és a loccsanás hangja hangos volt az esti levegőben. A szél finom mozgásba kezdett, lassan utat vágva magának keresztül a ködön. A köd fehér fonalai könnyedén gomolyogtak és sodródtak ide-oda, mint egy csipkefüggöny. Nagyon szép volt az összhatás. Az egész gyönyörű volt. Aidan mélyet lélegzett és felnézett az égre. Ez nem a szülőföldje volt ugyan, de ez volt az otthona. A vámpír tévedett ebben. Aidanben az évek alatt szeretet növekedett San Francisco iránt. Érdekes város volt, érdekes emberekkel. Igaz, hiányzott neki a saját fajtája és a Kárpátok hegyeinek és erdeinek vadsága. Szinte mindent megadott volna azért, hogy a szülőföldje földjét érinthesse. Népe ősi vidéke örökké a szívében honolt, de ennek a városnak is megvolt a saját hívása, a különféle kultúrák összeolvadásával egy hihetetlen világ jött

186

létre, arra várva, hogy felfedezzék és élvezzék. Aidan a saját kulcsát használta a konyhaajtó kinyitására. A ház csöndes volt. Stefan és Marie aludtak a szobájukban. Joshua görcsösen aludt, nyilvánvalóan rosszul érzi magát attól, hogy olyan sokáig el van választva a nővérétől, noha Marie megengedte neki, hogy a földszinti szobájuk melletti kis nappaliban aludjon. Stefan megtartotta ígéretét; a házat szorosan lezárta, vasrácsok zárták le az ablakokat a behatolások ellen védekezve. Aidan védelme erősen tartott. Varázslatok – amelyek ősiek voltak és erősek, s csak páran ismertek népe legöregebbjei közül – beleszövődtek az ajtók bonyolult ólomüveg ablakaiba. Gregori, a sötét, népük leginkább rettegett vadásza és legnagyobb gyógyítója, sokat tanította őt a védelemről, a gyógyításról, de még az élőhalottak utáni vadászat módjáról is. Mikhail, a vezetőjük, valamint Gregori egyetlen barátja, megállapodtak abban, hogy Aidant az Egyesült Államokba küldjék, mint az egyedüli vadászt, mivel tudvalevő volt, hogy az árulók elkezdtek szétszéledni és más világokat felkutatni, hogy azokat úgy használják, mint gyilkolásra alkalmas vadászmezejüket. Gregori kiképzett néhány vadászt; ő magányos volt és rendszerint elkerült másokat. Julian, Aidan ikerbátya, egy ideig megpróbált Gregorival együtt dolgozni, de ő túl sok volt, túl sötét. Magányos. A legmagasabb csúcsokat, a legmélyebb erdőket igényelte. A farkasokkal futni és a sasokkal szárnyalni, erre volt szüksége, s Gregori így is döntött, így tett. Nem keresztezték volna emberek útját, mint ahogyan városokat és efféléket sem

187

közelítettek meg. Aidan átszelte a makulátlanul tiszta konyhát, s az alagsor ajtajához lépett. Hirtelen eszébe jutott, hogy mindig milyen jó illatú a konyha, frissen sütött kenyér illatának és fűszereknek aromájával teli. Marie és őelőtte annak családja, a házát mindig otthonná varázsolta. Korábban még soha nem méltányolta ezt igazán. Életének csodája volt kitartó hűségük, azonban ez ideig még soha nem vette észre, hogyan tették elviselhetővé az ő sivár életét. Belélegezte a családja illatát. Melegség járta át a szívét és a lelkét. A közöny évszázadai után, a puszta létezést követően, a térdére akart esni a család iránt érzett hála feletti váratlan örömében. Soha nem vette még észre korábban az alagsor rusztikus kiképzésének hatékony voltát sem. Nem egy egyszerű dohos, földalatti helység volt ez, hanem egy világos, kiterjedt szoba, amely Stefan gazdag fafaragványaival és szépen rendezett szerszámok sorával dicsekedhetett. A munkapadok és asztalok tisztán és szabályos rendben álltak, a kerti szerszámok a törődéstől csillogtak és mindezektől balra számtalan zsák gazdag föld gondosan halomba rakva. Stefan. Olyan sokkal tartozott ennek a férfinak. Maga Aidan vágta ki aprólékosan a rejtett kamrájába vezető alagutat miután tanulmányozta a sziklát képző kőzetet, tudva azt, hogy olyan közel a terjedelmes víztömeghez lehetetlen áthatolni vagy felfedezni a titkos fülkét. Az élőhalott talán felismerheti, hogy egészen a közelben alszik, de hajszálpontosan soha nem tudja megállapítani az ő pontos elhelyezkedését.

188

Aidan gondosan választotta meg otthona fekvését. Mivel a pénz ritkán jelentett akadály, ha valaki évszázadokon át él, neki is több volt, mint ami több életre is elegendő. Ez csupán annak kérdése volt, hogy megtalálja-e az alkalmas területet és a speciális igényeinek megfelelő épületet. Szeretett volna pár szomszédot azon célból, hogy el tudjon vegyülni az új közösségben, ugyanakkor szüksége volt térre és magánéletre, s hogy alapvetően bebarangolhassa szabadon a határt a saját hátsó udvarán. Szüksége volt a tengerre annak zubogó hullámaival és illataival, valamint a ködre, melyet irányíthatott, ha szüksége volt rá. A szirtfokon álló, óceáni kilátással bíró ingatlan volt a lehető legtökéletesebb, amit csak találhatott. A tulajdonában lévő föld gazdagsága a ház körül védőzónaként állt közte és a szomszédsága között, még ha voltak is más házak az út mentén. Itt megvolt a számára szükséges magánélet, ha netalán az egyik áruló megtalálná őt, és harcolnia kellene vele, közben nem fenyegette annak veszélye, hogy valakivel összeakadnak. Új otthont alapítani egy új országban az egyik legnehezebb dolog volt, amit valaha tett. De most, ahogy a hálókamrája felé közeledett, ez a nehézség elhalványult összehasonlítva azzal a bátorsággal, amivel Alexandria szembe nézett az új életével. A lány azt remélte, meghal, még üdvözölte is a halált, különösen, ha ez azt jelenti, hogy megment valakit – őt. Érezte a lány elméjében, hogy nem hajlandó emberi lényeket bántalmazni a táplálékért. Nincsen benne ragadozó természet, vagy hajlam. És a lány félt attól, hogy ő egy vámpír. Semmiféle magyarázat nem győzheti le a bizalmatlanságát. Csak az idő teheti ezt meg és neki valahogy

189

elég időt kell szereznie a lánnyal ahhoz, hogy meggyőzhesse arról, hogy egyikük sem vámpír, egyikük sem egy szívtelen gyilkos. Szüksége van időre ahhoz, hogy a lány felismerje, hogy hozzá tartozik, hogy ők sosem válhatnak szét. Karjaiban ringatva kiemelte a földből. Az ágyra fektetve őt intett az egyik kezével, mire a lyuk és a csapóajtó bezárult. Nem szükséges, hogy a lány azonnal szembesüljön szokatlan életük bizonyítékával. A kamrában, egy ágyban fog felébredni. Lesz mivel foglalkoznia anélkül is, hogy a földben gyakorlatilag eltemetve találja magát. Gyorsan kellett cselekednie. A lány ébredésének pillanatában, Aidannek meg kellett ragadnia az elméjét, mielőtt tudatába kerülne annak, mi történt és megkísérelne ellenállni neki. Nem akarta a kapcsolatukat azzal kezdeni, hogy a lányra erőszakol valamit, ami undort kelt benne, mégis, nem volt más választása, pótolnia kellett a roppant nagy vérveszteséget. Vett egy mély lélegzetet, hátrasimította a lány haját, majd széthúzta az ingét. Ébredj, kicsim! Ébredj és fogadd el, amire szükséged van az élethez. Idd, amit önként kínálok neked. Tedd, amit parancsolok. Keze alatt a lány szíve az élete fenntartásához elegendő vér hiányában akadozva dobbant az ébredésért küzdve, ahogy a férfi elrendelte. Aidan a körmével belemetszett a mellkasába és a lány száját odapréselte az egyenletesen áradó vörös folyamhoz. Erősen tartotta a lány elméjét, ahogy annak teste lassan melegedett, s ahogy szíve és tüdeje megtalálta a helyes ritmust. A legtöbbekénél sokkal erősebb vérének bevitelével a lány ereje gyorsan visszatért. Minden előzetes jel nélkül küzdeni

190

kezdett vele, amikor hirtelen tudatára ébredt, mi is történik vele. A férfi egy kis sóhajjal engedte őt győzni, szándékosan meglazítva a befolyását. A lány messzire vonszolta magát tőle, a padlóra huppant és a szájából próbálta kiköpni a vért, reménytelenül igyekezve azon, hogy gyűlölje annak édes ízét, az erejét felépítő forró folyadékot. – Hogy tehetted ezt?! – csúszott odébb az ágytól, majd feltápászkodott és a falhoz simult újra és újra a száját törölgetve. Szemében vad rémülettel. Aidan kénytelen volt lezárni mellkasán a sebet. Lassan mozgott, hogy csökkentse a lány félelmét, majd roppant óvatosan felült. – Nyugodj meg, Alexandria! Nem vettél még elég táplálékot magadhoz ahhoz, hogy az erőd megújuljon. – Nem tudom elhinni, hogy ezt tetted! Halottnak kellene lennem. Megígérted, hogy gondját viseled Joshuának. Mit tettél? – zihálta levegő után kapkodva, s csak a fal tartotta meg őt. Úgy érezte, a lábai gumiból vannak. A férfi hazudott neki. Hazudott. – Te döntöttél úgy, hogy én éljek, Alexandria. És én nem élhetek nélküled. Az életünk most már össze van kötve. Egyikünk sem élheti túl a másik nélkül. A férfi gyengéden beszélt, s nem mozdult a lány felé, aki úgy festett, mint aki a legkisebb provokációra elrohanna. – Én úgy döntöttem, hogy megmentem a te életedet. Mind a ketten tudtuk, mit jelent ez – mondta kétségbeesetten. Öklét a szájára szorította, hogy visszafojtsa sikolyát. Ő nem tudott,

191

nem akart így, ekként élni. – Én tudtam, mit jelent, cara. Te nem. – Hazug vagy. Hogyan hihetnék el bármit, amit mondasz? Olyanná változtattál, mint amilyen te vagy és most arra kényszerítesz, hogy véren éljek. Én nem fogom ezt tenni, Aidan. Nem érdekel, mit teszel velem, de én nem fogom senkinek a vérét elvenni. Szemmel láthatóan remegett és a fal mellett lecsúszott a padlóra. A térdeit a mellkasához húzva ringatta magát – próbálta vigasztalni magát. Aidan mély lélegzetet vett, nehogy túl gyorsan reagáljon a szavaira. Alex teljesen visszahúzódott tőle, az elméje kizárta őt. Vagy legalábbis így gondolta. De ő már otthonosan mozgott az elméjében, s most lassan be is lépett oda könnyű kis árnyékként, örökké éberen. – Soha sem hazudtam neked, Alexandria. Te határoztad el, hogy ha megmented az életemet, feladod a sajátodat – hangja szándékosan bársonyként hangzott. – Féltetted Stefant. – Miért Stefant kellett volna tovább élni hagynom, miközben a tiédet elveszem? Ennek semmi értelme. Nem bíztam magamban, hogy meg tudok állni Stefannal. Túlságosan is sok vért veszítettem és a túlélési ösztönöm túl erős volt. Egyedül te voltál biztonságban. – A férfi hangja lágy volt. Dallamos, hipnotikus hangja átmosta őt, belé szivárgott és csökkentette attól való félelmét, hogy mivé vált, enyhítve egy kicsit a köztük lévő feszültséget. – Miért? Miért lettem volna én biztonságban? Stefan évek

192

óta a barátod. Te nem is ismersz engem. Miért lettem volna én biztonságban, amikor ő nem? – Te az életpárom vagy. Sosem tudnék ártani neked. Érted uralkodni tudtam magamon és téged én újból feltölthetlek. Több alkalommal mondtam már neked, de te kitartóan figyelmen kívül hagytad az információt. – Én ebből semmit sem értek!– bökte ki. – Én csak azt tudom, hogy távol akarok lenni tőled. Összezavarsz engem és nem tudom, hogy a gondolatokat te ültetted-e el a fejemben, vagy az enyémek. – Nem vagy fogoly, Alexandria, de az igazság az, hogy szükséged van arra, hogy a közelemben maradj. Nem tudod megvédeni magadat és Joshuát nélkülem. – El fogom hagyni a várost. Nyilvánvalóan hemzseg a vámpíroktól. Ki akarna itt maradni? – kérdezte valahol a keserűség és a hisztéria közötti kacagással. – Hova mennél? Hogyan élnél? Ki fog Joshuára nappal vigyázni, amikor kénytelen vagy aludni? – Alexandria a füleire szorított kézzel megkísérelte kizárni a férfi szavait. – Hallgass, Aidan! Nem akarok ismét rád hallgatni. – A lány felemelte az állát, zafír szemei találkoztak a férfiéval. Nagyon lassan, bizonytalanul felnyomta magát a fal mellett. Ő is felállt, lassan, mozdulatai tükrözték Alexandriáét. Annyira hatalmasnak, annyira legyőzhetetlennek tűnt a férfi, hogy a lány nem hitte el, hogy szembeszállt vele. Éhség lopózott a belsejébe. A kevés mennyiségű vér, amit a férfi adott neki, csupán étvágyat csinált neki. Éhező szervezete felkiáltott, sürgetően, lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. Alexandria a

193

szájára nyomta a kezét. Gonosz volt, ahogyan a férfi is. Egyiküknek sem kellene életben lennie. Ez nem igaz, Alexandria, egyáltalán nem igaz. A férfi lassan felé siklott, hangtalanul, kiszámíthatatlanul. Hangja olyan finoman bársonyos volt, olyannyira meggyőző. A lány megdörzsölte a homlokát. – Istenem, a fejemben vagy. Valóban azt gondolod, el fogom hinni, hogy normális az, hogy az elménkben beszélgessünk valaki mással? Hogy te mindig tudod, hogy mire gondolok? – Ez természetes a Kárpátok leszármazottainak számára. Te nem vagy vámpír, cara. Olyan vagy, mint én. És az én életpárom. – Fejezd be! Ne mond ezt többet! – figyelmeztette Alexandria. – Addig fogom mondani, amíg meg nem érted a különbséget. – Felfogom, hogy ilyenné tettél. És hogy nem kellene életben lennem. Senkinek sem szabadna évszázadokig élnie. És senkinek sem szabadna megölnie másokat a túlélésért. – Az állatok egyfolytában ezt teszik, piccola. És az emberi lények megölik az állatokat, hogy megegyék őket. De minden esetre mi nem ölünk, amikor táplálkozunk, mint ahogyan a vámpírok gyakran teszik. Ez tilos és maga a cselekedet megrontja a vért, elpusztítja a lelket – magyarázta türelmesen. – Nincs miért félned az új életedtől. – Nekem nincs életem – figyelte a férfi minden mozdulatát, lassan haladva az ajtó felé. – Te elvetted tőlem az életemet. A férfi néhány méterre volt a nehéz szikla bejárattól, a lány

194

csupán pár centire. Azonban épp amikor a lány megrántotta azt, hogy kinyissa, a férfi keze már meg is állította őt. Sokkal nagyobb, erősebb teste elzárta tőle a szabadságba vezető utat. Alexandria ennek ellenére kockáztatott. – Azt gondoltam, nem vagyok fogoly. – Miért utasítod el a segítségemet? Ha a mostani éhségeddel elhagyod ezt a kamrát, a gyötrelmed növekedni fog. Aidan nem érintette meg őt, de a lány érezhette a belőle áradó hőt. Úgy tűnt, a teste a férfié után nyúl. Még az elméje is az érintését kereste. Megborzadva meglökte a férfit. – Menj az utamból! Egy ideig Joshuával fogok időzni. Szükségem van arra, hogy gondolkozzak, és nem akarlak magam körül tudni. Ha nem vagyok a foglyod, akkor tűnj el innen! – Nem mehetsz közel a fiúhoz úgy, ahogy kinézel. Föld borít és össze vagy maszatolva a véremmel. – Hol van a zuhanyzód? Aidan habozott, aztán úgy döntött, nem említi, hogy nem lenne rá szüksége, ha nem hiányozna neki. Hagyja, hadd legyen emberi, mivel a lánynak szüksége van erre. Nem kerül ez neki semmibe. – Használhatod a saját fürdőszobádat is az első emeleten. A ruháid a szobádban vannak és mindenki alszik. Senki sem fog ott zavarni téged. – A férfi visszalépett és az átjáró felé intett. Alexandria keresztülszaladt az alagúton és berontott az alagsorba. El kell hagynia ezt a helyet. Mit tesz majd Joshuával? Aidan egyre messzebbre és messzebbre rángatta a saját világába. Az őrület és az elmebaj világába. El kell

195

mennie. Sosem volt még az első emeleten, de annyira meg volt zavarodva, hogy alig vette észre a díszes lépcsőkorlátot, a plüss szőnyegeket, a szobák eleganciáját. Marie mindent megtett, amit csak tudott, hogy Alexandria dolgait úgy helyezze el, hogy a lány úgy érezze, ez több mint az otthona. Kihámozta magát a koszos ruháiból és belépett a nagy, üvegajtajú zuhanyzóba. Makulátlan volt, mintha még soha senki sem használta volna. Megengedte a vizet és olyan forróra állította, amit csak el tudott viselni, majd arcát a zubogó vízbe fordította és igyekezett nem átadni magát a hisztériának. Ő nem egy vámpír, nem egy gyilkos. Nem tartozott ide, ebbe a házba. Joshua még kevésbé. Lehunyta a szemét. Mit fog tenni? Hova mehetnek? Ujjait lassan vastag hajfonatába fűzte, kibontva annak szövetét, hogy megmoshassa a haját. Hosszú és gyorsnövésű haja a csípője alá hullt le, amikor sampont masszírozott a fejbőrébe. Mihez kezd majd? Semmi ötlete sincsen és úgy tűnt egyáltalán semmi sem nem jut eszébe. Az éhség még mindig jelen volt, rágcsálva őt, amíg úgy tűnt, hogy felemészti az akaratát. A nyelvén érezhette Aidan fűszeres vérét – benedvesítette a száját és a teste többért kiáltott. Könnyek vegyültek az arcán aláfolyó vízbe. Nem tehetett úgy, mintha mindez nem történt volna meg. Ami a legrosszabb, alig tudta elviselni azt, hogy külön legyen Aidantől. Önmagában, az elméjében érezte, hogy a férfi felé nyúl. Távol tőle, a lány szíve nehéz volt, szinte bánatos. Nem tudta megállni, hogy ne a férfira gondoljon. – Gyűlöllek azért, amit velem tettél – suttogta hangosan, azt remélve, hogy Aidan

196

figyelte az ő elméjét. Lassan öltözött fel, gondosan megválogatva ruháit. Kedvenc kopott és kifakult farmerjét öltötte magára, amelyen két hasítás is volt. Szerette az érzést, ahogy a bőrére simult. Ez oly normális volt, annyira a mindennapi életének része. Majd következett kedves elefántcsontszínű csipke-kardigánja kis gyöngygombokkal, amitől mindig nőnek érezte magát. Ahogy lehúzta a törölközőt a hajáról, megnézte magát a tükörben – először. Tükörképe kissé megdöbbentette. Hisztérikus ösztönzést érzett, hogy felhívja Thomas Ivan-t és elmondja neki, hogy néhány ötletét gondolja át az ostoba vámpíros játékában. A férfi többé nem tűnt olyan zseniálisnak. Mindazonáltal, ő törékenynek, sápadtnak látszott, s szemei túl nagyok voltak az arcához képest. Megérintette a nyakát. Szaténselyem simaságú bőrén egyetlen heg, de még halványuló seb sem volt kitapintható. Csodálkozva felemelte a kezeit, hogy hosszú körmeit tanulmányozza. Soha nem volt képes megnöveszteni a körmeit. Ujjai ökölbe szorultak. Nem tudott többé itt, ezen a helyen maradni. Ki kellett találnia, hogyan tudja Joshuát biztonságba helyezni. Mezítláb, nesztelenül lépdelt le az előcsarnokba. Nem volt szüksége arra, hogy felkapcsolja a világítást, elég tisztán látott a sötétben. Elméje egyszer csak ismét Aidanére hangolódott és a lány kényszerítette, hogy távol tartsa magát tőle, távol a veszélytől. Nem akarta, hogy a férfi tudja, mit gondol, vagy hogy mit érez. Nem akarta beismerni, hogy ő különbözött minden más emberi lénytől. Nagyon lassan lesétált a lépcsőkön. Pontosan tudta, hogy hol van Joshua. Csalhatatlanul megtalálta az utat a

197

szobába, ahol a fiú aludt. Megállt az ajtóban és csak nézte őt. Fájt a szíve mindkettőjükért. Olyan kicsinek és sebezhetőnek tűnt. Ragyogó haja göndör glóriát alkotott párnáján. Hallhatta lágy lélegzetvételeit. Alexandria lassan közeledett az ágyhoz, könnyek homályosították el látását. Joshua olyan sokat veszített. Ő csupán szegényes pótléka volt a szüleiknek. Nem mintha nem próbálta volna meg, de soha nem sikerült kijuttatnia Joshuát a város legrosszabb környékéről. Úgy tűnik, a mostani helyzet szörnyű iróniája az, hogy habár Joshua végre egy palotában van körülvéve mindennel, amit csak pénzen meg lehet vásárolni, az egyik legnagyobb presztízsű iskolába jár és a férfi, aki mindezt lehetővé tette, egy vámpír. Leült a pehelypaplanra és tenyerével lesimítgatta a vastag ágyneműt. Mit tegyen? Az égető kérdés. Az egyetlen kérdés. Fogja meg Joshuát és szaladjon? Vajon Aidan elengedi őt? Valahol mélyen belül tudta, hogy a férfi megengedte neki, hogy elhúzódjon tőle, amikor táplálkozásra kényszerítette. Aidan messze erősebb, hatalmasabb volt, mint azt ő elképzelhetné és a férfi elrejtette annak teljes nagyságát előle. Lassan kiengedte a levegőt. Nem volt rokona, akihez Joshua mehetne. Senki sem volt, aki segíthetne neki. Sehova sem tud futni. Alexandria közel hajolt, hogy megpuszilja a fiú feje búbját. Azonnal tudatába került vérének finom, ár-apályhoz hasonló mozgása. Hallhatta, ahogy élettől pezsgően lüktetett az erekben. Nyakán pulzáló érverése megigézte. Érezte a friss vér illatát és a szájában összefutott a nyál a szükségtől. Mélyen belélegezte, arca finoman Joshua nyakához ért.

198

Aztán Alexandria nyelvével kitapintotta a metszőfogait, melyek élesek és készek voltak. Elszörnyedve elugrott az ágytól, el az alvó gyermektől. Majd egyetlen szökkenéssel elérte az ajtót. Egyik kézét erősen a szájára szorította, lemenekült a hallba, majd keresztül a házon és felrántotta a bejárati ajtót. Kiszaladt a sötét éjszakába, oda, ahova tartozott. Olyan gyorsan és olyan messze futott, ahogyan csak tudott, s ereje minden egyes lépéssel egyre csak fogyott, zokogás szaggatta a mellkasát. A köd most már nem volt több mint egy vékony fátyol, s a csillagok időtlen mintát hintettek az égre. Mikor kiadta magából az adrenalint, Alexandria leroskadt a földre egy kovácsoltvas kerítés mellett. Annyira gonosz volt. Mit gondolt? Csak úgy elviheti az öccsét és minden ugyanúgy lesz, mint korábban? Joshua sosem lenne biztonságban tőle. Aidan talán mégiscsak igazat mondott Stefannal kapcsolatban. Éhség mart és harapott belé, míg a szükség már a bőrét marta. Ujjai ráleltek egy tömör, súlyos vasrúdra és vadul azt fontolgatta, hogy átszúrja vele a saját szívét. Próbaképpen magához vonta, de az erősen be volt ágyazva a betonba. A vérhiánytól gyengén soha nem fogja tudni elmozdítani. Erősen az ajkába harapott, hogy megerősítse magát, átgondolta a lehetőségeit. Soha nem veszélyeztetné Joshuát. Nem volt más választása, mint hogy sose térjen vissza abba a házba. Csak azért imádkozhatott, hogy Marie és Stefan feleannyi szeretettel fogja nevelni Joshuát, mint amekkora szeretettel ő tette és megvédik Aidan életének őrületétől. Nem vágyott arra, hogy emberi lényeknek ártson. És mégis ez az egyetlen lehetősége maradt. Ott szeretett volna maradni, amíg a

199

nap fel nem jön és reménykedett, hogy a fény majd elpusztítja. – Ennek semmi esélye, Alexandria – tűnt elő Aidan magas, izmos alakja a ködből. – Ez nem fog megtörténni.– Arca akár egy maszk: kérlelhetetlenül elszánt. – Mennyire kész vagy meghalni, de mennyire nem vagy hajlandó megtanulni élni! A lány megmarkolta a kerítést, míg ujjperecei ki nem fehéredtek. – Hagyj békén. Jogom van azt kezdeni az életemmel, amit csak akarok. Ezt hívják szavad akaratnak, bár biztos vagyok benne: előtted ismeretlen ez a fogalom. Izmainak lusta hullámzásával kihúzta magát teljes magasságában. Egy bizonyos elegancia tapadt rá, akár egy második bőr. – Provokálni akarsz? – Esküszöm, ha tovább használod ezt a nyugodt, szenvtelen, „Alexandria-hisztérikus-vagy” hangsúlyt, nem állok jót sem magamért, sem a tetteimért! – A lány az ujjait szorosan a rúd körül tartotta arra az esetre, ha a férfi arra akarná kényszeríteni, hogy vele menjen. Aidan halkan, vidámság nélkül felnevetett. Férfiasan, kigúnyolva a borzongást, ami leszaladt a gerincén. – Ne tégy túlzottan próbára, piccola. Nem fogom megengedni, hogy találkozz a hajnallal. Ez nem képezi vita tárgyát. Meg fogsz tanulni élni úgy, ahogyan kell. – Bámulatba ejt az arroganciád. Semmilyen körülmények között nem fogok visszamenni a házba. Nem tudod, hogy majdnem mit tettem. – Nincs olyan dolog, ami titok lehetne közöttünk. Megérezted Joshua vérének illatát és a tested normálisan reagált. Éhes vagy. Több mint éhes: ki vagy éheztetve és szűkölködsz. Természetesen reagáltál a táplálék közelségére.

200

De soha sem érintetted volna meg őt. Soha nem bántottad volna az öcsédet. – Nem tudhatod! – Ő maga sem tudta, honnan tudná akkor a férfi? Nyugtalanságában előre-hátra hintázott, fejét térdére eresztette, hogy elrejtse szégyenét. – Nem ez volt az első alkalom. Ez már kétszer megtörtént. – Mindent tudok rólad, Alexandria. Az elmédben, a gondolataidban vagyok. Érzem az érzéseidet. Az éhség, amit megtapasztaltál, természetes volt. Nem hanyagolhatod el a tested igényeit. De Alexandria, te nem tudnál ártani egy gyermeknek. Egyetlen gyermeknek sem, nem is szólva Joshuáról. Ez nincs benne a természetedben. – Bárcsak hinni tudnék neked. – Ez annyira kétségbeesetten hangzott, hogy csaknem összetörte a férfi szívét. Gyűlölte ezt, az összezavartság és a téves információk szörnyű terhét, amit a lány cipelt. Összevegyítette a vámpírokról szóló mítoszokat, legendákat az ő elborzasztó szembesülésével a valódi dolgokkal és a férfi hatalmával. A férfi ujjai gyengédek voltak az álla alatt. Hátradöntötte a fejét, s így szemei foglyul ejtették a lányéit. – Nem tudok hazudni neked, cara, tetszésed szerint láthatod a gondolataimat. Egyesítsd az elmédet az enyémmel és ismerd fel, hogy igazat mondok. Joshua nincsen veszélyben. Én részben vadállat, egy vadász, egy igen hatékony gyilkoló gép vagyok, azt hiszem, ezek voltak a gondolataid. És rám olykor ez igaz is. De veled nem ez a helyzet. Egy Kárpátokból származó férfi felelőssége az életpárja védelme, egészsége és boldogsága. Én vagyok a sötétség a te fényedhez. Könyörület

201

és jóság van benned. Te már a népem tagja vagy, azonban – ahogy minden asszony – az igazi természeted szerint finom, szelíd teremtés vagy. Joshua nincsen veszélyben. A lány hinni akart neki. Volt valami a hangja tisztaságában, szilárd tekintetének egyenességében, ami csaknem meggyőzte őt. Hinni akart neki, jobban, mint bármiben egész életében. – Nem kockáztathatok – mondta a lány leverten. – Nem vagyok hajlandó elveszíteni téged. Aidan lehajolt és lefeszegette a lány ujjait a kerítésről, majd könnyedén a karjaiba emelte őt. – Miért nem engeded nekem, hogy segítsek neked? Tudom, ez az egész sokkoló számodra, de hallgass a szívedre, az elmédre. Miért döntöttél úgy, hogy megmentesz engem, ha gonosznak gondolsz? – Nem tudom. Többé már semmit sem tudok, kivéve, hogy Joshuát biztonságban akarom tudni. – És én meg téged szeretnélek biztonságban tudni. – Nem lehetek a közelében, miközben olyan nagy az éhségem, mint ahogy akkor volt. Az szörnyű volt: a vérére gondoltam és a pulzusát lestem. – A lány a gyomrára szorította a kezét. – Ez feldühített. És ez megrémített, annyira féltem őt. A férfi ajkai a lehető legfinomabb cirógatással értek a hajához. – Engedd meg, hogy segítsek neked, Alexandria. Az életpárod vagyok. Ez az én jogom és felelősségem is. – Nem tudom, ez mit jelent. Aidan érezte csökkenni az ellenállását. Reményvesztetten nézett fel rá. Szemének legmélyén nem volt bizalom, csak szörnyű nagy bánat. A lány nem harcolhatott az ő erejével, kérlelhetetlen eltökéltségével. – Engedd meg, hogy

202

megmutassam neked – mondta lágyan, hangja mély és erőteljes, akár a fekete bársony csábítása.

203

Kilencedik fejezet

A

idan karjai megfeszültek, egy másodperc töredékére, ahogy tartotta őt. A férfi arcán megjelenő kifejezést, szemébe költöző tekintetet félt megnevezni. Birtoklás. Gyengédség. A kettő keveréke. Nem akarta tudni. A pillantásától úgy érezte magát, mint akit nagy becsben tartanak, szeretnek, mint akit féltve őriznek. Sőt szexinek és gyönyörűnek. Az, ahogy a tekintete végigsimította az arcát, megérintve az ajkát, mint egy fizikai csók, a szívét gyorsabb dobogásra késztette. Aidan érzéki szája lassú mosolyra görbült. – Úgy látom, mezítláb vagy. Javasolni akartam egy sétát a csillagok alatt, de a bosszantó szokásod úgy tűnik, ismét a felszínre emelkedett. Alex nagyot nyelt, erőlködve megpróbálta visszaszerezni önuralmának egy kis látszatát. Nem akart visszamenni a házba. El kellett határolnia magát Joshuától, és elrendeznie magában a történteket. – Mikor kiszaladtam ide, nem gondoltam arra, hogy a séta ártani fog nekem. Tegyél le, Aidan. Nem fogok elszállni.

204

Nevetése felborzolta a haját. – Mintha el tudnál előlem menekülni. – Nagyon óvatosan, lassan, kiélvezve a közelségét, Aidan letette a lábaira. Ő felnézett a férfira. Volt valami új a kapcsolatukban, ami korábban nem volt jelen. Nagyon is tisztában volt vele, hogy ő egy férfi. Magas, erős, jóképű, érzéki. Elméjéből elhessegette a gondolatot és sietve újra elkapta a fejét. Elszalasztva Aidan gyors mosolyát. – Ez egy szép este, cara mia. Nézz körül – utasította lágyan. Mivel csak arra tudott gondolni, hogy a férfi könnyedén lépked mellette, azt tette, amit mondott, nem akart rá gondolni és a különös hatalmára, amivel úgy tűnik, hogy befolyásolja őt. A csillagok egy ragyogó takarót vontak a fejük fölé. Mély levegőt véve belélegezte az óceán felől érkező sós szellőt. Mögöttük, a domboldal mentén fák sűrű ligete nőtt, előttük egy sziklafok, kilátással az óceánra. Az utca felfelé kanyargott a dombon; az út mentén imitt – amott nagy házak tarkállottak, mégis jól illeszkedtek a környezetbe. A város fényei a csillagokéval vetekedett, egy szivárványszínű minta, ami mérföldekig ellátszott. A kilátás lélegzetelállító volt. Aidan közelebb lépett hozzá az izmait igazából alig mozdítva, azonban ő érezte a teste melegét. Váratlanul folyékony forróság gyűlt össze mélyen az altestében. Szívverése felgyorsult. Lenyűgözte. A férfi nyűgözte le. Elbájolta. Lassan araszolva, hogy legyen egy kis hely közöttük, ellépet tőle. Aidan inkább suhant, mint sétált, s aranyszemei átható tekintetével az őket körülvevő tájat lassan pásztázta, nem szalasztott el semmit az ő visszavonulását is beleértve.

205

– Alexandria, ha megfelelően táplálkoznál, soha nem éreznéd azt, amit az öcséd körül éreztél. – Közömbösen hozta szóba a témát, gondosan semleges hangon. De ő mégis úgy érezte, mintha ököllel a gyomrába vágott volna. – Muszáj beszélni róla? – Táplálkozni. Mit jelent ez pontosan? Nem enni, hanem táplálkozni. Az agya húzódozott a szótól és mindentől, amit az jelenthetett. Aidan keze végigcsúszott selymes haján, a vastag tömegét követve oda-vissza, megkerülve a fenekét. A gesztus elviselhetetlenül gyengéd volt. Meleg szivárgott a bőre alá és a szája kiszáradt. Keze véletlenül súrolta az övét. Az ujjaik összeértek, aztán az övével körülzárta az övét, annyira hogy azok egymásba fonódtak. – Az volna a legjobb, cara. A félelmeid annyira alaptalanok. Vett egy mély levegőt és megpróbálta rákényszeríteni magát, hogy a kellemetlen témára összpontosítson, de Aidan közelsége fejjel lefelé fordította a világát. Érezte az elektromosságot átívelni és szikrázni közöttük. A nyelvének hegye kilódult megnedvesíteni az ajkait. Tisztában volt vele, hogy a férfi aranytekintete követte az egyszerű mozgást, átalakítva valami erotikussá. – Mit javasolsz? Lehet, hogy Thomas Ivanból kellene táplálkoznom? – Javasolta komolytalanul, mivel torka nyers volt a félelemtől. – Azt hiszem, még mindig elcsábíthatnám őt – a női vámpírok is ezt szokták a filmekben csinálni. Aidan tudta, hogy a félelem mondatta vele, mivel az elméjében volt. De a testének képe összegabalyodva a szoftvermogullal azonnali és élénk volt. Figyelmeztető morgás

206

hagyta el a száját, mielőtt megállíthatta volna. Fehér fogak csillantak – fenyegetve. Szabad kezével végigsimított hosszú, homokszínű haján. Abban a pillanatban veszélyes volt és ez sokkolta. Soha nem jelentett valós veszélyt semmilyen emberre, hacsak nem azt az oldalát választotta egy háborúban. Az emberek táplálékul szolgáltak, megvédte őket, s ritkán bonyolódott az összetűzéseikbe. Mint fajtája minden tagja, amikor a földjeik vérben úsztak és országaikat kettészakították, a harcokban használták a tudásukat. De ez más volt. Ez személyes volt. És Thomas Ivan sosem lesz újra teljesen biztonságban. Alexandria azonnal érzékelte az Aidanban bekövetkező változásokat. Magában valami halálossal harcolt, egy privát csata a démonnal, amiről neki fogalma sem volt. Ujjai megfeszültek a férfién. – Mi ez, Aidan? – kérdezte halkan, aggódva. – Még csak ne is viccelj egy ilyen dologgal. Kétlem, hogy Ivan túlélné, ha elcsábítod őt – mondta mereven, anélkül, hogy enyhítette volna a csapást. Hangja bársonypuha volt, de csöpögött a fenyegetéstől, ez sokkal rosszabb, mint egy kiabálás. A szája melegéhez emelte az ujjait, hosszan elidőzve a szatén bőre felett. – Ivan ne kísértse a sorsot azáltal, hogy megérint téged. Elhúzta a kezét, zavarta a forróság a testében, a fájdalom, ami egy sürgető követeléssé vált. Szórakozottan megtörölte farmerjába a tenyerét a combján, megpróbálta kitörölni azt az érzést, amit ajkai keltetek a bőrén. – Tudod Aidan, azok közül, amit mondtál, egy dolgot nem értek. Thomas miért kísértené a

207

sorsot? Azt mondod, hogy megölném? – Megpróbálta nem visszatartani a lélegzetét, amíg a választ várta. Miközben egymáshoz illesztették a lépéseiket – mint a tangó táncosok – a férfi teste újra az övé mellett volt. – Dehogy, cara mia. Én ölném meg. Nagyon kétlem, hogy uralkodni tudnék magamon. Ráadásul nem is akarok uralkodni magamon. A lány zafírszemei nagyra tágultak, ahogy felnézett az arcába. – Te tényleg ezt gondolod, ugye? Miért csinálnád ezt? Egy pillanatig habozott, meghosszabbítva a csendet mindaddig, amíg gondosan kiválasztotta a szavakat. – Én vagyok a felelős a védelmedért. Ez a férfi többet akar, mint a gyönyörű rajzaidat Alexandria, valamint, te olyan ártatlan vagy, hogy nem is veszed észre. Alex felemelte az állát. – Maga aztán mindent tud, Mr. Savage, lehet, hogy nekem már egy tucat szeretőm volt. Ha úgy döntök, hogy elcsábítom Thomas Ivant, nem kell, hogy aggódjon miattam. Tudok vigyázni magamra. Hirtelen a kezével megmarkolta a selymes haját, amitől kénytelen volt megállni. Annyira közel lépett hozzá, hogy karcsú testét hátra kellett hajlítania. Olvadt aranyszemei izzottak a szenvedélytől, a birtoklástól, miközben közvetlenül az övébe bámult. – Te az életpárom vagy. Még soha nem érintett meg egy másik férfi. Már jártam az elmédben és hozzáfértem az emlékeidhez. Ne próbáld meg bemesélni nekem, hogy már egy tucat férfi volt az életedben. A férfi testéből agresszivitás áradt, de ő közönyös maradt, nyugodt. Aidan nem okozott fájdalmat és nem érezte, hogy veszélyben lenne. Csupán csak a szörnyű intenzitása volt ott,

208

mintha a belső démonai keményen elnyomták volna. Ő azonnal rávillantotta kék szemeit. – Mindennek a tetejébe te még hímsoviniszta is vagy. Hasonlóan nekem is azt kéne hinnem, hogy még soha nem voltak nők az életedben. És még valami – kifelé a fejemből. Neked nincs jogod a magánéletemhez. Bármi is ez az életpár dolog, nem akarom annak semelyik részét. – Megpróbált kihívónak hangzani, de ez nehéz volt, amikor a tökéletes szája csupán centiméterekre volt az övétől. S ettől elég kínos gondolatok futottak át az elméjén. Mégsem tudta levenni róla a szemeit. Látta, hogy aranyszemei felizzanak, a célt egyértelműen a mélységeiben. A kemény szája ellágyult és nagyon lassan, végtelen türelemmel, megérintette az ajkát egy rövid, pille-könnyű cirógatással, amitől a vágynak egy sugara fájdalmasan tekeredett keresztül a nő testén. – Csak hogy emlékezz, ha elcsábítod azt az embert, végzek vele – motyogta szinte szórakozottan a szájánál. Megízlelhette a szavakat. Megkóstolhatta a lélegzetét. A szája forró és csábító volt. A férfi teste megmozdult, s miközben magához szorította, érezte a kemény szükségét. Keze keretezte az arca gömbölyű ívét, a hüvelykujja simogatva csúszott keresztül a pulzusán. A szél hajának selymes tömegét végigfújta Aidan kezén és karján, hozzákötve őt szinte szándékosan. Az illata hívogatta, vadul és féktelenül, mint ahogy egy állat hívja a párját. Az egész lénye válaszolt neki, minden értelem, minden ok, minden józanész ellenére. Alexandria még soha nem érzett ilyen szexuális vonzalmat senki irányába és a férfi

209

válaszának hevessége számára felfoghatatlan volt. Ez erős és lenyűgöző volt, forró és nedves, egy hajtó szükség, olyan elemi, mint az idő. Azonnal akarta őt, ott az éjszakában, a vad karjaiban, szüksége volt rá. Ellökte magát tőle. – Állj le, Aidan! Hagyd abba! – Felemelte a kezét, hogy kibékítse a férfit. – Nem vagyok kész erre. – Ő annyira erőteljes volt, annyira uralkodó hím, elsodorná őt, amíg nem létezhetne nélküle. Amíg nem létezne nélküle. – Nem fogod irányítani az életem – suttogta neki. Aidan a hüvelykujjával az alsó ajkát simogatta. – Alig érintettelek meg, cara mia, és te futsz előlem, mint egy nyúl. – Mindenki elfutna, akinek van egy csöpp esze, Aidan. Őrültségeket beszélsz. Nem kellene számítania, hogy hány szeretőm volt már – vagy hogy hány van. Ez az én magánügyem. Én sem kérdeztelek a szerelmi életedről, ugye? – Hirtelen arra gondolt, hogy egy másik nőt ölel a karjaival és már a gondolatába is belebetegedett. – Olyan képmutató vagy. Az évszázadok alatt, amit megéltél, ahogy azt állítottad, valószínűleg több nőd volt, mint amiről én hajlandó vagyok tudni. Több száz. – Átgondolta. – Több ezer. Te egy kutya vagy, Savage. Egy vadászkutya. – Aidan nem állhatta meg, hogy el ne nevesse magát. Felé nyúlt, s újra birtokba vette a kezét és lassan elindult visszafelé az otthona irányába. A lány keze az övében kicsi volt és törékeny, a bőre puha és csábító. A szél a maga módján, játékosan megérintette a haját, átfújva a karján, száz selymes szállal egymáshoz fonva őket. Alexandria csak sétált tovább mellette és közben megpróbált nem úgy érezni, mint akit szeretnek és védenek. Attól, ahogy ő

210

mozgott – magabiztosan, rugalmasan, erőteljesen – annyira sebezhetőnek érezte magát a birtokában, de az ujjai finoman fogták az övét. Azonban minden egyes megtett lépéssel, egyre idegesebb lett, hogy a férfi hozzáfért a magánéletéhez. – Aidan azt hiszem, te tévedésben vagy velem kapcsolatban. Lehet, hogy nem voltak szeretőim, de csak azért, mert még nem szerettem senkit. Habár már vonzottak. Nincs semmi bajom. Aidan szája megrándult. Férfiasan tartózkodott attól, hogy mosolyogjon, de muszáj volt több lépést megtennie, mielőtt válaszolni tudott volna a tőle megszokott semleges hangon. – Én soha, semmikor, nem gondoltam arra, hogy valami baj van veled. Ha te emiatt aggódsz, azt hiszem, boldog leszek, ha megmutathatom az ellenkezőjét. Alex megrántotta a kezét. A férfi túl közel volt, túl élénk és eleven. A kémia közöttük robbanékony volt. Nem tudta megérinteni, nemhogy megcsókolni. Az nem biztonságos. – Fogadni mertem volna rá, hogy megtennéd. De ez nem fog megtörténni. Van egy szabályom a vámpírokkal kapcsolatban – ne keveredj velük. Aidan szemöldöke felszökött. – Jó szabály. Örülök, hogy kezdesz mutatni egy kevés értelmet. És hogy nem vonzódtál az ember férfiakhoz. – Thomas Ivan nagyon is vonzó. Borostyán sárga szeme felcsillant rá. – Azt gondoltad, hogy ő egy cápa. És hogy az olcsó kölnitől, amit használ, megfájdul a fejed. – Az ő kedvessége túlnő a tiéden – tiltakozott. – Van

211

bennünk egy csomó közös. – Kék szemében dac látszott. – A kölnije nem is olcsó. És nagyon jóképű. Váratlanul a nagy testével elállta az útját és ő egyenesen neki szaladt, arca a szegycsontjába nyomódott. Egyik kezével körbejárta torka karcsú oszlopát. – Nem, nem az. – Hüvelykujját végighúzta az alsó ajka vonalán. A teste azonnal lüktetni kezdett a szükségtől. Csak úgy. A férfival elfelejtette a hűvös éjszakai levegőt, a nagy csillagokat, mindent kivéve a szilárd izmait, a forróságát és az erejét. Mellét kényelmetlenül feszesnek érezte; a vére végigszáguldott a testén. Hallotta a szíve heves dobogását. Ereiben a vére neki énekelt, kiáltott érte. Éhség mardosta, éles, metsző. Megpróbált elhúzódni, s közben egy kis nyögés hagyta el a száját. Jól érezte magát, valójában egy ideig sikerült elfelejtenie, hogy egy másik lényből kell táplálkoznia, hogy éljen. De ráeszmélve, hogy meg kell tennie, elnyomott minden mást, így az őt körülvevő szépség egyszerre csak kopár és csúnya lett. Aggódott a férfiért, s az ezt kiváltó félelem keresztülhullámzott rajta. Ekkor mindkét tenyerét a mellkasán tartva, megpróbálta ellökni. Ez olyan volt, mintha egy betonfalat próbálna megmozdítani. Aidan csak mosolygott rá. – Ne tarts attól, ami természetes számodra. Tényleg azt hiszed, hogy árthatsz nekem? – Karját szorosan köré zárta és érezte, hogy a lábai elhagyják a földet. A szája súrolta a fülét. – De köszönöm az aggodalmad. Alexandria megragadva a derekát kikukucskált a karja alatt, hogy lássa, ahogy a föld távolodik. Felfelé lebegtek, lustán,

212

kényelmesen, ami rettegéssel töltötte el a szívét. – Lehet, hogy most jött el az ideje, hogy elmondjam, félek a magasban – kockáztatta meg, miközben a szíve hangosan dübörgött a fülében. – Nem, nem félsz, kis hazug. Te egyszerűen azoktól a dolgoktól félsz, amit nem értesz. Nem mindig a repülésről álmodoztál? Magasan a föld felett? Nézd meg a világunkat, piccola. Nézd meg azokat a csodálatos dolgokat, amikre képes vagy. – A hangjában lágy szórakozás volt. – Szabadon szárnyalhatsz. – Álmodozni róla és csinálni két különböző dolog. És nem én csinálom, te vagy, aki irányít. A nevetése halk volt és gonosz. – Szeretnéd, hogy elengedjelek? Nem mintha te nem tudnál lebegni saját magadtól. Az ujjai görcsösen megmarkolták az ingét. – Ne viccelődj ezzel, Aidan. – De ő egyszer sem lazított a fogásán így biztonságban és védve érezte magát. Egy nagy levegőt véve Alexandria körülnézett. Ködfoszlányok sodródtak el mellette. Ki akart nyúlni és megérinteni egyet, csak hogy lássa képes rá, de nem volt eléggé nyugodt ahhoz, hogy lazítson a halálfogásán Aidanen. A csillagok a feje fölött ragyogtak, alatta a hullámok keresztülszáguldottak az óceánon és nekiütköztek a nagy szikláknak, fehér habot szórva minden irányba. A cseppek úgy néztek ki, mint a szikrázó gyémántok szétszóródva a tenger mélykékjén. A szél a fák koronáját rángatta, annyira meghajlottak és ingadoztak, hogy ágaik felintegettek rá.

213

Alexandriát elárasztotta az öröm. A szabadság érzése. Ebben a pillanatban a nehéz, nyomasztó terhet elnyomta magában és nevetett, igazán nevetett. Nevetésének hangja áttörte Aidan szívét, beburkolta és keményen összeszorította. Karjait még szorosabbra fonta. Szerette volna hallani őt mindig így nevetni. Az illata, a tapintása, ráirányította a figyelmét, előhívva a vadságot benne. Alex érezte a férfiban bekövetkező változást. Abból, ahogy a teste megmozdult szemben az övével, ahogy sürgős igényében megkeményedett, ahogy a karjaival magához szorította. Egyszerre csak a házának második emelete köré rejtett erkélyén voltak, az ő saját lakrészén. Aidan lábai földet értek, de az övé nem. Könnyedén egy plüssfotelhoz vitte, ami épp a bonyolult ólomüveg tolóajtó előtt volt. – Aidan! – tiltakozott zihálva. Pánik tört rá. Nem tudott így egyedül lenni vele. Kísértésnek ő túl sok volt és önmaga pedig túl sebezhető, érzelmei rongyosak és nyersek voltak. Aidan szája könnyedén súrolta a szemhéjait, az arcát. – Hát nem megmondtam neked, hogy bízz bennem? – Beleültette az ölébe, a csípőjén ringatva a fenekét. Szorosan és meghitten magához préselte és úgy tűnt nem számít neki, hogy ő érezte az erőszakos szükségét iránta. Nem léteztek közöttük titkok. Könnyedén bekukkanthatott volna a férfi elméjébe és ott ugyanazt az információt találhatta volna. Alexandria megborzongott, hirtelen elfogta a félelem. Volt valami más a férfi körül, valami alapvetően megváltozott, amit azóta vett észre, hogy felébresztette. Másképp nézett rá, mintha egyedül az övé volna, mintha teljes joga volna hozzá –

214

vitathatatlanul. Gyengédséget észlelt, de egy mély elhatározást, egy hajlíthatatlan célt is. Reszkető ujjaival megérintette az arcát. Az éjszaka fénylett a férfias szépségén, a széles vállaira omló homokszínű hajának vastag tömegén. Látta a dús szempilláit, az elegáns orrát, az erős állkapcsát és tökéletes ajkait. – Egyesítsd az elméd az enyémmel – parancsolta lágyan. Ő megdermedt és megrázta a fejét. Az életét már elvették, örökre megváltoztatták. Ösztönösen tudta, hogy egyre közelebb húzza magához, tovább bevonva őt a saját világába. De neki irányítania kell valamit. – Nem fogom, Aidan. Nem akarom ezt. – Én csak táplálni szándékozom téged, cara, semmi több, bár elismerem, a kísértés majdnem több mint amennyit elbírok viselni. Egyesítsd az elméd az enyémmel. – Ezúttal a hangja egy oktávval visszaesett, hipnotikussá vált, egy halk, lusta, csábító csalétekké. Az elméjében a szavai visszhangzottak táplálni téged, miközben a karjaiban levő kemény erő ellen küzdött. A gyomra bukfencezett. A szíve dübörgött. Undor helyett ott, forró várakozás volt, még magasabbra emelve a szexuális feszültséget közöttük. Elfojtott egy kis zokogást. Ez nem ő. Egyik sem. Még egy férfit sem akart annyira nagyon, hogy az egész elméje és a teste fájjon és égjen a szükségtől. Sohasem vette fontolóra, hogy beleharapjon valakibe, mégis a gondolatra, hogy a szája a mellkasát, a nyakát érinti, a teste azonnal reagált, megfeszült és lüktetett. Folyékony forróság

215

gyűlt össze mélyen benne, egy sohasem ismert fülledt érzékiség. – Egyesítsd az elméd az enyémmel – suttogta újra, a szavak, mint egy csábítás a bőrén. Nyelve a pulzusát simogatta, amitől a teste várakozóan összeszorult. Kétségbeesésében úgy tett, ahogy a férfi akarta. Aidan elméje ködös volt az éhségtől – testi éhség, sürgető, követelődző. Erotikus képek táncoltak a fejében. A nyelvével újra megsimogatta, ezúttal lentebb, miközben az ujjai lassan keresztülfűzték a gyöngyház gombokat a kardigánján. Alexandria forróságban, szükségben, éhségben fürdött. Bőre túlérzékeny volt. Hallotta a saját nyögését, érezte a hűvös levegőt tantaluszi kínokat okozva végigfújni a mellén. Aidan megérintette őt, kezei felcsúsztak a keskeny oldalán, hogy birtoklóan körbefogja a szatén bőrt a mellei alatt. Fogai megharapták a nyakát, a torkát. Valami összefüggéstelent mormolt. Akarlak, Alexandria. Te hozzám tartozol. Az enyém vagy. Fogai az egyik mellét súrolták, lassan, erotikusan kaparta. A bársony nyelve a kemény csúcsot simogatta – egyszer, kétszer. Én vagyok a te életpárod. El fogod venni tőlem, amire szükséged van. Táplálkozz, cara mia. Vedd el tőlem, amit csak én adhatok. Érezte a száját bezárulni a lágysága fölött, a forró érintés erotikus és furcsa volt. A szemei lecsukódtak. Egy álomvilágban volt. A testét nehéznek érezte, ismeretlen sóvárgásokkal, amit sohasem tapasztalt és egész lénye feloldozásért tombolt, olyan kétségbeesetten szüksége volt rá, mint ahogy éhezett. Aidan keze szétnyitotta a saját ingét és bőr érintkezett bőrrel. Egy

216

pillanatig ott tartotta, ízlelgetve az ő krémes testének érintését a kemény izmain. Aztán felemelte a kezét és a fejét lehúzta a mellkasára, egyszerűen ott tartotta egy megbonthatatlan fogásban. Elméje visszatükrözte az ő szükségét, hogy táplálkozzon, felerősítette azt, amíg a benne levő vörös homály őt is elárasztotta. Arcát odadörgölte a feszes izmaihoz, érezte a kötött inakat a bőre alatt, belélegezte élete vérét. Érezte, hogy a férfi teste még jobban megkeményedik, forró és teljes a vágytól. Az elégedettségtől egy lassú, nőies mosolyra görbült a szája. A nyelvével megízlelte a bőrét, férfias és fűszeres volt az íze. Függőséget okozó. Ajkai a pulzusát súrolták. Aidan izmai összehúzódtak, görcsbe álltak. Fogait összeszorította és behunyta a szemét a teste igényei ellen. A lány olyan volt, mint a forró selyem és fehér villámlás. Tűz siklott át a mellkasa fölött. Az végigterjedt a lapos hasán, majd még lejjebb, hogy gyötörje őt és elárassza egy fájdalmas, beteljesületlen ígérettel. A nyelve ingerelte, táncolt a bőrén, amíg már azt hitte, hogy megőrül. Alexandria természetes érzékiséggel rendelkezett, amit most az ereiben erősen áramló ősi vér még jobban felerősített. Aidan volt az életpárja és annak ellenére, hogy nem volt hajlandó elismerni, hogy mi történt, a teste vágyott az övére, szüksége volt és éhezett rá. A természetes gátlásait félretolta, az emberiségét az emelkedő szenvedély egy hulláma elsodorta. Vére tomboló tűzzel érte kiáltott. Teste mozgott az övén, keresve egy szorosabb köteléket, bőr a bőrön, ruháik börtöne nélkül. Az elméje összefonódott az övével, együtt szőttek

217

minden magányos gondolatot. Amit ő akart, azt a lány is akarta. Amire a lánynak szüksége volt, arra neki is szüksége volt. Alexandria nyelve megsimogatta a pulzusát, könnyedén kanyargott az izmai felett, megcirógatta barna, lapos mellbimbóját. Ő hátravetette a fejét és hangosan nyögött. Verejtéktől fénylett a bőre és a teste sürgős igényében megdagadt, a farmere túl szűk lett, a teste megfeszült, hogy kitörjön. A lány fogai finoman kaparták, kitartóan. Aidan valahol a lábaiban elkezdett remegni, amit a teste is átvett. Vére erősen lüktetett sürgető hullámmal, egy olvadt vulkán, ami készen áll a robbanásra. Akarta őt, jobban, mint amit valaha is akart bármikor a létezése hosszú évszázadai közül mindegyikében. A karjait birtoklóan szorosabbra fűzte. Fejét lehajtva végigsimította a száját a selymes haján, a zárt szemhéjain, a halántékán. Aztán levegőért kapkodva, egy fojtott hang valahol egy nyögés és egy rekedt kiáltás között elszökött tőle. Izmai megfeszültek, ahogy a fehéren izzó fájdalom végigfutott a testén hihetetlen örömmel elárasztva minden sejtjét. Alexandra fogai mélyen átdöfték és a vére áramlott belé, a szája egy érzéki tápláló őrjöngésben mozgott. Erotikusan. Forrón. A lány keze végigcsúszott a mellkasán, majd lapos hasát simogatta, követve aranyló szőrének ösvényét, amíg ujjai már a nadrágjának övét súrolták. Aidan elmozdította a súlyát, megpróbálta lüktető testét takaró szoros túlfeszített ruhát meglazítani. Szüksége volt megkönnyebbülésre, kétségbeesetten vágyott rá.

