Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 025 963 Helyi Akciócsoport: Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Települési gazdasági területek kialakítása, fejlesztése Vonatkozó HPME azonosító: 110a01 Vonatkozó HPME megnevezése: Települési gazdasági területek kialakítása, fejlesztése I. Fogalom magyarázat Hosszú távú bérlemény: a LEADER jogcímrendeletben meghatározott üzemeltetési időig működtetett ingatlan.
II. Támogatás vehető igénybe A Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület területén található, a gazdasági tevékenység végzéséhez fejlesztést igénylő, a települési önkormányzat tulajdonát vagy hosszú távú bérleményét képező épület, terület felújítása, alap infrastrukturális feltételeinek javítása. Ennek keretében támogatás vehető igénybe meglévő épület és építmény felújítására, bővítésére, az ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztésre, az épülethez kapcsolódó ingatlan fejlesztésére.
III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 10 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 10 000 000 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Önkormányzat, önkormányzati társulás
Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
100
100
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg, egyéb területen 40 000 000 forintösszeg.
IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Csak olyan pályázó nyújthat be pályázatot, akik vállalja, hogy a LEADER jogcímrendeletben meghatározott üzemeltetési ideig a teljes fejlesztendő ingatlan, legfeljebb a működtetési és a fenntartási költség erejéig terjedő térítési díj fejében biztosítja a településen működő, működni szándékozó, vagy betelepülő vállalkozások gazdasági tevékenység végzéséhez. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással való megvalósítása esetén legalább egy alkalommal részt vesz a helyi vidékfejlesztési stratégia megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. IKSZT nyertes településen nem lehet támogatást igényelni.
V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Ácsteszér ; Császár ; Csatka ; Bakonysárkány ; Csém ;
Csép ; Bakonybánk ; Ete ; Réde ; Nagyigmánd ; Mocsa ; Súr ; Vérteskethely ; Bársonyos ; Bana ; Bakonyszombathely ; Bábolna ; Ászár ; Tárkány ; Almásfüzitő ; Aka ; Ács ; Kisigmánd ; Kisbér ; Kerékteleki ;
VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, meglévő építmény, épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek, eszközök és berendezések beszerzése, kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: ga) hirdetések költségei; gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei (adatgyűjtés, adatbázis-használati jog, szerkesztés, terjesztés költségei, nyomdai, fotó és grafikai költségek); gg) weboldal elkészítésének költségei.
VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
Pontszám
A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. Regsztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen.
A pályázat benyújtásának évében hatályos KSH adatok alapján. Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának 2011 év április havi, településsoros adatai amely elérhető a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület honlapján. Akciócsoport által kiadott igazolás
10 10
Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. Nyilatkozat a vállalt média megjelenésről. A fejlesztéssel érintett épület hasznos alapterületének Tervdokumentáció, tervezői nyilatkozat. növekedése. A projekt LHH településen valósul meg. A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet vagy a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul meg. A felújított ingatlant igénybe venni szándékozó Szándéknyilatkozat. vállalkozások száma. A felújított ingatlant igénybe vevő vállalkozások a Pályázati adatlap (tartalmaznia kell a településre település életében többletszolgáltatást, -terméket vonatkozó helyzetleírást, az elérhető szolgáltatások kínálnak. bemutatását), szándéknyilatkozat
5
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma.
1000 fő alatt
10
1000-2000 fő
8
2001-3000 fő
5
10 20 10
25 10
A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. Regsztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regsztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regsztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regsztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztéssel érintett épület hasznos alapterületének növekedése. A fejlesztéssel érintett épület hasznos alapterületének növekedése. A projekt LHH településen valósul meg. A projekt LHH településen valósul meg. A felújított ingatlant igénybe venni szándékozó vállalkozások száma. A felújított ingatlant igénybe venni szándékozó vállalkozások száma. A felújított ingatlant igénybe venni szándékozó vállalkozások száma. A felújított ingatlant igénybe venni szándékozó vállalkozások száma. A felújított ingatlant igénybe vevő vállalkozások a település életében többletszolgáltatást, -terméket kínálnak. A felújított ingatlant igénybe vevő vállalkozások a település életében többletszolgáltatást, -terméket kínálnak. A felújított ingatlant igénybe vevő vállalkozások a település életében többletszolgáltatást, -terméket kínálnak. A felújított ingatlant igénybe vevő vállalkozások a település életében többletszolgáltatást, -terméket kínálnak.
Több mint 3000 fő
3
10 vagy több mint 10%
10
7-9,99%
8
5-6,99%
5
5% alatt
3
Igen
5
Nem
0
4 vagy annál több helyen jelenik meg 2-3-ban jelenik meg 1-ben jelenik meg Nem jelenik meg Igen
10 7 3 0 20
Nem
15
Igen Nem 5db vagy 5-nél több
10 0 25
3-4 db
20
2db
10
1db
5
3 db, vagy több mint 3 db többletszolgáltatás/termék
10
2 db többletszolgáltatás/termék
5
1 db többletszolgáltatás/termék
3
nem kínálnak többletszolgáltatást/terméket
0
VIII. Jogkövetkezmények -
IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendelet előírt kötelezően csatolandó mellékletek. A pályázathoz csatolni szükséges a pályázó nyilatkozatát,
amiben vállalja, hogy a beruházás befejezését követő üzemeltetési idő végéig a teljes fejlesztendő ingatlant legfeljebb a működtetési és a fenntartási költség erejéig terjedő térítés fejében biztosítja a településen működő, működni szándékozó, vagy betelepülő vállalkozások gazdasági tevékenység végzéséhez. Nyilatkozat a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület által szervezett rendezvényen való részvételről.
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 023 497 Helyi Akciócsoport: Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Kis- és középvállalkozások fejlesztése Vonatkozó HPME azonosító: 110b02 Vonatkozó HPME megnevezése: Kis- és középvállalkozások fejlesztése I. Fogalom magyarázat Kis és középvállalkozás: a 2004. évi XXXIV. törvény 3. §-ban ekként meghatározott vállalkozások. Hátrányos helyzetű munkavállaló: 25 év alatti pályakezdő fiatal; fogyatékkal élő; 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló; 10 éven aluli gyermeket nevelő egyedülálló munkavállaló; 50 évnél idősebb munkavállaló.
II. Támogatás vehető igénybe Kis- és középvállalkozás telephely és infrastruktúra létrehozása, bővítése és technológiai fejlesztése az EK Szerződés Annex I. listájában szereplő termékkategóriákban is. Támogatás vehető igénybe kis- és középvállalkozások új telephelyének létrehozására, infrastruktúrájának kiépítésére, meglévő telephelyének bővítésére, korszerűsítésére új technológiai és/vagy infrastrukturális elemekkel. Kis- és középvállalkozások eszközállományának fejlesztésére, új gépek, berendezések beszerzésére. A támogatás célja a kis- és középvállalkozások fejlesztésével párhuzamosan a vállalkozások és a szakképző intézmények együttműködésének fejlesztése, a helyben található munkahelyek bővítése.
III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 14 999 999 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 14 999 999 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Mikro-kis-közép vállalkozás Egyéni vállalkozó
Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
60 60
65 65
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg, egyéb területen 50 000 000 forintösszeg.
IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Kizárólag kis- és középvállalkozás nyújthat be pályázatot, mikrovállalkozás nem pályázhat. A pályázat beadását megelőző naptári év utolsó napján az ügyfél rendelkezzen az Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület területén székhellyel, telephellyel, fiókteleppel, fióktelephellyel. A pályázó vállalja, hogy az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig legalább egy alkalommal a projektet bemutató, népszerűsítő rendezvényt szervez. Csak olyan vállalkozás nyújthat be pályázatot, mely rendelkezik a települési önkormányzat képviselőtestületének támogató képviselőtestületi határozatával. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással való megvalósítása esetén
legalább egy alkalommal részt vesz a helyi vidékfejlesztési stratégia megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. Fejlesztés csak együttműködésben valósítható meg.
V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Ácsteszér ; Császár ; Csatka ; Bakonysárkány ; Csém ; Csép ; Bakonybánk ; Ete ; Réde ; Nagyigmánd ; Mocsa ; Súr ; Vérteskethely ; Bársonyos ; Bana ; Bakonyszombathely ; Bábolna ; Ászár ; Tárkány ; Almásfüzitő ; Aka ; Ács ; Kisigmánd ; Kisbér ; Kerékteleki ;
VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, meglévő építmény, épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek, eszközök és berendezések beszerzése, kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cc) ISOTS 16949; QS 9000, VDA6 járműipari beszállítói követelményeknek megfelelő rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cd) AQAP 2110/2120 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ce) ISO 13485 szabvány előírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cf) MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása; cg) ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ch) ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ci) BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cj) COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ck) ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása; cl) TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági előírások teljesítésének megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cm) ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; cn) TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minőségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; co) BS 7799-2/ISO 17799 szabvány előírásai szerinti információvédelmi irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; cq) EMAS minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások;
VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
A projekt LHH településen valósul meg.
A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról 10 szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet vagy a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul meg.
Pontszám
A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen.
A pályázat benyújtásának évében hatályos KSH adatok alapján. Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának 2011 év április havi, településsoros adatai amely elérhető a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület honlapján. Akciócsoport által kiadott igazolás
10
Nyilatkozat a vállalt média megjelenésről Szakképző intézménnyel kötött megállapodás.
10 20
Pályázati adatlap, pénzügyi terv Nyilatkozat hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazásáról.
10 10
Pénzügyi terv
10
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
A projekt LHH településen valósul meg. A projekt LHH településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. Szakképző intézménnyel kötött megállapodás keretében gyakorlati oktatóhely biztosítása. Szakképző intézménnyel kötött megállapodás keretében gyakorlati oktatóhely biztosítása. A fejlesztés munkahelyet teremt. A fejlesztés munkahelyet teremt.
Igen Nem 1000 fő alatt
10 0 10
1000-2000 fő
8
2001-3000 fő
5
Több mint 3000 fő
3
10 vagy több mint 10%
10
7-9,99%
8
5-6,99%
5
5% alatt
3
Igen
10
Nem
5
4 vagy annál több helyen jelenik meg 2-3-ban jelenik meg 1-ben jelenik meg Nem jelenik meg Igen
10 7 3 0 20
Nem
0
igen nem
10 5
Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. Szakképző intézménnyel kötött megállapodás keretében gyakorlati oktatóhely biztosítása. A fejlesztés munkahelyet teremt. Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása a megvalósulást követő 1 évben (beleértve az önfoglalkoztatást). Árbevétel növekedése a fenntartási időszak végére a 2010. év végi árbevételhez képest.
10
10
Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása a megvalósulást követő 1 évben (beleértve az önfoglalkoztatást). Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása a megvalósulást követő 1 évben (beleértve az önfoglalkoztatást). Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása a megvalósulást követő 1 évben (beleértve az önfoglalkoztatást). Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása a megvalósulást követő 1 évben (beleértve az önfoglalkoztatást). Árbevétel növekedése a fenntartási időszak végére a 2010. év végi árbevételhez képest. Árbevétel növekedése a fenntartási időszak végére a 2010. év végi árbevételhez képest. Árbevétel növekedése a fenntartási időszak végére a 2010. év végi árbevételhez képest. Árbevétel növekedése a fenntartási időszak végére a 2010. év végi árbevételhez képest.
Jelenleg alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót, valamint a projekt megvalósulását követően alkalmaz még legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót. Jelenleg nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót, azonban a projekt megvalósulását követően alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót. Jelenleg alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót.
10
8
5
Sem jelenleg, sem a projekt megvalósulását követően 2 nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 10%, vagy több mint 10%
10
5-9,99%
8
1-4,99%
5
1 % alatt
0
VIII. Jogkövetkezmények -
IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendelet előírt kötelezően csatolandó mellékletek. A települési önkormányzat támogató képviselőtestületi határozat kivonata arról, hogy ismeri a pályázati projektet és támogatja annak megvalósítását. Társas vállalkozás esetében legalább két évre visszamenőleg beszámoló, egyéni vállalkozó esetében legalább két évre visszamenőleg adóbevallás. Nyilatkozat a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület által szervezett rendezvényen való részvételről.
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 026 513 Helyi Akciócsoport: Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése Kisbéren Vonatkozó HPME azonosító: 110b03 Vonatkozó HPME megnevezése: Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése Kisbéren I. Fogalom magyarázat Gazdaságon kívül végzett tevékenység: olyan tevékenység, amely független az ügyfél mezőgazdasági tevékenységétől, a mezőgazdasági tevékenységéhez kapcsolódó földterülettől és mezőgazdasági hasznosítású épületeitől. Hátrányos helyzetű munkavállaló: 25 év alatti pályakezdő fiatal; fogyatékkal élő; 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló; 10 éven aluli gyermeket nevelő egyedülálló munkavállaló; 50 évnél idősebb munkavállaló.
II. Támogatás vehető igénybe Mikrovállalkozás telephely és infrastruktúra létrehozása, bővítése és technológiai fejlesztése Kisbér városában. Támogatás vehető igénybe a megkezdett vagy tervezett gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó, gazdaságon kívül végzett tevékenységre, amely szerepel a mikrovállalkozás bejegyzett tevékenységei között. Támogatás vehető igénybe a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök, berendezések beszerzésére, a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez, épületrészhez tartozó építésre, épületfelújításra, -korszerűsítésre, új épület kialakítására, a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez vagy épületrészhez kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztésre, minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetésére.
III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 8 000 000 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Egyéni vállalkozó Magánszemély Mikro-kis-közép vállalkozás
Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
60 60 60
0 0 0
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg, egyéb területen 30 000 000 forintösszeg.
IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Kizárólag kisbéri székhellyel vagy telephellyel rendelkező, induló vagy működő mikrovállalkozás, természetes személy nyújthat be pályázatot. Csak olyan vállalkozás nyújthat be pályázatot, mely rendelkezik a települési önkormányzat képviselőtestületének támogató határozatával. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással való megvalósítása esetén legalább egy alkalommal részt vesz a helyi
vidékfejlesztési stratégia megvalósításával kapcsolatos, együttműködést képzésen. Fejlesztés csak együttműködés keretében valósítható meg.
erősítő személyes
konzultáción,
rendezvényen vagy
V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kisbér ;
VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, meglévő építmény, épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek, eszközök és berendezések beszerzése, kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cc) ISOTS 16949; QS 9000, VDA6 járműipari beszállítói követelményeknek megfelelő rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cd) AQAP 2110/2120 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ce) ISO 13485 szabvány előírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cf) MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása; cg) ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ch) ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ci) BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cj) COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ck) ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása; cl) TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági előírások teljesítésének megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cm) ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; cn) TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minőségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; co) BS 7799-2/ISO 17799 szabvány előírásai szerinti információvédelmi irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; cq) EMAS minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások;
VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
Pontszám
Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. Projekt komplexitása. A pályázó eddigi gyakorlatához képest új termék vagy szolgáltatás jön létre.
