A BÉFLEX ZRT. ÜZLETI ETIKAI KÓDEXE
Célok A Béflex megalapítása óta a becsületesség, a tisztességes üzletvitel és a hatályos jogszabályok maradéktalan betartása jellemzi. A Béflex munkatársak támogatják és vállalják ezt az elkötelezettséget munkájuk során, így a Béflex jó híre a Társaság egyik legkiemelkedőbb értéke. Jelen Üzleti Etikai Kódex részletezi és elősegíti az üzleti alapelvek megvalósítását azáltal, hogy meghatározott, megkérdőjelezhetetlen minimum viselkedési követelményeket, normákat és értékeket határoz meg. A kódex nem tér ki valamennyi lehetséges élethelyzetre. Abból a célból készült, hogy viszonyítási keretet biztosítson, amelyhez minden tevékenységünket hozzá kell mérni. Amikor a munkatársaknak egy adott helyzetben kétségeik vannak a helyes eljárást illetően, útmutatást kell, hogy keressenek ebben a Kódexben, mivel végső soron az egyes munkatársak felelőssége, hogy „helyesen cselekedjenek” és ezt a felelősséget nem háríthatják át másra. A munkatársaknak az alábbi alapelvek szerint kell eljárniuk:
el kell kerülniük az olyan magatartást, amely árthat vagy kockázatot jelenthet a Béflexre jogszerűen és becsületesen kell eljárniuk a Társaság érdekeit kell előtérbe helyezniük az egyéni vagy egyéb érdekei előtt.
A teljesülés / betartás-ért felelős személy a vezérigazgató. A törvények, szabályok és előírások betartása A Béflexet és munkatársait köti a törvény. Az hatályos jogszabályokat és előírásokat maradéktalanul be kell tartani. A munkatársaknak ezen kívül az adott helyzetnek megfelelően be kell tartaniuk a belső szabályokat és utasításokat is. Mindig betartjuk a jogszabályokat.
Érdekkonfliktus Érdekkonfliktus akkor merül fel, amikor a munkatárs személyes érdekei vagy egy harmadik személy érdekei szembekerülnek a Béflex érdekeivel. Ilyen esetekben nehézséget okozhat a munkatárs számára, hogy teljes mértékben a Béflex érdekében járjon el. A munkatársaknak, amennyire csak lehetséges, kerülniük kell az érdekkonfliktusokat. Ha érdekkonfliktus merült fel vagy valamely munkatárs olyan helyzetbe kerül, amely érdekkonfliktust okozhat vagy ahhoz vezethet, a munkatársnak ezt közölnie kell a közvetlen felettesével és/vagy a HR menedzserrel, illetve a teljesülés / betartás -ért felelős személlyel, hogy korrekt és átlátható módon lehessen megoldást találni a helyzetre. A vezető állású munkatársaknak (vezérigazgató) eleget kell tenniük a Munka Törvénykönyve következő különös előírásainak. A vezető állású munkatárs további munkaviszonyt, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt nem létesíthet. Munkaszerződés eltérő kikötése hiányában nem vonatkozik e tilalom arra a jogviszonyra, amelyet tudományos, oktatói, illetve szerzői jogi védelem alá eső tevékenységre létesítettek. A vezérigazgató nem szerezhet részesedést - a nyilvánosan működő részvénytársaságban való részvényszerzés kivételével - a munkáltatóéval azonos, vagy ahhoz hasonló tevékenységet is végző, illetve a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló más gazdálkodó szervezetben, nem köthet a saját nevében vagy javára a munkáltató tevékenységi körébe tartozó ügyleteket, továbbá köteles bejelenteni, ha a közeli hozzátartozója tagja lett a munkáltatóéval azonos, vagy ahhoz hasonló tevékenységet folytató, vagy a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló gazdasági társaságnak, illetőleg vezetőként munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt létesített az ilyen tevékenységet folytató munkáltatónál. Annak érdekében, hogy a munkatársak a Béflex legfőbb érdekével összhangban járjanak el,tudomásul kell venniük, hogy amennyiben bármely közeli hozzátartozójuk valamely olyan szervezet tagja, alkalmazottja vagy tisztségviselője, amelynek tevékenysége azonos a munkáltató tevékenységével vagy hasonló ahhoz, akkor ezt a tényt közölniük kell a Munkaadóval. Mindig a Béflex érdekében járunk el.