218

Aidan metszőfogai élesek voltak, elvágták a nyelvét, a szája forró szükséggel telt meg. A lány nyakszirtjéhez dörgölőzött, miközben az evett. Ez erotikusabb volt, mint bármi a korábbi évszázadok folyamán, mielőtt az érzelmei, ösztönei és az érzései eltűntek. A szexuális találkozások az emlékeiben mostanra már megfakultak. A fogai maguktól megragadták a lányt a vállán, leszorítva őt az ősrégi kárpáti dominancia kimutatásával, egy ösztön, amiről eddig a pillanatig nem tudott. A teste megfeszült, izzadságban úszott, szükségtől lüktetett és tűzben égett. A lány keze a feszülő szövet fölött mozgott. Az elméje, oly mélyen összeolvadt az övével, hogy elveszett a tüzes szükségben. Láthatta a fejében a képeket kettejükről eksztázisban egymásba gabalyodva. Pontosan tudta, hogy Aidan mit akart annyira sürgősen, mit követelt a teste. A szüksége az övé is volt. A kezei kiszabadították őt a szűk nadrágja korlátaiból. A lány érezte a remegését, ahogy az ujjai a vastag hossza köré fonódtak, ahogy cirógatta és megsimogatta a kemény rudat. Fogai összekoccantak, a teste ívbe feszült. Mennydörgés volt a fülében és a vágytól vörös homály a szeme előtt. Kalapácsok ütötték a koponyáját. Kezei félretolták a kardigánját, durván és követelőzve, vadul és dominánsan. Fogai lefogták, amikor mozogni akart. Ekkor az önfenntartás néhány kisebb értelme felszínre emelkedett és Alexandria ráeszmélt, hogy mit is csinál. Ez olyan volt, mint egy erotikus álom, de most a tudatába kúszott a hűvös éjszaka, a férfi testének forrósága, a követelődző kezei,

219

a saját gátlástalan viselkedése, a szája annyira érzékien táplálkozva a mellkasán. – Ó, Istenem! – Elengedte őt, mintha megégette volna és megpróbált elmozdulni. De a férfi keze magához szorítva tartotta a fejét és érezte, ahogy a vér lefelé csordogál a mellkasán. – Zárd be a sebet a nyelveddel! A nyálad hordozza a gyógyító szert. Nem hagyunk nyomot, hacsak nem akarunk. – A hangja olyan volt, mint egy simogatás, lágy és rekedt, még durva a vágytól. A kezével odakényszerítette a fejét. Ő úgy tett, ahogy mondta, mert félt visszautasítani. Olyan felizgatott állapotban volt, hogy egy rossz mozdulattal félresöpörné az ellenállását. És ő tudta. Mindketten tudták. Egymás tudatában voltak. Visszatartotta a lélegzetét, amíg a férfi a teste feletti uralmáért küzdött. A teste olyan kemény volt, mint egy szikla, feszesen pórázra kötött agresszióval és annyira forró, mindkettejüket lángok emésztették. Egy kis morgás morajlott a torkában. Több volt benne a vadállat, mint az ember és ekkor ráeszmélt, hogy neki fogalma sincs, hogy kivel is van dolga. – Sajnálom, sajnálom – úgy kántálta, mint egy litániát, megalázta az, hogy oly merész volt, oly féktelen. – Kérlek, mond azt, hogy te hipnotizáltál engem és így vettél rá, hogy ezeket a dolgokat csináljam. Te csináltad, ugye? Alexandriának könyörgés volt a hangjában, a szemében, az elméjében. De össze voltak kötve és az életpárok között nem lehetett hazugság. Bármennyire is szerette volna, hogy megkímélje az igazságtól, nem tehette. Aidan megrázta a fejét,

220

de a megértés már derengett az elméjében. Alexandria felnyögött és mindkét kezével befedte arcát. – Én nem vagyok ilyen. Nem reagálok így a férfiakra, nem iszom vért és nem vagyok incselkedő. Mit tettél velem? Ez még rosszabb, mint gondoltam. Én valamiféle nimfomániás vámpír vagyok. – Megpróbálta, hogy kihúzza magát a karjaiból, de Aidan szorított a fogásán. – Nyugodj meg, cara. Lélegezz és gondold át. Van erre egy ésszerű magyarázat. – Benne minden le akarta dönteni a lányt az erkély padlójára, követelve, ami jogosan az övé és egyszer s mindenkorra megszabadulni az élő pokolból. De nem tudta megtenni vele. A felháborító gondolata, nimfomániás vámpír, majdnem mosolyra fakasztotta. Határozottan felé fordította a szívét, miközben az önuralma még vad volt, s könyörtelenül omladozott. Alexandria nagyon is a tudatában volt Aidan józanságának, amit mutatott és annak is, hogy belül mennyire keményen küzdött a természetes ösztöneivel, azt hívén, hogy joga van őhozzá. Nagyot nyelt és mozdulatlan maradt, nem akarta tovább fokozni a vágyát. Remegett, a saját igényeivel és vágyaival harcolt, olyan érzésekkel, amiket még sohasem tapasztalt. Miért érte? Miért is neki kellett lennie az, akiért égett és akire szüksége volt? Készségesen itta a vérét. Miközben ivott még többet akart, meg akarta adni magát neki, azt akarta tőle, hogy megérintse, hogy rendelkezzen vele és ő is szerette volna megérinteni. Ismét felnyögött, megalázottan. Soha nem fog tudni a szemébe nézni, amíg él. És az Isten szerelmére, Aidan fejében egy pár szép élénk és világos kép is

221

volt. A szándékai iránta minden volt, csak öreguras nem. Aidan Savage vágyott rá, az éhsége annyira nem emberi, alig tudta felfogni. – Te remegsz, piccola – mutatott rá halkan, a légzése egy kicsit jobban szakadozott, mint szerette volna. Ha már eddig eljutottak, ott is akarta tartani a lányt. Ha megengedi neki, hogy most elfusson, akkor minden elveszne, amit eddig együtt elértek. A kezét a selymes haján mozgatta egy megnyugtató gesztusban. – Mindketten jól vagyunk. Semmi sem történt. – Hogy érted azt, hogy nem történt semmi? – kérdezte kétségbeesetten. – Ittam a véredből. – Arra a gondolatra, hogy most megbetegedett tőle, a gyomra görcsösen megrándult. De muszáj volt, hogy azt csinálja, szüksége volt rá, az éhségét pillanatnyilag kielégítette, de a teste vágytól lüktetett. – Mondtam, hogy más módja is van. Nem kell aggódnod, hogy ártani fogsz Joshuának. Gondoskodni fogok róla, hogy minden igényed ki legyen elégítve. Ez a jogom. – A hangja bársonyossá lágyult. – Ez a kiváltságom. – Aidan keze rátalált a torkára, ott birtoklóan letelepedett, a pulzusa őrjöngve vert a férfi tenyerébe. A kardigánjának szélei még mindig szét voltak nyitva, felfedve a melleinek csábító domborulatait. Alexandria nem vette észre, még mindig annyira döbbent volt a ledér viselkedésétől és hogy Aidan véréből táplálkozott, hogy másra nem tudott gondolni. A látványa nem segített lehűteni a forró vérét. Hirtelen csak arra vágyott, hogy hozzápréselje magát, belemélyessze a fogait és hogy ő húzza – rugdosva és sikoltozva – teljesen bele az életébe. Alexandria gondosan kikerülve a férfi tekintetét, lenézett az

222

ölébe. A férfias teste fel volt fedve az éjszakának, keményen és vastagon – nem mentegetőzve. Ellentétben vele, Aidan a legkevésbé sem jött zavarba. Valójában, nyilvánvaló volt, hogy úgy érezte, joga volt hozzá. Felnézett a felhők szétszórt foszlányaiban előtünedező csillagokra. Az éjszaka nagyon szép volt és nyugtató. A kezének az érintése a torka körül, meg kellett volna, hogy ijessze, de helyette úgy érezte, mint akit dédelgetnek. Alexandria megnedvesítette az ajkait. Az annyira heves érzelmei közül egyik se volt jellemző rá. – Biztos vagy benne, hogy nem te irányítottad a tetteimet? – Te vagy az életpárom, Alexandria. Az elméd és a tested megismert, mint olyat. A kötelék köztünk csak nőni fog, mint ahogy a szükség. Ilyen a népünk természete. Ez valószínűleg a hosszú életünk iránti védelem. Idővel az meglehetősen elhalványul, viszont a szexuális szükségleteink egymás iránt erősebbé válik. Eljön majd az idő, amikor nekünk engedni kell, vagy szörnyű következményei lesznek. – Megpróbálta gondosan megválogatni a szavait, de azért mégis őszintének lenni. Látta a képet a férfi elméjében és dühösen elpirult. – Erőszak? Mi erőszakban jönnénk össze? Nem rendelkezem tapasztalatokkal – mint már megállapítottuk azt – és még abban se vagyok biztos, hogy szeretlek téged. Ez miért történik köztünk? Aidan egy nagyot sóhajtott. Legalább futás helyett beszél. El kellett mondania neki, amíg a lánynak még volt bátorsága. – Te azért nem éreztél soha fizikai vonzalmat egy másik férfi iránt

223

sem, mert téged nekem szántak. A testednek szüksége van az enyémre. Te vagy az én életpárom. – Utálom ezt a szót – csattant fel sértődötten. – Az életemet már elvetted tőlem. Már azt se tudom, ki vagyok valójában. – Kék szeme találkozott az övével. – Nem fogom harc nélkül átadni magam neked. Aidan a hüvelykujjával az állát simogatta, tüzes hullámokat küldve rá. – Már az enyém vagy, mint ahogy én a tiéd. Elvégeztetett. – Nem hiszem – tiltakozott, állát dacosan felemelve. Egyszerre csak észrevette, hogy a kardigánja szét van tárva. Egy kis döbbent zihálással összehúzta a széleit. – Csinálj magaddal valamit! – mondta felháborodottan, félreérthetetlenül pillantva a túlságosan is férfias kinnlevőjére. Aidan lustán megrándította a vállát. – Ez most nem pontosan olyan, nem hiszem, hogy mindent újra kényelmesen vissza tudnék rakni. Dühösen elpirult. – Az isten szerelmére, ne beszéljünk róla! Aidan azon kapta magát, hogy a teste tomboló igényeinek ellenére mosolyog. Kényelmes mozgásokkal elhelyezte magát a szűk ruha keretein belül és begombolta a sliccét. – Ettől biztonságban érzed magad? – ugratta gyengéden. A hangjától a tiszta örömnek egy borzongása kúszott végig Alexandria gerincén. Senki sem méltó rá, hogy olyan hangja legyen, mint az övé. És a szája. Felnézett rá, megfogta annak vésett tökéletessége. Senkinek sem lehet ilyen csábító szája. A szíve fájdalmasan nekivágódott a mellkasának. A szája ugyanolyan megbabonázó volt, mint a hangja. Közel. Olyan

224

közel. Szinte érezte a melegét, az ajkainak hívogató forróságát. A férfi ajkai az övét súrolták és akkor a szíve megállt. A nyelvét végighúzta az alsó ajkán, ingerelve, hogy kinyissa és behatoljon a selymes belsejébe. A szíve újra elkezdett verni. Olyan érzése volt, hogy a föld furcsán elmozdulva, lassan forogva, kibillenti az egyensúlyából. A férfi tökéletes hozzáértéssel feltárta a szája minden zugát, újrateremtve a forróságot közöttük. Aidan volt az, aki lassan, vonakodva, felemelte a fejét. Furcsa olvadt aranyszemeiből forróság áradt, miközben birtoklóan bebarangolták az arcát. A hüvelykujja az állát simogatta, a tenyere átfogta a torkát. – Ezúttal te csináltad – suttogta, mint egy sötét varázsló, tovább csábítva a varázslatába. – Tagadok minden felelősséget. A hangja a bőre fölött suttogott. Tehetetlenül nézett fel a férfira. Hogy tudta ilyen könnyedén csinálni? Szexuális érzésekbe burkolni, amikor ő annyira biztos volt benne, hogy neki semennyi sincs? – Nem én voltam – ismételte. – Úgy nézel rám, mintha valami pók lennék és te pedig egy kis lepke elfogva a hálómban. – Aidan ismét megkísérelt megmozdulni, hogy a testének némi enyhülést adjon. A lány minden férfias izmot érzett benyomódni a puha alakján. Örökre ott akart maradni, soha nem akart távol lenni tőle. Elszörnyedt, Alexandria kicsavarta magát. Nem sikerült neki. A teste nem mozdult egy centit se a férfiétől. Aidan az aranyszemeit végig az arcán tartotta. – Hadd keljek fel! Komolyan mondom, Aidan. Elcsábítasz engem. A hangoddal csinálsz valamit. Tudom, hogy így van.

225

Mint ahogy Joshuával csináltad. – Bárcsak tudnám, piccola! Jó lenne irányítani téged. Az mindenféle érdekes lehetőségeket nyújtana. Látta a gonosz gondolatokat a férfi fejében; az összefonódott testüket, a csupasz bőrüket, a száját mindenhol rajta mozgatva. – Állj! – kiáltotta kétségbeesetten és érezte a testét olvadozni a fejében lévő erotikus képektől. Aidan ártatlanul nézett rá és az állát a feje tetejéhez dörgölte. – Én csak élvezem az éjszakát, Alexandria. Hát nem gyönyörű? Ő felnézett a halványuló csillagokra. A sötétben fény kezdett csíkozódni, az ég ezüst-szürkébe fordult. Lélegzete elakadt. Hova tűnt az éjszaka? Meddig feküdt itt Aidannal? Nem akart lemenni a hálókamrába aludni. – Szeretném látni a napot. A keze a haját simogatta. – Láthatod a napot, de nem lehetsz benne. És soha ne felejtsd el a napszemüveget, vagy az időt. Nagyot nyelt félelmében. – Az időt? – Először letargikussá fogsz válni, majd a gyengeség fog jelentkezni és teljesen sebezhető leszel. Délig menedékben kell lenned. A hangja nyugodt volt, tárgyilagos, mintha az, hogy elveszi tőle az életét nem is törné össze. Egyszerre csak utálta a hangját. – Mi lesz Joshuával? – kérdezte. – Mi lesz az életével, iskola, születésnap, partik, sport? Lehet, hogy játszani fog baseballt vagy focit. Hol leszek a játékok idején, az edzések alatt ki lesz ott vele?

226

– Marie és Stefan. – Nem akarom, hogy egy másik nő nevelje fel a testvérem. Szeretem őt. Ott akarok lenni, amikor megteszi ezeket a dolgokat. Nem tudod megérteni? Nem akarom, hogy Marie üljön a lelátókon, amikor először üti el a labdát. És mi van a szülői értekezletekkel? Marie megy oda is? – A hangja keserű volt és a rettenet ismét elzárta, mardosta a torkát, azzal fenyegetve, hogy megfojtja. – Lélegezz, Alexandria! – parancsolta lágyan, kezeivel a vállait masszírozva. – Állandóan elfelejtesz lélegezni. Ez az egész annyira új. A dolgok ki fognak alakulni maguktól. Adj egy kis időt magadnak. – Talán, ha láttam egy orvost. Egy kutatót, aki vérképzőrendszeri betegségekre szakosodott. Kell lennie egy módnak, ami visszafordítja – mondta kétségbeesetten. A legrosszabb az volt, hogy szembenézzen az igazsággal. Nem azzal, hogy vért kell innia. Nyilván le tudná küzdeni az ellenszenvét, Aidan az imént bizonyította be. Hanem Aidan iránt egyre növekvő megszállottsága rémítette meg. Ő rémisztette meg. Az, ahogy az életét uralja, rémisztette meg. Azt akarta, hogy minden tűnjön el, és hogy minden újra normális legyen. Aidan kissé megmozdult, nyújtózkodva, ahogy egy dzsungelmacska. Érezte, hogy az izmai erőtől hullámoznak. Kezét a nyakára tette és határozott birtoklás volt a tekintetében. – Eszedbe se jusson ilyen ostoba dolgot csinálni. Vannak olyanok, akik a népünkre vadásznak és azok a módszerek, amiket arra használnak, hogy elpusztítsanak minket, nem túl

227

szépek. Meg fogsz halni, egy kemény és csúnya halállal. Nem tudok megengedni egy ilyen dolgot. – Utálom azt a lekezelő „én-annyira-nyugodt-vagyok-és-teannyira-hiszérikus-vagy” hangot, amit használsz. Soha nem vagy dühös? – támadt rá, kis szikrákat lőve a zafírszemeiből. – Egyszerűen csak figyelmen kívül hagylak téged. Honnan tudjam, hogy ezek közül bármelyik is valós? Azelőtt soha nem jártam így. Ez mind egy álom. Aidan felemelte a szemöldökét és egy kis, gúnyos, szuggesztív mosolyra húzta a száját. – Egy álom? – visszhangozta. – Egy rémálom – javította ki egy szemöldökráncolással. – Egy nagyon rossz, nagyon élénk, rémálom. – Szeretnéd látni, hogy fel tudlak-e ébreszteni? – ajánlotta fel készségesen. – Ne hangozz annyira arrogánsnak és macsónak. Libabőrös leszek tőle – csattant fel, mert a szíve a félelemtől újra hevesen vert. Vajon ő csinálja, hogy ilyen szexi, ilyen csábító legyen? Először is nem ismerte a férfiakat, de biztosan nem volt mind ilyen, mint ez. Halálos. Szabadságát fenyegető. Egy lusta mosoly lágyította el a férfi tökéletes száját, azonnal odavonva a figyelmét. – Arrogánsnak hangzottam? – A hüvelykujja oda-vissza simogatta a pulzusát. Ő mindegyiket külön érezte, a cirógató érintés azonnal végigkúszott a testén, összegyűlve a gyomra mélyén, hogy ott gyengéden súrolja, mint a lepkék szárnyai. Elfordította a fejét, hogy elkerülje az átható aranytekintetét, hogy elkerülje a tökéletes száját és ekkor meglátta a skarlátvörös vékony

228

szalagot, ami a mellkasán lefelé egy utat hozott létre, összekuszálódva a színarany szőrébe még lejjebb csorogva a lapos hasára. Mielőtt gondolkodhatott volna, ösztönösen, érzékien, lehajtotta a fejét, miközben a nyelve a rubinvörös csíkot követte. Aidan minden izma hevesen megfeszült, összehúzódott és görcsbe rándult. Fogait összeszorította és a torka elszorult. A lány egy természetes érzékiséggel rendelkezett és a teste annyira ismerős volt az övének. Alexandria minden ösztöne érte kiáltott. A lány annyira ártatlan volt, annyira naiv, azzal, hogy olyan közel volt hozzá valójában veszélyben volt. Évszázados fegyelme rohamosan szétesett, így csak egy sötét, éhező vadállat, szűkölködve – nem, igényelve – követelte a párját. Aidan nem segíthetett magán. Ujjai belegabalyodtak a lány selymes hajába a tarkóján és magához szorította, mindaddig akarta, amíg a föld forog és darabokra hullik, amíg a teste vert és lüktetett valahol a fájdalom és a gyönyör között. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül Alexandria felugrott, eltolta őt, amilyen keményen csak tudta, annyira, hogy az ő meglehetősen ingatag állapotában egy tompa puffanással leesett az erkély padlójára. A homályos látásán keresztül pislogott fel rá és megpróbálta visszatartani a nevetését, ami azzal fenyegetett, hogy felemészti őt. – Mi az? – Ne légy annyira... annyira... – A szavak cserbenhagyták. Szexi. Vonzó. Csábító. Kezeit a csípőjére téve, dühösen nézett rá. – Hagyd abba!

229

Tízedik fejezet

A

konyha már meleg volt a Stefan építette kőkandalló lobogó tűzétől. Kávé és fahéj aromája terjengett a levegőben. Alexandria Aidan oldalán besétált a helységbe, testük olykor finoman súrolta egymást. Aidan futó pillantást vetett a lány lehajtott fejére. A lány – a férfitól tartva, valamint annak következményétől, ahogy teste a férfira reagált – most körültekintő volt. Mégis, anélkül, hogy a lány tudatában lett volna, teste ösztönösen kereste Aidan testének oltalmát és vigaszát. Alexandria a férfi válla alatt volt, akinek karja a hátán keresztül könnyedén a lány dereka köré fonódott. Úgy tűnt, a lány észre sem veszi. A lány bőrének tapintása megőrjítette a férfit, de ő továbbra is a szokásos könnyű kecsességével járt és arcán sem voltak felfedezhetőek az érzései. Marie-re mosolygott, ahogy az asszony elfordult a konyhapulttól, ahol épp tojást vert fel egy tálban. Annyi melegség és szeretet volt az asszonyban sokak felé, s nem utolsó sorban a férfi felé is. Marie azon képessége, hogy milyen sokakat a szívébe fogad, megszégyenítette őt.

230

– Aidan! Alexandria! Nem is sejtettem, hogy a kertben vagytok! – mosolygott rájuk, azonban éles szemét nem kerülte el sem a férfi kifejezéstelen arca, sem pedig az Alexandria szemében látható árnyak. – Joshua kicsit nyugtalanul aludt, azt hiszem, igazán hiányzol neki, kedves. Olyan édes kisfiú. És az ő gyönyörű göndör tincsei! – Utálja azokat a fürtöket – mosolygott Alexandria. – Melyik kisfiú szeretné? – bólintott Marie. Alexandria közelről sem volt olyan sápadt, mint amennyire Marie korábban látta, egyáltalán nem látszott élettelennek, mint ahogy akkor festett, amikor Aidan a házba hozta. Marie bizonyos volt afelől, hogy Aidan rendjén táplálta őt. Vett egy mély lélegzetet. – Meg szerettem volna köszönni neked, amit a minap éjjel Aidanért tettél. Nagyon bátor dolog volt. Stefan elmondta, hogy Aidan meghalt volna, ha te nem sietsz a segítségére. Aidan olyan számomra, mintha a fiam lenne, vagy a testvérem. Ő a mi barátunk, és egyben a mi családunk. Köszönöm, hogy visszahoztad őt nekünk. Aidan nyugtalanul megmozdult Alexandria mellett, de a lány nem foglalkozott vele. – Szívesen, Marie, habár biztos vagyok benne, hogy nélkülem is kitalált volna valamit. Aidan rendkívül leleményes. Én vagyok a te lekötelezetted mindazért, amit Joshuáért teszel. Aidan lehajtotta a fejét, hogy gyengéden egy puszit nyomjon Marie halántékára. – Megmondtam már évekkel ezelőtt neked, hogy túl sokat aggódsz miattam. De igazad van. Alexandria megmentette az életemet. Alexandria rágrimaszolt. – És ez egy ragyogó döntés volt a

231

részemről – suttogta csak a férfi fülének hallhatóan. Aidan keze a lány tarkójára csúszott egy cirógatással. – Úgy gondolom, igen. Stefan lépett be egy nyalábnyi fával. – Aidan! Fent vagy! – mosolygott mindkettőjükre ragyogóan. – És Alexandria, sokkal jobban nézel ki, mint legutóbb, mikor láttalak. Azonban érdemedre legyen mondva, tudod, hogyan kell kezelni a dolgokat. – Talán kissé parancsolgató vagyok, Stefan. Nem akartam az lenni – söpört ki öntudatosan Alexandria egy tincset az arcából. – Ez csak azért van, mert olyan sokáig éltem Joshuára gondot viselve a magam uraként, megszoktam, hogy mindent én magam teszek, és mindent nekem kell kitalálni. Különben is, Aidan annyira önfejű és úgy tűnik, hogy errefelé mindenkit megfélemlít. A lány kigúnyolt őt, a kis gonosz! Aidan felismerte és valami a belsejében felelt az ugratásra. Évszázadok óta, azaz a fiatalsága óta először érezte úgy, hogy nincs egyedül. A saját otthonában volt – nem egy házban, hanem egy igazi otthonban – a családjával körbevéve. Joshua békésen aludt az ágyában, Marie és Stefan nevetett és tréfálkozott a konyhában és mellette volt a nő, aki az ő élete volt, maga a levegő a tüdejében és vér az ereiben. A lány szívet adott neki, így most már képes volt szeretni, nevetni és értékelni a csodát, amivel megajándékozták. – Az a jóképű férfi visszajött – mondta egyszer csak Marie derűs és ártatlan szemekkel. Továbbra is nagyon elfoglalt volt a pultnál.

232

Stefan elkezdett fulladozni a kávétól és Aidannek meg kellett ütögetnie öklével a hátát. Gyanakodva nézett egyikről a másikra. – Milyen jóképű férfi? – egy süllyedő érzés kezdett a gyomra mélyére költözni. – A te Mr. Ivanod – érintette meg finoman Marie Alexandria karját. – Eléggé nyugtalan volt és aggódott érted. Még a rendőrséget is felhívta, amikor mi nem engedtük be őt. Ide is jöttek tegnap reggel. Kedves, udvarias tisztek voltak. Azt hiszem, Aidan, találkoztál már velük egyszer vagy kétszer – mondta Marie vidáman. – Thomas Ivan ismét idejött? – kérdezte Alexandria döbbenten. – Óh, igen, kedvesem – válaszolta Marie minden hátsó nélkül. – Eléggé aggódott érted. – Kihívta a rendőrséget? – Alexandria ezt nem tudta felfogni. – Két nyomozót. Ragaszkodnak hozzá, hogy te és Aidan mihamarabb vegyétek fel velük a kapcsolatot, mikor visszatértek. Mondtuk nekik, hogy Aidan egy magánklinikára vitt téged, s hogy nagyon beteg voltál. Aidan sokszor adományozott pénzt az ügyeik számára és ezen túl még egyénenként is kisegítette őket néhányszor, mikor szükségük volt rá. Egyre többet és többet, természetesen. Kölcsönök nagyon alacsony kamattal, persze a törvény keretein belül. Az volt a benyomásom, Mr. Ivan felbosszantotta őket az Aidan elleni vádakkal. – Ezt el tudom képzelni – szólt Aidan szárazon Marie-re meredve.

233

Marie nem látszott észrevenni a jeleket. – Úgy gondolom, édes dolog volt, hogy annyira aggódott a biztonságod miatt. Aligha lehet szemrehányást tenni neki a törődéséért – mosolygott tovább. – Azt akarta, hogy átkutassák a házat, de természetesen a rendőrök visszautasították. Meghagyta a számát és arra kér, hogy hívd fel őt és itt hagyott még valami mást is. Hadd mutassam meg neked – Marie úgy hangzott, akár egy izgatott iskolás lány. Aidan egyik csípőjével lomhán a pultnak támaszkodott, de aranyszemeiben semmiféle lomhaság nem volt. Rezzenéstelen szemekkel követte házvezetőnője minden egyes mozdulatát, merev tekintete egy nagy ragadozó szemeihez hasonlítottak, amely épp prédáját méregeti. Stefan nyugtalanul közelebb húzódott a feleségéhez, de Marie-nek nem tűnt fel, miközben a hűtőszekrénynél sürgölődött. – Beszélnem kell a rendőrséggel? – kérdezte Alexandria. Egyáltalán nem volt tudatában Aidan fenyegető hozzáállásával. – Én nem beszélhetek a rendőrökkel, Aidan – fejét rázva nyúlt ki a férfi karja után. – Nem tudom megtenni. Mi van akkor, ha Henry felől kérdeznek, vagy azok felől a nők felől? Thomas Ivan el fogja mondani nekik, hogy ott voltam azon az estén. Nem beszélhetek a rendőrséggel! Mit tett Thomas?! Az elégedettség nagy érzésével Aidan egyik karját védelmezően a lány vállai köré kanyarította. Vigaszt nyújtva közel vonta magához. Marie kinyitotta az óriási hűtőszekrényt és egy metszett kristályvázában lévő hatalmas rózsacsokorral a kezében fordult vissza. Aidan érezte Alexandria gyors lélegzetvételét.

234

– A tiéd – mondta Marie vidáman, figyelmen kívül hagyva Aidan komor homlokráncolását. – A te Mr. Ivanod ezt hozta neked. Alexandria elhúzódott Aidantől, majd átvágott a konyhán. – Milyen gyönyörűek! Rózsák! – mondta izgatottan. – Soha nem kaptam ezelőtt virágokat, Marie. Soha! – A lány megérintette az egyik harmatos szirmot. – Hát nem csodálatosak? Marie mosolyogva bólogatott egyetértésében. – Arra gondoltam, hogy talán a nappaliba tehetnénk őket, de ha a saját hálószobádba szeretnéd, az is nagyszerű lenne. Aidan keze viszketett a kívánságtól, hogy megfojtsa az asszonyt. Ismerte Marie-t születése pillanatától fogva – azaz hatvankét éve – és még sosem volt ingerült szóváltásuk. És most hirtelen ő meg akarja őt fojtani. Ki kellene tépnie Ivan torkát. Virágok! Miért nem gondolt ő korábban virágokra? És Marie miért nem neki említette először azokat a rózsákat? Miért fogadta el egyáltalán? És kinek az oldalán áll egyáltalán az asszony? Virágok! Kényszert érzett, hogy széttépje őket, szirmonként, egyik szirmot a másik után. – Nézd – turbékolta Marie –, még a töviseket is eltávolították róla, hogy meg ne sértsd magadat. Milyen egy figyelmes férfi! – Milyen időpontot beszéltél meg a rendőrséggel, amikor meg kell látogatnunk őket? – vágott közbe Aidan, attól tartva, hogy ha nem teszi, kitör belőle az erőszak. Gyűlölte, ahogyan Alexandria a karjaiban tartotta a fehér rózsákat, miközben szirmait simogatta. Stefan megköszörülte a torkát és a feleségére meredt. – Arra

235

kérnek téged, hogy lépj kapcsolatba velük a leghamarabbi, számodra kényelmes időpontban. Úgy tűnik, Mr. Ivan roppant kitartó, különösen a két felismerhetetlenségig összeégett test óta, amit pár mérföldre innen találtak. Mondtam a rendőröknek, hogy a boltból tértem épp vissza, mikor észrevettem a lángokat és felhívtam őket az autóból. Alexandria arca elsápadt és iránymutatásért felnézett Aidanra. – Erről is fognak engem kérdezni? Aidan kinyújtotta a kezét és ujjaival gyengéden a lány selymes haját cirógatta. – Természetesen nem, cara. Ne riadj meg ennyire. Ők azt hiszik, kórházba vittelek. Ha szükséges, akár bizonyítékokkal is szolgálhatunk. A rendőrség csak választ szeretne adni Ivan nevetséges aggodalmára azzal, hogy téged élve és egészségesen látnak. Biztosítottam őt, amikor legutóbb itt volt, hogy biztonságban vagy, ő azonban nem fogadta el a szavaimat. Alaposan megsértett engem. Félelmei dacára, Alexandria felnevetett. – Hazudtál nekik, te ostoba. Nem voltam biztonságban. Egy vámpír megharapott engem, emlékszel? A férfi felemelte egyik szemöldökét. – Ostoba? Létezésem évszázadai alatt soha senki sem hívott engem ostobának. – Nos, mivel mindenki fél tőled. Thomasnak jó oka van azt gondolni, hogy hazudtál. Ne tégy úgy, mint azok a nevetséges férfiak valamelyik századból, akik becsületpárbajokat vívtak. – Több mint egy becsületpárbajt vívtam az én időmben. – Ostoba– mondta a lány tiszteletlenül, ugyanakkor nevetve. Alexandria a virágokba temette az arcát és beszippantotta azok édes illatát. Majd felemelte fejét és rajtakapta Aidant, amint őt

236

bámulja azzal a birtokos, férfias intenzitással, amitől a lány szíve bukfencezett. – Valóban kell beszélnem a rendőrséggel? Nem tehetnéd ezt egyedül? Némi elégtételt adott Aidannek az, hogy a lány Ivant hibáztatja, ez azonban nem segített azon, ahogyan a lány magához ölelte azokat az átkozott virágokat. Stefan a fejét rázta. – Valójában, Aidan, a rendőrséget nagyon érdeklik azok a testek. Úgy tűnik, hogy egészen figyelemre méltó módon égtek el. A lángok belülről kifelé haladtak. Semmi sem maradt utánuk a hamun kívül. Nem tudják azonosítani a testeket a fogazatuk alapján sem. Azt hiszem, ragaszkodnak majd ahhoz, hogy mindkettőtökkel beszéljenek. Alexandria a pulthoz simult, hevesen Aidannek dőlve. – Én nem vagyok valami jó a hazudozásban, Aidan. Mindig mindenki tudja, mikor hazudok. A lány olyan csüggedtnek hangzott, mintha egy szörnyűséges bűn lenne az, hogy nem képes hazudni. Aidan megmosolyogta. – Ne aggódj, cara. Majd én foglalkozom a rendőrséggel. Mindössze annyit kell majd tenned, hogy egy székben ülsz és törékenynek és gyengének tűnsz – biztosította Aidan a lányt. Alexandria homlokát ráncolva nézett rá, mintha azt gondolta volna, hogy a férfi kicsúfolja őt. – Én nem tudok törékenynek kinézni. Vagy gyengének. Én erős vagyok, Aidan. Aidanből kitört a nevetés. Egyszerűen nem tudta elfojtani. Hangja mély és bársonyos volt, egy tiszta hang, ami Alexandriát mosolygásra késztette. – Ne nevess, te nagy

237

majom – bökte oldalba a férfit. – Esküszöm, Aidan, annyira arrogáns vagy, hogy az már félelmetes. Mindig ilyen volt? – fordult Marie-hez mosolyogva – ez volt az első őszinte mosolya a másik asszony felé, osztozva vele a női véleményben. – Mindig – mondta Marie ünnepélyesen, megkönnyebbült szívvel. Nem is volt tudatában annak, hogy mennyire félt attól, hogy a házban betöltött munkája, szerepe változni fog, hogy ő és Stefan többé nem lesz szívesen látott itt. Tudta, hogy Aidan sosem dobná ki őket, de ha közte és Alexandria között lévő feszültség nem oldódik fel, előbb vagy utóbb neki és Stefannak máshol kellet volna megtalálniuk a helyüket. Pedig Aidan otthona volt az ő otthona is – egész életében. Mikor Stefannal összeházasodott, a férfi beköltözött és elfogadta azt az életet, amit az asszony élt, és Aidan Savage-t is megszerette. – Azt hiszem, a nappali tökéletes hely a virágok számára – értett egyet Alexandria. – Amikor Thomas meglátogat majd, láthatja őket. Aidan azon kapta magát, hogy a fogait csikorgatja. Alexandria már ki is suhant a konyhából. Aidan elkapta Marie vállát, mielőtt követhette volna őt, lehajolt és száját a füléhez emelte. – Nem tudtad volna kidobni azokat az átkozott gazokat? – Szavai valahol a sziszegés és a morgás között hangoztak. – És csak hogy rögzítsük, te áruló, nem Ivan az ő embere. Én vagyok az. Marie döbbenten nézett. – Még nem, még nem vagy az ő embere. Úgy hiszem, még udvarolnod kell neki. És persze soha nem dobnék ki rózsákat, Aidan. Ha egy férfi veszi a fáradtságot

238

és virágokat ajándékoz egy nőnek, akkor legalább legyen meg a nő öröme abban, hogy gyönyörködik bennük. – Azt gondoltam, nem kedveled azt a trógert. – Nem lehet ő olyan rossz. Látnod kellett volna, hogy aggódott Alexandriáért. Én mondom neked, Aidan, az a férfi valóban törődik vele. – Marie szándékosan volt ártatlanul lelkendező. – Nem gondolom, hogy aggódnod kellene, ha Alexandria vele van – próbált Marie megnyugtatóan hangzani. Mögöttük, Stefan ismét fuldoklott. Aidan három nyelven káromkodott ékesszólóan, majd követte Alexandriát ki a szobából, miközben fejét rázta a női elme furcsa működése miatt. – Te komisz, komisz asszony – fonta egyik karját Stefan Marie köré. – Ez mulatságos, Stefan – nevetett lágyan. – És jót tesz Aidannak. – Légy óvatos, asszony. Ő nem olyan, mint más férfiak. Még talán ölne is azért, hogy megtartsa Alexandriát. A természete egy vad ragadozó természete – Stefan komolyan figyelmeztette. – Sosem láttuk még őt ilyennek, mint ahogy most viselkedik. Marie szusszant egyet. – Aidan viselkedni fog. Sosem merne másként tenni. Ez a lány el akar szaladni. Alexandriának van esze és bőven van benne bátorság is. – Spiritusz – értett egyet Stefan. – Meg fogja táncoltatni Aidant. Azonban ő nincs tisztában a veszéllyel, amiben ő mindig is lesz. Vagy azzal a veszéllyel, ami Joshuát fenyegeti majd.

239

– Időre van szüksége, Stefan – mondta Marie lágyan. – Segítenünk kell Alexandriát, és Aidan majd vezeti őt. Aidan megfontoltan lépdelt Alexandria után, miközben igyekezett elnyomni a benne fortyogó démon vad kirohanását, aki erősen ágált a lány szemébe lopódzó lágy, messzi tekintet ellen. Az eszével értette, hogy mi vonzza Alexandriát Thomas Ivanhoz. A lány emberi szeretett volna lenni. Embernek szerette volna érezni magát, s az emberi világban szeretett volna élni és dolgozni. Úgy hitte, Ivan meg tudja neki ezt adni. Sőt, nem kellene foglalkoznia azokkal az ismeretlen, rémisztően intenzív szexuális érzésekkel, amiket Aidan váltott ki belőle. Kinyúlt és megragadta a lány hosszú haját, váratlanul megállítva őt. – Ne aggódj a rendőrség miatt, Alexandria. Nem fognak tőled semmit sem kérdezni a vámpírok felől. Fogalmuk sincs arról, hogy vámpírok voltak és ők amúgy is úgy tudják, kórházban voltál. Ha kérdezősködnek, mond csak azt, hogy nem emlékszel semmire. Alexandria egy pár pillanatig nyugodtan rendezgette a rózsákat. A férfi érezte a gyötrődését. – Aidan? Elhagyhatom ezt a helyet? Elmehetek? Aidan keze önkéntelenül megfeszült a lány hajában. Lassan kiengedte a levegőt tüdejéből. – Miért kérded ezt, piccola? – Egyszerűen csak tudni szeretném. Azt mondtad, hogy nem vagyok itt fogoly. Jöhetek és mehetek, ahogy nekem tetszik? – kérdezte, miközben fogai alsó ajkát rágták. – Tervezed, hogy randevúzol ezzel a pasassal? – Tudni akarom, hogy elhagyhatom-e ezt a házat.

240

Aidan egyik karját a lány karcsú dereka köré fonta és kemény testéhez vonta. – Úgy gondolod, hogy életben tudsz maradni nélkülem? – Szájának meleg lehelete a lány nyakát simogatta. Alexandria minden szándéka ellenére sem tudott válaszolni: teste lángra kapott. Zafír szemei a férfi arcát kutatták. Aidan arca semmit sem árult el, Alexandriának sejtelme sem volt róla, mit gondol, de ahhoz, hogy ezt kitalálja, nem fogja egyesíteni elméjét a férfiéval. Aidan egyre mélyebbre és mélyebbre vonta a saját világába, az éjszaka világába. A szexualitás és az erőszak világába. Alexandria vissza akarta kapni a régi életét. Ismerős dolgokat akart maga köré, dolgokat, amelyek felett van hatalma. Aidan tökéletes ajkai megérintették a torkát. Akár a lángok simogatása. Aranyló tekintete találkozott a lányéval. – Ne kérdezz olyat, amire nem igazán szeretnél választ kapni. Nem fogok neked hazudni, csakhogy könnyebbé tegyem. Alexandria lehunyta a szemét, ahogy a melegség elárasztotta a testét. Aidan azt éreztette vele, hogy becsben tartják. Hogy gyönyörű. Beteljesületlennek, üresnek érezte magát nélküle. Ujjai megfeszültek az egyik rózsa szára körül, majd egy kis kiáltással elrántotta a kezét, ujját rázogatva. – Hadd lássam – monda Aidan lágyan. Hangja gyengéd, érintése szelíd volt, ahogy magához húzta a kezét, hogy megvizsgálja. Egy tűszúrásnyi vércsepp buggyant ki a mutatóujjából. – Sir Galahad meghagyott egy tövist – dörmögte, ahogy lehajtotta a fejét, majd szájának gyógyító forrósága ölelte körbe a lány ujját.

241

Alexandria nem tudott megmozdulni, nem tudott megszólalni sem. Teste lángolt a szükségtől. Ott állt, ledermedve, a férfit nézte, mint ahogy a sarokba szorított egér figyeli a macskát. Aidan már uralma alá vette az ő életét. Ott volt az elméjében, a testében és az iránta érzett szörnyű kívánság… Fel akart kiáltani. Még ha sikerül is Joshuát valahogyan kijuttatnia, megszöknie és elszaladni, messze Aidantól, akkor is magával vinné a férfit mindenhova, bárhova is megy. Hirtelen elrántotta a kezét tőle, mielőtt a lángok még magasabbra törtek volna. – A neve Thomas Ivan, nem Sir Galahad, és nagyon kétlem, hogy személyesen ő távolította volna el a tüskéket a rózsákról. Aidan komolyan bólintott. – Igazad van, piccola. Neki nem jutna eszébe egy ilyen dolog, sem az, hogy maga végezze el a feladatot. Méltóságon alulinak gondolná és időpazarlásnak. – Körülfogta a lányt és eltávolította a tüskét, majd gondosan megvizsgált minden egyes virágszárat, hogy meggyőződjön róla, nem fogják ismét megsebesíteni a lányt. – Miért kell neked ilyen lekezelően beszélned róla? – kérdezte ingerülten. Elhatározta, hogy vonzódni fog Ivanhoz. A nőknek szerte a világon több kedvese is volt. Ha a többi nő élete során egynél több férfihoz is tud vonzódni, akkor erre ő is képes. Nem muszáj csak Aidan Savage-hez vonzódnia. A férfi evilági, érzéki és hihetetlenül vonzó volt az ő kísértésbe vivő szemeivel és a tökéletes szájával. Minden nő beleesett volna, de ez csak fizikális vonzódás. Alexandria túl tud rajta jutni, akár egy rossz influenzán. Egy heves influenzán.

242

Aidan elfordult tőle és mereven kibámult az ablakon. Nem tudta, hogy nevessen, vagy mérges legyen a lány vad gondolatai miatt. Alexandria annyira eltökélte, hogy talál valakit, bárkit, csak más legyen, mint ő. –Aidan?– lépett be Stefan. – Tájékoztattam a rendőrséget, hogy te és Alexandria visszatértetek és hogy ő felkelne ma reggel, hogy beszéljen velük. Megértettem velük, hogy Alexandria még képtelen lenne arra, hogy bemenjen a rendőrállomásra vagy bárhova máshova. Nemsokára kiküldenek két nyomozót. – Nyomozók? – Aidan felemelte az egyik szemöldökét. – Emiatt a jelentéktelen ügy miatt? Stefan megköszörülte a torkát és nyugtalanul áthelyezte a testsúlyát. – Azt hiszem, Mr. Ivannak van némi politikai összeköttetése. Felment egészen a részleg fejéig, sőt, még feljebb is. A detektívek szerint, akikkel tegnap beszéltem, olyan messze ment, hogy azt is leellenőriztette, legálisan vagyunk-e az országban. Azt hiszem, deportáltatni akart minket. Alexandria levegőért kapott, állát felemelte. – Mit csinált? – Ne haragudj, Alexandria, nem kellett volna elismételnem ezt a füled hallatára. Mr. Ivan szörnyen ideges volt amiatt, hogy képtelen volt kapcsolatba kerülni veled – válaszolta Stefan. Aidan meg tudta volna fojtani a férfit, hogy az megkísérelte mentegetni Ivant. Alexandria bosszankodott. Anélkül, hogy tudatában lett volna vele, a lány már a férfi háztartásának tagjaként gondolkodott, úgy, mint ami része az ő saját

243

családjának. – Erre nincs mentség Thomas számára, hogy bevetette a befolyását és megpróbált deportáltatni titeket Marie-vel. Egyáltalán nem törődött azzal, hogy szétrombolja az életeteket. És mi van Joshuával? Nevelőotthonba kellett volna mennie. – Alexandria Thomas elleni mérge egyre csak növekedett. Megvetette azokat az embereket, akik úgy gondolták, minden az övék lehet, mivel pénzük van. Aidannek ugyan soha nem vallotta volna be, de egyre kevésbé és kevésbé volt hajlandó arra, hogy együtt dolgozzon ezzel az emberrel, vagy bármilyen jelentőségteljes dologba keveredjen vele. Bizonyára talál majd másik kivezető utat. – Valójában – vallotta be Stefan, elkerülve Aidan éles tekintetét – azt hiszem, őt Aidan deportálása jobban érdekelte. A háttérben egy kivizsgálást futtatott le, leellenőriztette őt. Azt hiszem, abban reménykedett, hogy valamilyen bűncselekmény nyomára bukkannak. Kellemetlen, azt hiszem, ezt a leírást használta. Alexandria visszafojtotta hirtelen felszakadni kívánkozó kacagását. – Talán Ivannak több előérzete van, mint amit feltételeztünk róla. Kellemetlen, ez egy megfelelő szó, nem gondolja, Stefan? Én nem kifogásolnám, ha Aidan deportálna engem. – Azt hiszem, bölcsebb lenne visszavonulnom a konyhába és megreggeliznem, Alexandria – válaszolta Stefan diplomatikusan. – Az egyetlen esélyed – mormogta Aidan. Stefan minden bűntudat nélkül Aidanre vigyorgott, és

244

megállt az ajtóban. – Talán felhívhatnád Mr. Ivant, Alexandria. A nyomozó azt mondta, hogy ettől talán abbahagyja, hogy minden tíz percben zaklassa őket. – Tízpercenként hívogatja őket? – Egy lassú mosoly derengett fel a lány ajkain. – Tényleg nagyon aggódhatott. Hát nem édes, Aidan? Aggódott miattam. Valóban szeretné, hogy neki dogozzak. Micsoda egy lehetőség! Azzal a pénzzel, amit fizet nekem, Joshua és én… – halkult el Alexandria, majd gyorsan Aidanre nézet. A férfi keze a tarkójára simult, ujjai nyugtatóan masszírozták. – Büszke vagyok rád, Alexandria. A munkád rendkívüli kell legyen, ha Ivan ennyire odáig van érted. Megérdemled, hogy jól érezd magadat a bőrödben. – Egy pillanatig sem hitte, hogy Ivan érdeklődése tisztán üzleti, de tudta, hogy Alexandria valóban tehetséges. Árnyékként volt jelen a lány elméjében, s látta, ahogy az élénk képek életre kelnek a képzeletében. Alexandria felmosolygott a férfira. – Régóta álmodoztam arról, hogy Thomas Ivannak dolgozzak. A vállalata mindig a grafikai kivitelezés élvonalában van és a játékai olyanok, mint az életnagyságú filmek. Amikor felütötte a fejét a szóbeszéd, hogy talán új grafikust keresnek, elkezdtem éjjel és nappal rajzolni. Nem hittem, hogy valóban kapok esélyt arra, hogy megmutathassam neki a munkámat, nem is szólva arról, hogy szerződtetni szeretne engem. – Abból, amit én láttam a rajzaidból, nagyon tehetséges vagy – méltányolta lágyan. – De talán kijavíthatnál pár téves benyomást a vámpírokkal kapcsolatosan. – A lány szemei

245

rávillantak, azonban egy gödröcske mélyült el az arcán. – Tegyem őket kegyetlenebbé és könyörtelenebbé, úgy érted? – kérdezte csintalanul. Megérintette a legközelebbi rózsa szirmait és még egyszer lehajolt, hogy belélegezze illatukat. – Nem tudom elhinni, hogy küldött nekem virágot. Egy nyers hang szökött fel valahonnan Aidan torkának mélyéről. – Én csak megmentettem az életedet. Mik a rózsák ehhez képest? – nézegette ellenségesen a hosszúszárú virágokat, arany tekintete hevesen és fenyegetően villogott. Alexandria rápillantott, látta szájának sötét, elszánt kifejezését, és kitört belőle a nevetés. Megpördült és a lábujjaira emelkedett, hogy a tenyerével takarja el a férfi szemeit. – Ne merészeld! Ha a rózsáim elhervadnak, pontosan fogom tudni, ki érte a felelős. Komolyan gondolom, Aidan! Hagyd békén a virágaimat! Talán egyetlen vérengző pillantásoddal elpusztíthatod az egész csokrot. Teste lágyan simult a férfiéhez, kacaja melengette a nyakát. Aidan karjai körbefogták kicsi derekát, magához rögzítve őt. – Én csak azt terveztem, hogy egy kicsit hervasztom el őket. Semmi túl drámait nem akartam tenni. Bársonyos hangjára a lány belseje felborult. Pici pillangó szárnyacskák súrolták a gyomrát. Érezhette a férfi kemény és férfias izmait, ahogy alakjába nyomódtak. Miért kellett testének minden egyes alkalommal elolvadnia, amikor kapcsolatba kerül a férfival? Még akkor is, amikor a férfi gonosz volt, akár egy ingerlékeny, féltékeny gyerek, megnevettette őt. Miért kell mindennek megtörténnie vele? – Elveszem a kezemet a szemed elől, de nem szabad akár

246

egy pillantást sem vetned a rózsáimra. Ha rajtakaplak… – A lány hangja elhalkult azon szándékában, hogy megfélemlítse a férfit. Tenyere lassan lecsúszott a szemeiről, ujjai véletlenül megérintették a száját. Szíve azonnal válaszolt a férfiére. Vagy a férfi szíve dobbant őérte? Már nem is tudta, azonban elektromosság pattogzott, Aidan túl közel volt. – Ne merészeld, Aidan – utasította. A férfi szemei forró, folyékony arannyá változtak, s birtoklóan ragyogtak le rá, megolvasztva a lány bensőjét. – Merészelni mit? – suttogta Aidan, varázslatos hangja lángolóan kúszott be Alexandria bőre alá. A férfi tekintete oly erőteljes volt, hogy a lány érezte, ahogy ezek a lángok az idegvégződéseit nyaldossák. Aidan szája csupán pár centire volt ajkaitól. Alexandria nyelve megérintette saját alsó ajkát. Oh, s ez mennyire csábította, kísértette Aidant! Alexandria behunyta a szemét, mikor a férfi szája elkezdett közeledni felé. Tűz söpört végig rajta, mely felemésztette őt. Aidan, karjaival szorosan magához préselte a lányt, de ez sem számított. Semmi sem számított, csak a férfi tökéletes szája és a lába alatt mozgó föld. Aidanhez tartozik. Az övé. Sosem lesz más. Egyedül csak Aidan. Csak ők ketten együtt. Ő a férfié. A szavak megütötték a fejét, s örök időkre belevésődtek a szívébe. A lelkébe. Alexandria vonakodva vonta el száját, s arcát beletemette Aidan mellkasába. – Nem játszol tisztességesen, Aidan – mondta. Szavai tompán hangoztak a férfi ingéből. A férfi meleg lehelete cirógatta végig a nyakát. – Ez nem egy játék, cara. Sosem volt az. – Szája rácsukódott a lány

247

pulzusára, mire az heves vágtába kezdett. – Ez örökre szól. – Fogalmam sincs róla, mit tegyek veled. Nem is tudom, mit értesz az alatt, amit mondasz. – Elméjében a zavarodottság nagyon is valóságos volt. A férfi elárasztotta őt, anélkül, hogy kis nyugalmat és időt adott volna arra, hogy magától kitalálja a dolgokat. Aidan ezt nem akarta. Alexandriának meg kell bíznia benne és úgy kell lássa őt, mint egy barátot és egyszersmind szeretőt. Testének és természetének követelése sürgette volna, de elhatározta, hogy megadja neki a lehető legtöbb időt. A lány nevetett rajta, őt magát is nevetésre ingerelve. Egy barátság kezdete volt ez. Karjai lassan, vonakodva, engedték el a lányt, majd hátralépett, hogy némi megnyugtató távolságot biztosítson mindkettejük számára. – Thomas Ivant el kell távolítani és lelőni – mondta Aidan szándékosan, hogy megmosolyogtassa a lányt. – Ő egy elkényeztetett kölyök, aki túl sok pénzt csinált, túl gyorsan. Alexandria szemmel láthatóan ellazult. – Kíváncsi vagyok, hogy nem ugyanezt gondolja-e ő rólad. – Az ő élénk fantáziájával, valószínűleg a lelki szemeivel látja, ahogy egy karóval átdöfi a szívemet – morogta. – Ennek az embernek beteg az elméje, hogy ilyen badarságokat talál ki. Megszerezted a legutóbbi játékát a vámpírokkal és azok rabszolganőkből álló hadseregével? – Nos, nyilvánvalóan neked megvan – hangsúlyozta, lecsapva a dologra. – Valószínűleg titokban szereted a játékait. Mindenre lefogadnám. – Alexandria szemei kitágultak és ajkain egy lassú, gonosz mosoly terjedt szét. – Így van, vagy

248

nem így van, Savage? Megvan neked az összes játéka. Titkos rajongó vagy. – Rajongó? – fulladt meg csaknem Aidan. – Ez az ember nem találná ki az igazságot, még ha az az arcába is bámulna. Mint ahogy ez a minap este is történt. – A játékai kitalációk, Savage – emelte fel az egyik szemöldökét. – Nem szánták valóságosnak. Csak egyszerű fantáziálgatás. Ezért olyan szórakoztatóak, mert nem valóságos. Valld be, szereted a játékait. – Ez sosem fog megtörténni, Alexandria, tehát ne tartsd vissza a levegőt. És egy másik dolog – amikor telefonon beszélsz ezzel a nagyképű fazonnal, ne légy szirupos. – Összefonta a karjait a mellkasa előtt és fölényes magasságából lenézett rá. – Szirupos? – visszhangozta méltatlankodva Alexandria, megbántva a hamis vádtól. – Sosem vagyok szirupos. – Nagy szemei figyelmeztetően villantak a férfira, hogy csak merje erőltetni a kérdést. Merészelte. – Óh, de igen. – Összekulcsolta a kezét és grimaszolt, hangját egy oktávval felemelte, ahogy mesterkélten mosolygott. – Oh, Marie, ezek a virágok olyan szépek. Thomas Ivan adta nekem. – Megforgatta a szemeit, ahogy utánozta a lányt. – Én nem mondtam ezt! És én sosem viselkedem így. Valamilyen oknál fogva, nem akarod bevallani, hogy kedveled Ivan játékait. Ez valamiféle macsó ostobaság lehet annak ellenére, hogy sok férfi élvezettel játszik velük. – Azok a játékok egy rakás szemét – bizonygatta. – Egy

249

szemernyi igazság, vagy ésszerűség nincs bennük. A vámpírokat romantikus lényekként ábrázolja. Érdekes lenne látni, hogy mit gondolna, ha bemutatnák egynek. – Ez nem volt egyéb, mint egy burkolt fenyegetés. Aidan meglehetősen elégedetten dorombolt még a gondolattól is. Alexandria elborzadt. – Nem mernéd! Aidan, úgy értem, még csak ne is gondolj arra, hogy valami ilyen gonosz dolgot művelsz. – Nem te voltál az, aki azt mondta, hogy nem léteznek vámpírok? – érdeklődött ártatlanul a férfi, kivillanó fehér fogakkal. Ismét a férfi szája. Alexandria azon kapta magát, hogy mereven, elbűvölve bámulja. Aidan mosolya meglágyította ajkainak ívét, mígnem tiszta érzékiséget nem sugárzott. A lány pislogott, hogy visszazökkenjen a jelen életbe. Aidant törvényen kívül kellene helyezni. A férfi mosolya kiszélesedett, s ezzel a kegyetlenség minden nyoma szertefoszlott, majd közel hajolt a lányhoz. – Ne feledd, tudok olvasni az elmédben, piccola. Alexandria kék szeme rávillant és egyik kicsi öklével erősen a mellkasa közepére csapott. Keményen. – Nos, fejezd be! És ne áltasd magadat. Éppenséggel nem bókoltam neked. – Nem? – Kezével gyengéden megérintette a lány arcát. – Küzdj csak, Alexandria! Nem válik hasznodra, de ha ettől jobban érzed magadat, csak rajta! – Arrogáns, primitív majom – s nagy levegőt véve elfordult, mielőtt a férfi kiolvasná a szeméből az iránta való vágyakozását. Kimérten ment a telefonhoz. – Azt hiszem,

250

megvan neked Thomas telefonszáma, ugye? Aidan körülölte, karjai a vállát súrolták, s illata beburkolta a lányt. Az ő fajtájából mindenki fel fogja ismerni a jelét, s a lányon lévő illatból tudni fogják, hogy csakis őhozzá tartozik. Az emberek, azonban, sosem fogják észrevenni. Aidan – a gondolattól bosszúsan – megtalálta a névjegykártyát, rajta a telefonszámmal és átadta neki. – Hívd fel – nézett vele szembe lágyan. Alexandria álla felemelkedett. Ő ember volt. Szeretett volna emberi lény lenni. Még ha nem is volt az, ez a… ez a teremtmény – bármi is legyen a férfi – nem irányíthatja az ő életét. Kihívó arccal böködte be a számokat a telefonba. Alexandria meglepetésére személyesen maga Thomas válaszolt. Úgy tűnt pedig, ez távol áll az ő személyiségétől. – Thomas? Itt Alexandria Houton – mondta tétován, mert nem volt benne biztos, hogy most mit is kell neki mondania. – Remélem, nem hívom túl korán. – Alexandria! Hála Istennek! Már azt kezdtem hinni, hogy az a férfi várbörtönbe zárta magát valahol. Jól van? Szeretné, hogy önért menjek és elvigyem? Thomas felült és elsöpörte a homlokába hulló haját. A lepedő egy pillanatra olyan szorosan köré csavarodott, hogy azért küzdött, hogy meg tudjon mozdulni. – Nem, nem, jól vagyok. Nos, egy kicsit még erőtlen és sokat kell pihennem, de már sokkal jobban vagyok. Köszönöm a rózsákat. Gyönyörűek. – Tökéletesen tudatában volt annak, hogy Aidan közel áll hozzá, s figyeli minden egyes szavát és a hanglejtését is. Egy ösztön azt mondta neki, hogy igyekezzen

251

szirupos lenni. A férfinak nincs joga belehallgatni az ő személyes beszélgetésébe! – Átjövök, Alexandria. Látnom kell önt – mondta Thomas ellenségesen, s elhatározta, hogy nem hagyja visszautasítani magát. – Azt hiszem, van egy megbeszélésem még ma reggel pár nyomozóval – mondta a lány enyhe feddéssel a hangjában. Mellette Aidan nyugtalanul megmozdult. A lány hangja túl lágy volt az ő tetszéséhez mérten. Túl szexi. A lány már a – Kárpátok népéhez tartozott, s rendelkezett mindazzal az érzékiséggel és delejező, hipnotizáló erővel, amely az ő fajtájába született emberi lényekre hat. Aidan finom, birtokló mozdulattal húzódott még közelebb, a lány érezte az illatát. Elárasztotta egész lényét, folyékony melegséget küldve váratlanul Alexandria testének középső tájaira. Alexandria meggörnyesztette a vállait és arrébb lépett, s megtámaszkodott egy antik cseresznyefa műtárgyon, amin a telefon is pihent. – Annyira aggódtam önért, Alexandria. És az a különös férfi. Mennyire ismeri őt? – Thomas lehalkította a hangját, akár egy suttogó összeesküvő. Alexandria tökéletesen tisztában volt azzal, hogy nem számít, milyen halkan beszél Thomas. Az ő saját hallása is oly éles volt most már, hogy ha akarta, nagy távolságokba is elhallott. Nyilvánvaló, hogy Aidan hallásának még erősebbnek kell lennie és hogy irányítási képessége messze jobb, mint az övé. Alexandria érezte, hogy arcát pír vonja be. – Egyáltalán nem ismeri Aidant, Thomas. Ön éppen csak

252

megismert engem. Csupán egyetlen egyszer találkoztunk egy vacsora alkalmával, ami félbe is szakadt. Kérem, ne mondjon dolgokat valaki ellen, aki ilyen nagyszerű barátom. – Valamilyen ismeretlen oknál fogva, Thomas Aidan ellen irányuló megvetése bosszantotta őt, de ez volt az utolsó dolog, amit Aidannel tudatni szeretett volna. – Ön nagyon fiatal, Alexandria. Talán még soha nem is találkozott hozzá hasonló kaliberű férfival korábban. Higgyen nekem, ő nem az Ön súlycsoportja. Ő valószínűleg nagyon veszélyes. Ujjai megfeszültek a telefonkagyló körül, míg ujjpercei el nem fehéredtek. Mit tud Ivan? És ennek következtében mekkora veszélyben lehet Aidan? Fogaival keményen beleharapott alsó ajkába. Valóban nem tudta volna elviselni, ha valaki megsejti az igazságot, és… és egy karót vagy valami mást keresztüldöfnek a férfi szívén. Lehet, hogy ő nem akart így érezni és lehetséges, hogy ezzel elárulja az emberiséget, de nem tudott mit tenni. Az az elgondolás, hogy elhagyja Aidant, rémítő volt. Aidan körülölelte őt és kezével gyengéden betakarta a lány markát. Elméjébe egy éles kép táncolt be Thomas Ivan fehér, gyakorlott mosolyával. Aidan szándékosan ugratta őt a képpel, míg ki nem tört belőle a nevetés. – Ez nem tréfadolog, Alexandria – mondta Thomas sértődötten. – Átjövök Önhöz, hogy megbeszéljük ezt. Nem maradhat abban a házban azzal a férfival. – Önnek akartam dolgozni, Thomas – válaszolt Alexandria halkan –, de azt nem akarom, hogy a személyes életemet Ön

253

irányítsa. – Behunyta a szemét. Annyira akarta ezt a munkát. Mint ahogy emberi lény is szeretett volna lenni, élni és lélegezni és abban a világban ténykedni, amit megértett. – Meglátogatom Önt – válaszolta Thomas ellentmondást nem tűrően. Egy hangos kattanás és Alexandria már csak a tárcsahangot hallotta. Felnézett Aidanre. – Úgy nézek ki, mint akivel erőszakoskodni kell? – kérdezte, ahogy lecsapta a telefont. – A homlokomon van egy tetoválás, hogy kérem, parancsolgasson nekem? – Hadd lássam – hajolt közel Aidan. Szája centiméterekre volt a lányétól. – Hmm, egyáltalán nem. Itt az áll: rendkívüli módon csókolnivaló. Alexandria megtaszította a falként eléje magasodó mellkast, de az mozdíthatatlannak bizonyult. – Meg se próbálkozz a megnyerő kis dolgaiddal velem, Savage. Megmondták nekem, te egy veszélyes férfi vagy és hogy nem vagyok veled egy súlycsoportban, bármit is jelentsen ez. – Hogyan lehetnék én veszélyes? – Testének heve és agressziója csapdába ejtette a lányt. Alexandria teste fájt a férfiért. – Veszélyes vagyok? – hangja a lány ajkai fölött susogott és selyemként omlott végig bőrén. – Ha nem tűnsz el az utamból most azonnal, én… – és elképzelte, ahogy keményen felrántja a térdét, majd csak nézi, ahogy a férfi a padlón vonaglik fájdalmában. Az elméjében lévő kép ugyanolyan élénk és eleven volt, akárcsak korábban a férfié. Aidan nevetve ugrott el tőle. – Kicsit kellemetlen

254

vérmérsékleted van, Alexandria. – Másik bosszantó szokás – válaszolta önelégülten.