Akciócsoport által kiadott igazolás
10
Nyilatkozat a vállalt média megjelenésről. Projektleíró dokumentum. Pályázati adatlap,
10 20 20
A fejlesztés munkahelyet teremt. (beleértve az önfoglalkoztatást is) Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást). Árbevétel növekedése a fenntartási időszak végére a 2010. év végi árbevételhez képest. Szakképző intézménnyel kötött megállapodás keretében gyakorlati oktatóhely biztosítása.
Pályázati adatlap, pénzügyi terv.
10
Nyilatkozat hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazásáról. Pénzügyi terv
10
Szakképző intézménnyel kötött megállapodás
10
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. Projekt komplexitása. Projekt komplexitása. A pályázó eddigi gyakorlatához képest új termék vagy szolgáltatás jön létre. A pályázó eddigi gyakorlatához képest új termék vagy szolgáltatás jön létre. A fejlesztés munkahelyet teremt. (beleértve az önfoglalkoztatást is) A fejlesztés munkahelyet teremt. (beleértve az önfoglalkoztatást is) Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást).
Igen
10
Nem
5
4 vagy annál több helyen jelenik meg 2-3-ban jelenik meg 1-ben jelenik meg Nem jelenik meg A pályázat építésre és eszközbeszerzésre is irányul. A pályázat építésre vagy eszközbeszerzésre irányul. Igen
10 7 3 0 20 15 20
Nem
5
igen
10
nem
5
Jelenleg alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót, valamint a projekt megvalósulását követő évben alkalmaz még legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót. Jelenleg nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót, azonban a projekt megvalósulását követő 1 évben alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót. Jelenleg alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót. Sem jelenleg, sem a projekt megvalósulását követően nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 10%, vagy több mint 10%
10
5-9,99%
8
1-4,99%
5
1% alatt
0
Igen
10
Nem
0
Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást).
Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást). Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást). Árbevétel növekedése a fenntartási időszak végére a 2010. év végi árbevételhez képest. Árbevétel növekedése a fenntartási időszak végére a 2010. év végi árbevételhez képest. Árbevétel növekedése a fenntartási időszak végére a 2010. év végi árbevételhez képest. Árbevétel növekedése a fenntartási időszak végére a 2010. év végi árbevételhez képest. Szakképző intézménnyel kötött megállapodás keretében gyakorlati oktatóhely biztosítása. Szakképző intézménnyel kötött megállapodás keretében gyakorlati oktatóhely biztosítása.
VIII. Jogkövetkezmények -
10
8
5 0 10
IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendelet előírt kötelezően csatolandó mellékletek. Települési önkormányzat képviselőtestületének támogató határozata (határozat kivonata), hogy ismeri a pályázati projektet és támogatja annak megvalósítását. Nyilatkozat a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület által szervezett rendezvényen való részvételről.
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 023 213 Helyi Akciócsoport: Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Termelés, feldolgozás, értékesítés összekapcsolása Vonatkozó HPME azonosító: 110b04 Vonatkozó HPME megnevezése: Termelés, feldolgozás, értékesítés összekapcsolása I. Fogalom magyarázat Mikro méretű élelmiszeripari feldolgozó: olyan vállalkozás, mely alkalmazotti létszáma maximum 15 fő az előző lezárt üzleti év beszámolója alapján, egyéni vállalkozó esetén az előző évi adóbevallás alapján. Helyi termék: legalább 50%-ban az akciócsoport területén MVH-s regisztrációs számmal vagy őstermelői igazolvánnyal rendelkező termelő - akinek a székhelye/telephelye a Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület területén - által előállított alapanyagokból hozzáadott értékkel feldolgozott és előállított nyomon követhető késztermék, terméksor. Hátrányos helyzetű munkavállaló: 25 év alatti pályakezdő fiatal; fogyatékkal élő; 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló; 10 éven aluli gyermeket nevelő egyedülálló munkavállaló; 50 évnél idősebb munkavállaló.
II. Támogatás vehető igénybe Termékcsoportonként mikro méretű, helyi terméket előállító élelmiszeripari feldolgozó, értékesítő hely kialakítása, fejlesztése, a tagtelepülések folyamatos friss áru ellátásának megteremtése érdekében az EK Szerződés Annex I. listájában szereplő termékkategóriákban. Támogatás vehető igénybe a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök, berendezések beszerzésére, a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez, épületrészhez tartozó építésre, épület felújításra, -bővítésre, -korszerűsítésre, új épület kialakítására, kisléptékű infrastruktúra-fejlesztésre, minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetésére, valamint a helyi termékek népszerűsítését célzó rendezvénnyel kapcsolatos marketing költségekre.
III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 10 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 10 000 000 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Egyéni vállalkozó Magánszemély Mikro-kis-közép vállalkozás Őstermelő
Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
60 60 60 60
65 65 65 65
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg, egyéb területen 30 000 000 forintösszeg.
IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek
A fejlesztés csak együttműködésben valósítható meg. A termékek előállításához szükséges élelmiszeripari alapanyag(ok) helyi terméknek minősülnek. A feldolgozó termékeinek legalább 33%-át az akciócsoport területén értékesíti. A felvásárlói és/vagy értékesítési tevékenység támogatási feltétele, hogy a felvásárolt/értékesített termék 100%-ban a Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület illetékességi területén kerül előállításra. Vállalja a pályázó, hogy az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig legalább egy, a helyi termékek népszerűsítését célzó rendezvény kerül a pályázó kezdeményezésével megrendezésre, vagy legalább egy, az akciócsoport területén megvalósuló rendezvényen helyi termék bemutatóval, kóstolóval részt vesz. Vállalja a pályázó, hogy az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig a projekt LEADER támogatással való megvalósítása esetén legalább egy alkalommal részt vesz a helyi vidékfejlesztési stratégia megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. Olyan pályázó nyújthat be pályázatot, amely a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület illetékességi területén a pályázat benyújtási időszak első napját megelőzően telephellyel, székhellyel vagy fiókteleppel, valamint a települési önkormányzat támogató képviselőtestületi határozatával rendelkezik.
V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Ácsteszér ; Császár ; Csatka ; Bakonysárkány ; Csém ; Csép ; Bakonybánk ; Ete ; Réde ; Nagyigmánd ; Mocsa ; Súr ; Vérteskethely ; Bársonyos ; Bana ; Bakonyszombathely ; Bábolna ; Ászár ; Tárkány ; Almásfüzitő ; Aka ; Ács ; Kisigmánd ; Kisbér ; Kerékteleki ;
VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, meglévő építmény, épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek, eszközök és berendezések beszerzése, kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei: (adatgyűjtés, adatbázis-használati jog, szerkesztés, terjesztés költségei, nyomdai, fotó és grafikai költségek); gd) kiállítások részvételi költségei (kiállító terület bérlése, kiállítási területhez kapcsolódó közüzemi díjak, a kiállító terület berendezéseinek telepítési költségei);
VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont A projekt LHH településen valósul meg.
Ellenőrzés módja
Pontszám
A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról 10 szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet vagy a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló A pályázat benyújtásának évében hatályos KSH 10 település lakosságszáma. adatok alapján. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi 10 népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának Központjának 2011 év április havi, településsoros helyszínéül szolgáló településen. adatai amely elérhető a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület honlapján.
Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés munkahelyet teremt (beleértve az önfoglalkoztatást). Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást). A helyi termék elérhetősége az Akciócsoport területén. A pályázatban vállalt tevékenység által felölet termékpálya
Akciócsoport által kiadott igazolás
10
Nyilatkozat a vállalt média megjelenésről. Pályázati adatlap, pénzügyi terv
10 10
Nyilatkozat hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazásáról. Értékesítési szándéknyilatkozat.
10
10
A termelők hálózatában valósul meg a fejlesztés.
"Nyilatkozat az alapanyagok származási helyéről, együttműködési szándéknyilatkozat értékesítési helyenként, pályázati adatlap" Együttműködési megállapodás
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
A projekt LHH településen valósul meg. A projekt LHH településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés munkahelyet teremt (beleértve az önfoglalkoztatást). A fejlesztés munkahelyet teremt (beleértve az önfoglalkoztatást). Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást).
Igen Nem 1000 fő alatt
10 0 10
1000-2000 fő
8
2001-3000 fő
5
több, mint 3000 fő
3
10 vagy több mint 10%
10
7-9,99%
8
5-6,99%
5
5% alatt
3
Igen
10
Nem
5
4 vagy annál több helyen jelenik meg 2-3-ban jelenik meg 1-ben jelenik meg Nem jelenik meg. Igen
10 7 3 0 10
Nem
5
Jelenleg alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót, valamint a projekt megvalósulását követő évben alkalmaz még legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót. Jelenleg nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót, azonban a projekt megvalósulását követő évben alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót.
10
Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást).
10
10
8
Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást). Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást). A helyi termék elérhetősége az Akciócsoport területén. A helyi termék elérhetősége az Akciócsoport területén. A helyi termék elérhetősége az Akciócsoport területén. A helyi termék elérhetősége az Akciócsoport területén. A pályázatban vállalt tevékenység által felölet termékpálya A pályázatban vállalt tevékenység által felölet termékpálya A pályázatban vállalt tevékenység által felölet termékpálya A pályázatban vállalt tevékenység által felölet termékpálya A pályázatban vállalt tevékenység által felölet termékpálya A termelők hálózatában valósul meg a fejlesztés. A termelők hálózatában valósul meg a fejlesztés. A termelők hálózatában valósul meg a fejlesztés.
Jelenleg alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű 5 munkavállalót. Sem jelenleg, sem a projekt megvalósulását követően 0 nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 6 db, vagy annál több 10 4-5 db
8
2-3 db
5
1 db
1
termelés-feldolgozás-értékesítés
10
felvásárlás-feldolgozás-értékesítés
8
termelés-feldolgozás
5
felvásárlás-feldolgozás
3
felvásárlás-értékesítés
1
igen, a feldolgozás és az értékesítés is igen, a feldolgozásig nem
10 5 0
VIII. Jogkövetkezmények -
IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendelet előírt kötelezően csatolandó mellékletek. A pályázathoz csatolni szükséges a nyilatkozatot a feldolgozandó alapanyagok származási helyéről. Nyilatkozat az előállított termékek értékesítési területéről. Együttműködési szándéknyilatkozat az értékesítési hely(ek)ről. Nyilatkozat a kötelező rendezvény(ek) szervezéséről, vagy a termékbemutatók megtartásáról. A települési önkormányzat képviselőtestületi támogató határozata arról, hogy ismeri a pályázati projektet és támogatja annak megvalósítását. Őstermelő esetén az őstermelői igazolvány másolata. Utolsó kifizetési kérelem benyújtásakor, a rendezvény megvalósítását igazoló dokumentáció benyújtása (fénykép, emlékeztető). Nyilatkozat a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület által szervezett rendezvényen való részvételről.
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 023 473 Helyi Akciócsoport: Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Szociális alapú önfenntartó foglalkoztatás támogatása Vonatkozó HPME azonosító: 110a05 Vonatkozó HPME megnevezése: Szociális alapú önfenntartó foglalkoztatás támogatása I. Fogalom magyarázat Szociális alapú helyi foglalkoztatás: a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, szociálisan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatása. Szociálisan hátrányos helyzetű célcsoport: munkanélküliek, szakképesítéssel nem rendelkező személyek, fogyatékkal élők.
II. Támogatás vehető igénybe A szociális alapú helyi foglalkoztatáshoz szükséges feltételek megteremtése érdekében támogatás vehető igénybe a foglalkoztatáshoz közvetlenül kapcsolódó telephely és infrastruktúra létrehozására, bővítésére és fejlesztésére, munkaeszközök és -gépek beszerzésére, valamint a kapcsolódó szociális alapú, helyi foglalkoztatást és a projekt eredményeit népszerűsítő nyilvános rendezvény megszervezésének és lebonyolításának költségeire.
III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 20 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 20 000 000 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Önkormányzat, önkormányzati társulás Non-profit szervezetek Egyházi jogi személy
Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
100 80 80
100 85 85
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg, egyéb területen 40 000 000 forintösszeg.
IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Csak olyan szereplő nyújthat be pályázatot, akik a fenntartási időszakban vállalja az együttműködést a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának illetékes kirendeltségével (kisbéri vagy komáromi) a foglalkoztatottak kiválasztásában, felkészítésében. Csak olyan szereplő nyújthat be pályázatot, aki rendelkezik a települési önkormányzat képviselőtestületének támogató határozatával. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással való megvalósítása esetén legalább egy alkalommal részt vesz a helyi vidékfejlesztési stratégia megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen.
V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Ácsteszér ; Császár ; Csatka ; Bakonysárkány ; Csém ; Csép ; Bakonybánk ; Ete ; Réde ; Nagyigmánd ; Mocsa ; Súr ; Vérteskethely ; Bársonyos ; Bana ; Bakonyszombathely ; Bábolna ; Ászár ; Tárkány ; Almásfüzitő ; Aka ; Ács ; Kisigmánd ; Kisbér ; Kerékteleki ;
VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, meglévő építmény, épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek, eszközök és berendezések beszerzése, kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; Sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei Eszköz-, terembérlet és helyszínbérlés költségei Köz- és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének költsége Étel-, italfogyasztás Anyagköltség, alapanyag költség
VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
Pontszám
Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. Projekt komplexitása A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A projekt LHH településen valósul meg.
Akciócsoport által kiadott igazolás
10
Pályázati adatlap Nyilatkozat a vállalt média megjelenésről. A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet vagy a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló A pályázat benyújtásának évében hatályos KSH település lakosságszáma. adatok alapján. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának Központjának 2011 év április havi, településsoros helyszínéül szolgáló településen. adatai amely elérhető a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület honlapján. Fejlesztés hatására hátrányos helyzetű munkavállaló Nyilatkozat átlagos statisztikai állomány számról. foglalkoztatásának biztosítása.
20 10 20
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban.
Igen
10
10 10
20
Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. Projekt komplexitása Projekt komplexitása A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A projekt LHH településen valósul meg. A projekt LHH településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Fejlesztés hatására hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatásának biztosítása. Fejlesztés hatására hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatásának biztosítása. Fejlesztés hatására hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatásának biztosítása. Fejlesztés hatására hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatásának biztosítása. Fejlesztés hatására hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatásának biztosítása.