Közeli hozzátartozónak számít a házastárs, az egyenes ági rokon, a házastárs egyenes ági rokona, az örökbefogadó, a mostohaszülő, a nevelőszülő, a testvér, valamint tartós párkapcsolatban a barátnő, illetve a barát. Az alkalmazottaknak ezeket az eseteket felettesükkel, illetve a HR menedzserrel haladéktalanul közölniük kell. Vezetői tisztségek és egyéb külső tevékenységek A munkatársak a Béflexen kívül nem folytathatnak olyan tevékenységet, amely kedvezőtlenül befolyásolja a Béflex iránti elkötelezettségüket vagy veszélyezteti a Béflex jó hírnevét vagy ha ez bármilyen más módon ütközik a Béflex érdekeivel. Ha kétség merül fel egy tevékenység megengedhetőségét illetően, akkor a munkatársaknak ezt meg kell beszélniük a HR menedzserrel, illetve a cteljesülés/betartásért-ért felelős személlyel. A következő beosztások betöltése, illetve tevékenységek végzése csak akkor elfogadható, ha a Béflex Felügyelő Bizottsága az Alapszabály 15.9 pontja szerint előzetesen hozzájárult a vezérigazgató javaslatához:
igazgatói munkakör - divízióvezető
A vezérigazgató kinevezése a Közgyűlés hatásköre. Amennyiben nem a Társaság kéri bizonyos beosztás vagy tevékenység vállalását, akkor a Béflex munkatársai kizárólag szabadidejükben, saját kockázatukra és költségükre vállalhatnak külső tevékenységeket és tisztségeket. A Munka Törvénykönyvének rendelkezéseivel összhangban minden munkatárs köteles bejelenteni felettesének, valamint a HR menedzsernek, ha újabb munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt létesít. A Társaság jogosult ellenőrizni ezen jogviszony tartalmát, és elrendelheti a munkatárs részére, hogy szüntesse meg az újabb jogviszonyt, amennyiben az veszélyezteti a Cég jogos üzleti érdekeit. Büszkék vagyunk a Béflex jó hírnevére és külső elkötelezettségeink és tevékenységeink során is figyelembe vesszük a Béflex érdekeit. A Béflex zártkörű részvénytársaságként működik, betartva a jogszabályokban ás az alapszabályában rögzített normákat.
Családtagok és rokoni kapcsolatok A munkatársak közvetlen családtagjait és élettársát dolgozóként vagy tanácsadóként csak abban az esetben lehet felvenni, ha a kinevezés a képzettségen, a teljesítményen, a szakértelmen és a szakmai tapasztalatokon alapul, feltéve, hogy a munkatárs és családtagja, illetve élettársa között sem közvetlen, sem pedig közvetett alá-fölérendeltségi viszony nincs. A tisztességes foglalkoztatás alapelvei érvényesek a foglalkoztatás minden területén, beleértve a díjazást, az előléptetést és az áthelyezést is, valamint az olyan eseteket is, amikor az említett kapcsolat az illető munkatársnak a belépése után jön létre. A szakmai gyakorlatok, a képzési időszakok, a szünidei munkák és a hasonló időszakos alkalmazások tekintetében az egyaránt alkalmas pályázók közül elsőbbségben lehet részesíteni a Beflex Zrt. munkatársainak gyermekeit. Munkatárs rokonának felvételére csak akkor kerülhet sor, ha az illető személy megfelelő szakképzettséggel rendelkezik, és a foglalkoztatás egyéb feltételei és követelményei is hiánytalanul teljesülnek. A munkaerő felvétele és fejlesztése során tisztességesek és objektívek a döntéseink. Üzleti lehetőségek A munkatársak nem lehetnek a Cég konkurensei. Nem használhatják ki saját céljaikra azokat az üzleti lehetőségeket, amelyeket munkájuk során fedeznek fel, hacsak a Társaság kifejezetten le nem mond saját érdekeiről. Ha a munkatárs szeretne kihasználni egy, a Társaság számára előnyösnek tűnő üzleti lehetőséget, akkor erről tájékoztatnia kell közvetlen felettesét, aki kikéri a vezetőség döntését arról, hogy a Béflex élni kíván-e az adott lehetőséggel vagy sem. Ha a Társaság úgy dönt, hogy nem használja ki a lehetőséget, akkor a munkatárs saját nevében élhet az alkalommal, de csak abban az esetben, ha ez nyilvánvalóan nem jelent közvetlen vagy közvetett konkurenciát a Társaság működésével. Elkötelezettek vagyunk a Béflex piaci fejlődése iránt.