255

Tizenegyedik fejezet

V

alami nyugtalanító volt a ház körül. Thomas nem igazán tudta kitapintatni, nem találta a helyes kifejezést, hogy leírja azt, de azt kívánta, bárcsak tudná. Az nem épp a tulajdonos volt. Maga a ház tűnt élőnek, egy néma őrszem, aki őt figyelte. Ha ezt az érzést a számítógép képernyőjére tudná tenni, rögzíteni a képzeteket és ábrázolni, ahogy a ház élt és lélegzett, rosszindulatúan bámulva rá, ő lenne az egyik leggazdagabb ember a világon. Valami nagyon nem stimmelt Aidan Savage körül, és a végére akart járni. A beállítás drámaian gyönyörű volt, maga a ház építészetileg tökéletes, mégis valami mélyebb, alapjaiban szörnyűt érzett ott rejtőzni. Azon kapta magát, hálás hogy a szokásos kora reggeli köd nem volt jelen, ahogy felment a lépcsőn a hatalmas, díszes bejárati ajtóhoz. Még a rendőrautó is, ami a kör alakú felhajtón parkolt, furcsamód megnyugtató volt. Tudta, hogy a nyomozók nem kedvelik, de jelenlétük biztonságérzetet adott neki, amire nagy szüksége volt, hogy szembenézzen Aidan Savage-dzsel.

256

Őszintén szólva, a merev tekintetétől frászt kapott az ember. A fenébe is, a szemei halálra rémítették. Savage tekintette, olyan volt, mint egy ragadozóé – nyugtalanító, hátborzongató, rezzenéstelen. Olvadt aranytekintetében erő és intelligencia látszott, mégis Thomas biztos volt benne, hogy időnként a szemeiben vörös szikra villant és egy furcsa intenzitással izzott. Néhány évvel ezelőtt, az egyik játék készítésekor, Ivan dzsungelmacskák – tigrisek, leopárdok és a hozzá hasonlók – után kutatott és eszébe jutott, hogy a macskák milyen jól láttak az éjszakában, a ragadozók életmódjához tökéletesen igazodva. Nagy, kerek szemeik óriási pupillákkal rendelkeztek, amik fényes nappal egy réssé szűkültek össze, de drámaian kiszélesedtek a sötétben. És élénken emlékezett a halálos merev tekintetükre mielőtt támadtak. Thomas megremegett és megpróbálta lerázni magáról a rettegés érzését, miközben az ajtó előtt állt. Képzelete egyértelműen túlórázik. Savage veszélyes volt, nem azért, mert egy éjszakai ragadozó volt, hanem azért, mert területeként jelölte ki Alexandria Houtont, és Thomas Ivannak szándékában állt ugyanezt tenni. Ez minden. Riválisok voltak, ugyanazt a nőt akarták mindketten. Semmi baljós, semmi több. Mindig is baja volt azzal, hogy ellenőrzés alatt tartsa a képzeletét. Miközben várt, a bonyolult ólomüveg ablaktáblákat bámulta az ajtón. Gyönyörűek voltak, furcsa szimbólumok és formák díszítették. Minél jobban tanulmányozta az üveget, annál inkább úgy érezte, mintha belesüllyedne azokba. Megragadna bennük, mint egy légy a borostyánkőben. Az a névtelen rettegés újra kezdte elárasztani és alig egy pillanatra elakadt a

257

lélegzete. Ha belépne a házba, örökre csapdába esne a pokol egy örökkévalóságában. A minta mozogni és változni kezdett a rémült tekintete előtt. Az bele akarta vonni őt a spiráljába, hogy a pokolba vigye. A szíve olyan hangosan dübörgött, hogy megfájdult a füle. Thomas majdnem felsikoltott, amikor az ajtó kitárult, megtörve a varázslatot. Aidan Savage bámult le rá felsőbbrendű magasságából. A férfi lazán volt öltözve egy kifakult farmert és egy V-nyakú pólót viselt, de egyszerre furcsán elegánsnak, mégis vadnak és kegyetlennek nézett ki, időszerűtlenül és nem oda valón, mint valami mindenható törzsi vezér az elmúlt időkből. Plusz a vállig érő haj, ami olyan arany, mint a szemei hozzáadódott a benyomáshoz. – Mr. Ivan. – A hang annyira tökéletesen szólt, hogy beszivárogott Thomas szívébe és lelkébe, tekeredett benne, mint egy élő, lélegző dolog. – Annyira örülök, hogy szakított rá időt, hogy megálljon és meglátogassa Alexandriát. Biztos vagyok benne, hogy a látogatása megnyugtatja őt. Ő már nagyon ideges, hogy nem tudja számára tartani a munkát. Savage szilárd súlya eltorlaszolta a bejáratot a belső térbe. Hangja kellemes volt, nyugtató, de a szavak kissé csíptek. Ezzel azt éreztette, hogy Thomas egy egyszerű munkaadó, Alexandria Houton számára nem jelent semmi különlegeset és természetesen nem fenyegeti Savage lánnyal kapcsolatos terveit. Thomas megtalálta a hangját. Parázsló harag kezdett égni benne, ami megadta a lendületet, amire szüksége volt, hogy kiossza ezt a férfit. Ő Thomas Ivan. Saját vállalata van, gazdag,

258

híres, olyan erő, amivel számolni kell. Nem volt gyáva, hogy a küszöbön nyavalyogjon. – Örülök, hogy ismét tudunk találkozni, kedvezőbb körülmények között. – Önelégülten, felsőbbrendűen felajánlotta a kezét. Abban a pillanatban Savage megragadta az ujjait, Thomas összerezzent a férfi hatalmas erejétől. Savage még meg se próbálta, sőt nem is tűnt úgy, mint aki észreveszi az ő hétköznapi erejét. Csendben átkozódva, Thomas kezet rázott. Ekkor Savage elmosolyodott. Fehér fogak csillogtak. Erős. Éles. Nem humoros, nem üdvözlő. Egy ragadozó mosolya, ami egyszer sem melegítette fel azokat a különös, rezzenéstelen szemeket. – Fáradjon be az otthonomba, Mr. Ivan – hívta be Aidan hátralépve, hogy helyet adjon neki. És egyszerre, hogy belépjen a házba volt az utolsó dolog, amit Thomas csinálni akart. Ő valójában hátralépett, a félelemtől hideg borzongás száguldott végig a gerincén. Savage szája egy kegyetlen, mégis szinte érzéki mosolyba görbült. – Mi az? – A hang, annyira nyugodt, olyan sima, mint a bársony, mégis gúnyos volt. A két nyomozó több mint egy órát volt ott, és ez idő alatt Aidanben a démon egyre erősebb és erősebb lett. Ő mindent kibírt, de agyarai kibújtak, amikor az egyikük mindent megtett azért, hogy Alexandriától egy találkát kérjen. Vajon a lánynak tényleg szüksége van még egy udvarlóra? Ki fog függeszteni egy figyelmeztetést a pázsitra, amely szerint minden hím, aki Alexandria Houtonnak udvarol, csakis saját felelősségére tegye.

259

Alexandria kikísérte a két detektívet az ajtóhoz, Thomas Ivan azonnal elfelejtette a félelmét. Nem tudta levenni róla a szemét. Kísértetiesen szép volt, sokkal inkább, mint amire emlékezett. Még a rendőrök is megbabonázva bámulták. Thomas visszafojtotta a semmiből feltörő féltékeny dühét, meglepődve az érzelmei hevességén. Savage folyamatos bámulása alatt, kényszerítette magát, hogy visszanyerje az önuralmát. Alexandria arca felderült, amikor meglátta őt, és Thomas egy diadalmas vigyort küldött Savage felé. Gyorsan belépett a házba, félretolta a nyomozókat, aztán összefogta Alexandria kezeit az övében. Valami Aidanben mélyen, veszélyesen kavargott, amikor a lány kezeit Thomas Ivanéban látta. Megállt a lélegzete. A szíve megszűnt verni. A démon megmozdult benne és a szabadon bocsátásáért ordított, agyarai berobbantak a szájába és a fenevad vörös homálya lángolt a szemeiben. Amikor Thomas odahajolt a lányhoz, azzal a szándékkal, hogy megcsókolja az arcát, Aidan az önuralmáért harcolt. Így hát „véletlenül” meglendítette az egyik kezét, s egy széllökéssel, forogva és táncolva porspórákat irányított Ivan orra alá. Amint Ivan belélegezte, hevesen tüsszögni kezdett, a roham az egész testét rázta. Alexandria ellépett Ivantól és érdeklődve felemelte Aidanre az egyik szemöldökét. Amikor túlságosan is ártatlanul nézett, dühösen rámeredt. Neki már a két megbabonázott rendőrrel is elég nehéz volt foglalkoznia. Ők a hangjától, a szemeitől, minden mozdulatától furcsán megbabonázottnak látszottak.

260

Annyira aggodalmasak voltak, annyira odafigyeltek arra, amit mondtak, annyira aggódtak az egészségéért, hogy elkezdett gyanakodni, hogy a vércserével együtt Aidan valahogy a szexepiljét is megosztotta vele. És ő ezt határozottan nem akarta. Aidan kivezette a nyomozókat az ajtón, nagy önuralmat gyakorolva, hogy ne dobja ki őket személyesen. Nem számított rá, hogy Alexandria kísértő szépségére így reagálnak. Határozottan nem számított a saját reakciójára, amiért akarták őt. Érezte izgalmukat, olvasta a gondolataikat és azt akarta, hogy tűnjenek el a szeme elől, mielőtt valami megbocsáthatatlant tesz. Ekkor valami megmozdult az elméjében, mintha egy pillangó szárnyai súrolták volna. Aidan? Megdöbbenten pillantott Alexandriára. A lány összehúzott szemöldökkel nézett rá. Ne légy ilyen aljas Thomasszal. Öröm hullámzott végig rajta. Ő önként összeolvasztotta az elméjét az övével és úgy kommunikált, mint egy életpár. Minden bűnbánat nélkül elmosolyodott. Enged el a kezét. Gyerekes vagy. Én nem fogom a kezét. És ne engedd, hogy megcsókoljon téged. Nem jutott odáig, hogy megcsókoljon. Aidan, hagyd abba! Komolyan mondom! Aidan felemelte a kezét és a por eloszlott. Thomas zavartan elfordult Alexandriától, s közben azon töprengett, vajon mi történhetett. Neki soha nem voltak tüsszögési rohamai. Soha. Miért lenne hirtelen most egy? Talán a ház és azok az átkozott rezzenéstelen borostyán szemek voltak valahogy?

261

Alexandria buja szájával és csábító gödröcskéivel rámosolygott. – Thomas, kérem, jöjjön és foglaljon helyett. Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam a betegségemmel. – Alex hangja a bőre fölött suttogott és érezte, hogy a vágy egy sugara átjárja őt. A lány csak egy szakadt, kifakult farmert és egy gyöngyházgombos kardigánt viselt. Mezítláb volt. Mégis hihetetlenül szexin nézett ki. Thomas mindig jobban szerette a kifinomult, divatos nőket, mégsem tudta levenni a tekintetét Alexandria csiszolatlan szépségéről. A házvezetőnő, kezében tartva egy tálcát lépett be, a tálcán meleg croissan, krémfelfújt és egy ezüst kávéscsésze volt. Váratlanul, mosolyogva üdvözölte Thomast. – Mr. Ivan, a virágai kétségkívül felvidították az otthonunkat. Ivan önelégülten letelepedett a kanapéra. Sikerült megnyernie a házvezetőnőt. Mivel különösen kedvesnek érezte, egy csekély fejbólintással röviden rámosolygott. Aidan megfogta Alexandria egyik karcsú karját és határozottan a Thomasszal szemben levő magas támlájú székhez vezette. Miután leültette, ottmaradt a szék mögött, a kezeit gyengéden a vállain pihentetve. – Alexandriának hamarosan pihennie kell, Mr. Ivan. Még mindig elég gyenge. A beszélgetés a nyomozókkal sokkal hosszabb ideig tartott, mint amire mi számítottunk és ez eléggé keményen megviselte. – Ez egy megrovás, egy emlékeztető volt Thomas Ivan számára, hogy ő volt az, aki Alexandriát, ilyen törékenyen állapotban egy beszélgetésbe kényszerítette a rendőrséggel. – Igen, természetesen. Rövid leszek. Én csak szerettem volna látni, hogy jól van, és hogy megvitassuk a

262

munkaszerződést. – Thomas elfogadta a csésze kávét, amit Marie átnyújtott neki, aztán felnézett Alexandria széke mögött védelmezően álló férfira. – Egyszer kifejtettem az elvárásaimat ezzel a munkával kapcsolatban, ezt igazán csak Alexandria zsenialitása képes megérteni. A történet egyedi és nagyon ijesztő, a legkiválóbb színészek hajlandók felolvasni a szerepeket számunkra és szeretnénk létrehozni egy páratlan terméket a mai piacon. Minden helyben van, de szükségem van a tökéletes művészi munkára. – Ez annyira izgalmas, Thomas – mondta Alexandria, erősen tudatában, hogy Aidan kezei a vállain vannak. A hüvelykujja a kulcscsontját lassan, érzékien simogatta. Azt a szirupos hangot használod – mutatott rá Aidan gonoszul, hangja úgy súrolta az elméjét, mint ahogy a hüvelykujja simogatta a kulcscsontját. A tréfás megjegyzéstől a szíve olvadni kezdett. – Úgy érti, hogy önnek Alexandria művészi munkájára van szüksége. Törődj a magad dolgával, Aidan. Szándékosan flörtölök egy kicsit. Biztosan hallottál már erről a fogalomról, nem igaz? Sőt, azt hiszem, te írtad az erről szóló könyvet. Nem tűröm ezt az ostobaságot – suttogta a hangja az elméjében, a nevetése lágy és provokáló volt. Alexandria felnézett az arcába. Az egy álarc volt, az aranyszemeit még mindig nyugodtan Thomason tartotta. Ő mégis olyan erős intimitást érzett, szinte mintha szeretkeztek volna. Aidan iránti érzései erősek voltak és egyre jobban növekedett minden beszélgetéssel, minden vércserével és minden alkalommal, amikor összekapcsolták az elméjüket.

263

Erre ráeszmélve, félelem tört fel benne, éles és csúnya. Lélegezz, piccola! Mindig elfelejtesz lélegezni. Aidan úgy hangzott, mint aki jól szórakozik, gúnyos hímnek. Alexandria úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja a gúnyos megjegyzést, helyette egy lélegzetelállító mosolyt küldött Thomasnak, amitől ő felkapta a fejét és a heves vágytól és igényektől megfeszülő teste mozdulatlanná merevedett. Thomas élénken tudatában volt annak, hogy Savage, mint egy görög isten állt Alexandria széke mögött, azzal az átkozott állhatatos merev tekintetével és kezeit a vállain tartva, mintha az övé lenne. Azt a halálos merev tekintet egyszer sem véve le róla. Ivan arca nyugtalan volt. Egyfolytában olyan érzése volt, hogy Aidan tudta milyen buja gondolatok járnak a fejében és minden szándékát. Ivott egy korty kávét, hogy megnyugtassa magát. – Talán elmehetnénk reggelizni Alexandria – javasolta azt mézes-mázosan, tudatosan támadva Aidan befolyását fölötte –, és megbeszélhetnénk a részleteket. A merev tekintet sosem ingott meg. – Alexandria most nem tud elmenni. Az orvosok a pihenő óráival kapcsolatban nagyon különleges utasításokat adtak, nem így van Alexandria? Talán figyelembe kéne venni, amikor Ön elhatároz valamit, hogy Alexandria ezt a munkát, amire Önnek szüksége van, egyáltalán el tudja-e végezni. – Aidan ugyanolyannak hangzott – csendesnek, szelídnek, szinte kifejezéstelennek, mintha mindez nem jelentene neki semmit és bármi is a végeredmény, Thomas nem jelent fenyegetést.

264

Mégis, Alexandria megmerevedett a szavaira és közbeszólt volna, ha Savage kezei nem szorítják, így tartva őt vissza. Thomas elégedetten vette észre, hogy a feszültség emelkedik közöttük. A kölcsönös vonzódás, az intenzitás kettejük között félreérthetetlen volt, és utálta azt, tudva, hogy ez fenyegeti a kapcsolatát a lánnyal. De Alexandria nem volt boldog vele és ez jó. Ivan az ő könnyed, kedves mosolyával elmosolyodva előrehajolt. – Alexandria a munkát nem befolyásolja a pihenőidejének korlátozásai. Megállapodtunk és bármi áron hajlandó vagyok megvárni, míg meggyógyul. – Na, ezt kapd ki, Savage – gondolta. Ne gondold, hogy ilyen könnyen félre lökhetsz. Cápatámadás! Vigyázz, cara, feléd úszik. Aidan szándékosan könnyített a hangulaton Alexandria és önmaga között. Alexandria hátranézett Aidanre és látta a nyugodt álarcát. Az aranyszemei soha nem inogtak el Thomas arcáról, de az elméjében hallotta lágy nevetésének visszhangját. A bosszúsága ellenére vele akart nevetni. – Örülök, hogy ezt mondta, Thomas – válaszolta a legsziruposabb hangján, szándékosan bosszantva Aidant, hogy visszafizessen neki. – Az orvosok nagyon gondosak és mivel én felelősséggel tartozom az öcsémért, vigyáznom kell az egészségemre. – Csak kövesse pontosan az utasításaikat – válaszolta Thomas, még közelebb hajolva. – Nem szeretném, ha megismétlődne ez az esemény. Halálra rémisztett. – Személyeskedve kinyújtotta a kezét és megpihentette a lány

265

térdén. Valamilyen oknál fogva, az érintése taszította Alexet. Ivan a másik kezében a kávéscsészét egyensúlyozta, az hirtelen megbillent és a forró folyadék a kezére és a csuklójára ömlött. Egy kiáltással csörömpölve lecsapta a csészét a tálcára, s miközben ezt tette átemelte karját a krémfelfújton. A makulátlan öltönyének ujja szétnyílt és összekenődött ragacsos krémmel. – Ó, Thomas – Alexandria megpróbált felugrani, hogy segítsen neki, de Aidan kezei a helyén tartották. Tudom, hogy te tetted ezt, te neandervölgyi! S egy percig se próbáld meg ártatlannak beállítani a tetted, mert nem fog működni. Szándékosan kellemetlen helyzetbe hoztad ezt az embert. Hevesen vádolta Aidant, miközben keményen küzdve megpróbálta elkerülni, hogy a nevetése bugyogva a felszínre törjön. Tarthatta volna az átkozott kezeit magánál. Aidan az ő haragjával szemben megátalkodottan nyugodt volt. Állandóan megérintesz engem, valahányszor kedved támad. Ez eléggé olyan, mint amikor bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Ne provokáld őt! Akarom ezt a munkát. Az az idióta annyira elbódult tőled, fejre állna, hogy ha azt akarnád. A munka nem megy sehova. Senki sem mondja már, hogy „elbódult”. Egyetlenegy eléggé csípős visszavágás se jutott az eszébe. Aidan minden lelkifurdalás nélkül cselekedett. Ráadásul, hogy növelje forrongó dühét, hallhatta a szórakozásának az összetéveszthetetlen hangját a fekete bársonyos hangjában.

266

– Sajnálom, Alexandria – mondta Thomas megszégyenülten. Azok az átkozott borostyán sárga szemek voltak, minden mozdulatát figyelik, várnak, csak várnak. Az a ragadozó merev tekintet hátborzongató és zavaró volt. Úgy érezte magát, mint egy nyúl, egy farkas zsákmánya. Aztán megint átkozta a saját képzeletét. A legmegnyerőbb mosolyával Alexandriára mosolygott, közben pedig megpróbálta figyelmen kívül hagyni a széke mögött álló férfit. Savage a nemtörődömség látszatát keltette, de Thomast nem csapta be. Akárki is volt ez az ember, olyan erő volt, amivel számolni kell. Ő igényt tartott Alexandriára és egyértelműen eltiltotta Thomast. – Ne aggódjon emiatt, Thomas. A tálca túl közel volt. És az Ön öltönyén esett folt, nem az enyémen. Alexandria hangja annyira megnyugtató és békés volt, úgy tűnt, hogy körülveszi őt, ellazítja. – Alexandria fáradt, Mr. Ivan. Ragaszkodom hozzá, hogy most pihenjen. – Aidan arany merev tekintete megingathatatlan volt. – Bízom benne, hogy most elégedett, hogy nem tartom Alexandriát fogolyként a földalatti börtönömben. – Várt egy kicsit. – És a jövőben, Mr. Ivan, ha szeretne valamit tudni rólam, vagy a személyzetemről, higgye el, egy magánnyomozó csak kidobott pénz. Én szívesen válaszolok bármilyen kérdésére. – A mosolya barátságos volt, de erős. Fehér fogai Thomasban azt az illúziót keltették, hogy becserkészte egy farkas. Egyáltalán nem volt melegség azokban az arany, nyugtalanító szemekben. Thomas talpra állt, gyűlölve a gyomra mélyén kavargó

267

félelmet és azt a megaláztatást, hogy ez az ember rövid úton elbocsátotta, ürügyként felhasználva, hogy mennyire törődik Alexandria egészségével. De ő türelmesebb lehetne. A lány vele akar dolgozni. Egyedül lennének és ott Aidan Savage nem csinálhatná ezt. – Sajnálom, hogy Alexandria iránti aggodalmammal bármilyen kellemetlenségeket okoztam önnek. Nagyon nyugtalan voltam a hogyléte miatt. Figyelmen kívül hagyva Aidan kezeit a vállain, Alexandria felemelkedett vele. – Tisztában vagyunk vele. Bár, higgye el, Aidan egy jó ember, és soha nem ártana Joshuának vagy nekem. Egyáltalán nem kell aggódnia. Thomas átnézett a feje felett, hogy közvetlenül támadja Aidant. – Ó, biztos vagyok benne, hogy igaza van. – Megértette a fattyú, de Alexandria túlságosan is ártatlan volt, hogy felfogja és megértse pontosan milyen ember is valójában Savage. Kellett, hogy legyenek csontvázak a szekrényében, egy vagy két test a múltjában. És Thomasnak szándékában állt, hogy mindegyiket megtalálja. Határozottan, hűvösen a férfire mosolygott, szándékosan fenyegetve. – Mr. Savage és én elég jól megértjük egymást, Alex. Majd később hívni fogom. Alex kikísérte az ajtóhoz. Ahogy megállt a tornácon, megfordult és felemelte a kezét, hogy megérintse a lány arcát, hogy a bőre tényleg olyan puha-e, mint amilyennek látszik. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy a szíve megáll és a lélegzete elakadt. Nő még soha sem hatott rá úgy, mint ő. De éppen amint az arca felé nyúlt, egy dühös zúgást hallott és egy hatalmas fekete méh a semmiből zuhanórepülésben támadt rá.

268

Káromkodva Thomas hátraugrott, rácsapva eredménytelenül a kitartó rovarra. Ahogy leért, a bal lábán kifordult a bokája és majdnem elesett. Alexandria rémülten a kezével eltakarta a száját. Aidan, hagyd abba, azonnal! Nem tudom elképzelni, hogy mivel vádolsz engem – jött ki Aidan ártatlanul a nappaliból. Hangja közömbös, erényes és nyugodt volt. Thomas lemenekült a felhajtón álló autója biztonságába. Fenébe ezzel az emberrel, a fene esne a házba és a fenébe minden kellemetlen dologgal, ami történt! Savage nem fogja elhajtani őt örökre! A járműve menedékéből intett Alexandriának, s örömmel látta, hogy egy kissé szomorúnak tűnt. Majdnem azt kívánta bárcsak hagyta volna, hogy a méh megcsípje, a lány lehet, hogy ragaszkodott volna ahhoz, hogy ápolja őt, amíg teljesen rendbe nem jön. Alexandria nagyobb erővel csukta be az ajtót, mint szükséges volt. – Te vagy a legdühítőbb ember a világon – vádolta a férfit. Aidan felvonta a szemöldökét. – A bosszantó az egyik, de a megnyerő a másik tulajdonságom. – A lassú, szexi mosolya incselkedő volt. Alexandria majdnem elvesztette a gondolatsort, megzavarta az olvadó meleg, amit az a mosoly okozott. Hirtelen fogta magát, kihúzta a vállait és összegyűjtött annyi haragot, amennyit éppen az adott körülmények között kezelni tudott. – Semmi sem megnyerő körülötted. Ez annyira... annyira – Elhallgatott, a megfelelő szó után kutatva, de a szókincse

269

cserbenhagyta őt. Senkinek sem szabadna, hogy ilyen mosolya legyen, mint az övé. – Briliáns! – súgta, kisegítve őt. – Az érzéketlen jutott eszembe. Gyerekes. Minden alkalommal, amikor idejön, így fogsz viselkedni? Alex kezei a karcsú csípőjén voltak, s a zafírszemeiben szikrák villantak fel. Meg akarta csókolni. Az aranyszemei felizzottak és a tekintete a szájára esett. A lány teste, arra a sötét, érzéki pillantásra azonnal válaszolt. Sietve hátrahőkölt tőle, védekezésként felemelte a kezeit. – Ne merészeld, te elmegyógyintézeti szökevény. – Ne merészeljek, mit? – Aidan hangja lágy volt, hipnotikus, csábító. Úgy érezte azok érintését, mintha ujjak simogatták volna a bőrét. Ő sajgott, elolvadt azoktól. – Csak maradj a szoba túloldalán. Komolyan mondom, Aidan. Te halálos vagy. Téged be kellene zárni. – De én nem csináltam semmit – elmosolyodott és lassan feléje lépett. – Még. – Marie! – Alexandria pánikba esve olyan hangosan kiáltott, ahogy csak tudott. Aidan felnevetett, ahogy a házvezetőnő besietett. Kis gyáva, fuss, amíg lehet. Habár egy fél szobányira voltak egymástól és Marie egyenesen köztük volt, Alexandria érezte az ujjainak gyengéd érintését a bőrén, az arcán, a torkán. Azok pille könnyedén egyre lejjebb kúsztak, hogy megérintsék a fájó duzzadt mellét, mielőtt az érzés eltűnik. – Mi az, Alexandria? – kérdezte Marie, kezeit csípőre téve

270

Aidanre meresztve szemeit. Ő nevetve, békítőleg felemelte a kezeit. – Ártatlan vagyok. Tökéletes úriemberként viselkedtem a látogatójával. – Na persze! Kiöntötte Thomas kávéját, elérte, hogy tüsszentsen, tejszínhabbal kente össze és egy méhvel üldözte őt – vádolta Alexandria. Míg Marie azzal küzdött, hogy fapofát vágjon, Alexandria kimondta az utolsó felháborító gaztettet. – És ő tehet arról, hogy a virágaim elhervadtak. – Aidan! – rótta meg élesen Marie, nevetéssel a szemében. Aidan fejét hátravetve most igazán nevetett, aranyszemei izzottak, arca átalakult, szinte kisfiússá a csínytől. Egyik nő sem tudott ellenállni az ő tiszta örömének, a szórakozásának, ami évszázadok óta először volt tapasztalható. Marie sírni akart a boldogságtól, Alexandria egy izgatószer volt, miközben tudta, hogy ő gyakorol ennyi hatalmat, egy ilyen teremtmény fölött. – Alex nem mond igazat. Ivan öntötte ki a saját kávéját és mártotta karját a krémfelfújtba. A közelében se voltam. És a méh valószínűleg csak megtörtént. Hogyan lehetek én a felelős egy rovar vonzalmáért azért az ember iránt? – mondta tágra nyílt szemekkel és ártatlanul nézve. – Ami a virágokat illeti, én csak mogorván néztem rájuk, mert ő annyira ostobán viselkedett az átkozott virágok fölött. – Ostobán? – visszhangozta Alexandria. – Majd megmutatom ki az ostoba, te vadember, vadállat. – Szándékosan elindult feléje, de Marie felemelte az egyik kezét. – Ugyan már, gyerekek. Joshua fent van, és nem akarjuk, hogy harcolni lásson titeket.

271

– Nem szeretnénk, hogy megtudja, hogy a hősének agyaglábai vannak – javította ki Alexandria Aidanre meredve. Akkor a férfi feléje mozdult, előre megfontoltan, becserkészve elsiklott Marie mellett az ő csendes, mozgékony módján, s ettől Alexandria szíve őrjöngve kalapált. A tökéletes szája egy gúnyos mosolyba ívelt. Sietve hátralépett, megbotlott és elesett volna, ha Aidan nem nyújtja ki a kezét és kapja el. – Menekülsz, kis gyáva? – suttogta halkan, incselkedve, közel húzva őt a karjai menedékébe. Marie diszkréten kiment a szobából, a fiatalabb nőt a sorsára hagyva, egy vigyort rejtve a keze mögé, ahogy elment. – Aidan – Alexandria hangjában fájdalom volt. Nem állt szándékában, hogy az ott legyen. Ez volt az igazság, a férfi annyira közel volt, a teste melegével körbeölelte. A szája centire volt az övétől, a szívük ugyanolyan kétségbeesett ritmusban vert. A férfi hüvelykujja az alsó ajkát súrolta, egy könnyed cirógatásban, egy lángot küldve, ami áthatolt a lelkén. Az aranyszemei fogva tartották az övét, miközben lehajtotta a fejét, a szája lassú éhséggel megtalálta az övét, lassan kiélvezve feltárta selymes belsejének minden zugát – hízelegve. Keze lecsúszott a csípőjére, ujjai összeszorultak és magához húzta, a lány puhaságát odaszorította az ő kemény követelődző testéhez. A lányban benne volt az ellenállás nyoma, mintha még mindig a túlélésért harcolna, az önfenntartásának értelme figyelmeztette, hogy veszélyben volt. De a kötelék köztük a közelségükkel, minden vércserével, a köztük lévő heves

272

vonzalommal csak nőtt. Már a lány elméje kereste az övét; lelke érte nyúlt. Még a szíve is ellágyult, hajlandóvá válva. Teste kiáltott az övéért. Csak a feje annyira makacs, megakadályozta, hogy életpárjaként követelje a jogait. A szája arrébb mozdult a lányén, hogy elmélyítse a csókot, a tűz egy hullámával félresöpörte az ellenvetéseit, egyre mélyebbre és mélyebbre húzva az érzékiségbe, az éjszakába, az egész világába, a vérük igényeit követve. – Szent makaróni! – Joshua hangja egyszerre lenyűgözve és undorodva csengett. – Tetszik, ez a sikamlós dolog, Aidan? Alexandria kirántotta magát Aidan karjából és megdörgölte a száját, kétségbeesetten próbálta visszanyerni a lélegzetét. Aidan felborzolta a fiú szőke fürtjeit. – Igen, Joshua, tetszik a dolog, de csak a nővéreddel. Ő különleges, érted. Olyan, mint Alexandria csak egyszer jön az évszázadok során. Joshua egy töprengő vigyorral figyelmesen nézte a nővérét. Egy ördögi fény volt a szemében. – Úgy tűnik, neki is tetszik. – Hát, nekem nem – tagadta Alexandria hajthatatlanul. – Aidan Savage egy bunkó, Joshua. Egy nagy bunkó. A vigyor kiszélesedett az arcán. – Szerette azt – jelentette ki Joshua. – Elég jól kell csókolnod, Aidan. Soha nem engedi meg senkinek, hogy megcsókolja, kivéve nekem. – Josh Alexandria felé fordította az arcát, hogy megcsókolja, ahogy lehajolt, a kis karjával átölelte a nővére nyakát. – Senki más nem csókolhat meg és te sem mást, kivéve Aidant és engem. – Ennek így kell lennie – mondta Aidan önelégülten. – Nekünk különösen ébernek kell lennünk, most hogy Mr. Ivan felbérelte, hogy készítsen neki rajzokat. Olyan különösen

273

nézett Alexandriára. Hajlandó lennék fogadni, hogy meg akarja csókolni. – Ne aggódj, Aidan! Nem engedem neki – mondta Joshua rendíthetetlenül. – Ha elmegy ahhoz a fickóhoz dolgozni, mindenhova követni fogom őket és el fogom érni, hogy távol maradjon tőle. – Hát ez igazán nagyszerű lenne, Josh. – A jóváhagyástól Aidan hangjában a kisfiú büszkén ragyogott. – Nem tudom elhinni – szakította félbe őket Alexandria –, hogy te egy hatévessel folytatsz egy ilyen beszélgetést. – Szorosan magához ölelte kisöccsét és visszatért a melegség, ami már annyira hiányzott neki. Túl sokáig volt távol tőle. De nem olyan hosszú ideig, hogy Josh ne tudna mégis vitatkozni vele. – Én már majdnem hét vagyok. – Az még mindig nem megfelelő. Joshua önelégülten vigyorgott Aidanra. – Ne aggódj! Mindig ezt mondja, amikor nem tud mást mondani és azt akarja, hogy fogjam be. Aidan lenyúlt és könnyedén felemelte a fiút egészen a válláig. – Ez azért van, mert tetszenek neki a csókjaim és egy kicsit ideges. Most megbocsájtunk neki. – Ó, látom én, hogy ez hogyan lesz. – meredt Alexandria kettejükre, de a gödröcskéje megjelent a legnagyobb erőfeszítés vadsága ellenére. – Ti srácok azt tervezitek, hogy összefogtok ellenem. Ők egymásra néztek, miközben váltottak egy mosolyt. – Igen – mondták egyszerre.

274

Alexandriának elszorult a szíve. Joshuának még soha nem volt senkije – de neki se – aki vigyázna rá. Josh sohasem bízott meg senkiben és sohasem nézett fel így senkire. Ő nem tudott segíteni, de örült, hogy Aidan ilyen érdeklődést mutatott iránta. Aidan a szelídségével ellopta a szívét. Joshua volt a mindene. Látta, Aidan a fiú iránti valódi szeretetét, látta, hogy ők egy igazi egyetértést, szoros kapcsolatot alakítanak ki. Kettejüket, így együtt látva érezte, hogy könnyek gyűlnek össze a szemében. – Gyerünk, cimbora, szereznünk kell neked valami reggelit. Mr. Ivan az öltönyén viselve a táplálékát távozott, az a férfi annyira ügyetlen. Látnod kellett volna őt – tájékoztatta Aidan a fiút. Joshua kuncogott. – Kiöntötte az ételét? Aidan könnyedén siklott a konyha felé, mintha Joshua plusz súlya nem is számítana. – Ivan komplett bolond volt. Még Alexandriának is nehezére esett, hogy ne nevessen, nem mintha beismerné. Ő úgy tesz, mintha szeretné a pasast – suttogta, tudván, hogy Alex tökéletesen hallja minden szavát. Alexandria utánuk cammogott, bizonytalanul, vajon Aidannek szüksége volt-e egy másik sípcsonton rúgásra vagy neki, éppen most méltóságteljesen kellene cselekednie és figyelmen kívül hagyni őt. Ez egy nehéz kérdés. Tudok olvasni a gondolataidban. A hangja a fejében olyan volt, mint egy testi simogatás. Alex szemei villámokat szórtak. Meg akarta rúgni – az első lehetőség nyert – a legelső alkalommal, amint odaér. Aidan pontosan tudta, hogy hogyan hatott rá, a gazember. Ezeréves

275

vén playboy. Vadászkutya. Disznó. Megérdemli, hogy megrúgják. Keményen. – Én soha nem öntöm ki az ételemet, Aidan – vallotta be Joshua ünnepélyesen. – Legalábbis most már nem. Csak amikor kisgyerek voltam. – A nővérek nem ugyanolyan hatással vannak a testvéreikre, mint a felnőtt emberekre. Higgy nekem, Alexandria el tudná érni, hogy kiöntsem az ételem. Joshua megrázta szőke fürtjeit. – Kizárt, Aidan. – Pedig igaz, Joshua. Nem akarom bevallani, de ő biztosan el tudná érni. Ijesztő ugye, hogy a nők milyen hatással vannak a férfiakra? – Miért? Ő csak egy lány. – Megdörzsölte orrát és a nővérére vigyorgott. – És ő mindig megmondja, mit tegyünk. – Most rögtön megmondom neked, edd meg a reggelidet és készülődj az iskolába. – Alexandriának az volt a célja, hogy keménynek hangozzon és megpróbált nem nevetni. Joshua túlságosan is koraérett volt – javára. – Veled megyek. Aidan lassan megfordult és figyelmesen nézte a merev aranytekintetével. Alexandria ügyet sem vetett rá, nagyon is tisztában volt vele, hogy Aidan ellenezte, hogy kimenjen. De elhatározta, hogy magabiztos lesz. Nem fogja megváltoztatni egész életét a férfi miatt. Minél jobban megengedte Aidannek, hogy meggyőzze őt arról, hogy mit tud, és nem tud csinálni, annál jobban belehúzta őt a saját világába. – Megyek – ismételte meg határozottan. – Azt hiszed – mondta lágyan, leengedve Joshuát a lábaira. Megborzolta a fiú selymes fürtjeit. – Valakinek vigyáznia kell

276

rád. Joshua és én elhatároztuk, hogy vigyázunk rád, akár tetszik neked, akár nem. Joshua rávigyorgott a nővérére, ártatlanul, kisfiúsan, nem tudva az ellentétekről. – Mert te beteg vagy, Alex. Tudod, mint ahogy te gondoskodsz rólam, amikor beteg vagyok. – Mondta, miközben becsúszott egy magas támlájú tölgyfaszékbe. – Egyszer nagyon, nagyon beteg voltam és soha nem hagyott magamra, még aludni se ment. Emlékszem rá, Alex. – Tüdőgyulladásod volt – erősítette meg lágyan, szeretettel megérintve a vállát. Olyan gyöngédség volt a lány arckifejezésében, Aidan elfordult, hogy megakadályozza magát, hogy a karjaiba húzza. A lány küzdött, hogy emberi maradjon és igazán nem hibáztathatta ezért. A lány egész világa már a feje tetejére állt. Mindenki, aki csak ránézett egy kitalált teremtménynek, a legendás, szörnyű vámpírnak nézte őt, ahhoz képest Alexandria nagyon jól csinálja. – Marie ma reggel palacsintát sütött – mondta Joshua. – Mondtam neki, azt szeretnék, mert az a te kedvenced. Vicces arcokat csinált belőlük. A csapás szinte fizikai volt, egy ütés a gyomorban. Alexandriai elsápadt és hirtelen azon kapta magát, hogy a makulátlan konyha padlóját vizsgálja. Mindez arra emlékeztette őt, hogy rettenetes árat fizetett azért, hogy életben maradt. Kell, hogy legyen olyan mód, ami visszaváltoztatja. Ha egy vámpír vagy egy... egy Kárpátok harcosa át tudta változtatni, akkor a modern gyógyszerek közt kell lennie egy ellenszernek. Ha titokban kutathatna, megtalálná a módját,

277

hogy saját maga vigyázzon Joshuára, Marie vagy Stefan segítsége nélkül és biztosan Aidan nélkül. A férfi túlságosan is nélkülözhetetlenné vált számára. Magán érezte az aranyszemeit, tudta, hogy közelről figyeli, érezte, azt a pillanatot, amikor az elméje összekapcsolódott az övével. Szándékosan ellenállt, érvényesíteni akarta a függetlenségét. Aidan nevetése lágy és gúnyos volt. – Fogsz viselni cipőt, amikor iskolába visszük Joshuát vagy azt tervezed, hogy mezítláb kíséred őt? – kérdezte lágyan, nem törődve az ellenszegülésével. – Nem hiszem, hogy neked jönnöd kell, Aidan. Képeseknek tartom rá magam, hogy elvigyem Josh-t az iskolába. Emlékezned kell, már egy ideje ezt teszem. Aidan felé nyúlt és meghúzta az egyik hajfürtjét. – Igaz, piccola, de nem ez a lényeg. Nagyon gyorsan kellett iskolát keresnem és közben Stefan ellenőrizte le nekem, igazából nem nyílt alkalmam arra, hogy felmérjem magamnak. Ez egy jó lehetőség erre. – Te őrizni akarsz engem – vádolta. Aidan lustán vállat vont. Nem látta értelmét letagadni. – Azt is. Alex egy bosszús pillantást lövellt feléje. Egyszerre könnyek égtek a szemei mögött és ez csak még dühösebbé tette őt. – Nekem nem kell őr. – Én jobban tudom. Megragadta a férfi karját. – Joshua, siess és fejezd be a reggelit, majd fogmosás. Aidan és én beszélgetni fogunk.

278

Gyere be a nappaliba, ha készen állsz a távozásra. – Oké, Alex – válaszolt Joshua. Habár a kis ujjai csak félig érték át a hatalmas csuklóját, mégis kihúzta Aidant a konyhából. – Nem tarthatsz engem rabként Aidan. És tudom, hogy nem védeni akarsz engem vagy biztonságban tartani. Mi bántana engem odakint? Magad mondtad, hogy a vámpírok nem tudnak kint lenni hajnal után. Joshuával el tudok menni egyedül is. – Neked fogalmad sincs, hogy mivel nézel szembe. A fény, még a kora reggeli fény is bántani fogja a szemed és a nap égetni fogja a bőrödet. Különösen neked, sötét szemüveget kell viselned és fokozatosan kell hozzászoknod a naphoz. Az életpárodként felelős vagyok az egészségedért, és a biztonságodért, és nekem minden alkalommal még saját magadtól is meg kell védenem téged. Ha szeretnéd elkísérni Joshuát az iskolába, akkor én is megyek. – Te csak meg akarsz bizonyosodni róla, hogy visszatérek. A jövetelednek semmi köze Joshua iskolájához, vagy a biztonságomhoz. Azt hiszed, hogy fogom Josht és elfutok a legközelebbi repülőtérre. Ha volna egy csöpp eszem, azt tenném. Tudod, te csak maradj itt Aidan és enged meg, hagy gondoskodjak én az öcsémről. Már évek óta csinálom. – A lány kék szemei villogtak rá, tüzes eltökéltséggel és kihívóan. Aidan hagyta, hogy az élvezet lassú, férfias mosolya ellágyítsa a száját. – És nagyon jó munkát végeztél, Alexandria. Joshua egy derék fiú. Mindegyikünknek ellopta a szívét. De én felelőtlen lennék, ha nem kísérném el a fiút, legalább egyszer az új iskolájába. Úgy tűnik, a múltban

279

problémái voltak egy vagy két kötekedő sráccal, s egyértelművé tette, hogy az erő bemutatása igen hasznos lehet jobb kapcsolatok kialakításában. És Stefan hozza a limót köré. – Te nem figyelsz rám, Aidan. – De sikeresen lecsendesítette a haragját. Azt akarta, hogy Joshua boldog legyen. Tisztába volt vele, hogy a régi iskolájában gondjai voltak. Ha azt akarta, hogy egy nagy autó és egy pár nagy felnőtt támogassa őt és egy erős első benyomást keltsen, akkor ki volt ő, hogy megtagadja tőle? – Nem hiszem, hogy kedvellek Aidan. Mindig úgy tűnsz, hogy megkapod, amit akarsz – adta meg magát vonakodva. Ő megborzolta a haját, mint Joshuának. – Szokj hozzá, piccola. Mindenki engedelmeskedik nekem. – Én nem félek tőled, ahogy ők. – Talán nem ugyanúgy Alexandria, de legtöbbször határozottan félsz. Különben nem próbálnál elszaladni tőlem, tőlünk, úgy ahogy teszed. – A kötekedő hang a hangjában olyan érzéseket hozott létre a belsejébe, amit nem akart tudomásul venni. Meg kell szöknie. Ez volt az egyetlen út. Az egyetlen lehetőség. Marie dugta be a fejét az ajtón. – Telefon, Alexandria. A fiatalembered újra – kacsintott. –Nagyon lelkes, bizony ám! – Ő nem Alexandria fiatalembere, Marie – mondta bosszúsan Aidan. – Elég idős ahhoz, hogy az apja legyen. Marie csak nevetett, ahogy visszaindult a konyha felé, figyelmen kívül hagyva a rossz hangulatát. – Halló? – Szándékos rosszindulattal Alexandria olyan édesnek hangzott, amennyire csak tudott, ahogy fogadta

280

Thomas Ivan hívását. – Ó, Thomas! – A szemeivel Aidant figyelte, ahogy kimondta a másik férfi nevét. – Színház? Ma este? Ez rövid határidő és nem tudom, hogy teljesen készen állok-e, hogy egy éjszakát kint töltsek. Aidan könnyedén hallgatta a vonal másik végén a behízelgő, meggyőző hangot. – Mi csak csendesen ülnénk Alex, és utána egyenesen hazavinném. Kora éjszaka. Alex becsukta a szemét. Egy éjszaka távol minden feszültségtől. Egy éjszaka a valós világban. Az ő világában. Ez vonzó volt. És ha elfogadja, legalább megtudná, hogy fogoly-e vagy sem. – Ez csodálatosan hangzik, Thomas. De utána egyenesen hazajövök – nem akarom, hogy az orvos kiabáljon velem. – Aidanre nézett, amikor ezt mondta. Aidan felvonta a szemöldökét, de arca egyébként kifejezéstelen gránit marad. Valamilyen oknál fogva, a szíve egyszerre gyorsabban vert, ez rosszabb volt, mint amikor bosszúsan nézett. Aidan Savage tervez valamit. Nem tudta mit, de biztos volt benne. Letette a telefont. – Színházba megyek– mondta dacosan. Aidan bólintott. – Hallottam. Gondolod, hogy bölcs dolog? A lány vállat vont. – Elég jól vagyok. Az egészségem úgy tűnik, hogy újra a régi. – Ebben a pillanatban Alexandria, nem foglalkozom az egészségeddel – mondta halkan –, csak az övével.

281

Tizenkettedik fejezet

-A

idan, kaphatnék egy kiskutyát? – Joshua Aidan és Alexandria között ült a kocsiban, s gondosan kerülte nővére tekintetét. Alexandria megbántva merevedett meg, állát felemelte. Aidan keze végigsiklott az ülés hátán és könnyedén megpihent a lány tarkóján. Ujjai körülfogták a karcsú oszlopot és lassú masszázsba kezdtek. – Joshua, mókás Alexandriát azzal ugratni, hogy én vagyok a nagyfőnök és felülbírálhatom őt, de mindketten tudjuk az igazságot. Alexandria a nővéred és a gyámod. Miért engem kérdezel egy ilyen kérdésben? – Ah, Aidan – Joshua kezeit bámulta mereven. – Ő mindig nemet mond. Nem így van, Alex? Azt mondja, hogy túl nehéz olyan lakást találni, ahol megengednek egy kölyökkutyát. De mi most veled élünk. Egy kutyus is élhetne itt, nem gondolod? – nézett fel reménykedve. – A házad igazán nagy és én vigyázni fogok rá, kivéve, mikor iskolában vagyok. – Nos, Joshua, nem tudom – válaszolt Aidan komolyan, megfontolás tárgyává téve az ügyet. – A kölykök jelentős

282

mennyiségű gondot okozhatnak. Marie-nek és Stefannak sok teendője van, a háztartással foglalkoznak. Hogy igazságosak legyünk, ki kellene kérni az ő véleményüket is. Nem könnyű meghozni a döntést. Mindenesetre, mielőtt továbbvinnéd a kérdést, úgy gondolom, meg kell beszélni a nővéreddel, mert ő kell legyen az elsődleges kiindulási pont. Joshua megvonta a vállát és megnyerően felvigyorgott Alexandriára. – Ő mindig azt mondta, hogy lehet nekünk, ha találunk egy helyet, ahol megengedik. Alexandria megpróbált összpontosítani, de szemei égtek még a rendkívül sötét napszemüveg mögött is, amely viseléséhez Aidan ragaszkodott. Az autó ablakai is sötétre voltak színezve, hogy segítsenek megállítani a napsugarakat, de mégis úgy érezte, mintha ezer tűvel szurkálnák, mikor a fény megérintette az arcát. Borzasztó volt. És ez azt jelentette, hogy Aidan megint igazat mondott neki. – Még nem vagyunk Aidan otthonában elég hosszú ideje, hogy tudjuk, ott maradunk-e egyáltalán, Joshua. – Nem vett tudomást a nyakán megfeszülő ujjakról. – És nem tisztességes ilyen gyorsan megterhelni Marie-t egy ilyen feladattal. Várjunk és meglátjuk, mi történik. Hamarosan elkezdek dolgozni és mindent a helyére teszünk. Nem mondok nemet. Én csak azt mondom, hogy várnunk kellene még egy kicsit, oké? – De Alex… – Joshua hangjában volt egy panaszos, nyafogó felhang. – Úgy gondolom, Alexandria nagyon fair volt, Joshua – Aidan hangszíne ellentmondást nem tűrően hangzott és Joshua azonnal lecsillapodott.