Nem
5
építés és eszközbeszerzés építés vagy eszközbeszerzés 4 vagy annál több helyen jelenik meg 2-3-ban jelenik meg 1-ben jelenik meg Nem jelenik meg Igen Nem 1000 fő alatt
20 10 10 7 3 0 20 10 10
1000-2000 fő
8
2001-3000 fő
5
több, mint 3000 fő
3
10 vagy több mint 10%
10
7-9,99%
8
5-6,99%
5
5% alatt
3
10 fő, vagy több mint 10 fő
20
7-9 fő
14
4-6 fő
10
2-3 fő
7
1 fő
0
VIII. Jogkövetkezmények -
IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendelet előírt kötelezően csatolandó mellékletek. Együttműködési szándéknyilatkozat a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának illetékes kirendeltségével való együttműködésről a foglalkoztatottak kiválasztásában, felkészítésében. A települési önkormányzat képviselőtestületi határozatának kivonata arról, hogy ismeri a pályázati projektet és támogatja annak megvalósítását. Nyilatkozat a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület által szervezett rendezvényen való részvételről.
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 023 374 Helyi Akciócsoport: Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Erdészeti szolgáltatók és zöldterület kezelők eszközparkjának fejlesztése Vonatkozó HPME azonosító: 110b06 Vonatkozó HPME megnevezése: Erdészeti szolgáltatók és zöldterület kezelők eszközparkjának fejlesztése I. Fogalom magyarázat Erdőgazdálkodó: az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény 13. § (1)-(2) bekezdése szerint az erdészeti hatóság által nyilvántartásba vett erdőgazdálkodó. Hátrányos helyzetű munkavállaló: 25 év alatti pályakezdő fiatal; fogyatékkal élő; 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló; 10 éven aluli gyermeket nevelő egyedülálló munkavállaló; 50 évnél idősebb munkavállaló.
II. Támogatás vehető igénybe Erdészeti szolgáltatást vagy zöldterület kezelést végző vállalkozások technológiájának fejlesztése. Támogatás vehető igénybe erdészeti és zöldterület kezelési célra használt géppark fejlesztésére és korszerűsítésére, gépek és munkavédelmi eszközök beszerzésére.
III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 5 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 5 000 000 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Egyéni vállalkozó Magánszemély Mikro-kis-közép vállalkozás
Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
60 60 60
65 65 65
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg, egyéb területen 10 000 000 forintösszeg.
IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Fejlesztés csak együttműködés keretében valósítható meg. Bejegyzett erdőgazdálkodó, erdőterülettel rendelkező nem veheti igénybe a támogatást. Kizárólag a TESZOR 024010-es tevékenységet (Erdészeti szolgáltatás), vagy TESZOR 813010-es tevékenységet (Zöldterület kezelés) folytató ügyfél nyújthat be pályázatot, akinek az erdészeti szolgáltatásból, illetve zöldterület kezelésből származó árbevétele meghaladja az 50%-ot. Természetes személy vagy induló vállalkozás, aki vállalja, hogy az első kifizetési kérelem benyújtásáig a TESZOR 024010-es tevékenységet (Erdészeti szolgáltatás), vagy a TESZOR 813010-es tevékenységet (Zöldterület kezelés) tevékenységi körébe felveszi. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással való megvalósítása esetén legalább egy alkalommal részt vesz a helyi vidékfejlesztési stratégia megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. Olyan pályázó nyújthat be pályázatot, amely a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület illetékességi területén a
pályázat benyújtási időszak első napját megelőzően telephellyel, székhellyel, fiókteleppel rendelkezett.
V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Ácsteszér ; Császár ; Csatka ; Bakonysárkány ; Csém ; Csép ; Bakonybánk ; Ete ; Réde ; Nagyigmánd ; Mocsa ; Súr ; Vérteskethely ; Bársonyos ; Bana ; Bakonyszombathely ; Bábolna ; Ászár ; Tárkány ; Almásfüzitő ; Aka ; Ács ; Kisigmánd ; Kisbér ; Kerékteleki ;
VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások;
VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
A projekt LHH településen valósul meg.
Pontszám
A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet és a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló A pályázat benyújtásának évében hatályos KSH település lakosságszáma. adatok alapján. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának Központjának 2011 év április havi, településsoros helyszínéül szolgáló településen. adatai amely elérhető a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület honlapján. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns Akciócsoport által kiadott igazolás projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik Nyilatkozat a vállalt média megjelenésről A fejlesztés munkahelyet teremt. Pályázati adatlap, pénzügyi terv Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása Nyilatkozat hátrányos helyzetű munkavállaló (beleértve az önfoglalkoztatást). alkalmazásáról. Vállalja, hogy a fejlesztés hatására létrejött új Nyilatkozat munkavállalók lakóhelyéről. munkahelyet az akciócsoport illetékességi területén lakóhellyel rendelkező munkavállalóval biztosítja. Árbevétel növekedése a fenntartási időszak alatt az Pénzügyi terv utolsó lezárt gazdasági évhez képest.
20
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
A projekt LHH településen valósul meg. A projekt LHH településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen.
Igen Nem 1000 fő alatt
20 10 10
1000-2000 fő
8
2001-3000 fő
5
több, mint 3000 fő
3
10 vagy több mint 10%
10
10 10
10
10 10 10 10
10
Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik A fejlesztés a helyi médiában megjelenik A fejlesztés a helyi médiában megjelenik A fejlesztés a helyi médiában megjelenik A fejlesztés munkahelyet teremt. A fejlesztés munkahelyet teremt. Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást).
Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást).
Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást). Hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása (beleértve az önfoglalkoztatást). Vállalja, hogy a fejlesztés hatására létrejött új munkahelyet az akciócsoport illetékességi területén lakóhellyel rendelkező munkavállalóval biztosítja. Vállalja, hogy a fejlesztés hatására létrejött új munkahelyet az akciócsoport illetékességi területén lakóhellyel rendelkező munkavállalóval biztosítja. Árbevétel növekedése a fenntartási időszak alatt az utolsó lezárt gazdasági évhez képest. Árbevétel növekedése a fenntartási időszak alatt az utolsó lezárt gazdasági évhez képest. Árbevétel növekedése a fenntartási időszak alatt az utolsó lezárt gazdasági évhez képest. Árbevétel növekedése a fenntartási időszak alatt az utolsó lezárt gazdasági évhez képest.
7-9,99%
8
5-6,99%
5
5% alatt
3
Igen
10
Nem
5
4 vagy annál több helyen jelenik meg 2-3-ban jelenik meg 1-ben jelenik meg Nem jelenik meg Igen Nem Jelenleg alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót, valamint a projekt megvalósulását követő évben alkalmaz még legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót. Jelenleg nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót, azonban a projekt megvalósulását követő évben alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót. Jelenleg alkalmaz legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót. Sem jelenleg, sem a projekt megvalósulását követően nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. Igen
10 7 3 0 10 5 10
Nem
0
10%, vagy több mint 10%
10
5-9,99%
8
1-4,99%
5
1 % alatt
0
8
5 0 10
VIII. Jogkövetkezmények -
IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendelet előírt kötelezően csatolandó mellékletek. A pályázathoz működő vállalkozás esetében csatolni szükséges nyilatkozatot az árbevétel megoszlásáról az előző két lezárt üzleti évben (TESZOR 024010-es tevékenység, illetve TESZOR 813010-es tevékenység - többi tevékenység). Induló vállalkozás esetében nyilatkozat az árbevétel tervezett megoszlásáról (TESZOR 024010-es tevékenység, illetve TESZOR 813010-es tevékenység - többi tevékenység). Nyilatkozat a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési
Egyesület által szervezett rendezvényen való részvételről. Nyilatkozat arról, hogy erdő területtel nem rendelkezik és nem minősül bejegyzett erdőgazdálkodónak. Együttműködési megállapodás.