Kartellellenes előírások és tisztességes üzletvitel A Béflex mindig felkészült lesz arra, hogy eredményesen versenyezzen üzleti környezetében az érvényben lévő kartellellenes-, verseny- és tisztességes üzletvitelre vonatkozó törvények maradéktalan betartásával. Kereskedelmi stratégiánkat és árainkat önállóan szabjuk meg, versenytársainkkal vagy más tőlünk független felekkel közvetve vagy közvetlenül, formálisan vagy informálisan soha nem egyeztetünk. A vevőkört, az értékesítési területeket, illetve a termékpiacokat a Béflex soha nem osztja fel versenytársaival, az mindig tisztességes verseny eredményeképp alakul ki. A vásárlókkal és a beszállítókkal becsületesen kereskedünk. Valamennyi munkatársnak, de különösképp azoknak, akik a marketing, az értékesítés és a beszerzés területén dolgoznak, illetve azoknak, akik rendszeresen kapcsolatban állnak versenytársainkkal, nagy a felelősségük abban, hogy mindig járatosak legyenek a hatályos versenyjogi szabályokban. Ha kétségeik támadnak, akkor kapcsolatba kell lépniük a felettesével, hogy tanácsot vagy oktatást nyújtson a versenyjogi szabályokkal kapcsolatban. Hiszünk a szabad és tiszta verseny fontosságában. Bizalmas információk A bizalmas információk közé nem nyilvános vagy még nem nyilvános információk tartoznak. Tartalmazhatnak üzleti titkokat, üzleti, marketing vagy szolgáltatási terveket, bepillantást engedhetnek vevőkörünkbe, technológiai, illetve gyártási, design ötletekbe, adatbázisokba, iratokba, bérezéssel kapcsolatos információkba vagy más pénzügyi vagy egyéb adatokba. A Béflex sikere bizalmas információinak kezelésén is múlik, illetve azon, hogy a bizalmas információkat harmadik személyek kezébe ne kerüljenek. Hacsak jogszabály nem írja elő vagy vezérigazgató nem engedélyezi, akkor a munkatársak nem adhatják ki a bizalmas információkat, illetve nem tehetik lehetővé ezek kiadását. Ezen kötelezettségük munkaviszonyuk megszűnését követően is fennáll. A munkatársaknak továbbá mindent el kell követniük és különleges gondossággal kell eljárniuk annak érdekében, hogy a bizalmas információk tárolása, illetve továbbítása során a véletlenszerű nyilvánosságra kerülés megakadályozható legyen.
A Béflex elismeri, hogy harmadik feleknek is hasonló érdekük fűződik a bizalmas információk megvédéséhez A bizalmas információk titokban tartásának érdekében valamennyi munkatárs a munkaszerződésében vállalta, hogy betartja ezeket az előírásokat. Értékeljük és megvédjük Béflex bizalmas információit, valamint tiszteletben tartjuk mások bizalmas információit. Csalárdság, a Társaság vagyonának védelme, könyvvitel A munkatársak nem tanúsíthatnak csalárd vagy más tisztességtelen magatartást a Cég vagy harmadik fél tulajdonával vagy vagyonával vagy pénzügyi beszámolójával vagy könyvvitelével kapcsolatban. Ennek megszegése nem csak fegyelmi eljárást, hanem büntetőjogi szankciót is maga után vonhat. A Béflex pénzügyi adatai a társaság üzletvitelének és a különböző partnerei felé fennálló kötelezettségek teljesítésének alapjai. Ennek érdekében minden pénzügyi adatnak pontosnak és a Béflex könyvviteli sztenderdjeivel összhangban állónak kell lennie. A munkatársaknak óvniuk kell a Béflex tulajdonát, amelyet csak megfelelő módon és hatékonyan használhatnak. Ez a kötelezettség az ingó és az ingatlan vagyontárgyakra egyaránt kiterjed, ideértve a védjegyeket, a know-how-t, a bizalmas és a védett információkat, valamint az informatikai rendszert is. A hatályos jogszabályok által engedélyezett mértékben a Társaság fenntartja magának a jogot, hogy ellenőrizze és megfigyelje a vagyontárgyak munkatársak általi használatát, beleértve a Társaság számítógépes hálózati rendszerein tárolt valamennyi e-mail, adat és adatállomány ellenőrzését. Normánk a becsületesség és tiszteletben tartjuk a társaság vagyonát és tulajdonát. Korrupció A munkatársak közvetlenül vagy közvetítőkön keresztül sem kínálhatnak fel vagy ígérhetnek semmilyen személyes, illetve jogtalan pénzügyi- vagy más előnyöket annak érdekében, hogy harmadik féltől üzleti vagy más előnyt szerezzenek vagy megtartsanak, akár vállalkozásról, akár privát félről van szó. Tartózkodniuk kell továbbá minden olyan tevékenységtől vagy viselkedéstől, amely alkalmat adhat ilyen magatartás vagy arra irányuló kísérlet látszatára vagy gyanújára.