283

Alexandria különös módon hálás volt Aidannek. Ahogy az általában lenni szokott, Joshua megpróbálta volna addig zaklatni, míg kifárad. De most épp olyannyira fáradt volt, hogy a gondolkozás is nehézséget okozott, de még az is, hogy egyáltalán megfelelően funkcionálni tudjon. Szemei könnyeztek és a tompított napfény a karjait és az arcát égették. Sírni szeretett volna, és a sors ellen sikoltani, amiért ezt tette vele. Egész idő alatt abban reménykedett, hogy Aidan valójában nem mondott neki igazat. Hogy csupán valami fondorlatos indítéka volt, hogy megpróbálja meggyőzni őt és higgyen a férfiban. Hamarosan otthon vagyunk, cara. A szavak az elméjén suhantak át, s bársonnyal és melegséggel burkolták be őt, akár a férfi karjai. – Nem tudom elfogadni ezt – mondta fennhangon, megfeledkezve arról a tényről, hogy Joshua, aki ott ült kettejük között, csupa fül. – Egyszerűen nem tudom, Aidan. Lelkiállapotát jól mutatta, hogy olyasmit is mondott, ami megzavarhatná Joshuát. Mindig nagyon óvatos volt a jelenlétében. Aidan keze lassan lejjebb csúszott a lány hátára, beletúrt selymes hajába, majd összefogta. – Ne aggodalmaskodj annyira. Minden rendben lesz – mondta, könnyedén tompítva a pillanat feszültségét. Az autó megállt és Stefan kinyitotta az Aidan oldala felőli ajtót. Szűretlen napfény ömlött be azonnal, egy forró fénysáv és Alexandria rögtön tudta, hogy Aidan utasította Stefant, hogy az ő ajtaját nyissa ki a lányé helyett. Aidan – mint mindig –

284

védte őt a saját ostobaságától. Annak ellenére, hogy a férfi hatalmas termete a fény legnagyobb részét felfogta és védelmező árnyékot vetett rá, Alexandria összeszorította a fogait az égető érzés ellen. A sötét napszemüveg mögött behunyt szemekkel megpuszilta Joshua feje tetejét. – Legyen szép napod, Josh. Este találkozunk. – Meglepődött, hogy milyen normálisnak hangzott a hangja. – Ott leszel, mikor hazaérek? – kérdezte nyugtalanul. Még mindig utálta kiengedni őt a látómezejéből, attól félve, hogy elveszíti a nővérét. Az utóbbi időben, az érzés, hogy Alexandria örökre eltávolodik tőle, belopódzott az álmaiba – valójában rémálmokba. Karjaival szorosan átölelte a lányt és a vállába temette az arcát. – Mi az, Josh? – Saját félelmeit és fizikális fájdalmait azonnal félresöpörte, hogy megvigasztalja a fiút. – Nem fog veled történni semmi rossz, ugye? – hangja és feszes kis teste elárulták aggodalmát. Alexandria válaszolni akart neki, hogy megnyugtassa, de a szavak megakadtak a torkában és csak nem akartak kijönni. Csupán egy apró, a rémület és a fájdalom közötti kis hang szökött ki. – Alexandriával leszek, míg te az iskolában vagy, Joshua – válaszolta Aidan lágyan. Hanglejtése finom és könnyed volt – lehetetlen volt nem hinni neki. – Nem fogom megengedni soha, hogy bármi vagy bárki is bántsa őt. A szavamat adom erre. És még akkor is, ha – mikor hazaérsz – épp pihenne, egész este fent lesz veled. Nővére karjaiban Joshua szemlátomást megnyugodott,

285

ekkor Aidan megsimogatta a fiú fejét és a gyengédség váratlan rohama mosott át rajta. Joshua a szívébe lopta magát. Azonban a sötét napszemüveg mögött Aidan szemei idegesek, áthatók voltak, s a nyugtalanság egyre növekedett benne. Képes volt elviselni a reggeli fényt, de ez hatalmas erőt követelt tőle, lévén kárpáti, azaz a sötétség teremtménye. – Kettő harmincra otthon leszek – közölte Joshua, mint egy kis felnőtt, majd még utoljára megpuszilta Alexandriát. – Az ebéded – emlékeztette Stefan, s átnyújtotta a fiúnak a hátizsákot, amit Marie szerzett be neki pár nappal korábban. – Köszönöm, Stefan – kiáltotta oda Joshua, miközben egy fiú után szaladt, aki már a barátjává vált. – Jeff! Hé! Várj meg! Alexandria igyekezett szemével követni az útját, de a fény csaknem megvakította őt, úgy érezte, pupilláját megannyi tűvel döfködik, s folyamatosan könnyezett. Nem volt más választása, minthogy szorosan becsukja a szemeit. Felhúzta a térdeit és szerencsétlenül a hátsó üléshez simult. A drága bőrülés finoman ropogott, ahogy Aidan megmozdult, s a lány érezte erős testének melegét és vigaszát maga mellett. Mégis, ő nem akarta a férfi vigasztalását. Nem akart tőle semmit. A férfi megígérte Joshuának, hogy gondoskodik róla, s hogy Alexandria mindig ott lesz a fiúnak. De ő nem tudott szembenézni azzal, hogy olyan élőlény életét élje, aki másik vérén élősködik. Napfény nélkül. Nappalok nélkül. Anélkül, hogy valóban részese lehetne Joshua életének. Halkan felnyögött és kezeivel eltakart az arcát. Stefan becsapta az ajtót, s kizárta a szörnyű fényt. Aidan a lány karcsú vállai köré csúsztatta a karját. – Nem lesz ez

286

mindig ilyen, cara. – És még nincs is reggeli kilenc óra. A nap éppen csak hogy felkelt. – Zokogás vetekedett a torkában lévő gombóccal. – A bőröd lassan meg fogja szokni a nappali világosságot. – Alexandria érezte, ahogy a férfi szája végigsimít a feje tetején. Stefan elindította az autót. – Várj – utasította Aidan és Stefan azonnal engedelmeskedett, s ültében kérdően hátrafordult. Aidan csendben maradt; a környező térséget fürkészte, s szája körüli ráncok kis rosszallást tükröztek. – Talán igénybe vehetnénk a Vinnie del Marco és Rusty szolgáltatásait. Kérlek, hívd ide őket azonnal és utasítsd őket, hogy maradjanak Joshuával mindaddig, míg otthonunk biztonságos falai mögött nem lesz. Egyezz meg az egyik munkatársukkal, hogy Marie-vel maradjon, amikor a teendőit intézi és kérlek, gondoskodj róla, hogy halassza el az intéznivalóit, amelyiket csak lehet. – Hangja kiegyensúlyozott és nyugodt volt, minden aggodalom nélküli, Alexandriát mégis megijesztette. – Mi az? – kérdezte. Stefan nem tett fel kérdéseket. Nyilvánvalóan tisztában volt Aidan utasításainak jelentőségével. – Mondd el! Joshua az én öcsém. Valamiféle veszélyben van? Aidan karja megfeszült a lány körül, miközben az autó elhúzott az iskolától, hogy megakadályozza őt abban, hogy a mozgó járműből kiugorjon és megkíséreljen visszatérni Joshuához. Alexandria küzdött, de a férfi roppant erős volt. – El lesz intézve. – Azt mondtad, hogy a vámpírok nem bírják a pirkadatot!

287

Ki más bánthatná őt? Csak egy kisfiú, Aidan. Hozd vissza őt a házba! – hangja felett elvesztette az uralmat, a hisztéria határán volt. – Joshuának normális életet kell élnie. Semmi sem fogja bántani őt. Vinnie és Rusty fog vigyázni rá, ők nagyon megbízható testőrök. Joshua nem olyan, mint mi, Alexandria. Ő az emberi világban tartózkodik. Nekünk vissza kell térnünk a házba és a hálókamrába mindaddig, amíg a nap le nem megy. A lány utálta a férfi hangját. Olyan megnyugtató, kényszerítő, hipnotikus hatással volt rá, hogy bármit megtett volna, amit a férfi akart. Ésszerű volt, mivel a lány elvesztette maga felett az uralmat. Aidan nem mutatta, hogy észrevette volna a lány erőlködését, hisztériáját. Azt éreztette vele, hogy tiltakozása gyerekes és viselkedése ésszerűtlen. Alexandria vett egy mély lélegzetet és önuralma visszanyeréséért küzdött. – Eressz el, Aidan! Rendben vagyok. – Azt hiszem, egy kicsit hosszabb ideig foglak fogva tartani, piccola. Az elmédben vagyok és tudom, hogy mindkettőnket igyekszel megtéveszteni ezzel a mű-higgadtsággal. Lazíts, most, lélegezz velem és látni fogod, hogy mindenről gondoskodtam már. Intézkedtem felőle, Joshua biztonságban lesz. – Azt hiszem, nem egészen érted – jelentette ki határozottan. – Én vagyok Joshua nővére. Én vagyok az egyetlen, aki eldöntheti, mi biztonságos számára és mi nem. Azt akarom, hogy velem legyen. – Most nem lehet veled, Alexandria. Lehetetlen – válaszolt Aidan türelmesen. Hüvelykujja megtalálta a lány torkán

288

eszeveszetten lüktető pulzusát és gyengéden cirógatta. – Joshua marad az iskolában. – Ez nem a te dolgod. Azt akarom, hogy otthon legyen! – Úgy gondolod, ha vitatkozol velem, a dolgok meg fognak változni? Az vagy, ami vagy, cara mia. Nem lehet tenni semmit. – Amikor Alexandria megpróbált elhúzódni a férfitól, Aidan karjai megakadályozták menekülését. – Ez a felállás nem fog működni, Aidan. Nem vagyok hajlandó hagyni neked, hogy te szabd meg, mit szabad, vagy mit nem szabad tennem Joshuával. Ez nem a te dolgod! – Nagyon dühös volt. Keményen erőlködött, hogy eltávolodjon Aidantől, de egyre inkább érezte a fáradtságot. Aidan keze körbeölelte a nyakát, a mellkasán ringatta a lány fejét, akinek éltető pulzusa a tenyere alatt lüktetett. – Nincs arra lehetőség, hogy tőlem külön élj, Alexandria és a szívedben tudod, hogy ez az igazság. Talán ezért küzdesz olyan kétségbeesetten. Még nem állsz készen arra, hogy lemondj a szabadságodról – Gyűlöllek. – A férfi egyáltalán nem értette. Alexandria egész korai éveitől fogva kénytelen volt átvenni a dolgok irányítását. Mostanra már megszokta. Szerette ezt tenni. Jó volt benne. Hogy valaki más irányítsa a cselekedeteit, hogy valaki más mondja meg neki, hogy mit tehet, vagy mit nem tehet meg, ez borzasztó volt. És félt attól, hogy Joshuát lassan, de biztosan elveszik tőle. Elengedte magát és azt tette, amit Aidan mondott. Belégzés. Kilégzés. Érezte az ismerős nyomást az elméjében és megpróbált ellenállni. Azonban többé már nem volt képes

289

korlátozni őt. A férfi túlzottan otthonosan suhant keresztül az elméjét védő akadályokon és védelmen. Kiüresítette az elméjét és elképzelt egy palatáblát, aztán letörölt mindent, ami azon keresztül átment. Cara, bízz még bennem egy kis ideig. Tudom, mi a legjobb Joshuának. Saját magának kell majd megtanulnia néhány dologgal szembenézni, mint ahogyan azt Marie, Stefan és az ő gyermekeik tették. A testőrök gondoskodni fognak a biztonságáról. Alexandria nem válaszolt. Merre tart az élete? Hogyan válhattak a dolgok ennyire őrültté? Hogyan kerülhettek ki az ellenőrzése alól? Talán Aidan egyszerűen hipnotizálta őt és mindaz, ami megtörtént, csupán egy, a fejében zajló trükk volt. Vagy lehet, az igazság még rosszabb. Ha a férfi egy vámpír, ha a vámpírok léteznek, és a legendák és mesék igazak, akkor a férfi a rabszolgájává teheti őt. Megtehetett vele bármit. Ki kell találnia, hogy Aidan igazat beszél-e vagy ő maga valamilyen varázslat alatt van. Most, hogy maradt, félt, mert minden alkalommal, amikor a férfi aranyló szemei birtoklóan, vágyakkal telten megpihentek rajta, a belseje mintha megolvadt volna, akarta a férfit, s akarta, hogy valaki ilyen erőteljesen érezzen iránta. Szex. Vajon a szex miatt engedte meg a férfinak, hogy megpróbálja elválasztani Joshuától? Istenem, úgy gyűlölte saját magát. Gyűlölte azt, amivé vált. Találnia kell egy orvost. Egy pszichiátert. Mindez nem lehet a valóság. Egy kipárnázott cellában a helye. Szüksége van segítségre. Borzasztóan. Az autó beállt a garázsba, de még mindig nem volt elég

290

sötét az ő sérülékeny szemeinek. Stefan kinyitotta az ajtót és a kezét nyújtotta, hogy segítsen neki. Béketűrően elfogadta, s elhatározta, elrejti, hogy ellenszegülést tervez. Érezte magán Aidan arany tekintetét és az ő mindent látó szemei az arcát kutatták a sötét szemüveg alatt, de nem mondott semmit. Alexandria besietett a házba és háta mögött tudva a napfényt azonnal érezte a megkönnyebbülést. A perzselő forróság eltűnt a bőréről, akárcsak a tűszúrásokhoz hasonló érzés a szeméből. Rájött, hogy a nehéz függönyök be voltak húzva, elsötétítve a belső teret. Beleharapott alsó ajkába, keresztülvágott a házon, bizonytalanul, merre menjen, merre forduljon. Végül elérte a hatalmas elülső bejáratot, de ki már nem tudott menni. Kimerülten és kétségbeesetten összeomlott az ajtónál és védekezően körbeölelte felhúzott térdeit. Féltette a saját józan eszét. A konyhában Aidan hezitált. Követni szerette volna, mégis, furcsán bizonytalan volt, azonban hirtelen félteni kezdte a lányt. Marie és Stefan váltottak egy aggodalmas pillantást. Aidan sosem mutatta határozatlanság vagy bizonytalanság jeleit. Alexandria megrázta a férfi higgadtságát. És ők, bárki másnál jobban tudták, hogy mennyire veszélyes tud lenni éber önfegyelme és feszes önkontrollja nélkül. – Aidan, talán beszélhetnék vele – kockáztatta meg a kérdést Marie. – Annyira meg van ijedve tőlem, még a saját elméjében, ítélőképességében sem bízik. A szívében tudja, hogy mi egyek vagyunk, hogy sosem bántanám őt, de a feje visszautasítja, hogy tudomást vegyen róla. Attól tart, talán megháborodott.

291

– A legtöbb ember soha sem tudná elfogadni azt, amit követelsz tőle, Aidan – tanácsolta halkan. – Fiatal és ártatlan, nem egy félvilági asszony. Eddig nagyon korlátozott volt az élete. Ő Joshuáért él. Attól fél, hogy a fiú el fog távolodni tőle. Szüksége van az érzésre, hogy valamit az irányítása alatt tart. Aidan aranyszemei metszően siklottak rá. – Mit mondasz? – Te nagyon domináns, uralkodó vagy. Utasítod az embereket. Te hozol meg minden döntést. Alexandria meg épp csak igyekszik elfogadni, mi történt vele. Te valamennyiünknél jobban tudod ezt, mégis te még mindig megköveteled tőle, hogy minden alkalommal pontosan úgy cselekedjen, ahogy azt te akarod. Aidan beletúrt homokszínű sörényébe. – Több engedetlenségre adtam neki lehetőséget, mint amit életemben bárkinek is. Te nem érted egy életpár igényeit. Alig tudom irányítani a gondolataimat. Meg kell könnyebbülnöm, Marie, még ha ez durván is hangzik. A bennem élő szörnyeteg minden nappal erősebb. Nem tudom, mennyi ideig tudom sikerrel leküzdeni. – Te vagy az a szörnyeteg, Aidan – válaszolta Marie komolyan. – Alex egy gyermek. Egy megfélemlített gyermek. És jó oka van arra, hogy az legyen. Add meg neki az időt, amire szüksége van, hogy alkalmazkodjon. – És mi van azokkal, akik kutatnak utána? Mert vannak mások. Legkevesebb ketten. Olvastad az újságokat. Azt mondják, egy sorozatgyilkos jár szabadon. De ezek valójában vámpírok. Érzem a jelenlétüket. Őt keresik. Érzékelik, hogy Alexandria egy közülünk és még független.

292

– Ez nem így van. Ő a te életpárod. A véred őbenne folyik, ahogyan az övé benned. Nem lehetséges, hogy valamelyikük is elcsábítsa tőled. Annyi együtt töltött év alatt igen sokat tanultam. A természeted az, ami megvakít téged, Aidan. Ezért van benned az a késztetés, hogy az életpárodat mindig a szárnyad alatt tartsd, hogy jogot formálj rá és védelmezd. Külső megjelenésed ellenére, lényed ezen része vad, és civilizálatlan. Azonban Alexandria alapvetően ember. Nem a néped tagjaként született. Fogalma sincs arról, hogy mi vár rá, hogy mi történik vele. Nem érti még. Aidan sóhajtott és megdörzsölte a halántékát. – Szükségtelenül szenved. Ha teljesen megosztaná az elméjét az enyémmel… – Még nem bízna benne, akármit is tanulna – bizonygatta Marie. Aidan sóhajtva Stefanhoz fordult. – Vissza kell vonulnunk hamarosan a kamrába. Azonban tudod, érzékeltem egy tisztátalan jelenlétét, ami Joshua iskoláját figyelte. Azt hiszem, hamarosan megtámadnak minket. Kérlek, légy óvatos, veszély fenyegethet téged is. Stefan biccentett. – A szükséges hívások már megtörténtek és a biztonsági rendszer a helyén van. Ne aggódj miattunk. Korábban is átmentünk már ilyenen. – Túl sokszor – válaszolta Aidan szomorúan. – Miért maradtatok és választottátok ezt az életet, oly messze a szülőföldünktől, s ami annyira veszélyes számotokra és a fiaitokra is, nem tudom. – Tudod – mondta Marie halkan.

293

Aidan lehajolt és egy szeretetteljes puszit nyomott könnyedén az arcára. – Azt hiszem, igen – ismerte be. – Kérlek, nézd meg, hogy Alexandria kész-e arra, hogy a kamrába jöjjön. Nem szeretném, hogy azt gondolja, uralom őt. Marie bólintott és Stefan követte a feleségét keresztül a házon, nyugtalankodva amiatt, ahogy a dolgok látszólag mentek. Aidan veszélyes, hatalommal teljes volt, inkább vadállat, mint férfi, amikor az előfurakodott. És ő soha nem engedné meg, hogy bárki vagy bármi elvegye tőle Alexandria Houtont. Stefan könnyedén olvasott Aidan védelmező, birtokló testtartásából, amikor közel volt a lányhoz. És Aidan civilizáltságának máza napról napra vékonyodott. Marie és Stefan Alexandria utáni kutakodásának váratlan véget vetett az, amikor a bejárati ajtó mellett ráleltek a kuporgó lányra. Kicsinek és elveszettnek látszott, egy elhagyatott kislánynak, akit elviselhetetlenül meggyötörtek. A térdeit felhúzta a mellkasához, haja körbefolyta lehajtott fejét, elrejtve arckifejezését. Sápadtan reszketett, a Kárpátok népének szörnyű nappali letargiája lassan szivárgott belé, míg el nem hatalmasodik rajta. Egyértelműen rémisztő volt a lány számára érezni, ahogy a teste feletti uralma kifordult, mintha örökre elvesztette volna felette az irányítást. – Alexandria – szólította meg aggodalmasan Marie, s az összehúzódott kis alak felé közeledett –, rendben vagy? Aggodalma őszintének tűnt, de Alexandriának nem voltak illúziói. Marie elsősorban és egyedül Aidan Savage-hez lojális. Bármit is mond neki, azonnal jelentené neki. Alexandria nem emelte fel a fejét. Belsejében félelem vett erőt rajta, attól való

294

félelem, hogy teljesen tehetetlen, hogy csapdába került, egy kusza útvesztőbe, ahonnan sosem szabadul. Aidan nagyon is hatalmas volt ahhoz, hogy küzdjön és valamilyen okból, azt akarta, hogy vele maradjon. – Alexandria? – Marie gyengéden megérintette lehajtott fejét. – Mondd, hívjam Aidant? Alexandria összeszorította a szemét. Aidan. Úgy tűnt, mindig visszatérünk Aidanhez. – Nem, én… én csak mindent olyan… nyomasztónak találok. Én… időre van szükségem, hogy helyére tegyem a dolgokat. – Hangja olyan feszült volt, hogy úgy érezte, nagyon közel van az összeomláshoz, s még megszólalni is félt. Igyekezett megállítani belső remegését, amely azzal fenyegetett, hogy szétrázza. Vajon őrült volt? Elmegyógyintézetben a helye? Meg kell találnia a módját, hogy Joshuát eltávolítsa ezektől az emberektől. Segítséget kellett volna kérnie Thomas Ivantól. De az az igazság, hogy Ivannak reménye sem lett volna soha arra, hogy Aidant legyőzze. Aidan soha nem fogja elengedni őt. Nem tudja, miért, nem értette, hogyan, de az volt a teljes meggyőződése, hogy akár a világ végére is követné őt a férfi. Beleharapott az öklébe, hogy visszatartsa sikolyát. Hogyan is reménykedhetett abban, hogy küzd Aidannel? Egyáltalán életben tudna maradni a segítsége nélkül? Ha bejelentkezik egy kórházba és beismeri a hallucinációit, mi történne Joshuával? Minden előzetes figyelmeztetés nélkül rátört az érzés, a vágy, hogy megérintse Aidant, hogy a férfi odacsússzon hozzá, hogy belépjen az elméjébe. Mindegy, milyen keményen próbálta elűzni a gondolatot, az nem tágított. A lány tudni

295

akarta, hogy Aidan ott van, valahol az ő közelében. Őrület! A saját elméje fordult ellene! Minél tovább harcolt saját magával, annál rosszabb lett. Szüksége volt rá. Szüksége volt megnyugtató érintésére. Marie halkan felkiáltott, mivel Alexandria homlokát vércseppecskék tarkították. A lányt féltve Stefan felé fordult. Azonnal szükségük volt Aidanre. Alexandria elméjében egyértelműen küzdelem zajlott, s ez volt az oka kínlódásának. Marie szeméből könnyek buggyantak, ahogy Alexandria mellé térdelt és vigasztalóan a lány vállai köré fonta karját. Olyan kicsinek, olyan törékenynek érezte, s a teste is olyannyira erősen remegett! Marie attól tartott, hogy széthullik, széttörik millió darabra. – Kérlek, engedd meg, hogy segítsek, Alexandria – könyörgött lágyan a házvezetőnő. – Mit tudsz te tenni? – kérdezte Alexandria reménytelenül. – Mit tudna tenni bárki is? Sosem fog elengedni – nézett fel az idősebb asszonyra szomorúan. – Ugye? Marie hallgatása volt a válasz. Érezte, a lány rettegésében reszket. – Aidan jó ember és csak a te védelmedre gondol. Bízz benne! – Te bízol benne? – Az életem is rábíznám. A gyermekeimét is – mondta Marie komolyan, az igazságnak megfelelően. – Viszont nem ugyanazt szeretné tőled, mint amit tőlem akar, ugye? – kérdezte Alexandria keserűen. – Mindent megtenne, hogy itt tartson engem, akár még azt is, hogy megtéveszt engem, mi a valóság és mi nem az.

296

Minden előzetes figyelmeztetés nélkül talpra ugrott, Marie-t majdnem feldöntve. Majd erejét megfeszítette, hogy kinyissa a bejárati ajtót. Stefan figyelmeztetően felkiáltott. Marie Aidanért kiáltott. És Alexandria felrántotta a nehéz ajtót és kiszaladt a könyörtelen, gyilkos napfénybe. Egyszeriben ezernyi tű döfködte a szemeit és a bőre felhólyagzott, füst örvénylett körülötte, ahogy égett a teste. Nem tudta, hogy fájdalmában sikolt-e, vagy mert Aidan az igazat mondta. Ez a gyötrelmes reakció nem egy hipnotikus sugallat következménye volt. Stefan leszakította magáról az ingét, a lány fejére hajította és karjába emelte az összeomló testet, s rohant vissza a ház biztonságába. Marie hangosan sírt, ahogy aggodalmasan felé nyúlt, de Aidan előbb ért oda, s kihúzta Stefan karjából, hogy a saját mellkasán ringassa a lány testét. Egy pillanatig tökéletes csend volt, ahogy fejét a lány feje tetejére fektette, lehunyt szemekkel, lüktető szívével, sebhelyes lelkével. – Soha többé – sziszegte a szavakat hangosan. Soha többé, cara, nem engedem meg ezt az ellenszegülést. Megismételte a figyelmeztetést a lány elméjében is, igen komolyan, megesküdve rá. Rettegett Alexandriáért és dühös volt saját magára. Érzelmek kavarogtak, és lángoltak fel benne, míg a tűzvész csaknem elszabadult. Alexandria érezte dühét, mely ellene lángolt. A férfi karjai, amelyek őt tartották, olyanok voltak, akár az acélrudak. – Az adósod vagyok, Stefan – mondta egyszerűen. Hangja, mint mindig, szenvtelen és nyugodt volt, ellent mondva szörnyű őrjöngésének, ami akár egy külön élőlény dühöngött

297

belsejében. Megfordult és elment – az ő természetfeletti sebességével, amely mozgás az emberi szem számára csupán elmosódott folt. Alexandria hallotta az alagsor ajtajának csattanását, ahogy beléptek a keskeny csarnokba, ami a hálókamrába vezet. Ellenben Aidan nem csapott zajt. Egyáltalán semmit. Még a lélegzete sem hallatszott. Alexandria teljesen mozdulatlan maradt. Fájdalmai borzasztóak voltak, a hólyagok pedig terjedelmesek és csúnyák. Aidan ügyelt arra, hogy meg ne lökje égett sebeit, ügyelt arra, nehogy bántsa őt. Alexandria aggódott. Tudta, valami szörnyűség fog történni. A mindig hűvös és nyugodt Aidan most baljós érzések forrongó üstjévé vált. Az alagút falainak gránitja elmosódott siettükben, majd Aidan elhelyezte őt az ágyon és elfordult tőle. Alexandria óvatosan felült. – Nagyon mérges vagy rám – mondta halkan. A férfi nem válaszolt, helyette elfoglalta magát azzal, hogy egy achátból készült tálban gyógyfüveket zúzott össze. Alexandria érezte kellemes aromájukat felszállni. Akkor Aidan meggyújtott egy gyertyát és a füst illata elkeveredett a füvekével. Alexandria nyelt egy nagyot és állát dacosan felemelt. – Nem félek tőled, Aidan. Mit tehetsz? Megölsz engem? Azt hiszem, már halott vagyok. Vagy legalább is valamiféle olyan életet élek, amilyet nem akarok. Elveszed Joshuát? Megfenyegeted őt? Bántod őt? Voltam már a fejedben és nem hiszem, hogy ilyen lennél – mondta bátran. Aidan lassan felé fordította fejét, aranyló szemei

298

megpihentek a lány arcán. Hideg futott végig Alexandria gerincén. Ezek a szemek lélektelenek, jéghidegek voltak. – Fogalmad sincs rólam, Alexandria. Nem is vetted a fáradtságot, hogy megismerj. Ne merészelj harcolni velem. Te egy egyszerű zöldfülű vagy, én a népünk őseinek egyike. Elképzelésed sincs arról a hatalomról, amelyet én gyakorolok. Megtehetem, hogy a föld mozogjon a lábad alatt és a villám csapkodjon a fejed felett. A ködöt hívhatom, hogy láthatatlanná váljak. – Semmi dicsekvés nem volt a hangjában, csak a tények. Csak fekete bársony. – Olyan dolgokat tehetek, amelyeket elképzelni sem tudsz. Alexandria érzékelte az állandó kapcsolatot, amit a férfi kovácsolt közéjük és a lány érezte sötét és rettenetes dühét, amely a felszín alatt forrongott. – Amit ma tettem, magamért tettem – suttogta a lány. Aidan felé mozdult, legyőzhetetlen, hatalmas alakja, mely elképzelhetetlen hatalommal bírt, a lány fölé tornyosult. – Elárultál engem. Elárultad Joshuát. Mondtam neked, mi történne, ha kimennél a napfényre. Elhitetted magaddal, hogy ki kell derítsd, igazat mondtam-e. De te már tudtad, hogy ez az igazság. Megragadtad a lehetőséget, hogy elpusztítsd magadat, Joshuát idegenekre hagyva, egy bizonytalan jövőbe taszítva, minden védelem nélkül. – Te megvédenéd őt. – Nélküled, én többé nem létezek. Össze vagyunk kapcsolódva, életre és halálra. Ha te a halált választod, mindkettőnk halála felől döntesz. Alexandria keze remegett, ahogy a haját hátrasöpörte. – Ez

299

nem lehetséges. – Te nem akarod, hogy így legyen – javította ki őt és birtokba vette a lány jobb karját. – Azonban ez így van. Nem hazudok neked, Alexandria. Megengedtem neked egy bizonyos mértékű ellenállást, de csak azért, mert mindez új a számodra. A zselé, amit elkezdett a karján szétkenni, hűvös volt és enyhülést hozott. – Azt mondod, nincs választásom. Hogy sosem volt semmi választásom – kockáztatta meg Alexandria. – A tested és az elméd hozta meg a döntést értünk. Lelked az én lelkem másik fele. Az én szívem a te szíved. Elménk a másik megnyugtatásáért és meghittségéért nyúl ki. Nem vagyunk teljesek, ha egyedül vagyunk. Ugyanannak az egésznek a két fele vagyunk. Ez az igazság, Alexandria, akár tetszik neked, akár nem. Alexandria nyelt egy nagyot és szerette volna lüktető homlokára szorítani az ujjait. – Ez nem igaz. Nem lehet az – utasította vissza hangosan, mert nem akarta, hogy igaz legyen, mert nem hitt a férfiban, sem az ő lidérces világában. – Mit gondolsz, hogy érinthetem meg az égési sérülést, anélkül, hogy szenvedést okoznék neked? Elzárom előled a fájdalmat. Ez a kezelés kínzás lenne a számodra nélkülem. – Ez nem igaz – ismételte meg halkan suttogva. – Elég dühös vagyok az ostobaságod miatt ahhoz, hogy bebizonyítsam a szavaimat, cara. Ne vitatkozz velem! Testem a tiédért kiált. Nem pusztán emberi szükséglettel, hanem egy ősi harcos párja utáni ínségével. Izzok érted éjjel és nappal. Egyedül az hoz megkönnyebbülést a számomra, amikor a népem álmát alszom, öntudatlanul. Ne kísérts engem, hogy

300

bebizonyítsam a szavaimat, mert nem lesz visszaút. Vállait leengedve összegörnyedt, s elfordította tőle az arcát. Aidan érezte saját heves, forrongó dühét kavarogni magában, mely elvegyült testének sürgető követelésével és a kárpáti hím irányítás utáni szükségével. Közelebb hajolt a lányhoz, és most vakmerően nem válogatta meg gondosan a szavait, sem a tetteit, mint ahogy oly gyakran próbálta tenni. – Képtelen vagy egy emberi férfinek megengedni, hogy hozzád érjen. Ellenérzést kelt benned, nem gyönyört és te ezt tudod. Voltam a fejedben, láttam a gondolataidat. Csak utánam sóvárogsz. A képek, amiket a férfi visszapergetett, a lányéi voltak. Forró, erotikus dolgok, melyek felől nem volt valódi ismerete. Dolgok, amelyeket ő még a gondolatát is megalázónak találta. A férfi lábainál térdelt, megérintve őt, szája a férfin mozgott, a férfi teste az övé fölött, rendelkezve vele, hevesen és vadul megszerezve őt. A férfi tudta és kigúnyolta az ő privát, kettejükről szóló fantáziálgatását. – Te ténylege egy brutális állat vagy, aki nem gondol senki másra magán kívül – suttogta, miközben kezeit égő arcára szorította. – És egyáltalán nem érdekelsz. Semmit sem érzek irántad. Aidan keze megragadta és átfogta a lány nyakát, hüvelykujjával kényszerítve állát, hogy felemelje, hogy így találkozzon lángoló aranyszemeivel: – Valóban a rabszolgámmá tehetnélek, Alexandria, megtaníthatnálak téged arra, hogyan szerezz nekem örömöt, sokkalta több módon, mint amennyit te lelki szemeiddel felidéztél. – Hüvelykujját szándékosan pehelykönnyedén húzta végig remegő ajkain.

301

Könnyek égtek Alexandria szemében, mint ahogyan teste is kigyulladt és szükség lüktetett benne. Aidannek igaza volt. Nem voltak gondolatok, sem ellenállás benne, mikor a férfi megérintette őt, csupán egy test volt, amely fuldoklott a vágytól és a felcsapódó lángoktól. Semmi sem maradt belőle, abból, aki volt, vagy amit képvisel. Soha, egyetlen férfi sem volt képes uralni őt korábban. Bármit is tett Aidan Savage vele, ő többé már nem volt Alexandria Houton. Aidan elméje a lányét kereste és mérge azonnal elolvadt. Alexandria közel sodródott a sokkhoz. Túl sok minden történt túl gyorsan az elmúlt pár napban ahhoz, hogy emberi elméje feldolgozhatná. Aidan átkozta a saját testét, szidta, hogy így elengedte magát, mivel fontolóra sem venné soha, amiket mondott, hogy megtesz. Testének minden sejtje a lány után áhítozott és az imént a saját igényeit a lányé elé helyezte. Egyetlen önérzetes kárpáti hím sem tenne ilyet soha. Abban a pillanatban ébredt rá, hogy milyen közel van ahhoz, hogy vámpírrá váljon. Megvetette magát önzőségéért és gyengeségéért, amikor a lánynak ilyen nehéz változáson kellett átesnie. – Cara, sajnálom. Kérlek, ne félj tőlem, ne félj tőlünk. – A szavak, melyeket szólt, legcsábítóbb hangján szóltak, de úgy tűnt, süket fülekre találtak. Alexandria elméje védekezően kikapcsolt, hogy megkímélje a lányt minden további megpróbáltatástól. Elfordította az arcát, belesüppedt az ágyba és magzati pozícióba gömbölyödött össze. Aidan saját magára dühösen állt fölötte és bizonytalanul, mit tegyen, hogy helyrehozza a kárt, amit ostobaságával okozott. Lelkébe vésődött mindörökre, annyira rettegett attól,

302

hogy elveszti a lányt azon pillanatban, amikor kitárta az ajtót és készségesen kiment a gyilkos napfényre. Aidan ellen tudott állni az égető fénynek, mivel az idő múlásával kondicionálta magát erre. Most, évszázadok tanulása után, csaknem korlátlan hatalommal bírt. Egyik ilyen erő pedig a gyógyítás volt. Így lehunyta szemét és kiküldte magát a saját testéből Alexandriáéba, hogy meglelje a borzalmas, igen mélyre vájódott égési sérüléseket és rendbe hozza azokat belülről kifelé. Igen gondos és precíz volt, és amikor befejezte, még egyszer belépett a lány elméjébe. Összezavarodottságot és rettegést talált. Egy mély félelmet a nem teljesen emberi léttől és egy bizonyítási vágyat, hogy ő mégis az. Nem találta nyomát olyan szándéknak, mely szerint meg szeretné ölni magát. Egyszerűen csak be akarta bizonyítani, hogy a férfi egy hazudozó, aki becsapta őt és elhitette vele, hogy már nem tud visszalépni a saját világába. Ezt akarta, annyira nagyon akarta. Elnyúlt mellette, s kimerült testét behúzta védelmező karjaiba. Alexandriának volt oka félni tőle. Olyan dolgokat követelt tőle, amikről a lánynak elképzelése sem volt és olyan érzéseket ébresztett benne, amikre még nem állt készen. Az intenzív szexuális érzések csak nyugtalanítóak, zavaróak voltak a számára, olyannyira, hogy el akart tőle futni. Megpihentette állát a lány fején és megcirógatta selymes haját. Aggasztotta Alexandria néhány őrült ötlete, hogy elmegy emberi orvoshoz, hogy meggyógyítsa őt. Bármit, csak ne maradjon a férfival. Ez valamilyen szinten sértette őt, de többnyire mulattatta, hogy a lány azt gondolta, legyőzheti őt,

303

túl tud járni az eszén. Alexandria olyan elszánt volt. Csodálta ezért. – Csak időre van szükséged, piccola. Sajnálom, hogy ilyen ügyetlen módon kezeltem ezt a helyzetet. Egyetlen mentségem, hogy aggódtam a biztonságodért. – Aidan tudta, hogy a lány hallja őt, de ő nem válaszolt. Nem igazán számított arra, hogy válaszolni fog, de szorítása kicsit feszesebbé vált. Aludj most, Alexandria, aludd népem gyógyító álmát. Szunnyadj mélyen! Aidan nem kockáztatott, nem adott választási lehetőséget. A férfi akarta őt, távol a lány saját elméjétől, távol gondolatainak és félelmeinek szörnyű csatornájától.

304

Tizenharmadik fejezet

A

idan teste lángolt, mikor felébredt. Nem a táplálék iránti kényszerrel, nem a vérért való szükséggel, ami mindig ott volt vele, hanem éles, sürgető vággyal, ami nem hasonlított semmihez sem, amit valaha is tapasztalt. Hangosan felnyögött. Mellette, Alexandria mély álomban feküdt. Sápadt volt, a haja mindkettőjükön szétterült, összekötve őket. Akarta őt. Kellett neki. Ha még egy pillanatig mellette marad, képtelen lesz megállítani önmagát, hogy a magáénak követelje őt. Elugrott tőle, mintha megégette volna, a bőre fájt, izzott, égett. Halkan káromkodott. Hogy tudja táplálni ebben az állapotban anélkül, hogy a helyzet erotikussá és vaddá válna? A benne élő vadállat még mindig felbőszült és vad volt, üvöltött a lányért. Éhezett. Szűkölködött. Nem hallgatott a logikára, csak a nehéz, véget nem érő magányos fájdalomra, ami napról nappal egyre könyörtelenebbé vált. Remegő kézzel túrt bele hajába. A helyzet most robbanékony volt. Nincs rá mód, hogy ellássa őt a vérével, anélkül hogy a testét ne követelné. De azok után, ami korábban

305

történt, tudta, hogy több időre van szüksége. A vadállat tombolt benne és nem tudta tovább irányítani. Marie hitte, hogy képes rá. Bízott benne. De ő nem ismeri a Kárpátokból származó férfiak igényeit, a forróság erősödését a társak között. Nem tudja, milyen közel az átváltozás. Újra hangosan felnyögött és elfordult az ágyán fekvő mozdulatlan alaktól. Az ő odújában. Megrándult, amikor a szó bevillant az elméjébe. A fenevad uralkodóbbá vált. Az irányítására és ellenőrzésére az egyetlen mód az, ha egyesül az életpárjával, s hagyja, hogy a szelídsége, a fénye, elvezesse a lelkében egyre terjedő sötétségtől. Összetakarított, mielőtt felébresztette a lányt, gondosan felöltözött – egy puha selyem ingbe és fekete nadrágba – reménykedve, hogy egy régi világ eleganciája fokozza a vonzerejét. Hosszú haját összefogta a tarkójánál. A nyakánál nyitva hagyta az inget, mert neki több gondja volt azzal, hogy lélegezzen, mint hogy szexi legyen. Amikor elküldte elméjét, hogy felébressze őt és nézte, ahogy először fellélegzik, teste olyan intenzitással keményedett meg, hogy ismét káromkodott. Érezte, hogy verejték csorog le a mellkasán és lejjebb a lábai között. A lány nyújtózkodott, a teste érzékien mozgott a takaró alatt. Aidan úgy érezte, hogy mindjárt szétreped. A lány nyelve megnedvesítette száraz ajkait, otthagyva őket csillogva és hívogatva. Hogy ne is lássa becsukta a szemét, de érezte az illatát, hallotta a lepedő susogását. Alexandria lassan felült, összezavarodott. Volt egy erotikus álma élénk képekkel. Kezek a mellein, egy száj érinti az övét,

306

ujjak mozognak benne, majd egy kemény, agresszív test leszorítva betakarja az övét. A teste fájt a szükségtől, sóvárgott az érintésére. Fészkelődött, érezte a krémes meghívást, ami kiáltva, hívogatva, csábította őt. Kinyitotta a szemét – és a szobán keresztül Aidan mereven bámuló forró arany tekintetével találkozott. Veszély. Látszott a férfi faragott vonásain, a szemei intenzitásában. Teljesen mozdulatlan maradt, nem vette le a tekintetét az őt figyelő ragadozó lényről. Még lélegezni is félt. Ha megmozdulna, ha sóhajtana, rajta lenne. Érezte azt, tudta az erotikus álom az övé volt, tudta, hogy a férfi önuralma törékeny és hogy az ösztöneivel harcol. – Tűnj innen, cara mia! – suttogta rekedten. A hangja bársony érdessége olyan érzést keltett, mintha egy nyelv nyalogatná az érzékeny bőrét. – Menekülj, amíg tudsz. Mintha vörös lángok lobbantak volna a férfi aranyszemében és izzadsággyöngyök pettyezték a homlokát. Izmai kidagadtak az erőfeszítéstől, hogy mozdulatlan maradjon. Oda akart menni hozzá, hogy megnyugtassa – vagy még jobban feltüzelje, és fenébe a következményekkel. Teste tűzben égett, egy élő, lélegző láng, ami majdnem kiszökött az irányítása alól. Csak a félénksége volt az, ami megakadályozta őt abban, hogy tovább csábítsa. A saját félénksége és a saját félelme. Legurult az ágyról és futva elmenekült, mintha hét démon lenne mögötte. Saját magától még inkább távol akart kerülni, mint Aidantől. Mögötte Aidan olyan mozdulatlanul állt, mint egy szobor.

307

Félt, ha megmozdul, lehet, hogy a fájdalomtól, a szükségtől összetörik. Már nem bírja sokáig. Isten segítse mindkettejüket, ha nem jön hozzá a lány hamarosan. Alexandria lassított, amint az alagút biztonságában volt. Még érezte Aidant az elméjében, érte nyúlt és hívogatta. Megízlelhette a csókját, érezte, ahogy megérinti. Becsukta a szemét és nekidőlt a sziklafalnak támaszért. A lábai olyanok voltak, mintha gumiból lennének, nem voltak hajlandóak még egy lépést tenni. Akarta a férfit. Nem egy édes, szelíd vágyódással, hanem egy vad, tomboló szükséggel, forró szexre vágyva. Megrázta a fejét és próbált a gondolatoktól megszabadulni, azonban a képek kigúnyolták. Felment a lépcsőn, hálásan, hogy Joshua nem láthatja. A zuhany nem enyhítette az éhségét, nem mosta el Aidan érintését vagy a gazdag, fűszeres ízét. A forró víz lefutott a bőrén, a mellei halma közt, a hasán, a rövid szőke tincsei közé, csak arra szolgálva, hogy fokozza az érzékenységét. Harcolnia kellett a kényszerrel, hogy Aidant hívja. A teste minden folyékony forróságával és lüktető vágyával sajgott érte, szüksége volt rá. Hívni akarta őt, hogy szüntesse meg ezt a fájdalmat. Szüksége volt rá, hogy érezze a száját a bőrén, a kezét a testén. Szüksége volt rá, hogy magában érezze, egy vad, erőteljes egyesülésre vágyott, ami az örökkévalóságig tartana. Aztán eszébe jutottak a szavai. A rabszolgámmá tehetnélek. Elérhetné, hogy olyan dolgokat tegyen, amit még soha sem képzelt el. Nos, ő most elképzelte őket. Hogy érte el, hogy lássa a képeket?

308

– A fenébe, Aidan! Légy átkozott, amiért ezt teszed velem! Felemelte az arcát a vízsugárba és bezárkózott előle. Hallotta, a kétségbeesett kiáltásának visszhangját, a sebesült állat üvöltését és a vadász morgását, aki elszalasztotta a zsákmányát. A férfi nélkül az elméjében csökkent a szörnyű sürgető érzés, hogy táplálja a saját éhségét. Nem múlt el teljesen, de helyette az igazi éhség kúszott be. Sápadt volt, és táplálékra volt szüksége. Szüksége volt a férfire. Egy nem túl nőies káromkodással felöltözött – egy farmerba és egy bordás felsőbe – és elindult a hálószobája melletti nappaliba. Úgy volt, hogy az lesz a stúdiója. Már berendezve találta, Marie és Stefan – nyilvánvalóan Aidan utasítására – megvásárolták neki a kellékeket. Kiváló minőségűek voltak, amiket azelőtt soha nem engedhetett meg magának. Általában soha nem fogadna el egy ilyen pazar ajándékot, de benne élő a művészt izgalomba hozta az eszközök szépsége. Már azelőtt meghallotta Joshuát, hogy a fiú keresni kezdte volna őt. Miután hazajött az iskolából Stefannal nevetett a nappaliban, majd aprósütemény fölött csevegett Marie-vel a konyhában. Alexandria egyszerre volt boldog és szomorú. Joshuának szüksége volt társaságra és az idősebb házaspár valódi szeretetet mutatott iránta, de szomorú is volt, mert az öccsével a kapcsolata megváltozott, többé már nem hagyatkozna csak rá. Mire felrohant a lépcsőn, féktelenül kiáltozva utána, visszanyerte a lélekjelenlétét. Joshua a karjaiba vetette magát, ő felkapta és forgott vele körbe-körbe, amíg a szédüléstől

309

boldogan sikoltott – Nézd ezt a sok cuccot! – kiáltotta vidáman, mutatva neki a kincseket. Joshua kidüllesztette a mellkasát. – Segítettem kiválasztani őket. Aidan és én elmentünk vásárolni. Megmutattam neki azokat a dolgokat, amiket mindig is kiválasztottál, és amiket visszatettél. Mondtam neki, hogy azért nagyon szeretted volna őket. Jól szórakoztunk, amíg neked vásároltunk. Aidan azt mondta, hogy ez egy nagy meglepetés. Magához ragadott egy doboz szénceruzát, s egyszerre nehéznek találta, hogy lélegezzen. – Ő volt, tényleg? Mikor csináltátok ezt? Joshua rávigyorgott. – Néhány nappal ezelőtt. Amíg te annyira beteg voltál. Kiválasztott néhány új ruhát is. Nézd meg a hálószobád szekrényében. Látnod kellett volna az eladónőt. Úgy nézett rá, mint... – El tudom képzelni – vágott közbe Alexandria szárazon. Majd követte az ugrándozó Joshuát vissza a hálószobájába. – Aidan mindenre gondolt. Azt mondta, amikor egy nő annyira gyönyörű és olyan jó, mint te, ennyire megbetegszik, egy férfinak bármit meg kell tennie, amivel jobbá teheti a dolgokat számára. Joshua feltépte a dupla szekrényajtókat, amikhez még sosem nyúlt, mivel csak a komódot használta a farmerjei és a felsői számára. Alexandriának egész életében soha nem volt még annyi

310

ruhája, hogy kitöltsön egy ilyen méretű szekrényt, az mégis zsúfolt volt ruhákkal – kabátok, szoknyák, nadrágok és blúzok. Megharapta az alsó ajkát és megérintett egy hosszú, fekete estélyi ruhát. Azt egy híres tervező készítette. Leejtette a kezét maga mellé. – Miért tette ezt? – suttogta hangosan Joshuának, miközben a fejében is megismételte, Miért csináltad ezt? Ez csak pénz, cara mia. Nincs semmi másom, amit használhatok, hogy megfizessek a bűneimért. Aidan magányosnak, elveszettnek és nyúzottnak hangzott. Váratlanul könnyeket érzett a szemében. Benne minden oda akart futni hozzá, megvigasztalni, de a szavai reggel óta folyamatosan a fejében visszhangzottak, ezért erősen bezárta az elméjét a trükkjeitől. A rabszolgája lehetne. Ez soha nem történhet meg. – Ah, nővérkém, ne sírj, mint egy gyerek – rótta meg Joshua. – Aidan azért csinálta, mer' akarta. Látnod kell az összes szép játékot is, amit nekem vett. Tudod, megkérdeztem Marie-t és Stefant a kiskutyáról – hogy szerintük mennyi munka lenne vele. – Kitartó kis ördög vagy, ugye? Határozottan becsukta a szekrényajtókat az új ruhákra, s eltökélte, hogy soha nem fogja viselni őket. – Aidan azt mondja, fizeti a tartását – idézte boldogan Joshua. Alexandria vett egy mély lélegzetet. – Ő tudja. A második gondolata rögtön az volt, hogy viselni fogja

311

ezeket a ruhákat. Mindet az utolsó darabig. Viselni fogja, amikor együtt dolgozik Thomas Ivannal. Amikor Thomas Ivannal jár. Amikor teljesen és őrülten szerelembe esnek Thomas Ivannal. Egy pillanatig érezte Aidant megmoccanni az elméjében, azzal a fajta mozgással, ahogyan egy nagy dzsungelben élő macska vadászhat, amikor becserkészi a zsákmányát – egy egyszerű fodrozódás volt, aztán eltűnt, mintha sosem létezett volna. Vajon csak ő képzelte? – Hagyd abba, hogy állandóan rá gondolsz! – csattant fel magára, dühösen, hogy az elméje nem hajlandó távol maradni tőle. Joshua tágra nyílt szemmel nézett fel rá. – Kire? A kiskutyára? Miért? Már találtál egyet? Az egy fiúkutya? – Valahol errefelé határozottan van egy fiú vadászkutya – felelte mogorván. Aztán megunhatatlanul, megborzolta Joshua fürtjeit. – Csak vicceltem, Josh. És nem, nem találtam még kiskutyát. Emellett még nem is döntöttem. Biztos szeretnék lenni benne, hogy tényleg boldogok vagyunk itt, mielőtt egy ilyen végleges döntés hozunk. – Én boldog vagyok itt – mondta azonnal határozottan Joshua. Alex megölelte őt. – Örülök, hogy boldog vagy, kishaver, de nem vagyok olyan biztos benne, hogy én is. Sokkal nehezebb a felnőtteknek alkalmazkodni ahhoz, hogy együtt éljenek, mint egy gyereknek.

312

– De Marie és Stefan olyan klasszak, Alex, és Aidan a legjobb. Segít nekem a házi feladatban. Egész idő alatt beszélgetünk. Ő annyira jó fej. És azt mondta... – Most nem akarom hallani mit mondott, oké? Nekem dolgoznom kell drágám, emlékszel? Pénzt kell keresnem, hogy enni tudjunk. – De Aidannek rengeteg pénze van, és azt mondta, ha nem akarsz, akkor nem kell dolgoznod. Alex lassan engedte ki a lélegzetét, hogy visszafogja az indulatait. Elege volt abból, amit Aidan mondott. Rosszul volt attól, hogy az elméjében volt, elfoglalva minden ébren töltött pillanatát. – Szeretek dolgozni, Josh. Most keress valami csendes elfoglaltságot, és spuri. Josh grimaszt vágott, de gyorsan elhelyezkedett a nővére régi színes tollkészletével és egy vázlattömbbel. Könnyen visszatértek a megszokott rutinhoz. Időnként kikérte Josh véleményét egy ötletről, és Josh néha megmutatta neki a rajzait. Alexandria úgy érezte, hogy azok egy hat évestől, nagyon jók voltak. Néha itt-ott kijavított egy-egy vonalat, amikor megkérte, de leginkább arra biztatta, hogy csinálja úgy, ahogy ő akarja. Egy rövid ideig, úgy érezte, mintha ő és a világa ismét normális lenne. De Aidan mindig jelen volt. Érezte, hogy az elméje ráhangolódik a férfiére, utánanyúl, hogy megtalálja őt. A fülei a gyönyörű hangjának dallamára figyeltek. Azon kapta magát, hogy kifejezéstelenül bámul maga elé a papírra és valójában kétszer is lerajzolta az arcképét. Mindkét alkalommal gyorsan

313

széttépte, mielőtt Joshua észreveszi a megszállottságát és ugratni fogja miatta. Megpróbált nem odafigyelni Joshua szívverésére, az ereiben futó vérének áramlására. Úgy tett, mintha nem vette volna észre, hogy Marie pulzusa mennyire lenyűgözte őt, amikor a házvezetőnő vacsorázni hívta Joshuát. Figyelmen kívül hagyta az emlékezetes ízt a szájában, Aidan érzését az ajkai alatt, ahogy a teste vonaglott a férfién, a sóvárgást. Felnyögött és megpróbált elfordulni egy másik képtől, amit róla rajzolt. A szája annyira érzékien volt beállítva, hogy csábító vonala úgy tűnt, hogy kigúnyolja, csalogatja őt. Tiszta kísértés. Egyik ujjával megérintette az annyira tökéletesen kidolgozott szájat. – Nem engedem, hogy ezt tedd velem – suttogta halkan. Annyira nagyon akarta a férfit. Szüksége volt rá, hogy megvigasztalja, hogy ennek a tébolyult világnak és őrületnek értelme legyen. Szüksége volt rá, hogy elvegye a gyötrő, ijesztő éhséget, ami megakadályozza, hogy teljesen kiélvezhesse Joshua társaságát. Legfőképpen rá volt szüksége, hogy egyesüljön a teste az övével, érezze, hogy a szája és a kezei elveszik a szörnyű tüzet, az ürességet. Szüksége volt rá, hogy a szíve ugyanolyan ritmusban dobogjon, mint az övé, elméje megszállja az övét, a végső intimitásra, ami összekapcsolja őket, megosztva minden vad fantáziát, miközben a férfi teste birtokba veszi az övét. Ezen az estén mindent úgy csinált, ahogy mindig is szokta, segített Joshuának a házi feladatban és úgy tett, mintha élvezné a műsort a televízióban. Közben a nagyképernyős tévé

314

fontosságáról vitatkoztak. Stefan Joshua mellé állt, mondván, hogy az öreg szemeinek szükségszerű. Marie Alexandriával értett egyet, hogy a pazarló életmódban ez volt a legújabb. De az ereikben száguldó vér olyan volt, mint egy szimfónia, elnyomta a műsor hangját és ez Alexandriát félelemmel töltötte el, féltette őket. Megpróbálta élvezni, ahogy Joshuát lefekvéshez készíti, felolvas neki, s egy rövid párnacsata után betakarja. Mindig is szerette az esti együtt töltött idejüket. Joshua mindig annyira tiszta és édes volt. De a szívének hangos dobogása most megzavarta az élvezetét és úgy érezte, csapdába esett egy rémálom közepén. Alexandria azon az éjszakán gondosan készülődött a Thomas Ivannal való találkozóra. De ahogy a ruha a bőrére csúszott, érezte, a meleg bársony gyengéd érintését. A kezei remegtek, ahogy feltűzte a haját. Nem látta Aidant azóta, mióta korábban elmenekült tőle. Mindig a közelben érezte, de a férfi ügyelt arra, hogy elkerülje őt. Ahelyett, hogy hálás lenne ezért, jobban belegondolva, inkább lehangolt volt. Lehet, hogy nem számít, hogy egy másik férfival megy el. Talán nem is érdekli. És miért is kellene? Nem akarta, hogy a férfit érdekelje. Egy ember férfit akart találni, csak egyet, akihez vonzódhat. Akibe szerelmes lehet. Nem megszállottan és vadul, hanem gyengéden és szeretetteljesen. Egy embert, normális férfit. Megvizsgálta a körmeit. Korábban kétségbeejtően zömökek voltak, most hosszúak és gyönyörűek, jól ápoltak, szinte olyan volt, mintha már azokat egy manikűrös szakszerűen megcsinálta volna. Még a haja is vastagabbnak, fényűzőbbnek látszott, a szempillái hosszabbnak és vastagabbnak. A bőre

315

viszont, sápadt volt, szinte áttetsző. Sóhajtva nézett a tükörképére. Ugyanannak tűnt, de mégis más volt. Több... Nem tudta pontosan, hogy mivel. Csak több. A ruha úgy tapadt rá, mint egy második bőr, kihangsúlyozva a melleit és vékony derekát. Mintha kifejezetten neki tervezték volna. Végigsimított a puha anyagon egészen a combjáig. A szíve a torkában dobogott, amikor felnézett és a tükörből Aidan aranyszemei néztek vissza rá. Ott állt mögötte, magas, erős testfelépítésű váza, a szőke szexi külsejével kiegészítve a sajátját. Megízlelhette őt a szájában. A kép a tükörben erotikusnak tűnt, Aidan nagyon izmosan és magasan, ragyogó, éhes szemeivel, míg Alexandria karcsún, alacsonyan és sápadtan. – Gyönyörű vagy Alexandria – mondta lágyan. A hangja lenyűgöző volt, ugyanazzal a meleggel suttogott a bőre fölött, mint a bársony ruha. Nem tudott olvasni az arckifejezésében, csak érezte az olvadt aranytekintetét. – Én… én nem leszek kint sokáig – dadogta, mint egy akaratos tinédzser. Aztán bármit megadott volna azért, hogy visszavonja a szavakat. Aidan nem mosolygott, nem változtatta meg az arckifejezését. Alexandriának hideg borzongás futott végig a gerincén. S egyszerre az engedetlensége hülyeségnek tűnt, mint felingerelni egy tigrist. Az a rezzenéstelen merev tekintet. Vajon hagyja elmenni? Néhány perccel ezelőtt még lehangolt volt, mert azt hitte, nem érdekli a férfit. Most meg nem akart mást, mint futni az életéért, s távol lenni tőle. Aidan lassan megrázta a fejét.

316

– Dio, Alexandria. Te még mindig szörnyetegként gondolsz rám. Nagyon ügyelj arra, piccola, hogy ne te hozz létre egyet. – Olyan halkan ment ki a szobából, mint ahogy belépett. Alexandria reszketett a fenyegetéstől. Megérintette a száját. Aidan azt bámulta. Ajka annyira bizsergett, megesküdne rá, hogy érezte a szája érintését az övén. Becsukta a szemét, ízlelgette az érzést, aztán átkozódott, hogy ilyen könnyen irányítja. Ő ember. Ember! És elhatározta, hogy ez így is marad. Felszegte a fejét. Nem hagyja, hogy befolyásolja a férfi szexepilje és nem fogja megfélemlíteni a fenyegetéseivel. Bebújt a cipőjébe és királyian lesiklott a lépcsőn. Thomas pontosan érkezett és a nappaliban várt a lányra, hálás volt, amiért Aidan Savage úgy döntött, hogy nem erőszakolja rá a jelenlétét. Lélegzete elakadt, amint Alexandria belépett. Úgy tűnt, egyre szebb, valahányszor látja őt. Elkápráztatta, kísértette, behálózta, amíg semmi másra nem tudott gondolni, csak rá. S ennek következményeit a munkája sínylette meg. Róla ábrándozott, amikor a történetsorozatot kellett volna befejeznie a legújabb videojátékához. Még éjszaka is róla álmodott és mindent meg fog tenni, hogy ezek a forró, erotikus álmok valóra is váljanak. – Thomas, ez olyan jó ötlet volt – köszöntötte őt olyan hangon, amely úgy tűnt, hogy egyenesen behatol a szívébe és megmozdít egy választ valamivel lentebb a testében is. S akkor megérezte a súlyát azoknak az átkozott aranyszemeknek. Könyörtelenek voltak. Irgalmatlanok. Látták a reakcióját és elátkozták őt ezért. Aidan Savage megtévesztő

317

lustasággal ácsorgott az ajtóban, csípőjét nekitámasztva a falnak, karjait összefonva a mellkasa előtt. Nem mondott semmit. Nem is kellett. A puszta jelenléte is rémülettel töltötte el Thomas lelkét. Thomas megfogta Alexandria kabátját, ráterítette, s közben belélegzett a parfümjébe. – Bámulatosan néz ki, Alexandria. Senki sem venné észre, hogy beteg volt. Aidan ekkor megmoccant, az izmok puszta hullámzása egy halálos ragadozóra emlékeztettek. – Ennek ellenére ő nagyon beteg volt, Ivan. Bízom benne, hogy gondja lesz rá, hogy jól legyen, és korán hazatérjen. Thomas nyájasan mosolygott, kedvességet sugározva. Fenébe ezzel az emberrel, ő nem egy tinédzser, aki az első partnerét kíséri a bálba. Szándékosan megfogta Alexandria kezét, tudva, hogy ez bosszantja a szőke házőrzőt. – Ne aggódjon, Savage. Nagyon jó kezekben lesz – válaszolta, miközben sürgette a lányt az ajtóhoz, alig várta, hogy távol legyenek Savage-től és az ő élő, hatalmas házától. Alexandria készségesen ment vele, látszólag olyan lelkesen, mint Ivan. Kint az éjszakában megállt és vett egy mély lélegzetet. – Aidan egy kicsit elsöprő tud lenni, ugye? – mondta mosolyogva. Felülmúlta a csillagokat. Szabadság. Áldott szabadság. Abban a pillanatban nem számított, hogy Ivan mosolya még mindig egy cápa fogsormutogató vigyorgására emlékeztette, vagy hogy hallotta szíve minden egyes dobbanását pontosan olyan hangosan, mint Joshuáét, vagy ami még rosszabb, hogy érezte az izgalmát.