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 023 480 Helyi Akciócsoport: Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Bemutató helyek, közösségi terek és sportlétesítmények kialakítása, felújítása Vonatkozó HPME azonosító: 110a07 Vonatkozó HPME megnevezése: Bemutató helyek, közösségi terek és sportlétesítmények kialakítása, felújítása I. Fogalom magyarázat Megújuló energiaforrás: a nap, a szél, a víz és a biomassza. Beltéri közösségi tér: olyan helyszín, amely a következő szolgáltatásokat biztosítja: Internet elérés, valamint szövegszerkesztés és táblázatkezelés legalább 2 számítógépen; legalább egy, minimum 18 m2-es helyiség biztosítása települési civil szervezetek működéséhez. Kültéri közösségi tér: olyan helyszín, amely kulturális és szabadidős funkciók (oktatás, helyi rendezvények, közösségi események) biztosítására alkalmas. Bemutatóhely: olyan helyszín amely alkalmas megújuló energia források hasznosításának demonstrálására, és egyszerre legalább 10 fő befogadására alkalmas.
II. Támogatás vehető igénybe Szabad-, beltéri közösségi tér kialakítása és fejlesztése, amely a következő három funkció közül legalább egy befogadására alkalmas: 1. Megújuló energiaforrás(ok) használatát bemutató hely. 2. Közösségi tér. 3. Sportlétesítmény. Támogatás vehető igénybe a támogatandó funkciók indításához, fejlesztéséhez szükséges épületek, épületrészek kialakítására, -felújítására, közvetlenül kapcsolódó tereprendezésre, demonstrációs és oktatástechnikai eszközök, berendezések-, oktatószoftverek beszerzésére, közösségi tér funkciókat szolgáló eszközök-, berendezések vásárlására, a sportlétesítményt kiszolgáló épület berendezésére, sporteszközök vásárlására.
III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 10 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 10 000 000 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Önkormányzat, önkormányzati társulás Non-profit szervezetek Egyházi jogi személy
Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
100 80 80
100 85 85
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg, egyéb területen 100 000 000 forintösszeg.
IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek 1, A legalább két megújuló energiaforrás használatát bemutató, ismeretterjesztő és demonstrációs helyet átlagosan legalább minden hét egy napján legalább 4 órában látogathatóvá kell tenni. Támogatás nem vehető igénybe fatüzelésű kályha, kazán, kandalló beszerzésére, telepítésére. 2, A közösségi tér funkcióra IKSZT nyertes településen nem lehet támogatást igényelni. A közösségi teret átlagosan legalább
minden hét négy napján legalább 4 órában látogathatóvá kell tenni. 3, A sportlétesítmény esetében pályázni csak olyan fejlesztésre lehet, amely a szabadidősport gyakorlását elősegítő sportpálya, sportolásra alkalmas terület fejlesztését, eszközök beszerzését, kiszolgáló infrastruktúra kiépítését, új tematikus szabadidősport pálya kiépítését tartalmazza, nem károsítja, vagy korlátozza a természeti és kulturális értékekhez való hozzáférést. A sportlétesítményt átlagosan legalább minden hét négy napján legalább 4 órában látogathatóvá kell tenni. A terület, a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztése önmagában nem támogatott tevékenység. Mindhárom funkció esetében a fejlesztés eredményeként létrejövő szolgáltatást mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni, belépő díj kizárólag a fenntartási költségek 50%-ának fedezése erejéig állapítható meg. Kizárólag olyan szervezet nyújthat be pályázatot, amely vállalja, hogy a fenntartási időszakban évente legalább egy alkalommal LEADER szellemiségű, az akciócsoport és a fejlesztendő funkció(ka)t (1. megújuló energiaforrások; 2. közösségi programok, közösségépítés; 3. egészséges életmód, rendszeres testedzés) népszerűsítő, nyilvános rendezvényt tart. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással való megvalósítása esetén legalább egy alkalommal részt vesz a helyi vidékfejlesztési stratégia megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen.
V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Ácsteszér ; Császár ; Csatka ; Bakonysárkány ; Csém ; Csép ; Bakonybánk ; Ete ; Réde ; Nagyigmánd ; Mocsa ; Súr ; Vérteskethely ; Bársonyos ; Bana ; Bakonyszombathely ; Bábolna ; Ászár ; Tárkány ; Almásfüzitő ; Aka ; Ács ; Kisigmánd ; Kisbér ; Kerékteleki ;
VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, meglévő építmény, épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek, eszközök és berendezések beszerzése, kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; d) tradicionális eszközbeszerzés: a hagyományos népi kultúra, szellemi örökség ápolásának bemutatásának érdekében a megismertetni kívánt időszakban készült, hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható gépek, eszközök, tárgyak.; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei (adatgyűjtés, adatbázis-használati jog, szerkesztés, terjesztés költségei, nyomdai, fotó és grafikai költségek); gg) weboldal elkészítésének költségei. i) működési költség,
VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
A projekt LHH településen valósul meg.
A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról 20 szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet és a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul meg. A pályázat benyújtásának évében hatályos KSH 10 adatok alapján. Nyilatkozat a látogathatóságról. 10
A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A kötelezően előírt látogathatóságon felül további elérhetőség biztosítása (viszonyítási alap: kötelezően előírt óraszám).
Pontszám
Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának Központjának 2011 év április havi, településsoros helyszínéül szolgáló településen. adatai amely elérhető a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület honlapján. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns Akciócsoport által kiadott igazolás projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. Nyilatkozat a vállalt média megjelenésről. A létrejövő közösségi tér a lehetséges 3 funkció (1. Pályázati adatlap. Megújuló energiaforrások használatát bemutató demonstrációs hely 2. Többfunkciós közösségi tér 3. Sportlétesítmény) közül hánynak biztosít helyszínt. A projekt megvalósítást követő 1 évben a kötelező Nyilatkozat kötelező rendezvények szervezéséről. rendezvényeken túl további rendezvény szervezése. A fejlesztés munkahelyet teremt, vagy tart meg. Pályázati adatlap, pénzügyi terv
10
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
A projekt LHH településen valósul meg. A projekt LHH településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A kötelezően előírt látogathatóságon felül további elérhetőség biztosítása (viszonyítási alap: kötelezően előírt óraszám). A kötelezően előírt látogathatóságon felül további elérhetőség biztosítása (viszonyítási alap: kötelezően előírt óraszám). A kötelezően előírt látogathatóságon felül további elérhetőség biztosítása (viszonyítási alap: kötelezően előírt óraszám). A kötelezően előírt látogathatóságon felül további elérhetőség biztosítása (viszonyítási alap: kötelezően előírt óraszám). Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik.