A munkatársaknak tudatában kell lenniük annak, hogy nem megengedhető előnyök felkínálása vagy nyújtása a másik fél döntésének befolyásolása céljából - még ha az nem is hivatalos személy - nem csak fegyelmi eljárást, hanem büntetőjogi szankciót is maga után vonhat. A nem megengedhető előny bármi lehet, amely értéket jelent a másik fél számára, beleértve a munkaszerződést vagy szakértői szerződések lehetőségét a vele közeli kapcsolatban álló felek számára. A korrupció valamennyi formáját elítéljük. Ajándékok, reprezentáció A munkatársak nem hagyhatják magukat befolyásolni szívességek elfogadásával, és másokra sem próbálhatnak helytelen módon befolyást gyakorolni azáltal, hogy szívességet tesznek. A munkatársak csak ésszerű mértékű étkezéseket, illetve jelképes ajándékokat ajánlhatnak fel vagy fogadhatnak el, melyek az adott körülmények között elfogadhatóak, azonban nem fogadhatnak el és nem ajánlhatnak fel ajándékokat, étkezéseket vagy vendéglátást, amennyiben ezzel azt a benyomást kelthetik, hogy helytelen módon kívánják befolyásolni az adott üzleti kapcsolatot. Valamely helyzet fentiek szerint történő megítélésekor a munkatársaknak tájékozódniuk kell az adott piacon érvényben lévő szabályokról. Ha nem áll rendelkezésre ilyen szabályzat, akkor a legszigorúbb helyi gyakorlatot kell alkalmazniuk, annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a helytelennek számító eljárásnak még a látszata is. Kétséges esetekben a munkatársaknak tanácsot kell kérniük közvetlen felettesüktől, vagy a teljesülés / betartás -ért felelős személytől. A munkatársak harmadik félnek nem adhatják, illetve harmadik féltől nem fogadhatják el az alábbiakban felsorolt ajándékok semmilyen formáját, értéktől függetlenül:
pénz kölcsön jutalék egyéb pénzügyi előnyök.
Minden divízióvezető felelős a szabályok betartásának ellenőrzéséért. A versenyben való részvételünk és az üzletvitelünk kizárólag a minőségen és a szakmai hozzáértésen alapul.
Diszkrimináció és zaklatás A Béflex tiszteletben tartja minden munkatárs emberi méltóságát, magánéletét és személyiségi jogait és elkötelezi magát a diszkrimináció- és zaklatásmentes munkahely biztosítása tekintetében. A Cég munkatársai származásuk, nemzetiségük, vallásuk, fajuk, nemük, életkoruk vagy szexuális beállítottságuk miatt nem kerülhetnek diszkriminatív helyzetbe, illetve nem lehetnek kitéve szóbeli vagy fizikai zaklatásnak a fent már említett vagy egyéb más okok miatt. Azokat a munkatársakat, akik úgy érzik, hogy munkahelyük nem felel meg a fent említett elveknek, bátorítjuk arra, hogy aggályaikat közöljék a HR menedzserrel. Elfogadjuk a munkatársaink közötti különbözőséget és tiszteletben tartjuk emberi méltóságukat. A Kódex előírásainak be nem tartása Munkatársaink kötelessége, hogy betartsa a jelen Kódex előírásait. Szükség esetén útmutatást kérjen közvetlen felettesétől, a HR menedzsertől, illetve a teljesülés / betartás -ért felelős személytől. A munkatársak felelőssége, hogy munkájuk során helyesen cselekedjenek és biztosítsák a tisztesség legmagasabb szintjét. Kérdéses esetekben munkatársainknak a jelen Kódex bevezetőjében lefektetett alapelveknek megfelelően kell eljárniuk. A jelen Kódexben foglaltak nem teljesítése fegyelmi eljárást vonhat maga után, amely elbocsátást, bizonyíték esetén jogi eljárást vagy büntetőjogi szankciót is eredményezhet. A Kódexet ismerjük, az abban előírtaknak eleget teszünk és szükség esetén útmutatást kérünk. A törvénysértő, nem megfelelő magatartás bejelentése A munkatársaknak jelenteniük kell közvetlen felettesüknek, illetve a HR menedzsernek, illetve a teljesülés / betartás -ért felelős személynek minden olyan gyakorlatot vagy cselekedetet, amelyről úgy vélik, hogy nem felel meg a jelen Kódexben foglaltaknak vagy adott esetben törvénytelen. Ahol erre lehetőség van, ott a panaszok bejelenthetők bizalmas módon. Minden panasz megfelelő módon kivizsgálásra kerül. A Béflex megtiltja a jóhiszemű bejelentő elleni megtorlást, ugyanakkor a bepanaszolt személy jogait is védi. Vállaljuk, hogy mint a Béflex munkavállalói minden helyzetben tisztességesen járunk el. Budapest, 2013. január 4.