318

Végre távol volt Aidan Savage-től és a befolyásától és jelen pillanatban ez volt minden, amivel törődött. – Elsöprő? Ezt ön így hívja? Ő teljesen hatalmaskodó. Az az ember úgy viselkedik, mintha a tulajdona lenne – tört ki Thomas. Alex lágyan nevetett. – Meg lehet szokni. Nem tehet róla. Megszokta, hogy parancsokat osztogat. Ön valószínűleg tudja, milyen érzés – tette hozzá pajkosan. Ivan azon kapta magát, hogy vele nevet, megnyugtatta, ahogy elindultak a várakozó autóhoz. Szándékosan egy limuzint bérelt és sofőrt, hogy hagyja békén, akármi is történik később a hátsó ülésen. – Hozzáfogtam a vázlatokhoz Thomas – mondta Alex –, de nem adta meg pontosan, hogy milyen karakter-jellemvonások fontosak különösen az Ön számára. Azt hiszem, előre el kellene döntenie, milyen egyéni ábrázolásokat akar, ahelyett, hogy az egészet rám bízná. – Jobban kedvelem az ön ötleteit – mondta Thomas, saját maga kinyitva az ajtót a lánynak. Maga akarta csinálni és ez meglepte. Az idő legnagyobb részében a kis szívességek, amiket véghezvitt, csak a hatás kedvéért voltak. De Alexandria Houton kísértő volt. – Az a ház nem zavarja Önt? Alex felemelte a szemöldökét. – Zavar? A ház? Az gyönyörű. Minden gyönyörű benne. Miért kérdi? – Néha úgy érzem, mintha engem nézne, várva a maga

319

idejére és gyűlöl engem. – Túl sokat játszott a saját videojátékaival, Thomas. Milyen élénk fantázia. Nevetése átsiklott rajta, megérintve őt olyan helyeken, ami többnyire a nemi kapcsolat számára volt fenntartva. A keze az ülésen keresztül a lány keze felé araszolt. Jobban akarta, mint bármelyik nőt is valaha. De ekkor kinézett az ablakon és szemeket látott visszatükröződni. Izzó, vörös, vad szemeket, gyűlölettel és a megtorlás ígéretével megtelve, a halál ígéretét hordozva. Rezzenéstelen macskaszemek. Egy démon szemei. A halálé. Megborzongott és egy nyögés hagyta el az ajkát. – Mi a baj? – A lány hangja megnyugtató volt, mint a folyóvíz lágy hangja. – Mondja el, Thomas! – Láttál valami furcsát? – kérdezte fuldokolva a félelemtől. – Az ablakon, látsz valamit? Alex köré hajolt, hogy megnézze a fényvisszaverő üveget. – Mit kéne látni? A szemek eltűntek, mintha sosem léteztek volna. Vajon Savage volt? Vagy a saját képzelete? Megköszörülte a torkát és sikerült elmosolyodnia. – Semmit. Azt hiszem, egyszerűen nem tudom elhinni a szerencsémet. Alexnek az autó zárt terében nehéz volt figyelmen kívül hagyni a növekvő éhségét. Érezte, ahogy a belsejét rágja, s terjedt, mint a rák. Az elméje felerősítette Ivan ereiben száguldó vér hangját. Incselkedett vele, hívogatta őt. De a gyomra arra a gondolatra, hogy megérinti a férfit, felfordult és

320

ő küzdött, hogy továbbra is mosolyogjon. Ivan úgy tűnt mindig talált ürügyet arra, hogy megérintse őt, súrolta a lábát, karját, kezét, haját. Utálta. Gyűlölte. Libabőrös lett tőle. Gyűlölte magát, amiért nem képes viszonozni a férfi szerelmes pillantásait, az érintéseit. Alex rámosolygott a férfire, beszélgetett és megtett minden odaillő dolgot, de belül a gyomra fellázadt. Valahol mélyen a lelkében, a rettegés kezdett alakot ölteni, terjedni. Thomas Ivan egy partiképes agglegény volt, gazdag, sármos, híres. Ember. Ivan osztotta a fantázia iránti szeretetét; csodálta a művészi munkáját. Sok a közös bennük, de még a legfinomabb érintése is taszította. Belül sírni kezdett. Cara mia, szükséged van rám? Aidan hangja keresztülszelte az időt és a távolságot, hogy megtalálja őt, és beburkolja meleg, védő karjaiba. Alex az ajkába harapott. A kísértés, hogy hívja őt szinte elsöprő volt, de ellenállt. Ő ember. És ő egy embertársat akar találni, akit szerethet. Talán nem Thomas Ivant, de valakit. Én rendelkezem az életemmel. Egészen mindaddig, amíg Ivan nincs a közeledben. Megérezte a férfi visszavonulását az elméjéből és úgy érezte, mintha elvitte volna a lelkét és csak a halott belsejét hagyta ott. Felemelte az állát és felvillantott Ivanra egy különösen ragyogó mosolyt. Ráhelyezte a kezét az övére, amikor kisegítette az autóból. Eltökélte, hogy élvezni fogja az estét, s megfogta Ivan karját, mikor beléptek a színházba. Úgy látszott, hogy a férfiak a látványára hangosan fellélegeztek. Szívverések dübörögtek a fülébe. A zenekar

321

nyitánya keveredett az erekben forrón áramló, kavargó vérrel. Alexandria a színdarabra koncentrált, tudta, hogy az kivételesen jó, mégse tudta kiverni a fejéből Ivan illatát és hogy a karja az ülés hátán volt. Émelyítette, amikor a bőre fölött a fülébe suttogott. Kétszer majdnem kimentette magát, hogy kimegy a női mosdóba, hogy legalább egy kis időre megszabaduljon tőle. De elhatározta, hogy túllép rajta. Ő ember lesz, még ha az meg is öli. Épp kitört a taps, amikor hallotta a szavakat az elméjében. Ez megölhet valakit. Hallgass! Válaszolta neki bőszen, mert a kétségbeesése közepette elérte, hogy nevetni akarjon. De Aidan már nem volt ott. Csak az érintkezésük melegítette és a figyelmeztetésének ostobasága. Aidan szándékosan gúnyolódó volt, mert tudta, hogy irtózik a közelében ülő férfitól. Mellette, Thomas tapsolt. A fények kigyulladtak és úgy tűnt, hogy az emberek hemzsegnek körülötte. Egy gyönyörű nővel a karján és sok ismerőssel körbevéve Ivan elemében volt. Erőteljes férfiak, akikre alig emlékezett, hogy találkoztak, hirtelen megálltak, hogy kicseréljék észrevételeiket a darabról. Ivan saját maguk bemutatásával kapcsolatokat kereset, hogy segítse önmagát még feljebb emelkedni a társadalmi ranglétrán, sokan a megkeresettek közül meghívókat adtak neki és időpontokat. Alexandria Houton egyértelműen előnyt jelentett számára és a karrierjére. Büszkén hivalkodott vele, peckesen járt, mivel a lány belekarolt. Ivan látta, hogy nem ő az egyetlen, akit megbabonázott a hangja, s elbűvölt a mosolya. Elégedettséggel

322

látta, hogy még a nők is észrevették a báját, miközben a lány királyian, elbűvölően osztogatta a mosolyát. Thomas átölelte a vállát a kezével és közelebb húzta magához, kimutatva birtoklási szándékát, ahogy kisétáltak az éjszakába, a sok rajongója még mindig követte. Alexandria gyomra megrándult a közelségétől. Ekkor Thomas jobbra pillantott és kővé dermedt. Nem egészen hat méterre, onnan ahol álltak, az árnyékban egy farkas volt. Hatalmas. Aranyszínű. Csillogó agyarakkal és vörös, ragyogó szemekkel. Azok a szemek pont rá bámultak, a fenevad izmos teste megfeszült, mintha lecsapni készülne. Thomas szíve valóban megállt, majd elkezdett újra verni. Megragadta Alexandria karját és elkezdte visszafele tolni a színház irányába. – Thomas, mit csinál? – követelte. – Nem látod? – Mutatott rá izgatottságában. Ez valahogy Savage volt, ebben biztos volt. – Ez ő, tudom, hogy az. Itt van. Fejek fordultak a felemelt hangjára. – Thomas! – Alexandria hangja lágy volt és nyugtató. – Mondd el, mi a baj. Teljesen elsápadtál. Mit láttál? Ivan kényszerítette magát, hogy közelebbről is megnézze. Az árnyékok mélyek és sötétek voltak – és élőlénynek semmi nyoma. Látta, hogy egy nagy ültetőgép van ott, ahol a farkas volt. Letörölte az izzadságot a homlokáról és fellélegzett. – Te remegsz, Thomas. Gyere, menjünk a kocsihoz. Alexandria aggódott, óvatosan körülnézett, végigpásztázta a területet, de csak embereket talált. Te jobban tennéd, ha nem gyötörnéd őt újra, figyelmeztette Aidant, de nem tudta

323

megmondani, hogy hallotta-e. – Esküszöm, képzelődök Alex. A növényzet ott pont úgy nézett ki, mint… Ivan elhallgatott, nem akarta elismerni, hogy elvesztette a kontrollt a képzelete felett. Mi volt a baj vele, a megszállottsága Alexandria Houton iránt és Aidan Savagedzsel, valahogyan összekapcsolódott a hátborzongató képzeletével, s túlságosan is valóságos hallucinációkat állított elő? – Mozgott is? – kérdezte a lány, gyanakodva nézve a vétkes vörösfenyő cserjére. – Nem – vallotta be. – Az csak furának tűnt. – Nos, nagyon jól éreztem magam ma este. A darab csodálatos volt – mondta Alexandria halkan. Kis hazudozó. A szavakban csendülő elégedett, férfias gúnyolódás idegesítette. Felszegte a fejét, ahogy elindultak a járda mellé húzódó limuzinhoz, szándékosan Thomas könyökhajlatára helyezte a kezét. – Önnek tetszett? – kérdezte kedvesen, a hangjából csöpögött a szirup. Szinte érezte, ahogy Aidan összerezzen, de a férfi azonnal visszavonult. Thomas a kocsiban, egyszer csak közelebb csúszott Alexandriához. Combja a lányé mellett pihent és érezte a melle puha domborulatát a karjai mellett. Keze megtalálta az állát. – Tudom, hogy még nem ismersz engem eléggé, Alex, de én mélyen vonzódom hozzád és remélem, hogy az érzés kölcsönös.

324

Ivan szája csupán centiméterekre volt az övétől, a szájvize és a mentás lélegzete alatt Alexandria érezte, hogy mi mindent evett vacsorára – tésztát fokhagymával, salátát ecetestárkonyos öntettel, vörös bort, kávét és mentát. Majdnem öklendezett és megpróbált egy kicsit elhúzódni. – Mi együtt fogunk dolgozni, Thomas. Ez nem egy jó ötlet. Legalábbis nem ilyen hamar. – De nekem meg kell csókolnom téged. Muszáj, Alex – hajolt feléje, nehezen lélegezve. Alex egy hangot kiadva visszahúzódott, de Ivan lelkesedésében beleegyezésnek vélte. Ahogy lehajtotta a fejét, a szeme sarkából látta, hogy valami vörösen megcsillan. Felkiáltott és lesett mellőle az ajtó felé, miközben a hátsó ablakot bámulta, amelyen keresztül két izzó szem figyelte őt tiszta rosszindulattal. Rémületére az ablak befelé kidudorodott, majd összetört, az összes üvegszilánkot rászórva. A hatalmas farkas azonnal bedugta a pofáját az autóba, felfedve csöpögő agyarait, egyenesen a feje felé ugorva. Azok a vörös szemek hátborzongatóan, egyenesen belé fúródva, pislogás nélkül izzottak. Érezte a forró leheletét, amint a fehér agyarak még közelebb nyomultak. Thomas felsikoltott és lebukott, s mindkét kezével eltakarta az arcát. – Thomas? – Alexandria könnyedén megérintette a vállát. – Vett be ma este drogot? – Már tudta a választ; érezte a vérkeringésében. – Talán kórházba kellene vinnünk téged. Vagy egy privát orvoshoz. Lassan, félve, Thomas leeresztette a kezeit. A hátsó ablak ép volt. Nem voltak üvegszilánkok. Alexandria nyugodtan ült az

325

ülésen, kék szeme nyugtalan volt. – Ez még sohasem fordult elő. Hallucinálok. Csak egy kis kóla volt a férfimosdóban. Lehet, hogy rossz anyag volt, nem tudom – a hangja rémültnek tűnt. – Mit látott? Megint végigpásztázta a területet, próbált bizonyítékot találni Aidan jelenlétére vagy bármilyen más veszélyre, de úgy tűnt, hogy egyedül vannak. Lehet, hogy tényleg a drogok okozták. – Nem kéne szólnom a sofőrnek, hogy vigyen egy kórházba? – Nem, nem. Mindjárt jobban leszek – mondta, miközben szakadt róla a veríték. Alexandria érezte a félelmét. – Thomas, tényleg nincs ott kint semmi. Néha megérzem a dolgokat, mielőtt még azok megtörténnek és nekem most nincs olyan furcsa érzésem – jegyezte meg, megpróbált megnyugtató lenni. – Sajnálom – kért bocsánatot rekedten. – Tönkretettem az estét? Ivan szemei ide-oda ugráltak és idegesen rángtak arcizmai állkapcsának bal oldalán. Sokkal idősebbnek nézett ki, mint az este kezdetén. – Nem, természetesen nem. Csodálatosan éreztem magam. Köszönöm, hogy színházra gondolt. Igazán szükségem volt rá, hogy kimenjek – nyugtatta meg. – De Thomas én nem hiszek a drogok szedésében. Van egy öcsém, Joshua, gondolnom kell rá. Tisztában vagyok azzal,

326

hogy nem az én dolgom, hogy mit csinálsz a szabadidődben, de nem vagyok nyugodt a kokain vagy más drogok miatt. – Én nem vagyok olyan, mint valami narkós. Csak alkalmanként használom, szórakozásra. – Körülöttem ne! Ez önmagában elég jó ok volt, hogy ne legyen vele. Most sokkal kevesebbet gondolt róla, tudva, hogy arra használja a kábítószereket, hogy feldobja az estét, mintha azt nem tudná élvezni magától. – Rendben – mondta Ivan mogorván. – Nem fogom. Az autó már be is állt Aidan köralakú felhajtójára. A kovácsoltvas kapukat nyitva hagyták, várva, hogy hazatérjen. Egy pillanatig még ott ült, nézte a nehéz kapukat. Ők képviselték a szabadság elvesztését. Nem állt készen arra, hogy visszamenjen a házba és elismerje a vereségét. Hogy Thomas Ivan és közte a legkisebb szikra sem volt. Ez nem jelenti azt, hogy nem fog találni egy másik embert. Gyorsan kicsúszott az autóból, lerázva Thomas kapaszkodó kezét. – Még egyszer köszönöm, Thomas. Hamarosan látjuk egymást. Hívjon vissza a vázlatokra vonatkozó ötleteivel. – És mielőtt a férfi kiszállt volna, hogy felkísérje őt az ajtóhoz, könnyedén felfutott a márvány lépcsőn a széles tornácra. Intett egyszer és becsusszant az ajtón. Thomas káromkodott és hátradőlt az ülésben. Mielőtt becsukta az ajtót, látta, hogy az erősen izmos farkas becserkészte őt a pázsiton keresztül. – Menj! Menj! – kiáltotta a sofőrnek, erősen becsapva az

327

ajtót. A sofőr kitolatott a felhajtóról és távolodott a háztól, ekkor Thomas megkönnyebbülten felsóhajtott. Mindössze csak haza akart menni és berúgni. Alexandria anélkül ment keresztül a házon, hogy felkapcsolta volna a villanyt, megtalálta a telefont és megeresztett egy hívást. Tökéletesen látott a sötétben és könnyedén felszaladt a lépcsőn. Aidan azt hitte, hogy győzött – egész este ellenőrizte –, de ennek még nincs vége. Nem volt hajlandó elismerni a vereséget. A hálószobában levette a fekete bársonyruhát és a kopott, kényelmes, elnyűtt farmerjáért és egy egyszerű, halványkék ingért nyúlt. A változás csak pár percet vett igénybe, aztán felrántotta a tenisz cipőit és elindult vissza a földszintre. A taxi, amit hívott még nem érkezett meg, így kiült a márványlépcsőre és várt. – És most hova készülsz? – kérdezte Aidan bársonyos hangon, homályosan a semmiből előtűnve fölötte, amitől úgy érezte, hogy kicsi és törékeny. – Táncolni megyek – a lány szemei dacoltak az övével, hogy megcáfolja. Aidan teste megfeszült. – Az álomtalálka nem ment jól? Alexandria szemeiben egy kis időre felvillant a derű, de a száját szigorúan elhúzta. – Mintha nem tudnád. S lehetőleg ne nézz ilyen ártatlanul. Ez nem illik hozzád. Aidan megátalkodottan rávigyorgott, amitől felbolydult a

328

szíve. Már a látványa életre keltette a testét. – Menj el, Aidan! Nem akarok rád nézni. – Csábító vagyok? – Senki sem tanította meg neked, hogyan kell úriemberként viselkedni? Menj el! Bosszantasz engem – mondta felhúzva az orrát. Aidannek elállt a lélegzete, amikor meglátta a lány profilját a holdfényben. A sötétség takarójával beburkolva, úgy tűnt, mintha csak ők ketten lennének a világon. Magába itta a látványát, az illatát, azt a különleges illatot, ami egyedül csak neki volt. Egy kis magabiztos mosoly görbítette meg érzéki száját, szexi árnyékot vetve a férfias vonásain keresztül. – Legalább figyelsz rám. – Elmegyek táncolni – állította. – Kijelented a függetlenségedet – vágott vissza. – Az nem fog jót tenni neked. Te ide tartozol, hozzám. Az enyém vagy. Azok közül a férfiak közül odakint, semelyik sem fog úgy érezni irántad, mint én. Alex felemelte az állát. – Azt nem is akarom. Te annyira intenzív vagy Aidan. Vad és heves. Megőrjítesz. Én csak érezni akarom, hogy... Elhallgatott, mert nem volt biztos benne, hogy is akart érezni. – Normális vagy. Emberi – segítette ki Aidan. – Nincs abban semmi rossz. Te halálra rémítesz engem. Végre. Bevallotta neki. Kimondta hangosan. Elfordítva a tekintetét a sötétségbe bámult, nem tudott ránézni és nem vágyni rá.

329

– Az érzéseid irántam rémítenek halálra téged – korrigálta finoman. – Én nem bízom benned. Hol van már az a taxi? Összeszorította az öklét, nem akart így egyedül lenni vele. Eszébe jutott, ahogy a szája megérinti az övét, az íze. – Bíznál bennem, ha teljesen átadnád magad nekem. Ha megengednéd az elmédnek, hogy teljesen egyesüljön az enyémmel. Nem tudnék semmit se elrejteni előled, ha meg akarnád vizsgálni. Az emlékeimet, a vágyaimat – a hangja a bőre fölött suttogott, csábította, hívogatta. Alexandria dühösen nézett rá. – Mintha nem táncolnának a vágyaid minden éjszaka a fejemben. Nagyon köszönöm, Mr. Savage. Nem akarok senki rabszolgája lenni. Aidan felsóhajtott, és az arcába temette a kezét. Aztán tökéletes szája egy csábító mosolyba görbült. – Ezt örökre fel fogod róni nekem? Végül is, ha bárki rabszolga itt, az én vagyok. Bármit megtennék érted és azt hiszem, ezt te is tudod. Alex keményen az ajkába harapott, nehogy a karjaiba vesse magát. – Itt a taxi. Majd később jövök. Aidan annyira szexi volt és ő kétségbeesetten akarta. A férfi megérintette, ahogy ő elsuhant mellette, a legkönnyebb cirógatással végigfuttatva az ujját a karján, de azt érezte mélyen magában, érezte a lelkében. S ő magával vitte az érintésének érzését a taxiba.

330

Tizennegyedik fejezet

A legújabb szingli-bár a kifinomult és az ellenszenves emberek vad keveréke volt. A bejáratnál a kidobók őrhelyénél kiszúrták, ki melyik osztályba tartozik, s eldöntötték, hogy ki léphet be és ki az, akit visszautasítanak, bár egyértelmű volt, hogy a kenőpénzt elfogadták, és hogy a csinos lányokat egyenesen bevezették. A sor hosszú volt, de Alexandria nem vett róla tudomást, teljes önbizalommal előresétált az ajtóhoz. Észrevette, hogy újabban hatással van az emberekre, és arra is felfigyelt, hogy a hangja elbűvöli őket – majdnem annyira, mint amennyire Aidan hangja elvarázsolja őt. Rámosolygott az útjában álló férfira, mire az felkapta a fejét, és hallhatóan vett egy nagy lélegzetet. Még csak nem is habozott, személyesen kísérte be Alexandriát. A zene azonnal a fülébe üvöltött, és egész testében tovább rezgett. Érezte a tömeget, a hozzá simuló testeket. A szívek dobogása ezt azonban elnyomta, és az, ahogy a vér csordogált ereikben, majdnem legyőzte őt. Váratlanul egy magas, sötét színű bőrbe öltözött férfi jelent meg birtoklóan ragadva meg a csuklóját és vigyorogva nézett a 331

felfedezettjére. A szakálláról első pillantásra látszott, hogy nem fordítanak rá túl sok gondot, kölni, whisky és izzadság szagától bűzlött. Bal karján egy tetoválás ékeskedett: fekete özvegy a hálója közepén. A látványt a pók hasán lévő vörös homokóra és a szájából célzatosan kiálló agyarak csak tetézték. A férfi rákacsintott és közel húzta magához. – Egész éjjel téged kerestelek. Alexandria érezni szeretett volna még valamit lázongó gyomrán túl, ellenben a férfi nyilvánvalóan nem az ő típusa volt. Felnézett és rámosolygott. – Nem fog megtörténni – mondta halkan, meggyőzően. A mosoly lehervadt a férfi arcáról, és Alexandria láthatta a lelke mélyén rejtőző lényét. Az a típusú férfi volt, aki nem szeret kudarcot vallani. Ujjai megfeszültek, akár a satu. – Eressz el! Alexandria nyugodtan beszélt, bár egyáltalán nem érezte magát annak. Valahogy arra számított, hogy ma éjjel élvezni fogja azt, amit csak ez a két világ adhat, s azt hitte, meg fogja védeni őt az, hogy ő már többé nem ember – noha még mindig nem igazán tudta, miféle teremtménnyé változott. A férfi nevetése nyíltan trágár volt. – Menjünk ki, bébi! Javaslata inkább parancsnak hatot, ahogy a lány csuklóját szorongatta, ám egyszer csak érzett valamit a karján. Futólag végigpillantott rajta és elszörnyedve látta, hogy a fekete özvegy tetoválása felfelé mászik alkarjáról a bicepsze felé. Látta az agyarakat dühösen csattanni, érezte szőrös lábait a bőrén. Megdermedt, majd hangosan felordított, és Alexandria csuklóját eltaszítva vadul csapkodta és dörzsölte karját.

332

Alexandria nem látott semmit, de megragadta a lehetőséget és arrébb siklott, eltűnve a tömegben. A férfi a karjára meredt, mellkasa hullámzott, hevesen zihált. De az egyetlen dolog, amit látott, a saját tetoválása volt. Semmi sem mozdult. Kezével átfésült a haját, de az ugyanolyan zilált és vad maradt. – Túl sokat piáltál, ember – motyogta magában. Alexandria keresztülsuhant a tömegen, feje a zene ütemére mozgott. Vére forrongott, ellenben bőre jéghideg maradt. Gyomrát simogatta, amely – úgy tűnt – fellázadt a teste ellen. Egy zömök, gesztenyebarna hajú férfi gyors mosollyal az arcán megérintette a vállát. – Táncolsz velem? A férfi magányos volt, Alexandria érezte, mint ahogy mély szomorúságát és majd’ kétségbeesett vágyát arra, hogy egy másik emberi lénnyel időzzön. Gondolkozás nélkül, beleegyezően rámosolygott és hagyta magát a táncparkettre vezetni. Abban a pillanatban, ahogy a férfi karjai körülvették és testéhez húzták őt, azonnal tudta, hogy hibát követett el. Alexandria nem volt ember. Nem az volt, akire a férfinak szüksége volt. A férfi illúziója legalább olyan kétségbeesett volt, mint az övé, de nem is volt szánalmasabb. Egyikük sem beszélt. Alexandria ismerte a másik gondolatait, felesége elvesztése miatti borzasztó fájdalmát, akit mintegy hat hónappal korábban veszített el. De ő nem Julia volt, a férfi felesége. Nem a megszokott, meleg test, aki átsegíti a férfit az éjszakán. És a férfi sem Aidan volt, és soha nem is lesz az. Ez az utolsó gondolat rémületet ébresztett benne. Miért

333

gondolta ezt? Találhat férfit. Egy emberi férfit. Nem épp őt, akivel most táncol, de valakinek lennie kell. A férfi megmozdult. – Hazajössz velem? – Nem én vagyok az, akit te szeretnél – mondta gyengéden, miközben elhúzódott, hogy pár centi távolság legyen közöttük. A férfi karjai megfeszültek körülötte, s közelebb húzta magához. – Én sem az vagyok, akit te szeretnél, de segíthetünk egymásnak – bizonygatta. Szeretett volna valakit, aki pár becses órára elűzi a kísérteteit. Vérének illata hívogató volt. Alexandria gyomra megrándult, és érezte az epe ízét a szájában. Hajthatatlanul rázta a fejét. – Sajnálom, nem tehetem. Amikor arrébb lépett, a zene felpörgött, s úgy tűnt, mintha a ritmus arra ösztökélné a férfit, hogy megragadja őt. Ahogy karja megfeszült a hátán, mintha statikus elektromosság ívelt volna fel a padlóból a karjába, meglökve őt. A férfi káromkodott és azonnal elengedte a lányt. Alexandria csodálkozva lépett el. – Mi történt? – Megráztál engem! – vádolta. – Én? – húzódott el tőle lassan. Vajon véletlenül tette ezt a férfival, anélkül, hogy tudott volna róla? Vagy csak egy baleset volt? A lánynak fogalma sem volt róla, azonban hálás volt a jókor jövő közbeavatkozásért. Belemerült az örvénylő, pörgő tömegbe, és keresztülvágott a termen. A zene lüktetett,

334

visszhangot vert a fejében, a testében. Alexandria megtalálta a bárt. Néhány öltönyös férfi széthúzódott, hogy előre engedjék. Köszöntésük spekulatív, reményteli volt. Elég kedveseknek tűntek. Némelyikük jóképű volt. Mások pedig szabály szerint barátságosak. De ő mégsem érzett semmit. Mintha belül teljesen üres lenne. Halott. Hirtelen elcsodálkozott azon, mit csinál, mit próbált bebizonyítani saját magának. Megpördült maga körül, hátával a bárnak támaszkodott, és lebámult a cipőire. Nem volt mit tenni. Sosem volt egy amolyan „válogatás nélkül bárkivel”-nő. Egyszerűen ez nem volt meg benne. Sosem vonzódott férfihoz a külseje miatt. Sőt, még azok sem, akik valamelyest érdekelték őt, akikkel legalább volt valami közös bennük, még azok sem érdekelték őt fizikailag. – Szomorúnak tűnsz – jegyezte meg az egyik öltönyös. – Akarod, hogy szerezzünk egy bokszot, és beszélgessünk? Csak beszélgetés. – Tenyérrel kifelé felemelte a kezeit. – Komolyan mondom. Semmi közeledés, csak beszélgetés. Briannek hívnak. – Alexandria – mondta a fejét rázva. A férfi túl kedves volt ahhoz, hogy megtévessze. Azt mondta, beszélgetni szeretne, de a lány könnyedén ki tudta olvasni a férfi mélyebb érdeklődését. – Köszönöm, de azt hiszem, hazamegyek. Haza. Hol van az ő otthona? Neki sosem volt olyanja. Csaknem túl nehéz volt ez a bánat, hogy hordozhassa. Felnézett, és a pillantása megakadt a terem legsötétebb sarkán. Aranyló szemek villantak vissza rá. Alexandria szíve megugrott. Nem tudott félrenézni, elbűvölte a rezzenéstelen,

335

merev tekintet intenzitása. Aidan lassan mozdult ki az árnyékból. Siklott. Hullámzott. Büszkén lépkedett, akár egy nagymacska a dzsungelben. A lány lélegzete elakadt tőle. Magas. Szexi. Erőteljes. Szemei csak őt látták. Követte a tekintetével. Izmai a selyeming alatt szuggesztíven hullámoztak. Elegáns volt és higgadt – egy olyan férfi, aki hatalmat sugároz magából. Alexandria azon kapta magát, hogy reszketve várja az érintését. Pont úgy, mintha a férfi puszta látása visszahozta volna őt az életbe. Akár a Vörös-tenger, a tömeg szétvált, hogy Aidant átengedje. Senki nem ért és nem simult hozzá, vagy lökte meg őt. Még a lányhoz közel nyomuló öltönyösök is félrehúzódtak, hogy engedjék belépni a magánterületükre. Aztán egyik kezét kinyújtva ott állt előtte, és szeme csapdába ejtette a lány pillantását. Akár kényszerből, akár megszállottságból, Alexandria nem tudta. De nem is törődött vele. Egyszerűen nem tudta megállítani magát. Hiábavaló küzdelmet folytatott. Szüksége volt a férfira, és ő ott volt. Belehelyezte a kezét a férfiéba, és amikor annak ujjai körbefonták azt, és Aidan közel húzta magához, úgy érezte, mintha saját magát adta volna oda. – Táncolj velem, cara mia. Éreznem kell téged magam mellett. A szavai, a hangja túl csábítóak voltak ahhoz, hogy ellent tudjon állni neki. Alexandria könnyedén a karjaiba siklott. Tökéletesen odaillett. Erős és heves volt, és az elektromosság azonnal elkezdett pattogni közöttük. Alexandria feje megtalálta helyét a

336

férfi vállán. Teste könnyen felvette Aidan ritmusát, a lány arra született, hogy Aidan másik fele legyen. Ez maga volt a feketebársonyos csábítás, tiszta mágia. Itt volt az otthona. A karjaiban. Behunyta a szemét, ízlelgetve a neki feszülő test érzését. A zene andalító volt, meglepő volt ilyet hallani egy ilyen helyen. Összesimultak a zsúfolt térben. Tökéletes összhangban mozogtak, a köztük lévő forróság minden egyes lépéssel csak emelkedett. Úgy tűnt, mintha lángok nyaldosnák a bőrét, ahogy a férfi felé lép, majd ismét vissza. Aidan lehajtotta a fejét, hogy megkóstolja a lányt. A férfi ajkai lágyan, forrón a nyakára simultak, a szívdobbanásainak pulzusára sóvárogott. Aidan érezte, hogy Alexandria érverése megugrott a finom érintés hatására, és vad vágtába kezdett. – Gyere velem haza, piccola – suttogta sürgetően. Fogai bőrét karcolgatták, gyengéden, rábeszélően, miközben odavissza siklottak a pulzusa fölött. Vére a férfinak énekelt, érte kiáltott. – Ne kínozz tovább! Alexandria teste lebegett, folyékony és simulékony lett. Soha, semmire nem volt ennyire nagyon szüksége egész életében. Nem adott ki hangot. Nem tudott. De Aidan megértette válaszát a hallgatásából. Olvasott a lány hatalmas szemeiben. Ahogy az ajtó felé indultak, Alexandria alig volt tudatában a környezetének. Aidan továbbra is védte a tolongóktól, teste mindig közte és a tömeg között helyezkedett el. Kint köszöntötte, üdvözölte őket az éjszaka: a csillagok ragyogóbbak voltak, mint általában, a levegő az óceán édes

337

illatát hordozta. Aidan egyik karját a lány dereka köré fonta, s ezzel vállának védelme alá zárta őt. Alexandria hátra döntötte a fejét, hogy felnézzen rá. – Tudnom kellett volna, hogy követni fogsz, hogy megvédhess. Mit tettél azzal a szegény, bőrruhás férfival? Aidan lágyan felnevetett. – Szereti a fekete özvegy pókokat. Mint ahogyan szereti bántani a nőket. És én nem szeretem, ha más férfiak hozzád érnek. – Már észrevettem. A férfi megállította őt az utcasarkon, magához szorította, és felemelte az állát. Arany tekintete a lány alsó ajkára tapadt, akinek ettől megakadt a torkában a levegő. Aidan kiadott egy hangot valahol a nyögés és a morgás között, és leeresztette a fejét. Szája megragadta a lányét, miközben a föld megmozdult annak lába alatt. Teste a férfiéba olvadt, amíg egyedül Aidan és Alexandria volt, az éjszaka részei. Az éhség, a szükség rohama olyan erős, olyan megsemmisítő volt, hogy Alexandria a férfiba kapaszkodott, nehogy elessen. Aidan magához ölelte, miközben az időn és téren keresztülmozdultak. A szél úgy süvített át a lány haja között, hogy az szirén dalaként áramlott mögöttük, a tiszta éjszakában hullámozva akár a selyemszálak. Aidan szája a lányé felett mozgott emésztően, uralkodóan, éhsége meghaladta az emberi fogalmakat. Nyelve felderítette szájának minden egyes bársonyos centiméterét, választ követelve. Alexandria hallotta saját nyögését – a halk, esdeklő hangot.

338

Egyszer csak a második emeleti erkély kövezete simult Aidan lábai alá. Csupán intett, mire az üvegajtó félrecsúszott és kinyílt. Nyitva is maradt, így a tenger felől áramló szellő kellemes ellenpontként hatott felhevült testükön. Követte a lányt az ágytakaróval fedett baldachinos ágyhoz. Testével azonnal befedte a lányét, esélyt sem adva neki arra, hogy pánikba essen, vagy megfutamodjon. Nem tudott már tovább várni. Ezúttal nem hagyhatta elmenni. Kezei Alexandria puha bőrét cirógatták, körberajzolta mellének hívogató domborulatát. Blúzának finom szövetét durván eltolta az útjából, hogy testét felfedje aranyló tekintetének vizslatása előtt. A hűvös levegő érzékien simított végig a lány forró bőrén, mellei fájóan teltek voltak heves tekintete alatt. Aidan kezét a melle köré fonta, birtoklóan tartva tenyerében a nőies súlyt. – Érzed a sötétséget bennem, Alexandria? – suttogta. Hangja rekedten és fájdalmasan hangzott. – Növekszik és terjed. Érintsd meg bennem! Szája megtalálta szemeit, halántékát, szájának sarkát, torkát. Pihekönnyű csókok voltak, azonban égető jelet hagytak, nyomuk mindörökre a lelkébe vésődtek. – Add nekem magadat! Most és mindörökké. Érezd a sötétséget bennem, és űzd el! Hangja maga volt a csábítás, és oly emésztő nagy szükség csendült ki belőle, hogy Alexandria nem utasíthatta vissza. Érezte a férfi sötét vágyát, a küzdelmét, hogy gyengéd legyen vele, hogy engedje választani. Érezte határozott, éhes kívánságát, hogy leszakítsa róla a ruhát, és testének titkaiból

339

lakmározzon. Saját teste krémes forrósággal reagált a férfi sürgető szükségére. Megmozdult a férfi alatt, teste ívbe hajolt, ahogy felkínálta mellét. Szemét szorosan összezárta és hangosan felnyögött, ahogy Aidan ajkának forró érintésébe vonta azokat. Alexandria a karjait a férfi feje köré fonta, és magán tartotta őt, szájának minden egyes mozdulata forró, cseppfolyós válaszra késztette a lány testét. Oly’ kemény és nehéz volt Aidan ruháinak börtönében csapdába ejtett teste! Félretolta magáról a zavaró ruhadarabokat, s letépte a lány farmerját: érezni akarta magán lágyságát, csupasz bőrének minden egyes centiméterét. Aidan kissé felemelkedett, csak épp annyira, hogy láthassa a másik testét. Alexandria meztelenül feküdt, bőre kipirulva rá vágyakozott. Keze átérte a hasát, tenyere befedte a takaros szőke fürtök háromszögét, ujjai ráleltek a nedves hőre. Elektromosság ívelt át a férfin, érezte, hogy Alexandria is ugyanezt éli meg, miközben a szikrák felgyülemlettek a vérükben. Aidan a szabad kezével a tenyerébe fogta a lány fejét, hogy a mellkasához húzza. Igyál, cara mia! Táplálkozz hosszan és mélyen. Te vagy az én másik felem, az, aki a fényben áll. Légy a részem mindörökké. Ujja hüvelyének szoros, bársonyos bejáratát kutatta, s meglelte a vágyat, a készséget és ínséget – és ez csak neki szólt. Aidan szemeit könnyek égették. Érezte a lány lélegzetét a szíve felett, ahogyan halkan, elveszett hangon kérdezte: – Soha nem mehetek vissza, ugye? Aidan ujjai mélyebbre nyomultak, szándékosan csábítva őt.

340

Forró, bársonyos izmok szorultak össze körülötte. Teste enyhülésért üvöltött. – Valóban szeretnél visszamenni, cara, és engem itt hagyni az örökkévaló sötétségben? Ha lenne választásod, tényleg el szeretnél hagyni engem? – rekedt hangjában csapda rejlett. Kezét a lányhoz nyomta, ujjai kutatták, s felderítették őt, szándékosan táplálva a testében terjedő tüzet. Csatlakoztatni akarta elméjét a lányéval teljesen, maradéktalanul. Alexandria érezte, hogy, a gyülekező sötétség arra vár, hogy bekebelezze őt, a vadállat lekuporodik, és egy helyben marad – egy hideg, irgalom nélküli gyilkos. Vörös köd, vágy győzte le őt, szenvedély száguldott keresztül a vérén. Alexandria érezte a férfi gyötrődését, rettegését attól, hogy nem kívánja őt eléggé ahhoz, hogy őt válassza, tudván azt, hogy mindenképp megszerzi a lányt, félve, hogy nem tudja megállítani saját magát. Aidan azonban azt akarta, hogy a lány akarja őt, ugyanennyire szüksége legyen rá. Alexandria nyelve végigsiklott a férfi izmai felett, akár egy lágy cirógatás. Fogai gyengéden a bőrébe csíptek, incselkedett vele. – Hogy hagyhatnálak el valaha is, Aidan? Tényleg azt gondolod, meg tudnám tenni? Azt hittem, te mindent tudsz. Még én is tudtam, hogy erre képtelen lennék. Már a kezdet kezdetén is tisztában voltam ezzel. – És ez így volt. Mindkettőjük elől elrejtette a titkot. Aidan keze felderítette combjait, a titkos árnyakat és völgyeket, s ezzel izgatott, panaszos kiáltást csalt ki a lány torkából. Alexandria keze rátalált az izomkötegekre a széles

341

háton – félénk érintése még inkább lángra lobbantotta Aidant. Amit Aidan a kezeivel művelt vele – csupán az érintésével memorizálta minden egyes szeretett négyzetcentimétert –, bevezette őt a vágyódás lehetetlen tűzvészébe. Alexandria megcsókolta a mellkasát, orrát hozzádörgölte a szőke szőrszálakhoz, nyelvével megcirógatta a mellbimbókat. A férfi teste annyira megkeményedett, hogy már azt hitte, majd megőrül. Széjjelebb húzta a lány térdeit, hogy jobban hozzáférjen nőies forróságához. Agresszíven lökte magát a lányhoz, kétségbeesetten kívánta őt. Alexandria érezte őt, keménységét és vastagságát, ahogy a bejáratnál kitartott. Úgy érezte túl nagy és túl sok a behatoláshoz. Mikor a lány habozott, visszahúzta, tenyerébe fogta a fenekét és leszorította őt. Bízz bennem, Alexandria – lehelte a szavakat a lány elméjébe. – Sosem bántanálak. A testednek szüksége van az enyémre. Érezd, mit követel tőled. Mi egy test vagyunk, egy szív, egy lélek és egy elme. Alexandria lehetetlennek találta, hogy ellent tudjon állni a gyönyörű hangnak. Így szája ezzel egyetértésben mozdult a férfi mellkasa fölött, felkutatva mély érverését. Nyelvével simogatta, cirógatta. A férfi kezei majdnem fájdalmasan megfeszültek a lány csípőjén. Alexandria fogai mélyre süllyedtek, mire Aidan teste előrelendült, s beletemetkezett a lányba. Villám fénye festette meg az eget. Sistergett és táncolt, áthúzott a nyitott ajtón, s a fehér és kék ostor végigfutott mindkettőjükön, egybeforrasztva őket. Alex fájdalmában és egyszersmind gyönyörében felsikoltott, hangja elvegyült Aidan

342

rekedt és diadalmas kiáltásával. Aidan csaknem képtelen volt elviselni a szűk, bársonyos öl szorítását maga körül, s elkezdett mozogni. Annyira forró és őrjítő volt, hogy a férfi örökre el akart veszni a lányban. A heves súrlódás felemésztette őt, eggyé vált vele, amíg a gyönyör oly magas csúcsára nem ért, hogy megszűnt körülötte az idő és a tér is. Élénk, ragyogó színek kavalkádja táncolt a szemei mögött. Testük bódító pézsmaillata összekeveredett, megalkotva szeretkezésük parfümjét. Alexandra szája a férfién erotikus és eget rengető volt – felért a férfi testének vad őrjöngésével. Aidan elveszett a tiszta érzésben: erősebben és keményebben beletemetkezni, olyan mélyen a lányba akart csúszni, hogy szívük és tüdejük is egymásba fonódjon, hogy szét se lehessen választani többé. Alexandria a férfi hátába kapaszkodott, attól tartva, hogy örökre elsodródik. Nyelvével bezárta a sebet Aidan mellkasán, ízlelgetve vad, férfias ízét. Aidan keze erősen tartotta mozdulatlanul a lány csípőjét, hogy be tudjon hatolni. Több volt ez, mint amennyit Alexandria el tudott viselni, a férfi vad kinézete aláhulló hajával, kéjtől feszült arca. Kezével végigsimított a hátán, egészen a fenekéig, megjegyezte teste minden egyes négyzetcentiméterét. Egy mély, rekedt nyögés szökött ki Aidan torkából – a hang a lelkéből tört elő. Felemelte a fejét, szeme különös módon, olyan volt, mint az olvadt arany, forró és heves a vágyódástól. Aidan végigcsókolta a lány szemeit, a szájának sarkát, az állát. Alexandria egyszer csak a másik leheletét érezte a torkán, simogató nyelve cirógatta bőrét. Ahogy a lány teste megfeszült,

343

Aidanben a vágy még inkább fokozódott, míg már azt hitte, belehal. Fogai a lány mellei közötti völgyet érintették, hogy Alexandria teste sajgott és ívbe hajolt, hogy közelebb nyomja magát a férfi szájához. – Az enyém vagy örökre, Alexandria. Te is tudod – jelentette ki parancsolóan, s a lány nem mert ellenkezni. Alexandriát megmosolyogtatta követelőző módszere. Elképzelése sem volt arról, hogy milyenek lehetnek a Kárpátokból származó nők, de az ő hímje által egy teljesen új fajt fedezett fel. Aztán az élvezet kiáltása tört ki belőle, s torka görcsösen hullámzott, ahogy a férfi fogai a mellébe mélyedtek, ahogy karjai birtoklóan megfeszültek, és ahogy a férfi teste olyan vad éhséggel elfoglalta a lányét, ami túl volt a legvadabb képzeletén is. A gyönyör egyik hulláma követte a másikat, ahogy végigsöpört Alexandrián, és érezte, hogy kifordítják önmagából, míg már csak a férfi létezett. Mindenhol ott volt, bármerre is fordult, bármit is érintetett: a testén belül, az elméjén belül, még a vérében is – mígnem úgy tűnt, egyként szárnyalnak fel az égbe. Egymásba kapaszkodva feküdtek, szívük oly intenzív ritmusban lüktetett, amiről nem gondolták, hogy lehetséges. Aidan nyelvével cirógatta a lány mellét, mire borzongás futott keresztül a lány vérén, és a férfién is. Kezeibe fogta Alexandria arcát, száját gyengéden, lágyan végighúzta homlokán, és csókokkal hintette arcát. Végtelennek tűnő létezésének hosszú ideje alatt először érezte magát igazán élőnek, igazán megbékélve.

344

– Felbecsülhetetlen értékű ajándékot adtál nekem, Alexandria, és én sosem fogom ezt elfeledni. Nem volt okod bízni bennem, mégis megtetted – suttogta lágyan, alázattal. – Köszönöm. Alexandra csodálkozó szemekkel nézett fel – még nem teljesen érkezett vissza a földre. A férfi még benne volt, a lány teste körbeölelte. Lehetetlennek tűnt, hogy azok az arany szemek ilyen erővel tudtak ragyogni, ilyen vággyal tudnak égni – és ez most már az övé. Ajka lassú mosolyra húzódott, és zafír szemeinek lángja vetekedett a férfi szemének izzásával. Egyszerűen bámulták egymást, s a másik lelkébe láttak. Érezte Aidant, vastag keménységét, ahogy elkezdett mozogni, a hihetetlen súrlódás tűzbe hozta – annyira gyengéd és óvatos volt, hogy Alex úgy érezte, mintha a férfiba olvadna. Aidan lassan mozgott, kiélvezve minden egyes hosszú lökést, szemei a lány arcát pásztázták. A lány beavatása vad őrületté vált. Most nem akart kapkodni, lassan akarta építeni gyönyörüket. Aidan ujjai belegabalyodtak a lány hajába. Ajkai a másik szatén bőrét kóstolgatták, míg megtalálta a sebezhető nyakán lüktető pulzusát. – Olyan szép vagy, Alexandria, annyira gyönyörű szép. – Te éred el, hogy szépnek érezzem magamat – ismerte el. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy megtaláltalak – emelte fel hirtelen a fejét Aidan, és a lányra meredt. Csípője folytatta a lassú, gyengéd mozgást. – Meg fogsz szabadulni ettől a horror-író videojáték mogultól. Alexandria megcsókolta a férfi vállát, majd arcát

345

mellkasának arany szőrzetéhez dörzsölte. – Nem, nem fogok. Ő a főnököm. – Én vagyok a te főnököd. – Te csak szeretnéd, hogy a főnököm legyél – kötekedett finoman Alexandria. – Én neki dolgozom. – Elegendő pénzem van kettőnk számára, hogy kényelmes életet élhessünk – tiltakozott. Majd hangjába némi kacagás vegyült. – Tudod, mennyire betegnek kell lennie ennek az embernek, hogy ilyen dolgokat találjon ki? – És mi a helyzet veled? Te meg játszol a játékaival. Az a rosszabb, hogy te hátborzongatóbb dolgokat élsz meg, mint amit ő kigondol – emelte fel Alexandria az állát. – Azonkívül, dolgozni akarok. Szeretek rajzolni. Ez életem esélye, Aidan, valami, amivel mindig is foglalkozni szerettem volna. Aidan nevetve lejjebb eresztette a fejét, hogy megcsókolja Alex harcias állát, s hogy csókok sorozatát hintse el melleinek völgyében. – Az élettartamod jelentős mértékben megnövekedett, cara mia. Találhatsz valaki mást, akinek illusztrálhatod a fantáziáját. A legjobb lenne egy kedves, idős hölgy, akinek nincs se fia, se férfi titkára. Alexandria vele nevetett, titokban gyanítva, hogy az lesz a vége, hogy mindkettőjük életéből kihajítja Thomas Ivant, ahogy azt Aidan kívánja. De most, Aidan teste hihetetlen dolgokat művelt az övével, így nem volt hajlandó más férfi felől gondolkodni. Aidan lassú, ritmikus ringató mozdulatai elállították a lélegzetét és valahova a gyomra mélyébe izzó szenvedély parazsát rostálták. Teste a férfiével mozgott, gátlás

346

nélkül követve útmutatását. Szerette érezni mellére fonódó kezét, állának és szájának finom dörzsölését a mellbimbóin. Gyengédségével elrabolta szívét. – Már elloptam a szívedet – ugratta lágyan, emlékeztetve arra, hogy a lánnyal megosztotta a gondolatait. – Nem vagyok biztos benne, hogy készen állok tudatni veled minden egyes gondolatomat. – Vagy érzésedet. – Hangja egy oktávval mélyebb lett, a fekete-bársonyos csábítás tartományába. – Vagy fantáziádat. Alexandria keze a férfi csípőjére siklott. – Te vagy az egyetlen, aki fantáziál. Én csak kölcsönveszem azokat, hogy kipróbáljuk. Aidan teste előre lendült, még mélyebbre temetkezve a lányba. – Hogyan tegyem? – elkezdett mélyebben mozogni, erősebb lökésekkel felvéve a tempót, míg az izzó parázs tűzbe borult. – Még el sem kezdtük, piccola. Az egész éjszaka a rendelkezésemre áll, hogy úgy imádjalak, ahogy azt megérdemled. A vágy egy váratlan fellobbanása söpört át a lány testén, és beleharapott az ajkába, minek nyomán két apró, vörös tűszúrás jelent meg az érzékeny húson. Aidan ragyogó arany szemei rátapadtak – vad izgatottság kavargott mélyükben. Csupán ez a tekintet elegendő volt ahhoz, hogy átlendítse Alexandriát az extázis kapuján, teste vonaglott a meg-megrázó robbanások közepette. Izgatott kiáltása elveszett, ahogy a férfi szája rátalált az övére, örökre foglyul ejtve a hangot. Nyelve végigkutatta ajkát, s cirógatása hihetetlenül magasra emelte gyönyörét.

347

Aidan minden izma megfeszült. Egy szívdobbanásnyi időre mozdulatlan volt, majd hátravetette a fejét és előre lendült a lányba temetkezve. Alexandria teste robbanásának hatására megsemmisült az önkontrollja. Ez így folytatódott örökké, a megkönnyebbülés, a pörgő-forgó világ, de azért közel sem tartott elég ideig. Mindörökre ott akart maradni, a karjainak biztonságába zárt Alexandriával. Összekapcsolódva feküdtek minden mozdulat és beszéd nélkül, megőrizve a pillanatot és az összesimuló testek meghittségét. Aidan mozdult meg először, kelletlenül áthelyezte súlyát. Közel húzta magához a lányt, mintha az egyszer csak ráébredne, hogy átadta magát neki azzal a tudattal, hogy most már ő fog gondoskodni róla, és megpróbál messze futni a férfitól, és önmagától is, attól, amivé vált. Alexandria végigsimított az őt birtoklóan ölelő karon. – Aidan, ismerem a gondolataidat, mint ahogyan te az enyémeket. Én még mindig én vagyok. Nem tervezem, hogy el legyek zárva valahol egy kamrában. Aidan feltámaszkodott az egyik könyökére. Szellő fújt át a szobán ködöt hozva magával a tengerről. Felemelte a kezét, és az üvegajtó azonnal a helyére csúszott. Felhúzta a steppelt paplant, hogy betakarja Alexandriát éppen úgy, mint ahogy közelebb húzódott hozzá, hogy saját testének hőjével melegítse. – Meg se fordult a fejemben kamra, cara. Úgy gondolom, az ágyam több mint megfelelő lenne – bársonyos hangjában férfias humor nyomai bukkantak fel. Alexandria kisöpörte a haját az arcából, és a férfi szemébe

348

nézett. – El fogok menni dolgozni, Aidan. Létrehoztál itt egy életet magadnak, Stefannak és Marie-nek. De Joshua egy normális életet érdemel. Nem akarom, hogy körülötte minden megváltozzon, hogy elveszítsen minden, számára ismerős dolgot. Ez az egész annyira rémisztő. Te félelmetes vagy. Nem fogom elveszíteni akármilyen részemet sem, ami megmaradt belőlem. – Biztonságban szeretnélek tudni, Alexandria. Asszonyaink fajunk legértékesebb kincsei. Nélkületek nem folytatódhatna a létezésünk. Szükségem van arra, hogy tudjam, a nap minden pillanatában biztonságban vagy, Alexandria felült és magával húzta a paplant a melleire, hirtelen tudatába lett meztelenségének. Aidan gondtalanul vetette át egyik lábát a lány combján, odaszegezve őt a helyére. – Egyetlen hajlat sincs rajtad, amit ne ismertem volna meg, cara. Ne most válj szégyenlőssé. Érezte, hogy egész testére pír kúszik, míg arca rózsásan ragyogott az éjszakában. Ahogy a férfi lába elhelyezkedett, Alexandria érezhette a hozzá nyomódó férfiasságát, forróságát, erejét, növekvő, keményedő szükségét. Tudta, szavaival ugratja őt, de még soha nem volt ilyen helyzetben, mint ez, és nem volt benne biztos, hogyan viselkedjen, vagy mit érezzen. – Te… ezt arra használod, hogy irányíts engem. Aidan minden bűnbánat nélkül vigyorgott rá és sokat mondóan a lányhoz dörgölőzött. – Ezt? Mi az az ez? Azt akarod mondani, hogy arra szeretném használni a szexuális kapcsolatunkat, hogy érvényt

349

szerezzek az akaratomnak? Alexandria ismét elkezdett nevetni; egyszerűen nem tudta visszatartani. – Te bármit felhasználnál, Mr. Ártatlanság, hogy véghez vidd az elképzeléseidet, és ezt te is tudod. A férfi keze megtalálta az egyik mellét, hüvelykujja az érzékennyé vált bimbó fölött siklott. – És működik? – Hangja gyengéden végigsöpört a bőrén, akár a bársony. – Nem akarhatsz megint engem, Aidan – tiltakozott a lány, miközben eltolta magát a férfitól, testének kísértésétől. Aidan keze elkapta a derekát és a már kemény rúdjához húzta őt. Nyomon követte csípőjének körvonalát és megsimogatta a lány fenekét. – Gyönyörű vagy, Alexandria – lehelte, ahogy maga alá gördítette, a hasára. – Aidan – neve élettelen tiltakozásként tört fel belőle. A férfi keze erősen – sőt, könyörtelenül – az ágyhoz szögezte őt, lélegzete a hátát simogatta, fogai a vállához közeledtek, miközben Alexandria igyekezett addig fészkelődni, míg szabad nem lesz. Roppant sebezhetőnek érezte magát ebben a testhelyzetben. Aidan a lányhoz simult. Testének szüksége, amely át akarta venni az irányítást olyan erős volt, akárcsak annak kényszere, hogy minden gyönyört megadjon a lánynak. – Akarsz engem, cara mia. Érzem. – Ez túl korai. – A tested számára nem. Épp csak elhagyták e szavak az ajkait, amikor egyik kezét

350

lejjebb tolta, hogy megvizsgálja, mennyire áll készen – ujjait megfürösztötte a forró harmatban. – Oh, Istenem! Alexandria, hogyan tudtam én ellenállni neked valaha is? Szüksége volt rá újra és újra. Szüksége azért, hogy érezzen, hogy éljen, hogy tudja, a lány mindig az ő része lesz, az életének része, hogy minden egyes este, amikor kinyitja a szemét és tüdejébe szívja első lélegzetét, Alexandria ott lesz, hogy egyre mélyebb érzésekkel ajándékozza meg a férfit, és hogy szemében mást is lásson, mint félelmet, amikor rá néz. Alexandria talán ellenállt a dominanciájának, de a férfi égető szükségét nem tudta elutasítani. Érzéseinek intenzitása végigsöpört a lány elméjén és teste tüzet fogott a férfiével együtt. Beleegyezően hozzásimult, még tovább tüzelve a másikat. Lágyan, csipkelődve felnevetett, ellenben mikor Aidan előredöfött, s behatolt a lány intim részeibe, megrekedt benne a levegő. A lány teste szorította, fogta, megragadta őt, forrón és élettel telten hullámzott. Egy erős kar feszült meg birtoklóan, s egyszersmind védelmezően a lány dereka körül. – Őrültek vagyunk, mi ketten? – mormogta. – Egyedül te vagy az őrült – zihálta, együtt mozogva a férfival, s ez a sebesség kezdte ismét kiforgatni az irányítást a kezéből. – Munkám van, mégis, te itt tartasz engem szenvedélyed rabnőjeként, hogy kényedre-kedvedre azt tedd velem, amit csak akarsz – mondta lihegve. Aidan gyorsan szította a tüzet. Biztos, kemény lökésekkel siklott benne, miközben kezei maga alatt tartották őt. – Nem

351

tudom elhinni, hogy hagyom, hogy büntetlenül megúszd ezt. És a lány sem tudta elhinni. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ő itt térdeljen a saját ártatlanságának pecsétjétől maszatos ágyon és szeresse ezt az őt birtokló férfit, miközben még többet akart. Aidant akarta újból és újból. Mikor végül egymásba kapaszkodva összecsuklottak, vékony izzadtságréteg fedte testüket, kimerültek, fáradtak és jóllakottak voltak. – A fejemben hallottalak téged, ahogy kántáltál, az első alkalommal, amikor mi… – hallgatott el Alexandria. – A szavak az anyanyelveden szóltak, ugye? – Újból megerősítettem a kötelékünket – vallotta be. – Az elvesztésed gondolata, s mindez a saját ostobaságom miatt… ez túl sok volt a számomra. Elszavaltam a szertartás szavait, amint épp elvettem az ártatlanságodat, s ezzel az örökkévalóságra összekötöttelek magammal. – Nem értelek. – Ezek a szavak egy felbonthatatlan kötést hoznak létre a férfiak számára. Ahogy mondtam, örökre szól. A lány átgördült és Aidanra pislogott. – Miről beszélsz te? – Amikor egy Kárpátokbeli férfi megtalálja a társát, és biztosan tudja, hogy ő az, egy szertartás szavaival összekötheti magát vele, még akkor is, ha még nem igényelte a nő testét. Olyan ez, mint az emberi házassági ceremónia, csak sokkal mélyebb. Lelkünk és szívünk ugyanannak az egésznek az egyik fele, hiányos, ha külön állnak. A rituálé szavai egybekötik a két felet úgy, ahogy azok eredetileg egymásnak voltak szánva.