Igen Nem 1000 fő alatt
20 10 10
1000-2000 fő
8
2001-3000 fő
5
több, mint 3000 fő
3
további 100%
10
további 50-99,99%
8
0,01-49,99%
5
nem vállal további elérhetőséget
2
10 vagy több mint 10%
10
7-9,99%
8
5-6,99%
5
5% alatt
3
igen
10
Nem
5
4 vagy annál több helyen jelenik meg 2-3-ban jelenik meg 1-ben jelenik meg Nem jelenik meg
10 7 3 0
10
10 10
10 10
A létrejövő közösségi tér a lehetséges 3 funkció (1. Megújuló energiaforrások használatát bemutató demonstrációs hely 2. Többfunkciós közösségi tér 3. Sportlétesítmény) közül hánynak biztosít helyszínt. A létrejövő közösségi tér a lehetséges 3 funkció (1. Megújuló energiaforrások használatát bemutató demonstrációs hely 2. Többfunkciós közösségi tér 3. Sportlétesítmény) közül hánynak biztosít helyszínt. A létrejövő közösségi tér a lehetséges 3 funkció (1. Megújuló energiaforrások használatát bemutató demonstrációs hely 2. Többfunkciós közösségi tér 3. Sportlétesítmény) közül hánynak biztosít helyszínt. A projekt megvalósítást követő 1 évben a kötelező rendezvényeken túl további rendezvény szervezése. A projekt megvalósítást követő 1 évben a kötelező rendezvényeken túl további rendezvény szervezése. A fejlesztés munkahelyet teremt, vagy tart meg. A fejlesztés munkahelyet teremt, vagy tart meg.
3 funkció együttesen
10
2 funkció együttesen
5
1 funkció
3
igen
10
nem
5
Munkahelyet teremt Munkahelyet tart meg
10 5
VIII. Jogkövetkezmények -
IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendelet előírt kötelezően csatolandó mellékletek. A pályázathoz csatolni szükséges nyilatkozatot a látogathatóságról (az év hány napján, hány órában). Nyilatkozat a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület által szervezett rendezvényen való részvételről.
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 023 466 Helyi Akciócsoport: Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Együttműködésben a Bakonyalja-Kisalföld kapujáért Vonatkozó HPME azonosító: 110a08 Vonatkozó HPME megnevezése: Együttműködésben a Bakonyalja-Kisalföld kapujáért I. Fogalom magyarázat Szakmai értékleltár: adott szakág, gazdasági ág a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület illetékeségi területén székhellyel, telephellyel rendelkező szereplőinek főbb adatait tartalmazó tematizált adatbázis.
II. Támogatás vehető igénybe Szakmai értékleltár(ak) kialakítása, publikálása az akciócsoport területén működő szervezetek körében szakágak, gazdasági ágak szerint (pl. kulturális, turisztikai, gasztronómiai, vállalkozói adatbázis). Támogatás vehető igénybe a szakmai értékleltár kialakításához, terjesztéséhez. A támogatás célja a társadalmi és gazdasági jellegű, együttműködések/hálózatok kialakítása, fejlesztése.
III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 5 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 5 000 000 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa
Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
100
100
Non-profit szervezetek
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg, egyéb területen 5 000 000 forintösszeg.
IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Kizárólag olyan civil szervezet nyújthat be pályázatot, amelyeknek működési területe megegyezik a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület tagtelepüléseinek több mint 50%-val. A projektnek együttműködésben kell megvalósulnia.
V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Ácsteszér ; Császár ; Csatka ; Bakonysárkány ; Csém ; Csép ; Bakonybánk ; Ete ; Réde ; Nagyigmánd ; Mocsa ; Súr ; Vérteskethely ;
Bársonyos ; Bana ; Bakonyszombathely ; Bábolna ; Ászár ; Tárkány ; Almásfüzitő ; Aka ; Ács ; Kisigmánd ; Kisbér ; Kerékteleki ;
VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: ga) hirdetések költségei; gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei (adatgyűjtés, adatbázis-használati jog, szerkesztés, terjesztés költségei, nyomdai, fotó és grafikai költségek); gg) weboldal elkészítésének költségei. i) működési költség,
VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
A projekt LHH településen valósul meg.
Pontszám
A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet és a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló A pályázat benyújtásának évében hatályos KSH település lakosságszáma. adatok alapján. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának Központjának 2011 év április havi, településsoros helyszínéül szolgáló településen. adatai amely elérhető a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület honlapján. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns Akciócsoport által kiadott igazolás projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. Nyilatkozat a vállalt média megjelenésről. Elkészíteni kívánt szakmai értékleltárak száma. Pályázati adatlap. Együttműkő települési önkormányzatok száma. Nyilatkozat a működési területről és együttműködési megálalpodás.
20
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
A projekt LHH településen valósul meg. A projekt LHH településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen.
Igen Nem 1000 fő alatt
20 10 10
1000-2000 fő
8
2001-3000 fő
5
több, mint 3000 fő
3
10 vagy több mint 10%
10
7-9,99%
8
5-6,99%
5
5% alatt
3
10 10
10
10 20 20
Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. A fejlesztés a helyi médiában megjelenik. Elkészíteni kívánt szakmai értékleltárak száma. Elkészíteni kívánt szakmai értékleltárak száma. Elkészíteni kívánt szakmai értékleltárak száma. Együttműkő települési önkormányzatok száma. Együttműkő települési önkormányzatok száma. Együttműkő települési önkormányzatok száma.
Igen
10
Nem
5
4 vagy annál több helyen jelenik meg 2-3-ban jelenik meg 1-ben jelenik meg Nem jelenik meg 1 db 3 db, vagy több mint 3 db 2 db 16-13 önkormányzat 25-22 önkormányzat 21-17 önkormányzat
10 7 3 0 5 20 10 10 20 15
VIII. Jogkövetkezmények -
IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendelet előírt kötelezően csatolandó mellékletek. 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat a non-profit szervezet nyilvántartási adatairól. Nyilatkozat a működési területről. Együttműködési megállapodás.
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 023 381 Helyi Akciócsoport: Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: LEADER rendezvény Vonatkozó HPME azonosító: 110c10 Vonatkozó HPME megnevezése: LEADER rendezvény I. Fogalom magyarázat Térségi rendezvény: a Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület 2 vagy annál több településének együttműködésében megvalósuló rendezvény. Szakmaspecifikus rendezvény: adott szakma vagy iparág szereplőit célzó nyilvános rendezvény. Tematikus rendezvény: egy jól körülhatárolt téma köré szerveződő nyilvános rendezvény.
II. Támogatás vehető igénybe Térségi, települési, szakma specifikus vagy tematikus rendezvény költségeinek biztosítására. A támogatás célja az akciócsoport területén élők helyi identitástudatának erősítése, információkhoz történő hozzáférésének elősegítése a gazdaságfejlesztési, illetve életminőség javítási intézkedésekhez kapcsolódó rendezvények megvalósításával.
III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 100 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 250 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 100 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 250 000 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Egyéni vállalkozó Egyházi jogi személy Mikro-kis-közép vállalkozás Non-profit szervezetek Önkormányzat, önkormányzati társulás
Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
60 80 60 80 100
65 85 65 85 100
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg, egyéb területen 10 000 000 forintösszeg.
IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Rendezvény csak együttműködésben valósítható meg. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással való megvalósítása esetén legalább egy alkalommal részt vesz a helyi vidékfejlesztési stratégia megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. Nem támogathatók olyan sport rendezvények, amelyek a természeti környezet károsításával járnak, valamint amelyek a KEOP 6.1.0/A-B/09-11 pályázathoz kapcsolódnak.