352

A lány szemei töprengve összeszűkültek. – Azt hittem, hogy kémia, vér kötötte össze a kettőt. – Erre rendeltettek, igaz, és a kötés megszületett. Aidan elsöpörte arcából hosszú haját és visszavonult az ágy másik végébe, mintha kényelmetlen lenne számára a beszélgetés. – Tehát az asszony még mindig megszökhet, ha a férfi ténylegesen nem mondja ki a szertartás szavait? Aidan megvonta széles vállát, arany tekintetet egyszerre olvashatatlanná vált. – Miért lenne olyan ostoba nem kimondani őket, mikor tudja, az asszony sorsa összefonódik övével? Bolond lenne. – Talán jó lenne, ha megkérdezné az asszonyt, mit gondol. Az emberi férfiak legalább megkérdezik a nőtől, vele töltené-e az életét. Talán a Kárpátokbeli asszonyok is szeretnének választani. Aidan újból vállat vont. – Ez a végzet döntése, a sorsé, nevezd akárhogy. Az univerzum elrendelése. Isten akarata. Ezt tettük. A szavakat nem lehet visszavonni. Egyetlen Kárpátokbeli férfi sem fogja megengedni, hogy az asszonya védtelenül és gazdátlanul szaladgáljon. – A néped a sötét középkorban él! Nem lehet átvenni valaki életét annak beleegyezése nélkül. Ez nem helyes – érvelt döbbenten. – Egy Kárpátokból származó férfi nem marad életben az életpárja nélkül. – Nos, különben is hány évig akarsz még élni? – kérdezte a lány ingerülten.

353

Arany szemei röviden élvezettel villantak fel, és tenyere felcsúszott a lány vádlijáról annak combjára. – Szeretnék még egy vagy két évszázadot végigjárni, feltéve, ha az éjszakáink olyanok lesznek, mint ez. Hangja valami különös dolgot tett a szívével, elindult az a furcsa, olvadó érzés, amit oly gyakran tapasztalt a férfi közelében. Haragudni akart rá, de az az igazság, ha még több ilyen éjszakája lehetne, mint a mai, ő maga is akar egy-két évszázadot még a férfival. – Olvasok a gondolataidban – ugratta Aidan. Hangja előre megfontolt cirógatás. – Itt az ideje, hogy abbahagyd. Nincs valami más, ami egy darabig lefoglalna téged? És ne gondold, hogy ezzel kimászol a slamasztikából. Nem járkálhatsz csak úgy fel-alá olyan döntéseket hozva, amik az én életemre vannak hatással, anélkül, hogy kikérnéd a véleményemet – tekintett rá gyanakodva. – Mi mást tehetsz még meg, a tudtom nélkül? Aidan áthajolt az ágyon, alaposan megcsókolta, elidőzve a lány ízének kóstolgatásával. – Nevezd meg, cara, és én képes vagyok megtenni. Alexandria hirtelen arrébb húzódott tőle, és elütötte a férfi kezét, ami a göndörödő fürtök felé kúszott. – Ne kérkedj, Aidan! Ez nem jó dolog. – Azt hiszem, valójában nagyszerű dolog. Szükségem lesz a puttonyom minden trükkjére, hogy lépést tartsak veled. Alig várom már minden egyes percét, Alexandria. – Elfeledkezel a bosszantó kis szokásaimról, és azt hiszem, épp most kezdtek el szaporodni.

354

– Igazán megpróbálsz megjavítani? – nyögött fel Aidan. – Valakinek meg kell tennie – keze megtalálta a férfiét. – Megszoktam egy bizonyos mennyiségű szabadságot, Aidan. Szükségem van rá. Soha nem leszek boldog, ha elveszed tőlem. A férfi egyik kezébe fogta a lány állát, aranyló szemei feszülten vizslatták s felfelé fordított arcot. – Tisztában vagyok vele, hogy mindkettőnknek kell kompromisszumokat hoznia, Alexandria. Nem várom el, hogy csupán te tedd meg ezt. Csak azt kérem, hogy adj lehetőséget néhány hibára. Alexandria rábólintott. Aidan olyan könnyen ellopta a szívét. Egy pillantással. Pár szóval. Tiszta, sötét, mágiával telt hangjával. – Hogy lehetek ennyire beléd habarodva, és ugyanakkor hogy félhetek ennyire? – Szerelmes vagy belém – szólt Aidan csendesen. Alexandria pislogott – döbbenten, mintha ezt soha nem vette volna fontolóra sem. – Ez egy kicsit erős, Aidan. Nagyon gyorsan sodortál bele ebbe az egészbe, az akaratom ellenére. – Szerelemes vagy belém – jelentette ki nyugodtan Aidan. Alexandria kicsit arrébbhúzódott tőle pár centivel az ágyon. – Nem ismerlek elég jól ahhoz, hogy szerelmes legyek beléd. – Nem? Voltál az elmémben. Osztoztál a gondolataimmal, az emlékeimmel. Mindent tudsz rólam, jót és rosszat is. És nekem adtad magadat. Nem tetted volna ezt, ha nem lennél szerelmes. A lány nagyot nyelt. Nem akart ezzel most szembe nézni; túl megsemmisítő volt. Megpróbálta komolytalanra venni. – Ez csak a szex hatalma.

355

Aidan szemöldöke felszökött. – És ha azt mondom, hogy mellette még nagyon szépen táncolsz is? – kockáztatta meg a lány reménykedve. – Voltam már a fejedben is, cara mia. Nem tudod elrejteni előlem az igazságot – hangzott önelégülten s egyszersmind elégedetten. Alexandria magára öltötte leggőgösebb arckifejezését, a vállai köré ráncigálta a paplant, és hallgatott. – Valóban ilyen nehéz bevallani, hogy szeretsz engem? – Aidan hangja maga volt a simogatás, mintha beburkolta volna biztonságos, szerető karjaiba. – Miért olyan fontos épp most megbeszélni ezt? Veled vagyok, és nyilvánvalóan nem megyek sehova. – Mivel számodra fontos. Neked van az az elképzelésed, hogy nem érzel szeretetet az öcséden kívül senki más felé. – Sosem tudtam megtenni korábban. – És azt gondolod, azért érzel valamit irányomba, mert valamiféle mágikus bűbájt bocsátottam rád. Annak, hogy együtt voltunk, semmilyen varázslathoz nincsen köze. Talán magamhoz kötöttelek a népem rendje és módja szerint, de nem tehettem volna meg, ha nem lettél volna már az enyém. Te vagy az én igazi életpárom. Az életedet adtad volna azért, hogy megments engem, még amikor nem is bíztál bennem. Alexandria felemelte az állát. – Azt gondoltam, amúgy is meg fogok halni, és nem akartam vámpírként tovább élni. Emlékezz, azt hittem, vámpír vagy és engem is azzá változtattál. – Miért mentenél meg egy vámpírt, aki gonosz? – kérdezett

356

vissza lágyan. – Annyira összezavarsz, Aidan! – felelte a lány, és a fülére szorította a kezeit. Aidan gyengéden fogta át csuklóit, és húzta el kezeit, majd megcsókolta a nyakát. – Ott mélyen belül, ahol számít, tudod, hogy én voltam az egyetlen. Emiatt válaszolt a tested az enyémre. Nem holmi ősi bűbáj miatt, nem is hálából, hogy megmentettem az életedet, Joshuáéval együtt. Tested és lelked felismert engem, mielőtt az elmédnek és a szívednek esélye lett volna rá. Az elméd megszenvedte mindazt, ami történt. És az sem sokat segített, amikor én olyan szörnyen reagáltam a biztonságoddal kapcsolatosam. Honnan tudhatnád, mi is van a szívedben? – Amit irányodban érzek, az olyan… – nem találta a szavakat, amik leírnák a hevesen benne örvénylő érzéseket. – Intenzív. Mély. Más, mint amit elvártál. És amiért ennyire más, nem ismered fel, mi az. Többé már nem vagy ember, emberi korlátokkal. Minden érzéked megerősödött, így az érzéseid is – gyönyör, fájdalom, éhség – és mindez elsöprő, amíg meg nem szokod. Kezdetben az új hallásod majdhogynem elviselhetetlen volt, ugye? Bólintott. Rövid ideig így volt, de már megfeledkezett róla. – Rövid időn belül megtanulod majd mérsékelni a rendkívüli hallásodat, vagy csak akkor használni, amikor szükséges. Idővel könnyedén képes leszel használni valamennyi képességedet, akárcsak én. A köztünk lévő intenzitás növekedni fog, ahogyan a kötődésünk is. De ez nem mágia, Alexandria. Ez szerelem.

357

Aidan hangja olyan lágy, olyan gyengés és olyan biztos volt, hogy a lány érezte, ahogy szíve bukfencet vet.

358

Tizenötödik fejezet

A

z óceán hullámai magasra csaptak, aztán a part felé száguldottak, sós permetet és habot szórva szét, mielőtt a sziklaszirteknek csapódtak és visszazuhantak a zavaros tengerbe. Alexandria homokot morzsolt szét az ujjai között, ahogy nézte a természet csodálatos, felülmúlhatatlan bemutatóját. A késői óra és a vad szelek gondoskodtak róla, hogy egyedül legyen a parton. Egy homokbuckán ült, állát a térdén pihentette, és a hullámokat figyelte. Mindig is szerette az óceánt, de a vámpírral történtek után azt gondolta, soha nem lesz képes újra szembenézni vele. Aidan mindezt megváltoztatta. Megint szépséget és örömet hozott a világába. Egyedül ült a sötétben, körbevéve a lágyan süvítő széllel, a robajló tengerrel, meg a fölötte összegyűlő baljós felhőkkel, és megértette az egész nagyszerűségét. Aidan a sok vállalkozásai egyikén dolgozott, és ő kiosont a házból, hogy egyedül legyen. Míg az egyik része szerette a közelségét, amit Aidan kényszerített rá azzal, hogy állandóan ki-be

359

csusszant az elméjébe, ő hozzászokott a szabadsághoz, s hogy mindent egyedül csinál. Szüksége volt rá, hogy csak csendben üljön és hagyja, hogy mindaz, ami vele történt leülepedjen benne. Aidan elégedetlen volt vele. Érezte a rosszallásának súlyát. Vele volt, az elméje egy csendes sarkában, de legalább nem próbálta meg őt engedelmességre kényszeríteni. Kellett volna. Aidan panaszára, Alexandria elmosolyodott. Jó, hogy nem tetted. Ideje, hogy rájöjj, én nem úgy érzek irántad, mint Joshua. Engem nem fogsz olyan könnyedén az ujjad köré csavarni. Egy másik bosszantó szokásod? Alex hangosan felnevetett, a vidám hangot a szél levitte a partra. Ha az, biztos lehetsz benne, hogy nem fogok megválni tőle. Pontosan azt fogod csinálni, amit mondok. A hangja egy oktávval mélyebb lett, míg a fekete bársony simogatásához hasonló, égbekiáltó csábítássá nem fokozódott. Alex azonnal érezte a válasz a testében, a szétáradó melegséget. Menj vissza dolgozni, te szexmániás, és hagyj békén egy időre! Csak egy rövid ideig. Az idő alatt majdcsak megleszek anélkül, hogy a testedet nem tudhatom a sajátom alatt. Gonosz vagy, Aidan. Nagyon, nagyon gonosz. Alex hátravetette a fejét és nevetett, a szíve, egy ilyen hosszú, sötét út után tele volt fénnyel és örömmel. Tőle, több mérföldnyi távolságban az ég röviden

360

felragyogott, egy fehér villanás világította meg a sötét felhőket, aztán hallotta a mennydörgés távoli moraját. A vihar felkorbácsolta a hullámokat, a tengert játékos hangulatba táplálta. Hátradőlt és érezte, hogy egy vízcsepp hullik az arcára, eső vagy tengeri permet, nem tudta volna megmondani, melyik. Egyáltalán nem érdekelte. Élete ismét rendeződött, újra megtalálta az erejét. És most, hogy elfogadta, mivé vált, megtalálja a módját, hogy újra az élettel foglalkozzon. A sötétben, a feje felett megmozdult egy árnyék. Pislogott, felült, aztán hátrahajtotta a fejét és az eget fürkészte. Nem észlelt mozgást. Talán, az csupán egy fekete felhő volt, ami a többiek előtt vonult. Mégis nyugtalannak érezte magát. Egyedül volt a tengerparton, elég közel a vízhez, hogy észlelhetné az uszonyos ragadozókat a felszín alatt. Hirtelen elbátortalanodott, mikor meglátta, hogy a gyönyörű hullámok alatt őskori lények úsznak, örökké zsákmányt keresve. Ekkor egy lassú mosolyra görbült a szája. Hagyta, hogy bármi megijessze. Ki lenne kint egy ilyen éjszakán? Az óceán üvöltött, a hullámok a szikláknak csapódtak, fehér tajtékot küldve az ég felé. Nyugtalansága mégis a vihar vadságával fokozódott. Talán jobb lenne, ha az életpárodra hallgatnál, és inkább a házban lenned egyedül vagy az erkélyen, mint kint a viharban. A gúnyos megjegyzés bosszantotta, és ellenszegülésképpen mert egy újabb marék homokot. Mégis, az elszántsága ellenére, Alexandria egy nehéz, nyomasztó súlyt érzett a mellkasán. Aggódva az eget kémlelte, és megpróbált eléggé nyugodt

361

maradni ahhoz, hogy érezze a környezetét, és hogy észlelje másvalaki jelenlétét. Hirtelen – mindenféle bizonyíték nélkül – biztos volt benne, hogy nincs egyedül és bármi is cserkészte be, gonosz volt. Tűnj el onnan – parancsolta Aidan azonnal. Hangja hűvös és határozott volt, és válaszul az ösztönei növekvő erejére, érzékelte, hogy a levegőbe veti magát. Felállt, miközben a szemei átkutatták a közeli területet. A szél a haját cibálta, az egészet az arcába fújva. Hátrasöpörte a hosszú szálakat és egy embert látott inogni a magas sziklákon. A szél alattomos volt, és látta, hogy az ember bajban van, a töltés széle omladozott a súlya alatt. Alexandria kiabált és futni kezdett, ösztönösen feléje nyúlva, mintha valahogy meg tudná akadályozni, hogy lezuhanjon. Hogyhogy nem látta korábban? Érezte a jelenlétét? Miért volt olyan önző módon biztos abban, hogy ő volt az egyetlen, aki veszélyben van? Milyen hosszú ideig volt ott veszélyben az az ember? Mi az, cara? Aidan hangja nyugodt és megnyugtató volt, és most közelebbről hangzott, s ez biztató volt. Belé kapaszkodott, mintha mentőkötél lenne. Egy férfi van a sziklákon – leesik. Bárcsak ne vesztegette volna az időt arra, hogy saját magát sajnálja, azért amivé vált. Megmenthette volna. Mindent meg kellett volna tanulnia Aidantől, amire csak megtaníthatta volna őt. Vakító sebességgel mozoghatott volna és elkaphatta volna a férfit, mielőtt lent becsapódik a csipkézett sziklákra. Jövök. Maradj távol tőle! Ez egy parancs volt, de nem tudott

362

engedelmeskedni. Bár nem sok remény volt rá, hogy megmentse az idegent, meg kellett próbálnia. Mezítláb futott a nedves homokon, tekintetét a sziklafalra szegezve. Egy pillanatra azt hitte, hogy a világ elsötétült. Aztán egy villám tüzes ostora sisteregve keresztülcikázott az égen, majd egy tűzgolyó száguldott keresztül az éjszakán, egyenesen a férfi felé tartva. Alexandria felsikoltott, amikor a férfi előrezuhant, a jelenet úgy pergett le előtte, mint egy lassított felvétel, a kínzó ereszkedés negyven méter vagy annál több lehetett. A szél a kiáltását visszacsapta az arcába, mint egy pofont. Még mindig messze volt és már túl késő, de ő mindennek ellenére mégis rohant. Váratlanul, éppen amikor teljes erővel futott, nekiütközött valami láthatatlannak. A becsapódás a földre taszította. Vadul verő szívvel ült fel, miközben ellökte a vad szél korbácsolta, összegubancolódott haját az arcából. Nem látott akadályt, az ütközés nem fájt, de amikor felé nyúlt a keze valami szilárddal találkozott. Hogy tehetted, Aidan? Összezavarodott attól, hogy Aidan ily módon tartotta vissza, és ezzel megakadályozta abban, hogy az idegen segítségére menjen. Megrendülten, lassan feltápászkodott. A köd gyorsan hömpölygött a tenger felől, a vad szél magával sodorta. A ködből, a láthatatlan akadály másik oldalán, egy ember kezdett testet ölteni. Eleinte vibrált, áttetsző volt, majd megszilárdult, egy sötét lénnyé válva. Magas volt, mint Aidan, ugyanazokkal a kötött izmokkal. A haja olyan

363

fekete, mint az éjszaka, s hátul egy bőrszíjjal fogta össze. Az arca szép volt, a szája érzéki és kegyetlen, az állkapcsa erős. De a szeme volt az, ami megragadta a figyelmét. Világosak voltak, mint maga a fény, ezüstfényű ragyogását lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. Alexandria hirtelen nagyon megijedt. Aidan hatalmat árasztott, de ez a férfi maga volt a hatalom. Senki és semmi sem győzhet le egy ilyen lényt. Biztos volt benne, hogy nem ember. Abban a pillanatban egy kéz csúszott védelmezően a torkára. Az idegen intett egyet hanyagul a kezével és az akadály egy szempillantás alatt eltűnt. Nem látta az akadályt, most mégis tudta, hogy az eltűnt, és már semmi sem áll köztük, csak a levegő. Rettegett, nemcsak magáért, hanem Aidanért is. – Te Aidan asszonya vagy. Az életpárja. Hol van ő, és hogy engedhette meg neked, hogy védtelenül bolyongj? A hangja hipnotikus volt, a leglenyűgözőbb hang, amit valaha hallott. Annyira tiszta. Annyira csábító. Senki sem állhatna ellen annak a lágy dallamosságának. Ha azt mondaná neki, hogy vesse bele magát a kavargó óceánba, megtenné. Ujjait szorosan ökölbe szorította. – Ki vagy te? – kérdezte, miközben csendesen figyelmeztette Aidant. Aidan, légy óvatos! Van itt egy másik. Tudja, hogy veled vagyok, az életpárod. Megpróbálta megakadályozni, hogy a remegés, ami hatalmába kerítette a testét, belopóddzon a hangjába is. Nézz rá, piccola. Nem kell félned. Közel vagyok hozzátok. Látni fogom, amit látsz. Tartsd nyitva az elméd. Aidan

364

nyugodtnak hangzott, és mint mindig ura volt a helyzetnek. Az idegen csábító szája mosolyra görbült, de a szemei metsző ezüstjében nem volt meleg. – Beszélsz hozzá. Jó. Biztos vagyok benne, hogy most lát engem. De bolond, hogy hagyta, hogy az irántad érzett érzései elvakítsák és meggátolják őt a kötelessége teljesítésében. Alex felszegte az állát. – Ki vagy te? – ismételte meg. – Gregori vagyok. A sötét. Talán már beszélt neked rólam. Ő a legtájékozottabb, a leghatalmasabb mindőnk közül – erősítette meg Aidan. Már nagyon közel volt. Ő a legnagyobb gyógyító, akit a fajtánk valaha ismert és a tanárom. A pusztításnak ugyanígy mestere, és a herceg testőre. Megrémít engem. Mindenkit megrémít. Csak Mikhail, a népünk hercege, ismeri őt jól. – Bízom benne, hogy Aidan jó dolgokat mond rólam. Vele szemben állt, azok a ragyogó szemek egyenesen beleláttak a lelkébe, de Alexandriának az volt a benyomása, hogy a figyelme másutt van. A hangja annyira tiszta volt, annyira tökéletes, azt akarta, hogy tovább beszéljen. Egy szélroham felkavarta az örvénylő homokot és körbeforgatta, addig, amíg Alexandriát beburkolta, miközben hátrafelé tolta. Mire visszanyerte egyensúlyát és kitisztult a látása, Aidan állt közvetlenül előtte. – Nagyon hatásos, Aidan – mondta elégedettséggel az idegen. – Sok éve nem láttam senkit sem a népem közül – mondta Aidan halkan. – Örülök, hogy te vagy az, Gregori.

365

– Most csalétekként használod az asszonyod? – A hangja szelíd maradt, de a megrovás benne, egyértelmű volt. Alexandriát ez felkavarta, dühös lett, hogy ez az ember megpróbálná elérni, hogy Aidan bűnösnek érezze magát a függetlensége miatt. Ekkor Aidan ujjai csalhatatlanul megtalálták a csuklóját a háta mögött és köré zárultak, mint egy satu. Ne! – figyelmeztette. Azonnal lecsillapodott, érezte a levegőben a veszélyt sűrűsödni. – Ez itt, elárulta a népünket – biccentett Gregori a férfi felé, aki még mindig azokon a sziklákon feküdt, ahová esett. – Arra törekedett, hogy elvegye őt tőled. – Nem tudta volna megtenni – mondta lágyan Aidan. Gregori bólintott. – Elhiszem, hogy igaz. Mégis, az asszonyod olyan kockázatot vállal, amit nem kellene megengedned neki. Egy szivárványszínekben játszó hálózat fehér erei éles, ragyogó, erőteljes bemutatója bevilágította az eget. A villám íve egy különös árnyékot vetett a sötét, jóképű arcra és a feltűnő ezüstszemekre, s ettől Gregori olyannak tűnt, mintha mindkettejükre kegyetlenül és éhesen nézne. Aidan ujjai még jobban megfeszültek Alexandria csuklója körül. Ne mozogj, ne beszélj, bármi történjék is – figyelmeztette lágyan az elméjében. – Köszönet a segítségedért, Gregori – mondta hangosan, hangja szelíden csengett és igaznak hangzott. – Ez az én életpárom, Alexandria. Ő még új a népünk közt és semmit sem tud a szokásainkról. Mindketten nagy megtiszteltetésnek

366

tartanánk, ha visszakísérnél minket a házunkba és elmondanád nekünk a híreket a szülőföldünkről. Elment az eszed? – tiltakozott csendben Alexandria, elborzadva. Ez olyan lenne, mintha hazavinnénk egy vad nagymacskát. Egy tigrist. Vagy valami hasonlót, nagyon halálosat. Gregori fejet hajtott a bemutatásnál, de a visszautasítás, hogy csatlakozzon hozzájuk, tisztán látszott az ezüstszemében. – Nem lenne bölcs dolog tőlem, ha veled tartanák az otthonodba. Egy ketrecbe zárt tigris lennék, megbízhatatlan, kiszámíthatatlan. Ezüstszeme Alexandriára villant, és neki az a halvány benyomása támadt, hogy nevet rajta. Aztán újra Aidanre fordította a figyelmét. – Egy szívességet szeretnék kérni tőled. Aidan tudta, hogy Gregori miről akar beszélni és megrázta a fejét. – Ne, Gregori! Te a barátom vagy. Ne kérj tőlem olyat, amit nem tudok megtenni. Alexandria érezte Aidan bánatát, gyötrelmét. Az elméjében számos érzelem kavargott, köztük a félelem. Gregori ezüstszemei megvillantak és felizzottak. – Meg fogod tenni, amit kell Aidan, mint ahogy én tettem több mint ezer éven át. Azért jöttem ide, hogy az én életpáromra várjak. Néhány hónapon belül fog megérkezni ide, egy show keretében, egy bűvész show főszereplőjeként. San Francisco utolsóként szerepel a programjában. Szándékomban áll a magas hegyekben egy házat építeni, messze a te lakhelyedtől. Szükségem van a vadonra, a magasságra és hogy egyedül

367

lehessek. Közel vagyok a véghez, Aidan. A vadászat és a gyilkolás minden, ami még nekem maradt. Ekkor intett egyet a kezével és válaszul az óceán hullámai felcsaptak. – Nem vagyok biztos benne, hogy tudok várni, amíg megérkezik. Túl közel vagyok. A démon majdnem elpusztított engem – mondta, miközben nem változott a hangja édes tisztasága. – Menj hozzá! Küldj érte! Hívd magadhoz! Aidan nyugtalanságában megdörzsölte a homlokát és a nyilvánvaló feldúltsága jobban megijesztette Alexandriát, mint bármi más. Aidant sosem rémisztette meg semmi. – Hol van? Ki ő? – Mikhail és Raven lánya. De Raven nem készítette fel arra, hogy mi lesz a bemutatása napján. Csupán tizennyolc éves volt. Mikor elmentem hozzá, annyira tele volt félelemmel, és azon kaptam magam, hogy nem tudok az a szörny lenni, akinek lennem kellene ahhoz, hogy az akarata ellenére a magaménak nyilvánítsam őt. Nem kényszerítettem. Megfogadtam magamnak, hogy öt év szabadságot engedélyezek neki. Végtére is, velem összekötve lenni olyan, mintha egy tigrishez láncolnák. Nem a legkellemesebb végzet. – Már nem várhatsz tovább! Alexandria még soha nem hallotta Aidant ennyire zaklatottnak. A hüvelykujjával cirógatva megsimogatta a csuklóját, hogy emlékeztesse őt, nem kell egyedül szembenéznie a jövővel. – Megesküdtem, és be fogom tartani. Miután ő csatlakozik

368

hozzám az örökkévalóságra, az élete nem lesz könnyű, így ő fut előle és előlem is. Gregori hangja annyira gyönyörű volt, annyira tiszta. Nyoma sem volt a keserűségnek, se a sajnálatnak. – Tudja, hogy mit szenvedsz el miatta? Az ezüstszemek az életpárja önzésének a célzására megvillantak. – Ő semmiről se tud. Ez az én döntésem, ez az én ajándékom neki. A szívesség, amit kérek, az, ha szükségessé válik, ne vadássz rám egyedül! Hívd Juliant! Benne is ott van a sötétség. – Julian olyan, mint én – tiltakozott azonnal Aidan. – Nem, Aidan – javította ki Gregori a hipnotikus hangján. – Julian olyan, mint én. Ezért is keresi a magas hegyfokokat, amiért mindig egyedül van. Ő olyan, mint én. Segíteni fog legyőzni engem, ha úgy hozná a sors. – Menj el hozzá, Gregori! – könyörgött Aidan. Gregori megrázta a fejét. – Nem tudok. Ígérd meg, hogy azt teszed, amit kértem. Julian nélkül nem próbálsz meg vadászni rám. – Soha nem leszek olyan ostoba, hogy a legravaszabb farkasra egy másik segítsége nélkül vadásszak. Maradj erős, Gregori! – Igazi bánat volt Aidan hangjában. – Ki fogok tartani, amíg képes vagyok rá – válaszolta Gregori. – De a várakozásban sok a veszély. Képtelen leszek rá, hogy elpusztítsam magam, ahhoz már most is késő. Már túl messzire mentem. Te megérted, Aidan. Ennek a döntésnek a terhe a te válladra hullott, és ezért a bocsánatodat kérem.

369

Mindig azt gondoltam, hogy Mikhail lesz az, de a lány itt van az Egyesült Államokban. És ő itt lesz San Franciscóban, mikor a fogadalmam beteljesül. Aidan bólintott, de Alexandria érezte a könnyeket az elméjében és a szíve mélyén égni. Igyekezett megvigasztalni, meleget küldeni neki, de olyan nyugodt maradt, mint ahogy a férfi kérte, nem értette teljesen, hogy mit mondott Gregori, de tudta, az komoly volt. – Ezt az egyet bízd rám, megsemmisítem a létezése minden nyomát – intett Gregori a szikla alján levő test felé. – De, Aidan, nem volt egyedül. Volt egy másik is. Úgy gondolom, a legjobb, ha itt maradok és megvédem az életpárod, ahelyett, hogy levadásznám a másikat. Ennyire közel az átváltozáshoz, nem akarom megkockáztatni, hogy egy este lefolyása alatt kétszer öljek. A lágy, dallamos hang akár az időjárásról is beszélhetett volna. – Gregori, köszönöm a figyelmeztetést és a segítséget. Nem kell aggódnod az áruló miatt. Ez a munkám, bár bevallom, az utóbbi időben néhány dolog elterelte a figyelmem a vadászatról. – Ahogy az természetes is – ismerte el egy szelíd mosollyal Gregori. – Egy életpár mindennél fontosabb. – Miért félsz, hogy nem lesz könnyű életetek? – kérdezte Aidan. – Én már túl sokáig vadásztam ahhoz, hogy valaha is abbahagyjam. Hozzá vagyok szokva, hogy mindenben azt teszem, ami nekem tetszik. Túl sokáig vártam, túl keményen

370

küzdöttem, és túl sokat szenvedtem ahhoz, hogy megadjam neki azt a szabadságot, amire vágyni fog. Az élete soha nem lesz a sajátja, csak annyi, amennyit megengedek neki belőle. Aidan ekkor elmosolyodott és Alexandria érezte, kezd felengedni. – Ha úgy teszel, ahogy hiszed és a kényelmét a sajátod elé helyezed, akkor nem lesz más választásod, mint hogy megenged neki a szabadságot. – Nem vagyok olyan, mint Mikhail vagy Jacques vagy, ahogy látom, te. Szándékomban áll a védelmét mindenek fölé helyezni. – Gregori hangjából némi él hallatszódott ki. Aidan rávigyorgott, nevetés áradt az aranyszemeiből. – Csak remélni tudom, hogy alkalmam nyílik arra, hogy az asszonyod bűvölete alatt láthassalak, Gregori. Meg kell ígérned, hogy rá fogod venni őt, hogy egy nap találkozzon velünk. – Nem, ha én is úgy végzem, mint te vagy Mikhail. Nem akarom, hogy a veszélyes hírnevem ilyen komoly csorbát szenvedjen. Egy csipetnyi humor úgy tűnt, hogy belopódzik a hangjába, aztán ugyanolyan gyorsan eltűnt, mintha elvitte volna a szél. – Gondoskodni fogok a vámpírról – mondta Aidan. – Neked el kellene kerülnöd, hogy szembenézz a halállal. – Távolról öltem meg őt. Számodra az… felkavaró lesz – figyelmeztette Gregori. – Még erősebb vagy, mint amire emlékszem. – Sok tudást szereztem az évek során – ismerte el Gregori. Világos szeme elgondolkodva megpihent Aidan arcán. – Majd meglátod, a testvéred is sokat változott. Ő gyorsan tanul, igen,

371

és félelem nélkül túl messzire nyúl az árnyékba. Megpróbáltam elmondani neki az árát, de ő nem hallgatott rám. Aidan megrázta a fejét. – Julian mindig azt mondta, a szabályokat arra valók, hogy megszegjék őket. Mindig a maga útját járta. De tisztel téged. Te voltál az egyetlen, aki valódi befolyással bírt az életére, talán az egyetlen, akire valaha is hallgatott. Gregori megrázta a fejét. – Nem hallgat rám többé. Hívja a szél, a hegyek, a távoli helyek. Nem remélhetem, hogy megállíthatom. Járt a sötétség legmélyén és soha, semmi sem elégítené ki. – Sötétségnek hívod. De ez a képesség, ami benned van, nyittatta ki előttünk a világot. Ez késztettet téged, hogy megtaláld azokat a gyógyító technikákat, amiket tovább adtál nekem és másoknak. Ez teszi lehetővé, hogy csodákat vigyél véghez a népedért. Ugyanazt tette Juliannel – válaszolta lágyan Aidan. Az ezüstszemek acélszínűre változtak. Hideggé. Sivárrá. Üressé. – Ez olyan dolgokhoz vezetett mindkettőnket, amiket soha nem kellett volna megtanulnunk. A tudás megszerzésével jön a hatalom, Aidan. De szabályok nélkül, érzelmek nélkül, a jó vagy a rossz fogalma nélkül, ezzel a hatalommal túlzottan könnyű visszaélni. – Ennek minden vadászunk a tudatában van, Gregori – érvelt Aidan. – Te, s a legtöbben, ismerik a jó és a rossz fogalmát. És Julian is. Miért tartasz ki, állsz ellent a rossznak, amikor mások átváltoznak? A népünk igazságáért harcolsz.

372

Neked van egy erkölcsi kódexed, és te mindig aszerint éltél, ahogy most is azt teszed. Azt mondod, nem érzel semmit, de mi a szánalom, amit az életpárod iránt éreztél, mikor annyira megijedt? Nem változol át. Minden pillanat egy örökkévalóság a számodra, tudom, de te látod a végét. Gregori hideg szemei úgy tűntek, hogy felnyársalják Aidant, de a fiatalabb harcos nem hátrált meg. Aidan állta Gregori tekintetét és Alexandria megesküdött volna rá, hogy látott egy kis tüzet fellobbanni, egy lángot pattanni egyikről a másikra. Gregori kemény szája egy kissé ellágyult. – Jól megtanultad, Aidan. Te egyaránt a testnek és a léleknek is a gyógyítója vagy. Aidan a bók elismerésének jeléül meghajtotta a fejét. A szél üvöltött, a hullámok csapkodtak, és Gregori belevetette magát a sötét, kavargó felhőkbe. Sötét alakként hasított keresztül az égen, baljós árnyék takarta el a mennyországot, majd észak felé indult és eltűnt, mintha sosem járt volna ott, még a vihart is magával vitte. Aidan a homokba süllyedt, lehajtotta a fejét, a válla rázkódott, mintha megpróbálna valami nagy érzelmet irányítani, ami felülkerekedett rajta. Alexandria a fején körözött a kezeivel. Érezte, ahogy a zokogás a torkát és mellkasát tépte, de ő nem csapott zajt. Csak egyetlen, vérvörös könnycsepp mutatta bánatának valódi mélységét. – Sajnálom, cara, de ő egy nagyszerű ember, a népünk nem engedheti meg magának, hogy elveszítse. Éreztem a sivárságát, a benne lévő démon csak arra vár, hogy felfalja őt. Ahhoz,

373

hogy megtartsam a neki tett ígéretemet, muszáj levadásznom őt… – Megrázta a fejét. – Ez egy rossz szolgálat. Igazságtalanság ez egy ilyen harcossal szemben, aki az életét a népünknek szentelte, a hercegünknek. Alexandriának elakadt a lélegzete. Legyőzhetetlennek gondolta Aidant. Képesnek arra, hogy levadássza a vámpírokat és még arra is, hogy diadalmaskodjon gonosz erejük felett. De Gregori egészen más eset. Még két olyan vadásszal is, mint Aidan, sem tűnt lehetségesnek, hogy legyőzhessék őt. – Nem tudsz kapcsolatba lépni ezzel a nővel, aki megmenthetné őt? Aidan sajnálkozva a fejét csóválta. – Gregori továbbra is betartaná a fogadalmát és a lány jelenléte csak rontana a helyzeten. Gyengéden, becéző ujjaival megérintette Aidan haját. – Ahogy én is megnehezítettem a tiédet – mondta, miközben elgondolkodva hozzádörzsölte állát a hajához. – Megértem, hogy a lány miért félt. Te is megijesztettél engem. Még most is. De Gregori, ő rémisztő. Soha nem akarnák egy ilyen lénnyel összekötve lenni. És ő még csak egy gyerek. – Miért félnél még mindig tőlem? – emelte fel Aidan a fejét és az ujjaival tiszteletteljesen megérintette az arcát, olyan gyengédséggel, hogy az felbolygatta a szívét. – A hatalmad. Az intenzitásod. Talán, ha tanítasz néhány dolgot, nem leszek annyira ideges, de most úgy tűnik, hogy neked túl sok erőd van, mint amennyit egy embernek birtokolnia szabadna. – A te elméd is rendelkezik ugyanazokkal az erőkkel, mint

374

az enyém. Egyszerűen csak arra kell gondolnod, amit akarsz, Alexandria. Ha repülni szeretnél, akkor képzeld el az elmédben, hogy a tested könnyűvé válik, és lebegsz. Aidan karjai átölelték a derekát és lassan felemelkedtek a levegőbe. – Válj eggyé velem! Nézd meg magad. Nem kell, hogy félj tőlem. – Majd finoman visszaereszkedtek a földre. – Mesélj, mi az a „bemutatás”, amiről beszélt? Mire gondolt? És ki Mikhail? – Mikhail a népünk legöregebbje, a hercegünk. Századokon keresztül vezetett minket. Gregori csak egy negyed századdal fiatalabb, ahogy mi mondjuk, közel egy idősek. Népünket az évek során üldözték, bujkálásra kényszerítették és sokukat lemészárolták. Kevés nő maradt, a férfiak nem találtak életpárt, akik fényt hoznának a sötétségbe, és így egyre többen változtak vámpírrá. Bár még senki sem jött rá, hogy miért, de a legtöbb újszülött fiú, és közülük sem sok éli túl az első életévét. Azok a nők, akik szülnek és elvesztik a gyermeküket, egy idő után elcsüggednek és nem hajlandóak arra, hogy újra megpróbálják. Így a férfiak életpárok nélkül, remény nélkül elvesznek. Vagy üdvözölik a hajnalt és elpusztulnak vagy megadják magukat a démonaiknak. Vámpírrá válnak, igazi ragadozókká. – Milyen szörnyű – értette meg Alexandria, s bánat töltötte el elméjét és szívét. – Mikhail és Gregori azóta próbálják megtalálni a módját, hogy elkerüljék az elkerülhetetlent, a fajunk kihalását. Felfedezték, hogy az emberi nők egy kis százaléka pszichikai képességekkel rendelkezik és kémiailag képesek a fajunk

375

férfitagjaival összekötődni. – Mint én. A férfi bólintott. – Fizikailag egyik ember férfit sem találtad vonzónak. Valamilyen ismeretlen oknál fogva, nem a fajunk közé születtél, de kifejezetten nekem teremtettek. A testednek és az elmédnek szüksége van rá, hogy egyek legyünk. A szíved és a lelked másik fele az enyémnek. Mikhail és Gregori azt hiszi, hogy ezek az emberi származású pszichikai képességgel rendelkező nők képesek lány gyermekeket szülni, és hogy gyermekeik is képesek lesznek erre, vagy legalábbis valószínű, hogy lány gyermekeket szülnek. Tehát látod, hogy miért becsülnek ilyen nagyra. – Mi a bemutatás? Aidan lassan engedte ki a lélegzetét. – Alexandria… – Habozás volt a hangjában. Alexandria felszeget fejjel ellépett tőle. – Azt hiszem, egy csomó mindent nem mondtál el még nekem. Azt remélik, hogy lesz egy gyermekem? Egy kislány? Mennyi az esélye, hogy a gyermek élni fog? Aidan felé nyúlt, hatalmas kezével körbefogta az arcát. – Nem a saját fajom tenyésztéséért akartalak, piccola. Magamnak akartalak. Nem tudom, hogy mennyi az esélye, hogy a mi gyermekünk túl fogja élni. Mint te, én is csak imádkozni tudok. Majd beszélünk róla, ha már eljutottunk odáig. – Szóval, hogy ha van egy lányunk, túléli az első évet és felnő. Mi történik akkor?

376

A zafírszemei állhatatosak voltak a férfi aranyával szemben. – Minden lánygyermeket bemutatnak a tizennyolcadik születésnapján. A férfiak mindenhonnan jönnek, hogy találkozzanak vele. Ha a kémiájuk megfelelő, a férfi igényt formálhat a lányra. – Micsoda barbárság! Mint egy húspiac. Esélye sincs rá, hogy saját élete legyen. Alexandria teljesen meg volt döbbenve. – A Kárpátok lányait úgy nevelik fel, hogy tudják, ők tartják kezükben az életpárjuk sorsát. Ez a velük született joguk, ahogy a gyermekszülés is. – Nem csoda, hogy az a szegény lány elfutott. El tudod képzelni, hogy ezzel az emberrel legyen összekötve az élete, ilyen fiatalon? Mennyi idős? Nekem ősinek tűnt. Ő egy férfi, az Isten szerelmére, nem egy fiú. Kemény és valószínűleg kegyetlen, és nyilván többet tud minden témáról a nap alatt, mint bárki más. – Mit gondolsz, én hány éves vagyok, Alexandria? – kérdezte Aidan lágyan. – Több mint nyolcszáz éve élek. És te visszavonhatatlanul hozzám vagy kötve. Ez annyira szörnyű sors? Egy pillanatra csend lett. Aztán Alex rámosolygott. – Kérdezz később, mondjuk száz év múlva. Akkor majd válaszolok rá. Aidan szeme felizzott, olyanná vált, mint az olvasztott folyékony arany. Nagyon szexi volt. – Menj haza, cara mia! Befejezem itt a munkám és csatlakozom hozzád.

377

– Elhoztam az autót – mondta. – Amikor a Volkswagen nem indul el, elvettem azt a kis sportos kinézetű dolgot, amit senki sem használ. Stefan azt mondta, hogy minden rendben lesz. – Tudtam, és nem hallottál panaszt. Sehova se mehetsz, és semmit nem csinálhatsz, amiről ne tudnék. Mi egyek vagyunk, piccola. Felborzolta a haját, mintha egy gyerek lenne, mert a teste követelődzni kezdett, és a vámpír maradványai csak néhány méterrel voltak odébb. –Vezess haza és majd ott találkozunk. Ahogy Aidan az autóhoz kísérte, a válla alá bújt, így a férfi teste megóvta őt. Alexandria elszégyellte magát, mert tetszett neki ez az érzés. Elhatározta, hogy két kézzel fog ragaszkodni a függetlenségéhez, különösen annak fényében, amit a férfi a lánya lehetséges sorsáról mondott. Elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy kiálljon Aidan ellen, ha olyan lányt akart, aki képes rá, hogy megválassza a saját sorsát. Az volt az érzése, hogy a Kárpátokbeli férfiak sosem értették meg a huszadik századi nők felszabadító-mozgalmát. Aidan a főútra felvezető kanyar körül eltűnő kis autó hátsó lámpáit figyelte. Egyik kezével beletúrt hajának dús sörényébe és megfordult, hogy szembenézzen a sziklákon levő rendetlenséggel. Néhány héttel korábban, öt vámpír érkezett a területére. Az Egyesült Államokon haladtak keresztül, vérfürdőt hagyva maguk után, miközben azt hitték, hogy a vadászok nem fogják követni őket ilyen messze a szülőföldjükről. Mindazonáltal, a népe körében ismert volt, hogy Aidan Savage San

378

Franciscóban lakik. Miért döntöttek hát úgy, hogy idejönnek, és ilyen kockázatot vállalnak? Mert Gregori asszonya idetart? De az csak hónapok múlva lesz. Akkor mi? Mi vonzotta a vámpírokat azon kevés helyek egyikéhez az Egyesült Államokban, ahol egy erős vadász lakik? Hosszú és gyors léptekkel keresztülsétált a homokon. Vajon megérezték Alexandria jelenlétét, mikor ő nem? Vagy valami más vonzotta őket San Franciscóba? Tudta, hogy több áruló döntött úgy, hogy New Orleansba megy, mert a város híres volt a züllöttségéről, éppen ezért volt az Egyesült Államokban a gyilkosságairól elhíresült, legveszélyesebb város. Los Angeles szintén vonzotta őket, mert a gyakori erőszak elrejti a kezük munkáját. Akkor vadászott ott, amikor felismerte tetteiket. Amikor elérte a vámpír testét megfeketedve és megperzselődve találta, a haja parázslott. A gonoszság összetéveszthetetlen bűzét bocsátotta ki. Ha ez cserkészte be Alexandriát, kétségkívül az otthonukat figyelik. Felnézett az éjszakai égboltra és elküldte a kihívását. Sötét és baljós felhők száguldottak előre, megtorlást hirdetve. Gyere hozzám! Keresd fel a városom, az otthonom, a családom! Várok rád! A szél a város felé vitte a szavait és valahol messze, mint egy távoli mennydörgés, egy haragos ordítás válaszolt neki, a féktelen kutyaugatást hozzátéve a lármához. Fehér fogai csillogtak, mint egy ragadozóé, ahogy Aidan elküldte csendes nevetését az ellenfeléhez.

379

Lehajolt a vámpír maradványaihoz, a kihívás megtörtént. Noha sok időt töltött együtt Gregorival, még sohasem látott ilyet. A vámpír mellkasa teljesen szétnyílt, de a fertőzött vére nem szivárgott ki, mivel a sebe megpörkölődött a robbanáskor. A szíve fekete, haszontalan hamu lett. Megrázta a fejét. Gregori még halálosabb, mint amilyen volt. Aidan a szomorúság és az elkerülhetetlenség érzésével hátrahőkölt az undortól. Ismerte ezt az elesett lényt, együtt nőtt fel vele. Ez a férfi közel kétszáz évvel volt fiatalabb, mint ő, mégis átváltozott. Miért? Néhányuk miért tart ki és néhány miért enged oly gyorsan? Vajon azoknak, akik fennmaradtak, a jellemük volt erős? Azok, akik átváltoztak elvesztették a jövőbe vetett hitüket? Mikhail és Gregori a végtelenségig küzdöttek, hogy elhozzák a fajuknak a reményt, de ez a férfi volt a bizonyíték arra, hogy nem voltak sikeresek. Túl sokan változtak át. A számuk minden század múlásával emelkedett. Nem csoda, hogy Gregori belefáradt a vadászatba és a harcba az egyre erősödő démonnal. Hogyan vadászhat az egykori barátokra, századról-századra anélkül, hogy olyan reménytelenné válna, mint azok, akiket üldöz? Aidannek haza kellett mennie. Szüksége volt Alexandria ölelésére. Szüksége volt a melegségére és az együttérzésére. Szüksége volt a testére, és hogy azt mondja neki, még él és nem lett a halálé. De ő már túl sokszor jelentette a halált a saját népe számára, azoknak, akik átváltoztak, és akiket levadászott, ezzel tisztában volt.

380

Aidan, gyere haza hozzám. Te nem vagy halálos. Te szelíd és kedves vagy. Nézd meg, hogy bánsz Joshuával. Marie-vel és Stefannal. Gregori tett búskomorrá téged. Annyian elvesztek közülünk – bánkódott. Pont emiatt kell harcolni, folytatni. Van remény. Mi is megtaláltuk egymást, nem igaz? Mások is megfogják. Alexandria a lakosztály gőzölgő, habos jacuzzijától, egy képet küldött neki magáról, ahogy a pulóvere a második emeleti fürdőjének a padlójára lebeg. Aidan lágyan felnevetett, hangulata olyan gyorsan emelkedett, mint ahogy lezuhant. Alexandria szexin és édesen várta. Ő a fény a sötétségben, egy jelzőfény, hogy hazavezesse. Ez még nem minden, ami vagyok. A hangja kihívó volt. Képek árasztották el az elméjét. Egy csipkéből készült ruhadarab hullott a padlóra. A mellei csupaszak, teltek, csábítóak voltak. Mosolygott, egy szirén hívása. Megvárakoztatsz engem. Mutasd! Miközben a lány képét tartotta az elméjében, eltávolodott a sebhelyes holttesttől és elkezdte újra létrehozni a vihar erősségét. A lány keze elindult a farmere sliccéhez. Végtelen lassúsággal kibújtatott minden gombot a lyukból. Lélegzete elakadt, ahogy behajlította hüvelykujját a derékszíjba és a farmer a csípője fölött araszolt. Gyere haza és nézz! A hangjában vágy volt, alig hallhatóan, de ahhoz elég volt, hogy felszítsa a vérét. Az ég felé fordította az arcát és örvénylő felhőket küldött, amik aztán elsötétültek a parancsára. Mint az üvöltés a

381

vérében, a hullámok megugrottak és a parthoz csapódtak, sós permettel és habbal bevonva a szirtet. A mennydörgés vészjóslóan morajlott és a felhők belsejében felvillantak a villámlás erezetei. Gyere hozzám, Aidan! A lány maga volt a kísértés, a fény, miközben megalkotta a sötétséget. Villám cikázott a földre, tengernyi szikrákkal meggyújtva a homokot, vörös lángnyelvek nyalogatták a lábát. Érezte a lányt megmozdulni az elméjében, a száját a bőrén, az érzést, ahogy elvette a halál fájdalmát – egy régi barát halála okozta fájdalmat. A rengeteg harcos elvesztése majdnem az őrületbe kergette. Aidan felemelte a kezét a magasba és elkezdte összegyűjteni a szikrákat egy tűzgolyóba. Felemelte arcát a vad szélbe. Nem tudta elképzelni, hogy valaha is ezt teszi Gregorival. Még ha le is tudta volna győzni Gregorit, nem tudná ezt megtenni. Mégis, Gregorit hányszor kényszerítették arra, hogy egy barátra vadásszon? Egy rokonra? Egy gyermekkori játszótársra? Egy lélek hány ilyen foltot tud elviselni, mielőtt eljön a megváltás? Én veled vagyok, Aidan. Alexandria hangja, egy kis friss, tiszta levegőnek egy fuvallata volt, az előtte lévő gonoszság által érintetlen. A lelked nem fekete. Látom, érzem, a sajátommal meg tudom érinteni. Azt, amit csinálsz, azt te kényszerből, nem vágyból teszed. A barátod küzd, hogy megmentse magát. Ha a lelke fekete volna, nem maradt volna ott, hogy megvédjen. Ő a másik vámpír után ment volna, a vadászat, a gyilkolás öröméért. Maradt, Aidan. És ő elment, hogy egyedül legyen, ahol az erőszak nem érhet el hozzá, ahol

382

van esélye, hogy kivárja a végét. Ez a fogadalom, már önmagában kellene, hogy mondjon valamit mindkettőtöknek. Ő nem önző vámpír, nincs közel az átváltozáshoz. Csak azt hiszi róla. Fejezd be a munkád undorító, ahogy van és gyere vissza hozzám. Gondolj rám! Gyakran fogok vérrel a kezemen közeledni hozzád. Volt egy kis csend. Aztán megérezte a keze gyengéd érintését és megdöbbent, hogy megérintette, amikor őt soha nem képezték. Az ujjai elidőztek az állán és lefelé kúsztak a nyakára, gyengédséget árasztva. Én már voltam egy vámpír kezében, Aidan. Elfelejtetted? Ismerem a gonosz csúnyaságát. Az nincs benned, ellentétben azzal, ahogy azt te gondolod. Azért vadászol, mert kell, nem pedig szükségből, hogy ölj. Talán egykor azok, akik vámpírokká váltak, jó férfiak voltak, de azok, akiket egyszer ismertél bennük, régóta eltűntek erről a földről. Talán Gregori és te, adtok nekik békét. Aidan engedte, hogy szavai átmossák az elméjét, elűzzék a bánatot, a rettenetes félelmet és a rettegést, hogy a lány puszta jelenléte az életében lehetővé tegye, hogy érezzen. Megrázta a fejét, annak az iróniája fölött. Oly sok évszázadon keresztül nem érzett érzelmeket és most, hogy Alexandria eljött az életébe, megismerte a szörnyű terhet, a vadászat bánatát. A tűzlabdát elküldte a halott vámpír felé, a figyelme most a feladatára koncentrált. A lángok behatoltak a szétroncsolt mellkasba és a korábban elfeketedett áruló szemei elhamvadtak, ismét a föld hamujává vált. Rápillantott a hamura, aztán az egyik kezével szelet hozott létre. A szélroham nem a tenger, hanem a föld felől jött, hogy a hamvakat a

383

hullámokba szórja, hogy egy méltó nyughelyre vigye. Aidan egy ősi éneket suttogott, hogy megtisztítsa önmagát valamint elesett barátját. Ott állt magasan és egyenesen, merev vállakkal, aztán megfordult, hogy szembenézzen az otthona irányával. Hallotta a víz hangját, Alexandria örömének moraját, ahogy belépett a süllyesztett kádba. Érezte az illatát, ami hívogatta. Mosolygott, miközben a levegőbe vetette magát és érezte, ahogy az a teste fölött mozog, megtisztítva őt.

384

Tizenhatodik fejezet

A

lexandria a hatalmas márványkádban ült összefogott hajjal. A buborékok, mint ezernyi apró ujj, simogatták a bőrét. Aidan a küszöbön állt, az arca nyúzott volt, szemében sötét árnyak és fájdalom tükröződött. Az elcsigázott arckifejezését soha többé nem akarta látni. Amikor érezte a férfi mély, felkavaró bánatát, szándékosan erotikus képeket küldött neki, mert segíteni akarta, vigasztalni. Távolról, tudva azt, hogy nem kell szembenéznie vele, könnyű volt szabadjára engedni a képzeletét. Szégyenlősen gondolt arra, hogy ha a férfi visszatér, szembe kell néznie annak a következményeivel, amit élénk, ledér fantáziájával létrehozott. Most azonban, látva szép szemében az árnyakat, a kísérteteket, a mélységben rejlő bánatot, mindezek elmosták félénkségének minden nyomát. Bármit megtenne, hogy eltüntesse ezt az árnyékot. Aidanen olyan fáradtság vett erőt, hogy úgy érezte, talán soha többé nem lesz képes újra megmozdulni. Csak állt a küszöbön, és merev tekintettel bámulta Alexandriát, képtelen

385

volt elhinni, hogy ilyen szerencséje van, hogy a lány valóban vele volt, hogy valóban örökre az élete részévé vált. Miért ő? Miért ő volt az, aki a hatalmas zafírszempárba bámult, melynek látványától elöntötte az öröm? Miért nem Gregori, aki oly sokat adott a népüknek, aki annyit szenvedett és annyi mindent veszített időközben? Miért nem Julian, a lelki társa, az ikertestvére, aki annyira sötét, és aki megcsömörlött a magányosságtól? Miért döntöttek úgy az istenek, hogy őt támogatják? – Mert minket egymásnak szántak – csendültek fel Alexandria lágy szavai, miközben a férfi gondolatait olvasta. – Gregorinak van életpárja, Aidan, és úgy döntött, időt ad neki, hogy felnőjön. Ki fog tartani, van reménye, ami erőt adjon neki. Ami a testvéredet illeti, ismerem őt a gondolataidból és emlékeidből. Benne megvan a te erőd, és ha szükséges, örökidőkig ki fog tartani. Aidan bizonytalan kézzel beletúrt szélfútta hajába. Az ajtófélfának támaszkodott, és aranytekintetével pislogás nélkül csak őt nézte. Annyira szép volt, annyira bátor. Valóban tett volna valamit is az életében azért, hogy kiérdemelje őt, és azt a boldogságot meg örömöt, amit az életébe hozott? Alexandria megrázta a fejét, ajka lassú mosolyra görbült, amitől az arcán elmélyült a gödröcske, ami annyira felizgatta. – Természetesen nem érdemelsz meg. Én annyira jó és bátor vagyok és tökéletes. – A mosolya incselkedő volt, elképesztően szexi, és ahogy kissé megmozdult a buborékok alatt, mellei a víz szintje felé emelkedtek, melyek magukra vonták a hirtelen felforrósodott tekintetét.

386

– És annyira szép vagy. Felejthetetlenül szép – mondta lágyan, és hullámzó izmokkal hirtelen kiegyenesedett. A lány úgy érezte, szíve kiugrik a várakozástól. – Talán. Azt kétségtelenül el tudod érni, hogy szépnek érezzem magam. – Állát felemelve, zafírszeme csábítóan és kihívóan ragyogott. A látványtól Aidan vére sebesen száguldott ereiben. Keze az inggombokra vándorolt, és lassan bújtatta ki egyiket a másik után, miközben tekintetével fogva tartotta őt. Alexandria nem nézett félre, és tekintetében nem volt félelem. Helyette lassan elmosolyodott, mosolya érzéki meghívó volt. – Valamit forgatsz a fejedben, piccola – mormolta lágyan, a teste megfeszült a várakozástól. A lány lustán vállat vont, s a mozdulattól hullámok indultak el a habzó víz felszínén. – Úgy döntöttem, hogy most van a legmegfelelőbb időpont arra, hogy kipróbáljunk párat a fantáziaképeid közül A férfi inge észrevétlenül a padlóra csúszott. Csak Aidant látta, s a sürgető érzés, mint tüzes ének száguldott az ereiben. – Szóval nekem vannak fantáziáim? – kérdezte lágyan. Teste megfeszült, megkeményedett, kívánt, vágyakozott. Alig tudott beszélni, mozogni. A lány nevetését puha cirógatásként érezte a bőrén. – Mondanék valami nagyon érdekeset. De ne legyél túl izgatott. Kezdjük valami könnyeddel. A férfi szemöldöke megemelkedett, miközben cipőjétől és zoknijától igyekezett megszabadulni. Minden mozdulata ráérős és lusta volt, de forró, perzselő tekintete szinte elnyelte. Alexandria lélegzete elakadt. Csak annyit tett, hogy fölé hajolt,

387

mint egy véletlen, mindennapos mozdulat, de az arca annyira érzéki volt, a teste pedig folyékony erő. Ajkába harapva, leeresztett szempillái mögé igyekezett elrejteni fellobbanó vágyát. – Azt akarom, hogy akarj engem, Alexandria – szólt rá lágyan. – Tudnom kell, hogy akarsz engem. Ne rejtőzz el előlem! Nem akart felelni, ajka mégis válaszra nyílt, arcán a gödröcskék elmélyültek. – Ez csak azért van, mert annyira szép vagy, Aidan. – A nők szépek, nem a férfiak – Te szép vagy – javította ki a férfit. – Nézz magadra a szememen keresztül. – Ez egyszerre volt ugratás és kihívás. Nehezére esett ellenállni neki. És volt valami erotikus abban, hogy magát láthatta úgy, ahogy a lány látta őt. A vágy, a szükség. Az éhség. Keze a nadrágjára siklott, szándékos lassúsággal tolva le a csípőjéről, ami hirtelen vágyakozást ébresztett Alexandriában. – Látod? – A lány a térdére támaszkodott a kádban, mire a buborékok, sisteregve pezsegtek körülötte, csupasz mellei csillogtak a gyöngyöző víztől. Tekintete a férfi sovány csípőjén és kemény, meredező férfiasságán állapodott meg. Nézte, ahogy belép a padlóba süllyesztett kádba, miközben buborékok örvénylenek a lábai körül, mintha ezernyi apró nyelv becézgetné bőrét. Alexandria lassan engedte ki a lélegzetét. A férfi combjai erős, izmos oszlopok voltak, melyeket finom aranyszínű szőr borított. Keze megérintette a vádliját, közeledésre ösztönözve a

388

férfit. Érezte a testén átfutó remegést, mire csábítóan mosolygott rá. Ujjhegyei lassan mozogtak a faragott izmok fölött, lélegzete meleg és ingerlő volt a nehéz merevedése mentén. Aidan lehunyta szemét az eksztázistól, ahogy a lány nyelve lassú, sóvárgó mozdulatokkal simogatta a bársonyos csúcsot. Hasizmai megfeszültek, mikor a forró és nedves ajkak körbezárták. Egy mélyről jövő nyögés szakadt fel a torkából. Hajába markolva húzta egyre közelebb magához, teste majd felrobbant a gyönyörtől, ahogy a lány keze a fenekére vándorolt, és még mélyebben fogadta magába. A férfiasságán szorosan összezáródó ajkak, a combjának préselődő mellek, a lábát kényeztető buborékok és a kezében lévő selymes haj minden gondolatot kiöltek belőle, míg az elméjét csak az életpárja tiszta, érzéki jelenléte töltötte be. A fenekét masszírozó ujjak sürgetően mélyedtek a kemény izmaiba. Ahogy megmozdult, csak csikorgó fogakkal tudott ellenállni az őt elemésztő gyönyörnek. Alexandria ajka újra és újra lecsapott. Olyan erősen markolt bele a nő dús hajába, hogy félt attól, hogy megsebzi őt, de már nem tudta irányítani testének önkéntelen válaszát. Az elméje a lány elméjét kereste, izgalmat, szükséget talált, és vágyat, hogy osztozzon vele a gyönyörében. Alexandria tudatában volt annak, mit tett vele és élvezetet talált benne, meg a fölötte gyakorolt hatalmában. Minden épelméjű gondolat eltűnt, az óvatossággal és az aggodalommal együtt. Csak a teste létezett, az ajka, és a szaténbőre tapintása és a körülöttük pezsgő buborékok. Tűzijáték. Földrengés. Fehér villámok. Azon kapta magát,

389

ahogy tehetetlenül tolakodott előre, a fejét hátrafeszítette, a gyönyöre és az elragadtatása nem pusztán csak testi, de egy része nagyon is lelki. Aidan éhsége addig emelkedett, míg a fajtájára jellemző ösztön, hogy a nő örömét a sajátja elé helyezze, át nem vette felette az irányítást. Egy puha, birtokló morgással visszanyomta őt a vízbe, tekintete pedig, mint láva, perzselte csupasz bőrét. A lánynak csak egy artikulálatlan kiáltásra volt ideje, mielőtt a férfi szája újra lecsapott a torkára, a mellére, a keze pedig bebarangolta a testét. Annyira kicsinek és törékenynek érezte a tenyere alatt, a bőre meleg és síkos volt az őket simogató vízben. Felkutatta minden porcikáját. Aztán az ujjai rátaláltak a vágyakozó nedvességére. Beljebb tolta ujjait, miközben nézte a nő szemét, érezte, ahogy a teste tiszta, folyékony gyönyörrel válaszolt. Mélyebbre nyomult, a szája rajta kalandozott, fogával megkarcolva mellét, hasát. Érezte a lány izmait összeszorulni körülötte, bársonyosan és melegen. Megcsókolta a csípőjét, az apró bemélyedést, ami mindig az őrületbe kergette, majd kiemelte magukat a vízből. Lassabban, lassabban – ismételte az elméje, de a testének más elképzelései voltak. A teste lángolt, a bőre valósággal izzott. Ajkával felváltotta az ujjait, azt akarva, hogy a lány is megtapasztalja a felajzottság ugyanazon magasságait, mint ő. Alexandria felnyögött, és ettől a hangtól teljesen megvadult. Olyan íze volt, mint a forró méznek, fűszeres, az ember könnyen függővé válhat tőle. Máglyaként égő vágyakozással, szerelemmel, és erőszakos, kielégíthetetlen szomjúsággal rohamozta meg. Ajkának támadása alatt Alexandria

390

megvonaglott, felsikoltott. Víz fröccsent ki a kádból. A nő teste megfeszült, majd felszabadult, az érzéki ingerek hullámokban csaptak rajta keresztül. Horgonyként Aidanbe kapaszkodott, ahogy elvesztette teste felett az irányítást, egy gyötrelmes és csodálatos utazás vette kezdetét, amiről azt szeretett volna, ha az örökkévalóságig tart. Aidan felemelte a fejét, szeme éhes volt, szája érzéki. Magához húzta a nő testét, miközben az karcsú lábát a dereka köré fonta. – Teljesen megvadítasz, Alexandria. Az irántad érzett vágyam pedig teljesen megőrjít. – A hangja rekedt volt, és keményen, vastag testét hozzápréselte, agresszív támadása alatt a lány teste megnyílt, lehetővé téve számára a behatolást. Az érzés különleges volt, egy lassú égés, forró bársony, miközben összeszorult körülötte. Az érzés majdnem kibírhatatlannak bizonyult. Aidan keze megmarkolta vékony derekát miközben szilárdan tartotta őt, míg nem lassan és mélyen eltemette magát a forró, nedves hüvelyében. – Nézz rám, Alexandria! Tudd, hogy az életpárod vagyok, és hogy mindig a gondodat viselem – lágyan suttogta a parancsot, aranytekintetével fogva tartotta az ő kék szemét, kikényszerítve a legvégső bizalmasságot, mindent akarva tőle, minden négyzetcentiméterét, a teljes egyesülést, test a testtel, elme az elmével, lélek a lélekkel. Aztán mozogni kezdett, csípőjét lassan előre tolva, mélyebbre hatolva minden egyes lökéssel. Alexandria az ajkába harapott; az apró vércseppek hatására a férfi szemfogai nőni kezdtek. Még közelebb vonta magához a lányt, így mikor testét ívbe feszítette, és fejét hátravetette, felfedte sebezhető és

391

védtelen torkát, mellei ugyanilyen csábító helyzetbe kerültek. Nyelve lecsókolta a rózsaszínű, kemény csúcsokról a vizet és felfelé mozgott miközben felkutatta az összes duzzadó hajlatot, míg ajka meg nem pihent a pulzusa fölött, a nyakánál. Érezte, hogy Alexandria teste összerándul, és fogait finoman mozgatta a bőrén, míg a nő nyöszörögve két kézbe nem fogta a fejét. Az elégedettség ragyogott az aranyszemében. Nyelve a pulzusát simogatta miközben teste benne mozgott. Egyre keményebben és keményebben lökte a csípőjét. – Aidan! – A puha kiáltása könyörgés volt. – Még nem, cara, még nem. – Hatalmas erejével magával ragadta, miközben a víz kiáradt a kádból. Alexandria lábai körbeölelték a testét, a kezét a nyaka köré fonta, míg lökései egyre erősebbé váltak, újra és újra, teljes hosszában benne akarva lenni. A lány körmei a vállába mélyedtek, éles fájdalmat keltve. Aidan a falnak döntötte, csípője szilaj, könyörtelen, dühödt iramot diktált. Fogai felsértették a bőrét, ahogy megharapta. Alexandria felkiáltott az éles fájdalomra, mely egyszerre volt édes és érzéki, ahogy a szemfogak belemélyedtek, miközben olyan telhetetlenül követelve a vérét, mint ahogy a teste követelte az övét. Megvadította őt, ragadozó természete átvette az irányítást, egy fajtájából származó, megszelídítetlen férfi uralkodó dominanciájával akarta a párját. Szája a torkánál tevékenykedett, elvette a testének esszenciáját, ahogy nő elvette az ő testét, rásimult, összeszorult körülötte, magába fogadta és követelőzött, míg üvöltenie kellett a gyönyör

392

intenzitásától. Rubincseppek csörgedeztek alá keblei halma között, és a nyelve követte annak nyomát. Alexandria egyre csak süllyedt az éjszakában. Aidan szeretkezésének vadságától meg kellett volna rémülnie, de ő párja volt a férfi szenvedélyének, szívverésének ritmusa, keze a férfi szőke hajába gabalyodott, teste szorosan körbeölelte és fojtottan felkiáltott. Aidan kiáltása rekedt volt a szenvedélytől, a szél hátán emelkedve a mennyországig. És ahogy a lányt tartotta, mindkettejüket a falnak támasztva, nehezen lélegezve, a messzi éjszakából jött a válasz. Harag. Őrjöngés. Egy üvöltés a hirtelen támadt vad széllel. A hang gyűlölettel telve mart beléjük. Alexandria rémülten nézett az ablak irányába. – Hallottad ezt? Karját még mindig köré fonva, lassan, vonakodva engedte le a lábaira. – Igen, hallottam – ismerte be zordan. Kint a felhők rosszindulatúan, vészjóslóan elsötétedtek. Öklömnyi méretű jégdarabok verték a tetőt és az ablakokat. Aidan ösztönösen fordította úgy a lányt, hogy védelmezően álljon előtte, nehogy a betörő jég árthasson neki. – Gregori az? – suttogta a lány, felidézve, hogy milyen döbbenetes hatalommal rendelkezik a férfi, valósággal a pórusain át szivárgott ki. Aidan megrázta a fejét. – Ha Gregori holtan akarna minket, Alexandria, már régóta eltűntünk volna ebből a világból. Nem, ez az utolsó élőhalott abból a csoportból, ami a városba jött, hogy milyen céllal, azt nem tudom. Úgy vélem, a fajunkra

393

jellemző, hihetetlen hallásuknak köszönhetően nem tetszett az az öröm, amit megosztottunk egymással. – Veszélyesnek hangzik – mondta a lány – Mint egy sebesült medve. Aidan felemelte az állát, az aranyszemével az arcát cirógatta birtoklón, gyöngéden. – Veszélyes is, piccola. Ez az, amiért nekem vadásznom kell a fajtájára és gondoskodnom kell, hogy ne okozhassanak a világnak még több gyötrelmet. Lenézett a lány felfele fordított arcára, duzzadt ajkára és a szeretkezéstől kipirult arcára. Nem tudott ellenállni neki, fejét lehajtotta az övéhez és ajkát egy finom csókkal zárta le. – Köszönöm neked, cara, hogy felszabadítottál a saját démonaimtól. A lány visszasüllyedt a kádba, melynek hullámai most csöndesek voltak, és felnézett a férfira hatalmas szemével. – Képes lenne… megölni téged? – Felteszem, igen, ha óvatlanná válok. – Leült vele szemben, mire a víz szintje a súlyától megemelkedett. – De én nem leszek gondatlan, piccola, még egy pillanatra sem. Holnap éjszaka le kell vadásznom. Vár rám. – Honnan tudod? A férfi csak vállat vont. Akár az időjárásról is beszélgethettek volna. – Soha nem küldött volna el egy kihívást, ha nem tervezett volna meg egy csapdát. Szereztem bizonyos… hírnevet az élőhalottak között. A lány a térdeit felhúzva állát rátámasztotta. – Azt kívánom, bár elmenne, találna egy másik várost, amit rettegésben tarthat. A férfi megrázta a fejét, míg szerelmesen tekintett rá

394

aranyszemével. – Nem, nem akarod. Azon kívül, soha nem engedném meg neki, hogy bárhol a közelben féktelenül öljön. Tudod, a munkám gyakran jár utazással. – Ő az a sorozatgyilkos, aki nemrég a lapokban volt, ugye? – találgatott. – Egy közülük. A többiek most már halottak. A lány nyugtalanságában az ujjait tördelte. Aidan megnyugtatón fűzte össze ujjait az övével. – Ne aggódj, Alexandria. Meg foglak védeni téged tőle. – Nem arról van szó. Tudom, hogy meg fogsz. Csak az, hogy most, hogy ismerlek téged, meg találkoztam Gregorival és tudom, hogy mi okozza azt, hogy valaki vámpírrá váljon… nincs rá semmilyen mód… hogy meggyógyítsák őket? A férfi szomorúan rázta a fejét. – Tudom, hogy sajnálatot érzel miattuk és azok iránt, akiknek meg kell megsemmisítenie őket, de a legtöbb esetben ez egy tudatos választás a részükről. És ha egyszer táplálkozás közben öl, akkor onnan már nincs visszaút. A lány nyíltan nézett a szemébe. – Pedig Gregori is megtette. Az aranytekintet hirtelen hideg és töprengő lett. – Az lehetetlen. – Tudom, hogy megtette. Nagyon megbánta, és felemészti őt, de megölt valaki gonoszat, ezt a módszert használva. Én tudom, Aidan, komolyan. Néha meglátok dolgokat az emberekben, melyeket mások nem tudnak. – Átváltozott? – A hangja halk volt, hiányzott belőle a

395

hajlékonyság, és nagyon csendesen várta a válaszát. A lány megrázta a fejét. – Azt gondolja, hogy gonosz, mégis óriási együttérzés van benne. De veszélyes, Aidan. Nagyon veszélyes. – A vámpírok nagyon ügyesek az igazság rejtegetésében. Tökéletes hazudozók. Biztos vagy benne, hogy Gregori nem változott át? Alexandria bólintott – Féltem tőle. Ő pedig fél önmagától. Ahogy mondta, olyan, mint egy tigris, kiszámíthatatlan és veszélyes. De nem gonosz. Kint felhők feketítették be a szürke hajnali eget. Aidan önelégülten mosolygott és intett egyet, mire a felhők azonnal elkezdtek szétszóródni. – Az itt maradt vámpír azt gondolja, hogy elbizonytalanít egy ilyen erőfitogtatással, én meg hagyom, hogy hamis biztonságérzetben ringassa magát. De itt a hajnal, és neki menedékét kell keresnie a föld alatt. Alexandria kissé megnyugodott. Nem szívesen gondolt arra, hogy a vámpír épp az ablakuk alatt lehet, kihallgatva a beszélgetésüket. Aidan a fejét rázta. – Ha közel lett volna, piccola, azt tudtam volna. A lány felnevetett. – Mindig elfelejtem, hogy képes vagy a gondolataimban olvasni. Néha nagyon zavarba ejtő. – Néha viszont nagyon érdekes lehet. – Furcsa, ragyogó szeme rávillant, amitől elpirult, aztán a hő tovaterjedt az egész testére. – Az elméd szintén érdekes – értett egyet a férfival, és ajka mosolyra görbült. – Mindenféle érdekes ötlet van ott.

396

– Na, lassan jutunk is valahova – mondta lágyan. Alexandria felé dőlt, miközben egyik kezével megfogta a mellét, hüvelykujjával a kemény mellbimbó fölött körözött. – Szeretlek megérinteni téged, imádom, hogy megérinthetlek, amikor csak akarom. – Az ujjhegye végigsimított a torkán, a jelen, amit szándékosan hagyott rajta. Alexandria egész testében érezte az érintését. – Téged törvényen kívül kellene helyezni, Aidan. Tudod, a Thomas Ivannak készült karakterek legutóbbi vázlatai közül mindegyik felvette a pillantásodat. Nem segíthetek magamon. Gondolod, Thomas észre fogja venni? A férfi szemei a lányra ragyogtak. – Thomas Ivan egy idióta. – Az elképzelése egyaránt innovatív és népszerű, és történetesen a főnököm – mondta szilárdan. – Csak féltékeny vagy. – Az egyik a sok bosszantó szokásom közül, semmi kétség. Nekem nem áll szándékomban osztozni rajtad, Alexandria. – Hirtelen elengedte a lányt. – Nem akarom, hogy egy másik férfi is megérintsen téged. – Együtt dolgozni nem jelent együtt alvást is – türelmet mutatott kifele, miközben titokban tudta, hogy azonnal megszakítja a munkakapcsolatot Ivannal, ha ez igazán ilyen mély gondot okoz Aidannek. – És te azt hiszed, hogy ezt ő is el fogja fogadni? – Nem lesz választása. Azt fogom mondani neki, hogy te és én el vagyunk jegyezve. Ezt el kell, hogy fogadja. – Megteszem a kellő előkészületeket, hogy holnap reggel

397

összeházasodjunk. Van néhány barátom, aki fel tudja gyorsítani az eljárást, gondoskodni fogunk az engedélyről és kész is. A lány hátradőlt, miközben zafírszeme hirtelen tüzet szórtak. – Kész is? Kész is? – Ismételte a szavakat, és képtelen, volt elhinni, hogy ténylegesen ezt mondta. Most nem házasodna össze vele, ha ő maradna az utolsó férfi a Földön akkor sem. – Nem kértem semmilyen szívességet vagy elkötelezettséget tőled, Aidan. És nem neked kell megvédened a becsületemet. Óvatosan nézte őt, és szinte azonnal megnyugodott. – Létrejött köztünk a végső kötelék, Alexandria. Életpár vagyunk, az örökkévalóságig. Együtt fogunk maradni, amíg úgy nem döntünk, hogy találkozunk a nappal. De a te nagyon fantáziadús, hülye főnököd nem tisztelné azt a köteléket, ráadásul nem is értené meg. Mindazonáltal érteni fogja a házasság emberi szertartását. – Nem értem ezt az életpár ügyet, bármi is az. De, mint Thomas, én is megértem a házasság szentségét. Nem mintha megkértél volna. Nem mintha te tisztelnéd azt az intézményt, amiben én hiszek. Rendkívül sértőnek találom a hozzáállásodat, Aidan – Igyekezett elrejteni a férfi elől a sebet, amit a szavaival ejtett, de kifejező arca, a szemében csillogó ragyogás mindent elárultak volna még akkor is, ha nem a férfi nem tudott volna olvasni a gondolataiban. A férfi szomorúan rázta meg a fejét. – Megosztunk mindent, Alexandria, a gondolatainkat is beleértve. Önkéntelenül megsebeztelek téged, és határozottan nem állt szándékomban

398

így tenni. Ahogy a lány felállt, víz csorgott végig a bőrén. – Megoszthatjuk a gondolatainkat, de nem tűnik úgy, hogy értjük is egymást. – Megragadott egy törülközőt, és maga köré tekerte, a szeme szándékosan elkerülte az övét. – Szerintem viszont igen. Azt szeretted volna, hogy kérjelek meg téged, hogy házasodj össze velem emberi módon. – Kinyúlt, egy lusta mozdulattal miközben izmai fodrozódtak és acélos ujjaival megragadta a bokáját, megakadályozva a szökését. A furcsamód bizalmas tettől fellángolt a vére. Alexandria zokon vette ezt a képességét, hogy irányítani tudja a testét egyetlen érintéssel, hogy egyetlen pillantással képes testét folyékony tűzzé változtatni. Érezze a köztük átívelő elektromosságot, látta az éhséget a tekintetében. Megrázta a fejét. – Nem, Aidan. Ez fontos. Nem sebezhetsz meg engem bármikor, amikor neked tetszik, hogy utána addig szeretkezz velem, míg nem tudok tisztán gondolkodni. A férfi arckifejezése azonnal megváltozott. Hirtelen állt fel, a lány pedig hátrált egy lépést, a férfi puszta magassága megfélemlítette. – Nem teszem azt, cara mia. – A hangja egy simogatás volt, egy kérelem. – Soha ne félj tőlem. Én soha nem sebeznélek meg szándékosan. Mi már egyek vagyunk. Azt gondoltam, hogy már megértetted ezt. Visszavonhatatlanul hozzám vagy kötve, örök időkre. Ez egy házasságkötési szertartásnál sokkal mélyebb és erősebb kötelék. Elismerem, gondolnom kellett volna arra, hogy számodra fontos a házasságkötési ceremónia, de azt feltételeztem, hogy mivel te

399

most már Kárpátok népéhez tartozol, rájöttél, hogy már „házasok” vagyunk, együtt, összekötve, az örökkévalóságig. Ahogy az ősi szavak elhangzottak, ez megtörtént. A rítust befejeztük, amikor megosztottuk a vérünket, a szívünket, a testünket és lelkünket. De a szavak önmagukban is visszavonhatatlanok, kötelező érvényűek. A mi népünk így „házasodik”. A karjai körül ölelték a lány merev, ellenálló alakját. – Bocsáss meg a feltételezésekért, cara, és tudd, hogy össze akarok házasodni veled az emberi szertartásban, mert ez fontos neked. Hipnotikus hangja vízként mosta át a lányt, megtisztítva a nehezteléstől, mintha soha nem is lett volna. Alexandria a férfinak dőlt hallgatag sürgetéssel, vigaszért. – Ez az élet annyira ijesztő, Aidan. Azt akarom, hogy annyi dolog, amennyi csak lehetséges, normális legyen, vagy legalább majdnem ugyanolyan, mint volt. Csak egyszerű, ismerős dolgok. Úgy jobban tudom kezelni ezt. – Tudod, piccola, – szelíd ujjakkal gyengéden ingerelte arcát – a Kárpátokból származó férfiak soha nem kérdezik meg a társaikat. Egyszerűen jogot formálnak rájuk. De megkérjelek hivatalosan is? A lány az arcát a férfi mellkasához dörzsölte. – Ez sokat jelentene nekem, ha te is akarod – ismerte el a lány. – Akkor feltételezem, jobb, ha helyesen csinálom – mondta lágyan, miközben megfogta a lány kezét és féltérdre ereszkedett. – Alexandria, egyetlen szerelmem, összeházasodsz velem holnap reggel?

400

– Igen, Aidan – válaszolta illedelmesen a lány. Aztán nevetésével elrontotta a hatást. – De el kell végeztetnünk a vérvizsgálatot. Nem házasodhatsz meg ebben a percben. A férfi felemelkedett. – Elfelejtkezel a gondolat meggyőző erejéről. Holnap reggel házasok leszünk. Öltözz, cara! Újra és újra elcsábítasz engem. – A kezei levándoroltak a karcsú testen, hogy megsimogassák a fenekét. A lány mosolya kissé erőltetett volt. – Minden fajta problémát fogsz okozni nekem a soviniszta modoroddal, ugye? A férfi válaszként felnevetett. – Éppen arra gondoltam, hogy mennyi nyugtalanságot fogsz nekem még okozni a független gondolkodásoddal. A lány felszegte az állát. – Hallottad már ezelőtt is azt a szót, hogy kompromisszum, nem? Tisztában vagy a jelentésével? Figyelmesen nézett egy ideig, mielőtt válaszolt volna. – Ahogy én értem, a kompromisszum azt jelenti, hogy azt teszed, amit én parancsolok, amint kimondom. Ugye? Alexandria megtaszította a férfi mellkasát, de az akár egy szilárd fal is lehetett volna. – Csak szeretné, Mr. Savage. De ez soha nem fog történni. A férfi leszorította karjait a két oldalán és orrával a feje búbját dörzsölte. – Majd meglátjuk, szerelmem, majd meglátjuk. Alexandria nevetve elhúzódott tőle és elkezdett öltözni. A hajnal derengése csillant az ég alján, és az ezzel érkező rettenetes letargia lassan már ismerőssé vált. Látni akarta

401

Joshuát, hogy újra normális reggeleket tölthessen el a testvérével. Felöltöztesse őt, megetesse őt, vele lehessen egy kis időt, mielőtt elmegy az iskolába. Aidan megengedte neki, hogy elmeneküljön előle, mint ahogy megengedte neki, hogy fenntartsa a normális állapot illúzióját, amíg lehetséges. Szerette látni a boldogságát, és rossz érzése volt a vámpír nagyhangú kihívásával kapcsolatban. A teremtmény mesterkedett valamiben. Ő volt az utolsó, aki maradt abból a csoportból, akik a városba jöttek, és rettegésben tartották a lakosságot és a rendőrséget egy macskaegér üldözésre késztettek. A vámpír nem volt ostoba, tanulmányozta Aidant, az erősségeit és gyengeségeit mielőtt elküldött volna egy ilyen kihívást. Mit tervezett az élőhalott? Csendesen siklott a házon keresztül miközben megvizsgált minden bejáratot, ablakot, és ösvényt, ami a házhoz vezet. Minden védelmi varázslata rendben volt. A ház áthatolhatatlan volt, míg ő a föld alatt alszik a titkos kamarájában. Nem, a vámpír nem tud lecsapni a házánál. De akkor hol fog? A kapálás hangját követve, megtalálta Stefant a hatalmas kertben. Amikor feldúlt volt vagy kifáradt, Stefan a növények gondozására fordította a figyelmét. Amikor Aidan csatlakozott hozzá, a kapának dőlt és kitartóan figyelte mesterét. – Tehát te is érzed. A múlt éjszaka nem tudtam aludni. – Az anyanyelvükön beszélt, ami egy másik biztos jele volt az elme állapotának. – A vámpír üvöltött tegnap éjszaka. Ez egy határozott kihívás volt, bosszút akar. Kereszteztem a terveiket, bármik is voltak azok, és most az egyetlen megmaradt élőhalottnak

402

szándékában áll megsemmisíteni engem. Az, hogy hogyan fogja megkísérelni azt, nem tudom. – Rajtunk keresztül fogja megtenni – mondta szomorúan Stefan. – Mi vagyunk az Achilles-sarkad, Aidan. Mint mindig. Le tud győzni azáltal, hogy felhasználja Marie-t, a fiút, vagy engem. Tudod, hogy ezt fogja tenni. Aidan rosszallóan nézett. – Vagy Alexandriát. Félek attól, hogyan reagál mindarra, ami jönni fog. – Ő nagyon erős, Aidan, nagyon bátor. Jól lesz. Neked kell megbíznod a kiválasztott életpárodban. Aidan bólintott. – Tudom, hogy mi van a szívében és az elméjében, de mindenekfelett a boldogságát akarom. – Egy humortalan mosollyal ajándékozta meg. – Emlékszem, sok évvel ezelőtt, Mikhail segítségére siettem. Megtalálta az életpárját, egy emberi nőt. Nagyon erős akaratú, makacs volt, és emlékszem, arra gondoltam, jobban kontroll alatt kellene tartania őt, el kellene érnie, hogy megtegyen mindent, amit parancsol azonnal és minden alkalommal, hogy biztonságban maradjon. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsünk a nőink közül akár csak egyet is, ezt te is tudod. Annyira különös volt nekem, annyira más volt, mint a mi fajunk asszonyai. Nem mutatott félelmet, még felém sem, pedig nem is ismert. Megfogadtam, ha megtalálom az életpáromat, nem cselekszem majd úgy. mint Mikhail, és nem fogok meghajolni a kívánságai előtt. De most képtelen vagyok elnézni a bánatot Alexandria szemében. Betegnek érzem magam, amikor fájdalmai vannak, vagy felbosszantja magát miattam.

403

Egy vigyor terjedt Stefan arcán. – Te szerelmes vagy, öreg barátom, és a szerelem minden jó ember bukása. – Még Gregori, a sötét, is szabadon engedte az életpárját, mert az félt tőle. Hogyan lehet egyensúlyt tartani aközött, hogy boldoggá tegyen valaki egy nőt és megvédje őt? – merengett Aidan fennhangon. Stefan vállat vont. – Most a modern világban vagy, Aidan. A nők uralják a saját életüket. Saját döntéseket hoznak, és általában az őrületbe kergetnek minket. Isten hozott a huszonegyedik században. Aidan megrázta a fejét. – Azt gondolja, hogy azzal az őrült Thomas Ivannal fog dolgozni. De tudom, hogy mit akar az a férfi tenni vele. – Ha dolgozni akar, Aidan, van más választásod azon kívül, hogy megengeded neki? Az aranyszemek villantak. – Nekem egy választásom van, Stefan. Mégis, talán egy kevés négyszemközti csevegés Mr. Ivannal kevesebb ellenállással járna. Biztos vagyok benne, hogy rá tudom bírni, hogy az én szempontomból lássa a dolgokat. Stefan nevetett. – Azt kívánom, hogy én is rendelkezzek ezzel a különleges tehetséggel, Aidan. Ez jól jönne néhány üzleti kapcsolatom esetében. – Ne engedd meg Joshuának, hogy ma iskolába menjen. A vámpír minden valószínűség szerint meg fog próbálni lecsapni ránk rajta keresztül. – Egyetértek – mondta Stefan. – A fiú a legsebezhetőbb. – Hívd megint Vinnie-t és Rustyt! Tartsd a közelbe őket a

404

következő néhány napon – tanácsolta Aidan. Sötét szemüvegén keresztül tekintett fel az égre. – A baj ma fog megtörténni. Stefan egyetértően bólintott. – Ma zárva fogok tartani. Ezúttal nem lesz tűz, hogy mindent megsemmisítsen, amit felépítettünk. – Lesütötte a szemét a földre, még mindig szégyenkezve egy régi katasztrófa miatt, bár az nem az ő hibája volt. Aidan a vállra tette a kezét. – Nélküled, Stefan, aznap senki nem maradt volna életben, talán még én sem. Ő biztonságosan eltemetve a föld alatt volt, de a veszteség, a „családja” elvesztése elpusztította volna. A miatt az alkalom miatt – sok évvel ezelőtt, egy vámpír arra használt egy embert, hogy megpróbálja csapdába ejteni őket egy tüzes pokolban, amikor ő védtelenül feküdt a föld alatt –, megduplázta a kutatásait és a védvonalait, növelte a hatalmát és a képességeit. Soha többé nem válhat tehetetlenné úgy, hogy nem tud segíteni azokon, akikkel törődött. Joshua nevetése elérte őt, és a puha, gondtalan hang felkavarta a szívét. A gyerek megérintette őt olyan utakon, amik másoknak nem léteztek. Ő annyira olyan volt, mint Alexandria, tele életörömmel, és ugyanaz a gyönyörű kék szempár. – Senki nem fog ártani a fiúnak, nem, ha addig élek is – mondta szilárdan Stefan. Aidan elfordult. Nem akarta, hogy Stefan, aki olyan jól ismerte őt, ráébredjen, hogy ezek a szavak milyen rettegéssel töltötték el őt. Minden hatalmával együtt, Aidan sebezhető volt a napfényben, és egy vámpír emberi bábukat tudott használni,

405

végrehajtókat, kihasználva a gyengeségét, amit a felkelő nap hozott. Még azon képessége is, hogy elviseli a fényt a nappali órákban, olyan mutatvány, ami csak fajtájának csak a legkiválóbbjainak sikerül, Aidan még így is fizikai támogatás nélkül hagyná Stefant, és Stefan már nem volt fiatalember. Aidan nem akarta elveszteni még egy barátját, mint ahogy nem akarta elveszíteni Joshuát sem. Joshua nevetve rohant ki a konyhából, vidáman göndörödő szőke fürtökkel. – Segíts nekem, Aidan, engem keres! – kiáltotta, ahogy felé száguldott. Stefan nyíltan a drágalátos tulipánjai elé lépett, míg Aidan elsiklott a rózsák fala mellett. Egy kézzel elkapta Joshua repülő alakját és felperdítette őt a vállára. – Ki keres téged, ifjú Joshua? – kérdezte miközben úgy tett, mintha nem tudná. – Nem véded, ugye, azt a kis semmirekellőt! – Alexandria érkezett futva a testvére után, miközben lófarokba kötött haja a hátán pattogott, zafírszemében pajkosság táncolt. – Nem fogod elhinni, hogy ez a kis szörnyeteg mit rejtegetett az ágyában! Joshua alábukott Aidan nyaka mögött. – Fuss, Aidan! Csikizéssel fog megkínozni engem, tudom én jól. – Aidan engedelmeskedett, a garázs menedékébe vitte a fiút, tudva, hogy Alexandria követi őket. – Ha! –mondta Alexandria, önkéntelenül is veszélynek téve ki magát a kora reggeli napfényben. – Azt szeretnéd, hogy csikizzelek téged. Annál rosszabbat is fogok tenni veled – fenyegetőzött. – Dobd ide őt nekem, Aidan, és engedd meg nekem, hogy megcsavarjam a a füleit. Joshua megragadta Aidan vastag sörényét. – Nem! Azt

406

mondom neked, Aidan, hogy nekünk össze kell tartanunk. – Nem is tudom. – Aidan tettetve, hogy átgondolja a dolgot, rákacsintott Stefanra, ahogy elhajolt és elfordult, hogy így védje meg Joshuát Alexandria ismétlődő kísérleteitől, hogy elérje a fiút. – Elég dühösnek tűnik nekem. Nem akarom, hogy így közelítsen hozzám. – Kissé elmozdult, mintha valóban átadná a gyereket a nővérének. Alexandria úgy tett mintha felé ugrana, miközben gonoszul nevetett. Az utolsó másodpercben Aidan elfordult, a lány és Joshua közé ékelve testét. Joshua még szorosabban ragadta meg őt, miközben tettetett riadtsággal visított. – El fogom mondani neki!– sikította Joshua. – Ha nem mentesz meg engem, Aidan, te is le fogsz bukni! – A szemében gonosz fény égett. Alexandria megállt és dühösen nézett Aidanre. – Te társa vagy ebben zendülésben? A férfi megkísérelt ártatlannak látszani. – Nekem fogalmam sincs, hogy a gyerek mivel próbál megvádolni engem, csakhogy mentse a saját bőrét – Aranyszeme nevetett meghazudtolva szavait. – Emlékezz, Alexandria, az ember kész mondani bármit, hogy mentse a saját bőrét. – Hah! – Joshua felhorkantott. – Stefan, mond el neki! Ez mind Aidan ötlete volt, és te is segítettél, igaz? Alexandria vádlón nézett az idős emberre. – Te is? Te is ilyen otrombán semmibe vetted az utasításaimat? – Kezét csípőre tette. – És az egy parancs volt. A három férfi egymással összhangban hajtották le a fejüket, miközben úgy tekintettek a világba, mint pajkos fiúcskák.

407

– Sajnálom, cara. – Aidan nyíltan vette széles vállára a felelősséget. – Nem tudok ellenállni az apró teremtményeknek. – Apró? Aprónak nevezed ezt! Ez egy jávorszarvas! Stefan a mellkasát nyomkodta.– Nem, Alexandria, ez nem Aidan volt. Én mondtam, hogy apró teremtés, és az ifjú Joshua arca csak úgy ragyogott, nekem pedig éppen erre volt szükségem. – Apró? Ugyanarról az állatról beszélgetünk itt? Ez a kutya nem kicsi. Hatalmas. Ti, két pali madár, valamelyikőtök tett valami hasznosat azáltal, hogy vetett egy pillantást annak a dolognak a mancsaira? Azok a fejemnél is nagyobbak! Joshuából kirobbant a nevetés. – Ugyan már, Alex. Igazán helyes. Ugye meg fogod engedni nekem, hogy megtartsam? Te igazságos vagy. Stefan azt mondja, hogy egy nap jó őrkutya lesz. Azt mondja, hogy ha gondoskodni fogok róla, és ha jól bánok vele, akkor a barátom lesz. – És közben mindennap annyit fog enni, mint egy ló. – Alexandria kezével a hajába túrt, miközben a mosolya megfakult. – Nem tudom, Josh. Alig keresek elég pénzt, hogy kettőnket eltartsam, nem beszélve a többi dolgokról. Aidan egyik karjára emelte a fiút, a másik karjával Alexandriát karolta át. – Elfelejtetted, cara? Azt ígérted, hogy összeházasodsz velem. Én pedig úgy gondolom, hogy fedezni tudom a kutyaeledel költségét. – Úgy gondolod, Aidan? – Joshua tapsolva ugrándozott. – Komolyan, Aidan? Igazán össze fogsz házasodni Alexszel? És megtarthatom a kutyát? – Eladnál engem egy kutyáért? – kérdezte Alexandria és

408

tettetett erőszakkal ragadta meg Joshua nyakát. – Nem csak egy kutya, Alex, de ez egy rendes ház és Stefan és Marie, szintén. Ráadásul nem kell majd dolgoznod annak a fickónak. – Fickó? – Alexandria lassan megfordult és ragyogó kék szemével Aidanre meredt. – Nos, egy ártatlan fiúcska honnan szedhet egy ilyen kifejezést? Aidan olyan édes, ártatlan mosollyal tekintett rá, amitől a lánynak nevethetnékje támadt, de helyette melegség hullámzott át a testén. Állát felszegte. – Te halálos vagy – meredt vádlón a férfira. A férfi nagy kezével körbefogta az arcát és szándékosan lassan hajtotta le a fejét. – Remélem is – mormolta közvetlenül a lány szája előtt, magával sodorva a saját külön világukba. De Alexandriát hamarosan emlékeztették, hogy nincsenek egyedül. – Szent molylepke –mondta egy hangos suttogásban Joshua. – El tudod hinni azt, Stefan? – Soha nem láttam még egy ilyen bemutatót. Értett egyet Stefan.

409

Tizenhetedik fejezet

A

nap szokatlanul nagy volt és furcsa vörös színben ragyogott. Alig volt felhő, a szél is épp hogy csak lengedezett, és az óceán felszíne olyan sima volt, mint üveg. A föld alatt egy szív kezdett el verni. Aidan háza alatt, a titkos kamarában a talaj megmozdult, hullámot vert, majd feltört, mint egy gejzír. Nyugodtan feküdt, hatalmas testéből elszivárgott az erő. Alexandria olyan csöndesen és nyugodtan feküdt mellette, mintha halott lenne. Aidan szeme hirtelen felpattant, düh égett a tekintetében, mert valaki megzavarta az álmát. Valahol a közelben, nagyon közel az otthonához, egy gonosz bujkál ezen a békés délutánon a ragyogó napfény elől. Vett egy mély lélegzetet és lehunyta a szemét, a karját mellkasán keresztbefonva. Elküldte magát és a testén kívül kutatott a levegőben. Erős koncentrációt igényelt, hogy testetlen maradjon. Felfelé indult, a kamarán keresztül és áthatolt a nehéz csapóajtón. A szilárd testeken való áthatolás

410

zavaró volt, külön el kellett rendeznie az atomokat és molekulákat. Aidan mentálisan megrázta magát. Már kísérletezett ezzel az eljárással és gyakran találta nehéznek a test és elme teljes elválasztását. Azokban a másik alakokban, amiket felvett, a teste ugyan különbözött, de ennek ellenére legalább volt teste. Most, hogy csak az elméje és a lelke volt vele, az érzékelése is megváltozott. Nem volt füle, a hangokat furcsán torzítva hallotta, ténylegesen nem tudott megérinteni semmit, miközben egyenesen átment a tárgyakon, ami kissé émelyítő érzést keltett benne. És mivel ebben az állapotban nem volt gyomra, az émelygés még furcsább érzést keltett. Mégis kényszerítette magát, hogy továbbra is teljesen a feladatára fókuszáljon, fontos volt, hogy ne engedje magát megzavarni felesleges érzésektől. Végigutazott a föld alatt húzódó mély sziklaalagúton. Annyira keskenynek látszott, a vállai majdnem az oldalakat súrolták, de a teste nélkül a tér óriásinak tűnt, egy másik érzékcsalódás. Átlépett az ajtón, ami az alagsorba vezetett. Annak a sötét, nyomasztó gonoszságnak – ami a mély, földalatti álmából felébresztette – a bűze megtöltötte a levegőt. Aidan az alagsori ajtón keresztül belépett otthonának konyhájába, rezgések és hangok burkolták be, amik úgy tűnnek, hogy keresztülpattognak lényén mielőtt felismerhette volna bennük Joshua nevetését, Marie csengő hangját, Stefan mély baritonját. A tudat, hogy ők hárman biztonságban vannak, adott számára némi nyugalmat. Bármi is volt a levegőben,

411

bármi cserkészte is be azokat, akiket szeretett, a védelmén nem tudott áthatolni. A nap besütött a hatalmas ablakokon keresztül, és Aidan ösztönösen a sugaraktól távol irányt változtatott. Nem volt szeme, sem bőre, ami megéghetett volna, mégis ugyanúgy érezte az elsöprő agóniát. Minden túlélőösztöne azt üvöltötte, hogy térjen vissza a biztonságos, hűvös földbe, távol az égető naptól, de a gonoszság bűze előre kényszerítette. Az évszázadok során többször is élt az emberek közelségében, mint a fajtája legnagyobb része, mégis mindig meglepte, hogy milyen kevés riasztó érzékük volt, vagy ha volt, teljesen figyelmen kívül hagyták őket. A levegő sűrű volt a bűztől, olyan nagy volt a zavar, hogy áthatolt a kamaráján, át a gazdag földön, megzavarva a legmélyebb álmát. Mégis, Marie énekelt a nappali szobában, ahogy leporolta a jáde gyűjteményét, és Stefan dúdolt, ahogy egy motort piszkált a hatalmas garázsban – a sok hobbija közül az egyik. Aidan kiáltani akart nekik, hogy figyelmeztesse őket, de az energiáját felemésztő, formanélküli állapotában nem merte megpróbálni. Átment a garázson és a házon keresztül, míg meg nem találta Joshuát a konyhában. Nyilvánvaló, hogy a gyerek a célpontja annak az őrületnek, aki ezzel Alexandriát és Aidant vette célba. Aidan felé rohant, miközben a ragyogó napfény elszívta az energiáját. Az elméje fellázadt ellene, távol akarta tartani Aidant a ragyogó sugaraktól, de kényszerítette magát, hogy a fényen keresztül is elérje el a fiút.

412

Egy vidám kisfiú képe fogadta, amint Joshua a kölyökkutyával játszott. Játék közben a szeme táncolt, göndör szőke haja arca körül ugrált. Eszébe sem jutott, hogy halálos veszélyben volt. Ráadásul Aidan észrevette, hogy a kutya az ajtó felé közeledik, halkan siránkozva, és Joshua körülnézett, Stefant vagy Marie-t keresve, aki mondta neki, hogy ilyen bizonytalan időszakban ne menjen ki. Zsémbesen elkapta a kölyökkutya pórázát, kinyitotta az ajtót és elsiette a kertbe. A nap melege élesen belevájt Aidan lelkébe. Úgy érezte, mintha egy nyárson perzselődne, égne. A fájdalmat félretéve, továbbra is követte a fiút. – Gyere, Báró – hívta kitartóan Joshua. – Siess! – A fiúcska újra körülnézett, hogy meggyőződjön róla, egyedül van. – Báró egy béna név, de Stefan azt akarta, hogy így hívjanak téged. Azt mondja, hogy ez nemessé fog tenni, bármi legyen is az. Majd megkérdezem Alexandriát. Ő mindent tud. Én Alexnek akartalak nevezni téged. Ez megnevettette volna őt. – Joshua! – Vinnie Del Marco jelent meg, nagy teste megfélemlítő volt, behajlított karokkal, komor arccal. – Neked nem mondták meg, hogy ne gyere ki ilyenkor? Katonákat állítanak haditörvényszék elé ennél kevesebbért! A levegő most sűrű volt a bűztől. Aidan látta, hogy Vinnie biztonságban érezte magát a kertben, ahogy a fiút cukkolta, körülöttük a magas fallal, a biztonsági rendszer pedig teljes kapacitáson működött. Nem észlelte a veszélyt, ami annyira közel leselkedett. Vinnie lehajolt, hogy megvakarja a kölyökkutya fülei mögött.

413

A száguldó szél, zaj, és mozgás arrébb lökte Aidant, miközben egy elmosódott test átugrotta a kerítést. Egy hatalmas, prémes, izmos vadállat szemből neki csapódott Vinnie mellkasának, a hatalmas tátongó állkapcsaival a torka felé kapott. – Fuss, kölyök! Be a házba! – ordította Vinnie, mielőtt az állat feltépte a húst és az inat. Vér spriccelt a levegőbe, Joshuára és a kölyökkutyára fröccsent, ahogy ott álltak ledermedve. A fiú egy szót mondott, lágyan suttogta, mint egy imát a borzalom közepette. – Alexandria. Egy második vadállat lendült át a fal fölött és száguldott Vinnie-nek, a csepegő agyarai összezárultak a lába fölött. Egy ördögi fordulattal a hatalmas fej, hallhatóan elroppantotta a csontot, mire Vinnie üvöltése töltötte be a levegőt. Rusty kerülte meg futva a sarkot, fegyverrel a kezében, de Joshua a tűzvonalban volt. Egy harmadik vadállat bukkant elő a fal tetején és a hátára ugrott, fogak zárultak szorosan a válla köré. Aidan hallotta Stefant, ahogy futott, de tudta, hogy a vámpír túl jól állította fel a csapdáját. A vadállatok áldozati gyalogok voltak. Stefan lelőhetné őket, hogy megmentse a két férfit a megőrült vadállatoktól, de addigra az emberi báb, amelyik a fal tetején át ugrott be a kertbe, felkapta a rémült gyereket és maga után húzva eltűnt a fal fölött. A levegő gyorstüzeléstől visszhangzott, majd Stefan a feleségéért kiáltott. – Hívj mentőt, Marie, és gyere ki máris! Segítségre van szükségem! – Stefan Vinnie mellett térdelt és próbálta ellátni a

414

legcsúnyább sebet, amin keresztül az emberi élet a földre szivárgott. – Joshua! Hol van Joshua? – kiáltotta Marie, amikor csatlakozott hozzá. – Elvitték – jelentette ki kíméletlenül Stefan. – Elvitték. – Marie zokogása elhalt Aidan mögött, ahogy követte az embert és gyereket. Joshuát bedobták egy autó csomagterébe, és a báb egy jellemzően vámpír által előidézett transzban sétált, szaggatott mozdulatokkal ült be a vezetőülésre. Aidan belebegett a nyitott ablakon keresztül, de az emberi báb nem észlelte a jelenlétét. A vámpír a nappali órákban a föld alatt feküdt, nem irányíthatta ezt a támadást, de elültethette a megbízást a csatlósai fejében, mielőtt vissza kellett volna vonulnia barlangjának biztonságára. Az autó kifarolt a kanyargó úton, a sofőr nyáladzott, és üres, megszállott tekintettel bámult előre. Aidan arrébb lépett, eltávolodott ettől a förtelemtől, hátra az autó rakterébe. Joshua kábultan feküdt, az arca bal oldala felduzzadt, a szeme is befeketedett. Könnyek gördültek le az állán, de a zokogása csöndes volt. Aidan összpontosított, miközben mozgósította minden képességét, hogy halkan kommunikálni tudjon a fiúval. – Joshua, itt vagyok veled. Itt leszek, amíg te alszol. Aludni fogsz, amíg érted jövök. Amikor azt mondom, „Alexandriának szüksége van rá, hogy lássa a kék szemedet”, tudni fogod, hogy biztonságos felébredned. Csak akkor fogsz így cselekedni. – Egybeolvadt elméjük szétvált, túl kevés energiája volt a napnak e lehetetlen órájában. Szüksége volt varázslat bevetésére is, a

415

legtöbbjük bonyolult és veszélyes volt, még Gregori tanította neki őket. Ha a vámpír valahogy képes lenne felébredni, azelőtt, hogy Aidan visszatérhetne a fiúhoz, időre lesz szüksége, hogy eltávolítsa a varázslatokat, és az álom biztonságban tartja Joshuát a bajtól és a további traumától. Aidan a varázslatait szőtte, míg az autó északi irányba indult, a hegyek felé. Gregori új otthona irányába – jött a hívatlan gondolat. Nem lehet Gregori. Aidan nem tudta ezt elhinni. Egyszerűen a vámpírnak sejtelme sem volt arról, hogy Gregori valahol a szomszédságban lehet. Ez nem Gregori volt. Gregori annyira hatalmas, hogy neki nem lenne szüksége álnok trükkökre, vadállatokra, agyatlan bábukra, vagy – ha már itt tartunk – egy gyerekre. Gregorinak nem lenne szüksége segítségre. Ez nem Gregori. Aidan ebbe a bizonyosságba kapaszkodott, amíg elkészítette a varázslatokat. Ősi, megkerülhetetlen varázslatok, melyek veszélyesek bárkire, aki megpróbál ártani a fiúnak. Amikor kész volt, kimerülten megpihent. Mindent megtett, amit tudott. Amint megtudja a gyerek pontos úti célját, haza kell, hogy térjen. Rettegett a napfényes úttól – nem volt még egy ehhez fogható fájdalom a fajtája számára, sem más, amitől ennyire betegnek érezték magukat. A báb leállította az autót egy öreg, megviselt, rothadó fákkal, szőlőindákkal és bokrokkal benőtt vadászház ajtaja előtt. Aidan tudta azonnal, hogy a vámpír közel volt, legvalószínűbb, hogy a padló korhadó deszkái alatt. A patkányok, az élőhalott őrei, láthatóan siettek. A sétáló marionett-baba, az élőhalott kegyeltje, akinek már elszívták az

416

elméjét és szabad akaratának nagy részét, kinyitotta az autó rakterét és kinyúlt, hogy kihúzza a gyereket az ingjénél fogva. A védő varázslat azonnal reagált, a tűz szaladt végig a báb karján, fel a vállára, és beburkolta a fejét. Ez a dolog, ami már nem volt igazán élő, és csak arra volt programozva, hogy egyetlen dolgot tegyen meg, még így is, lángoló húsként, továbbra is megpróbálta megragadni a fiút. Aidan hálás volt azért, hogy Joshua aludt. Az égő hús bűze még így orr nélkül is elviselhetetlen volt. A megfeketedett hulla a földre esett, de még távolabb is szénné égetett hús darabok voltak. A báb egy alacsony, sirató hangot hallatott, halála lassú és nehéz volt, s ez a hátborzongató karikatúra még mindig újra és újra próbálta elvonszolni a fiút a vámpírhoz. Aidan gyűlölte a kínt, amit a vámpír torz tervei eredményeztek. De az élőhalott azt szerette, hogy a kegyeltjei a lehető legtöbbet szenvedjenek. Amikor az a dolog végül megnyugodott, az utolsó lehelet is elhagyta tüdejét, Aidan megvizsgálta a maradványokat, hogy biztosítsa, halott maradjon, és ne hagyjon parázsló izzó darabokat, ami véletlenül meggyújthatja a növényzetet. Elégedetten, hogy mindent megtett, amit tudott, Aidannek távoznia kellett, haza kellett térnie az otthonába, a szörnyű napfényen keresztül. Ereje teljesen lemerült, az utazás elvette a délután nagyobbik részét, és félt attól, amikor haza ért, hogy amint lemegy a nap, nem lesz elég ereje, hogy felébredjen és visszatérjen a vámpír odújába. Folyamatosan gyengült, és még mindig a testén kívül volt, mindenfelé nyomokat keresett. Csak

417

Alexandria gondolata tartotta fenn őt. Sűrű, fehér ködtakaró fogadta és segítette hazatérését. A pihenőhelyéig vezető utat az utolsó csepp erejével tette meg, és tért vissza Alexandria mellé. Az egyesülés a testével fájdalmat indukált a csontjaiban, az izmai összehúzódtak és görcsbe rándultak. Hatalma elszivárgott, sebezhető és erő nélkül, akár egy halott feküdt ott, a hűs föld ölelésében. Egy puha sziszegéssel elszökött, az utolsó lehelet a tüdőiből. Az emeleten, Aidan és Alexandria fölött, Stefan csak vigasztalni próbálta a feleségét, ahogy összebújtak miközben várták, hogy lemenjen nap és Aidan feltűnjön. Úgy tűnt, mintha nap örök időre fenn akarna maradni, de váratlanul éppen hat óra előtt, egy lassú, vastag köd kezdett özönleni. Stefan érezte, hogy a rettenetes feszültség egy kicsit felenged a testében, bár a bűntudat megmaradt, ahogy várt. Mélyen a föld alatt Aidan mohó éhséggel ébredt fel, fel akarta tölteni éhező sejtjeit, izomzatát, amik a korábbi feladat során kimerültek. Az első gondolata Gregori volt. Csak egyetlen válasz lehetséges. Ő avatkozott közbe. Elég hatalmas volt, elég erőteljes, hogy még a föld alól is érezze a legkisebb zavarokat. Ő küldte a ködöt, hogy segítse Aidant, amikor tudta, hogy Aidan túlzottan kimerült ahhoz, hogy azt maga építse fel. És a köd ott maradt, előnyt adva neki, hogy megtegye, amit kell, még naplemente előtt. Aidan századokon keresztül tanult, hitelt adva Gregori szavának, miszerint a tudás hatalom, de még így sem tudott megtenni sok olyan dolgot, amikre viszont Gregori képes volt. Nem észlelt volna egy lelketlen lényt, amíg a földben aludt, és

418

Aidan meg volt győződve róla, hogy Gregori nem csak hogy észlelte, de még ködöt küldött, hogy így segítse őt. Aidan arra eszmélt, hogy mosolyog. Nem Gregori volt a vámpír. Alexandria arcára pillantott, gyöngéden végigsimított a lány haján, mielőtt felfelé lebegtette volna őket a földalatti kamarára. Alexandria mindig egy ágyban aludt el és egy ágyban ébredt, de amíg egy vámpír garázdálkodott a városukban, Aidan mindig lehozta őt a gyógyító talaj alá, ahol lehetetlen lett volna őt észlelni. – Ébredj, piccola! Ébredj és nézz az életpárodra. – Lágyan suttogta a szavakat miközben rettegett a közelgő fájdalmától, amitől egy gombóc nőtt a torkában. Az első lélegzettel, egy halk sóhaj hagyta el az ajkát, ami egyenesen a szívébe hatolt. A lány kék szeme kinyílt, s tekintete összekapcsolódott az övével. Egyszeribe meleg vette körül, beszivárogott a teste hideg pórusaiba. Mosolygott, egy szerető, édes mosoly, akár egy nyílvessző, ami átszúrta a lelkét. – Mi az? – kérdezte. Nagyon finoman gyöngéden emelte fel egyik kezét és ujjheggyel végig rajzolta száját. – Mit tettél magaddal? Te szürke vagy, Aidan. Enned kell! – A hangja egy gyöngéd meghívás volt. – Alexandria – mondta ki a nevét, és semmi mást. A lány meglepte, ahogy mindig is tette, a szeme elsötétült, mélykék lett, hangjának tiszta csengése körbefonta mozdulatlan testét. – Életben van? – Nem volt elítélő célozgatás a hangjában, nincs harag, hogy nem óvta meg a gyereket.

419

Aidan lehunyta a szemét, mert képtelen volt a szemébe nézni. Csak egyszerűen bólintott. Alexandria vett egy mély lélegzetet és a tenyerével simogatta az állkapcsát. – Nézz rám, Aidan! – Nem tudok, Alexandria. Szembe fogok nézni veled, amikor biztonságosan visszahoztam Joshuát az otthonunkba, a karodba. – Azt mondtam, nézz rám! – Az ujjbegyeit az állára tette, miközben felemelte azt. Nem tehetett mást, mint engedett a lány parancsának. A lány elfogadásával, a megértése, a szelídsége felszabdalta a lelkét. Aranyszeme a lányra ragyogott. Akkor érezte, hogy mindjárt összekapcsolódik vele, annyira gyorsan és olyan teljességgel, hogy nem maradt lehetősége, hogy bármennyit is elrejtsen előle – az öccse testőrét megtámadó vadállatot, Stefan és Marie szorongását, Joshua rettegését, a saját erőfeszítését és fájdalmát a napon, a szénné égett az emberi bábot. Minden ott feküdt előtte kopár, ocsmány részletességgel. Amikor meghallotta, hogy a Joshua ajkán az ő neve hangzik fel, mint egy lágy suttogás, a lány egyetlen hangot hallatott. A fájdalma annyira mély volt, hogy Aidan érezte, ahogy a démon felébred, a sürgetését, hogy át vegye az irányítást a teste felett. Egy lassú, gyilkos sziszegés szabadul el mélyen, a torkából. Aranyszeme halálos szándékkal izzott. – Hogy merészelte ezt megpróbálni? – Hangja ugyanolyan halálos volt, mint az arckifejezése. – Hogy merészelte arra használni a fiút, hogy nyílt kihívást intézzen hozzám?