V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Ácsteszér ; Császár ; Csatka ; Bakonysárkány ; Csém ; Csép ; Bakonybánk ; Ete ; Réde ; Nagyigmánd ; Mocsa ; Súr ; Vérteskethely ; Bársonyos ; Bana ; Bakonyszombathely ; Bábolna ; Ászár ; Tárkány ; Almásfüzitő ; Aka ; Ács ; Kisigmánd ; Kisbér ; Kerékteleki ;
VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése Fellépők-, előadók díjai Étel- ital fogyasztás, előállítás (ehhez kapcsolódó alapanyagok). Egyszer használatos evőeszközök (pohár, tányér, szalvéta, kés, villa, kanál). Hangosítás biztosításának költségei. Rendezvény sátor-, mobil illemhely bérlése
VII. Értékelési szempontok
VIII. Jogkövetkezmények -
IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendelet előírt kötelezően csatolandó mellékletek. Nyilatkozat a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület által szervezett rendezvényen való részvételről. Együttműködési megállapodás.
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 023 459 Helyi Akciócsoport: Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Kisebbségi hagyományok megőrzése Vonatkozó HPME azonosító: 110a09 Vonatkozó HPME megnevezése: Kisebbségi hagyományok megőrzése I. Fogalom magyarázat Nemzetiségi, kisebbségi: cigány és német nemzetiségi.
II. Támogatás vehető igénybe Nemzetiségi, kisebbségi hagyományápolás, oktatás és kiállítások helyszínének kialakítása, eszközeinek beszerzése és fejlesztése. Támogatás vehető igénybe a kapcsolódó helyi vagy országos védelem alatt nem álló épületek belső felújítására, átalakítására, kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztésre, a működéshez és a kultúra megőrzéshez szükséges eszköz, tradicionális eszköz beszerzésére. A támogatás célja a cigány és a német nemzetiségi kultúra fenntartása ás továbbadása a fiatal generációk felé.
III. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke kizárólag hátrányos helyzetű területen 7 500 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 1 000 000 forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legnagyobb mértéke nem hátrányos helyzetű területen, illetve ha nincs a hátrányos helyzetű területre keret összeg elkülönítve 7 500 000 forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa
Intenzitások nem LHH vagy vegyes településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
100
100
Önkormányzat, önkormányzati társulás
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forintösszeg, egyéb területen 15 000 000 forintösszeg.
IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Kizárólag települési cigány és német kisebbségi önkormányzat nyújthat be pályázatot. A kedvezményezett vállalja, hogy a projekt LEADER támogatással való megvalósítása esetén legalább egy alkalommal részt vesz a helyi vidékfejlesztési stratégia megvalósításával kapcsolatos, együttműködést erősítő személyes konzultáción, rendezvényen vagy képzésen. A projektnek csak együttműködés keretében valósítható meg.
V. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Ácsteszér ; Császár ; Csatka ; Bakonysárkány ; Csém ; Csép ; Bakonybánk ; Ete ; Réde ; Nagyigmánd ; Mocsa ; Súr ; Vérteskethely
; Bársonyos ; Bana ; Bakonyszombathely ; Bábolna ; Ászár ; Tárkány ; Almásfüzitő ; Aka ; Ács ; Kisigmánd ; Kisbér ; Kerékteleki ;
VI. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új építmény, épület építése, meglévő építmény, épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése, tereprendezés, parkosítás; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek, eszközök és berendezések beszerzése, kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; d) tradicionális eszközbeszerzés: a hagyományos népi kultúra, szellemi örökség ápolásának bemutatásának érdekében a megismertetni kívánt időszakban készült, hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható gépek, eszközök, tárgyak.; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei (adatgyűjtés, adatbázis-használati jog, szerkesztés, terjesztés költségei, nyomdai, fotó és grafikai költségek); gg) weboldal elkészítésének költségei. i) működési költség,
VII. Értékelési szempontok Értékelési szempont A projekt LHH településen valósul meg.
Ellenőrzés módja
A fejlesztés a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007 (XI. 17.) kormányrendelet és a 240/2006. (XI.30) kormányrendelet szerinti településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló A pályázat benyújtásának évében hatályos KSH település lakosságszáma. adatok alapján. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának Központjának 2011 év április havi, településsoros helyszínéül szolgáló településen. adatai amely elérhető a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület honlapján. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns Akciócsoport által kiadott igazolás projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A kisebbségi hagyományokat és/vagy a pályázati Nyilatkozat projekt tevékenységeit, eredményeit bemutató kiadvány terjesztése (legalább a település háztartásainak számával megegyező példányszámban) és/vagy honlap létrehozása. A fejlesztés hatására létrejött tevékenység (beruházás, Nyilatkozat a vállalt tevékenységekről. oktatás). A fejlesztés során vállalt munkahely teremtés, vagy Pályázati adatlap, pénzügyi terv munkahely megtartása. Együttműködés a szférák között (civil-, üzleti-, Együttműködési megállapodás. közszféra) vagy szférán belül. A pályázó vállalja, hogy a megvalósítási időszak alatt, Nyilatkozat megvalósítást követő évben egy települési-, kistérségivagy a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület illetékességi területét érintő rendezvényen népszerűsíti a projektjét vagy fellépést vállal.
Pontszám 20
10 10
10
10
10 10 10 10
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
A projekt LHH településen valósul meg. A projekt LHH településen valósul meg. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. A projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló település lakosságszáma. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Regisztrált álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva a projekt megvalósulásának helyszínéül szolgáló településen. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. Az ügyfél a célterület szempontjából releváns projektötletet nyújtott be 2011-ben, a tervezési időszakban. A kisebbségi hagyományokat és/vagy a pályázati projekt tevékenységeit, eredményeit bemutató kiadvány terjesztése (legalább a település háztartásainak számával megegyező példányszámban) és/vagy honlap létrehozása. A kisebbségi hagyományokat és/vagy a pályázati projekt tevékenységeit, eredményeit bemutató kiadvány terjesztése (legalább a település háztartásainak számával megegyező példányszámban) és/vagy honlap létrehozása. A fejlesztés hatására létrejött tevékenység (beruházás, oktatás). A fejlesztés hatására létrejött tevékenység (beruházás, oktatás). A fejlesztés során vállalt munkahely teremtés, vagy munkahely megtartása. A fejlesztés során vállalt munkahely teremtés, vagy munkahely megtartása. Együttműködés a szférák között (civil-, üzleti-, közszféra) vagy szférán belül. Együttműködés a szférák között (civil-, üzleti-, közszféra) vagy szférán belül. A pályázó vállalja, hogy a megvalósítási időszak alatt, megvalósítást követő évben egy települési-, kistérségivagy a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület illetékességi területét érintő rendezvényen népszerűsíti a projektjét vagy fellépést vállal. A pályázó vállalja, hogy a megvalósítási időszak alatt, megvalósítást követő évben egy települési-, kistérségivagy a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület illetékességi területét érintő rendezvényen népszerűsíti a projektjét vagy fellépést vállal.
Igen Nem 1000 fő alatt
20 10 10
1000-2000 fő
8
2001-3000 fő
5
több, mint 3000 fő
3
10 vagy több mint 10%
10
7-9,99%
8
5-6,99%
5
5% alatt
3
Igen
10
Nem
5
Igen
10
Nem
0
Mindkét tevékenységet válallja
10
1 vállalt tevékenység
5
Munkahelyet tart meg.
5
Munkahelyet teremt
10
Szférán belüli az együttműködés
5
Szférák közti az együttműködés
10
Igen
10
Nem
0
VIII. Jogkövetkezmények -
IX. Jogosultságot igazoló csatolandó mellékletek A vonatkozó LEADER jogcímrendelet előírt kötelezően csatolandó mellékletek. Nyilatkozat a Bakonyalja- Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület által szervezett rendezvényen való részvételről. Együttműködési megállapodás.