420

– Sss, Aidan. – Ujját a férfi ajkára tette. – Nincs szükség arra, hogy magadat hibáztasd. Gyere ide, hozzám. Vedd el, amire szükséged van, hogy megtehesd, amit kell, hogy visszahozd Joshuát. – Lassan félretolta a selyeminget, amit hordott, a karcsú karját a nyaka köré fonta, a férfi fejét a mellére vonta. – Vadászni fogok. Szükséged van az erődre. – Összeszorított fogakkal küzdött a felcsapó éhség ellen. Mellét a férfi bőréhez dörzsölte, illatával beburkolta őt, egy édes meghívás, olyan kísértés, aminek lehetetlen volt ellenállni. – Te sápadt vagy, Aidan, és gyenge. Ez jogom és felelősségem, hogy segítselek téged, igazam van? Én az életpárod vagyok. – Az ujjhegyei a nyakát masszírozták, ajka a haján, a halántékán mozgott. – Add ezt az ajándékot nekem, Aidan. Engedd meg nekem, hogy segítsek neked. Ékesszólóan káromkodott, de a démon benne vért követelt, erőt, és a teste teljesen és fájdalmasan éber volt. Miközben átkozta a saját gyengeségét, lehajtotta aranyfejét a lány bőrére. Annyira puha, annyira tökéletes. A vére hívta őt a forróságával, fűszeres rabságának ígéretével. Teste megfeszült, amint a nyelvével végig simított a lány pulzusa fölött. Forró volt, fényes és a mennyországot ígérete neki. Keze a csípője fölött mozgott, apró derekán, keskeny mellkasán. A melle lágysággal töltötték meg a tenyerét. – Cara mia – suttogott selymes bőrébe –, szeretlek. Nyelvével megérintette, simogatta, apró remegéseket keltve a lányban. A karja összezárult körülötte. – Kérlek, Aidan, tedd meg most – suttogta a lány az elméjében, ajkával a hajában.

421

– Újra erőssé kell tennem téged. El kell vennem a fájdalmadat. – És a lány megtette. Alexandria tudta rettenetes napjának minden pillanatát, a szenvedését érte, Joshuáért. Soha nem kell tennie semmit többet az életben, mint táplálja őt, támogassa és megmutassa elsöprő szeretetét neki. Felkiáltott, fejét hátradobta, teste ívbe feszült, ahogy a férfi fogai átszúrták a mellét. Könny gyűlt a szemében, ahogy ringatta őt, akár egy bölcsőben. A férfi elviselhetetlenül gyengéd volt, ahogy szeretettel és gyöngédséggel birtokolta, mintha ő lenne a világon a legértékesebb kincse. Érezte, hogy míg a saját ereje megfogyatkozott, addig a férfié megnőtt. Először az elméjében érezte, azután a szíve dobogásában, az izmaiban és az ínakban levő hatalom fodrozódásában. Hihetetlen érzés volt, hogy Aidannek ilyen erőt és célt adhat. Az egész teste összerándult és tiltakozott, amikor a férfi nyelve végignyalta a sebet egy nyers csókkal, lezárva a kettejük közti kapcsolatot. A férfi ölelő karjába vonta. – Ez elég volt, cara. – Kezei a haját simogatták. – Most mennem kell. Számítok rád, hogy megnyugtatod Stefant és Marie-t. Stefan mindig magát hibáztatja, amikor nem tud leállítani valamit, amit egy vámpír ellenünk küld. – Veled megyek. – A lány megragadta a karját. – Én vagyok, akit a vámpír akar. Hogyan találom meg őt? Mondd el nekem, hogy mit kell tennem, Aidan. Bármit megteszek, hogy visszakapjam Joshuát, bármit. – Könnyek fénylettek a szemében, de állát bátran felemelte. A rémálom megint,

422

mindenütt utolérte őt. A kis Joshua egy hidegvérű vámpír kezében. – Vissza fogom hozni – Aidan csendben biztosította. – Nem, nem fogok kockáztatni egyikőtökkel sem. Engem akar. Magam fogok menni. Meglátod, el fogja cserélni Joshuát értem – mondta reménytelenül. – Ez nem a te hibád nem jobban, mint a Stefané. Ez nem a te felelősséged. El fogok menni hozzá. Aidan ekkor lenézett rá, az arca jéghideg volt. – Nem fogom megengedni neked, hogy egy ilyen kockázatot vállalj. Ez az én harcom – jelentette ki a férfi. – Hogy mondhatod ezt? Joshua minden, amim csak van. Ő a testvérem, az egyetlen családtagom. Minden jogom megvan ahhoz, hogy megvédjem őt. A férfi gyengéd kezekkel simította hátra a lány haját. – Joshua az én testvérem is, a családom. Te az életpárom vagy. Ez nem kérdés, cara mia, ki oldja meg ezt a problémát. Itt fogsz maradni ebben a házban és teszed, amit mondtam. Nem fogok vitatkozni veled erről. A hangja, sötét bársony és gyengédség, ami meg tudta lágyítani a szívét, de ebben a pillanatban nem lehetett őt eltéríteni. Alexandria felszegte az állát. – Nem, Aidan, veled megyek. Ha közülünk csak egyet tudsz megmenteni, az Joshua legyen. A szeme a lányt cirógatta, ahogy a fejét rázta. – A szavadat fogod adni, hogy azt teszed majd, amit mondok, vagy el foglak altatni téged, amíg visszatérek. És ha a halhatatlanok álmát alszod, képtelen leszel, arra hogy engem

423

segíts, amikor szükségem lesz rá. Nekem most mennem kell. Pazarlom az értékes időt, időt, amit meggyőződésem, hogy Gregori nagy áron, a saját erejével adott nekem. – Az ajka megérintette a lány száját. – Nos, mi legyen? Alszol, amíg odaleszek? Vagy itt fogsz maradni ébren, hogy segíts engem, ha szükségessé válna? Alexandria távolabb húzódott tőle, de beleegyezően bólintott. – Nem mintha sok választást hagytál volna nekem, Aidan – mondta lágyan. – Akkor menj. De ha bármi is történik veled, meglátod, mire képes egy embernő, ha dühös. – Korábban emberi nő – javította ki őt a férfi. És eltűnt. Csak úgy. Egyik pillanatban szilárd és valódi volt, az következőben egy szivárvány fényes nyoma, felfelé a szikla keskeny alagútján keresztül száguldott, a ködfátyol borította ég felé. Alexandria sokáig ült, a kezét az ölébe fektetve. Aidan rendben lesz. Annak kell lennie. És haza hozza neki Joshuát. Elhitte, mert ezt kellett hinnie. Amikor megpróbált a lábra állni, ingatagnak találta magát, a lábai gyengék voltak. Ezért letett azon elhatározásáról, hogy megtalálja és felvegye a farmerét. Nehéz volt elhinni, hogy az elmúlt éjszakán szeretkezett vele Aidan, és most kint van egy szörnnyel harcolni. Lassan tette meg az utat az alagúton át a falba kapaszkodva, a keze pedig reszketett, ahogy kinyitotta a bejáratot, ami a konyhához vezet. Hallotta, hogy Marie csendesen sír, míg Stefan hangja mélyen morajlott, amint vigasztalni próbálta őt.

424

A pár a nappali kanapéján ült, Marie feje Stefan vállán, miközben a férfi a karjával átölelte. Most mindketten valahogy öregebbnek tűntek. Alexandria letérdelt előttük és kezét övékére kulcsolta. – Aidan vissza fogja hozni Joshuát. Tudja, hogy hol van és sikerült köré szőnie valamiféle védő varázslatot. Mi mindketten azt gondoljuk, hogy van egy másik vadász a kőrnyéken és Aidan segítségére fog sietni, ha szüksége lenne rá. – A hangját alacsonyan hajította és kényszerítő volt. – Hiszek Aidanben, és neked szintén kell. Nem fogjuk őket elveszíteni ma éjszaka. Érezte, hogy a hatalom, amivel rendelkezett, átszáguld rajta. Annak ellenére, hogy gyenge és sápadt volt, és ennie kellett, még mindig érezte a hatalmat. Az elméje erős volt, és olyan előnyel rendelkezett, amiről azelőtt soha nem is álmodott. Jó dolgokra is fel tudta használni, mint most, megszabadítva a szenvedéstől a hűséges öreg párt. Stefan és Marie kezdték megszeretni Joshuát, és mindkettő azt hitte, hogy valahogy felelős az elrablásáért. Stefan nagy teste megremegett. – Sajnálom, Alexandria, hogy cserbenhagytunk téged. A támadás annyira váratlan volt, de nekem Joshuával kellett volna lennem, magam mellett kellett volna tartanom őt. – Azt gondoltam, hogy biztonságban van a házban. – Marie halkan felnyögött miközben felemelte a kötényét, hogy az arcát eltakarja. Alexandria félre tolta a kötényt és karcsú karjával körbe ölelte mindkettőjüket. Hallotta a vért, ahogy a vénáikban

425

pumpált. A táplálék illata hívta, de tudta, hogy képes irányítani magát, megbízhat magában. – Senki nem okolható ezért, Marie. Sem te, sem Stefan. Egy családként fogjuk átvészelni ezt az egészet. Ti ketten, Aidan, Joshua és én. Senki nem hibás. Stefan keze közeledett, hogy megérintse a haját. – Azt gondolod, Alexandria? Ez az, amit igazán érzel, ott bent? A lány bólintott. – Joshua mindegyikünkhöz tartozik. Helytelen volt tőlem, hogy megpróbáltam csak magamnak megtartani őt. Most, amikor veszélyben van, mi mindnyájan magunkat hibáztatjuk. Aidan, mert azt gondolja, hogy cserbenhagyott engem. Én magamat, mert valahogy megengedtem, hogy mindez megtörténjen. Te, mert Joshua csak egy kisfiú és nem fogadta meg az utasításaidat. Az igazság az, hogy ami történt, az megtörtént. És Aidan haza fogja nekünk hozni a mi fiúnknak. – Teljes meggyőződéssel mondta mindezt. Stefan kitartóan nézett rá elhomályosult szemeivel. – És ha… ha valami rosszul sikerül? Érezte az ütést a gyomra mélyén, de láthatóan nem reagált. Fogva tartotta zafírtekintetével a férfi pillantását. – Akkor mi mindezzel együtt fogunk foglalkozni, nem? Nem foglak cserbenhagyni téged, cara. Aidan hangja az elméjében megnyugvást és egy kevés vigaszt adott neki. Ne gondolj most rám, Aidan. Legyél óvatos. Itt leszek, veled összekapcsolódva, ha szükséged van rá, használnod az erőmet. És szándékában állt felügyelni az eget.

426

Kinyomozni bármilyen csapdát, amit a vámpír lefektetett. Aidan nem lenne egyedül ebben. Ha valami elromlana, a férfi nem viheti tovább a terhet a saját vállán, ahogy tette annyi sok századon keresztül. Eltökélt szándéka volt, hogy megossza azt vele. – Nagyon gyenge vagy, Alexandria – mondta lágyan Stefan. – Ha segítened kell Aidannek, szükséged van valami… – a férfi elakadt. Első alkalommal mosolyodott el Alexandria. – Minden rendben van, Stefan. Nem leszek annyira ostoba, hogy újra kirohanjak az ajtón. – Én szívesen és önként jelentkeznék – ajánlotta fel a férfi. Már rázta volna meg a fejét, amikor egy fekete düh örvénylett az elméjében. Aidannek az ötlettel szembeni ellenállása több volt, mint féltékenység, mint az esküje, hogy soha nem használja azokat, akik őt szolgálták, jött rá. Alexandria ezt a tudást elraktározta, hogy egy megfelelőbb időpontban alaposabban megvizsgálja. – Én soha nem tudnám megtenni, Stefan, de köszönöm. – Aidannek van tartaléka vészhelyzetekre. Egyszer adott neked valamennyit. Ez nem a legjobb, de segítene. Megrázta a fejét. – Most még azt sem. Ha nagyon szükséges lesz, majd akkor használom. Most mondd el, hogy mi van a többiekkel, az őrökkel. Aidan meglehetősen aggódik a jólétük miatt. – Látta az elméjében, hogy dühös a Vinnie-vel és Rustyval történtek miatt. – Vinnie csúnyán megsérült és sok vért veszített. Neki egyedül jóval több, mint száz öltés van a nyakán. Rusty egy

427

kicsivel jobban járt, de mindkettő hosszú időn keresztül szolgálaton kívül lesznek – válaszolta Stefan. – Gondoskodtam arról, hogy megszerezzék a rendelkezésre álló legjobb doktorokat, egy plasztikai sebészt is beleértve, Vinnie-nek. Biztosítottam mindkettőjüket, hogy kifizetjük az orvosi tiszteletdíjakat, és szépen kárpótolom őket az elveszett idejükért. Alexandria finoman megszorította Marie kezét. – Köszönöm, mindkettőtöknek. Olyan dolgokat csináltok, amik sokkal egyszerűbbek nekünk. – Lassan talpra állt és megtette az utat a fotelig, ahol összekuporodott, térdét felhúzta, hogy állát rajtuk nyugtassa. Szemeit becsukta és engedte, hogy a szoba elhalványuljon körülötte, hogy teljesen összeolvadjon Aidannel. Ott volt, ahol lenni akart. Ahová tartozott. Aidan számára jó álca volt a köd, amit Gregori hozott létre. A sötét gyógyító lenyűgöző képességgel uralkodott a természet felett. A köd súlyos takarója elzárta tőle a nap sugarait, képessé téve Aidant arra, hogy kényelmetlenség nélkül utazzon és nyerjen egy kis előnyt a vámpírral szemben, aki kénytelen a föld alatt maradni napnyugtáig. Legfőképpen, egy rettenetes súlyt emeltek le a szívéből. Alexandria vele volt, az ő elfogadása volt minden számára. Világosan látta a vadállatot, ami szabadságért ordított, ahogy irányításért küzdött, és nem hőkölt hátra tőle rémületében. Nem okolta őt a vámpír kétségbeesett kihívásáért vagy Joshua elrablásáért. Aggódott Joshuáért és érte, de nem esett szét. Ő megtette, amit kért tőle és megpróbálta vigasztalni Stefant, megnyugtatni őt és Marie-t. Alexandria a partnerévé vált, igazi partnerré.

428

Ahogy keresztülszáguldott a ködön, rájött, hogy ő szintén fenntartás nélkül szerette a lányt. Soha nem ismert ilyen mély, szenvedélyes érzelmeket. Olyan mélyen beleesett, hogy teljesen eltévedt. Reménytelenül, tökéletesen, szégyentelenül szerelmes. A legvadabb fantáziáiban sem képzelte volna el, hogy ezt ennyire jónak fogja érezni. Elmormolt egy gyors imát, hogy úgy menjen minden, ahogy eltervezte, hogy a fiú köré szőtt védelem kitartson, amíg megsemmisíti a vámpírt. Aidan gyorsan mozgott, miközben megkísérelt versenyt futni a lemenő nappal. A köd a harchoz adott neki egy lehetőséget, egy előnyt, és eltökélte, hogy ezt teljes mértékben kihasználja. Keresztülszáguldott az égen, átszelte a felhőket, megzavarva egy csapat madarat és elküldte őket, hogy messze kerüljék el a színjátszó fényt. A fák alatti szürke árnyak mutatták, hogy napnyugtáig már csak percek voltak. Az öreg vadászház végre láthatóvá vált, mélyen a magas fenyők árnyékában.

429

Tizennyolcadik fejezet

Aidan azonnal tudta, mikor a vámpír felkelt. Föld, szikla- és penészes fadarabok törtek fel gejzírként a sűrű, krémszerűen málló ködön keresztül. Visítozó patkányok igyekeztek elhagyni a rothadt gerendákat. Csótányok özönlöttek elő a korhadó fából, mozgó szőnyegként rajzottak a törött deszkákon. A rozoga épület megremegett. A megtestesült gonosz elhagyta a föld mélyén lévő vackát, sikoltása gyűlöletről és kihívó dacról tanúskodott. Rémisztően nevetett, ahogy az autó és várakozó zsákmánya felé száguldott. Egy csillámló szivárvány szikrázott fel a fehér ködben, amely lassan átformálódott, hogy kirajzolja Aidan magasságát, erőteljes, szitáló ködből kilépő alakját. A vámpír az autó csomagtartója fölé hajolt, készen arra, hogy megragadja az alvó gyermeket. Majd hirtelen óvakodva megdermedt, vékony ajkát vicsorogva visszahúzta, felfedve hosszú, sárga agyarait. Feje oda-vissza rángott a sovány, ráncos nyakon, akár egy hüllő. Hideg szemei gyanakvóan vizslatták a csomagtartót, majd a megfeketedett talajt. Követte az elszenesedett hús nyomát. Tüdejéből egy hosszú, lassú 430

sziszegéssel szökött ki a levegő, és vörössel szegélyezett szemeit a közeledő Aidanre emelte. A vámpír hátralépett a nyitott csomagtartótól és az alvó gyermektől. – Azt hiszed, hogy egy ilyen olcsó trükkel csapdába tudsz csalni, vadász? – morogta vádlón. Valaha gyönyörű hangját csattogó kaffogás kísérte, híven tükrözve pusztulásnak indult, rothadt lelkét. Aidan nem messze tőle megállt. – Mindketten tudjuk, hogy nincsen szükségem trükkökre – válaszolta lágyan, oly tiszta hanglejtéssel, ami bántotta a vámpír fülét. – Az inkább a te stílusod, hogy kisgyermekeket használsz biztosítékként. Mélyre süllyedtél, Diego. Valaha nagyszerű ember voltál. – Hangja egy oktávval mélyebb lett, és a vámpír – annak ellenére, hogy gyűlölte annak romolhatatlanságát – feszülten figyelte a csobogó hangot. – Ember! – mosolygott gúnyosan a vámpír. – Ne sértegess engem ilyen puhány elnevezéssel. Mikhail átmosta az agyadat. Évszázadokon keresztül hazudozott nekünk, és olyanok lettünk, mint a birkák. Tönkre tett minket, megkísérelt megfosztani bennünket a minket megillető erőtől és hatalomtól. Nyisd ki a szemed, vadász! Nézd meg, mit teszel! A saját fajtádat gyilkolod! – Te nem tartozol az én fajtámhoz, Diego. Te úgy döntöttél, hogy megalázod és meggyilkolod azokat, akik kevésbé erősek, mint te. Asszonyokat. Gyerekeket. Ártatlan emberi lényeket. Én nem vagyok olyan, mint te!

431

A vámpír jól hallhatóan utálkozva szívta meg magát levegővel. – Könnyű ezt mondanod, amikor az asszonyod illatát ontja minden egyes pórusod. – Két évszázaddal vagyok idősebb nálad. Mielőtt az életpárom eljött volna és elhozta volna számomra a fényt, nem fordultam afelé, amit te tettél, hogy könnyebbé tegyem az életemet – választolt halkan Aidan. – Ne hárítsd el a cselekedeteid felelősségét! Nem Mikhail vagy egy életpár hiánya az, ami ilyen mélyre süllyesztett téged. A te választásod tett ilyenné, mint ami vagy. A vékony ajkak hátrahúzódtak felfedve a vörösre festett fogínyt. Diego arcán a fehér bőr a csontokra feszült, mígnem már-már egy csontvázra hasonlított. Felemelte csontos kezének borotva éles körmökben végződő ujjait, és a nyitott csomagtartó felé bökött. – Azt hiszed, hogy olyan hatalmas vagy, hogy legyőzhetsz engem. Azonban én sem vagyok erőtlen. Aidan elzárta Joshua iránti aggodalmát valahova mélyre, lelkének egy titkos részébe. Arca közömbös maradt, sőt, higgadt. Elméjében érzékelte Alexandria elakadó lélegzetét, amikor kígyók kezdtek el felkúszni az autóra. Aidan meg sem mozdult, nem is szólt egy szót sem, még csak nem is nyugtatgatta életpárját. Büszke volt a nyugalmára, a tényre, hogy csendes és mozdulatlan maradt, jobban bízva benne, mint valaha. Ha a vámpír illúziót hozott létre, akkor az tökéletes volt. Aidan tényleges életet érzékelt a tekergőző csúszómászókban. Elég valóságosaknak tűntek, de hogy a vámpír hogyan volt

432

képes olyan sokat magához hívni ilyen gyorsan, Aidan nem tudta. Megpróbálta megszólítani a kígyókat, hogy elvonja őket, azonban ezek a vámpír teremtményei voltak, teljesen rabul ejtette őket. Az első vipera elindult a csomagtartó felé. Csaknem azonnal követte néhány másik. Csalóka törzsüket azonnal forró sistergés követte, és a levegő megtelt a sült hús szagával, ahogy egyik kígyó a másik után siklott a halálba. Végül a vámpír felemelte a kezét, és a kígyók maradéka visszacsúszott a talajra, és a bokája köré csavarodtak. – Hogy mondtad? Mellőzzük a gyerekes játékokat? – szólt Aidan. – Gyere velem, Diego, és emlékezz arra a férfira, aki valaha voltál. – A hangja oly ellenállhatatlan, lenyűgöző és hipnotikus volt, hogy a vámpír csaknem előrelépett. Diego fogait kivillantva vicsorgott és morgott. A nyers és fenyegető tónus tökéletes ellentéte volt Aidan hangjának. – Meg foglak ölni téged és a fiút, és elveszem az asszonyodat – vigyorgott groteszkül. – Sokat és hosszasan fog szenvedni a bűneidért. Aidan hanyagul megvonta a vállát. – Amennyiben megteszed a lehetetlent, és legyőzöl engem, az életpárom követni fog engem, és esélyed sem lesz a kezeid közé kaparintanod őt. A gyermek biztonságban lesz, mivel van egy másik vadász is a térségben – egy nálamnál messze hatalmasabb és erőteljesebb vadász. De te nem tudsz legyőzni engem. Senki sem tud – válaszolta előzékenyen, teljes önbizalommal. A vámpír ismét felsikított, és ez a hisztérikus őrjöngés nem sok jót jósolt. Mintha mindkettejüket kész lenne felemészteni.

433

– Gregori! Hogy merészelt erre a földre jönni? Honnan vette ehhez a jogot? Ez tökéletes példája Mikhail képmutatásának! – Majd hangnemet váltott, és számító békülékenységgel folytatta. – Gregori nem olyan, mint te, Aidan. Te egy becsületes férfi vagy. A cselekedeteidet az erkölcsösség uralja. Félrevezetett a vadászatod talán, mindazonáltal teszed, ahogy teszed, mert úgy gondolod, ezt kell tenned – mondta, s körbelesett a környéken, és lehalkította a hangját. – Gregori egy hidegvérű gyilkos. Nincs lelkiismerete. Történeteket, szóbeszédet hallottam róla, és megesküsznek rá, hogy ez az igazság. A gyógyító illegálisan gyilkolt. Azt tetteti, hogy ő a népünk legjobbja, de ő a legrosszabb, és Mikhail jóváhagyja ezt az irtózatot. Egy gyakorlatlan fül számára ármánykodó tónusa csábító és meggyőző lett volna. Aidan azonban látta, ahogy a szürkés bőr megfeszül a koponyáján. Látta a megszáradt vért a hosszú, elsárgult körmök alatt. A felcsúszott ínyt és a túlméretezett agyarakat. De legfőképp a csomagtartóban lévő kicsi, sebezhető fiúnak – mint a vámpír bosszújának eszközének – volt a tudatában. – Arra törekszel, hogy időhöz juss, halott. Miért? Mi a terved, hogy a barátomnak akarod színlelni magadat? – Aidan még beszélt, amikor a viperák visszataszítóan elkezdtek sziszegni, ahogy a csúszkáló, vonagló testek özöne elárasztotta őt. Ahogy közeledtek a lábaihoz, a kígyók alakja megváltozott, és mintha nők kúsztak volna felé. Szemérmetlen szexualitással, hosszú, villás nyelvükkel felé csapva sziszegtek. A köd takarását felhasználva Aidan gyorsan lendült: egyszer csak

434

megjelent a vámpír mögött. Ahogy Diego össze-vissza forgolódott, Aidan megütötte. Egy fürge, gyilkos ökölcsapással tervezte gyorsan lezárni a küzdelmet. A vámpír azonban az utolsó pillanatban arrébb szökellt és az ő félig nő, félig kígyó teremtményei zsémbeltek és mérget köpködtek Aidanre, ahogyan a hason, kézen, térden másztak felfelé. Ne figyelj az illúziójára! Egy pillanatra se vedd le a szemeidet a vámpírról! Arra vár, hogy figyelmetlen légy. Alexandria hangja lágyan és édesen szólt a fejében, eloszlatva az illuzionista által szőtt kusza pókhálót elméjéről. Ő valóban elég ügyes, cara – ismerte be. Nem eléggé – felelte a lány teljes bizalommal. A földön tekergő nők felhagytak a siránkozással, s egy mély, átható, gyászos szűkölés kelt szárnyra a széllel. Aidan egy lusta, magabiztos mosolyt vetett a vámpírra. – Megpróbálod meghívni Gregorit a mi kis csatánkba? Sokkalta őrültebb vagy, mint gondoltam. Én, akinek nincs semmi félnivalója tőle, még én sem zavarnám meg Gregori magányát. Ettől az éktelen zsivajtól biztos csatlakozik hozzánk. Aranyszemei a vámpírba hasítottak, keresve tompa, halott tekintetét. – Néhány évvel ezelőtt Gregorival együtt dolgoztam. Tudtad ezt, Diego? Bármit tesz, azt megfontoltan és hatékonyan teszi. Senki sincs olyan, mint ő. Talán életed utolsó pillanatában össze akarod mérni csekélyke képességeidet az ő nagyságával? A vámpír golyó-feje ismét megremegett, a koponyája ritmikusan oda-vissza lengett. Egy parancsot sziszegett, és az obszcén teremtmények nyöszörögve eloldalogtak. A vámpír

435

kántálva feléjük intett, és jajveszékelő asszonyok lassan ismét kígyóformát öltöttek. Hétköznapi, ártalmatlan kerti kígyókká változtak. A vámpír lassú, körültekintő és vészjósló táncba fogott. Aidan körül keringve, cipője alatt ropogott a csótányok kemény páncélja. Feje folyamatosan mozgott, lassan és odavissza, csillogó agyarairól nyál csöpögött. Aidan sztoikus nyugalommal állt a vámpírral szemben, megtagadva, hogy a táncoló lábak alatt szétzúzódó bogarak zajára vagy a baljáról közeledő kerti kígyókra figyelmezzen. A kígyók nem ártalmatlanok, Aidan – figyelmeztette Alexandria szenvtelenül. – Ez egyike az illúziójának. Ezek nem kerti kígyók. Érzékelem a vámpír örömujjongását. Aidan nyugodtan állt továbbra is, aranyló szemei nem mozdultak a vámpír billegő alakjáról. Még annyira sem, hogy a felé suhanó kígyóra pillantson, nehogy véletlenül elárulja, hogy tisztában van a rá leselkedő veszéllyel. A vámpír hipnotikus mozgása, a különös lépések sorozata és megtervezett gesztusok mind arra szolgáltak, hogy eltompítsák az érzékeit és hatalmába kerítsék az elméjét. Ahogy a kígyó pár centi közelségbe került a vadászhoz, a vámpír megállt, szemei Aidanébe fúródtak. Megkísérelte hipnotizálni őt. Majd – hihetetlen sebességgel – a vámpír előrevetette magát, és teljes erőbedobással megrohamozta őt. A kígyó is elrugaszkodott, hogy agyarait Aidan lábába mélyessze. Aidan azonban már nem volt ott. Még a vámpírnál is gyorsabban mozogva felszökellt, és elkapta a másikat. Kezei megragadták a golyóbisszerű fejet és elcsavarta. Egy

436

vérfagyasztó reccsenést követően a vámpír felvonyított, és borotvaéles karmaival Aidan széles mellkasába vájt. A karmok mélyre martak, négy vörös barázdát hagyva maguk mögött. Aidan teste szertefoszlott, és eltűnt az illuzionista mellől, hogy aztán az autó csomagtartója mellett öltsön testet. Megkockáztatott egy gyors pillantást az alvó gyermekre. Nyugtalanító volt a kisfiút borító elszenesedett, kígyótetemek látványa. A lehető legtávolabbra akarta hajítani a visszataszító, gonosz teremtményeket Joshuától. Aidan, ne hagyd elvonni a figyelmedet a vámpírról – figyelmeztette Alexandria. – Még mindig veszélyes. Épp igyekszik összeszedni magát, hogy megöljön téged. Jól vagy? Érzem a fájdalmadat. Nem érzek semmi – válaszolt Aidan kapkodva, és figyelmét ismét a vámpírra fordította. Diego feje az egyik oldalára dőlve csálén állt, és a behízelgő mosoly torz paródiájával az ajkán fintorgott a vadászra. Vörös lángok lobbantak fel a szemeiben. Zihálva, kapkodva vette a levegőt, de ez nem tévesztette meg Aidant. A vámpír veszedelmesebb volt, mint valaha. A vadász felfedezte a veszélyt, ahogy vöröses szemeire köd ereszkedett, és ahogy körmei a saját tenyerébe vájtak, hogy vér csöpögött róla. – Engedj békében meghalnom, Aidan. Végeztél velem – szólt a vámpír tompán, rábeszélően. – Fogd a kölyköt, és menj. Hagyd meg a méltóságomat. Nemsokára találkozni fogok a hajnallal és úgy fogok meghalni, ahogy a mi fajtánkhoz illő. Aidan mozdulatlanul állt, teste látszólag ellazult, vállait már-már nemtörődöm módon leeresztette, karjai az oldala

437

mellett lógtak, térdei enyhén behajlítva. A nyugalom szobra. Arany szemei is csak alig csillantak meg. Csak rezzenetlenül követte a vámpír mozdulatait, akár egy ragadozó. A vámpír egyszer csak káromkodásban tört ki, trágár kifejezésekkel adva hangot reményvesztettségének. – Akkor gyere, és kapj el engem! – provokálta a másikat. Aidan csak mereven nézte őt, és nem mozdult. Nem engedte meg magának, hogy sajnálat szivárogjon a szívébe vagy az elméjébe eziránt a megtévesztett lény irányába. Az katasztrófához vezetett volna. Az élőhalottak tetteik következményeként nem éreznek bűntudatot. Diego szárazra szívná Joshuát, kínozná őt, hogy eljuthasson Aidanhez és Alexandriához, majd elhajítaná a gyermeket, mint a szemetet. Egy vámpírral nincsen helye sem alkunak, sem pedig érvelésnek. A vadász tehát csak állt tovább türelmesen. Nem kellett sokáig várakoznia. Az élőhalottnak nem volt valami sok türelme. Aidanre vetette magát, miközben – ahogyan azt korábban is tette – alakot váltott. A vézna nyakán groteszkül ferdén álló feje meghosszabbodott, s előtűnt egy vastag, tömör pofa, hosszú, kiálló, borotvaéles szemfogakkal. A kardfogú tigris a levegőben úszva ordított, ahogy elrugaszkodott. Aidan a lehető legutolsó pillanatig várt. A hosszú agyarakat és a nehéz állat súlyát elég könnyű volt elkerülnie, azonban lehetetlen volt közel kerülnie hozzá anélkül, hogy a gyilkos mancsok szétszaggatnák vagy kizsigerelnék őt. Az elméjét elzárta minden fájdalom elől, és elzárta magát Alexandrától, hogy lehetőleg ne osztozzon a szenvedésében. Majd karjait az

438

élőlény nyaka köré fonta, és meglovagolta az állatot, s így a halálos karmok nem érhették el őt. Még az ő hatalmas erejével is bajos volt megfékezni a bömbölő, vonagló vadállatot, ami azon volt, hogy szétszaggassa őt. Lassan, nagy erőkifejtéssel, Aidan képes volt elég nyomást kifejteni a tigris nyaka körül, hogy elzárja tőle a levegőt. Az állat erre megőrült. Magát dobálva, ficánkolva próbálta ledobni magáról. Vadul harapott, mart és üvöltött élesen, ijesztően vonyítva. De Aidan rendületlenül csimpaszkodott rajta. Keze a másik szívverése után kutatva lejjebb csúszott. Aidan már majdnem elérte a célját, amikor a vámpír eléggé kicsavarodott ahhoz, hogy egy méreg borította karma a nyakába mélyedjen, épphogy csak eltévesztve a verőerét. Vér spriccelt elő és érezte, ahogy a bőrén lefolyik. A vadállat túl erős volt és fürge, és egy pillanatra Aidan elbizonytalanodott, hogy le tudja-e gyűrni a teremtményt. Ekkor valami megmozdult az elméjében. Egy csendes bizonyosság önbizalommal és erővel töltötte fel őt. Habár megkísérelte kizárni Alexandriát, hogy távol tartsa a brutalitástól, Alexandria sosem hagyta el őt. Ő ott volt, hogy a saját erejével táplálja a párját. Aidan tapogatózó keze végre meglelte, amit keresett. Egész öklével benyúlt a megvadult tigris testébe, izmokat átszaggatva jutott el a puha, sebezhető szervig. A vámpír tombolt és sikított. Utolsó erejével még Aidan felé sújtott, eltökélte, hogy a vadászt is magával viszi. Ahogy Aidan kirántotta testéből a még pulzáló szívet, a kardfogú tigris alakja

439

eltorzult, és alakot váltott, mígnem az elsorvadt, szürkés bőrű vámpír nem feküdt előtte, hangtalanul és mozdulatlanul. Aidan elhajította magától a bomlásnak indult testrészt és sietősen jó távolságra húzódott a förtelemtől, ami valamikor egy tisztességes Kárpátokbeli férfi volt. Egy mély, tisztító lélegzettel nekidőlt egy fa törzsének. A szél susogott, felkapva és kitartóan elhordva a vámpír bűzét. Az éj titokzatos volt, sötét és gyönyörű. Jöjjek? Szükséged van vérre, Aidan? Életpárja szavaiban hallotta a sajátjával felérő fáradtságot. Nehéz feladat volt megőrizni a mentális kapcsolatot, amikor pedig a lány épp csak nemrég tanulta meg, hogyan tegye azt, különösen egy heves küzdelem közepette. És Alexandria gyenge volt a táplálék hiányától. Megengedte neki, hogy mohón táplálja őt, és később habozás nélkül nyújtotta neki saját fogyatkozó erejét. Még most is csak ővele törődött. Maradj, piccola. Hamarosan otthon leszek, és viszem magammal Joshuát is. Mondd meg Marie-nek és Stefannak, hogy minden rendben van. Aidan igyekezett hangját visszafogni, hogy nehogy aggódjon érte. A lány finom kacaja megmelengette a szívét. Az elmédben vagyok, szerelmem. Nem tudod elrejteni előlem a sebeidet. Éppen hogy csak felkavarodott picit a levegő, s csak a puha szárnycsapkodás figyelmeztetett a jövevényre. Egy hatalmas ragadozó madár szállt le az Aidan feje fölötti lombba, majd lassan összecsukta szárnyait. Aidannek érzékelnie kellett volna, ha egy fajtájabeli a közelben van, de ezúttal nem így volt. A madár – ahogyan könnyedén leszökellt az ágról – alakja

440

megváltozott, és végül Gregoriként landolt, könnyedén megállva lábain. Elsuhant Aidan mellett, hogy szemrevételezze a földön heverő torz alakot. – Ügyes volt, ugye? – kérdezte lágyan. A hangja gyönyörűen csengett, és úgy tűnt, hogy megnyugtató hangzása beszivárog Aidan fáradt testébe, és megújítja erejét. A belőle áradó sötétség dacára Gregori tisztaságot és világosságot hozott magával; hozzátapadt, akárcsak a hatalom aurája. – Diego a vámpírok leggonoszabbikáival tanult. A szülőföldünkön kezdtek el szövetkezni Mikhail ellen. Úgy vélték, hogy sokaságukkal legyőzhetik őt. Amikor ez nem működött, emberi mészárosok segítségét is bevonták. Most a többi földrész és a trükkök vannak soron. Annyi féle módon próbálnak fölénk kerekedni, Aidan. Helyesen cselekedtél ma. – A te segítségeddel – egyenesedett ki Aidan. Egyik kezét erősen a nyakán még vérző sebre szorította. Gregori lábai nem érintették a vérontás helyszínét, ahogy átsiklott a csótányok és a megfeketedett kígyótetemek fölött, és megközelítette a kocsi nyitott csomagtartóját. Aidan nem tudta visszafogni magát, hogy – biztos, ami biztos – figyelmeztesse a gyógyítót. – Használtam a védvonalaidat, hogy megóvjam a sérüléstől. – Nem hitte, hogy a gyógyító valaha át fog változni, ennek ellenére óvatos volt. Gregori bólintott. – És te hozzáadtad a saját módszeredet is. Fejlődtél az évek alatt, Aidan. Gyere ide – nézett felé, s különös, halvány szemei lenyűgöző ezüstszürkén csillogtak, hangja halkan, de hipnotikusan csengett.

441

Alexandria halk figyelmeztető kiáltása ellenére Aidan előremozdult. A lány nem gondolta, hogy a másik Kárpátokból származó férfi gonosz lenne, azonban a gyógyító úgy vélte, a lelke már elveszett. És ettől ő kiszámíthatatlanná vált. Ne menj közel hozzá! Annyira veszedelmes, Aidan, és… érzem az erőtlenségedet. Ez a hangja! Nem veszed észre, hogy a hangja szólít téged? Ő egy nagyszerű ember, cara – nyugtatta az élettársát. Bízz meg az ítéletemben. Gregori épphogy csak nagyon finoman érintette meg Aidant, a vadász azonban úgy érezte, hogy forróság kezd szétáradni a testében. A gyógyító behunyta a szemeit, kutakodva küldte ki saját magát Aidan testébe. Egyszer csak népének ősi nyelve visszhangzott fel a levegőben, s járta át a testüket – a gyógyító szertartás, mely egyidős az idők kezdetével. Aidan érezte, ahogy népük legnagyobb gyógyítója kiűzi testéből a fájdalmat, s az végleg eltávozik. Egy ideig még folytatódott az ének, de Alexandria továbbra is megosztotta elméjét a férfival, határozottan elutasítva, hogy lemondjon az őt megillető helyről. Tudta, Gregori érzékeli a jelenlétét, és tisztában volt azzal is, hogy bizalmatlansága így nyilvánvalóvá válik, azonban sokkal jobban aggódott Aidan biztonságáért, mint Gregori érzéseiért. Gregori lassan visszatért saját testébe, az arcán a ráncok árulkodtak arról, milyen megerőltető ez a gyógyító eljárás. Ennek ellenére természetes mozdulattal harapott fogaival a saját csuklójába, majd nyújtotta oda Aidannek.

442

Aidan hezitált. Tudta, hogy Gregori ajánlata az egyszerű tápláléknál messze többről szól. Ezzel Gregorihoz kapcsolódik, és képes lesz akár nyomon is követni őt, ha akarja, s ha szüksége volna őrá. A vastag csukló, melyből az rubinvörös értékes cseppek szivárogtak, sürgetően a szájához közelített. Aidan egy sóhajjal megadta magát az elkerülhetetlennek. Szüksége van élelemre, és az otthon várakozó Alexandriának is. – A maga módján gyönyörű ez a vidék, nem? – Gregori nem várt választ Aidantől, és annak sem adta bármiféle jelét, hogy a vérveszteség bármiféle hatással lenne rá. – Nem vad és szelídítetlen táj, mint a mi hegyeink, de ígéretes – mondta, és meg sem rezdült, ahogy Aidan fogai mélyebbre vájtak a bőrébe. Aidan testébe olyan erő áradt, amit évek óta nem tapasztalt. Gregori egy volt népük ősi tagja közül, vére sokkalta erőteljesebb volt, mint fiatalabb társaié. Aidan azonnal erőre kapott, a fájdalmakat és a kimerültséget mintha elfújták volna, s oly életerőt érzett magában buzogni, mint korábban soha. Óvatosan, gondosan és igen nagy tisztelettel lezárta a sebet. – Az adósod vagyok, Gregori, a mai támogatásod és segítséged okán – fogalmazott formálisan. – Nem volt szükséged az én segítségemre. Én csupán megkönnyítettem a dolgokat. A gyermek érdekében tett védelmed még a köd nélkül is biztosította volna a számodra szükséges időt. És elég erőd volt ahhoz, hogy a segítségem nélkül túléld a nap sugarait testetlen állapotban. Nem tartozol nekem semmivel, Aidan. Életem során abban a szerencsében

443

részesülök, hogy egy pár férfit a barátomnak nevezhetek. Te egy vagy közülük – hangzott Gregori szájából, mintha már messze távolban lenne. – Jöjj az otthonomba, Gregori – erősködött Aidan. – Maradj egy ideig. Talán könnyebbséget hoz a számodra. – Nem tehetem – rázta Gregori a fejét. – Tudod, hogy nem tehetem. Szükségem van a vad vidékekre, magasban húzódó tág terekre, ahol szabadnak érezhetem magamat. Ez az én utam. Találtam egy innen több mérföldre fekvő helyet. Építkezni fogok, míg várok az életpáromra. Emlékezz a nekem tett ígéretedre! Aidan bólintott. Érezte, hogy Alexandria megmozdul az elméjében, meghitt vigasztalást hozva. – Gondoskodj a gyermekről, Aidan és az asszonyodról. Még ebből a távolságból is érzékelem, hogy aggódik érted és a fiúért. És táplálékra is szüksége van. Éhsége erőteljes, engem is mellbe vág. Ne vesztegesd az idődet arra, hogy felőlem nyugtalankodsz. Már évszázadok óta gondoskodom magamról – mondta, s alakjának körvonalai máris remegni kezdtek, és finom csillogás közepette beleolvadtak a köd éteri harmatjába. – Elég szép teljesítményt vittél ma véghez, és mindezt világos nappal. Csupán maroknyian tudják ezt megtenni. Sokat tanultál – hallatszott hangja furcsa tompasággal, bár még mindig csodálatosan. Aidan figyelte, ahogy eltűnik, s vele együtt a köd is szétmállott, ahogy visszahúzódott a környező erdőbe. Az, hogy Gregori elismerte teljesítményét, büszkeséggel töltötte el. Úgy érezte magát, akár egy gyerek, akit nagyra becsült szülei

444

megdicsérnek. És miután mindezt a mesteri Gregori tette, aki a magányos életet választotta és csak keveseket támogatott, különösen megtisztelve érezte magát. Aidan nagyon óvatosan, végtelen türelemmel kibontotta Joshuát a védvonalak közül, majd gyengéden kiemelte a fiút a csomagtartóból. Elszenesedett kígyómaradványok hullottak alá a földre szanaszét Aidan lábai köré. Még sok teendője volt, de nem tudta volna tovább a fiút azon a borzasztó helyen hagyni a vámpír kreatúráival. Aidan egy füves dombon egy fenyőfa alá vitte Joshuát, és lefektette a földre, majd gyengéden hátrasimított szőke fürtjeit. A fiú jól van, Alexandria. Csupán mélyen alszik, mint ahogyan utasítottam. Amikor hazaértünk, fel fogom ébreszteni őt. S majd akkor foglalkozunk azzal, amit látott. Csak siess! Annyira látni szeretném már őt, és a karjaimban tartani. És Marie nemigen hitt nekem, amikor elmondtam neki, hogy Joshua túl van a veszélyen. Hangjából sütött a vágy, ugyanakkor nem lehetett nem felfedezni benne a kimerültséget sem, jelezvén a lány erejének egyre fogyóbb mértékét. Aidan aggodalommal telve hagyta ott a békésen alvó fiút, és visszatért a gusztustalan csatatérhez. El kellett még végeznie visszataszító feladatát, és végleg meg kellett semmisítenie a vámpírt. El kell választania a szívet és az összes fertőzött vért a testtől, és hamuvá égetni. Az égbe tekintve elkezdte összegyűjteni az elektromosságot, majd összeszőtte a frissiben képződő villám szerteágazó ereit. Mindezt addig folytatta, mígnem már pattogott, és ívbe hajolt a felgyülemlett feszültségtől. Ekkor a vámpír maradványaira

445

irányította a veszélyes áramlatot, ami pörgő-forgó tűgolyóként csapódott be szikrát vetve szerteszét. A vámpír teste förtelmesen vonaglott, és a felszálló bűz megtöltötte az éji levegőt. Úgy tűnt, mintha a néhány méterrel odébb lévő szív megmozdulna és ez az apró, kétségbeesett dobbanás megállásra késztette Aidant. Ez a szokatlan és rendkívüli dolog nyugtalansággal töltötte el őt, így a tüzet a szívre irányította, hogy lássa, ahogy az nagy gyorsasággal elhamvad, és néhány pillanat múlva nem is marad más, mint egy maréknyi hamu. A test groteszk módon kicsavarodott, csaknem felült, és a szél egy hosszú gyászos üvöltést emelt a magasba. Irtózatosan csengett, és ahogy elenyészett az éjszakában, úgy változott át egy fenyegető és gúnyos nevetéssé. Aidan tüstént megpördült, aranyló szemei nyugtalanul a tájat, a fákat, az égboltot vizsgálta, hátha valamiféle rejtett csapdára lel. Teste mozdulatlanul, s egyszersmind feszült figyelemmel kutatott valamiféle árulkodó hang után. Az elméjében érzékelte, ahogy Alexandriában bennreked a levegő. És akkor meghallotta. Egy tompa, alattomos zörgés. Óvatos, lopva suhanó hangok. Zizzenő tűlevelek fojtott surrogása. Joshua! – tört fel Alexandriából a rémült felfedezés, majdnem egy időben Aidan felismerésével. Természetfeletti gyorsasággal mozdult; gyorsabban, mint létezésének évszázadai alatt bármikor, és sebesen leküzdötte a távolságot a füves dombig, ahol a gyermeket hagyta. Megtalálta és kezével megragadta a kígyót, és elrántotta annak céljától. Erre az sziszegve Aidan karja köré tekeredett, és

446

kétségbeesetten szorongatva izmait mártotta agyarait a férfi hüvelykujjának húsába. Majd újból és újból lecsapott, hogy a vadász testébe fecskendezze mérgét, ahogy ösztöne továbbra is arra hajtotta, hogy teljesítse a parancsot, amely a vámpír bosszúját szolgálta. Aidan letépte magáról a kígyót és a lángok közé vetette, amelyet az élőhalott teste táplált. Mérgező füst töltötte meg a levegőt, miközben zöld gázok vad csíkjai szelték át a fekete füstöt, amely végül bekebelezte azokat. Aidan lerogyott Joshua mellé és a karjaiba húzta a fiút. Lassan, igen-igen gondosan megvizsgálta bőrének minden egyes négyzetcentiméterét, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a fiú sértetlen. Várta a kígyó mérgének hatását. Perceken belül érezte, ahogy a tüdeje küzd a levegőért, és émelygés borítja el, de közel sem oly mértékben, mint arra számított, amikor figyelembe vette, hogy a mérget a vámpír gyűlölete táplálta. Ám hamar ráébredt, hogy Gregori vére közömbösítette a kártékony anyag hatását. Érzékelte a testében folyó küzdelmet, azonban Gregori vére sokkal hatalmasabb volt, mint amit bármelyik vámpír fel tudna mutatni. Nem telt bele pár perc, és Aidan már jól is volt, a szíve és a tüdeje visszanyerte korábbi erejét, és a méreg elszivárgott a pórusain keresztül a testéből. Karjaiban a fiúval felemelkedett és belevetette magát a levegőbe. Szárnyak feszültek ki, ahogy megkezdte útját az égbolton az otthona felé, ahol életpárja várja már őt. Alig szállt le a harmadik emeleti balkonon, és Alexandria már is igyekezett kiemelni a gyermeket karjaiból, miközben egyszerre sírt és nevetett.

447

– Megcsináltad, Aidan! Nem tudom elhinni, megcsináltad! – zokogta a halálosan sápadt lány, miközben karjai remegtek a gyengeségtől. Aidan hallotta, ahogy a szíve kínlódik, a tüdeje zihál, ahogy teste erőlködik, mivel a vérellátása igen alacsony volt. Ösztönének ellenállva, amely arra biztatta, hogy magához vonva gondoskodjon a lány szükségleteiről, a kedvese várakozó karjaiba helyezte Joshuát. – Nézd csak a szegény kis arcára – sírt fel Alexandria. Könnyei Joshua zúzódásaira és duzzadt szemére hullottak. – Oh, Aidan, nézz rá! – Nekem úgy tűnik, remekül van – válaszolta lágyan a férfi, ahogy karját a lány dereka köré fonta. Igyekezett a fiú súlyának nagyját magára vállalni. – Vigyük az ágyba, és ébresszük fel őt! Aidan hallotta, ahogy Marie és Stefan épp a lépcsőket másszák, hogy csatlakozhassanak hozzájuk. És egyszer csak érzékelte, hogy Alexandria éhsége szinte mellbe vágja. Aidanban felébredt a Kárpátok népére jellemző védelmező ösztön, ami csak a lánnyal törődött. Joshua biztonságban volt. Itt volt az ideje, hogy élettársa visszanyerje erejét. – Oh, Marie, nézd a kis arcocskáját! – szipogta az idősebb asszonynak. – Az a szörnyűséges teremtmény megütötte őt! Marie nyíltan felzokogott, és átvette Alexandriától a gyermeket. Stefan segített tartani a kisfiút. – Jól van, csak alszik – biztosította őket Aidan. Ő inkább Alexandriáért aggódott. – Ágyba dugjuk, és felébresztjük őt. Elmagyarázzuk neki, hogy egy emberrablási kísérlet áldozata

448

lett. El fogja fogadni a szavainkat, és meg fogja érteni, hogy miért válik szükségessé a testőrség körülötte. Stefan a kis szobába vitte Joshuát. Marie ráhúzta a pizsamáját és hideg borogatással borította be a feketébe hajló szemét. Alexandria letelepedett az ágy szélére, kézébe szorítva Joshua finom kis ujjait. Aidan mellé térdelt, és támogatólag a derekára fonta egyik karját. – Joshua, most felébredsz. Alexandria szeretné látni a kék szemedet – habár halkan suttogta a szavakat, ellenállhatatlan hangja a fiú elméjébe szivárogtak, és lágyan csalogatták vissza őt az álomból a való világba. Joshua hirtelen hevesen kitört, és keményen küzdött, hogy kiszabadítsa magát. Aidan megfékezte őt, s közben saját testével óvta Alexandriát, aki a történtek ellenére is csak a fiúhoz akart közelebb kerülni. – Hallgass meg, Joshua! Itthon vagy, velünk és biztonságban. Az emberrablók már nincsenek itt. Nyugodj le, és ne bántsd Marie-t vagy a nővéredet. – Hangja, mint mindig, higgadt és gyönyörű volt, annyira meggyőző, hogy a fiú felhagyott a küszködéssel és gyanakodva lesett fel. Könnyekben tört ki, amikor meglátta Alexandriát. Aidan széles termetébe befészkelve magát Alexandria magához húzta Joshuát, hogy végre karjainak menedékébe vonja a kis testet. – Biztonságban vagy már, kis haver. Senki sem fog bántani téged. – Kutyák voltak ott, nagy kutyák. És vér, mindenfelé. Vinnie-t… megették. Láttam. – Vinnie nagyon bátor volt, és megpróbált megmenteni téged az emberrablók kezéből – nyugtatgatta őt Alexandria, és

449

elsöpörte szőke göndör tincseit a fiú homlokából. – Kórházban van, de él és majd jobban lesz. Akárcsak Rusty. Pár nap múlva elviszünk téged hozzájuk. Beszélnünk kellett volna veled arról a lehetőségről, hogy valaki esetleg megpróbál elvenni téged tőlünk – szólt, és ujja hegyével gyengéden végigsimított az öccse szeme körül. – Sajnálom, hogy nem bíztam benned. Elég idős vagy már, hogy tudj ezekről a dolgokról. – Ez az oka annak, hogy féltél itt élni? – Részben. Aidan roppant vagyonos férfi. Mivel téged és engem szeret, ezért mi mindig veszélyben leszünk. Olykor testőrök kellenek, hogy vigyázzanak ránk. Érted, hogy mit szeretnék mondani neked, Joshua? Ez az én hibám, hogy nem magyaráztam el neked a veszélyt, amiben vagyunk. – Ne sírj, Alex! – hangzott egyszerre Joshua hangja, akár egy felnőtté. – Aidan eljött, és visszahozott engem, ugye? – Igen, megtette – bólintott a bővére. – Többé soha, senki nem fog elvenni tőlünk. Soha többé. – Legközelebb, amikor Marie és Stefan azt mondja, hogy maradjak a házban, nem számít, miért, én engedelmeskedni fogok – határozta el Joshua. Majd nyugtalan szemeivel Alexandriát vizslatta. – Van valami bajod? Olyan fehér vagy. – Mindez nagyon ijesztő volt mindannyiunk számára, Joshua – válaszolta Aidan. – Marie és Stefan vigyázni fognak rád, miközben Alexandriát ágyba viszem. Pihenésre van szüksége. És ne aggódj Báró felől. Stefan biztonságban tartotta őt neked. A kutyus veled maradhat, amíg Alexandriát nyugalomba helyezem.

450

– Nem fogom itt hagyni őt, egy percre sem! – rázta a fejét Alexandria. – Itt maradok, amíg el nem alszik. – Nem, cara mia, nem – válaszolta Aidan határozottan. Majd egy kecses, már-már folyékony mozdulattal felállt. Kezeivel könnyedén felkapta a lányt, felemelte és mellkasához szorította. – Szüksége van a pihenésre, Joshua. Később visszahozom őt. – Rendben van, Aidan – mondta a férfi a férfinak. – Jobban szüksége van egy ágyra, mint nekem. Aidan rávigyorgott, és nem törődve a lány vonaglásával, küszködésével, kivitte őt a szobából. – Igaza van, tudod jól – mormolta a nyakába. – Neked viszont valóban szükséged van arra, hogy ágyba kerülj. Az én ágyamba. – Meleg lehelete ingerlően csábítóan a lányt, aki majdhogynem lehetetlennek találta ellenállni neki. – Úgy gondolom, hogy telhetetlen vagy – vádolta őt, azonban karjai felkúsztak a nyaka köré és teste ellazult. – Ami téged illet, ez valóban így van – helyeselt Aidan. Sebesen szelte át a házat, és az alagutat. Teste várakozva megfeszült. A lány keze a férfi inge alá csúszott és a mellkasát simogatta. Szája elmozdult a nyakáról és új irányt vett: a mellkasát vette célba, hogy nyelvével cirógassa, barangolja végig azt, szerelmesen tisztelegve a férfi bátorsága előtt. A kamrában Aidan az ágyra engedte édes terhét. Tekintetével foglyul ejtve a lányét, elkezdte kigombolni a saját ingét. Alexandria kibújt a pulóveréből, és félredobta.

451

Kinyúlt és kezeivel megragadta finom bordáinál. Majd közelebb és még közelebb vonta magához, hogy a lány hátrahajlott, és így élni tudjon a csábító meghívással, amit annak teste ajánlott neki. Óh, igen, és szája kiélvezte párja édes, friss zamatát, bőrének selyem simaságát. Teste megkönnyebbülésért kiáltott, és ismerőseként üdvözölte ezt a mindent elborító sürgetést. És akkor megérezte Alexandria kezét a nadrágján először a gombnál, majd ahogy végigcsúsztatja a cipzárt, és finoman letolja csípőjéről a szövetet. Aidan mélyen felnyögött, amikor kezével átfogta őt, és simogatni kezdte. Erre már nem bírt ellenállni a szükségnek, és durván letépte a lányról a ruháit, míg annak forró bőre nem simult meztelenül az övére. – Megőrjítesz, piccola, teljesen – suttogta, és karjaiba emelte. – Fond a lábaidat a derekam köré! Alexandria fejét lehajtva, szájával a férfi mellkasán kalandozva megállt. Nyelve párja pulzusa fölött körözött. – Táplálj engem! – suhogta vissza. Hangja oly érzéki volt, hogy a férfi lábai majd’ felmondták a szolgálatot. Csípőjénél biztosan tartva a lányt, behatolt a bársonyos hüvelybe. Felkiáltott, ahogy az izmok lassan beengedték őt, majd megfeszültek körülötte forrón és feszesen. – Vedd el, amire szükséged van, ami jog szerint a tiéd – mormolta, miközben mélyebbre temetkezett a lányban összeforrasztva egymást tűzzel és szenvedéllyel. – Tedd meg, Alexandria! Azt akarom, hogy tedd meg! Aidan egész testét lángba borította az a tiszta érzés, ahogy azok a fogak áttörtek a bőrén. Mozgása keményebbé,

452

sürgetőbbé vált, ahogy a lányban siklott oda-vissza, ahogy megfeszülve igyekezett magasabbra és magasabbra az élvezetben. Alexandria haja beterítette őket, és mint ezernyi selyemszál hullámzott körülöttük, ahogyan finoman ingerelte a férfi túlérzékeny bőrét. Kezei felcsúsztak Aidan hátán kitapintva minden egyes izmot. A vadász érezte a lány ajkait magán, s ez csak még jobban felkorbácsolta az érzékeinek gyönyörét. Aidan lassított tempóján, de csípőjének lökései erősek maradtak, kezeivel feszülten szorította magához a másikat. A lány az övé volt. Az életpárja, akire hosszú és üres évszázadokon keresztül várt. Alexandria volt a férfi világa. A fény az életében. A színek, amikről azt hitte örökre elveszítette őket. Ő volt a beteljesedés, amiről soha nem is gondolta, hogy létezik. És ő most már örökre az övé, és örökre vele marad.

453